Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2012. január 29.
Megtalálni az utat és az eszközöket a közös célokhoz
„Az Új Hívó szó időszerűségét nem kérdőjelezhetjük meg. 22 év után van egy hatalmas tapasztalatunk, vannak intézményeink, eszközeink, a kérdés az, hogy mindazzal, amit elértünk, tudunk-e valamit kezdeni, van-e elég erőnk és bölcsességünk ahhoz, hogy ezekre építsük a közvetkező éveket” – fogalmazott Kelemen Hunor szövetségi elnök január 27-én, pénteken, Kolozsváron azon a tanácskozáson, amelyet a Kolozsvár Társaság szervezett az erdélyi magyar politizálás múltjáról, jelenéről és jövőjéről.
Itt jelen voltak az erdélyi magyar közélet jeles képviselői, értelmiségiek, politikusok. A rendezvény nyitó mozzanataként elhangzott az erdélyi magyarsághoz intézett Új Hívó Szó, amely az összefogás, a közös cselekvés, valamint 2012 fontosságára hívja fel a figyelmet. 1989 decemberében kolozsvári értelmiségiek fogalmazták meg a Hívó Szót, az új felhívás megfogalmazását az elmúlt 22 esztendő történései tették aktuálissá.
„Amikor 1989-ben a Hívó Szó megszületett, egy halálra ítélt nemzeti közösség próbált kitörni egy zárt társadalomból, próbált utat keresni, anélkül, hogy lett volna egy pontos elképzelése arról, milyen változások elé néz, milyen eszközökkel próbálja a céljait elérni. Olyan illúziókat fogalmaztunk meg 22 évvel ezelőtt, amelyekről úgy gondoltuk, hogy elérhetőek, van erőnk, lesznek eszközeink, hogy azokat megvalósítsuk. Kiderült, hogy nem, mint ahogy az is, hogy csak saját magunkra számíthatunk” – jelentette ki Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke azonban emlékeztetett arra, hogy a történelem folyamán az Erdélyben élő magyar közösség mindig újra tudta teremteni a saját életét, a saját intézményeit. Úgy vélekedett: 2012 nagy kihívása, hogy tovább tudunk-e építkezni. Visszatérni a kilencvenes évek elejére, megpróbálni azokhoz az évekhez igazodni, és azokból kiindulni, nem volna túlságosan szerencsés.
„Ha megértjük, hogyan alakult át a társadalom, akkor a közös célokhoz az eszközöket és az utat is meg fogjuk találni” – fogalmazott. Kelemen Hunor arra hívta fel a figyelmet, hogy ma az erdélyi magyar emberek többsége azt várja el a politikusoktól, hogy elsősorban gazdasággal, munkahelyekkel, a létbiztonsággal foglalkozzanak. Csak ezek után következnek azok a kérdések, amelyek ugyanolyan fontosak, mint a gazdasági, szociális kérdések: az egyetem, az autonómia, mindazok, amelyek az erdélyi magyar identitásához kötődnek.
„Ez nem baj, de nem szabad szembeállítani a kettőt. Képesnek kell lennünk arra, hogy ezeket összeegyeztethessük” – mutatott rá a Szövetség elnöke. Hozzátette: „az erdélyi magyar emberek értékválasztása és a saját érdekeinek az ismerete egészen pontos: az egységes érdekképviseletet 22 esztendő után is értéknek tartják, erre a hátországra, erre a védettségre szükségük van, és nekünk az a feladunk, hogy ezt tudjuk biztosítani. Téves útnak tartják azt, hogy megosszuk a politikai képviseletet, érzik azt, hogy a kettő kevesebb, mint az egy, a három még kevesebb. Arra biztatnak minket, hogy őrizzük meg az egységes parlamenti képviseletet, és ha erre van szükség, akkor nem kell keresnünk más utat.” Kelemen szerint a programok, a politikusok hitelesek kell, hogy legyenek. „Illúziókat nem szabad táplálnunk, olyanokat, amelyekben csalódni fognak az emberek.
Az RMDSZ elnöke kitért az értelmiség szerepére is. Úgy érzékeli, ez visszavonult a közélettől, nem vesz részt ennek alakításában, nagyon ritkán és nagyon óvatosan mond véleményt. „Nekünk ezekre a véleményekre óriási szükségünk lenne, akkor is, ha kritikusak, ha bíztatóak, de azt mondják, hogy igenis, erre a kérdésre azért kell odafigyelni, mert másképpen nem lehet tervezni, nem lehet közösséget építeni” – mondta Kelemen Hunor.
Az értelmiség szerepének fontosságára hívta fel a figyelmet Markó Béla miniszterelnök-helyettes is. Véleménye szerint az Új Hívó Szó nem azt szorgalmazza, hogy politikusok politikai elemzést végezzenek, hanem arról a hiányról szól, amit ő maga is az utóbbi években egyre fájdalmasabban érzékel, azt, hogy az értelmiségiek ráhagyták a közéletet a politikusokra.
„Közösséget megtartó, fejlesztő, modernizáló stratégiákat önmagában és kizárólag a politika nem dolgozhat ki. Nem a teljes értelmiségi egyetértésre van szükség, hanem az együttmunkálkodásra” – mutatott rá a Szövetség volt elnöke. Markó nem értett teljes mértékben egyet az Új Hívó Szóból kicsengő üzenettel, miszerint változott állapotunk 1989-hez képest, megosztottabbak lettünk. Véleménye szerint a tétek változtak, a tétek érzékelése, a felelősségek, a megosztottságtól való félelmek, de nem hisz abban, hogy a képességünk az összefogásra, az egységre más lenne, mint 1989 decemberében. Emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ megalakulásakor kezdettől fogva óriásiak voltak a belső feszültségek, nagyon nagy volt a táborokra szakítottság, erőteljesek az eszközökről szóló viták.
„Minden pillanatban szétesni látszott ez a konstrukció, de nem esett szét, mert a célok nagyjából közösek voltak, a feszültségeknél sokkal nagyobbak voltak a kényszerek. Sokkal nagyobb volt a félelem, az aziránt érzett felelősség, hogy csak együtt rendezhetjük helyzetünket, teremthetjük meg a jövőnket. 22 év után lehet arról beszélni, hogy mit tudtunk lerendezni, hol voltunk együtt és hol nem, de nem hiszem, hogy alapvetően másak lettünk.” A politikus úgy vélekedett, ha tudatosítjuk, hogy a kényszerek ma is megvannak egészen más körülmények között, akkor nincs probléma az értelmiségi és a politikai együttmunkálkodással. Külön hangsúlyozta az önállóság kényszerének fontosságát, azaz, hogy nekünk magunknak kell megkeresni a megoldásokat, és nekünk kell ezeket érvényesíteni.
„Igaz, hogy 22 év alatt sok-sok illúziót szereztünk, de ezekkel lassan le kell számolnunk, például azzal, hogy mások Bukarestben, Budapesten, Brüsszelben a mi helyzetünket elrendezik. Akkor ezeknek a kezdeményezéseknek valóban lehet hatása” – összegzett Markó Béla.
erdon.ro
„Az Új Hívó szó időszerűségét nem kérdőjelezhetjük meg. 22 év után van egy hatalmas tapasztalatunk, vannak intézményeink, eszközeink, a kérdés az, hogy mindazzal, amit elértünk, tudunk-e valamit kezdeni, van-e elég erőnk és bölcsességünk ahhoz, hogy ezekre építsük a közvetkező éveket” – fogalmazott Kelemen Hunor szövetségi elnök január 27-én, pénteken, Kolozsváron azon a tanácskozáson, amelyet a Kolozsvár Társaság szervezett az erdélyi magyar politizálás múltjáról, jelenéről és jövőjéről.
Itt jelen voltak az erdélyi magyar közélet jeles képviselői, értelmiségiek, politikusok. A rendezvény nyitó mozzanataként elhangzott az erdélyi magyarsághoz intézett Új Hívó Szó, amely az összefogás, a közös cselekvés, valamint 2012 fontosságára hívja fel a figyelmet. 1989 decemberében kolozsvári értelmiségiek fogalmazták meg a Hívó Szót, az új felhívás megfogalmazását az elmúlt 22 esztendő történései tették aktuálissá.
„Amikor 1989-ben a Hívó Szó megszületett, egy halálra ítélt nemzeti közösség próbált kitörni egy zárt társadalomból, próbált utat keresni, anélkül, hogy lett volna egy pontos elképzelése arról, milyen változások elé néz, milyen eszközökkel próbálja a céljait elérni. Olyan illúziókat fogalmaztunk meg 22 évvel ezelőtt, amelyekről úgy gondoltuk, hogy elérhetőek, van erőnk, lesznek eszközeink, hogy azokat megvalósítsuk. Kiderült, hogy nem, mint ahogy az is, hogy csak saját magunkra számíthatunk” – jelentette ki Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke azonban emlékeztetett arra, hogy a történelem folyamán az Erdélyben élő magyar közösség mindig újra tudta teremteni a saját életét, a saját intézményeit. Úgy vélekedett: 2012 nagy kihívása, hogy tovább tudunk-e építkezni. Visszatérni a kilencvenes évek elejére, megpróbálni azokhoz az évekhez igazodni, és azokból kiindulni, nem volna túlságosan szerencsés.
„Ha megértjük, hogyan alakult át a társadalom, akkor a közös célokhoz az eszközöket és az utat is meg fogjuk találni” – fogalmazott. Kelemen Hunor arra hívta fel a figyelmet, hogy ma az erdélyi magyar emberek többsége azt várja el a politikusoktól, hogy elsősorban gazdasággal, munkahelyekkel, a létbiztonsággal foglalkozzanak. Csak ezek után következnek azok a kérdések, amelyek ugyanolyan fontosak, mint a gazdasági, szociális kérdések: az egyetem, az autonómia, mindazok, amelyek az erdélyi magyar identitásához kötődnek.
„Ez nem baj, de nem szabad szembeállítani a kettőt. Képesnek kell lennünk arra, hogy ezeket összeegyeztethessük” – mutatott rá a Szövetség elnöke. Hozzátette: „az erdélyi magyar emberek értékválasztása és a saját érdekeinek az ismerete egészen pontos: az egységes érdekképviseletet 22 esztendő után is értéknek tartják, erre a hátországra, erre a védettségre szükségük van, és nekünk az a feladunk, hogy ezt tudjuk biztosítani. Téves útnak tartják azt, hogy megosszuk a politikai képviseletet, érzik azt, hogy a kettő kevesebb, mint az egy, a három még kevesebb. Arra biztatnak minket, hogy őrizzük meg az egységes parlamenti képviseletet, és ha erre van szükség, akkor nem kell keresnünk más utat.” Kelemen szerint a programok, a politikusok hitelesek kell, hogy legyenek. „Illúziókat nem szabad táplálnunk, olyanokat, amelyekben csalódni fognak az emberek.
Az RMDSZ elnöke kitért az értelmiség szerepére is. Úgy érzékeli, ez visszavonult a közélettől, nem vesz részt ennek alakításában, nagyon ritkán és nagyon óvatosan mond véleményt. „Nekünk ezekre a véleményekre óriási szükségünk lenne, akkor is, ha kritikusak, ha bíztatóak, de azt mondják, hogy igenis, erre a kérdésre azért kell odafigyelni, mert másképpen nem lehet tervezni, nem lehet közösséget építeni” – mondta Kelemen Hunor.
Az értelmiség szerepének fontosságára hívta fel a figyelmet Markó Béla miniszterelnök-helyettes is. Véleménye szerint az Új Hívó Szó nem azt szorgalmazza, hogy politikusok politikai elemzést végezzenek, hanem arról a hiányról szól, amit ő maga is az utóbbi években egyre fájdalmasabban érzékel, azt, hogy az értelmiségiek ráhagyták a közéletet a politikusokra.
„Közösséget megtartó, fejlesztő, modernizáló stratégiákat önmagában és kizárólag a politika nem dolgozhat ki. Nem a teljes értelmiségi egyetértésre van szükség, hanem az együttmunkálkodásra” – mutatott rá a Szövetség volt elnöke. Markó nem értett teljes mértékben egyet az Új Hívó Szóból kicsengő üzenettel, miszerint változott állapotunk 1989-hez képest, megosztottabbak lettünk. Véleménye szerint a tétek változtak, a tétek érzékelése, a felelősségek, a megosztottságtól való félelmek, de nem hisz abban, hogy a képességünk az összefogásra, az egységre más lenne, mint 1989 decemberében. Emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ megalakulásakor kezdettől fogva óriásiak voltak a belső feszültségek, nagyon nagy volt a táborokra szakítottság, erőteljesek az eszközökről szóló viták.
„Minden pillanatban szétesni látszott ez a konstrukció, de nem esett szét, mert a célok nagyjából közösek voltak, a feszültségeknél sokkal nagyobbak voltak a kényszerek. Sokkal nagyobb volt a félelem, az aziránt érzett felelősség, hogy csak együtt rendezhetjük helyzetünket, teremthetjük meg a jövőnket. 22 év után lehet arról beszélni, hogy mit tudtunk lerendezni, hol voltunk együtt és hol nem, de nem hiszem, hogy alapvetően másak lettünk.” A politikus úgy vélekedett, ha tudatosítjuk, hogy a kényszerek ma is megvannak egészen más körülmények között, akkor nincs probléma az értelmiségi és a politikai együttmunkálkodással. Külön hangsúlyozta az önállóság kényszerének fontosságát, azaz, hogy nekünk magunknak kell megkeresni a megoldásokat, és nekünk kell ezeket érvényesíteni.
„Igaz, hogy 22 év alatt sok-sok illúziót szereztünk, de ezekkel lassan le kell számolnunk, például azzal, hogy mások Bukarestben, Budapesten, Brüsszelben a mi helyzetünket elrendezik. Akkor ezeknek a kezdeményezéseknek valóban lehet hatása” – összegzett Markó Béla.
erdon.ro
2012. január 30.
Előremenekül az RMDSZ?
Kényes helyzetbe hozta Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét az alakulat két vezető politikusa, Borbély László és Markó Béla, akik elég markánsan állást foglaltak az előre hozott választások megrendezése mellett. Az alaphangot Markó Béla kormányfőhelyettes, volt RMDSZ-elnök adta meg pénteken, amikor az Erdélyi Magyar Televíziónak úgy nyilatkozott: elvileg támogatja az előre hozott parlamenti megmérettetés lehetőségét. A politikus annak kapcsán nyilatkozott, hogy miután a román alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a helyhatósági és a parlamenti megmérettetés egy időben történő – novemberre vagy decemberre tervezett – rendezéséről szóló jogszabályt, az önkormányzati választást várhatóan júniusban tartják.
Markó kifejtette: el tudná fogadni, hogy a parlamenti választásokat is hozzák közelebb, és azokat is nyáron szervezzék meg, de ez csak előre hozott választások formájában lehetséges, ezért valamennyi romániai parlamenti pártnak egyet kell értenie ezzel. A politikus szerint azért kell mérlegelni az előre hozott választások lehetőségét, mert nagy az elégedetlenség a lakosság körében, sokan megkérdőjelezik a politikai vezetők munkáját, és ilyenkor hasznos minél hamarabb sort keríteni a választásokra.
Hasonlóképpen vélekedik Borbély László, a szövetség politikai alelnöke is, aki szerint a jelenlegi megváltozott romániai társadalmi-politikai helyzetben az RMDSZ-nek komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy nem lenne-e jobb előre hozott parlamenti választásokat tartani. A Boc-kormány környezetvédelmi minisztere a hétvégén előbb szintén az ETV-nek, majd tegnap a Mediafax hírügynökségnek elmondta, az utcai tüntetések mellett az alkotmánybíróság döntése is szükségessé teszi az idő előtti választások lehetőségének elemzését. Borbély szerint az előre hozott választások előnye az lenne, hogy az utcai tüntetések is elcsitulnának, de konszenzusra juthatnának a kormánypártok a balliberális ellenzékkel is, amely több hete követeli az előre hozott választásokat. A politikai alelnök szerint az erdélyi magyar politikában is elejét vennék a „parttalan vitáknak”, ha nem novemberben, hanem korábban lennének a törvényhozási választások. Borbély ugyanakkor a többi romániai magyar politikai szervezettel való együttműködés lehetőségéről az ETV-nek kifejtette, az önkormányzati választásokon szó lehet esetenként közös jelöltek állításáról, de azzal nem értenek egyet, hogy a parlamenti választáson pártkoalícióként induljanak. Ez utóbbi esetben ugyanis nem öt-, hanem nyolcszázalékos parlamenti küszöböt kell elérni.
Borbély és Markó kezdeményezéséhez képest Kelemen Hunor az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa (SZÁT) január 19-i, Kolozsvárt tartott ülése után még úgy nyilatkozott: az alakulat nem támogatja az előre hozott választásokat. A politikus azzal indokolta álláspontját, hogy a kormány által elért eredményeket – hogy idén ki lehet fizetni a nyugdíjakat, a béreket, hogy Románia képes fenntartani a költségvetési egyensúlyt – nem szabad kockáztatni, mert minden politikai instabilitás a gazdaság visszaeséséhez, az egyensúly felbomlásához vezet.
A szövetségi elnök tegnap elöljáróban úgy reagált két politikustársa kijelentéseire, hogy Borbély magánvéleményt és nem az RMDSZ álláspontját fogalmazta meg az ügyben. Kelemen közölte, az RMDSZ csúcsvezetősége és a jobbközép koalíció a napokban, a taláros testületnek a választások összevonásáról hozott döntése indoklása ismeretében fogja kialakítani végleges álláspontját, ám bármilyen alkotmányos és politikai megoldás szerinte kizárólag a koalíción belül születhet. „Mi nem fogunk dönteni e téren azelőtt, hogy ne egyeztetnénk a koalíciós partnereinkkel.
Az RMDSZ-nek nem áll szándékában felrúgni a jelenlegi koalíciót” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, hozzátéve: bármilyen időpontban is rendezzék idén a törvényhozási megmérettetést, addig az időpontig a jelenlegi kormánynak kell irányítania az országot. Különben az RMDSZ berkeiben holnap, a SZÁT ülésén, valamint a parlamenti frakciók egyeztetésén szerepel majd napirenden a választások ügye. Édler András háromszéki képviselő tegnap úgy vélekedett: „populista döntés” lenne előre hozott választásokat kirobbantani mindössze néhány hónappal a rendes határidő előtt, ugyanakkor tudomása szerint a szövetségen belül eddig nem került terítékre a téma.
Meglepte Borbély és Markó álláspontja a koalíciós partner demokrata-liberálisokat is. Sorin Frunzăverde, a PDL első alelnöke úgy értékelte: politikai és etikai szempontból is az lenne a természetes, ha az idő előtti voksolás kérdését nem külön-külön a kormánypártokon belül, hanem a koalícióban vitatnák meg. Ioan Oltean, a PDL főtitkára szerint a koalíciós pártok az alkotmánybíróság indoklásának ismeretében fogják napirendre tűzni az előre hozott választások ügyét.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
Kényes helyzetbe hozta Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét az alakulat két vezető politikusa, Borbély László és Markó Béla, akik elég markánsan állást foglaltak az előre hozott választások megrendezése mellett. Az alaphangot Markó Béla kormányfőhelyettes, volt RMDSZ-elnök adta meg pénteken, amikor az Erdélyi Magyar Televíziónak úgy nyilatkozott: elvileg támogatja az előre hozott parlamenti megmérettetés lehetőségét. A politikus annak kapcsán nyilatkozott, hogy miután a román alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a helyhatósági és a parlamenti megmérettetés egy időben történő – novemberre vagy decemberre tervezett – rendezéséről szóló jogszabályt, az önkormányzati választást várhatóan júniusban tartják.
Markó kifejtette: el tudná fogadni, hogy a parlamenti választásokat is hozzák közelebb, és azokat is nyáron szervezzék meg, de ez csak előre hozott választások formájában lehetséges, ezért valamennyi romániai parlamenti pártnak egyet kell értenie ezzel. A politikus szerint azért kell mérlegelni az előre hozott választások lehetőségét, mert nagy az elégedetlenség a lakosság körében, sokan megkérdőjelezik a politikai vezetők munkáját, és ilyenkor hasznos minél hamarabb sort keríteni a választásokra.
Hasonlóképpen vélekedik Borbély László, a szövetség politikai alelnöke is, aki szerint a jelenlegi megváltozott romániai társadalmi-politikai helyzetben az RMDSZ-nek komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy nem lenne-e jobb előre hozott parlamenti választásokat tartani. A Boc-kormány környezetvédelmi minisztere a hétvégén előbb szintén az ETV-nek, majd tegnap a Mediafax hírügynökségnek elmondta, az utcai tüntetések mellett az alkotmánybíróság döntése is szükségessé teszi az idő előtti választások lehetőségének elemzését. Borbély szerint az előre hozott választások előnye az lenne, hogy az utcai tüntetések is elcsitulnának, de konszenzusra juthatnának a kormánypártok a balliberális ellenzékkel is, amely több hete követeli az előre hozott választásokat. A politikai alelnök szerint az erdélyi magyar politikában is elejét vennék a „parttalan vitáknak”, ha nem novemberben, hanem korábban lennének a törvényhozási választások. Borbély ugyanakkor a többi romániai magyar politikai szervezettel való együttműködés lehetőségéről az ETV-nek kifejtette, az önkormányzati választásokon szó lehet esetenként közös jelöltek állításáról, de azzal nem értenek egyet, hogy a parlamenti választáson pártkoalícióként induljanak. Ez utóbbi esetben ugyanis nem öt-, hanem nyolcszázalékos parlamenti küszöböt kell elérni.
Borbély és Markó kezdeményezéséhez képest Kelemen Hunor az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa (SZÁT) január 19-i, Kolozsvárt tartott ülése után még úgy nyilatkozott: az alakulat nem támogatja az előre hozott választásokat. A politikus azzal indokolta álláspontját, hogy a kormány által elért eredményeket – hogy idén ki lehet fizetni a nyugdíjakat, a béreket, hogy Románia képes fenntartani a költségvetési egyensúlyt – nem szabad kockáztatni, mert minden politikai instabilitás a gazdaság visszaeséséhez, az egyensúly felbomlásához vezet.
A szövetségi elnök tegnap elöljáróban úgy reagált két politikustársa kijelentéseire, hogy Borbély magánvéleményt és nem az RMDSZ álláspontját fogalmazta meg az ügyben. Kelemen közölte, az RMDSZ csúcsvezetősége és a jobbközép koalíció a napokban, a taláros testületnek a választások összevonásáról hozott döntése indoklása ismeretében fogja kialakítani végleges álláspontját, ám bármilyen alkotmányos és politikai megoldás szerinte kizárólag a koalíción belül születhet. „Mi nem fogunk dönteni e téren azelőtt, hogy ne egyeztetnénk a koalíciós partnereinkkel.
Az RMDSZ-nek nem áll szándékában felrúgni a jelenlegi koalíciót” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, hozzátéve: bármilyen időpontban is rendezzék idén a törvényhozási megmérettetést, addig az időpontig a jelenlegi kormánynak kell irányítania az országot. Különben az RMDSZ berkeiben holnap, a SZÁT ülésén, valamint a parlamenti frakciók egyeztetésén szerepel majd napirenden a választások ügye. Édler András háromszéki képviselő tegnap úgy vélekedett: „populista döntés” lenne előre hozott választásokat kirobbantani mindössze néhány hónappal a rendes határidő előtt, ugyanakkor tudomása szerint a szövetségen belül eddig nem került terítékre a téma.
Meglepte Borbély és Markó álláspontja a koalíciós partner demokrata-liberálisokat is. Sorin Frunzăverde, a PDL első alelnöke úgy értékelte: politikai és etikai szempontból is az lenne a természetes, ha az idő előtti voksolás kérdését nem külön-külön a kormánypártokon belül, hanem a koalícióban vitatnák meg. Ioan Oltean, a PDL főtitkára szerint a koalíciós pártok az alkotmánybíróság indoklásának ismeretében fogják napirendre tűzni az előre hozott választások ügyét.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2012. január 30.
Feltámasztani az erdélyi magyar párbeszédet!
Kolozsváron az unitárius egyház tanácstermében tartotta meg pénteken első ülését az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) új országos elnöksége, szombaton pedig az új választmány gyűlésezett.
A tanácskozást követően Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke a sajtónak elmondta, hogy szervezési, ügyrendi kérdéseket tárgyaltak meg. A tevékenységük a következő szakbizottságok keretében szerveződik és zajlik majd: nemzetpolitikai, egyházi, szociális- és népegészségügyi, sport és ifjúsági, gazdasági, kulturális, környezetvédelmi, oktatási és média.
A választmány tagjai: az országos elnökség, a területi elnökök, a szakbizottsági elnökök, valamint egy-egy roma, illetve csángó kérdésekkel megbízott tisztségviselő.
Tőkés László elnök helyzetértékelő beszédét idézte, amelyben, többek között, nagy eredményként értékelte a demokrácia központok beindítását, és azt, hogy az EMNT a plurális nemzeti egység építésébe kezdett. Véleménye szerint az RMDSZ a nemzeti közszolgálat és a politikum összefonásával korlátozta az autonóm törekvés kibontakozását. Ezért fontos, hogy az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kiegészíti egymást. Tőkés László kudarcként értékelte, hogy tavaly nem sikerült folytatni az elkezdett erdélyi magyar párbeszédet, amelynek feltámasztására szólította fel az összes politikai szereplőt.
Az EMNT elnöke példaértékű országos ügynek tekinti a marosvásárhelyi helyhatósági választást, ezért szorgalmazza, hogy a közös magyar jelölt indítása érdekében a felek egy héten belül kössenek koalíciós megállapodást. „Nincs helye az önállóskodásnak” – mondta Tőkés, hozzáfűzve: a gondolatot különben a magyar kormány is támogatja. Ezt kell tudatosítani mindenkiben, legközelebb, például február 3-án, Budapesten a Kárpát-medencei Magyar Autonóm Tanács ülésén – szögezte le Tőkés
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)
Kolozsváron az unitárius egyház tanácstermében tartotta meg pénteken első ülését az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) új országos elnöksége, szombaton pedig az új választmány gyűlésezett.
A tanácskozást követően Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke a sajtónak elmondta, hogy szervezési, ügyrendi kérdéseket tárgyaltak meg. A tevékenységük a következő szakbizottságok keretében szerveződik és zajlik majd: nemzetpolitikai, egyházi, szociális- és népegészségügyi, sport és ifjúsági, gazdasági, kulturális, környezetvédelmi, oktatási és média.
A választmány tagjai: az országos elnökség, a területi elnökök, a szakbizottsági elnökök, valamint egy-egy roma, illetve csángó kérdésekkel megbízott tisztségviselő.
Tőkés László elnök helyzetértékelő beszédét idézte, amelyben, többek között, nagy eredményként értékelte a demokrácia központok beindítását, és azt, hogy az EMNT a plurális nemzeti egység építésébe kezdett. Véleménye szerint az RMDSZ a nemzeti közszolgálat és a politikum összefonásával korlátozta az autonóm törekvés kibontakozását. Ezért fontos, hogy az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kiegészíti egymást. Tőkés László kudarcként értékelte, hogy tavaly nem sikerült folytatni az elkezdett erdélyi magyar párbeszédet, amelynek feltámasztására szólította fel az összes politikai szereplőt.
Az EMNT elnöke példaértékű országos ügynek tekinti a marosvásárhelyi helyhatósági választást, ezért szorgalmazza, hogy a közös magyar jelölt indítása érdekében a felek egy héten belül kössenek koalíciós megállapodást. „Nincs helye az önállóskodásnak” – mondta Tőkés, hozzáfűzve: a gondolatot különben a magyar kormány is támogatja. Ezt kell tudatosítani mindenkiben, legközelebb, például február 3-án, Budapesten a Kárpát-medencei Magyar Autonóm Tanács ülésén – szögezte le Tőkés
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. január 30.
Kiss Tamás
ÚJ HÍVÓ SZÓ?
Kolozsvár, mint központ: lehetőség, vagy illúzió?
Kolozsvár esélyei arra, hogy az erdélyi magyarság központja legyen/maradjon, illetve a kolozsvári értelmiségnek, hogy az erdélyi magyar nemzeti mozgalom megújításában központi szerepet kapjon.
Írásomban megpróbálom röviden körbejárni, hogy milyen esélyei vannak Kolozsvárnak arra, hogy az erdélyi magyarság központja legyen/maradjon, illetve a kolozsvári értelmiségnek, hogy az erdélyi magyar nemzeti mozgalom megújításában központi (vagy legalább jelentős) szerepet kapjon. Kolozsvár hagyományosan Erdély centruma, a XIX.-XX. század fordulóján a magyar polgárosodás motorja, a két világháború között pedig a kisebbségi helyzetbe került közösség egyértelmű szellemi és politikai központja volt. A XX. század második felétől azonban egy sor olyan folyamat indult be, amelyek vezető szerepét gyengítették.
Új Hívó Szó
Központi tézisem, hogy a demográfiai, társadalomszerkezeti, majd az utóbbi két évtizedben a magyar közösségen belüli politikai folyamatok mára nagymértékben erodálták Kolozsvár (illetve a kolozsvári értelmiség) vezető szerepét a (tágan, nem pusztán pártpolitikai értelemben vett) erdélyi magyar nemzeti mozgalmon belül. Ezt az eróziót mi, a kolozsvári értelmiségiek jó ideje érezzük, de nyilvánosan nem vetettünk őszintén számot vele.
Írásom egyik apropója, hogy volt szerencsém részt venni a Kolozsvár Társaság 2012. január 27.-i megbeszélésén, ahol Kántor Lajos felolvasta a – később sajtóban is közzétett – Új Hívó Szót. Magát a tanácskozást, illetve a közlemény kibocsátását részben a központ-szerep eróziójának az érzete motiválta, amit a 2011-es népszámlálás Kolozsvárt érintő eredményeinek a nyilvánosságra kerülése fokozott. A közleményben és a tanácskozás során a magyar nemzeti mozgalom egysége feletti aggodalmak jutottak szóhoz. Magam úgy vélem, hogy ez a két dolog – vagyis Kolozsvár szerepe és a nemzeti mozgalom egysége – valóban összefügg. A józan gondolkodáshoz azonban túl kell lépnünk azokon a megközelítéseken, amelyek a kolozsvári értelmiség a priori vezető szerepéből indulnak ki. A következőkben azokat a tényezőket veszem sorra, amelyek Kolozsvár, illetve a kolozsvári értelmiségi perspektíva marginalizálódásához vezettek. Ezt követően azt próbálom vázlatosan végiggondolni, hogy – a vázolt folyamatokkal számot vetve – mi lehet egy új felállásban a kolozsvári értelmiség szerepe, megvillantva azt is, hogy a teljes marginalizálódással mit veszíthet a teljes erdélyi magyar nemzeti közösség.
Demográfiai háttér
A 2011-es népszámlálás nyilvánosságra szivárogtatott eredményei – miszerint az elmúlt kilenc évben Kolozsváron a magyarok száma 60 ezerről 49 ezerre, arányuk pedig 19 százalékról 16 százalékra csökkent – társadalomtörténetileg nem hoztak új fejleményt, hanem az évtizedes trendek folytatódását jelzik.
Részben új fejlemény viszont, hogy az erdélyi magyar népességfejlődésben az eddiginél sokkal élesebbé, kontrasztosabbá váltak a regionális különbségek. A Székelyföldön (Hargita és Kovászna megyét értve ez alatt) összességében nőtt a magyarok aránya, és igaz ez a regionális stratégia szempontjából kulcsfontosságú városok esetében is, mint Sepsiszentgyörgy, vagy Csíkszereda. Ez utóbbiak esetében ráadásul az előrejelzések nem voltak kedvezőek, hisz az 1980-as években betelepedett románság fiatal korszerkezete – masszív elvándorlás nélkül – aránycsökkenést vetített előre. Hasonlóan kedvezőek (az országos trendekhez, illetve az ottani románsághoz viszonyítva) a Nagyváradtól északra fekvő partiumi területek (Észak-Bihar, Szatmár, Szilágy) népesedési adatai. Az országosnál, vagy az erdélyinél ezeken a területeken is mérsékeltebb a népességfogyás és elképzelhető, hogy az adatok a magyar népesség arányának növekedését fogják mutatni. A kolozsvári fejlemények ezzel összevetve nagyon kontrasztosak, hisz míg 2002-ben a magyarok (aránybeli) térvesztése egyetemes volt, most a közösség népességfejlődését tekintve élesen kettéválik. A kolozsvári adatok pedig inkább a szórványterületek, mint a partiumi, vagy a székelyföldi tömb népesedési helyzetéhez állnak közelebb.
Ameddig az intézményes keretfeltételek (egyetemi tanszékek, egyéb állások stb.) adottak, a kolozsvári értelmiség képes arra, hogy – a Székelyföldről és Partiumból betelepülők által – bővítetten termelje magát újra. A probléma, hogy közben úgy tűnik, hogy az értelmiség alól elfogyóban a „nép”, ami által a kolozsvári értelmiség fokozatosan egy légüres térbe került. Ezzel a problémával a székelyföldi, vagy a partiumi értelmiségiek nem, vagy sokkal kisebb mértékben kell szembesüljenek. Eltérő társadalomszerkezet, eltérő tapasztalatok
A magyarok társadalmi státusa szintén erősen meghatározza Kolozsvár helyzetét. A két világháború között Kolozsvár (de hasonlóképpen Nagyvárad vagy Arad) magyarsága szociológiai értelemben nem volt kisebbségi helyzetben. A kisebbségi helyzetet ugyanis nem a számbeli csekélység, hanem az alávett pozíció hozza el. A két világháború között a románok adminisztráción és az állami intézményrendszeren belüli dominanciája ellenére a gazdasági/üzleti szférán belül megmaradt a magyarok (és tegyük hozzá, közöttük a magyar érzelmű és kultúrájú zsidók) dominanciája.
A tényleges kisebbségi helyzetet a második világháborút követő kommunista modernizáció hozta el a kolozsvári magyarok számára. Nem csupán azért, mert az erőltetett urbanizáció miatt számbeli fölénybe kerültek a románok, hanem mert az addigi etnikai rétegszerkezet is a visszájára fordult. Immár társadalmi értelemben is a románok kerültek felülre, ami megkönnyítette például a nyilvános nyelvhasználati normák átalakulását. A társadalmilag is alávetett magyarok nyelve a románok számára nem hordoz annyi presztízst, hogy (akár azok, akik vegyes házasságban élnek) megtanulják. A nyilvános nyelvhasználatban pedig mindenki számára természetes, hogy a román az alapértelmezett nyelv. Gyakran kapjuk magunkat azon, hogy egy ismeretlennel románul beszélünk, azt követően is, hogy kiderült: az illető magyar.
A székelyföldi, illetve a partiumi területeken az arányok mellett a nemzetiségek közötti társadalmi és gazdasági viszonyok is sokkal kiegyenlítettebbek. Szatmárnémetiben vagy Nagykárolyban a magyarok például nincsenek alulreprezentálva a magasabb státusú rétegeken belül, ami az erdélyitől eltérő nyelvhasználati normákban (kiegyenlítettebb kétnyelvűség), vagy a magyar politikai elit viszonylagos dominanciájában is megnyilvánul. Székelyföldön a román népesség elsősorban a városokban összpontosul és (a magyar elit önkormányzatokon belüli megerősödése ellenére) erősen kötődik az állami szférához (a dekoncentrált intézményekhez, illetve az igazságszolgáltatáshoz, rendőrséghez). Számbeli helyzetükből és a magyar elit erős pozícióiból fakadóan azonban a románok ebből a helyzetből sem tudják a mindennapokban megkérdőjelezni a magyar dominanciát.
A kiegyenlítettebb társadalmi-gazdasági viszonyok, a nyilvános nyelvhasználat, illetve a másként szerveződő etnikai viszonyok azt hozzák magukkal, hogy Székelyföldön, vagy akár a Partiumban mást jelent magyarnak lenni, mint Kolozsváron. Míg ott a kisebbségi helyzet sokkal inkább egy elvi besorolás, addig Kolozsvárott mindennapi tapasztalat.
Hangsúlyeltolódások az erdélyi magyar politikai és nemzeti mozgalmon belül
A fent vázolt demográfiai és társadalomszerkezeti háttér vezetett oda, hogy az erdélyi magyar társadalom-projekt Kolozsvár- és tegyük hozzá Marosvásárhely-centrikus víziója meghaladottá vált. A Kolozsvár Társaság tanácskozásán Eckstein-Kovács Péter nagyon helyesen állapította meg, hogy a jelenlegi helyzetben Kolozsvár természetes szövetségese Marosvásárhely. Időbeli eltolódással ugyanis Marosvásárhelyen is hasonló társadalomszerkezeti folyamatok játszódtak le, mint Kolozsváron. Ezek oda vezettek hogy (reálisan nézve) Vásárhely elvesztette az esélyét arra, hogy a Székelyföld központja legyen. A Kolozsvár-Marosvásárhely szövetség azonban az erdélyi magyar nemzeti mozgalmon belül feszülő látens és látható ellentétek feloldására már nem elégséges. Ez az érdekközösség és szövetség adta ugyanis az 1990-ben megszülető erdélyi magyar nemzeti mozgalom alaphangját és szabta meg a rendszerváltást követően kialakuló intézményes szerkezetet.
A Kisebbségi Társadalom koncepciója már a két világháború között kialakult. Lényege (például Sulyok Istvánnál) az volt, hogy a kisebbségi közösséget olymódon kell megszervezni, hogy a magyarok a lehető legtöbb élethelyzetet az etnikai közösségen belül tudjanak megélni, igényeiket lehetőleg ezen belül tudják kielégíteni. A kilencvenes években ugyanezt a koncepciót fogalmazták újra és változtatták több szempontból sikeresen intézményes gyakorlattá. Az újrafogalmazás nem jelentett mechanikus átvételt. Hamar beigazolódott például, hogy a gazdasági önállóság, ami a harmincas években fontos törekvés volt, az új körülmények között nem reális elképzelés. Más tekintetben azonban jelentős volt az előrelépés. Kiépült a magyar oktatási szerkezet, így a mai húszas, vagy harmincas generáción belül – a korábbiakhoz képest – többen vannak azok, akik a teljes oktatási vertikumot (illetve mobilitási pályájukat) egy magyar világon belül futották be. Hasonlóképpen a magyarok médiafogyasztási szokásai is fokozatosan a magyar-nyelvűség irányába tolódtak el, még ha nem is beszélhetünk egységes erdélyi magyar médiaszerkezetről. Az egyik legjelentősebb teljesítmény pedig talán az volt, hogy az erdélyi magyarokat politikai közösségként sikerült egyben tartani, egyetlen politikai pillérként betagolni a kialakuló román parlamentáris demokráciába. Az egységes politikai pilléren és a Kisebbségi Társadalom koncepcióján azonban repedések mutatkoznak, aminek oka nem is annyira az RMDSZ-szel konkurens politikai alakulatok megjelenése, hanem a kisebbségi lét teljesen eltérő tapasztalataiból adódó regionális szétfejlődés. Székelyföldnek és a Partiumnak jelenleg mások a természetes prioritásai mint Kolozsvárnak és Marosvásárhelynek (illetve a demográfiai értelemben olvadó szórványnak). (Megj: Ezen a ponton részben egyeznek az elképzeléseim Bakk Miklóssal, akinek így az írás sokat köszönhet.) A Partium, illetve a Székelyföld közösségen belüli politikai súlya pedig az eltérő népesedési pályák miatt elkerülhetetlenül növekedni fog.
A Székelyföld számára nem a Kisebbségi Társadalom (vagyis egy nagyobb/többségi társadalmon belüli etnikai intézményrendszer fenntartása, megerősítése) a kézenfekvő program. Itt a cél – ahogy ezt a székelyföldi magyar elit helyesen fel is ismerte – a régiószervezés: pontosabban a Székelyföld régió magyar dominancia alatti megszervezése. Ezen alap-elképzelés egy sokrétegű közpolitikai programon keresztül valósítható meg, aminek legfőbb pillére a gazdaságfejlesztés (hisz gazdasági értelemben leszakadó régióról van szó). E mellett hangsúlyos az egységes (széki ellentétek fölötti) regionális identitás megteremtése, de szerepet kell(ene) kapjon például a roma közösségek magyar intézményrendszeren keresztül történő integrációja is. Az autonómia valamilyen formája meglátásom szerint ezeknek a közpolitikáknak a jogi „megkoronázása” lehetne. A leírtak egyáltalán nem jelentenek újdonságot, hisz a székelyföldi elitek láthatóan ebbe az irányba mozdultak el.
