Közlemény: Helyesbítés és kiegészítés
Az Európai Parlament néppárti frakciója szervezésében Brüsszelben sorra került múlt heti kisebbségvédelmi közmeghallgatásról szóló tudósítások szinte kivétel nélkül azt adják Tőkés László európai képviselő szájába, hogy: „szerinte Székelyföldön valóságos humánkatasztrófa fenyeget”.
Ezen félrehallással szemben a valóság az, hogy erdélyi képviselőnk az egész Kárpát-medencei, kiváltképpen pedig a külhoni magyar közösségek vonatkozásában tette ezt a drámai kijelentést, konkrét statisztikai adatokkal támasztva alá állítását. Ez április 23-i, Az Uniónak lépnie kell az őshonos nemzeti közösségek ügyében! című közleményükből is kiolvasható volt. Ezek szerint Kárpát-medencei magyarságunk lélekszáma az utóbbi negyed században több mint egymillióval csökkent, ami – békeidőben – meghaladja nemzetünk II. világháborús vérveszteségeit. Másik riasztó adat drasztikus erdélyi megfogyatkozásunk, ahol csupán az utóbbi 25 esztendőben több mint 400 ezres veszteséget könyvelhettünk el.
A Trianon óta eltelt közel száz év alatt az erdélyi magyarok és németek aránya az egykori 45%-ról mostanra 20% alá apadt, a románoké – ezzel szemben – az akkori 55 %-ról 80%-ra növekedett. Erdélyi nagyvárosaink magyar lakosságának meredek zuhanása hasonlóképpen vészjósló. Az 1989 után reánk köszöntött „eredeti román demokrácia” időszakában Marosvásárhelyen 50% alá, Szatmáron 40% alá, Nagyváradon 30% alá, Kolozsvárott pedig 20% alá esett lélekszámunk. A sokkoló adatok sorjázását kedvünkre folytathatnánk. A felsoroltakból is egyértelműen kitűnik azonban, hogy kongresszusi fennhéjázásra és üdvrivalgásra semmi okunk nincsen. Tőkés László meglátása szerint ama bizonyos kisebbségi humánkatasztrófa tehát a legkevésbé sem Székelyföldet, hanem egész erdélyi magyarságunkat fenyegeti. A neki tulajdonított megfogalmazással ellentétben pedig hiszi azt, hogy amennyiben saját kezébe veszi sorsát és kivívja önrendelkezését: a székely nép egész nemzetünk és erdélyi közösségünk megújulásának és felemelkedésének a kovásza és példája lehet.
Strasbourg, 2015. április 29.
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
erdon.ro

A megvalósuló autonómia
Ki mondja azt, hogy nincs autonómia Erdélyben, Székelyföldön? Igenis van, s annak a legfőbb központja, animátora az egykori székely főváros, Marosvásárhely, s fő-fő harcosai Dorin Florea polgármester, Bretfelean rendőrparancsnok és Zamfirafia (Azamfirei) orvosdoktor, a MOGYE rektora. Nem tudom én azt, hogy az ugyancsak orvos képzettségű Floreát honnan, merről, miféle szél fútta Vásárhelyre, a rendőrparancsnokról kiderült, hogy szépreményű, nagy dolgokra hivatott szekustiszt vala, rektorunk neve pedig nagyon beszédes, hiszen csak Moldvában szokás a gyermekeket anyjuk leányneve, ráadásul keresztneve szerint elnevezni.
Ha valamin fennakadunk, akkor nem ez, hanem ahogyan ezek az emberek először bekérezkedtek az addig színmagyar orvosi és gyógyszerészeti intézménybe, aztán megszaporodván mellékvágányra tették a magyarokat, s legújabban teljesen megpróbálják kitúrni őket. A többségre vergődött jövevények azt tesznek, amit csak akarnak, ahogyan akarnak, el egészen odáig, hogy az ígéretét betartó Răzvan Ungureanu miniszterelnököt egyszerűen megbuktatták, kicenzúrázták a hatalomból, mégpedig a híres román parlament, s így ő lett alighanem a legrövidebb életű román kormányfő. S jöhetett helyébe Victor Ponta, minden miniszterelnökök gyöngye.
Ami a MOGYE mostani állapotát illeti, hát bizonyosan forognak-foroghatnak sírjaikban az alapító atyák, Csőgör Lajos, Miskolci Dezső, Mátyás Mátyás, Mülfai professzor, s olyan kiebrudalt kiváló tanársegédek, adjunktusok is, mint a mi Darkó Zsigmond doktorunk, aztán Simó Ferenc idegsebész és ideggyógyász, Bálint Jenő urológus, kik a semmiből teremtettek magyar nyelvű orvosegyetemet, s most nézhetik, hogyan költöztek be a kész fészekbe a kakukkfiókák, a készbe, amely európai rangot, elismertséget vívott ki magának, joggal. S nézheti Kisgyörgy Árpád földink, az ország legjobb agysebésze, s neki ráadásul tovább kellett tűrnie a szégyent. A „szégyent”, hogy azért nem lehet magyar képzés, mert nincsenek előléptetett professzorok, tanársegédek…
Erről ennyit, de Dorin Florea és Bretfelean is önkormányzati autonómiát épít, hiszen az ország törvényeire fittyet hányva tiltják meg a garantált kétnyelvű utcanevek kihelyezését. Hogy tudjuk: Novum Forum Siculorum fórumán már megtűrt nyelvnek számít a magyar.
Na, ugye, hogy van autonómia!? Az övék.
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Portik Vilmos benyújtotta a támogató aláírásokat
Tegnap sajtótájékoztatón jelentették be az Erdélyi Magyar Néppárt megyei és marosvásárhelyi elnökei, hogy Portik Vilmos összegyűjtötte az előválasztáson való részvételhez szükséges támogató aláírásokat, illetve hogy az aláírók nagy része regisztrált is.
Az aláírásokat a tegnapi nap folyamán be is nyújtja, mondta Portik Vilmos. Megköszönte a marosvásárhelyiek támogatását, és elmondta, hogy az elkövetkezendő időszakban konstruktív és programalkotó kampányra készül, amely során az etnikai kérdések mellett olyan problémákat vet fel, mint például a vegyi kombinát ügye, "mert évek óta nem beszélünk világosan erről az ügyről", holott a kombinát környezetszennyezése foglalkoztatja a marosvásárhelyieket, etnikai hovatartozástól függetlenül. Fontosnak tartja ugyanakkor arról is beszélni, hogy hogyan lehetne családbarát várossá tenni Vásárhelyt, de fontosnak tartaná az egyetemeket és egyetemi kutatásokat is bevonni a város jövőjének a tervezésébe. Az etnikai szempontból fontos kérdések mellett a vállalkozóbarát Marosvásárhelyről is szeretne beszélni a kampányban – mondta Portik.
Az EMNP nem fogadja el a város által javasolt helyszínt
Jakab István, az EMNP marosvásárhelyi elnöke arról beszélt, hogy az EMNP marosvásárhelyi szervezete a kétnyelvű utcanévtáblák kapcsán történt rendőrségi túlkapások nyomán kérést nyújtott be a polgármesteri hivatalhoz a helyi rendőrség vezetőjének a menesztését követelve. Egy másik kérést is benyújtottak tüntetésre, amely során a polgármesteri hivatal előtt szerették volna nemtetszésüket kifejezni, hogy a hivatal alárendeltségébe tartozó rendőrség megfélemlíti az embereket.
Válaszában a polgármesteri hivatal a Ligetet jelölte meg a tiltakozás helyszínéül, amit az EMNP nem fogadott el. Újabb beadványukra az engedélyeztető bizottság az EMNP által megjelölt többi helyszínt – virágóra, Színház tér – is elutasította. – A fő gond az, hogy ezen a bizottsági ülésen tudomásomra hozták, hogy elvből nem engedélyeznek semmiféle tüntetést a város központjában, holott 2013-ban nekünk is volt engedélyezett tüntetésünk a prefektúra előtt, és az elmúlt két évben voltak más demonstrációk is a város központjában.
Szomorúnak nevezte, hogy Marosvásárhelyen 2015-ben a kétnyelvűség vagy a gyülekezési jog probléma. Az EMNP nem fogadja el a város által javasolt helyszínt, és a tegnapi nap folyamán újabb kérést nyújtottak be a polgármesteri hivatalhoz, amelyben azt kérik, hogy a polgármester világos igennel vagy nemmel válaszoljon arra, hogy engedélyezi-e vagy sem a tüntetést.
A Népújság kérdésére, hogy újabb elutasító válasz esetén mit szándékoznak tenni, Jakab István azt mondta, hogy amennyiben elutasítják a tüntetést, nem fogják kitenni a város lakóit esetleges megtorlásoknak.
Levélben fordulnak Klaus Johannishoz
Portik Vilmos bejelentette, függetlenül attól, hogy sikerül-e megtartani a tüntetést vagy sem, levélben fordulnak Klaus Johannis államelnökhöz, amelyben felhívják a figyelmét a marosvásárhelyi helyzetre. Abban bíznak, hogy amennyiben egy úgynevezett problématérképet juttatnak el az elnökhöz, esetleg nagyobb figyelmet fog szentelni az elnöki hivatal a marosvásárhelyi történéseknek, illetve az államfő akár közvetítőként meg fog jelenni Marosvásárhelyen.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Bretfelean menesztése az egyedüli megnyugtató megoldás!
Marosvásárhelyen a magyar közösség provokálása terén túl messzire ment a helyi rendőrség vezetője! Egyértelmű: ténykedésével túlfeszítette a húrt. Ebben az esetben az egyedüli megoldás a menesztése!
A Magyar Polgári Párt üdvözli az RMDSZ városi szervezetének legújabb döntését, ugyanakkor leszögezzük: a kilátásba helyezett bojkott jelzi ugyan a hosszas tehetetlenségből való kitörés kísérletét, de a Csipkerózsika-álomból jó lenne végre teljesen felébredni!
Az MPP múlt heti állásfoglalásában nyilvánvalóvá tette: Bretfeleannak mennie kell! Ezért kértük az RMDSZ frakcióját, tegye meg a szükséges lépéseket ennek érdekében. Felhívjuk a figyelmet: a kisebbségben levő frakció is kérheti a kérdés napirendre tűzését, hiszen ahhoz a tanácsosok 1/3-a elegendő!
Bretfeleannak mennie kell, még akkor is, ha jól tudjuk: a személycsere önmagában még nem oldja meg a helyzetet. Tudjuk, menesztése nem eredményezi még a kétnyelvű utcanévtáblák automatikus kihelyezését, a Kossuth utca sem kapja vissza ettől a nevét, mint ahogy minden bizonnyal azután is más elbírálás alá esik majd egy-egy magyar rendezvény főtéri megszervezése, mintha azt többségi cívistársaink kérnék, de az is nyilvánvaló, hogy ma a helyi rendőrség vezetője az, aki azt a hangulatot gerjeszti, amit a marosvásárhelyiek huszonöt éve felednének.
Nyomatékosan kérjük hát az RMDSZ frakcióját, értékeljék át álláspontjukat, és kezdeményezzék a rendőrparancsnok leváltását, ahogy erre Soós Zoltán tanácsos minap ígéretet tett. Nem a kudarctól kell tartani, mert amennyiben kisebbségben maradnának kezdeményezésükkel, az csakis a Bretfeleannal cinkosságot vállalók sara lesz.
Magyar tanácsosaink mandátumot kértek és kaptak a közösség képviseletére. Tegyék hát azt, ami a feladatuk! Amikor néhány nap alatt civil kezdeményezésre több ezer aláírás gyűlt össze az ügy kapcsán, a választott képviselők nem tehetik meg, hogy némák maradnak! Határozott magatartást vár ma mindenki, mert csak ezáltal tudja visszanyerni a politikum azt a hitelét, ami nélkül nem lehet 2016-ban választást nyerni Marosvásárhelyen.
Kérjük, ne veszélyeztessék a körvonalazódó összefogást elodázó, határozatlan magatartásukkal! – áll az MPP sajtóirodája által aláírt, szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.
Népújság (Marosvásárhely)

Erdélyi csipke: könnyedség, elegancia, rafinéria
A Székely Nemzeti Múzeum időszakos kiállítása Marosvásárhelyen
Múlt szerdán a Maros Megyei Múzeum Néprajz és Népművészeti Osztályának épületében, a Rózsák tere 11. szám alatt megnyílt a Székely Nemzeti Múzeum időszakos kiállításaErdélyi csipkék címmel, mely az erdélyi csipkeművészet múltját, legfontosabb központjait mutatja be, technikáiba nyújt betekintést.
A kiállítást Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója nyitotta meg, a meghívott népművészeket Pop Angela, a népművészeti osztály vezetője mutatta be. A csipkeművészet múltjáról dr. Szőcsné Gazda Enikő, a kiállítás kurátora, a Székely Nemzeti Múzeum muzeológusa beszélt a jelenlévőknek. Mint elmondta, a nyugat- és közép-európai összefüggő csipkeövezetek árnyékában a XVII. századtól Erdélyben is nívós csipkeművészet élt, melynek összegyűjtésére eddig nem sok hangsúlyt fektettek a múzeumok. Ezelőtt két évvel rekonstruálták az erdélyi csipke XIX–XX. századi kultúrtörténetét, amely a Székely Nemzeti Múzeum saját gyűjteménye mellett több múzeum és számos magángyűjtemény féltve őrzött kincseit tartalmazza. A korai csipkeművészet remekei az egyházak és főúri udvarok köréből kerültek ki, és főként a nyugati csipkedivat Erdélybe áramlásáról árulkodnak: XVII–XVIII. századi miseruhák, egyházi tárgyak, nemesi díszruhák, átmeneti műfajú hímzett- áttört kézimunkáknak volt szerepük abban, hogy Erdélyben is megkedveljék a csipke által képviselt eleganciát és rafinériát. Az importált ritkaságok mellett megtekinthetők a segesvári, székelyszentkirályi, háromszéki és csíki vert csipkék, besztercei szász, székelyföldi magyar rececsipkék, szatmári és háromszéki frivolitás, dél- és nyugat- erdélyi román varrott csipke, árapataki rojtkötés, majd a XIX. század végétől egyre inkább teret nyerő horgolt csipke divatjára vilá-gított rá a szakértő, amelyet a szakirodalom nem tart csipkének, hanem csipkeutánzatként jellemez.
Erdélyben a csipke divatjának térhódítása a XVI. századtól kezdődött, a korabeli kolozsvári adójegyzékek szerint elsősorban a szászországi annabergi, a felvidéki és a lengyelországi csipkevásárok irányából érkeztek az első valódi csipkék Erdélybe. A csipkéről általában gyűjtőfogalomként beszélnek, holott rengeteg technikája és válfaja van. A legrégebbi a csomózott és a fonott csipke, a varrott és a hajós csipke, illetve a háló- vagy rececsipke, a legfontosabb technikával készült az eredeti vert csipke, amely a reneszánsz és a németalföldi divat hatására honosodott meg tájainkon – mondta a székelyföldi kiállítás kurátora.
Amint a bemutatón elhangzott, a XVII. században már létezett a torockói csipkeverő központ, melynek működését iparpolitikai megfontolásokból támogatták. A bányavidékeken, ahol a termőföld nem volt alkalmas növénytermesztésre, az asszonyokat arra ösztönözték, hogy alternatív megélhetési forrásként foglalkozzanak csipkekészítéssel. A Mária Terézia által kiadott kötelező jellegű csipkeoktatás begyűrűzött a háromszéki iskolai oktatásba, illetve a marosvásárhelyi Református Leánygimnáziumba is, melynek kiállított csipkemintái ugyancsak megtekinthetők a július végéig nyitva tartó kiállításon. A szentkirályi csipkeverés motívumkincsét megreformáló Bandi Dezső szerepéről is hallottunk, aki az 1960-as években csipketervező tanfolyamokat tartott, új technikákat vezetett be, valamint a háromszéki iparművész, Szentkatolnai Bálint Benedek által tervezett tüllhímzések is megtekinthetők.
Erdélyben németalföldi telepesek honosították meg a nyugat-európai országokban ötszáz éves hagyománnyal bíró csipkeverést. A Hargita megyei Székelyszentkirály a csipkeverés központja, 1924-től az egyház kezdeményezésére, szociális meggondolásból honosították meg a csipkeverést azért, hogy otthonmaradásra bírják a cselédként elszegődő lánygyermekeket.
