Értetlenül…
A Cs. Gyimesi Éva 65. születésnapjára el nem készült tisztelgő kötet helyett, hétfőn este rövid „emlékkönyv-bemutatót” tartottak Kolozsváron.
„Értetlenül áll az erdélyi magyar társadalom Gyimesi Éva halála előtt” – mondta egyik közös barátunk Éva halálhíre hallatán, 2011. május 24-én, egy nappal önként vállalt halála után. Holott mindenki – az édesanyjától kezdve, a kisebbségi magyar társadalmon, az „anyaországon” keresztül, a kolozsváriakig, az egyetemig – arra edzette, hogy legyen öngyilkos. Oly mértékben nem tudták befogadni még a különböző gettók sem (az AA-sok és a hajléktalanok világán kívül), hogy a változatos megaláztatásokkal, az elemi emberi méltóság elvesztésével sújtott embernek csak egy utat hagytak: a Szamost. A számtalan középszer, aki a hátán mászott fel, vagy féltékenyen figyelte, egyetlen gesztust nem gyakorolt felé. Hagyták, hogy végigjárja kővel telt hátizsákjával az utat. „Ne menj fel Évához, rossz állapotban van!” – mondták egymásnak.
Micsoda társadalom, milyen közösség, milyen utódok azok, akik csak a zárt osztály kényszerzubbonyába dugva tudták Tőle nyugalomban elképzelni az életüket! S a 2010. szeptember 11-i születésnapi tisztelgés helyett, 2011. augusztusában emlékkötetben tolonganak! Most már biztos nem fogja megírni finoman szellemes, ironikus kritikáját az emlékét máris önfényezésre kihasználó figurákról! Nyugodjatok immár békében, Hölgyek és Urak, Elvtársak és Elvtársnők! Nem lesz újabb kötete a „Szem a láncban”-nak.
TÖRZSÖK ERIKA. Szabadság (Kolozsvár)

Sértett huszárbecsület
A Kolozsváron tapasztalt megalázó bánásmódot kifogásolták a szombati Szent István-napi ünnepségre érkező székely huszárok, akik emiatt tegnap lapunkhoz eljuttatott közleményükben több személyt is elmarasztaltak. Amint a levélből kiderült, csak megérkezésük után tudták meg, hogy ünnepélyes felvonulásuk nem szerepel a Kolozsvári Magyar Napok hivatalos programpontjai között. „A szervezők részéről senki nem fogadott, és nem közölte a tudnivalókat” – mutattak rá.
Nem várt vendégek? A huszárok arra panaszkodnak, hogy senki nem fogadta őket augusztus 20-án Kolozsváron
A huszárok elmondása szerint Kisbácsban, ahol meg kellett volna szállniuk, ellenségesen fogadták őket. Ifj. Deák Ferenc, a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (Kifor) elnöke „azzal is megfenyegetett, hogy rendőrséget hív, ha nem megyünk el” – áll a közleményben.
A huszárok azt is kifogásolták, hogy László Attila, Kolozsvár alpolgármestere, akinek szerintük a szállást és étkezést biztosítania kellett volna, nem válaszolt telefonhívásukra. A huszárok végül arra kényszerültek, hogy a szabad ég alatt, lovaik mellett töltsék az éjszakát, annak ellenére hogy az udvar melletti ház üresen állt. „A kolozsvári emberek nagy szeretettel fogadtak, a szervezők azonban gyalázatosan viselkedtek” – olvasható a huszárok levelében.
Lapunk kérdésére ifj. Deák Ferenc elmondta: a rendezvény előtti napokban többször is egyeztetett Jankovics Ferenccel, a Marosvásárhelyi 9. Honvédegyesület kapitányával. „Csütörtökön megbeszéltük a tennivalókat és az ütemtervet, én ehhez tartottam magam” – részletezte a Kifor elnöke, majd hozzátette: csak szombat este értesítették arról, hogy a huszárok egy része aznap éjszakára is marad. „Az üresen álló házra valaki más tartott igényt, ezért nem mehettek be oda, az esti órákban pedig már nem volt lehetőségem más szállást keresni számukra” – vélekedett Deák Ferenc. A rendőrségre utaló vádakkal kapcsolatban az elnök kifejtette: félreértés történt, ugyanis nem állt szándékában fenyegetőzni. „A huszárok bemásztak a kisbácsi ifjúsági ház udvarára, a zárt kapu ellenére. Valaki meglátta őket, és szólt a rendőrségnek, akik később engem is felkerestek, hogy kiderítsék, minden rendben van-e? A huszároknak csupán annyit mondtam, hogy a rendőrség tud a dologról, de nincs szükség semmiféle intézkedésre” – magyarázta Deák, aki azt is elmondta: korábban a csapatok vezetői arról biztosították őt, hogy mindent rendben találtak, semmilyen problémát nem észleltek. „Kommunikációs szinten történt félreértés, az információk több személyt érintettek, nem tudom, hogy hol merült fel a hiba” – vélekedett a Kifor vezetője.
Gergely Balázs, a magyar napok főszervezője, az EMNT régióelnöke, valamint Máté András társszervező, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke a Krónikától értesült arról, hogy a huszárok őket teszik felelőssé a történtekért. Mint közös közleményükben rámutattak, noha a huszárcsapatok valóban a magyar napok ideje alatt érkeztek, meghívásuk egy párhuzamos eseményre szólt, ráadásul a szervezők ismételt kérésük ellenére sem kaptak pontos információkat a huszárok felvonulásáról, így a hivatalos programba nem kerülhettek be. „A huszárok szállását és étkeztetését nem a Kolozsvári Magyar Napok szervezői biztosították, ennek ellenére, amikor szombat éjszaka értesítettek bennünket arról, hogy a csapat tizennégy tagja a szabad ég alatt tölti az éjszakát, azonnal intézkedtünk, és szállást kerestünk számukra, amelyet néhányuk el is fogadott” – mutattak rá. A szervezők ugyanakkor sajnálatukat fejezték ki a történtek miatt, de egyúttal minden olyan eseménytől elhatárolódtak, amely nem a magyar napok keretében történt. Krónika (Kolozsvár)

Kolozsvár: tárgyalna a közös polgármesterjelölt-állításról az EMNT és az RMDSZ
Tárgyalni kíván a közös polgármesterjelölt indításáról az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az RMDSZ Kolozsváron. Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régióelnöke a Krónika érdeklődésére úgy nyilatkozott: az elmúlt héten lezajlott Kolozsvári Magyar Napok sikere is bizonyította, hogy „hihetetlen erő van abban, ha egyenrangú félként összefog a két szervezet”.
A kincses városi politikus szerint ez lehetne mindkét fél mottója a helyhatósági választásokkal kapcsolatos tárgyalásokon. Gergely elmondta, az önkormányzati választásokig még van idő foglalkozni a kérdéssel, azt ugyanis alaposan át kell gondolni. Kifejtette: a legfontosabb, hogy maximalizálják a magyar szavazatok számát, ugyanis még egyszer nem fog előfordulni, hogy egy pártnak abszolút többsége legyen a városi önkormányzatban, ezért a magyar képviselet lehet a mérleg nyelve.
Máté András Levente, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke is hasonlóan nyilatkozott a Krónikának. „Amint a magyar napok nyitórendezvényén Kelemen Hunor RMDSZ-elnök üdvözlőlevelében elhangzott, én is fontosnak tartom, hogy egy magyar polgármesterjelöltje legyen Kolozsvárnak. Teljesen nyitottak vagyunk a tárgyalásokra, de ez eddig korai volt, hiszen még azt sem tudjuk, hogy pontosan mikor lesznek az önkormányzati választások” – nyilatkozta lapunknak Máté András.
Kelemen Hunor szövetségi elnök a rendezvény nyitónapján elhangzott köszöntőjében példaértékűnek nevezte az RMDSZ–EMNT-összefogást, amelynek véleménye szerint a jövő évi polgármester-választás lesz a szakítópróbája, az, hogy felsorakoznak-e egyetlen magyar jelölt mögött. A téma kapcsán Tőkés László EMNT-elnök Kolozsváron úgy nyilatkozott: itt az ideje annak, hogy a kincses várost egy magyar polgármester vezesse a jövő évi polgármesteri választásokat követően. Nyilatkozatában az EP-képviselő Nagyszeben példáját említette, ahol szász származású polgármester, Klaus Johannis vezeti a várost.
Amint arról korábban beszámoltunk, Marosvásárhelyen még nem dőlt el, hogy az erdélyi magyar politikai szervezetek közös jelöltet állítanak-e a jövő évi helyhatósági választások alkalmával. Azt már tudni lehet, hogy az EMNT és a Magyar Polgári Párt (MPP) Maros megyei szervezetei egy RMDSZ-tagot, Vass Leventét javasolják marosvásárhelyi polgármesterjelöltnek, az RMDSZ megyei szervezete azonban még nem döntötte el, hogy elfogadja-e a javaslatot. Benedek István, a marosvásárhelyi RMDSZ elnöke korábban úgy nyilatkozott: a szövetség városi képviselete egyetért a közös jelöltállítással, a polgármesterjelöltet azonban az RMDSZ-nek kell adnia. Csegzi Sándor – aki tizenegy éve alpolgármester Marosvásárhelyen – még július elején bejelentette: szívesen megpályázná a tisztséget, amennyiben a városi választmány támogatja jelölését.
Gyergyai Csaba, Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)

Újrateremtett világok – Cs. Gyimesi-emlékkötet
Bemutatták hétfő este Kolozsváron a Cs. Gyimesi Éva emlékére kiadott, Újrateremtett világok című kötetet. A könyvet eredetileg az időközben tragikus körülmények között elhunyt neves professzor asszony 65. születésnapjára tervezték a szerkesztői, Balogh F. András és Berszán István.
Bemutatták hétfő este Kolozsváron a Cs. Gyimesi Éva emlékére kiadott, Újrateremtett világok című kötetet. A könyvet eredetileg az időközben tragikus körülmények között elhunyt neves professzor asszony 65. születésnapjára tervezték a szerkesztői, Balogh F. András és Berszán István. „Akkor még nem tudtuk, hogy a kiadványból emlékkötet lesz.
Cs. Gyimesi Éva születésnapjára megjelent egy mesterpéldány, amit át is adtunk neki. A most megjelentetett emlékkötetben az akkori mesterpéldányt az előszón és egy nekrológon kívül gyakorlatilag változatlanul felhasználtuk” – magyarázta lapunknak Berszán István. Az irodalomtudományi tanszék vezetőjének tájékoztatása szerint az Újrateremtett világok című könyvbe olyan írások kerültek, amelyek írói valamilyen formában reflektálnak a Cs. Gyimesi Éva-jelenségre, a személyiségére, több évtizedes pedagógusi és irodalmi munkásságára.
A kötetben a tudományos jellegű írásokon (mint például a sumerológus Komoróczy Gézáé) kívül lírai és esszéisztikus hangvételű alkotások is megtalálhatóak olyan írók, költők tollából, mint Demény Péter vagy Láng Zsolt. A kötet ugyanakkor tartalmazza Cs. Gyimesi Éva munkáinak bibliográfiáját, valamit az írásaira való hivatkozások jegyzékét is.
A könyvet a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszékén ismertették a szerkesztők a jelenleg zajló Hungarológiai Kongresszus keretében, kis számú hallgatóság előtt. „A kötet a legutolsó pillanatban, szombaton délután jött ki a nyomdából, ezért sem tudtuk szélesebb körben felhívni az emberek figyelmét a bemutatóra” – magyarázta Berszán István, a Magyar Irodalomtudományi Tanszék vezetője.
Sipos. M. Zoltán. Új Magyar Szó (Bukarest)

Hírsaláta
Tilos a gyülekezés! A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal és a helyi rendőrség úgy döntött, hogy a MOGYE mellett tüntetők nem vonulhatnak csoportosan végig a főtéren, s már három személyt csoportnak tekintenek. A tiltakozók ezért úgy döntöttek, egymást felváltva, kettesével sétálnak naponta többször is a főtéren, kissé huzamosabban elidőzve a polgármesteri hivatal előtt, mintegy üzenve Dorin Florea polgármesternek, hogy a törvényeket Romániában is be kell tartani. Florea polgármester és a rendőrség döntése szöges ellentétben áll a gyülekezési szabadság jogával, s Ceauşescu bukása óta nem volt példa ilyenszerű intézkedésre Romániában.
Összefogni, ahogy az RMDSZ diktálja. Tárgyalni kíván a közös polgármesterjelölt indításáról az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az RMDSZ Kolozsváron. Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régióelnöke a Krónika érdeklődésére úgy nyilatkozott: az elmúlt héten lezajlott Kolozsvári Magyar Napok sikere is bizonyította, hogy "hihetetlen erő van abban, ha egyenrangú félként összefog a két szervezet" – írja a Szabadság. Az ötlet kitűnő, megvalósítása nehezebb, Marosvásárhelyen már hónapok óta erről folyik a vita, Vass Levente személyében közös jelölt is lenne, s bár az RMDSZ úton-útfélen azt nyilatkozza, egyetért a közös jelöltállítással, ragaszkodik ahhoz, hogy a polgármesterjelöltet az RMDSZ adja. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kolozsváron is felköszöntötték Mózes Huba egyetemi oktatót
Kettős könyvbemutatóval köszöntötték fel kollégái és barátai hétfőn a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának székhelyén, a VII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus egyik kísérő rendezvényeként a kolozsvári gyökerekkel rendelkező Mózes Hubát, aki több éven át volt a Miskolci Egyetem Magyar Nyelv és Irodalomtudományi Intézet egyetemi oktatója. A születésnap kapcsán bemutatták a Versében él... című tanulmánykötetet, amelyet Mózes Huba miskolci, budapesti, debreceni, nyíregyházi, egri, kolozsvári, marosvásárhelyi, haarlemi, helsinki és nápolyi hungarológus kollegái ez alkalomra írtak, továbbá Mózes Huba és Kabán Annamária ötödik Dsida-kötetét. Mindkét kiadvány a Miskolci Bíbor Kiadónál jelent meg.
Gréczi-Zsoldos Enikő, a Versében él... kötet szerkesztője először a miskolci születésnapi könyvbemutató bensőséges hangulatát ecsetelte, majd kifejtette: az a gondolat, miszerint versében él a nemzet Mózes Huba életének mottója is lehetne. A kötet 36 szerző tanulmányait tartalmazza.
A kötetből egy példányt odaajándékoztak a Bölcsészkar Magyar Irodalomtudományi Tanszékének, Berszán István egyetemi oktató, tanszékvezető pedig elmondta: Mózes Hubát és feleségét, Kabán Annamáriát még mindig kolozsváriakként tartják számon.
Mózes Huba kiemelte: nagyra értékeli a születésnapi tanulmánykötet írásait. Péntek János emeritus professzor a közösen eltöltött egyetemi évekről és Mózes Huba Kolozsvárhoz való kötődéséről beszélt. – Kolozsvár az életünkké vált, és Mózes Huba életéhez most is hozzátartozik ez a város. Örülök annak, hogy az itt megkezdett szakmai pályáját töretlenül folytathatta Miskolcon. A hetven év teljessége szakmai és emberi szempontból is érezhető – vélekedett az ismert nyelvészprofesszor.
Cseke Péter egyetemi oktató szerint az ünnepelt verstani tehetségét Dsida-kutatása során is kamatoztatta. Kozma Dezső nyugalmazott egyetemi oktató Mózes Hubának a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlönyben kifejtett igényes munkásságát emelte ki.
Mózes Huba és Kabán Annamária több évtizede foglalkoznak Dsida-kutatással. A legfrissebb, ötödik kötet – Ó, múzsa, tedd, mi istened parancsa. Dsida-versek és fordítások szövegépítése – is több tanulmányt tartalmaz. – A sorozat önmagát alakította. Ebben a kötetben is igyekeztünk a versek lényegét, a költői szakaszok ívét megvilágítani – összegzett az ünnepelt.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

Elhunyt Birtalan Ákos
2011. augusztus 24-én Sepsiszentgyörgyön elhunyt Birtalan Ákos volt turisztikai miniszter. A volt háromszéki parlamenti képviselőt 49 éves korában érte a halál, azt megelőzően nyolc évvel ezelőtt agyvérzést kapott, súlyos betegsége miatt 2003-tól nem folytathatta munkásságát
Birtalan Ákos 1992-től 2004-ig volt az RMDSZ háromszéki képviselője, elismert gazdasági szakembere. 1996 és 1998 között a Ciorbea-kabinetben turisztikai miniszter lett, de tevékenykedett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi főiskolájának adjunktusaként, majd docenseként.
Alapító tanszékvezetője volt a Sapientia EMTE csíkszeredai gazdaságtudományi tanszékének, tagja volt a Sapientia Alapítvány kuratóriumának, meghatározó szerepe volt a csíkszeredai egyetemi helyszín létrehozásában. Alapító tagja volt a Romániai Magyar Közgazdász Társaságnak, a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Tudományos Társaságnak pedig alapító elnöke volt.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke lapunkhoz elküldött közleményében kifejti: „Birtalan Ákos elkötelezetten küzdött Székelyföld, Erdély felemelkedéséért, munkásságát a közösségünkért érzett felelősség határozta meg”. Markó Béla miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott: „Birtalan Ákos nemzete iránti elkötelezettsége példa marad mindannyiunk számára”.
Márton Árpád háromszéki RMDSZ-képviselő lapunknak kifejtette: „Birtalan Ákos kiváló szakember, nagyon hasznos és képzett képviselő volt, aki általános elismerésnek örvendett, a parlamentben még ellenfelei is adtak a szavára.”.
Albert Álmos háromszéki RMDSZ-es szenátor lapunknak kifejtette: nagy veszteségként élte meg Birtalan Ákos nyolc évvel ezelőtti tragédiáját, és mostani halálát is. „Birtalan Ákos hatalmas munkabírású, vérbeli politikus volt, aki szakmaiságával elérte, hogy ő lett az RMDSZ első minisztereinek egyike. Hiánya hatalmas veszteség” – mondta Albert Álmos.
Birtalan Ákos Sepsiszentgyörgyön élt, nős volt, két gyermeket nevelt. Lapunk úgy tudja, temetése Kolozsváron lesz.
Kovács Zsolt
Birtalan Ákos /Székelyvécke, 1962. július2. – Sepsiszentgyörgy, 2011. augusztus24./ Új Magyar Szó (Bukarest)

