Nem használható a magyar nyelv a romániai börtönökben
Súlyos, emberi jogokat sértő visszaéléseket észlelt a romániai büntetés-végrehajtás területén a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat. Országosan több olyan börtön is működik, ahol a fogvatartottak több, mint 20%-a magyar anyanyelvű (pl. Feketehalom, Csíkszereda, Marosvásárhely stb.).
Ezekben az intézményekben, mégsem lehet használni sem szóban sem írásban a magyar nyelvet, nem lehet magyar nyelvű rádió és televíziós adáshoz hozzáférni, nem lehet magyar nyelven tanárt és pszichológust igényli.
Miközben az elítéltnek joga van a törvény értelmében anyanyelvét használni és ezen a nyelven kommunikálni társaival, bizonyos esetekben ez fenyítést von maga után. A magyar nyelvhasználat miatt kialakuló konfliktusoktól, a többség haragjától az illető személyt nem védik meg kellően a hatóságok. A súlyos lelki problémákkal küzdőknek joga van terapeutát igényelni, de senki nem biztosítja, hogy az elítélt az anyanyelvén kapjon segítséget, így sok esetben hátrányosan diszkriminálják a magyar foglyokat.
Bizonyítható továbbá, hogy aki szóvá teszi nyelvi jogainak sérülését, a teljes büntetését kénytelen leülni, rossz magaviselet miatt nem szabadulhat korábban.
Közlemény
Erdély.ma

SZNT: 2015-ben nem szervezzük meg a Székely Szabadság Napját
Ez év január 29-én bejelentettük Marosvásárhely polgármesteri hivatalában, hogy március 10-én egy tiltakozó felvonulást kívánunk szervezni, majd azt követően egy tiltakozó nagygyűlést a város főterén, a kormánymegbízott székhelye előtt, Románia tervezett közigazgatási átalakítása ellen, egyben kifejezni igényünket Székelyföld autonómiája iránt.
Január 30-án Marosvásárhely polgármestere átiratban tájékoztatott arról, hogy a gyülekezési jogról szóló törvény és a „véleményező bizottság javaslatai” alapján a bejelentésbe foglalt rendezvényt betiltja. Ezt követően kaptunk egy meghívó levelet a véleményező bizottság február 9-i ülésére! Ezen a gyűlésen felszólítottak, hogy a jegyzőkönyvet írjuk alá. Meggyőződésünk, hogy egy olyan jegyzőkönyvet, amelynek már jogkövetkezménye volt – a polgármester tiltása – utólag aláírni nem szabad. Másrészt a törvény értelmében a „véleményező bizottság” a szervezők beleegyezésével megváltoztathatja a bejelentett rendezvény egyes elemeit, így a jegyzőkönyv aláírása azt jelentette volna, hogy a felvonulás és tüntetés betiltásával egyetértünk.
Ezt követően a bíróságtól kértük a törvényellenes tiltás megsemmisítését. Tekintettel arra, hogy keresetünkre a polgármesteri hivatalnak még a válaszirata sem érkezett meg, nyilvánvalóvá vált, hogy a román igazságszolgáltatásnak nem áll szándékában március tizedike előtt a gyülekezési jogunktól és a szólásszabadságunktól megfosztó jogsérelmet orvosolni.
A Székely Szabadság Napja szervezőiként az alábbi tényeket kell leszögeznünk: – A bírósági döntésig a polgármester tiltása a törvények értelmében érvényes. – A „véleményező bizottság” február 9.-i ülésén levetített, a hatóságok által készített filmfelvételek tanúsága szerint a tavalyi rendezvényen két petárda is robbant. Azokat az eseteket nem vizsgáltak ki, jóllehet a törvény értelmében a robbanó anyagok használata nyilvános rendezvényeken bűncselekménynek minősül. A 2013-as rendezvény sikeréhez nagymértékben hozzájárult az, hogy akkor jó volt az együttműködés a hatóságokkal. Ez ma sajnos nem így van, s amint ez az eset is bizonyítja, nincs garancia arra, hogy ki akarnák szűrni azokat a provokátorokat, akiknek feladata a rendezvény békés jellegének a megváltoztatása.
– Szervezőkként nem kívánunk a hatóságok partnerei lenne a súlyos jogtiprás leplezésében, azzal, hogy megtartjuk a megemlékezést s a tiltakozó megmozdulást pedig nem, hiszen ezzel azt a látszatot keltenénk, hogy elfogadjuk a polgármester álláspontját, illetve, hogy a gyülekezési jogunk nem sérült, hisz a hagyományos megemlékezést az idén is megtarthattuk. – A román média és a politikai osztály tavalyi, tényeket meghamisító, uszító kampányával szemben a Székely Nemzeti Tanács a többséggel folytatott párbeszédben érdekelt, a magyar-román közeledésben, a bizalom légkörének megteremtésében, viszont az idén a hatóságok egyes vezetőinek megnyilvánulásai, törvénysértései arra utalnak, hogy nincs mód egy olyan együttműködésre, amely a résztvevők személyes biztonságát szavatolná, megőrizve ezzel a székely autonómiamozgalom tisztaságát és tekintélyét.
Mindezeket figyelembe véve szervezőkként kénytelenek vagyunk elállni 2015-ben a Székely Szabadság Napjának megszervezésétől, és a közvélemény tudomására hozni, hogy az idén március 10-én semmilyen rendezvényt nem szervezünk Marosvásárhelyen. Ugyanakkor elindítjuk a Székely Szabadság Napjának 2016 és 2017 évi megszervezését Marosvásárhelyen a gyülekezési jogról szóló törvény alapján, folytatjuk a jogorvoslati eljárást a törvénysértő tiltás ellen akár az Emberi Jogok Európai Bíróságáig. Az idei rendezvény megszervezésére szánt minden időt és energiát a Székely Nemzeti Tanács arra fogja fordítani, hogy a világ minden emberjogi intézményének, minden nemzetközi fórumnak tudomására hozza nem csak a székelyeknek a régiósítással kapcsolatos igényeit, de azt is, hogy Romániában milyen szinten sértik meg az alapvető emberi jogokat.
Végül felhívjuk Marosvásárhely, egész Székelyföld lakóinak figyelmét: joguk és lehetőségük van március 10-én egy szál virággal, gyertyával a székely vértanúk emlékművéhez zarándokolni, és ott méltósággal emlékezni. Legyen ez a gesztus néma tiltakozás is a szólásszabadság és a gyülekezési jog megsértése ellen!
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Marosvásárhely, 2015. február 24.
Erdély.ma

Dr. KOVÁCS ENDRE
(1918. szeptember 18 – 2015. február 21)
Súlyos veszteség érte a marosvásárhelyi magyar egyetemi képzés legendáriumát, 96 éves korában elhunyt dr. Kovács Endre professzor.
A Szilágy megyéből indult Kovács Endre középiskolai és egyetemi tanulmányait Kolozsváron végezte. 1942-ben a Kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen a kémiai tudományok doktora lett. Itt kezdődött oktatói pályafutása, amelyet a hadba vonulás, majd a fogság évei szakítottak meg.
Ezt követően a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet Orvosi Biokémiai Tanszékére került, annak vezetője volt 35 éven át, 1983-as nyugdíjba vonulásáig.
Marosvásárhelyi pályafutása kezdetén rövid ideig a gyógyszerészeti kémia oktatását is ellátta. Nehéz történelmi időszakban, 1953–56 között a Gyógyszerészeti Kar dékáni tisztségét töltötte be.
Köztiszteletnek örvendett, magas szakmai igényesség jellemezte munkáját és elvárásait egyaránt. Számos egyetemi jegyzet, tankönyv, tudományos közlemény szerzője. A modern tudományos eredmények követője volt, aki kiváló technikai és elektronikai érzékkel rendelkezett, és ennek az Egyetem is hasznát látta.
Korrektsége, embersége valamennyi nemzedék számára példamutató volt.
Kovács Endre professzor személyében a marosvásárhelyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés egyik nagy tanáregyéniségét veszítette el.
Emlékét kegyelettel megőrizzük!
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar aktív és nyugalmazott tanárai
Népújság (Marosvásárhely)

Bocskai Napok
Tartalmas és színvonalas rendezvénysorozat
Mint minden évben, idén is azon igyekeztek a Bocskai Napok szervezői, hogy minden korosztályt megmozgató, tartalmas és színvonalas rendezvényt szervezzenek Bocskai István fejedelem tiszteletére.
Pénteken a fejedelem nevét viselő iskolaközpontban A fejedelem és kora címmel középiskolásoknak szerveztek történelmi vetélkedőt, amelyen környékbeli diákok vettek részt. A csapatvetélkedőt a nyárádszeredai iskola X. osztályos tanulói nyerték meg.
Az ünnepség igen népszerű rendezvénye az ilyen alkalommal megszervezett kispályás labdarúgótorna, amelyen már nemcsak nyárádmenti, hanem marosvásárhelyi diákcsapatok is részt vesznek. Az idén a Bolyai líceum válogatottja emelhette magasba a kupát.
Szombaton délelőtt a művelődési otthonban folytatódott a történelmi emlékezés. Az emeleti teremben magyar történelmi zászlókból nyílt kiállítás. A Határok Nélkül – Magyartól Magyarig Kulturális és Turisztikai Egyesület kiállítását, amely a Hargita Megyei Forrás Kulturális Központnak köszönhetően jutott el Nyárádszeredába, dr. Kollár Zsolt örkényi jegyző nyitotta meg. A zászlókat Mysik László és Balázs készítették. Ugyanitt Mihály János székelydvarhelyi történész két kötetét is bemutatták. Az egyik a Székely jelképek, míg a másik a Címer és pecsét Székelyföldön című történelmi tanulmánykötet volt. Az előcsarnokban pedig Kulcsár István festményeiből nyílt kiállítás. (A tárlatok az elkövetkezendő időszakban is megtekinthetők.)
Szombaton délután a Bocskai Napok vendégei a Duna Televízión sugárzott Hazajáró című turisztikai-honismereti műsor két szerkesztője, Jakab Sándor és Kenyeres Oszkár volt, akiket elkísértek a stáb tagjai is. A vendégek a Nyárádszeredában forgatott film részletét vetítették le, majd fotókon és mozgóképeken a "kulisszatitkokba" is betekinthettek a zsúfolásig megtelt kultúrotthon nézői. A vetítést követően Vajda György újságíró, a Népújság munkatársának faggatására, a műsorról, élményeikről, tapasztalataikról beszéltek a "kalandozók."
A beszélgetést követően László János Gábor Ferenc Magyarnak lenni című versét szavalta el, majd Tóth Sándor, Nyárádszereda polgármestere köszöntötte a testvértelepülések képviselőit: Sztán Istvánt, Aszód polgármesterét, Zsolnai Istvánt, Simontornya önkormányzati képviselőjét, dr. Eigeli Zsoltot, Szerencs alpolgármesterét, Kollár Zsoltot, Örkény jegyzőjét, Csige Tamást, Hajdúdorog polgármesterét és dr. Istvánfalvi Dávidot, Mór alpolgármesterét, akik a szimbolikus ajándékok átadása és átvétele után a kapcsolatok erősítésére tettek ígéretet, és arról beszéltek, hogy jelenlétük is garancia arra, hogy az elkezdett programokat folytatják.
Miután a Bekecs néptáncegyüttes apraja-nagyja felforrósította a színpadot, a rendezvényen jelenlevők Bocskai István főtéri szobrához vonultak, és megkoszorúzták. A virágok elhelyezése előtt Suba Gyöngyvér röviden szólt a fejedelemről, majd Székely Szabó Zoltán színművész elszavalta Gyökösi Endre Bocskai szobránál című költeményét. Koszorúztak Nyárádszereda és testvérvárosainak, a helyi református és unitárius egyházak képviselői, a Bocskai István Alapítvány és középiskola, az RMDSZ, az MPP és az EMI helyi szervezetei és a Hazajáró munkatársai. Az esti mozzanat különlegessége volt, hogy a háttérben levő református templomtornyot a fejedelem vetített portréjával, illetve a magyar és székely zászlóval díszítették.
Vasárnap délelőtt szintén a Bocskai iskolaközpontban Hódolat a fejedelem előtt címmel a diákok irodalmi-zenés összeállítást mutattak be, majd Oltyán Csaba, László az iskola igazgatója rövid méltatás után oklevéllel köszönte meg az iskola nyugdíjba vonult tanárainak a munkáját. Délután szalagavató ünnepség keretében köszöntötték a líceum nagykorúvá vált diákjait.
(erdélyi)
Népújság (Marosvásárhely)

