Negyed évszázad
MPP-rendezvények a magyar szabadság napjára
Negyed évszázad címmel szervezett konferenciát szombaton az Orbán Balázs Akadémia, a Magyar Polgári Párt politikai háttérintézménye. A Kultúrpalota kistermében sorra került eseményen arra keresték a választ, hogy hol tart az erdélyi magyarság és Marosvásárhely 25 évvel a kommunista diktatúra bukását követően, meddig görgetjük a fekete március hagyatékát, miként tehetjük önmagunk számára szerethetővé azt a várost, amelyben napról napra teret veszítünk, illetve milyen multikulturalizmust szeretnénk, vagy milyen multikulturalizmussal tudunk megbékélni?
Délután 6 órától a Maros Művészegyüttes kövesdombi előadótermében gálaestre került sor. Az érdeklődők a Háromszék táncegyüttes Gábor Áron című táncjátékát láthatták. A gálaműsor keretében könyvjutalomban részesítették az MPP által meghirdetett irodalmi páyázat nyerteseit. Ünnepi beszédet mondott Bíró Zsolt, az MPP elnöke, Magyarország csíkszeredai nagykövete tolmácsolta Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét. Az előadást követően állófogadásra került sor.
Etnikai interferencia vagy békés egymás mellett élés?
A délelőtti ülésszakon vitaindítóként részletet mutattak be a 20/20 című színházi előadásból, majd Szucher Ervin újságíró és vendégei, Novák Zoltán és László Márton történészek, illetve Gagyi József egyetemi tanár a fentiek mellett arról vitázott, hogy mennyire vetette vissza Marosvásárhelyt 1990 fekete márciusa, mennyire tett jót vagy rosszat a városnak az 1960-as, '70-es évekbeli ipari fejlesztés, meddig tarthat a túletnicizált 25 esztendős átmenet?
A szeminárium második részében Kiss Csaba rádiós szerkesztő vendége Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára és Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke volt, akik generációváltás = szemléletváltás?, az etnikai pártok létjogosultságáról és szerepéről, a politikai pluralizmus korlátairól értekeztek.
Kovács Péter a Népújságnak elmondta, fontosnak tartotta eljönni a Magyar Polgári Párt rendezvényére, hiszen az elmúlt évben az MPP és az RMDSZ között folyamatos közös munka, közös gondolkodás alakult ki. – Az európai parlamenti választásokat megelőzően már a választási programunkat velük együtt dolgoztuk ki, az autonómiatervezet kapcsán is van egy közös munkacsoportunk, együtt dolgozunk európai uniós szinten is a FUEN-ben, az Európai Nemzetek Föderatív Uniójában. Úgy gondolom, az ilyen jellegű beszélgetéseknek, műhelymunkáknak helyük van. Az RMDSZ és az MPP között egészséges együttműködés, mellérendeléses viszony van, és az ilyen jellegű beszélgetések is ide tartoznak.
Együtt a lehetetlen is lehetséges?
A gálaesten tartott ünnepi beszédében Bíró Zsolt Kölcsey Ferenc intelmét idézte – "Egyedül a legnagyobb erő sem tehet mindent, nem tehet sokat: egyesített erőknek pedig a lehetetlennek látszó is gyakran lehetséges" –, arra figyelmeztetve, hogy veszélyes a "megosztósdi", mert közben megfeledkezünk legfontosabb dolgainkról. Így aztán negyedszázaddal a rendszerváltás után sincs megoldva az erdélyi magyarság helyzete: "őshonos magyar közösségünktől megtagadják az önrendelkezés legelemibb formáit, csorbítják jogainkat, üldözik szimbólumainkat, és még az ország alkotmánya által szavatolt gyülekezési és véleménynyilvánítási jogunk gyakorlásában is korlátozni próbálnak bennünket!" – mondta az MPP elnöke, majd figyelmeztetett: "Nem egymást kell legyőznünk, kicsinyes érdekeinkre hivatkozva, hanem azzal a sötét erővel kell szembenéznünk, amely, nem tudni, milyen gondolatoktól vezérelve, félelemből vagy éppen bűntudatból táplálkozva akarja elvitatni jogunkat a szülőföldünktől, anyanyelvünktől, de még az egyszerű hétköznapjainktól is. Ezzel az erővel szemben külön-külön gyengék vagyunk, de együtt legyőzhetjük!"
Nem érdekközösség, értékközösség!
Bíró Zsolt elmondta, hogy huszonöt év mérlegéről beszélgettek délelőtt a Kultúrpalotában egy konferencián, és 25 év legszomorúbb mérlege a félmillió magyar hiánya. "Ilyen körülmények között újra kell értékelnünk sok mindent a szórványban és Székelyföldön vagy a Partiumban és Belső-Erdélyben éppúgy, mint Marosvásárhelyen. Újra kell értékelnünk dolgainkat, mert negyed évszázad után más a helyzet, mint 1990-ben. Mélyről indultunk, de 25 év után nem vigasztalódhatunk azzal a marosvásárhelyi magyar orvosképzés megoldatlan helyzete kapcsán, hogy van Bolyai iskolánk, amint azt sem mondhatjuk, hogy magyar orvosi nélkül a Bolyai sem ér semmit.
Mára szertefoszlani tűnnek az uniós intézményrendszerbe vetett reményeink, de itt sem mondható, hogy attól, hogy Európa érzéketlen és kettős mércét alkalmaz, lemondanánk a szabad közlekedésről vagy a vámunióról. És más a helyzet hála Istennek a nemzetpolitikában is, hiszen az Antall József által kimondott mondattól eljutottunk a nemzet közjogi egyesítéséig. Ma már Kárpát hazában gondolkodhat a Kárpát-medence magyarsága" – jelentette ki.
Új helyzet van, ehhez kell igazodni
Nemzetpolitikai szempontból nem elég csak kritizálni, de nem elég csupán elmélkedni sem. Tenni kell! Bírálat helyett építő kritika, elmélkedés helyett elméletek szükséges. Ez a felelős ellenzék feladata – mondta a továbbiakban az MPP elnöke. "A mi programunk címe: Az emberek pártján, a magyar emberek pártján! Keresni kell a közös cselekvés és a közös fellépés lehetőségét azokkal, akik azt hirdetik, hogy minden magyar számít! Nem számító magyarok kell legyünk, hanem felelős magyarok, és akkor minden magyar nyer!" – zárta beszédét Bíró Zsolt.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Marosvásárhely nem heverte ki a traumát
Hol tart az erdélyi magyarság és Marosvásárhely 25 évvel a kommunista diktatúra bukását követően, és meddig görgetjük a fekete március hagyatékát? – különösképpen erre a két kérdésre próbáltak választ találni a Negyed évszázad címet viselő szeminárium résztvevői, melyet a hétvégén az Orbán Balázs Akadémia szervezett a marosvásárhelyi Kultúrpalotában.
A szervező Magyar Polgári Párt háttérintézményének számító akadémia megvallott célja egy olyan fórumot teremteni, aminek keretében a legérintettebbekkel, a város lakóival, a felnövekvő új nemzedék tagjaival közösen keressen választ a negyed évszázad után megfogalmazódó kérdésekre.
A célkitűzés csak részben sikerült, meglepően kevés érdeklődőt vonzott az egyébként színvonalas szeminárium, amelynek vitaindítójául a Yorick Stúdió számos díjat elnyert 20/20 című, magyar–román színházi előadása szolgált.
Mindmáig kiszorítósdi
Az Etnikai interferencia vagy egymás melletti békés élés? címet viselő kerekasztal-beszélgetés során lapunk munkatársa, Szucher Ervin újságíró, illetve meghívottjai, Novák Zoltán és László Márton történész, valamint Gagyi József egyetemi tanár olyan témákat feszegetett, mint az etnikai térkép átrajzolásával járó, 1960–70-es évekbeli erőszakos iparosítás, a huszonöt éve tartó túletnicizált átmenet vagy a sokat vitatott multikulturalitás kérdése.
Mindhárom meghívott úgy vélte, a város negyed évszázad után sem heverte ki teljesen 1990 márciusának traumáit. Ezen túlmenően a többségi nemzet mindmáig a másik kiszorításában látja az etnikai kérdés megoldását – fejtette ki László Márton.
Ez egy 1848-ban beindult folyamat, ami Trianon után fokozódott. A szovjet parancsra létrehozott Magyar Autonóm Tartomány is csak afféle porhintés volt, egy nagy illúzió – vonta le a következtetést Gagyi József, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója. Elhangzott az is: a politikum nem teljesen érdekelt a kisebbségi kérdés megoldásában – választások előtt mindkét félnek jól jön a téma felmelegítése.
Arra a kérdésre, hogy milyen multikulturalizmust akar vagy inkább képes elfogadni a magyarság, illetve az etnikai interferencia vagy az egymás melletti békés élés a megfelelőbb, a megszólaltattak úgy vélték, Marosvásárhelyen két, egymással párhuzamos társadalom létezik. „Ahhoz, hogy erős lábon álljon a magyarság, saját intézményhálózatra volna szüksége” – jelentette ki Novák Zoltán, hozzáfűzve, hogy ez nem jelenti azt, hogy bizonyos területeken nincs szükség az együttműködésre a többségiekkel.
Egy asztalnál Biró Zsolt és Kovács Péter
Néhány apró és langyos fricskát leszámítva, a második panel, amelynek keretében Kovács Péter és Biró Zsolt ült Kiss Csaba rádiós újságíró asztalához, baráti hangnemű beszélgetésre sikeredett. Mind a meghívott, az RMDSZ főtitkára, mind a házigazda, az MPP elnöke rendkívül visszafogottnak bizonyult, mintha mindketten arra törekedtek volna, hogy ne ártsanak a két párt közötti, viszonylag új és törékeny békének.
Biró üdvözölte Brassai Zsombornak, az RMDSZ Maros megyei szervezete elnökének ötletét, miszerint a 2016-os helyhatósági megmérettetéseket még idén tavasszal előválasztások előzzék meg. Kovács Péter, aki szerint kisebbségi helyzetben luxusnak számít a többpárti rendszer, beismerte, hogy az MPP és a néppárt létrejöttében az RMDSZ-nek is megvan a maga felelőssége.
„Természetesnek tartom, hogy Gyergyószentmiklósnak MPP-s polgármestere legyen, hisz a jelenlegi elöljárónak két bűnrossz RMDSZ-es elődje volt” – jelentette ki. A két pártvezető abban is egyetértett, hogy Marosvásárhelyen rendkívül nehéz lesz Dorin Floreát leváltani, hisz egy roppant ravasz politikus, aki tudja, miként kell a maga javára fordítani a magyar szavazók egy részét.
Krónika (Kolozsvár)

Könyv és gyertya-díj a közösség szolgálatáért
Ünnepi műsör keretében vették át a Könyv és gyertya-díjat azok a Maros megyei személyek – köztük nyugdíjas pedagógus, fafaragó, lakatos, táncoktató, vállalkozó, lelkész, tervező, mérnök –, akik a magyar közösséget szolgálva, annak előrehaladását, a fiatalok itthon maradását szorgalmazták.
Mintegy megkoszorúzta a március 15-ei megemlékező eseményeket a Kultúrpalotában tartott vasárnap esti rendezvény, amelynek keretében a 25 évvel ezelőtti könyves-gyertyás felvonulásra emlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc mellett. Többnyire hajlamosak vagyunk azt állítani, hogy az a hősök kora volt, most más időket élünk – jelentette ki Markó Béla szenátor, az RMDSZ korábbi elnöke. Hozzátette, hogy ő ebben nem hisz, ahogy abban sem, hogy azok az emberek, akik 1990. február 10-én végigvonultak Marosvásárhelyen, könyvvel és gyertyával a kezükben, mára megváltoztak volna. A hit és a bizalom változott az egyenlőség, testvériség, szabadság megvalósíthatóságában – fogalmazott a politikus, arra hegyezve ki mondandóját, hogy az 1848-as forradalom is, a százezer embert megmozgató könyves-gyertyás felvonulás is összefogással történhetett meg.
Összefogtak a különböző nézetet valló, másként gondolkodó emberek, Petőfi, Széchenyi és Kossuth, 25 évvel ezelőtt pedig a magyar közösség megfeledkezett a nyomorról, a reménytelenségről, arról, hogy alig egy-két hónappal korábban sokan el akarták hagyni az országot. Pedig nem sejtették, mi fog történni március 19-én és 20-án, de hittek abban, hogy összefogással megváltoztatható a világ. Arra is felhívta Markó a figyelmet, hogy egy ember egy szál kicsi gyertyával nem tudott volna végigmenni a városon. Közösen, egymás gyertyáját újragyújtva viszont meg lehetett ezt tenni.
A díjakat Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke és Péter Ferenc politikai alelnök adta át a kitüntetteknek: Berekméri D. István nyugalmazott történelemtanárnak, Bíró János fafaragónak, Gál Barna Gyula nyugalmazott matematikatanárnak, Görög Miklós építésznek, Horváth János néptáncoktatónak, Mátyás Endre nyugalmazott matematikatanárnak, Tóth Dénes állat-egészségügyi technikusnak, Kun László nyugalmazott történelemtanárnak, Farkas Elek vállalkozónak, Darabont József református lelkipásztornak, Nagy Béla egészségügyi asszisztensnek, Kiss Szabolcs református lelkipásztornak, Kocsis József nyugalmazott tanítónak, Török Gáspár fotóművésznek és Simon György nyugalmazott magyartanárnak.
A díjátadó ünnepség keretében Csíki Hajnal színművész szavalt, színpadra lépett Trozner Kincső énekes és Trózner Szabolcs zongoraművész, a rendezvény második felében pedig Palya Bea és Szokolay Balázs koncertezett.
Antal Erika |
Székelyhon.ro

Fehér könyv a fekete márciusról
Többrétű rendezvényekkel emlékezik meg a negyedszázada, 1990. március 19–20-án lezajlott tragikus marosvásárhelyi eseményekről a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány. Március 20-án délután 5 órakor a Bernády Házban könyvbemutatóra kerül sor. A Marosvásárhely "fekete márciusáról" 1991-ben megjelent, személyes emlékeket, helyszíni tudósításokat, rádió- és sajtódokumentumokat, fényképeket egybegyűjtő kiadvány, a Püski Kiadó gondozta Fehér könyv hamar hiánycikké vált. Az alapítvány kezdeményezte a kötet újrakiadását, a könyv a pénteki bemutatón válik ismét elérhetővé a nagyközönség számára. A premierhez fotókiállítás nyújt illő keretet. A művelődési központ földszinti termeiben vásárhelyi fotósok megörökítésében idézhetők fel a huszonöt évvel ezelőtti drámai történések. Az emlékestet filmvetítés zárja. A 70 perces produkció megrázó hatású, tömörített összefoglaló az 1990 márciusában készített dokumentumértékű, sokórás filmfelvételből.
Aznap délelőtt 1990–2015. március 19-20. Visszatekintés és jövőkép címmel helybeli és országos közéleti meghívottak – történészek, politikusok, civil szervezeti képviselők, az egykori események kutatói – részvételével zajlik kerekasztal-beszélgetés, szűkebb körű, elemző szeminárium.
Népújság (Marosvásárhely)