A marosvásárhelyi megnyitó színfoltja a híres székelyszentkirályi vert csipke készítése volt. A jelenlévőknek a hagyományőrző Berze Ibolya unokájával, László Kingával, valamint Berze Katalin tanítványaival, most kilencedik osztályos diáklányokkal mutatták be a mai napig a legszebbnek és legértékesebbnek tartott vert csipke készítésének fortélyait. Nagymamák és unokák, tanítványok dobigálták ördöngös ügyességgel a húsz-harminc botocskát – egy sarjúval megtömött párna fölött, amelyre gombostűkkel felszúrt, kirajzolt mintát rögzítettek –, anélkül, hogy egyszer is elrontanák az irányt, a vert csipkét ugyanis visszabontani nem lehet.
A székelyszentkirályi Berze Katalin az ifjabb nemzedéknek örökíti át tudását, a település iskolájának hetedikes-nyolcadikos diáklányait tanítja a nagy türelmet és odafigyelést igénylő tevékenységre. A tibódi László Kinga nagymamájától, Berze Ibolyától olyan szinten sajátította el a csipkekészítést, hogy a nagyszebeni népi mesterségek országos versenyéről háromszor is első díjjal térhetett haza. Mint a csipkekészítés mesterei elmondták, egy tenyérnyi vert csipke napi nyolcórai munkával három nap alatt készül el, ezért is felbecsülhetetlen értékkel bír.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)

Titkosszolgák: kékszemű fiúk fű alatt
Néhány hónapja feltűnően sok botrányszagú hír röppent fel a hazai titkosszolgálatokkal kapcsolatosan. Mindez nem azt jelenti, hogy megtáltosodott volna a média, hogy zseniális oknyomozó újságírók tűntek volna fel, mint ahogy azt sem, hogy netán „megtért” volna és lelkiismeret-furdalása hatására kipakolt volna egy-egy kém. Ellenkezőleg: a kémek birodalmából származó vagy azzal kapcsolatos valamennyi hírt, kiszivárogtatást, leleplezést óvatosan és körültekintően kell kezelnünk, mert manipulációs szándékkal készülhettek. Lehet elterelés, fenyegetés, burkolt üzenet a politikának, vagy – miért ne? – egy rivális társaság mérgezőnek szánt, a közvélemény elé dobott információja.
Alapszabály a titkosság
Mindennek okait nagyjából 2500 éve ismerjük a legendás Szun Cenek köszönhetően. A hadviselés törvényei címet viselő hadtudományi alapművében a szerző teljes fejezetet szentel a kémek alkalmazásának és a velük való bánásmódnak, hiszen – amint azt a bevezetőben leszögezi – „aki az ellenség helyzetének megismerésével nem törődik, az gonoszak közt is a leggonoszabb, az nem lehet emberek vezetője, az nem lehet az uralkodó segítsége, az nem lehet a győzelem ura.” (Tőkei Ferenc fordítása)
Világosan fogalmaz: az uralkodó (mai fogalmakkal az államhatalom) nem létezhet kémek nélkül, mert „a hadsereg minden dolga közül a kémekkel tartsuk fenn a legszorosabb kapcsolatot, senki ne kapjon busásabb jutalmat a kémeinknél, s ne legyen titkosabb dolog, mint kémeink szolgálata.” És egyértelműen: „Amikor egy kémünk még el sem kezdte munkáját, de már előre híre támad, akkor a kémnek is, de annak is, aki hírét költötte, meg kell halnia.”
Vagyis a kiszivárogtatás, a fecsegés, a leleplezés az ellenkezője mindannak, amit ebben a minden állam számára létfontosságú szakmában művelni lehet.
Maior kipakolt?
Jogos tehát a kérdés, vajon mi lehetett a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szándéka 2014 júliusában, amikor igazgatója, George Maior egy interjúban kijelentette: a román hírszerzés feladatának tekinti, hogy megakadályozza a területi autonómia megvalósulását Románia területén. Maiorral akkor az Adevărul Live román hírportál készített interjút, amelyet interneten is élőben közvetítettek. Az Adevărul riporterei egyebek között arról kérdezték a SRI vezetőjét, hogyan értékeli a magyar miniszterelnök Tusnádfürdőn korábban elmondott beszédét és Orbán Viktor azon politikáját, „amellyel megpróbálja visszaadni a magyarok meggyőződését, hogy ők olyan nemzetet alkotnak, amely fontos dolgok megvalósítására képes.” George Maior azt állította: a SRI igazgatójaként nem akarja kommentálni Orbán Viktor szavait, de dolgozik rajta, hogy „ez a propaganda” ne alakuljon át konkrét cselekvéssé Románia területén.
Hozzá kell még tennünk, hogy az interjú az elnökválasztás évében készült. Amint azt a Hotnews.roportál által megkérdezett Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő is kifejtette, a román hírszerzésnek nem lehet feladata az autonómia megakadályozása, de elképzelhetőnek tartja, hogy pillanatnyilag ez volt a politikai opció, és egy ilyen feladatot is kapott. „Választási évben a jobb- és a baloldal, valamint a titkosszolgálat mindig előrántja a magyarveszély-kártyát, hiszen az idegengyűlöletre mindig van vevő, értékes voksokat lehet azzal szerezni” – tette hozzá Márton.
A SRI vezetője nem első alkalommal nyilatkozott autonómiaügyben, nyolc évvel korábban, 2006 decemberében jelezte, hogy a Nagy-Románia Párt által fújt riadót követően SRI-jelentés készül arról, milyen információkat gyűjtöttek a székelyföldi autonómiatörekvésekkel kapcsolatban.
George Maior idén januárban lemondott tisztségéről, miután a párizsi terrortámadások után nyilvános szócsatába keveredett az Alkotmánybírósággal. Azt sugallta, hogy a taláros testület viseli a felelősséget, ha Romániában is baj lesz, miután alkotmányellenesnek minősítette a telefonos és számítógépes kommunikáció megfigyelését szabályozó rendelkezéseket. Ráadásul Augustin Zegrean, az Alkotmánybíróság elnöke elpanaszolta a sajtónak, hogy különböző állami intézmények – köztük a SRI – nyomást gyakorolnak az alkotmánybírókra, és a taláros testület tagjai fenyegetve érzik magukat.
Öröm az ürömben a SRI számára, hogy miközben a Nagytestvér-törvények sorra elbuktak (amelyekre szerintük azért lett volna szükség, hogy hatékonyabbá tegyék Romániában a terrorizmus elleni harcot), a közvélemény-kutatások szerint 50 százalék fölé emelkedett a korrupt politikusok tucatjait lebuktató intézmények, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) és a hírszerző szolgálat bizalmi indexe – s ezekben az ügyekben bizony sűrűn hallgatták le az érintetteket. Mi több, a terrorizmus elleni harc sem állt le, április elején a SRI honlapján jelentették be: tíz évre kiutasítottak egy tunéziai állampolgárt, egy hattagú, meg nem nevezett állampolgárságú csoport öt tagját hét évre, egyik tagját pedig három évre. Utóbbi csoportról azt közölte a szolgálat, hogy tagjai az Iszlám Állam és az Al-Kaida terrorszervezetek radikális nézeteit vallották, és dzsihadista irányultságú szélsőséges iszlamista propagandát fejtettek ki Románia területén. A SRI szerint a radikalizálódás előrehaladott állapotában levő személyek elszigetelt csoportot alkottak, amely veszélyeztette Románia biztonságát. A titkosszolgálat azt is hozzátette, 2013 óta tartja megfigyelés alatt a kiutasított személyeket. A Digi24 hírtelevízió honlapján azt is közölte, hogy a csoport Szatmárnémetiben működött, tagjai pedig francia állampolgárok voltak.
A SRI története dióhéjban
Amint arról annak idején Virgil Măgureanu, a román titkosszolgálat 1989 utáni alapítója az Adevărul napilapnak egy interjúban beszámolt, az 1989-es decemberi fordulatot követően a volt Szekuritáté tárgyi vagyonának nagy részére rátette a kezét a hadsereg, a többire a belügyminisztérium, a szervezetet egyrészt feloszlatták, másrészt a tagjai felszívódtak, elmenekültek a várható népharag elől, úgy kellett később összetoborozni őket. A decemberi eseményeket követően két személyes biztonsági szolgálat volt csupán: Ion Iliescu és bizalmi alapon kinevezett nemzetbiztonsági tanácsadója, Virgil Măgureanu. Az újjászerveződő szolgálat HR-politikájáról ennyit mondott: „Mivel nem tudtuk előéletük büntetlenségét ellenőrizni, gyakorlatilag minden volt Szekuritáté-tagot alkalmaztunk. (…) Nem alkalmazhattunk embereket az utcáról szedve össze őket, olyan alapon, hogy ki követeli hangosabban a demokráciát.”
A SRI-t 1990. március 26-án hozták hivatalosan létre, Măgureanu hevesen tagadta, hogy a marosvásárhelyi pogromot használták volna fel ürügyül legitimálására. 1997-től 2000-ig Costin Georgescu vezette, 2001–2006 között Radu Timofte, lemondása után néhány hónapig Florian Coldea, majd idén januárig George Maior, az ő utódja Eduard Hellvig. Becslések szerint 2009-ben több mint 10 ezer alkalmazottja volt – az állomány létszáma egyébként titkos.
És a többiek
A SRI mellett még legalább hét titkosszolgálatot működtetnek Romániában. Ezek az 1989. december 26-án akkor még négy taggal létrehozott állami vezetők védelmét biztosító kormányőrség (SPP), a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE), a különleges kommunikációs szolgálat (STS), a Védelmi Hírszerzési Főigazgatóság (DGIA), a Katonai Hírszerző Igazgatóság (DIM – J2), a Katonai Elhárítás (DCISM), a Belső Védelmi és Hírszerzési Igazgatóság (DGIPI) nevű belügyi hírszerző szolgálat.
A SRI, a SPP, a STS és a SIE évi személyzeti költsége 2014-ben 1,3 milliárd lej körüli volt, az egészségügyi fizetésekre ugyanabban az évben 730 milliót költöttek, állítják a titokzatosság ellenzői. A hatalom birtokosai közben joggal mutogatnak Szun Ce mesterre. De nemcsak ők, a DNA főügyésze, Laura Codruţa Kövesi az Erdélyi Napló által is közölt interjúban megerősítette: a korrupciós tettekre vonatkozó információk megszerzése terén a SRI továbbra is a fő partnerük, ezt az együttműködést törvény is szabályozza. A nagy korrupció elleni harcban az intézmények, a DNA, a SRI, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI), valamint a belügyminisztériummal való együttműködés nélkül képtelenek lennének lezárni az ügyeket – mondta Kövesi.
Ami az együttműködést illeti, annak egy kevésbé szokványos formájára is fény derült a napokban. Ion Iliescu román exelnök egy, a német Der Spiegelnek adott interjúban beismerte: 2002–2003-ban anélkül, hogy tudta volna, pontosan mire is bólint rá, „elvileg” jóváhagyott egy CIA-kérést, de nem volt tudomása arról, hogy az amerikai hírszerzés titkos börtönt létesít Románia területén. A részleteket Ioan Talpeş, elnöki tanácsadó, volt SIE-igazgató is igazolta: Románia egy vagy két titkos börtön létrehozására adott engedélyt, megkönnyítendő Románia NATO-csatlakozását. Az Amnesty International viszont úgy tudja, hogy az ország cserében több millió dollárt kapott az amerikai kormánytól.
Willman Walter 
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Röhejes kisebbségvédelem
Caragialéhoz méltóan röhejesre sikerült a tegnap Kolozsváron szervezett kisebbségvédelmi konferencia. Az Európa Tanács húsz évvel ezelőtt elfogadott Kisebbségvédelmi Keretegyezményét, annak romániai alkalmazását ünnepelték, a példaértékű román modellt méltatták úgy, hogy az érintettek – köztük a legszámosabb romániai magyarság – képviselői sem meghívót, sem szót nem kaptak a rendezvényen.
Bizarr volt a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorának lelkendezése a megvalósult multikulturalizmusról, miközben magyar vagy német felirat alig tükrözi intézményében e sokszínűséget, de a Velencei Bizottság elnökének, Gianni Buquicchiónak a lelkesedése is, akiben fel sem merült, hogy netán meghallgathatná az érintettek véleményét. Díszdoktori kitüntetéssel való „lekenyerezését” megelőzően ecsetelte, mily példaértékű a román modell, a román hatóságok mennyire figyelnek a kisebbségvédelmi keretegyezmény és más alkalmazható normák betartására.
Ha csak picit is tájékozódik, szembesülhetett volna azzal, hogy még látogatása helyszínén, Kolozsváron sincsenek kétnyelvű táblák, de csak pillantást kellett volna vetnie az elmúlt napok sajtójára, s látta volna, mily példaértékűen büntetik Marosvásárhelyen azokat, akik utcájuk nevét magyarul is ki merik írni. A hazugság-csúcs azonban Bogdan Aurescu külügyminiszter volt, aki egyenesen károsnak nevezte az autonómiát, amely szétválaszt és nem összeköt, pedig – mint fogalmazott – „a kisebbségeknek integrálódniuk kell abba a többségi társadalomba, amelyben élnek”. És jellemző módon a kisebbségvédelem eme jeles román ünnepén a nagy-nagy tolerancia jegyében nem volt kíváncsi senki sem a Musai-Muszály mozgalom képviselőjének, sem az SZNT elnökének mondandójára. Az RMDSZ pedig sértődötten távol maradt, meg sem kísérelve a magas rangú vendéget a valósággal szembesíteni. Nagy luxus ez az érzékenység egy magát magyar érdekvédelmi szövetségnek tartó szervezettől, nem?
Pár napja Klaus Johannis államelnök leveléből gyomlálták ki azt a passzust, mely arról szólt, lenne még bőven tennivalója Romániának a kisebbségvédelmet illetően, tegnap Kolozsváron dicsőítették azt a keretegyezményt, melynek előírásait – mint Izsák Balázs is megfogalmazta – szinte naponta megsértik. Mintha a kirakatpolitizálás, az öntömjénezés semmissé tehetné a nem többséghez tartozó nemzeti közösségek elégedetlenségét. Ismét bebizonyosodott, nem gyógyítanák, elfödik inkább a bajt, abban a reményben, eltűnünk, beolvadunk. E siralmasan röhejes konferencia is igazolja, tulajdonképpen ez a cél, ez lenne a példaértékű román kisebbségvédelem igazi sikere.
Agyonbürokratizált szervezeti életünkben tényleg nem lenne lehetőség arra, hogy hitelesen tájékoztassuk gondjainkról a világot? Mert hiába nevetünk az ilyen kirakatrendezvényeken, végül arcunkra fagyhat a mosoly.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Flekkenbe oltott gulyás
A Maros-parti sörpatikával szembeni gyepes területen május elsején délelőtt tizenhárom üstöt számoltunk meg, amelyekben versenygulyás rotyogott a marosvásárhelyi RMDSZ-majálison. S hogy ne legyen szerencsétlen a szám, még féltucatnyi olyan bogrács is „üzemelt”, amelyeknek termékei nem vettek részt a versenyben.
Bár a reggeli órákban még komor felhők takarták az eget, délelőttre jobb belátásra tért az időjárás, délre pedig már igazi majálishangulatban sütött hétágra a nap. Ennek megfelelően ha a korai órákban alig pár tucatnyi ember merészkedett ki a Sörpatikával szembeni füves partszakaszra, délutánra már csaknem a békebeli majálisokat idéző tömeg hullámzott a parton.
A terület egyik végében felállított színpadon délutánig gépzene üvöltött az érkezőkre, délutánra már kezdetét vette az igazi műsor, amelynek a hírneves Új Bojtorján együttes is része volt. A marosszentgyörgyi önkormányzat – a községhez tartozik a Maros-partnak ez a része, magántulajdonként – és a marosvásárhelyi RMDSZ által közösen szervezett majálison nem feledkeztek meg a gyerekekről sem. Miközben a felnőttek szórakoztak, mulattak – azaz: ettek-ittak – a gyerekek elfoglaltságáról a Lurkó kuckó, az Ügyes Kezek Alapítvány (gyertyakészítő manufaktúrát működtetve), a HIFA-Románia Egyesület mézeskalács készítésben ügyködő csoportja, a Bandi Dezső Kulturális Egyesület fafaragó tanodája, a Máltai Szeretetszolgálat karkötőkészítő-műhelye gondoskodott. A hegyimentő szolgálat mászófalat állított fel, ahol nem csak a kicsinyek, de a bátrabb fiatalemberek, -lányok is megpróbálkoztak a csúcsra jutással.
