Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2011. október 21.
Már a népszámlálás első napján rendellenességek jelentkeztek
Kolozsváron megkergettek egy számlálóbiztost
Máris jelentkeztek kisebb vagy nagyobb rendellenességek a tegnap kezdődött népszámláláson: néhány helyen több számlálóbiztos visszalépett, máshol az összeíró a polgároktól a telekkönyvi kivonatot kérte, holott a lakrészekre vonatkozó adatot a gondnoktól kellett volna beszereznie. Kolozsváron a város alpolgármestere rendkívüli esetről számolt be: megkergettek egy számlálóbiztost. Az RMDSZ főtitkársága szerint egy magyar családnál a nemzetiségre, anyanyelvre és vallásra vonatkozó kérdést azzal vezették fel, hogy ezekre nem kötelező válaszolni. Egy másik biztos megtagadta, hogy a szabad identitásvállalásra vonatkozó adatokat rögzítő, P jelzetű űrlapot felmutassa, illetve nem volt hajlandó azt kitölteni. Csütörtöki sajtótájékoztatóján a népszámláláson való részvétel, a magyar önazonosság vállalásának fontosságát, a cenzus korrekt lebonyolítását hangsúlyozta Máté András Levente megyei elnök és Dimény Emese ügyvezető elnök.
Újabb felhívásban hangsúlyozta a népszámláláson való részvétel, a magyar önazonosság vállalásának fontosságát tegnapi sajtótájékoztatóján Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke, a szövetség képviselőházi frakciójának vezetője és Dimény Emese, a Kolozs megyei szervezet népszámlálási kérdésekkel megbízott ügyvezető elnöke. Az idei cenzus tétje, hogy a magyarság megőrizze 2002-ben jegyzett, 6,6 százalékos számarányát az összlakossághoz viszonyítva. Nem elhanyagolandó cél továbbá, hogy javítsunk az eredményeken, azaz Kolozsváron például elérhessük az anyanyelv-használati jogokat biztosító bűvös húsz százalékot – fejtette ki Dimény Emese. Mint mondta, a célkitűzések csak egy korrekt módon lebonyolított cenzussal valósíthatók meg. Mindemellett a népszámlálás tegnapi rajtjával a szabálytalanságok sora is megkezdődött, ezért felhívják a lakosok figyelmét arra, hogy minden ilyen jellegű eljárásmódot azonnal jelezzenek az RMDSZ szervezetnél vagy a polgármesteri hivatalnál.
Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete a népszámlálást népszerűsítő kampánya keretében minden lehetséges eszközt megmozgatott annak érdekében, hogy üzenetük minden magyar emberhez eljuthasson, és kellő felelősségtudattal kezeljék az október 20–31 között zajló népszámláláson való részvétel kérdését. Az eredmény ugyanis a következő tíz évre meghatározza a romániai magyar kisebbség egyházi és kulturális intézményeinek, civil szervezeteinek sorsát, illetőleg a magyar nyelvhasználatot biztosító törvény lehetőségeit – összegezte Dimény Emese. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének népszámlálási karavánja október 17–19-e között 43 helységet érintett a megyében, köztük olyan településeket, ahol a tíz évvel ezelőtti népszámláláson a magyarság aránya jóval húsz százalék alatt volt. De azokat a településeket is felkeresték, ahol mindössze két-három százalékos volt ez a számarány, és ahol kiemelten fontos, hogy mindenki bátran vállalja saját és családtagjai magyar nemzetiségét. A karavánnak szórólapozással, személyes beszélgetésekkel, hangos-autóval mintegy 15 ezer embert sikerült megszólítania. A legtöbb helyen a visszajelzések pozitívak voltak, a karavánra egyértelműen szükség volt, hiszen a szórványban élő magyaroknak is érezniük kellett, hogy közösségük megmaradása tőlük is függ – tájékoztatott a megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. Kolozsváron az RMDSZ körzeti elnökei, az egyházak vezetői a lakosok személyes megszólítására törekedtek, minden rendelkezésükre álló módozattal felhívva figyelmüket a cenzuson való megfelelő részvétel fontosságára.
Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete is felháborodással értesült arról, hogy három, az erdélyi magyar közösség és a népszámlálás szempontjából kiemelt jelentőségű városban (Kolozsváron, Nagyváradon, Marosvásárhelyen) a Statisztikai Hivatal által felhatalmazott képzők durván félretájékoztatták a felkészítőn a számlálóbiztosokat, miszerint a személyesen jelen nem lévő személyek nemzetiségéről, anyanyelvéről és felekezetéről az otthon tartózkodó családtagjai nem nyilatkozhatnak – részletezte Dimény Emese. Hangsúlyozta: a törvényes előírások értelmében mindenki bejegyeztetheti a családtagjai szabad identitásvállalásával kapcsolatos, tehát a fent említett adatokat, ezt a hivatalos cáfolatban az Országos Statisztikai Hivatal (INS) is megerősítette. Kiemelten fontos, hogy a megkérdezett ragaszkodjon ahhoz, hogy a számlálóbiztos törvényes kötelezettségének megfelelően a háztartás (család) valamennyi tagjának nemzetiségét rögzítse. Amennyiben a kérdező ezt nem hajlandó megtenni, a megkérdezett ne írja alá az űrlapot. Kolozsváron már korán délelőtt nagymérvű szabálytalanságot jelzett egy kolozsvári magyar lakos: a Detunata utcai lakhelyét felkereső számlálóbiztos megtagadta, hogy a szabad identitásvállalásra vonatkozó, tehát az anyanyelvet, nemzetiséget és felekezetet jelző mezőket tartalmazó, P űrlapot felmutassa a megkérdezettnek. A polgár ismételt kérésére előkerítette ugyan az ívet, de kitöltését megtagadta. Az RMDSZ a hatályban levő törvénykezés megszegéséért panaszt iktatott a polgármesteri hivatalban, és újabb számlálóbiztos kiküldését kérték az illető lakoshoz. Az RMDSZ ugyanakkor felhívja a magyar lakosok figyelmét arra, hogy a népszámlálási adatfelvétellel kapcsolatosan megtapasztalt szabálytalanságokat jelezze az RMDSZ által működtetett, ingyenes, 0800-802009 begin_of_the_skype_highlighting 0800-802009 end_of_the_skype_highlighting zöld- számon vagy a városházán.
Dimény Emese ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy a számlálóbiztosok kizárólag örökíróval, tehát golyóstollal vagy tollal tölthetik ki az űrlapokat, amelyeket a megkérdezettnek csak abban az esetben kell aláírásával hitelesítenie, ha a bejegyzéseket leellenőrizte (elsősorban a már említett P űrlapon) és azokat helytállónak minősítette. A külföldön tartózkodó családtagokat a P és a G (a háztartásra vonatkozó) űrlapon egyaránt jegyezni kell, amennyiben a családtag emlékezete szerint az elmúlt egy évben bármilyen rövid időre hazalátogattak. Az adatbevitelhez az ideiglenesen külföldön tartózkodó családtag születési bizonyítványa is elegendő – mondta Dimény Emese.
Bár a számlálóbiztosnál valószínűleg lesznek magyar nyelvű űrlapok, a hiteles és kitöltendő nyomtatványok a román nyelvűek: a nemzetiségre vonatkozó mezőbe a maghiar, azaz magyar megjelölést kell beírnia a kérdezőnek, hogy a romániai magyar lakossághoz számolják majd az illetőt lakost. Kerülendő az ungur kifejezés, illetve a székely népcsoporthoz való, vagy bármilyen regionális hovatartozásra utaló identitásvállalás, ugyanis a népszámlálás alapvető tétje, hogy a romániai magyarság lélekszáma ne csökkenjen az előző cenzus eredményeihez viszonyítva – összegezte az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke. A maghiar, ungur, secui bejegyzéseknek külön kódjai vannak, dea számlálóbiztosnak a maghiar (magyar) nemzetiséget kell megjelölni, a kódolás az ő feladata. Amennyiben a biztos elhibázza a szabad identitásvállalásra vonatkozó pontokat, új űrlapot kell kitöltenie, ugyanis a nemzetiséget, felekezetet, anyanyelvet jelző mezőknél a módosítás nem engedélyezett.
Fontos technikai kérdés továbbá, hogy az egyetemistákat a népszámlálás módszertana szerint az adott városban is össze kell írni, ahol tanulmányaikat végzik, függetlenül attól, hogy van-e hivatalos címük vagy ideiglenes tartózkodási engedélyük, vagy sem. A statisztikai adatfelvételt semminemű bírság kiszabására nem lehet felhasználni. Mindemellett szükséges, de nem elégséges, hogy családjaik otthon is bejegyeztessék egyetemistáikat. A regisztráció inkább többször, mint egyszer sem történjen meg, az adatok feldolgozásakor amúgy is kiszűrik a kettősségeket – részletezte Dimény Emese. Abban az esetben, ha a népszámlálás első napjaiban nem keres fel valakit egy számlálóbiztos sem, jelentkezzenek a már említett zöldszámon vagy a polgármesteri hivatalnál. Ha ezek után sem kap választ, október 30-án személyesen jegyeztesse be magát a városházán, amihez a törvény értelmében joga van – hangsúlyozta az ügyvezető elnök.
Csütörtökön László Attila, Kolozsvár alpolgármestere a Szabadságnak arról számolt be, hogy a megyeszékhelyen 1707 körzetben zajlik a lakosság összeírása. – Ebből 406 körzetben kellett új nevesítéseket eszközölni, ugyanis sokan visszaléptek. Csütörtökön meglepetéssel tapasztaltuk, hogy mintegy 160 számlálóbiztos meggondolta magát, és nem vállalja a munkát – mondta a tisztségviselő, hozzáfűzve: tegnap újabb összeírókat nevesítettek az árván maradt körzetekbe. A népszámlálási biztosokat azok közül válogatták ki, akik a kiegészítő jegyzéken szerepelnek.
– Voltak kellemetlen dolgok is. Az egyik népszámlálási biztost megkergették a város egyik lakónegyedében. Az érintett a rendőrség közbelépését kérte – jegyezte meg a tisztségviselő.
Elmondásából kiderült, hogy több esetben a számlálóbiztosok nem ismerik a megfelelő eljárást. Így történt meg az, hogy a Monostor negyedi Mehedinţi utcában egyes polgároktól kérték a telekkönyvi kivonatot vagy ennek másolatát. Ezekben az esetekben a városháza intézkedett. Ugyanakkor a Detunata sétányon az egyik számlálóbiztos nem volt hajlandó igazolni magát.
– Így a polgár teljesen korrekt módon nem engedte be a lakásba, s értesítette a városházát és az RMDSZ-t. Ellenőrizzük, kiről volt szó. Olyan visszajelzések is érkeztek, hogy egyetemi hallgatók esetében a városban ideiglenesen tartózkodókra vonatkozó űrlapot akarta kitölteni a számlálóbiztos.
KISS OLIVÉR, ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)
Kolozsváron megkergettek egy számlálóbiztost
Máris jelentkeztek kisebb vagy nagyobb rendellenességek a tegnap kezdődött népszámláláson: néhány helyen több számlálóbiztos visszalépett, máshol az összeíró a polgároktól a telekkönyvi kivonatot kérte, holott a lakrészekre vonatkozó adatot a gondnoktól kellett volna beszereznie. Kolozsváron a város alpolgármestere rendkívüli esetről számolt be: megkergettek egy számlálóbiztost. Az RMDSZ főtitkársága szerint egy magyar családnál a nemzetiségre, anyanyelvre és vallásra vonatkozó kérdést azzal vezették fel, hogy ezekre nem kötelező válaszolni. Egy másik biztos megtagadta, hogy a szabad identitásvállalásra vonatkozó adatokat rögzítő, P jelzetű űrlapot felmutassa, illetve nem volt hajlandó azt kitölteni. Csütörtöki sajtótájékoztatóján a népszámláláson való részvétel, a magyar önazonosság vállalásának fontosságát, a cenzus korrekt lebonyolítását hangsúlyozta Máté András Levente megyei elnök és Dimény Emese ügyvezető elnök.
Újabb felhívásban hangsúlyozta a népszámláláson való részvétel, a magyar önazonosság vállalásának fontosságát tegnapi sajtótájékoztatóján Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke, a szövetség képviselőházi frakciójának vezetője és Dimény Emese, a Kolozs megyei szervezet népszámlálási kérdésekkel megbízott ügyvezető elnöke. Az idei cenzus tétje, hogy a magyarság megőrizze 2002-ben jegyzett, 6,6 százalékos számarányát az összlakossághoz viszonyítva. Nem elhanyagolandó cél továbbá, hogy javítsunk az eredményeken, azaz Kolozsváron például elérhessük az anyanyelv-használati jogokat biztosító bűvös húsz százalékot – fejtette ki Dimény Emese. Mint mondta, a célkitűzések csak egy korrekt módon lebonyolított cenzussal valósíthatók meg. Mindemellett a népszámlálás tegnapi rajtjával a szabálytalanságok sora is megkezdődött, ezért felhívják a lakosok figyelmét arra, hogy minden ilyen jellegű eljárásmódot azonnal jelezzenek az RMDSZ szervezetnél vagy a polgármesteri hivatalnál.
Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete a népszámlálást népszerűsítő kampánya keretében minden lehetséges eszközt megmozgatott annak érdekében, hogy üzenetük minden magyar emberhez eljuthasson, és kellő felelősségtudattal kezeljék az október 20–31 között zajló népszámláláson való részvétel kérdését. Az eredmény ugyanis a következő tíz évre meghatározza a romániai magyar kisebbség egyházi és kulturális intézményeinek, civil szervezeteinek sorsát, illetőleg a magyar nyelvhasználatot biztosító törvény lehetőségeit – összegezte Dimény Emese. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének népszámlálási karavánja október 17–19-e között 43 helységet érintett a megyében, köztük olyan településeket, ahol a tíz évvel ezelőtti népszámláláson a magyarság aránya jóval húsz százalék alatt volt. De azokat a településeket is felkeresték, ahol mindössze két-három százalékos volt ez a számarány, és ahol kiemelten fontos, hogy mindenki bátran vállalja saját és családtagjai magyar nemzetiségét. A karavánnak szórólapozással, személyes beszélgetésekkel, hangos-autóval mintegy 15 ezer embert sikerült megszólítania. A legtöbb helyen a visszajelzések pozitívak voltak, a karavánra egyértelműen szükség volt, hiszen a szórványban élő magyaroknak is érezniük kellett, hogy közösségük megmaradása tőlük is függ – tájékoztatott a megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. Kolozsváron az RMDSZ körzeti elnökei, az egyházak vezetői a lakosok személyes megszólítására törekedtek, minden rendelkezésükre álló módozattal felhívva figyelmüket a cenzuson való megfelelő részvétel fontosságára.
Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete is felháborodással értesült arról, hogy három, az erdélyi magyar közösség és a népszámlálás szempontjából kiemelt jelentőségű városban (Kolozsváron, Nagyváradon, Marosvásárhelyen) a Statisztikai Hivatal által felhatalmazott képzők durván félretájékoztatták a felkészítőn a számlálóbiztosokat, miszerint a személyesen jelen nem lévő személyek nemzetiségéről, anyanyelvéről és felekezetéről az otthon tartózkodó családtagjai nem nyilatkozhatnak – részletezte Dimény Emese. Hangsúlyozta: a törvényes előírások értelmében mindenki bejegyeztetheti a családtagjai szabad identitásvállalásával kapcsolatos, tehát a fent említett adatokat, ezt a hivatalos cáfolatban az Országos Statisztikai Hivatal (INS) is megerősítette. Kiemelten fontos, hogy a megkérdezett ragaszkodjon ahhoz, hogy a számlálóbiztos törvényes kötelezettségének megfelelően a háztartás (család) valamennyi tagjának nemzetiségét rögzítse. Amennyiben a kérdező ezt nem hajlandó megtenni, a megkérdezett ne írja alá az űrlapot. Kolozsváron már korán délelőtt nagymérvű szabálytalanságot jelzett egy kolozsvári magyar lakos: a Detunata utcai lakhelyét felkereső számlálóbiztos megtagadta, hogy a szabad identitásvállalásra vonatkozó, tehát az anyanyelvet, nemzetiséget és felekezetet jelző mezőket tartalmazó, P űrlapot felmutassa a megkérdezettnek. A polgár ismételt kérésére előkerítette ugyan az ívet, de kitöltését megtagadta. Az RMDSZ a hatályban levő törvénykezés megszegéséért panaszt iktatott a polgármesteri hivatalban, és újabb számlálóbiztos kiküldését kérték az illető lakoshoz. Az RMDSZ ugyanakkor felhívja a magyar lakosok figyelmét arra, hogy a népszámlálási adatfelvétellel kapcsolatosan megtapasztalt szabálytalanságokat jelezze az RMDSZ által működtetett, ingyenes, 0800-802009 begin_of_the_skype_highlighting 0800-802009 end_of_the_skype_highlighting zöld- számon vagy a városházán.
Dimény Emese ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy a számlálóbiztosok kizárólag örökíróval, tehát golyóstollal vagy tollal tölthetik ki az űrlapokat, amelyeket a megkérdezettnek csak abban az esetben kell aláírásával hitelesítenie, ha a bejegyzéseket leellenőrizte (elsősorban a már említett P űrlapon) és azokat helytállónak minősítette. A külföldön tartózkodó családtagokat a P és a G (a háztartásra vonatkozó) űrlapon egyaránt jegyezni kell, amennyiben a családtag emlékezete szerint az elmúlt egy évben bármilyen rövid időre hazalátogattak. Az adatbevitelhez az ideiglenesen külföldön tartózkodó családtag születési bizonyítványa is elegendő – mondta Dimény Emese.
Bár a számlálóbiztosnál valószínűleg lesznek magyar nyelvű űrlapok, a hiteles és kitöltendő nyomtatványok a román nyelvűek: a nemzetiségre vonatkozó mezőbe a maghiar, azaz magyar megjelölést kell beírnia a kérdezőnek, hogy a romániai magyar lakossághoz számolják majd az illetőt lakost. Kerülendő az ungur kifejezés, illetve a székely népcsoporthoz való, vagy bármilyen regionális hovatartozásra utaló identitásvállalás, ugyanis a népszámlálás alapvető tétje, hogy a romániai magyarság lélekszáma ne csökkenjen az előző cenzus eredményeihez viszonyítva – összegezte az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke. A maghiar, ungur, secui bejegyzéseknek külön kódjai vannak, dea számlálóbiztosnak a maghiar (magyar) nemzetiséget kell megjelölni, a kódolás az ő feladata. Amennyiben a biztos elhibázza a szabad identitásvállalásra vonatkozó pontokat, új űrlapot kell kitöltenie, ugyanis a nemzetiséget, felekezetet, anyanyelvet jelző mezőknél a módosítás nem engedélyezett.
Fontos technikai kérdés továbbá, hogy az egyetemistákat a népszámlálás módszertana szerint az adott városban is össze kell írni, ahol tanulmányaikat végzik, függetlenül attól, hogy van-e hivatalos címük vagy ideiglenes tartózkodási engedélyük, vagy sem. A statisztikai adatfelvételt semminemű bírság kiszabására nem lehet felhasználni. Mindemellett szükséges, de nem elégséges, hogy családjaik otthon is bejegyeztessék egyetemistáikat. A regisztráció inkább többször, mint egyszer sem történjen meg, az adatok feldolgozásakor amúgy is kiszűrik a kettősségeket – részletezte Dimény Emese. Abban az esetben, ha a népszámlálás első napjaiban nem keres fel valakit egy számlálóbiztos sem, jelentkezzenek a már említett zöldszámon vagy a polgármesteri hivatalnál. Ha ezek után sem kap választ, október 30-án személyesen jegyeztesse be magát a városházán, amihez a törvény értelmében joga van – hangsúlyozta az ügyvezető elnök.
Csütörtökön László Attila, Kolozsvár alpolgármestere a Szabadságnak arról számolt be, hogy a megyeszékhelyen 1707 körzetben zajlik a lakosság összeírása. – Ebből 406 körzetben kellett új nevesítéseket eszközölni, ugyanis sokan visszaléptek. Csütörtökön meglepetéssel tapasztaltuk, hogy mintegy 160 számlálóbiztos meggondolta magát, és nem vállalja a munkát – mondta a tisztségviselő, hozzáfűzve: tegnap újabb összeírókat nevesítettek az árván maradt körzetekbe. A népszámlálási biztosokat azok közül válogatták ki, akik a kiegészítő jegyzéken szerepelnek.
– Voltak kellemetlen dolgok is. Az egyik népszámlálási biztost megkergették a város egyik lakónegyedében. Az érintett a rendőrség közbelépését kérte – jegyezte meg a tisztségviselő.
Elmondásából kiderült, hogy több esetben a számlálóbiztosok nem ismerik a megfelelő eljárást. Így történt meg az, hogy a Monostor negyedi Mehedinţi utcában egyes polgároktól kérték a telekkönyvi kivonatot vagy ennek másolatát. Ezekben az esetekben a városháza intézkedett. Ugyanakkor a Detunata sétányon az egyik számlálóbiztos nem volt hajlandó igazolni magát.
– Így a polgár teljesen korrekt módon nem engedte be a lakásba, s értesítette a városházát és az RMDSZ-t. Ellenőrizzük, kiről volt szó. Olyan visszajelzések is érkeztek, hogy egyetemi hallgatók esetében a városban ideiglenesen tartózkodókra vonatkozó űrlapot akarta kitölteni a számlálóbiztos.
KISS OLIVÉR, ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)
2011. október 21.
„Cenzurázott” romániai cenzus?
Visszaélésekkel és kapkodással kezdődött tegnap a népszámlálás Romániában
Kapkodás, szervezési káosz jellemezte tegnap több erdélyi településen a népszámlálás első napját, és nem voltak ritkák a visszaélések sem. Nagyváradon és Kolozsváron a magyar válaszadók arra panaszkodtak az RMDSZ forródrótján, hogy a kérdezőbiztosok elmulasztották a nemzetiségi adatok rögzítését
Panasz panasz után érkezett tegnap, a népszámlálás első napján: a magyar válaszadók a nemzetiségi adatok rögzítésének elmulasztását, a román válaszadók közül többen a vallási hovatartozásra vonatkozó kérdéseket sérelmezték. A számlálóbiztosok a munkavégzés körülményeire panaszkodtak.
Káosz, verekedés, szabályszegés
Kolozsváron kapkodással kezdődött a népszámlálás: reggel, az utolsó utáni pillanatban, 160 számlálóbiztos mondott le, ezért a körzetek újraelosztása még délután is zajlott. Egy nappal az adatrögzítés megkezdése előtt az 1700 körzetből 460-at még nem osztottak ki.
A biztosok „menekülésének” elsősorban anyagi oka volt, a munkavállalók kevesellték a bruttó ötven lejes napidíjat, de az pénz miatti elégedetlenség mellett a munkavégzés biztonságát is sokan kétségbe vonták. A félelmeket igazolta, hogy egy számlálóbiztost megkergettek a tegnap, a rendőrség közbelépésére volt szükség. Az atrocitás hátteréről lapzártánkig nem érkezett jelentés.
László Attila alpolgármester szerint a számlálóbiztosok közül többen nem ismerik az adatrögzítés szabályait, a monostori negyedben például egyikük a telekkönyvi kivonatot kérte az adatközlő ingatlantulajdonostól. Az RMDSZ-hez azért érkezett bejelentés, mert a Györgyfalvi negyedben egy számlálóbiztos nem volt hajlandó igazolni magát.
Az egyetemi városban tanuló hallgatók közül többen tapasztalták, hogy esetükben csak az ideiglenesen a településen tartózkodókra vonatkozó űrlapot töltötték ki, a személyi adatokat rögzítő „P” jelű adatlapot (amelyen többek között a nemzetiségre és vallási hovatartozásra vonatkozó adatok szerepelnek) nem.
Az ÚMSZ által elkísért számlálóbiztos, Kacsó Zsolt úgy összegezte az első nap tapasztalatait, hogy nehéz, de nem sikertelen „bevetésen” van túl. „Romanegyedben voltam, nagyon kedvesen fogadtak, de rengeteg munka volt itt. Voltam olyan lakásban, ahol 14-en laknak” – mesélte a kolozsvári adatrögzítő.
Visszaütött a félretájékoztatás
Bihar megyében az RMDSZ forródrótján már tegnap délelőtt több bejelentés érkezett arról, hogy a számlálóbiztosok nem rögzítik a nemzetiségre vonatkozó adatokat. A megyei szervezet közleményben figyelmeztette a térségben élőket, hogy ragaszkodjanak az űrlapok helyes és maradéktalan kitöltéséhez.
Az RMDSZ szerint a szabályszegések magyarázata az, hogy a hét elején a Statisztikai Hivatal munkatársai félretájékoztatták a kérdezőbiztosokat, és azt az utasítást adták, hogy a távolban lévő családtagok nemzeti és vallási hovatartozásra vonatkozó adatait ne rögzítsék.
Az eljárás miatt tiltakozott Kelemen Hunor szövetségi elnök, a Statisztikai Hivatal országos vezetője, Virgil Voineagu pedig a hiba korrekciójára és a szabályok betartására szólította fel az illetékeseket.
Ellenkampány
Ismeretlen tettesek a Magyar Polgári Párt (MPP) népszámlálást népszerűsítő képeslapjához hasonlító szórólapokat dobtak több sepsiszentgyörgyi postaládába tegnap hajnalban, ezeken a párt jelképei mellett a „Jelentem székely vagyok” felirat szerepelt. Az eredeti szóróanyagon az MPP a „Jelentem magyar vagyok” feliratot tüntette fel.
Kulcsár Terza József, a Kovászna megyei MPP-szervezet elnöke „súlyos diverziónak” nevezte az esetet, és feljelentést tett az ügyészségen ismeretlen tettesek ellen, mert a hamisított képeslapon visszaéltek a párt nevével és azonosító jelével. A polgári párt elnöke szerint az akciónak két célja volt: az elkövetők így akarták megosztani a magyarokat, a lejárató kampánnyal pedig az MPP hitelét rontották.
Sepsiszentgyörgy Románia legnagyobb magyar többségű városa, ahol 2002-ben a lakosság 75 százaléka vallotta magát magyarnak. A legutóbbi adatrögzítéskor 14 válaszadó választotta a magyar nemzetiség helyett a „székely” megjelölést.
A magyarok nyitottabbak
Marosvásárhelyen a magyar családok felkészülten és nyitottan, a román családok azonban fenntartásokkal fogadták az ÚMSZ által elkísért számlálóbiztost. Pál Ildikó még tegnapelőtt értesítette azokat, akiket az első nap felkeresett, ennek ellenére sokan nem tartózkodtak otthon a megjelölt időpontban.
Az adatközlés viszonylag zökkenőmentesen zajlott, bár sokáig tartott, mert a nyilatkozók nem csak a kért adatokat közölték, hanem nagyon szívélyes és hosszas magyarázatokba fogtak a különböző életrajzi tényekkel kapcsolatban. A nemzetiségi adatok felvétele nem okozott gondot, a vallási hovatartozásról azonban több adatközlő is vonakodott nyilatkozni. Volt olyan háztartás, ahol az apa ortodoxnak, az anya jehovistának mondta magát, gyermekük pedig elzárkózott a nyilatkozattól.
Új Magyar Szó (Bukarest)
Visszaélésekkel és kapkodással kezdődött tegnap a népszámlálás Romániában
Kapkodás, szervezési káosz jellemezte tegnap több erdélyi településen a népszámlálás első napját, és nem voltak ritkák a visszaélések sem. Nagyváradon és Kolozsváron a magyar válaszadók arra panaszkodtak az RMDSZ forródrótján, hogy a kérdezőbiztosok elmulasztották a nemzetiségi adatok rögzítését
Panasz panasz után érkezett tegnap, a népszámlálás első napján: a magyar válaszadók a nemzetiségi adatok rögzítésének elmulasztását, a román válaszadók közül többen a vallási hovatartozásra vonatkozó kérdéseket sérelmezték. A számlálóbiztosok a munkavégzés körülményeire panaszkodtak.
Káosz, verekedés, szabályszegés
Kolozsváron kapkodással kezdődött a népszámlálás: reggel, az utolsó utáni pillanatban, 160 számlálóbiztos mondott le, ezért a körzetek újraelosztása még délután is zajlott. Egy nappal az adatrögzítés megkezdése előtt az 1700 körzetből 460-at még nem osztottak ki.
A biztosok „menekülésének” elsősorban anyagi oka volt, a munkavállalók kevesellték a bruttó ötven lejes napidíjat, de az pénz miatti elégedetlenség mellett a munkavégzés biztonságát is sokan kétségbe vonták. A félelmeket igazolta, hogy egy számlálóbiztost megkergettek a tegnap, a rendőrség közbelépésére volt szükség. Az atrocitás hátteréről lapzártánkig nem érkezett jelentés.
László Attila alpolgármester szerint a számlálóbiztosok közül többen nem ismerik az adatrögzítés szabályait, a monostori negyedben például egyikük a telekkönyvi kivonatot kérte az adatközlő ingatlantulajdonostól. Az RMDSZ-hez azért érkezett bejelentés, mert a Györgyfalvi negyedben egy számlálóbiztos nem volt hajlandó igazolni magát.
Az egyetemi városban tanuló hallgatók közül többen tapasztalták, hogy esetükben csak az ideiglenesen a településen tartózkodókra vonatkozó űrlapot töltötték ki, a személyi adatokat rögzítő „P” jelű adatlapot (amelyen többek között a nemzetiségre és vallási hovatartozásra vonatkozó adatok szerepelnek) nem.
Az ÚMSZ által elkísért számlálóbiztos, Kacsó Zsolt úgy összegezte az első nap tapasztalatait, hogy nehéz, de nem sikertelen „bevetésen” van túl. „Romanegyedben voltam, nagyon kedvesen fogadtak, de rengeteg munka volt itt. Voltam olyan lakásban, ahol 14-en laknak” – mesélte a kolozsvári adatrögzítő.
Visszaütött a félretájékoztatás
Bihar megyében az RMDSZ forródrótján már tegnap délelőtt több bejelentés érkezett arról, hogy a számlálóbiztosok nem rögzítik a nemzetiségre vonatkozó adatokat. A megyei szervezet közleményben figyelmeztette a térségben élőket, hogy ragaszkodjanak az űrlapok helyes és maradéktalan kitöltéséhez.
Az RMDSZ szerint a szabályszegések magyarázata az, hogy a hét elején a Statisztikai Hivatal munkatársai félretájékoztatták a kérdezőbiztosokat, és azt az utasítást adták, hogy a távolban lévő családtagok nemzeti és vallási hovatartozásra vonatkozó adatait ne rögzítsék.
Az eljárás miatt tiltakozott Kelemen Hunor szövetségi elnök, a Statisztikai Hivatal országos vezetője, Virgil Voineagu pedig a hiba korrekciójára és a szabályok betartására szólította fel az illetékeseket.
Ellenkampány
Ismeretlen tettesek a Magyar Polgári Párt (MPP) népszámlálást népszerűsítő képeslapjához hasonlító szórólapokat dobtak több sepsiszentgyörgyi postaládába tegnap hajnalban, ezeken a párt jelképei mellett a „Jelentem székely vagyok” felirat szerepelt. Az eredeti szóróanyagon az MPP a „Jelentem magyar vagyok” feliratot tüntette fel.
Kulcsár Terza József, a Kovászna megyei MPP-szervezet elnöke „súlyos diverziónak” nevezte az esetet, és feljelentést tett az ügyészségen ismeretlen tettesek ellen, mert a hamisított képeslapon visszaéltek a párt nevével és azonosító jelével. A polgári párt elnöke szerint az akciónak két célja volt: az elkövetők így akarták megosztani a magyarokat, a lejárató kampánnyal pedig az MPP hitelét rontották.
Sepsiszentgyörgy Románia legnagyobb magyar többségű városa, ahol 2002-ben a lakosság 75 százaléka vallotta magát magyarnak. A legutóbbi adatrögzítéskor 14 válaszadó választotta a magyar nemzetiség helyett a „székely” megjelölést.
A magyarok nyitottabbak
Marosvásárhelyen a magyar családok felkészülten és nyitottan, a román családok azonban fenntartásokkal fogadták az ÚMSZ által elkísért számlálóbiztost. Pál Ildikó még tegnapelőtt értesítette azokat, akiket az első nap felkeresett, ennek ellenére sokan nem tartózkodtak otthon a megjelölt időpontban.
Az adatközlés viszonylag zökkenőmentesen zajlott, bár sokáig tartott, mert a nyilatkozók nem csak a kért adatokat közölték, hanem nagyon szívélyes és hosszas magyarázatokba fogtak a különböző életrajzi tényekkel kapcsolatban. A nemzetiségi adatok felvétele nem okozott gondot, a vallási hovatartozásról azonban több adatközlő is vonakodott nyilatkozni. Volt olyan háztartás, ahol az apa ortodoxnak, az anya jehovistának mondta magát, gyermekük pedig elzárkózott a nyilatkozattól.
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. október 22.
Megtorlások Erdélyben
Az ötvenhatos magyar forradalom után 1959 a romániai magyarság történetében a későbbiekben drámai következményekkel járó döntések sorozatának esztendeje volt. A megtorlás 1960-ban, illetve a következő években is folytatódott. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való együttérzésért még 1966-ban is ítéltek el erdélyi magyarokat. 1959 elején megszüntették az 1956-ban létrehozott Nemzetiségi Bizottságot. Helyébe a Román Munkáspárt Központi Vezetőségének határozata alapján (1959. június 3.) a Nicolae Ceauşescu és Leonte Răutu vezette pártkollektívát állították.
1959. január 3-án a Bécsben megjelenő Magyar Híradó Letartóztatási hullám Erdélyben címmel a romániai megtorlás méreteiről számolt be: "A börtönbe vetett egyházi személyek száma mintegy négyszáz. (A végleges statisztika még nem készült, nem készülhetett el, de egészen bizonyos, hogy a letartóztatott egyházi személyek száma ennél kevesebb – T. Z.) Az erdélyi magyar értelmiséget és diákságot ugyancsak letartóztatások tizedelik. (Az írás szerzője csak a letartóztatásokról tesz említést, holott 1958-ban kivégezték a Szoboszlai-per tíz, az érmihályfalvi csoport két halálraítéltjét! Ezzel párhuzamosan folyik – 1959-re is átnyúlva – az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége 77, a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete 59 tagjának, a temesvári magyar líceum kilenc 12–13 éves kisdiákjának, a csíkszeredai egykori római katolikus főgimnázium tizenegy tanárának és diákjának, valamint a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet hét hallgatójának a letartóztatása. A Belügyminisztérium kimutatása szerint 1958. január 1-je és 1959. május 31-e között országos szinten 9978 személyt tartóztattak le, a Magyar Autonóm Tartományban 308-at, Kolozsvár tartományban 32-t, Nagybánya tartományban 245-öt.) Néhány hónappal ezelőtt Szerov tábornok, a szovjet titkosszolgálat azóta leváltott főnöke azt javasolta a román pártvezetésnek: száműzzék az egész erdélyi magyarságot, mert az 1956-os magyar forradalom idején nyíltan kimutatta rokonszenvét a budapesti felkelők iránt. Ezt a tervet Gheorghiu-Dej és köre, úgy látszik, jelenleg nem tudja végrehajtani, ehelyett sorozatos letartóztatásokkal akarja terror alatt tartani a magyarságot, és szélsőséges nacionalizmussal levezetni a románok elégedetlenségét."
A Bolyai Tudományegyetem pere
1959 legdrámaibb eseményei a Bolyai Tudományegyetem felszámolásához, a román nyelvű Babeş Egyetemmel való egyesítéséhez kapcsolódnak. Kacsó Magda bolyais diák az 1959. február 19–22-e között Bukarestben megtartott II. országos diákszövetségi konferencián javasolta: tegyék lehetővé, hogy a különböző szakos magyar és román egyetemi hallgatók "együtt tanulhassanak". Amikor a konferenciáról visszatérő Takács Lajos rektortól Szabédi László egyetemi tanár, költő azt követelte, hogy Kacsó Magdát szankcionálják, mert úgy kérte a két egyetem egyesítését, hogy erre senkitől nem volt felhatalmazása, a Bolyai-egyetem vezetője azt válaszolta: itt egy felsőbb párthatározatról van szó, "s amit a szóban forgó diáklány tett, csupán az ügy demokratikus jellegét kívánta illusztrálni". (Lásd: Vincze Gábor: Történeti kronológia – romániai magyarság, 1956–1959. In: Az 1956-os forradalom és a romániai magyarság (1956–1959). Főszerkesztő: Stefano Bottoni. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2006, 407–412. o.)
1959. április 22-én a Bukarestben Gheorghe Gheorghiu-Dej pártfőtitkár elnökletével tartott értekezlet véglegesítette a Bolyai- és Babeş-egyetem egyesítésével létrehozott új felsőoktatási intézmény struktúráját. Az akkor készített jelentésben azt is rögzítették, hogy milyen tantárgyakat kell magyar nyelven is leadni. Dej javaslatára elfogadták a Babeş–Bolyai Tudományegyetem elnevezést. A hír hatására Szabédi László 1959. április 19-én Szamosfalván a gyorsvonat elé vetette magát, Csendes Zoltán, az egyetem utolsó prorektora és felesége május 3-án megmérgezte magát, Molnár Miklós docens valamivel később kiugrott az ablakon.
A Bolyai Tudományegyetem perének legismertebb és legrangosabb elítéltje Páskándi Géza későbbi Kossuth-díjas író, költő, dráma- és esszéíró. A köztudatban úgy él, Páskándi Gézát teljesen ártatlanul ítélték el, hogy egy "nagy vad" is legyen a csapatban. Ebből a tanulmányból egyértelműen kiderül: Páskándi Gézát valójában a Várhegyi István által összeállított diákszövetségi határozati javaslathoz fűzött ötoldalas, írógépen legépelt kiegészítéséért és a tizenegy oldalas, kézzel írott, az egyetemi reformot sürgető Egy egyetemi hallgató feljegyzéseiből címet viselő összegzéséért ítélték el hat év börtönbüntetésre. Kiszabadulása után Páskándit az állambiztonsági megfigyelés szabályainak megfelelően előbb Általános Információs Felügyelet alá helyezték, majd Ellenőrzési dossziét (mappát) állítottak össze róla, végezetül elkészült az Információs nyomozati dosszié. Ezt lefordítottam, és egy részletét azzal a nem titkolt szándékkal közlöm, hogy tanulságait "nem középiskolás fokon" tanítani kellene: hogyan lehet és kell megszabadulni az állambiztonsági szervek beszervezési kísérleteitől. A "csatolt mappában", az úgynevezett "munkadossziéban" lévő feljegyzések az 1960–1970-es évek romániai magyar irodalmi életének eddig ismeretlen vetületeire világítanak rá. A Páskándi-dosszié így kap történelmi, irodalomtörténeti "hátszelet".
A Páskándi Géza-dosszié
A romániai magyar – és ezzel párhuzamosan a magyarországi – irodalmi életet és a közbeszédet kevés olyan történés tematizálta, mint a 2006 őszén elemi erővel berobbant Szilágyi Domokos-ügynökdosszié, amely kapcsán mindenféle – rendszerint a tényleges helyzet ismeretétől messze elrugaszkodó – pró és kontra vélemény látott napvilágot. Valósággal felvirágzott a blog-irodalom – a maga követhetetlen szövevényeivel –, olyannyira, hogy háttérbe szorult az a "másik", a Gutenberg-galaxisra emlékeztető, folyóiratokhoz és könyvekhez kötött tényleges irodalom. A kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat 2006/18. számában és a Transindex internetes portál 2006. október 3-i számában látott napvilágot Stefano Bottoni történész, Nagy Mária, a költő élettársa és Szilágyi Kálmán, a költő testvérének közös nyilatkozata, amely tételesen is megfogalmazza: Szilágyi Domokos "Balogh Ferenc" fedőnéven működött együtt az állambiztonsági szervekkel. Az utóbbi hónapokban hivatalosan megkerestük az illetékes szerveket (a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság Levéltárát – CNSAS) a dekonspirálás érdekében, de a levéltár szerint a polgári titkosszolgálat (SRI) részéről még nem történt meg "Balogh Ferenc" hálózati dossziéjának átadása. Ennek ellenére a fennmaradt iratok egyértelműen, minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy "Balogh Ferenc" azonos Szilágyi Domokossal: a rendelkezésre álló dokumentációban a Maros-Magyar Autonóm Tartomány belügyi szerveinél szolgáló Ştefan Blaga alezredes fedi fel az együttműködő személyazonosságát egy 1964-es jelentésben, fedőneve mellett polgári nevét is említve. "Balogh Ferenc" tevékenysége 1958 és 1965 között, két jól elkülöníthető szakaszban dokumentálható. 1958-ban "Balogh Ferenc" 13 írásos, ebből két kézírásos jelentést adott a Kolozs tartományi, illetve 1965-ben a bukaresti állambiztonsági szerveknek. "Balogh Ferenc" együttműködése három megfigyelési dosszié alapján rekonstruálható: 1) Lakó Elemér és Varró János megfigyelése (Fond informativ, 3010. sz. dosszié) 2) Péterffy Irén megfigyelése (Fond informativ, 3005. sz. dosszié) 3) Páskándi Géza megfigyelése (Fond informativ, 2534. sz. dosszié). A nyilatkozat megjelenése után különböző olvasatok, kommentek – Balázs Imre József és Visky András az SZ. D.-ügyről –, gyorsankét – Láng Zsolt, Selyem Zsuzsa, András Emese az Sz. D.-ügyről –, újraolvasó próba: néhány Szilágyi Domokos-szöveg –, ad-hoc linkgyűjtemény Szilágyi Domokosról, Láng Zsolt: Hol a vécé? című írása – láttak napvilágot, illetve dokumentumfilmeket – B. Nagy Veronika, a Videopontes alkotásait – sugárzott az elektronikus média. A Helikon irodalmi folyóirat 2007. július 10-i honlapján olvashatóak Szilágyi Domokos ügynöki jelentései, a tartótisztek elemzései, az őket irányító felettesek további utasításai, a "szigorúan titkos" intézkedési tervek és határozatok. 2002-ben a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság Levéltárában (a magyar betűkkel írott Szekuritáté megnevezést tartom elfogadhatóbbnak, mert 1948. augusztus 30-i megalakulásától kezdve ez a névváltozat vált hírhedtté a romániai magyarság körében) legjobb tudomásom szerint én bukkantam legelőször a "Balogh Fr" fedőnevű (a "keresztnévből" mindig csak az "Fr" rövidítést használták!) jelentésekre Páskándi Géza megfigyelési és követési dossziéjában. Akkor készíttettem a dosszié három kötetének legfontosabb dokumentumairól, illetve Dávid Gyula és Páskándi Géza, a Várhegyi István- és Varró János-csoport peréről, valamint Páll Lajos megfigyelési és követési dossziéjáról a fénymásolatokat. Az akkor készült naplójegyzeteimet is gondosan őrzöm. Azóta magyar nyelvre lefordítottam az említett dokumentumok igen jelentős részét, illetve a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó gondozásában közzétettem az erdélyi "hazaárulási perek" sorozatának első három kötetét, a Szoboszlai-csoport, az érmifályfalvi csoport, az "ENSZ-memorandum" perének történetét, jegyzetapparátusát. Megjelenés előtt áll a Fodor Pál csíkszeredai-csíksomlyói híd-, út- és vasútépítő mérnök nevéhez kapcsolódó, a román–magyar lakosságcserére vonatkozó elméleti felvetések és az erdélyi kérdés teljes spektrumát bemutató kötet. A sorozat ötödik kötete a mélyinterjúkat tartalmazza, amelyekben – úgymond – "összeszikráztatom" az egykori kihallgatási jegyzőkönyveket a véges memória által megőrzött emlékekkel.
(folytatjuk)
Páskándi Géza (Szatmárhegy, 1933. május 18. – Budapest, 1995. május 19.) Kossuth-díjas író, költő, esszéíró, drámaíró, publicista, a Nemzeti Színház irodalmi tanácsadója. 1949–1953 között az Ifjúmunkás hetilap, majd az Előre napilap munkatársa volt. 1953-tól Kolozsváron tanult a magyar szakon, közben az Utunk irodalmi lapnál is dolgozott. 1957-ben letartóztatták, az állam és közrend elleni izgatás vádjával hat év börtönre ítélték. A börtönbüntetést a Duna-delta egyik munkatáborában töltötte. Szabadulása után Bukarestben dolgozott könyvtári raktárosként és bibliográfusként. Feleségül vette Sebők Annát (Páskándiné Sebők Anna). 1971 és 1973 között a Kriterion Könyvkiadó kolozsvári szerkesztőségének lektora. 1974-ben települt át Magyarországra; itt a Kortárs című folyóirat főmunkatársa, majd 1991-től a Nemzeti Színház dramaturgja volt.
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az ötvenhatos magyar forradalom után 1959 a romániai magyarság történetében a későbbiekben drámai következményekkel járó döntések sorozatának esztendeje volt. A megtorlás 1960-ban, illetve a következő években is folytatódott. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eszméivel való együttérzésért még 1966-ban is ítéltek el erdélyi magyarokat. 1959 elején megszüntették az 1956-ban létrehozott Nemzetiségi Bizottságot. Helyébe a Román Munkáspárt Központi Vezetőségének határozata alapján (1959. június 3.) a Nicolae Ceauşescu és Leonte Răutu vezette pártkollektívát állították.
1959. január 3-án a Bécsben megjelenő Magyar Híradó Letartóztatási hullám Erdélyben címmel a romániai megtorlás méreteiről számolt be: "A börtönbe vetett egyházi személyek száma mintegy négyszáz. (A végleges statisztika még nem készült, nem készülhetett el, de egészen bizonyos, hogy a letartóztatott egyházi személyek száma ennél kevesebb – T. Z.) Az erdélyi magyar értelmiséget és diákságot ugyancsak letartóztatások tizedelik. (Az írás szerzője csak a letartóztatásokról tesz említést, holott 1958-ban kivégezték a Szoboszlai-per tíz, az érmihályfalvi csoport két halálraítéltjét! Ezzel párhuzamosan folyik – 1959-re is átnyúlva – az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége 77, a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete 59 tagjának, a temesvári magyar líceum kilenc 12–13 éves kisdiákjának, a csíkszeredai egykori római katolikus főgimnázium tizenegy tanárának és diákjának, valamint a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet hét hallgatójának a letartóztatása. A Belügyminisztérium kimutatása szerint 1958. január 1-je és 1959. május 31-e között országos szinten 9978 személyt tartóztattak le, a Magyar Autonóm Tartományban 308-at, Kolozsvár tartományban 32-t, Nagybánya tartományban 245-öt.) Néhány hónappal ezelőtt Szerov tábornok, a szovjet titkosszolgálat azóta leváltott főnöke azt javasolta a román pártvezetésnek: száműzzék az egész erdélyi magyarságot, mert az 1956-os magyar forradalom idején nyíltan kimutatta rokonszenvét a budapesti felkelők iránt. Ezt a tervet Gheorghiu-Dej és köre, úgy látszik, jelenleg nem tudja végrehajtani, ehelyett sorozatos letartóztatásokkal akarja terror alatt tartani a magyarságot, és szélsőséges nacionalizmussal levezetni a románok elégedetlenségét."