Segesvár
Szerkesztette: Antalfi Imola
"Élő" vár a segesvári
Gál Ernő, az RMDSZ segesvári szervezetének elnöke, városi tanácsos szerint a magyar közösség szempontjából fontos tevékenységeket idén is támogatja az önkormányzat.
– Magyar vonatkozásban a tavaly kiutalt összegeket idén is megszavazta a tanács, így a Gaudeamus Alapítvány 50.000 lejt kap a szolgáltatások támogatására, 25.000 lejre rúg a telek- és épületadóra vonatkozó 0,25%-os kedvezmény, kulturális rendezvényeinek megszervezésére továbbra is díjmentesen veheti igénybe a polgármesteri hivatal dísztermét. Ami pedig többlet: idén az alapítvány még 7000 lej támogatást kap, ugyanis koncerteket, művelődési rendezvényeket is szervez. A Kikerics tánccsoportnak a korfui fesztiválon való részvételéhez illetve népviselet vásárlásához tavaly 15.000 lejjel járult hozzá a tanács, idén is megkapják ezt az összeget, csakúgy mint az egyházak külön- külön a 3000 lejes támogatást. Az önkormányzat a Szász Sándor vezette Spartacus birkózócsapatot is segíti, ahol főként magyar gyermekek sportolnak, tavaly ők 10.000 lejt kaptak egy nemzetközi birkózóverseny megszervezésére.
– Sipos Razvan szerint törvénytelen építkezések történtek a történelmi városrészben, ami veszélybe sodorhatja azt, hogy a várost a világörökség részeként tartsák nyilván. Mit tehet a közgyűlés, hogy ez ne következzen be?
– A városnak óriási gondot jelent, mert az építkezési engedélyek kiadása szünetel, az ilyen ügyekben Marosvásárhelyre kell menni. A megyei főépítésznek rengeteg fenntartása van, azt mondja, nagyon sok törvénytelen dolog történt és emiatt Segesvár lekerülhet a világörökségi listáról. Valószínűleg történtek visszaélések, hiszen ez egy élő vár, ahol rengeteg tevékenység folyik: itt iskolák működnek, templomok vannak, itt található a polgármesteri hivatal és a helyi tanács épülete, a várbeli házak lakottak. Ez Délkelet- Európa egyetlen lakott vára, és valószínűleg az idők folyamán történhettek olyan dolgok az építkezésben, amelyek nem voltak törvényesek. Az a furcsa, hogy ha a megyei főépítész tudott a törvénytelenségekről, miért nem vonta felelősségre a városi főépítészt, amíg itt volt? A tanácsban többször felvetettük, hogy a várban olyan javítások történnek, amelyekbe a főépítész nem egyezett bele. Utólag volt, akit megbüntettek, volt, akit felszólítottak, hogy változtasson, de semmi sem történt. Nem a tanács dolga megoldani ezt a problémát, mi jeleztük a helyzetet. Azt a választ kaptuk, hogy megoldják.
– Tudna említeni példát?
– A várban lévő vagy a történelmi részhez tartozó épületek színezése eredeti kell legyen. Ezt a legtöbben betartották, de sokan nem, akik nehezményezték, hogy az eredeti szín rikító. A szász épületek már csak ilyenek, élénk színűek... A másik nagy probléma, hogy a gépkocsik felhajtanak a várba, pedig a tanács több határozatot is hozott ennek megtiltására.
Az önkormányzat pereli a hulladéktelep adminisztrátorát
A város költségvetését kiegyensúlyozottnak nevezte a városvezetői tisztséget ideiglenesen betöltő Dan Eugen Bândea alpolgármester, aki szerint idén elsősorban a beruházásokra szánnak jelentősebb összegeket.
– A helyi tanács februárban fogadta el az idei költségvetést, ami 51 millió lejes bevétellel, illetve 66 millió lejes kiadással számol. Kiegyensúlyozott, a beruházásokra összpontosító költségvetésről beszélhetünk Segesvár esetében. Elsősorban az utcák korszerűsítését tervezzük: felújítanánk a Nicolae Balcescu, a Nicolae Iorga, a Román, a Mező utcákat, de a későbbiekben több utcát is belefoglalunk a javítási programba. Terveink közt szerepel a polgármesteri hivatal székhelyéül szolgáló épület tetőzetések megjavítása, a sportcsarnok főjavítása, az iparihulladék-telep bezárása, a közlekedési jelzőrendszer korszerűsítése, a víz- és szennyvízhálózat bővítése 12, illetve 14 utcában, a víztisztító telep modernizálása. A költségvetés a következő arányban oszlik meg: közszolgáltatásokra 16,38%, rendfenntartói tevékenységre 1,79%, szociális- művelődési tevékenységekre 39,52%, fejlesztésekre, lakásépítésre, környezetvédelemre 19,63%, gazdasági tevékenységekre 22,68% – jelentette ki érdeklődésünkre az alpolgármester. Kérdésünkre, hogy mi a helyzet a környezetkímélő lerakóval, hiszen a tanács ellenezte, hogy ideszállíthassák a megyeszékelyről származó hulladékot, a lerakó működtetője viszont ellenkezőleg döntött, a városvezető hangsúlyozta, az EU-konform hulladéktelep tulajdonosa az önkormányzat, adminisztrátora pedig a Schuster Ecosal Kft., a szerződés pedig kiegészítő iratokkal van érvényben. – Tekintettel arra, hogy az adminisztrátor nem tartotta tiszteletben a szerződésbeli kötelezettségeket, a polgármesteri hivatal, illetve a helyi tanács pert indított a Schuster Ecosal Kft. ellen, így minden további döntés a bírósági végzés után várható – tette hozzá.
Az önkormányzatot ért bírálatok kapcsán, melyek szerint a történelmi városrészekben törvénytelenül építkeztek, illetve a városnak jelenleg sincs főépítésze, Dan Eugen Bândea elmondta, a korábbi versenyvizsgák nyomán sajnos nem sikerült betölteni a főépítészi állást, de remélhetőleg lesz, aki szakmai szempontból izgalmas kihívásnak tekinti majd ezt a munkát. A hónap végén újabb versenyvizsgát írnak ki a főépítészi tisztségre. A majdani főépítész munkájának segítése érdekében urbanisztikai bizottságot alakítanak, amelybe rangos szakembereket kérnek fel.
Nők a szabadságharcban
A fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület szervezésében március 8-án a helyi kul- túrotthonban került sor a Nők a szabadságharcban című rendezvényre. Miért éppen erről a témáról szerveztek kulturális műsort? – kérdeztük Szabó Józsefet, az egyesület elnökét, az előadás főszervezőjét.
– Sokszor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az 1848–49-es forradalomban és szabadságharcban csak férfiak játszottak fontos szerepet, de nem szabad elfelejteni, hogy a nőknek itt is különleges szerepet kölcsönzött a történelem. Ez adta az ötletet egy ilyen jellegű rendezvény megszervezésére, és az időpont kiválasztása sem volt véletlen (a nőnap és a közelgő március 15-i ünnepségek). A műsor összeállításában Szilágyi Rita Nők a szabadságharcban című könyve segített, valamint a Fehéregyházán tevékenykedő és az itt élő 12 pedagógus: Balázs Ilona, Csáki Izabella Kinga, Hegyi Izabella, Jakabfi Melinda, Nagy Judit, Oroszhegyi Judit, Simó Éva, Szabó Tünde Hajnal, Széll Júlia, Tordai Mónika, Varga Regina, Volkán Katalin. Tóth Kálmán költő versének sorait Székely Tímea adta elő, háttérzeneként a Kormorán előadásában hangzott el a Nemzeti dal, valamint Brahms-, Massenet-, Beethoven- és Liszt-darabok, Klapka- és Hunyadi- indulók, a Szózat, vetítésre kerültek 1848/49- cel kapcsolatos képek, csatajelenetek, a műsorban ismertetett nők, vértanúk, várbörtönök, sírhelyek képei stb. A műsorban ismertetett vagy megemlített női nevek közt van Batthyányné Zichy Antónia, Reviczky Mária, Teleki Blanka, Leövey Klára, Kossuth Zsuzsanna, Meszlényi Terézia Johanna, Laborfalvi Róza, Szendrey Júlia és még sokan mások. A műsor elején fellépett a segesvári Kikerics néptáncegyüttes László Imola tanárnő vezetésével – mondta Szabó József.
Önálló magyar iskolára van szükség Segesváron
A segesvári Gaudeamus Alapítvány több mint két évtizede tesz a környékbeli magyar közösség megmaradásáért, identitástudatának erősítéséért. Farkas Miklós igazgatót 2013 őszén Tóth Tivadar tanár, önkormányzati képviselő váltotta, akit az alapítványi tervekről kérdeztünk.
A Segesvár környéki, szórványban élő magyar gyerekek, fiatalok művelődési életének a megszervezése, a hátrányos helyzetű bentlakó diákok támogatása továbbra is a fő tevékenysége az alapítványnak, talán még hangsúlyosabban, mint eddig, hiszen a demográfiai mutatók nem túlságosan kedvezőek a magyar közösségre nézve.
– Az alapcélok nem változtak, lényegesen nem változott semmi, ami az alapítvány politikáját illeti, de alkalmazkodni kell ahhoz a helyzethez, ami éppen alakulóban van: csökken a gyermeklétszám. Ez azt jelenti, hogy a bentlakás lehetőségét az általános iskolásoknak is fel kell ajánlanunk. Eddig többségükben líceumi gyerekek voltak a bentlakásban, most viszont arra kell figyelnünk, hogy hogyan tudjuk támogatni már 5. osztálytól a gyerekeket. Egy nemrég készített felmérésből az derül ki, hogy 3-4 év múlva jelentős arányú csökkenésre kell számítani, szinte felére csökken a gyermeklétszám. Főként a magyar gyerekek esetében tartom ezt aggasztónak, mert a román közösségben mindig ott van a roma rész, amely úgy ahogy kipótolja a hiányokat. Ennek ellensúlyozására kértük fel egyrészt a Böjte Csaba által létrehozott alapítványt, hogy nyisson itt egy közösségi házat, ami lassan két éve működik, jelenleg 18 kisgyerek van nálunk elszállásolva. A két évre kötött szerződést várhatóan meghosszabbítjuk. Figyelni kell arra, hogy megszűnőfélben vannak a vidéki, falusi iskolák magyar osztályai, már a héjjasfalvival is gondok vannak. Azon gondolkodunk, hogy hogyan lehet esetleg beszállítani ezeket a gyerekeket Segesvárra, hogy ne a román iskolát válasszák. Nagyon súlyos a helyzet.
– Ki készítette a felmérést?
– A pedagógusok készítették az egyházak segítségével, összevetve az anyakönyvekkel, a születésszámmal. Ezek a mutatók nem vetítenek előre szép jövőképet. A létszámcsökkenés egyik oka, hogy Segesváron megszűnt a külvárosi magyar iskola. Annyira, hogy idén már I–IV. osztály sincsen, még összevonva sem, csak az óvodai csoport működik, és jövőtől azt is felszámolják. Azok a szülők, akik ott laknak, egyszerűen nem vállalják, vagy nem engedhetik meg maguknak, hogy naponta behozzák gyerekeiket a távolabbi magyar óvodába, iskolába. Azon gondolkodunk, hogy hogyan lehetne busszal, ingyen ezeket a gyerekeket beszállítani, ezt is felvállalná az alapítvány. Az egyik megoldás az lenne, hogy egyházainkon keresztül felkérjük a testvéregyházakat – a hollandiai, svájci egyházakat –, hogy ha van rá lehetőségük, adományozzanak egy kisbuszt, autóbuszt nekünk, és az alapítvány felvállalná ennek működtetését. Kiemelten fontos a magyar iskola. Úgy gondoljuk, hogy szükség van egy önálló magyar iskolának a létrehozására. Arra törekszünk, hogy iskolaalapítás céljából találjunk támogatót egy ingatlan megvásárlásához, amelynek a fenntartásában természetesen a önkormányzatra is számítunk. Járhatónak látom ezt az utat, nem hinném, hogy az iskola létrehozása különösebb akadályokba ütközne, városi tanácsi szinten sem. A 2012-es tapasztalat azt mutatja, hogy az elmúlt 25 évben jó irányba változott a mentalitás, hiszen már akkor sem az volt a probléma, hogy magyar iskola kellett létrejöjjön, hanem hogy a román gyerekeket el kellett volna mozdítani az épületből. Ha ezzel nem kellene számolni, meggyőződésem, hogy a testület rábólintana a kezdeményezésünkre.
Népújság (Marosvásárhely)

Nem kell őszig várni a kedvenc olvasmányra
Megjelent a Székely Kalendárium húsvéti kiadása
Évközi, egészen pontosan húsvéti-pünkösdi különkiadással rukkol elő a Székely Kalendárium! A 272 oldalas, teljesen színes kiadvány követi az eddigi irányvonalat, vagyis Székelyföld értékeinek olvasmányos formában történő feltérképezését.
A szerkesztők ezúttal kiemelt teret szenteltek a gasztronómiának (megannyi ételrecepttel, konyhatippel, régi fortélyok felidézésével), valamint a húsvéti és pünkösdi népszokásoknak, de remek bel- és külföldi kirándulási tippekkel is szolgálnak a nyári vakációkhoz, verőfényes hétvégekhez, Székelyföld feltárt és megfejtésre váró múltjában kalandoznak, hasznosnak ítélt ismeretekkel traktálják a gazdálkodókat, természetjárókat, háziasszonyokat, megcsillantják a székely humor utánozhatatlan gyöngyszemeit.
Riportot, interjút olvashatnak Kilyén Ilka marosvásárhelyi színművésznővel, Ferencz Lehel gyergyóújfalui biokertésszel, dr. Cey-Bert Róbert Gyula őstörténet-kutatóval, gasztronómiai szakíróval, dr. Munzlinger Attila gyergyószárhegyi asztrofotóssal, Nagy Lajos kézdivásárhelyi cipészmesterrel, Márton Simon testnevelő tanárral, a csíki biatlonsport meghatározó személyiségével, a Földet körbekarikázó székelyudvarhelyi Kobrával, alias Szabó Zoltánnal. Betekintést nyerhetnek Csíksomlyó rejtélyes múltjába, kedvcsinálót találnak a Mária-út bejárásához, székelyföld legrégebbi templomai vagy az Enyed környéki ódon kastélyromok felkereséséhez, netán egy törökországi kiránduláshoz.
A természetbarátok vadon növő virágokra, gyógynövényekre, gombákra vonatkozó ismereteiket gyarapíthatják, de borvizeinkről, mofettáinkról is megtudhatnak egyet s mást. Emellett régi székely fűszerekről, naturkozmetikumokról, divatról is szó esik, kiderül, melyik Székelyföld legkisebb faluja, vagy hogy Fickón miért nem kedvelik a húsvéti locsolókat. A kötetet Magyari Lajos, Czegő Zoltán, Balla Ede Zsolt, dr. Balázs Lajos, Bernád Ilona és más jeles szerzők írásai színesítik, számos művészi természetfotó varázsolja egyedi értéktárrá, a megannyi anekdota mellett Muszka Sándor székely egypercesei csalnak mosolyt az arcunkra, de viccekben, rejtvényekben, fejtörőkben sincs hiány.
Egyszóval a szerkesztők most is egész évben érdeklődéssel és élvezettel lapozgatható kiadványt tettek le az olvasó asztalára, újabb bizonyítékát nyújtva Székelyföld, mint kincsesbánya kimeríthetetlen voltának. Enélkül – bárhány kötet is sorakozzon rajta – üres maradna a könyvespolca! Kapható lapterjesztőknél, újságárudákban, az ismertebb könyvesboltokban, de online is megrendelhető – ára 13 lej. További részletek a www.kalendarium.ro honlapon.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Perrel fenyegeti Dorin Florea Kelemen Hunort
Bepereli Kelemen Hunort Dorin Florea, miután az RMDSZ elnöke vasárnap az Antena 3-nak nyilatkozva eszementnek (románul sonat) nevezte Marosvásárhely polgármesterét, amiatt, hogy az elöljáró nem engedélyezte a felvonulást március 10-én.
Florea szerint Kelemen csak el akarta terelni a figyelmet arról, hogy sepsiszentgyörgyi március 15-ei ünnepi beszéde során a tömeg kifütyülte.
„Ha egy polgármester eszement, nincs mit tenned, eszement marad” – fogalmazott Kelemen a szónoklat után köré sereglett román újságírók gyűrűjében. Arra a kérdésre, hogy miért gondolja így, leszögezte, „betilt olyan természetes dolgokat, mint a szólás- és gyülekezési szabadság
Krónika (Kolozsvár)

Sütő fél szeme
Romániát igazságtalanság lenne azzal vádolni, hogy következmények nélküli ország. Számos magas rangú politikus élt abban a hitben, hogy sohasem vonják felelősségre az elkövetett törvénytelenségekért, aztán ha megkésve is, de lesújtott rájuk az igazságszolgáltatás haragja.
Adrian Năstase volt kormányfő, Dan Voiculescu és Gigi Becali üzletember-politikus hosszasan tudna mesélni, milyen érzés, amikor évekkel, évtizedekkel a bűncselekményük elkövetése után kopogtat a rendőrség, hogy előállítsa őket börtönbüntetésük végrehajtása érdekében.
A hideg futkos annak a több tucat honatyának, állami, kormányzati tisztségviselőnek a hátán is, akit ebben az időszakban olyan stiklikért állítanak elő a korrupcióellenes ügyészek, amelyeket jóval korábban követtek el.
De említhetnénk a kommunista börtönök, munkatáborok politikai elítéltjeinek százait halálba küldő egykori parancsnokok ellen ötven–hatvan évvel később foganatosított vádemelést, vagy az 1990-es bányászjárás ügyében újraindított bűnvádi eljárást. Tehát ahol akár fél évszázadra is visszanyúlhat Justitia keze, ott látszólag nincs gond az elszámoltatással.
Persze tudjuk, ez közel sincs így. Többek között Marosvásárhely fekete márciusának 25. évfordulója is azt üzeni, hogy a romániai igazságszolgáltatási szervek a mai napig adósak az igazság felderítésével, a vétkesek felelősségre vonásával. Bár a Tudor lakónegyed 28-as számú gyógyszertárának magyar felirata okán éppen negyedszázaddal ezelőtt, 1990. március 16-án kirobbantott pogrom szakirodalma könyvtárnyira rúg, kizárólag magyar és cigány nemzetiségű résztvevőket büntettek meg a történtekért.
Holott jól tudjuk, milyen szerepet játszottak a véres események kiprovokálásában, levezénylésében a kommunista titkosszolgálat, a Szekuritáté ügynökei, a hadsereg, a rendőrség tisztjei, a Vatra Românească uszítói, és végül, de nem utolsósorban – ha már a bányászjárás is szóba került – mi szárad a Ion Iliescu akkori államfő lelkén.
Majd amikor őket is bíróság elé állítják a súlyos atrocitásokért, románok és magyarok összeugrasztásáért, Sütő András fél szeméért, valóban elmondhatjuk, hogy nem szelektíven működik a romániai igazságszolgáltatás.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Elemző könyv jelent meg az erdélyi magyar politikai érdekképviselet negyed évszázadáról
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Borbély Zsolt Attila politológus-közíró Az erdélyi magyar politikai érdekképviselet negyed évszázada című könyvét mutatják be ezen a héten Székelyföld több városában. A Partium kiadó által 2014 decemberében megjelentetett könyv lépésről-lépésre végigköveti az elmúlt 25 év történetét.
A szerző az MTI-nek adott interjúban elmondta, hogy az autonómia nemzetstratégiai szükségszerűségéhez mérte az elmúlt 25 év eseményeit, mert úgy gondolja, az erdélyi magyarság nemzeti érdeke az autonómia elérése. „1989 óta az autonómiánál többet nem lehet követelni, kevesebbet viszont nem érdemes, mert az egyenlő a felmorzsoltatással” - jelentette ki Borbély Zsolt Attila. Hozzátette, bár sokan vitatják, ő meghatározhatónak tartja a nemzeti érdeket: ez a nemzet szellemi, kulturális, morális és lélekszámbeli gyarapodása.
Az erdélyi magyar politikai érdekképviselet első, későbbi kihatásokkal is bíró fontos momentumaként 1989. december 25-ét említette, amikor a megalakuló magyar szervezet Romániai Magyar Demokrata Szövetségként (RMDSZ) határozta meg magát. Szerinte szerencsésebb lett volna a romániai helyett az erdélyi önmeghatározás, mert ez a közösség őshonosságát hangsúlyozta volna.
1992. október 25-ét is fontos fordulópontként említette, amikor az RMDSZ döntéshozó szerve, a Küldöttek Országos Tanácsa elfogadta a Kolozsvári Nyilatkozatot. A dokumentum első ízben állt ki határozottan az autonómia mellett.
Az elvont autonómiakövetelést az 1993-as brassói kongresszus fordította le a program és az alapszabály nyelvére. A kongresszus kétéves határidőt adott azoknak az autonómiacentrikus lépéseknek a megtételére, amelyek nem ütköznek a román törvényi szabályozásba. Ezeket a lépéseket, mint például a nemzeti kataszter összeállítása, azonban az RMDSZ vezetése elmulasztotta megtenni - vélekedett.
Borbély Zsolt Attila szerint 1996. november 28-án „ágyazott meg az RMDSZ” máig érvényes politikájának.
Ekkor úgy lépett be a kormánykoalícióba, hogy semmiféle előzetes garanciát nem kapott programja részleges megvalósítására sem. Ezzel a szövetség feladta a legfontosabb eszközét: a külpolitikai nyomásgyakorlást - tette hozzá.
A szerző az RMDSZ ellenzékét megjelenítő szervezetek megalakulását tartja újabb fordulópontoknak. Mint emlékeztetett, 2003-ban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), 2008-ban a Magyar Polgári Párt (MPP), 2011-ben pedig az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alakult meg.
Az MPP megalakítását szerinte az RMDSZ váltotta ki azzal, hogy román hatalmi segédlettel megakadályozta a magát szintén civil érdekvédelmi szervezetként meghatározó Magyar Polgári Szövetség választási indulását. Az EMNP megalakulása szerinte annak következménye, hogy az MPP „saját elnöke foglyává vált”, és azok, akik egyszerre voltak hívei a nemzeti érdekeknek és a demokráciának, kénytelenek voltak saját pártot alapítani.
Borbély Zsolt Attila úgy látta, hogy előbb-utóbb elérkezik az a pillanat, amikor az RMDSZ nem tudja átlépni az ötszázalékos parlamenti küszöböt. „Ha sikerülne egy autonómiacentrikus cselekvési egységet létrehozni az RMDSZ, az MPP és az EMNP között, akkor ez az időpont jelentősen kitolhatóvá válna. Ha nem, akár már a 2016-os parlamenti választásokon is előfordulhat, hogy az erdélyi magyarság képviselet nélkül marad a román parlamentben” - jelentette ki.
A politológus elmondta, annak ellenére sem esett nehezére elemzőként tekinteni a politikai történésekre, hogy kezdetben az RMDSZ-ben politizált, jelenleg pedig az EMNT országos alelnöke.
„Nem vagyok hajlandó egyet jobbra ütni, egyet pedig balra, hogy objektívnek tűnjek. Ha nem középen van az igazság, akkor ezt ki kell mondani” - jelentette ki Borbély Zsolt Attila.
Az erdélyi magyar politikai érdekképviselet negyed évszázada című könyvet a hét során Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön mutatják be. Kolozsvár, (MTI)

