Horea Uioreanu Kolozs megyei PNL-képviselő a Iorga-tábláról, a történelmi hűségről
Románia belügyeibe, Kolozsvár közigazgatási kérdéseibe való beavatkozásnak tekinti Horea Uioreanu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti képviselője, hogy a magyar Külügyminisztérium a Nicolae Iorgától származó idézettel ellátott tábla eltávolítását kéri a kolozsvári Mátyás-szoborról. A Krónikának adott interjúban a kolozsvári honatya arról is szót ejt, mit értett azon, hogy a Fadrusz-alkotáson nyílvesszőt kell elhelyezni a magyar király ülepébe.
Annak kapcsán, hogy a magyar Külügyminisztérium a Mátyás-szoborcsoport elé elhelyezett, Nicolae Iorga-idézettel ellátott tábla eltávolítását kérte, Ön azt szorgalmazta: Hunyadi Mátyást a hátsó felébe helyezett nyílvesszővel kellene ábrázolni a Fadrusz-alkotáson. Nem gondolja, hogy ez sértés a magyar királyra, akit történetesen Iorga is román származásúnak tartott?
– Én azt nyilatkoztam, hogy két feltétellel mondanánk le a Iorga-tábláról. Az egyik, hogy távolítsák el Moldva zászlaját a magyar király lovának lábai elől, mivel Corvin Mátyás nem győzte le Ştefan cel Mare fejedelmet, hanem éppen fordítva történt. A másik feltétel pedig, hogy ábrázolni kell a moldvabányai csata valósághű jelenetét, amikor is a magyar uralkodót az ülepén is megsebesítették egy nyílvesszővel, miközben menekült. Erről beszélnek a korabeli krónikások. Tehát ha ez a két feltétel teljesül, el lehet távolítani a feliratot.
– Nem jelentene veszélyes precedenst beavatkozni művészi alkotásokba teljesen ellentétes módon azzal, ahogyan a szobrász, a festő megalkotta azokat?
– Dehogy. Az a legveszélyesebb precedens, hogy a magyarországi hivatalos személyek beleütik az orrukat Románia belügyeibe, Kolozsvár közigazgatási kérdéseibe.
– De hát a magyar állam is hozzájárult a szoborcsoport restaurálásához.
– Az más kérdés, hogy a magyar állam részt kívánt vállalni a finanszírozásban. Az viszont a belügyekbe való beavatkozásnak számít, ha Magyarország diktálni próbál a tekintetben, milyen legyen a város arculata, a központja, mit helyezzünk el a szobor elé, és mit ne. De visszatérve a nyílvesszővel kapcsolatos nyilatkozatomra: mindezt képletesen értettem (este o parabolă – szerk. megj.), nem kell feltétlenül konkrétan érteni.
– Ennek ellenére sértő a magyarokra. De ha már a történelmi hűséget szeretné visszaadni a műemlékeken, ön szerint vajon miért nem ábrázolták Mihai Viteazul kolozsvári szobrát fej nélkül? Elvégre 1601-ben a fejedelmet lefejezték Aranyosgyéresnél.
– Na jó, ha nem akarja megérteni az én nyilatkozatom átvitt értelmét, az az ön baja. Sajnálom, hogy bronztáblákról polemizálunk, miközben Romániának és Kolozsvárnak is vannak sokkal fontosabb gondjai.
– De hát ön tartotta fontosnak, hogy véleményt mondjon a Iorga-tábláról, amelyet a műemlék alkotóelemének tart, ezért eltávolítását ellenzi. Holott az 1902-ben leleplezett szoborcsoporton eredetileg a Mátyás király felirat szerepelt. Miért nem kerülhet vissza például a király neve magyarul?
– Ezt a problémát a kolozsvári önkormányzatnak kellene felvetnie, nem nekem, én nem képviselem sem a polgármesteri hivatalt, sem a tanácsot. Ők döntöttek úgy, hogy más formában, a szobor elé helyezik el az eredetileg 1932-ben felkerült táblát. Amúgy pedig a restaurálás után felkerült egy magyar nyelvű tájékoztató szöveg is a szobor mellé. Valóban, eredetileg a Mátyás király felirat szerepelt az alkotáson, aztán az első világháború után a Matei Corvin, a negyvenes évek végén pedig a Mathias Rex elnevezés került fel. És én ezt nagyon helyesnek tartom, elvégre Mátyás idejében a latin volt a hivatalos nyelv a közigazgatásban.
– Csakhogy a Iorga-idézet Gheorghe Funar idején és most is törvénytelenül került a szoborra.
– Ezt ugyancsak a helyi önkormányzattól kell megkérdeznie, hogy milyen alapon helyezték el. Gyanítom, hogy megvolt rá a törvényes alapjuk, másképpen nem tették volna ki. Viszont ha mégis törvénytelenül történt, a polgármesteri hivatalt kell elmarasztalni, nem engem.
– Felvetette Moldva zászlajának eltávolítását is. Holott a lobogó azt ábrázolja, hogy a moldvabányai csata után Ştefan cel Mare mégis behódolt Mátyásnak, Moldva pedig Magyarország vazallusa lett.
– Még egyszer mondom, a nyílveszszőre és a zászlóra vonatkozó kijelentésemet átvitt értelemben kell érteni, ne tereljük más irányba a szót. Nyugodjon meg, régen eltűnt volna az a zászló onnan, ha a történelem során másként történt volna. Tisztában vagyok azzal, amit ön mond, hogy valóban úgy történt.
– Pártjával együtt miért háborodott fel azon, hogy a Székelyföld irodát nyitott Brüsszelben, ahol számos más romániai régió, megye – többek között Kolozs – is rendelkezik már kirendeltséggel?
– Mert a Székelyföld nem létezik közigazgatási egységként Romániában.
– És a Mócvidék vagy Olténia létezik történelmi-földrajzi-kulturális régióként?
– Hivatalos közigazgatási entitásként nem létezik sem Mócföld, sem Avasvidék, egyik sem képviselteti magát hivatalosan ebben a formában. Éppen ezért kérette be a román külügyminisztérium a magyar nagykövetet, és követelte, hogy az iroda megnyitásán ne vegyen részt egyetlen magyarországi hivatalosság sem.
– Ehhez képest részt vett az eseményen egy Kovászna megyei liberális tanácsos is.
– Nem áll módomban kommentálni egy megyei tanácsos részvételét. Ha jól értettem, az illető képviselő gesztusát megvitatja a PNL területi szervezete. (Továbbra sincs egyezség a Iorga-tábláról. Egyelőre nem egyezett meg a Mátyás-szoborcsoport elé törvénytelenül kihelyezett, Iorga-idézetet tartalmazó bronztábla eltávolításáról az RMDSZ és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) Kolozs megyei szervezete. Máté András, a szövetség megyei vezetője a Krónikának elmondta: tegnapi megbeszélésükön abban maradtak Daniel Buda megyei PDL-elnökkel, hogy a héten folytatják a tárgyalást. Buda korábban azért kérte a megbeszélés elhalasztását, mert előbb beszélni akart Sorin Apostu kolozsvári polgármesterrel. Mint arról beszámoltunk: a koalíciós egyezmény értelmében, amennyiben az RMDSZ és a PDL helyi képviselőinek nem sikerül megegyezniük, az ügyben a két politikai alakulat csúcsvezetése hoz döntést. Eközben Németh Zsolt, Magyarország külügyi államtitkára a Mátyás-szoborcsoport kapcsán tegnap úgy nyilatkozott: „történelmileg a legjobb állapotban van a magyar–román kapcsolatrendszer, és a két ország elkötelezett ennek megőrzése mellett”. A fideszes politikus tegnap Budapesten megbeszélést folytatott Bogdan Aurescu román külügyi államtitkárral, aki arról biztosította, hogy a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport eddig is „sikertörténet” volt, és Bukarest elkötelezett amellett, hogy az új minőségű magyar–román kapcsolatrendszer sikertörténet legyen a jövőben is. Elmondta, egyetértettek abban, hogy történelmileg a legjobb állapotban van a magyar–román kapcsolatrendszer, „ezt százéves időtávban is nyugodtan állíthatjuk”. Ebben a szövegkörnyezetben értelmezhetők a felmerülő viták és nézetkülönbségek, „élő kapcsolatrendszerről van szó”, tette hozzá.)
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Be kell vonni Apostut is!”
Ma délelőtt Bukarestben, a képviselőházban ült tárgyalóasztalhoz Máté András Levente Kolozs megyei RMDSZ-elnök és Kötő József képviselő a Demokrata Liberális Párt Kolozs megyei elnökével, Daniel Budával a kolozsvári Mátyás-szoborcsoporthoz törvénytelenül elhelyezett tábla ügyében.
„A szövetség Kolozs megyei szervezetének képviseletében a tábla eltávolítását kértük a koalíciós partnerünktől, arra hivatkozva, hogy a tábla jogtalanul került a szoborcsoportot övező zöld területre” – tájékoztatta lapunkat Máté András Levente. Mint elmondta, a tárgyalás során arra jutottak, hogy hamarosan újra asztalhoz ülnek, és a beszélgetésbe bevonják Kolozsvár polgármesterét is.
Máté az ÚMSZ-nek kifejtette: a hét végéig szeretne véget vetni az ügynek, és ha a koalíciós partner nem szándékszik eltávolítani a táblát a szobor elől, akkor a további tárgyalásokat a két párt országos vezetőinek bevonásával folytatják. Holnap egyébként alighanem találkozik Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter és Sorin Apostu polgármester Kolozsváron, egy rendezvényen: a Kolozsvár 2020 – Európa Kulturális Fővárosa témában tartott konferencián. A konferencia megnyitóján beszédet mond Kelemen Hunor és Sorin Apostu is.
Sipos M. Zoltán
Új Magyar Szó (Bukarest)