A Bolyai Tudományegyetem pere
1959 legdrámaibb eseményei a Bolyai Tudományegyetem felszámolásához, a román nyelvű Babeş Egyetemmel való egyesítéséhez kapcsolódnak. Kacsó Magda bolyais diák az 1959. február 19–22-e között Bukarestben megtartott II. országos diákszövetségi konferencián javasolta: tegyék lehetővé, hogy a különböző szakos magyar és román egyetemi hallgatók "együtt tanulhassanak". Amikor a konferenciáról visszatérő Takács Lajos rektortól Szabédi László egyetemi tanár, költő azt követelte, hogy Kacsó Magdát szankcionálják, mert úgy kérte a két egyetem egyesítését, hogy erre senkitől nem volt felhatalmazása, a Bolyai-egyetem vezetője azt válaszolta: itt egy felsőbb párthatározatról van szó, "s amit a szóban forgó diáklány tett, csupán az ügy demokratikus jellegét kívánta illusztrálni". (Lásd: Vincze Gábor: Történeti kronológia – romániai magyarság, 1956–1959. In: Az 1956-os forradalom és a romániai magyarság (1956–1959). Főszerkesztő: Stefano Bottoni. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2006, 407–412. o.)
1959. április 22-én a Bukarestben Gheorghe Gheorghiu-Dej pártfőtitkár elnökletével tartott értekezlet véglegesítette a Bolyai- és Babeş-egyetem egyesítésével létrehozott új felsőoktatási intézmény struktúráját. Az akkor készített jelentésben azt is rögzítették, hogy milyen tantárgyakat kell magyar nyelven is leadni. Dej javaslatára elfogadták a Babeş–Bolyai Tudományegyetem elnevezést. A hír hatására Szabédi László 1959. április 19-én Szamosfalván a gyorsvonat elé vetette magát, Csendes Zoltán, az egyetem utolsó prorektora és felesége május 3-án megmérgezte magát, Molnár Miklós docens valamivel később kiugrott az ablakon.
A Bolyai Tudományegyetem perének legismertebb és legrangosabb elítéltje Páskándi Géza későbbi Kossuth-díjas író, költő, dráma- és esszéíró. A köztudatban úgy él, Páskándi Gézát teljesen ártatlanul ítélték el, hogy egy "nagy vad" is legyen a csapatban. Ebből a tanulmányból egyértelműen kiderül: Páskándi Gézát valójában a Várhegyi István által összeállított diákszövetségi határozati javaslathoz fűzött ötoldalas, írógépen legépelt kiegészítéséért és a tizenegy oldalas, kézzel írott, az egyetemi reformot sürgető Egy egyetemi hallgató feljegyzéseiből címet viselő összegzéséért ítélték el hat év börtönbüntetésre. Kiszabadulása után Páskándit az állambiztonsági megfigyelés szabályainak megfelelően előbb Általános Információs Felügyelet alá helyezték, majd Ellenőrzési dossziét (mappát) állítottak össze róla, végezetül elkészült az Információs nyomozati dosszié. Ezt lefordítottam, és egy részletét azzal a nem titkolt szándékkal közlöm, hogy tanulságait "nem középiskolás fokon" tanítani kellene: hogyan lehet és kell megszabadulni az állambiztonsági szervek beszervezési kísérleteitől. A "csatolt mappában", az úgynevezett "munkadossziéban" lévő feljegyzések az 1960–1970-es évek romániai magyar irodalmi életének eddig ismeretlen vetületeire világítanak rá. A Páskándi-dosszié így kap történelmi, irodalomtörténeti "hátszelet".
A Páskándi Géza-dosszié
A romániai magyar – és ezzel párhuzamosan a magyarországi – irodalmi életet és a közbeszédet kevés olyan történés tematizálta, mint a 2006 őszén elemi erővel berobbant Szilágyi Domokos-ügynökdosszié, amely kapcsán mindenféle – rendszerint a tényleges helyzet ismeretétől messze elrugaszkodó – pró és kontra vélemény látott napvilágot. Valósággal felvirágzott a blog-irodalom – a maga követhetetlen szövevényeivel –, olyannyira, hogy háttérbe szorult az a "másik", a Gutenberg-galaxisra emlékeztető, folyóiratokhoz és könyvekhez kötött tényleges irodalom. A kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat 2006/18. számában és a Transindex internetes portál 2006. október 3-i számában látott napvilágot Stefano Bottoni történész, Nagy Mária, a költő élettársa és Szilágyi Kálmán, a költő testvérének közös nyilatkozata, amely tételesen is megfogalmazza: Szilágyi Domokos "Balogh Ferenc" fedőnéven működött együtt az állambiztonsági szervekkel. Az utóbbi hónapokban hivatalosan megkerestük az illetékes szerveket (a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság Levéltárát – CNSAS) a dekonspirálás érdekében, de a levéltár szerint a polgári titkosszolgálat (SRI) részéről még nem történt meg "Balogh Ferenc" hálózati dossziéjának átadása. Ennek ellenére a fennmaradt iratok egyértelműen, minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy "Balogh Ferenc" azonos Szilágyi Domokossal: a rendelkezésre álló dokumentációban a Maros-Magyar Autonóm Tartomány belügyi szerveinél szolgáló Ştefan Blaga alezredes fedi fel az együttműködő személyazonosságát egy 1964-es jelentésben, fedőneve mellett polgári nevét is említve. "Balogh Ferenc" tevékenysége 1958 és 1965 között, két jól elkülöníthető szakaszban dokumentálható. 1958-ban "Balogh Ferenc" 13 írásos, ebből két kézírásos jelentést adott a Kolozs tartományi, illetve 1965-ben a bukaresti állambiztonsági szerveknek. "Balogh Ferenc" együttműködése három megfigyelési dosszié alapján rekonstruálható: 1) Lakó Elemér és Varró János megfigyelése (Fond informativ, 3010. sz. dosszié) 2) Péterffy Irén megfigyelése (Fond informativ, 3005. sz. dosszié) 3) Páskándi Géza megfigyelése (Fond informativ, 2534. sz. dosszié). A nyilatkozat megjelenése után különböző olvasatok, kommentek – Balázs Imre József és Visky András az SZ. D.-ügyről –, gyorsankét – Láng Zsolt, Selyem Zsuzsa, András Emese az Sz. D.-ügyről –, újraolvasó próba: néhány Szilágyi Domokos-szöveg –, ad-hoc linkgyűjtemény Szilágyi Domokosról, Láng Zsolt: Hol a vécé? című írása – láttak napvilágot, illetve dokumentumfilmeket – B. Nagy Veronika, a Videopontes alkotásait – sugárzott az elektronikus média. A Helikon irodalmi folyóirat 2007. július 10-i honlapján olvashatóak Szilágyi Domokos ügynöki jelentései, a tartótisztek elemzései, az őket irányító felettesek további utasításai, a "szigorúan titkos" intézkedési tervek és határozatok. 2002-ben a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság Levéltárában (a magyar betűkkel írott Szekuritáté megnevezést tartom elfogadhatóbbnak, mert 1948. augusztus 30-i megalakulásától kezdve ez a névváltozat vált hírhedtté a romániai magyarság körében) legjobb tudomásom szerint én bukkantam legelőször a "Balogh Fr" fedőnevű (a "keresztnévből" mindig csak az "Fr" rövidítést használták!) jelentésekre Páskándi Géza megfigyelési és követési dossziéjában. Akkor készíttettem a dosszié három kötetének legfontosabb dokumentumairól, illetve Dávid Gyula és Páskándi Géza, a Várhegyi István- és Varró János-csoport peréről, valamint Páll Lajos megfigyelési és követési dossziéjáról a fénymásolatokat. Az akkor készült naplójegyzeteimet is gondosan őrzöm. Azóta magyar nyelvre lefordítottam az említett dokumentumok igen jelentős részét, illetve a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó gondozásában közzétettem az erdélyi "hazaárulási perek" sorozatának első három kötetét, a Szoboszlai-csoport, az érmifályfalvi csoport, az "ENSZ-memorandum" perének történetét, jegyzetapparátusát. Megjelenés előtt áll a Fodor Pál csíkszeredai-csíksomlyói híd-, út- és vasútépítő mérnök nevéhez kapcsolódó, a román–magyar lakosságcserére vonatkozó elméleti felvetések és az erdélyi kérdés teljes spektrumát bemutató kötet. A sorozat ötödik kötete a mélyinterjúkat tartalmazza, amelyekben – úgymond – "összeszikráztatom" az egykori kihallgatási jegyzőkönyveket a véges memória által megőrzött emlékekkel.
(folytatjuk)
Páskándi Géza (Szatmárhegy, 1933. május 18. – Budapest, 1995. május 19.) Kossuth-díjas író, költő, esszéíró, drámaíró, publicista, a Nemzeti Színház irodalmi tanácsadója. 1949–1953 között az Ifjúmunkás hetilap, majd az Előre napilap munkatársa volt. 1953-tól Kolozsváron tanult a magyar szakon, közben az Utunk irodalmi lapnál is dolgozott. 1957-ben letartóztatták, az állam és közrend elleni izgatás vádjával hat év börtönre ítélték. A börtönbüntetést a Duna-delta egyik munkatáborában töltötte. Szabadulása után Bukarestben dolgozott könyvtári raktárosként és bibliográfusként. Feleségül vette Sebők Annát (Páskándiné Sebők Anna). 1971 és 1973 között a Kriterion Könyvkiadó kolozsvári szerkesztőségének lektora. 1974-ben települt át Magyarországra; itt a Kortárs című folyóirat főmunkatársa, majd 1991-től a Nemzeti Színház dramaturgja volt.
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. október 24.
Székelyföldre irányítani Nyugat figyelmét
Elemzések a Székelyföldről címmel tartott műhelykonferenciát a román kormány égisze alatt működő, kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (NKI) Kovászna Megye Tanácsának támogatásával az árkosi Európai Tanulmányok Központjában szombaton.
A tudományos ülésszakon a Székelyföldhöz kapcsolódó témájú szakdolgozatokat, többnyire friss doktori disszertációk összegzését mutatták be fiatal kutatók, főleg Pécsett a Regionális Politikai és Gazdaságtani Doktori Iskolában és Kolozsváron tudományos fokozatot szerzett szakemberek. Az előadók között egyetlen háromszéki sem akadt.
Kutatóiroda Sepsiszentgyörgyön
Bognár Zoltán kolozsvári kutató felvezetőjében elmondta, a konferencia a két intézmény együttműködésének köszönhető, egy folyamat része, melynek eredménye az NKI majdani székelyföldi fiókjának létrejötte. Ifj. Nagy Benedek csíkszeredai egyetemi adjunktus abban látja a konferencia lényegét, hogy azok a kutatók, akik Székelyfölddel foglalkoznak, s nagyjából ismerik is egymást, tájékozódjanak egymás munkásságáról, elinduljon közöttük a szakmai kommunikáció. Tamás Sándor megyeitanács-elnök kifejtette, céljuk az NKI kutatásainak Székelyföldre való összpontosítása. Hozzátette, a székelyföldi iroda jogilag létrejött, a megyei tanács erről határozatot hozott. Fizikailag most véglegesítik: a megyeháza által átadott irodahelyiségben már csiszolják a parkettát, s egy tárgyalótermet is rendelkezésükre bocsátanak. Tartalmilag kell feltölteni az irodát, a Székelyfölddel foglalkozó kutatások gyűjtőhelyévé kell válnia, de erősíteni kell a Székelyföldre irányuló kutatásokat, és ugyanakkor új pályákat is kell nyitni – fogalmazott az elnök, hozzátéve: elsődleges cél Székelyföld területi autonómiájának szakmai alátámasztása, továbbá a nyelvi jogok körének bővítése.
Kutatási témák
Kiss Tamás, az NKI tudományos titkára elmondta, évek óta törekedtek arra, hogy az intézet Székelyföldön erősítse jelenlétét, kutatási területeik egy része székelyföldi témájú. Fontosnak tartja, hogy az iroda Sepsiszentgyörgyön nyílik, ez stratégiai döntés volt – tette hozzá. A mostani konferencia feladatként a székelyföldi kutatóhálózat feltérképezését nevezte meg, tudni kell, mely témákat sikerült lefedni és melyek hiányoznak. A székelyföldi kutatások eredményeiből kiadványsorozatot terveznek. Évente három-négy kötet kiadására van lehetőségük. A szerkesztőbizottság tagjai: Lőrincz D. József, Horváth Gyula, Benedek József, a régió és a társadalomtudományok szakemberei. Reményeik szerint már jövőben be tudják mutatni az első termékeket. A székelyföldi fiók kutatási feladatai között az autonómiakérdés és a turizmus fejlesztése mellett a romastratégia és a migráció megállítása is szerepel – mondotta. Tudja-e a székely társadalom a magyar intézményrendszeren keresztül integrálni az itteni cigányokat? – az egyik megválaszolandó kérdés. A másik: mivel tudják itthon tartani a fiatalságot? Erre a kutatásra már szövetkeztek a budapesti Kisebbségkutató Intézettel, a sepsiszentgyörgyi és a Hargita megyei önkormányzattal.
Gyors sikert akarnak
Horváth Gyula, a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjának főigazgatója felelevenítette, hogy Kolumbán Gábor elnöksége idején Hargita Megye Tanácsának támogatásával létrehozták a Székelyföld 2000 kutatócsoportot, mely Székelyföld fejlesztési stratégiájának tudományos megalapozásáról állított össze kötetet, mely a Kárpát-medence régiói című, mára tizenkét kötetre bővült sorozat első kiadványa, jelentős tudományos eredmény.
Soron következő feladatként a székelyföldi közösségnek a következő európai uniós programozási szakaszra való felkészülését jelölte meg a főigazgató. Az első periódus kedvezőtlen tapasztalatokat szült nemcsak Székelyföldön, hanem az újonnan csatlakozott keleti térségben mindenütt. Arra számítottak, hogy az EU nem más, mint a támogatások lehívásának politikai kerete, nem gondoltak arra, hogy ezeket az EU-s támogatásokat saját elgondolású fejlesztésekhez igazítsák. Azért fontosak a kutatások, mert okulva a tapasztalatokból, a következő periódusban fel lehet készülni az EU-s források lehívásához szükséges programokra. Paradigmaváltásra van szükség, hangsúlyozta az előadó, hozzátéve, Székelyföld akkor lesz sikeres régió, ha olyan gazdaságpolitikát folytat, mely saját energiából táplálkozik, s a fejlesztési támogatásokat kiegészítő forrásként használja. Horváth Gyula elmondta, a kutatók idealisták, arra számítottak, először elkészül egy alapos Székelyföld-fejlesztési stratégia, s az annak megvalósításában szerepet vállalók elsajátítják ennek tételeit, a politikusok csak utána léphetnek színre. Nem így történt, mert a politikusok azonnali sikerre vágynak, s még mielőtt valami kézzelfogható eredmény született volna, telekürtölték a világot azzal, hogy készül Székelyföld fejlesztési koncepciója. A hírre reagáló vitában a tudomány nem tudott pontos választ adni a felmerült kérdésekre. A döntést előkészítők, a döntéshozók és a tudomány közötti sokkal tartalmasabb kölcsönhatásokra lenne szükség – mondotta a szakember. Fontos, hogy megfogalmazódjék a térség igénye a leendő kutatási feladatokról, ám ne a politika adja a megrendeléseket, mert a tudomány autonómiája nem sérülhet. De szükség van a párbeszédre – tette hozzá. A szakember az illetékesek figyelmébe ajánlotta, arra törekedjenek, hogy Székelyföldet regionális kutatási témaként ismertessék meg a nemzetközi tudományos közvéleménnyel, mihamarabb jelenjék meg nyugati tudományos folyóiratokban is. Ennek a szereplésnek közvetve gazdaságfejlesztő ereje is lehet, magyarázta, hozzátéve, a tapasztalok azt mutatják, hogy a nemzetközi szaklapokban szereplők felkeltik a befektetők érdeklődését, mert a nyugatiak komolyan veszik a szakirodalom megállapításait
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Elemzések a Székelyföldről címmel tartott műhelykonferenciát a román kormány égisze alatt működő, kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (NKI) Kovászna Megye Tanácsának támogatásával az árkosi Európai Tanulmányok Központjában szombaton.
A tudományos ülésszakon a Székelyföldhöz kapcsolódó témájú szakdolgozatokat, többnyire friss doktori disszertációk összegzését mutatták be fiatal kutatók, főleg Pécsett a Regionális Politikai és Gazdaságtani Doktori Iskolában és Kolozsváron tudományos fokozatot szerzett szakemberek. Az előadók között egyetlen háromszéki sem akadt.
Kutatóiroda Sepsiszentgyörgyön
Bognár Zoltán kolozsvári kutató felvezetőjében elmondta, a konferencia a két intézmény együttműködésének köszönhető, egy folyamat része, melynek eredménye az NKI majdani székelyföldi fiókjának létrejötte. Ifj. Nagy Benedek csíkszeredai egyetemi adjunktus abban látja a konferencia lényegét, hogy azok a kutatók, akik Székelyfölddel foglalkoznak, s nagyjából ismerik is egymást, tájékozódjanak egymás munkásságáról, elinduljon közöttük a szakmai kommunikáció. Tamás Sándor megyeitanács-elnök kifejtette, céljuk az NKI kutatásainak Székelyföldre való összpontosítása. Hozzátette, a székelyföldi iroda jogilag létrejött, a megyei tanács erről határozatot hozott. Fizikailag most véglegesítik: a megyeháza által átadott irodahelyiségben már csiszolják a parkettát, s egy tárgyalótermet is rendelkezésükre bocsátanak. Tartalmilag kell feltölteni az irodát, a Székelyfölddel foglalkozó kutatások gyűjtőhelyévé kell válnia, de erősíteni kell a Székelyföldre irányuló kutatásokat, és ugyanakkor új pályákat is kell nyitni – fogalmazott az elnök, hozzátéve: elsődleges cél Székelyföld területi autonómiájának szakmai alátámasztása, továbbá a nyelvi jogok körének bővítése.
Kutatási témák
Kiss Tamás, az NKI tudományos titkára elmondta, évek óta törekedtek arra, hogy az intézet Székelyföldön erősítse jelenlétét, kutatási területeik egy része székelyföldi témájú. Fontosnak tartja, hogy az iroda Sepsiszentgyörgyön nyílik, ez stratégiai döntés volt – tette hozzá. A mostani konferencia feladatként a székelyföldi kutatóhálózat feltérképezését nevezte meg, tudni kell, mely témákat sikerült lefedni és melyek hiányoznak. A székelyföldi kutatások eredményeiből kiadványsorozatot terveznek. Évente három-négy kötet kiadására van lehetőségük. A szerkesztőbizottság tagjai: Lőrincz D. József, Horváth Gyula, Benedek József, a régió és a társadalomtudományok szakemberei. Reményeik szerint már jövőben be tudják mutatni az első termékeket. A székelyföldi fiók kutatási feladatai között az autonómiakérdés és a turizmus fejlesztése mellett a romastratégia és a migráció megállítása is szerepel – mondotta. Tudja-e a székely társadalom a magyar intézményrendszeren keresztül integrálni az itteni cigányokat? – az egyik megválaszolandó kérdés. A másik: mivel tudják itthon tartani a fiatalságot? Erre a kutatásra már szövetkeztek a budapesti Kisebbségkutató Intézettel, a sepsiszentgyörgyi és a Hargita megyei önkormányzattal.
Gyors sikert akarnak
Horváth Gyula, a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjának főigazgatója felelevenítette, hogy Kolumbán Gábor elnöksége idején Hargita Megye Tanácsának támogatásával létrehozták a Székelyföld 2000 kutatócsoportot, mely Székelyföld fejlesztési stratégiájának tudományos megalapozásáról állított össze kötetet, mely a Kárpát-medence régiói című, mára tizenkét kötetre bővült sorozat első kiadványa, jelentős tudományos eredmény.
Soron következő feladatként a székelyföldi közösségnek a következő európai uniós programozási szakaszra való felkészülését jelölte meg a főigazgató. Az első periódus kedvezőtlen tapasztalatokat szült nemcsak Székelyföldön, hanem az újonnan csatlakozott keleti térségben mindenütt. Arra számítottak, hogy az EU nem más, mint a támogatások lehívásának politikai kerete, nem gondoltak arra, hogy ezeket az EU-s támogatásokat saját elgondolású fejlesztésekhez igazítsák. Azért fontosak a kutatások, mert okulva a tapasztalatokból, a következő periódusban fel lehet készülni az EU-s források lehívásához szükséges programokra. Paradigmaváltásra van szükség, hangsúlyozta az előadó, hozzátéve, Székelyföld akkor lesz sikeres régió, ha olyan gazdaságpolitikát folytat, mely saját energiából táplálkozik, s a fejlesztési támogatásokat kiegészítő forrásként használja. Horváth Gyula elmondta, a kutatók idealisták, arra számítottak, először elkészül egy alapos Székelyföld-fejlesztési stratégia, s az annak megvalósításában szerepet vállalók elsajátítják ennek tételeit, a politikusok csak utána léphetnek színre. Nem így történt, mert a politikusok azonnali sikerre vágynak, s még mielőtt valami kézzelfogható eredmény született volna, telekürtölték a világot azzal, hogy készül Székelyföld fejlesztési koncepciója. A hírre reagáló vitában a tudomány nem tudott pontos választ adni a felmerült kérdésekre. A döntést előkészítők, a döntéshozók és a tudomány közötti sokkal tartalmasabb kölcsönhatásokra lenne szükség – mondotta a szakember. Fontos, hogy megfogalmazódjék a térség igénye a leendő kutatási feladatokról, ám ne a politika adja a megrendeléseket, mert a tudomány autonómiája nem sérülhet. De szükség van a párbeszédre – tette hozzá. A szakember az illetékesek figyelmébe ajánlotta, arra törekedjenek, hogy Székelyföldet regionális kutatási témaként ismertessék meg a nemzetközi tudományos közvéleménnyel, mihamarabb jelenjék meg nyugati tudományos folyóiratokban is. Ennek a szereplésnek közvetve gazdaságfejlesztő ereje is lehet, magyarázta, hozzátéve, a tapasztalok azt mutatják, hogy a nemzetközi szaklapokban szereplők felkeltik a befektetők érdeklődését, mert a nyugatiak komolyan veszik a szakirodalom megállapításait
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. október 24.
Folyamatosak a visszaélések a népszámláláson
Folyamatosan jeleztek etnokulturális adatokkal kapcsolatos viszszaéléseket az RMDSZ zöldvonalán a hétvégén – nyilatkozta Kolozsváron Kovács Péter. A legtöbb jelzés Kolozs, Bihar, Szatmár, Maros és Bákó megyéből érkezett, a leggyakoribb probléma, hogy a számlálóbiztos nem kérdez rá az etnikumra, az anyanyelvre és a felekezeti hovatartozásra.
„Az erre vonatkozó kérdésekre valóban nem kötelező válaszolni, de a számlálóbiztosnak ezeket kötelező módon fel kell tennie” – hangsúlyozta Kovács, majd hozzáfűzte: a romániai magyar nemzetközösség szempontjából éppen ezek az adatok a meghatározók, fontos, hogy minden magyar ragaszkodjék ahhoz, hogy ezeket is rögzítsék. Rámutatott: az is előfordult, hogy a nemzetiségnél automatikusan a románt regisztrálták, ami egyértelmű visszaélés, hiszen nem érvényesül a válaszadó szabad akarata. Kolozsváron egy kérdezőbiztos radírozható golyóstollal írta be az adatokat, amit a kérdezett azonnal jelzett. László Attila, az RMDSZ alpolgármestere bekérette a szóban forgó kérdezőbiztos által kitöltött űrlapokat.
(Nem kötelező a személyi szám (CNP) közlése a népszámláláskor – jelentette ki az Országos Statisztikai Hivatal szóvivője, Vladimir Alexandrescu. Elmondta, a nyilvántartás a személyi szám rögzítése nélkül is teljesnek mondható, és nem jár szankció abban az esetben, ha valaki nem hajlandó közölni ezt az adatot. A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői korábban törvénytelennek nevezték, hogy a népszámlálási biztosok a személyi számot is megkérdezik a regisztrált személyektől. Az ellenzéki párt egyes politikusai szerint a Demokrata-Liberális Párt (PDL) a jövő őszi választások alkalmával használná fel ezeket az adatokat választási csalásra.)
„Ismételten felhívjuk mindenki figyelmét arra, hogy a számlálóbiztosoknál külön a népszámlálásra gyártott golyóstoll található, ezzel kötelesek beírni adatainkat. Amennyiben azt tapasztalják, hogy a számlálóbiztos más írószert használ, biztosítsunk számára mi golyóstollat” – hangsúlyozta a szövetség főtitkára. A zöldvonalon egyébként többször jelezték azt is, hogy a számlálóbiztos ceruzát használt, ami az adatok utólagos módosításához vezethet. A Krónika értesülései szerint a számlálóbiztosok kolozsvári felkészítőjén elhangzott, hogy az adatokat ceruzával is be lehet írni, ha a cenzor bizonytalan a dolgában.
Egy másik gyakran felmerülő probléma, hogy a biztosok nem hajlandók regisztrálni az időszakosan külföldön élő, kettős állampolgársággal rendelkező családtagok adatait – ez is szabálytalan, nem felel meg a kormány által elfogadott népszámlálási metodológiának. A főtitkár szerint a szövetség munkatársainak az időben jelzett problémákat sikerült orvosolniuk, hiszen a panasztevőknek minden esetben igazuk volt.
(Csalást kiáltó romák. A Kolozs megyei statisztikai hivatalhoz és a megyei önkormányzat illetékeseihez fordul a Pro Europa Romapárt – a szervezet képviselői azt állítják, hogy egyes cenzorok nem hajlandóak beírni a roma nemzetiséget azok esetében, akik romának vallják magukat. Aurel Pascu, a roma párt kolozsvári elnöke bejelentette: a szervezet kérni fogja az adatfelvétel megismétlését azok esetében, akik rendellenességeket jelentettek. „Egyértelmű, hogy valaki tart attól, hogy pontos adatok derüljenek ki a roma kisebbség számarányával kapcsolatban” – mutatott rá a szervezet kolozsvári elnöke.)
„Amennyiben értesítjük a családtagokat, szomszédokat, barátokat, munkatársakat, hogy a magyar közösség számára melyek a kényes pontok, mire kell odafigyelni, akkor meg tudjuk akadályozni a tájékozatlanságból vagy rosszindulatból elkövetett visszaéléseket. Az RMDSZ segít, de csak akkor tud beavatkozni, ha tudomása van a gondokról, ezért arra kérünk mindenkit, hogy jelezzék a rendellenességeket az RMDSZ megyei szervezeteinél vagy az ingyenesen hívható 0800-802009-es telefonszámon – mondta Kovács Péter. Az Országos Statisztikai Hivatal által közölt adatok szerint lapzártánkig már több mint 5,5 millió személy adatait regisztrálták. A népszámlálás eddig Kovászna megyében halad a legjobban, ahol az adatok csaknem 21 százalékát már begyűjtötték a kérdezőbiztosok, míg a statisztikai hivatal adatai szerint a legnehezebb dolguk a bukaresti cenzoroknak van. A cenzus csütörtökön kezdődött, és október 31-én ér véget.
(Csibi székelynek vallja magát. Csibi Barna, a Székely Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület képviselője bejelentette: székely nemzetiségűnek fogja vallani magát a népszámláláson, hogy ezáltal is jelezze az önrendelkezésre való jogát. „Ha magyarnak vallanám magam, csupán kisebbségi jogokat kérhetnék, székelyként azonban a nemzetközi törvények alapján jogomban áll kérni az önrendelkezést” – magyarázta a csíkszeredai Csibi. A statisztikai hivatal adatai szerint a 2002-es cenzus alkalmával 532 személy vallotta magát székelynek.)
Krónika (Kolozsvár)
Folyamatosan jeleztek etnokulturális adatokkal kapcsolatos viszszaéléseket az RMDSZ zöldvonalán a hétvégén – nyilatkozta Kolozsváron Kovács Péter. A legtöbb jelzés Kolozs, Bihar, Szatmár, Maros és Bákó megyéből érkezett, a leggyakoribb probléma, hogy a számlálóbiztos nem kérdez rá az etnikumra, az anyanyelvre és a felekezeti hovatartozásra.
„Az erre vonatkozó kérdésekre valóban nem kötelező válaszolni, de a számlálóbiztosnak ezeket kötelező módon fel kell tennie” – hangsúlyozta Kovács, majd hozzáfűzte: a romániai magyar nemzetközösség szempontjából éppen ezek az adatok a meghatározók, fontos, hogy minden magyar ragaszkodjék ahhoz, hogy ezeket is rögzítsék. Rámutatott: az is előfordult, hogy a nemzetiségnél automatikusan a románt regisztrálták, ami egyértelmű visszaélés, hiszen nem érvényesül a válaszadó szabad akarata. Kolozsváron egy kérdezőbiztos radírozható golyóstollal írta be az adatokat, amit a kérdezett azonnal jelzett. László Attila, az RMDSZ alpolgármestere bekérette a szóban forgó kérdezőbiztos által kitöltött űrlapokat.
(Nem kötelező a személyi szám (CNP) közlése a népszámláláskor – jelentette ki az Országos Statisztikai Hivatal szóvivője, Vladimir Alexandrescu. Elmondta, a nyilvántartás a személyi szám rögzítése nélkül is teljesnek mondható, és nem jár szankció abban az esetben, ha valaki nem hajlandó közölni ezt az adatot. A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői korábban törvénytelennek nevezték, hogy a népszámlálási biztosok a személyi számot is megkérdezik a regisztrált személyektől. Az ellenzéki párt egyes politikusai szerint a Demokrata-Liberális Párt (PDL) a jövő őszi választások alkalmával használná fel ezeket az adatokat választási csalásra.)
„Ismételten felhívjuk mindenki figyelmét arra, hogy a számlálóbiztosoknál külön a népszámlálásra gyártott golyóstoll található, ezzel kötelesek beírni adatainkat. Amennyiben azt tapasztalják, hogy a számlálóbiztos más írószert használ, biztosítsunk számára mi golyóstollat” – hangsúlyozta a szövetség főtitkára. A zöldvonalon egyébként többször jelezték azt is, hogy a számlálóbiztos ceruzát használt, ami az adatok utólagos módosításához vezethet. A Krónika értesülései szerint a számlálóbiztosok kolozsvári felkészítőjén elhangzott, hogy az adatokat ceruzával is be lehet írni, ha a cenzor bizonytalan a dolgában.
Egy másik gyakran felmerülő probléma, hogy a biztosok nem hajlandók regisztrálni az időszakosan külföldön élő, kettős állampolgársággal rendelkező családtagok adatait – ez is szabálytalan, nem felel meg a kormány által elfogadott népszámlálási metodológiának. A főtitkár szerint a szövetség munkatársainak az időben jelzett problémákat sikerült orvosolniuk, hiszen a panasztevőknek minden esetben igazuk volt.
(Csalást kiáltó romák. A Kolozs megyei statisztikai hivatalhoz és a megyei önkormányzat illetékeseihez fordul a Pro Europa Romapárt – a szervezet képviselői azt állítják, hogy egyes cenzorok nem hajlandóak beírni a roma nemzetiséget azok esetében, akik romának vallják magukat. Aurel Pascu, a roma párt kolozsvári elnöke bejelentette: a szervezet kérni fogja az adatfelvétel megismétlését azok esetében, akik rendellenességeket jelentettek. „Egyértelmű, hogy valaki tart attól, hogy pontos adatok derüljenek ki a roma kisebbség számarányával kapcsolatban” – mutatott rá a szervezet kolozsvári elnöke.)
„Amennyiben értesítjük a családtagokat, szomszédokat, barátokat, munkatársakat, hogy a magyar közösség számára melyek a kényes pontok, mire kell odafigyelni, akkor meg tudjuk akadályozni a tájékozatlanságból vagy rosszindulatból elkövetett visszaéléseket. Az RMDSZ segít, de csak akkor tud beavatkozni, ha tudomása van a gondokról, ezért arra kérünk mindenkit, hogy jelezzék a rendellenességeket az RMDSZ megyei szervezeteinél vagy az ingyenesen hívható 0800-802009-es telefonszámon – mondta Kovács Péter. Az Országos Statisztikai Hivatal által közölt adatok szerint lapzártánkig már több mint 5,5 millió személy adatait regisztrálták. A népszámlálás eddig Kovászna megyében halad a legjobban, ahol az adatok csaknem 21 százalékát már begyűjtötték a kérdezőbiztosok, míg a statisztikai hivatal adatai szerint a legnehezebb dolguk a bukaresti cenzoroknak van. A cenzus csütörtökön kezdődött, és október 31-én ér véget.
(Csibi székelynek vallja magát. Csibi Barna, a Székely Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület képviselője bejelentette: székely nemzetiségűnek fogja vallani magát a népszámláláson, hogy ezáltal is jelezze az önrendelkezésre való jogát. „Ha magyarnak vallanám magam, csupán kisebbségi jogokat kérhetnék, székelyként azonban a nemzetközi törvények alapján jogomban áll kérni az önrendelkezést” – magyarázta a csíkszeredai Csibi. A statisztikai hivatal adatai szerint a 2002-es cenzus alkalmával 532 személy vallotta magát székelynek.)
Krónika (Kolozsvár)
2011. október 24.
1956-os megemlékezések: fáklyás felvonulás Kolozsváron, politikamentes tisztelgés Nagyváradon
Előadásokkal, fáklyás felvonulással, istentiszteletek keretében emlékeztek Erdély-szerte a hétvégén az 1956-os forradalomra. „Szerencsés nép a magyar, hiszen mindig voltak olyan hősei, akik életük árán is utat mutattak, kinyitották a kapukat, amelyeket a zsarnoki önkényuralom megpróbált örökre befalazni” – fogalmazott Szilágyi Mátyás magyar főkonzul Kolozsváron.
Előadásokkal, fáklyás felvonulással, istentiszteletek keretében emlékeznek Erdély-szerte a hétvégén az 1956-os forradalomra. A szabadságvágy megőrzésének fontossága volt a csíkszeredai ünnepi megemlékezés legfőbb üzenete. A rendezvényt – amely idén is a Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulátusa előtti ’56-os emléktéren, a Gloria Victis-emlékműnél zajlott – Kelemen Csongor, a volt politikai foglyok Hargita megyei szövetségének titkára nyitotta meg, aki Márai Sándor Mennyből az angyal című versét szavalta el. Zsigmond Barna Pál főkonzul beszédében arról a „hazug” világról beszélt, amelynek Magyarország is részévé vált a 2. világháború után. „Akkori hőseink élete mérce, cselekedeteik megmutatják: a szabadságra csak azok méltók, akik nem adják fel az igazságot” – fogalmazott a diplomata.
„Nagypéntek nélkül nincsen húsvét”
Ráduly Róbert Kálmán, a megyeközpont polgármestere visszautalva az elhangzott Márai-versre, rámutatott: „Sokszor fogjuk hallani ezeket a sorokat, de nem fog úgy a lelkünkhöz szólni, mint Kelemen Csongortól. Értük vagyunk itt, és azokért, akik már nem élnek. Ha ők nem lettek volna, mi ma nem lennénk itt: ők adták viszsza a magyarság méltóságát.” A megemlékezésen résztvevőket végül Bálint Benczédi Ferenc erdélyi unitárius püspök és Tamás József római katolikus püspök áldotta meg, rámutatva, azért van szükség a megemlékezésre, hogy a világ megnyugodjon. „Nemes ügyek érdekében mindig érdemes vállalni az áldozatot, sőts esetenként az életáldozatot is, hiszen nagypéntek nélkül nincsenek igazi húsvét” – hangsúlyozta az unitárius püspök. A beszédeket követően sor került az 5 éve leleplezett, Ercsei Ferenc szobrászművész által készített Gloria Victis-emlékmű megkoszorúzására az 1956-os téren.
Október 23. – az összmagyar forradalom napja
Egy emlékmű az előre mutató, pozitív gondolkodás jelképe is, nem csak a múltra való emlékezésé – hangsúlyozta Kántor Lajos a kolozsvári Sétatéren felállított ’56-os emlékmű koszorúzásán, szombat délelőtt. A szobrot felállító Kolozsvár Társaság elnöke kifejtette: a börtönajtót és napos rozettát ábrázoló emlékmű az egyesítés és nem a megosztás jegyében valósult meg. „A kapu múltunkat, jelenünket szimbolizálja. Mindent meg kell tennünk azért, hogy életünkben a napos oldal uralkodjék” – vélekedett Kántor Lajos.
Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja ünnepi köszöntőjében elmondta: szerencsés nép a magyar, hiszen mindig voltak olyan hősei, akik életük árán is utat mutattak, kinyitották a kapukat, amelyeket a zsarnoki önkényuralom megpróbált örökre befalazni. „Világosan tudjuk, hogy 1956-ban nem csak budapesti, magyarországi forradalom zajlott. Összmagyar forradalomról beszélünk, a nemzet egységesen, osztatlan lelkülettel cselekedett. E jeles napon fejet hajtok és tisztelgek az erdélyi, partiumi mártírok előtt” – fogalmazott a főkonzul.
A megemlékezés Novák Csaba Zoltán történész előadásával folytatódott a Kolozsvár Társaság székhelyén. A Román Tudományos Akadémia marosvásárhelyi kutatóintézetének tudományos munkatársa kifejtette: a 40-es és 50-es éveket felölelő román történetírás egyik jellemzője a mártirológia, a nemzet áldozatként való bemutatása, ez pedig magyar vonatkozásban az ’56-os eseményeket bemutató történetírás sajátja is. „Az utóbbi években ezzel szemben már több olyan tanulmány is napvilágot látott, amelyek szerzői tágabb értelemben elemzik a témát” – hangsúlyozta az előadó. Mint mondta, az 1956 előtti magyarságpolitika tekintetében a Román Munkáspárt – külső tényezők hatására – nem alkalmazott más kommunista országokra jellemző megtorlásokat. „Az 50-es években már a magyarság pozitív diszkriminációja is megfigyelhető: létrejön a Magyar Autonóm Tartomány, ez pedig számos kulturális jogot von maga után. Az ’56-os eseményeket a vezetés ideológiai és politikai veszélyként érzékelte, a titkosszolgálat azonnal megkezdte a potenciális ellenfelek felkutatását, hosszú távon pedig megerősítették a nemzeti függetlenség és szuverenitás ideológiáját, etnikailag felhígították az autonóm tartomány vezetőségét” – magyarázta Novák Csaba. A kincses városi megemlékezéssorozat tegnap este fáklyás felvonulással ért véget: a résztvevők Mátyás király szülőháza elől a Házsongárdi temetőbe, Dsida Jenő sírjáig vonultak.
Politikamentes tisztelgés Nagyváradon
A Nagyvárad-Réti Református Egyházközség által szervezet megemlékezésén Bognár Zalán, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem történésze istentisztelet keretében tartott emlékbeszédet. Felidézte, hogyan vált a szovjet megszállás totalitárius rendszerré Magyarországon: eleinte például szórólapokon hirdették, hogy csakis a náci Németországhoz szeretnének stratégiailag közelebb kerülni, Magyarország rendszerébe nem szándékoznak beleszólni. Ez persze szemenszedett hazugságnak bizonyult. A történész kitért arra is, milyen nyomásnak vetette alá ez a hatalom az egyházakat: a keresztyén ünnepeket gyakorlatilag megszüntették, munkanappá nyilvánították, még az ország címerét is szovjet típusúra cserélték. A kultúrát is meghatározott keretek közé szorították, csakis propagandacélokra használták fel. Bognár Zalán úgy véli, az 1956-os események nem forradalomnak, hanem inkább szabadságharcnak nevezhetők: az emberek az alapvető jogaikért, személyes szabadságukért, a véleményük és a sajtó szabadságáért vívtak harcot.
Pálfi József várad-réti lelkipásztor az igehirdetés után azt hangsúlyozta, hogy az október 23-i megemlékezés nem pártesemény, és nem is lehet semmilyen politikai párt sajátja, hanem csakis a nemzeté. Ehhez híven a réti templom udvarán felállított 56-os emlékkőnél nem is hangzott el politikusi beszéd, csak a Váradi Dalnokok adtak elő két dalt, majd a gyülekezet közösen énekelte el a Szózatot. Az egybegyűltek otthonról hozott virágaikat helyezték el az emlékműnél.
(Szobrot kapott Baross Gábor. A kézdivásárhelyi vasútállomás közelében rövid megemlékezés keretében leplezték le a Baross Gábor 19. századi politikus tiszteletére készült emlékhelyet. A vasminiszterként emlegetett Baross a dualizmus korának kiemelkedő gazdaság- és közlekedéspolitikusa volt, neki köszönhető, hogy megépült a Brassó és Kézdivásárhely közötti vasút. Vetró András szobrász alkotását Vargha Béla esperes áldotta meg.)
Forró Gyöngyvér, Kőrössy Andrea, Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)
Előadásokkal, fáklyás felvonulással, istentiszteletek keretében emlékeztek Erdély-szerte a hétvégén az 1956-os forradalomra. „Szerencsés nép a magyar, hiszen mindig voltak olyan hősei, akik életük árán is utat mutattak, kinyitották a kapukat, amelyeket a zsarnoki önkényuralom megpróbált örökre befalazni” – fogalmazott Szilágyi Mátyás magyar főkonzul Kolozsváron.
Előadásokkal, fáklyás felvonulással, istentiszteletek keretében emlékeznek Erdély-szerte a hétvégén az 1956-os forradalomra. A szabadságvágy megőrzésének fontossága volt a csíkszeredai ünnepi megemlékezés legfőbb üzenete. A rendezvényt – amely idén is a Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulátusa előtti ’56-os emléktéren, a Gloria Victis-emlékműnél zajlott – Kelemen Csongor, a volt politikai foglyok Hargita megyei szövetségének titkára nyitotta meg, aki Márai Sándor Mennyből az angyal című versét szavalta el. Zsigmond Barna Pál főkonzul beszédében arról a „hazug” világról beszélt, amelynek Magyarország is részévé vált a 2. világháború után. „Akkori hőseink élete mérce, cselekedeteik megmutatják: a szabadságra csak azok méltók, akik nem adják fel az igazságot” – fogalmazott a diplomata.
„Nagypéntek nélkül nincsen húsvét”
Ráduly Róbert Kálmán, a megyeközpont polgármestere visszautalva az elhangzott Márai-versre, rámutatott: „Sokszor fogjuk hallani ezeket a sorokat, de nem fog úgy a lelkünkhöz szólni, mint Kelemen Csongortól. Értük vagyunk itt, és azokért, akik már nem élnek. Ha ők nem lettek volna, mi ma nem lennénk itt: ők adták viszsza a magyarság méltóságát.” A megemlékezésen résztvevőket végül Bálint Benczédi Ferenc erdélyi unitárius püspök és Tamás József római katolikus püspök áldotta meg, rámutatva, azért van szükség a megemlékezésre, hogy a világ megnyugodjon. „Nemes ügyek érdekében mindig érdemes vállalni az áldozatot, sőts esetenként az életáldozatot is, hiszen nagypéntek nélkül nincsenek igazi húsvét” – hangsúlyozta az unitárius püspök. A beszédeket követően sor került az 5 éve leleplezett, Ercsei Ferenc szobrászművész által készített Gloria Victis-emlékmű megkoszorúzására az 1956-os téren.
Október 23. – az összmagyar forradalom napja
Egy emlékmű az előre mutató, pozitív gondolkodás jelképe is, nem csak a múltra való emlékezésé – hangsúlyozta Kántor Lajos a kolozsvári Sétatéren felállított ’56-os emlékmű koszorúzásán, szombat délelőtt. A szobrot felállító Kolozsvár Társaság elnöke kifejtette: a börtönajtót és napos rozettát ábrázoló emlékmű az egyesítés és nem a megosztás jegyében valósult meg. „A kapu múltunkat, jelenünket szimbolizálja. Mindent meg kell tennünk azért, hogy életünkben a napos oldal uralkodjék” – vélekedett Kántor Lajos.
Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja ünnepi köszöntőjében elmondta: szerencsés nép a magyar, hiszen mindig voltak olyan hősei, akik életük árán is utat mutattak, kinyitották a kapukat, amelyeket a zsarnoki önkényuralom megpróbált örökre befalazni. „Világosan tudjuk, hogy 1956-ban nem csak budapesti, magyarországi forradalom zajlott. Összmagyar forradalomról beszélünk, a nemzet egységesen, osztatlan lelkülettel cselekedett. E jeles napon fejet hajtok és tisztelgek az erdélyi, partiumi mártírok előtt” – fogalmazott a főkonzul.
A megemlékezés Novák Csaba Zoltán történész előadásával folytatódott a Kolozsvár Társaság székhelyén. A Román Tudományos Akadémia marosvásárhelyi kutatóintézetének tudományos munkatársa kifejtette: a 40-es és 50-es éveket felölelő román történetírás egyik jellemzője a mártirológia, a nemzet áldozatként való bemutatása, ez pedig magyar vonatkozásban az ’56-os eseményeket bemutató történetírás sajátja is. „Az utóbbi években ezzel szemben már több olyan tanulmány is napvilágot látott, amelyek szerzői tágabb értelemben elemzik a témát” – hangsúlyozta az előadó. Mint mondta, az 1956 előtti magyarságpolitika tekintetében a Román Munkáspárt – külső tényezők hatására – nem alkalmazott más kommunista országokra jellemző megtorlásokat. „Az 50-es években már a magyarság pozitív diszkriminációja is megfigyelhető: létrejön a Magyar Autonóm Tartomány, ez pedig számos kulturális jogot von maga után. Az ’56-os eseményeket a vezetés ideológiai és politikai veszélyként érzékelte, a titkosszolgálat azonnal megkezdte a potenciális ellenfelek felkutatását, hosszú távon pedig megerősítették a nemzeti függetlenség és szuverenitás ideológiáját, etnikailag felhígították az autonóm tartomány vezetőségét” – magyarázta Novák Csaba. A kincses városi megemlékezéssorozat tegnap este fáklyás felvonulással ért véget: a résztvevők Mátyás király szülőháza elől a Házsongárdi temetőbe, Dsida Jenő sírjáig vonultak.