Hungarológiai Kongresszus Vásárhelyen
Egy napra Marosvásárhelyre költözik az ötévente megszervezett Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus, amelynek idén Kolozsvár adott otthont.
Egy napra Marosvásárhelyre költözik az ötévente megszervezett Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus, amelynek idén Kolozsvár adott otthont. A kongresszus ülésszakának mai előadásait és szekcióüléseit Marosvásárhelyen tartják a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Humántudományok Karának koronkai campusában.
A Nyelv és kultúra a változó régióban témájú kongresszus Marosvásárhelyre utazó tagjait Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, Székely Gyula, a Sapientia EMTE Műszaki és Humántudományok kar dékánja, valamint Csegzi Sándor, Marosvásárhely alpolgármestere köszönti.
A plenáris ülés keretében Pál-Antal Sándor Az urbanizáció kezdetei Marosvásárhelyen, Spielmann Mihály Marosvásárhely a 20-as évek elején – avagy az impériumváltozás anatómiája, Bányai Réka „...van Vásárhelyt egy nevezetes gyűjtemény” (Teleki–Bolyai könyvtár) és Kovács András Ferenc Költői szerepek a magyar költészetben című előadásokat lehet meghallgatni.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Cián mérgezte RMDSZ-es viszonyok
Megmérgezte az RMDSZ-en belüli kapcsolatokat a Verespatakra tervezett bányakitermelés. Kelemen Hunor szövetségi elnök, művelődési és örökségvédelmi miniszter ultimátumot adott a ciántechnológiás beruházást hevesen ellenző Eckstein-Kovács Péternek: vagy RMDSZ-tagként viselkedik, vagy továbbra is elhatárolódik az alakulat elnökétől – ez esetben azonban „oda megy, ahová akar”. Kelemen nemtetszését az váltotta ki, hogy az RMDSZ volt szenátora a napokban Kolozsváron aláírta 77 romániai magyar civil szervezet közös nyilatkozatát, amelyben felszólítják a tárcavezetőt: vonja vissza a verespataki Kirnyik-hegyre kiállított régészeti mentesítési bizonylatot, ellenkező esetben mondjon le miniszteri tisztségéről.
Eckstein riválisa volt Kelemennek az RMDSZ-kongresszuson
Mint ismeretes, a Kelemen vezette minisztérium júliusban jóváhagyta a Fehér megyei Kulturális és Örökségvédelmi Igazgatóságnak a színesfémlelőhelyben gazdag Kirnyik-hegységet célzó régészeti mentesítési bizonylatát, ezáltal jelentős akadály hárult el a Roşia Montană Gold Corporation beruházásának megvalósítása elől. Az intézkedés miatt környezetvédő szervezetek országszerte tüntettek a miniszter ellen, a magyar civil szervezetek szerint ugyanakkor Kelemen Hunor hozzáállása a bányaprojekthez és ennek megvalósulását támogató döntése „elfogadhatatlan és szégyenteljes”, amellyel „az egész romániai magyar közösséget kompromittálta”.
A Kelemen elleni bírálatokat, valamint a ciántechnológiás beruházás környezeti, műemlékvédelmi, jogi és emberjogi, gazdasági, erkölcsi kockázatait sorjázó petíciót látta el kézjegyével Eckstein-Kovács, aki évekkel ezelőtt RMDSZ-es szenátorként törvénytervezetet terjesztett a parlament elé a ciántechnológia betiltásáról (a dokumentumot érdemben azóta sem vitatta meg a törvényhozás).
Kelemen szerdán a Kolozs megyei Széken azzal védekezett: nem írta alá a Kirnyik-hegynek az A kategóriás műemlékek listájáról történő törlését, és mindezt nem is hajlandó megtenni, amíg újra nem tárgyalják a kanadai társaságnak a román állammal kötött bányakoncessziós szerződését. „Eckstein-Kovács Péter politikai tőkét kovácsol magának, amihez felhasználja a civil szervezeteket. Nem azzal van baj, hogy nem osztja a véleményemet, hanem hogy elhatárolódott az RMDSZ elnökétől, emiatt el kell döntenie, hogy a szövetségen belül folytatja-e tovább a pályafutását” – szögezte le Kelemen, akinek kezdeményezésére született az a cselekvési terv, amelyben az RMGC vállalta, hogy 140 millió dollárral finanszírozza a romániai, ezen belül pedig a verespataki régészeti és építészeti örökség megmentését.
„Hosszabb ideje vagyok az RMDSZ-ben, mint Kelemen Hunor. Ha a szövetség vezetői úgy gondolják, hogy egy véleménykülönbség miatt, vagy mert nem szeretem a ciánt, kirúghatnak az alakulatból, hát tegyék, de én önszántamból nem távozom” – reagált Kelemen felszólítására Eckstein, hozzátéve: Verespatak kapcsán olyan témában fogalmazott meg személyes véleményt, amelyről az RMDSZ nem helyezkedett még hivatalos álláspontra.
Eckstein – aki a februári RMDSZ-kongresszuson Kelemen egyik ellenfele volt az elnöki posztért vívott küzdelemben – helyzete amúgy e téren nemcsak az RMDSZ-ben kényes, hanem a Cotroceni-palotában is, hiszen a ciántechnológiás bányaberuházással szembeni elutasító álláspontja az államelnök kisebbségi tanácsadójaként homlokegyenest ellentétes a Traian Băsescuéval. Harminc környezetvédő szervezet egyébként csütörtökön felszólította az államfőt, vonja vissza a verespataki projekt gyakorlatba ültetésének szükségességét bizonygató nyilatkozatait, ezek révén ugyanis a civilek szerint megengedhetetlen nyomást gyakorolt az engedélyezésben illetékes hatóságokra.
Eközben a România Liberă szerint Băsescu elhallgatja a verespataki arany kitermelésével járó kockázatokat és a román államot megillető nyereség bizonytalanságát. A napilap csütörtöki vezércikke rámutat: az államfő az RMGC „ügyeskedőit” támogatja abban, hogy rátegyék a kezüket az Erdélyi-szigethegységben rejlő aranytartalékokra, noha egyedüli érdemük az, hogy reklámokkal megvásárolták a romániai sajtó jelentős részének hallgatását. Miközben a szerző szerint senki nem tette fel a kérdést, hogy a román állam miért nem akarja feloldani a titkosítás alól a kanadai Gabriel Resources-szal kötött bányakoncessziós szerződést, az RMGC részvényesei adóparadicsomokban vannak bejegyezve, az anyavállalat pedig csak a tőzsdei befektetők manipulálása révén képes megélni. A lap szerint félő, hogy az ilyen adóparadicsomokban bejegyzett részvényesi körrel a vállalat képes nyomtalanul eltűnni, hogy az esetleges környezeti károkért ne legyen felelősségre vonható
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

Kolozsváron magyarul ne?
„Itt van a város, vagyunk lakói / Maradunk itt, neve is van: ...” – Kolozsvár. Cseh Tamás bizonyára nem haragudna meg, hogy remek dalának egyik sorát kicsit „átköltöttem”, és Budapest helyett Kolozsvárt írtam. De gondolom, Bereményi Géza, a dal szövegírója sem veszi rossz néven merészségemet. Az igazság az, hogy nehezen találtam volna ennél kifejezőbb szöveget arra, amit most érzek – és feltehetően még nagyon sokan – a napokban elhangzott hivatalos nyilatkozat kapcsán. Kinek és mire jó ez, merült fel bennem először csak csendesen, majd mindinkább bosszantóbban a kérdés, amikor elolvastam Szőcs Géza mondatait, amelyek Kolozsváron, a Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus megnyitóján hangzottak el.
A magyar Nemzeti Erőforrás Minisztériumának – egyébként kolozsvári származású – államtitkára megnyitóbeszédében kifejtette abbéli reményét, hogy a kongresszus majd választ ad arra, mi a magyarságtudomány feladata, majd így folytatta: „habár ebben a városban, ahol a lakosság közel 19 százaléka magyar, nem ajánlom senkinek azt, hogy magyarul szólaljon meg, hacsak a kérdező azt nem hallja, hogy a mellette lévők magyarul beszélnek”. Nem feltételezem persze, hogy a mintegy hatszáz főnyi – a világ minden tájáról idesereglett – kongresszusi résztvevőnek azon nyomban összeszorult a gyomra a rémülettől, hogy vajon akkor ilyen körülmények között mi vár rá egy teljes héten át ebben a városban, bár ez sem kizárt. Nekünk, itt élőknek azonban igen. De nem a rémülettől, hanem a felháborodástól.
Nem csupán azért, mert belegondoltunk, hogy a sok vendég azzal az „üzenettel” tér majd haza, miszerint van egy Kolozsvár nevű város, ahol rettegni kell, ha valaki magyarul szólal meg, tehát oda nem ajánlatos menni, ha jót akar magának az ember. Nem csak azért, mert az első, be nem fejezett változat szerint az államtitkár így fogalmazott a hétfő délelőtti megnyitón a Kolozsvári Magyar Opera termében: „habár ebben a városban, ahol a lakosság közel 19 százaléka magyar, nem ajánlom senkinek azt, hogy magyarul szólaljon meg, hacsak nem akarja, hogy fejbe...”, és csak ezt követően fogalmazta újra a fentebb már idézett változatban a mondatot. Nem csak azért, mert megint bebizonyosodott, hogy ismét rólunk, a mi nevünkben nyilatkoznak, de minket nem kérdeznek meg róla. Hanem leginkább azért, mert egy ilyen kijelentés visszamenőleg is megsemmisít minden törekvést, ami élhetővé, barátságossá próbálja tenni a várost, a közös városunkat, amelyben mindannyian jól akarjuk érezni magunkat. Lenulláz minden eddig elért eredményt, amelyet közösen összefogva értek el a város felelős polgárai, függetlenül attól, hogy magyarok vagy románok, vagy hogy milyen párthoz vagy civil egyesülethez tartoznak.
„Nem ajánlom senkinek azt, hogy magyarul szólaljon meg”, visszhangzik bennem az államtitkári „jótanács”, közben pedig még mindig jólesően gondolok az elmúlt hét eseményeire, amikor nyolc napon át egyéb sem történt ebben a városban, mint hogy magyarul beszélt többezer ember az utcákon, a tereken, a hangszórókból magyar beszédek hallatszottak (némelyiket fordították románra, némelyiket nem), magyar nyelven konferálták fel a különböző programokat (időnként fordították, leggyakrabban nem), magyar zene szólt, magyar zászlók lengtek, szólt a magyar himnusz a főtéren, és folytathatnám a felsorolást. Senkinek nem esett baja abból, hogy az utcán magyarul beszélt, senkit nem támadtak meg. Dolgozott viszont egy csomó ember azon, hogy a kolozsvári magyarság jól érezze magát, hogy büszke legyen a magyarságára, a kultúrájára, arra, hogy ünnepelhet a városában – magyarul. Az elmúlt hét kitűnő példa volt arra, hogy lehet civilizáltan egymás mellett élni, hogy lehet tisztelni a mellettünk élők kultúráját, sőt együtt lehet ünnepelni, hiszen románok is részt vettek a különböző rendezvényeken.
És akkor megnyitnak hétfőn délelőtt egy nemzetközi hungarológiai kongresszust, amelynek két fővédnöke a két – a magyar és a román – állam elnöke, védnökei a két ország tudományos akadémiájának elnökei, továbbá a magyar Nemzeti Erőforrás miniszter és a román (de szintén magyar) kulturális és örökségvédelmi miniszter, a megnyitón pedig azt mondják: kedves vendégek, ha csak tehetik, ne szólaljanak meg magyarul Kolozsváron, mert fejbe... Mindezt azok után, hogy Tuomo Lahdelma, a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság finn elnöke magyarul köszöntötte a kongresszus résztvevőit a Kolozsvári Magyar Opera nézőterén megszervezett nyitórendezvényen, ahol Tuomo Lahdelma úgy vélte, „ez a kongresszus azért jelent mérföldkövet, mivel olyan helyen szervezik meg, ahol sűrített módon van jelen a magyar múlt”.
Kedves résztvevők, nemcsak a magyar múlt, de a magyar jelen is majdhogynem sűrített módon volt jelen az elmúlt héten, kár, hogy nem voltak ennek (is) részesei, a magyar jelen pedig továbbra is jelen lesz, reméljük még sokáig, mert „Itt van a város, vagyunk lakói / Maradunk itt, neve is van”: Kolozsvár.
KÖLLŐ KATALIN. Szabadság (Kolozsvár)

VII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus
Egy napra Marosvásárhelyen
Három évtized alatt első ízben adott otthont Erdély a világ minden tájáról érkező, a magyarság kultúrája, a magyar nyelv kutatása mellett elkötelezett tudósok találkozójának, az ötévente megrendezésre kerülő nemzetközi hungarológiai kongresszusnak. A hetedszerre megszervezett rangos esemény idei helyszíne Kolozsvár volt, csütörtökön, egy napra viszont Marosvásárhelyre költözött a kongresszus. A Sapientia EMTE Műszaki és Humántudományok Karának koronkai campusába tegnap délelőtt négy autóbusszal érkeztek meg a neves vendégek, akiket dr. Dávid László, a Sapientia rektora, dr. Székely Gyula dékán, a város nevében pedig Csegzi Sándor alpolgármester köszöntött.
– Az Önök munkája nagymértékben meghatározza a mi kisebbségoktatási politikánkat. Önöknek köszönhetően érezzük, hogy munkánkban nem vagyunk egyedül – mondta dr. Dávid László. A rektor a továbbiakban az egyetem megvalósításairól, illetve a műszaki és humántudományoknak és azok oktatásának szimbiózisáról beszélt. Csegzi Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy – ha egyes vélemények nem is értenek ezzel egyet – régóta nem kérdés, szükség van-e Erdélyben magyar nyelvű oktatásra, majd arra is emlékeztetett, hogy nyelvünk gazdagsága már a ’40-es években felkeltette az egyesült államokbeli tudósok figyelmét. Ezt követően négy csoportra oszlottak az egybegyűltek: két teremben a néprajzi, illetve a történelmi szekció ülései zajlottak, egy másik teremben pedig a plenáris előadások hangzottak el: Pál-Antal Sándor: Az urbanizáció kezdetei Marosvásárhelyen, Spielmann Mihály: Marosvásárhely a ’20-as évek elején – avagy egy impériumváltozás anatómiája címmel tartott előadást, Bányai Réka a Teleki-Bolyai könyvtárt mutatta be, Kovács András Ferenc a magyar költészetben nyomon követhető költői szerepekről értekezett. A néprajzi szekcióban többek között a moldvai csángók kutatásának legújabb eredményeiről tartottak előadást a meghívottak – a témáról a magyarországi és erdélyi előadók mellett a varsói Barszczewska Agnieszka is értekezett –, a történelmi szekció előadásai a gazdasági nacionalizmus témaköréhez kapcsolódtak. A párhuzamos előadás-sorozatokkal egy időben a Kárpát- medencei kisebbségi anyanyelvoktatás helyzetéről zajlott kerekasztal-beszélgetés. A színvonalas eszmecserét követően, a délutáni órákban Marosvásárhely nevezetességeit tekintették meg a hungarológusok.
(nszi) Népújság (Marosvásárhely)