Könyvbe szedett erdélyi érdekképviselet
Borbély Zsolt Attila politológus-közíró Az erdélyi magyar politikai érdekképviselet negyed évszázada című könyvét mutatják be ezen a héten a Székelyföld több városában.
A Partium Kiadó által 2014 decemberében megjelentetett könyv lépésről lépésre végigköveti az elmúlt 25 év történetét.
A szerző az MTI-nek adott interjúban elmondta, hogy az autonómia nemzetstratégiai szükségszerűségéhez mérte az elmúlt 25 év eseményeit, mert úgy gondolja, az erdélyi magyarság nemzeti érdeke az autonómia elérése. „1989 óta az autonómiánál többet nem lehet követelni, kevesebbet viszont nem érdemes, mert az egyenlő a felmorzsoltatással” – jelentette ki Borbély Zsolt Attila. Hozzátette, bár sokan vitatják, ő meghatározhatónak tartja a nemzeti érdeket: ez a nemzet szellemi, kulturális, morális és lélekszámbeli gyarapodása.
Az erdélyi magyar politikai érdekképviselet első, későbbi hatásokkal is bíró fontos momentumaként 1989. december 25-ét említette, amikor a megalakuló magyar szervezet Romániai Magyar Demokrata Szövetségként határozta meg magát. Szerinte szerencsésebb lett volna a romániai helyett az erdélyi önmeghatározás, mert ez a közösség őshonosságát hangsúlyozta volna.
A szerző az RMDSZ ellenzékét megjelenítő szervezetek megalakulását tartja újabb fordulópontoknak. Mint emlékeztetett, 2003-ban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), 2008-ban a Magyar Polgári Párt (MPP), 2011-ben pedig az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alakult meg. Az MPP megalakítását szerinte az RMDSZ váltotta ki azzal, hogy román hatalmi segédlettel megakadályozta a magát szintén civil érdekvédelmi szervezetként meghatározó Magyar Polgári Szövetség választási indulását.
Az EMNP megalakulása szerinte annak a következménye, hogy az MPP „saját elnöke foglyává vált”, és azok, akik egyszerre voltak hívei a nemzeti érdekeknek és a demokráciának, kénytelenek voltak saját pártot alapítani.
A hét elején Marosvásárhelyen és Székelyudvarhelyen bemutatott könyvet szerdán 18 órától a csíkszeredai Székelyföld Galériában, csütörtökön Kézdivásárhelyen, az Erzsébet Teremben és pénteken Sepsiszentgyörgyön, a Míves Házban mutatják be.
Krónika (Kolozsvár)

Közös román-magyar történészcsoportnak kellene megvizsgálnia Marosvásárhely Fekete márciusát
Bukarest, 2015. március 18., szerda (MTI) - Közös román-magyar történészcsoportnak kellene megvizsgálnia az 1990 márciusában Marosvásárhelyen történt román-magyar etnikai konfliktus körülményeit - hangzott el Bukarestben a Balassi Intézet által szervezett beszélgetésen, amelyen történészek vitatták meg az akkori eseményeket.
A Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója, Kósa András László által moderált beszélgetésen Novák Csaba Zoltán, a Román Akadémia marosvásárhelyi Gheorghe Sincai kutatóintézetének tudományos munkatársa és Cristian Vasile, a Románia Akadémia Nicolae Iorga Történelmi Intézetének tudományos kutatója egyetértett abban, hogy közös román-magyar, vagy akár nemzetközi történészcsoportnak kellene megvizsgálnia az akkori eseményeket.
Minderre azért van szükség - hangoztatták -, hogy 25 év után tisztábban lássa a társadalom, mi történt akkor Marosvásárhelyen. Az erdélyi város utcáin 1990. március 19-én és 20-án románok és magyarok verekedtek össze, a véres összecsapásnak számos súlyos sebesültje volt.
Cristian Vasile példaként említette azt a Traian Basescu volt román államelnök felkérésre alakult történészcsoportot, amely 2006-ban átfogó jelentést készített a román kommunizmusról. Mint mondta, ebben a szakértői csoportban voltak román, német és magyar történészek, így akadtak viták is, de sikerült közös nevezőre jutniuk, és szakmailag minden fél által vállalható jelentés készült. Követendő példának nevezte ezt a munkamódszert a marosvásárhelyi események körülményeinek felderítésére is.
A román történész úgy vélte, hogy a kommunizmus súlyosbította a románok és magyarok között létező régi feszültségeket, és ez hozzájárult ahhoz, hogy kirobbanhatott 1990. márciusában az etnikai konfliktus.
Megállapította, furcsa az a tény, hogy éppen a konfliktust követően alakult meg a Román Hírszerző Szolgálat, amely a három hónappal korábban, a kommunizmus bukásakor betiltott Securitate titkosszolgálat embereiből született újjá. Mint mondta, meg kell vizsgálni, milyen mértékben járultak hozzá a titkosszolgálat emberei a konfliktus provokálásához. Úgy vélte, hogy túlzás pogromnak nevezni az akkori konfliktust.
Ebben egyetértett Novák Csaba Zoltán is, aki szerint inkább etnikai konfliktusról célszerű beszélni. Hozzátette: elég sok dokumentum nyilvánosságra került már az akkori eseményekről, ezért eljött az ideje, hogy román és magyar történészek együttműködjenek, és megpróbálják értelmezni a levéltári iratokat. A történész szerint a román Securitate volt tisztjei visszaemlékezéseikben beismerték, hogy egyesek közülük alakítói voltak az eseményeknek. Novák szerint az ő szerepük főleg abban merült ki, ahogyan közvetítették Bukarest fele a konfliktust megelőző időszakban és annak lezajlásakor a Marosvásárhelyen történteket. Bukarest, (MTI)

Többnyelvű helységnévtáblákkal „stoppoltak" civil aktivisták a Kolozsváron
A kolozsvári többnyelvű helységnévtáblákért fellépő Musai-Muszáj civil kezdeményezőcsoport felhívására csütörtök délután mintegy harmincan álltak ki stoppolni a kolozsvári városháza elé erdélyi és európai települések többnyelvű helységnévtábláival a kezükben.
A mindössze pár perces villámcsődület résztvevői ismételten a multikulturalitás és a többnyelvűség fontosságára kívánták felhívni a figyelmet, azáltal, hogy olyan települések példáját mutatták fel, ahol a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezése nem ütközik a hatóságok elutasításába.
Akadt az alkalmi stopposok között olyan, aki a dél-tiroli Bolzano/Bozenbe akart utazni és sílécet is vitt magával, de olyan is, aki Brasov/Brassó/Kronstadt táblával vagy a Kolozsvár szomszédságában fekvő Vlaha/Magyarfenes táblájával a kezében integetett az elhaladó autósoknak. A civil kezdeményező csoport tagjai a csődület idején kérvényeket töltettek ki az érdeklődőkkel, amelyekben azt kérték Kolozsvár polgármesterétől, hogy a város bejárataihoz kerüljenek ki többnyelvű helységnévtáblák.
A Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport azt követően indított látványos akciósorozatot a város többnyelvű helységnévtábláiért, hogy egy holland egyesület keresete nyomán a bíróság alapfokon kötelezte a várost a többnyelvű táblák kihelyezésére, a polgármesteri hivatal fellebbezése nyomán azonban a másodfokon ítélkező bíróság érvénytelenítette a határozatot, mert úgy találta: a holland egyesület nem pereskedhet a kolozsvári magyarok nevében.
A román közigazgatási törvény azokon a településeken írja elő a kétnyelvű feliratozást, ahol valamely kisebbség teszi ki a lakosság legalább ötödét, de húszszázalékos kisebbségarány alatt sem tiltja az anyanyelvű feliratozást. A legutóbbi népszámlálás szerint a kolozsvári a második legnagyobb magyar közösség Erdélyben a marosvásárhelyi után. A csaknem 50 ezer kolozsvári magyar azonban a város 310 ezres összlakossághoz viszonyítva csak 16 százalékot tesz ki. A városháza több ízben azzal hárította el a kétnyelvű feliratozásra vonatkozó magyar kéréseket, hogy a törvény nem kötelezi erre.
MTI
Erdély.ma

Huszonöt éves a Temesvári Kiáltvány
„Különösen aktuális a Temesvári Kiáltvány 4-es pontja”
Tőkés László európai parlamenti képviselő felterjesztése nyomán, a 2014-es év Európai Polgár díjazottjai között van a temesvári Temesvár Társaság (Societatea Timişoara) is. A február végén Brüsszelben átvett megtisztelő díjat Tőkés László EP-képviselő jelenlétében mutatta be a sajtónak március 14-én, szombaton a Temesvár Társaság elnöke, Florian Mihalcea. Az esemény során a Temesvári Kiáltvány közzétételének 25. évfordulójáról is megemlékeztek a résztvevők, ez alkalommal Tőkés László jelképesen kézjegyével látta el a rendszerváltás korszakának e kiemelkedően fontos dokumentumát.
Az Európai Polgár Díjat az Európai Parlament zsűrije minden évben olyan tevékenységért ítéli oda, amely az európai gondolatot erősíti és népszerűsíti. A Temesvár Társaság 25 éve azért küzd, hogy a temesvári forradalom szellemisége, lángja továbbra is érvényesüljön a romániai közgondolkodásban, politikában. 1990 márciusában fogalmazták meg a Temesvári Kiáltványt, amelynek követelései egy negyed évszázad elteltével sem veszítettek aktualitásukból – mondta Temesváron Tőkés László, aki szerint az antikommunista harcot folytatni kell. Az EP-képviselő hozzátette: az ő esetében az antikommunista harcról a hangsúly átkerült a magyarság jogaiért vívott küzdelemre. Ez nem véletlen, hiszen a magyarságra kétszeresen, nemzeti elnyomással súlyosbítva, nehezedett a kommunista elnyomás. A magyarság szemszögéből ma különösen aktuális a Kiáltvány 4-es pontja, amely az 1989 decemberében tapasztalt, nemzetiségek közötti példátlan összefogás helyreállítását szorgalmazza. „Ez nem jelenti azt, hogy ne támogatnám a Temesvár Társaság antikommunista harcát és ebben a szellemben, támogatásom jeléül, aláírom a Temesvári Kiáltvány dokumentumát” – mondta Tőkés László, aki kézjegyével látta el a történelmi jelentőségű dokumentumot. Florian Mihalcea elnök a következőkben azt is elmondta: Tőkés László és a Temesvár Társaság folytatják a kommunistaellenes harcot, amelynek jegyében két közös célkitűzésük van: az Európai Parlament hivatalosan ítélje el a kommunizmust, és hozzanak létre egy európai nemzetközi bíróságot, amely a kelet-európai kommunizmus bűntettei felett ítélkezne. Az 1990 júniusában történt bukaresti bányászjárás perének újrafelvételével kapcsolatban a Temesvár Társaság képviselői a sajtónak elmondták: nagy elégtétel lenne a számukra, ha a bíróság megállapítaná Ion Iliescu volt államelnök felelősségét a bányászok felbujtásában.
„Nagyon büszke vagyok arra, hogy javaslatunk nyomán a Temesvár Társaságot tüntették ki az Európai Polgár Díjjal – nyilatkozta a magyar médiáknak Tőkés László EP-képviselő. – Emlékeztetni szeretnék arra, hogy Smaranda Enachét, Kató Béla püspök urat és a csángó énekesnőt, Nyistor Ilonát is mi terjesztettük fel erre a díjra, igyekeztünk mindig valódi európai szellemben megválogatni jelöltjeinket, abban a temesvári szellemben, amely a nemzetek közötti megbékélésről szól. Nem is nagyon volt ki javasolja a Temesvár Társaságot, szégyen ez a romániai demokrácia számára, mi egy hiánypótló cselekedetet hajtottunk végre.” A Kiáltvány 4-es pontjának aktualitására vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva Tőkés László azt is elmondta: „Sokatmondó a Kiáltványnak a felhívása, hogy állítsuk helyre a romániai társadalom 1989-ben megvalósult egységét. Erről nekem rögtön Temesvár szelleme jutott eszembe, hogy akkor a román és a magyar oldal szinte példátlan egységben lépett fel a kommunizmus ellen és a nacionalizmus háttérbe szorult. Utóbb az osztályharcos, a román nemzeti-kommunista szellemben megint egymásnak ugrasztották a bányászokat és az értelmiségieket, a románokat és a magyarokat. Ne feledjük, hogy alig néhány nap választotta el a Temesvári Kiáltvány megjelenését a marosvásárhelyi fekete márciustól! Profetikusnak tűnik ebből a szempontból a Kiáltvány 4-es pontja, megelőlegezte azt, ami történt Marosvásárhelyen március végén és Bukarestben júniusban, ezért tartottam fontosnak a 4-es pontot, a nemzeti kérdést kiemelni. Magyarként máshova teszem a hangsúlyt a kommunizmus esetében is. Nekünk a kommunizmus magyarellenességet jelent, kétszeres elnyomást jelent, a falurombolást és a homogenizációt jelenti”.
Tőkés László hangsúlyozta: örül annak, hogy sikerült feleleveníteni a nemzeti kérdés aktualitását egy nappal a márc. 15-i ünnepségek előtt, alig néhány nappal a Székely szabadság napja betiltása után és annak is örül, hogy Temesváron visszhangra találtak az elmondottak és Petrişor Morar, az egyik forradalmi közszereplő felhívást intézett annak érdekében, hogy országos szinten próbálják meg kiterjeszteni és megvalósítani a legendás temesvári szellemet. „Fontos része a nemzeti kérdésnek, hogy ne szakadjunk el a román társadalomtól – mondta befejezésül Tőkés László. – Olyan árvák voltunk a forradalom 25. évfordulóján, szinte teljesen megfeledkeztek a református és a magyar részvételről, ezért nagyon meg kell becsülnünk a Temesvár Társaságnak azt az erkölcsi bátorságát, hogy közösséget, nyílt szolidaritást vállal velünk.”
Pataki Zoltán
nyugatijelen.com
Erdély.ma

