NÉPSZÁMLÁLÁS: LEG-EK KOLOZS MEGYÉBEN
Kolozs megyében 302 262 lakást és 674 903 személyt számoltak össze az október 31-én zárult népszámlálás során – közölte a Regionális Statisztikai Hivatal.
Kolozsváron 128 815 lakás és 314 543 személy, Tordán 20 491 lakás és 46 160 személy, Aranyosgyéresen 9 576 lakás és 22 157 személy, Szamosújváron 8 492 lakás és 20 440 személy, Désen 13 806 lakás és 30 434 személy, Bánffyhunyadon 3 720 lakás és 10 146 személy került nyilvántartásba.
Falusi környezetben a legnépesebb települések: Szászfenes (13 882 lakás, 22 189 személy), Apahida (5 127 lakás, 10 398 személy), Kisbács (4 295 lakás, 10 237 személy). A legkisebb település Kolozs megyében Palackos (Ploscoşi) 335 lakással és 674 fős lakossággal.
Szabadság (Kolozsvár)

Gyászhír
A sors kegyetlen végzése folytán dr. MURVAI OLGA, a marosvásárhelyi Sapientia Tudományegyetem dékánhelyettese és a bukaresti Tudományegyetem doktor-iskolájának professzora, életének hetvenedik esztendejében befejezte földi pályafutását. Temetése 2011. november 2-án, ma 13 órakor a marosvásárhelyi református temetőben. Nyugodjék békében! A GYÁSZOLÓ CSALÁD. (5)
Murvai Olga /Kolozsvár, 1942. október 10. – Marosv. sárhely, 2011. október 30./
Szabadság (Kolozsvár)

Szomszédok huzavonája: nincs „közösködés”
A jelenlegi magyar kormány (feje) nincs meggyőződve a közös kormányülések gyakorlati hasznosságáról. Külügyminisztere ugyanakkor nem zárja ki, hogy szűkített formában fölelevenüljön az együttműködésnek ez a formája.
A román és a magyar kormány 2005 és 2008 között – felváltva – minden évben együttes ülést tartott. Valójában mindez ma már történelem.
Egy levélváltás előzményei
Minden jel szerint 2011-ben sem tartja meg a soron következő, ötödik együttes ülését a román és a magyar kormány – írta lapunk október 12-én. Az ÚMSZ emlékeztetett arra, hogy májusi budapesti látogatásakor Teodor Baconschi külügyminiszter azt javasolta magyar kollegájának, Martonyi Jánosnak: a kétoldalú kapcsolatok teljes körének áttekintése érdekében még idén ősszel kerüljön sor a román fővárosban a közös kormányülésre.
Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke úgy nyilatkozott a lapnak, hogy tudomása szerint házigazdaként Románia már megtette a szükséges lépéseket, ugyanis nemcsak a román külügyminiszter, hanem az RMDSZ is jelezte a magyar félnek, hogy időszerű volna a közös kormányülés megszervezése. Borbély szerint Budapestről egyelőre azt a választ kapták, hogy még elemzik ennek a lehetőségét.
A budapesti külügyminisztérium egy neve elhallgatását kérő illetékese értésre adta, hogy a kérdésben a végső szó a Miniszterelnöki Hivatalé. Szerinte Orbán Viktor miniszterelnök szakított elődje gyakorlatával, nem híve a közös kormányüléseknek.
Egy másik névtelen budapesti illetékes szerint Orbán nem az intézmény ellensége, hanem úgy véli: szűkíteni kellene a formátumot és a megtárgyalandó kérdések körét, mert az eddigi túl nagyszabású közös kormányülések kevés gyakorlati eredménnyel jártak. Ebben a szellemben válaszolt írásban a minap Martonyi János is Szabó Vilmos szocialista parlamenti képviselőnek, aki levélben tette föl kérdését a magyar–román együttes kormányülés tavalyi és idei elmaradásával kapcsolatban.
Schengen után
„Egyelőre csak az október 10-i dátum a biztos” – nyilatkozta 2009-ben Gémesi Ferenc kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős magyar szakállamtitkár, aki akkor Kolozsvárt javasolta helyszínnek, és ezzel Emil Boc miniszterelnök, a kincses város egykori polgármestere is egyetértett. Az együttes ülés végül a román fél kérésére mégis elmaradt.
Gémesi Ferenc a Martonyi-féle válaszlevél másolatával együtt részletes tanulmányt küldött az ÚMSZ-nek a magyar kormány korábbi együttes üléseiről, amelyeket a szomszédságpolitika jegyében nemcsak Romániával, hanem Ausztriával, Horvátországgal és Szlovéniával is – bár némi kihagyásokkal – rendre megtartott. Megjegyzendő, hogy az utóbbi három országgal 2009-ben, tehát a szocialista kormány utolsó esztendejében még volt közös tanácskozás.
A fejlesztéspolitika jegyében – szerepel az anyagban – egyeztetett ütemezéssel folyik a közúti infrastruktúra közös fejlesztése Magyarország és Románia között. A két ország megállapodott a magyar M43-as és a román A1-es autópálya összekapcsolásáról (Szeged–Makó– Csanádpalota–Nagylak– Arad), továbbá az M4-es és az észak-erdélyi autópálya (Berettyóújfalu–Nagykereki–Nagyszántó–Berettyószéplak–Kolozsvár) összekötéséről is.
Jól haladnak a tárgyalások, hogy az M49-es út folytatása és a Szatmárnémeti, valamint Nagybánya közötti út metszéspontjáról döntés szülessen. Az autópályák összekapcsolását a magyar fél Románia schengeni csatlakozását követően tervezi. Ugyancsak korszerűsítették a csengersimai határállomást.
Kisebbségi azonosságtudat
A magyar–román energetikai együttműködés keretében 2009-ben befejeződött a Szeged–Arad gázvezeték-kapcsolat kiépítése 109 kilométer hosszan. A Békéscsaba–Nagyvárad villamosenergia-hálózat kiépítése előrehaladt, az Aradig tartó szakaszt már át is adták.
A román–magyar határon átnyúló együttműködés keretében innovációs szolgáltató és képző központ valósult meg Püspökladányban, kutatási együttműködés jött létre a növénynemesítési technikák alkalmazása érdekében, továbbá megkezdődött a nagyváradi és debreceni egyetemek közötti K+F együttműködés. Folyamatos a kétoldalú párbeszéd a kis- és középvállalkozások együttműködésének támogatása érdekében is.
A kétoldalú kapcsolatokban nagy fontosságot tulajdonít a magyar fél a kisebbségben élő közösségek önazonossága megőrzésének, az ezt szolgáló két céltervet, a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport és a zsákai ortodox templom felújítását a két kormány azonos mértékben támogatta. Az eddigi kormányzati támogatások eredményeképpen létrejött az új battonyai román iskola, a dévai Téglás Gábor Iskolacsoport, modernizálódott a bukaresti Ady Endre és a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum.
A magyar költségvetésből támogatott Partiumi Keresztény Egyetem akkreditációjáról a román parlament elfogadta a szükséges törvényt, és az idén szeptemberben megtörtént a Sapientia Egyetem akkreditációja is. Hosszas tárgyalások eredményeképpen megszületett a hadisír-gondozási megállapodás. Az első együttes kormányülés eredményeképpen nyílt meg a csíkszeredai főkonzulátus és kezdte meg munkáját a magyar kulturális koordinációs központ Sepsiszentgyörgyön.
Gy. Z.
Új Magyar Szó (Bukarest)

Könyveket gyűjtött és keresztrejtvényt szerkesztett
Gyulafehérvárt, polgári család gyermekeként született Keresztes Zoltán, 1929. december 23-án. Kolozsvárt a kegyesrendi, másképp piarista gimnáziumban érettségizett 1949-ben.
Tanulmányait a Bolyai Tudományegyetem Közgazdasági Karának esti tagozatán folytatta. Ehhez dolgoznia kellett – a kötöttárugyárban kötőmunkásként kereste kenyerét.
Az „ép testben ép lélek” szellemében sportolt is. Kiváló eredményeket ért el, melyekkel, szerénységére jellemző, soha nem dicsekedett. Középiskolásként 1947–1948-ban a kolozsvári BEAC, az MSC, a Vasas atlétája, rövid- és középtávfutója volt. 1948-ban a bukaresti országos középiskolai bajnokságon a 200 m-es síkfutásban és a 4x100 m-es váltóban a harmadik. 1950-ben az országos főiskolai bajnokságon a 200 és a 400 m-es síkfutásban a 2., a 4x100 m-es váltóban a 3. helyet érte el. Az egyetem után, 1952-ben nem talált képesítésének megfelelő állást, így munkásként dolgozott tovább. 1953-ban rámosolygott a szerencse, létrejött a Kolozsvári Rádió, ahol nagy szükség volt egyetemet végzett fiatalokra. Tudósító, szerkesztő lett.
De nem végleg. 1956 szele őt is meglegyintette. Barátokkal, ismerősökkel is megosztotta véleményét. És abban a sötét korszakban hajszálon múlt, hogy nem került rács mögé. Ezt megúszta, de rádiós munkájának befellegzett. Mint mondják, minden rosszban van valami jó is – ekkor könyvek iránti vonzódása előtt megnyílt a kiteljesedés lehetősége, az antikváriumban folytathatta munkáját. Hamarosan üzletvezetőként.
A parancsuralmi rendszer mindenre kiterjedő figyelme, ellenőrzése a régi könyveket hatványozottan célba vette. Ez abból állt, hogy az antikvárium a régi, úgynevezett feketelistára tett könyveket fölvásárolta ugyan, de nem bocsátotta áruba, hanem a kartongyár zúzdájába, jobb esetben valamelyik nagy könyvtár zárolt részlegébe juttatta. Zoli barátunk ezt ügyesen kihasználta. Kedvére válogatott a betiltott könyvek között és anyagi lehetőségéhez mérten gyarapította belőlük könyvtárát. De nem feledkezett meg barátairól, megbízható jó ismerőseiről sem. Így jutottam hozzá magam is nem egy hiánykötethez (a szűkös anyagiak miatt jó néhányról le kellett mondanom). Mindez nem kis kockázattal járt. Az 1980-as évek elején, „hála” valamelyik „jóakarójának”, az illetékesek tudomást szereztek e tevékenységéről. Nyomban leváltották, s az antikváriumból a Zápolya (Moşoiu) és a Kövespad (A. Suciu) utca sarkán akkoriban átadott könyvraktárba helyezték. Vagy inkább száműzték erre a rideg, sötét helyre. Segítőkészsége azonban nem hagyott alább. Könyvtára, akárcsak korábban, barátai, ismerősei rendelkezésére állt. Mondhatni közkönyvtárként működött. Szívesen kölcsönzött. Előfordult, hogy az esti könyvtárlátogatás hajnalig tartott, s a közben zajló, elkerülhetetlen beszélgetést nem egyszer ízes kenyér kínálásával szakította félbe.
Szabad idejében keresztrejtvény-szerkesztéssel is foglalkozott. Méghozzá szenvedélyesen. Így az olvasók oktatására is kamatoztatta széleskörű ismereteit. A kolozsvári Igazság mellett egy ideig több erdélyi lapot is ellátott rejtvényeivel. Oly könnyű volt neki ez a munka, hogy több kis keresztrejtvénykötetre is futotta. Örmény ősei után kutatva, beásta magát ennek a hányatott sorsú, sokszor üldözött népnek a történetébe.
1990 után, a zsarnokság utáni szabadságot művelődésszervezésre használta. Megalapította a Magyar–Örmény Baráti Társaságot, jelentős anyagi áldozattal újraindította a századfordulón létrehozott magyar nyelvű folyóiratot, az Arméniát. Ugyanekkor egyik kezdeményezője és alapítója volt a Magyar–Francia Baráti Társaságnak. Szorgalmazta és lelkesen támogatta az Erdélyi Szépmíves Céhnek az 1930-as években megjelent könyvsorozata újrakiadását. Sajnos, korai betegsége miatt áldásos tevékenysége félbeszakadt. Ma 15 éve hunyt el. Városunk egyik közismert, közkedvelt személyisége volt. Meggyőződésem, hogy önfeláldozóan segítőkész barátunkra ma is sokan szeretettel emlékezünk. És fogunk mindaddig, míg élünk.
Asztalos Lajos
Szabadság (Kolozsvár)