Politikamentes tisztelgés Nagyváradon
A Nagyvárad-Réti Református Egyházközség által szervezet megemlékezésén Bognár Zalán, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem történésze istentisztelet keretében tartott emlékbeszédet. Felidézte, hogyan vált a szovjet megszállás totalitárius rendszerré Magyarországon: eleinte például szórólapokon hirdették, hogy csakis a náci Németországhoz szeretnének stratégiailag közelebb kerülni, Magyarország rendszerébe nem szándékoznak beleszólni. Ez persze szemenszedett hazugságnak bizonyult. A történész kitért arra is, milyen nyomásnak vetette alá ez a hatalom az egyházakat: a keresztyén ünnepeket gyakorlatilag megszüntették, munkanappá nyilvánították, még az ország címerét is szovjet típusúra cserélték. A kultúrát is meghatározott keretek közé szorították, csakis propagandacélokra használták fel. Bognár Zalán úgy véli, az 1956-os események nem forradalomnak, hanem inkább szabadságharcnak nevezhetők: az emberek az alapvető jogaikért, személyes szabadságukért, a véleményük és a sajtó szabadságáért vívtak harcot.
Pálfi József várad-réti lelkipásztor az igehirdetés után azt hangsúlyozta, hogy az október 23-i megemlékezés nem pártesemény, és nem is lehet semmilyen politikai párt sajátja, hanem csakis a nemzeté. Ehhez híven a réti templom udvarán felállított 56-os emlékkőnél nem is hangzott el politikusi beszéd, csak a Váradi Dalnokok adtak elő két dalt, majd a gyülekezet közösen énekelte el a Szózatot. Az egybegyűltek otthonról hozott virágaikat helyezték el az emlékműnél.
(Szobrot kapott Baross Gábor. A kézdivásárhelyi vasútállomás közelében rövid megemlékezés keretében leplezték le a Baross Gábor 19. századi politikus tiszteletére készült emlékhelyet. A vasminiszterként emlegetett Baross a dualizmus korának kiemelkedő gazdaság- és közlekedéspolitikusa volt, neki köszönhető, hogy megépült a Brassó és Kézdivásárhely közötti vasút. Vetró András szobrász alkotását Vargha Béla esperes áldotta meg.)
Forró Gyöngyvér, Kőrössy Andrea, Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)
2011. október 24.
World Liszt Day: emléktáblát kapott a zeneszerző Kolozsváron
Igazi multikulturalizmus jöhet létre annak köszönhetően, hogy Kolozsváron hosszú idő után először helyezik ki egy világhírű magyar személyiség emléktábláját – hangsúlyozta Szilágyi Mátyás, Magyarország kincses városi főkonzulja a Liszt Ferenc-emléktábla avató ünnepségén szombaton. A Kolozsi Tibor szobrászművész által készített plakettet az Erdélyi Néprajzi Múzeumnak otthont adó épület falán helyezték el, az elismert zeneszerző ugyanis két alkalommal – 1846-ban és 1849-ben – koncertezett itt.
Szilágyi Mátyás kifejtette: a többnyelvű táblák kihelyezése elengedhetetlen ahhoz, hogy a kincses város elnyerje és méltán betölthesse az Európa kulturális fővárosa címet 2020-ban. László Attila alpolgármester szintén a multikulturalizmus fontosságára hívta fel a jelenlévők figyelmét. „Szándékosan szólok előbb magyarul, hiszen egy olyan városban élünk, ahol normálisnak tartjuk a magyar feliratok jelenlétét. Kolozsi Tibor munkájára büszkék lehetünk, gyönyörű alkotásról van szó” – mutatott rá az elöljáró.
Fekete Emőke, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke kifejtette, a napokban zajló Liszt Ferenc Nemzetközi Fesztiválnak köszönhetően Kolozsvár is bekapcsolódhatott a világ számos városában a nagy zeneszerző tiszteletére szervezett megemlékezéssorozatba, részese lehetett a körforgásnak. „Arra törekszünk, hogy a megyei önkormányzathoz tartozó szépművészeti és néprajzi múzeum gazdag anyagtárát feltárjuk önök előtt, bemutassuk az intézményeknek otthont adó épületekben történt eseményeket” – hangsúlyozta Fekete Emőke, aki tolmácsolta Alin Tişe megyei tanácselnök üdvözletét is. „A sors kegyeltjeinek mondhatjuk magunkat, mivel lehetőségünk volt megszervezni a kincses városban a Liszt Ferenc Nemzetközi Fesztivált” – hangsúlyozta köszöntőjében Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója.
Hozzátette: az október 27-éig tartó rendezvény nagyfokú művészi értéket hordoz magában, civilizáltan, a tervezett minőségi szinten valósult meg. Az igazgató már az emléktábla leleplezése előtt megelőlegezett tapsra szólította fel a közönséget, hiszen – mint mondta – „Kolozsi Tibor műve nagyon szép munka”. Kötő József RMDSZ-es képviselő, a kulturális minisztérium egykori államtitkára, akit Szép Gyula operaigazgató meglepetésszerűen kért felszólalásra, elmondta: fejet hajt a Kolozsváron tapasztalt „normalitás” és kulturális hagyomány előtt.
„Bárhová lépünk, érezni az erdélyi kultúra fuvallatát, amely úgy tudott mindig magyar lenni, hogy közben egyetemes is volt. A mai rendkívüli eseményen is ezt a kettősséget ünnepeljük” – vélekedett Kötő József, aki egyúttal arra biztatta a fiatal generációt, hogy legyen részese ennek a hagyománynak, a kincses városnak, ugyanis Erdély és az ország büszkeségévé kell válnia. Szombaton, október 22-én egyébként világszerte megemlékeztek Liszt Ferencről a zeneszerző születésének 200. évfordulóján. A nemzetközi World Liszt Day keretében a zeneszerző egyik legjelentősebb műve, a Krisztus oratórium a világ több helyszínen is felcsendült.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)
Igazi multikulturalizmus jöhet létre annak köszönhetően, hogy Kolozsváron hosszú idő után először helyezik ki egy világhírű magyar személyiség emléktábláját – hangsúlyozta Szilágyi Mátyás, Magyarország kincses városi főkonzulja a Liszt Ferenc-emléktábla avató ünnepségén szombaton. A Kolozsi Tibor szobrászművész által készített plakettet az Erdélyi Néprajzi Múzeumnak otthont adó épület falán helyezték el, az elismert zeneszerző ugyanis két alkalommal – 1846-ban és 1849-ben – koncertezett itt.
Szilágyi Mátyás kifejtette: a többnyelvű táblák kihelyezése elengedhetetlen ahhoz, hogy a kincses város elnyerje és méltán betölthesse az Európa kulturális fővárosa címet 2020-ban. László Attila alpolgármester szintén a multikulturalizmus fontosságára hívta fel a jelenlévők figyelmét. „Szándékosan szólok előbb magyarul, hiszen egy olyan városban élünk, ahol normálisnak tartjuk a magyar feliratok jelenlétét. Kolozsi Tibor munkájára büszkék lehetünk, gyönyörű alkotásról van szó” – mutatott rá az elöljáró.
Fekete Emőke, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke kifejtette, a napokban zajló Liszt Ferenc Nemzetközi Fesztiválnak köszönhetően Kolozsvár is bekapcsolódhatott a világ számos városában a nagy zeneszerző tiszteletére szervezett megemlékezéssorozatba, részese lehetett a körforgásnak. „Arra törekszünk, hogy a megyei önkormányzathoz tartozó szépművészeti és néprajzi múzeum gazdag anyagtárát feltárjuk önök előtt, bemutassuk az intézményeknek otthont adó épületekben történt eseményeket” – hangsúlyozta Fekete Emőke, aki tolmácsolta Alin Tişe megyei tanácselnök üdvözletét is. „A sors kegyeltjeinek mondhatjuk magunkat, mivel lehetőségünk volt megszervezni a kincses városban a Liszt Ferenc Nemzetközi Fesztivált” – hangsúlyozta köszöntőjében Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója.
Hozzátette: az október 27-éig tartó rendezvény nagyfokú művészi értéket hordoz magában, civilizáltan, a tervezett minőségi szinten valósult meg. Az igazgató már az emléktábla leleplezése előtt megelőlegezett tapsra szólította fel a közönséget, hiszen – mint mondta – „Kolozsi Tibor műve nagyon szép munka”. Kötő József RMDSZ-es képviselő, a kulturális minisztérium egykori államtitkára, akit Szép Gyula operaigazgató meglepetésszerűen kért felszólalásra, elmondta: fejet hajt a Kolozsváron tapasztalt „normalitás” és kulturális hagyomány előtt.
„Bárhová lépünk, érezni az erdélyi kultúra fuvallatát, amely úgy tudott mindig magyar lenni, hogy közben egyetemes is volt. A mai rendkívüli eseményen is ezt a kettősséget ünnepeljük” – vélekedett Kötő József, aki egyúttal arra biztatta a fiatal generációt, hogy legyen részese ennek a hagyománynak, a kincses városnak, ugyanis Erdély és az ország büszkeségévé kell válnia. Szombaton, október 22-én egyébként világszerte megemlékeztek Liszt Ferencről a zeneszerző születésének 200. évfordulóján. A nemzetközi World Liszt Day keretében a zeneszerző egyik legjelentősebb műve, a Krisztus oratórium a világ több helyszínen is felcsendült.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)
2011. október 24.
Újabb népszámlálási rendellenességek Kolozsváron
A nepszamlalas.ro közleményben jelezte: Kolozsváron előfordult, hogy a számlálóbiztos nem a P, hanem a nemzetiségi kérdéseket nem tartalmazó, rövidebb, TP űrlapot töltötte ki. A TP űrlapot a tankönyv 93. oldala szerint azon személyek esetében használják, akik az adott településre munkahelyi kiküldetés, pihenőszabadság, rokon- vagy barátlátogatás stb. céljából ideiglenesen, 12 hónapnál rövidebb időre érkeztek.
A diákok, albérlők NEM tartoznak e kategóriába. Ha szükséges, hívjuk fel a számláló figyelmét a 93. oldal előírásaira. Ellenőrizzük, és ragaszkodjunk hozzá, hogy a nemzetiség esetében a számlálóbiztos betűkkel is írja be válaszunkat, semmiképpen ne csak annak kódját tüntesse fel. Ha hiba történt, tegyünk panaszt a városi népszámlálási bizottságnál (információk a nepszamlalas.ro oldalon), vagy jelezzük az ügyeleteken: RMDSZ országos ügyelet.
Szabadság (Kolozsvár)
A nepszamlalas.ro közleményben jelezte: Kolozsváron előfordult, hogy a számlálóbiztos nem a P, hanem a nemzetiségi kérdéseket nem tartalmazó, rövidebb, TP űrlapot töltötte ki. A TP űrlapot a tankönyv 93. oldala szerint azon személyek esetében használják, akik az adott településre munkahelyi kiküldetés, pihenőszabadság, rokon- vagy barátlátogatás stb. céljából ideiglenesen, 12 hónapnál rövidebb időre érkeztek.
A diákok, albérlők NEM tartoznak e kategóriába. Ha szükséges, hívjuk fel a számláló figyelmét a 93. oldal előírásaira. Ellenőrizzük, és ragaszkodjunk hozzá, hogy a nemzetiség esetében a számlálóbiztos betűkkel is írja be válaszunkat, semmiképpen ne csak annak kódját tüntesse fel. Ha hiba történt, tegyünk panaszt a városi népszámlálási bizottságnál (információk a nepszamlalas.ro oldalon), vagy jelezzük az ügyeleteken: RMDSZ országos ügyelet.
Szabadság (Kolozsvár)
2011. október 24.
Felnőni az áldozathoz
Szenvedő lélekkel áhítjuk, hogy a rontó harcok megszűnjenek; s kérjük az emberi bölcsesség szellemét, hogy e harcok küzdőit igazságtalan ítélet ne érje. Méltó életünkért szóban és cselekedetekben a történelemhez fohászkodunk. (Tamási Áron: Magyar fohász. Irodalmi Újság, 1956. november 2.)
Romániában nem volt bűnmegvallás, az erkölcsi megtisztulás elmaradt. Akik átélték, azoknak erkölcsi kötelességük megírni, beszélni róla, mert a sok emlékezés egyszer csak összeáll valamilyen összképpé. Ez a törekvése a többi intézmény mellett a kolozsvári Polis Kiadónak, mondotta Dávid Gyula igazgató, maga is ötvenhatos elítélt. Az emlékezést kötetbemutatóval kötötték össze szombaton a Jókai utcai Bocskai-teremben. "Sok még a fehér vagy homályos folt. Sok még a mai napig is belügyi levéltárakban lapuló (természetesen koncepciózusan torzított, de torzítottságában is valós tényeket rögzítő) bírósági peranyag – írja az előszóban. – S akik még élünk az egykori erdélyi 56-osok közül, az évek múltával egyre jobban érezzük, mennyi még az adósságunk azokkal szemben, akik – vagy akiknek családja – legfeljebb emlékük megőrzése által részesülhet valamiféle ‘kárpótlás’-ban. Ilyen adósságtörlesztés ez a mostani könyv is, a forradalommal együtt érző és érette cselekvő erdélyi ezrek egyikének, a ma Marosvásárhelyt élő Veress Sándornak az önéletrajzi visszaemlékezése."
Egykori elítéltek, volt munkatársak, a rokonság és az érdeklődők köre tisztelte meg az eseményt jelenlétével. – 1956 őszén, a magyar forradalom lázas heteiben, Magyarország határain kívül is milliók szíve dobbant meg ugyanarra az ütemre – áll a felvezetőben. – Az együttérzés és -gondolkodás nem ismert határokat: ugyanazt éreztük, ugyanabban reménykedtünk Kolozsvárt, Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön, Pozsonyban és Dunaszerdahelyen, Szabadkán és Újvidéken, Ungváron és Beregszászban vagy a nyugati világ bármely szögletében. Aztán a forradalom leverését követő megtorlás súlyát is együtt hordoztuk, vállalva azt, amit a forradalom napjaiban vallottunk. E vállalók és sorshordozók egyike ennek a könyvnek a szerzője, aki néhány társával, barátjával együtt egy erdélyi kisvárosból, Erdőszentgyörgyről küldözgette leveleit szerte az országba, magyar és román barátainak, cáfolva bennük azokat a rágalmakat, amelyeket a hivatalos propaganda terjesztett. Ő húsz év börtönt kapott érte, társai összesen 54 évet. Visszaemlékezéseiben felidézi az 56-os erdélyi ősz reményteljes napjait, majd letartóztatásuk, elítélésük eseményeit, a marosvásárhelyi, szamosújvári, jilavai börtönökben, a Duna-delta kényszermunkatáboraiban töltött éveiket. És emléket állít itthon maradt családjának: két kislányukat egyedül nevelő feleségének, aki a szenvedésben és a helytállásban is méltó társa maradt.
Veress Sándor könyvének címe: Hét esztendő kálváriája (1957-1964). Visszaemlékezés. Dávid Gyula előszavával. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár 2011. 184 lap. Képekkel. Mit írtak a levélbe? Hogy "Magyarországon nem ellenforradalom, hanem forradalom, szabadságharc van. Lépjünk fel az elnyomó kommunista zsarnoksággal szemben és annak kiszolgálói ellen, mert ők a nép legnagyobb ellenségei. Menjenek haza az orosz csapatok! Sajtó- és szólásszabadságot! Demokratikus, titkos választásokat, többpárti rendszert! Bojkottáld a közelgő választásokat! (Az 1957-es választásokról van szó, sz. m.) A változásokban való reménykedéssel és meggyőződéssel vállalnunk kell a magyar forradalom–szabadságharc eszméinek terjesztését." Végül: "Ha mindezzel egyetértesz, akkor sokszorosítva másold le és megbízható személyeknek küldd tovább, ha nem, akkor semmisítsd meg!"
Csakhogy a félelem nagy úr. Sokan provokációt sejtettek az aláíratlan levelekben. Az is bebizonyosodott, hogy egyes, megbízhatónak hitt személyek már rég besúgók voltak, vagy közben váltak azzá. (Erről egy adat: 1956-ban a kolozsvári egyetemnek mindössze két besúgója volt, esztendő múltán pedig már hatvankettő!) 1957. június 19-étől kezdve letartóztatták őket: dr. Németh Zoltán jogászt, Ravasz Győzőt, Veress Zoltánt (a szerző öccsét, aki kiszállásain vonaton vitte a leveleket Dicsőszentmártonba, Balázsfalvára, Szebenbe, s ott tette postára őket), Elekes Balázst, Szilveszter Sándort és Veress Sándort. De az akció tovább is működött. "1962-ben, írja Veress Sándor, Peripraván találkoztam egy berei elítélttel, ő mondta el, hogy egy ismerőse 1958-ban kapott egy általam elmondott tartalmú levelet."
Dávid Gyula a bemutatón is nyomatékosította a gondolatot, amellyel a könyv előszavát is zárja: "Fontosnak érzem, hogy sorsunk emberi tanulságai valamiképpen beépüljenek a következő nemzedékek – az életbe már kilépett unokáink s most születő dédunokáink – tudatába. Hogy a világban soha senki ne legyen kiszolgáltatva semmiféle hatalomnak, s hogy az igazságért, az emberségért való kiállást soha sehol ne lehessen erőszakkal megtorolni. Nem vagyok naiv, tudom, hogy ma még messze állunk ettől. De hinni akarom, hogy 56 és az ötvenhatosok áldozata nem volt hiábavaló, s hogy az emberiség képes lesz felnőni ehhez az áldozathoz."
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)
Szenvedő lélekkel áhítjuk, hogy a rontó harcok megszűnjenek; s kérjük az emberi bölcsesség szellemét, hogy e harcok küzdőit igazságtalan ítélet ne érje. Méltó életünkért szóban és cselekedetekben a történelemhez fohászkodunk. (Tamási Áron: Magyar fohász. Irodalmi Újság, 1956. november 2.)
Romániában nem volt bűnmegvallás, az erkölcsi megtisztulás elmaradt. Akik átélték, azoknak erkölcsi kötelességük megírni, beszélni róla, mert a sok emlékezés egyszer csak összeáll valamilyen összképpé. Ez a törekvése a többi intézmény mellett a kolozsvári Polis Kiadónak, mondotta Dávid Gyula igazgató, maga is ötvenhatos elítélt. Az emlékezést kötetbemutatóval kötötték össze szombaton a Jókai utcai Bocskai-teremben. "Sok még a fehér vagy homályos folt. Sok még a mai napig is belügyi levéltárakban lapuló (természetesen koncepciózusan torzított, de torzítottságában is valós tényeket rögzítő) bírósági peranyag – írja az előszóban. – S akik még élünk az egykori erdélyi 56-osok közül, az évek múltával egyre jobban érezzük, mennyi még az adósságunk azokkal szemben, akik – vagy akiknek családja – legfeljebb emlékük megőrzése által részesülhet valamiféle ‘kárpótlás’-ban. Ilyen adósságtörlesztés ez a mostani könyv is, a forradalommal együtt érző és érette cselekvő erdélyi ezrek egyikének, a ma Marosvásárhelyt élő Veress Sándornak az önéletrajzi visszaemlékezése."
Egykori elítéltek, volt munkatársak, a rokonság és az érdeklődők köre tisztelte meg az eseményt jelenlétével. – 1956 őszén, a magyar forradalom lázas heteiben, Magyarország határain kívül is milliók szíve dobbant meg ugyanarra az ütemre – áll a felvezetőben. – Az együttérzés és -gondolkodás nem ismert határokat: ugyanazt éreztük, ugyanabban reménykedtünk Kolozsvárt, Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön, Pozsonyban és Dunaszerdahelyen, Szabadkán és Újvidéken, Ungváron és Beregszászban vagy a nyugati világ bármely szögletében. Aztán a forradalom leverését követő megtorlás súlyát is együtt hordoztuk, vállalva azt, amit a forradalom napjaiban vallottunk. E vállalók és sorshordozók egyike ennek a könyvnek a szerzője, aki néhány társával, barátjával együtt egy erdélyi kisvárosból, Erdőszentgyörgyről küldözgette leveleit szerte az országba, magyar és román barátainak, cáfolva bennük azokat a rágalmakat, amelyeket a hivatalos propaganda terjesztett. Ő húsz év börtönt kapott érte, társai összesen 54 évet. Visszaemlékezéseiben felidézi az 56-os erdélyi ősz reményteljes napjait, majd letartóztatásuk, elítélésük eseményeit, a marosvásárhelyi, szamosújvári, jilavai börtönökben, a Duna-delta kényszermunkatáboraiban töltött éveiket. És emléket állít itthon maradt családjának: két kislányukat egyedül nevelő feleségének, aki a szenvedésben és a helytállásban is méltó társa maradt.
Veress Sándor könyvének címe: Hét esztendő kálváriája (1957-1964). Visszaemlékezés. Dávid Gyula előszavával. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár 2011. 184 lap. Képekkel. Mit írtak a levélbe? Hogy "Magyarországon nem ellenforradalom, hanem forradalom, szabadságharc van. Lépjünk fel az elnyomó kommunista zsarnoksággal szemben és annak kiszolgálói ellen, mert ők a nép legnagyobb ellenségei. Menjenek haza az orosz csapatok! Sajtó- és szólásszabadságot! Demokratikus, titkos választásokat, többpárti rendszert! Bojkottáld a közelgő választásokat! (Az 1957-es választásokról van szó, sz. m.) A változásokban való reménykedéssel és meggyőződéssel vállalnunk kell a magyar forradalom–szabadságharc eszméinek terjesztését." Végül: "Ha mindezzel egyetértesz, akkor sokszorosítva másold le és megbízható személyeknek küldd tovább, ha nem, akkor semmisítsd meg!"
Csakhogy a félelem nagy úr. Sokan provokációt sejtettek az aláíratlan levelekben. Az is bebizonyosodott, hogy egyes, megbízhatónak hitt személyek már rég besúgók voltak, vagy közben váltak azzá. (Erről egy adat: 1956-ban a kolozsvári egyetemnek mindössze két besúgója volt, esztendő múltán pedig már hatvankettő!) 1957. június 19-étől kezdve letartóztatták őket: dr. Németh Zoltán jogászt, Ravasz Győzőt, Veress Zoltánt (a szerző öccsét, aki kiszállásain vonaton vitte a leveleket Dicsőszentmártonba, Balázsfalvára, Szebenbe, s ott tette postára őket), Elekes Balázst, Szilveszter Sándort és Veress Sándort. De az akció tovább is működött. "1962-ben, írja Veress Sándor, Peripraván találkoztam egy berei elítélttel, ő mondta el, hogy egy ismerőse 1958-ban kapott egy általam elmondott tartalmú levelet."
Dávid Gyula a bemutatón is nyomatékosította a gondolatot, amellyel a könyv előszavát is zárja: "Fontosnak érzem, hogy sorsunk emberi tanulságai valamiképpen beépüljenek a következő nemzedékek – az életbe már kilépett unokáink s most születő dédunokáink – tudatába. Hogy a világban soha senki ne legyen kiszolgáltatva semmiféle hatalomnak, s hogy az igazságért, az emberségért való kiállást soha sehol ne lehessen erőszakkal megtorolni. Nem vagyok naiv, tudom, hogy ma még messze állunk ettől. De hinni akarom, hogy 56 és az ötvenhatosok áldozata nem volt hiábavaló, s hogy az emberiség képes lesz felnőni ehhez az áldozathoz."
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)
2011. október 24.
Csalók a népszámlálók
Elmulasztják a nemzetiségre vonatkozó adatok pontos rögzítését a kérdezőbiztosok
Mintegy 5,5 millió lakos adatait összesítették és 2,2 millió háztartásba jutottak el tegnapig a számlálóbiztosok, ám az eddigi jelek szerint rendkívül pontatlanul dolgoznak. Az RMDSZ helyi szervezeteihez folyamatosan érkeztek a visszaélésekről szóló hírek.
Folyamatosan érkeztek a visszaélésekről szóló hírek a népszámlálás első napjai alatt az RMDSZ helyi szervezeteihez, amelyek továbbították a kifogásokat a népszámlálási központokhoz. Négy nap alatt az ország lakosságának 16 százalékát vették nyilvántartásba, ám a visszaélések számát tekintve, jelentős lehet a hibaarány.
Megtévesztő magyar állampolgárság
Marosvásárhelyen több esetben az okozott gondot, hogy a válaszadó a nemzetiségre vonatkozó kérdésre azt válaszolta: magyar állampolgár. „Tájékozatlanság miatt mondhatták azt a helyi magyarok, hogy nem kettős, csupán magyar állampolgárok” – nyilatkozta Brassai Zsombor, a városi RMDSZ-szervezet elnöke.
A politikustól megtudtuk: több esetben a hat évnél fiatalabb gyerekek nemzetiségét nem vezették be az adatlapra a biztosok, és olyan eset is volt, amikor a nemzetiség megnevezését nem, csupán az arra vonatkozó kódot írták fel az adatrögzítők. „Ez azért lehet veszélyes, mert a feldolgozáskor megtörténhet, hogy a hiányosan kitöltött íveket nem veszik figyelembe a statisztikai hivatal munkatársai” – emlékeztetett Brassai Zsombor.
Láthatatlan toll, többszöri felszólítás
Kolozs megyében a hét végén öt bejelentés érkezett az RMDSZ helyi szervezetéhez – tudtuk meg Máté András Levente megyei elnökétől. A panaszok többsége arra vonatkozik, hogy a kérdezőbiztos „fakultatívnak” tekinti a nemzetiségre vonatkozó kérdéseket, ezért azokat vagy nem teszi fel, vagy nem veszi figyelembe a beérkező válaszokat.
Több kolozsvári magyar válaszadó arra panaszkodott, hogy könnyen törölhető írószerrel, halvány tollal vagy golyóstollal vezették fel az adatait. „Az ilyen jellegű panaszokat sajnos nem tudjuk ellenőrizni” – mutatott rá Máté András Levente.
Marthy Mátyás, a Brassó megyei RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, hogy egy helyi népszámlálási biztos egy magyar családnál a nemzetiségre, anyanyelvre és felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdéseket „opcionális” kérdésként tette fel, azzal a megjegyzéssel, hogy ezekre nem kötelező válaszolni. A válaszadó jelezte, hogy nyilatkozni szeretne ezekről a kérdésekről, amit a népszámlálási biztos szintén csak többszöri felszólításra vett tudomásul. A Brassó megyei RMDSZ az esettel kapcsolatban panaszt tett a városi és megyei népszámlálási bizottságnál.
Sepsiszentgyörgyön egy kérdezőbiztos nem volt hajlandó bevezetni azoknak a személyeknek az adatait, akik nem tartózkodtak otthon, és itt is előfordult, hogy a háztartásban élő kiskorú gyerek nemzetiségét nem rögzítették. A panaszosok az RMDSZ által működtetett zöld számon jelezték a szabályszegéseket. A szövetség megyei szervezete felszólította a Kovászna Megyei Statisztikai Hivatalt a szabálytalanság korrekciójára, a hivatal pedig a kérésnek megfelelően eljárt az ügyben.
Antal Árpád polgármester arra hívta fel a Sepsiszentgyörgyön élők figyelmét, hogy a katolikus hívek jelezzék: a római katolikus és nem a görög katolikus egyházhoz tartoznak. A politikus szerint a még meg nem keresztelt gyerekek esetében is lehet nyilatkozni a vallási hovatartozásról, ha a család már eldöntötte, melyik egyházhoz tartozik majd a kiskorú.
Temesvárról Ferencz András olvasónk jelezte, hogy a Buziási úton azért nem vettek nyilvántartásba két magyar lakost, mert külföldön tartózkodnak, családtagjaik adatközlését pedig nem fogadták el a kérdezőbiztosok.
Illegális tollvonás
Bukaresti olvasónk arra panaszkodott, hogy a nemzetiségi hovatartozását rögzítő rubrikába először azt írta be a kérdezőbiztos, hogy az adatközlő román, majd nyomatékos kérésére golyóstollal áthúzta a rosszul kitöltött mezőt, és a korábbi bejegyzést átjavította magyarra.
„A kérdőívek javítása tilos, de ez sajnos csak későn jutott eszembe, amikor már a biztos elment. Ilyen alapon bármelyik adatlap meghamisítható” – emlékeztetett a panaszos. Ugyancsak Bukarestből jelezték, hogy a számlálóbiztos nem kérdezett rá a nemzetiségi hovatartozásra, az erre vonatkozó adatokat pedig csak az adatközlő többszöri kérésére rögzítette.
Kovács: be kell jelenteni!
„Az utóbbi napokban beigazolódott, hogy ha az emberek időben jelzik a tájékozatlanságból vagy rosszindulatból elkövetett rendellenességeket, a szövetség munkatársai el tudnak járni a probléma kezelésének érdekében” – nyilatkozta Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.
Az RMDSZ közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a népszámlálási biztosnak minden esetben fel kell tennie a nemzetiségre, anyanyelvre és felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdést, az erre adott választ pedig jól láthatóan, tollal vagy golyóstollal kell felvezetni az űrlapra. A közleményben arra kérik az erdélyi magyarokat, hogy minden rendellenességet jelezzenek az RMDSZ helyi szervezeténél, vagy a szövetség által működtetett 0800-802009 ingyenesen hívható zöld számon.
A hét végén egyébként befejezte kampányát az érdekvédelmi szervezet népszámlálási karavánja, amely két hét alatt több mint száz településre látogatott el. A szervezők abban bíznak, hogy az elmúlt napokban kiosztott szórólapok, tájékoztató anyagok is hozzájárulnak ahhoz, hogy a szórványvidéken élő magyarok a megfelelő információk birtokában válaszoljanak a számlálóbiztosok kérdéseire.
Nem kötelező a személyi szám
A személyi számot nem kötelező bediktálni a kérdezőbiztosoknak, az adat kiszolgáltatásának megtagadása miatt pedig nem rónak ki büntetést – nyilatkozta a hétvégén Vladimir Alexandrescu, az Országos Statisztikai Hivatal szóvivője. Georgică Severin szociáldemokrata képviselő vetette fel a hét végén, hogy a személyi számok rögzítése lehetőséget nyújt a választási csalások előkészítésére, erre a vádra reagált a statisztikai intézet a szóvivő állásfoglalásával.
Alexandrescu az adatrögzítés menetével kapcsolatban elmondta, hogy a lakosság többsége együttműködik a kérdezőbiztosokkal, bár gyakori, hogy a kérdezőbiztos az előzetes egyeztetések ellenére sem találja otthon az adatközlőket. „Ebben az esetben annyiszor kell visszatérni az érintett háztartáshoz, ameddig az adatszolgáltatás meg nem történik” – emlékeztetett a szóvivő, aki hozzátette, az információk visszatartása miatt még nem bírságoltak meg senkit.
Elvileg 4500 lejig büntethető az, aki nem nyilatkozik a számlálóbiztos által feltett kérdésekre, Vladimir Alexandrescu szerint azonban ez a lehetőség csupán „elrettentésként” szolgál, és csak a „legvégső esetben” bírságolnak.
Becslés: húszmillió alá csökkent a lakosság
Húszmillió alá csökkenhet Románia lakossága, becslések szerint hárommillió román állampolgár távozott külföldre az elmúlt tíz évben – jelentette ki Remus Anghel román szociológus.
A Kolozsváron működő Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa az MTI-nek kifejtette: a külföldön élő román vendégmunkások pontos száma nem ismert, hiszen sem Romániában, sem a különböző célországokban nem létezik pontos statisztikai kimutatás róluk. Más források szerint a külföldre települt romániaiak száma a négymilliót is meghaladja, a távozók 7 százaléka pedig magyar nemzetiségű.
Új Magyar Szó (Bukarest)
Elmulasztják a nemzetiségre vonatkozó adatok pontos rögzítését a kérdezőbiztosok
Mintegy 5,5 millió lakos adatait összesítették és 2,2 millió háztartásba jutottak el tegnapig a számlálóbiztosok, ám az eddigi jelek szerint rendkívül pontatlanul dolgoznak. Az RMDSZ helyi szervezeteihez folyamatosan érkeztek a visszaélésekről szóló hírek.
Folyamatosan érkeztek a visszaélésekről szóló hírek a népszámlálás első napjai alatt az RMDSZ helyi szervezeteihez, amelyek továbbították a kifogásokat a népszámlálási központokhoz. Négy nap alatt az ország lakosságának 16 százalékát vették nyilvántartásba, ám a visszaélések számát tekintve, jelentős lehet a hibaarány.
Megtévesztő magyar állampolgárság
Marosvásárhelyen több esetben az okozott gondot, hogy a válaszadó a nemzetiségre vonatkozó kérdésre azt válaszolta: magyar állampolgár. „Tájékozatlanság miatt mondhatták azt a helyi magyarok, hogy nem kettős, csupán magyar állampolgárok” – nyilatkozta Brassai Zsombor, a városi RMDSZ-szervezet elnöke.
A politikustól megtudtuk: több esetben a hat évnél fiatalabb gyerekek nemzetiségét nem vezették be az adatlapra a biztosok, és olyan eset is volt, amikor a nemzetiség megnevezését nem, csupán az arra vonatkozó kódot írták fel az adatrögzítők. „Ez azért lehet veszélyes, mert a feldolgozáskor megtörténhet, hogy a hiányosan kitöltött íveket nem veszik figyelembe a statisztikai hivatal munkatársai” – emlékeztetett Brassai Zsombor.
Láthatatlan toll, többszöri felszólítás
Kolozs megyében a hét végén öt bejelentés érkezett az RMDSZ helyi szervezetéhez – tudtuk meg Máté András Levente megyei elnökétől. A panaszok többsége arra vonatkozik, hogy a kérdezőbiztos „fakultatívnak” tekinti a nemzetiségre vonatkozó kérdéseket, ezért azokat vagy nem teszi fel, vagy nem veszi figyelembe a beérkező válaszokat.
Több kolozsvári magyar válaszadó arra panaszkodott, hogy könnyen törölhető írószerrel, halvány tollal vagy golyóstollal vezették fel az adatait. „Az ilyen jellegű panaszokat sajnos nem tudjuk ellenőrizni” – mutatott rá Máté András Levente.
Marthy Mátyás, a Brassó megyei RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta, hogy egy helyi népszámlálási biztos egy magyar családnál a nemzetiségre, anyanyelvre és felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdéseket „opcionális” kérdésként tette fel, azzal a megjegyzéssel, hogy ezekre nem kötelező válaszolni. A válaszadó jelezte, hogy nyilatkozni szeretne ezekről a kérdésekről, amit a népszámlálási biztos szintén csak többszöri felszólításra vett tudomásul. A Brassó megyei RMDSZ az esettel kapcsolatban panaszt tett a városi és megyei népszámlálási bizottságnál.
Sepsiszentgyörgyön egy kérdezőbiztos nem volt hajlandó bevezetni azoknak a személyeknek az adatait, akik nem tartózkodtak otthon, és itt is előfordult, hogy a háztartásban élő kiskorú gyerek nemzetiségét nem rögzítették. A panaszosok az RMDSZ által működtetett zöld számon jelezték a szabályszegéseket. A szövetség megyei szervezete felszólította a Kovászna Megyei Statisztikai Hivatalt a szabálytalanság korrekciójára, a hivatal pedig a kérésnek megfelelően eljárt az ügyben.
Antal Árpád polgármester arra hívta fel a Sepsiszentgyörgyön élők figyelmét, hogy a katolikus hívek jelezzék: a római katolikus és nem a görög katolikus egyházhoz tartoznak. A politikus szerint a még meg nem keresztelt gyerekek esetében is lehet nyilatkozni a vallási hovatartozásról, ha a család már eldöntötte, melyik egyházhoz tartozik majd a kiskorú.
Temesvárról Ferencz András olvasónk jelezte, hogy a Buziási úton azért nem vettek nyilvántartásba két magyar lakost, mert külföldön tartózkodnak, családtagjaik adatközlését pedig nem fogadták el a kérdezőbiztosok.
Illegális tollvonás
Bukaresti olvasónk arra panaszkodott, hogy a nemzetiségi hovatartozását rögzítő rubrikába először azt írta be a kérdezőbiztos, hogy az adatközlő román, majd nyomatékos kérésére golyóstollal áthúzta a rosszul kitöltött mezőt, és a korábbi bejegyzést átjavította magyarra.
„A kérdőívek javítása tilos, de ez sajnos csak későn jutott eszembe, amikor már a biztos elment. Ilyen alapon bármelyik adatlap meghamisítható” – emlékeztetett a panaszos. Ugyancsak Bukarestből jelezték, hogy a számlálóbiztos nem kérdezett rá a nemzetiségi hovatartozásra, az erre vonatkozó adatokat pedig csak az adatközlő többszöri kérésére rögzítette.
Kovács: be kell jelenteni!
„Az utóbbi napokban beigazolódott, hogy ha az emberek időben jelzik a tájékozatlanságból vagy rosszindulatból elkövetett rendellenességeket, a szövetség munkatársai el tudnak járni a probléma kezelésének érdekében” – nyilatkozta Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.
Az RMDSZ közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a népszámlálási biztosnak minden esetben fel kell tennie a nemzetiségre, anyanyelvre és felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdést, az erre adott választ pedig jól láthatóan, tollal vagy golyóstollal kell felvezetni az űrlapra. A közleményben arra kérik az erdélyi magyarokat, hogy minden rendellenességet jelezzenek az RMDSZ helyi szervezeténél, vagy a szövetség által működtetett 0800-802009 ingyenesen hívható zöld számon.
A hét végén egyébként befejezte kampányát az érdekvédelmi szervezet népszámlálási karavánja, amely két hét alatt több mint száz településre látogatott el. A szervezők abban bíznak, hogy az elmúlt napokban kiosztott szórólapok, tájékoztató anyagok is hozzájárulnak ahhoz, hogy a szórványvidéken élő magyarok a megfelelő információk birtokában válaszoljanak a számlálóbiztosok kérdéseire.
Nem kötelező a személyi szám
A személyi számot nem kötelező bediktálni a kérdezőbiztosoknak, az adat kiszolgáltatásának megtagadása miatt pedig nem rónak ki büntetést – nyilatkozta a hétvégén Vladimir Alexandrescu, az Országos Statisztikai Hivatal szóvivője. Georgică Severin szociáldemokrata képviselő vetette fel a hét végén, hogy a személyi számok rögzítése lehetőséget nyújt a választási csalások előkészítésére, erre a vádra reagált a statisztikai intézet a szóvivő állásfoglalásával.
Alexandrescu az adatrögzítés menetével kapcsolatban elmondta, hogy a lakosság többsége együttműködik a kérdezőbiztosokkal, bár gyakori, hogy a kérdezőbiztos az előzetes egyeztetések ellenére sem találja otthon az adatközlőket. „Ebben az esetben annyiszor kell visszatérni az érintett háztartáshoz, ameddig az adatszolgáltatás meg nem történik” – emlékeztetett a szóvivő, aki hozzátette, az információk visszatartása miatt még nem bírságoltak meg senkit.
Elvileg 4500 lejig büntethető az, aki nem nyilatkozik a számlálóbiztos által feltett kérdésekre, Vladimir Alexandrescu szerint azonban ez a lehetőség csupán „elrettentésként” szolgál, és csak a „legvégső esetben” bírságolnak.
Becslés: húszmillió alá csökkent a lakosság
Húszmillió alá csökkenhet Románia lakossága, becslések szerint hárommillió román állampolgár távozott külföldre az elmúlt tíz évben – jelentette ki Remus Anghel román szociológus.
A Kolozsváron működő Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa az MTI-nek kifejtette: a külföldön élő román vendégmunkások pontos száma nem ismert, hiszen sem Romániában, sem a különböző célországokban nem létezik pontos statisztikai kimutatás róluk. Más források szerint a külföldre települt romániaiak száma a négymilliót is meghaladja, a távozók 7 százaléka pedig magyar nemzetiségű.
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. október 25.
"Magyar ember magyar ember ellen ne tegyen egy lépést se!"
Megemlékeztek az 1956-os forradalomról
Magyar ember magyar ember ellen ne tegyen egy lépést sem, valamint az egységben gondolkodás az 1956-os forradalom nagy tanulsága, üzenete – fogalmazott Varga László nyugalmazott lelkipásztor, ’56-os elítélt a vasárnap esti megemlékező előadáson. A 1956-os forradalomról és szabadságharcról Marosvásárhelyen a Deus Providebit Tanulmányi Házban emlékezett meg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete. Az est meghívottai Buzánszky Jenő, az Aranycsapat tagja, dr. Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, valamint Varga László nyugalmazott lelkipásztor voltak.
Kali István, az EMNT Maros megyei alelnöke köszöntötte a meghívottakat, résztvevőket, vezette a beszélgetést, amelyen a felszólalók az ’56-os forradalomra emlékeztek. Arra a forradalomra, amely – mint Lomnici Zoltán mondta – nem volt bársonyos, hiszen Budapesten a világ legerősebb hadseregével szállt szembe maroknyi magyar. Négyszáz embert halálra ítéltek, több ezer sérültje volt a forradalomnak és 200.000 magyar elhagyta hazáját – vonta meg számokban is a mérleget. Az emberekben az Aranycsapat is tartotta a lelket, megerősítette őket, hitet adott nekik. A sportolók, az Aranycsapat tagjai az ország hírnevét öregbítették, egy-egy mérkőzéssel dicsőséget szerezve a magyar sportnak. "A szabadság gondolatát, a hősök emlékét mindig meg kell őrizni, nem szabad feledni" – jelentette ki Lomnici Zoltán. A válogatott futballcsapat tagjaként, a forradalom idején 31 éves Buzánszky Jenő szerint a sport megmutatja, hogy egy nemzet milyen erős tud lenni, hiszen a sport nemcsak fizikai erőt jelent, hanem lelki erőt is. "Annak, aki vállalja, hogy egy nemzetet képvisel, le kell tudnia mondani a dolce vitáról, a szórakozásról. Egy országot a sporton és a kultúrán keresztül ismernek meg" – mondta a legendás Aranycsapat tagja, aki szerint az ’56-os forradalom olyan esemény, amelyről illő megemlékezni minden magyarnak. A mai nemzedéknek üzente: érdemes magyarnak lenni, de sokat kell tenni azért, hogy erőteljes magyar nemzetet építsünk fel. Az 1956-os forradalom és szabadságharc elítéltje, a ma 83 éves Varga László szerint "két nap leforgása alatt olyan egység alakult ki Magyarországon, a legkisebb falutól a fővárosig, amit elképzelni sem lehetett volna azelőtt. Az egész nemzet egyet akart. Ez az egységben való gondolkodás volt a nagy tanulsága a forradalomnak és a mai fiataloknak is csak ezt tudom ajánlani". A forradalom első, "szép felét" Budapesten élte át Varga László, akit hazatérése után letartóztattak, életfogytiglani ítéletet plusz tíz évet kapott hazaárulásért. "A nagy bűnöm az volt, hogy vezető emberekkel beszélgettem Budapesten és azok véleményét kérdeztem meg Erdély jövője felől. Ezt a szekuritáté úgy értelmezte, hogy utasításokat hoztam külföldről. 7 évet, 4 hónapot és hét napot töltöttem börtönökben: Kolozsváron, Szamosújváron, Jilaván, Désen, Pitesti-en. Amerikának egyetlen becsületes cselekedete az volt, hogy amikor Románia pénzt kért, feltételül szabták, hogy engedjék szabadon a politikai foglyokat és helyezzék végzettségüknek megfelelő pozíciókba. Akkor mind kiszabadultunk" – emlékezett vissza. A nyugalmazott lelkész ma nem lát egyetlen olyan politikai irányzatot sem, "amelyik egyáltalán akar valamit tenni, nem csak beszélni", a fiataloknak pedig azt ajánlja, hogy gondolkozzanak a saját fejükkel és ne hagyják "az agyukat kimosni". "Ahhoz, hogy gondolkodni képesek legyenek, méltóztassanak tanulni. Szakmát is, hogy emberek legyenek, és a magyarságukat is. Tanulják meg, mit jelentett és mit jelent magyarnak lenni, tanulják meg, hogy magyar ember magyar ember ellen ne tegyen egy lépést se! Ez a magyar forradalom üzenete" – mondta Varga László.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
Megemlékeztek az 1956-os forradalomról
Magyar ember magyar ember ellen ne tegyen egy lépést sem, valamint az egységben gondolkodás az 1956-os forradalom nagy tanulsága, üzenete – fogalmazott Varga László nyugalmazott lelkipásztor, ’56-os elítélt a vasárnap esti megemlékező előadáson. A 1956-os forradalomról és szabadságharcról Marosvásárhelyen a Deus Providebit Tanulmányi Házban emlékezett meg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete. Az est meghívottai Buzánszky Jenő, az Aranycsapat tagja, dr. Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, valamint Varga László nyugalmazott lelkipásztor voltak.