A Partiumban az irányváltás az identitás-politikák, vagy explicit programok szintjén kevésbé látható, de egyfajta „külön-utasság” a politikai szerkezetet ismerők számára már jó ideje egyértelmű. Itt a helyi románsággal kötött többé-kevésbé paritásos alapú alkuknak lehet döntő szerepe abban, hogy egy, ha nem is magyar dominanciájú, de meghatározó magyar jelenléttel jellemezhető szerkezet kialakítható legyen. A fejlesztéspolitikában és a forrásszerzésben a határmentiségnek is kiemelt szerepe lehet.
Merre tovább kolozsvári értelmiség?
A demográfiai tények, illetve a magyar nemzeti mozgalmon (és itt elsősorban az RMDSZ-en belüli) csendes folyamatok olyan helyzetet teremtettek, amit a kolozsvári értelmiség (illetve a Kolozsvár-Marosvásárhely hátterű politikai elit) nem tud megkerülni. A Kolozsvár Istentől adott felsőbbségét és természetes központ-szerepét hangsúlyozó értelmiségi diskurzusok a nemzeti mozgalmon belüli fokozódó marginalizálódáshoz, majd intézményes leépüléshez fognak vezetni. Egy ilyen kimenetet azonban nem pusztán a kolozsvári értelmiségiek, hanem az erdélyi magyar nemzeti mozgalom szempontjából elkerülendőnek tartok. Kolozsvárnak továbbra is van legalább három olyan „aduja”, ami – ha nem is megkerülhetetlenné – felettébb hasznossá teheti a nemzeti mozgalom szempontjából. Az első a gazdasági centrum-szerepe. A Trianont követő demográfiai folyamatok sajnos a Temesvár-Arad-Nagyvárad-Kolozsvár-Marosvásárhely-Brassó félkörben voltak a legkedvezőtlenebbek a magyar közösség szempontjából, ami egyben a régió gazdasági fejlődésének a motorja volt. Az ezen kívül eső partiumi, illetve székelyföldi területsáv a periférikus régiók közé tartozik (a román többségű Máramarossal, Hunyaddal és Krassó-Szörénnyel, illetve Beszterce-Naszóddal együtt). A gazdasági különbségek a belső migráció irányát is megszabják, így Kolozsvár az a város, ahova mind Partiumból, mind Székelyföldről jelentős számban érkeznek magyar fiatalok. Ez a migrációs irány minden bizonnyal megmaradna akkor is, ha a kolozsvári magyar intézményrendszer leépülne. Emellett megerősödne Bukarest, Budapest, illetve a Kolozsvárnál románabb városok vonzereje. Így megszűnne annak a lehetősége, hogy a Székelyföldről és Partiumból elköltöző mobil fiatalok jelentős része egy magyar intézményi hálón belül éljen és nevelje fel a gyermekeit.
A második szempont ezzel összefügg. Összerdélyi, a Partiumot a Székelyfölddel összekapcsoló integráció nehezen képzelhető el máshonnan. Az egyetemisták és a mobilitási pályák találkozási pontjaként Kolozsvár az elmúlt húsz évben az erdélyi magyar identitások „melting pot”-jaként (olvasztótégelyeként) működött. Ha ilyenként kiesik, az a regionálisan továbbszerveződő nemzeti mozgalom teljes szétfejlődéséhez vezethet. De amennyiben nem egységes nemzeti mozgalomban, hanem a helyi szerveződések laza konföderációjában gondolkodunk (amire a román politikai rendszerben minimálisan szükség van), akkor is nehezen oldhatók meg máshonnan bizonyos logisztikai feladatok.
Végül Kolozsvár mégiscsak egy regionális és országos jelentőségű egyetemi központ. Ha nem számoljuk azt, hogy nincs olyan politikai szereplő, aki az egyetemi struktúrát uralná, vagy akár az önjáró fejlődési pályákat módosítani tudná, akkor sem tűnik jelentős veszteségek nélkül szétszervezhetőnek (mondjuk Szatmárra, Nagyváradra, Sepsiszentgyörgyre és Csíkszeredába) a magyar felsőoktatási rendszer. Ennek köszönhetően Kolozsváron továbbra is olyan mennyiségű szellemi tőke fog összpontosulni, amit a magyar nemzeti mozgalom nem hagyhat parlagon.
Ez alapján tehát a magyar nemzeti mozgalom számára létfontosságú egy Székelyföld-Kolozsvár (és Marosvásárhely)-Partium szövetség megkötése. Ebben a magam részéről nem tartom reálisnak azt, hogy a kolozsvári (és marosvásárhelyi) értelmiség 1990-hez hasonlóan „Belső-Erdély, Partium, Bánság mellett hangsúlyosan a Székelyföld magyarságát” (Új Hívó Szó 2012 január 27.) programadóként szólítsa meg. Sokkal reálisabbnak tartok egy újfajta szolgáltatói, illetve regionális közvetítői szerepet. A szolgáltatói szerep azt jelenthetné, hogy (amennyiben erre igény van) a kolozsvári értelmiségiek aktív részesei lehetnének a Székelyföld régió „kitalálásának”, az ezzel kapcsolatos közpolitikák megtervezésének és kivitelezésének. Hasonlóképpen a partiumiak számára is segítséget jelenthetnek a kolozsvári értelmiségiek (már ha mondjuk debreceni kollegáikkal fel tudják venni a versenyt). Ez a szerep éltethetné a kolozsvári magyar intézményrendszert azután is, hogy a helyi demográfiai alapja megcsappant, és annál is természetesebb lenne, mert a székelyföldi, vagy a partiumi régióba sokan nem idegenként érkeznek, hanem haza mennek. A közvetítői szerep pedig (bár nem hangzik olyan jól, mint az egységes program kidolgozása) mégiscsak segíthet fenntartani a nemzeti mozgalmon belüli egység szükséges minimumát.
Transindex.ro
ÚJ HÍVÓ SZÓ?
Kolozsvár, mint központ: lehetőség, vagy illúzió?
Kolozsvár esélyei arra, hogy az erdélyi magyarság központja legyen/maradjon, illetve a kolozsvári értelmiségnek, hogy az erdélyi magyar nemzeti mozgalom megújításában központi szerepet kapjon.
Írásomban megpróbálom röviden körbejárni, hogy milyen esélyei vannak Kolozsvárnak arra, hogy az erdélyi magyarság központja legyen/maradjon, illetve a kolozsvári értelmiségnek, hogy az erdélyi magyar nemzeti mozgalom megújításában központi (vagy legalább jelentős) szerepet kapjon. Kolozsvár hagyományosan Erdély centruma, a XIX.-XX. század fordulóján a magyar polgárosodás motorja, a két világháború között pedig a kisebbségi helyzetbe került közösség egyértelmű szellemi és politikai központja volt. A XX. század második felétől azonban egy sor olyan folyamat indult be, amelyek vezető szerepét gyengítették.
Új Hívó Szó
Központi tézisem, hogy a demográfiai, társadalomszerkezeti, majd az utóbbi két évtizedben a magyar közösségen belüli politikai folyamatok mára nagymértékben erodálták Kolozsvár (illetve a kolozsvári értelmiség) vezető szerepét a (tágan, nem pusztán pártpolitikai értelemben vett) erdélyi magyar nemzeti mozgalmon belül. Ezt az eróziót mi, a kolozsvári értelmiségiek jó ideje érezzük, de nyilvánosan nem vetettünk őszintén számot vele.
Írásom egyik apropója, hogy volt szerencsém részt venni a Kolozsvár Társaság 2012. január 27.-i megbeszélésén, ahol Kántor Lajos felolvasta a – később sajtóban is közzétett – Új Hívó Szót. Magát a tanácskozást, illetve a közlemény kibocsátását részben a központ-szerep eróziójának az érzete motiválta, amit a 2011-es népszámlálás Kolozsvárt érintő eredményeinek a nyilvánosságra kerülése fokozott. A közleményben és a tanácskozás során a magyar nemzeti mozgalom egysége feletti aggodalmak jutottak szóhoz. Magam úgy vélem, hogy ez a két dolog – vagyis Kolozsvár szerepe és a nemzeti mozgalom egysége – valóban összefügg. A józan gondolkodáshoz azonban túl kell lépnünk azokon a megközelítéseken, amelyek a kolozsvári értelmiség a priori vezető szerepéből indulnak ki. A következőkben azokat a tényezőket veszem sorra, amelyek Kolozsvár, illetve a kolozsvári értelmiségi perspektíva marginalizálódásához vezettek. Ezt követően azt próbálom vázlatosan végiggondolni, hogy – a vázolt folyamatokkal számot vetve – mi lehet egy új felállásban a kolozsvári értelmiség szerepe, megvillantva azt is, hogy a teljes marginalizálódással mit veszíthet a teljes erdélyi magyar nemzeti közösség.
Demográfiai háttér
A 2011-es népszámlálás nyilvánosságra szivárogtatott eredményei – miszerint az elmúlt kilenc évben Kolozsváron a magyarok száma 60 ezerről 49 ezerre, arányuk pedig 19 százalékról 16 százalékra csökkent – társadalomtörténetileg nem hoztak új fejleményt, hanem az évtizedes trendek folytatódását jelzik.
Részben új fejlemény viszont, hogy az erdélyi magyar népességfejlődésben az eddiginél sokkal élesebbé, kontrasztosabbá váltak a regionális különbségek. A Székelyföldön (Hargita és Kovászna megyét értve ez alatt) összességében nőtt a magyarok aránya, és igaz ez a regionális stratégia szempontjából kulcsfontosságú városok esetében is, mint Sepsiszentgyörgy, vagy Csíkszereda. Ez utóbbiak esetében ráadásul az előrejelzések nem voltak kedvezőek, hisz az 1980-as években betelepedett románság fiatal korszerkezete – masszív elvándorlás nélkül – aránycsökkenést vetített előre. Hasonlóan kedvezőek (az országos trendekhez, illetve az ottani románsághoz viszonyítva) a Nagyváradtól északra fekvő partiumi területek (Észak-Bihar, Szatmár, Szilágy) népesedési adatai. Az országosnál, vagy az erdélyinél ezeken a területeken is mérsékeltebb a népességfogyás és elképzelhető, hogy az adatok a magyar népesség arányának növekedését fogják mutatni. A kolozsvári fejlemények ezzel összevetve nagyon kontrasztosak, hisz míg 2002-ben a magyarok (aránybeli) térvesztése egyetemes volt, most a közösség népességfejlődését tekintve élesen kettéválik. A kolozsvári adatok pedig inkább a szórványterületek, mint a partiumi, vagy a székelyföldi tömb népesedési helyzetéhez állnak közelebb.
Ameddig az intézményes keretfeltételek (egyetemi tanszékek, egyéb állások stb.) adottak, a kolozsvári értelmiség képes arra, hogy – a Székelyföldről és Partiumból betelepülők által – bővítetten termelje magát újra. A probléma, hogy közben úgy tűnik, hogy az értelmiség alól elfogyóban a „nép”, ami által a kolozsvári értelmiség fokozatosan egy légüres térbe került. Ezzel a problémával a székelyföldi, vagy a partiumi értelmiségiek nem, vagy sokkal kisebb mértékben kell szembesüljenek. Eltérő társadalomszerkezet, eltérő tapasztalatok
A magyarok társadalmi státusa szintén erősen meghatározza Kolozsvár helyzetét. A két világháború között Kolozsvár (de hasonlóképpen Nagyvárad vagy Arad) magyarsága szociológiai értelemben nem volt kisebbségi helyzetben. A kisebbségi helyzetet ugyanis nem a számbeli csekélység, hanem az alávett pozíció hozza el. A két világháború között a románok adminisztráción és az állami intézményrendszeren belüli dominanciája ellenére a gazdasági/üzleti szférán belül megmaradt a magyarok (és tegyük hozzá, közöttük a magyar érzelmű és kultúrájú zsidók) dominanciája.
A tényleges kisebbségi helyzetet a második világháborút követő kommunista modernizáció hozta el a kolozsvári magyarok számára. Nem csupán azért, mert az erőltetett urbanizáció miatt számbeli fölénybe kerültek a románok, hanem mert az addigi etnikai rétegszerkezet is a visszájára fordult. Immár társadalmi értelemben is a románok kerültek felülre, ami megkönnyítette például a nyilvános nyelvhasználati normák átalakulását. A társadalmilag is alávetett magyarok nyelve a románok számára nem hordoz annyi presztízst, hogy (akár azok, akik vegyes házasságban élnek) megtanulják. A nyilvános nyelvhasználatban pedig mindenki számára természetes, hogy a román az alapértelmezett nyelv. Gyakran kapjuk magunkat azon, hogy egy ismeretlennel románul beszélünk, azt követően is, hogy kiderült: az illető magyar.
A székelyföldi, illetve a partiumi területeken az arányok mellett a nemzetiségek közötti társadalmi és gazdasági viszonyok is sokkal kiegyenlítettebbek. Szatmárnémetiben vagy Nagykárolyban a magyarok például nincsenek alulreprezentálva a magasabb státusú rétegeken belül, ami az erdélyitől eltérő nyelvhasználati normákban (kiegyenlítettebb kétnyelvűség), vagy a magyar politikai elit viszonylagos dominanciájában is megnyilvánul. Székelyföldön a román népesség elsősorban a városokban összpontosul és (a magyar elit önkormányzatokon belüli megerősödése ellenére) erősen kötődik az állami szférához (a dekoncentrált intézményekhez, illetve az igazságszolgáltatáshoz, rendőrséghez). Számbeli helyzetükből és a magyar elit erős pozícióiból fakadóan azonban a románok ebből a helyzetből sem tudják a mindennapokban megkérdőjelezni a magyar dominanciát.
A kiegyenlítettebb társadalmi-gazdasági viszonyok, a nyilvános nyelvhasználat, illetve a másként szerveződő etnikai viszonyok azt hozzák magukkal, hogy Székelyföldön, vagy akár a Partiumban mást jelent magyarnak lenni, mint Kolozsváron. Míg ott a kisebbségi helyzet sokkal inkább egy elvi besorolás, addig Kolozsvárott mindennapi tapasztalat.
Hangsúlyeltolódások az erdélyi magyar politikai és nemzeti mozgalmon belül
A fent vázolt demográfiai és társadalomszerkezeti háttér vezetett oda, hogy az erdélyi magyar társadalom-projekt Kolozsvár- és tegyük hozzá Marosvásárhely-centrikus víziója meghaladottá vált. A Kolozsvár Társaság tanácskozásán Eckstein-Kovács Péter nagyon helyesen állapította meg, hogy a jelenlegi helyzetben Kolozsvár természetes szövetségese Marosvásárhely. Időbeli eltolódással ugyanis Marosvásárhelyen is hasonló társadalomszerkezeti folyamatok játszódtak le, mint Kolozsváron. Ezek oda vezettek hogy (reálisan nézve) Vásárhely elvesztette az esélyét arra, hogy a Székelyföld központja legyen. A Kolozsvár-Marosvásárhely szövetség azonban az erdélyi magyar nemzeti mozgalmon belül feszülő látens és látható ellentétek feloldására már nem elégséges. Ez az érdekközösség és szövetség adta ugyanis az 1990-ben megszülető erdélyi magyar nemzeti mozgalom alaphangját és szabta meg a rendszerváltást követően kialakuló intézményes szerkezetet.
A Kisebbségi Társadalom koncepciója már a két világháború között kialakult. Lényege (például Sulyok Istvánnál) az volt, hogy a kisebbségi közösséget olymódon kell megszervezni, hogy a magyarok a lehető legtöbb élethelyzetet az etnikai közösségen belül tudjanak megélni, igényeiket lehetőleg ezen belül tudják kielégíteni. A kilencvenes években ugyanezt a koncepciót fogalmazták újra és változtatták több szempontból sikeresen intézményes gyakorlattá. Az újrafogalmazás nem jelentett mechanikus átvételt. Hamar beigazolódott például, hogy a gazdasági önállóság, ami a harmincas években fontos törekvés volt, az új körülmények között nem reális elképzelés. Más tekintetben azonban jelentős volt az előrelépés. Kiépült a magyar oktatási szerkezet, így a mai húszas, vagy harmincas generáción belül – a korábbiakhoz képest – többen vannak azok, akik a teljes oktatási vertikumot (illetve mobilitási pályájukat) egy magyar világon belül futották be. Hasonlóképpen a magyarok médiafogyasztási szokásai is fokozatosan a magyar-nyelvűség irányába tolódtak el, még ha nem is beszélhetünk egységes erdélyi magyar médiaszerkezetről. Az egyik legjelentősebb teljesítmény pedig talán az volt, hogy az erdélyi magyarokat politikai közösségként sikerült egyben tartani, egyetlen politikai pillérként betagolni a kialakuló román parlamentáris demokráciába. Az egységes politikai pilléren és a Kisebbségi Társadalom koncepcióján azonban repedések mutatkoznak, aminek oka nem is annyira az RMDSZ-szel konkurens politikai alakulatok megjelenése, hanem a kisebbségi lét teljesen eltérő tapasztalataiból adódó regionális szétfejlődés. Székelyföldnek és a Partiumnak jelenleg mások a természetes prioritásai mint Kolozsvárnak és Marosvásárhelynek (illetve a demográfiai értelemben olvadó szórványnak). (Megj: Ezen a ponton részben egyeznek az elképzeléseim Bakk Miklóssal, akinek így az írás sokat köszönhet.) A Partium, illetve a Székelyföld közösségen belüli politikai súlya pedig az eltérő népesedési pályák miatt elkerülhetetlenül növekedni fog.
A Székelyföld számára nem a Kisebbségi Társadalom (vagyis egy nagyobb/többségi társadalmon belüli etnikai intézményrendszer fenntartása, megerősítése) a kézenfekvő program. Itt a cél – ahogy ezt a székelyföldi magyar elit helyesen fel is ismerte – a régiószervezés: pontosabban a Székelyföld régió magyar dominancia alatti megszervezése. Ezen alap-elképzelés egy sokrétegű közpolitikai programon keresztül valósítható meg, aminek legfőbb pillére a gazdaságfejlesztés (hisz gazdasági értelemben leszakadó régióról van szó). E mellett hangsúlyos az egységes (széki ellentétek fölötti) regionális identitás megteremtése, de szerepet kell(ene) kapjon például a roma közösségek magyar intézményrendszeren keresztül történő integrációja is. Az autonómia valamilyen formája meglátásom szerint ezeknek a közpolitikáknak a jogi „megkoronázása” lehetne. A leírtak egyáltalán nem jelentenek újdonságot, hisz a székelyföldi elitek láthatóan ebbe az irányba mozdultak el.
A Partiumban az irányváltás az identitás-politikák, vagy explicit programok szintjén kevésbé látható, de egyfajta „külön-utasság” a politikai szerkezetet ismerők számára már jó ideje egyértelmű. Itt a helyi románsággal kötött többé-kevésbé paritásos alapú alkuknak lehet döntő szerepe abban, hogy egy, ha nem is magyar dominanciájú, de meghatározó magyar jelenléttel jellemezhető szerkezet kialakítható legyen. A fejlesztéspolitikában és a forrásszerzésben a határmentiségnek is kiemelt szerepe lehet.
Merre tovább kolozsvári értelmiség?
A demográfiai tények, illetve a magyar nemzeti mozgalmon (és itt elsősorban az RMDSZ-en belüli) csendes folyamatok olyan helyzetet teremtettek, amit a kolozsvári értelmiség (illetve a Kolozsvár-Marosvásárhely hátterű politikai elit) nem tud megkerülni. A Kolozsvár Istentől adott felsőbbségét és természetes központ-szerepét hangsúlyozó értelmiségi diskurzusok a nemzeti mozgalmon belüli fokozódó marginalizálódáshoz, majd intézményes leépüléshez fognak vezetni. Egy ilyen kimenetet azonban nem pusztán a kolozsvári értelmiségiek, hanem az erdélyi magyar nemzeti mozgalom szempontjából elkerülendőnek tartok. Kolozsvárnak továbbra is van legalább három olyan „aduja”, ami – ha nem is megkerülhetetlenné – felettébb hasznossá teheti a nemzeti mozgalom szempontjából. Az első a gazdasági centrum-szerepe. A Trianont követő demográfiai folyamatok sajnos a Temesvár-Arad-Nagyvárad-Kolozsvár-Marosvásárhely-Brassó félkörben voltak a legkedvezőtlenebbek a magyar közösség szempontjából, ami egyben a régió gazdasági fejlődésének a motorja volt. Az ezen kívül eső partiumi, illetve székelyföldi területsáv a periférikus régiók közé tartozik (a román többségű Máramarossal, Hunyaddal és Krassó-Szörénnyel, illetve Beszterce-Naszóddal együtt). A gazdasági különbségek a belső migráció irányát is megszabják, így Kolozsvár az a város, ahova mind Partiumból, mind Székelyföldről jelentős számban érkeznek magyar fiatalok. Ez a migrációs irány minden bizonnyal megmaradna akkor is, ha a kolozsvári magyar intézményrendszer leépülne. Emellett megerősödne Bukarest, Budapest, illetve a Kolozsvárnál románabb városok vonzereje. Így megszűnne annak a lehetősége, hogy a Székelyföldről és Partiumból elköltöző mobil fiatalok jelentős része egy magyar intézményi hálón belül éljen és nevelje fel a gyermekeit.
A második szempont ezzel összefügg. Összerdélyi, a Partiumot a Székelyfölddel összekapcsoló integráció nehezen képzelhető el máshonnan. Az egyetemisták és a mobilitási pályák találkozási pontjaként Kolozsvár az elmúlt húsz évben az erdélyi magyar identitások „melting pot”-jaként (olvasztótégelyeként) működött. Ha ilyenként kiesik, az a regionálisan továbbszerveződő nemzeti mozgalom teljes szétfejlődéséhez vezethet. De amennyiben nem egységes nemzeti mozgalomban, hanem a helyi szerveződések laza konföderációjában gondolkodunk (amire a román politikai rendszerben minimálisan szükség van), akkor is nehezen oldhatók meg máshonnan bizonyos logisztikai feladatok.
Végül Kolozsvár mégiscsak egy regionális és országos jelentőségű egyetemi központ. Ha nem számoljuk azt, hogy nincs olyan politikai szereplő, aki az egyetemi struktúrát uralná, vagy akár az önjáró fejlődési pályákat módosítani tudná, akkor sem tűnik jelentős veszteségek nélkül szétszervezhetőnek (mondjuk Szatmárra, Nagyváradra, Sepsiszentgyörgyre és Csíkszeredába) a magyar felsőoktatási rendszer. Ennek köszönhetően Kolozsváron továbbra is olyan mennyiségű szellemi tőke fog összpontosulni, amit a magyar nemzeti mozgalom nem hagyhat parlagon.
Ez alapján tehát a magyar nemzeti mozgalom számára létfontosságú egy Székelyföld-Kolozsvár (és Marosvásárhely)-Partium szövetség megkötése. Ebben a magam részéről nem tartom reálisnak azt, hogy a kolozsvári (és marosvásárhelyi) értelmiség 1990-hez hasonlóan „Belső-Erdély, Partium, Bánság mellett hangsúlyosan a Székelyföld magyarságát” (Új Hívó Szó 2012 január 27.) programadóként szólítsa meg. Sokkal reálisabbnak tartok egy újfajta szolgáltatói, illetve regionális közvetítői szerepet. A szolgáltatói szerep azt jelenthetné, hogy (amennyiben erre igény van) a kolozsvári értelmiségiek aktív részesei lehetnének a Székelyföld régió „kitalálásának”, az ezzel kapcsolatos közpolitikák megtervezésének és kivitelezésének. Hasonlóképpen a partiumiak számára is segítséget jelenthetnek a kolozsvári értelmiségiek (már ha mondjuk debreceni kollegáikkal fel tudják venni a versenyt). Ez a szerep éltethetné a kolozsvári magyar intézményrendszert azután is, hogy a helyi demográfiai alapja megcsappant, és annál is természetesebb lenne, mert a székelyföldi, vagy a partiumi régióba sokan nem idegenként érkeznek, hanem haza mennek. A közvetítői szerep pedig (bár nem hangzik olyan jól, mint az egységes program kidolgozása) mégiscsak segíthet fenntartani a nemzeti mozgalmon belüli egység szükséges minimumát.
Transindex.ro
2012. január 31.
Gárdistának hitték az íjászt a román kommandósok, bevitték
A rendőrök törvénytelenül jártak el a kolozsvári íjászoktató bekísérése és személyazonosságának megállapítása során. Mintegy háromszázezer forintnyi kártérítés kifizetésére ítélte a bíróság a Kolozs megyei rendőrséget, mert törvénytelenül járt el egy kolozsvári íjászoktató előállításánál. A férfit egy piros-fehér-zöld színű műanyag tok miatt vitték be a rendőrségre még 2010 december elsején, amikor a román nemzeti ünnepen a Magyar Gárda tagja akartak köszorúzni Kolozsváron – Tunyogi Bélának azonban ehhez nem volt köze.
Tunyogi Béla rendszeresen tart edzéseket az egyik kolozsvári középiskolában. Az íjászathoz szükséges céltáblákat egy tokban szállította, amikor a rendőrség megállította. A jegyzőkönyv szerint Tunyogi Bélát azért kísérték be, mert nem hasonlít a személyi igazolványban levő képre, így nem tudták igazoltatni.
Tökéletesen leírták, hogy mi történt, mondom, azt odaírták, beszúrták apró betűs résszel, hogy emberi körülmények közt voltunk benn és hogy semmi bántódásom nem esett. Ez nem tetszett, mert nem fedte a valóságot, mert ugye ezek a maszkosok, a rohamrendőrök lökdöstek, csúnyán beszéltek, akkor állva tartottak egy folyósón kinn vagy 50 percet” – nyilatkozta a Duna Híradónak Tunyogi Béla.
A rendőrök aznap készültségben voltak, mert a román nemzeti ünnepen a Magyar Gárda több tagja is koszorúzni szeretett volna Kolozsváron. Többeket előállítottak és megbírságoltak. Tunyogi Bélának nem volt köze a megmozduláshoz, és a túlkapások miatt beperelte a rendőrséget. A bíróság múlt héten 5000 lejes, azaz mintegy 300 ezer forintos kártérítést ítélt meg az íjászoktatónak. A Kolozs megyei rendőrfelügyelőség képviselői nem akartak nyilatkozni a bírósági indoklás kézhezvételéig. hirado.hu
Erdély.ma
A rendőrök törvénytelenül jártak el a kolozsvári íjászoktató bekísérése és személyazonosságának megállapítása során. Mintegy háromszázezer forintnyi kártérítés kifizetésére ítélte a bíróság a Kolozs megyei rendőrséget, mert törvénytelenül járt el egy kolozsvári íjászoktató előállításánál. A férfit egy piros-fehér-zöld színű műanyag tok miatt vitték be a rendőrségre még 2010 december elsején, amikor a román nemzeti ünnepen a Magyar Gárda tagja akartak köszorúzni Kolozsváron – Tunyogi Bélának azonban ehhez nem volt köze.
Tunyogi Béla rendszeresen tart edzéseket az egyik kolozsvári középiskolában. Az íjászathoz szükséges céltáblákat egy tokban szállította, amikor a rendőrség megállította. A jegyzőkönyv szerint Tunyogi Bélát azért kísérték be, mert nem hasonlít a személyi igazolványban levő képre, így nem tudták igazoltatni.
Tökéletesen leírták, hogy mi történt, mondom, azt odaírták, beszúrták apró betűs résszel, hogy emberi körülmények közt voltunk benn és hogy semmi bántódásom nem esett. Ez nem tetszett, mert nem fedte a valóságot, mert ugye ezek a maszkosok, a rohamrendőrök lökdöstek, csúnyán beszéltek, akkor állva tartottak egy folyósón kinn vagy 50 percet” – nyilatkozta a Duna Híradónak Tunyogi Béla.
A rendőrök aznap készültségben voltak, mert a román nemzeti ünnepen a Magyar Gárda több tagja is koszorúzni szeretett volna Kolozsváron. Többeket előállítottak és megbírságoltak. Tunyogi Bélának nem volt köze a megmozduláshoz, és a túlkapások miatt beperelte a rendőrséget. A bíróság múlt héten 5000 lejes, azaz mintegy 300 ezer forintos kártérítést ítélt meg az íjászoktatónak. A Kolozs megyei rendőrfelügyelőség képviselői nem akartak nyilatkozni a bírósági indoklás kézhezvételéig. hirado.hu
Erdély.ma
2012. január 31.
Marosvásárhely: nem akar magyar koalíciót az RMDSZ
Nem ír alá koalíciós megállapodást és nem fogadja el az előválasztások lehetőségét az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete a polgármesterjelölt ügyében. Benedek István elnök lapunknak elmondta: Vass Levente személyében már megvan a jelölt, akit az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megyei és helyi szervezete egyezmény nélkül is támogat, már csak a Magyar Polgári Párt (MPP) csatlakozását várják.
Mint ismeretes, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a hétvégén Kolozsváron elmondta, Marosvásárhely esetében „partnerséget és koalíciós szerződést” kérnek, melynek létrejöttét nem lehet többé halogatni, még a héten meg kell állapodni. Tőkés megítélésében a szerződés megkötése más településeken is az összefogás létrejöttét szolgálná. A szervezet elnöke lényegében megismételte azt, amit az elmúlt év vége felé már egyszer szorgalmazott: az írásban való megállapodás megkötését. Ragaszkodik az írásbeli szerződéshez Kali István, az EMNP marosvásárhelyi alelnöke is.
„Nem attól tartunk, hogy a másik fél nem tartaná be az ígéretét, hanem azt mondjuk, hogy akkor van koalíció, ha létezik egy papírra vetett szerződés. Addig csak megegyezésről beszélhetünk” – vélekedett Kali. „Nem tudom, milyen szerződést akar aláíratni az EMNT vagy az EMNP, hisz mi már hónapokkal ezelőtt megegyeztünk. Van egy közös jelöltünk, akit egyelőre a két magyar párt, de remélhetőleg nemsokára a harmadik, az MPP is támogatni fog” – nyilatkozta lapunknak Benedek István.
Az RMDSZ marosvásárhelyi elnöke szerint a helyi EMNP „névtelen gyermekei fölöslegesen és károsan kavarják a dolgokat”. „Én eddig azt hittem, hogy mindenki számára a dolgok a lehető legtisztábbak, és az adott szó többet ér bármilyen aláírásnál” – tette hozzá a politikus. Ebből kifolyólag az RMDSZ nem hajlandó elfogadni az MPP javaslatát sem, miszerint előválasztásokon kellene dönteni a polgármesterjelölt személyéről. „Én nem zárkózom el a gondolattól, de az RMDSZ-en belül hosszas viták után elvetették az ötletet” – mondta Benedek István.
Marosvásárhelyen 2000-ben szerveztek először és utoljára előválasztásokat. Az akkori RMDSZ-elnök, Kincses Előd ma is azt állítja, hogy a legdemokratikusabb módszer volt a polgármester- és a tanácsosjelöltek megnevezésére. „Félreértés ne essék, én nem vagyok Vass Levente ellen, aki 2000-ben az egyik alelnököm volt, azonban akkor tudnám támogatni, ha megmérettetne, és meg is nyerné az előválasztást. Nem értem, az RMDSZ miért fél annyira az előválasztásoktól, miért olyannyira magabiztos abban, hogy Vass Levente a legmegfelelőbb jelölt” – tette fel a költői kérdést a szövetség egykori Maros megyei elnöke. Kincses szerint az előválasztásokon diadalmaskodó Vass megerősödve szállhatna harcba a szinte teljes román lakosság által támogatott Dorin Floreával.
Hozzáfűzte: az Amerikai Egyesült Államokban vagy Franciaországban sem hiába vezették be az előválasztási rendszert. A megmérettetést szorgalmazza az MPP is. László György megyei elnök ezt tartja a legdemokratikusabb és egyben a legeredményesebb jelöltállítási módszernek. A koalíciót illetően a lapunk által megkeresett polgári politikus üdvözlendőnek tartja Tőkés László felhívását. „Mi már a kezdet kezdetén közös, független jelöltben gondolkodtunk. De emlékeztetni szeretném a püspök urat, hogy annak idején, amikor Bölöni Lászlót kértük fel, az EMNT-s fiúk nem voltak hajlandók aláírni a levelet. Ők inkább vakon belementek mindabba, amit az RMDSZ megszabott” – fejtette ki László György.
Akárcsak RMDSZ-es kollégája, az EMNP marosvásárhelyi alelnöke, Kali István sem akar hallani az előválasztásokról. Szerinte erre már nincs sem idő, sem szükség. „Mikor, ki, hogyan szervezze meg? És egyáltalán miért? Ha két szervezetnek van egy közös jelöltje, akkor a harmadiknak fel kellene sorakoznia mögéje” – nyilatkozta a Krónikának Kali István.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
Nem ír alá koalíciós megállapodást és nem fogadja el az előválasztások lehetőségét az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete a polgármesterjelölt ügyében. Benedek István elnök lapunknak elmondta: Vass Levente személyében már megvan a jelölt, akit az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megyei és helyi szervezete egyezmény nélkül is támogat, már csak a Magyar Polgári Párt (MPP) csatlakozását várják.
Mint ismeretes, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a hétvégén Kolozsváron elmondta, Marosvásárhely esetében „partnerséget és koalíciós szerződést” kérnek, melynek létrejöttét nem lehet többé halogatni, még a héten meg kell állapodni. Tőkés megítélésében a szerződés megkötése más településeken is az összefogás létrejöttét szolgálná. A szervezet elnöke lényegében megismételte azt, amit az elmúlt év vége felé már egyszer szorgalmazott: az írásban való megállapodás megkötését. Ragaszkodik az írásbeli szerződéshez Kali István, az EMNP marosvásárhelyi alelnöke is.
„Nem attól tartunk, hogy a másik fél nem tartaná be az ígéretét, hanem azt mondjuk, hogy akkor van koalíció, ha létezik egy papírra vetett szerződés. Addig csak megegyezésről beszélhetünk” – vélekedett Kali. „Nem tudom, milyen szerződést akar aláíratni az EMNT vagy az EMNP, hisz mi már hónapokkal ezelőtt megegyeztünk. Van egy közös jelöltünk, akit egyelőre a két magyar párt, de remélhetőleg nemsokára a harmadik, az MPP is támogatni fog” – nyilatkozta lapunknak Benedek István.
Az RMDSZ marosvásárhelyi elnöke szerint a helyi EMNP „névtelen gyermekei fölöslegesen és károsan kavarják a dolgokat”. „Én eddig azt hittem, hogy mindenki számára a dolgok a lehető legtisztábbak, és az adott szó többet ér bármilyen aláírásnál” – tette hozzá a politikus. Ebből kifolyólag az RMDSZ nem hajlandó elfogadni az MPP javaslatát sem, miszerint előválasztásokon kellene dönteni a polgármesterjelölt személyéről. „Én nem zárkózom el a gondolattól, de az RMDSZ-en belül hosszas viták után elvetették az ötletet” – mondta Benedek István.
Marosvásárhelyen 2000-ben szerveztek először és utoljára előválasztásokat. Az akkori RMDSZ-elnök, Kincses Előd ma is azt állítja, hogy a legdemokratikusabb módszer volt a polgármester- és a tanácsosjelöltek megnevezésére. „Félreértés ne essék, én nem vagyok Vass Levente ellen, aki 2000-ben az egyik alelnököm volt, azonban akkor tudnám támogatni, ha megmérettetne, és meg is nyerné az előválasztást. Nem értem, az RMDSZ miért fél annyira az előválasztásoktól, miért olyannyira magabiztos abban, hogy Vass Levente a legmegfelelőbb jelölt” – tette fel a költői kérdést a szövetség egykori Maros megyei elnöke. Kincses szerint az előválasztásokon diadalmaskodó Vass megerősödve szállhatna harcba a szinte teljes román lakosság által támogatott Dorin Floreával.
Hozzáfűzte: az Amerikai Egyesült Államokban vagy Franciaországban sem hiába vezették be az előválasztási rendszert. A megmérettetést szorgalmazza az MPP is. László György megyei elnök ezt tartja a legdemokratikusabb és egyben a legeredményesebb jelöltállítási módszernek. A koalíciót illetően a lapunk által megkeresett polgári politikus üdvözlendőnek tartja Tőkés László felhívását. „Mi már a kezdet kezdetén közös, független jelöltben gondolkodtunk. De emlékeztetni szeretném a püspök urat, hogy annak idején, amikor Bölöni Lászlót kértük fel, az EMNT-s fiúk nem voltak hajlandók aláírni a levelet. Ők inkább vakon belementek mindabba, amit az RMDSZ megszabott” – fejtette ki László György.
Akárcsak RMDSZ-es kollégája, az EMNP marosvásárhelyi alelnöke, Kali István sem akar hallani az előválasztásokról. Szerinte erre már nincs sem idő, sem szükség. „Mikor, ki, hogyan szervezze meg? És egyáltalán miért? Ha két szervezetnek van egy közös jelöltje, akkor a harmadiknak fel kellene sorakoznia mögéje” – nyilatkozta a Krónikának Kali István.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2012. január 31.
Hármas nyelvtudományi könyvbemutató Kolozsváron
„A nyelvtudomány az egyetlen szakterület, amelynek van kutatóhálózata a Kárpát-medencében. A tárgy maga egyetemes a magyar kultúrában, a magyar identitásban, ezért megköveteli, hogy ne mindenki a maga módján, hanem lehetőleg egységesen, megfelelő szakmai nyomvonalon, közös programok szerint folytassa kutatásait” – mondta el Péntek János nyelvészprofesszor a Krónikának a Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat történetét leíró kötet bemutatóján Kolozsváron.
2001-ben, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelvtudományi Intézete és Kisebbségkutató Intézete kezdeményezésére létrehozott kutatóhálózat történetéről szóló kiadványt a kolozsvári magyar főkonzulátus udvari termében ismertették. A Kolozsváron szerkesztett és tördelt kötetet a dunaszerdahelyi Gramma Nyelvi Iroda és a kolozsvári Szabó T. Attila Nyelvi Intézet adta ki, az Érdi Rózsa Nyomdában készült a Magyar Tudományos Akadémia és a Bethlen Gábor Alap támogatásával.
Ebből az alkalomból két további, a Korunk–Komp-Press Kiadó Ariadné-sorozatában megjelent nyelvészeti könyv bemutatására is sor került. Benő Attila A dolgok másik neve című könyvét Rigán Lóránd, míg Péntek János Változó korunk – változó nyelvünk című kötetét Keszeg Anna mutatta be. Mint részletezte: a nyelvészek korábban is együttműködtek egymással, 2001-ben azonban kutatóállomások alakultak valamennyi kisebbségi régióban: így jött létre a Gramma Nyelvi Iroda Dunaszerdahelyen, a Hodinka Antal Nyelvi Intézet Beregszászon, az Imre Samu Nyelvi Intézet Alsóőrön és a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön. A kutatóhálózat jelentősebb tevékenységeit sorolva Péntek János kiemelte a határtalanítási programot, amelynek az a lényege, hogy a különböző régiók nyelvi különbségeit úgy oldják fel, hogy valamennyi nyelvjárás elfogadott legyen.