Komolyan vette a hívó szót a magyar közösség
Az eddigi becslések szerint jelentős az alulszámlálás mértéke
A romániai magyar közösségnek a népszámlálás során tanúsított felelősségteljes hozzáállását hangsúlyozták az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) képviselői. Kiértékelésükből kiderült, hogy főleg a nagyvárosokban tapasztaltak rendellenségeket, de a lakossági jelzések nyomán azokat sikerült orvosolni. Elsősorban az etnokulturális kérdések, illetve a háztartásbeliek regisztrálása kapcsán merültek fel gondok. Az eddigi adatok azt mutatják, hogy a népszámlálás során lényegesen kevesebb személyi űrlapot sikerült kitölteni, amint az egyébként várható is volt. Bár a cenzus hivatalosan lezárult, mindenhol az a döntés született, hogy a különböző okok miatt fel nem tüntetett személyi azonosító számokat pótolni kell a kérdőíveken. Mindemellett a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal nagytermében tegnap javában írták össze azokat, akik önként jelentkeztek a közhivatalban, mivel náluk nem járt számlálóbiztos.
Kovács Péter: példátlan összefogást tanúsított a magyarság
– Számunkra az elsődleges következtetések nem annyira a technikai problémákra, mint inkább a magyar közösség és az intézmények szintjén tapasztaltakra vonatkoznak – mondta Kovács Péter. Az RMDSZ főtitkára szerint tájékoztató kampányuk sikere elsősorban abban rejlett, hogy azt mindenki a magáénak érezte. Közlése alapján felelősségteljes hozzáállást tapasztaltak minden magyar közösségben, a magyar történelmi egyházak, civil szervezetek és a magyar nyelvű sajtó úgyszintén példátlan összefogást tanúsított. Kovács Péter úgy véli, kampányuknak köszönhetően újraerősödött a bizalom az RMDSZ és a magyar emberek között. Az elmúlt napokban több ezer telefonhívás érkezett mind a zöld-vonalra, mind pedig a megyei szervezetekhez, de sokan személyesen is felkeresték a szövetség képviselőit, hogy tisztázzanak bizonyos népszámlálással kapcsolatos kérdéseket. – Mindez nagyon fontos számunkra – hangsúlyozta Kovács Péter, hozzáfűzve: beigazolódott, hogy a Minden magyar számít jelszó nem egyszerű szlogen volt, hanem valóságos hívó szó.
– Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a népszámlálás hátterében nem létezett tudatosan megszervezett, több síkon irányított magyarellenes tevékenység. Azt viszont mindenképpen megállapíthatjuk, hogy voltak olyan kérdezőbiztosok, akik tájékozatlanságból, vagy rosszindulatból hibákat követtek el. Nem akartak rákérdezni az etnokulturális adatokra azzal az indoklással, hogy ezekre nem kötelező a válasz. Mindez így igaz, de ezt nem a kérdezőbiztosnak kell eldöntenie, hanem a megkérdezett állampolgárnak. A másik gyakori problémacsoport az volt, hogy bediktálhatják-e az otthon levő háztartásbeliek azon családtagjaik adatait, akik nem tartózkodtak lakásukon. Úgyszintén ide kapcsolódik, hogy egyes kérdezőbiztosok összekeverték az állampolgárságot a nemzetiséggel. Tehát ha valaki azt mondta, hogy román állampolgár, akkor automatikusan a nemzetiségnél is így jelölték meg – részletezte Kovács Péter.
Az RMDSZ főtitkára kiemelte továbbá, hogy a kérdezőbiztosok képzése szintjén is komoly problémák merültek fel. Kovács Péter szerint túlságosan „vaskos” volt a tájékoztató könyv, amit a többség feltételezhetően nem olvasott el. Ugyanakkor az RMDSZ politikusa a kérdezőbiztosoknak jutatott pénzt is kevesli, hiszen tíznapi kemény munkáért csupán 500 lej bruttó összeget kaptak. – Úgy vélem, ez is hozzájárult ahhoz, hogy egyesek nem végeztek tökéletes munkát. Vagy több biztossal kellett volna dolgozni, vagy jobban meg kellett volna fizetni őket. Hibának tartom továbbá, hogy a kérdezőbiztosok toborzását nem csak az elemi osztályokban tanítókra kellett volna alapozni, hanem a középiskolás pedagógusokra is – mondta Kovács Péter.
Az RMDSZ politikusa érdeklődésünkre kifejtette: a náluk jelzett problémákat kilencven százalék fölött orvosolni tudták. Az esetek többségében az érintettek már akkor telefonáltak, amikor még a kérdezőbiztosok náluk voltak, így rögtön be tudtak avatkozni. – Úgy gondolom, ha országos szinten számolunk majd, akkor az adatsor nem fog nagyon torzítani. Bízom abban, hogy a népszámlálás eredménye reális lesz – mondta Kovács Péter. Hozzátette: minden településről begyűjtik a regisztrált óvásokat, hogy hivatkozási alapot tudjanak szolgáltatni, ha esetleg komoly problémák merülnek majd fel az adatok feldolgozásánál. – Amennyiben túl magas lesz azoknak a száma, akik nem adták meg a nemzetiségükre vonatkozó adatokat, akkor ez gyanúra adhat okot. Ez azt jelentené, hogy visszaélés történt, hiszen tíz évvel ezelőtt szinte elhanyagolható volt azoknak az aránya, akik nem vallották be nemzetiségüket – mutatott rá.
Kérdésünkre Kovács Péter elmondta: egyértelmű, hogy vidék és város viszonylatában az utóbbi helyeken tapasztaltak rendellenességeket. Ennek egyik magyarázata az, hogy Bukarestben például a bruttó 500 lej sokkal kevesebbet ér reálértékben, mint például a Mezőségen. Ugyanakkor városon sokkal nehezebb eljutni az utolsó tíz százalékhoz, mint a falvakon. – Egészen biztosan vannak még olyanok, akiket nem sikerült összeírni, de úgy gondolom, lehetetlenség százszázalékos arányt tűzni ki célul. Országos szinten lényegesen meghaladta a kilencven százalékot a megkérdezettek aránya, ami szerintem kielégítőnek mondható – összegzett Kovács Péter.
Székely István: orvosolt sérelmek, kevesebb panasz
– A jelenleg rendelkezésünkre álló adatok azt mutatják, hogy a népszámlálás során lényegesen kevesebb személyi űrlapot sikerült kitölteni, amint az várható volt. Keddi információk szerint ugyanis 19,6 millió személyi ívet összesítettek a szakemberek 20 millió 400 ezres becslésével szemben – mondta lapunknak Székely István politológus, az RMDSZ főtitkárhelyettese.
Bár a népszámlálás hivatalosan lezárult, mindenhol az a döntés született, hogy a különböző okok (így például az Országos Statisztikai Intézet – INS szóvivőjének, az ellenzéki pártok zavartkeltő kijelentései – szerk. megj.) miatt fel nem tüntetett személyi azonosító számokat pótolni kell a kérdőíveken. Elvileg nem zárható ki, hogy az adatok megfelelő statisztikai feldolgozását megkönnyítő személyi számok összegyűjtésén tevékenykedő biztosok, ha módjuk van rá, összeírják azokat a személyeket is, akiket mindmáig nem sikerült megszámolni – magyarázta Székely István. Az első benyomás mindenképpen az, hogy az alulszámlálás mértéke jelentős, a 800 ezer nem elhanyagolandó szám – tette hozzá a politológus. Mint kifejtette, az összesített személyi adatlapok között szerepelnek egyébként a tartósan távol lévő személyek, valamint a kettőzött P jelzetű űrlapok is. Az említett 19,6 milliós szám nem tartalmazza például a diplomáciai testületeket, a hadsereg speciális alakulatait, vagy sajátos belügyminisztériumi egységeket, akiknek munkatársait külön eljárásmódnak megfelelően számlálják össze. Mindemellett az említettek összességükben vélhetően nem haladják meg a százezres létszámot – fejtette ki Székely István.
A népszámlálás lebonyolításának módszertanát értékelve a politológus úgy vélte: az életvitelszerűen külföldön élő személyeket illetően nem működött az az eljárásmód, hogy a lakóközösség elnöke, a szomszéd stb. szolgáltasson hollétükre vonatkozóan adatokat. Az említettek ugyanis általában nem rendelkeztek az illető személyi számával, másrészt nemigen vállalták az adatlap aláírását – magyarázta. Mint mondta, kolozsvári adatok szerint körülbelül 10 ezer lakáscélú ingatlanba nem tudtak bemenni a számlálóbiztosok. Márpedig ezekben a lakásokban vélhetően albérlők élnek, a tulajdonos pedig külföldön van, így az összeírandó személyek száma esetében akár ötös szorzó is érvényesülhet, még akkor is, ha a bérlők egy része a szülői háztartásban már megszámlált egyetemi hallgató.
A visszajelzések szerint egyébként a magyar közösség megfelelő hozzáállással viszonyult a népszámláláshoz: a többségi lakossághoz képest nagyobb arányban tartózkodtak otthon és fogadták a számlálóbiztosokat.
Kolozsvár, Marosvásárhely és vonzáskörzeteik kiemelten sok hívással jelentkeztek az RMDSZ népszámlálási telefonvonalain, ami tanújele annak is, hogy a népszámlálási kampánynak sikerült felhívnia a magyarság figyelmét a lakosság összeírásának lényegi kérdéseire. Az etnokulturális adatok regisztrálása kapcsán történő visszaélésekre, szabálytalanságokra vonatkozó panaszok száma egyébként jelentősen visszaesett a népszámlálási időintervallum második felében. Ez a tény azt jelenti, hogy a sérelmek feldolgozása kedvét szegte a szándékos tévedéseket elkövető számlálóbiztosoknak, illetve akiknek hibái felkészülésbeli hiányosságokból adódtak, jobban odafigyeltek a személyi űrlap úgynevezett etnokulturális, azaz a szabad identitás vállalásával kapcsolatos kérdések módszertanára – részletezte Székely István.
A szabálytalanságok egyébként jellemzően nagyvárosokban fordultak elő, Székelyföldön pedig gyakorlatilag hiányoztak – tájékoztatott a szakember. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy a közösségek tagjai a település méretével fordított arányban ismerik egymást, azaz a kisebb településeken a körzetét jól ismerő és abban ismert számlálóbiztos is természetesebben teljesítette az összeírás nemzetiségre összpontosító részét.
Az Országos Statisztikai Intézet munkatársai az űrlapokat kézileg dolgozzák fel, azaz vezetik be a számítógépes adatbázisba – ez a folyamat az előrejelzések szerint 25 hónapig tart – magyarázta Székely István. Az úgynevezett ideiglenes, márciusra ígért adatok a számlálóbiztosok által összesített információk feldolgozásával készülnek el. A kettősségek országos szintű szűrése azonban ezek alapján nem végezhető el, másrészt a statisztikai intézet által nyilvánosságra hozott gyors összesítések a nemzetiségekre vonatkozóan nem tartalmaznak adatokat.
A szakember valószínűnek tartja, hogy részinformációk úgymond szivárogni fognak a közeljövőben az önkormányzatoktól, de a helyi összesítések alapján közzétett adatoknak még semminemű jogkövetkezménye nincs.
László Attila: korai beszélni még a 20 százalékról
A népszámlálás kiértékelésével kapcsolatban László Attila, a helyi bizottság tagja lapuknak elmondta: megköszöni a kolozsvári magyaroknak a pozitív hozzáállást. A cenzorok visszajelzése szerint a magyar nemzetiségű polgárok készségesen álltak rendelkezésre, s a kért információkat gond nélkül szolgáltatták. Ugyanakkor megköszönte azoknak, akik az RMDSZ zöldvonalán vagy a városháza telefonszámán jelezték a rendellenességeket. Ezek eljutottak hozzám, s intézkedtünk – szögezte le.
Kolozsvár alpolgármestere a számlálóbiztosok munkáját is méltatta: a megyeszékhelyen 1764-en fejtették ki tevékenységüket, s megítélése szerint sok esetben emberfeletti munkát kellett végezniük. Szerinte ez annak is betudható, hogy központi szinten nem volt kidolgozva egy összehangolt és összefüggő kommunikációs stratégia: bonyodalmat okozott a személyi szám körüli vita, ugyanis felelős beosztású vezetők egyik nap így, máskor pedig másképp nyilatkoztak a sajtónak.
– Az adatgyűjtés lezárásával már elmondhatom, hogy szerintem olyanok állították össze a módszertant és a kérdőíveket, akik nagyon ritkán fordulnak meg a valós élet terén, kevés információval rendelkeznek azzal kapcsolatban, hogyan kell pontosan ezt a munkát elvégezni – jegyezte meg az alpolgármester, aki hozzátette: szociológusokkal is konzultált ebben az ügyben.
Úgy ítéli meg, bonyolultak voltak az űrlapok, és ezek kitöltése. Az eddigi adatok szerint Kolozsváron mintegy 128 ezer lakást sikerül összeszámolni; azt is megtudták, hogy körülbelül 9 ezer lakásnak időközben más lett a rendeltetése, azaz cégek, irodák működnek bennük. László Attila tudomása szerint kedd estig mintegy 314 ezer személyt sikerült összeszámolni Kolozsváron.
Az alpolgármester közölte: míg a népszámlálás elején a különböző csatornákon a rendellenességeket közölték, az időszak második felében olyan visszajelzések érkeztek, miszerint bizonyos helyeken nem járt a számlálóbiztos. – Hétfőn, az utolsó napon, 450–460 személy jött be a városházára, hogy számolják meg – közölte az alpolgármester.
Szerinte az egyik legkomolyabb fejfájást az okozta, hogy magánházak helyett több helyen tömbházak jelentek meg. – A csúcs az volt, hogy egy magánház helyett három darab nyolcemeletes tömbház jelent meg, amelynek két-két lépcsőháza van.
Az alpolgármester elmagyarázta: egy építkezési engedély három évig érvényes, a munkálatok elkezdésekor ezt be kell jelenteni, az építkezést pedig három év alatt kell befejezni, ami egy évvel meghosszabbítható. Ilyen módon sok tömbház még nincs a városháza nyilvántartásában, de már laknak benne, talán már el is adták azokat.
László Attila cáfolta bizonyos „nagyotmondó politikusoknak” az állításait, miszerint a statisztikai adatokat más célokra is használják. – Sok esetben a kint lakó diákok nem engedték be a számlálóbiztost – mondta. Az alpolgármester nem tudott nyilatkozni azzal kapcsolatban, mi történik, ha a súlyos rendellenességekre hivatkozva valamely személy vagy szervezet megóvja a népszámlálás eredményeit.
Hogy pontosan hány lakosa lesz Kolozsvárnak, s ezen belül a magyar közösségnek sikerül-e elérnie a 20 százalékot a nyelvi és közigazgatási jogok garantálása érdekében, erről még túl korai beszélni – mondta László Attila. – Azt sem tudni pontosan, hogy csökkent-e vagy sem a megyeszékhely lakossága. Kétségtelen, hogy migrációs folyamat zajlott a környező települések irányába, mint például Kisbács, Györgyfalva, Szászfenes stb. – fejtette ki.
Pert fontolgat az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Toró T. Tibor az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke és Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régiójának elnöke szerdán, Kolozsváron megtartott sajtótájékoztatón bejelentette: pert fontolgatnak egyes állami intézmények ellen, mivel a népszámlálás adatgyűjtési szakaszának lezárása után nem hosszabbították meg az EMNT-önkéntesek akkreditációját, hogy azok az adatfeldolgozás során is kifejthessék tevékenységüket. – Önkénteseinknek későn vagy egyáltalán meg sem adták a népszámlálásra vonatkozó akkreditációt. Kolozsváron például hiába nyújtottuk be időben az akkreditációra vonatkozó kérést, azt csak a népszámlálás befejezése előtt négy nappal kaptuk meg – hangsúlyozták a politikusok. Azt is megemlítették, hogy november 2-án Tőkés László, az EMNT-elnöke és az EP-alelnöke nyílt levelet intézett Emil Boc kormányfőhöz és Traian Igaş belügyminiszterhez a népszámláláskor észlelt hiányosságok és méltánytalanságok miatt.
Toró T. Tibor megemlítette azt is, hogy az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) 435 önkéntest foglalkoztatott a népszámláláskor. Ezekből 185-en a Székelyföldön, 140-en a Partiumon, 110-en pedig Közép-Erdélyben tevékenykedtek. „Első körben” 300 000 szórólapot osztottak ki, majd további 100 000-et; ezt követően az önkéntesek „kopogtatós”, azaz házról-házra járó kampányt folytattak.
– A népszámlálás nem volt mentes a szervezetlenségtől. Minden okunk megvan arra, hogy kételkedjünk a népszámlálás hitelességében és eredményeiben. Nem csak a szakszerűtlenséget, hanem a jóindulat hiányát is felróhatjuk az illetékeseknek. Az esetleges csalások az adatok összegyűjtésének szakaszára jellemzőek – figyelmeztetett Toró T. Tibor, majd sérelmezte önkénteseik akkreditációjának meg nem hosszabbítását – még a többségében magyarlakta településeken is.
Megtudtuk: a népszámlálás alatt az EMNT által működtetett telefonos segélyvonalra több mint 1000 hívás érkezett. Gergely Balázs azt hangsúlyozta: az EMNT nap mint nap folyamatosan továbbította a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalba a hozzájuk befutott panaszokat, ezért a népszámlálás második felében a negatívumok bejelentése csökkent. A két politikus megemlítette: a népszámlálás során jó volt az együttműködés a Magyar Ifjúsági Tanáccsal (MIT) és az RMDSZ egyes területi szervezeteivel – Kolozs, Bihar stb. – is.
Toró T. Tibor kifejtette arra vonatkozó véleményét is, hogy az államnak jogában áll megtudni állampolgárainak személyi számát, nemzetiséghez és felekezethez való tartozását, hiszen ezek az adatok döntő fontosságúak, mind a később kialakítandó politikákat, mind a kisebbségi jogokat illetően.
Gergely Balázs hozzátette: még ha a polgári pert nem nyerik meg, akkor is elvi kérdés, hogy ilyen komoly jogsértés esetében lépjenek. Toró T. Tibor örömmel nyugtázta, hogy a népszámlálás kapcsán a romániai magyarság politikai képviselői felülkerekedtek a politikai nézeteltéréseken.
Szabadság (Kolozsvár)

Tőkés László nyílt levele
Nyílt levelet intézett Emil Boc kormányfőhöz és Traian Igaş belügyminiszterhez Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, amelyben számos, az EMNT által észlelt, népszámlálás során végbement rendellenességről tájékoztatja a kormányfőt és a minisztert.
Tőkés levelében előbb azt hangsúlyozza, hogy kisebbségi jogok sorozata függ a népszámlálási eredményektől, majd áttér a rendellenességek részletezésére. Mint írja, noha az EMNT a törvényes határidő letelte előtt kérte megfigyelőinek akkreditálását Kolozsváron, késéssel kapta meg, ugyanis mindössze négy nap volt hátra a népszámlálás időtartamából.
Tőkés továbbá jelezte: Erdély több településén gondok voltak azzal a móddal, ahogy a számlálóbiztosok rákérdeztek az etnokulturális jellemzőkre. „Egyes kérdezőbiztosok vagy megtagadták a vallásra, nemzetiségre, illetve az anyanyelvre vonatkozó válaszok bevezetését, vagy egyáltalán fel sem tették ezeket a kérdéseket, arra hivatkozva, hogy ezekre nem kötelező a válaszadás.
Egy Tőkés által jelzett további rendellenesség a 12 hónapnál rövidebb időtartamra külföldre távozott személyek regisztrálására vonatkozik. Mint írja, több esetben előfordult, hogy a kérdezőbiztosok – mellőzve a P űrlapot – csak az M kérdőívet töltötték ki ezeknek a személyeknek az esetében. Az űrlapon azonban nem szerepeltek az etnikai, illetve vallási hovatartozásra és az anyanyelvre vonatkozó kérdések.
Az EMNT elnöke továbbá szóvá tette: több erdélyi településen is megesett, hogy a számlálóbiztosok törölhető golyóstollal vezették be az adatokat, így felmerül a gyanú, hogy a válaszokat utólag módosították.
„A felsorolt rendellenességek befolyásolhatják a népszámlálás végeredményét, ami a magyar közösség kulturális és nyelvi jogainak rovására mehet” – írja Tőkés, aki az EMNT mellett az Erdélyi Magyar Néppárt nevében is szignózta a nyílt levelet.
(Transindex)
Nyugati Jelen (Arad)

Pert fontolgat a népszámlálás kapcsán az EMNT és az EMNP
Nyílt levelében jelezte a kormányfőnek és a belügyminiszternek az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a népszámlálási megfigyelőik által tapasztalt szabálytalanságokat. A két szervezet azt szeretné, ha a népszámlálási megfigyelők a végeredmények közzétételéig követhetnék az adatfeldolgozást, ennek érdekében perelni is hajlandók. Székely István, az RMDSZ népszámlálással foglalkozó főtitkárhelyettesea Krónikának elmondta, bár az adatfeldolgozást felügyelő megfigyelőkre a jogszabályokban van utalás, erre nem dolgozták ki a módszertant, és a polgármesteri hivatalokat sem értesítették róla.
„Elengedhetetlen, hogy a népszámlálás leglényegesebb részénél, az adatfeldolgozásnál is jelen legyenek a megfigyelők. Egyelőre még nem világos, hogy ki hozta ezeket a döntéseket, ki a felelős az akkreditációk megvonásáért, ez azonban mindenképpen ellentmond a hatályos kormányrendeletnek. Nincs tudomásom arról, hogy mindez más szervezetek esetében is így történt-e, véleményem szerint azonban általános jelenségről van szó” – fejtette ki Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke. Hozzátette: az EMNT és az EMNP valamennyi megyében kért akkreditációt, eddig azonban kizárólag negatív választ kaptak a megyei, illetve helyi tanácsoktól, többek között Bihar és Máramaros megyében. „Már az adatgyűjtés alatt is szembesültünk azzal a problémával, hogy akadályozzák megfigyelőink tevékenységét, több esetben pedig – például Kolozsváron – az akkreditációkat csak a népszámlálás befejezése előtt pár nappal adták meg. Úgy gondolom, az illetékesek elbukták a cenzus megrendezésének tesztjét, többször is bizonyították szakértelmük, valamint a magyar közösséggel szembeni jóindulatuk hiányát. Az Európai Bizottságnál is panaszt fogunk tenni, ha bebizonyosodik, hogy meghamisították a népszámlálás eredményeit” – fogalmazott Toró.
Nyílt levél a rendellenességekről
A szervezet nemcsak jogi úton tiltakozik az akkreditációk megvonásáért. Toró T. Tibor azt a nyílt levelet is bemutatta, amelyben Tőkés László felszólítja Emil Boc miniszterelnököt, valamint Traian Igaş belügyminisztert a közbelépésre, illetve a rendellenességek megoldására. Az Európai Parlament alelnöke szerint a népszámlálás rendkívül fontos egy állam igazgatása szempontjából, de a nemzeti közösségek számára is, mivel jogaik egy része számarányukra alapozódik, az EMNT akkreditált népszámlálási megfigyelői pedig számos szabálytalanságot tapasztaltak a folyamat átláthatóságával kapcsolatban.
A sajtótájékoztatón az is kiderült: az EMNT által működtetett zöldvonalon közel ezer visszaélést jeleztek az adatgyűjtés során. Toró ezzel kapcsolatban elmondta: egyeztetnek az RMDSZ munkacsoportjával erről, a visszaélések kezeléséről pedig ezt követően, közösen döntenek majd. Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régióelnöke arra mutatott rá, hogy az adatgyűjtés második felében csökkent a negatív visszajelzések aránya, szerinte ez leginkább annak tudható be, hogy sikerült megfelelőképpen összehangolni a tanács és az RMDSZ tevékenységét. Gergely elmondta, jogászokkal konzultáltak az említett jogi eljárással kapcsolatban, akik azonban negatívan vélekedtek az ügy sikerességéről. „Számunkra elvi kérdésről van szó. Jogsértés történt, amelyért felelősségre kell vonni az illetékeseket” – fogalmazott a régióelnök.
Közös fellépés Biharban?
Az EMNP Bihar megyében akár az RMDSZ-szel közösen tenne jogi lépéseket amiatt, hogy az Országos Népszámlálási Bizottság nem volt hajlandó meghosszabbítani megfigyelőik akkreditációját – közölte a Krónikával Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt partiumi szervezési igazgatója. A két megyei szervezet múlt héten együttműködési megállapodást írt alá, amelyben megegyeztek, hogy a cenzus kapcsán felbukkanó problémákat és visszaéléseket közös erővel próbálják meg rendezni, ugyanakkor az adatok összesítésének procedúráját is együtt ellenőrzik.
A közös fellépés azonban egyelőre nem kezdődhetett meg, mivel a cenzus még nincs abban a fázisban, hogy az űrlapok megfigyelőink kezébe kerülhessenek – mondta el lapunknak Szabó József, a bihari RMDSZ-szervezet ügyvezető alelnöke.
Kiss Sándor megyei RMDSZ-elnök korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy a népszámlálás kapcsán az igazi „harc” most, az eredmények összesítésekor kezdődik. Csomortányi István azt mondja, a legfőbb gond épp az, hogy a szervezetek akkreditált megfigyelői nem asszisztálhatnak az ellenőrzésnél, mivel engedélyük csak a cenzus időtartamára szólt. Ezért véli úgy, jogi úton kellene ezt a bajt orvosolni, és az ügyben az RMDSZ-t is megkeresik majd, hogy közösen léphessenek fel. Az EMNP egyébként tegnap közleményben azt jelezte, szerinte „a 2011-es népszámlálás megszervezését méltán nevezhetjük a román közigazgatás csődjének. Az elmúlt időszak kormányai odajuttatták az államot, hogy már a saját polgárait sem képes megszámolni.”
Hiányos metodika, nem létező megfigyelők 
A népszámlálás hiányos módszertana miatt az adatrögzítés folyamatába nem delegálhatnak megfigyelőket a civil szervezetek – mondta el lapunknak Székely István, az RMDSZ népszámlálással foglalkozó főtitkárhelyettese. A szakember szerint bár a jogszabályok kétfajta megfigyelői státust említenek, a metodológia csak az egyikre lett kidolgozva, aki az adatfelvétel során kísérte el a számlálóbiztost; az ő akkreditációjuk azonban csak az adatgyűjtés idejére, az október 20–31. közötti időszakra szólt. Bár a jogszabályokban az uniós illetékesek ajánlására egy másik megfigyelői státusra is van utalás, mely szerint a civil szervezetek a népszámlálási bizottságokba is delegálhatnak képviselőket, erre nem dolgozták ki a metodológiát, űrlap sincs rá, és a polgármesteri hivatalokat sem tájékoztatták.
Székely a Krónikának elmondta, megfigyelők hiányában az adatrögzítés folyamatát csupán a népszámlálási bizottságok önkormányzat vagy más intézmények által delegált magyar tagjai felügyelhetik; egy egyezség értelmében az RMDSZ-nek a legtöbb magyarlakta településen van képviselője ezekben, Kolozsváron például László Attila alpolgármester személyében. A szövetség az Országos Statisztikai Intézet (INS) által végzett adatbevitelt is felügyeli az általa delegált országos igazgatóhelyettes révén.
Szétváló adatrögzítési folyamat
A népszámlálás során összegyűjtött adatokat két külön folyamat során dolgozzák fel. Az adatgyűjtés befejeztével a számlálóbiztosok kódolják a válaszokat (ez ugyanis a helyszínen nem volt kötelező), majd a lakásban kitöltött űrlapok alapján elkészítik az összesítést, és az űrlapokkal együtt átadják a főszámlálóbiztosnak. „Ő leellenőrzi ezeket, és amennyiben eltérést tapasztal a kézzel beírt szöveg és a kód között, javítást kér” – magyarázta Székely István, hozzátéve, hogy ilyen esetben a betűvel beírt választ tekintik érvényesnek.
A főszámlálóbiztos a leellenőrzött űrlapokat benyújtja a helyi népszámlálási bizottságnak, ahol szétválik a folyamat. A számlálóbiztosok által készített összesítés az Országos Népszámlálási Bizottságnál marad, mely az előzetes becslések szerint 2012 márciusáig összesíti ezeket, és közli a népszámlálás ideiglenes adatait. A lakásokban kitöltött űrlapok viszont az Országos Statisztikai Intézethez kerülnek, ahol minden egyes adatot számítógépbe vezetnek. „Ez a folyamat becslések szerint 2013 november–decemberére fejeződhet be, ekkor derülnek ki az idei népszámlálás végleges eredményei” – magyarázta Székely István.
Nem vált be a módszertan
A szakember lapunk kérdésére elmondta, az INS által kedden ismertetett részeredmény, miszerint a népszámlálás során mintegy 19,6 millió romániai állampolgár adatait rögzítették, relevánsnak tekinthető. „Millió probléma van a népszámlálás kapcsán, de ezek az adatok még mindig pontosabbak, mint bármilyen más adat” – jelentette ki Székely István. Mint arról beszámoltunk, az INS keddi közleményében hangsúlyozta, hogy ez a szám nem azonos a romániai lakosság számával, hiszen a bukaresti önszámlálók, a polgármesteri hivatalban jelentkezők, a bel-, kül- és védelmi minisztérium bizonyos alkalmazottai (a diplomáciai testületek, a külföldi misszió tagjai, a nemzetbiztonsági szempontból kiemelt fontosságú intézmények, például lőszerraktárak alkalmazottai) nem lettek még bevezetve.
Az RMDSZ társadalomszervezésért felelős főtitkárhelyettese szerint a részeredmény egy érdekes helyzetre világít rá, hiszen a népszámlálásra 20 millió 400 ezer P és PPI űrlapot nyomtattak ki, míg a keddi jelentés lényeges, 800 ezres különbséget mutat. Elmondta, ennek egyik oka az is lehet, hogy a számlálóbiztosok a napi jelentéseikbe nem vezették be a huzamosabb ideig külföldön tartózkodó (PPI) személyeket. „Világosan látszik, hogy a statisztikai intézet által kidolgozott módszertan, például hogy a szomszédok vagy a házmester nyilatkozik, nem hozta meg a várt eredményt, a külföldön élők jelentős részét nem sikerült összeírni” – összegzett Székely István. Példaként Kolozsvárt említette, ahol mintegy tízezer lakásba nem tudtak bemenni a számlálóbiztosok, ezeket feltehetően albérlők lakják, és a bérlő külföldön él. Ha ezekben az esetekben 4–5-ös szorzót alkalmaznak – bérlő és 3-4 albérlő –, kiderülhet, hogy a kincses városban 40–50 ezer személyt nem számoltak meg.
Egyértelmű csökkenés
Az INS kedden ismertetett adatai szerint az erdélyi, magyarok által is lakott városokban számottevően csökkent a lakosság száma. Kolozsváron például idén 314 513 személyt írtak össze, míg a 2002-es népszámláláson 317 953 lakost számoltak. De Marosvásárhelyen még nagyobb az eltérés, míg 2002-ben 150 ezer lakos volt, a részeredmények szerint idén alig több, mint 130 ezer személyt számoltak, és hasonló a népességcsökkenés aránya a székelyföldi és partiumi városokban is. Székely István rámutatott, a lakosság számát jelentősen módosíthatta a fiatalok kirajzása a nagyvárosok vonzáskörzeteibe, Kolozsvár esetében Szászfenesre, Kisbácsba, Apahidára.
De természetes fogyás is van, amely a magas elhalálozási arány, illetve alacsony gyermekvállalási kedv eredménye, és amely a nagyvárosokban halmozottan jelenik meg. „Abszolút számokban az erdélyi magyarság száma biztos, hogy csökken, a kérdés az, hogy a többségi lakossághoz viszonyítva az erdélyi magyarság számarányának csökkenése megállt-e, vagy esetleg javult” – jelentette ki kérdésünkre Székely István. Mint mondta, utóbbi lehetőségre az adhat reményt, hogy az erdélyi magyar társadalmon belül jelentkező negatív folyamatok a román társadalomban halmozottan vannak jelen, például a románok körében jóval nagyobb a kivándorlók aránya, így elmondható, hogy az erdélyi magyar társadalom demográfiai mutatói jobbak. Csökkent a lakosság száma az erdélyi városokban
Város Idei részeredmények (megszámlált lakosok) 2002-es népszámlálásadatai
Kolozsvár 314 513 317 953
Marosvásárhely 131 753 150 041
Nagyvárad 184 861 206 614
Szatmárnémeti 97 753 115 630
Sepsiszentgyörgy 56 094 61 512
Csíkszereda 37 013 42 029
Székelyudvarhely 32 846 36 948
Kézdivásárhely 18 468 18 910
Gyergyószentmiklós 17 350 19 895
Nagyszalonta 16 889 18 074
Kőrössy Andrea, Nagy Orsolya, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Autonómia: vizit Dél-Tirolban
Szeghalmi Örs szerkesztő képviseli a Bihari Naplót azon a látogatáson, amelynek során a dél-tiroli autonómát, illetve az ottani nemzeti kisebbségek helyzetét vizsgálják meg a meghívott újságírók.
Az olaszországi Bozen (Bolzano) városban és körzetében megejtendő vizit november 8-12 között zajlik. A meghívott mintegy 10 újságíró Európa különböző államaiból érkezik. Románia területéről összesen ketten tagjai a csapatnak: munkatársunkon kívül még a Kolozsváron megjelenő Szabadság című napilap egy reprezentánsa vesz részt a látogatáson.
A programból
A meghívó fél a Kisebbségi Nyelvű Lapok Európai Szövetsége (MIDAS), amelynek a Bihari Napló is tagja.
A látogatás során a küldöttek felkeresik majd Dél-Tirol parlamentjét, ahol fogadja őket Mauro Minitti, a parlament elnöke. Fogadást ad nekik továbbá Veronika Stirner elnökségi tag. A bozeni egyetemen is látogatást tesznek, ahol a különböző karok dékánjai lesznek a vendéglátók, valamint felkeresik a MIDAS vezetőit, Toni Ebner elnököt és Günther Rautz főtitkárt, illetőleg az Európai Akadémia (EURAC) kisebbségi kutatóközpont elnökségét is. A résztvevők a dél-tiroli sajtótermékek képviselőivel is találkoznak a program során.
Szeghalmi Örs 2006-ban ugyancsak a MIDAS meghívottjaként vett részt egy hasonló dél-tiroli látogatáson, amikoris Michl Ebner EP-képviselő, a romániai magyar közösségi törekvések egyik szakértője volt a vendéglátó.
erdon.ro