Az erdélyi magyarság (1918–2011)
1948 és 1968 között
Miután a kommunisták átvették az ország irányítását – 1948 és 1952 között –, börtönbe vetették a Magyar Népi Szövetség vezetőit és a magyar kultúra jeles személyiségeit. Az MNSZ 1953-ban feloszlatta önmagát, javait a Román Munkáspárt vette át.
Az államosításkor (1948) felszámolták az önálló magyar intézményrendszert, az egyházi iskolákat állami tulajdonba vették. Megszűntnek nyilvánították az Erdélyi Múzeum Egyesületet és az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesületet is. A színházak, a múzeumok, a könyvkiadás, a folyóiratok a román állam hatáskörébe kerültek. Állami magyar színházi társulatok működtek Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Nagyváradon, Szatmárnémetiben és Sepsiszentgyörgyön. Kolozsváron opera és bábszínház is volt. 1948-ban a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben beindult a magyar színészképzés. Néhány évtizeddel később a magyar színházak keretében – azok korlátozására és ellenőrzésére –, román tagozatok alakultak.
Az ’56-os magyar forradalommal való szimpátiáért, illetve a helyi szervezkedések miatt három-négyezer magyar nemzetiségűt tartóztattak le. Elég volt Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versének lemásolása, szavalása, hogy bárkit tíz évi börtönre lehessen ítélni. 1959-ben felszámolták a Bolyai Egyetemet, beolvasztották a Babeş Egyetembe. Hozzáfogtak a magyar tannyelvű középiskolák román iskolákkal való összevonásához. Fokozatosan háttérbe szorult a magyar nyelvű szakképzés. A magyarokat, az értelmiséget a Securitate ellenőrzése alá helyezték. A román államnacionalizmus előretörését mutatja az, hogy 1959-ben a "nemzeti kisebbség" fogalma helyett bevezették a "román nép és az együttélő nemzetiség" megnevezést. Az egyház és az állam kapcsolatát az 1948-as kultusztörvény szabályozta. Mivel a katolikus egyház nem mondott le a Vatikánnal való kapcsolatairól, és nem vállalta a román állammal szembeni alárendeltséget, püspökei és papjai fokozott üldöztetésben részesültek. Márton Áron püspököt börtönbe zárták. Börtön, száműzetés lett a sorsa az 1948 és 1964 között letartóztatott 130 római katolikus papnak is. Felszámolták a görög katolikus egyházat és a szerzetesrendeket. A protestáns egyházakat a román államnak rendelték alá, ezért papjaik letartóztatási aránya kisebb. Az 1921-es, az 1945-ös földreform, a Casbi-törvény kisajátításai után, a magyarság gazdasági erejét az 1948-as államosítással igyekeztek megtörni. Felszámolták az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesületet. A magyar tulajdonban lévő nagyipart, bányákat, szállítóvállalatokat, a Csíki Magánjavakat államosították. 1949 és 1953 között megkezdődött az erőszakos kollektivizálás, amelyet 1962 áprilisára fejeztek be. Már a kezdeti években 170 ezer gazdálkodót deportáltak, közülük sokan a Duna-csatornához kerültek. A terményekre hatalmas beszolgáltatási kvótát róttak ki, hogy arra kényszerítsék a gazdálkodókat, földjeiket, felszerelésüket, állatállományukat átadják az államnak, vagy belépjenek a téeszbe.
Diktatúrában (1968–1989)
1968-ban, a megyék újjászervezése idején, kulturális intézmények alakultak. Magyar szempontból nagy jelentőségű a Domokos Géza irányításával létesült nemzetiségi könyvkiadó, a Kriterion. Beindult a pár órás magyar nyelvű televízióadás. Kiadták A Hét című kulturális folyóiratot, országos és megyei napilapok indultak. Nicolae Ceauşescu pártfőtitkár a nemzetiségi kérdést már 1968-ban véglegesen megoldottnak nyilvánította. Erre hivatkozva tartotta fölöslegesnek az új "magyar statútum" kiadását, helyette létrehozta a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsát, amelynek formális szerepet szánt.
A liberalizmust 1971 után a nyílt diszkrimináció váltotta fel. Ennek egyik ékes példája a beiskolázás, a gyermeklétszám meghatározása volt. Az 1973. május 13-i 273-as számú törvényrendelet előírta azt, hogy a nemzetiségi iskolákban az ötödik osztályt 25, a kilencediket 36 fős létszámmal lehet indítani, miközben a román tagozatokon ezt nem kötötték létszámhoz. A nemzetiségek által lakott községekben, ahol oktatás folyt, kötelezővé tették a román tagozatok szervezését, akár egy tanulóval is. A frissen végzett magyar szakemberek többségét a Kárpátokon túlra helyezték. A nemzetikommunizmus az "együttélő nemzetiség" fogalmát "magyar származású román dolgozók"-ra változtatta. A beolvasztási politika 1984-től kezdve teljesen nyílttá vált. 1988-tól a helyneveket, a településneveket, akárcsak 1937 után, nem lehetett magyarul leírni. Magyarellenes, szélsőséges uszító könyvek megjelenését engedélyezték. Mivel szólás- és sajtószabadság nem létezett, az erdélyi magyarság elnyomásáról a nemzetközi közvéleményt csak szamizdat (Ellenpontok) formában lehetett tájékoztatni. Az 1968-as megyésítéssel felszámolták a Maros Magyar Autonóm Tartományt. Székelyföld területét három megyébe – Kovászna, Hargita és Maros – tagolták. A "hivatalos" román népszámlás adatai szerint 1977-ben Hargita megye lakosságának 85 százaléka volt magyar, míg Kovászna megyében 78,4 százalék. Maros megye székely székeit, a történeti Marosszéket és Nyárád mentét több román többségű régióval bővítették ki, így a székelység számaránya 44,3 százalékra esett vissza. Az erdélyi magyarok száma az 1980-as évekig emelkedett, a szaporodási mérleg pozitív volt, a székely régióé 2000-ig, bár 1977 és 1992 között az erdélyi magyarság lélekszáma százezer fővel csökkent. Hivatalosan 63 ezren hagyták el az országot, de az illegális kivándorlók lélekszáma elérte a 30 ezer főt. A legújabb felmérések szerint, 1989 után 21 év alatt újabb 300 ezer erdélyi magyar hagyta el az országot. A hivatalos román népszámlálás szerint Erdélyben 1956-ban 1,61, 1966-ban 1,71, 1977-ben pedig 1,87 millió magyarul beszélő élt. 2002-re már csupán 1,41 millió, bár romániai szinten a magyarság száma 1,5 millióra tehető.
A szocialista iparosítás és a termelőerők ésszerű elosztása ürügyén megváltoztatták az erdélyi városok etnikai arányait. Moldvából 800 ezer románt telepítettek Erdélybe, de Havaselvéről is sokan érkeztek. Az egykori magyar és német nagyvárosokban – Nagybányán, Nagyváradon, Kolozsvárt, Szatmárnémetiben – a románság került többségbe. Megnőtt a vegyes házasságok száma, és nőtt az asszimiláció aránya is. A tervszerű betelepítés Székelyföld városait sem kímélte. Ennek első áldozata Marosvásárhely. Az erdélyi városokban az 1910-es népszámlás adatai szerint a románok számaránya csak 19 százalék volt, ez néhány évtized alatt megváltozott. Magyar többségüket csak Székelyföld városai és néhány kisebb partiumi város őrizte meg.
Székelyföld románosítása a megyeközpontok betelepítésével kezdődött, de a tömbmagyar térség etnikai fellazítására már nem került sor. A fejetlen gazdaságpolitika miatt eladósodott ország az 1980-as években rákényszerült a külföldi kölcsönök megadására. Ceauşescu és klikkje a lakosság kiéheztetése árán fogott az adósságtörlesztéshez. A lelassult iparosítással párhuzamosan csökkent Székelyföld betelepítésének üteme is, ezért az iskolák elrománosítása újabb lendületet nyert. A székely megyeközpontokat a nyolcvanas években zárt városokká nyilvánították, ahová csak államalkotó telepedhetett.
1988-ban dolgozták ki a falurombolási tervet. Ennek esett áldozatul a 180 házból álló székely település, Bözödújfalu, amelyet 1988-ban vízzel árasztottak el. E Maros megyei település a falurombolás szimbólumává vált. A diktatúra az egész ország népét panellakóvá, ellenőrizhetőbbé, kiszolgáltatottabbá akarta tenni, és egy kalap alatt örökre szerette volna megoldani a nemzetiségi kérdést is. E borzalmas terv megbukott, mert a kommunista termelőmód, amelyet a diktatúra kíméletlensége tartott fenn, már nem volt működőképes. Az 1989-es fordulat Tőkés László református lelkész nevéhez kapcsolódik. A Temesváron 1989 decemberében kirobbant "forradalom" után, Romániában az ország irányítását jórészt a "másodvonalbeli" kommunisták vették át.
Hatalomváltás után
A Nemzeti Megmentési Front 1989. december 24-én hirdette meg a teljes nemzeti egyenlőséget. Természetesen, a román nacionalizmus nem hagyta magát. Ennek ellenére a magyarság hozzálátott saját intézményeinek újjászervezéséhez, amely a magyar többségű régiókban sikerrel járt. Amikor a magyar iskolák és állami egyetem visszaállítását követelő 1990. február 10-i könyves-gyertyás tüntetésekben több százezer magyar vett részt, ennek mérete megrémítette a szélsőséges nacionalistákat, akik március 19-én nemzetiségi konfliktust robbantottak ki. Tették egy olyan városban, mint Marosvásárhely, ahol 1941-ben a románok aránya alig 3,9 százalék volt. Egy ilyen etnikai múltú, akkor még magyar többségű településen egy gyógyszertár magyar nyelvű felirata már elég volt ahhoz, hogy a román falvakból fejszékkel felfegyverzett parasztok ezreit csődítsék a városba, és ostrom alá vegyék az RMDSZ Maros megyei székházát. A szélsőségesen magyarellenes pogrom eredménye azonban nemcsak hat magyar ember halála volt, hanem több ezer magyar kivándorlása és az ezt követő diszkriminatív törvényszéki ítéletek. A véres etnikai konfliktus másik eredménye a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), az 1989. december 30-án feloszlatott Securitate jogutódjának a megszervezése lett.
Tény, hogy amit a magyarság a fordulat hónapjaiban megteremtett, nagyjából azzal is maradt. Még a 2010/2011-es tanévben is román nyelven oktatják a Románok történelmét, Románia földrajzát. A szakoktatás szintén román nyelvű. Állami magyar egyetem Romániában még ma sem működhet. E sorok írása idején a marosvásárhelyi orvosi egyetemen épp a magyar oktatás diszkriminálása folyik. A "forradalom" utáni napokban alakult meg az RMDSZ, amely az első választásoktól kezdve részt vesz a parlamenti munkában. Állandóan védekező pozícióba kényszerül, az úgynevezett kis lépések politikáját kénytelen követni. A választásokon rendszerint azzal a román párttal lép koalícióra, amely ígéretet tesz a magyarság jogainak bővítésére. Általában felemás megoldások, részleges eredmények születnek. Hiába hoznak törvényt, mert ha kisebbségi jogérvényesítésről van szó, akkor az a gyakorlatban hosszú évek elmúltával és részben valósul meg. Ilyen volt például a 2002-ben kiadott törvény az elkobzott ingatlanok, az egyházak ingatlanjainak visszaadásról. Bár az RMDSZ részt vállal a kormányzásban is, befolyása kevés, mert még a kisebbségi törvény elismerését sem tudja kiharcolni. A helyi önkormányzatok munkáját a kormányt képviselő prefektusok akadályozzák. Az 1991-ben elfogadott új alkotmány Romániát nemzetállammá nyilvánítja. A magyarságot erre hivatkozva fosztják meg a legelemibb kollektív jogoktól. Romániában csupán egyéni jogok érvényesülhetnek, így biztosított az identitáshoz és az anyanyelvű oktatáshoz való jog. Az anyanyelv használata a közigazgatásban a 20 százaléknál magasabb arányban lakott magyar településeken lehetőség, de még mindig nem működik.
* A politika és a történelem határvonalán, a publicisztika eszközeivel készült sorozatunk nem szakdolgozat. Vázolni szerettük volna a román fennhatóság alá került magyarság jogfosztottságát, diszkriminálását. Tudatosítani akartam, hogy nemcsak Erdélynek, de Székelyföldnek sincs jövője, mert a román nacionalizmus nem akar lemondani a homogén nemzetállam megteremtéséről. Ebből következik, hogy az erdélyi magyar politikában nincs helye a széthúzásnak. Az autonómiáért folytatott harcban egységes fellépésre van szükség és az 1990-es tüntetésekhez hasonló méretű tiltakozásokra is.
Hisszük, hogy a belső önkormányzat Románián belül is megteremthető! Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kelemen Hunor: létbiztonságot és egységet követel a magyarság
Az RMDSZ elnöke exkluzív interjút adott lapunknak
Immár fél év telt el az RMDSZ februári nagyváradi kongresszusa óta, amikor Kelemen Hunor személyében új elnököt választott az érdekvédelmi szervezet. Ez alkalomból készítettünk interjút az RMDSZ új vezetőjével, aki egyben a kulturális tárcát is irányítja. Kelemen Hunort egyebek mellett az RMDSZ-ben bekövetkezett változásokról és célkitűzésekről, valamint a kormányzati szinten zajló tevékenységről faggattuk. Az RMDSZ elnöke nyilatkozott az érdekvédelmi szervezetnek a Fidesszel és a hazai román pártokkal, de az erdélyi magyar politikai alakulatokkal való viszonyáról is, akárcsak a verespataki bányaberuházás körüli helyzetről, a közelgő népszámlálásról, valamint a jövő évi választásokról. Exkluzív interjújában beszámolt az Erdélyi Konzultáció következtetéseiről is, amelynek egyik fő üzenete, hogy megváltoztak az erdélyi magyarság prioritásai, a másik szerint pedig a megkérdezettek fontosnak ítélik a politikai egységet.
– Hogyan értékeli az RMDSZ februári kongresszusa óta eltelt fél évet?
– Az elmúlt hat hónap jó fél esztendő volt, olyan szempontból, hogy az alapvető változásokat, amelyeket előkészítettünk, végig tudtuk vinni. Egyrészt a Főtitkárságot illetően nemcsak fiatalítottunk, hanem a munkamódszereket is lényegesen megújítottuk. Új emberek kerültek be a Főtitkárság vezetőségébe, mint például Kovács Péter főtitkár, Horváth Anna önkormányzati, Hegedüs Csilla kulturális, Székely István társadalomszervezési és Bodor László ifjúsági főtitkárhelyettes. Terveink szerint szeptember folyamán az oktatási főtitkárhelyettes kinevezésével véglegesítődik ez a struktúra is, az oktatási alelnök fiatal ember lesz, aki az egyetemi szférából érkezik, és bizonyára jelentős változást fog hozni a szervezet életében.
Sikerült befejeznünk az Erdélyi Konzultációt, amely az elnökválasztás óta eltelt első három hónapban az egyik nagy programunk volt. Az adatfeldolgozás jelentős része megtörtént, és úgy látom, hogy az akció jónak és sikeresnek bizonyult. Népszámlálási kampányunk előkészítését nagyjából befejeztük, és amíg szeptember 16-ra a népszámlálási biztosok toborzásának a határideje lejár, addig ezt a munkát is a célkitűzések szerint teljes mértékben el tudjuk végezni. Ezenkívül elkezdtük a felkészülést a jövő évi önkormányzati választásokra: a megyei és területi szervezetek elkészítették az elemzéseket, bizonyos helyeken már a főbb polgármester- vagy megyei tanácsi elnökjelölteket is nevesítették. Augusztus végéig, szeptember első feléig ez a munka is nagyrészt lezajlik, tehát az első fél esztendő ebből a szempontból is az elképzelések alapján alakult.
– Az elmúlt időszakban milyen mértékben sikerült rendezni az RMDSZ viszonyát a Fidesszel?
– Úgy érzem, hogy a magyar kormánnyal való kapcsolat kimozdult a holtpontról, ugyanis Tusnádon, a nyár folyamán volt egy hosszabb beszélgetésem Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, a Fidesz elnökével, és őszire tervezünk egy hivatalos RMDSZ–Fidesz találkozót is. Véleményem szerint a következő időszakban tovább tudunk javítani a kapcsolaton, mivel mindkét fél részéről a nyitottság és az együttműködési szándék fogalmazódott meg, amit nagyon jónak és helyesnek tartok.
– Mire lehet számítani a jövőben az erdélyi magyar–magyar együttműködés terén?
– A magyar–magyar együttműködést mindig konkrét eseményekre terveztük, így legutóbb a Kolozsvári Magyar Napokat is közösen szerveztük, és támogattuk. A népszámlálás népszerűsítését szintén együtt végezzük, hiszen közös érdekről, s nem pártpolitikai célról van szó. Az önkormányzati választások esetében is elindult a megyei szervezetek közti egyezkedés néhány olyan helyen, ahol a közös jelölt támogatása lehetséges. Itt elsősorban Marosvásárhelyt említeném, ahol egy jelöltet fogunk állítani, s bízom abban, hogy az illető személyt mindenki támogatni fogja. A Kolozsvári Magyar Napok megnyitóján nem lehettem jelen, mivel a miniszterelnökkel együtt Kínában tartózkodtam, de a kollégáim által tolmácsolt üzenetben jeleztem, hogy Kolozsvár is egy olyan hely, ahol úgyszintén el tudom képzelni a közös jelölt állítását. Nem vagyunk naivak, hiszen mindannyian tudjuk, milyen esélyei vannak annak, hogy megnyerjük a várost, az önkormányzatot és a polgármesteri tisztséget, de az összefogás erejét meg lehet és meg is tudjuk mutatni. Tehát rajtunk nem fog múlni az együttműködés azokon a helyeken, ahol erre szükség lesz.
– Milyennek bizonyult az utóbbi időben a román pártokkal – koalíciós partnerrel és ellenzékkel egyaránt – történő együttműködés?
– A román pártokkal való viszony az elmúlt hat hónapban az ismert paraméterekben mozgott: a Demokrata-Liberális Párttal együtt kormányzunk, és ez bizonyos értelemben egymáshoz közelít bennünket. Országos szinten ez a viszony jó, bár mindig voltak és vannak olyan vitás kérdések, amelyek akár feszültséget is szülnek. Megyei szinten, egyes helyeken elfogadható a kapcsolat, máshol egyáltalán nem létezik együttműködés, vagy amolyan finom vegyesnek tekinthető. Kolozsváron például a kezdetekben jó volt a koalíciós partnerrel való együttműködés, az utóbbi időben azonban ez megromlott, míg Bihar megyében, ahol rossz volt a viszony, most lényegesen javult. Számos más helyet mondhatnék, ahol az együttműködés az utóbbi időszakban hullámzott.
Az ellenzéki pártokat illetően, több informális megbeszélés zajlott azok vezetőivel, Crin Antonescuval és Victor Pontával. Úgy véljük, hogy azokban a kérdésekben, amelyek az egész társadalmat és a magyar kisebbséget szintén jelentős mértékben érintik, párbeszédet kell folytatni az ellenzékkel is. Ezért nem tartom kizártnak, hogy szeptember folyamán hivatalosan is tárgyalunk a liberális és a szociáldemokrata párt képviselőivel. Úgy vélem, az alkotmány és a választási törvény módosítása, valamint a kisebbségi jogok kiszélesítése az a három nagy terület, ahol az összes, demokratikusnak tekinthető román parlamenti párttal fenn kell tartani a párbeszédet függetlenül attól, hogy az RMDSZ éppen kormánykoalícióban vagy ellenzékben van. Számunkra a dialógus mindig olyan érték volt az elmúlt húsz esztendőben, amit soha nem tagadtunk meg.
– Viharosnak mondható kormányzási időszakot tudhatunk a hátunk mögött. Hogyan mérlegelné az RMDSZ eddigi kormányzati tevékenységét?
– Lehetett volna jobb is az elmúlt időszak, de nem tudunk eltekinteni a gazdasági és a pénzügyi körülményektől. Nem csupán romániai vagy európai, hanem világszinten is gazdasági válság van, és ez nagymértékben befolyásolja, hogy milyen költségvetéssel s pénzügyi feltételek között tudunk mozogni. Ez nem hasonlítható össze a 2004–2008-as időszakkal, amikor volt egy erős gazdasági növekedés. Most számos megszorító intézkedést kellett életbe léptetni, amelyek nélkül a romániai polgárok ma sokkal nehezebb helyzetben lennének. Ezek nem kerültek el számos más országot – Magyarországot, Spanyolországot vagy akár Németországot – sem, ahol hasonló rendelkezéseket foganatosítottak. Ezekre a megszorításokra szükség volt, de 2012-ben már nem kell erre számítani, hacsak nem lesz olyan gazdasági visszaesés, ami nem Romániától függ. Tehát a kormányzati teljesítményünkkel csak olyan mértékben vagyok elégedett, amilyen mértékben a feltételek lehetővé tették, hogy előre haladjunk. Azt viszont nem tagadhatom, hogy ennél jobb gazdasági feltételek között sokkal sikeresebben és eredményesebben is lehetett volna kormányozni.
Mindezek ellenére létezik néhány olyan terület, ahol sikerült előre lépnünk. Szerintem az oktatási törvény elfogadása nagy eredményt jelent: jövő héten be fogjuk mutatni az új magyar nyelvű történelem és földrajzkönyvet, ami időközben elkészült. Előrehaladtunk a decentralizáció terén, különösen az egészségügyben, akárcsak a nagyberuházásokat, elsősorban a környezetvédelmet illetően. A kulturális tárcánál a műemlék-felújítás terén léptünk nagyot előre, hiszen az erre vonatkozó országos programunkban jelentős arányban magyar műemlékek is szerepelnek. A színházak fenntartásában arra vigyáztam, hogy a kolozsvári magyar színháznál és operánál, illetve a marosvásárhelyi színháznál, amelyek a minisztérium kötelékébe tartoznak, a válság ellenére ne legyenek leépítések, és a megszorítások ne érintsék ezeket az intézményeket. Elindítottuk azt a programot, ami az elmúlt húsz évben nem működött: a kulturális-irodalmi folyóiratoknak – mint például Helikon, Korunk, Látó, Székelyföld és Várad – normatív támogatást nyújtunk, tehát az elmúlt időszakban jól sikerült élnünk a meglévő költségvetési forrásokkal.
– Melyek lennének a következő időszak elsődleges kormányzati tervei, illetve a hamarosan kezdődő őszi parlamenti ülésszak főbb célkitűzései?
– Módosítani kell a választási törvényt, a régióátszervezés, a decentralizáció kérdése úgyszintén napirenden szerepel, lekerült viszont az a változat, amely a romániai magyar közösség számára előnytelen lett volna. Egy dolog biztos: nem fogunk elfogadni olyan változatot, amely a magyar közösséget a mostaninál rosszabb közigazgatási helyzetbe hozná, úgymond az önkormányzatokból kikerülnénk. A helyhatósági választási törvényt módosítottuk, szerintem jó döntés volt, hogy a polgármestereket az első fordulóból válasszák meg, akárcsak a megyei tanácsok elnökeit. Most következik a parlamenti választási törvény módosítása, amelyről év végéig szintén dönteni kellene.
– A PD-L a héten jelentette be újabb elgondolását, miszerint egyszerre szervezné meg a helyhatósági és a parlamenti választásokat. Hogyan viszonyul ehhez az RMDSZ, illetve mi a szövetség álláspontja ebben a kérdésben?
– Ezt az elképzelést a koalícióban már régebb felvetettük, de akkor ennek nem akadt támogatója. Én három szempont miatt tartanám jónak az önkormányzati és a parlamenti választások összevonását. Egyrészt pénzügyi-költségvetési okok miatt, ugyanis egy kampánnyal lehetne megszervezni mind a két választást, ami nagy könnyebbséget jelentene az országos költségvetésnek. Hiszen egyszer kellene kampányolni, a választási körzeteket megszervezni, az urnabiztosokat beszervezni, tehát egyértelmű, hogy ez nagy megtakarítást jelentene. Másrészt nekünk mindig az volt a célunk, hogy a választásokon minél magasabb legyen a részvételi arány. Ha összehasonlítjuk az önkormányzati választásokat a parlamentivel, az előbbi esetében ez az arány az elmúlt években mindig picit magasabb volt. Amennyiben tehát összekapcsoljuk a két választást, nagyobb lesz a részvétel, ami nagyon jó, hiszen erősebb lesz a testületek legitimitása. Ugyanakkor, azért is fontos lenne a két választás összekapcsolása, mert a különböző koalíciók megkötését az önkormányzati választás nem befolyásolná. Nagyon sokszor előfordul, hogy önkormányzati választások után egyfajta koalíciók alakulnak ki a megyékben, városokban és településeken, majd ősszel a parlamenti választásokon viszont más országos együttműködési megállapodás születik. Mindez a kormányzati politikáknak az életbe ültetését is megnehezíti, ezért is jó lenne tehát egyszerre letudni a két választást, hiszen akkor pontosan tudni lehet, hogy milyen felállásban fog működni a kormány, a parlament és az önkormányzatok. A kérdés csupán az, hogy az önkormányzati választásokat toljuk-e el októberre, vagy a parlamenti választásokat hozzuk előre, május-júliusra? Alkotmánymódosítás nélkül a parlamenti választásokat csak úgy lehet előbbre időzíteni, ha a parlamentet feloszlatja az államelnök, amelynek azonban minimálisak az esélyei. Ezért sokkal egyszerűbb az önkormányzati választásokat kitolni néhány hónappal, mivel ahhoz nem kell az alaptörvényt módosítani, és nem kell feloszlatni a parlamentet. A többség mindenképpen azt támogatja, hogy a választásokra egyszerre kerüljön sor. Természetesen az is fontos, hogy miként módosul majd a parlamenti választásokat szabályozó törvény is, hiszen nem mindegy, milyen választási rendszer lesz.
– Említette elnök úr, hogy lezárult az Erdélyi Konzultáció, és nagyrészt sikerült feldolgozni az adatokat. Milyen következtetés vonható le az eddigi összesítések alapján?
– Nem szeretnék részletekbe bocsátkozni a teljes adatfeldolgozás előtt, de néhány dolog már körvonalazódik. Egyrészt az erdélyi magyar társadalom az elmúlt két-három évben, a gazdasági válság hatására, nagyon megváltozott. Előtérbe kerültek a munkahellyel, a szociális létbiztonsággal kapcsolatos kérdések. Ha ezek eddig a magyar választók körében nem voltak az első helyen, most teljes mértékbe oda kerültek. A megkérdezettek azt is szeretnék, ha további előrelépések történnének a kisebbségi jogok területén. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartják a döntéshozatalban való részvételt, parlamenti és önkormányzati szinten egyaránt, de a kormányzati szerepvállalást is szorgalmazzák. Hangsúlyosan fogalmazódott meg továbbá az az igény, hogy egységes politikai képviseletre van szükség, de ennek nem szabad a politikai pluralizmus rovására történnie. Az erdélyi magyar emberek pontosan látják, hogy 6,5 százalékkal nem lehet három-négy pártot versenyeztetni. A politikusok vitatkozzanak, ez az ő dolguk, de amikor a magyarság képviseletéről van szó, akkor hagyják abba a veszekedést, és azon legyenek, hogy biztosítsák a politikai képviseletet. Valamelyest árnyalja a helyzetet a tömbben és a szórványban elő magyar közösségek helyzete. A szórványban élők joggal várnak arra, hogy a kisebbségi nyelvi jogok területén az érdekérvényesítés folyamatos legyen, míg a tömbmagyarság a kollektív jogokra helyezi a hangsúlyt, hiszen nekik a nyelvi jogokat ma már inkább használniuk kellene. Az Erdélyi Konzultáció üzenete tehát egyrészt az, hogy a prioritások megváltoztak, másrészt pedig, hogy az erdélyi magyarság meg akarja őrizni politikai képviseletét. Ezt olyan értéknek tartja, amelyről húsz év után sem akar lemondani, és tisztában van azzal, hogy enélkül kiszolgáltatottá válik.
– Jelenleg három erdélyi magyar párt van, az egyik ugyan még csak bejegyzés előtt. Milyen esélyek vannak az együttműködésre, hogy az erdélyi magyarságnak az előbb említett ilyen vonatkozású igényét teljesíteni lehessen?
– Nem szeretnék azért illúziókat táplálni. A Magyar Polgári Párttal (MPP) nem igazán létezik kapcsolat, helyi szinten imitt-amott. A most bejegyzés előtt álló politikai alakulattal kapcsolatosan az a tapasztalatunk, hogy sok szempontból ugyanazokat az értékeket valljuk, s ha egyszer meg tudtunk egyezni, akkor biztosan sikerül majd másodjára és harmadjára is. Ám amíg ők a pártalapítással vannak elfoglalva – amit én továbbra is téves elképzelésnek tartok –, addig ezt nem lehet összeegyeztetni az együttműködéssel. Előbb túl kell esniük a mostani kezdeményezési lázon, s akkor majd adottak lesznek az együttműködés feltételei. Nekünk az erdélyi magyar embereknek a célját és óhaját kell figyelembe vennünk, és ezeknek az igényeknek kell tevékenységünket alárendelnünk. Az Erdélyi Konzultációból azt is ki lehet olvasni, hogy a nehéz kormányzati időszak ellenére, a többség még mindig az RMDSZ-ben bízik, és a kormányzati részvételt is támogatja. Más – nem általunk rendelt – közvélemény-kutatás is kimutatta, hogy igazából, minden erőfeszítés ellenére, nem történt olyan törés és átrendeződés, ami a most pártot alapító, egykori RMDSZ-es kollégáinknak túlságosan nagy szárnyalást biztosítana.
– Közeleg a népszámlálás, időnként ismételjük a jelszót, hogy „magyarnak lenni jó”, és próbáljuk megértetni az emberekkel, hogy vállalják az identitásukat. Ehhez mit tudna még külön hozzáfűzni, mit érdemes még ezen a téren szem előtt tartani?
– Minden magyar ember számít, amikor a magyar közösségről és annak jövőjéről beszélünk. Ezért mindenki bátran vállalja a magyarságát, és amikor kitöltik azokat a bizonyos űrlapokat, ellenőrizzék, hogy a nemzetiségnél jó helyre jelölték-e be azt, amit ő mondott, és akkor én biztos vagyok benne: erős közösségként fogjuk tudni az elkövetkező évtizedet is megtervezni. Mert nagyon sokat számít, hogy a népszámlálási adatok mit mutatnak, mert ezek alapján terveznek meg sok mindent itthon és az unióban egyaránt. Nem mindegy, hogy a romániai magyarság milyen erős közösséget mutat. Fenntartások nélkül mondom tehát, hogy minden magyar ember számít, amikor a közösség jövőjéről beszélünk. Szeptember-október folyamán nagyon sokszor visszatérünk még üzenetekkel. Arra is felhívnám a figyelmet, hogy ez nem politikai kérdés, hanem közös érdek. Jelentős a szerepe annak, hogyan áll hozzá ehhez az ügyhöz az erdélyi magyar média, az egyházak, az erdélyi magyar értelmiség stb. Mi megkereséssel fordulunk a napokban több értelmiségihez, és kérni fogjuk őket, hogy ebben a kampányban az egyházakhoz hasonlóan vállaljanak szerepet.
– A magyar állampolgárság megszerzésével kapcsolatban felmerült a szavazati jog biztosításának a kérdése is. Ön szerint az állampolgársággal együtt kellene járnia a szavazati jognak?
– Nem tudom elképzelni, hogy kétféle állampolgár legyen: az egyiknek van szavazati joga, a másiknak pedig nincs. Az más kérdés, hogy a szavazati joggal hogyan lehet élni, és milyen rendszerben fognak az anyaország határain túl élő állampolgárok szavazni. Magyarországnak is valamilyen megoldást kell találnia, erről a magyar miniszterelnökkel és más politikusokkal is beszéltem, körvonalazódik egy rendszer, s az ősz folyamán erről is egyeztetünk. Véleményem szerint nem lehet egyféle állampolgárságot adni azoknak, akik Magyarország határán kívül élnek, és másfajtát az ott élőknek. A fontos jelen pillanatban az, hogy az RMDSZ támogatja a magyar állampolgárság elnyerését, és egyfajta állampolgárság létezik, amit nem lehet kettőbe vagy háromba osztani. Az más kérdés, hogyan lehet majd a szavazati joggal élni.
– Verespatak esetében az utóbbi időben nagyon ellentétes vélemények körvonalazódtak, a bánya megnyitásának lehetősége felszította a kedélyeket, az ellenzők és a pártolók körében egyaránt. A régészeti mentesítési bizonylat kibocsátása miatt sok támadás érte a kulturális miniszter személyét, aláírásokat gyűjtenek a bányaterv ellen, ugyanakkor önt, a szaktárca vezetőjét lemondásra szólították fel különféle röplapokon. Mi erről a véleménye?
– Ez rettenetesen bonyolult történet. Szabad országban mindenki azt beszél, amit akar, nem azt, amit szabad, de nem fogok polemizálni nőszövetségekkel vagy más szervezetekkel, amelyek környezetvédelmi aktivitása az utóbbi időszakban nem volt ismert. Most kedvet kaptak, hogy aláírásokkal támogassák ezt a rosszul értelmezett, vádaskodó hangnemben megfogalmazott tiltakozó levelet. Verespatak esetében létezik a régészeti mentesítésről szóló engedély, és akinek egy kis jártassága is van a közigazgatásban – még ha a civil szervezeteknek nincs is, de néhány aláírónak igen, hiszen közöttük van egy államelnöki tanácsos, volt szenátor, ügyvéd – pontosan tudja, hogy ezt az Országos Régészeti Bizottság bocsátotta ki, és az érvényben levő jogszabályok szerint a Fehér megyei igazgatóság írta alá, és nem a miniszter. Egy ilyen engedély visszavonása miniszteri rendelettel nem lehetséges, ezt meg kell támadni a bíróságon, amit már eddig meg lehetett volna tenni, de nem ez volt a cél, hanem az, hogy egyrészt belém rúgjanak, másrészt pedig egyesek a saját imázsukat építsék. A történet másik része, hogy a régészeti mentesítési bizonylat alapján a Kirnyik-hegységet le kellene venni az A-kategóriás műemlékek listájáról, amit viszont valóban a miniszternek kell megtennie, de ezt „a miniszter” nem írta alá.
Ebben a pillanatban nem szeretnék jóslatokba bocsátkozni arról, hogy később mi fog történni, mert nem a kulturális miniszter adja meg a bánya-kitermelési engedélyt. Miután megismertem a régészeti bizottság tagjainak a véleményét, megpróbáltam kialakítani azt a feltételrendszert, hogy ha elkezdődik a kitermelés, akkor a kulturális örökségnek minél nagyobb részét lehessen megmenteni. De ebben a pillanatban a Kirnyik-hegység védelmét nem szüntettem meg, és ez nincs is szándékomban. Aki azonban elmegy oda, láthatja, hogy tragédia, ami ott van, s ennél én sokkal jobbat is el tudok képzelni. Amíg a kormányzat nem dönt arról, hogy mi a szándéka Verespatakkal, és az állami részesedést nem tárgyalják újra, addig én nem fogok továbblépni. Ez a régészeti mentesítési bizonylat nem elegendő ahhoz, hogy a beruházási projektet folytatni lehessen, de megteremtette azt a feltételrendszert, hogy ha esetleg a kitermelés beindul, akkor a kulturális örökség megmentése legalább 80 százalékban teljesüljön.
– Van-e valamilyen fejlemény a kolozsvári Mátyás szoborcsoport elé törvénytelenül elhelyezett Iorga-tábla ügyében?
– Mi letettük a feljelentést, de nem kaptunk visszajelzést az ügyészség és a rendőrség részéről. Nekem ezek voltak a lehetőségeim, ennek keretében tudtam csak eljárni.
– Milyen esélyek vannak arra, hogy ősszel megszülessen a kisebbségi törvény?
– A törvénytervezetről ősszel folytatjuk a bizottságban az egyeztetéseket: akkor fogunk kisebbségi törvényt elfogadni, amikor olyan jogszabályt lehet megszavazni, amelyet meg tudunk tölteni tartalommal. A kulturális autonómia intézménye működőképes lesz, a döntési jogkörök átkerülnek ide, és törvénybe iktatják mindazokat a kérdéseket, amelyek az eredeti tervezetben is szerepeltek. Nem tudom, hogy ez mikor fog megtörténni, de ezek azok a feltételek, amelyek nélkül nem érdemes kisebbségi törvényt elfogadni. Az RMDSZ egyébként az elmúlt esztendőkben bebizonyította, hogy nem mond le a programjába foglalt egyetlen célkitűzésről sem, ehhez megkeresi a megfelelő partnereket, és amikor a feltételek megteremtődnek, akkor lép. Az oktatási törvényre is sok-sok évet kellett várni, és sokat gyomrozni a román partnereket, hogy azt elfogadják.
PAPP ANNAMÁRIA, ÚJVÁRI ILDIKÓ. Szabadság (Kolozsvár)