A kulcsszó az együttérzés
Frontvárosi román–magyar „kerekasztal-megbeszélés”
Frontváros-e Sepsiszentgyörgy? Igaz-e a magyar vezetők azon állítása, hogy tovább folyik a Ceauşescu-féle beolvasztási politika, és veszélyben a magyar megmaradás? Vagy inkább egyes román szervezetek kijelentései fedik a valóságot, és Székelyföldön a magyar többségű önkormányzatok felülírják a román törvényeket, illetve megpróbálják a társadalom szélére szorítani a román etnikumú lakosokat. A két közösség három–három markáns képviselőjének véleményét gyűjtöttük össze a magyar–román viszonyról, kizárva azokat, akik szerint „Székelyföld nem létezik”, de azokat is, akik szerint „Székelyföld nem Románia”.
Bár Traian Băsescu volt államfő kedvenc kiszólása az volt, hogy az országban egységesen kell alkalmazni a törvényeket, és ezért Sepsiszentgyörgynek éppen annyi autonómia jár, mint Caracalnak, Háromszéken mégsem azok a törvények érvényesek, mint Románia többi részén.
Vörös posztó a hatalom szemében
Csak a példa kedvéért: a Kovászna megyei prefektus azzal az érveléssel semmisítette meg Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy zászlaját, hogy Romániában „a településeknek és megyéknek csak címerük lehet, zászlajuk nem”. Az erről szóló végleges és visszavonhatatlan döntést a brassói ítélőtáblán mondták ki, abban az intézményben, amely előtt büszkén leng Brassó megye zászlója, és ablakából jól rá lehet látni Brassó város zászlójára is a polgármesteri hivatal előtt.
Ugyanakkor el kellett távolítani Románia és az Európai Unió zászlója mellől a székely zászlót, jóllehet használatát semmi nem tiltja. Az viszont szó szerint benne van a törvényben, hogy „idegen országok zászlóját csak hivatalos küldöttség látogatása alkalmával lehet felvonni”, de az Egyesült Államok zászlója, amely a Sepsiszentgyörgyön áthaladó országút mellett, a tejgyár elé olyan rég ki van tűzve, hogy lassan fakult, nem zavar senkit.
„Egyetlen hivatalos nyelv a román”
Az is érdekes, hogy minden önkormányzat levelezhet, ahogyan csak akar, de a Kovászna megyei tanácsnak akkor sem lehet háromnyelvű fejléces papírja, ha legfelül románul írja az intézmény nevét. Ennek kapcsán a prefektus úgy fogalmaz, hogy „az egyetlen hivatalos nyelv a román, és magyarul nem lehet feltüntetni a megnevezést”, az angol nyelvről pedig nem nyilatkozik.
A prefektúrának, amelynek a törvényesség betartása fölött kellene őrködnie, egyetlen magyar jogásza vagy középszintnél magasabb tisztségben lévő alkalmazottja sincs, és az iktatóban is, ahová egy kérést, beadványt be kell nyújtani, kizárólag a román nyelvet használják.
Önkormányzatok nem dönthetnek településük jövőjéről
A prefektus gyakorlatilag az összes magyar többségű település önkormányzatával perben áll. Hol azért, mert az önkormányzat „magyar világban” épített műemlék épületén azt írja, „községháza”, hol azért, mert a művelődési otthonon magyar felirat van, amelyeket – a demokrácia nagyobb dicsőségére – több helyen letakartak.
Gond az is, ha egy önkormányzat elfogadja a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott határozatot arról, hogy egy Székelyföld nevű régióhoz kíván tartozni. Az azóta már leváltott prefektus úgy vélte: az önkormányzatnak nincs hatásköre településük jövőjéről dönteni. Mint mondta: nem tartozik hatáskörükbe törvénymódosítások kezdeményezése, és nem változtathatják meg az ország területi felosztását sem.
A tulajdonjog sem szent
Nem véletlen az sem, hogy hiába vontak élőláncot, hiába tüntettek hetekig, hiába tiltakozott több tízezer ember, éppen Sepsiszentgyörgyön statuáltak precedenst arra, hogy az sincs biztonságban, aminek tulajdonjogát már visszaállították, hiszen példátlan módon újraállamosították a Székely Mikó Református Kollégium épületét, miközben egy 89 szobás kovásznai szállodát az ortodox egyháznak ajándékozott a román kormány.
És akkor még nem szóltunk a közlemúltról, amikor ötezer lejre bírságolták meg a Magyar Polgári Pártot, mert köztéren el merészelték énekelni a magyar himnuszt, és megbírságolták a kézdivásárhelyi polgármestert, mert úgymond nem öltöztette kellőképpen piros–sárga–kékbe városát a román nemzeti ünnepre.
A román hatalom viszonyulása
Ugyanakkor hónapok óta nem sikerül előrelépni az újfasiszta ideológiájú Új Jobboldal ügyében, amely idegengyűlölő jelszavakat üvöltözve vonult végig december elsején Sepsiszentgyörgy utcáin.
A román kormány nem sajnál sem pénzt, sem energiát arra, hogy egyértelművé tegye: hiába van számbeli többségben a magyarság Háromszéken, a hatalom a románoké. Ezt tükrözi az is, hogy az elmúlt 25 évben Bukarest egyetlen nagy értékű állami beruházást hajtott végre Sepsiszentgyörgyön: felépítette a régió legnagyobb csendőrlaktanyáját.
Román vélemények
A Háromszéken élő románok abban a furcsa helyzetben vannak, hogy a többségi nemzet részeként kisebbségben élnek Székelyföldön. Sokan megpróbálják meglovagolni ezt a helyzetet, és „áldozatként” tüntetik fel magukat, akiknek jogait lábbal tiporja a többségi magyarság. Másokban tudatosult, hogy itt különleges helyzet van, amit a magyarokkal együtt kell megoldani, ám – érthető módon – ők is ragaszkodnak ahhoz, hogy nemzeti identitásukat megőrizhessék.
„Azt kell hangsúlyozni, ami összeköt”
Állandó vita tárgyát képezi a nemzeti ünnepek megünneplése. A sepsiszentgyörgyi rendezvényeket az utóbbi időben Vasile Tămaş előpataki ortodox pópa szervezi, aki szokatlanul mérsékelt hangot üt meg, mint ahogyan legutóbb is tette a két román fejedelemség egyesülésének január 24-i évfordulóján.
– Igyekeztem, hogy tiszta ünnepet szervezzünk, amelyen mindenki jól érzi magát. Rendszeresen jelen vagyok a magyarok ünnepein, és örömmel tölt el, ha például könyvbemutatóimon részt vesznek magyar barátaim. Az ilyen ünnepségeken példát kell mutatnunk egységből, mert látjuk, hogy a 21. század széthúzást, népek és országok szétesését hozta. Nem vonhatók kétségbe egyik vagy másik népnek a történelmi értékei, egyformán szeretettel kell beszélni január 24-ről, március 15-ről vagy december 1-ről, azt hangsúlyozva, ami összeköt, nem pedig azt, ami elválaszt, és a történelem tisztázását a szakemberekre kell hagyni. Lassan nevetségessé válunk azzal, hogy állandóan onnan indítunk, hogy ki volt itt hamarabb Erdélyben. Azt gondolom, hogy a legelső, aki itt volt, egész biztosan Isten volt, és ő azt a sorsot szabta nekünk, hogy itt éljünk egymás mellett – vallja az ortodox lelkész.
Engedélyezném: viseljék, hordják, tűzzék ki
A zászló- és szimbólumhasználatot Marius Obreja szenátor törvénymódosítással oldaná meg.
– Az én javaslatom nem csak engedélyezné, hanem védené az összes népcsoport szimbólumát, és lehetőséget adna arra, hogy minden korlátozás nélkül viseljék, hordják, kitűzzék, természetesen azzal a feltétellel, hogy – ugyancsak a tisztelet jeleként – mindig ott legyen mellette a román nemzeti jelkép is, és hasonló módon lehetne eljárni a himnuszok esetében is. Nem lehet elvárni a románoktól, hogy mondjanak le nemzeti ünnepükről, még akkor sem, ha a magyaroknak esetleg mást jelent december elseje, de találhatnánk közösen egy olyan napot, amit fenntartások nélkül mindenki meg tud ünnepelni. Mindent összevetve azt gondolom, ebben az országban tíz éven belül jeltősen javulni fog az életszínvonal, és akkor ezek a problémák maguktól megoldódnak – vélekedik a Nemzeti Liberális Párt Kovászna megyei szenátora.
Tisztelet a melletted élő embernek
A Vox populi című román–magyar párbeszédet is kezdeményező Mădălin Guruianu azt mondja: a legfontosabb egymás kultúrájának kölcsönös megismerése, és a másik fél iránt tanúsított tisztelet.
– Bátorítani kell azt, hogy minél több közös rendezvény legyen, szinkrontolmácsos könyvbemutatók, koncertek, feliratozott színházi előadások, sportesemények, iskolai tevékenységek, bármi. Pénzalapot kell elkülöníteni kölcsönös fordítások elkészítésére, hogy ismerjük meg egymás kultúráját, mert enélkül nem alakulhat ki őszinte párbeszéd, és párbeszéd nélkül nem oldódnak a görcsök. Másfelől, amíg a helyi tanácsban egyfolytában csak utcákról, szobrokról és zászlókról beszélünk, addig nem lesz haladás. Nem állítom, hogy ezek nem fontosak, de állapodjunk már meg abban, hogy ezek vannak, és lépjünk tovább. Ezeket a dolgokat csak kölcsönös tisztelettel lehet megoldani, mert sem a tiltás, sem az asztaldöngetés nem vezet sehová. Amúgy a kölcsönös tisztelet jele volna az egymás ünnepein való részvétel, amely tisztelet és megbecsülés esetenként nem feltétlenül az adott napnak vagy évfordulónak szólna, hanem a melletted élő embernek – vallja a sepsiszentgyörgyi tanácsos.
Magyar vélemények
Bár kétségtelen, hogy lehetnének nyitottabbak a háromszéki románok a magyar igények, akár az autonómiatörekvések iránt, tény az is, hogy a magyar szervezetek sem próbálják megszólítani a helyi románokat, hogy közösen dolgozzák ki azokat a garanciákat, amelyek megnyugtatóan rendeznék a román kisebbség sorsát egy tényleges magyar önkormányzás alatt. A magyar vélemények egy kerekasztal mellett hangzottak el, ezért a résztvevők tudtak egymás kijelentéseire válaszolni.
„Frontváros vagyunk”
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint az a folyamat, amit Ceauşescu idejében indítottak el, most is folytatódik.
– Közismert az a kommunista párt archívumából származó dokumentum, amely szerint 1977-ben Marosvásárhelyen a lakosság 62 százaléka volt magyar nemzetiségű, és le volt írva, hogy hány, konkrétan 7600 román családot kell betelepíteni a következő öt évben ahhoz, hogy az arányokat meg lehessen változtatni. Nyilván, ’89 előtt más eszközökkel rendelkezett a hatalom, ipart tudott költöztetni, tömbházakat tudott építeni, lakosságot tudott mozgatni. Én azt állítom, hogy ez a szándék nem, csak az eszközök változtak meg, és emiatt sokkal lassabban haladnak. Nem ugyanolyan mércével mérnek Románia 40 megyéjében, mint Hargita és Kovászna megyében, de azon belül is más mércével mérnek Háromszéken és Sepsiszentgyörgyön, mint Hargita megyében. Ezért képletesen azt lehet mondani, hogy Sepsiszentgyörgy frontváros.
Nemcsak a nemzeti román stratégia a hibás
Bíró Béla egyetemi tanár nem tartja elfogadhatónak az „ostromlott vár” elméletét.
– Sütő András mondta annak idején, hogyha én ostromlott várban élek, akkor én az ostromlókkal egyszerűen szóba sem állhatok, mert akkor elárulom a várost. És ez a dolog nem így áll. Itt ostromlók és ostromlottak, mindannyian a váron belül vagyunk, és egymással mindenképpen beszélnünk kell. Nem kell elfogadnunk a másik a véleményét, de a meg kell hallgatni és figyelembe kell venni. Hogy Sepsiszentgyörgy ebbe az állapotba került, abban nem csak a nemzeti román stratégia a hibás. Sepsiszentgyörgyön komoly problémák vannak, például a Székely Hírmondó napilapban időnként olyan románellenes és antiszemita írások jelennek meg, ami egyszerűen megengedhetetlen, és ez nekünk árt, az ostromlók munkáját segíti elő. Önmagunkra is kellene egy kicsit figyelni. (Örömmel vennénk, ha a tanár úr néhány példával előhozakodna, hogy értsük, mire is gondol, mert megítélésünk szerint a Székely Hírmondóban nem jelent meg egyetlen „antiszemita” vagy „románellenes” írás sem – a szerk.)
Engednünk kell?
Cziprián-Kovács Loránd egyetemi tanár azon a véleményen van, hogy nem azokat az embereket kellene meghallgatni először, akik meredeken, radikálisan, nemzeti színekben fogalmaznak, hanem a moderáltakat, akikkel lehet beszélni.
– Leülni mindenkivel le lehet, és mindenkivel kell beszélni, kompromisszumokat kell kötni, de a kompromisszum nem azt jelenti, hogy én visszavonulok, és feladom az álláspontomat, hanem azt jelenti, meghallgatom, és figyelembe veszem a másik álláspontját. Azzal együtt, hogy fönntartom a saját magamét. Senkinek nincs joga az önnön álláspontját másvalakire ráerőltetni – érvel Bíró Béla.
Antal Árpád szerint azonban nehéz olyanokkal egyezségre jutni, akik tagadják a létünket.
– A gond az, hogy Székelyföldön az ultraradikális románok kisajátították maguknak a románság képviseletét, s ezt a mérsékeltek hagyták. Tehát gyakorlatilag azok képviselik a románokat, akik azt mondják, hogy Székelyföld nem létezik, székelyek nem léteznek, és az, hogy mi, magyarok egyenlők vagyunk a románokkal, az azt jelenti, hogy jogunk van románul beszélni, mint nekik, jogunk van románul tanulni, mint nekik, és így tovább.
A nemzetközi helyzet nem kedvez nekünk
Bíró Béla a kölcsönösségben látja a megoldást: amit elvárunk a másiktól, azt magunktól is várjuk el.
– Erőszakkal semmit nem lehet elérni, ezt Ukrajna példája is tanúsítja. Ott is csak egy lehetőség maradt: Ukrajna valamiféle föderalizálódása, vagy legalább autonóm struktúrák kialakítása az orosz kisebbség számára. Ha ez a megoldás bekövetkezik, az a mi sorsunkat is befolyásolja. Ebben a pillanatban a nemzetközi csillagzat rendkívül kedvezőtlen számunkra. A nemzetközi politika olyan helyzetbe hozta a román politikát, hogy ma velünk gyakorlatilag bármit megtehet, anélkül, hogy az nemzetközi felzúdulást okozna. A párizsi merénylet olyan kisebbségellenes hangulatot teremtett, hogy bármit megtehetnek velünk. A nemzetközi közvélemény félre fog nézni. Addig nem szabadna nekünk dolgokat erőltetni, amíg ez a helyzet egy kicsi nem ülepedik le – véli.
Óvatosnak, okosnak kell lenni
Antal Árpád nem ért egyet a visszavonulással, éppen ellenkezőleg, úgy gondolja, a politikai helyzet kedvező számunkra.
– Van egy bevándorlóellenes, de nincs kisebbségellenes hangulat, és mindaz, ami Ukrajnában történik, az valójában annak következménye, hogy az új ukrán hatalom kisebbségellenes lépéseket tett. Persze, az is igaz, hogy az oroszok és az amerikaiak ürügyként használták ezt arra, hogy akár katonailag is fellépjenek. Ebben a geopolitikai helyzetben tehát nagyon fontos, hogy sokkal óvatosabbak legyünk, de ez nem azt jelenti, hogy vissza kell lépni, csak azt, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetni a párbeszédre. Tehát óvatosnak, okosnak kell lenni, de úgy, hogy továbbra is fenntartsuk: a törvényeket, az alkotmányt kell a valósághoz igazítani, és nem fordítva. A valóság pedig az, hogy itt élünk, a szülőföldünkön élünk, és nem vagyunk bevándorlók. Egy dolgot nagyon határozottan, mindig el kell mondani: közel száz évvel ezelőtt a nagyhatalmak úgy döntöttek, Erdélyt Romániának adják. A területtel együtt Románia közösségeket is kapott. Románia felelőssége olyan törvények elfogadása, amelyek alapján ezek a közösségek szülőföldjükön, román állampolgárként jól érzik magukat. Ha innen közelítjük meg a kérdést, akkor nagyon hamar tudunk megoldásokat találni. Ha onnan közelítjük meg, hogy Románia a románoké, akkor nem lesz megoldás. A kulcsszó az együttérzés, óvatosság, párbeszéd.
Erdély Romániához akar tartozni
Bíró Béla szerint az, hogy a nagyhatalmak Erdélynek adták Romániát, megint egy olyan mondat, amit nem gondoltunk át. Mert valóban adták, de ha nem adták volna, ha tökéletes demokratikus választáson dönthetett volna Erdély népe arról, hogy Magyarországhoz vagy Romániához akar tartozni, akkor is Erdély ma Romániához tartozna. Teljesen demokratikusan, teljesen jogosan, teljesen igazságosan.
– Azt se felejtsük el, hogy a magyar kormány pontosan olyan hajlíthatatlanul elutasított minden olyan román követelést, mint ahogy azt ma a román kormány utasítja el. Ha mi ezen fel vagyunk háborodva, akkor nem árt visszatekinteni, és önmagunkat nézni, amikor mi csináltuk velük azt, amit ma ők csinálnak velünk.
Mi tegyük meg az első lépést
Cziprián-Kovács Loránd úgy véli, Antal Árpád joggal várja el, a kormány gondoskodjék arról, hogy a magyar kisebbség jobban érezze magát Romániában, de ugyanakkor nem érti, hogy ennek érdekében a polgármester miért nem teszi meg az első lépést, hogy a román kisebbség itt, Sepsiszentgyörgyön biztonságban érezze magát?
– Ha meglenne az első magyar gesztus, akkor már lehetne erre hivatkozni, hogy igen, a román kormány hasonlóan járjon el – érvelt.
Antal Árpád viszont úgy látja, már nagyon is sok gesztust tettek ez irányba.
– Sepsiszentgyörgy volt az első város Romániában, amely biztosította a kulturális autonómiát a románság számára. Azokban a kérdésekben, amelyek a román kultúrát, a román oktatást érintették, a 21 tagú helyi tanácsban a négy román nemzetiségű tanácsosra bíztuk a döntést. Amit ők eldöntöttek, a többi 17 magyar nemzetiségű képviselő elfogadta. Sokkal több gesztust tettünk mi a román közösség irányába, mint amennyit a román állam tesz felénk. De amúgy nagyon rossz párhuzamot állítani Sepsiszentgyörgy önkormányzata és a román kormány között. Mások az eszközök, más világban élünk. Jelen pillanatban Székelyföldön az önkormányzatok jelentik a magyarság védőbástyáit. A románság az államigazgatáshoz tartozó intézményekben, a prefektúrán, a militarizált intézményekben „erős”, ahol – bár a lakosság háromnegyede magyar – csak elvétve találni néhány magyar alkalmazottat. Én holnap hajlandó vagyok – itt, nyilvánosan kijelentem – az egyik alpolgármesteri tisztséget felajánlani a román közösségnek, mi több, vállalni merem, hogy a megyei tanácsnál is azonnal kapnak egy alelnöki széket, ha az etnikai arányosságot az állami intézményekben, a rendőrségen, csendőrségen, igazságszolgáltatásban biztosítják – jelentette ki Antal.
Kétségtelen, hogy egyelőre igen távol vannak az álláspontok, de közeledés csak akkor várható, ha ezeket higgadtan, őszintén, érzelmi túlfűtöttség nélkül sikerül a két félnek egymással előbb ismertetnie, megértetnie, és később, talán valamennyit a sajátjából is engedve, elfogadnia.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Dacolnak a prefektúrával a helyi önkormányzatok
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) javaslatára Udvarhelyszéken ez idáig tizenöt település vezetősége fogadta el azt a határozatot, amelyben kinyilvánították, a Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, ugyanakkor több önkormányzatnál az elkövetkező hónapokban tűzik napirendre az ügyet, dacolva az eddig meghozott törvényszéki ítéletekkel. A székely szabadság kérdése egyre inkább kiéleződni látszik, tekintve hogy a marosvásárhelyi városvezetőség ellenhadjáratára az SZNT elnöke, Izsák Balázs kedden bejelentette: nem lesz szervezett megemlékezés március 10-én, a Székely Szabadság Napján.
Kápolnásfalu, Székelyderzs, Szentegyháza, Lövéte, Zetelaka, Fenyéd, Máréfalva, Felsőboldogfalva, Nagygalambfalva, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely, Kányád, Parajd, Szentábrahám és Etéd önkormányzatai még tavaly elfogadták az autonómiapárti tanácsi határozatot, így Udvarhelyszék településvezetőinek hatvan százaléka felkarolta az SZNT kezdeményezését. Mint írtuk, Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa csütörtökön arról számolt be, hogy a megyében elfogadott valamennyi döntést (összesen huszonhetet) megtámadta a törvényszék közigazgatási részlegén, ahol huszonnégy esetben fogadták el óvását, három per pedig még folyamatban van.
A székelyudvarhelyi és a gyergyószentmiklósi önkormányzat fellebbezett az alapfokú ítélet ellen. Az udvarhelyi polgármesteri hivatal a helyi önkormányzat nevében felkérte ügyvédjeit, fellebbezzék meg a döntést, az ügyet most a Marosvásárhelyi Táblabíróság tárgyalja – tudtuk meg Bálint Attilától, a polgármesteri hivatal sajtószóvivőjétől.
Székelyderzs önkormányzata még nem kapta meg a bírósági ítélet kiközlését, ám a község vezetősége már értesült a határozat érvénytelenítéséről. „A megyében az elsők között fogadtuk el az autonómiapárti határozatot, amelyet nemcsak a prefektúrának, hanem a parlamentnek és a kisebbségvédelemben érdekelt nemzetközi szervezeteknek is elküldtünk. A prefektusi hivatal már akkor közölte, hogy alkotmányellenes a döntés” – elevenítette fel portálunknak Zoltáni Csaba községvezető. Szerinte egyébként minden székelyföldi önkormányzat számára természetesnek kellene lennie az autonómia melletti kiállásnak. „Harcolnunk kell identitásunkért, történelmünkért és anyanyelvünkért, annak tükrében, hogy például Kolozsváron milyen harcok folynak a többnyelvű helységnévtábláért, hogy most már törvénybe ütköző a székely ízek kifejezés használata, és hogy ellehetetlenítik a Székely Szabadság Napjának megrendezését is. Nekünk magunknak kell kiharcolnunk mindezt, hisz úgy látom, az Európai Unió csak felszínesen foglalkozik a kisebbségi ügyekkel” – jegyezte meg a derzsi polgármester.
Tizenegy széki önkormányzat, Homoródszentmárton, Oklánd, Homoródalmás, Korond, Farkaslaka, Újszékely, Magyarandrásfalva, Bögöz, Varság, Oroszhegy és Siménfalva vezetősége még nem fogadta el az említett tanácsi határozatot, több helyen azonban – például Bögözben – már a következő havi önkormányzati ülésen napirendre tűzik – derült ki az SZNT széki szervezetének decemberi összesítéséből. „Mi sem maradunk ki, hisz ugyanolyan székelyek vagyunk, ugyanúgy Székelyföldön élünk, mint a többiek” – jegyezte meg Kovács Lehel, Farkaslaka polgármestere, hozzátéve, tisztában van azzal, hogy a prefektus ezt a határozatot is minden bizonnyal megtámadja, viszont úgy érzi: ilyen ügy mellett „kutyakötelesség” kiállni.
A reméltnél kevesebb, összesen 46 önkormányzat tett eleget eddig a felkérésnek, de mindez ahhoz mégis elegendő, hogy a nemzetközi szervezetek figyelmét felkeltse, így az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa is napirendjére tűzte az ügyet – tájékoztatott az SZNT. Izsák Balázs, a szervezet elnöke közleményben reagált a Hargita megyei prefektus által mondottakra, mint írja: a kormánybiztos célja az, hogy eltántorítsa az önkormányzatokat a határozatok elfogadásától, ugyanis a kormány tudatában van annak, hogy a közigazgatási reformterve ellentétes Románia nemzetközi kötelezettségvállalásaival is, ezért kísérleteket tesz arra, hogy a létező népakarat megnyilvánulását megakadályozza. Izsák továbbá leszögezi, a kormányhoz intézett kérés határozatba foglalása nem ütközik semmilyen jogszabályba, s az a tény, hogy a prefektus mégis pereket nyer, csak annak a sajnálatos bizonyítéka, hogy a bíróságok kormányzati befolyás alatt állnak.
Az SZNT elnöke ismételten arra kéri azokat az önkormányzatokat, amelyek még nem fogadták el a határozatot, hogy ezt haladéktalanul tegyék meg, hiszen a Monitoring Bizottság ülésén Székelyföldet képviselő elöljárók (Klárik Attila Kovászna megyei önkormányzati képviselő és Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester) dolgát nagymértékben megkönnyíti, ha olyan iratcsomót tudnak letenni a bizottság asztalára, amelyben a 153-at minél inkább megközelítő számú határozat másolata szerepel. A kezdeményezők tehát arra kérik az érintett önkormányzatokat, hogy az időközben elfogadott tanácsi határozatok másolatát nemcsak a határozatban rögzített szervezeteknek, hanem a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalhoz is juttassák el.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro

Együttműködés az NSKI és a Sapientia között
Együttműködési keretszerződést írt alá kedden Marosvásárhelyen Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) vezetője és Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora. Bár konkrét tervekről nem volt szó, mindkét fél elégedetten nyilatkozott a szerződésről.
A magyar állam által alapított kutatóintézet legfontosabb feladata, hogy erősítse a nemzeti együvé tartozás érzését, és megpróbálni cáfolni a kádári örökséget, miszerint vannak külön magyarországi és külön, az elszakadt területeken élő magyarok, mondta felszólalásában Szász Jenő. „Az elmúlt négy évben több okunk volt örvendeni, hiszen 2010-ben kimondták: minden magyar egy nemzethez tartozik, és közösen kell építse a jövőt, majd megszületett a kettős állampolgárságot szavatoló törvény. Lehetőséget teremtettek, hogy a határon kívül élő magyarok is éljenek szavazati jogukkal, s végül az alaptörvénybe is belefoglalták, hogy a magyar állam felelősséggel tartozik a külhoni magyarok iránt, és a magyar jövőt a nemzeti és keresztény múltra kell építeni. Most következnek a dolgos hétköznapok, amikor partnereket keresünk a kutatóintézet céljainak megvalósítása érdekében, a nemzeti együvé tartozás erősítéséért. Néhány magyarországi egyetemmel már kötöttünk együttműködési megállapodást, most a kiemelt oktatási intézményként számon tartott Sapientián a sor. A csíkszeredai Sapientiával már van egy közös projektünk, amelynek keretében a hallgatók felmérik Székelyföld gazdasági életét, annak érdekében, hogy meg lehessen határozni a főbb fejlődési irányvonalakat” – számolt be Szász Jenő, aki újságírói kérdésre válaszolva elmondta: egyelőre ez csak keretmegállapodás, amelyet ezután töltenek meg tartalommal. Lehetséges lesz például, hogy támogassák az egyetemet uniós pályázatok lehívásában, de a hallgatók gyakorlatozhatnak is majd a kutatóintézetnél.
A Sapientia egyetem rektora, Dávid László köszöntő beszédében hangsúlyozta: az együttműködési szerződés bizonyítja, hogy a magyar állam által létrehozott és nagymértékben támogatott egyetem betöltötte szerepét, megtartó erőt képvisel az erdélyi magyar diákok számára. „Olyan szakmákat oktatunk, amelyek élhető jövőt biztosítanak Erdélyben, s mindent megteszünk azért, hogy a tőlünk kikerülő magyar értelmiségiek itthon boldoguljanak. Örvendünk, hogy ezentúl tervünkben partnerünk a Nemzetstratégiai Kutatóintézet is” – hangoztatta Dávid László.
Ingyenes érettségi felkészítő
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Kara idén is ingyenes érettségi felkészítőket tart matematikából, valamint román nyelv és irodalomból. Szombatonként reggel kilenc órakor várják azokat, akik román nyelvből, 11 órától pedig akik matematikából szeretnék elmélyíteni ismereteiket. Az elméleti anyag átismétlése mellett gyakorlási lehetőséget is biztosítanak a diákoknak.
Simon Virág
Székelyhon.ro

Panaszfal
Krónikussá vált problémáival küzd továbbra is a magyar nyelvű közoktatás megyénkben – derült ki múlt szerdán a Romániai Magyar Pedagógusszövetség megyei szervezete által összehívott megbeszélésen a Bolyai Farkas középiskolában. A találkozón iskolaigazgatók, igazgatóhelyettesek, tagozatfelelősök, az RMPSZ területi képviselői, a megyei tanfelügyelőség magyar nyelvű oktatásért felelős szakemberei, a megyei RMDSZ elnöke és a városi szervezet oktatási felelőse vett részt.
Szokás szerint az ülés Horváth Gabriella, az RMPSZ megyei elnökének a beszámolójával kezdődött, amire külön visszatérünk. A jelenlevők egyperces csenddel adóztak Márton Zoltán emlékének, aki a szovátai Teleki Oktatási Központ élén éveken át a megyei oktatásügyet szolgálta.
Versenyvizsga a vezető tisztségekért
A megoldatlan problémák mellett újdonságként hangzott el, hogy hosszú évek után az idéntől véget érnek az aktuális politikai helyzetet tükröző igazgatói kinevezések, s az iskolák, óvodák vezető tisztségeit versenyvizsgával lehet elfoglalni. Tegyük hozzá, hogy a főtan-felügyelői állásra meghirdetett versenyvizsgára február 23-ig lehetett jelentkezni. Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke arra figyelmeztette a jelenlevőket: készüljenek időben a versenyvizsgára, hogy ne maradjanak a magyar tagozatért felelős vezetők nélkül az iskolák, s eddigi tisztségeiket is megvédjék. Bár félhangosan, de elhangzott, hogy ezúttal sem lehet a valós értékeket tükröző megmérettetésre számítani, s a versenyvizsgákon nem a rátermettség, a szaktudás lesz a döntő, hanem a dosszié vastagsága számít majd, ami nem feltétlenül a legnagyobb hozzáértést tükrözi. Másrészt a vonatkozó törvény azt írja elő, hogy ott, ahol magyar tagozat működik, biztosítani kell a tanulók képviseletét az iskola vezetőségében – hangzott el a hozzászólások között. A jelenlevők azt is felvetették, hogy az igazgatók állandóan ki vannak téve annak, hogy az iskola kapuját kinyitó ellenőrök megbüntessék őket, ezek után ki kíván folyton fenyegetett helyzetben lenni? Másrészt megfogalmazódott, hogy szórványtelepüléseken, ha képviselő nélkül marad a magyar tagozat, gúnyt űzhetnek az ott dolgozó pedagógusokból, akik például a jellegzetes népszokásokat elevenítik fel tanítványaikkal.
Helyzetkép krónikus problémákkal
A jövő tanévre szóló beiskolázási tervben 110 magyar előkészítő osztály szerepel, ami kevesebb, mint ahányat a múlt évben meghirdettek, tekintetbe veszi viszont a gyermekek számát és azt, hogy tavaly hány osztály telt be – erősítette meg Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes és Fejes Réka, tanítókért felelős tanfelügyelő. Az idén is 57 kilencedik osztályt terveztek a magyar tagozaton, 44 líceumi és 13 szakiskolai osztályt.
A fogyó gyereklétszám miatt szükségessé váló stratégia is szóba került, s Illés Ildikó kifejtette, hogy véleménye szerint az óvodákat s az elemi osztályokat meg kell őrizni, az viszont a gyerekek érdekei ellen szól, ha a néhány kilométerre levő községközpontban jól felszerelt iskola működik különálló V-VIII. osztályokkal, a szomszédos faluban pedig összevont osztályokban tanulnak a gyermekek, mert a községvezető érdekei úgy kívánják. Hogy mi legyen a megoldás, hol kellene megszüntetni az összevont osztályokat, erre most készül a tervezet, amit az érintett iskolákba is elküldenek, hogy helyben is véleményt nyilvánítsanak. "El kell dönteni, hogy mit akarunk: erős iskolát vagy mesterségesen fenntartott osztályokat?" – hangsúlyozta a főtanfelügyelő-helyettes. A válasz sem késett, miért kell csak magyar részről betartani a törvényeket, vagy mért kell hagyni, hogy iskolaigazgatók önkényesen döntsenek, mint Marosludason például, ahol 34 gyermek mellett az egyik magyar tanítói állást nem kérték, s így nem is hagyták jóvá. Ezzel szemben van olyan óvodai csoport vagy elemi osztály, amelyet egy-két román gyermekért tartanak fenn.
Szászrégenben 33 magyar gyermek kezdheti az előkészítő osztályt, s ez a létszám a 13 román osztály mellett két magyar osztályra elegendő. Az egymás közötti meddő viták helyett arról kellene közösen megegyezni, hogy az osztályok melyik iskolában induljanak.
Az ülésen a márkodi iskolaigazgató vetette fel a kicsi vidéki iskolák helyzetét, azt, hogy nem ért egyet a tömbösítéssel, a fejkvótával, s hogy az RMDSZ képviselőinek gyakrabban kellene ezekre a kis településekre ellátogatniuk. Brassai Zsombor szerint gyakran járnak vidékre, ahova hívják őket, s ahol megoldandó problémák vannak.
Hogy lehet a jó pedagógusokat megtartani ott, ahol csökkentették az osztályok számát, mit lehet tenni a fokozattal rendelkező címzetes kollégák ellen, akik évek óta nem tudnak eredményt felmutatni? – kérdezték a felszólalók.
Elhangzott, hogy megoldást kellene találni a kétéves gyermekek helyzetére, akiket fel kellene venni az óvodába, amelyek az elvesztett nagycsoportok miatt nehéz helyzetben vannak. A válasz értelmében törvényesen nem lehetséges, mivel meg van szabva az óvodai helyek száma, s óvodába járni továbbra sem kötelező.
Középiskolák, szakiskolák
A diáklétszám csökkenése továbbra is kedvezőtlenül befolyásolja a vidéki középiskolák helyzetét, ezt különösen Segesváron érzik, bár nagyon jó körülményeket, színvonalas oktatást tudnak biztosítani a diákoknak. Nagy gondot jelent viszont, hogy a diákok egy része botrányosan keveset tud románul, amit az általános iskolában kellene elsajátítani. Régi kérésük, hogy körzetesíteni kellene a megyét, hogy a vidéki középiskolák is fennmaradjanak. Még súlyosabban érinti az érdeklődés hiánya a szakiskolák egy részét, holott az idén a külhoni szakoktatásra terelődik az anyaország figyelme. Az építészetiben, ahol tavaly nagyon foghíjas osztályok indultak, már megkezdték a népszerűsítő kampányt, s pályázat révén ingyenes bentlakást, érkeztetést tudnak biztosítani a diákoknak. A marosvásárhelyi sportiskola igazgatója szerint nagyobb összefogásra lenne szükség, s ha mindenki segítene, pótolni lehetne a hiányzó diákokat. Brassai Zsombor megyei elnök szerint egy vagy két szakiskolába kellene összpontosítani a szakosztályokat, ahol minőségi oktatást biztosíthatnának. Haller Béla, az RMDSZ városi szervezetének oktatásügyi alelnöke a román nyelv ismeretének a fontossága mellett hangsúlyozta, hogy vissza kell adni a szakoktatás értékét, ami korszerű munkahelyek népszerűsítésével, a biztos elhelyezkedést ígérő, a termeléssel összhangban levő szakiskolákban lehetséges.
A felszólalók bírálták a románból magyarra ültetett tankönyvek minőségét, a rosszul fordított vizsgatételeket s a magyar oktatásért felelős államtitkár hozzáállását a problémákhoz.
Foarte bine helyett nagyon jó
Elhangzott, hogy az elemi osztályokban magyarul lehet beírni a kisdiák minősítését az ellenőrző könyvébe, az érdemokleveleket is magyarul lehet kitölteni, s a jutalomkönyvbe is magyarul lehet beírni a szöveget, még akkor is, ha az iskolaigazgató nem írja alá.
Beke Tünde tanfelügyelő a pályázási lehetőségekre hívta fel a résztvevők figyelmét, az erről szóló értesítéseket rendszeresen továbbítja a kollégáknak, és segítséget ígért mindazoknak, akik pályázni szeretnének.
A panaszáradat végén Illés Ildikó arra figyelmeztette a jelenlevőket, hogy ne csak a negatívumokat, hanem az utóbbi időszakban nehezen, de mégiscsak elért eredményeket is vegyék figyelembe. A megyei tanügy terítékre került krónikus problémáira megoldás kevés esetben hangzott el, pedig a panaszfal kifeszítése mellett meg kellene találni a többség számára elfogadható helyes válaszokat is.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Riportkötet a Felső-Maros mentéről
Magyarok az Istenszéke lábánál
Hosszú vajúdás után végre napvilágot látott az a különleges riportkötet, amelynek "nyersanyagát" 2013 tavaszán rögzítették a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete marosi szervezetének Ratosnyán tartott riporttábora résztvevői. A MÚRE – korábban is szervezett – riporttáborainak az a célja, hogy a tagság bejárjon egy erdélyi tájegységet, és az újságírói műfaj révén bemutassa az érdeklődőknek.
Azért esett a választás a Felső-Maros mentére, mert a nagyjából Déda és Maroshévíz közötti szorosban fekvő települések lakói "szórványszigetet" alkotnak a Székelyföld, Nyárádmente és Marosvásárhely között, ahol tömbben élnek a magyarok. A Felső-Maros mentére többnyire nyaralni, kirándulni járnak a Kelemen- és a Görgényi-havasok szépségével "fertőzöttek", de ilyenkor nincs idő és alkalom arra, hogy "mélyebben" is betekintsenek az itt lakók életébe, múltjába, a jövőbeli lehetőségek mérlegelésére. Az előző táborok hagyományát folytatva, nemcsak megyénkbeli újságírók (Bodolai Gyöngyi – Népújság, Bögözi Attila – www.vasarhely.ro, Gáspár Sándor – Marosvásárhelyi Rádió, Szucher Ervin – Krónika, Vajda György – Népújság) barangolták be a településeket, hanem más lapok munkatársai (Bajna György – Gyergyói Kisújság, Czirják Károly – Maroshévízi Hírlap, Mózes László – Háromszék, Sarány István – Hargita Népe, Sarány Orsolya – egyetemi hallgató) is eljöttek alaposabban megismerkedni a vidékkel. A MÚRE gondozásában, a Juventus Média és a Népújság támogatásával megjelent kötetet Szucher Ervin szerkesztette.
A könyv első bemutatóját, a szerzők jelenlétében, az elmúlt vasárnap délben, az istentiszteletet követően a jódtelepi református templomban tartották. Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE korábbi elnöke elmondta, külön érdekessége a kötetnek, hogy igen sokszínűen, több témát is felvetve tükrözi a vidék lakóinak mindennapjait. De nemcsak a Déda és Maroshévíz közötti települések kerültek be, hanem Marosvécs és Magyaró község is szerepel benne, mert – bár ezek a települések nem tartoznak közvetlenül az említett övezetbe –, életükkel, mindennapi tevékenységükkel kötődnek a Kelemen- és a Görgényi-havasokhoz. Karácsonyi Zsigmond külön megköszönte a vendéglátást Nagy Ferenc református lelkésznek és feleségének, Editnek, ugyanakkor minden egyes alanynak is, hogy történeteikkel, elbeszéléseikkel hozzájárultak a kötet megjelenéséhez.
A rövid felvezető után a könyv szerzői ajánlották a kötetet, írásaikat. Vajda György és Gáspár Sándor több évtizede "hazajár" Ratosnyára, Jódtepelre. Kifejtették: bár a környéket jól ismerik, hiszen mindketten barangoltak eleget, a kollégák kötetbeli írásait olvasva sok újdonságot felfedeztek, s ez talán azokra is érvényes lehet, akik alanyként szerepelnek a könyvben, de nem igazán hallottak vagy tudnak információkat a szomszéd településekről. Szucher Ervin szerkesztőként a munkáról beszélt, megköszönve a munkatársak hozzájárulását. Kifejtette, megérte kivárni, hiszen mind tartalomban, mind pedig külalakban szép kötetet sikerült szerkesztenie. Bodolai Gyöngyi nem a táborban, hanem később kapcsolódott be a munkába. Pozitív kicsengésű riportjai hőseinek sorsa (Fickó és Holtmaros) azt igazolja, hogy bár nehéz, érdemes vállalkozni, dolgozni és helyben maradni. Bajna György a jódtelepi egyház könyvében kutakodva érdekes részleteket tárt fel a helybéli magyarok történetéről, nemcsak az egyházról, hanem a hajdanán működött egyházi iskoláról is. S ezen a vonalon maradva Disznajó kulturális örökségébe is betekintett. Bögözi Attila nagy prózai témát választott. Riportja a megélhetésről szól: a gödemes-terházi borvíztöltödét és a "maffia" által elkótyavetyélt kőfejtőt veszi górcső alá. Sarány István a nemesi családok (Kemény, Éltető) tulajdon-visszaszolgáltatási küzdelméről írt. A könyvbemutatón pedig egy idézettel is ösztönözte a szórványban élőket arra, hogy büszkén viseljék sorsukat.
A riportkötet az ötödik könyv, ami erről a vidékről szól. Mi több, a házigazda Nagy Ferenc tiszteletes megígérte, hogy ezen felbuzdulva hozzáfog Ratosnya monográfiájának megírásához. Sarány Orsolya egyetemistaként vett részt a táborban, és örömmel jelentette ki, hogy ez az első megjelent riportja, ami nagy lendületet ad a további íráshoz.
Nem volt jelen a bemutatón Mózes László, aki igen érdekes családi történeteket jegyzett le, illetve Czirják Károly, aki többek között a maroshévízi Urmánczy család kevésbé ismert sorsát vetette papírra.
A könyvbemutatón részt vett Rácz Éva, a MÚRE elnöke is, aki többek között elmondta, a szervezet örömmel támogatja a riporttáborok szervezését, korábban Kalotaszegen is készült egy ehhez hasonló kötet, amelyeknek célja, hogy az újságírók szemszögéből dokumentálják, leírják az adott vidéket, és úgy rögzítsék a jelent, hogy az a jövőhöz is szóljon.
A kötetet legközelebb március elsején, vasárnap 11 órakor a fickói református egyházközségben, ugyanaznap 15 órakor Holtmaroson is bemutatják. A marosvásárhelyiek március 4-én 17 órakor a Bernády Házban ismerkedhetnek meg a kiadvánnyal, míg március 6- án, pénteken 15 órára a disznajói óvodába várják az érdeklődőket.
(erdélyi)
Népújság (Marosvásárhely)