Cenzus: híjával találtattunk
Szociológusok becslése szerint 18,5 millióra csökkent a romániai lakosság száma
A kérdőívek feldolgozásakor derül majd ki, hogy népszámláláson tapasztalt visszaélések torzították-e a magyar népességre vonatkozó adatokat, és ha ennek lesznek jelei, az RMDSZ kész az Európai Uniónál bepanaszolni a román hatóságokat.
Csak a későbbiekben derül majd ki, hogy a hétfőn este lezárult romániai népszámláláson tapasztalt visszaélések torzították-e a magyar népességre vonatkozó adatokat – nyilatkozta lapunknak Kovács Péter. Az RMDSZ főtitkára emlékeztetett: a szövetség zöld számaira „több ezer” hívás érkezett a népszámlálás ideje alatt, ám csak egy részük szólt visszaélésekre vonatkozó panaszokról, sokan tájékoztatást, eligazítást kértek a cenzus menetéről.
Az egyik leggyakrabban jelzett rendellenesség az volt, hogy a számlálóbiztos nem tette fel a megkeresett személy etnokulturális jellemzőire (nemzetiség, anyanyelv, vallás) vonatkozó kérdéseket. „Ezekre a kérdésekre a megkeresett személynek nem volt kötelező válaszolni, ám a számlálóbiztosoknak kötelező volt rákérdezni az adatokra” – magyarázta. Emlékeztetett arra is, hogy korábban a beérkezett panaszok nyomán az RMDSZ felszólítására az Országos Statisztikai Intézet (INS) több településen is elvégezte a szükséges korrekciókat.
Kovács tájékoztatása szerint jelenleg a szövetség megyei szervezetei összesítik a regisztrált, írásban tett óvások számát, s részben ezek alapján lehet megállapítani, mekkora lehetett az aránya a visszaéléseknek. Emellett rendellenességekre utalhat az is, ha a feldolgozás folyamán kiderül: aránytalanul sok a vegyes lakosságú településeken azoknak a kérdőíveknek a száma, amelyeken nem szerepelnek a nemzetiségre vonatkozó adatok.
„A tapasztalt visszaélések mennyisége és milyensége függvényében döntjük el, hogy milyen lépéseket teszünk a továbbiakban, akár Bukarest, akár Brüsszel irányában” – magyarázta. Az RMDSZ főtitkára mindemellett nem gondolja úgy, hogy a rendellenességek a magyarság ellen irányuló, tudatos kampány részei lettek volna. „Nagy szerepet játszott ebben a kérdezőbiztosok képzetlensége, a népszámlálás szervezetlensége. Nem csodálom, hogy az Országos Statisztikai Intézet vezetője a lemondását fontolgatja” – mondta Kovács.
A főtitkár hasznosnak nevezte az RMDSZ népszámlálás előtti tájékoztatási kampányait. „Szerintem a romániai magyarok 95 százaléka egy percig sem volt bizonytalan azzal kapcsolatban, milyen nemzetiséget diktáljon be a kérdezőbiztosnak. A tájékoztató kampányaink a maradék 5 százalék mozgósítását célozták” – jelentette Kovács Péter, aki példaértékűnek nevezte az egyházak, a civil szervezetek összefogását annak érdekében, hogy a népszámlálás az erdélyi magyarság szempontjából sikeres legyen.
Beszédes számok
Mint ismert, az INS hétfőn ismertetett adatai szerint a kérdezőbiztosok összesen 8.387.153 lakást és 19.599.506 személyt regisztráltak a népszámlálás során. Ez a szám azonban nem azonos Románia állandó lakosságának számával. Az INS fel is hívta a figyelmet, hogy a közölt adatok nem tartalmazzák a különböző intézményekhez (például a hadsereghez) tartozó személyek, illetve a bentlakásokban élő egyetemisták számát. A statisztikusok január végére ígérték az első reális, ám ideiglenes adatokat az összlakosságról.
A statisztikai hivatal által hétfőn közölt adatok azonban így is beszédesek. Ezek alapján Kiss Tamás szociológus úgy becsülte, hogy 18,5 millió körüli lehet Románia állandó lakosságának száma.
A szakember emlékeztetetett, hogy a számlálóbiztosok által jelentett mintegy 19,6 millió főhöz hozzáadódik ugyan a bentlakásban élő egyetemisták vagy a kaszárnyákban regisztrált katonák száma, ám levonódik egy jóval jelentősebb tétel, a huzamosabb ideig külföldön tartózkodó személyek száma. „Ezt az utóbbi, vélhetően milliós nagyságrendű tételt a legtöbb megyében beleszámolták a jelentésükbe a kérdezőbiztosok” – magyarázta Kiss Tamás.
Erőteljes szuburbanizáció
A szociológus szerint a hétfőn közölt adatok érdekessége, hogy az úgynevezett szuburbanizációs folyamat (a városból a város környéki településekre történő költözés) erőteljesebb, mint amire a szakemberek számítottak. Kiemelkedő ebből a szempontból Kolozsvár esete: az önkormányzat 400 ezer fölé várta a lakosság számát, ehhez képest a kérdezőbiztosok 314 ezer főt regisztráltak a kincses városban a népszámlálás alatt.
Ilyés Gyula: nem bírságolunk senkit!
Nem hajlandók megbírságolni a polgármesterek azokat, akik megtagadták a személyi számuk közlését a számlálóbiztosoktól. „Hogyan büntessen meg egy állami hatóság valakit azért, mert egy másik állami hatóság félretájékoztatta? Ez nem normális, egyetlen bírságot sem fogunk kiszabni” – jelentette ki a Hotnewsnak Ilyés Gyula.
Szatmárnémeti polgármestere arra utalt, hogy korábban a statisztikai hivatal (INS) szóvivője közölte: nem kötelező a személyi szám rögzítése a népszámláláskor. Utóbb a szóvivőt menesztették, s a hivatal vezetői megerősítették: az adat közlése kötelező, megtagadásáért 4-5 ezer lejes bírság is kiszabható.
„Ez az adat az egyetemisták számát, illetve a huzamosabb ideje külföldön tartózkodó személyek számát is magában foglalja, s ha ezeket levonjuk, 300 ezer alatt lehet Kolozsvár reális népességszáma. Tehát az önkormányzat hatalmasat tévedett, ami azzal magyarázható, hogy Kolozsvárt sokkal többen használják életterükként, mint ahányan laknak is a városban” – magyarázta Kiss Tamás. Ezt szerinte kiválóan illusztrálja, hogy Szászfenes népességszáma például 22 ezer lett, vagyis nagyobb, mint Aranyosgyéresé. Ehhez hasonlóan ugrott Gyalu, Kisbács és Apahida népességszáma is
Kiss szerint a székelyföldi adatok alapján megkockáztatható az a kijelentés, hogy a népességcsökkenés ebben a régióban kisebb az országos átlagnál. A szociológus szerint ezt elsősorban a migrációs folyamatok változásai magyarázzák. „A kilencvenes évekkel szemben, amikor Székelyföldről erősebb volt a kivándorlás, mint máshonnan az országban, jelenleg a régió alulreprezentált a migrációs folyamatokban” – véli a szociológus.
Emil Bochoz fordult az EMNT és az EMNP
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt nyílt levélben jelezte Emil Boc kormányfőnek és Traian Igaş belügyminiszternek a népszámlálási megfigyelőik által tapasztalt szabálytalanságokat.
A levél tartalmát tegnap Kolozsváron sajtótájékoztatón ismertette Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke és Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régiójának elnöke. A két szervezet azt szeretné, ha a népszámlálási megfigyelők a végeredmények közzétételéig követhetnék az adatfeldolgozást, ennek érdekében perelni is hajlandók. Toró hangsúlyozta: ha kiderül, hogy a népszámlálás eredményeit meghamisították, az EMNT és az EMNP panaszt tesz az Európai Bizottságnál és az Európai Parlamentnél.
Cs. P. T.
Új Magyar Szó (Bukarest)

7 millió alá csökkent Erdély népessége
Rohamléptekkel csökken Románia lakossága. Az október végén zajlott népszámlálás során az országban 19,599 millió személyt regisztráltak, bő 2,1 millióval kevesebbet, mint 2002-ben, amikor még 21,68 milliót találtak a népszámlálók.
A csökkenés még nagyobb méretű lehet, mivel a 19,6 milliós számba olyanokat is bevettek, akik több mint egy éve külföldön élnek. A végleges számot úgy számítják ki, hogy az októberben regisztrált 19,6 millió főhöz hozzáadják a bentlakásokban élő egyetemisták vagy a kaszárnyákban regisztrált katonák számát, viszont levonják a jóval jelentősebb tételt, a huzamosabb ideig külföldön tartózkodó személyek számát, ami akár milliós nagyságrendű is lehet. Ami olyan 19 millió körüli stabil lakosságot eredményezhet országos szinten, ugyanannyit, mint amennyit az 1966-os népszámláláskor regisztráltak az országban. Vagyis Ceauşescu erőltetett népesedési politikája fabatkát sem ér, Románia mai lakossága nagyjából ott forog, mint 45 évvel ezelőtt!
Erdélyi helyzetkép
A lakosság az ország 40 megyéjében és Bukarestben is csökkent, kivételt csupán Ilfov megye képez, ahol a növekedés nyilván a fővárosból kiköltözöttekre vezethető vissza. Az apadás mértéke azonban vidékről vidékre, megyéről megyére változik. A tágabb értelembe vett Erdély lakossága 6,64 millióra csökkent, míg 2002-ben még 7,22 millió volt. Vagyis kevesebb, mint egy évtized alatt Erdély népessége 8,1%-kal csökkent, ami kisebb az országos 9,6%-os fogyáshoz képest.
Megyékre és történelmi vidékekre bontva, a csökkenést a következő táblázat mutatja:
Régió/Megye Lakosság 2011 Lakosság 2002 Csökkenés aránya
(ezer főben) (ezer főben) (%-ban)
Partium 1779 1939 8,3
Arad 412 462 10,8
Bihar 559 600 6,8
Máramaros 472 510 7,5
Szatmár 336 367 8,5
Bánság 943 1011 6,7
Krassó-Szörény 288 333 13,5
Temes 655 678 3,4
Történelmi Erdély 3918 4273 8,3
Beszterce-Naszód 301 312 3,5
Brassó 530 589 10,0
Fehér 342 383 10,7
Hargita 305 326 6,4
Hunyad 410 487 15,8
Kolozs 675 703 4,0
Kovászna 211 222 5,0
Maros 541 581 6,9
Szilágy 226 248 8,9
Szeben 377 422 10,7
Erdély összesen 6640 7223 8,1
Amint a táblázatból is kiderül, a tágabb értelembe vett Erdélyben Temes megyében csökken legkevésbé a lakosság, csupán 3,4%-kal és Kolozs megyében az apadás az erdélyi és országos átlagnak felét sem érte el, ami nyilván Temesvár, illetve Kolozsvár gazdasági, tudományos és kulturális vonzerejének köszönhető. Beszterce-Naszód és a székelyföldi Kovászna megye is aránylag jól állnak, népességfogyásuk nem haladja meg az 5%-ot.
Ellenben Arad, Fehér, Szeben, Krassó-Szörény és különösképpen Hunyad megyében a csökkenés nemcsak az erdélyi, hanem az országos átlagot is meghaladja. Hunyad esetén majdnem duplája az erdélyi szintnek. Az aggasztó méretű fogyatkozás alighanem a súlyos gazdasági helyzetre vezethető vissza, a nehézipar immár két évtizedes válsága nyomán egyre többen próbálnak máshol – részben külföldön – boldogulni. A hasonló nehézipari adottságú szomszédos Krassó-Szörény szintén rendkívül magas népességfogyása mögött ugyanezek az okok húzódnak meg.
Erdély többi megyéjében – főleg Észak-Erdélyben – a fogyás mértéke a két véglet között alakult, többnyire az erdélyi és országos átlag alatt, vagy annak környékén.
Hunyadi mélyrepülés, avagy 50 év után Déva megelőzi Vajdahunyadot
Hunyad megyében a lakosság mindenekelőtt a városokban fogy, az erőltetett iparosítás ugyanis ide összpontosult. A nagyobb városok népességcsökkenését a következő táblázat mutatja:
Város Lakosság 2011 Lakosság 2002 Fogyás aránya
(%-ban)
Déva 57 565 69 557 17,2
Vajdahunyad 57 524 71 257 19,3
Petrozsény 35 239 45 195 22,0
Vulkán 25 036 29 748 15,8
Lupény 23 039 30 642 24,8
Petrilla 21 672 25 840 16,1
Szászváros 18 823 21 213 11,3
A Zsil-völgyi bányászvárosok roppant nagy népességfogyása még a kohászatra alapuló Vajdahunyadét is meghaladja. Amúgy a kohászváros lakossága 41 fővel kisebb, mint a megyeszékhelyé, ami azt jelenti, hogy 50 után ismét az adminisztratív jellegű Déva a megye legnagyobb városa. Eme státust a hatvanas évek elején, a Vajdahunyadot felpumpáló szocialista iparosítás fénykorában veszítette el.
Magyar kilátások
Az eddig nyilvánosságra került népszámlálási adatok (amolyan előzetes előzetese) azonban nem tartalmaznak adatokat a nemzetiségi viszonyokról, hiszen az erről szóló adatok feldolgozása még csak most kezdődött el. A magyarság létszámának változása azonban aligha térhet el lényegesen az Erdélyben tapasztalt össznépességi tendenciáktól. A megyei adatok pedig arra utalnak, hogy ha abszolút számban csökken is a magyarok száma, a magyarság népességen belüli aránya növekedik. A nagy számban magyarok által lakott megyékben (Bihar, Szatmár, Szilágy, Kolozs, Maros, Hargita, Kovászna) ugyanis a népességfogyás kisebb méretű, mint az erdélyi vagy az országos átlag. Ami alighanem arra utal, hogy a kolozsvári demográfusok mérsékelten optimista számításai nem alaptalanok. Remélhetőleg a dél-erdélyi szórványban sem lesz katasztrofális a helyzet.
Chirmiciu András
nyugatijelen.com
Erdély.ma