A gulyásfőző verseny csapatai között ott volt a csupa nőkből álló – természetesen – nőszervezeti csapat, akik méltán szerezték meg a III. helyezést. A két első helyezettről ezúttal hadd ne ejtsünk szót, hiszen a nemes versengés lényege és célja a majálisozók jóllakatása, nem pedig a babérlevelek szerzése volt. Utóbbiakat is inkább az üstbe szórták az alkalmi szakácsok.
A versenyben főtt gulyásadagokat szimbolikus 2 lejes áron szolgálták ki, s ezt is csak azért, hogy a befolyt pénzt a Márton Áron-film támogatására adhassák át. Emellett aki a film további támogatását kívánta, filmkockákat is vásárolhatott a jegyes sátorban.
A Flekkenfalvának is becézett Vásárhelyen egy kissé fura az inkább alföldön meggyökerezett gulyásolás – provokáltuk a város alpolgármesterét, Peti Andrást, aki maga is surcot kötve ügyködött egy kondér körül. „Természetesen tisztában vagyunk mi is azzal, hogy a város a flekkenéről, s nem a gulyásáról híresült el a világban, de a divattrendekkel nem lehet szembeszállni. Próbálkoztunk a flekkensütéssel korábban, de nem volt sikere. Gondolom ez a bográcsolás is egy amolyan múló divatirányzat” – magyarázta az alpolgármester, aki azt is elmondta, hogy azért szerencsés itt a Maros-parton majálisozniuk a magyaroknak, mert itt nem köthetnek beléjük – magán- és más település területéről lévén szó – a helyi rendőrségiek a harmadik éve érvényben lévő pikniktörvény miatt. Köztudott ugyanis, hogy nem-magánterületen tilos a kijelöletlen helyen tüzet gyújtani. Megtörténhetett volna, ha nem magánterületen szervezik, hogy a helyi rendőrök megféltették volna a Maros vizét a kigyulladástól.
Elmúlt a pacalleves, a pacalpörkölt, a körömpörkölt divatja, s lehet, hogy a bográcsgulyás helyét is visszaveszi majd az az igazi vásárhelyi fatányéros kovászos vagy savanyú uborkával, ami híressé tette Novum Forum Siculorumot világszerte – egyeztünk ki egy majdani retroflekkenezés ígéretében az alpolgármesterrel.
Majálisoztak még Vásárhelyen a Csereerdő aljában, valamint a Somostetőn. Az előbbi a családi majálisozóknak kínált lehetőséget a grillezésre (korábban ezt is rostonsütésnek hívták) a kis téglából épített tűzhelyeivel, utóbbi ugyancsak a rostonsült finomságok kedvelőinek a nagy, csaknem ipari méretű „kemencéken”. Itt egyébként kereskedelmi társaságok is árusítottak flekkent, roston sült csórékolbászt, betyárkolbászt, de még a görög nemzeti konyhától kölcsönözött készítményeket is.
S mintha csupáncsak a majálisozók kedvét akarta volna törni, május másodikán újból zordra fordult az időjárás, egyáltalán nem kedvezett a Víkend-nyitásnak.
A Maros-parton és a Somostetőn megrögzött Marosvásárhely-szerelmesek készítettek fényképeket (Körtesi Sándor, Orbán Pál, Plugor Árpád), amelyeket aztán közösségi oldalakon tettek közkinccsé. Ezek közül válogattunk illusztrációként.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Gaál Sándor cserkészvezető kapta post mortem a Pro Urbe díjat
Ünnepélyes keretek között osztották ki a Pro Urbe díjat a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében a Szent György Napok zárónapján. Ebben az évben a nemrégen elhunyt Gaál Sándor cserkészvezetőnek ítélték oda a kitüntetést.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata 1997-ben hozta létre a Pro Urbe-díjat, és a kitüntetéssel azoknak a személyiségeknek a munkáját köszönik meg, akik a megyeszékhely, illetve annak lakóit mindenkor a legjobb tudásuk szerint szolgálták önzetlenül, úgymond „pénz és taps” nélkül. Gaál Sándor, a 14-es számú Dr. Kovács Sándor Cserkészcsapat vezetője, a Romániai Magyar Cserkészszövetség egyik alapítója, valamint tiszteletbeli elnöke hatvanhat éves korában 2014 karácsonyán hunyt el. A 2015-ös Szent György Napok keretén megszervezett ünnepségen az ő munkájának adózva kapta a post mortem Pro Urbe-díjat, mindezt pedig a szakmai elkötelezettségéért, a cserkészmozgalomban, illetve az ifjúság nevelésében kifejtett tevékenységéért. Az elismerő oklevelet és az emlékplakettet Gaál Sándor özvegye vette át.
„Elismerő oklevél néhai Gaál Sándor részére, aki megtartva a cserkészek második parancsolatát, híven teljesítette kötelességét, amellyel Istennek, hazájának és embertársainak tartozott. A Romániai Magyar Cserkészmozgalomban kifejtett kitartó és odaadó munkájáért posztumusz Pro Urbe díjat adományozunk, mint olyan polgárnak , aki városunkat és annak lakóit mindenkor önzetlenül szolgálta” – olvasta fel Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az oklevélen szereplő szöveget.
„Gaál Sándor tanár és cserkész parancsnok, aki 1949. április 24-én született, Havadtőn, 1974-ben Marosvásárhelyen végzett a Tanárképző Főiskola fizika-kémia szakán. Élete legnagyobb részét a közösségért végzett munka töltötte ki, amelyet nagy szeretettel, Isten, Haza és embertárs iránti tisztelettel végzett, így téve eleget a II. Cserkésztörvénynek. Szívében mindvégig ott élt az a Krisztusi parancs: „…tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok és lelketek nyugalmat talál” (Máté, 11,29). Minden szolgálatában ezt az alázatosságot és szelídséget érvényesítette és követte, úgy vezetőtársaival szemben, mint azokkal a cserkésznövendékkel szemben, akik az irányítása alatt nőttek fel. Bár sokszor lelke zaklatott volt a sok tennivaló miatt, aggodalmának többször is hangot adott, de mégis Isten kegyelmében bízva nyugodott meg a lelke, és árasztotta a nyugalmat szolgatársai között” – méltatta Gaál Sándor munkásságát és életét Székely István, Romániai Magyar Cserkészszövetség megyei elnöke.
Gaál Sándor tanári pályáját Kommandón, rögtön a főiskola végeztével, iskolaépítéssel és számos kör beindításával kezdte, ezzel párhuzamosan pedig a Babes – Bolyai Tudományegyetem ipari kémia szakán folytatta tanulmányait. Részt vett a Pro Natura mozgalom megalapításában, valamint vezetésével 1986-tól megkezdődtek az építkezési munkálatok a Tanulók Klubjánál, ahol kétemeletes központi épületet, valamint Sepsibesenyőn és Kommandón gyermektábort építettek. Segítségével újraindult és bejegyezték a Romániai Magyar Cserkészszövetség mozgalmát 1990-ben, amelynek tizenhét évig volt elnöke, majd 2011-től tiszteletbeli elnökévé válik. Még ebben az évben átvehette a Magyar Kormány részéről az Árpád fejedelem díjat, és az RMCSSZ újraindításakor megalapította, illetve halála napjáig vezette a 14. számú dr. Kovács Sándor cserkészcsapatot is.
A cserkészvetező nem csupán az RMCSSZ életében vállalt oroszlánrészt, hiszen a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának volt egykori alelnöke, valamint néhány évvel ezelőtt megalapította a Vadas Cserkészparkot, majd pedig az első erdélyi Cserkészmúzeumot Sepsiszentgyörgyön. Alelnöke volt a Civilek Háromszékért Szövetségnek, kezdeményezője a közel száz kilométer hosszú Sepsi Zöldút elkészítésének, valamint minden évben felvállalta cserkészcsapatával és a CIVEK tagjaival közösen az első világháborús hősök sírjainak megtakarítását is halottak napja előtt. Hitt abban, hogy a fiatalság csakis a cserkészet révén sajátíthatja el egyszerre mindazt, amely szükséges az egészséges természet, Isten, haza, nemzet és embertárs szeretethez. A Betlehemi Békeláng átvételére éveken keresztül az ő vezetésével utaztak az erdélyi cserkészek Bécsbe, ugyanakkor ezeken az alkalmakon gyakran felkeresték a magyar történelmi emlékeket is.
Mindezen munkáját megköszönve ítélték neki a díjat, amelynek ünnepélyén fellépett a Plugor Sándor Művészeti Szakközépiskola Canticum együttese, illetve jelen voltak a helyi önkormányzati képviselő-testület és a testvérvárosi küldöttségek tagjai, továbbá a korábbi években díjazott sepsiszentgyörgyi személyiségek is.
Bencze Melinda |
Székelyhon.ro

Elhunyt Áros Károly sportújságíró
A 75 éves Áros Károly a Szent György Napok megnyitó ünnepsége előtt veszítette életét. Egy mentőautó gázolta el.
A szervezők közleménye szerint a Veszprém–Sepsiszentgyörgy staféta útjából kitolató, a színpad közelében szolgálatot teljesítő önkéntes egyesület mentőautója gázolta el a staféta fogadására igyekvő, két kamion közül kilépő újságírót. Áros Károly súlyos medencesérülést szenvedett, mentőhelikopterrel szállították Marosvásárhelyre, ahol szombaton reggel belehalt sérüléseibe. A rendőrségi vizsgálat szerint a mentőautó vezetője nem fogyasztott alkoholt.
Áros Károly 1940-ben született Nagymohán, a középiskolát Székelykeresztúron és Brassóban végezte, román-magyar szakos hallgató volt a Babeş-Bolyai Egyetemen. 1966-tól Kézdiszentléleken tanított, 1968-tól a Megyei Tükör újságírója Sepsiszentgyörgyön. Az Előre, Ifjúmunkás, Hargita, Sportul munkatársa. A müncheni olimpiáról a helyszínről tudósított, Gyógyítás tornával című cikkét a TETT közölte. A Labdarúgó tavasz és A sportjátékok című kötetei 1980-ban jelentek meg. A Háromszék napilap aktív sportújságírója, szerkesztőbizottsági tagja volt.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Büntetőjogi és kártérítési pert indítottak Valentin Bretfelean ellen
Fenyegetéssel vádolják a rendőrfőnököt
Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd 11 marosvásárhelyi lakos jogi képviselőjeként és saját nevében is büntetőeljárást indított a marosvásárhelyi bíróság melletti ügyészségen a marosvásárhelyi helyi rendőrség igazgatója, Valentin Bretfelean ellen. A helyi rendőrség igazgatóját fenyegetés miatt perelik azok a háztulajdonosok, akik nem voltak hajlandókeltávolítani ingatlanjuk faláról a kétnyelvű utcanévtáblákat, fájdalomdíjként Valentin Bretfeleantól és a helyi rendőrségtől egyetemlegesen 480.000 lej kérnek. Személyekre leosztva éppen annyit, amekkora bírsággal fenyegette őket a rendőrfőnök.
"A román alkotmány, a helyi közigazgatási törvény, az Európai Regionális és Kisebbségi Nyelvek Chartája értelmében senki sem vitathatja, hogy Marosvásárhelyen mindenütt kétnyelvű utcanévtáblák kellene legyenek, hiszen a marosvásárhelyi magyarság 44 százalékát teszi ki hivatalosan a város lakosságának, és már 20 százalék felett ezt a jogot tiszteletben kellett volna tartani" – nyilatkozta múlt csütörtöki sajtótájékoztatóján dr. Kincses Előd ügyvéd. Elmondta, a marosvásárhelyi tanács 2001-ben elvi határozatot hozott a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezéséről, amit 2007-ben kiegészített és mellékletben fogadta el valamennyi utca és tér magyar megnevezését. "2007 óta összesen négy darab kétnyelvű utcanévtáblát függesztett ki a tanács: a Gheorghe Doja – Dózsa György, Pavel Chinezu – Kinizsi Pál, Franz Liszt – Liszt Ferenc és Matei Corvin – Mátyás király utcák esetében. Mivel az önkormányzat hét év alatt csupán négy kétnyelvű utcanévtáblát tett ki, ezért a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) aktivistái felajánlották a háztulajdonosoknak, hogy kihelyezik a kétnyelvű utcanévtáblákat a polgármesteri hivatal helyett. Az elmúlt hónapok során 80 táblát szereltek fel, de a marosvásárhelyi rendőrség vezetőjét csak március 20-án, a fekete március 25. évfordulóján kezdte ez zavarni, és az Egyesülés téren két CEMO-aktivistát, Barabás Miklóst és Benedek Lehelt megbírságolták a törvény által lehetővé tett legmagasabb bírság összegével, 5000 lejjel, amiért merészeltek élni jogaikkal. Az a hivatkozás, hogy ezek reklámtáblák lennének, tömény hülyeség, mint ahogy az is, hogy építési engedély kellene a utcanévtábla kifüggesztéséhez. Tudomásom szerint egyetlenegy táblát sem függesztettek ki sem Marosvásárhelyen, sem máshol az országban építkezési engedély alapján. A felszólításban, amelyet a helyi rendőrség igazgatója a 80 utcanévtábla-tulajdonosnak kiküldött, 30.000-től 50.000 lejig terjedő bírságot helyezett kilátásba arra az esetre, ha a lakosok nem szerelik le a táblát. Azt is felhozza, hogy amennyiben a háztulajdonosok ezt maguktól nem teszik meg, akkor a hivatalos szervek fogják eltávolítani a táblákat, és az ezzel járó költségeket is ráterhelik a tulajdonosokra. Bretfelean figyelmen kívül hagyja, hogy bírósági határozat hiányában a táblák leszerelése lopást jelent, ha a rendőrség erőszakot alkalmaz, akkor rablást követ el. A kilátásba helyezett arcátlan büntetéssel azt akarta elérni, hogy a magyarság mondjon le önként a törvény által biztosított jogáról. Ezt sajnos a táblatulajdonosok háromnegyede meg is tette. Azok, akik nem tették meg, ügyvédi meghatalmazást adtak büntetőeljárás indítására Bretfelean ellen fenyegetés bűncselekménye miatt, aminek a felső büntetési tétele egy év szabadságvesztés. Ugyanakkor a megyei törvényszéken indított kártérítési perben azt kértük, hogy Bretfeleant és a marosvásárhelyi rendőrséget egyetemlegesen kötelezzék összesen 480.000 lej kifizetésére" – nyilatkozta Kincses Előd, aki szerint az is érdekes, hogy egyetlen olyan román személy sem kapott felszólítást, aki szabálytalan, de egynyelvű táblát függesztett ki a háza falára. "Ez is az etnikai indíttatást bizonyítja" – mondta az ügyvéd.
Azontúl, hogy a helyi rendőrség igazgatójának fenyegetőzése sérti az alkotmányt, a helyhatósági törvényt és az európai normákat, a rendőrségi törvényt is sérti – állítja az ügyvéd, aki szerint a rendőrség fő feladata a törvényesség betartása és nem annak semmibevétele. Kincses hozzátette, tudomása szerint összesen 22 személy nem szereltette le a táblákat a rendőrségi felszólításra.