„Normális, hogy mi erdélyiesen vagy részben a kétnyelvi környezetnek megfelelően beszélünk, és ha bárhol Magyarországon megjelenik a magyar nyelv szótára vagy magyar nyelv kézikönyve, az ne csak a magyarországi nyelvet tartalmazza, hanem a mi nyelvünket is” – magyarázta Péntek János. Rigán Lóránd Benő Attila A dolgok másik neve című könyvéről ugyanakkor elmondta: az a nyelvet mint a hozzánk tartozó létmódot mutatja be szemben a hagyományos nyelvfelfogásokkal. Ezek szerint a nyelv részint eszköz, amelyet az ember használ, másrészt pedig a nyelv korlátozza az embert: azaz csak az mondható el, amit a nyelv enged. Keszeg Anna Péntek János Változó korunk – változó nyelvünk című kötetét értelmiségi útinaplónak nevezte, amelyben Sütő András munkásságát, Kalotaszeg és az erdélyi tudományos élet múltját és jelenét tárgyalja a szerző.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
„A nyelvtudomány az egyetlen szakterület, amelynek van kutatóhálózata a Kárpát-medencében. A tárgy maga egyetemes a magyar kultúrában, a magyar identitásban, ezért megköveteli, hogy ne mindenki a maga módján, hanem lehetőleg egységesen, megfelelő szakmai nyomvonalon, közös programok szerint folytassa kutatásait” – mondta el Péntek János nyelvészprofesszor a Krónikának a Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat történetét leíró kötet bemutatóján Kolozsváron.
2001-ben, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelvtudományi Intézete és Kisebbségkutató Intézete kezdeményezésére létrehozott kutatóhálózat történetéről szóló kiadványt a kolozsvári magyar főkonzulátus udvari termében ismertették. A Kolozsváron szerkesztett és tördelt kötetet a dunaszerdahelyi Gramma Nyelvi Iroda és a kolozsvári Szabó T. Attila Nyelvi Intézet adta ki, az Érdi Rózsa Nyomdában készült a Magyar Tudományos Akadémia és a Bethlen Gábor Alap támogatásával.
Ebből az alkalomból két további, a Korunk–Komp-Press Kiadó Ariadné-sorozatában megjelent nyelvészeti könyv bemutatására is sor került. Benő Attila A dolgok másik neve című könyvét Rigán Lóránd, míg Péntek János Változó korunk – változó nyelvünk című kötetét Keszeg Anna mutatta be. Mint részletezte: a nyelvészek korábban is együttműködtek egymással, 2001-ben azonban kutatóállomások alakultak valamennyi kisebbségi régióban: így jött létre a Gramma Nyelvi Iroda Dunaszerdahelyen, a Hodinka Antal Nyelvi Intézet Beregszászon, az Imre Samu Nyelvi Intézet Alsóőrön és a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön. A kutatóhálózat jelentősebb tevékenységeit sorolva Péntek János kiemelte a határtalanítási programot, amelynek az a lényege, hogy a különböző régiók nyelvi különbségeit úgy oldják fel, hogy valamennyi nyelvjárás elfogadott legyen.
„Normális, hogy mi erdélyiesen vagy részben a kétnyelvi környezetnek megfelelően beszélünk, és ha bárhol Magyarországon megjelenik a magyar nyelv szótára vagy magyar nyelv kézikönyve, az ne csak a magyarországi nyelvet tartalmazza, hanem a mi nyelvünket is” – magyarázta Péntek János. Rigán Lóránd Benő Attila A dolgok másik neve című könyvéről ugyanakkor elmondta: az a nyelvet mint a hozzánk tartozó létmódot mutatja be szemben a hagyományos nyelvfelfogásokkal. Ezek szerint a nyelv részint eszköz, amelyet az ember használ, másrészt pedig a nyelv korlátozza az embert: azaz csak az mondható el, amit a nyelv enged. Keszeg Anna Péntek János Változó korunk – változó nyelvünk című kötetét értelmiségi útinaplónak nevezte, amelyben Sütő András munkásságát, Kalotaszeg és az erdélyi tudományos élet múltját és jelenét tárgyalja a szerző.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2012. február 1.
Megalakult az EMNP kolozsvári szervezete
Hétfőn megalakult Kolozsváron az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) helyi szervezete – tájékoztatott a politikai alakulat közleményében. A kincses város szervezete elnökként Gergely Balázs régész-történésznek, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezőjének szavazott bizalmat. Alelnöknek Sánta Levente közgazdászt, kulturális menedzsert, a Kolozsvári Magyar Napok fesztiváligazgatóját, az elnökség jegyzőjének pedig Sándor Eszter kommunikációs szakembert választották. Az alakuló ülésen részt vett Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke és Csigi Levente, az EMNT Kolozs megyei szervezetének elnöke. Az ülést Soós Sándor, a Néppárt közép-erdélyi szervezési igazgatója vezette.
Gergely Balázs a helyi terveket ismertetve elmondta: egy tartalmas és részletes Kolozsvár-programmal készülnek a helyhatósági választásokra.
„A Kolozsvár program egy versenyképes terv, amely minden kolozsvárihoz szól, de ezen belül hangsúlyosan megoldást kíván adni a magyar közösség gondjaira” – jelentette ki Gergely Balázs. A változatos témaköröket felölelő terv Erdély fővárosát az Európa kulturális fővárosa cím elnyerésében is segítené. A szervezet célja, hogy ne csak a hirtelen adódó problémákra reagáljon, hanem helyzetteremtő politizálással minden kolozsváriban tudatosítsa céljait az elkövetkező hat-nyolc évre – tette hozzá az elnök.
A helyi szervezet a Kolozsvári Magyar Kulturális Központ létrehozásáért is síkra száll, ennek érdekében a következő hónapokban tárgyalásokat kezdeményez az érintett felekkel. Elhangzott: a Néppárt célja a helyi magyarságot számon tartó kolozsvári magyar kataszter összeállítása is. „Akkor tudunk párbeszédet folytatni a közösség tagjaival, ha kapcsolatba tudunk kerülni velük. Akkor tudjuk újra közösséggé kovácsolni a kolozsvári magyarságot, ha sorra megkeresünk minden egyes családot. Ez hiánypótló, hosszú távú feladat, amit kötelezően módon teljesítenünk kell” – ismertette Gergely Balázs.
Az alakuló közgyűlés Gergely Balázs javaslatára a szervezet ügyvezető titkárává Tussay Szilárd kommunikációs szakembert választotta.
Szabadság (Kolozsvár)
Hétfőn megalakult Kolozsváron az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) helyi szervezete – tájékoztatott a politikai alakulat közleményében. A kincses város szervezete elnökként Gergely Balázs régész-történésznek, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezőjének szavazott bizalmat. Alelnöknek Sánta Levente közgazdászt, kulturális menedzsert, a Kolozsvári Magyar Napok fesztiváligazgatóját, az elnökség jegyzőjének pedig Sándor Eszter kommunikációs szakembert választották. Az alakuló ülésen részt vett Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke és Csigi Levente, az EMNT Kolozs megyei szervezetének elnöke. Az ülést Soós Sándor, a Néppárt közép-erdélyi szervezési igazgatója vezette.
Gergely Balázs a helyi terveket ismertetve elmondta: egy tartalmas és részletes Kolozsvár-programmal készülnek a helyhatósági választásokra.
„A Kolozsvár program egy versenyképes terv, amely minden kolozsvárihoz szól, de ezen belül hangsúlyosan megoldást kíván adni a magyar közösség gondjaira” – jelentette ki Gergely Balázs. A változatos témaköröket felölelő terv Erdély fővárosát az Európa kulturális fővárosa cím elnyerésében is segítené. A szervezet célja, hogy ne csak a hirtelen adódó problémákra reagáljon, hanem helyzetteremtő politizálással minden kolozsváriban tudatosítsa céljait az elkövetkező hat-nyolc évre – tette hozzá az elnök.
A helyi szervezet a Kolozsvári Magyar Kulturális Központ létrehozásáért is síkra száll, ennek érdekében a következő hónapokban tárgyalásokat kezdeményez az érintett felekkel. Elhangzott: a Néppárt célja a helyi magyarságot számon tartó kolozsvári magyar kataszter összeállítása is. „Akkor tudunk párbeszédet folytatni a közösség tagjaival, ha kapcsolatba tudunk kerülni velük. Akkor tudjuk újra közösséggé kovácsolni a kolozsvári magyarságot, ha sorra megkeresünk minden egyes családot. Ez hiánypótló, hosszú távú feladat, amit kötelezően módon teljesítenünk kell” – ismertette Gergely Balázs.
Az alakuló közgyűlés Gergely Balázs javaslatára a szervezet ügyvezető titkárává Tussay Szilárd kommunikációs szakembert választotta.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. február 2.
Kifelejtett kisebbségi jogok a felsőoktatásról szóló jelentésből?
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára tegnap kiadott közleményében azzal vádolja Tőkés László EP-képviselőt, hogy az európai felsőoktatás modernizációjáról készült jelentésének vitaanyagába „egyáltalán nem vitt az anyanyelvű felsőoktatással kapcsolatos előírásokat.” Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája válaszában leszögezi: örömmel tapasztalja, hogy azok, aki a félmillió aláírással megtámogatott önálló állami Bolyai Tudományegyetem iránti jogos követelést feláldozták a Petőfi–Schiller Multikulturális Egyetem politikai délibábjáért, ma már szívügyüknek tekintik „az őshonos etnikai és nyelvi közösségek és kisebbségekhez tartozó személyek hozzáférését az anyanyelvű oktatáshoz”.
Erdélyben a legnagyobb autonómia- és kisebbségvédelmi harcos szerepében tetszelgő Tőkés László az Európai Parlamentben (EP) tett felsőoktatással kapcsolatos jelentéséből „kifelejtette” a kisebbségi jogokat – nyilatkozta Kolozsváron Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára. Az RMDSZ tájékoztatása szerint az EP-nek a felsőoktatás modernizációjáról szóló jelentésének tartalmaznia kell az európai nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatására vonatkozó előírásokat. Az RMDSZ Főtitkársága által készített elemzésből azonban az derül ki, hogy a jelentésnek az EP kulturális bizottságában elfogadott változata semmilyen utalást nem tartalmaz az anyanyelvű felsőoktatásra vonatkozóan. Következésképpen a Főtitkárság szakpolitikusai az Európai Unióról szóló szerződés második és harmadik cikkelyére hivatkozva pótolták „a súlyos mulasztást”, és módosító javaslatcsomagot állítottak össze, amelynek benyújtásával és fenntartásával Winkler Gyula és Sógor Csaba EP-képviselőket bízták meg.
Tőkés László sajtóirodája válaszában kifejti, hogy az RMDSZ EP-képviselőinek egy egyszerű telefonjukba került volna, hogy kiderítsék: a szövegtervezet jelenlegi formája az EP Kulturális és Oktatási Bizottsága szakértőivel való szoros konzultáció eredményeként született. A jelentéstevők bevett gyakorlatához igazodva, csupán taktikai okai voltak annak, hogy az őshonos nemzeti közösségek anyanyelvű oktatására vonatkozó megfontolásokat módosító indítványokként viszi be a plénum elé kerülő végleges szövegváltozatba.
„De ha már kampányévben ennyire lendületbe jöttek a 16 éve kormányon lévő politikusaink, emlékeztetnénk őket arra, hogy példának okáért a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen éppen napjainkban lehetetlenítik el a magyar nyelvű orvosképzést, miközben az oktatásért felelős miniszterelnök-helyettest Markó Bélának hívják” – szögezik le, hozzáfűzve: Románia kormányának magyar tagjai azáltal, hogy Tőkés Lászlót nemtelenül és rosszindulatúan támadják, még nem oldanak meg semmit.
Szabadság (Kolozsvár)
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára tegnap kiadott közleményében azzal vádolja Tőkés László EP-képviselőt, hogy az európai felsőoktatás modernizációjáról készült jelentésének vitaanyagába „egyáltalán nem vitt az anyanyelvű felsőoktatással kapcsolatos előírásokat.” Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája válaszában leszögezi: örömmel tapasztalja, hogy azok, aki a félmillió aláírással megtámogatott önálló állami Bolyai Tudományegyetem iránti jogos követelést feláldozták a Petőfi–Schiller Multikulturális Egyetem politikai délibábjáért, ma már szívügyüknek tekintik „az őshonos etnikai és nyelvi közösségek és kisebbségekhez tartozó személyek hozzáférését az anyanyelvű oktatáshoz”.
Erdélyben a legnagyobb autonómia- és kisebbségvédelmi harcos szerepében tetszelgő Tőkés László az Európai Parlamentben (EP) tett felsőoktatással kapcsolatos jelentéséből „kifelejtette” a kisebbségi jogokat – nyilatkozta Kolozsváron Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára. Az RMDSZ tájékoztatása szerint az EP-nek a felsőoktatás modernizációjáról szóló jelentésének tartalmaznia kell az európai nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatására vonatkozó előírásokat. Az RMDSZ Főtitkársága által készített elemzésből azonban az derül ki, hogy a jelentésnek az EP kulturális bizottságában elfogadott változata semmilyen utalást nem tartalmaz az anyanyelvű felsőoktatásra vonatkozóan. Következésképpen a Főtitkárság szakpolitikusai az Európai Unióról szóló szerződés második és harmadik cikkelyére hivatkozva pótolták „a súlyos mulasztást”, és módosító javaslatcsomagot állítottak össze, amelynek benyújtásával és fenntartásával Winkler Gyula és Sógor Csaba EP-képviselőket bízták meg.
Tőkés László sajtóirodája válaszában kifejti, hogy az RMDSZ EP-képviselőinek egy egyszerű telefonjukba került volna, hogy kiderítsék: a szövegtervezet jelenlegi formája az EP Kulturális és Oktatási Bizottsága szakértőivel való szoros konzultáció eredményeként született. A jelentéstevők bevett gyakorlatához igazodva, csupán taktikai okai voltak annak, hogy az őshonos nemzeti közösségek anyanyelvű oktatására vonatkozó megfontolásokat módosító indítványokként viszi be a plénum elé kerülő végleges szövegváltozatba.
„De ha már kampányévben ennyire lendületbe jöttek a 16 éve kormányon lévő politikusaink, emlékeztetnénk őket arra, hogy példának okáért a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen éppen napjainkban lehetetlenítik el a magyar nyelvű orvosképzést, miközben az oktatásért felelős miniszterelnök-helyettest Markó Bélának hívják” – szögezik le, hozzáfűzve: Románia kormányának magyar tagjai azáltal, hogy Tőkés Lászlót nemtelenül és rosszindulatúan támadják, még nem oldanak meg semmit.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. február 2.
Aki a modern kor Orbán Balázsa volt
Halálának ötödik évfordulója alkalmából Beke Györgyre emlékeztek a nagyváradi Kiss Stúdió Színház szervezésében kedd este a Vendégségben egy égbeli kávéház asztalánál elnevezésű rendezvénysorozat keretében.
A pinceszínházban összegyűlt érdeklődőket az est háziasszonya, Kiss Törék Ildikó köszöntötte. A József Attila-díjas író, újságíró, műfordító öt éve, január 20-án hunyt el Budapesten. Az uzoni születésű Beke modern Orbán Balázsként kószált szerte Erdélyben és a Partiumban, bejárta a Székelyföldet, a Szilágyságot és Bánságot. 1973-ban költözött Kolozsvárra. Kiss Törék Ildikónak és családjának a szomszédságában lakott Beke, ezért gyakran találkoztak. A Szilágysági hepehupa című, riportokból összeállított híres könyve 1975-ben jelent meg. A kommunizmus idején több könyvét is bezúzták, 1984-ben szilenciumra kényszerítették, nem publikálhatott, nem jelenhetett meg a neve. A ’89-es rendszerváltás első napjaiban települt át Budapestre. 2007. január 20-a éjjelén bekövetkezett haláláig megállíthatatlanul dolgozott, rengeteget írt. Érdekelte Erdély sorsa, törődött a környezetével, foglalkoztatták korunk gondjai. A magyar nyelv úgymond cserbenhagyásáról is írt. Esszéinek, riportjainak, szépirodalmi munkáinak ma is roppant aktuális a mondandójuk. Váradi vonatkozású alkotása is van: az Örökmécses – A köztünk élő Szent László király című, melyben meghatóan ír arról, hogyan védte meg a Körös-parti város magyarsága a Szent László-templomot 1955-ben. „Váradon a lelkek csatáját vívták meg, győzedelmesen” – fogalmazott a szerző.
Szilágyi Aladár újságíró, közíró beszélt arról, hogy Beke György volt az egyik legtermékenyebb, legsokoldalúbb kortárs magyar író, akinek 55 kötete jelent meg. Novellákat, esszéket, regényeket írt, emellett nagyon jó műfordító is volt. A Haynal-ház kapuja című regényére Magyarországon is fölfigyeltek. Azonban több művét is letiltották, és Bekét megviselték a cirkuszok, huzavonák. ’87-ben kényszernyugdíjazták. Riportjaiban az információs értékek mellett prózaírói képességét is megcsillogtatta, prózájában pedig riportelemek lelhetők fel. Szociális érzékenysége, igazságkeresése, kitűnő szimata segítette abban, hogy remek riportokat készítsen. A Beke által bejárt helyek zömét Szilágyi Aladár is becsavarogta. Két cikkére is reflektált Beke György, mindkettő a csángósággal foglalkozott. Hermán M. János református lelkipásztor, egyetemi tanár is mesélt a Beke Györgyhöz fűződő emlékeiről, arról, miként barátkoztak össze, hogyan alakult ki közöttük a kölcsönös bizalom. Amikor a lelkész kitelepült Hollandiába, Beke a távoli országban is fölkereste. Hermán M. János kifejtette: „Jóra termett, áldott, mélyhitű ember volt.” Nagyon jókat lehetett vele beszélgetni, és hihetetlen dolgokra volt képes. Könyveket csempészett be, gyógyszereket szerzett a rászorulóknak. Tojástánc volt az egész élete. Végig az foglalkoztatta: hogyan őrizheti meg az ember a méltóságát, és az érdekelte, hogy megmaradjon a nemzet. A szórványmagyarság gondjaira is odafigyelt ez a karizmatikus személyiség. Kerek életművet hagyott hátra.
Az irodalmi esten Beke néhány írását Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos, a Kiss Stúdió Színház művészei olvasták föl. Az összejövetelen jelen volt az író néhány egykori földije is. Az Uzonból elszármazott emberek ma is jó szívvel emlékeznek reá. Beke György mindenkivel közvetlen, kedves volt. Kellemes hangulatú író-olvasó találkozók voltak, valahányszor hazatért.
Tóth Hajnal
Reggeli Újság (Nagyvárad)
Halálának ötödik évfordulója alkalmából Beke Györgyre emlékeztek a nagyváradi Kiss Stúdió Színház szervezésében kedd este a Vendégségben egy égbeli kávéház asztalánál elnevezésű rendezvénysorozat keretében.
A pinceszínházban összegyűlt érdeklődőket az est háziasszonya, Kiss Törék Ildikó köszöntötte. A József Attila-díjas író, újságíró, műfordító öt éve, január 20-án hunyt el Budapesten. Az uzoni születésű Beke modern Orbán Balázsként kószált szerte Erdélyben és a Partiumban, bejárta a Székelyföldet, a Szilágyságot és Bánságot. 1973-ban költözött Kolozsvárra. Kiss Törék Ildikónak és családjának a szomszédságában lakott Beke, ezért gyakran találkoztak. A Szilágysági hepehupa című, riportokból összeállított híres könyve 1975-ben jelent meg. A kommunizmus idején több könyvét is bezúzták, 1984-ben szilenciumra kényszerítették, nem publikálhatott, nem jelenhetett meg a neve. A ’89-es rendszerváltás első napjaiban települt át Budapestre. 2007. január 20-a éjjelén bekövetkezett haláláig megállíthatatlanul dolgozott, rengeteget írt. Érdekelte Erdély sorsa, törődött a környezetével, foglalkoztatták korunk gondjai. A magyar nyelv úgymond cserbenhagyásáról is írt. Esszéinek, riportjainak, szépirodalmi munkáinak ma is roppant aktuális a mondandójuk. Váradi vonatkozású alkotása is van: az Örökmécses – A köztünk élő Szent László király című, melyben meghatóan ír arról, hogyan védte meg a Körös-parti város magyarsága a Szent László-templomot 1955-ben. „Váradon a lelkek csatáját vívták meg, győzedelmesen” – fogalmazott a szerző.
Szilágyi Aladár újságíró, közíró beszélt arról, hogy Beke György volt az egyik legtermékenyebb, legsokoldalúbb kortárs magyar író, akinek 55 kötete jelent meg. Novellákat, esszéket, regényeket írt, emellett nagyon jó műfordító is volt. A Haynal-ház kapuja című regényére Magyarországon is fölfigyeltek. Azonban több művét is letiltották, és Bekét megviselték a cirkuszok, huzavonák. ’87-ben kényszernyugdíjazták. Riportjaiban az információs értékek mellett prózaírói képességét is megcsillogtatta, prózájában pedig riportelemek lelhetők fel. Szociális érzékenysége, igazságkeresése, kitűnő szimata segítette abban, hogy remek riportokat készítsen. A Beke által bejárt helyek zömét Szilágyi Aladár is becsavarogta. Két cikkére is reflektált Beke György, mindkettő a csángósággal foglalkozott. Hermán M. János református lelkipásztor, egyetemi tanár is mesélt a Beke Györgyhöz fűződő emlékeiről, arról, miként barátkoztak össze, hogyan alakult ki közöttük a kölcsönös bizalom. Amikor a lelkész kitelepült Hollandiába, Beke a távoli országban is fölkereste. Hermán M. János kifejtette: „Jóra termett, áldott, mélyhitű ember volt.” Nagyon jókat lehetett vele beszélgetni, és hihetetlen dolgokra volt képes. Könyveket csempészett be, gyógyszereket szerzett a rászorulóknak. Tojástánc volt az egész élete. Végig az foglalkoztatta: hogyan őrizheti meg az ember a méltóságát, és az érdekelte, hogy megmaradjon a nemzet. A szórványmagyarság gondjaira is odafigyelt ez a karizmatikus személyiség. Kerek életművet hagyott hátra.
Az irodalmi esten Beke néhány írását Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos, a Kiss Stúdió Színház művészei olvasták föl. Az összejövetelen jelen volt az író néhány egykori földije is. Az Uzonból elszármazott emberek ma is jó szívvel emlékeznek reá. Beke György mindenkivel közvetlen, kedves volt. Kellemes hangulatú író-olvasó találkozók voltak, valahányszor hazatért.
Tóth Hajnal
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2012. február 3.
Nincs idő kihelyezni a magyar feliratokat
Bár Nagykárolyt és környékét jelentős számú magyar és német lakja, a turisztikai minisztérium által a város különböző pontjain kihelyezett turisztikai információs táblákat kizárólag román nyelven feliratozták, a városi önkormányzat pedig egyelőre nem kezeli prioritásként, hogy többnyelvű táblák kihelyezését javasolja. Nem jobb a helyzet Kolozsváron sem, ahol továbbra sem kerültek ki a műemlék épületekre magyar fordítást is tartalmazó többnyelvű feliratok, s bár a helyi RMDSZ több mint két éve „agitál” az ügyben, László Attila alpolgármester szerint a probléma orvoslására „még nem volt idő”.
Bár Nagykárolyt és környékét jelentős számú magyar és német lakja, a idegenforgalmi minisztérium által a város különböző pontjain kihelyezett turisztikai információs táblákat kizárólag román nyelven feliratozták. A barna alapon fehér feliratos – egyébként az útjelző táblákra nagyon hasonlító –, műemlékeket és egyéb turisztikai látványosságokat jelző fémtáblák tavaly decemberben jelentek meg a városban. Kovács Jenő polgármester a téma kapcsán úgy nyilatkozott a Krónikának, az idegenforgalmi minisztérium helyeztette ki a táblákat, így nem volt beleszólásuk a dolgokba.
„Többnyelvű táblákat kellene csináltatni helyettük, azonban mindeddig nem volt időm ezzel foglalkozni, nem tartozott a prioritások közé – fejtette ki az elöljáró. – Úgy gondolom, hogy először az infrastruktúrát kellene felfejleszteni, például hoteleket kellene létrehozni, aztán kellene csak a népszerűsítéssel foglalkozni.”
Szatmár megyében – ahol a magyar lakosság számaránya körülbelül 40 százalékos – nem ez az első eset, amikor figyelmen kívül hagyják a legnagyobb létszámú etnikai kisebbség nyelvi jogait. Tavaly például a megyei tanács egyik turisztikai, EU-s finanszírozású projektje keretében információs táblákat helyeztek ki a megye legfontosabb látványosságai elé. A 2011 nyarán megjelent pannók azonban kizárólag román nyelvűek voltak. Csehi Árpád megyei RMDSZ-elnök, megyei tanácselnök akkor azt nyilatkozta, év végéig kicserélik a táblákat, az újakon pedig többnyelvű felirat szerepel majd.
Azóta az eredetileg kihelyezett táblák közül némelyik hátulján megjelent a magyar, a német és az angol nyelvű felirat. Azonban többnyire csak a városokban levő pannókon tüntették fel több nyelven a szöveget, sok esetben pedig a felirat csak a forgalmas úttestről olvasható. Ilyen jellegű gondok felmerültek 2008 tavaszán is Szatmárnémetiben, amikor a megyei műemlékvédelmi igazgatóság román, angol és francia nyelvű feliratokkal akarta ellátni a műemlékeket. A Krónika jelzése nyomán akkor Csehi Árpádnak sikerült elérnie, hogy később a magyar és a német szöveg is felkerült a hirdetőkre.
Kolozsvár: prioritás, de nincs idő rá
Nem jobb a helyzet Kolozsváron sem, ahol továbbra sem kerültek ki a műemlék épületekre a magyar feliratok, s mint megtudtuk, egyelőre nem is fognak. Mint arról beszámoltunk, a helyi RMDSZ 2009 novemberében 11 pontos javaslatcsomagot nyújtott át az akkor még szabadlábon levő Sorin Apostu polgármesternek, amelyben többek közt az kérték, hogy a város műemléképületeire kihelyezendő táblákon szerepeljen a magyar nyelv is.
Csoma Botond, a városi önkormányzat RMDSZ-frakciójának vezetője, a javaslatcsomag kezdeményezője a Krónikának elmondta: ez volt az a javaslatuk, amelyre azonnal kedvező választ kaptak a román városvezetéstől, s bár megígérték, hogy a magyar változat is szerepelni fog a táblákon, az ügyben nem történt előrelépés. László Attila, Kolozsvár alpolgármestere kérdésünkre elmondta: bár prioritásként kezelik az ügyet, egyelőre nem született döntés arról, hogy mikor helyezik ki a műemlék épületekre a többnyelvű, magyar feliratot is tartalmazó tájékoztató táblákat.
„Erre nem volt még időnk” – jegyezte meg az elöljáró. Az RMDSZ kérései között egyébként szerepelt a háromnyelvű (magyar, román, német) helységnévtábla elhelyezése is, amelyet azóta sem teljesített az önkormányzat.
Nagyvárad a pozitív példa
Ezzel szemben Nagyváradon már 2008 nyarán húsz belvárosi műemlék épületre helyezett el háromnyelvű információs táblát a helyi önkormányzati testület RMDSZ-frakciója. Az elsőt a főtéri Szent László római katolikus templom falára szerelték föl, 2008 áprilisában. A táblaavatók egész nyáron folytatódtak, így háromnyelvű táblát kapott egyebek közt a két Poynár-ház, az egykori Rimanóczy szálló és gőzfürdő, a Stern-palota, a neológ zsinagóga, a Fekete Sas-palota és számos más, műemlékstátusú váradi épület.
Tavaly április 18-án, a műemlékek nemzetközi napján táblát kapott a szintén főtéri görög katolikus püspöki palota és a Holdas-templom. A román, magyar és angol nyelven írt táblákon feltüntették a műemlék hivatalos „rendszámát”, de az is kiderül róluk, melyik évben épült a palota vagy templom, kinek a tervei alapján, illetve néhány részletet megtudhatunk az épület eredeti rendeltetéséről és építészeti stílusáról is.
Nagy Orsolya, Kiss Előd-Gergely, Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)
Bár Nagykárolyt és környékét jelentős számú magyar és német lakja, a turisztikai minisztérium által a város különböző pontjain kihelyezett turisztikai információs táblákat kizárólag román nyelven feliratozták, a városi önkormányzat pedig egyelőre nem kezeli prioritásként, hogy többnyelvű táblák kihelyezését javasolja. Nem jobb a helyzet Kolozsváron sem, ahol továbbra sem kerültek ki a műemlék épületekre magyar fordítást is tartalmazó többnyelvű feliratok, s bár a helyi RMDSZ több mint két éve „agitál” az ügyben, László Attila alpolgármester szerint a probléma orvoslására „még nem volt idő”.
Bár Nagykárolyt és környékét jelentős számú magyar és német lakja, a idegenforgalmi minisztérium által a város különböző pontjain kihelyezett turisztikai információs táblákat kizárólag román nyelven feliratozták. A barna alapon fehér feliratos – egyébként az útjelző táblákra nagyon hasonlító –, műemlékeket és egyéb turisztikai látványosságokat jelző fémtáblák tavaly decemberben jelentek meg a városban. Kovács Jenő polgármester a téma kapcsán úgy nyilatkozott a Krónikának, az idegenforgalmi minisztérium helyeztette ki a táblákat, így nem volt beleszólásuk a dolgokba.
„Többnyelvű táblákat kellene csináltatni helyettük, azonban mindeddig nem volt időm ezzel foglalkozni, nem tartozott a prioritások közé – fejtette ki az elöljáró. – Úgy gondolom, hogy először az infrastruktúrát kellene felfejleszteni, például hoteleket kellene létrehozni, aztán kellene csak a népszerűsítéssel foglalkozni.”
Szatmár megyében – ahol a magyar lakosság számaránya körülbelül 40 százalékos – nem ez az első eset, amikor figyelmen kívül hagyják a legnagyobb létszámú etnikai kisebbség nyelvi jogait. Tavaly például a megyei tanács egyik turisztikai, EU-s finanszírozású projektje keretében információs táblákat helyeztek ki a megye legfontosabb látványosságai elé. A 2011 nyarán megjelent pannók azonban kizárólag román nyelvűek voltak. Csehi Árpád megyei RMDSZ-elnök, megyei tanácselnök akkor azt nyilatkozta, év végéig kicserélik a táblákat, az újakon pedig többnyelvű felirat szerepel majd.
Azóta az eredetileg kihelyezett táblák közül némelyik hátulján megjelent a magyar, a német és az angol nyelvű felirat. Azonban többnyire csak a városokban levő pannókon tüntették fel több nyelven a szöveget, sok esetben pedig a felirat csak a forgalmas úttestről olvasható. Ilyen jellegű gondok felmerültek 2008 tavaszán is Szatmárnémetiben, amikor a megyei műemlékvédelmi igazgatóság román, angol és francia nyelvű feliratokkal akarta ellátni a műemlékeket. A Krónika jelzése nyomán akkor Csehi Árpádnak sikerült elérnie, hogy később a magyar és a német szöveg is felkerült a hirdetőkre.
Kolozsvár: prioritás, de nincs idő rá
Nem jobb a helyzet Kolozsváron sem, ahol továbbra sem kerültek ki a műemlék épületekre a magyar feliratok, s mint megtudtuk, egyelőre nem is fognak. Mint arról beszámoltunk, a helyi RMDSZ 2009 novemberében 11 pontos javaslatcsomagot nyújtott át az akkor még szabadlábon levő Sorin Apostu polgármesternek, amelyben többek közt az kérték, hogy a város műemléképületeire kihelyezendő táblákon szerepeljen a magyar nyelv is.
Csoma Botond, a városi önkormányzat RMDSZ-frakciójának vezetője, a javaslatcsomag kezdeményezője a Krónikának elmondta: ez volt az a javaslatuk, amelyre azonnal kedvező választ kaptak a román városvezetéstől, s bár megígérték, hogy a magyar változat is szerepelni fog a táblákon, az ügyben nem történt előrelépés. László Attila, Kolozsvár alpolgármestere kérdésünkre elmondta: bár prioritásként kezelik az ügyet, egyelőre nem született döntés arról, hogy mikor helyezik ki a műemlék épületekre a többnyelvű, magyar feliratot is tartalmazó tájékoztató táblákat.
„Erre nem volt még időnk” – jegyezte meg az elöljáró. Az RMDSZ kérései között egyébként szerepelt a háromnyelvű (magyar, román, német) helységnévtábla elhelyezése is, amelyet azóta sem teljesített az önkormányzat.
Nagyvárad a pozitív példa
Ezzel szemben Nagyváradon már 2008 nyarán húsz belvárosi műemlék épületre helyezett el háromnyelvű információs táblát a helyi önkormányzati testület RMDSZ-frakciója. Az elsőt a főtéri Szent László római katolikus templom falára szerelték föl, 2008 áprilisában. A táblaavatók egész nyáron folytatódtak, így háromnyelvű táblát kapott egyebek közt a két Poynár-ház, az egykori Rimanóczy szálló és gőzfürdő, a Stern-palota, a neológ zsinagóga, a Fekete Sas-palota és számos más, műemlékstátusú váradi épület.
Tavaly április 18-án, a műemlékek nemzetközi napján táblát kapott a szintén főtéri görög katolikus püspöki palota és a Holdas-templom. A román, magyar és angol nyelven írt táblákon feltüntették a műemlék hivatalos „rendszámát”, de az is kiderül róluk, melyik évben épült a palota vagy templom, kinek a tervei alapján, illetve néhány részletet megtudhatunk az épület eredeti rendeltetéséről és építészeti stílusáról is.
Nagy Orsolya, Kiss Előd-Gergely, Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)
2012. február 3.
Veres Valér: RÉSZLEGES ERDÉLYI EREDMÉNYEK MEGYÉNKÉNT
2012. február 4.
Vegyes eredmények az erdélyi magyarság szempontjából
A Székelyföldön és a Partium északi részén viszonylag kedvezőek magyar szempontból a 2011-es romániai népszámlálás most nyilvánosságra hozott adatai, Közép- és Dél-Erdélyben ugyanakkor kedvezőtlenek – mondta Kapitány Balázs, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézetének tudományos titkára az MTI-nek.
Összehasonlítva a 2002-es népszámlálási adatokat a 2011-es eredményekkel, Hargita és Kovászna megyében a magyarok számaránya stabil, miközben a románok száma jelentősen csökkent, a magukat cigány nemzetiségűnek vallók száma enyhén nőtt – mondta el Kapitány Balázs.
Az Észak-Partiumban Bihar, Szatmár és Szilágy megyékről is elmondható, hogy „nincs gond” a romániai magyarság szempontjából. Összességében a magyarság aránya minimálisan csökkent ebben a régióban, miközben a románságé jelentős csökkenést mutat, a cigányoké pedig jelentősen nőtt.
A székelyföldi megyékben a cigányok többsége nemcsak magyar anyanyelvűnek, hanem magyar nemzetiségűnek is vallotta magát, míg az Észak-Partiumban a magyar nyelvű cigányság nagyrészt magyar anyanyelvűnek, de cigány nemzetiségűnek tartja magát a népszámlálási adatok szerint – tette hozzá a demográfus, emlékeztetve arra, hogy ebben a két régióban él az erdélyi magyarok nagyjából fele.
Egészen más képet mutat Közép- és Dél-Erdély, ahol kedvezőtlenek vagy nagyon kedvezőtlenek az adatok.
Közép-Erdélyben, Maros, Kolozs és Fehér megye többségében románok lakta városaiban, településein általában gyors az asszimiláció. Ez tapasztalható Kolozsváron is, annak ellenére, hogy a város magyar kulturális és oktatási központnak számít.
Dél-Erdélyben még rosszabb a helyzet. Ott a városokban a két népszámlálás között eltelt kilenc év alatt jelentős mértékben, 30-35 százalékkal is csökkent a magyarok száma. Kapitány Balázs felhívta a figyelmet arra: egész Dél-Erdélyre jellemző, hogy magyar szempontból „nincs utánpótlás” a vegyes, magyar-román házasságok nagy aránya miatt. Emellett az elvándorlás is jelentős ebből a régióból.
Romániában 194 ezerrel csökkent a 2002-es népszámláláshoz képes a magyarok száma. Míg 2002-ben 1 millió 432 ezer, 2011-ben 1 millió 238 ezer magyar élt Romániában a román országos statisztikai intézet csütörtökön közzétett adatai szerint. Így a jelenleg mintegy 19 milliós Romániában a magyar nemzetiségűek aránya 6,5 százalék. Ez minimális csökkenést jelent a 2002-es 6,6 százalékhoz viszonyítva.
MTI/Erdély.ma
A Székelyföldön és a Partium északi részén viszonylag kedvezőek magyar szempontból a 2011-es romániai népszámlálás most nyilvánosságra hozott adatai, Közép- és Dél-Erdélyben ugyanakkor kedvezőtlenek – mondta Kapitány Balázs, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézetének tudományos titkára az MTI-nek.
Összehasonlítva a 2002-es népszámlálási adatokat a 2011-es eredményekkel, Hargita és Kovászna megyében a magyarok számaránya stabil, miközben a románok száma jelentősen csökkent, a magukat cigány nemzetiségűnek vallók száma enyhén nőtt – mondta el Kapitány Balázs.
Az Észak-Partiumban Bihar, Szatmár és Szilágy megyékről is elmondható, hogy „nincs gond” a romániai magyarság szempontjából. Összességében a magyarság aránya minimálisan csökkent ebben a régióban, miközben a románságé jelentős csökkenést mutat, a cigányoké pedig jelentősen nőtt.
A székelyföldi megyékben a cigányok többsége nemcsak magyar anyanyelvűnek, hanem magyar nemzetiségűnek is vallotta magát, míg az Észak-Partiumban a magyar nyelvű cigányság nagyrészt magyar anyanyelvűnek, de cigány nemzetiségűnek tartja magát a népszámlálási adatok szerint – tette hozzá a demográfus, emlékeztetve arra, hogy ebben a két régióban él az erdélyi magyarok nagyjából fele.
Egészen más képet mutat Közép- és Dél-Erdély, ahol kedvezőtlenek vagy nagyon kedvezőtlenek az adatok.
Közép-Erdélyben, Maros, Kolozs és Fehér megye többségében románok lakta városaiban, településein általában gyors az asszimiláció. Ez tapasztalható Kolozsváron is, annak ellenére, hogy a város magyar kulturális és oktatási központnak számít.
Dél-Erdélyben még rosszabb a helyzet. Ott a városokban a két népszámlálás között eltelt kilenc év alatt jelentős mértékben, 30-35 százalékkal is csökkent a magyarok száma. Kapitány Balázs felhívta a figyelmet arra: egész Dél-Erdélyre jellemző, hogy magyar szempontból „nincs utánpótlás” a vegyes, magyar-román házasságok nagy aránya miatt. Emellett az elvándorlás is jelentős ebből a régióból.
Romániában 194 ezerrel csökkent a 2002-es népszámláláshoz képes a magyarok száma. Míg 2002-ben 1 millió 432 ezer, 2011-ben 1 millió 238 ezer magyar élt Romániában a román országos statisztikai intézet csütörtökön közzétett adatai szerint. Így a jelenleg mintegy 19 milliós Romániában a magyar nemzetiségűek aránya 6,5 százalék. Ez minimális csökkenést jelent a 2002-es 6,6 százalékhoz viszonyítva.
MTI/Erdély.ma
2012. február 4.
Megszámláltattunk, és híjával találtattunk
Mindenki számított arra, hogy az erdélyi magyarság megcsappant, de a csütörtökön nyilvánosságra hozott ideiglenes népszámlálási adatok mégis mellbevágóak. Már csak 1,2 millióan vagyunk, félmillióval kevesebben, mint a rendszerváltás utáni első népszámláláskor.
A szocializmus éveiben nőtt a magyarság lélekszáma, de tudjuk, akkor zárt világban éltünk, és a kollektivizálásig a székelység ontotta az “utánpótlást”. Sajnos, a kolhozosítással elindult a népvándorlás, igaz, országhatáron belül. Akkor csak falvaink ürültek ki, városi panellakókká váltak életformájukból kifordított falustársaink. S ha már egyszer elhagyta szülőföldjét az ember, nem csoda, hogy amikor felnyílt a vasfüggöny, nekilódult a nagyvilágnak. Jó esetben megálltak Magyarországon, de több tízezren fogtak vándorbotot, vagy Európa boldogabb országaiban vagy a nagy vizeken túl, Amerikában, Ausztráliában kerestek maguknak új otthont, ha nem is hazát. Az vesse rájuk az első követ, kinek soha sem fordult meg fejében, hogy ennél az életnél, ami nékünk itthon megadatott, lehet, a hontalanság is jobb.
