Vitéz Mihály, a kalandvágyó karrierista
Székely Csaba Vitéz Mihály című komikus történelmi drámáját, a Weöres Sándor születésének centenáriuma alkalmából kiírt drámapályázat fődíjas alkotásának ősbemutatóját tartja pénteken este a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulata – közölte az MTI-vel szerdán a teátrum vezetése.
A Weöres Sándor centenáriumi drámapályázat kiírása szerint a pályaműveknek a költő Testamentum című írásának szellemében kellett megszületnie. A pályázatra 2013-ban 174 jeligés mű érkezett be, az előválogatás után nyolc közül választotta ki a legjobbat a zsűri.
A Vitéz Mihály címszereplője a legismertebb román nemzeti hős, majd minden romániai városban áll szobra. A történet szerint a karizmatikus Mihály vajda a 16–17. század fordulóján egymás ellen fordítja a székelyeket és a magyarokat és elfoglalja Erdély trónját.
Székely Csaba Marosvásárhelyen született 1981-ben, elismert drámaíró, aki elnyerte a BBC rádiójáték-pályázatán a legjobb európai drámának járó díjat, megkapta a Vilmos-díjat, Szép Ernő-jutalomban és Látó-nívódíjban részesült.
Első helyen végzett az Örkény István Színház drámapályázatán, Bányavakság című darabjáért odaítélték neki a Színikritikusok díját is. Az író egy korábbi nyilatkozatában úgy fogalmazott: a megírásnál a történelmi eseményeknél jobban érdekelte Mihály személye, az a folyamat, ahogyan az ismeretlen kereskedő olyan ügyes manipulátorrá válik, hogy népeket fordít egymás ellen.
„Felfedeztem Mihályban a kalandvágyó karrieristát, akiben tisztesség és álnokság jól megfér egymás mellett, akinek az élet egyszerre mulatság és taktika, aki ritkán mond igazat, a hazugságait viszont komolyan gondolja, aki attól fogva, hogy ráérez a hatalom ízére, megállíthatatlanul tör előre. Egyszóval megláttam benne a mai politikust” – mondta.
A Vitéz Mihály címszerepében Bajomi Nagy Györgyöt láthatja a közönség, a darabot Béres Attila rendezte, a díszleteket Horesnyi Balázs, a jelmezeket Pillinyi Márta tervezte.
Krónika (Kolozsvár)

A Székely Szabadság napja az egy és oszthatatlan Székelyföld jegyében!
A Székely Nemzeti Tanács az elmúlt évek során a székely autonómiaküzdelem iránymutató kulcsszavaivá tette Jókai Mór szavait: „törvényes, szabad és független, nemzeti állás”. A székely vértanúk marosvásárhelyi emlékoszlopát pedig, amelyre felvésték e szavakat, a küzdelem egyik jelképévé. Ezeknek a nemzedékek emlékezetében megőrzött szavaknak a jegyében gyűlünk össze az idén is a Székely Szabadság Napján 16 órakor, a marosvásárhelyi Postaréten, hogy megemlékezzünk a székely vértanúk áldozatvállalásáról, és egyben felemeljük szavunkat az önálló, egységes Székelyföldért, a jogainkat szavatoló intézményrendszerért, a területi autonómiáért. Az elmúlt évek során a Székely Nemzeti Tanács számos megmozdulást szervezett, amelyeken Székelyföld lakói kifejezték akaratukat, hogy egy egységes, különálló közigazgatási egységhez akarnak tartozni, amely viselje a Székelyföld nevet, amelyen belül az állam nyelve mellett legyen hivatalos nyelv a magyar nyelv is, és amely kapjon többletjogokat saját ügyeinek intézésére. Kérésünket számos nemzetközi fórumhoz eljuttattuk, legkevésbé megértő azonban éppen Románia kormánya volt a kinyilvánított akarat iránt. Nyilvánvalóvá tette, hogy nem mondott le arról, hogy a székely székeket végleg eltörölje, Székelyföldet az ország kötelezettségvállalásaival ellentétben egy román többségű régióba olvassza, megteremtve ezzel az erőszakos asszimiláció területi-intézményi kereteit. Ugyanakkor örömmel állapítjuk meg, egyre több román nemzetiségű honfitársunk juttatja kifejezésre együttérzését a székelyek ügyével, mi pedig arra törekszünk, hogy minél többen értsék meg közülük, hogy Székelyföld autonómiáját nem lehet, nem szabad román-magyar ellentét tárgyává tenni, hiszen az a régió minden lakójának érdekeit szolgálja, de egyben a demokrácia elmélyítését is jelenti, egy hosszú távú békés megoldását a székelyek ügyének. Ennek megfelelően várjuk tisztelettel és szeretettel román honfitársainkat a Székely Szabadság napján. Közös fellépésünk segíthet megértetni a kormánnyal és az egész világgal, hogy Székelyföld minden lakója békében, párbeszéddel akarja elérni közös célunkat, az autonóm Székelyföld megteremtését.
Legyünk a tavalyinál, tavalyelőttinél is többen 2015. március 10.-én 16 órakor Marosvásárhelyen, a Székely Vértanúk emlékművénél, hogy megértse a világ, békés szándékkal, jogkövető módon, de rendíthetetlen akarattal ragaszkodunk a Székely Nemzeti Tanács által megfogalmazott célhoz: Székelyföld területi autonómiájához.
Egyben felkérjük az erdélyi magyarság szervezeteit, történelmi magyar egyházainkat, népszerűsítsék az eseményt, csatlakozzanak a mozgósításhoz, alakítsunk ki a Székelyek Nagy Menetelésekor tapasztalt példás egységet a közös cél érdekében.
Az elmúlt években a marosvásárhelyi tüntetéssel egy időben mozdultak meg Bécs, Belgrád, Budapest, Brüsszel, Hága, Cleveland, Helsinki, Isztambul, London, Los Angeles, München, New York, Ottawa, Stockholm, Párizs, Pozsony, Prága, Stuttgart, Torontó, Zürich utcáin mindazok, akik a székelyekkel szolidaritást vállaltak. Kérjük ezúton is a világ magyarságát, minden egyes magyar, vagy székely közösséget, hogy szervezzék meg a marosvásárhelyivel egy időben a Székely Szabadság napját, békés hangvételű, jogkövetelő szolidaritási nyilatkozataikat juttassák el az adott országok román nagykövetségeikhez, és egyben tájékoztassák saját országuk külügyminisztériumát a tüntetés okairól.
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma

Eljött a cselekvés ideje
Már többször is elhangzott a figyelmeztetés – hatását tekintve azonban úgy tűnik, még mindig nem elégszer –, hogy Erdélynek Romániához való csatolása óta központilag kitervelt és irányított hadművelet folyik ellenünk.
Az is nyilvánvaló, hogy a minket érintő jogtalan intézkedések és megnyilvánulások hátterében egy jól meghatározott szándék, az ország magyaroktól történő megtisztítása áll. Célkitűzésük elérése érdekében pedig a beolvasztás és elüldözés taktikáját alkalmazzák, ránk nézve már középtávon végzetes következményekkel járó hatásfokkal, hiszen még a meghamisított román statisztikai adatok is a magyarság létszámának félmilliós csökkenését tanúsítják az elmúlt 25 év alatt. Itt az ideje tehát, hogy magunk további áltatása helyett, szembesüljünk a kegyetlen valósággal, és döbbenjünk rá, hogy fél évszázad alatt véglegesen eltűnünk őseink földjéről, ha ez így folytatódik.
Éppen ezért, ebben az összefüggésben kell tekinteni az utóbbi hetek magyarellenes megnyilvánulásaira is, a román média és sajtó egy részének minket gyalázó, s ellenünk uszító tevékenységétől kezdve, a himnuszunkat és lobogónkat ért újabb támadásokon át, a Székely Szabadság Napján Marosvásárhelyre tervezett felvonulás betiltásáig.
Ki kell mondani, és ezáltal világossá kell tenni minden honfitársunk számára, akinek kebelében még magyar szív dobog, hogy ebben a számunkra tragikus helyzetben nem engedhetjük meg magunknak továbbra is a hallgatás bűnét és a gyávaság vétkét, mert ezzel öngyilkosságot követünk el. És ne feledjük, a saját életüket eldobókról még az Isten is elfordítja a fejét, s eltaszítja magától őket. Ugyanakkor tudatosítani kell, hogy egy ilyen kiforratlan és törékeny demokráciában – ha egyáltalán annak lehet nevezni –, mint a romániai, a társadalom és ezen belül a magyar közösség csak annyi joggal rendelkezik, amennyit így vagy úgy kiharcol magának, és ha erre mi nem vagyunk képesek, akkor megérdemeljük a nekünk szánt sorsot! A jogtalan, és ráadásul minden törvényes alapot nélkülöző tiltásra pedig tömeges jelenléttel és a főtérre történő vonulással kell válaszolni. Itt és most ugyanis a meghátrálás egyenértékű a nemzet ellen elkövetett árulással!
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Dorin Florea: Ha március 10-én mégis lesz felvonulás, az törvénytelen lesz!
Már nem használom a "Marosvásárhely nem a konfliktusok, hanem a harmónia városa" szlogent, de elfogadhatatlannak tartom az etnikai provokációkat, feszültségkeltést a városban – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere a székely szabadság napjára, március 10-re tervezett ünnepség kapcsán. A városvezető továbbra sem engedélyezi, hogy a Székely Nemzeti Tanács rendezvényének résztvevői a prefektúra épülete elé vonuljanak, közölte, megtagadná mind a románoktól, mind a cigányoktól, ha ilyen kéréssel fordulnának az önkormányzathoz.
Dorin Florea hangsúlyozta, felajánlotta a március 10-i rendezvények szervezőinek, "akiknek egyébként joguk van megemlékezést tartani", a Mihai Eminescu Ifjúsági Házat, ahol sor kerülhetne a kulturális műsorra. Ugyanakkor azt is javasolta, hogy ha tiltakozó beadványt szeretnének átadni a megye főispánjának, egy tíz főből álló küldöttség tegye ezt meg, nincs szükség arra, hogy tömegek vonuljanak a prefektúra elé. "Felvonulást nem engedélyezek sem magyaroknak, sem románoknak, sem cigányoknak. Nincs szükségünk provokációkra. Én sem megyek tüntetni Sepsiszentgyörgyre, még amiatt sem, ahogy a nagyapám szülőfalujával bánik a Kovászna megyei önkormányzat: elnyomó, megalázó módon" – jelentette ki a polgármester, aki újságírói kérdésre, miszerint ha mégis felvonul a tömeg, mi történik, közölte: "Felvonulás nem lesz. Ha pedig mégis, akkor az törvénytelen lesz, és ez esetben értesíteni fogom az illetékes hatóságokat".
Drónról filmeznék az "ingatlanhelyzetet"
A polgármester a továbbiakban áttért a legutóbbi tanácsülésen elfogadott költségvetésre. Sajnálatát fejezte ki, hogy a PSD-frakció nem szavazta meg a büdzsét, hogy Sabau Pop Aurelian Olimpiu PSD-s képviselő arra hivatkozott, hogy a polgármester nem úgy költötte el tavaly a pénzt, ahogy azt a képviselőtestület jóváhagyta. "Sajnálom, hogy Sabau Pop Aurelian Olimpiu nem a város érdekeit helyezi előbbre, hanem a pártja érdekeit" – tette hozzá Florea. A polgármester ismertette a város jövőjére vonatkozó fejlesztési terveit, az önkormányzatnak a nagy projektjeit.
A legfontosabbnak azt tartja, hogy Marosvásárhely elszigeteltségét meg kell szüntetni, és ez csak megfelelő közlekedési infrastruktúra kiépítésével valósítható meg. Elsősorban a gyorsvasút kiépítése fontos a főbb vasúti csomópontok irányába. A Szászrégen–Nyárádtő–Székelykocsárd útvonalat említette, hangsúlyozva, ezt támogatja, mert egy létező vasútvonal felújítása könnyebb, mint Segesvár felé, a "dombokon át" építeni vasutat. A közszolgáltatási infrastruktúra kapcsán közölte, hogy célja Marosvásárhelyt az ország ötödik legjelentősebb városává tenni, hiszen ha ez sikerül, jobb eséllyel pályázhat uniós, illetve kormányalapokra. A közlekedési terv, az alternatív energiaforrásokra vonatkozó tanulmány, a hulladékgazdálkodás jelent még prioritást, ami pedig a sport- és turisztikai stratégiát illeti, kijelentette: Marosvásárhely regionális sportközponttá kell váljon. A polgármester bejelentette, sürgősen új általános városrendezési tervet (PUG) kell készíteni, de összehangoltan a peremközségekkel, különös figyelmet fordítva az elhagyott, a spekulatív céllal parlagon tartott ingatlanokra. "Vásárolunk egy drónt, hogy légi felvételeket készíthessünk az ingatlanhelyzetről, hogy ne az alvilág diktálja a városfejlesztési stratégiákat. Megállapítjuk, melyek azok a területek vagy épületek, minisztériumok tulajdonában levő aktívumok, amelyeket spekulatív célból tartanak a tulajdonosaik. Ha szükséges lesz, kisajátítjuk ezeket közérdekű beruházások megvalósítása céljából" – nyilatkozta Dorin Florea.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Kényes magyar-kérdések terítéken
Kovács Péter főtitkár értékelője
Ígéretünkhöz híven, külön írásban közöljük az Aradon tartózkodott Kovács Péter szövetségi főtitkár politikai értékelőjét, amit az Arad megyei RMDSZ Küldöttgyűlésén tartott pénteken este. Amint előrebocsátotta, néhány múltbeli, jelenlegi, illetve jövőbeli kihívást kíván közelebbről megvilágítani.
Tavaly márciusban, a szövetség igen nehéz döntést hozott, amikor a baloldali párttal lépett kormánykoalícióra. Az SZDP-vel 2000–2004. között volt egy igen tartalmas és eredményes parlamenti együttműködés, akkor viszont az RMDSZ nem volt közvetlenül kormányon, nem voltak miniszterei, államtitkárai. Végül is belevágtak, de a koalíció eléggé fogcsikorgatva működött. Őszintén megítélve, ebben az időszakban volt az EP, illetve az államfő választás kampánya, de nemzetiségi, vagyis magyar ügyekben nem igazán tudtak előre lépni, eredményeket felmutatni. Más finanszírozási ügyekben kisebb lépéseket tudtak tenni. Jól szerepeltek az EP-választáson, ahol megőrizték a magyar képviseletet, majd előzménytelenül belefutottak egy olyan államfőválasztásba, ahol nem csak az RMDSZ jelöltje volt az egyedüli magyar jelölt. Az első fordulóban látható volt a belső magyar eredmények közötti különbség, hiszen azt az RMDSZ 86:14 arányban nyerte meg. Tehát úgy igazolódott vissza, hogy az aktív magyar szavazók körében a voksok 86%-át sikerült megszerezni, ami nagyon fontos, az eredményhez minden megyei, illetve helyi szervezet hozzájárult. A második fordulóban viszont nem az volt a meglepetés, hogy a magyarok hány százaléka szavazott Iohannisra, hiszen érezhető volt, tudták, hogy a magyarság 75-80%-a rá fog szavazni. A meglepő az volt, hogy megjelent egy 25-35 év közötti társadalmi réteg, amelyről a politikai pártok és szervezetek nem is tudták, hogy elektori szempontból léteznek. Ez a társadalmi réteg ugyanis közvetlenül 1989 előtt vagy után született, számukra teljesen természetes, hogy köztéren van a Szabadság-szobor, akkor kel át az országhatáron, amikor akar. Természetes, hogy anyanyelvén tanulhat az óvodától az egyetemig, természetesek a kétnyelvű feliratok. Tehát nem érzik, mit veszíthetnek az által, ha elveszítjük a magyar képviseletet az önkormányzatokban vagy a parlamentben. Megjelent tehát egy olyan réteg – és itt a magyarokra fókuszálunk –, amivel valamit kezdeni kell. Az elnökválasztás előtt az RMDSZ kilépett a kormányból és annak ellenére, hogy az elnökválasztás második fordulójában nem arról döntöttünk, ki fog kormányozni Romániában, nem az RMDSZ szerepvállalásáról döntöttünk, annak ellenére, hogy a második fordulóban az RMDSZ mindenkinek a belátására bízta, kire szavaz, a magyarság szavazatai által kinyilvánított vélemény alapján a vezetőség eldöntötte: a következő időszakban a szövetség nem marad a kormányban! A rendszerváltás óta eltelt 25 év alatt először lépett úgy ki a kormányból, hogy azt nem buktatták meg, hanem saját döntésük következtében tették. Hogy jó döntés volt-e vagy nem, azt most nem tudják megmondani, de a 2016-os parlamenti választásokon ki fog derülni. Azzal együtt, hogy az RMDSZ az eltelt 25 évben állandóan a politikai párbeszédre alapozva, vagyis a maguk 6-7%-ához sikerült még szerezni 43-44%-ot az eredményességéhez, decemberben azzal kellett szembesülnie, hogy valakik azt próbálják elhitetni róluk, hogy terrorista szervezet. Bizonyára tudják, hogy Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesternek az SZKT-n elmondott üzenete miatt a Terrorizmus Ellenes Ügyészség elkezdett vizsgálódni, hogy a kijelentése nem hozható-e összhangba a terrorizmussal, az erőszakra történő bujtogatással, ami nagyon veszélyes dolog. Felolvasta a mondatot, ami miatt nem csak Antal Árpádot, hanem az RMDSZ-t is kivizsgálják: „Végül pedig Frunda tanácsos úrnak, Victor Ponta miniszterelnök tanácsos urának szeretném mondani, hogy kérje meg a főnökét, a tanácsoltját, a miniszterelnök urat, hogy utasítsa a helytartóját: ne provokálják az erdélyi magyarokat, mert az, amit Kovászna megye prefektusa tesz, minősíti a miniszterelnök urat is. Ha valakinek nem az az érdeke, hogy a románok és a magyarok Sepsiszentgyörgyön, Háromszéken, Székelyföldön megint ugyanolyan helyzetbe kerüljenek, mint Marosvásárhelyen 1990-ben, akkor egy minimális tiszteletet nyújtsanak az irányunkban.” Tehát ez az a mondat, ami miatt valakinek érdeke volt, hogy az RMDSZ közé betolja a terrorizmus felhőjét.
Koncepciós perek?
Mindenki számára világos, hogy ebből nem lehet egy bárkit is elítélő törvényszéki döntés, de valakinek érdeke, hogy az RMDSZ kapcsán lebegtesse a terrorizmus felhőjét. Nagy Zsolt esetéből kiindulva azonban, semmiben sem lehetünk biztosak, hiszen Nagy Zsolttal kapcsolatban semmiféle közvetlen bizonyíték nincs. Két ember telefonon, angolul arról beszél, hogy majd megkeresik Nagy Zsoltot, akivel ezt és ezt fogják megbeszélni. Semmiféle bizonyíték nincs, hogy a jelzett beszélgetés Nagy Zsolttal megtörtént volna, vagy az, bármilyen törvénytelenséget tett volna. Ugyanakkor a Román Államot 1 lej kár sem érte, hiszen a Posta privatizációját még nem indították el. Tehát egyetlen lej kár, illetve egyetlen lej csúszópénz átadása sincs bizonyítva, közben a Nagy Zsolt védelmében megszólalni óhajtó tanúkat meg sem hallgatta a román igazságszolgáltatás. A vérlázító per 9 éve folyik, ezalatt Nagy Zsolt minden este azzal a tudattal feküdt le, hogy ártatlan, de lehet, mégis bezárják. A következő 4 évben viszont börtönben fekhet le azzal a tudattal, hogy ártatlan. Ugyanakkor olyan társadalmi kivetítése is van, hogy a romániai közvélemény örül annak, hogy végre, még egy politikust elkaptak, mert ugye, a politikusok csalnak, lopnak, gazemberek, akik a polgárok hátán gazdagodtak meg. Európa tapsol a folyamatnak, hogy végre volt minisztereket is elítélnek, ráadásul nagy számban ítélik el a csúnya, gazember politikusokat. Ha viszont megnézzük Nagy Zsolt és Markó Attila esetét, feltehetjük a kérdést: milyen országban élünk? Valakiknek érdeke, hogy magyar embereket RMDSZ-es politikusokat is elítéljenek. Markó Attilát egy olyan ügyben akarják rácsok mögött kivizsgálni, ahol ott sem volt az ominózus kárpótlás ügyében született döntés meghozatalakor, de be akarják zárni egy bizonyos időre, amíg az ügyet kivizsgálják.
Amikor azt mondjuk, hogy be akarnak feketíteni bennünket, a romániai magyar közszolgálati médiában megjelenik egy olyan hír, miszerint az RMDSZ döntéseit Budapesten hozzák. Gondolkozzunk el, kinek az érdeke ilyen híreknek a terjesztése? Meggyőződésem, hogy ezek nem véletlenek, hanem tudatosan irányított dolgok, csak ne kérdezzék meg, hogy ki áll mögöttük? Nem a kormány vagy a miniszterelnök, mert azok túl gyengék ehhez. Nem véletlen, hogy ezek a dolgok ilyen tervszerűen, rövid határidő alatt követik egymást.
Újratervezni a politizálást
Tehát ilyen környezetben élünk, de a legnagyobb kihívás talán a választási törvény lesz, mert ha az nem biztosít arányos képviseletet, vehetjük a kapunkat, kivonulhatunk a politikából. Tehát csak olyan választási törvényt tudunk elfogadni, amely arányos képviseletet biztosít. Ha az RMDSZ 6%-ot ér el a választásokon, az 6-os képviselet is legyen. Ennek a biztosítására van elképzelésünk is: a mandátumok 65%-a egyéni választókerületekben, míg 35%-a egy országos kompenzációs listán találna gazdára. Tehát minden szavazó kétszer pecsételne: egyszer az országos listára, egyszer az egyéni választókerület jelöltjeire. Ugyanakkor támogatjuk egy kisebb parlament létrehozását a mostani katasztrofális állapot helyett, amikor a képviselők száma ahelyett, hogy csökkent volna, 120-szal növekedett. Támogatjuk a 300 fő plusz a kisebbségek képviselőiből álló képviselőház, illetve a 100 fős szenátus alakulását. A szenátusba minden megye 2-2, továbbá minden bukaresti kerület is 2-2 szenátort küldhetne. Az önkormányzati választások tekintetében támogatjuk az egyetlen fordulóban megválasztandó polgármesterek változatát, hiszen ezzel a szórványban is van esélyünk polgármestert választani. A megyei tanácsok elnökeinek a megválasztása lehet a jelenlegi módszer szerint, vagyis, hogy névre szavazzanak, vagy a megyei tanács válassza meg a saját tagjai közül.
Kelemen Hunor szövetségi elnök decemberben jelentette be a politika, célok megváltoztatása nélküli újratervezésének a szükségességét, ezért a kongresszusig azt kell kitaláljuk: tartalmilag mit jelent az újratervezés? Ez azért is szükséges, mert megjelent egy olyan politikai réteg, amely képes egy választás eredményét eldönteni. Nem tudjuk, milyen elvárásaik vannak, mennyire fontos számukra az etnikai szempont. Azt az államelnök-választáskor láthattuk: az etnikai szempont nem fontos. Tehát új témákat és tartalmakat kell bevonnunk az RMDSZ politikájába. Ha a fiatalokat nem, hát az újgenerációs értelmiségieket sem tudjuk megszólítani. Ha őket nem sikerül megszólítanunk, komoly gondjaink lehetnek a céljaink elérésében. A kongresszus az a nap lesz, amikor strukturális, de tartalmi változtatásokat is hoznunk kell a munkánkba. Ha sikerrel tesszük, nem csak a soron lévő választásokra, hanem akár a következő 20 évre is kihathat. Ami a költségvetést illeti, Bukarestben született egy döntés, hogy hova, mennyi pénzre van szükség. Mivel mi őszintén gondoljuk a decentralizációt, e gyakorlat elvben ellenkezik a felfogásunkkal, mert egy-egy helyi tanács szintjén sokkal jobban tudják, hol mire van szükség. A Bukarestben hozott döntés szorosan összefügg a PSD-ben tervezett tisztújításokkal. Vagyis. oda adnak pénzt, ahol nekik a legelőnyösebb.
Kovács Péter értékelőjét abban a hitben fejezte be, hogy április 17–18-án meghozzák a megfelelő döntéseket, amelyeket majd közösen, sok munkával végrehajtanak, a romániai magyar közösség érdekében.
A hozzá intézett kérdésekre válaszolva, Kovács Péter a veterán tisztségviselőkkel kapcsolatban kifejtette: Frunda Györgynek nincs tisztsége az RMDSZ-ben, de gyakran a nevében nyilatkozik. Markó Béla és Borbély László bejelentették, hogy tovább nem vállalnak tisztséget, míg egy veterán – akit nem óhajtott megnevezni – nem vonul vissza. Az ártatlanul elítélt magyaroknak a legjobb ügyvédeket kereső igényre elmondta: az ország legjobb, román ügyvédeit fogadták meg, de az ítélet nem rajtuk múlott. Természetesen, fellebbeznek az európai fórumokhoz – hangzott el a Kovács Péter RMDSZ-főtitkár által tartott politikai értékelőn.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Emlékezés a 25 évvel ezelőtti marosvásárhelyi gyertyás tüntetésre
A huszonöt évvel ezelőtti marosvásárhelyi gyertyás tüntetésre emlékezik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Maros megyei szervezete.
1990. február 10-én az RMDSZ felhívására körülbelül százezer magyar némán, táblák és transzparensek nélkül, kezükben gyertyával és könyvvel demonstrált Marosvásárhely központjában a magyar nyelvű oktatásért, a kisebbségi jogokért. „Az akkori cél, az anyanyelvi oktatás megteremtése ma is aktuális” – áll a szervezet közleményében.
Az EMNT kedden, február 10-én 18 és 19 óra között a marosvásárhelyi Színház térre várja mindazokat, akik emlékezni szeretnének. A szervezők kérik a résztvevőket, hogy vigyenek magukkal egy könyvet és egy gyertyát. A tervek szerint a rendezvény méltóságteljes csendben, felszólalások és zászlók nélkül zajlik majd.
Krónika (Kolozsvár)