"Mások is bármikor megtehetik a feljelentést, illetve beavatkozhatnak a perbe a felperesek oldalán, hiszen a rendőrfőnök velük szemben is elkövette a fenyegetés bűncselekményét és az erkölcsi károkozást, náluk a fenyegetés célba is ért" – jelentette ki a marosvásárhelyi ügyvéd.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Sors és jelkép
A sokoldalú író, költő Méliusz József könyvének címét kölcsönözte az a nagyszabású kiállítás, amely a Magyar Nemzeti Galériában augusztus 23-ig mutatja be az erdélyi magyar képzőművészet 1920–1990 közötti hét évtizedét. Nagyon sokan vettek részt a tárlat április 24-i megnyitóján, teljesen megtelt a galéria pompás emeleti előcsarnoka, még a lépcsőkön is ültek, álltak érdeklődők. Erdélyi művészek és műkritikusok, innen Magyarországra és távolabbi államokba elszármazott alkotók, műgyűjtők, művészetbarátok, anyaországi képző- és iparművészek, írók, újságírók, hivatalosságok egyaránt jelen kívántak lenni a rendhagyó eseményen. Emlékezetes, élményteljes találkozó és kivételes művészeti megnyilvánulás volt ez mindannyiuk számára.
"Az ember egyszer tűz/ másszor kő/ néha semmi/ néha visszhang/ egyszer kés és végül holt/ de néha: minden" – idézte nagy ívű megnyitóbeszéde végén Méliusz Hopplá- elégiáját Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. E fél évszázaddal ezelőtt született néhány sor mintha éppen a mostani kiállítás lényegét, szokatlanságában is egyedi jellegét ragadná meg. A tárlatról különben sok mindent megtudhattak olvasóink annak kurátorától, Szücs Györgytől, az MNG tudományos főigazgató-helyettesétől abból az április 4-i újságoldalnyi interjúból, amelyet előzetesen készítettünk vele. Ő is egy könyvre hivatkozott, amikor a nyitóünnepségen a kiállítás koncepciójáról beszélt. "Kilenc kéve hány kalangya?" – emlékeztetett a pár évtizede páratlan népszerűségnek örvendett székely anekdotagyűjteményre, miközben a hasonló siker reményét megcsillantó, kilenc fejezetre tagolt gazdag válogatás sajátosságait vázolta. A székely furfangra utaló tréfás felvetés persze szakszerű közlendőkkel kiegészítve, pontosítva rajzolta ki azt az összetett, sokszínű és újszerű összképet, amely az épület A szárnyában berendezett kiállítás, a 150 alkotó 430 festményének, szobrának, grafikájának, fotójának megtekintése nyomán alakulhatott ki a nézőkben. Minderről a továbbiakban az MTI beszámolója segítségével szólunk.
Balog Zoltán hangsúlyozta: nehéz összefoglalni, mit jelent Erdély, ezért marad a művészet, "amelytől azt várjuk, hogy autentikusan szóljon". Az MNG kiállítása túlmutat a nosztalgiákon és sztereotípiákon: egyszerre mutatja meg az erdélyi magyar képzőművészet önállóságát, teljességét, és mégis úgy, mint ami a "mi részünk" – fogalmazott.
A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a vadregényes Székelyföldön túl létezik az urbánus Erdély is, ezek együtt adják ki a teljes képet. Ezt kapjuk meg a kiállítás segítségével is – méltatta a tárlatot Balog Zoltán.
Vécsi Nagy Zoltán, a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ vezetője az eddigiekhez nem mérhető nagyságú és jelentőségű kiállításnak nevezte a tárlatot, amely az erdélyi magyarok számára "egy örök ábrándnak hitt közösségi kívánság beteljesülése".
Mint felidézte, korábban úgy tűnt, hogy a magyar fővárosban egy hasonló kiállítás "határos a lehetetlenséggel", így a példás szakmai körültekintéssel összeállított tárlat megvalósításának szándékát és módját nem lehet eléggé dicsérni.
Baán László főigazgató felidézte, hogy az MNG történetében még nem volt átfogó kiállítás az erdélyi magyar képzőművészetről. Az intézmény most végre törleszti adósságát: emberfeletti munka volt hét évtizedet egyetlen tárlaton áttekinteni, de a rendkívül magas színvonalú eredmény magáért beszél – méltatta a kiállítást, hozzátéve: "Erdély végre hazatért a Magyar Nemzeti Galéria falai közé".
Szücs György főigazgató-helyettes elmondta, hogy a tárlat Erdélyt tágan értelmezi, nem mond le tehát olyan fontos partiumi központok bemutatásáról sem, mint Nagybánya, Temesvár vagy Nagyvárad.
Beszámolója szerint a kilenc fejezetből álló kiállítás első egysége Nagybánya örökségére és a tájképfestészeti hagyományra koncentrál, az iskolateremtő mestert, Thorma Jánost követő generációtól indulva, többek között Ziffer Sándor, Nagy István, majd Kusztos Endre munkáit felvonultatva.
Az erdélyi kő- és fafaragás rusztikusabb, figuratív vonalát olyan mesterek fémjelzik az anyagban, mint Szervátiusz Jenő vagy Márkos András, az új formák keresőit pedig többek között Jecza Péter képviseli.
Az 1. világháború utáni években egyesek számára az avantgárd elvontsága, másoknak a neoklasszicizmus objektivitása kínált hiteles művészi kifejezésmódokat, mint ezt Gallusz Nándor szobrai vagy Nagy Albert festményei is bizonyítják.
Mattis Teutsch Jánostól kezdve Pittner Olivéren át Balla Józsefig vagy Tóth Lászlóig az erdélyi művészetben is jól végigkövethető a szociális ihletettségű festészet, ezzel összefüggésben pedig jól vizsgálható a realizmusok szerteágazó irányzatainak problematikája is, például Nagy Albert fanyar hangvételű képein keresztül.
Az MNG A épületének kerengőjében többek között Benczédi Sándor karikatúra szoborfejei és Nagy Imre rajzai, metszetei nyújtják az erdélyi magyar képzőművészek egyfajta arcképcsarnokát, de külön egység tekinti át a grafikai hagyományok megújulását is.
A kiállítás záró szekciója az erdélyi neoavantgárd sokszínű útkeresését vizsgálja Szervátiusz Tibortól a marosvásárhelyi iskolán át Jovián Györgyig.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Piaci alapokon kell gondolkodni
A csíkszeredai Bookart Kiadó sikereiről már többször szólhattunk mellékletünkben. A 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon is külön standdal voltak jelen. Hajdú Áron igazgatóval ezzel indítottuk a rendezvény első óráiban folytatott beszélgetést.
– Mi úgy hisszük, hogy ha egy kiadó nincs jelen a könyvfesztiválon, akkor az nem is létezik a magyar könyvpiacon. Négy éve, mióta külön standdal vagyunk jelen ezen a nagyon fontos budapesti könyves eseményen, sokkal ismertebbé váltunk az itteni könyvpiacon is. Az idén is eljöttünk, bár nagy erőfeszítések árán sikerült ezt a részvételt összehoznunk, mert egyre nehezebb előteremteni az ehhez szükséges anyagi alapot, annál is inkább, mivel a Bookart Kiadó nem nevez be ilyen célzatú pályázatra.
– Valószínű, hogy a könyves szakma értékeli ezt az erőfeszítést, hiszen nem maradhat észrevétlen, hogy a többi romániai magyar könyvkiadó mintha veszített volna kezdeti lelkesedéséből, lendületéből. A Romániai Magyar Könyves Céh standján mindössze öt könyvműhely képviselteti magát.
– Igen, ezen én is csodálkoztam. Nem is tudom, mit mondjak róla. Talán az erdélyi könyvkiadást is új alapokra kellene helyezni. Meg kellene feleltetni a magyar könyvpiacnak. Sok könyvünk, címünk, tételünk már nem igazán kelendő. Tovább kell mozdulnunk a minőség terén, akkor talán mindenki jól jár. Az erdélyiség régi nimbuszai fölött talán eljárt az idő.
– A Bookart mit kínál az idén a fesztivál közönségének?
– Furcsa helyzet állt elő. Kiadónknak az idén nincs kimondottan a fesztiválnak szánt új kötete. Az ünnepi könyvhétre fog megjelenni két új könyvünk. Nem erőltetjük a dolgokat. Csak akkor állunk elő újdonsággal, amikor kész van, és annyit jelentetünk meg, amennyit a kiadó saját finanszírozásból megbír. Megpróbálunk kizárólag piaci alapokon gondolkodni, és olyan köteteket kiadni, amelyekről azt gondoljuk, hogy eladhatóak a magyarországi piacon is.
– A standotok felmutatja a Bookart teljes termését?
– Általában két-három évnél idősebb könyvet nem hozunk a vásárra. És valóban realitás, hogy egy ideje az érdeklődők már nem kimondottan az erdélyi témát keresik, azok a kiadványok már kifutottak.
– Szerzőket ezúttal nem is visztek közönség elé.
– Ez egy ilyen évünk. A Bookart eddig arról volt híres, hogy mindig legalább két-három könyvbemutatója, szerzői estje, közönségtalálkozója volt többnyire külső helyszíneken. Ez most nem történt meg, és be kell vallanunk, hogy ennek anyagi okai vannak.
– A fesztivál gazdag promgram-ajánlatát böngészve azt láttam, hogy erdélyi írók kiemelten alig-alig vannak jelen. Markó Béla dedikál, felolvas, beszélgetőműsor vendége is. Kányádi Sándor, Orbán János Dénes neve is hasonló módon fordul elő. Más években nagyobb volt a szerzőink részaránya.
– Még vannak itt páran, de rendezvények tekintetében ilyen érdekesen alakult a helyzet. Lehet, hogy már elegük van belőlünk? Ne sarkítsunk. De tény, hogy Markó Béla azért van ilyen pregnánsan jelen, mert három könyve jelent meg magyarországi kiadóknál az idén. Ha már itt tartunk, attól se tekinthetünk el, hogy nekünk, erdélyi kiadóknak az erdélyi írók, költők azokat a műveiket ajánlják föl, amelyeket magyarországi kiadók nem vállaltak fel. Ez szomorú, lehangoló valóság, de el kell ismernünk, hogy a magyarországi kiadók láthatóbbak, a könyveik egész más reklámnak örvendenek a piacon, a szerzői jogdíjak is nagyobbak, tehát a szerzőinket is meg tudom érteni. Ilyen vonatkozásban is sok még a tennivaló a hazai magyar könyvkiadásban, könyvterjesztésben.
A hanyatlás jele egyértelmű
A határon túli magyar kiadók részlegén, jó helyen rendezték be az RMKC standját. Házigazdaként Káli Király István, a céh elnöke szolgált részletekkel.
– A Romániai Magyar Könyves Céh kiadói vannak jelen számos érdekes kiadvánnyal. Kevesebben vagyunk, mint az elmúlt években. Többen is úgy vélték, hogy nem érdemes itt lenni, mert nem térül meg a könyvek ára és a részvételi díj.
– Ez nem lemondás valami fontos dologról a kiadók életében?
– De igen. A távolmaradás azt jelenti, hogy a hiányzó önként távozik a magyar könyvpiacról. Úgy érzem, hogy fontos itt lenni. Az idén elég tisztességes támogatást is kaptunk, kevesebbe került a részvétel, mint az elmúlt években, és nem is igazán értem a kollégákat, akik nem tartották érdemesnek eljönni a fesztiválra. Én azt mondom, hogy szép standunk van. A Mentor, a Gutenberg, a Pallas-Akadémia, a Kriterion és a Pro Print kiadványai láthatók, találhatók itt.
– Ez, hogy a céhtagok közül csak öt könyvműhely képviselteti itt magát, egyfajta vészjelzés is lehet. Ezt felerősíti az a tény, hogy a budapesti közönséggel, az irodalmi élet és a könyvpiac reprezentánsaival különféle megnyilvánulásokon találkozó romániai magyar szerzők is kisebb létszámban vannak jelen, mint korábban.
– Az az igazság, hogy enyhén szólva visszafogott a romániai magyar irodalmi termés, persze a szerzők sem törik magukat, hogy feltétlenül jelen legyenek a fesztiválon. Csak azok vannak itt, akiknek a kötetét az utóbbi néhány hónapban jelentette meg az illető kiadó. Ez a nagy könyves szemle nem is annyira a dedikálásokról szól, inkább a programokról, a tapasztalatcseréről, az egymásra figyelésről, a könyves szakmáról, a könyvterjesztés, a könyvpiac alakulásáról. Mi kevés új könyvet hoztunk. Általában az ünnepi könyvhét az a momentum, amikor az újabb könyveket eljuttatjuk az olvasókhoz. Akkor bekerülnek egy olyan katalógusba, amelyet mindenki olvas, arra jobban odafigyel a közönség, a könyvfogyasztó társadalom.
– Az erdélyi könyvbarátokban felmerülhet, hogy amiről beszélünk, az a hanyatlás jele. A marosvásárhelyi könyvvásárt is veszélyeztetheti a jelenleg kirajzolódó helyzetkép?
– Marosvásárhelyi könyvvásár mindenképpen lesz az idén is. A hanyatlás jele azonban egyértelmű. Nemcsak az erdélyi könyvpiacon érzékelhető ez, érezhető a magyarországi könyvpiacon is. Az utóbbit erősen megviselte a Pécsi Direkt Kft., az Alexandra könyváruház hálózat csődhelyzete és az Ulpius-ház Könyvkiadó hasonló válsága. A magyar könyvpiac nagy befolyású, meghatározó jelentőségű szereplői voltak, gondjaik a könyvfesztiválra is láthatóan kihatottak.
– Mindezek ismeretében kiadóként, a romániai magyar könyvkiadás egyik vezető egyéniségeként mit vársz a mostani fesztiválszerepléstől?
– Valamilyen felhajtóerőt, libbenő légmozgást azért, hogy a felszínen maradhassunk. Nagy reményeket nem tudunk hozzá fűzni, mert az érdeklődés is eléggé kicsi, legalábbis ezen a kezdő napon az. Úgy szoktuk mondani, hogy az első napi forgalom tízszerese lesz majd a bevételünk a negyedik nap végén. Ha így alakulnak a dolgok továbbra is, akkor a forgalmunk tízszerese is egyenlő lesz a nullával.
– Bízzunk benne, hogy ezúttal a jóslat nem válik valóra. Az őszi Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár még rácáfolhat az áprilisi pesszimizmusra.
(nk)
Népújság (Marosvásárhely)

Szobába zárt nyelv és a szöveg mint partitúra
Első ízben járt Erdélyben Ilma Rakusa magyar származású, Svájcban élő írónő: előbb Marosvásárhelyen lépett fel a Látó folyóirat meghívottjaként, kedd este pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színház meghívottja volt.
Utóbbi helyszínen két dramolettjét, a nő-férfi viszonyt elemző rövid színházi jelenetét is előadta Albert Csilla és Dimény Áron felolvasó-színházi keretek között, majd a meghívott szerzővel Visky András, a házigazda intézmény igazgatóhelyettese és Láng Zsolt, a Látó szerkesztője beszélgetett.
Az írónő elmondta: amikor egy színházi szövegen dolgozik, közben nagyon pontosan „hallja a hangokat”, mivel az írás mellett zenész is, így ha nem is képzeli el pontosan a kész jeleneteket, az előadás „akusztikáját” eltervezi magában, ennek megfelelően pontos instrukciókat is hagy a színészeknek, rendezőnek. „Úgy írom ezeket a szövegeket, mint egy partitúrát” – fogalmazott.
Láng Zsolt a szerző nyelvi – és egyéb – sokoldalúságára hívta fel a figyelmet, hiszen Ilma Rakusa amellett, hogy verseket, drámákat és novellákat ír, orosz, francia, szerb-horvát, angol és magyar nyelvből is fordít (ő tolmácsolja németül Nádas Péter és Kertész Imre műveit is), ennek köszönhetően Iris Radisch, a Die Zeit kritikusa azt írta róla, hogy „közöttünk ő az egyetlen európai”.
Saját műveit egyébként német nyelven írja, szavai szerint ugyanis ennek a nyelvnek „ismeri jól az árnyalatait, ott van otthon”. „Több szoba van a fejemben, mindegyikben egy nyelv. Ha németül írok, németül is gondolkodom, ilyenkor ez a nyelv van a fő térben. A mindennapi életben más a helyzet, érzelmileg magyarul működöm, gyerekekkel, állatokkal például mindig magyarul beszélek, akár megértik, akár nem” – magyarázta.
Bevallása szerint ha francia, angol nyelven beszél, más ember. Az írónő azt is elmesélte, hogy rengeteget olvas, kortárs műveket is, és igyekszik a német könyvkiadóknál „protezsálni” a jó magyar szövegeket. Elmondása szerint bár németül ír, és Zürichben él, mindig hevesen tiltakozik, ha svájci íróként emlegetik, hiszen „sosem dolgozott fel a műveiben egyetlen svájci témát sem”.