Ugyanis mi – kik úgymond álltuk a sarat, s itthon maradtunk, kalandvágyból, ahogy egyesek mondják, mert annál nagyobb kaland, mint Romániában magyarként élni és megmaradni, aligha létezik – időnként áldjuk, máskor átkozzuk magunkat választásunkért. De mégis, még mindig vagyunk 1,2 millióan. Megfogyatkozva, el-elbizonytalandva, vért izzadva próbálunk megmaradni, megkapaszkodni, gyermekeinknek jövőt teremteni. És 1,2 millió magyar még mindig számbaveendő és számontartandó népesség. Nem vigasz ugyan számunkra, hogy az államalkotó nemzethez viszonyítva mi itt, a Székelyföldön kisebb mértékben fogyatkoztunk, hisz Arad, Temesvár, Nagyvárad, Kolozsvár után már Székely-, azaz Marosvásárhely magyarsága is kisebbségbe került, de az úthenger, mely végigtaposott nagy hírű, régi erdélyi városainkon, s eljelentéktelenítette – számbelileg, legalábbis – az ott élő magyarságot, itt megállt, s úgy tetszik, a belső anyaországként emlegetett háromnegyed Székelyföldet egyelőre eltiporni nem tudja. Mi is megfogyatkoztunk, a mi gyermekeink, barátaink egy része is elvándorolt, de próbáljuk úgy felfogni a helyzet ilyetén alakulását, hogy mindenek dacára, ha nagyon akarjuk, ha teszünk is érte, lehet magyar jövőnk Erdélyben. Autonómia kell, felelős politikusok és öntudatosabb, rátartibb magyarság. És nem feladni semmit. A legfontosabb, hogy könnyűnek ne találtassunk!
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Mindenki számított arra, hogy az erdélyi magyarság megcsappant, de a csütörtökön nyilvánosságra hozott ideiglenes népszámlálási adatok mégis mellbevágóak. Már csak 1,2 millióan vagyunk, félmillióval kevesebben, mint a rendszerváltás utáni első népszámláláskor.
A szocializmus éveiben nőtt a magyarság lélekszáma, de tudjuk, akkor zárt világban éltünk, és a kollektivizálásig a székelység ontotta az “utánpótlást”. Sajnos, a kolhozosítással elindult a népvándorlás, igaz, országhatáron belül. Akkor csak falvaink ürültek ki, városi panellakókká váltak életformájukból kifordított falustársaink. S ha már egyszer elhagyta szülőföldjét az ember, nem csoda, hogy amikor felnyílt a vasfüggöny, nekilódult a nagyvilágnak. Jó esetben megálltak Magyarországon, de több tízezren fogtak vándorbotot, vagy Európa boldogabb országaiban vagy a nagy vizeken túl, Amerikában, Ausztráliában kerestek maguknak új otthont, ha nem is hazát. Az vesse rájuk az első követ, kinek soha sem fordult meg fejében, hogy ennél az életnél, ami nékünk itthon megadatott, lehet, a hontalanság is jobb.
Ugyanis mi – kik úgymond álltuk a sarat, s itthon maradtunk, kalandvágyból, ahogy egyesek mondják, mert annál nagyobb kaland, mint Romániában magyarként élni és megmaradni, aligha létezik – időnként áldjuk, máskor átkozzuk magunkat választásunkért. De mégis, még mindig vagyunk 1,2 millióan. Megfogyatkozva, el-elbizonytalandva, vért izzadva próbálunk megmaradni, megkapaszkodni, gyermekeinknek jövőt teremteni. És 1,2 millió magyar még mindig számbaveendő és számontartandó népesség. Nem vigasz ugyan számunkra, hogy az államalkotó nemzethez viszonyítva mi itt, a Székelyföldön kisebb mértékben fogyatkoztunk, hisz Arad, Temesvár, Nagyvárad, Kolozsvár után már Székely-, azaz Marosvásárhely magyarsága is kisebbségbe került, de az úthenger, mely végigtaposott nagy hírű, régi erdélyi városainkon, s eljelentéktelenítette – számbelileg, legalábbis – az ott élő magyarságot, itt megállt, s úgy tetszik, a belső anyaországként emlegetett háromnegyed Székelyföldet egyelőre eltiporni nem tudja. Mi is megfogyatkoztunk, a mi gyermekeink, barátaink egy része is elvándorolt, de próbáljuk úgy felfogni a helyzet ilyetén alakulását, hogy mindenek dacára, ha nagyon akarjuk, ha teszünk is érte, lehet magyar jövőnk Erdélyben. Autonómia kell, felelős politikusok és öntudatosabb, rátartibb magyarság. És nem feladni semmit. A legfontosabb, hogy könnyűnek ne találtassunk!
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. február 4.
Meghökkentő népszámlálási adatok
Szakértők szerint meghökkentőek ugyan, de nem váratlanok a romániai népszámlálás első hivatalos, részleges eredményei, hiszen az előrejelzések számoltak a magyarság fogyásával.
A statisztikai intézet szerint Románia lakossága 2,6 millióval csökkent az elmúlt tíz évben, a romániai magyarságé pedig csaknem 194 ezerrel, hiszen most mintegy 1 millió 238 ezer magyart rögzítettek. A magyarság számaránya 6,5 százalék a korábbi 6,6 százalékhoz képest.
Székely István politológus, aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) népszámlálási szakértőcsoportját vezette, az MTI-nek pénteken elmondta: egy 2007-es számítás szerint 2011-ben 1 millió 288 ezer magyarnak kellett volna lennie Romániában, ehhez képest a népszámlálás 50 ezer magyarral kevesebbet rögzített. Ennek ellenére Székely szerint a népszámlálás lényegében visszaigazolta a 2007-es számítás eredményét, hiszen több olyan elem van, ami azt mutatja, hogy a romániai magyarok száma nem csökkent éppen 194 ezerrel.
Példaként említette, hogy a népszámlálás szerint 910 ezer személy tartózkodik külföldön, akiknek az etnikai hovatartozásáról semmit nem tudunk. Emellett a statisztikai adatok szerint csaknem 60 ezren nem nyilvánították ki etnikai hovatartozásukat. Székely szerint ezeknek jelentős része magyar lehet, hiszen például Kolozsváron csaknem 5 ezren nem nyilatkoztak nemzetiségükről. Ez utóbbiak az országos 60 ezernek mintegy 8 százalékát alkotják, ami azt jelenti, hogy Kolozsváron legalább ötször többen nem nyilatkoztak nemzetiségükről az országos átlaghoz képest.
Ezenkívül a tavalyi népszámláláson nem sikerült megszámolni körülbelül 700 ezer-1,2 millió főt, akiknek többsége valószínűleg külföldön tartózkodik. Székely szerint ezek között is vannak magyarok annak ellenére, hogy a románok körében magasabb arányú a külföldi migráció.
A statisztikai adatok azt mutatják – folytatta a politológus –, hogy országosan 12,17 százalékkal csökkent a lakosság száma, a magyarságé pedig 13,55 százalékkal. Mint mondta, beigazolódtak azok a feltételezések, miszerint a romániai magyarok fogyása lényegesen magasabb az úgynevezett etnikai peremmegyékben.
Megfigyelhető, hogy a magyarság fogyása annál nagyobb méretű, minél távolabb esik egy megye ettől a tömbvidéktől – mondta.
Székely szerint a romániai magyarság fogyásának belső szerkezetét vizsgálva három megyetípus különböztethető meg. Az egyikbe a dél-erdélyi megyék, valamint azok tartoznak, amelyek távol esnek az említett hét megyét magában foglaló etnikai sávtól. Ide tartozik Krassó-Szörény, ahol 43 százalékkal fogyott a magyarság, Szeben megyében 39 százalékkal, Hunyad megyében 36 százalékkal, Temes megyében pedig 30 százalékkal fogytak a magyarok. Ez többszöröse a magyar lakosság országos fogyási átlagának – mutatott rá a szakértő.
Ez után következnek azok a megyék, amelyek közelebb vannak az etnikai sávhoz, de ezekben is az országos átlag feletti a fogyás. Például Máramaros és Arad (24 százalék), Fehér (23 százalék), Brassó (22 százalék), Beszterce-Naszód (19 százalék) megyék.
A már említett hét megye alkotta úgynevezett tömbvidéken belül a legjobb eredmények Székelyföldön vannak, ott a fogyás mélyen az országos átlag alatti, hiszen Hargitában 6,3 százalékkal, Kovásznában 7,5 százalékkal, Maros megyében 11 százalékkal csökkent a magyarok száma. Ennél valamivel rosszabb, de egyértelműen az országos átlag alatti fogyást tapasztaltak a partiumi tömbben (Bihar megye 11 százalék, Szilágy megye 11,3 százalék, Szatmár megye 12 százalék). A partiumi és a székelyföldi tömb között helyezkedik el Kolozs megye, amely átmenetet képez a 15 százalékos fogyásával.
Székely szerint a magyarok szempontjából igen fontos lehet a belső migráció folyamatának részletes elemzése, hiszen kirajzolódik már most egy olyan irányú népességmozgási irány Erdélyben, ami azt mutatja, hogy a peremmegyékből az etnikai szempontból tömbvidéknek számító megyékbe költöznek a magyarok. Vélhetően ez a belső átcsoportosulás is hozzájárult a hét megye viszonylag jó eredményéhez.
Székely szerint a romániai magyarság fogyásának két legfőbb oka a kedvezőtlen korstruktúra, valamint a nagyarányú külföldi migráció
Népújság (Marosvásárhely)
Szakértők szerint meghökkentőek ugyan, de nem váratlanok a romániai népszámlálás első hivatalos, részleges eredményei, hiszen az előrejelzések számoltak a magyarság fogyásával.
A statisztikai intézet szerint Románia lakossága 2,6 millióval csökkent az elmúlt tíz évben, a romániai magyarságé pedig csaknem 194 ezerrel, hiszen most mintegy 1 millió 238 ezer magyart rögzítettek. A magyarság számaránya 6,5 százalék a korábbi 6,6 százalékhoz képest.
Székely István politológus, aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) népszámlálási szakértőcsoportját vezette, az MTI-nek pénteken elmondta: egy 2007-es számítás szerint 2011-ben 1 millió 288 ezer magyarnak kellett volna lennie Romániában, ehhez képest a népszámlálás 50 ezer magyarral kevesebbet rögzített. Ennek ellenére Székely szerint a népszámlálás lényegében visszaigazolta a 2007-es számítás eredményét, hiszen több olyan elem van, ami azt mutatja, hogy a romániai magyarok száma nem csökkent éppen 194 ezerrel.
Példaként említette, hogy a népszámlálás szerint 910 ezer személy tartózkodik külföldön, akiknek az etnikai hovatartozásáról semmit nem tudunk. Emellett a statisztikai adatok szerint csaknem 60 ezren nem nyilvánították ki etnikai hovatartozásukat. Székely szerint ezeknek jelentős része magyar lehet, hiszen például Kolozsváron csaknem 5 ezren nem nyilatkoztak nemzetiségükről. Ez utóbbiak az országos 60 ezernek mintegy 8 százalékát alkotják, ami azt jelenti, hogy Kolozsváron legalább ötször többen nem nyilatkoztak nemzetiségükről az országos átlaghoz képest.
Ezenkívül a tavalyi népszámláláson nem sikerült megszámolni körülbelül 700 ezer-1,2 millió főt, akiknek többsége valószínűleg külföldön tartózkodik. Székely szerint ezek között is vannak magyarok annak ellenére, hogy a románok körében magasabb arányú a külföldi migráció.
A statisztikai adatok azt mutatják – folytatta a politológus –, hogy országosan 12,17 százalékkal csökkent a lakosság száma, a magyarságé pedig 13,55 százalékkal. Mint mondta, beigazolódtak azok a feltételezések, miszerint a romániai magyarok fogyása lényegesen magasabb az úgynevezett etnikai peremmegyékben.
Megfigyelhető, hogy a magyarság fogyása annál nagyobb méretű, minél távolabb esik egy megye ettől a tömbvidéktől – mondta.
Székely szerint a romániai magyarság fogyásának belső szerkezetét vizsgálva három megyetípus különböztethető meg. Az egyikbe a dél-erdélyi megyék, valamint azok tartoznak, amelyek távol esnek az említett hét megyét magában foglaló etnikai sávtól. Ide tartozik Krassó-Szörény, ahol 43 százalékkal fogyott a magyarság, Szeben megyében 39 százalékkal, Hunyad megyében 36 százalékkal, Temes megyében pedig 30 százalékkal fogytak a magyarok. Ez többszöröse a magyar lakosság országos fogyási átlagának – mutatott rá a szakértő.
Ez után következnek azok a megyék, amelyek közelebb vannak az etnikai sávhoz, de ezekben is az országos átlag feletti a fogyás. Például Máramaros és Arad (24 százalék), Fehér (23 százalék), Brassó (22 százalék), Beszterce-Naszód (19 százalék) megyék.
A már említett hét megye alkotta úgynevezett tömbvidéken belül a legjobb eredmények Székelyföldön vannak, ott a fogyás mélyen az országos átlag alatti, hiszen Hargitában 6,3 százalékkal, Kovásznában 7,5 százalékkal, Maros megyében 11 százalékkal csökkent a magyarok száma. Ennél valamivel rosszabb, de egyértelműen az országos átlag alatti fogyást tapasztaltak a partiumi tömbben (Bihar megye 11 százalék, Szilágy megye 11,3 százalék, Szatmár megye 12 százalék). A partiumi és a székelyföldi tömb között helyezkedik el Kolozs megye, amely átmenetet képez a 15 százalékos fogyásával.
Székely szerint a magyarok szempontjából igen fontos lehet a belső migráció folyamatának részletes elemzése, hiszen kirajzolódik már most egy olyan irányú népességmozgási irány Erdélyben, ami azt mutatja, hogy a peremmegyékből az etnikai szempontból tömbvidéknek számító megyékbe költöznek a magyarok. Vélhetően ez a belső átcsoportosulás is hozzájárult a hét megye viszonylag jó eredményéhez.
Székely szerint a romániai magyarság fogyásának két legfőbb oka a kedvezőtlen korstruktúra, valamint a nagyarányú külföldi migráció
Népújság (Marosvásárhely)
2012. február 4.
A lényeg: a küzdelem maga
A velünk megesett drámai “mozzanatok” okán a 20. század szellemi arculatát erdélyi nézőpontból is meg kellene írni már. Az első “huszonkét évet”, az utána következő két emberöltőt, a mostani “huszonkettőt”. A kisebbségi sorsnak ugyanis csak a geopolitikai feltételei változtak meg: a lényeg ugyanaz maradt. A küzdelem maga. Mert mi történik például az utóbbi “huszonkét év”-ben, a “relativizált” szabadság – eszménytelen, etikátlan, nem érték-, hanem érdekorientált – világában? Ezekről a kérdésekről töprengtünk mostanság nemegyszer Csapody Miklóssal, amikor László Dezsőről, Mikó Imréről vagy Buday Györgyről tartottunk előadásokat Kolozsváron, Szegeden, Budapesten. Az Erdélyi Fiatalok dokumentumkötetének bezúzásra ítélése 1986-ban – és többtucatnyi kézirat megjelenésének a letiltása – a kommunista diktatúra tűréshatárát jelezte. Úgy tűnik, hogy manapság bárki szabadon írhat bármiről (közösségi hagyományainkról is), nincs különösebb foganatja annak. Az 1989 előtti állapotok következményeit illetően az eszmetörténész így fogalmaz: eladdig “még lett volna kinek (fölkutatni és megírni ezt a hagyományt is, mert még voltak, éspedig sokan, akikre hatással lehetett volna), ma pedig, bár régóta szabadon lehet kutatni, és meg is lehet írni, már nincs nagyon kinek (csak az irodalom- és művelődéstörténész szakmának)”.
Legfőbb ideje, hogy a 21. század útvesztőivel és csapdahelyzeteivel szembesülve ne engedjük “parciális tudományos üggyé, szűk társadalomtudományi szakterületté változni” a már feltárt közösségi örökséget. Mielőtt végleg az eszme- és irodalomtörténet birtokába kerülne, tegyük lehetővé, hogy éltető szellemi erőtérré válhasson. (Cseke Péter: Szellemi erőtereink – HELIKON, 2012. 1. (591.) szám, január 10.)
b.d.
Népújság (Marosvásárhely)
A velünk megesett drámai “mozzanatok” okán a 20. század szellemi arculatát erdélyi nézőpontból is meg kellene írni már. Az első “huszonkét évet”, az utána következő két emberöltőt, a mostani “huszonkettőt”. A kisebbségi sorsnak ugyanis csak a geopolitikai feltételei változtak meg: a lényeg ugyanaz maradt. A küzdelem maga. Mert mi történik például az utóbbi “huszonkét év”-ben, a “relativizált” szabadság – eszménytelen, etikátlan, nem érték-, hanem érdekorientált – világában? Ezekről a kérdésekről töprengtünk mostanság nemegyszer Csapody Miklóssal, amikor László Dezsőről, Mikó Imréről vagy Buday Györgyről tartottunk előadásokat Kolozsváron, Szegeden, Budapesten. Az Erdélyi Fiatalok dokumentumkötetének bezúzásra ítélése 1986-ban – és többtucatnyi kézirat megjelenésének a letiltása – a kommunista diktatúra tűréshatárát jelezte. Úgy tűnik, hogy manapság bárki szabadon írhat bármiről (közösségi hagyományainkról is), nincs különösebb foganatja annak. Az 1989 előtti állapotok következményeit illetően az eszmetörténész így fogalmaz: eladdig “még lett volna kinek (fölkutatni és megírni ezt a hagyományt is, mert még voltak, éspedig sokan, akikre hatással lehetett volna), ma pedig, bár régóta szabadon lehet kutatni, és meg is lehet írni, már nincs nagyon kinek (csak az irodalom- és művelődéstörténész szakmának)”.
Legfőbb ideje, hogy a 21. század útvesztőivel és csapdahelyzeteivel szembesülve ne engedjük “parciális tudományos üggyé, szűk társadalomtudományi szakterületté változni” a már feltárt közösségi örökséget. Mielőtt végleg az eszme- és irodalomtörténet birtokába kerülne, tegyük lehetővé, hogy éltető szellemi erőtérré válhasson. (Cseke Péter: Szellemi erőtereink – HELIKON, 2012. 1. (591.) szám, január 10.)
b.d.
Népújság (Marosvásárhely)
2012. február 5.
Az EMNT-vel egyeztetett a Nemzetgazdasági Minisztérium
Magas rangú magyarországi gazdasági szakemberekkel egyeztettek az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) képviselői február 3-án, pénteken, Kolozsváron. A találkozón az EMNT-t Mátis Jenő gazdasági alelnök illetve Csigi Levente, a Kolozs megyei szervezet elnöke képviselte.
A magyarországi küldöttségben többek között Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára, valamint Kiss Ervin, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára foglaltak helyet. A felek a magyar-román vegyeskamara által felkínált lehetőségeket tárgyalták meg, az EMNT képviselői beszámoltak az erdélyi gazdaságfejlesztési stratégiaként létrehozott Mikó Imre Terv állapotáról is. A magyarországi küldöttség az alkalomból járt itt, hogy Kolozsváron tartották a magyar-román vegyeskamara tisztújító gyűlését. Az új elnöknek Kiss Ervint választották meg. Az eseményen elhangzott: rövidesen beindul a Kárpát-medencei Üzletfejlesztési Irodahálózat kiépítése, amely a magyar cégek terjeszkedését Romániában, Ukrajnában, Horvátországban, Szerbiában és Szlovákiában üzletfejlesztési szolgáltatásokkal illetve szakmai rendezvények szervezésével fogja segíteni. 2012-ben kilenc irodát terveznek megnyitni, ebből három Erdélyben lesz.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóközleménye
Erdély.ma
Magas rangú magyarországi gazdasági szakemberekkel egyeztettek az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) képviselői február 3-án, pénteken, Kolozsváron. A találkozón az EMNT-t Mátis Jenő gazdasági alelnök illetve Csigi Levente, a Kolozs megyei szervezet elnöke képviselte.
A magyarországi küldöttségben többek között Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára, valamint Kiss Ervin, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára foglaltak helyet. A felek a magyar-román vegyeskamara által felkínált lehetőségeket tárgyalták meg, az EMNT képviselői beszámoltak az erdélyi gazdaságfejlesztési stratégiaként létrehozott Mikó Imre Terv állapotáról is. A magyarországi küldöttség az alkalomból járt itt, hogy Kolozsváron tartották a magyar-román vegyeskamara tisztújító gyűlését. Az új elnöknek Kiss Ervint választották meg. Az eseményen elhangzott: rövidesen beindul a Kárpát-medencei Üzletfejlesztési Irodahálózat kiépítése, amely a magyar cégek terjeszkedését Romániában, Ukrajnában, Horvátországban, Szerbiában és Szlovákiában üzletfejlesztési szolgáltatásokkal illetve szakmai rendezvények szervezésével fogja segíteni. 2012-ben kilenc irodát terveznek megnyitni, ebből három Erdélyben lesz.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóközleménye
Erdély.ma
2012. február 6.
Népszámlálás: cselekvést sürgetnek a magyar vezetők
Megdöbbentőnek tartják a romániai magyar pártok vezetői a tavalyi népszámlálás eredményeit. Mint a Krónika megkeresésére fogalmaztak, a magyarság ilyen mértékű fogyására nem számítottak. Amint arról beszámoltunk, 194 ezerrel csökkent a 2002-es népszámláláshoz képest a magyarok száma. Míg 2002-ben 1 millió 432 ezer, 2011-ben 1 millió 238 ezer magyar élt Romániában az Országos Statisztikai Hivatal (INS) csütörtökön közzétett, nem végleges adatai szerint. Így a jelenleg mintegy 19 milliós Romániában a magyar nemzetiségűek aránya 6,5 százalék. Ez minimális csökkenést jelent a 2002-es 6,6 százalékhoz viszonyítva.
Kelemen: elképzelhető még némi növekedés
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a népszámlálás ideiglenes eredményeivel kapcsolatosan a Krónikának kijelentette, ilyen nagyszámú csökkenésre nem számítottak, a számok mindenkit megleptek. Ennek ellenére úgy véli, többet fognak tudni mondani a végleges adatok birtokában, ezért egyelőre nem szeretne spekulációkba bonyolódni. „Mindannyiunkat meglepett a csökkenés, bár én úgy érzem, hogy vannak olyan települések, olyan régiók, ahol sok hiba csúszott be. Nagyon sok helyen nem jelenik meg a nemzetiség, több ezer ember esetében. Amikor megkapjuk az anyanyelvre vonatkozó adatokat, okosabbak leszünk. Lévén ezek mind ideiglenes számok, elképzelhető még némi növekedés” – mutatott rá a szövetségi elnök.
Kelemen szerint Románia a demográfiai csökkenés szempontjából ugyanazokkal a problémákkal küszködik, mint a térség más országai. Mint mondta, ez annak ellenére valós jelenség, hogy az utóbbi években észlelhető volt valamiféle stabilizálódás. Kelemen Hunor ugyanakkor elmondta, meglátása szerint a nagy elvándorlási hullám a forradalom utáni első 15 évben megtörtént, az utóbbi években enyhülés volt tapasztalható ezen a téren. „Nagyon fontos politikai szempontból, hogy az arányainkat megőriztük, én úgy látom, hogy ez a 6,5 százalék Románián belül, illetve az 1 millió 300 ezres szám továbbra is egy életképes közösséget feltételez, jelent” – szögezte le.
Toró T. Tibor bizalmatlan
Bizalmatlan eközben a közzétett számadatokkal szemben Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt megbízott elnöke, hiszen – mint mondja – a romániai népszámlálás körül akkora volt a káosz, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a most ismert adatok megfelelnek a valóságnak. „Ugyanakkor akár manipuláltak a számok, akár nem, a jövőben minden kutató kénytelen lesz ezekkel dolgozni, ellenőrzésre ugyanis nincs lehetőség, ám a népesség változásának trendjei még így is világosak: a fogyás mértéke több mint aggasztó. Persze a többségi nemzet esetében is megfigyelhető a csökkenés, de a drasztikus fogyás az erdélyi magyarság esetében egész régiókat sodor végveszélybe” – fogalmazott lapunk kérdésére a politikus, aki szerint a jelenség fő oka az asszimiláció, amely az interetnikus környezetekben igencsak felgyorsult az utóbbi időben.
A Bánságban és Dél-Erdélyben legalábbis biztosan ez az elsődleges ok – vallja Toró. „Alaposan végig kell gondolnunk, hogyan tudunk segíteni, ellenkező esetben a nemzethatár hamarosan beljebb költözik, területe zsugorodik, nemcsak földrajzi, hanem szellemi értelemben is” – fogalmazott a megbízott pártelnök. Úgy látja, az erdélyi magyar közéleti szereplőknek egységes stratégiát kellene kidolgozniuk, amelyben a szórványvidékek támogatására minden eddiginél nagyobb figyelmet kellene fordítani. „Ez az ügy megérne egy fegyverletételt” – véli. Hozzátette: természetesen a „magyar” megyékre is ráfér a támogatás, de ha a nemzethatár átköltözését szeretnénk megállítani, az asszimiláció által leginkább sújtott peremvidékekre kellene az erőforrások jó részét összpontosítani.
Nem kívülről kell megoldást várni
Brutálisnak nevezte a magyarság népességfogyásának mértékét Demeter Szilárd, Tőkés László központi irodájának vezetője. Felidézte: a népszámlálási adatokból kitűnik, hogy az elmúlt húsz év alatt mintegy 400 ezerrel csökkent az erdélyi magyar közösség lélekszáma, és meglátása szerint a hagyományosan magyarok által nagy számban lakott megyékben is hatalmas a fogyás – Maros megyében például húsz év alatt 41-ről 25 százalékra esett a magyar lakosság számaránya. A szórványmegyék, vagyis Dél-Erdély és Máramaros tulajdonképpen „bedőltek”.
Mindehhez hozzáadódik, hogy kutatások szerint az erdélyi magyarok mintegy 80 százaléka véli úgy, hogy az országban rosszul mennek a dolgok, a közösség fele pedig nem Erdélyben képzeli el gyermekei, unokái jövőjét. Az okok között Demeter Szilárd elsősorban azt látja szembetűnőnek, hogy hiányzik az az élhető jövőkép, amelyet a politikum, a civil és az akadémiai szféra, illetve az erdélyi magyar közszereplőknek közösen kellene megteremteniük.
„Civilként is rengeteg mindent tehetünk” – jelentette ki, szerinte ugyanis az egyik fő gond, hogy a felelősséget hajlamosak vagyunk áttolni az érdekképviseletre, a megoldásokat pedig Bukarestből várni. Arra volna szükség, hogy a társadalmi kohéziót újrateremtsük. Az önkormányzatok részéről jó lépés volna a regionális gazdaságpolitikák bevezetése – közbeszerzéseknél például a helyieket előnyben részesíthetnék –, a kaláka hagyományának felelevenítése, illetve alternatív támogatáspolitikák kidolgozása.
Szász: vissza kell fordulni a közösséghez
„Attól tartok, hogy az utolsó utáni pillanatban vagyunk, ami a fogyási folyamat megállítását vagy esetleges visszafordítását illeti” – fejtette ki a Krónika megkeresésére Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke. Mint kifejtette, a mostani, illetve a 2002-es, az 1992-es és az 1977-es cenzusok adataira alapozott számításai szerint az elmúlt évtizedekben mintegy félmillió fővel lett szegényebb az erdélyi magyar közösség, ami az 1977-es lélekszám 35 százalékát teszi ki. Ez a veszteség óriási, és a politikus szerint, ha nem lassul a folyamat, a romániai magyarság száma egy olyan kritikus érték alá esik, ahonnan már nincs visszaút.
„Vagy sikerül egy katarzisszerű eseménnyel kapaszkodót nyújtani a közösségnek, vagy a mostani válság még jobban elmélyül” – véli Szász Jenő, aki elsősorban az autonómiák kivívását – a Székelyföldön a területi, másutt pedig a kulturális, illetve személyi elvű önrendelkezést – tekinti ilyen katarzisnak. Az MPP-elnök ugyanakkor kijelentette: szerinte az erdélyi magyar közösséget a kommunizmus kollektivizálási politikájának, illetve az 1990 utáni korszakban tapasztalható elvándorlásnak betudhatóan nagyobb veszteségek érték, mint a világháborúkban. Megoldásként az önmagunkkal való szembenézést javasolja, illetve a keresztény és közösségi értékekhez való visszatérést – mint mondja ugyanis, reményt csak a Szentlélek munkája jelenthet, vagyis az, ha az ego után végre visszafordulunk Isten, a szomszéd, a társ és a közösség felé – véli a politikus.
A csökkenés hátrányai
Jelentős mértékben módosulhat a Romániának járó európai uniós támogatások összege, az ország EU-n belüli súlya és akár a román törvényhozás összetétele is a tavalyi népszámlálás most nyilvánosságra került előzetes adatai nyomán. A 2,6 millió fős csökkenés nyomán jelentős uniós péntektől eshet el az ország, ezek aránya még nem ismert. Öröm ugyanakkor az ürömben, hogy 2020-ig még a 2002-es népszámlálás adatai alapján kiszámított összegre számíthat, a csökkenés csak azt követően kezdődő költségvetési időszaktól érvényes. Románia jelenleg – népessége nyomán – 14 szavazattal rendelkezik az EU Tanácsában (Németország és Franciaország szavazatszáma 29, a spanyoloké és a lengyeleké 27). Ez a rendszer 2014-től módosul a Lisszaboni szerződés alapján – amelynek értelmében akkortól már nem teljes konszenzus, hanem 55 százalékos minősített többség szükséges majd az Uniót érintő fontos döntések meghozatalához –, de a 2017-ig tartó átmeneti időszakban még nem lesz jelentős módosulás.
Ekkortól azonban ismét átszámolják a szavazati arányokat, és Románia esetében már a 2011-es népszámlálás adatait veszik figyelembe, ami várhatóan az országnak járó szavazatszámok csökkenését vonja majd maga után. Csökken az európai parlamenti képviselők száma is, a jelenlegi 35 helyett várhatóan 31-32 honatyát küldhet Románia az uniós törvényhozásba. De a több mint két és félmillió fős csökkenés nem csupán az uniós parlamentet érinti. Mivel a hatályos szabályozás szerint a román törvényhozásban egy képviselő 70 ezer, egy szenátor pedig 160 ezer polgárt képvisel, az eredmények nyomán itt is csökkentésre lenne szükség. Jelenleg 332 képviselő, illetve 137 szenátor ül a bukaresti törvényhozásban, ugyanakkor – ha fenntartjuk a jelenlegi képviseleti elvet – akkor a Ziare.com számításai szerint a képviselők létszámának 272, a szenátoroké pedig 119 főre kellene csökkennie. Robereta Anastase, a képviselőház elnöke ugyanakkor még csütörtökön úgy nyilatkozott: a Demokrata-Liberális Párt továbbra is 300 fős, egykamarás parlamentet szeretne, ezért ennek fényében kíván a választókerületek átrajzolásáról tárgyalni.
A szakember szerint a szórványban van nagyobb gond
„A Székelyföldön és a Partium északi részén viszonylag kedvezőek magyar szempontból a 2011-es romániai népszámlálás most nyilvánosságra hozott adatai, Közép- és Dél-Erdélyben ugyanakkor kedvezőtlenek” – fejtette ki az MTI megkeresésére Kapitány Balázs, a magyar Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézetének tudományos titkára. Mint részletezte, összehasonlítva a 2002-es népszámlálási adatokat a 2011-es eredményekkel, Hargita és Kovászna megyében a magyarok számaránya stabil, miközben a románok száma jelentősen csökkent, a magukat cigány nemzetiségűnek vallók száma enyhén nőtt.
Az Észak-Partiumban Bihar, Szatmár és Szilágy megyékről is elmondható, hogy „nincs gond” a romániai magyarság szempontjából. Összességében a magyarság aránya minimálisan csökkent ebben a régióban, miközben a románságé jelentős csökkenést mutat, a cigányoké pedig jelentősen nőtt. A székelyföldi megyékben a cigányok többsége nemcsak magyar anyanyelvűnek, hanem magyar nemzetiségűnek is vallotta magát, míg az Észak-Partiumban a magyar nyelvű cigányság nagyrészt magyar anyanyelvűnek, de cigány nemzetiségűnek tartja magát – tette hozzá a demográfus, emlékeztetve arra, hogy ebben a két régióban él az erdélyi magyarok nagyjából fele. Egészen más képet mutat Közép- és Dél-Erdély, ahol kedvezőtlenek vagy nagyon kedvezőtlenek az adatok. Közép-Erdélyben, Maros, Kolozs és Fehér megye többségében románok lakta városaiban, településein általában gyors az asszimiláció.
Ez tapasztalható Kolozsváron is, annak ellenére, hogy a város magyar kulturális és oktatási központnak számít. Dél-Erdélyben még rosszabb a helyzet. Ott a városokban a két népszámlálás között eltelt kilenc év alatt jelentős mértékben, 30-35 százalékkal is csökkent a magyarok száma. Kapitány Balázs felhívta a figyelmet arra: egész Dél-Erdélyre jellemző, hogy magyar szempontból „nincs utánpótlás” a vegyes, magyar–román házasságok nagy aránya miatt. Emellett az elvándorlás is jelentős ebből a régióból.
Krónika (Kolozsvár)
Megdöbbentőnek tartják a romániai magyar pártok vezetői a tavalyi népszámlálás eredményeit. Mint a Krónika megkeresésére fogalmaztak, a magyarság ilyen mértékű fogyására nem számítottak. Amint arról beszámoltunk, 194 ezerrel csökkent a 2002-es népszámláláshoz képest a magyarok száma. Míg 2002-ben 1 millió 432 ezer, 2011-ben 1 millió 238 ezer magyar élt Romániában az Országos Statisztikai Hivatal (INS) csütörtökön közzétett, nem végleges adatai szerint. Így a jelenleg mintegy 19 milliós Romániában a magyar nemzetiségűek aránya 6,5 százalék. Ez minimális csökkenést jelent a 2002-es 6,6 százalékhoz viszonyítva.
Kelemen: elképzelhető még némi növekedés
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a népszámlálás ideiglenes eredményeivel kapcsolatosan a Krónikának kijelentette, ilyen nagyszámú csökkenésre nem számítottak, a számok mindenkit megleptek. Ennek ellenére úgy véli, többet fognak tudni mondani a végleges adatok birtokában, ezért egyelőre nem szeretne spekulációkba bonyolódni. „Mindannyiunkat meglepett a csökkenés, bár én úgy érzem, hogy vannak olyan települések, olyan régiók, ahol sok hiba csúszott be. Nagyon sok helyen nem jelenik meg a nemzetiség, több ezer ember esetében. Amikor megkapjuk az anyanyelvre vonatkozó adatokat, okosabbak leszünk. Lévén ezek mind ideiglenes számok, elképzelhető még némi növekedés” – mutatott rá a szövetségi elnök.
Kelemen szerint Románia a demográfiai csökkenés szempontjából ugyanazokkal a problémákkal küszködik, mint a térség más országai. Mint mondta, ez annak ellenére valós jelenség, hogy az utóbbi években észlelhető volt valamiféle stabilizálódás. Kelemen Hunor ugyanakkor elmondta, meglátása szerint a nagy elvándorlási hullám a forradalom utáni első 15 évben megtörtént, az utóbbi években enyhülés volt tapasztalható ezen a téren. „Nagyon fontos politikai szempontból, hogy az arányainkat megőriztük, én úgy látom, hogy ez a 6,5 százalék Románián belül, illetve az 1 millió 300 ezres szám továbbra is egy életképes közösséget feltételez, jelent” – szögezte le.
Toró T. Tibor bizalmatlan
Bizalmatlan eközben a közzétett számadatokkal szemben Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt megbízott elnöke, hiszen – mint mondja – a romániai népszámlálás körül akkora volt a káosz, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a most ismert adatok megfelelnek a valóságnak. „Ugyanakkor akár manipuláltak a számok, akár nem, a jövőben minden kutató kénytelen lesz ezekkel dolgozni, ellenőrzésre ugyanis nincs lehetőség, ám a népesség változásának trendjei még így is világosak: a fogyás mértéke több mint aggasztó. Persze a többségi nemzet esetében is megfigyelhető a csökkenés, de a drasztikus fogyás az erdélyi magyarság esetében egész régiókat sodor végveszélybe” – fogalmazott lapunk kérdésére a politikus, aki szerint a jelenség fő oka az asszimiláció, amely az interetnikus környezetekben igencsak felgyorsult az utóbbi időben.
A Bánságban és Dél-Erdélyben legalábbis biztosan ez az elsődleges ok – vallja Toró. „Alaposan végig kell gondolnunk, hogyan tudunk segíteni, ellenkező esetben a nemzethatár hamarosan beljebb költözik, területe zsugorodik, nemcsak földrajzi, hanem szellemi értelemben is” – fogalmazott a megbízott pártelnök. Úgy látja, az erdélyi magyar közéleti szereplőknek egységes stratégiát kellene kidolgozniuk, amelyben a szórványvidékek támogatására minden eddiginél nagyobb figyelmet kellene fordítani. „Ez az ügy megérne egy fegyverletételt” – véli. Hozzátette: természetesen a „magyar” megyékre is ráfér a támogatás, de ha a nemzethatár átköltözését szeretnénk megállítani, az asszimiláció által leginkább sújtott peremvidékekre kellene az erőforrások jó részét összpontosítani.
Nem kívülről kell megoldást várni
Brutálisnak nevezte a magyarság népességfogyásának mértékét Demeter Szilárd, Tőkés László központi irodájának vezetője. Felidézte: a népszámlálási adatokból kitűnik, hogy az elmúlt húsz év alatt mintegy 400 ezerrel csökkent az erdélyi magyar közösség lélekszáma, és meglátása szerint a hagyományosan magyarok által nagy számban lakott megyékben is hatalmas a fogyás – Maros megyében például húsz év alatt 41-ről 25 százalékra esett a magyar lakosság számaránya. A szórványmegyék, vagyis Dél-Erdély és Máramaros tulajdonképpen „bedőltek”.
Mindehhez hozzáadódik, hogy kutatások szerint az erdélyi magyarok mintegy 80 százaléka véli úgy, hogy az országban rosszul mennek a dolgok, a közösség fele pedig nem Erdélyben képzeli el gyermekei, unokái jövőjét. Az okok között Demeter Szilárd elsősorban azt látja szembetűnőnek, hogy hiányzik az az élhető jövőkép, amelyet a politikum, a civil és az akadémiai szféra, illetve az erdélyi magyar közszereplőknek közösen kellene megteremteniük.
„Civilként is rengeteg mindent tehetünk” – jelentette ki, szerinte ugyanis az egyik fő gond, hogy a felelősséget hajlamosak vagyunk áttolni az érdekképviseletre, a megoldásokat pedig Bukarestből várni. Arra volna szükség, hogy a társadalmi kohéziót újrateremtsük. Az önkormányzatok részéről jó lépés volna a regionális gazdaságpolitikák bevezetése – közbeszerzéseknél például a helyieket előnyben részesíthetnék –, a kaláka hagyományának felelevenítése, illetve alternatív támogatáspolitikák kidolgozása.
Szász: vissza kell fordulni a közösséghez
„Attól tartok, hogy az utolsó utáni pillanatban vagyunk, ami a fogyási folyamat megállítását vagy esetleges visszafordítását illeti” – fejtette ki a Krónika megkeresésére Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke. Mint kifejtette, a mostani, illetve a 2002-es, az 1992-es és az 1977-es cenzusok adataira alapozott számításai szerint az elmúlt évtizedekben mintegy félmillió fővel lett szegényebb az erdélyi magyar közösség, ami az 1977-es lélekszám 35 százalékát teszi ki. Ez a veszteség óriási, és a politikus szerint, ha nem lassul a folyamat, a romániai magyarság száma egy olyan kritikus érték alá esik, ahonnan már nincs visszaút.