Dorin Florea legazemberezte a székely felvonulás kezdeményezőit
Nem lesz felvonulás a Székely szabadság napján, március 10-én Marosvásárhelyen – erősítette meg csütörtöki sajtótájékoztatóján Dorin Florea. A marosvásárhelyi polgármester úgy fogalmazott, hogy a románoknak sem engedélyezne olyan felvonulást vagy rendezvényt, amely sértené a magyarok méltóságát.
„Marosvásárhely a harmónia városa és nem a konfliktusoké” – hangoztatta Florea. Az elöljáró a 2013-as „rossz tapasztalatokra” való tekintettel nem tartja jó kezdeményezésnek, és ezért nem is hagyta jóvá a március 10-re tervezett felvonulást a Székely Vértanúk Emlékművétől a városközpontig. Szerinte ugyanis „ez a város többet érdemel, minthogy harctérré változzon, az idegek csataterévé”.
Arra a kérdésre, mi lesz, ha a tavaly történtekhez hasonlóan, az idén is „spontán” felvonulás lesz a városban, Florea azt mondta: ez nem fog megtörténni, de ha mégis, akkor törvénybe ütközik. Szerinte ünnepelhetnek a székelyek, emlékezhetnek március 10-én az emlékműnél, sőt javasolja, hogy egy ünnepi műsort is mutassanak be, de ha petíciót akarnak átnyújtani a perefektusnak, akkor azt tíz ember tegye meg.
„Nem engedélyezem sem a magyaroknak, sem a románoknak, sem a cigányoknak, hogy feszültséget keltsenek” – hangsúlyozta a polgármester, hozzátéve, hogy „egyes gazemberek” a magyar-román kapcsolatokat szeretnék „macska-egér” viszonnyá alakítani.
Antal Erika
maszol.ro

Könyvkiadás Erdélyben: szemben árral, árfolyammal
Csődbe ment egy könyvkiadó Marosvásárhelyen, adták hírül az újságok a napokban. Az ilyenfajta hír úgy hat az erdélyi magyar kulturális életben, mint egy gyászjelentés, mintha valamelyik neves színészünk, költőnk, festőnk hunyt volna el. A helyzet azonban nem annyira vészes: gyorsan körbekérdeztünk néhány könyvkiadót, és kiderült, óvatosságra van ok, de kétségbeesésre nincsen. Ráadásul a Mentor Kiadónak máris megszületett az „utóda”: a (nem csak) névrokon Mentor Könyvek Kiadó.
Káli Király István: még 15 könyvet kiadunk
Még legalább fél évig folytatja a már folyamatban levő, megpályázott könyvek kiadását a Mentor Kiadó – mondta a maszol.ro-nak Káli Király István. A következő tárgyalás április 24-én lesz, ha ott végleges döntés születik és lezárják az ügyet, azt követően törlik a cégek listájáról a kiadót.
De addig még 15 olyan könyv kiadását vállalta, amelyet vétek lenne nem kiadni, nemcsak a szerzőkkel, de az olvasókkal szemben is. „Amíg nem törlik a Mentort a cégek listájáról, addig csináljuk. Annyi a különbség, hogy nem tudok kifizetéseket eszközölni” – mondta a csődbement kiadó igazgatója. A bukás veszélye 2007-ben körvonalazódott, amikor az adóhivatal „nagyon megkurtította” a céget és amikor a Lap-ics Könyvkiadó és Könyvterjesztő kft., a Mentor egyedüli magyarországi forgalmazója adósa maradt.
Meghalt a kiadó – éljen a kiadó! Egy jó hírt is elárult Káli Király István, azt, hogy új könyvkiadó cég veszi át a csődbejutott helyét: a Mentor Könyvek Kiadója, amelyet szeptember 1-től jegyeztettek be. „Ott végzem majd a munkát, amit nem akarok abbahagyni, huszonvalahány év benne van az életemből” – fogalmazott.
A Mentor Kiadó raktáron levő könyvkészlete 250 ezer eurót tesz ki. Ezt a cégek listájáról való törlés után fogják elárverezni. Várhatóan ekkora összeget egyik könyvterjesztő cég sem fog adni érte, ezért valószínű, hogy hulladékpapírként fogják eladni.
H. Szabó Gyula: borúlátó vagyok
H. Szabó Gyula, a Kriterion könyvkiadó igazgatója szerint a pályázati rendszernek köszönhető az, hogy eddig nem következett be a romániai magyar könyvkiadók csődje. „Borúlátó vagyok, ami a piacot illeti, elkezdte a Mentor kiadó, ki tudja ki következik utána” – mondta a maszol.ro-nak az igazgató, aki érdeklődésünkre, lehet-e „okulni” a csődbejutott könyvkiadó esetéből, azt válaszolta, hogy nem, mert ez bárkivel megtörténhet. Természetesen óvatosságra int ez az eset, még hatékonyabb gazdálkodásra, csakhogy a pénz a könyvpiacon nem forog, a raktáron ülő könyvkészlet pedig nem hoz anyagi hasznot a kiadónak – magyarázta.
A jövővel kapcsolatosan H. Szabó Gyula kifejtette, Marosvásárhelyen olyan erős szellemi potenciál létezik, amelynek szüksége van egy kiadóra. Mint mondta, a saját könyvesbolt előnyére válhat a kiadónak, de hátrány is származhat belőle, amennyiben nem forgalmaz annyit, hogy abból fenntartható legyen. „Bért kell fizetni, rezsit kell fizetni, az alkalmazottak fizetését biztosítani kell. Ha egy nap nem jön be az az összeg, amely ehhez hozzájárul, és kintről kell vinni a pénzt a boltba, akkor az már nagy gond” – mondta H. Szabó Gyula.
Érdekes jelenségre hívta fel a figyelmünket Kuszálik Péter marosvásárhelyi szerző, szerkesztő, aki saját tapasztalatból tudja, hogy borzasztó nehéz könyvet eladni. Felidézte, hogy a marosvásárhelyi nyugdíjasok néhány évvel ezelőtt hajlandók voltak utcára vonulni azért, hogy az RTL-klub tévécsatornát a kábeltévé-szolgáltató ne vonja meg tőlük, viszont egy könyvkiadó, vagy könyvesbolt bezárása nem keltett akkora riadalmat. „Kipusztult egy olvasóréteg Marosvásárhelyen és valószínű, hogy egész Erdélyben. Részben mert kiköltöztek külföldre, részben mert a kábeltévé és az internet óriási konkurenciát jelent a nyomtatott kultúra számára, de az is tény, hogy megváltoztak az olvasási szokások” – magyarázta Kuszálik.
Zágoni Balázs: minden év végén hálásak vagyunk
„Nem tartok attól, hogy a Koinónia Kiadó is a Mentor sorsára jut a következő években, de az óvatosság nem árt" – nyilatkozta a maszol.ro-nak Zágoni Balázs, a kolozsvári székhelyű kiadó igazgatója. Hozzátette, csak könyvkiadásból ma már szerinte nem lehet megélni Erdélyben, ezért a legtöbb kiadó bővített, vagy a nyomdai tevékenység, vagy a könyveladás felé. „Mi az utóbbit tettük, a Konyvter.ro online konyváruház és újabban a Koffer könyvesbolt ennek a bővítésnek része. Egyébként meg minden év végén hálásak vagyunk, hogy ezt is túléltük és sikerült egy pár szép könyvet létrehozni” – mondta a kiadó vezetője.
Az erdélyi kiadók zöméhez hasonlóan a Koinóniások is rendszeresen pályáznak, és – habár néha meg kell hozni kompromisszumos döntéseket, például, hogy kartonkötésben hoznak ki egy kötetet, amihez jobban illene a kemény- vagy vászonkötés – felvállalt értékeikből nem szívesen engednének. „Úgy szerintem sem érdemes könyvet kiadni, hogy az megtagadása legyen annak, amit a Koinónia eddig jelentett az olvasóknak és nekünk”, nyomatékosította Zágoni Balázs. A tavalyi év egyébként (öt nehéz esztendő után) végre gyümölcsözőnek bizonyult a kiadó számára, saját könyvesboltot nyitottak, tehát példájuk optimizmusra ad okot a többi, hasonló profilú vállalkozás számára.
Az olvasók is sajnálják
A Mentor Könyvkiadó megszűnését számos marosvásárhelyi könyvbarát is szomorúan fogadta, sokan úgy vélik, hogy ha a kultúrát ilyen veszteség éri, akkor a társadalomban is nagy bajok vannak. „Színvonalas könyveket adott ki, figyelt arra, hogy minőségi munka kerüljön az olvasók asztalára, szakemberek végezték a szerkesztést, nagyszerű szerzőkkel dolgoztak, sajnálom, hogy ez megtörténhetett” – mondta érdeklődésünkre egy nyugalmazott tanárnő. „Nem akartam elhinni, de bízom benne, hogy lesznek olyanok, akik a Mentorhoz hasonlóan felvállalják az értékeket, a szellemi műhelyek működtetését” – fogalmazott egy másik olvasó.
maszol.ro