Fekete március a Népújságban
Szerkesztette: Karácsonyi Zsigmond
Negyedszázada, hogy bunkósbottal szétverték álmainkat. Rá kellett döbbennünk: jogaink érvényesítéséért meg kell szenvednünk. Pedig nem akartunk egyebet, csak magyarként élni. A megbuktatott diktatúra elnyomó gépezetének machinációja, a román nacionalizmust kihasználva, magyarellenes pogromba torkollt Marosvásárhelyen. Ezekben a napokban sokan sokféleképpen értelmezik az akkor történteket. Nemegyszer meghamisítva a tényeket. Mi a 25 évvel ezelőtti Népújság cikkei alapján elevenítjük fel az eseményeket. Ma az 1990. március 20-i lapszámból tallóztunk.
A Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsának
Bukarest
Tekintettel az 1990. március 16-án és 17-én Marosvásárhelyen lezajlott eseményekre, valamint a megyében kialakult rendkívül feszült helyzetre, az RMDSZ Maros megyei vezetősége az illetékes helyi és központi szervek, valamint szervezetek tudomására hozza határozott állásfoglalását.
E hó 8-án a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet magyar diákjai ülősztrájkba kezdtek jogos követeléseik eléréséért, a magyar nyelvű oktatás visszaállításáért, a magyar hallgatók beiskolázási számának arányos növeléséért és az egyetemi vezetésben való megfelelő képviseletért. Ez az ülősztrájk teljesen békés, példamutató módon zajlott le. A Vatra Româneascanak és a Marosvásárhelyi Diákok Ligájának képviselői provokációk sorozatával próbálták a helyzetet elmérgesíteni, és az önálló magyar oktatás visszaállításáért szervezett kulturális célú megmozdulást politikai síkra terelni. Ennek következtében, valamint a helyi és országos román nyelvű sajtó és tömegkommunikáció szándékosan félrevezető közleményei hatására március 16-án a marosvásárhelyi Tudor negyedben ittas egyének, kifogásolva egy gyógyszertár kétnyelvű feliratát, zavargásokat kezdeményeztek és több száz főből álló román tömeget összegyűjtve több személyt megsebesítettek, két lakásba behatoltak, a berendezést tönkretették, a lakókat bántalmazták, gépkocsikat rongáltak meg, lincshangulatot teremtettek, és többek között a helyszínen tartózkodó tévéoperatőröket is megverték. A helyi magyar sajtó és rádió munkatársait alig sikerült a tömegből kimenteni. Soviniszta jelszavakat kiabálva a felvonuló román tömeg körülvette a bentlakásokat, és a zavargások egész éjszaka folytatódtak, letépték a magyar nyelvű plakátokat, letépték és elégették a polgármesteri hivatal magyar nyelvű feliratát. Március 17-én 11 és 14 óra között a Liga Studentilor által tervezett felvonuláson és nagygyűlésen szintén atrocitásokra került sor magyar nemzetiségű személyek ellen. Ugyanakkor a hívők nagy megdöbbenésére a menet behatolt a református egyház felsővárosi hivatalába, az ott tartózkodó személyeket bántalmazta és egyházi javakat tett tönkre.
Reális veszélyét látjuk annak, hogy a szándékosan keltett pogromhangulat több megyére is kiterjedhet, ezt bizonyítják a március 15-i szatmári események. Véleményünk szerint az események hátterében a Vatra Româneasca szervezet egyes tagjainak az összejöveteleken elhangzott nacionalista, soviniszta uszítása áll. Megengedhetetlennek tartjuk, hogy sem a municípiumi és megyei Nemzeti Egységtanács, sem a bukaresti politikai vezetés, illetve a kormány semmilyen intézkedéssel nem vette elejét a beláthatatlan következményekkel fenyegető helyzet kialakulásának. Ez a passzivitás hozzájárul a jóhiszemű román tömegek félrevezetéséhez. A zavargásokban sem a rendőrség, sem más karhatalmi szervek nem avatkoztak be, többszöri sürgetésünkre sem, sőt, képviselőinket kiutasították a rendőrség területéről. A helyi vezetés egyes tagjainak magatartása az utóbbi hetekben kimondottan hozzájárult a soviniszta indulatok elszabadulásához.
A leghatározottabban követeljük a nemzeti kisebbségek létbiztonságának, valamint intézményeik biztonságának szavatolását, olyan kormányintézkedések meghozatalát, amelyek a példátlan uszításnak véget vetnek, és egyben a gyakorlatban garantálják egyéni és kollektív jogainkat. Úgy véljük, hogy ellenkező esetben fennáll annak a veszélye, hogy ellenőrizhetetlen megmozdulásokra kerül sor. A magyar kisebbséget képviselő RMDSZ határozottan tiltakozik az ellen, hogy a békés és civilizált formában előterjesztett, minden európai mérce szerint jogos igényekre válaszul egyesek a nyers erőszak eszközeit vonultatják fel, különös tekintettel arra, hogy ezek az igények összhangban állnak az 1918. december elsejei Gyulafehérvári határozattal, illetve a Románia által aláírt nemzetközi szerződésekkel.
Az RMDSZ Megyei és Municípiumi Intéző Bizottsága, SÜTŐ ANDRÁS
Marosvásárhely, 1990. március 17-én
TILTAKOZÁS!
Marosvásárhely közvéleménye már tudomást szerezhetett arról, hogy a március 16-i, pénteki, hivatalosan be nem jegyzett tüntetésen számos törvénysértő megnyilvánulásra került sor a Tudor lakótelepen. Ennek egyik sajnálatos epizódja, hogy az indulatoktól felkorbácsolt tömeg rátámadt lapunk két munkatár-sára. Egy eddig nem azonosított személy rájuk mutatott, hogy "a Népújságtól vannak!" (Astia-s de la Népújság!), ami felhívásként hangzott a brutális, erőszakos cselekvésre, személyük és egyben lapunk mint intézmény ellen. Ütlegelni kezdték őket, súlyos testi sérüléseket okozva mindkettőjüknek. A hadsereg egy őrnagya mentette ki munkatársainkat a tömegből, amely még azt is megakadályozta, hogy gépkocsival elszállíthassák őket.
Nyilvánosan is a leghatározottabban tiltakozunk minden erőszakos cselekmény ellen, amely a munkájukat végző szabad sajtó munkatársait akadályozza feladataik ellátásában. Egyöntetűen szolidaritást vállalunk azokkal a rádiós és televíziós kollégáinkkal, akik hasonló inzultusnak voltak kitéve az említett napon és más korábbi megnyilvánulások alkalmával is. […]
Nú.
TÜNTETÉSEK MAROSVÁSÁRHELYEN
…a Testvériség utcában
Március 16., délelőtt. A marosvásárhelyi 28-as számú gyógyszertár ablakára két román nyelvű FARMACIA felirat közé magyarul is kiírták: GYÓGYSZERTÁR. Az ajtón is megjelent a kétnyelvű felirat.
12.45-kor már üvöltöztek, hogy törüljék le a magyar feliratot.
Körmöczki Zoltán mérnök, a megyei Front tagja (a felesége gyógyszerésznő az említett patikában) segítséget kért a megyei rendőrségtől. A rendőrség kiküldött egy hadnagyot és két őrmestert. A katonaság részéről kiszállt egy kapitány nyolc katonával. Déli egy órakor – tájékoztat Körmöczki – a kapitány kijelentette, hogy nem azért jött, hogy a tömeget meggyőzze, és visszavonult. Ezalatt a szomszédos Muncii utcában öt rendőr cirkált készenlétben. A gyógyszertár főbejáratát elzárta a tömeg, a hátsó ajtót konténerekkel torlaszolták el, és azt kiabálták, hogy felgyújtják az épületet.
A személyzet az aligazgatónővel egyetértésben elhatározta, hogy bezár, mert életveszélyben voltak. A délutáni váltás a bezárt patikában maradt (kényszerhelyzet). Körmöczki egypár barátjával elvitte a konténereket, és hazaküldte a gyógyszerészeket. Közben a hangulat felforrósodott. Délután 4-5 óra körül már kb. 1 000 főnyi tömeg tolongott az utcán, nagyrészt ittas állapotban. Az Înfratirii 7-es tömbházának 6. emeletére két iskolás lány kitett egy fehér vásznat, a következő feliratokkal:
VREM EGALITATE MINORITATILOR!
MAGYAR SULIT!, MAGYAR SZÓT!
EGYENLŐSÉG!, TESTVÉRISÉG! (a két lány a művészeti líceum XII.-es tanulója).
A továbbiakat az események egyik szemtanújától idézzük:
"A tömeg észrevette a transzparenst, felhördült és feltódult a 6. emeletre. Verték az ajtót és üvöltötték: Prindeti-le, Omorîti-i! Megpróbáltam lebeszélni őket az erőszakról, de csak azt értem el, hogy majdnem megvertek. Egy másik ottlévő szintén csitítani akarta őket, de kevés szerencsével, mert a nekivadult tömeg, élen egyik kollégájával, rárontott, és ott a lépcsőházban véresre verte. (Törvényszéki orvosi látlelet is van.)
Végül kijött egy másik szomszéd, Girlescu Dumitru katonatiszt. Ő még egy másik tiszttársával és három civillel bekopogott a lakásba, a lányok beengedték. Amikor látták, hogy csak gyerekek vannak bent, nem bántották őket, de a lakást feldúlták, újságokat dobáltak ki… Az öt gyereket a katonaság menekítette ki a hátsó bejáraton. […]
A tömeg sötétedés után sem oszlott szét. Járták a Hora Uniriit, elénekelték a Tu Ardealt, a Noi sîntem români-t. Este nyolc óra után elindultak. Elöl lépésben haladt egy Volkswagen, a küszöbön zászlós emberekkel, utánuk tódult a sokaság, jelszavakat skandálva: Ole, ole, ole, Ardealul al nostru e!
Murim, luptam, Ardealul nu lasam!
Traiasca, traiasca, traiasca, sa traiasca, Moldova, Ardealul si Tara Româneasca!
Végigvonultak az 1918. December 1. sugárúton. Közben egy sajnálatos baleset is történt. Egy Trabant belerohant a tömegbe. Többen megsebesültek, az autót az emberek összetörték és felgyújtották. Utána felmentek az Ifjúsági Házhoz, onnan vissza a főtérre. A megyei Polgármesteri Hivatal előtt Tira alezredes tartott beszédet, biztatva a jelenlevőket, hogy ne hagyják magukat elnyomni a magyaroktól. Szemtanúk szerint éjjel egykor még a főtéren voltak. […]
Népújság (Marosvásárhely)

Kincses Előd: Iliescunak szüksége volt az összecsapásra
Kincses Előd ügyvéd szerint a marosvásárhelyi viszonyokat máig meghatározza a városban 1990 márciusában kirobbant román–magyar véres összecsapás.
Úgy látja, Marosvásárhely azóta is a román–magyar küzdelem frontvárosa maradt. Huszonöt éve, 1990. március 19-20-án Marosvásárhelyen véres összecsapások zajlottak le románok és magyarok között, a zavargásoknak több halottja és több száz sérültje volt.
Szabadság (Kolozsvár)

Vásárhely: minek a fővárosa? – Florea az együttélésről
Magyarbarát gesztusokra készen áll, de nem akar etnikai feszültséget Dorin Florea. Marosvásárhely polgármesterével a fekete márciusról, az orvosi egyetemről, autonómiáról, törvénytiszteletről és a székely menetelés betiltásáról beszélgettünk. Az elöljáró szerint a város és lakossága rengeteget veszített a 25 évvel ezelőtti fekete március miatt, a MOGYE diplomagyárrá silányult, a kétnyelvű utcanévtáblák „zavart keltenének” a megyeszékhelyen, a székely szabadság napi megemlékezést pedig „agyonpolitizálták”.
– Mit gondol, mennyire forrtak be Marosvásárhely sebei negyed évszázaddal a fekete március után?
– Mondjon bárki bármit, mély nyomott hagyott a város és lakói életében 1990 márciusa. Egyesek a mai napig sem képesek felmérni, hogy mennyit ártottak a városnak az etnikumok közti konfliktus generálásával. Sokan még hosszú ideig a véres események után is ebből „éltek”, kovácsoltak maguknak olcsó politikai tőkét.
Közben a város helyben topogott, fokozatosan teret veszített a környező településekkel való gazdasági-társadalmi versenyben. Ennek az értelmetlen etnikai érdekharcnak lett az áldozata a visszafejlődő orvosi és gyógyszerészeti egyetem, a szétválasztott iskolák, így sikeredett félre a magánosítási folyamat, ezért veszítette el jó néhány értékes telkét és épületét a város, talán e miatt nem került fel az európai közlekedési folyosók térképére.
Arról nem is beszélve, hogy a nagy beruházók évekig elkerülték a várost és környékét, holott a jelentős gazdasági potenciállal rendelkezők között tartottak számon. Mindez egybevetve nagyon elcsúfította Marosvásárhely névjegyét. Előbb prefektusként, majd polgármesterként igyekeztem ezen szépíteni, visszaállítani a békét és a kölcsönös bizalmat. Nem tudom, milyen mértékben sikerült, de hogy négyszer is megválasztottak polgármesternek – és nemcsak a románok –, az azért jelent valamit.
– Ledolgozható ez a hátrány? Vagy Marosvásárhelynek le kell mondania a régióközponti álmokról?
– Az idők és különböző népek bebizonyították, hogy képesek tanulni a történelem hibáiból. Orvosként mondom, ha ésszerűen kezeled magad, bizonyos betegségekből megerősödve gyógyulsz ki. Mert kilábalásod után sokkal jobban vigyázol az egészségedre. Ha okosak vagyunk, tanulunk a huszonöt évvel ezelőtti történelmi kisiklásból. Marosvásárhely megérdemli a régióközponti státust – és ezt nemcsak a lelkem, hanem az eszem is mondatja velem.
Mindehhez azonban nemcsak a gazdasági adottságainkat, hanem a kulturális interferenciánkat is okosan kell kihasználnunk. Éppen ez a román–magyar együttlét jogosítaná fel Marosvásárhelyt arra, hogy a térség fővárosává lépjen elő. Már legalább hat éve mondogatom ezt, de az elején a magyar politikusok sem tulajdonítottak ennek különösebb fontosságot.
Pedig Marosvásárhelynek igenis harcba kell szállnia Brassóval és Nagyszebennel a régióközponti státusért. De ehhez össze kellene fognunk, támogatnunk egymást, nem pedig azt néznünk, miként tudja elgáncsolni egyikünk a másikat. Ön tudja: jó néhány, a várost szolgáló tervemet épp a magyar politikai vezérek kaszálták el.
Ellenséges magatartásukkal nemcsak nekem vagy az itteni románoknak, de Marosvásárhelynek és a magyarságnak is ártottak. De hasonló gondom van a románokkal is: ’90-től errefelé rengeteg olyan elvtelen kompromisszumot kötöttek, amelyekből az állampolgároknak csak vesztenivalójuk volt. Egyszer talán könyvet is írok erről.
– Mivel Marosvásárhelynek ilyen nehéz, mondhatni kilátástalan harcot kell megvívnia Brassóval és Nagyszebennel, nem tartaná célszerűbbnek, megvalósíthatóbbnak, ha beérnék egy kisebb régió fővárosi címével, például a székelyföldivel?
– Nem. Egyrészt, mert én nem ismerek kilátástalan harcot, másrészt egy etnikailag egyszínű térséghez való kapcsolódás – mint amilyen Hargita és Kovászna megye – csak gyanakvást és bizalmatlanságot gerjesztene. Harmadrészt úgy érzem, nekünk nem a szegények mellé kell leereszkednünk, és egymás vállán sírnunk, hanem a gazdagok mellé kell felzárkóznunk.
Hargita és Kovászna megye nemcsak kicsi, de sajnos szegény is. Rendkívül sok gonddal küszködnek a gazdasági problémáktól a kedvezőtlen éghajlatig. Maros megye – amelynek elszigetelődését semmilyen érdek nem diktálhatja – sokkal jobban áll, és nemcsak gazdaságilag.
Erről nemigen beszélnek, de felénk sokkal emancipáltabbak az emberek, a több nemzetiség kultúrája pedig felbecsülhetetlen pluszértéknek számít. Más kérdés, hogy egy nagyobb térségben, amely az említett megyéket is magába foglalná, működhetne egyféle pozitív etnikai diszkrimináció. Az etnikai határok újra meghúzása viszont 1930 környékére vetné vissza a térséget.
– Miért, mi történt 1930-ban?
– Az idő tájt a mai Kovászna megye határán fekvő Kökös polgármestere volt a nagyapám. Az ott élő románok és magyarok tisztelték egymást, szép falujuk volt. Nézzék meg most, hogy néz ki, amióta magyarok irányítják a térség sorsát. Középkori állapotok uralkodnak, se víz, se csatornázás, se gáz. Ezzel szemben a szomszéd, immár Brassó megyéhez tartozó község egészen másként fest. Higgyék el, én lennék az első, aki az RMDSZ vezetőit támogatná, ha azt látnám, azért ülnek a kormányban vagy annak közelében, hogy a magyarság életkörülményein javítsanak, nem pedig saját meggazdagodásukra.
– Ha székelyföldi autonómiából nem is kér, hisz a központosítás lebontásában, a helyi autonómiában?
– Nemcsak hiszek, de küzdök is érte. Egy okos közigazgatási átalakítás mellett Maros megye csak nyerhetne a helyi autonómiával. Ehhez viszont a jelenlegi százöt közigazgatási egységnek csak a felét hagynám meg. Ballasztra nincs szükség, a nagyvárosok körüli fejlesztési pólusokra viszont annál inkább!
Mit gondol, miért harcolok már két évtizede a ratosnyai vízi erőmű megépítéséért és a víz lehozásáért Marosvásárhelyre? Miért bátorítom az alternatív energiaforrások kiaknázását? A legalább részleges energetikai függetlenségünk érdekében. Ez jelentené az autonómiát, nem, hogy kikiáltjuk a Székelyföld autonómiáját, és kettévágjuk az orvosi egyetemet.
– Már elnézést, de kitől hallott a MOGYE kettévágásáról? A román alkotmány által szavatolt anyanyelvű oktatáshoz való jog és a törvény által előírt magyar fakultás létrehozása ön szerint az egyetem kettévágása?
– Nem vagyok a magyar nyelvű oktatás ellen, sőt, a miénkhez hasonló vidéken teljesen természetesnek tartom. Az oktatáshoz vagy a kultúrához való jogról nem szabad alkudozni, azt tiszteletben kell tartani. A MOGYE-nak szüksége van mind a román, mind pedig a magyar alkotóelemre.
Annak idején én szívesen látogattam a magyar tanáraim óráit, a magyar diáktársaim közül pedig sokan beültek a román oktatók kurzusaira. Ennek az egyetemnek egészen más a gondja: nem folyik tudományos kutatás, hiányoznak a kimagasló oktatók, akikre fel lehessen nézni. Ha valós értékek alkotnák ezt a tanintézményt, nem jutott volna oda, ahol most van. Az igazi értékek ugyanis tisztelik és kiegészítik egymást, soha nem veszekednek, legfeljebb vitáznak. Az építő jellegű vita csak lendíthet az ügyön. A középszerűség mindig fékező, visszahúzó erő.
Ez az egyetem csak együttesen lehet erős, románokkal és magyarokkal. Ha tovább gyengül, el is veszhet. A román diákok szétszóródnak az ország különböző sarkaiba, a magyarok meg Kolozsvárra mennek. A megerősödéshez azonban neki kellene fogni dolgozni. Nem kell évente több száz diáknak diplomát adni, mindössze néhány tízet kellene kiképezni, de ők tartozzanak az elithez. A vásárhelyi egyetem valóságos diplomagyárrá degradálódott.
Majd meglátja, egy igazi egészségügyi reform után már nem a MOGYE fog határozni afelől, ki kerüljön a beteg ágya mellé, a kórház dönt. Ha valaha döntési jogom vagy legalábbis beleszólásom lesz az egészségügyi reformba, garantálom, hogy a kórházi játékszabályokat nem a MOGYE diktálja, hanem a kórház.
Mert ha így folytatják, a kórházat is tönkreteszik. Az egyetem feladata az oktatás és kutatás, ehhez képest ma a vezetői állások átmentésével foglalkozik. Ha meg veszekszik egy román és egy magyar oktató, mindkettőt kirúgnám, helyükbe pedig egy németországit hoznék. De ez is a középszerű, szavazatvadász politikusokra vezethető vissza, ők gerjesztik ezt az állapotot.
– Azt viszont nem állíthatja, hogy a kétnyelvű utcanévtáblákat is mindössze a középszerű politikusok követelik, hisz igényli a teljes vásárhelyi magyar közösség.
– Helyes. De emlékezzen csak vissza: amikor 2000-ben először választottak meg polgármesternek, egyik első intézkedésem a város háromnyelvű táblájának kifüggesztése volt. Tizenöt évvel ezelőtt még semmiféle törvény nem kötelezett erre, de azt mondtam, szükség van rá, ha békét és közös tiszteletet szeretnénk. Arra kértem a románokat, értsék meg, ez az intézkedés nem ellenük irányul. Később megjelent a törvény, amely szavatolja a közintézmények kétnyelvű feliratozását. Ezt is helyesnek tartom, elvégre a magyaroknak is otthon kell érezniük magukat Marosvásárhelyen.
A kétnyelvű utcanévtáblák ügye azonban – hiába kérik egyesek egyre hangosabban – kivitelezhetetlen. Az országnak egyetlen hivatalos nyelve van, az utcának pedig egyetlen hivatalos neve. Ha változik az alkotmány, módosul a törvény, és Romániából netán föderális állam lesz, másként tevődik fel a kérdés. Addig azonban nem írhatunk egy táblára két nevet, mert az csak zavart keltene.
Gondoljunk a látogatókra: a turisztikai kalauzokban, a navigációs rendszerekben csak az egyetlen hivatalos név szerepel. Ráadásul konfliktusgerjesztő hatása lenne a táblák lecserélésének. Hogy gesztusértékű intézkedés lenne a magyarok számára? Már tettem néhányat, nem is keveset. Mutasson nekem magyar politikust, aki bár egyetlen gesztusértékű lépést tett a románság felé!
Nyolc évvel ezelőtt azt javasoltam, hogy a hivatalos román nyelvű megnevezés után vagy esetleg alá, de egy másik táblára, más színű festékkel, tüntessük fel a fordítást vagy az utca egykori, történelmi magyar megnevezését is. A magyar tanácsosoknak nem tetszett az elképzelés.
– Ha a törvény betűjét ilyen mértékben áthághatatlannak tartja, miként lehet, hogy ugyanazon rendelkezés alapján 2013-ban engedélyezte a mentelést a székely szabadság napján, azóta meg betiltja?
– Semmi bajom azzal, ha valakik meg akarnak emlékezni a székely vértanúkról. Ez így természetes. Ha nem lenne agyonpolitizálva, örömmel vennék részt én is. De a tavalyi például nem kulturális, hagyományápoló ünnepély volt, hanem szélsőséges nyilatkozatoktól hangos rendezvény. Pedig Romániának tényleg semmi baja a kisebbségekkel.
Azok után döntöttem a tiltás mellett, hogy egyrészt magyar részről elfajultak a dolgok, másrészt a románság valamiféle ellenrendezvényt akart szervezni. Legyen világos: ilyen feszültségek nem hiányoznak Marosvásárhelynek!
Szucher Ervin |
Krónika (Kolozsvár)