„Vagy sikerül egy katarzisszerű eseménnyel kapaszkodót nyújtani a közösségnek, vagy a mostani válság még jobban elmélyül” – véli Szász Jenő, aki elsősorban az autonómiák kivívását – a Székelyföldön a területi, másutt pedig a kulturális, illetve személyi elvű önrendelkezést – tekinti ilyen katarzisnak. Az MPP-elnök ugyanakkor kijelentette: szerinte az erdélyi magyar közösséget a kommunizmus kollektivizálási politikájának, illetve az 1990 utáni korszakban tapasztalható elvándorlásnak betudhatóan nagyobb veszteségek érték, mint a világháborúkban. Megoldásként az önmagunkkal való szembenézést javasolja, illetve a keresztény és közösségi értékekhez való visszatérést – mint mondja ugyanis, reményt csak a Szentlélek munkája jelenthet, vagyis az, ha az ego után végre visszafordulunk Isten, a szomszéd, a társ és a közösség felé – véli a politikus.
A csökkenés hátrányai
Jelentős mértékben módosulhat a Romániának járó európai uniós támogatások összege, az ország EU-n belüli súlya és akár a román törvényhozás összetétele is a tavalyi népszámlálás most nyilvánosságra került előzetes adatai nyomán. A 2,6 millió fős csökkenés nyomán jelentős uniós péntektől eshet el az ország, ezek aránya még nem ismert. Öröm ugyanakkor az ürömben, hogy 2020-ig még a 2002-es népszámlálás adatai alapján kiszámított összegre számíthat, a csökkenés csak azt követően kezdődő költségvetési időszaktól érvényes. Románia jelenleg – népessége nyomán – 14 szavazattal rendelkezik az EU Tanácsában (Németország és Franciaország szavazatszáma 29, a spanyoloké és a lengyeleké 27). Ez a rendszer 2014-től módosul a Lisszaboni szerződés alapján – amelynek értelmében akkortól már nem teljes konszenzus, hanem 55 százalékos minősített többség szükséges majd az Uniót érintő fontos döntések meghozatalához –, de a 2017-ig tartó átmeneti időszakban még nem lesz jelentős módosulás.
Ekkortól azonban ismét átszámolják a szavazati arányokat, és Románia esetében már a 2011-es népszámlálás adatait veszik figyelembe, ami várhatóan az országnak járó szavazatszámok csökkenését vonja majd maga után. Csökken az európai parlamenti képviselők száma is, a jelenlegi 35 helyett várhatóan 31-32 honatyát küldhet Románia az uniós törvényhozásba. De a több mint két és félmillió fős csökkenés nem csupán az uniós parlamentet érinti. Mivel a hatályos szabályozás szerint a román törvényhozásban egy képviselő 70 ezer, egy szenátor pedig 160 ezer polgárt képvisel, az eredmények nyomán itt is csökkentésre lenne szükség. Jelenleg 332 képviselő, illetve 137 szenátor ül a bukaresti törvényhozásban, ugyanakkor – ha fenntartjuk a jelenlegi képviseleti elvet – akkor a Ziare.com számításai szerint a képviselők létszámának 272, a szenátoroké pedig 119 főre kellene csökkennie. Robereta Anastase, a képviselőház elnöke ugyanakkor még csütörtökön úgy nyilatkozott: a Demokrata-Liberális Párt továbbra is 300 fős, egykamarás parlamentet szeretne, ezért ennek fényében kíván a választókerületek átrajzolásáról tárgyalni.
A szakember szerint a szórványban van nagyobb gond
„A Székelyföldön és a Partium északi részén viszonylag kedvezőek magyar szempontból a 2011-es romániai népszámlálás most nyilvánosságra hozott adatai, Közép- és Dél-Erdélyben ugyanakkor kedvezőtlenek” – fejtette ki az MTI megkeresésére Kapitány Balázs, a magyar Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézetének tudományos titkára. Mint részletezte, összehasonlítva a 2002-es népszámlálási adatokat a 2011-es eredményekkel, Hargita és Kovászna megyében a magyarok számaránya stabil, miközben a románok száma jelentősen csökkent, a magukat cigány nemzetiségűnek vallók száma enyhén nőtt.
Az Észak-Partiumban Bihar, Szatmár és Szilágy megyékről is elmondható, hogy „nincs gond” a romániai magyarság szempontjából. Összességében a magyarság aránya minimálisan csökkent ebben a régióban, miközben a románságé jelentős csökkenést mutat, a cigányoké pedig jelentősen nőtt. A székelyföldi megyékben a cigányok többsége nemcsak magyar anyanyelvűnek, hanem magyar nemzetiségűnek is vallotta magát, míg az Észak-Partiumban a magyar nyelvű cigányság nagyrészt magyar anyanyelvűnek, de cigány nemzetiségűnek tartja magát – tette hozzá a demográfus, emlékeztetve arra, hogy ebben a két régióban él az erdélyi magyarok nagyjából fele. Egészen más képet mutat Közép- és Dél-Erdély, ahol kedvezőtlenek vagy nagyon kedvezőtlenek az adatok. Közép-Erdélyben, Maros, Kolozs és Fehér megye többségében románok lakta városaiban, településein általában gyors az asszimiláció.
Ez tapasztalható Kolozsváron is, annak ellenére, hogy a város magyar kulturális és oktatási központnak számít. Dél-Erdélyben még rosszabb a helyzet. Ott a városokban a két népszámlálás között eltelt kilenc év alatt jelentős mértékben, 30-35 százalékkal is csökkent a magyarok száma. Kapitány Balázs felhívta a figyelmet arra: egész Dél-Erdélyre jellemző, hogy magyar szempontból „nincs utánpótlás” a vegyes, magyar–román házasságok nagy aránya miatt. Emellett az elvándorlás is jelentős ebből a régióból.
Krónika (Kolozsvár)
2012. február 7.
Kincsek után gyalogszerrel
Mihály János könyvbemutatója
Két évvel ezelőtt egy csöves hátizsákkal és egy “kutyaijesztő” fokossal indult útnak Jánosfalvi Sándor István néhai unitárius lelkipásztor nyomán Mihály János lövétei származású történész. Barangolásából hiánypótló – Nagy László unitárius lelkész, főjegyző szavaival élve “nemcsak szép, de jó” – könyv született Gyalogosan a két Homoród mentén címmel.
A kiadványt múlt csütörtökön délután mutatták be Marosvásárhelyen a Bolyai téri unitárius egyházközség tanácstermét zsúfolásig megtöltő publikumnak. A Homoród menti falvakat nem földrajzi sorrendjük, hanem az egykori lelkész életútjának állomásai szerint Lókodtól az Isten völgyének nevezett Jánosfalváig olvasóközelbe hozó – nemcsak a történész, de a néphez közel álló alkotó szemszögéből láttató – munkát Simó Sándor, a Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör esperese méltatta. Az átfogó, egy-egy település érdekességeire, gondjaira külön is kitérő ismertető után a szerző mesélt a kiadvány megszületéséről.
– Ez a könyv 30 évvel ezelőtt kezdődött Marosvásárhelyen. Itt, a képzőművészeti iskola diákjaként jöttem rá arra, hogy ha egyszer lesz belőlem valaki, akkor csakis történész lesz, és nem képzőművész. Sokat üldögéltem a dokumentációs teremben, Pál-Antal Sándor történész, levéltáros adta itt kezembe az érdeklődési körömhöz kapcsolódó első könyveket. Akkor álmodni sem mertem volna, hogy évtizedek múlva majd együtt dolgozunk – emlékezett vissza életútja meghatározó mozzanatára Mihály János, akinek “szakképzése” tulajdonképpen jóval korábban, még a mezőn kezdődött.
– Első történelemtanárom a nagyapám volt, takarás közben előszedte a Tolnai lexikont, abból tanítgatott. Aztán a marosvásárhelyi diákévek alatt kialakult egy dac is bennem, történelmi irányultságomat ugyanis sokan nem értékelték, anyaggyűjtéseim sem mentek zökkenőmentesen, gyakori vendég voltam a közeli utcában (sz. m.: a rendőrségen).
Mihály János Marosvásárhelyről Kolozsvárra került, majd a budapesti Károli Gáspár Egyetem történelem szakán szerzett diplomát. Nem maradt odaát, öt éven keresztül a lövétei iskola diákjainak adta tovább a határon túl szerzett tudást – ez volt eddigi élete legnagyobb élménye –, majd a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont megalakulásakor megpályázta a felajánlott kutatói állást, azóta ott dolgozik. Homoród menti vándorútjára 2009-ben, 130 évvel Jánosfalvi Sándor István halála után indult.
– Az volt a célom, hogy felébresszem a nagyközönség érdeklődését ez iránt a periférikus tájegység iránt. Ezt a könyvet nagyon sokan írtuk, minden elődöm, deákok, tanítók munkája benne van. Katonai térképek szerint, járatlan ösvényeken barangoltam be ezt a vidéket, gyakran haladtam el esztenák mellett, ahol a kutyák gondoskodtak arról, hogy hamarabb érjek a következő településre. Jó volt megtapasztalni, hogy a globalizáció nem kerítette hatalmába a Székelyföldet, él még a székely vendégszeretet. Bármerre jártam, mindenhol kaptam szállást, ételt. Ugyanakkor arra is rájöttem, milyen rengeteg kincset, páratlan, feldolgozatlan dokumentumot rejtenek az itteni levéltárak. Ha pedig az ember ráteszi a kezét egy templom oldalára, az szinte rezonál. Ezekből az élményekből, értékekből szerettem volna átadni valamit az olvasóknak, leróni egy kis részt egy nagy adósságból – tette hozzá Mihály János, majd készségesen válaszolt a jelenlévők kérdéseire. A publikum soraiban volt a szerző egykori osztályfőnöke is, aki elmondta, nagyon büszke a kommunista diákévek idegen, hideg környezetéből messzire jutott, gyökereihez ösztönösen visszatérő tanítványára, ugyanakkor szomorú, mert – a távolban szerzett tudást hazahozó – Mihály István példáját kevés értelmiségi követi, és mert gazdasági lehetőségek hiányában az utóbbi évtizedekben “Erdélyből hiányzik egy generáció”.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
Mihály János könyvbemutatója
Két évvel ezelőtt egy csöves hátizsákkal és egy “kutyaijesztő” fokossal indult útnak Jánosfalvi Sándor István néhai unitárius lelkipásztor nyomán Mihály János lövétei származású történész. Barangolásából hiánypótló – Nagy László unitárius lelkész, főjegyző szavaival élve “nemcsak szép, de jó” – könyv született Gyalogosan a két Homoród mentén címmel.
A kiadványt múlt csütörtökön délután mutatták be Marosvásárhelyen a Bolyai téri unitárius egyházközség tanácstermét zsúfolásig megtöltő publikumnak. A Homoród menti falvakat nem földrajzi sorrendjük, hanem az egykori lelkész életútjának állomásai szerint Lókodtól az Isten völgyének nevezett Jánosfalváig olvasóközelbe hozó – nemcsak a történész, de a néphez közel álló alkotó szemszögéből láttató – munkát Simó Sándor, a Székelyudvarhelyi Unitárius Egyházkör esperese méltatta. Az átfogó, egy-egy település érdekességeire, gondjaira külön is kitérő ismertető után a szerző mesélt a kiadvány megszületéséről.
– Ez a könyv 30 évvel ezelőtt kezdődött Marosvásárhelyen. Itt, a képzőművészeti iskola diákjaként jöttem rá arra, hogy ha egyszer lesz belőlem valaki, akkor csakis történész lesz, és nem képzőművész. Sokat üldögéltem a dokumentációs teremben, Pál-Antal Sándor történész, levéltáros adta itt kezembe az érdeklődési körömhöz kapcsolódó első könyveket. Akkor álmodni sem mertem volna, hogy évtizedek múlva majd együtt dolgozunk – emlékezett vissza életútja meghatározó mozzanatára Mihály János, akinek “szakképzése” tulajdonképpen jóval korábban, még a mezőn kezdődött.
– Első történelemtanárom a nagyapám volt, takarás közben előszedte a Tolnai lexikont, abból tanítgatott. Aztán a marosvásárhelyi diákévek alatt kialakult egy dac is bennem, történelmi irányultságomat ugyanis sokan nem értékelték, anyaggyűjtéseim sem mentek zökkenőmentesen, gyakori vendég voltam a közeli utcában (sz. m.: a rendőrségen).
Mihály János Marosvásárhelyről Kolozsvárra került, majd a budapesti Károli Gáspár Egyetem történelem szakán szerzett diplomát. Nem maradt odaát, öt éven keresztül a lövétei iskola diákjainak adta tovább a határon túl szerzett tudást – ez volt eddigi élete legnagyobb élménye –, majd a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont megalakulásakor megpályázta a felajánlott kutatói állást, azóta ott dolgozik. Homoród menti vándorútjára 2009-ben, 130 évvel Jánosfalvi Sándor István halála után indult.
– Az volt a célom, hogy felébresszem a nagyközönség érdeklődését ez iránt a periférikus tájegység iránt. Ezt a könyvet nagyon sokan írtuk, minden elődöm, deákok, tanítók munkája benne van. Katonai térképek szerint, járatlan ösvényeken barangoltam be ezt a vidéket, gyakran haladtam el esztenák mellett, ahol a kutyák gondoskodtak arról, hogy hamarabb érjek a következő településre. Jó volt megtapasztalni, hogy a globalizáció nem kerítette hatalmába a Székelyföldet, él még a székely vendégszeretet. Bármerre jártam, mindenhol kaptam szállást, ételt. Ugyanakkor arra is rájöttem, milyen rengeteg kincset, páratlan, feldolgozatlan dokumentumot rejtenek az itteni levéltárak. Ha pedig az ember ráteszi a kezét egy templom oldalára, az szinte rezonál. Ezekből az élményekből, értékekből szerettem volna átadni valamit az olvasóknak, leróni egy kis részt egy nagy adósságból – tette hozzá Mihály János, majd készségesen válaszolt a jelenlévők kérdéseire. A publikum soraiban volt a szerző egykori osztályfőnöke is, aki elmondta, nagyon büszke a kommunista diákévek idegen, hideg környezetéből messzire jutott, gyökereihez ösztönösen visszatérő tanítványára, ugyanakkor szomorú, mert – a távolban szerzett tudást hazahozó – Mihály István példáját kevés értelmiségi követi, és mert gazdasági lehetőségek hiányában az utóbbi évtizedekben “Erdélyből hiányzik egy generáció”.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2012. február 7.
Búcsú a „halhatatlan” Boctól
Tíz bizalmatlansági indítványt vészelt át és egymást követően öt kormány élén állt Emil Boc miniszterelnök, aki ezzel nehezen megdönthető rekordot állított fel.
Sikerekben gazdag politikai karriert futott be az utóbbi években a miniszterelnöki tisztségéről tegnap lemondott Emil Boc, aki politikai alakulatához hű pártkatona maradt, de mindvégig Traian Băsescu árnyékában állt.
Funar legyőzője
A kolozsvári Babeş–Bolyai Egyetem volt előadótanára 42 éves koráig semmilyen jelentős funkciót nem kapott az államapparátusban. Politikai alakulatában, a Demokrata Liberális Pártban viszont jól képzett elméleti szakembernek tartották, aki a nottinghami, pittsburghi, charlottesville-i, brüsszeli és michigani egyetem ösztöndíjasa volt. A politikai tudományok és a politikai filozófia doktora. Politikusként a 2000–2004 közötti parlamenti ciklusban tűnt fel, a demokrata liberálisok egyik legkövetkezetesebb honatyájaként. A sajtósok is kedvelték, mivel bármikor szívesen állt a rendelkezésükre, nyilatkozatai kon- krétak, közérthetőek voltak.
Első visszhangos győzelmét 2004-ben aratta: az akkor még Demokrata Párt névre hallgató politikai tömörülése felkérésére indult a helyhatósági választásokon, és legyőzte Gheorghe Funart a Kolozsvár polgármesteri tisztségéért kiírt megmérettetésen. Mandátumát a kincses város élén négy évvel később újabb fölényes választási győzelemmel erősítette meg. Ezt követően pártvonalon és a parlamentben is töretlenül haladt felfelé a ranglétrán. 2000-ben pártja Kolozs megyei politikai irodájának elnöke lett, ekkor nyerte el első honatyai mandátumát is. Parlamenti képviselőként 2002-ben az alsóház jogi bizottságának alelnökévé választották, majd a demokraták frakcióvezetői, 2003-ban pedig pártja ügyvezető elnöki tisztségét látta el.
2005-ben, miután Traian Băsescu megnyerte az államfőválasztásokat, pártja elnöke lett. Băsescu nem maradhatott továbbra is pártelnök, mivel az alkotmány értelmében államfőként pártsemlegesnek kellett lennie. Ám nem lett, mert Bocot kinevezve továbbra is ő irányította a politikai alakulatot.
Álom – és rémálom
2008-ban, nem sokkal polgármesterré történt újraválasztása után, pártja újabb felkérésének eleget téve elvállalta a miniszterelnöki megbízatást. Kormányát a 2008. évi parlamenti választásokat követően alakította meg. Az úgynevezett első Boc-kormány a szociáldemokratákkal közösen jött létre – ezt a szövetséget Traian Băsescu akkor még álmai beteljesülésének nevezte. Nem sokkal később már maga sem titkolta, hogy a koalíció inkább rémálma volt. Emil Boc azonban csak azután jött számításba a kormányfői tisztségre, hogy azt Theodor Stolojan parlamenti beiktatása előtt visszautasította, állítólag azért, mert csak a koalíciós partnerek jóváhagyásával mozdíthatott volna el minisztereket.
A kabinet 2009 szeptemberéig működött, amikor is a szociáldemokraták kiléptek belőle, az ellen tiltakozva, hogy a miniszterelnök, „választói turizmus” megszervezésének gyanúja miatt leváltotta tisztségéből Dan Nica szociáldemokrata belügyminisztert.
2009-ben, miután Traian Băsescu elnyerte második államfői mandátumát, ismét Emil Boc került a kormány élére, ekkor az RMDSZ-szel és a nem magyar kisebbségek képviselőházi frakciójával közösen megalakította a „második Boc-kabinetet”, amelynek később tagja lett a szociáldemokratáktól és a nemzeti liberálisoktól „átvándorolt” politikusokból létrejött Országos Szövetség Románia Haladásáért nevű tömörülés is.
Ebben az évben három bizalmatlansági indítványt is benyújtottak a kormány ellen, ebből kettőt a nemzeti liberálisok és az RMDSZ kezdeményezett közösen, mindkettő megbukott. A harmadikat viszont a szociáldemokratákból, nemzeti liberálisokból és az RMDSZ-ből álló parlamenti többség megszavazta. Címe – Tizenegyen Románia ellen – a tisztségeiket ideiglenes megbízatással töltő tárcavezetőkre utalt.
Az októberben menesztett kormány ideiglenes kabinetként működött az elnökválasztások után is, mivel a miniszterelnökként javasolt Lucian Croitoru, majd Liviu Negoiţă megerősítését elutasította a parlament. A törékeny parlamenti többséggel rendelkező „második Boc-kormány” további hét bizalmatlansági indítványt élt túl – igaz, összetétele többször is változott, így a miniszterelnök összesen öt kabinet élén állhatott. Mindkét teljesítményével rekordot állított fel.
A vég
Emil Bocnak sikerült mostanáig megmaradnia a kormány élén, jóllehet 2010-ben és 2011-ben számos támadás érte, nemcsak az ellenzék, de tulajdon pártbeli kollégái részéről is. A demokrata liberálisok több hangadó politikusa is követelte, válasszák külön a pártelnöki és a miniszterelnöki tisztséget, hogy a párt vezetője többet törődhessék politikai alakulata ügyeivel. Mi több, legfőbb védelmezője, Traian Băsescu államfő is felvetette annak lehetőségét, hogy Emil Bocot független miniszterelnökkel helyettesítik. Ekkor az a hír járta, hogy az államfő technokrata kormányfőt látna legszívesebben a kabinet élén, Emil Boc pedig pártja elnöke maradna. A párt vezető politikusai többségének nyomására azonban Boc megőrizhette miniszterelnöki tisztségét is.
Most nagyrészt kormányának és pártjának a megszorító intézkedései nyomán bekövetkezett népszerűségvesztése miatt kellett távoznia. A demokrata liberálisok ugyanis joggal tartanak attól, hogy szavazóbázisuk rohamos csökkenése nyomán elveszíthetik a helyhatósági és parlamenti választásokat. Traian Băsescu és demokrata liberálisai abban reménykednek, hogy a kormányváltás lecsillapítja a háborgó közvéleményt.
Bogdán Tibor
Új Magyar Szó (Bukarest)
Tíz bizalmatlansági indítványt vészelt át és egymást követően öt kormány élén állt Emil Boc miniszterelnök, aki ezzel nehezen megdönthető rekordot állított fel.
Sikerekben gazdag politikai karriert futott be az utóbbi években a miniszterelnöki tisztségéről tegnap lemondott Emil Boc, aki politikai alakulatához hű pártkatona maradt, de mindvégig Traian Băsescu árnyékában állt.
Funar legyőzője
A kolozsvári Babeş–Bolyai Egyetem volt előadótanára 42 éves koráig semmilyen jelentős funkciót nem kapott az államapparátusban. Politikai alakulatában, a Demokrata Liberális Pártban viszont jól képzett elméleti szakembernek tartották, aki a nottinghami, pittsburghi, charlottesville-i, brüsszeli és michigani egyetem ösztöndíjasa volt. A politikai tudományok és a politikai filozófia doktora. Politikusként a 2000–2004 közötti parlamenti ciklusban tűnt fel, a demokrata liberálisok egyik legkövetkezetesebb honatyájaként. A sajtósok is kedvelték, mivel bármikor szívesen állt a rendelkezésükre, nyilatkozatai kon- krétak, közérthetőek voltak.
Első visszhangos győzelmét 2004-ben aratta: az akkor még Demokrata Párt névre hallgató politikai tömörülése felkérésére indult a helyhatósági választásokon, és legyőzte Gheorghe Funart a Kolozsvár polgármesteri tisztségéért kiírt megmérettetésen. Mandátumát a kincses város élén négy évvel később újabb fölényes választási győzelemmel erősítette meg. Ezt követően pártvonalon és a parlamentben is töretlenül haladt felfelé a ranglétrán. 2000-ben pártja Kolozs megyei politikai irodájának elnöke lett, ekkor nyerte el első honatyai mandátumát is. Parlamenti képviselőként 2002-ben az alsóház jogi bizottságának alelnökévé választották, majd a demokraták frakcióvezetői, 2003-ban pedig pártja ügyvezető elnöki tisztségét látta el.
2005-ben, miután Traian Băsescu megnyerte az államfőválasztásokat, pártja elnöke lett. Băsescu nem maradhatott továbbra is pártelnök, mivel az alkotmány értelmében államfőként pártsemlegesnek kellett lennie. Ám nem lett, mert Bocot kinevezve továbbra is ő irányította a politikai alakulatot.
Álom – és rémálom
2008-ban, nem sokkal polgármesterré történt újraválasztása után, pártja újabb felkérésének eleget téve elvállalta a miniszterelnöki megbízatást. Kormányát a 2008. évi parlamenti választásokat követően alakította meg. Az úgynevezett első Boc-kormány a szociáldemokratákkal közösen jött létre – ezt a szövetséget Traian Băsescu akkor még álmai beteljesülésének nevezte. Nem sokkal később már maga sem titkolta, hogy a koalíció inkább rémálma volt. Emil Boc azonban csak azután jött számításba a kormányfői tisztségre, hogy azt Theodor Stolojan parlamenti beiktatása előtt visszautasította, állítólag azért, mert csak a koalíciós partnerek jóváhagyásával mozdíthatott volna el minisztereket.
A kabinet 2009 szeptemberéig működött, amikor is a szociáldemokraták kiléptek belőle, az ellen tiltakozva, hogy a miniszterelnök, „választói turizmus” megszervezésének gyanúja miatt leváltotta tisztségéből Dan Nica szociáldemokrata belügyminisztert.
2009-ben, miután Traian Băsescu elnyerte második államfői mandátumát, ismét Emil Boc került a kormány élére, ekkor az RMDSZ-szel és a nem magyar kisebbségek képviselőházi frakciójával közösen megalakította a „második Boc-kabinetet”, amelynek később tagja lett a szociáldemokratáktól és a nemzeti liberálisoktól „átvándorolt” politikusokból létrejött Országos Szövetség Románia Haladásáért nevű tömörülés is.
Ebben az évben három bizalmatlansági indítványt is benyújtottak a kormány ellen, ebből kettőt a nemzeti liberálisok és az RMDSZ kezdeményezett közösen, mindkettő megbukott. A harmadikat viszont a szociáldemokratákból, nemzeti liberálisokból és az RMDSZ-ből álló parlamenti többség megszavazta. Címe – Tizenegyen Románia ellen – a tisztségeiket ideiglenes megbízatással töltő tárcavezetőkre utalt.
Az októberben menesztett kormány ideiglenes kabinetként működött az elnökválasztások után is, mivel a miniszterelnökként javasolt Lucian Croitoru, majd Liviu Negoiţă megerősítését elutasította a parlament. A törékeny parlamenti többséggel rendelkező „második Boc-kormány” további hét bizalmatlansági indítványt élt túl – igaz, összetétele többször is változott, így a miniszterelnök összesen öt kabinet élén állhatott. Mindkét teljesítményével rekordot állított fel.
A vég
Emil Bocnak sikerült mostanáig megmaradnia a kormány élén, jóllehet 2010-ben és 2011-ben számos támadás érte, nemcsak az ellenzék, de tulajdon pártbeli kollégái részéről is. A demokrata liberálisok több hangadó politikusa is követelte, válasszák külön a pártelnöki és a miniszterelnöki tisztséget, hogy a párt vezetője többet törődhessék politikai alakulata ügyeivel. Mi több, legfőbb védelmezője, Traian Băsescu államfő is felvetette annak lehetőségét, hogy Emil Bocot független miniszterelnökkel helyettesítik. Ekkor az a hír járta, hogy az államfő technokrata kormányfőt látna legszívesebben a kabinet élén, Emil Boc pedig pártja elnöke maradna. A párt vezető politikusai többségének nyomására azonban Boc megőrizhette miniszterelnöki tisztségét is.
Most nagyrészt kormányának és pártjának a megszorító intézkedései nyomán bekövetkezett népszerűségvesztése miatt kellett távoznia. A demokrata liberálisok ugyanis joggal tartanak attól, hogy szavazóbázisuk rohamos csökkenése nyomán elveszíthetik a helyhatósági és parlamenti választásokat. Traian Băsescu és demokrata liberálisai abban reménykednek, hogy a kormányváltás lecsillapítja a háborgó közvéleményt.
Bogdán Tibor
Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. február 8.
Népszámlálás: a szórvány apad inkább
„Erdélyben ott van magyar jövő, ahol többségben és tömbben él a magyarság” – szögezte le a Krónikának Antal Árpád a népszámlálás részleges eredményei kapcsán. Sepsiszentgyörgy szociológusvégzettségű polgármestere hangsúlyozta, a cenzus eddigi adatai megerősítették, hogy Erdélyben a Partium–Kolozsvár–Székelyföld-tengelyen van magyar élet. „Ezt a tengelyt kell politikailag és demográfiai szempontból megerősíteni, és erre kell alapozni a szórvány jövőjét is” – hangsúlyozta Antal Árpád, aki szerint a magyarság fogyása a szórványban nagyon nehezen állítható meg.
„Ám ha egy dévai magyar fiatalnak erős erdélyi magyar közösségeket tudunk mutatni, akkor nagyobb valószínűséggel ragaszkodik majd anyanyelvéhez, kultúrájához” – fejtette ki Antal. Az elöljáró rámutatott, a szórványban sokkal radikálisabb a magyarság fogyása, mint a Székelyföldön: az átlag 12,1 százalékos csökkenés a székely megyékben kisebb, a szórványban viszont sokkal nagyobb.
„A népességcsökkenést a beolvadás, a természetes fogyás és az elvándorlás okozza. A romániai magyar közösség esetében nem lehet egyelőre kimutatni, hogy melyik a domináns, azonban a szórványban a beolvadás nagyon fontos tényező” – véli Antal Árpád, aki szerint a szórványtelepüléseken matematikailag lehet valószínűsíteni, mekkora eséllyel találhatnak a magyarok olyan partnert, hogy a következő generáció megőrizze a magyar nyelvet, ennek a valószínűsége a harmadik nemzedéknél viszont még jobban csökken.
A szakember ugyanakkor elmondta, az erdélyi nagyvárosokban a legnagyobb a beolvadás veszélye. Példaként Brassót említette, ahol az elmúlt kilenc év alatt elfogyott a magyarság 40 százaléka. Antal szerint viszont egyelőre még sok a megválaszolatlan kérdés a népszámlálás kapcsán. Például gyanúsnak tartja, hogy az előzetesen bejelentett adatokhoz képest 650 ezerrel nőtt a megszámoltak száma. „A cenzus után azt mondták, hogy hiányoznak a diplomaták, az Afganisztánban levő katonák, a börtönben levők és még néhány más kategória, ez néhány tízezer fős eltérést jelenthetett volna, ám a 650 ezer nagyon sok” – szögezte le a polgármester.
Antal szerint az etnikai arányokat az is ronthatja, hogy az ideiglenes lakhelyen tartózkodók nemzetiségi hovatartozását nem vették figyelembe. Amint arról beszámoltunk, 194 ezerrel csökkent a 2002-es népszámláláshoz képes a magyarok száma. Míg 2002-ben 1 millió 432 ezer, 2011-ben 1 millió 238 ezer magyar élt Romániában az Országos Statisztikai Hivatal (INS) csütörtökön közzétett, nem végleges adatai szerint. Így a jelenleg mintegy 19 milliós Romániában a magyar nemzetiségűek aránya 6,5 százalék. Ez minimális csökkenést jelent a 2002-es 6,6 százalékhoz viszonyítva.
Horváth: pénz nélkül hiába a stratégi
„Lehet stratégiákat kidolgozni a népességfogyás megakadályozása érdekében, a kérdés azonban az, hogy milyen eszközöket tudunk mellérendelni” – jelentette ki Horváth István kolozsvári szociológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke, amikor arról faggattuk, szerinte hogyan lehetne megakadályozni, hogy az ország lakossága, ezen belül a magyarság lélekszáma tovább apadjon. Mint fogalmazott, az ország eladósodott, nincs miből finanszíroznia a hasonló stratégiákat, és egyhamar nem is lesz. Horváth emlékeztetett, kevés államnak sikerült olyan szociális programokat kidolgoznia és gyakorlatba ültetnie, amivel sikerült legalább stabilizálni a lakosság számát. Példaként Svédországot említette, ahol a kormány kemény szociális politikát alkalmazott, többek között hozzárendelte a szülők igényeihez az oktatási intézményeket, ám a szakember szerint a hasonló programok csak hosszú távon hoznak eredményt, s nagyon sok pénzbe kerülnek. Ugyanakkor a hagyományosan szociális gazdaságpolitikát folytató államokkal szemben Romániára inkább a neoliberális gazdaságpolitika jellemző, s ha a választások után a jelenleg ellenzékben politizáló alakulatok kerülnének hatalomra, ez akkor sem változna.
Bálint Eszter, Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
„Erdélyben ott van magyar jövő, ahol többségben és tömbben él a magyarság” – szögezte le a Krónikának Antal Árpád a népszámlálás részleges eredményei kapcsán. Sepsiszentgyörgy szociológusvégzettségű polgármestere hangsúlyozta, a cenzus eddigi adatai megerősítették, hogy Erdélyben a Partium–Kolozsvár–Székelyföld-tengelyen van magyar élet. „Ezt a tengelyt kell politikailag és demográfiai szempontból megerősíteni, és erre kell alapozni a szórvány jövőjét is” – hangsúlyozta Antal Árpád, aki szerint a magyarság fogyása a szórványban nagyon nehezen állítható meg.
„Ám ha egy dévai magyar fiatalnak erős erdélyi magyar közösségeket tudunk mutatni, akkor nagyobb valószínűséggel ragaszkodik majd anyanyelvéhez, kultúrájához” – fejtette ki Antal. Az elöljáró rámutatott, a szórványban sokkal radikálisabb a magyarság fogyása, mint a Székelyföldön: az átlag 12,1 százalékos csökkenés a székely megyékben kisebb, a szórványban viszont sokkal nagyobb.
„A népességcsökkenést a beolvadás, a természetes fogyás és az elvándorlás okozza. A romániai magyar közösség esetében nem lehet egyelőre kimutatni, hogy melyik a domináns, azonban a szórványban a beolvadás nagyon fontos tényező” – véli Antal Árpád, aki szerint a szórványtelepüléseken matematikailag lehet valószínűsíteni, mekkora eséllyel találhatnak a magyarok olyan partnert, hogy a következő generáció megőrizze a magyar nyelvet, ennek a valószínűsége a harmadik nemzedéknél viszont még jobban csökken.
A szakember ugyanakkor elmondta, az erdélyi nagyvárosokban a legnagyobb a beolvadás veszélye. Példaként Brassót említette, ahol az elmúlt kilenc év alatt elfogyott a magyarság 40 százaléka. Antal szerint viszont egyelőre még sok a megválaszolatlan kérdés a népszámlálás kapcsán. Például gyanúsnak tartja, hogy az előzetesen bejelentett adatokhoz képest 650 ezerrel nőtt a megszámoltak száma. „A cenzus után azt mondták, hogy hiányoznak a diplomaták, az Afganisztánban levő katonák, a börtönben levők és még néhány más kategória, ez néhány tízezer fős eltérést jelenthetett volna, ám a 650 ezer nagyon sok” – szögezte le a polgármester.
Antal szerint az etnikai arányokat az is ronthatja, hogy az ideiglenes lakhelyen tartózkodók nemzetiségi hovatartozását nem vették figyelembe. Amint arról beszámoltunk, 194 ezerrel csökkent a 2002-es népszámláláshoz képes a magyarok száma. Míg 2002-ben 1 millió 432 ezer, 2011-ben 1 millió 238 ezer magyar élt Romániában az Országos Statisztikai Hivatal (INS) csütörtökön közzétett, nem végleges adatai szerint. Így a jelenleg mintegy 19 milliós Romániában a magyar nemzetiségűek aránya 6,5 százalék. Ez minimális csökkenést jelent a 2002-es 6,6 százalékhoz viszonyítva.
Horváth: pénz nélkül hiába a stratégi
„Lehet stratégiákat kidolgozni a népességfogyás megakadályozása érdekében, a kérdés azonban az, hogy milyen eszközöket tudunk mellérendelni” – jelentette ki Horváth István kolozsvári szociológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke, amikor arról faggattuk, szerinte hogyan lehetne megakadályozni, hogy az ország lakossága, ezen belül a magyarság lélekszáma tovább apadjon. Mint fogalmazott, az ország eladósodott, nincs miből finanszíroznia a hasonló stratégiákat, és egyhamar nem is lesz. Horváth emlékeztetett, kevés államnak sikerült olyan szociális programokat kidolgoznia és gyakorlatba ültetnie, amivel sikerült legalább stabilizálni a lakosság számát. Példaként Svédországot említette, ahol a kormány kemény szociális politikát alkalmazott, többek között hozzárendelte a szülők igényeihez az oktatási intézményeket, ám a szakember szerint a hasonló programok csak hosszú távon hoznak eredményt, s nagyon sok pénzbe kerülnek. Ugyanakkor a hagyományosan szociális gazdaságpolitikát folytató államokkal szemben Romániára inkább a neoliberális gazdaságpolitika jellemző, s ha a választások után a jelenleg ellenzékben politizáló alakulatok kerülnének hatalomra, ez akkor sem változna.
Bálint Eszter, Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2012. február 8.
Új kormányprogram: helyet kaptak az RMDSZ családtámogató és gyermekvállalást ösztönző intézkedései
Az RMDSZ Főtitkárságának javaslatára az új kormányprogram vállalásai között tételesen szerepel néhány fontos családtámogatási és gyermekvállalást ösztönző intézkedés – nyilatkozta Kolozsváron Horváth Anna, a Szövetség önkormányzatokért felelős főtitkárhelyettese. Az RMDSZ erre vonatkozó programja két síkon folyik: az egyik a családbarát környezet kialakítása a magyar önkormányzatok által, a másik az európai jó példákon alapuló törvénycsomag előterjesztése és elfogadtatása. Az elfogadott kormányprogramban szerepel, hogy kedvezményben kell részesíteni mindazon munkáltatókat, akik elősegítik a 6 éves kor alatti gyermekeket nevelő nők munkaerőpiacra történő visszatérését úgy, hogy gyermeknevelési szabadságon lévő szülőket, munkanélküli segélyben részesülőket vagy tartós munkanélkülieket alkalmaznak. A dokumentum kitér arra is, hogy szükség van a részmunkaidős munkavállalás és a gyermeknevelési pótlékra való jogosultság közötti összeférhetetlenség feloldására, a pótlék arányos csökkentésének bevezetésével egyidőben. Az alternatív munkavállalási formák – mint a távmunka és részmunkaidős foglalkoztatás – bevezetése és ösztönzése, valamint a munka és a családi élet összeegyeztethetőségének javítása a családbarát munkafeltételek megteremtésére irányuló kezdeményezések által,szintén az RMDSZ által kezdeményezett célkitűzések közé sorolható. „A 2011. évi romániai népszámlálás részeredményei által mutatott népességfogyási tendenciák előtérbe helyezik egy hatékony családtámogatási rendszer kialakításának szükségességét. Ennek jegyében a kormányprogramba foglalt RMDSZ-javaslatok tartalmazzák egy átfogó és koherens családtámogatási és gyermekvállalást ösztönző közpolitika megfogalmazásának, illetve az ehhez kapcsolódó törvénykezési, kormányzati intézkedés-csomag kidolgozásának szükségességét” – mondta Horváth Anna. A politikus kiemelte, hogy a családtámogató program véglegesítésében az RMDSZ Gazdasági Tanácsa is aktívan részt vesz, hiszen a napokban három konkrét törvénytervezetet készítettek elő a 6 éves kor alatti gyermekeket nevelő személyek munkaerőpiacra történő visszatérésének ösztönzéséről, a kedvezményes adózású juttatásnak minősülő taneszköz-vásárlási utalványok bevezetéséről illetve az eltartásban levő gyermekek számának függvényében meghatározott kedvezményes adójóváírásról. (rmdsz-tájékoztató)
Transindex.ro
Az RMDSZ Főtitkárságának javaslatára az új kormányprogram vállalásai között tételesen szerepel néhány fontos családtámogatási és gyermekvállalást ösztönző intézkedés – nyilatkozta Kolozsváron Horváth Anna, a Szövetség önkormányzatokért felelős főtitkárhelyettese. Az RMDSZ erre vonatkozó programja két síkon folyik: az egyik a családbarát környezet kialakítása a magyar önkormányzatok által, a másik az európai jó példákon alapuló törvénycsomag előterjesztése és elfogadtatása. Az elfogadott kormányprogramban szerepel, hogy kedvezményben kell részesíteni mindazon munkáltatókat, akik elősegítik a 6 éves kor alatti gyermekeket nevelő nők munkaerőpiacra történő visszatérését úgy, hogy gyermeknevelési szabadságon lévő szülőket, munkanélküli segélyben részesülőket vagy tartós munkanélkülieket alkalmaznak. A dokumentum kitér arra is, hogy szükség van a részmunkaidős munkavállalás és a gyermeknevelési pótlékra való jogosultság közötti összeférhetetlenség feloldására, a pótlék arányos csökkentésének bevezetésével egyidőben. Az alternatív munkavállalási formák – mint a távmunka és részmunkaidős foglalkoztatás – bevezetése és ösztönzése, valamint a munka és a családi élet összeegyeztethetőségének javítása a családbarát munkafeltételek megteremtésére irányuló kezdeményezések által,szintén az RMDSZ által kezdeményezett célkitűzések közé sorolható. „A 2011. évi romániai népszámlálás részeredményei által mutatott népességfogyási tendenciák előtérbe helyezik egy hatékony családtámogatási rendszer kialakításának szükségességét. Ennek jegyében a kormányprogramba foglalt RMDSZ-javaslatok tartalmazzák egy átfogó és koherens családtámogatási és gyermekvállalást ösztönző közpolitika megfogalmazásának, illetve az ehhez kapcsolódó törvénykezési, kormányzati intézkedés-csomag kidolgozásának szükségességét” – mondta Horváth Anna. A politikus kiemelte, hogy a családtámogató program véglegesítésében az RMDSZ Gazdasági Tanácsa is aktívan részt vesz, hiszen a napokban három konkrét törvénytervezetet készítettek elő a 6 éves kor alatti gyermekeket nevelő személyek munkaerőpiacra történő visszatérésének ösztönzéséről, a kedvezményes adózású juttatásnak minősülő taneszköz-vásárlási utalványok bevezetéséről illetve az eltartásban levő gyermekek számának függvényében meghatározott kedvezményes adójóváírásról. (rmdsz-tájékoztató)
Transindex.ro
2012. február 9.