Vállalni kell identitásunkat
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szombaton elmondta, a Szövetség munkacsoportot alakított az októberi népszámlálásra, és hozzátette, reméli, a magyar lakosság „megőrizte az ismert arányát”, és „nem csökkent”.
Kelemen Hunor a marosvásárhelyi Félsziget Fesztiválon a sajtó előtt úgy nyilatkozott, fontosnak tartja, hogy a magyarság az októberi népszámláláskor vállalja identitását, és azt vallja be, mert ezek az eredmények „nagy mértékben meghatározzák és befolyásolják a politikai döntéseket és terveket”, a népszámlálás „talán a legfontosabb eseménye” az egész román társadalomnak.
Elmondta, az RMDSZ munkacsoportot alakított ennek az igen fontosnak tartott eseménynek az előkészítésére. Néhány hónapja honlapot indítottak, amelyre hasznos információkat töltenek fel, és ahol a magyar lakosságú megyékből már 1300-an jelentkeztek számlálóbiztosnak.
„Ebben az időszakban tartjuk a felkészítőket azok számára, akik a magyarlakta megyékben számlálóbiztosnak jelentkeztek, próbálunk meggyőzni mindenkit, hogy vallja be identitását. Remélem, hogy a népszámlálás után a magyar lakosság aránya megmarad az ismert szinten, és nem lesz csökkenés” – mondta Kelemen Hunor, hozzátéve, hogy Marosvásárhely, Kolozsvár és Szatmárnémeti számára, ahonnan nem jelentkezett elegendő számlálóbiztos, újabb kampányt szerveznek szeptember 15 után. (Mediafax) Nyugati Jelen (Arad)

Ingyenesen hívható telefonvonalat működtet az RMDSZ a népszámlálás lebonyolításáig
Az RMDSZ Főtitkársága a mai naptól kezdve zöld vonalat üzemelt be, amely október végéig tartó népszámlálási folyamat lezárulásáig működik – jelentette be Kolozsváron Kovács Péter, a szövetség főtitkára. "A 0800-802009 számú telefonvonal által az a célunk, hogy a népszámlálást helyi szinten lebonyolító önkormányzatok mellett, a kérdezőbiztosok és a válaszadók számára is naprakész információkat nyújtsunk. Kovács Péter tájékoztatásából kiderült, hogy az RMDSZ megyei szervezetei megnevezték azokat a felelősöket, akik a saját területükön segítik a népszámlálási munkát. Sokszor a személyes beszélgetések, a közvetlen kapcsolat által könnyebben be lehet azonosítani, és meg lehet oldani egy-egy problémát – hangsúlyozta a politikus, majd elmondta, hogy az rmdsz.ro oldalon megtalálható a megyei felelősök névsora, telefon és e-mail címe, valamint irodai elérhetősége. Romániában a népszámlálásra 2011. október 20-31. időszakban kerül sor. (hírszerk.) Transindex.ro

A város neve...
Köllő Katalin a Szabadság augusztus 26-i számában megütközik azon, hogy Szőcs Géza jelentős magyar író, történetesen ma a magyar kormány kulturális államtitkára mit nem mondott volna a VII. Nemzetközi Magyarságtudományi Kongresszus megnyitóján. De Köllő Katalin nemcsak Bereményi Géza versét költötte át cikkében, hanem Szőcs Géza rövid, de költőien igen szép megnyitóbeszédét is. Ugyanis ő nem azt mondta, hogy a résztvevők ne merjenek Kolozsváron magyarul beszélni, hanem megütközött azon, mint valószínűleg a legtöbb résztvevő, hogy a konferencia programfüzetének második mondata azt ajánlja, hogy ne magyarul szólítsuk meg az embereket az utcán, ha csak nem halljuk, hogy ők is ezt a nyelvet beszélik. Innen indította rövid gondolatmenetét, hogy a magyarságtudománynak nincsen határa, se nyelve, Dardzsilingtől, Kőrösi Csoma Sándor sírjától a Magellán által Magyar Földnek nevezett dél-amerikai tartományig terjed, és aki ismeri Szőcs Géza írói életművét, akkor azt is tudnia kellene, hogy szerinte az újkori magyar „haza” időbeli koordinátái 1848. március 15-től az 1956-os októberi forradalomig terjednek. Természetesen ezt is költői megfogalmazásként kell érteni, és nem, mint egy „idegen” állam államtitkárának politikai nyilatkozatát.
Egyébként a szervezők sem akartak rosszat, hanem csak a tényt rögzítették, hogy a város lakóinak 80 százaléka nem ért magyarul, hogy érdemes előbb angolul, olaszul megszólalni, mind a szállodában, ahol egy magyar ékezet nélküli gépen írom soraimat, mind a vendéglők és üzletek nagy részében. Egyébként a város lakói szerencsére igen kedvesek velünk, pedig a Szabadság hétfői számának főcikke után (A magyarság visszafoglalta a város főterét) tényleg azt vártam, hogy fejbe fognak verni bennünket, ahogy azt állítólag, a Köllő Katalin által csak államtitkárként nevezett jelentős kolozsvári születésű magyar költő mondta volna.
Ha már Köllő Katalin átírta Cseh Tamás dalának szövegét, akkor a városnak valóban van neve: Cluj Napoca, és sajnos ez az első olyan hungarológiai kongresszus, ahol a fogadó ország elnöke nem jelent meg személyesen, az általam rendezett (1996. év) kongresszuson még II. János Pál pápa is személyesen részt vett. Most csak Băsescu elnök, valószínűleg szép és barátságos levelét olvasták fel a résztvevőknek – sajnos, csak románul ...
Sárközy Péter, egyetemi tanár, római magyar tanszékvezető 
(A szóban forgó megnyitóbeszédet illetően, többen is jelezték, hogy hasonlóan értelmezték a megjegyzést, nem egyértelmű szöveg esetleg sajnálatos félreértéshez vezethet. szerk. megj.) Szabadság (Kolozsvár)

Létrejött az Erdélyi Magyar Levéltárosok Egyesülete
Az egyesületet 2011 tavaszán-nyarán Kolozsváron alapították azzal a céllal, hogy az állami, egyházi és privát szektorban dolgozó levéltárosokat és iratkezelőket megszólítsa és stabil hátteret biztosítson a szakma népszerűsítéséhez és a szakmai konzultációhoz.
Debütáló projektjüket a Kolozsvári Magyar Napok keretében indítják útjára: Kolozsvár város régi iratai, konkrétan az oklevélgyűjtemény megőrzésén szeretnének segíteni azzal, hogy egy örökbefogadási programot indítanak "Fogadd örökbe a múltad" címmel. Célja, hogy korszerű, savmentes, méretre vágott dobozokba csomagolják át a város közel 500 oklevelét. Szintén a város történetéhez kapcsolódik egy jövő évi tervük is: Kolozsvár első levéltári jegyzéke 420 éves lesz, s ennek apropóján egy egész tematikus év indulna (Diósy-év), amelyhez más civil szervezetek is kapcsolódnának. 
Az egyesület első elnöke: Flóra Ágnes levéltáros (Kolozs Megyei Állami Levéltár)
Két alelnöke: Dr. Sipos Gábor levéltáros (Erdélyi Református Egyházkerület kolozsvári Gyűjtőlevéltára) és Nagy Botond levéltáros (Kovászna Megyei Állami Levéltár)
Az egyesület ellenőre (felügyelőbizottság): László Márton levéltáros (Marosvásárhelyi Állami Levéltár)
Az új egyesület máris elérhető a világhálón. Bár önálló honlappal egyelőre nem rendelkezik, de a Facebook-os profiljukon lehet informálódni róluk. leveltaros.hu/node/9

Elhunyt Pálfi Mózes Zoltán RMDSZ-képviselő
Hétfőn este a kolozsvári 1-es számú sebészeti klinikán elhunyt Pálfi Mózes Zoltán RMDSZ-es parlamenti képviselő. A politikus két hete kórházban feküdt diabetikus kómában.
Pálffy Mózes Zoltán 1943-ban született Kolozsváron, két gyerek apja volt. 1989-ig meteorológusként dolgozott a kolozsvári repülőtéren, 1990-től az RMDSZ tagja. 1996 és 2004 között a szövetség megyei tanácsosa, 2004 és 2008 között a Kolozs Megyei Tanács alelnöke. A 2008-as parlamenti választásokon képviselői mandátumot szerzett, a Honvédelmi, közrend és nemzetbiztonsági szakbizottság tagja volt. „Az erdélyi magyar közösség iránti elkötelezettsége példaértékű marad mindannyiunk számára” – fogalmazott részvétnyilvánításában Kelemen Hunor szövetségi elnök. Pálffy Mózes Zoltánt a Kolozs megyei Tordaszentmihályon temetik el.
Halálával megüresedett a Kolozs megyei 9-es számú képviselői egyéni választókerület. A Mócvidék egy részét, Csucsát és környékét magába foglaló kerület mandátumát mindössze 1825 szavazattal, a voksok viszszaosztásával szerezte meg a szövetség jelöltje, aki a negyedik helyen végzett. Első helyen a Demokrata-Liberális Párt (PDL) jelöltje, Minodora Luca állt, aki a voksok több mint 44 százalékát gyűjtötte be.
Máté András Kolozs megyei RMDSZ-elnök a Krónika kérdésére elmondta, a procedúra szerint a házelnöknek kell értesítenie a kormányt a megüresedett mandátumról, amelynek három hónap áll rendelkezésére, hogy kiírja az időközi választásokat. A törvény értelmében, amennyiben erre még több mint egy évvel a jövő évi parlamenti választások előtt sor kerül, akkor megszervezik a voksolást, magyarázta a jogászvégzettségű parlamenti képviselő. Hozzátette, az RMDSZ mindenképp állít majd jelöltet az amúgy román többségű választókerületben. Horea Uioreanu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti képviselője úgy nyilatkozott, hogy az időközi választásokat még december előtt meg kellene szervezni. Elmondta, a Szociálliberális Unió (USL) egyetlen jelöltet állít, később döntenek arról, hogy ez melyik párt soraiból kerül ki.
Krónika (Kolozsvár)

