Apostu: történelmi jóvátétel a Iorga-tábla
Sorin Apostu történelmi jóvátételnek nevezte a Nicolae Iorga-idézetet tartalmazó bronztábla kihelyezését a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport elé. A kolozsvári polgármester szerint a táblát törvényesen, a jóváhagyott restaurálási terv tiszteletben tartásával helyezték ki az alkotás elé. Az elöljáró nem érti, hogy a kulturális minisztérium miért tett feljelentést az ügyészségen a bronztábla ügyében.
 „Kelemen Hunor nyilván meg akar győződni arról, hogy minden rendben van, s a vizsgálatok majd ismét bebizonyítják neki, hogy teljes mértékben a jóváhagyott terv szerint jártunk el” – mondta. Sorin Apostu hozzátette, a kulturális és örökségvédelmi miniszter jobban tenné, ha örülne annak, hogy a kolozsvári Főtéren „minden a legnagyobb rendben van”, a Funar-korszakhoz képest eltűntek a gödrök, az ókori római leleteket bárki megtekintheti, a Mátyás-szoborcsoportot pedig restaurálták. „A térre jelenlegi formájában bármelyik európai nagyváros büszke lehetne. Ha én egy párt vezetője lennék, mint Kelemen Hunor miniszter, az általam képviselt emberek mindennapos gondjaival törődnék inkább, nem azzal, hogy egy bronztáblát hová helyeztek ki” – jelentette ki Kolozsvár polgármestere. 
Eugen Crişan, a kolozsvári ügyészség főügyésze az Agerpres hírügynökségnek csütörtökön úgy nyilatkozott: még nem kapta meg a kulturális minisztérium feljelentését, ezért egyelőre nem kívánja kommentálni az ügyet. „Ha a feljelentés megérkezik, hozzálátunk a vizsgálathoz. Csak a törvény szellemében reagálhatok az ügy kivizsgálását követően. Az ügynek ugyanakkor politikai vonzatai is vannak, és véleményem szerint más fórumok is ki kellene hogy vizsgálják az ehhez hasonló eseteket” – nyilatkozta Eugen Crişan.
Mint arról beszámoltunk, szerdán a kulturális és örökségvédelmi minisztérium feljelentést tett a kolozsvári ügyészségen a Mátyás-szoborcsoport elé törvénytelenül kihelyezett bronztábla ügyében, a feljelentést a kolozsvári ügyészséghez, Eugen Crişan főügyészhez küldték el. A hivatalos okiratban a minisztérium felhívja a figyelmet arra, hogy a Iorga-idézetet tartalmazó táblát műemlék- és építkezési engedély nélkül tették ki a Mátyás-szoborcsoport elé, amely ellentmond a 422/2001-es műemlékvédelmi törvény 23. cikkelyébe foglaltaknak, mely szerint minden beavatkozás, amely egy műemléken történik, engedélyköteles. A kulturális tárca ugyanakkor a büntető törvénykönyv 217. cikkelyére hivatkozva bűnvádi eljárás indítását kérte a tettesek ellen, az említett cikkely szerint a különleges művészeti, tudományos vagy történelmi értékkel bíró javak ellen elkövetett beavatkozás bűntettnek minősül és 1-től 10 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)

Több ligában az autonómiáért
Az autonómia nem követelés, hanem prognózis, mert autonómia lesz előbb vagy utóbb – szögezte le tegnap Tusnádfürdőn a 22. tusványosi szabadegyetemen Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár. Az autonómia változó feltételei című beszélgetésen a felvidéki, kárpátaljai, vajdasági és erdélyi magyar politikai szervezetek képviselői beszéltek az országukban tapasztalható helyzetről. De nemcsak emiatt vált a nap meghatározó témájává az autonómia: délután három óra körül ugyanis mintegy félszáz biciklis – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szervezett Kerékpártúra az autonómiáért akció résztvevői – érkezett meg a táborba, őket Tőkés László EMNT-elnök, az Európai Parlament alelnöke köszöntötte. A szabadegyetem és diáktábor utolsó előtti napján mind többen érkeztek, délutánra pedig mintha az időjárás is fejet hajtott volna a rövidnadrágos politizálás és a jókedvű szórakozás előtt: a szeles, hűvös reggel után délutánra már javában sütött a nap, a sörsátrak alatt beszélgetők körében pedig az ilyenkor szokásos fogadások köttettek: vajon betoppan-e mégis a táborba Traian Băsescu államfő. Tegnap délután a szervezők úgy tudták, nem érkezik Tusnádfürdőre az elnök.
Autonómiától a hisztériáig
Kárpát-medencei virtuális sétán vehettek részt azok, akik tegnap reggel jelen voltak a nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetésen: a Szlovákiában, Szerbiában, Ukrajnában, Romániában élő magyar közösség jelenlegi helyzetéről, törekvéseiről, az előttük álló kihívásokról, létüket fenyegető csapdákról, veszélyekről tájékozódhattak. Elsőként Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szólalt fel, nem véletlenül, hiszen ahogy az előadást moderáló Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikai államtitkárság vezetője fogalmazott, talán éppen Délvidéken érték el a legtöbb eredményt autonómiaügyben. A VMSZ elnöke hangsúlyozta: csak úgy lehet előrelépni, ha partnerekre találnak a többségiek körében, és megértetik velük, hogy az autonómia nem destabilizálja az országot. Hangsúlyozta a politikai szervezetek, a civil szféra és az értelmiségiek bevonásával megalakult Magyar Nemzeti Tanács elkezdte munkáját: kétéves művelődési, oktatási és tájékoztatási stratégiát dolgoztak ki, kampányt kezdtek, hogy a magyar gyermekeket írassák magyar iskolákba, megkezdődött a művelődési, oktatási intézmények alapítói jogainak átvétele. Értékelte, hogy a magyar kormány támogatja törekvéseiket, de hangsúlyozta: a munkát maguknak kell elvégezniük. Szlovákiában hisztériát kelt az autonómia fogalmának említése, de még a nyelvi jogok vonatkozásában is visszalépések történtek – értékelte Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke, aki szerint a közelgő népszavazás megmutatja majd, mennyit apadt a szlovákiai magyarság létszáma, és ez talán mozgósító erőként hat majd a közösségre. Hangsúlyozta: a kormányban részt vevő Híd – Most-szerű vegyes pártok nem nyújtanak megoldást nemzetiségi problémákra, hiszen vegyes pártban már eleve kompromisszumot kell kötni. Így aztán a kompromisszumok kompromisszumának kompromisszuma valósulhat csak meg az eredeti célkitűzésekből. Ukrajnában is visszalépésről, nacionalista hisztériakeltésről, a kettős állampolgárok zaklatásáról számolt be Kovács Miklós és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, illetve alelnöke.
A három "B" tengely
Az erdélyi helyzetről Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszélt előbb, hangsúlyozva: kitartásra, türelemre, makacsságra van szükség az autonómia eléréséhez. Mint mondta, az autonómia eszköz, hogy a magyarok itthon, magyarként, szabadon, biztonságban élhessenek. Ezt csak lépésről lépésre lehet megvalósítani, folyton partnereket keresve a többség körében, hiszen a parlamentben a 6–7 százalék mellett meg kell találni a maradék 43 százalékot a döntések elfogadtatásához. Ráadásul még Erdélyen belül is különféle megoldásokat kell alkalmazni, hiszen nem ugyanolyan a Székelyföldön élők helyzete, mint a Partiumban vagy a szórványban élő magyaroké. A politikus a Bukarest–Budapest–Brüsszel tengely fontosságáról beszélt, mint fogalmazott, szükség van Budapest támogatására, arra, hogy Magyarországnak tekintélye legyen Európában, de annak is tudatában kell lenni, hogy Budapest önmagában nem tudja megoldani az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági magyar közösség gondjait. Sikernek minősítette a nyelvi jogok bővítését és a nemzeti szimbólumok szabad használatát, mint mondta, ezeket a mozaikkockákat összerakva, építkezéssel lehet elérni az autonómiát. Utalt a régiósítási vitára is, hangsúlyozva: az RMDSZ nemet mondott a megamegyés elképzelésre, amely nem a magyarság érdekeit szolgálta volna, ezért is fontos a bukaresti érdekképviselet, hogy befolyásolni lehessen a döntéseket.
Stabilitási egyezményt
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a Bukarest–Budapest–Brüsszel tengely kapcsán megjegyezte: előbb a Nagyvárad–Kolozsvár—Marosvásárhely–Csíkszereda–Sepsiszentgyörgy tengelyt kellene kialakítani, azaz fontos lenne konszenzusra jutni az autonómia ügyében. A különféle magyar szervezetek közötti konszenzust egy erdélyi stabilitási egyezményben rögzítenék, ez lenne ama bizonyos nemzeti minimum – magyarázta. Konszenzus csak a neptuni politika feloldása után lehetséges, és ahhoz ezt a nemzetpolitikai kérdést meg kell tisztítani a pártpolitikai sallangtól – szögezte le Toró. Konszenzus nélkül nincs eredmény, ráadásul a többség megérzi az egység hiányát, és kijátssza azt. Elítélte a kamarillaegyezményeket is, szerinte a tapasztalat bizonyítja: azokból néhány kilométer aszfalt származik ugyan, de stratégiai kérdésekben nem lehet eredményeket elérni. Úgy vélte, a romániai magyar politikai elitben is vannak, akik az autonómiatörekvések ellenérdekeltjei, hiszen némelyeket kapcsolatrendszerük Bukaresthez fűzi. Az elhangzottak alapján az utolsóként felszólaló Németh Zsolt vonta le a következtetéseket. Szerinte a Kárpát-medencében ma már nem vitakérdés, hogy szükség van-e az autonómiára, inkább arról zajlik a vita, miként lehet a célokat megvalósítani, hiszen "mi akarjuk, ők (a többségi nemzet – szerk. megj.) nem, de innen szép nyerni". Több ligában zajlik a játszma, a magyar szervezeteknek ugyanis saját hazájukban és az összmagyar politikai térfélen is érdekeik érvényesítéséért kell harcolniuk. Az erdélyi helyzet kapcsán derűlátónak mutatkozott, szerinte a román politikai elit egyre racionálisabb, képes felfogni a maga érdekeit, és tudatában van annak, hogy a magyar közösség milyen mértékben befolyásolhatja a stabilitást. A Székelyföldi Autonóm Tartomány nem gyengíti, hanem erősíti Románia szuverenitását – szögezte le, majd kifejtette: Erdély a Kárpát-medencei magyar autonómiastratégia szempontjából kulcskérdés.
Kelement bombázták kérdésekkel
A hallgatók soraiból a legtöbb kérdést Kelemen Hunor RMDSZ-elnökhöz intézték. A marosvásárhelyi orvosi egyetemen a magyar tagozaton felszámolt, román tagozatnak átadott helyeket kommentálva elmondta: ilyen esetekben felsőbb, például kormányzati szinten kell lépni az egyetemi autonómia csorbulása árán is. A magyar egyetemisták alulreprezentáltságát firtató kérdésre azt mondta: a statisztikákban nem csak a minőségi intézmények, hanem a diplomagyárak is szerepelnek, így az adat nem feltétlenül releváns. A marosvásárhelyi rádiónál dolgozó Biró Zsolt ügyét nem kívánta kommentálni – Toró T. Tibor javaslatára azonban a hallgatóság tapssal fejezte ki szolidaritását az SZNT-ben való szerepvállalása miatt a rádió vezetősége által felelősségre vont újságíróval –, a Magyar Polgári Párt népszavazási javaslata kapcsán pedig azt mondta: körültekintően kell eljárni, meg kell nézni, mikor érkezik el a megfelelő pillanat, tisztázni kell, mi lesz Marosszékkel. A marosvásárhelyi közös magyar polgármesterjelölt kapcsán leszögezte: meg kell találni azt a jelöltet, aki az összes magyar szervezet támogatását élvezi, és aki képes is megnyerni a választásokat.
Sikeres biciklitúra
Tapssal, köszöntő szavakkal fogadták a tusványosi táborban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács háromszéki szervezete által szervezett autonómianépszerűsítő kerékpártúra résztvevőit. Az érkezőket Tőkés László is köszöntötte, méltányolta erőfeszítéseiket. A 240 kilométeres túrába kisebb-nagyobb távra több mint kétszázan kapcsolódtak be, kicsik és nagyok egyaránt. Mi több, román résztvevői is voltak az akciónak, és néhány kilométerre bekapcsolódott Édler András képviselő is – számolt be tegnap a Tusnádfürdőre való érkezést követően Nemes Előd, az EMNT háromszéki ügyvezető elnöke, aki értékelte az ügy kapcsán tapasztalt összefogást: párthovatartozástól függetlenül mindenki támogatta az akciót, meleg fogadtatásban részesültek az RMDSZ-es és az MPP-s polgármesterek vezette településeken egyaránt, és sikeresek voltak az esti beszélgetések is.
Farcádi Botond. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Zenepedagógai képzés magyarul Kolozsváron
A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar nyelvű zenei oktatást biztosít. A Zenepedagógia Tanszék a református tanárképző keretében működik, ahol államilag akkreditált zenetanári oklevelet lehet szerezni. A hároméves alapképzés után lehetőség van mesteri tanulmányok folytatására magyar nyelven ugyanezen a tanszéken. A bejutottak minden állami egyetemistát megillető jogokkal élhetnek: ösztöndíjak, bentlakás, utazási kedvezmények stb. Beiratkozni (a második turnusban) személyesen lehet a kar titkárságán augusztus 29 – szeptember 9. között (4-e kivételével). A felvételi vizsgát az alapképzésre szeptember 12- én 10 órától, a magiszteri képzésre szeptember 12-én 10 órai kezdettel tartják. Népújság (Marosvásárhely)

Guttman Mihályt köszöntjük 85. születésnapján
Guttman Mihály 1926. július 21-én született Petrozsényben. Középiskolai tanulmányait szülővárosában kezdte, majd Aradon érettségizett. Ezt követően került Kolozsvárra, ahol párhuzamosan végezte el a konzervatóriumot, illetve a Bolyai Egyetem geológia-csillagászattan szakát – ez utóbbit szülői kérésre. Az egyetemek elvégzése után egész életét a komolyzenének szenteli. 1949-ben felkérték az akkor létesített Zeneművészeti Középiskola (ma: Sigismund Toduţă Zenelíceum) igazgatására. Ezt a tisztséget 1950–1958 között töltötte be. A zenelíceumban zenekart és kórust vezetett, kamarazenét tanított. 1986-os nyugdíjazása után sem hagyta el „gyermekét”, a kolozsvári zenelíceumot, hanem továbbra is tanított, együttest vezetett.
Az oktatás mellett 1959 és 1975 között a kolozsvári filharmónia művészeti titkára. Továbbá többször vezényelte a Kolozsvári Magyar Opera (akkor: Állami Magyar Opera) és a kolozsvári filharmónia (ma: Transilvania Filharmónia) zenekarát is.
Az 1989-es rendszerváltozás után az erdélyi magyar kórusmozgalom kimagasló személyiségévé vált. Ő volt az, aki újraalakította a Romániai Magyar Dalosszövetséget, amelynek ma is a tiszteletbeli elnöke. A szép hagyománnyal rendelkező tordaszentlászlói énekkart 1988–2009 között vezényelte.
Karnagyi és oktatói tevékenységének alapjául alapos és elmélyült szaktudása, rátermettsége, intelligenciája és fantasztikus memóriája szolgált. Elmondhatjuk: nincs az erdélyi kórusmozgalomnak és a kolozsvári középfokú zenei oktatásnak olyan tényezője, eseménye, szereplője, amelyet vagy akit ne ismerne, amelyre vagy akire ne emlékezne. Hozzátehetjük: a lehető legpontosabban.
Guttman Mihály nem öncélú művész-karnagy. Életére a zene iránti alázat mellett a közösség szolgálata is jellemző. Esetében nem csak a kolozsvári komolyzenészek (viszonylag) kis számú közösségéről van szó, hanem a megye, a régió és egész Erdély zeneszerető közösségét említhetjük. Még most is jelen van az erdélyi, illetve a kolozsvári magyarság kulcsfontosságú eseményein, amelyről a nála fiatalabbak sokszor hiányoznak.
Romániai kormánykitüntetései között megemlítendő: a Munka érdemrend (1954), a Kulturális éremrend (1969) és „Románia Csillaga” – lovagi rend (2000). Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Nagy István-díjjal jutalmazta (1998); a Romániai Magyar Pedagógusszövetség (RMPSZ) Ezüst Gyopárral ismerte el több évtizedes munkásságát. Az anyaországban Kisebbségekért Díjat és Kóta Díjat kapott (2005). 1999. szeptember 29-én, Szent Mihály-napján Tordaszentlászló díszpolgárává avatták.
Hiánypótló kötetként 2008-ban kórusgyűjteményt jelentetett meg Romániai magyar zeneszerzők címmel.
Több erdélyi kórustalálkozó szervezésében működött közre, például a Magyar Kultúra napján (január 23.) Erdély-szerte megrendezett, a huszonkettedik kiadását megért Szent László-napi tordaszentlászlói, az Éneklő Erdély Kodály Zoltán szellemében elnevezésű ifjúsági, a Szilágy megyei kórustalálkozó stb. lebonyolításában. Karnagyképzéssel is foglalkozik.
Gazdag életműve megérdemelné, hogy könyv formában is megörökítsék, hiszen nem csak az érdekes és tartalmas karnagyi pálya állomásait mutatná be, hanem a második világháború utáni kolozsvári magyar zenei életről és középfokú zenei oktatásról is teljesebb képet alkothatnánk, nem beszélve az erdélyi kórusmozgalom fejezeteiről.
Sokrétű szakmai tevékenysége mellett szép családdal büszkélkedhet: gyermekei, unokái és dédunokái szeretettel és büszkeséggel tekintenek az ünnepeltre.
Drága Misi bácsi, Isten éltesse 85. születésnapja alkalmával!
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

Kolozsvár magyarságának támogatására is számítanak
Hóstáti szobákat rendeznének be a Kétágú templom tornyában
Az egykor állattenyésztéssel, fuvarozással és növénytermesztéssel foglalkozó hóstátiaknak kíván emléket állítani az utókor: a Kolozsvár-Alsóvárosi Református Egyházközség Presbitériuma március 8-i határozatában hóstáti emlékszoba kialakításáról és működtetéséről döntött, amelyet a tervek szerint a Kétágú templom keleti tornyában rendeznének be. Az egyházközség az elmúlt években előkészítette a helyszínt, a további költségek előteremtéséhez, valamint a tárgyi és kulturális emlékek összegyűjtéséhez azonban ennél jóval több szükséges, már ami az anyagiakat illeti. Ennek reményében fordulnak a kincses város magyarságához, valamint a világ különböző részein élőket is arra biztatják: amennyiben tehetik, támogassák az emlékszoba létrehozásának ügyét. Különösen aktuális ez napjainkban, amikor a hóstátiak közössége fellazult, s a leszármazottaknak viszonylag kevés lehetőségük van az egymással való találkozásra, kapcsolatteremtésre.
A hóstátiak életére és kultúrájára kívánják felhívni a figyelmet az emlékszoba ötletének kitervelői, hogy létrehozásával a leszármazottak, a Kolozsváron és a világ más részein élők is megismerjék a várfalakon kívül, egykor földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozó közösséget, illetve annak múltját. A Kolozsvár-Alsóvárosi Református Egyházközség Presbitériuma március 8-i határozatában döntött a hóstáti emlékszoba kialakításáról és működtetéséről. Székely József lelkipásztor lapunknak elmondta: azon is gondolkodtak, hogy egy, már létező hóstáti kertes házat vásároljanak meg, és azt alakítsák át a célra, erről azonban csakhamar le kellett mondaniuk: amellett, hogy jóval több anyagi ráfordítást igényelt volna, mint a jelenlegi megoldás, a turisták is nehezebben közelíthették volna meg – például a Pacsirta vagy a Beszterce utcában kevésbé lett volna elérhető, mint a belvárosban, a Magyar/21 Decembrie 1989 utcában).
Kétágú kötődés
– A hóstátiak mindig is ragaszkodtak a Kétágú templomhoz, ezért is szerencsés a választás, hogy az emlékszobát itt rendezzük be. Jelenleg is létezik egy terem, ahol a Bethlen Gábor Földész Dalkör tablói vannak kiállítva. A Kétágú templomhoz való kötődés jele az is, hogy az említett dalkör több mint egy évszázada tevékenykedik itt; éppen az idén, pünkösd után ünnepeltük a dalkör fennállásának 125. évfordulóját. Nem kis dolog, hogy egy kórus – valamennyi rendszerváltás közepette – ilyen hosszú ideig fennmaradt. Csak egy példa: a Mátyás-szobor hivatalos, 1902-es avatásán énekelt az akkori dalkör, a mostani pedig jelen volt és szolgált az idei újraavatáson is. A Kétágúhoz való kötődés jele az is, hogy ősztől tavaszig a gyülekezeti teremben tartják a próbákat, és ünnepi istentiszteleteken rendszeresen énekelnek a templomban – magyarázta Székely.
Tervezik, hogy valamilyen formában a földész dalkör fennmaradt tablóit és zászlóit is kiállítsák; a hóstáti emlékszobák (konyha, tiszta szoba) mellett ugyanakkor egy filmes terem kialakítása is az elképzeléseik között szerepel, ez a legfelső toronyszobában kapna majd helyet. Ebben a teremben az érdeklődők Csép Sándor Hóstátról készített filmjét is megtekinthetik: a Kalandos Társaság, avagy hóstáti ünnep- és hétköznapok címmel 1979–1980-ban készült filmet folytatva és befejezve, a rendező is segíteni kívánja a hóstáti emlékszoba létrejöttét.
Nem elég a jó szándék
A terv megvalósításához a jó szándékon túl pénzre van szükség. Ennek érdekében arra kérnek mindenkit, hogy amennyiben teheti, lehetőségei szerint járuljon hozzá az ügy megvalósulásához. A pénzadományokat a Kolozsvár-Alsóvárosi Református Egyházközség irodájában (1989. December 21 út/Magyar utca 39. sz.) lehet személyesen befizetni hétfőtől péntekig délelőtt 9 és 12, valamint délután 4 és 6 óra között (tel.: 0040-264-592017 begin_of_the_skype_highlighting 0040-264-592017 end_of_the_skype_highlighting; e-mail: ketagu@gmail.com, honlap: www.ketagu.ro). Banki átutalás esetén a következő számlaszámokat lehet igénybe venni: Lej-számla: RO13 CECE CJ01 36RO N010 1659; Euró-számla: RO04 CECE CJ01 C1EU RO68 6461; CEC Bank SA – Sucursala Cluj; Cod BIC (SWIFT): CECEROBUXXX; Parohia Reformata nr. 2. Cluj; Cod fiscal: 5150165.
– Itt az ideje, hogy Kolozsvár magyarsága is megértse: az emlékszobák létrehozása közös ügyünk, s ha itt valami kialakul, az nem csak a mi gyülekezeti közösségünket szolgálja. Ilyen értelemben jó lenne még inkább összefogni, ahogyan több más, közös ügy esetében is szükséges lenne. A gyülekezet jelenleg nem rendelkezik a szükséges pénzalappal, hiszen a tornyok javítása, a templomépület karbantartása minden anyagi lehetőséget felemészt, ezért van szükség arra, hogy aki ezt az ügyet fontosnak tartja, az gyakorlatilag is támogassa – hangsúlyozta Székely József. A kolozsvári polgárok mellett természetesen a világ különböző pontjain – Magyarországon, Svédországban, Kanadában stb. – élők (hóstáti leszármazottak és nemcsak) anyagi hozzájárulására is számítanak. A helyszín adott, s amint a folytatáshoz szükséges pénzösszeg összegyűl, következhet az ablakcsere, a vakolás és a villanyszerelés, ezt követően pedig majd a szoba berendezésén is gondolkodhatnak.
Székely József szerint nagyon fontos, hogy reklámozzuk a tervet: beszéljünk róla baráti körben, rokoni társaságban vagy éppen idegenek előtt is. Míg a hetvenes évek végén voltak hóstáti népviseletbe öltözött hívek az istentiszteleten, addig napjainkra lassacskán nem csak a népviselet, de a valamikori népes közösség is eltűnik. Ezért is van szükség a hóstáti szobára, ahol a különböző használati tárgyak mellett a viseletek is helyet kaphatnak, teszi hozzá a lelkipásztor.
Egyén, közösség, származástudat
Nem ez az első nagyszabású projekt, amelynek a Kétágú templom helyt ad, és amelynek a lebonyolításából kiveszi a részét: idén június elején Kelemen Hunor kulturális miniszter nyitotta meg ott a XVIII. századi orgonaépítő, Michael Kestner életéről és munkásságáról szóló tárlatot. A hóstáti emlékszoba kialakítása mellett pedig egy gyülekezettörténeti kiállítás megszervezését is tervezik; így az ide érkező turisták egyik jeles anyag után a másikat tekinthetik meg, ha a jövőben betérnek hozzájuk.
Az elképzelést Bányai József ügyvéd is felkarolta, aki már korábban is a hóstátiak mellé állt. – Az utódokban általában létezik a származástudat, hogy honnan jönnek, kik ők, és mit akarnak. Természetesen vannak olyanok is, akik ezekről a dolgokról nem vesznek tudomást, vagy eleve szégyellik a származásukat, de ők szerencsére jóval kevesebben vannak. A magam részéről tudomásul veszem, hogy honnan jövök, és megpróbálok tenni is a közösségemért – mondta Bányai. Bár az időt nem lehet visszafordítani, s semmissé tenni a múlt eseményeit, hisz abban, hogy az egyéni előrehaladásnál jóval fontosabb a közösségi szinten való érvényesülés, érdekérvényesítés.
– Az elmúlt harminc év történései – erőszakos kollektivizálás, falurombolás stb. – nyomán ez a közösség fellazult, s bár az egyének továbbra is kisebb-nagyobb csoportokba tömörülve élnek, javarészük szétszóródott a városban, nincsenek meg azok a közösségi formák, amelyekben ezek az emberek találkoznának, hogy kommunikáljanak, szórakozzanak, információt cseréljenek. Kivételt képez ez alól a Kalandos Társaság Máramaros utcában működő kultúrháza, ahol különböző eseményekre kerül sor: bálokat tartanak és rendszeresek a találkozások, a város más területeiről azonban csak ritkán járnak át oda az emberek – részletezte az ügyvéd, aki szerint az emlékszoba létrehozása a hóstáti leszármazottaknak és a kolozsvári magyarságnak egyaránt hasznára lehet.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