A közös magyar ügyet képviselik – Tőkés átadta az EP-alelnöki stafétát Surjánnak
Szimbolikusan átadta a stafétát az Európai Parlament (EP) alelnöki tisztségét mostantól betöltő Surján Lászlónak Tőkés László eddigi alelnök csütörtökön Budapesten.
Tőkés László a sajtó képviselői előtt elmondta: az új alelnökkel a közös magyar ügyet képviselik, nemzetpolitikai szintre emelve a kisebbségpolitikát.
Kiemelte: ő már nem kisebbségi politikusnak, hanem nemzetpolitikusnak érzi magát, az erdélyi magyarok képviselete nem kisebbségi ügy, hanem az egységes magyarság képviseletét jelenti. Ez jelenik meg a néppárti küldöttségnél is, ahol a 14 magyarországi képviselő mellett három erdélyi és két felvidéki politikus van jelen – jegyezte meg.
Tőkés László azt mondta, jó volt a magyar uniós elnökség idején alelnöknek lenni, és sikeresnek nevezte ezt az időszakot, amikor “sikerült a magyar ügyet megjeleníteni”.
Kitért arra, hogy Surján László annak az Antall-kormánynak volt a minisztere, amelyik 15 millió magyarban gondolkodott. Megállapította, hogy végre egy olyan történelmi időszakban élünk Európa sokrétű válsága ellenére, amikor nagyjából egy irányba mutatnak az európai és magyar politikai tendenciák, nem kell szembe menni Európával, az európai egyesülésnek részét képezheti a magyar nemzetegyesítés folyamata. “Ha valami, akkor ez alelnökségünk egyik összekötő kapcsa” – fogalmazott.
A kereszténydemokrata Surján László úgy fogalmazott: “komoly tisztesség” átvenni a posztot Schmitt Pál és Tőkés László után. Nemzetpolitikai kérdésekben egyetértés van Tőkés Lászlóval – mondta -, s mint fogalmazott, szülőhelye, Kolozsvár minden szempontból kötelezi.
Kiemelte: Tőkés Lászlónak hihetetlen érdemei vannak abban, hogy a lisszaboni szerződés 17. cikkelyéről szóló jelentés megszületett és azt egyhangúlag elfogadták.
Tőkés László lezárt egy nagyon fontos fejezetet, meghozták azokat a kereteket, amelyek között a dialógus folytatódhat – mondta. Hozzátette: azt szeretné, ha ez a dialógus konkrét problémákról szólna. Példaként említette a házasság, a népesedés, a munkanélküliség, a környezeti ártalmak területét, a társadalom egészének állapotát.
”Próbáljuk egymásnak vetni vállunkat, és megoldani a problémákat” – fogalmazott Surján László.
A KDNP alelnöke párhuzamot vonva az itthoni belpolitikai helyzettel kitért arra is, hogy az unió mint “egy hatalmas hajó megy előre, de érdemi kritikát nem kap.” Véleménye szerint a Magyarországot érő kritikák túldimenzionáltak, a képviselők mondják el személyes kritikájukat. El kell magyarázni az embereknek, “az unió egy jó dolog azzal együtt, hogy Cohn-Bendit hülyeségeket beszél” – fogalmazott.
Az EP strasbourgi plenáris ülésén január 18-án választották az EP egyik alelnökévé Surján László kereszténydemokrata politikust. Az EP első magyar alelnökeként megválasztott Schmitt Pált Tőkés László váltotta ebben a pozícióban, aki azonban a közelmúltban – erdélyi elfoglaltságaira tekintettel – bejelentette, hogy nem kívánja újra jelöltetni magát a tisztségre.
Surján László 2004 óta európai parlamenti képviselő, 2007 óta a költségvetési bizottság néppárti koordinátora.
Ma.hu
Szimbolikusan átadta a stafétát az Európai Parlament (EP) alelnöki tisztségét mostantól betöltő Surján Lászlónak Tőkés László eddigi alelnök csütörtökön Budapesten.
Tőkés László a sajtó képviselői előtt elmondta: az új alelnökkel a közös magyar ügyet képviselik, nemzetpolitikai szintre emelve a kisebbségpolitikát.
Kiemelte: ő már nem kisebbségi politikusnak, hanem nemzetpolitikusnak érzi magát, az erdélyi magyarok képviselete nem kisebbségi ügy, hanem az egységes magyarság képviseletét jelenti. Ez jelenik meg a néppárti küldöttségnél is, ahol a 14 magyarországi képviselő mellett három erdélyi és két felvidéki politikus van jelen – jegyezte meg.
Tőkés László azt mondta, jó volt a magyar uniós elnökség idején alelnöknek lenni, és sikeresnek nevezte ezt az időszakot, amikor “sikerült a magyar ügyet megjeleníteni”.
Kitért arra, hogy Surján László annak az Antall-kormánynak volt a minisztere, amelyik 15 millió magyarban gondolkodott. Megállapította, hogy végre egy olyan történelmi időszakban élünk Európa sokrétű válsága ellenére, amikor nagyjából egy irányba mutatnak az európai és magyar politikai tendenciák, nem kell szembe menni Európával, az európai egyesülésnek részét képezheti a magyar nemzetegyesítés folyamata. “Ha valami, akkor ez alelnökségünk egyik összekötő kapcsa” – fogalmazott.
A kereszténydemokrata Surján László úgy fogalmazott: “komoly tisztesség” átvenni a posztot Schmitt Pál és Tőkés László után. Nemzetpolitikai kérdésekben egyetértés van Tőkés Lászlóval – mondta -, s mint fogalmazott, szülőhelye, Kolozsvár minden szempontból kötelezi.
Kiemelte: Tőkés Lászlónak hihetetlen érdemei vannak abban, hogy a lisszaboni szerződés 17. cikkelyéről szóló jelentés megszületett és azt egyhangúlag elfogadták.
Tőkés László lezárt egy nagyon fontos fejezetet, meghozták azokat a kereteket, amelyek között a dialógus folytatódhat – mondta. Hozzátette: azt szeretné, ha ez a dialógus konkrét problémákról szólna. Példaként említette a házasság, a népesedés, a munkanélküliség, a környezeti ártalmak területét, a társadalom egészének állapotát.
”Próbáljuk egymásnak vetni vállunkat, és megoldani a problémákat” – fogalmazott Surján László.
A KDNP alelnöke párhuzamot vonva az itthoni belpolitikai helyzettel kitért arra is, hogy az unió mint “egy hatalmas hajó megy előre, de érdemi kritikát nem kap.” Véleménye szerint a Magyarországot érő kritikák túldimenzionáltak, a képviselők mondják el személyes kritikájukat. El kell magyarázni az embereknek, “az unió egy jó dolog azzal együtt, hogy Cohn-Bendit hülyeségeket beszél” – fogalmazott.
Az EP strasbourgi plenáris ülésén január 18-án választották az EP egyik alelnökévé Surján László kereszténydemokrata politikust. Az EP első magyar alelnökeként megválasztott Schmitt Pált Tőkés László váltotta ebben a pozícióban, aki azonban a közelmúltban – erdélyi elfoglaltságaira tekintettel – bejelentette, hogy nem kívánja újra jelöltetni magát a tisztségre.
Surján László 2004 óta európai parlamenti képviselő, 2007 óta a költségvetési bizottság néppárti koordinátora.
Ma.hu
2012. február 10.
Megszámoltak, elszámoltak, felszámolnák a számlálókat
Kolozsváron folytatta a népszámlálás tematikájában tartott vitaestjeinek sorát a Szabadelvű Kör. A Népszámlálás 2011–2012. Számmisztika és számháború címmel meghirdetett szerda esti kerekasztal-beszélgetésre Magyari Nándor László, Veres Valér és Péter László szociológusokat, egyetemi oktatókat, valamint Székely Istvánt, az RMDSZ népszámlálási munkacsoportjának vezetőjét hívta meg az RMDSZ-platform. A beszélgetést Bognár Zoltán politológus, a Szabadelvű Kör elnöke moderálta, és az eseményen jelenlévő népes hallgatóság között megjelent László Attila alpolgármester, valamint Eckstein-Kovács Péter korábbi RMDSZ-es szenátor is.
A vitaest a tavalyi népszámlálásról és előzetes eredményeiről kívánt szakértői összképet formálni, a prók és kontrák párbeszédében pedig elég nagymértékben a kontrák kerültek túlsúlyba. Felhasználhatóságról, manipulációról, inkompetenciáról, gyászos fogyásról és borúlátás elleni szikrákról egyaránt szó esett a Minerva Művelődési Egyesület előadótermében.
Minél több helyszínen szerveznek vitaestet, annál nagyobb az igény az ilyen jellegű rendezvényekre – közölte Bognár Zoltán politológus, a Szabadelvű Kör elnöke, a beszélgetés moderátora. Az elhangzottak alapján megállapíthattuk: nem meglepő, hogy magas rá az igény, hiszen a számtalan buktató és a manipulatív rendszerfelépítés, ezek mellett pedig a puszta számrengetegből levonható tanulságok olyan mértékben tágítják a népszámlálás és vonatkozásainak kereteit, amelyeket egyhamar nem lehet kimeríteni.
„Minden szerkezetében recseg-ropog”
Magyari Nándor László szociológus a népszámlálási folyamat kritikus értékelését szorgalmazta. Vitaindító beszédében rávilágított arra, hogy a demográfiai, szociológiai és politikai vonatkozásokon kívül számos más vetülete volt a népszámlálásnak, és forráskritikai vonalon igyekezett körvonalazni a tavaly októberben véghezvitt számbavételt. Magáról a folyamatról, a számok felhasználásáról és kisebbségi szempontból vázolta a következtetéseket.
„Nagy kérdőjelekkel és fenntartásokkal kezelem az előzetes eredményeket. A kérdőívek összeállítása, a kérdezőbiztosok felkészültsége és a feladat végrehajtása számos apró hibát szült, ezek összessége pedig hiteltelenné tette a népszámlálást” – fogalmazott a szociológus, aki többek között a lebonyolításra előírt rövid időszakot is kifogásolta. A megjelentek egyetértően bólogattak megjegyzésére, amely szerint az adatok személyes közlése, tehát az autoidentifikációsnak tervezett eljárás is nagy mértékben kifogásolható, az időszakosan és a végleg elköltözöttek száma ugyanis rendkívül képlékeny csoportot képez, amelyet nem kezeltek kellő óvatossággal az illetékesek.
Magyari Nándor László szerint „minden szerkezetében recseg-ropog a népszámlálás”, és nagy bajban lesznek a szakaemberek mintavételkor – például a választói lista összeállítása kapcsán –, ha milliós nagyságrendben nem tudjuk, hol vannak a lakosok.
Nemsokára reális lesz a kimutatás
Veres Valér szociológus hangsúlyozta, hogy a közzé tett adatok ideiglenesek, a végleges számadásban – nem jelentős mértékben ugyan, de – változni fognak a számok. Szerinte a jelenlegi adatok relevánsak ugyan, de nem annyira fontosak, mint amekkorának sokan beállítják.
„A lakhelyváltoztatás terén súlyos elmaradásaink vannak” – mutatott rá az egyik legfontosabb tanulságra a szociológus. A nyilvántartások elavultsága elkeserítő, a megyénkénti lebontásban például helyenként nevetséges adatokkal találkozhatunk, mert „az emberek turistaként távoznak”, és akár néhány hetes külföldön tartózkodás esetében is torzulnak a statisztikák. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a nemzetiségi hovatartozásukat be nem vallók csoportja sosem látott magas értéket mutat: tíz évvel ezelőtt mintegy kétezren hallgatták el etnikai identitásukat, 2011-ben viszont közel 60 ezren – hangsúlyozta Veres Valér és Magyari Nándor László.
Veres Valér szerint a ma még túlzó számokról tanúskodó előzetes adatokat komolyan vehetjük bizonyos szempontból: „A migráció olyan mértékű, hogy hamarosan tényleg valósak lesznek a számok”.
„Adatkonstrukciós gyakorlat”
Péter László szociológus nem demográfiai, hanem inkább társadalmi reflexiók vonalán értekezett a tavalyi népszámlálás kapcsán. Négy pilléren lépegetve vázolta kifogásait, észrevételeit. Elsőként a szuburbanizációs folyamatra hívta fel a figyelmet, megjegyezve, hogy érdekes lenne egy arról szóló tanulmány, amely például a Kolozsvár 40 km-es körzetében megfigyelhető népességmozgásról szolgál adatokkal. Kiemelt szempont a vendégmunka kapcsán tapasztalt külföldön tartózkodás, és ugyancsak érdekes tény, hogy – bár emelkedett – a becslésekhez képest még mindig jóval alacsonyabb a romák száma. Vitatható az Országos Statisztikai Intézet (INS) hozzáállása, annak ténykedése is.
Péter László szerint nemcsak standardizálni kell a külföldön tartózkodást ellenőrző rendszert, hanem kompatibilissá is kell tenni a célországok ugyanezt vizsgáló rendszerével.
„Szociológiai felmérések alapján olyan országban élünk, ahol óriási a bizalmatlansági index. Tízből kilenc ember nem bízik a másikban” – mutatott rá a szociológus. Ez a tény is kétségeket ébreszt annak tekintetében, hogy mi mehetett végbe, amikor nem személyesen kérték az egyes polgártól annak adatait. A szociológus szerint a tavalyi népszámlálás inkább nevezhető adatkonstrukciós gyakorlatnak, mintsem a népesség profi szintű számbavételének. Meglátása szerint a módszerek összekeverése helyett az összeszámolásra meghatározott időtartamot kellett volna meghosszabbítani akkor, amikor látták, hogy súlyos szervezési problémákkal szembesülnek a kérdezőbiztosok és az adatfeldolgozók. Veres Valér szerint az anyagi vonzat miatt nem tolták ki az időkorlátokat.
A nagy szám a kelet-európai szándék
Székely István, az RMDSZ népszámlálási munkacsoportjának vezetője a népszámlálás intézményének védelmére sietett a szerdai beszélgetésen. „Fogadjuk el, hogy közös Európai Unióban nem lehet a külföldön tartózkodókról pontos számot kapni, és ebből kell kiindulnunk” – szólít fel a szakember. Székely István elismeri, hogy nem volt alkalmas az a módszer, amellyel az ország határain kívül tartózkodó állampolgárokat akarták összeszámolni, de hangsúlyozta, hogy e mögött nem hátsó szándék húzódik meg, mindössze a fent említett tényező az oka.
Székely István azt is hangsúlyozta, hogy utolsó száz métereken változott az eljárás azokra vonatkozóan, akik külföldön tartózkodtak a számbavétel idején. Az EU meghatározta, hogy aki 12 hónapnál hosszabb ideje él az ország határain kívül, azt a célországban számolják össze, tehát a tartósan külföldön tartózkodók nem sorolhatók Románia lakosságához. Végül azonban úgy döntöttek, hogy aki az utolsó naptári évben egyszer is hazajött, azt romániai lakosként számolhatják el.
A szakember szerint Kelet-Európában az a szándék, hogy minél nagyobb legyen a lakosság száma. László Attila alpolgármester szerint jelentős erőfeszítéseket tettek egyes kérdezőbiztosok annak érdekében, hogy minél több személyt számoljanak össze azok közül is, akik nincsenek itthon.
„Ki kéne rúgni az egészet”
Parázs vita nem alakult ki a beszélgetésen, de azt sem mondhatjuk, hogy a meghívottak simogatták volna az érintetteket ott, ahol inkább „szópofozkodás” kívánkozott ki. „Nem lennék elnéző a népszámlálás intézményével, sem azokkal szemben, akik lebonyolították. Ez egy zárt, »szekus« intézmény még mindig, és a politikumnak mihamarabb be kellene avatkoznia. Ki kéne rúgni az egészet és felsózni a helyüket. Szükséges az Országos Statisztikai Intézet teljes átszervezése” – mondta Magyari Nándor László, figyelmeztetve arra is, hogy sürgető a bevándorlási politika gatyába rázása, ugyanakkor a romák integrációjának is a fontos feladatok listájára kell kerülnie.
Korábbi népszámlálások közzé nem tételével, illetve a jelenlegi adatok körüli „titoktartással” kapcsolatban Székely István megjegyezte, hogy a titokban tartott adatok az OSH „dugipénzét” képezik. Elszomorító szerinte is, hogy nem biztosítottak az ország egyes alapinformációi.
Kolozsvári vonatkozások
Több szempontból világítottak rá a kolozsvári magyarság számbeli és aránybeli csökkenésére is, és felemás véleményeket hallhattunk annak tekintetében, hogy mit jelent a 16 százalékos részarány. Mindenki egyetértett abban, hogy Kolozsvár a csökkent létszámmal és aránnyal is „magyarabb” város, mint korábban, Funar idejében.
A nyelvtörvény által biztosított feltételek veszélyeztetettségéről is szó esett. Ennek kapcsán Székely István arról a felvidéki precedensről beszélt, amely alapján Szlovákia az EU kérésére 20-ról 15 százalékra csökkentette azt a kisebbségi lakossági küszöböt, amelynél kötelező a kisebbségiek anyanyelvének használata a közigazgatásban. Románia lassan két és fél éve késik ezzel a jelentéssel, így „védekezve” az EU-s intézkedés ellen. Veres Valér arra hívta fel a figyelmet, hogy több országban is bevett eljárás, hogy a kisebbség arányától függetlenül egy meghatározott abszolút szám – 10 000 lakos – fölött a helység nevét többnyelvű tábla jelzi.
Csoma Botond RMDSZ-es városi tanácsos szerint az abszolút szám megállapításához és gyakorlatba ültetéséhez nem volt meg a kellő politikai akarat Romániában, de bízik benne, hogy a közeljövőben ez is megoldódik.
László Attila alpolgármester elmondta, 360–400-as nagyságrendben stabilizálódott a magyar nevet viselő gyermekek születésének száma Kolozsváron, egy korábbi – lapunknak adott – nyilatkozatában pedig rámutatott, hogy évente 400–500 magyar fiatalt kellene nyernie a kolozsvári magyarságnak a fogyás megállításához – nemcsak születésekből, hanem ide „csalogatott” egyetemisták soraiból is. Az alpolgármester szerint az ingatlanok és a lakások fejezete megbízható a népszámlálási adatok közül, a többihez azonban rengeteg torz szám került be.
Eckstein-Kovács Péter korábbi RMDSZ-es szenátor drámának éli meg a 10 ezres fogyást, de meglátása szerint minőséget kell rendelnünk a szám mellé, és ha 14 százalékra csökken a magyarság aránya, akkor is meg kell őrizzük „láthatóságunkat”.
Ugyanezt állapította meg Székely István is a romániai összmagyarság kapcsán: „Nem szabad azon gondolkodnunk, hogy ki kapcsolja le utoljára a villanyt, de újra kell gondolnunk a közpolitikákat. Ki kell dolgoznunk a nyugdíjkorhatár nem folyamatos, hanem drasztikus emelését, gyermekjárulékokat kell biztosítanunk, adójóváírást eszközölnünk, részmunkaidőt bevezetnünk” – vallja a politológus. Ellenkező esetben – ahogyan többek szájából is elhangzott – „mi” már nem fogunk nyugdíjt kapni.
Magyari Nándor László szerint nincs miért kétségbeesni, ehelyett ki kell józanodnunk, és ki kell dolgoznunk olyan politikai módszereket, amelyek visszaszorítják, majd pedig megállítják a népességfogyást.
KOVÁCS HONT IMRE
Szabadság (Kolozsvár)
Kolozsváron folytatta a népszámlálás tematikájában tartott vitaestjeinek sorát a Szabadelvű Kör. A Népszámlálás 2011–2012. Számmisztika és számháború címmel meghirdetett szerda esti kerekasztal-beszélgetésre Magyari Nándor László, Veres Valér és Péter László szociológusokat, egyetemi oktatókat, valamint Székely Istvánt, az RMDSZ népszámlálási munkacsoportjának vezetőjét hívta meg az RMDSZ-platform. A beszélgetést Bognár Zoltán politológus, a Szabadelvű Kör elnöke moderálta, és az eseményen jelenlévő népes hallgatóság között megjelent László Attila alpolgármester, valamint Eckstein-Kovács Péter korábbi RMDSZ-es szenátor is.
A vitaest a tavalyi népszámlálásról és előzetes eredményeiről kívánt szakértői összképet formálni, a prók és kontrák párbeszédében pedig elég nagymértékben a kontrák kerültek túlsúlyba. Felhasználhatóságról, manipulációról, inkompetenciáról, gyászos fogyásról és borúlátás elleni szikrákról egyaránt szó esett a Minerva Művelődési Egyesület előadótermében.
Minél több helyszínen szerveznek vitaestet, annál nagyobb az igény az ilyen jellegű rendezvényekre – közölte Bognár Zoltán politológus, a Szabadelvű Kör elnöke, a beszélgetés moderátora. Az elhangzottak alapján megállapíthattuk: nem meglepő, hogy magas rá az igény, hiszen a számtalan buktató és a manipulatív rendszerfelépítés, ezek mellett pedig a puszta számrengetegből levonható tanulságok olyan mértékben tágítják a népszámlálás és vonatkozásainak kereteit, amelyeket egyhamar nem lehet kimeríteni.
„Minden szerkezetében recseg-ropog”
Magyari Nándor László szociológus a népszámlálási folyamat kritikus értékelését szorgalmazta. Vitaindító beszédében rávilágított arra, hogy a demográfiai, szociológiai és politikai vonatkozásokon kívül számos más vetülete volt a népszámlálásnak, és forráskritikai vonalon igyekezett körvonalazni a tavaly októberben véghezvitt számbavételt. Magáról a folyamatról, a számok felhasználásáról és kisebbségi szempontból vázolta a következtetéseket.
„Nagy kérdőjelekkel és fenntartásokkal kezelem az előzetes eredményeket. A kérdőívek összeállítása, a kérdezőbiztosok felkészültsége és a feladat végrehajtása számos apró hibát szült, ezek összessége pedig hiteltelenné tette a népszámlálást” – fogalmazott a szociológus, aki többek között a lebonyolításra előírt rövid időszakot is kifogásolta. A megjelentek egyetértően bólogattak megjegyzésére, amely szerint az adatok személyes közlése, tehát az autoidentifikációsnak tervezett eljárás is nagy mértékben kifogásolható, az időszakosan és a végleg elköltözöttek száma ugyanis rendkívül képlékeny csoportot képez, amelyet nem kezeltek kellő óvatossággal az illetékesek.
Magyari Nándor László szerint „minden szerkezetében recseg-ropog a népszámlálás”, és nagy bajban lesznek a szakaemberek mintavételkor – például a választói lista összeállítása kapcsán –, ha milliós nagyságrendben nem tudjuk, hol vannak a lakosok.
Nemsokára reális lesz a kimutatás
Veres Valér szociológus hangsúlyozta, hogy a közzé tett adatok ideiglenesek, a végleges számadásban – nem jelentős mértékben ugyan, de – változni fognak a számok. Szerinte a jelenlegi adatok relevánsak ugyan, de nem annyira fontosak, mint amekkorának sokan beállítják.
„A lakhelyváltoztatás terén súlyos elmaradásaink vannak” – mutatott rá az egyik legfontosabb tanulságra a szociológus. A nyilvántartások elavultsága elkeserítő, a megyénkénti lebontásban például helyenként nevetséges adatokkal találkozhatunk, mert „az emberek turistaként távoznak”, és akár néhány hetes külföldön tartózkodás esetében is torzulnak a statisztikák. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a nemzetiségi hovatartozásukat be nem vallók csoportja sosem látott magas értéket mutat: tíz évvel ezelőtt mintegy kétezren hallgatták el etnikai identitásukat, 2011-ben viszont közel 60 ezren – hangsúlyozta Veres Valér és Magyari Nándor László.
Veres Valér szerint a ma még túlzó számokról tanúskodó előzetes adatokat komolyan vehetjük bizonyos szempontból: „A migráció olyan mértékű, hogy hamarosan tényleg valósak lesznek a számok”.
„Adatkonstrukciós gyakorlat”
Péter László szociológus nem demográfiai, hanem inkább társadalmi reflexiók vonalán értekezett a tavalyi népszámlálás kapcsán. Négy pilléren lépegetve vázolta kifogásait, észrevételeit. Elsőként a szuburbanizációs folyamatra hívta fel a figyelmet, megjegyezve, hogy érdekes lenne egy arról szóló tanulmány, amely például a Kolozsvár 40 km-es körzetében megfigyelhető népességmozgásról szolgál adatokkal. Kiemelt szempont a vendégmunka kapcsán tapasztalt külföldön tartózkodás, és ugyancsak érdekes tény, hogy – bár emelkedett – a becslésekhez képest még mindig jóval alacsonyabb a romák száma. Vitatható az Országos Statisztikai Intézet (INS) hozzáállása, annak ténykedése is.
Péter László szerint nemcsak standardizálni kell a külföldön tartózkodást ellenőrző rendszert, hanem kompatibilissá is kell tenni a célországok ugyanezt vizsgáló rendszerével.
„Szociológiai felmérések alapján olyan országban élünk, ahol óriási a bizalmatlansági index. Tízből kilenc ember nem bízik a másikban” – mutatott rá a szociológus. Ez a tény is kétségeket ébreszt annak tekintetében, hogy mi mehetett végbe, amikor nem személyesen kérték az egyes polgártól annak adatait. A szociológus szerint a tavalyi népszámlálás inkább nevezhető adatkonstrukciós gyakorlatnak, mintsem a népesség profi szintű számbavételének. Meglátása szerint a módszerek összekeverése helyett az összeszámolásra meghatározott időtartamot kellett volna meghosszabbítani akkor, amikor látták, hogy súlyos szervezési problémákkal szembesülnek a kérdezőbiztosok és az adatfeldolgozók. Veres Valér szerint az anyagi vonzat miatt nem tolták ki az időkorlátokat.
A nagy szám a kelet-európai szándék
Székely István, az RMDSZ népszámlálási munkacsoportjának vezetője a népszámlálás intézményének védelmére sietett a szerdai beszélgetésen. „Fogadjuk el, hogy közös Európai Unióban nem lehet a külföldön tartózkodókról pontos számot kapni, és ebből kell kiindulnunk” – szólít fel a szakember. Székely István elismeri, hogy nem volt alkalmas az a módszer, amellyel az ország határain kívül tartózkodó állampolgárokat akarták összeszámolni, de hangsúlyozta, hogy e mögött nem hátsó szándék húzódik meg, mindössze a fent említett tényező az oka.
Székely István azt is hangsúlyozta, hogy utolsó száz métereken változott az eljárás azokra vonatkozóan, akik külföldön tartózkodtak a számbavétel idején. Az EU meghatározta, hogy aki 12 hónapnál hosszabb ideje él az ország határain kívül, azt a célországban számolják össze, tehát a tartósan külföldön tartózkodók nem sorolhatók Románia lakosságához. Végül azonban úgy döntöttek, hogy aki az utolsó naptári évben egyszer is hazajött, azt romániai lakosként számolhatják el.
A szakember szerint Kelet-Európában az a szándék, hogy minél nagyobb legyen a lakosság száma. László Attila alpolgármester szerint jelentős erőfeszítéseket tettek egyes kérdezőbiztosok annak érdekében, hogy minél több személyt számoljanak össze azok közül is, akik nincsenek itthon.
„Ki kéne rúgni az egészet”
Parázs vita nem alakult ki a beszélgetésen, de azt sem mondhatjuk, hogy a meghívottak simogatták volna az érintetteket ott, ahol inkább „szópofozkodás” kívánkozott ki. „Nem lennék elnéző a népszámlálás intézményével, sem azokkal szemben, akik lebonyolították. Ez egy zárt, »szekus« intézmény még mindig, és a politikumnak mihamarabb be kellene avatkoznia. Ki kéne rúgni az egészet és felsózni a helyüket. Szükséges az Országos Statisztikai Intézet teljes átszervezése” – mondta Magyari Nándor László, figyelmeztetve arra is, hogy sürgető a bevándorlási politika gatyába rázása, ugyanakkor a romák integrációjának is a fontos feladatok listájára kell kerülnie.
Korábbi népszámlálások közzé nem tételével, illetve a jelenlegi adatok körüli „titoktartással” kapcsolatban Székely István megjegyezte, hogy a titokban tartott adatok az OSH „dugipénzét” képezik. Elszomorító szerinte is, hogy nem biztosítottak az ország egyes alapinformációi.
Kolozsvári vonatkozások
Több szempontból világítottak rá a kolozsvári magyarság számbeli és aránybeli csökkenésére is, és felemás véleményeket hallhattunk annak tekintetében, hogy mit jelent a 16 százalékos részarány. Mindenki egyetértett abban, hogy Kolozsvár a csökkent létszámmal és aránnyal is „magyarabb” város, mint korábban, Funar idejében.
A nyelvtörvény által biztosított feltételek veszélyeztetettségéről is szó esett. Ennek kapcsán Székely István arról a felvidéki precedensről beszélt, amely alapján Szlovákia az EU kérésére 20-ról 15 százalékra csökkentette azt a kisebbségi lakossági küszöböt, amelynél kötelező a kisebbségiek anyanyelvének használata a közigazgatásban. Románia lassan két és fél éve késik ezzel a jelentéssel, így „védekezve” az EU-s intézkedés ellen. Veres Valér arra hívta fel a figyelmet, hogy több országban is bevett eljárás, hogy a kisebbség arányától függetlenül egy meghatározott abszolút szám – 10 000 lakos – fölött a helység nevét többnyelvű tábla jelzi.
Csoma Botond RMDSZ-es városi tanácsos szerint az abszolút szám megállapításához és gyakorlatba ültetéséhez nem volt meg a kellő politikai akarat Romániában, de bízik benne, hogy a közeljövőben ez is megoldódik.
László Attila alpolgármester elmondta, 360–400-as nagyságrendben stabilizálódott a magyar nevet viselő gyermekek születésének száma Kolozsváron, egy korábbi – lapunknak adott – nyilatkozatában pedig rámutatott, hogy évente 400–500 magyar fiatalt kellene nyernie a kolozsvári magyarságnak a fogyás megállításához – nemcsak születésekből, hanem ide „csalogatott” egyetemisták soraiból is. Az alpolgármester szerint az ingatlanok és a lakások fejezete megbízható a népszámlálási adatok közül, a többihez azonban rengeteg torz szám került be.
Eckstein-Kovács Péter korábbi RMDSZ-es szenátor drámának éli meg a 10 ezres fogyást, de meglátása szerint minőséget kell rendelnünk a szám mellé, és ha 14 százalékra csökken a magyarság aránya, akkor is meg kell őrizzük „láthatóságunkat”.
Ugyanezt állapította meg Székely István is a romániai összmagyarság kapcsán: „Nem szabad azon gondolkodnunk, hogy ki kapcsolja le utoljára a villanyt, de újra kell gondolnunk a közpolitikákat. Ki kell dolgoznunk a nyugdíjkorhatár nem folyamatos, hanem drasztikus emelését, gyermekjárulékokat kell biztosítanunk, adójóváírást eszközölnünk, részmunkaidőt bevezetnünk” – vallja a politológus. Ellenkező esetben – ahogyan többek szájából is elhangzott – „mi” már nem fogunk nyugdíjt kapni.
Magyari Nándor László szerint nincs miért kétségbeesni, ehelyett ki kell józanodnunk, és ki kell dolgoznunk olyan politikai módszereket, amelyek visszaszorítják, majd pedig megállítják a népességfogyást.
KOVÁCS HONT IMRE
Szabadság (Kolozsvár)
2012. február 10.
Az értelmiség ne sétáljon csapdákba
BALÁZS IMRE JÓZSEF kolozsvári költő, a Babes-Bolyai Tudományegyetem adjunktusa, a Korunk folyóirat főszerkesztője decemberben volt a Várad folyóirat Törzsasztal sorozatának vendége. Főszerkesztői, egyetemi tanári, költői gondjairól kérdezte őt Kinde Annamária az Erdélyi Riport 2012/3. számában megjelent interjúban.
- Gyanakvó ember vagy?
- Jóhiszemű ember vagyok, de a szakmámból kifolyólag muszáj lett gyanakvónak lennem. Egy szerkesztőnek fontos erénye a gyanakvás. De azt hiszem, hogy a civil énemben ez továbbra sem mozdította ki a jóhiszeműséget. Elég nagy jóindulattal szemlélem a világot. A szerkesztőnek meg nyilván azért kell gyanakvónak lennie, mert a beérkező kéziratokban ellenőriznie kell helyesírástól elkezdve nevekig és egyéb adatokig, születési évszámokig, könyvkiadók nevéig sok mindent. Sűrűn szoktam javítani a Korunkhoz beérkező cikkekben mindezeket az adatokat.
- Egy interjúban a Korunk helyéről kérdeztek téged a lapok között, és azt mondtad ott, hogy ha hadászati szempontból nézzük, akkor a Korunk a nehéztüzérség. Háborús időket élünk?
- (Nevet) Hát, remélem, hogy azért nem tartunk még háborús időknél. Nem élünk nagyon jó időket, de háborúsnak nem nevezném a helyzetet. Ezek a hadászati metaforák egyébként az életben mindenhol, házasságtól kezdve egyéb emberi kapcsolatokig és a szakmáig mindenhol előfordulnak. A napilap egyféle, a hetilap más feladatokat lát el, a havilapnak ebből a szempontból egyaránt el kell végeznie a mélységes lerombolását és a mélyről felépítését a dolgoknak.
- A világnézet alakításában vállal szerepet a Korunk, ezt mondod, illetve egy másik szövegben arról is beszélsz, hogy a klasszikus folyóirat-megjelenés már nem elég: az eseményjelleget és a személyességet tartod fontosnak abban, hogy a kulturális érték megtalálja a közönségét. Hogy is van ez? Hiszen a folyóiratban inkább tanulmányokat találunk, a rendezvények pedig többnyire az írókról szólnak.
- Én az eseményjelleget közös pontnak, a folyóiratban és a rendezvényekben közös elemnek tartom. Az eseményjelleg, mint célkitűzés, fontos. A Korunknak az utóbbi évekbeli legnagyobb sikerei az élő eseményekhez fűződtek, amelyekre vélhető volt, hogy nagyon sokan eljönnek, és ez igen gyakran így is történt.
- Hogyan lehet egy tematikus lapszámból vagy annak a bemutatójából esemény?
- Jól ki kell találni a tematikát. A tematikus számok nagy lehetősége, hogy olyan dolgot is képesek eseménnyé tenni, ami azelőtt nem volt esemény. Még akkor is, hogyha nehéz előre megjósolni, melyik lapszámból lesz esemény. De a lehetőség ott van benne.
- Elképzelhető egy olyan tematikus szerkesztés, amely csak követi a folyamatokat, de lehet, hogy pont egy ilyen tematikus összeállítástól figyelnek oda valamire.
- A történettudományi előadásokat is a Korunk-események közé sorolnám, vagy például azt is, hogy 2011 nyarán megjelent A mi huszadik századunk címmel egy többszerzős történelmi tanulmánykötet a kiadónknál, Gyáni Gábor, Romsics Ignác és mások közöltek benne öt nagy történelmi tanulmányt, és rögtön látszott, hogy ez egy esemény. Abból is, hogy a könyvterjesztők egy hónap alatt elhordták az egészet a kiadóból. Reméljük, el is fogják adni, de az biztos, hogy most a kiadóban nincsen belőle. Ez például szerintem egy esemény.
- És pontosabban mit kell értenünk akkor, amikor a személyességről beszélsz?
- Itt is a Korunk Akadémiáról van szó elsősorban. 2008 óta megy az a sorozatunk, amelyben minden hónapban egy történész és minden hónapban egy író szerepel. Ezek a rendezvények 200 fős közönséget is be tudtak vonzani olykor, ami Kolozsváron akár tíz évre visszamenőleg nézve is nagyon ritka volt. A személyesség abban áll, hogy ha a Korunkban megjelentetünk egy Romsics Ignác-tanulmányt, nem látjuk azt, hogy mekkora hatást vált ki, hányan olvassák el. De eljönnek az előadására százötvenen vagy akárhányan, és ott a személyességgel hozzátevődik egyértelműen valami a szöveghez is. Az írói estsorozaton, amit személyesen én csinálok, ugyanezt érzékeltem: ott is bejött ez az eseményjelleg, mert Nádas Péter a hetvenes évek óta nem volt Kolozsváron, vagy Szabó T. Anna íróként a szülővárosában soha nem lépett fel, amíg az estjét meg nem tartottuk. Amikor Dragomán Györgynek a román nyelvű kötetét lanszíroztuk román nyelvű közönség előtt, akkor is begyűltek az emberek. Ezeknek a dolgoknak a varázsa nagymértékben a személyességben áll. A folyóirat-kultúra átalakul. Nem biztos, hogy az a megfelelő szó, hogy válságban van, de az a forma, ahogy eddig volt, annak a magától értetődése erősen kérdőjelessé vált. De ugyanazt a funkciót, amit a folyóirat betöltött évtizedeken át, meg kell próbálni más csatornákon keresztül érvényesíteni, és mi ezzel próbálkozunk.
- Milyen jelek vezetnek ahhoz a következtetéshez, hogy kérdőjelessé vált az eddigi forma?
- Generációs alapon lehet ezt a leginkább érzékelni. Én azokról beszélek most, akiket tanítok az egyetemen, irodalmárokról. Nem az átlagolvasókról, hanem azokról az emberekről, akiknek szakmájukból adódóan ismerniük kellene folyóiratokat. Mert amikor mi egyetemisták voltunk, ebből a szempontból más helyzet volt, pedig nem volt az annyira régen. Én minden évben azzal kezdem a félévet a harmadéveseknél: soroljanak fel folyóiratokat, amiket olvastak az elmúlt évben. Vagy aminek több lapszámát olvasták. Magyarországi folyóiratokból minimálisat sorolnak, romániaiakból alig valamivel többet, a Litera.hu az ismétlődő, ami azt jelzi, hogy az interneten még csak-csak megvan a tájékozódási csatorna, de maga a nyomtatott folyóirat fogalma, egy-egy lapszám átlapozása hiányzik: ez generációs alapon működik, valahol a jelenlegi huszonéveseknél átalakult az erre való szocializáció. Ezen meg lehet próbálni valamit alakítani, de a változást egyetlen folyóirat biztosan nem tudja elérni. Mi például azt csináljuk, hogy középiskolákba visszük be a Korunkot. Játékos formában kérdésekre válaszolnak azok, akik középiskolásként megrendelik, a tanárokat is bevonjuk ebbe, hogy segítsenek célba juttatni a lapot, a valóban érdeklődő diákokhoz. A résztvevők pedig nyernek valamit, amikor válaszolnak a lap által feltett kérdésekre. Ebből a Korunknak nincsen semmi anyagi haszna, a cél egyszerűen fenntartani ezt a médiumot, egyáltalán azt a tapasztalatot, hogy létezik nyomtatott folyóirat. A funkciót az internet részben átveheti, így lehet valamelyest áthidalni ezt a generációs űrt.
- A Korunknak minden lapszáma elérhető a világhálón, úgyhogy elég, ha a nevét megjegyzik, és már megtalálják.
- Igen, ez egy tudatos stratégia, hogy a terjesztési gondokat és ezt a generációs szakadékot próbáljuk áthidalni.
- Egyetemi oktatóként többek között egy ilyen tárgynak vagy az előadója, amit úgy hívnak: Az irodalmár szakma elmélete és gyakorlata. Mit tanítasz ezen belül?
- Megtanulnak korrektúrázni. Vizsgáznak korrektúrázásból. De nyilván nem csak ezt. Ez a minimum.
- A korrektúrázásnak elmélete is van?