Üszkösödés
Fájdalmas, milyen mértékben megoszlanak az álláspontok huszonöt év elteltével is Marosvásárhely fekete márciusa ügyében.
Merénylő és áldozat persze csak ritkán kerül azonos platformra, de egy idő után általában a legmélyebb seb sajgása is tompul, s vele együtt az indíték és cselekedet, ok és okozat viszonya is megbeszélhetővé válik.
Úgy tűnik azonban, hogy a fekete márciusnak egyelőre arra sincs esélye, hogy a szürke kategóriájába költözzön. Ki tehet róla? Nehéz a válasz, pedig küzdünk rendesen, hogy ne a legutóbbi vagy a legharsányabb megszólalónak adjunk igazat. Dorin Florea polgármester szavait hallgatva elborzadunk. Azt mondja, 90 óta a város román vezetői rengeteg elvtelen kompromisszumot kötöttek, amelyekből mindenkinek csak vesztenivalója származott. A magyarok ellenséges magatartása miatt pedig egy sereg jó szándékú kezdeményezés dőlt dugába, teszi hozzá.
De legalább annyira rettenetes az a hallgatás is, amelybe a magyarság még mindig hatalomközelben lévő korabeli vezetői burkolóznak. Miközben egymástól független kutatások következtetései értenek egyet abban, hogy a fekete március kirobbantása a Szekuritáté újralegitimálását szolgálta – vér, áldozat, évtizedekre kiható emberi és társadalmi szenvedés kíséretében.
Mindez abban a korban, amelyben a legapróbb ügyekben is Bukarestbe telefonáltak. Amikor – úgymond a további vérontás elkerülése érdekében – magyar vezetők asszisztáltak a vásárhelyi eseményekről készült televíziós beszámolók leállításához. Amelyek aztán néhány nap múlva immár egy egész közösség viktimizálását szolgáló módon, összevágott formában kerültek a nyilvánosság elé.
Egyszer talán könyvet is ír a közelmúlt kulisszatitkairól, villantja fel Florea. A Salamon Béla-i kabaré bonmotjára – „Ha én egyszer kinyitom a számat..." – hajazó sejtetés mint méreg hatol a rétegek mélyére. Mert sokkal inkább és minél hamarabb beszélni kellene e gyászos periódusról. A kor háttérjátszmáit feltáró szándékkal, nyíltan, elszámolóan és elszámoltatóan. Ellenkező esetben esély sem nyílik arra, hogy a seb peremén megjelenjen a gyógyulás rózsaszínje.
Csinta Samu
Krónika (Kolozsvár)

Marosvásárhely fekete márciusára emlékeznek
Több helyszínen, különböző politikai alakulatok és civil szervezetek szervezésében emlékeznek Marosvásárhelyen a következő napokban a fekete márciusra a pogrom 25. évfordulóján.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Kincses Előd, a huszonöt évvel ezelőtti események egyik szenvedő alanya szervezésében csütörtökön fél 11-től ökumenikus istentiszteletet tartanak a marosszentgyörgyi római katolikus templomban, 17 órától pedig Sütő András és Jakabffy Attila marosvásárhelyi sírjánál, a református temetőben koszorúznak. Az eseménysorozat 18 órakor, az Ariel Ifjúsági- és Gyermekszínházban zárul. Itt a Fehér januártól a fekete márciusig című filmet vetítik le, majd bemutatják Kincses Előd Fekete március című könyvének bővített kiadását. A kötetet és szerzőjét Boris Kálnoky, a Die Welt újságírója méltatja, beszédet mond Tőkés László EP-képviselő és Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete.
Az RMDSZ és háttérszervezete, a Bernády György Közművelődési Alapítvány március 20-án, pénteken 1990–2015. március 19–20. – Visszatekintés és jövőkép címmel szervez kerekasztal-beszélgetést.
A 10 órakor kezdődő szemináriumon olyan elismert történészek értékelik a 25 évvel ezelőtti eseményeket, mint Novák Zoltán és László Márton, a fekete március eseményeinek történeti feltárására törekvő, A szabadság terhe című könyv szerzői, Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, Gabriel Andreescu, a SNSPA Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem történelem szakának egyetemi oktatója és Vasile Cernat, a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem oktatója.
A rendezvényen a civil társadalom és politikai élet jeles személyiségei is felszólalnak: Emil Constantinescu, Románia volt elnöke, Smaranda Enache, a Pro Europa Liga elnöke, Alina Nelega, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészeti igazgatója, Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, Király István, Kolozsváry Zoltán és mások.
A beszélgetés célja közös, befogadó identitás kialakítása, a gyűlöletbeszéd és a szélsőséges megnyilvánulások elleni együttes fellépés, hiszen, a szervezők meglátása szerint ezen magatartásformák csak ártani tudnak egy olyan multikulturális városnak, mint Marosvásárhely.
17 órától az alapítvány székhelyén a marosvásárhelyi eseményeket feldolgozó Fehér Könyv bővített, második kiadásának bemutatására is sor kerül, amelyet az 1990-es eseményeket idéző fotókiállítás és a Marosvásárhely fekete márciusa című film rövid változatának levetítése követ majd. A helyi és a megyei önkormányzat közös rendezvényen eleveníti fel a tragikus eseményeket.
Pénteken, március 20-án 13 órától a Kultúrpalota Tükörtermében Identitás, etnicitás, etnocentrizmus, nacionalizmus az Európai Unió jelenlegi kontextusában címmel szervez konferenciát, amelynek tíz meghívott előadója közül mindössze Eckstein-Kovács Péter kolozsvári ügyvéd-politikus képviseli az erdélyi magyarságot.
Szabadtéri kiállítás Székelyudvarhelyen
A forradalomtól fekete márciusig című szabadtéri kiállítással emlékezik az 1989-es forradalomra és az 1990-es marosvásárhelyi márciusi eseményekre a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal, a Haáz Rezső Múzeum és az Areopolisz Egyesület. A tárlatot vasárnap, március 22-én 12 órakor nyitják meg a székelyudvarhelyi Márton Áron téren. A pannós kiállítást Kápolnási Zsolt és dr. Gidó Csaba történész állította össze Balázs Attila, Balázs Ferenc, id. Csedő Attila, Szabó Károly és Zepeczáner Jenő székelyudvarhelyi, valamint Ábrahám Zoltán és Vajda György marosvásárhelyi fényképészek archív felvételeiből. A kiállítást Novák Károly történész méltatja, majd megkoszorúzzák a művelődési ház melletti Sütő András-szobrot. Beszédet mond Lőrincz György író.
Riportok, sorozat az ETV-ben
A marosvásárhelyi tragikus eseményekre reflektál a héten az Erdélyi Magyar Televízió több műsora is. A Híradó a szerdán kezdődött sorozatban emlékezik a konfliktusra, történészek, értelmiségiek, politikusok közreműködésével. Csütörtökön 21.30-tól a témába illő Holtpont című riportfilmet láthatják a nézők. Március 24-én a Metszet című magazin is a marosvásárhelyi szomorú eseményekkel foglalkozik.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Fekete március, felelősök nélkül
Huszonöt esztendővel ezelőtt etnikai pogrom történt Székelyföld legnagyobb városában, amelynek öt halottja és legalább háromszáz sérültje volt, de felelőse ma sincs. Sütő András író fél szemét kiverték, azóta magyarok tízezrei költöztek el a településről, amely immár – könnyen lehet, hogy végérvényesen – román többségűvé vált.
Napra pontosan huszonöt évvel ezelőtt éppen az első szabad választások kampányfinisében jártunk, amikor sokkoló képek érkeztek Marosvásárhelyről: Sütő Andrást többedmagával brutálisan megverték, a magyar író fél szemét is kiverve és több bordáját eltörve. A hírek már akkor arról szóltak, hogy megtévesztett és alkohollal feltüzelt románok – akiket a környező falvakból szervezetten szállítottak be – megtámadták az RMDSZ székházát, és ugyan a város katonai parancsnoka, Ion Judea ezredes személyesen garantálta a szabad elvonulást a padlásra felmenekült magyaroknak, a katonaság mégis tétlenül nézte, ahogy a feldühödött tömeg láncokkal és botokkal ütlegeli őket.
Arra már kevesen emlékeznek, hogy első körben nem Marosvásárhelyet választotta a román hatalom a provokáció színhelyének: először a magyar határ közelében lévő megyeközpontban, Szatmárnémetiben próbálkozott a Vatra Romaneasca a későbbihez hasonló forgatókönyvvel. Miután a városbeli magyarok bejelentették, hogy szeretnék megünnepelni március 15-ét, a nacionalista románok egy nappal korábban tiltakozó gyűlést szerveztek, ahol soviniszta jelszavakat kiáltozva elhatározták, hogy megakadályozzák a másnapi magyar emlékezést. Megszállták a tervezett helyszín környékét, majd megrohamozták a kényszerből a katolikus székesegyház udvarán koszorúzó magyarokat, és egy embert megvertek. Leváltották a város magyar vezetőit is, ám mivel ott sokkal nagyobb volt a románság aránya, a magyarok nem álltak ellen, így nem tudtak komolyabb összecsapásokat kierőszakolni.
Marosvásárhely már termékenyebb talaj volt (akkor a városban 52:48 százalékos volt a magyarok és a románok aránya), és jól tudták manipulálni a környékbeli román falvak iskolázatlan embereit is. Jellemző momentuma azoknak a napoknak, hogy az autóbuszokon behozott parasztok először egy román csoportot támadtak meg a városban, és csak akkor fordultak a magyarok ellen, amikor szóltak nekik, hogy őket kell megverni. Nemcsak a román falvak lakóit próbálták beugrasztani a konfliktusba: a környező magyar falvakat is a Securitate provokátorai járták be, hogy drámai hangon harcba hívják az embereket. Nem rajtuk múlt, hogy nem sikerült valódi háborút kiprovokálni. A fekete március eseményei ismertek, de talán nem árt felidézni őket. Az első etnikai jellegű konfliktus már március 16-án kirobbant a városban, amikor a Tudor lakónegyedben a Vatra Romaneasca hívei betörték egy gyógyszertár ablakát és feldúlták a készletet, mert arra a román mellé kikerült a magyar felirat is. Másnap a nacionalista szervezet tüntetést tartott, a felvonulók magyar vért követeltek, és behatoltak a református egyház felsővárosi hivatalába, bántalmazva az ott tartózkodókat és feldúlva az irodát (a rendőrség másodszor is figyelmen kívül hagyta a megtámadottak segélykérését). Március 19-én történt a már említett konfliktus: a Görgény-völgyéből tizenhárom autóbusszal vittek feltüzelt románokat a városba. A megostromlott RMDSZ-székházból hetvenöt magyar menekült fel a padlásra, akiket a tömeg megpróbált kifüstölni, és akik közül többeket súlyosan bántalmaztak az elvonuláskor. Másnap több tízezres magyar tömeg ment a főtérre tüntetni a magyarellenes incidensek miatt, őket támadták meg a környező falvakból újra behozott botos-fejszés románok. A súlyos összecsapásokban három magyar (a teremiújfalui Kiss Zoltán, az ernyei Csipor József és a sáromberki Gémes István), valamint két román vesztette életét – egyikük részegen leesett a magyar tömegbe hajtó teherautóról.
A történtek miatt szinte kizárólag magyarokat és a magyarok segítségére siető cigányokat ítéltek el. Köztük volt az a Cseresznyés Pál is, aki otthonról békés tüntetésre indult, majd megtámadták, meg is sérült, és amikor fordult a kocka, s többedmagával sikerült ártalmatlanná tennie a fejszével rájuk támadó románt, belerúgott a földön fekvő tehetetlen emberbe. A rúgást (amely kétségkívül fölösleges brutalitás volt, de abban a helyzetben nehéz elvárni a józanságot) egy külföldi tévéstáb forgatócsoportja rögzítette, ennek alapján ítélték el Cseresznyést tíz évre, és ebből hatot le is töltött.
A súlyos konfliktus után megindult a magyarok exodusa a városból – főként az értelmiségiek és a fiatalok vándoroltak külföldre, így rövid időn belül megfordult az etnikai arány, és a románok kerültek többségbe. Kénytelen volt elmenekülni a marosvásárhelyi magyarság egyik vezetője, Kincses Előd is (őt a tragikus napok során mondatták le vezetői tisztségéből – ő volt a megyében a legmagasabb beosztású magyar), aki öt és fél évig nem mehetett vissza Romániába. Jó ideje újra Marosvásárhelyen él. Lapunknak nyilatkozva elmondta, szerinte nincs még minden veszve, mert ugyan immár harmadik ciklus óta román polgármestere van a városnak, de egy köztiszteletnek örvendő közös magyar jelölttel visszaszerezhető lenne a polgármesteri szék. Ennek egyelőre nem sok jelét látni: a huszonöt évvel ezelőtti fekete márciusra a három magyar párt, vagyis az RMDSZ, az MPP és az EMNP külön-külön emlékezett-emlékezik.
A pogrom eseményeinek kivizsgálására egyelőre nincs politikai akarat Romániában. Több múltbéli esemény aktáit a napokban újranyitották ugyan (köztük a vásárhelyi eseményekre kísértetiesen emlékeztető bányászjárásokét, amelyek során a Zsil völgyi munkásokat a fővárosba szállítva szétverték a tüntető fiatalokat és értelmiségieket, valamint az ellenzéki pártok irodáit), az etnikai pogrom felelőseit nem keresik. Arra mindenképpen jó volt a tragédia, hogy Bukarestben – más néven – újjászervezzék a hírhedt Securitatét, és még mindig akad olyan román, aki a „túlzó magyar követelésekre” (a vásárhelyiek anyanyelvi oktatást és nyelvhasználatot kértek a közigazgatásban) adott jogos román válasznak fogja fel a véres eseményeket.
Lukács Csaba
mno.hu / Magyar Nemzet
MNO.hu