Kisebbségi kihívás: magyarul beszélni a magyarral
Két hete hódít Kolozsváron az Igen, tessék! mozgalom
A Claudiopolis Egyesület és a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum hivatalosan augusztus 15-én indította útjára az Igen, tessék! nevű kezdeményezést, amelynek célja, hogy kiküszöbölje mindennapjainkból azokat a tragikomikus helyzeteket, amikor magyarok egymás között románul folytatnak párbeszédet, például a sarki kisboltban – mivel az oda belépő magyar vásárló nem tudja, hogy az eladó is magyar. Az Igen, tessék! feliratú, tetszetősen formatervezett matricák láttán azonban egy-egy üzletbe, irodába, vendéglőbe lépve azonnal tudhatjuk, hogy magyarul is lehet, sőt, illik értekezni. A mozgalom fiatal ötletgazdái és kivitelezői a kereskedelmi egységekre bízzák annak eldöntését, hogy a kirakatra, a bejáratra vagy éppen a beltérben ragasztják ki a magyar szóra biztató felhívást. A cél egyértelmű: ezzel a nálunk újdonságszámba menő lépéssel a magyar nyelv használatának normalizálását szorgalmazzák a nem tömbben élők körében.
A program felelősét, Vincze Róbertet a projekt honlapján látható térkép kapcsán kerestük meg: arra voltunk kíváncsiak, milyen térnyerést mutat az első két hét tapasztalata? Jelenleg a térképen található ötvenkét cég mindegyikéhez eljuttattuk az arculathordozókat, és azokat ki is helyezték. Kellemes meglepetésünkre olyan üzlethelyiség bejáratánál is találkoztunk matricával, amely nincs feltüntetve a térképen, és addig nem tudtunk róluk. A projekt indulása óta még nyolc cég keresett meg minket a weboldalon keresztül, hogy felvételüket kérjék a programba – mondta el a programfelelős, akitől azt is megtudtuk, hogy a következőkben a médiapartnereken keresztül és önkénteseik segítségével egész Kolozsvár területét fel szeretnék térképezni a magyar vonatkozású cégeket illetően, és így a térkép következő kiadásában már nem csak a belvárosi cégek fognak szerepelni.
Morgolódástól a meglepetésig
Morgolódásokról a román sajtó fórumaiban olvastunk, viszont kellemes meglepetésünkre többségi honfitársaink is kiálltak a kezdeményezésünk mellett. Cégek részéről csak pozitív visszajelzéseket kaptunk. Nem tudunk semmilyen atrocitásról, és az érdeklődésből látszik, hogy érdemes a mozgalmat minél szélesebb körben terjeszteni – mesélt beszélgetőpartnerünk az első két hét tapasztalatairól, amelyek a jelek szerint annyira pozitívak voltak, hogy már a mozgalom más városokra való kiterjesztését fontolgatják. Már felvettük a kapcsolatot Szatmárnémeti és Nagyvárad polgármesteri hivatalával, és tárgyalást folytatunk a mozgalom ottani kiterjesztéséről a helyi partnereink segítségével. Egyébként bárki, aki a programhoz csatlakozni kíván, vagy csak érdeklődni szeretne a mozgalom iránt, Vincze Róbert programfelelőst hívhatja a 0743-038299 begin_of_the_skype_highlighting 0743-038299 end_of_the_skype_highlighting telefonszámon, de írhat az office@igentessek.ro e-mail címre is.
Jó ötlet, de még be kell érnie
Tegnapi terepszemlénk során nekünk is sikerült néhány Igen, tessék!-es üzletet feltérképeznünk, bár a „kutatómunkát” némileg megnehezítette, hogy a matrica mérete nem túlságosan nagy, így nem mindig tűnik szembe első látásra. Közben persze olyan üzletet is találtunk, amely, bár magyar a személyzete, még nem a mozgalom tagja. Az egyik ilyen üzletben az éppen szolgálatban levő alkalmazott kérdésünkre elmondta, hogy megesik ugyan, de nagyon ritkán, hogy csúnya szemmel néznek rá, amiért magyarul beszél a boltban. Szerinte szívesen állnának a vásárlók szolgálatára magyarul – úgy, ahogy most is teszik, amikor az eset fennáll –, ugyanakkor az eladó szerint egyik munkatársa nem kezdeményezne beszélgetést anyanyelvén, mert „olyan a természete”.
Felkerestünk egy évek óta működő magyar „kocsmát” is: ott megtaláltuk az Igen, tessék! matricát. A pultos lány szerint nem vettek észre semmi változást annak felragasztása óta, de ez nem meglepő, mert az oda járók amúgy is mind tudják, hogy a kiszolgálók magyarok.
Az egyik belvárosi fotószaküzlet bejáratán is ott láttuk a matricát, de az ott dolgozó hölgy sem számolt be nagy változásról. A magyarázat ugyanaz volt: állandó vendégei tudják, hogy magyarul is beszélhetnek, továbbá nincs meggyőződve arról, hogy a matrica eléggé szembetűnő.
Körutunk egyébként arról árulkodik, hogy az eladóknak maguknak is át kellene állniuk a kétnyelvű megszólításra, másrészt pedig még számos kereskedelmi egységet fel kell keresniük a mozgalom kezdeményezőinek.
AZ IGENTŐL AZ IGEN, TESSÉKIG
Bíztató lehet az Igen, tessék! mozgalom jövőjére nézve az anyanyelven történő házasságkötések száma: könnyen elképzelhető, hogy ez utóbbiak mintájára fog egyre nagyobb teret hódítani a nemrég indult mozgalom. László Attila, Kolozsvár alpolgármestere szerint elég nagy az igény a polgári esküvők magyar nyelven történő levezetésére. Hetente 2–4 pár az átlag, de a rekordom 16 házasságkötés egyetlen szombaton – árulta el az alpolgármester, hozzátéve, hogy vannak, akik nem igénylik előre a magyar nyelvű levezetést, hanem a helyszínen másoktól hallva mondják ki a boldogító „da” helyett a boldogító „igent”. Ugyanakkor az alpolgármester szerint sok magyar nem kéri az anyanyelvén való esketést – bár ez főleg a vegyes házasságok esetében tapasztalható.
Ö. I. B., K. H. I. Szabadság (Kolozsvár)

Pál-Antal Sándor: AZ ERDÉLYI MAGYAR TÖRTÉNETÍRÁS MA /Magyar Tudomány (Budapest), 2011. 8. sz./
Az erdélyi magyar történetírás, akárcsak általában az erdélyi magyar tudományosság, sajátos helyzetben van. Kettősség jellemzi. A kisebbségi viszonyok között is szerves része maradt az általános magyar történetírásnak, az összmagyar tudományosságnak, de részese a romániai tudományos életnek is. Ez a kettősség meghatározza feladatkörét és célkitűzéseit. Az erdélyi magyarság történetének kutatása és feltárása nemcsak az összmagyar, hanem a romániai történetírást is szolgáló tevékenység, amely összehangolt tevékenységet igényel.
Történetírásunk, múltunk kutatása, az 1989. decemberi fordulat után egy új, felfelé ívelő korszakát éli. Két évtizeddel ezelőtt a fél évszázadig tartó tiltó és elsorvasztó nacionál-kommunista politika béklyóitól megszabadult történetírásunk rendkívül komoly lemaradással kellett szembenézzen. A lemaradást súlyosbította az a tény is, hogy a kommunista korszakban kifejtett, amúgy is szegényes tevékenységet kénytelenek vagyunk átértékelni, részben újraírni.
Az igény, hogy a pártállam aktuálpolitikája és a marxista ideológia eszközévé silányított, meghamisított múltunk hitelét helyreállítsuk és történelmi ismereteinket gyarapítsuk, gyökereinket megismerjük, népakaratként nyilvánult meg az 1990-es évek elején. Ezt az igényt pedig csakis történelmi tárgyú írások elégíthették ki. A napisajtóban és különböző kiadványokban rendszeresen olvashattunk múltunkra vonatkozó írásokat. Mivel történetírásunk komoly szakemberhiánnyal küzdött, e tevékenység jelentős részét a történelemhez vonzódó műkedvelők, többnyire dilettánsok vállalták magukra. Következésképpen ekkor történelminek nyilvánított cikkek, tanulmányok sokasága látott napvilágot, ami csak züllesztette történetírásunk hitelét.
A szakemberhiány a rendszerváltást követően, a megváltozott körülmények között vált érezhetővé. 1989 előtt is léteztek nálunk olyan állami tudományos intézetek, amelyekben magyar szakemberek is dolgoztak. Gondolok itt a székelyföldi és a partiumi múzeumokra, az erdélyi dokumentációs könyvtárakra, a történettudományi kutatóintézetekre, valamint az egyetemi háttérintézetekre, amelyekben magyar anyanyelvű kutatók is tevékenykedtek, főként Kolozsváron, Bukarestben, Marosvásárhelyen. Számuk azonban messze az igények alatt maradt. Így legfontosabb teendőnek a szakemberhiány felszámolása, az utánpótlás képzése bizonyult. Az utóbbi két évtizedben e téren komoly eredmények születtek, és a hiány felszámolása napjainkban is tart. A fellendült szakember-képzés terén kifejtett erőfeszítések eredménye kézzelfogható. A fiatal szakemberek jelenléte történetírásunkban bizakodást kiváltó tény.
1989 után gyökeres változás állott be a történettudomány-művelés gyakorlása tekintetében. Megszűntek a tilalmak, lehetővé vált a belső és külső, mindenekelőtt a magyarországi szakintézményekkel és szakemberekkel való kapcsolatok kiépítése. Megváltozott a tudomány művelésére vonatkozó, korlátokkal körülvett szemlélet az erdélyi kutatóműhelyekben. Fokozatosan eltűntek a tabutémák, kutathatókká váltak az évtizedekig zárolt levéltári és könyvtári források.
Az állami költségvetésen fenntartott köztestületek közül főként a székelyföldi múzeumok és dokumentációs könyvtárak váltak a magyar történelemmel foglalkozó kutatás központjaivá. Sajnos ma a Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelmi tanszékei mögött gyakorlatilag nincs magyar háttérintézmény, a Sapientia pedig nem a történészek otthona. Az 1989 után megjelent alapítványok, egyesületek, szervezetek közül kevés a tudományos kutatást, a történetírást felkaroló közület. Kivétel a nagy hagyományokon alapuló és a történetírást ápoló Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME), amelynek fiókegyesületei a magyarság által tömbben lakott városokban –Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Gyergyószentmiklóson és Szilágysomlyón-Zilahon – fejtik ki tevékenységüket, valamint a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Alapítvány és az Areopolis Történelmi és Társadalmi Kutatócsoport, a sepsiszentgyörgyi Délkelet Intézet, a marosvásárhelyi Borsos Tamás Egyesület. Ide sorolhatjuk a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságot is, amely széleskörű népszerűsítő, tudományterjesztő tevékenységet folytat, de helytörténeti írásokat is közöl. Igazi tudományos műhelynek (leszámítva a múzeumok régészeti tevékenységét) csak az EME tekinthető, ahol a szakemberek kutatómunkát szervezett keretek között, főtevékenységként (vagyis fizetett alkalmazottakként) folytathatnak.
Ma már jelentős számú magyar történetírással foglalkozó szakemberrel rendelkezünk, a megvalósítások mégis elmaradnak képességeinktől. Ennek oka, hogy a tudományos munkát kifejteni szándékozóknak csak egy kis része került olyan helyzetbe, hogy a hivatalos munkahelyi tevékenységét összekapcsolhatta a kutatói munkával. A legtöbben szabadidőben művelik a szakmát. Amikor a tudományos műhelyekről szólunk, többnyire az egyéni kisműhelyekre vagyunk kénytelenek gondolni.
Történészeink területi szóródása nem egyenletes. Legtöbben Kolozsváron élnek és tevékenykednek, hiszen ott működik a történészkatedrákkal is rendelkező egyetem, valamint az EME. De ma már jelentős történetírói tevékenység folyik Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Szatmárnémetiben, Nagyváradon és Gyergyószentmiklóson is. Az a kép, amelyet nem egy alkalommal a kolozsváriak által készített ismertetők nyújtottak ezelőtt az erdélyi magyar történetírásról, ma már túlhaladott, mert nem csak Kolozsváron van eredményes tudományos élet.
Kutatóink területi szóródása kiterjedt, de nem országos, hanem történeti Erdély-centrikus. Kolozsváron élt, de időközben elhunyt Jakó Zsigmond, Imreh István és Csetri Elek akadémikus. Itt tevékenykednek jelenleg is Egyed Ákos, Benkő Samu és Kovács András akadémikusok, Kiss András és Sipos Gábor levéltárosok, Csucsulya István, Marton József, Pál Judit, Rüsz Fogarasi Enikő, és Vekov Károly egyetemi tanárok, Pap Ferenc régész, Kovács Kiss Gyöngy történész és több fiatal kutató (Hegyi Géza, Fejér Tamás, W. Kovács András és mások). Marosvásárhelyen dolgozik Pál-Antal Sándor akadémikus, Szabó Miklós, Simon Zsolt és Novák Csaba Zoltán tudományos kutatók, Tamási Zsolt egyháztörténész, Berekméri Róbert és László Márton levéltárosok, Sebestyén Mihály könyvtáros, Soós Zoltán, Bereczki Sándor, Györfi Zalán és László Keve régész, Székelyudvarhelyen Hermann Gusztáv Mihály, Zepeczaner Jenő és Róth András Lajos, Mihály János és Kolumbán Zsuzsanna történészek, valamint Sófalvi András régész-középkorász, Sepsiszentgyörgyön Tüdős S. Kinga tudományos kutató, Cserey Zoltán és Csáki Árpád történészek, Székely Zsolt régész, Bordi Zsigmond Loránd régész-középkorász, Csíkszeredában Szőcs János történész, Botár István és Darvas Loránt régész-középkorászok, Gyergyószentmiklóson Garda Dezső történész és Rokaly József tanár, Gyulafehérváron Bernád Rita levéltáros, Nagyváradon Fleisz János történész, Emődi András levéltáros, Dukrét Géza helytörténész, Szatmárnémetiben Tóth Péter muzeológus, a helytörténeti műveket is író Bura László nyelvész, Nagybányán Balogh Béla levéltáros, Zilahon Bajusz István régész, Nagykárolyban Németi János régész és mások.
Ugyanakkor sajnálattal vettük tudomásul, hogy Tüdős S. Kinga vidékre költözésével és Demény Lajos elhunytával Bukarestben megszűnt a magyar nyelvű történetírás. Hasonló helyzettel állunk szemben Aradon is, ahol Kovách Géza halála után nincs igényes magyar történelemkutatás.
Történészeink számát gyarapítják Magyarországon élő szerzők, akik rendszeresen foglakoznak Erdély történetével. Gondolok itt, a teljesség igénye nélkül, Szász Zoltánra, Benkő Elekre, Oborni Terézre, Bárdi Nándorra, Balaton Petrára és Stefano Bottonira Budapestről, Barta Jánosra, Takács Péterre és Jeney Anna-Máriára Debrecenből, Kordé Zoltánra Szegedről, Gebei Sándorra Egerből, Balogh Juditra Miskolcról és másokra.
Az erdélyi magyar értelmiség, köztük a történészek is, az 1990-es évek elején elsősorban az EME-től vártuk egy átgondolt, összehangolt hazai magyar tudománypolitika, stratégia kialakítását, de erre objektív okok miatt nem került sor. Ezt a rangos és nemes feladatot végül is felvállalta az erre hivatott legrangosabb tudományos intézményünk, a Magyar Tudományos Akadémia. A Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság létrehozása, a külső tagság és a köztestületi tagság kiterjesztése, a Domus Hungarica Scientiarium et Artium pályázati rendszer bevezetése, ösztöndíjak biztosítása jó feltételeket teremtettek tudományos életünk felemelkedéséhez és az összmagyar tudományosságba való beépüléséhez. Mindezt követte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság felállítása, amely megvalósíthatja az erdélyi magyar tudománypolitika és -stratégia kidolgozását, irányt szabva a végzendő tudományos kutatásoknak.
A tudományművelés eredményessége nagymértékben a közzétett közleményeken keresztül mérhető le. Így van ez a történettudomány esetében is. Az utóbbi években megjelent írások alapján megállapítható, hogy jelentős előrehaladás észlelhető a magyarság történetéhez kapcsolódó, középkorra vonatkozó régészeti kutatások terén. E téren, a székelység Erdély délkeleti részén való végleges letelepedésének kérdését illetően, a vár- és templomásatások bizonyultak eredményesnek Marosvásárhelyen és környékén, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszereda környékén. De felzárkóztak mögéjük a Partiumban végzett régészeti kutatások is.
A középkor történetére vonatkozó kutatásainkat nagy veszteség érte Jakó Zsigmond és Demény Lajos elhunytával. De vannak tehetséges fiatal kutatóink – W. Kovács András, Simon Zsolt, Hegyi Géza és mások –, akik eredményesen folytathatják elődeik munkáját. Gondolok itt a székelyföldi múzeumokban tevékenykedő középkor-régészekre is, azokra, akik képzettségüknél és rátermettségüknél fogva a korszak szaktekintélyeivé válhatnak. Példa erre a székelyudvarhelyi–gyergyószentmiklósi régészek közös munkája, akik (Demjén Andrea és Sófalvi András) kétévi ásatás eredményét Máréfalva középkori temploma című írásukban összegezték.
Legtöbb kutatónk a koraújkorral és az újkorral foglalkozik. A legjelentősebb eredményeket az 1541–1848 közötti időt felölelő kutatások hozták. Történészeink (Egyed Ákos, Demény Lajos, Pál-Antal Sándor, Hermann Gusztáv Mihály, Garda Dezső és mások) összefoglaló munkái is erre az időszakra vonatkoznak.
Az 1848 utáni polgári korszak nem felkapott téma. Kevesen választották szakterületüknek. Erre az időszakra vonatkozóan egy pár köteten kívül csak résztanulmányok készültek. Az összefoglaló munkák közül csak Egyed Ákos gazdasági-társadalmi kérdésekkel, Pál Judit székelyföldi várostörténettel és Csucsulya István Mocsáry Lajossal foglalkozó munkáit említhetem.
Az 1918-at követő időszak bemutatása Trianon miatt 1990-ig elhallgatott téma volt. A kisebbségi sorba kerülés első időszaka, a két világháború közötti huszonkét év ma sem képezi komolyabb kutatás tárgyát, szinte kiesik az érdeklődés köréből. Erről az időszakról még köztörténeti összefoglalás sem készült. Bárdi Nándor budapesti kutatónak az 1918– 1920 évi impériumváltás Udvarhely megyei vetületével foglalkozó írásán, Benkő Samunak Koós Károlyról és Nagy Gézáról írt tanulmányai, Fleisz Jánosnak Nagyvárad a két világháború között című könyvén és egy-két kisebb lélegzetű cikken kívül, egyes falutörténetekben találunk helyi vonatkozású feltárásokat (például Pál-Antal Sándor Csíkmadaras falutörténetét ismertető munkájában).
Fiatal kutatóink kedvenc témája lett viszont a kommunista éra. Többen is komolyan foglalkoznak az 1945 utáni rendszerváltással, az új elit kialakulásával, a mezőgazdaság kollektivizálásával, a Magyar Autonóm Tartomány történetével. E téren elismerésre méltó eredményeket mutattak fel Nagy Mihály Kolozsvárról, Novák Csaba Zoltán és László Márton Marosvásárhelyről és Oláh Sándor Csíkszeredából.
A várostörténet Fleisz János (Nagyvárad történetére vonatkozó könyvei), Pál Judit (Városfejlődés a Székelyföldön), Pál-Antal Sándor (Marosvásárhely története I., valamint Székelyföld és városai), Garda Dezső (Gyergyószentmiklós története), az oktatástörténet Szabó Miklós és mások kutatási területe. Örömmel könyvelhetjük el, hogy már magyar vonatkozású erdélyi hadtörténeti munkák is olvashatók (Koszta István és Berekméri Árpád Róbert írásai révén).
Egyháztörténet terén kimagasló Marton József teológiai tanár tevékenysége, aki több írásában foglalkozik az egyetemes és az erdélyi római katolikus egyház történetével, Sipos Gábor pedig a református levéltári és egyháztörténeti kérdéseket boncolgatja.
A művészettörténeti kutatások eredményeinek, problematikájának számbavétele, úgy érzem, egy művészettörténész feladata, ezért jelen ismertetőben nem térek ki rá.
*
Az utóbbi évtizedben a történelmi tárgyú publikációk száma látványosan megnőtt, és a megjelent írások tudományos szintje érezhetően javult. Látványosan csökkent a dilettantizmus jeleit viselő írások száma, és nőtt a tudományos jellegűeké. És nemcsak tanulmánykötetek készültek, hanem önálló összefoglaló művek és forráskiadványok is. A történelmi tárgyú kiadványok zömét az EME, a marosvásárhelyi Mentor Kiadó (Erdély emlékezete sorozat), valamint a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadó (Múltunk könyvek című sorozat) és a Pallas Akadémia Kiadó jelentette meg. Számukat, kisebb mértékben, gyarapította több erdélyi vagy magyarországi kiadó is. A monografikus írások közül csak párat említek: Erdély 1848–1849 és A székelyek rövid története Egyed Ákostól, Náció és nemzet Hermann Gusztáv Mihálytól, Székely önkormányzat-történet Pál-Antal Sándortól, Városfejlődés a Székelyföldön Pál Judittól. A székelyek rövid története példaként szolgálhat a népszerűsítő, de tudományos igényű írásokkal foglalkozók számára. Azt csak sajnálni lehet, hogy még mindig nem látott napvilágot egy népszerűsítő jellegű erdélyi magyarságtörténet, illetve egy nagyobb lélegzetű Székelyföld-történet szintézis, hiszen rendelkezünk jó képességű, erre alkalmas szakemberekkel.
Az utóbbi időben látványos előrelépés történt a forráskiadások terén. Demény Lajos folytatta az 1983-ban újraindított, de 1985-ben leállított Székely Oklevéltár új sorozatát, amelyből 1994–2008 között megjelent hat kötet. Újra indult a Jakó Zsigmond által szerkesztett Erdélyi történelmi adatok, amelyben Kovács András Gyulafehérvár és Wolf Rudolf Torda város jegyzőkönyveit közölték. 2005-ben Pál-Antal Sándor is elindított egy székelyföldi vonatkozású forrássorozatot a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál, Székely székek a 18. században címmel. Ennek az ötödik kötete is kiadás előtt áll. A fentieken kívül megemlítjük az erdélyi diákok külföldi egyetemjárására vonatkozó, Szabó Miklós és munkatársai (Tonk Sándor, valamint Szögi László) által összeállított köteteket, a Pál-Antal Sándor által közzétett 1848–1849-re vonatkozó két kötetet, valamint a Marosvásárhely jogszabályai címűt. Ide sorolható a Tüdős Kinga nevéhez kötődő Erdélyi testamentumok eddig megjelent négy kötete, valamint a jelentős számú református és katolikus egyháztörténeti forráskötet. Gondolok itt elsősorban a vizitációs jegyzőkönyvekre, de egyéb egyháztörténeti forrásokra is. A Magyarországi boszorkányság forrásai című sorozat számára Balogh Béla, Kiss András és Pál-Antal Sándor levéltárosok végeztek eredményes munkát, több kötetnyi anyagot közölve abban.
Annak ellenére, hogy nem erdélyi, hanem debreceni kiadvány, a felsorolandó források közé tartozik a Takács Péter által 2001–2003 között, a Források Erdély történetéhez című sorozat keretében közölt, Székelyföldre vonatkozó 1820-as úrbéri összeírás parasztvallomásait tartalmazó ötkötetes munka is.
Már említettem, hogy 1990 után elburjánzott a tudományos igényeket nélkülöző köztörténeti, őstörténeti, helytörténeti „monográfia” és egy sor „népszerűsítő” írás. Visszaszorításuk nehéz feladatnak bizonyult. Ennek egyik akadálya, hogy kiadványaink jelentős része nem részesült kompetens szerkesztésben, nem estek át kiadásuk előtt szaklektoráláson. Nem írtak róluk kritikai recenziókat, amelyek befolyásolhatták volna a szerzői igényességet. De, amint azt évekkel ezelőtt Benkő Samu és Péntek János akadémikusok és mások több alkalommal is nehezményezték, hiányzik a kritikák közlését felvállaló fórum, és egy egészséges, kritikus történetírás-szemlélet. Viszonylag ritka a vita, az elfogulatlan, nem személyeskedő, kizárólag a tárgyra szorítkozó véleményütköztetés. Az Erdélyi Múzeum, amely többek közt recenziókat is közöl, egymaga nem képes ezt a feladatot ellátni. A múzeumi évkönyvek és az Areopolis sem tekintik ezt a kérdést feladatuknak, rendszeres megjelenésük pedig lehetővé tenné a recenziók közlésének felvállalását, nem az egyszerű ismertetésekét, hanem a kritikai recenziókét. Mindehhez társul a kiadók túlzott anyagias gondolkozása. A szaklektorálás, a kompetens szerkesztő alkalmazása ugyanis a kiadók számára pluszköltséget jelent, amihez hiányzik az anyagi (pénzügyi) fedezet, ami miatt így rendszerint lemondnak róla.
*
Ma már elérkeztünk arra a szintre, amelyen kiértékelhetjük az eddigi eredményeket, és körvonalazhatjuk a követendő utat, kitölteni azokat az űröket, amelyeket minden kutató érzékel, amikor egy-egy kérdés feldolgozásához fog. Az is feladat, hogy nagyobb rendet teremtsünk a forráskiadások terén. Hiszen a kiadásra kerülő forrásszövegek átírását általánosan elfogadott elvek alapján kell végezni és szerkeszteni, hogy lehetőleg hibamentes kötetek kerüljenek a kutatók asztalára. Ezért szükséges a különböző korszakokkal és kérdéskörökkel foglalkozó forrásközlők munkájának összehangolása. Az egyéni műhelyek tevékenységének a támogatása is megoldatlan kérdés. Össze kell állítani, illetve befejezni és nyilvánossá tenni az eddig megjelent források katalógusát, és pontosítani a forrás-előkészítésekhez kapcsolódó kérdések körét.
Áttekintve a fennebb elhangzottakat, ismertetőnket így összegezhetjük:
Mint sajátosság, történetírásunk magán viseli az erdélyi magyarság sorsát befolyásoló tényezők hatását. Ahogyan az erdélyi magyarság a magyar nemzet részét képezi, ugyanúgy az erdélyi magyar történetírás is a magyar történetírás szerves része. Művelése az erdélyi történetírók számára, Trianon előtt, zökkenőmentes volt. A több mint kilencvenéves kisebbségi múlt körülményei között megváltoztak az erdélyi magyar történetírás prioritásai. Mivel történetírásunk a nacionál-kommunista időszakban az elsorvasztó politika tárgyává vált, az a tudományág nagymérvű lemaradásához vezetett. Az 1989-es változások fordulatot jelentettek az erdélyi magyarság történetére vonatkozó kutatások terén is. A megújulás felszínre hozta történetírásunk megoldásra váró feladatait, egy egészséges történelemszemlélet megteremtését, a rendkívül meggyérült szakember-utánpótlás kérdését, az intézményes keretek kiépítését, a kutatások megszervezését, a hirtelen fellángolt múltismeretigény körülményei között elburjánzott amatőrizmus megfékezésének kérdését és egyebeket. A tudatosan művelt erdélyi magyar történetírás az utóbbi években, viszonylag rövid idő alatt jelentős lépéseket tett a felzárkózás érdekében. Az eredmények azt jelzik, hogy a feladatok megoldása jó ütemben, jó irányba halad. Talán nem túlzás, ha papírra vetem: most már eljutottunk arra a szintre, amikor történetírásunk bekapcsolódhat a szélesebb perspektívát nyitó egyetemes történetírás művelésébe, és az összmagyar történettudomány szerves részeként beépülhet az egyetemes tudományosságba.
Elhangzott 2010. november 19-én Kolozsváron az Erdélyi Múzeum Egyesület A Magyar Tudomány Napja Erdélyben című konferenciáján.