Tusványos – Németh Zsolt: autonómia lesz, előbb vagy utóbb
Erdély az egész kárpát-medencei magyar autonómiastratégia szempontjából kulcskérdés: az erdélyi magyarság nagy szolgálatot tesz az egész magyar közösségnek, ha itt sikerül az autonómia terén áttörést elérni – jelentette ki Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Tusványosként közismert Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor pénteki napján.
Autonómia változó feltételei című nemzetpolitikai kerekasztalbeszélgetésen több kárpát-medencei magyar kisebbségi párt vezetője mellett Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke is részt vett. Németh Zsolt leszögezte: arról nincs vita a magyarságon belül, hogy autonómia kell, és optimizmusának adott hangot atekintetben, hogy sikerüljön az autonómiatörekvések terén szót érteni a román politikum képviselőivel. „Racionális politikai osztállyal van dolgunk. A román politikum tudatában van annak, hogy a romániai magyar közösség milyen mértékben tudja befolyásolni az ország stabilitását. Székelyföld Autonóm Tartomány erősíti Románia szuverenitását” – szögezte le a politikus, aki arról is beszélt: a határon túli magyar szervezeteknek „két ligában”, hazájukban és az összmagyar politikai porondon is politizálniuk kell érdekeik érvényesítéséért. Rámutatott: fontos, hogy a differenciált helyzetben lévő magyar nemzeti közösségek mindenhol előrelépést tudjanak elérni az önrendelkezés kivívása terén. „Szlovákiában abnormális módon hiszterizált az autonómia fogalma, ezért segíteni kell a felvidéki magyarokat abban, hogy a szlovák-magyar viszonyt olyan mederbe tereljék, amelyben nem tekintik ördögtől valónak az autonómiát” – fejtette ki.
Kelemen: az autonómia nem cél, hanem eszköz
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az önrendelkezés kapcsán kifejtette: az autonómiát nem célként, hanem eszközként kell tekinteni annak érdekében, hogy az erdélyi magyarok megmaradhassanak biztonságban, szabadon, magyarként. Kelemen szerint az autonómiacélok kitűzésekor azt kell figyelembe venni, hogy mit akarnak az erdélyi magyarok: Erdélyben, magyarként megmaradni. A politikus emlékeztetett: az elmúlt húsz évben két megoldási lehetőséget vázoltak fel az autonómia elérésére. Az egyik szerint „kijelentjük és megteremtjük”, a másik szerint viszont arra van szükség, hogy lépésről lépésre építsük, keressük a megegyezés lehetőségét a többséggel.
Rámutatott: Erdélyen belül, a Székelyföldön, a Partiumban illetve Közép-Erdélyben különböző autonómiaformákat kell megteremteni, mert más körülmények között élnek az emberek. Sikerként könyvelte el a nyelvi jogok és a nemzeti szimbólumok használatának kivívását, és kijelentette, ezeket a mozaikkockákat összerakva, napi aprómunkával, építkezéssel érhető el az autonómia. Emlékeztetett: a külső körülmények is folyamatosan változnak, így ezek figyelembe vételével kell az eszközöket megteremtenünk a területi, a kulturális vagy a személyi elvű autonómia létrehozásához. „A transzszilván értékekre, a nyitottságra és a párbeszédre kell építeni, és partnereket kell keresni Romániában, a parlamentben. Nekünk ugyanis ahhoz, hogy elérjük céljainkat, a magunk hét százaléka mellé még meg kell szereznünk további 43 százaléknyi támogatást” – ecsetelte Kelemen.
Leszögezte: a célok eléréséhez szükséges Budapest támogatása, az, hogy Budapestnek tekintélye, szava legyen a régióban és az Európai Unióban, ugyanakkor Budapest nélkülünk nem tudja ezt a kérdést megoldani. Szerinte Brüsszel sem kerülhető meg az autonómiaküzdelmek tekintetében, és emlékeztetett, hogy az Unión belüli magyar jelenlét kezdetétől számítva jelent meg a napirenden a kérdés. „Az EU-nak és tagállamainak is kötelességük lesz olyan kereteket megteremteni, amelyek segítik a nemzeti közösségek megmaradását, megerősödését” – vélte. „Napról napra történő építkezés szükséges a Budapest-Bukarest-Brüsszel tengely mentén” – szögezte le.
A romániai közigazgatási átszervezés kapcsán kijelentette: a mai gazdasági régiókat kell koherens gazdasági fejlesztési régiókká átalakítani, és ezekhez a régiókhoz kell majd közigazgatási hatásköröket rendelni. Az eredeti tervekkel ellentétben a nyári parlamenti ülésszakban el nem fogadott kisebbségi törvény kapcsán megjegyezte: az abban foglalt kulturális autonómia intézményes feltételei megteremtésének csak akkor van értelme, ha a kulturális autonómiatanácsok megkapják a szükséges hatásköröket.
Az RMDSZ elnöke úgy vélte, az autonómia kereteinek, eszközeinek megteremtéséről nincs vita a romániai magyarságon belül, és arra buzdított, hogy a jövő szempontjából kulcsfontosságú idei népszámlálás előtt a teljes politikai és civil szféra fogjon össze annak érdekében, hogy minél többen vallják magyarnak magukat. A jövő szempontjából szintén rendkívüli jelentőségűnek nevezte azt, hogy a jövő évi parlamenti választásokat követően is erős parlamenti képviselettel rendelkezzen a romániai magyarság.
Toró: konszenzus és stabilitási paktum kell
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke – némiképp vitába szállva Kelemennel – leszögezte: előbb a Nagyvárad- Kolozsvár-Marosvásárhely-Székelyudvarhely-Csíkszereda tengely mentén kell az együttműködést kialakítani, azaz meg kell teremteni a konszenzust a romániai magyar politikai alakulatok között. „Nagyon fontos a nemzeti konszenzus kialakítása: ezt egy erdélyi stabilitási egyezmény keretében kívánjuk rögzíteni” – hangoztatta. Szükségesnek nevezte, hogy az autonómia ügyét megtisztítsák a pártpolitikai sallangoktól, és emlékeztetett: ott, ahol sikerült konszenzust elérni, történt előrelépés, ahol nem, ott ezt a többség kihasználta ellenünk. Leszögezte: konszenzus nélkül nincs siker. „A politikai konszenzusteremtés alapja Neptun feloldása lehetne” – utalt az RMDSZ akkori vezetői és a román kormánypártok közötti, a 90-es évek elején a Fekete-tenger partján lévő üdülővárosban megkötött paktumra.
Toró szerint az RMDSZ-en belül nem születtek olyan döntések, olyan önrendelkezésről szóló javaslatok, amelyek az összes, belső és külső csoport konszenzusát bírták volna, és a két út közül – az egyik a közösségi autonómiát állítja a politika homlokterébe, a másik nem határoz meg koherens keretet, ehelyett beépül a bukaresti politikai elitbe, és ott alkud ki bizonyos engedményeket – az utóbbit választotta. Úgy vélte, ennek nyomán az erdélyi magyar eliten belül is vannak ellenérdekeltek az autonómiában, mivel őket kapcsolatrendszerük Bukaresthez fűzi. „Ezt az ellentmondást föl kell oldani” – állapította meg. „Meg kell próbálni közösen fellépni a régióátszervezés ügyében, a kamarillapolitika révén ugyanis nem lehet stratégiai eredményeket elérni. A nemzeti minimumot tartalmazó erdélyi stabilitási egyezmény kidolgozásába és megvalósításába a civil szférát, és a felsőoktatás képviselőit is be kell vonni” – mondta. „Budapest csak akkor tud támogatni, ha sikerült kialakítani a konszenzust” - vonta le a következtetést Toró. Hozzátette: a kisebbségi törvény RMDSZ által kidolgozott tervezete 2012-ben látványosan elbukik majd a parlamentben, mivel választási év van. A bukás egyik okát ugyanakkor abban látja, hogy kidolgozásakor nem volt meg a nemzeti konszenzus.
Autonómiától a nacionalista hisztériáig
A Kárpát-medence különböző régióiból érkezett magyar pártelnökök is felvázolták a beszélgetés során, milyen problémákkal küszködnek. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke arról beszélt, hogyan próbál a délvidéki magyarság a Belgrád által biztosított, korlátozott autonómialehetőségekkel élni. Elmondta, a Magyar Nemzeti Tanács munkáját, presztízsét javítja az új magyar kormány hiteles politikája, az, hogy nemzetpolitikai szempontból beváltotta korábbi ígéreteit, és az is, hogy támogatja Szerbia EU-csatlakozását. Leszögezte ugyanakkor: azt, hogy mit akarnak elérni, a határon túli magyar közösségeknek kell megfogalmazniuk. „Fontos, hogy Budapest támogasson az autonómia kivívásában, de ezt a feladatot helyettünk nem tudja ellátni” – szögezte le. Mint elmondta, a nemzeti tanács kétéves stratégiai tervet dolgoz ki az oktatás, a tájékoztatás és a művelődés terén, megkeresik a kisgyerekes családokat, hogy meggyőzzék őket: írassák gyermeküket magyar iskolába, az egyetemre bejutott hallgatók közül pedig mindenki ösztöndíjat kap, hogy ezáltal újratermeljék a magyar értelmiséget. Emellett megkezdődött az oktatási és művelődési intézmények alapítói jogainak átvétele is.
Berényi József, a pozsonyi parlamentből a tavalyi választásokon kiesett Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke szerint a Híd-Most szlovák-magyar vegyespárt mandátumszerzése ellenére hosszú távon a vegyespártok sikere nem biztosított, mert a magyar kérdésekben már a párton belül kompromisszumkényszer van, így, miután még a szlovák pártokkal is meg kell állapodni, csak „a kompromisszum kompromisszumának a kompromisszuma” alakul ki, ami végül nem elégséges megoldásokhoz vezet. Ilyennek nevezte az új nyelvtörvényt is, ami néhány kedvező cikkelye ellenére számos téren visszalépést is jelent. Leszögezte: az autonómia ügyéről csak úgy lehet érdemben tárgyalni, ha valamilyen módon sikerül rábírni a szlovák politikusokat, hogy árukapcsolás formájában, valamilyen ellenszolgáltatásért cserében támogassák a magyar törekvéseket.
A kárpátaljaiak helyzetéről Kovács Miklós, a Kárpátaljai magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke és Brenzovics László alelnök beszélt. Mint elmondták, náluk mostanra megfordult a kedvező trend: míg a 90-es évek elején sikerült kedvezményeket kivívni, mára megerősödött az ukrán nacionalizmus és a magyarellenesség, ami néha hisztérikus sajtótámadásokban és a kettős állampolgárok hatósági zaklatásában nyilvánul meg. Ennek ellenére a jövő évi választásokon ismét esély mutatkozik a parlamentbe való bejutásra, és ott is igyekeznek rábírni a magyar szülőket, hogy gyerekeiket küldjék magyar iskolába.
A beszélgetés záró következtetését Németh Zsolt vonta le, kijelentve: az autonómia nem követelés, hanem prognózis. „Autonómia lesz, előbb vagy utóbb” – szögezte le.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

„Ha már területeket veszítettünk, akkor jogokat kérünk!”
Közös záróelőadást tartott Tusványoson Orbán Viktor és Tőkés László
Összenő, ami összetartozik – magyar nemzetegyesítés a XXI. század Európájában cím alatt zajlott a 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szombati záróelőadása, amelyen Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, valamint Tőkés László, az Európai Parlament (EP) alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke vett részt meghívottként. Míg Tőkés László többek között az erdélyi és magyar önazonosságtudatról, Trianon gyógyítási útjáról, a posztkommunizmus nyomasztó időszakáról, az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzési kálváriájáról beszélt, addig Orbán Viktor a nemzet fogalmának reneszánszáról, a nyugati kapitalista rendszer szabályainak megdőléséről, illetve az államnak a gazdaságban betöltendő növekvő szerepéről értekezett. Traian Băsescu államfő ezúttal nem jött el a rendezvényre, de Németh Zsolt moderátor szerint „nem volt olyan hónap az elmúlt évben, hogy Orbán Viktor és a román államelnök ne találkozzon.”
Az egyszerűsített honosítási, illetve visszahonosítási eljárással megszerezhető magyar állampolgárság biztosítása által új időszámítás kezdődött a magyarság életében – jelentette ki Tusnádon a beszélgetést moderáló Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára. Az állampolgárságot igénylő magyar polgárok olyan politikai közösséghez kívánnak csatlakozni, amely egy adott jövőképet kíván megvalósítani Magyarországon, a Kárpát-medencében és a nagyvilágon – fejtette ki.
Véleménye szerint az a tény, hogy Traian Băsescu államfő nem vehetett részt a rendezvényen, nem jelzésértékű a magyar–román párbeszéd alakulását illetően: – Nem volt olyan hónap az elmúlt évben, hogy Orbán Viktor és a román államelnök ne találkozzanak, és nem is lesz olyan a továbbiakban sem. Mint mondta, elkezdődött Traian Băsescu idei őszi magyarországi látogatásának előkészítése is.
Egyensúlyban a magyar külpolitika hagyományos prioritásai
Erdélyi és magyar önazonosságtudatunk teljességében találkozunk a mai napon – emelte ki Tőkés László, aki a nemzetegyesítő erdélyi fejedelmek emlékére, tetteik történelmi példázatára hivatkozva, a mindenkori talpraállás üzenete jegyében köszöntötte a nyári egyetem résztvevőit, vendégeit. 2010-ben Magyarországon a nemzet felszabadításával új, rendszerváltozással egyenértékű parlamenti választásoknak lehettünk tanúi: a magyar állampolgárság határokon túlra való kiterjesztését szabályozó, illetve a nemzeti összetartozást megfogalmazó törvény Trianon gyógyításának útját indította el, és mindezek lényege, foglalata az új magyar alkotmány. Orbán Viktor miniszterelnök történelmi hagyományaink folytonosságában szorgalmazza a nemzetegyesítés politikáját – fogalmazott Tőkés László.
Kifejtette: a magyar külpolitika három hagyományos prioritása van immár egyensúlyban az új magyar kormány alatt: a nagy léptekkel előrehaladó, határok feletti nemzetegyesítés folyamata mellett a szomszédságpolitika tekintetében is elmondható, hogy soha nem volt ilyen jó Magyarország kapcsolata Romániával, Horvátországgal vagy a többi környező állammal. A magyar uniónak ugyanakkor tovább kell épülnie az Európai Unióban, amelynek keretében Magyarország egy sikeres elnökségi időszakot is maga mögött tudhat – összegezte Tőkés László.
„A posztkommunizmus nyomasztó időszakát éljük”
Romániai magyar viszonylatban az elmúlt két évtizedben stratégiai fontosságú, tartós eredményt nem értünk el, posztkommunista, posztszekurista korszakban leledzünk, még mindig a kommunizmus örökségével viaskodunk – tette hozzá. – Rendszerváltozás helyett hatalomátmentés, európaiság helyett eurokonformizmus, posztkommunista korrupció, illetve harmadik világbeli mélynyomor köszöntött ránk, az átöröklött gazdasági, erkölcsi válság pedig mindannyiunkat nyomaszt – részletezte az EP-alelnök. Felhívta a figyelmet a történelmi igazságtétel folyamatának elsikkadására, a felemás tulajdon- és vagyonrendezésre, az autonómia, valamint az államilag támogatott magyar egyetem hiányára.
Az ország tervezett területi-közigazgatási átszervezése kapcsán Tőkés László úgy értékelte: az európai típusú regionalizáció ürügye alatt, a magyarság etnikai arányainak megváltoztatását eredményező átszervezési terv része annak a megnyilvánulásnak, amelynek keretében a román nacionalizmus, nacionál-kommunizmus időnként „ráront” az állam magyar nemzetiségű polgáraira, amint az a szlovákiai területi-közigazgatási átrendezés esetében is történt. – A román államfő üresen maradt helye azt hirdeti számomra, hogy ebben az ügyben nem alkuszunk – hangsúlyozta Tőkés.
Problémák, amelyekről tárgyalni szükséges
Az időszerű problémák kategóriájában a politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy Kolozsváron a debreceni Nagytemplomra emlékeztető, klasszicista stílusban épült, alsóvárosi református – közismert nevén a Kétágú-templom mellett, a műemlék jellegét csorbító állami objektumot, a tanfelügyelőség épületét építik a kulturális és örökségvédelmi miniszter beleegyezésével. Emlékeztetett továbbá arra, hogy a Kirnyik-hegység egy részére vonatkozó, Kelemen Hunor által aláírt régészeti mentesítési bizonylat komoly akadályt hárított el a verespataki aranykitermelés útjából. Véleménye szerint félő, hogy Borbély László környezetvédelmi miniszter kénytelen lesz maga is aláírni a projekt útjában álló engedélyt, amely lehetővé teszi a ciánalapú aranykitermelést, bár az EP elsöprő többséggel kimondta: azt a teljes Európai Unióban be kell tiltani. A kitermelés elindítása esetén a Kárpát-medencei térség országai egyaránt szembesülnek a környezetszennyezés veszélyével – figyelmeztetett. Kimondandó problémának minősítette továbbá a Házsongárdi-temetőben zajló sírrongálások ügyét, a romániai magyar politikai elit opportunista politizálását, a „pán-ortodox”, „pán-román” nemzetállam megvalósítására, „az erdélyi ortodox kolonizációra” irányuló törekvéseket.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alapfokon elutasított bírósági bejegyzése kapcsán Tőkés László a Jurnalul Naţional napilapban megjelent tudósításra hivatkozva elmondta: a bukaresti törvényszék a 2011/19. számú, július 14-i határozatában azzal indokolta döntését, hogy „a párt nem a nemzeti, hanem egy közösség érdekeinek képviseletét tűzi ki céljául”. A magyarok politikai akarata, a magyar nemzeti értékek és érdekek következésképpen nem részei a román nemzeti akaratnak, értékeknek és érdekeknek – értelmezte Tőkés László, hangsúlyozva az érvelés súlyosan megkülönböztető, kizárólagos és antidemokratikus jellegét. – Az a hibánk, vétkünk, hiányosságunk, hogy magyarok vagyunk? Adjuk fel magyarságunkat, hogy itthon lehessünk a hazában? – vetette fel a kérdést Tőkés László. – Ha Románia stratégiai partnere tudott lenni Magyarországnak, ugyanabban az európai néppártban található mindkét ország kormánypártja, s Traian Băsescu államfő az, aki a legmesszebb elment a magyar–román párbeszéd terén, akkor azt kérjük a román féltől: üljünk tárgyalóasztalhoz, mint nemzet a nemzettel, ne úgy, mint többség a kisebbséggel – fogalmazta meg felhívását a politikus.
Amint a Tismăneanu-jelentés megköveti a kommunizmus bűneiért a rezsim áldozatait, joggal kérhetik, hogy a mindenkori román államhatalom kövesse meg a magyarságot a poszttrianoni és posztkommunista időszakban elszenvedett sérelmekért: – Ha már területet vesztettünk, jogokat kérünk ezen a területen, beleértve az autonómia minden formáját, a Partiumban, Székelyföldön és Erdély többi térségeiben – hangsúlyozta Tőkés László.
Internacionalista kormány távozott, nemzeti érkezett
Olyan szilárd pontnak nevezte Orbán Viktor, magyar miniszterelnök a tusnádfürdői rendezvényt, amely már az év elején bekerül a naptárba, s ahol megbízható találkozásokra nyílik alkalom, illetve megbízható találkozóhelyek alakulnak ki. Orbán kijelentette: tavaly internacionalista kormány távozott Budapestről, s nemzeti érkezett. Mondanivalójának kiindulópontját az elmúlt 100 év rövid vázolásával kezdte, a múlt század során a magyar nemzetet ért hatásokat és történéseket értékelve.
– Az első világháború után természetellenes állapot jött létre, semmi sem alakult úgy, ahogy szerettük volna. A második világégés után megszállás, illetve politikai és gazdasági diktatúra következett, szétverték a nemzetgazdaságot. 1990 után a globális piacok kora következett. Kérdés, hogy az új világban megváltozik-e a nemzet szerepe, eljön-e a nemzet ideje – fogalmazta meg a kérdést Orbán Viktor.
A politikus kifejtette: nem túlzás azt állítani, hogy egy teljesen új világ következik, amelyben alapvetően megváltoztak a szabályok, s amelynek kihívásaira más válaszokat kell adni. Megismételte a tavalyi rendezvényen már előadott gondolatát, amely szerint a kapitalista gazdasági berendezkedés válságával összefüggő korszakváltás következik be a nyugati világban.
– Tavaly már a világgazdasági válság végéről kezdtek beszélni, erre bedől Görögország, bajban van Olaszország és Spanyolország, s következhet akár Belgium is. A kontinens pereme más fejlődési pályára állt. Ugyanakkor az Amerikai Egyesült Államokban az államadósság felső határát felemelő törvényről folyik a vita, Afrikában forradalmak zajlottak, Japánban atomkatasztrófa következett be. Magyarország is a zátonyhoz közeledett, most ettől egyre távolabb vagyunk – jegyezte meg a miniszterelnök.
„Véget ért a nyugati fogyasztói társadalom”
Feltette a kérdést: mi az, ami véget ér, hogyan nézett ki a letűnt világ. Helyzetértelmezése szerint a korszakváltás az „előző világ összeomlásával indul”. Szerinte utóbbit elsősorban az eladósodás okozta, ugyanis fedezet nélküli kölcsönöket adtak és vettek fel, illetve úgy vélekedtek, hogy megkérdőjelezhetetlen a folyamatos fejlődés, a fogyasztás pedig bármeddig fokozható.
– Véget ért a nyugati fogyasztói és jóléti társadalom, kiégett azoknak a fáklyája, akiket eddig követtünk. Az új szemlélet szerint kétszer mérünk, s egyszer vágunk. A mértéktartáson van a hangsúly, a biztos kéz politikáját kell érvényesíteni. Az új korszakban jelentősen megnő az állam szerepe a gazdaságban. De ez csak úgy lehetséges, ha a közösség, pontosabban egy erős, öntudatos nemzet áll az állam háta mögött, amelyet egyébként az állam a munkájával szolgál. Magyarország megadta a helyes választ erre, ugyanis 2010-ben soha nem látott többség jött létre, a kétharmados forradalomnak köszönhetően új alkotmány született, új gazdasági építkezés indult el, s ezek alapvetően hozzájárultak a nemzeti erősödéshez – fogalmazott Orbán.
Úgy vélekedett, korábban nem volt ennyire elszánt és cselekvőképes: „a magyarok harcolni akarnak a munkanélküliséggel, kilátástalansággal”. Orbán Viktor szerint eddig a közép-európai országok a nyugati országokat követték, most viszont megfordult a helyzet. Kilátásba helyezte, hogy a készülő új angol médiaszabályozás „kísértetiesen hasonlít majd a magyarra”.
– Utánunk más országokban is bank- és válságadót vezettek be, gyökeresen átalakították a nyugdíjrendszert. Úttörő szerepe jut Közép-Európának. A nagy testű országok összedőlésének szele veszélybe sodorhatja Magyarországot – mondta, majd Széchenyit parafrazálva hozzátette: a cél az, hogy az ország a saját tengelye körül forogjon.
Elmondta: felemelkedés tapasztalható Közép-Európában, s ezáltal a súlypont erre a térségre tevődik át. A Balti-tengertől az Adriáig soha nem látott növekedési sáv alakult ki. Politikai szempontból pedig „létrejött a nemzeti alapon nyugvó demokraták összefogása” az egész térségben. – Tőkés elnök úr említést tett néhány problémás kérdésről, de ha az internacionalisták gyakorolnák a hatalmat Romániában, akkor teljesen más nagyságrendű gondokkal küszködnénk – fogalmazott.
Egy más témára térve Orbán elmondta: egyeseknek furcsának tűnt, hogy az EU soros magyar elnöksége folyamán harcoltak azért, hogy Románia és Bulgária mihamarabb csatlakozzon a Schengen-övezethez. Jelezte, hogy ezt kettős megfontolásból tették: egyrészt szolidaritás, másrészt pedig önérdek, ugyanis a csatlakozást követően nagyon sok új átkelő pont nyílik meg Magyarország és Románia között, amely hozzájárul a még szabadabb utazáshoz, kapcsolattartáshoz, s ezáltal erősíteni fogja az erdélyi magyar közösséget. Úgy ítélte meg, szükségszerűség a nemzet megerősödése, s az elkövetkező időszakban a nemzet reneszánszának leszünk tanúi.
„A Sapientia a saját gyerekünk, ha kér, adunk”
A hallgatóság egyik tagjának a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) finanszírozásával kapcsolatos kérdésére válaszolva a magyar miniszterelnök elmondta: amennyiben a romániai magyar felsőfokú oktatási intézmény illetékesei megmondják a magyar kormánynak, mit várnak el, mit tegyen a budapesti kormány, „mi azt megtesszük”. A Sapientia a saját gyerekünk, ha sír, halljuk, ha kér, adunk – összegezte mondanivalóját Orbán Viktor. Utalva a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kialakult helyzetre a felsőoktatás témakörében, megemlítette, hogy szerinte a magyar nyelvű orvosképzés szempontjából kulcsfontosságú. Bejelentette: ősszel fogadják el azt a jogszabályt, amelynek során a határon túli magyar közösségeknek lesz politikai képviselete a budapesti Országgyűlésben.
Az erdélyi magyar összefogással kapcsolatos hallgatósági kérdésre azt válaszolta: az összes határon túli területen a közösségek képesek egységesek lenni, de vannak olyan helyek, ahol egyesek „nem érzik magukat jól az egységben, ugyanis nem tudnak élni a súlyukkal arányos befolyással”. – Nem szervezeti formákat támogatunk, hanem azokat, akik a végén a közös, egységes fellépések irányába viszik el a dolgokat – mondta Orbán.
Szintén az erdélyi magyar politizálást taglaló kérdésekre válaszolva Tőkés László élesen támadta az RMDSZ-t és Markó Béla volt szövetségi elnököt, a szervezet jelenlegi vezetőjét pedig két ízben is átkeresztelte Markó Hunorra. Előbb viszont elmondta, hogy szerinte „nagy baj van, ha az egység összeütközik a demokráciával”.
– Totalitárius egységet akarnak ránk kényszeríteni. Jobban szót értenek a román pártok vezetőivel és képviselőivel, mint saját atyafijaikkal. Markó Béla meg azt mondta, hogy az állampolgárság és a szavazati jog biztosításával a magyar kormány célja Erdély kiürítése. Hallják, hogy mivel vádolják magukat – fordult Orbán Viktorhoz és Németh Zsolthoz. – S még azt is mondta, hogy ne avatkozzanak bele ügyeinkbe. Olyan ez, mint amikor a kommunizmus alatt ugyanezt mondták. Mi is hozzászólhatunk ahhoz, ami Magyarországon történik, leváltjuk Orbán Viktort, ha nem végzi jól a dolgát – humorizált Tőkés, majd hozzátette: Budapest nem beleszól az ügyekbe, hanem együttműködik az erdélyi magyarokkal. – Plurális egységre törekszünk. Létrehoztuk az egység megteremtésére hivatott struktúrákat, ilyen volt az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum is. Az RMDSZ kihátrált ebből. Nem lehet úgy egységre törekedni, hogy kifogásoljuk az új politikai párt bejegyzési kérelmét alátámasztó aláírások hitelességét, miközben a román hatóságok ezt nem teszik meg – fakadt ki Tőkés László.
ZAY ÉVA, KISS OLIVÉR. Szabadság (Kolozsvár)