Részecske mivoltom értelmére vagyok kiváncsi
Gyimesi Éva halálára
Az erdélyi és a magyarországi szélsőjobb válogatott csoportjai megnyugodhatnak. Sikerült először alkoholizmusba, majd öngyilkosságba kergetniük Gyimesi Évát, 1989 erdélyi változásainak egyik forradalmi hősét. Vádolták magyartalansággal, zsidóbérencséggel, a rágalmak mindenféle lassan ölő mérgével, a liberalizmus bűnével, azzal, hogy egyetemi oktatói tudását a magasabb, nemesebb eszmék oktatására használta fel, nem a nemzeti önköldöknézésre, a populisták tömeg- és nyájszellemére. Mert egyéniség lenni, a saját tiszta fejével és meggyőződésével gondolkozni, s így lett a forradalmi változások magyar Doina Corneaja, akinek minden szava hiteles volt és tisztességes, útmutatóul szolgált. Nem a román nacionalisták kergették a halálba, hanem a magyarok, akikért lelki energiájának a javát adta. Nem tudták neki megbocsájtani, hogy nem a revansisták és tálib gondolkodású főpapok és helyezkedők kottájából fújta, hanem egyéni látása és megérzései vannak. Ez az öngyilkosság szégyene Erdélynek, szégyene a lapító kultúremberek magatartásának, akik a tényeket ismerve az évek hosszú során át nem álltak ki mellette, hanem ringatóztak ide-oda, a politikai áramlatokban, loccsanva a politikai érdekek irányába.
Egy görög tragédiának a mélységét elérő az Ő élete, életművének hatalmas súlya szakadt itt meg halálával, s a tehetetlen, helyezkedő intellektuális réteg hiába várja az erkölcsi feloldozást. Nyugodj békében, kedves Gyimesi Éva, még eltelik harminc év, amíg nagyságodat megértik, s halálod előidézői lassan ölő rágalmazó tetteikért megkövetnek.
Jakobovits Miklós
* * *
Gyermekkor. A Kossuth Lajos utcában laktunk, első élményeim egyike az orosz és román csapatok fel- s levonulása ’46-ban. Kisgyermekként álltam a sötét kapualjban, és hallgattam a különböző katonadalokat… Most már nem tudom, milyen csapatok voltak, biztos, nem magyarok.
Minden, ami a nemzeti érzelmekkel összefüggésben volt, abba a kulcsra zárt dobozba volt elrejtve, amit kalotaszegi szerzeményként édesanyám apámtól kapott. Piros-fehér-zöld kokárdadarabok, magyar cserkészjelvények. Minden, ami piros, fehér, zöld, el volt rejtve.
Egyetlen gyermek voltam, nagyon szerettem kutakodni, meg oknyomozni, viszont sok titkot túl későn tudtam meg. A városban lehetett magyarul gyülekezni, március 15-ét nem emlékszem, hogy nyilvánosan ünnepeltük volna, de a magyar rádió akkor is működött. A Kossuth rádiót hallgattuk, és ünnepeltünk csendben, anélkül hogy ezt szomszédok vagy bárki is tudta volna; így tett minden magyar ember. Gyermekkoromban nagy volt a divatja még a mi köreinkben azoknak a dallamoknak és énekeknek, amelyeket a magyarok bevonulásakor énekeltek, megtanultak az anyaországiaktól, az Édes Erdély, itt vagyunk-at és másokat. Három-négy éves koromban Édesanyám, akinek jó hallása és hangja volt, néha énekelte, dúdolta ezeket. Szomorúbb stádiumban édesapám hegedült ilyesmiket, vagy „kuruc” dalokat.
Identitás. Mindig inkább az előnyeit élveztem annak, hogy többszörös kisebbségi vagyok. Anyai nagyapám ágán, aki aradi származású volt, hajthatott igazán lombot a magyar öntudat, az aradi vértanúk mint emblematikus személyek kultikus tiszteletével együtt, ám anélkül, hogy idejében tudatosult volna a családban, hogy milyen sokan nem tudtak közülük magyarul. Amit azért kezdtem végül fontosnak tartani, hogy megértsem, milyen értékek buzdítanak más ajkú embereket a velünk való szolidaritásra, áldozatra vagy asszimilációra. Hiszen kellett legyen valami értéktöbblet, ahogyan Széchenyi állítja, ha erőszak nélkül kívánják a magyarság vezetői, hogy hozzájuk más nemzetiségek hasonuljanak. A Sváb-hegy, a Szerb utca vagy a Németh, Tót(h), Román, Orosz mint tulajdonnév azt a magyar populációt jelöli, amelynek tagjai más etnikumból lettek magyarok. A kazár, kabar, jász és kun törzsekkel való korábbi keveredésről most ne is beszéljünk.
Szóval György Géza nagyapám fiai igaz magyarok lettek, de édesanyám, a legmagyarabb nevű Etelka, a háború alatt egy Goldberger nevű férfi menyasszonya volt. Géza bácsi azt mondta neki: „Csak akkor adom hozzád, Jani fiam, a lányomat, ha magyarosítod a nevedet.” Ő nem esett a nürnbergi törvények hatálya alá, mert dédnagyapám már keresztény volt, és német nőt vett feleségül, Mayer Máriát. A tőlük született nagyapám pedig elvette a pankotai származású román Todutza nagymamámat, akit sohasem hallottam románul beszélni, pedig a „nagy” román zeneszerző, Sigismund Toduţă első unokatestvére volt. Katica nagymamám tizenkét gyermeket szült. A Kajántói úton gyermekkoromban friss bivalytejjel, gyümölcsökkel, szilvaízes kenyérrel kínált, gyönyörű, ragyogó szemű asszony volt. A magyarok bejövetelekor, 1940 szeptemberében, hatalmas kokárdákat varrt minden hozzátartozónak. Én akkor már iskolás voltam, elég nagy, amikor meghalt, és nem emlékszem, hogy egymással valaha is románul beszéltünk volna. Itt valakik nagyon szerettek volna magyarok lenni. Anyai nagyanyám felmenői morvaországi németek voltak, a vasúti hatóságok helyezték Johannes Schoustal nagypapámat Erdélybe, és csupán feleségével, Mutz Annával beszélt németül, a gyerekeket nem akarták németre tanítani. (…)
Adott volt a minta: a felmenőkben, úgy tűnik, három ágon nagyon működött valami értéktudat, érdek vagy tisztelet, vagy félelem, ami magyarrá válásra ösztökélte őket. Legegyszerűbben szólva: bizonyára jobb, előnyösebb többséginek lenni, mint kisebbséginek a hatalmi státust cserélgető Kárpát-medencei országokban. Ebből az is következett, hogy nagyon vigyáztak az „anyanyelvre” minden ágon. Nem beszéltek akcentussal azok a nagynénéim sem, akik románhoz vagy némethez mentek feleségül. A szüleim sok magyar irodalmat olvastak, világirodalmat is, főként az angol, francia, német prózaírókat, büszkék voltak magyarságukra olyannyira, hogy nekem ők lettek a mérce „nemzeti öntudatilag”.
 Világnézet. Tanár szerettem volna lenni elsősorban, magyartanár. Húszéves koromban eldöntöttem: katolikus vagyok. Ilyen származással Európában nem lehetek más, csak olyan vallású, amelyik – állítólag – befogadó: katholikosz. Ebben az ügyben nem megfelelni akartam valamely elvárásnak, hanem szembe menni a kommunista rendszer eszmei alapjaival. Dogmatikát, katekizmust olvastam, például Schütz Antalt, Előd Istvánt, a második vatikáni zsinat hozzánk is beszivárgó irodalmát. Ez utóbbival raktam le emberjogi orientációm alapjait a szabadság és a méltóság tárgykörében. Lételméleti vonatkozásban az egzisztencializmus is foglalkoztatott (Kierkegaard, Sartre, Camus, Jaspers), de folyton olvastam más filozófiai munkákat is: görögöket, Kantot, Husserlt, és általában a fenomenológusokat.
Irodalomelméleti felfogásom a Teremtett világ című könyvemben (1983) minden, csak nem marxi gyökerű volt, és úgy látom, nem egészen vesztette el érvényét az eltelt negyedszázad alatt. Akkor már eldöntöttem a világnézeti orientációmat. Katolikus templomba jártam, olvastam teológiát, bibliát meg filozófiát. Húszéves voltam, amikor nem hitből, de kulturálisan úgy orientálódtam, hogy a marxizmustól meg a kommunista rendszertől elhatárolódjak. Nem elsősorban egy közösségi, nemzeti szellem, hanem az individuum önvédelmét kerestem valamivel szemben, ami skatulyába gyömöszöl, uniformizálja és államosítja az emberi szellemet, amely mindig egyedi. Ezt én akkor nem fogalmaztam meg ilyen világosan, de az a beszivárgó katolikus irodalom, amihez a második vatikáni zsinat után hozzájuthattam, úgy beszélt az emberi személyiség szabadságáról és méltóságáról, hogy rányitotta a szememet arra, ami hiányzik. Tudatosan nem akartam párttag lenni. Egyetemi éveim alatt ebből a szempontból jó iskola volt még a Gaál Gábor kör mint kritikai műhely, amelyben jó írók és jó költők olvastak föl. Szabadon lehetett hozzászólni, akkor egy sziget volt, amikor én oda jártam.
 Kíváncsiság. A kíváncsiság önmagában nem elég ahhoz, hogy tanulni tudjak. Nem mások életére vagyok kíváncsi. Én a világra vagyok kíváncsi. Az egésznek, pontosabban a részletnek az értelmére a nagy egészben. Egészen konkrétan a saját részecske mivoltom értelmének titkára vagyok kíváncsi, de ahhoz, hogy ezt megértsem, az egészről is kell tudnom gondolkodni. Börtönben is, munkaszolgálatban, nagy nyomorúságban, szegénységben, számtalanszor látjuk, születnek akkora és olyan szellemi teljesítmények, amelyek harmóniát sugároznak magukból. Ezt nem a külső körülmények határozzák meg, ezt én tudtam már akkor, amikor megírtam a Teremtett világot, vagy hamarabb, amikor katolikusnak kezdtem magam vallani. Igenis, a nézőpont határozza meg, hogy megtalálom-e a harmóniát a részecske mivoltom és az egész között.
Egyre erősebb az a meggyőződésem, hogy a „való” világ, mint olyan, titok, csupán elbeszélések vannak a világról, szilárd hit nélkül pedig vakon tapogatózunk az Igazság körül. Bartók György írta, aki Kolozsvár után Szegeden tanított: „Az Igazság egyetemes egész.” Úgy vélem, mindegyikünk csupán egy-egy többé-kevésbé torzult részigazság egyszeri megjelenése, és egyetlen esélyünk a túlélésre, ha megértjük, hogy ebben a nagy Egészben, Kozmoszban, Teremtésben részecskék gyanánt mennyire egymásra vagyunk utalva. Nem fogok belemenni a részletekbe, de meggyőződésem, hogy minden egyes ember, a fogyatékos is, a nyomorék is, ennek az egyetemes egésznek egy részecskéje, egy cserepe. Van értelme a világnak.
Ha mindenre kiterjed a kíváncsiságom, és nem szűkül egy pászmára, elveszek, nem vagyok tanítható. Most azzal kínlódom, hogy mindenre kiterjedő, újra feltámadt gyermeki kíváncsiságomat korlátozzam egy területre, és azt, ami kreatívan kihozható ebből, azon a területen hozzam ki. Mert annyi minden érdekel. Évekig nem érdekelt semmi. Olyan, mintha újjászülettem volna. Bizonyos szempontból infantilis vagyok, mert mindennél le tudok ragadni, ami gyönyörködtet. Amiről beszélek, nem az internettel van összefüggésben, nem, nem vagyok internetfüggő. Utálom a hírözönt, amivel belemásznak az életembe. A kíváncsiságom a lepkékről, a madarakról, a Földről, a Vízről és az Égről szól. A kíváncsiságom kiterjed arra, hogy mikor van telihold, mert akkor tudom, hogy őrült rossz érzelmi állapotba kerülök. Ez a Holdtól való függőségem soha, fiatal koromban sem vevődött észre, holott állítólag a havi ciklus egy nőnél a Holdhoz igazodik. A mostani telihold mindig megvisel. Felkészülök előre, hogy telihold lesz, mert akkor nem fogok aludni, vagy mint a kutyák, vonítanék rá.
Szomjúság. Ami ebben a társadalomban irtózatos, hogy mennyire nem nevezzük néven a dolgokat. Péter I. Zoltán Ady-könyvének erénye, hogy tabuk nélkül beszél arról, ami az egész magyar irodalom nagy alkotóinak egyik betegsége és rettenetes nyomorúsága, s amelyek által a kapcsolataik hasonlóképpen betegek. Minden alkoholista magával vonz legalább két vagy három hozzátartozót a saját betegségébe azáltal, hogy kiszolgáltatottá válik, és azok mindig meg akarják „menteni”. Jobban kontrollálják, mint ahogy az normális lenne. A kontrollálás kiváltja az averziót, az averzió kiváltja az ivást, és a „megmentő” megint megmenti a családtagot. A függő beteg a „szabadságát” és „méltóságát” féltvén kijátssza azokat, akik meg akarják menteni. Egy olyan kapcsolatban, ahol a férfi alkoholista, rendszerint a feleség a megmentő. (…) Az alkoholista körül van egy burok, amely azokból a személyekből áll össze, akik igyekeznek a társadalomban elfedni és eltitkolni, tabusítani azt, ami van. Pedig az alkoholizmus pont olyan, mint a gyermekkori cukorbetegség. Az alkoholista eredendő, krónikus, progresszív és visszafordíthatatlan, tehát halálos betegségben szenved. Hogyha gyógyszeresen vagy elvonókkal kezelik és nincs spirituális program, amely kanalizálná ezt a rettenetes szomjúságot, ami mögött mindig nagy lelki sérülés lehet, akkor a kezelés sehova sem vezet. Én, amikor magamon vagy másokon tapasztaltam ezt a szomjúságot, vissza tudtam vezetni sérelmekre, frusztrációra, modellekre, ivási szokásokra, saját erdélyi ivási szokásainkra, a mértéktelenség különböző fokozataira, és végül arra, hogy közönyössé kívántam lenni a világ és az emberek iránt. Az a nő vagy az a férfi, meg az a gyerek, aki ilyen környezetben nő fel, egyrészt belekényszerül a mentő szerepbe, másrészt sérül. Folytonosan sérül a gyermek, mert nem kap elég figyelmet. (…) Én is elmondhatom, hogy bizony az ünnepeink azért nem voltak normálisak, mert édesapám is mértéktelenül ivott, és ez mindig az ünnepekre időzítődött…
Guberálás. A hátrahagyott szemetek érdekelnek most. Nem az a szemét, ami most van, hanem ami hátramarad a mi nemzedékünk után. Az elhanyagolt, ki nem mondott, takargatott társadalmi bűnök, veszélyek, kockázatok, amikbe folyton belemegyünk, újra és újra, most ezek foglalkoztatnak. Az Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem (Bibó István).
Az én dolgom a világban, azt hiszem, mindig az volt, és lesz, amit 12 éves koromban az osztályfőnököm úgy eltalált. Soha nem volt tudatos, csak furcsa egybeesés, hogy én mindig az igazságra voltam kíváncsi, a szó minden szintjén. A jogi, az erkölcsi, az esztétikai, a hitbeli igazságra. Az igazságra, az egészre. Az egy dolog, hogy Jézus Krisztus az út, az igazság és az élet. Hitem szerint minden egyes emberben ott van a szolidaritás, a felebarátért hozható áldozat, az öröm és a szeretet képessége. És a szabadság is ott van… Jézust nem érdekli, hogy a farizeusok mit mondanak, őt jobban érdekli az egyszerű halász. Nekem Jézus Krisztus tényleg az út, az igazság és az élet. Rajta keresztül, ha őt próbálom követni, ha afelé igyekszem közeledni, hogy elfogadjam a másik embert, akkor gyógyító hatással lehetek rá. Magamat is el kell fogadnom saját korlátaimmal, amelyek ellen küzdhetek, de ha magamat nem fogadom el, hiszen Isten így is kegyelmez, hogyan tudjak máson segíteni?
„Amint kiveszett az igazság keresésének ritka erénye vagy az őszinteség – a brutalitás is megtalálta a maga villódzó maszkját” – írja Lucian Blaga. Az életkorommal is együtt jár, és a saját személyes érdekeltségem egzisztenciálisan az, hogy minél kevesebb szemetet hagyjak hátra. Ez még abban is megnyilvánul, hogy nem gyűjtök cédulákat, papírt, fecniket. Ami szemetet az életben erkölcsileg hagynék, azzal mind szembe kell nézni, és akár a hulladékot, megpróbálni újrahasznosítani. Önhiba-hasznosítás. Ezt neveztem el „guberálásnak” – lelki értelemben.
Öngyilkos legendák. A 70-es évektől kezdődően minden temetés tüntetéssé vált. Kolozsváron közös tragédia volt, ha valaki meghalt. Lehetett siratni magunkat. Nem az öngyilkosokról beszélek, hanem a temetésekről. A temetések nagy részén nem a halottakról beszélünk, hanem önmagunkról. Minden halottban önmagát siratja az, aki sirat. De van olyan, hogy a saját magára maradottságát, egyedül való további létét látja félelemkeltőnek. Ez rendíti meg inkább, és nem a másiknak a halála. Az önsajnálatot mi kisebbségiek naponta gyakoroltuk. Ezt a hajlamot azonban az anyanemzettől évszázadokra visszamenőleg örököltük. Mi vagyunk a tiszták, hófehérek, árvák a sok gonosz között.
Andrási Kati a mi köreinkben nemzeti mítosz lett. Csendes Zoltánra meg azt mondták, hogy az egyetemegyesítés áldozata. Szerintem nem. Szabédi László politikai nyilatkozatai is 58-ig mennek. Nem kellene emblematikus hőssé avatni azt, aki ahelyett, hogy tanított volna tovább sok nemzedéket, mert nagyszerű tanár volt, végül is magánmeghasonlásból öngyilkosságot követ el. Magánöngyilkosság. Mert ha egyszer valaki leírta, hogy vezessen a párt, és az a párt kibaszik vele, akkor hogyne érezne meghasonlottságot. 1956-ban Szabédi a Szovjetunióban volt. Az mondta erről 1958-ban, hogy az ő életében az ő nyelvészeti műve épp akkora jelentőségű, mint az orosz októberi forradalom a Szovjetunió életében. Andrási Katinak, aki öngyilkos lett, nagyobb volt a temetési siratója, mint a nem öngyilkosoknak, és így tovább. Rá egy évre Salamon Anikó. Nem voltunk mi csak barátok, hanem férjek, feleségek meg szeretők is voltunk. Anikó temetése még olyanabb volt, mint a Katié. Akkor már olyan hőzöngő állapotban éltünk, hogy mindenkiből hőst csináltunk volna. Én is benne voltam, csak én nem beszéltem róla. Közvetlen hozzátartozók csinálták a legendákat, és a közösségnek volt szüksége ezekre, hogy magát sajnálni tudja.
 Magyarság. A liberalizmusom a legsebezhetőbbnek látszó pontom, miközben nagyon biztos vagyok benne, hogy nem én változtam. Hiszen a magyar nyelv és irodalom tanításának elkötelezettjeként a legmesszebb próbáltam elmenni mindig minőségileg. Tanítványaim egyetemeken is tanítanak, szerte a Kárpát-medencében és a nagyvilágban. A látszat szerint van csupán törés. Mindig meg akartam őrizni a liberális középet, ami Doina Corneával történt szolidaritásnyilvánításomban már 1988 óta bennem volt. Soha nem gyűlöltem az egész románságot azért, mert a szekusok 1976 óta gyötörgetni kezdtek. A hatalom és a kiszolgáltatott társadalom – két külön dolog. Az agyunkat a diktatúra államosítani próbálta. A mentalitás változása pedig nem megy oly gyors ütemben végbe, mint az ún. demokratikus intézményrendszer bevezetése. Ebben a nacionalista őrültségben, ami azután kitört, nem volt tanácsos megőrizni a konfrontatív magatartást. Társadalmi párbeszédet szerettem volna, összekötni akartam minden erdélyi etnikum jobbik részét, nem elválasztani. Ezért nem tekintenek igaz magyarnak, jó hazafinak az ellenségeim.
Sokak szerint 1990 után törés következett az én politikai nézeteimben. A hetvenes évektől elsősorban a magyar kisebbségi jogfosztottság megszüntetéséért próbáltam küzdeni, s ez a szekus-dossziémból is kiderül: soviniszta, irredenta, felforgató magyar vagyok benne. De származásomnál fogva egyszerre több skatulyának vagyok része. Ezt az adottságot, a származását az ember nem választhatja meg, az egy olyan adottság, ami tőlem függetlenül adatott, következésképpen mindazon etnikumoknak, amelyeknek a keveredéséből létrejöttem, tartozom valamivel. Részvéttel, szolidaritással, empátiával. Lehetetlen, hogy ne legyek nyitott a másikra. Pláne, hogyha az összes többi valakinek az elnyomottja volt. A morvaországi német vagy a nagy-magyarországi román és nem kevésbé a zsidó is őseim közé tartozik. Sok ilyen nemzetiségű ember esett el a 48-as szabadságharcban, az első világháborúban és a másodikban.
Szabadság. Alapvetően azt gondolom, hogy a szabadság érett személyiséget feltételez. Én szemben állok nemcsak a kommunista uniformizáló kollektivizmussal, amelyik államosítja az egyedet, s így megfosztja szabadságától, hanem a nemzeti kollektivizmusokkal is, amelyeket csak egy lépés választ el az agresszív fasizmustól. Nem én mondtam, Grillparzer mondja még a nemzeti romantika idején, hogy egy lépés van a nacionalizmustól a bestialitásig… A nemzeti kollektivizmus éppúgy elhanyagolja az individuum méltóságát és szabadságát, mint a kommunizmus. A legriasztóbb formája mégis a fasizmus…
Én alapvetően katolikusnak vallom magam, kicsiben ugyanaz most a helyzetem, mint egykor Babitsnak. Vitassák csak tovább, mennyire vagyok hazafi. Messze áll tőlem, amit Széchenyi szóhazafiságnak nevezett.
Társadalomlátásomban a leglényegesebb, hogy az individuum kirekesztése a történelemből a legnagyobb bűne a totalitárius rendszereknek, a diktatúráknak. Az én álláspontom annak a védelme, amit a Bibliában, vagy a Második Vatikáni Zsinat nyilatkozataiban, vagy az Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozatában így neveznek: evilági értelemben minden egyes ember emberi méltósága és szabadsága a legfőbb érték. A nemzeti, ha túlmegy a mértéken, a demokráciát veszélyezteti. Minden nemzeti mozgalom, a romantikától kezdődően, magában hordozza a kirekesztés gesztusát. Úgy is hathat, hogy bekebelezni kíván, eltünteti a különbségeket. Amikor a magyar nyelv használatára kötelezi az 1840-es nyelvtörvény az összes többi népet a Kárpát-medencében, akkor a bekebelezéssel rekeszti ki őket. Erre már Széchenyi figyelmeztetett, és csak ő.
Minden, ami homogenizáló módon nemzeti, vagy úgy rekeszti ki a zsidót, hogy deportálja, vagy úgy, hogy egyszerűen lezsidózza. A románt leoláhozza, vagy erőszakkal magyarosítja, ahogy most a románok vagy a szlovákok tennének újra a magyarokkal. Ez is kirekesztés. Kérdés, hogy a nemzeti ellenállást túléli-e a demokrácia. Nálunk újra ez a probléma. Én is a kényszeredett nemzeti kollektivizmustól féltem a kiszolgáltatott és törékeny individuumot. Például a mai húszéveseket, akiket Wass Albert ideológiájára nevelnek.
Betegség. Az alkoholizmusba belecsúsztam, mint sokan mások. Semmiféle mentséget és motivációt nem tudok felhozni, és nem is akarok értelmesebb választ adni, mint amit ma az orvostudomány erről állít: eredendő, genetikailag átörökített kémiai függőség, progresszív, visszafordíthatatlan, halálos. Meghalhattam volna. Mégis élek, mégpedig azért, mert egy spirituális programot követő önsegítő csoport segít évek óta absztinensnek maradni. A normális vagy szociális ivás és az alkoholista ivás között egy hajszálnyi a különbség. Aki beteg, annak egy pohárral sem szabad innia. Mi erdélyiek nagyivó mintákat tanultunk, nem jöhetett össze egy társaság pia nélkül. Kialakultak a mértéktelen ivási szokások, amelyeknek követése különösen veszélyes annak, aki a hajlamot örökölte. Nem lehet akaratgyengeségre fogni csupán. Morális magyarázatokat keresni.
Az alkoholizmus olyan betegség, amit a 20. század vége felé ismertek el mint betegséget. Én sem akartam beismerni. Volt egy periódus, amikor tudtam már, hogy depressziós vagyok. Az sem használ, ha felpörgetem vele magam, sőt a depresszió is folyomány. Egy ideig ment a pörgetés, de amikor nem azért iszol, hogy pörgesd magad, hanem mert nélküle rosszul vagy, amikor a függőség egy olyan foka következik be, hogy két deci nélkül meg se tudsz szólalni, nem tudsz működni reggel… Az már betegség. Van, aki öt decivel tud csupán működni.
Hálás vagyok, hogy megismertem a Minnesota programot, és kikeveredtem a pokolból. (…) Személyesen megtapasztaltam a semminek azokat a bugyrait, amikre eufemisztikusan azt mondják, hogy a lélek sötét éjszakái. Képzeld el magadnak Adyt… A rettentően ember alatti állapotot… Az animális létet, a tudathasadást… Az ezzel járó fizikai problémákat… Rettenetes… Az, hogy én ezt megismertem, talán nem volt véletlen, és hogy a kegyelem tartott csak meg – az sem. Nem akartam élni, de valaki nagyon akarta, hogy éljek. Én tudom, hogy semmi nem véletlen, hogy ebből én magamtól nem tudtam volna kimászni… Az Istennel való kapcsolat a legfurcsább állapotaimban sem maradt ki. (…) Amikor nem ittam, hosszan tartó depresszióban éltem. Azt hittem, soha többé nem írhatok már le egy ép mondatot, és ami a legszörnyűbb: nem taníthatok. A depresszió legrövidebb megfogalmazása: én nem vagyok bennem.
Most jól vagyok: lélekben újra otthon. Frieda Kahlo írja egy helyen, a naplójában, és ezzel szeretném be is fejezni: „Minek a láb, ha tudok szárnyalni?” Visszatért az egyensúly, a derű, a beszéd- és írásképesség, és ha nem is oly látványosan, sokat dolgozom. Természetbe járok, zenét hallgatok. Legfontosabb: együtt lenni azokkal, akiket szeretek.
A beszélgetés teljes szövege a Várad folyóirat honlapján is olvasható az alábbi címen: http://www.varadlap.ro/index.php?m=5&id=2089&sz=200905
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Információs napok a magyar kultúráért és oktatásért pályázatról több külhoni helyszínen
Több külhoni helyszínen tartanak információs napokat a magyar kultúráért és oktatásért nyílt pályázatról az elkövetkező napokban. A nyári programokra még egy hétig, június 10-ig lehet jelentkezni.
 A Bethlen Gábor Alap honlapján közzétett tájékoztató szerint Beregszászon, a II. Rákóczi Ferenc Főiskolán június 6-án, Dunaszerdahelyen a Csemadok székházában június 7-én kaphatnak tájékoztatást az érdeklődők. Erdélyben, Kolozsvárott június 8-án, a felvidéki Rozsnyón pedig június 16-án lesznek nyílt napok.
 A pályázati kiírás szerint kérelmeket magyar nyelvű oktatási feladatokat is ellátó közoktatási és felsőoktatási intézmények, háttérintézmények programjaira, magyar nyelvű felnőttképzési, szakképzési és kutatási programokra, magyar történelmi és kulturális örökség ápolására, kulturális és hagyományőrző programokra lehet benyújtani. Támogatást lehet továbbá kérni oktatási és kulturális intézmények eszközfejlesztésére, illetve különösen indokolt esetben egyes felújítási költségeikre, egyházi intézmények, közösségek, civil- és ifjúsági szervezetek kulturális és karitatív programjaira, színházi programokra és könyvkiadásra, és kérhet segítséget a magyar nyelvű média is.
 Az elnyerhető támogatás 600 ezer és 5 millió forint közötti összeg, egy pályázó célonként, futamidőtől függetlenül csak egy kérelmet nyújthat be, de összesen legfeljebb 15 millió forint támogatásban részesülhet.
 A nyári programok esetében június 10-ig lehet pályázni, míg az egyéb programoknál a határidő június 30.
MTI

Lezárni a múltat, vagy kizárni – Mindenki Trianontagadó? 
A múltat mi nem tudjuk lezárni, konfliktuskerülésből inkább kizárjuk az életünkből, amivel csak tovább fertőzzük a sebeket. A politikai korrektséget úgy értelmezzük, hogy mindenért mi vagyunk a hibásak, azt viszont képtelenek vagyunk megjegyezni, hogy Szlovákia fővárosa nem Pozsony, Mathias Rex szobra pedig Cluj Napoca főterén áll. Trianon üzenete a 91. évfordulón. 
Fura szerzetek vagyunk a világban mi, magyarok. Magunk között nyugodtan bevallhatjuk, amíg egy sorscsapás után más népek szorosan megmarkolják egymás kezét, addig mi azonnal egymást vádoljuk, és bosszúból megpofozzuk a szomszédot. Mert ő van ott. A „két magyar három párt” fokozottan igaz történelemértékelésünkre, 1100 év eseményeiből egyedül az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot tudjuk egyként, hősi helytállásként értelmezni. Persze mi lenne az ellenpélda 2011. június 4-én, mint a ma 91 éve aláírt trianoni békediktátum.
Trianonnal kapcsolatban ma a legjózanabbak is csak annyit mernek mondani, hogy a múltat le kell zárni. Le kell, mert ez az egyetlen megoldás, de ehhez nem árt kissé elgondolkodni a múlt természetén. Nagyon kényes ugyanis. Beszélni kell róla, beszélni vele, sírni rajta és nevetni, tudomásul kell venni, hogy ami az egyiknek öröm, az a másiknak szinte biztosan fájdalom. A múltat akkor zártuk le, ha kivettük a szálkát, még akkor is, ha tudjuk, a seb talán soha nem gyógyul. Ekkor ünnepelhetünk vagy gyászolhatunk úgy, hogy közben elismerjük a másik fájdalmát és örömét, és a saját bánatunkat nem kényszerülünk titkolni, netán letagadni.
Lezárni vagy kizárni
A múlt másik furcsasága, hogy igazán akkor él, miután lezártuk. Ha már egymás szemébe néznek az egykori ellenségek, ha tiszteletet kap a győztes és a legyőzött is. Ekkor a múlt a mindenki által vágyott jövő alapja lehet, és valóban közösséget kovácsol nemzeten belül, de népek között is. Mi azonban erre képtelenek vagyunk. Akár gyávaságnak beillő lustaságból, akár konfliktuskerülésből, de a múltat mi nem lezárjuk, hanem kizárjuk. Nem távolítjuk el a szálkát, hanem hermetikusan lezárjuk a sebet. Elősegítjük a gennyesedést, a további fertőzést. Szélsőségesek kapnak teret itthon, magyart vernek a Délvidéken, Rákóczi városában büntetik a magyar szót, lebontatják a székelykapukat Székelyföldön. A magyar miniszterelnök pedig román kollégájával koccint Erdély elcsatolásának évfordulóján. Őszintén: létezik olyan jóérzésű román ember, aki elvárja, hogy megünnepeljük az országunk megcsonkítását? Aki nem szánalomra méltónak tartja ezt a „gesztust”? Eszébe jutna-e bárkinek is Szlovákiában magyarokkal „ünnepelni” az I. bécsi döntést? Pedig miért ne? A nagyhatalmak hozzájárulásával létrejött szerződés volt, ahol 80 százalékban magyarok lakta területek csatlakoztak az anyaországhoz... Persze, miért bántsuk a szomszédos országok önérzetét, inkább felejtsük el a magunkét. Csakhogy cserébe masírozó nácikat kapunk, utcai tüntetések, parlamenti beszédek hangvétele miatt kell magyarázkodnunk, egy végletesen meghasonlott társadalomban kell élnünk. Azzal, hogy a múltunkat kizárjuk, magunkat és környezetünket fertőzzük.
Egyszerűen nem merjük kimondani, hogy fáj Trianon, fáj a hárommillió magyar, történelmi és kulturális múltunkat rejtő tájaink elvesztése, hogy nosztalgiával tekintünk a Kárpátok természeti kincseire. Az lenne beteges, ha nem így lenne. És a szomszédaink? Ők is tudják, mi a veszteség, ők is tudják, nem gondolunk területi revízióra, de ők is elvárhatják, hogy őszintén éljünk egymás mellett és egymással. Továbblépni ők is csak úgy tudnak, ha megszüntetjük a tabukat, ha kihúzzuk a szálkát és együtt ápoljuk a sebet. Gondoljunk csak bele, egy szerb átlagpolgár mikor fog rácsodálkozni, hogy Koszovóban is élnek szerbek, vagy keleti szomszédunk mikor hagyja magára a milliós moldovai románságot? A mi múltkizárásunk bosszúja, hogy ma sokan Magyarországon nem értik, miért beszélik román állampolgárok tömegei kiválóan a magyart. Mi már azt is kitaláltuk magunknak, hogy Trianon jogos büntetés volt a magyar kormányok hibás politikája miatt: elnyomtuk a nemzetiségeket, ráadásul a magyarok kisebbségben éltek Nagy-Magyarországon – olvassunk csak bele néhány témába vágó fórumba a neten. Ez lett mostanra a „politikailag korrekt” hozzáállás, ami nemcsak butaság, de önpusztító is.
Sajátos „polkorrektség”
A Magyar Királyság területén a magyar népesség 54 százalékot tett ki 1910-ben, a további 46 százalékon tucatnyi nemzet osztozott, a legnagyobb arányban (Horvátország nélkül), 16,1 százalékban románok, 10,9 százalékban szlovákok, 10,4 százalékban németek és 3 százalékban szerbek. Vagyis a korabeli Magyarország legnagyobb lélekszámú kisebbsége meg sem közelítette az ország összlakosságának 20 százalékát. A „polkorr” nevében jegyezzük meg, hogy bár a tíz százalékot alkotó szlovákság „miatt” tarthatott igényt a leendő Csehszlovákia majdhogynem 70 ezer négyzetkilométernyi területre, a szétszórt tömbökben élő, csaknem kétmillió fős német nemzetiséget a „nemzeti önrendelkezés” jegyében senki nem jegyezte. A csehszlovákok később magyarok tömegeivel együtt egyszerűen átdobták a határon, a románok pedig fejenként eladták őket Németországnak. Akik maradtak, azok pedig a magyarok jogfosztottságában osztoztak.
Évszázadok szabadságharcai után – amelyekben egy kivétellel a királyság minden nemzetisége vállvetve küzdött az elnyomás ellen – 1867-ben ha a függetlenséget nem is sikerült kivívni, de a „birodalomalkotó”, egyenrangú fél státuszát igen. Ezt az akkori politikusok féltékenyen őrizték, amiért talán egyetlen kor egyetlen bírája sem vetne rájuk követ. A kisebbségek igényeinek növekedésében viszont a magyar vezető elit a monarchia létét látta veszélyben, ezért a korábban példaértékű nemzetiségi törvény után egyre szigorodott a kisebbségi politika. Ez tény. A kérdés viszont költői: vajon ha teljes autonómiát adnak a kisebbségeknek, ha „állam az államban” jogokat bír a románság, szerbség, szlovákság a világháború után, vajon akkor nemet mondtak volna az anyaországukkal való egyesülésre?
A szakadás feltételezhetően mindenképp bekövetkezett volna, de Trianon kegyetlensége aránytalan és indokolatlan volt, egyedül a pillanatnyi nagyhatalmi érdekkel magyarázható. Az antant hatalmak, Franciaországgal az élen az Osztrák-Magyar Monarchia helyett egy új „ütközőzónát” akartak létrehozni Oroszország és Németország megfékezésére, ezért áldozták fel a történelmi Magyarországot. Feláldozták, mert új „szövetségeseiket” magyar területekkel, nyersanyaggal és vasútvonalakkal erősítették fel, miközben tudták: „ehhez többszázezer magyaron kell átgázolni”. Volt az több millió is, akikért nem kár, mert a politikai korrektség nevében sikerült megmagyarázniuk: a magyar „barbár nép, a törökökhöz hasonlóan sokat rombolt és semmit nem alkotott, elnyomta a nemzetiségeket”. És mi ezt ismerjük el rosszul értelmezett „korrektségünkkel”. Feltehetően nem omlanának össze nyugati kapcsolataink, ha francia, brit, olasz és amerikai barátainknak ki mernénk mondani: azok az urak ott és akkor hatalmasat tévedtek, rossz döntést hoztak, értelmetlenül ütöttek gyógyíthatatlan sebeket Közép-Európán. És igen, azoknak az uraknak utódai féltették nemrég az EU-t a keleti kis népek értelmetlen nacionalizmusától. Ejtsünk persze szót Benesről, Masarykról, román és szerb kollégáikról, akik hazugságokkal, elferdített statisztikákkal indokolták területi igényeiket a nagyhatalmak előtt – de ismerjük el azt is, hogy saját nemzeti érdekeik szempontjából kiváló munkát végeztek. Ők nagyot alkottak, mi pedig örüljünk annak, hogy néhány követelést még a franciák is túlzónak találtak, így nem a Balaton középvonala lett Csehszlovákia és Jugoszlávia határa, és a Tisza nem a Román Királyságé.
Tagadjuk? Trianont még a legkevésbé sem zártuk le, ami egyes egyedül a mi hibánk. És írjanak bármit a fórumokon, háborodjanak fel, hogy románok milliói árasztják majd el a magyar munkaerőpiacot, tekintsék a székely hibájának, hogy „idegen országban született”, tudat alatt gyakorlatilag mindenki Trianontagadó, aki magyarul beszél. Jó, kicsit enyhítsük a kijelentés súlyát: mindenki, aki felvidéki magyarokról beszél, vagy Erdélyként említi a Magyarországtól Romániához csatolt részeket. A mai Szlovákia területét ugyanis 1920-ig Észak-Magyarországnak vagy Felső-Magyarországnak nevezték, a Felvidék szó Trianon öröksége. És bizony bántja ám a szlovák füleket.
Erdély több mint 1000 évig a Király-hágónál kezdődött, az attól nyugatra, körülbelül a mai magyar-román határig húzódó terület neve Kelet-Magyarország, illetve Partium volt. A mai értelemben vett Erdélyt bizony a „Trianon-nosztalgia” szülte. És bárki tegye a szívére a kezét, hogy hányszor járt Bratislavában, vagy hányszor hallott Rákóczi kosicei sírjáról. Valószínűleg akkor is bután néznénk, ha a jól ismert kvízkérdést így tenné fel valaki: melyik lábát emeli a Cluj Napoca-i Matei-szobor lova? fn.hu/MTI
Erdély.ma