Kali István, az EMNT Maros megyei alelnöke köszöntötte a meghívottakat, résztvevőket, vezette a beszélgetést, amelyen a felszólalók az ’56-os forradalomra emlékeztek. Arra a forradalomra, amely – mint Lomnici Zoltán mondta – nem volt bársonyos, hiszen Budapesten a világ legerősebb hadseregével szállt szembe maroknyi magyar. Négyszáz embert halálra ítéltek, több ezer sérültje volt a forradalomnak és 200.000 magyar elhagyta hazáját – vonta meg számokban is a mérleget. Az emberekben az Aranycsapat is tartotta a lelket, megerősítette őket, hitet adott nekik. A sportolók, az Aranycsapat tagjai az ország hírnevét öregbítették, egy-egy mérkőzéssel dicsőséget szerezve a magyar sportnak. "A szabadság gondolatát, a hősök emlékét mindig meg kell őrizni, nem szabad feledni" – jelentette ki Lomnici Zoltán. A válogatott futballcsapat tagjaként, a forradalom idején 31 éves Buzánszky Jenő szerint a sport megmutatja, hogy egy nemzet milyen erős tud lenni, hiszen a sport nemcsak fizikai erőt jelent, hanem lelki erőt is. "Annak, aki vállalja, hogy egy nemzetet képvisel, le kell tudnia mondani a dolce vitáról, a szórakozásról. Egy országot a sporton és a kultúrán keresztül ismernek meg" – mondta a legendás Aranycsapat tagja, aki szerint az ’56-os forradalom olyan esemény, amelyről illő megemlékezni minden magyarnak. A mai nemzedéknek üzente: érdemes magyarnak lenni, de sokat kell tenni azért, hogy erőteljes magyar nemzetet építsünk fel. Az 1956-os forradalom és szabadságharc elítéltje, a ma 83 éves Varga László szerint "két nap leforgása alatt olyan egység alakult ki Magyarországon, a legkisebb falutól a fővárosig, amit elképzelni sem lehetett volna azelőtt. Az egész nemzet egyet akart. Ez az egységben való gondolkodás volt a nagy tanulsága a forradalomnak és a mai fiataloknak is csak ezt tudom ajánlani". A forradalom első, "szép felét" Budapesten élte át Varga László, akit hazatérése után letartóztattak, életfogytiglani ítéletet plusz tíz évet kapott hazaárulásért. "A nagy bűnöm az volt, hogy vezető emberekkel beszélgettem Budapesten és azok véleményét kérdeztem meg Erdély jövője felől. Ezt a szekuritáté úgy értelmezte, hogy utasításokat hoztam külföldről. 7 évet, 4 hónapot és hét napot töltöttem börtönökben: Kolozsváron, Szamosújváron, Jilaván, Désen, Pitesti-en. Amerikának egyetlen becsületes cselekedete az volt, hogy amikor Románia pénzt kért, feltételül szabták, hogy engedjék szabadon a politikai foglyokat és helyezzék végzettségüknek megfelelő pozíciókba. Akkor mind kiszabadultunk" – emlékezett vissza. A nyugalmazott lelkész ma nem lát egyetlen olyan politikai irányzatot sem, "amelyik egyáltalán akar valamit tenni, nem csak beszélni", a fiataloknak pedig azt ajánlja, hogy gondolkozzanak a saját fejükkel és ne hagyják "az agyukat kimosni". "Ahhoz, hogy gondolkodni képesek legyenek, méltóztassanak tanulni. Szakmát is, hogy emberek legyenek, és a magyarságukat is. Tanulják meg, mit jelentett és mit jelent magyarnak lenni, tanulják meg, hogy magyar ember magyar ember ellen ne tegyen egy lépést se! Ez a magyar forradalom üzenete" – mondta Varga László.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
2011. október 25.
Liszt Ferenc emléktábla Kolozsváron
Az egyetemes zeneirodalom legnagyobb klasszikusai között kitörölhetetlenül ott van Liszt Ferenc, aki kétszáz évvel ezelőtt Doborján, 1811. október 22-én született.
2011-ben a kétszáz éves születésnapját az egész világon megünneplik.
Kolozsváron, lévén az egyetlen határon túli magyar operaház vezetősége, méltóképpen felkészült erre a nem mindennapi eseményre, melyet világviszonylatban is megünnepelnek.
Liszt Ferenc első magyar származású világpolgárt Kolozsváron, hírnevéhez méltó módon, 2011. október 6–27. között Nemzetközi Liszt Fesztivállal ünnepelték meg, melynek minden előadása, a Liszti alkotást méltó módon tárta a XXI. század zeneszerető közönsége elé. Érzékletessé téve azt a zenei kincset, melyet Liszt Ferenc a zenei világnak megteremtett.
Minden idők egyik legnagyobb zongoristája, aki jóformán megszámlálhatatlan helyen játszott, és komponált. Kolozsváron kétszer is tartózkodott. Először, fiatalon 1846-ban, majd később érett, hírneves művészként 1879-ben, mikor „fáklyás menet követte minden lépését” (korabeli feljegyzés).
Mind két alkalommal a belső Monostori utcában levő Redut (francia „redoute” szó, vígadót, báltermet jelent) a város zenekedvelő közönségének játszott Liszt Ferenc.
A tények hatására határozta el a kolozsvári értelmiség, emléktáblát helyez el az épület falán.
Ami október 22-én délután 18 órakor ünnepélyes keretek között meg is történt.
Jelenleg az Erdélyi Néprajzi Múzeum székhelye. Az épület belső udvarában gyűltek össze azok, akik úgy érezték ezen az eseményen jelen, kell lenniük. Az intézmény igazgatója Tudor Sălăgean román nyelven köszöntötte a szépszámú megjelenteket, méltatván az esemény fontosságát.
Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, kétnyelvű beszédében elmondta, a Liszt Fesztivál minden előadása civilizált környezetben történik, méltóan a művész nagyságához. A sors kegyeltjeinek tartotta azt a művészi sorozatot, melyet ez alkalommal megrendeztek, mert a Transilvania Filharmónia igazgatója, a Zene Akadémia Rektorátusa és a Kolozsvári Magyar Opera vezetősége az eseményt a művész hírnevéhez méltóan ünnepli meg.
A születésnap alkalmával elhelyezett emléktábla is bizonyítja, minden úgy zajlott le, ahogyan azt eddig eltervezték.
Fekete Emőke, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, aki funkciójából kifolyólag, tulajdonosa az épületnek, tolmácsolta a Megyei Tanács elnökének Alin Tisének üdvözletét. Magát az intézményt anyagilag a Megyei Tanács tartja, fenn. Az ünnepi sorozatnak köszönhetően Kolozsvár városa is bekapcsolódott abba a világ számos városában megrendezésre kerülő ünnepség- sorozatba, amely a művészre emlékezik. Együtt ünnepelhetünk a világ számos nagytelepülésének zeneszerető közösségével. Annak az örömének is hangot adott, hogy a Megyei Tanács adhatott otthont ennek a rendezvénynek, amely multikulturális, és a többnyelvűséget is lehetővé teszi.
László Attila Kolozsvár alpolgármestere, amint mondta, szándékosan szól először magyarul, mert egy olyan városban élünk, ahol normálisnak tartják, és nem kell félnie azért, mert este fél tízkor, miért volt kikészítve az a koszorú, melyet a Kolozsvári Városi Tanács nevében az 1956 emlékműnél, a Sétatéren letettek a koszorúzás alkalmából.
Most is egy jelentős eseményen veszünk részt, mellyel hozzájárulunk ahhoz, hogy a többnyelvű tábla állítson emléket a nagy előadó és zeneszerző kolozsvári tartózkodásának. Örömét fejezte ki afelett, hogy ezen a rangos eseményen a maga módján hozzájárulhatott az események támogatásához. A jelenlevőknek kívánta, élvezzék a hátramaradott napok előadásait.
Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság Főkonzulja a jelenlevők köszöntése után elmondta, örvendett annak, hogy a világ által is ismert és tisztelt hírneves zeneszerző Liszt Ferenc többnyelvű emléktáblája meghatározza azt, hogy egy város az igazi multikulturalitás jegyében indulhat el, ezzel a lépéssel. A többnyelvűség, a magyar nyelvű táblák kihelyezése a különböző épületeken, azok történelem jeles múltjának megjelenítése, magyar nyelven, román nyelven, valamint világnyelven. Ez nagyon fontos folyamat. Ehhez gratulál, és kíván sok sikert.
Amikor az ember bejön a Szamosfalvi repülőtérről, egy nagy tábla hirdethetné méltón, és örülhetne a demokrácia sikerének, ha azon magyar nyelvű szöveg is lenne. A kolozsvári magyarok szívében „Szeretlek Kolozsvár” fel van írva. A normalitás útja az, ha ezt az érzést anyanyelvű tábla is hirdetné. Kolozsvár fontos lépéseket tett ilyen irányba, mely általunk is támogatott cél. Ahhoz, hogy Kolozsvár Európa Kulturális Főváros státust elnyerje, és méltán betöltse Európa és a világ dicsőségére, a valódi Kolozsvárt kell megismertetni a világgal.
Kötő József, RMDSZ parlamenti képviselő szerint az emléktábla felállítása ünnepi pillanat, melynek szimbolikus értéke van. Az a szellemi hagyomány, mely jellemzi a város múltját, amely úgy tudott erdélyi lenni, úgy tudott magyar lenni, hogy egyetemes tudott lenni. Ma tiszteleg azelőtt a kulturális hagyomány előtt, mely Kolozsvárt, Erdélyt jellemezte, amely értéket tudott nyújtani Európának és a világnak.
A Kolozsi Tibor rendkívüli művészi értéket hordozó Liszt Ferenc domborművet Fekete Emőke, László Attila és Szép Gyula leplezte le. A felcsattanó taps, az elragadtatás jelét jelezte, amely az Unió utca mindennapi zajos, rohanó életét nem zavarta.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro
Az egyetemes zeneirodalom legnagyobb klasszikusai között kitörölhetetlenül ott van Liszt Ferenc, aki kétszáz évvel ezelőtt Doborján, 1811. október 22-én született.
2011-ben a kétszáz éves születésnapját az egész világon megünneplik.
Kolozsváron, lévén az egyetlen határon túli magyar operaház vezetősége, méltóképpen felkészült erre a nem mindennapi eseményre, melyet világviszonylatban is megünnepelnek.
Liszt Ferenc első magyar származású világpolgárt Kolozsváron, hírnevéhez méltó módon, 2011. október 6–27. között Nemzetközi Liszt Fesztivállal ünnepelték meg, melynek minden előadása, a Liszti alkotást méltó módon tárta a XXI. század zeneszerető közönsége elé. Érzékletessé téve azt a zenei kincset, melyet Liszt Ferenc a zenei világnak megteremtett.
Minden idők egyik legnagyobb zongoristája, aki jóformán megszámlálhatatlan helyen játszott, és komponált. Kolozsváron kétszer is tartózkodott. Először, fiatalon 1846-ban, majd később érett, hírneves művészként 1879-ben, mikor „fáklyás menet követte minden lépését” (korabeli feljegyzés).
Mind két alkalommal a belső Monostori utcában levő Redut (francia „redoute” szó, vígadót, báltermet jelent) a város zenekedvelő közönségének játszott Liszt Ferenc.
A tények hatására határozta el a kolozsvári értelmiség, emléktáblát helyez el az épület falán.
Ami október 22-én délután 18 órakor ünnepélyes keretek között meg is történt.
Jelenleg az Erdélyi Néprajzi Múzeum székhelye. Az épület belső udvarában gyűltek össze azok, akik úgy érezték ezen az eseményen jelen, kell lenniük. Az intézmény igazgatója Tudor Sălăgean román nyelven köszöntötte a szépszámú megjelenteket, méltatván az esemény fontosságát.
Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, kétnyelvű beszédében elmondta, a Liszt Fesztivál minden előadása civilizált környezetben történik, méltóan a művész nagyságához. A sors kegyeltjeinek tartotta azt a művészi sorozatot, melyet ez alkalommal megrendeztek, mert a Transilvania Filharmónia igazgatója, a Zene Akadémia Rektorátusa és a Kolozsvári Magyar Opera vezetősége az eseményt a művész hírnevéhez méltóan ünnepli meg.
A születésnap alkalmával elhelyezett emléktábla is bizonyítja, minden úgy zajlott le, ahogyan azt eddig eltervezték.
Fekete Emőke, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, aki funkciójából kifolyólag, tulajdonosa az épületnek, tolmácsolta a Megyei Tanács elnökének Alin Tisének üdvözletét. Magát az intézményt anyagilag a Megyei Tanács tartja, fenn. Az ünnepi sorozatnak köszönhetően Kolozsvár városa is bekapcsolódott abba a világ számos városában megrendezésre kerülő ünnepség- sorozatba, amely a művészre emlékezik. Együtt ünnepelhetünk a világ számos nagytelepülésének zeneszerető közösségével. Annak az örömének is hangot adott, hogy a Megyei Tanács adhatott otthont ennek a rendezvénynek, amely multikulturális, és a többnyelvűséget is lehetővé teszi.
László Attila Kolozsvár alpolgármestere, amint mondta, szándékosan szól először magyarul, mert egy olyan városban élünk, ahol normálisnak tartják, és nem kell félnie azért, mert este fél tízkor, miért volt kikészítve az a koszorú, melyet a Kolozsvári Városi Tanács nevében az 1956 emlékműnél, a Sétatéren letettek a koszorúzás alkalmából.
Most is egy jelentős eseményen veszünk részt, mellyel hozzájárulunk ahhoz, hogy a többnyelvű tábla állítson emléket a nagy előadó és zeneszerző kolozsvári tartózkodásának. Örömét fejezte ki afelett, hogy ezen a rangos eseményen a maga módján hozzájárulhatott az események támogatásához. A jelenlevőknek kívánta, élvezzék a hátramaradott napok előadásait.
Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság Főkonzulja a jelenlevők köszöntése után elmondta, örvendett annak, hogy a világ által is ismert és tisztelt hírneves zeneszerző Liszt Ferenc többnyelvű emléktáblája meghatározza azt, hogy egy város az igazi multikulturalitás jegyében indulhat el, ezzel a lépéssel. A többnyelvűség, a magyar nyelvű táblák kihelyezése a különböző épületeken, azok történelem jeles múltjának megjelenítése, magyar nyelven, román nyelven, valamint világnyelven. Ez nagyon fontos folyamat. Ehhez gratulál, és kíván sok sikert.
Amikor az ember bejön a Szamosfalvi repülőtérről, egy nagy tábla hirdethetné méltón, és örülhetne a demokrácia sikerének, ha azon magyar nyelvű szöveg is lenne. A kolozsvári magyarok szívében „Szeretlek Kolozsvár” fel van írva. A normalitás útja az, ha ezt az érzést anyanyelvű tábla is hirdetné. Kolozsvár fontos lépéseket tett ilyen irányba, mely általunk is támogatott cél. Ahhoz, hogy Kolozsvár Európa Kulturális Főváros státust elnyerje, és méltán betöltse Európa és a világ dicsőségére, a valódi Kolozsvárt kell megismertetni a világgal.
Kötő József, RMDSZ parlamenti képviselő szerint az emléktábla felállítása ünnepi pillanat, melynek szimbolikus értéke van. Az a szellemi hagyomány, mely jellemzi a város múltját, amely úgy tudott erdélyi lenni, úgy tudott magyar lenni, hogy egyetemes tudott lenni. Ma tiszteleg azelőtt a kulturális hagyomány előtt, mely Kolozsvárt, Erdélyt jellemezte, amely értéket tudott nyújtani Európának és a világnak.
A Kolozsi Tibor rendkívüli művészi értéket hordozó Liszt Ferenc domborművet Fekete Emőke, László Attila és Szép Gyula leplezte le. A felcsattanó taps, az elragadtatás jelét jelezte, amely az Unió utca mindennapi zajos, rohanó életét nem zavarta.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro
2011. október 26.
Sokrétegű falumonográfia Pipéről
Szerencsés falu az olyan, amelyiket nemcsak tudóssá váló szülöttel ajándékoz meg a Teremtő, hanem olyan értelmiségiekkel is, akik képesek megörökíteni múltját, felmérni jelenét, alakítani jövőjét –, olyan szolgálattevőkkel, akik messze világló fénycsóvát hagynak maguk után, amely aztán az egymást követő nemzedékek útjának szikrázó szellemi szövétneke lehet.
Ilyen emberrel, egy fiatal pappal áldotta meg az Isten egykor a Pipe nevű falut. Aki most – talán a Bibliához társítandó – íme, a falu könyvét helyezi a maradvák egyre zsugorodó családi asztalára.
A rendkívüli, sajátos falumonográfiát fél évszázaddal pipei szolgálata után állította össze a minap kilencvenedik életévébe lépett Adorjáni Rudolf Károly unitárius lelkipásztor.
A Székely Partium kis faluja Pipe (románul Pipea, németül Wepeschdorf, szászul Wepeschdref), Maros megyében, Segesvártól 12 km-re északra fekszik, Szásznádashoz tartozik. 1325-ben Pype néven említik először. 1910-ben 336, túlnyomórészt magyar lakosa volt. Egykori lakosainak jó része Szásznádasra költözött. A trianoni békeszerződésig Kis-Küküllő vármegye Erzsébetvárosi járásához tartozott. 1992-ben 105 lakosából 99 magyar, 5 cigány, 1 román volt, közülük 90 unitárius. A falu boráról és gyümölcséről volt híres.
Híres szülötte Gyulai Zoltán (Pipe, 1887. december 16 – Budapest, 1968. július 13.) fizikus, egyetemi tanár, az MTA tagja. Az unitárius templomban márványtábla őrzi emlékét.
Pipe rendtartó székely közösségén többször is eret vágott a történelem. A két világégés mellett főleg azért fogyatkozott drasztikusan a lakossága, mert a falu 1940-ben Dél- Erdélyben maradt, emiatt számosan hagyták el a szülőhelyet, Besztercén például utcányian telepedtek le. Még nagyobb kárt okozott az 1960-as évek erőszakos kollektivizálása, amikor Erdély-szerte, az őseiktől megszerzett földeken, saját munkaeszközeikkel kellett dolgozniuk megalázó bérmunkában, a szocialista tervgazdálkodásnak nevezett rémálom "direktívái" szerint.
Az Udvarhelyszék, Kis-Küküllő megye, a Szászföld határán fekvő településen ma talán alig 44 lélek él. Amikor Adorjáni Rudolf Károly tiszteletes úr 1947-ben Pipébe került, éppen a második világháborús sebeket próbálta kiheverni a gyülekezet, és ez nem kis részben sikerült is. Egy évtized múltán, amikor szolgálati helyet változtatott, 368 lelkes, erős közösséget hagyott utódjára. Az ifjú lelkész, az énekvezéri munkakört is betöltő tanítónő feleségével úgy illeszkedett be a közösségbe, hogy annak hitéletét buzgón szervezve, összeforrottságát fokozva igazi szellemi vezetőjévé vált híveinek. Az egyházi anyakönyv és a pontosan, rigurózusan vezetett gyülekezeti naplója segítségével, minden háztartást rendszeresen látogatva olyan családi történettárat készített, ami párját ritkítja tájainkon. Benne nyolcvannégy család történetét lehet nyomon követni 1870-től 1990-ig, a kötet munkálatainak lezártáig. A szorgos közösségépítés, a helytörténeti kutatás nem maradt nyom nélkül. Nyomdafestéket látott Adorjáni Rudolf Károly: Pipe. Egy Kis-Küküllő menti falu száz éve című könyve, a Kriza János Néprajzi Társaság és az MTA Néprajzi Kutatóintézetének kiadásában, Budapest–Kolozsvár 2011 jelzettel. A kiadványt 2011. június 27-én mutatták be Kolozsvárott, azon az emlékkonferencián, amelyet a néprajzi gyűjtő, unitárius püspök, Kriza János születése kétszázadik évfordulója tiszteletére szerveztek. Majd szeptember utolsó napján, vagyis Szent Mihály napján kivitték a kötetet Pipébe is. Marosvásárhelyen október 20-án ismerkedtek vele az elszármazottak és az érdeklődők. Az eseményeken jelen volt a lelkész-kutató, Adorjáni Rudolf Károly. Az unitárius egyház Bolyai téri tanácstermében Nagy László főjegyző bevezetőjét követően dr. Barabás László néprajzkutató beszélt személyes kötődéséről Pipéhez, majd a szerző szorgos munkálkodásáról, nemcsak Pipében, hanem papsága következő állomáshelyein is, jelesen a Küküllő mente alsó folyásának néhány unitárius közösségében.
A szerzőnek nem ez az egyetlen könyve. 2006-ban jelent meg a Lukács Sándor ravai búcsúztatói 1930–1938 között című kötet, a Kriza Könyvtár sorozatban. A halotti verses búcsúztató az unitáriusok lakta vidéken már a 17. századtól szokásban lehetett, és a többszöri egyházi tiltás ellenére néhol még ma is szokásban van. Lukács Sándor, a világjárt unitárius pap felvállalta a ravai temetkezési szokások e mozzanatának a felügyeletét, éltetését. A kötet 92 – többnyire nevesített – búcsúztatót tartalmaz, de bemutatja a teljes halottas szokásrendszer összetettségét, a búcsúztató helyét és funkcióit ebben a rendszerben. Megismerhető belőle Lukács Sándor kalandos életútja is, valamint a Kis-Küküllő egyik mellékvölgyében fekvő Rava település rövid története.
A Pipéről szóló könyvben Adorjáni Rudolf Károly olyan világot örökített meg, amely már sosem jön vissza, vélekedett Nagy László, aki egykor az idős lelkész örökébe lépve Szőkefalván maga is "megfertőződött", és néprajzi gyűjtésbe fogott. Nem szokványos falukönyv, nem is a klasszikus értelemben vett monográfia ez, hanem voltaképp társadalom-néprajzi monográfia, de kis túlzással lehetne akár szőlészeti monográfiának is mondani, hangsúlyozta Barabás László. Közösségtörténet, családok sorsában elbeszélve, rengeteg érdekes konnotációval. A könyvet a Kriza János rokonságába tartozó fiatal Kriza Ildikó dolgozata vezeti be (Egy Küküllő menti unitárius falu száz éve), ezt követi a Pipei emlékek címet viselő, tízévi gyűjtés, amelyet íme, fél évszázad távolából bocsájt a Segesvárra, Marosvásárhelyre, az ország s világ más részeibe szóródott utódok rendelkezésére a népéhez ma is szívvel- lélekkel ragaszkodó, hűséges lelkipásztor. A további tartalom is változatos: életfordulókhoz kapcsolódó hagyományok leírása következik, születés, keresztelés, esketés, házasságkötés, a halottaskönyv üzenetei, majd Az év ünnepei Pipén –, melyből arra is választ kaphatunk, hogy a környező római katolikus és a szász evangélikus vallású közösségek szokásai miként hatottak az unitáriusok hagyományaira. A könyv második, Mellékletek cím alatt következő dolgozatai gazdagítják, kiegészítik és árnyalják a képet. Ezek: Orbán István: "…indulj hazafelé", Adorjáni Rudolf Károly: Úrvacsoraosztás és szüret püspöki segédlettel, Barabás László: Farsangi színjátékok Szásznádason és Pipén, Adorjáni Juliánna: Pipei hiedelmek, Adorjáni Rudolf Károly: Szőlőművelés Pipén 1947–1956 között, Fóris Géza: Adatok a pipei unitárius egyházközség történetéből, Burus János: Pipe helynevei.
A kötetet bő fényképanyag zárja.
A néphagyomány (Bálint Kicsi Lajos közlése) szerint a falu neve onnan ered, hogy lakott ott egy erdőpásztor, aki pipét lopott. Fiai elszaporodtak, falut alapítottak, de a lopott libáról Pipének mondták a helyet. Sokan köszörülték a nyelvüket emiatt a pipeieken. De azok sem maradtak adósak a csípős válasszal. Amikor például a szászok megkérdezték nagy gúnyosan, hogy hát mikor lesz már a Pipéből lúd, a székelyek azt felelték: – Az bizony csak akkor, amikor Hétúrból nyolc úr lesz!
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)
Szerencsés falu az olyan, amelyiket nemcsak tudóssá váló szülöttel ajándékoz meg a Teremtő, hanem olyan értelmiségiekkel is, akik képesek megörökíteni múltját, felmérni jelenét, alakítani jövőjét –, olyan szolgálattevőkkel, akik messze világló fénycsóvát hagynak maguk után, amely aztán az egymást követő nemzedékek útjának szikrázó szellemi szövétneke lehet.
Ilyen emberrel, egy fiatal pappal áldotta meg az Isten egykor a Pipe nevű falut. Aki most – talán a Bibliához társítandó – íme, a falu könyvét helyezi a maradvák egyre zsugorodó családi asztalára.
A rendkívüli, sajátos falumonográfiát fél évszázaddal pipei szolgálata után állította össze a minap kilencvenedik életévébe lépett Adorjáni Rudolf Károly unitárius lelkipásztor.
A Székely Partium kis faluja Pipe (románul Pipea, németül Wepeschdorf, szászul Wepeschdref), Maros megyében, Segesvártól 12 km-re északra fekszik, Szásznádashoz tartozik. 1325-ben Pype néven említik először. 1910-ben 336, túlnyomórészt magyar lakosa volt. Egykori lakosainak jó része Szásznádasra költözött. A trianoni békeszerződésig Kis-Küküllő vármegye Erzsébetvárosi járásához tartozott. 1992-ben 105 lakosából 99 magyar, 5 cigány, 1 román volt, közülük 90 unitárius. A falu boráról és gyümölcséről volt híres.
Híres szülötte Gyulai Zoltán (Pipe, 1887. december 16 – Budapest, 1968. július 13.) fizikus, egyetemi tanár, az MTA tagja. Az unitárius templomban márványtábla őrzi emlékét.
Pipe rendtartó székely közösségén többször is eret vágott a történelem. A két világégés mellett főleg azért fogyatkozott drasztikusan a lakossága, mert a falu 1940-ben Dél- Erdélyben maradt, emiatt számosan hagyták el a szülőhelyet, Besztercén például utcányian telepedtek le. Még nagyobb kárt okozott az 1960-as évek erőszakos kollektivizálása, amikor Erdély-szerte, az őseiktől megszerzett földeken, saját munkaeszközeikkel kellett dolgozniuk megalázó bérmunkában, a szocialista tervgazdálkodásnak nevezett rémálom "direktívái" szerint.
Az Udvarhelyszék, Kis-Küküllő megye, a Szászföld határán fekvő településen ma talán alig 44 lélek él. Amikor Adorjáni Rudolf Károly tiszteletes úr 1947-ben Pipébe került, éppen a második világháborús sebeket próbálta kiheverni a gyülekezet, és ez nem kis részben sikerült is. Egy évtized múltán, amikor szolgálati helyet változtatott, 368 lelkes, erős közösséget hagyott utódjára. Az ifjú lelkész, az énekvezéri munkakört is betöltő tanítónő feleségével úgy illeszkedett be a közösségbe, hogy annak hitéletét buzgón szervezve, összeforrottságát fokozva igazi szellemi vezetőjévé vált híveinek. Az egyházi anyakönyv és a pontosan, rigurózusan vezetett gyülekezeti naplója segítségével, minden háztartást rendszeresen látogatva olyan családi történettárat készített, ami párját ritkítja tájainkon. Benne nyolcvannégy család történetét lehet nyomon követni 1870-től 1990-ig, a kötet munkálatainak lezártáig. A szorgos közösségépítés, a helytörténeti kutatás nem maradt nyom nélkül. Nyomdafestéket látott Adorjáni Rudolf Károly: Pipe. Egy Kis-Küküllő menti falu száz éve című könyve, a Kriza János Néprajzi Társaság és az MTA Néprajzi Kutatóintézetének kiadásában, Budapest–Kolozsvár 2011 jelzettel. A kiadványt 2011. június 27-én mutatták be Kolozsvárott, azon az emlékkonferencián, amelyet a néprajzi gyűjtő, unitárius püspök, Kriza János születése kétszázadik évfordulója tiszteletére szerveztek. Majd szeptember utolsó napján, vagyis Szent Mihály napján kivitték a kötetet Pipébe is. Marosvásárhelyen október 20-án ismerkedtek vele az elszármazottak és az érdeklődők. Az eseményeken jelen volt a lelkész-kutató, Adorjáni Rudolf Károly. Az unitárius egyház Bolyai téri tanácstermében Nagy László főjegyző bevezetőjét követően dr. Barabás László néprajzkutató beszélt személyes kötődéséről Pipéhez, majd a szerző szorgos munkálkodásáról, nemcsak Pipében, hanem papsága következő állomáshelyein is, jelesen a Küküllő mente alsó folyásának néhány unitárius közösségében.
A szerzőnek nem ez az egyetlen könyve. 2006-ban jelent meg a Lukács Sándor ravai búcsúztatói 1930–1938 között című kötet, a Kriza Könyvtár sorozatban. A halotti verses búcsúztató az unitáriusok lakta vidéken már a 17. századtól szokásban lehetett, és a többszöri egyházi tiltás ellenére néhol még ma is szokásban van. Lukács Sándor, a világjárt unitárius pap felvállalta a ravai temetkezési szokások e mozzanatának a felügyeletét, éltetését. A kötet 92 – többnyire nevesített – búcsúztatót tartalmaz, de bemutatja a teljes halottas szokásrendszer összetettségét, a búcsúztató helyét és funkcióit ebben a rendszerben. Megismerhető belőle Lukács Sándor kalandos életútja is, valamint a Kis-Küküllő egyik mellékvölgyében fekvő Rava település rövid története.
A Pipéről szóló könyvben Adorjáni Rudolf Károly olyan világot örökített meg, amely már sosem jön vissza, vélekedett Nagy László, aki egykor az idős lelkész örökébe lépve Szőkefalván maga is "megfertőződött", és néprajzi gyűjtésbe fogott. Nem szokványos falukönyv, nem is a klasszikus értelemben vett monográfia ez, hanem voltaképp társadalom-néprajzi monográfia, de kis túlzással lehetne akár szőlészeti monográfiának is mondani, hangsúlyozta Barabás László. Közösségtörténet, családok sorsában elbeszélve, rengeteg érdekes konnotációval. A könyvet a Kriza János rokonságába tartozó fiatal Kriza Ildikó dolgozata vezeti be (Egy Küküllő menti unitárius falu száz éve), ezt követi a Pipei emlékek címet viselő, tízévi gyűjtés, amelyet íme, fél évszázad távolából bocsájt a Segesvárra, Marosvásárhelyre, az ország s világ más részeibe szóródott utódok rendelkezésére a népéhez ma is szívvel- lélekkel ragaszkodó, hűséges lelkipásztor. A további tartalom is változatos: életfordulókhoz kapcsolódó hagyományok leírása következik, születés, keresztelés, esketés, házasságkötés, a halottaskönyv üzenetei, majd Az év ünnepei Pipén –, melyből arra is választ kaphatunk, hogy a környező római katolikus és a szász evangélikus vallású közösségek szokásai miként hatottak az unitáriusok hagyományaira. A könyv második, Mellékletek cím alatt következő dolgozatai gazdagítják, kiegészítik és árnyalják a képet. Ezek: Orbán István: "…indulj hazafelé", Adorjáni Rudolf Károly: Úrvacsoraosztás és szüret püspöki segédlettel, Barabás László: Farsangi színjátékok Szásznádason és Pipén, Adorjáni Juliánna: Pipei hiedelmek, Adorjáni Rudolf Károly: Szőlőművelés Pipén 1947–1956 között, Fóris Géza: Adatok a pipei unitárius egyházközség történetéből, Burus János: Pipe helynevei.
A kötetet bő fényképanyag zárja.
A néphagyomány (Bálint Kicsi Lajos közlése) szerint a falu neve onnan ered, hogy lakott ott egy erdőpásztor, aki pipét lopott. Fiai elszaporodtak, falut alapítottak, de a lopott libáról Pipének mondták a helyet. Sokan köszörülték a nyelvüket emiatt a pipeieken. De azok sem maradtak adósak a csípős válasszal. Amikor például a szászok megkérdezték nagy gúnyosan, hogy hát mikor lesz már a Pipéből lúd, a székelyek azt felelték: – Az bizony csak akkor, amikor Hétúrból nyolc úr lesz!
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)
2011. október 26.
Perelnek a Szoboszlay-per áldozatainak hozzátartozói
Áldozatonként 2,2 millió lejes erkölcsi kártérítést igényelnek a román államtól az 1958-as Szoboszlay-per áldozatainak leszármazottai. Az első tanúmeghallgatásra tegnap került sor. Gondot jelent, hogy a perek különböző helyszíneken zajlanak.
Tanúként hallgatták meg az 1958-as Szoboszlay-per két túlélőjét, Ferencz Ervint és Orbán Pétert tegnap délben a Hargita megyei törvényszéken. A két idős elítélt az áldozatok leszármazottjai által indított fájdalomdíjperben tanúskodott a több mint fél évszázaddal ezelőtt történtekről.
Amint arról beszámoltunk, háromesztendős pereskedés után tavaly a kolozsvári táblabíróság felmentette a Szoboszlay-per 57 elítéltjét. Az egykori katonai törvényszék által hazaárulással vádolt Szoboszlay Aladárt és további kilenc társát még 1958. szeptember elsején kivégezték, a többieket börtönbüntetésre ítélték. A halálraítéltek hozzátartozói a mai napig nem szereztek tudomást szeretteik holttestének a hollétéről. A most zajló perben Safta Mária Ildikó a kivégzett apja, Tamás Imre, Maria Şerban a szintén a halálba küldött apja, Arcadie Crâsnic, valamint Pataki Alexia Mária a megölt apja, Pataki Zoltán és azonos sorsú nagynénje, Pataki Alexia után áldozatonkénti 2,2 millió lejes erkölcsi kártérítést igényel a román államtól.
A tanúk szerint – akiket húsz, illetve huszonöt éves szabadságvesztésre ítéltek – ennél lényegesen többet ér egy-egy emberi élet. A 92. életévébe lépett Ervin atya az őt és sorstársait érintő, múlt rendszerbeli kegyetlenségekről számolt be a törvényszéken. Kérdésünkre, hogy maga számára, mint aki a Szoboszlay-per elítéltjeként évekig ült börtönben, majd 1980-ban újból letartoztatták, miért nem igényel fájdalomdíjat, a lelkész elmondta, őt a becsületbeli kártérítés érdekelné. „Engem nem a pénz, hanem a becsületbeli kártérítés foglalkoztat, azonban most értesültem arról, hogy a politikai foglyokat ilyesmi nem illeti meg. Romániában mindenkinek jár, még a tolvajoknak is, csak nekünk nem” – kifogásolta a gyergyószárhegyi kolostorban élő pap.
„Annak ellenére, hogy 1958-ban egyetlen ítélettel, egyetlen helyen döntöttek az ötvenhetek sorsáról, illetve a tavaly szintén egyetlen ítélettel mentették fel valamennyiüket, a pénzügyminisztérium kérésére a Maros megyei törvényszék felszabdalta a pert, így ahány fájdalomdíj-igénylő van, annyi pert kell beindítanunk. A pénzügyi tárca rondaságára vall, hogy körbeutaztatja az országot az idős tanúkkal” – nehezményezte a tegnapi csíkszeredai tárgyalás után Kincses Előd, a kárvallottak jogi képviselője. Kérdésünkre, hogy ezek szerint születhetnek-e egymásnak teljesen ellentmondásos ítéletek, a marosvásárhelyi ügyvéd igennel válaszolt. „Az erkölcsi kártérítés, avagy a fájdalomdíj megítélése még mindig a román igazságszolgáltatás cseppfolyós része. A döntések nagyrészt bírói hasra ütéssel születnek” – magyarázta lapunknak Kincses.
Maga a Szoboszlay-per újratárgyalása sem bizonyult zökkenőmentesnek. A marosvásárhelyi ügyvédet 2007-ben Szoboszlay Aladár lánytestvére, Szabó Emilné bízta meg bátyja perének újravételével. Az ügy a lehető legrosszabbul rajtolt: előbb sem a katonai, sem a polgári kolozsvári törvényszék nem akarta újratárgyalni a valamikori katonai törvényszék ügyét, majd amikor a fővárosi Legfelsőbb Ítélő- és Semmitőszék a táblabíróságra utalta a pert, az ottani törvénybírók elutasították Szabó Emilné kérését. A bukaresti legfelsőbb törvényszék elfogadta Kincsesék fellebbezését, és visszahelyezte a pert Kolozsvárra. Tavaly a felperes és ügyvédje másodjára sikerrel járt.
(Kivégzés lett a vége a forradalmi szervezkedésnek. Szoboszlay Aladár 1925-ben született Temesvár-Mehalán, Kolozsváron érettségizett, majd 1948-ban szintén Temesváron szentelték pappá. Négy évig Pécskán szolgált, majd káplánként visszakerült a Béga-parti városba. Itt kezdte el 1956 végén megírni a Confederatio című művét, amelyben kifejtette nézeteit egy Arad központú, közös román–magyar konföderáció létrehozásáról. Ennek megvalósítására már ’55-ben társakat keresett és talált. Legfőbb segítője Reusz Klára és Alexandru Fântânaru aradi román ügyvéd lett. Azt tervezték, hogy a magyar forradalommal egy időben Romániában is forradalmat robbantsanak ki. Fântânaru felvette a kapcsolatot a Fogaras környékén bujkáló kommunistaellenes román partizánokkal, valamint a mozgalomba sikerült beszerveznie egy páncélos ezredest, akinek az lett volna a feladata, hogy egységeit Caracalból a fővárosba vezesse, és megszállja a stratégiailag legfontosabb épületeket, amihez felfegyverzett székely katonák is csatlakoztak volna. Szoboszlaynak több csíki embert is sikerült bevonni a szervezkedésbe, így a mozgalom egyik központja hamarosan Csíkszereda lett. Az államhatalom viszonylag hamar tudomást szerzett a szervezkedésről. Egy Iosif álnevű besúgó jelentette fel a szervezkedőket, aki maga is be volt vonva a készülődésekbe. Ezek után az egykori román titkosszolgálat, a Szekuritáté emberei letartóztatták a konspiráció résztvevőit, majd a Kolozsváron sorra kerülő, Szoboszlay-perként ismert eljárásban 57 személyt ítéltek el. Közülük 11-et golyó általi halálra, a többieket pedig átlagosan 17 esztendő szabadságvesztésre. A 11 halálraítéltből végül 10-et végeztek ki, köztük Szoboszlayt Aladárt is.)
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
Áldozatonként 2,2 millió lejes erkölcsi kártérítést igényelnek a román államtól az 1958-as Szoboszlay-per áldozatainak leszármazottai. Az első tanúmeghallgatásra tegnap került sor. Gondot jelent, hogy a perek különböző helyszíneken zajlanak.
Tanúként hallgatták meg az 1958-as Szoboszlay-per két túlélőjét, Ferencz Ervint és Orbán Pétert tegnap délben a Hargita megyei törvényszéken. A két idős elítélt az áldozatok leszármazottjai által indított fájdalomdíjperben tanúskodott a több mint fél évszázaddal ezelőtt történtekről.
Amint arról beszámoltunk, háromesztendős pereskedés után tavaly a kolozsvári táblabíróság felmentette a Szoboszlay-per 57 elítéltjét. Az egykori katonai törvényszék által hazaárulással vádolt Szoboszlay Aladárt és további kilenc társát még 1958. szeptember elsején kivégezték, a többieket börtönbüntetésre ítélték. A halálraítéltek hozzátartozói a mai napig nem szereztek tudomást szeretteik holttestének a hollétéről. A most zajló perben Safta Mária Ildikó a kivégzett apja, Tamás Imre, Maria Şerban a szintén a halálba küldött apja, Arcadie Crâsnic, valamint Pataki Alexia Mária a megölt apja, Pataki Zoltán és azonos sorsú nagynénje, Pataki Alexia után áldozatonkénti 2,2 millió lejes erkölcsi kártérítést igényel a román államtól.
A tanúk szerint – akiket húsz, illetve huszonöt éves szabadságvesztésre ítéltek – ennél lényegesen többet ér egy-egy emberi élet. A 92. életévébe lépett Ervin atya az őt és sorstársait érintő, múlt rendszerbeli kegyetlenségekről számolt be a törvényszéken. Kérdésünkre, hogy maga számára, mint aki a Szoboszlay-per elítéltjeként évekig ült börtönben, majd 1980-ban újból letartoztatták, miért nem igényel fájdalomdíjat, a lelkész elmondta, őt a becsületbeli kártérítés érdekelné. „Engem nem a pénz, hanem a becsületbeli kártérítés foglalkoztat, azonban most értesültem arról, hogy a politikai foglyokat ilyesmi nem illeti meg. Romániában mindenkinek jár, még a tolvajoknak is, csak nekünk nem” – kifogásolta a gyergyószárhegyi kolostorban élő pap.
„Annak ellenére, hogy 1958-ban egyetlen ítélettel, egyetlen helyen döntöttek az ötvenhetek sorsáról, illetve a tavaly szintén egyetlen ítélettel mentették fel valamennyiüket, a pénzügyminisztérium kérésére a Maros megyei törvényszék felszabdalta a pert, így ahány fájdalomdíj-igénylő van, annyi pert kell beindítanunk. A pénzügyi tárca rondaságára vall, hogy körbeutaztatja az országot az idős tanúkkal” – nehezményezte a tegnapi csíkszeredai tárgyalás után Kincses Előd, a kárvallottak jogi képviselője. Kérdésünkre, hogy ezek szerint születhetnek-e egymásnak teljesen ellentmondásos ítéletek, a marosvásárhelyi ügyvéd igennel válaszolt. „Az erkölcsi kártérítés, avagy a fájdalomdíj megítélése még mindig a román igazságszolgáltatás cseppfolyós része. A döntések nagyrészt bírói hasra ütéssel születnek” – magyarázta lapunknak Kincses.
Maga a Szoboszlay-per újratárgyalása sem bizonyult zökkenőmentesnek. A marosvásárhelyi ügyvédet 2007-ben Szoboszlay Aladár lánytestvére, Szabó Emilné bízta meg bátyja perének újravételével. Az ügy a lehető legrosszabbul rajtolt: előbb sem a katonai, sem a polgári kolozsvári törvényszék nem akarta újratárgyalni a valamikori katonai törvényszék ügyét, majd amikor a fővárosi Legfelsőbb Ítélő- és Semmitőszék a táblabíróságra utalta a pert, az ottani törvénybírók elutasították Szabó Emilné kérését. A bukaresti legfelsőbb törvényszék elfogadta Kincsesék fellebbezését, és visszahelyezte a pert Kolozsvárra. Tavaly a felperes és ügyvédje másodjára sikerrel járt.
(Kivégzés lett a vége a forradalmi szervezkedésnek. Szoboszlay Aladár 1925-ben született Temesvár-Mehalán, Kolozsváron érettségizett, majd 1948-ban szintén Temesváron szentelték pappá. Négy évig Pécskán szolgált, majd káplánként visszakerült a Béga-parti városba. Itt kezdte el 1956 végén megírni a Confederatio című művét, amelyben kifejtette nézeteit egy Arad központú, közös román–magyar konföderáció létrehozásáról. Ennek megvalósítására már ’55-ben társakat keresett és talált. Legfőbb segítője Reusz Klára és Alexandru Fântânaru aradi román ügyvéd lett. Azt tervezték, hogy a magyar forradalommal egy időben Romániában is forradalmat robbantsanak ki. Fântânaru felvette a kapcsolatot a Fogaras környékén bujkáló kommunistaellenes román partizánokkal, valamint a mozgalomba sikerült beszerveznie egy páncélos ezredest, akinek az lett volna a feladata, hogy egységeit Caracalból a fővárosba vezesse, és megszállja a stratégiailag legfontosabb épületeket, amihez felfegyverzett székely katonák is csatlakoztak volna. Szoboszlaynak több csíki embert is sikerült bevonni a szervezkedésbe, így a mozgalom egyik központja hamarosan Csíkszereda lett. Az államhatalom viszonylag hamar tudomást szerzett a szervezkedésről. Egy Iosif álnevű besúgó jelentette fel a szervezkedőket, aki maga is be volt vonva a készülődésekbe. Ezek után az egykori román titkosszolgálat, a Szekuritáté emberei letartóztatták a konspiráció résztvevőit, majd a Kolozsváron sorra kerülő, Szoboszlay-perként ismert eljárásban 57 személyt ítéltek el. Közülük 11-et golyó általi halálra, a többieket pedig átlagosan 17 esztendő szabadságvesztésre. A 11 halálraítéltből végül 10-et végeztek ki, köztük Szoboszlayt Aladárt is.)
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2011. október 26.
A románul nem tudókat is megszámolják
Kolozsváron a lakosság közel felét számolták össze
Külön papírra jegyezte fel a biztos a nemzetiségre és anyanyelvre vonatkozó adatokat, csak kódot írtak be, másutt ceruzával-radírozható golyóstollal töltötték ki az űrlapokat. László Attila alpolgármester hangsúlyozta a rendellenességek jelzésének fontosságát: a panaszokat orvosolják. Mi több, ahol nem beszélnek magyarul (pl. idős személyek), oda magyar személyt küldenek ki.
Tegnap László Attila a Szabadságnak részletezte a népszámlálás kapcsán jelentett rendellenességeket. Adatai szerint az RMDSZ ingyenes számára (0800-802-009) olyan bejelentés érkezett, hogy az Alverna utca 59. szám alatt a biztos nem ment be a hátsó épületbe összeírni a polgárokat. A bejelentés alapján az illetőnek jelezték a rendellenességet, s összeírta azokat a személyeket is, akikről korábban megfeledkezett.
Más esetekben a nemzeti hovatartozást taglaló mezőbe egyből a kódot írta be a számlálóbiztos. Az érintettek tudomására hoztuk, hogy fontos megfelelően, betűkkel kitölteni ezt a részt, a kódolást utólag kell megejteni.
– Bizonyos esetekben az egyetemi hallgatók vonatkozásában az ideiglenesen jelen levő személyekre vonatkozó űrlapot töltötték ki, s nem pedig a P jelzésűt. Ugyanakkor tisztáztuk a radírozható golyóstollak használatából adódó eseteket is. Utóbbit az 1918. December 1. útról jelezték. A helyzetet tisztáztuk a számlálóbiztossal, s tudomására hoztuk, hogy a hatóságok által szolgáltatott golyóstollat használja – közölte a tisztségviselő.
A Mehedinţi utca 10. szám alól érkezett a bejelentés, hogy ceruzával töltötték ki a nemzeti és felekezeti hovatartozást jelző mezőt. Az alpolgármester közlése szerint ebben az esetben a körzetfelelős segítségével ellenőrizték az összes adatlapot, s korrigálták a hibákat.
– A Vágóhíd térről érkezett két olyan bejelentés, hogy az imént említett két mezőt a számlálóbiztos külön papírra jegyezte fel. Ebben az esetben is a korábban jelzett módon jártunk el – közölte László Attila.
Kolozsvár alpolgármestere megköszönte a város magyarságának azt a hajlandóságot, amelyet a népszámlálás iránt tanúsítottak.
Közölte: olyan jelzések is érkeztek, hogy egyesek nagyon ellenségesen viselkednek bizonyos számlálóbiztosokkal.
– Néhányszor az összeíró orrába csapták az ajtót. Más esetben az illető egy ideig gond nélkül szolgáltatta az adatokat, majd hirtelen valami történt az illető fejében, elkezdett üvöltözni, s kitessékelte emberünket. A számlálóbiztos értesítette a rendőrséget. Ez az eset a városnak abban a részében történt, ahol fura dolgok mennek végbe – jegyezte meg az alpolgármester anélkül, hogy pontosított volna.