A könyv ünnepe Szovátán
Múlt csütörtök este a szovátai városháza nagytermében a Teleki Oktatási Központ, a Bernády Közművelődési Egylet és a Sóvidék kulturális folyóirat tartott négyes könyvbemutatót.
Régi ismerősként, jó barátként üdvözölték vendégeiket a szovátaiak. Pál-Antal Sándor, Székelyföld egyetlen akadémikus történésze többször hozott ünnepi hangulatot a városháza évszázados nagytermébe. Szovátára szinte haza jár jeles tudósunk. Nemegyszer szervezte az Erdélyi Múzeum- Egyesület rangos konferenciáit városunkban. Az sem ritka, hogy a kikapcsolódás perceiben Szováta fölötti erdőkben futunk össze a gombászgató jeles tudóssal. Sigmirean Cornel egyetemi tanár, a Petru Maior Egyetem szenátusának elnöke valóban hazajött Szovátára. Kezdő történelemtanárként évekig tanított városunkban, és vált helységünk megbecsült, tisztelt személyiségévé. (1989 decemberében a népszerű fiatal tanárt egyhangúlag választották be a város új vezetőségébe.) A Szováta történelme iránt érdeklődők ma is szívesen emlékeznek azokra az éjszakába nyúló beszélgetésekre, amikor a diktatúra legsötétebb éveiben Cornel barátunkkal szabadon szólhattunk valós, propaganda- és politikamentes közös történelmünkről. Szintén szovátainak számít Józsa Nemes Irén, aki kifogásolhatatlan nyomdatechnikával készült gyönyörű albumával volt jelen a könyv szovátai ünnepén. A Nyárádmente nagy festőművészét mindörökre szovátaivá teszi a székely stílusban épült református templomunk általa festett kazettás mennyezete.
Mester Zoltánnak, a Bernády Közművelődési Egylet elnökének üdvözlő szavait követően Káli Király István, a már néhai Mentor Könyvkiadó vezetője olvasta fel Sebestyén Mihály – ki betegség miatt nem lehetett jelen a bemutatón – méltatását Pál-Antal Sándornak a székely szimbólumokról szóló legújabb könyvéről: "Jelen kötete egy hatalmas adattár és album, olyan korpusz, amelyben 850 intézményi pecsét leírása található meg, a pecsétlenyomat vagy a pecsétnyomó képével, rajzával együtt. A pecsétek rajzolata rendszerint a címerektől kölcsönzött. Ilyen címeres pecséttel hitelesíti a testület az általa kibocsátott iratokat, jegyzőkönyveket, felfolyamodványokat, hivatali levelezést. A szerző azt a folyamatot éri tetten, melynek során a magánpecsét használatáról áttérnek az intézmények saját címeres pecsétjük használatára. Pál-Antal Sándor a székely nemzet címerétől és pecsétváltozataitól, azok histórikumának bemutatásától eljut a társadalom, a közösségi intézmények legkisebb sejtjéig, odáig, ahol még/már szükséges a hitelesítő pecséthasználat.
Másfelől a könyv a székelyföldi autonómia ügyét is előbbre viheti, hiszen arra tanít, hogy az erdélyi, székelyföldi magyar helynév- és szimbólumhasználat nem a tegnap született, nem valamely politikai csoport vagy szeparatizmus csíráztatta ki, hanem hosszú és valóságos történelmi folyamat eredménye, tanúbizonysága, használatától a helyi kis közösségek otthon érzik magukat a belakott, a kezük által megművelt hazában."
A szerző, Pál-Antal Sándor rövid vetített képes előadás keretében beszélt könyvéről, annak születéséről, kiemelve egyes kutatótársak, így a jelen levő Zepeczaner Jenő történész segítségét is.
A Szabó Miklós – Simon Zsolt – Szögi László szerzőhármas kétkötetes munkáját, az Erdélyi diákok külföldi egyetemjárása 1849-1918 között címűt Sigmirean Cornel egyetemi tanár ismertette. Kiemelte, hogy Marosvásárhely élenjár az erdélyi diákok külföldi egyetemjárásának a kutatásában. A témával foglalkozó Tonk Sándor 1979-ben jelentette meg az 1181-1521 közötti erdélyi egyetemjárók névsorát. Az 1521-től 1700-ig terjedő korszakot a Tonk Sándor – Szabó Miklós szerzőpáros dolgozta fel, majd Szabó Miklós–Szögi László könyve következett az 1700-1849 közötti időszakról.
Káli Király István a könyvvel kapcsolatban elmondta, hogy csak az előkészítő munkák közel négy és fél évnyi megfeszített munkát igényeltek. Közzététele, kimagasló jelentőségére való tekintettel, támogatással vált lehetővé.
Pál-Antal Sándor a kötettel kapcsolatban elmondta: történetírásunk egyik fontos megoldandó kérdése értelmiségtörténet, kialakulásától kezdve a mindennapi életben betöltött szerepének a feltárásáig. A hiánypótló igény kielégítésére a fentebb említett kutatók évekig tartó megfeszített munkával feltárták és feldolgozták az 1919 előtti erdélyi diákok egyetemjárására vonatkozó forrásokat, és a most megszűnő Mentor Kiadó révén közkinccsé tették azokat. Ez a kiadvány egy forrás jellegű lexikonszerű címtár részletes előszóval, mely bemutatja a külföldi egyetemjárás irányát, méreteit és sajátosságait, azokat a jellegzetességeket és értékeléseket, amelyek ezekből következtethetők. Az előszóból megtudjuk azt is, hogy az adatok 128 európai egyetem anyakönyveiből származnak, ami egyben jelzi a kutatómunka méreteit, rendkívüli kiterjedtségét.
A könyvünnep harmadik könyvének, az Időtár IV. kötetének bemutatásakor Pál-Antal Sándor elmondta:
Az írói nevén Sebestyénként ismert Spielmann Mihály történész és közíró, könyvtáros kollégánk, mindannyiunk ismert Misije egy újabb könyvvel örvendeztette meg olvasóit. Az általa elgondolt várostörténet 2007-ben elkezdett és 2009-ben már közzétett sajátos ismertetőjének első kötete után egy újabb, immár negyedik kötetét kínálja olvasóinak.
Ez a kötet Marosvásárhely történetének olyan 44 évét tárja elénk, amelyet a különböző pejoratív jelzőkkel illetett kommunista diktatúra korszakának hívnak. Ennek a korszaknak a történészek általi oknyomozó feltárása a jövő feladata. A most megjelent kötetben a szerző a statisztikai adatok alapján nyomon követte a város demográfiai változásait, amelyek illusztrálják a város összlakosságának többszörösére emelkedését és nemzetiségi összetételének gyökeres megváltozását.
Káli Király István szenzációs olvasmánynak tartja az Időtárt. Olyan korról szól, amikor a sajtóban megjelenő hírek 95%-a hazugság volt, viszont Sebestyén Mihály úgy idézi, tárja elénk ezeket, hogy lehetővé teszi a sorok között olvasva élni újra a kor eseményeit. A negyedik kötettel még nem zárult le az Időtár sorozata. A szerző már dolgozik a pótköteten, már a hatszázadik oldalnál tart…
Weisz Attilának Józsa Nemes Irénról szóló könyve a Mentor Művészeti Monográfiák sorozat 22. kötete. Az előkészítő munkálatokban a kiadó vezetője és a fotósa igyekezett a művésznő minél több képét felkutatni. Csupán Szepessy László műgyűjtő 53 képpel rendelkezik, a százhalombattai Takács Péter is gazdag gyűjteményt őriz. A képeket lefotózták, és elküldték a szerzőnek, hogy minél teljesebb képet alkothasson az életműről. A kötet 47 színes és 12 fekete-fehér reprodukciót tartalmaz. Káli Király István azzal zárta a kötet méltatását, hogy ezért az albumsorozatért is sajnálja a Mentor Kiadó működésébe beállt kényszerű szünetet.
A könyvbemutató támogatói a szovátai Fürdővállalat, a Kicsi Gomba vendéglő és a Kakucs gyógyszertár voltak.
Pál-Antal Sándor: Történelmi szimbólumaink. A székelyföldi címeres pecsétek. Mentor Könyvkiadó, 2014; Szabó Miklós – Simon Zsolt – Szögi László: Erdélyiek külföldi egyetemjárása 1849–1918 között 1-2. Mentor Könyvkiadó, 2014; Sebestyén Mihály: Időtár IV. Marosvásárhely történeti kronológiája 1945–1989. Mentor Könyvkiadó, 2014; Weisz Attila: Józsa Nemes Irén. Mentor Könyvkiadó, 2014.
A. J.
Népújság (Marosvásárhely)

A székelyek őstörténetének székelyföldi kutatása
Múlt héten a marosvásárhelyi Bolyai téri Unitárius Egyházközség tanácstermében rendkívüli könyvbemutatóra került sor. A Székelyvásárhely Egyesület meghívására mutatta be igényesen kivitelezett nyolcszáz oldalas tudományos munkáját, a Széki-ta címűt, valamint a Halotti beszéd helyes olvasatát a gyergyószentmiklósi Rokaly József nyugalmazott tanár, történész.
A termet megtöltő hallgatóság láttán Bod Aladár, a Székelyvásárhely Egyesület elnöke örömét fejezte ki, a szervezők ugyanis nem számítottak akkora érdeklődésre. Felvezetőjében a jelen és jövő megismerésének fontossága mellett a múlt ismeretének jelentőségét emelte ki annak érdekében, hogy tiszta jövőkép alakuljon ki egy nemzetben. A Széki-ta című könyv olyan jellegű tudományos munka, amire építkezni lehet, annál is inkább, mert erdélyi, székelyföldi történész kutatásainak eredményét tartalmazza – mondta az egyesület elnöke.
A csomafalvi születésű tízkötetes szerző, Rokaly József székelyek között élt és maradt székely, székelymagyar. Eddig napvilágot látott tabudöntögető kötetei a történelmi világképet próbálják új megvilágításba helyezni, a székelyek eredetének bizonyítékait felállítani.
Amint a szerző jelezte, eredetileg csak a székelyföldi hegyekkel akart foglalkozni, de belső késztetést érzett arra, hogy "nyíltan szembeszálljon a külföldi és belföldi történelemhamisításokkal", és megcáfolja azokat. Mint mondta, egy istenes népnek az őstörténetét politikai indíttatások mentén megközelíteni nem lehet, bár a lovas íjászok és nyelvük ellen 4300 éve fogott össze a világ. A finnugristák nyelvészeti szempontok alapján próbálták felállítani a magyar őstörténetet, de a magyarra átírt Halotti beszéd és Könyörgés szövegének olvasása és értelmezése is vitatható. A szerző szerint a kulcsszó az Ysa, mely szerinte nem a bizony szót jelenti, hanem az Isten mását, és a teremtett emberre utal. Kendőzetlenül rántja le a leplet a magyaridegen ideológiák terjesztéséért, a finnugrizmus és a pánszlávizmus fenntartásáért felelősséggel tartozó intézményről és vezetőjéről.
A finnugrizmus és a magyarellenesség
A könyv a megfejtetlen székely eredetkérdést boncolgatja. "A szellemileg bebalzsamozott finnugrizmus hangoztatóit nagyfokú tudatlanság és magyarellenesség jellemzi. A székelység eredete című tankönyvben is igencsak sok a hiányosság és hamis szemlélet" – állítja a szerző. A Széki-ta széki földet jelent, mivel értelmezésében a -ta rag tájat, talajt, földet jelöl. Az eddigi székelység- kutatók a székelyek eredetét egyetlen népben keresték. Amint jelezte, kutatásának kulcsát annak felismerése adta, hogy a földi székeket az égi istenszék mintájára szervezték.
Meggyőződése, hogy a székely és a szkíta népnév ugyanannak a népnévnek a két változata. A finnugor történészek és nyelvészek azonban agyonhallgatták ezt, mivel főleg nyelvészeti szempontból nem illeszkedett a történelmi vonalvezetésükbe. Már Attila hunjai előtt tizenöt évvel Ammianus Marcellinus történész tábornok lejegyezte a "marha, marha" kiáltást, ami ellentmond annak a feltételezésnek, miszerint a magyarok nyelve a honfoglalók által hozott nyelv, és az Ural-hegységen túli mocsaras vidékről származik, valamint a székelyek is Árpádék "hozománya". A szerző elveti a szláv származékszavakat is, szerinte annyira ősi megnevezések fedezhetők fel a székelyföldi hegy-, folyó-, településnevekben, hogy a finnugor hívek el sem hiszik a magyar eredetet, hanem magyarítani próbálják az eleve magyar gyökerű szavakat – jelentette ki.
Kérdésekre válaszolva a történész a honfoglalás elméletét is cáfolta, mint kiemelte, a világtörténelemből hiányzik 297 év, amit mindenekelőtt VII. Konstantin császárnak tulajdonít, aki az ókori krónikákat megsemmisíttette, néhány példány azonban fennmaradt belőlük. Attila 410 körül halt meg, de annak érdekében, hogy be tudják iktatni a germán hősi korba, 120 évig tartó uralkodását hirdetik, ami a székelyföldi történelem szakos tanár, tudományos kutató szerint légből kapott állítás. Mint jelezte, érveléseit neves történészek bizonyítékaival támasztja alá, miközben arra a következtetésre jut, hogy kétezer éve tudatosan hamisítják a világtörténelmet.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)

Kitárt markokkal
Nyughatatlan agyú, örökösen kitűnni vágyó ember, nevezetesen Bíró Béla szólal meg ismét a magyarság dolgaiban. Sosem tudott belenyugodni abba, hogy észre sem vették, vettük annak idején. Annak idején, amikor el kellett dönteni: mi leszünk és mi lesz vélünk, és mi azzal a néppel, amely ápol, s talán eltakar.
Itt azonnal igazgatnom kell a nyájas Olvasót: a romániai magyar néprészre gondolunk mi, B. B. szerint nacionalisták, soviniszták, akik – az ő szavaival élve – mindig elgáncsoljuk a román–magyar megbékélést. Bíró Béla egyetemi tanár lett, és ebben nagy szerepe volt az amerikai milliárdos Soros Györgynek, akinek a pénzén tartott előadásokat Budapesten – éppen ebben az értelemben, ahogy jeleztem az előbb. Rettenetes dühvel ostorozta a magyarságot, védte a románságot Romániában – óvta azt tőlünk, „fajgyűlölők” ellenében. Harcosan üvöltötte, hogy „Romániában nincs szükség magyar nyelvű egyetemekre”.
Nem elemzem tovább. Ne legyen az én révemen halhatatlan. Csak egy idézetet húsz évvel ezelőtti szavaiból: „Miből vettem volna házat?! Soros remekül fizet.”
És hogy még most is van képtelen képe betüremkedni a romániai magyar sajtóba (Székely Hírmondó, 2015. február 24.), és azt nyilatkozni az autonómia ügyében, hogy „Erdély teljesen demokratikusan, jogosan, igazságosan Romániáé”. Tehát a birtokviszonyt, a szolgaságot, megaláztatást, a népirtást törvényesíti B. B., az ő szavával élve: legitimálja.
Óvakodóknak mondom el ismét, hogy az erdélyi román értelmiség 1918. december elsején semmi szín alatt nem akart Romániához csatlakozni. Mondjam tovább? A mostani románság nagy része hallani sem akar arról, hogy visszamenne – esetleg, noha senki nem kényszeríthetné – szülőföldjére, a régi Regátba. Emlékeztethetném B. B.-t arra az időre, amikor Romániában, a hatvanas, hetvenes években zárt városnak nyilvánították Nagyváradot, Kolozsvárt, Marosvásárhelyt – oda csak románoknak szabadott költözni, magyarnak nem.
Hát ez a B. B.-féle demokrácia, ez a mostani, amelyben megtiltják a magyar szó használatát a gyógyszertárakban, a kórházakban. És ez az a demokrácia, amelyben házat lehet venni hazaárulásból. És hát – egyetemi tanár lehet bárki, csak tartania kell a markot a soros sorban.
Soha vitába nem bocsátkoznék vele. Vitatkozni csak egyenrangú felek tudnak. Most is csak az olvasók kedvéért.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Magányos gyertyák
Mindig fájdalmas, ha egy, immár örök érvényűnek hitt folyamat megszakad. A székely vértanúk marosvásárhelyi emlékművénél rendszeresített megemlékezés és az azt követő felvonulás olyan léptékű eseménnyé nőtte ki magát, amely egyre több erdélyi magyar naptárában szorított magának kiemelt helyet.
Reménykeltően izmosodott az autonómiamozgalommal együtt, néhány apró, de elkerülhetetlen kilengést leszámítva olyan eseménnyé nőtte ki magát, amelyben erősnek, egységesnek érezhettük magunkat.
Egyre növekvő jelentőségét jelzi, hogy a román hatalom immár nem olyan összejövetelként kezeli, amely fölött nagyvonalúan el lehet siklani. Idén már vállalhatatlan, a törvénysértés mezsgyéjén billegő kompromisszumra igyekezett rászorítani a szervező Székely Nemzeti Tanácsot, amelynek egyensúlyát bármilyen apró provokációval képes lett volna elbillenteni. Mivel a jogorvoslati kísérletek kútba estek, az SZNT keserű, de ésszerű döntésre kényszerült: idén nélkülöznünk kell a szervezett közösségi élményt.
A magánemberként gyújtott gyertyák lobogását természetesen senki sem tilthatja meg, a helyzet mégis a folyamat újratervezésének szükségességét veti fel. A Székelyföld autonómiájának ügyét ugyanis vagy a kvázi állandó tiltakozások mozdíthatják elő, vagy – illetve az előbbivel párhuzamosan – az ügynek és akadályoztatásának nemzetközi színtérre való helyezése.
Az intézményes finanszírozási háttér hiányában ugyanis egyre inkább kimerülnek a mozgalom pénzügyi tartalékai, a magánemberi hozzájárulások lehetősége pedig igencsak véges. A mindenféle ürüggyel kiszabott bírságok pedig nemcsak arra alkalmasak, hogy egzisztenciális kérdéssé silányítsák az önrendelkezés ügyét, de erőteljesen demoralizáló hatásúak is.
A marosvásárhelyi kiszorítósdi következménye mindennél sürgősebbé teszi az egységes fellépést. Mert egyelőre bárhol is keressük, nem találjuk a marosvásárhelyi önkormányzatban jelentős erőként jelen lévő RMDSZ lobbitevékenységét, amely képes lett volna ellensúlyozni a városházi gonoszkodást. Míg még tart a lendület és a tűz, amely idén csak gyertyagyújtásra kárhoztatott.
Csinta Samu
Krónika (Kolozsvár)

Amikor a sajtó szítja a gyűlöletet – Vox Populi Sepsiszentgyörgyön
Sokszor, sokan elmondták, így már-már közhelynek számít, hogy az etnikumközi feszültségeket, az idegengyűlöletet voltaképpen szavazatokat vadászó politikusok gerjesztik. De vajon milyen szerepet játszik ebben az üzeneteiket a nyilvánosság felé közvetítő sajtó? Miként viszonyul a román média a mássághoz, a magyarokhoz, hogyan befolyásolja ez a két nemzetiség együttélését?
Ilyen és ehhez hasonló kérdések vetődtek fel az értelmes magyar–román párbeszédet szorgalmazó és annak helyet adó Vox Populi második rendezvényén kedd este a sepsiszentgyörgyi Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bibó István Termében. A körülbelül félszáz érdeklődő jelenlétében zajló vitán Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője és a marosvásárhelyi Marius Cosmeanu, a România liberă napilap munkatársa osztotta meg gondolatait, a fordítást a házigazda Cziprián-Kovács Loránd egyetemi tanár biztosította.
Kik vagyunk mi és kik ők?
Bevezetés gyanánt Kozma Csaba egyetemi tanár doktori disszertációja egyik fejezetéből közölt néhány érdekes adatot. Azt vizsgálta, a romániai magyar sajtóban megjelent írások alapján milyen a közösség énképe, és milyen a másokról alkotott kép, az ellenségkép, illetve miként változtak ezek az idők során. Kutatásában az Előre és a Romániai Magyar Szó, illetve a Megyei Tükör és a Háromszék lapszámait tanulmányozta 1988-tól 2004-ig, választási ciklusok szerint. A közösség magáról, illetve másokról alkotott képét a tartalomelemzés módszerével vizsgálta a címekben előforduló szavakra fókuszálva.
A rendszerváltás előtt a mi fogalmához értelemszerűen a szocialisták, kommunisták, a kommunista párt, a munka társult, egyáltalán nem meglepő módon Nicolae Ceauşescu neve igen gyakran előfordult, lapszámonként legalább két címben. Az ellenségképhez olyan fogalmak társultak, mint a kapitalizmus, nyugat, tőke stb. Az 1989-es változást követően, 1990-ben a mi-tudathoz a magyarság, a demokrácia, a szabadság, a forradalom fogalma kapcsolódik, illetve a Nemzeti Megmentési Front és az RMDSZ, továbbá Tőkés László neve. Az 1990-es márciusi marosvásárhelyi események nyomán az ellenségképhez a magyarellenes, nacionalista, Vatra, Securitate, bányászjárás fogalmak kapcsolódnak.
1990 és 1992 között elkezd felfelé ívelni az RMDSZ címbéli előfordulása, mint a közösség énképének egyre meghatározóbb része, az ellenségképet továbbra is a Vatra, Gheorghe Funar, a román nacionalizmus uralja. 1992 és 1996 között tart a korábbi folyamat: az RMDSZ folytatja „előretörését”, Markó Béla, Tőkés László neve fordul elő gyakran. A negatív jelentésekhez egyre inkább társul a román, a nacionalizmus, a Nagy-Románia Párt, feltűnik a prefektus, illetve az olyan szociális gondok, mint a sztrájk stb. 1996 és 2000 között a korábbi irányvonalak erősödnek, fordulat a 2000-es és 2004-es választási ciklusban következik be: az énképhez elkezd társulni a Magyar Polgári Szövetség, illetve az ellenségképnél most először feltűnik az RMDSZ is.
Radikalizálódik a román média
Ambrus Attila szerint ismét rossz irányba tartanak a dolgok, nehéz időszakát éli a román média, korábban mérvadónak, befolyásosnak tartott lapok tűntek el az elmúlt években, a komoly sajtó visszaszorulóban, helyüket a virtuális térben kialakuló média és az úgynevezett hírtelevíziók veszik át, pszeudo-újságírók, agitátorok, adott esetben fedett ügynökök dolgoznak és avatkoznak be. A román média radikalizálódása egyik oka az utóbbi időben felerősödött magyarellenes megnyilvánulásoknak – szögezte le az előadó. Meglátása szerint az 1989-es változást követően számos újságíró, aki addig kénytelen volt betartani a rendszer által előírt szabályokat, nacionalista retorikát kezdett használni.
A román média politikai szólamokat propagált, és négy tévhitet, hamis mítoszt terjesztett, amelyeknek a magyarok is célpontjaivá váltak. Az összeesküvés-mítosz lényege, hogy valakik minduntalan ellenünk konspirálnak, az ellenség pedig csak az lehet, aki más. A megmentő mítoszához tartoznak a hamis próféták, akik e félelmeket eloszlatják, hamis reményt táplálnak – tipikus példaként említette a România Mare lapot, illetve a Nagy-Románia Párt vezetőjét, Corneliu Vadim Tudort. Az aranykor mítosza a román sajtóban a két világháború közötti időszakot jelenti, azt állítják be a román demokrácia fénykorának, megfeledkezvén arról, hogy ugyanabban az időszakban alakult meg például a Vasgárda. Az egység mítosza azt jelenti, hogy a román államnak minden időkben és minden körülmények között egységesnek kell maradnia.
Ambrus Attila szerint az RMDSZ kormányra kerülése után úgy tűnt, változott valamelyest a román média viszonyulása a magyarsághoz, ez azonban visszafordulni látszik. Közben a romák kerültek a középpontba: a román médiában a romaellenesség terjedt el, és most ugyanazokat az eszközöket a magyarok ellen vetik be. Sekélyes információk jelennek meg a másik közösség kulturális értékeiről, hagyományairól, kétpólusúvá redukálják a világot, jó és rossz oldalra, a magyarok ez utóbbira kerülnek, hiányos, ellenőrizetlen információkat terjesztenek – mindez megfigyelhető például a román média torzszülötteinél, a hírtelevízióknál, ahol híreket nem közölnek, csak félretájékoztatnak. A többséggel tart a román sajtó
Azért időszerű az emberekben kialakult sajtóképről is szólni, mert lám, a politikusokhoz hasonlóan újabban médiamogulok, médiatulajdonosok ellen is ügyészségi eljárás folyik, némelyikük rács mögé került – hívta fel a figyelmet Marius Cosmeanu, megjegyezve: Romániában valamiképpen összekapcsolódik ez a két világ, a politikai elit és a média. Ráadásul mindkettő magatartásában kontinuitás tapasztalható 1918-tól mostanáig a mássághoz való viszonyulását illetően.
A román állam például az Erdéllyel való egyesülés után számos nemzeti kisebbséget „kapott”, az ország lakosságának harmada valamely nemzeti kisebbséghez tartozott – róluk gondoskodni nemcsak erkölcsi kötelessége lett volna, de ki is aknázhatta volna az etnikai sokszínűségben rejlő értéket. Az állam azonban az európai szinten is egyedi helyzetet nem tudta maga javára fordítani, az asszimiláció útját választotta, és ma a lakosság alig tizede valamely nemzeti kisebbség tagja, miközben több közösség eltűnt vagy az eltűnés szélére került: például a szász, a zsidó közösség, a törökök stb.
A homogenizálási törekvések kapcsán példaként említette a Román Kommunista Párt dokumentumát, amely Marosvásárhely elrománosításának tervéről szólt. Erről a román sajtó sem nagyon beszél, miként nem ismert számos nagy román történelmi és kulturális személyiség magyarokhoz való kötődése sem: hogy Lucian Blaga, Ioan Slavici kiválóan beszélt magyarul, hogy Avram Iancunak magyar szeretői voltak stb. A România liberă munkatársa – aki korábban a Cotidianul napilapnak is dolgozott – úgy látja, a román sajtó provinciális – hajlamos tudomást sem venni a világban zajló fontos eseményekről, nem foglalkozik a régió, Közép-Kelet-Európa ügyeivel –, szórakoztat, cirkuszt kreál. Ő azért nem megy el a hírtelevíziók stúiójába, mert amikor például magyar ügyről van szó, meghívják Gheorghe Funart vagy Vadim Tudort is.
A média másik problémája, hogy mindig a többséggel tart, mindig elutasítja a másságot. Ez nem csupán etnikai kérdésekben nyilvánul meg, de az élet minden területén, vallási ügyekben – a neoprotestáns, adventista románokról például tudomást sem vesznek – is. Némi derűlátásra ad okot, hogy a társadalom bölcsebb, mint a média és a politikum – erről tanúskodik az államfőválasztás, és az internetes világban is olyan projektek születnek, amelyek reményt keltőek lehetnek, vélekedett Cosmeanu.
Farcádi Botond
Háromszék
Erdély.ma