-

Sutba dobott Horatius
Az egyetemi tanévhez lassan közeledve ideje lenne egy olyan kapun döngetni, amelyet talán sokan már lezártnak tekintenek. Miközben a jelen a digitalizáció korszakában igyekszik a kulturális örökséget maradandóvá tenni, és a világ vezető egyetemei könyvtáraikat digitalizált változatban is elérhetővé teszik hallgatóik számára, addig felénk visszájára fordult a helyzet.
A kolozsvári Történeti Múzeumban található, egykor több ezer kötetet számláló könyvtár az ország egyik leggazdagabb ókortörténeti és régészeti szaktára volt, kincsestára és kutatási lakomahelye egy olyan tudományág híveinek, amely amúgy is nehéz sorsra és küzdelemre van ítélve a tudományos munkát is megfertőző pénzügyi hajszában. Az említett könyvtár gazdag gyűjteménye számos intézmény, többek között a Központi Egyetemi Könyvtár és a Régészettudományi Intézet tulajdonát képezi. A gazdag könyvtár olyan országosan is ritkaságszámba menő köteteket tartalmaz, mint a Corpus Inscriptionum Latinarum, vagy számos latin és görög auktor kétnyelvű kiadását a XIX. századból. Évtizedeken át ez a könyvtár jelentette régész és történészhallgatók számára a kaput az őskor és az ókor felé, kutatóknak jelentett biztos alapot és kezdetet. Patinás szekrényei és egyedisége kellemessé tette a hangulatát és a klasszikusok fölött merengőknek templomi illatot ajándékoztak.
Jelenleg ez a könyvtár intézmények és személyes érdekek szégyenteljes harcának áldozatává válik. A botrányos körülmények között felújított és máig átadásra váró Történeti Múzeumban található könyvtárnak közel egyharmada a Régészettudományi Intézet tulajdonát képezi. A tavaly új székhelyet kapott Régészettudományi Intézet a Központi Könyvtárral történő sikertelen egyezkedés eredményeképpen könyvállományát elköltöztette a múzeumból, amelyhez jelenleg a hallgatók még nem juthatnak hozzá. A nemegyszer botrányba fulladt tárgyalások eredményeképpen Kolozsvár és egyben Erdély legnagyobb ókortörténeti és régészeti szakkönyvtára feldarabolódott, érdekháborúk áldozatává vált. A régi szekrények ma üresen állnak, folyóiratok hiányosan, nemegyszer rendszertelenül kénytelenek tudományukat szolgálni az amúgy is megcsappant hallgatóság számára. A siralmas helyzetet csak tragikomikusabbá teszi a könyvtárban dolgozók alacsony munkamorálja, szakmai hiányosságai és az arcukra ülő unottság.
A három intézmény közötti vita áldozatává lett, szétszabdalt könyvtár helyzete nemcsak az intézetvezetők felelőtlenségét jelzi, de a jövőbeni régész és történészhallgatók viszontagságos kálváriáját is elővetíti: megfelelő könyvtár nélkül az amúgy is válságos helyzetben lévő Történelem Kar hallgatóinak újabb nehézségek elé kell majd a jövőben nézni, nemcsak a kurzusokra való felkészülés, de kutatásaik terén is.
Az ókortörténeti könyvtár sorsa csak egy csepp a tanügyünket jellemző fekete levesből. Csepp, amelyben hallgatók fuldokolnak, és előbb-utóbb kénytelenek lesznek kimenekülni – távolra otthonuktól. Az ehhez hasonló jelenségek sokasága nemcsak, hogy nem vonzza, de mágneses ellenpólusként taszítja a fiatal kutatókat a gazdag és aktualizált külföldi könyvtárak felé.
Aki ugyanis – Kerényi Károly szavával élve – a religio academicinek szánja minden erejét és idejét, annak a tudomány és a kutatás életvitel, művészet. Vallás, amelyben hisz, amelyet akar és amelyért képes áldozatokat is hozni. Egy könyvtár feldarabolásával kutatóknak vágják el az útját, és hallgatóktól veszik el a lehetőséget a tanulásra.
Kell-e ennél nagyobb kudarc egy oktatási rendszernek vagy intézménynek?
T. SZABÓ CSABA. Szabadság (Kolozsvár)

Jóváhagyta a Sapientia akkreditációját a kormány
A kormány szerdai ülésén elfogadta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) akkreditációjára vonatkozó törvénytervezetet. A jogszabályt a parlament két házának is meg kell szavaznia.
A Sapientia akkreditálása azt jelenti, hogy az egyetemet teljes jogú felsőoktatási intézményként ismerik el, és joga lesz többek között államvizsgát szervezni, ugyanakkor a román állam is támogathatja.
A kormány döntésére több mint egy évvel azt követően került sor, hogy a Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Bizottság (ARACIS) 2010 júliusában jóváhagyta a magyar magánegyetem intézményes akkreditációját.
Dávid László, a Sapientia rektora idén júliusban azt nyilatkozta a Krónikának: mélységesen csalódott a politikumban, szerinte a politikusok egy része fékezi, másik része pedig nem segíti a felsőoktatási intézmény amúgy is elnyúlt akkreditációs folyamatát. Akkor Király András, az Oktatásügyi Minisztérium államtitkára azt mondta: „a tanügyminisztérium nem húzta az időt, tőlünk időben tovább haladt a Sapientia dossziéja. Remélem, hogy a nyár folyamán, legkésőbb az ősz elején a kormány asztalára, majd a parlament elé kerül”.
A Sapientia EMTE 2001. október 3-án nyitotta meg kapuit a magyar kormány támogatásával, a felsőoktatási intézménynek Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában is vannak karai. Az előző Orbán-kormány és az Országgyűlés 1999-ben döntött úgy, hogy támogatja az önálló erdélyi magyar egyetemi oktatást, és létrehozza az önálló magyar tudományegyetemet. Az ehhez szükséges forrásokat a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséből különítették el.
A másik romániai magyar magánegyetem, a nagyváradi székhelyű Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) már korábban megkapta akkreditációját. Krónika (Kolozsvár)

Paulovics László íróportréi
A Kolozsvári Társaság Stúdium Könyvkiadója ERDÉLYI MAGYAR ÍRÓK címmel Paulovics László íróportréival, irodalmi válogatással, Balázs Imre József bevezető esszéjével, 2011-ben megjelentetett egy 218 oldalas könyvet, amelyet a Kolozsvári Magyar Napok alkalmával mutattak be hivatalosan. Kolozsváron.
Kántor Lajos a társaság felkent elnöke az esemény alkalmával elmondta: Az alapötlet elindítója tulajdonképpen Paulovics László festőművész- grafikus volt, aki hosszú évek szorgalmas munkájával 45, hazánkban élő író- költő portréját rajzolta meg. A Paulovics által megörökített alkotók mindenike munkásságával bizonyította azt a hivatás tudatot, amely valamennyire jellemző volt. A munkák egy része képek alapján fogalmazódott meg. Például Apáczai Csere Jánosról (Apáca 1625- 1659) fénykép nem készülhetett, sőt, amint az alkotást nézzük, még rajz sem. De ez az alkotó művészt nem zavarta. Ő bizonyos esetekben azt a szellemi hatást próbálta grafika erejével a néző elő tárni, ami az alanya szellemi hagyatékéból az utókor számára maradandó. Ez még többször ismétlődik más- más hangsúllyal és művészi erővel. Paulovics művészi erejére jellemző az a mély meggyőződés, amivel a megörökítendő egyén belső művészi hitvallását igyekszik minél egyénibb módon megközelíteni. Ennek érdekében mindenik alanyát lelkiismeretesen tanulmányozta, bizonyítják azok az idézetek, melyeket a képbe komponál. A kép és szöveg összecsengése eredményezi az egyéni Paulovicsi mondanivalót.
Eredményezvén egy egyedi művészi élményt, ahol a szellem és a külső tulajdonképpen egy célt szolgál, azt a gondolkodást, amit az egyén vallott. Ez a belső, egyesek számára láthatatlan, erény válik grafikai megfogalmazásban olyan szuggesztív mondanivalóvá, amely látogatók sokasságát vonzza a Kolozsvári Társaság állandó kiállítási termébe. Ennek is köszönhető az a sok középiskolás, aki a falakról letekintő alkotásokat nézi, ismerkedve a tankönyvekből már ismert személyek Paulovics által megalkotott, művészi értéket képviselő munkáival.
Akiknek a sors megadta azok, ismervén az ihletadó modelleket, meggyőződhet arról, hogy mennyire érzékeny művész Paulovics László. Munkáiban érzékeltetni tudja a zseni egyéniségének olyan jellemzőit, amit csak nagyon nagy művészek tudnak a nagyközönség számára megfogalmazni.
A kötetet szerkesztette Horváth Andor és Salat Csilla. A szövegek válogatásában és szerkesztésében közreműködött Kántor Lajos.
A kötete befejező esszéjéből Salat Csilla egyik gondolat sorát idézném: „Az antológiát azoknak szánjuk, akik megszeretik az irodalmat, és akiket érdekel az író személye is. A kötetben látható íróportrék közelebb hozzák az olvasóhoz, a tanulóhoz a már ismerős vagy még ismeretlen (netán elfeledett) arcokat: a képeket kísérő szöveg- válogatás pedig, irodalmi körkép a városról (többnyire Kolozsvárról) és a szülőföldről.”
Befejezésül egy vallomás. Szívem szerint mind a 45 portrét közölném. De ha csak egy vagy két képet közlünk, akkor az igazságtalanság, lenne, a többivel szembe. Mivel mindenik alkotás a maga nemében unikum.
Ajánlanám a zsebre méretezett könyvet, melynek grafikai arculatát és műszaki szerkesztését Matei László végezte, a képeket László Miklós reprózta a Kolozsvári Társaságnál meg lehet találni.
Egyébként Paulovics Lászlónak mintegy 70 egyéni tárlata volt, és számos csoportos tárlaton szerepelt.
1937. augusztus 15. Szatmárnémetiben született. 1955 -ben nagybányai Művészeti Középiskolát végzi el. Marosvásárhelyre kerül, innét a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolára kerül és 1961-ben államvizsgázik. 1961-1964 – Nagybányán Városi Múzeum munkatársa, majd Nagybányai Színházház tervezője. 1964- 1985. között a Szatmári Északi Színház díszlet és jelmeztervezője. 1985 – nyarán elhagyta Romániát.
1985 – Németországban él, kezdetben Münchenben, majd Iserlohn-ban lelt otthonra. Majd Magyarországon Szentendrén telepszik le. Ahol műterme is van.
2005 – a Szatmárnémetiben működő Szent-Györgyi Albert Társaság tiszteletbeli tagja.
Csomafáy Ferenc. erdon.ro