Elmondta: Kolozsváron eddig 60 645 lakásban jártak a számlálóbiztosok. László Attila adatai szerint ez azt jelenti, hogy 151 958 személynek az adatait sikerült lekérdezni. – Lassan közeledünk a munka feléhez – tette hozzá.
Arról számolt be, az elmúlt napokban olyan esetek is történtek, amikor a számlálóbiztos nem tudott az idős polgárok anyanyelvén beszélni, azok pedig nem tudtak románul. Ezeket az eseteket központosítják, a címek eljutnak a városháza illetékeseihez, s egy magyar személy megy házhoz. A kitöltött űrlapot eljuttatják az illető körzet népszámlálási biztosához.
Az alpolgármester arra kéri a polgárokat, a rendellenességeket jelezzék az RMDSZ imént leírt zöldszámán vagy a polgármesteri hivatal vezetékes telefonszámán: 0264-430-011. Megtudtuk: két kérés érkezett arra vonatkozóan, hogy népszámlálási megfigyelők ügyeljék felül a folyamatot. Erről a városházán működő népszámlálási bizottság dönt.
Keddi lapzártánkkor László Attila kolozsvári alpolgármester telefonon értesítette szerkesztőségünket, hogy az illetékes hatóságok tegnap délután (a Szabadság hírportálra feltöltött videointerjú készítése utáni időpontban – szerk. megj.) érkezett hivatalos pontosítása alapján a számlálóbiztosoknak kötelező kérniük, az alanyoknak pedig muszáj szolgáltatniuk a személyi számot.
A szóban forgó videointerjúban a városi tisztségviselő azt mondta, a polgárokra bízza azt, hogy megadják-e vagy sem a személyi számukat.
A Szabadság október 25-i lapszámában Székely István, az RMDSZ népszámlálási munkacsoportjának a vezetője azt állította: az RMDSZ álláspontja értelmében, ha valaki aggályosnak tartja a személyi szám bejelentését, akkor ne adja meg. Ugyanakkor az Országos Statisztikai Hivatal (INS) szóvivője, Vladimir Alexandrescu szombaton egy olyan bejelentést tett, amelynek értelmében azokat a polgárokat is nyilvántartásba veszik, akik a népszámláláskor megtagadják személyi azonosító számuk (CNP) felfedését, és ezért semmilyen büntetés nem jár. – Senki nem köteles ezt a számot bemondani népszámláláskor, ha valamilyen okból ezt nem óhajtja megtenni – hangsúlyozta a szóvivő.
ÚJABB LEVÉLBEN EMELT PANASZT KELEMEN HUNOR
Kelemen Hunor szövetségi elnök ismét levélben fordult Vergil Voineaguhoz, az Országos Statisztikai Hivatal elnökéhez, amelyben egy sor rendellenesség megoldását kéri. A hibák közül nagyon sokat az RMDSZ zöldvonalán jeleztek a lakosok, ugyanakkor a Szövetség területi és helyi szervezeteit is felkeresték panaszaikkal. Kelemen Hunor ma elküldött levelében jelezte, a szabálytalanságok egyrészt a népszámlálási biztosok viselkedésére vonatkoznak, másrészt a népszámlálási útmutató helytelen alkalmazására. Az RMDSZ által jelzett rendellenességek közé tartozik továbbá az, hogy a kérdezőbiztosok visszautasítják az ideiglenesen távollevők és az egyetemisták feltűntetését a P űrlapon. A szabálytalanságokról elsősorban Kolozs, Bihar, Szatmár, Maros, Temes, Szeben, Brassó és Bákó megyékből érkeztek a tájékoztatások. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség ezelőtt egy héttel már tájékoztatta az Országos Statisztikai Hivatal elnökét a népszámlálás elején felmerült szabálytalanságokról, ugyanakkor levélben értesítette Traian Igaş belügyminisztert is, és személyesen tájékoztatta Emil Boc miniszterelnököt.
Szabadság (Kolozsvár)
Kolozsváron a lakosság közel felét számolták össze
Külön papírra jegyezte fel a biztos a nemzetiségre és anyanyelvre vonatkozó adatokat, csak kódot írtak be, másutt ceruzával-radírozható golyóstollal töltötték ki az űrlapokat. László Attila alpolgármester hangsúlyozta a rendellenességek jelzésének fontosságát: a panaszokat orvosolják. Mi több, ahol nem beszélnek magyarul (pl. idős személyek), oda magyar személyt küldenek ki.
Tegnap László Attila a Szabadságnak részletezte a népszámlálás kapcsán jelentett rendellenességeket. Adatai szerint az RMDSZ ingyenes számára (0800-802-009) olyan bejelentés érkezett, hogy az Alverna utca 59. szám alatt a biztos nem ment be a hátsó épületbe összeírni a polgárokat. A bejelentés alapján az illetőnek jelezték a rendellenességet, s összeírta azokat a személyeket is, akikről korábban megfeledkezett.
Más esetekben a nemzeti hovatartozást taglaló mezőbe egyből a kódot írta be a számlálóbiztos. Az érintettek tudomására hoztuk, hogy fontos megfelelően, betűkkel kitölteni ezt a részt, a kódolást utólag kell megejteni.
– Bizonyos esetekben az egyetemi hallgatók vonatkozásában az ideiglenesen jelen levő személyekre vonatkozó űrlapot töltötték ki, s nem pedig a P jelzésűt. Ugyanakkor tisztáztuk a radírozható golyóstollak használatából adódó eseteket is. Utóbbit az 1918. December 1. útról jelezték. A helyzetet tisztáztuk a számlálóbiztossal, s tudomására hoztuk, hogy a hatóságok által szolgáltatott golyóstollat használja – közölte a tisztségviselő.
A Mehedinţi utca 10. szám alól érkezett a bejelentés, hogy ceruzával töltötték ki a nemzeti és felekezeti hovatartozást jelző mezőt. Az alpolgármester közlése szerint ebben az esetben a körzetfelelős segítségével ellenőrizték az összes adatlapot, s korrigálták a hibákat.
– A Vágóhíd térről érkezett két olyan bejelentés, hogy az imént említett két mezőt a számlálóbiztos külön papírra jegyezte fel. Ebben az esetben is a korábban jelzett módon jártunk el – közölte László Attila.
Kolozsvár alpolgármestere megköszönte a város magyarságának azt a hajlandóságot, amelyet a népszámlálás iránt tanúsítottak.
Közölte: olyan jelzések is érkeztek, hogy egyesek nagyon ellenségesen viselkednek bizonyos számlálóbiztosokkal.
– Néhányszor az összeíró orrába csapták az ajtót. Más esetben az illető egy ideig gond nélkül szolgáltatta az adatokat, majd hirtelen valami történt az illető fejében, elkezdett üvöltözni, s kitessékelte emberünket. A számlálóbiztos értesítette a rendőrséget. Ez az eset a városnak abban a részében történt, ahol fura dolgok mennek végbe – jegyezte meg az alpolgármester anélkül, hogy pontosított volna.
Elmondta: Kolozsváron eddig 60 645 lakásban jártak a számlálóbiztosok. László Attila adatai szerint ez azt jelenti, hogy 151 958 személynek az adatait sikerült lekérdezni. – Lassan közeledünk a munka feléhez – tette hozzá.
Arról számolt be, az elmúlt napokban olyan esetek is történtek, amikor a számlálóbiztos nem tudott az idős polgárok anyanyelvén beszélni, azok pedig nem tudtak románul. Ezeket az eseteket központosítják, a címek eljutnak a városháza illetékeseihez, s egy magyar személy megy házhoz. A kitöltött űrlapot eljuttatják az illető körzet népszámlálási biztosához.
Az alpolgármester arra kéri a polgárokat, a rendellenességeket jelezzék az RMDSZ imént leírt zöldszámán vagy a polgármesteri hivatal vezetékes telefonszámán: 0264-430-011. Megtudtuk: két kérés érkezett arra vonatkozóan, hogy népszámlálási megfigyelők ügyeljék felül a folyamatot. Erről a városházán működő népszámlálási bizottság dönt.
Keddi lapzártánkkor László Attila kolozsvári alpolgármester telefonon értesítette szerkesztőségünket, hogy az illetékes hatóságok tegnap délután (a Szabadság hírportálra feltöltött videointerjú készítése utáni időpontban – szerk. megj.) érkezett hivatalos pontosítása alapján a számlálóbiztosoknak kötelező kérniük, az alanyoknak pedig muszáj szolgáltatniuk a személyi számot.
A szóban forgó videointerjúban a városi tisztségviselő azt mondta, a polgárokra bízza azt, hogy megadják-e vagy sem a személyi számukat.
A Szabadság október 25-i lapszámában Székely István, az RMDSZ népszámlálási munkacsoportjának a vezetője azt állította: az RMDSZ álláspontja értelmében, ha valaki aggályosnak tartja a személyi szám bejelentését, akkor ne adja meg. Ugyanakkor az Országos Statisztikai Hivatal (INS) szóvivője, Vladimir Alexandrescu szombaton egy olyan bejelentést tett, amelynek értelmében azokat a polgárokat is nyilvántartásba veszik, akik a népszámláláskor megtagadják személyi azonosító számuk (CNP) felfedését, és ezért semmilyen büntetés nem jár. – Senki nem köteles ezt a számot bemondani népszámláláskor, ha valamilyen okból ezt nem óhajtja megtenni – hangsúlyozta a szóvivő.
ÚJABB LEVÉLBEN EMELT PANASZT KELEMEN HUNOR
Kelemen Hunor szövetségi elnök ismét levélben fordult Vergil Voineaguhoz, az Országos Statisztikai Hivatal elnökéhez, amelyben egy sor rendellenesség megoldását kéri. A hibák közül nagyon sokat az RMDSZ zöldvonalán jeleztek a lakosok, ugyanakkor a Szövetség területi és helyi szervezeteit is felkeresték panaszaikkal. Kelemen Hunor ma elküldött levelében jelezte, a szabálytalanságok egyrészt a népszámlálási biztosok viselkedésére vonatkoznak, másrészt a népszámlálási útmutató helytelen alkalmazására. Az RMDSZ által jelzett rendellenességek közé tartozik továbbá az, hogy a kérdezőbiztosok visszautasítják az ideiglenesen távollevők és az egyetemisták feltűntetését a P űrlapon. A szabálytalanságokról elsősorban Kolozs, Bihar, Szatmár, Maros, Temes, Szeben, Brassó és Bákó megyékből érkeztek a tájékoztatások. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség ezelőtt egy héttel már tájékoztatta az Országos Statisztikai Hivatal elnökét a népszámlálás elején felmerült szabálytalanságokról, ugyanakkor levélben értesítette Traian Igaş belügyminisztert is, és személyesen tájékoztatta Emil Boc miniszterelnököt.
Szabadság (Kolozsvár)
2011. október 26.
Civil javaslatokat vár az RMDSZ
Széleskörű konzultációs folyamatot indít ebben a hónapban az RMDSZ, melynek célja az erdélyi magyar közösségben, közösségért tevékenykedő civil szervezetek minél közvetlenebb bevonása a törvényhozási folyamatba – jelentette be tegnap Kolozsváron Kovács Péter. A szövetség főtitkára szerint a társadalmi párbeszéd hozzásegít ahhoz, hogy a civil szervezetek által felhalmozott értékes, gyakorlati tapasztalatra épülő tudás a jogszabályokban is tükröződjön.
A konzultáció a parlament és a kormány napirendjén szereplő tervezetekre, módosító javaslatokra épül, de lehetőséget nyújt a különböző szakmai szervezetek részéről saját kezdeményezésként megfogalmazott javaslatok megvitatására, együttműködési formák kialakítására, illetve az információcserére, érdekegyeztetésre alapuló érdekképviseletre.
Kovács elmondta, az RMDSZ képviselni kívánja a törvényhozási folyamatban mindazokat a kezdeményezéseket és javaslatokat, amelyeket a közösség érdekében tevékenykedő szervezetek munkájuk során megfogalmaznak.
A konzultáció első, megnyitó találkozóját október 28-án, pénteken tartják Kolozsváron, az Iskola Alapítvány székházában. A találkozón, amelynek célja a kölcsönös tájékoztatás, valamint az együttműködési keretek kialakítása, a szociális területen működő szervezetek vesznek részt. Az eseményen előadások hangzanak el a szociális ellátórendszer romániai, illetve európai szabályozásáról, a romániai magyar civil szervezeteknek e rendszerben betöltött szerepéről, valamint azokról a kihívásokról, amelyek a civil szervezetek előtt állnak a finanszírozás és együttműködés tekintetében.
„A főtitkárság szerepet kíván vállalni az erdélyi magyar civil szervezetek tájékoztatásában, ami a jogszabálytervezeteket, minisztériumi projekteket illeti. Fontos az önkormányzatokkal való kapcsolatok megerősítése, a jó gyakorlatok népszerűsítése. Ugyanakkor nagy szükségünk van arra, hogy az RMDSZ programjában szereplő szociális intézkedésekkel kapcsolatos törvényjavaslatok megfogalmazásánál az illető területen működő, tapasztalattal rendelkező civil szervezetek véleményére alapozzunk” – fogalmazott Tonk Gabriella, az esemény szervezője.
Új Magyar Szó (Bukarest)
Széleskörű konzultációs folyamatot indít ebben a hónapban az RMDSZ, melynek célja az erdélyi magyar közösségben, közösségért tevékenykedő civil szervezetek minél közvetlenebb bevonása a törvényhozási folyamatba – jelentette be tegnap Kolozsváron Kovács Péter. A szövetség főtitkára szerint a társadalmi párbeszéd hozzásegít ahhoz, hogy a civil szervezetek által felhalmozott értékes, gyakorlati tapasztalatra épülő tudás a jogszabályokban is tükröződjön.
A konzultáció a parlament és a kormány napirendjén szereplő tervezetekre, módosító javaslatokra épül, de lehetőséget nyújt a különböző szakmai szervezetek részéről saját kezdeményezésként megfogalmazott javaslatok megvitatására, együttműködési formák kialakítására, illetve az információcserére, érdekegyeztetésre alapuló érdekképviseletre.
Kovács elmondta, az RMDSZ képviselni kívánja a törvényhozási folyamatban mindazokat a kezdeményezéseket és javaslatokat, amelyeket a közösség érdekében tevékenykedő szervezetek munkájuk során megfogalmaznak.
A konzultáció első, megnyitó találkozóját október 28-án, pénteken tartják Kolozsváron, az Iskola Alapítvány székházában. A találkozón, amelynek célja a kölcsönös tájékoztatás, valamint az együttműködési keretek kialakítása, a szociális területen működő szervezetek vesznek részt. Az eseményen előadások hangzanak el a szociális ellátórendszer romániai, illetve európai szabályozásáról, a romániai magyar civil szervezeteknek e rendszerben betöltött szerepéről, valamint azokról a kihívásokról, amelyek a civil szervezetek előtt állnak a finanszírozás és együttműködés tekintetében.
„A főtitkárság szerepet kíván vállalni az erdélyi magyar civil szervezetek tájékoztatásában, ami a jogszabálytervezeteket, minisztériumi projekteket illeti. Fontos az önkormányzatokkal való kapcsolatok megerősítése, a jó gyakorlatok népszerűsítése. Ugyanakkor nagy szükségünk van arra, hogy az RMDSZ programjában szereplő szociális intézkedésekkel kapcsolatos törvényjavaslatok megfogalmazásánál az illető területen működő, tapasztalattal rendelkező civil szervezetek véleményére alapozzunk” – fogalmazott Tonk Gabriella, az esemény szervezője.
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. október 27.
Véget ért a Liszt 200 Kolozsváron
Liszt Ferenc Szent Erzsébet legendája című oratóriumával ér véget ma este a Kolozsvári Magyar Operában a háromhetes Nemzetközi Liszt Ferenc Fesztivál.
A nagyszabású produkció a Kolozsvári Magyar Opera zenekara, a Bukaresti Rádió énekkara, a kolozsvári VIP gyerekkórus, valamint Nagy Zoltán, Balla Sándor, Kele Brigitta, Estefan Florin és Veress Orsolya szólisták közreműködésével csendül fel.
„A háromhetes programsorozat zökkenőmentesen zajlott le, úgy, ahogy azt elterveztük. Minden bizonnyal komolyzene kedvelői is elégedettek voltak a bőséges kínálattal, szinte minden előadást és hangversenyt telt ház fogadott” – értékelte az Új Magyar Szónak a fesztivált Szép Gyula. A fesztiváligazgató hangsúlyozta, a fiatal zongoristák hangversenyére abban az épületben került sor, ahol hajdanán maga Liszt Ferenc is fellépett, nagyon sokan eljöttek. Elmondása szerint a sok jó mellett negatívum is említhető, a három hét alatt volt olyan esemény, amely nem váltotta be maradéktalanul a hozzá fűzött reményeket, például a Szentek és Démonok című színpadi fantáziaként emlegetett összművészeti produkció.
„Amint a neve, illetve a stílusmegnevezése is elárulja, kísérleti előadásról van szó, amely a könnyedebb hangversenyekkel szemben nehezebben emészthető, filozofikus problémát boncolgató előadás, amely ugyan tetszett a nézőknek, viszont nem jelent töretlen sikert. Nem az az előadás, amely esetében a csilláron is nézők ücsörögnének” – fogalmazott Szép Gyula.
Az igazgató a Nemzetközi Liszt Ferenc Fesztivál egyik nagy sikerének a Liszt-emlékplakett felavatását tartja. „Kolozsváron a tábláknak külön történetük van, nézeteltéréseknek, feszültségeknek a kiindulópontjai. A Liszt- emlékplakett elhelyezésével azt gondolom, hogy a fennálló helyzet kezd normalizálódni. A hatóságnak sem volt ellenvetése, hogy egy olyan nagyságrendű zeneszerzőről, mint Liszt Ferenc, megemlékezzünk” – hangsúlyozta a fesztiváligazgató.
Kérdésünkre kifejtette, a magyar opera minden olyan zeneszerzőről, akinek valamilyen köze volt a kincses városhoz évfordulós ünnepségen emlékezik meg, kisebb-nagyobb rendezvénysorozatok keretében, de ezeket nem kívánják évenként ismétlődő fesztiválokká alakítani.
Erdély.ma
Liszt Ferenc Szent Erzsébet legendája című oratóriumával ér véget ma este a Kolozsvári Magyar Operában a háromhetes Nemzetközi Liszt Ferenc Fesztivál.
A nagyszabású produkció a Kolozsvári Magyar Opera zenekara, a Bukaresti Rádió énekkara, a kolozsvári VIP gyerekkórus, valamint Nagy Zoltán, Balla Sándor, Kele Brigitta, Estefan Florin és Veress Orsolya szólisták közreműködésével csendül fel.
„A háromhetes programsorozat zökkenőmentesen zajlott le, úgy, ahogy azt elterveztük. Minden bizonnyal komolyzene kedvelői is elégedettek voltak a bőséges kínálattal, szinte minden előadást és hangversenyt telt ház fogadott” – értékelte az Új Magyar Szónak a fesztivált Szép Gyula. A fesztiváligazgató hangsúlyozta, a fiatal zongoristák hangversenyére abban az épületben került sor, ahol hajdanán maga Liszt Ferenc is fellépett, nagyon sokan eljöttek. Elmondása szerint a sok jó mellett negatívum is említhető, a három hét alatt volt olyan esemény, amely nem váltotta be maradéktalanul a hozzá fűzött reményeket, például a Szentek és Démonok című színpadi fantáziaként emlegetett összművészeti produkció.
„Amint a neve, illetve a stílusmegnevezése is elárulja, kísérleti előadásról van szó, amely a könnyedebb hangversenyekkel szemben nehezebben emészthető, filozofikus problémát boncolgató előadás, amely ugyan tetszett a nézőknek, viszont nem jelent töretlen sikert. Nem az az előadás, amely esetében a csilláron is nézők ücsörögnének” – fogalmazott Szép Gyula.
Az igazgató a Nemzetközi Liszt Ferenc Fesztivál egyik nagy sikerének a Liszt-emlékplakett felavatását tartja. „Kolozsváron a tábláknak külön történetük van, nézeteltéréseknek, feszültségeknek a kiindulópontjai. A Liszt- emlékplakett elhelyezésével azt gondolom, hogy a fennálló helyzet kezd normalizálódni. A hatóságnak sem volt ellenvetése, hogy egy olyan nagyságrendű zeneszerzőről, mint Liszt Ferenc, megemlékezzünk” – hangsúlyozta a fesztiváligazgató.
Kérdésünkre kifejtette, a magyar opera minden olyan zeneszerzőről, akinek valamilyen köze volt a kincses városhoz évfordulós ünnepségen emlékezik meg, kisebb-nagyobb rendezvénysorozatok keretében, de ezeket nem kívánják évenként ismétlődő fesztiválokká alakítani.
Erdély.ma
2011. október 27.
Megjelent a Történelmi Magazin
A folyóirat szeptember–októberi (9–10-es) összevont számában (ezentúl nem havonta, hanem kéthavonta jelenik meg) a magyar történelem rovatban olvashatunk Kolozsvár elrománosításáról, Aranyosszékről, az első és a második világháborúról.
A politikademográfia rovat témája a 2011-es romániai népszámlálás statisztikai csapdája. A jeles személyiségek rovatban Puskás Tivadarról, Kalkuttai Teréz anyáról, Meráni Gertrúdról kapunk összefoglaló ismertetést. A helytörténet-politika rovat Székelyföld képi autonómiáját, a kommunista diktatúra embertelenségét mutatja be. A szokásos humor és vidám tárcák, keresztrejtvények, a Jó játék a nyelvi játék!, természetismertetők is érdeklődésre tarthatnak számot. A széles körű tematika révén a folyóirat nemcsak magyarságtudatunkban erősíthet meg, hanem lehetőséget teremt a kikapcsolódásra is. A folyóirat borítóján a kolozsvári Szent György-szobor látható. A Történelmi Magazin megrendelhető a 0740 026 450-es telefonon vagy a gyula.kadar@gmail.com e-mail címen. Példányonként megvásárolható a H–Press lapterjesztő standjain, Sepsiszentgyörgyön a Diákboltban is.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A folyóirat szeptember–októberi (9–10-es) összevont számában (ezentúl nem havonta, hanem kéthavonta jelenik meg) a magyar történelem rovatban olvashatunk Kolozsvár elrománosításáról, Aranyosszékről, az első és a második világháborúról.
A politikademográfia rovat témája a 2011-es romániai népszámlálás statisztikai csapdája. A jeles személyiségek rovatban Puskás Tivadarról, Kalkuttai Teréz anyáról, Meráni Gertrúdról kapunk összefoglaló ismertetést. A helytörténet-politika rovat Székelyföld képi autonómiáját, a kommunista diktatúra embertelenségét mutatja be. A szokásos humor és vidám tárcák, keresztrejtvények, a Jó játék a nyelvi játék!, természetismertetők is érdeklődésre tarthatnak számot. A széles körű tematika révén a folyóirat nemcsak magyarságtudatunkban erősíthet meg, hanem lehetőséget teremt a kikapcsolódásra is. A folyóirat borítóján a kolozsvári Szent György-szobor látható. A Történelmi Magazin megrendelhető a 0740 026 450-es telefonon vagy a gyula.kadar@gmail.com e-mail címen. Példányonként megvásárolható a H–Press lapterjesztő standjain, Sepsiszentgyörgyön a Diákboltban is.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. október 28.
Összeszámolni sem tudunk?
Jogosan került a népszámlálás kérdése folyamatosan a Szabadság első oldalára: valamennyiünket érintő helyzetről van szó. Rendkívül fontos ez a romániai magyarság számára, ugyanis a népszámlálási eredmények függvényében biztosítanak számunkra különböző nyelvi és közigazgatási jogokat. Csakhogy az összeírás olyan szintű rendellenességekkel jár, hogy nem kizárt: valamely szervezet megóvja annak eredményeit. Írásunkban az kerül gyújtópontba, milyen problémák és ellentmondások merültek fel eddig, milyen tanulságok vonhatók le a folyamatból, milyen veszélyekkel járnak a különböző szándékos vagy véletlen félrevezetések, illetve hogyan sikerült ellensúlyozni azokat. Ugyanakkor szemügyre vesszük, hogyan zajlott a cenzus a tágasabb régióban: Magyarországon és Ausztriában. Kolozsváron eddig meglepő eredménnyel járt a népszámlálás, többek között kiderültek azok a turpisságok, amelyeket Gheorghe Funar eszközölt az 1989-es forradalom utáni első összeírás során, pontosabban 2002-ben.
Persze, könnyű csak bírálni, keresni kákán a csomót, akadékoskodni, kibicelni. Nem esik nehezünkre belekötni abba, hogy Romániában amatőr módon zajlik a kommunizmus bukása utáni második népszámlálás. De még a legjóindulatúbb megfigyelőnek is feltűnnek a nálunk zajló cenzus során jelentkezett kirívó és rendívül súlyos rendellenességek, s az, hogy nem tudja a jobb kéz, mint csinál a bal: a legmagasabb szintről egymásnak teljesen ellentmondó utasításokat kapnak azok a számlálóbiztosok, akiket nem igazítottak el megfelelően, s akiknek az összeírással kapcsolatos, útmutatásokat tartalmazó könyvecskéje mintegy száz oldalas. Ki olvassa azt el?
Már a legelején jelentkeztek súlyos rendellenességek. A számlálóbiztosokat tévesen értesítették, azt mondván nekik, hogy a nemzetiségről, anyanyelvről és vallásról csak a kérdezéskor jelen lévőszemélyek nyilatkozhatnak. Ezzel elindult a lavina. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke levelet írt dr. Vergil Voineagu úrnak, az Országos Statisztikai Hivatal vezetőjének, aki a megkeresést követően arra kérte a számlálóbiztosokat, tartsák be azokat az előírásokat, amelyek szerepelnek a népszámlálási személyzet tankönyvében: az ideiglenesen hiányzó személyek esetében a háztartás jelenlevőtagjai által bejelentett etnikai hovatartozást kell beírni.
Ismerve a többséget, és a vezetőiknek a magyarság vonatkozásában több ízben tanúsított eddigi hozzáállását, aligha hihető, hogy csupán véletlen félreértésről van szó. Szerencsére az érdekvédelmi szövetségnek megvolt a kormányzati súlya, illetve a közigazgatási eszköze arra, hogy intézkedjen. Visszás helyzet alakult ki amiatt is, hogy az érdekvédelmi szervezet miért egyezett bele abba, hogy a népszámlálás kapcsán különbözőkódszámokat adjanak a maghiar, ungur és secui válaszok esetében. Egyáltalán miért tette lehetővé, hogy három ilyen jellegűválasz létezzen? Ez a többségnek lehetőséget teremt arra, hogy megosszon bennünket, s adott esetben egy nem megfelelőpolitikai döntés eredményeképpen (amelyet szintén a többség hoz meg) azt mondhassák: csak 800 ezer magyar él Romániában, mert azok, akik ungur-nak és secui-nak vallották magukat, nem gyarapíthatják a hazai magyar kisebbség sorait. Most úgymond kedvezőa politikai konstelláció, a csillagok állása, ugyanis az RMDSZ kormányzati tényezőés valamilyen mértékben befolyásolni tudja a különbözőhatalmi ágazatok szintjén hozott politikai és közigazgatási döntéseket. Ez úgymond a kisebbik rossz, ugyanis az is megtörténhetett volna, hogy amennyiben csak a maghiar kód létezik, akkor a más nemzetiségek kategóriába sorolják azokat, akik ungurnak vallják magukat.
Kedvezőpolitikai helyzetről írtam, de a romániai körülményeket és valóságot ismerve vajon lehet bízni abban, hogy a három kódot valóban egybe számolják, s a cenzust követően az Országos Statisztikai Hivatal, a Központi Népszámlálási Bizottság vagy akár a kormány határozatban azt állapítja meg, hogy Romániában mondjuk 1,2 millió magyar él, s nem azt, hogy csak 800 ezer? Éppen egy magas rangú RMDSZ-es tisztségviselőhívta fel a figyelmemet arra, hogy lám-lám, miként rendelkezik a tanügyi törvény, s mi történik a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, illetve mi szerepel a közigazgatási törvényben, s mi megy végbe az aranyosgyéresi magyar nyelvűhelységnévtáblával.
Kétségtelen, hogy politikai döntés kérdése, mit hova számolnak, mit mivel adnak össze. Csak mi hihetjük azt: statisztikai folyamatról van szó. Lehet, jövőre az új kormány úgy értelmezi, hogy csak azokat tekinti a romániai magyar kisebbség tagjainak, akik az idei népszámlálás során maghiar-nak vallották magukat, így soraink hirtelen lecsökkennek azok miatt, akik más megfogalmazásban érzik magyarnak magukat. Vajon ebben segít majd Brüsszel? Kétlem.
Vegyes házaspárnak hova tartoznak a gyermekei?
Kilenc évvel ezelőtt a Monostor lakónegyed bizonyos utcáiban feladatot teljesítőcenzornak segítettem összesíteni az adatokat, hajnalig dolgoztunk. Gondolom, most sincs másképp: a vegyes házasságból származó kiskorúakat szinte kivétel nélkül román nemzetiségűnek diktálták be.
Hadd ne említsem a személyi szám kapcsán jelentkezett súlyos rendellenességet, a kommunikáció szinte teljes hiányát. Holott a számlálóbiztosoknak adott útmutató könyvecske 61. oldalán (ellenőriztem) az szerepel, az alanyoknak a kettős felmérés elkerülése végett meg kell adniuk a személyi számukat, kezdetben az illetékesek azt mondták: nem szükséges ezt megadni. Aztán visszaléptek, hogy mégis szükséges. Enyhén szólva nevetséges volt a kialakult helyzet.
Ahogyan külföldön lajstromoznak
De nézzük meg, a tágasabb régióban hogyan zajlott a lakosság összeírása: Ausztriában a különböző hatóságok egyeztették a birtokukba levőadatokat, azaz összehangolták az adatbázisokat. Tény, a Magyarországgal szomszédos államban (akárcsak Németországban például) sokkal nagyobb az ellenérzés a számlálóbiztosok iránt, s talán ez az oka az eljárásnak. László Attila kolozsvári alpolgármester szerint a kincses városban is megkergettek egy számlálóbiztost, egy másik pedig úgy járt, hogy adatfelvétel közben az alany hirtelen üvöltözni kezdett, s kirakta őt a lakásból. Ausztriában például a személyiségi jogok elszánt védői most azt kifogásolták, hogy a különbözőelektronikus nyilvántartási rendszerek összekapcsolásaveszélyes játék. Mi több, nemrég utcai tüntetések is voltak, az egyik transzparansen azt írta: ne bennünket, hanem a napjaitokat számoljátok. Tény, mintegy 43 adatbázist hangoltak össze, s az esetleges eltéréseket tisztázták. Egyszerű, nagyszerű, nyugati megoldás. Az egyik osztrák illetékes elmondta, hogy a későbbiekben, Mozart országában a népszámlálás 5 évente is elvégezhetőlesz az egyszerűbb adatrögzítés következményeként, a foglalkoztatottságról pedig évente is készíthetnek felmérést.
Magyarországon jelentősen megkönnyítette a népszámlálási folyamatot az, hogy a polgárok segítségére volt a világháló és a Magyar Posta. Ugyanis az önállóan kitöltött íveket postán is beküldhették a polgárok. Az interneten keresztül továbbított adatok nagymértékben megkönnyítették a folyamatot. Azok pedig, akiknek egyik megoldás sem felelt meg, még mindig házhoz is hívhatták a számlálót, személyes interjúra.
Váratlan helyzetek kerülnek felszínre
Egyébként Kolozsváron a népszámlálásnak teljesen váratlan következményei is voltak: egyrészt rávilágított az ingatlan-beruházási káoszra, illetve felszínre hozta a Gheorghe Funar szélsőségesen nacionalista volt polgármesternek a 2002-es cenzus idején tett ügyködéseit. Ezeket nem a tényfeltáró újságírók derítették ki, hanem Sorin Apostu polgármester mondta a sajtóértekezleten. Persze, nem mondott neveket, csak annyit: 2000 és 2004 között (na, vajon ki volt akkor az elöljáró?) szinte futószalagon bocsátottak ki olyan személyazonossági igazolványokat, amelyeken a következő„lakcím” szerepelt: Patarét utca szám nélkül. Világos, hogy ez azokat a roma nemzetiségűpolgárokat fedi, akikhez annak idején Funar személyesen ment látogatóba annak érdekében, hogy meggyőzze őket: románnak vallják magukat. Emlékszem, ahogy ott állt a szeméttelepen, s mintha egy más világból Kolozsvárra szakadt tömeghez beszélt. Ugyanebben az időszakban a Coastei utcán, a hajléktalanok számára létrehozott menhelyre szólt a lakcíme több száz személynek. Jó trükk. Mást is mondott Apostu: több olyan személy él Kolozsváron, akinek olyan címre szól a személyazonosságija, ahol nincs is ingatlan.
Micsoda módszereket alkalmazott Funar annak érdekében, hogy a kincses városban ne érje el a 20 százalékot a magyar kisebbség aránya! De vajon most milyen eszközöket használnak? Ezekre is csak tíz év múlva jövünk rá?
Az ingatlanberuházás terén levőkáosz ismételten előkerült a népszámlálással. Kiderült, hogy bizonyos helyeken, ahol a városháza nyilvántartásában egy magánház szerepel, már régóta több tömbház magasodik, így az összeírónak egy család helyett még százat kellett volna összeszámolnia.
A romániai magyarság szempontjából mindenképpen nagy tét elérni vagy megközelíteni a másfél milliós létszámot, Kolozsváron a húsz, Marosvásárhelyen pedig az 51 százalékot.
De addig is marad a kérdés: összeszámolni sem tudunk?
KISS OLIVÉR
Szabadság (Kolozsvár)
Jogosan került a népszámlálás kérdése folyamatosan a Szabadság első oldalára: valamennyiünket érintő helyzetről van szó. Rendkívül fontos ez a romániai magyarság számára, ugyanis a népszámlálási eredmények függvényében biztosítanak számunkra különböző nyelvi és közigazgatási jogokat. Csakhogy az összeírás olyan szintű rendellenességekkel jár, hogy nem kizárt: valamely szervezet megóvja annak eredményeit. Írásunkban az kerül gyújtópontba, milyen problémák és ellentmondások merültek fel eddig, milyen tanulságok vonhatók le a folyamatból, milyen veszélyekkel járnak a különböző szándékos vagy véletlen félrevezetések, illetve hogyan sikerült ellensúlyozni azokat. Ugyanakkor szemügyre vesszük, hogyan zajlott a cenzus a tágasabb régióban: Magyarországon és Ausztriában. Kolozsváron eddig meglepő eredménnyel járt a népszámlálás, többek között kiderültek azok a turpisságok, amelyeket Gheorghe Funar eszközölt az 1989-es forradalom utáni első összeírás során, pontosabban 2002-ben.
Persze, könnyű csak bírálni, keresni kákán a csomót, akadékoskodni, kibicelni. Nem esik nehezünkre belekötni abba, hogy Romániában amatőr módon zajlik a kommunizmus bukása utáni második népszámlálás. De még a legjóindulatúbb megfigyelőnek is feltűnnek a nálunk zajló cenzus során jelentkezett kirívó és rendívül súlyos rendellenességek, s az, hogy nem tudja a jobb kéz, mint csinál a bal: a legmagasabb szintről egymásnak teljesen ellentmondó utasításokat kapnak azok a számlálóbiztosok, akiket nem igazítottak el megfelelően, s akiknek az összeírással kapcsolatos, útmutatásokat tartalmazó könyvecskéje mintegy száz oldalas. Ki olvassa azt el?
Már a legelején jelentkeztek súlyos rendellenességek. A számlálóbiztosokat tévesen értesítették, azt mondván nekik, hogy a nemzetiségről, anyanyelvről és vallásról csak a kérdezéskor jelen lévőszemélyek nyilatkozhatnak. Ezzel elindult a lavina. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke levelet írt dr. Vergil Voineagu úrnak, az Országos Statisztikai Hivatal vezetőjének, aki a megkeresést követően arra kérte a számlálóbiztosokat, tartsák be azokat az előírásokat, amelyek szerepelnek a népszámlálási személyzet tankönyvében: az ideiglenesen hiányzó személyek esetében a háztartás jelenlevőtagjai által bejelentett etnikai hovatartozást kell beírni.
Ismerve a többséget, és a vezetőiknek a magyarság vonatkozásában több ízben tanúsított eddigi hozzáállását, aligha hihető, hogy csupán véletlen félreértésről van szó. Szerencsére az érdekvédelmi szövetségnek megvolt a kormányzati súlya, illetve a közigazgatási eszköze arra, hogy intézkedjen. Visszás helyzet alakult ki amiatt is, hogy az érdekvédelmi szervezet miért egyezett bele abba, hogy a népszámlálás kapcsán különbözőkódszámokat adjanak a maghiar, ungur és secui válaszok esetében. Egyáltalán miért tette lehetővé, hogy három ilyen jellegűválasz létezzen? Ez a többségnek lehetőséget teremt arra, hogy megosszon bennünket, s adott esetben egy nem megfelelőpolitikai döntés eredményeképpen (amelyet szintén a többség hoz meg) azt mondhassák: csak 800 ezer magyar él Romániában, mert azok, akik ungur-nak és secui-nak vallották magukat, nem gyarapíthatják a hazai magyar kisebbség sorait. Most úgymond kedvezőa politikai konstelláció, a csillagok állása, ugyanis az RMDSZ kormányzati tényezőés valamilyen mértékben befolyásolni tudja a különbözőhatalmi ágazatok szintjén hozott politikai és közigazgatási döntéseket. Ez úgymond a kisebbik rossz, ugyanis az is megtörténhetett volna, hogy amennyiben csak a maghiar kód létezik, akkor a más nemzetiségek kategóriába sorolják azokat, akik ungurnak vallják magukat.
Kedvezőpolitikai helyzetről írtam, de a romániai körülményeket és valóságot ismerve vajon lehet bízni abban, hogy a három kódot valóban egybe számolják, s a cenzust követően az Országos Statisztikai Hivatal, a Központi Népszámlálási Bizottság vagy akár a kormány határozatban azt állapítja meg, hogy Romániában mondjuk 1,2 millió magyar él, s nem azt, hogy csak 800 ezer? Éppen egy magas rangú RMDSZ-es tisztségviselőhívta fel a figyelmemet arra, hogy lám-lám, miként rendelkezik a tanügyi törvény, s mi történik a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, illetve mi szerepel a közigazgatási törvényben, s mi megy végbe az aranyosgyéresi magyar nyelvűhelységnévtáblával.
Kétségtelen, hogy politikai döntés kérdése, mit hova számolnak, mit mivel adnak össze. Csak mi hihetjük azt: statisztikai folyamatról van szó. Lehet, jövőre az új kormány úgy értelmezi, hogy csak azokat tekinti a romániai magyar kisebbség tagjainak, akik az idei népszámlálás során maghiar-nak vallották magukat, így soraink hirtelen lecsökkennek azok miatt, akik más megfogalmazásban érzik magyarnak magukat. Vajon ebben segít majd Brüsszel? Kétlem.
Vegyes házaspárnak hova tartoznak a gyermekei?
Kilenc évvel ezelőtt a Monostor lakónegyed bizonyos utcáiban feladatot teljesítőcenzornak segítettem összesíteni az adatokat, hajnalig dolgoztunk. Gondolom, most sincs másképp: a vegyes házasságból származó kiskorúakat szinte kivétel nélkül román nemzetiségűnek diktálták be.
Hadd ne említsem a személyi szám kapcsán jelentkezett súlyos rendellenességet, a kommunikáció szinte teljes hiányát. Holott a számlálóbiztosoknak adott útmutató könyvecske 61. oldalán (ellenőriztem) az szerepel, az alanyoknak a kettős felmérés elkerülése végett meg kell adniuk a személyi számukat, kezdetben az illetékesek azt mondták: nem szükséges ezt megadni. Aztán visszaléptek, hogy mégis szükséges. Enyhén szólva nevetséges volt a kialakult helyzet.
Ahogyan külföldön lajstromoznak
De nézzük meg, a tágasabb régióban hogyan zajlott a lakosság összeírása: Ausztriában a különböző hatóságok egyeztették a birtokukba levőadatokat, azaz összehangolták az adatbázisokat. Tény, a Magyarországgal szomszédos államban (akárcsak Németországban például) sokkal nagyobb az ellenérzés a számlálóbiztosok iránt, s talán ez az oka az eljárásnak. László Attila kolozsvári alpolgármester szerint a kincses városban is megkergettek egy számlálóbiztost, egy másik pedig úgy járt, hogy adatfelvétel közben az alany hirtelen üvöltözni kezdett, s kirakta őt a lakásból. Ausztriában például a személyiségi jogok elszánt védői most azt kifogásolták, hogy a különbözőelektronikus nyilvántartási rendszerek összekapcsolásaveszélyes játék. Mi több, nemrég utcai tüntetések is voltak, az egyik transzparansen azt írta: ne bennünket, hanem a napjaitokat számoljátok. Tény, mintegy 43 adatbázist hangoltak össze, s az esetleges eltéréseket tisztázták. Egyszerű, nagyszerű, nyugati megoldás. Az egyik osztrák illetékes elmondta, hogy a későbbiekben, Mozart országában a népszámlálás 5 évente is elvégezhetőlesz az egyszerűbb adatrögzítés következményeként, a foglalkoztatottságról pedig évente is készíthetnek felmérést.
Magyarországon jelentősen megkönnyítette a népszámlálási folyamatot az, hogy a polgárok segítségére volt a világháló és a Magyar Posta. Ugyanis az önállóan kitöltött íveket postán is beküldhették a polgárok. Az interneten keresztül továbbított adatok nagymértékben megkönnyítették a folyamatot. Azok pedig, akiknek egyik megoldás sem felelt meg, még mindig házhoz is hívhatták a számlálót, személyes interjúra.
Váratlan helyzetek kerülnek felszínre
Egyébként Kolozsváron a népszámlálásnak teljesen váratlan következményei is voltak: egyrészt rávilágított az ingatlan-beruházási káoszra, illetve felszínre hozta a Gheorghe Funar szélsőségesen nacionalista volt polgármesternek a 2002-es cenzus idején tett ügyködéseit. Ezeket nem a tényfeltáró újságírók derítették ki, hanem Sorin Apostu polgármester mondta a sajtóértekezleten. Persze, nem mondott neveket, csak annyit: 2000 és 2004 között (na, vajon ki volt akkor az elöljáró?) szinte futószalagon bocsátottak ki olyan személyazonossági igazolványokat, amelyeken a következő„lakcím” szerepelt: Patarét utca szám nélkül. Világos, hogy ez azokat a roma nemzetiségűpolgárokat fedi, akikhez annak idején Funar személyesen ment látogatóba annak érdekében, hogy meggyőzze őket: románnak vallják magukat. Emlékszem, ahogy ott állt a szeméttelepen, s mintha egy más világból Kolozsvárra szakadt tömeghez beszélt. Ugyanebben az időszakban a Coastei utcán, a hajléktalanok számára létrehozott menhelyre szólt a lakcíme több száz személynek. Jó trükk. Mást is mondott Apostu: több olyan személy él Kolozsváron, akinek olyan címre szól a személyazonosságija, ahol nincs is ingatlan.
Micsoda módszereket alkalmazott Funar annak érdekében, hogy a kincses városban ne érje el a 20 százalékot a magyar kisebbség aránya! De vajon most milyen eszközöket használnak? Ezekre is csak tíz év múlva jövünk rá?
Az ingatlanberuházás terén levőkáosz ismételten előkerült a népszámlálással. Kiderült, hogy bizonyos helyeken, ahol a városháza nyilvántartásában egy magánház szerepel, már régóta több tömbház magasodik, így az összeírónak egy család helyett még százat kellett volna összeszámolnia.
A romániai magyarság szempontjából mindenképpen nagy tét elérni vagy megközelíteni a másfél milliós létszámot, Kolozsváron a húsz, Marosvásárhelyen pedig az 51 százalékot.
De addig is marad a kérdés: összeszámolni sem tudunk?
KISS OLIVÉR
Szabadság (Kolozsvár)
2011. október 28.
A szakmai elismerés kötelez
Beszélgetés Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi történésszel, a Magyar Tudományos Akadémia friss tagjával
A román történészek nyitottak a magyar kutatók álláspontja iránt, a megalapozott tanulmányokat a szakma elfogadja – vélekedik beszélgetőtársunk, az ismert marosvásárhelyi történész, nyugalmazott levéltáros, aki idén ősszel tartotta székfoglaló értekezését Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián. Pál-Antal Sándor azt vallja: egyetlen akadémikus sem ülhet a babérjain, aktívan tovább kell szolgálnia a magyar tudományosságot.
Hogyan történik az akadémikussá avatás?
– A határon túli magyarok köztestületi tagok lehetnek, az akadémikusok között tehát külön kategóriát képeznek. Akadémikussá választásom 2010. május 3-án történt meg, most került sor a székfoglaló előadásra, amely egy régi gyakorlat, jelképes aktusa annak, hogy a kutató a legmagasabb tudományos fórum tagjává vált.
Szimbolikus összejövetel, ahová meghívót kapnak az akadémia, a szakosztály tagjai és az akadémia doktorai. Olyan ünnepség, ahová a családtagokat, barátokat, munkatársakat is meghívja az ünnepelt. Kihasználtam az alkalmat, és meghívtam a családomat, a közelebbi erdélyi munkatársakat, történészeket és a magyarországi szakmabeli barátaimat is. Levéltáros vagyok, a legtöbb meghívottam az archívumokban dolgozik. Eljött Szász Zoltán történész, Szögi László, az ELTE könyvtárának főigazgatója, több magyar levéltár igazgatója, például a fővárosi levéltártól, Debrecenből, Veszprémből és máshonnan. Erdélyből is érkeztek, többen Marosvásárhelyről, Gyergyószentmiklósról, Csíkszeredából, Udvarhelyről, de Kolozsvárról is.
Amikor beléptem a terembe, meglepve tapasztaltam, hogy a hallgatóság soraiban mennyi az ismerős arc. Jóleső érzés volt, hogy ezek az emberek végtére is az én tiszteletemre gyűltek össze. Csíkszeredai kisunokám székely ruhába öltözött, rendkívül nagy sikere volt, amint megjelent a teremben. Amikor a diplomát átvettem és a gratulációkat fogadtam, mellettem állt, kezében az oklevéllel.
