Zsil-völgyi magyar kulturális napok
Hétvégén Lupény megerősítette pozícióját, mint a Zsil völgye magyar fővárosa. Jóllehet a közeli Petrozsényban több magyar él, Lupényban sokkal jelentősebb magyar élet zajlik, jóval több a magyar rendezvény. Benedekfi Dávid helyi RMDSZ-elnök és csapata ügyesen összefogja a helyi közösséget, sőt, a lupényiak rendezvényei a bányavidék többi településének magyarságát is megmozgatják, szemben a passzív Petrozsénnyal.
Hétvégén sem volt különb a helyzet, a Zsil-völgyi magyar kulturális napok Lupényban zajlottak, melyen a helyieken kívül a környező települések magyarsága is részt vett.
A gazdag rendezvénysorozat Balázs Csaba fotókiállításával kezdődött pénteken, melyen a helyi fiatalember a bányavidéken és külföldön készített arcképeit tekinthették meg a szakszervezeti klubban. Este a lupényi és a bányavidék többi városából érkezett magyarság nagyszerűen szórakozott a szüreti bálon.
A rendezvénysorozat fénypontja mégis a szombati nap volt, amikor a bányavidék magyarsága bemutatkozott Erdélynek. Pontosabban a Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, Csíkszeredáról, Brassóból és Nagyenyedről érkezett vendégeknek. A Szabó Csaba kolozsvári újságíró által indított szórványtengelyek mozgalom 21. szórványkonferenciájára ugyanis a lupényi szakszervezetek házának dísztermében került sor. A magyarok által „bőven és hangosan meglakott” bányászrégió megmaradt magyarságának problémáit térképezték fel demográfiai, oktatási, kulturális és gazdasági szempontból, illetve tapasztalatot cseréltek a többi dél-erdélyi szórványvidékkel.
Magyarok a Zsil völgyében
A hatvanas-hetvenes években a vulkáni és lupényi iskolákban még 4 párhuzamos magyar osztály volt, manapság viszont az elemi oktatás összevont osztályokkal működik, pedig 2007-től a vulkáni diákok Lupényban tanulnak, ismertette a szomorú helyzetet Kasza Mária, a lupényi iskola igazgatója. Így sikerült csak megmenteni az általános szintet, külön-külön mindkét helyen veszélybe került volna, mondta Illés Katalin, a vulkáni iskola aligazgatója. Petrozsényban sokkal jobb a helyzet, de az Böjte Csaba atya Szent Ferenc Alapítványának köszönhető.
A bányavidéken folyamatosan csökken a magyarság száma, a gyülekezetek kiöregednek, szemléltették a helyzetet Gáll Sándor református és Marthy Attila római katolikus lelkészek.
A bányavidékiek igen visszafogottan fogadták a kolozsvári Szabó Csaba és a marosvásárhelyi Ötvös József református lelkész-egyházi újságíró derűlátó kilátásait az erdélyi magyarság demográfiai helyzetéről. Szerintük megszűnt a magyarság demográfiai hullámvölgye, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Csíkszeredán ugyanis a fiatal értelmiségi magyar családokban erősen elterjedt az utóbbi években a harmadik, sőt, negyedik gyermek vállalása, Marosvásárhelyen több a keresztelő, mint a temetés, legalábbis Ötvös József szerint.
Bárcsak hasonló tendencia uralkodna a bányavidéki magyarságnál is! Jelenleg a legfontosabb kihívás a közeledő népszámlálás, melyen minden magyarnask fel kell vállalnia magyarságát, hiszen a mostani számoktól függ a magyar oktatás, anyagi támogatása, társadalmi súlya országos szinten, hangsúlyozta Winkler Gyula EP-képviselő, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke. Aki szerint az agyonhangoztatott templom és iskola mellet az érdekképviselet a magyarság harmadik tartópillére, hiszen ez karolja fel döntéshozói szinten előbbiek ügyét.
A Zsil-völgy magyarságának helyzete elválaszthatatlan a bányavidék gazdasági helyzetétől. A szocializmus éveiben, a kőszénbányászat fellendülése idején, a magyarság száma gyorsan növekedett, a „fekete arany” hanyatlása a magyarság hanyatlását is eredményezte. Éppen ezért fontos a gazdasági alap, melynek fejlesztési elképzeléseit Dézsi Attila mutatta be az egybegyűlteknek. Lupényi származásúként Hunyad megye prefektusa komoly lépéseket tett a bányavidék kormányszintű felkarolása érdekében.
„Noha kevesen vagyunk, s számunk csökken, a Zsil-völgyi magyarság mindig is értékes embereket adott”, hangsúlyozta Benedekfi Dávid főszervező. A széles körben elismert, románok által is nagyra tartott prefektus a legjobb példa erre.
Éppen ezért zavaró, hogy sokan a Zsil völgyét csak a bányászjárásokkal társítják, az ottani magyar életről, magyar kultúráról tudomást sem vesznek, hangsúlyozta lokálpatrióta pátosszal Bács Erzsébet nyugalmazott petrillai tanárnő. A bányavidéki magyarságnak és oktatásának nem anyagi támogatásra van szüksége, azt saját erőből képesek megoldani, hanem segítség kell, hangsúlyozta Benedekfi Dávid a vendégek meglepetésére, kiknek mindenütt az anyagi gondokat említették szórványjárásuk során. Együtt magyarul
Miután Krizbai Jenő és Kocsis Attila igazgatók bemutatták a nagyenyedi, illetve dévai iskolákat, s a vendégek bemutatták könyveiket, szórakoztató program következett. A római katolikus közösségi házban töltött káposzta versenyt szerveztek, melyen 9 helyi konyhaművész mérte meg tudását. A nyertesek díjat kaptak, egy-egy fakanalat, a nyertes természetesen a legnagyobbat. Ezután az egybegyűltek is megkóstolták a finomságokat.
Vasárnap az Erdély különböző tájairól érkezett vendégeknek a Zsil völgye érdekességeit és természeti szépségeit mutatták be, majd a parányi urikányi magyar közösséghez látogattak. Délután a lupényi református templomban ökumenikus istentiszteletre került sor, majd az idősek napját ünnepelték süteményekkel, teával és kávéval.
Chirmiciu András
nyugatijelen.com
Erdély.ma

Népszámlálási trükkök
A küszöbön álló népszámlálás demográfiai, társadalomátalakulási "környezetét", de az október 20-án kezdődő folyamat néhány mögöttesét is körüljárta az elmúlt hét végén Sepsiszentgyörgyön rendezett Népszámlálás 2011 elnevezésű konferencia.
Az Erdélyi Magyar Ifjak és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szervezett tanácskozáson Székely István, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős főtitkárhelyettese, a szövetség első számú "népszámlálója" több fontos részletkérdésre hívta fel a figyelmet. Az uniós statisztikák szerint ugyan csak 1,8 millió román állampolgár tartózkodik életvitelszerűen az ország határain kívül, a külföldön élők reális száma azonban a 4,3 millióhoz közelít. Ez a munkaügyi miniszter által is visszaigazolt állapot viszont annak veszélyét vetíti előre, hogy a népszámlálás jóval húszmillió alá csökkent romániai lélekszámot regisztrál. A népességcsökkenés pedig kevesebb európai parlamenti helyet jelent, illetve a jelenleginél jóval kevesebb uniós pénzt. A helyzeten a jelek szerint úgy próbálnak kozmetikázni a romániai felelős szervek, hogy arra biztatják a polgárokat: azokat a külföldön élő rokonaikat, akik az elmúlt tizenkét hónap folyamán hazalátogattak, diktálják be itthon élőkként a kérdezőbiztosoknak. Székely szerint az elvándorlás jóval kevésbé befolyásolja a romániai magyarok lélekszámát, ennek ellenére mindenkinek azt ajánlja, hogy a magyarok is éljenek a központilag ajánlott módszerrel. A fokozott éberségre azért is szükség lehet, mert a népszámlálási ívek az indokoltnál jóval bonyolultabbak, és míg a tartósan külföldön élők ügyét egyetlen íven "le lehet rendezni", addig az itthon élőkkel kapcsolatban több íven át terjedő kérdéssorozatra kell válaszolni – amit esetleg szívesen megspórolna a számlálóbiztos. 
Elsősorban nem háromszéki jelentőségű, de korántsem elhanyagolható az egyetemi központokban élők esete. Az előírások szerint ugyanis az egyetemre, főiskolára járókat az egyetemi központokban kell nyilvántartásba venni. Ismerve azonban a gyakorlatot, miszerint a főiskolások többsége félhivatalosan vagy teljesen "feketén" lakik tanulmányai helyszínén – Kolozsváron közel húszezerre tehető a magyar egyetemisták száma –, sokan egyenesen bujkálnak a hasonló hivatalos számbavétel elől. Ezért a magyar szervezetek arra készülnek, hogy esetleg népszámlálási központok létesítésével tennék könnyebbé az egyetemisták megszámlálását, illetve felszólítják a szülőket, nagyszülőket arra, hogy diktálják be a számlálóbiztosoknak a diák státusban távol lévő fiatalokat is. Az esetleges kettősségeket a személyi szám alapján az adatfeldolgozás során amúgy is kiszűri a központi statisztikai rendszer. A kolozsvári magyarság arányának húsz százalékra való feltornászása az egyetemisták nélkül elképzelhetetlen – jelentette ki Székely István.
 Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bábszínház-találkozó Szentgyörgyön
Gyerekfőváros lesz egy hétre Sepsiszentgyörgy. A Cimborák 3 – Erdélyi Magyar Bábostalálkozót a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház, a Jókainé Laborfalvi Róza Alapítvány és a Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezi október 2–9. között.
Egy hét alatt 12 társulat, két egyéni előadó 25 előadást mutat be, a becslések szerint mintegy ezer gyerek tekinti meg az előadásokat, amelyeket délután szakmai megbeszélések követnek. A Romániai Magyar Bábostalálkozót 1999 és 2005 között Kolozsváron szervezték, a nagyszabású rendezvény keretében a romániai magyar bábosok találkozhattak, és képet alkothattak egymás szakmai fejlődéséről. Az erdélyi magyar bábosvilág egyetlen fórumaként működő rendezvény megszűnt, majd 2009-ben a Tamási Áron Színház Bábtagozata vállalta fel és élesztette újjá a kezdeményezést. Nagy Kopeczky Kálmán, a Cimborák társulat művészeti vezetője megfogalmazta, a találkozó célja lehetőséget kínálni az erdélyi magyar bábosszakmának a tapasztalatcserére, egymás munkájának a megismerésére, megmérettetésére, szakmai fejlődésük elősegítésére.
Meghívták a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem frissen induló és mesteriző báb szakos hallgatóit is, akiknek így lehetőségük nyílik a bemutatkozásra és a tapasztalatszerzésre. Az előadásokat Sepsiszentgyörgyön, a házigazda bábszínház stúdiótermében, a Tamási Áron Színház nagytermében, a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében, valamint kézdiszéki, orbaiszéki művelődési házakban mutatják be. A találkozó tegnap a házigazda társulat Ilók és Mihók című produkciójával kezdődött. A 25 előadás között van népmese, bábszínpadra írt kortárs mű, a hagyományos kesztyűs és marionettbábok mellett maszkos játékot is láthatnak a gyerekek és felnőttek.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Kapunyitás a Művészeti Egyetemen
"Az emberi élet nem adottság, hanem feladat"
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem sajátos hagyományai közé tartozik, hogy ünnepélyei – legyen szó akár évnyitóról, - záróról, ballagásról – a szükséges komolyság mellett derűvel, jó hangulattal telítettek. Idén, a hétfő délelőtti tanévnyitón sem volt másként, az egyetem vezetőségének képviselői, a tanárok és meghívottak beszédei mellett poénos jelenetet is láthatott a telt házas közönség két – egy román és egy magyar szakos – hallgató előadásában, az első év eufóriáját, majd az utolsó tanév végi távozás szomorúságát szimbolizálandó. Ugyanakkor a tanévnyitó ünnepi jellege sem szenvedett csorbát – dr. Béres András, az intézmény egykori rektora ez alkalommal vehette át az érdemes professzor kitüntetést.
Elsőként Sorin Crisan ideiglenes rektor üdvözölte a megjelenteket, majd Gáspárik Attila szólt az egybegyűltekhez, aki megköszönte a rektorként itt eltöltött négy évet, és elmondta: ez évben 395 hallgató végzi tanulmányait az intézményben.
– Válságokkal teli négy év volt ez, de eljutottunk Avignontól Nyárádszeredáig, ami jelzi, hogy egy kis intézmény is képes erre. Oana Leahu a diákokhoz szólt: – Azért jöttetek ide, hogy jövőt alkossatok. És ezt soha ne felejtsétek el. Kós Anna hozzátette: – Kolozsváron az ottani színművészeti hallgatója voltam. Már akkor is legendás volt a marosvásárhelyi színi tanoda, hiszen rengeteg neves személyiség végzett, tanított itt. Ez a legenda folytatódik, a továbblépésben, a fejlődésben kell gondolkodnunk. És most, a padokban is ülnek olyanok, akik tovább éltetik a legendát.
Mint említettük, az egyetem vezetősége dr. Béres Andrásnak érdemes professzori címet és egyetemi érmet adományozott. Az intézmény 2000 és 2008 közötti rektorát, egyetemi tanárt elsőként Sorin Crisan, majd Gáspárik Attila méltatta: – Béres András egyetemi oktatói pályáját Petrozsényban kezdte 1967-ben, a marosvásárhelyi színművészeti, majd művészeti egyetemen 1970 óta tanít. A művészi közösség nagyon zárt, de neki sikerült elfogadtatnia magát, majd véleményformálóvá válnia. 21 évvel ezelőtt húsz alatt volt a diákjaink száma, most négyszáz körül alakul. Számos szakon tanítunk, háromszintes – egyetemi, mesteri, doktori – képzést nyújtunk. Ez Béres András nélkül nem sikerült volna. Ő is vallja, hogy az emberi élet nem adottság, hanem feladat, amit teljesíteni kell. Dr. Béres András humoros köszönőbeszédében hangsúlyozta: nyugdíjba vonult ugyan, de igyekszik hasznára lenni a közösségnek, a nyugdíjas lét ugyanakkor előnyökkel is jár – például csak visszavonult oktatók kaphatják meg az érdemes professzor kitüntetést.
Románia kormányát Markó Béla miniszterelnök-helyettes képviselte, aki Béres András érdemei mellett az egyetem multikulturalitásának fontosságát is megemlítette. Romániában három olyan egyetem működik, amelyek multikulturális voltát törvény biztosítja: a Babes-Bolyai, a MOGYE és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem. Többfajta együttélés létezik, ezek egyike két kultúra partneri együttélése. Itt ez megvalósult. Amit a művészeti egyetem oktatói egykoron kitaláltak, majd elfogadtak, azt a román kormány törvénybe foglalta. Jelenleg csak a marosvásárhelyi orvosin vannak ilyen jellegű, megoldandó problémák, a MOGYE példát vehetne a Művészetiről.
Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Százezerrel kevesebb egyetemista kezdte el a tanévet
Jóval kevesebb diákkal kezdődött el az új egyetemi év tegnap a romániai felsőoktatási intézményekben. Az egyetemek rangsorolása és az idei gyenge érettségi eredmények miatt közel százezerrel kevesebb egyetemista ül be az iskolapadokba, mint az előző években. A 2011/2012-es tanévben az alapképzésben 62 850, mesteri képzésben 35 600, míg doktori képzésben 3500 helyet hirdettek meg. A csökkenés arra készteti az egyetemeket, hogy elgondolkodjanak a minisztérium által ajánlott fúzió gondolatán, amely alapjaiban változtathatja meg a hazai felsőoktatási rendszert. A Temesvári Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a Temesvári Műszaki Egyetem már bejelentette az egyesülést.
A tanévkezdésre írt beszédében Daniel Funeriu oktatási miniszter az idei újdonságokra hívta fel a figyelmet, a felsőoktatási intézmények és az oktatási programok rangsorolását, illetve az egyetemeknek objektív kritériumok alapján való finanszírozását említve. Úgy vélte, az oktatási törvény által biztosított újítások hitelessé teszik a romániai felsőoktatást az Európai Unióban. Arra is kitért, hogy az új egyetemi év a doktorátusra vonatkozóan is újat hoz, a doktori képzést csak a legfelkészültebb tanárok vezethetik, és a legjobb diákok vehetnek részt a programban. A miniszter szerint az új tanév általánosságban is jobban szervezett, mint az előzőek voltak, például a tanárok alkalmazása is átláthatóbb, mint eddig volt.
Kevesebb magyar diák a kincses városban
Kevesebb magyar egyetemista kezdi el az új tanévet a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE), ez részben a demográfiai csökkenésnek tudható be, ugyanakkor a kormány intézkedése is jelentős szerepet játszott ebben, ugyanis idén korlátozták a tandíjköteles helyek számát – jelentette ki tegnap Magyari Tivadar, a BBTE magyar rektorhelyettese tanévnyitó beszédében. Hozzáfűzte, ezért idén először fordult elő, hogy a tandíjköteles helyeket mind betöltötték, és nem jutott be mindenki az egyetemre. A rektorhelyettes arra is kitért, hogy a BBTE legnagyobb gondját továbbra is a tanárképzés jelenti: bár az új oktatási törvény megszüntette a régi rossz rendszert, a kormányzat mindeddig nem állt elő életképes megoldási javaslattal, annak ellenére hogy a jogszabály végrehajtási módszertanát tanévkezdésre ígérték az egyetemi oktatóknak. A gondokat sorolva elmondta: a hatályos jogszabályok hiányosságai nem tudnak mit kezdeni a külföldről visszatért hallgatókkal, egyszerűen nem tudják hová beíratni őket, ráadásul a törvényi szabályozás egyedül Romániában nem teszi lehetővé, hogy valaki egyetlen év alatt két év tanulmányait fejezze be.
Az idei tanév újdonságait részletezve a magyar tagozat vezetője elmondta: valamennyi magyar karon megalakultak a tagozatot felváltó önálló magyar intézetek, amelyeknek azonos a jogköre a román intézetekével. „Hogy ez mennyire biztosítja a magyar oktatás stabilitását, az egyelőre kérdéses, mindenki számára új a helyzet. Az egyetem vezetésében továbbra is szavazati kisebbségben vagyunk, ezért bizonyos, hogy továbbra is naponta kell alkudozni a román kollégákkal. Szeretnék két évvel öregebb lenni, hogy lássam, mi történik” – jelentette ki Magyari Tivadar. A rektorhelyettes hozzáfűzte, az idei a választások éve is a BBTE-n, a frissen megalakult magyar intézetek egy része már megválasztotta vezetőit, míg a többiek a hét folyamán teszik meg ezt. Az év végéig megejtik a rektorválasztást is, az egyetem új vezetése azonban ennek ellenére csak március elsejétől lép hivatalba. Andrei Marga jelenlegi rektor nem indulhat a választásokon, míg Magyari Tivadar korábban bejelentette, nem pályázza meg újra a rektorhelyettesi tisztséget.
Külön ünnepély az orvosin
Míg a BBTE-n és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen a magyar intézetek létrejöttét „ünnepelték”, az orvosin ezek hiányáról szólt a tanévnyitó rendezvény. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román, illetve magyar tagozata idén először külön tanévnyitó ünnepélyt szervezett. Míg a többségiek a Kultúrpalota nagytermében nyitották meg a tanévet, a magyarok az egyetem egyik amfiteátrumába tömörültek. Ezzel is hangsúlyozni szerették volna a magyar tagozat önállóságának szükségességét. Miután a tanulás fontosságára hívta fel a figyelmet, Nagy Örs rektorhelyettes arra intette a felsőoktatási intézmény magyar diákságát, hogy ne csatlakozzék semmiféle tiltakozó akcióhoz. Ugyanezt a kérést ismételte meg a többi szónok is, hangsúlyozva, hogy a MOGYE magyar tagozatának ügyét Bukarestben a politikusoknak, és nem a tanári karnak, még kevésbé a diákoknak kell megoldaniuk.
Mint ismeretes, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) az egyetem antidemokratikus chartája ellen – mely nem engedélyezi a magyar intézetek létrejöttét – készül tüntetéseket szervezni. Az egyesület az október 6-i megemlékezést is erre használta volna, arra kérve az ünnepélyt közösen szervező magyar politikai pártokat, hogy az aradi és székely vértanúk előtti főhajtás után a vásárhelyi magyar nyelvű egyetemi oktatás ügyében is foglaljanak állást és szervezzenek utcai megmozdulásokat. A szervezet kezdeményezését mindhárom politikai csoportosulás eredetileg elvetette, utólag az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) állásfoglalás szintjén kijelentette, hogy „ne legyen vértanú a magyar orvosképzés!”.
Több busz lesz Kolozsváron
Az egyetemi év kezdete nemcsak a diákok életében fordulat, a nagy egyetemi városokban is megpezsdül az élet. A kolozsvári közlekedésben tegnap jelentősen érződött, hogy megkezdődött az egyetemi év, Alma Brehariu-Bruja, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője azonban a Krónikának úgy vélekedett, az egyetemi hallgatók visszatérése és a kincses város megsűrűsödött forgalma az elmúlt években sem jelentett különösebb problémát a számukra, így ezúttal sem számítanak nehézségekre. Hozzátette: a rendőrség felkészült a kezdődő egyetemi évre. A Kolozsvári Közszállítási Vállalat (RATUC) szintén felkészült a diákok érkezésére, elmondásuk szerint erre való tekintettel körülbelül 20 százalékkal bővítik a tömegközlekedési eszközök számát. A kincses városban ingyenes, illetve 50 százalékos árengedménnyel válthatnak bérletet egy, két vagy mindegyik vonalra az állami és akkreditált magánegyetemek nappali tagozatán tanuló egyetemi és magiszteri hallgatók, valamint az Euro 26, Isic, Studcard vagy Omnipass kártyával rendelkező egyetemisták. A kedvezmény mértéke az illető intézmény által kiutalt költségvetéstől függ.
A felsőoktatási intézmények 35 évnél fiatalabb doktorandushallgatói fél áron juthatnak hozzá az egy vonalra érvényes bérlethez. A 35-ös vonalon közlekedő autóbuszokat egyébként kerékpár tárolására alkalmas térrel látták el, megkönnyítve így a hallgatók közlekedését.
Kolozsváron egyébként a felsőoktatási intézményekbe iratkozó hallgatók száma csökkent az elmúlt évhez képest: a Iuliu Haţieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a Művészeti és Formatervezési Egyetem államilag támogatott és fizetéses helyeire is kevesebben jelentkeztek, mint 2010-ben. A Kolozsvári Műszaki Egyetemen 600, míg a Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetemen 400 hely maradt üresen.
Bérletárusító stand a váradi egyetemen
Nagyváradon nem jeleztek túlzott forgalomnövekedést tegnap az állami egyetem tanévkezdése miatt – mondta el lapunknak Muntean Gheorghe, a közlekedésrendészet főfelügyelője. Hozzátette, a nagyváradi rendőrök számára elsősorban az iskolakezdés, nem pedig az egyetemi évkezdet szokott problémát jelenteni, de iskolaidőben úgyis minden hétköznap reggel szolgálatot teljesítenek kollégái az utakon, hiszen ilyenkor mindig nagy a forgalom. A Nagyváradi Egyetemen tegnap több mint 21 ezer hallgató kezdte meg a tanévet, közülük sokan nem váradiak. A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) évnyitójára csak a hétvégén kerül sor, de azt már lehet tudni, hogy a mesteriseket nem számítva körülbelül ezerre rúg a diákok száma. A tavalyi akkreditáció óta egyébként már a PKE hallgatói is félárú bérletet kaphatnak a Nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalattól (OTL) – tájékoztatta a Krónikát Csuzi István igazgató.
Megtudtuk: a hallgatók kényelméért az állami egyetem falain belül külön bérletárusító standot állítanak fel. Az igazgató tudomása szerint bizonyos fakultások jegy függvényében a fennmaradó 50 százalékot is állják a hallgatóknak, akiknek így ingyen jár a bérlet. A Nagyváradi Egyetemre jelenleg csak a 14-es busz jár – csúcsidőben hárompercenként, ám a vállalat tervei szerint ha a Pece-parti új utca készen lesz, ott új járat közlekedhet majd, amely Váradszőllőst köti majd össze az egyetemi negyeddel. A PKE-nél ez a kérdés azért nem tevődik fel, mert a belvárosi magánegyetem közlekedési csomópontban található, minden villamos- és több buszjárat is megfordul a környékén.
Akárcsak Marosvásárhelyen, Csíkszereda forgalmában sem okozott gondot a közszállításban az új egyetemi év megkezdése. Bár a Goscom Rt. által működtetett közszállítási eszközök hét különböző útvonalon közlekednek, általában a Csíkzsögödbe és Csíksomlyóra utazók veszik őket igénybe. A Sapientia EMTE csíkszeredai karain mintegy 2000 diák kezdte meg a tanévet immár harmadik hete, akik főként az egyetemi bentlakásban, illetve a város különböző pontjain laknak, de mint mondják: „Csíkszeredában nincsenek távolságok”, ezért leginkább gyalogosan közlekednek.
Krónika (Kolozsvár)