Múltidéző – Adalékok széki gróf Teleki Ernő (1902–1980) életéhez
2011. október 4-én a Minerva Művelődési Egyesület székházának előadótermében bemutatták a széki gróf Teleki Ernő emlékére készített Démonok tánca című dokumentumfilmet. Az erről szóló beszámolót jegyző Ferencz Zsolt hangsúlyozta, hogy „az utókor nagyon keveset tud gróf Teleki Ernőről, különösen fontos, hogy életművét szélesebb körben megismerjék”. Idézte továbbá az est házigazdájának, Tibori Szabó Zoltánnak véleményét, aki szerint „ennek érdekében tette meg az első, ám kétségtelenül jelentős lépést az a csapat, amely Ludvig Daniella vezetésével Teleki személyének és munkásságának bemutatására vállalkozott”. A témával foglalkozni akarók figyelmét felhívom arra, hogy egy évtizede, a Művelődés 2001. évi 12. számában igyekeztem ráirányítani a figyelmet gróf Teleki Ernő személyiségére. A téma időszerűsége miatt talán nem szerénytelenség, ha eddigi kutatásaim fontosabb eredményeit megosztom minden érdeklődővel, különös tekintettel egyes történelmi adatok meg nem haladott újszerűségére.
Az 1697. április 20-án birodalmi grófi rangra emelt széki Telekiek története több évszázada összeforrt Erdély históriájával, politikai és művelődési eseményeivel. A Beszterce-Naszód megyei Paszmoson háborítatlanul és csodálatos környezetben élhetett a Telekiek katolikus ága. A családi kastély Besztercétől délre, Nagysajó mellett, egy eléggé eldugott völgyben épült. A birtokot Teleki Mihály (1671–1720) Kővárvidék főkapitánya, Kolozs vármegye főispánja szerezte meg. A paszmosi ősi ház külső megjelenésében is meseszerű volt, Kővári László megfogalmazásában: „szeszélyes tornyokkal épült ódon kastély”. A kertet és az ebédlőt szentek barokk fogadalmi szobrai ékesítették, melyeket 1796-ban Teleki Mihály (†1793) kamarás és felesége, makfalvi Dósa Ágnes (1762–1806) faragtatott. Az ebédlő falát egy ovális keretű Esterházy-kőcímer díszítette, amit Teleki Ernő a kolozsvári házból vitetett oda és falaztatott be. A paszmosi kastély bejárati kapuja felett elhelyezett kettős – Teleki–Haller – „beszélő címer” az egykori erődített kúriát újjáépítő házaspár, Teleki Pál (1719–1773) Fogarasföld főkapitánya, Doboka vármegye főispánja és hallerkői gróf Haller Borbára (1719–1770) emlékét őrizte. Halotti epitáfiumaik jelzik, hogy elmúlásuk után sem váltak meg egymástól, a kolozsvári piarista templom kriptájában egymás mellett nyugszanak. Az udvarház legfontosabb történelmi emléke a mögötte álló mocsári tölgy, melynek koráról a törzsére erősített fémtáblán olvasható „Anno 1406” felirat tanúskodik. A 605 esztendős, 25 m magas és 7,10 m kerületű ősfa méltó emléke az őt gondozó három évszázados főúri családnak.
Ernő ősei között tudhatta Teleki Ferencet (1785–1831), akit a családi krónika „Költő”-ként emlegetett. Bizonyára nem véletlenül maradt fenn a „Békesség Embere” jelzője sem, amit Herepei Károly használt búcsúztatásakor. A sokoldalú császári és királyi kamarás előd a híres, Göttingában végzett matematikus volt, akit a Magyar Tudományos Akadémia halálának évében tiszteleti tagjául választott. Nevéhez fűződik a kézi szögmérő feltalálása, melyet a bécsi Voigtländer cég gyártott és forgalmazott. Ő kivételesen nem Paszmoson, a nevezetes családi birtokon, hanem Besztercén született. Ennek oka az volt, hogy várandós édesanyját a Horea-féle felkelés idején a megerősített szász városba menekítette férje, Teleki Mihály.
Ernő édesapja, Teleki Ferenc (1870–1925) országgyűlési képviselő a paszmosi családi uradalomban született. Negyedszázaddal később, a millennium évében – 1896. január 9-én – vette feleségül losonczi báró Bánffy Annát. Felesége korai, 1907. október 7-én, 30 éves korában bekövetkezett halála miatt rövid, csupán évtizednyi házasságukból így is öt gyermek született. Három kisleány: Erzsébet (1896–1981), a rövid életű Margit (1898–1906), valamint Cecília (1901–1981) és egy fiú ikerpár: Andor és Ernő. A fiúk születésekor már az egész család Kolozsvárt élt, az Egyetem utca 8. szám alatti fényűzően berendezett Esterházy-házban lakott ugyanis Bánffy Anna édesanyja, lévén a galántai Esterházyak famíliájába tartozott. Az épület nevezetessége, hogy ott 1748-ban rátóti Gyulaffy László árvaházat alapított, melyet 1840-ben megvásárolt gróf Esterházy János Nepomuk (1824–1898), akkor került családja birtokába.
Teleki Ernő ikertestvérével, Andorral együtt Kolozsvárt, 1902. szeptember 11-én született. Az ikrek édesanyja ötéves korukban meghalt, azután nagymamájuk, galántai gróf Esterházy Cecília (1857–1946), losonczi báró Bánffy Ernőnek (1850–1916), az Erdélyi Magyar Gazdasági Szövetség elnökének, az Erdélyi Református Egyház és a Kolozsvári Református Kollégium főgondnokának felesége nevelte őket. A família, amelybe születtek, és a név, amit viseltek, már kicsi korukban kiemelte a fiúkat az átlagos gyermekkorból. Amikor az elalvás előtti mese helyett családjuk történetét hallgatták, tulajdonképpen Erdély históriájával ismerkedtek. A Teleki-gyermekek ezüst kamarási kulcsokkal játszóttak, s megtanulták, hogy a különböző századokban a ruházat mely részén kellett viselni azokat. Egyfajta családi ereklyének számított altorjai gróf Apor István kincstartó 1689-ből származó ezüstkanala. A pecsétnyomó használatának gyakorlásánál sem kellett veszekedniük, 23 kipróbált darabbal próbálkozhattak. A vallásos érzületet volt hivatva felszítani a Krisztus keresztszilánkját őrző ereklyetartó, és az egykori cseszneki Esterházy-erődítmény várkápolnájából megmaradt ezüst misekönyvtábla, melynek domborművein Alexandriai Szent Katalin és Szent Borbála attribútumai tükröződtek.
A magántanuló ikerpár az elemi iskolát 1912-ben, a Váradi Albert igazgatta római katolikus Főelemi Fiúiskolában fejezte be. Középiskolai tanulmányaikat az Erdélyi Római Katolikus Státus kegyesrendiek vezetése alatt álló főgimnáziumában folytatták, ahol 1920-ban érettségiztek. Osztályfőnökük a nagy tudású, széles látókörű piarista szerzetes, Patay József volt.
Az érettnek nyilvánított ikertestvérek sorsa különféleképpen alakult. Andor a budapesti Kereskedelmi Akadémián szerzett diplomát. Kolozsvárra visszatérve a bankszakmában helyezkedett el. 1927-től külföldön, a nemzetközi kereskedelem világában tevékenykedett. Először Konstantinápolyban bukkant fel, mint egy ipari vállalat alapítója. Később a budapesti Külkereskedelmi Hivatal Rt. athéni megbízottja, majd párizsi, hágai és brüsszeli kirendeltségének vezetője. 1937-ben a párizsi Nemzetközi Kiállítás helyettes kormánybiztosa, 1940-ig a budapesti Weisz Manfréd Művek (a későbbi Csepel Művek) igazgatója, a második bécsi döntés után a Külkereskedelmi Hivatal elnöke. Elismertségéről annyit, hogy egyéb kitüntetések mellett megkapta a francia becsületrend tiszti keresztjét és a belga koronarend lovagkeresztjét. A második világégés után az emigrációt választotta. A messzi távolban is nagy szeretettel őrizte nagyapja és édesapja házassági gyűrűit, melybe feleségeik neveinek kezdőbetűi és házasságkötésük évszáma volt begravírozva: Cs[erényi] A[nna] 1867 és B[ánffy] A[nna] 1896. A nemzetközi hírnevet szerzett külkereskedelmi szakember és máltai lovag 1978. január 22-én, a távoli Buenos Airesben hunyt el.
Ernő édesapja betegeskedése miatt az érettségi után csak két év múlva folytathatta tanulmányait. A budapesti Közgazdasági Egyetem hallgatója lett, 1926-ban visszatért szülőföldjére. Az egyetemen szerzett ismereteinek korán hasznát vette, édesapja halála után tizedik, egyúttal utolsó családi tulajdonosként átvette a paszmosi birtok kezelését és irányítását.
1933-tól a magyar királyi Külkereskedelmi Hivatal bukaresti kirendeltségének megbízottja. Ehhez a külügyminisztériumnak is hozzá kellett járulnia, az engedélyt román állampolgársága miatt kapta meg. A magyar–román gazdasági kapcsolatok fejlesztésén, előmozdításán fáradozott. Három év múlva a korábbi előny hátrányára változott, román állampolgársága miatt mondatták le feladatköréről. Egy éven keresztül állás nélkül volt, majd 1937 novemberétől 1944-ig a Magyar Általános Hitelbank (MÁH) szerződéses alkalmazottja lett.
A II. Károly király által létrehozott Nemzeti Újjászületés Front keretében felállított magyar alosztályt, a Magyar Népközösséget gróf Bánffy Miklós vezette. Elnökletével három fő szakosztály jött létre: a Jósika János vezette közművelődési, a Kós Károly irányította társadalmi és a Szász Pál felügyelte gazdasági. Alosztályának vezetését a szakmai elismertségnek örvendő Teleki Ernő látta el.
A második bécsi döntést követően – hevenyészett feljegyzései szerint – a két ország közötti magas szintű politikai üzenetváltásba is belesodródott. A bukaresti tapasztalatok alapján egyes román politikusok úgy gondolták, hogy bízhatnak benne. Közvetítésre alkalmas személyét alátámaszthatta, hogy rokona volt gróf Teleki Pál miniszterelnöknek. 1940. szeptember 3-án keresték meg Iuliu Maniu üzenetének közvetítésével, amit a tudományos kutatások eddig nem támasztották alá. Ionel Pop – aki Teleki Ernő sajátos jellemzése szerint Maniu pártelnöknek, a Nemzeti Parasztpárt első zászlós urának bizalmi emberei közé tartozott – javaslatában nem kevesebb szerepelt, mint Dél-Erdély önként való átadása.
A kapcsolatfelvételt elősegítette, hogy a Magyar Általános Hitelbankhoz kötődő Telekihez kollegiális viszony fűzte, Pop volt a MÁH romániai vállalatainak elnöke. Erdély egészének átengedését a javaslattevő román politikai erők két feltételhez köthették, erre utalnak Teleki Ernő jegyzetfüzetében a ceruzával odavetett mondatok: az egyik az autonómia – melyről regénybeillő módon a bukaresti királyi palota kerítésénél folytatott tárgyalásokat, – a másik a német megszállás biztosítása, míg a magyar hadsereg bevonul Észak-Erdélybe. Utóbbi kérés a magyarság feltételezett bosszújára hivatkozva fogalmazódott meg. Minderről Teleki Pál az akkori romániai nagykövet, Bárdossy László rejtjelezett táviratából értesült. A javaslatokat visszautasította, elfogadhatatlannak minősítette, attól tartott, hogy a feltételekhez kötött lépés az akkori felfokozott közhangulatban a kormány elsöprésével és talán forradalommal is járna. A nemleges választ Teleki Andor adta át a Szovátán tartózkodó Ionel Popnak.
A magyar csapatok kolozsvári bevonulását követően Teleki Pál miniszterelnök – folytatódnak Teleki Ernő bejegyzései – az Esterházy-házban tárgyalást folytatott. Ezen Észak-Erdély politikai képviseletét és a visszaperlési jog kérdését beszélték meg. A képviselők névsorát össze is állíthatták, mert a jelenlevők – László Dezső és Albrecht Dezső – parlamenti honatyák lettek. Kállay Miklós miniszterelnöksége idején Teleki Ernőt a Felsőház tagjává kooptálták, aki határozattan tiltakozott az ellen, hogy ez rendiségi alapon történjen meg. Ajánlói az alkotmányt segítségül híva azt a megoldást választották, hogy a kormányzónak joga van rendkívüli érdemekért a megfelelő személyeket kinevezni. Rajta kívül még ketten kerültek ilyen módon a parlamentbe: Baranyai Lipót, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és a Felsőház „Benjáminja”, Széchenyi Károly. Teleki Ernő képviselősége kérészéletűnek bizonyult, két hónap után lemondott mandátumáról. Ebben talán része lehetett Bárdossy László miniszterelnök korábban megfogalmazott véleményének, mely szerint az Észak-Erdélyből a parlamentbe behívott, kooptált képviselőket tömörítő Erdélyi Párt „kezelhetetlen”.
Magyarország sorsa és Erdély jövője szempontjából rendkívül kritikus időszakban – a Lakatos-kormány idejében – Teleki Ernő felkérést kapott, hogy vállalja el a romániai követ posztját. Bizonyára ismerhették egyik állásfoglalását: „Bukarest Pest számára a saját embereik alkalmatlansága folytán mindig torz tükörben állott.” A külügynek szüksége lehetett jól informált, mindkét fél részéről elfogadható, a román politikai és gazdasági körökben járatos diplomatára. Teleki Ernő a későn jött felkérésnek nem tudott eleget tenni. Ha Teleki Pál idejében történt volna, ketten bizonyára többet elérhettek volna a magyar–román kapcsolatok javítása érdekében.
A politikai élettől való többszöri visszavonulását fontos szakmai feladat feledtette: az Erdélyrészi Gazdasági Tanács második embere, ügyvezető alelnöke lett. A kolozsvári Kereskedelmi és Iparkamara Kossuth Lajos utcai székházának II. emeletén működő Tanács feladata a kelet-magyarországi, az észak-erdélyi területek és az „anyaország” gazdasági életének minél eredményesebb összehangolása volt. Azon intézmények közé tartozott, melyet nem magyarországi „ejtőernyősök”, hanem helybeli, hozzáértő szakemberek irányítottak. Jelentőségét hangsúlyozta, hogy uzoni gróf Béldi Kálmán zsibói földbirtokos elnökletével a magyar kormány tanácsadó és véleményező szerveként működött. A Tanács tagjai közé tartozott még losonci gróf Bánffy Miklós (akivel a Magyar Népközösségben együtt dolgozott), Korparich Ede (az észak-erdélyi Hangya-szövetkezet marosvásárhelyi elnök-igazgatója), Rátz Mihály építőmester (a kolozsvári Iparos Egylet elnöke) és széki gróf Teleki Béla (az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület elnöke).
A hívő, keresztény embert azzal tisztelte meg egyháza, hogy az Egyházmegyei Tanács (régebbi nevén Erdélyi Római Katolikus Státus) tagjává választotta. A Tanács hatásköre az erdélyi egyházmegye területén lévő római katolikus középiskolák, gazdasági iskolák és a velük kapcsolatos bentlakások fenntartására, az egyházmegyei alapok tulajdonát képező bérházak, mező- és erdőgazdasági ingatlanok kezelésére terjedt ki. A világi tanácsosok között ismerős nevekre bukkanhatunk: György Lajos (a Líceum-könyvtár igazgatója) és gróf Béldi Kálmán.
Az 1945 után bekövetkezett nagy történelmi és politikai változások után osztály- és sorstársai általánosan jellemző életét élte. 1949. május 1-ig állás nélkül tengődött. Akkor lehetőséget kapott, hogy képességének és tudásának megfelelően megtalálhassa az őt megillető méltó helyét, és beilleszkedhessen a szocialista Románia új társadalmi rendjébe. A 7. számú Átképzési Központban (Centrul de recalificare No. 7.) fél év alatt elsajátíthatta az asztalos mesterséget. Első munkahelye egy nagy építkezési vállalat (Intreprindere Construcţia şi Instalaţii) volt, ahol villanyszerelő beosztásban dolgozott. Ezt követően 1952 és 1954 között raktárnok volt a Mezőség legnagyobb községében Mocson, egy Cariera nevű üzemnél. Mind feljebb emelkedett, következő munkahelyén, a község tanácsházának egészségügyi osztályán (Sfat Popular Raion Mociu Secţia Sanitară) könyvelőként már tisztviselői beosztásba emelkedett.
1954-ben egy hirtelen fordulattal a „romániai burzsoázia” élő-halottjait gyűjtő temetőbe, a Duna-Deltában fekvő Măcinbe, a Brăilától keletre fekvő faluba internálták. Először ott készültek a filmben a démonok táncaként emlegetett torzképrajzai. Érzékeny lelkülete így tükröztette az őt körülvevő abszurd világot és irracionálissá torzult szereplőit, a nagyon is létező, nemcsak képzeletében élő, az emberi alapvetést, a humánumot megtagadó, a sztálini nemzeti szocializmus módszereit másoló országot, az akkori román Abszurdisztánt. Hazatérhetett, túl értékes volt ahhoz, hogy elpusztítsák.
1955-től alkalmat kapott egyháza közelében és a műemlék-restaurálás területén működni. Két éven keresztül a Szent Mihály-templom felújítási munkálatainál anyagraktárosként nyert beosztást. Ezt követően a Farkas utcai református templom és a lutheránus püspökség épületének helyreállításánál volt technikusi beosztásban. Később mintázó szobrászként ismét a főtéri templom megújításánál jutott munkalehetőséghez.
A megváltozott világban 1960. május 15-én kapott először műveltségének, érdeklődési körének és habitusának egyaránt megfelelő feladatot. A Római Katolikus Egyházművészeti Bizottság tagja lett, mely Kolozsváron, a Szent Mihály plébánián működött. Ha megismerkedünk a bizottság összetételével, megérthetjük lelkesedését és ügybuzgalmát. Elnök: Márton Áron püspök, alelnök: Baráth Béla kanonok-plébános, tagok: Bágyuj Lajos építőmester, Rátz Mihály műszaki tanácsos, Kelemen Lajos nyug. levéltári főigazgató, Köpeczi Sebestyén József nyug. egyetemi könyvtárnok, heraldikus, Bíró Vencel nyug. egyetemi tanár, az 1948-ban államilag feloszlatott piarista rend exprovinciálisa és Vámszer Géza középiskolai tanár. Az egyház érdeme, hogy a rossz anyagi viszonyok és társadalmi megbecsültség nélkül tengődő neves szakembereket bevonták. Ideig-óráig egyfajta védőhálót vontak köréjük, s talán némi anyagi segítség is adódott. A legfontosabb mégis az a tudat lehetett számukra, hogy ismereteikkel, tudásukkal még mindig tudnak és engedik őket szolgálni közösségük javára.
Miért vonzódott a gazdasági és pénzügyi szakember a műemlékekhez, a régi tárgyakhoz? Mindez visszanyúlik a messzi gyermekkorba. A szülői ház és a paszmosi kastély berendezése egyaránt a múltat idézte. Emlékezzünk Bíró József művészettörténész egyik örökbecsű megállapítására, mely szerint Erdélyben „a kastély már maga a történelem”. A családi arcképcsarnok festményei és az ősökhöz kapcsolódó régi tárgyak szinte mindegyike Erdély történetének hol dicső, hol szomorú évszázadáról regélt. A kiterjedt rokonságban egyöntetű tisztelet övezte az ellenségei által „Kopasz”-nak gúnyolt Teleki Mihály kancellárt. Még azt is számon tartották, melyik családtag őriz róla készült képet, metszetet vagy egyéb ábrázolást. Akkor még volt hol keresni azokat: Teleki Artúrnál (Dudu bácsinál) Tancson, Teleki László Gyulánál Kövérhosszúfalun, Teleki Károlynál (Pufinál) Sáromberkén és Teleki Pálnál Budapesten, József téri házában. Ma csak a családi emlékezés tanúskodhat a képek egykori létezéséről.
Kelemen Lajos Benczúr Gyulánénak írt leveléből (Kolozsvár, 1922. szeptember 4.) tudhatunk a Telekiek hatvan darabot számláló családi képgyűjteményéről. A nagymama, gróf Esterházy Cecília őrizetében álltak – helyesebben mondva függtek – a piarista templom előtti Mária-szobrot állító göncruszkai gróf Kornis Antal és második felesége, királyhalmi Petki Anna élethű festményei is. A gróf Bethlen Györgyné Majális utcai lakásán 1926. november 17–21. között megrendezett régi műtárgyak kiállításán nem a történelmi arcképcsarnok képei szerepeltek. Kelemen Lajosnak a Művészeti Szalonban megjelent tudósításából ismeretes, hogy a családi gyűjteményből hat, egymásba járó Kornis-címeres poharat, és egy altwien, bástyamotívumos kávétartót tettek közszemlére.
A kiterjedt főrangú rokonságra a 18–19. századi családi miniatúra-gyűjtemény hívta fel a figyelmet. Ennek egyik ragyogó rézrámás darabja gróf Mikó Imrét, az Erdélyi Múzeum-Egyesület alapítóját ábrázolta. Ugyancsak az elődökre emlékeztetett a fehér falon félelmetesnek tűnő Kornis-buzogány, és az Apafi korabeli nyeregtakarón elhelyezett kardgyűjtemény. A már említett 1926-os régi műtárgykiállítás beszámolójából köztudomásúak az értékes és féltve őrzött történelmi emlékek. Az egyik kard pengéjén viselte a korát jelölő aranyos évszámot: 1549. A másik, rubinokkal ékesített 16. századi pallosról azt tartotta a hagyomány, hogy a lefejezett Bánffy Dénesnek volt kedves fegyvere. (Honnan sejthette volna szegény, hogy éppen egy ilyen szeretett fegyverfajta vet véget földi pályafutásának.)
Teleki Ernő öregkorában sokat betegeskedett, de az óramű pontosságával beosztott baráti látogatások mindig felvidították. Kedvelt időtöltése volt, amikor a „kolozsvári lexikon”, az évszázadot megélt Bocsánczy László, a Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbank volt igazgatója és Nemes István ügyvéd segédletével képzeletben rendre vizitálták a kincses város jól ismert családjait. Szűk baráti köréhez főleg arisztokraták (Apor Márta, Bethlen Béla, Lendvay Gaszton, Nemes Sarolta, Teleki Mihály, Wesselényi Mária), írók (Bajor Andor, Bretter György, Gáll Ernő, Mikó Imre) és művészek (Cseh Gusztáv, Erdős Tibor, Fülöp Antal Andor, Gergely István, Miklóssy Gábor, Nagy Imre, Vetró Artúr, Tassi Demian) tartoztak. Szívesen segített az erdélyi múltat kutató történészeknek, művészettörténészeknek. Járt nála Jakó Zsigmond, Benkő Samu és felesége Nagy Margit, Kiss András, Marica Guy Viorica, Debreczeni László. A leggyakrabban talán Markó Bélával, kedves borbélyával találkozott. 1974-ben rendkívüli öröm érte, szülővárosukban találkozhatott az oly messzi távolba – Buenos Airesbe – emigrált ikertestvérével, Andorral.
A „Tempora mutantur et nos mutamur in illis” (Megváltoznak az idők, és mi is megváltozunk bennük) általánosan igaz megállapítása átvitt értelemben rá nem vonatkozott. Soha nem feledkezett meg származása társadalmi kötelezettségeiről, és ennek mindenkori tudatában élte le életét.
Szülővárosában hunyt el 1980. november 27-én, életének 79. évében. Néhány nap múlva, a decemberi hónap első napjának délutánján helyezték örök nyugalomra a Házsongárdi temetőben. A gyászjelentőn már nem merült szürkeségbe a neve. A fekete gyászkeretes partecédula méltóságteljesen jelentette, hogy egy széki Teleki halt meg. Úr volt, kolozsvári és erdélyi magyar. Őrizzük emlékét az őt megillető kegyelettel.
SAS PÉTER 
Szabadság (Kolozsvár)