A székelység múltját több évtizede kutatja, ennek a kitartó munkának az eredménye az akadémiai tagság?
– Meglepetésemre lettem akadémikus. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire megbecsül a szakma, hiszen az ember tudományos munkáját elsősorban azok tudják értékelni igazán, akik az eredményeit értik és élvezik. Váratlanul ért, hogy felvettek a jelöltlistára, csupán azután tudatosodott bennem a dolog, hogy az akadémia részéről megkerestek, állítanám össze és küldeném be megjelent írásaim publikációs jegyzékét, s emellett az úgynevezett „citációs jegyzéket” is.
Ezen azt tüntettem fel, hogy a különböző írásaimat mások hányszor és hol használták, idézték. Bizony, több hónapi munkámba került, míg ezt a kettőt összeállítottam, és amikor elkészültem, magam is meglepődtem: több mint 250 írásom jelent meg különböző helyeken és kiadványokban, jelölésem idején 18 könyv szerzőségét vallhattam magaménak, szaktanulmányaim száma pedig 150 körül mozog. Úgy látszik, az akadémikusok közül néhányan úgy ítélték meg, hogy ez a teljesítmény megüti a tagjelöltség mércéjét, így kerültem fel arra a bizonyos várakozólistára.
Három akadémikusnak kellett jelölnie, közülük egy lehetett határon túli – esetemben Pölöskei Ferenc Budapestről, Orosz István Debrecenből és Egyed Ákos Kolozsvárról. Egyik magyarországi akadémikust sem ismertem személyesen korábbról, ők is csak az írásaimból ismertek... A jelöléseket a szakosztályok döntik el. Nemcsak az írásaim listáját kérték, de a könyveimről és rólam fotókat, felvételeket a munkahelyemen, az előadásokról, ahol szerepeltem. Vaskos dokumentációt kellett összegyűjtenem. Csak akkor nyugodtam meg végérvényesen, amikor ténylegesen bekerültem az akadémikusok sorába.
Mivel készült a székfoglaló előadásra?
– Mindenképpen egy komolyabb témát kell erre az alkalomra választani, ez képviseli ugyanis az illető kutatási területét, elfoglaltságát, esetleg kedvenc témáját. Nekem öt is volt, valamennyi a Székelyföld történetével kapcsolatos, gondoltam arra, hogy írhatnék a történeti szimbólumokról, vagy a Székelyföld társadalmi viszonyait boncolgathatnám, végül úgy döntöttem, hogy a 18. század elejének népességi viszonyait elemzem, tudniillik egy ötkötetes sorozatban kiadtam ennek az időszaknak a székelyföldi népességösszeírásait.
Ugyanakkor e korszak pestisjárványaival is foglalkoztam, a járványnak a lakosságszám alakulására gyakorolt hatását is vizsgáltam, és ellentmondást fedeztem fel: miként lehetséges, hogy a pestis olyan sok embert ragadott el, és az összeírások kevéssé tükrözik ezt? Hogyan lehet a valós helyzetet feltárni? Erre szántam ezt az előadást. Elemeztem az összeírásokat, megállapítottam, hogy egy-egy összeírásból milyen társadalmi réteg hiányzik, milyen összeírások kallódtak el, semmisültek meg.
Megállapítottam az összlakosság családonkénti számát, hiszen az összeírások alapja a család, nem az egyes személyek. (Ebben különbözik a modern számlálásoktól.) A szakmai körökben általánosan elfogadott szorzót használtam én is, vagyis a 18. században egy család átlagban öt személyből állott. De ott volt az 1718–19-es nagy pestis, amely Székelyföld lakosságának 40 százalékát elpusztította. Konkrét egyedi esetek alapján próbáltam megállapítani, melyik a helyes szorzó. Az eredmény: egy család 3,2, illetve 3,5 személy nagyságú lehetett akkoriban. Ezzel a családok számát beszorozva kitűnt, hogy a Székelyföld lakossága több mint ötvenezer fővel csökkent!
Tulajdonképpen korrekciós munkát végzett...
– Úgy van, hiszen a különböző vidékekre vonatkozó kutatások szintén foglalkoztak demográfiai kérdésekkel, ám senki sem vette tekintetbe azt, hogy a 18. század elejére vonatkozóan nem lehet az 5-ös szorzót használni. A székfoglaló utáni beszélgetésekből is kitűnt, hogy ez a szemléletmód, amellyel én az összeírásokat kezeltem, újdonság.
Ugyanakkor arra is kitértem, hogy a népességcsökkenés nemcsak a társadalmi, de az etnikai viszonyokban is módosulást hozott. Hiszen a lakosság egy része a pestis idején elpusztult, másik része elmenekült. A nemesek és a szabadrendűek visszatértek a járvány elmúltával, de az elvándorolt jobbágyok nem. Rengeteg jobbágytelek maradt üresen, helyükbe főként a határokon túlról vagy a vármegyékből jött szolgáló embereket telepítettek, akiknek az etnikuma román volt.
Mivel jár az akadémiai tagság?
– Elsősorban kötelezettséggel. Ugyanis az akadémikus kötelessége az, hogy tovább szolgálja a magyar tudományosságot, annak súlyát, jelentőségét gyarapítsa az egyetemes tudományosságban. Nem ülhet a babérjain. Jól hangzik a cím, de több felelősség végső fokon, amely arra kötelez, hogy bármilyen körülmények között helyt álljon, és saját szaktudománya becsületét védje az ember. Azzal jár, hogy folytatni kell a kutatásokat, és a források alapján múltunk egy-egy fehér foltját vagy elferdített vetületét kell eltüntetni, kiigazítani. Ebben áll a történész feladata.
Min dolgozik jelenleg?
– Több dolog is foglalkoztat. Mindig három-négy, esetleg öt vasat is a tűzben tartok. Amikor egy témával foglalkozom, akkor az egyéb témákra vonatkozó információkat is gyűjtök. Sokszor párhuzamosan dolgozom: egy ideig egyik kérdést vizsgálom, azután egy másikat. Hogy melyiknek mikor jutok a végére, az az adott körülmények függvénye. Ami számomra sürgető, az Marosvásárhely történetének folytatása, hiszen 1848-ig megírtam.
Ugyanakor be kell fejeznem a Székely székek a 18. században című forráskötet kiadását, és van egy régi kötelezettségem: Búzásbesenyő története. A különböző tanulmánykötetek felkéréseit nem illik visszautasítani, nem is beszélve arról, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület marosvásárhelyi fiókjának elnökeként magam is szervezek tudományos ülésszakokat, sőt, tanulmányköteteket szerkesztek kiadásra. Ez mind-mind rengeteg időt jelent, és azt szeretném, ha egyik sem szenvedne halasztást.
Közelebbről a Mentor kiadásában jelenik meg a Marosvásárhelyi személyiségek című tanulmánygyűjtemény. Készülőben van a Maros megyei magyarság történetéből harmadik kötete, ezt majd a tavasz folyamán adom át a kiadónak. Ugyanakkor egy kutatócsoport tudományos irányítójaként a 19. századi székelyföldi helynevek többkötetes gyűjteményén munkálkodom.
Van egy másik szívügyem is, hiszen évszázadok óta párhuzamos az erdélyi történet kutatása: egyféleképpen írják a román és másképpen a magyar történészek. A közeledés nagyon lassú, én úgy próbálom kezelni, hogy román kiadványokban az erdélyi, elsősorban a székelyföldi románság történetére vonatkozó tanulmányokat adok közre. Az első tanulmányom ezen a téren a Gyergyói-medencében található román települések kialakulása és az ezzel kapcsolatos kérdések taglalása volt. Meglepetésemre elfogadták, értékelték.
Tehát a román történészek részéről is van befogadókészség, ha az ember megalapozott, komoly tanulmányt mutat be. Elfogadják, tudomásul veszik. Ezen a téren mi, erdélyi magyar történészek, sokkal többet tehetünk.
Antal Erika
Új Magyar Szó (Bukarest)
Beszélgetés Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi történésszel, a Magyar Tudományos Akadémia friss tagjával
A román történészek nyitottak a magyar kutatók álláspontja iránt, a megalapozott tanulmányokat a szakma elfogadja – vélekedik beszélgetőtársunk, az ismert marosvásárhelyi történész, nyugalmazott levéltáros, aki idén ősszel tartotta székfoglaló értekezését Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián. Pál-Antal Sándor azt vallja: egyetlen akadémikus sem ülhet a babérjain, aktívan tovább kell szolgálnia a magyar tudományosságot.
Hogyan történik az akadémikussá avatás?
– A határon túli magyarok köztestületi tagok lehetnek, az akadémikusok között tehát külön kategóriát képeznek. Akadémikussá választásom 2010. május 3-án történt meg, most került sor a székfoglaló előadásra, amely egy régi gyakorlat, jelképes aktusa annak, hogy a kutató a legmagasabb tudományos fórum tagjává vált.
Szimbolikus összejövetel, ahová meghívót kapnak az akadémia, a szakosztály tagjai és az akadémia doktorai. Olyan ünnepség, ahová a családtagokat, barátokat, munkatársakat is meghívja az ünnepelt. Kihasználtam az alkalmat, és meghívtam a családomat, a közelebbi erdélyi munkatársakat, történészeket és a magyarországi szakmabeli barátaimat is. Levéltáros vagyok, a legtöbb meghívottam az archívumokban dolgozik. Eljött Szász Zoltán történész, Szögi László, az ELTE könyvtárának főigazgatója, több magyar levéltár igazgatója, például a fővárosi levéltártól, Debrecenből, Veszprémből és máshonnan. Erdélyből is érkeztek, többen Marosvásárhelyről, Gyergyószentmiklósról, Csíkszeredából, Udvarhelyről, de Kolozsvárról is.
Amikor beléptem a terembe, meglepve tapasztaltam, hogy a hallgatóság soraiban mennyi az ismerős arc. Jóleső érzés volt, hogy ezek az emberek végtére is az én tiszteletemre gyűltek össze. Csíkszeredai kisunokám székely ruhába öltözött, rendkívül nagy sikere volt, amint megjelent a teremben. Amikor a diplomát átvettem és a gratulációkat fogadtam, mellettem állt, kezében az oklevéllel.
A székelység múltját több évtizede kutatja, ennek a kitartó munkának az eredménye az akadémiai tagság?
– Meglepetésemre lettem akadémikus. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire megbecsül a szakma, hiszen az ember tudományos munkáját elsősorban azok tudják értékelni igazán, akik az eredményeit értik és élvezik. Váratlanul ért, hogy felvettek a jelöltlistára, csupán azután tudatosodott bennem a dolog, hogy az akadémia részéről megkerestek, állítanám össze és küldeném be megjelent írásaim publikációs jegyzékét, s emellett az úgynevezett „citációs jegyzéket” is.
Ezen azt tüntettem fel, hogy a különböző írásaimat mások hányszor és hol használták, idézték. Bizony, több hónapi munkámba került, míg ezt a kettőt összeállítottam, és amikor elkészültem, magam is meglepődtem: több mint 250 írásom jelent meg különböző helyeken és kiadványokban, jelölésem idején 18 könyv szerzőségét vallhattam magaménak, szaktanulmányaim száma pedig 150 körül mozog. Úgy látszik, az akadémikusok közül néhányan úgy ítélték meg, hogy ez a teljesítmény megüti a tagjelöltség mércéjét, így kerültem fel arra a bizonyos várakozólistára.
Három akadémikusnak kellett jelölnie, közülük egy lehetett határon túli – esetemben Pölöskei Ferenc Budapestről, Orosz István Debrecenből és Egyed Ákos Kolozsvárról. Egyik magyarországi akadémikust sem ismertem személyesen korábbról, ők is csak az írásaimból ismertek... A jelöléseket a szakosztályok döntik el. Nemcsak az írásaim listáját kérték, de a könyveimről és rólam fotókat, felvételeket a munkahelyemen, az előadásokról, ahol szerepeltem. Vaskos dokumentációt kellett összegyűjtenem. Csak akkor nyugodtam meg végérvényesen, amikor ténylegesen bekerültem az akadémikusok sorába.
Mivel készült a székfoglaló előadásra?
– Mindenképpen egy komolyabb témát kell erre az alkalomra választani, ez képviseli ugyanis az illető kutatási területét, elfoglaltságát, esetleg kedvenc témáját. Nekem öt is volt, valamennyi a Székelyföld történetével kapcsolatos, gondoltam arra, hogy írhatnék a történeti szimbólumokról, vagy a Székelyföld társadalmi viszonyait boncolgathatnám, végül úgy döntöttem, hogy a 18. század elejének népességi viszonyait elemzem, tudniillik egy ötkötetes sorozatban kiadtam ennek az időszaknak a székelyföldi népességösszeírásait.
Ugyanakkor e korszak pestisjárványaival is foglalkoztam, a járványnak a lakosságszám alakulására gyakorolt hatását is vizsgáltam, és ellentmondást fedeztem fel: miként lehetséges, hogy a pestis olyan sok embert ragadott el, és az összeírások kevéssé tükrözik ezt? Hogyan lehet a valós helyzetet feltárni? Erre szántam ezt az előadást. Elemeztem az összeírásokat, megállapítottam, hogy egy-egy összeírásból milyen társadalmi réteg hiányzik, milyen összeírások kallódtak el, semmisültek meg.
Megállapítottam az összlakosság családonkénti számát, hiszen az összeírások alapja a család, nem az egyes személyek. (Ebben különbözik a modern számlálásoktól.) A szakmai körökben általánosan elfogadott szorzót használtam én is, vagyis a 18. században egy család átlagban öt személyből állott. De ott volt az 1718–19-es nagy pestis, amely Székelyföld lakosságának 40 százalékát elpusztította. Konkrét egyedi esetek alapján próbáltam megállapítani, melyik a helyes szorzó. Az eredmény: egy család 3,2, illetve 3,5 személy nagyságú lehetett akkoriban. Ezzel a családok számát beszorozva kitűnt, hogy a Székelyföld lakossága több mint ötvenezer fővel csökkent!
Tulajdonképpen korrekciós munkát végzett...
– Úgy van, hiszen a különböző vidékekre vonatkozó kutatások szintén foglalkoztak demográfiai kérdésekkel, ám senki sem vette tekintetbe azt, hogy a 18. század elejére vonatkozóan nem lehet az 5-ös szorzót használni. A székfoglaló utáni beszélgetésekből is kitűnt, hogy ez a szemléletmód, amellyel én az összeírásokat kezeltem, újdonság.
Ugyanakkor arra is kitértem, hogy a népességcsökkenés nemcsak a társadalmi, de az etnikai viszonyokban is módosulást hozott. Hiszen a lakosság egy része a pestis idején elpusztult, másik része elmenekült. A nemesek és a szabadrendűek visszatértek a járvány elmúltával, de az elvándorolt jobbágyok nem. Rengeteg jobbágytelek maradt üresen, helyükbe főként a határokon túlról vagy a vármegyékből jött szolgáló embereket telepítettek, akiknek az etnikuma román volt.
Mivel jár az akadémiai tagság?
– Elsősorban kötelezettséggel. Ugyanis az akadémikus kötelessége az, hogy tovább szolgálja a magyar tudományosságot, annak súlyát, jelentőségét gyarapítsa az egyetemes tudományosságban. Nem ülhet a babérjain. Jól hangzik a cím, de több felelősség végső fokon, amely arra kötelez, hogy bármilyen körülmények között helyt álljon, és saját szaktudománya becsületét védje az ember. Azzal jár, hogy folytatni kell a kutatásokat, és a források alapján múltunk egy-egy fehér foltját vagy elferdített vetületét kell eltüntetni, kiigazítani. Ebben áll a történész feladata.
Min dolgozik jelenleg?
– Több dolog is foglalkoztat. Mindig három-négy, esetleg öt vasat is a tűzben tartok. Amikor egy témával foglalkozom, akkor az egyéb témákra vonatkozó információkat is gyűjtök. Sokszor párhuzamosan dolgozom: egy ideig egyik kérdést vizsgálom, azután egy másikat. Hogy melyiknek mikor jutok a végére, az az adott körülmények függvénye. Ami számomra sürgető, az Marosvásárhely történetének folytatása, hiszen 1848-ig megírtam.
Ugyanakor be kell fejeznem a Székely székek a 18. században című forráskötet kiadását, és van egy régi kötelezettségem: Búzásbesenyő története. A különböző tanulmánykötetek felkéréseit nem illik visszautasítani, nem is beszélve arról, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület marosvásárhelyi fiókjának elnökeként magam is szervezek tudományos ülésszakokat, sőt, tanulmányköteteket szerkesztek kiadásra. Ez mind-mind rengeteg időt jelent, és azt szeretném, ha egyik sem szenvedne halasztást.
Közelebbről a Mentor kiadásában jelenik meg a Marosvásárhelyi személyiségek című tanulmánygyűjtemény. Készülőben van a Maros megyei magyarság történetéből harmadik kötete, ezt majd a tavasz folyamán adom át a kiadónak. Ugyanakkor egy kutatócsoport tudományos irányítójaként a 19. századi székelyföldi helynevek többkötetes gyűjteményén munkálkodom.
Van egy másik szívügyem is, hiszen évszázadok óta párhuzamos az erdélyi történet kutatása: egyféleképpen írják a román és másképpen a magyar történészek. A közeledés nagyon lassú, én úgy próbálom kezelni, hogy román kiadványokban az erdélyi, elsősorban a székelyföldi románság történetére vonatkozó tanulmányokat adok közre. Az első tanulmányom ezen a téren a Gyergyói-medencében található román települések kialakulása és az ezzel kapcsolatos kérdések taglalása volt. Meglepetésemre elfogadták, értékelték.
Tehát a román történészek részéről is van befogadókészség, ha az ember megalapozott, komoly tanulmányt mutat be. Elfogadják, tudomásul veszik. Ezen a téren mi, erdélyi magyar történészek, sokkal többet tehetünk.
Antal Erika
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. október 31.
Bőven akad még fehér folt Szilágyi Domokos életművében
Két nap alatt három helyszínen – Szatmárnémetiben, Nagysomkúton, valamint Kolozsváron – emlékeztek meg Szilágyi Domokosról a hétvégén a költő halálának 35. évfordulóján. „Bőven van még mit felfedezni Szilágyi Domokossal kapcsolatban, az alaposabb kutatások fényében pedig jobban megismerhetővé válhat a költő, és jobban tudjuk majd értékelni életművét” – ez volt az egyik alapvető következtetés, amelyet levontak a hétvégén Szatmárnémetiben tartott irodalmi tanácskozás résztvevői.
Szilágyi Zsófia Júlia úgy vélte, Szilágyi Domokos írásainak körülbelül egyharmada máig ismeretlen. Az irodalomtörténész két évvel ezelőtt adott ki egy kötetet, amelyben az általa felfedezett számos olyan költemény is szerepelt, amelyre különböző lapokban, levelekben bukkant rá. Mint elmondta, azóta is talált a nagyközönség számára eddig ismeretlen Szilágyi Domokos-verset. Muzsnay Árpád, a rendezvénysorozat főszervezője hasonlóképpen vélekedik – mint a Krónika érdeklődésére kifejtette: igen hasznosnak tartaná, ha valaki felvállalná az erdélyi magyar írók, költők intézményes formában történő kutatását, ugyanis nagy szükség lenne a kritikai kiadásokra ahhoz, hogy alapos képet alkothassunk egy-egy irodalmár életművéről.
Muzsnay Árpád szerint a munkát mielőbb el kell kezdeni, hogy a kiadvány 2013-ra, a költő születésének 75. évfordulójára elkészülhessen.
Szilágyi Domokos családi levelezésével kapcsolatban például Csirák Csaba szerkesztésében korábban megjelent egy kötet, kellene azonban ennek a „párja” is, azaz jó lenne megismerni azokat a leveleket, amelyeket neki írtak, illetve a költő különböző szerkesztőségekhez írt leveleit is. Az irodalmi tanácskozás keretében Láng Gusztáv megpróbálta elhelyezni Szilágyi Domokost az erdélyi és az összmagyar lírában, kitérve a központ és a periféria viszonyára a második világháború utáni magyar irodalomban. A szatmárnémeti szobor koszorúzását megelőzően Nagy Gyula magyartanár a lázadó művészből a hatalommal megalkuvó értelmiségivé lett költő életútja kapcsán megfogalmazta a kérdést: érdemes-e vállalni a prófétasorsot, van-e célja az értelmes cselekedetnek egy irányvesztett társadalomban? Majd felelt is rá: „olvasatomban a válasz lehangoló”.
Nagy Zsuka költő, nyíregyházi folyóirat-szerkesztő saját, Szilágyi Domokos által ihletett versével idézte meg a költőelődöt, majd a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai, illetve Havas Judit, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa mondott verset. Muzsnay Árpád az EMKE, Kereskényi Gábor pedig a szatmárnémeti önkormányzat nevében a magyar líra népszerűsítéséért kitüntetett két színművészt, Marcel Mireát és András Gyulát. A szombati, nagysomkúti megemlékezésen a nagybányai Németh László Gimnázium diákjai is szavaltak, valamint részt vett az ünnepségen Magyarlápos küldöttsége, ahol gyermekéveit töltötte a költő.
„Szilágyi Domokos a tragikus magyar költői sors megtestesítője, életművében sikerült egyesítenie a beláthatatlan magasságokat és mélységeket” – hangsúlyozta Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja szombaton a költő sírjának megkoszorúzásán, a Házsongárdi temetőben. „Fontos tanulság számunkra Szilágyi Domokos élettapasztalata, amely a megbékélés jegyében fogalmazható meg. Azt kívánom mindannyiunknak, hogy képesek legyünk átérezni és megérteni a ránk hagyott életművet” – fogalmazott a főkonzul. Kántor Lajos ugyanakkor kifejtette: nem a Házsongárd lakójára kell emlékeznünk, hanem az élő költőre. A Kolozsvár Társaság elnöke szintén az életműben fellelhető mélységre és magasságra hívta fel a jelenlevők figyelmét, majd hozzátette: Szilágyi Domokos soha nem tartozott a divatos költők közé, rendhagyó módon kell rá tekintenünk.
A költő halálának 35. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozat a Kolozsvár Társaság székhelyén folytatódott, ahol Szilágyi Domokos a mai emlékezetben címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést. „Hatalmas életműről beszélhetünk, amelynek megértése és megfejtése nem egyszerű. Az egyik legfontosabb kérdés talán az, hogy a költő ismert-e határokat, és ha igen, hogyan lépte túl ezeket” – indította a beszélgetést Kántor Lajos, az esemény moderátora. Mint mondta, már több éve próbálkozik egy kettős életműfeltárással, amelynek során Szilágyi Domokos mellett Szabédi László erdélyi költő műveit szándékszik megfejteni.
„Az életművek elemzésével szeretném felrajzolni az adott korszak képét is, Erdélynek ezt a furcsa, de termékeny időszakát. Az egymásra vetítésnek köszönhetően a művek különös megmutatkozásának lehetünk tanúi, emellett pedig minden bizonnyal Szilágyi Domokos nagysága is hangsúlyosan kirajzolódik majd” – részletezte Kántor Lajos. „Úgy gondolom, ha nem egy brutális korban születik, Szilágyi életműve sokkal játékosabb lett volna, hasonlóan Weöres Sándor verseihez” – vélekedett az eseményen Pécsi Györgyi magyarországi irodalomkritikus. Dávid Gyula kolozsvári irodalomtörténész ugyanakkor elmondta: a teljes életmű feltárása és feldolgozása nagyon sok időt és anyagi fedezetet feltételez, amelynek megvalósítására jelenleg nincs intézményesített eljárásmód. Hozzátette: a költő verseinek kutatása továbbra is az önkéntesek feladata.
Kőrössy Andrea, Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)
Két nap alatt három helyszínen – Szatmárnémetiben, Nagysomkúton, valamint Kolozsváron – emlékeztek meg Szilágyi Domokosról a hétvégén a költő halálának 35. évfordulóján. „Bőven van még mit felfedezni Szilágyi Domokossal kapcsolatban, az alaposabb kutatások fényében pedig jobban megismerhetővé válhat a költő, és jobban tudjuk majd értékelni életművét” – ez volt az egyik alapvető következtetés, amelyet levontak a hétvégén Szatmárnémetiben tartott irodalmi tanácskozás résztvevői.
Szilágyi Zsófia Júlia úgy vélte, Szilágyi Domokos írásainak körülbelül egyharmada máig ismeretlen. Az irodalomtörténész két évvel ezelőtt adott ki egy kötetet, amelyben az általa felfedezett számos olyan költemény is szerepelt, amelyre különböző lapokban, levelekben bukkant rá. Mint elmondta, azóta is talált a nagyközönség számára eddig ismeretlen Szilágyi Domokos-verset. Muzsnay Árpád, a rendezvénysorozat főszervezője hasonlóképpen vélekedik – mint a Krónika érdeklődésére kifejtette: igen hasznosnak tartaná, ha valaki felvállalná az erdélyi magyar írók, költők intézményes formában történő kutatását, ugyanis nagy szükség lenne a kritikai kiadásokra ahhoz, hogy alapos képet alkothassunk egy-egy irodalmár életművéről.
Muzsnay Árpád szerint a munkát mielőbb el kell kezdeni, hogy a kiadvány 2013-ra, a költő születésének 75. évfordulójára elkészülhessen.
Szilágyi Domokos családi levelezésével kapcsolatban például Csirák Csaba szerkesztésében korábban megjelent egy kötet, kellene azonban ennek a „párja” is, azaz jó lenne megismerni azokat a leveleket, amelyeket neki írtak, illetve a költő különböző szerkesztőségekhez írt leveleit is. Az irodalmi tanácskozás keretében Láng Gusztáv megpróbálta elhelyezni Szilágyi Domokost az erdélyi és az összmagyar lírában, kitérve a központ és a periféria viszonyára a második világháború utáni magyar irodalomban. A szatmárnémeti szobor koszorúzását megelőzően Nagy Gyula magyartanár a lázadó művészből a hatalommal megalkuvó értelmiségivé lett költő életútja kapcsán megfogalmazta a kérdést: érdemes-e vállalni a prófétasorsot, van-e célja az értelmes cselekedetnek egy irányvesztett társadalomban? Majd felelt is rá: „olvasatomban a válasz lehangoló”.
Nagy Zsuka költő, nyíregyházi folyóirat-szerkesztő saját, Szilágyi Domokos által ihletett versével idézte meg a költőelődöt, majd a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai, illetve Havas Judit, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa mondott verset. Muzsnay Árpád az EMKE, Kereskényi Gábor pedig a szatmárnémeti önkormányzat nevében a magyar líra népszerűsítéséért kitüntetett két színművészt, Marcel Mireát és András Gyulát. A szombati, nagysomkúti megemlékezésen a nagybányai Németh László Gimnázium diákjai is szavaltak, valamint részt vett az ünnepségen Magyarlápos küldöttsége, ahol gyermekéveit töltötte a költő.
„Szilágyi Domokos a tragikus magyar költői sors megtestesítője, életművében sikerült egyesítenie a beláthatatlan magasságokat és mélységeket” – hangsúlyozta Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja szombaton a költő sírjának megkoszorúzásán, a Házsongárdi temetőben. „Fontos tanulság számunkra Szilágyi Domokos élettapasztalata, amely a megbékélés jegyében fogalmazható meg. Azt kívánom mindannyiunknak, hogy képesek legyünk átérezni és megérteni a ránk hagyott életművet” – fogalmazott a főkonzul. Kántor Lajos ugyanakkor kifejtette: nem a Házsongárd lakójára kell emlékeznünk, hanem az élő költőre. A Kolozsvár Társaság elnöke szintén az életműben fellelhető mélységre és magasságra hívta fel a jelenlevők figyelmét, majd hozzátette: Szilágyi Domokos soha nem tartozott a divatos költők közé, rendhagyó módon kell rá tekintenünk.
A költő halálának 35. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozat a Kolozsvár Társaság székhelyén folytatódott, ahol Szilágyi Domokos a mai emlékezetben címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést. „Hatalmas életműről beszélhetünk, amelynek megértése és megfejtése nem egyszerű. Az egyik legfontosabb kérdés talán az, hogy a költő ismert-e határokat, és ha igen, hogyan lépte túl ezeket” – indította a beszélgetést Kántor Lajos, az esemény moderátora. Mint mondta, már több éve próbálkozik egy kettős életműfeltárással, amelynek során Szilágyi Domokos mellett Szabédi László erdélyi költő műveit szándékszik megfejteni.
„Az életművek elemzésével szeretném felrajzolni az adott korszak képét is, Erdélynek ezt a furcsa, de termékeny időszakát. Az egymásra vetítésnek köszönhetően a művek különös megmutatkozásának lehetünk tanúi, emellett pedig minden bizonnyal Szilágyi Domokos nagysága is hangsúlyosan kirajzolódik majd” – részletezte Kántor Lajos. „Úgy gondolom, ha nem egy brutális korban születik, Szilágyi életműve sokkal játékosabb lett volna, hasonlóan Weöres Sándor verseihez” – vélekedett az eseményen Pécsi Györgyi magyarországi irodalomkritikus. Dávid Gyula kolozsvári irodalomtörténész ugyanakkor elmondta: a teljes életmű feltárása és feldolgozása nagyon sok időt és anyagi fedezetet feltételez, amelynek megvalósítására jelenleg nincs intézményesített eljárásmód. Hozzátette: a költő verseinek kutatása továbbra is az önkéntesek feladata.
Kőrössy Andrea, Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)
2011. október 31.
Tehetséges diákokra alapozhat a Magyar Történeti Intézet
Az új tanügyi törvény előírásainak megfelelően, nemrég hivatalosan is megalakult a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Történelem karának magyar tagozatát önálló szervezeti keretbe foglaló Magyar Történeti Intézet. Bár működésének gyakorlati szempontjai még kidolgozásra várnak, az intézmény kétségtelenül jóval nagyobb autonómiát biztosít a kar magyar tannyelvű alap-, és mesteri képzési szakirányainak. – Bizonyos kérdések továbbra is a kari tanácsban dőlnek el, de az immár valamennyiünket összefogó intézet keretei között jóval hatékonyabban bonyolíthatók le szervezési problémák, tárgyalhatók meg az oktatási kérdések – magyarázta lapunknak Pál Judit egyetemi docens, az intézet nemrég megválasztott vezetője. Mindemellett, három – a régészet, művészettörténet, történelem szakirányok hallgatóit tömörítő – szakkollégiumban tevékenykednek mindazok a hallgatók, akik hajlamot éreznek a szaktudományos kutatásra, publikálni szeretnének – tette hozzá. A történelem kar magyar tagozata azonban nemcsak nagyobb fokú szervezeti autonómiájára, hanem tehetséges diákjaira is alapozhat a közeljövőben. Az alábbi tanulmány szerzője, Fodor János a jelenkortörténet – nemzetközi kapcsolatok mesteri szakirány I. éves hallgatója az idén Egerben szervezett, XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) a Két világháború közötti magyar történelem részleg díjazottja volt.
A városépítő. Marosvásárhely a XX. század elején, és a sokarcú Bernády-kép
Tanulmányunk Dr. Bernády György két polgármesteri mandátumáról, és az ő idejében fejlődő Marosvásárhelyről szól. Jelen tanulmány kiegészítés és egyben összefoglaló az eddig feltárt és megírt forrásokból, amelyek Bernády életéről szólnak. Említésre méltó az a tény, hogy bár Bernády Marosvásárhely sokat emlegetett polgármestere, életéről teljes monográfia mindmáig nem készült. Ezért a hiányzó adatokat levéltári forrásokkal egészítjük ki.
Bernády György 1864. április 10-én született a Szolnok-Doboka vármegyei Bethlenben. A marosvásárhelyi Református kollégiumban érettségizett, egyetemi tanulmányait Pesten végezte. Doktori címmel rendelkező gyógyszerész lett, majd állam és jogtudomány-diplomát is szerzett. A család 1878-ban költözött Marosvásárhelyre, édesapja, Bernády Dániel, ekkor vásárolta meg a Rózsák-téri családi patikát. A frissen diplomázott Bernády csak rövid ideig vezette az öröklött gyógyszertárt. Számára a politika jelentette az igazi életpályát, így hamarosan országgyűlési képviselőlett a Szabadelvű Párt színeiben. 1890-ben már törvényhatósági tag, 1900-ban rendőrfőkapitány. 1902 március 8-án polgármesterré választották.
A Bernády György első polgármestersége előtti városkép nem sokban különbözött a 17. századi, Borsos Tamás idején kialakított arculattól. Ipara jóformán nem létezett, a város és környezőfalvainak fontos jövedelemforrásai az alkalmi vásárok voltak. Marosvásárhely XX. század eleji városképébe olyan neves építmények illeszkedtek, mint a vár épülete, Bodor Péter zenélőkútja, a Teleki Téka. Még a XIX. század második felében elkezdődött építkezések eredményeként készült el ugyanis az Igazságügyi Palota, a nagyposta, az Osztrák–Magyar Bank (1900), a Székelyföldi Iparművészeti múzeum (1891–93), a nagykaszárnya (1896), a Csapatkórház és a Honvédcsapat Kórház (1896), a városi gőzfürdő(1898), a Szent Ferenc-rendi nővérek zárdája (1893), a református leányiskola (1890–92), a zsinagóga (1899–1900) stb. Az építkezések és a robbanásszerű városfejlődés tehát nem kizárólag Bernády György személyének hatására történtek. Mindemellett, első polgármesteri mandátumára jellemzővolt a városkép teljes átalakulása. Aszfaltoztak, középületeket emeltek, erőműveket építettek ebben az időszakban.
Bernády első polgármesterségének nagy újdonsága a közművesítés bevezetése volt. Az új téglagyár, a víz-, és csatornaművek, a villanytelep, a turbina, a marosi gát is ekkor készültek, illetve megkezdődött a csatornázás folyamata. Örökös vitatéma volt azonban az ivóvíz megoldásának a kérdése az első mandátum idején. A tehetősebbek szűrőberendezéseket vásároltak, de a probléma csupán a következő évtizedekben oldódott meg. A gáz bevezetése tekintetében Bernády kudarcokkal is szembesült: minden erőfeszítése (a rengeteg tanulmány, befektetés és végül az amerikai út) ellenére nem váltak be számításai, ezt azonban csupán bizonyos kultúrkörökben minősítették.
A nagymérvű építkezések legalapvetőbb példája a Városháza (ma Megyeházként működik), illetve a Közművelődési Ház (vagy Kultúrpalota) volt. Az országos viszonylatban is kiemelkedően értékes, szecessziós stílusban készült épületegyüttest a színháznak kellett volna kiegészítenie, amely a harmadik oldalról is körülzárta volna a teret. De ez, – rengeteg egyéb tervvel egyetemben – az elsővilágháború kitörése miatt nem valósulhatott meg. A ma is látható színház épülete csak 1973-ban készült el (a városnak azonban addig is létezett aktív színművészeti, kulturális élete: a rendezvényeknek korábban az Apolló nagyterme és az újonnan épült Kultúrpalota előadóterme adott otthont).
Bernády György 1913-ig volt az úgynevezett boldog békeidőkben Marosvásárhely polgármestere. Ezután főispánként tevékenykedett, illetve előléptették Magyar Királyi Udvari Tanácsossá. Főispáni tisztsége 1917-ig tartott. Az impériumváltás és a békeszerződés híre Pesten érte. Visszatért Marosvásárhelyre, ahol ismét politikai tevékenységbe fogott, 1920-ban kiadta két kevésbé ismert röpiratát, a Nyíltlevelet és az Emlékiratot.
Ezek a munkák a Kós Károlyék által megfogalmazott Kiáltó Szó-hoz hasonlóan, a transzszilvanizmus szellemében íródtak, a helyben maradás fontosságát emelték ki, illetve lehetőségeket vázoltak fel a további tevékenységek folytatásához. 1922-től Bernádyt parlamenti képviselővé választották. Második polgármestersége már szorosan összefüggött az Országos Magyar Párt (OMP) keretében kifejtett tevékenységével, amelynek alelnöki tisztét is betöltötte. Kiemelt szerepet játszott a Néppárttal való titkos egyezmény megkötésében, amely később a „csucsai paktumként” szerepel a köztudatban.
Bernády második polgármesteri mandátuma 1926 és 1929 között zajlott. Bár már polgármester volt, nem hagyott fel az országos szintű politizálással, 1926-ban politikai aktivitását a liberálisokkal való egyeztetés határozta meg. A Magyar Kisebbség nemzetpolitikai szemle VI. évfolyamának 22. számában Tancred Constantinescu miniszter így nyilatkozott Bernádyról: „… akár lesz paktum, akár nem, akár maradnak a liberálisok, akár átmennek az ellenzékbe, Bernády mindig a liberálisokkal fog tartani; éppen azért akarom, hogy ő Marosvásárhely polgármestere legyen, én ezt neki felajánlottam és őt meg is teszem.”
Második mandátuma mindössze három évig tartott. A nevezetes malomper kapcsán (amely a város leghosszadalmasabb, 1912–1937 között tartó pere volt) Bernády kereszttűzbe került, a rá gyakorolt nyomás miatt le kellett mondania.
1927-ben kilépett az OMP-ből, elsősorban belsőellentétekre hivatkozva. Megfogalmazta polgármesteri tisztségéből való felmondását is, azonban ezt a belügyminiszter ekkor még nem hagyta jóvá. Bernády számára nyilvánvaló volt, hogy a korabeli román közigazgatás ellehetetlenítette számára a város irányítását, tisztségéből végül 1929-ben távozott. Ám továbbra is a városi tanács tagja maradt, vitákban továbbra is részt vállalt. Felmondásához egyébként hozzájárult saját és kislánya egészségügyi állapota is, ami miatt rendszeresen külföldre kellett utaznia. Bernády György a két világháború közti Marosvásárhely egyetlen magyar polgármestere volt. Az 1930-as évek közepére teljesen felhagyott a politizálással, és kizárólag magánéletére, illetve főgondnoki tisztségére összpontosított, amit élete végéig megtartott. 1938. október 22-én, Szentgyörgy utcai lakásán hunyt el.
A neves polgármester tisztelete ma sem halványult Marosvásárhelyen. A rendszerváltás után a Bernády György nevét viselő közalapítvány alakult, amely 1994-ben egészalakos szobrot emelt a róla elnevezett téren. Az alapítvány számos kiadvánnyal és rendezvénnyel ápolja, illetve több szobor, dombormű és emléktábla őrzi emlékét. Tudni kell azt is, hogy Bernády még polgármestersége idején tudatos mítoszépítésbe kezdett, ami nagyon jól tükröződik a korabeli sajtóban is. Legtöbb emléktábla még életében felkerült az épületek homlokzataira. Ezen kívül számos adoma, városi legenda számol be róla szóló történetekről.
Következtetésként elmondható, hogy Bernády Györgynek sikerült Marosvásárhelyt az olyan rohamosan fejlődő városok sorába emelnie, mint például Kolozsvár volt. A polgármestersége idején kialakított városkép mindmáig meghatározza Marosvásárhely arculatát. Országos szintű politizálása a két világháború közötti időszakban élő erdélyi magyarság egyik fontos képviselőjévé emelte. Azonban a kutatások korántsem zárultak le: további források feldolgozása szükséges tevékenysége megítéléséhez, végleges következtetések levonásához.
FODOR JÁNOS
Szabadság (Kolozsvár)
Az új tanügyi törvény előírásainak megfelelően, nemrég hivatalosan is megalakult a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Történelem karának magyar tagozatát önálló szervezeti keretbe foglaló Magyar Történeti Intézet. Bár működésének gyakorlati szempontjai még kidolgozásra várnak, az intézmény kétségtelenül jóval nagyobb autonómiát biztosít a kar magyar tannyelvű alap-, és mesteri képzési szakirányainak. – Bizonyos kérdések továbbra is a kari tanácsban dőlnek el, de az immár valamennyiünket összefogó intézet keretei között jóval hatékonyabban bonyolíthatók le szervezési problémák, tárgyalhatók meg az oktatási kérdések – magyarázta lapunknak Pál Judit egyetemi docens, az intézet nemrég megválasztott vezetője. Mindemellett, három – a régészet, művészettörténet, történelem szakirányok hallgatóit tömörítő – szakkollégiumban tevékenykednek mindazok a hallgatók, akik hajlamot éreznek a szaktudományos kutatásra, publikálni szeretnének – tette hozzá. A történelem kar magyar tagozata azonban nemcsak nagyobb fokú szervezeti autonómiájára, hanem tehetséges diákjaira is alapozhat a közeljövőben. Az alábbi tanulmány szerzője, Fodor János a jelenkortörténet – nemzetközi kapcsolatok mesteri szakirány I. éves hallgatója az idén Egerben szervezett, XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) a Két világháború közötti magyar történelem részleg díjazottja volt.
A városépítő. Marosvásárhely a XX. század elején, és a sokarcú Bernády-kép
Tanulmányunk Dr. Bernády György két polgármesteri mandátumáról, és az ő idejében fejlődő Marosvásárhelyről szól. Jelen tanulmány kiegészítés és egyben összefoglaló az eddig feltárt és megírt forrásokból, amelyek Bernády életéről szólnak. Említésre méltó az a tény, hogy bár Bernády Marosvásárhely sokat emlegetett polgármestere, életéről teljes monográfia mindmáig nem készült. Ezért a hiányzó adatokat levéltári forrásokkal egészítjük ki.
Bernády György 1864. április 10-én született a Szolnok-Doboka vármegyei Bethlenben. A marosvásárhelyi Református kollégiumban érettségizett, egyetemi tanulmányait Pesten végezte. Doktori címmel rendelkező gyógyszerész lett, majd állam és jogtudomány-diplomát is szerzett. A család 1878-ban költözött Marosvásárhelyre, édesapja, Bernády Dániel, ekkor vásárolta meg a Rózsák-téri családi patikát. A frissen diplomázott Bernády csak rövid ideig vezette az öröklött gyógyszertárt. Számára a politika jelentette az igazi életpályát, így hamarosan országgyűlési képviselőlett a Szabadelvű Párt színeiben. 1890-ben már törvényhatósági tag, 1900-ban rendőrfőkapitány. 1902 március 8-án polgármesterré választották.
A Bernády György első polgármestersége előtti városkép nem sokban különbözött a 17. századi, Borsos Tamás idején kialakított arculattól. Ipara jóformán nem létezett, a város és környezőfalvainak fontos jövedelemforrásai az alkalmi vásárok voltak. Marosvásárhely XX. század eleji városképébe olyan neves építmények illeszkedtek, mint a vár épülete, Bodor Péter zenélőkútja, a Teleki Téka. Még a XIX. század második felében elkezdődött építkezések eredményeként készült el ugyanis az Igazságügyi Palota, a nagyposta, az Osztrák–Magyar Bank (1900), a Székelyföldi Iparművészeti múzeum (1891–93), a nagykaszárnya (1896), a Csapatkórház és a Honvédcsapat Kórház (1896), a városi gőzfürdő(1898), a Szent Ferenc-rendi nővérek zárdája (1893), a református leányiskola (1890–92), a zsinagóga (1899–1900) stb. Az építkezések és a robbanásszerű városfejlődés tehát nem kizárólag Bernády György személyének hatására történtek. Mindemellett, első polgármesteri mandátumára jellemzővolt a városkép teljes átalakulása. Aszfaltoztak, középületeket emeltek, erőműveket építettek ebben az időszakban.
Bernády első polgármesterségének nagy újdonsága a közművesítés bevezetése volt. Az új téglagyár, a víz-, és csatornaművek, a villanytelep, a turbina, a marosi gát is ekkor készültek, illetve megkezdődött a csatornázás folyamata. Örökös vitatéma volt azonban az ivóvíz megoldásának a kérdése az első mandátum idején. A tehetősebbek szűrőberendezéseket vásároltak, de a probléma csupán a következő évtizedekben oldódott meg. A gáz bevezetése tekintetében Bernády kudarcokkal is szembesült: minden erőfeszítése (a rengeteg tanulmány, befektetés és végül az amerikai út) ellenére nem váltak be számításai, ezt azonban csupán bizonyos kultúrkörökben minősítették.
A nagymérvű építkezések legalapvetőbb példája a Városháza (ma Megyeházként működik), illetve a Közművelődési Ház (vagy Kultúrpalota) volt. Az országos viszonylatban is kiemelkedően értékes, szecessziós stílusban készült épületegyüttest a színháznak kellett volna kiegészítenie, amely a harmadik oldalról is körülzárta volna a teret. De ez, – rengeteg egyéb tervvel egyetemben – az elsővilágháború kitörése miatt nem valósulhatott meg. A ma is látható színház épülete csak 1973-ban készült el (a városnak azonban addig is létezett aktív színművészeti, kulturális élete: a rendezvényeknek korábban az Apolló nagyterme és az újonnan épült Kultúrpalota előadóterme adott otthont).
Bernády György 1913-ig volt az úgynevezett boldog békeidőkben Marosvásárhely polgármestere. Ezután főispánként tevékenykedett, illetve előléptették Magyar Királyi Udvari Tanácsossá. Főispáni tisztsége 1917-ig tartott. Az impériumváltás és a békeszerződés híre Pesten érte. Visszatért Marosvásárhelyre, ahol ismét politikai tevékenységbe fogott, 1920-ban kiadta két kevésbé ismert röpiratát, a Nyíltlevelet és az Emlékiratot.
Ezek a munkák a Kós Károlyék által megfogalmazott Kiáltó Szó-hoz hasonlóan, a transzszilvanizmus szellemében íródtak, a helyben maradás fontosságát emelték ki, illetve lehetőségeket vázoltak fel a további tevékenységek folytatásához. 1922-től Bernádyt parlamenti képviselővé választották. Második polgármestersége már szorosan összefüggött az Országos Magyar Párt (OMP) keretében kifejtett tevékenységével, amelynek alelnöki tisztét is betöltötte. Kiemelt szerepet játszott a Néppárttal való titkos egyezmény megkötésében, amely később a „csucsai paktumként” szerepel a köztudatban.
Bernády második polgármesteri mandátuma 1926 és 1929 között zajlott. Bár már polgármester volt, nem hagyott fel az országos szintű politizálással, 1926-ban politikai aktivitását a liberálisokkal való egyeztetés határozta meg. A Magyar Kisebbség nemzetpolitikai szemle VI. évfolyamának 22. számában Tancred Constantinescu miniszter így nyilatkozott Bernádyról: „… akár lesz paktum, akár nem, akár maradnak a liberálisok, akár átmennek az ellenzékbe, Bernády mindig a liberálisokkal fog tartani; éppen azért akarom, hogy ő Marosvásárhely polgármestere legyen, én ezt neki felajánlottam és őt meg is teszem.”