A román kormány botrányosan gáncsolja a Sapientiát. Az Erdélyi Magyar Tudományegyetemet számtalan hátrány éri a végleges akkreditáció késleltetése miatt
Szomorú születésnapot ünnepel a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem: pontosan egy évvel ezelőtt, a Tusványosi Szabadegyetemen jelentette be ünnepélyesen dr. Dávid László rektor, hogy a Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség (RFMÜ) elfogadta az intézmény akkreditációját. Ettől a pillanattól a végleges akkreditáció ügye a politikum térfelén pattogott, és egy év alatt emiatt nem történt semmi.
Nagy kérdés, hogy a kormányon lévő, és a magát minden erdélyi magyar érdeket képviselő szervezetnek nevező RMDSZ képviselői, miért nem tudták megsürgetni a folyamatot, ami Romániában más magánegyetemek esetében átlagosan négy hónapos procedúra. Egyebek mellett, a késlekedés okairól és annak az egyetem számára káros következményeiről a felsőoktatási intézmény vezetőjével, Dávid Lászlóval beszélgettünk.
– Az akkreditáció szakmai folyamata már tavaly júniusban lezárult. Ez röviden azt jelenti, hogy az RFMÜ bizottsága meglátogatta egyetemünket, elvégezte az ilyenkor szokásos felméréseket, megadta a jóváhagyását és javasolta a Sapientia intézményes akkreditációját. Ezután a bizottság a javaslatot átküldte a román kormánynak, pontosabban az oktatásügyi minisztériumnak. A szaktárcának az lett volna a feladata, hogy kidolgozzon egy olyan törvénytervezetet, amelyben javasolja az akkreditált Sapientia magánegyetem létrehozását. Múlt év októberéig minden esetleges, de főként az intézményünk vagyoni helyzetére vonatkozó kérdést tisztáztunk a minisztériummal, és azóta ketyeg az óra. Négy hónapi várakozás után Lányi professzor úrral közösen felkerestük a minisztert, aki adminisztrációs okokkal magyarázta a törvénytervezet elkészítésének csúszását. A dokumentáció végül márciusra készült el, azóta a kormány jóváhagyására várunk. A tervezetre előzőleg áldását kell adja többek között a pénzügyi és a munkaügyi minisztérium is, és bár ezek formális dolgok, a kormányhoz még nem jutott el a beadvány.
– A beiktatás késlekedése mögött lát-e szándékosságot, vagy tényleg ilyen lassan őrölnek a bürokrácia malmai?
– Tudomásunk szerint mostanáig egyetlen egyetem esetében sem húzódott el ilyen hosszasan az akkreditációs folyamat. A gyakorlatban az eljárás általában négy hónapig tart, amely időintervallumba a parlamenti jóváhagyás is belefér. A kormány beleegyezéséhez a – parlamenti szavazással ellentétben – nincs szükség politikai egyeztetésekre, hiszen az egész procedúra egy egyszerű adminisztratív dolog. A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) esetében is, nem a kormány jóváhagyása miatt késett négy esztendeig az akkreditáció, hanem a két ház szakbizottságainak lassú munkájáért. Sokszor megtörtént, hogy a bizottságokban nem volt meg a megfelelő kvórum, és a nagyváradi kollégák teljesen feleslegesen utaztak Bukarestbe. Mi még ettől is messze állunk, hiszen ahhoz, hogy a bizottságok elé kerülhessen ügyünk, már rég meg kellett volna kapnunk a kormány jóváhagyását. Éppen ezért legnagyobb fájdalmunk az, hogy az RFMÜ nagyon jó minősítése – amely sokat nyomhatna a latban a parlamenti viták során –, az időhúzás miatt egyre veszít súlyából, jelentőségéből és lassan a homályba vész.
– Sokan azt hihetik, hogy a végleges akkreditáció kérdése csak formális ügy, hiszen az egyetem működik, a diákok végeznek. Mégis: milyen hátrányai származnak az intézménynek a huzavona miatt?
– A többszörösen megreformált tanügyi törvény és az átszervezések értelmében a romániai egyetemeket rangsorolják. Ebben a versenyben, mert nyugodtan annak nevezhetjük, nem akkreditált egyetem nem indulhat. Ha megkaptuk volna a végleges működési engedélyt, akkor a három kategóriából már megcélozhatnánk a középsőt, vagyis azt, amelyik az oktatással és tudományos kutatással foglalkozó egyetemek szintjét jelenti. Így viszont kénytelenek leszünk a legalsó szintről kezdeni a vetélkedést, ami számos hátránnyal jár. A kutatási elismeréssel bíró intézmények jobb esélyekkel pályázhatnak, tanáraik előmenetelében és megítélésében nagyobb elismerésben részesülnek. Közérthetőbben fogalmazva: egy campust nagyon könnyen visszaminősíthetnek alapképzést nyújtó intézménnyé, például főiskolává, az igazi egyetemek pedig oktatással és kutatással is foglalkozhatnak. Ebben rejlik a huszonkettes csapdája: nem indíthatunk mesterképzést és doktori iskolát, amíg nincs meg az akkreditáció, de a jó minősítés előfeltétele éppen a maszterátus és a doktori képzés létezése volna.
– A rangsoroláson és az egyéb adminisztratív kényelmetlenségek mellett milyen további hátrányok érik a Sapientiát?
– Egyik legnagyobb gondunk az, hogy a diákjaink nem nálunk államvizsgázhatnak. Az imént vázolt okok miatt mesterképzésüket is más egyetemeken kell elvégezzék. Mi annak idején teljes értékű egyetemi képzést építettünk ki. A Sapientia induláskor Romániában még nem volt kétszintű a posztliceális oktatás, és ezért négy, illetve ötéves képzéseket hirdettünk meg, amelyekre megkaptuk a hivatalos engedélyeket. Magyarán: minden feltételt teljesítettünk a mesterképző szint teljesítéséhez és működtetéséhez. Nemcsak azért vállaltuk a kétszintes oktatást, mert az kötelező volt, hanem azért is, mert bíztunk benne, hogy belátható időn belül megkapjuk az akkreditációt, és akkor ez a struktúra nem vet vissza bennünket. Az eddig felsoroltakon kívül jelentős hátrányt jelent a diákösztöndíjak elérhetetlensége. Az Erasmus, illetve Socrates ösztöndíjak csak az akkreditált egyetemek diákjainak lehívhatóak Romániában. E hátrányok összessége rendkívül kellemetlenül érinti egyetemünket.
– Felelevenítené a végleges akkreditációs folyamat főbb stációit?
– A beadványt tavaly télen nyújtottuk be, a bizottság márciusban, áprilisban és májusban több ízben is vizsgálódott intézményünknél. Az RFMÜ végleges döntése éppen a múlt évi Tusványos idejére esett, amit ott Markó Bélával és Tőkés Lászlóval közösen, nyilvánosan és nagy örömmel be is jelentettünk. Keserűen mondom, hogy a döntés egyéves évfordulójára készülünk. Mindenki arra számított, hogy az idén már nem idegenben kell államvizsgázzanak a diákjaink. Sajnos nem így történt.
– A magyarországi szociálliberális kormányzatok köztudottan megnyirbálták a Sapientia költségvetését. Mi a helyzet most az egyetem finanszírozásával? Kaptak-e valamilyen visszamenőleges póttámogatást a jelenlegi anyaországi kormányzattól?
– Visszamenőleg semmilyen kiegészítő támogatást nem kaptunk. Viszont az új kormány visszaállította az eredeti anyagi segítség hátterének volumenét, vagyis az évi kétmilliárd forintot. Az infláció miatt ez az összeg nyilván kevesebbet ér, mint az egyetem indulásakor. A gesztus viszont jelzésértékű: figyelnek ránk, és megbecsülik a munkánkat. A támogatás a Sapientia Alapítványhoz érkezik, és ebből részesedik a PKE is, egy régi egyezségünk alapján a következő arányban: a mi egyetemeink közül a kolozsvári 10, a marosvásárhelyi 30, a csíkszeredai 30, míg a nagyváradi PKE 30 százalékban. Ami újdonság: a törzskeret mellé eszközvásárlásra is kaptunk engedélyt, amivel részben ki tudjuk egészíteni azokat a hiányosságainkat, amikre az elmúlt években nem voltak anyagi lehetőségeink. Ilyen háttérrel lehetőségünk nyílik bizonyos kötelező fejlesztések elvégzésére vagy legalábbis azok elkezdésére. Ilyen a kolozsvári új kari épület, a marosvásárhelyi diákbentlakás, és a csíkszeredai épületünk felújítása, szigetelése. Kolozsváron a Tordai-úton szeretnénk építkezni, aminek költségeibe a korábban erre kiszemelt ingatlanunk árát szeretnénk beforgatni. A gazdasági válság folytán kialakult alacsony telekárak miatt vártunk az eladással, de úgy tűnik, végre találtunk egy komoly vevőt, és hamarosan nekifoghatunk az alapozásnak a Tordai-úton.
– Amennyiben meglesz a végleges akkreditáció, számíthat-e a Sapientia valamilyen romániai állami támogatásra?
– Személyesen jogos elvárásnak tekintem a román állam hozzájárulását. Az új tanügyi törvény értelmében az állam támogathatja a magánegyetemeket, és nagy valószínűséggel ezt a minőséghez fogja kötni. Az idei katasztrofális érettségi után persze lehet általánosan vitatkozni az oktatás minőségéről, de ilyen szempontból talán még a javunkra is válhatnak azok a kritikák, amelyek szerint a Sapientia egy nehéz, más intézményekhez képet túl igényes egyetem. Ha ez az igényesség a megfelelő módon kerül be a köztudatba, azt hiszem, joggal reménykedhetünk a román állam támogatásában.
– Ha már az érettségit említette, milyen befolyással lesznek ezek az eredmények az idei Sapientiás felvételikre, és milyen az egyetem PR-ja?
– Évek óta figyelemmel kísérem az érettségizők eredményeit, és az a szomorú tapasztalatom, hogy a hozzánk bejutó végzősök jó része felkészületlensége miatt kiesik az első éven. Általában: aki abszolválja a második évet, el is végzi az egyetemet. A rossz érettségi átlag fő okát a szaklíceumok rossz teljesítményében látom. A kollégákkal konzultálva kiderült, a hozzánk szaklíceumkból jelentkezők aránya harminc százalék alá esik. Közülük tehát – nagyobb elvárásaink miatt – eddig is kevesen választották a Sapientiát. Egy marosvásárhelyi példát említenék: ott az egyik szaklíceumban távközlési osztály működik, és mivel mi is indítottunk hasonló szakot, azt hittem, az egész tagozat nálunk fog jelentkezni. Ezzel szemben mindössze két tanuló iratkozott be hozzánk. Ezek az elmúlt években kialakult beiratkozási tapasztalataink. Idénről még nincsenek és nem is lehetnek adataink, de valószínűleg nem lesznek nagy eltérések a korábbi esztendőkhöz képest. Nem hinném, hogy a jelentkezők megoszlása az egyetem hibás PR-tevékenységének köszönhető, hiszen a legjobb PR az, hogy a nálunk végzettek szakmailag miként érvényesülnek a továbbiakban. Az önreklámozásnak vannak árnyoldalai is, és messzemenően el szeretnénk kerülni annak a látszatát, hogy lasszóval akarjuk a diákokat idefogni. Mindezek ellenére az idén, a szabad kezet kapott ifjú kollégáink által összeállított reklámfüzetünket az erdélyi középiskolák zömében a legjobbnak minősítették. A fiatalok nagy része manapság a világhálóról tájékozódik, ezért PR-tevékenységünket igyekszünk a folyamatosan frissülő honlapunkon súlypontozni, ahol a sikereinket is próbáljuk minél szélesebb körben nyilvánosságra hozni: a tantárgyversenyeken való sikeres részvételünket, fiatal tanáraink sikeres pályázatait, az új értelmiségi generáció felnevelésében vállalt szerepünket. Kevés más egyetem büszkélkedhet azzal, hogy az oktatással párhuzamosan a fiatal tanárait is képezi, akik az idősebb, sorra nyugdíjba vonuló generáció tagjait pótolják.
– Lesz-e az idén tandíjemelés, indulnak-e új szakok a Sapientián?
– Nem lesznek új szakok, minden beiskolázási feltétel a tavalyihoz hasonló, így a tandíjak összege sem változik. Közvetlen célunk egyértelmű: az idén beiratkozóknak és a már bentlévő hallgatóinknak is mesterképzési lehetőséget fogunk biztosítani. Legközelebbi beszélgetésünk alkalmából valószínűleg már arról fogok beszámolni, hogy milyen mesterképzőket indítunk.
– Visszakanyarodva beszélgetésünk elejéhez: milyen konkrét ígéretek és dátumok hangzottak el a végleges akkreditáció ügyében?
– A tanügyminisztérium elvégezte a feladatát, érdemi nyilatkozatokat két esetben hallottunk az érdekképviseletet is ellátó RMDSZ részéről. Markó Béla miniszterelnök-helyettes egy kolozsvári iskolai ünnepségen a kormány döntéshozatalának dátumaként az őszi, vagyis a 2011-es szeptemberi ülésszakot jelölte meg. Kelemen Hunor szövetségi elnök pedig egy marosvásárhelyi értelmiségi találkozón a tervezet jóváhagyását 2012 tavaszára jósolta. Az évzáró ünnepségünkön is elmondtam: nagy áldozatot jelentett számunkra ez az elvesztegetett év, és semmiképpen nem szeretnénk még egyet így, végleges akkreditáció nélkül átélni.
Jakab Lőrinc. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Összenő?
Ki-ki eldöntheti magában: hogyan élte és éli meg a magyar nemzethez való tartozását. Furcsa, de magam Ceusescu diktatúrájában éreztem legerősebben, hogy a magyar nemzethez tartozom!
Ki-ki eldöntheti magában: hogyan élte és éli meg a magyar nemzethez való tartozását. Furcsa, de magam Ceusescu diktatúrájában éreztem legerősebben, hogy a magyar nemzethez tartozom! Akkor, amikor állandóan ütöttek bennünket, rombolták falvainkat, bezárták iskoláinkat, magyar nemzetiségű románnak neveztek, az újságban nem volt szabad leírni, hogy Nagyvárad vagy Kolozsvár, csak a román megfelelőjét. Amit sokan elfelejtettek: magyar diákok csak románokkal mehettek kirándulni, különben nem kaptak autóbuszt!
A sok megaláztatásra az én válaszom is az volt, mint a legtöbb erdélyi magyaré: azért sem olvadok be, azért is csak jobban ragaszkodom ahhoz, ami a miénk! S azért sem vándorolok ki, nem hagyom itt szülőföldemet, felmenőim sírját és a gyámolításra szoruló öreg szülőket, azért sem lököm át a határon gyermekeimet, hogy ezzel örömöt szerezzek a hatalomnak, inkább a változásban bízva, százezrekkel tűröm az ütéseket.
Közben többet jártam templomba, hangosabban énekeltem a zsoltárokat, s ahol csak lehetett, kijátszottuk vagy megkerültük a rendelkezéseket, Oradea helyett Ady városát, Kolozsvár helyett kincses várost írtunk. A leadott kérvényen nem kirándulni, hanem „gyógyfüvet gyűjteni” vittük kisiskolás gyermekeinket. Aztán a Túr zugában csak úgy fújtuk velük a szép magyar népdalokat.
Soha nem jutott eszembe, hogy valamilyen papír, netán parlamenti határozat kellene igazolja azt , ami számomra természetes: a magyar nemzet része vagyok, még akkor is, ha Trianon Romániába kényszerített. Mert azt sem kell törvénybe iktatni, hogy a Nap reggel felkel és este lenyugszik! Aki törvényt hoz róla, valami mögöttes célja van, nemde?
A német is német Tanzániában, az angol is angol Nepálban! Ha a tudat mélyén mégis ott lappangott valami, azt Antall József egy rövid mondattal ügyesen megoldotta:„Lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke vagyok!”. Tehát az enyém is!
Úgy érzem, össze vagyok nőve a nemzettel, még akkor is, ha minden pereputtyom itt él a közelemben, Szatmárban. Hogy ritkábban megyek az anyaországba, mint a rendszerváltás utáni években, annak egy oka van: taszít az ottani megosztó szellem és kirekesztés, amit az utóbbi években sikerült hozzánk is átplántálni!
Ezért, ha tartalmát el is fogadom, cinikusnak tűnik az Összenő, ami összetartozik felirat a tusványosi fősátoron, akkor, amikor a főszervező, a pesti kormánypárt nem támogatja a legnagyobb befolyással (és szavazati megerősítéssel) rendelkező erdélyi magyar pártot! Világos: úgy kíván egyesíteni bennünket, ha az ő engedelmes nyájába terelődünk. Ami, merjük kimondani, inkább a diktatúrához hasonlít!
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)

Megkapta a kért kolozsvári telket, építkezhet a Sapientia
Elkezdődhet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) új kolozsvári székhelyének a felépítése, miután a Kolozs Megyei Tanács legutóbbi ülésén jóváhagyta az építőanyag tárolásához kért telek bérbevételét.
A közgyűlés pénteki ülésén az RMDSZ tanácsosainak közbenjárásával egyhangúan elfogadta a megye közterületeinek vagy magánterületeinek ideiglenes használati illetékére vonatkozó határozatot. Ezzel a döntéssel a Sapientia EMTE új épületének szomszédságában létrehozandó ideiglenes munkaterület kérdésében is megoldás született. A határozat értelmében a Sapientia Alapítvány napi 0,16 lejes négyzetméterenkénti összegért veheti bérbe a Tordai út 2–14. szám alatti telek szomszédságában fekvő, mintegy 600 négyzetméternyi területet. A telket az egyetem új, hatszintes székházának építési munkálatai alatt a munkagépek és építőanyagok tárolására használná. A korábban leszavazott határozat miatt kérdésessé vált az épület munkálatainak időbeni megkezdése. A határozat azt is kimondja, hogy az oktatási minisztérium hatáskörébe tartozó intézmények, valamint a civil szervezetek a bérleti díj tíz százalékát kell hogy befizessék, így a Sapientia Alapítvány is ennyit köteles befizetni.
A Kolozs megyei önkormányzat júniusi ülésén elutasította a Sapientia-egyetem kérését, a román tanácsosok főleg azt kifogásolták, hogy a megyei vezetés ingyen bocsátaná a telket a felsőoktatási intézmény rendelkezésére. A Dan Canta és Liviu Medrea szociáldemokrata párti (PDD) önkormányzati képviselők akkor még a magyarellenes szlogenek hangoztatásától sem riadtak vissza. „A magyarok néhány száz éve jöttek ide, és ha hagyjuk őket területet szerezni, maholnap mindenünket elveszik!” – jelentette ki Canta.
Mint arról beszámoltunk, a Sapientia kolozsvári székhelyének az építése várhatóan augusztus végén, szeptember elején kezdődik el. A Tordai úton lévő telken mintegy ötezer négyzetméteres alapterületű épület felépítését tervezik. A föld alatti két szint fölé további öt fog emelkedni. Az építkezési költségek egy részét a Kálvária-dombon elterülő egyhektáros terület eladása biztosítaná. Krónika (Kolozsvár)

Nyilatkozat a kolozsvári Kétágú templom mögötti terület beépítésének ügyében
Találó módon fogalmazza meg Virgil Pop jeles építész, a kolozsvári Területi Műemlékvédelmi Bizottság főtanácsosa, hogy városrendezési, műemlékügyi téren „Bukarest Isztambul felé húz”.
Nevezetesen: „balkáninak nevezhető” az az attitűd, melynek jegyében a megyei illetékes hatóság elutasító szakvéleményét és határozatát felülbírálva, az Országos Műemlékvédelmi Bizottság zöld utat adott a kolozsvári Kétágú templom mögötti terület Románia törvényeivel ütköző beépítésének.
Ennél is sajnálatosabb, hogy az országos műemlékvédelmi törvényeket, valamint a város zöldövezeteire vonatkozó előírásokat sértő engedélyt – valószínűleg politikai nyomásnak engedve – a kulturális tárca magyar vezetője, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök írta alá, utóbb maga is beismervén, hogy súlyos hibát követett el ezáltal.
Tudnivaló, hogy a kolozsvári Alsóvári Református Egyházközségtől a kommunista diktatúra idején elkobzott ősi terület-tulajdon ügye, közel két évtizednyi hasztalan pereskedést követően, jelenleg a Strasbourgi Nemzetközi Bíróság asztalán található.
Ennek ellenére, a munkagépek már felvonultak a templom kertjében, és Péter Tünde, főtanfelügyelő-helyettes, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének oktatásügyi alelnökének cinkos közreműködésével, – aki ez ügyben a fenyegetéstől és a nyomásgyakorlás egyéb eszközeinek használatától sem riadt vissza – egy újabb, a bukaresti Cathedral Plazáéhoz hasonló botrány van kialakulóban a „kincses Kolozsváron”, az Erdélyi Református Egyház rovására, az érintett alsóvárosi gyülekezet bénult beletörődésével.
Az is közismert, hogy a Kétágú templom a híres-neves kolozsvári Hóstát népének ősi temploma. Megengedhetetlen, hogy a Hóstátnak a Ceauşescu-féle falurombolás tervébe beillő totális lerombolása nyomán neoklasszicista stílusban épült reprezentatív templomuk is ugyanennek a balkáni rombolásnak essen áldozatul.
Éppen ezért határozottan felszólítjuk Kelemen Hunor szakminisztert, valamint az általa vezetett RMDSZ-t, hogy vegyék elejét magyar épített örökségünk, valamint Kolozsvár természeti öröksége további károsításának, és hatékonyan járuljanak hozzá az e téren kívánatos törvényes rend helyreállításához.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Elnöksége. erdon.ro