Apró kincsek Erdély legmélyéről 
A magyar kormány Határtalanul! pályázatán nyert iskolánk erdélyi utat, a 7. évfolyam számára. Ártándon léptük át a határt, és két irodalmi helyet látogattunk meg: Érsemjént és Érmindszentet. Itt csatlakozott hozzánk idegenvezetőnk, aki Kolozsvárt mutatta be ezután, és végig velünk-mellettünk maradt. Késő este érkeztünk szálláshelyünkre, Vármezőre.
A második napot Ákosfalván töltöttük, a helyi általános iskolában. A diákok együtt töltötték a délelőttöt, rendhagyó történelemórára invitáltak bennünket, közös sportprogramon vehettünk részt. Nehezen váltak el egymástól az erdélyi és a magyar diákok, a meleg vendégszeretet fogva tartott mindenkit. Fehéregyházán és Segesváron is feladatokat oldottak meg a hetedikesek, az útinaplókat folyamatosan vezették.
A harmadik napon Kőrispatakra látogattunk, Farkaslakán megemlékeztünk Tamási Áronról, Korondon fazekas-bemutatóra várták a kispesti csapatot, majd Szováta következett. A Medve-tó sokak számára a legnagyobb élményt jelentette. Az utolsó nap is gazdag programot kínált: Mikháza, Csíkfalva, Marosvásárhely és Nagyvárad. Este gördült be az iskola elé buszunk.
Más szemléletű és érzelmű diákok tértek haza a 2000 km-es út után: ízelítőt kaptak a határon túli magyarok történelméről, mindennapjairól. Az értékelőórán a power point bemutatók is bizonyították: sokat tanultak a gyerekek az út során. Gondoltunk az ittmaradókra is: ákosfalvi illatos kenyeret és zsenge kibédi hagymát hoztunk el Erdély legmélyéről, a Nyárád mentéről. A négynapos felfedező túra résztvevő diákjai 10 000 Ft önrésszel vehettek részt a Nyárád menti kiránduláson, október 21-24-én. A többit a pályázati összeg biztosította.
Röhrig Éva 
Bolyai János Általános Iskola igazgatója
MTI
Erdély.ma

Élő kulturális „hidakat” épített az Ars Hungarica Nagyszebenben
Nagyszebeni reformátusság – Múlt, jelen, jövő címmel nyílt kiállítás vasárnap délelőtt a helyi református templom galériájában az Ars Hungarica Magyar Kulturális Fesztivál zárónapján. Varró Sándor református lelkipásztor beszédében elmondta: a kiállítás lényegében gyökérkeresés, a 225 éves templomról és térségéről készült fényképeket, tervrajzokat mutatja be. – A képeken nem csak a református templom látható, hanem sok más nagyszebeni hajlék és épület is, amely azt bizonyítja, hogy a különböző gyülekezetek egymás mellett imádkoztak, küzdöttek az adott korszak csapásai ellen – részletezte a lelkész. – A református közösség tagjai az idők során beépültek a nagyszebeni magyar közösségbe, hozzájárultak a kulturális értékek gyarapításához, ez a kiállítás is része ennek értékteremtő folyamatnak – hangsúlyozta.
Serfőző Levente fesztiváligazgató kiemelte: céljuk a fesztivállal közösségi értékeket teremteni, ugyanakkor egyaránt fontosnak tartják a lelki értékeket is.
Liszt Ferenc életét és munkásságát ismertette a helyi Orth Enikő zongoratanárnő a zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából szervezett Liszt-év rendezvénysorozataihoz kapcsolódva. A Liszt zenetörténeti jelentőségét részletező előadást a tanárnő végzős diákjainak zongorajátéka színesítette. A tanárnő a helyi magyar közösség büszkesége, hiszen egykori tanítványai ma több európai filharmónia művészei.
Takács Gyöngyi, a Magyar Kulturális Központ és a helyi EMNT – Demokrácia Központ irodavezetője a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete és a Hargita Megyei Kulturális Központ közös fotótáborának résztvevőjeként köszöntötte a közönséget a Tanácstoronyban helyet kapott tárlatmegnyitón, amely az áprilisi táborban készült képekből kínált ízelítőt. Elmondta: nagy élmény volt a tíz profi fotóssal együtt a térségben kirándulni és lencsevégre kapni a magyar közösségek hétköznapjainak egy-egy mozzanatát.
Serfőző Levente a kiállításmegnyitón megjegyezte: öröm ilyen értéket a fesztivál programjai közé illeszteni, de még nagyobb öröm lesz számára, ha a fotótábor fényképeit albumban is kiadják.
Dunai Péter, Magyarország kolozsvári konzulja Románia legszebb városának nevezte Nagyszebent, amely szerinte követendő példaként kellene szolgáljon minden hazai önkormányzat számára, legyen szó politikáról vagy nemzeti értékek megőrzéséről. Elmondta: erős, megmaradni akaró magyar közösséggel találkozott, amelynek tevékenysége szintén példaértékű. – A jelent láttatják a képek a modern művész saját szemszögéből, amely provokál, gondolkodásra késztet – jegyezte meg beszédében.
Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója a legfontosabbnak a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületével kialakult kapcsolatot tartja, amelyet eredményes együttműködés és a magyar kultúra szeretete jellemez. Az igazgató beszélt még a nemrég 25. kiadásához érkezett fotótáborsorozatról, amelynek célja a dokumentáláson, archiváláson túl a magyar közösségek mindennapjainak megörökítése. – A fotókkal való találkozás és a jelentésük olvasata mindenkiben külön-külön fogalmazódik majd meg – mondta.
Ádám Gyula, a fotótábor művészeti vezetője, a fotóiskola atyja elmondta: csodálatos hetet töltöttek áprilisban Nagyszebenben és környékén. – Az egyetlen nehézséget az okozta, hogy minden nap más helyszínre kellett látogatnunk, de a tábor résztvevői ezt is megoldották, könnyen kapcsolatot tudtak teremteni a helyi közösségekkel – mondta a táborvezető, majd bemutatta a jelenlevő fotósokat.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, művelődési miniszter üzenetének tolmácsolásával, Guttmann Szabolcs, a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületének tiszteletbeli elnökének, a fesztivál fővédnökének beszédével, és Zséda-koncerttel zárul az idén hatodik alkalommal megszervezett rendezvénysorozat, amely öt napon keresztül változatos kulturális programokat kínált a nagyszebeni magyar közösség számára.
Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkár-helyettese először saját nevében üdvözölte a helyi közösséget és a fesztiválszervezőket, majd felolvasta Kelemen Hunor üzenetét. Az RMDSZ-elnök úgy véli: az Ars Hungarica fesztivál kiemelkedő a térség és Erdély magyar lakossága számára. – A rendezvény a kulturális sokszínűségről, egymás hagyományainak elfogadásáról szól, ugyanakkor az interetnikus közegben élő nemzettársaink azon törekvéséről is, hogy többségi környezetben is meg kell tartanunk kultúránk, anyanyelvünk, nemzetiségünk sajátosságait, ezeket pedig értékként kell felmutatni, megismertetni – állt a levélben. Kelemen őszinte elismerését fejezte ki a szervezőknek, amiért bizonyították, hogy kitartó munkával lehet olyan rendezvénysorozatot szervezni, amelynek híre hat év után bejárja Erdélyt és eljut a határokon túlra is.
Guttmann Szabolcs beszédében elmondta: nemrég Kolozsváron gyűléseztek az épített örökség problematikájában, és arra a következtetésre jutottak, hogy Nagyszeben különleges kivételnek számít ebből a szempontból. – Ez a kivételes helyzet újabb szellemiséggel gyarapodott, amikor a Magyar Kulturális Központ elkezdte mágnesként vonzani a városhoz kötődő személyiségeket, tartalmas programsorozatokat szervezni a helyi magyar közösség számára. A HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete az élő kapcsolat az épített és a szellemi örökség között – hangsúlyozta Guttmann.
A záróünnepség fénypontja a magyarországi popdíva, Zsédenyi Adrienn koncertje volt, aki első alkalommal látogatott Erdélybe. Ismert világsikerek és jazz klasszikusok csendültek fel Rakonczai Viktor, Kuzbelt Péter, Hárs Viktor és Gyenge Lajos kíséretével. A közönség meghallgathatta Zséda pályafutásának legkiemelkedőbb dalait, de jónéhány feldolgozás is felcsendült a másfélórás produkció során. Az énekesnő végül a közönségre bízta a koncert utolsó dalainak kiválasztását, és az elhangzott kéréseknek kivétel nélkül eleget tett. A kiváló zenészekkel előadott produkció igazi kikapcsolódást és élményt jelentett minden korosztály számára.
Dézsi Ildikó
Szabadság (Kolozsvár)

Magyar tudományos kitüntetés határon túli fizikusnak
A magyar tudomány ünnepe alkalmából kitüntetett magyar tudósok között kiemelkedő kitüntetést kapott november 3-án Miskolcon Gábos Zoltán, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem emeritus professzora, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. A Charles Simonyi által alapított rangos Simonyi Károly-díjat először vehette át határon kívül dolgozó magyar fizikus.
Gábos Zoltán az erdélyi fizikaoktatás és -kutatás nemzetközileg elismert szaktekintélye. Jelenlegi fizikaprofesszorok tanárainak is a tanára volt. Hosszú szakmai pályafutása során, amely a kolozsvári Bolyai, majd a Babeş–Bolyai Tudományegyetemhez kapcsolódik, nemzedékeknek mutatott példát emberségről, kitartásról és szakmai elhivatottságról. Nemzetközileg elismert tudományos teljesítménye, hogy elsőként dolgozott ki egy Lagrange-módszert a relativisztikus forgási hatások vizsgálatára. Úttörő munkát végzett a magasabb spinű részecskék kvantumelméletével, a részecskék polarizációjával és a polarizációs tenzorok parametrizálásával kapcsolatban. Kibővítette a Hamilton-Jacobi egyenlet alkalmazási területét. Az Erdélyben végzett fizikusok jelenlegi generációja büszke arra, hogy tanítványainak vallhatják magukat. Az MTA által adományozott díjat Gábos professzor úr az elismert kutatási eredményeiért, a hosszú szaktanári munkájáért és a kutató generációk nevelésében végzett kimagasló tevékenységéért vehette át.
Gábos Zoltán jelölése
A Kolozsvári Református Kollégiumban letett érettségi után az 1943/44-es tanévben a budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gépészmérnök szakos hallgatója lett. A háborús körülmények miatt megszakított egyetemi tanulmányait 1945-től a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen folytatta, ahol 1947-ben matematika–fizika szakos oklevelet szerzett, ugyanitt doktorált 1949-ben.
A Bolyai, majd a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen 1948–49-ben tanársegéd, 1950–51-ben adjunktus, 1952–1961-ben docens, 1962–90-ben egyetemi tanár. 1990 óta emeritus professzor. 1962–65-ben a Fizika Kar dékánhelyettese, 1966–1976-ban a kar dékánja, 1976–86-ban az Elméleti Fizikai Tanszék vezetője. Fényes Imre és Vescan Teofil tanárai indították el a tudományos pályán. Csak kevés időt tölthetett mellettük, mert 1950-ben mindketten távozásra kényszerültek. Fényes Imrétől, akinek termodinamika könyvét még kézirat formájában kommentálta, a termodinamika, a statisztikus fizika és a variációs elvek, Vescan Teofiltól a relativitáselmélet és a részecskefizika szeretetét tanulta.
Már a nyomasztó elszigeteltség idején, az ötvenes években elkezdett foglalkozni a forgó testek gravitációs kölcsönhatásával. Sikerült a Lagrange-függvényt általánosítania, mely a mozgásegyenletben egy sodró hatást és egy pörgető hatást leíró tag megjelenésére vezetett. Büszkék lehetünk arra, hogy a NASA által felkarolt és nemrég sikeresen lezárult Gravity Probe B műholdas kísérlet az általa adott, a haladó és forgómozgások összjátékát leíró mozgásegyenleteket is alátámasztja.
Vizsgálta az egyenletesen és a gyorsulva forgó test gravitációs hatását is rúd és gyűrű alakú próbatest esetében. Meghatározta, hogy a forgó központi test gravitációs hatásának kitett elektronnak hogyan módosul a polarizációs állapota.
Foglalkozott a müon-neutrínók problémájával, s megmutatta, hogy zéró nyugalmi tömeg esetében egy, zérótól különböző esetben két polarizációs állapottal kell számolni. Ha egy bomlási folyamatban müon-neutrínó vesz részt, a különbségnek a bomlási folyamatban részt vevő más partnerek polarizációs állapotában is jelentkeznie kell.
Gábos Zoltán értékes eredményeket ért el a magasabb spinű részecskék kvantumelmélete, a részecskepolarizációs állapotok leírása és a bomlási folyamatok megértése terén is.
1990 óta az erdélyi fizika múltjának feltárásával, valamint Bolyai János gravitációelméleti eredményeinek bemutatásával és értékelésével foglalkozik.
Hét fizikai témájú könyvet írt. 1959-ben ő jelentette meg az első modern felfogású román nyelvű termodinamika-könyvet. Az utóbbi évek terméséből kiemeljük ennek magyar nyelvű átdolgozását (Erdélyi Múzeum-Egyesület, 1996) és a Statisztikus fizika (2000) című könyvét.
Gábos Zoltán oktatói tevékenysége igen széleskörű, eredményessége lenyűgöző. Az elméleti fizika minden fő tárgyát oktatta, de voltak anyagszerkezeti, fizikai kémiai és matematikai analízis előadásai is. A könyveken kívül három egyetemi jegyzetet is írt.
Ma is aktív tanítványainak számát szinte fel sem lehet becsülni. A kolozsvári egyetem fizika kara tanszemélyzetének kb. háromnegyedét tanította, és mintegy 10 tanítványa végez tudományos tevékenységet a Kolozsvári Fizikai Kutatóintézetben. Olyan híres középiskolai tanárokat nevelt, mint Bartos Elekes István (Nagyvárad), Boga Ferenc (Szatmárnémeti), Darvay Béla (Kolozsvár), Dvorácsek Agoston (Nagyenyed), Kotta László (Sepsiszentgyörgy), Máthé Márta (Marosvásárhely), Szász Ágota (Marosvásárhely), Tellman Jenő (Kolozsvár). A magyar nyelvterületen alkotó fizikusok közül kiemeljük Néda Zoltánt (BBTE, az MTA külső tagja), a KFKI-ben dolgozó Biró Lászlót és Varga Lajost, a Debreceni Egyetemen dolgozó Gulácsi Zsoltot, a szegedi Varró Jánost. Romániai tanítványai között szerepel Lupei Voicu (a Román Tudományos Akadémia tagja), Marius Ion Piso (a Romániai Űrkutatási Ügynökség elnöke), Silisteanu Ioan (a Bukaresti Magkutató Intézet vezető kutatója) és Uliu Florea (a Craiovai Egyetem professzora). Az Egyesült Államokban tevékenykednek Bodor Miklós, az MTA külső tagja, valamint Albert István, Albert Réka, Jankó Boldizsár, Mocsy Ágnes, Ravasz Erzsébet és Mária, Toroczkai Zoltán, Nicuslecu Vasile, Tomuta Liviu, Vaida Mihai, többen professzori minőségben. Más országokban szereztek elismerést Câmpeanu Radu (Kanada), Csillag István (Stockholm), Deutsch Váradi Rudolf (Németország), Gulácsi Miklós (Ausztrália) és Magyari Jenő (Svájc).
E lenyűgöző felsorolásnál is többet mond egyik tanítványának véleménye Gábos Zoltán tanáregyéniségéről, melyet bizonyára a fentiek közül is nagyon sokan osztanak: „Ő volt és maradt is számomra a Tanári Példakép. Tanított kvantumot és statisztikus fizikát is, engem teljesen lenyűgözött minden előadása. Nem követett semmit, senkit, saját gondolatait írta fel a táblára. A fizika szépsége, mély összefüggései és egysége folyamatosan kerekedett ki az órák során. Nem volt egyetlen fölösleges mondata sem, és nem hagyott ki soha semmi fontosat. Tökéletes előadásokat tart.”
Patkós András akadémikus, ELTE
Nagy Károly akadémikus, ELTE
Bencze Gyula a KFKI emeritusa
Tél Tamás egyetemi tanár, ELTE
Szabadság (Kolozsvár)

Román nyelvű magyar lap kell!
Sejtettem, hogy nem új keletű az a gondolat, ami egy ideje kavarog a fejemben, mert nagyon is kézenfekvő, és egyre szükségszerűbb a gyakorlatba ültetése: magyarok által románul írott folyóirat kell Kolozsvárra! Egyetlen kérdésbe és kétpercnyi internet-használatba került az előzmények felkutatása, és így bukkantam a Puntea című, az 1990-es évek elején szerkesztett kiadványra. A „hídra”, amely nem csak folyóirat szintjén, hanem a maga szimbolikus jelentéstartalmával együtt is hiányzik a kolozsvári közéletből.
A minap feldúltan hívták fel a figyelmemet a Gheorghe Şincai Elméleti Líceum honlapján olvasható rövid történeti áttekintésre (www.sincaicj.ro/scurtistoric.htm). A bemutatás majdnem teljes egészében a Református Kollégium történetére vonatkozik, és azon a határon mozog, amely miatt még valószínűleg nem vétnek jogi szabályokat, de amely már a jóérzés határait messze meghaladja. (Szinte elpirulok, amiért ilyen kontextusban jóérzésre hagyatkoztam.)
A hibásan feltüntetett számszerű adatok talán a legkevésbé sértőek. Az elkeserítő, hogy a 16. századba gyökerezteti egy olyan intézmény történetét, amelynek halvány elképzelése sem létezhetett akkoriban!
Gheorghe Şincai Líceumról beszél a történeti áttekintés, amely valóban rövid lenne, ha a középiskolát mutatná be, nem pedig az épületének és az azt felépítő intézménynek a múltját vázolná. Így azonban a szászok iskolájától, a református elemi iskolán át a kereskedelmi leányiskoláig minden benne van a történetben. Sőt, a Kolozsvári Református Kollégium jelmondatát is (Litteris et pietati sacrum) büszkén tüntetik fel a honlapon.
Akik gyanútlanul elolvassák mindezt, azok elhiszik és történelemmé válik számukra – a többség számára „kényelmes” történelemmé. Mit tehetünk annak érdekében, hogy ez ne vonuljon be a tankönyvekbe? Cikkezhetünk ezekről az esetekről, vezető anyagként közölhetünk Iorga-táblákat, helységnévtáblákat, tarthatunk előadásokat, konferenciákat a témában, világgá zenghetjük a sérelmeinket a médián, a civil és a nemzetközi szervezeteken keresztül. Csakhogy ezalatt a román média sem tesz egyebet: szenzációba öltöztetve ír a pórul járt perecseni hivatalnokjelölt esetéről, aki nem tudott magyarra fordítani, horthystázik, fasisztázik, irredentázik, és a többségéből származó erővel kihúzott, kitörölt mondatok helyébe újakat illeszt, a kornak és a „római leszármazottaknak” tetszőbbeket.
Vannak fórumaink, ahol leülünk és elbeszélgetünk, amelyeknek egy része a szavazatokon és a nézettségi mutatókon túl valóban érdekvédelemről szólnak. Ezek a fórumok közvetlenül megérintenek bizonyos számú közönséget, közvetetten pedig olvasókat, tévénézőket, rádióhallgatókat, majd a vita témáját képező kérdéskör két nap alatt lecseng, elveszti a szavatosságát.
Folyamatosságra van szükség: arra, hogy a bennünket foglalkoztató témákat állandóan szem előtt tartsuk. Egy román nyelvű magyar folyóirat (vagy akár hírportál) már csak azért is életképes lenne, mert a román média sok esetben ebből táplálkozna, tovább szőné a felvetés szálát, ezáltal pedig még több emberhez jutna el a magyarság üzenete. Halott kezdeményezés lenne, ha holmi sérelemcsapként működne, amelyen lenyeletett szennyet köpködünk. Tényekkel alátámasztott „hibaigazítóként”, és megoldást kereső fórumként viszont fejlődőképes találkozási ponttá válhat.
Ami jelenleg történik, az jóformán süketek párbeszéde: a többség sok esetben azt tesz, amit akar, mi hőbörgünk, hogy márpedig ezt nem szabad, de a hőbörgéseink elmennek a többségiek füle mellett. Amíg csak magunknak írjuk a sérelmeket, addig nem sok jóra számíthatunk. Persze, akkor sem számíthatunk rohamos előrelépésre, ha gyűlöletet szító keretként fogják fel az esetleges feltámasztott Punteát vagy a teljesen új címmel jelentkező lapot/portált – amelyet (hasonló tapasztalatok alapján) rövid időn belül Vocea Bozgorului-nak, vagy valami hasonlónak becézgethetnek majd. De kétségtelen, hogy „érzékeny” űrt töltene be az elindítása.
A hídnak szó szerinti és szimbolikus értelemben sem az a szerepe, hogy eltüntesse a folyót. Nem lehetünk annyira naivak, hogy elhiggyük: ezzel kiküszöbölnénk a további konfliktusokat. De párbeszédet – vagy legalább annak a lehetőségét – teremtenénk meg, és a Şincai-ban tanuló román diák is tudná, hogy valami hibádzik a középiskolája közel 500 éves történelmével. Nem hinné el talán, de nem is törődne bele!
KOVÁCS HONT IMRE
Szabadság (Kolozsvár)