Kisebbségi könyvismertetők a kultúraközi térben
Recenzió
Az „új könyvek”, „friss szerzemények” könyvespolcán a legutóbb érkezett művek is több időt kívánnának, mint amennyi dukál. Olyik nem is tegnapi, hanem szinte múlti dejű opusz, egymás mellé kívánkozásuk csupán a recenzens ördögi trükkje által hiteles (valamelyest). De talán megbocsátásra érdemes, ha a könyvek lajstroma nem a kiadói idő, hanem az olvasói találkozás keretébe illeszkedik.
Így is több hely, s még több idő kellene, hogy méltó gazdagsága mindegyik műnek úgy bontakozzon ki az értékelő sorokban, szinte ne is kelljen már végigolvasni őket. De hát ez (köztünk szólva is) lehetetlen, sőt hamis játék lenne, hisz a „méltó” kultúraközi jelentéstér nem is mindig mutatkozik azon frissiben, csupán az idő öblében és lassú mozgásának folyamatában.
A kapkodós recenzió, avagy a puszta címlajstrom helyett inkább a műveket egyberendező kontextus kapjon helyet, a részkultúrák folyamata, harmóniája és konfliktusaik, ez most itt a cél. A kultúrák közti áthallások, kölcsönhatások vonzzák talán szűkebbre a kört, ide illő művekkel, alkotókkal, továbbgondolandó hatásokkal. Kisebbségkutatás, kulturális sajátságosság, értelmezések és megértések, újraolvasatok és kontextusok tehát a hívószavak, melyek az alábbi válogatást eredményezték. A kapkodó szemléért megbocsátást remélve – merthogy csak töredék tanítások surranhatnak át a közvetítő szándékán is, miképp a művek mélyebb tartományaiban nemegyszer...
Alapítók, közdők, vitatkozók
Mindjárt az első opusz is durva kontrasztot tükröz a kultúraközi (avagy inkább a rokon kultúrák, szomszédos világok közti) miliőből. Címe: Fehér könyv az erdélyi magyar felsőoktatás kálváriájáról... (Balázs Sándor és mtsai szerk., Kolozsvár, 2009, 204 oldal). Méltatlan kontraszt, hogy a durva tetteket, bornírt döntéseket, megfontolatlan kivagyiságokat és strukturális gyalázatot a színek pompázatos világáért felelős „fehér” szóval szokás illetni.
E rejtjelezett üzenet dokumentumokat, kiadatlan, átbeszéletlen, sérelmesnek tekinthető otrombaságokat tartalmaz – kisebbségi környezetben. Közrebocsátója a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete, mely testület a magyar universitas ügyét veszi szemügyre az európai univerzumban, az impériumváltások során, az egyetemépítési kísérletek és kudarcok historikumát végigkövetve. A szerkesztőbizottság (Balázs Sándor, Bodó Barna, Csetri Elek, Gaál György, Kónya-Hamar Sándor, Somai József) egyfajta mai és történeti értelemben fontossá vált (vagy csak jelen volt) multikulturalitás értékelve alapján ad képet az 1581-ben Báthory István idején alapított első magyar egyetemről, a Mária Terézia által ismét Kolozsvárott telepített karokról, melyek 1872-ben mint újfent megnyitott állami magyar egyetem intézményei karoltak össze, hogy a Ferenc József alatt megizmosodott intézményt azután a román hatóságok 1919-ben ismét bezárhassák.
A háborús idők még olykor kedveztek is, 1946-ban például őrizni is kellett a látszatot, hogy a magyarok egyetemmel bírnak kisebbségi jogaik méltánylása ürügyén, de legott felszámolták a látszatokat 1956-ban, mihelyt az „eseményekkel” szolidáris diákság és tanári kar a „nacionalizmus veszélyét” rejthette magában. A pártállami időkben „népi kezdeményezésre” hallgatva megszüntetett intézmény egy minisztériumi rendelet alapján egyesítésre került, s ha utóbb majd ’89-ben úgy hihette az erdélyi magyarság, hogy a rendszerváltó demokrácia engedi kiteljesedni az önállóságot, tévedett: a kétezres években talpra állott Kezdeményező Bizottság ismét megkapta a vádat, hogy a kétnyelvű feliratokkal többségellenes lázításba és illegális kalandorságba fog.
A kronológia, a dokumentummellékletek, a historikus szigorúsággal követett interpretáció egésze azt sugallja: az egyetem mint intézmény eredendően az ókori szellemi kincsek összegyűjtésének, rendszerezésének, univerzális feltárásának és értelmezésének iskolája volt a 10. században (studium generale néven), s az európai felfogásban az emberi értelembe vetett hit, a megismerő nyitottság és az értelmes gondolkodás rangja eleve hozzátartozott az intézményes tudásátadáshoz. Párizs vagy Bologna, a platóni akadémia vagy épp az erdélyi tudásátadás műhelyei nemcsak universitasok voltak, hanem a tanár és tanítvány protestáns eszmeiségét követő kultuszhelyek, a közös munkára épülő tudás topológiai esélyei. Ehhez már a teológiai és morális fennség többleteként járult a bizánci túltengést ellenpontozó európai szellem követése, az etnikai közösségek harmóniájára törekvés, a nyelvek bűvkörét átölelő tudás és gyakorlat.
A kötet egyes írásainak (összesen tíznek) aprólékos ismertetése egy kisebb tanulmány vagy kiadósabb feljegyzés volna, ezt szívesen hagyom az Olvasóra. Amit a kötet egésze üzen 240 oldalon: a társadalom relatív teljességének viszonylag komplex értelmezésére és megértésére elszánt törekvés kitartó volta. Ezt tanulhatjuk az alapítóktól, a küzdőktől, a vitatkozóktól, kármentőktől, kálváriajáróktól, az erdélyi magyar felsőoktatás egész históriájából, példázatából... Talán nem is először, de (sajnos, vélhetően) nem is utoljára.
Súlyos vétek
Tudás és társadalom elméleti viszonyrendszere, a megfigyelés, megértés, élmény szemantikai probléma-tára ugyanakkor jól láthatóan nemcsak az erdélyi világot vagy a tudástermelő intézmény szekuláris világát jellemzi, de a tudni-nem-érdemes dolgok és a tudottan is kételyekkel körülvehető értelmezések harmóniájának európai vagy még egyetemesebb létfelfogásait szintúgy.
Ugyanez igényt, mintát angolszáz, de elsősorban német és angol típusú kisebbségkorrajzot adja a megannyi össze-nem-hasonlítható módszerrel és szemléletmóddal tárgyalt konferencia-kötet, melyet a kolozsvári Sapientia adott ki 2008. márciusi tudományos találkozójának anyagából. Ez a nemzeteket és kisebbségeket határokon belül, határok alatt és határok fölött is szemügyre vevő szövegválogatás a kisebbségiséget mint uniós kihívásnak és ugyancsak uniós újításnak is szerepet adó tüneményt járja körül.
A Bodó Barna és Tonk Márton szerkesztette kötet (Nations and National Minorities in the European Union. Sapientia – Hungarian University of Transylvania, Cluj-Napoca, 2009, 263 oldal); nyelvek, identitások, kistáji és interetnikus kapcsolatok, kultúraközi játszmák megannyi verzióját vonultatja föl tizenhét szerzői-előadói anyagban, s ha szabad az interkulturális sugallatokra hallgatni, röviden úgy fogalmaznám: uniós félszekkel tálalja azt, amit a kutatók széles köre, diákok és egyetemi oktatók, cigánykutatók és erdélyi politológusok, történészek és nemzetközi jogászok szinte egybehangzóan úgy értelmeznek, mint Európa felkészületlenségét az újonnan csatlakozó országok kisebbségi közösségeinek befogadására.
Csupán néhány névvel jelezve a tematikákat: Bodó Barna nemcsak kutatói és tudományos sorsával, de a Babeş–Bolyai Egyetem historikumával is illusztrálja, milyen befogadáshiány ül még mindig a magyar népességen Kolozsvárott...; Vizi Balázs a regionális és etnikai kisebbségi mozgalmak európai állapotával igazolja a felmerülő kételyeket, Christoph Pan a minoritások uniós játszmáinak esélytelenségeiről értekezik, Vasile Docea egyenesen a történeti értelmezések tüzébe engedi a kisebbségtematikákat, Binder Mátyás hasonló alapon történeti, de a magyarországi cigányságkutatásban már empirikus élmény révén igazolja a képességhiányt, mely a magyar társadalom befogadáshiányos felfogását jellemzi, Nádor Orsolya az egy-, két- és többnyelvűség esélyeit latolgatja az uniós dilemmák közepette, Egyed Péter számára a liberális jogszemlélet és a kisebbségpolitikák sutasága nyújt kritikai felszínt, Szoták Szilvia pedig egy magyar–osztrák kisrégió határdiskurzusaival illusztrálja a közeledés és távolságtartás esélyeit.
A könyv német és angol nyelvű írásai (román összefoglalókkal) éppen a kisebbségi tudásterületek közelségét és egyben távolságtartási stratégiáit jelzik, nemcsak egymástól, hanem az uniós egységesülési játszmák árnyékában is... Olvasata(i) ma már nemcsak a határainkon túli szférákban, hanem a hazai tudományelméleti és interdiszciplináris közegben is kötelező lenne, ha komolyan tudnánk venni a korszakos kihívásait mindezen társadalmi téteknek és játszmáknak. Szinte kézenfekvő, hangsúlyozást sem igénylő, hogy itt a kultúrák közötti kontextus nemcsak határok között, etnikai kontaktuszónák között, korok és körök között, hanem nemzeti, nemzetközi, interkulturális és multinacionális dimenziók között hat, az értelmezés, belátás, elfogadás, kritika és interpretáció annyiféle, ahány európai nézőpontot csak felvesz a gondolkodó egyed.
Súlyos vétek, parttalan kontraszt lenne arra tenni a hangsúlyt, mennyire interdiszciplináris ma már minden belátás, s mennyire nem „valakiknek” van „igaza” vagy tévedése... – hanem éppen ellenkezőleg: minél kevésbé komplex egy etnikumközi vagy kultúrák közötti kölcsönhatás-elemzés, annál kevésbé érvényes bárminő megállapítás róluk mint öntörvényű elemekről. De hisz ezt voltaképpen tudjuk is, csak éppen a megjelenésmódok és mutatkozások sokszínűsége vakít el néha, midőn a komplexitást hangsúlyozva látszólag feledjük az egyedit, vagy fordítva, méltán sokra tartva a másságot, a hasonlóság érdeme halványodik el pillantásunk előtt.
Hasonló kétes komplexitással üzen a Balázs Sándor nyolcvanadik születésnapjára szerkesztett kötet is, amely Bodó Barna, Bakk Miklós és Veress Károly szerkesztők jóvoltából Kisebbségben, közösségben címmel (Politeia Egyesület – Bolyai Társaság – Communitas Alapítvány, Kolozsvár, 2008, 400 oldal) jelöli az illúziók, nosztalgikus elvágyódások és misztikus megváltások képzeletvilágán túli cselekvő közösséget, melynek a létige, a hogyanlét módja, a kitartó feladatvállalás tisztessége adja ellenpontját azok számára, akik nem kilépni próbálnak az alkalmazkodás kényszereiből, hanem együtt létezni azokkal.
A tizenhét szerző fölsorolása nem adott lehetőség itt, a tárgyalt tematikák sokszínűsége pedig az ünnepelt iránti elkötelezett kapcsolatot, szellemi örökségvállalást, mintakövetést tükrözi, ezekből néhányat fölidézni viszont mind gyakrabban figyelembe venni volna érdemes: az „identitástudatunk zavarait” már a nyolcvanas években megkomponáló Balázs Sándor filozófiai, történeti, szociológiai, demográfiai, jogi, pszichológiai alapozással él, s az üdvözlő írások is ezekről a tudásterületekről hoznak megvilágosító fényeket.
A romániai tudományosságban kivételes fontosságú iskolát nyitó Dimitrie Gusti szellemét idéző és munkásságát tolmácsoló Balázs Sándor a tisztelgők körétől nem ok nélkül kap filozófiai realitásfogalmakról, angolszász kisebbségfelfogásokról, jogi autonómiákról, iskolai motivációról, multikulturális egyetemépítésről, a román demokrácia rendszerváltás-kori jellemzéséről, nemzetdefiníciókról, politikai aktivizmusról, geopolitikai szinergiáról, nemzeti kisebbségvédelmi gyakorlatról, kétnyelvűségről, uniós jogrendről szóló tanulmányokat... – mindezek éppen a multikulturális kisebbségi létformák, alapjogok és létvalóságok felől nézve taglalják azt az állapotot, amelyben a klasszikus erdélyi kérdés: „lehet, vagy nem lehet” megmaradásra törekedni, nem csupán megerősítő választ nyer, de a nemzetközi (térbeli) és történeti (időbeli) harmóniakeresés példái révén olyan visszaigazolást is, melynek épp az ünnepelt életművében gyökereznek sorskérdései.
S nem azért, mert akár a román tudományosság, akár az interkulturális párhuzamok oly kézenfekvővé teszik (ezért is!), de szinte kézre jön az a kötet, amelyet a 2007-ben rendezett Valorile multiculturalităţii című konferencia anyagából állított össze Brassai László és Victor Sibianu, azonos kötetcímmel, a multikulturalitás értékeit követve és felmutatva (Alteris – Státusz Kiadó, Árkos–Csíkszereda, 2007. 400 oldal).
A konferencia-előadásokat tartalmazó kiadvány az uniós befogadás határpontját tekintve oly kapacitásokkal, készségekkel, nyitottságokkal és zárványokkal foglalkozik, melyek az interetnikus disputákban (Miklósné Zakar Andrea), helyi nyelvjátszmákban (Bodó Barna), szabályozott tudástörténeti terekben (Dorel Marc, Ioan Popa, Rákóczi Zsuzsa, Diana Dumitru), területi identitásokban (Bugovics Zoltán, Minorics Tünde, Ionan Marian Ţiplic, Simon Zoltán, Mazzag Éva, Lavinia Bârlogeanu), és etnikai vagy vallási mezőben (Grosz Irma Emese, Csomortáni Erika, Oláh József, Florentina Harbo, Szász Antónia) keletkeznek.
A szövegválogatás nem óhajt politikai konfrontáció eszközévé válni, de kölcsönös tanulsággá igen, miként is beszélhetők el a politikai, érzelmi, származási és műveltségi közösségek konfliktusai a történő történelem múltjában vagy jelenében. Éppen a multikulturalitás mint érték, a többrétegű identitás mint helyzet, a többnyelvűség mint állapot és esély a meggyőző ezekben a dolgozatokban, melyek egyébiránt egy kivételesen tudományáhítatos kis kollektíva apró szentélyében (Árkoson) zajló nemzetközi konfrerencia előadásai voltak, a hazai (és talán nemzetközi) tudományos közéletben rendkívül ritka gesztussal, mindjárt a regisztrációnál kézbe kapott kötetként, s kiegészítve egy másikkal (ALTERIS – Asociaţia Multiculturală, Anuar, vol. I.), mely hasonlóképp a meghívott előadók írásaiból vett mustrával nyitott azonnal nemzeti és tudásterületi, nyelvi és kultúraközi kölcsönhatások felé.
Az árkosi konferencián lezajló miliő-építés, műhelyszervezés, értelmezési konstrukcióformálás talán rögtön a konferencia közegében még nem annyira, de hosszabb távú hatásában a mélyebb átlátás, az európai párhuzamokra és nemzet- vagy közösség-építési stratégiákra vonzotta a figyelmet, magyar és román cigánykutatás, szubkulturális politikai mozgalmak, kisebbségi kommunikációk, együttélési és határformálási tétek ismertetései révén.
Kisebbség, ha relatív többséggé lesz, vagy ha környezetében a vesztességtudat egyéb külső okok miatt eluralkodik, és helyzetét a mindenkori mennyiségi/demográfiai kontraszt formálja, mindig és mindenhol szükségképpen kell tapasztalnia hajlamok megnyilvánulását a sztereotipizálásban és előítélet-formálásban. A megoldásokról, mintákról és példázatokról számos klasszikus mű forog közkézen, de bizonnyal méltó jelentősége van (vagy lehet) a kortárs felfogásokból, jelenkori interpretációkból származó áttekintéseknek is.
Ezek egyikeként hiánypótló szerepet kap az a kötet, melyet Dranik Réka formált Sztereotípiák és előítéletek címen a Kolozsvári Egyetemi Kiadónál (BBTE, Kolozsvár, 2008, 177 oldal), hogy tankönyvvé válva a megismerés, a belátás, a reprezentációk, a sztereotípia- és előítéletkutatás története, módszertana, valamint több mint száz évre visszatekintő példatára segítségével a kortárs gondolkodási sémák felé vezesse az érdeklődőt. A cigány, zsidó, magyar, szőke nő és boszorkány-sztereotípiák jókora gyűjteménye a kötet mintegy harmadát adja, megannyi illusztrációval, szövegidézettel, hogy az elméleti eligazító és a kutatásmódszertani zárófejezet közötti összefüggések harmonikussá válhassanak.
A szerző érzékenysége oktatási gyakorlatra vall, vagyis arra a rutinra, amely a környező világban elfoglalt hely, a megszerzett ismeretek és az egyén, illetve csoport viszonyrendszerében kialakult-megerősödött eligazodáskészség alapján határozza meg az előítéletek életvezetési értékké váló funkcióit: ennek alapján megkülönböztet perceptív (megismerési) besorolást, önmeghatározási motiváltságot, a különbözőség előnyéből fakadó és a csoport-hovátartozási gyakorlat szerinti, illetve ideologikus-érdekérvényesítési dominanciát, melyeket ha nem is felment, de árnyaltan helyére tesz és elősegíti a sztereotípiák nem sztereotipikus belátásának megoldásait.
Átmeneti rítusállapot
A tudni érdemes tudások közé tartozik ugyanakkor egy terület, amely éppúgy, mint a „nép művelésének” egyik technológiája, s épp az utóbbi időkben sokkal sikeresebb is, mint a tudományos felöltözködés igénye és értékrendje, vagyis a vásárlás és a korszakunkra jellemző új „aranyláz” legmérvadóbb formája: a fogyasztói magatartás. A versengés, a bőség, a marketing uralma, a társadalmi együttműködési és kizárási formák új hatásmechanizmusai ma már vitathatatlanná teszik, hogy a zsákmányolók egyik, a termelők másik, a kisajátítók harmadik és az újraelosztás új korszakaira jellemző további, jóval „betegesebb” életvilágok ezen felüli sajátos keretéről van szó, mely éppúgy összefügg kultúraközi kapcsolatokkal, hardverrel és szoftverrel, mint életvezetési értékek válságával, kapcsolathiányokkal és kiszolgáltatottságokkal.
Magát a konzumálás jelenséget nemcsak érzékeljük, de a mindennapi lét szinte minden alakzatában és minden jelenségében jelen van maga a fogyasztás, tekintve a sajtót, reklámokat, utcai figyelemfelkeltést, promóciós kínálatot, on-line keresgélést és informális gazdaságot egyaránt sorra vevő rendszerben. A tünemény nemcsak megismerésre, de kulturális értelmezésre szorul (tegyük hozzá, a tudományos elemzést régóta – mondjuk nem tekintve messzebb, mint Simmelig vagy Weberig, Marxig vagy Veblenig – egyformán izgatva), s épp ezért tanításra, megértésre is érdemesíthető.
E célra készült az az egyetemi jegyzet (Gagyi József: Fogyasztói magatartás. Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Scientia kiadó, Kolozsvár, 2009, 192 oldal), melynek a szerző által adott horizontja nem „a szervezetek világának” makrogazdasági, bankpolitikai vagy tőkekonverzációs szintjén definiálható, hanem épp ellenkezőleg, a szerző antropológiai alapállásából fakadó természetes meghatározottsággal: az emberi dimenziók általi behatároltsággal.
A kötet három nagyobb fejezetének (fogyasztás fogalma, elvek és tartalmak; társadalom mint kooperáció és dominancia terepe; mai feltételek, fogyasztási gyakorlatok rendszere) szinte mindegyikét a kulturális antropológia fókuszpontjai között hangsúlyos termelés, felhalmozás, csere, többlet koncepciójára, a Polányi-féle „nagy átalakulás” és archaikus gazdasági-elosztási viszonyok forradalmi átalakulására vezeti át/vissza/tova. Az emberi tevékenységek praktikus és szimbolikus formái, a társadalmi kommunikáció sodrában zajló elosztási és részesedési viszonylatok, valamint a ragadozói létre kárhoztató modern árucikk-birtoklási lázak fajtái és értékelvei olyan jól tagolt rendben mutatkoznak a kötetben, hogy az vaskos nagy műveket pótol – bár ez nem célja, sőt, ezek felé csak terelgetni próbál.
A „nagy értékváltás” időszakának, századunk elejének alapmozgásait rögzítő zárófejezetében ezt a társadalmilag szervezett átmeneti rítusállapotot, a szolgáltatások és fogyasztási felelősségtudatok nagy komplexitás-dilemmáit, valamint a mindennapi életet átszövő kiszolgáltatódás feszültségeit feloldani képes emberi reflexiót akként értékeli, mint (talán egyetlen, csekélyke eséllyel kecsegtető) mérlegelési feltételt, amely az elemzés biztosítékát még nyújtani tudja. E belátások nélkül a tömegtermelésbe sodródó és java produktumát a szolgáltatások végtelen cserehálózatával helyettesítő korszakos kultúra szomorú végóráit lehet csupán nekrológba foglalni. Ha még lesz ki megírja, hiszen az már nem piaci termék, s lesz ki elolvassa vagy átérezze, hisz erre mind kevesebb az esély...
Brassai példája
Hasonlóképp merész, a szerző-gyűjtő-harácsoló-fogyasztó lények természetrajzával kapcsolatos kérdésfelvetéssel él Brassai László is, aki Válasz a kockázati társadalomra: az élet értelmességébe vetett hit című kötetében (T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2010, 176 oldal) az önazonosság-építés és értelemkeresés alternatíváit veszi sorra rövid eligazító elemzésében.
Az „élhető élet” perspektíváját a rizikó-központú gondolkodás helyett az erőforrás-alapú válaszokban és reflexekben nevezi meg, a védőhatások társadalmi tereit és az élményhatásokra pozitív válaszokat adni képes „elköteleződő személyek” biztató életmintáit véve alapul. A relatíve vékonyka kötet (170 oldal) utolsó harminc oldala a felhasznált szakirodalom jegyzéke, ami nem a tájékozatlanság sepsiszentgyörgyi bizonytalankodását mutatja, hanem épp a magatartástudományok roppant széles viselkedési és értelmezési horizontjának átfogási kísérletét, a lehetséges válaszok keresésének végtelen tartományából kimetszett kört, amely attrakcióra sokszor éppen az erdélyi tudományosság volt képes impozáns példáival az elmúlt néhány évszázadban is.
Brassai a perszonális és közösségi fejlődésfogalmak áramából indul ki, s a huszadik századi pszichológiai paradigmaváltás kérdésén átvezetve az életvezetési kérdések korszakos gondjaiig, vagy a lehetségesen időszerűnek tekinthető válaszokig ívelő problematikát abba a bizalmat sugárzó tartományba kalauzol, amelyben a bontakozó lélek és a társas terében eligazodára képtelenné vált ember talán még meglelheti minimális kapaszkodóit. Persze – s ez a kötet fő vállalása – ehhez éppen azoknak kéne az élet értelmességébe vetett hitet úgymond „kézbe adnia”, akik sokszor maguk sem birtokolják, nem látják át vagy nem kezelik reflexíven a kor kulturális és pszichés sodrásainak gondjait.
Kisebbségek-e a fogyasztók, sztereotípiagyártók, kultúraközi határokon mozgók, európai sodrásokba kerültek, egyetemfenntartó vehemenciák, avagy a mindenkori többséggel interakcióban álló, létfeltételeiket etnicitásuk vagy hozott és gyarapított kultúrájukban védeni próbálók? Nem többségiek-e épp ebben a kulturális interferenciavilágban? Nem a többségben lévőkhöz hasonlóan óvják, tartósítják-e a maguk túlélési esélyeit, s viszik tovább örökségeiket...? A válasz sosem egyértelmű – közelítésmódoktól, belátásoktól függ. Mert valahol, valamiben, valakikkel szemben, valamikor mindenki kisebbségi. Minden többség is kisebbségekből áll. Amíg áll...
A. Gergely András
Új Magyar Szó (Bukarest)