A haza nagyjainak örökösei
Kossuth- és Széchenyi-díjakat adott át március 15-én Áder János, Magyarország köztársasági elnöke. A Kossuth-díjasok közt két erdélyi gyökerű művészt is tisztelhetünk.
Összesen 15 Széchenyi- és 14 Kossuth-díjat adományoztak a kormány előterjesztésére nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából. Mindezeken túl több mint harminc különböző fokozatú érdemrendet is kiosztottak. A névsor tehát jó hosszú volna, melyet mellőzendő az erdélyi vonatkozású és közismertebb díjazottakat emeljük ki.
Nem csak Budapest
Ha az idei díjazottak listáját böngésszük, észrevehetjük, hogy a kiemelt teljesítményt nyújtó tudósok, művészek, közéleti személyiségek többsége Budapesten született. De két erdélyi születésű kitüntetett is színesíti a palettát, ugyanis Kossuth-díjban részesült Bács Ferenc nagyszebeni születésű színművész és Szőcs Géza Marosvásárhelyen született író, költő.
Bács Ferenc 1936. június 19-én született, orvosnak tanult Marosvásárhelyen, ám mégis a színészi hivatást választotta. Pályáját a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban kezdte 1960-ban, 1977-ben áttelepült Magyarországra. Játszott Miskolcon, Győrben, majd Budapesten a Vígszínházban, a József Attila Színházban és a Nemzeti Színházban. A Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész kellemes orgánumával, markáns egyéniségével, jó megjelenésével hamar népszerűvé vált, szerepformálására az emberi méltóság és a visszafogott gesztusok jellemzők. Bács Ferenc az elismerést rendkívül sikeres színházi, televíziós és filmes pályafutása során kifinomult művészi eleganciával megformált alakításai, emlékezetes szinkronszerepei, valamint rendezői alkotómunkája elismeréseként érdemelte ki.
Szőcs Géza 1953. augusztus 21-én született. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar–orosz szakán szerzett bölcsészdiplomát. 1981–82-ben az Ellenpontok című szamizdatkiadványt szerkesztette, a Szekuritáté többször is letartóztatta. 1986-ban Svájcba menekült, 1989-ben rábízták a Szabad Európa Rádió budapesti irodájának megszervezését. 1990 márciusában Kolozsváron megválasztották az RMDSZ főtitkárának, később a párt alelnöke is volt. 1999-ben kilépett az RMDSZ-ből. 1992 óta az Erdélyi Híradó Könyv- és Lapkiadó Kft. elnöke, valamint a Magyar Szemle című lap szerkesztő-bizottsági tagja. Volt kultúráért felelős államtitkár, a 2015. évi Milánói Világkiállítás kormánybiztosa. 2011-ben a Magyar Pen Club elnökévé választották. Első verseskötete, az 1975-ben megjelent Te mentél át a vízen? egy csapásra nemzedéke és a romániai magyar költészet élvonalába emelte. Lírája avantgárd ihletésű radikális költészet, verseiben nyíltan fogalmazta meg az elnyomatásban élő kisebbségi magyarság sorskérdéseit. A József Attila- és Babérkoszorú-díjas író, költő az egyetemes magyar irodalmat erdélyi gyökereiből táplálkozó, egyedi stílusú művészetével gazdagító költői-írói alkotómunkája elismeréseként kapott Kossuth-díjat.
Zenészek előnyben
Idén több zenei pályán alkotó előadóművész is díjban részesült. Benkó Sándor, a Benkó Dixieland Band együttes vezetője a Magyar Érdemrend középkeresztjét vehette át. Tolcsvai Béla gitáros, énekes, zeneszerző, szövegíró egyedi stílusú és sokoldalú dalszerzői, előadóművészi pályája elismeréseként részesült Kossuth-díjban. Oszvald Marika Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész a magyar operett ikonikus alakjaként nyújtott emlékezetes, a műfajt éltető alakításai, valamint páratlanul sikeres művészi munkája elismeréseként vehette át a Kossuth-díjat. Megosztva részesült elismerésben Magyarország egyik legnépszerűbb dzsesszzenekara, a Hot Jazz Band. Az együttes tagjai páratlanul sikeres, külföldön is nagyra értékelt, a tradicionális dzsessz autentikus megszólaltatására épülő előadóművészi tevékenységük, valamint a magyar könnyűzenei örökség ápolását szolgáló, értékőrző művészi munkájuk elismeréseként váltak Kossuth-díjasokká.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Újabb magyarellenes jogsértés Romániában
A marosvásárhelyi kormányellenes tüntetés jogtipró betiltása után a román hatóságok újabb jogsértésére hívjuk fel a világ figyelmét.
Január 26. óta a hatóságok folyamatosan zaklatják Mezei Jánost, Gyergyószentmiklós polgármesterét, valamint annak családját, ideértve kiskorú gyermekeit is. Mivel az ellene hivatalosan felhozott vádaknak nyilvánvalóan semmi alapjuk sincs, a polgármester letartóztatása pedig minden jogszerűséget nélkülöz, okkal feltételezhető, hogy a zaklatások valódi oka Mezei János politikai szerepvállalása, nevezetesen az, hogy a Székely Nemzeti Tanács küldötteként határozottan kiáll Székelyföld ügye mellett.
Emlékeztetünk, hogy már beiktatása napján kitűzte a városházára Székelyföld zászlaját, illetve hogy az elmúlt években mindig élen járt a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezéseinek a gyakorlatba ültetésében. Gyergyószentmiklós volt tavaly az első település abból az ötvenből, ahol elfogadták a Székelyföld autonómiája mellett kiálló helyi határozatot, s Mezei János azóta is aktív szerepet vállalt abban, hogy az eljusson nemzetközi szervezetekhez, illetve hogy azok Székelyföld számára kedvező lépéseket tegyenek. Ő volt az, aki Márton Zoltánnal együtt elutazott az Európa Tanács Kongresszusa Monitoring Bizottságának a kisinyovi ülésére, s az után is rendszeresen küldött tájékoztatót a bizottság vezetőinek az itteni fejleményekről. Véleményünk szerint ez a valódi oka a hatósági zaklatásának, ez ellen határozottan tiltakozunk és ismételten felhívjuk mindenkinek a figyelmét arra, hogy Romániában jogállamhoz méltatlan módon, hatalmi eszközökkel korlátozzák a székely nép jogait és büntetik azokat, akik ezekért felemelik a szavukat.
Felszólítjuk a román hatóságokat, hogy hagyjanak fel ezzel a gyakorlattal és Románia törvényeinek, valamint nemzetközi kötelezettségvállalásainak megfelelően haladéktalanul kezdjenek tárgyalásokat Székelyföld státusáról annak legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székelyföldi önkormányzatokkal.
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma

Sötét erők csapdájában
Keserves, sokkoló ébresztő volt 1990 márciusa az erdélyi magyarság számára, véres, szomorú, két és fél évtized múltán is sorshatározó esemény a Marosvásárhelyen élőknek. Alig három hónappal a reményt adó decemberi fordulat után villámcsapásként rombolta le a békés együttélés, közös jövőteremtés illúzióját, szembefordította egymással azokat, akik 1989 végén még közösen szegültek szembe a diktatúrával, együtt ünnepelték Ceauşescu bukását.
Csakhogy ama átkos rendszer haszonélvezői nem engedték könnyen hatalmukat. Rövid időre hátráltak egy lépést, és igen gyorsan alapozni kezdték eljövendő gazdasági, politikai uralmukat.
Szervezkedtek, félrevezettek, manipuláltak, s jó ürügy volt mindehhez a magyarság egyre céltudatosabb jogkövetelése. Nem volt nehéz dolguk, hisz eredményes volt a diktatúra agymosása, az évtizedekig tudat mélyére plántált gyűlöletet néhány nap közös élménye el nem moshatta. A hatalmát, pozícióját féltő elit könnyen harcba tudta vinni a megtévesztett, félrevezetett román parasztokat március 19-én, és minden eszköze megvolt, hogy ne akadályozza meg a másnapi véres összecsapásokat. Huszonöt év múltán sok tény ismert, de még mindig rengeteg a talány. A nacionálkommunista diktatúrából hátramaradt sötét erőknek nem sikerült elérniük a teljes visszarendeződést, ám megvetették lábukat, és megalapozták a hatalomba való visszaszivárgásukat.
Csak mostanság kezdjük igazán látni, mekkora kárt okoztak Romániának, ők építették ki, mozgatták azt a mindent behálózó korrupciót, amely tönkretette, nem engedte fejlődni az országot, nevelték ki utódaikban annak éltetőit. Ők gondoskodtak a „magyar veszély” életben tartásáról, ügyeltek arra, hogy jogaink köre csak mértékkel bővülhessen, és jól kiépített rendszerük tesz ma is róla, hogy tiltásokkal, bírságokkal kordában tartsa követeléseinket, hogy ne hagyja kihunyni egy percig sem a román félelmek szülte gyűlöletet. Gondoskodtak, gondoskodnak arról, hogy a román társadalom számára ma se legyen fontos ama fekete napok igaz történetének, hátterének megismerése. Sokan hiszik, remélik, hogy a nemrég beindult korrupcióellenes hadjárattal végre megtisztulhat a romániai gazdasági, politikai és közélet, sikerül elsöpörni mindazokat, akik ebbe a helyzetbe sodorták az országot. Csakhogy ehhez a rendszerváltás kezdeteitől, az alapoktól kellene meg- és kivizsgálni a történések mozgatóit.
Nemcsak a mai tolvajokat és nemcsak a bányászjárások felelőseit kell számon kérni, de a főpróba, a marosvásárhelyi fekete március hátterében állókat is. Teljes igazság nélkül ugyanis elképzelhetetlen a teljes megtisztulás, egy tisztességes, demokratikus társadalom kialakítása. Ez nemcsak magyar, de román érdek is.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Maszatolt emlékezés
Mindenkinek van egy története élete legszörnyűbb napjairól. Amit képtelen elfelejteni. Évekig, évtizedekig álmából felriadva maga előtt látja a támadók arcát. Amint a furkósbottal támadó felhergelt tömeg átgázol nőkön, gyerekeken csak azért, hogy leüthesse az anyanyelvi jogot követelő táblát. A marosvásárhelyi véres márciusi napokat átélők más-más történeteket mesélnek. Ami megsebzett lelkükbe betokosodott. Ezrek menekültek el szülőföldjükről, mert a hatalmi megtorlástól is tartva képtelenek voltak jövőt építeni a gyilkos ösztönök városában. Mi, magyarok ezt a történetet tartjuk hitelesnek. Az agresszorok – pontosabban a pogrom értelmi szerzői és haszonélvezői – a mai napig is minket tartanak bűnbaknak. Még a demokrata érzelmű románok is legfeljebb csak annyit fogadnak el, hogy mindkét fél felelős a történtekért. Ennél már csak a Magyar Távirati Iroda tudósítójának megfogalmazása a megdöbbentőbb, ugyanis azt írta a minap: "a város utcáin 1990. március 19- én és 20-án románok és magyarok verekedtek össze". Mi nem így éltük meg. A látszatmegbékélés érdekében a közelmúlt történéseit nem szabad meghamisítani. Ezt a ’mindkét fél bűnös’ játékot már az események utáni első napoktól le akarják nyeletni velünk. Senkit nem vontak felelősségre a március 19-i történésekért. Az ideiglenes megyei hatalom székházába betörtek, a városban törtek-zúztak minden magyar feliratot, ártatlan járókelőket ütlegeltek, az RMDSZ-székház ostromakor agyba-főbe verték a padlásra menekülteket, kiverték Sütő András szemét… és a magyarok döbbenten, válasz nélkül álltak. Vagyis volt válasz, másnap reggel. Amikor több ezer dolgozó, tanár és diák vonult a városháza elé. Az országos hatalom védelmét kérni. De ez nem érkezett meg. Csak a Görgény-völgyi különítmény. Hogy megneveljenek bennünket. Már az is bűn volt, hogy védekeztünk. Ugyanis csak magyar és cigány nemzetiségűeket sújtottak börtönbüntetéssel. Negyedszázaddal a történtek után még mindig azt vetik a szemünkre, hogy a megérdemeltnél több jogunk van. Nincs magyarkérdés, csak az ország szétdarabolását kikényszeríteni akaró szeparatizmus. Akkor, 25 évvel ezelőtt is ezt akarták a magyarok – nyilatkozta vasárnap este a márciusi események egyik nagy "szakértője" az egyik román hírtelevízió beszélgetőműsorában. A közvetítés pikantériája, hogy nem véletlenül a magyar forradalom napján, a telt házas ünnepi rendezvénytől alig száz méterre állították fel a marosvásárhelyi utcasarki stúdiót. Innen fröcskölte világgá az egykori köztelevíziós riporter hamis vádjait. Megbékélés helyett megbélyegezve minket. Tovább maszatolva a történteket.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)

Fekete március a Népújságban (2.)
Szerkesztette: Karácsonyi Zsigmond
A negyedszázaddal ezelőtti eseményeket a Népújság korabeli cikkei alapján elevenítjük fel. Ma az 1990. március 21-i lapszámból tallóztunk.
Véres események Marosvásárhelyen
A kormány még mindig nem mozdul! Kit véd? A karhatalom újra felkészületlen volt! Vajon meddig?
8 óra 30 perc. Hangyaboly az egész város. A Dózsa György utcában a Poklos-patak hídján gyülekeznek a Prodcomplex-beliek. "Vegyesen jövünk, jóérzésű emberek vagyunk".
– 9 órakor a Teleki-téka előtti téren hatalmas tömeg. Itt derült ki, hogy a míting csak most kezd szerveződni. És az még jobb jel, hogy az RMDSZ-ház ablakaiból megmondják a skandálandó jelszavakat. A tömeg szépen sorjában elindul a főtér irányába. Egy nagyobb cigánycsoport beáll a sorba, tapssal fogadják őket.
– 9.30-kor a Bolyai iskola üres. A tanárok 12-13-an vannak, a tüntetésre készülődnek. A Vatra székházát MADISZ-jelvényes fiatalok, rendőrök őrzik.
– 10–12 óra között: többezernyi ember a főtéren. Az erkélyről RMDSZ-képviselő beszél, nyugalomra és arra szólítja fel a tömeget, ne engedjenek semmilyen provokációnak. Később felolvassák a Maros megyei RMDSZ felhívását. Közben megindulnak a lámpaoszlopokra szerelt hangszórók is.
Telnek a percek. Reng a levegő a skandált szavaktól. "Hol van Kincses"? "Le Judeával". Mikor szóhoz jutnak a felszólalók, elmondják, hogy a megyei tanáccsal tárgyalnak a követelések teljesítéséről. Dél felé megígérik, délután Marosvásárhelyre érkezik Iliescu, és Király úr. Később hamisnak nyilvánítják a bejelentést, de azt elmondják, hogy mindkettőjükkel beszéltek telefonon.
Megtudja azt is a tömeg, hogy Kincses Előd alelnököt visszavárják Udvarhelyről. Megjelenik a "Jos cu Judea" feliratú tábla az erkélyen. A tömeg között sétálva ismerősök és ismeretlenek mutatják sebes arcukat, kezüket, sebesült testrészeiket, a tegnapelőtt esti "emlékeket", amelyek egy "csendes" "békés" tüntetés bizonyítékai. Igen, a tegnapelőtt ugyanezen a helyen késekkel, baltákkal, fejszékkel, karókkal és ki tudja még mivel felszerelt emberek voltak.
– 13 óra után – megjelentek a vatrások. Közben jönnek az iskolások, saját felirataikkal: "Magyar iskolát akarunk". "Anyanyelvünket". Felszólítja őket egy megyei tanácstag: "Va rugam, nu faceti scandal, si eu sînt român, dar pe voi nu v-a chemat nimeni – plecati!" Nem mentek el.
A Grand előtt tömörülnek a vatrások. Középen rendőrgyűrű választja el a két tömeget. Egyszer egyik kiabál, másik fütyül, és fordítva. A megyei tanács tanácskozik. Elhangzik az istentisztelet is. A tömeg vár. Gyülekeznek a Grand felől is. A nap egyre jobban tűz.
Még gyakran hangzik: "Most vagy soha!" Szinte mindenki Judeáról beszél, aki a 20-ára virradó éjszaka elhagyta Marosvásárhelyt. A Dózsa György utca felől egy 100–150 főnyi csoport jön a Grand elé "Moldova, Tara Româneasca, Ardealul una e". Vatrások.
15 óra. A bukaresti rádió magyar nyelvű adása szinte egy órán át a marosvásárhelyi eseményekkel foglalkozik. Saját "vezércikkében" elítéli a vatrások soviniszta, nacionalista tevékenységét. A megyei és az országos vezetést okolja a zavargások miatt. Kérik a 19-i eseményekért felelős személyek mielőbbi megbüntetését. Elhangzik az RMDSZ országos felhívása.
Időnként a többezres tömeg skandál. Még mindig az RMDSZ-esek hangorkánjától zeng a főtér. Ám már hallatják szavukat a vatrások is. Vajon sor kerül a párbeszédre – a kordonnal elválasztott emberek – az egész tömeg és az erkély között? Adná Isten!
"Demokratikus" jelszavakat kiabálnak a vatrások: "Tîrgu Mures românesc, niciodata unguresc". Ilyen és ehhez hasonló "testvéri" jelszavak röpülnek a levegőben. "Istenem, hát ide jutottunk?" – öreg néni szájából szaladnak ki a szavak, keresztet vet és áll tovább a tűző napon…
Még versekkel is erősítik a lelkeket. A tanács, persze, tanácskozik.
16 óra. A tanács újra tanácskozik. Megkezdődött a marosvásárhelyi rádió magyar nyelvű adása. Király Károly Bukarestből telefonon hívja fel a marosvásárhelyi főtéren összegyűlt tömeget, őrizze meg józanságát, mind a románok, mind a magyarok, és oszoljanak szét, "menjenek haza, nehogy valamilyen provokáció áldozatául essenek". A NEOIT ma délután összeül, intézkedéseket foganatosít – tájékoztat K. K. Kifejti, nem Erdélyt akarjuk, csupán jogainkat Románia határain belül. A beszéd elhangzik románul is a magyar adásban. És még "csak" fél öt.
Ez az az óra, amikor egyik fél ordibál, a másik fütyül. És fordítva. Veszélyes pillanatok. Érzem a levegőben.
Megtelik a levegő a vatrások még bátrabb és még "demok-ratikusabb" kiáltványaival. Már a kezüket is emelgetik srégen felfelé.
16.30. Lemondott dr. Csiha Kálmán a municípiumi tanácstagságáról. Saját maga mondja el a rádióban – nem kíván részt venni egy olyan tanácsban, amely megengedte a 19-i esti események lebonyolítását. Ez személyes és az egyház tiltakozása a jelenlegi municípiumi vezetés ellen.
17 óra. A vatrások üvegekkel és más egyebekkel dobálóznak. Tüntetnek.
17.30. A rádióban sebesültek beszélnek: magyarok, románok is.
18.30 órakor a Vatrát éltető román tömeg áttörte a rendőrkordont és botokkal, husángokkal, vasvillákkal, fejszékkel támadtak a magyar tüntetőkre. Több áldozatot el is vittek a mentők.
Néhány perc múlva a szentkirályi ITSAIA teherautója teljes sebességgel belehajtott a magyar tüntetőkbe. A sofőr elvesztette uralmát a kormány felett, kiütötte az ortodox templom előtti park sarkán levő oszlopot, majd a templom lépcsőjén állt meg, szemben a bejárattal.
19.00 órakor tankokkal kivonult a katonaság. A Grand felőli oldalon levő román tüntetők kövekkel és üvegekkel dobálóztak a tankokon keresztül.
20.30 óráig 1 halottról és 60 sebesültről tudunk.
Erdélyi Karabah készül Marosvásárhelyen?
Avagy a borzalom pillanatai, amit mindazok átéltek, akik az RMDSZ székházában rekedtek hétfő délután. Juhász Ilona megható szavakkal számolt be róla a vásárhelyi rádióban. A megyei kórház sebészetén másik két szemtanúval beszélgettünk.
– Az a gyűlölet, ahogy ütöttek, az már nem ember–ember elleni harc volt, talán a zsidókkal sem voltak ilyen kegyetlenek – Karabah Erdélyben – mondja Vincze Ferenc, a bábszínház reklámgrafikusa. A sürgősségi klinikán az a vizsgálóbíró jegyzi vallomását, aki a Dan Aurel-ügyet is "kivizsgálta".
– Hol volt este hét óráig a katonaság, hisz telefonáltunk, hogy jöjjenek. Este hét órakor érkeztek csupán az RMDSZ székházához. A rendőrség is tehetetlenül nézte végig az egészet. A katonasággal érkező Judea úr határozottan megígérte kilenc óra körül, hogy mi, akik felszorultunk a padlásra, nyugodtan kimehetünk, mert nem lesz semmi bántódásunk. A katonák sorfalat álltak a teherautó körül, de a tömeg annyira odaszorította őket az autóhoz, hogy meg sem tudtak mozdulni, az autó sem mozdult. Így a "tüntetők" fel akarták borítani az autót, felugrottak rá karóval, vasrudakkal, letépték a ponyváját. Engem levertek és a fejemet ütötték. Ütötték mellettem Sütő Andrást, Juhász Ilonát s a többieket is. A katonáknak nehezen sikerült eltávolítani a verekedőket, egyesek segítettek a sebesülteken, egy román orvos is azonnal felugrott az autóra, hogy elsősegélyt nyújtson.
Judea úr mindenesetre jól megszervezte a kimenekítést! Talán azért tűnt el olyan gyorsan Vásárhelyről?…
Jakots László reklámgrafikust hallgatom. Mint mondja, szerencséje volt. Román kollégája mentette ki a szomszédos pártszékhelyről.
– Kit vitt el kora délután a rendőrautó, a kint levők nagy többsége ugyanis úgy értesült, hogy az RMDSZ vezetőit.
– Tiz személyt, azok közül, akik védték a székházat. A többieknek az egyik rendőr azt tanácsolta: "Ha eddig vitézek voltatok, maradjatok itt továbbra is!"
A tegnap délutáni vandál tüntetés nyomán összesen 30 személyt jegyeztek be a megyei kórház sürgősségi osztályán. Közülük egy, Fogarassi Zoltán, még a péntek esti Tudor negyedbeli "békés" tüntetés áldozata. A sürgősségi elosztó szolgálat kedden délelőtt ügyeletes orvosaitól – dr. Kisgyörgy Árpád idegsebész, dr. Jeremiás István, dr. Madaras Sándor – megtudtuk, hogy a legveszélyesebb sérüléseket Sütő András író szenvedte: súlyos szemsérülés, arckoponyasebek, a szem bevérzése, a szem körüli masszív bevérzés, bordatörés, tüdősérülés, bőr alatti légmellel, repedés a bal karon, többszörös külsérelem a testen.
Ezt a demokráciát tartogatja nekünk a Vatra?!
Hota Emil a Petőfi tér tábla levétele miatt tiltakozott, ráugrottak, ütötték, verték, Kiss Jenőnek agyrázkódása van, a főtéren ütötték fejbe, Anton Izidor ibanesti-i lakost karóval verték fejbe a főtéren (összetévesztették), Barabás Józsefet husángokkal verték meg, Lukács Mihály mellkasi és hasfali sérülést szenvedett. Gheorghe Ioan petelei lakos elmondta, otthon Petelében szirénáztak, s látta, hogy a helyi néptanács és a rendőrség toborozza az embereket, hogy Vásárhelyre jöjjenek. Ő is bejött, s a Bolyai téren Karcsi nevű barátját kiáltotta. Mivel a hodákiak azt hitték magyar, nagyon megverték.
Ardeleanu Alexandra, a megostromolt székházban a forradalom előtt székelő "pártegyetem" aktivistája és szocializmustanára – jelen pillanatban a nemzeti parasztpárt (!) képviselője –, azt nyilatkozta, hogy a magyarok túszként tartották fogva, amit Vincze Ferenc és Jakots László szemtanúk határozottan megcáfoltak. Akarattal senki sem bántotta, az RMDSZ-esekkel együtt felszorult ő is a padlásra.
Simon Istvánt koponyasérülésekkel, sebekkel, többszörös zúzódásokkal ápolják a kórházban. Juhász Ilona szintén kórházi kezelésre szorul koponyasérüléssel, zúzódásos sebekkel, homloktöréssel, szembevérzéssel, tarkócsonti bevérzéssel. A többi sebesült: Benedekfi Albert koponyasérülés, vérgyülem a jobb szemnél, Keresztesi István mellkasi vágott seb, Bíró Márton mellkasi sérülés, Gáll Zoltán kézsérülés, Kristóf János szembevérzés, Nemes József mellkasi zúzódás, Ötvös József zúzott seb, Bíró Péter combcsonttörés, zúzódásos seb az alkaron. Gagyi Pétert leteperték a földre, s kicsavarták a bokáját.
A "tüntetők" egymást sem kímélték, egyesek kézzel, fejjel akarták betörni az ajtót, közülük is sokan megsérültek: Bercea Viorel Petre koponyasérülés, Craciun Aurel vágott sebek, ujjtörés, Linca Tudorel koponyazúzódás, Cotoara Petru mellkasi sérülés, Nelega Nicolae agyrázkódás, Costea Gheorghe koponyazúzódás, alkoholos állapot, Adam Ioan vágott seb a bal oldali alkaron, alkoholos állapot.
Van tehát, akinek kérdéseket feltenni a tüntetők kilétéről, Vitos Ludovic vizsgálóbíró is végzi a kihallgatást, néhány tettes neve valószínűleg napvilágra kerül, csupán az a kérdés, hogy ki irányította ezeket az embereket, akik a főtéren még azt sem tudták, hogy létezik RMDSZ, és hogy egyáltalán hol van a székháza. Megtudjuk-e, kik voltak azok, akik hétfőn délután biztatták, mozgatták az embereket, s megszervezték, irányították ezt a szégyenteljes, vandál akciót...?
Népújság (Marosvásárhely)