Sikeres volt a kolozsvári könyvhét, jövőre is megszervezik
„Egyedül a csütörtök délutáni zápor érintett kellemetlenül, a standok ponyvája ugyanis – mint kiderült – nem vízálló, de szerencsére, komolyabb károk nélkül megúsztuk az esőt” – magyarázta az egyik eladó.
Tegnap délután ért véget a 70 év után ismét megszervezett Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, amely négy napig több helyszínen változatos kulturális programokkal, számos könyvbemutatóval, dedikálással és rengeteg könyvvel várta a látogatókat. A Mátyás király szülőháza előtti téren felállított standokon 22 erdélyi és magyarországi kiadó kínálatából lehetett kedvezményesen vásárolni. Az árusok már szombat délelőtt elégedettek voltak, jó forgalomról számoltak be lapunknak. „Egyedül a csütörtök délutáni zápor érintett kellemetlenül, a standok ponyvája ugyanis – mint kiderült – nem vízálló, de szerencsére, komolyabb károk nélkül megúsztuk az esőt” – magyarázta az egyik eladó.
Folytatása következik
„Mind a kiadók, mind a rendezvényre ellátogatók pozitív visszajelzése azt igazolja, hogy Kolozsváron és Erdélyben van igény az ilyen és ehhez hasonló kulturális rendezvényekre. A programok népszerűsége, valamint a kiadók eladásai – a 22 kiadó négy nap alatt több mint 1000 könyvet adott el – arra bátorítanak, hogy ezt a hagyományt a jövőben is folytassuk” – ismertette a sajtóval Bodor László, az RMDSZ főtitkárhelyettese. „A Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megszervezésével olyan jeles eseményt állt szándékunkban visszahelyezni a kolozsvári kulturális élet eseménynaptárába, mely anyanyelvünkre, hagyományainkra és értékeinkre koncentrál, megteremtve annak lehetőségét, hogy író és olvasó találkozzék, és együtt ünnepelje a magyar könyveket” – tette hozzá.
A kicsi, hangulatos téren felállított színpadon változatos koncertekre, előadásokra került sor, a gyermekdalok apró közönségét pedig bohócok is szórakoztatták. A könyvbemutatókra többek között a Sapientia-egyetemen, a Kolozsvár Társaság székhelyén, illetve több kávéházban került sor, de – ahogy az egy ilyen rendezvényhez illik – néhány szerző dedikálta is könyveit a standoknál. A Bulgakov kávéház teraszán fiatal írók, de a Helikon folyóirat néhány szerzője is felolvasott a közönségnek.
Szintén a Bulgakov teraszán mutatták be csütörtök délután az 1994-ben elhunyt Palocsay Zsigmond verseiből válogatott Írottmuzsika című, a Kriterion Könyvkiadó gondozásában megjelent kötetet, amelyhez egy CD is jár, a költő valamennyi verskötetének gyűjteményével. A tordaszentlászlói születésű költő munkásságáról és az Írottmuzsika című kötetről Egyed Péter egyetemi tanár, a könyv szerkesztője és az előszó szerzője beszélt. Palocsay Zsigmond Bajor Andorhoz fűződő kapcsolatát emelte ki, aki elsőként ismerte fel a fiatal költő tehetségét és kortársaival ellentétben meglátta annak újszerűségét. Mint mondta: a Kolozsváron élő költő legfontosabb témái a természet, a teremtés és az elmúlás.
„Jellemző Palocsayra egyrészt, hogy nem beszél a természetről, hanem hagyja azt beszélni, másrészt a régi magyar nyelvjárások fordulatait alkalmazza a természeti jelenségek hitelesebb érzékeltetéséhez. Palocsay Zsigmond műveiben a zene, a muzikalitás játssza a másik főszerepet. Verseit sokszólamúság és a zenei nyelv szóhasználata, mégis egyszerű zenei tudatosság jellemzi, mely által tökéletesen adja át egy-egy kor életérzését” – fogalmazott Egyed Péter.
Könyvek szórványiskoláknak
Péntek délután a kolozsvári Gaudeamus könyvesboltban a Kallós Zoltán Alapítvány által támogatott válaszúti iskola tanulóinak részvételével mutatták be Csoóri Sándor Hova megy a hegy? című verseskötetét. A gyermekverseket tartalmazó kötet érdekessége, hogy a Válaszúti Szórványkollégiumban tanuló kisdiákok illusztrálták. Eszenyi Farkas Gábor, az intézmény nevelője elmondta, februárban keresték meg az iskolát, hogy rajzaikkal illusztrálják a kötet verseit, és a kevés idő ellenére vállalták a felkérést. A gyerekek két hét alatt gyors és ügyes munkával érték el, hogy az április közepén tartott budapesti bemutatón a kötetben megjelent mind a 71 vers mellett rajz is szerepeljen. A kolozsvári bemutatón a gyerekek néhány mezőségi népdal eléneklésével színesítették a programot. A szervezők szerint a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét idején az RMDSZ Főtitkárságának kezdeményezésére meghirdetett könyvadományozási akció is eredményesnek bizonyult: a látogatóktól több mint 100 könyv gyűlt össze, amelyet szórványiskoláknak juttat el a szervezet.
Krónika (Kolozsvár)

Kövér: a magyar nemzet nem mondhat le egyetlen részéről sem – A Smer radikálisabb, mint a Jobbik
Kövér László szerint a magyar nemzet nem mondhat le egyetlen részéről sem, és a szlovákiai magyarok szellemi és kulturális értelemben a magyar nemzethez, Magyarországhoz tartoznak. Az Országgyűlés elnöke erről egy lapinterjúban beszélt, amely a prágai, illetve a pozsonyi Hospodárské Noviny című gazdasági napilapokban jelent meg hétfőn.
Arra válaszolva, vajon meg tudja-e érteni, hogy az új magyar kormány határon túli magyarokat érintő politikája problémát okozhat a szlovák politikusoknak, még ha nem is nacionalisták, mint Ján Slota, Kövér kifejtette: “sajnos”, minden szlovák politikusban van egy kis Slota, mégpedig azért, mert félnek Slotától, így figyelembe veszik nézeteit.
”Nagyobb önbizalomra lenne szükségük a szlovák kollégáknak. Értjük, hogy nem mondhatnak le azokról a területekről, amelyeket a trianoni szerződésnek köszönhetően kaptak, s amelyeken Szlovákia létrejött. De a magyar nemzet sem mondhat le egyetlen részéről sem, a szlovákiai magyarok szellemi és kulturális értelemben hozzánk tartoznak. És szintén nem mondhat le (a magyar nemzet) történelmének és kultúrájának azon részéről, amelyek ezzel a területtel kötik össze” - jelentette ki az Országgyűlés elnöke.
”A nemzet egysége a határokra való tekintet nélkül is kialakítható és megtartható, főleg az egyesülő Európában” - mondta Kövér. Hozzátette: ő otthon érzi magát Komáromban és, átmenve a hídon, Észak-Komáromban is. Otthon érzi magát Kolozsvár főterén is. “Szellemi, kulturális vagy történelmi értelemben ez az én hazám is” - szögezte le a politikus.
Az interjúban Kövér emlékeztetett: Magyarország a magyar-szlovák alapszerződés óta már sokszor, ismételten elismerte a mai államhatárok érvényességét. Szerinte - ami a nemzeti kérdést illeti - a Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt, illetve a Robert Fico vezette Smer sokkal radikálisabbak, mint a Vona Gábor irányította Jobbik. Ilyen szempontból Szlovákiában a nacionalizmus erős kártya, míg Magyarországon ez nem olyan horderejű téma.
MTI/Bumm.sk

Lapszemle
(Virgil Lazăr, Ziua de Cluj) 
Kolozsváriak harca Corvin Mátyással
Magyarország nagy királyának, Corvin Mátyásnak, vagyis szimbólumának, az ő kolozsvári lovasszobrának Baia után is sok harcot kellett folytatnia a kolozsvári szélsőségesekkel, akik sovinizmusuktól túlfűtve, nem tekintették őt a románokénak is.
Tették ezt annak ellenére, hogy köztudott, apja a nagy vitézparancsnok és Erdély vajdája (1441), Hunyadi János volt… Nem tartották Corvin Mátyást egy-városbelinek, polgártársnak velünk, kolozsváriakkal, annak ellenére, hogy közismerten ennek a városnak a „köldökében”, jelenleg a Képzőművészeti Egyetem részlegének helyet adó egykori fogadóban született. Mint ahogy meg sem kíséreltek büszkék lenni Fadrusznak erre a remekére, amelyet a XX. század elején a Párizsi Világkiállításon nagydíjjal tüntettek ki. A szoborcsoport ma is elismerten tökéletesen illeszkedik bele a történelmi valóságba, még ha Ştefan cel Mare, korának hozzáértő diplomatája vazallusának szegődött, s ezért Corvin Mátyás csapatokkal segítette őt egyes, törökök elleni harcokban. Tetszik, nem tetszik, közös történelem… Mátyást bölcs királynak tartották, aminek köszönhetően több mint 30 évig uralkodhatott, és ez sokat elárul az ő személyiségéről.
De egyes kolozsvári „politikusok” túlságos szegényes szellemmel voltak megáldva ahhoz, hogy az igazi történelem előtt fejet hajtsanak. Mert ha ezt megtették volna, olyan részletet ismerhettek volna meg, amely ostoba gőgjüket csiklandozta volna. Megtudták volna azt, hogy egy alkalommal, amikor Kolozsvárra látogatott, Corvin Mátyás nagyon megdühödött, amiért szülővárosának csupán 5000 lakója van. És akkor parancsot adott, hogy bárki bebocsátást nyerjen a vár kapuin át, aki hajlandó az összes állami adót befizetni. Ezáltal sikerült egyes románoknak is bejutni ebbe a városba.
De íme, rögtön 1989 után, a Corvin Mátyással való lovasszobor-háború kiváló szavazat-szerzési alkalomnak bizonyult, egy frissen megválasztott polgármester körüli nacionalisták számára. Egy közénk, erdélyiek közé tévedt polgármesterről van szó, aki Nagyszentmiklósról jött, abból a bánsági városból, ahol a környék román népdalait nagy tehetséggel és odaadással személyesen begyűjtő és feldolgozó etnográfus és zeneszerző Bartók Béla szobrát állították fel, teljesen megérdemelten. Ebben az esetben megállsz, és kérdezed magadtól: honnan ez az ellenséges magatartás a szoborral szemben? Vajon tényleg igaz, hogy az ostobaságra nincs gyógyszer?! Mert most ez az alak a tartalmánál fogva éppen a fasiszta ideológiából merített szöveget közöl, nem többet és nem kevesebbet, mint azt, hogy a zsidók holokausztot készítenek elő a románok és Románia számára. (???!!!) Hogyan minősíthetünk egy ilyen, nyilvánosan elhangzott kijelentést, amelyet utána kötetben megjelentetett, és amit Gh. Funar írt alá?!
De visszatérve egyes kolozsváriaknak a Corvin Mátyással folytatott „háborújához”, idézzük fel a nacionalisták első lépését rögtön az 1989-es választások után, amikor egy értelmiséginek titulált alak a szobornak Vajdahunyad várába való költöztetését javasolta. De nem sikerült nekik: ez a felkelés túlhaladta volna a gatyájuk méretét. Mégis egy régész-történész, lévén halogén elem ő is, felkeltette a reményt a polgármesterben azáltal, hogy engedelmességből és opportunizmusból azt javasolta neki: végezzenek ásatásokat a szobor környékén és annak közelében, ami majd annak elköltöztetésére fogja kényszeríteni a helyhatóságot. Mindezt a Napoca vár nyomainak keresése ürügyén. A szót tett követte. Ily módon a Főtér nagy régészeti kutatóteleppé vált, a lakosságot pedig nagy pannókon világosították fel – természetesen politikai célból – a kutatás „magasztosságáról”, ami a „román zöldek” számára hozott szavazatokat. Amit az ásatások során találtak, ma is látható a tér közepén felállított vízszintes kirakatban, ahol az apróbetűs fekete-feketén felirat nehezen tájékoztat arról, miről is van szó, és micsodák azok a kövek az üveglap alatt. Arról nem beszélve, hogy egyes feliratokat, főleg amely a mai nevén Mátyás-házként ismert egykori fogadó falán található, annyira meghamisítottak, hogy egyes román történészek kérték a helyesbítést, amely meg is történt.
Mára azonban ismét fellángoltak a kedélyek a Iorga-táblával kapcsolatban, ami – szavamra – „nagy „történelmi” gesztus! Nem értem, hogy ez a nyilvánvaló rosszindulattal készült felirat miért képes annyi kommentárt és állásfoglalást kiváltani, megkísérelve a nagy király személyiségének a beárnyékolását. Kinek használ ez a kampány?! Főleg, hogy egyes történészek, mint Ioan-Aurel Pop, N. Drăgan és mások, Corvin Mátyás királyról olyan, a nagyközönség által kevésbé ismert adatokat tettek közzé, mint: a korabeli királyság határvidéki várainak egyes parancsnokait apja harcosainak soraiból választották ki, vagy bizonyos alkalmakkor a királyi udvarban románul is beszéltek. Nem lelkesítik mindezek önöket, tisztelt románok?! Ha pedig a történelem csillogó királyként állítja be Corvin Mátyást, az bennünket büszkeséggel kellene, hogy eltöltsön. Egy király, aki több mint 30 évig uralkodott. Olyan király, akinek Ştefan cel Mare, kora leleményes diplomatája, vazallusává vált… Mindezeket ki lehet törölni a történelemből?! Hatálytalanítható a királynak az a gesztusa, hogy Ştefan cel Marenak éppen itt, Erdély szívében adományozott birtokokat, ahova szükség esetén menekülhessen?!
A táblácskák vitája kapcsán el kell mondanom, hogy egy magyar tanácsos nemrég éppen ebben a lapban nagyon dokumentált és meggyőző cikket közölt Corvin Mátyásról, és mindenféle táblácska nélkül feltette az i-re a pontot. Mert akarva, nem akarva, Corvin Mátyás marad a magyaroké, és miénk, a románoké is. Így illik néznünk és megítélnünk ezt a szoborcsoportot, mint a város büszkeségét; mint ahogy büszkesége a nagy szobrász, Butunoiu által megtervezett és elkészített Mihai Viteazul lovasszobor is.
Szabadság (Kolozsvár)

Toró: a Demokrácia Központok a magyar kormány nemzetpolitikai partnerei
A 2005 óta készülő, a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezetről, a Demokráciaközpontok működéséről megjelent újságcikkekről, valamint a kolozsvári Mátyás-szoborral kapcsolatos legújabb fejleményekről számolt be, illetve fejtette ki álláspontját június 8-i sajtótájékoztatóján az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, Toró T. Tibor, valamint közép-erdélyi régióelnöke, Gergely Balázs.
Javítani kell a kisebbségi törvénytervezetet
A kisebbségek jogállásáról szóló törvény tervezetéről Toró T. Tibor elmondta: a jogszabály elfogadása rendkívül fontos, mert megnyugtatóan rendezheti a többség-kisebbség viszonyt. „Úgy vélem, most van esély arra, hogy pontot lehessen tenni a történet végére, de a jelek szerint erre nincs tényleges politikai akarat” – mondta, majd felvázolta a készülő jogszabály néhány hiányosságát. Ezek közé sorolta, hogy a törvénytervezet nem fogalmazza meg tisztán a kulturális autonómiát, nem jeleníti meg egyértelműen a kollektív jogokat, nem rendelkezik a kisebbségi önkormányzatok állami finanszírozásáról, ugyanakkor komoly akadályokat gördít újabb kisebbségi szervezetek létrehozása elé.
Toró T. Tibor elmondta: évekkel ezelőtt az RMDSZ parlamenti frakciójának tagjaként benyújtotta a törvénytervezettel kapcsolatos módosító javaslatait, amelyeket nem veszik figyelembe. Hozzátette: mivel nagyon komoly közösségi érdekről van szó, a törvénytervezet ügyében levelet intéztek Kelemen Hunor RMDSZ-elnökhöz, arra kérve őt: tegyék félre a politikai nézeteltéréseket, és egyeztessenek. „Ilyen horderejű kérdésekben nem lehet kamarilla-egyezségekkel eredményre jutni, hiszen ez előbb-utóbb megbosszulja magát. Ha egy tízes skálán osztályoznánk a törvénytervezetet, ez nálunk 4-est érne, vagyis elbukna. Úgy vélem, a jelenlegi politikai konjunktúrában, amikor az RMDSZ-en múlik, hogy áll vagy bukik a kormány, romániai magyar-magyar konszenzussal és közel tíz cikkely módosításával ez a törvény legalább 8-as szintre feljavítható” – mondta Toró T. Tibor. Lejárató célú újságcikkek
Az EMNT vezetői kitértek az Evenimentul zilei, valamint az Új Magyar Szó című központi napilapokban az elmúlt napokban megjelent cikkekre is. Emlékeztetőül: a két bukaresti lap az EMNT által létrehozott Demokrácia Központok működését és finanszírozását taglalta, a civil intézmény munkatársai béréről is közölve adatokat. Toró T. Tibor és Gergely Balázs elmondták: alapos a gyanú, hogy az említett cikkekbe foglalt, „részben hiteles, részben eltorzított, de mindenképpen lejáratási szándékkal közölt” információk a pénzügyőrségtől szivárogtak ki, ugyanis e hivatal munkatársai négy héten át vizsgálódtak a Demokrácia Központokban. „A pénzügyőrségnek kötelessége vizsgálni a törvényességet, ez ellen nincs kifogásunk, de nincs joga kiadni az információkat. A pénzügyőrség jelenlegi vezetője az RMDSZ által javasolt személy (Ladányi Árpád – sz. m.), és kérjük tőle, hogy belső vizsgálat útján tisztázza, hogyan szivároghatnak ki ezek az adatok” – mondta Toró T. Tibor. Hozzátette: az EMNT és az Erdélyi Magyar Nemzeti Mozgalom Egyesület nem állami intézmények, hanem civil szervezetek, tehát belső pénzügyeik nem tekinthetők közérdekű információknak.
Toró T. Tibor elmondta: a Demokrácia Központok magyar állami és egyéb jó szándékú támogatók finanszírozásával működnek, de nem a Bethlen Gábor Alapban elkülönített forrásokból. A magyar kormány 500 ezer eurót (2,25 millió lejt) biztosított a Demokrácia Központok működésére, miután a magyar kormány nemzetpolitikai prioritásai és a Demokrácia Központok szándékai nagymértékben azonosak. A Romániában jelenleg működő 30 Demokrácia Központban összesen 110 munkaszerződéses alkalmazott dolgozik teljes vagy részmunkaidőben; az ügyintézők bére havi 870-1100 lej, az irodavezetőké, igazgatóké 1200-2000 lej, a hat központi koordinátoré egyenként 2000-2900 lej közé tehető. Az eltelt öt hónapban a Demokrácia Központok munkatársai 20 ezer könnyített honosítási iratcsomót állítottak össze, ami 42 ezer személyt jelent, egyben 118 ezer embernek nyújtottak tájékoztatást a magyar állampolgárság igénylése kapcsán.
Gergely Balázs megköszönte az Evenimentul Zilei napilapnak, hogy mintegy harminc százalékos fizetésemelésben részesítette, és bankszámla kivonattal támasztotta alá, hogy a hálózat egykori igazgatójaként havi nettó 2900 lejes jövedelme volt, és nem 4100 lej, amint az Evenimentul Zilei, illetve Új magyar szó című lapokban megjelent.
Toró T. Tibor elmondta: a lejárató szándékú cikkekben éppen azok a személyek szerepelnek, akik kezdeményezői az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozásának és jogi bejegyzésének, az Evenimentul zilei című lap annak a politikai vállalkozónak az érdekeltségébe tartózik, aki több román politikus mellett „állítólag Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tanácsadója”; az Új Magyar Szó pedig RMDSZ-közeli lap.
A Mátyás-szobor mindnyájunké, és nem eladó
„Nem vagyunk eladhatók, a szobrok sem adhatók el. Mátyás király szobra mindazoké, akik magukénak érzik” – szögezte Gergely Balázs arra a kérdésre válaszolva, hogy mit szól az EMNT Horia Uioreanu kolozsvári liberális párti politikus javaslatához, miszerint Kolozsvár fizesse vissza a magyar kormánynak a Mátyás-szobor restaurálására fordított 400 ezer eurót. Gergely Balázs elmondta: az ilyen javaslatok a zsidóknak és főleg a szászoknak a Ceauşescu-diktatúrában lezajlott kiárusítására emlékeztetnek. Nagyon téved Horea Uioreanu, ha azt hiszi, hogy az erdélyi magyarság és a magyar kulturális örökség biznisz tárgyát képezheti.
Hozzátette: eddig egyedül az EMNT tett jogi lépést a Mátyás-szobor talapzata elé törvénytelenül elhelyezett, a magyarokat sértő Iorga-idézetet tartalmazó bronztábla ügyében, amikor ismeretlen elkövető ellen feljelentést tett az ügyészségen. „Amennyiben a helyzet nem változik, a jövő héten széleskörű politikai konzultációt tartunk, és az utcai kivonulást sem tartjuk kizártnak a vitatott bronztábla ügyében” – mondta Gergely Balázs.
Kolozsvár, 2011. június 8.
EMNT-sajtóiroda 
Erdély.ma