A Kanadai Magyarok Országos Szövetségének nyílt levele az Új Magyar Szó főszerkesztőjéhez
A Maszol – Új Magyar Szó online oldalain 2015. január 21-én Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (január 14-20.) rovatban jelent meg Bálint-Pataki Józsefnek a legnagyobb magyar gondolataival indított, hosszú eszmefuttatása, miszerint „Kanadában ma is igaz Széchenyi mondása: „A magyar legnagyobb ellensége a magyar.”
Bálint-Pataki úr fogalmazványából azt olvassuk ki, hogy olyan témában mártogatta meg a tollát, amihez másodkézből, „néhány, e közösségből (mármint kanadai magyar) vétetett, nemzetben és nem pártkötődésben gondolkodó közösségi ember” információja juttatta.
________________________________________ Ez a megállapítás már egyből nem állja meg a helyét, hiszen akik véleményét Bálint-Pataki úr magáévá tette – Göllner András és Christopher Adam – egyrészt kivonják magukat a kanadai magyar szervezett közösségek életéből, másrészt pedig a Gyurcsány Ferenc által alapított Magyar Demokratikus Charta (egyébként 5 tagot feltüntető) kanadai fiókszervezetének szóvivőjeként határozzák meg magukat, s mint ilyen, egyértelműen kötődnek egy hazai pártpolitikai mozgalomhoz. Ezen – közösségi embereknek vagy függetlennek nehezen mondható – egyének véleménye alapján nullázta le a kanadai magyarságot és annak legnagyobb ernyőszervezetét, a Kanadai Magyarok Országos Szövetségét, a KMOSZ-t Bálint-Pataki József.
Megkérdeznők, hogy Önök szerint mi a hitelessége az egésznek, ha Bálint-Pataki úr még nem járt közöttünk – legalábbis nem említi -, tehát nem ismerheti az itteni állapotokat, márpedig anélkül ilyen témában hogy is mer akárki tollat ragadni? Minek alapján jutott el olyan általánosításokra, hogy mi, kanadai magyarok „a 2010 utáni anyaországi tudatos és durva beavatkozás” eredményeként, „a Jobbikkal is kokettáló Fidesz” irányításával nemet mondtunk a véleményszabadságra, véglegesen szétromboltuk a magyar diaszpórát, mikor pedig tudott dolog, hogy „az egész Orbán-rezsimet a velejéig áthatja a korrupció, a miniszterelnök az uniós pénzekből való kibekkelésre játszik…”
Tisztelt Főszerkesztő Úr!
Nekünk, távolra szakadtaknak csak egyéni véleményünk lehet arról, hogy mennyire lehet szűkében a szólás- és véleményszabadságnak, valamint a demokráciának az otthoni világ, ha egy romániai magyar lapban, az orbáni Magyarország szomszédságában, megjelenhet egy ilyen kemény kijelentés. Ezt döntsék el Önök hazai berkekben – egymás között és a magyar kormánnyal.
Arról viszont határozott véleményünk van, hogy Kanadában szó nélkül hagyjuk-e vagy sem azokat a rágalmazásokat, amelyeket egy erdélyi lap jelentetett meg rólunk, akiket egyébként nem ismer. Ráadásul olyan egyének véleményére hagyatkozva, akik a kanadai magyar szervezetek életéből kivonják magukat, egyetlen közösségi eseményen vagy nemzeti ünnepen sem jelennek meg – azaz ők sem ismernek minket! Ennek ellenére örömmel rágalmazzák a 65 (hatvanöt!) kanadai magyar szervezet által alapított ernyőszervezetet, a KMOSZ-t és annak vezetőségét, név szerint az elnököt… és zúdul az átok a többi tisztségviselőre is. Akiket „e közösségből vétetett… néhány” zsigereiben gyűlöl. Hogy miért? Csak.
De hogy még Önök is! Ilyen mesterien, jól kiszámított, de övön aluli ütéssel így belénk vágjanak és éppen Erdélyből?!
A székely autonómiáért, az erdélyi ügyért való eddigi kiállásunk jogán tiltakozunk az ilyen „tényfeltáró” irományok ellen!
Felkérjük Izsák Balázs urat, az SZNT elnökét, hogy emeljen szót az újságnál e durva méltánytalanság ellen, mivel ő bizonyos mértékben hallott és tud rólunk, arról nem is beszélve, hogy a kanadai magyarság már évtizedek óta támogatja nemcsak a székelység, hanem az elcsatolt területeken élő magyarság követeléseit is. De hadd maradjunk a Székelyföldön: talán nem érdektelen megemlíteni azokat a pénzbeli adományokat, amelyeket dolgos, szorgalmas emberek adtak össze – elég, ha csak azt az éveken át befolyt, mintegy 96,000 dollárt említjük, ami Gazda Zoltán elismervényeivel is bizonyítható, és ami semmiképpen nem csupán egy kiemelt fontosságú haver ajándéka volt, hanem a kanadai magyar közösségé -, akárcsak Böjte Csaba előadókörútjához, Veress Sándor könyvkiadásának a költségeihez való jelentős anyagi hozzájárulás, vagy a kézdivásárhelyi plébánia támogatása, az árvízkárosultak javára szervezett gyűjtés. Akkor még nem is KMOSZ-tagságként, hanem csak nemzetben gondolkodó, otthoniakkal együtt érző magyarokként gyűjtögettünk és közben a világ elé tártuk a székelység problémáját.
De, ernyőszervezetté alakulva, a következő, történelmi jelentőségű eredményt is felmutathatjuk:
A Kanadai Magyarok Országos Szövetsége (KMOSz) kezdeményezésére immár kanadai politikusok is megismerhették az erdélyi magyarságot érintő emberi jogi problémákat, valamint a Székely Autonómia ügyét. A kanadai parlament 2014 tavaszi ülésszakában ugyanis a három legnagyobb kanadai párt képviselői, névszerint Paul Dewar (NDP), David McGunity (Liberális Párt) és Gordon O’Connor (Konzervatív Párt) képviselők hivatalosan is benyújtották azt az indítványt, amelyben több, mint 700 kanadai magyar arra kéri a kanadai kormányt, hogy gyakoroljon nyomást Romániára az erdélyi magyarok emberi jogainak gyakorlati érvényesítéséért.
Ezzel párhuzamosan a Kanadai Magyarok Országos Szövetsége országos jellegű, 11 kanadai várost érintő filmvetítést szervezett, amely során Petényi Katalin és Kabay Barna „Szigorúan ellenőrzött életek" c. dokumentumfilm-trilógiájának második része került levetítésre a helyi magyar központokban. A filmbemutatót négy helyszínen két hazai szakértő, az ausztriai Linzből érkezett Dr. Vencser László katolikus lelkipásztor – akit maga Márton Áron püspök szentelt pappá, – valamint Varga Gabriella újságíró, a budapesti Jakab Antal Keresztény Kör elnöke és a dokumentumfilm-trilógia sajtóreferense mutatott be.
A Székely Szabadság Napján Marosvásárhelyre tervezett tömegmegmozdulást támogatva a Kanadai Magyarok Országos Szövetsége március 7-én Ottawában felvonulást szervezett, amelyen a metsző téli hideg ellenére a tüntetők az emberi jogok kanadai emlékművétől a kanadai szövetségi parlamentig vonultak. Mindkét helyszínen Dr. Vencser László atya mondott imát, a Parlament előtt pedig felolvastuk a már benyújtott beadvány szövegét a Székely Nemzeti Tanács felhívása a világ közvéleményéhez címmel, valamint David Kilgour volt parlamenti képviselő és Paul Dewar képviselő üdvözlő sorait. A felvonuló tömegben ott volt a kanadai ukránok képviselője is, szolidaritást vállalva az erdélyi magyarság ügyével, aláírásával is támogatva a KMOSz beadványát. A tüntetésről az angol nyelvű média is megemlékezett. Mindezen tettek krónikája megtalálható a weboldalunkon (www.kmosz.ca), amelyet Bálint-Pataki József is könnyedén megtalálhatott volna.
Nincs viszont nyoma annak a világhálón (mi legalábbis nem talaláljuk), hogy a Bálint-Pataki József által felmagasztalt Göllner András és Christopher Adam bármit is tettek volna az erdélyi magyarságért. Vagy akár csak a kanadai magyar szervezetek fenntartásáért. Pedig elkelne az önkéntes munka… Ennek ellenére az Önök újságírója a pártpolitikai motivációtól hajtott „néhányat” magasztalja fel, míg az erdélyiekért oly sokat tevő kanadai magyar szervezeteket és az ezek legtöbbjét tömörítő ernyőszervezetet, a KMOSz-t ostorozza.
Tisztelt Főszerkesztő Úr!
Bálint-Pataki József írása nem más, mint a kanadai magyar diaszpóra legnagyobb, pártpolitikától mentes, aktív ernyőszervezetének, a KMOSZ-nak a szubjektív, frontális támadása. Ez az írás úgy hat a nemzeti összetartozás eszméjét valló, identitásunkhoz, nemzeti kultúránkhoz s az anyanyelvünkhöz ragaszkodó honfitársainkra, mint ama szégyenteljes december 5-i népszavazás!
Önök, erdélyi testvéreinknek hitt magyarok olyan ügyek melletti kiállásunkat csúfolták meg, amit eddig itt, a kanadai magyar szervezetekben mindenki létfontosságúnak hitt, de a Bálint-Pataki-féle szenzációkeltés megélhetési hecckampány szintjére süllyesztett.
Egyszer s mindenkorra kikérjük magunknak az otthonról ide és vissza manipulált nemzeti egység bomlasztását, a magyarság külföldi tekintélyének a bemocskolását.
Tisztelettel, A Kanadai Magyarok Országos Szövetsége 16-tagú elnöksége
erdély.ma