Kolozsvár is bemutatkozott a FesztMagyaron
Tíz magyar város – Kassa, Beregszász, Kolozsvár, Arad, Magyarkanizsa, Lendva, Miskolc, Nyíregyháza, Békéscsaba és Székesfehérvár – nevezetességeivel, jellemzőivel, szellemiségével, ízeivel és hagyományaival ismerkedhettek meg mindazok, akik szeptember 16. és 18. között ellátogattak a budapesti Millenárisra: a FesztMagyar elnevezésű rendezvényen a Kárpát-medence csaknem minden jelentősebb régiója képviseltette magát. Kolozsvár természetesen ezúttal sem maradhatott ki a sorból: az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) főszervezésében, az Erdélyi Kézmíves Céh és a Homo Ludens Alapítvány közreműködésével városunkat is méltóképpen képviselték a rendezvényen, amelyről Vincze László bábszínész, az EMKE munkatársa számolt be lapunknak.
– A FesztMagyar elnevezésű rendezvényt a Millenáris szervezte, a kolozsvári képviseletet az EMKE fogta össze. Meghívtak 10 várost a Kárpát-medencéből, hogy mutassák be saját és a környékük jellegzetességeit. A kezdeti elképzelések végül anyagi lehetőségek hiányában módosultak, így minden város kapott egy pavilont, illetve rendelkezésre állt két kis színpad is, ahol kisebb produkciókat lehetett bemutatni. Velünk tartott a Harmadik zenekar, akik két ízben is muzsikáltak, mi pedig Demeter Ferenc bábszínész kollégámmal – Keljfeljancsi Bábszínházként – kétszer is bemutattuk a Mátyás király és a kolozsvári bíró című darabunkat. De volt még a színpadon népzene, néptánc, bábszínház, klasszikus zene, kamaraszínházi előadás és mesemondók is – részletezte Vincze László, hozzátéve: igyekeztek megfelelni az elvárásoknak, és nem is vallottak szégyent. Bár a gasztronómiai rész végül nem valósult meg, a kézműves részleg sok mindenért kárpótolta a résztvevőket – tudtuk meg. – Nagyon szép kézműves kiállítással készültünk, az Erdélyi Kézmíves Céh jóvoltából, amelynek képviselői három mesterrel és számos szemet gyönyörködtető tárggyal érkeztek. Ők hárman mesterségbemutatót is tartottak, de magukkal hozták bemutatásra több kollégájuk termékeit is, és nagyon feldobta a kolozsvári pavilont a színes mezőségi-kalotaszegi viseletek, szőttesek, egyéb tárgyak összeállítása.
Természetesen Kolozsvárról szóló kiadványokat és könyveket is vittünk magukkal. Fogadtunk egy tiszteletbeli kolozsvári borászt is, mivel városunk a filoxéra óta híresen nem borvidék, így Seprődi József barátunk elhozta a Küküllő menti világhírű borait. Ez felülmúlhatatlannak bizonyult a rendezvényen, mindenki a csodájára járt – mesélte a bábszínész.
A kolozsvári pavilon berendezését, felépítését egyébként Guttmann Szabolcs építész álmodta meg. – Előtte ugyancsak vele jártunk a Kolozsvári Magyar Napok szervezőinél, hogy megbeszéljük velük, ilyen kis területen hogyan lehetne minél szemléletesebb kiállítást rendezni, amellyel a rendezvényt is áttekintjük. Bőven vittünk tehát anyagokat a Magyar Napokról, és plazmatévén is folyamatosan mentek bejátszások a rendezvénysorozatról.
A közönségről érdeklődve megtudtuk: a Millenárisnak van egy többé-kevésbé állandó törzsgárdája, ők ezúttal is ott voltak. – Bár nagy konkurenciát jelentett a Nemzeti Vágta, amely jó nagy tömeget vont el, de mégis jó hangulatú rendezvény sikeredett. Nagy egyetértésben és szeretetben töltöttük el a három napot, jó kapcsolatok alakultak ki, a már meglévők továbbfejlődtek. A szervezők egy építész céget bíztak meg azzal, hogy vizuálisan is megfogalmazzák a különböző városok üzeneteit.
Kolozsvár ezúttal az organikus szellemiséget képviselte, hiszen itt fejtette ki tevékenységét Kós Károly, az organikus építészet atyja, és ebbe sok mindent bele lehet vinni, hiszen itt együtt él a múlt a jelennel, és a múltból táplálkozva folyamatos a fejlődés is. Gyakorlatilag ezt volt hivatva üzenni minden, amit elvittünk, és erre utalt a befelé forduló spirált ábrázoló installációnk is, amely nagy népszerűségnek örvendett a gyermekek körében is.
S. B. Á.
Szabadság (Kolozsvár)

Egyetemi konzorcium Marosvásárhelyen?
A prefektus a multikulturalitás jegyében szeretné
Marius Pascan prefektus kezdeményezésére tárgyaltak tegnap a marosvásárhelyi felsőoktatási intézetek vezetői egy esetleges konzorcium létrehozásáról. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a Petru Maior Egyetem és a Művészeti Egyetem együttműködéséről lenne szó, Marosvásárhelyi Egyetem néven, amit azonban a MOGYE rektorhelyettese, Nagy Örs professzor nem támogat.
A sajtó képviselői nem vehettek részt azon a több mint kétórás megbeszélésen, amelyen a három szóban forgó felsőoktatási intézet jövőbeni együttműködéséről tárgyaltak. A megbeszélést követően a Petru Maior Egyetem rektora, Liviu Marian nem volt hajlandó nyilatkozni az újságíróknak, a Művészeti Egyetem román nyelvű főintézetének megbízott rektora, Sorin Crisan kijelentette, jó gondolatnak tartja a konzorcium megalakítását – természetesen bizonyos feltételekkel. "Elvi megbeszélést folytattunk az együttműködésről, a következő lépés az kell legyen, hogy az érintett egyetemek vezetősége elemezze ennek a lehetőségeit. A Művészeti Egyetemet a legmagasabb kategóriába sorolták, ami megtisztelő, de kötelez is. Multikulturális egyetem vagyunk, román és magyar főintézetekkel, a szenátusban pedig a charta alapján fele-fele arányban vesznek részt az oktatók és döntenek az egyetem ügyeiről" – mondta. Brânzaniuc Klára, a MOGYE rektorhelyettese szerint az egyetem szenátusának kell döntenie bármilyen, az intézet struktúráját érintő kérdésben, és ez is fog történni.
"Személyesen tájékoztatom a MOGYE rektorát és szenátusát a konzorciummal kapcsolatos javaslatokról, ami három – köztük két multikulturális – egyetemet érint, a döntés majd itt születik meg. Meg kell érteni azonban, hogy nem lehet összehasonlítani egy orvosi egyetemet bármilyen más multikulturális egyetemmel, de ha nem találunk megoldást, mindannyian veszítünk" – tette hozzá, majd a magyar főintézet létesítésére vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: a MOGYE chartatervezetére (a végleges chartát október közepére várják – szerk. megj.) vonatkozó bírálatokat megalapozatlanoknak tartja.
A tárgyaláson meghívottként részt vevő Dorin Florea polgármester szerint egy egyetemi konzorcium létrehozásával az új területi felosztásban felértékelődne Marosvásárhely szerepe, "egy multikulturális egyetemi konzorcium létesítése kötelesség mind a román, mind a magyar polgárokkal szemben" – tette hozzá.
Marius Pascan szerint az egyetemi versenyképesség növelése a cél, és a helyi egyetemek kell együttműködjenek, nem pedig a különböző városok felsőoktatási intézeteivel kell konzorciumot alkotni. "Annak ellenére, hogy három különböző profilú egyetemről van szó, perspektívában ez a megoldás az életképes, ha nem így történik, akkor a Petru Maior Egyetem a Babes–Bolyai Tudományegyetemmel, illetve a Kolozsvári Műszaki Egyetemmel, a MOGYE a jászvásári vagy a kolozsvári egyetemmel működhet együtt, ezektől kapott ajánlatot. Egy ilyen megoldással a marosvásárhelyi egyetemek befolyása, jelentősége csökkenne" – jelentette ki. Hozzátette: "multikulturális környezet kialakításáért száll síkra", de ehhez "minden érintett jóindulatára szükség van". Újságírói kérdésre kifejtette, ellenzi a szeparatizmust, és elítéli, ami a MOGYE-n történt, ahol a román és a magyar tagozat külön tartotta az évnyitó ünnepséget. Az ilyen "megnyilvánulásokkal" csak a feszültséget keltik a hallgatók között, álproblémákat kreálnak, ami "sokba kerül majd". "Az egységet támogatom, nem a szegregációt. A magyar főintézet miatt sorolták be az orvosi és gyógyszerészeti egyetemet B kategóriába. Ha csak a román tagozat mutatóit vették volna figyelembe, az A kategóriát kapja az egyetem, a magyar tagozat tulajdonképpen a legutolsó, E kategóriát érdemelné, ahogyan jelenleg az emberi erőforrásokkal áll" – jelentette ki Pascan. A Népújság kérdésére, hogy a főintézetek miért működhetnek a Művészeti Egyetem esetében és miért nem a MOGYE-n, illetve nem jó az új tanügyi törvény, amely ezt megengedi, sőt, kötelezővé teszi, a prefektus kifejtette, hogy az orvosképzés és a színészképzés között nagy különbség van, és az orvosoknak érteniük kell a páciensek nyelvén. "Ha a magyarul tanuló hallgató nem ismeri a román szaknyelvet, hogyan tud helyes kórismét felállítani?!" – tette fel a kérdést, majd kérdésünk második felére közölte, "a törvényhez alkalmazkodni kell, ki kell használni, ha számunkra kedvező, ezt az utat kell választani, nem pedig ami számunkra hátrányos".
A Népújság megkeresésére dr. Nagy Örs professzor, a MOGYE rektorhelyettese meglepődve jelentette ki, hogy nem volt tudomása a tegnapi megbeszélésről, de múlt héten elvileg már tárgyalt a konzorcium kérdéséről az egyetem szenátusa, és az az álláspont született, hogy semmiféle ilyen típusú együttműködésre vonatkozó gondolatot nem támogatnak. "Csak azonos profilú egyetemekkel képzelünk el konzorciumot, nem pedig olyanokkal, amelyeken más típusú szakoktatás folyik" – közölte a rektorhelyettes.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem története –
A kolozsvári Bolyai Egyetem orvosi kara 1945-ban költözött Marosvásárhelyre, majd 1947-ben (nem kommunista, hanem királyi rendeletre) vált önálló, kizárólag magyar tannyelvű intézetté, mely az évek során jelentős szakmai tekintélyt vívott ki, és a Bolyai Egyetem után az erdélyi magyarság második legfontosabb felsőoktatási intézményévé vált. A román tagozatot 1962-ben Ceausescu telefonutasítására hozták létre, és ettől kezdve a gyakorlati oktatás vegyes csoportokban, román nyelven zajlott. Az elrománosítás a 80-as években igen erőszakossá és brutálissá vált, a rendszerváltás idején az oktatóknak csak egyharmada volt már magyar, míg a hallgatóknál az arány még rosszabb volt.
Az 1989-es változásokat követő eufórikus hangulat azt a remény ébresztette, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen valóban kialakulhat és önállóvá válhat a magyar tagozat. Az 1990 februári-márciusi sikertelen tárgyalásokat és ülősztrájkot követő marosvásárhelyi pogrom (melynek közvetlen kiváltó okai éppen ezen egyetemi események voltak) ezt a törekvést befagyasztotta, kialakítva egy számunkra előnytelen status quot. A csalódás hatalmas méreteket öltött, az elvándorlás az orvostanhallgatók és fiatal orvosok körében is fokozódott.
Bár a következő két évtizedben részeredmények néha születtek (pl. a külön beiskolázási számok, vagy a magyar dikok létszámának és részarányának növekedése – ez ma már megközelíti az 50%-ot), az oktatók számaránya tovább romlott (ma már csak 28-29%). A román többség ritkán engedélyezte tehetséges fiatal magyar oktatók felvételét, a ránk kényszerített rendszer a magyar oktatói utánpótlást esetlegessé és véletlenszerűvé tette. Ezzel párhuzamosan csökkent az egyetem presztizse is, az oktatói utánpólás legfontosabb kritériuma a balkáni-bizantin kultúrkörben elterjedt sógor-komasági rendszer lett.
Párhuzamosan a magyar tagozat oktatóinak a „leépítésével” zajlott az egyetem szakmai leépülése is. Bár a közelmúlt eseményeihez tartozna, itt említem meg, hogy egyetemünk általános orvosi és gyógyszerészeti kara a nemrégi besorolásnál B kategóriás minősítést kapott, a fogorvosi kar pedig egyenesen C kategoriás lett. Így fokozatosan elveszítjük a doktori iskolát, kevesebb minisztériumi támogatást kapunk egy diák után, és még az angol tagozaton is limitálták a beiskolázási lehetőségeket. A hat tradicinális romániai orvosi egyetem közül az utolsó helyre kerültünk, sőt a nemrég alapított egyetemek egy része is előttünk van. Pedig egykoron az ország legjobb (és nemcsak orvosi) egyetemei között voltunk számontartva. Ebből a helyzetből intézetünk – belátható időn belül – nem képes önerőből kilábalni, túl nagy a lemaradás. Az egyetlen kiút a négy magyarországi egyetem segítsége lenne, amit ők meg is ígértek (lásd alább), de ennek feltétele az önálló magyar tagozat létrejötte.
A közelmúlt eseményei
Az idén januárban megjelent, új romániai tanügyi törvény a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet (a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemhez és a marosvásárhelyi Művészeti – volt Színművészeti – Egyetemhez hasonlóan) multikulturális egyetemként határozza meg, és nemcsak lehetőséget ad a magyar (kisebbségi nyelvű) oktatás kifejlesztésére, önálló tanulmányi vonal vagy tagozat létrehozására (melyek un. departamentumok formájában működnének), hanem azt tételesen elő is írja (135. cikkely). Ezen cikkely kijelentő, és nem feltételes módot használ („se contituie” és nem „se poate constitui”, vagyis „magalakítandó”, nem pedig „megalakítható”). A törvény ugyan a departamentumok számát és megalakítását az egyetemi szenátusra hagyja (123. cikkely), de ugyanezen cikkely előírja azt is, hogy az egyetemi szenátus csak szigorúan a e törvényt betartva cselekedhet.
A tanügyi törvény hatályba lépését (február 8) követően román-magyar vegyes munkacsoport alakult meg, amely az új, ezen törvényhez igazodó egyetemi charta (belső működési szabályzat) kialakításán dolgozott. A román rektorhelyettes volt a román, prof. dr. Szabó Béla (az Általános Orvosi Kar dékánhelyettese) pedig a magyar küldöttég szószólója.
A több hónapon át zajló tárgyalásokon kompromisszum látszott körvonalazódni, az új szervezeti felépítésben létrehozandó különálló román és magyar főtanszékek (a fent említett departamentumok) létrehozásában már-már senki sem kételkedett, sőt június elején a MOGYE oktatóinak opciójukat kellett kifejezniük, hogy melyik tagozathoz kívánnak tartozni (a hivatalos, erre felszólító irat szerint is azért, mert a 2011-2012-es tanévben már önálló magyar és román departamentumokban folyik majd az oktatás).
Azonban június 16-án az Orvosi Kari Tanácsban a román fél – arra hivatkozva, hogy a magyar tagozat a jelenlegi állapotában nem felel meg az ARACIS (a román egyetemi akkreditációs bizottság) követelményeinek és ez veszélyeztetné az Egyetem létét – elállt az addigi tárgyalások megegyezéseitől (leszavazva saját javaslatát!), és olyan chartát javasolt közvitára, amely a magyar tagozat létrehozásának útján semmilyen előrelépést nem jelentett az addigi állapothoz képest (sőt, visszalépést – lásd alább). Az egyetemi szenátus mélységesen csalódott magyar tagjai ezt követően távol maradtak a szenátusi gyűlésről, amely így döntésképtelennek bizonyult, és a június 20-ra újrahívott szenátusi gyűlést sem tisztelték meg jelenlétükkel. Bár a 38 tagú (elméletileg 39, de egy román professzor elhalálozott, és helyét nem töltötték be) egyetemi szenátus 13 magyar tagja távol maradt, és így a kétharmados jelenlétre nem volt lehetőség (ez a jelenlegi egyetemi charta szerint alapkövetelmény, hiányában a szenátus szavazásképtelen), a charta- tervezetet megszavazták (szerintünk így ez is törvénytelen).
A szenátus magyar oktatói időközben sajtónyilatkozatot fogalmaztak meg a történtekről, és a tanügyi törvény betartására irányuló törekvéseikhez támogatást kértek a Tanügyminiszterhez címzett levelükben, felhívva a figyelmet a törvény betűjének szellemiségét megtagadó törvénytelenségekre a MOGYE szenátusában.
A beadványra válaszként, a Tanügyminiszter (Daniel Funeriu) a MOGYE román és magyar vezetőiből álló küldöttséget fogadott július elején Kolozsvárott, de ezen találkozó leginkább a román félt erősítette meg céljai kivitelezésében (a miniszter egy szóval sem utalt az új charta- tervezet törvényellenes voltára, és kompromisszumot ajánlott, amit a jelenlevő román vezetők elutasítottak). A megbeszélésen az RMDSZ képviseltette ugyan magát, de nem a legmagasabb szinten, bár a magyar tagozat tagjai elvárták volna, hogy az oktatási kérdésekért is felelős – és így a Tanügyminiszter közvetlen feletteseként számon tartható – (amúgy hosszú ideig Marosvásárhelyen élő) magyar miniszterelnök-helyettes személyesen vesse be politikai befolyását.
Az új egyetemi charta végleges formájának az elfogadására hivatott szenátusi gyűlést július 22.- re tűzte ki a vezetőség (megelőzte ezt egy formai közvitára bocsájtás – a törvény ugyanis ezt is előírja). Közben az elhunyt szenátusi tag helyére új személyt választott a kari tanács, bár annak mandátumát később elfelejtették a szenátusban érvényesíteni (tehát újra illegalitás történt).
Ezen gyűlés is jól átgondolt forgatókönyv szerint zajlott. Előbb különböző szabályzatok, dokumentumok részletes megvitatására és elfogadására került sor, miközben a lényeget, a charta megvitatását és azon belül a magyar nyelvhasználat és önszerveződés lehetőségeinek (pontosabban újabb beszűkítésének) problematikáját a legvégére hagyták. A magyarok is részt vettek ezen gyűlés elején, ameddig (4 órán keresztül) fontos, de a magyar nyelvű oktatással szorosan össze nem függő döntések születtek.
Majd a román rektor kijelentette, hogy ő és társai egyetértenek a magyar tagozat létrehozásával, de nem lehetséges, mivel a törvényt be kell tartani (!!!). Márpedig a magyar tagozat jelenlegi állapotában nem kapna akkreditációt. (Amikor pártutasításra beindult a román oktatás a MOGYE-n, vajon megfelelt minden akkreditációs feltételnek? És ha van akarat és segítségnyújtás, akkor miért nincs pár évnyi türelem is, mialatt új oktatói állások létesítésével, a magyarországi egyetemek és oktatók szakmai segítségével, a kutatási eredmények és az előreléptetések kibontakoztatásával sikerül majd megfelelni a feltételeknek!? És ki a felelős a magyar oktatói vonal hiányosságaiért? – nos, ezekre a kérdésekre nem válaszolt...).
A 13 magyar egyetemi szenátusi tag újra kivonult a szavazásról (pontosabban egyikük bent maradt, és nemmel szavazott). De ezen charta-t, amely bizonyos helyeken még visszalépéseket is tartalmaz (eddig a magyar tisztségviselőket a magyar oktatók választották meg, ezentúl – bár számuk változatlan marad – közös szavazás alapján történik, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a román többség a nekik tetsző látszat-magyarokat, magyar anyanyelvű románokat fog ezen tisztségekbe juttatni) nem fogadhatjuk el.
A legfrissebb fejlemény viszont egy pozitív lépés: A négy magyarországi orvosi egyetem (a budapesti, a pécsi, a debreceni és a szegedi) elfogadott egy hétpontos „Támogató Nyilatozatot”, amelyben vállalják, hogy megalakulása esetén, az önálló magyar oktatási egységnek oly mértékű segítséget nyújtanak, hogy az legkésőbb egy éven belül teljesíteni fogja az összes ARACIS kritériumot (és amelyek nagy többségének már e pillanatban – tisztán belső erőkből – is meg tudna felelni). A fenti „Támogató Nyilatozat” Dux László felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárnál megtalálható, és már eljuttattuk sok felelős RMDSZ vezetőnek is. Ezen nyilatkozat hatástalanítja az egyetlen, önálló magyar struktúrák elleni szakmai érvet is.
Jelentőség A MOGYE ügye nemzetstratégiai fontossággal bír, ez lévén a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem után a második legnagyobb állami magyar felsőoktatási intézmény Romániában. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megfogalmazásában az önálló magyar oktatási vonalak és egységek kialakítása a MOGYE- n „nemzeti minimum”, vagyis az RMDSZ-el és az MPP-vel való bármely esetleges egyezség alapfeltétele. Ugyanebben a szellemben nyilatkozott a jelenlegi, nemzeti budapesti kormány több felelős tagja is.
Az önálló magyar struktúrák megalakulása azonban nemcsak nemzeti, hanem szakmai szempontból is fontos, mert egyetemünkön nagyon „megállt az idő”. Fontos lenne távolodni egy süllyedő hajótól, és egy korszerű oktatási-kutatási-gyógyítási egységet hozni létre.
Megoldások Meglátásunk szerint a helyi (marosvásárhelyi) lehetőségek teljesen kimerültek (hasonlóan a helyi tárgyalópartnereink szavahihetőségéhez). A megoldás csak a politikától jöhet.
Jelenleg a minket kisemmiző, diszkriminatív és a hatályos román tanügyi törvénynek ellentmondó egyetemi Charta- tervezet arra vár, hogy a tanügyminiszter a törvényesség szempontjából véleményezze. Nagyon fontos lenne a politikai nyomás, hogy a tanügyminiszter nyilvánítsa törvényellenesnek (amire a kolozsvári egyeztető tárgyalás során kevés kézséget mutatott) – mert szerintünk az is, és küldje vissza átdolgozásra az egyetemnek. Ezen politikai nyomás lehet direkt a magyar kormánytól a bukaresti kormány irányába, vagy pedig indirekt úton, az RMDSZ irányába. Amúgy az kormányzati felelősséget viselő RMDSZ-nek kötelessége lenne a helyzetet megoldani, és erre – a kormányban vállalt szerepe miatt – eszköze is van.
Ugyanakkor jó lenne egy olyan törvénykiegészítő (vagy a törvény gyakorlati alkalmazását pontosító) tanügyminiszteri rendelet is, mely megalakítja a magyar egységeket (vonal, szekció, departamentumok), vagyis kiveszi ezen intézkedések végrehajtását az egyetemi szenátus kezéből.
Véleményünk szerint ritka történelmi pillanat (lehetőség) adódott, hogy megalakuljanak az önálló magyar oktatási struktúrák a MOGYE-n. Ez hosszabb időre biztosítaná a tervezhető fejlődést, és csak ez lehet hosszabb távon a garanciája a magyar nyelven történő és megfelelő szakmai színvonalú erdélyi magyar orvos- és gyógyszerészképzésnek, és végső soron az erdélyi magyar ajkú lakosság egészségügyi ellátásának is.
A MOGYE magyar oktatóinak nevében
Prof. Dr. Brassai Attila, a MOGYE Általános Orvosi Kar tanszékvezető egyetemi tanára
Marosvásárhely, 2011. október 5.
Erdély.ma