Második mandátuma mindössze három évig tartott. A nevezetes malomper kapcsán (amely a város leghosszadalmasabb, 1912–1937 között tartó pere volt) Bernády kereszttűzbe került, a rá gyakorolt nyomás miatt le kellett mondania.
1927-ben kilépett az OMP-ből, elsősorban belsőellentétekre hivatkozva. Megfogalmazta polgármesteri tisztségéből való felmondását is, azonban ezt a belügyminiszter ekkor még nem hagyta jóvá. Bernády számára nyilvánvaló volt, hogy a korabeli román közigazgatás ellehetetlenítette számára a város irányítását, tisztségéből végül 1929-ben távozott. Ám továbbra is a városi tanács tagja maradt, vitákban továbbra is részt vállalt. Felmondásához egyébként hozzájárult saját és kislánya egészségügyi állapota is, ami miatt rendszeresen külföldre kellett utaznia. Bernády György a két világháború közti Marosvásárhely egyetlen magyar polgármestere volt. Az 1930-as évek közepére teljesen felhagyott a politizálással, és kizárólag magánéletére, illetve főgondnoki tisztségére összpontosított, amit élete végéig megtartott. 1938. október 22-én, Szentgyörgy utcai lakásán hunyt el.
A neves polgármester tisztelete ma sem halványult Marosvásárhelyen. A rendszerváltás után a Bernády György nevét viselő közalapítvány alakult, amely 1994-ben egészalakos szobrot emelt a róla elnevezett téren. Az alapítvány számos kiadvánnyal és rendezvénnyel ápolja, illetve több szobor, dombormű és emléktábla őrzi emlékét. Tudni kell azt is, hogy Bernády még polgármestersége idején tudatos mítoszépítésbe kezdett, ami nagyon jól tükröződik a korabeli sajtóban is. Legtöbb emléktábla még életében felkerült az épületek homlokzataira. Ezen kívül számos adoma, városi legenda számol be róla szóló történetekről.
Következtetésként elmondható, hogy Bernády Györgynek sikerült Marosvásárhelyt az olyan rohamosan fejlődő városok sorába emelnie, mint például Kolozsvár volt. A polgármestersége idején kialakított városkép mindmáig meghatározza Marosvásárhely arculatát. Országos szintű politizálása a két világháború közötti időszakban élő erdélyi magyarság egyik fontos képviselőjévé emelte. Azonban a kutatások korántsem zárultak le: további források feldolgozása szükséges tevékenysége megítéléséhez, végleges következtetések levonásához.
FODOR JÁNOS
Szabadság (Kolozsvár)
2011. október 31.
Dr. Magyari Tivadar magyar tagozat vezető nyilatkozata a nyílt levél kapcsán
„A BBTE magyar oktatóihoz nyílt levelet juttattak el, amit Vekov Károly történész oktató fogalmazott meg, és egyetemen belüli és kívüli értelmiségiektől is támogatást kért ehhez. A levél vasárnap már eljutott a magyar oktatók képviselőihez, akik továbbították a kollégáik felé. A levél szerzője és támogatói az oktatási törvénynek a magyar nyelvű felsőoktatásra vonatkozó egyik lehetséges jogértelmezéséből indulnak ki, erről szóló aggodalmaikat, nézeteiket kívánják megosztani a szélesebb közönséggel is. Javasoltam a BBTE magyar tagozati tanácsának, hogy tűzzük napirendre a megfogalmazott véleményeket, hallgassunk meg jogászokat a lehetséges törvény-értelmezési módozatokról. Mindezt meg tudjuk tenni, a jövő hétfőn tartandó, rendes tanácsi ülésen. A BBTE magyar tagozati tanácsa 2004-től a BBTE magyar részének legfelső - megválasztott képviselőkből és diákképviselőkből álló – vezető testülete. A nyílt levél támogatói, zömében jelenleg az egyetemünkön kívüli értelmiségiek, lényegében azt javasolják, hogy a törvény 135. cikkelyének ne az 1-es számú, hanem a 2-es számú bekezdését vegyük alapnak a BBTE magyar része megszervezésekor. Az 1-es bekezdés románul a „linie” fogalmat használja, amit szó szerint „tanulmányi vonalnak” lehet fordítani (egy 2005-ös magyar tagozati tanács döntés alapján nyelvszabatossági okokból ezt azóta „tagozatnak” fordítottuk). A 2-es bekezdés a „sectie” fogalmat használja, amit a levél szerzői átfogóbbnak, teljesebbnek mondanak. Ezt a felvetést kérik megvizsgálni, és bár ez a téma tavasz folyamán többször napirenden volt, nincs akadálya annak, hogy visszatérjünk rá. Személyesen az a véleményem, hogy nem annyira a kifejezések a fontosak, mint a tényleges gyakorlat, és a magyar oktatás önállóságát erős, minél nagyobb szintű keretekben lehet továbbra is elképzelni, mint például a közismert önálló kar kerete.
Most pedig a nyílt levél, aminek a szövege a magyar oktatók között nyilvánosságot kapott a hét végén, szerzője Vekov Károly oktató:
Vekov Károly nyílt levele mindenkihez, akit érdekel a hazai magyar felsőoktatás sorsa és aki felelősséggel tartozik ezért 1989 óta próbálkozik az erdélyi magyarság, hogy gyermekeink számára elfogadható keretekben biztosítsa felsőoktatási szinten az anyanyelvi oktatás lehetőségét. Hogy ebben rendkívül sokan érdekeltek vagyunk, az kétségtelen. Hogy mennyire fontos ez a kérdés, arról csak annyit, hogy az egyetemi oktatás biztosítja a magyar értelmiség utánpótlását, de ugyancsak ez a gyermekeinket anyanyelven oktató tanerőket is. Ezidáig e vonatkozásban, számtalan kormányzati és kormányon kívüli szereplésünk ellenére, csak részleges eredményeket értünk el. Ennek számos oka van, de kimondható, hogy elsősorban ennek oka a politikai akarat hiánya volt. De legalább annyira számított a megígért oktatási stratégia hiánya vagy az, hogy egyszerre több, néha egymást zavaró célt is kitűztünk magunk elé. Ezért, aki változást, azaz eredményt akar e téren elérni, annak ezen a helyzeten kell változtatnia, mind a román, mind pedig magyar részen. Mivel az oktatás kérdése nem a mát érinti és befolyásolja elsődlegesen, hanem a holnapot, azaz a JÖVŐT, semmiképpen sem állíthatók ezzel az igényünkkel szembe a gazdasági, szociális kérdések elsőbbségét hangoztató vélemények. Különben is hangsúlyosan fölvethető a kérdés kik és főleg miért nem tartják ma fontosnak ezt a kérdést, mert ezt a véleményt számon lehet és számon kell kérni rajtuk. Ma amikor több magyar politikai szervezet is felvállalta érdekeink, így az oktatási kérdések védelmét/megoldását és remélhetőleg nem csak papíron, nyílt állásfoglalást és főleg CSELEKVÉST várunk el azoktól, akik ezt megtehetik. Gondolunk itt és most elsősorban a parlamenti képviseletünkre. A jelenlegi politikai helyzetben igenis lépni kell a magyar felsőoktatás ügyében, igenis élni kell a törvények adta lehetőséggel. Rendkívül sajnálatos mindaz, ami a MOGYE-n történt az elmúlt években és főleg nemrégiben. Kétségtelen, hogy ott egy olyan törekvésről van szó, melynek egyértelmű célja a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása/felszámolása, azaz olyan hátrányos helyzetbe kívánják hozni az ottani magyar orvos- és gyógyszerészképzést, amelyből soha többé ki nem lábalhat és örökre ki lenne szolgáltatva egy egészen más hozzáállású közösség döntéseinek (amúgy azon az egyetemen, amelyet egykor éppen a magyar nyelvű oktatás érdekében kezdeményeztek elődeink). Ha ilyen konfliktusra nem is került sor a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen, bár szomorú tapasztalataink ott is vannak, de végkicsengésében és távlatilag nem sokkal jobb a helyzet ott sem. Ugyanis a történelmi előzmények és hagyományok ellenére (ld. az 1872-es alapítású Kolozsvári Tudományegyetem alapítása) a kolozsvári egyetem magyar közössége nem rendelkezik olyan jogi státusszal, amely lehetővé tenné, hogy maga döntsön a magyarnyelvű oktatás sorsáról. Az egyetem chartája ugyanis ezt nem biztosítja. Az új Tanügyi törvény számos vonatkozásban új helyzetet teremtett, amelynek vannak ugyan magyar vonatkozásban is árnyoldalai, de számos, számunkra pozitív kitétele van, amellyel élni lehet és élni kell (135. cikkely). Ugyanis cseppet sem elvetendőek az úgynevezett multikulturális egyetemek esetében megfogalmazott szervezési struktúrák, melyek segítségével elejét lehetne venni az esetenként burkolt vagy mind nyíltabb konfliktusoknak úgy, anélkül, hogy bárki vesztesnek érezhetné magát! A „departament”-nek nevezett új struktúrák, amelyek az egykori karok helyett jöttek létre, lehetővé tették, (néhány kivételtől és a MOGYE-n kívül) hogy szakonként úgymond „magyar tagozatok” jöjjenek létre, a teljes értékű magyar oktatás képzetét keltve. Valójában a departament csak a magyarnyelvű felsőoktatás alsó lépcsőfoka, amely a mai helyzetnek teremt törvényes keretet, de nem változtat rajta pozitív vonatkozásban, azaz nem lép előre. Holott ezt a törvény lehetővé teszi! Miről is van szó? Arról, hogy igényeinknek megfelelően tartalommal kellene megtölteni a törvényadta lehetőségeket. A törvény a más nyelven történő oktatás számára három szervezési struktúrát határoz meg, a már említett departamentet, a „vonalat” és a „szekciót”. A „vonal”, az még egy előző ciklusban valójában megvalósult Kolozsváron, amikor minden karon létrejött lényegében egy magyar oktatási struktúra, beleértve a titkárnőket is, de mint olyan a „vonal”, ha mégúgy szerepel is a törvényben, nem egy olyan intézményi struktúra, amely a mához képest többlet jogosítványokat biztosítana. Van azonban egy, a törvény által is biztosított olyan struktúra, azaz intézményi keret, amelyik az igazi TAGOZAT és amelyiknek a neve a már említett „secție”. A többi szervezeti struktúrával szemben ez valóban tagozat a szó igazi értelmében. Ennek létrejöttekor, a magyar egyetemi közösség tényleg a román egyetemi közösségnek EGYENLŐ PARTNERE lenne, amennyiben ennek létezését kimondja az egyetemi charta. A tényleges egyenlőség abban mutatkozik meg, hogy a törvényalkotó a tagozatnak (secție) biztosítja az ÖNÁLLÓ döntési jogot mind a pénzügyeket, mind a személyzeti kérdéseket, mind pedig a tanrendet illetően. Sőt, a törvény ezt a szervezési formát egyetemi autonómiával ruházza fel. Ez még nyilván nem az önálló állami magyar egyetem. De számunkra ez lenne/lehetne a tényleges előrelépés az eddigiekhez képest. Mivel mi a politikai helyzetből következő fokozatosság elvét el kell fogadjuk, az igazi tagozat (secție) lenne számunkra a ma kérhető minimum, amihez ragaszkodnunk kell, ma jobban mint bármikor. Tehát enyhén szólva önáltatásnak, mi több becsapásnak érezzük, amikor a MOGYE esetében magyar tagozatról beszélnek, de amikor Kolozsváron is beérik a „departament”-nek nevezett szervezési formával. A marosvásárhelyi-vita megtévesztő és az „elvett helyett visszaadom” taktikával eredményként mutatja fel azt, ami legjobb esetben is egyhelyben topogást jelent, semmi többet. A kérdés: azokon kívül, akik hivatalból ellenzik a magyar felsőoktatás működését, annak ellátását megfelelő egzisztenciáját és jövőjét biztosító jogosítványokkal, kinek áll érdekében megtéveszteni a magyar közvéleményt. A szavakkal játszva, miért nevezzük tagozatnak azt, ami már csak azért sem az, mert nemegy tantárgyat azon nem magyarul tanítanak. Ha már nem sikerült a 21 év alatt tető alá hozni az önálló állami magyar egyetemet, miért félünk ma kérni azt, amit megenged a törvény, azaz előír mint lehetőséget. Miért ez a visszafogottság? Akik tehetnék, miért nem kérik azt, amire van mód? Ennek egyedüli feltétele, hogy az egyetemi chartaban ne csak a departament szerepeljen, hanem mint tényleges EREDMÉNY a TAGOZAT, azaz a „SECŢIE” mint a magyar egyetemi közösség szervezeti megjelenítése. Mindezekért felkérünk mindenkit, aki ebben a kérdésben állást foglalhat és megteheti a megfelelő politikai lépéseket, de azokat is, akik befolyásolni tudják parlamenti képviseletünket, hassanak oda, hogy kérjük azt, ami bennünket törvényileg is megillet és ami a mai nehéz gazdasági helyzetben enyhítene azon a nyomáson, amely ránehezedik Románia egész társadalmára, beleértve a magyarságot is, sikerélményt biztosítva román és magyar politikai tényezőknek egyaránt.
Transindex.ro
„A BBTE magyar oktatóihoz nyílt levelet juttattak el, amit Vekov Károly történész oktató fogalmazott meg, és egyetemen belüli és kívüli értelmiségiektől is támogatást kért ehhez. A levél vasárnap már eljutott a magyar oktatók képviselőihez, akik továbbították a kollégáik felé. A levél szerzője és támogatói az oktatási törvénynek a magyar nyelvű felsőoktatásra vonatkozó egyik lehetséges jogértelmezéséből indulnak ki, erről szóló aggodalmaikat, nézeteiket kívánják megosztani a szélesebb közönséggel is. Javasoltam a BBTE magyar tagozati tanácsának, hogy tűzzük napirendre a megfogalmazott véleményeket, hallgassunk meg jogászokat a lehetséges törvény-értelmezési módozatokról. Mindezt meg tudjuk tenni, a jövő hétfőn tartandó, rendes tanácsi ülésen. A BBTE magyar tagozati tanácsa 2004-től a BBTE magyar részének legfelső - megválasztott képviselőkből és diákképviselőkből álló – vezető testülete. A nyílt levél támogatói, zömében jelenleg az egyetemünkön kívüli értelmiségiek, lényegében azt javasolják, hogy a törvény 135. cikkelyének ne az 1-es számú, hanem a 2-es számú bekezdését vegyük alapnak a BBTE magyar része megszervezésekor. Az 1-es bekezdés románul a „linie” fogalmat használja, amit szó szerint „tanulmányi vonalnak” lehet fordítani (egy 2005-ös magyar tagozati tanács döntés alapján nyelvszabatossági okokból ezt azóta „tagozatnak” fordítottuk). A 2-es bekezdés a „sectie” fogalmat használja, amit a levél szerzői átfogóbbnak, teljesebbnek mondanak. Ezt a felvetést kérik megvizsgálni, és bár ez a téma tavasz folyamán többször napirenden volt, nincs akadálya annak, hogy visszatérjünk rá. Személyesen az a véleményem, hogy nem annyira a kifejezések a fontosak, mint a tényleges gyakorlat, és a magyar oktatás önállóságát erős, minél nagyobb szintű keretekben lehet továbbra is elképzelni, mint például a közismert önálló kar kerete.
Most pedig a nyílt levél, aminek a szövege a magyar oktatók között nyilvánosságot kapott a hét végén, szerzője Vekov Károly oktató:
Vekov Károly nyílt levele mindenkihez, akit érdekel a hazai magyar felsőoktatás sorsa és aki felelősséggel tartozik ezért 1989 óta próbálkozik az erdélyi magyarság, hogy gyermekeink számára elfogadható keretekben biztosítsa felsőoktatási szinten az anyanyelvi oktatás lehetőségét. Hogy ebben rendkívül sokan érdekeltek vagyunk, az kétségtelen. Hogy mennyire fontos ez a kérdés, arról csak annyit, hogy az egyetemi oktatás biztosítja a magyar értelmiség utánpótlását, de ugyancsak ez a gyermekeinket anyanyelven oktató tanerőket is. Ezidáig e vonatkozásban, számtalan kormányzati és kormányon kívüli szereplésünk ellenére, csak részleges eredményeket értünk el. Ennek számos oka van, de kimondható, hogy elsősorban ennek oka a politikai akarat hiánya volt. De legalább annyira számított a megígért oktatási stratégia hiánya vagy az, hogy egyszerre több, néha egymást zavaró célt is kitűztünk magunk elé. Ezért, aki változást, azaz eredményt akar e téren elérni, annak ezen a helyzeten kell változtatnia, mind a román, mind pedig magyar részen. Mivel az oktatás kérdése nem a mát érinti és befolyásolja elsődlegesen, hanem a holnapot, azaz a JÖVŐT, semmiképpen sem állíthatók ezzel az igényünkkel szembe a gazdasági, szociális kérdések elsőbbségét hangoztató vélemények. Különben is hangsúlyosan fölvethető a kérdés kik és főleg miért nem tartják ma fontosnak ezt a kérdést, mert ezt a véleményt számon lehet és számon kell kérni rajtuk. Ma amikor több magyar politikai szervezet is felvállalta érdekeink, így az oktatási kérdések védelmét/megoldását és remélhetőleg nem csak papíron, nyílt állásfoglalást és főleg CSELEKVÉST várunk el azoktól, akik ezt megtehetik. Gondolunk itt és most elsősorban a parlamenti képviseletünkre. A jelenlegi politikai helyzetben igenis lépni kell a magyar felsőoktatás ügyében, igenis élni kell a törvények adta lehetőséggel. Rendkívül sajnálatos mindaz, ami a MOGYE-n történt az elmúlt években és főleg nemrégiben. Kétségtelen, hogy ott egy olyan törekvésről van szó, melynek egyértelmű célja a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása/felszámolása, azaz olyan hátrányos helyzetbe kívánják hozni az ottani magyar orvos- és gyógyszerészképzést, amelyből soha többé ki nem lábalhat és örökre ki lenne szolgáltatva egy egészen más hozzáállású közösség döntéseinek (amúgy azon az egyetemen, amelyet egykor éppen a magyar nyelvű oktatás érdekében kezdeményeztek elődeink). Ha ilyen konfliktusra nem is került sor a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen, bár szomorú tapasztalataink ott is vannak, de végkicsengésében és távlatilag nem sokkal jobb a helyzet ott sem. Ugyanis a történelmi előzmények és hagyományok ellenére (ld. az 1872-es alapítású Kolozsvári Tudományegyetem alapítása) a kolozsvári egyetem magyar közössége nem rendelkezik olyan jogi státusszal, amely lehetővé tenné, hogy maga döntsön a magyarnyelvű oktatás sorsáról. Az egyetem chartája ugyanis ezt nem biztosítja. Az új Tanügyi törvény számos vonatkozásban új helyzetet teremtett, amelynek vannak ugyan magyar vonatkozásban is árnyoldalai, de számos, számunkra pozitív kitétele van, amellyel élni lehet és élni kell (135. cikkely). Ugyanis cseppet sem elvetendőek az úgynevezett multikulturális egyetemek esetében megfogalmazott szervezési struktúrák, melyek segítségével elejét lehetne venni az esetenként burkolt vagy mind nyíltabb konfliktusoknak úgy, anélkül, hogy bárki vesztesnek érezhetné magát! A „departament”-nek nevezett új struktúrák, amelyek az egykori karok helyett jöttek létre, lehetővé tették, (néhány kivételtől és a MOGYE-n kívül) hogy szakonként úgymond „magyar tagozatok” jöjjenek létre, a teljes értékű magyar oktatás képzetét keltve. Valójában a departament csak a magyarnyelvű felsőoktatás alsó lépcsőfoka, amely a mai helyzetnek teremt törvényes keretet, de nem változtat rajta pozitív vonatkozásban, azaz nem lép előre. Holott ezt a törvény lehetővé teszi! Miről is van szó? Arról, hogy igényeinknek megfelelően tartalommal kellene megtölteni a törvényadta lehetőségeket. A törvény a más nyelven történő oktatás számára három szervezési struktúrát határoz meg, a már említett departamentet, a „vonalat” és a „szekciót”. A „vonal”, az még egy előző ciklusban valójában megvalósult Kolozsváron, amikor minden karon létrejött lényegében egy magyar oktatási struktúra, beleértve a titkárnőket is, de mint olyan a „vonal”, ha mégúgy szerepel is a törvényben, nem egy olyan intézményi struktúra, amely a mához képest többlet jogosítványokat biztosítana. Van azonban egy, a törvény által is biztosított olyan struktúra, azaz intézményi keret, amelyik az igazi TAGOZAT és amelyiknek a neve a már említett „secție”. A többi szervezeti struktúrával szemben ez valóban tagozat a szó igazi értelmében. Ennek létrejöttekor, a magyar egyetemi közösség tényleg a román egyetemi közösségnek EGYENLŐ PARTNERE lenne, amennyiben ennek létezését kimondja az egyetemi charta. A tényleges egyenlőség abban mutatkozik meg, hogy a törvényalkotó a tagozatnak (secție) biztosítja az ÖNÁLLÓ döntési jogot mind a pénzügyeket, mind a személyzeti kérdéseket, mind pedig a tanrendet illetően. Sőt, a törvény ezt a szervezési formát egyetemi autonómiával ruházza fel. Ez még nyilván nem az önálló állami magyar egyetem. De számunkra ez lenne/lehetne a tényleges előrelépés az eddigiekhez képest. Mivel mi a politikai helyzetből következő fokozatosság elvét el kell fogadjuk, az igazi tagozat (secție) lenne számunkra a ma kérhető minimum, amihez ragaszkodnunk kell, ma jobban mint bármikor. Tehát enyhén szólva önáltatásnak, mi több becsapásnak érezzük, amikor a MOGYE esetében magyar tagozatról beszélnek, de amikor Kolozsváron is beérik a „departament”-nek nevezett szervezési formával. A marosvásárhelyi-vita megtévesztő és az „elvett helyett visszaadom” taktikával eredményként mutatja fel azt, ami legjobb esetben is egyhelyben topogást jelent, semmi többet. A kérdés: azokon kívül, akik hivatalból ellenzik a magyar felsőoktatás működését, annak ellátását megfelelő egzisztenciáját és jövőjét biztosító jogosítványokkal, kinek áll érdekében megtéveszteni a magyar közvéleményt. A szavakkal játszva, miért nevezzük tagozatnak azt, ami már csak azért sem az, mert nemegy tantárgyat azon nem magyarul tanítanak. Ha már nem sikerült a 21 év alatt tető alá hozni az önálló állami magyar egyetemet, miért félünk ma kérni azt, amit megenged a törvény, azaz előír mint lehetőséget. Miért ez a visszafogottság? Akik tehetnék, miért nem kérik azt, amire van mód? Ennek egyedüli feltétele, hogy az egyetemi chartaban ne csak a departament szerepeljen, hanem mint tényleges EREDMÉNY a TAGOZAT, azaz a „SECŢIE” mint a magyar egyetemi közösség szervezeti megjelenítése. Mindezekért felkérünk mindenkit, aki ebben a kérdésben állást foglalhat és megteheti a megfelelő politikai lépéseket, de azokat is, akik befolyásolni tudják parlamenti képviseletünket, hassanak oda, hogy kérjük azt, ami bennünket törvényileg is megillet és ami a mai nehéz gazdasági helyzetben enyhítene azon a nyomáson, amely ránehezedik Románia egész társadalmára, beleértve a magyarságot is, sikerélményt biztosítva román és magyar politikai tényezőknek egyaránt.
Transindex.ro
2011. október folyamán
Dukrét Géza: A XVII. Partiumi Honismereti Konferencia
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság 2011. augusztus 26-a és 28-a között Mezőhegyesen, Békés megyében szervezte meg a XVII. Partiumi Honismereti Konferenciát. A rendezvény társszervezői voltak a Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszéke és Mezőhegyes Önkormányzata. A konferencia fővédnöke Hende Csaba honvédelmi miniszter, védnöke Bartha Elek, a Debreceni Tudományegyetem tanszékvezető tanára és Kovács József parlamenti képviselő, kórházigazgató főorvos volt.
A Szózat eléneklése után Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Markovits Milán főhadnagy, tábori lelkész tartott áhítatot. Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke köszöntötte a megjelenteket. Üdvözlő beszédet mondott Dénes Zoltán debreceni egyetemi docens, mint társszervező, Isaszegi János ny. vezérőrnagy, Bartha Elek tanszékvezető egyetemi tanár, Kovács József parlamenti képviselő, Bognár Levente, Arad alpolgármestere, Kovácsné Faltin Erzsébet, Mezőhegyes polgármestere, Borbáth Erika, a Magyar Művelődési Intézet főigazgatója, Debreczeni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke, Révész Gizella, a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány elnöke és Antalné Erdei Dóra, az Általános Művelődési Központ igazgatója. A konferenciát megtisztelte jelenlétével Hasas János az RMDSZ országos elnöksége nevében, valamint Tóth József emeritus professzor, a Pécsi Egyetem volt rektora és Balázsi József, Érsemjén polgármestere. Ezt követően átadták a Fényes Elek-díjakat. Az idén díjban részesült Wanek Ferenc (Kolozsvár), Makai Zoltán (Nagyvárad), Halász Péter, a Honismereti Szövetség tiszteletbeli elnöke (Gyimesközéplok). Az elnökség döntése alapján Höhn József megkapta posztumusz a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság tiszteletbeli tagsági címet. Az elismerő oklevelet és a tagsági könyvecskét özvegye vette át.
A konferencia fő témái: a védelmi rendszerek, a nagybirtokok és az ipar története a történelmi Partiumban és Bánságban. Az előadások sora hagyományosan a konferenciának helyt adó Mezőhegyes megismerésével kezdődött. Tóth József emeritus professzor (Pécs) Mezőhegyes és környéke földrajzi viszonyait, Dénes Zoltán (Debrecen) Mezőhegyes történetét ismertette, Starmüller Géza (Kolozsvár) a Partium Erdélyhez való kötődéséről és a partiumi várrendszerről értekezett, Isaszegi János (Budapest) pedig Mezőhegyesnek a török hódoltság alóli felszabadító harcokban játszott szerepéről beszélt. Ezután Dukrét Géza fényképeiből Pásztai Ottó fotókiállítást nyitott meg Épített örökségünk Bihar megyében címen. Ezt követően a társaság a várossal ismerkedett. Meglátogattuk Magyarország legnagyobb ménesét, s a műemlék épületeket, este pedig egy felemelő hangversenyt hallgattunk meg a helyi Szent György-templomban. Másnap délelőtt, programon kívül, Kovács Rozália egy műemlék elpusztítását ismertette: Érmihályfalva és Érsemjén határán, a határátkelő felé vezető úton egy, a 19. század közepe táján épült, egylyukú téglahidat romboltak le. Ezután Fleisz János és Fleisz Judit (Nagyvárad) Magyarország 20. század eleji gazdasági fejlődéséről, ezen belül a partiumi iparosodási törekvésekről, Dánielisz Endre (Nagyszalonta) Szalonta várának históriájáról, Pásztai Ottó és Makai Zoltán (Nagyvárad) pedig Bihar megye ipartörténetéről értekezett. Dukrét Géza (Nagyvárad) bemutatta a múlt század elején tevékenykedő iparteremtő nagyváradi személyiségeket, Puskel Péter (Arad) Arad ipari fejlődését ismertette a céhes élettől az ipari parkokig, Jancsó Árpád (Temesvár) az Arad–Temesvár vasútvonal történetéről és jelentőségéről értekezett, Kupán Árpád (Nagyvárad) Mezőtelegd ipartörténetét ismertette. Dénes Zoltán Nagybirtokok a Partiumban és a Bánságban címen tartott átfogó előadást, Vajda Sándor (Borosjenő) a világosi Bohus család birtokairól és szerepéről beszélt. Szabó István (Sarkad) a sarkadi cukorgyár szomorú történetét, Tácsi Erika (Temesvár) a temesvári nyomdákat mutatta be. Blazovits László egyetemi tanárnak (Szeged) a gyulai vár alkalmazottai számára 1520. május 11-én kiadott rendtartásáról szóló tanulmányát Kalmár Edit (Mezőhegyes) olvasta fel. Ujj János (Arad) az aradi vértanúk tiszteletére a Kárpát-medencében állított emlékműveket, emléktáblákat ismertette, mintegy felvezetve egyben az erről szóló, most készülő könyvét. Az utolsó előadást Merlák Zsuzsa (Mezőhegyes) tartotta, aki a város katonai és ipartörténeti emlékeit ismertette.
A konferencia tisztújító közgyűléssel végződött, amelyen Dukrét Géza elnök beszámolt az utóbbi négy év tevékenységeiről. A kiegészítő hozzászólások utáni tisztújításon Dukrét Gézát elnökké, Bara Istvánt (Szatmárnémeti) alelnökké, Mihálka Nándort ifjúsági alelnökké, Kiss Anna-Máriát pedig titkárrá választották. A napot záró polgári esten közreműködött Farkas Major Annamária előadóművész, operaénekes.
A harmadik nap szakmai kirándulással folytatódott Hódmezővásárhelyen, Széphegyi László építészmérnök vezetésével. Megtekintettük a református ótemplomot, a városházát és a Fekete Sas vigadót, Orosházán a Jézus szívének szentelt római katolikus templomban megkoszorúztuk gr. Széchenyi Miklós nagyváradi püspök sírját. Újkígyóson Harangozó Imre vezetésével megnéztük a Szűz Mária Szent Nevének tiszteletére szentelt templomot s a Wencheim család sírhelyét, valamint a népfőiskola gyűjteményét, Szabadkígyóson a Wenckheim-kastélyt. Gyulán Dénes Zoltán vezetésével megnéztük a városháza dísztermét, ahol az alpolgármester fogadta a társaságot. A konferenciát anyagilag támogatta a Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszéke, a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata, Békés megye és Mezőhegyes önkormányzata, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület.
Művelődés (Kolozsvár)
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság 2011. augusztus 26-a és 28-a között Mezőhegyesen, Békés megyében szervezte meg a XVII. Partiumi Honismereti Konferenciát. A rendezvény társszervezői voltak a Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszéke és Mezőhegyes Önkormányzata. A konferencia fővédnöke Hende Csaba honvédelmi miniszter, védnöke Bartha Elek, a Debreceni Tudományegyetem tanszékvezető tanára és Kovács József parlamenti képviselő, kórházigazgató főorvos volt.
A Szózat eléneklése után Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Markovits Milán főhadnagy, tábori lelkész tartott áhítatot. Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke köszöntötte a megjelenteket. Üdvözlő beszédet mondott Dénes Zoltán debreceni egyetemi docens, mint társszervező, Isaszegi János ny. vezérőrnagy, Bartha Elek tanszékvezető egyetemi tanár, Kovács József parlamenti képviselő, Bognár Levente, Arad alpolgármestere, Kovácsné Faltin Erzsébet, Mezőhegyes polgármestere, Borbáth Erika, a Magyar Művelődési Intézet főigazgatója, Debreczeni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke, Révész Gizella, a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány elnöke és Antalné Erdei Dóra, az Általános Művelődési Központ igazgatója. A konferenciát megtisztelte jelenlétével Hasas János az RMDSZ országos elnöksége nevében, valamint Tóth József emeritus professzor, a Pécsi Egyetem volt rektora és Balázsi József, Érsemjén polgármestere. Ezt követően átadták a Fényes Elek-díjakat. Az idén díjban részesült Wanek Ferenc (Kolozsvár), Makai Zoltán (Nagyvárad), Halász Péter, a Honismereti Szövetség tiszteletbeli elnöke (Gyimesközéplok). Az elnökség döntése alapján Höhn József megkapta posztumusz a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság tiszteletbeli tagsági címet. Az elismerő oklevelet és a tagsági könyvecskét özvegye vette át.
A konferencia fő témái: a védelmi rendszerek, a nagybirtokok és az ipar története a történelmi Partiumban és Bánságban. Az előadások sora hagyományosan a konferenciának helyt adó Mezőhegyes megismerésével kezdődött. Tóth József emeritus professzor (Pécs) Mezőhegyes és környéke földrajzi viszonyait, Dénes Zoltán (Debrecen) Mezőhegyes történetét ismertette, Starmüller Géza (Kolozsvár) a Partium Erdélyhez való kötődéséről és a partiumi várrendszerről értekezett, Isaszegi János (Budapest) pedig Mezőhegyesnek a török hódoltság alóli felszabadító harcokban játszott szerepéről beszélt. Ezután Dukrét Géza fényképeiből Pásztai Ottó fotókiállítást nyitott meg Épített örökségünk Bihar megyében címen. Ezt követően a társaság a várossal ismerkedett. Meglátogattuk Magyarország legnagyobb ménesét, s a műemlék épületeket, este pedig egy felemelő hangversenyt hallgattunk meg a helyi Szent György-templomban. Másnap délelőtt, programon kívül, Kovács Rozália egy műemlék elpusztítását ismertette: Érmihályfalva és Érsemjén határán, a határátkelő felé vezető úton egy, a 19. század közepe táján épült, egylyukú téglahidat romboltak le. Ezután Fleisz János és Fleisz Judit (Nagyvárad) Magyarország 20. század eleji gazdasági fejlődéséről, ezen belül a partiumi iparosodási törekvésekről, Dánielisz Endre (Nagyszalonta) Szalonta várának históriájáról, Pásztai Ottó és Makai Zoltán (Nagyvárad) pedig Bihar megye ipartörténetéről értekezett. Dukrét Géza (Nagyvárad) bemutatta a múlt század elején tevékenykedő iparteremtő nagyváradi személyiségeket, Puskel Péter (Arad) Arad ipari fejlődését ismertette a céhes élettől az ipari parkokig, Jancsó Árpád (Temesvár) az Arad–Temesvár vasútvonal történetéről és jelentőségéről értekezett, Kupán Árpád (Nagyvárad) Mezőtelegd ipartörténetét ismertette. Dénes Zoltán Nagybirtokok a Partiumban és a Bánságban címen tartott átfogó előadást, Vajda Sándor (Borosjenő) a világosi Bohus család birtokairól és szerepéről beszélt. Szabó István (Sarkad) a sarkadi cukorgyár szomorú történetét, Tácsi Erika (Temesvár) a temesvári nyomdákat mutatta be. Blazovits László egyetemi tanárnak (Szeged) a gyulai vár alkalmazottai számára 1520. május 11-én kiadott rendtartásáról szóló tanulmányát Kalmár Edit (Mezőhegyes) olvasta fel. Ujj János (Arad) az aradi vértanúk tiszteletére a Kárpát-medencében állított emlékműveket, emléktáblákat ismertette, mintegy felvezetve egyben az erről szóló, most készülő könyvét. Az utolsó előadást Merlák Zsuzsa (Mezőhegyes) tartotta, aki a város katonai és ipartörténeti emlékeit ismertette.
A konferencia tisztújító közgyűléssel végződött, amelyen Dukrét Géza elnök beszámolt az utóbbi négy év tevékenységeiről. A kiegészítő hozzászólások utáni tisztújításon Dukrét Gézát elnökké, Bara Istvánt (Szatmárnémeti) alelnökké, Mihálka Nándort ifjúsági alelnökké, Kiss Anna-Máriát pedig titkárrá választották. A napot záró polgári esten közreműködött Farkas Major Annamária előadóművész, operaénekes.
A harmadik nap szakmai kirándulással folytatódott Hódmezővásárhelyen, Széphegyi László építészmérnök vezetésével. Megtekintettük a református ótemplomot, a városházát és a Fekete Sas vigadót, Orosházán a Jézus szívének szentelt római katolikus templomban megkoszorúztuk gr. Széchenyi Miklós nagyváradi püspök sírját. Újkígyóson Harangozó Imre vezetésével megnéztük a Szűz Mária Szent Nevének tiszteletére szentelt templomot s a Wencheim család sírhelyét, valamint a népfőiskola gyűjteményét, Szabadkígyóson a Wenckheim-kastélyt. Gyulán Dénes Zoltán vezetésével megnéztük a városháza dísztermét, ahol az alpolgármester fogadta a társaságot. A konferenciát anyagilag támogatta a Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszéke, a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata, Békés megye és Mezőhegyes önkormányzata, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület.
Művelődés (Kolozsvár)
2011. november 1.
Kelemen Hunor válasza a Fidesz-KDNP EP-csoportjának levelére
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Urak!
21 év után a Romániai Magyar Demokrata Szövetség életében új fejezetet kezdtünk el idén februárban. Az elnökválasztáson elért több mint kétharmados többség arra kötelez, hogy őszinte partnerségre törekedjek mindazon pártokkal és szervezetekkel, akik hisznek a magyar ügyben, és elkötelezettek a Kárpát-medencei magyarságért.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség, mint az erdélyi magyar közösség választott és legitim képviselője, elsősorban az erdélyi magyar emberek érdekeit, jólétét, boldogulását tartja a legfontosabbnak. Minden olyan kezdeményezés, amely az erdélyi magyar közösség iránti törődésről és jó szándékról tesz tanúbizonyságot, örömmel tölt el bennünket, hiszen meggyőződésünk, hogy nemzetközösségünk létkérdései nem szorulnak határok közé. Romániának az Európai Unióhoz való csatlakozása után a Kárpát-medencei magyarság egysége megerősödött.
Ugyanakkor számos olyan kérdés merül fel a határon túli magyarok életében, amely egyéni, testreszabott megoldást kíván, és amelyet leghatékonyabban a helyi, legitim érdekképviseleti szervezetek tudnak ellátni. Mindezt természetesen partneri viszonyban Magyarország Kormányával illetve az Európai Unió intézményeivel.
Ami a verespataki beruházást övező, rendkívül komplex problémakört illeti, a helyzet korántsem olyan egyértelmű, mint ahogy az Önök leveléből, vagy akár a több hónapos várakozási idő után megszületett környezetvédelmi hatástanulmány rövid véleményezéséből kitűnik.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a beruházás véleményezésekor természetesen figyelembe veszi az Európai Parlament ajánlását, amelyet azonban nem követett bizottsági döntés.
Janez Potocnik környezetvédelemért felelős biztos legutóbb azt nyilatkozta, „a kérdés mélyreható elemzését követően a Bizottság úgy véli, hogy a cianidot alkalmazó bányászati tevékenységek általános betiltása sem környezetvédelmi, sem egészségügyi szempontból nem indokolt”. Az Európai Unióban számos, cianidot használó kitermelés működik, a tagállamok ilyen irányú tevékenységét pedig szigorúan felügyelik.
Legutóbb (2011
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Urak!
21 év után a Romániai Magyar Demokrata Szövetség életében új fejezetet kezdtünk el idén februárban. Az elnökválasztáson elért több mint kétharmados többség arra kötelez, hogy őszinte partnerségre törekedjek mindazon pártokkal és szervezetekkel, akik hisznek a magyar ügyben, és elkötelezettek a Kárpát-medencei magyarságért.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség, mint az erdélyi magyar közösség választott és legitim képviselője, elsősorban az erdélyi magyar emberek érdekeit, jólétét, boldogulását tartja a legfontosabbnak. Minden olyan kezdeményezés, amely az erdélyi magyar közösség iránti törődésről és jó szándékról tesz tanúbizonyságot, örömmel tölt el bennünket, hiszen meggyőződésünk, hogy nemzetközösségünk létkérdései nem szorulnak határok közé. Romániának az Európai Unióhoz való csatlakozása után a Kárpát-medencei magyarság egysége megerősödött.
Ugyanakkor számos olyan kérdés merül fel a határon túli magyarok életében, amely egyéni, testreszabott megoldást kíván, és amelyet leghatékonyabban a helyi, legitim érdekképviseleti szervezetek tudnak ellátni. Mindezt természetesen partneri viszonyban Magyarország Kormányával illetve az Európai Unió intézményeivel.
Ami a verespataki beruházást övező, rendkívül komplex problémakört illeti, a helyzet korántsem olyan egyértelmű, mint ahogy az Önök leveléből, vagy akár a több hónapos várakozási idő után megszületett környezetvédelmi hatástanulmány rövid véleményezéséből kitűnik.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a beruházás véleményezésekor természetesen figyelembe veszi az Európai Parlament ajánlását, amelyet azonban nem követett bizottsági döntés.
Janez Potocnik környezetvédelemért felelős biztos legutóbb azt nyilatkozta, „a kérdés mélyreható elemzését követően a Bizottság úgy véli, hogy a cianidot alkalmazó bányászati tevékenységek általános betiltása sem környezetvédelmi, sem egészségügyi szempontból nem indokolt”. Az Európai Unióban számos, cianidot használó kitermelés működik, a tagállamok ilyen irányú tevékenységét pedig szigorúan felügyelik.
Legutóbb (2011
2011. november 1.
Mit jelent 56-os szülő gyermeke lenni?
Olyan családban nőttem fel, ahol a kiállás, a társadalmi felelősségvállalás, az embertársak bátorítása és segítése, a nemzeti hovatartozás erősítése nem csupán feladat volt, hanem szolgálat és egyben életforma is. Mindezekről akkor szentírási példákban lehetett beszélni, de azokban is csak úgy, hogy az alkalmazás csupán sorok és gondolatok közé rejtett halvány célzás legyen. Sokan ezt is megértették, ebből is tanultak. Mindennek a helyszíne egy akkor fejlődésben levő 7000–8000-es kisváros, Bethlen, ahol a megszólíthatók között az értelmiséget néhány tisztviselő vagy olvasottabb gyülekezeti tag jelentette. A helyben lakó tanárokkal, mérnökökkel, orvosokkal másfajta kapcsolatot lehetett kiépíteni.
Az iskolában soha nem jelentett hátrányt az, hogy tanáraim kivétel nélkül tudták: Édesapám 56-os politikai fogoly volt. Későbbi beszélgetésekből kiéreztem: büszkék is voltak erre. Egyedül a kötelező katonai szolgálat rendjén éreztem meg, hogy valami nincs rendben. Bár ez csak a krajovai kiképzés kezdetén derült ki: egyedül voltam érettségivel rendelkező az újoncok között, és a kiképzés után nem rendes katonai szolgálat következett volna, hanem „katonai bányászat” valahol a Zsil-völgyében.
Hogyan szereztem tudomást az 56-os események következményeiről, a politikai fogságról?
Sokszor utaztunk – mindig vonattal – a Nagyváradon és Kolozsváron élő nagyszülőkhöz. Természetes módon feltűnt a szamosújvári külvárost uraló nagy épület, a Martinuzzi-kastély. Kíváncsiskodó kérdéseimre ekkor kezdődött el az igazi történelemóra. A mezőségi út védelmére épült 13. századi erődítménnyel kezdődően, Dobó István erdélyi raboskodásán, Izabella királynén, a Báthoryakon, a Rákóczikon keresztül az örmények letelepedéséig, és a város általuk való felvirágoztatásáig. Szó esett a lovát ugrató, szemöldökét összevonó Rózsa Sándor ottani raboskodásáról is.
A gyermek számára természetes, hogy apja mindent tud, minden kérdésre van elfogadható, sőt tanító, nevelő válasza. Az is természetesnek tűnt, hogy tudja: mi van a vonatból látható nagy épület mögött. Mesélt a belső udvarról, a hátsó épületekről, a bútorgyárról, arról, hogy ott milyen gyönyörű bútorok készülnek. Olyanok, amelyeket sem a kiállításon, sem pedig a bútorüzletben nem lehet látni. Azt is elmesélte, hogy a börtönigazgató irodájában csodálatos mahagóni irodabútor van, ami szintén ott készült.
A kíváncsiskodó gyermek-kérdésre elmesélte: hogyan készül a legszebb furnérozott bútor, hogyan válogatják ki a furnért, hogyan ragasztják fel, tömítik havasi-krétaporral, hogyan fényezik. Azt is elmesélte, hogy egyszer ott bent, egy fiatal rab hogyan segített társain. Minden munkafázist időben is normáztak. Egy egyszerű műveletet, ami nem egészen egy percet venne igénybe, hihetetlen kapkodással 10 percen keresztül végzett, és a bokáját rugdosó rabtársai csak felénél vették észre, hogy a semmihez sem értő normatőrt az ujja köré csavarva társain segít.
Mindezt olyan átéléssel tudta elmesélni egyes szám harmadik személyben, hogy csak később, amikor már arról is beszélt, hogy a bennlevőket két csoportra osztotta a hátukon levő felirat – közbűntényesekre és politikai elítéltekre –, akkor kezdett felmerülni bennem az a gondolat, hogy a semleges narrátor szerepénél jobban illik Rá a főszerep.
Nyíltan 1984 nyarán beszélt minderről nekem, amikor lelkész-továbbképző tanfolyamon több 56-os társával találkozott. Hirtelen belecsöppentem egy olyan beszélgetésbe, melyet – szerinte – igazán csak akkor érthettem meg, ha az előzményeket tisztán látom; ekkorra azonban már félszavakból is megértettem: miről is van, ... volt szó.
Hogyan élte meg Ő, mint 56-os, amit el kellett szenvednie?
Mindig úgy beszélt róla, hogy abból kiérzett: ez valahol az Ő szolgálatának része volt. Minden szolgálatnak van könnyű és van nagyon nehéz része. Vannak kellemes emlékek, de vannak olyanok is, amit nem szívesen idéz fel az ember. Három dolgot említenék. Először, hogy évtizedeken keresztül nem ment Szamosújvárra. Másodszor: betegesen viszolygott – a vonatjegyet kivéve – minden vásárlástól. Harmadszor: még tizenéves koromban nagyon határozottan megkért arra, hogy ne írjak zöld tintával. Az első mindenki számára érthető. A második az, hogy a budapesti harcokban lelőttek két teológiai hallgatót. Itteni kollégáik azzal tudták kifejezni együttérzésüket, hogy vásároltak egy tekercs fekete szalagot, egy doboz gombostűt. Így gyászolták meg elesett bajtársaikat. A harmadikat csak felnőttként értettem meg. A vizsgálóbíró meglobogtatott előtte egy zöld tintával írt jelentést, amely részletesen leírta a kolozsvári teológián végbemenő eseményeket. Ennek alapján ítélték 14 év kényszermunkára, melyből öt és felet letöltött a szamosújvári börtönben.
Számomra mit jelentett az 56-os örökség?