Visky András elmesélte, dráma szakos hallgatóinak az egyetemen mindig azt tanácsolja – Ilma Rakusára hivatkozva –, hogy naponta olvassanak verseket, mert az írónő megfogalmazása szerint a vers „elviszi a nyelvet a saját határáig”, olyan formában mutatkozik meg a költészetben, ami a mindennapokban lehetetlen lenne.
Az írónő művei közül magyar nyelven a Lassabban! és a Rengeteg tenger című könyveket lehet megtalálni, utóbbiból Ilma Rakusa fel is olvasott egy rövid „önarcképet” előbb németül, majd magyarul – bosszankodva egy sort a magyar fordítás egy részletének pontatlanságán, „banalitásán”.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Hidegen hagyja a szavazók zömét az előválasztás
A közélettől és főleg a politikumtól való elfordulás, a gyengére sikeredett kommunikáció, valamint a kedvezőtlen közhangulat vezetett oda, hogy Marosvásárhelyen a három magyar pártnak el kellett napolnia a közös előválasztást – jelentették ki az illetékesek.
A magyar–magyar összefogást és előválasztást szorgalmazó három párt Maros megyei képviselői elismerték a maguk és általában a politikai osztály felelősségét a választói regisztrációt jellemző érdektelenség miatt. Az RMDSZ és a két kisebb magyar alakulat május 31-ről kénytelen volt október 11-re elnapolni az előválasztást. „Tekintettel arra, hogy a politikai összefogás keretében meghirdetett előválasztás célja egy erős magyar politikai közösség összekovácsolása, fontosnak tartjuk az előválasztás népszerűsítő kampányának folytatását, az üggyel kapcsolatos szélesebb körű egyeztetést és alaposabb felkészítést” – olvasható a halasztás hivatalos indoklásában.
Újságírói kérdésre válaszolva Brassai Zsombor RMDSZ-elnök úgy vélekedett, a bizalmatlanság főként a tájékozatlanságnak tudható be. Nem kedvezett a közhangulat sem, mint ahogy közrejátszott a megpezsdült közélet is, amikor Marosvásárhelyen elég sok mindenért gyűjtenek aláírást – sorolta a szövetség vezetője. Annak dacára, hogy a három politikai alakulat mindent elkövetett annak érdekében, hogy regisztrálásra serkentse a vásárhelyi polgárokat, eddig mindössze kétezer lakó neve került a választói jegyzékbe. Ilyen körülmények között az előválasztás elhalasztása volt a legbölcsebb döntés – véli Portik Vilmos. Az Erdélyi Magyar Néppárt megyei elnöke és egyben polgármesterjelöltje belátta, hogy a választók érdektelensége rendkívül zavaró tényező, amivel viszont a politikusoknak szembe kell nézniük.
„Az emberek nem hitték el, hogy az összefogás kellőképpen elő van készítve. Másrészt nagyon sokan feladták, nem hisznek a vásárhelyi magyar sikerben” – állapította meg Portik. Kiss István, a Magyar Polgári Párt vezetője a közélettől való elfordulásban látja a kudarc okát. Viszont ez jellemző az egész országra, állítja. Kérdésünkre, hogy ilyen körülmények között a szervezők nem gondolták-e meg, hogy esetleg lemondjanak a regisztrációról, az illetékesek nemmel válaszoltak. Az RMDSZ álláspontja szerint erre már csak szervezési szempontból is szükség van, de a potenciális választók tájékoztatása végett is elengedhetetlen.
Az előválasztás elhalasztása nem azt jelenti, hogy megáll az élet. Rövidesen megalakul a választási bizottság, amelybe a független jelöltek képviselői is helyet kapnak. A szervezők arról is döntöttek, hogy a jelenlegi három jelölt mellett, augusztus végéig mások is jelentkezhetnek. Az érdekeltektől ugyanakkor a politikai program bemutatását is kérik. A sárdobálás és a gerilla típusú kampány elkerülése végett, mint ahogy Brassai Zsombor fogalmazott utalva a Barabás Miklóst támogató civilek múlt heti támadására, a pártok képviselői úgy döntöttek, kidolgoznak és a résztvevőkkel aláíratnak egy etikai kódexet.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Nagykorúvá vált Marosvásárhelyi Diáknapok
Idén fesztiváljelleggel
Szerdán tizennyolcadik alkalommal özönlik el zászlós diákcsapatok a Rózsák terét. A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ) május 6–9-re időzítette az egyetemisták körében igen népszerű, hagyományossá vált diáknapi rendezvénysorozatot, amely több mint 2000 diákot mozgat meg minden évben. A részletekről Bardócz-Veres Zsuzsanna MMDSZ-alelnök, főszervező tájékoztatott.
– Idén 39 csapat vesz részt a különböző sport- és ügyességi megmérettetéseken, játékokon. A rendezvény célja ezúttal is az, hogy összekovácsolja a különböző egyetemeken, illetve szakokon tanuló magyar diákokat, és teret biztosítson a közös szórakozásra. Azt szeretnénk, ha az esemény idén fesztiváljelleget is öltene, ezért öt koncerttel készültünk a diáknapok résztvevői és a vásárhelyiek számára. Csütörtökön 22.30-tól a gyergyói Bagossy Brothers Company és a kolozsvári De La Funk együttesek zenélnek, pénteken 22 órától a helyiek számára jól ismert formációk, a Vizi Imre & Band, illetve Koszika & HotShots koncerteznek, szombaton este ugyanebben az időpontban a budapesti Irie Maffia zenekar lép színpadra. A koncertek helyszíne a gokartpálya.
Amint az a részletes programból kiderül, a többnapos buli előes-téjén, kedden 21 órától gitárestre várják a diákokat a Sörpatikába. A csapatok szerdán 17.30-kor gyülekeznek a főtéren, ahonnan 18 órakor indul a felvonulás az Ifjúsági Házig. 19 órától az Ifjúsági Ház előtt kamionparti, 22 órától az Amnessia Klubban nyitóbuli, 23 órától ugyanott táncverseny lesz. A sportrendezvények reggel 9 órakor kezdődnek a Víkendtelepen, ugyanitt csütörtökön 16 órától különféle játékokra várják az érdeklődőket. A megszokott harácsolásra szintén csütörtökön 21 órától, a kincskeresésre pénteken 16 órától kerül sor. A nap csütörtöktől szombatig a gokartpályán zajló bulival zárul. A rendezvényre, illetve a koncertekre elővételben kedvezményes árú bérletet lehet váltani az MMDSZ-székházban.
n. sz. i.
Népújság (Marosvásárhely)

Októberre halasztották az előválasztást
A hírt Brassai Zsombor, az RMDSZ, Kiss István, a Magyar Polgári Párt, Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt megyei vezetője, illetve Peti András, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke közös sajtótájékoztatón jelentették be. Az eredetileg május 31-re kitűzött előválasztás halasztásának legfontosabb oka, hogy ameghirdetéstől eltelt időszakban alig 2.000 marosvásárhelyi polgár regisztrált a választói névjegyzékbe.
Brassai Zsombor szerint, dacára annak, hogy mindent elkövettek, amit kommunikációs szempontból elkövethettek, nem sikerült átütő sikert elérni, ami a tájékoztatást illeti, és ennek következtében meglehetősen kevesen jelentkeztek a választói névjegyzékbe. – Úgy véljük, hogy ez a csekély számú jelentkezés csorbítaná ennek az egyébként fontos politikai akciónak a sikerét, illetőleg hitelét. Úgy véljük, hogy a kétezres szám a mintegy ötvenezer körüli választásra jogosult vásárhelyi polgár létszámához viszonyítva nem igazán nevezhető reprezentatívnak, ezért döntöttünk úgy, hogy adunk még egy esélyt magunknak és a vásárhelyieknek is – monda az RMDSZ megyei elnöke, aki szerint valószínűleg sokkal többet és sokkal jobban kellene kommunikálniuk az emberekkel, meggyőzőbben kell elmondaniuk, hogy mire készülnek.
Portik Vilmos bölcs döntésnek nevezte a halasztást, és úgy gondolja, hogy a nyár folyamán alkalmuk lesz olyan vitákat, párbeszédet folytatni, rendezvényeket szervezni, amelyeken még több információt kaphatnak az emberek az előválasztással kapcsolatosan. Elmondta, hogy az előválasztás dátuma október 11., azt megelőzően két nappal, október 9-én zárul le a regisztráció. A további jelöltségek bejelentésének utolsó határideje augusztus 31.
Kiss István szerint az előválasztás elhalasztása nem azt jelenti, hogy megáll az élet. – Egy hónapon belül megalakul az előválasztást felügyelő bizottság a három párt képviselőiből, amely majd a jelöltek képviselőivel egészül ki. Új elem, hogy a jelölteknek augusztus 31-ig a programjukat is be kell mutatniuk.
A Népújság kérdésére, hogy mennyire élik meg kudarcként, hogy nem tudták felrázni a vásárhelyieket a letargiából, hogy vajon egyáltalán igénylik-e a marosvásárhelyiek az előválasztást, Portik Vilmos azt mondta, hogy zavaró dolog, de az emberek valószínűleg nem úgy hitték, hogy kellőképpen elő van készítve. Véleménye szerint a hitehagyottsággal kell felvenni a harcot, nem elég a sajtón keresztül vitázni, be kell kopogni az emberekhez, megmagyarázni, hogy most mutatkozik esély arra, hogy magyar polgármestere legyen Marosvásárhelynek. Kiss István úgy vélte, a marosvásárhelyi magyarok, de általában az emberek elfordultak a közélettől, és ez nemcsak az ő kudarcuk, az elmúlt 25 év történései eredményezték.
A támogató aláírások és a regisztrálások száma közötti különbséget Brassai Zsombor egyfajta bizalmatlansággal és tájékozatlansággal magyarázta: "újszerű eljárás, a választók nem értették meg".
Peti András szerint őszintén, alázattal magukba kell nézniük. Vásárhely nem ég választási lázban, a távolmaradás is egyfajta választás. – Magunknak adtunk haladékot, hogy rájöjjünk arra, hogy azokat, akik azt választották, hogy – hasonlóképpen az elmúlt időszakban tapasztalt tendenciához – távol maradnak, hagyják, hogy mások döntsenek helyettük, hogyan tudjuk motiválni, arra sarkallni, hogy legyenek aktív tagjai a közösségnek, és fejezzék ki véleményüket akkor is, ha egyetértenek egy jelölttel és akkor is, ha nem értenek egyet.
Az állítólagos lemondásával kapcsolatos újságírói kérdésre bejelentette, hogy egy ilyen döntés esetén a sajtó lenne az első, amelyet tájékoztatna.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

A magyar kór: Marosvásárhely
Marosvásárhely az állandósult, gyógyíthatatlan kudarc szimbólumává vált, ez az a város, ahol – ha csak csoda nem történik – nem lesz magyar politikai siker. Elrettentő példa a Kárpát-medencének. Parászka Boróka összefoglalója.
Azért nem lesz itt magyar politikai siker, mert itt (is) minden magyar kérdéssé válik. Magyar kérdés a városvezetés (mikor lesz már magyar polgármesterünk), magyar kérdés a környezetvédelem (csak a magyaroknak fontosak a fák), a foglalkoztatáspolitika (azért nem akarják, hogy bezárják a környezetszennyező gyárat, mert akkor haza kellene mennie az ide települt románoknak), az oktatáspolitika (ez kimerül a „miért nincs az iskoláknak magyar neve” kérdésben). Az így megfogalmazott igények sokszor jogosak, gyakran csupán kényszerképzetek, de soha nem haladják meg a magyar közösség érdek- és ingerküszöbét, nincs felhajtó, mozgósító erejük. Ezért beválthatatlanok. Paradox módon pont a „magyar ügyek”gátolják a magyar érdekvédelmet, amelynek egy működőképes közép-kelet-európai térségben biztosnak, automatikusnak kellene lennie. Ez az önmagát botlasztó nacionalizmus alapképlete.
Azért sem lesz itt magyar siker, mert minél hangosabb a közösségi akarat, annál erősebb a mögötte lévő személyes érdek, indulat.
Marosvásárhelyen (is) az arcok és nevek harca dúl. Magyar arcok-nevek harca magyar arcokkal-nevekkel. Az önkioltás rendszere nem pihen, a messiásvárás folyamatos. Újabb és újabb polgármesterjelöltek bukkannak fel, hogy ringbe szálljanak az elérhetetlen polgármesteri székért, de mindenkiről törvényszerűen, még a megmérettetés előtt kiderül, hogy nem elég jó. És akiről nem derülne ki magától (mert ügyetlen, felkészületlen és akarnok), arról maga a közösség deríti ki, bizonyítja be, hogy kudarcra ítéltetett. Akkor is, ha éppen nem érdemel hátába kést. Minél nagyobbak az elvárások, annál kevésbé lehet megfelelni ezeknek. A kooperáció kultúrája eltűnt, maradt a kompetíció kényszere.
Az üres halmazok versenyének drukkolunk, és ezt a tartalmatlanságot, ezt a folyamatos szembenállást nevezzük választási lehetőségnek, esélynek, demokratizmusnak. Most Marosvásárhelyen, ahol már az előző ciklusban is nagyot bukott saját lábában botladozva a magyar érdekképviselet „előválasztást” tartanak. Erre beneveztek az éppen soros arcok, és az eredmény egészen biztosan kiszámítható: mindenki elvérzik, mindenki súlyos sérüléseket fog kapni, kioltja magát az egymás ellen indított nyilatkozatháború, mire a valódi választásra kerülne a sor. A személyi kultusz anakronizmusa ez: a jelenlegi közép-kelet európai környezetben egyetlen ember nem győzhet, nem lehet önkormányzati vezető, képviselő, „elöljáró”. Ha nincs mögötte állandóan kooperáló, tartalmat gyártó, igényeket megfogalmazó, csapatban játszó, önismeretre kész közösség.
Még mindig a mindent elintéző, kijáró, megmutató, felhajtó, betartó politikust várjuk, az egyszemélyes garanciát, erőt, karizmát. Ahogy a román szleng mondja: a „smekert”.
Pedig ez a típus a múlté, és az, amit eddig műveltek az ilyen emberek, az épp felszámolás alatt van: úgy hívják, hogy korrupció.
A tartalmatlan, ön- és közgyilkos magyar politikai jelöltek látszatversenyében egy dolog sikkad el: a kritika. Marosvásárhelyen (is) úgy működhetett és működhet ciklusokon át kudarcos, gyanús, erőtlen politikai hatalom, hogy nincs, aki ezeket a kudarcokat, gyanúkat, erőtlenségeket folyamatosan a fejére olvassa, a köztérben tartsa. A nehézkedési erő viszi. Csak az állandó, kellemetlen, zsigeri élmény van arról, hogy a fennálló rossz, kényelmetlen, idegesítő, de mindez megmarad az indulatok szintjén: nem kap fogalmakat, számokat, nem látható és nem hallható. Persze, hogy nem: ha nincs politikai közösség, márpedig Marosvásárhelyen sincs politikai közösség, akkor az nem képes reflektálni önmagára. Mitől lenne itt politikai közösség? A magyar érdekképviselethez el kell felejteni a felszíni magyarozást, a le nem egyszerűsíthető képletek erőszakos kilúgozását, leegyszerűsítését. El kell felejteni a neveket és arcokat: nem az a kérdés, hogy ki lesz a polgármester, hanem az, hogy kik tudnak egymás mellett felsorakozni. Ki az a sok lúd, aki legyőzi a disznót. Kellő minőségű és mennyiségű közös munka révén úgyis kiderül, kinek a válla a legalkalmasabb a legnagyobb terhelésre. El kell felejteni a versenyt: a választás szabadsága akkor adatik meg, ha lesz miből választani, ha lesz közösségi tartalom. Egy valamit nem lehet elfelejteni: a kritikát. Ebben a kárpát-medencei típus-kisvárosban a magyar közösséget annyira lefoglalják saját rögeszméi, indulatai, az önmagával vívott árnycsata, hogy elfeledkezik arról, hol él, hol nem él. Hogy a város körülötte nem város, a kórház nem kórház, az iskola nem iskola, a levegő pedig, amit beszív, nem is levegő. Igyekszik megfojtani magát azelőtt, mielőtt így is, úgy is megfulladna.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

"Világom a Székelyföld"
Sz. Kovács Géza tárlatáról
Új tárlat látogatható a marosvásárhelyi Bernády Ház földszinti galériáiban: ezúttal Sz. Kovács Géza segesvári képzőművész festményekben és grafikákban gazdag kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők, amely szépszámú közönség jelenlétében nyílt meg a múlt héten, csütörtök délután.