Kis Szlovákia lett Kolozsvár – A magyarellenesség tetőfoka
A Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) piros lapot küld ma Sorin Apostu polgármesternek. Ugyanis a tegnap a kolozsvári Polgármesteri Hivatal szóvivője, Oana Buzatu azt nyilatkozta az egyik kolozsvári napilapnak, hogy megbüntetik az RMDSZ-t, illetve az RMDSZ megbízásából óriásplakátokat elhelyező céget, mivel magyar nyelvű plakátokat helyezett ki Kolozsváron, annak ellenére, hogy a Polgármesteri Hivatal nem ad engedélyt kizárólag „idegen” nyelvű szövegeket tartalmazó plakátokra.
- Az utóbbi hetek történései, illetve a Polgármesteri Hivatal tevékenysége súlyosan sértik a kolozsvári magyar közösséget, amely továbbra is megdöbbenéssel figyeli, hogy az a város, amely 2020-ban az Európai Kulturális Főváros címre pályázik pár hét alatt feltámasztotta a Funar-i idők légkörét és hangulatát. Három hete levágták a város határain az „Üdvözöljük Kolozsvárt!” feliratot is tartalmazó táblákat; újra kihelyezték Sorin Apostu eleinte hallgatólagos, majd nyílt támogatásával a Iorga-táblát a Mátyás szoborcsoportnál; a Városnapok alatt a nemrég felújított Mátyás király szoborcsoportot a városi rendőrök szeme láttára használták folyamatosan kilátóként, játszótérként a lakósok; a magyar énekesek fellépésének programját pedig az utolsó pillanatban megváltoztatva beékelték az U szurkolótábor ünnepségét is, amely azért nem vezetett nagyobb problémához, mivel az egészet elmosta az eső – áll a KIFOR közleményében.
A Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum felhívja a kolozsvári Polgármesteri Hivatal figyelmét, hogy ez az intézmény nem csak a 79%-os román közösségnek a képviselete, hanem az itt élő magyar közösségé is, aki igen is használja a magyar nyelvet, plakátokon, üzletekben, utcán és otthon is. Erről a jogárról pedig nem fog lemondani! Egyben elvárja a Polgármesteri Hivataltól, hogy ne tekintse a magyar nyelvet idegen nyelvnek, illetve tetteiben és nyilatkozataiban vegye figyelembe, hogy a város több nemzetiségű és több kultúrájú település. Ezen felül felszólítják Sorin Apostut, hogy mihamarabb tegyen meg minden lépést a helyzet rendezésére és a választási év előtt ne gerjesszen mesterséges etnikai súrlódásokat politikai célból a kincses városban.
Erdély.ma

Értelmiségképzésünk állapotáról – a tehetségváró Temesváron
Temesköz (ma Bánság, Bánát) magyarsága, egy rövid ideig – a kiegyezéstől az I. világháborúig – tartó számbeli gyarapodást követően, napjainkra aggasztóan megfogyatkozott.
A még Ceauşescu által bevezetett adminisztratív beosztás szerint ezen a területen két teljes megye, Temes (Temesvár székhellyel) és Krassó-Szörény (Resicabánya székhellyel), valamint az ó-romániai Mehedinţi megyéhez csatolt Kazán-szoros, Vaskapu vidéke található. Utóbbiak: Karánsebes, Herkulesfürdő, Orsova városaiban magyar ajkú csak elvétve, mutatóban akad. Temes megyében azonban az utolsó, 2002-es népszámlálás adatai szerint még 51.412 magyar élt, azaz 6,78 százaléka a 677.744-es összélekszámnak.
Temesvár 317.651 fős lakosságából ugyanakkor 25.131 magyart említenek, vagyis 7,91 százalékot. Itt a magyarság tíz év alatt, az előző népszámlálás óta, körülbelül hatezerrel csökkent, az 1992-es adat még 31.788 fővel (9,51 százalékkal) számolt. Ennek egyik következményeként a 2004-es helyhatósági választások után megszakadt a magyarság addigi három-négy fős jelenléte a megyei önkormányzatban, bár 2008-ban, a városi önkormányzatba sikerült egy képviselőt bejuttatni.
A többi Temes megyei város, amelyekben ezer fő felett él(t) magyar: Lugos (Teller Ede szüleinek városa) 4.262 (9,56 százalék), Zsombolya 1.649 (14,84 százalék), Nagyszentmiklós (Bartók Béla szülővárosa) 1.224 (9,46 százalék), Detta 1.143 (17,80 százalék).
Oktatás magyarul
Magyar nyelvű középiskola, ami előfeltétele a magyar értelmiségiképzésnek, egyedül Temesváron található: a római katolikus Szt. Gellért egy osztállyal, valamint a világi Bartók Béla Gimnázium évfolyamonként két-három párhuzamos osztállyal. Ezek állandó létszámhiánnyal küzdenek, a magyar szülők egy része nem érzi elégé motiváltnak magát ahhoz, hogy gyereküket magyar iskolába írassa.
Idéntől a Szt. Gellért Gimnázium meghirdette a beiratkozást magyar tannyelvű elemi I. osztályba. Ez a tanintézet a római katolikus egyháznak néhány éve visszaszolgáltatott nagy múltú Piarista Gimnázium épületében működik. Kérdés, hogy lesz-e jelentkező. Az új tanügyi törvény a szórvány számára kedvezőtlen rendelkezései miatt két kerületi, általános iskolai magyar tagozatot a Bartók Béla Gimnáziumba vontak össze. Temesvár magyarsága igen elszórtan lakik a városban, így még jobban megnehezült a megnövekedett távolságok miatt főleg a kisebbek magyar iskolába járatása.
A tehetséggondozás intézménye jelen van a Bartók Béla Gimnázium tevékenységében: regisztrálták a tehetségpont-hálózatba, ahol pályázatokat nyert, gyakorlati természettudományos tábort indított, Játszóházat tart fenn. Indul az idei Tálentum e-tanulásos verseny, illetve az idei tábor szervezése is folyamatban van. A középiskolai osztályokban tehetségicsoportok beindításával próbálkoznak; különböző területeken azonos érdeklődésű, bár különböző életkorú és különböző típusú osztályokban tanuló gyerekek bevonásával.
A szórvány körülményeinek megfelelően a cél nem néhány rendkívüli adottságokkal rendelkező tanuló szerepeltetése, hanem a jó képességű középréteg minél magasabb színvonalra történő felemelése.
Értelmiséggé válás
A vázolt helyzetből emelkedhet ki a régió magyarsága az értelmiségivé válás felé. Értelmiségiekről, mint a köztudat által többé-kevésbé elfogadott réteghez tartozókról a továbbiakban, vagyis a felsőfokú diplomásokról beszélek, bár valójában nem minden ilyen személy érdemli meg ezt a besorolást.
Diplomát Temesváron négy nagy állami egyetemen lehet szerezni: a tudomány-, a műszaki-, az orvosi- és a mezőgazdasági egyetemen, valamint két-három magánegyetemen. Temesközben, illetve a peremén található még a resicabányai-, a petrozsényi, az aradi, a vajdahunyadi egyetem, valamint a lugosi magánegyetem, az itt diplomázottak egy része a temesvári értelmiséget gyarapítja.
Az egyetemi hallgatók nagyobb hányada nem temesvári illetőségű, és ez igaz a magyar hallgatókra is. A négy temesvári állami egyetemen körülbelül 40 ezren tanulnak, ebből – a Temesvári Magyar Diákszervezet (TMD) becslése szerint – körülbelül 500-600 magyar anyanyelvű, azaz 1,25-1,5 százaléka a hallgatóknak.
A Műszaki Egyetem
A továbbiakban a műszaki egyetemre szorítkozom, onnan sikerült adatokat szereznem. Magyarország második műszaki egyetemének megnyitását már az 1877-ben megalapított Temes-vidéki Magyar Mérnök- és Építészegylet a kétnyelvű közlönyében szorgalmazta, megszerezve a városvezetés támogatását is. Kérvényezés, elemzések, jóváhagyások sora után, alig 1917. november 23-án került sor a városvezetés és Apponyi Albert oktatási miniszter találkozására. Sajnos impériumváltás következik. A román értelmiségiek egyetem-alapítási közbenjárása már hamarabb hozza a sikert, és Ferdinánd király jóváhagyja Románia második műszaki egyetemének beindítását Temesváron, 1920. november 15-től.
Ilyenformán az akkori magyar időhúzás miatt az egyetem kezdettől fogva román nyelvűként működött, lehetetlenné téve a magyarság számára a kolozsvári Ferencz József, későbbi Bolyai Tudományegyetem mintájára megfogalmazható visszaállítási igényeket.
Jelenleg a műszaki egyetem kilenc karán a 13.380 egyetemi hallgatót 764 oktató – ezekből körülbelül 150 a professzor – tanítja csak nappali, látogatásos tagozaton (ezen belül, a Villamosmérnöki és Villamosenergetika Karon: 885 hallgató, 42 oktató). A magyar középiskolát végzettek kérhetik, hogy magyarul felvételizzenek, de ezzel elenyészően kevesen élnek – abból a téves meggondolásból kiindulva, hogy így kisebb a bejutási valószínűségük. Felsőfokú vagy doktori képzés, sajnos magyar nyelven nincs! Pillanatnyilag több mint 800 doktorandus van.
Mi a helyzet magyar részvétel szempontjából? Mivel a nyilvántartásokban semmiféle nemzetiségi lebontás nem létezik, a „telefonkönyv”-módszert alkalmazva (azaz sorra véve a tanszékek személyzetének listáját és kiválasztva a magyar hangzású nevűeket, azokon kívül, akikről tudtam, hogy a nevük ellenére nem tartják magyarnak magukat), 37 oktatót (4,8 százalék), ezen belül 12 professzort (8 százalék) és még három látogatásos doktoranduszt azonosítottam.
Mivel az oktatók temesvári lakosok, arányaikat össze lehet hasonlítani a temesvári lakosságnál említettekével (7,91 százalék). Bár a professzorok aránya csak kevéssel különbözik ettől, az összes oktatóé annál inkább, a doktoranduszokról, vagyis a jövő kutató generációjáról, nem is beszélve! Figyelembe véve a műszaki egyetemen tanuló, ismét a TMD becslése szerinti 100-150 fős (0,74-1,12 százaléknyi) alacsony hallgatói számot, magyar értelmiségképzés szempontjából a helyzet nem megnyugtató.
Egyébként a műszaki egyetem nem zárkózik el az egyéni kezdeményezésű hivatalos magyarországi kapcsolatoktól. Doktoranduszi képzésre a Gödöllői Egyetemmel, partnerségre a Veszprémi, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi-, a Debreceni Egyetemmel, az Óbudai Egyetemmel, a Szegedi Akadémiai Bizottsággal, valamint Ceepus, Socrates/Erasmus, Erasmus-Proguc programokban való részvétellel. A felsoroltakban alkalmanként egy oktató és két hallgató vett átlagban részt, ami viszont nem sok. Az egyetem vezetősége ez idáig okvetetlenkedés nélkül jóváhagyta a tudományos diákkonferenciák (TDK) lebonyolításához szükséges előadótermeket, menzát, kollégiumi szállást, fizetség ellenében.
Önszerveződés – támogatás
Mit tesz ez az arányaiban kicsiny oktatói-hallgatói csoport önszerveződés szempontjából, hogy elősegítse a magyar értelmiségképzést, identitástudatunk megtartását?
Az 1990-ben megalakult Temesvári Magyar Diákszövetségnek jelenleg a Temesváron tanuló magyar hallgatók egyharmada a tagja, azaz mintegy 200 fő. Rendszeresen küld Magyarországra nyári egyetemi vagy diplomamunkához szükséges részképzésre hallgatókat. Szervezi, idén tizenharmadik éve, a magyar műszakis TDK-t Kárpát-medencei részvétellel.
Másik ilyen irányú tevékenységet is lebonyolító szervezet, a magyar egyetemi oktatók és tudományos kutatók Techné Egyesülete (2000). Célja egymás megismerése, részvétel magyar nyelvű szakmai rendezvényeken, együttműködés a magyar egyetemi hallgatókkal, a magyar nyelvű szakmai képzés, oktatás, könyvkiadás támogatása.
A szórvány fogalma olyan részfogalmakra is kiterjeszthető, mint a magyar kisebbség egyetemi oktatása. Temesvár magyar egyetemi hallgatóinak száma, a város egyetemi hallgatóihoz képest csekély. Magyar nyelvű oktatásuk kívánatos lenne, de nyilvánvalóan nem lehet ugyanúgy megvalósítani, mint a Sapientia vagy a Partium Egyetem esetében, egyrészt a szükséges anyagiak, másrészt az itteni, magyarul tudó egyetemi oktatók kis létszáma miatt, akikből nem telne egy egyetemi kar, de még egy szak lefedésére sem. Ilyen tények a Sapientia vagy a Partium Egyetem esetében is fennálltak, de ott talán (?) volt egy potenciális hallgatói jelentkezés.
Hogy magyar nyelvhasználatunk ne rekedjen meg konyhanyelvi szinten, egyik lehetséges módja a szórvány magyar egyetemi oktatásnak az volna, hogy fakultatív magyar nyelvű előadásokat tartanának az ezt elvállaló oktatók, amelyek tematikája szabadon tárgyalná egyrészt az újdonságokat, érdekes megvalósításokat, másrészt használná a magyar szaknyelvet. (Terminológia nevű képzés.)
Ez a gondolat Kolozsváron is felmerült, ott az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) vállalta teljes apparátusával, megpályázta a magyarországi támogatást, és abból juttatott a temesvári előadóknak is, a kolozsvári előadásokra. A Techné szervezésében Temesváron is hivatalosan beindultak az illetékesek jóváhagyásával 2000-ben az előadások és így elmondható, hogy ha csak a műszaki egyetemen is, Temesváron magyarul hangzottak el egyetemi előadások!
2001-ben a Techné Egyesület támogatást pályázott meg az Apáczai Alapítványnál a Terminológia-előadások folytatásához. Ennek legfontosabb részét az előadások korszerű megtartásához szükséges fóliák, írásvetítő, számítógép, számítógépes vetítő beszerzésére fordították volna. Mert az emberi munkavállalás mellett fontos a szükséges felszerelés megléte is! Sajnos a pályázatot elutasították, a Terminológia-előadások pedig beindulásuk után egy évvel megszakadtak.
Jelentős a temesvári székhelyű Szórvány Alapítvány (1990) tevékenysége. Egyrészt évente többször szervez tudományos jellegű összejöveteleket mind helyi, mind Erdély más részeiből és határain túli meghívottakkal, másrészt gondozza a 2000 óta megjelent Romániai Magyar Évkönyveket, tág és élő fórumot biztosítva a szórványkérdésekkel kapcsolatos, főleg a társadalom- és politikatudományok terén végzett kutatómunkának, nemcsak a szakembereknek, hanem az egyetemi hallgatóknak is. Égisze alatt működik a tudományegyetem megfelelő karain, néhány magyar hallgatót tömörítő tudományos műhely.
Szükséges hangsúlyozni, hogy a temesvári magyar értelmiség jelentős része – több mint a fele – máshol született, egyetemi tanulmányai érdekében jött ide, és itt maradt. Tehát az egyetem kulcsfontosságú a temesközi magyar jövő vonatkozásában.
Talán megfordulhatna a jövendő magyar értelmiség szórványban omladozó identitástudatának leépülési folyamata. Még van, akire építeni, és felhasználva a Temesváron működő egyetemek meglétét, volna esélye a megerősödésre a temesközi magyar értelmiség képzésének, de hogy önerőből – azt nem tartom lehetségesnek. A motiváció megteremtéséhez feltétlenül segít a magyar állampolgárság kiterjesztése az anyaországon kívüli magyarokra is. De létfontosságú a székelyföldi származású egyetemi hallgatók tömeges jelenléte. Ne feledjük, ha a szórvány gyengül, a tömb is veszít, és vele mindannyian!
Temesváron várjuk a tehetséges, tanulni vágyó magyar fiatalokat. Egyetemei még ma is a tudományosság fellegvárának számítanak.
Delesega Gyula
Új Magyar Szó (Bukarest)

Nem a PDL álláspontja?
Markó Béla kormányfőhelyettes pénteken közölte a Mediafax tudósítójával, hogy tárgyalt Emil Boc kormányfővel Ioan Oltean adminisztratív átszervezéssel kapcsolatos nyilatkozatáról, és megtudta, hogy az „nem a PDL álláspontját” tükrözi, valószínűleg Oltean javaslata.
Markó Béla azt mondta, megkérdezte Emil Boc miniszterelnöktől, hogy a PDL „egyeztetett-e” az ország átszervezési tervezetéről, amelyet a PDL főtitkára, Ioan Oltean ismertetett a nyilvánosság előtt, és amely nyolc régióról szól.
„Velünk nem konzultáltak, megkérdeztem Emil Boc kormányfőt, hogy egyeztetett-e a PDL. Megtudtam, hogy nem a PDL álláspontjáról van szó, Oltean úr valószínűleg saját javaslatát közölte. A koalícióban nem egyeztettünk, a PDL-nél sem tudnak ilyen koncepcióról. Létezik a szándék, amellyel egyetértünk, hogy Románia jelenlegi adminisztratív felosztását meg kell változtatni, hogy új szervezési formára van szükség. Egyelőre meg kell vitatnunk a dolgokat, hogy kikristályosodjék bizonyos koncepció” – mondta Markó.
Az RMDSZ képviselői azt a javaslatot támogatják, mely 16 adminisztratív egység létesítését tervezi – hangsúlyozta Markó, hozzátéve, hogy pillanatnyilag nem létezik „jól átgondolt és egyeztetett tervezet” erről.
„A felelősségvállalás csak abban az esetben lehetséges, ha a koalícióban erre a következtetésre jutunk. Egyelőre nincs erről döntés. Ha a koalíció által jól átgondolt és egyeztetett tervezetünk lenne, megfontolhatnánk a felelősségvállalás lehetőségét. Nem merül fel a kormányzásból való kilépés, nincs konfliktus az RDMSZ és a PDL között. Némelyek javaslatokat tesznek, nekünk is vannak javaslataink. Csak közösen fogadhatunk el bármilyen tervezetet” - hangsúlyozta Markó Béla, és megjegyezte, a kormányfővel nem tárgyalt az Oltean ellen hozandó esetleges intézkedésekről.
Ioan Oltean pénteki sajtóértekezletén elmondta, a mai kormányzat által javasolt változat 41 helyett nyolc megyére osztaná az országot, ami megfelel az európai irányzatoknak, és lehetővé teszi az uniós alapok ütemesebb felhasználását, sokkal hatékonyabb értékesítését.
Kérdésre válaszolva közölte, hogy a nyolc megyeszékhely Kolozsvár, Brassó, Temesvár, Craiova, Konstanca, Iaşi, Ploieşti és Bukarest lesz.
Ioan Oltean pénteken azt is bejelentette, hogy a kormány felelősségvállalással készül elfogadni az ország nyolc megyére való felosztását előíró jogszabályt, megjegyezve, hogy a 2012-es helyhatósági választásokat már az új törvény szerint szeretnék lebonyolítani.
Mediafax
Nyugati Jelen (Arad)

Szemet szúró a magyar plakát Kolozsváron
Pénzbírsággal sújtotta a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal azt a reklámcéget, amely az RMDSZ-szel kötött szerződést a szövetség által lebonyolított Erdélyi Konzultáció nevű országos kampány óriáspannókon való népszerűsítése érdekében. Kolozsváron két ilyen, a konzultációt népszerűsítő óriáspannót helyeztek el. A polgármesteri hivatal szóvivője, Oana Buzatu azt nyilatkozta: a pannó törvénytelen helyen volt kiállítva, majd egy törvényre hivatkozott, miszerint tilos csak idegen nyelvű feliratos pannókat elhelyezni. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára szerkesztőségünkbe eljuttatott tiltakozó közleményében kifejti: „a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal újabb magyarellenes megnyilvánulásának lehetünk tanúi. A hivatal jogi kiskapukat keresve, képzelt vádak megfogalmazása által, a magyar nyelvű hirdetések eltávolítására törekedik”.
– A kolozsvári polgármester attól fél, hogy az RMDSZ közvetlen kapcsolatot tart fenn a magyar családokkal, a magyar közösség tagjaival! Veszélyt lát abban, hogy ezáltal megerősödik nemzeti közösségünk, folyamatos párbeszéd alakul ki a magyar családok és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség között! Meg akarja akadályozni, hogy az erdélyi, romániai magyar emberek sajátos gondjai, elvárásai, céljai a politika napirendjén szerepeljenek! Gáncsoskodik, amikor az RMDSZ választott tisztségviselői, munkatársai, önkéntesei 250 000 magyar emberrel kívánnak közvetlen párbeszédet folytatni! Mit tett a polgármesteri hivatal, illetve a város polgármestere a Mátyás-szobor elé bizonyítottan törvénytelenül elhelyezett Iorga-tábla eltávolítása érdekében? Ebben az esetben miért huny szemet az egyértelmű törvénytelenség fölött? A város határában elhelyezett számtalan, kizárólag angol nyelvű hirdetés miért nem szúrja a hivatalosságok szemét? Ezekért miért nem aggódik senki? Végezetül a legnagyobb tisztelettel felkérjük a polgármester urat, hogy ne pufogtassa üres szlogenként a multikulturalitás fogalmát, hiszen egyértelmű, hogy nehezen tud beilleszkedni egy többkultúrájú közösségbe – áll Kovács Péter közleményében, aki lapunknak az ügy kapcsán azt is elmondta: az RMDSZ a pannók elhelyezése érdekében szerződést kötött az Amprenta Advertising reklámügynökséggel, amely jelentős szakmai tapasztalattal rendelkezik e téren. „Nem tehetünk egyebet, minthogy tiltakozzunk, hiszen a 148/2000-es romániai reklámtörvény nem tartalmaz semmilyen megszorítást a reklámanyagok nyelvére vonatkozólag” – összegzett Kovács Péter.
Román vagyok, de nem zavar a magyar szöveg
Az Amprenta Advertising reklámcég képviselője megkeresésünkre elmondta: igaz, hogy a pannót törvénytelenül állították fel, de ezért vállalják a felelősséget. – A városban elhelyezett reklámpannók 90 százaléka törvénytelenül van ott, ahol van. A polgármesteri hivatal ugyanis annak és ott ad engedélyt reklámpannó elhelyezésére, ahol és akinek akar. Az említett pénzbírságról szóló értesítést még nem kaptuk kézhez, de ahogy ez megtörténik, tanácskozunk a cég ügyvédjével. Cégünk elhelyezett már a város területén kizárólag angol és német nyelvű pannókat is, de ezért soha nem volt semmi gond. Kíváncsi vagyok, milyen törvény alapján mondja a városháza azt, hogy törvénytelen a nem román nyelvű pannó elhelyezése? Én román nemzetiségű vagyok, de akkor sem értem: a városvezetést miért zavarja ez a magyar nyelvű pannó? – nyilatkozta a reklámcég egyik vezető beosztású munkatársa, aki szerint az is elképzelhető, hogy beperelik a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalt.
A városháza a magyarokat is képviseli?
Tiltakozásának adott hangot a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) kolozsvári szervezete is. „Piros lapot küldünk a mai nap folyamán Sorin Apostu polgármesternek, ugyanis a tegnap a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal szóvivője, Oana Buzatu azt nyilatkozta, hogy megbüntetik az RMDSZ-t, illetve az RMDSZ megbízásából óriásplakátokat elhelyező céget, mivel magyar nyelvű plakátokat helyezett ki Kolozsvárt, annak ellenére, hogy a Polgármesteri Hivatal nem ad engedélyt, csak „idegen” nyelvű szövegeket tartalmazó plakátokra. Biztos vannak, akik emlékeznek, hogy Gheorghe Funar egykori polgármesternek is 1992-ben az első intézkedései között volt megbüntetni az Apáczai Csere János Líceumot és a belvárosi Római Katolikus Plébániát, amelyek magyarul is kiírták az intézmény megnevezését. Az utóbbi hetek történései, illetve a Polgármesteri Hivatal tevékenysége súlyosan sértik a kolozsvári magyar közösséget, amely továbbra is megdöbbenéssel figyeli, hogy az a város, amely 2020-ban az Európai Kulturális Főváros címre pályázik, néhány hét alatt feltámasztotta a funári idők légkörét és hangulatát. Három hete eltüntették a város határain az „Üdvözöljük Kolozsvárt!” feliratot is tartalmazó táblákat; újra kihelyezték – Sorin Apostu előbb hallgatólagos, majd nyílt támogatásával – a Iorga-idézetet a Mátyás szoborcsoportnál; a Városnapok alatt a nemrég felújított Mátyás király szoborcsoportot a városi rendőrök szeme láttára használták folyamatosan kilátóként, játszótérként a polgárok; a magyar énekesek fellépésének programját pedig az utolsó pillanatban megváltoztatva ékelték be az U szurkolótábor ünnepségét is a Főtérre. Ez azért nem vezetett nagyobb problémához, mivel az egészet elmosta az eső. Felhívjuk a kolozsvári Polgármesteri Hivatal figyelmét, hogy ez az intézmény nem csak a 79%-os román közösségnek a képviselete, hanem az itt élő magyar közösségé is, amely igen is használja a magyar nyelvet, plakátokon, üzletekben, utcán és otthon is. Erről a jogárról pedig nem fog lemondani! Egyben elvárja a Polgármesteri Hivataltól, hogy ne tekintse a magyar nyelvet idegen nyelvnek, illetve tetteiben és nyilatkozataiban vegye figyelembe, hogy a város több nemzetiségű és több kultúrájú település. Ezen felül felszólítjuk Sorin Apostut, hogy mihamarabb tegyen meg minden lépést a helyzet rendezésére, és a választási év előtt ne gerjesszen mesterséges etnikai súrlódásokat politikai célból a kincses városban! – olvasható a KIFOR sajtóosztálya által kibocsátott közleményben.
(N.-H.D.) 
Szabadság (Kolozsvár)