Megemlékezést tart március 10-én a Székelyföldért Társaság
A Székelyföldért Társaság a korábbi évekhez hasonlóan a Székely Szabadság Napján, 2015. március 10-én megemlékezést szervez Budapesten az 1854-ben kivégzett és várfogságra ítélt Habsburg-ellenes szabadságharcosok, székely vértanúk tiszteletére.
A rendezvénnyel ugyanakkor tiltakozunk az ellen, hogy Románia hatóságai, immár nem is burkoltan, betiltva a Székely Nemzeti Tanács által tervezett marosvásárhelyi felvonulást, lábbal tiporják a romániai magyarokat, székelyeket is megillető demokratikus jogokat, de tiltakozunk a román kormány Székelyföldet felosztani szándékozó régiósítási terve ellen is.
A rendezvényünk és a világ több pontján szervezett megemlékezéssel egybekötött tiltakozások létjogosultságát még jobban alátámasztja a román hatóságok Marosvásárhelyen elkövetett jogtiprása. A 2015. március 10-i budapesti megemlékezésre a Hősök terén – az előző évhez hasonlóan – a Tér Szépművészeti Múzeum felőli oldalán felállítandó színpad körül kerül sor, kedden délután 18:00 órakor. A rendezvény időtartama: 60-75 perc. A megemlékezés szervezésében és lebonyolításában részt vesznek a Magyarországon bejegyzett székely társegyesületek többsége is.
Jöjjenek el mindazok, akik együtt éreznek a székelyföldi magyarok megmaradásának egyetlen közjogi lehetőségével, a Románia keretén belüli, székelyföldi autonómia jogos követelésének ügyével! Hozzanak egy-egy gyertyát (mécsest), amelyet a színpad előtt színes mécsesekből kirakott Székelyföld határait körülállva, helyzetüket mélyen átérezve, velük szimpatizálva, örömtüzekként, erős bizakodással fogunk közösen, azonos időpontban, meggyújtani.
A rendezvény költségeihez 100 illetve 200 Ft-os érmékkel lehet a helyszíni gyűjtőhelyeken hozzájárulni. A Székelyföldért Társaság elnöksége
Erdély.ma

Könnyebben pályázhat az egyetem
Sapientia–NSKI együttműködési megállapodás
A Sapientia EMTE és a budapesti székhelyű Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) között írtak alá stratégiai együttműködési megállapodást az egyetem marosvásárhelyi karán. Az egyetemet dr. Dávid László rektor képviselte, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet részéről Szász Jenő elnök látta el kézjegyével az egyelőre öt évre szóló keretegyezményt.
Az egyetem rektora, dr. Dávid László felvezetőjében elmondta, hogy tizenöt év alatt a Sapientia bebizonyította megtartó erejét, ami ellensúlyozza a mindennapi elvándorlást, ugyanakkor azt, hogy itt is lehet minőségi oktatást biztosítani. Olyan szakokat választottak, amelyek élhető jövőt biztosítanak a végzősöknek, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy hallgatóik itthon érvényesüljenek.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet célja, hogy a nemzetegyesítés kérdésében konkrét javaslatokat tegyen a magyar kormány felé, a kádári örökséget legyőzni, megértetve azt, hogy nemzetben gondolkodva nagyobbak a lehetőségek, fejtette ki Szász Jenő, az NSKI elnöke. A kettős állampolgárság intézményesítését, a szavazati jog kiterjesztését követően alaptörvénybe foglalták, hogy Magyarország nemcsak felelősséget érez, hanem felelősséget is visel a külhoni magyarokért, a magyar jövőt pedig a nemzeti és keresztény múltra kell építeni. A kutatóintézet elnöke, Székelyudvarhely egykori polgármestere kiemelte, hogy stratégiai fontosságú intézmények közé tartozik a Sapientia egyetem, ezért tartalmas együttműködés reményében írták alá a megállapodást. Az erdélyi magyarok képesek hathatós anyaországi támogatással úgy megszervezni az életüket, hogy az a jövőépítést szolgálja. Jelenleg is közös pályázatuk van folyamatban a Sapientia egyetemmel, mely a székelyföldi gazdasági élet felmérését célozza annak érdekében, hogy objektív rálátás legyen a régió gazdasági helyzetére, ami a hiányzó vagy megbízhatatlan statisztikai adatokat hivatott ellensúlyozni. Mint jelezte, a jövőkép kialakítása érdekében elengedhetetlen a jelenlegi valós helyzet ismerete, és a fejlesztés érdekében meg kell találni a kitörési pontokat.
– A most aláírt stratégiai keretszerződésnek milyen kézzelfogható anyagi hozadéka lehet? – kérdeztük Szász Jenőt, az NSKI elnökét.
– Egyelőre nem konkrét anyagi támogatásban gondolkodunk, arra a Bethlen Gábor Alap hivatott, amely a külhoni magyar oktatás támogatási rendszerét működteti. A most aláírt szerződés lehetőséget nyújt arra, hogy közösen pályázzunk európai uniós forrásokra a Sapientia EMTE intézményfejlesztése érdekében. A sikeres pályázatok lehívásához több európai intézménynek az együttműködésére van szükség. A partnerek előzetes felleltározása, megkeresése, hálózatba szervezése, a szakértői hálózat adatbázisának a felállítása, a mögöttük lévő intézmények bevonása mind az NSKI feladata. Az elmúlt másfél év alatt felállítottunk egy több mint háromszázhatvan szakértőből álló hálózatot, mögöttük kb. kétszázötven intézmény áll. Ezt a Kárpát-medencei szakértői hálózatot kiegészítve a nyugat-európai magyarság szervezeteivel, például mi, magyarok vagyunk az egyedüli nemzet Európában, amely megfelel az olyan jellegű brüsszeli pályázati kiírásnak is, amely tíz ország szervezeteinek együttműködését feltételezi.
– Melyik Kárpát-medencei egyetemekkel írnak alá újabb megállapodásokat?
– Magyarországon több egyetemmel is aláírtunk hasonló keretszerződést, a Sapientia az első külhoni egyetem, de előkészített fázisban van a beregszászi székhelyű II. Rákóczi Ferenc Főiskolával való együttműködésünk. Gyakran megyünk Kárpátaljára, és igyekszünk minden téren velük együtt gondolkodni, támogatni őket. Majd következik a komáromi Selye János Egyetemmel való megállapodás aláírása. Az NSKI elkészítette a Kárpát-haza Fejlesztési Régió stratégiáját, annak keretében pedig egy hétéves ciklusra megalkottuk a nemzetegyesítés fejlesztési programját.
– Milyen lehetőségek nyílnak a sapientiás diákok számára e keretegyezmény aláírása révén?
– Az együttműködési megállapodás az uniós források lehívása mellett számtalan szakmai tevékenységre nyújt lehetőséget. Többek között különböző rendezvények, társrendezvények szervezésében való együttműködés, közös kiadványok megjelentetése, gyakornoki és szakdolgozói együttműködések, az NSKI-nél tölthető szakmai gyakorlat, az anyaországi kutatóintézet tevékenységéhez kapcsolódó szakdolgozati témakiírások, valamint konzulensi szerepvállalás a kutatóintézet részéről, képzési együttműködések, a kutatóintézet szakembereinek alkalmi vagy rendszeres óraadása, kölcsönös tájékoztatás és szakmai anyagok cseréje, közös kutatói munkák és tudományos publikációk, tudományos szakmai rendezvények szervezése stb.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)

Válogatás öt évtized munkáiból: Baróthi-kiállítás Vásárhelyen
A hetvenesztendős Baróthi Ádám gyűjteményes tárlatát tekintheti meg három héten keresztül a marosvásárhelyi közönség. Az elsősorban szobrászként ismert művész festményeiből, grafikáiból is válogat a kiállítás.
Gyűjteményes kiállítás nyílt a marosvásárhelyi Bernády-házban Baróthi Ádám (képünkön jobbra) alkotásaiból. A marosvásárhelyi születésű, Szászrégenben élő képzőművész idén ünnepli 70. születésnapját, ebből az alkalomból állították össze a tárlatot. Baróthi Ádám, akit elsősorban szobrászként ismernek, meglepte a közönséget azzal, hogy kisplasztikái, plakettjei mellett szép számban állított ki festményt, pasztellt, grafikát is.
„Nagyon sok mindennel próbálkozott a csaknem ötven év alatt, amióta a pályán van, ami azzal is magyarázható, hogy tanárként mindent meg akart mutatni a tanítványainak” – fogalmazott Nagy Miklós Kund publicista a Bernády-házban kedd délután megtartott tárlatnyitón, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy Baróthinak ez az első egyéni kiállítása Marosvásárhelyen.
Közös tárlatokon sokszor szerepelt egy-egy alkotásával, de így együtt az egészet még nem látta szülővárosának közönsége. A Bernády-ház megtelt érdeklődőkkel: volt tanítványok, pályatársak, barátok, ismerősök érdeklődtek a színes kiállítás iránt, amely nem szűkölködött a tájképekben, portrékban, de plakettekben, kisplasztikákban sem.
Baróthi Ádám műteremben dolgozik, de szívesen jár alkotótáborokba is, művei szerte az országban és a határokon túl is megtalálhatók a gyűjtőknél, köztéri szobrai hazai és külföldi tereket, parkokat egyaránt ékesítenek.
„Szinte naplószerűen észlelhetjük, hogyan zajlott az élete, mi a fontos számára” – mondta Nagy Miklós Kund, hozzátéve: a művésznek fontosak a nagy elődök, akik mindnyájunkra nagy hatással voltak, mint például Bethlen Gábor, Orbán Balázs, József Attila, mint ahogy fontos a hazai táj is, a hegyek, a fenyőerdők. Baróthi festményein az univerzális témák is a sajátos erdélyi környezetben jelennek meg. Krisztus a kereszten a háttérben a fenyvessel jelképértékű, ahogy a Madonna is a kisdeddel a kopjafa mellett. A kiállítás három hétig látogatható a Bernády-ház kiállítótermében.
Antal Erika
Krónika (Kolozsvár)