Az Aradi Ereklyemúzeum története
Arad nemcsak az aradi, hanem a világon bárhol élő magyarok számára az 1848–49-es vértanúk városa. 
A vár mellett golyó által vagy akasztással 1849. október 6-án kivégzett, a forradalomban és szabadságharcban részt vett, a hazáért a legnagyobb áldozatot is vállaló főtisztek kultuszának kialakulása már nem sokkal haláluk után megkezdődött. Az 1867-es kiegyezést megelőző kemény elnyomás éveiben a vértanúkra emlékezés különleges formákat is ölthetett, mint például a hölgyek kilenc betűvel (P.V.D.T.N.A.K.L.S.) díszített karperece. A felirat németül így hangzott:
Pannonia Vergiss Deine Toten Nie Als Kläger Leben Sie!, magyarul:
Pannónia, ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők!
A karpereceket viselők a 13 vértanú – Pöltenberg, Vécsey, Damjanich és Dessewffy, Török, Nagysándor, Aulich, Kiss és Knezich; Lahner, Lázár és Leiningen, Schweidel – nevének kezdőbetűit viselték.
Aztán elérkezett az ideje annak is, hogy az aradi vesztőhelyen előbb csak egy követ helyezzenek el, majd obeliszket emeljenek a vértanúk emlékére (1881), 1890-ben a Szabadság-szobrot is felállították.
Addigra már érlelődött a forradalomnak és a vértanúknak szentelt ereklyemúzeum gondolata is. Ennek történetéről kedden délután tartott előadást az aradi múzeum raktárában lévő ereklyék felleltározását, tudományos feldolgozását, digitalizálását végző magyar–román történészcsapat tagjaként résztvevő dr. habil. Zakar Péter egyetemi tanár. A rendezvényt a Bethlen Gábor Alap támogatta.
Alábbi cikkünk az (időben 1920-ig terjedő) előadás alapján készült.
Az aradi ereklyemúzeum létrehozásában kiemelkedő szerepet játszott a helyi Kölcsey Egyesület, amely 1881 áprilisában alakult, fő céljául a nemzeti közműveltség és a magyar nyelv terjesztését tűzve ki. A Tabajdi Károly főispán vezette ülésen 167 rendes és harminc-egynéhány pártoló tag vett részt. 1882 januárjában az első előadáson elhangzott beszámoló Aradon olyan kulturális tevékenységekről számolt be, mint köztéri szobrok felállítása, zenei szakosztály működtetése, néprajzi és régészeti gyűjtemény létrehozása, városi könyvtár megalapítása, ásatás, történelmi emlékhelyek gondozásba vétele.
Kutatások arra engednek következtetni, hogy az ereklyemúzeum létrehozásának gondolatát Márki Sándor, a neves történész 1886. dec. 30-án elhangzott előadásában vetette fel. A következő évben már számba is vettek néhány tárgyat: egy zászlót, két szuronyt, Kiss Ernő fehér mellényét, Kossuth bankókat. 1890. november 20-án Dömötör László, a Kölcsey Egyesület titkára már konkrét javaslatot tett az ereklyemúzeum alapítására. A kor híres festőművésze, Zichy Mihály két, az aradi vértanúkkal kapcsolatos festményéről lenyomatok készültek (ezek sokfelé ma is láthatók), amelyek pénzforrást jelentettek az egyesület számára. Megalakult a Szabadságharci múzeum bizottsága, elnöke Varjassy Árpád lett, tagjai közt voltak Bohus László, Barabás Béla, Boros Vida, Dömötör László, Lukácsy Miklós és más, köztiszteletben álló személyiségek.
A gyűjtőmunka jól haladt, és 1892. október hatodikán ideiglenesen, majd a következő évben, március 15-én hivatalosan is megnyitották a színházi bérház második emeletén, négy szobában elhelyezett ereklyék kiállítását. A tárgyak közt Vécsey, Kiss Ernő tábornokok és Lázár Vilmos ezredes néhány személyes tárgya, fegyverek, a rabságuk idején a honvédtisztek által készített emléktárgyak, külön szobában proklamációk és kéziratok stb. A gyűjtés folytatódott; mint Zakar Péter elmondta, megszólalt a külföldön élő Kossuth Lajos is, aki kiállt amellett, hogy egy ilyen emlékmúzeum csak Budapesten lehet, ám akkorra már a verseny eldőlt Arad javára. A múzeum számára mindenhonnan, Budapestről, Kassáról és Kolozsvárról, a Partiumból, Bánságból, Bácskából stb. érkeztek a forradalommal, a vértanúkkal kapcsolatos emlékek.
A millenniumi ünnepségek évében húszezer (!) látogatója volt az addigra már szűkössé vált emlékmúzeumnak. A város 1898-ban határozatot hozott az ereklyemúzeumnak is helyet adó palota felépítésére a líceum szomszédságában, a korcsolyatérül használt helyen. Az ügy azonban 1909-ig elhúzódott, s akkor is csak Barabás Béla közbenjárására született meg a felső jóváhagyás. Holott már 1901-ben a kiírt tervpályázatra 27 pályamunka futott be. Minthogy egyik se nyerte el maradéktalanul a bírálók tetszését, az aradi Szántay Lajost bízték meg, hogy az öt legjobb pályamunka legérdekesebb és legcélszerűbb elemeinek felhasználásával készítsen új tervet.
A Kultúrpalota ünnepélyes felavatására 1913. október 25–26-án került sor, az első napon nagyszabású hangversennyel. Másnap beszédet mondott Varjassy Lajos polgármester, Jankovich Béla kultuszminiszter, Rákosi Jenő, Herczeg Ferenc.
Problémaként merült fel az összegyűlt anyag tulajdonjogának kérdése. A Kölcsey Egyesület végül átadta a városnak a gyűjteményt, de az megmaradt továbbra is az egyesület gondozásában. A történelmi és a város múltját is bemutató kiállítást, képtárat és iskolai múzeumot is befogadó új intézmény első igazgatója Varjassy Árpád tanfelügyelő lett.
Az ereklyemúzeumot hétfői, szerdai, pénteki napokon látogathatta a nagyközönség 40 krajcárért, vasárnap ingyenesen is.
1915-ben felmérték, hogy addig rendezett 3804 tárgy értéke 461 950 korona, a 237, szépművészeti részlegen található tárgyaké pedig 265 ezer korona volt. Az akkor létező ereklyék a Militaria kategóriában fegyverek, egyenruhák, zászlók, katonai felszerelés, továbbá fotó-, irat- és nyomtatványanyagok (11 ezer lapnyi nyomtatvány, mintegy 1500 fotó, több, 1848–49-ben készült daguerrotípia). A valamikori, ma már idős látogatók még emlékeznek arra, hogy láthatták a tábornokok több személyes tárgyát, Damjanich mankóját (törött lábbal, szekérrel vitték kivégzésre is), Kiss Ernő Újszövetségét, Vécsey katonai és polgári kitüntetését, Kossuth két levelét, az Arad megmentőjének nevezett Asztalos Sándor őrnagy portréját stb.
Zakar Péter beszámolt arról, hogy az ereklyemúzeummal foglalkozó közös román–magyar történész bizottság a közelebbi jövőben három, kétnyelvű kötetet jelentet meg munkájának eredményeiről. Az első egy múzeumtörténeti kiadvány az ereklyegyűjtemény létrejöttéről, a második, jóval vaskosabb kötet katalógus a gyűjteményről, végül a harmadik válogatás az iratokból. A munkákat jövő esztendő őszére le kell zárni.
Megtudhattuk az előadásból azt is, hogy a tárgyak egy része feltétlenül sürgős restaurálást igényel.
Az ereklyemúzeum újabb kori történetéről nem beszélt az előadó. A mai fiatalok aligha tudhatják, hogy 1974-ben gyakorlatilag felszámolták az múzeumnak a magyar szabadságharccal kapcsolatos, már addig is fokozatosan „karcsúsított” kiállítását, amelynek bizonyos fokú visszaállítására az 1990-es évek elején került sor. A nemsokára megjelenő könyvek fognak némi betekintést nyújtani a múzeum által őrzött gazdag állományba.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Búcsú Keszthelyi Gyulától
Életének 77. évében, hosszú és súlyos betegség után, október 6-án, Budapesten elhunyt Keszthelyi Gyula, az egykori Igazság főszerkesztője.
Nincs halálhír, amely ne érintené meg az embert, hiszen a cipőtalpunk alá tévedt kavics is kidöccenthet egyensúlyunkból. A hír hatása rám talán érthetőbb lesz, ha azt is hozzáteszem, hogy hosszú évekig osztálytársak voltunk, és számtalan kanyar után lettünk kollégák is e lap szerkesztőségében. Eddig megjelent naplójegyzeteim talán ővele foglalkoznak a legtöbbet, s most a halál kiváltotta döbbenet teszi nyilvánvalóvá, hogy olykor mennyire igazságtalanul elégedetlenkedtem Vele! Mintha megfeledkeztem volna róla, hogy a lap főszerkesztőjeként, intézményvezetőként övé volt a napilappal kapcsolatos minden felelősség! Sőt, abban a rendszerben, annál sokkal több is. Mert a lehető legárgusabb szemekkel „ügyeltek” nemcsak ránk, hanem az amúgy nagyon kilógó kisebbségi lapokra. Neki kellett ugyanis „gazdáinkkal”, a megyei pártbizottsággal szemben képviselnie a lap és szerkesztői, de mindenek előtt az olvasó érdekeit. Márpedig – közismert – akkor egyetlen érdek volt és lehetett, csak az érvényesülhetett. Ezzel pedig életveszélyes volt szembehelyezkedni. Mi, többiek nyilvánvalóan arról is sokszor megfeledkeztünk – mert nem a mi bőrünket égette! –, milyen kínos és gyötrő lehetett neki tudomásunkra hozni gazdáink bicskanyitógatóan értelmetlen – no, nem kívánságait, hanem – parancs jellegű utasításait, amelyek – nagyon jól tudta – fittyet hánynak az újságírás-szerkesztés, de legtöbbször a józan ész minimális szabályainak is. Iszonyatosan hálátlan szerep volt az övé, hozzánk, beosztottjaihoz képest. Főképpen azért, mert mi, kényszerű hallgatói belefásulva az állandó meglepetésekbe, amelyek nap mint nap ránk zúdultak, és egyre nehezebbé tették munkánkat, életünket, akár Vele is azonosítottuk ezeket a minden józan észnek ellentmondó feladat-rémálmokat.
Most már értem őt – nálam jobban ismerte azt a kíméletlen világot, amelyben éltünk, nem engedhette meg magának azt az öngyilkos könnyelműséget, hogy szelídítve, ésszerűsítve hozza tudomásunkra az eszement utasításokat. Pontosan tudta azt is, hogy miért fontos „látogatás-őrületek” idején ott lennünk a nyomdában, ugyanis az ilyenkor is dolgozó nyomda ördöge legártatlanabb hibái is sokak számára végzetesek lehetnek.
Mindenképpen nagy érdeme, hogy józan, okos vezetése alatt a kolozsvári Igazság egyetlen szerkesztője, munkatársa sem került tragikus helyzetbe. Ellenkezőleg. Nem hiszem, hogy túlzás lenne azt kimondani, hogy a Keszthelyi Gyula vezette Igazságnak mégis-mégis sikerült, minden megszorítás ellenére, megőriznie olvasói megbecsülését, szeretetét azzal, hogy nemcsak a „musz” feladatokat látta el, hanem az olvasói igényeket is megpróbálta kielégíteni. Ennek alátámasztására hadd idézzem Ion Arcaşnak, az akkori Făclia főszerkesztő-helyettesének, egy a fővárosi napilapok vezetői tanácskozásán elhangzott, akkor igen bátornak számító megállapítását: „Egyetlen vidéki napilap van ebben az országban, amelynek sikerült megőriznie újság jellegét, minden más újságtól megkülönböztető arcélét: az a kolozsvári Igazság!”
Úgy gondolom, ez mindenképpen az egykori főszerkesztő Keszthelyi Gyula munkásságát dicséri. Bár életének utolsó szakaszában Magyarországon élt, halála nekünk, Kolozsváron maradottaknak is nagy veszteség.
Nyugodjon békében!
Kiss János
Keszthelyi Gyula (Alsójára, 1934. március 26.–) sportújságíró, rádió és televízió kommentátor, újságszerkesztő, szerkesztő.
A kolozsvári 2. számú Fiúlíceumban érettségizett (1952), a Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karán szerzett diplomát. A bánffyhunyadi Fakitermelő Vállalat (1956–57), majd a kolozsvári Libertatea Bútorgyár (1957–69) tisztviselője. Újságírói pályáját az Új Sport tudósítójaként kezdte, évekig a Kolozsvári Rádió s a Román Televízió magyar adásának kommentátora. 1969-től az Előre ipari rovatvezetője Bukarestben, 1972-től 1983. november 2-ig az Igazság főszerkesztője Kolozsvárt, ezt követően az Előre kolozsvári tudósítója.
Az 1990-es és a 2000-es években a Határon Túli Magyarok Titkárságán működött, ahol többek között a tanácskozások anyagainak köteteit szerkesztette.[1]A Határon Túli Magyarok Hivatalában 2000. december 19-én bemutatták a Magyarország 2000 tanácskozások anyagát tartalmazó a három kötetet, amelyet Keszthelyi Gyula szerkesztett.[2]
Magyarország - 2000 : Magyarország képe a nagyvilágban : külföldi és hazai magyarok tanácskozása az országról, 1997. május 30-31. / [szerk. Keszthelyi Gyula]. Budapest : Osiris, 1997. 419 p.; (Rend. a Miniszterelnöki Hivatal Előadások és hozzászólások) ISBN 963-379-315-7
Az egyházak szerepe a magyar kisebbségi közösségek szellemi és gazdasági építésében : nemzetközi konferencia : Budapest, 1998. április 1-2. / [szerk. Keszthelyi Gyula]; [a szöveget gond. Báthory János, Keszthelyi Gyula]. Budapest : Magyar Köztársaság Miniszterelnöki Hivatala és a Határon Túli Magyarok Hivatala, 1998. 183 p. ISBN 963-03-5250-8
Magyarország 2000 : egyház és magyarság : hét egyház és felekezet határon túli és hazai lelkipásztorainak, világi elöljáróinak tanácskozása, [Esztergom], 2000. január 27-28. : [előadások és hozzászólások] / [szerk. Keszthelyi Gyula]. – Budapest : Custos, 2000. 466 p. (A 2000. januári rendezvény a harmadik konferencia volt.) ISBN 963 85596 7 5
Magyarság a médiában, magyar médiastratégia : határontúli és médiaszakértők tanácskozása, 2000. április 12-13. / [... szerk. Keszthelyi Gyula]. Budapest : Custos Kiadó, 2000. 229 p. (A IV. Magyarország 2000 tanácskozás anyaga Közreadja a Határon Túli Magyarok Hivatala). ISBN 963-85596-8-3
A magyarság lehetőségei a világban az ezredfordulón : Magyarország 2000 : külhoni és hazai magyarok negyedik tanácskozása : 2000. május 19-20., [Budapest] / [szerk. Keszthelyi Gyula]; [közrem. Erdélyi Istvánné]. Budapest : Custos, 2000. 422 p. (Előadások és hozzászólások.) ISBN 963 85596 67