Poszler György nyolcvanéves
A köztiszteletnek örvendő irodalomtörténészt, a Kolozsvárt 1931. június 12-én született, az egykori piarista gimnáziumban tanult Poszler György akadémikust a budapesti Illyés Archívumban köszöntötték tisztelői, barátai. A „Kolozsvár könyvekkel köszönti a nyolcvanéves Poszler Györgyöt” cím alatt szervezett rendezvény kezdeményezője a Kolozsvár Társaság és a Korunk Baráti Társaság volt. A budapesti könyvhét keretében, június 4-én megtartott találkozónak a házigazdája, az Archívum vezetője, Pomogáts Béla köszöntötte az ünnepeltet, majd Kántor Lajos és Demény Péter beszélt Poszler György munkásságáról. A továbbiakban élete meghatározó, kolozsvári gyermekkori emlékeit elevenítette fel az ünnepelt, azután került sor a könyvek átadására, köztük a Cseh Gusztáv tizenegy „főemberi” rézkarcát és kilenc „öregdiáki” szöveget tartalmazó díszes kis kötet, a Kolozsvári köszöntő ismertetésére.
Mikes, Szerb Antal, Kosztolányi
Mindjárt fél évszázada lesz, hogy magamban azt kérdeztem: ki az a Poszler György? Egyáltalán: fiatal ő is, vagy öregebb nálam? (Merthogy ki Szerb Antal, azt azért már tudtam.) Be kell vallanom, némi felháborodottság bújt meg (csendes) kérdésemben, ugyanis már évek óta esedékes volt az akadémiai kiadású Irodalomtörténet füzetekben az eredetileg államvizsga-dolgozatnak készült tanulmány, a Százéves harc „Az ember tragédiájá”-értmegjelenése (végül az 53-as számú lett) – és most valaki megint elém kerül, Szerb Antal pályakezdésével(51.füzet). A korábbi sorozatszerkesztő, a Madách-ügyekben igencsak otthonos Horváth Károly biztató üzeneteit, leveleit megkapva, sőt előtte egyszer még (az akadémikus Moravcsik Gyula, apám Eötvös Collegium-beli barátja közvetítését követően) Szauder Józseffel is beszélve (igaz, csak telefonon), tudtam már Bodnár György pozitív véleményéről. Akkor most mi van? Kiss Ferencnek a Babits, Juhász és Kosztolányi ifjúkori barátságáról szóló könyve „előzését”természetesnek vettem, és nyilván nem lehetett kifogásom Komlós Aladár előbbre sorolása ellen sem. De ki az a Poszler?
Az elmúlt évtizedek alatt bőven megkaptam a választ. Nem tagadom, hogy ebbe a személyes ismeretség jócskán besegített. Van annak jó pár (közel húsz?) éve, hogy Kolozsvár főterén, teljesen véletlenül, találkoztunk, és azóta eléggé sűrűn adódtak az újabb alkalmak, Korunk-ügyekben, a Kolozsvár Társaságnál, Kalotaszentkirályon (a malomban, Csiki Lacival együtt), Budapesten, (az öt éven át élt) Magyar Irodalmi Díj zsűrijében, a Kosztolányi Dezső tér 5. ötödik emeletén, Poszler György dolgozószobájában, egy pohár whisky mellett, vagy az Illyés Archívumban és a Bem-moziban (akkor még Kántor Laci birodalmában), nem utolsósorban az Akadémián (Szabédi-könyvem vitáján ő volt a hivatalos bíráló). Csupa szép emlék, némelyiket fénykép is őrzi, például a 2002-es Szabédi Napok végén nálunk itthon, a Mikes Kelemen 15-ben, a szecessziós kályha előtt készült felvétel több mint gondosan őrzendő családi érték, már csak azért is, mert megismételhetetlen: Domokos Mátyás is rajta van, a hölgyek, Poszler Gyuri, Pomogáts Béla és a két Gálfalvi meg szerénységem mellett. (A kapuban, mármint a „családregény-vázlatban” sikerült reprodukálni.) A Korunk kulcsának átadása Poszler Györgynek pedig szintén egyszeri, budai alkalom volt, 2009-ben (László fiam fényképein megőrizve – Csiki Laci már csak mint a portréfilm kérdezője lehetett ott az ünneplők között).
A történet közös mozzanatai – anélkül, hogy tudtunk volna róla – jóval korábbiak. A kezdet, mint mindennek a kezdete ugye a mi Kolozsvárunkon, a Farkas utca. Az utolsó erdélyi fejedelmek, a két Apafi 1942-es újratemetése idején én ugyan még nem töltöttem be ötödik évemet, de a 9. számú ház földszintjéről, az állami gimnázium igazgatói lakásának ablakából végig-ámultam az ágyútalpas, díszegyenruhás ceremóniát, pontosabban a vonulást, ugyanúgy, mint a már nagyobb refes Benkő Samu és a nála kisebb piarista diák Poszler György, akik az utca alsó, illetve felső részén kint állhattak a járdán. Valamivel később nekem a belvárosi református elemihez, majd a Református Kollégiumhoz (és utódjához) kötődött az életem, ám feleségem, aztán a fiaink abban az épületben tanultak (a nővérem pedig igazgatta éveken át az utód-iskolát), ahol Poszler elkezdte tanulmányait – még aligha számítva arra, hogy a nevelő skóla büszkeségeinek sorát, a Mikes Kelementől Kuncz Aladárig és most már tovább gyarapodó sort fogja gazdagítani.
Nagyot ugrom az időben, néhány, a Korunkhoz kapcsolódó mozzanat fölelevenítésével. Az ugye már természetesként adódott, hogy az ezredfordulóra megjelentetett Kolozsvár-könyvünkbe (Kulcsok Kolozsvárhoz) szöveget kérjünk Poszler Györgytől. Ő a Házsongárdi bolyongásokat ajánlotta fel az antológia számára. És ugyanígy kértük, vártuk részvételét a Balázs Imre Józseffel közösen szerkesztett, reprezentatív kötetté nőtt ankétunkon, amely a 20. század legszebb magyar verseire kérdezett rá. Tízes listáján, a tíz remekmű megnevezésének, a hozzá fűzött magyarázatnak „Nevelődési regény”– „dalban elbeszélve”címet adta, három Babits-, két Nemes Nagy Ágnes-, egy-egy Ady-, Illyés Gyula-, Füst Milán-, Kosztolányi- és Dsida-verset nevezve meg. A magát itt naiv olvasónak mondó Poszler György – a magyar és a világirodalom különböző korszakaiban kitűnően tájékozódó akadémikus – hűséges maradt tehát az életre szóló Babits-élményéhez, ugyanakkor a „tízekben” eltalálta ankétunk nagy nyertesét, Kosztolányi Dezsőt s a Hajnali részegséget. Minthogy pedig szeret „együtt ragyogó páros csillagokat” komponálni a históriában, a Hajnali részegségpárversét keresi és találja meg Dsida Jenő Hálóing nélkülcímű versében. Idézek Poszler értelmezéséből: „Két végtelen éjszaka, két mérhetetlen magány a titokzatos ég alatt. De Budán, a Logodi utcában megnyílnak az ég boldog titkai. De Kolozsváron, a Fürdő utcában zárva maradnak az ég boldogtalan titkai.” Hát ez Poszler György, az irodalomtörténész, a „naiv”, a hihetetlenül érzékeny, és ha kell, líraian fogalmazó versértelmező.
Aki ugyanilyen érzékenységgel olvas prózát. Maradjunk Kosztolányinál – ha már a Kosztolányi Dezső térre indítjuk a kerek születésnapra szánt múltidézést. A méretre is hatalmas, legalább két évszázadba bevilágító, 2008-as kiadású gyűjteményes kötetben (Az eltévedt lovas nyomában) találom A homo ludens hősiességét. A Kosztolányi arcképéhez megtalált öt vonás (Lázadás, Játék, Ellenkultúra, Veszély, Action gratuite) az életmű egészére kiterjed, de elsősorban az Esti Kornélra meg a regényekre koncentrál, nem hagyva figyelmen kívül persze A szegény kisgyermek panaszait. Az ív hihetetlenül átfogó, de csöppet sem hivalkodó, noha felbukkan benne Hamlet és Don Quijote, Schiller és Huizinga, Baudelaire, Zarathusztra kötéltáncosa, A legyek ura(Golding) – meg Szerb Antal, az Utas és holdvilággal. (Még egy Babitsot bíráló mondatot is megenged magának.) És a legjellemzőbb Poszler-mondat, ami egy Kosztolányi-értelmezésben egyébként természetes, tömörségével azonban tanítható: „Megvan irodalmi családfája, de letörölhetetlen róla a Szabadkáról és a Nagykörútról származó couleur locale.”
Azt gondolom, ugyanígy letörölhetetlen az esztétikában, filozófiában egyként elmélyedő irodalomtörténész Poszler Györgyről a Farkas utca és a Kosztolányi Dezső tér helyi színe. Illő tehát, hogy a kolozsvári öregdiákok, ki ahogy teheti – igazán régiek képben (Cseh Gusztáv rézkarcairól), maiak kis csapata szóban – köszöntsék a szülővárosához mikeskelemeni hűséggel ragaszkodó nyolcvanéves tudóst. A kolozsvári öregdiákot.
KÁNTOR LAJOS 
Szabadság (Kolozsvár)

Toró: az RMDSZ kérjen bocsánatot az EMNP támogatóitól!
Az ország új területi felosztásáról, az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzéséről, valamint a Házsongárdi temetőben elkövetett sírgyalázásokról fejtette ki álláspontját június 14-i sajtótájékoztatóján az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, Toró T. Tibor, valamint közép-erdélyi régióelnöke, Gergely Balázs.
A közigazgatási átszervezés alapos előkészítést kíván
Az új közigazgatási felosztás kapcsán Toró T. Tibor elmondta: „Románia mindig sokszínű, és egymástól eltérő sajátosságokkal bíró régiókból állt, mint például a Bánság, a Partium, Máramaros, Közép-Erdély, a Székelyföld, Moldva, Havasalföld, Dobrudzsa vagy Olténia. Sokévi homogenizációs törekvések ellenére a regionális identitástudat él, tehát az új közigazgatási felosztás csakis a természetes régiók szerint képzelhető el. Az 1968-ban kialakított mai megyerendszer mesterséges képződmény, nem lehet az akkori mintát követve több mai megyét összerakosgatni. Még szerencse, hogy a kormánynak nincs ereje elképzelését keresztülvinni”.
Toró T. Tibor hozzátette: a területi átszervezést csak több lépésben lehet megtenni. Mindenekelőtt hatástanulmányokat kell készíteni, ezek nyomán nem csak a gazdasági, hanem a kulturális, történelmi, földrajzi és a nemzetiségi szempontokat is figyelembe véve kell megtervezni az új megyehatárokat, amelyeket minden érdekelt bevonásával közvitára kell bocsátani, majd népszavazással kell azokat megerősíteni.
„A parlament csak ezeket a lépéseket követően készítheti el az új közigazgatási felosztásról szóló törvénytervezetet, amelyben a magyarlakta térségek sajátos jogállását is szeretnénk látni” – szögezte le Toró T. Tibor, aki a spanyolországi, olaszországi és franciaországi regionális sokszínűséget tartja figyelemre méltónak.
Az RMDSZ kérjen bocsánatot az EMNP támogatóitól
Az Erdélyi Magyar Néppárt jogi bejegyzése kapcsán Toró T. Tibor elmondta: elegendő bizonyíték van arra, hogy az RMDSZ áll az EMNP jogi bejegyzése elé gördített akadályok egyike mögött. „Bár az RMDSZ csúcsvezetése, Kelemen Hunor elnök, Borbély László politikai alelnök és Kovács Péter főtitkár mindannyian tagadták, hogy az RMDSZ-nek köze lenne az EMNP bejegyzésének akadályozásához, ma már egyértelmű, hogy a pártbejegyzést megóvó Adrian Drăghici bukaresti lakos az RMDSZ bukaresti elnökétől, Budai Richárdtól, valamint Kelemen Hunor szövetségi elnök és művelődésügyi miniszter tanácsadójától, Novák Leventétől kapta ehhez az állítólagos bizonyítékokat. Nehezen hihető, hogy a beosztottak a főnökök tudta, vagy rábólintása nélkül léptek volna” – magyarázta Toró T. Tibor.
A sajtótájékoztatón kiosztották Adrian Drăghici óvását, az általa Budai Richárd és Novák Levente nevére kiállított felhatalmazást a Bukaresti Törvényszékhez benyújtott pártbejegyzési iratok és támogató aláírások tanulmányozására és lefényképezésére, valamint utóbbiaknak a törvényszék elnökéhez benyújtott, erre irányuló kérvényét.
„Ez az eset a hazug ember és a sánta kutya esete. Kelemen Hunornak és kollégáinak egy lehetősége van kimászni abból a hazugságból, illetve csőből, amelybe saját embereik húzták bele: a következő június 16-i tárgyaláson vonassák vissza az EMNP bejegyzése elleni óvást, az EMNP bejegyzését támogató 30 000 embertől kérjenek bocsánatot, és vegyék tudomásul, hogy az EMNP létezik. Ha pedig van egy kis eszük, lépjenek velünk szövetségre, mert az összefogás például éppen olyan kérdésben szükséges, mint az ország új közigazgatási felosztása” – foglalta össze Toró T. Tibor.
Az EMNT ügyvezető elnöke jelezte: még május 10-én levelet írt Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek, arra kérve őt, hogy hívják össze az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot, és érdemben tárgyaljanak az erdélyi magyarság nemzeti kataszterének összeállításáról, a belső választások megszervezéséről, valamint azokról a kérdésekről, amelyeket nem szabad pártpolitikai csatározások tárgyává tenni. Bár bő egy hónap telt el azóta, semmilyen válasz nem érkezett, ezért is kerül most ezúton a nyilvánosság elé. Az ajánlat a tárgyalások elkezdésére még mindig áll, az egyeztetésre váró kérdések sora pedig azóta folyamatosan bővül.
Nemzetközi szintre emelni a Házsongárd ügyét
Házsongárd nem csak kolozsvári, hanem nemzeti ügy. Ezt Gergely Balázs fogalmazta meg annak kapcsán, hogy a kolozsvári hatóságok semmit sem tesznek a sorozatos sírgyalázások megállításáért, valamint a vétkesek felelősségre vonásáért. Elmondta: pünkösdkor az Iktári Bánffy család sírkertjében elhelyezett két, 19. századi tumbát, valamint Nagy Gyula néhai erdélyi református püspök sírkövét öntötték le fáradt olajjal ismeretlen tettesek.
„A Házsongárd Alapítvány munkatársait a temető alkalmazottai és vezetői folyamatosan zaklatják, s ha a Mátyás-szoborra elhelyezett Iorga-tábla, valamint a város bejáratainál eltávolított ötnyelvű feliratok ügyét is beleszámítjuk, elmondhatjuk, hogy Kolozsvár mára valóban egyfajta Kis-Szlovákia” – mondta Gergely Balázs.
Hozzátette: „Halottaink nem tudják megvédeni magukat, nekünk kell megvédenünk őket. Minden eszközből kifogytunk, éppen ezért a héten az egyházak és civil szervezetek vezetőivel fogjuk megbeszélni, milyen konkrét lépéseket tegyünk, nem zárva ki az utcára vonulást sem”.
Gergely Balázs bejelentette: „a kolozsvári törvénysértéseket és magyarellenes bűntetteket” a nemzetközi sajtó és a nemzetközi politika szintjére kell emelni, éppen ezért nemzetközi sajtóértekezletet, valamint az Európai Parlament néhány képviselőjének meghívásával „városnézést” terveznek. Kolozsvár, 2011. június 14.
az EMNT sajtóirodája
Erdély.ma

Az RMDSZ magyar nyelvű reklámpannói miatt bírságol a kolozsvári hivatal
Piros lapot mutattak Sorin Apostu kolozsvári polgármesternek egy flashmobon, amelyet a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (Kifor) szervezett szombaton a román színház előtt. Szombaton este épp az Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) gálaestje zajlott a kolozsvári Román Nemzeti Színházban, amikor a szemközti Bocskai téren több tucatnyi kolozsvári magyar fiatal jelent meg, akik sípszóra piros lapokat és tiltakozó táblákat a magasba tartva tiltakoztak az utóbbi hetek magyarellenes megnyilvánulásai ellen.
Facebook-on szervezett megmozdulás kezdeményezőinek az volt a célja, hogy a megmozdulással felhívják a kolozsvári polgármesteri hivatal és a városlakók figyelmét, hogy a magyar nem tekinthető idegen nyelvnek, és hogy a városháza „sem tetteiben, sem nyilatkozataiban ne hagyja figyelmen kívül a város kulturális és etnikai sokszínűségét”
Magyarellenes cselekedetek
A flashmobon résztvevők többek között az ellen tiltakoztak, hogy a kincses város bejárataitól három hete eltávolították az RMDSZ-frakció által kihelyezett „Üdvözöljük Kolozsváron!” feliratú ötnyelvű táblákat. Azt is sérelmezték, hogy a polgármesteri hivatal újra elhelyezte a Mátyás-szoborcsoport talapzatánál a Iorga-idézetet tartalmazó táblát a polgármester „eleinte hallgatólagos, majd nyílt támogatásával”, valamint hogy a városnapok alatt a nemrég felújított emlékművet a városi rendőrök szeme láttára kilátóként, játszótérként használta a lakosság, illetve a magyar énekesek fellépésének programját az utolsó pillanatban megváltoztatva beékelték az U-szurkolótábor ünnepségét is. Hasonlóképpen az ellen is tiltakoztak, hogy a városháza az RMDSZ megbüntetését tervezi, mivel a szövetség magyar nyelvű reklámpannókat helyezett ki. A rendezvény után a rendőrség két tüntetőt igazolt és bekísért az őrsre. A Kifor közleményében elítéli „a régi időkre emlékeztető megfélemlítést”. Sorin Apostu polgármester egyébként nem vett részt a TIFF-gálán.
Szemet szúrt a reklámpannó
A fiatalok az ellen is szót emeltek, hogy a polgármesteri hivatal megbírságolta az Amprenta Advertising reklámcéget, mivel az kizárólag magyar nyelvű reklámpannót helyezett el a városban, az RMDSZ erdélyi konzultációját népszerűsítő óriásplakátja két helyen is látható. A szövetség közleményben tiltakozott a polgármesteri hivatal akciója ellen kifejtve: újabb magyarellenes megnyilvánulásnak lehetünk tanúi. „Mit tett a polgármesteri hivatal, illetve a város polgármestere a Mátyás-szobor elé bizonyítottan törvénytelenül elhelyezett Iorga-tábla eltávolítása érdekében? Miért huny szemet az egyértelmű törvénytelenség fölött? A város határában elhelyezett számtalan, kizárólag angol nyelvű hirdetés miért nem szúrja a hivatalosságok szemét? Ezekért miért nem aggódik senki?” – teszi fel a kérdést közleményében Kovács Péter főtitkár, arra kérve Sorin Apostut, „ne pufogtassa üres szlogenként a multikulturalitás fogalmát, hiszen egyértelmű, hogy nehezen tud beilleszkedni egy többkultúrájú közösségbe”.
Az Amprenta Advertising reklámcég képviselője a Szabadság napilapnak úgy nyilatkozott, a cég számos, kizárólag angol és német nyelvű óriásplakátot helyezett el a város területén, de ez soha nem jelentett problémát. „Kíváncsi vagyok, milyen törvény alapján mondja a városháza azt, hogy törvénytelen a nem román nyelvű pannó elhelyezése? Én román nemzetiségű vagyok, de akkor sem értem: a városvezetést miért zavarja ez a magyar nyelvű pannó?” – mondta a lapnak a cég neve elhallgatását kérő, vezető beosztású munkatársa.
A napokban egyébként olyan plakátok jelentek meg Kolozsvár utcáin, amelyeken Sorin Apostu Gheorghe Funar hírhedt exelöljáróval látható, a kép alatt pedig a Kluj Kapitală Kulturală (Kolozsvár Kulturális Főváros) felirat olvasható. Az akciót senki nem vállalta magára. (Mátyás-szobor: hiábavaló tiltakozás. Nem érkezett hivatalos válasz a Mátyás-szobor elé elhelyezett Iorga-tábla elleni tiltakozásokra, ideértve a magyar állam tiltakozását is – nyilatkozta a Krónikának Szőcs Géza, Magyarország kulturális államtitkára, aki a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválra érkezett a kincses városba. „Nagyon sok eszközünk nincs. Fölmerült ugyan – bár szerintem ez nagyon buta gondolat –, hogy Magyarország kérje vissza azt a mintegy 400 ezer eurós összeget, amellyel részt vett a szobor restaurálásában. Ezt én elfogadhatatlannak tartom, hiszen az ország egy nagyon jelentős műtárgy megmentésére szánta ezt az összeget, és arra is használták fel. Nem követelhetjük vissza a pénzt, még akkor sem, ha méltatlan az, ami a szobor körül történik, újrakezdik azt a nagyon régi történetet, amelynek már számos epizódját élhettük meg” – fejtette ki lapunknak Szőcs Géza. Mint ismeretes, korábban Horea Uioreanu liberális párti parlamenti képviselő javasolta, hogy a kolozsvári önkormányzat fizesse vissza a magyar államnak a Fadrusz-alkotás restaurálására fordított összeget, hiszen így a magyar hivatalosságoknak „nem lenne okuk a helyi vezetés zaklatására”.
V. L.)
Krónika (Kolozsvár)