Régészkonferencia Sepsiszentgyörgyön
Régészkonferenciát tart november 11-étől Sepiszentgyörgyön a romániai magyar régészközösség szakmai testülete, a Pósta Béla Egyesület, az Erdélyi Múzeumegyesület (EME) és a házigazda intézmény, a Székely Nemzeti Múzeum közös szervezésében.
A vasárnapig tartó VII. Erdélyi Magyar Régészeti Konferencián közel száz Kárpát-medencei magyar régész vesz részt, akiknek munkájához várhatóan mintegy 50 régészhallgató csatlakozik – írja a Krónika című kolozsvári napilap.
A tanácskozáson bemutatnak néhány új kiadványt: az SZNM Acta Siculica című évkönyvét, továbbá a Székelyek. A kereszténység védelmezői tematikájú kiállítás katalógusát, illetve a Gáll Erwin és Gergely Balázs szerzőpáros Kolozsvár születése. Régészeti adatok a város X–XIII. századi történetéhez című könyvét ismertetik.
A szombati szakmai előadások után vasárnap szakmai kirándulásra indulnak a résztvevők, a célállomások az erdőfülei Dobó középkori temploma és kápolnája, a nagyajtai unitárius templomvár és az erősdi őskori lelőhely.
A korábbi hat konferencián kialakult gyakorlatnak megfelelően a rendezők idén is szívesen látnak minden régészt, aki fontosnak ítéli kutatásai eredményeinek ismertetését. Így alakult ki az 56 előadásból álló értekezésfolyam, amelyet négy szakosztályba – őskor, ókor, népvándorláskor, középkor – tagolva hallgathatnak meg szakemberek és érdeklődők.
Forrás: echotv.hu
Székelyföldportál.info

Nemzeti szellem száműzve!
A gondolkodó embernek kötelessége ráirányítani a figyelmet arra, ami rossz!"
(Székelyföld évkönyv)
Csíksomlyón a templom környékén volt egy csodálatos szobor, szépen kialakított környezetével hirdetve, hogy baj van a nemzet élete körül. Sok anyaországi és a világ más tájairól idevándorolt turistában olyan gondolatokat ébresztett, aminek a pozitív hatásait érezhetik az erdélyi és a moldvai magyarok. De csak volt.
"Eldugták", mondják a somlyóiak... Csak az élelmesebb látogató tudja megtalálni az egykori gyermekotthon udvarán. De csak az, aki már tud a létezéséről! A templom előtti téren is állt egy szép építmény. Szüleink is úgy emlegették, hogy az országzászló talapzata. De csak volt. Mindkét építmény helyét fűvel bevetették. Bizonyára a területek tulajdonosai akarták így. Hírlik, hogy az országzászló talapzatát újraépítenék, ami egyébként a nemzet tulajdonát képezi! Az eltűnt magyar emlékek sorát lehet folytatni. A dél-erdélyi Vaskapunál szintén állt egy csodálatos emlékmű: négy méter magas öntöttvas buzogány, mely száz éven át hirdette, hogy 1442-ben Hunyadi János a magyar hadsereg élén ott ragyogó győzelmet aratott a betörő törökök fölött. 1990 tavaszán a környéken lakók szétrombolták, és NINCS! Furcsa gondolatokat gerjesztenek ezek a dolgok. Például azt, hogy amit nem rombolnak le az ellenségeink, azt megtesszük mi. Eltelt több mint húsz esztendő a rendszerváltás után, és mégis egyre nagyobb mértékben vérzik el a nemzet az idegen etnikumokkal kötött vegyes házasságokban. Itt ismét óhatatlanul fölmerül a gondolat, hogy több mint húsz Ezer Székely Leány rendezvény ünnepi miséjén, Somlyón soha nem hangzott el, hogy székely leányok, családalapításnál ragaszkodjatok a nemzetetekhez, és gyermekeiteket neveljétek fel anyanyelven! A velük folytatott beszélgetésekből kiderül, hogy a hetedikes tanuló nem hallott Domokos Pál Péterről, a középiskolás Orbán Balázsról és a Maniu gárdistákról, a kolozsvári Bolyai-egyetem történelem szakán végzett fiatal Avram Iancuról csak annyit tud, hogy látta az utcasarki táblán a nevét, az újságírói oklevéllel rendelkező társa számára Kálmán Imre ismeretlen, és még hosszú lenne a hiányosságok listája. Megjegyzem, ezek mind személyes tapasztalataim. De nem is lehet csodálkozni, mert például Szentegyházáról elvisz egy tanárnő egy autóbusznyi tanulót, hogy emlékhelyeket látogassanak, és nem viszi el őket Szárazajtára, Csíkszentdomokosra vagy a Nyikó menti Székelyszentmihályra. Hát nem került valaki, aki megmondja, hogy ezeket a legfontosabb megtekinteni? Szintén szentegyházi egyetemista (Kolozsváron) Afrikában épít iskolát, és erre szervezett gyűjtést! Épített már Indiában is iskolát ez a szegény mostohagyermekként kezelt magyar nemzet! Itt most, ugye, ne emlegessük a mi iskoláinkat? Egyébként Lengyelfalván tudtam meg, hogy engem már megelőzött az Orbán Balázs-zarándoklaton a csíkszentdomokosi iskola. Dicséret érte, de még van tennivaló! Visszatérve Szárazajtához: Bacon központjában ágazik el az út, azonban a hivatalos irányjelző forgalmi tábla is hiányzik (2011 májusában), nemhogy valami turisztikai tájékoztató is lenne. De nem ezért nem mentek el a szentegyházi tanulók oda. Baconban egyébként van polgármester, községi tanács, a két faluban bizonyára több lelkész, iskolaigazgatók, tantestület stb., és mégsem tudja az idegen, hogy merre van Szárazajta... Dióhéjban ennyit kívántam elmondani a nemzeti szellem ápolásáról, illetve annak hiányáról. DOMOKOS ÁRPÁD, Csíkszereda
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Előzetes letartóztatásban Sorin Apostu kolozsvári polgármester
Előzetes letartóztatásba helyezte 29 napra péntek hajnalban a Kolozs Megyei Táblabíróság Sorin Apostut, Kolozsvár polgármesterét, akit szerdán vettek őrizetbe korrupció gyanúja miatt. Apostut azzal gyanúsítja a korrupcióellenes ügyészség (DNA), hogy 94 ezer euró csúszópénzt vett el a városházával szerződéseket kötött vállalkozásoktól. A PDL-s polgármester a legfelsőbb bíróságon fellebbezhet a táblabíróság döntése ellen.
A Kolozs Megyei Táblabíróság a csütörtökön este elkezdődött, éjszakába nyúló tárgyalás után elrendelte a DNA által korrupcióval vádolt Sorin Apostu, Kolozsvár polgármesterének előzetes letartóztatását.
Szintén 29 napos vizsgálati fogságban marad Călin Stoia üzletember is, a Brantner-Vereş köztisztasági vállalat egyik tulajdonosa.
Krónika (Kolozsvár)

Recept a válságból való kilábalásra
„Magyarországon a kultúrpesszimizmus nagyon elterjedt, és ez ellen kézzel-lábbal harcolok. Erdélyben viszont az emberek elfogadják a világot olyannak, amilyen, és ebben a világban próbálnak meg sikeresek lenni. Ezen túlmenően – noha Magyarországon ez nem téma, de nekem nagyon imponál – az erdélyi vállalkozók többsége remekül együtt tud működni román vállalkozókkal. Ez nekem nagyon tetszik.” – Beszélgetés Kiss Ulrich jezsuita szerzetessel, közgazdásszal. (1945. február 19-én született Berlinben német anya és magyar apa gyermekeként. Magyarul iskolásként tanult meg. 1969-ben üzemgazdaság szakon szerzett diplomát a louvain-i katolikus egyetemen. 1968-ban részt vett a chartres-i ifjúsági zarándoklaton, ott kapta a „hívást” a papi hivatásra, de csak húsz évvel később, 1988-ban szánta el magát rá. Addig menedzserként dolgozott Párizsban, a kozmetikai iparban. A kanadai noviciátus után Leuvenben filozófiát, Rómában teológiát és kommunikációt tanult. Most ugyanezt tanítja a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és az óbudai Zsigmond Király Főiskolán. Vasárnap esténként a budapesti Jézus szíve templomban prédikál, illetve különféle témákban előadásokat tart, és Management by Jesus címen sikeres vállalkozói szemináriumokat szervez. Erdélyben a Tizenhat Patak Egyesület társszervezésében legközelebb márciusban tart szemináriumot.)
 – Mielőtt szerzetessé lett volna, sikeres üzletember volt, neves multinacionális cégek menedzsereként dolgozott. Hogyan és miért lesz egy sikeres üzletemberből jezsuita szerzetes?
– Ugyanúgy, mint egy nem sikeres üzletemberből. Kell egy hivatás, kell Istennek a hívása, amit 23 éves koromban, egyetemistaként kaptam meg. Akkoriban a vége felé jártam a közgazdasági tanulmányaimnak a louvain-i egyetemen, de valahogy nem akaródzott nekem, megijedtem ettől a hívástól. Úgy éreztem, felülmúlja az erőmet, hogy erre nem vagyok képes, és kerestem a kibúvókat. Ezt a „bújócskát” folytattam húsz éven keresztül, de végül Isten erősebb volt, és adott pillanatban azt mondtam: „na jó, te vagy az erősebb, beadom a derekam”. Így Jézus Társaságába 43 éves koromban léptem be.
– Egyre nagyobb népszerűségnek örvendő tanfolyamokat szervez vállalkozóknak, vezető beosztású személyeknek Management by Jesus címen. Hogyan fedezte fel, hogy Jézus vezetői alapelvei a mába ültethetőek?
– Kezdjük a felismeréssel. Annak idején a fontainebleau-i menedzseriskolában az egyik tanárunk feltette a kérdést: maguk miért vannak itt? Mondtuk, vezérigazgatók szeretnénk lenni, hiszen huszonhárom évesen minden vágyunk ez volt, és soroltuk az akkori sikeres vállalatok nevét: L’Oreal, IBM stb. Ő viszont megkérdezte: miért pont ott? Mi pedig mondtuk, azért, mert ezek a legsikeresebbek. Tanárunk azonban tovább feszegette a kérdést: mitől sikeresek ezek a cégek? Végül elárulta, a sikernek egyetlen ismérve van, ez pedig az a képesség, hogy hosszú időn keresztül fenn tudja tartani a céljait, és ismét rákérdezett: ismerünk ilyen céget? Erre heccből bekiabáltam: a katolikus egyház. A tanárom rám nézett, és azt mondta: na, fiatalember, 13 év után maga az első, aki erre magától rájött. Rettenetesen büszke voltam magamra… Amikor néhány évvel később, 1998-ban befejeztem a noviciátust, írtam neki egy levelet, amiben kifejtettem: mind igaz, amit a professzor úr évekkel korábban mondott, hogy miért olyan sikeres a katolikus egyház, de ennél fontosabb dologra jöttem rá. A katolikus egyháznak olyan célja van, amely nagyon vonzó kultúrától és kortól függetlenül, de elérhetetlen, ezért állandóan kell harcolni érte. A professzor nagyon kedves válaszában kifejtette, hogy tetszik neki az elméletem. Aztán, amikor beléptem a rendbe, a társaimnak el kellett mesélnem a hivatástörténetem, ezért elmondtam ezt is. Mindenki biztatott, hogy írjam le. Ezt megelőzően azonban, még menedzser koromban, összevásároltam minden Management by… kezdetű könyvet, ami ugye azért „by”, mert valami módszert kínál. Olyan is volt köztük, hogy Dzsingisz kán, a menedzser, de nem igazán tetszett nekem, hogy menedzsmentet tanuljak egy tömeggyilkostól, akkor sokkal inkább Jézustól. Aztán egy alkalommal, mondhatni viccből, kiböktem: Management by Jesus. A társaim biztattak, hogy fejtsem ki, én pedig spontán kezdtem magyarázni. Közben rájöttem, hogy húha, itt többről van szó… Rögtön elővettem Márk evangéliumát, és láttam, hogy Jézus lényegében vállalkozó volt, ugyanis a „tekton” kifejezés építkezési vállalkozót jelent, nem pontos az ács fordítás. Gondoltam, ha ő ezt meg tudta csinálni, nézzük már meg, hogyan csinálta. Ezután végig elemeztem vállalkozói szemszögből Márk evangéliumát és rájöttem, valójában ugyanazokat az elveket használja, mint amit mindenféle könyvben találtam, csak sokkal hitelesebb. Ezt elmeséltem többek közt Szőcs Lászlónak, aki akkoriban Kolozsváron a Manresa-ház igazgatója volt, ő pedig meghívott, tartsak előadást a témáról. Így jött az ötlet, hogy tartsunk háromnapos szemináriumot vállalkozóknak, és természetesen az első Management by Jesus szeminárium színhelye Kolozsvár volt. Aztán sorozatosan tartottam a szemináriumokat, felváltva Magyarországon, Erdélyben és Partiumban, most már a 25.-nél tartunk, és van egy kialakult gyakorlatunk a szervezésben.
– Milyenek ezek a szemináriumok, hogyan zajlanak?
– Interaktívak, a teljes részvételen alapulnak. De nem úgy kell elképzelni, mint egy előadás-sorozatot, mint azokat a tréningeket, amiket sok vállalatnál szerveznek, hogy kiáll egy tréner, aki mesél, mesél, hanem van 12 modul, amelynek szerkezete Márk evangéliumán alapszik, és 12 lépésben átvesszük, hogy lesz sikeres egy vállalkozó Jézust követve. Az egésznek a hangulata néha emlékeztet egy kicsit a lelkigyakorlatra, de tisztázzuk: ez nem lelkigyakorlat, hanem valódi menedzsmentszeminárium, olyan, amilyet a piacon kínálnak a mi árunk többszöröséért. Ha most vállalkozó lennék, akár azt is mondhatnám, hogy ha nem működik a dolog, akkor a tandíjat visszaadom. Természetesen, erre jezsuita szerzetesként nincs sem jogom, sem lehetőségem, de valójában még nem találkoztam olyan emberrel, aki egy-két év múltával ne mondta volna azt, hogy a módszer bevált. Különféle előadásaimon nagyon sok visszajelzést kapok, megvannak már öregdiák-találkozóink, ahol szintén elmondják a vállalkozók: működik a rendszer, és ennek nagyon örülök.
– Mondana erre konkrét példát?
– Természetesen. Van egy mondásom, amit a Keresztény Vállalkozók Egyesületének tartott egyik előadásomon elmondtam Budapesten: azt a kreativitást és találékonyságot, amivel kikerülik az adófizetést, fordítsák cégük fejlesztésére. Ebből hatalmas internetes vita keletkezett, hónapokig vitatkoztak róla, végül egy napon felhívott az egyik vállalkozó, és azt mondta: na, kipróbáltam, és működik. Kértem, kicsit részletezze, mire az illető elmesélte, hogy elment az APEH-hez (magyarországi adóhivatal), és elmondta a hivatalnoknak: olyan helyzetben van, hogy vagy a munkásai bérét fizeti ki, vagy az adót. Azt is megkérdezte, ebben a helyzetben mit tegyen. A tisztviselő nagyon készséges volt, segített neki, haladékot adott, és megtalálta annak a módját, hogy teljesen legális keretek között kifizethesse a munkásait, és ne maradjon hátralékban az adóval sem. Az a baj, hogy a politika mesterséges ellentétet teremt az állam és a piac között, holott valójában ezek egymásra utalt partnerek. Ezt pedig megérti egy értelmes vállalkozó, de egy értelmes APEH-tisztviselő is. Az én feladatom az, hogy egy ilyen párbeszédet létrehozzak, és nagyon örülök, hogy ez sikerült, és nem csak ebben az egy esetben.
– Vállalkozóknak tart tréninget a román–magyar határ mindkét oldalán, feltételezhetően számos erdélyi és magyarországi vállalkozót ismer. Össze tudná hasonlítani az erdélyi és a magyarországi vállalkozókat?
– Nem szerencsés összehasonlítani ilyen értelemben a határ két oldalán lévő hallgatóimat, ugyanis akiknek a tréninget tartom, nem homogén társaság. Mindenféle ember van közöttük, kezdve a bankártól a Caritas-tisztviselőn át a vállalkozóig, Erdélyben is és Magyarországon is. Bizonyos dolgok azonban feltűntek nekem. Többek közt az, hogy alapjában véve az erdélyi vállalkozó sokkal optimistább, mint a magyarországi, és ebben az esetben az állammal vagy a társadalommal szembeni magatartására gondolok, nem a konkrét gazdasági vállalkozására. Magyarországon a kultúrpesszimizmus nagyon elterjedt, és ez ellen kézzel-lábbal harcolok. Erdélyben viszont úgy látom, hogy az emberek elfogadják a világot olyannak, amilyen, és ebben a világban próbálnak meg sikeresek lenni. Ezen túlmenően – noha Magyarországon ez nem téma, de nekem nagyon imponál – az erdélyi vállalkozók többsége remekül együtt tud működni román vállalkozókkal. Ez nekem nagyon tetszik, és azt gondolom, hogy a globális piacnak az egyik első lépése az, hogy a szomszédos, más nemzetiségű vállalkozóval öszszefogok, mert a kétféle látásmódnak nagyobb esélye van, hogy megfelelő megoldást találjon. Ezért támogatom például a szemináriumon is azokat a megoldásokat, amikor két különböző gondolkodású ember összefog, és együtt próbálnak megoldásokat találni. Az ország – ebben az esetben Magyarországra gondolok – felemelkedésének lehetőségét is abban látom, hogy ne külön dolgozzon a mérnök és a közgazdász, hanem fogjanak össze, és együtt oldják meg a problémákat, lehetőleg a természettudósokkal közösen.
– Válság van, és ezt eléggé érezzük a határ mindkét oldalán. Lát-e kiutat a már eléggé régóta tartó gazdasági recesszióból?
– A válságtól nem kell megijedni, mert mindig újabb lehetőségeket nyújt. A kínai és japán nyelvben a válság megnevezésére használt írásjel két részből áll: az egyik a veszély, a másik az esély. A pesszimista csak a veszélyt látja, és jajgatni kezd, hogy az állam segítsen neki. Az állam ne segítsen, főleg az olyan ne, amelyik magán sem képes segíteni. Azt kell támogatni, aki egyébként is sikeres, nem a veszteseket. Vagyis a szociális politikát ne tévesszük össze a strukturális stratégiával, ugyanis azt kell támogatni, akinek jó terméke, jó szolgáltatása és világos üzleti koncepciója van. A válságból akkor lépünk ki, ha a feladatunkra összpontosítunk. Vagyis, ha van egy adott termékcsoport vagy egy szolgáltatás, ezt a legjobb minőségben a legtisztességesebb áron a lehető legtöbb olyan vevőnek kell eladni, akinek erre szüksége van. Punktum. Nem kell azon gondolkodni, mit csinál a kormány, hanem próbáljunk mi kormányozni, a többi nem lényeges.
Laczkó Júlia
Krónika (Kolozsvár)