- El kell magyarázni, hogy miért kell ezt csinálni, amikor egyszerűen ki is lehetne húzni a hibás szöveget, és fölébe írni a helyeset. Elmondom nekik, hogy mik a korrektúra előnyei. De nyilván nem ez a lényeg, hanem azt vettük észre, hogy a végzettjeinknek csak egy része – hogy mekkora része, az változó – lesz tanár. Másik része nem tanár lesz. És azt láttuk, hogy felbukkannak újságszerkesztőségekben, korrektorok lesznek könyvkiadókban, rendezvényszervezésben civil szervezeteknél dolgoznak. Rám hárult a feladat, hogy erre felkészítsem őket. Én azzal szoktam kezdeni ezt a tantárgyat, hogy ez minden, ami nem a tanársággal és a kutatással kapcsolatos, és az irodalmi életben való tájékozódásról szól. Erről fognak szólni ezek az órák. És hogy valami konkrétummal mindenképpen maradjanak, fontosnak tartottam a korrektúrázást, hiszen ez az alap, hogyha el akarnak helyezkedni korrektorként vagy szerkesztőként. A végére, ha mást nem, akkor tudni fogják, hogy minek hol kell utánanézni. Az ISBN számtól kezdve a kolofonig, tehát ha kinyit egy könyvet, lesz fogalma arról, amit egy normális olvasó valószínűleg nem tud, vagy nem tudja, mire való, és milyen formában kell megjelennie. Rengeteg igénytelen kiadó és kiadvány van. Ha ők ránéznek majd egy ilyen könyvre, akkor azt reméljük, hogy meg tudják majd ítélni, hogy mennyire komoly a kiadvány. Ez tehát egy gyakorlati tárgy, és a szerkesztői énemmel elég nagy az átjárás, amikor ezt tanítom (nevet).
- Emellett meghívottakat szoktam vinni az egyetemre, könyvkiadói szerkesztőt, folyóirat-szerkesztőt, akitől bármit lehet kérdezni. A Kriterion, a Koinónia, a Helikon, a Látó, a Napsugár szerkesztőit, aki éppen ráér.
- Olvastam róla, hogy Magyarországon a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen létezik ehhez hasonló kiadói szerkesztő képzés. Nálunk is lehetne ezt nagyobb óraszámban tanítani, és szakmai gyakorlatokat rendelni hozzá, fel lehetne építeni egy ilyen, részletesebb képzést, mert jók a visszajelzések.
- A szerkesztői éneddel már találkoztunk, de azt még nem tudjuk, hogy mikor vagy költő.
- Nem jó válasz erre az, hogy szabadidőmben, mert akkor azt jelentené, hogy ez valamilyen hobbi, de annál azért több.
- Már csak azért sem lenne ez jó válasz, mert a költőnek tudomásom szerint egyáltalán nincs szabadideje…
- Van néha olyan igénye az embernek, amikor befelé szeretne menni egy kicsit önmagába. Azt hiszem, ezzel függ össze. Ez nem mindig van. Amikor nagyon kifelé élek, akkor a költői énem visszaszorul és pihen. Lehet, hogy egy-egy mozgalmas este után éppen váratlanul is előbújik belőlem, de azt hiszem, hogy a csendesebb, elmélyülősebb időszakokban van nagyobb szükségem nekem erre az énemre. És azért megvannak mindennek a pillanatai.
- Azt is tudjuk rólad, mert beszéltél róla többször, hogy a Szilágyi Domokos műveivel való találkozás fordította a sorsodat abba az irányba, hogy végül ezt a pályát választottad. Amikor ez történt, akkor te hány éves voltál? Akkor már írtál verseket?
- Olyan tizenhét-tizennyolc éves lehettem, és nagyjából akkortájt kezdtem írni verseket, de akkor még ez a tipikus kamasz-dolog volt, ami nem volt jó vers.
- Eszerint megtörténhetett volna az is, hogy a versírás abbamarad. Te akkor nem is a költőséget választottad a Szilágyi Domokos műveivel való találkozásod kapcsán, hanem a szerkesztői hivatást?
- Nem. Az irodalmat. Mert én sokáig fizika meg matek szakra készültem. Ilyen osztályban is végeztem Udvarhelyen.
- Tehát akkor még az, hogy te később szerkesztőként fogsz dolgozni, nem volt nyilvánvaló.
- Nem. Bár ’89-ben, a forradalom idején, amikor én 14 éves voltam, a segélycsomagban édesanyám kapott egy írógépet. Egy szalagos, özönvíz előtti, amerikai vagy nem tudom, milyen gyártmányú szerkezetet, iszonyúan kopogós volt, erősen kellett ütni a billentyűket. Akkor a nyolcadikos osztálytársaimnak az írógépen indigóval diáklapot szerkesztettem négy oldalon. De az megint másról szólt. Az egy olyan pillanat volt, amikor valamit kellett csinálni.
- A lányaid már írnak verset? Mondjuk el, hogy hány évesek!
- Persze. (Nevet) „Apa, ma is írtam egy verset!” Még nem is tudtak írni, és már mondtak ilyeneket… Most már tudnak írni. A nagylányom most hétéves, a kicsi ötéves lesz.
- Tíz-tizenöt éven belül számíthatunk a köteteikre, vagy ha tovább gyorsul a világ, akkor még hamarabb?
- Egyelőre inkább az a sorsuk, hogy olvasók és múzsák is és társszerzők. De egyébként a kolozsvári közegben ez egyáltalán nem számít lassan kivételnek, hogyha Zágoni Balázsnak a gyerekei mesehősök lettek Zágoni Barnitól Zágoni Hannáig és Dorkáig, Demény Péter lánya, Ágóbágó szintén könyvhős lett, Berszán Matyi Farkas is a Berszán István könyvében. Az én nagylányom is szerepel a Hanna-hintában.
- Bevonultak az irodalomba.
- Igen, ebből nehéz már kimászni. Szilágyi Júlia mesélte, hogy az ő kisfia, Mihály, amikor annak idején találkozott Kobakkal, akkor nem értette a dolgot. Hát Kobak az egy mese, nem egy gyerek. Hosszú évtizedekre visszanyúló hagyománya van ennek is.
- Az erdélyi viszonylatban nagyvárosnak tekinthető Kolozsváron belül is létezik egy elkülönülő magyar város?
- Szerintem igen. Általában megvannak azért a kontaktusok a rétegekben. Nem az élet teljes színterén van meg az embernek a kontaktusa a román lakossággal. A boltban megvan, ha valaki focizni jár, akkor ott lehet, hogy románok is vannak, tehát valahol mindig van kapcsolat. De az élet teljessége a magyaroknak inkább csak a kis magyar világ. Persze nincs annyira elszigetelve, mint egy székelyföldi helyen, ahol eleve nincsen akkora átjárási lehetőség.
- A nagyváradi Szacsvay Akadémia előadás-sorozatának egyik előadója, Horváth István beszélt arról, hogy az erdélyi magyar értelmiség fele Kolozsváron él. Mennyire érezhető ez? Meddig képes még betölteni a társadalmi szerepét az értelmiség? Képes megmaradni, újratermelődni, vagy szétszóródnak majd ők is a világ élhetőbb országaiba?
- Én ezt az egyetemi szférához kötném, és annak tulajdonítom ezt a koncentrációt. Az egyetemi szférában az utóbbi évek nem voltak a legjobbak. Legalábbis a humán tudományokban. Nem rentábilis, nem kifizetődő. Magyarán: az új végzettek nem tudtak megtapadni Kolozsváron. A közoktatásnak az egyébként nagyon jó, hogy a legjobb végzettjeink a bölcsészkarról Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Gyergyóban tanítanak.
- Kellene legyen egy olyan távlat, célképzet a fiatalok előtt, hogy ha dolgoznak, akkor ők is részévé lehetnek ennek a rétegnek. Én ezt most úgy látom, hogy a mindenféle válság hatására a fiatalokra jellemzőbb a pesszimizmus, és ennek reális alapja van.
- Az értelmiségnek a kritikus és analitikus szerepét tartom fontosnak. A mostani korszaknak a legnagyobb veszélye a manipulálhatóság. Az ember észre sem veszi, hogy mit csinál vele a politikus, a média, a fogyasztásra ösztönző gazdasági reklám. Az értelmiség hátha jobban észreveszi, hogy ne sétáljon bele a csapdákba, és erre felhívja másoknak is a figyelmét.
- Képes-e az értelmiség arra most, hogy ellássa ezt a feladatot?
- Mindig van, aki ellátja ezt a feladatot. Lehet, hogy valaki egy blogot ír, és egy nagyon specifikus területen ezeket a manipulációkat megmutatja. Én nem hiszem, hogy olyan volna most a helyzet, hogy az értelmiségnek ne volna feladata, és ne lenne képes azt betölteni. Csak nem biztos, hogy eléggé látszik ma az értelmiségiek teljesítménye.
Névjegy
Balázs Ime József (Székelyudvarhely, 1976) matematika–fizika tagozaton végzett a Tamási Áron Gimnáziumban. 1994–1998 között a kolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetem magyar–angol szakos hallgatója. 1998 óta tanít az egyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszékén, 2004 óta adjunktusként. 2004-ben védte meg Az avantgárd az erdélyi magyar irodalomban című doktori értekezését. 1999 óta a Korunk irodalmi és kritikai rovatának szerkesztője, 2008-tól a lap főszerkesztője. 1996 óta publikál verseket, irodalomkritikát, tanulmányokat folyóiratokban, antológiákban, napi- és hetilapokban. A Hermeneuta elnevezésű táborok egyik szervezője és előadója. József Attila-díjas (2011), a József Attila Kör, az Erdélyi Magyar Írók Ligája, a Romániai Írók Szövetsége és a Szépírók Társasága tagja. Legismertebb kötete: Vidrakönyv (versek, Éneklő borz, 2006).
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
BALÁZS IMRE JÓZSEF kolozsvári költő, a Babes-Bolyai Tudományegyetem adjunktusa, a Korunk folyóirat főszerkesztője decemberben volt a Várad folyóirat Törzsasztal sorozatának vendége. Főszerkesztői, egyetemi tanári, költői gondjairól kérdezte őt Kinde Annamária az Erdélyi Riport 2012/3. számában megjelent interjúban.
- Gyanakvó ember vagy?
- Jóhiszemű ember vagyok, de a szakmámból kifolyólag muszáj lett gyanakvónak lennem. Egy szerkesztőnek fontos erénye a gyanakvás. De azt hiszem, hogy a civil énemben ez továbbra sem mozdította ki a jóhiszeműséget. Elég nagy jóindulattal szemlélem a világot. A szerkesztőnek meg nyilván azért kell gyanakvónak lennie, mert a beérkező kéziratokban ellenőriznie kell helyesírástól elkezdve nevekig és egyéb adatokig, születési évszámokig, könyvkiadók nevéig sok mindent. Sűrűn szoktam javítani a Korunkhoz beérkező cikkekben mindezeket az adatokat.
- Egy interjúban a Korunk helyéről kérdeztek téged a lapok között, és azt mondtad ott, hogy ha hadászati szempontból nézzük, akkor a Korunk a nehéztüzérség. Háborús időket élünk?
- (Nevet) Hát, remélem, hogy azért nem tartunk még háborús időknél. Nem élünk nagyon jó időket, de háborúsnak nem nevezném a helyzetet. Ezek a hadászati metaforák egyébként az életben mindenhol, házasságtól kezdve egyéb emberi kapcsolatokig és a szakmáig mindenhol előfordulnak. A napilap egyféle, a hetilap más feladatokat lát el, a havilapnak ebből a szempontból egyaránt el kell végeznie a mélységes lerombolását és a mélyről felépítését a dolgoknak.
- A világnézet alakításában vállal szerepet a Korunk, ezt mondod, illetve egy másik szövegben arról is beszélsz, hogy a klasszikus folyóirat-megjelenés már nem elég: az eseményjelleget és a személyességet tartod fontosnak abban, hogy a kulturális érték megtalálja a közönségét. Hogy is van ez? Hiszen a folyóiratban inkább tanulmányokat találunk, a rendezvények pedig többnyire az írókról szólnak.
- Én az eseményjelleget közös pontnak, a folyóiratban és a rendezvényekben közös elemnek tartom. Az eseményjelleg, mint célkitűzés, fontos. A Korunknak az utóbbi évekbeli legnagyobb sikerei az élő eseményekhez fűződtek, amelyekre vélhető volt, hogy nagyon sokan eljönnek, és ez igen gyakran így is történt.
- Hogyan lehet egy tematikus lapszámból vagy annak a bemutatójából esemény?
- Jól ki kell találni a tematikát. A tematikus számok nagy lehetősége, hogy olyan dolgot is képesek eseménnyé tenni, ami azelőtt nem volt esemény. Még akkor is, hogyha nehéz előre megjósolni, melyik lapszámból lesz esemény. De a lehetőség ott van benne.
- Elképzelhető egy olyan tematikus szerkesztés, amely csak követi a folyamatokat, de lehet, hogy pont egy ilyen tematikus összeállítástól figyelnek oda valamire.
- A történettudományi előadásokat is a Korunk-események közé sorolnám, vagy például azt is, hogy 2011 nyarán megjelent A mi huszadik századunk címmel egy többszerzős történelmi tanulmánykötet a kiadónknál, Gyáni Gábor, Romsics Ignác és mások közöltek benne öt nagy történelmi tanulmányt, és rögtön látszott, hogy ez egy esemény. Abból is, hogy a könyvterjesztők egy hónap alatt elhordták az egészet a kiadóból. Reméljük, el is fogják adni, de az biztos, hogy most a kiadóban nincsen belőle. Ez például szerintem egy esemény.
- És pontosabban mit kell értenünk akkor, amikor a személyességről beszélsz?
- Itt is a Korunk Akadémiáról van szó elsősorban. 2008 óta megy az a sorozatunk, amelyben minden hónapban egy történész és minden hónapban egy író szerepel. Ezek a rendezvények 200 fős közönséget is be tudtak vonzani olykor, ami Kolozsváron akár tíz évre visszamenőleg nézve is nagyon ritka volt. A személyesség abban áll, hogy ha a Korunkban megjelentetünk egy Romsics Ignác-tanulmányt, nem látjuk azt, hogy mekkora hatást vált ki, hányan olvassák el. De eljönnek az előadására százötvenen vagy akárhányan, és ott a személyességgel hozzátevődik egyértelműen valami a szöveghez is. Az írói estsorozaton, amit személyesen én csinálok, ugyanezt érzékeltem: ott is bejött ez az eseményjelleg, mert Nádas Péter a hetvenes évek óta nem volt Kolozsváron, vagy Szabó T. Anna íróként a szülővárosában soha nem lépett fel, amíg az estjét meg nem tartottuk. Amikor Dragomán Györgynek a román nyelvű kötetét lanszíroztuk román nyelvű közönség előtt, akkor is begyűltek az emberek. Ezeknek a dolgoknak a varázsa nagymértékben a személyességben áll. A folyóirat-kultúra átalakul. Nem biztos, hogy az a megfelelő szó, hogy válságban van, de az a forma, ahogy eddig volt, annak a magától értetődése erősen kérdőjelessé vált. De ugyanazt a funkciót, amit a folyóirat betöltött évtizedeken át, meg kell próbálni más csatornákon keresztül érvényesíteni, és mi ezzel próbálkozunk.
- Milyen jelek vezetnek ahhoz a következtetéshez, hogy kérdőjelessé vált az eddigi forma?
- Generációs alapon lehet ezt a leginkább érzékelni. Én azokról beszélek most, akiket tanítok az egyetemen, irodalmárokról. Nem az átlagolvasókról, hanem azokról az emberekről, akiknek szakmájukból adódóan ismerniük kellene folyóiratokat. Mert amikor mi egyetemisták voltunk, ebből a szempontból más helyzet volt, pedig nem volt az annyira régen. Én minden évben azzal kezdem a félévet a harmadéveseknél: soroljanak fel folyóiratokat, amiket olvastak az elmúlt évben. Vagy aminek több lapszámát olvasták. Magyarországi folyóiratokból minimálisat sorolnak, romániaiakból alig valamivel többet, a Litera.hu az ismétlődő, ami azt jelzi, hogy az interneten még csak-csak megvan a tájékozódási csatorna, de maga a nyomtatott folyóirat fogalma, egy-egy lapszám átlapozása hiányzik: ez generációs alapon működik, valahol a jelenlegi huszonéveseknél átalakult az erre való szocializáció. Ezen meg lehet próbálni valamit alakítani, de a változást egyetlen folyóirat biztosan nem tudja elérni. Mi például azt csináljuk, hogy középiskolákba visszük be a Korunkot. Játékos formában kérdésekre válaszolnak azok, akik középiskolásként megrendelik, a tanárokat is bevonjuk ebbe, hogy segítsenek célba juttatni a lapot, a valóban érdeklődő diákokhoz. A résztvevők pedig nyernek valamit, amikor válaszolnak a lap által feltett kérdésekre. Ebből a Korunknak nincsen semmi anyagi haszna, a cél egyszerűen fenntartani ezt a médiumot, egyáltalán azt a tapasztalatot, hogy létezik nyomtatott folyóirat. A funkciót az internet részben átveheti, így lehet valamelyest áthidalni ezt a generációs űrt.
- A Korunknak minden lapszáma elérhető a világhálón, úgyhogy elég, ha a nevét megjegyzik, és már megtalálják.
- Igen, ez egy tudatos stratégia, hogy a terjesztési gondokat és ezt a generációs szakadékot próbáljuk áthidalni.
- Egyetemi oktatóként többek között egy ilyen tárgynak vagy az előadója, amit úgy hívnak: Az irodalmár szakma elmélete és gyakorlata. Mit tanítasz ezen belül?
- Megtanulnak korrektúrázni. Vizsgáznak korrektúrázásból. De nyilván nem csak ezt. Ez a minimum.
- A korrektúrázásnak elmélete is van?
- El kell magyarázni, hogy miért kell ezt csinálni, amikor egyszerűen ki is lehetne húzni a hibás szöveget, és fölébe írni a helyeset. Elmondom nekik, hogy mik a korrektúra előnyei. De nyilván nem ez a lényeg, hanem azt vettük észre, hogy a végzettjeinknek csak egy része – hogy mekkora része, az változó – lesz tanár. Másik része nem tanár lesz. És azt láttuk, hogy felbukkannak újságszerkesztőségekben, korrektorok lesznek könyvkiadókban, rendezvényszervezésben civil szervezeteknél dolgoznak. Rám hárult a feladat, hogy erre felkészítsem őket. Én azzal szoktam kezdeni ezt a tantárgyat, hogy ez minden, ami nem a tanársággal és a kutatással kapcsolatos, és az irodalmi életben való tájékozódásról szól. Erről fognak szólni ezek az órák. És hogy valami konkrétummal mindenképpen maradjanak, fontosnak tartottam a korrektúrázást, hiszen ez az alap, hogyha el akarnak helyezkedni korrektorként vagy szerkesztőként. A végére, ha mást nem, akkor tudni fogják, hogy minek hol kell utánanézni. Az ISBN számtól kezdve a kolofonig, tehát ha kinyit egy könyvet, lesz fogalma arról, amit egy normális olvasó valószínűleg nem tud, vagy nem tudja, mire való, és milyen formában kell megjelennie. Rengeteg igénytelen kiadó és kiadvány van. Ha ők ránéznek majd egy ilyen könyvre, akkor azt reméljük, hogy meg tudják majd ítélni, hogy mennyire komoly a kiadvány. Ez tehát egy gyakorlati tárgy, és a szerkesztői énemmel elég nagy az átjárás, amikor ezt tanítom (nevet).
- Emellett meghívottakat szoktam vinni az egyetemre, könyvkiadói szerkesztőt, folyóirat-szerkesztőt, akitől bármit lehet kérdezni. A Kriterion, a Koinónia, a Helikon, a Látó, a Napsugár szerkesztőit, aki éppen ráér.
- Olvastam róla, hogy Magyarországon a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen létezik ehhez hasonló kiadói szerkesztő képzés. Nálunk is lehetne ezt nagyobb óraszámban tanítani, és szakmai gyakorlatokat rendelni hozzá, fel lehetne építeni egy ilyen, részletesebb képzést, mert jók a visszajelzések.
- A szerkesztői éneddel már találkoztunk, de azt még nem tudjuk, hogy mikor vagy költő.
- Nem jó válasz erre az, hogy szabadidőmben, mert akkor azt jelentené, hogy ez valamilyen hobbi, de annál azért több.
- Már csak azért sem lenne ez jó válasz, mert a költőnek tudomásom szerint egyáltalán nincs szabadideje…
- Van néha olyan igénye az embernek, amikor befelé szeretne menni egy kicsit önmagába. Azt hiszem, ezzel függ össze. Ez nem mindig van. Amikor nagyon kifelé élek, akkor a költői énem visszaszorul és pihen. Lehet, hogy egy-egy mozgalmas este után éppen váratlanul is előbújik belőlem, de azt hiszem, hogy a csendesebb, elmélyülősebb időszakokban van nagyobb szükségem nekem erre az énemre. És azért megvannak mindennek a pillanatai.
- Azt is tudjuk rólad, mert beszéltél róla többször, hogy a Szilágyi Domokos műveivel való találkozás fordította a sorsodat abba az irányba, hogy végül ezt a pályát választottad. Amikor ez történt, akkor te hány éves voltál? Akkor már írtál verseket?
- Olyan tizenhét-tizennyolc éves lehettem, és nagyjából akkortájt kezdtem írni verseket, de akkor még ez a tipikus kamasz-dolog volt, ami nem volt jó vers.
- Eszerint megtörténhetett volna az is, hogy a versírás abbamarad. Te akkor nem is a költőséget választottad a Szilágyi Domokos műveivel való találkozásod kapcsán, hanem a szerkesztői hivatást?
- Nem. Az irodalmat. Mert én sokáig fizika meg matek szakra készültem. Ilyen osztályban is végeztem Udvarhelyen.
- Tehát akkor még az, hogy te később szerkesztőként fogsz dolgozni, nem volt nyilvánvaló.
- Nem. Bár ’89-ben, a forradalom idején, amikor én 14 éves voltam, a segélycsomagban édesanyám kapott egy írógépet. Egy szalagos, özönvíz előtti, amerikai vagy nem tudom, milyen gyártmányú szerkezetet, iszonyúan kopogós volt, erősen kellett ütni a billentyűket. Akkor a nyolcadikos osztálytársaimnak az írógépen indigóval diáklapot szerkesztettem négy oldalon. De az megint másról szólt. Az egy olyan pillanat volt, amikor valamit kellett csinálni.
- A lányaid már írnak verset? Mondjuk el, hogy hány évesek!
- Persze. (Nevet) „Apa, ma is írtam egy verset!” Még nem is tudtak írni, és már mondtak ilyeneket… Most már tudnak írni. A nagylányom most hétéves, a kicsi ötéves lesz.
- Tíz-tizenöt éven belül számíthatunk a köteteikre, vagy ha tovább gyorsul a világ, akkor még hamarabb?
- Egyelőre inkább az a sorsuk, hogy olvasók és múzsák is és társszerzők. De egyébként a kolozsvári közegben ez egyáltalán nem számít lassan kivételnek, hogyha Zágoni Balázsnak a gyerekei mesehősök lettek Zágoni Barnitól Zágoni Hannáig és Dorkáig, Demény Péter lánya, Ágóbágó szintén könyvhős lett, Berszán Matyi Farkas is a Berszán István könyvében. Az én nagylányom is szerepel a Hanna-hintában.
- Bevonultak az irodalomba.
- Igen, ebből nehéz már kimászni. Szilágyi Júlia mesélte, hogy az ő kisfia, Mihály, amikor annak idején találkozott Kobakkal, akkor nem értette a dolgot. Hát Kobak az egy mese, nem egy gyerek. Hosszú évtizedekre visszanyúló hagyománya van ennek is.
- Az erdélyi viszonylatban nagyvárosnak tekinthető Kolozsváron belül is létezik egy elkülönülő magyar város?
- Szerintem igen. Általában megvannak azért a kontaktusok a rétegekben. Nem az élet teljes színterén van meg az embernek a kontaktusa a román lakossággal. A boltban megvan, ha valaki focizni jár, akkor ott lehet, hogy románok is vannak, tehát valahol mindig van kapcsolat. De az élet teljessége a magyaroknak inkább csak a kis magyar világ. Persze nincs annyira elszigetelve, mint egy székelyföldi helyen, ahol eleve nincsen akkora átjárási lehetőség.
- A nagyváradi Szacsvay Akadémia előadás-sorozatának egyik előadója, Horváth István beszélt arról, hogy az erdélyi magyar értelmiség fele Kolozsváron él. Mennyire érezhető ez? Meddig képes még betölteni a társadalmi szerepét az értelmiség? Képes megmaradni, újratermelődni, vagy szétszóródnak majd ők is a világ élhetőbb országaiba?
- Én ezt az egyetemi szférához kötném, és annak tulajdonítom ezt a koncentrációt. Az egyetemi szférában az utóbbi évek nem voltak a legjobbak. Legalábbis a humán tudományokban. Nem rentábilis, nem kifizetődő. Magyarán: az új végzettek nem tudtak megtapadni Kolozsváron. A közoktatásnak az egyébként nagyon jó, hogy a legjobb végzettjeink a bölcsészkarról Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Gyergyóban tanítanak.
- Kellene legyen egy olyan távlat, célképzet a fiatalok előtt, hogy ha dolgoznak, akkor ők is részévé lehetnek ennek a rétegnek. Én ezt most úgy látom, hogy a mindenféle válság hatására a fiatalokra jellemzőbb a pesszimizmus, és ennek reális alapja van.
- Az értelmiségnek a kritikus és analitikus szerepét tartom fontosnak. A mostani korszaknak a legnagyobb veszélye a manipulálhatóság. Az ember észre sem veszi, hogy mit csinál vele a politikus, a média, a fogyasztásra ösztönző gazdasági reklám. Az értelmiség hátha jobban észreveszi, hogy ne sétáljon bele a csapdákba, és erre felhívja másoknak is a figyelmét.
- Képes-e az értelmiség arra most, hogy ellássa ezt a feladatot?
- Mindig van, aki ellátja ezt a feladatot. Lehet, hogy valaki egy blogot ír, és egy nagyon specifikus területen ezeket a manipulációkat megmutatja. Én nem hiszem, hogy olyan volna most a helyzet, hogy az értelmiségnek ne volna feladata, és ne lenne képes azt betölteni. Csak nem biztos, hogy eléggé látszik ma az értelmiségiek teljesítménye.
Névjegy
Balázs Ime József (Székelyudvarhely, 1976) matematika–fizika tagozaton végzett a Tamási Áron Gimnáziumban. 1994–1998 között a kolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetem magyar–angol szakos hallgatója. 1998 óta tanít az egyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszékén, 2004 óta adjunktusként. 2004-ben védte meg Az avantgárd az erdélyi magyar irodalomban című doktori értekezését. 1999 óta a Korunk irodalmi és kritikai rovatának szerkesztője, 2008-tól a lap főszerkesztője. 1996 óta publikál verseket, irodalomkritikát, tanulmányokat folyóiratokban, antológiákban, napi- és hetilapokban. A Hermeneuta elnevezésű táborok egyik szervezője és előadója. József Attila-díjas (2011), a József Attila Kör, az Erdélyi Magyar Írók Ligája, a Romániai Írók Szövetsége és a Szépírók Társasága tagja. Legismertebb kötete: Vidrakönyv (versek, Éneklő borz, 2006).
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2012. február 10.
Cenzus: nincs ok borúlátásra?
2012. február 11.
Találkozások
A találkozó tétje – feltételesen – egy kimondottan erdélyi írószervezet megtervezése, megalapítása volt. Ezzel kapcsolatban mondták el a véleményüket az írók. (…) Egyesek amellett érveltek, hogy elégséges az akkor létező régebbi és újabb írószervezetek (Romániai Magyar Írók Szövetsége, Magyar Írószövetség, Romániai Írók Szövetsége, Szépírók Társasága, Fiatal Írók Szövetsége, Fiatal Írók József Attila Köre) illetve az azokhoz tartozás lefedi az erdélyi írók érdekvédelmét. Mások – főleg a középnemzedék – arra hajlottak, hogy az Erdélyben már meglévő íróintézmények köré (Erdélyi Magyar P. E. N. Club, Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány), vagy azok profiljának részleges átalakításával hozzanak létre egy írószervezetet. Végül – főleg az Előretolt Helyőrség írói csoportosulás tagjainak kezdeményezésére – a találkozót követően, de nem az ott jelen levő írók döntése nyomán –, 2002. február 9-én Kolozsváron megalakult az Erdélyi Magyar Írók Ligája. Az írók ilyen generációk közötti felállásban és az erdélyi közéletiség vagy szerepvállalás opciójával többé nem találkoztak. Az erdélyi nyilvánosság szerkezete meg is változott, a közéletiség kizárólagosan a politika és a profi újságírás monopóliuma lett, az írók pedig az új évezredben szinte kizárólagosan az irodalomnak, az irodalom intézményeiben éltek tovább. * Úgy tűnt, hogy a gyergyószárhegyi írótalálkozóknak sem lesz folytatása. Azonban mégsem így történt. A hargitafürdői Ózon Szálló utolsó összejövetelén e sorok íróját választották amolyan ügyvivővé (Domokos Géza és Szilágyi István javaslatára). Teltek az évek, és elég sok megkeresés ért el, a tekintetben, hogy mégis fel kellene újítani a gyergyószárhegyi írótalálkozót, és azt az összes erdélyi írók fórumává, találkozóhelyévé kell tenni – ahol például azok is részt vehetnek, akik amúgy egyetlen szervezetbe, körbe, csoportosulásba sem tartoznak bele. Ennek nyomán elkezdődött a szervező munka, amelyben kialakult az a struktúra, amely aztán végig működött és mind a mai napig életben van, és amelyet az ismét a gyergyószárhegyi ferences kolostor tanácskozótermében rendeztek meg 2006. szeptember 21–23-án. Ez alkalommal döntés született egy informális szervező testület létrehozásáról, amelynek a tagjai Egyed Péter és Fekete Vince (a Székelyföld szerkesztőségének a megbízottjaként) mint szakmai vezetők, valamint Kassay Péter, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ igazgatója mint adminisztratív vezető. Az írótábort mindvégig támogatta Hargita Megye Tanácsa, valamint a Communitas Alapítvány. * A rendezvények profilja is kialakult, állandósult. Az első tanácskozási napon – mindig jeles magyarországi és hazai meghívottak felvezetésében – a magyar irodalom legutóbbi két évének az eseményeivel, jelenségeivel, könyveivel, alkotóival és vitáival foglalkoztunk, egy olyan körkép megrajzolásának a szándékával, amely az írók viszonyítási rendszereit, értékeléseit segítheti. De folyt beszélgetés tisztán érdekvédelmi kérdésekről, az olvasókkal való kapcsolatról és természetesen folytak az ilyenkor mindig legfontosabb, kötetlen folyosói és fehér asztal melletti beszélgetések mindenről, ami az írókat érdekelni szokta. (…) Értékelésről beszéltünk mindig, ámde meg kell állapítanunk, hogy ez egyre komplexebb, nehezen megragadható és nagy feladattá vált. Egyrészt létezik egy működő kánon vagy kánonok, amelynek az alakításában a legnagyobb szerepe kétségkívül a magyar irodalom budapesti központjának van. Kialakításában maguk az írók – teljesítményük révén –, a díjak intézménye, kuratóriumok, lapok, társaságok, és nyilván a vezető irodalomtörténészek működnek közre. Ámde értékképző – az előbbivel nemegyszer ellentétesen – a piac is, a különböző gazdasági lobbik, nagy kiadók, könyvesházak és terjesztőrendszerek – amelyek nemegyszer és egyszerűen eltüntetik az érdekeltségeikbe nem vágó kis példányszámban megjelenő alkotásokat is. (Amelyeknek a megjelentetéséért azért a megfelelő pályázati juttatásokat felveszik.) Valamennyi szerepe a kritikának még megmaradt, ha nem más, a kánonoknak a képviselete, egyáltalán az írói jelenlét biztosítása. * Fontosnak tartjuk, hogy sikerült létrehoznunk azt a keretet, amelyben az irodalom és a társművészetek problematikája is megjelenhetett (2008-ban irodalom és képzőművészet, 2010-ben zene és irodalom volt a téma.) Nyilván, nem hiányozhattak az irodalmi művészeti események sem: Erdélyi költőnők felolvasóestje, az Éneklő Borz estje, Murányi Tóni dal- valamint Könczey Árpád zeneszerzői-előadóestje fontos eseményei voltak találkozóinknak, amelyeknek az átlaglétszáma 35 és 45 között állapodott meg, és ebben a mozgásban a legjelentősebb az volt, hogy kialakult a törzsközönsége, a hűségeseké, akik végül is fontosnak érezték azt, hogy találkozzanak, továbbra is bíztak a baráti szó erejében. Nem kis dolog ez a társadalmak, közösségek posztmodern fragmentációjának idejében, amely alól az írók, írói közösségek sem jelentenek kivételt. Ezért tartottuk érdemesnek a szervezés néha megpróbáltató munkáját (fund rising, oh!), s ezért tarjuk érdemesnek a folytatást. * Minden alkalommal megemlékeztünk azokról is, akik már nem lehettek közöttünk: Anavi Ádám (2009. febr. 23.), Bán Péter (2006), Csiki László (2008. okt. 3.), Domokos Géza (2007. jún. 27.), Géczi A. János (2008. május), Jancsó Noémi (2010. júl. 26.), Jánky Béla (2009. okt. 29.), Lászlóffy Aladár (2009. ápr. 20), Létay Lajos (2007. szept. 26.), Sütő András (2006. szept. 30), de akiknek emlékét és hagyatékát ápoljuk az alapítványok, emlékházak, gyűjtemények, rendezvények és tematikus megemlékezések, de legfőképpen műveik újrakiadása révén. * Találkozóink 2008-tól a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ épületében zajlottak. 2006-ban e sorok írója, 2008-ban Dávid Gyula kapta meg a Zöld Lajos által létesített Szárhegyi Patkó, Dávid Gyula pedig az életműdíjat is, 2010-ben pedig első ízben sikerült létrehoznunk és odaítélnünk a Hargita Megye Tanácsának a támogatásával létesített, jelentős pénzügyi javadalmazással járó Csiki László-díjat. (A kuratórium pontszavazásos döntése értelmében a díjat Karácsonyi Zsolt kapta meg.) * Sok minden köti a fórumot a színhelyhez: az a kis plató a ferences kolostor felett, a kápolna – ahol az újrakezdést Zöld Lajos és Domokos Géza kifundálták, továbbhaladva pedig a festői Güdüc alighanem a medence és az egész Erdély egyik legihletőbb helye. (Egyed Péter: Bevezető szavak a Szekértábor a Szármány hegyén. Gyergyószárhegyi írótalálkozók 1980-1990-2000 című kötethez – részletek. Székelyföld, 2012. január)
b.d.
Népújság (Marosvásárhely)
A találkozó tétje – feltételesen – egy kimondottan erdélyi írószervezet megtervezése, megalapítása volt. Ezzel kapcsolatban mondták el a véleményüket az írók. (…) Egyesek amellett érveltek, hogy elégséges az akkor létező régebbi és újabb írószervezetek (Romániai Magyar Írók Szövetsége, Magyar Írószövetség, Romániai Írók Szövetsége, Szépírók Társasága, Fiatal Írók Szövetsége, Fiatal Írók József Attila Köre) illetve az azokhoz tartozás lefedi az erdélyi írók érdekvédelmét. Mások – főleg a középnemzedék – arra hajlottak, hogy az Erdélyben már meglévő íróintézmények köré (Erdélyi Magyar P. E. N. Club, Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány), vagy azok profiljának részleges átalakításával hozzanak létre egy írószervezetet. Végül – főleg az Előretolt Helyőrség írói csoportosulás tagjainak kezdeményezésére – a találkozót követően, de nem az ott jelen levő írók döntése nyomán –, 2002. február 9-én Kolozsváron megalakult az Erdélyi Magyar Írók Ligája. Az írók ilyen generációk közötti felállásban és az erdélyi közéletiség vagy szerepvállalás opciójával többé nem találkoztak. Az erdélyi nyilvánosság szerkezete meg is változott, a közéletiség kizárólagosan a politika és a profi újságírás monopóliuma lett, az írók pedig az új évezredben szinte kizárólagosan az irodalomnak, az irodalom intézményeiben éltek tovább. * Úgy tűnt, hogy a gyergyószárhegyi írótalálkozóknak sem lesz folytatása. Azonban mégsem így történt. A hargitafürdői Ózon Szálló utolsó összejövetelén e sorok íróját választották amolyan ügyvivővé (Domokos Géza és Szilágyi István javaslatára). Teltek az évek, és elég sok megkeresés ért el, a tekintetben, hogy mégis fel kellene újítani a gyergyószárhegyi írótalálkozót, és azt az összes erdélyi írók fórumává, találkozóhelyévé kell tenni – ahol például azok is részt vehetnek, akik amúgy egyetlen szervezetbe, körbe, csoportosulásba sem tartoznak bele. Ennek nyomán elkezdődött a szervező munka, amelyben kialakult az a struktúra, amely aztán végig működött és mind a mai napig életben van, és amelyet az ismét a gyergyószárhegyi ferences kolostor tanácskozótermében rendeztek meg 2006. szeptember 21–23-án. Ez alkalommal döntés született egy informális szervező testület létrehozásáról, amelynek a tagjai Egyed Péter és Fekete Vince (a Székelyföld szerkesztőségének a megbízottjaként) mint szakmai vezetők, valamint Kassay Péter, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ igazgatója mint adminisztratív vezető. Az írótábort mindvégig támogatta Hargita Megye Tanácsa, valamint a Communitas Alapítvány. * A rendezvények profilja is kialakult, állandósult. Az első tanácskozási napon – mindig jeles magyarországi és hazai meghívottak felvezetésében – a magyar irodalom legutóbbi két évének az eseményeivel, jelenségeivel, könyveivel, alkotóival és vitáival foglalkoztunk, egy olyan körkép megrajzolásának a szándékával, amely az írók viszonyítási rendszereit, értékeléseit segítheti. De folyt beszélgetés tisztán érdekvédelmi kérdésekről, az olvasókkal való kapcsolatról és természetesen folytak az ilyenkor mindig legfontosabb, kötetlen folyosói és fehér asztal melletti beszélgetések mindenről, ami az írókat érdekelni szokta. (…) Értékelésről beszéltünk mindig, ámde meg kell állapítanunk, hogy ez egyre komplexebb, nehezen megragadható és nagy feladattá vált. Egyrészt létezik egy működő kánon vagy kánonok, amelynek az alakításában a legnagyobb szerepe kétségkívül a magyar irodalom budapesti központjának van. Kialakításában maguk az írók – teljesítményük révén –, a díjak intézménye, kuratóriumok, lapok, társaságok, és nyilván a vezető irodalomtörténészek működnek közre. Ámde értékképző – az előbbivel nemegyszer ellentétesen – a piac is, a különböző gazdasági lobbik, nagy kiadók, könyvesházak és terjesztőrendszerek – amelyek nemegyszer és egyszerűen eltüntetik az érdekeltségeikbe nem vágó kis példányszámban megjelenő alkotásokat is. (Amelyeknek a megjelentetéséért azért a megfelelő pályázati juttatásokat felveszik.) Valamennyi szerepe a kritikának még megmaradt, ha nem más, a kánonoknak a képviselete, egyáltalán az írói jelenlét biztosítása. * Fontosnak tartjuk, hogy sikerült létrehoznunk azt a keretet, amelyben az irodalom és a társművészetek problematikája is megjelenhetett (2008-ban irodalom és képzőművészet, 2010-ben zene és irodalom volt a téma.) Nyilván, nem hiányozhattak az irodalmi művészeti események sem: Erdélyi költőnők felolvasóestje, az Éneklő Borz estje, Murányi Tóni dal- valamint Könczey Árpád zeneszerzői-előadóestje fontos eseményei voltak találkozóinknak, amelyeknek az átlaglétszáma 35 és 45 között állapodott meg, és ebben a mozgásban a legjelentősebb az volt, hogy kialakult a törzsközönsége, a hűségeseké, akik végül is fontosnak érezték azt, hogy találkozzanak, továbbra is bíztak a baráti szó erejében. Nem kis dolog ez a társadalmak, közösségek posztmodern fragmentációjának idejében, amely alól az írók, írói közösségek sem jelentenek kivételt. Ezért tartottuk érdemesnek a szervezés néha megpróbáltató munkáját (fund rising, oh!), s ezért tarjuk érdemesnek a folytatást. * Minden alkalommal megemlékeztünk azokról is, akik már nem lehettek közöttünk: Anavi Ádám (2009. febr. 23.), Bán Péter (2006), Csiki László (2008. okt. 3.), Domokos Géza (2007. jún. 27.), Géczi A. János (2008. május), Jancsó Noémi (2010. júl. 26.), Jánky Béla (2009. okt. 29.), Lászlóffy Aladár (2009. ápr. 20), Létay Lajos (2007. szept. 26.), Sütő András (2006. szept. 30), de akiknek emlékét és hagyatékát ápoljuk az alapítványok, emlékházak, gyűjtemények, rendezvények és tematikus megemlékezések, de legfőképpen műveik újrakiadása révén. * Találkozóink 2008-tól a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ épületében zajlottak. 2006-ban e sorok írója, 2008-ban Dávid Gyula kapta meg a Zöld Lajos által létesített Szárhegyi Patkó, Dávid Gyula pedig az életműdíjat is, 2010-ben pedig első ízben sikerült létrehoznunk és odaítélnünk a Hargita Megye Tanácsának a támogatásával létesített, jelentős pénzügyi javadalmazással járó Csiki László-díjat. (A kuratórium pontszavazásos döntése értelmében a díjat Karácsonyi Zsolt kapta meg.) * Sok minden köti a fórumot a színhelyhez: az a kis plató a ferences kolostor felett, a kápolna – ahol az újrakezdést Zöld Lajos és Domokos Géza kifundálták, továbbhaladva pedig a festői Güdüc alighanem a medence és az egész Erdély egyik legihletőbb helye. (Egyed Péter: Bevezető szavak a Szekértábor a Szármány hegyén. Gyergyószárhegyi írótalálkozók 1980-1990-2000 című kötethez – részletek. Székelyföld, 2012. január)
b.d.