Szőcs: nem kaptunk ígéretet a Iorga-idézetes tábla ügyének rendezésére
Magyarország nem kapott választ a román hatóságoktól arra vonatkozóan, hogy eltávolítják a Mátyás király szoborcsoport elé kihelyezett, Nicolae Iorga idézetet tartalmazó táblát – jelentette ki a hétvégén Kolozsváron Szőcs Géza magyar kulturális államtitkár.
Szőcs a Mediafaxhírügynökség kérdésére válaszolva elmondta: szerinte a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal saját maga fog arra a belátásra jutni, hogy ennek a táblának nincs mit keresnie a szobor esztétikai terében, ha nem akar „feledésbe és névtelenségbe süllyedni”, akárcsak a Gheorghe Funar irányította egykori városvezetés. Mindeddig Magyarország nem kapott olyan választ a román hatóságoktól, amely a konfliktusossá váló helyzet rendezésére irányuló ígéretet tartalmazott volna – tette hozzá az államtitkár.
Az államtitkár felidézte, hogy az évek során voltak még konfliktusok a Mátyás király szoborcsoport kapcsán, de azok az „agresszív” erők, amelyek feszültséget akartak gerjeszteni, végül eltűntek.
– Ki emlékszik még Gheorghe Funarra? Úgy gondolom, hogy ha a jelenlegi városvezetés nem akar feledésbe és névtelenségbe süllyedni, hanem művészetért és a kultúráért való tetteiért akar emlékezetes maradni, akkor ő maga fog arra a belátásra jutni, hogy annak a táblának nincs mit ott keresnie. A táblát ki lehet állítani másutt, könyvekben lehet elemezni, de semmiképpen sem szabad egy művészeti alkotás esztétikai terében elhelyezni – mondta Szőcs Géza. Az államtitkár ismét megerősítette, hogy Magyarország nem fogja visszakérni a restaurálás költségeire folyósított 400 ezer eurót.
Szabadság (Kolozsvár)

Csángó művelődési központot Bákóba (Beszélgetés Hegyeli Attilával, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége oktatási programjának felelősével)
Szülő- és iskolavárosában, Sepsiszentgyörgyön járt és előadást tartott nemrég a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének ügyvezető elnöke, Hegyeli Attila. A magyar nyelvtanítás meghonosítása az utóbbi tíz évben az addig mostoha, a hivatalosságok részéről kimondottan rideg és tiltó moldvai környezetben olyan sikertörténet, mely párját ritkítja nemcsak a csángóság történetében, hanem úgyszólván az egész magyar kisebbségpolitikában. Kiemelendő továbbá az az általános támogatás és együttérzés is, melyben a kísérlet részesült az egész magyar közvélemény és civil társadalom részéről. A program még az elején tart, s bár eddigi eredményei sem elhanyagolhatóak, Hegyeli Attila a kilátásokra, a kiaknázandó lehetőségekre fektetné a hangsúlyt. Annak, akit a csángók kevésbé foglalkoztatnak, e népcsoporttal való szembesülés nem mindennapi alkalom a kisebbségi létkérdések átfogóbb átgondolására.
Első nyelv, anyanyelv, családi nyelv
– A moldvai magyarság helyzetét idealizálni ma sincs semmi okunk. Ami az erdélyi látogatót is – pedig ő látott már egyet s mást e tekintetben – rögtön mellbeveri, az a nyelvállapot és -használat néhány rendkívüli fonáksága. Ahol az egymás közt csángóul beszélő szülők újszülöttjükhöz románul szólnak, és a gyerek e nyelvet tulajdonképpeni anyanyelve előtt sajátítja el, ott a beolvadás nagyon előrehaladott folyamatait kényszerítette ki már az élet, a többségi társadalomnak és az állami szerveknek az évtizedek óta tartó nyomása. Nyelvi asszimilációra Erdélyben is találunk ilyen példát a vegyes házasságokban például, de a Szeret mentén a homogén csángó családban jelenik meg e számunkra természetellenes mentalitás. A mai 30–40 éves szülői nemzedékkel következett-e be a fordulat, és lesz-e nyelvi “visszatérés” a fiatalabbak számára? – A moldvai csángók asszimilációja akkor kezdődött, amikor őseik kivándoroltak Erdélyből. Vannak olyan római katolikus települések, ahol már az öregek sem emlékeznek, hogy ott valaha beszéltek magyarul, de ha elolvassuk az utazók feljegyzéseit, akkor megtudhatjuk, hogy az 1700-as években ott még magyar volt a közösség nyelve. A mai napig nem tudjuk, mikor és miért indult el sok helyen a nyelvváltás. Szabófalván például a hatvan évnél fiatalabbak már nem beszélik nyelvünket, az annál idősebbek még igen. Tehát ott hatvan évvel ezelőtt történhetett meg, hogy a gyerekhez románul kezdtek szólni a szülők. Egyes falvakban sokkal korábban, másutt a kilencvenes években, mint Magyarfaluban vagy Külsőrekecsinben. E falvakban nagyon jó a nyelvállapot, mert bár a gyerekek első nyelve a román, de a családé még a magyar, és mindenki megtanulja azt.
Madárnyelv, limbă păsărească
– Egy fellazulás, a nálunk természetesnek tekintett környezeti rendnek egyfajta megbomlása mégis tapasztalható. – Megtanulja, de sem a család, sem intézmény, senki nem várja már el tőle, hogy magyarul is megszólaljon. Hogy miért van ez így, miért tűnik el a dajkanyelv, miért szól a szülő másként kicsinyéhez? Hát azért, mert amikor ő gyerek volt, és óvodába járt, neki abból csupa kellemetlensége származott, hogy nem tudott rendesen románul. Hasonlóképpen, mikor iskolába küldték. Csúfolták, megverték az iskolában, a pap pedig a szószékről arra buzdított: felejtsétek el ezt a madárnyelvet, sőt, az ördögét. Integrálódjatok, modernizálódjatok. Azt sugározza minden intézmény, hogy e nyelv mindannak a szinonimája, ami ósdi, elmaradott és szegény, a román pedig modernitást, gazdagságot és haladást jelent, a továbbtanulást. Miután száz éve ezt sulykolják belé, és mi, magyarok nem vagyunk jelen, hogy az ellenkezőjét bizonyítsuk, vagy ha igen, akkor is csak igen kis erőkkel, ilyen körülmények közt teljesen természetes, hogy a közösség hoz egy olyan íratlan döntést: véget akar vetni e szenvedésnek, a megaláztatásnak, aminek ki van téve. És asszimilálódni akar. Ezt persze úgy fogalmazza meg inkább, hogy gyermekének jövőt akar, Bákóba küldeni dolgozni, tanulni, s hogy ott ne csúfolják.
A gyökerek kihajtanak
Hegyeli Attila itt érdekes fordulattal úgy folytatja: tudni való, hogy asszimilálódni nem lehet. – A múlt héten jártam egy román érzelmű plébánosnál, aki elmondta, ő olyan faluból származik, ahol gyermekkorában már csak két öreg ember beszélt magyarul. Ők pedig magyarul szidták őket, amikor csiszonkáztak télen a kapujuk előtt, és jeget vertek ott, mert emiatt nem tudtak templomba menni. És meséli, hogy noha ilyen faluban nőtt fel, a szomszéd román települések fiataljai őket bozgorozták, ungurozták – bár egy vak hangot sem tudtak magyarul, és mindig is románnak tartották magukat. Kedves atya, mondtam neki, ebből egyetlen tanulság vonható le, hogy asszimiláció nincs, és sokkal jobb gerincesen felvállalni, amik vagyunk. Ne hagyjuk fiataljainkat származástudat és gyökerek nélkül. Nos, én úgy látom, hogy bár ezeket a gyökereket elvágták, most, az asszimiláció végén egyszer csak elkezdenek kisarjadni. Ezt látjuk az íreknél, a skótoknál és másoknál. Még egy példa. Egy üzletember keresett fel, aki sokáig nem értette, miként van az, hogy a nagyanyja nem tudott egyáltalában románul. Nos, egy jól menő, diplomázott, szép családdal megáldott ember, pénzzel, mindennel. Érezte, valami nem tiszta számára. Hozzám fordult, s én elláttam könyvekkel. Elolvasta, és azt mondta nekem: “Köszönöm, tanár úr, mert ez hiányzott. Mert vállalkozói klubokban, találkozókon mindenütt azzal húztak, miért vagyok katolikus, és én olyan hülyén éreztem magam. Most már összeállt a kép.” Nos, visszatérve, úgy vélem, amíg nincs, mit enni, amíg a napi betevő is gond, addig ne várjuk el senkitől, hogy a nemzeti identitás és összetartozás jegyében szembeszálljon az egész román intézményhálózattal és saját egyházával is.
Pótolni a hiányzó értelmiséget
– Az írek és a skótok angolul beszélnek, de saját nemzeti öntudatra ébredtek. Gondolja, visszafordítható a beolvadás, lesz csángó népközösségi öntudat, esetleg többnyelvű csángó közösségi szolidaritás? Persze a katolikus összetartozás talaján. Sepsiszentgyörgyi előadásában említette, hogy a 60 000-es magyarcsángó közösség még endogámiában él, de ez vallási endogámia. – A házasodásban mellékes a nyelv és a kultúra, a vallásnak van fontossága. Nem azt nézi a család, hogy a menyecske tud-e magyarul, hanem azt, katolikus-e, még Külsőrekecsinben is, ahol mindenki magyarul beszél az utcán. Jó feleség akkor lesz, ha katolikus – magyarul majd megtanul. Hogy kérdésére válaszoljak: meg vagyok győződve, az igazságot nem lehet tagadni a végtelenségig. Történelmi tény, hogy a moldvai csángók nagyobb részének a székelységben keresendők a gyökerei, s ezt előbb-utóbb ők is meg fogják tudni. Számtalan példa van arra, hogy a Romanban felnőtt bukaresti egyetemista, akinek fogalma sem volt a magyar eredetről, egyszer csak az interneten ránk talál, és megkeres bennünket, rájőve, hogy átverték őket, mert ők nem a dákok és rómaiak leszármazottjai. No, de ezt nem kellene kivárni, elébe kellene menni. Amíg még létezik a nyelv és a kultúra, nekünk elégséges csapatokat kellene kiküldeni ahhoz, hogy az fenn is maradhasson. Hogy ne a nyelvemlékek alapján kelljen feléleszteniük azt, mint teszik ma a skótok és az írek a kelta nyelvvel.
Csángók Háza
– Milyen kifutása lesz az oktatási programnak? Azt mondotta, 2200 gyerekhez sikerült eddig eljutniuk, és további 8–9 ezret kellene még bevonni a magyar oktatásába. Az ősszel kétségbeesett sajtónyilatkozatait olvasva – annyi nyelvtanár tért haza, hogy gondjuk támadt az utánpótlással –, úgy tűnt, nincs elég pedagógus. Hány évet maradnak kinn átlagosan, és hányan vannak összesen, hányra lenne még szükség? Lesz-e saját csángómagyar értelmiség?
– Nem könnyű terep a tanárok számára, ez kétségtelen. Átlagosan két évet maradnak kint, de van, aki nyolc éve ott tanít, és most már egyre többen moldvai csángók közülük, egyesek tanítványaink voltak. Összesen hatvanan vagyunk, a létszám harmada csángó. Hogy lesz-e saját értelmiségük, az attól függ, mennyi energiát tudunk befektetni. Fontos, hogy ne akarjuk learatni azt a búzát, amit ma reggel vetettünk. Az oktatás nem rögtönítélő bíróság. Türelem – tornaterem. De mindenképpen attól függ, hány tanítónő és tanár végzi a munkát. Az eredmények egyenesen arányosak a tanárok számával. Úgy gondolom, a megkezdett úton kell továbbmenni, de meg kell többszörözni a létszámokat, hogy elérhessük a többi gyereket is. Borzasztó oktatásszervezőként azt nézni, hogy Gorzafalván nincs esélye a gyereknek, bár tud még magyarul valamelyest, de nincs tanítónő hozzá. Különben az oktatás elemitől a nyolcadikig folyik, a tanulók fele V–VIII. osztályos. Az ügyesebb diákokat Csíkszeredába küldjük, ahol saját kollégiumunk van, jelenleg 62 gyerekkel. Van továbbá kilenc egyetemi ösztöndíjasunk Kolozsváron, Gyergyószentmiklóson és Csíkszeredában, közgazdásztól tanítójelöltig mindenféle. Ezek hazatérése nyilván attól függ, tudunk-e olyan vonzó pályát nyújtani számukra, hogy megérje nekik hazatérni, s hogy csángó közéletet, kultúréletet hozzanak létre.
– Hát ő Budapesten kiválóan megél abból, hogy csángó. – Erről nem nyilatkozom. De arról tudok, hogy Buenos Airesben van magyar kulturális központ, Bákóban pedig nincs. Bákót a legnagyobb csángó falunak szoktuk hívni, 200 000-es nagyváros, a régió központja. Ott meg kellene jeleníteni a csángó kultúrát, legalább 30 000 csángó él ott. Nem tudjuk, hányan tudnak magyarul – ehhez külön intézmény kellene, kollégium, iskola. Nemrég tanácskozáson tekintettük át tízéves tevékenységünket, született egy közép- és hosszú távú közösségfejlesztési terv. Ez megtekinthető a csango.ro honlapon. Mit kellene tennünk oktatásban, gazdaságban, kulturális, ifjúsági és szociális vonatkozásban, vallási ügyekben, hogy megszülessen az otthoni csángó értelmiség, éljen száz év múlva is magyar szó e falvakban, és kellő presztízzsel rendelkezzék.
B. Kovács András
Tíz év Moldvában – Csángó oktatási program 2000-2010
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tüntetés a Házsongárdért?
A Házsongárdban történt hétvégi sír-, és műemlékgyalázás kapcsán Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régióelnöke tegnapi sajtótájékoztatón kifejtette: az ismétlődő, bűncselekménynek minősülő rongálások ügye nem helyi, hanem nemzeti ügy, hiszen Erdély és a magyarság panteonját érintik.
 – Úgy tűnik, immár sem a törvény, sem helyi érdekképviseletünk nem tud megoldással szolgálni a Házsongárdi temető halottai és műemlékei ellen elkövetett merényletek megfékezésére. Az EMNT felhívást intéz a történelmi egyházak és civil szervezetek vezetőihez, hogy egy közös konzultáció keretében vizsgáljuk meg a lehetséges ellenlépések lehetőségeit – folytatta a politikus, aki úgy vélte, hogy a döntéshozatali pálya szélére szorult kolozsvári magyar közösség immár hangsúlyos tüntetéssel adhat hangot tiltakozásának. Egyházaknak, civil szervezeteknek és sajtónak egyöntetűen felelősséget kell vállalniuk a kérdésben, lévén, hogy párszázas léptékű megmozdulással több rosszat teszünk, mint jót – részletezte Gergely Balázs. Az EMNT ugyanakkor a Kolozsváron zajló sorozatos jogsértéseket, magyarságellenes bűntetteket a nemzetközi sajtónak is ki szándékszik tálalni, egy európai sajtóorgánumok képviselői számára szervezendő sajtóértekezlet keretében: a kérdést az európai parlament (EP) elé is felterjesztve városnézéssel egybekötött tájékoztatóra hívnának meg EP-képviselőket.
Mint ismeretes, „pünkösdi ajándékként” két XIX. századi, a Házsongárd Alapítvány által restaurált, az iktári Bethlen kripta kertjében tárolt tumbát, valamint Nagy Gyula református püspök frissen felújított műemlék sírhelyét fáradtolajjal öntötték le a hétvégén – emlékeztetett az EMNT közép-erdélyi régióelnöke. Elmondta: a tettesek azt a két fát is gyökerestől kicsavarták, amelyet a két héttel ezelőtt ide látogatott magyar kistérségi polgármesteri küldöttség ültetett. A Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet által vezetett Házsongárd Alapítvány munkatársait naponta atrocitások érik, a temető igazgatósága ellehetetleníti munkájukat, hátráltatják többek között a topográfiai felmérés végzését is, amely a műemlékjegyzék elfogadásának egyik feltétele – tájékoztatott a politikus. – A Házsongárdban nyugvó halottaink helyett nekünk kell megvédenünk nyugalmukat, és a nekik emléket állító értékeket, ezért fokozott a felelőssége a közösség valamennyi véleményformáló szervezetének, amely úgy gondolja, hogy Kolozsvár és magyarsága mindennél többet érdemel – hangsúlyozta végül Gergely Balázs.
(ZAY ÉVA) 
Szabadság (Kolozsvár)

Kivonult a városi tanácsülésről az RMDSZ frakciója
A liberálisok szerint nagyobb Iorga-tábla kellett volna a Mátyás-szoborhoz
Botránnyal kezdődött a kolozsvári városi tanács tegnapi ülése, az RMDSZ képviselői ugyanis – a szövetség megyei tanácsosaihoz hasonlóan – az első napirendi pont elhangzása előtt kivonultak az ülésteremből. A helyhatóság magyar érdekképviseleti közössége a Iorga-idézetet tartalmazó tábla, a városszéléről eltüntetett többnyelvű üdvözlő tábla, a Házsongárdi műemlék-rongálás, a városvezetőség utóbbi hetekben tanúsított magyarellenes hozzáállása miatt döntött úgy, hogy nem vesz részt a tanácsülésen. A tiltakozás e formáját megelőzően a sérelmeket Csoma Botond tanácsos közölte a polgármesterrel és a többi tanácsossal, miközben Irsay Miklós tanácsos átadott több mint 13 ezer aláírást, amelyek a műemlékek többnyelvű feliratozását kérik. A magyar képviselők kivonulása után a szociáldemokrata és a nemzeti liberális párt „hozta a formáját”, és az etnikumközi konfliktusokért a magyar képviselőkre kent mindent.
A himnuszt követően, de még mielőtt a tanácsosok rátértek volna az első napirendi pontra, Csoma Botond RMDSZ-es képviselő szót kért, és vázolta a Sorin Apostu polgármester magyarság ellen tanúsított cselekedeteit. A sérelmek felsorolása alatt Irsay Miklós átadta a polgármesternek azt a 13 515 aláírást tartalmazó iratcsomót, amely többnyelvű információs táblák kifüggesztését kéri a műemlék-épületekre, továbbá román, magyar és német nyelvű helységnévtáblák elhelyezését követeli. A határozattervezetnek szánt előterjesztést magyarok és románok egyaránt támogatták aláírásukkal.
„Kollektív döntésről van szó – nyilatkozta a kivonulást követően László Attila alpolgármester. – Ebben a pillanatban a magyar közösség minden egyes tagjától elvárjuk, és igény van arra, hogy szolidárisak legyünk egymással. Döntsük el végre azt, hogy mi elfogadható és mi nem ilyen esetekben”. Az alpolgármester szerint, amennyiben az megszűntetné a további nézeteltéréseket, az is elfogadható kompromisszum lenne, ha mindkét táblát eltávolítanák a szobortól. „Ma azzal kezdtük a napot, hogy a házsongárdi-esettel foglalkoztunk. Lassan minden napra jut már valami. Ebből legyen már elég!” – nyilatkozta végül László Attila.
Legyen nagyobb a Iorga-tábla!
Az RMDSZ-es tanácsosok kivonulása után a nemzeti liberálisok (PNL) és a szociáldemokraták (PSD) élesen bírálták a magyar tanácsosok hozzáállását.
Steluţa Cătăniciu szabadelvű önkormányzati képviselő gratulált Apostunak a Iorga-tábla kihelyezéséért, és büszkén vállalta, hogy egyike volt a tábla támogatóinak. Az etnikumközi nézeteltérésekért az RMDSZ tanácsosait tette felelőssé. Hozzá hasonlóan, bár kissé „finomabban” vélekedett párttársa, Manuel Chira is, aki hangoztatta, hogy az etnikumközi feszültségeket nem a románok vagy a magyarok generálják, hanem a politikusok. A PNL részéről a legradikálisabb Teo Peter volt, aki szerint a Iorga-idézetet tartalmazó táblának a jelenleginél is nagyobbnak kellene lennie. A PSD zászlóvivője Claudia Anastase volt, aki felállva fejezte ki helyeslő véleményét a tábla ottlétét illetően, továbbá felelőtlennek minősítette az RMDSZ képviselőit, amiért a napirendi pontokra fittyet hányva elhagyták a termet. „Ezek a megnyilvánulások nem tehetnek kárt a román nemzeti öntudatban. Felszólítom a románságot, hogy tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy Kolozsváron minél több helyen hirdessük a román gyökereket.”
A demokrata-liberálisok részéről senki sem szólalt fel.
Egyre erősebben inog a koalíciós viszony
Az RMDSZ tanácsosainak kivonulása után Csoma Botond a funari politika európaibb módszerekkel történő folytatásának vélte az eseteket. „Amennyiben nem tartják be a törvényt, tovább kell gondolnunk az együttműködést a demokrata liberális párttal, mert semmibe vesznek minket, nem tekintenek reális partnernek. Ilyen körülmények között meg kell gondolnunk, érdemes-e folytatni a koalíciós viszonyt” – nyilatkozott Csoma.
„Annak idején a város kitáblázása pontosan a Mátyás-szoborral kezdődött” – hívta fel a figyelmet Molnos Lajos, megjegyezve, hogy a PD-L-vel való koalíciót mind városi, mind pedig megyei szinten felülvizsgálják. A Iorga-tábla üggyel kapcsolatos két feljelentés eredményére még várni kell, továbbá – Molnos szavaival élve – a magyar kormány is továbbléphetne a nyilatkozatok szintjéről. „A szobor érdekében nem egyszer mentünk már ki a térre, és nincs kizárva, hogy erre újra sor kerül” – tette hozzá a tanácsos.
A koalíció képviselőházi szinten is inog. Máté András, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke – aki egyben a párt képviselőházi frakciójának vezetője is – az eset kapcsán lapunknak elmondta: „Amennyiben folytatódik a magyarellenes hangulat Kolozsváron, megtörténhet, hogy Kötő József, Máté András és Pálffy Zoltán nem szavaz a Demokrata-Liberális Párt vagy a kormány által előterjesztett tervezetekre.”
„A magyar nyelv nem idegen nyelv”
A jelenlévők az Erdélyi konzultációt hirdető magyar nyelvű reklámtábla kapcsánis megkérdezték az alpolgármestert. „Magánterületen, magánszerződés alapján kitettek egy táblát. A polgármesteri hivatalnak nincs jogköre a tábla tartalmát jóváhagyni vagy sem, mert a reklámcég és a megrendelők közötti szerződés rendelkezik a tartalom felől” – nyilatkozta László Attila, hozzátéve, hogy a városban több „idegen” nyelvű táblával is találkozhatunk. „Úgy látszik senkit nem zavar, ha angol, német, vagy bármely más nyelven reklámoznak, de amikor a magyar közösségnek célzottan információt átadó tábláról van szó, az valakinek a csőrét nagyon csípi.”
A tanácsülésen a Kolozs megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) is képviseltette magát. Részükről ifj. Deák Ferenc nyilatkozott a sajtónak, aki kijelentette, hogy addig adják Apostunak a „piros lapot”, amíg a polgármester ki nem lép az illegalitásokból. „A magyar nem idegen nyelv, hanem egy romániai állampolgári kisebbség nyelve” – fűzte hozzá ifj. Deák a reklámtábla kapcsán.
(kovács) 
Szabadság (Kolozsvár)