Szembenézés
Pont negyed évszázaddal ezelőtt vesztette el fél szemét fizikai agresszió áldozataként Marosvásárhelyen Sütő András író.
Március 20-án szerzett tudomást a magyarság erről a szörnyű barbár cselekedetről, amit egy nappal korábban félrevezetett Görgény-völgyi román parasztok hajtottak végre máig tisztázatlan körülmények között. Akkor zajlottak ugyanis a marosvásárhelyi fekete március tragikus eseményei, amelyek végképp kijózanították a magyarságot. A közösségnek le kellett számolnia azzal az illúzióval, hogy Románia demokratizálódása gyorsan végbemegy.
BORBÉLY TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár)

Mi történik még a Kárpátok alatt?
Nem, nem tudtam máig, és most restelkedve kell bevallanom. Azért is szégyenkezem egyben, hogy velünk, itthon, földünkön az is megtörténhetett, hogy az iskolásoknak, kicsiknek s már gondolkodóknak az ellenőrző füzetébe román, idegen nyelven írják be a minősítést. Nem azt, hogy kitűnő, hanem azt: foarte bine. Indulat fog el, vagy valamilyen inger? Ebben a hangulatban vettem indulataim mellé a hírt, hogy a tanügyi osztályon minden iromány román nyelven születik és megyen ki az iskolákhoz.
Azt is most adom tovább, hogy Sepsiszentgyörgyön van egy autonóm terület, fönn a Szemerja (egykor Szent Mária) negyedben, új és módos házak több sora, máris tükrözi azt a jövendő állapotot, amelyet 30 évre halasztott odébb egyik mostani román tanácsosunk: ebben a városrészben házilag barkácsolt utcanevek vannak, kizárólag románul.
Nem a hivatalos forma, szín, nem. Önkényesen nevezgetik a maguk világát, akár a történelmüket.
Ismételem emitt azt is, amit két évvel ezelőtt a városi tanácsban szóvá tettem. Sepsiszentgyörgyön a Brâncuși szakiskolának minden külső, belső felirata kizárólag román nyelven. Ugyanígy a Mihai Viteazul középiskolában. Két évvel ezelőtt még várnunk kellett állítólag Bukarestből az egységes (típus-) táblák jóváhagyására. Nos, még és most mire várunk? Még hátra van az is, hogy az erdőkben a fákra románul írják ki: bükk, tölgy, fenyő, gyertyán.
Miért is kell nekünk szégyenkeznünk? Leginkább azért, mert téblábolók, tehetetlenek vagyunk. Gyávák, belenyugvók, és nem is kevéssé. Inkább ezért. Megtiltották a gyülekezésünket Marosvásárhelyen. Hogy ehhez mit szól Európa? Köpik rá, ránk?
Megérdemeljük. Javasoltam forma, menjünk hát Agyagfalvára! Tágas a tér, nem tologatnak járdákra – Agyagfalván szabad a madár is még.
A gyerekeket is erre tanítják, a szolgaságra. És még azért is szégyenkezhetünk – magamban ezt teszem –, hogy ez a mostani demokrata fiatalság kávézaccból, dohányfüstből sem jósolja a maga jövendőjét, nemhogy megteremtené.
Szabad-e magyarul sírni a Kárpátok alatt, székelyek, magyarok?
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Aknamunka
Az utóbbi hetek fejleményei alapján úgy tűnik, Bukarest igyekszik minden alkalmat megragadni arra, hogy Magyarországot lejárassa.
Először a román külügy adott ki álságos hangvételű tiltakozó közleményt, amikor a székely szabadság napján egy budapesti rendezvény szónoka az Iszlám Államhoz hasonlította Romániát, ahol „lefejezik” a magyarok jogait. Majd Bogdan Aurescu külügyminiszter személyesen is gondoskodott róla, hogy az ügy még egy kicsit szerepeljen a sajtóban, miután fölhívta magyar kollégáját, hogy kifejezhesse tiltakozását.
Bár a Budapesten elhangzott kijelentés valóban erős, és fölösleges szájhősködés, a román diplomácia reakciója aránytalan. Hiszen nem egy hivatalos, állami szervezésű rendezvényről van szó, és a szónok sem magyar politikus, pláne kormánytag volt, hanem magánszemély, egy civil szervezet vezetője.
Viszont azzal, hogy Bukarest szemforgatva, kormányszinten háborgott egy sort, európaiatlannak nevezve a kijelentést, ismét csak azt a látszatot kelthette, hogy Magyarországon hivatalos formában dúl a szélsőségesség. Majd hasonlóan járt el Victor Ponta miniszterelnök is, aki a héten a nemzetközi sajtó Bukarestbe akkreditált tudósítói előtt arról beszélt: európai uniós szinten kellene tárgyalni a Magyarország és Oroszország közötti – szerinte aggasztónak minősülő – viszonyról.
A magyar diplomácia helyesen tette, amikor erre reagált – elvégre egy hivatalban lévő miniszterelnök barátságtalan kijelentéséről van szó. Emlékeztette Bukarestet, hogy Budapest a paksi atomerőmű-szerződés ellenére is kiáll a Moszkva elleni uniós szankciók mellett, és megjegyezte, hogy tavaly az embargó ellenére is nőtt az Oroszországba irányuló román export.
Az viszont már fölösleges, diplomatákhoz méltatlan fricska, hogy a végére odabigygyesztették: „Ennyit az együttműködés szorosságáról.” Mindazonáltal látható, hogy Bukarest ott „savazza” Magyarországot a nemzetközi porondon, ahol tudja. Erre kiváló ürügyet szolgáltat, hogy Magyarországra az amúgy a vezető uniós országok által is alkalmazott, de Budapesten már-már melldöngetően, és teljesen fölöslegesen túlhangsúlyozott „keleti nyitás” miatt rásütötték az oroszbérenc jelzőt.
Valamint az is, hogy a kormányfő máig meg nem magyarázott illiberálisozása miatt ráaggatták az antidemokratikus bélyeget. Az ok talán abban keresendő, hogy Bukarest ezzel próbálja meg elvenni a romániai magyar közösség jogait csorbító intézkedések elleni – amúgy teljesen megalapozott – bírálatok élét, illetve elterelni a figyelmet arról, hogy egyre több vezető kormánypárti politikus kerül őrizetbe korrupció gyanúja miatt.
Amíg Bukarest azzal őrjöngi tele a világsajtót, hogy Magyarországon tobzódnak a románellenes szélsőségesek, illetve hogy aggasztó Budapest oroszbarátsága, addig sem az szerepel a magyar–román viszony kapcsán a hírekben, hogy egy erdélyi város román elöljárói betiltanak egy magyar jogkövetelő tüntetést, vagy hogy huszonöt évvel a véres események után még mindig azt az álláspontot sulykolják mindenhol, hogy az akkori, magas rangú román vezetők körében keresendő személyek által szervezett marosvásárhelyi magyarellenes pogromért „az Erdély elszakítására törő magyarok” a felelősek.
Ebben a helyzetben fontos lenne, hogy a magyar kormány és diplomácia, illetve az erdélyi magyar közösség is fellépjen, és a nemzetközi porondon diszkréten, de határozottan, minden esetben rámutasson, mi is áll a bukaresti megnyilvánulások hátterében.
A hatékony nemzeti érdekérvényesítéshez viszont elengedhetetlen, hogy Magyarország visszaszerezze a nyugati partnerek és szövetségesek bizalmát. Az igazi Iszlám Állam elleni harcban való részvétel fontos lépést jelenthet ebbe az irányba.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Bakó Zoltán: „ütöttek, rúgtak, köptek, ordítottak”
A marosvásárhelyi magyarok és románok 25 évvel ezelőtti március 20-i véres összecsapásának előzményeként, március 16-án kis híján megölték a helyi magyar napilap egyik munkatársát. Bakó Zoltán ütlegelőit máig nem vonták felelősségre. Interjú. Huszonöt évvel ezelőtt először ünnepelhette nyíltan, hivatalosan március 15-ét az erdélyi magyarság. Marosvásárhelyen a Székely Vértanúk emlékoszlopánál többezres tömeg gyűlt össze. Azt hitte mindenki, a magyar közösség ezentúl végre szabadon ünnepelhet, koszorúzhat, hangot adhat magyarságának, történelmére, hőseire, veszteségeire nem kell többet titokban, magába zárkózottan emlékeznie.
Azok márciusi 19-20-án vérontásig fajuló marosvásárhelyi események alig egy nappal a március 15-i megemlékezések után kezdődtek. A Tudor Vladimirescu lakónegyedben az egyik patika bejáratához/kirakatába megpróbálták magyarul is kiírni a román Farmacie mellé, hogy Gyógyszertár. A közelben kocsmák, bárok működtek, a környék tele volt tébláboló emberekkel, akik mintha vártak volna valamire, egy jelre, egy szikrára. A magyar felirat volt a szikra, amely elindította a véres sorozatot, és amelynek sok társa mellett Bakó Zoltán újságíró, akkor a megyei napilap, a Népújság munkatársa is áldozata lett. Kicsin múlott, hogy „csupán” fizikai bántalmazás érte, és nem kellett életével fizetnie azért, mert éppen akkor fogyott el a hagyma a kamrában, és lépett le a közeli zöldségeshez. Mi is történt azon a napon? Március 16. után ez a tiltakozás jelent meg a helyi lapban: „Marosvásárhely közvéleménye már tudomást szerezhetett arról, hogy a március 16-i, pénteki, hivatalosan be nem jegyzett tüntetésen számos törvénysértő megnyilvánulásra került sor a Tudor lakótelepen. Ennek egyik sajnálatos epizódja, hogy az indulatoktól felkorbácsolt tömeg rátámadt lapunk két munkatársára. Egy eddig nem azonosított személy rájuk mutatott, hogy „a Népújságtól vannak!” (Ăştia-s de la Népújság!), ami felhívásként hangzott a brutális, erőszakos cselekvésre, személyük és egyben lapunk mint intézmény ellen. Ütlegelni kezdték őket, súlyos testi sérüléseket okozva mindkettőjüknek. A hadsereg egy őrnagya mentette ki munkatársainkat a tömegből, amely még azt is megakadályozta, hogy gépkocsival elszállíthassák őket. Nyilvánosan is a leghatározottabban tiltakozunk minden erőszakos cselekmény ellen, amely a munkájukat végző szabad sajtó munkatársait akadályozza feladataik ellátásában. Egyöntetűen szolidaritást vállalunk azokkal a rádiós és televíziós kollégáinkkal, akik hasonló inzultusnak voltak kitéve az említett napon és más korábbi megnyilvánulások alkalmával is. […]” Miért utalsz erre az újságcikkre? Talán nem az történt, amit itt megírtak a kollegáid? Nos, ez a közlemény több sebből is vérzik. Nem volt ott semmiféle tüntetés. Egyszerűen egy részeg csürhe megtámadta a 28-as számú gyógyszertárat, amelynek ablakaira épp festették a magyar feliratot. Is. Nem azt kiáltotta az ismeretlen „szerző”, hogy a Népújságtól vannak, hanem azt, hogy „ez magyar újságíró!”. A hadsereg őrnagya (egyébként Vaneteának hívják) mellett egy százados is segített a menekülésben. Hogy miért a pontatlanságok? Nos, az akkori zavart, vagy zavarodott helyzetben nem volt lehetőség köztem és a szerkesztőség közötti kommunikációra, ezért aztán írták, ami jobban hangzott. S hogy a Népújság neve jobban hangzott, mint az, hogy magyar újságíró... hát engedtessék meg nekik ennyi önreklám. Mi is történt akkor? Hogyan kerültél te az események középpontjába? Március 16-án ünneplőben (abban a ruhában, amelyben egy nappal korábban a fehéregyházi koszorúzáson vettem részt – később ennek még lesz jelentősége) ballagtam hazafele a szerkesztőségből a tudorbeli Pandúrok útján levő lakásomra. Azt már tudtam, hogy a városban puskaporos a hangulat, de a 28-as gyógyszertárról nem hallottam. Hazaérve azzal fogadott az akkori – ugyancsak a lapnál dolgozó – feleségem, hogy nincs hagyma az ebédhez. Nos, ha nincs, akkor venni kell, ez ilyen egyszerű – válaszoltam, s kinéztem a folyosó ablakán a zöldségüzlet felé. Ez a zöldségüzlet a 28-as gyógyszertár tőszomszédságában volt. Akkor láttam meg az úttesten szétfolyt, hullámzó tömeget. A feleségem azonnal visszakozott, mert hallott valamit hazafelé menet arról, hogy zavargás van a gyógyszertár körül. Ha zavargás van, akkor oda megyek, hogy lássam, mi zavarog – döntöttem. És lementünk. Az úttestet akkorra már ellepte a csoportokba verődött tömeg. Nem volt nehéz megállapítani, hogy kilencven százalékuk merevrészeg. A módszertan a következő volt: a tömeg egy része ivott a Pufoaica ruptă néven elhíresült Favorit nevű önkiszolgáló becsületsüllyesztőben. A másik része kinn hőbörgött az utcán. Amikor mindkét fél belefáradt a maga foglalatosságába, cseréltek. Akik benn ittak, kijöttek hőbörögni, és fordítva. Így sikerült elérni, hogy délutánra már egységesen részeg volt az egész horda. Ekkor kerültünk mi oda. Én akkor még nem tudtam, hogy az egyik toronyház hatodik emeleti teraszáról magyar szót, magyar iskolát követelő feliratú lepedőt lógattak ki iskolás lányok. Miért nem fordultatok vissza és mentetek haza? Miután láttuk, hogy merevrészeg az egész hőbörgő tömeg, döntöttem: megvásároljuk a hagymát, s megyünk haza. Ekkor lépett hozzánk az egyik szomszédasszonyunk azzal, hogy mennék fel a gyógyszertárral szembeni toronyház hatodik emeletére, s szóljak a férjének, Dannak, hogy jöjjön haza, mert várja a család. Mit sem sejtve felmentem, de ott a hatodikon már láttam, hogy valami nincs rendben. Tucatnyian lófráltak a folyosón, köztük a szomszédom, Dan is, akivel mindig magyarul beszélgettünk. Ő román, a felesége székely. Látva a helyzetet, románul szóltam hozzá: vino Dane, că te aşteaptă nevasta (gyere Dan, vár a feleséged). Mire ő önkéntelenül – vin Zoli (jövök Zoli). Nos, ez a zolizás szakította el a gátat. Meg az, hogy a fenti csoportból még egy személy felismert, tudta, hogy újságíró vagyok. Ő kiáltotta el magát: ăsta-i ziarist ungur! (ez magyar újságíró!) S akkor elszabadult a pokol. Később tudtam meg, hogy nem sokkal előtte magyarországi tévéseket már vertek a környéken. Ránk rontottak – időközben felért az emeletre a feleségem is – ütöttek, rúgtak, köptek, ordítottak. Ekkor került elő – ma sem tudom honnan – az őrnagy és a kapitány. Betuszkoltak a liftbe, lementünk a földszintig, ahol már legalább kétszázan tolongtak a lépcsőházban, arra várva, hogy mindenki üthessen-rúghasson rajtunk legalább egyet. A két katonatisztnek köszönhető, hogy élve kijutottunk a tömbházból. Ők velünk maradtak, kétfelől belénk karoltak s vittek a Koronkai úton a városközpont irányába. Közben körülöttünk egy körülbelül háromszáz fős tömeg azon fáradozott, hogy üssön, rúgjon, köpjön. Megjegyzem, a két tiszt legalább annyi ütést, rúgást kapott, mint mi. Egy adott pillanatban már azt kiabálták többen is: ne üssétek, öljétek meg őket (nu mai bateţi, omorâţi-îi)! A részeg tömeg nem tágított körülülünk, azt követelték, hogy térdeljünk le s énekeljük a román himnuszt. Részegségükben azt követelték, hogy a régi himnuszt énekeljük, megfeledkeztek arról, hogy pár napja már új himnusza volt az országnak. Több próbálkozás is volt, hogy kimentsenek a tisztek, de valahányszor próbálkoztak, őket fenyegették gyilkossággal, lakásfelgyújtással. Az őrnagy ugyanis egy közeli tömbházban lakott.
Már a Poklos-híd környékén lehettünk, körülöttünk a vérszomjas tömeggel, amikor a város felől gyalogosan érkezett egy katonai járőr. Az őrnagy megragadta az alkalmat, odaparancsolta a kiskatonákat, fegyverbe szólította őket (csak fegyverbe, mert töltényük nem volt, de kitartóan csattogtatták a závárzatot). Erre a tömeg néhány pillanatra visszahőkölt. Ezt használta ki az őrnagy, megállított egy Daciát, s felvitetett minket a Rigó utcai, akkor már katonaságivá vált szeku-épületbe. S jött ő is velünk. A százados közben valahol lemorzsolódott. Egész úton követett bennünket egy sárga Dacia, amelyben négy civil ült. A minket verő tömegből szakadtak ki azon részegen, s máig érthetetlen okból követtek. A kapuban őrt álló kiskatona meg akarta állítani őket, ám az őrnagy ráparancsolt, hogy engedje be. Amikor már benn voltak a zárt kapu mögött, elvette a személyazonossági igazolványaikat, felírta mindeniknek a nevét, címét, majd kikergette őket az udvarról. Egy sem volt közülük vásárhelyi, különböző falvakból jöttek – vagy hozták őket –, az egyik például a mezőségi Balából érkezett. Az őrnagy feltörette az egyik iroda ajtaját a katonákkal – érdekes módon nem került elő a kulcs – s oda vitt be bennünket. Majd mentőt hívott, s elvitetett a sürgősségi szolgálatra. Ránk fért, ugyanis tetőtől talpig véresek voltunk, s mint utóbb kiderült, a feleségemnek agyrázkódása is volt. Az ünneplő ruhámat apósoméknál vettem alaposabban szemügyre – amellett, hogy lucsogott a vértől, cafatokra volt szaggatva a zakó háta. Máig csodálom, miként maradtam benne viszonylag épen. Tíz napig apósoméknál húztuk meg magunkat teljes titokban a gyerekekkel együtt – akiket a szomszédok menekítettek apósomékhoz, amikor elterjedt a hír a városban, hogy minket meggyilkoltak, miközben mi a szeku épületében voltunk – a főszerkesztő-helyettesen kívül egész idő alatt senki nem tudott hollétünkről. Ez jellemző az akkori állapotokra – még a közvetlen kollégáink sem tudták, hol tartózkodunk. Igaz, még 16-án késő este dorongokkal, vasrudakkal felfegyverkezett részeg csoport jelent meg a tömbházunkban, s bennünket keresett. Szerencsére addig a szomszédok eltávolították a nevünket a postaládáról és a bejárati ajtóról, így a lakás megmenekült a feldúlástól. Feljelentetted a bántalmazóidat? Próbáltál valamilyen jogorvoslást kérni? Amikor annyira talpra álltunk, feljelentést tettem gyilkossági kísérlet miatt a rendőrségen mindkettőnk nevében, mellékeltem az igazságügyi orvosszakértői bizonyítványt a látleletekkel (ezek másolata és eredetije máig megvan). Egy év múlva hívattak, hogy megtaláltam-e a tetteseket? S mert nem, javasolták, hogy zárjuk le a vizsgálati dossziét azzal, hogy az ismeretlen tetteseket nem sikerült megtalálni, azaz úgynevezett AN (autor necunoscut – ismeretlen elkövető) a megoldás.
Antal Erika
maszol.ro