Szabadság (Kolozsvár)

Pedagógiai egyetemi szak magyarul is, meg nem is…
Immár kilenc éve működik Nagyváradon a felsőoktatásban pedagógiai szak magyar tagozaton. Az első három évben főiskolaként, majd 2005-ben egyetemi szakként lett elismerve az akkori Állami, jelenleg a Nagyváradi Egyetemen. Az akkreditálást a magyar szak az idén, a 2010/2011-es tanév végén kapta meg. Erről beszélgettünk Bordás Andrea egyetemi oktatóval, illetve Pető Csilla parlamenti képviselővel.
„A tanítóképzés 1945–1970 között szünetelt Nagyváradon, pedig 1942-ben beindult a megyeszékhelyen ez a középfokú képzés. Akkor a városban három helyen volt hasonló oktatás: az Orsolya-rendi zárdaiskolában, a mai Ady Endre Líceumban, a Lorántffy Zsuzsanna Tanítóképzőben, a mai hasonló elnevezésű iskola épületében, illetve a jelenlegi vasutas kórház épületében akkoriban működő Dobó Katica Állami Tanítóképzőben. Utóbbiban édesanyám 1945-ben végzett. Ezután 1970-ben újraindult a pedagógusképzés, és 1975-ben összevonták ezeket az osztályokat a belényesi hasonló tagozattal együtt a mai Iosif Vulcan Tanítóképzőben” – idézte fel emlékeit Pető Csilla parlamenti képviselő, akinek a kezdeményezésére – akkor még szaktanfelügyelőként dolgozott Nagyváradon – 2002-ben, a Bolognai rendszer bevezetésével beindult ez a felsőfokú szakoktatás az egyetemen. Mint hozzáfűzte, az RMDSZ támogatásával sikerült elérnie a pedagógiai képzés felsőfokú oktatását. Ennek létrejötte szerinte azért is volt fontos, mert biztosítani kellett a folytonosságot, és annak lehetőségét, hogy a Bihar megyei óvónők és tanítók Nagyváradon tehessék le véglegesítő szakvizsgájukat, és ne kelljen e miatt Kolozsvárra vagy Szatmárnémetibe utazniuk. Egyébként Bordás Andrea, aki ezen a szakon az egyetlen magyar anyanyelvű, teljes katedrával rendelkező pedagógus, hangsúlyozta, hogy erre a hároméves időtartamú egyetemi szakra sokan jelentkeznek Szilágy és Szatmár megyéből is. Érdekességként említette, hogy az elmúlt kilenc esztendőben kizárólag lányok iratkoztak be erre a képzésre, és egy volt osztálytársát is oktatja az egyetem tanító-, óvónő- és tanárképző szakán.
Az új tanügyi törvény szigorú. Csak doktorandusok vagy ledoktorált pedagógusok taníthatnak a felsőoktatásban. Ennek tudható be, hogy bár magyar szakként van meghirdetve a pedagógusképzés, az egyetemi tanároknak nem mindegyike beszéli ezt a nyelvet. Például a magyar szakon a testnevelést és a zenét is román pedagógus oktatja. Pető Csilla szerint legalább az utóbbi tantárgynál szükség lenne egy magyar anyanyelvű tanárra, mert a népdalok, a néphagyomány elsajátítása elengedhetetlen kelléke az óvodásokat és elemistákat oktató pedagógusok tudástárának. A történelmet, a matematikát, a pedagógiai képzést – a bevezetést a pedagógiába, oktatás-, értékelés- és neveléselméletet, játékpedagógiát stb. –, illetve a pszichológiát – fejlődés- és gyermeklélektant – magyar nyelven oktatják. Utóbbi órákat Pető Csilla tartja hetente egyszer, aki már harmadik éve doktorandus a pszichológiai szakon, és elmondása szerint ő az egyetlen olyan pedagógus Bihar megyében, aki felsőfokú intézményben magyarul oktathatja ezt a tantárgyat. Azt is megtudtuk, hogy a tanítóképző szak magyar tagozatán az idén 25 helyre lehetett jelentkezni (ebből az első öt bejutónak a hely tandíjmentes), de csak 21 fiatal iratkozott be. Ez érthető is, hiszen mint kiderítettük, egy tanévre négyezer lejt kell lepengetniük azoknak, akik erre a szakra jelentkeznek, kivételt képeznek ez alól a roma származásúak.
Sükösd T. Krisztina
Reggeli Újság
Erdély.ma

Helyneveink érdekességei, tanulságai
Budapesten a Petőfi Irodalmi Múzeumban 2011. október 4-én ünnepélyes keretek között adták át a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma és az Anyanyelvápolók Szövetsége 2010-re Helyneveink érdekességei, tanulságai, népi magyarázatai témával kiírt anyanyelvi pályázatának díjait. A díjkiosztáson a pályázat eredményeit méltatta E. Csorba Csilla művészettörténész, a PIM főigazgatója, Szőcs Géza kulturális államtitkár levelét Cserép László helyettes államtitkár olvasta fel, dr. Grétsy László professzor, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke a díjazottakat és pályamunkáikat a tőle megszokott igényességgel mutatta be.
Tekintettel a pályamunkák színvonalára és a pályázók örvendetesen nagy számára, az eredetileg hat pályadíj helyett az összegek megosztásával 145 dolgozatból 21-et jutalmazásra érdemesnek minősítettek. Az értékelést neves nyelvészekből álló bírálók végezték. A legfiatalabb pályázó 12 éves, a legidősebb 86 éves volt. Érdekes és jellemző a pályázók országonkénti megoszlása is: Romániából 28, Szerbiából 6, Szlovákiából 3, Ukrajnából 3, Szlovéniából 1 személy küldött pályamunkát, Magyarországról 104-en jelentkeztek. Az erdélyi díjazottak között találjuk a székelyudvarhelyi Lőrincz Ilonát (Székelypálfalva helynevei, I. díj), dr. Szilvási Csabát (Szatmári helynevek igézetében, I. díj), Mihály Tibort (Oroszhegy helynevei, II. díj), a kézdivásárhelyi Salamon Ferenc Sándort (Érdekes háromszéki helynevek, különös tekintettel Csernáton helyneveinek vizsgálatára, III. díj), Varga-Dobai István (Szilágycsehi helynevek), Kiss Mónika (Gyimesfelsőlok helyneveinek érdekességei, tanulságai, népi magyarázatai) és e sorok írója (Helyneveink az erdélyi impérium- és rendszerváltások szélverésében) IV. díjban részesült. A díjazott pályamunkákból válogatás készül, amelyet a pályázat kiírói kötetbe foglalva eljuttatnak a nyelvápolásban és nyelvőrzésben szerepet vállaló intézményekhez és közalapítványokhoz.
Az erdélyi román település- és földrajzi nevek ferdeségei (Részletek Helyneveink az erdélyi impérium- és rendszerváltások szélverésében című dolgozatból) (...) 1921-ben (!) Kolozsváron az Ardealul Grafikai Művészeti Intézet gondozásában jelent meg a Dicţionarul Transilvaniei, Banatului şi celorlalte ţinute alipite (Erdély, Bánát és más elcsatolt tartományok szótára), amelyet C. Martinovici, a kolozsvári Tartományi Statisztikai Hivatal főnöke és N. Istrati volt tanársegéd jegyez. A háromszéki vonatkozású adatokat bogarászom. Kézdi járás – tehát Háromszék Kézdi széke – Plasa Chezdi néven jelenik meg. Bélafalva: Belani, Ikafalva: Icafalău, Gelence: Ghelinţa, Csomakőrös: Chiuruş, Petőfalva: Peteni, Kökös: Chichiş, Besenyő: Beşeneu, Bodola: Budila, Lécfalva: Leţfalău, Gidófalva: Ghidfalău, Komolló: Comolău, Málnás: Malnaş, Uzon: Ozun, Zágon: Zagon. Kézdimartonos neve: Chezdi-Martanuş, a Kézdivásárhelyé Chezdi-Osorheiu. Az elcsatolt területek hatalmas helynévanyagával nem volt, amit kezdeniük. Beke György írja meg egyik jegyzetében Gyergyószárhegy román nevének a születését. Szárhegyre is, amely az á betű ékezetelhagyásával vulgáris kifejezést eredményez, megérkezett a magyar településeket újrakeresztelő bizottság. Pópa, jegyző és a többiek. A Lázár grófok más családokkal ellentétben úri magyar módon fogadták a "különítményt". Hálából a bizottság Gyergyószárhegyet a Lázár főúri család nevére emlékeztetőn Lazareának keresztelte. A Ceauşescu-érában többféle, magyar nyelvet tipró rendelkezés jelent meg. Bizonyos ideig, a teljes magyar névhasználati tiltás életbeléptetése előtt, gyakran előfordult, hogy azoknak a településneveknek a magyar nyelvű formája abban az esetben használható volt, ha a román "eredeti" fordítása – tótágast állt a világ, képzeljük el a Chezdi Osorheiu szótorzítást eredetinek –, ha tartalmilag a két név azonos. "Lazarea" ebbe a kategóriába nem volt besorolható, mert ennek román "eredetijéhez" a Gyergyószárhegynek semmi köze. A múlt század húszas éveitől az újabb századfordulóig az erdélyi magyar helynevekben elképesztő pusztítást-torzítást-hamisítást vittek véghez. Ez nemcsak a településnevek egyedi eseteit tekintve tömeges, hanem az erdélyi régió egészére is. A 19. századi településszerkezetet a Kárpát-medence egészében ésszerű kritériumok alapján rendező névanyagot teljességgel szétzilálták. Ezek között a nagyobb tájegységek, régiók azonosítását is lehetővé tevő településnév-rendszert is. Ismét háromszéki példákat idézve: Sepsiszék településeinek az a csoportja, amelynek hasonmásai más tájegységeknél is előfordulnak, előnévként felvették a szék nevét is. Sepsiszentgyörgyöt így különböztethetjük meg Erdőszentgyörgytől, Marosszentgyörgytől, Balantonszentgyörgytől és így tovább. Így született meg a Sepsibodok, Sepsiszentkirály, Sepsibesenyő, Sepsikőröspatak, Sepsibükszád stb. neve, amelynek olvastán-hallatán a tájidegen számára is azonnal azonosítható földrajzi értelemben is, hogy az adott települést nem Turóc vagy Pozsega vármegyében kell keresni. A településeket földrajzi térség szerint is azonosítható rendszert képtelenek voltak átvenni. Nemcsak azért, mert "ésszel nem érték föl", hanem a nyelvek elütő szerkezeti sajátosságai miatt sem. A magyar nyelv sűrítő, agglutináló nyelvtípus, a román nyelv széttagoló, a települést azonosító nevekhez a nagyobb tájegységre utaló szavakat lazán kapcsolja utótagként a tulajdonnevekhez. "Sfântu Gheorghe Delta Dunării" Deltaszentgyörgy neve. (Az utóbbi az én keresztvizem alatt fogant, és kezd a magyar szakirodalomban, főleg a publicisztikában is meghonosodni. Könnyű dolgom volt, mert az előbb felsorolt Szent György példák a magyar nyelvben analógiás alapon mintaként szolgálnak, s ez a titka a nyelvi közösség elfogadó-befogadó készségének is.)
Hogyan lett Besenyőből Szellentő?
(...) A legnevetségesebb névváltoztatás Háromszéken viszont megesett: K. L. rajoni titkár személyesen utazott ki Sepsibesenyőre. Gyűlést hívott össze, és a besenyő népelem egykori jelenlétére utaló falunevet törülték. A nyelvészkedő titkár azzal "érvelt", hogy a falu román neve – Beşeneu – gúnynév, a szó ugyanis Purcintó vagy Fingfalva értelmű is lehet. Az orrfacsaróan szagos szó sértette az ostoba aktivista orrát, hisz honnan jutott volna eszébe, hogy a Beşeneu szóalak a magyar név román nyelvre torzítása, amellyel Trianon után teletűzdelték egész Erdélyt? A besenyő népnév a román nyelvben a peceneag vagy többes számban pecenegi. Moldvában, ahol jelentős számú besenyő népelem vált románná, ez a név ismeretes. 1989. december 22-én az ideiglenes megyei vezetésben az első döntésünk egyike – mindjárt másnap – az volt, hogy településeink elorzott neveit "üssük helyre". Így nyerte vissza Sepsibesenyő a nevét, amelynek első okiratos adatolása 1332-ből származik Besenzd szóalakban. A Sepsi előtag Háromszék Sepsi székére utal. A falu román neve ma is Pădureni – "Erdő", "Erdős" –, de hát ez Háromszéken kit érdekel, ahol amikor arra az épületre, amely előtt a vonat menetrendszerűen megáll, az volt csak kiírva, hogy Gara, akkor is mindenki állomásnak olvasta? (...)
Sylvester Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hivatalos: pártlap lett a Krónika
A Határok Nélkül a Magyar Sajtóért Alapítvány tulajdonosai tegnap találkoztak a Krónika szerkesztőivel, miután megszerezték a kolozsvári napilap többségi tulajdonjogát – értesült a Transindex hírportál.
Amint arról lapunkban már beszámoltunk, a Krónika a felvásárlása a Tőkés László EP-alelnökhöz, illetve a nemrégiben bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárthoz közel álló lapokból álló sajtótrösztöt erősíti.
Mint ismeretes, a Budapesten bejegyzett alapítvány június 1-jén többségi tulajdont szerzett az Udvarhelyi Híradó Kft.-ben, amely a Csíki Hírlap, az Udvarhelyi Híradó, a Gyergyói Hírlap, a Vásárhelyi Hírlap című nyomtatott lapok, valamint az ezeket összefogó Szekelyhon.ro portál kiadásáért felel. Az alapítvány a Szerencsejáték Rt.-től kapott 250 milllió forint adományt használta fel erre a célra.
Székely Róbert, az Udvarhelyi Híradó ügyvezető igazgatója kérdésünkre korábban azt állította: az akvizíciónak egyetlen célja van, megerősíteni a cég vezető piaci pozícióját – ennek érdekében Háromszéken, Kolozsváron és Besztercén is terjeszkedni fog a kiadó. Elismerte, a magyarországi alapítvány egyik „alapembere” Liszkay Gábor, a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa, a kormányközeli Magyar Nemzet című budapesti napilap igazgató-főszerkesztője.
A szintén jobboldali beállítottságú Erdélyi Napló tavaly júliusban kelt el, a hetilapot a Magyar Nemzet kiadója – a tranzakció mögött szintén Liszkay Gábor áll. A napilapok felvásárlása után Karácsony Gergely és Dorosz Dávid, a Lehet Más a Politika képviselői közleményben bírálták az Orbán-kormányt, amely „egy alapítvány mögé bújva épít politikai hátországot és sajtóbirodalmat Erdélyben”.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Új magyar tudományos és kulturális központ nyílik Kolozsváron
Verseskötetet bemutató rendezvénnyel mutatkozik be az új magyar tudományos és kulturális központ, amely Kolozsváron kezdi meg működését, és amely a jövőben további kulturális és tudományos eseményeknek kíván helyszínt biztosítani, tevékenységét kiterjesztve médiaprogramokra, segítve az oktatást és kutatást is - mondta kedden az MTI-nek Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke.
A Kolozsvári Magyar Média, Tudományos és Kulturális Központot a helyi Szabadság című napilapot működtető Minerva Művelődési Egyesület, valamint a Kós Károly Akadémia Alapítvány hozta létre. A Kolozsvár belvárosában lévő, frissen felújított Lázár-házban megnyíló központ csütörtökön tartja bemutatkozó rendezvényét.
Ezen bemutatják a Fűzfa Balázs magyarországi irodalomtörténész által vezetett Savaria University Press Alapítvány gondozásában megjelent Dsida Jenő összegyűjtött versei című kötetet. Az eseményen Láng Gusztávval, a kötet szerkesztőjével Kántor Lajos kolozsvári irodalomtörténész és Markó Béla költő, az est házigazdája beszélget.
Tibori Szabó Zoltán az MTI-nek kedden elmondta: az új intézményben az egyesület és az alapítvány égisze alatt különböző tudományos, kulturális és médiaprogramokat szerveznek.
Kifejtette, hogy a Minerva Művelődési Egyesület tulajdonát képező házban megnyíló központ összekapcsolja a kolozsvári magyar médiát, médiatörténetet és médiaarchívum-tevékenységet az egyetemi oktatással és kutatással, vagyis az alapképzés, a mesteri és a doktori programok különböző tudományos rendezvényeivel, kutatási munkáival.
A központ alappillérét az ingatlanban működő Szabadság című napilap és a köréje szerveződő médiatevékenység képezi, de azt kiegészíti majd a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem média szakkollégiumai által kezdeményezett oktatási és kutatási tevékenység, amely az egyesület birtokában lévő gyűjteményekre épül.
Az egyesület elnöke példaként említette, hogy a Minerva birtokában van 30-35 ezer sajtófotó, amelyek az elmúlt 50 évben készültek. Ezekből időnként kiállítást szervez majd a központ. A közeljövőben multimédiás erdélyi sajtófotó-kiállítást terveznek, amely az elmúlt húsz év terméséből nyújt válogatást.
MTI