Valaki majd leoltja a villanyt?
Mintegy 25 ezer romániai orvos tevékenykedik külföldön: a hazai közegészségügyi rendszerből ma már a szakképzett személyzet 40 százaléka hiányzik. A nagyméretű kivándorlást elsősorban az alacsony romániai fizetések, illetve az igen vonzó nyugat-európai kínálat motiválja.
Mintegy háromezer orvos végez évente Romániában, közülük csúcsévekben 2700-an is emigráltak elsősorban nyugat-európai országokba. Az ország 2007-es EU-csatlakozása óta a Romániát elhagyó fiatal orvosok száma évente 1700 és 2700 között mozog, ennyien nyújtanak be kérést az orvosi kamarához. A külföldön munkát vállaló egészségügyi szakemberek az orvosi kamarától igényelhető malpraxis igazolással bizonyíthatják, hogy nem követtek el orvosi vétséget, illetve nem indult ellenük szakmai-etikai eljárás.
A masszív orvoselvándorlás azonban nemcsak romániai, hanem kelet-európai jelenség – erősítette meg az Erdélyi Naplónak dr. Horváth István szociológus, a Kolozsváron működő Kisebbségkutató Intézet igazgatója, az orvosok elvándorlásáról készülő, átfogó tanulmány szerzője.
Agyelszívás nyugati módra
A kilencvenes évek második felétől a nyugat-európai államokban számottevővé duzzadt orvoshiány a második világháborút követően, az 1950-es évek elején bekövetkezett bébiboommal magyarázható. Az átlagosnál jóval magasabb gyerekszaporulat nemzedékei az ezredfordulót követően kezdtek nyugdíjba vonulni, ezzel párhuzamosan hirtelen megnőtt az orvosi ellátás iránti igény is. Horváth István szerint a gazdag uniós országok semmit nem tettek a probléma érdemi kezelésére, noha a szociológusok statisztikái előre jelezték, hogy az ezredforduló után néhány évtizeden át sokkal több orvosra lesz szükség, mint korábban. Az orvosi és a középfokú egészségügyi képzés átmeneti bővítése helyett a számukra könnyebb és lényegesen olcsóbb megoldást választották: a hiányt a kelet-európai országokból származó migrációval pótolják. Kelet-Európából a jobb egészségügyi rendszer és a jobb fizetések ígéretével vonzzák oda az orvosokat. A legtöbb szakember Romániából, Lengyelországból és Magyarországról érkezik.
„Itt nem csak arról van szó, hogy nálunk az orvosok rosszul fizetettek: a Kelet-Nyugat irányú szakember-migrációban a vonzás-taszítás elve érvényesül, azaz a nyugati országok valóságos mágnesként vonzzák magukhoz a szakorvosokat” – magyarázza a kisebbségkutató. Ellenállni nehéz, hiszen a legtöbb nyugat-európai országban az orvosok az ottani átlagbér kétszeresét keresik meg. Ez a kiemelt bérezés az itteni átlagbérekre vetítve sehol nem működik Kelet-Európában, így aztán nem meglepő, hogy a legnagyobb csábításnak kitett egészségügyi szakmák művelői közül kevesen képesek ellenállni a sokkal magasabb német, dán vagy angol fizetés vonzásának.
Mi tartsa őket itthon?
A többi orvoskibocsátó országhoz képest Románia kétszeresen is rosszul áll a fiatal orvosok helybentartása ügyében. Egyrészt nálunk a legalacsonyabbak a fizetések, másrészt – néhány várost leszámítva – a legtöbb orvos nem kap szolgálati lakást. Még azok dolga is nehéz, akik meggondolják magukat és hazatérnek, mert aki kilép a romániai egészségügyi rendszerből, nehezen tud oda visszakerülni.
Horváth István kimutatásai szerint a hazai egészségügyi rendszerből évente 3000 orvos távozik – együtt számolva a külföldre költözőket, a nyugdíjba vonulókat és az aktív korban elhalálozó orvosokat –, miközben ugyanennyi végez évente egyetemeinken. Immár évek óta nem gyarapszik az egészségügyi ellátórendszer létszáma, miközben a személyzet gyorsan öregszik. „A romániai egészségügyi rendszer a szükséges létszámnak mintegy 60 százalékával dolgozik. Nagyobb városokban még nem érzékelhető annyira a szakorvoshiány, a falusi orvosi ellátás azonban kétségbevonhatatlanul összeomlott” – jelenti ki a szociológus. Példaként olyan Bihar megyei magyar községet említ, amelynek polgármestere azzal nyert helyhatósági választást, hogy a hosszú évek óta üresen álló orvosi rendelőbe szakembert ígért. Az új elöljárónak azonban csak egy Moldovai Köztársaságbeli orvosra futotta, akiről utólag derült ki, hogy orosz, és románul is csak gyengén beszél. Több száz község van hasonló helyzetben, és ez az állapot csak tovább romlik. De nem csak a falusi rendelők konganak az ürességtől: a bukaresti I.C. Parhon Endokrinológiai Intézetben például két műtőorvos maradt, így akár kétéves várólisták is kialakulhatnak, miközben ilyen hosszú várakozási időszak sok beteg számára végzetesnek bizonyulhat.
Gyakori jelenség, hogy az egészségügyi középiskolák diákjai számára magyarországi vagy nyugat-európai kórházak szerveznek szakmai gyakorlatot, amelyet követően a végzős diákokat rendszerint alkalmazzák. „Mintegy 25 ezer romániai orvos dolgozik Nyugat-Európában. A 3,2 milliós romániai vendégmunkás-létszámhoz viszonyítva ez a szám nem túl magas, mégis, leginkább az orvosok hiányát érezzük meg. Azért is aggasztó a jelenség, mert az orvosképzés kerül a legtöbbe, a kivándorlás pedig egyetlen szakorvosi ágazatot sem kímél” – magyarázza Horváth István. Az már senkit nem boldogít, hogy az egyetemi végzettséggel rendelkezők közül nemcsak az orvosok között, hanem valamennyi szakterületen nagy az elvándorlás. Szociológiai felmérések szerint annyi jól képzett, doktorátussal rendelkező fiatal romániai szakember dolgozik külföldön, hogy velük ki lehetne cserélni a teljes romániai felsőoktatási gárdát.
Egy dolgozik hét helyett
A Maros Megyei Sürgősségi Kórház igazgatója, dr. Lőrinczi Zoltán szerint a fiatal orvosokat egyértelműen a romániai egészségügyi rendszer kényszeríti távozásra. Románia legfontosabb hitelezői, a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió évek óta a költségvetés karcsúsítását, a személyzet lefaragását követelik. Ennek legnagyobb vesztese a romániai egészségügy. „Ma ott tartunk, hogy minden állami egészségügyi intézményben hét betöltetlen állás után tudunk egyetlen új személyt alkalmazni” – állítja. A kórházigazgató tapasztalatai szerint új szakorvos, nővér vagy éppenséggel takarítónő alkalmazására csak akkor kerül sor egy közegészségügyi intézményben, ha az már a működésképtelenség határára sodródik.
A hatalmas szakemberhiányt csak az egészségügyi személyzet túlóráztatásával, agyondolgoztatásával lehet megoldani. A marosvásárhelyi szakember nem tartja kizártnak, hogy uniós nyomásra immár évek óta azért fagyasztják be a betöltendő orvosi és nővéri állásokat a közszférában, hogy azzal is elősegítsék az orvosok tömeges elvándorlását. Másként nem igazán magyarázható a szaktárca háborúzása a pénzügyminisztériummal minden egyes szakorvosi állás betöltéséért: a szaktárca személyi ügyekben nem tud dönteni, miközben tudvalevő, hogy sok kórházból a szakképzett személyzet fele hiányzik.
Erdélyben is van esély
Valamivel optimistábban látja a helyzetet dr. Rácz Attila pszichiáter szakorvos, a pszichiáterek gyakorlati képzésében résztvevő marosvásárhelyi szakember. „Aki orvosként Erdélyben akar maradni, annak lehetősége van elhelyezkedni. A közegészségügyi hálózat mellett ma már egy fejlett és szerteágazó magánklinikai hálózat is működik, sőt, magánkórházak is vannak. Aki pedig megfelelő tőkével rendelkezik, magánkabinetet is nyithat” – vázolja a fiatal orvosok előtt álló lehetőségeket Rácz Attila. Mintegy tízévnyi tanulás és szakorvosi vizsgák után a fiatal szakorvosok teljes jogú tagjai lehetnek a hazai orvostársadalomnak, tehát elsősorban rajtuk múlik, miként döntenek.
Rácz úgy látja, nagyon sok fiatalnak megfordul a fejében a távozás gondolata, de sokan végül mégsem vállalják. Egy fiatal szakorvos mintegy 2000 lejes kezdő fizetése nem túl magas bér, de talán elegendő lehet az induláshoz, ha valaki Erdély mellett dönt. Magánklinikákon többet is kereshet, mindez attól függ, mekkora a lendülete, a kitartása. „Tapasztalataim szerint a pszichiáter szakorvosok nagyobb része helyben marad, főleg azok a magyar szakemberek, akik jó eséllyel találnak állást Erdély magyar lakta vidékein”. Aki mégis elmegy, általában mindenhol megállja a helyét Európában, s ez egyértelműen a hazai orvosi képzés magas színvonalát bizonyítja. Kérdésemre, hogy a hatéves orvosi egyetem után Bukarestben sorra kerülő rezidensvizsga mennyire nehéz egy erdélyi magyar végzős számára, Rácz doktor úgy fogalmaz: ez is csak egy vizsga, tehát aki komolyan veszi az orvosi hivatással járó folyamatos felkészülést és képzést, az különösebb gond nélkül veszi az akadályt.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Felejtés és elfelejtés között
Mennyire látszik Budapesten az erdélyi magyar irodalom, illetve mi történhetett volna a hazai kortárs írói generációval, ha további tíz éven át tartja magát a Ceauşescu-diktatúra? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ Papp Sándor Zsigmond Budapesten élő kolozsvári íróval.
– Megannyi jel utal arra, hogy igen sok embernek tetszett az első regénye, a Semmi kis életekcímű. Mit mondanak erről az eladási adatok?
– Tavaly ősszel jelent meg a regény második kiadása, némileg javítva, és ezúttal olyan borítóval, amely nekem is jóval inkább tetszik. A kiadóm szerint a könyv iránt megnyilvánuló érdeklődés azt mutatja, hogy olyan regényről van szó, amely hosszabban a piacon marad, folyamatos és állandó kereslet mutatkozik iránta. Az első kiadás 4000 példányban jelent meg, s hogy második is lett belőle, azt jelenti, hogy ennyi biztosan elkelt. Nem mérve magam a Dragomán György vagy Grecsó Krisztián dimenziójú sikerszerzőkhöz, ez egészen tisztességes szám.
– Amúgy mitől lesz ma valaki sztáríró?
– Minden kornak megvoltak a maga sztárszerzői, az idő azonban kíméletlenül rostál. Hogy miként és milyen alapon, az nehezen megragadható. Gondoljunk csak bele, annak idején Herczeg Ferenc mekkora népszerűségnek örvendett a kortárs irodalomban, ma pedig jószerint csak a szakma tud róla.
– Akkor fordítsuk meg: mitől maradhat talpon egy sikeres szerző térben-időben?
– Az idő kihúzza a szőnyeget az olyan irodalom alól, amely túlságosan is a korízléshez tapad, túlságosan is annak a nyelvén akar megszólalni. De összességében is nehezen megfejthető, hogy mit miért felejt el az idő. Sosem gondoltam volna például, hogy csökkenhet valaha Mándy Iván vagy Mészöly Miklós jelentősége. De erdélyi barátaim mondják, hogy például Szilágyi István iránt kevésbé érdeklődnek a mai egyetemisták, holott én mindig kortalan, örök érvényű írónak tartottam. Most éppen Bodor Ádám mellett tenném le a nagy esküt: ha száz év múlva nélküle írnák meg a magyar irodalom történetét, nagyon csalódott lennék.
– Bodor Ádám miért? Illetve miért nem? Az ő történeteinek „díszleteit” soha nem bonthatja le az idő?
– Mert ő úgy jelenítette meg azt a világot, amelyben élt, hogy közben felépített egy másikat, amely költőiségében hasonlított a valóságosra. Ezért aztán bármikor elolvasható, és megsejthető belőle, hogy mi nem stimmelt abban a világban.
– A Semmi kis életekre vajon milyen sors vár? Melyik volt a két legszélsőségesebb, könyvvel kapcsolatos vélemény?
– Van egy pont, amikor épp a szerző lesz saját könyvének legnagyobb ellensége: a lehető legrosszabb, vajon miért írtam meg, mire jó az egész? Hasonló dolgokat fogalmaztak meg a negatív kritikák is: túlírt, túlbonyolított, túl barokkos. A másik véglet meg úgy szól, hogy érvényes könyv született erről az időszakról, amely kellő alapossággal foglalja össze a romániai rendszerváltást megelőző, illetve azt közvetlenül követő kort. E két véglet között lifteznek a reakciók. Én is kicsit túlírtnak tartom, de hát az első regényem. Írás közben tanultam én is a regényírást, s az a baj, hogy a tanulási folyamat is benne maradt a végtermékben. A következőben már igyekszem elkerülni ezeket a hibákat, tudatosan hagyok benne némi nyerseséget.
– Finn, román, macedón, olasz, bolgár nyelvre már lefordították a könyvet, a német következik. Van magyarázata arra, miért éppen ezeken a nyelveken terjed tovább a mondandója?
– A kelet-európai országokban többé-kevésbé rendelkeznek fogalmakkal a diktatúráról, talán ezért. A finn fordítás kiadók közötti kapcsolatok gyümölcse, de az kétségtelen, hogy csak az a szerző látszik külföldről is, akinek van fordítója.
– Egy elég sikeres és nagy létszámú generáció táplálkozik a romániai forradalom témájából, a kommunizmus és a váltás periódusából. Meddig lehet ebből, egyáltalán az erdélyi történelemből „megélni”?
– Még sokáig, hiszen bőven akadnak kibontandó, megjelenítendő szegmensek. Tompa Andrea például Trianonig nyúlt vissza a Fejtől s lábtól című regényében. Dragomán György más szempontokat keresett és talált. Vida Gábor – akit szerintem méltatlanul kevés odafigyelést kap –Ahol az ő lelke című munkája is a korszak igen jelentős feldolgozása. Szabó Róbert Csaba kiadás előtt álló regényének cselekménye a második világháború idején játszódik Erdélyben. Az én készülő regényem azt boncolgatja, miként határozza meg egy család sorsát, ha mindkét tagját friss kolozsvári végzősként színromán vidékre helyezik. Ez nem a forradalom, de mindenképpen annak környezete, még akkor is, ha már megjelenik benne egy budapesti szál. Sorsmeghatározó dolgok ezek, hiszen az én személyimben mindig ott szerepel majd, hogy született Rădăuţi, Suceava megye. De nem választható el ettől az a téma sem, amely mostanában egyre inkább foglalkoztat: miközben az én generációm nagy erkölcsi biztonsággal és fölénnyel ítéli meg az előtte járó nemzedékek hibáit, mi lett volna vele, ha még tíz évig tart a Ceauşescu-diktatúra?
– A kisebbségi témák sikerét – itthon és otthon egyaránt – mivel magyarázza?
– Semmivel. Nehezen megsaccolható és őrületes nagy szerencse dönti el ugyanis, hogy abból a nagyjából húsz egyforma tehetséggel és elszántsággal dolgozó íróból melyik lesz az a kettő-három, aki kiemelkedik a mezőnyből. Persze a szerencse után az egyenletesen jó színvonal „játszik”, bár Závada Pál például a hatalmas sikert arató, több mint 60 ezres példányszámban elkelő Jadviga párnája után jó ideig nem rukkolt elő hasonló fogadtatásnak örvendő könyvvel. Könyvkiadói körökben attól tartanak, hogy a „nagy öregek” – Esterházy, Spiró, Závada és mások –, akiknek az új könyveire a mi generációnk még reszkető várakozással tekintett, a mai fiatal olvasók körében már korántsem keltenek akkora izgalmat. Ki kell találni valamit, ami megakadályozza az olvasói generációk kiöregedését a kedvenceikkel együtt. Ilyen összefüggésben megnyugtat a biztos tudat, hogy én is a feledésnek írok.
– Gondolta már végig, merre kanyarodik írói munkássága, ha évekkel ezelőtt nem választja Budapestet lak- és munkahelyül?
– Egy dolgot mindjárt érdemes leszögezni: Budapestről csak nagyon kevés látszik az erdélyi magyar irodalomból. Amikor átvettem a Népszabadság Könyvszemle rovatát, megfogadtam, hogy kiemelt figyelemmel követem az erdélyi könyvtermést. Egyre nehezebb, esetenként szinte lehetetlen azonban megszervezni, hogy eljussanak Budapestre az Erdélyben kiadott könyvek – de lassan fordított irányban is érvényes ez –, miközben a pozsonyi Kalligram kiadó a második-harmadik legfontosabb magyar nyelvű kiadóvá nőtte ki magát, jelentős szerzőkkel. A csíkszeredai Molnár Vilmos biztosan a kor egyik meghatározó szerzője lenne, ha Budapesten jelent volna meg az első két könyve. Bizonyos körökben így is az, de nagyon sokan nem is tudnak róla. Az sem véletlen, hogy nemrég Potozky László is átköltözött, hiszen egészen másként nyílik esélye labdába rúgni.
Papp Sándor Zsigmond
A bukovinai Radócon (Rădăuţi) született 1972. május 22-én. Középiskoláit Szatmárnémetiben a Kölcsey Ferenc Líceumban végezte, a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégiumban szerzett újságírói képesítést 1995-ben, majd a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem filozófia szakán diplomázott. 1999-től a Krónika című napilap kulturális rovatvezetője. A Népszabadság című napilap munkatársa. Legfontosabb művei: Semmi kis életek(regény – Libri Kiadó, Budapest, 2011), A Jóisten megvakul (novellák – Libri, 2014). Díjak, kitüntetések: 1995 – MÚRE-díj, 1996 – a Látó című irodalmi folyóirat novellapályázatának I. díja, 1997 – a Román Írószövetség kolozsvári fiókjának Debüt-díja, 1998 – az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány rövid próza pályázatának II. díja, 2003 – Méray-ösztöndíj, 2012 – Artisjus irodalmi díj.
– Kire érdemes mostanában figyelni az erdélyi irodalmi prérin?
– Például a kolozsvári Papp-Zakor Ilkára, aki nemrég kapott az Angyalvacsorára JAKkendő-díjat, de ettől függetlenül is nagyon ígéretes. Egy évvel korábban a Marosvásárhely környékéről származó Mán-Várhegyi Réka Boldogtalanság az Auróra-telepen című novelláskötetével tűnt fel, és kapott hasonló elismerést, illetve Horváth Péter-alkotói ösztöndíjat, ami óriási lehetőség egy fiatal szerző számára.
– És a következő Papp Sándor Zsigmond regényt mikor ünnepelhetjük?
– Jó lenne, ha elkészülne 2015 karácsonyára, de inkább jövőre ígérem. Hogy aztán a folytatás egy laza trilógia kikerekítése lesz-e a már említett időutazásos – mi lett volna, ha még marad a diktatúra? – téma feldolgozásával, vagy valami más, nos, erre még magamnak sem tudok ígéretet tenni.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Kelemen: lassú a kisebbségi jogok gyakorlatba ültetése
„Romániában lassú léptekkel halad a kisebbségek jogainak gyakorlatba ültetése, ugyanakkor az Európai Unió intézményeinek is felül kell vizsgálniuk, mit jelenthet a huszonegyedik században egy vonatkozó kezdeményezés elutasítása a teljes európai közösség szintjén” – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök Marosvásárhelyen, a Bernády Házban megszervezett kisebbségvédelmi konferencián. A Bernády György Közművelődési Alapítvány évek óta megszervezi azt a kisebbségvédelmi konferenciát, ahol a magyar közösség képviselői mellett a Romániában élő többi nemzeti kisebbség képviselője, valamint a román politikai pártok küldöttei folytatnak párbeszédet a kisebbségvédelemről, jogokról, törvényekről, lehetőségekről. A csütörtöki konferencia a Román gyakorlat, európai modellek és állampolgári kezdeményezés címet viselte.
A tanácskozást Borbély László parlamenti képviselő, a Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke nyitotta meg, rámutatva arra, hogy a magyarok mellett olyan, kislétszámú nemzeti kisebbsségek is képviseltetik magukat a rtendezvényen, akikre oda kell figyelnie nem csak a román politikának, de „a legnagyobb romániai nemzeti kisebbségnek”, a magyar közösségnek is. Az RMDSZ politikai alelnöke azt is elmondta köszöntőjében, hogy nem véletlenül Marosvásárhely a házigazdája ezeknek az évről-évre megrendezett konferenciáknak, hiszen nemsokára huszonöt esztendeje lesz annak, hogy ebben a városban megesett a tragikus esemény, a véres fekete március. "Együtt kell megoldani a nehézségeket, párbeszédet kell folytatni, nem csak a román többséggel, az Európai Unió hivatalaival is, hiszen a romániai magyarság nem valahonnan érkezett ide, hanem itt van már évszázadok óta" – hangsúlyozta a politikus. A konferencián a magyarok mellett jelen voltak a szerb, a rutén, a bolgár, az ukrán, a lipován, a zsidó, a német, a roma, az örmény közösségek képviselői is, valamint a nemzeti kisebbségek ügyeivel és emberi jogokkal foglalkozó civil szervezetek vezetői is, mint például Smaranda Enache, a Pro Europa Liga, vagy Koreck Mária, a Divers Egyesület részéről. Részt vett a tanácskozáson Meirion Prys Jones, NPLD és Velszi Nyelvi Tanács elnöke, Vincze Loránt, a FUEN alelnöke, Laczikó Enikő Katalin államtitkár, az etnikumközi kapcsolatok hivatalából, valamint Székely István kutató, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa. Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke a 2012 indított állampolgári kezdeményezésről, annak uniós fogadtatásáról és visszautasításáról beszélt, ismertetve a második világháborút követően a nemzeti kisebbségek helyzetét a szovjet blokkon túli nyugat-európai országokban. Dél-Tirolt, Svédországot, Finnországot említette azon országok között, ahol megtalálták a megoldást erre a kérdésre. A politikus elmondta, jelenleg az Európai Uniónak 60 millió, valamely nemzeti kisebbséghez tartozó állampolgára van, amely nem csupán megoldandó feladatot jelent az adott tagállamok számára, de értéket is, gazdasági, kulturális potenciált. Éppen ezért megoldást kell találni e közösségek problémáira. Kelemen Hunor úgy fogalmazott: nem az uborka mérete és formája, vagy a disznóölés mikéntje a legfontosabb, ennél sokkal nagyobb odafigyelésre van szükség, ami a nemzeti kisebbségek helyzetét illeti. "Valamennyi tagállam számára meg kell találni a megoldást úgy, hogy az a kisebbségek számára is megfelelő legyen" – tette hozzá a politikus.
Antal Erika
maszol.ro

Romániai gyakorlat és európai modellek a kisebbségvédelemben
Tegnap tartották a dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány immár hagyományossá vált éves kisebbségi szemináriumát Kisebbségvédelem: romániai gyakorlat, európai modellek, és a Minority SafePack kisebbségi polgári kezdeményezés címmel.
Az egész napos rendezvényre a Bernády Házban került sor. Ezzel a konferenciával az alapítvány egy olyan kommunikációs platformot szeretne biztosítani, amely lehetőséget teremt a kisebbségi közösségek jogi törekvéseinek tisztázására, a félreértelmezések kiküszöbölésére, a kölcsönös félelmek feltérképezésére és leküzdésére. A kerekasztal-beszélgetés célja a jelenlegi többség–kisebbség együttélési keretek – köztük a romániai trendek, illetve a már jól működő európai modellek – megvizsgálásával hatékony együttélési és együttműködési feltételek kidolgozása – nyilatkozta Borbély László, a rendezvény házigazdája, az alapítvány elnöke.
Megnyitóbeszédében hangsúlyozta a párbeszéd fontosságát, és kijelentette, a Bernády Alapítvány új lapot kíván nyitni a többség és kisebbség közötti dialógusban, mert huszonöt évvel a rendszerváltás után, bár történt előrelépés a kisebbségi jogok terén, és bár vannak törvények, az alkalmazásukkal még mindig gondok adódnak.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke beszélt az európai polgári kezdeményezésről, amelyet a FUEN, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója, a 94 kisebbségi szervezetet magába foglaló ernyőszervezet is felkarolt, de amelyet az Európai Bizottság "brutálisan" elutasított. Véleménye szerint 2007-ig történtek fontos lépések a vonatkozó törvényes keretek bővítésében, ellenben az uniós csatlakozás után a folyamat lelassult.
A délelőtti beszélgetéseken felszólalt Florin Buicu képviselő, aki Valeriu Zgonea, a képviselőház elnökének üzenetét tolmácsolta, Mihai Voicu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke, Laczikó Enikő államtitkár, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője, Vasile Dîncu, az Elemzési és Stratégiai Intézet (IRES) elnöke, Lucian Mândruta újságíró, Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke, Codrin Scutaru, a Konzervatív Párt alelnöke, Laurentiu Stefan államelnöki tanácsos.
A délutáni programon részt vett Markó Béla szenátor, Vincze Lóránt, a FUEN alelnöke, aki Kisebbségi jogok európai keretben – a MinoritySafePack kezdeményezés címmel tartott előadást, Meirion Prys Jones, az NPLD és Gall Nyelvi Tanács elnöke, illetve a romániai kisebbségi szervezetek képviselői: Ognean Cârstici, a Romániai Szerbek Egyesületének elnöke, Mihai Radan, a Romániai Horvátok Egyesületének elnöke, Gheorghe Firczak, a Romániai Rutének Kulturális Egyesületének elnöke, dr. Michael Liebhardt, a marosvásárhelyi Német Fórum elnöke, Neculae Mircovici, a Romániai Bolgárok Egyesületének elnöke, Valentin Stalenoi, a Romániai Lipován Oroszok Egyesületének főtitkára, Dub László, a Maros megyei Zsidó Hitközség elnöke, dr. PuskásAttila, az Erdélyi Magyar Örmények Szövetségének elnöke, Rudolf Moca, a RomoSapiens Egyesület elnöke, Koreck Mária, a Divers Egyesület elnöke.
A rendezvény fogadással ért véget.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely)