A tárlatnyitó első momentumaként Ritziu Ilka-Krisztina énekelt magyar népdalokat, ezt követően Nagy Miklós Kund, a kiállítás méltatója szólt az egybegyűltekhez.
– Erdélyország itt van körülöttünk, és ez Sz. Kovács Gézának is köszönhető. Ötven évvel ezelőtt végezte el Kolozsváron a képzőművészeti főiskolát – amit most itt elénk tár, abban több mint fél évszázados munkássága benne foglaltatik. Stafétaszerűen "adják át" egymásnak a Bernády Ház földszinti galériájának termét a nagy erdélyi festőművészek: nemrég zárult a Bordi András-emlékkiállítás, Sz. Kovács Géza pedig Bordi András tanítványa volt. Noha a marosvásárhelyi festőiskola jelentős képviselője, már több évtizede Segesváron él. Ő A segesvári festőművész. Jelen tárlatán két arcát mutatja meg: az egyik teremben az Erdélyország természeti szépségeit megörökítő, az évszakok változásait idevarázsoló színpompás pasztellek láthatók, a másikban grafikusi énjének alkotásait tekinthetjük meg. Felbontott világot tár a közönség elé, alkotóelemei között a népi építészet és a vidéki élet különböző kellékeit, mindennapi eszközeit is megtalálhatjuk. Ugyanakkor az a modernség, amelyet a képek sugallnak, úgy, hogy közben a mély gyökerekhez, a hagyományokhoz való ragaszkodást is hirdetik, egyedülálló és újdonságot sugalló. Nagyon erősek a Segesvár magyar művészeti életében mindmáig igen aktív, jelentős szerepet vállaló festőművésznek az Erdély pusztuló falvait megragadó alkotásai.
Ritziu Ilka-Krisztina rövid műsorát követően, a tárlatnyitó ünnepség záróakkordjaként az alkotó szólt a közönséghez. – Világom a Székelyföld, művészetem belőle áll és táplálkozik. Lehet, sokaknak korszerűtlennek tűnik a festői világom, de ami igaz, az mindig korszerű marad, ami valóban érték, az mindörökké aktuális. Ezek a festmények a falak között élő ember közelébe hozzák a természetet, a grafikáimban pedig az elődeink által használt, számukra szinte szakrális jelentéstartalommal bíró eszközök inspiráltak. Mindenki az ősi, a természethez közeli élet sugallatát keresi, és ameddig ez ihlet minket, addig boldogok lehetünk – mondta Sz. Kovács Géza Marosvásárhelyen.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

Képzőművészet és irodalom Jánosi Andreával
Gyakran szóba kerül mostanság Jánosi Andrea neve különböző kiadványok kapcsán: az ő illusztrációi díszítik a Kincses Képeskönyv sorozat köteteit (Marosvásárhely, Kolozsvár, Visegrád stb.), a Kányádi Sándor fordításában megjelent Volt egyszer egy kis zsidó című jiddis népköltészeti válogatást, Markó Béla Hasra esett a Maros, valamint Szőcs Géza Ha polip szuszog Kolozsvárott című művét is. Ezekben az esetekben kétségtelenül a szövegek voltak előbb, azokat gondolta tovább az illusztrátor-grafikus, és álmodott izgalmas világokat köréjük, melléjük.
Az Irodalmi Jelen íróműhelye keretében kicsit más helyzet állt elő: a részt vevő fiatalok egyik alkalommal azt kapták feladatként Varga Melindától, hogy Jánosi Andrea festményei alapján írjanak verseket vagy novellákat – kedvükre választhattak a művész álmai ihlette alkotások közül, amelyeket korábban a Korunk Stúdiógalériában és a Kaja Tanyában tárt az érdeklődők elé. A tizenöt-húsz fős csapatból öten olvasták fel hosszabb-rövidebb terjedelmű szövegeiket hétfőn este a Bulgakov kávéház emeletén, a nyolcadik íróműhely keretében – Varga Sándor-György, Sárkány Tímea, Gábos Dezső, Gotha Róbert Milán és Gere Dóra –, sajátos példáját adva annak, miként hathat a képzőművészet az irodalomra.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Bolojan Napóleonhoz hasonlítja Szent Lászlót
Megpróbál egyensúlyt teremteni a város többségi lakossága és a kisebbségben lévő magyar közösség között, ezért olyan döntéseket próbál hozni, hogy az a másik közösségben ne okozzon sérelmeket – jelentette ki Ilie Bolojan nagyváradi polgármester a Bihari Naplónak adott interjúban arra a nyolcezer nagyváradi polgár által aláírt petícióra reagálva, melynek aláírói azt kezdeményezik, hogy a városalapító Szent László királynak is állítsanak szobrot a felújítás alatt álló főtéren.
Hozzátette: „a londoni Trafalgar téren sem lehet Napóleon szobrát látni, hanem csak Nelsonét. (…) Mivel a főtér az egyetlen olyan régi hely, amely kapcsolódik a román közösséghez, ezért ma a megcáfolhatatlan realitások miatt ott nem lehet elhelyezni Szent László szobrát” – fogalmazott Bolojan.
Elmondta, a magyar kérésre azt a kompromisszumos megoldást találták, hogy Szent Lászlóról nevezték el a főtér melletti hidat, a városalapító királynak pedig a jelenleg felújítás alatt lévő várban állítanak szobrot. Hozzátette, semmi sem lehet tartós a városban, ami nem a román és a magyar közösség egyetértésén alapszik. Úgy vélte, a Szent László-szoborra összegyűjtött aláírások nem az egyetlen szempont, amire tekintettel kell lenni, mert egy másik elképzelésre kétszer annyi aláírást is össze lehet gyűjteni.
Bolojan szerint Nagyváradon több minden valósult meg a magyar közösség javára, mint Szatmárnémetiben vagy Marosvásárhelyen, ahol magasabb a magyarok aránya. Hozzátette, az utcanevekre vonatkozó jelenlegi önkormányzati határozat egyelőre csak a magyar „utca”, és „tér”, szócskák kiírására vonatkozik, és nem teszi lehetővé az utcanevek lefordítását.
„De ez nem lehetetlen dolog, nem hiszem, hogy sokakat zavarna. Viszont ez bizalom kérdése, és el kell jutni odáig, hogy egyik közösség se érezze hátrányosan megkülönböztetve magát a meghozott döntések nyomán” – jelentette ki az interjúban a polgármester.
Krónika (Kolozsvár)

Törvényértelmezés
Azt tartja a mondás, hogy minden csoda három napig tart. Marosvásárhely azonban egészen másként "működik", mint a világ többi része, itt mindig történnek "csodák". A legutóbbi, ami hetek óta magára hívja a közvélemény figyelmét, a kétnyelvű táblák háborúja. Ami attól lett háború, hogy a helyi rendőrség vezetője hadat üzent a "törvénytelenségnek", magyarán a kétnyelvű utcanévtábláknak és azoknak, akik, miután egy erre vonatkozó helyi tanácsi határozatot másfél évtizede sem léptette életbe az önkormányzat, saját kezükkel kezdték kitenni magánházakra, de azoknak a polgároknak is, akik megengedték, hogy az ingatlanjaikra feltegyék. Ezeket "a törvény nevében" szólították fel: 48 órán belül vegyék le a táblákat, különben harmincezertől ötvenezer lejig terjedő büntetést rónak ki rájuk. Az emberek egy része ijedtében engedett a nyomásnak, mások vállalták a konfrontációt, és peres úton támadták meg a rendőrségi túlkapást. Kis túlzással akár azt is mondhatnánk, hogy a kialakult helyzet talán még kapóra is jött a politikusoknak, hiszen egy éven belül helyhatósági választások lesznek… Minden helyi magyar politikai alakulat, illetve politikus elítélte a helyi rendőrség túlbuzgóságát, és a tiltakozás különböző formáit hirdette meg: az RMDSZ a helyi tanács munkáját bojkottálta, a Néppárt tiltakozó tüntetést hirdetett meg az önkormányzat épülete elé, amelyre "természetesen" nem kaptak engedélyt. Ez utóbbi, valamint a Magyar Polgári Párt ugyanakkor a rendőrigazgató azonnali menesztését követelte. Emellett egy kezdeményező csoport is aláírásokat gyűjtött, és a legutóbbi tanácsülésen petíció formájában tette le a helyi tanács asztalára, amelyben ugyancsak a rendőrfőnök leváltását kérik. Véleményük szerint az önkormányzat ezáltal bizonyít(hat)ná, hogy valóban harmóniát szeretne a marosvásárhelyiek között.
A "csoda" ezután is tartott. A minap az eddig némát játszó polgármester is megszólalt, provokációnak, kampányfogásnak nevezte és visszautasította a "nyomás-gyakorlást".
Azon nem csodálkozunk, hogy a rendőrfőnök azt állította, a magyar sajtó félretájékoztat, félrevezeti az embereket, amikor a különböző sajtótájékoztatókról tudósít. Azon viszont már igencsak elcsodálkoztunk, amikor egy RMDSZ-es képviselő ironikusan azt kérte számon, hogy mutassuk meg azt a törvénycikkelyt, amely előírja a kétnyelvű utcanévtáblákat, mert szeretne ő is tanulni valamit, többször is aláhúzva a helységnevekre vonatkozó kitételt.
Érdekes hozzáállás egy "érdekvédelmi" politikus részéről, aki a táblaháború kapcsán egyébként egyetlenegyszer sem szólalt meg… A kekeckedés a szatmári városi tanács 2009. júniusi ülésére emlékeztetett, amelyre az RMDSZ-es tanácsosok a kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztésére határozattervezetet dolgoztak ki, és amelyre egy demokrata tanácsos azt mondta, a törvény valóban előírja, hogy minden olyan településen, ahol 20% fölötti lélekszámmal van jelen egy nemzeti kisebbség, többnyelvű kiírásokat kell alkalmazni. Ám ez a rendelkezés ahelységnevekre, a különböző intézmények megnevezésére, illetve közérdekű információk kifüggesztésére vonatkozik. És mivel a törvény erre nem kötelez, a kétnyelvű utcanevek kifüggesztése nem lenne hasznos a szatmárnémetiek számára, "csak bonyolítaná a helyzetet". Egy román politikustól nem is várunk mást, az a dolga, de amikor egy RMDSZ-es honatya "értelmez" egy, a saját kisebbsége szempontjából fontos dolgot, az igencsak sokatmondó.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Látó: lapszámbemutató a falu jegyében
Legújabb, májusi lapszámát mutatta be a marosvásárhelyi G-kávézóban a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztősége. A szerzők ez alkalommal, szerkesztői felkérésre a falu témáját járták körbe, saját falusi élményeikről, a faluhoz kötődő kapcsolataikról, emlékeikről írtak.
Az összegyűlteket Kovács András Ferenc főszerkesztő köszöntötte, aki elmondta, a jól sikerült lapszámokat ezentúl bemutatják a közönségnek, beszélgetést szerveznek, olyan kötetlen irodalmi esteket, ahol a szerzők felolvasnak írásaikból, ahol az olvasók is elmondhatják észrevételeiket. A most megjelent tematikus Látót Vida Gábor szerkesztette, a téma ötlete is tőle származik, igaz, már vagy öt éve érlelődik, hogy a Berlin-, Velence-, Bukarest-Látók után jó lenne egy falu-Látót is készíteni. Az ötlet tetszett a szerzőknek, annyira, hogy helyszűke miatt több írás is kimaradt a lapból, azok a következő, a júniusi, júliusi számokban jelennek majd meg.
Szabó Róbert Csaba saját gyerekkori élményéről beszélve elmondta, olyan helyszín volt a falu, ahonnan jött, amit nem hogy nem akar kitörölni az emlékeiből, de folyamatosan abból táplálkozik. Láng Zsolt azt mesélte el, hogy 23 évesen találkozott először a faluval, és azóta is otthona. „Hogy mi a falu, azt nem tudom megmondani. Az, ahol mindenki köszön mindenkinek? Vagy ahol mindenki ismer mindenkit? Ahol mindenki mezőgazdaságból él?” – sorolta a kérdéseket, majd arra a következtetésre jutott, hogy jó ott lenni a közösségben, hogy a közösség élményét egy faluban lehet megélni a legjobban. László Noémi versét Kovács András Ferenc olvasta fel, majd vallott saját falu-élményeiről. Több falu is van, amely meghatározó volt az életében: Marossárpatak, ahonnan az édesapja származott. Aztán a Szászrégennel egybenőtt Abafája vagy Bözöd, Szentábrahám, Siménfalva, Szatmár környékéről Kiskolcs, Daróc. Más-más valamennyi, különféle hangulattal, szokásrenddel, ízekkel, tájakkal, emberekkel. Gálfalvi György, a Látó volt főszerkesztője a faluról, mint „világ széléről” beszélt, ahol állandóan kapaszkodni kell, nehogy „beleessünk a semmibe”.
A Látó májusi tematikus számában Varga László Edgár, Bánki Éva, Vajda Noémi Anna, László Noémi, Markó Béla, György Péter, Tóth Krisztina, Halász Margit, Lövétei Lázár László, Varga Illés, Hajdú Farkas-Zoltán, Fekete Vince, Magyary Ágnes, Márton Evelin, Szabó Róbert Csaba, Váradi Nagy Pál, Selyem Zsuzsa, Felleg József, Láng Zsolt, Virginás Andrea, Vermesser Levente írása olvasható.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Filmkockák az RMDSZ huszonöt éves megdicsőüléséről
Aki gondolkodásra, önálló ítélethozatalra képes felnőttként megélte a Ceauşescu-korszakot, az valószínűleg egy életre immunitást biztosító eszmei oltást kapott a kommunizmus ellen. A propaganda és a valóság közötti éles szakadék, a privát életbe belevilágító állam, az értelmiség fájó dilemmája a kényszerű megalkuvás és az egzisztenciális bizonytalanság között, az előírt világnézettől való eltérés brutális megtorlása, az egyéni kezdeményezések visszametszése, a közösségi önszerveződés megakadályozása, az ízléstelen személyi kultusz mind olyan mozzanatok, melyek tragikus emlékként egy életen át végigkísérik azokat, akik mindezeket megélték.
Beépített vagy hithű kommunisták
Amikor a nemzeti autonomista tábor az RMDSZ utódkommunista mivoltáról értekezik, nem árt a distinkció. A minősítés csak egyes elemeiben áll meg. A beszervezés az egyik meghatározó mozzanat. Aligha tagadható, hogy megalakuláskor az RMDSZ soraiban felülreprezentáltak voltak a korábbi „hivatalos” magyarok, akik csak úgy kerülhettek jó pozíciókba, ha megkötötték a maguk kompromisszumát a kommunista rendszerrel vagy egyenesen kollaboránsai, netán őszinte hívei voltak annak. S mint tudjuk Kövér Lászlótól, a kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna. Az exkommunisták nem tudták levetkőzni bolsevik reflexeiket. Elég, ha arra utalunk, miként került szervezeten kívülre minden olyan RMDSZ-es politikus, aki a kommunista rendszerrel való nyílt szembeszegülést választotta, Király Károlytól Szőcs Gézán, Borbély Ernőn, Búzás Lászlón át Tőkés Lászlóig. De nemcsak a kiszorítás ilyen ősbolsevik reflex, hanem a történelemhamisításra való hajlam is. Az RMDSZ tízéves fennállása alkalmából kiadott 1999-es CD kronológiája megannyi példáját hozta a történelemhamisító igyekezetnek: az RMDSZ minden addigi válságát a Hargita megyei listahamisítástól a Neptun-ügyön át a Nagy Benedek-ügyig. Mi más juthat az ember eszébe, miután végignézi azt az egyórás hőseposzt, amelyet a 25 éves jubileumát ünneplő RMDSZ készíttetett a szövetségnek nevezett párt első negyed évszázadáról?