1989 decemberében kisebb házkutatást tartottunk otthon. Pár centinyi piros-sárga-kék szalagot keresünk a házban, mert Édesapámmal együtt úgy éreztük: ott van a helyem a városháza udvarára tömörülő fiatalok között. Szalagot természetes módon nem találtunk, de egy régi „pionír-nyakkendő” előkerült valahonnan, amiről Édesanyám levette az alig látható, keskeny szalagot. Büszkén felkötöttem és mentem. Mentem, mert tudtam: ott a helyem a többiek között. Mentem, mert áthatott a tenniakarás. Fiatalos lendülettel őriztük a vízművet, a Nagyszamos hídját, a városházát, a forradalmat, a változást, a szabadságot, melyet nem vertek le, nem fojtottak vérbe... de elloptak tőlünk.
Más-e ötvenhatos szülő gyermeke lenni? Tovább lehet-e vinni valamit az örökségből?
Mindkét kérdésre a válasz IGEN. Más 56-os szülő gyermeke lenni. Más, mert másfajta örökséggel a tarsolyunkban indulhattunk el. Nem fagyos nyugalommal, nem lehajtott fővel bujkálva, nem szemforgatva megalázkodva, és kiszolgálva az elnyomó rendszert; hanem emelt fővel, a jövőbe tekintve, Abban bízva, aki mindenkor erőt ad a zsarnok láncát letépni.
Értékelhető-e az 56-osok vállalása?
Igen értékelhető. Nem azok számára, akik legyintenek az 1956-os forradalom hallatán, akiket nem érdekelnek az ilyen témájú megemlékezések, rendezvények. Értékelhető azok számára, akik azt a szikrát látják bennük, ami újra lángra lobbantotta a szabadságvágyat, az igazságra való szomjazást.
Megérte?
Erre a kérdésre nem tudok, de nem is szeretnék válaszolni. Ezt a kérdést csak 56-osok válaszolhatják meg. Ők érzik igazán a kérdés súlyát, ők tudják a választ.
A következő generáció képviselőjeként annyit mondhatok, hogy a Krisztus utáni első két évszázad keresztyén tanítói, mártírjai felelősségteljes szolgálatvállalása, szenvedése nélkül az evangélium nem jutott volna el hozzánk. Az 56-osok bátor, néha meggondolatlanul merész fellépése, vállalása nélkül nem haladt volna így előre a világ. Lehet, ma is a világ legokosabb emberét éltetnénk kényszerűen városunk terein; még kimondani sem lehetne, nemhogy leírni erdélyi településeink magyar nevét; még mindig ellenforradalomnak neveznék a zsarnokság megdöntését célzó 56-os forradalmat.
Mit tanácsoltam volna mai fejjel, ha tehettem volna 56-ban?
Ha ott lettem volna – akkor, mai fejjel is – valószínű, hogy megvásároltam volna a tekercs fekete szalagot. Elmentem volna színházba az akkori kollégákkal, zsebemben a kicsavart biztosítékokkal, hogy a sötétség miatt ne tudják megtartani a Teológián a budapesti eseményeket elítélő gyűlést. Másnap pedig utolsó pénzemen is megvettem volna az akkori magyar napilap minden példányát, melyben az jelent meg, hogy előző délután megtartották a tiltakozó gyűlést; és akkori kollégákkal együtt álltam volna körül az újságból rakott lobogó máglyát a Teológia udvarán.
Megérte-e? Ők megtették. Vasfüggönyön, szögesdróton, szuronyerdőn keresztül kezet nyújtottak a budapesti bajtársaknak. Ők tudták milyen az összefogás. Ők tudták, hogy csak összefogva lehet előbbre jutni, kitűzött célokat elérni.
Őket ismerve tudom, hogy mit mondanának ma nekünk. Nincs vasfüggöny, a szögesdrótot feltekerték, a szuronyokból hasznos tárgyakat kovácsoltak, áthághatatlan akadályokat sem kell áthidalni egy baráti kézfogásért. Tegyünk félre mindent, ami elválasztana egymástól és engedjük bennünk lángolni az 56-osok tüzét; fogjunk össze és mutassuk meg a világnak: vagyunk, leszünk, és tudunk együtt munkálkodni a város jólétén, amely a mi jólétünk is.
Péter Csaba református lelkipásztor-tanár
Elhangzott 2011. október 23-án a Heltai Alapítvány 56-os megemlékezésén.
Szabadság (Kolozsvár)
Olyan családban nőttem fel, ahol a kiállás, a társadalmi felelősségvállalás, az embertársak bátorítása és segítése, a nemzeti hovatartozás erősítése nem csupán feladat volt, hanem szolgálat és egyben életforma is. Mindezekről akkor szentírási példákban lehetett beszélni, de azokban is csak úgy, hogy az alkalmazás csupán sorok és gondolatok közé rejtett halvány célzás legyen. Sokan ezt is megértették, ebből is tanultak. Mindennek a helyszíne egy akkor fejlődésben levő 7000–8000-es kisváros, Bethlen, ahol a megszólíthatók között az értelmiséget néhány tisztviselő vagy olvasottabb gyülekezeti tag jelentette. A helyben lakó tanárokkal, mérnökökkel, orvosokkal másfajta kapcsolatot lehetett kiépíteni.
Az iskolában soha nem jelentett hátrányt az, hogy tanáraim kivétel nélkül tudták: Édesapám 56-os politikai fogoly volt. Későbbi beszélgetésekből kiéreztem: büszkék is voltak erre. Egyedül a kötelező katonai szolgálat rendjén éreztem meg, hogy valami nincs rendben. Bár ez csak a krajovai kiképzés kezdetén derült ki: egyedül voltam érettségivel rendelkező az újoncok között, és a kiképzés után nem rendes katonai szolgálat következett volna, hanem „katonai bányászat” valahol a Zsil-völgyében.
Hogyan szereztem tudomást az 56-os események következményeiről, a politikai fogságról?
Sokszor utaztunk – mindig vonattal – a Nagyváradon és Kolozsváron élő nagyszülőkhöz. Természetes módon feltűnt a szamosújvári külvárost uraló nagy épület, a Martinuzzi-kastély. Kíváncsiskodó kérdéseimre ekkor kezdődött el az igazi történelemóra. A mezőségi út védelmére épült 13. századi erődítménnyel kezdődően, Dobó István erdélyi raboskodásán, Izabella királynén, a Báthoryakon, a Rákóczikon keresztül az örmények letelepedéséig, és a város általuk való felvirágoztatásáig. Szó esett a lovát ugrató, szemöldökét összevonó Rózsa Sándor ottani raboskodásáról is.
A gyermek számára természetes, hogy apja mindent tud, minden kérdésre van elfogadható, sőt tanító, nevelő válasza. Az is természetesnek tűnt, hogy tudja: mi van a vonatból látható nagy épület mögött. Mesélt a belső udvarról, a hátsó épületekről, a bútorgyárról, arról, hogy ott milyen gyönyörű bútorok készülnek. Olyanok, amelyeket sem a kiállításon, sem pedig a bútorüzletben nem lehet látni. Azt is elmesélte, hogy a börtönigazgató irodájában csodálatos mahagóni irodabútor van, ami szintén ott készült.
A kíváncsiskodó gyermek-kérdésre elmesélte: hogyan készül a legszebb furnérozott bútor, hogyan válogatják ki a furnért, hogyan ragasztják fel, tömítik havasi-krétaporral, hogyan fényezik. Azt is elmesélte, hogy egyszer ott bent, egy fiatal rab hogyan segített társain. Minden munkafázist időben is normáztak. Egy egyszerű műveletet, ami nem egészen egy percet venne igénybe, hihetetlen kapkodással 10 percen keresztül végzett, és a bokáját rugdosó rabtársai csak felénél vették észre, hogy a semmihez sem értő normatőrt az ujja köré csavarva társain segít.
Mindezt olyan átéléssel tudta elmesélni egyes szám harmadik személyben, hogy csak később, amikor már arról is beszélt, hogy a bennlevőket két csoportra osztotta a hátukon levő felirat – közbűntényesekre és politikai elítéltekre –, akkor kezdett felmerülni bennem az a gondolat, hogy a semleges narrátor szerepénél jobban illik Rá a főszerep.
Nyíltan 1984 nyarán beszélt minderről nekem, amikor lelkész-továbbképző tanfolyamon több 56-os társával találkozott. Hirtelen belecsöppentem egy olyan beszélgetésbe, melyet – szerinte – igazán csak akkor érthettem meg, ha az előzményeket tisztán látom; ekkorra azonban már félszavakból is megértettem: miről is van, ... volt szó.
Hogyan élte meg Ő, mint 56-os, amit el kellett szenvednie?
Mindig úgy beszélt róla, hogy abból kiérzett: ez valahol az Ő szolgálatának része volt. Minden szolgálatnak van könnyű és van nagyon nehéz része. Vannak kellemes emlékek, de vannak olyanok is, amit nem szívesen idéz fel az ember. Három dolgot említenék. Először, hogy évtizedeken keresztül nem ment Szamosújvárra. Másodszor: betegesen viszolygott – a vonatjegyet kivéve – minden vásárlástól. Harmadszor: még tizenéves koromban nagyon határozottan megkért arra, hogy ne írjak zöld tintával. Az első mindenki számára érthető. A második az, hogy a budapesti harcokban lelőttek két teológiai hallgatót. Itteni kollégáik azzal tudták kifejezni együttérzésüket, hogy vásároltak egy tekercs fekete szalagot, egy doboz gombostűt. Így gyászolták meg elesett bajtársaikat. A harmadikat csak felnőttként értettem meg. A vizsgálóbíró meglobogtatott előtte egy zöld tintával írt jelentést, amely részletesen leírta a kolozsvári teológián végbemenő eseményeket. Ennek alapján ítélték 14 év kényszermunkára, melyből öt és felet letöltött a szamosújvári börtönben.
Számomra mit jelentett az 56-os örökség?
1989 decemberében kisebb házkutatást tartottunk otthon. Pár centinyi piros-sárga-kék szalagot keresünk a házban, mert Édesapámmal együtt úgy éreztük: ott van a helyem a városháza udvarára tömörülő fiatalok között. Szalagot természetes módon nem találtunk, de egy régi „pionír-nyakkendő” előkerült valahonnan, amiről Édesanyám levette az alig látható, keskeny szalagot. Büszkén felkötöttem és mentem. Mentem, mert tudtam: ott a helyem a többiek között. Mentem, mert áthatott a tenniakarás. Fiatalos lendülettel őriztük a vízművet, a Nagyszamos hídját, a városházát, a forradalmat, a változást, a szabadságot, melyet nem vertek le, nem fojtottak vérbe... de elloptak tőlünk.
Más-e ötvenhatos szülő gyermeke lenni? Tovább lehet-e vinni valamit az örökségből?
Mindkét kérdésre a válasz IGEN. Más 56-os szülő gyermeke lenni. Más, mert másfajta örökséggel a tarsolyunkban indulhattunk el. Nem fagyos nyugalommal, nem lehajtott fővel bujkálva, nem szemforgatva megalázkodva, és kiszolgálva az elnyomó rendszert; hanem emelt fővel, a jövőbe tekintve, Abban bízva, aki mindenkor erőt ad a zsarnok láncát letépni.
Értékelhető-e az 56-osok vállalása?
Igen értékelhető. Nem azok számára, akik legyintenek az 1956-os forradalom hallatán, akiket nem érdekelnek az ilyen témájú megemlékezések, rendezvények. Értékelhető azok számára, akik azt a szikrát látják bennük, ami újra lángra lobbantotta a szabadságvágyat, az igazságra való szomjazást.
Megérte?
Erre a kérdésre nem tudok, de nem is szeretnék válaszolni. Ezt a kérdést csak 56-osok válaszolhatják meg. Ők érzik igazán a kérdés súlyát, ők tudják a választ.
A következő generáció képviselőjeként annyit mondhatok, hogy a Krisztus utáni első két évszázad keresztyén tanítói, mártírjai felelősségteljes szolgálatvállalása, szenvedése nélkül az evangélium nem jutott volna el hozzánk. Az 56-osok bátor, néha meggondolatlanul merész fellépése, vállalása nélkül nem haladt volna így előre a világ. Lehet, ma is a világ legokosabb emberét éltetnénk kényszerűen városunk terein; még kimondani sem lehetne, nemhogy leírni erdélyi településeink magyar nevét; még mindig ellenforradalomnak neveznék a zsarnokság megdöntését célzó 56-os forradalmat.
Mit tanácsoltam volna mai fejjel, ha tehettem volna 56-ban?
Ha ott lettem volna – akkor, mai fejjel is – valószínű, hogy megvásároltam volna a tekercs fekete szalagot. Elmentem volna színházba az akkori kollégákkal, zsebemben a kicsavart biztosítékokkal, hogy a sötétség miatt ne tudják megtartani a Teológián a budapesti eseményeket elítélő gyűlést. Másnap pedig utolsó pénzemen is megvettem volna az akkori magyar napilap minden példányát, melyben az jelent meg, hogy előző délután megtartották a tiltakozó gyűlést; és akkori kollégákkal együtt álltam volna körül az újságból rakott lobogó máglyát a Teológia udvarán.
Megérte-e? Ők megtették. Vasfüggönyön, szögesdróton, szuronyerdőn keresztül kezet nyújtottak a budapesti bajtársaknak. Ők tudták milyen az összefogás. Ők tudták, hogy csak összefogva lehet előbbre jutni, kitűzött célokat elérni.
Őket ismerve tudom, hogy mit mondanának ma nekünk. Nincs vasfüggöny, a szögesdrótot feltekerték, a szuronyokból hasznos tárgyakat kovácsoltak, áthághatatlan akadályokat sem kell áthidalni egy baráti kézfogásért. Tegyünk félre mindent, ami elválasztana egymástól és engedjük bennünk lángolni az 56-osok tüzét; fogjunk össze és mutassuk meg a világnak: vagyunk, leszünk, és tudunk együtt munkálkodni a város jólétén, amely a mi jólétünk is.
Péter Csaba református lelkipásztor-tanár
Elhangzott 2011. október 23-án a Heltai Alapítvány 56-os megemlékezésén.
Szabadság (Kolozsvár)
2011. november 1.
Hány személyt számoltak meg a nagyobb magyarlakta településeken?
Az Országos Statisztikai Hivatal adatai alapján a Transindex kikereste a legnagyobb magyar lélekszámú településeket, és azt, hogy melyikben hány személyt számoltak meg az október 20-31. között lezajlott népszámláláson. A tízezer lakos fölötti, számottevő magyar lakosságú települések listája: Kolozsvár 314 513
Temesvár 301 761
Nagyvárad 184 861
Arad 144 484
Marosvásárhely 131 753
Nagybánya 120 270
Szatmárnémeti 97 753
Zilah 56 838
Sepsiszentgyörgy 56 094
Csíkszereda 37 013
Székelyudvarhely 32 846
Szászrégen 31 273
Kézdivásárhely 18 468
Segesvár 27 706
Dicsőszentmárton 21 641
Nagykároly 19 458
Gyergyószentmiklós 17 350
Nagyszalonta 16 889
Kovászna 10 265
Szováta 10 234
Az INS felhívta a figyelmet, hogy ezek az adatok nem tekinthetőek véglegesnek. A mostani számok csak az adott településen megszámolt személyek számát mutatják, nem a településen élők számát. (hírszerk.)
Transindex.ro
Az Országos Statisztikai Hivatal adatai alapján a Transindex kikereste a legnagyobb magyar lélekszámú településeket, és azt, hogy melyikben hány személyt számoltak meg az október 20-31. között lezajlott népszámláláson. A tízezer lakos fölötti, számottevő magyar lakosságú települések listája: Kolozsvár 314 513
Temesvár 301 761
Nagyvárad 184 861
Arad 144 484
Marosvásárhely 131 753
Nagybánya 120 270
Szatmárnémeti 97 753
Zilah 56 838
Sepsiszentgyörgy 56 094
Csíkszereda 37 013
Székelyudvarhely 32 846
Szászrégen 31 273
Kézdivásárhely 18 468
Segesvár 27 706
Dicsőszentmárton 21 641
Nagykároly 19 458
Gyergyószentmiklós 17 350
Nagyszalonta 16 889
Kovászna 10 265
Szováta 10 234
Az INS felhívta a figyelmet, hogy ezek az adatok nem tekinthetőek véglegesnek. A mostani számok csak az adott településen megszámolt személyek számát mutatják, nem a településen élők számát. (hírszerk.)
Transindex.ro
2011. november 1.
300 ezer fő alá csökkent Kolozsvár lakossága
Tévesnek bizonyultak a népszámlálást megelőző becslések: Kolozsvár lakossága várhatóan nem éri el a 300 ezer főt. Vasárnap estig összesen 281.519 Kolozsváron élő személyt számoltak meg a biztosok. Noha a hétfőn megszámolt személyek számát illetően még nem érkeztek hivatalos információk, számítások szerint velük együtt sem fogja átlépni a város lakosságának száma a 300 ezres küszöböt. (citynews)
Transindex.ro
Tévesnek bizonyultak a népszámlálást megelőző becslések: Kolozsvár lakossága várhatóan nem éri el a 300 ezer főt. Vasárnap estig összesen 281.519 Kolozsváron élő személyt számoltak meg a biztosok. Noha a hétfőn megszámolt személyek számát illetően még nem érkeztek hivatalos információk, számítások szerint velük együtt sem fogja átlépni a város lakosságának száma a 300 ezres küszöböt. (citynews)
Transindex.ro
2011. november 2.
Értelmiségiek nyílt levele az erdélyi magyar felsőoktatásért – ALÁÍRÁSGYŰJTÉS
1989 óta próbálkozik az erdélyi magyarság, hogy gyermekeink számára elfogadható keretekben biztosítsa felsőoktatási szinten az anyanyelvi oktatás lehetőségét. Hogy ebben rendkívül sokan érdekeltek vagyunk, az kétségtelen. Hogy mennyire fontos ez a kérdés, arról csak annyit, hogy az egyetemi oktatás biztosítja a magyar értelmiség utánpótlását, de ugyancsak ez, a gyermekeinket anyanyelven oktató tanerőket is. Ezidáig e vonatkozásban, számtalan kormányzati és kormányon kívüli szereplésünk ellenére, csak részleges eredményeket értünk el. Ennek számos oka van, de kimondható, hogy elsősorban ennek oka a politikai akarat hiánya volt. De legalább annyira számított a megígért oktatási stratégia hiánya vagy az, hogy egyszerre több, néha egymást zavaró célt is kitűztünk magunk elé. Ezért, aki változást, azaz eredményt akar e téren elérni, annak ezen a helyzeten kell változtatnia, mind a román, mind pedig magyar részen.
Mivel az oktatás kérdése nem a mát érinti és befolyásolja elsődlegesen, hanem a holnapot, azaz a jövőt, semmiképpen sem állíthatók ezzel az igényünkkel szembe a gazdasági, szociális kérdések elsőbbségét hangoztató vélemények. Különben is, hangsúlyosan fölvethető a kérdés, kik és főleg miért nem tartják ma fontosnak ezt a kérdést, mert ezt a véleményt számon lehet és számon kell kérni rajtuk. Ma, amikor több magyar politikai szervezet is felvállalta érdekeink, így az oktatási kérdések védelmét/megoldását és remélhetőleg nem csak papíron, nyílt állásfoglalást és főleg cselekvést várunk el azoktól, akik ezt megtehetik. Gondolunk itt és most elsősorban a parlamenti képviseletünkre. A jelenlegi politikai helyzetben igenis lépni kell a magyar felsőoktatás ügyében, igenis élni kell a törvények adta lehetőséggel.
Rendkívül sajnálatos mindaz, ami a MOGYE-n történt az elmúlt években és főleg nemrégiben. Kétségtelen, hogy ott egy olyan törekvésről van szó, melynek egyértelmű célja a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása/felszámolása, azaz olyan hátrányos helyzetbe kívánják hozni az ottani magyar orvos- és gyógyszerészképzést, amelyből soha többé ki nem lábalhat és örökre ki lenne szolgáltatva egy egészen más hozzáállású közösség döntéseinek (amúgy azon az egyetemen, amelyet egykor éppen a magyar nyelvű oktatás érdekében kezdeményeztek elődeink). Ha ilyen konfliktusra nem is került sor a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen, bár szomorú tapasztalataink ott is vannak, de végkicsengésében és távlatilag, nem sokkal jobb a helyzet ott sem. Ugyanis, a történelmi előzmények és hagyományok ellenére (ld. 1872 a Kolozsvári Tudományegyetem alapítása) a kolozsvári egyetem magyar közössége nem rendelkezik olyan jogi státusszal, amely lehetővé tenné, hogy maga döntsön a magyar nyelvű oktatás sorsáról. Az egyetem chartája ugyanis ezt nem biztosítja.
Az új Tanügyi törvény számos vonatkozásban új helyzetet teremtett (ld. Tanügyi törvény 135. cikkely), amelynek vannak ugyan magyar vonatkozásban is árnyoldalai, de számos, számunkra pozitív kitétele van, amellyel élni lehet és élni kell. Ugyanis cseppet sem elvetendőek az úgynevezett multikulturális egyetemek esetében megfogalmazott szervezési struktúrák, melyek segítségével elejét lehetne venni az esetenként burkolt vagy mind nyíltabb konfliktusoknak, anélkül, hogy bárki vesztesnek érezhetné magát!
A „departament”-nek nevezett új struktúrák, lehetővé tették, (néhány kivételtől és a MOGYE-n kívül) hogy szakonként úgymond „magyar tagozatok” jöjjenek létre, a teljes értékű magyar oktatás képzetét keltve. Valójában a „departament" csak a magyar nyelvű felsőoktatás alsó lépcsőfoka, amely a mai helyzetnek teremt törvényes keretet, de nem változtat rajta pozitív vonatkozásban, azaz nem lép előre. Holott ezt a törvény lehetővé teszi!
Miről is van szó? Arról, hogy igényeinknek megfelelően tartalommal kellene megtölteni a törvény adta lehetőségeket. A törvény a más nyelven történő oktatás számára három szervezési struktúrát határoz meg, a már említett „departamentet", a „vonalat” és a „szekciót”. A „vonal”, az még egy előző ciklusban valójában megvalósult Kolozsváron, amikor minden karon létrejött lényegében egy magyar oktatási struktúra, beleértve a titkárnőket is, de mint olyan a „vonal”, ha mégúgy szerepel is a törvényben, nem egy olyan keret, amely a mához képest többlet jogosítványokat biztosítana.
Van azonban egy, a törvény által is biztosított olyan struktúra, amelyik az igazi tagozat, és amelyiknek a neve a már említett „secţie”. A többi szervezeti struktúrával szemben ez valóban tagozat a szó igazi értelmében. Ennek létrejöttekor, a magyar egyetemi közösség tényleg a román egyetemi közösségnek egyenlő partnere lenne, amennyiben ennek létezését kimondja az egyetemi charta. A tényleges egyenlőség abban mutatkozik meg, hogy a törvényalkotó biztosítja a tagozatnak (secţie) az önálló döntési jogot, ugyanis a törvény ezt a szervezési formát egyetemi autonómiával ruházza fel. Ez még nyilván nem az önálló állami magyar egyetem. De számunkra ez lenne/lehetne a tényleges előrelépés az eddigiekhez képest. Mivel az igazi tagozat (secţie) lenne számunkra a ma kérhető minimum, amihez ragaszkodnunk kell, ma jobban mint bármikor. Tehát, enyhén szólva önáltatásnak, mi több becsapásnak érezzük, amikor a MOGYE esetében magyar tagozatról beszélnek, de amikor Kolozsváron is beérik a „departament”-nek nevezett szevezési formával. A marosvásárhelyi-vita megtévesztő és az „elvett helyett visszaadom” taktikával eredményként mutatja fel azt, ami legjobb esetben is, egy helyben topogást jelent, semmi többet.
A kérdés: azokon kívül, akik hivatalból ellenzik a magyar felsőotatás működését, annak ellátását megfelelő egzisztenciát és jövőt biztosító jogosítványokkal, kinek áll érdekében megtéveszteni a magyar közvéleményt? A szavakkal játszva, miért nevezzük tagozatnak azt, ami már csak azért sem az, mert nem egy tantárgyat azon nem magyarul tanítanak. Ha már nem sikerült a 21 év alatt tető alá hozni az önálló állami magyar egyetemet, miért félünk ma kérni azt, amit megenged a törvény, azaz előír mint lehetőséget. Miért ez a visszafogottság? Akik tehetnék, miért nem kérik azt, amire van mód? Ennek egyedüli feltétele, hogy az egyetemi chartaban Marosvásárhelyt és Kolozsváron ne csak a „departament" szerepeljen, hanem mint tényleges eredmény a tagozat, azaz a „SECŢIE”, mint a magyar egyetemi közösség szervezeti megjelenítése.
Mindezekért felkérünk mindenkit, aki ebben a kérdésben állást foglalhat, és megteheti a megfelelő politikai lépéseket, de azokat is, akik befolyásolni tudják parlamenti képviseletünket, hassanak oda, hogy kérjük azt, ami bennünket törvényileg is megillet, és ami a mai nehéz gazdasági helyzetben enyhítene azon a nyomáson, amely ránehezedik Románia egész társadalmára, sikerélményt biztosítva román és magyar politikai tényezőknek egyaránt.
Kolozsvár, 2011. október 31.
A levelet aláírják:
Adorjáni Dezső, Balázs Márton, Balázs Sándor, Benkő Samu, Boér Ferenc, Bozsó Imre Lehel, Brassai Zoltán, Csávossy György, Csűry Bálint, Dávid Gyula, Dudutz Gyöngyike, Dukrét Géza, Egyed Ákos, Gergely Balázs, Guttmann Mihály, Hollanda Dénes, Izsák Balázs, Jakab Ilona, Jancsó Árpád, Juhász Tamás, Kántor Lajos, Kincses Előd, Kincses Ajatay Mária, Kisgyörguy Zoltán, Kolumbán József, Köllő Gábor, Kötő József, László Bakk Anikó, Lászlóffy Csaba, Máté János, Molnos Lajos, Nagy Tóth Ferenc, Pap Géza, Péter Mihály, Sipos Gábor, Sipos László, Sylvester Lajos, Szász Jenő, Szilágyi István, Toró T. Tibor, Uray Zoltán, Vekov Károly, Wanek Ferenc
1989 óta próbálkozik az erdélyi magyarság, hogy gyermekeink számára elfogadható keretekben biztosítsa felsőoktatási szinten az anyanyelvi oktatás lehetőségét. Hogy ebben rendkívül sokan érdekeltek vagyunk, az kétségtelen. Hogy mennyire fontos ez a kérdés, arról csak annyit, hogy az egyetemi oktatás biztosítja a magyar értelmiség utánpótlását, de ugyancsak ez, a gyermekeinket anyanyelven oktató tanerőket is. Ezidáig e vonatkozásban, számtalan kormányzati és kormányon kívüli szereplésünk ellenére, csak részleges eredményeket értünk el. Ennek számos oka van, de kimondható, hogy elsősorban ennek oka a politikai akarat hiánya volt. De legalább annyira számított a megígért oktatási stratégia hiánya vagy az, hogy egyszerre több, néha egymást zavaró célt is kitűztünk magunk elé. Ezért, aki változást, azaz eredményt akar e téren elérni, annak ezen a helyzeten kell változtatnia, mind a román, mind pedig magyar részen.
Mivel az oktatás kérdése nem a mát érinti és befolyásolja elsődlegesen, hanem a holnapot, azaz a jövőt, semmiképpen sem állíthatók ezzel az igényünkkel szembe a gazdasági, szociális kérdések elsőbbségét hangoztató vélemények. Különben is, hangsúlyosan fölvethető a kérdés, kik és főleg miért nem tartják ma fontosnak ezt a kérdést, mert ezt a véleményt számon lehet és számon kell kérni rajtuk. Ma, amikor több magyar politikai szervezet is felvállalta érdekeink, így az oktatási kérdések védelmét/megoldását és remélhetőleg nem csak papíron, nyílt állásfoglalást és főleg cselekvést várunk el azoktól, akik ezt megtehetik. Gondolunk itt és most elsősorban a parlamenti képviseletünkre. A jelenlegi politikai helyzetben igenis lépni kell a magyar felsőoktatás ügyében, igenis élni kell a törvények adta lehetőséggel.
Rendkívül sajnálatos mindaz, ami a MOGYE-n történt az elmúlt években és főleg nemrégiben. Kétségtelen, hogy ott egy olyan törekvésről van szó, melynek egyértelmű célja a magyar nyelvű oktatás elsorvasztása/felszámolása, azaz olyan hátrányos helyzetbe kívánják hozni az ottani magyar orvos- és gyógyszerészképzést, amelyből soha többé ki nem lábalhat és örökre ki lenne szolgáltatva egy egészen más hozzáállású közösség döntéseinek (amúgy azon az egyetemen, amelyet egykor éppen a magyar nyelvű oktatás érdekében kezdeményeztek elődeink). Ha ilyen konfliktusra nem is került sor a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen, bár szomorú tapasztalataink ott is vannak, de végkicsengésében és távlatilag, nem sokkal jobb a helyzet ott sem. Ugyanis, a történelmi előzmények és hagyományok ellenére (ld. 1872 a Kolozsvári Tudományegyetem alapítása) a kolozsvári egyetem magyar közössége nem rendelkezik olyan jogi státusszal, amely lehetővé tenné, hogy maga döntsön a magyar nyelvű oktatás sorsáról. Az egyetem chartája ugyanis ezt nem biztosítja.
Az új Tanügyi törvény számos vonatkozásban új helyzetet teremtett (ld. Tanügyi törvény 135. cikkely), amelynek vannak ugyan magyar vonatkozásban is árnyoldalai, de számos, számunkra pozitív kitétele van, amellyel élni lehet és élni kell. Ugyanis cseppet sem elvetendőek az úgynevezett multikulturális egyetemek esetében megfogalmazott szervezési struktúrák, melyek segítségével elejét lehetne venni az esetenként burkolt vagy mind nyíltabb konfliktusoknak, anélkül, hogy bárki vesztesnek érezhetné magát!
A „departament”-nek nevezett új struktúrák, lehetővé tették, (néhány kivételtől és a MOGYE-n kívül) hogy szakonként úgymond „magyar tagozatok” jöjjenek létre, a teljes értékű magyar oktatás képzetét keltve. Valójában a „departament" csak a magyar nyelvű felsőoktatás alsó lépcsőfoka, amely a mai helyzetnek teremt törvényes keretet, de nem változtat rajta pozitív vonatkozásban, azaz nem lép előre. Holott ezt a törvény lehetővé teszi!
Miről is van szó? Arról, hogy igényeinknek megfelelően tartalommal kellene megtölteni a törvény adta lehetőségeket. A törvény a más nyelven történő oktatás számára három szervezési struktúrát határoz meg, a már említett „departamentet", a „vonalat” és a „szekciót”. A „vonal”, az még egy előző ciklusban valójában megvalósult Kolozsváron, amikor minden karon létrejött lényegében egy magyar oktatási struktúra, beleértve a titkárnőket is, de mint olyan a „vonal”, ha mégúgy szerepel is a törvényben, nem egy olyan keret, amely a mához képest többlet jogosítványokat biztosítana.
Van azonban egy, a törvény által is biztosított olyan struktúra, amelyik az igazi tagozat, és amelyiknek a neve a már említett „secţie”. A többi szervezeti struktúrával szemben ez valóban tagozat a szó igazi értelmében. Ennek létrejöttekor, a magyar egyetemi közösség tényleg a román egyetemi közösségnek egyenlő partnere lenne, amennyiben ennek létezését kimondja az egyetemi charta. A tényleges egyenlőség abban mutatkozik meg, hogy a törvényalkotó biztosítja a tagozatnak (secţie) az önálló döntési jogot, ugyanis a törvény ezt a szervezési formát egyetemi autonómiával ruházza fel. Ez még nyilván nem az önálló állami magyar egyetem. De számunkra ez lenne/lehetne a tényleges előrelépés az eddigiekhez képest. Mivel az igazi tagozat (secţie) lenne számunkra a ma kérhető minimum, amihez ragaszkodnunk kell, ma jobban mint bármikor. Tehát, enyhén szólva önáltatásnak, mi több becsapásnak érezzük, amikor a MOGYE esetében magyar tagozatról beszélnek, de amikor Kolozsváron is beérik a „departament”-nek nevezett szevezési formával. A marosvásárhelyi-vita megtévesztő és az „elvett helyett visszaadom” taktikával eredményként mutatja fel azt, ami legjobb esetben is, egy helyben topogást jelent, semmi többet.
A kérdés: azokon kívül, akik hivatalból ellenzik a magyar felsőotatás működését, annak ellátását megfelelő egzisztenciát és jövőt biztosító jogosítványokkal, kinek áll érdekében megtéveszteni a magyar közvéleményt? A szavakkal játszva, miért nevezzük tagozatnak azt, ami már csak azért sem az, mert nem egy tantárgyat azon nem magyarul tanítanak. Ha már nem sikerült a 21 év alatt tető alá hozni az önálló állami magyar egyetemet, miért félünk ma kérni azt, amit megenged a törvény, azaz előír mint lehetőséget. Miért ez a visszafogottság? Akik tehetnék, miért nem kérik azt, amire van mód? Ennek egyedüli feltétele, hogy az egyetemi chartaban Marosvásárhelyt és Kolozsváron ne csak a „departament" szerepeljen, hanem mint tényleges eredmény a tagozat, azaz a „SECŢIE”, mint a magyar egyetemi közösség szervezeti megjelenítése.
Mindezekért felkérünk mindenkit, aki ebben a kérdésben állást foglalhat, és megteheti a megfelelő politikai lépéseket, de azokat is, akik befolyásolni tudják parlamenti képviseletünket, hassanak oda, hogy kérjük azt, ami bennünket törvényileg is megillet, és ami a mai nehéz gazdasági helyzetben enyhítene azon a nyomáson, amely ránehezedik Románia egész társadalmára, sikerélményt biztosítva román és magyar politikai tényezőknek egyaránt.
Kolozsvár, 2011. október 31.
A levelet aláírják:
Adorjáni Dezső, Balázs Márton, Balázs Sándor, Benkő Samu, Boér Ferenc, Bozsó Imre Lehel, Brassai Zoltán, Csávossy György, Csűry Bálint, Dávid Gyula, Dudutz Gyöngyike, Dukrét Géza, Egyed Ákos, Gergely Balázs, Guttmann Mihály, Hollanda Dénes, Izsák Balázs, Jakab Ilona, Jancsó Árpád, Juhász Tamás, Kántor Lajos, Kincses Előd, Kincses Ajatay Mária, Kisgyörguy Zoltán, Kolumbán József, Köllő Gábor, Kötő József, László Bakk Anikó, Lászlóffy Csaba, Máté János, Molnos Lajos, Nagy Tóth Ferenc, Pap Géza, Péter Mihály, Sipos Gábor, Sipos László, Sylvester Lajos, Szász Jenő, Szilágyi István, Toró T. Tibor, Uray Zoltán, Vekov Károly, Wanek Ferenc
2011. november 2.
Az erdélyi magyarság szolgálatában
A Székely Akadémia fórumának meghívott vendége Vincze Gábor szegedi történész, a Szegedi és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem jeles tanára, a Magyar Kisebbség – Nemzetpolitikai Szemle külső munkatársa, a Nagy Magyarország történelmi magazin egykori főszerkesztője. Az Észak-Erdélyi Köztársaság legendája címmel egy olyan, tabunak tartott témáról tart előadást, amelyről sokan nem hallottak. Az előadásra csütörtök este hat órától kerül sor Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében.
Az 1944. őszi román adminisztráció magyarellenessége, az észak-erdélyi vérengzések, a haláltáborok és a szovjet katonai érdek találkozása lehetővé tette, hogy a többségében magyarlakta Észak-Erdélyben – 1944. november derekától 1945. március közepéig – szovjet katonai ellenőrzés mellett kialakuljon egy olyan adminisztráció, amely román és magyar hivatalos nyelvvel működhet. Olyan autonómia, amely kerete lehetett volna a magyar és a román nép egyenlőségének, egy független Észak-Erdélyi Köztársaság létrehozásának. Ekkor eresztett gyökeret az a remény, hogy a nagyhatalmak lehetővé teszik az itt élő két nép egymásra találását. A magyar történészek többsége erről a röpke négy hónapig tartó önszerveződésről a következőket állítja: "az autonomista törekvések célja az volt, hogy megteremtsék a két egyenrangú nép közös Erdélyét". Daday Loránd író fogalmazásában: lehetőség nyílt az erdélyi népek önkormányzatára, amelyben "közös és szabad" köztársaságot igyekeztek életre kelteni. Azonban, ahogy Vincze Gábor egyik könyvének címe is sugalmazza, e korszak az illúziók és csalódások kora volt. Nem véletlen tehát az, hogy a Székely Akadémia első előadásának címe Az Észak-Erdélyi Köztársaság legendája lett. A homogén nemzetállam megteremtésében érdekelt nacionalista erők erről az önkormányzatról sem akkor, sem később nem vettek tudomást, mert számukra mindmáig elfogadhatatlan Erdély népeinek egyenlősége. Vajon miért foglalkoztat egy magyarországi történészt Erdély népeinek sorsa? Ennek gyerekkorba nyúlnak a gyökerei. Mivel szülőhelye, Békés közel volt a román határhoz, már kisgyermekként lehetősége adódott arra, hogy a határ túloldaláról érkező magyarokkal találkozzék. Kezdetben nem értette, hogy azok miért élnek idegen országban. Később egyre több információ birtokába jutott. Ifjúkori eszmélése idején tombolt Nicolae Ceauşescu fanatikus magyarellenes politikája. Mi, az idősebb nemzedék jól emlékszünk azokra az uszító kiadványokra, amelyek a diktatúra utolsó másfél évtizedében jelentek meg. Például az 1978-ban kiadott Szent Bertalan hosszú éjszakája, a Teroarea horthystă în partea nord-estică a Transilvaniei, 1983-ban a Cuvînt despre Transilvania, Mit jelent Erdély? Jól emlékszünk arra is, hogy 1974 után megtiltották a külföldi állampolgárok magánszemélyeknél való megszállását. Vadászták a külföldi könyveket, folyóiratokat. A hírhedt Securitate öngyilkosságba taszította, illetve meggyilkolta Visky Árpád színészt, Pálfy Géza katolikus és Hadházy Iván evangélikus lelkészt. Egy olyan korban, amikor csak "magyar nemzetiségű román dolgozók" voltunk, amikor a magyar sajtóban – 1988 áprilisától – nem lehetett magyarul leírni a településneveket, Vincze Gábor egy ilyen sötét korban ismerkedett Erdéllyel. 1979-ben, 17 éves fejjel "bicajjal" és egyedül indult Erdély megismerésére. Ez alkalommal Kolozsvárig, a következő évben már Csíkszeredáig jutott el. 1982-ben bejárta egész Erdélyt. Barátokra tett szert. Mivel magyar történelmi kiadványokkal kedveskedett barátainak, ezért a román határon a határőrök többször visszafordították. Később is rendszeresen járta Székelyföldet.
Ilyen előzmények után természetes, hogy már az első könyve is Erdély jelenkori történetével foglalkozik. Kronologikusan feldolgozta a romániai magyarság 1944 és 1953 közötti történelmét. Ez úttörő jellegű munka volt, mivel az alapvető levéltári források kutatása a kommunista rendszerben lehetetlen volt. Később e kronológiát 1989-ig bővítette ki, amely magyarul, angolul és románul is megjelent. Vincze Gábornak összesen tizenöt könyve és mintegy 150 történelmi témájú tanulmánya látott nyomdafestéket. Egyebek mellett foglalkozott a Bolyai Tudományegyetem létrehozásával és megszüntetésével. Külön témája az 1945-ös földreform, a Magyar Népi Szövetség "metamorfózisa", a román–magyar politikai kapcsolatok, a csángók és a bukovinai székelyek 20. századi története. Egy korábbi interjúban meggyőződéssel vallotta: "én eleve úgy gondoltam, hogy munkásságommal az erdélyi magyarságot szolgálom".
Vincze Gábor tevékenységéről megállapítható, hogy Erdély jelenkorának egyik jeles kutatója. Munkássága révén az erdélyi magyarság nemzettudatának építéséhez járul hozzá, amelyre szükség van, mert az a nép, amely ismeri múltját, a gyökerekbe kapaszkodva meg tud maradni. Csakis az egyenes gerincű, történelmét ismerő székelymagyar lesz képes arra, hogy megteremtse Székelyföld Románián belüli önkormányzatát. Hogy lehetséges két nép közös együttműködése, ezt bizonyítja a négy hónapig fennálló "Észak-Erdélyi Köztársaság", amely elsősorban a nagyhatalmak nemtörődömsége, illetve Sztálin politikai célkitűzései miatt vált illúzióvá, "legendává".
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Székely Akadémia fórumának meghívott vendége Vincze Gábor szegedi történész, a Szegedi és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem jeles tanára, a Magyar Kisebbség – Nemzetpolitikai Szemle külső munkatársa, a Nagy Magyarország történelmi magazin egykori főszerkesztője. Az Észak-Erdélyi Köztársaság legendája címmel egy olyan, tabunak tartott témáról tart előadást, amelyről sokan nem hallottak. Az előadásra csütörtök este hat órától kerül sor Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében.
Az 1944. őszi román adminisztráció magyarellenessége, az észak-erdélyi vérengzések, a haláltáborok és a szovjet katonai érdek találkozása lehetővé tette, hogy a többségében magyarlakta Észak-Erdélyben – 1944. november derekától 1945. március közepéig – szovjet katonai ellenőrzés mellett kialakuljon egy olyan adminisztráció, amely román és magyar hivatalos nyelvvel működhet. Olyan autonómia, amely kerete lehetett volna a magyar és a román nép egyenlőségének, egy független Észak-Erdélyi Köztársaság létrehozásának. Ekkor eresztett gyökeret az a remény, hogy a nagyhatalmak lehetővé teszik az itt élő két nép egymásra találását. A magyar történészek többsége erről a röpke négy hónapig tartó önszerveződésről a következőket állítja: "az autonomista törekvések célja az volt, hogy megteremtsék a két egyenrangú nép közös Erdélyét". Daday Loránd író fogalmazásában: lehetőség nyílt az erdélyi népek önkormányzatára, amelyben "közös és szabad" köztársaságot igyekeztek életre kelteni. Azonban, ahogy Vincze Gábor egyik könyvének címe is sugalmazza, e korszak az illúziók és csalódások kora volt. Nem véletlen tehát az, hogy a Székely Akadémia első előadásának címe Az Észak-Erdélyi Köztársaság legendája lett. A homogén nemzetállam megteremtésében érdekelt nacionalista erők erről az önkormányzatról sem akkor, sem később nem vettek tudomást, mert számukra mindmáig elfogadhatatlan Erdély népeinek egyenlősége. Vajon miért foglalkoztat egy magyarországi történészt Erdély népeinek sorsa? Ennek gyerekkorba nyúlnak a gyökerei. Mivel szülőhelye, Békés közel volt a román határhoz, már kisgyermekként lehetősége adódott arra, hogy a határ túloldaláról érkező magyarokkal találkozzék. Kezdetben nem értette, hogy azok miért élnek idegen országban. Később egyre több információ birtokába jutott. Ifjúkori eszmélése idején tombolt Nicolae Ceauşescu fanatikus magyarellenes politikája. Mi, az idősebb nemzedék jól emlékszünk azokra az uszító kiadványokra, amelyek a diktatúra utolsó másfél évtizedében jelentek meg. Például az 1978-ban kiadott Szent Bertalan hosszú éjszakája, a Teroarea horthystă în partea nord-estică a Transilvaniei, 1983-ban a Cuvînt despre Transilvania, Mit jelent Erdély? Jól emlékszünk arra is, hogy 1974 után megtiltották a külföldi állampolgárok magánszemélyeknél való megszállását. Vadászták a külföldi könyveket, folyóiratokat. A hírhedt Securitate öngyilkosságba taszította, illetve meggyilkolta Visky Árpád színészt, Pálfy Géza katolikus és Hadházy Iván evangélikus lelkészt. Egy olyan korban, amikor csak "magyar nemzetiségű román dolgozók" voltunk, amikor a magyar sajtóban – 1988 áprilisától – nem lehetett magyarul leírni a településneveket, Vincze Gábor egy ilyen sötét korban ismerkedett Erdéllyel. 1979-ben, 17 éves fejjel "bicajjal" és egyedül indult Erdély megismerésére. Ez alkalommal Kolozsvárig, a következő évben már Csíkszeredáig jutott el. 1982-ben bejárta egész Erdélyt. Barátokra tett szert. Mivel magyar történelmi kiadványokkal kedveskedett barátainak, ezért a román határon a határőrök többször visszafordították. Később is rendszeresen járta Székelyföldet.
Ilyen előzmények után természetes, hogy már az első könyve is Erdély jelenkori történetével foglalkozik. Kronologikusan feldolgozta a romániai magyarság 1944 és 1953 közötti történelmét. Ez úttörő jellegű munka volt, mivel az alapvető levéltári források kutatása a kommunista rendszerben lehetetlen volt. Később e kronológiát 1989-ig bővítette ki, amely magyarul, angolul és románul is megjelent. Vincze Gábornak összesen tizenöt könyve és mintegy 150 történelmi témájú tanulmánya látott nyomdafestéket. Egyebek mellett foglalkozott a Bolyai Tudományegyetem létrehozásával és megszüntetésével. Külön témája az 1945-ös földreform, a Magyar Népi Szövetség "metamorfózisa", a román–magyar politikai kapcsolatok, a csángók és a bukovinai székelyek 20. századi története. Egy korábbi interjúban meggyőződéssel vallotta: "én eleve úgy gondoltam, hogy munkásságommal az erdélyi magyarságot szolgálom".
Vincze Gábor tevékenységéről megállapítható, hogy Erdély jelenkorának egyik jeles kutatója. Munkássága révén az erdélyi magyarság nemzettudatának építéséhez járul hozzá, amelyre szükség van, mert az a nép, amely ismeri múltját, a gyökerekbe kapaszkodva meg tud maradni. Csakis az egyenes gerincű, történelmét ismerő székelymagyar lesz képes arra, hogy megteremtse Székelyföld Románián belüli önkormányzatát. Hogy lehetséges két nép közös együttműködése, ezt bizonyítja a négy hónapig fennálló "Észak-Erdélyi Köztársaság", amely elsősorban a nagyhatalmak nemtörődömsége, illetve Sztálin politikai célkitűzései miatt vált illúzióvá, "legendává".
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)