Elbeszéltek egymás mellett a kisebbségvédelmi konferencián
A magyarok mellett a roma, ukrán, rutén, szerb, bolgár, lipován, zsidó, német és örmény közösségek képviseltették magukat a Bernády György Közművelődési Alapítvány által Marosvásárhelyen megszervezett kisebbségvédelmi konferencián.
A tanácskozás témája a romániai gyakorlat volt, illetve az európai modellek és az állampolgári kezdeményezés, amely az őshonos nemzeti kisebbségek elismerését javasolta az Európai Parlamentben. Megnyitó beszédében Borbély László parlamenti képviselő, a Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke arra hegyezte ki mondandóját, hogy nem véletlenül szervezik évek óta Marosvásárhelyen a kisebbségvédelmi konferenciát, hiszen ebben a városban esett meg 25 évvel ezelőtt az a márciusi tragikus eseménysorozat, amely akár a dél-szlávihoz hasonló konfliktusba is torkollhatott volna.
A nemzeti kisebbségeket érintő kérdésekre csakis a demokrácia eszközeivel, párbeszéddel lehet megoldást találni – valamennyi résztvevő egyetértett ezzel. A hozzászólók közül többen azt is kifejtették, hogy bár törvények vannak, azokat az Európai Unió sem tartja mindig tiszteletben. Az is furcsa, hogy az unió egyetlen olyan kezdeményezésnek sem adott helyet, amely a nemzeti kisebbségek ügyeivel foglalkozott. Holott az uniós tagállamokban nem kevesebb mint 60 millió azoknak az állampolgároknak a száma, akik valamely nemzeti kisebbséghez tartoznak. A 2012-ben indított állampolgári kezdeményezést és annak visszautasítását Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke ismertette.
Klaus Johannis üdvözletét Laurențiu Ștefan államelnöki tanácsos tolmácsolta. A tanácskozáson az anyanyelvhasználat kapcsán a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet negatív példaként említették, ahol a tanügyi törvényt még mindig nem tartják tiszteletben. Borbély László kérését az egyetem kétharmados román többségű vezetőségéhez a magyar oktatás megoldása érdekében Corneliu Buicu parlamenti képviselő úgy verte vissza, hogy nem szereti a „szeparatizmus” kifejezést.
A Bernády Házban szervezett csütörtöki konferencián a nemzeti kisebbségek ügyeivel és emberi jogokkal foglalkozó civil szervezetek vezetői is részt vettek, mint például Smaranda Enache, a Pro Europa Liga, vagy Koreck Mária, a Divers Egyesület részéről, Meirion Prys Jones, NPLD és Velszi Nyelvi Tanács elnöke, Vincze Loránt, a FUEN alelnöke, Lucian Mîndruță újságíró, Laczikó Enikő Katalin államtitkár, az etnikumközi kapcsolatok hivatalából, valamint Székely István kutató, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa, Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Beszélgetés Puskel Tünde Emese újságíróval
Az aradi magyar tévé- és rádióadás 25 éve
Aradon 25 évvel ezelőtt indult be a helyi tévé- és rádióadás, vele a magyar nyelvű is. Az adásoknak a kezdetektől oszlopos tagja Puskel Tünde Emese tévés újságíró, akivel megpróbálunk visszaemlékezni a helyi televíziózás és rádiózás őskorára.
– Negyed évszázad távlatából mi jut először eszébe az aradi tévé- és rádióadás kezdeteiről?
– Ha visszagondolok, mosolyognom kell, hiszen ma már nevetségesnek tűnik, hogy a forradalom napjaiban milyen szerény feltételek, műszaki adottságok közepette indult be az aradi tévé-, illetve rádióadás. Akkoriban a sajtó teljes megújulásával párhuzamosan egyre jobban felszínre kerültek a helyi tévézésben, rádiózásban rejlő lehetőségek.
– Kik hozták létre a helyi elektronikus sajtót?
– Természetesen csakis olyanok lehettek, akikben megbíztak, értettek is valamit a gépek kezeléséhez. Mert a rádiózásban és a tévézésben elsőrendű követelmény a technikai eszközök ismerete, a birtoklása. Hiába jó újságíró valaki, ha nem ismeri a technikai felszerelést. Ebből a szükségszerűségből fakadt, hogy ott összegyűltek olyan emberek, ma már régi jó barátok, akik 1990. január 16-án elindították a román nyelvű adásokat. Ekkor kezdeményeztem a magyar nyelvű műsorok beindítását is, amelyeknek szerkesztését minden előzetes szakmai ismeret nélkül elvállaltam. Eleinte nehezen ment, hiszen a szerkesztő által összeállított anyagokat lépésről lépésre a vágónak kellett végső formába öntenie. Ha megszületett az anyag, azt valahogyan sugározni is kellett. Rendszerint egy kazettára vettük fel a román, majd a magyar adást is hetente egy alkalommal. A sofőr kiszállította Világosra az átjátszó állomásra, innen került adásba a bukaresti főműsor végeztével, éjfél után. Akkoriban az aradiak nem arra voltak igazán kíváncsiak, mi történt éjfélig, hanem a helyi műsorokat várták izgalommal, hogy végre láthassák a környezetüket, az ismerőseiket, a rokonaikat. Ez volt a kommunikációéhség időszaka is, a több évtizedes bezárkózottság során az emberek nemcsak az elnyomó hatalmi gépezettől, hanem egymástól is féltek – 1990 elején végre felszabadultan kóstolgathatták a szabadság ízét. Annak az olyan kuriózumait is, hogy a közvetlen környezetét, sőt önmagát is láthassa a helyi tévéadásban.
Valósággá vált álom
– Hogyan került a helyi tévések szűk körébe?
– Mindig is a sajtó volt a nagy álmom, már harmadikos koromban szerepeltem a rádióban. Nagyon erősen hatott rám a marosvásárhelyi rádióstúdió, különösen Jászberényi Emese, akinek volt egy olyan adása, amelyben a beíró, tehetségesebb gyermekeket szólaltatta meg, köztük engem is. Később, amikor egyetemre, Kolozsvárra kerültem, a filológián egyéves újságíró kurzus is volt, ami nagyon érdekelt. Diákként a Fellegvár oldalon közöltünk, a helyi lapban is megjelentek bizonyos írásaim. Aradra kerülve nagyon háttérbe szorultam, mert nem voltam párttag, de rendszeresen látogattam az akkori Vörös Lobogó mellett működött Ifjú Riporterek Körét, miközben Majláthfalván tanítottam. Különösen a rádiósok hatottak rám, közülük is Szepesi György rádióriporter, aki ritka nagy egyénisége volt a Magyar Rádiónak. Sportszerető lévén, imádtam Szepesi közvetítéseit, akit utánozni próbáltam. Éppen ezért az aradi szabad sajtóban meg akartam írni, hogyan működik a helyi tévé, ugyanakkor élt bennem a vágy, hogy abban magam is dolgozzam. 1990. január végén megírtam a cikket, az akkori stúdióvezetőnek fel is vetettem: mit szólna, ha heti egy alkalommal egyórás magyar műsort indítanék be? Nagyon örült neki, hiszen az színesítené a programot, de megmondta: embereket nem tud adni, azokat nekem kell toboroznom. Ez volt a legnehezebb, mivel operatőröket nem képeztek. Akinek videokamerája volt, azt nagy titokban kellett tartania. Virgil Jireghienek volt videokamerája, de a férjem közreműködésével elkezdtünk magyar videós után is érdeklődni. Eljutottunk Cziszter Kálmánhoz is, aki nagyon segítőkésznek bizonyult, összehozott a szomszédjával, Sándor Istvánnal, akinek volt videokamerája. Felhívtam, azonnal beleegyezett, hozzáfogtunk az első adás megszerkesztéséhez. Az aradi magyar kultúra személyiségeiről forgattunk rövidfilmeket, az RMDSZ híreit is bevettük az adásba, intézményeket mutattunk be, eljártunk a magyar falvakba, ahol akkor kezdődtek a faluünnepségek, amelyek mind bekerültek a műsorba. Nagyon szép emlékeim vannak az Aradi Magyar Tévénél töltött bő három évről, temérdek érdekes, értékes embert ismertem meg, akik nagyon nyitottak voltak, szívesen nyilatkoztak. Örvendtek, ha felkereste őket tévéstábunk.
– Hogyan dolgoztak az akkori magyar adásban?
– Előrebocsátom: mindenki teljesen ingyen dolgozott, miközben egyesek külföldön csencseltek, megalapítva a vállalkozásaikat. Soha, egyetlen lejt sem kaptunk az Aradi Tévétől. Állandóan azzal takaróztak a vezetők, hogy itt nincs pénz, nincs, aki fizessen, főképpen a kisebbségi adásokra nincs költségvetés. Ezzel együtt rengeteget dolgoztunk, hiszen a főállásunk mellett néhány nap alatt el kellett készítenünk a riportokat.
Az ingyenmunkát is drágállták
– Értem a lelkesedést, de hát teljesen ingyen meddig dolgozhat az ember?
– A nagy politikai összeborulásból, testvériségből a pártok kialakulásával elég hamar bekövetkezett a feszültségkeltés is. A marosvásárhelyi események, majd a bányászjárások nagyban befolyásolták az aradi hangulatot is. De az Aradi Tévénél sem volt annyira szabad az élet, mint ahogyan a szabadság hajnalán ezt reméltük. 1994 elején behívtak a prefektúrára, ahol hazafiatlansággal vádolták meg a helyi tévé vezetőit, akik nem követik figyelemmel a PSD pártutasításokat. Akkoriban a stúdióvezető Niedermayer György volt. Tehát egy koncepciós beszélgetésen az aradi tévé- és rádióvezetőket keményen kioktatták, mi viszont annyira naivak voltunk, hogy nem rögzítettük az elhangzottakat. Mindennek az állt a hátterében, hogy a stúdiókba a maguk embereit akarták bevinni. Akkor a vezetőség, illetve a munkatársak 90%-a lemondott. Akkor szűnt meg a magyar adás is, mivel azt állították: tulajdonképpen nincs is rá szükség. Kitettek bennünket a helyi tévé épületéből is. Virgil Jireghie megreformálta a helyi tévét, majd Sandu Moţ vette át az Aradi Tévé és Rádió vezetését, ami később az Antenna tévécsatornának volt a fiókszerkesztősége.
– Hogyan folytatódott?
– 1994-ben jött az Intersat kábeltévé társaság, amely tévéadást is indított, és azt szerették volna, ha a magyar adást mi szerkesztjük. A licenchez szükséges vizsgaanyagot mi állítottuk össze számukra, a román anyagot is a kollégánk, Huppert Sándor vágta össze. Amikor azonban beindult az Intersat tévéadása, minket már nem hívtak. Nem is bántuk, mert akkor már a Duna Tévének dolgoztunk.
– Továbbképző tanfolyamokat szerveztek-e a tévéseknek, rádiósoknak?
– Természetesen, a Duna Tévé azzal kezdte, de azóta is rendszeresen szerveznek szakmai képzéseket, sőt mesterkurzusokat. 1994-ben kerestek meg először, amikor beindult a Duna Tévé kísérleti adása. Hatalmas körzetet látogattunk, hozzánk tartozott a Bánság és Hunyad is, Déváig, Petrozsényig. Az 1995-től eltelt húsz év alatt a régióban nincs olyan hely, ahova ne jutottam volna el. Amikor a Szabadság-szobor kihozataláról, újraállításáról forgattunk, a titkosszolgálat nagyon érdeklődött a munkánk iránt, de akkor is, amikor a magyar helytörténeti témákat kezdtük feltárni a kilencvenes évek közepén. A többségi sajtóban nacionalista felhangok jelentek meg velünk kapcsolatban, nagyon idegenkedtek a munkánktól.
Emlékezetes filmek, érdekes emberekről
– Az elmúlt 25 év alatt forgatott-e olyan anyagot, ami a legközelebb áll a szívéhez?
– Rengeteg ilyen filmanyag van. Ez olyan, mintha azt kérdeznék az embertől, hogy a tíz közül melyik gyermekét szereti a legjobban. Lehetőségem volt először forgatni a „Zöld nyílról”, a 48-as ereklyékről a megyei múzeum pincéjében, a Feszty körképről, az 1849-es világosi fegyverletételről, Krenner Miklós erdélyi újságíróról, Spectatorról. Egyébként van legnehezebb, leghumorosabb élményem is a filmezéssel kapcsolatban. Az egyik legforróbb pillanat az volt, amikor olyan nagy titokban hozták ki a Szabadság-szobrot a várból, hogy még a férjem sem szólt róla, aki a Nyugati Jelen újságírója volt. Másik emlékezetes forgatásom az volt, amikor a Szabadság-szobor kihozatala után Orbán Viktor Aradon járt, de nem lehetett vele riportot készíteni. Ezt úgy oldottuk meg, hogy miközben a Szakszervezetek Házában folyt az ünnepi előadás, minket az egyik minorita atya bezárt a Szabadság-szobor elkerített őrzőhelyére. Amikor megérkeztek a vendégek, kigyúltak a fények, kinyílt a vaskapu, mi előbújtunk a szoborelemek mögül, és megszólaltattam Orbán Viktort a Híradó számára.
– Manapság milyen feltételek között dolgozik a Duna Tévé aradi stúdiója?
– 20 év után Király András jelenlegi államtitkár, valamint Bognár Levente alpolgármester úr közbenjárására sikerült kapnunk egy helyiséget, ahol jól működő tévéstúdiót sikerült berendeznünk. Addig otthonról dolgoztunk, naponta rohangáltam a kazettákkal a vasútállomásra vagy a buszpályaudvarra, hogy szórványéletünk is jelen legyen a Duna és MTV adásaiban. Közel egy évtizedig az MTV Szegedi Körzeti Stúdiójának voltam a romániai tudósítója. Már a kezdettektől együttműködtünk a bukaresti magyar tévéadással is.
Szakmai tevékenységem szorosan összefüggött az első aradi magyar diáklap, a Kópé szerkesztésével, amit közel 2000 példányban, Arad megyén kívül Bihar, Kolozs, Hunyad Maros és Temes megyékben is terjesztettünk. Rendkívül népszerű volt, mivel maguk a diákok írták, én csupán irányítottam őket. Innen nőtte ki magát Székely Csaba neves erdélyi drámaíró és Katona Mihály is. A diáklap műhelye a 12-es Számú Általános Iskola volt, a szerkesztéséhez a férjemtől nagyon sok hasznos tanácsot kaptam. Ezen kívül a helytörténeti ismereteivel rengeteget segítette tévés munkámat, de a Kisiratoson szervezett médiatáborokat is. Azokat azzal a céllal szerveztem, hogy a szórványban felkutassuk a tehetséges diákokat, akik utánpótlást képezhetnek majd a helyi magyar sajtó számára. A táborozásokon a média minden formájának a témakörében előadásokat szerveztünk, majd a táborozások végén Firka címmel lapot is kiadtunk, illetve rádió, valamint tévéadást szerkesztettünk. E kezdeményezéseket a MÚRE rendszeresen támogatta, ezért is kaptuk a Nívódíjat a Szabadság-szobor-filmünk elkészítésekor. Évekig jelen voltunk a tévések kassai filmfesztiválján, illetve más külföldi tévés seregszemléken, ahol egyik kisfilmünk szintén díjat nyert.
– Vannak-e jövőbeli tervei?
– Mivel az elmúlt 15 év alatt a tévés munka teljesen átalakult, egy könyv formájában szeretném megörökíteni a kezdeti időszak eseményeit, emlékeit. Azért, hogy megmaradjon a kollektív emlékezetben az aradi elektronikus sajtó hőskora. Ugyanakkor egy-két filmálmom is van, amihez már megvannak a szakemberek, csak az anyagiak hiányoznak. Abban reménykedem, egyszer az anyagiak is összejönnek.
– Sok sikert hozzá, köszönöm a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Nem lesz felvonulás, megemlékezni azonban lehet
Nem lesz ugyan szervezett felvonulás és megemlékezés március 10-én, a Székely Nemzeti Tanács viszont továbbra is fenntartja: személyenként bárki leróhatja tiszteletét a székely szabadság hősei előtt a marosvásárhelyi Postaréten.
Mint ismeretes, Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere nem hagyta jóvá a tiltakozó felvonulást, csupán a megemlékezést, és ennek apropóján jelentette ki Izsák Balázs: nem kívánnak a hatóságok partnerei lenni a súlyos jogtiprás leplezésében azzal, hogy megtartják a megemlékezést, a tiltakozó megmozdulást pedig nem, hiszen ezzel azt a látszatot keltenék, hogy elfogadják a polgármester álláspontját, illetve hogy a gyülekezési jog nem sérült, hisz a hagyományos megemlékezést idén is megtarthatták.
Mindettől függetlenül mindenkinek joga és lehetősége van megemlékezni március 10-én – hangsúlyozta a Székelyhonnak Thamó Csaba, az SZNT udvarhelyszéki szervezetének elnöke –, így az érdeklődők egy szál virággal, gyertyagyújtással róhatják le tiszteletüket a székely vértanúk emlékművénél. Idén azonban nem indulnak autóbuszok a marosvásárhelyi Postarétre – tette hozzá Thamó.
A Székely Szabadság Napján tervezett felvonulásra egyébként már tavaly sem adott engedély a marosvásárhelyi városvezetőség, akkor a részvevők a forgalmi szabályok betartásával, a járdán vonultak a székely vértanúk emlékművétől a főtérre, ahol egy tíztagú küldöttség benyújtotta a demonstráción elfogadott petíciót a prefektusi hivatalnak. Tavaly Udvarhelyről öt, míg a környező településekről további öt autóbusz indult a megemlékezésre, az SZNT becslései szerint pedig – a személyautóval érkezőkkel együtt – Udvarhelyszékről több százan vettek részt az eseményen.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro

Izsák Balázs nyílt levele Klaus Iohannisnak, Románia elnökének
Tisztelt Elnök Úr!
Ön a napokban, Berlinben azt nyilatkozta, hogy nem jelent fenyegetést Románia számára, hogy Magyarország kiemelt figyelmet szentel a határon túli magyaroknak, illetve azt, hogy Romániában nincs magyar-kérdés. Örömmel állapítom meg, hogy mindkét kérdésben teljes mértékben egyetértünk. Magyarország kormányának alkotmányos felelősségvállalása a határain túli – ezen belül a romániai – nemzetrészek iránt valóban nem jelent semmiféle veszélyt Románia számára, és összhangban van a két ország között megkötött államközi szerződéssel. Az is egyértelmű, hogy a romániai magyarok az ország törvénytisztelő polgárai, akik Románia fejlődésében és demokratizálódásában érdekeltek, nem jelentenek fenyegetést, amint az Önt kérdező újságíró rossz szándékkal sugallta.
Ugyanakkor hadd állapítsam meg sajnálattal, hogy mindez fordítva nem igaz, ugyanis a román hatóságok egyes intézkedései veszélyt jelentenek a romániai magyar nemzeti közösség számára. Napi rendszerességgel jelennek meg hírek arról, hogy az állam különböző intézményei és hivatalnokai miképpen sértik meg magyar nemzetiségű állampolgárok jogait, megsértve egyben az állam törvényeit és alapvető emberi jogokat. Hosszan sorolhatnánk az ilyen eseteket (gondoljunk csak a székely jelképek elleni véget nem érő hadjáratra), de engedje meg, hogy most ezek közül két aktuálisat emeljek ki, már csak azért is, mert ezek összefüggésben vannak az ország közigazgatási átszervezésével, melynek témájában Ön nemrég jelentette ki, – nagyon helyesen – hogy ennek vitáját újra kell kezdeni, elvekre és nem politikai számításokra alapozva.
Mint bizonyára tudja, Székelyföld közel ötven önkormányzata fogadott el ezzel kapcsolatban olyan beadványt, amely megfelel az Ön által említett kritériumoknak. Ennek ellenére a kormánymegbízottak mondvacsinált okokra hivatkozva sorra támadták meg ezeket, s a törvényszékek – jogállamban elfogadhatatlan módon – kormányzati nyomásnak engedve, rendre jogsértő döntéseket hoztak. Ez nyilvánvalóan egy olyan helyzet, amikor az állampolgárok egy közössége és az állam között konfliktus van. Indokoltnak tartjuk, hogy alkotmányos jogkörével élve, ebben a helyzetben Ön közvetítőként lépjen fel. Meggyőződésünk, hogy az önkormányzatok képviselői örömmel tájékoztatják Önt az álláspontjukról, amennyiben erre nekik lehetőséget biztosít. Az is köztudott, hogy a Székely Nemzeti Tanács sem tartja elfogadhatónak a közigazgatási átszervezésre vonatkozó kormányzati terveket, ezt számos esetben és változatos módon nyilvánvalóvá tettük. Ezt a cél szolgálta volna a március tizedikére tervezett tiltakozó felvonulás és nagygyűlés Marosvásárhelyen. Sajnálattal állapítjuk meg, hogy helyesen mértük fel a hatóságok várható reakcióját, és indokolt volt már a tüntetés bejelentése előtt Önhöz fordulnunk, kérve a közbenjárását azért, hogy alkotmányos jogunkkal élni tudjunk. Csalódottsággal tapasztaltuk, hogy Ön néma maradt még azt követően is, hogy Marosvásárhely polgármestere a rendezvényünket jogsértő módon betiltotta.
Nyilvánvaló, hogy a román állam súlyos demokráciahiányára utal annak elutasítása, hogy az 50 székelyföldi önkormányzat kérését demokratikusan, közvitával kezeljék, de erre utalnak az alkotmányos jogok korlátai, amelyeket Székelyföld lakói elszenvednek. Ebben a helyzetben tekintjük szükségesnek az Ön beavatkozását. Visszatérve az Ön berlini nyilatkozatára, valóban „nincs Romániában magyar kérdés”. Ám a Székelyföld ügyében megmutatkozó demokráciahiány révén Románia azt kockáztatja, hogy ő maga teremtsen magyar-kérdést, minden külső beavatkozás nélkül. Tisztelt Elnök Úr!
Székelyföld lakóinak döntő többsége szavazott Önre tavaly, bízva abban, hogy Ön a demokrácia alapértékeit tisztelő, a társadalmi béke ügyét fontosnak tartó elnöke lesz az országnak. Bízva abban, hogy Románia valóban a jól végzett munka országa lesz, s nem csak földrajzi értelemben európai, de letéteményese is egyben az európai országok közös alkotmányos örökségének. Kérjük ismételten, hogy emelje fel szavát a jogsértések ellen, és álljon ki az alapvető emberi jogok tiszteletben tartásáért. Ez nem csak Székelyföld, de az egész ország érdeke is.
Izsák Balázs
a Székely Nemzeti Tanács elnöke

Erdély.ma

Kelemen Hunor és a székely szabadság napja
Mondhatta volna azt, hogy felháborítónak tartja az intézkedést. Leszögezhette volna: elfogadhatatlan, hogy huszonöt évvel a rendszerváltozás után Romániában semmibe vegyék a gyülekezési jogot, lábbal tiporják a véleménynyilvánítás szabadságát.
Kilátásba helyezhette volna: felszólalnak az ügyben a parlamentben, szóvá teszik azt az államfővel folytatott rendszeres konzultáción. Európai parlamenti képviselőik révén ismertetik a helyzetet az Európai Néppártban, világgá kürtölik azt az Európai Parlamentben, szövetségeseket keresnek a kisebbségek ernyőszervezetében, a FUEN-ben. Érvelhetett volna azzal, hogy ezúttal nem kisebbségi kérdésről van szó, mely iránt, jól tudjuk, Európa igencsak közömbös, de alapvető demokratikus jogok sérülnek, s tapasztalhattuk, a demokrácia, a jogállamiság kérdésére már felkapják fejüket az unióban. A legerősebb magyar érdek-képviseleti szövetség vezetőjeként Kelemen Hunornak kötelessége lett volna mindezeket elmondani pénteken Sepsiszentgyörgyön, amikor arról faggatta a sajtó, mi a véleménye a március 10-ére Marosvásárhelyre tervezett tiltakozó felvonulás betiltásáról.
De az RMDSZ elnöke nem ezt mondta. Talán mert szégyellte, hogy a megalkuvásokkal terhes kis lépések politikája nyomán huszonöt év jogérvényesítési küzdelem után oda jutottunk, hogy immár tiltakoznunk sem szabad?
Kelemen Hunor hebegett-habogott, hogy ő nem is tudja, nem ismeri a döntés okait, nem konzultált Izsák Balázzsal, különben is, az ő dolguk, no meg a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalé. Miért is érdekelné az RMDSZ elnökét egy autonómiatüntetés? Mi köze volna egy békés, demokratikus tiltakozó megmozdulás önkényes, hazug érveken alapuló tiltásához a kampányidőszakban folyton az erős képviselet fontosságáról prédikáló szövetség vezetőjének? – kérdezhetnénk keserűen. Azon pedig meg sem lepődünk, hogy Kelemen Hunor már-már büszkén pontosította újságírói kérdésre: számos gondja van a magyarságnak, sok mindenről tárgyalnak is Klaus Johannis államfővel – de az autonómiáról, arról nem.
Minek is? Hisz így is minden megyei szervezet egyhangúlag támogatja újabb elnöki mandátumra a szövetség élén. Köztük a magukat autonomistáknak valló háromszékiek is.
Farcádi Botond

Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A magyarkérdés
Angela Merkel német kancellárral közösen tartott sajtótájékoztatóján Klaus Johannis romániai államfő sommás megjegyzéssel zárta a gondolatsort: magyar részről valóban nagy az érdeklődés a határon túli kisebbségek iránt. Ezt azonban nem érzik fenyegetettségnek, hiszen tárgyalnak a kisebbség politikai képviseletével – mondta, majd leszögezte, hogy Romániában nincs magyarkérdés.
Igazat kell adnunk neki, ha a közhivatalok biztos fizetést ígérő személyzetére gondolunk. Pénzügyi intézményekben, kórházakban, az igazságszolgáltatásban, a közigazgatásban, a vasútnál, a szolgáltatóknál stb. vegyes lakosságú településeken nagyítóval kell keresni a magyar alkalmazottakat. Az átkosban elkezdett kiszorításunk sikeresen folytatódott, s kisebbségi fiataljainknak ezeken a munkahelyeken nem vagy alig terem babér.
Van viszont magyarkérdés, ha az erdélyi magyarság önrendelkezése jön szóba. Politikusok, sajtósok szájából ilyenkor bugyogni kezd a gyűlöletbeszéd, ami alól a liberális párt képviselői sem jelentettek kivételt. Az államfőnek viszont tudnia kell, hogy az Európában jól működő kisebbségi autonómiák kivívásában éppen a tiroli németek járnak az élen. Olaszország német többségű régiójában minden olyan kérdést példásan megoldottak, amit az erdélyi magyarok szájából az ördög művének tartanak. És nagyon is van magyarkérdés, amikor a megyei kormányhivatalok vezetői betiltják nemzeti, székely szimbólumok használatát, s táblabírák rendelik el az eltüntetésüket. Holott szinte zászlóerdőben élünk.
Torda központjában például akkorát állítottak, hogy tömegszerencsétlenséget okozna, ha egy vihar kidöntené, Kolozsváron pedig négy ágon lobognak minden villanyoszlopon.
De méginkább van magyarkérdés, amikor Sepsiszentgyörgyön visszaállamosítják a református egyház volt iskoláját, az ortodoxoknak pedig tálcán kínálják az állami pénzből épített szállodákat, hajdanán a vásárhelyi Park Szállót is ők kapták jutalomképpen. Igenis van magyarkérdés, amikor betiltják ünnepi rendezvényeinket, felvonulásainkat, egyes köztisztviselők pedig csúfot űzhetnek a nem többségi ügyintézővel. És hogyne lenne magyarkérdés, ha arra gondolunk, hogy az igazság(?)szolgáltatást nemzetiszín szerint csűrik-csavarják, s a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusára nem kötelező a törvény. Ahogy a kormányfő és miniszterei jelenlétében aláírt egyezség is hazug porhintés volt csupán. Az egyetem többségi vezetőinek pedig joguk van már- már diabolikusan kieszelt forgatókönyvet írni a magyar karok önállósulása ellen. Valójában már ez sem magyarkérdés. A többségében magyarok lakta közösségek szétszakítását kilátásba helyező régiósítás viszont mindenképpen az. Az erdélyi magyarság naiv jóhiszeműséggel és várakozással szavazott Klaus Johannisra. Kétségtelen, hogy a román szavazók voksa volt a döntő, tehát a többség vágyainak, céljainak a teljesítése az első. De nem kellene elfelejteni, hogy az ő nyugalmuk garanciája a mi – nemzetközi, európai normák szerint rendezett – békességünk. Egyébként ki tudja, meddig mélyül, fertőződik, s milyen következményekkel jár a szőnyeg alá söpört romániai magyarkérdés.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Erdélyi ritkaság jelent meg a régi-új kiadónál
A közelmúltban megszűnt Mentor Kiadó utolsó, egyben a frissen alakult Mentor Könyvek Kiadó első kötetét mutatták be Marosvásárhelyen a Bernády Házban.
Káli Király István, a régi kiadó vezetője a hétvégi könyvbemutatón elmondta, a nemrég megszűnt Mentor jogutódjaként működik a szeptember 1-től bejegyzett Mentor Könyvek Kiadó, amely a korábban benyújtott, előkészített kéziratokat gondozza, és azoknak a szellemi műhelyeknek a működtetéséhez biztosít teret, amelyek 23 éven át a Mentor köré csoportosultak.
„Szerkesztőként, a kiadó munkatársaként dolgozom továbbra is, de nem vállalom a cég igazgatását, belefáradtam az adminisztrációs munkába” – tette hozzá Káli Király István. A régi kiadó vezetője február elején úgy fogalmazott, a Mentor vásárhelyi könyvesboltja bezár, így a kiadóból az eddig felmutatott érték és néhány örökérvényű kiadvány marad fenn.
A Mentor Könyvek Kiadónál elsőként az Erdélyi ritkaságok sorozatban jelent meg a Marosvásárhelyi krónikás füzetek című kötet, amelyet Sebestyén Mihály történész rendezett sajtó alá, és látott el jegyzetekkel. A krónikás füzeteket 1936-1940 között Fodor István szerkesztette, aki Komáromból került postatisztviselőként Marosvásárhelyre. A krónikás füzetekből 40 szám látott napvilágot, mintegy 29 füzet.
Sebestyén Mihály elmondta, nagy példányszámban jelentek meg annak idején ezek az olcsó kiadású füzetek, amelyek iránt napjainkban is nagy az érdeklődés. Magánszemélyek gyűjteményében, valamint a Teleki Tékában találhatóak a kiadványok, de a sorozat sehol sem teljes, ezért több helyről kellett összegyűjtenie a füzeteket, hogy kötetbe szerkessze azokat.
A teljes sorozatot kétkötetesre tervezte a szerkesztő, a most megjelent és bemutatott első kötet többek közt Marosvásárhely 1360-1659, illetve 1660-1770 közötti okleveleinek kivonatát közli. Szerepel benne az a 1705. április 5-ei dokumentum, amelyben az olvasható, hogy II. Rákóczi Ferencet erdélyi fejedelemmé iktatják Marosvásárhelyen.
A kiadvány azokat a személyiségeket is ismerteti, akik fontos szerepet töltöttek be a város társadalmi és kulturális életében a 18-19-ik században. Nem hiányzik a kötetből az úgynevezett történelmi arcképcsarnok sem, felsorolja a hadvezéreket, politikusokat, egyházfőket és irodalmi nagyságokat, a székely vértanúkat. A kötet fontos támpont Marosvásárhely történetének kutatásához – mondta a szerkesztő, akivel Káli Király István kiadóigazgató beszélgetett.
Antal Erika

Krónika (Kolozsvár)

Használható az anyanyelv a börtönben
A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat súlyos, emberi jogokat sértő visszaéléseket észlelt a romániai büntetés-végrehajtás területén, állításaik szerint több hazai börtönben nem biztosított az anyanyelvhasználat, nem igényelhető anyanyelvű oktatás vagy pszichológusi segítség. A csíkszeredai börtönben viszont biztosított az anyanyelv használata – tájékoztatott az intézmény igazgatója.
A jogvédelmi szolgálat szerint az országban több olyan börtön is működik, ahol a fogvatartottak több, mint 20 százaléka magyar anyanyelvű (például Csíkszereda, Feketehalom, Marosvásárhely stb.). „Ezekben az intézményekben mégsem lehet használni sem szóban, sem írásban a magyar nyelvet, nem lehet magyar nyelvű rádió és televíziós adáshoz hozzáférni, magyar nyelven tanárt és pszichológust igényelni” – írja a szervezet legutóbbi hírlevele. A jogvédelmi szolgálatnak arról is tudomása van, hogy a magyar nyelvhasználat miatt kialakuló konfliktusoktól, a többség haragjától az illető személyt nem védik meg kellően a hatóságok.
„A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat Háromszéki Szervezetét egy elítélt kereste meg, aki azelőtt már minden európai és romániai, börtönökkel foglalkozó bizottsághoz fordult jogai érvényesítése végett, de mindig visszakerült az ügye a börtönhöz belső kivizsgálásra” – tájékoztatott kérdésünkre Zsigmond József asszisztens. A szervezet munkatársa a helyszínen ellenőrizte az esetet, és megállapította, a sérelmek helytállók. „Ez Feketehalmon történt, de nincs ez másként sehol az országban” – állítja.
A csíkszeredai börtönben viszont az anyanyelvhasználat joga biztosított – közölte érdeklődésünkre Ioan Blaga, az intézmény igazgatója. „Itt a fogvatartottaknak van lehetőségük használni a magyar nyelvet. Nem utasítunk el egy kérést sem csak abból az okból, hogy magyar nyelven fogalmazták meg, sőt a meghallgatások során a fogvatartottak sok esetben magyar nyelven fejezik ki magukat” – tájékoztatott Blaga, aki hivatalos átiratban válaszolt kérdéseinkre. A büntetés-végrehajtási intézet alkalmazottainak mintegy fele legalább alapfokon ismeri a magyar nyelvet – tudtuk meg.
Az elítéltek celláiban a büntetés-végrehajtást szabályozó fontosabb törvények magyar nyelvű fordításai is rendelkezésre állnak, ugyanakkor a börtön könyvtárából lehet kölcsönözni magyar nyelvű könyveket. Magyar nyelvű tévéműsorok nézhetők, amelyek a városban szolgáltatást nyújtó egyik kábeltévés cég alapcsomagjában szerepelnek. A 2014–15-ös tanévben is indult magyar tannyelvű oktatás a börtönben, a Petőfi Sándor Általános Iskola keretében, az 1–4. osztályban 11 elítélt tanul, emellett még 17-en az 5–8. osztályos oktatás résztvevői – derült ki a tájékoztatóból.
Az igazgató közölte, jelenleg a börtön mindkét pszichológusi állása betöltetlen, ezeket igyekeznek betölteni, de ebben az esetben is a közintézményekre vonatkozó jogszabályok szerint kell eljárniuk. Bár a 2000 és 2012 között működött római katolikus börtönlelkészi állás megszűnt, az igazgató szerint a római katolikus és a református egyház képviselői időközönként lelkészi szolgálatot végeznek az intézményben.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

Székely szabadság napja – Megbüntetik a „felbujtókat"
A marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnak alárendelt rendőrség vezetője szerint „bűnvádi eljárás indul a felbujtók ellen", ha március 10-én, a székely vértanúk kivégzésének évfordulóján tömeg gyűlik össze a vértanúk emlékművénél.
Valentin Bretfelean ezt az MTI kérdésére mondta el azt követően, hogy kedden újabb megemlékezési kérelmet utasított el a polgármesteri hivatal illetékes bizottsága. Az Agerpres hírügynökség szerint a kérelmet „Székely gárdához" köthető személyek nyújtották be, akik azonban nem jelentek meg, és nem is képviseltették magukat a bizottság ülésén, így nem lehetett velük a rendezvény részleteiről tárgyalni.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) múlt héten jelentette be, hogy a polgármester tiltását követően nem tart tömegdemonstrációt a Székely szabadság napján Marosvásárhelyen, de arra figyelmeztetett, hogy mindenkinek jogában áll egy szál virággal és gyertyával egyénileg leróni kegyeletét az emlékműnél.
„Büntetőjogi eljárásra számíthatnak a felbujtók. Tudjuk, hogy kik azok, akik a törvények megszegésére biztatják az embereket, tudjuk, mi jelenik meg az újságokban és a közösségi portálokon" – jelentette ki a rendőrfőnök. Arra a felvetésre, hogy még a Ceausescu-diktatúra idején is büntetlenül lehetett virágot vinni az emlékműhöz, Valentin Bretfelean kijelentette, „egy dolog, hogy az emberek maguktól odamennek, és más dolog, hogy valaki odahívja őket egy bizonyos időpontra". A marosvásárhelyi helyi rendőrség főnöke egyértelműnek tartja, hogy az esetleges március 10-i marosvásárhelyi tömeges megemlékezést felbujtók szerveznék.
A Székely szabadság napja elnevezésű rendezvényen az SZNT az 1852-ben felgöngyölített Habsburg-ellenes székely szervezkedés 1854. március 10-én kivégzett három vezetőjének – Török Jánosnak, Gálfi Mihálynak és Horváth Károlynak – marosvásárhelyi emlékoszlopánál szervez 2004 óta megemlékezést. A 2013-as és 2014-es rendezvény felvonulással és a romániai régiók kialakítására vonatkozó romániai kormányzati elképzelések elleni tiltakozással végződött. A szervezők becslése szerint mind a 2013-as, mind a polgármester által betiltott 2014-es felvonuláson tízezrek vettek részt.
Az idei Székely szabadság napján az SZNT Gyergyószentmiklóson és Sepsiszentgyörgyön tart tiltakozó megmozdulásokat.
MTI

Erdély.ma