Smaranda Enache: autonóm gondolkodásmód szükséges
Marosvásárhelyen huszonöt évvel a decemberi forradalom és a márciusi véres események után még mindig jelentős azon román emberek aránya, akik vakul hisznek a nacionalista propagandában – állapította meg szomorúan Smaranda Enache, a Pro Európa Liga vezetője.
Szerinte mindezért azok a retrográd, diverziókeltő erők a felelősek, amelyek már 1990 elején megosztották a társadalmat. Az ismert emberjogvédő, aki folyamatos támadások és rágalmazások közepette élte le élete utóbbi két és fél évtizedét, nem hátrál meg. Mint mondja, erőt az értelmiség vagy akár az utca embere részéről érkező megbecsülés, megértés, bátorítás ad.
– Nemrég az ön megfogalmazásában hallottam, hogy huszonöt évvel ezelőtt, a Pro Európa Liga életre hívásakor az a huszonkét alapító tag a disszidensek temetőjének számított. Nem zavaró, hogy negyed évszázad elteltével is, a románság körében, bizonyos mértékben még mindig disszidenseknek számítanak?
– Eléggé kellemetlenül érint most is, de tudatában vagyunk annak a sajnálatos ténynek, hogy mindmáig teljes konfúzió uralja a román társadalmat. Az emberek még mindig nem látják tisztán, hogy kik voltak azok, akik elindultak a valós demokrácia útján, és kik voltak azok, akik megpróbálták őket elgáncsolni. Minden 1989 decemberéhez vezethető vissza, amikor két teljesen különböző dolog történt az országban: a forradalom és vele párhuzamosan az államcsíny. Azok, akik elkövették az államcsínyt, az évek során további diverziókeltésekben is benne voltak. Olyanokban, amelyek mesterségesen megosztották a társadalmat. Huszonöt évvel ezelőtt, ’89 decemberében mindenki tudta, hogy kik a volt rezsim emberei és kik azok, akik az igazi váltást szorgalmazzák. A márciusi véres eseményeket kiváltó diverzió következtében már egészen más, etnikai alapon osztódott meg a közösség. Egyfelől voltak a magyarok, másfelől a románok. Rá egy pár hónapra, 1990 júniusában, a bukaresti Egyetem-téren a bányászok lecsaptak a tüntető diákokra és értelmiségiekre. Ekkor meg újból változott a társadalmi megosztottság. Mivel a Pro Európa Liga már a kezdetektől fogva kiállt a kisebbségi jogokért, és ’90 márciusában természetszerűen szót emelt a jogaikért tüntető magyarokért, egyes román körök leárulóztak minket. Ez a megbélyegzés a mai napig is él; elég beleolvasni abba a vásárhelyi napilapba, amelynek nem szeretném kimondani a nevét. Ugyanabban a hangnemben rágalmaz most is, mint negyed évszázaddal ezelőtt. Azokat, akik nem ismernek nyelveket, akik soha nem néztek szét a nagyvilágban, most is pont úgy be lehet csapni, mint annak idején. Még tiszta szerencse, hogy az idők során a társadalom egy része elfogadott jó pár olyan demokratikus értéket, mint amilyent mi képviselünk immár huszonöt esztendeje.
– Hogy lehet politikusi gyomor nélkül, huszonöt év után is bírni ezt a megbélyegezettséget?
– Lehet, hisz mindazon túl, hogy a manipulált többség csakugyan kiközösített, mégiscsak akadtak olyan emberek – Marosvásárhelyen is, máshol is –, akik hangosan ugyan nem emelték fel a szavukat értem vagy a ligáért, de bekopogtattak az irodánkba vagy leállítottak az utcán, kezet fogtak, gratuláltak, buzdítottak. Azt mondták, hogy jól tesszük azt, amit teszünk, folytassuk! Azzal is tisztában vagyunk, hogy az évszázadok során Romániát mindig is későre érintette meg a változás szele. Ez az ország a feudális korszakban is elmaradott volna, az első világháborút követő kapitalizmusban is. Itt nem létezett demokrácia, itt nem voltak demokratikus hagyományok, itt soha nem volt divat szembemenni az árral. Mindezek ellenére a Pro Európa mindig is kötelességének érezte, hogy kiálljon az igazi értékek, demokratikus elvek mellett. Ezzel lényegében a kételkedőknek is üzenünk; azt, hogy érdemes kitartani, nem szükséges mindegyre meghátrálni vagy irányt váltani. Hogy az eredmények nem mutatkoznak azonnal? Megesik. De a fák sem nőnek egyformán és nem virágoznak egyszerre.
– Szervezetük egyik megfogalmazott célja a román és magyar politikum egy asztalhoz való ültetése. Az elején ez rendkívül görcsösen, döcögve alakult, később viszont már működött. Azonban sokkal inkább az egyéni és csoportérdekek működtették, mintsem a közösségi érdekek. Ilyen körülmények között sikerről vagy félsikerről lehet beszélni, netán kudarcról?
– Valóban, főként az elején a politikumhoz szóltunk, de aztán hamar beláttuk, hogy az más világ, ott más törvények uralkodnak. Elfogadtuk, hogy a politika kompromisszumokra épül. Éppen ezért a civil társadalomra kezdtünk fókuszálni. Kissé frusztrál az az érzés, hogy most, amikor huszonöt év után végre együtt emlékezhettünk volna meg városunk fekete márciusáról, mindazok – politikusok és civilek, románok és magyarok –, akik 1990 elején is ugyanazokat a demokratikus elveket képviseltük, szinte teljesen kiengedtük a kezünkből az évfordulót. A megosztáshoz vezető diverzió, amelyről beszéltem, ez esetben is működött; mindenki külön-külön emlékezett és emlékezik meg a véres eseményekről. Pedig annak idején az áldozatok és üldözöttek egy csoporthoz tartoztak. Jelenleg viszont – önérdekből meg személyi ellentétek folytán – képtelenek összefogni. Ezzel szemben lényegesen nagyobb egységet mutatnak fel azok, akik az eseményeket gondosan előkészítették, véghezvitték, most meg ellenzik a vizsgálatok újrakezdését.
– Egyfajta frusztráltságot említett. Nem szül viszont egy másfajta frusztráltságot önben az, hogy a pofonok java részét román nemzetiségű honfitársaitól kapja?
– Felfogás kérdése. Ha csak azt nézném, hogy Marosvásárhelyen valóban javarészt a románoktól kapom a pofonokat, nagyon el kellene keserednem. De nem aggaszt, hisz én nem csak marosvásárhelyinek tartom magam, hanem román értelmiséginek is. Az értelmiség részéről pedig megbecsülést, megértést, bátorítást kapok. Elég, ha csak a Bukarestben székelő Társadalmi Párbeszéd Csoportot, az ismert GDS-t említem vagy a bánsági Temesvár Társaságot, netán a kolozsvári Civitast, a Provincia-csoportot, a Romániai Helsinki Bizottságot, az egyetemi köröket. Nagyon sok szövetségesre találtam országszerte már 1990 elején, amikor elmondtam, mi készül Marosvásárhelyen, és nagyon sok szövetségesre találok most is. A nagy gond az, hogy az én városomban huszonöt év után is még mindig jelentős arányban élnek olyan román emberek, akik vakul hisznek a nacionalista propagandában. Mindemellett örömmel tapasztaltam, hogy az új nemzedék kezdi másként látni a román–magyar helyzetet. Már sok olyan fiatallal találkoztam – többek között a tragikus autóbalesetben elhunyt újságíróval, Sorina Botával –, akik nyíltan bevallották, hogy 1990-ben, amikor még csak középiskolás diákok voltak, őket félrevezették. Felnőve, autonóm gondolkodásmóddal tudtak kiszabadulni ebből a csapdából. Persze az lenne az igazán örvendetes, ha sikerülne felszámolni ezt a csapdát.
– Mi vár a Pro Európa Ligára az elkövetkezendő huszonöt esztendőben?
– Nagyon nehéz lenne megjósolni. Az előbb említettem a fiatalokat, mégis azzal a kihívással állunk szemben, hogy még nem kerültek meg azok az ifjak, akiknek átadhatnánk a stafétabotot. Ahogy azonban elnézem a román társadalmat, úgy vélem, a jövőben is szükség lesz a ligára, és annak tevékenységére. Lehet, hogy kevesebb nemzetközi projektbe vágunk bele, de aktívabb leszünk Marosvásárhelyen, ahol egy havi fórum keretében még számos kérdésről, kihívásról kell tárgyalnunk. Ha huszonöt évig tartottuk a frontot, nem adhatjuk át a teret azoknak, akik most is egy elég sötét mentalitásba próbálják taszítani a társadalmat.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Népregulázástól a lényeg
Az arrogáns, hatalomvágytól fűtött és attól talán kissé meg is ittasodott Victor Ponta miniszterelnöknek sok rossz tulajdonsága mellett van egy jó is: tud figyelni. És amikor tavaly ősszel csúfos vereséget szenvedett az elnökválasztáson Klaus Johannistól, csak ennyit mondott: a népnek mindig igaza van.
Ezt mondta nagy vonalakban Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is március 15-én Sepsiszentgyörgyön, miután beszéde közben kifütyülték, s erről faggatták az újságírók: joguk van hozzá, véleménynyilvánítási szabadság van. Az RMDSZ egyes másodvonalas vezetői azonban – megjegyzendő, hogy általában Facebook-bejegyzésekben – elítélték a füttykoncertet, a fütyülőket. Lelkük rajta. Reakciójuk azonban sok mindent elárul a szervezetben uralkodó állapotokról.
Először is: nem figyelnek. Nem elég, hogy nem figyelnek a köz vagy a köz egy részének véleményére, nem figyelnek saját főnökükre: Kelemen reakciója saját kifütyülésére megfelelő és elegendő is lett volna a helyzet kezelésére. De nem, ez számukra nem volt elég: meg akarták dorgálni az embereket, rájuk akartak koppintani a tanulópálcával, hogy megszabják, hol szerintük az illendőség határa. Miközben az elégedetlenkedők nem tettek egyebet, mint amit Kelemen is mondott róluk: hangot adtak a véleményüknek. Nagy bűn ez egy „demokráciában” ugyebár. Egy olyan közegben, ahol önmagát a közösség egyedüli legitim szervezetének tartó RMDSZ nemsokára megtartandó kongresszusán egyetlen jelölt újraválasztásáról szavazhatnak a „küldöttek”.
Nem csoda, hogy sokaknál, akik látják, hogy az RMDSZ-en kívül is van élet, kiütötte a biztosítékot a másodvonalas RMDSZ-főnökök és mások népregulázási kísérlete.
De a legnagyobb baj az egész históriában az, hogy közben megint elsikkadunk a lényeg felett. Mert sokkal fontosabb volna arról beszélni, hogy huszonöt évvel a véres marosvásárhelyi március után hol is tart jelenleg az erdélyi, székelyföldi magyarság. Hogy az RMDSZ a jubileumi évforduló dacára nem Marosvásárhelyre tervezte központi ünnepségét, hanem Sepsiszentgyörgyre és Csíkszeredába: mintha meg akarná jelölni, mi maradt még nekünk. A szimbolikus térfoglalás hiánya jelzi Marosvásárhelyen, hogy az RMDSZ elveszettnek hiszi a csatát Székelyföld fővárosában: a székely szabadság napján tapasztalható jogfosztásra a szemük se rebben, Kelemen Hunor nem az egész közösség, hanem egy szerencsétlen nyilatkozatában csupán a Székely Nemzeti Tanács, Izsák Balázs problémájának tartotta, hogy Marosvásárhelyen a hatóság korlátozza a gyülekezési- és véleménynyilvánítási szabadságot (még jó, hogy aztán árnyalt, s eszementnek nevezte Dorin Florea marosvásárhelyi polgármestert ezért). Miközben a románok az ellenünk elért győzelmükre emlékeztető nemzeti ünnepüket Marosvásárhelyen, a majdnem teljesen üres főtéren hangos és drága rendezvényeken ünnepelhetnék (ha volnának elég mazochisták kiállni a decemberi fagyos szélbe), a magyar ünnepek a postaréti sírok feletti emlékmű mellé korlátozódnak vagy kiszorulnak még a városból is. S bár a Néppárt helyi szervezete próbálja visszacsempészni az ünnepet a központba, a Petőfi-szobornál tartott megemlékezésével, egyelőre csak a közösség súlyos megosztottságára tudtak ezzel rávilágítani: miközben a nemzeti ünnep központi témája az összefogás volt, a vásárhelyi magyar szervezetek külön-külön ülik meg a nemzeti ünnepet, s külön emlékeznek meg a fekete márciusról.
De a legsúlyosabb, hogy a közösséget látszólag mindez gyakorlatilag hidegen hagyja. Nagyobb közérdeklődésre tart számot Székelyföldön a felsoroltaknál a morbid kék hír vagy az ingyen termékbevezetésre kitalált hazafias médiahekk. Szerencsére azért remény is van: vannak már, akik, ha már nem szavazhatnak az RMDSZ kongresszusán, kifütyülik Kelemen Hunort: hol lenne rá máshol alkalmuk, mint a nemzeti ünnepen? S vannak, akik minden népregulázási kísérlet dacára még mindig merik szidni a politikusokat. Még ha csak a Székelyhonon is.
Rédai Attila
Székelyhon.ro