Pesty Frigyes helynévgyűjteménye
Az Országos Széchényi Könyvtár és a Székely Nemzeti Múzeum közös kiadásában megjelent Pesty Frigyes helynévgyűjteménye 1864–1865 – Székelyföld és térsége harmadik kötete, éspedig a Maros megyére vonatkozó. Az első kötet (2012-ben) a mai Kovászna, a második (2013-ban) a mai Hargita megye területéről 150 évvel ezelőtt begyűjtött adatokat tartalmazza.
Pesty Frigyes történész 1864–1865 közötti helynévgyűjtését 1890-ben vásárolta meg a tudós özvegyétől a Magyar Nemzeti Múzeum. Az abból önállósult Országos Széchényi Könyvtárban az 1960-as években a teljes anyagról mikrofilm-másolat készült, ezt most digitalizálják. Pesty Frigyes Magyarországra és Erdélyre kiterjedő helynévgyűjteménye kéziratából a Székelyföldre és a közeli magyar többségű településekre vonatkozó rész feldolgozására és közlésére vállalkozott a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum az Országos Széchényi Könyvtárral közös, többéves program keretében. A munka célja a történelmi Székelyföld és az azzal összefüggő magyar többségű területek, valamint az inkább innen kutatható dél-erdélyi magyar települések Pesty Frigyes-féle felvételének közzététele. Szakmai irányító Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi történész, az MTA kölső tagja. A szövegek mikrofilmről való átírása a Székely Nemzeti Múzeumban történt, azok gondozója Csáki Árpád sepsiszentgyörgyi történész. Pesty Frigyes 1864 tavaszán küldte szét a vidéki hatóságoknak az Erdélyi Főkormányszék utasítását és kilenc pontot tartalmazó nyomtatott kérdőívét. A beküldött összeírások tartalmilag és terjedelem szempontjából, de lejegyzőjük alapján is vegyes képet mutatnak. A jelentéseket általában a községi elöljárók készítették, a helybéli idősebbek emlékezete, a helyi hagyományok és a település régi iratainak felhasználásával. A történelmi vonatkozású kérdésekre többnyire azok a községek nem válaszoltak, amelyeknek lakossága időközben kicserélődött. A volt katona-, illetve szabadrendű székelyek leszármazottai rendszerint kiemelték a székely, avagy éppenséggel a hun származást. A válaszokban a hangsúly a helynevekre esett. Leggyakrabban a dűlőneveket sorolták fel. A helyi viszonyokat jól ismerők az egyes dűlőkön belüli kisebb helynevekre is kitértek. A most megjelent, 2014-es kiadási évszámot viselő harmadik kötet a mai Maros megye területére eső székelyföldi és magyar nyelvű egyéb felvételt tartalmazza: Marosszék, tíz udvarhelyszéki község, Marosvásárhely szabad királyi város, valamint Maros megyéhez csatolt volt Alsó-Fehér, Kolozs, Küküllő és Torda megyei települések. A közlés során az időközben összeolvadt vagy beolvadt településeket a mai önálló települések szerint csoportosították. A tájékozódást hely- és személynévmutató, román–magyar helységnévmutató és térképmelléklet segíti.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Neptun-ügy: amiről a dokumentumok beszélnek
Hiánypótló feladatokat kíván ellátni az a kis csapat, amely Átlátszó Erdély címmel oknyomozó internetes oldalt indított. Három újságíró, Sipos Zoltán, Mihály László, Egyed Ufó Zoltán vállalkozott arra, hogy olyan fontos témákat tárnak fel, melyek a „hagyományos” szerkesztőségekben a szokásos hajtás miatt elsikkadnak, ígéretük szerint igyekeznek feltérképezni „a közpénzek elköltését, a közszereplők üzleti érdekeltségeit, vagyonosodását; a környezetre veszélyt jelentő, számos esetben törvényt sértő nagyberuházások tulajdonosi hátterét”.
Indulásukat január közepére időzítették, egy régi botrány, a Neptun-ügy hátterét próbálta feltárni Sipos Zoltán, kihasználván a lehetőséget, hogy tizenöt év elteltével hozzáférhetővé váltak a tárgyalásokat kezdeményező és lebonyolító amerikai Project on Ethnic Relations (PER) dokumentumai. Az amerikai Princeton Egyetem könyvtárában tanulmányozott át és fényképezett le több száz oldalnyi, eddig nem publikált dokumentumot, melyek sok érdekes részletet tartalmaznak az RMDSZ politikusai és a bukaresti hatalom képviselői között lezajlott ún. „Neptun-tárgyalásokról”. A nyolc részben közölt sorozatban a dokumentumok és háttérbeszélgetések alapján kerekedik ki a történet, megismerjük a kezdeményezőket, a PER képviselőit – Allen Kassofot, Livia Plakst és Larry Wattsot –, hátterüket, az utat, amely elvezetett a paktumig. Kitűnik, hogy a román titkosszolgálatokkal is kapcsolatot tartó PER-eseket egyáltalán nem a magyarság helyzetének javítása vezérelte, sokkal inkább politikai, gazdasági érdekeiket akarták érvényesíteni, de az is, miképpen taktikáztak, hogy egy asztalhoz ültessék az 1992-ben még igencsak vonakodó táborokat, no meg hogy az RMDSZ három képviselője tulajdonképpen véletlenül csöppent a történetbe. A szerző következtetése: „Az erdélyi magyar politikusok nem voltak felkészülve arra, hogy ezeken a magas szintű megbeszéléseken sikeresen képviseljék a közösség érdekeit. Nem voltak képesek felmérni a saját mozgásterüket, nem látták át a külpolitikai kontextust, és több olyan hibát is elkövettek, melyek végső soron gyengítették a tárgyalási pozícióikat”.
Közelmúltunk történetének érdekes szelete a Neptun-ügy, amely tulajdonképpen megalapozta az RMDSZ 1996-ot követő, kompromisszumos, folyamatosan kormányzati pozícióra törő, kis lépéses politikáját. Ugyanakkor ez a történet idézte elő az első éles törésvonalat a szövetségben, mely aztán a belső ellenzék kiválásához és a két kis párt megalakulásához vezetett. A http://erdely.atlatszo.hu/ oldalon közölt sorozatból ragadtuk ki az általunk legérdekesebbnek ítélt részeket, aki kíváncsi, ugyanott megtalálja a teljes anyagot fényképekkel és immár felkerült a Princtonban talált dokumentumok 115 oldalának lefényképezett változata is. (-kas)
Nem egy, hanem féltucatnyi találkozó
A közhiedelemmel ellentétben a „Neptun-ügy” nem egy, hanem hat, talán hét nagyobb találkozóból áll. Ezek közül a Ceauşescu neptuni villájában szervezett beszélgetések nem is a legfontosabbak. Az hogy a folyamat végül „Neptun-ügy” néven híresült el, annak köszönhető, hogy a második Neptun-találkozó után, 1993 júliusában robbant ki a botrány.
Az első, „magyar és román személyiségekkel” való találkozóra 1991. január 13. és 17. között kerül sor. Részleteket nem ismerünk, a programból mindenesetre kitűnik, hogy Allen Kassof és Livia Plaks külön-külön találkoznak számos döntéshozóval, köztük a későbbi találkozók résztvevőivel. A program szerint az RMDSZ részéről Domokos Géza akkori elnökkel, Borbély Lászlóval, Tokay Györggyel, Markó Bélával, valamint Pécsi Ferenccel találkoznak. (Pécsi Ferenc és Markó Béla is cáfolta, hogy részt vett volna ezen a találkozón. Markó – saját bevallása szerint – csak később szerzett tudomást a PER által szervezett kerekasztalokról).
A program szerint mindenesetre az RMDSZ képviselői egy asztalhoz ültek a kormány és az elnöki hivatal képviselőivel, többek között Dorel Sandor kisebbségekért felelős államtitkárral, valamint Ioan Talpeşsel, aki akkor még Iliescu nemzetbiztonsági tanácsosa volt. A folyamat fél évvel később, 1991 júniusában „előzetes tárgyalásokkal” folytatódik, ekkor már – saját bevallásuk szerint – a román kormány és az RMDSZ meghívására érkeznek az országba Kassofék. Ezen a találkozón dől el az, hogy a feszültségek csökkentésére leginkább a „csendes”, „konkrét problémák megoldására irányuló” megbeszélések alkalmasak.
Első Neptun: a nagy kibeszélés
Az 1992. június 14. és 16. között Neptunon megrendezett találkozó az első, amiről részletes feljegyzésekkel rendelkezünk. A meghívottak listája szerint itt Domokos Géza RMDSZ-elnök is jelen volt Tokay Györggyel és Borbély Lászlóval együtt. A román felet Dorel Sandor államtitkár és Mircea Pascu elnöki tanácsos képviselte. Jelen vannak még a németek és ukránok képviselői, Klaus Fabritius és Stepan Tcaciuc, a moderátorok között pedig ott van a svájci Peter Sager, egy kommunistaellenességéről ismert jobboldali politikus.
A jegyzetek kötetlen, gyakran csapongó és esetenként feszült beszélgetésekről árulkodnak: a felek a moderátorok által javasolt kérdések mentén őszintén beszélnek addigi sérelmeikről és a jövővel kapcsolatos félelmeikről.
A magyar meghívottak hangsúlyozzák a kollektív jogok, a helyi autonómia, a nyelvhasználat és kétnyelvű helységnévtáblák, valamint az állami magyar egyetem szükségességét. Szó esik még a Har-Kov-jelentésről, sérelmezik azt, hogy 1990 márciusa után csak magyarok és cigányok ellen emeltek vádat. Beszélnek a marosvásárhelyi magyar polgármesterjelölt indulásának a megakadályozásáról, valamint a médiában megjelenő uszításokról.
Román részről szóvá teszik a székelyföldi románság helyzetét. Elhangzik, hogy sosem világos, mi az, amit az RMDSZ, és mi az, amit Budapest kíván. Kiderül, a magyar szeparatizmustól való félelem miatt vonakodnak engedményeket tenni – egy teljesen magyar vagy magyar többségű egyetem és egyetemi bentlakás például a radikalizmus melegágya lehet. Gerzensee: az áttörés
Ha az első neptuni találkozón a résztvevők általánosságban vázolták a problémákat, a fél évvel később, 1993. február 25-én és 26-án Svájcban, az idilli szépségű Gerzensee-ben már konkrétumokról van szó. Sőt, az egyes kisebbségi kérések teljesítésére egyfajta ütemterv, egyezség is körvonalazódik.
Ez a találkozó a legjobban dokumentált: nemcsak az írógéppel írt összefoglaló, hanem egy kézzel írott jegyzet – feltételezzük, hogy Larry Wattsé – is megvan. Mivel ezek belső használatra készültek, nincsen okunk kételkedni ezek hitelességében és pontosságában, bár a jegyzetelő csak a felszólalások lényegét rögzítette pár szóban, a finomabb árnyalatok elmaradtak. Már a meghívottak neveit átfutva érezni lehet, hogy valami nagy dolog készül: a meghívottlistát David Hamburg, valamint Jack Scanlan, a The Carnegie Corporation of New York, illetve az ICN Pharmacauticals elnöke vezeti. Mindkét szervezet (jövendő?) szponzora a PER-projektnek. Magyar részről Tokay György és Borbély László van jelen, ekkor kapcsolódik be Frunda György. A kormányt Viorel Hrebenciuc kormányfőtitkár, az államelnöki hivatalt pedig Traian Chebeleu képviseli. Rövid gondolatébresztő
A találkozó előtt Kassof egy rövid, gondolatébresztés céljával összeállított szöveget is elküld a résztvevőknek, melyben felveti, hogy az elvi kérdések tisztázása helyett a konkrétumokra kellene összpontosítani. Már a kis sikerek is olyan légkört teremthetnek, mely további, kölcsönösen előnyös rendezéshez (accomodation) vezethet, írja.
Eddig három fő kérdéskört sikerült beazonosítani – így Kassof. Ezek a magyar nyelvű oktatás/magyar egyetem kérdésköre, magyar nyelvhasználat a közigazgatásban és igazságügyben, valamint a kétnyelvű helységnévtáblák kérdése.
Az RMDSZ-től azt kéri Kassof, írják le, egy-egy kérésüket konkrétan hogyan lehetne gyakorlatba ültetni egy adott megyében vagy közösségben. Milyen jogszabályok szükségesek ahhoz, hogy be lehessen vezetni a helyi szintű adminisztrációban a kétnyelvűséget? Mennyibe kerülne ez? Milyen kisebbségi számaránynál kellene jóváhagyni? Hogyan lehet a kétnyelvű rendszert integrálni az ország közigazgatásába? Össze lehet állítani egy listát azokról a megyékről és közösségekről, melyeket ez érintene? Ha egy ilyen rendszert kísérleti jelleggel elindítanának, azonban kiderülne, hogy nem működik, hajlandóak lemondani az ötletről? Van hasonló rendszer, precedens Európában? Van alkotmányossági akadálya ennek? Elvárható a romániai kormánypárttól, hogy elfogadja, ha a közvélemény többsége ellenzi? Kassof a román félnek is feltesz néhány kérdést: van olyan az RMDSZ kérései között, ami a kormány számára elfogadhatatlan? Miért? Létezik olyan, visszafogottabb (limited) kérés, amit viszont elfogadhatónak találnak?
Autonómia kihúzva
Érdekesség, hogy ennek a szövegnek az első verziójában még benne van az autonómia mint „egy olyan kérés, amely elvont elvként ésszerűnek tűnik, a romániai kontextusban felerősíti a támadásokat román részről, miközben a szorgalmazói is vitáznak arról, hogy mit is jelentene a gyakorlatban”. Ezt a vázlatot Kassof Larry Wattsnak küldi el véleményezésre. Nem tudni, mit válaszol Watts, az autonómiára vonatkozó bekezdés mindenesetre eltűnik a résztvevőknek kiküldött anyagból. A jegyzetekből úgy tűnik, egészen különösek lehettek a Gerzensee-i beszélgetések: miközben a magyar és a román meghívottak a saját ügyeiket vitatják, a svájci meghívottak az ottani kisebbségek közötti együttélésről beszélnek.
Bár nem világos, pontosan mi vezet áttöréshez, egyértelmű, hogy a beszélgetés pozitív, már-már euforikus hangulatban zajlott. A magyar résztvevők kompromisszumra késznek mutatkoznak: félreteszik a kollektív jogokat („let’s not discuss collective rights but laws that encourage minority rights” – Tokay, „collective rights can be discussed without results” – Borbély), valamint a kizárólag magyar egyetemet („lets not have a university only for Hungarians – Bolyai for all minorities” – Tokay).
Érdemes ugyanakkor óvatosan kezelni ezeket az idézeteket: a vázlatok kiragadott, a jegyzetelő által fontosnak gondolt mondatokból állnak, melyek nem feltétlenül tükrözik a beszélgetés tágabb kontextusát. Nagy kérések helyett szerényebb javaslatok
Borbély László és Frunda György egy sor, szerényebb javaslattal áll elő, melyet, úgy tűnik, a román fél is elfogad. Az etnikumközi viszonyokat javítani hivatott, hét lépésből álló intézkedéssorozat röviden összefoglalva a következő:
1. Nemzeti Kisebbségi Tanács megalakulása;
2. Kormányhatározat elfogadása a kisebbségek nyelvén is történő feliratozásról;
3. A Nemzeti Kisebbségi Tanács ajánlást fogalmaz meg a marosvásárhelyi Bolyai-líceum helyzetének rendezése érdekében (diákcsere a szomszédos Papiu Ilarian-líceummal úgy, hogy a Bolyai teljesen magyar líceummá válhasson – szerk. megj.);
4. A Nemzeti Kisebbségi Tanács ajánlást fogalmaz meg annak érdekében, hogy a felsőoktatásban legyenek magyaroknak fenntartott helyek;
5. A Nemzeti Kisebbségi Tanács ajánlást fogalmaz meg az Audiovizuális Tanácsnak, hogy hozzon létre egy kisebbségi konzultatív tanácsot;
6. Egy nemzeti kisebbségekről szóló törvénytervezet megfogalmazása;
7. A Nemzeti Kisebbségi Tanács ajánlást fogalmaz meg a parlamenti pártoknak arról, hogy az oktatási törvény vegye figyelembe a kisebbségek igényeit.
A jegyzet tanúsága szerint a résztvevők közül egyedül Traian Chebeleu elnöki tanácsos jelezte, nincsen mandátuma elfogadni ezeket a „megoldásokat”, azonban azokat ő is „ésszerűnek” találta.
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A szülőföld szerelmese
A 91 éves Nagy Pál laudációja
A Korhány alatti kis faluból indult, Kölpény vezér szállásáról, melynek neve háromszor is előfordul Anonymus krónikájában. A Bolyaiak városa, majd a kincses Kolozsvár: iskolai és egyetemi éveinek színtere, hogy aztán ifjú tollforgatóként, érett írástudóként hosszú és tartalmas éveken át Marosvásárhely örökös lakójaként rója az utcákat, lakása és a szerkesztőségek, a kiadók és a nyomdák, az iskolák és a színház között.
"Ez a város – Marosvásárhely – messze tovatűnt ifjúságom szellemi kalandozásainak tágas színtere: itt lehettem nyolc esztendőn át a Bolyaiak ősi kollégiumának növendéke; itt találkozhattam a nyomtatott betű birodalmának mindennapi csodáival; itt bámulhattam meg a Teleki Téka páratlan kincseit, a Vártemplom körüli bástyákat, a Művelődési Palota tükörtermének színes üvegfestményeit, s a régi házat, hol Petőfi volt szállóvendég egykoron; itt sétálhatok (múltakra emlékező merengéssel) a Köteles Sámuel utca árnyas fái alatt és a Somostető ösvényein; itt láthattam először igazi színházat s eleven íróembert (nem akármilyent, egy Móricz Zsigmondot, egy Kós Károlyt, egy Tamási Áront – például); itt voltam rajongó szerelmes, merészen álmodozó ifjú, aztán nem ritkán kudarcok, csalódások, kitörölhetetlen fájdalmak szenvedő alanya s néhány tűnékeny óra boldog birtokosa. Ez a város számomra: sors adta ajándék. Sem élni, sem meghalni másutt nem szeretnék" – írta 1998- ban megjelent, Bolyaiak tere című kötetében. És a kis szerelmes földrajz lírai vallomása így folytatódik: "Tartozom annak bevallásával, hogy szívem szerint szeretem ezt a várost értékeivel- erényeivel, hívogató tereivel, illatos virágaival, patinás palotáival, düledező viskóival, elszabadult forgalmával, hajdani és jelenkori kalamitásaival, furcsaságaival egyetemben."
Amikor az egyik legszebb életkort megért irodalmárunkat köszöntjük, az irodalomtörténész, a kritikus, a művelődési jegyzetek írója, a közéleti ember mellett kiemelten köszöntjük a lokálpatrióta Nagy Pált, aki számos székelyföldi kor- és sorstársához hasonlóan sosem vágyott más tájakra, úgy szerette s szereti a szülőföldet, amilyennek azt az Isten megteremtette, minden szépségével, jóságával, és minden mostohaságával, komorságával, sanyarúságával együtt.
És köszöntjük személyében az eligazító írástudót. Nem tartozik a reményt vesztő, siránkozó emberek közé. Minden jegyzetének, emlékezésének, kritikájának fő vonása a jó szándék, az építés – sosem a megszégyenítés, a legorombítás, az eltanácsolás, sosem a rombolás. "Meg kell vallanom – olvassuk Visszanéző című, 1997-es könyvének előszavában –: világéletemben sok mindennél jobban érdekelt (érdekel ma is) az író, a szellem emberének természetrajza, beleértve a legapróbb részleteket is. Azt meg különösképp fontos tényezőnek tartottam mindig, hogy a szép és okos szavak mestere honnan indult, mit hozott magával otthonról, a szülői házból, az őt útjára bocsátó közösség élményvilágából, tapasztalataiból. Hogy írásaiban s tartásában milyen szálakkal kötődik szülőföldjéhez, népéhez, övéihez? Úgy érzem, kisebbségi léthelyzetünkben éppenséggel meghatározó jelentősége van minden ilyen körülménynek."
Ilyképpen aztán természetszerűleg szélesedik, tágul a kép, Marosvásárhely szerelmeséről az évek során kiderül, hogy Erdély és történelmünk egyik leghűségesebb szerelmese is – például amikor halhatatlan erdélyi arcok, pályák, pillanatok kaleidoszkópját mutatja föl – jegyzi meg Sütő András, majd így folytatja: "Kultúrhistóriai tény, hogy nem csupán az anyag, hanem a szellem megmaradásának elve is bizonyítható. (…) Fontos a személyes ismeretség közvetlenségével szólni Kós Károlyról, Bánffy Miklósról és szellemtársaikról. Életművük sorsának alakulását a könyörtelen Időben az erdélyi sorsot viselő utónemzedék írástudói is meghatározhatják. Fontos, hogy a drámai csöndben, amely alkotójuk halála után jelentős életműveket is elborít időlegesen: újból és újból megszólaljon a kortárs; hogy az árván maradt szellemgyerekek önállóságukban megerősödjenek. A legfőbb ítésznek nevezett utókorral szembeszállni nem lehet. Segíteni viszont az eligazodásban: az írástudók mindenkori kötelezettsége."
Kedves Pali Bátyánk, az Isten éltessen!
Elhangzott 2015. január 29-én az író marosvásárhelyi születésnapi köszöntésén.
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)

Nyolc plusz egy irodalmár a korondi huszonötből
Szombaton este bensőséges hangulatú irodalmi estre került sor a marosvásárhelyi unitárius egyház Dersi János-termében. A korondi Hazanéző folyóirat antológiája huszonöt szerzőjéből 8+1-en jöttek el, hogy a vásárhelyi művészetkedvelő közönséggel találkozzanak.
A házigazda Nagy László unitárius lelkész köszöntötte A föld szerelme című antológia (kiadta a korondi Firtos Művelődési Egylet 25 éves Hazanéző folyóirata) Vásárhelyre látogató szerzőit, de mint később kiderült, jó néhányan közülük itthonról jöttek haza. Jelen volt Kedei Zoltán képzőművész, aki – már mondani sem kell – szintén marosvásárhelyiként rajzolta meg a huszonöt szerző portréját. Így legalább valamennyien „helyben” lehettek a találkozón.
Ambrus Lajos főszerkesztő a kötetcímről mondta el, hogy mit is takar. Itt egy éjszaka többet ér, mint más helyt sok jó év – idézett egy Korondról elszármazottat, s ha még így sem hinné valaki, hát megtoldotta egy korondi-amerikás magyar vélelmével, aki miután hosszú évek múlva hazajött, imigyen fakadt ki: ha tudtam volna, hogy ilyen sokáig tart, már Parajdon leszálltam volna a vonatról. Ha valakinek ezek után még magyarázni kell, hogy mit jelent a szülőföld szeretete, az kérdezze orvosát, gyógyszerészét – tette hozzá.
Mindjárt utána az amúgy Kibéden élő, de korondi születésű Ráduly János olvasott fel hatot a legutóbbi félperceseiből. Előtte azonban elmondta: a nyáron lesz a bolyais hatvan éves érettségi találkozójuk, ami újfent bizonyítja: minden út innen vezet valahova, vagy Korondra, vagy a világba, de mindenképpen haza.
Az ugyancsak Korond szülötte Tófalvi Zoltán sajnálatos módon nem lehetett jelen a találkozón, de Nagy László lelkésszel üzent, aki felolvasta az antológiában szereplő, özvegységére városi szolgálatba szegődő hatgyerekes asszonyról szóló elbeszélésének egy részletét.
Józsa Jánost fazekasként mutatta be a főszerkesztő, minthogy az is a mestersége a keramikusnak. De hogy nem ragadt le az agyag bűvöleténél bizonyította az is, hogy helyretette a fogalmakat – a Hazanéző a Mórickővel (itteni menedékül szolgáló oltáros-pados barlang) és a Szállással szembeni földrajzi hely, ahonnan haza néztek a Korondról vészek elől elmenekült, s épp hazatérőben lévő székelyek. S csak úgy mellékesen megtudtuk róla azt is, hogy olyan képtárat adományozott Korondnak, amire nem egy város lenne büszke.
A ravai születésű Kedei Zoltán képzőművész főszerkesztői nógatásra rajzolta meg a kötet számára a huszonöt szerző portréját, aztán további különösebb nógatásra már nem is volt szükség ahhoz, hogy újrarajzolja az egészet a korondi képtár számára. A szerző-kiállítás portréi még két hétig láthatók a Bolyai téri unitárius templom termében.
A korondi unitárius lelkész, Demeter Erika amolyan „noviciája” az antológiának, de minden esélye megvan, hogy nagyobb formátumú képpel bevonuljon a korondi művész-képtárába (itt még csak egy kisebb formátumú, a kötet számára készült portréja látható), ugyanis az általa felolvasott novella predesztinálja erre. Molnos Ferenc is Korond szülötte, de most épp Szovátán él. A felolvasott rodostói történetével arra szándékozott fényt deríteni, hogy egy rodostói török kecskecsiszár szemében hány kecskét ér egy enyhén gömbölyödő székely asszony.
A Korondon csak iskola-igazgatóskodott, amúgy dányáni születésű, Vásárhelyen élő Bölöni Domokos szokásához híven elkápráztatott sajátságos humorával. Ezúttal azt hallgatta el előlünk, hogy miként rontotta Bindász a tempert. Azóta sem tudja senki, de ettől függetlenül harsányan nevettek a groteszk történeten.
A felolvasások után szeretetvendégségen beszélgettek tovább a szerzők a hallgatókkal. Bebizonyosodott: minden út Korondról vezet Vásárhelyen keresztül Korondra, esetleg kisebb kibédi, ravai, dányáni, szovátai kitérőkkel. Nos, ez a szép és jó ebben a kis erdélyországi Tündérkertben – mi mindenhol otthon vagyunk benne – hangzott el az eseményen.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Könyv és gyertya
Egy méltóságteljes tüntetés megsárgult krónikájából
Volt egyszer egy gyertyás-könyves felvonulás Marosvásárhelyen, amely megrengette a világot. A diktatúra utáni falbontogató hetekben az egykori szocialista barakktábor országaiban lezajlott számos tüntetés, de a mienk példa nélküli volt. Anyanyelvi jogaiért vonult utcára százezer magyar. Katartikus élmény volt a Bolyaiaktól a sportcsarnokig némán menetelő tömeggel együtt lépkedni. Mindenki ott volt. És nem néztünk egymásra sanda szemmel. Az első sorban vonuló Sütő András – akinek a sötét években jelképpé váló anyanyelvőrző küzdelme a megmaradás eszközét jelentette sokak számára – konoksága ragadós volt. A régi mentalitású új hatalom packázása összeterelt minket. Hetek óta folyt a sziszifuszi küzdelem magyar nyelvű oktatási intézményeinkért. Az orvosi egyetemen és a Bolyai iskolában. De a Ceausescu-érában megszerzett kiváltságaikat aljas eszközökkel védték a betelepítettek. Még a román diákságot is felhasználták alantas játékukhoz. Ellentüntetéseket szervezgettek rágalmazó jelszavak skandálására. A tanügyminiszteri küldötteket megfélemlítették, akik a Bolyai líceum átszervezési határozatait többször módosították. A túlfűtött indulatok napjaiban a frissen alakult RMDSZ utcára hívta a magyarokat. A marosvásárhelyi megatüntetés mellett Erdély majd’ minden általunk is lakott településén volt tiltakozó megmozdulás. A Népújság huszonöt évvel ezelőtti újságcikkeiből válogatva próbáljuk emlékeztetni olvasóinkat közelmúltunk legnagyobb civil megmozdulására.
(karácsonyi)
Sütő András
Drága barátaim és testvéreim!
Bejelentett és föltett szándékunk szerint tüntetésünk néma volt, és imával fejeztük be. Ezzel a némasággal, fegyelmezettséggel, példás emberi magatartással, méltóságunkkal többet mondtunk el, mint szónoklatok egész sorával. Az el nem hangzott szónoklatok eszméi és gondolatai, törekvései, vágyai kinek-kinek a szívében élnek, elméjében és törekvéseiben hatnak a jövőben is. Mostani néma tüntetésünk nem jelenti azt, hogy némaságra kárhoztatjuk magunkat a következő órákban, hónapokban és esztendőkben. Ám ez a példa, amit most fel akartunk mutatni az országnak és a nagyvilágnak, azt célozta, hogy kulturáltságunknak és tisztességes szándékainknak legyen a metaforája. A lelkiismeret, a tiszta lelkiismeret büszkeségével hagyjuk most el ezt a teret, azzal a szándékkal és törhetetlen akarattal, hogy – Tamási Áron szavával szólva –, olyan világot akarunk, amelyben elmondhatjuk, azért vagyunk ezen a világon, hogy valahol otthon legyünk benne, és ez a város, Erdély és ez az ország a mi igazi otthonunk, amelyben ezután kell biztosítanunk minden eddig el nem nyert jogunkat a Petőfi álmodta jognak asztalánál. Köszönjük a részvételt! A viszontlátásra!
(Népújság, 1990. február 13.)
Amikor a miniszterhelyettesek sem jutnak szóhoz
Bevezetés: 1990. február 9., délelőtt. A megyei NMF székháza előtt tüntetnek a vásárhelyi líceumok diákjai. Egyelőre békésen. "Sîntem frati, nu ne separati!", "Bolyai a tuturor, chiar si a românilor!" – skandálják az összegyűltek. A polgármesteri hivatal erkélyén megjelennek a minisztérium küldöttei: Octavian Stanasila úr, az egyetem előtti oktatás kérdéseivel foglalkozó tanügyminiszter- helyettes, Demény Lajos és Hans Otto Stamp tanügyminiszter- helyettes urak, akik a nemzetiségi oktatás problémáival foglalkoznak.
A küldöttek déli 1 órára találkozót beszélnek meg a diákság képviselőivel.
Folytatás: színhely a megyeházának gyűlésterme. A terem tömve diákkal, tanárral, szülőkkel (?!).
A találkozó megkezdése előtt Radulici Dan Mircea almérnök úr, a szülők képviselőjeként, megkaparintja a mikrofont, és így biztatja a gyerekeket: "Noi sîntem aici de 2000 de ani, ei numai de 500! Daca am asteptat atît, mai putem astepta înca doua mii!"
Akkor sem csendesedett el a terem, amikor megjelentek a minisztérium képviselői.
Elsőnek Hans Otto Stamp úr szólalt fel, és felkérte a megyei tanfelügyelőséget, hogy február 25-ig készítsen tanulmányt az oktatás szerkezetéről.
– A Bolyai Farkas Líceumban egyelőre marad minden a régiben. 1990. szeptember elsejétől magyar nyelvű líceumként fog működni – mondta a miniszterhelyettes.
Ekkor kitört a botrány. Mindenki felugrált, üvöltött, dobolt. A miniszter urak elhagyták a termet, és Radulici úr újra kézbe kapta a mikrofont. A terem most már Kincses Előd fejét követelte (Jos cu Kincses!, Tradatorul! stb.), azt állítva, hogy az ő kezdeményezésére történik mindaz, ami Marosvásárhelyen mostanában végbemegy.
Kincses Előd ügyvéd úr megpróbál beszélni velük, de a feltüzelt hallgatóság alig hagyja szóhoz jutni. Lehurrogják, és követelik, hogy árulja el annak a három román tanárnak a nevét, akiknek a kérésére telexet küldött a tanügyminiszterhez, és amelyben követelte, hogy a Bolyai líceumot azonnal állítsák vissza magyar líceummá.
Kincses úr nem tett eleget követelésüknek. (…)
(mózes)
Az előzmény
Mint mellékelt tudósításunkból kiderülhetett, a tegnapi, botrányba fulladt tanügyi "megbeszélés" egyik főszereplője Kincses Előd úr volt. Látszólag amiatt, hogy őt tartják az egész "Bolyai-ügy" értelmi szerzőjének. A múlt szombati, február 3-i ominózus miniszteri utasításról van szó. K. E. úr ebbeli szerepének hiteles szemtanúja is volt, Horváth Szabolcs, a Bolyai Farkas Líceum igazgatója.
– Aznap híre kelt, hogy döntés született Bukarestben a vitatott iskolaügyben. Felkerestem Kincses Elődöt, hogy közelebbit tudjak meg a dologról. Közben bejött hozzá négy román kollega.
– Van nevük is?
– Matei Vasile, Seuchea Florina, Dobosiu Paula és Coman Gheorghe. Azt mondták, hogy látják, mennyire tarthatatlan a helyzet, tenni kell valamit. Javasolták, hogy a bolyais román tannyelvű osztályok különálló intézményként költözzenek az almérnökibe, és Kincses Előd továbbítsa ezt a kezdeményezést Bukarestbe. Így is történt, délben itt volt a telex Sora úrtól a szóban forgó változat szentesítésére…
Ez hát az előzmény. Kérdés, hogy a tanárok akciója jó szándékú lépés, vagy a K. E., esetleg Sora úr bőrére menő provokációt hajtottak végre?
(makkai)
(Népújság, 1990. február 10.)
Közlemények a Tanügyminisztérium részéről
A román tannyelvű osztályoknak a Bolyai Farkas Líceumból való átköltöztetésére vonatkozó tanügyminiszteri telexutasítást felfüggesztik.
A megyei tanfelügyelőség f. év február 25-ig tanulmányt készít az egész megye egyetem előtti oktatási szerkezetéről az 1990–1991-es iskolai évre. Ennek alapján miniszteri rendeletet adnak majd ki.
A Bolyai Farkas Líceum 1990. szeptember l-jétől magyar tannyelvű líceumként működik.
Marosvásárhely, 1990. febr. 9.
Hans Otto Stamp tanügyminiszter-helyettes
(Népújság, 1990. február 10.)
Kiegészítésképpen az 1990. február 9- én Marosvásárhelyen kiadott közleményünkre, pontosítjuk a következőket:
– a román tannyelvű osztályok mostani elköltöztetéséről szóló telexünket érvénytelenítjük;
– a Maros Megyei Tanfelügyelőségtől kért tanulmány alapján a Tanügyminisztérium dönteni fog a magyar tannyelvű oktatás szerkezetéről az 1990. szept. 15-én kezdődő tanévben.
Bukarest, 1990. február 11.
Hans Otto Stamp tanügyminiszter-helyettes
(Népújság, 1990. február 13.)
Népújság (Marosvásárhely)