A Kárpát-medencei magyar egyetemisták állásfoglalása
A Rákóczi Szövetség 2011. évi Szentendrei Nyári Főiskolai Táborában jelenlévő felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, vajdasági és anyaországi magyar ajkú hallgatók közös nyilatkozatot fogadtak el. A nyilatkozatot változtatás nélkül közöljük.
Köszönetünket fejezzük ki a Rákóczi Szövetség huszonkét évnyi rendületlen és kitartó munkájáért, melyet magyar identitásunk megtartásának és a határon átnyúló magyar-magyar kapcsolatok elmélyítésének szentelt. Reméljük, hogy a Rákóczi Szövetség értékteremtő munkájának beteljesítéséhez a mindenkori magyar kormányzat és a gazdasági szféra lehetőségeihez mérten hozzájárul. Meggyőződésünk, hogy a magyar kultúra értékeinek megőrzésében és továbbörökítésében az ifjú generációknak kulcsszerepet kell vállalniuk. Tudjuk, hogy a Rákóczi Szövetségre ebben a feladatban örökös partnerként tekinthetünk. Célként egy öntudatos magyar közösséget kell megjelölni, mely büszkén felvállalja hovatartozását, az anyanyelvhasználat terén pedig bátran él jogaival. Kötelességünknek érezzük felhívni a figyelmet a határon túli civil szféra fokozott aktivitásának szükségességére. Hosszabb távon csakis a fejlett civil öntudat járulhat hozzá a Kárpát-medencei magyarság fennmaradásához. E tekintetben különösen előremutatónak tartjuk az elmúlt hónapok szlovákiai magyar nyelvhasználati kampányát, mely során a felvidéki fiatalok önszerveződésbe kezdtek jogaik érvényesítéséért.
Örömmel értesültünk róla, hogy a kedvezményes honosítást kérelmezők száma immáron meghaladta a 130 ezret. Tudjuk, hogy a magyar állampolgárság identitás-erősítő szerepe vitathatatlan, s üdvözöljük a nemzet közjogi egyesítését célzó törekvést, ugyanakkor úgy gondoljuk: a kettős állampolgárság csak egy tégla a sok közül, ami csak több, ütőképes intézkedéssel állhat össze erős fallá védelmünkben. Ilyen intézkedésnek tartjuk a kisebbségi jogok bővítését, az anyanyelvhasználat elősegítését és a magyar tannyelvű iskolarendszer sorvadásának megakadályozását. Tisztában vagyunk azzal is, hogy a legtöbb építőkövet magunknak, határon túliaknak kell előállítanunk, hogy újra egy erős közösséget építhessünk.
A romániai, szerbiai és ukrajnai népszámlálások közeledtével felszólítjuk a helyi civil szervezeteket és politikai pártokat a létfontosságú összefogásra és együttműködésre. Csakis közösen sikerülhet minden magyarhoz eljuttatni az üzenetet, miszerint kultúránkat, anyanyelvünket és vallásunkat bátran és büszkén kell vállalnunk! Reméljük, a Rákóczi Szövetség hagyományaihoz hűen jövő évben is megszervezi a Kárpát-medencei ifjúság számára ezen hiánypótló találkozót, ezáltal is hozzájárulva nemzeti összetartozás-tudatunk erősítését.
Szentendre, 2011. augusztus 27.
Az állásfoglalást elfogadta: Csíkszeredai Rákóczi Szövetség; Országos Magyar Diákszövetség (Kolozsvár); Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség; Marosvásárhelyi Rákóczi Szövetség; Interkulturális Közösségek Egyesülete (Nagyvárad); Kolozsvári Rákóczi Szövetség; Diákhálózat (Pozsony); Juhász Gyula Ifjúsági Klub (Nyitra); KAFEDIK (Brünn); Ady Endre Diákkör (Prága); Kikelet Egyetemi Mozgalom (Kassa); Selye János Klub (Pozsony); József Attila Ifjúsági Klub (Pozsony); Kaszás Attila Diákkör (Budapest); Délvidéki Magyarok Ifjúsági Szervezete (Szabadka); Vajdasági Magyar Diákszövetség (Szabadka); KMDFKSZ (Ungvár); Kishegyes Község Ifjúsági Irodája; Márton Áron Szakkollégium (Budapest); Károli Gáspár Református Egyetem ÁJK (Budapest) Felvidék.ma

Felsőoktatási körkép: legrosszabb Marosvásárhelyen a helyzet
A hazai kisebbségi felsőoktatásról tanácskoztak Marosvásárhelyen az új oktatási törvény biztosította lehetőségek tükrében. A magyar nyelvű oktatást biztosító állami és magánegyetemek vezetői az intézményeikben tapasztalt helyzetet ismertették. Kiderült, hogy egyértelműen a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) a legrosszabb a helyzet a magyar nyelvű oktatás szempontjából.
– Mi is elégedetlenek vagyunk, de ezek után csak azt mondhatom, hogy nálunk mennyország van – állapította meg a hallgatóság körében helyet foglaló Magyari Tivadar, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese, miközben a MOGYE vezetőinek helyzetjelentését hallgatta.
A Bernády György Közművelődési Alapítvány által szervezett tanácskozáson Nagy Örs, a MOGYE rektorhelyettese felidézte: az egyetem szenátusa a magyar nyelvű oktatás számára hátrányos egyetemi chartát fogadott el. A charta ugyanis nem teszi lehetővé az önálló magyar intézetek (főtanszékek) alapítását. Történik mindez azon az egyetemen, amely 1945 és 1962 között magyar nyelvű felsőoktatási intézményként működött, a román tagozatot csak a hatvanas évek elején alapították, azóta viszont a magyar nyelvű oktatás háttérbe szorult. A rektorhelyettes szerint rendszerváltás óta voltak kedvező folyamatok, így sikerült biztosítani, hogy a tandíjas helyeket fele-fele arányban osszák el, a tandíjmentes helyekért viszont már folyamatosan alkudni és vitatkozni kell. Az orvosi egyetemen ugyanis egyáltalán nem létezik önálló magyar tagozat, még a BBTE egykori úgynevezett magyar vonala formájában sem.
Nehéz az akkreditálás
A román többségű egyetemi vezetőség azzal a fő érvvel utasította el a magyar oktatók kérését, hogy a magyar tagozat külön nem rendelkezik akkreditált szakokkal, ugyanis az egyetem három kara, az orvosi, a gyógyszerészeti és a fogorvosi közösen van akkreditálva a román és a magyar nyelvű oktatás számára. Nagy Örs elismeri, hogy a magyar tagozatot ebben a pillanatban nem is tudnák létrehozni, még akkor sem, ha az egyetem szenátusa ezt megengedné. Viszont távlatosan teljesíthető cél, ezért kellene már a mostani chartában rögzíteni a magyar főtanszékek létrehozását. A magyar tagozat létrehozása érdekében a magyar nyelvű szakokat ugyanis külön kellene akkreditálni, az új oktatási törvényben rögzített szigorú feltételeket viszont jelenleg nem tudják teljesíteni. Az egyetem magyar tagozatának létrehozása szempontjából az egyik legnagyobb gond a tanárutánpótlás, amit elsősorban a nagyfokú elvándorlás miatt nem sikerült biztosítani. Nagy Örs szerint voltak olyan magyar végzős évfolyamok, amelyeknek a 70–80 százaléka külföldre telepedett a jobb megélhetés reményében.
Magyarországiak kellenek
Emellett az új oktatási törvény szerint összesen 11 professzort kellett nyugdíjaztatni, hiszen a jogszabály előírja, hogy a 65. életévüket betöltött oktatók már nem taníthatnak, a nyugdíjazott professzorok közül pedig kilenc a magyar tagozaton tanított. Így jelenleg az orvosi karon 12 professzor, a fogászat karon két professzor tanít magyarul, a gyógyszerészeti karon pedig egy magyar professzor sem maradt a nyugdíjazás következtében.
A tervezett magyar tagozat akkreditálása érdekében az egyetemen jelentősen növelni kellene a magyar nyelven tanító főállású professzorok számát, ezt viszont csak úgy lehet biztosítani, ha a magyarországi professzorok a magyarországi főállásuk mellett a marosvásárhelyi egyetemen is állandó alkalmazásban lennének. A rektorhelyettes szerint a debreceni, a pécsi a szegedi és a Semmelweis Egyetem oktatói jelezték, hogy hajlandók támogatni ily módon is az erdélyi magyar orvosképzést. Ez csak ideiglenes megoldás lenne addig, amíg saját erőből biztosítani tudják a magyar oktatói utánpótlást. Ennek azonban még magyarországi törvénykezési akadályai vannak, és azt sem lehet tudni, hogy mit szólna az egyetem román többségű vezetősége egy ilyen lépéshez.
Egynegyed tanul magyarul
Magyari Tivadar, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese előadásában is kifejtette, hogy a kolozsvári felsőoktatási intézményben a magyar nyelvű oktatás szempontjából sokkal jobb a helyzet a marosvásárhelyi egyetemhez képest, hiszen Kolozsváron már az 1990-es évek végén megalakultak a kisebbségi, a magyar és a német tanulmányi vonalak Szilágyi Pál volt rektorhelyettesnek és csapatának köszönhetően. Az új oktatási törvény nyomán azonban most megalakulhattak a magyar nyelvű intézetek, ami nagyobb fokú önállóságot biztosít az eddigiekhez képest a magyar tagozat számára. Magyari közölte, hogy eddig 18 ilyen magyar intézet jött létre, még kettőnek kell megalakulnia.
Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának dékánja által ismertetett statisztika szerint évente körülbelül 8 ezer diák érettségizik magyar nyelven, akiknek csak a 25 százaléka folytatja anyanyelven egyetemi tanulmányait, másik 25 százalékuk román nyelven tanul tovább. Az érettségizők 50 százaléka pedig nem vesz részt felsőoktatásban.
B. T. Szabadság (Kolozsvár)

Kereszt és érték
Egyházi méltóságok, politikusok és önkormányzati vezetők, valamint többszáz résztvevő jelenlétében leplezték le Deményházán a templom előtti keresztet, amelyen a bronzból formázott corpust Gyarmathy János marosvásárhelyi képzőművész készítette.
keresztavató ünnepségen beszédet mondott Markó Béla miniszterelnök-helyettes, aki hangsúlyozta: az elmúlt két évtizedben az erdélyi magyarság visszaszerezte a szülőföldhöz való jogát, és megteremtette annak eszközeit is, hogy ne csak kapjon, de tegyen is a szülőföldért.
A deményházi kereszt előtt Markó Béla miniszterelnök-helyettes mondott ünnepi beszédet
„Minket tulajdonképpen a legszebb jogunktól, a szülőföldünktől akartak megfosztani: a nyelvünktől, a kultúránktól, el akartak távolítani az egyháztól. Huszonvalahány év múltán kiküzdöttük magunknak azt a jogot, hogy ittmaradjunk ezen a földön, és megteremtettük magunknak az eszközöket, hogy adjunk is ennek szülőföldnek” – fogalmazott Markó, aki szerint minden erdélyi magyarnak kötelessége, hogy a maga eszközeivel, tudásával, lehetőségeivel eleget tegyen ennek a legszebb, legnemesebb kötelességnek.
„Vannak ma már eszközeink: össze kell fogjunk, fel kell emeljük a Nyárádmentét, és ideje, hogy a térség megkapja azt amit megérdemel, a legméltóbb kultúrát, tudást, infrastruktúrát” – mutatott rá a miniszterelnök-helyettes, aki szerint olyan műalkotás született Deményházán, amely „Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Budapesten, de bárhol a világban megállná a helyét”.
Nagy Miklós Kund, a Népújság főszerkesztője méltatásában kiemelte, „az alkotás megrendítő és felemelő nemcsak azok számára, akik a magas színvonalú alkotást látják benne, hanem mindazokban is, akik lélekben, önmaguk felé kívánnak fordulni, és hitükben megerősödve kívánnak távozni innen”. Új Magyar Szó (Bukarest)

Iskolai költözködések Kolozsváron
Kolozsvár magyar szempontból is jelentős iskoláinak életébe jelentős változást hoz a 2011-es tanévkezdés. Több mint fél évszázada a város lakossága tájékozódási pontként ismeri a „Brassai” épületét, de a Zenelíceum is fogalomszámba megy. Nem csak az egykori ottani diákok, de az épületekben zajló számos rendezvény, s nem utolsósorban maga a két patinás, impozáns épület is hozzájárult ahhoz, hogy magyarok–románok egyformán emlegessék a két elnevezést. A Brassai neve 1957 óta szerepel a cégtáblán, s bár néhány éve a János Zsigmond Unitárius Kollégium feliratát is kifüggesztették, még korántsem vette be a köztudat az új elnevezést.
Az iskolaépületek elmúlt évtizedben történt visszaszolgáltatása az egyházaknak oda vezetett, hogy a bennük működő állami iskoláknak költözniük kell. Ez országos jelenség, számos konfliktushoz is vezetett. A megoldás többnyire a helyi önkormányzattól, illetve néha az egyházaktól függ. Hiszen lehet szó kiegyezésről, iskolaegyesítésről is, illetve más egyházi épület felajánlásáról. Városunkban az idén ősszel kétféle megoldásnak is tanúi lehetünk.
A Brassai Sámuel Elméleti Líceum épületét 1999-ben kormányrendelettel kapta vissza az unitárius egyház. Már korábban, 1993-ban megalakult az Unitárius Teológiai Líceum, mely eleinte jól elfért az állami líceum mellett, tanáraik jó része közös volt. Aztán az egyházilag támogatott iskola mind jobban kifejlődött, s ennek arányában a Brassai kénytelen volt összehúzódni, a végén már nyomorogni. Mikor 2003-ban az unitárius tanintézet felvette a János Zsigmond Unitárius Kollégium elnevezést, nyilvánvalóvá vált, hogy a Brassainak előbb-utóbb távoznia kell az épületből. Tavaly a kiéleződött konfliktust az egyház és a városi önkormányzat összefogásával sikerült megoldani. A szintén visszaszolgáltatott régi kollégiumépületet az egyház felajánlotta a Brassainak, ha onnan kiköltözik a Victor Babeş Egészségügyi Líceum. A város a líceumot más ingatlanba helyezte át, úgyhogy a Brassai költözhetett a Kossuth Lajos utca 7. szám alatti, a Sora üzletház melletti kétemeletes épületbe.
Nem akárhol, a város szívében kapott új otthont a Brassai, pár lépésre korábbi épületétől. Ezen a helyen 1718 óta működött az unitárius tanintézet, s Leder József tervei szerint 1806 őszére húzták fel a ma is látható kétemeletes, műemlék jellegű, barokk és klasszicista elemeket kombináló épületet. Eredetileg jón oszlopos, urnával díszített kapuzata volt, melyet a múlt századfordulón lebontottak. Ennek feliratos kövét az új kollégiumépület egyik udvari ajtója fölé falazták be, rajta máig kibetűzhető a MVSIS ET VIRTVTIBUS MDCCCVI / COMMUNITAS VNITARIORVM REAEDIFICAVIT (A múzsáknak és erényeknek 1806. Újjáépítette az unitáriusok közössége) szöveg. Ebben az épületben tanult aztán Brassai Sámueltől kezdve Szentiváni Mihály és Kriza János költőkön, Jakab Elek és Kőváry László történészeken, Berde Áron természettudóson át Gyallay Domokos íróig közel egy századon keresztül minden jeles unitárius személyiség. 1860-ban szűknek bizonyult az épület, úgyhogy a templommal párhuzamosan a földszintet meghosszabbították 5 helyiséggel. 1887-ben a Pákey-házat (a mai Sora helyén állt) is hozzácsatolták, s még így is alig felelt meg a 19. századvég követelményeinek. Ezért vált szükségessé az új épület felhúzása 1900–1901-ben.
Most nem kis feladat vár a Brassai vezetőségére, hogy a már száz évvel ezelőtt is szűkös, korszerűtlen, de kétségtelenül patinás épületet a modern tanügy követelményeinek megfelelően berendezze, használhatóvá tegye. A legszebb helyiséget, az egykori nagy auditórium két emeletet átfogó termét – ahol Brassai híres székfoglaló beszédét is elmondotta – most tornateremként örökli meg a polihisztor nevét viselő tanintézet. Egyelőre hiányzik a kisiskolásoknak nélkülözhetetlen udvar, a színpados díszterem, s még a tantermieken kívül számos felszerelésnek kell megfelelő elhelyezést találni. Remélhetőleg olyan hosszasan tud majd itt működni a Brassai, hogy nevét idővel az unitárius ókollégium épületéhez is hozzákapcsolják.
A másik költöző iskola a Sigismund Toduţă Zenelíceum. Ennek eddigi épülete az óvári kétemeletes gótikus kolostorépület volt. Mikor ezt 1949-ben államosították, az éppen megalakított román és magyar tannyelvű zeneiskolának utalták ki, minthogy a kis cellák megfeleltek a zenetanítás követelményeinek. Miután az épületet visszaszolgáltatták a Ferenc-rendnek, elkerülhetetlenné vált az iskola kiköltöztetése. Már egy-két éve folynak a tárgyalások. A szülők és a tanárok is nehezen veszik tudomásul, hogy a város központjától távolabbra kell költözni. Új otthont kell kialakítani. A város önkormányzata az Unirea Iskolacsoport Pap/Párizs utcai épületét utalta ki számukra.
Ennek az épületnek is megvan a maga százéves története. Az 1896-os millennium alkalmából május 17-én a városi törvényhatóság Albach Géza polgármester vezetésével, gróf Béldi Ákos főispán jelenlétében ünnepi közgyűlést tartott, s ezen határozatot hoztak a millennium megörökítéséről. A kilenc pont között szerepelt a Mátyás-szobor alapkőletétele, a Szent György-szobor másolatának kolozsvári felállítása, technológiai és iparmúzeum létesítése. A 8. pontban kimondják, hogy sor kerül a II. községi népiskola alapkövének elhelyezésére, s az intézetet Millenniumi Népiskolának fogják nevezni. Az ünnepélyes alapkőletételre az év folyamán mégsem került sor, de a következő két évben a tanintézet egyemeletes épülete elkészült. Az akkoriban külvárosnak számító Pap utca és még csak körvonalazódó Apafi (utóbb Móricz Zsigmond, ma Bukarest) utca sarkára emelték. A századfordulón II. Községi Vegyes Iskola volt az elnevezése, címe pedig Pap utca 35. szám. Igazgatója Elek Gyula. 1914-ben mint Magyar Királyi Állami Millenniumi Iskola szerepel ugyanezen a címen. Igazgatója még mindig Elek Gyula, „az arany érdemkereszt tulajdonosa”, mellette négy férfi tanító és öt tanítónő, valamint 2 óvónő és egy kézimunka-oktató működik az intézetben. Ezek szerint az öt-öt fiú- és leányosztály mellett óvodai csoportok is voltak. 1943-ban Állami Millenniumi Népiskola a tanintézet neve, címe változatlan. A világháború után a magyar tannyelvű 12-es számú Középiskola működött itt, címe már Párizs utca 60. számra módosult. 1958-ban a középiskolát átköltöztették az Ipar utcába, s az épületben a 7-es számú Általános Iskola létesült román–magyar tagozattal. 1975 táján egy Monostor negyedi általános iskola felépítése nyomán az itteni iskolát megszüntették, s az épületet kiutalták az Unirea gépgyárhoz kapcsolt ipari „iskolacsoport” részére. Ennek aztán külön műhelyépületet húznak fel az udvaron. Ezt igyekeznek most átépíteni a zeneiskola igényeit figyelembe véve. Az iskola saroképületét annak idején a népiskolák követelményeinek megfelelően alakították ki világos, tágas tantermekkel, szükséges mellékhelyiségekkel. Napjainkban az előtte található egyik legforgalmasabb utcakereszteződés a környéket meglehetősen zajossá és szennyezetté teszi. Az átalakítások után bizonyára a Zenelíceum itt is sikerrel folytatja már hat évtizedes munkásságát.
GAAL GYÖRGY. Szabadság (Kolozsvár)