Házsongárdi temető: mindennaposak a sírgyalázások Kolozsváron
Bár a kolozsvári műemlékvédők többször is felhívták a figyelmet a Házsongárdi temetőben már-már mindennaposnak mondható sírgyalázásokra, a kolozsvári hatóságok továbbra sem hajlandók intézkedéseket hozni a sorozatos rongálások megakadályozásáért, valamint a vétkesek felelősségre vonásáért. Mint kiderült, pünkösdkor az iktári Bánffy család sírkertjében elhelyezett két 19. századi tumbát, valamint Nagy Gyula néhai erdélyi református püspök nemrég restaurált sírkövét öntötték le fáradt olajjal ismeretlen tettesek – a folyadékot állítólag nem lehet eltüntetni a síremlékekről –, a napokban pedig azt a két facsemetét is eltüntették a temetőből, melyeket a pécsi kistérség polgármesterei ültettek Bánffy Miklós tiszteletére.
Pénzhiányra hivatkozik a városháza
Gergelyné Tőkés Erzsébet, az Erdélyi Református Egyházkerület keretében működő Házsongárd Alapítvány igazgatója a Krónikának elmondta: rendszeresen jelentik az eseteket a kolozsvári önkormányzatnak is, ennek ellenére nem javul, hanem egyre rosszabb a helyzet. Elmondta: bár korábban kérték mintegy háromszáz sír műemlékké nyilvánítását, ez azért maradt el, mert az önkormányzat jelezte: nincs pénze kifizetni azokat a topográfiai méréseket, amelyek elengedhetetlenek az eljárás lebonyolításához, annak ellenére, hogy a kulturális minisztérium a mérések elkezdését már áprilisban elrendelte. Gergelyné Tőkés Erzsébet közölte továbbá, a dolgukat nehezíti, hogy egyes sírok pontos telekhelyét nem tudják beazonosítani, mert ezeket az adatokat a temető igazgatósága önkényesen titkosította, és nem hajlandó információkat kiadni a sírok hollétéről. Az alapítvány igazgatója furcsállja, hogy míg a temető igazgatósága tíz évig készségesen együttműködött a Házsongárd Alapítvány önkénteseivel, az utóbbi egy-két évben rendszerint akadályozzák a szervezet értékmentő munkáját. Példaként említette: még a műemlékvédelmi bizottság engedélyével sem engedik a síremlékek restaurálását a polgármester írásos hozzájárulása nélkül.
Arra vonatkozó kérdésünkre, hogy a temetőben gyakran végbemenő rongálások megakadályozása érdekében az önkormányzat milyen intézkedéseket hozott, László Attila alpolgármester a Krónikának úgy nyilatkozott, a korábban tervezett biztonsági intézkedéseket anyagi okokból napolták el. Míg korábban a városháza térfigyelő kamerák felszerelését tervezte a temető területén, pénzhiány miatt ez nem valósulhatott meg – tudtuk meg az elöljárótól.
EMNT: utcára kell vonulni
„A Házsongárd Alapítvány munkatársait a temető alkalmazottai és vezetői folyamatosan zaklatják, s ha a Mátyás-szoborra elhelyezett Iorga-tábla, valamint a város bejáratainál eltávolított ötnyelvű feliratok ügyét is beleszámítjuk, elmondhatjuk, hogy Kolozsvár mára egyfajta Kis-Szlovákiává vált” – nyilatkozta tegnap Gergely Balázs. Az EMNT közép-erdélyi regionális elnöke bejelentette: a héten találkozót szerveznek az egyházak és civil szervezetek vezetőivel, és eldöntik, milyen konkrét lépéseket tesznek, nem zárva ki az utcára vonulást sem. Gergely Balázs bejelentette: „a kolozsvári törvénysértéseket és magyarellenes bűntetteket” a nemzetközi sajtó és a nemzetközi politika szintjére kell emelni, éppen ezért nemzetközi sajtóértekezletet, valamint az Európai Parlament néhány képviselőjének meghívásával „városnézést” terveznek. Jelenleg mintegy 300 síremlék vár arra, hogy az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) a világörökség részeként védetté nyilvánítsa, az eljárás azonban még évekig elhúzódhat. A temetőőröknek ugyanakkor esélyük sincs elejét venni a sírgyalázásoknak, hiszen a 25 hektáros létesítményt két őr felügyeli, miközben a temetőt is felügyelő rendőrőrsön dolgozó hat-nyolc személy közül is csupán két beosztott figyeli a környéket.
Krónika (Kolozsvár)

Kezdődik a kisvárdai seregszemle
Pénteken kezdődik a 23. alkalommal megszervezett Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, ahol a határon túli magyar színházak előadásait tekintheti meg az anyaországi közönség. Stier Péter igazgató közölte, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, akárcsak az előző években, idén is részt vesz a kisvárdai fesztiválon. Ezúttal Carlo Goldoni vígjátékát, a Chioggiai csetepatét játsszák majd versenyen kívül június 24-én a Várszínpadon. Stier Péter elmondta: a darabot a fesztivál szervezői választották ki az idei évad előadásai közül, melyeket DVD-n néztek meg. A szóban forgó vígjátékot idén tavasszal Kolozsváron is bemutatták. Keresztes Attila, a társulat művészeti vezetője, a darab rendezője a Krónikának elmondta: jelezte a kisvárdaiaknak, hogy az elmúlt évadban a Harag György Társulatnak nem sikerült olyan darabot színre vinnie, amellyel egy versenyen jó esélyekkel indulhatnának. A művészeti vezető kifejtette: a fesztivált elsősorban egy találkozónak tartja, hozzátéve: az évad utolsó előadásával nem sikerült elkészülniük, Füst Milán Boldogtalanok című darabjának a próbái elkezdődtek ugyan, azonban a pénzhiány nem tette lehetővé, hogy be is mutassák. Ez lett volna az a produkció, amivel akár rangos versenyen is indulhattak volna. A Füst Milán-darabbal kezdik viszont októberben a következő évadot.
A Nagyváradi Magyar Színház Szigligeti Társulata Luigi Pirandello Hat szereplő szerzőt keres című színművével utazik Kisvárdára. Az évadban nagy sikerrel játszott, a 20. század elején született darabot hétfő délután tekintheti meg a fesztivál közönsége a Művészetek Házában. Az előadást Zakariás Zalán rendezte, és a társulat szinte minden művésze játszik benne. Vasárnap a Nagyvárad Táncegyüttes itthon sikerrel játszott előadása látható a Művészetek Házában, a fesztivál gyerekprogramjának keretében. A Tamási Áron elbeszélése alapján létrehozott táncos mesejáték rendezőpárosa Dimény Levente, a Szigligeti Társulat vezetője és László F. Csaba, a táncegyüttes koreográfusa. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház idén két előadását mutatja be Kisvárdán. Az első napon, az ünnepi megnyitót követően William Shakespeare Ahogy tetszik című közismert vígjátékát adják elő, Koltai M. Gábor rendezésében, szombaton pedig a gyerekprogramban kétszer is játsszák a Zián és Kopik című bábelőadást, Palocsay Kisó Kata rendezésében.
A marosvásárhelyi színház Tompa Miklós Társulata Csehov Platonovjával szerepel a fesztiválon, de a magyarországi közönség a társulat örökös tagja, Farkas Ibolya Börtönnapló című egyéni előadását is megtekintheti, míg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Akadémiai Műhelye Vaszilij Szigarjev kortárs orosz szerző Guppi című drámájával lép fel. Székelyudvarhelyen pénteken, a kisvárdai fesztivál nyitónapján zárul az évad, a társulat azonban a magyarországi seregszemlén is fellép Egressy Zoltán Portugál című tragikomédiájával. Szatmárnémeti után a Kisvárdai Fesztiválon mutatja be a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház az évad legjobb darabját, Carlo Goldoni Hazugját. A kisvárosban játszódó történetet, ahol a lakók nyugalmát egy hazudozó kavarja fel, Barabás Olga vitte színre.
A Csíki Játékszín társulata jelenleg már Magyarországon tartózkodik, hiszen nemrégiben felléptek Dunaújvárosban, ahol a Vaknyugat és Mint a sót című előadásaikat játszották, Budapesten a Liliom című előadással, Kecskeméten a Csókos asszony című produkcióval szerepeltek, és onnan utaznak Kisvárdára, ahová a Finito című produkcióval hívták meg őket. A kisvárdai program első nyitóprodukciója egyébként pénteken a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Shakespeare-előadása, A velencei kalmár lesz, amelyet a versenyprogramjában játszanak. A Bocsárdi László rendezésében színre vitt előadás érdekessége, hogy a közönség a színpadról nézi a színészeket, akik a zsinórpadláson, a nézőtéren játszanak.
Az erdélyieken kívül természetesen az újvidékiek, a szabadkaiak, a kassaiak is szerepelnek az egyhetes seregszemlén, de színre lépnek komáromi társulatok is, de gyerekprogramok, kiállítások, zenés műsorok, koncertek, utcaszínház, népművészeti vásár és gasztronómiai bemutató is színesíti a programot.
Krónika (Kolozsvár)

Semmilyen autonómiában nem tudna megélni
Varujan Vosganian, a PNL alelnöke úgy véli, Kovászna és Hargita megye semmilyen autonómiában nem tudna megélni, mert a két megye a bukaresti alapoktól függ, gazdaságuk kizárólag fakitermelésre és borvízre alapszik.
Vosganian vasárnapi, kolozsvári sajtótájékoztatóján elmondta: nem érti egyes RMDSZ-es vezetők „büszkeségét”, hiszen Kovászna és Hargita megye a legszegényebb megyék köz tartozik Romániában.
„A külföldi beruházások nem jutottak túl a Kárpátokon, vannak szegény megyék, mint Vaslui vagy Botoşani, de Hargita és Kovászna is. Nem értem egyes RMDSZ-es vezetők büszkeségét, hiszen Hargita és Kovászna Románia legszegényebb megyéi közé tartozik. Ott a magyar hatóságok elűzték a külföldi befektetőket. Kovászna és Hargita megye kizárólag az erdőkből és a borvízből él. Nem lehet két megyét ebből működtetni. Szükségük van Románia fővárosára és a költségvetési alapokra még inkább, mint bármely más megyének. Kovászna és Hargita megye képtelen lenne bármilyen autonómia-formában létezni, mert teljes mértékben függnek a Bukarestből érkező pénzektől”, magyarázta Vosganian.
Varujan Vosganian szenátor, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke szombaton és vasárnap Kolozsváron részt vett a Liberális nők segíthetik Romániát című politikai képzési program indításán, amelyet a Liberális Nők Szervezete (OFL) kezdeményezett.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)

Baseball-ütővel verték meg a rektort
Román huligánok egy csoportja baseball-ütővel megverte Oláh Zoltánt, a gyulafehérvári római katolikus teológiai intézet rektorát – adta hírül hétfőn internetes honlapján a Keresztalja című katolikus hetilap. A Kolozsváron szerkesztett lap honlapján azt írja, hogy az eset szombat este történt. A konfliktus abból adódott, hogy a rektor le szerette volna fényképezni a három román fiatalt, amint éppen kővel dobálták be az épület ablakait. Az ittas állapotban levő fiatalok ekkor nekiestek a rektornak, szidalmazni kezdték magyarsága miatt, és a náluk levő baseball-ütővel két csapást mértek rá, egyet a hátára, egyet pedig a fejére. Információk szerint Oláh Zoltán elvesztette eszméletét, sebeit a sürgősségi részlegen varrták össze. A rektor feljelentést tett a rendőrségen, a három támadóból kettőt elfogtak, ők szabadlábon védekezhetnek. Tettükért három hónaptól 20 évig terjedő szabadságvesztés róható ki.
keresztalja.ro
Népújság (Marosvásárhely)

Izgalmas történelem
”Olyan ez, mint amikor egy ló köré akar valaki istállót építeni. Minden kalandor tervei között szerepel egy birodalom. Ezt a szót szabadnak született ember nem tudja elfogadni. Nagyszabású feltevés. Soha nem akartunk birodalmat, az egész csak megtörtént.” (Martha Bibescu) * “A feledés jótékony homályába merült tehát a királynő párizsi követsége – mert követség volt a szó legszorosabb értelmében. A forrásokból egy rendkívül izgalmas, több szálon bonyolódó és bódítóan színes történet bontakozik ki, amelyet bűn lenne nem megosztanom a Trianon-téma iránt érdeklődőkkel.” (Koszta István) * “Olvassák figyelemmel! Megéri. Hiszen főszereplője, Mária királynő, első monográfusa, Mabel Daggett (tudtán kívül Eminescu Esticsillagára hajazó) szavaival: “Olyan tünemény volt, aki felkavarta és varázslatos géniuszával ámulatba ejtette a világot”. (Borsi-Kálmán Béla)
Koszta István Nem (csak) Erdély volt a tét – kései tudósítás a párizsi konferenciáról című könyvét Marosvásárhelyen a Súrlott Grádics irodalmi körben mutatták be 2010. október 13-án, a Bernády Házban, másnap pedig Kolozsvárott, a Phoenix könyvboltban – felkért méltatója dr. Pál-Antal Sándor akadémikus, ny. főlevéltáros, egyetemi tanár volt. Abban a könyvében Koszta István Alexandru Vaida-Voevod erdélyi származású román politikus párizsi konferenciáról írt leveleit, feljegyzéseit, visszaemlékezéseit adja közre. A bemutatón jelezte: lesz folytatás. És íme, egy év sem telt bele, itt van a második rész is: Mária román királynő párizsi követsége, 1919. Ezúttal Kolozsvárt mutatták be előbb, június 15-én, a Minerva Művelődési Egyesület Napoca/Jókai utca 16. szám alatti székhelyén, másnap pedig Marosvásárhelyen, ismét csak a Bernády Házban, harmadikként pedig június 23-án Csíkszereda közönsége ismerheti meg. “Ma nem egyszerű, vagy talán inkább nehéz megítélni Mária román királynő 1919. március-áprilisi párizsi és londoni útjának diplomáciai és politikai összefüggéseit. Magánúton járt, tehát cselekvően nem befolyásolhatta a békecsinálók döntéseit. Bízott viszont abban, hogy párizsi jelenléte a konferenciának abban a szakaszában, amikor még forró volt a levegő, befolyásolta a ráfigyelés, a vitavezetés módját, és országa általános megítélését”, áll a fülszövegben. Az új könyvet a jeles budapesti történész, egyetemi tanár, Borsi-Kálmán Béla mutatta be, és a dedikálás sem maradt el. Mária királyné valójában királynő volt, hiszen a palotában és azon kívül is ő hordta a… koronát. A könyv a királynőként fogadott és tisztelt királyné párizsi követjárásáról szól, pontos címe: Nem (csak) Erdély volt a tét című könyvének második kötetét – Mária román királynő párizsi követsége – 1919, Kárpátia Stúdió, Budapest, 2011, és a bevezető esszé szerzője éppen a könyvet méltató Borsi-Kálmán Béla. Már az Alexandru Vaida-Voevod addig ismeretlen jelentéseit és levelezéseit tartalmazó könyvben is foglalkozik Mária román királynő párizsi látogatásával, a téma annyira érdekes és izgalmas, hogy nem hagyta nyugodni. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a két kötet voltaképpeni kutatásainak csupán “mellékterméke”, ugyanis a szerző illetékessége az 1869-től 1918-ig terjedő időszakra, a magyar honvéd lovasság hadtörténetére vonatkozik. Ennek ellenére képtelen volt figyelmen kívül hagyni a párizsi békekonferenciát, hiszen ez az esemény minduntalan előkerült a vizsgálódásai során. Mozaikokból áll össze a kép, amely pótolhatja az eddigi munkák homályosságát is. Mária – románul egyértelműbb: Regina Maria – a brit Viktória királyné, valamint az orosz II. Sándor cár unokája volt, Nagy-Románia megálmodója, aki a nagy múltú család leszármazottjaként hatalmas nemzetközi diplomáciai szereppel bírt, és sokak által csodált bölcsességgel rendelkezett. A szerző elolvasott minden hozzáférhető dokumentumot, a királynő írásait, leveleit, életrajzát és naplójegyzeteit, a róla szóló, vele kapcsolatos forrásanyagokat. “Mária királynő” angolként cselekedett, magában hordozta az angol királyi ház tagjait jellemző céltudatosságot, és teljes mértékben közbenjárt országáért. “Csak egy életünk van, de amikor az megadatott nekünk, a királynak és nekem, egy nemes cél töltötte ki: hogy munkánkkal váltsuk valóra népünk nagy álmát, Nagy-Romániát.” Tudatában volt, és büszke rá, hogy Nagy- Romániát ő rajzolta be a világ térképére.
(bölöni)
Népújság (Marosvásárhely)

A Külügyminisztérium megdöbbenéssel értesült a gyulafehérvári magyarellenes atrocitásokról
A Külügyminisztérium megdöbbenéssel értesült arról, hogy a romániai Gyulafehérváron magyarellenes atrocitások történtek. A tárca hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében reményét fejezte ki, hogy elszigetelt esetről van szó. A minisztérium úgy tájékoztatott, hogy az erdélyi városban megrongáltak több, a katolikus egyház intézményeinek helyt adó épületet, és barbár módon megverték a teológiai intézet rektorát, valamint egy másik magyar nemzetiségű embert.
Annak ellenére, hogy az érintett intézményekben anyagi kár okozása már korábban is előfordult, személyek elleni támadásokra eddig még nem volt példa” – olvasható a külügyi közleményben. A tárca kifejezi reményét, hogy “nem egy összehangolt magyarellenes hangulatkeltésnek vagyunk tanúi, mely élesen szemben állna a mindkét nemzet számára szimbolikus jelentőséggel bíró város szellemiségével”. A külügyminisztérium szerint az eset ellentmond a magyar-román kapcsolatokban tapasztalt nyitottságnak és szoros együttműködésnek is, és olyan időszakot idéz fel, melyet mindkét nemzet már meghaladottnak vélt. A tárca üdvözölte, hogy a román rendőrségnek sikerült azonosítania az elkövetőket, és reméli, az esetet mihamarabb kivizsgálják és a tetteseket felelősségre vonják. A Keresztalja című katolikus hetilap hétfőn internetes honlapján arról számolt be, hogy román huligánok egy csoportja baseballütővel megverte Oláh Zoltánt, a gyulafehérvári római katolikus teológiai intézet rektorát. A Kolozsváron szerkesztett lap arról írt: az eset szombat este történt. A konfliktus abból adódott, hogy a rektor le szerette volna fényképezni a három román fiatalt, amint éppen kővel dobálták be az épület ablakait. Az ittas állapotban levő fiatalok nekiestek a rektornak, szidalmazni kezdték magyarsága miatt, és a náluk levő baseballütővel két csapást mértek rá, egyet a hátára, egyet pedig a fejére. Információk szerint Oláh Zoltán elvesztette eszméletét, sebeit a sürgősségi részlegen varrták össze. A rektor feljelentést tett a rendőrségen, a három támadóból kettőt elfogtak, ők szabadlábon védekezhetnek. Tettükért három hónaptól 20 évig terjedő szabadságvesztés róható ki. Gyulafehérváron nem ritkák a magyarellenes atrocitások, megfélemlítési kísérletek – olvasható a Keresztalja honlapján.
erdon.ro

Scheffler János püspök boldoggá avatására készülve
A szatmárnémeti római katolikus székesegyház előtti téren július 3-án 10 órától kerül sor Scheffler János vértanú püspök boldoggá avatására. Az esemény kapcsán a Kolozs-Dobokai Római Katolikus Főesperesi Hivatal Bura László szatmári egyháztörténészt kérte fel, hogy a Római Katolikus Nőszövetség Szentegyház utcai székhelyén tartson előadást a vértanú püspök életéről, illetve mutassa be az általa írt Boldog Scheffler János című könyvet, amely már a harmadik Bura-könyv a vértanú püspökről. Ez a legutolsó kiadvány a szatmárnémeti Idea Studió és a kolozsvári Gloria nyomda (vezető Nagy Péter) közti együttműködés következtében látott napvilágot.
Fábián Mária, a nőszövetség elnöke köszöntőjében örömmel tért ki arra, hogy a római katolikus egyház újabb erdélyi főpapot avat boldoggá. – Vajon hány embernek lett volna elég bátorsága ahhoz, hogy a kommunista diktatúra éveiben életét áldozza Krisztusért és hitéért? – tette fel a kérdést Fábián Mária.
Kovács Sándor főesperes-plébános beszédében hangsúlyozta: Scheffler János életszentségéhez nem fér kétség. – Nekünk is készek kell lennünk arra, hogy lemondjunk egyes dolgokról, illetve, hogy ne magunkért, hanem másokért éljünk – nyomatékosított a főesperes, majd rámutatott az előadó és Scheffler János vértanú püspök életútjának hasonlóságára: mindkettőjüknek „kijutott” a Securitate börtönéből.
Bura László szatmárnémeti egyháztörténész Scheffler János életpályájának ismertetése előtt elmondta: Scheffler már a harmadik XX. századi magyar vértanú püspök, akit boldoggá avatnak.
– Isten általuk üzen a Kárpát-medencei magyarságnak. A három püspök példaértékű élete nem csak kapaszkodót nyújthat számunkra, hanem személyiségalakító hatással is bírhat ránk nézve – hangsúlyozta.
Megtudtuk: Bura László már 1990-ben, amikor elkezdődött Scheffler János boldoggá avatásának az eljárása, felkérésre írt egy részletes dokumentumot – amelyet a római katolikus szentté avatási kongregáció pozíciónak nevez –, ez Scheffler kritikai életrajzát és személyiségének történeti értékelését tartalmazta. – Amikor ez a pozíció elkészült, rájöttem, hogy Scheffler életpályája és személyisége mindenki számára példaértékű lehet. A második Scheffler-könyvem 2004-ben jelent meg. Ez már nem csak a szűk egyházi kör számára íródott, hanem mindenki részére tanulságos és érdekes olvasmány lehet. A harmadik Scheffler-könyv megírásának előzménye az, hogy a Szentatya jóváhagyta a kongregáció arra vonatkozó döntését, hogy Scheffler Jánost boldoggá avassák – mondta Bura László.
– Scheffler Jánost életének eseményei arra késztették, hogy azokban ismerje fel és fogadja el Isten akaratát. A tízgyerekes zsellércsalád egyik gyermekeként a sváb ősöktől hitet, vallásosságot, rendszerességet és gyakorlatiasságot örökölt. Több nyelven beszélt: a magyar mellett németül, latinul, görögül, franciául, angolul, olaszul, románul és szlovákul is megtanult. Hatodik gimnazistaként ismerte fel a hivatást a papi pályára. Tanulmányai megkoronázásaként dogmatikából és egyházjogból doktorált. Plébánosi teendői mellett egy évtizedet tanított a Hittudományi Főiskolán, továbbá rendszeresen lelkigyakorlatot tartott a szerzeteseknek. Scheffler cselekvő életmódja mellett tervszerűségre és kitartásra törekedett – ismertette Bura László.
Scheffler Jánost 1942-ben szentelték a Szatmárnémeti Egyházmegye püspökévé, amelyet Bura László szerint azért fogadott el, hogy püspökként még több jót tegyen. A második világháború közepette Scheffler azt vallotta: a történelmi eseményeket el kell fogadni, mi több, szembe kell nézni a történeti valósággal, a múltat pedig nem szabad siratni. A második világháborút követő kommunista rendszerről pedig megállapította: téves eszméken alapszik, ezért bukása elkerülhetetlen. „Pusztulásunk az új világ termékeny áldozatává válik” – hangoztatta a főpásztor, mintegy előrevetítve későbbi vértanúságát is.
Scheffler János püspököt 1948-ban függesztették fel egyházi vezetői tisztségéből, majd 1950-ben az állambiztonsági erők felkérték, hogy vegyen részt a marosvásárhelyi békepapi mozgalomban, illetve, hogy vállalja el a gyulafehérvári püspökséget olyan körülmények között, hogy az már nem Róma és a Vatikán fennhatósága alatt álljon – ám ezt a püspök határozottan visszautasította. 1950. márciusában letartóztatták, kémkedéssel és hazaárulással vádolták az ellene indított koncepciós perben. A jilavai földalatti börtönben több hónapon át raboskodott, míg 1952. december 6-án elhunyt. Egyik cellatársa, Dan Mizrahy zsidó vallású zeneszerző egy Ave Mariát komponált, amelyet később, Szatmárnémetiben járva mindig eldúdolt – és amely első ízben most hangzott el Kolozsváron.
Fodor György piarista konfráter, a rendezvény egyik szervezője kérdésünkre elmondta: Scheffler János Kolozsváron is megcsillogtatta istenáldotta személyét és tudását, hiszen 1940 őszén őt nevezték ki a kolozsvári tudományegyetem egyházjogi tanárává. Néhány nappal később, október 24-én itt érte a rangos megtiszteltetés, hogy irodalmi és tudományos munkásságának elismeréseként az akkori magyar kormány rangos Corvin-díjjal tüntette ki.
Zárszóként Kovács Sándor főesperes elmondta: ez után az előadás után felkészültebb lelkülettel mennek a kolozsvári hívek a boldoggá avatásra, majd Bura Lászlónak két Sas Péter-könyvet ajándékozott.
Az eseményen közreműködött a Szent Mihály-templom kamarakórusa (karnagy: Potyó István), szólót énekelt György Róbert, zongorán közreműködött Oana Maria Bran.
NAGY-HINTÓS DIANA 
Szabadság (Kolozsvár)