Murvai Olga emlékére
Október végén, hatvankilenc éves korában elhunyt Murvai Olga nyelvész, egyetemi tanár; Marosvásárhelyen helyezték végső nyugalomra 2011. november 2-án.
Az ismert szakember és pedagógus 1942. október 10-én született Kolozsváron. 1965-ben diplomázott magyar nyelv és irodalom szakon szülővárosában, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. 1977-ben a filológiatudomány doktora lett.
1972-től tanított, több mint harminc évig, a Bukaresti Tudományegyetem Idegen Nyelvek és Irodalmak Karának Hungarológia Tanszékén, előbb tanársegédként, majd adjunktusként, később docensként, egyetemi tanárként. Ugyanott tanszékvezető (a 90-es évek közepén) és doktorátusvezető volt. 2006-tól a Sapientia EMTE Marosvásárhelyen működő Műszaki és Humántudományok Karának főállású professzora, dékánhelyettese volt.
Kutatási területe: stilisztika, szemantika, pragmatika, kommunikációelmélet. Murvai Olga fontosabb kötetei: Stilisztikai tanulmányok (Kriterion, Bukarest, 1977), Irodalomszemiotikai tanulmányok (Kriterion, Bukarest, 1979), Szöveg és jelentés (Kriterion, Bukarest, 1980), Magyar–román kifejezések szótára – Román–magyar kifejezések szótára (Sprinter, Budapest, 2000), Vers-rekviem (Kriterion, Kolozsvár, 2005), Viseltes szavak (Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2006).
1998 és 2002 között Széchenyi-ösztöndíjjal Magyarországon tanított. Tagja volt a Magyar Szemiotikai Társaságnak, a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaságnak, a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének, de az ő nevéhez fűződik a Kolozsvári Akadémiai Bizottság keretében működő pedagógiatudományi szakosztály létrejötte is.
Pályatársak búcsúszavai
Nehéz róla beszélni. A testet magába záró koporsó a tevékeny élet nyomasztó hiányára figyelmeztet. Mit tehetünk? „Viseltes” szavakba kapaszkodunk, mert Ő hitt a szavak megtartó erejében. Viseltes szavakkal idézzük fel az életút mozzanatait, nem azokat, amelyeket a lexikonok rögzítenek, hanem azokat, amelyek emberi arcát villantják fel.
Előttünk áll a körültekintő gonddal nevelő tanár, akinek szeme szigorúan villan szemüvege mögül a helyesírási hibát elkövető diákra, aki arra biztatja a hallgatókat, hogy érdemes birkózni a nyelvvel a pontos és árnyalt önkifejezés érdekében; a tanítóképzők számára magyar nyelvtankönyvet szerkesztő nyelvész, aki fontosnak tartotta, hogy az anyanyelv működési szabályait ismerő és értő tanítók neveljék a kisiskolásokat.
Retorikai és stilisztikai gyakorlataival kézen fogva vezette a diákot a nyelv végtelen gazdagságát felfedező úton, így váltak szemináriumai a nyelvi nevelés műhelyévé. Műelemzéseivel „szemüvegeket” készített a nyelvközösség tagjainak, hogy bevezesse őket a szépirodalom „teremtett világ”-ába, hogy megtanítsa őket látni és felismerni a közvetített művészi igazságot.
Jelképes, hogy utolsó jelentős alkotása a Vers-rekviem, Kányádi Sándor Halottak napja Bécsben című poémájáról írt kismonográfiája. A gyászolóknak vigasz, mert az alkotás meghosszabbított élet. A rekviem az élők fohásza a halottért: „Örök nyugodalmat adj nekik, Uram...”, és üzenet, amely figyelmeztet az emlékezés közösséget formáló, közösséget megtartó erejére. A mi feladatunk most már felépíteni emlékét tiszta, becsületes és fájdalmat enyhítő „párnás” szavakból, „Mert a legárvább, akinek / még halottai sincsenek”. (A Sapientia EMTE munkaközössége nevében: dr. Pletl Rita egyetemi előadótanár, a Humántudományok Tanszék vezetője)
Péntek János írt Kolozsvárról, hogy meghalt Murvai Olga nyelvész, egyetemi tanár, ma temetik Marosvásárhelyen. Murvai Olgában nemcsak a kollégát, de szerzőtársamat is gyászolom, hiszen van egy közös könyvünk, A szövegek szövésmintái (Kolozsvár, 2002). Az 1990-es évektől sokat jött Budapestre, segítettem neki néha az adminisztrációban, ő pedig tartott vendégelőadásokat a Mai magyar nyelvi tanszéken szövegtanból, pragmatikából, verbális agresszióból, számos érdekes elemzést mutatott be a Magyar Szemiotikai Társaságban.
Amikor Bukarestben jártam, ő mutatta meg nekem a várost. Nemrég Marosvásárhelyre költöztek, az ottani egyetemre került, többször hívott, menjek. Mindig halasztottam, nem volt jó az időpont. Tavaly megállapodtunk abban, hogy most már mindenképpen megyek. Sajnos, ez most már végleg elmarad. Egy nagyon kedves kollégát gyászolunk, Isten nyugosztalja. (Dr. Balázs Géza nyelvész, néprajzkutató egyetemi tanárnak, az ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszéke vezetőjének 2011. november 2-i bejegyzése honlapján)
Murvai Olga /Kolozsvár, 1942. október 10. – Marosvásárhely, 2011. október 30./
Új Magyar Szó (Bukarest)

„Könyves kaláka” Reményik Sándor emlékére
A XX. század első felének egyik kiemelkedő erdélyi költőjére, Reményik Sándorra (1890–1941) emlékeztek csütörtök este a Kolozsvár Társaság szervezésében. Az elmúlt évtizedekben megjelent Reményik-kötetek gondozói, illetve a Reményik Sándorról szóló fontosabb írások szerzői osztották meg gondolataikat a zsúfolásig megtelt Györkös Mányi Albert Emlékházban egybegyűlt közönséggel. Kezdő momentumként Márkos Albert (hegedű) és Horváth Edit (zongora) Beethoven c-moll szonátájának egyik tételét tolmácsolták.
– A Reményik-recepció sokat változott az eltelt hetven év folyamán – kezdte beszédét Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke, majd részleteket olvasott fel az Erdélyi Helikon 1941-es novemberi és decemberi számából. Az egyik részlet a Reményik-emlékszámból egy Bartalis János-vers szakasza volt, a másik pedig Bánffy Miklósnak Reményik temetésén elmondott beszéde. – Reményik olyan költő, „aki felett nem múlik el az idő” – összegzett Kántor, majd egyfajta könyves kalákára buzdította beszélgetőtársait, amelynek keretében a Reményik-kötetek szerkesztői, összeállítói bemutathatják a kiadványokat, és elmondhatják: melyik volt az az élmény, amely munkára ösztönözte őket.
Több évtizeden át hallgatni kellett Reményikről
Dávid Gyula irodalomtörténész az eddig kiadott és a még esetleges Reményik-kötetekről értekezett. „Számadását” a Kriterion Könyvkiadó által 1983-ban 43 000 példányban megjelentetett, Kántor Lajos által válogatott és előszavazott Reményik-könyvvel kezdte. – A kommunizmus alatt Reményikről még beszélni sem lehetett, nemhogy kötet kiadásán gondolkodhattunk volna. Ahol ugyanis felbukkanni gyanítottak egy-egy Reményik-verset vagy kötetet, ott az állambiztonság rögtön házkutatást tartott, majd „ingyen kosztot és szállást biztosítottak állami pénzen az illetőnek” – tette hozzá fanyar humorral Dávid Gyula. Megtudtuk: az 1970-es években a debreceni egyetem oktatója, Imre László irodalomtörténész közölt egy tanulmányt Reményik utolsó költői korszakáról; ez tette lehetővé, hogy Reményikről hivatalosan is beszélni lehessen.
– Az 1980-as évek elején a Kriterion Könyvkiadót a megszűnés fenyegette. Ilyen körülmények között adtunk ki egy szűk válogatást a költő verseiből. Az illetékes bukaresti elvtárs erre lejött Kolozsvárra és kérdőre vont engem: hogy mertük kiadni egy ilyen irredenta szerző verseit? Reményik nem irredenta, válaszoltam, majd a Korszerűtlen verseket idéztem, amelyben a költő felszólalt a szélsőjobb előretörése ellen. Reményik-vers szerepel az iskolai tankönyvben is, mondtam az elvtársnak, ám azt elhallgattam, hogy ez nekem tulajdonítható – magyarázta az irodalomtörténész, majd megemlített egy 1995–1996 között összeállított Reményik-válogatást is. Szó esett arról is, hogy még legalább 400 kiadatlan Reményik-vers létezett az 1990-es évek közepén, ám Hátrahagyott versek címen ezt később kiadták. Összegyűjtötték és megjelentették továbbá Reményik publicisztikáját is. Még kéziratos formában van Reményik Sándor és Áprily Lajos levelezése. A budapesti Széchényi Könyvtár hírlaptárából sikerült Reményik rövidprózáit összegyűjteni – ezek is kiadásra várnak.
A vállalt nemzeti és erkölcsi értékek
Édesapja, Lám Béla hagyatékában fellelt és utólag kiadott Reményik-levelekről beszélt Hantz Lám Irén. – Dávid Gyula és én azok közé tartozunk, akik még ismerték a Reményik családot. Nővérem révén ugyanis bejáratos voltam a Reményik-villába. Reményik Sándor, Áprily Lajos, Mansberg Árvéd és édesapám levelezése elválaszthatatlan egymásról. Családom birtokában levő Reményik-anyagot: fényképeket, leveleket, kéziratos verseket 2000-ben állítottam ki Kolozsvárt, ám Kiss Béla evangélikus lelkész arra buzdított, hogy könyv formában jelentessem meg ezeket. Ennek eredményeképpen olyan Reményik-album jött létre, amely egy emberi Reményik-arcot ad – hangsúlyozta Hantz Lám Irén, majd egy másik könyvről értekezett, amely voltaképpen hat fiatal magyarországi lány levelezését foglalja magába, akik Erdélyben járva megismerkedtek a „kedves, jó kicsi Sándor bácsival”, és ezt követően több levelet írtak neki.
Pomogáts Béla budapesti irodalomtörténész elmondta: a budapesti piarista gimnázium tanulójaként, 16 évesen hallott először Reményikről, amikor osztálytársa – a későbbi híres szobrász – Melocco Miklós behozta a Reményik-verseket írógépen lemásolva. Pomogáts hangsúlyozta: az elmúlt években az Essig házaspár által Erdélyben és magyarországi városokban megrendezett Reményik-konferenciákon többször tartott előadást, amelyek anyaga pár hét múlva jelenik meg Budapesten könyv formájában. – Reményik nagyságát az általa hirdetett közösségi, nemzeti és erkölcsi értékek döntötték el. A magyar költészet mindig is nemzetfenntartó erő volt. Egy olyan kis, veszélyeztetett, szétdarabolt nemzet esetében, mint a magyar, kell ez az erkölcsi pozitívum. A mai költők viszont néha úgy viselkednek, mintha erre már nem lenne szükség – hangsúlyozta Pomogáts.
Bauer Ilona nyugalmazott óradnai tanárnő Reményiknek Radnaborbereken (Beszterce-Naszód megyében) írt, több mint 40 versét rendezte sajtó alá, illetve fordíttatta le románra. Ez az összeállítás pár évvel ezelőtt jelent meg.
A további beszélgetés során rávilágítottak Reményik költészetének gazdagságára és sokszínűségére. Dávid Gyula felidézett egy évekkel ezelőtti óradnai rendezvénysorozatot, ahol Bauer Ilona ösztönzésére magyarul alig beszélő gyermekek Reményik-verseket szavaltak – magyarul. Szó esett még a költő kevésbé ismert, szakemberek által egyedülállónak nevezett szerelmes verseiről, illetve arról, hogy egyes Reményik-versek nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy 1919 után kevesebben emigráltak Erdélyből Magyarországra. Zárszóként a Márkos–Horváth duó előadta a Beethoven-szonáta második és harmadik tételét.
NAGY-HINTÓS DIANA 
Szabadság (Kolozsvár)

A „sikeres alkupolitika” – Megmaradásunk záloga?
Kovács Péter megírta a nagyszalontai iskolaalapításról szóló propaganda-blogját, aztán elviharzott Budapestre, az MSZP kongresszusára.
Jól tette volna, ha Nagyszalontát útba ejti, és ha már ott van, megszemléli, mit adtunk át a nagyszalontai románságnak, milyen körülmények között, hány épületben tanulnak diákjaink a csere nyomán. De mindezt nem tette meg, ennek hiányában született meg blog-bejegyzése.
Úgy tűnik, ugyanaz a téma másként látszik Kolozsvárról RMDSZ-es szemüvegen keresztül és másként Nagyszalontáról, érintettként.
Korántsem arról van szó, amit a főtitkár úr így fogalmaz: „az áruló, megalkuvó RMDSZ-nek volt pofája létrehozni egy önálló magyar iskolát!” Hanem arról, hogy ez mibe került.
Csoóri Sándor Markó Bélához írt, aggódó írása jut eszembe a nagyszalontai iskolacsere kapcsán is. Ebben Csoóri Sándor abbéli félelmét osztja meg, még 2002-ben az RMDSZ volt elnökével, hogy az út, amelyen vezetik az erdélyi magyar közösséget, megmaradásunk szempontjából nem hatékonyabb, mint az elmúlt 80 év önfeladásos politikája. Most, majdnem tíz év távlatából olvasva ezt az írást, úgy tűnik, sajnos igaza van az aggódónak. Ráadásul, minden bizonnyal, az RMDSZ mai vezetése nem tanult az utóbbi esztendők hibáiból.
Érthetetlen, miként lehet sikerként beállítani azt, ami veszteséget hoz nemzetünknek. Önként átadunk közpénzből felújított patinás százéves épületet. Egy olyan épületet, amelyet a nagyszalontai polgárok építtettek, nem kis áldozat árán. Ön szerint, főtitkár úr, az akkori építtetők vajon mit szólnának efféle „sikeres” politikai alkukhoz?
Tisztelettel kérdezzük a főtitkár urat: húsz év, RMDSZ által vezetett diadalmenet után, vajon miért jár át Sarkadra és Gyulára tanulni több tucat nagyszalontai magyar diák? Nem őket kellene ösztönözni jó karban lévő iskolákkal, minőségi oktatással, hogy itthon maradjanak? Lehet, akkor megtöltenénk épületeinket...
Becsületesebb lett volna elmondani: emberek, csak abban az esetben lesz Nagyszalontán önálló magyar iskola, ha lemondunk épületünkről, tanszereinkről. Ha azt akarjuk elérni, ami normális esetben jár nekünk, oda kell adni azt, amit őseink reánk bíztak. De ezt sikertörténetként beállítani és elvárni, hogy örüljünk neki, gusztustalan dolog.
Hiába fényezi a helyzetet a főtitkár úr a levelében, sokan úgy gondoljuk, a történtek nem alakultak számunkra jól, csak lesütött szemmel lehet beszélni róla.
Sajnos, ezt érzik a győztesek is, ezért aláznak meg azzal is, hogy az iskolát Dacia-nak nevezik át.
az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei elnöksége
Erdély.ma

Kelemen Hunor: több nagyszabású projekt veszélyben van
Kelemen Hunor művelődési miniszter szombaton Kolozsvárott a a tárca 2012-es költségvetésével kapcsolatban azt nyilatkozta, ha ezt nem egészítik ki, több nagyszabású projekt veszélyben forog.
Ilyen a Iaşi-i Kultúrpalota restaurálása, a Bukaresti Nemzeti Színház újjáépítése, és nem lehetne megkezdeni a Nemzeti Opera és a Cantacuzino Palota renoválását.
„A Nemzeti Opera és a Cantacuzino Palota két fontos műemlék, amelyre az Európai Bizottság Fejlesztési Bankjától vettünk fel kölcsönt, és, ha nem használjuk fel a pénzt, és nem illeszkedünk a szerződéses határidőbe, az összegeket elveszítjük. Csak az államkasszából nem fogjuk tudni fenntartani ezeket a projekteket, ezért szeretném, hogy a kölcsönnel és a hazai hozzájárulással folytassuk ezeket a kulturális infrastruktúra szempontjából fontos projekteket. A beruházások megsínylenék, ha nem találnák meg a szükséges pénzforrásokat” – nyilatkozta a művelődési miniszter, aki hozzáfűzte: érti a pénzügyi és gazdasági válság diktálta megszorításokat, de nem fogadhatja el, hogy egy egész rendszer veszélybe kerüljön, és ne lehessen a közpénzeket a minisztériumok között újraosztani, az ésszerűség határain belül.
Kelemen Hunor azt is elmondta, ha a Művelődési Minisztérium költségvetése az alsó határnál kevesebb lesz, az intézményt akár be is lehet zárni, vagy hatásköreit át lehet adni a Pénzügyminisztériumnak, ha netán valaki úgy gondolja, hogy ez jobb.
„Pénzügyi és gazdasági válságban van néhány terület, amely megmarad elsődlegesen fontosnak, ilyen az oktatás, a kultúra és az egészségügy, ezek nem termelnek profitot a felhalmozás értelmében, de, ha nem finanszírozod, akkor az intézmények eltűnnek, bezárnak, vagy le lehet állítani a projekteket” – összegezett a művelődési miniszter.
nyugatijelen.com/Mediafax
Erdély.ma

RMDSZ: szórványpolitikai szemléletváltás szükséges
Ülésezett tegnap Kolozsváron az RMDSZ Főtitkársága. A tanácskozás napirendjén a Magyar Szórvány Napja alkalmával elfogadott Zárónyilatkozat irányelveinek megvalósíthatósága is szerepelt.
„Szemléletváltásra van szükség a szórványpolitikában, meg kell őrizni, és tovább kell fejleszteni az eddigi eredményeket. A legnagyobb kihívásnak a nagyvárosi szórványok feltérképezését, a sajátos helyzeteknek megfelelőprogramok kidolgozását tartjuk. A szakértők kimutatása szerint a jelenlegi stratégiák, programok a szórványban élőmagyar emberek mintegy húsz százalékához érnek el. Ha nyitunk a nagyvárosi szórványok felé, ezt az arányt lényegesen növelni tudjuk” – mondta Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.
A Zárónyilatkozat alapját képezi majd annak a szórványkérdésekre vonatkozó cselekvési tervnek, amelyet az RMDSZ Főtitkársága dolgoz ki, és terjeszt a Szövetségi Képviselők Tanácsának decemberi ülése elé.
Az RMDSZ Főtitkársága kiemelt feladatként jelölte meg a magyar házak, tájházak, emlékházak és helytörténeti kiállítások hálózatba való szervezését is. Kovács Péter mindemellett beszámolt a következőhetekben létrehozandó szórványgondnoki hálózatról, amelyet az RMDSZ megyei szervezeteiben dolgozó munkatársak bevonása által működtetnek majd. „A hálózat célja a szórványhelyzettel kapcsolatos oktatási, kulturális, tájékoztatásbeli gondok kezelése. Ez elsőlépésben legkevesebb 25 munkatárs koordinált tevékenységét jelenti, de ez a szám folyamatosan bővül majd” – mutatott rá Kovács.
Szabadság (Kolozsvár)