Tőkés László EMNT-elnök a néppárt elutasításáról, az aláírások ellenőrzéséről, az erdélyi örökség védelméről – INTERJÚ
Nem hiszem, hogy egyesek rövid távú belpolitikai érdekei miatt nekünk kellene lemondanunk azokról az értékekről, amelyekért 1989-ben sokak életüket áldozták – nyilatkozta Tőkés László a Krónikának az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzésének elutasítása kapcsán. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szerint semmi okuk kételkedni aláírásgyűjtőik megbízhatóságában, és nemtelen sajtóhadjáratnak tartja az EMNP-aláírások hitelességét megkérdőjelező állításokat. Az Európai Parlament alelnöke szégyennek nevezi a verespataki bányaprojektre és a kolozsvári Kétágú templom körüli építkezésre kiadott engedélyt.
Hogyan kommentálja a Bukaresti Törvényszéknek az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzése elutasításáról szóló indoklását, miszerint az EMNP nem a nemzeti érdekek képviseletét, hanem csupán egy közösség érdekképviseletét tűzte ki célul?
– Az indoklás egészen abszurd. Azt sejtettük, hogy nem lesz éppenséggel kényelmes sétagalopp egy olyan politikai alakulat bejegyeztetése, mely nem képezi integráns részét a Dâmboviţa-parti „kéz kezet mos” típusú politikai-gazdasági rendszernek – tehát nem zsarolható és nem megvásárolható –, viszont erre, a demokratikus többpártrendszer lényegét tagadó, cinikus elutasításra nem számítottunk. Az ugyanis a maga módján talán megérthető, hogy – a bíró szerint – az erdélyi magyarság szülőföldjén való boldogulása és „komfortérzete” nem kifejezetten „román nemzeti érdek”. Ezzel szemben viszont a pártos hovatartozás mióta számít inkább „nemzeti érdek”-kategóriának? Mióta liberális, konzervatív, demokrata, szocialista stb. egy egész nemzet? Ez a bírói argumentáció a közérdeken és a sokszínűségen alapuló, egységesülő Európában egészen egyszerűen értelmezhetetlen. Arról nem is beszélve, hogy ugyanakkor súlyosan magyarellenes, kizárólagos és diszkriminatív.
– Ezek után milyen lépésre készülnek? Nem merült fel, hogy esetleg változtassanak a párt kifogásolt alapszabályán vagy elnevezésén?
– Fellebbezünk, ehhez kétség sem fér. De nem hiszem, hogy egyesek rövid távú belpolitikai érdekei miatt nekünk kellene lemondanunk azokról az értékekről – demokrácia, többpártrendszer, a szólás- és véleménynyilvánítás szabadsága –, amelyekért 1989 szabadító karácsonyán sokak életüket áldozták, és amelyekben hittünk akkor, amikor közösen elkezdtük építeni a szabad Romániát, és amelyek erdélyi magyarságunk számára is az egyetlen életesélyt és kibontakozási lehetőséget kínálták.
– A bukaresti Jurnalul Naţional és az Új Magyar Szó napilapok nevük elhallgatását kérő grafológusokra hivatkozva azt állítják, hogy az EMNP bejegyzését támogató aláírások hamisak. Ez ügyben egy magánszemély feljelentést is tett az ügyészségen. Mi a véleménye az aláírások hitelességét megkérdőjelező állításokról?
– Semmi okunk kételkedni az aláírásgyűjtőink megbízhatóságában. Az Erdélyi Magyar Néppárt kezdeményezői az aláírások ellenőrzése terén is minden lehetőt megtettek. Ez az egész nemtelen sajtóhadjárat, illetve a magyar–román sajtókommandó akciózása az EMNP bejegyzésének a megakasztását célozhatja, hiszen amíg nyomozás folyik, addig a bejegyzési kérésünket akár fel is függeszthetik. Azt azonban alig hinném, hogy a bíróságon bárki is tarthatónak gondolná az első fokon megfogalmazott bírói elutasítást, következésképpen minden lehetséges eszközt bevetnek annak céljából, hogy a néppárt minél később léphessen a porondra. Ezen túlmenően, én inkább magát a történetet tartom szimptomatikusnak. Kezdődött azzal, hogy miközben az RMDSZ potentátjai úton-útfélen azt nyilatkozták, hogy ők nem fogják akadályozni az EMNP bejegyzését, ezenközben Kelemen Hunor szövetségi elnök közvetlen munkatársa, Novák Levente és az RMDSZ bukaresti szervezetének elnöke, Budai Richárd, strómanként egy hevesen magyarellenesnek bizonyuló bukaresti ügyvédet felhasználva, pártos célzatossággal aláírási listáink ellenőrzésébe fogtak. Majd minekutána ezáltal első fokon nem sikerült megakadályozniuk az EMNP bejegyzését, aláírási íveinket „véletlenül” befújta a szél két újság ablakán. Az elvtársi összefogással készült román–magyar sajtóankét diszkrét bája, hogy a magyarbarátsággal aligha vádolható Jurnalul Naţional, valamint az RMDSZ szócsöveként működő újság szállott rá a témára. Igazán jó gyomorra vall öszszefeküdni saját gyalázóinkkal… A romániai abszurdhoz az is hozzátartozik, hogy az Új Magyar Szó főszerkesztője, „a sajtószabadság elkötelezett bajnoka” nem Európa legdiszkriminatívabb párttörvénye ellen emeli fel a szavát, vagy nem a kolozsvári Kétágú templom körül történteket vizsgálja, hanem egy magyargyűlöletéről hírhedt napilappal karöltve inszinuál csalást. Mindez igencsak sokat elárul a bukaresti morálról és „érdekérvényesítésről”…
– A román sajtó és a bukaresti pártok egy része hazaárulónak kiáltotta ki amiatt, hogy a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen kijelentette: Bukarestnek jogokat, autonómiát kell biztosítania a magyarok számára a Trianonban elvesztett területek fejében. Mit szól azokhoz a vélekedésekhez, miszerint Romániában megválasztott európai parlamenti képviselőként a kisebbségi jogokat nem követelheti Magyarország területvesztésére hivatkozva?
– Talán Ovidiu Pecican írta ennek kapcsán, hogy el kellene fogadnom: én nem Magyarország, hanem Románia „hőse” vagyok. Külön köszönöm a professzor úrnak, hogy emlékeztette az olvasókat Temesvárra és a kezdetekre, hiszen akkoriban éppen az volt a közös nevező, hogy mind a magyaroknak, mind a románoknak otthon kellene érezniük magukat saját hazájukban és Európában. Formailag ez a folyamat el is kezdődött, tartalmilag viszont éppen ez a hazaárulási vád mutatja, hogy mennyire az elején vagyunk még a megbékélésnek. Tusnádfürdőn a magyar nemzet és a román nemzet közötti párbeszédet szorgalmaztam, és egyben azt hangsúlyoztam, hogy nem a többség és a kisebbség párbeszédére, hanem az egyenrangú nemzetek közötti szóértésre volna szükségünk – hiszen erről szól Európa. A képlet világos és – viszonylag – egyszerű. Az anyaország „felelősséget visel” az elszakított nemzetrészekért – ez áll az új alkotmányban –, hiszen azok is alkotórészei a nemzetnek. Márpedig hogyha a nemzet területeket vesztett – és kicsoda tagadhatná ezt? –, akkor igenis helye van a méltányos rendezésnek, éspedig annak, hogy Európában általánosan elfogadott jogok biztosításával kompenzálják a jogfosztással járt területvesztést. Ennél mi sem természetesebb… De akár fordíthatunk is a nézőponton. Romániának is jól felfogott érdeke, hogy minél inkább magához kapcsolja a területén élő nemzeti közösségeket.
Demográfiai hullámvölgyben vagyunk, rengeteg román költözik el végérvényesen országunkból. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy a maradók – márpedig mi, magyarok különösképpen hűségesek vagyunk szülőföldünkhöz – hogyan viszonyulnak a nehéz gazdasági helyzetbe került államukhoz. Korbáccsal és hatalmi szóval hazaszeretetet parancsolni nem a legszerencsésebb. Tehát Pecican professzor úrnak és az általam igen tisztelt, józanabb román véleményformálóknak talán ezt kellene elmagyarázniuk a politikai jövőkép híján magyargyűlöletre hergelt választók számára: közös érdekünk, hogy velük együtt mi is itthon érezzük magunkat. Nekünk viszont ehhez arra van szükségünk, hogy saját kezünkbe vegyük sorsunk irányítását. Nem magyarkodásból, hanem jövőnk érdekében; nem mellesleg pedig azért is, mert a mindenkori kormány képtelen kielégítően ellátni a feladatait – arról nem is beszélve, hogy a mostani csődközeli állapot kialakulásáért az egész bukaresti politikai osztályt felelősség terheli. Mi úgy gondoljuk, hogy magyarnak lenni Erdélyben is jó kell legyen – a közös teherviselés és a javak igazságos elosztása, a román–magyar jogegyenlőség jegyében. Ehhez kérünk eszközöket mindannyiunk érdekében. Addig is mindent megteszünk, ami rajtunk áll – erről szól példának okáért a Tusnádfürdőn bemutatott Mikó Imre-terv.
– Tusványoson a verespataki aranybányaprojekt régészeti mentesítési engedélyének kibocsátásával egy lapon emlegette a kolozsvári Kétágú református templom szomszédságában zajló építkezéssel kapcsolatban kirobbanó botrányt. Mi a közös az Ön által bírált két ügyben?
– A szégyen. Hogy magyar miniszterek ellenjegyzik az erdélyi – hangsúlyozom: közös – épített és természeti örökségünk rombolását. Ezért nem érdemes hatalmon lenni. Ha már a Valutaalapnál elzálogosították a jövőnket, legalább a múltunkat hagynák békén, vagy legalább védenék meg. Hiszen erre esküdtek fel, ezt vállalták! Ezzel szemben viszont képesek inkább bagóért eladni az egész örökségünket… Amit a Ceauşescu-diktatúra idején nagy nehezen mégiscsak sikerült megmentenünk, azt a sajátos román demokrácia mostani időszakában vesztegetnének el? Ezek után ne csodálkozzunk, hogyha fiataljaink többé egy csöppet sem bíznak a politikai osztályban, hiszen látják, érzékelik, hogy a közérdek helyett a rövid távú önérdek diktálja a bukaresti tempót. Ez pedig az egész ország számára káros, erdélyi magyarságunkra nézve pedig kifejezetten életveszélyes. Ezzel együtt egyes elöljáróink úrhatnámsága is visszataszító. Egészen friss fejlemény, hogy az említett törvénytelen építkezés élharcosa, az RMDSZ által odatett Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes, Péter Tünde tanárnő telefonon fenyegeti mindazokat, akik meg akarják akadályozni örökségünk elprédálását, mondván, hogy Bukarestből „elzáratja a pénzcsapokat”, ha nem hagyják annyiban. Gyalázat. Ezt mi aztán végképp nem hagyhatjuk annyiban.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

Sarmaság a két arcú község
Az Ady hepehupás, vén Szilágyságához való közeledésre még nem sok jel utal, mindössze hosszan elnyúló, észrevétlen emelkedők láttatják, hogy véget ért az Alföld síkja. Nagyvárad irányából rendszerint Szilágysomlyón át vezet az út Sarmaságra, de mi letérünk a Báthoriak, majd Károlyiak szép kastélyát rejtő Bályoknál, amely az „aranykorban” Ceauşescu, manapság a gazdasági elit vadászatairól vált inkább hírhedtté, mint híressé. Kémeren és Kárásztelken vezet át a részben aszfaltos, részben kaviccsal szórt kanyargós, legelők ölelte út, amelyet Szabó Ödön útjaként is emlegetnek az ottaniak, nem véletlenül, hisz a szilágysági származású Bihar megyei politikus közbenjárására tették a személygépkocsik számára is elfogadható állapotúvá. Az ily módon megnyirbált távolság jócskán lerövidül, a kikerült Magura hegy csupán kaszálóvá szelídülve kísér. Valamikor az átkos utolsó éveiben jártam errefelé, jóleső érzés kerít hatalmába, amint „rápattanunk” a falut érintő, Zilahot Szatmárral összekötő kiváló minőségű aszfaltútra. A vidékkel nem fukarkodtak a teremtéskor, a gabonának való sík termőföld, a szőlőművelésre, gyümölcstermesztésre alkalmas domboldal mellett gazdag szénkészletet rejt a mély.
Megérintő bányászmentalitás. Sarmasági éveim alatt előbb a régi falurészen, majd az úgynevezett Bányatelepen laktam hosszú ideig. Az utcán jövő-menőket fürkészve keresem az emlékezetembe vésődött arcokat, de mind idegenek számomra. Azóta felnőtt egy új nemzedék, a régiek pedig elköltöztek, vagy az évek jócskán átcsiszolták az ábrázatukat. Az erre tévedt idegen első pillantásra megállapíthatja, hogy gazdag településre tévedt, az emeletes házak némelyike már-már hivalkodó, a giccses megoldás sem ritka, a jómód gyakori errefelé. Közel száz éven keresztül volt pénzforrás a szénbánya, emellett a szorgalmáról is ismeretes sarmasági ember soha nem szakított a földdel, a gazdálkodással. A vasúti csomóponttal áldott településről három irányba fut a vicinális, és Zilah, Kolozsvár, Szatmárnémeti, Nagyvárad piacaira mindig jutott a sarmasági tejfölből, túróból, zöldségből, baromfiból. A Szilágy megye északi részén elterülő nagyközséget 25 kilométer távolság választja el a megyeszékhelytől, Zilahtól. A Nagykároly–Szilágysomlyó autóút itt ágazik el a megyeközpont felé. A bányászmentalitás szellője megérintette bár az ott élőket, mégis inkább megmaradtak nyakas, büszke magyar gazdának, aki számára a tisztességes munka becsülete elsődleges.
Macskafarknyi történelem. Sarmaság vaskori település, első írásos emléke a 14. század közepéről való, amikor is a Sarmassághyak birtokolták a környéket, értelemszerűen az elnevezése is innen eredeztethető. Bár akadtak, akik egy hasonló hangzású növénynévből, a medvehagyma jelentésű sarmásból származtatják a falu elnevezését. A későbbiek során, házasság révén, a Kemény família tulajdonába került a település; a legrégibb – ma faluházként működtetett – épület az általuk 1745-ben emelt udvarház. 2005-ben a helybéliek szobrot emeltek Kemény János fejedelem tiszteletére. Az egykoron magyarok lakta Sarmaság lakossági összetétele jócskán megváltozott. A legutóbbi, 2002-es népszámlálás adatai szerint Szilágy megye legnagyobb községében 5168 magyar, 1156 román és 217 cigány él, 4 ukrán, valamint egy-egy német és orosz nemzetiségű polgár mellett. Ide tartozik még közigazgatásilag Szilágylompért, Selymesilosva, Majád, Magurahegy és a ma már lakatlan Parttanya.
Városiasodó falukép.
A polgármesteri hivatalt keresem, de a régi épület helyén háromszintes ingatlan éktelenkedik, a külső falak szigetelésén még dolgoznak a kivitelezők. A belső tér viszont már teljesen elkészült, és számtalan nagyváros megirigyelhetné a funkcionalitásában is remek hivatalt. Már belépéskor polgárbarát figyelmességként kávéautomata, ivóvíz-adagoló fogadja az ügyfeleket. Dombi Attila János polgármester, ahogyan a sarmasági emberek általában, mosolyogva fogad, bizalmat előlegez a messziről jövőnek. Elsőként azzal sikerül meghökkentenie az elöljárónak, hogy nem tősgyökeres sarmasági. Bevallom, elképzelhetetlennek tartottam mind ez idáig, hogy egy bányatelepit maguk fölé válasszanak az „őslakosok”. Tudni kell ugyanis, hogy Sarmaság két részre tagolódik, az egyik a régi falurész, a másik a szénbányának köszönhetően kialakított, többnyire tömbházakból álló telep, ahol jobbára más vidékekről érkezett munkások leltek otthonra. A polgármester maga is így került ötéves kisgyerekként Sarmaságra. Emellett – kimondva vagy kimondatlanul – az sem segítette a polgármesterré válásban, hogy édesanyja román nemzetiségű. Dombi úgy véli, hogy a lakosság elégedetlen volt az előző évek vezetési stílusával, az ő hiteles választási programja ezért is hozta meg a sikert. Olyannyira, hogy az RMDSZ szervezte előválasztáson négy jelölt közül aratta le a babért, míg a végső megmérettetésen a szavazók nyolcvan százalékának a bizalmát élvezte, miközben a Magyar Polgári Párt jelöltjének meg kellett elégednie a maradékkal. Dombi fájlalja az erősen érezhető megosztó politikát, véleménye szerint ez nem használ a magyarságnak; amúgy a település két református lelkipásztorából egy élenjáró képviselője a Tőkés-vonalnak – ahogy ott fogalmaznak.
„Ez nemcsak az egyházat, de a magyarságot is megosztja” – toldja meg az elhangzottakat az időközben hozzánk csatlakozó Dari Tamás iskolaigazgató. A tanügyért felelős sarkítva fogalmaz, úgy véli, hogy a helyi RMDSZ ellenlábasai elvesztették hitelüket, mivel az említett lelkipásztor helyi RMDSZ-es tanácsos volt előzőleg, az MPP helyi elnöke pedig a megyei tanács tagjaként a tulipánt képviselte, Dombi ellenpolgármester-jelöltje korábban szintén helyi RMDSZ-es tanácsosként működött. Az ok nélküli pálfordulást nem tolerálja a választók többsége – vélekedik Dari Tamás.
Megragadva az alkalmat iskolaügyekről ejtünk szót, s evidens módon a nemrég lezajlott érettségi eredményeiről érdeklődöm először. Az igazgató bizonygatja, hogy diákjai semmivel sem maradtak alatta a megyei átlagnak. És ez, falusi középiskoláról lévén szó, igen nagy dolog. A líceumi oktatás kétnyelvű, románul és magyarul képezik a diákokat mechanikára, elektrotechnikára, és reál tagozat is működik. Az óvodától kezdődően közel hétszáz gyerekkel, fiatallal foglalkoznak, amint azt Dari mondja, kiváló körülmények között. Erről később, az iskolában tett látogatásom során magam is meggyőződöm: a tantermek rendezettek, az alig három éve épült tanműhelyek felszereltsége is modern, a testedzésre pedig a szabvány sportterem ad lehetőséget. Dombi Attilával útnak eredünk egy kis falunézőbe, s a község első embere közben sorolja az eredményeket, a még megvalósulásra váró terveit. Már pirosban áll a 24 lakrészes ANL-tömbház, a kultúrház rendbe téve, nemrég az erdélyi származású Tamás Gábor énekes volt a vendégük. A szennyvízelvezetést, a vízellátást szinte teljes egészében megoldották.
Tárnazárás - talajvesztés.
Húsz esztendőn át szinte senki nem foglalkozott a telepen élőkkel. A múlt század ötvenes éveiben épült bányászházak, panelek lelakottá váltak, itt volt az ideje a vízvezetékcserének. Ottjártunkkor javában folyt egy mini sportpályával megtoldott park kiépítése, egy sikeres pályázat eredményeként. A teleplakók nehezen birkóztak meg a kilencvenes évek változásai után bekövetkezett bányabezárással. Ez a bevándorolt réteg hozzászokott a nehéz munkáért járó jó fizetéshez, az ingyen lakáshoz, a különböző kedvezményekhez. A munkaidő végeztével többnyire a tömbházak előtt verték a kártyát, sörözgettek, mondhatni, gond nélkül éltek. A munkahelyvesztéssel egyben talajvesztetté váltak, szemben a faluban élőkkel, a régi sarmaságiakkal, akik számára ott volt a gazdálkodás, ami perspektívát jelentett. Persze nem lehet általánosítani, hisz az ember hihetetlen mértékben alkalmazkodó, ezért a bányatelepen lakók közül sokan magukra találtak, vállalkozásba kezdtek, külföldön próbáltak szerencsét – sorolja a szociológiai tanulmánynak is beillő helyzetképet a polgármester.
A bányavállalat irodaépülete ma elhagyottan áll, kivert ablakok, kosz mindenfelé. A valaha szép napokat látott virágoskertet embermagasságú gyom, gaz, bozót uralja. Odébb foghíjas lépcsőjű felüljáró, a szénosztályozó óriás rémként mered a homályba, a csendet kóbor kutyák és szúnyogzümmögés-kíséretű békabrekegés teszi még kietlenebbé. Egy kis fantáziával a bagolyhuhogást is odaképzelheti az ember, és készen is állnak egy kísértetfilm díszletei. De a tikkasztó nyári nap, a poros kánikula sem kelt több bizalmat, a tömbházak előtt elvadult gaz, helyenként a tetőzet is csak mutatóba cipeli még a cserepeket. Egyes vállalkozók igyekeznek színvonalas kereskedelmet folytatni, ízléses terasszal ellátott szórakozóhely is akad. Furcsa kontraszt – már-már groteszkbe hajló – a telep látványa: a korszerűség lenyomatainak szomszédságában romokban hever a bányavállalat egykori klubépülete, ahol hajdanán naponta folyt a filmvetítés. Beljebb merészkedek, ürülék- és vizeletszag, a tetőzet a csillagos ég, a még ottfelejtett vörös bársonycsíkú függönyszegély a múltból kiált. E borzalom-házából kilépve szemközt még üzemel a régi csorgó, az emberek gondtalanul cseverésznek a jó artézi vízre várva. A felszíni fejtés után megmaradt bányató környéke szemétteleppé degradálódott, s az ölnyi gazban ha látszani nem látszik is a lopva odavitt hulladék, a szag óhatatlanul is trehányságról árulkodik. Dombi szeretné a tavat a falu tulajdonában tudni, hogy bekerített, korszerű, vonzó halastóvá alakíthassa. A kilencvenes évek után a fokozatosan leépített bányavállalat vezetői széthordtak mindent. A meglévő értékek megőrzésének jogcímén hatalmas összegeket nyúltak le, és állagmegőrzés helyett töméntelen mennyiségű vasszerkezetet értékesítettek ócskavasként, amiből csinos kis vagyont kapartak össze. A megyei tanács most próbálja valamilyen úton-módon megvásárolni a bányaépületet, benne öregotthont létesítenének. Az ingatlanban nagyméretű ebédlő, konyha szolgált egykoron a bányászok étkeztetésére. A polgármester további álma egy strand megépítése, mivel Szilágy megye igencsak híjával van a fürdőhelyeknek. A hajdani bányavállalatnál saját orvosi ügyelet működött; jelenleg a nagyközségben mindössze két általános orvos óvja az egészséget. Dombi most talpal egy sürgősségi osztály létrehozásáért, de így is három kilométert kell gyalogolniuk a telepieknek a falusi rendelőig.
Bányamúlt bányászszemmel.
Még jól emlékszem Spurigán Géza mérnökre, aki éveken át a vállalat aligazgatójaként dolgozott, mígnem 1991-ben nyugdíjba vonult. A ranglétra minden fokát megjárta, fiatalként segédbányászkodott, a zsebében már technikusi diplomával érkezett Lupényba, szüleinek kulákká való nyilvánítása nehezítette a pályája alakulását, de végül elvégezte az egyetemet. 1965-től él a sarmasági bányatelepen. Az öregúr szívélyesen fogad, fizikai és szellemi frissessége irigylésre méltó. Beszélgetésünk óhatatlanul a bányászatra terelődik. Az első tárnát 1910 körül nyitották meg, akkoriban még kezdetleges eszközökkel dolgoztak, jobbára szekerekkel szállították a kitermelt portékát az állomáson pöfögő gőzmozdonyok etetésére. A második világháború után beindult a nagyüzemi kitermelés. Összesen huszonhárom rétegben folyt a munka, 30-tól 180 méter mélységig merészkedtek le. Összefüggő, nagy kiterjedésű szénrétegeket rejtett a mély, a tizenhatos réteg volt a leggazdagabb, ott két és fél méter vastagságot is elért a szén – hallgatom a nyugalmazott mérnök-igazgató szakszerű magyarázatát. A sarmasági szén jellemzői kiválóak, szennyezettsége alig 3-4 százalékra tehető, kalóriaértéke 2,4–2,8 kilónként, vagyis az egy kilogramm elégetett szénből felszabaduló energia három kilogramm keményfáéval egyenlő. 1965-re az évi kitermelés közel 500 ezer tonnára volt tehető, 1975 és 1989 között felpörgették a termelést évi 900 ezer tonnára, és 2500 munkással dolgoztak. A nyolcvanas években megkezdődött a külszíni kitermelés is, hat méter mélyen már találtak szenet. Ebből évente 30 ezer tonnát szedtek ki. Spurigán mérnök megítélése szerint még nyolcvan évig gondtalanul működtethető lett volna a bánya, már ami a mélyben lapuló tartalékokat illeti. De az emberi szándék másként döntött, mindinkább visszafogták a termelést, 2004-ben pedig leállt a mélyszíni fejtés.
Új gyülekezetnek új templom dukál.
Manapság ritkán fognak új templom építésébe, mármint a magyar közösségek, mert a hagymakupolás az gombamód terem, ha kell, ha nem. A templomépítés már önmagában is csoda, hát még ha új gyülekezet születésével társul. A bányatelepen élő reformátusok zöme egyáltalán nem vagy csak ritkán jutott el a falusi templomba, a távolság gyakran legyűrte az ige iránti éhséget. Hamar felismerték a lehetőséget a Jehova Tanúi szekta tagjai, és bevetették magukat a bányászok megtérítésébe. Ennek veszélyeit felismerve az akkori lelkipásztor, Bessenyei István kibérelt egy helyiséget a telepen, és a Ha a hegy nem megy Mohamedhez… mondást szem előtt tartva minden vasárnap délután istentiszteletet tartott az ottani híveknek. A telep 1400 lakosából körülbelül 450 református, ami tetemes lélekszám külön gyülekezet létrehozásához. Így gondolták ezt az ott élők is, és testvéri szeretettel leváltak a falusi gyülekezettől 2001-ben – tudom meg a gyülekezet főgondnokától, Nagy M. Sándortól, aki szívesen informál a történtekről, mivel a lelkipásztor épp szabadságát tölti. Az új gyülekezet egy lelkes és elszánt papot is kapott Lucza István személyében. A polgármesteri hivatal kiutalt egy lakrészt, ahol a lelkipásztor ideiglenesen meghúzódhatott családjával. Közös összefogással megvásároltak egy romos épületet, felújították, még harangot is szereltek be. Ez volt az első „temploma” a kis közösségnek. Hamarosan felmerült új templom és paplak építésének a gondolata is, s a tervet tett követte, így 2008-ban már megtarthatták az első istentiszteletet az új templomban. Az épület többfunkciójú, az alagsorban iroda, valamint egy konferenciateremnek is beillő helyiség is található. Az eltelt években a gyülekezeti tagok száma megközelítette a hétszázat, ami a falu közelebb eső részén lakó hívek „átigazolásának” tudható be – magyarázza a tisztségét öt éve ellátó főgondnok. Az elmúlt hónapban ünnepelték a gyülekezetalapítás 10. évfordulóját, s a megemlékezésre többek között Csűry István püspök és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is meghívást kapott. Ez utóbbi annál az oknál fogva, hogy a magyar szervezet másokkal egyetemben hathatós támogatást nyújtott a templomépítéshez.
Teraszárnyék vagy pincehűs.
Már délutánba szaladt az idő, aki csak teheti, árnyékba menekül a tikkasztó kánikula elől. A telepen élők többnyire vendéglők teraszain ücsörögnek, jéghideg üdítő, sör mellett, a falubéliek inkább a gyönyörű panorámát nyújtó szőlőhegyet választják menedékként. Régi ismerősömet, Meleg Imrét is a pince hűvösében köszönthetem, karimás szalmakalapjában a hordók igencsak megapadt borszintjét méregeti. Nemcsak az okos beosztás, de a hőség miatt is ajánlatosabb fröccsöt fogyasztani, nem tiszta bort. Nyaralószerű pincéje előtt 500 tőke szőlőt művel, s mióta nyugdíjas, itt szinte naponta talál elfoglaltságot, matatnivalót. A sorok között megterem a télire való zöldség, hagyma. Jó terméskor ötszáz liter bornak valót is kisajtol, most éppen azon bosszankodik, hogy nemrég jégeső verte el a szemeket. A kollektivizálás az ősi pincék zömét tönkretette, a legtöbb már új építésű, tetőtérrel hivalkodó.
Amikor tiszta, páramentes a levegő, messzire ellátni innen, a látóhatárnak csak a szilágysomlyói hegyek szabnak határt. A képzeletnek még az sem, hisz tárnák mélyére látni innen, csillék zakatoló csattanása réveszt, mígnem átköszön a pinceszomszéd, amúgy bányászmódra: Jó szerencsét! Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Sérelemlista
Veszélybe került a kolozsvári Kétágú templom, időközben pedig negyven hellyel egészítette ki a román oktatási minisztérium a magyar diákoknak járó tandíjas helyek számát a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetemen, miután az intézmény rektora elvett ugyanennyi helyet a magyar tagozattól – csak két magyarellenes intézkedés Romániából, ami az elmúlt két napban került be a különböző hírfolyamokba, s akkor még nem beszéltünk a kolozsvári Mátyás-szobor körüli táblaháborúról, a gyulafehérvári magyar rektor megveréséről, a csaknem nyolcezer egyházi és közösségi ingatlan visszaszolgáltatásának vontatottságáról, az autonomista Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzése körüli bizánci gáncsoskodásról, a magyar megyék megszüntetéséről szóló komédiáról, a kisebbségi törvény megszavazásának elodázásáról, a szoborgyalázásokról, az emlékműrongálásokról, a házsongárdi temető háborgatásáról, az állami magyar egyetem ordító hiányáról, a polgármester által lebontásra ítélt marosvásárhelyi Kós Károly-épületről, a Tőkés László meggyilkolására buzdító kiadványról, az egykori Securitate magyarok körében (is) kifejtett mai aktivitásáról, a székely és partiumi önrendelkezés esélytelenségéről, a kulturális autonómia halogatásáról, a népszámlálási trükkökről, Székelyföld elrománosításáról, a kormánytag Romániai Magyar Demokrata Szövetség sikertelenségéről, a brüsszeli Székelyföld-iroda elleni ágálásról, románok magyarellenes masírozásáról, de a felsorolást helyszűke miatt kénytelen vagyok berekeszteni.
Amikor az elmúlt napokban átautóztam egykori Tündérkertünkön, megpróbáltam száműzni e sérelmeket a gondolataimból. Hadd legyen pihentető az utazás, a fenyőillat, a transzilván táj.
Csucsa környékén már éppen Ady és Goga barátságát kezdtem elirigyelni, amikor kénytelen voltam rádöbbenni, nemcsak a magyarellenes intézkedések szaporodtak el, de egyik évről a másikra egész dombok, hegyek, erdők tűnnek el a Kőrös, a Maros vagy az Olt folyása mentén.
Kavicsbányákban porladnak el a kárpáti bércek, számlálatlanul lopják a fenyőt, a bükköt, a tölgyet, a követ éjszakánként nyugodtan alvó tolvajok, s mialatt Románia többi része megállíthatatlanul fejlődik, Erdélyben az elmúlt húsz évben kiépült ötven kilométernyi autópálya, a székelyföldi települések infrastruktúrája háborús időket idéz, s az emberek többsége jövőkép nélkül botladozik a mindennapi betevőért.
A múlt hét végén véget ért Bálványosi Nyári Szabadegyetem egyik eszmecseréjének előadói kifejtették: a román pártokban erős a hajlandóság arra, hogy a lakosság magyarellenes érzéseinek meglovagolásával próbáljanak maguknak támogatókat szerezni, ráadásul a romániai „politikai kártyajátékban” mindig a magyarok a Fekete Péterek. A romániai „ügyeletes ellenzék” mindig keményebben játssza ki a magyar kártyát, mint a hatalmon lévők, ráadásul szociológiai felmérések igazolják a román társadalomban szunnyadó, magyarokkal szembeni elutasítást.
Miután az előadáson az is elhangzott, hogy Románia és Magyarország viszonya nem vonatkoztatható el az erdélyi magyarság helyzetétől, kénytelen vagyok a fentebb csak nagy vonalakban összefoglalt sérelemlistára mutatni és megállapítani: az elmúlt húsz év mindenképp, de az azt megelőző évtizedek is azt bizonyítják, Románia képtelen megbecsülni a Trianonnal ölébe hullajtott Erdélyt, az ott élőket, a transzilvanizmus értékeit.
A jelek szerint Bukarestnek csak az erdélyi altalaj és a térség különböző erőforrásai a számottevők, míg a románokból a mindennél erősebb birtoklási vágy (és az orvul szerzett zsákmány miatti lelkiismeret-furdalás) csalja elő a magyarellenességet. E támadásokat azonban tovább tűrni nem lehet. Az eddigi viszonyrendszer (az Európai Unió, a NATO) nem bizonyul elegendőnek a románok észre térítéséhez, de ősszel Traian Basescu államfő Budapestre látogat. El kell mondanunk neki: többé nem vagyunk Fekete Péterek!
Melyik nemzet visel még el ennyi sérelmet? Magyar Hírlap