Film készül Márton Áron püspökről
Márton Áron püspökről nagyjátékfilmet készítenek a Mustármag Közösség kezdeményezésére. A marosvásárhelyi ökumenikus imahéten a különböző felekezetek – reformátusok, katolikusok, unitáriusok, evangélikusok – erre a célra ajánlották fel az összegyűlt perselypénzt, 9158 lejt. A film kivitelezését a Mustármag közösség álmodta meg, és a film–misszió–közösség hármas pillérére építve szeretnék megvalósítani.
– Mit kell tudni erről a projektről? Miért éppen Márton Áron püspök személyét választották? – tettük fel a kérdést Papp László római katolikus lelkésznek, a Mustármag közösség vezetőjének.
– A projekt fő értéke, hogy mindenki felsorakozhat a szándékunk mellé, és örömmel tölt el, hogy az emberek ezt felekezeti hovatartozás nélkül vállalják fel. Márton Áron püspök személye kiemelkedik a katolikus egyházból, túlmutat a felekezeteken. Ez azért van, mert a püspök nem azt nézte, hogy ki melyik felekezethez tartozik, hanem amikor úgy látta, hogy valakit emberi méltóságában sértenek, bántanak, jogait korlátozzák, azonnal felemelte a hangját. 1939-től volt püspök, s négy évtizeden át (1980-ban hunyt el), mondhatni Erdély történetének legkritikusabb időszakában volt szellemi vezető. Annak ellenére, hogy ekkor volt az államosítás, kollektivizálás, mindenféle terror, ami a kommunizmussal együtt járt, a népet egységbe szervezte, és a hitnek a győzelmére vezette. Nem elkeseredett, borús légkört teremtett maga körül, hanem bárhol, ahol megjelent, az emberekből a lelkesedést, az önbizalmat hívta elő. Ez nagy dolog. Én diákként találkoztam vele Gyulafehérváron, láttuk mindennap, amikor a székesegyházba tartott. Néha hallottuk prédikálni, ami nagy élmény volt, ma is élénken él bennem. Azt szoktam mondani, hogy kivívta az ellenségei csodálatát és népének a tiszteletét. Minden megnyilvánulása, viszonyulása, cselekedete egyszerű emberhez, tanult emberhez, magyarhoz, románhoz, bármilyen felekezethez tartozóhoz önbizalmat ébresztett, és helyreállította az illetőben az emberi méltóságát. Ehhez elég volt egy egyszeri találkozás. Ez az egyik jellembeli, emberi nagysága. A másik pedig a tisztánlátás. A zűrzavarban tisztán látott. Évtizedek múltán is érvényes, amit leírt, amit mondott gazdasági vagy politikai eseményekkel kapcsolatban, ma is állják a helyüket. A pedagógia, a gyereknevelés, a népnevelés terén is sokat tett. Amit akkor elmondott vagy leírt az általa szerkesztett Erdélyi Iskolában – amelyben Erdély valamennyi neves szakembere, írója közölt, Kós Károlytól Dsida Jenőig –, merem állítani, hogy máig a legszínvonalasabb pedagógiai elveket képviselte. Azóta rengeteg kutatás történt pszichológia, pedagógia terén, de amit ő tudott és képviselt, az máig sem évült el.
– Szeretném, ha egy kicsit kibontanánk a projektet, beszélnénk a filmről, az előkészületekről.
– Márton Áron püspök életéről, koráról, munkásságáról játékfilmet készítünk. A játékfilm köré felépítünk egy missziót. A film a végcél, de nem azt szeretnénk, hogy az emberek két órán át üljenek egy vászon előtt és nézzék végig a filmet, hanem az a célunk, hogy amit a filmen meg akarunk jeleníteni, azt minél szélesebb körben megéljék az emberek. Megéljék, és részesei legyenek az összefogásnak, az összetartozásnak, a hithez és Istenhez való ragaszkodásnak, egymás megbecsülésének, de főleg az egymásra figyelésnek, mert a népnek abban az időszakban az volt a legnagyobb ereje, hogy áldozatok árán is összetartott. Egy mai fiatal nem tudja elképzelni, mit jelentett, hogy embereket hívattak be a szekuritátéhoz, kérték a neveket, ami vagyonelkobzáshoz vezethetett, szabadságvesztéssel járhatott, de ők mégsem árulták el embertársaikat. Innen mérjük le az összetartást. Az is feledésbe merült, hogy a falvainkban milyen áldozatot kellett hozzanak a hit miatt vagy a kollektivizálás, a rekvirálások idején. Ezt a kort szeretnénk felidézni, átéletni, közösségi hitélménnyé tenni, hiszen ekkor vívta népünk a legszebb erkölcsi győzelmet. Ez azt jelenti, hogy zömében mindig a jót választották, megőrizték a lelki szabadságot a külső kényszerek ellenére. Szabadok maradtak mindig jót tenni, szabadok maradtak összefogni. Amíg ezt a filmet készítjük, ennek a megélését kínáljuk fel, erre hívjuk az embereket. A filmnek egy hangsúlyos közösségi súlypontja lesz.
– Mikor kezdik el a forgatást? Hány helyszínen készül a film?
– Minden a pénztől függ. Ahogyan a pénz összegyűl, megkötjük a szerződéseket a szakemberekkel. A film négy évszakos, egy év kell a forgatáshoz. Ha gyűl a pénz, akkor megpróbáljuk az ősszel elkezdeni a forgatást. A következő két hónap nagyon fontos. Az a szempont vezet, hogy lehetőséget adjunk minél több embernek a bekapcsolódásra, ezért több mint húsz helyszínt választottunk. Az is fontos szempont, hogy Erdélyt régiónként, történelmileg, építészetileg csokorba kössük. Mindazt az értéket, amit Erdély akkor még hordozott. Annak ellenére, hogy külsőleg minden omlott össze, mindent bedaráltak, de értékeiben még virágzott. Virágzott a közösségi élet, a népegyház, a szellemi értékek még hangsúlyosan fellelhetők voltak.
– Milyen jellegű film lesz? A rendező, szereplők neve már ismert?
– Játékfilm lesz, művészi, nem amatőr munkát szeretnénk. A mű megíródott, vannak, akik szakmailag rajta tartják a szemüket. A részleteket kidolgoztuk. Kétnyelvű film lesz, mert Márton Áron püspök élete kétnyelvű volt. A magyar közegben magyarul, viszont a hivatalokban románul beszélt. Próbálunk korhűek lenni, de nem dokumentumfilmet készítünk, mert abból nagyon sok van. Azt szeretnénk, hogy a film izgalmas legyen, magával sodorjon. Azért gyűjtjük a pénzt, hogy a minőséget lehessen megfizetni. Még nem tartunk ott, hogy a színészeket, a rendezőt nevesítsük. Annyit tudunk, hogy a tömegjelenetekben is valós emberek szerepelnek majd, nem számítógépes trükköket alkalmazunk. Az első lépésnél, a gyűjtésnél és az ezzel párhuzamosan futó missziónál tartunk, amikor a kor minden értékét felszínre hozzuk, hogy újra átéljék az emberek. Először a katolikus egyházban kezdtük a missziót és a gyűjtést, a kis dobozok ott találhatók a templomokban. Az ökumenikus imahéten túlléptük a felekezeti kereteket, s most világi intézmények segítségével szervezzük a tájékoztató találkozókat. Azt szeretnénk, hogy Áron püspök visszakerüljön a közéletbe, hiszen négy évtizeden át ő volt a szellemi vezér. Nagyon örvendünk, hogy a világi intézmények gyakorlatilag is felvállalják a szervezőmunkát. Udvarhelyen az Élő Szövet Alapítvány volt a házigazdánk, Csíkszeredában a művelődési igazgatóság, Marosvásárhelyen a közszolgálati rádió az egyik házigazda, a találkozót náluk bonyolítjuk.
– Hová fordulhat az, aki támogatni szeretné a projektet?
– Van egy honlapunk, a www.martonaronfilm.ro, itt minden adatot megtalálnak az érdeklodok. A Merkur üzlethálózat kidolgozott egy támogatási lehetőséget, 5-50 lejes filmkockajegyet lehet venni. Az emberekben a jóindulat megvan, pénzt is áldoznak, csak a technikát kellett megtalálni az adakozáshoz. A cégek bankba utalhatnak pénzt, de az egyszerű ember nem járkál bankba, így plébániákra, üzletekbe lehet bevinni az adományt, ahol filmkockajegyet vásárolhatnak. Vannak nyugtatömbjeink is, a pénzt személyesen is át tudjuk venni. Minden bevételt dokumentálni szeretnénk. A honlapon nevesítjük majd az adakozó közösséget vagy a személy nevét. Úgy látjuk, hogy "megmozdultak" az emberek, akiknek fontos a közösség és az erkölcsi értékek felvállalása – mondta Papp László lelkész.
Nagy időkhöz nagy nemzedék kell! – vallotta Márton Áron püspök. Itt a lehetőség bebizonyítani, ilyen nemzedék vagyunk!
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Erdélyi templomok újulhatnak meg
Több erdélyi templom restaurálási munkálatait is támogatja idén a budapesti Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ. Határon túli örökségvédelmi programja keretében a központ harmincegymillió forintos (443 ezer lej) állami forrást fordít elsősorban kutatásokra, dokumentációs és értékfelmérő munkákra.
A programban az intézmény tudományos munkatársai olyan feladatokat végeznek el, amelyek eredményeire alapozva célzottan és felelősséggel lehet nagyobb beruházásokat tervezni, emellett kisebb értékmentő beavatkozásokra is sor kerül – részletezte a projektet bemutató budapesti sajtótájékoztatón Győr Attila, a központ tudományos és gyűjteményi főosztályának vezetője.
Mint mondta, a program célja, hogy a társadalom minél szélesebb rétegei megismerjék a határon túli magyar műemlékeket, és fel is keressék azokat. A főosztályvezető hozzátette: „a nemzetpolitikai érdekek figyelembevétele mellett tevékenységünk során arra törekszünk, hogy a kulturális örökség kapocs és összetartó erő legyen Magyarország és a szomszédos országok között. Egy olyan alap, amelyre a jövőben egyéb kapcsolatainkat is építeni tudjuk”. Sághi Attila, a Forster-központ elnöke „ezeknek a beruházásoknak a magyarországi és határon túli kapcsolatokat építő kultúrdiplomáciai hatását” emelte ki.
A program feladatai közé tartozik a határon túli magyar műemléki adatbázis és veszélyeztetettségi lista elkészítése, pusztuló erdélyi kastélyok dokumentálása, művészettörténeti adatok összegyűjtése, fotódokumentáció és részfelmérések készítése, valamint restaurátori dokumentálás. Szerepel a munkák között még levéltári kutatásokban magyar vonatkozású dokumentumok digitalizálása, Marosvásárhely műemléki topográfiája, 17–18. századi templomkarzatok restaurátori kutatása Erdélyben, valamint a bécsi magyar nagykövetség épületének tudományos dokumentálása és állagmegóvása.
A Teleki László Alapítvánnyal közös feladat az alapítvány által megkezdett munkák folytatása a halmágyi, oltszakadáti evangélikus templomoknál és a borbereki, kismuzsalyi és marosszentimrei református templomoknál, a Forster-központ saját szervezésű programjában pedig a siteri református templom, a darlaci evangélikus templom, a nyárádszentlászlói unitárius templom, a körösbányai ferences templom és a türkösi római katolikus templom bizonyos részeinek sürgősségi konzerválását, egyes elemeinek restaurálását végzi el. Ezenkívül sor kerül a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban tárolt sepsibesenyői falképtöredékek konzerválására is.
Győr Attila elmondta, hogy a program jövőre is folytatódik, amennyiben ehhez az állam újra biztosít számukra megfelelő keretösszeget, ezért még idén elkezdik a következő év munkáinak előkészítését is. Ez a szabadkai zsinagóga, a szásztörpényi volt evangélikus templom, az almakeréki evangélikus templom, az erdőcsinádi református templom és a dési ferences templom épületeit érinti majd többek közt. A program szakmai vezetője Gaylhoffer Kovács Gábor művészettörténész.
A Forster-központ 2013-ban alapfeladatként kezdte meg az erdélyi és felvidéki falképek dokumentációs munkáját. A 2014-ben önálló támogatással megindult határon túli örökségvédelmi programjának keretében ezt a dokumentációs feladatot folytatja idén úgy, hogy immár anyagi forrás birtokában a műemlékek megőrzésében is részt tud venni, együttműködve a környező országok szakhivatalaival, műemlékes szakemberekkel, műemlék-tulajdonosokkal és helyi civil szervezetekkel. A 31 millió forintot június végéig használhatja fel a központ.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