Az szinte természetes, hogy a megszólalók majdnem egytől egyig az RMDSZ Markó–Takács-féle fősodrából kerülnek ki, mely tandem közel két évtizeden keresztül meghatározta az RMDSZ politika tartalmát és formáját. Készítettem egy pontosnak szánt statisztikát is a filmben megkérdezettek megszólalásairól. A listát Markó vezeti húsz megszólalással, őt követi Takács Csaba tizeneggyel, majd Kelemen Hunor következik hattal, Varga Attila öttel, Tokay György, Varga Gábor és Csiha Tamás hárommal, Márton Árpád, Hajdú Gábor és Kántor Lajos kettővel, végül Béres András, Nagy Benedek, Borbély László és Bíró Rozália eggyel. Érdekes módon kimaradt Verestóy Attila, Frunda György, a főtitkár Kovács Péter. A „másik oldalon” inkább érthető Tamás Sándor, Antal Árpád és Ráduly Róbert mellőzése. Kincses Elődnek, aki közel negyven százalékot ért el 1999-ben Markóval szemben az elnökválasztás alkalmával, a neve sem hangzik el.
Vitatható hitelesség
A korabeli bejátszásokon feltűnik Domokos Géza, Sütő András, Verestóy Attila és Toró T. Tibor, valamint többen a felsorolt megszólaltatottak közül. Az RMDSZ egykori főtitkára majd alelnöke, Szőcs Géza, volt szenátora, Király Károly csak említés szinten van jelen, a tiszteletbeli elnök Tőkés Lászlót idézik többször, de vitatható hitelességgel. Csiha Tamás úgy emlékszik, hogy Tőkés László mondta volna, hogy „a brassói kongresszust elvesztettük”, ami nem kizárt, de a volt tiszteletbeli elnök harcostársainak emlékezetében ez a mozzanat nem maradt meg. Egyébként furcsa is lett volna, hogy ilyet mondjon Tőkés László, hiszen ő maga lépett vissza az elnökjelöltségtől, miután a másik tábor – legalábbis a kongresszuson – betartotta a belső egyezséget és megszavazta az autonómiaelvű alapszabályzat- és programmódosításokat. Később, pozícióba kerülve azonban sorra rúgták fel a korábbi egyezségeket. Ide kívánkozik az a megjegyzés is, hogy az autonómiaelvű, magyar érdekekre alapozott magyar egység a szentség, amit bizonyára Tőkés László is így gondolt, a román nemzetstratégia szándékainak elvtelen egységes kiszolgálását azonban aligha tekinthetjük szentségnek.
A film lényegében az utóbbi két évtized RMDSZ-propagandájának foglalata. Ismét elhangzik, hogy az egyik út a marosvásárhelyi véres események konfliktusos útja, a másik a parlamenti tárgyalásos, a kormányzati szerepvállalást is megcélzó út. Tokay érvelése –miszerint aki nem látja, hogy a politika a kormányzati szerepvállalásról szól, az ne politizáljon – még a többségi társadalomra sem igaz, hát még egy kisebbségi érdekképviseletre. Ezzel a megközelítéssel ismét horizonton kívülre kerül a törvényes és békés eszközöket igénybe vevő, de politikai konfliktusokat is vállaló stratégia, amely a nyomáskifejtés útján kíván eredményeket elérni. Többen is azt állítják, hogy a magát radikálisnak, kurucnak, autonomistának, nemzetinek nevező tábor nem jelöli meg az utat, amivel az autonómiához kíván elérni. Az sem zavarja a megnyilatkozókat, hogy erről az útról több kötetnyi irodalmat lehetne összeállítani az autonomista szerzők tollából.
Hol van a Frunda-féle autonómia?
A film demagóg összevetésekben bővelkedik: míg 1990-ben egy kétnyelvű feliratból véres összecsapás robbant ki Marosvásárhelyen, addig 2005-ben maga a román kormány nyújtotta be a kulturális autonómiatervezetet. Többszörös csúsztatás ez, hiszen nem a kétnyelvű gyógyszertárfeliratból lett a halálos áldozatokkal is járó konfliktus, hanem román titkosszolgálati manipulációból, amihez az emlékezetes felirat csak ürügy volt. 2005-ben a kisebbségi törvénytervezet a kulturális autonómiának csak a címszavát tartalmazta, hiszen a Kulturális Autonómiatanács közjogi jogosítványokkal való felruházását kitolta beláthatatlan távolba.
A film vége az egységről és az autonómiáról szól. Markó Béla ugyanazt mondja, mint Frunda György sztárszenátor kollegája 2001-ben: az erdélyi magyarság kulturális autonómiáját sikerült megvalósítani. Markó egy tetszetős felvezetéssel próbálja eladni a politikai sikerpropagandát. Az önálló közösség gondolatával egyetérthetünk, és azzal is, hogy ehhez önálló iskolarendszerre, önálló kulturális életre, a nyelvi és identitásmegőrzési jogok teljes körére van szükség. Azzal viszont már nem, hogy mindezeket az RMDSZ „nagyjából kialakította”. Az önálló iskolarendszer megteremtésétől igen távol vagyunk: még azt is Bukarestben döntik el, hogy kiről lehet magyar iskolát elnevezni... Gyermekeink az átideologizált, meghamisított román történelmet kénytelenek tanulni, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem kálváriáját ne is említsük.
Szép teória az, amit Varga Attila és Varga Gábor kifejtenek a film végén, miszerint az autonómiát csinálni kell. A székely termék védjegye kétségkívül fontos, a létező jogi keretek autonóm cselekvéssel való kitöltése szintén, de az autonómia nem ebből áll, hanem elsősorban önrendelkezés-elvű intézményrendszer, a saját magyar sors alakításának a román állam által elismert jogi kerete, melynek megvalósításához nemhogy közelebb lennénk ma, hanem Románia európai uniós csatlakozása után inkább távolabb kerültünk.
De bármennyire is rosszabb a starthelyzet ma, mint volt negyed évszázada, nincs más utunk, mint amit egykoron, huszonkét esztendeje Brassóban megrajzoltunk: államon belüli állam, saját közösségi akaratunkat becsatornázó intézményrendszer és nyomásgyakorló autonómiaelvű politika. Minden más út közösségünk megsemmisüléséhez vezet.
Borbély Zsolt Attila |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Fény és árnyék
Szécsi András festményeiből nyitottak emlékkiállítást a fenti címmel Budapesten, az Erdély Művészetéért Alapítvány Falk Miksa utcai E-Galériájában. Nem kerek évforduló szolgáltatta az alkalmat a tárlatnyitóra, a művész 1934. február 15-én született és 1991. október 20-án hunyt el. Amint a galéria vezetője, Kulcsár Edit elmondta, a Magyar Nemzeti Galériában nyílt Sors és jelkép kiállításhoz kapcsolódva kívánták Szécsi művészi hagyatékát felfrissíteni a budapesti művészetkedvelők körében. Jól tették. Az a város, ahol a festő évtizedeken át a képzőművészeti élet egyik meghatározó egyénisége volt, Marosvásárhely is megfeledkezni látszik róla. Neve ritkán kerül szóba, festményei nem kerülnek közönség elé, életművét nem összegzi szakkiadvány vagy népszerűsítő album. Sajnos ezt nem csak az ő esetében kell elmondanunk, más lezárult életművek is kikopnak a köztudatból.
Budapesten a tárlatnyitón Páskándiné Sebők Anna kultúrtörténész méltatta Szécsi András művészetét, Ilyés Szabó Anna énekei rímeltek a kiállított művek hangulatára. Többségükben a Székelyföldet "szécsisen" megörökítő, drámai erejű, a táj lényegét, lelki karakterét jelképpé nemesítő alkotásokkal találkozhattak ismét az érdeklődők. A meghívó újraközölte Sütő András A keserű szemű festőcímű szép írását a közel két és fél évtizede eltávozott alkotóról és festményeiről. Ennek az utolsó sorait idézve érzékeltethetjük a leginkább, milyen képekkel találkozhatnak azok, akik ellátogatnak az E-Galériába.
"Ez a világ nem Kánaán, még csak nem is Tamási Ábel-replikáinak csillagszórós hangulatú játéktere. A hargitai kunyhó súlyos, bazaltos hátterében nem havasi rigók, pintyek énekes hangulata, hanem inkább a száműzetésé leselkedik. Mi végett vajon? Holmi világfájdalmas érzésbe kívánna hajszolni bennünket a festő? Itt-ott hasadó réseken egy fényesebb világ küldi üzenetét. Szécsi lombtalan vagy jórészt lombjahullott festői világa – csupasz, görcsös, vonagló törzsek mély gyökerű kapaszkodása –, homályba fullasztott ege, sóbányaleheletű erdőrengetege épp arra késztet, hogy néhol kopját ültetve, másutt eget hasogatva, magunk világítsuk ki az ablakainkat."
Legalább jövőre Vásárhely is felmutathatna egy ilyen kiállítást.
(nk)
Népújság (Marosvásárhely)

Véget értek a 6. Hunyad Megyei Magyar Napok
Barátok között
A Kárpát-medence szinte minden sarkából érkeztek érdeklődők, előadók az idei Hunyad Megyei Magyar Napokra.
A Déva főterén szombaton megtartott zárórendezvényen Winkler Gyula EP-képviselő köszöntötte mindazokat, akik több száz kilométerről, barátként jöttek el és természetesen azokat is, akik évről évre megszervezik a Hunyad Megyei Magyar Napokat, lehetőséget biztosítva értékeink ápolására és a többségi lakosság felé történő nyitásra. – A jó embereknek sok barátjuk van, és úgy gondolom, hogy a Hunyad megyei magyarság körében igen sok jó ember él, hiszen az idei rendezvénysorozatra is számos barátunk érkezett a Kárpát-medence különböző vidékeiről. Itt köszönthettük körünkben a háromszékieket, a magyarországi testvérvárosaink, testvériskoláink képviselőit Szombathelyről, Várpalotáról, Zsombóról, kolozsvári barátainkat, felvidéki vendégünket, egyszóval sok-sok olyan embert, akik fontosnak tartják a dél-erdélyi magyarság erősítését, támogatását, és akik évről évre szívesen jönnek el velünk együtt ünnepelni itt Dél-Erdélyben – fogalmazott Winkler Gyula EP képviselő.
A sokfelől érkező barátok mindannyian sajátos módon gazdagították az idei Hunyad Megyei Magyar Napokat. – Örömmel látom azt, hogy most már hatodik esztendeje megrendezésre kerülnek a Hunyad Megyei Magyar Napok, melyeket „a mi szemünk is hízlalt”. Idén Zorkóczy Zenóbia előadóművész és Egyed Edit baróti tanítónő érkezett a vidékünkről számos gyermekelőadást tartva az elmúlt héten kisebb-nagyobb Hunyad megyei településeken, és jó néhány egyéb produkciónak vállaltuk fel az anyagi támogatását, azért, hogy minél színesebb, gazdagabb, tartalmasabb legyen az itt élő magyarság ünnepe – fogalmazott Demeter László, háromszéki megyei tanácsos, a Székely–Szórvány kapcsolat lelkes támogatója.
Lélekkel fűszerezett ínyenségek
Hasonló szándékkal érkeztek Dévára a zsombóiak, akik immár visszatérő vendégként évről évre több ezer palacsintát sütnek a Hunyad Megyei Magyar Napok alkalmával. – Közel öt esztendeje alakult ki testvériskolai kapcsolat a Zsombói Általános Iskola és dévai oktatási központ között. Azóta rendszeresen részt veszünk egymás ünnepségein. Egy találkozás alkalmával derült fény arra, hogy Zsombón négy esztendeje megdöntöttük a Guiness világrekordot, 18 500 palacsintát sütve meg 24 óra leforgása alatt. Akkor kaptuk a felkérést, hogy kisebb léptékben, de Déván is süssünk palacsintát. És mi örömmel jövünk, hogy a magunk módján hozzájáruljunk az itt élő magyar közösség rendezvénysorának a sikeréhez – fogalmazott Gyuris Zsolt, Zsombó nagyközség polgármestere, aki hattagú csapat élén szorgosan keverte, sütötte a palacsintát. Fogyott is az ízes, lekváros desszert, ami immár a magyar napok egyik jellegzetes ínyencségévé vált.
Természetesen a gulyásfőzés sem maradt el. Idén hat csapat állt a 80-90 literes üstök mellett, és aprította a belevalót: húst, csülköt, kolbászt, zöldséget, pityókát, babot, gombát s keverték bele a titkos fűszereket meg sok-sok jó lelket. – Idén szarvasi barátaink nem tudtak eljönni, ezért az óriásgulyás elmaradt, de így is több száz liternyi magyaros étel (gulyás, bogrács, székelykáposzta) fő az üstökben, úgyhogy lesz miből kóstolni – mondta Kocsis Attila Levente főszervező a koradélutáni órákban, amikor már több tucatnyian sorakoztak az üstök körül türelmetlenül várva, hogy megkóstolhassák az ízletesnek ígérkező főzteket. Röpke félóra alatt ki is ürült valamennyi üst: elsőként az RMDSZ nőszervezetének kolozsvári káposztája fogyott el, de nem kellett kínálni a Téglás Gábor Elméleti Líceum csapatának gombás gulyását, a csernakeresztúriak hagyományos krumplis gulyását, illetve a dévai RMDSZ-választmány babgulyását sem. Vitték jó szívvel a Szent Ferenc Alapítvány bográcsát és a Lengyel család pityókás pörköltjét is. És a szakácsok nagy örömére szinte el sem kellett mosni az üstöket, az utolsó cseppig kitakarították. Ezután persze jól esett egy-egy lekváros palacsinta, illetve a csatószegiek sütötte kürtöskalács.
Néptáncosok és kézművesek
Közben a zene sem hiányzott. Déva régi főterén reggel óta szólt a muzsika, s mire mindenki jóllakott, benépesült a színpad. Ezúttal a csernakeresztúri hagyományőrzők mellett a Szent Ferenc Alapítvány Margaréta csoportja ropta a táncot. – 2013 óta táncolunk itt, Déván. A testvéremmel korábban tagjai voltunk a Nefelejcs néptánccsoportnak. Két éve egy felkérésre hoztuk össze az itteni csapatot Pál Éva nevelővel, s azóta igyekszünk kitartani. Jelenleg csak három párunk van, de sokfelé felléptünk az idei magyar napok alkalmával és sikerült széki, Nyárád menti, Küküllő-vidéki, illetve mezőségi táncokat is bemutatnunk – mondta Roman Cornel téglásbeli diák, a Margaréta tánccsoport vezetője.
Míg a színpadon szólt a muzsika, a téren zajlott a vásár. Idén kevesebb kézműves érkezett, úgy hogy alig győzték az érdeklődők áradatát. Szalma Zsolt kolozsvári üvegművész előtt folytonosan égett a tűz és alakultak a szebbnél szebb üveg díszek, vázák. – Tavaly is itt voltam, és jól éreztem magam. Gyermekek-felnőttek egyaránt érdeklődnek az üveg-tárgyak készítése iránt és úgy jöttem, hogy ezt itt, a helyszínen is bemutathassam, sőt, akinek kedve van hozzá, ki is próbálhassa – mondta Szalma Zsolt. Volt is bőven érdeklődő. Persze nemcsak az üvegfújást próbálgatták, hanem szívesen vásároltak a kész portékából is: a színes üvegékszerekből, illetve egyéb kézműves tárgyakból. A legnagyobb kereslet idén is a pálinkakimérő iránt mutatkozott, úgy tűnik, ez a tüzes víz fogyasztóinak, illetve a cenzor szerepét betöltő feleségeknek egyaránt kedvére való szerszám, hiszen ha az üvegre erősítik, hiába kisebb-nagyobb a pálinkáspohár, pontosan követni lehet, hogy hány deci fogy.