Újabb szobrok a személyiségek sétányán
Elődeink emlékére
Temesvár napja alkalmából újabb négy szobrot helyeztek el a Központi Park egyik fő útvonalán, amelyet három évvel ezelőtt a Személyiségek Sétányának neveztek el.
Akkor, ugyancsak augusztus 3-án, a város politikai és gazdasági életében fontos szerepet betöltő hét személyiség: Florimund Mercy, Eugeniu de Savoya, Török János, Küttel Károly, Sever Bocu, Aurel Cosma és Stan Vidrigin mellszobrát avatta fel a városvezetés ünnepélyes keretek között. Néhány hónappal később a Személyiségek Sétányán foglalta el méltó helyét Bartók Béla, a régió legnagyobb szülöttének, valamint Virgil Birounak a bronzszobra.
Az idei szoboravatón ugyancsak neves személyiségek bronzmása került felállításra. Időrendben az első Hunyadi János (1387–1456) híres törökverő, akit a román nép is hőseként tisztel, Ioan de Hunedoara néven „vonult be” a Személyiségek Sétányára. Hunyadi János Magyarország kormányzója, szörényi bán, erdélyi vajda, székely ispán, nándorfehérvári kapitány, temesi ispán, Mátyás király apja nemcsak a török elleni harcokban lovagként és hadvezérként aratott sorozatos sikereivel vívta ki a kortársak és az utókor elismerését, hanem Temesvár várának újjáépítésével, erődítmény jellegének a kor hadászati szintjére emelésével is. (Ő építtette Vajdahunyad, Diósd és Beszterce várát is.) A vár és kastély, amelynek azóta többször átépített változatát Hunyadi-kastélynak nevezik ma is a temesváriak, 1490-ig maradt a Hunyadi család birtokában. Bronzszobrát Irimescu Remus fiatal szobrászművész készítette, életpályájának fontosabb mozzanatait dr. Râmneanţu Vasile egyetemi tanár idézte fel.
Telbisz Károlyt (1853–1914) legnagyobb polgármesterének, a modern Temesvár megalapítójának és kiépítőjének tartja számon a helyi történelem és a közvélemény. 1885 és 1914 között állt a város élén, nagy tudású, felelősségteljes, példamutató városatya volt. Az ő polgármestersége idején bontották le a fejlődésnek gátat vető várfalakat, készült el a város urbanisztikai terve, kezdték meg a hatalmas építkezéseket (Millenniumi templom, a Piarista Gimnázium rendház és templom, Lloyd-sor palotái, a mai Loga utca impozáns iskolaépületei stb.) Korszerűsítette a vízvezeték-hálózatot, a szennyvíz-elvezetést, bevezette a villamosközlekedést, aszfaltoztatta az utcákat, európai rangú kulturális intézményeket hozott létre. A sétányon elhelyezett szobrot Laurenţiu Balca szobrászművész készítette, kivitelezését a PG 33 Kulturális Alapítvány támogatta. Jelentőségét dr. Augustinov Petru méltatta.
Ioachim Miloia (1897–1940) festő, művészettörténész, múzeumigazgató, intézményalapító, több tudományos és művészeti könyv szerzőjének szobrát, Gheorghe Groza szobrászművész alkotását a Miloia család adományozta a városnak. A szoboravatón Aurel Turcuş író idézte fel sokoldalú tevékenységét a nagyszámú hallgatóság előtt.
Emléket állítottak a Személyiségek Sétányán Romul Ladea bánsági származású szobrászművésznek, aki Kolozsváron majd Temesváron főiskolai tanárként, mint Constantin Brâncuşi és Auguste Rodin követője, modern szobrászati iskolát teremtett. Bronz arcmását Jecza Péter mintázta meg, életpályáját Szekernyés János műkritikus méltatta.
A Személyiségek Sétányának – amint azt Gheorghe Ciuhandu polgármester elmondta – kettős célja van: méltó emléket állítani elődeinknek és a város történelmének ismeretére nevelni a fiatalokat a park nyújtotta kellemes környezetben.
Szekernyés Irén. Nyugati Jelen (Arad)

Az RMDSZ nem képes akkreditáltani a Sapientiát
A román kormány botrányosan gáncsolja a Sapientiát, az Erdélyi Magyar Tudományegyetemet számtalan hátrány éri a végleges akkreditáció késleltetése miatt - írta 1egutóbbi számában a Kolozsváron megjelenő Erdélyi Napló. Szomorú évfordulóhoz érkezett az EMTE: pontosan egy évvel ezelőtt jelentette be ünnepélyesen Dávid László rektor, hogy a Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ugynökség (ARACIS) elfogadta az intézmény akkreditációját. Ettől a pillanattól a végleges akkreditáció ügye a pülitikum térfelén pattogott, és egy év alatt emiatt nem történt semmi. Nagy kérdés, hogy a kormányon lévő és a magát minden erdélyi magyar érdeket képviselő szervezetnek nevező RMDSZ miért nem tudta megsürgetni a folyamatot, ami Romániában más magánegyetemek esetében átlagosan négy hónapos procedúra. Mostanáig egyetlen egyetem esetében sem húzódott el ilyen hosszasan az akkreditáció. A kormány beleegyezéséhez - a parlamenti szavazással ellentétben - nincs szükség politikai egyeztetésekre, hiszen az egész procedúra egy egyszerű adminisztratív dolog. A Partiumi Keresztény Egyetem esetében is nem a kormány jóváhagyása miatt késett négy esztendeig az akkreditáció, hanem a két ház stakbizottságainak lassú munkájáért. „Sokszor megtörtént, hogy nem volt meg a neffelelő kvórum, és a nagyváradi kollégák teljesen feleslegesen utaztak Bukarestbe. Mi még ettől is messze állunk, hiszen ahhoz, hogy a parlamenti bizottságok elé kerülhessen ügyünk, már rég meg kellett volna kapnunk a kormány jóváhagyását. Eppen ezért legnagyobb fájdalmunk az, hogy az ARACIS nagyon jó mnősítése - amely sokat nyomhatrıa a latban, a parlamenti viták során - az időhúzás miatt egyre veszít súlyából, jelentőségéből és lassan a homályba vész” - nyilatkozta Dávid László, a magyar történelmi egyházak által alapított és - román állami szubvenció híján - magyarországi támogatásokból élő Sapientia EMTE rektora. Az akkreditáció politikai hátterű késleltetése miatt az erdélyi magyar magánegyetem diákjai nem államvizsgázhatnak saját intézményükben, mesterképzésüket is más egyetemeken kell elvégezzék, az Erasmus, illetve a Socrates ösztöndíjak számukra elérhetetlenek. A rektor elmondta még, hogy nem lesznek új szakok, minden beiskolázási feltétel a tavalyihoz hasonló, így a tandíjak összege sem változik a Sapientián, amelynek Csíkszeredában, Marosvásárhelyen és Kolozsváron karai. A végleges akkreditáció időpontja azonban megjósolhatatlan, mivel a bukaresti kormánynak nincs napirendjén az erről szóló jogszabály megalkotása. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Kolozsvári levéltárosok gyűjteménye
A Román Országos Levéltár Kolozs megyei levéltárában őrzött rendkívül értékes oklevélgyűjtemény korszerű tárolásának biztosítása céljából indít kampányt az Erdélyi Magyar Levéltárosok Egyesülete. Az oklevélgyűjtemény a város évszázadokon át elnyert kiváltságleveleit, jogbiztosító okleveleit, iratait tartalmazza.
A Fogadd örökbe a múltad elnevezésű kampány kezdeményezői elsősorban a levéltárban levő oklevelek tárolására szolgáló korszerűtlen, savas papírból készült palliumokat és dobozokat szeretnék kicserélni, jó minőségű és méretre szabott tároló anyagokkal.
Hangsúlyozzák, Kolozsvár város levéltárának oklevélgyűjteménye közel 500 értékesebbnél értékesebb iratot tartalmaz, papír és pergamen irathordózón egyaránt, 1224-től 1832-ig terjedő időszakra. A kezdeményezők hangsúlyozzák, a kampány alkalom arra, hogy olyan történelmi érték felé irányítsuk a szakma és a széles közönség figyelmét, amiről alig esik szó a médiában vagy a közbeszéd szintjén. Az adományokat a Kolozsvári Magyar Napok keretén belül az egyesület standjánál illetve bankszámlájára várják. Erdély.ma

Az erdélyi magyarság (1918–2011)
Székelyföld is veszélyben!
"Dióhéjba" tömörítve bemutatjuk az elmúlt kilencvenegy év történelmét, a fő hangsúlyt a nemzetiségi elnyomásra, az asszimilációs politikára helyezve. Miért fontos ennek ismerete?
Mert sokan még mindig nem hiszik el, hogy Székelyföld is veszélyben van, ha nem vívjuk ki a belső önrendelkezés jogát. Ha nem harcoljuk ki Székelyföld területi autonómiáját. Nem hiszik el azt sem, hogy nemcsak gyermekeink, unokáink, hanem mi magunk is megtapasztalhatjuk az erdélyi szórványsors szomorú valóságát. Nem szabad ámítanunk magunkat, tudni kell, hogy az erdélyi színmagyar városokat néhány évtized alatt tették román többségűvé. Az olyan régiókban pedig, ahol számottevő magyarság élt, az számszerű kisebbségbe került. Ennek illusztrálására Barcaság etnikai változását mutatom be. A Háromszékkel szomszédos Brassó lakossága 1910-ben még 70 százalékban magyar és szász többségű volt, míg a román számarány mindössze 28,7 százalék. Mára a helyzet drasztikusan megváltozott: az említett két (többségi) népcsoport elenyésző kisebbséggé vált, alig 8 százalék. Ha Brassó város 1910-es népességi arányait hasonlítjuk össze a mai Sepsiszentgyörgyével, azt látjuk, hogy a nem románok számaránya 71,3 százalék, tehát közel azonos! Brassó megye 1910-ben szintén magyar és német többségű, 64,2 százalékkal. Ma már itt sem sokkal jobb a helyzet, mint a városban. Az elmúlt évszázad alatt az alig néhány százalékéban román lakosságú észak-erdélyi nagy magyar városok népességi arányai szintén megváltoztak. A népességváltozásra elsősorban az 1950-es és az 1960-as években került sor. Néhány példa: az 1941-es népszámlálás szerint a népességi arányok Észak-Erdély néhány nagy városában a következők: Marosvásárhely magyarságának aránya 95 százalék, a románoké 3,9. Szatmárnémeti magyarságának aránya 92,9 százalék, a románoké 4. Nagyvárad magyar népessége 91,8 százalék, a románoké 5,2. Kolozsvár magyar népessége 86,5 százalék, a románoké 8,9. Hogy ki kit olvasztott be – magyarosított vagy románosított –, bárki megadhatja a választ a kérdésre. A nagy tatárjárás (1241) utáni 639 év alatt az Erdélybe betelepedő románság nemhogy tömegesen elmagyarosodott volna, de 1880-ban is mindössze 5,7 százalékuk ismeri az állam nyelvét, a magyart. Ne feledjük: az alkotmányban meghirdetett "egységes és homogén nemzetállam" megteremtésének útjában ma már csupán Székelyföld magyar közössége áll! Nem véletlen az, hogy a hivatalos okmányokban, de még a megyehatáron elhelyezett turisztikai táblákon sem tűrik meg a Székelyföld név használatát! Sokan abban a hitben ringatják magukat, hogy ha az elmúlt huszonegy évben alig észlelhető az etnikai arányok megváltozása, akkor az a továbbiakban sem módosul. Elfelejtik azt, hogy ez a rendszerváltás, a volt szocialista vagyon megszerzésével való elfoglaltság, a nagy gazdasági világválság, valamint Székelyföld tudatos elszegényítésének taktikájával magyarázható. De ha Románia gazdaságilag talpra áll, a veszélyérzet és az önvédelem hiányában "békésen álmodozó" székelységet is gőzhengerként fogják kisebbségbe szorítani, etnikailag fellazítani. Tehát addig kell kiharcolni Székelyföld autonómiáját, amíg nem késő! Ha most nem teszünk meg mindent – természetesen törvényes eszközökkel –, akkor számításaim szerint Sepsiszentgyörgyön már a 2020-as választást nem mi nyerjük meg. Márpedig, ha nincsenek választott vezetőink, akkor – amint Marosvásárhely példája is mutatja – szülőföldünkön mások fognak intézkedni, de nem a mi érdekünkben! Ne feledjük, a Székelyföld akkor már nem a mi otthonunk lesz, nem az a hely, ahol jól érezhetjük magunkat! El kell dönteni: mit akarunk?
A román nacionalizmus 1918 előtt Ahhoz, hogy a mai agresszív, türelmetlen román nacionalizmust megértsük, ismernünk kell annak mély gyökereit. Nagyon sokan úgy gondolják, hogy a román nacionalizmus csak most, az elmúlt huszonegy évben nehezedik ránk, illetve annak gyökerei csak a Ceauşescu-diktatúráig vezethetőek vissza. A román nacionalizmus már korábban kialakult. Természetesen ennek elemzése nem célunk, csak néhány példával szeretnénk rávilágítani arra, hogy nem új keletű. Az intolerancia, az idegengyűlölet már a Horea vezette parasztzendülés és magyargyilkolás idején is létező valóság. Hasonlóképp az 1848–49-es erdélyi polgárháborús kilengések, magyarmészárlások is erre mutatnak. A két román fejedelemség egyesítése előtt (1857-ben) a jeles román politikus, Mihail Kogălniceanu a nem ortodox polgárok jogainak biztosítására, a jogfosztottság felszámolására az ideiglenesnek nevezett országgyűlésen 52 javaslatot terjesztett be. Az 1866-os román alkotmány némi könnyítéseket hoz a nem keresztény idegenek számára, de ellentüntetésekre, pogromokra került sor. Az 1878-as berlini kongresszus arra kötelezi az új és független Romániát, hogy a zsidóknak, a mohamedánoknak biztosítsa az állampolgári jogokat. 1879-ig csak keresztények kaphattak román állampolgárságot. Amikor 1918-ban Románia megkapta Erdélyt, a nemzetiségek felszámolásában már óriási tapasztalatok birtokában volt. Az 1877-ben megszerzett Dobrudzsa etnikai arányait 1900-ig 19 százalékról 48,2 százalékra emelte. Egy 1900-ban megjelent román kiadvány azt állítja, hogy Dobrudzsában még mindig 51,8 százalékban élnek "idegenek". Több módszert alkalmaztak. Nem adtak politikai jogokat a nem román lakosságnak, hivatalt sem viselhettek, tehát érdekeltté váltak abban, hogy a nyilvántartásokban románként szerepeljenek. Ugyanakkor nagyfokú telepítés folyt az etnikai arányok megváltoztatására. Legfontosabb eszköz az iskolai oktatásnak a román nacionalizmus szolgálatába állítása volt. 1897-ben Spiru Haret közoktatási miniszter körrendeletében nacionalista szellemű oktatásra buzdít: "Legyenek rajta, hogy a gyermekek történelmünk eseményeit sokkal többre becsüljék, mint más nemzetekét..., higgyék, hogy a román nemzet a legvitézebb és a legelőkelőbb minden nemzetek között. Ne féljenek attól, hogy túlzásokba esnek, sőt mentől tovább mennek, annál jobb lesz." Az óvodák többségét is a románosítás szolgálatába, a román nyelv terjesztésére állították fel. Az 1911-ig létrehozott 168 óvodából 133-at a csángó magyarok és bolgárok településein alapítottak. 1906-ban Konstancán (Küstendže) a gimnázium igazgatója, V. Dumitrescu ezt írja: "Ezen iskolának az oktatáson és nevelésen kívül az ország többi iskoláival együtt az is célja, hogy románokká változtassa át a gyermekeket, akik közül legtöbben otthon a szülőiknél csak görögül, bolgárul, örményül stb. beszélnek." 1900 körül a mintegy 75 000–100 000 főnyi csángó magyarnak nincs egyetlen magyar iskolája. (2011-ben sincs!) Van olyan feljegyzés, amely szerint a csángó gyermek addig ismételte az első osztályt, amíg megtanulta a román nyelvet. Egymás között még a szünetekben sem beszélhetnek magyarul. 1848 után a csángó magyarok közé már olyan papokat küldtek, akik nem ismerték a magyar nyelvet. 1886-tól kezdve a jászvásári papneveldében csak román nyelven oktatnak. Az utolsó magyar papnak, aki még a századfordulón Moldvában működött, a püspök megtiltotta a magyar nyelvű misét. Erdélyben ugyanebben az időben a románoknak több ezer iskolájuk van. Az erdélyi román papok híveikkel nemhogy magyarul nem beszéltek, de 80 százalékban ők maguk sem ismerték az állam nyelvét. A román nacionalizmus 1913-ban sem esett kétségbe, amikor Romániával "egyesül" a 98 százalékarányban nem románok által lakott Dél-Dobrudzsa. Habozás nélkül fogtak hozzá az új, azaz "ősi román" föld elrománosításához is.
Fegyverszünet és megszállás Amikor az Osztrák–Magyar Monarchia 1918. november 3-án Páduában aláírta a fegyverszünetet, elismerték az önálló Magyarországot. Azonban e fegyverszünet aláírását nem tekintették érvényesnek a szövetséges hatalmak, de a magyar területek megszerzését célul tűző országok sem. A történelmi Magyarország és Ausztria területén ekkor még idegen hadsereg nem tartózkodott. Tehát nem beszélhetünk a Monarchia katonai vereségéről. A vereség a fegyverszünet megkötése után alakult ki, amikor a magyar kormány látva a hadseregben terjedő anarchista és bolsevista mentalitást, feloszlatta azt, így akaratlanul lehetetlenné tette az aktív önvédelmet. Az új hadsereg megszervezése azonban nemcsak időigényes volt, de nagyrészt eredménytelen is. Minderre épp akkor került sor, amikor megindult a szerb, a csehszlovák és a román támadás. A magyar kormány másik nagy tévedése az volt, hogy bízott a győztes nagyhatalmakban, és úgy gondolta, ha Magyarország pacifista magatartást tanúsít, azt a béketárgyaláson méltányolni fogják. A területi egység megőrzésének céljából a magyar államvezetés a bolsevik és a szélsőjobboldali erők szervezkedései között fogott hozzá a svájci mintájú szövetségi államrendszer kiépítéséhez. Erdélyben a román, a magyar, a német és a vegyes önkormányzatú kantonok létrehozása azonban nem érdekelte a Iuliu Maniu vezette Erdélyi Román Nemzeti Tanácsot. De az előrenyomuló román hadsereget sem, sőt, igyekeztek felszámolni minden magyar önrendelkezési jellegű akciót. Ilyen történelmi helyzetben fogalmazódott meg a Székely Köztársaság megteremtésének gondolata. Néhány jeles erdélyi magyar vezető, köztük Paál Árpád politikus és újságíró is – 1918. november derekán, a Székelyudvarhelyen tartott gyűlésen – letette a hűségesküt a Székely Köztársaságra. Azonban a november 28-i marosvásárhelyi székely és a december 22-i kolozsvári magyar nagygyűlés már a magyar állam területi integritása mellett nyilatkozott. E politikai zűrzavarban, amikor az ország hadsereg nélkül maradt, miközben idegen haderők masíroztak, Kratochwil Károly vezetésével létrejött a székely és az erdélyi ezredekből, a székely önkéntesekből az a 12 000 főt számláló Székely Hadosztály, amely kis létszáma ellenére is megpróbálta a lehetetlent, szülőföldje védelmét az idegen hódító hadsereggel szemben. Nekik 1919 januárjában a Királyhágónál sikerült feltartóztatniuk a román királyi hadsereget. A magyarság jövőjének alakítására azonban nagy csapást mért az 1919. március 21-i Magyar Tanácsköztársaság megalakulása. A nagyhatalmak épp akkor vitatták meg a végleges határok kérdését. Úgy tűnik, hogy a bolsevizmus veszélye miatt még jobban büntették a magyar népet, Magyarországot. A székely hadsereggel ellenséges magatartású kommunista hatalom miatt 1919. április 25-én a Székely Hadosztály is feloszlott. A katonák némelyike beállt a Vörös Hadseregbe, és hősiesen harcolt az északi felszabadító hadjáratban, de többségüket a román hadsereg Brassóba internálta. A román hadsereg december 24-én megszállta Kolozsvárt, majd fokozatosan egész Kelet-Magyarországot. A magyarság vezetői hiába követelték Párizsban a határkérdés demokratikus, népszavazás, tehát a helyi lakosság megkérdezése általi meghúzását, kialakítását, hiába ajánlották fel, hogy a népszavazás eredményét, bármilyen is legyen, a magyarság tiszteletben fogja tartani, a magyarság meghallgatása nélkül megszületett a jelenkor történetének egyik legigazságtalanabb békediktátuma. Az 1920. június 4-én aláírt trianoni szerződés eredménye a kompakt magyar területek, köztük Székelyföld elcsatolása lett.
(folytatjuk)
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy).

Piacfüggő az RMDSZ és a PD-L közti koalíció Kolozsváron
Péntek délben az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének székházában ülésezett a Megyei Állandó Tanács (MÁT), hogy megvitassa: a jelenlegi körülmények közepette hogyan folytatható a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) és az RMDSZ közötti koalíció Kolozsváron? Mint ismeretes, Sorin Apostu polgármester bejelentette: kísérleti jelleggel a főtéri parkolóban mozgópiacot létesítenek szombatonként 7 és 15 óra között. A városháza ingyenesen bocsátja az őstermelők részére a főtéri parkolót, mert azok korábban arra panaszkodtak, hogy nincs pénzük megfizetni a városháza által üzemeltetett piacokon a bérleti díjat. Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke a MÁT-gyűlés szünetében határozottan kijelentette: amennyiben szombaton megnyitják a mozgópiacot a főtéri parkolóban az RMDSZ felfüggesztettnek tekinti a PD-L-vel kötött városi szintű egyezséget. A két kormánypárt közötti együttműködést megyei és a parlamenti szinten viszont még fenntartják. A PD-L és az RMDSZ közötti megyei együttműködés sorsáról egy későbbi MÁT-gyűlésen dönthetnek.
Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke tegnap megbeszélést folytatott a kibővített Megyei Állandó Tanácscsal (MÁT), hogy megvitassák az RMDSZ és a Demokrata-Liberális Párt kolozsvári együttműködését. – Természetellenesnek tartom, hogy egy műemlék templom közelében és Magyarország kolozsvári főkonzulátusával szemben mozgópiac működjön. Erre a célra sokkal megfelelőbbnek tartom a Széchenyi téren lévő parkolót, ahol már rendeztek ilyesmit. Amennyiben szombaton reggel 7 órakor megnyílik a mozgópiac a főtéri parkolóban, akkor az RMDSZ felfüggesztettnek tekinti a Demokrata-Liberális Párttal kötött koalíciót városi szinten – nyilatkozta a sajtónak Máté András Levente megyei elnök. Hozzátette: a koalíció városi szintű felbomlása azt jelenti, hogy a városi tanács ülésén az öt RMDSZ-tanácsos úgy szavaz, ahogy akar, tehát nem kell figyelembe venni a PD-L álláspontját. Máté András Levente kitért arra is, hogy a Kolozs megyei tanácsbeli és parlamenti együttműködés még működik, ám személy szerint nehezen fogadná el a demokrata-liberális párti javaslatok megszavazását, ha a PD-L helyi szinten szabotálja az RMDSZ-t.
– Ma már többször kerestem telefonon Sorin Apostu polgármestert, ám nem vette fel a telefonját. Az RMDSZ nem kihallgatást kér a polgármestertől, hanem együttműködést – tette hozzá a megyei elnök. Máté kitért arra is, hogy a kolozsvári koalíció esetleges felfüggesztésének semmi köze Cseke Attila volt egészségügyi tárcavezető lemondásához. – Cseke lemondása saját döntése, amelyet tiszteletben kell tartani. Még a kolozsvári koalíció felfüggesztése esetében sem merül fel az RMDSZ-nek a kormányból való távozása. Meg vagyok győződve továbbá arról, hogy László Attila alpolgármestert nem mozdítják el tisztségéből. Türelmes embernek tartom magam, de nem nézem el, ha a koalíciós partner packázik velünk – hangsúlyozta Máté, majd megemlítette a PD-L-nek a kolozsvári magyarságot sértő történéseit: a Iorga-tábla elhelyezését a Mátyás király szoborcsoport előtt, a főtéren júniusban megrendezett Ursus sörfesztivált.
Csoma Botond, a kolozsvári városi tanács RMDSZ-es frakcióvezetője is azt hangsúlyozta: ha a koalíció felbomlik, akkor az RMDSZ városi tanácsosai saját belátásuk szerint szavaznak, és nem vesznek részt a tanácsülések előtti szokásos egyeztetésen. Csoma elképzelhetőnek tartotta azt is, hogy a román tanácsosok vagy ellenségesen, vagy értetlenül állnak majd a koalíció felbontása miatti lépéseik előtt.
A PD-L és az RMDSZ közötti megyei együttműködés sorsáról egy későbbi MÁT-gyűlésen dönthetnek.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár). Szabadság (Kolozsvár)