Intés a MOGYE-rektornak
„A MOGYE működése lehetetlenülhet el, ha az egyetemi szenátus nem tartja be az oktatási minisztérium 16 pontos átiratában foglaltakat, és nem teszi lehetővé a magyar intézetek létrehozását” – nyilatkozta lapunknak Veres Valér.
Markó Béla miniszterelnök-helyettes felsőoktatásért felelős tanácsosát annak kapcsán kérdeztük, hogy Constantin Copotoiu, az egyetem rektora hétfőn úgy nyilatkozott az Agerpres hírügynökségnek: biztos benne, hogy a szenátus nem fog hozzájárulni a felsőoktatási intézet működését meghatározó charta módosításához olyan módon, ahogyan azt az oktatási tárca legutóbb kérte.
Mint ismert, a tanügyminisztérium múlt héten szólította fel a marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti egyetem szenátusát, járuljon hozzá az egyetemi reformnak megfelelően a magyar intézetek létrehozásához.
Az egyetem magyar oktatói, diákjai és civil szervezetek hónapok óta követelik a kisebbségi jogokat tiszteletben tartó intézményi reformot. Az Agerpres hírügynökségnek adott interjúban Copotoiu is elismerte, hogy az egyetem multikulturális besorolására való hivatkozással kérhető a magyar intézetek létrehozása, de a MOGYE rektora szerint a felsőoktatási törvény 135-ös számú paragrafusa, amelynek alapján a magyar érdekképviselet és a tanügyminisztérium is megfogalmazta elvárásait, „alkotmányellenes és sérti az egyetemi autonómiát”.
Veres Valér a rektor állásfoglalásával kapcsolatban elmondta: ha a szenátus nem tesz eleget az oktatási minisztérium előírásainak, akkor a szaktárca nem ellenjegyzi az egyetemi Chartát, és így előbb-utóbb az egyetem működése lehetetlenülhet el: zárolhatják például a számláit vagy eleshet az állami támogatásoktól. Copotoiu azonban úgy véli: a chartát – a legutóbb jelzett módosítások kivételével – már elfogadta a minisztérium, tehát már jogerőre lépett.
„A szaktárca elvárásairól ettől függetlenül természetesen hajlandóak vagyunk tovább tárgyalni” – tette hozzá a rektor. A MOGYE vezetője kifejtette: az utóbbi években jelentősen romlott a magyar diákok felvételi eredménye, és a magyar oktatók tudományos teljesítménye is elmarad a román kollégákétól.
Marius Paşcan Maros megyei prefektusnak a marosvásárhelyi felsőoktatási intézmények (a MOGYE, a Művészeti Egyetem és a Petru Maior Egyetem) összevonásával kapcsolatos felvetését Copotoiu az interjúban tévesnek nevezte. A rektor szerint a fúzió nem egyeztethető össze a bolognai folyamat alapelveivel. A MOGYE azonban már megkezdte a tárgyalásokat a Kolozsváron, illetve Iaşi-ban működő orvosképző intézetekkel: szakmailag csak ezekkel az egyetemekkel képzelhető el bármilyen együttműködés.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Erdélyi Híradó – A számok az erdélyi magyar közösség erejét, életképességét fogják mutatni
Az elmúlt napokban, hetekben számos kérdés vetődött fel a jövő héten kezdődő népszámlálással kapcsolatban: miért fontos ez, mit kell tennünk, mire kell odafigyelnünk a tíz napig tartó összeírás során. Barna Gergő és Kiss Tamás szociológusok azok, akiknek leggyakrabban kellett és kell válaszolniuk hasonló kérdésekre, hiszen ők szerkesztik, töltik fel szakmai anyagokkal, tudnivalókkal a népszámlálás.ro oldalt. Őket kérdeztük arról, mit is jelent az erdélyi magyarság számára ez az országos számbavétel.
– Miért fontos a népszámlálás? Mit mutatnak meg egy összeírás eredményei?
– Idén az Európai Unió minden tagállamában tartanak népszámlálást. Ez is mutatja ennek a fontosságát. Az összeírás az európai közösség, az egyes országok, megyék vagy települések szempontjából egyaránt fontos adatokat eredményez. Azt is mondhatjuk, hogy a népszámlálás húsz évről szól. Egyrészt megtudjuk, hogy az elmúlt tíz évben milyen változások következtek be, ugyanakkor a következő tíz évre iránymutatóak az adatok. A lakosság száma, demográfiai összetétele, társadalmi helyzete meghatározhatja a jövőre irányuló közpolitikai tervezést és cselekvést. A népszámlálás eredményeitől függhet, hogy milyen beiskolázási számokkal indítanak vagy zárnak be iskolai osztályokat, milyen finanszírozást kap egy egyház, vagy éppen mely településeken fejlesztenek csatornahálózatot.
– Miért kell nekünk, erdélyi magyaroknak különösen odafigyelnünk a népszámlálásra?
– A népszámlálás eredményei állapítják meg, hogy mely településeken éri el a magyar etnikumú lakosság száma a 20 százalékot: ettől különböző kisebbségi jogok és a magyar nyelv használatának joga is függ. Ugyanakkor van egy pszichológiai hatása is az eredményeknek. Nem mindegy, hogy az eredmények a magyarság csökkenését vagy esetleges növekedését, stagnálását fogják-e mutatni. Nem mindegy, hogy Erdélyben 20 vagy 18 százalékos magyar arány lesz (2002-ben 19,6 volt). Nem mindegy, hogy Marosvásárhelyen 43 vagy 49 százalék, Kolozsváron 16 vagy 20, Nagyváradon 23 vagy 30 százalék lesz a magyarok aránya. Ezek a számok egyféleképpen az erdélyi magyar közösség erejét, életképességét fogják mutatni.
– Melyek lennének azok a kérdések, amelyek meghatározóak lehetnek számunkra, és miért?
– A népszámlálási kérdőívekben feltett kérdések többsége érdekes lesz a magyarság szempontjából is. Nem csak a kutató szakemberek, hanem a politikum vagy az intézményépítés szempontjából is. Nem csak az fontos, hogy mennyi a magyarok száma és aránya, hanem az is, hogy milyen a demográfiai helyzetük, milyen az iskolázottsági szintjük, milyen pozícióik vannak a munkaerőpiacon. Nyilván a népszámlálási kampányok a nemzetiség, az anyanyelv és a vallás kérdéskörét érintik, ezek az alapvető fontosságú témák.
– Van-e jelentősége annak, ha valaki nem magyarnak, hanem például székelynek vallja magát?
– A nemzetiségre vonatkozóan a népszámlálási kérdőív nyílt kérdést tartalmaz, amit utólag kódolnak. A „maghiar”, az „ungur” és a „secui” külön kódot kap. Bár a tervek szerint a Statisztikai Hivatal ezeket összesítve jeleníti meg, a külön kódolás magában hordozza a veszélyt, hogy utólag statisztikailag mesterségesen szétválasztják a magyar közösséget. Ezért legcélszerűbb, hogy azok, akik magyarnak tartják magukat, a „maghiar” megnevezést írassák be. A probléma még nagyobb a csángók esetében, őket ugyanis nem a magyar, hanem az egyéb nemzetiségűek között jelenítik majd meg. A kódolásban ráadásul van egy jelentős egyenlőtlenség. A románok esetében ugyanis nem szerepelnek külön az oltyán, a móc, vagy az osán megnevezések. Azokat pedig, akik regionális identitásokat jelölnek meg (pl. erdélyi, háromszéki stb.) automatikusan a románokhoz sorolják.
– Mit kell tudniuk és tenniük azoknak, akik bármilyen okból kifolyólag nem tartózkodnak otthon a népszámlálás alatt?
– Amennyiben a háztartásból bárki otthon tartózkodik, az szolgáltat adatot a távol lévőkről is. Ehhez a személyi szám (CNP) ismerete szükséges. Emellett van néhány kérdés – pl. a munkahely, vagy az utolsó elvégzett oktatási intézmény megnevezése –, amely esetében tanácsos a válaszokat előre egyeztetni. Ha a háztartásból senki nem tartózkodik otthon, akkor a polgármesteri hivatalban kell jelentkezni október 31-ig.
– Mit kell tenniük a külföldön tartózkodóknak, hogy ne maradjanak ki az összeírásból?
– Egyeztessenek családtagjaikkal, hogy azok regisztrálják őket. Románia lakosságába akkor fognak beszámítani, ha ideiglenesen külföldön lévőként a G (gospodărie, háztartás) és a P (persoane, személyek) űrlapon szerepelnek. Amennyiben lehetséges, ezt a megoldást kell választani. Esetükben is szükséges a személyi szám (CNP) ismerete
Szabadság (Kolozsvár)

Cserkészek dalversenye
Nyolcadik alkalommal szervezték meg Marosszentgyörgyön a Dalos Pacsirta nevet viselő Országos Cserkész Dalversenyt. A rendezvény október 7. és 9. között zajlott, a házigazda szerepét pedig a Romániai Magyar Cserkészszövetséghez tartozó gróf Petki Dávid cserkészcsapata töltötte be.
Szombat délelött két kategóriában, kiscserkész és cserkész korosztály szerint versenyeztek a résztvevők. Érkeztek cserkészek Régenről, Enyedről, Lapádról, Tordáról, Kolozsvárról és Marosszentgyörgyről, akik népdal vagy ifjúsági vallásos ének előadásával készültek. Őket értékelték a zsűri tagjai, a lapádi, enyedi és tordai csapat vezetői. A délután folyamán sor került az idei verseny tájegységének, a Kis-Küküllő menti népdalok, népi hagyományok ismertestésére, Borbándi András református lelkész bemutatója népdaltanulással volt egybekötve.
A hétvégén, a dalversenyt követően sor került az V. Országos Cserkész Szüreti Bálra is, az este 8 órakor kezdődő mulatság első mozzanata a helyi cserkészek által előkészített csősztánc volt. Együtt táncoltak az éjszaka folyamán az erdélyi és a Felvidékről érkezett cserkészek. Vasárnap a szentmisét követően az eredmények kihirdetésével ért véget az idei Dalos Pacsirta.
Rajka Mária 
Szabadság (Kolozsvár)

Médiacéh Kolozsváron
A kolozsvári Szabadság napilap szerkesztőségének is otthont adó egykori Lázár-házban működik majd a Kolozsvári Magyar Média, Tudományos és Kulturális Központ, amelynek megnyitóünnepségét tegnap este tartották a Jókai (Napoca) utca 16. szám alatti épületben.
A megnyitón Markó Béla, az intézményt a kolozsvári Minerva Művelődési Egyesülettel közösen működtető Kós Károly Akadémia Alapítvány elnökeként kifejtette: Tibori Szabó Zoltán újságírónak, a Minerva elnökének köszönhető a központ létrejötte, minthogy Tibori „akkor is kitartóan hitt a központban, amikor annak megvalósulása még illuzórikusnak tűnt”. Markó szerint az épület, amelyben a központ helyet kapott, már önmagában is jelentéssel bír.
„Az egykori Lázár család leszármazottainak magántulajdona, amely mostantól közösségi tulajdonná vált és a magyar közösség céljait szolgálja” – hangsúlyozta a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke. Tibori kifejtette: a központ kulturális és tudományos eseményeknek kíván helyszínt biztosítani, tevékenységét kiterjesztve médiaprogramokra, segítve az oktatást és a kutatást is.
Mint hangsúlyozta: a Minerva tulajdonát képező házban megnyíló központ összekapcsolja a kolozsvári magyar médiát, médiatörténetet és médiaarchívum-tevékenységet az egyetemi oktatással és kutatással, vagyis az alapképzés, a mesteri és a doktori programok különböző tudományos rendezvényeivel, kutatási munkáival. A központ alappillérét az ingatlanban működő Szabadság napilap és a köréje szerveződő médiatevékenység képezi, azt kiegészíti majd a Babeş-Bolyai és a Sapientia média-szakkollégiumai által kezdeményezett oktatási és kutatási tevékenység, amely az egyesület birtokában lévő gyűjteményekre épül.
Az egyesület elnöke példaként említette, hogy a Minerva birtokában van 30-35 ezer sajtófotó, amelyek az elmúlt 50 évben készültek, ezekből a központ időszakos kiállításokat szervez majd. Tibori szerint a közeljövőben multimédiás erdélyi sajtófotó-kiállítást terveznek, mely az elmúlt húsz év terméséből nyújt válogatást.
A tegnap esti megnyitóünnepségen bemutatták a Fűzfa Balázs magyarországi irodalomtörténész által vezetett Savaria University Press Alapítvány gondozásában megjelent Dsida Jenő összegyűjtött versei című kötetet. Láng Gusztávval, a kötet szerkesztőjével Kántor Lajos kolozsvári irodalomtörténész és Markó Béla az est házigazdája beszélgetett.
Sipos M. Zoltán
Új Magyar Szó (Bukarest)

Interjú – „Odaadó és lelkes tevékenységüket talán csak az anyagi feltételek végessége korlátozza”
Húszéves a Romániai Máltai Segélyszolgálat
A Máltai Szeretetszolgálat teljes története közel ezer évre tekint vissza. Emellett eltörpül a segélyszolgálat romániai jelenléte, de a Romániai Máltai Segélyszolgálat húsz éve még így is elegendő volt ahhoz, hogy az önkéntes alapon működő szervezet látványos eredményeket érjen el országunkban. Tevékenységük elismeréséül állami kitüntetésben is részesült az 1991-ben Kolozsváron bejegyzett szervezet. A segélyszolgálat ma ünnepli fennállásának húszéves évfordulóját: ma 11 órától a főtéri Szent Mihály-templomban ökumenikus szentmisét tartanak a szolgálat tiszteletére, majd ezt követően évfordulói gála keretében díjazzák mindazokat, akik munkájukkal lehetővé tették a segélyszolgálat működését. A jubileum alkalmából Barla Zsuzsa főtitkárhoz fordultunk kérdésekkel.
– Hány önkéntest számoltak az alapításkor, és hányan vannak most? Vannak arról adataik, hogy világszerte hány önkéntese van a Máltai Segélyszolgálatnak?
– Habár a Romániai Máltai Segélyszolgálatot csak 1991 májusában jegyezték be jogi személyként Kolozsváron, néhány tucat lelkes, segíteni kész személy már az 1990-es év elejétől részt vett a karitatív tevékenységben. Ők ezt teljes mértékben önkéntesekként tették, számuk pedig folyamatosan növekedett. Ugyanakkor a külföldről egyre nagyobb mennyiségben érkező segélyszállítmányok kezelése (lerakása, osztályozása és kiszállítása) egyre több munkaerőt igényelt. Így az eredetileg 25 személyből álló önkéntes csoport ma már 1600 főt számol, köztük 500 fiatallal. A világszerte több mint 120 országban működő szolgálatok keretén belül elmondhatjuk, hogy több tízezer önkéntes támogatja a tevékenységeinket.
– Milyen korosztályba sorolható az önkéntesek többsége?
– Fiókszervezetenként változó: van, ahol egy igen népes ifjúsági csoport működik, és van olyan is, ahol az aktív szeniorok vannak többségben.
– Kolozsváron hány SAMR-önkéntest tartanak számon?
– A Romániai Máltai Segélyszolgálat főtitkársága Kolozsváron beiktatott jogi személy, amely kizárólag képzett alkalmazottak munkáján alapszik. Emellett működik a kolozsvári fiókszervezet, amely jelenleg 62 fiatal és szenior önkéntessel rendelkezik. Ők több mint tíz féle tevékenységben vesznek részt, amelyek többnyire szociális jellegűek.
– A száz állandó program között melyek a segélyszolgálat legfontosabb rendezvényei?
– A legfontosabbak nyilván a szociális jellegűek, úgy, mint a temesvári és kisiratosi szociális központ, és az ezekhez kapcsolódó szolgáltatások (meleg étel kihordása), Kolozsváron pedig közvetlenül a főtitkárság támogatásával működő óvoda igazgatása szellemi és mozgássérült gyerekek részére, valamint a meleg étel házhoz szállítása szerény anyagi körülmények között élő, nehezen járó, idős személyek részére.
– Mit lehet elmondani az időszakosan rendezett szociális jellegű programokról?
– Legnépszerűbb időszakos rendezvényeink az évente megrendezett táborok a mozgássérült fiatalok, szegény családokból származó fiatalok részére. A szatmárnémeti fiókszervezetünk ünnepnapokkor, a szegénynegyedekben töltött káposztát készít és oszt szét azok között, akik nem tudják megengedni maguknak az ünnepi ételt. A hideg téli napokon forró teát és zsíros kenyeret is osztanak. Természetesen szervezünk táborokat az önkénteseink részére is, és ebbe a csoportba tartoznak a zarándokutak is.
– Valamennyi katolikus egyházmegyében működő fiókszervezeteik vannak. Manapság is terjeszkedik ilyen tekintetben a segélyszolgálat?
– Pillanatnyilag nem célkitűzésünk, hogy új fiókszervezeteket alapítsunk, de nem zárjuk ki annak lehetőségét sem. Ha saját elhatározásból jelentkezik egy csoport, amely önkéntesen és minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül szolgálja szervezetünket, és tevékenysége során arra törekszik, hogy a rászorultakat segítse, függetlenül felekezeti, nemzetiségi vagy politikai hovatartozásuktól, akkor nyitottak vagyunk egy új fiókszervezet beindítására. Azt azért tudni kell, hogy egy ilyen jellegű kezdeményezés komoly átgondolást, szervezést és anyagi keretet igényel.
– Mi történt azzal a hat szervezettel, amelyik időközben passzívvá vált?
– Ezeknek a fiókszervezeteknek a fő tevékenysége a segélykiosztás volt. Mióta Románia belépett az Európai Unióba, tudjuk, hogy a segélyszállítmányok mennyisége csökkent. Emiatt a tevékenységük is fokozatosan alábbhagyott.
KOVÁCS HONT IMRE
Szabadság (Kolozsvár)

Tőkés: az erdélyi magyarság felelőssége, hogy vállalja identitását a romániai népszámláláson
Az erdélyi magyarság felelőssége, hogy vállalja identitását a hamarosan kezdődő romániai népszámláláson, és ne folytatódjék számbeli apadása - mondta szombaton este Zilahon elhangzott beszédében Tőkés László.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, az Európai Parlament alelnöke az EMNT és a nemrég bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) népszámlálási kampányának zárórendezvényén fejtette ki gondolatait.
A koncerttel egybekötött ünnepségen Tőkés László az MTI-nek elmondta: az erdélyi magyar politikai és közélet túlságosan Kolozsvárra és Székelyföldre összpontosította a figyelmet, Magyarországon egyenesen azt hiszik sokan, hogy Erdély és Székelyföld egymás szinonimája. Ezért tartották a Szilágyságban, Zilahon a kampányzáró rendezvényt - mondta -, mert ez a helyszín tipikus áldozata volt a Ceausescu-rendszer homogenizációs politikájának. Ennek nyomán fokozatosan elrománosították a Szilágyságot, Zilahra valóságos demográfiai csapást mértek - mondta az EMNT elnöke, emlékeztetve: 1910-ben az ottani magyar lakosság még 75 százalékot, 1992-ben viszont már csak 20 százalékot tett ki. Eközben a román lakosság létszáma jelentősen nőtt, nagyrészt a betelepítések eredményeként, vagyis a demográfiai arányok mesterséges megváltoztatásának európai normákba ütköző folyamata ment végbe - állapította meg Tőkés László.
A rendezvényen elhangzott beszédében az EMNT elnöke hangsúlyozta: a mostani népszámlálás idején "össze kell gyűjteni az erdélyi magyarság maradékát", amely nagy veszteségeket szenvedett az elmúlt két évtizedben is. Ennek érdekében az EMNT szövetséget keresett a Romániai Magyar Demokrata Szövetségben, a civil szférában és az egyházakban.
Tőkés felhívta a figyelmet a magyarság felelősségére is.
"Saját felelősségünk, hogy vállaljuk-e identitásunkat, vagy a magyarság kivándorol, beolvad, és folytatódik e közösség természetesnek egyáltalán nem mondható apadása" - mondta.
A mostani népszámlálásnak Tőkés szerint az az eszmei célja, hogy felmérhessék: Erdélyben a magyarság képes lesz-e az önépítkezés útján újból talpra állni, kiharcolnia jövőjét.
A rendezvényen bejelentették, hogy az EMNT történelmi pályázatot hirdet, amelynek célja, hogy feltárják Zilahnak és általában a Szilágyságnak a román homogenizációs politika által okozott pusztulását.
Az ünnepség másik szónoka, Gergely István, a csíksomlyói Csibész Alapítvány elnöke beszédében hangsúlyozta: "Isten ébresszen öntudatra bennünket, ébredjünk rá arra, hogy kik vagyunk. Ébredjünk rá arra, mit jelent az, hogy egy közösség tagjai vagyunk" - mondta, hangsúlyozva: nem szabad hagyni, hogy ez a közösség pusztán csak "tömeggé" váljon.
A közönség a beszédek után a magyarországi Tabáni István és a kézdivásárhelyi László Attila koncertjét hallgatta végig.
A szervezők az MTI-nek elmondták: az EMNT-EMNP a népszámlálási kampánya során első hullámban 340 000 kétoldalas szórólapot, majd második hullámban egy négyoldalas "népszámlálási útmutatóból" százezer darabot juttatott el az erdélyi magyarok számára. Több ezer plakáton hívták fel a polgárok figyelmét a szerintük nemzetpolitikai fontosságú népszámlálásra, ezek között több száz kétnyelvű plakátot is találunk, amelyeket szórványban, illetve az úgynevezett peremvidékeken ragasztottak ki. A kampányban felhasználták az internet által biztosított lehetőségeket is, különösen a Facebook-ot.
Garzó Ferenc
MTI

Félretájékoztatták a számlálóbiztosokat
Nagyváradon, Kolozsváron és Marosvásárhelyen a Statisztikai Hivatal által tartott számlálóbiztosi képzéseken az érintetteknek azt mondták, hogy a nemzetiségi-, anyanyelvi-, és vallási hovatartozásra vonatkozó kérdésekre csak a kérdezéskor jelen lévő személyek válaszolhatnak, vagyis a családtagok nem nyilatkozhatnak a távollévők nevében. Az RMDSZ népszámlálás-központjától azt közölték szerkesztőségünkkel, hogy megítélésük szerint az eset tudatos félretájékoztatás. Ezek az utasítások ellentmondanak a kormány által elfogadott módszertani útmutatásoknak.
Ha a számlálóbiztosok ezek szerint az utasítások szerint dolgoznak, akkor a lakosság jelentős hányadának a nemzetisége, anyanyelve és vallása nem bevalláson fog alapulni, ezért megtörténhet, hogy sok magyar nem, vagy nem ily módon kerül majd be a készülő statisztikába, ami a magyarság jogvesztésének egyik jelentős oka lehet.
Azt kérik, hogy a lakosság vállalja bátran saját és családtagjai nemzetiségét! Amennyiben a számlálóbiztos nem hajlandó rögzíteni távollévő családtagok adatait, akkor vissza kell utasítani a további válaszadást, és meg lehet tagadni az űrlap – amúgy kötelező – aláírását – tanácsolja az RMDSZ népszámlálás-központja.
Erdély.ma