Az elnök beszéde
Nagyjából egyetérthetünk Klaus Johannis államfő első parlament előtti felszólalásában elhangzott megállapításainak többségével. Az elnök arra hívta fel a honatyák figyelmét: a demokrácia alapintézménye a parlament, ezért fontos, hogy visszanyerje hitelét.
Az ehhez vezető utat is kijelölte: olyan választási törvény kidolgozása és elfogadása, amely nem a pártok rövid távú érdekeit tartja szem előtt, hanem hozzájárul ahhoz, hogy a választók könnyebben számon kérhessék választott vezetőiket, a pártok finanszírozása átláthatóbb legyen, a külföldön élők akadálytalanul voksolhassanak. Utalt arra, hogy pozitív változás tapasztalható a képviselők és szenátorok viszonyulásában az ügyészség kéréseihez – az elmúlt hetekben sorozatosan jóváhagyták a korrupciós gyanúba keveredett politikusok mentelmi jogának megvonását –, továbbá arra hívta fel a figyelmet: a törvényalkotási jogkör elsősorban a parlamenté, a kormánynak csak rendkívüli esetekben kellene sürgősségi rendeletekhez folyamodnia. Csakhogy miközben az államfő egyfajta elméleti demokráciaórát tartott, melynek végén örömmel nyugtázhattuk volna: mégiscsak jó úton járunk, néhány év, és a jelenlegi, helyenként banánköztársaságot idéző állapotok helyett mintaszerűen működő jogállamban, dinamikusan fejlődő országban élhetünk – Kolozsvárról és Marosvásárhelyről is olyan hírek érkeztek, amelyek súlyos demokráciadeficitről tanúskodnak. A magát multikulturálisnak nevező Kolozsváron például továbbra sem engedélyezik a kétnyelvű várostáblák kihelyezését, több tízezer helybeli akaratát semmibe veszik, a civileknek újabb és újabb pereket kell indítaniuk a normalitás meghonosításáért. Talán még ennél is aggasztóbb a Marosvásárhelyről befutó hír. A véleménynyilvánítási szabadságot, a gyülekezési jogot semmibe véve a helyi hatóságok betiltották a Székely Nemzeti Tanács által március 10-ére, a székely szabadság napjára meghirdetett tiltakozó felvonulást, a helyi rendőrség vezetője pedig tegnap egészen elképesztő, sztálinista időket idéző érveléssel állt elő, mely szerint külföldről finanszírozzák a megmozdulást, útközben pedig leitatják az embereket, hogy majd részegen masírozzanak a város utcáin. Túlkapások ezek is, olyan súlyos demokráciaellenes torzulások, amelyek tükrözik egy kisebbségben élő nemzeti közösség jogfosztását. És ha valóban a demokrácia megerősítése a cél, akkor ideje végre érdemben foglalkozni ezzel a kérdéssel is.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Huszonöt éve könyv és gyertya
Az RMDSZ negyedszázaddal ezelőtt utcára hívta a magyarokat nemzeti identitásunk, nyelvünk, iskoláink megtartásáért és védelméért. Tisztelettel emlékezünk azokra, akik 1990. február 10- én könyvvel és gyertyával a kezükben vonultak Marosvásárhely utcáin, mert itt akartak jövőt teremteni, és ehhez esélyegyenlőséget, jogokat kértek.
Másfél hónappal a rendszerváltást követően vonult utcára a magyarság, mert nem sikerült önálló magyar iskolát alapítani, illetve megfelelő kereteket teremteni az orvosi egyetemen az anyanyelvű oktatásnak. A város magyarsága elszántan lépett fel a diktatúra éveiben elsorvasztott kulturális, nemzetiségi intézményeinek visszaállításáért.
Az 1990. február 10-i összefogás mérföldkőnek számít a romániai magyar érdekvédelmi munkában. Azóta számos kérdésben sikerült előrelépni. Sikerült megteremteni az anyanyelvhasználat törvényes kereteit; sikerült számos oktatási és kulturális intézményt létrehozni; sikerült visszaszolgáltatni a diktatúra által elkobzott javak jelentős részét. Marosvásárhelyen visszaállítottuk a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban a magyar nyelvű oktatást és létrehoztuk a Római Katolikus Teológiai Líceumot.
Ma sem számolhatunk azzal, hogy önműködően biztosítottak nemzetiségi jogaink, sőt megszerzett jogainkat akár meg is próbálhatják visszavonni. Ahogy 1990. február 10-én, úgy ma is erőt és határozottságot kell mutatnunk megszerzett jogaink védelméért és annak érdekében, hogy közösségi szimbólumainkat szabadon használhassuk, az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen huszonöt éves kérésünknek megfelelően biztosítva legyenek az anyanyelvi oktatás valós feltételei.
Köszönetet kell mondanunk annak a közel százezer embernek, akik határozottsága, elkötelezettsége révén közösségünk nyomatékosította nemzeti kéréseit. De köszönetet kell mondani azoknak is, akik felvállalták a város története legnagyobb tömegmegmozdulásának megszervezését.
Tiszteletünk és köszönetünk jeléül a Maros megyei RMDSZ 2014-ben létrehozta a Könyv és Gyertya kitüntetést, melynek idei átadására március 15-én 18 órai kezdettel kerül sor Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota nagytermében.
Az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöksége
Népújság (Marosvásárhely)

Aprócska feltámadások
Február 7-én, szombaton tartották a korondi Firtos művelődési egylet Hazanéző című folyóiratának újabb bemutató estjét Marosvásárhelyen. Az eseménynek az Unitárius Egyház Dersi Jánosról, az egyház nagy jótevőjéről elnevezett, Bolyai téri tanácsterme kínált otthont, a házigazda, Nagy László lelkész önzetlen közreműködésével.
A rendszerváltozás hozta szabad szellemi légkörben számos új kiadvány született, a művelődési egyesületek, körök, alapítványok örökérvényűnek szánt névjegyeiként. Az elektronika "győzelmével" a nyomtatott sajtó legkorábban ezekben a körökben múlt ki, és jobbára elenyésztek a működtető szerveződések, és a kiadókra is rájár a rúd.
A korondi Hazanéző dacol az idővel. Ambrus Lajosnak és helyi hazafi társainak köszönhetően fölveti a fejét, mint Tompa László magányos fenyője, és történjék bármi is: megjelenik!
Olvasótábora széles, Budapestig, Vancouverig, Melbourne- ig, sőt Fenyőkútig és Pálpatakáig terjed: tudnak róla, emlegetik, idézik, és nem ritkán a széles világba jelle-gült korondiak büszkén párosítják a portéka mellé, mert van annyira mutatós, mint a pompás népi kerámia.
Jól teszik hát, akik szólnak, hogy jó hazafelé tekinteni, legyen bárhol az otthonod.
Boldog az elme és a szív, mikor azt lükteti s dobogja: szülőföldem, szerelmem.
A lap fennállásának negyedszázados évfordulója alkalmából antológia jelent meg a köréje gyülekező szerzők műveiből. Így éppen huszonöt írás kapott helyet A szülőföld szerelme című gyűjteményben, melyet Ambrus Lajos főszerkesztő ismertetett felvezetőjében. Kedei Zoltán festőművész elkészítette a szerzők portréit, ezeket két hétig tekinthetik meg az érdeklődők a színhelyen. Az antológiát több székelyföldi településen is bemutatták, ezúttal a következő szerzők szólhattak a népes közönséghez: Ráduly János író, néprajzi gyűjtő, Kedei Zoltán festőművész, Demeter Erika korondi unitárius lelkész, író, Józsa János keramikus művész (aki értékes képzőművészeti gyűjteményét adományozta a korondi galériának), Molnos Ferenc korondi születésű szovátai író, festő, újság- és tévészerkesztő, Bölöni Domokos marosvásárhelyi író, szerkesztő, aki 1973-tól tizenhét éven át működött pedagógusként a híres sóvidéki településen.
A mindvégig oldott, kedves hangulatú találkozás jó alkalmat kínált azok számára is, akik egykor elkerültek otthonról, akik hosszú évek óta nem találkozhattak földijeikkel. Hogy csak két kitűnő korondit említsek: öröm volt látni Orzánné Ambrus Erzsébetet, a Székely Népi Együttes egykori táncosát, aki százat tudott fordulni hajdanán; Domokos István koreográfust, táncmestert, aki három évtizedig vezette a tánckart, ő a Bolyai Tudományegyetemet cserélte föl a táncegyüttessel.
Múlnak az idők, de a szülőföld szeretete ott lebeg az emlékezet fölött.
Páll Lajos nélkül nincs Korond. Ha mégis, akkor nem az.
Mint valami szigorú patrónus, figyelte a falról népének ezt a küsded gyülekezetét az ecset és a szó nagy sóvidéki művésze. Végre nem ő alkotta, hanem őt alkották oda fel, a falra. Persze, kissé mindig féljük őt, mint régente, ha szemvillatásával ezért-azért meg- megfeddett.
Damján B. Sándor
Népújság (Marosvásárhely)

Bretfelean: az SZNT-t külföldről pénzelik
Külföldről finanszírozzák a székely szabadság napja elnevezésű, március 10-ére tervezett marosvásárhelyi rendezvény szervezőit – állítja Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetője.
Szerinte csak így oldható meg, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és a Siculitas Egyesület „ennyi embert a helyszínre utaztasson, útközben pedig inni adjon az utasoknak, hogy aztán karddal hadonásszanak, és randalírozzanak a városban, mint az elmúlt évben".
Bretfelean egyébként annak a városházi bizottságnak a vezetője is, amely hétfőn elutasította a székely vértanúk emlékművétől a város főteréig tartó tiltakozó felvonulás megszervezésére vonatkozó SZNT-s kérvényt.
A helyi rendőrség vezetője egyébként elmondta, az 1991-ben elfogadott, 60-as számú jogszabály értelmében „a szervezőknek el kell távolítaniuk a tömegből azokat a randalírozókat, akik zavargásokat keltenek, és viselkedésükkel meg akarják változtatni a rendezvény célját".
„A szervezők sem 2013-ban, sem az elmúlt évben nem tartották be a törvényt, és nem is adták át a rendfenntartóknak azokat, akik provokáltak" – tette hozzá. A bizottsági ülésen jelen volt Izsák Balázs, az SZNT elnöke is, akinek Bretfelean azt mondta, hogy az RMDSZ 25 éve rendez megemlékezést március 15-én, de tiszteletben tartja a román lakosságot, „nem úgy, mint a március 10-ei rendezvény, amelyen az elmúlt években román- és államellenes jelszavakat skandáltak".
Izsák Balázs elmondta, a tavalyi felvonuláson a rendbontókat nem a szervezők hívták meg a rendezvényre, a helyi csendőrség által kiállított jegyzőkönyvekben pedig egyáltalán nem szerepel, hogy államellenes vagy a románságot sértő jelszavak hangzottak volna el a székely szabadság napján.
„Mi tiszteletben tartjuk a törvényeket, és elvárjuk, hogy a hatóságok is tiszteletben tartsák" – szögezte le Izsák. Rámutatott, a köztéri rendezvények megtartására vonatkozó kérvényeket elbíráló bizottság döntése csupán konzultatív, a felvonulásra vonatkozó engedélyt a polgármester adhatja meg.
Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere egyébként az elmúlt héten már bejelentette: tavalyhoz hasonlóan megtiltja, hogy az SZNT felvonulást tartson, és csak a székely vértanúk emlékművénél tartandó megemlékezéshez adta a hozzájárulását.
Az SZNT ezt követően írásban kérte Maros megye prefektusát, hogy támadja meg a törvényszék közigazgatási osztályán a döntést, ám maga is a törvényszékhez fordult a dokumentum érvénytelenítése céljából.
Amint arról beszámoltunk, a felvonulásra vonatkozó tiltás ellenére a tavalyi rendezvény résztvevői a járdán haladva tették meg az utat a város főteréig. Bár a helyi csendőrség szerint csak kisebb rendbontások történtek a megmozduláson, a hatóság később súlyos pénzbírsággal sújtotta a rendezvény szervezőit és egyes résztvevőit.
Többek közt Vetró-Bodoni András kézdivásárhelyi szobrászművész is bírságot kapott, aki a rendfenntartók szerint „erőszakra buzdított, kivont karddal hadonászott, veszélyeztette a közrendet". Mint kiderült, Vetró nem vett részt a vásárhelyi rendezvényen, így a csendőrség később visszavonta a büntető jegyzőkönyvet.
Krónika (Kolozsvár)

Pár százan a gyertyás-könyves tüntetés megemlékezésén
A negyed évszázaddal ezelőtti gyertyás-könyves tüntetés évfordulója alkalmából szerveztek kedd este megemlékezést Marosvásárhelyen. Az akkori hangulatot azonban csak az időjárás és a harangok kongása idézte: az emlékezők néhány százas csoportja ugyanis szellősen elfért a virágóra szobor felőli részénél.
Mint ismeretes, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete a megemlékezést eredetileg a Színház térre tervezte, de Dorin Florea polgármester azzal az indokkal, hogy a Színház teret csak kulturális rendezvények megszervezéséhez bocsátják rendelkezésre, helyszíncserét javasolt: a főtéri virágóra és az Avram Iancu-szobor közötti részre „száműzte” a rendezvényt.
„Akkor szinte százezren voltunk, most pár százan” – summázta egy régi ismerős a vásárhelyi valóságot. A virágóránál megszólítottuk Ábrám Zoltánt, aki 25 évvel ezelőtt MADISZ-elnökként vett részt a felvonuláson. Elmondta, a szervezésben akkor nagy szerepe volt a fiataloknak. Ezzel szemben, ha végigtekintettünk a kedd esti jelenlévőkön, bizonyosra vehető, hogy az emlékezők nagy többsége a negyed évszázaddal ezelőtti tüntetésen is ott volt. „A jelenlegi helyzet azt bizonyítja, hogy a tüntetéseket folytatni kell, mert a 25 évvel ezelőtti álmok nem valósultak meg, sőt romlott a helyzet” – mondja Ádám Valérián, az orvosi egyetem magyar tanszékeinek megalakulásáért küzdő Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerészképzésért Egyesület titkára.
Cseh Gábor a szervezők részéről elmondta: „Az 1990. február 10-ei példátlan összefogásnak, tüntetésnek az évfordulójára gyűltünk ma itt össze. Ez a nap a marosvásárhelyi magyar összetartozásnak a napja. Sajnos elég kevesen jöttek el, nem lehet azt a hangulatot összehasonlítani, amikor szinte százezren voltunk, most pedig pár százan. Ennek a napnak az üzenete a marosvásárhelyi magyar összefogás, ezért szerveztük. Kezdeményezni is fogjuk, hogy február 10-ét a marosvásárhelyi magyar összefogás napjának nevezzék, ezzel kapcsolatban meg fogjuk keresni mind a politikai pártokat, mind a civil szervezeteket” – fogalmazott az EMNT Maros megyei szervezetének elnöke.
A hármas-négyes csoportokban gyertyáikkal, könyveikkel álló vásárhelyiek csendes megemlékezését csak egy kisebb incidens zavarta meg: egy férfi, amikor a sok csendőr közül az egyik megkérte, hogy álljon beljebb és ne zárja el a zebrán átkelő gyalogosok útját, kiabálni kezdett, dühét a román csendőrökre zúdította, de hamarosan megnyugodott.
Huszonöt évvel ezelőtt Sütő András felhívására körülbelül százezer magyar némán, kezében gyertyával és könyvvel demonstrált Marosvásárhelyen. A rendszerváltás után másfél hónappal forradalmi változások történtek Romániában, de magyar vonatkozásban, a kisebbségi ügyek rendezése terén szinte semmi. A vásárhelyi magyarság azért vonult utcára, mert nem sikerült visszaállítani a Bolyaiban az anyanyelvű oktatást, nem sikerült megfelelő kereteket teremteni a magyar nyelvű oktatásnak az orvosi egyetemen. A gyertyás-könyves tüntetés előtti napok közvetlen előzménye az volt, február 7-én megalakult a Vatra Românească kulturálisnak álcázott magyarellenes szervezet, és 9-én már román nemzetiségű diákok tüntettek Marosvásárhelyen a magyar nyelvű oktatás ellen.
„A Bolyai térről elinduló tömeg lassan, vontatottan és mindenek fölött nagy csendben hömpölygött alá a városba. A tüntetés mibenlétéről csak a magasba emelt táblák tájékoztattak – magyar iskolákért tüntetünk; magyar sulit, magyar szót; suntem maghiari din România; demokráciát kérünk, de nem fejadagra; egyenlő esélyeket mindenkinek. Valahol a cifra palota környékén kapcsolódtam a tömeghez, amikor néhányan azt suttogták – a tömeg a Bolyai téren még áll, annyian vannak, hogy nem tudnak elindulni. Amikor pedig a Sportcsarnok elé értünk, jött a hír – a sor vége még valahol a főtéren van. A felvonulók a templomok harangjainak zúgása közepette érkeztek, szervezetten és fegyelmezetten. Mindenkinek a kezében könyv és égő gyertya volt, a felvonulók a Sportcsarnok előtt imádkoztak, elmondták a Miatyánkot. Ott voltak a magyarság jeles képviselői, élükön Sütő Andrással, aki a néma tüntetés végén rövid beszédben köszönte meg a résztvevők fegyelmezett magatartását és a magyarság jogos ügyében kifejtett fáradozásait. Ezzel a némasággal, fegyelmezettséggel, példás emberi magatartással többet mondtunk el, mint szónoklatok egész sorával. Az el nem hangzott szónoklatok eszméi és gondolatai, törekvései, vágyai kinek-kinek a szívében élnek, elméjében és törekvéseiben hatnak a jövőben is” – olvasható kollégánk, Bakó Zoltán visszaemlékezésében.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro

Folytatódnak az ellentmondásos ítéletek a székely jelképek ügyében
Eltörölte a bíróság a marosvásárhelyi Demokrácia-központra kitűzött székely zászlóért a helyi rendőrség által kiszabott harmincezer lejes bírságot, de az ügyben alapjában a rendőrségnek adtak igazat, amely reklámzászlónak minősítette a kék-arany lobogót. Egy másik esetben meg azért „törölték el” Hargita megye zászlaját, mert azonos a székely közösség jelképével. A több zászlóperben is érintett Kincses Előd ügyvéd szerint Románia Strasbourgban komoly tanulódíjat fog fizetni a jelképek elleni hadjáratért.
„A hazai törvénykezők úgy csűrik-csavarják a székely zászló ügyét, hogy az sehogy se legyen jó a romániai magyarságnak, pontosabban fogalmazva: úgy, hogy a lehető legrosszabb legyen” – nyilatkozta szerkesztőségünknek Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd, aki több zászlóperben is képvisel erdélyi civil szervezeteket. A bírósági tapasztalataira alapozó jogász elmondta, hogy míg a nagyváradi és a marosvásárhelyi bíróságok a nyilvánvaló bizonyítékok ellenére is reklámzászlónak tekintik a székely kék-arany jelképet, a vásárhelyi táblabíróság pontosan azzal az indokkal „töröltette” a Hargita megye zászlójának elfogadott lobogót, hogy az kizárólag a székelység szimbóluma.
Mint ismeretes, a közelmúltban a marosvásárhelyi önkormányzat alárendeltségébe tartozó helyi rendőrség az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) székházában lévő Demokrácia-központ vezetőit, a nagyváradi hatóság pedig Tőkés László EP-képviselő irodájának illetékeseit szólította fel a reklámzászlónak címkézett székely jelkép eltávolítására. Mi több, az egykori székely fővárosban a rendőrség 30 ezer lejes bírságot is kiszabott a nemzeti tanácsra. Bár a pénzbüntetést törölték, mindkét esetben a helyi bíróságok a rendőröknek adtak igazat; a törvénykezők szerint a székely lobogó reklámzászlónak számít, amelynek 30 napos kitűzésére engedélyt kell kiváltani.
„Azt állítani a székely zászlóról, hogy egy törvénytelenül kitűzött reklámlobogó, vagy valódi, vagy tettetett tudatlanságra vall” – nyilatkozta korábban a felperesek ügyvédje, Kincses Előd. A jogász egyébként bemutatta a bíróságon a Wikipédia székelyekről írt román nyelvű változatát, illetve három olyan okiratot tett le, amely reményei szerint perdöntő lett volna. Kincses ugyanakkor a bíróságok rendelkezésére bocsátotta a segesvári ügyészség korábbi végzését, amellyel megszüntette azon hat makfalvi személy ellen folytatott eljárást, akik néhány évvel ezelőtt, az RMDSZ-es polgármester bosszújára, kitűzték a székely zászlót az önkormányzat épületére. Az ügyészség akkor megállapította, hogy a történelmi közösség jelképe nem sért törvényt. Bekerült az ügy iratcsomójába a marosvásárhelyi táblabíróság végzése is, mely elutasította a magyarellenességéről elhíresült Ilie Şandru maroshévízi „szolgálatos feljelentő” panaszát, miszerint Hargita megye zászlója – ami azonos a székely lobogóval – törvénytelen volna.
„Fellebbeztünk az ítéletek ellen, hisz ha ezek így jogerősek maradnak, bármikor bárkit elő lehet venni azért, mert egy úgymond reklámzászlót tűzött ki a házára, anélkül, hogy kiváltotta volna a harminc napra szóló hatósági engedélyt” – magyarázta szerkesztőségünknek Kincses. Szerinte amennyiben Romániában jogerősen is elveszítenék a pert, az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak. Véleménye szerint a strasbourgi bíróság joggyakorlata alapján kizárt, hogy ne az erdélyi magyar civilek javára szülessen ítélet. „Ez komoly tandíjba fog kerülni Romániának” – figyelmeztetett a marosvásárhelyi ügyvéd.
Míg Nagyváradon Tőkés László erkélyén továbbra is leng a székely szimbólum, a marosvásárhelyi Demokrácia-központot működtető Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács épületén hetek óta nem. Ennek oka nem a bírósági ítélet, hanem a székházváltás, állítják a szervezet illetékesei. A központ nemrég a Klastrom (Mihai Viteazul) utca 40. szám alól a 10. szám alá költözött. „Még nem szereltük fel a zászlótartót, és nem szereztük be az épület Németországban élő tulajdonosának a beleegyezését” – indokolta a késlekedést Cseh Gábor, az EMNT Maros megyei elnöke. A nemzeti tanács vezetője azzal az ötlettel állt elő, hogy amennyiben az ingatlan tulajdonosa tovább halogatja az írásos beleegyezés megadását, az ablakba, függöny helyett teszik ki a zászlót.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Bonyodalmak a március 10-i rendezvény körül
Hétfőn délelőtt ülésezett a köztéri rendezvények kérvényeit elbíráló, konzultatív jellegű bizottság, amely a Siculitas Egyesület által 2015. március 10-re, a székely szabadság napjára meghirdetett megemlékezés, illetve az előzetes bejelentésben feltüntetett menetelés és tiltakozás ügyében tárgyalt.
A tanácskozásra a magyar média képviselőit nem hívták meg. A sajtóban megjelent hírek szerint a helyi rendőrség vezetője egyebek között azt állította, hogy a március 10-i SZNT-rendezvény szervezőit külföldről finanszírozzák, mert csak így tudnak annyi embert odautaztatni, itatni, hogy aztán "karddal hadonásszanak és randalírozzanak". Máshol meg arról írtak, hogy a Siculitas Egyesület rendezvényeit örökre betilthatják Marosvásárhelyen.
Az idei március 10-i rendezvény előzetes bejelentésére 2015. január 30-án a polgármesteri hivatal átiratban közölte a Siculitas Egyesülettel, hogy az engedélyeztető bizottság 152. számú, január 30-án készült jegyzőkönyve alapján engedélyezi a Székely vértanúk emlékművénél a megemlékezést, de betiltja a menetelést, illetve a prefektúra előtti tüntetést. Izsák Balázs, az SZNT elnöke szerint a lényeg a jegyzőköny-vön van. Ugyanis arra a bizottsági ülésre, amelyre a polgármesteri határozat utal, nem hívták meg a Siculitas képviselőit, ellenben február 9-én odahívták, hogy az említett jegyzőkönyvet írja alá.
– Odahívtak 9-én, ahol a megyei csendőrség parancsnoka tett fel kérdéseket nekem. Az indoklás az volt, hogy szükséges bizonyos kérdéseket tisztázni. Ez tulajdonképpen egy vallatásra emlékeztetett engem, ahol az előzetes bejelentésünkben foglaltakból kellett részben vizsgáznom, másrészt pedig a gyülekezési törvényből. És voltak a tavalyi rendezvénnyel kapcsolatos kérdések, ami nem hatásköre egy ilyen bizottságnak. Levetítettek egy talán 45 másodperces filmet a tavalyi rendezvényről, ami szintén nem a bizottság hatásköre, minősítő megjegyzéseket tettek a tavalyi, tavalyelőtti rendezvényünkre, és végül megkértek, hogy írjam alá a jegyzőkönyvet, amit nem tettem meg – nyilatkozta a Népújság kérdésére Izsák Balázs.
Kijelentette: a bizottság összetétele is diszkriminatív volt, mert a törvény azt mondja, hogy a bizottság tagjai a polgármester, a jegyző, a csendőrség, rendőrség. Ezzel szemben a hétfői tanácskozáson nem volt ott a polgármester, a helyi rendőrség igazgatója vezette a gyűlést, ott volt egy városi tanácsos, aki azzal vádolta az SZNT-t, hogy a tavaly a 60-as törvényt megszegték, mivel az tiltja az olyan rendezvényeket, ahol a fasiszta, rasszista, sovén elvek propagálása, a nemzet és az ország lejáratása, erőszakra buzdítás folyik… Izsák szerint erre más is utalt a gyűlésen, és olyan állítólagos kihágásokról beszéltek, amelyeket az előző években nem említettek a hivatalos jegyzőkönyvek.
Kételyek merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy a klasszikus értelemben vett demokrácia működik-e Marosvásárhelyen, fogalmazott az SZNT elnöke. – Ha az egészet áthelyezzük a közigazgatási átszervezés kontextusába, ez az egész történet arról szól, hogy az Európa Tanácsot megpróbálják félrevezetni, ha tiltakozunk, megpróbálják betiltani a tiltakozást, megpróbálnak megfélemlíteni. Az égvilágon minden eszközt megragadnak, s úgy néz ki, hogy nincs, ami megállítaná ezt a közigazgatási tervet. Ennek a kontextusába kell az egészet elhelyezni: egy egész apparátus, rendőrség, kormány, csendőrség, állami intézmények, minden rá van állva – jelentette ki az SZNT elnöke.
A tavalyi rendezvényt követően büntetést róttak ki a Siculitas Egyesületre, amelyet az a bíróságon támadott meg, és az ügy máig sem zárult le.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Ősztől megszűnhet a marosvásárhelyi magyar gyógyszerészképzés - FRISSÍTETT
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) rektora szerint ősztől megszűnik a magyar nyelvű gyógyszerészképzés az oktatási intézményben – közölte szerdán internetes oldalán a Krónika című erdélyi magyar napilap.
A rektor a Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Hatóság (ARACIS) határozatát ismertette, mely szerint a MOGYE nyáron száz helyre hirdethet felvételit a gyógyszerészeti fakultáson a román tagozaton, és nem hirdethet felvételit a magyar gyógyszerészképzésre.
Leonard Azamfirei rektor úgy vélte, a felelősség azokat a magyar oktatókat terheli, akik nem állították össze az akkreditációs iratcsomagot. Szilágyi Tibor, a rektorhelyettesi tisztségéből lemondott magyar oktató viszont éppen a rektort tette felelőssé, aki szerinte diszkriminálni próbálja a magyar gyógyszerészképzést.
Leonard Azamfirei kicsinyességgel és rosszhiszeműséggel vádolta az egyetem magyar illetékeseit és úgy vélte, „politikai okok miatt nem voltak hajlandók összeállítani az akkreditációs dossziét”. Szerinte ezzel a lépéssel magyar kollégái a gyógyszerészpályára kívánkozó magyar középiskolásokat csapták pofon. Azamfirei adminisztratív szankciókat helyezett kilátásba az általa meg nem nevezett felelősök ellen. A Krónika információi szerint a MOGYE vezetősége Sipos Emese leköszönt dékánhelyettes ellen kezdeményezett belső vizsgálatot.
A rektor kijelentette, az egyetem vezetősége minden törvényes lehetőséget megragad annak érdekében, hogy a fővárosi hatóság változtasson az álláspontján. „Mi, román vezetők próbáljuk meg kijárni azt, amit a törvényes határidőn belül a magyar illetékesek nem voltak képesek, vagy nem akartak” – hangoztatta az intézményvezető.
Szilágyi Tibor volt rektorhelyettes szerint szó sincs arról, hogy nem állították volna össze az akkreditációs dossziét. „Csakhogy Sipos Emese, aki korábban lemondott a dékánhelyettesi tisztségéről, teljesen érthető módon nem volt hajlandó aláírni egy, a magyar diákokat diszkrimináló dokumentumot” – mondta el Szilágyi.
Hozzátette, a román és magyar tagozat akkreditációs kérelme azonos, csak a dosszié fedőlapján ír mást. Míg a román nyelvű oktatás esetében végleges akkreditációról van szó, addig a magyar nyelvűben mindössze ideiglenesről. Magyarázata szerint ideiglenes engedélyt az újonnan létesített fakultások kapnak, Marosvásárhelyen pedig 1948 óta zajlik magyar nyelvű gyógyszerészképzés. Szilágyi hozzátette, a magyar oktatók abba is beleegyeztek volna, hogy benyújtják az ideiglenes akkreditációról szóló kérelmet, de akkor azt külön kapják meg, és ne a román tagozat részeként.
Szilágyi Tibor maga is úgy látta: fennáll annak a veszélye, hogy a MOGYE-n ősztől ne induljon magyar nyelvű gyógyszerészképzés, de hozzátette, a helyzet még változhat. Az egyetem szenátusa hétfőn tárgyalja a magyar gyógyszerészképzés kérdését.
A MOGYE kizárólag magyar tannyelvű intézményként alakult meg 1945-ben. Az intézményben a kommunista pártvezetés szóbeli utasítására vezették be 1962-ben a román nyelvű oktatást is, amely fokozatosan háttérbe szorította a magyar orvos- és gyógyszerészképzést. Ma az egyetem vezető testületei a román oktatók kétharmados többségével működnek Kolozsvár, (MTI)

Székely Szabadság Napja – Az EMNP kiáll a Székely Nemzeti Tanács mellett
Március 10., a Székely Szabadság Napja, immár nemzeti közösségünk többségének tudatába beivódott emlékezési dátum. Az elnyomó főhatalom elleni tiltakozás jelképeként autonómiaküzdelmünk mozgalmi ágának meghatározó része. A Székely Nemzeti Tanács által évente megszervezett emlékezés közösségi önazonosságunk fenntartásának eszköze, ugyanakkor természetes, hogy összekötendő az aktuális jogcsorbító intézkedések elleni tiltakozással.
A közel egyéves „szünet” ellenére nyilvánvaló, hogy a bukaresti hatalom nem mondott le a számunkra, erdélyi magyarok számára hátrányos új területi-közigazgatási regionális felosztásról. Ez ellen minden eszközzel tiltakoznunk kell. A demokratikus társadalmakban a gyülekezési- és véleménynyilvánítási szabadság alapvető jog, amivel mi is élni szeretnénk és élni is fogunk.
Az elmúlt években közösségünk bebizonyította, hogy képes méltósággal és fegyelmezetten, a törvények betartásával emlékezni, illetve ha kell, tiltakozni. Tette ezt annak ellenére, hogy a hatóságok viszonyulása sokszor inkább felelőtlen és provokatív volt, mint megbékélő és jövőbe tekintő. A tragikus 1990-es márciusi események 25. évfordulója körül elutasítunk minden olyan intézkedést, amely a feszültségek fokozódásához vezethet. A tiltakozó felvonulás betiltását – amellett, hogy alapvetően törvénytelen – pontosan ilyen felelőtlen és veszélyes intézkedésnek tekintjük. Az Európai Unióban az autonómia mindenütt, ahol alkalmazásra került, stabilitást, a feszültségek csökkenését és a számbeli többség-kisebbség viszonyának normalizálását vonta maga után. Ez a követendő példa, aminek a megvalósításáért párbeszédre és nyitottságra van szükség, és nem tiltásokra vagy egyéb elhallgattató és elnyomó intézkedésekre!
Az Erdélyi Magyar Néppárt kiáll a Székely Nemzeti Tanács mellett a tiltakozó felvonulás ügyében is. Felszólítjuk a marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalt, hogy mondvacsinált – a kommunista diktatúrára emlékeztető – indokokkal és módszerekkel ne csorbítsa alapvető jogunkat a méltóságteljes emlékezéshez és a békés, demokratikus tiltakozáshoz!
Ugyanakkor elvárjuk a bukaresti törvényhozó és végrehajtó hatalomtól, vegye tudomásul Székelyföld népének egyértelmű akaratát, amelyet a Székelyek Nagy Menetelése mellett a székelyföldi önkormányzatok által elfogadott határozatok növekvő száma is bizonyít, és álljon el a Székelyföld közigazgatási felosztását célzó törekvéseitől. Kolozsvár, 2015. február 12.
Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége nevében
Szilágyi Zsolt elnök
Erdély.ma