Színe és fonákja
Az RMDSZ szeret kormányon lenni, s a hazai magyar közvélemény is jószerével elfogadta azt a tételt, miszerint kisebbségi szervezetnek, pártnak, ha közössége számára valamit el akar érni, részt kell vennie a hatalomban.
Ezekben a hetekben, hónapokban ellenben kiderült, dolgaink így sem haladnak. A kisebbségi törvényt nyolc éve már csalétekként használják az éppen hatalmat gyakorló román pártok; a tanügyi törvény, mely a szövetség egyik dédelgetett célkitűzése volt, néhol – például Marosvásárhelyen – visszájára fordult; a területi szervezetek együttműködése egyre döcögőbb – hallani, Kolozsvárott bomlik a koalíció, Biharban sem jobb a helyzet; a Mikó-kollégium körüli botrány után mintha teljesen leállt volna az egyházi javak visszaszolgáltatása. Atyánkfia, Benedek Levente igaz, rács mögé került egy korrupciós ügy miatt, de önző, elvakult harca ezt a folyamatot is látványosan visszavetette, s ma is, akár öt vagy tíz évvel ezelőtt, több mint nyolcezer egyházi ingatlan vár visszaszolgáltatásra. De nincs áldás azon sem, amit visszakaptunk, Bölönben például az RMDSZ-es polgármester fütyül arra, hogy tanácsilag elkülönített pénz szolgál az egyházi tulajdonba visszaszolgáltatott, felújított gyönyörű iskolaépület bérbevételére, póttanodát improvizál, bizonyítékául annak, hogy nem kell nekünk külső ellenség, magunk is fölfaljuk egymást. Király András államtitkár az idei botrányos érettségi után azzal dicsekedett, hogy az erdélyi magyar iskolákban él még a tanulás kultusza, azaz mi jobbak vagyunk. Aztán az egyetemi felvételik után kiderült: orvosira jelentkező gyermekeink eredménye jóval gyengébb román társaikénál. A kormány asztalának sarkán unatkozó miniszterelnök-helyettes kiharcolt pár tucat fizetéses helyet a magyaroknak, de sokan nem élhetnek a lehetőséggel, mert nincs pénz. Cseke lemondása kudarc, de tudnivaló, utódja sem jut többre, neve neki is kuss lesz, irányt a Cotroceni-palota szab. Közben ismét eluralkodott a közéletben a magyarellenes retorika. Szobrokat, helységnévtáblákat, emlékműveket gyaláznak meg, az igazságos Mátyás szobra előtt ott ágál Iorga nacionalista és hamis kinyilatkoztatása. Domnul Hunor Don Quijote-ként vív a szélmalmokkal, az RMDSZ kompromisszumokat köt, és nyakunkon a magyar megyéket a román tengerbe beolvasztani szándékozó területi átszervezés s a népszámlálás. A megye vezetői hatalmas sikerként élik meg, hogy lovasvágtát szervezhetnek, falunapokat tarthatnak, és soron kívül csöpögtetett kormánypénzekből egy-egy ebül szerzett épületből luxusirodaházat varázsolhatnak. Mert kormányban lenni jó! És hasznos. Nekik.
Simó Erzsébet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Négy magyar állampolgárt kísértek be a rendőrségre a „Kolozsvár” tábla felszerelése miatt
Négy magyar állampolgárt kísértek be a rendőrségre hétfő hajnalban Kolozsvár határában, akik állítólag „Kolozsvár” feliratú táblát akartak felszerelni a város bejáratához. A négy személy ellen a közrend-háborítás valamint a közerkölcsök megsértése gyanújával zajlik kivizsgálás.
A rendőrségi adatok szerint összesen négy férfit illetve egy gyerekes nőt – mindannyian magyar állampolgárok – találtak a helyszínen, amikor lakossági bejelentésre városhatárhoz mentek. A rendőrségi tájékoztatás szerint a gyanúsítottak azt mondták: székelyföldi nyaralásukról tartottak hazafelé, és mindössze fényképeket akartak készíteni a magyar nyelvű Kolozsvár-táblával. „Csak néhány képet akartunk készíteni, mivel Cluj-Napoca számunkra Kolozsvárt jelent” - mondta egyikük. Állításuk szerint a táblákat egy vásárban szerezték be. A rendőrök ugyanakkor egy „Torda” feliratú táblát is találtak az autójukban.
A rendőrségi kihallgatásuk mindössze órákkal a bekísérésüket követően kezdődhetett meg, ugyanis tolmácsot kellett biztosítani számukra, mivel egyikük sem beszél románul.
Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul szerint a főkonzulátus mindent megtesz a történtek tisztázása érdekében, különös tekintettel arra, hogy az előállítottak között van egy tíz éves gyermek is. A képviseletnek tájékozódnia kell arról is, hogy a hatóságok szerint a magyar állampolgárok milyen szabályokat sértettek meg, s hogy a rendőrségi intézkedésnek milyen jogi alapja van - mondta a főkonzul. Krónika (Kolozsvár)

Hamarosan Kolozsvár kerül a magyarságkutatás figyelmébe
Hungarológiai kongresszust rendeznek a kincses városban
Budapest (1981), Bécs (1986), Szeged (1991), Róma–Nápoly (1996), Jyvaskyla (Finnország, 2001), Debrecen (2006) után a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság augusztus 22. és 27. között Kolozsváron, illetve egy nap erejéig Marosvásárhelyen rendezi meg nagyszabású tudományos kongresszusát, amelyre a világ minden tájáról több mint hatszáz részvevő érkezik. Az idei rendezvény gyűjtőcíme Nyelv és kultúra a változó régióban. A helyszín megválasztása szakmai elismerést jelent az itteni kutatók, de ugyanakkor az erdélyi magyarság számára is. Kolozsvárra és Marosvásárhelyre irányul majd a közvélemény figyelme, a tudósok pedig tucatnyi tudományág hungarológiai vonatkozású kutatási eredményeit teszik közzé. A világ a magyar nyelv, irodalom és kultúra ötévenként ismétlődő legrangosabb seregszemléjét figyelheti majd a kincses városból a különböző szekcióelőadások, szimpóziumok közvetítésével. A szervezők összesen 616 részvevőre számítanak.
A szervezőbizottság egyik társelnökétől, Péntek Jánostól (elnök, Kolozsvári Akadémiai Bizottság) megtudtuk, hogy a nagyszabású rendezvény a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság kongresszusa. Ezt korábban Nemzetközi Magyar Filológiai Társaságnak nevezték, 1976-ban létesült, a professzor úr tíz évig volt az alelnöke. Nem mindig magyar az elnök, jelenleg Thuomo Lahdelma finn professzor tölti be ezt a tisztséget. Főtitkára viszont mindig magyarországi, jelen pillanatban Monok István. A magyar nyelv, irodalom, kultúra kutatásának legnagyobb kongresszusát ötévenként tartják meg, váltakozva Magyarországon és más államban. Most egy napra Marosvásárhely lesz a színhelye, amely az erdélyi magyarság életében fontos szerepet játszik. Főszervező a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (Pozsony Ferenc vezetésével), társszervező az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. A szervezőmunka már két-három éve folyik, a város önkormányzata is támogatást ígért. Eddig minden kongresszuson, amit nem Magyarországon tartottak, jelen volt mindkét államfő, és remény van arra, hogy Kolozsvárra is eljön Schmitt Pál, illetve Traian Băsescu. A rendezvény védnöke a két tudományos akadémia elnöke, valamint a két művelődésügyi miniszter. Már augusztus 21-én választmányi ülést, a zárónapon, augusztus 27-én pedig tisztújító közgyűlést tart az NMFT. Szakmailag kitüntető Kolozsvárra és Marosvásárhelyre nézve, hogy otthona lehet ennek a nagyszabású eseménynek. Az ünnepélyes megnyitó a Kolozsvári Állami Magyar Színházban lesz, az előadások, szekcióülések egyetemi épületekben.
A szervezőbizottság főtitkára, Szabó Árpád Töhötöm (BBTE, Néprajz Szak) szerint összesen 616 részvevő előadóra számítanak, akik hungarológiában, nyelvészetben, irodalomtudományban, történelemben, néprajzban, képző- és iparművészetben, építészetben, zene-, színház- és filmtudományban, szociológiában, politológiában, demográfiában, filozófiában jeles szakemberek. A vendégek a következő államokból érkeznek: Románia, Magyarország, Szerbia, Szlovénia, Lengyelország, Litvánia, Finnország, Ukrajna, Szlovákia, Oroszország, Franciaország, Olaszország, Bulgária, Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Németország, Nagy-Britannia, Észtország, Hollandia, Norvégia, Japán, Dél-Korea. A főtitkár arra a kérdésre, hogy miért nem időzítették a kongresszust a Kolozsvári Magyar Napokra, azt válaszolta:
– Ekkora méretű rendezvény számára gondot okozhat a város elszállásolási kapacitásának végessége akkor, ha egybeesik valami más eseménysorozattal. Egyébként amikor évekkel ezelőtt elkezdődött a kongresszus megszervezése, még senki sem tudott a Kolozsvári Magyar Napok.
ÖRDÖG I. BÉLA. Szabadság (Kolozsvár)

Fogadd örökbe a múltad – kampány a történelmi iratokért
A történelmi iratok fontosságára kívánják ráirányítani a szakma és a széles közönség figyelmét a Fogadd örökbe a múltad elnevezésű kampány szervezői, az Erdélyi Magyar Levéltárosok Egyesületének munkatársai. „Fogadj örökbe egy oklevelet, és örökbe fogadod a múltad! – nem túlzás ezt kijelenteni, hiszen Kolozsvár város levéltárában az évszázadok során összegyűlt, közel 600 folyóméternyi irat mindegyikében ott van a múltunk”, olvasható a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.
A Flóra Ágnes egyesületi elnök által jegyzett irat nyomatékosítja: az oklevélgyűjtemény a város évszázadokon át elnyert kiváltságleveleit, jogbiztosító okleveleit, iratait tartalmazza. Olyan jelentőségű iratokat, amelyek döntően befolyásolták a város fejlődését, történelmét. „Éppen emiatt, a gyűjtemény mindig kitüntetett figyelemnek örvendett, s történelmi értékük miatt évszázadokon át megőrizték. A gyűjtemény legrégibb eredeti oklevele 1326-ból való, azonban átiratban megtalálható az 1224-es Andreanum is. A fontosabb oklevelek közül, a teljesség igényét mellőzve, megemlíthető Zsigmond király 1405-ös kiváltságlevele, amellyel Kolozsvárt a szabad királyi városok sorába emelte, Mátyás tucatnyi különböző jogokat biztosító oklevelei. Szapolyai János oklevele, amelyben a várost a leghűségesebbnek nevezte, Izabella királyné adománylevelei vagy éppen Bethlen Gábor reneszánsz díszítésű oklevele, az 1668-as szabad királyi városi rang elvesztése utáni szabályrendelet, és annak visszaszerzésének bizonyítéka, az 1709-ik évi I. József kiváltságlevele”, írják. Emellett számos más, gazdasági és társadalmi, a város belső életét szabályozó oklevél és irat is gazdagítja a gyűjteményt.
A most induló kampány célja, hogy a Román Országos Levéltár Kolozs megyei levéltárában őrzött iratok egy részének, a rendkívül értékes oklevélgyűjteménynek, korszerű tárolást biztosítsanak. Elsősorban a korszerűtlen, savas papírból készült palliumokat és dobozokat szeretnék kicserélni jó minőségű és méretre szabott tároló anyagokkal. Egy korszerű, pergamen tárolására alkalmas doboz és pallium maximum 20 euróba kerül. Kolozsvár város levéltárának oklevélgyűjteménye közel 500 értékesebbnél értékesebb iratot tartalmaz, papír és pergamen irathordózón egyaránt, az 1224-től 1832-ig terjedő időszakra. Ez csupán egy töredéke a teljes városi anyagnak, de ha összefogással sikerül ezek tárolásán javítani, teljes sikerként értékelhető. A kolozsváriak, a történelem, a múlt iránt érdeklődők, valamint mindazok, akik a cél érdekében adományoztak, büszkén mesélhetik unokáiknak múltuk örökbefogadásának történetét. Hogy ezt elősegítsék, az örökbefogadói oklevél mellé elküldik Mátyás király azon oklevelének másolatát, amelyben a király büszkén utalt arra, hogy Isten kegyelméből ebben a városban született.
Az örökbefogadható oklevelek közül néhány, illetve Kolozsvár város levéltárában található régi iratok másolataiból összeállított kiállítás augusztus 18–19-én tekinthető meg a Román Országos Levéltár (Kogălniceanu/Farkas u. 10. szám) emeleti előcsarnokában. Csoportos tárlatvezetés augusztus 18-án és 19-én 13 és 14 órától. Tárlatvezető Flóra Ágnes levéltáros, találkozó a levéltár előtt. Az adományokat a Kolozsvári Magyar Napok keretében, az Erdélyi Magyar Levéltárosok Egyesületének standjánál, illetve banki átutalással tehetik meg. További információk a 0745-198501-es telefonszámon (Flóra Ágnes) és az emle.kvar@gmail.com címen igényelhetnek az érdeklődők. Szabadság (Kolozsvár)

Egy napig tartóztatta fel a rendőrség a „Kolozsvár” – táblát felszerelő magyar állampolgárokat
Bűnvádi eljárást indított tegnap a rendőrség a két magyar állampolgár ellen, akik két másik társukkal együtt „Kolozsvár” feliratú táblát rögzítettek a város bejáratánál található helységnévtáblához. A miskolci lakosok elmondásuk szerint fényképezkedni akartak.
Hat magyar állampolgárt kísértek be a rendőrségre tegnap hajnalban Kolozsváron, mivel a hatóságok szerint „Kolozsvár” feliratú táblát szereltek fel a kincses város bejáratához. A miskolci lakosok közül kettő – Miklós Árpád és Badány Lajos – ellen közrendháborítás, valamint a közerkölcs megsértése vádjával indult bűnvádi eljárás.
A Kolozs megyei rendőrség tájékoztatása szerint négy férfit, illetve egy nőt és tízéves gyerekét – mindannyian magyar állampolgárok – találtak a helyszínen, amikor lakossági bejelentésre a város Torda felőli bejáratához mentek, és bekísérték őket a Hajnal negyedbeli rendőrőrsre. A rendőrség közlése szerint a Tordai úti helységnévtáblánál tartózkodó gyanúsítottak azt mondták: székelyföldi nyaralásukról tartottak hazafelé, és mindössze fényképeket akartak készíteni a város bejáratánál a magyar nyelvű táblával.
Az egyébként vásárokban kapható Kolozsvár-táblát maguk rögzítették oda a helységnévtáblához, az akció alatt a nő és kisfia a kocsiban aludt. „Csak néhány képet akartunk készíteni, mivel Cluj-Napoca számunkra Kolozsvárt jelent” – nyilatkozta egyikük. A rendőrök egy „Torda” feliratú táblát is találtak a magyarországiak gépkocsijában, állításuk szerint egy vásárban szerezték be ezeket. A rendőrségnek azt nyilatkozták, nem emlékeznek, hogy egyáltalán jártak-e Tordán.
A fogvatartottak rendőrségi kihallgatása csak reggel, órákkal a bekísérésüket követően kezdődött meg, ugyanis tolmácsot kellett biztosítani számukra, mivel egyikük sem beszél románul. A rendőrök sorra hallgatták ki őket, ujjlenyomatot vettek tőlük, illetve fényképeket készítettek róluk. A magyarországi turisták – akik elmondásuk szerint nem első alkalommal járnak Erdélyben – végül tegnap 20 óra körül hagyhatták el a rendőrőrsöt.
Kettejük ellen bűnvádi eljárás indult közrendháborítás és a közerkölcs megsértése gyanújával. Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul elmondta, a főkonzulátus mindent megtesz a történtek tisztázása érdekében. Közölte, a hatóságok napközben arról biztosították, hogy a magyar állampolgárokat nem veszik őrizetbe, a gyerek és édesanyja ellen pedig nem folyik kivizsgálás. Miklós Árpád, az egyik gyanúsított a Krónikának elmondta, nem volt tudomásuk a kolozsvári „táblaháborúról”, a többnyelvű helységnévtáblák és a Iorga-felirt körüli politikai vitákról. Mint ismeretes, a kolozsvári RMDSZ-frakció nemrég ötnyelvű táblákat rakott ki a kincses város bejárataihoz. A rendőrség nem figyelt fel az akcióra, az üdvözlő szöveggel ellátott táblákat az önkormányzat leszereltette. Krónika (Kolozsvár)

Magyar állampolgárokat kísértek be Kolozsváron
Magyar állampolgárokat kísértek be hétfőn hajnalban a rendőrségre Kolozsváron "közerkölcs elleni vétség és csendháborítás gyanújával", mivel a város bejáratánál fényképezkedni kezdtek egy magyar nyelvű "Kolozsvár" feliratú helységnévtáblával.
Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul az MTI- nek elmondta: egy magyar állampolgári bejelentés szerint hajnali két óra körül hat, magát magyar állampolgárnak valló személy magyar nyelvű feliratot helyezett el a város Torda felőli bejáratánál. A bejelentést tevő magyar állampolgár már a rendőrségről hívta a főkonzulátust. Elmondása szerint mind a hatan miskolciak, a rendőrség előállította őket, jelen pillanatban a kolozsvári rendőrségen tartózkodnak.
Az internetes híradások arról szóltak, hogy a magyarországi "kirándulócsoport" – négy férfi, egy nő és egy tízéves gyerek – erdélyi kirándulásról indult haza, megálltak Kolozsvár bejáratánál, ahol fényképezkedni kezdtek egy "Kolozsvár" feliratú helységnévtáblával, amit egy ócskapiacon vásároltak.
A manna.ro Miklós Árpád matematika-fizika tanárt idézi, aki a hírek szerint az előállított személyek között van. "Mi nem vagyunk románellenesek. Letartóztattak, mint valami bűnözőket, és ujjlenyomatot vettek tőlünk. Elvették az iratainkat, és nem tudjuk, mikor engednek el. Nem tettünk semmi rosszat. Nekünk 'Cluj-Napoca' nem jelent semmit, de "Kolozsvár" a történelmet jelenti. Csak fényképezkedni akartunk a táblával, nem otthagyni. Magunkkal vittük volna. Máskülönben van egy másik táblánk is, Torda magyar nevével. Magyarországon ezért nem büntetnének meg" – olvasható a magyar nyelvű portálon.
Alma Bruja Brehariu, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője az MTI-nek telefonon azt mondta: nincs szó őrizetbevételről. A hivatalos rendőrségi közlés arról szól: a kolozsvári rendőrök "felderítették", hogy négy magyarországi illetőségű személy (az 56 éves M. Árpád, a 43 éves B. Lajos, a 27 éves M. Árpád Ferenc, valamint az 53 éves T. Levente magyar nyelvű helységnévtáblát helyezett el a helyszínen, majd gépkocsijukban (amelyben a 43 éves B. Ildikó és egy tízéves gyermek ült) találtak egy másik magyar nyelvű helységnévtáblát Torda felirattal. A rendőrségi szóvivő szerint a magyar állampolgárokat "közerkölcs elleni vétség és csendháborítás" gyanújával bekísérték a rendőrségre.
Szilágyi Mátyás az MTI-nek elmondta: a főkonzulátus mindent megtesz a történtek tisztázása érdekében, különös tekintettel arra, hogy az előállítottak között van egy tízéves gyermek is. A képviseletnek tájékozódnia kell arról is, hogy a hatóságok szerint a magyar állampolgárok milyen szabályokat sértettek meg, s hogy a rendőrségi intézkedésnek milyen jogi alapja van – mondta a főkonzul. Népújság (Marosvásárhely)

Marosvásárhelyi háborgás a hátrányos megkülönböztetés ellen
Holnap este 7 és 9 óra között a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) és a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) tiltakozással egybekötött körmenetet szervez Marosvásárhelyen...
...annak ellenére, hogy Dorin Florea polgármester formai hibákra hivatkozva ezt elutasította, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a román szenátusi többség pedig az idei felvételi vizsgák és az egyetemi felvételik lebonyolításában a magyar felvételizőket súlyosan érintő diszkriminatív döntéseket szavazott meg. Marosvásárhelyen idén az általános orvosi szakra 528 román és 274 magyar diák jelentkezett. Az általános orvosi, gyógyszerészeti, illetve fogorvosi fakultáson az egyetem 50–50 százalékos arányban biztosít tandíjmentes helyeket a magyarul, illetve románul tanuló diákok számára, a fizetéses helyeket a román többségű szenátus határozata értelmében az elért média függvényében lehet elfoglalni, függetlenül attól, hogy milyen nyelven folytatják majd tanulmányaikat a fiatalok. A tanügyi törvény előírásai szerint az egyetem vezetősége arról dönthetett, hogy a tandíjas helyeket a román és magyar diákok között egyenlő arányban vagy a média csökkenő sorrendjében osztja el. Az idén a szenátus a média csökkenő sorrendje mellett döntött, és ennek következménye, hogy a magyar diákok elestek a tandíjas továbbtanulás lehetőségétől.
Emellett az évek során az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem folyamatosan diszkriminatív bánásmódnak volt és van kitéve, az 1962-ben pártrendeletre kétnyelvűvé alakított intézmény számára nem tették lehetővé, hogy önálló, saját költségvetéssel és meghatározott számú hellyel rendelkező tagozattá váljék.
A MOGYE története jól példázza az erdélyi magyarság kiszorításának és kisemmizésének tudatosan megtervezett folyamatát. A második bécsi döntés következtében Kolozsváron újjáalakult a Ferenc József Tudományegyetem. 1945-ben Nagyszebenből Kolozsvárra költöztették az I. Ferdinánd király Tudományegyetemet. Azzal az ürüggyel, hogy a kolozsvári klinikákon nem volt elegendő hely, az orvosi kart áthelyezték Marosvásárhelyre. Ez volt tulajdonképpen a Kolozsvár mint a magyar egyetemi oktatás melegágya, históriai hagyományainak elsorvasztásához vezető első lépések egyike. 1948-ban a tanügyi reform a marosvásárhelyi orvosi kart leválasztotta a Bolyai Egyetemről, és fokozatosan semmibe vették azokat a törvényrendeleteket, amelyek szerint az egyetemet a magyar kisebbség számára hozták létre, és bevezették a kétnyelvű oktatást. A magyar diákok létszáma az évek során fokozatosan csökkent. 1963-ban 88 végzős közül 81 magyar, 2 román és 5 más nemzetiségű volt, 1994-ben 240 végzős közül csak 28 volt magyar, 211 román szerzett diplomát és 1 más nemzetiségű volt.
1990-ben, a romániai fordulat után az egyetem magyar hallgatói sztrájkba kezdtek. Ehhez később a tanárok is csatlakoztak, de Marosvásárhely "fekete márciusa" ezt a jogkövetelő megmozdulást is lesöpörte a tárgyalások asztaláról. Közben a magyar oktatók aránya is fokozatosan csökkent, az újonnan létrehozott szakok zöme – kivéve az általános orvosi asszisztensképzést és a bábaképzést – csak román nyelven indult. A MOGYE magyarországi diákjainak is román nyelven kell államvizsgázniuk. A szenátus kétharmados többségű román szavazógépezet, és az már az orcátlanság határát súrolja, hogy a jelenlegi szenátus tagjainak többsége magyar oktatók által vált jó nevű szakemberré, s ők azok, akik a tanügyi törvénynek a magyarságra nézvést kedvező rendelkezéseit is ellenünk fordítják.
Az olló és posztó ebben a kérdésben is a magyarság politikai képviseletének a kezében, tőlük is függ, hogy a hátrányos megkülönböztetések sorozatának kitett egyetemiek ügye, a magyarság ügye mellé állnak-e.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kolozsvár: elköltöztetik a főtéri piacot, továbbra is szünetel a koalíciós együttműködés
Megszűnhet a kolozsvári Főtéren működő hétvégi piac, miután az RMDSZ és a PDL megyei vezetősége kedden megbízta Sorin Apostu polgármestert, hogy változtassa meg a piac helyszínét. Továbbra is érvényes azonban a két alakulat közti koalíciós megállapodás felbontásáról szóló megyei RMDSZ-döntés.
Szombaton rendeznek másodszor és várhatóan utolsó alkalommal hétvégi zöldség- és gyümölcsipiacot Kolozsvár főterén. Sorin Apostu polgármester szerint a hetipiacot szombaton még a Főtéren tartják, utána azonban a sportcsarnok előtti térre költöztetik. A polgármesteri hivatal ugyanakkor közleményében arról tájékoztatott: a kezdeményezés sikerére való tekintettel öt további helyszínen rendeznek mozgó hetipiacot.
A Kolozs megyei PDL és az RMDSZ vezetősége kedden megbízta Sorin Apostu kolozsvári polgármestert, hogy a Főtér helyett keressen más helyszínt a Szent Mihály templom melletti parkolóban működő szombati piac számára.
Szombaton még lesz zöldség- és gyümölcsárusítás a Főtéren, a jövő hét végén azonban már a sportcsarnok előtti téren zajlik a hetipiac – közölte Sorin Apostu polgármester a találkozó után a Stiri de Cluj portál szerint.
Máté András parlamenti képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke kedden megbeszélést folytatott Daniel Budával, a Demokrata Liberális Párt (PDL) Kolozs megyei szervezetének elnökével, illetve Sorin Apostu polgármesterrel. Az RMDSZ-es politikus a találkozó után azt mondta: várhatóan szombaton működik utolsó alkalommal a polgármesteri hivatal döntése által létrehozott hétvégi piac.
„Felhatalmaztuk Sorin Apostu polgármestert, hogy találjon megfelelő helyszíneket a mozgó piacok számára, különösen a város lakónegyedeiben. Ha sikerül technikai megoldást találnunk arra, hogy a termelőket értesítsük a helyzetről, akkor a piac már a hétvégétől elköltözik. Ha nem sikerül értesítenünk őket, akkor szombaton még működik a hetipiac a főtéren, de az lesz az utolsó alkalom. Olyan helyszíneket kell találnunk a piacok számára, amelyeket mindenki elfogad” – mondta Máté.
Azt is elmondta, hogy a PDL-vel kötött koalíciós megállapodás továbbra is felbontottnak minősül, amíg a Kolozs megyei RMDSZ állandó tanácsa nem dönt annak újbóli érvényesítéséről. Máté szerint a testület várhatóan a jövő héten ülésezik.
Máté hangsúlyozta: Kolozs megyei RMDSZ állandó tanácsának múlt heti döntése nyomán a kolozsvári helyi tanács szerdai ülésén az RMDSZ öt képviselője saját belátása szerint szavaz.
Daniel Buda a keddi találkozó után közölte, megoldásokat találtak a két alakulat közti nézeteltérésekre. A Kolozs megyei PDL elnöke meggyőződését fejezte ki, hogy az RMDSZ kolozsvári tanácsosai szerdán úgy szavaznak majd, „ahogy kell”. „Sosem politizáltuk el az ügyeket a helyi tanácsban”, fűzte hozzá Buda.
Mint mondta, a keddihez hasonló egyeztetéseket folytatják az RMDSZ-szel, a következőkben a két alakulat vezetése kéthetente találkozik.
Mint arról tájékoztattunk, Sorin Apostu kolozsvári polgármester döntése nyomán szombaton zöldség- és gyümölcspiac kezdte meg működését a Főtéren, a Szent Mihály templom melletti parkolóban. A polgármester kezdeményezésének gyakorlatba ültetésével az RMDSZ felbontotta a PDL-vel kötött helyi koalíciós megállapodást. Krónika (Kolozsvár)