Hadtestparancsnokság, iskola, Majális utca 23., Szeku
A Szabadság szeptember 14-i számában, A második honfoglalás, avagy Szervátiusz Jenő Hét vezér szobra című írás második, befejező részének vége felé, az egyik bekezdésben Sas Péter ezt írja: „A magyar királyi kolozsvári IX. Honvéd Hadtestparancsnokság egykori épületének »magyaros« díszítőelemeire csak a korabeli fényképek, képeslapok emlékeztetnek. Az épület második világháború utáni sorsában, bizonyára a magyar katonasághoz fűződő előélete is szerepet játszhatott abban, hogy az eredeti, román elképzeléseknek megfelelően nem oktatási célt szolgált. 1948-tól egészen az 1989-es romániai politikai átrendeződésig a hírhedt Securitate helyi központja volt.”
Az épület utóélete azonban nem így alakult. 1943 februárja, a sztálingrádi, majd nyáron az észak-afrikai vereség után, talán az elvakultak körében is földerengett, hogy a nagy náci győzelem bizony hanyatlásnak indult. 1944 tavaszától a helyzet gyorsan változott. Magyarország náci megszállása után a repülőgépek mind sűrűbben zúgtak Kolozsvár fölött. Következett májusban a zsidók embertelen elhurcolása. Azután a magyarországi városok, köztük június 2-án Kolozsvár bombázása. Valamiféle közelgő világvége hangulat kezdett terjengeni. Nyolc és fél éves voltam, de rám is hatottak az események, éreztem a növekvő feszültséget.
Augusztus 23-án Románia átállt a szövetségesek oldalára. Szeptember elején, amikor a magyar csapatok átlépték a második bécsi döntés utáni határt, így Feleken is túljutottak, az arcvonal mondhatni karnyújtásnyira közelítette meg a várost. A Tordai út elején lakó nagyanyámékhoz menet, apámmal együtt szemtanúi voltunk annak, amint a magyar tüzérség Felek felé vonult. Néhány ágyút bivalyok vontattak. Ez bizony nem hernyótalpas vontatású német tüzérség, gondoltam gyermekfejjel.
Rendkívül mozgalmas napok következtek. Reggelente főleg német, Torda felé vonuló harckocsikat, lánctalpas teherkocsikat lehetett látni. Este ugyanezt visszafelé. De napközben is tele volt a belváros mindenféle katonai szállítóeszközzel. A Brassai utca teljes hosszában német hernyótalpas teherkocsik, a Sétatér fái alatt harckocsik vesztegeltek.
A város fölött a magyar és német vadászgépek mellett megjelentek a szovjetek is. Légi harcokban kavarogtak a város fölött. Előfordult, hogy a románok zsákmányolt német gépekről fedélzeti fegyverrel lőtték a belvárost, az utcán közlekedőket. Mire légiriadót fújtak, eltűntek.
Este következett az elsötétítés. Villanygyújtás előtt az ablakokra belülről feketepapíros sötétítőket kellett föltenni, ne szivárogjon ki a fény, teljes sötétségben legyen a város. Szovjet repülőgépek azonban úgynevezett Sztálin-gyertyával, ejtőernyővel ereszkedő vakító fényű, égő magnéziummal világították a várost, és lőtték az utcákon veszteglő katonai járműveket. Magyar és német katonák puskalövésekkel kísérelték meg leszedni a „gyertyákat”, de nem sok sikerrel.
A házunkbeli, május végétől lezárt zsidó imaházat a hadsereg kinyitotta, kiürítette, és gép- és harckocsi-alkatrészeket, kétezer literes üzemanyagtartályt helyeztek el benne. Mi, házbeliek, nem örvendtünk ennek. Meg az ezt követő nagy jövés-menésnek sem. A Torda körül dúló harcokból, főleg esténként, pótalkatrészért teherkocsikon honvédek érkeztek a ház elé. Apám tőlük értesült az egyre súlyosabb helyzetről.
Verőfényes, meleg szeptember volt, akár az idei. Ötvenéves, már nem hadköteles apámat helyben mozgósították, a téglagyári csűrökben, a lőszerraktárban dolgozott. Anyámmal ketten voltunk otthon. A hónap közepén, egy nap, dél tájban, gyorsan erősödő repülőgépzúgásra lettünk figyelmesek. Ez nem volt szokatlan, de most a zúgást hirtelen iszonyú robbanás hangja nyomta el. A ház falai megremegtek. Anyám magához ölelt, s a konyha és a kisebbik szoba közti ajtónyílásba lépett. Körzeti légoltalmi-parancsnokhelyettesként tudta, az ajtónyílás bombázáskor kevésbé veszélyes hely, mert ha a mennyezet le is szakad, az ajtónyílás a küszöbbel fennmarad.
A hatalmas dörrenést még néhány követte, miközben lakásunk, bár falai fél-, sőt helyenként méter vastagok voltak, minden eresztekében recsegett. A támadás oly váratlan volt, hogy a szirénák csak a robbanások után bőgtek fel. Futótűzként terjedt a hír, hogy a Hadtestparancsnokságot bombázták.
Légiaknákkal. Levegőben robbanó bombákkal. Az Árpád út bal oldalán, a 27. szám alatti hatalmas épület falait ez nem rombolta le, az ajtókat, ablakokat azonban a rendkívül erős légnyomás teljesen tönkretette. Valószínűleg a bent tartózkodók közül sokan meghaltak – köztük Szálasi Béla ezredes –, megsebesültek. Az épület előtt az utca megtelt üvegszilánkokkal, fadarabokkal, törmelékkel, mészporral. Az ott veszteglő gépkocsik hasznavehetetlenné váltak. A környékbeli házak valamennyi ablaka kitört. A közeledő világvége-hangulat mind nyomasztóbbá vált. Ehhez a Csak egy nap a világ című film falragaszai, a címmel azonos kezdetű, a zeneboltok hangszórójából is visszhangzó dal ugyancsak hozzájárult. A falakon megjelent kiürítési rendelet szövege – „mindenki meneküljön, jönnek az oroszok, aki marad, Szibériába hurcolják!” – sem a jókedvet, az életörömet fokozta. Hova megyünk, mehetünk? Mi lesz velünk? Ilyen gondolatok kavarogtak bennem. Apám kijelentette, nem megyünk sehova, miért vinnének el az oroszok Szibériába, itt is szükség van emberekre.
Az 1944. október 10-i, éjszakai magyar visszavonulást követő napokban elkezdődött a szabad rablás. Elsősorban a monostori, feleki, szamosfalvi parasztok mindenüvé betörtek, ahova csak lehetett, és mindent elhordtak, amit mozdítani lehetett. Valószínűleg, a Hadtestparancsnokság épülete sem kerülte el figyelmüket. Jóformán bárki bemehetett oda. Két-három évvel később, az épület háta mögött, a Szent István (Rudolf) úton lakó osztálytársammal, hátulról mi is bementünk az elhagyatott épület udvarára.
Senki sem őrizte.
Az épület évekig pusztán állt. 1948-ban a királyságot követő új rendszerben helyreállították, három szakiskolát létesítettek benne. Az év őszén, telén a diákok lelkesen segítettek a gáz bevezetésében [Kovács József közlése]. Az épülettel szemben állva, a bal szárnyban működő magyar tannyelvű fémipari középiskola volt a legnagyobb. Középen az Unirea – a Junász-féle gépgyár, a Magyar Acélárugyár utódjának – magyar és román tannyelvű szakmunkásképző iskolája [Bajusz Jenő és József Mihály közlése], a jobb szárnyban pedig az ugyancsak vegyes tannyelvű villamosipari szakiskola [Kovács József közlése] kapott helyet. Az épület mögötti udvaron, az egykori kocsiszínekben, garázsokban rendezték be a tanműhelyeket, szerelték föl a szükséges gépeket [Kovács József közlése].
1955 nyarán, tanévzárás után, a magyar tannyelvű fémipari középiskolát és a villamos iparit megszüntették, az Unirea szakiskoláját a Monostori út (Mócok útja) és a Bem (Coşbuc) utca sarkán álló épületbe költöztették. Az udvari tanműhelyek gépeit rabokkal gyors ütemben szereltették le és az új iskolába szállították [József Mihály közlése]. Az így kiürített épületet az alagsori cellák építésével, a kihallgató irodák kialakításával a parancsuralmi rendszer politikai rendőrségének, a hírhedt szekuritáténak a székházává alakították. 1989. december végén, a parancsuralmi rendszer bukása után, a szekuritáté megszűnt. 1990 tavaszától a helyében létrehozott hírszerző szolgálat székháza lett.
De hol volt azelőtt ennek az elnyomó intézménynek a székháza?
Melynek elődje a Siguranţa (siguranţă n fn ‘biztonság’), a királyi Románia állambiztonsági rendőrsége volt.
Az 1947. december 30-i úgynevezett népköztársaság kikiáltásával teljessé vált pártállamban az addigi királyi sziguránca helyében létrehozták az úgynevezett népi demokrácia szekuritátéját (securitate n fn ’biztonság’), az állambiztonság védelmére létrehozott politikai rendőrséget. A pártállami parancsuralmi rendszer elnyomó és megtorló gépezetének legfontosabb szervét. Székháza ez időtől az 1950-es évek közepéig a Majális utca 23. (1940-ig 17.) szám alatt volt.
Az eredetileg a Görögtemplom utcába is átnyúló telek 1869-ben Groisz Béla apjának, Groisz Ferdinándnak a tulajdona – akkor Majális utca 5., Görögtemplom utca 4. A most Majális utca 23. szám alatti házat valószínűleg az 1897-ben elhunyt dr. Groisz Béla neves szemorvosnak az örököse vagy örökösei építették. 1914-ben Groisz Jolán bankhivatalnoknak, 1917-ben Vinczenti Károlynénak a tulajdona, 1919 és 1940 között a román katonai körzetparancsnok, 1940 és 1944 között a Magyar Földmívelésügyi Minisztérium Erdélyi Földbirtokpolitikai Főosztályának székháza volt.
A pártállami rendszer nem vesztegette az idejét, a politikai rendőrség „biztonsága” érdekében 1949 tavaszán kitelepítették a szomszédos házak lakóit, ingatlanjaikat elkobozták. Erre a sorsra jutott a 25. szám alatt lakó egyik osztálytársam családja is. Az alagsorban szűk cellákat építettek, s a kihallgatások, vallatások idején ezekben tartották, pontosabban zsúfolták össze a foglyokat. 1952. augusztus 22. és október 16. között magam is három itteni cella „vendégszeretetét” élveztem.
2009 nyarán a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Bizottság ásatásokat végzett az épület alagsorának udvar felőli részén, egy földdel tele helyiségben. Föltételezték, hogy annak idején, az 1940-es évek végén, az 1950-esek elején, mikor ez volt az állambiztonság székháza, itt több letartóztatottat végeztek ki és földeltek el. Az ásatások azonban nem igazolták a föltevést.
Miután a Majális utca (Köztársaság, Republicii) 23. szám alatti épületből a hírhedt szekuritáté az Árpád úti Hadtestparancsnokság épületébe, a három iskola helyébe költözött, a Majális utca 23. számú épület nem maradt üres. Ezt az addig az Erzsébet út 22. szám alatti, egykori Farkas-villában 1949-től működő Pionírház (Úttörőház) foglalta el. Vér helyett ezután oktatás folyt itt. 1990 utáni neve Gyermekpalota.
Asztalos Lajos
Szabadság (Kolozsvár)

Lekerült a magyar felirat Aranyosgyéres határából
Levették a háromnyelvű táblát Aranyosgyéres határában. Ezt két évvel ezelőtt helyezték ki és azóta is folyamatosan borzolta a helyi politikai kedélyeket. A Nagy Románia párt képviselői jogi úton próbálták eltávolítani ezelőtt két évvel, ez akkor nem sikerült nekik, idén viszont megint megpróbálták. Most véglegesen eltávolították a háromnyelvű táblát a város bejáratánál. Erdélyben nem ez az egyetlen település, ahol többnyelvű helységnévtábla áll a város határában. Vajdahunyadon például az 5 százalékot sem éri el a magyar lakosság aránya, mégis maradhat a tábla. Aranyosgyéres magyar lakossága nem éri el azt a 20 százalékot, amelynél a törvény értelmében kötelező kitenni magyarul is a helységnévtáblát. Ennek ellenére a városi tanács 2009-ben úgy határozott, hogy a háromnyelvű tábla kikerülhet. Ezt a döntést akkor sikertelenül támadta meg a Nagy Románia Párt, idén viszont újból megpróbálták eltávolítani a táblát
Németi András elnök, Aranyosgyéresi RMDSZ: „Valaki, egy bizonyos Mircea Crisan nevezetűnek Gyéresen szemet szúrt, és ő azt mondja, hogy a tábla nem jogos és, hogy a táblát le kell venni, mert ő, mint adófizető ember és a háttérben lévő emberei, nem bírják ezt jó szemmel. Ezzel törvénybe adta a tanácsot.”
Az Ítélőtábla tavaly hozott pozitív döntése után valószínű volt, hogy a tábla mégis maradhat.
Csoma Botond városi tanácsos, Kolozsvár: „Első fokon a megyei törvényszéken elvesztettük a pert, de bizakodtunk abban, hogy a Kolozsvári Ítélőtábla már ebben hozott egy kedvező döntést és bizakodtunk abban, hogy felfolyamodvány által megint megnyerjük és sajnos ez nem következett be. Tehát visszautasították a felfolyamodványt, és ennek értelmében a táblát le kellett venni és hát ennyit a román igazságszolgáltatás konzekvenciájáról.”
Németi András elnök, Aranyosgyéresi RMDSZ: „Egy ekkora fehér van csak, nagyban, hogy Campia Turzii.”
Az ítélőtábla végleges döntése márciusban született meg, a román polgármester viszont azóta sem volt hajlandó levenni a háromnyelvű táblát. A napokban viszont őt is a bíróságra idézték, így kénytelen volt lépni.
Székely Blanka
Erdély Tv
Erdély.ma

Súlyosan félretájékoztatták a számlálóbiztosokat több városban
A családtagok bediktálhatják a távollévők adatait
Súlyos félretájékoztatás történt három, a magyar közösség számára kiemelten fontos erdélyi nagyvárosban a Statisztikai Hivatal által tartott számlálóbiztosi képzésen. A www.nepszamlalas.ro szerint az eset súlya alapján a rendszerváltást követő időszak legnagyobb, a nemzetiségi statisztikákat érintő hamisítási kísérletéről beszélhetünk. A múlt héten Maros, Bihar és Kolozs megyében tartott kérdezőbiztosi felkészítéseken tévesen magyarázták el a népszámlálás módszertanát a kérdezőbiztosoknak. Az itt elhangzottakkal ellentétben, ha valaki nincs személyesen jelen a kérdezésnél, a róla nyilatkozó családtag vagy egy háztartásban élő személy bediktálhatja a távollévő nemzetiségét, anyanyelvét és vallási hovatartozását is. Ez abban az esetben is így történik, ha a nem jelenlévő személy más településen vagy akár külföldön tartózkodik. Így például a Magyarországon tartózkodó vagy dolgozó román állampolgárok adatait is közölhetik az otthoniak.
A múlt héten fokozatosan érkeztek a hírek Marosvásárhelyről, Nagyváradról és Kolozsvárról, miszerint a képzéseken a számlálóbiztosokat úgy tájékoztatták a Statisztikai Hivatal részéről akkreditált kiképzők, hogy a nemzetiségről, anyanyelvről és vallásról csak a személyesen jelen lévő személyek nyilatkozhatnak. Eszerint ideiglenesen távol vagy a kérdezés időpontjában nem otthon tartózkodó (pl. munkában, iskolában, az üzletben lévő stb.) családtagjaink nemzetiségéről nem nyilatkozhatunk. Ez az utasítás egyértelműen ellentmond azoknak a módszertani elveknek, amelyeket a népszámlálási bizottság (vagyis a kormány) elfogadott (Népszámlálási személyzet tankönyve 5. és 72. oldal).
A www.nepszamlalas.ro szerkesztői szerint nyilvánvaló, hogy nem egyedi esetről és nem félreértésről, hanem tudatos félretájékoztatásról van szó. A félretájékoztatás több ezer kérdezőbiztost érint, épp azokban a városokban, ahol az etnikai arányoknak a legnagyobb tétjük van. Ezen elvek alkalmazása azt eredményezheti, hogy a lakosság 35–40 százaléka „nem nyilatkozik” a nemzetiségéről. Így a magyarok aránya is ilyen mértékben csökken: Marosvásárhelyen 30, Nagyváradon 18, Kolozsváron 12 százalékra. Ez azért teremt kritikus helyzetet, mert a nyelvi jogok gyakorlásának feltételét képező 20 százalékot a teljes népességből számolják, függetlenül attól, hogy mekkora a nemzetiségükről nem nyilatkozók aránya. Érdemes azt is megjegyezni, hogy 2002-ben összesen 1941 személy (0,008%) volt Romániában, aki nem nyilatkozott a nemzetiségéről.
„Jelenleg még nem tudjuk, hogy történt-e más településeken hasonló jellegű félretájékoztatás. Ha igen, más esetben is veszélybe kerülhet a nemzetiségi statisztikák tisztasága. Kérjük azokat a számlálóbiztosokat, akik hasonló utasítást kaptak, jelezzék a nepszamlalas.ro szerkesztőinek! A magyar lakosság figyelmét arra hívjuk fel, hogy továbbra is vállalják maguk és családtagjaik nemzetiségét, ha pedig ennek rögzítésére nem hajlandó a számlálóbiztos függesszék fel a válaszadást, és ne írják alá a népszámlálási űrlapokat!” – szögezik le közleményükbe a honlap szerkesztői.
Egyértelműek a jogszabályok és az útmutatók
Székely István, az RMDSZ népszámlálási munkacsoportjának vezetője, a Szabadság kérésére, a cenzussal kapcsolatban felröppent, egymásnak ellentmondó információkat tisztázta.
– Mind a népszámlálás kiírásáról szóló kormányhatározat, mind pedig az ehhez kapcsolódó alacsonyabb rendű jogszabályok, illetve a számlálóbiztosoknak kiosztott útmutatók egyértelműen kimondják: elégséges, ha a lekérdezés időpontjában egy családból csak egy személy tartózkodik otthon, ugyanis ez a nagykorú, azaz 18 évesnél idősebb személy bediktálhatja az illető háztartásban élő összes személy adatait. Ő megadhatja a nemzetiséget, anyanyelvet és felekezeti hovatartozást is – hangsúlyozta a szakember.
Hozzátette: fontos megjegyezni, hogy a bentlakásban vagy kintlakásban élő egyetemisták gyakorlatilag hiába képeznek egy háztartást, egymás adatairól nem nyilatkozhatnak, ez csakis a családok esetében alkalmazható, amennyiben nagykorú személy diktál be adatot a számlálóbiztosnak.
A kérdezőbiztosok munkaideje ugyan 8 órától 20 óráig tart, de így sem kereshetik fel a családokat éppen olyankor, amikor mindenki otthon tartózkodik, ezért ésszerű az a megoldás, hogy egy személy nyilatkozhat a lakásban élő összes tagról. – Itt próbáltak meg különböző értelmezéseket bevinni: az állampolgárok nem nyilatkozhatnak közvetlen hozzátartozójuk nemzetiségéről, anyanyelvéről és vallásáról utóbbiak távollétében. Egyrészt a hatóságok fontosnak tartják ezeknek a személyeknek is az összeírását, hogy Románia lakossága valahol 20 millió fölött legyen, másrészt azonban az ő szempontjukból nem jó, ha az illetőknek más nemzetisége van, hiszen ez más vonatkozású problémákat is felvethet – fogalmazott Székely István.
Az RMDSZ népszámlálási munkacsoportjának vezetője megjegyezte: a hatóságokat értesítették az értelmezési rendellenességről, akik viszont félreértésnek minősítették a történteket.
A diákok összeírásának módszertana
A középiskolás diákoknak és az egyetemistáknak a népszámláláson való besorolására egyértelmű módszertant határozott meg az Országos Statisztikai Intézet – közölte lapunk érdeklődésére Kiss Tamás szociológus, aki az RMDSZ népszámlálási kampánycsapatának tagja. Lapunk arra volt kíváncsi, hogy miként sorolja be a statisztikai hivatal azokat a diákokat, akiket otthon és a tanulmányuk helyén is a P (persoane-személyek) és a G (gospodării-háztartás) űrlapra vezetik be a számlálóbiztosok. Az RMDSZ ugyanis arra hívta fel a diákok figyelmét, hogy otthon a szüleik, de ők maguk tanulmányaik helyszínén is diktálják be adataikat az említett két űrlapra, hiszen csak így tartozhatnak az ország állandó lakosságához.
Arra a kérdésünkre, ha egy diák választani akar aközött, hogy például Kolozsvár vagy szülőhelye lakosságának számát gyarapítsa-e, a szociológus leszögezte, hogy nincs lehetőség választásra, mivel a statisztikai hivatal nagyon pontos útmutatást adott a diákok és az egyetemi hallgatók nyilvántartásba vételére.
Megismételte, emiatt nagyon fontos, hogy a diákok személyesen is sort kerítsenek a számlálóbiztossal való találkozásra tanulmányi városukban, hiszen ellenkező esetben előfordulhat, nem szülővárosuk vagy falujuk magyar nemzetiségű lakosaként kerülnek be a végső statisztikába, hanem nem regisztrált nemzetiségű állampolgárként. Ez a lehetőség akkor fordulhat elő, ha a diákok adatait a személyes találkozó elmulasztása híján a bentlakás adminisztrátora diktálja be. Ő ugyanis nem nyilatkozhat a számlálóbiztosnak a diák nemzetiségéről, anyanyelvéről és vallási hovatartozásáról. A statisztikai hivatal azonban végül kiszűri a személyi szám (CNP) alapján a kétszer nyilvántartásban szereplő személyeket, és előfordulhat, hogy az otthoni nyilvántartásból kiveszik a szóban forgó diákot, aki így csak a Kolozsváron rögzített adataival marad a végső statisztikában. Ez a veszély az albérletben lakó diákok esetében is fennáll.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke tegnap személyesen tájékoztatta Emil Boc miniszterelnököt az erdélyi nagyvárosokban történt félretájékoztatásokról, valamint levélben fordult Traian Igaş belügyminiszterhez és Vergil Voineaguhoz, az Országos Statisztikai Hivatal elnökéhez, akiket szintén tájékoztatott a történtekről. Felhívta a figyelmüket arra, hogy ez az utasítás egyértelműen ellentmond azoknak a módszertani elveknek, amelyeket elfogadott a kormány.
B. T., K. O., P. A. M.
Szabadság (Kolozsvár)