Kit akarnak itt felszámolni?
Bekapcsolom a tévét, hallgatom, nézem Corneliu Vadim Tudor és eszmetársai újabb hőbörgéseit Székelyföldről, amelyről mint ősi román földről papolnak. Az elszánt "vitézek" épp a románság felszámolásáról adnak hírt, riogatják az ország jobb sorsra érdemes lakosságát. Úgy tűnik, hogy az agresszív magyar nacionalizmus miatt a székelyföldi román kisebbség megtűrt "elemmé" vált "ősei földjén". Ezt hallhatja, láthatja az elképedt tévénéző, hazafiságtól duzzadó keblű, elkeseredett román honfitársunk. Mindezt teátrális, szörnyű mimika kíséretében, indulatokkal felkorbácsolt hadonászással, kellő hangorgánummal hozzák a tudtára!
Vadimék újabb sérelmei
Vadim Tudor és hasonszőrű társai legújabb felfedezése szerint a Kovászna megyei rendőrség címere egy magyar kezet és egy átszúrt román szívet ábrázol. A 2009-es kormányrendelet alapján készült címer megalkotására, amint a megyei rendőrség szóvivője, Buzsi Andrea is elmondta, egy bukaresti heraldikust, Ştefan-Laurenţiu Szemkovicsot kérték fel. A szakember a megyei címerből vette át az átszúrt szívet tartó páncélos kart. A rendőrség címerét mind az országos heraldikai bizottság, mind a belügyminisztérium jóváhagyta. E címer 2011 júliusában vált hivatalossá, amikor megjelent a Hivatalos Közlönyben.
A kifogásolt, kardot tartó páncélos kar az itt élő lakosság határvédő hősiességét szimbolizálja, míg a szív nemcsak az áldozatkészséget, de a szülőföld szeretetét is. Mivel e szimbólumok a székely nemzet legrégibb címerének jelképei, így a 600–700 éves címerjelképek nem gyalázhatják a helyi románokat. Ezt már azért sem tehetik, mert az első román csoportok sokkal később jelentek meg Székelyföld területén. Mindazok, akik a helyi román közösség elleni merényletről beszélnek, megnyugodhatnak. Sepsiszentgyörgyön az első két román család oklevelekben való első említése 1614-ből származik. A székely nemzet említett címerét már 1438-ban új címerrel cserélték fel, így ennek is immár 573 éve! Tehát e szimbólumok – a XIV. és a XV. században – nem sérthettek egy olyan lakosságot, amely nem e tájak lakója! Ezt azért kellett leírnom, mert az említett címer elfogadása ellen több hazafias szellemiségű román szervezet tiltakozott. Ők úgy vélik: e jelképek a helyi román közösséggel szembeni intolerancia jelképei. Nem, uraim: ezek a legrégibb székely címer szimbólumai! Kétnyelvűségért ötezer lejes büntetés
Olvasom, hogy dr. Szász János főorvost – a dicsőszentmártoni kórház igazgatóját – 5000 lejes büntetés kifizetésére kényszeríthetik, mert kétnyelvű tábla hirdeti a kórház nevét. Ilyen aljasság, mármint kétnyelvű táblát kitenni egy kórház falára a huszonegyedik század Európájában, valóban vérlázító, tűrhetetlen! E demokráciát gyalázó tett nemcsak arcátlanság, de kimeríti a szelíd, a béketűrő román nacionalizmus toleranciájának tele kosarát is! Ilyen bűnt elkövetni az "ősi román földön"! Nem csoda, ha ily nagy összegű büntetést helyeztek kilátásba! E főbenjáró szemtelenséget, gyalázatos fondorlatot, provokációt csakis komoly büntetéssel lehet helyére tenni! Muszáj gyökereiben meggátolni a békés együttélést, a tiszta egynyelvűséget zavaró akciót. Időben kell dobbantani! Ha nem teszik, soha nem lehet tudni, elkanászosodnak ezek a magyarok, és holnapután már egész Erdélyben követelni fogják a magyar nyelv hivatalossá tételét! Ha a magyar lakosság számaránya Dicsőszentmártonban húsz százalék alá esett, tessék tudomásul venni, nincs helye a magyar szónak! Nincs apelláta! Az ítélet jogerős. A román törvényeket tiszteletben kell tartani! Kit érdekel olyan apróság, hogy Dicsőszentmárton, akárcsak Erdély legtöbb városa, magyar többségű volt? Kit érdekel az, hogy 1910-ben a románság aránya alig 21 százalékot tett ki! A lényeg az, hogy most túlhaladja a 80-at. Bár mindez a 91 éves toleráns román uralomnak, a masszív betelepítésnek, az etnikai arányok erőszakos megváltoztatásának köszönhető, az már nem érdekes! Az csak természetes, hogy a kisebbség nyelve is másodrangú! Teljesen lényegtelen, említésre sem méltó, hogy a helyi magyarság nem kérte a tömeges román betelepítést az ősei által alapított városba, nem kívánta a kisebbségi sorsot. A törvény, az törvény!
Hófehérke helyett Fluieraşul fermecat
Arany János szülővárosában, Nagyszalontán, a Bocskai István fejedelmünk által letelepített hajdú utódoknak az óvodaközpont Hófehérke nevétől kell búcsúzniuk. Helyette nagylelkűen kárpótolták őket, megkapták, akár akarták, akár nem, a varázslatos furulyahangra emlékeztető Fluieraşul fermecat nevet. Mindezt egy olyan óvodában, ahol a 18 csoportból 11 magyar. Az csak természetes, hogy egy kalap alatt eltávolították a korábbi kétnyelvű óvodatáblát is. A mesegyűjtő Arany László nevet óhajtó magyar szülők csak az óhajjal, a sóhajjal maradtak, mivel hiába vannak többségben, ők másodrangú állampolgárok, akár bevallják, akár nem. Ők olyanok, akiket meg lehet félemlíteni, mert nem az uralkodó nemzet tagjai! Ők csak megtűrtek a saját szülőföldjükön, amelyért elődeik annyi véráldozatot hoztak. Még hogy Arany János városában Arany Lászlóról óvodát nevezzenek el! Ugyan már! Még mit nem! Hisz a közmondás is azt mondja, nem minden arany, ami fénylik. Diszkrimináció ellen tüntetnek
1941-ben az alig 3,9 százalékarányban románok által is lakott hajdani Székelyvásárhelyen, az 1616-ban Marosvásárhely névre keresztelt magyar királyi jogállású városban, ahol az 1948-as tanügyi reform után létrehozták a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemtől független Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetet, ma is dühöng a csodálatos tolerancia! Itt a hatvanas évek derekáig (jórészt) magyar orvosképzés folyt, majd fokozatosan beindult a magyar egyetem elrománosítása. Az intézet 1991-ben vette fel a mai büszke nevet: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem megnevezést. Az egyetemen az egyetemesség egyre inkább csak a román etnikumhoz tartozókat jelenti. Jó példa arra, hogy miként lehet fokozatosan visszaszorítani, törpe kisebbséggé, megtűrtté tenni a magyar többséget! Immár több hete zajlik a békés tüntetés azért, hogy a hajdani magyar egyetem keretében – a diszkrimináció megszüntetésére – engedélyezzék az önálló magyar tagozatok létrehozását. Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának dékánja szerint évente mintegy nyolcezerre tehető a Romániában magyarul érettségiző diákok száma. Ezek egynegyede anyanyelvén, másik negyede román nyelven tanul tovább. Ez a magyar állami egyetem hiányával (is) magyarázható! Jó lenne, ha a magyar adófizető pénzéből jutna az önálló állami magyar egyetemre is. Azonban lehetséges az is, hogy e sorok írója túlzásba esett. Mindazoknak, akik a nagy tolerancia szellemében nem teszik lehetővé egy másfél milliós magyar közösségnek az önálló magyar állami egyetemhez való jogát, igazuk lehet! Báthory István erdélyi vajda, később a lengyelek (egyik) legjelentősebb királya és erdélyi fejedelem 430 évvel ezelőtt, 1581-ben tévedésből alapított egyetemi képzést Kolozsváron, akarám mondani, a Ceauşescu által elkeresztelt Cluj-Napocán. Ez utóbbi megnevezést a román "barátaim" nagy bánatára azért nem használhatom, mert a jelzett korban e várost felerészt magyarok és felerészt szászok lakták. Annak ellenére, hogy az egykori kolozsvári bíró, Gheorghe Funar szerint a románság tízezer éves múltra tekint vissza, a kincses városban 1941-ben a románság számaránya mindössze 8,9 százalék volt. Ennek ellenére az 1871-ben alapított Ferenc József Tudományegyetemet az új, a toleráns hatalom jóval a trianoni békediktátum előtt, már 1919-ben felszámolta! Az 1947-es párizsi békedöntés pozitív befolyásolására 1945-ben megalapították a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemet. Ez azonban még tacskó korában, alig tizennégy éves létezés után kimúlt. Megszűnt az önállósága! Miután a párizsi békediktátum Észak-Erdély magyar többségű területeit Romániához csatolta, megkezdték a magyarság intézményeinek szétverését. 1959-ben a Bolyait olvasztották be a ma is működő Babeş–Bolyai Tudományegyetembe. Eredménye: ma Romániában a magyar egyetemista diákok fele nem tanul anyanyelvén.
Kinek a nyelvét akarják eltüntetni?
Immár a saját bőrünkön tapasztalhatjuk, hogy a magyarnyelv-használat visszaszorítása elleni küzdelem már Sepsiszentgyörgyön is hatalmas energiát emészt fel. Büszkén használhatjuk az önkormányzat szót, de még egy utcanévről szóló helyi döntést is törvényszék semmisíthet meg, ha az magyar! Oda jutottunk, hogy Sepsiszentgyörgyön olyan "polgártársaink" élnek, akik a békés együttélés megteremtése érdekében bűnvádi feljelentéseket tesznek, ha a magyar nyelv ellen kell fellépni! Gondoljunk csak arra, hogy a megyei könyvtár igazgatójának kinevezése immár negyedik éve törvényszéki ügy. Nem csoda! Hogyan képzelte el a megyei tanács azt, hogy egy 85 százalékban magyar intézmény élére olyan személyt nevezzen ki, aki ismeri a helyi lakosság nyelvét?! Helyesebben: hogy merték a poszt elnyerésének feltételéül a magyar nyelv ismeretét szabni?! Egyértelmű, a román nyelvi hegemónia megszállottjai nehezen viselik el az egyenrangúság gondolatát. Már most másodrangúként szeretnének kezelni bennünket azok, akiknek elődei az elmúlt évtizedekben érkeztek e tájakra. Kérdem én: ki kit számol fel? Kinek a történelmét, nyelvét akarják eltüntetni? Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kisebbségbe kerülnek az iskolák vezető tanácsában a pedagógusok
Összefogja-e a közös érdek az önkormányzat és a szülői bizottság tagjait?
Az új tanügyi törvény értelmében a 2011/2012-es tanévben az iskolák vezető tanácsában kisebbségbe kerülnek a pedagógusok, és nagyobb számban vesznek részt az önkormányzat (városi vagy községi tanács) és a szülők képviselői. Egyes iskolaigazgatók szerint ez az intézkedés megkönnyíti, mások szerint megnehezíti a tanintézet vezetését. Vilcsek Károly, a Kolozs Megyei Szülői Szövetség ügyvezető alelnöke azonban úgy vélte: a szülők és a tanszemélyzet közös érdeke egy-egy iskola jó működtetése. Ezért nem hiszi azt, hogy a szülők vezető tanácsi tevékenysége valamilyen mértékben is gátolná az iskola megfelelő működését. A Kolozsvári Városi Tanács tegnapi tanácsülésén váratlanul elnapolták a szakemberekből álló munkacsoport fejlesztési stratégiájával foglalkozó napirendi pont megvitatását. Az ellenzéki képviselők sérelmezik, hogy egyetlen városi tanácsos sincs a munkacsoportban, és politikai töltetet „szimatolnak”.
A februárban életbe lépett 2011/1-es számú új oktatási törvény előírja: a 2011/2012-es tanévtől kezdődően a tanintézetek vezető tanácsában kisebbségben lesznek az iskolában tanító pedagógusok. Ha eddig az önkormányzat és a szülők egy-egy taggal képviseltették magukat az iskola vezető tanácsában, ettől a tanévtől kezdve 2–2, illetve 3–3 személy vesz részt a tanintézet vezetésében.
Lakatos: Késnek az oktatási törvény módszertanai
– Megkönnyíti és meg is nehezíti az iskola vezetését ez az intézkedés. Jó azért, mert ily módon a szülők és az önkormányzat képviselői tájékozottabbak lesznek iskolaügyekben, mint eddig, és talán közelibbnek érzik az iskolát, ha részt vesznek a döntéshozatalban. Az iskolaigazgatók helyzetét azonban jócskán megnehezíti az, hogy késnek az új oktatási törvény életbe lépéséhez szükséges módszertanok, kerettantervek. Ebből az szűrhető le, hogy Bukarest nem akarja „kiengedni a gyeplőt” a kezéből – közölte Lakatos András, a kalotaszentkirályi Ady Endre Általános Iskola igazgatója.
Timár Ágnes, a Báthory István Elméleti Líceum igazgatója úgy véli: egy-egy iskola vezető tanácsának működése nagy mértékben függ attól, hogy az önkormányzat és a szülők hogyan viszonyulnak az illető iskolához és a tanári karhoz, mennyire érdekli őket a tanintézmény? Az igazgató szerint lehet, hogy nagyon jó, de az is lehet, nagyon rossz hatása lesz ennek az intézkedésnek.
Eddig is jó volt az együttműködés
Kállay Tündétől, a S. Toduţă Zenelíceum magyar igazgatóhelyettesétől megtudtuk: a vezető tanácsban helyet kapó szülőkkel eddig is zökkenőmentes volt az együttműködés. Kósa Mária, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum igazgatója szerint nem lesz gond az új vezető tanács működése kapcsán. – Az iskolák is a közösséghez tartoznak, ezért logikus, hogy a felmerülő gondokat is közösen oldjuk meg az önkormányzat és a szülők segítségével – magyarázta. R. Fodor Dóra, a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceum igazgatója kifejtette: nyitni kell a közösség felé, és a szülőket is be kell vonni az iskola életébe. Meglátása szerint a törvény ezen intézkedése hasznos is lehet, és pozitívan kell azt értékelni.
Többletfeladat az önkormányzatnak és a szülőknek
– Attól tartok, hogy az önkormányzat képviselőit elég nehezen bírjuk majd rá, hogy jöjjenek el egy-egy vezetőtanácsi gyűlésre. Eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy az önkormányzat képviselője egyéb elfoglaltsága miatt nemigen tudott részt vállalni iskolánk vezetésében – mondta Barta Kinga, a Monostor negyedi Octavian Goga Általános Iskola aligazgatója. Balog György, a Györgyfalvi negyedi Nicolae Titulescu Általános Iskola aligazgatója kiemelte: minden attól függ, hogy ki kerül be az iskola vezető tanácsába az önkormányzat és a szülők részéről. – Megnehezíti az iskola vezetését, ha olyanokkal kell majd együtt dolgoznunk, akik vajmi kevés ismerettel rendelkeznek a tanintézet vezetéséről. A szülőkkel mindig szót tudtunk érteni – tájékoztatott.
– Úgy vélem, az a tény, miszerint a pedagógusok kisebbségben lesznek az iskolák vezető tanácsában megnehezíti az iskola vezetését. Például ha egy gyors döntést kell meghoznunk, akkor nehezen tudjuk majd összeszedni a vezető tanácsot. Felekezeti iskola révén mi azt szerettük volna, ha az egyház képviselője is helyet kap a vezető tanácsban – vélte Székely Árpád, a Református Kollégium igazgatója.
Irsai Mónika, az O. Ghibu Elméleti Líceum aligazgatója az intézkedést elméleti alapon szépnek és jónak tartja, ám a jelenlegi helyzetben – szerinte – megnehezítheti az iskola vezetését. – A gond eddig is az volt, hogy az önkormányzat képviselője ritkán tudott jelen lenni a tanács gyűlésein – közölte.
Vörös Alpár, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatója úgy vélte: olyan szülőket kell beválasztani a vezető tanácsba, akik elkötelezettek, és amikor gyűlésbe hívjuk őket, akkor el is jönnek. A városi tanácstagok számára ez a feladat azonban többletmunkát, terhelést jelenthet – nyilatkozta.
Vilcsek: a szülők segítik az iskolát
Vilcsek Károly, a Kolozs Megyei Szülői Szövetség ügyvezető elnöke, aki egyedüli magyarként részt vett a városháza által kezdeményezett és tegnap elnapolt jelentés összeállításában, úgy vélekedett: – Ha nagyobb számban leszünk jelen az iskolák vezető tanácsában, az jó lehet, hiszen ily módon segíteni is többet tudtunk. A Kolozsvári Városi Tanács kérésére összeállított, és a város közoktatására vonatkozó jelentés összeállítójaként javasoltam, hogy díjazzák a kiemelkedő eredményeket elért vezető tanácsokat.
Váratlanul megbukott a jelentés
A városi tanácsosok tegnapi ülésén egyetlen napirendi pont sem váltott ki akkora kavarodást, mint a fejlesztési munkacsoport stratégiájáról készült jelentés elfogadásáról szóló kérdés.
Gheorghe Ioan Vuşcan szociáldemokrata képviselő szerint Kolozsvár sem mutatott jó példát a pótérettségik terén, és ez annak köszönhető, hogy „elpolitizálják” az iskolák és a tanügy helyzetét. A tanácsos Steluţa Cătăniciu szabadelvű képviselővel karöltve kéri, hogy az ellenzéket is vonják be a munkába.
A szociáldemokraták és a nemzeti-liberálisok egyaránt politikai töltetet vélnek felfedezni annak a munkacsoportnak az összeállításában, amelynek iskolafejlesztési stratégiáját tegnap terjesztette a polgármester a városi tanács elé.
A kérdéskör tisztázatlanságát igazolta, hogy a demokrata-liberálisok körében is számos kérdés fogalmazódott meg. A polgármester meglehetősen feldúltan közölte, hogy meglepte a tanácsosok hozzáállása ehhez a kérdéshez, és a képviselők, valamint az egyes iskolák – amelyekhez állítólag nem jutott el a csoport munkájának bemutatását tartalmazó információs anyag – mihamarabbi tájékoztatását szorgalmazva elnapolta a döntést.
N.-H.D. K. H.I. Szabadság (Kolozsvár)

Minden magyar számít – tanácskozás a népszámlálásról
Kelemen Hunor pártelnök vezetésével zajlott tegnap Kolozsvárott, az RMDSZ Elnöki Hivatalában az a tanácskozás, amelynek témája a soron következő népszámlálás volt. Ezen részt vettek a szövetség megyei tanácselnökei és alelnökei, a magyar prefektusok és alprefektusok, valamint az RMDSZ megyei szervezeteinek képviselői – adat hírül a pártközpont.
A megbeszélésen elhangzott: a népszámlálás eredményei átfogó képet adnak a népesség számáról, összetételéről, életkörülményeiről, illetve az utóbbi évtizedben bekövetkezett változásokról. Másrészt ezek az adatok határozzák meg a következő tíz évben a területfejlesztéssel, a szociális helyzettel vagy a munkanélküliséggel kapcsolatos döntéseket.
Kelemen Hunor szövetségi elnök kijelentette: „nekünk, magyaroknak, sokkal fontosabb ez az összeírás, mint másoknak. Mindannyiunkat érdekel, hogy hány magyar él Erdélyben. Csökkent vagy nőtt a számunk, változott-e az arányunk? Számos, eddig elért jogunk függ attól, hogy hányan élünk ebben az országban. Mi, magyarok az idei népszámlálás adatai alapján kérhetjük kisebbségi jogaink érvényesítését. A népszámlálás az elkövetkező tíz évben a magyar nyelv használatát, iskoláink, egyetemeink, egyházaink, kulturális intézményeink sorsát is meghatározza. Ezért is fontos, hogy mindenki büszkén és bátran vállalja magyarságát!”
Kovács Péter, a párt főtitkára elmondta, az RMDSZ tájékoztató és tudatosító kampánya szeptember 15-én indul a „Minden magyar számít!” szlogennel. Ennek két fontos része lesz: „egyrészt biztatjuk a magyarokat, hogy vállalják bátran nemzeti identitásuk, anyanyelvük, vallási hovatartozásuk, másrészt pedig fontos technikai tájékoztatást nyújtunk az összeírás folyamatáról, gyakorlatilag arról, hogy mire figyeljenek oda a válaszadók” – ismertette a tájékoztató kampány céljait a főtitkár.
Az RMDSZ által támogatott és szakértők által működtetett honlap (www.nepszamlalas.ro) minden népszámlálással kapcsolatos kérdésre választ ad, segít az összeíróknak, a szervezőknek és a válaszadóknak egyaránt. A tanácskozáson elhangzott továbbá, nagyon fontos, hogy az eddig jelentkezett magyar kérdezőbiztosok regisztráljanak a www.nepszamlalas.ro honlapon, amely révén hasznos, technikai jellegű információkhoz jutnak. Ezek részletes ismertetését Székely István, a párt társadalomszervezésért felelős főtitkárhelyettese és Barna Gergő szociológus vállalta a csütörtöki tanácskozáson. Reggeli Újság (Nagyvárad)