Hírsaláta
KUSS AZ AUTONOMISTÁNAK. Letiltotta a Facebook Tudor Duică erdélyi autonomistát. A Demokrata Erdély Liga egyik alapítója igen aktív volt a Facebookon, mind saját, mind pedig a liga oldalán. Posztjai szinte kivétel nélkül a több kultúrájú és többnyelvű Erdély értékeinek bemutatásával, Erdély autonómiájával foglalkoznak. A Facebook általában a felhasználók feljelentése nyomán tilt le véglegesen vagy ideiglenesen oldalakat. (Főtér)
TÖBB AUTÓPÁLYA ÉPÜL. Az eredetileg tervezettnél kétszer több, összesen 1300 km autópálya épülne a következő tizenöt évben Romániában a több hónapos közvita után véglegesített infrastruktúra-fejlesztési terv szerint. Emellett 1900 km új gyorsforgalmi út és 2800 km transzregionális út építését tervezik 2030-ig. A tervezett munkálatok összköltsége meghaladja a 26 milliárd eurót, ám Ioan Rus miniszter nem részletezte, hogy ezt a pénzt milyen forrásokból teremti elő a kormány. Arra hivatkozott: az még nem dőlt el, hogy mely útszakaszok élveznek elsőbbséget. Az eredeti tervhez képest gyorsforgalmi utak helyett autópálya épülne a Nagyszeben–Piteşti (118 km), Marosvásárhely–Târgu Neamţ (184 km), Târgu Neamţ–Iaşi-Ungheni (135 km), Bákó–Paşcani (81 km) szakaszon. A körgyűrűt kapó városok száma is gyarapodott eggyel, ezen a listán szerepel Sepsiszentgyörgy is. (Maszol) NEM KÉRNEK AZ ORTODOX TEMPLOMBÓL. Nem szeretnék, ha Marosvásárhely újabb lakónegyedi ortodox templommal gazdagodna: a Kárpátok sétány lakói összefogtak, többek között Facebook-csoportot hoztak létre, s az elmúlt napokban szórólapok kiosztásával hívták fel a lakók figyelmét, vigyázzanak, mit írnak alá. Ugyanis az ortodox egyház támogató aláírások gyűjtésébe kezdett, hogy a templom felépítését kezdeményezhessék. Kali István, a templomépítést ellenző csoport kezdeményezője a Krónikának leszögezte, „ennek a történetnek nincs etnikai vagy felekezeti vetülete, arról van szó, hogy egyszerű emberek nem szeretnék, ha új templom épülne a környéken”. Mint mondta, attól tartanak, hogy az építkezéssel felszámolnák a zöldövezet egy részét, ami hátrányosan érintené a kisgyermekes családokat. Ezenkívül, ismerve a szokást, hogy az ortodox misét kihangosítják, a lakosok nemcsak az életterük beszűkülésétől, hanem az állandó zajtól is féltik nyugalmukat. Ráadásul a lakótelep – parkolóhelyek hiányában – nem bírná meg a növekvő autósforgalmat, és az sem elhanyagolandó szempont Kali szerint, hogy a templom felépültével az ingatlanárak is csökkenhetnek.
CSIKOROG MÉG. Mínusz 26,7 Celsius-fokot mért szerda reggel a bodzafordulói meteorológiai állomás hőmérője – közölte az Agerpres hírügynökség. Az idei év legalacsonyabb hőmérsékletét, mínusz 34,6 Celsius-fokot január 8-án mérték, szintén Bodzafordulón. Az utóbbi ötven évben Kovászna megyében tíz éve, 2005 február 8-án volt a leghidegebb: akkor mínusz 35,8 Celsius-fokot mértek Bodzafordulón. Ezt a negatív hőmérsékleti rekordot jegyezték a településen 1939-ben is.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dorin Florea nemet mond a székely szabadság napi felvonulásra
Ismételten kérte az ingatlan-vissza- szolgáltatások felülvizsgálatát dr. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere, aki szerint a "zöld" civil szervezeteken keresztül mennek a "nagy erdőlopások". A városvezető négy líceum átnevezésére nyújt be előterjesztést a tanácshoz, továbbra sem engedélyezi a március 10-i felvonulást, és a 25 évvel ezelőtti tragikus márciusi események kapcsán kerekasztal-megbeszélést szervezne.
Marosvásárhely polgármestere azért van felháborodva, mert a Civitas Nostra városvédő egyesület a február 18-ra a Deus Providebit Házba tervezett rendezvényére nem hívta meg. Mivel a megbeszélés tárgya a somostetői erdő lesz, Florea mindenképpen részt kíván venni ezen. A városvezető azt a bírósági végzést lobogtatta, amely szerint semmissé nyilvánították a Natura 2000-re vonatkozó miniszteri rendeletet. "A volt környezetvédelmi miniszter, városunk polgárának jogtalan rendeletét semmissé nyilvánították, így végleges bírósági végzéssel a városé a somostetői erdő, és a városnak kötelessége rendezni. Hogyan alakítsunk ki parkot, sétányokat, kisvasutat, parkolóhelyeket stb., ha ebben folyton meggátolnak a civil szervezetek? Hat éve követelem, hogy vizsgálják felül az ingatlanok visszaszolgáltatására vonatkozó jogszabályokat, de hiába, még a Korrupcióellenes ügyészség álláspontját sem veszi figyelembe a parlament" – nyilatkozta Dorin Florea. Miután alaposan leszidta a parlamenti képviselőket, politikusokat, nemkormányzati szervezeteket, közölte, ha nem is hívták meg, ott lesz a Civitas Nostra rendezvényén.
Vuia, Brâncusi, Persu, Vlasiu – ahonnan tömegesen lógnak a diákok
Arra hivatkozva, hogy a szóban forgó tanintézmények nem érdemlik meg a jól hangzó neveket, mivel igazgatóik túl elnézőek a diákokkal szemben, a polgármester határozattervezetet terjeszt a tanács elé a fent említett líceumok átnevezéséről. Florea szerint a négy líceum tantestülete, diáksága "nem nőtt fel az intézmények hangzatos nevéhez", hiszen a tanulók tömegesen lógnak az iskolából, a pedagógusok pedig tolerálják a helyzetet. "Háromszor voltunk ellenőrzésen, minden alkalommal azt tapasztaltuk, hogy a diákok hiányoznak az órákról. Például az Aurel Persu líceum 515 diákja közül mindössze 50 tanuló volt jelen az órákon, a hiányzásokat nem írták be a naplóba, az osztályfőnökök nem törődnek azzal, hogy mit csinál a gyerek. Hasonló a helyzet a másik három tanintézményben is. Vannak fotóink, dokumentumaink. Más líceumokban miért nincsenek problémák, csak ebben a négyben?!" – értetlenkedett Florea, hangsúlyozva, a helyi költségvetés 25 százalékát fordítják évente az iskolák korszerűsítésére, és a rendszerben közel 3100 pedagógus és kisegítő fejti ki tevékenységét, tehát elvárható lenne a fegyelem és a jobb teljesítmény.
Ingatlanokat venne át az önkormányzat
Újságírói kérdésre válaszolva a polgármester kijelentette, több olyan ingatlan is található Marosvásárhelyen, amelyeket tulajdonosaik elhanyagolnak, vagy amelyekre a városfejlesztési szempontok miatt van szüksége az önkormányzatnak, és amelyeket átvenne a város: három líceumot, az Aranykakast, a Somostetőt, hat épületet a Dózsa György utcában, a vonatállomás épületét. Florea szerint a városnak épületekre van szüksége, lakásokra, amelyeket bérbe adhat, illetve beruházások megvalósításához. A cél ugyanis régióközponttá válni – tette hozzá.
Helybenhagyja a bizottság határozatát
Dorin Florea kijelentette, helybenhagyja a köztéri rendezvények kérelmeit elbíráló konzultatív bizottság határozatát. A bizottság negatívan véleményezte a március 10-re, a székely szabadság napjára tervezett felvonulást. A polgármester kijelentette: tanácsadó testületei azon az állásponton vannak, hogy provokációkra lehet számítani, ő pedig bízik a véleményükben, ezért nem változtat a döntésen. "Kötelességem mindent megtenni annak érdekében, hogy elejét vegyem az esetleges incidenseknek" – tette hozzá a városvezető. A polgármester végezetül bejelentette, az 1990. március 20-i események kapcsán szervezne az egyetemekkel közösen kerekasztal-beszélgetést, amelyre meghívná Klaus Johannis államfőt is.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely

A „meghatározó szerepet játszott” forradalmároknak jár pótlék
Egy kedden jóváhagyott kormányhatározat szerint csak nyolc város – Bukarest, Temesvár, Lugos, Karánsebes, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyszeben és Kudzsír – 1989-es forradalmárjainak jár pótlék, akik „meghatározó szerepet játszottak” a román forradalom győzelmében.
A kormányhatározat szerint ezek azok a városok, ahol 1989. december 22-én déli 12 óra előtt a forradalmárok szembeszálltak a diktatúra elnyomó gépezetével, ahol halottak, sebesültek és letartóztatások voltak. A katonai ügyészség nyilvántartásai szerint az 1989. december 16–22. időszakban csak ezekben a városokban voltak áldozatai a forradalomnak.
A határozat szerint azok a forradalmárok, akik ezekben a városokban december 22. előtt, életüket kockáztatva harcoltak a diktatúra ellen, megkapják a „meghatározó szerepet játszott harcos” címet. Ezeknek a forradalmároknak pénzügyi juttatás jár. A más városokbeli forradalmárok az ügyészségtől kapott igazoló dokumentumok alapján kaphatnak pótlékot vagy óvást nyújthatnak be az e célból létrehozott parlamenti vizsgálóbizottsághoz.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Másik március
Változatlanul dúl Marosvásárhelyen a MOGYE-s kiéheztetősdi. Mintha szélsőségesen perverz módon az anyanyelvi jogokért 25 évvel ezelőtt tartott gyertyás tüntetés évfordulójára időzítették volna, az orvosi és gyógyszerészeti egyetem történelemkönyvekbe kívánkozó rektora a magyar nyelvű gyógyszerészképzés megszüntetésének veszélyét villantotta fel.
Ezúttal a magyar tagozat illetékeseit vádolva gondatlansággal, akiknek mulasztását jó atyuska módjára igyekszik pótolni, de igazából semmit sem ígérhet.
Az egykori székely fővárosban fájdalmas kivándorlási hullámot elindító, s ezáltal Marosvásárhely etnikai térképét alaposan átrajzoló fekete március 25. évfordulójának előestéjén nemcsak szívbe markoló ez a fejlemény, de újabb fenyegető perspektívát vetít előre.
A még működő, de önállósodásában akadályok között vergődő orvosképzés „termékeit” már ma is szinte nagyítóval kell keresni a hazai egészségügyben. Tavaly, írd és mondd, egyetlen magyar nevet találhattunk az itthon rezidensvizsgát tevő fiatal orvosok listáján.
Természetesen nem a magyar végzősök képzettségével van a baj, sokkal inkább a kétségtelenül nem kisebbségbarát hazai minősítő rendszerrel, valamint több nyugat-európai ország rezidensképző programjának elszívó hatásával. A Németországban „reziző” orvosoknak jóval kevesebb művi akadályon kell átverekedniük magukat, nem beszélve a soha el nem hanyagolható egzisztenciális vonzatokról. Jelentős részük hazatérése igencsak kétesélyes, de közben azért a MOGYE-s futószalag mégiscsak működik.
Az eleve másodrangúként kezelt magyar gyógyszerészeti szak akkreditálása viszont már-már kiút nélküli labirintusba tereli az ügyet, hiszen pillanatnyilag csak alapvető elvek feladásának árán tűnik megmenthetőnek a magyar nyelvű gyógyszerészképzés.
A politikum hatékony közbenjárásában már senki sem bízik, az ügy RMDSZ-es lovagja, Borbély László amúgy is egészen más ügyekkel látszik szembesülni mostanság. Milyen eszközeink maradnak hát? Tartok tőle, hogy a közös, nyilvános fellépésen túl nem sok más. Egy újabb március 10., amelynek elszántságát a polgármesteri tiltás mellett az újabb MOGYE-s terror is fokozhatja.
Csinta Samu
Krónika (Kolozsvár)

Makovecz öröksége: szép házak kőből, fából
Az organikus építészet egyik erdélyi arca, Müller Csaba, Makovecz Imre tanítványaként valósította meg az európai hírű szakember több tervét is Erdélyben. Huszonöt éves építészeti tevékenységéről kolozsvári tervezőirodájában beszélgettünk.
– Mérvadó román építészek szerint is a Makovecz Imre által tervezett, és az ön felügyelete alatt felépített Donáth úti református templom a legszebb a rendszerváltás óta Kolozsváron épült tucatnyi új templom közül. Drágább az organikus építészet, mint a ma divatos vasbeton–acél–üvegépületek?
– Makovecz Imre azt hangsúlyozta, hogy ezek a típusú épületek semmivel sem kerülnek többe, mint a más stílusban készülő építmények. Ez nemcsak a Donáth úti templom esetében igaz, hanem az összes többi, organikus építészeti stílusjegyeket viselő erdélyi épületre is. A beépített felület négyzetméterenkénti 700–1000 eurós átlagára jó ár. A visszafogott költségek azzal magyarázhatók, hogy az organikus építészet elsősorban helyi anyagokat, fát, követ használ fel, helyi mesteremberekkel dolgoztat. Esetünkben a szellemi hozzáadott érték nagyobb, bonyolultabb és összetettebb a tervezőmunka.
– Milyen egyéb érvek szólnak amellett, hogy egy közösség a hagyományos építőanyagokat előnyben részesítő organikus építészeti stílusban emeltessen templomot?
– Ezeknek az épületeknek az értéke túlmutat a funkcionalitásukon. Aki egy Makovecz által tervezett templomban rendezett koncerten vesz részt, megtapasztalhatja annak az épületnek a különleges akusztikáját, hangzásvilága maradandó élményt nyújt. Kolozsváron mind a közönség, mind az előadók elégedettek ezzel a kiemelkedő akusztikai hatással. Egy ilyen típusú épületnek lakásként való felépítése ugyanakkor sajátos életstílust, gondolkodásmódot, szellemiséget is jelent.
– Erdély-szerte ismert építészként, Makovecz Imre közeli munkatársaként szülőföldjétől, Háromszéktől Kolozsvárig a nagy mester számos munkáját ültette át a valóságba. Mit jelentett ez az együttműködés?
– Hálás dolog volt Makovecz Imrével együtt dolgozni. Erdélyből több építész is segédkezett itteni tervei megvalósításában. Jómagam a sepsiszentgyörgyi református ravatalozót, az árkosi ökumenikus ravatalozót, a vargyasi református templomot, a temesvári Új ezredév református templomegyüttest, a kolozsvári Donáth úti református templomot és az Egri-házat építettem az ő tervei alapján. Makovecz dolgozta ki a koncepciót, de nem arra törekedett, hogy mindent ő végezzen el. Sok mindent átadott, hogy én gondoljam végig. Kíváncsian nézte, hogyan visszük tovább a terveit. A munka végén nem az ő elképzeléseit kérte számon, hanem az én egyéni hozzájárulásomat értékelte. Terveinek mi, helyi építészek adtuk meg a végleges műszaki formáját.
– A Ceauşescu-rendszerben, Bukarestben végezte el az egyetemet. Hogyan lehetett a kommunista időbeli iskola megkötöttségeit levetkőzni a rendszerváltás után?
– Az akkori építőtelepi valóság és a bukaresti képzés között volt némi különbség. A bukaresti egyetem érdekes miliőnek számított a nyolcvanas években. Egyrészt, maga az egyetem a híres román építész, Ion Mincu által tervezett, igen érdekes épületben kapott helyet, másrészt az építészeti képzés nyitott volt mindarra, ami a nagyvilágban történik. Amikor az egyetemre már nem jutottak el rendszeresen nyugati szakfolyóiratok, tanáraink arra biztattak, hogy a bukaresti francia és az amerikai könyvtárban nézzünk utána a külföldi szaklapoknak. Nem véletlen, hogy a Bukarestben végzett építészek zöme idővel elhagyta az országot, és nagyon sokan fényes karriert futottak be Nyugaton. Nekem szerencsém volt, mert 1989-ben végeztem, és a rendszerváltás úgy ért Segesváron, hogy igazából még semmit nem terveztem. Abban az időben, persze mindenki a nyugati modernista építészet elkötelezettje volt: úgy hittük, hogy minden, ami Nyugatról jön, az jó és követendő.
– Hogyan jutott el a Kós Károly-féle erdélyi építészeti hagyományokhoz?
– Kós Károly művészetével már a sepsiszentgyörgyi általános rajzosztályban megismerkedtem, de közelebb akkor kerültem hozzá, amikor az egyetemen tanulmányt kértek tőlünk egy jelesebb építészről, illetve annak egy-két épületéről. Így választottam Kós Károlyt és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot. Bukaresti tanáraimra ezzel különösebb hatást nem gyakoroltam, de tízest kaptam. Elismerték a munkámat. Kós építészete már az egyetemen érdekelt, a rendszerváltás után pedig a Makovecz Imrével történő találkozásaim, és az általa alapított és vezetett két és fél éves időtartamú Vándoriskola posztgraduális képzés elvégzése után már nem volt kérdéses, hogy az organikus építészet hagyományait követem.
– Makovecz építészeti iskolája mennyire nyúlik át a Kárpát-medence magyar lakta területein?
– Makovecz hírneve már a nyolcvanas években messze túljutott Magyarország határain. Az általa tervezett sárospataki Művelődési Házat Európa legszebb új épületei közé sorolta egy nemzetközi zsűri. Szintén a nyolcvanas években a Velencei Építészeti Biennálén Makovecz Imre teljes csapatát, a magyar organikus építészetet méltatták. A sevillai Világkiállítás magyar pavilonját már nem kell bemutatni. Amikor először nála jártam 1992-ben Budapesten, a pavilon tervrajzai irodája falán díszelegtek. Makovecz európai rangú és hírű építész volt, Európa-szerte vannak követői, tanítványai. Vándoriskolájába nemcsak Kárpát-medencei magyarok jelentkeztek, hanem Európa számos más országából is érkeztek fiatal építészek. Ezzel együtt a Frank Lloyd Wright és Rudolf Steiner által megalapozott organikus építészet – amit Makovecz Imre külön iskolává emelt – nem tömegépítkezési stílus. A magyar építészeknek mindössze a két százaléka vallja magáénak ezt a szemléletet.
– Nem függ ez össze azzal a ténnyel, hogy néhány Makovecz által tervezett épületről utólag derültek ki különböző hiányosságok?
– Szakemberként állíthatom, hogy az organikus építészet darabjaival nincs több gond, mint más típusú, más stílusú épületekkel. Makovecz Imre volt az egyik legismertebb magyar építész, így magától értetődő, hogy az általa tervezett épületek is a figyelem középpontjában állnak. Utólag mindenfajta épülettel akadnak kisebb-nagyobb gondok, amit rendszerint ki lehet javítani. Klasszikus példa a Berlin ékeként számon tartott Reischstag. Norman Foster által tervezett kupolája az építkezések kezdetétől az érdeklődés kereszttüzében állt, s miután elkészült, egy német építészeti szaklap 200 hibáját sorolta fel. Ettől függetlenül Foster berlini építészeti remekműve egyedi a maga nemében.
– Az ön által tervezett kolozsvári és Kolozsvár környéki lakóházak is egyediek, a környék többi házaitól meglehetősen elütőek. Sok a megrendelője?
– Nem panaszkodhatom, folyamatosan van munkám. Meggyőződésem, hogy sokkal több ilyen lakóházra lenne kereslet, ha az emberek tisztában lennének, hogy mi is az organikus építészet. Sokan nem tudnak választani, mert nem ismerik a lehetőségeket. A tömegízlés nem magától alakul ki, hanem kialakítják. Ezen a téren még sok a teendőnk.
Müller Csaba
A háromszéki Árkoson született 1961-ben. Marosvásárhelyen érettségizett, és 1989-ben szerzett műépítész diplomát a bukaresti Ion Mincu Építészeti Egyetemen. Magyarországi és londoni posztgraduális továbbképzéseken vett részt 1993–1998 között. Makovecz Imre közeli munkatársa volt, számos erdélyi projektjében vállalt társtervezői szerepet. Az Országépítő Kós Károly erdélyi egyesület alapító tagja, a kolozsvári Építészeti és Urbanisztikai Fakultás oktatója.
Az elmúlt tíz évben több hazai és nemzetközi szakkiállításon vett részt. Az 1997-ben alapított Opeion nevű tervező irodája számos, organikus építészeti stílusban épült erdélyi templom, imaház, ravatalozó, menedékház, óvoda, tömbház és több tucat lakóház tervezője.
– Nem keseríti el, amit maga körül lát? Építészetileg merre tartanak a településeink?
– Szembetűnő, hogy nincsenek új középületeink. Ami pedig megépül, ott minden a pénzről és a bürokráciáról szól. Egy építész szellemi hozadéka az utolsó szempont. Az ötven évnyi kommunizmus egyelőre tovább él a közgondolkodásban. Ha valamit építeni vagy módosítani akar, a nyugati ember számára az építésszel való konzultáció épp oly fontos, mint ahogy orvoshoz jár. Nálunk az építész csak nyűg, az ebből fakadó következményekkel együtt. Szép településekhez és szép házakhoz normális életkörülmények és életszínvonal kell. Ma a városrendezési tervek arra törekednek, hogy megvédjék az embereket, ne tegyék tönkre életterüket. Egy földszintes lakóházzal teli utcába lehetőleg ne épüljön négyemeletes tömbház...
– Volna mit tanulni eleinktől?
– Manapság szép házak jobbára csak falun épülnek, ahol még lehet alapozni a hagyományokra. A mai Kolozsvár belvárosi arculatát meghatározó 19. századvégi építészet a tervező, a kivitelező és befektető között létrejött szövetség olyan iskolapéldája, amely ma is elkelne.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)