Évadzáró gálaest
Kolozsvári Magyar Opera 2010-2011 évadjának Évadzáró gálaestje sok tekintetből példaadó. Az újonnan kinevezett igazgató, Szép Gyula a médiának nyilatkozva, elmondta, ez volt az első olyan évad, melyet már előtte egy évvel, megterveztek és a terveket a lehetőségek szerint (betegségek, indiszpozíció ellenére) betartották. Visszatekintve az elmúlt évadra, a Kolozsvári Magyar Opera bizonyítottan jó évadot zárt. Köszönhetően annak a gárdának, amely az elmúlt húsz év tudatos építkezése következtében kiépült.
Ma már nemcsak az intézményen múlik a művészi teljesítmény megcsillantása. Ha az intézmény megkapja azokat a lehetőségeket, melyeket a világ valamennyi operaháza jobb helyeken megkap, akkor a teljesítményük felnőhet arra a színvonalra, mely méltán Kolozsvár hírnevének további növekedését eredményezheti.
 Az intézmény múltja becsülni való. Ezzel a múlttal sáfárkodni érdem. Ezt érezte meg az intézmény vezetősége, amikor lehetővé tette, hogy ennek az évadnak a záró előadása „Vissi d’arte- a művészetért éltem” címmel megvalósuljon. De ehhez sok mindennek össze kellett jönnie, amivel egyébként az operaház rendelkezett, rendelkezik.
Szükség volt egy olyan személyiségre, aki munkásságával bizonyította, mindazok a belső adottságok léteznek, és ennek következtében az intézményt, megfelelő formában, bárhova ahova meghívják, kellő módon helyt áll. Ez a művész Kirkósa Júlia volt.
 Akiről a hajdani korrepetitor Debreceni Éva (ma Tel-Avivban él) a következőket nyilatkozta:„A lélegzetem is elállt, amikor egy próbán, meghallottam Kirkósa Júlia gyönyörű drámai szoprán hangját, melyet egy csomó szabadon szárnyaló felhang díszített. Évek során ez a hang nemzetközi rangúvá fejlődött, megállta volna helyét bármely nagyvilági színpadon. Rendkívüli szorgalom, a szereptanulásban a legmélyebbre történő behatolás- úgy zeneileg, mint pszichológiailag- ezek jellemezték munkáját.”
Az elmondottakból kiderül, a tehetségen kívül nagyon komoly munka is szükséges ahhoz, hogy a benned levő értékek felszínre jöjjenek, és a szerencse is. A szerencséről talán annyit, Kirkósa Júlia nagyhírű komoly anyagiakkal rendelkező örmény családból származik. Ami abban az időben (1960-1980-as években) nem volt erény. Szerintem ennek is köszönhető, pályája nem volt mentes a zökkenőktől sem, de az a kivételes igyekezet, mely nélkül valódi művész nincs, minden alkalommal a színpadon, de az életben is, segítségére sietett. Ennek volt köszönhető, minden helyzetben meg tudta találni azt az utat, mely számára a helyzet megoldásában a legjobb volt.
A 1989-es események után kialakult helyzet nagy hozama volt az, hogy a Kolozsvári Állami Magyar Opera felfedezte Kürthy András Budapesten élő rendezőt, aki igényességéről is híres volt. Kolozsváron több darabot állított színpadra, melyeknek szoprán szólamát Kirkósa Júlia szólaltatta meg.
Erről maga Kürthy András a következőkben így emlékezik meg: „Az engem hosszú időre Kolozsvárhoz kötő találkozások között az egyik legmegragadóbb volt egy a hangjával, megjelenésével, szuggesztív színpadi személyiségével kitűnő szoprán. Noha egy operett előadásban találkoztam vele, rögtön nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem mindennapi talentumok birtokosa par excellence operai hősnő, született Verdi-heroina, akivel feltétlenül szeretnék együtt dolgozni.”
 A gondolatokat tett követte, és az események a Kolozsvári Magyar Opera aranykönyvében az utókor számára, rögzítődtek.
Ezek után érthető az, hogy a 2010-2011 évadjának Évadzáró gálaestjének megrendezésére Kürthy Adrást kérték fel. Kevés magyar operarendezőről-, menedzserről lehet elmondani, Kínától-Amerikáig minden jobb helyen megfordult. Akinek hatalmas tapasztalat áll ma a háta mögött. Egyike azoknak, aki nem engedheti meg magának az igénytelenséget. Ez alkalommal is a Kolozsvári Magyar Opera lehető legjavával dolgozott, bevonva olyanokat is, akik szívesen kollaborálnak az intézménnyel.
Így állt össze ez a zeneileg is jól átgondolt előadás, melynek karmesterei: Petre Sbârcea, Horváth József, Jankó Zsolt, Kulcsár Szabolcs. A nevek önmagukért beszélnek. Díszlettervező: Venczel Attila. Karigazgató Kulcsár Szabolcs.
Kirkósa Júlián kívül az előadók névsor szerinti felsorolása: Ádám János, Balla Sándor, Bardon Tony, Marius Budoiu, Covacinschi Yolanda, Egyed Apollónia, Florin Estefan, Fülöp Márton, Carmen Gurban, Hary Judit, Hercz Péter, Kele Brigitta, Kerekes Mária, Mányoki László, Mányoki Mária, Molnár Mária, Pataki Adorján, Rigmányi István, Sándor Árpád, Szeibert István, Székely Zsejke, Szilágyi János, Veress Orsolya és Vigh Ibolya.
 Közreműködött az operaház ének-, zene- és balettkara.
A műsorvezetői teendőket Salat Lehel látta el, aki valamikor állandó meghívottja volt az operaháznak.
Hangversenymesterek: Barabás Sándor, Ferenczi Endre. Korrepetitor: Nagy Ibolya. Koreográfus Adrian Mureşan. Ügyelő: Gálffy Erzsébet. Rendező munkatársa: Gombár Annamária.
 Kürthy András, de Szép Gyula is pontosan tudja, a produkciót, el kell adni. Ehhez föltétlenül szükséges a csomagolási technika minél magasabb szintű alkalmazása. Ennek volt köszönhető a műsor összeállításának minősége. Amit biztosítottak az örök ifjú Johann Strauss, Amilcare Ponchielli, U. Giordano, F. Cilea, valamint a legnagyobbak közé tartozó Giacomo Puccini és Giuseppe Verdi halhatatlan áriái.
A zenét fűszerezte a balettkar maximális teljesítménye, amit a vetített képes háttér jól meg választott képsora kellő képen fokozott. A hang és mozgás látvány keverése mesteri volt az est folyamán.
A förgeteges siker bizonyítja, a Kolozsvári Magyar Opera társulata jó úton halad, mert közönségét meg tudta tartani, sőt a sok fiatal a nézőtéren azt is jelzi, a jövő biztató.
De ehhez mindazok kellenek, melyek egy ilyen intézményt képesek anyagilag is életben tartani.
Az alapanyag megvan, de ezzel az anyaggal csínján kell bánni, mert érzékeny, és ha nincs kellő képen óvva- támogatva, akkor könnyen sérülékeny.
A Gálaest bizonyította, a közönség, ha megkapja azt, amit elvár egy ilyen intézménytől, akkor nagyon példásan hálás tud lenni.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Új tagszervezettel bővült a Magyar Ifjúsági Tanács
2011. június 25-én a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) legfelsőbb döntéshozó szerve, a Küldöttgyűlés egyhangúlag felvette tagszervezetei sorába az Erdélyi Magyar Ifjak országos szervezetet, így az a MIT teljes jogú tagja lett. A döntés értelmében a MIT Küldöttgyűlése három taggal bővült, akik a továbbiakban az EMI-t képviselik a testületben.
A csatlakozást követően Sándor Krisztina, a MIT elnöke, valamint Soós Sándor, az EMI elnöke Kolozsváron sajtótájékoztatót tartottak, ahol a belépés előzményeit ismertették, és válaszoltak az érdeklődők kérdéseire.
Sándor Krisztina elmondta, hogy egy természetes folyamat eredménye az EMI csatlakozása, hiszen a két szervezet között az EMI megalakulása óta jó együttműködés van. Ezt a viszonyt erősítették az időnkénti személyi átfedések is a két szervezetben, valamint több olyan közös közéleti feladatvállalás, amelyben együtt dolgoztunk, „egy hangot ütöttünk meg”. „Az EMI belépése a MIT-be teljes mértékben összecseng Tusványos idei mottójával, vagyis, hogy: összenő, ami összetartozik!” – nyilatkozta Sándor Krisztina.
Soós Sándor, az EMI elnöke kifejtette, hogy az EMI már korábban többször is gondolkodott azon, hogy a MIT tagszervezete legyen, ennek azonban most jött el az ideje. Az EMI jövőre megalakulásának 10 éves évfordulóját ünnepli, tehát egy megfelelően érett döntésről van szó, amely mindkét szervezetnek hasznára válhat. Az eddigi színes képbe, amely a MIT tagszervezeteit jellemezte, ezután újabb színfolt került. Az EMI egyik célja, hogy a nemzeti vonalat tovább erősítve építse az erdélyi magyar ifjúsági szférát – jelentette ki Soós Sándor.
A MIT tagszervezeti köre legutóbb 2002-ben bővült, amikor a Romániai Magyar Cserkészszövetség (RMCSSZ) csatlakozott az ernyőszervezethez. A MIT az alapszabályzat szerint csak országos ifjúsági szervezeteket tömörít, és ernyőszervezetként működik a tagszervezetek érdekeinek képviselete mentén. Az EMI belépése a MIT-be jelentős lépés mindkét szervezet életében, mely által egyértelműen erősíthetik egymást, a MIT tagszervezetei közti együttműködések pedig szorosabbá válhatnak – szögezte le a két elnök.
Erdély.ma

Pártkicsinálók – Válaszféle Markó Bélának
Markó Béla volt RMDSZ-elnök régi szokásához híven ismét az ÉS-ben jelentkezett egy dolgozattal, és – nem gondoltam volna – ennek most kifejezetten örülök. Ugyanis a látszattal ellentétben nem annyira nagy élvezet a Facebookon szájkaratézni Kovács Péter újonnan választott RMDSZ-főtitkárral, alig-alig szórakoztat, mert Kovács Péter főtitkár egy vonásában emlékeztet Petőfire: egy gondolat bántja. De az nagyon.
Markó Bélának viszont van stílusa, és ez ma már becsülendő erény, cikke elején a lírai felvezető egészen megkapó. Lófő őseire nem tudok rátromfolni, én a ványolós Demeterek közül való vagyok, nagyszüleim Lövétebányán éltek, mi Szentegyházán, akkoriban Vlahicának hívták, a tárgyszerető székelyekből éppen gyermekkoromban akartak sokoldalúan fejlett szocialista embert nevelni, hát érdekes kísérlet sikeredett, elvették tőlük, ami az övék volt, ők meg visszalopkodták az államtól darabonként, és aki nem ezt tette, arra azt mondták, hogy élhetetlen. Mai napig nyögjük ezt a pedagógiát, életerős férfiak mennek seregszám idő előtt betegnyugdíjba, majd világgá – régebb Magyarba’ – dolgozni, fiatalok várják a „sommert”, nézem a gyermekkori pajtásaimat, amint az utcasarkon állva éppen semmit tesznek, és nem visz rá a lélek, hogy megmondjam nekik: az én adómból teszik azt a semmit, sokba van nekem az az utcasarok.
Markó Bélával mégis van közös élményünk, azt a kenyeret az utolsó morzsáig meg kell enni figurát még én is éltem, nagyapám azt mondta, ne gazolj, fiam. Bár a jó öreg ritkán szólt hozzánk, unokákhoz, inkább a keze járt el, súlyos keze volt, meg kell hagyni, és néha én is örülnék annak, ha kinek-kinek a nagyapja a túlvilágról átnyúlna, és visszapofozná az unokát az „életbe”.
Markó Béla, Románia miniszterelnök-helyettese talán megbocsát nekem, ha egy triviális tétellel alapozom meg válaszomat: a politikai hatalom egyetlen legitimációja a választók akarata. Vagy legalábbis abban a politikai berendezkedésben, amit mind közönségesen demokráciának szoktunk nevezni, és ennél egyelőre magam sem tudok jobbat, így a XXI. században elég fura lenne, ha a miniszterelnök Istentől eredeztetné a hatalmát. De azt valamiért mégsem tartjuk annyira furának, ha valaki mondjuk az Ész felkent papjaként – a nagybötűs Igazság kizárólagos birtokosaként – formál igényt a vezetésre, pedig hát a XX. századra visszatekintve olyan nagyon nem győzött meg a teljesítményével ez a kaszt, hogyismondják, értelmiség. Tehát én eleve kételkedve fogadok minden olyan gondolatmenetet, amely indulásból lekezelő módon viszonyul azokhoz, akiket megcéloz, „egy tragikusan szűk látókörű politikáról van szó, írja Markó Béla, amely nemhogy a Kárpát-medencéből, de még a hegyekkel nem árnyékolt magyar alföldről sem képes kitekinteni”, hát, e mondat tartalmát Magyarországon egy szóban foglalják össze, „mucsai”, mucsai magyar politika, mintha ez köszönne vissza, Markó Béla író stilizál, pedig azt mondja tulajdonképpen, hogy bunkó mindahány. Nem szép, nem elegáns, hogy az igazságtartalomról ne is beszéljünk.
De térjünk vissza a választói legitimációhoz, mert ez roppant fontos. Markó Béla volt RMDSZ-elnök számokat is idéz, és én a számokat nagyon szeretem, megmutatják igazukat, nincs annyi baj velük, mint a szavakkal.
Nézzük tehát a számokat, most vegyük az országos választásokat: 1990-ben 991 601 szavazat jutott az RMDSZ-es parlamenti képviselőkre, 1 004 353 a szenátorokra, 1992-ben 811 290 magyar szavazott a képviselőkre, 831 469 a szenátorokra, 1996-ban 812 628 voks ment a képviselőkre, 837 760 a szenátorokra, 2000-ben 736 863-an járultak az urnák elé képviselőinket támogatván, 751 310-en a szenátoraink miatt, 2004-ben 638 125 erdélyi magyar adott felhatalmazást a képviselőinknek, 637 109-en a szenátoroknak, 2008-ban pedig 425 008-re fogyatkozott az RMDSZ-es képviselők, 440 449-re a szenátorok választóinak a száma. Az utolsó népszámláláskor, 2002-ben 1 434 377 lelket számlált a romániai magyar közösségünk, szóval én ezen az adatsorokon nagyon elgondolkodnék, még mielőtt bárkire rá akarnám kenni a parlamentből való kiesés ódiumát.
Továbbmennék: a miniszterelnök-helyettes úr felsorol néhány magyar, vagy magyarok lakta megyét, nézzünk körül hát saját portánkon, és itt most mutatónak a 2008-as helyhatósági választások RMDSZ-es eredményeit venném: a 223 750 lakosú Kovászna megyében, írja Markó Béla, 74 százalékos magyar többséget képez a 164 158 székely-magyar, na, 2008-ban ebből 37 648-en méltóztattak elmenni a megyei tanács RMDSZ-es elnökét megszavazni, 36 061-en szavaztak a megyei tanácsosi listára, helyi tulipános tanácsosokra 32 413-en voksoltak, a polgármesterekre 40 981-en. Hát ennyit talán az RMDSZ-ről, és hogy ne érje szó a ház elejét, vegyük ide a Magyar Polgári Párt eredményét is, példának okáért – mert ez a legmagasabb szám – a polgármesterekre leadott szavazatokat: 18 304. Az összesen annyi, mint 59 285 magyar szavazat.
Nem élnék vissza az olvasók türelmével, végig lehet venni a miniszterelnök-helyettes úr által említett megyéket, a 85 százalékos magyar többségű Hargita megyében, ahol 326 347 lakosból 2002-ben 276 038 vallotta magát magyar nemzetiségűnek, 2008-ban 67 448-an szavaztak RMDSZ-es polgármesterre, 58 536-an tulipános helyi tanácsosokra, 63 551-en a megyei tanácsosi listára és 67 353-en az RMDSZ-es megyei tanácselnökre. És így tovább…
Ha mai fiatal lennék, akkor azt mondanám: ez nagyon gáz. Így csak csendesen hümmögök, ráment az életemből huszonegy év.
A másik felvetés, ami enyhén sántít Markó Béla ex-elnök sirámában, az az, hogy az Erdélyi Magyar Néppártot azért hozná létre dróton rángatott bábukból az a sok alföldi mucsai politikus, hogy az RMDSZ-t „félrehajítsák”. Emlékeztetném a t. miniszterelnök-helyettes urat Tőkés László EP-alelnöknek – a Néppárt védnökének – a nyilvános ajánlatára, melynek értelmében előválasztások során kialakított közös listával lehetne indulni már az önkormányzati választásokon. És bár egyre valószínűbbnek tűnik, hogy nem ugyanazt értjük az „összefogás” szó alatt, szerintem ez a megközelítés inkább elvezet az „összefogás” lényegéhez, mint a kizárólagos egységretorika. Az összefogásra való felkérésre az RMDSZ érdemben nem reagált, megvitatni nem óhajtotta, horribile dictu: párbeszédbe bocsátkozni róla közvita keretében pláne nem volt hajlandó. Lehet ugyan az ÉS-ben tilitolizni a szavakkal, t. miniszterelnök-helyettes úr, a haverek aggódó és megértő bólogatásai között mutogatni a koporsót, de megjegyezném, innen kintről nézve nagyon hülyén néz ki, amint önkezükkel verik belé a szegeket.
A végére hagytam a kedvenc tételemet: „Nálunk is ez történne [mint Szlovákiában], ha ebben a pillanatban nem lenne ott az RMDSZ, ahol van. A maga önálló politikájával, önálló kompromisszumaival, önálló egyezkedéseivel és – igen! – önálló víziójával a romániai magyarság nemzeti integrációjáról egy erős, cselekvő bukaresti politikai jelenlét segítségével is.” Ilyenkor rápillantok a gazdasági mutatókra, aggódó szemeimet az IMF-re vetem, végigolvasom a parlamenti jegyzőkönyveket, majd megbogarászom a politikusok vagyonnyilatkozatait, az oktatási reformokat már nyomon sem tudom követni – és igyekszem nem megbetegedni. Ha Székelyföldön megállít a rendőr – már ha nem ejt foglyul valamelyik tankcsapdányi gödör –, románul beszélek vele, a hivatalokban románul töltöm ki a papírt Nagyváradon, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában egyaránt. Ha ez az RMDSZ víziója – márpedig 1996 óta kormányon vagy legalább hatalomközelben van –, akkor bocs, de nekem annyira nem jön be.
Én például el tudnám azt képzelni, hogy azt a százötven milliárd régi lejt, amit évente kap az RMDSZ az erdélyi magyarság képviselőjeként, arra fordítsam, hogy példának okáért a román nyelv minél jobb elsajátítása érdekében speciális tankönyveket írassak, nyomtassak és juttassak el ingyen minden magyar iskolásnak, ha már önálló politikával elértem, hogy ez lehetséges legyen, és ne akkor álljak neki vakarózni, amikor hosszú-hosszú küzdelem után talán tényleg elértem. Vagy azt sem tartanám ördögtől valónak, hogy az önálló vízió része legyen minden erdélyi régió összehangolt térségfejlesztési stratégiája, olyan, amilyent az ott lakók magukénak éreznek (gyakorlatilag a központ segítségégével alkotnak meg), mint ahogy az ellen sem tiltakoznék, ha a magyar vagy magyarok lakta településeinknek lenne kulturális stratégiája – egy sajátosan erdélyi kulturális stratégia integráns részeként. És bár lehet, hogy a bukaresti minisztertárs morogna, de több pénzt feccölnék az erdélyi vállalkozásfejlesztésbe, és az is egészségesebb környezetet teremtene, ha nem a helyesen írni sem tudó politikus elnökölne a szakmai kuratóriumban.
És bíznék az emberekben. Nem hülyék. Kis segítséggel óriási dolgokra képesek, tessék csak megnézni az izmosodó civil szférát.
És bíznék a magyarokban is. Nem csupán Erdélyből vagy Magyarországról, hanem szerte a világból. Van magyar tudástőke, egészen egyszerűen nyitottnak kell lenni, és lehetőséget kell teremteni arra, hogy egymást megtaláljuk – és tanuljunk egymástól. Tudja, tisztelt miniszterelnök-helyettes úr, azok a mucsai politikusok megcsinálták azt, amire a romániai politikum két évtized alatt nem volt képes: önálló magyar egyetem-hálózatot hoztak létre és tartanak fenn a magyarországi adófizetők pénzén. Adóforintokból képezünk magyar szakembereket Nagyváradon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában – azt azért illene legalább elismerni és megköszönni. Önök helyett dolgoztunk, bizony, a Sapientia–EMTE és a PKE rendszere nem csupán abban különbözik a Petőfi–Schiller Egyetemtől, hogy nem a hamis multikulturalitás égisze alatt szerveződött, hanem abban is, hogy létezik.
Kedves miniszterelnök-helyettes úr, elhiszem, hogy Bukarestben nem olyan könnyű, ha hiszi, ha nem, szurkolok Önöknek, ha másért nem is, de az én pénzemet is költik, és nekem nagyon nem mindegy, hogy mire, keményen megdolgozom érte.
Minden normális román állampolgárnak az az érdeke, hogy ez az ország fejlődjön, és ha Önök ennek az ígéretét hordoznák, akkor nem veszítettek volna annyit a népszerűségükből. De Önöknek részük és felelősségük van abban, hogy ott tart Románia, ahol, hiszen a kormánydöntéseket Önök ellenében aligha tudták volna meghozni. És a rossz kormányzást minden normális demokráciában büntetik a választók – nemzetiségi kérdéstől függetlenül.
És Ön sértődötten nekiáll védeni a védhetetlent. Saját kormánytársait csuklóból benyomja a sötét nacionalista – ellenség! – skatulyájába, ugyanakkor ugyanazzal a mozdulattal felülírja a demokrácia lényegét – a szabad társulás és a politikai véleményformálás jogát –, ráadásul mindezt belehelyezi valamiféle mucsai magyar összeesküvés-elméletbe.
Ennél azért többet várnék egy, a rajongói szerint a legnagyobb erdélyi magyar államférfitól. Például bíznék Erdélyben, ha már megidézte Kós Károlyt. Ki lehet lépni a görcsös Bukarest-paradigmából, és ki is kell – ami nem azt jelenti, hogy nem kellene ott lennünk; de nekünk Erdély az otthonunk, nem a Regát, hát helyezzük Erdélyt minden politikánk középpontjába.
Tudja, tisztelt miniszterelnök-helyettes úr, engem egyre inkább zavar, nem is zavar, kísért egy gyanú, főként, amikor ilyeneket olvasok Önöktől, szóval fel-felsejlik, hogy 1989-ben nagy nehezen megszabadultunk a Román Kommunista Párttól, és helyette mintha hosszú és következetes munkával megcsináltuk volna magunknak ugyanazt kicsiben, rommagyarban.
Kicsi, savanyú, de a miénk, vagy hogy is van ez.
És nagyon nem szeretem ezt az érzést.
Demeter Szilárd 
Erdély.ma