Népújság (Marosvásárhely)
2012. február 11.
Diákmigráció várható Magyarországról Erdélybe
A magyar kormány a diplomástúlképzésre és a piaci keresletre hivatkozva, drasztikusan lefaragta az államilag támogatott helyek számát és a felsőoktatási intézményeknek adott normatívákat, emiatt egyre több magyarországi diák dönt úgy, hogy külföldön folytatja tanulmányait. Az erdélyi egyetemek vonzó előnye lehet, hogy míg Magyarországon (szaktól függően) mintegy 700–3500 euró közötti tandíjat kell fizetni egy félévre, addig egy magyar tannyelvű erdélyi felsőoktatási intézményben egy tanév 600–1000 euróba kerül.
Ugyanakkor a jelentkezőket nem a magyarországi pontrendszer alapján, hanem a középiskolai és az érettségi eredményeik szerint rangsorolják, tudta meg a Krónika Magyari Tivadartól, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatának rektorhelyettesétől. Az, hogy az osztályzat milyen súllyal számít, szakonként változik, ezért érdemes az érdeklődőnek az illető kar információi között tájékozódni.
Megosztó megszorítások
Négy kivételével valamennyi képzési területen csökken idéntől az állami ösztöndíjasok száma Magyarországon. A szeptemberben induló tanévben a korábbi 43471-ről 29162-re csökken a finanszírozott helyek száma az alapképzésben, az egységes osztatlan képzésben a teljes támogatásban részesülők száma 2420 lesz az idei 2840-hez képest. A felsőfokú szakképzésben 3500-zan számíthatnak támogatásra, további 15550 diák részösztöndíjat kaphat.
A megváltozott körülmények miatt a jelentkezési határidőt kilenc nappal meghosszabbította a tárca, így a diákok február 24-éig dönthetnek arról, hogy melyik intézménybe adják be a felvételi kérelmeiket elektronikusan, illetve a hagyományos postai úton.
A felsőoktatás átszervezése mélyen megosztotta a magyarországi társadalmat, míg a kormány különböző gazdasági érvekkel igyekszik alátámasztani a döntését, addig mások minőségromlást, egyes főiskolák csődjét és a szakképzetlen állástalanok számának növekedését vizionálják. Tény, hogy az egyetemeknek új forrásteremtő és átcsoportosító stratégiát kell kidolgozniuk, kénytelenek lesznek piaci forrásokra támaszkodni.
A keretszámok ismeretében a felsőoktatási intézmények árversenybe kezdtek, sok helyen leszállították a képzések árát, hiszen az állami férőhelyek hiányában úgy tudnak működni, ha minél több fizető hallgatójuk lesz.
Jávor András, a Debreceni Egyetem (DE) oktatási rektorhelyettese korábban az MTI-nek úgy fogalmazott: szakmailag nem támasztható alá az államilag támogatott felsőoktatási helyek keretszámának megállapítása, az sem a diákok érdekeit, sem a piaci igényeket nem szolgálja. A DE jogi kara a 2012-es tanévre egyetlen támogatott helyet sem kapott, annak ellenére, hogy jogászaik iránt jelentős a fizetőképes kereslet. Eddig 40 és 70 közötti létszámmal indult a támogatott jogászképzés évente Debrecenben, s kétszer ennyien kezdték meg tanulmányaikat a költségtérítéses jogászképzésben.
Hasonló a helyzet az igazgatásszervező szakon: tavaly 138 helyük volt, az idén egy sem lesz, miközben gazdaságtudományi területen – a közgazdasági karon, illetve az agrárcentrum gazdálkodástudományi karán – a korábbi 200 helyett összesen 10 helyet kaptak a közgazdász-alapképzésre. A professzor úgy véli, ha ez a rendszer 2-3 évig érvényben marad, akkor súlyos károkat okoz, s oktatói munkahelyek megszűnését is eredményezheti.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) oktatási rektorhelyettese Borsodi Csaba a keretszámok ismertetését követően az MTI-nek úgy fogalmazott: a költségvetés elkészítésekor fogjuk látni, hol mutatkozik hiány, s ennek tükrében milyen intézkedésekre, átcsoportosításokra lesz szükség. Az előző években felvett létszámok jóval nagyobbak voltak, és a tanulmányaikat korábban megkezdett hallgatókat továbbra is oktatni kell. Az ELTE-n 3410 államilag támogatott hely van, részösztöndíjasokkal együtt a természettudományi és az informatikai kar összességében több hallgatót tud felvenni, mint korábban.
Egyes magyarországi intézmények abban bíznak, hogy külföldről sikerül majd kellő számú hallgatót toborozni, ám egyelőre úgy tűnik, sokkal nagyobb lesz azoknak a száma, aki más országban keresnek majd olcsóbb megoldást. Alternatívát jelenthetnek az osztrák, az ír és a skóciai egyetemek, ahol ingyenes a felsőoktatás, de Szlovákia és Románia is készül a magyarországi diákok fogadására. Egyik opció a Selye János Egyetem pedagógusképző, gazdaságtudományi és teológusképző szaka lehet, a magyarországi diákok ugyanis a Duna magyar oldalán levő Komáromból könnyedén átsétálhatnak a hídon Szlovákiába.
Olcsóbb lehet Kolozsváron tanulni
Magyari Tivadar, a BBTE magyar tagozatának rektorhelyettese elmondta, a kolozsvári egyetemen a hétezer helyi diák mellett jelenleg közel 200 magyar állampolgár tanul, számuk évről évre gyarapszik. A kolozsvári egyetem magyar részlegének önállósága folyamatosan növekszik, ma már hetvenkét alapszakon és huszonnyolc mesterszakon lehet magyar nyelven tanulni. Beiratkozáskor a magyarországi érettségi bizonyítványt elfogadják, a jelentkező tanulmányi eredményeit pedig átszámítják a romániai rendszer osztályzataira.
Noha a felvételi szabályai egységesek, a külföldiek államilag finanszírozott szakokra nem jelentkezhetnek. A tandíj euróban számolva azonban jóval alacsonyabb, ugyanakkor a járulékos költségek is kevesebbek, egy két-három szobás albérletért – többen társulva – 60-70 eurót kell fizetni havonta Kolozsváron. A divatszakok ugyanazok, mint Magyarországon, egy helyre átlagosan 2-3 jelentkező versenyez, fogalmazott Magyari aki arra számít, hogy a BBTE-re idén Magyarországról – elsősorban a határ menti településekről – több diák jelentkezik, mint korábban.
Várakozó állásponton a Sapientia
A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) vezetőségét egyelőre nem foglalkoztatja a kérdés. Dávid László rektor a Krónikának elmondta, bár minden évben jönnek anyaországi diákok a Sapientiára, arányuk nem számottevő. „Ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy elgondolkozzunk az új helyzeten” – vélekedett a rektor, aki szerint az egyetem számára jelen pillanatban a legégetőbb kérdés a parlament asztalán fekvő akkreditációs dosszié ügye. „Mi inkább a közös mesterképzésekben gondolkodnánk, hogy a diák két oklevelet szerezzen” – fejtette ki lapunknak Dávid László.
Példaként azokat a meghonosodni látszó kapcsolatokat hozta fel, amelyek egyre több anyaországi és nyugat-európai egyetem között jöttek létre. Szerinte a magyar kormány részéről az lenne az igazi támogatás, ha nemcsak a fiatalok kirándultatását finanszírozná, hanem a mesterképzést is. „Más, amikor egy diák eljut az anyaországból kiszakított területre, és ott van egy hétig, különböző homályos emlékekkel maradva, és megint más, ha az a fiatal egy félévet vagy akár egy évet tölthet egy mesterképzőn, és életre szóló élménynyel tér haza” – támasztotta alá álláspontját Dávid László.
PKE: várják a magyar diákokat
Jelenleg csak néhány magyarországi hallgatója van a Partiumi Keresztény Egyetemnek (PKE), de a felsőoktatási intézmény vezetősége számít rá, hogy az ősszel kezdődő új tanévben többen jelentkeznek majd – mondta el megkeresésünkre Horváth Gizella rektorhelyettes. Úgy véli, a magyarországi jogszabályok változásai biztosan több leendő hallgatót késztetnek majd arra, hogy erdélyi egyetemeken szerezzenek diplomát. A rektorhelyettes tudomása szerint legrosszabbul a közgazdaságtan szakokat érintette a költségtérítéses helyek csökkentése – országszerte nem több mint 250 helyet hirdetnek majd meg ezeken a fakultásokon. A PKE-n ugyanakkor két közgazdaságtan profilú szak is működik, a menedzsment és a turisztika, ősztől pedig egy új szak, a bank és pénzügy is indul ezen a karon. Horváth Gizella tudomása szerint a határon inneni magyar egyetemek, így a PKE által kapott magyarországi normatív támogatásra nem lesz befolyással a törvénykezésbeli változás.
Marad, aki támogatást kap
Aki Magyarországon szerez diplomát, az ne menjen külföldre dolgozni, s ha mégis elhagyná az országot, fizesse vissza, amit az állam a képzésére költött – így foglalhatók össze azok a szempontok, amelyek alapján az idei évtől módosulnak a magyarországi egyetemi és főiskolai tanulmányok szabályai, és amelyeket Hoffmann Rózsa magyar oktatási államtitkár ismertetett néhány napja. Az új szabályok értelmében a képzési idő kétszeresét kell Magyarországon dolgozniuk azoknak a diákoknak, akik államilag finanszírozott képzésre nyertek felvételt egy felsőoktatási intézménybe, és aláírják a kötelező szerződést.
Aki a szerződést megszegi, annak vissza kell fizetnie az évente több százezer forintnyi állami finanszírozást – közölte Hoffmann Rózsa. Az úgynevezett hallgatói szerződések egyes források szerint már idén szeptembertől kötelezőek lehetnek. Hoffmann Rózsa leszögezte: a szerződésben a diákok vállalják, hogy a képzési idő kétszeresét – hat, tíz vagy tizenkét évet (a tanulmányok idejétől függően) – Magyarországon „dolgozzák le” a végzés utáni 20 éven belül. A cél, hogy minél több képzett értelmiségi maradjon Magyarországon.
Nagy Orsolya, Szucher Ervin, Túrós-Bense Levente
Krónika (Kolozsvár)
A magyar kormány a diplomástúlképzésre és a piaci keresletre hivatkozva, drasztikusan lefaragta az államilag támogatott helyek számát és a felsőoktatási intézményeknek adott normatívákat, emiatt egyre több magyarországi diák dönt úgy, hogy külföldön folytatja tanulmányait. Az erdélyi egyetemek vonzó előnye lehet, hogy míg Magyarországon (szaktól függően) mintegy 700–3500 euró közötti tandíjat kell fizetni egy félévre, addig egy magyar tannyelvű erdélyi felsőoktatási intézményben egy tanév 600–1000 euróba kerül.
Ugyanakkor a jelentkezőket nem a magyarországi pontrendszer alapján, hanem a középiskolai és az érettségi eredményeik szerint rangsorolják, tudta meg a Krónika Magyari Tivadartól, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatának rektorhelyettesétől. Az, hogy az osztályzat milyen súllyal számít, szakonként változik, ezért érdemes az érdeklődőnek az illető kar információi között tájékozódni.
Megosztó megszorítások
Négy kivételével valamennyi képzési területen csökken idéntől az állami ösztöndíjasok száma Magyarországon. A szeptemberben induló tanévben a korábbi 43471-ről 29162-re csökken a finanszírozott helyek száma az alapképzésben, az egységes osztatlan képzésben a teljes támogatásban részesülők száma 2420 lesz az idei 2840-hez képest. A felsőfokú szakképzésben 3500-zan számíthatnak támogatásra, további 15550 diák részösztöndíjat kaphat.
A megváltozott körülmények miatt a jelentkezési határidőt kilenc nappal meghosszabbította a tárca, így a diákok február 24-éig dönthetnek arról, hogy melyik intézménybe adják be a felvételi kérelmeiket elektronikusan, illetve a hagyományos postai úton.
A felsőoktatás átszervezése mélyen megosztotta a magyarországi társadalmat, míg a kormány különböző gazdasági érvekkel igyekszik alátámasztani a döntését, addig mások minőségromlást, egyes főiskolák csődjét és a szakképzetlen állástalanok számának növekedését vizionálják. Tény, hogy az egyetemeknek új forrásteremtő és átcsoportosító stratégiát kell kidolgozniuk, kénytelenek lesznek piaci forrásokra támaszkodni.
A keretszámok ismeretében a felsőoktatási intézmények árversenybe kezdtek, sok helyen leszállították a képzések árát, hiszen az állami férőhelyek hiányában úgy tudnak működni, ha minél több fizető hallgatójuk lesz.
Jávor András, a Debreceni Egyetem (DE) oktatási rektorhelyettese korábban az MTI-nek úgy fogalmazott: szakmailag nem támasztható alá az államilag támogatott felsőoktatási helyek keretszámának megállapítása, az sem a diákok érdekeit, sem a piaci igényeket nem szolgálja. A DE jogi kara a 2012-es tanévre egyetlen támogatott helyet sem kapott, annak ellenére, hogy jogászaik iránt jelentős a fizetőképes kereslet. Eddig 40 és 70 közötti létszámmal indult a támogatott jogászképzés évente Debrecenben, s kétszer ennyien kezdték meg tanulmányaikat a költségtérítéses jogászképzésben.
Hasonló a helyzet az igazgatásszervező szakon: tavaly 138 helyük volt, az idén egy sem lesz, miközben gazdaságtudományi területen – a közgazdasági karon, illetve az agrárcentrum gazdálkodástudományi karán – a korábbi 200 helyett összesen 10 helyet kaptak a közgazdász-alapképzésre. A professzor úgy véli, ha ez a rendszer 2-3 évig érvényben marad, akkor súlyos károkat okoz, s oktatói munkahelyek megszűnését is eredményezheti.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) oktatási rektorhelyettese Borsodi Csaba a keretszámok ismertetését követően az MTI-nek úgy fogalmazott: a költségvetés elkészítésekor fogjuk látni, hol mutatkozik hiány, s ennek tükrében milyen intézkedésekre, átcsoportosításokra lesz szükség. Az előző években felvett létszámok jóval nagyobbak voltak, és a tanulmányaikat korábban megkezdett hallgatókat továbbra is oktatni kell. Az ELTE-n 3410 államilag támogatott hely van, részösztöndíjasokkal együtt a természettudományi és az informatikai kar összességében több hallgatót tud felvenni, mint korábban.
Egyes magyarországi intézmények abban bíznak, hogy külföldről sikerül majd kellő számú hallgatót toborozni, ám egyelőre úgy tűnik, sokkal nagyobb lesz azoknak a száma, aki más országban keresnek majd olcsóbb megoldást. Alternatívát jelenthetnek az osztrák, az ír és a skóciai egyetemek, ahol ingyenes a felsőoktatás, de Szlovákia és Románia is készül a magyarországi diákok fogadására. Egyik opció a Selye János Egyetem pedagógusképző, gazdaságtudományi és teológusképző szaka lehet, a magyarországi diákok ugyanis a Duna magyar oldalán levő Komáromból könnyedén átsétálhatnak a hídon Szlovákiába.
Olcsóbb lehet Kolozsváron tanulni
Magyari Tivadar, a BBTE magyar tagozatának rektorhelyettese elmondta, a kolozsvári egyetemen a hétezer helyi diák mellett jelenleg közel 200 magyar állampolgár tanul, számuk évről évre gyarapszik. A kolozsvári egyetem magyar részlegének önállósága folyamatosan növekszik, ma már hetvenkét alapszakon és huszonnyolc mesterszakon lehet magyar nyelven tanulni. Beiratkozáskor a magyarországi érettségi bizonyítványt elfogadják, a jelentkező tanulmányi eredményeit pedig átszámítják a romániai rendszer osztályzataira.
Noha a felvételi szabályai egységesek, a külföldiek államilag finanszírozott szakokra nem jelentkezhetnek. A tandíj euróban számolva azonban jóval alacsonyabb, ugyanakkor a járulékos költségek is kevesebbek, egy két-három szobás albérletért – többen társulva – 60-70 eurót kell fizetni havonta Kolozsváron. A divatszakok ugyanazok, mint Magyarországon, egy helyre átlagosan 2-3 jelentkező versenyez, fogalmazott Magyari aki arra számít, hogy a BBTE-re idén Magyarországról – elsősorban a határ menti településekről – több diák jelentkezik, mint korábban.
Várakozó állásponton a Sapientia
A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) vezetőségét egyelőre nem foglalkoztatja a kérdés. Dávid László rektor a Krónikának elmondta, bár minden évben jönnek anyaországi diákok a Sapientiára, arányuk nem számottevő. „Ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy elgondolkozzunk az új helyzeten” – vélekedett a rektor, aki szerint az egyetem számára jelen pillanatban a legégetőbb kérdés a parlament asztalán fekvő akkreditációs dosszié ügye. „Mi inkább a közös mesterképzésekben gondolkodnánk, hogy a diák két oklevelet szerezzen” – fejtette ki lapunknak Dávid László.
Példaként azokat a meghonosodni látszó kapcsolatokat hozta fel, amelyek egyre több anyaországi és nyugat-európai egyetem között jöttek létre. Szerinte a magyar kormány részéről az lenne az igazi támogatás, ha nemcsak a fiatalok kirándultatását finanszírozná, hanem a mesterképzést is. „Más, amikor egy diák eljut az anyaországból kiszakított területre, és ott van egy hétig, különböző homályos emlékekkel maradva, és megint más, ha az a fiatal egy félévet vagy akár egy évet tölthet egy mesterképzőn, és életre szóló élménynyel tér haza” – támasztotta alá álláspontját Dávid László.
PKE: várják a magyar diákokat
Jelenleg csak néhány magyarországi hallgatója van a Partiumi Keresztény Egyetemnek (PKE), de a felsőoktatási intézmény vezetősége számít rá, hogy az ősszel kezdődő új tanévben többen jelentkeznek majd – mondta el megkeresésünkre Horváth Gizella rektorhelyettes. Úgy véli, a magyarországi jogszabályok változásai biztosan több leendő hallgatót késztetnek majd arra, hogy erdélyi egyetemeken szerezzenek diplomát. A rektorhelyettes tudomása szerint legrosszabbul a közgazdaságtan szakokat érintette a költségtérítéses helyek csökkentése – országszerte nem több mint 250 helyet hirdetnek majd meg ezeken a fakultásokon. A PKE-n ugyanakkor két közgazdaságtan profilú szak is működik, a menedzsment és a turisztika, ősztől pedig egy új szak, a bank és pénzügy is indul ezen a karon. Horváth Gizella tudomása szerint a határon inneni magyar egyetemek, így a PKE által kapott magyarországi normatív támogatásra nem lesz befolyással a törvénykezésbeli változás.
Marad, aki támogatást kap
Aki Magyarországon szerez diplomát, az ne menjen külföldre dolgozni, s ha mégis elhagyná az országot, fizesse vissza, amit az állam a képzésére költött – így foglalhatók össze azok a szempontok, amelyek alapján az idei évtől módosulnak a magyarországi egyetemi és főiskolai tanulmányok szabályai, és amelyeket Hoffmann Rózsa magyar oktatási államtitkár ismertetett néhány napja. Az új szabályok értelmében a képzési idő kétszeresét kell Magyarországon dolgozniuk azoknak a diákoknak, akik államilag finanszírozott képzésre nyertek felvételt egy felsőoktatási intézménybe, és aláírják a kötelező szerződést.
Aki a szerződést megszegi, annak vissza kell fizetnie az évente több százezer forintnyi állami finanszírozást – közölte Hoffmann Rózsa. Az úgynevezett hallgatói szerződések egyes források szerint már idén szeptembertől kötelezőek lehetnek. Hoffmann Rózsa leszögezte: a szerződésben a diákok vállalják, hogy a képzési idő kétszeresét – hat, tíz vagy tizenkét évet (a tanulmányok idejétől függően) – Magyarországon „dolgozzák le” a végzés utáni 20 éven belül. A cél, hogy minél több képzett értelmiségi maradjon Magyarországon.
Nagy Orsolya, Szucher Ervin, Túrós-Bense Levente
Krónika (Kolozsvár)
2012. február 11.
Portrék örökséghagyókról
Több évvel ezelőtt már leírtam, hogy Cseke Péter kutatásai az erdélyi magyar irodalom és szellemi élet csomópontjaira irányulnak – mindenekelőtt a két világháború közöttiekre –, illetve hogy a népiség, az erdélyiség és az európaiság eszméjét követi nyomon irodalmunkban.
Amint egymást követő kötetei bizonyítják, akár vissza-vissza is tér egy-egy feltárt területhez, hogy minél teljesebb képet adhasson kutatása tárgyáról. (Lásd: Paradigmaváltó erdélyi törekvések. Kolozsvár, 2003, Jöjjön el a mi időnk. Csíkszereda, 2005, Legyen eszünk, ha már volt. Miskolc, 2006, Fájó sebekből termő ágak. Budapest, 2010.) Az egyes tendenciákhoz mindjárt az irodalmi, illetve szellemi élet valamely markáns szereplőjét kapcsolja az ember, Kós Károlyt a Kiáltó szóhoz (1921) és a transzszilvanizmushoz, Tamási Áront a Tizenegyek (1923) című antológiával jelentkező írói csoportosuláshoz, ahhoz, amelyet az erdélyi magyar irodalom első nemzedékeként tartanak számon, László Dezsőt az Erdélyi Fiatalok (1930–1940) című kolozsvári folyóirat irodalmi és társadalomtudományi műhelyéhez, Makkai Sándort a Nem lehet-vitához (1937), Horváth Istvánt a Termés (1942–1944) című folyóirathoz és a népiséghez, Páskándi Gézát az 1960-as évek újító törekvéseihez. Mindannyian megannyi védjegyei az erdélyi magyar kultúrának, nem véletlen, hogy Cseke Péter ilyen címen* jelentetett meg egy kötetnyi tanulmányt a felsoroltakról és más eszmetársakról, Jancsó Béláról, Szabédi Lászlóról, Mikó Imréről, Beke Györgyről, Sütő Andrásról, Szabó Gyuláról és másokról.
Cseke Péter munkásságában a hiteles valóság-, tény- és dokumentumfeltárást s ezek igényes bemutatását lehetett méltányolni. Az utóbbi időben eme írói erények mellett felerősödni látszik egy másik, az írások személyes töltete. Új kötetébe foglalt portréi ezt az észrevételt erősítik meg. Érezni bennük a szenvedélyt és a szeretetet.
El kell ismerni: jótékony hatással lehet az olvasóra is, ha az élményszerűség szintjével is kiegészül például a feltárt irodalmi vagy művelődéstörténeti anyag bemutatása. Aki aztán azok irodalmi munkásságát vagy eszmerendszerét kutatja, akik egy-két nemzedékkel előtte jártak, jó esetben sokat nyerhet a nemzedékek közötti természetes kommunikációnak, a személyes kapcsolatoknak köszönhetően, de ott, ahol e szerves fejlődés mesterséges módon megszakadt, nehéz pótolni a nemzedékek közötti közvetlen kapcsolatok elmaradását. Maga Cseke Péter sem hagyja ezt szó nélkül: “Közvetlenül a második világháború után született nemzedékemnek nem adatott meg, hogy az előttünk járó, az előző kisebbségi helyzetben eszmélő korosztályok valamennyi meghatározó egyéniségét személyesen is megismerhesse: háború, menekülés, hadifogság, hidegháború és a »román Gulág« egyaránt megtizedelte őket – írja a László Dezsőről készült portréban a szerző. – Akik élve megúszták, és halálukig köztünk lehettek, azok sem tudták nyíltan áthagyományozni a tájékozódásunkat megkönnyítő kisebbségi élettapasztalataikat. Vagy azért, mert megfélemlítettek voltak, vagy azért, mert az értelmiségnevelő intézményrendszerből teljesen kiszorultak.”
Különben éppen a korábban felsoroltak, ama meghatározó egyéniségek lennének Cseke Péter számára szellemi életünk örökséghagyói. Egyikük, a sepsiszentgyörgyi származású lelkész és társadalomtudós, László Dezső 1940 elején egy esszében vette számba az akkori magyar szellemi élet úgymond legdöntőbb tényezőit, ezeket a kritikai hangban, a társadalmi és gazdasági szemléletben, a népi elem jelenlétében és a keresztény gondolatban jelölve meg. Befejezésként aztán meg is indokolta, hogy miért tartotta fontosnak szemléjét: “Azért idéztem a múltat, szellemi életünk nagy örökséghagyóit magunk közé, hogy rajtuk keresztül és bennük értsék meg egymást azok a mai magyarok, akik konzervatív és modern álláspontról szolgálván szellemi életünket, sokszor azt gondolják, hogy szemben állanak egymással.”
Hasonló indíttatásból vállalkozik bizonyára Cseke Péter is az általa fontosnak tartott örökséghagyók megidézésére. Kisebbségi kultúránk védjegyeinek tartja őket, s felkínálja a róluk készített pályaképeket, hátha bemutatott gondolati teljesítményük és példájuk közelebb visz a mai magyar kisebbségi sors jobb megértéséhez, hiszen a történelmi tapasztalatra hallgatni és alapozni sohasem csak magáért való foglalatosság kis népek részéről Európának ebben a szögletében.
Borcsa János
* Cseke Péter: Védjegyek. Íróportrék – ellenfényben. Kolozsvár, Kriterion Könyvkiadó, 2011
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Több évvel ezelőtt már leírtam, hogy Cseke Péter kutatásai az erdélyi magyar irodalom és szellemi élet csomópontjaira irányulnak – mindenekelőtt a két világháború közöttiekre –, illetve hogy a népiség, az erdélyiség és az európaiság eszméjét követi nyomon irodalmunkban.
Amint egymást követő kötetei bizonyítják, akár vissza-vissza is tér egy-egy feltárt területhez, hogy minél teljesebb képet adhasson kutatása tárgyáról. (Lásd: Paradigmaváltó erdélyi törekvések. Kolozsvár, 2003, Jöjjön el a mi időnk. Csíkszereda, 2005, Legyen eszünk, ha már volt. Miskolc, 2006, Fájó sebekből termő ágak. Budapest, 2010.) Az egyes tendenciákhoz mindjárt az irodalmi, illetve szellemi élet valamely markáns szereplőjét kapcsolja az ember, Kós Károlyt a Kiáltó szóhoz (1921) és a transzszilvanizmushoz, Tamási Áront a Tizenegyek (1923) című antológiával jelentkező írói csoportosuláshoz, ahhoz, amelyet az erdélyi magyar irodalom első nemzedékeként tartanak számon, László Dezsőt az Erdélyi Fiatalok (1930–1940) című kolozsvári folyóirat irodalmi és társadalomtudományi műhelyéhez, Makkai Sándort a Nem lehet-vitához (1937), Horváth Istvánt a Termés (1942–1944) című folyóirathoz és a népiséghez, Páskándi Gézát az 1960-as évek újító törekvéseihez. Mindannyian megannyi védjegyei az erdélyi magyar kultúrának, nem véletlen, hogy Cseke Péter ilyen címen* jelentetett meg egy kötetnyi tanulmányt a felsoroltakról és más eszmetársakról, Jancsó Béláról, Szabédi Lászlóról, Mikó Imréről, Beke Györgyről, Sütő Andrásról, Szabó Gyuláról és másokról.
Cseke Péter munkásságában a hiteles valóság-, tény- és dokumentumfeltárást s ezek igényes bemutatását lehetett méltányolni. Az utóbbi időben eme írói erények mellett felerősödni látszik egy másik, az írások személyes töltete. Új kötetébe foglalt portréi ezt az észrevételt erősítik meg. Érezni bennük a szenvedélyt és a szeretetet.
El kell ismerni: jótékony hatással lehet az olvasóra is, ha az élményszerűség szintjével is kiegészül például a feltárt irodalmi vagy művelődéstörténeti anyag bemutatása. Aki aztán azok irodalmi munkásságát vagy eszmerendszerét kutatja, akik egy-két nemzedékkel előtte jártak, jó esetben sokat nyerhet a nemzedékek közötti természetes kommunikációnak, a személyes kapcsolatoknak köszönhetően, de ott, ahol e szerves fejlődés mesterséges módon megszakadt, nehéz pótolni a nemzedékek közötti közvetlen kapcsolatok elmaradását. Maga Cseke Péter sem hagyja ezt szó nélkül: “Közvetlenül a második világháború után született nemzedékemnek nem adatott meg, hogy az előttünk járó, az előző kisebbségi helyzetben eszmélő korosztályok valamennyi meghatározó egyéniségét személyesen is megismerhesse: háború, menekülés, hadifogság, hidegháború és a »román Gulág« egyaránt megtizedelte őket – írja a László Dezsőről készült portréban a szerző. – Akik élve megúszták, és halálukig köztünk lehettek, azok sem tudták nyíltan áthagyományozni a tájékozódásunkat megkönnyítő kisebbségi élettapasztalataikat. Vagy azért, mert megfélemlítettek voltak, vagy azért, mert az értelmiségnevelő intézményrendszerből teljesen kiszorultak.”
Különben éppen a korábban felsoroltak, ama meghatározó egyéniségek lennének Cseke Péter számára szellemi életünk örökséghagyói. Egyikük, a sepsiszentgyörgyi származású lelkész és társadalomtudós, László Dezső 1940 elején egy esszében vette számba az akkori magyar szellemi élet úgymond legdöntőbb tényezőit, ezeket a kritikai hangban, a társadalmi és gazdasági szemléletben, a népi elem jelenlétében és a keresztény gondolatban jelölve meg. Befejezésként aztán meg is indokolta, hogy miért tartotta fontosnak szemléjét: “Azért idéztem a múltat, szellemi életünk nagy örökséghagyóit magunk közé, hogy rajtuk keresztül és bennük értsék meg egymást azok a mai magyarok, akik konzervatív és modern álláspontról szolgálván szellemi életünket, sokszor azt gondolják, hogy szemben állanak egymással.”
Hasonló indíttatásból vállalkozik bizonyára Cseke Péter is az általa fontosnak tartott örökséghagyók megidézésére. Kisebbségi kultúránk védjegyeinek tartja őket, s felkínálja a róluk készített pályaképeket, hátha bemutatott gondolati teljesítményük és példájuk közelebb visz a mai magyar kisebbségi sors jobb megértéséhez, hiszen a történelmi tapasztalatra hallgatni és alapozni sohasem csak magáért való foglalatosság kis népek részéről Európának ebben a szögletében.
Borcsa János
* Cseke Péter: Védjegyek. Íróportrék – ellenfényben. Kolozsvár, Kriterion Könyvkiadó, 2011
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. február 14.
Másodrangú rendezvénynek tekinti a kolozsvári önkormányzat a magyar napokat
Éles vita alakult ki a kolozsvári önkormányzat magyar és román képviselői között a Kolozsvári Magyar Napok vonatkozásában a tegnapi tanácsülésen. A vitát a 9-es napirendi pontként tárgyalt határozattervezet váltotta ki, amelynek alapján az önkormányzat 400 ezer lejt különít el a kolozsvári városnapok, a román nemzeti ünnep, valamint a szilveszteri ünnepségek finanszírozására.
Molnos Lajos RMDSZ-es tanácsos, a kulturális bizottság elnöke javasolta, hogy az összeget 65 ezer lejjel egészítsék ki, és a Kolozsvári Magyar Napokat is vegyék fel a város kiemelt rendezvényei közé. Az önkormányzati képviselő ugyanakkor kifogásolta, hogy a javaslatot úgy terjesztették be, hogy előzetesen nem mutatták be a kulturális bizottságnak. Radu Moisin megbízott polgármester Molnos javaslatát azzal hárította el, hogy a Kolozsvári Magyar Napokat a civil szervezeteknek szánt keretből támogatják inkább. A szociáldemokrata (PSD) képviselők azzal érveltek, hogy a Kolozsvári Magyar Napok etnikai és kulturális rendezvény, míg a határozattervezetben szereplő három esemény a város valamennyi lakójához egyaránt szólt.
Az RMDSZ-es városi tanácsosok próbáltak érvelni amellett, hogy a kolozsvári magyarság rendezvénye méltó arra, hogy Kolozsvár legjelentősebb rendezvényei közt szerepeljen, a szavazáskor azonban magukra maradtak, a román tanácsosok teljes egyetértésben szavazták le a magyar javaslatot. A városnapokra és a december elsejei román nemzeti ünnepre 150–150 ezer lejt, a szilveszteri utcai ünnepségre pedig 100 ezer lejt szavaztak meg a tanácsosok, s mint kiderült, a tűzijátékokra decemberben és szilveszterkor további 30 ezer lejt költ a város.
„Nem számítottam arra, hogy ennyire intoleránsan viszonyulnak ehhez a kérdéshez, és nem értettem a PSD-sek hozzáállását sem. Felháborító, hogy a magyar kultúrát bemutató rendezvény koncepciójában kizárólag az etnikai elemeket vélték felfedezni. Szerintem ez teljesen intoleráns álláspont, és azt gondolom, hogy Kolozsváron a multikulturalizmus csak üres szlogen, különböző alkalmakkal előhozakodnak vele, de tartalom nélkül” – nyilatkozta a Krónikának Csoma Botond, az RMDSZ frakcióvezetője.
Molnos Lajos a magyar sajtó képviselőinek hangsúlyozta: elsősorban elvi kérdés volt, hogy a Kolozsvári Magyar Napokat a többi tömegrendezvénnyel egyenrangúnak ismerjék el, de anyagi vonzata is van a döntésnek. Mint részletezte, attól nem kell tartani, hogy nem fogja az önkormányzat támogatni a Kolozsvári Magyar Napokat, de ezt majd a civil szervezetek támogatására elkülönített keretből teszi. Ez az összeg mintegy 1,9 millió lej, ennek 20 százaléka – durván számolva mintegy 400 ezer lej – áll a magyar civil szervezetek rendelkezésére.
Az önkormányzat döntése értelmében a Molnos által javasolt 65 ezer lejes összeget ebből kellene elkülöníteni a magyar civil szervezetek rovására. László Attila, Kolozsvár alpolgármestere ugyanakkor úgy nyilatkozott: választási év van, és ilyenkor a román önkormányzati képviselők saját árnyékuktól is megijednek. „Amikor a közösségünkről van szó, látható, hogy a különböző politikai színezetek egybeolvadnak” – jellemezte a román pártok hozzáállását az alpolgármester. Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
Éles vita alakult ki a kolozsvári önkormányzat magyar és román képviselői között a Kolozsvári Magyar Napok vonatkozásában a tegnapi tanácsülésen. A vitát a 9-es napirendi pontként tárgyalt határozattervezet váltotta ki, amelynek alapján az önkormányzat 400 ezer lejt különít el a kolozsvári városnapok, a román nemzeti ünnep, valamint a szilveszteri ünnepségek finanszírozására.
Molnos Lajos RMDSZ-es tanácsos, a kulturális bizottság elnöke javasolta, hogy az összeget 65 ezer lejjel egészítsék ki, és a Kolozsvári Magyar Napokat is vegyék fel a város kiemelt rendezvényei közé. Az önkormányzati képviselő ugyanakkor kifogásolta, hogy a javaslatot úgy terjesztették be, hogy előzetesen nem mutatták be a kulturális bizottságnak. Radu Moisin megbízott polgármester Molnos javaslatát azzal hárította el, hogy a Kolozsvári Magyar Napokat a civil szervezeteknek szánt keretből támogatják inkább. A szociáldemokrata (PSD) képviselők azzal érveltek, hogy a Kolozsvári Magyar Napok etnikai és kulturális rendezvény, míg a határozattervezetben szereplő három esemény a város valamennyi lakójához egyaránt szólt.
Az RMDSZ-es városi tanácsosok próbáltak érvelni amellett, hogy a kolozsvári magyarság rendezvénye méltó arra, hogy Kolozsvár legjelentősebb rendezvényei közt szerepeljen, a szavazáskor azonban magukra maradtak, a román tanácsosok teljes egyetértésben szavazták le a magyar javaslatot. A városnapokra és a december elsejei román nemzeti ünnepre 150–150 ezer lejt, a szilveszteri utcai ünnepségre pedig 100 ezer lejt szavaztak meg a tanácsosok, s mint kiderült, a tűzijátékokra decemberben és szilveszterkor további 30 ezer lejt költ a város.
„Nem számítottam arra, hogy ennyire intoleránsan viszonyulnak ehhez a kérdéshez, és nem értettem a PSD-sek hozzáállását sem. Felháborító, hogy a magyar kultúrát bemutató rendezvény koncepciójában kizárólag az etnikai elemeket vélték felfedezni. Szerintem ez teljesen intoleráns álláspont, és azt gondolom, hogy Kolozsváron a multikulturalizmus csak üres szlogen, különböző alkalmakkal előhozakodnak vele, de tartalom nélkül” – nyilatkozta a Krónikának Csoma Botond, az RMDSZ frakcióvezetője.
Molnos Lajos a magyar sajtó képviselőinek hangsúlyozta: elsősorban elvi kérdés volt, hogy a Kolozsvári Magyar Napokat a többi tömegrendezvénnyel egyenrangúnak ismerjék el, de anyagi vonzata is van a döntésnek. Mint részletezte, attól nem kell tartani, hogy nem fogja az önkormányzat támogatni a Kolozsvári Magyar Napokat, de ezt majd a civil szervezetek támogatására elkülönített keretből teszi. Ez az összeg mintegy 1,9 millió lej, ennek 20 százaléka – durván számolva mintegy 400 ezer lej – áll a magyar civil szervezetek rendelkezésére.
Az önkormányzat döntése értelmében a Molnos által javasolt 65 ezer lejes összeget ebből kellene elkülöníteni a magyar civil szervezetek rovására. László Attila, Kolozsvár alpolgármestere ugyanakkor úgy nyilatkozott: választási év van, és ilyenkor a román önkormányzati képviselők saját árnyékuktól is megijednek. „Amikor a közösségünkről van szó, látható, hogy a különböző politikai színezetek egybeolvadnak” – jellemezte a román pártok hozzáállását az alpolgármester. Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)