Bábfesztivál Kolozsváron
Jó hangulatban kezdődött tegnap a 10. Puck Nemzetközi Báb- és Marionettszínházak Fesztiválja Kolozsváron. „Összesen 25 cím szerepel a plakátokon, de egy előadást többször is játszanak majd a fesztivál ideje alatt. Sikeres szervezés után vagyunk, hisz a romániai bábszínházak közül csak a galaci, valamint a craiovai színházak nem tudtak eljönni. Itt van szinte minden társulat, amelyik hazai szinten elismert a szakmában és sikerült három magyarországi színházat is elhívnunk” – tájékoztatta lapunkat Varga Ibolya, a Puck Bábszínház rendezője.
Mint kifejtette, az október 21-ig tartó bábfesztivál különlegessége versenyfesztivál-jellege: az itt fellépő társulatok teljesítményét zsűri bírálja el. A rendező elmondta, a szűkös anyagi keretek miatt nem tudják anyagiakkal is elismerni a versenyző bábosok munkáját, viszont a szakmai díjak annál értékesebbek. Az idei fesztivált a hivatásos társulatok előadásai mellett a kolozsvári, valamint a marosvásárhelyi színiegyetemek diákjainak bemutatkozása, a néprajzi múzeum bábkiállítása fűszerezi.
Az előadásokat a Puck Bábszínház mellett többek közt a Gheorghe Dima Zeneakadémián, a Kolozsvári Magyar Operában, illetve a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében, valamint a Diákművelődési Házban, és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem termeiben tartják meg. Tegnap a magyarországi Vojtina társulat Tótágas című darabjával lépett fel a Kolozsvári Állami Magyar Színház Stúdiótermében.
Varga Ibolyától megtudtuk, csütörtökön a budapesti Pályi János művész a Vitéz László vásári bábjátékkal lép fel a Puck Bábszínházban. Ezt követően, délután szakmai előadást tart a kínai, illetve a nyugati típusú vásári bábjátékokról. A fesztivál zárónapján György László, a házigazda Puck Bábszínház tagja a Rumi László által rendezett Vitéz László című vásári bábjátékot adja elő.
A fesztivál egyik különlegessége Sarkadi Bence marionettművész Figura ex Macchina című kortárs zenére kialakított marionett-előadása lesz, amely a Babeş– Bolyai Tudományegyetem Auditorium Maximum termében lesz látható.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Politikai indokot sejtenek a tévés Bardocz Sándor eltávolítása mögött
Leváltották a Román Televízió (RTV) kolozsvári területi stúdiója magyar szerkesztősége éléről Bardocz Sándort, helyére ideiglenesen Orbán S. Katalint nevezték ki. A regionális stúdió nemzetiségi adásának főszerkesztőjét hétfői hatállyal menesztette az RTV vezetősége, az Orbán kinevezéséről szóló határozat pedig tegnap érkezett meg Kolozsvárra; a döntésekről ma tájékoztatják hivatalosan a magyar szerkesztőséget.
A posztot 2003 óta betöltő Bardocz megerősítette a döntésekről szerzett értesüléseinket, ám mivel a közszolgálati tévé vezetőségétől nem kapott engedélyt, bővebben nem kívánt nyilatkozni. Úgy tudjuk, Bardocz kifogásolja a leváltásáról hozott döntést, amelyet bíróságon kíván megtámadni. Elégedetlenségének oka az, hogy a nemrég lezajlott szakmai minősítésen elégtelen osztályzatot kapott Romeo Couţitól, a regionális stúdió igazgatójától, holott a vezető beosztású tévés munkatársak évente lebonyolított felmérőin korábban mindig jó vagy nagyon jó minősítést szerzett.
Idén egyébként az RTV változtatott a minősítési procedúrán, és a beosztottakat, tevékenységüket egy 50 pontból álló kritériumrendszer alapján mérték fel, de anélkül, hogy az érintettet vizsgáztatnák vagy megkérdeznék. (Értesüléseink szerint az RTV többi regionális stúdiójának vezetői idén még nem estek át hasonló felmérőn). Bardocz megfellebbezte a Couţi által róla kiállított osztályzatot, ám óvását az RTV bukaresti vezetősége elutasította, és azt javasolta a magyar adás főszerkesztőjének, hogy leváltása nyomán vállalja el a 2003 előtt betöltött felelős szerkesztői beosztást. Lapunk értesülései szerint a Donát úti magyar szerkesztőség munkatársainak többsége értetlenül fogadta Bardocz eltávolításának hírét, amely mögött különben sokan politikai indítékot sejtenek.
Úgy tudjuk, az RMDSZ berkeiben egy ideje elégedetlenséget váltott ki, hogy a főszerkesztő a közsszolgálati médiaetika megkövetelte objektív tájékoztatás szellemében a politikai ellentábor képviselőit is meghívta a magyar adásba, amit egyesek úgy értelmeztek, hogy túl nagy teret szentelt az EMNT-nek és az MPP-nek.
Ennek kapcsán Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régióelnöke úgy nyilatkozott: ha bebizonyosodik, hogy ez az oka Bardocz leváltásának, akkor mindez „csúnya politikai húzás” lenne azok részéről, akik politikai befolyással bírnak a közszolgálati médiára. „Bardocz Sándor szakmai tevékenységét nem kívánom véleményezni, annyit azonban elmondhatok, hogy a regionális stúdió magyar adása az elmúlt időszakban kielégítően viszonyult a többosztatú erdélyi magyar politikai színtérhez. Remélem, a főszerkesztő leváltásával nem az a cél, hogy megszűnjön az eddigi kiegyensúlyozott műsorpolitika” – szögezte le lapunknak Gergely.
A Krónika információi szerint a magyar szerkesztőség munkatársai közül többen attól tartanak, hogy az új főszerkesztő kinevezésével növekszik az RMDSZ-nek a regionális csatornára gyakorolt befolyása, tekintve, hogy Orbán S. Katalin Sebesi-Karen Attilának, az RTV vezetőtanácsa RMDSZ által delegált tagjának a felesége.
Az ideiglenesen kinevezett főszerkesztő azonban lapunk kérdésére rágalomnak nevezte ezeket a véleményeket, leszögezve: nem azóta dolgozik az újságírói pályán, amióta Sebesi-Karen felesége, továbbá külön kell választani a közszolgálati csatorna központi, illetve a regionális stúdió igazgatótanácsát, valamint az ezekben betöltött tisztségeket. „Mielőtt megkérdezték, hogy elvállalom-e a tisztséget, engem a kolozsvári stúdió vezetősége javasolt főszerkesztőnek, amit a bukaresti testületnek el kellett fogadnia. De én nem azáltal váltam újságíróvá, hogy a férjem milyen tisztséget tölt be valamilyen testületben” – jelentette ki a Krónikának a korábban a Bukaresti Rádiónak és a Duna Tv-nek is dolgozó újságíró. Orbán S. Katalin egyébként korainak tartotta arról beszélni, hogy részt kíván-e venni a tévés főszerkesztői tisztség végleges betöltésére kiírandó versenyvizsgán, terveiről pedig csak azután nyilatkozhat, ha ehhez a belső szabályzat alapján engedélyt kap az RTV vezetőségétől.
A hazai közszolgálati médiában különben nem ez az első eset, amikor házastársak révén „összefonódik” a szakma a politikával. Borbély Melinda, a Marosvásárhelyi Regionális Rádióstúdió kisebbségi adásaiért felelős főszerkesztője Borbély László környezetvédelmi miniszter, az RMDSZ politikai alelnökének felesége, míg Kós Anna, Markó Béla kormányfőhelyettes, a szövetség volt elnökének felesége az RTV bukaresti magyar adásának főmunkatársa.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Megalakult a Magyar Földrajzi Intézet
Híres tanárelődökre emlékeztek
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karának idei tanévnyitója egyben a Magyar Földrajzi Intézet megalakulásának első ünnepsége volt. Az ezen alkalomból meghívott előadók megemlékeztek karuk magyar tanárelődeinek, Tulogdy Jánosnak és Incze Andornak születési évfordulójáról. A 120 éves évfordulóján, Tulogdy Jánost volt diákjai, majd később tanárkollegái, Balás Árpád és Nagy Arisztid méltatták.
A geográfus, egyetemi tanár, Tulogdy János 1891. október 12-én született Tordán. 1912–14 között a kolozsvári Tudományegyetem Bölcsészeti Karának földrajz–természetrajz szakán gyakornok. A galíciai harcokban súlyosan megsebesült, combcsontlövés éri, több mint két és fél éven keresztül ágyban fekvő beteg volt, de felépült és merev lábbal is megtanult járni vaskos turista botja segítségével. Az egyik fő munkája a Földrajzi Kislexikon, amelynek megírásában két tanítványa segítette, Balás Árpád valamint Madarász Antal. 1918–1945 között elfogadta a kolozsvári református kollégium földrajz és természetrajz tanári állását. 1945-től a Bolyai Tudományegyetem földrajz–földtan karán a földrajz tanszék vezetésére nevezték ki, ahol nyugdíjazásáig, 1959-ig volt tanszékvezető. Oktatómunkája mellett értékes tudományos megfigyelésekkel gazdagította az Erdélyre, ezen belül Kalotaszegre és Kolozsvárra vonatkozó földrajzi ismereteket. Szakmai publikációinak száma megközelíti a háromszázat. Tagja, majd a harmincas években alelnöke volt az Erdélyi Kárpát-Egyesületnek, ugyanakkor felelős szerkesztője az Erdély című lapnak, amelyben a természetjárással és természetvédelemmel kapcsolatos cikkeinek nagy részét megjelentette. Kolozsváron hunyt el, 1979. október 1-jén.
Incze Andort születésének 100 éves évfordulóján, a Földrajz Kar nyugdíjazott tanára, Hantz Lám Irén méltatta. A geográfus, egyetemi tanár Kolozsváron született 1911. február 25-én, földrajz–földtan felsőfokú tanulmányait a prágai német egyetemen folytatta, de diplomát a kolozsvári román Ferdinánd Tudományegyetemen szerzett. 1940 és 1943 között középiskolai tanár volt, majd tanársegéd lett a Ferenc József tudományegyetemen. A Bolyai Tudományegyetem Közgazdasági Karán gazdaságföldrajz, gazdasági földtan és a társadalomföldrajz tárgyakat tanította. Mind a természet, mind a gazdaságföldrajz tárgykörében kiváló szakember, Amerika-kutató, legismertebb munkái Észak-Amerika, Közép-Amerika és Dél-Amerika. Kolozsváron hunyt el 1986. január 9-én.
Szabadság (Kolozsvár)

Nagyváradon pontosított a statisztikai hivatal a népszámlálás kapcsán
Az elmúlt napokban a kérdezőbiztosi oktatásokon súlyos, a magyarság érdekeit sértő félretájékoztatás történt Nagyváradon, Kolozsváron és Marosvásárhelyen. Nagyváradon a megyei statisztikai hivatal igazgatónője írásban jelezte, hogy a félreérthető tájékoztatás pontosították és ígéretet tett hogy még az összeírás megkezdése előtt az érintett számlálóbiztosokat írásban tájékoztatja a helyes módszertanról – közölte kedden az RMDSZ főtitkársága.
A tájékoztatás szerint a Bihar megyei statisztikai hivatal tájékoztatta a nagyváradi lakosságot, hogy amennyiben egy családtag nyilatkozik az éppen hiányzó személyek etnikumáról, anyanyelvéről, vallásáról, akkor ezek beírásra kerülnek a kérdőívbe. Az intézmény azt is elismerte, hogy az első nagyváradi számlálóbiztosi kiképzéseken félreértelmezhetően lett értelmezve az etno-kulturális adatok rögzítése azon személyek esetében, akik nincsenek épp jelen a kérdezéskor.
Az RMDSZ szerint a folyamatot monitorizálni fogják, ellenőrizve, hogy a hiba megígért kijavítása valóban megtörtént-e. Mint írják, Marosvásárhelyen a helyzet rosszabb, noha hivatalos nyilatkozatok állnak rendelkezésünkre félretájékoztatásról, a helyi hatóságok nem ismerik be ezt, a polgármesteri hivatal ugyanakkor folyamatosan támadja a tájékoztató kampányt folytató szervezeteket.
A szervezet felhívja az érintett városok lakosságának figyelmét, hogy a törvényes előírások értelmében nyilatkozhatnak családtagjaink etnikumáról, anyanyelvéről és vallásáról, ha azok nincsenek otthon. Ez az előírás egyaránt vonatkozik a külföldön, vagy az ország más településén tartózkodókra és az éppen dolgozó, iskolában, vagy bevásárláson lévőkre. „Ragaszkodjanak ahhoz, hogy a kérdező családtagjaik nemzetiségét is rögzítse, hisz ez törvényes kötelezettsége! Ha erre nem hajlandó, ne a válaszadó írja alá az űrlapot, hanem jelezze, hogy beszélni kíván a felülvizsgálóval (recenzor sef) és mindenképpen jelentse az esetet a 0800802009-es zöld számon!” - áll a főtitkárság tájékoztatásában. 
Krónika (Kolozsvár)

Népszámlálás: sok a rendellenesség
Alig kezdődött el, máris rengeteg rendellenességet jelentettek a lakosok a népszámlálás kapcsán, a csütörtöki panaszok elsősorban a nemzetiségre, anyanyelvre és felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdésekkel kapcsolatosak. A legsúlyosabb visszaélést Kolozsvárról, a Györgyfalvi lakónegyedbeli Detunata utcáról jelentették, ahol a számlálóbiztos indokolatlanul visszautasította a nemzetiséget, anyanyelvet és a vallást rögzítő P űrlap bemutatását, és a háztartásra vonatkozó adatokat rögzítő G űrlapot is csak többszöri felszólításra vette elő, a kitöltését azonban határozottan viszszautasította.
Máté András megyei RMDSZ-elnök a bejelentés alapján panaszt emelt a kolozsvári népszámlálási bizottságnál a törvénysértő cenzor felelősségre vonását, illetve a panasztevő adatainak megfelelő regisztrálását kérve.
Elutasított etnikai, vallási jellemzők
Rendellenességre hívták fel a figyelmet Brassóból is, ahol a számlálóbiztos egy magyar családnál a nemzetiségre, anyanyelvre és felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdést azzal vezette fel, hogy ezekre nem kötelező válaszolni. A válaszadó jelezte, hogy nyilatkozni szeretne, amit a cenzor csak többszöri felszólításra volt hajlandó tudomásul venni. A megyei RMDSZ ügyvezető elnöke panaszt tett a városi és megyei népszámlálási bizottságnál. Sepsiszentgyörgyön egy kérdezőbiztos nem volt hajlandó regisztrálni azon személyek adatait, akik nem tartózkodtak otthon. A megkérdezett az RMDSZ által működtetett zöld számon jelezte a rendellenességet, minek következtében a szövetség megyei szervezete felszólította a megyei statisztikai hivatalt, amely orvosolta a kérdést. Az Arad megyei Fazekasvarsándon több háztartásban ceruzával akarták kitölteni az anyanyelvre, nemzetiségre és felekezeti hovatartozásra vonatkozó adatokat. Az RMDSZ panaszt tett a helyi népszámlálási bizottságnál, így az érintett személyek adatait ismét rögzítik. Bihar megyében több településről is jeleztek rendellenességeket a polgárok az RMDSZ megyei szervezetének forródrótján. Több ízben is előfordult, hogy a számlálóbiztos vagy nem akarta helyben beírni a nemzetiségre, anyanyelvre és felekezeti hovatartozásra vonatkozó adatokat, vagy azt állította, hogy családtagnak nem áll jogában nyilatkozni hozzátartozója etnikai és vallási jellemzőiről.
Kovács Péter RMDSZ-főtitkár az esetek kapcsán elmondta, ezek is igazolják, hogy amennyiben a magyar válaszadók időben jelzik a rendellenességeket, kiküszöbölhető a probléma. Ismételten felhívta a figyelmet, hogy a számlálóbiztosnak minden esetben fel kell tennie a nemzetiségre, anyanyelvre és felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdést, és a választ be kell vezetnie az űrlapra. Akik rendellenességet tapasztalnak, a szövetség által működtetett 0800-802009-es, ingyenesen hívható zöldszámon vagy a helyi RMDSZ-nél jelezhetik, a bihari szervezet egy mobilszámot is működtet a cenzus alatt, a 0742–084503-as szám éjjel-nappal hívható. 
Diverzió Sepsiszentgyörgyön
A népszámlálás első napjára, csütörtökre virradóra Jelentem: székely vagyok! feliratú lapok jelentek meg a sepsiszentgyörgyi postaládákban, amelyek megtévesztésig hasonlítanak a Magyar Polgári Párt (MPP) Jelentem: magyar vagyok! mottójú képeslapjára. Antal Árpád polgármester is kapott egyet, ő hívta fel az MPP vezetőinek a figyelmét a diverzióra, majd sajtótájékoztatóra hívta Kulcsár Terza József megyei elnököt, hogy tisztázza a félreértést. Utóbbi hangsúlyozta, pártjának semmi köze a reklámanyagokhoz, feljelentést tett az ügyészségen, hogy ismeretlen tettesek visszaéltek az alakulat nevével és logójával. Mint arról beszámoltunk, az MPP Jelentem magyar vagyok! felirattal több ezer képeslapot szórt ki Erdély-szerte. A diverziós lapokon ugyanaz a kis huszár látható, a másik oldalon az MPP logója jelenik meg a következő szöveggel: „Vállaljad (sic!) nemzetedet az októberi népszámláláson! Mindig székelyek voltunk! Székelyeket Székelyföldnek!”.
Antal Árpád hangsúlyozta, a magyar közösség számára fontos események előtt gyakoriak a hasonló diverziók, volt már a választások vagy március 15. előtt is. Szerinte a diverzió hátterében azok állnak, akiknek érdekük, hogy a népszámlás után az derüljön ki: csökkenjen a magyarság aránya. Sepsiszentgyörgy Románia legnagyobb, többségben magyarok lakta városa, 2002-ben a lakosság 75 százaléka vallotta magát magyarnak. Akkor a székely nem jelent meg külön etnikumként, ám mindössze 14-en szerepeltek a „más nemzetiségű” öszszesítésnél, valószínűleg ők székely nemzetiségűnek vallották magukat. Antal Árpád elmondta, a román hatalom már 1930-ban próbálkozott azzal, szerencsére sikertelenül, hogy a székely etnikum megjelenjen a népszámlálási íveken, majd 1977-ben ez megtörtént. Az RMDSZ 2011-ben sem tudta ezt az opciót kivetetni, holott a román regionális identitást, például a mócként vagy morosánként bemutatkozókat automatikusan román nemzetiségűnek regisztrálják. Szász Jenő MPP-elnök csütörtöki marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján egyébként felrótta az RMDSZ-nek, hogy nem sikerült megakadályoznia, hogy az űrlapokon a maghiar mellett az ungur, a secui és a ceangău is megjelenjen etnikumként.
Eközben a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma bejelentette, hogy a három megyében felügyelni fogja a népszámlálás menetét. A szervezet ezt azért tartja szükségesnek, mivel „a magyar szervezetek túlzott etnikai jelleget tulajdonítanak ennek a közigazgatási akciónak. Mint írják, a magyarok „különböző manipulációs eszközökkel mesterségesen növelnék a magyarság számát”, hogy alátámaszthassák a területi autonómia igényét.
A népszámlálás kezdése egyébként országszerte gondot jelentett a számlálóbiztosok nagyszámú visszalépése miatt, Kolozsváron például csütörtökön reggel 160 cenzor visszakozott és napközben is zajlott a pótlistán lévők felkészítése. Emil Boc kormányfő a helyzet kiértékelését kérte. (A pszichológiai küszöb alatt? A 20 milliós „pszichológiai küszöb” alá csökkenhet Románia lakosságának hivatalos száma – figyelmeztet Mircea Kivu szociológus. A szakember szerint a lakosság száma 21 millióra tehető, de ebből 2–3 millióan külföldön dolgoznak, és többé-kevésbé le vannak telepedve ott. Hangsúlyozta, hogy a hiányzók az aktív lakosság soraiból kerülnek ki, így az új adatok szerint a lakosság még nagyobb része lehet eltartott, azaz nyugdíjas, munkanélküli vagy kiskorú.)
Krónika (Kolozsvár)