Észérvek vagy polgári engedetlenség – melyik a nyerő?
Az uborkaszezon ellenére az elmúlt napokban-hetekben négy kirívó eset borzolta fel a kedélyeket Erdélyben, Romániában, de Magyarországon és Nyugat-Európában is: július 19-én Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) ügyvivő alelnöke és Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) elnöke négynyelvű műanyagtáblát ragasztott a Mátyás-szoborcsoport talapzatán törvénytelenül elhelyezett, Iorga-idézetet tartalmazó táblára.
Nem sokkal ezután, pontosabban július 26-án Landnam Gábor holland állampolgár, a Németalföldön bejegyzett Európai Magyar Emberi Jogok Alapítvány Közép-Európa elnevezésű szervezetének képviselője villámakció során két öntapadóst ragasztott a Iorga-tábla jobb alsó és bal felső sarkára. Pénteken, augusztus 5-én az RMDSZ Kolozs megyei szervezete úgy döntött, felbontja a megyei szintű kormánykoalíciós egyezségnek a helyi vonatkozású kitételeit, ugyanis betelt a pohár: Sorin Apostu polgármester döntése alapján szombatonként zöldség- és gyümölcspiacot szerveznek a Főtérnek a magyar főkonzulátus felőli oldalán, a parkolóban. Hétfőn, augusztus 8-án hat magyar állampolgárt – köztük egy tízéves kisfiút – kísértek be a kolozsvári 6-os számú rendőrőrsre, amiért magyar nyelvű táblát helyeztek el a város Torda felőli bejáratánál. Négyet közülük kihallgattak, a csoporthoz tartozó nő és a kisfiú szabadon mozoghatott, őket nem hallgatták ki, vádat sem emeltek ellenük.
Négy eset, négy teljesen más forgatókönyv, érvrendszer, politikai vonalvezetés, szemlélet és eljárás.
Hantz, Soós és Landnam akciója beillik a polgári engedetlenség kategóriájába. A három szereplő közül kettő (a BKB ügyvivő alelnöke és az Európai Magyar Emberi Jogok Alapítvány Közép-Európa képviselője) marad néhány napot, aztán elhagyja a várost, mi pedig itt maradunk viselni a következményeket.
Ez a helyzet áll fenn a miskolci magyarok esetében is, akik közül az egyik, nevezetesen Miklós Árpád a Jobbik Magyarországért Mozgalom Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlési frakcióvezetője…
Ne feledjük: nemrég Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közép-erdélyi régióelnöke is hasonló akcióra buzdított. Nevezetesen arra, hogy helyezzünk virágokat a Iorga-táblára. Az sem mindegy, hogy május 30-án Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete is egy csokor virágot tett volna a törvénytelenül elhelyezett táblára, de a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal közösségi rendőre, aki őrizte a táblát, magyar nyelven közölte a diplomatával, hogy nem teheti a csokrot a táblára, csak mellé.
Olyan jelzések ezek, amelyek világosan mutatják az erdélyi, a romániai, a magyarországi és a világ szinte bármely táján élő magyarok bosszúságát, frusztráltságát annak kapcsán, hogy Kolozsváron Sorin Apostu polgármester a funári időkhöz hasonló, de más köntösbe öltöztetett eszközökkel próbálja ugyanazt elérni, mint a szélsőségesen nacionalista, nagy-romániás ex-városvezető: ellehetetleníteni a kolozsvári magyarság életét, feladásba, közönybe és beletörődésbe kergetni bennünket.
Hétfőn este a Realitatea hírtelevízió kolozsvári stúdiójának műsorában azt is elmondtam, hogy a felháborodás, a frusztráció érthető. A kolozsvári magyarságot zavarja és bántja, hogy míg Emil Boc ex-városvezetővel többnyire lehetett tárgyalni (ne feledjük, a volt polgármesternek köszönhető, hogy részben betömték a gödröket a Főtéren),
Sorin Apostu azt tesz, amit akar, nem egyeztet az RMDSZ-szel, sem úgy mint koalíciós partnerrel, de úgy sem mint a magyarságnak a helyi döntéshozó testületben képviselt érdekvédelmi szervezetével.
Emlékeztettem a nézőket, hogy 2009 novemberében az RMDSZ városi tanácsosai László Attila alpolgármesterrel 11 pontba foglalták össze a magyarság kéréseit. Felsoroltam, hogy ezek közül mi valósult meg: kikerültek a 2002-ben elfogadott (!!!) városi tanács határozatában rögzített, tehát törvényes és kötelező többnyelvű helységnévtáblák? Nem. A város műemléképületeire kihelyezték a többnyelvű tájékoztató feliratokat? Nem. Nyomtattattak hivatalos turisztikai tájékoztató-anyagokat magyarul? Nem. A polgármesteri hivatal által rendezett események hivatalos hirdetései, plakátjai magyar nyelven is megjelentek? Nem (kivétel a Pécsi Napok Kolozsváron). Van magyar tartalom a városháza honlapján? Részben teljesítve, de csakis Csoma Botond városi tanácsos személyes „keresztes hadjáratának” köszönhetően. A város új utcáinak elnevezésekor (de a régi utcák átnevezése esetén is) tiszteletben tartották a város etnikai megoszlását? Nem. Sőt! A Dsida Jenő utca neve sem került vissza! A városháza által szervezett vagy társszervezett rendezvényekre meghívtak magyar együtteseket, illetve előadókat is? Részben. A gyűlöletre szító, kétes értelmű emléktáblákat kicserélték? Nem. A Városházi Közlöny-ben van magyar oldal? Nincs. Ugyanakkor a rendes átalakítás helyett (az se kellett volna!!!) a Főteret valósággal bemocskolták, mi több: itt és csakis itt (miért nem például a Bocskai/Avram Iancu, Széchenyi/Mihai Viteazul téren?) szerveznek sörfesztivált, könyvvásárt, virágvásárt, fagylaltfesztivált, és létesítenek korcsolyapályát stb.
Ezeken kívül törvénytelenül helyezték el a Iorga-táblát (kit érdekel a jogszabályok betartása?), a Házsongárdi temetőben sírokat, tumbákat rongálnak meg.
Ezeket az észérveket talán már fölösleges felsorolni, ugyanis a 80 százalékos román többség s annak képviselője, Sorin Apostu polgármester azt tesz, amit akar. Vagy mégsem? Kérdezem ezt azért, mert kedden délben Máté András a Szabadságnak azt nyilatkozta: minden valószínűség szerint érvénytelenítik a helyi koalíciós megállapodás felbontását, ugyanis találkozott kollégájával, Daniel Budával, a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) megyei vezetőjével és Sorin Apostu polgármesterrel, s arra a következtetésre jutottak: meg kell őrizni az együttműködést.
Tájékoztatása szerint az elöljáró vállalta, hogy amennyiben sikerül értesítenie az őstermelőket, akkor már ettől a szombattól máshová költöztetik a mozgó zöldség- és gyümölcspiacot, így a Megyei Állandó Tanács jövő héten dönt majd a tárgyalás eredményeképpen létrejött helyzetről, s folytathatják a helyi együttműködést.
A zöldség- és gyümölcspiac az utolsó csepp volt a pohárban. Miért is?
Egyrészt mert törvénytelen. A városi tanács 2002-ben elfogadott tanácsi határozata szerint csakis a helyi döntéshozó testület beleegyezésével és jóváhagyásával lehet hasonló rendezvényeket szervezni a Főtéren. Anno ezt a határozatot azért hozták az akkor ellenzéki szabadelvű, szociáldemokrata és RMDSZ-es városatyák, hogy megfékezzék a szélsőségesen nacionalista Gheorghe Funar ámokfutását. Lám-lám, Sorin Apostu esetében ezt ma is lehetne alkalmazni. Másrészt a műemléképületek, templomok mellett jogszabályba ütköző ilyesmit szervezni. De úgy látszik, a törvényes rendelkezések nem számítanak.
A tehetetlenségi érzés jelzései másképp nyilvánulnak meg: míg egyesek műanyagtáblát ragasztanak, mások az öntapadós mellett döntenek, az EMNT és a diplomata inkább virágokat helyez el az ominózus táblára. Előbbiek a polgári engedetlenség jeleit hordozzák magukon, a másik kettő pedig a finom jelzések eszköztárát használja. Pedig, ugye, az EMNT részéről erélyesebb, határozottabb fellépést várna az ember, ugyanis ebben is más akar lenni, mint az RMDSZ. Egyébként a polgári engedetlenség gondolatát éppen a sokak által puhánynak titulált érdekvédelmi szövetség képviselője, Csoma Botond, a városi tanácsosok frakcióvezetője vetette fel először. Nem is akárhol, azaz nem magánbeszélgetésen, hanem a szervezet Megyei Állandó Tanácsában és a sajtóban.
Visszatérve azokra a magyar állampolgárokra, akik a polgári engedetlenség opciót választották: szerintem kissé fura és gyermeteg módszert alkalmaztak.
Hogyhogy éjjel jövünk Székelyföldről, s Tordán, illetve Kolozsváron magyar nyelvű helységnévtáblával akarjuk lefényképeztetni magunkat!? Világos, s ezt több forrás is megerősítette, hogy esetükben a kolozsvári rendőrség, a titkosszolgálat közbenjárásával és talán segítségével is, példát akart statuálni. Míg a valamelyik évben december elsején hőzöngő magyar gárdást hamar kiengedték, addig a miskolciakat több mint 12 órán keresztül bent tartották a 6-os számú rendőrőrsön. Az ellenük felhozott vádak egyszerűen nevetségesek: közerkölcs elleni vétség és közrendháborítás. Miért? Valaki megmutatta az intim testrészeit, vagy üvöltöztek, mint Tarzan? Egyértelmű, hogy képtelenek voltak más jogi besorolást találni. Kérdés viszont, hogy az ügyészség megőrzi vagy megváltoztatja a rendőrség besorolását. Amúgy Miklós Árpád, az egyik bekísért a Jobbik Magyarországért Mozgalom Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlési frakcióvezetője. Ismét egy olyan közszereplő, aki egy könnyen szélsőségesnek is nevezhető szervezet képviselője, s aki Erdélybe jön, feszültséget kelt, majd hazamegy Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe, s nyugodtan éli tovább az életét. Mi több, odahaza már-már hősként tekintenek majd rá, aki védeni próbálta a nyelvi jogokat Erdélyben, s szembeszállt a „túlkapásairól híres román rendőrséggel.”
Nincs szükségünk Kolozsváron ilyen hőzöngésekre, fotózásokra, HVIM-es és magyar gárdás, jobbikos feszültségkeltésre!
Érdekes viszont, hogy a „jobbikos kocsiban” a rendőrök nem találtak semmilyen szerszámot, amellyel kifüggeszthették volna a Kolozsvár feliratot. A bekísértek elmondása szerint kábelkötegelő segítségével rögzítették volna a táblát azért, hogy fényképeket készítsenek. Érdekes, hogy amikor László Attila alpolgármester és az RMDSZ-es városi tanácsosok többnyelvű üdvözlő táblát helyeztek el a város bejáratainál, akkor bezzeg egyetlen kékruhás sem mozdult. Íme, az újabb kettős mérce.
A műsorban elmondtam azt is, hogy egyetértek Máté Andrással, aki azt nyilatkozta: Sorin Apostu megelőzhette volna az ehhez hasonló incidenseket, ha betartja a törvényt, s kihelyezi a többnyelvű helységnévtáblát a város be- és kijáratainál. Magyarán: kihúzta volna a probléma méregfogát. De nem tette.
Hátha a kolozsvári és az erdélyi románság egy része átlátja, hogy az épített örökségnek azt a részét akkor hozták létre, amikor a mostani többség kisebbség volt a városban, azaz
szinte teljesen fordítottak voltak a mai etnikai arányok.
A jelenlegi többségnek nem sok köze van ehhez az épített örökséghez, ezért úgy tűnik, nem is értékelik azt. Hátha átérzik viszont, hogy számunkra fontos és jelentőséggel bír, s ha ott piacot létesítenek, táblát helyeznek el, akkor az bennünket zavar és bánt.
Kolozsvár polgármestere Focşani városában született, meg sem fordul a fejében, hogy a kolozsvári magyarságot zavarja, ha a templom közelében, a Főtéren zöldség- és gyümölcspiac létesül. Nincs többnemzetiségi, interetnikus tapasztalata, nem érez rá. Lehet viszont, hogy nem ilyen egyszerű a képlet, s talán még egy kis rosszindulat is van a dologban…
Egyelőre sem az észérvek felsorolása, sem a politikai egyeztetés, sem a polgári engedetlenség nem járt eredménnyel. Ha sikerül azonban elérni a zöldség- és gyümölcspiac elköltöztetését, akkor lépéselőnyben van a kerekasztal-megbeszélés, az érzelmi és észérvek felsorolása és a politikai egyeztetés, közigazgatási intézkedés.
KISS OLIVÉR. Szabadság (Kolozsvár)