A kézművesek között jelen volt Orbán Ioana is, aki különleges dísztárgyakat készített papírból quilling technikával, illetve a szombathelyi önkormányzat képviseletében Németh Felicia és Horváth Boglárka Brigitta, akik textilfestésre kínáltak lehetőséget. – Immár ötödik esztendeje jövök el a Hunyad Megyei Magyar Napokra. A szombathelyi önkormányzat anyagi támogatásával különböző kézműves-foglalkozásokat tudunk itt lebonyolítani. Eddig volt már nemezelés, tűz-zománc, illetve bőrkarkötőket készítettünk. Idén textiltáskákra festhetnek az érdeklődők egyedi mintákat – mondta Horváth Boglárka, a foglalkozások közti pillanatnyi szünetben. Az érdeklődőkből ugyanis az ő asztaluknál sem volt hiány: szombaton több tucatnyi egyedi textiltáska készült Déva főterén.
A gulyáskóstolók, kézműveskedők között szép számban voltak jelen román ajkúak is. – Évről évre figyelmet fordítunk a többségi lakosság felé történő nyitásra is, a párbeszédre, és örömmel tapasztaljuk, hogy folyamatosan nő az érdeklődés nem csupán a magyaros gasztronómiai termékek iránt, hanem a kézműves-foglalkozásokon, néptánc-előadásokon is jelen van a helyi román lakosság, és szívesen ismerkednek értékeinkkel, hagyományainkkal – fogalmazott Kocsis Attila Levente főszervező.
Foci, ami többről szól
Külön mozzanata volt a zárórendezvénynek az elmúlt héten zajlott kosárlabda-, illetve focibajnokság győzteseinek, résztvevőinek a díjazása.
– Idén hat focicsapat és három kosárcsapat vett részt a bajnokságon Szászvárosról, Csernakeresztúrról, illetve természetesen a dévai Keresztesek, a lupényi Barbárock és a kolozsvári Sutyerákok is. Számunkra sokat jelent itt lenni, a Hunyad megyei magyarság körében, látni azokat az embereket, akik a végvárakon őrzik a magyarságtudatot, őrzik önazonosságukat. Jelenlétünkkel szolidaritásunkat kívánjuk érzékeltetni, de minden esztendőben számunkra is lelki feltöltődést hoznak az itt töltött napok. Csapatunk tagjai a kilencvenes években kolozsvári diákok voltak. Ma már csak ketten élünk a kincses városban, de a dévai focitornán minden esztendőben összegyűlünk feltöltődni az együttlét örömével – fogalmazott Koppándi Botond teológiai tanár, a kolozsvári csapat tagja.
Az est fénypontjának a Bojtorján koncert ígérkezett. A Pomázi Zoltán vezetésével megújult magyarországi együttes szintén jó szívvel érkezett a dél-erdélyi magyarság-ünnepre. – Erdélyi fellépéseink helyszíne általában Székelyföldön, Marosvásárhelyen van. Soha nem jártunk még Dél-Erdélyben, de annál nagyobb örömmel jöttünk el most, hogy megismerjük az itt élő embereket és azon leszünk, hogy örömöt szerezzünk nekik dalainkkal – fogalmazott a koncert előtt Pomázi Zoltán. A jó szándék nem maradt viszonzatlanul, a közönség, köztük szászvárosi, Zsil-völgyi, gyulafehérvári, kolozsvári magyarok végigdalolták az ismert Bojtorján-számokat és az együttesnek csak bőséges ráadás után sikerült leszállnia a színpadról. A jó hangulat megteremtésében jelentős szerep jutott Szabó Zolinak is, aki a magyarországi együttes előtt, illetve után ismert slágerekkel szórakoztatta a közönséget, némelyeket még táncra is perdítve. Így a magyar utcabál késő estébe nyúlt Déva főterén, sokak számára téve emlékezetessé a hatodik Hunyad megyei Magyar Napokat is.
A hivatalos zárórendezvényt követően tegnap délelőtt még némi ráadással szolgáltak a magyar közösségek: Brádon helyismereti kirándulást szerveztek a Fehér-Köröshöz, Szászvároson bográcsos finomságra várták a helyieket, Vajdahunyadon pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészei Régi magyar Cabarettelszórakoztatták a közönséget.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Nekurátok évszázada
Nagybátyám mesélte valaha, hogy az első világégést követő impériumváltozást követően „nekurátként”, tisztátlan lélekként bolyongott Erdélyben egy bizottság román nevet adni azoknak a településeknek is, ahol egy fia román soha nem élt. Hirtelen megjelentek, aztán éppoly hirtelen eltűntek, de látszott rajtuk a szándék: románosítani akarnak mindent!
Amikor hivatalosan is közölték az új neveket, mindenki láthatta, hogy – említsünk néhány példát – a Temesvár közeli, Szapáry grófról elnevezett Szapáryfalvából, nem tudni miért, az angolna jelentésű Țipari, a bihari Éradonyból Eriu-Adoni, a Maros megyei Dicsőszentmártonból Târnăveni, Kézdivásárhelyből Târgu Secuiesc, a Segesvár közeli Héjjasfalvából, bizarr társítással, Vânători lett... De az elmúlt száz év alatt az élet minden területén, iskolákban, temetőkben, egyetemen, hivatalokban, városokban, falvakon egyaránt igencsak átkereszteltek a nekurátok. Mert már kezdettől fogva nem az egymás melletti békés lét volt a céljuk, sőt még nem is nemzetiségek – főleg a magyarok – legyőzése, hanem az eltiprása, megsemmisítése, mindenhonnan való kitörlése, elűzése. S ezt tették és teszik, hol nagyobb rössel, hol meg a nemzetközi helyzet kényszerítette visszafogott lendülettel, mind a mai napig...
Nagyváradon a napokban hidakat neveznek el, hogy ne kelljen a város főterére a városalapító Szent László szobrát állítaniuk: beleegyeztek, hogy a központi híd a nagy király nevét viselje. De a többit Daciának, Decebálnak, Ovid Densușianunak, I. Károlynak és Constantin Prezan marsallnak fogják hívni, bár ezeknek semmi közük nincs a Körös-parti városhoz. Marosvásárhelyen a magyar utcanévtáblák bántják a román elöljárók szemét. De Erdély-szerte az elmúlt száz esztendőben nem volt olyan év, hogy ne radírozták volna le tömegével azt, ami magyar, s a helyettük adott új nevek mellé ne találtak volna ki hazug történeteket.
Így aztán bármennyire magyarázza a Velencei Bizottságnak a román külügyminiszter, Bogdan Aurescu, hogy a kisebbségi jogok megadását illetően a romániai a legjobb modell, amíg minden eszközzel országnak-világnak azt akarják bizonyítani, hogy Erdőelvén mindig csak románok éltek, és a magyarok jövevényekként húzzák meg magukat, addig ez a szövegelés egy fabatkát sem ér. Mert ördögien nekurátos.
Román Győző
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Magyar iskolák csaptak össze Marosvásárhelyen
Harminckét erdélyi és egy magyarországi közpiskolából 280 tanuló érkezett a hétvégén Marosvásárhelyre, hogy részt vegyen a tizedik alkalommal megrendezett magyar tannyelvű középiskolák országos tantárgyversenyén . Az eseménynek, mint minden évben, ez alkalommal is a Bolyai Farkas Elméleti Líceum adott otthont. A hivatalos megnyitót, ahogy később a díjkiosztó ünnepséget is az iskola dísztermében tartották, ahol Bálint István iskolaigazgató, Markó Béla szenátor, a tantárgyverseny védnöke, Gagyi József egyetemi tanár, a verseny elnöke, Ștefan Someșan főtanfelügyelő, Jeszenszky Attila szülőbizottsági elnök, valamint Bakos Levente a helyi önkormányzat képviselője köszöntötte a diákokat és tanárokat, hangsúlyozva a megmérettetés fontosságát, azt, hogy a tehetséggel megáldott diákok anyanyelvükön mérhetik össze tudásukat.
A biológiából, földrajzból, informatikából, társadalomtudományokból, történelemből, kémiaából és fizikából versenyző gimnazisták Szilágysomlyóról, Margittáról, Gyergyószentmiklósról, Kolozsvárról, Nyárádszeredából, Sepsiszentgyörgyről, Nagyváradról, Nagykárolyból, Segesvárról, Csíkszeredából, Szovátáról, Székelykeresztúrról, Dicsőszentmártonból, Székelyudvarhelyről, Kézdivásárhelyről, Nagyváradról, Szászrégenből, Brassóból, Barótról, Szatmárnémetiből, Korondról érkeztek, ráadásul idén először egy budapesti tanintézmény is képviseltette magát: az Óbudai Árpád Gimnázium. A vetélkedőt olyan tantárgyakból szervezik évről évre, amelyek hiányoznak az országos olimpiászokról, ahol a magyar diákok anyanyelvükön versenyezhetnek. Ilyen például a Nyárády Erasmus Gyula Biológia Tantárgyversenyen a növény- és állatbiológia, az anatómia és élettan (orvosi biológia) vetélkedőn, a Teleki Sámuel Országos Középiskolai Földrajzversenyen az általános természetföldrajz-, valamint humánföldrajz vetélkedő.
A Kalkulusz Országos Informatika Tantárgyverseny programozói versenyén az első három díjazott felvételi nélkül bejuthat a Sapientia EMTE Műszaki és Humántudományok marosvásárhelyi karára, az alábbi szakokra: informatika, mechatronika, számítástechnika, automatika és alkalmazott informatika, távközlés, számítógépes művelettervező és gyártásirányítás szakra. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Matematika és Informatika karán számít bele a felvételi jegybe. A Historia Nostra Történelmi Vetélkedő díjazott XI. és XII. osztályos diákjai a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Történelem Karára nyernek felvételit. A végső eredmények szerint a Bolyai Farkas Elméleti Gimnázium tanulói teljesítettek a legjobban, a legtöbb pontszámot ők érték el. A többi iskola sem maradt szégyenben, szorosan felzárkózott a szervezők-vendéglátók mögé. Antal Erika
maszol.ro

Újabb esély a magyaroknak?
A magyar pártok vezetői úgy vélik, kedvez a magyar közösségnek az új választási törvény, amely szerint egy fordulóban választják a polgármestereket. Elismerik, néhol együttműködés szükséges a sikerhez, de ennek módja továbbra is kérdéses.
Esélyt jelent a magyar közösségnek, hogy a parlament által múlt héten elfogadott, új helyi választási törvény szerint továbbra is egy fordulóban, egyszerű többséggel választják meg a polgármestereket, vélik az erdélyi magyar pártok vezetői. A magyar politikusok abban is egyetértenek, hogy vannak települések, ahol össze kell fogni, ám az együttműködés mikéntje még nem körvonalazódik.
Mint arról beszámoltunk, a képviselőház múlt héten fogadta el az új önkormányzati választási törvényt, amely akkor lép érvénybe, amikor azt az államfő kihirdeti. A jogszabály szerint a polgármestereket egy fordulóban, egyszerű többséggel választják meg, a megmérettetésen pedig az Unió bármely polgára indulhat, ha rendelkezik állandó romániai lakhellyel. A megyei tanácselnököket azonban az eddigi gyakorlattól eltérően a tanács választja, nem voksol rájuk közvetlenül a lakosság.
Borbély László képviselő, aki az RMDSZ áprilisi kongresszusáig a szövetség politikai alelnöke volt, a Krónikának kifejtette: ebben a helyzetben egyértelmű a szövetség felelőssége, hisz 90 százalékban ennek képviselői vannak az önkormányzatokban.
Borbély kifejtette, ez a törvény továbbra is lehetőséget nyújt az RMDSZ-nek, hiszen ha mások nem fognak össze a szövetség ellen, jó eséllyel győzhet a jelöltjük. „Például Marosvásárhelyen, ahol ha lenne két erős román jelölt, nagy eséllyel méretkezne meg a magyar közösség képviselője, de Szászrégenben, Szatmárnémetiben is vissza lehetne szerezni a polgármesteri tisztséget, valamint Nagyváradon és máshol is lenne esélye a magyarságnak” – mondta a politikus.
Meglátása szerint a magyar győzelem érdekében összefogásról is lehet szó, de szerinte kérdés, hogy a pártok olvasatában ez mit jelent. Marosvásárhelyen például sikerült olyan hangulatot kialakítani, hogy mindenki elfogadja a játékszabályokat, mutatott rá a Maros megyei honatya.
„Nem lehet az, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) soha semmit nem fogad el tőlünk, állandóan bírálnak, majd utána azt akarják, hogy fogjunk össze. A Magyar Polgári Párttal (MPP) az utóbbi időben kialakult egy normális kapcsolat, úgy néz ki, velük össze tudunk fogni. Ideje, hogy az EMNP is más módon viszonyuljon hozzánk, és akkor tárgyalhatunk” – szögezte le Borbély.
Biró Zsolt, az MPP elnöke szerint is valós esélyt jelent a magyarságnak az egyfordulós polgármester-választás, hiszen az olyan településeken, ahol a magyarság aránya 50 százalék alatti, két fordulóban általában etnikai alapon dől el a választás. Ebben a rendszerben sokkal nagyobb az esélye a magyar közösségnek, Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben, de számtalan olyan településen, ahol 30 százalék feletti a magyarság aránya, vélte.
Hangsúlyozta, a polgáriak arra az álláspontra helyezkedtek, hogy fontosnak tartják az együttműködést a 2016-os választásokon. Rámutatott, a helyhatósági választásokon is vannak települések, ahol célszerű összefogni, hiszen másként nincs esélye a magyar közösségnek.
„Meg kell vizsgálni minden várost, falut, és mindenütt, ahol ezen múlhat, hogy magyar polgármester legyen, kötelező érvényűnek tekintjük az összefogást. Csak a nemzeti érdeket szem előtt tartva lehet felelősen politizálni” – fogalmazott Biró Zsolt.
Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke ezzel szemben úgy véli, hogy ez egyszerre politikai és választástechnikai kérdés, szerinte olyan választási stratégiát kell találni, amely minél több magyar polgármestert juttat tisztségbe, illetve minél több magyar önkormányzati képviselőt eredményez.
Az EMNP-elnök leszögezte, részükről eddig sem volt akadálya annak, hogy leüljenek tárgyalni, de úgy vélte, egy évvel a választások előtt még korai lenne állást foglalni az ügyben. „Meg kell nézni, mi a legjobb a közösségnek, hiszen minden helyzet más. De ez még a jövő zenéje” – mondta el portálunknak Szilágyi Zsolt.
Számos buktatója van a jogszabálynak
Lehetnek buktatói az új választási rendszer technikai megoldásainak, hívta fel a figyelmet Márton Árpád. Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi képviselője rámutatott, az új jogszabály szerint informatizálni kell a rendszert, a választói névjegyzéket adatbázisban hozzák létre, amit lebontanak településekre és szavazókörzetekre. Ezentúl már nem papíron, hanem interneten lehet megnézni, hogy ki melyik körzethez tartozik, az internet pedig még sokak számára nem hozzáférhető, mutatott rá. Mint mondta, szavazáskor minden választópolgár bemutatja személyi igazolványát, ezt a bizottság tagjai leolvasóval azonosítják, az adatok pedig bekerülnek a központi adatbázisba; ezzel kiszűrhető, hogy kétszer szavazzon valaki. „Azt sem nehéz előre látni, hogy a rendszer összeomlik, akárcsak az egészségügyi kártya esetében, az utóbbit másodpercenként 9 ezren próbálták használni, amikor lefagyott. A választások napján az országban 40 ezer szavazókörzetben ennél többen próbálják majd meg egy időben elérni az adatbázist” – mutatott rá a képviselő.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Marosvásárhelyen adják át a Communitas ösztöndíjait
Az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítvány Ösztöndíjbizottsága idén tizenharmadik alkalommal adja át az Alkotói Ösztöndíjakat.
Az ünnepi gála május 15-én, pénteken délután 4 órakor kezdődik a Művészeti Egyetem Stúdió Színházában (Köteles Sámuel utca 6. szám). Köszöntőbeszédet mond Markó Béla, az Alkotói Ösztöndíjbizottság elnöke, a rendezvény házigazdája Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója lesz.
Az esemény keretében kiállítás nyílik a 2014-es képzőművészeti díjazottak munkáiból, az alkotásokat Sipos László festőművész, grafikus méltatja. Ezt követően a résztvevők a 2014-ben irodalom, zeneművészet, film és televízió, valamint színházművészet kategóriákban díjazott ösztöndíjasok műsorát tekinthetik meg.
Antal Erika
Székelyhon.ro