A Házsongárd Alapítvány segítségét kérték a nagyváradi Rulikowski temető megóvásához
Védetté nyilváníttatná a nagyváradi Rulikowski temető kilencven évnél régebbi sírhelyeit az Erdélyi Magyar Néppárt partiumi szervezete – mondta el tegnap Csomortányi István regionális szervezési igazgató.
Óvnák. A nagyváradi Rulikowski temetőben is műemlékké nyilvánítanák a régi sírokat (fotó: Nagyvarad.ro)
 A Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány munkatársa, Kordics Imre történész az RMDSZ kezdeményezésére már el is kezdte a régi sírhelyek számbavételét, és azt mondja, az egyetlen lehetőség arra, hogy megóvják őket az eltűnéstől az, hogy az alapítvány, a szövetség vagy esetleg a városi önkormányzat megvásárolja azokat. A műemlékké nyilvánításhoz ugyanis helyi tanácsi határozatra van szükség, amire nincs garancia, a magyar képviselők csak heten vannak a huszonhét fős testületben.
Csomortányi István azt mondja, a köztemető az utolsó olyan sírkertje a városnak, ahol még megmaradtak a magyar emlékek, az összes többit megszüntették, felszámolták az utóbbi évtizedekben. A váradőssi, a váradvelencei, az olaszi és a szőllősi temetők már nem léteznek: az előző kettőt beépítették, az utóbbiakat pedig parkosították. Az EMNP-s politikus szerint az utóbbi évtizedekben a köztemetőként funkcionáló Rulikowskiból is tömegével tűnnek el a száz évnél régebbi sírok.
Eltűnnek a régi sírok
Csomortányi állítását Kordics Imre helytörténész is alátámasztotta. Mint mondja, a temető szabályzata szerint azok a sírok, ahová harminc évnél régebben temettek utoljára, és a leszármazottak már nem igénylik, eladhatók. „Szinte észrevétlenül tűnnek el a sírhelyek” – mondja a szakember. Elmesélte: nemrég egy 1848-as hadnagy sírhelyét számolták fel a fenti okból. De a Sulyok István püspök sírhelyével szembeni soron is rengeteg száz évesnél régebbi sírhely volt, azokat is mind megvették. A történész szerint a lehető leghamarabb védetté nyilváníthatják négy-öt jelentős személyiség sírhelyét, és a leltár is rövid időn belül készen lesz.
Csomortányi István egyébként úgy tudja, a Rulikowski temető szabályzatát úgy módosítják, hogy jövőre már csak legtöbb hét évre lehet egy sírhelyet kibérelni. Az EMNP-s politikus szerint ez a sírok mielőbbi eltűnését szolgálja, és persze elsősorban a magyarok vesztesége, hiszen a temető régi részében elhantoltak mintegy nyolcvan százaléka magyar. Pásztai Ottó Zoltán, a temető gondnoka azonban azt mondja, az EMNP félreértette a szabályzatot. Elmagyarázta: csak a temetéskor kell hét évre bérelni a sírhelyet, később ezt – éppúgy, mint eddig – akár húsz–huszonöt évre is meg lehet hosszabbítani.
Tanácsok Kolozsvárról
A kolozsvári Házsongárd Alapítványtól kért tanácsot a partiumi EMNP a Rulikowski temető megmentéséért. Gergelyné Tőkés Erzsébet, az alapítvány elnöke a Krónikának elmondta: azt tanácsolta a hozzá fordulóknak, mielőbb végezzék el a temető pontos felmérését, és ha kell, kérjenek támogatást Kelemen Hunor művelődésügyi minisztertől – mint kijelentette, a tárcavezető minden segítséget megadott, hogy a Házsongárdban elkezdődhessen egyes sírok védetté nyilvánításának folyamata. A helyzetet nehezíti, hogy Kolozsváron az unoka a legtávolabbi rokon, aki még örökösödés címén igényelheti a sírhelyet, ám az is rengeteg papírmunkával jár, tehát sokkal könnyebb egy vadidegennek megvásárolni a sírt, mint az örökösnek átvenni.
Pásztai Ottó Zoltán azt mondja, Nagyváradon egyelőre nem ilyen súlyos a helyzet, itt ugyanis még negyedrendű leszármazott is lehet örökös, de végrendelet alapján vagy adományozással is könnyű megtartani a családi sírhelyet, így itt nincs szükség arra sem, hogy a minisztériumhoz forduljanak az értékmentők. Érdekesség, hogy bár a Rulikowski Várad legfiatalabb temetője, amelyet a hagyomány szerint Rulikowski Kázmér lengyel szabadságharcos és vértanú 1849-es temetésével nyílt meg, ennél valójában régebbi: a leltározás alatt már találtak 1786-os sírt is.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

A római katolikus egyház szerepe Kolozsvár építészettörténetében
Sas Péter-könyvbemutató a katolikus nőszövetségnél
Korabeli épületek tervrajzai, föld alatti kripták, színes és fekete-fehér fotók, mindezekhez érdekességekre is kiterjedő részletes leírások tárják fel előttünk a római katolikus egyháznak a Kolozsvár építészettörténetben játszott szerepét Sas Péter budapesti művelődéstörténész legújabb, kétnyelvű – román és magyar – kötetében. A Szent Mihály római katolikus plébánia szervezésében a Római Katolikus Nőszövetség Szentegyház utcai dísztermében hétfő este bemutatott kötet kétnyelvűségének célja megértetni a többségiekkel is a kolozsvári ingatlanok megőrzésének rendkívüli jelentőségét. A római katolikus egyház szerepe Kolozsvár építészettörténetében szövegét román nyelvre fordította Korom Imre, a gyulafehérvári kisszeminárium lelkiigazgatója, Guttmann Szabolcs műépítész, Guttmann Emese építész hallgató és Fodor György piarista konfráter.
Már több Kolozsvárhoz kötődő könyv jelent meg az elmúlt években Sas Péter tollából, fejtette ki bevezetőjében Fábián Mária nőszövetségi elnök, ez pedig azzal magyarázható, hogy Kovács Sándor főesperesnek szívügye lett a város és az egyház történeti mozzanatainak bemutatása. Kovács Sándor főesperes az egyik legsikerültebb műnek nevezte a bemutatás előtt álló könyvet, amely azt tanúsítja, hogy egy nép sem élt vallás nélkül. Mondandója alátámasztására Cicerót és Plutarkhoszt idézte.
– Minden közösség életében fontos szerepet tölt be a templom. Annak megépítése és ápolása a közösség lelkületéről tanúskodik. Azonban mégse a templom a legfontosabb a vallásos életben, hanem az Istenhez fűződő lelkület, melynek fontos tényezője a templom. Minden magán- és közösségi imának, áldozatnak az Istenhez fűző szeretet ad értéket – nyomatékosította a főesperes hiánypótlónak, jól dokumentált, igényes kivitelezésű munkának nevezve a Sas-könyvet. – Kolozsvár, Erdély szíve a történelem folyamán sok fontos esemény tanúja volt. Olyan eseményeknek, amelyek meghatározóak nemcsak a város, hanem az erdélyi közösség számára is. A katolikus egyház kétezer esztendős történelme folyamán mindig a keresztény értékeken alapuló kultúrát mozdította elő. Ezen értékeket szolgálták a tulajdonunkban levő kolozsvári ingatlanok az évszázadok során, és reményeink szerint a továbbiakban is – összegzett a főesperes.
Kötet készül a plébánia könyvtáráról
Sas Péter szerint e kötet megírása volt a főesperes legnagyobb igényű felkérése, majd vázolta, hogy további köteteken dolgozik, amelyek a Szent Mihály plébánia adattárát, könyvtárát mutatják be, továbbá egy monográfia elkészítését is tervezik.
– Szent István királyunk komoly erődítményt, illetve várat építtetett a bányák, így a tordai sóbánya környékén is. Könyvemet a létesítésének 950. évfordulóját már betöltött bencés apátság épületének bemutatásával kezdtem. Az egykori templomot az 1241-es tatár betörés elpusztította ugyan, ám a bencések meghatározó hatást gyakoroltak a környék kultúrájára. A városban észlelhető nehézségek miatt a lakosok eltávolodtak a bencések pompás szertartásaitól. Ennek tulajdonítható a domonkosok és a ferencesek iránti érdeklődés, ezek az úgynevezett kolduló rendek ugyanis az életformájuk miatt közelebb kerültek a kolozsváriakhoz – tájékoztatott Sas Péter, majd kitért a Farkas utcában létesített minorita templomra, amely szintén az egykori várfal mellett épült fel. A szerző egy érdekességre is felhívta a jelenlevők figyelmét: a Farkas utcai református templom homlokzati falán felfigyelhetünk egy ablakra, amelyre nyílást is vágtak, ez pedig ismeretei szerint egyedülálló. – Még mindig léteznek megoldásra váró kérdések – hangoztatta a művelődéstörténész, majd kitért a Szent Mihály-templom XIV. századi építésének történetére is. A Szentpéteri templomot illetően már a középkorban is állt ott egy templom, ám az az 1241-es pusztítás áldozatává vált. – A középkori templom maradványai a mostani altemplomban találhatóak – magyarázta az előadó, majd folytatta: – Mivel a minoriták a katolicizmus XVIII. századi újabb térhódítása után sem kapták vissza Farkas utcai templomukat, ezért a mostani Deák Ferenc utcában telket és házat vásároltak. Ott építették fel azt a templomot, ami ma is áll. Az 1924-es konkordátum értelmében a templomot a görög katolikus egyház használatára bocsátotta a Vatikán, tehát elvileg még mindig ennek a tulajdonában van.
Száz éve „látható” a főtéri templom
A Szent Mihály-templom kapcsán a kötet szerzője megemlítette, hogy a XIX. században az akkori plébános, Kedves István kezdeményezésére épült fel a torony közadakozásból. – A Szent Mihály-templomot teljes pompájában csak 1899-ben láthatták a kolozsváriak, hiszen addig körül volt építve. Ekkor nyitották meg a Szentegyház utcát is a Főtér felé. A Főtér nyugati oldalán négy házat bontottak le – a Gyergyai-házat, a Tivoli-házat és két Radák-házat –, ezek helyén építették meg a Szentegyház utcában az úgynevezett Státus-palotákat. A nagypolgári, 4-5 szobás lakásokat Alpár Ignácz építész tervezte, a város tehetősebb rétegének képviselői – orvosok, ügyvédek, vállalkozók – számára. Az építkezést a XX. század elején Hirschler József plébános folytatta, akinek a nevéhez nem csak a Ferenc József/Horea úti Marianum létesítése, hanem a sétatéri bérpaloták építése is fűződik. A Marianum kapcsán Sas Péter kifejezte abbéli reményét, hogy az ingatlan mihamarabb visszakerül a római katolikus egyház tulajdonába, és ekkor lehetővé válik egy Hirschler-emléktábla elhelyezése is. Szó esett még a kolozsvári katolikus – a minorita, a piarista, a ferences rendi – templomok alatt húzódó kriptákról is.
A könyvben nem csak a fentebbi épületek szövegszerű bemutatása található meg, hanem az egyes épületek korabeli tervrajzainak fényképe, illetve az épületeket bemutató fekete-fehér és színes fotók is.
Sas Péter megjegyezte: a könyv szövege és a képaláírások magyarul és románul is olvashatóak, hiszen a többségnek meg kell értenie, hogy miért fontosak számunkra ezek az épületek, és miért fáj, ha ezeket nem rendeltetésszerűen használják, illetve nem fordítanak kellő gondot karbantartásukra azok az intézmények, amelyek jelenleg ott székelnek. Ehhez kapcsolódóan Sas Péter Kelemen Lajost idézte, aki már közel száz évvel ezelőtt szintén épített örökségünk ápolására szólította fel a kolozsváriakat.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Nyílt válaszlevél
A ,,sikeres alkupolitika” – magmaradásunk záloga?
„Kovács Péter RMDSZ-főtitkár megírta a nagyszalontai iskolaalapításról szóló propagandisztikus elektronikus naplóbejegyzését (blog), aztán elviharzott Budapestre, a Magyar Szocialista Párt kongresszusára. Jól tette volna, ha Nagyszalontát útba ejti, és ha már ott van, megszemléli, mit adtunk át a nagyszalontai románságnak, milyen körülmények között, hány épületben tanulnak diákjaink a csere nyomán. De mindezt nem tette meg, ennek hiányában született meg blog-bejegyzése. Úgy tűnik, ugyanaz a téma másként látszik Kolozsvárról RMDSZ-es szemüvegen keresztül, és másként Nagyszalontáról, érintettként. Korántsem arról van szó, amit a főtitkár így fogalmaz: ,,az áruló, megalkuvó RMDSZ-nek volt pofája létrehozni egy önálló magyar iskolát!” Hanem arról, hogy ez mibe került. Csoóri Sándor Markó Bélához írt aggódó írása jut eszünkbe a nagyszalontai iskolacsere kapcsán is. Ebben nagy írónk abbéli félelmét osztja meg, még 2002-ben, az RMDSZ akkori elnökével, hogy az út, amelyen vezetik az erdélyi magyar közösséget, megmaradásunk szempontjából nem hatékonyabb, mint az elmúlt 80 év önfeladásos politikája. Most, majdnem tíz év távlatából olvasva ezt az írást, úgy tűnik, sajnos igaza van az aggódónak. Ráadásul minden bizonnyal az RMDSZ mai vezetése nem tanult az utóbbi esztendők hibáiból”
Török Sándor
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Verseny, identitás, beolvadás
„Nem még emlékszem, mit mondott” – ezt, és más hasonló, a többségi nyelvből átvett szószerkezetet hallunk kincses városunkban, ismerősöktől és idegenektől egyaránt. Ehhez társul a romános hangsúly, amely „kóolozsvári nyelvjárásként” különböző kabarék kedvenc témájává avanzsált. Jogos a kritika, még akkor is, amikor ez olyan, a Székelyföldről vagy Erdély más tájairól ideérkezett egyénektől származik, akik a „csertifikát, szemafor, interszekció, borkány” stb. szavakat előszeretettel használják, igaz, teszik ezt jó, magyaros akcentussal.
Kolozsváron, főleg lakótelepi környezetben, adott a lehetőség a román nyelv elsajátítására, még gyerekkorban az iskola megkezdése előtt. Ennek egyik előnye, hogy nem kell a hivatalos nyelvet kvázi idegen nyelvként tanulni, viszont a későbbiekben, amennyiben nem figyelünk oda tudatosan nyelvhasználatunkra, és inkább – de nem feltétlenül – román környezetben szocializálódunk, a fentebb említett nemkívánatos szóhasználat fordulhat elő beszédünkben.
Etnopolitikai diskurzusunkban az identitás kérdése egyértelműen elsőbbséget élvez a versenyképességgel szemben. A nemzeti önazonosság megőrzése képezi kisebbségi politikai cselekvésünk egyik kiemelt fókuszpontját, és értelemszerűen, ehhez társul az anyanyelvközpontú szemlélet, mint ennek egyik kardinális eleme. Ez alapján alakítottuk ki oktatási rendszerünket, biztosítva az anyanyelven való tanulás lehetőségét az óvodától az egyetemig majdnem minden területen.
A román nacionalisták primitív, rosszindulatú, leegyszerűsítő és általánosító vádjain túl – amelyekben, csak úgy ex cathedra, kijelentik, hogy a magyarok nem tudnak, és nem is akarnak megtanulni románul –, szembe kell néznünk néhány ténnyel. Figyelembe véve, hogy Erdélyben a magyarok nagyjából két, szervesen elkülönülő élethelyzetben élnek, tömbben (vagy olyan térségekben, ahol nincsenek többségben, viszont arányuk számottevő) és szórványban. Ebből kifolyólag, nyelvi szempontból is, eléggé differenciált és, esetenként, szélsőséges helyzetek látnak napvilágot. A tömbből vagy ehhez hasonló régiókból származók, akik gyerekkorukat teljesen magyar miliőben töltötték, a magyar oktatási rendszer lépcsőfokait járták végig, beleértve az egyetemet is, diákéveik alatt Kolozsváron is többnyire magyar környezetben mozogtak, és ez idő alatt nem fordítottak különösebb figyelmet a román nyelv megtanulására, sok esetben komoly nyelvi akadályokkal küszködnek. Természetesen ehhez az is hozzájárult, hogy sok ideig a magyar osztályokban is ugyanazokból a tankönyvekből tanították a román nyelvet, mint a román tagozaton, ami oktatási szempontból aberrációnak minősül. Emiatt az egyetem elvégzése után nagyon nehezen találnak munkát, még magyar tulajdonban lévő vállalatoknál is, mert sok esetben a tevékenység kifejtése érdekében azoknál is szükség van a román nyelv megfelelő ismeretére. Fennáll tehát a perifériára való sodródás és az egzisztenciális ellehetetlenülés veszélye.
Létezik ugye a másik helyzet, amikor bizonyos személyek szórványban már a tömbház előtt megtanulnak románul, de utána, több okból kifolyólag, kezdenek nagyon helytelenül beszélni magyarul – nagyon sok olyan esettel is találkozhatunk, hogy valaki sem románul, sem magyarul nem tud rendesen beszélni, de ez egy külön történet –, nem szembesül nyelvi korlátokkal az alkalmazásnál, viszont lassan, de biztosan elindul a nyelvi asszimiláció útján.
Mind a nyelvi korlátok miatt kialakuló marginalizáció, mind a nyelvi asszimiláció komoly kihívást jelent közösségünk számára. Első esetben, amennyiben nagyobb hangsúlyt fektetünk a versenyképességre, és szemléletváltásra kerül sor a román nyelvvel szemben, jó esély van a helyzet orvoslására. A második viszont keményebb dió, az élethelyzetből fakadó, környezeti hatásokon keresztül előidézett nyelvi és mentális metamorfózist nagyon nehéz ellensúlyozni. Nyilvánvaló, hogy az integráció és az identitás terén az egyéni igény és felelősség hangsúlyos szereppel bír, amit semmi más nem helyettesíthet.
CSOMA BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)

A Kolozs megyei RMDSZ László Attilát javasolja Kolozsvár ideiglenes polgármesterévé, a PDL azzal fenyegetőzik, hogy ebben az esetben kezdeményezni fogják az alpolgármester leváltását. Ioan Oltean PDL-főtitkár etnikai síkra terelte az ügyet, szerinte Kolozsváron „román polgármester” lesz.
 Daniel Buda, a Demokrata Liberális Párt (PDL) Kolozs megyei szervezetének elnöke pénteken leszögezte: a PDL-s többségű kolozsvári városi tanács leváltja alpolgármesteri tisztségéből László Attilát, ha az RMDSZ ragaszkodik ahhoz, hogy ideiglenesen László vegye át a korrupció miatt letartóztatott Sorin Apostu polgármesteri hatáskörét.
A PDL-politikus arra reagált, hogy Máté András Levente, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke csütörtökön bejelentette: a szövetség megyei vezetősége úgy döntött, hogy javasolni fogja a kolozsvári önkormányzat frakcióinak, támogassák László Attilát az ügyvivő polgármesteri hatáskör megszerzésében. Máté szerint László Attila megválasztása mellett szól, hogy nagy tapasztalata van az önkormányzati munkában.
A kolozsvári polgármesteri hatáskör akkor ruházható át ideiglenesen, városi tanácsi szavazással a két alpolgármester – az RMDSZ-es László Attila, illetve a PDL-s Radu Moisin – valamelyikére, ha a legfelsőbb bíróság elutasítja a korrupció miatt 29 napra letartóztatott Sorin Apostu polgármester fellebbezését. 
Daniel Buda pénteken leszögezte: Ha az RMDSZ nem vonja vissza javaslatát, „bármi lehetséges, László Attila leváltása is”.
A Mediafax hírügynökség Kolozs megyei PDL-s forrásokat idéz, akik szerint az RMDSZ javaslata „szemtelenség”.
A kolozsvári városi tanácsban 16 mandátuma van a PDL-nek, 5 az RMDSZ-nek, valamint 3-3 a liberálisoknak (PNL) és a szociáldemokratáknak (PSD). Az ügyvivő polgármester megválasztásához fele plusz egy, vagyis 14 szavazat szükséges.
Ioan Oltean, a PDL országos főtitkára pénteken, Besztercén leszögezte: ha Sorin Apostu letartóztatása jogerősé válik, a polgármester lemond tisztségéről, utódja pedig a PDL-s „román alpolgármester” lesz.
„Kolozsváron az ügyvivő polgármester román lesz. Semmi bajunk a magyarokkal, de úgy gondoljuk, hogy Kolozsváron a PDL-s alpolgármestert kell kinevezni” – mondta Oltean.
(Hétfőn döntenek Sorin Apostu sorsáról. A legfelsőbb bíróság hétfőn dönt arról a fellebbezésről, amelyet Sorin Apostu kolozsvári polgármester nyújtott be a Kolozs Megyei Táblabíróság múlt pénteken hozott ítélete ellen, és amelynek értelmében Apostut 29 napra letartóztatták korrupció miatt.)
Krónika (Kolozsvár)

Németh Zsolt jelenlétében tették le az esküt
Félszáz széki polgár tette le Németh Zsolt külügyi államtitkár jelenlétében az állampolgársági esküt csütörtökön a kolozsvári magyar főkonzulátuson.
A kolozsvári eskütételre népviseletbe öltözve érkeztek az állampolgárság várományosai Székről. Az eskütételt pedig egész napos rendezvénnyel ünnepelték a Kolozsvártól mintegy 60 kilométerre fekvő, néphagyományairól híres Széken. Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára is részt vett a széki ünnepségen, széki népviseletet kapott ajándékba a rendezvény szervezőitől. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és más civil szervezetek által szervezett széki ünnepségen elmondott köszöntőjében Németh Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy a székiek az 1717-es tatár pusztítás után is képesek voltak talpra állni. Nem volt természetes, hogy sikerüljön nekik, mégis hittek benne. Németh Zsolt úgy vélte, ezt a hitet, az újrakezdés akaratát kellene az egész magyarságnak megtanulnia a székiektől. Az ünnepség a széki néptáncosok előadásával és táncházzal zárult.
Németh Zsolt az MTI-nek nyilatkozva kitért a kétoldalú román–magyar kapcsolatokra is. Elmondta, közös román–magyar kormányülést akkor lenne érdemes tartani, ha van egy olyan határozatcsomag, amely egy efféle ülés összehívását megköveteli. Hozzátette viszont, hogy várhatóan az elkövetkező időszakban Magyarországra látogat Traian Basescu, Románia elnöke. „Elkötelezettek vagyunk annak érdekében, hogy e legfelsőbb szintű találkozóra mielőbb sor kerüljön” – jelentette ki az államtitkár. Hozzátette, hogy gyakorlatiasan kell építeni a szomszédi kapcsolatokat, elsősorban a gázvezetékekről, az útépítésekről kell tárgyalni, s nem kell eltúlozni a választási kampány hevében elhangzó kijelentések jelentőségét.
Németh Zsolt fontosnak tartotta, hogy a magyarság valamennyi Magyarországgal szomszédos országban megőrizze a súlyát a helyi és országos politikában.
MTI
MNO.hu