Élet a Leveles-ér partján 2.
Vadászi időmúlatásunk befejeztével (lásd Erdélyi Riport 2011/13.), indulunk napkelet irányába, Tőzmiske község legtávolabbi és legfiatalabb helysége, Simonyifalva felé. Számunkra ismerős helyszín, hiszen lapunk egykori munkatársa, Matekovics János több ízben írt riportot szülőfalujáról. A világháló is meglepő bőséggel kínál háttéranyagot, beszédes bizonyítékául annak, hogy az isten háta mögötti településen gyakran történik sajtóba kívánkozó esemény. Már Vadászra érkeztünkben észrevettük, amit portyánk többi állomásán is megtapasztalhattunk, hogy a község magyar többségű falvainak bejáratánál nemcsak a törvény előírta kétnyelvű szabvány-helynév látható, hanem jókora táblákon román feliratok piros-sárga-kék, magyar feliratok pedig piros-fehér-zöld mezőben díszelegnek. Szemlátomást a két nemzeti trikolór békésen megfér egymás mellett, mintegy jelzi, hogy Tőzmiske 36 százaléknyi magyarságának arányánál nagyobb súlya, befolyása van, hiszen a harmadik ciklusát töltő RMDSZ-es polgármester, Haász Tibor, és a tizenhárom tagú tanács kilenc RMDSZ-es tagja „kényelmes” kétharmados többséget képez. És – mint utunk során többször is meggyőződhettünk róla – nem csupán a magyarság, hanem román és roma falusfeleik érdekeit is felelősen képviselik az önkormányzatban.
Az alapítástól a kirajzásig. A falu névadójának, az alapító birtokos Simonyi Lajosnak az apja báró Simonyi József huszár ezredes, ahogy inkább ismerik: Simonyi óbester, a napóleoni háborúk korának legvitézebb magyar huszárja volt, aki tizenhét évesen megszökött az iskolából, és beállt közlegénynek. Hősiességéről országszerte legendák keringtek. Főhadnagy korában, 1802-ben kiérdemelte a legnagyobb katonai kitüntetést, a Mária Terézia-rendet, aminek alapján 1804-ben báróságot, majd több ezer holdas birtokot kapott adományul Vadász és Bélzerind határában. Fia, a falualapító báró Simonyi Lajos szintén hősies katona volt, a honvédségben harcolt, Görgey mellett futárszolgálatot teljesített. A szabadságharc leverése és osztrák várfogság után Vadászon, Arad megyei birtokán élt. Részt vett a passzív ellenállásban, majd a kiegyezés idején politizálni kezdett. Parlamenti képviselő, később ipar- és kereskedelemügyi miniszter volt két kormányban is. 1878-ban Tisza Kálmánnal ellentétbe került, lemondott mandátumáról és visszavonult vadászi kastélyába. Gazdálkodott és megalapított egy életképes magyar települést. Voltaképpen szorult anyagi helyzetében kényszerült arra, hogy kiparcellázva próbálja értékesíteni Simonyifalva mostani határát, ahová 1881-től a Monarchia különböző vidékeiről érkeztek telepesek, zömmel a szomszédos Békés megyéből. Az 1885-ben községi státust elnyerő Simonyifalva népe hamar öntudatos közösségé kovácsolódott. Pedig az otthonteremtés keserves, küzdelmes feladat volt. Matekovics János szerint: „Simonyifalva telepes népe kemény küzdelmet folytatott a megélhetésért. Le kellett csapolni a határt uraló mocsarakat, s embert próbáló volt a falu egész területén az erdőirtás után maradt tuskók kitermelése. Aki egyetlen fatönköt – itt inkább tuskóként ismerik – kiszedett már a földből, az fel tudja mérni, mit jelent a telkek és a határ megtisztítása a sok tízezer tuskótól. És közben fizetni kellett a parcellák után járó részleteket. Az öregek ma is mesélik a nagyszülőktől hallott történeteket. Hogy az egész utcának egyetlen lova volt, vagy csak egypár tehene, nem is ökre, és sorra azzal szántották fel a földet a többieknek is. Vagy volt olyan család, amely a nagy küzdelemben összeroppant, éjszaka felszedte a cókmókját és továbbállt, de égni hagyták a lámpát, hogy ne vegyék észre eltűnésüket. (…) S alig erősödött meg a falu, jött Trianon, jött az impériumváltás, Arad megye s benne a színmagyar Simonyifalva is Románia része lett.”
A több hullámban érkező telepesek közül a kertészkedés terén elsősorban a svábok jeleskedtek, s hamarosan a többiek is eltanulták tőlük az intenzív zöldségtermesztés fogásait. Már az első csoportokkal több kisiparos is érkezett a faluba, biztos megélhetést találhattak a gyorsan fejlődő településen, hiszen annak fénykorában több mint száz mesterember tevékenykedett. Akár megannyi falu a környéken, Simonyifalva is Gyula vonzáskörzetéhez tartozott. A vidék akkor lendült fel igazán, amikor 1906-ban elkészült a 42 kilométeres kisvasút, mely hét települést és több uradalmat kapcsolt össze. A körösközi kishaza terményei, főleg a gabonafélék nemcsak Gyuláig, hanem a MÁV hálózatára átrakodva a fiumei kikötőig is eljutottak. Trianon elvágta a vidéket természetes központjától, ma már csak egy-egy nemrégiben Gyulán, illetve Simonyifalván felállított emlékmű idézi a hajdani kisvasút élénk világát. Az alapítást követő első népösszeíráskor, 1890-ben 1402 lelket számoltak össze, 857 magyar mellett 487 német, 30 szlovák és 28 román ajkú lakost. Korabeli kimutatások szerint – igaz, nagyfokú gyermekhalandóság mellett – a születések számát tekintve az 1909. esztendő csúcsidőszaknak bizonyult a gyarapodás szempontjából, hiszen nem kevesebb, mint 130 újszülöttet jegyeztek fel! A legnépesebb éppen 1920-ban, a trianoni békeszerződés táján volt, 2770 lakójából 2434 magyarnak, 293 németnek vallotta magát. Azután minden összeíráskor egyre kevesebb dolguk akadt a számlálóbiztosoknak: egyik népszámlálástól a másikig három-négyszáz fős apadás következett. Várhatóan az idei „őszi betakarításkor” alig haladják majd meg a hétszáz lelket… A már-már általánossá váló egykézésen kívül az el- és kivándorlás is rohamos apadást okozott a Ceauşescu-éra végén falurombolásra ítélt településen. Kollégánk így foglalta össze a szétszóratás időszakát: „1989 után még évekig nem volt sok jele annak, hogy az utolsó pillanatban megmenekült falu nem múlik ki belátható időn belül »természetes« halállal. A talpraesettek, mozgékonyabbak rendre másfelé keresték a megélhetést, és a »létező szocializmus« utolsó esztendeiben majd a sváb eredetű lakosoknak is eszükbe jutott származásuk, s kivándoroltak Németországba. Úgyhogy ma simonyifalvi emberrel bármelyik földrészen találkozhatunk, de a legtöbben a származás okán Magyarországon és Németországban telepedtek le. Idehaza is a közelibb városokba, Kisjenőbe, Aradra, Nagyszalontára és Nagyváradra költöztek be, de jutott belőlük Temesvárra, Petrozsényba, Bukarestbe, Kolozsvárra és a Székelyföldre is.”
Első intézményük az iskola volt. Egy esztendővel az alapítás után már ötszáz népes család teremtett otthont magának az új kishazában. A gyerekeknek nem volt hol tanulniuk, s nem volt ki tanítsa őket. Kezdetben egy értelmes-lelkes parasztember, Hegyi Imre oktatta őket betűvetésre egy magánháznál. Egy esztendő elteltével, a sokfelől érkezett, immár közösséggé formálódott simonyiak összefogtak, és 1882-ben két iskolaépületet emeltek. Az apró vályogépítmények helyén 1958-ban, majd 1973-ban emeltek tágasabbakat. Az utóbbi években – akár a községhez tartozó valamennyi településen – teljes mértékben felújították és korszerűsítették az épületeket. Beszédes bizonyítékául annak, hogy Tőzmiske Haász Tibor vezette önkormányzata a községközpont mellett Vadászon, Simonyifalván és Bélzerinden is prioritásként kezeli az oktatás ügyét. A simonyi iskola főépületét bármelyik városi intézmény megirigyelhetné. Ízlésesen kimódolt előcsarnok, fényes műkő padlózatú folyosók, tágas, világos termek, s az előcsarnok falán két jeles pedagógus: Hévvizi Otilia és Héja Emma irodalomtanár portréját ízléses domborműveken megörökítő táblák, s bár vakáció idején toppanunk be, az emléktáblák alá friss virágcsokrokat helyezett valaki. Egyébként mindkét emléktáblát a helybeli Szívós László készítette, Hévvizi Otilia bronzplakettjét Deák Árpád nagyváradi, Héja Emmáét Brittich Erzsébet aradi (simonyifalvi születésű) képzőművész remekelte. Szabó Attila igazgató, testnevelő tanár (képünkön) büszkesége a 2009-ben felavatott sportcsarnok. A modern csarnok maga és az előtte kialakított, multifunkcionális szabadtéri pálya is jelzi, mennyire fontos a sporttevékenység. Ami pedig a szellemieket illeti, az intézmény apraja-nagyja minden kulturális rendezvényen szerepel. Gyermekeik tagjai a sokfelé fellépő néptánccsoportnak. Immár hagyománya van a falut, a környékét és a testvértelepüléseket megmozgató, az elszármazottakat is hazacsábító Simonyi-napoknak és a falu szülötte, Simonyi Imre költő tiszteletére rendezett szavalóversenyeknek. „A simonyifalviak összetartó közösség – bizonygatja az igazgató. – Ha valamit meg kellett csinálni, azt velük meg lehetett. Iskolai szinten is bármit akartunk rendezni, mindig akadtak szülők, akik mellénk álltak, és segítettek. Ennek köszönhetően is vannak nagyszabású rendezvényeink. Iskolánk keretében a nemzeti ünnepeket mindig megtartjuk, október hatodikát, március tizenötödikét. Van egy hagyományunk, a Mikulás-váró ünnepség, amikor a hetedik osztályosok felöltöznek, kis jelenetet játszanak el mind a három falu iskolájában. Voltunk már a tőzmiskei önkormányzatnál is, előadták a kis rigmusos jeleneteket, a karácsonyi ünnepséget mindig megtartjuk, farsangi ünnepségre az apraja-nagyja mind felöltözik, az óvodások is, az iskolások is.”
A látottak-hallottak alapján azt gondolhatná a riporter, hogy népes diáksereg jár a simonyifalvi magyar tannyelvű nyolcosztályos iskolába. Szinte hihetetlen, hogy a lét és a nemlét határán küszködő intézményről van szó… Hiszen Szabó Attila elmondása szerint a nyolc osztályba – a felső ciklusban itt tanuló vadásziakkal és bélzerindiekkel együtt – a múlt tanévben összesen 87 tanuló járt, az iskola alá rendelt óvodában 36 gyermekkel foglalkoztak. „A legnépesebb, akikkel büszkélkedhetünk, a most végzett hatodik osztály, huszonegy diákkal. A legszegényebb a harmadik osztály volt, csak négy tanulóval. Mire ötödikesek lesznek, ide iratkoznak a vadásziak és a bélzerindiek, velük együtt tíz tanulóban reménykedhetünk. Sajnos, egyre gyakrabban vannak hullámvölgyek, s a következő időszakban ilyenre számítunk. Két évben csak tíz-tíz diákra futja. Ez nagy probléma lesz, hiszen a tanügyi törvény értelmében most már tizenkettő a minimális létszám osztályonként. Ha ezt a két évet átvészeljük, akkor talán megint kiegyensúlyozódik a helyzet. Nehogy megismétlődjön iskolánkban a hat évvel ezelőtti állapot, amikor az ötödik és a hatodik osztályt összevonni kényszerültünk.”
Mivel az igazgató nem tudott pontos számokkal szolgálni a jelenlegi népmozgalmi adatokat illetően, gondoltam, a falu katolikus és evangélikus papját faggatom ki. Az iskola mellett magasodik a kecses, 1914-ben felszentelt, Nagyboldogasszony titulusát viselő plébániatemplom (képünkön). Főtisztelendő Hegedűs János nem tartózkodik itthon, telefonon tájékoztat a jelenleg mintegy 650 léleknyi, 1910-hez képest harmadolódott katolikusság helyzetéről. Az idén még egyetlen gyermeket sem keresztelt, az előző években öt-hat keresztelő volt, tavaly tizenhétszer temetett, tavalyelőtt huszonháromszor. Az idén még esketni sem esketett, tavaly két, tavalyelőtt három ifjú pár járult az oltár elé. A fogyatkozás ellenére kívül-belül renoválták a templomot, a tornyot is javítani kellett, mert tavaly éppen a templombúcsú napján, augusztus 15-én hatalmas vihar kerekedett, a szélvész lesodorta a toronysisak gömbjét keresztestül. Gyors összefogással sikerült helyrehozni a károkat. Deák Bálint evangélikus lelkipásztor éppen a Maros völgyében, Kladován táboroztatott gyerekeket és fiatalokat. A lutheránus egyházközség indulásból kisebb lélekszámmal dicsekedhetett, mint a katolikus, legtöbben 330-an voltak, jelenleg 140-en vannak. Ennyire kicsi közösségben évente legfeljebb egyszer-kétszer örülhetnek gyermekáldásnak. 2011-ben „csoda” történt: négy gyermek született. Négy, öt, hat temetés mellett jó évnek számít az az esztendő, amelyikre legalább egy-egy esküvő jut. És mindezek ellenére parókia és az imaház helyett templom építését tervezik a simonyifalvi evangélikusok…
Látogatóban a Szívós portán. Akár kudarcnak is minősíthetnők mostani etnoszportyánkat, hiszen minden előzetes próbálkozás, egyeztetés ellenére több helyütt nem sikerül diktafonvégre kapnom remélt riportalanyaimat. Balszerencsénkre a falu egyik legfontosabb személyisége – igaz, vele nem egyeztettünk… –, Szívós László kőfaragó mester, kultúrmindenes tíz perce indult el Békésre egy sírkövessel tárgyalni. Felesége, a tanító Irma fogad bennünket (képünkön), jóízű beszélgetésre. Vele hányjuk-vetjük meg a falu dolgait. „Nagyon kevesen munkálják meg a földeket, egyrészt nem éri meg, másrészt nincs aki művelje, a fiatalok a környező gyárakban dolgoznak, Borosjenőben, Kisjenőben, Nadabon. Azért Simonyifalvára jellemző, hogy a kertészkedés még megy, vannak, akik nagyobb területen foglalkoznak vele. Paradicsomot, paprikát, káposztát, karfiolt, uborkát, zöldségeket termelnek. Sokan el is adták a földjüket. Jelentkeztek olasz felvásárlók, magyarországiak is, van egy nagyobb mezőgazdasági vállalkozás, a polgármesteré, még van két család, amelyik nagyobb földterületen gazdálkodik.”
A simonyifalviak sokfelől telepedtek ide, aziránt érdeklődöm, van-e kapcsolatuk a gyökereikkel, azokkal a településekkel, ahonnan érkeztek. A rokoni kapcsolatokon kívül a közelmúltban testvértelepülési egyezményt írtak alá a magyarországi Békésszentandrással, ahonnan többségükben származtak. A svábok s a szlovákok már csak a nevükben léteznek. A németeket az 1930-as években érte az első nagy csapás, amikor iskolájukat megszüntették, s román tannyelvű intézményt indítottak helyette. Már nem használják az anyanyelvüket, otthon sem. A gazda távollétében Irma asszonyt faggatom ki a férje „viselt dolgairól”. Szívós László tősgyökeres simonyifalvi, az édesapja polgármester volt, az édesanyja tanítónő. „Férjem afféle művészlélek, mindenhez ért – mondja a felesége. – Már a szülői házból magával hozta a szép iránti érzékenységet. Az édesapja jól hegedült, az egész család színjátszott, táncot tanítottak, ők maguk is táncoltak. László középiskolás korában vakáció idején a helybeli kőfaragóműhelyben dolgozott, szépen rajzolt, és kitanulta a mesterség minden csínját-bínját. Igaz, másra, többre vágyott: kétszer is felvételizett – sikertelenül, a marosvásárhelyi színművészetire. Végül itthon maradt, és megnyitotta saját műhelyét. Az egész környéket ellátja sírkövekkel, messzebbről is megkeresik.” Még felsorolni is nehéz, mi mindennel foglalkozik Simonyifalva „mindenese”. Tanácstagságot vállalt, a 2000-ben Nagyzerinden megalakult, a vidék magyarságának összefogását célul kitűző Körös-vidéki Egyesület egyik alelnöke lett, fontos szerepet vállalt a 2001 óta rendszeresen megtartott simonyifalvi napok rendezvényein, és nem véletlenül vált a 2002-ben újraalakult Simonyi Társaság titkárává. Mire riportom megjelenik, lezajlanak a 2011-es simonyifalvi napok is… Hogy Szívós László mennyire megbecsült művelője a kőfaragásnak, azt a nem szokványos munkák igényes megtervezése és kivitelezése bizonyítja. Például az elhurcolt simonyifalvi németek általa megálmodott emlékműve (képünkön). Néha különleges felkéréseknek kell eleget tennie. 2002-ben az aradi Csiky Gergely Líceum padlásán lomtalanítás közben fehér márványdarabokra bukkant Éder Ottó, az iskola igazgatója. Az egyik épebb kődarabon döbbenten ismerték fel Petőfi Sándor arcvonásait. További illesztgetés során kiderült, hogy a dombormű alkotója Aradi Zsigmond neves szobrászművész – ugyanaz, aki a szabadságharcban elesett honvédek emlékére A búsuló Arad című márványkompozíciót is megmintázta. Az igazgató Szívós Lászlót kérte fel az értékes dombormű összerakására, s ő néhány nap alatt összeillesztette és megtisztította a műalkotást, majd Kocsis Rudolf aradi szobrászművész restaurálta.
„László rengeteg munkája mellett arra is szakított időt, hogy felelevenítse a szülei által kezdeményezett népi táncmozgalmat. 2000-ben támadt egy ötlete, alakítsunk néptánc együttest. A prímás szerepét – míg egészsége engedte – Szívós Imre vállalta fel. Összetoboroztuk a felnőttek Leveles együttesét, táncoltunk éveken keresztül, kezdtünk kiöregedni, és megalakítottuk a gyermekek Pitypang táncegyüttesét. László ugyan nem profi táncoktató, még táncos sem, kazettáról, könyvből, füzetből kellett újra megtanulnia táncolni, hogy betaníthassa a gyerekeket. Híresek lettünk a környéken, Budapesten is felléptek a gyerekeink, a fiunk is táncolt, majd ő vette át a táncoktatást. A csoport most is működik, de már csak gyerekekkel. Bárhol fellépnek falunapokon, mindenhová hívják őket. Mi is szívesen mentünk bárhová, kicsit kikapcsolódni. Helyi hagyományok nem nagyon voltak, a ruhákat mi varrattuk. Sokat jártunk a gyerekekkel tánctáborokba, Temes megyébe, a csanádi Nagy Albert bácsi híres táncoktató volt, ő tanította be a lépéseket, a fiunk is elvégezte a tánciskolát, amit máshol tanult, azt adta tovább a gyerekeknek.” Azon sajnálkozom, hogy ottlétünk alatt nem adódik alkalom Pitypangék táncaiban gyönyörködni. A magunk és olvasóink számára a Nyugati Jelen egy 2003 februárjában közölt tudósításából idézem az összefogás szép példáját, Kiss Károly kolléga tollából: „Minden várakozást felülmúlt annak a jótékonysági bálnak a sikere, amelyet szombaton este rendeztek Simonyifalván a helybeli Pitypang gyermek táncegyüttes támogatására. Szinte az egész falu összefogott Szívós László hívó szavára, aki feleségével, Irén asszonnyal együtt foglalkozik a gyerekekkel. Férfiak reggeltől felváltva fűtötték a művelődési ház helyiségeit – a nagytermet, az öltözőt és a büfének helyt adót – fatüzeléssel, s a nagytermet külön még négy gázkályhával, hála a falu pékje, Mészáros István által felajánlott gázbödönöknek, a mamák, nagymamák aprósüteményei és Bier Ferenc 30 liter borával töltött palackok várták a megterített asztaloknál a vendégeket, az utcát homokkal szórták le. Hivatásos együtteseknek is dicséretére válhatna az a több mint másfél órás, többször is vastapssal jutalmazott pergő műsor, amivel a gyerekek bebizonyították a termet zsúfolásig megtöltő közönségnek: jó helyre kerül az a pénz, ami a 270 meghívó megvételéből és egy dél-alföldi népviseletbe öltöztetett vándorbaba elárverezéséből összejött. (…) Az együttesnek jelenleg 57 tagja van, a legkisebb, Péter Adél tegnap volt hároméves, a legnagyobbak nyolcadik osztályosok, de az érdeklődés egyre nagyobb, s a létszám ennek arányában folyamatosan nő. (…) Az előadást gépzene kísérte. A zenekar prímása, Szívós Imre ugyanis egy komoly műtét után most még csak lábadozik, s otthon szurkolt könnyes szemmel a sikerért. De mindenképp boldog lehet, mert van, aki tovább vigye a faluban a hagyományápolást.”
Emlékház és emlékmű. Szívós Irma kíséretében látogatjuk meg a falunapok jelképesen is fontos színterét, a Simonyi-emlékházat. Az épületet, az öntörvényű, sokszor és sokat zaklatott költő Simonyi (családi nevén: Szmola) Imre szülőházát a gyulai önkormányzat támogatásával vásárolták meg és újították fel. A háromosztatú ház egyik helyisége a költőnek, másik Simonyi óbesternek állít emléket, a harmadikban helytörténeti kiállítást rendeztek be. Többszörösen zarándokhely a Simonyi-porta, hiszen 2008-ban az udvarán állították és szentelték fel a kényszermunkára hurcolt simonyifalvi németek emlékművét. Hatalmas talapzaton áll a svéd gránitból készült, középen szögesdróttal övezett, a tetején eltört, fekete gránitoszloptól megosztott emlékmű, amelyen egy csoportban a 26 helybeli deportált nő, a nagyobbik részen a 33 férfi neve van bevésve. A talapzaton román, magyar és német felirat: „A Szovjetunióba elhurcoltak emlékére”. Körülötte 13 kopjafa „a malenkij robot” halálos áldozatainak állít emléket (fenti képünkön). Silabizálom a neveket, az évszámokat. Apa és fia, meglett korú asszonyok és férfiak mellett gyermekkorukból alig kilépett fiatalok: 1903–1947, 1926–1946, 1896–1947, 1927–1945, 1929–1947, 1923–1946, 1919–1947, 1920–1947, 1927–1945. Több név mellől a halálozás időpontja hiányzik, a mai napig nem derült ki, hol, mikor pusztultak el. A falubeliek és vendégeik számára felejthetetlen élményt jelentett a 2008-as emlékműavatás. Tőzmiske község önkormányzata, illetve a Simonyi Társaság nagyszabású rendezvénysorozattal adta meg a módját a simonyi napok alkalmával. A krónikás feljegyzése szerint: „Vasárnap, a katolikus templomban megtartott ökumenikus, kétnyelvű istentiszteleten magyarul ft. Hegedűs János plébános és Deák Bálint helybeli, németül Walter Sinn szemlaki evangélikus-lutheránus lelkész hirdetett igét. A feszület nyomában átvonultak a Simonyiak Emlékházának az udvarába, ahol a nyakuknál fekete szalaggal átkötött egy-egy fehér lepel borította 13 kopjafa, illetve a svéd gránitkőből készült közös emlékmű várt a leleplezésre. A kényszermunkára hurcolt 59, közülük ott elhunyt 13 simonyifalvi emlékére a Balogh Csaba közreműködésével egy-egy kopjafát faragó Brittich Erzsébet képzőművész személyes indíttatású, lélekbemarkoló beszédben ismertette az elhurcoltatásuk, a kínlódásuk történetét. A műsorvezető Szívós László felszólítására nemzeti viseletbe öltözött fiatalok a neveket és születési, esetleg a halál évszámát viselő kopjafákhoz járultak, amelyek lábainál egy-egy nemzetiszínű szalaggal övezett, jelképesen búzakalászt és fenyőágat tartalmazó koszorúcskát és mécsest helyeztek el, miközben a hozzátartozók leleplezték, sírva körbeállták a kopjafát. A külön csoportot alkotó öt női, tulipános kopjafával kezdték, és a nyolc férfinak emléket állító, szív díszítésűvel fejezték be. (…) Az emlékmű Haász Tibor polgármesterrel az élen a tőzmiskei tanács, a Megyei Kulturális Központ, illetve számos helybeli cég és magánszemély anyagi támogatásával készült, a kőmunkát Szívós László és csapata, a parkosítást a felesége, Irén végezte.”
Nagyapám falujában. Még a Szívós-portán beszélgetve derült ki, hogy kedves riportalanyom, Irénke portyánk utolsó falujában, Bélzerinden tanít. A jelenleg alig százhetven lelkes, apró településen az elmúlt tanévben mindössze négy kisiskolásra futotta, Irénke tanító néni az öt helybeli óvodást is a szárnyai alá vette. Kész csoda, hogy – a bezárásáról szóló vészhírek ellenére – az önkormányzat, személyesen Haász Tibor fellépésének köszönhetően a liliputi tanintézmény a mai napig működik. 1900 táján, amikor anyai nagyapám, dr. Gyenge János pásztorolta néhány évig a gyülekezetet, akkor is a vidék legkisebb falujaként tartották számon, mintegy félezren lakták, pedig a 19. század második felében élte a virágkorát. Fényes Elek geográfiai szótárának adatai szerint – a simonyifalvi határrész leválasztása előtt – a falu határának közel háromnegyed részét erdőségek borították: „Róna lapályos határa 4000 hold, mellyből 676 h. szántóföld, 250 h. legelő, 175 h. rét, 2899 hold tölgyes erdő. Sok sertést és marhát tenyészt. Vizei: a Fekete-Körös, Szartos, Tőz, és Leveles folyók, és Kalakampós tó.”
A történelemnek a falut érintő viharai mellett több árvíz és egy tűzvész is pusztította Bélzerindet. Volt, amikor elnéptelenedett, s a természeti csapások következtében háromszor költöztették át a települést, míg – mire nagyapám odakerült – meg nem állapodott a mostani helyén. A múlt századelőn gyakran megközelíthetetlen volt a nagy esőzések idején, ennek ellenére, mint Gyenge János hagyatékából kiderült, a falu nagy tudományú fiatal lelkipásztora nem szigetelődött el a világtól. Amikor 1908-ban megírta a Servet Mihály pöre című könyvét, több mint húsz francia, angol, német és magyar forrásmunkát használt fel, sűrűn levelezett Párizs, London, Genf professzoraival. Vadász és Tőzmiske között jobbra térve jó minőségű mellékúton kanyarodunk Bélzerindre. Annyira kihalt a falu, hogy amíg elérünk a templomig, ahol a polgármester vár bennünket, egy teremtett lélekkel sem találkozunk. Mint utólag megtudom, mindenki a határban dolgozik, most van a „fokhagymaszüret” dandárja. Ugyanis ez a fűszernövény a paprika mellett legfontosabb megélhetési forrása a falubelieknek. Annyira jó híre van a bélzerindi fokhagymának és paprikának, hogy jószerével nem is szorulnak piacozásra, a viszonteladók helyben vásárolják fel a terményeket. Erről nagyapám kései utóda, Petrucz János helybeli lelkipásztor tájékoztat, méghozzá telefonon, ugyanis – lásd fentebb emlegetett pechsorozatunkat – előzetes egyeztetésünk ellenére, halaszthatatlan ügyei Nagyváradra szólították. Ilyenformán az apró gyülekezet népmozgalmi adatairól is távbeszélőn keresztül kapok tájékoztatást. Petrucz tiszteletes 2004 óta szolgál a faluban, ez alatt a hét esztendő alatt hatszor keresztelt, hatszor esketett, és tizenötször temetett. „Régóta fennálló demográfiai egyensúlyborulás következtében fura helyzet állott elő: mindig több fiúgyermek születik a faluban, mint leány. Belterjesen köttetnek házasságok, a felcseperedett ifjak nem törik magukat, hogy másfelől szerezzenek párt maguknak, s ennek a mentalitásnak tulajdoníthatóan nagy az agglegények száma.” A lelkész legalább tíz családtalan öregfiút emleget, ez egy ennyire kis lélekszámú közösség esetében nagyon magas arány. Jelenleg négy olyan fiatal házaspárt tart számon, amelyiknél a „gyermekreménység” reális. Nagyon szorgalmas emberek a bélzerindiek. Sokatmondó köszönési forma, hogy a hagyományos „jó napot!” kívánás helyett a „mit dolgozik?” kérdéssel üdvözlik egymást. Nemcsak szorgosak, hanem segítőkészek is. Jellegzetes szokás, hogy a lakosság jelentős részét kitevő néhány nagycsalád, szélesebb rokonság nagy munkák idején – lett légyen szó akár építkezésről, akár betakarításról – mindig összefog. Az összetartás régi tradíció, szép példája volt a 19. század második felében, az 1860 és 1870 között évente megismétlődő nagy árvizek után, melyek teljesen elsöpörték az akkor ezerlelkes falut, s a lakosság fele elmenekült, a maradék félezer úgy teremtett magának új lakhelyet, hogy először a régi középületeket bontották le, építették újra közös erővel. Így lett Bélzerindnek „új” iskolája a templom mellett, a Simonyi bárótól kapott területen.
Hatszemközt a polgármesterrel. A parókiára ülünk be Haász Tiborral (képünkön) beszélgetni, s a lelkészék távollétében is szíveslátásban részesülünk. A polgármester tősgyökeres simonyifalvi, de az eddigi tapasztalataink alapján bizton állíthatjuk, hogy mind a négy település gondját a szívén viseli. Ő maga is gazdálkodó lévén – 150 hektárnyi területen –, nagyon sajnálja, hogy a község 11 ezer hektáros határának, melyből 5 ezer hektár a szántó, már alig a felét művelik meg. A nagyállat-tartás is vészesen visszaesett. Egy gazdának van negyvenvalahány szarvasmarhája, a falu tíz tehene mellé csordás sem szükségeltetik. A község felségterületén működő három, egyenként 8160 sertést hizlaló farm olyan mértékben gépesített, számítógéppel irányított rendszer, hogy csupán négy-négy alkalmazottat foglalkoztat. Egyetlen kisüzem működik Simonyiban, 16 alkalmazottal. A többi munkavállaló a közeli kisvárosokba ingázik.
A mostoha körülmények ellenére a polgármester szerint jelentős eredmény, hogy a románok és a magyarok mellett az igen nagy létszámú – Vadászon 800, Tőzmiskén 330 lelkes – cigányság többsége is dolgozik valahol. „Hogy ilyen magas a romák lélekszáma, sok gonddal jár, nem könnyű kezelni őket, nagy szociális problémáik vannak, a mindennapi megélhetés is gond nekik, most is van négyszáz személy, aki szociális segélyen van. Őket nem könnyű munkára fogni. Lényegében az okoz feszültséget köztük és az őshonos helybeliek között, hogy ők nem tudnak úgy elmenni a termény mellett, hogy ne vigyenek belőle. Minden nyári szezonban, amikor jön a gabonaérés, meg kell szerveznünk az őrizetet. Ilyen csoportokat hozunk létre őrszolgálatra, akiket felhatalmazunk azzal a joggal, hogy megállíthassák őket, főleg Vadászon. A hidakat részben felszedtük, hogy ne járhassanak bárhol szekérrel keresztül, végig kell jöjjenek a falun, hogy lássák őket. A modernizációt elkezdtük a cigánytelepeken is. Amikor először megválasztottak, 2000-ben, sokkal elmaradottabb volt az egész cigány közösség. Most egyre több fiatal, emancipált család van, akik eljárnak dolgozni a gyárakba, meg lehet nézni a lakásukat, vásároltak háztartási gépeket, vannak már ilyenek. Azt lehet mondani, hogy tíz évvel ezelőtt 90 százalékuk tengett-lengett, meg alkalmi munkából élt, most úgy gondolom, csupán 30 százalék körül vannak ilyenek. A többi már el van helyezkedve, be van illeszkedve a társadalomba. Nagy változás történt. Vannak testvértelepüléseink is, támogatják a roma közösséget, hoznak nekik mindenféle dolgot, a gyerekeket segítik, a gyerekek öltöztetését, tanszerekkel való ellátását. Belga partnerünk főleg a vadászi iskolát támogatja és a nemrégiben – mondhatni számukra – felépült új vadászi óvodát. A cigánytelepen minden utca járhatatlan volt esőzések idején. Elkezdtük rendbe szedni és lekövezni. Most már eljutottunk oda, hogy elkezdtünk aszfaltozni. Ezt szeretném folytatni, erre dolgoztunk ki egy projektet. Több mint 7 kilométert fogunk aszfaltozni augusztusban. Csak abban látom a perspektívát, hogy minden cigánygyerek járjon iskolába, tanuljon szakmát. A modernizáció, az életkörülmények javulása számos részeredményt jelent. A bélzerindi bekötőutat 2004-ben aszfaltoztuk le. Az itteniek szerencséje, hogy a közösséget támogató holland testvérgyülekezetnek köszönhetően már tizenhárom éve kiépült a falu vízhálózata. Most az egész községben a vízprogram megy. Mindenütt le van fektetve a vezeték, a vízüzem Vadászon lesz, meg vannak fúrva a kutak, még egy arzéntisztító állomással is el lesz látva, mivel a mélyfuratok arzéntartalma magasabb a szabványnál. Az iskolákat mind felújítottuk, részint kormányzati pénzekből, részint önerőből. A kultúrotthonokat is renováltuk minden településen, a simonyifalvin még dolgozunk, oda akarok most egy hűtőházat építeni, és vízblokkos belső vécéket.”
Bélzerind büszkesége. Beszélgetésünket a parókiával átellenben ékeskedő kultúrotthonban folytatjuk. Később a lelkipásztor is megerősítette, amit Haász Tibor bizonygat, hogy a bélzerindiek „olyanok, mint a székelyek”. Kőművességhez, fafeldolgozáshoz, ácsmunkához, de még a szövéshez is értő emberek. A polgármester igyekszik maximálisan igénybe venni az „aranykezűeket”, olyan brigádot alakított ki helybeliekből, akik szívesen elvállalják minden középület építését, bővítését, felújítását. Jól jár a község, hiszen megbízhatóak, és jól járnak ők is, hiszen helyben biztosítanak számukra munkalehetőséget. A 2011 tavaszán általuk felújított, belül még festékszagú épület bárhol megállhatná a helyét. A nagytermet citromsárgára festették, a falak alsó részét préselt falemezzel körbeburkolták, új színpadot építettek, az épület helyiségeit – a hozzáépített, lakodalmak alkalmával használatos, oldalsó termet és tálalót is – a falak színéhez illő, világosbarna, csúszásgátló csempével burkolták, központi fűtéssel, vezetékes vízzel látták el az épületet. A négy kisdiáknak és öt óvodás fiókának fészket nyújtó iskolaépület is vadonatújnak tűnik. „Nem hagyom bezáratni ezt a legapróbb intézményünket sem, megszüntetése a falu halálát jelentené” – mondja búcsúzóul Haász Tibor polgármester.
Szilágyi Aladár. Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Színesebb Kolozsvári Magyar Napok a példás együttműködés jegyében
A lelkes részvétel által nyer értelmet és lendületet a szervezői munka
Közös, magyar és román nyelven tartott sajtótájékoztatón vázolta fel tegnap az immár második alkalommal megrendezendő Kolozsvári Magyar Napok (a részletes programot lapunk 4. és 5. oldalán olvashatják) bőséges programkínálatának főbb vetületeit Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közép-erdélyi régióelnöke és Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, a szövetség képviselőházi frakciójának vezetője. A Kincses Kolozsvár Egyesülettel egyetemben az esemény főszervezői remélik, hogy idén a tavalyinál sokkal többen látogatnak majd el az eseményre. – A rendezvény életre keltése érdekében szeretettel és odaadással végzett munka akkor nyer igazán értelmet, ha a kolozsvári – és nemcsak – polgárok eljönnek, és jól érzik magukat – emelte ki Gergely Balázs. A két politikus egyetértett a szervezés szintjén érvényesülő, országos szinten példaértékű együttműködés megőrzésének fontosságában.
Az augusztus 15-e és 21-e között zajló rendezvénysorozatot vasárnap, augusztus 14-én este 7 órakor nyitják meg a szentegyházi Gyermekfilharmónia hangversenyével a Kolozsvári Magyar Operában. A gálát megelőzően délután négy órától öt kiállítás is nyílik a főtéri Bánffy-palotában működő Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban – tájékoztatott Gergely Balázs. Mint kiemelte, a rendezvénysorozat teljes programja megtalálható a www.magyarnapok.ro című honlapon, amelynek a román nyelvű változatát is üzembe helyezték tegnap délután a www.zilelemaghiare.ro cím alatt. A programfüzeteket a megnyitó estéjén mutatjuk be – tette hozzá.
A szervezők által összesített adatoknak megfelelően az idei rendezvénysorozat szervezésében több mint 150 önkéntes vesz részt. A már említett főszervezői hármas mellett társszervezőkként tevékenykedik a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ), valamint a Kolozs Megyei Magyar Diáktanács (KMDT). A programok megvalósulásában 60 országos és helyi civil szervezet működik közre. A Kolozsvári Magyar Napok jelenleg 39 támogatóval (köztük magáncégekkel, magyar és román állami intézményekkel), és 19 médiapartnerrel rendelkezik. A Kolozsvári Magyar Napok körülbelül kétszáz rendezvénye összesen 30 helyszínen zajlik: az esemény úgynevezett fesztiválutcája a Farkas utca lesz, az esti nagykoncertek előadói és előzenekaraik pedig a Főtéren lépnek fel – részletezte Gergely Balázs. Tavalyi ötnapos időtartamához képest idén további két és fél nappal bővült a Kolozsvári Magyar Napok színes, a legkülönbözőbb tematikájú és jellegű rendezvényeket ötvöző eseménysorozata, amelynek keretében 26 gyermekprogram, 16 kiállítás, 6 borkóstoló, 33 ifjúsági program, 30 filmvetítés, több mint tíz előadás, 15 koncert, 12 sportrendezvény, továbbá kézműves vásár és gasztronómiai programok várják majd az érdeklődőket. Természetesen, a programokból a város bemutatása sem maradt ki: a vezetett városnézés és Házsongárdi séták mellett könyvtár-, és levéltárlátogatás, sőt a Szent Mihály plébániatemplom tornyának s az általa kínált panorámának a megtekintése is szerepel a kínálatban – fejtette ki az EMNT közép-erdélyi régióelnöke. Az ízes-zamatos kulináris versenyeket Kiss-Budai Tibor mesterszakács szervezi, augusztus 20-án szabadtéri sütés-főzésre várják ugyanis mindazokat, akik valamilyen helyi receptet, ételkülönlegességet szeretnének bemutatni. A tervek szerint a közös Örömfőzés keretében Kolozsvár legnagyobb lecsója, a Kolozsvári Magyar Összefogás Lecsó is elkészül majd Kiss-Budai Tibor vezényletével.
Az augusztus 14-i ünnepélyes megnyitón várhatóan jelen lesznek a főszervező alakulatok, az EMNT és az RMDSZ elnökei, Tőkés László európai parlamenti képviselő, valamint Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter, illetve Répás Zsuzsanna, a Magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának vezetője és Szőcs Géza magyar kulturális államtitkár. A vasárnapi kiállítások megnyitóira hivatalos Sorin Apostu polgármester és Alin Tişe, a Kolozs megyei tanács elnöke is – mondta Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, aki a nyitógálán fellépő 144 fős szentegyházi Gyermekfilharmónia színvonalas, maradandó élményt ígérő előadására is felhívta a figyelmet. Gergely Balázs és Máté András egyaránt kiemelték a Kolozsvári Magyar Napok megrendezésében érvényesülő szervezetközi együttműködés értékét, fenntartásának fontosságát. – Bár jövőre kampány lesz, és ki tudja, hogy milyen problémákkal küszködünk majd, de ennek az együttműködésnek meg kell maradnia – összegezte Gergely Balázs.
ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)