A megértés vidékein
Böszörményi Zoltán író, költő úgy véli, a sikeres kommunikáció képes otthonosságérzetet teremteni manapság
Aradi származású beszélgetőtársunk változatos életutat mondhat magáénak, szakmai pályája is több fordulóponton vezetett át máig, amikor több időt és alkotó energiát szentelhet már az írásnak, illetve az Irodalmi Jelennél végzett főszerkesztői munkájának. Az utóbbi években gyakoribbá vált megjelenésű, más nyelvekre is lefordított köteteinek egyfajta következménye is lehet az idén számára odaítélt József Attila-díj. Ennek az elismerésnek az elnyeréséről, irodalmi munkájáról, annak társadalmi hátteréről kérdeztük Böszörményi Zoltánt.
Az idei József Attila-díj kiosztása körül megbolydult az írótársadalom. Hogyan látja, miért?
- A témáról sok helyen, az Irodalmi Jelenben is bőséges anyag olvasható. Jegyzetek, hozzászólások tömkelege jelent meg. Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke közvetlenül a díjak kiosztása után a Népszabadság munkatársának megjegyezte: valamennyi, idén díjazott alkotó munkásságát nagyra becsüli… Szerintem ez a fontos.
Az Irodalmi Jelen kezdőoldalán örökös munkatársként szerepel Faludy György és Méhes György. Mi ennek a magyarázata? Világirodalmi nagyságuk? Vagy személyes kötődések is?
- Mindketten az Irodalmi Jelen munkatársai voltak életük végéig. Faludyval, ha nem is szoros, de baráti kapcsolatban voltam. Többször meghívtam Aradra, kétszer el is jött. Az Irodalmi Jelen harmadik oldala az övé volt. Sok versét első közlésben hoztam. Méhes Györggyel már nem voltam ennyire szerencsés. Amikor a laphoz került, már válságossá vált az egészségi állapota, így kevés irodalmi szöveg jelent meg tőle.
Az Örvényszárnyontól a Regálig ível eddigi szerzői pályája. Hol jelent meg az első kötete?
- Első két kötetem a bukaresti Litera Kiadónál jelent meg, saját költségemen. Messze voltam Kolozsvártól, Marosvásárhelytől, Bukaresttől, nem tartoztam semmilyen irodalmi táborhoz. Ahogy Kányádi Sándor egyszer megjegyezte, nem voltam senkinek „fia-borja”, vagyis rokona, ismerőse.
Élete meghatározó döntése volt határátlépése. Milyen okok, körülmények játszottak közre ebben?
- Regál című regényemet hozom fel válaszul. Erről szól. Ámokfutás volt. Talán azért is sikerült. Az érzés, a soha vissza nem térő hangulat, a reménytelenségnek a megismételhetetlensége még feldereng, néha megjelenik álmomban. Harminc év távlatából azonban megszelídülnek az emlékek is. Átlényegül a megélt tragédia. Elidegenedik az ember tőle.
Aradtól Torontóig hosszú volt az út, hát még aztán vissza...
- Sok mindent kiírtam magamból. A Míg gondolom, hogy létezem (Vanda örök) és Az éj puha teste szövegkorpuszában ez benne van. Az önéletrajzi elemek, a valóság és a fikció keveréke nem díszítőelemek, hanem az életem mozaikkockái.
Mi kell a meggazdagodáshoz: tehetség, szorgalom, szerencse? Ön gazdagnak érzi-e magát?
- Az anyagi helyzetemnek semmi köze hozzám, az alkotóhoz. A megírt szövegeimhez sem. Úgy vélem, lelkileg nagyon gazdag ember vagyok, és odafigyelek másokra is. Anyagi forrásaim egy részét pedig arra fordítom, hogy fenntartsam a Nyugati Jelen című régiós napilapot. Öt megyében jelenik meg, szórványban. 1997 óta – akkor vettem meg – sokszor tönkrement, meg kellett mentenem, hogy magyar nyelvű újságunk legyen, hogy folytassuk elődeink munkáját, továbbvigyük a hagyományt. Az Irodalmi Jelent is én finanszírozom. Büszke vagyok irodalmi lapunkra. Hányatott történelmünk során nem sok ehhez hasonló indult Aradról.
Most már akár nyugodtan pihenhetne a babérjain - ehelyett alig látszik ki teendői közül.
- Már gyerekkoromban is sokat dolgoztam. Számomra a munka olyan, mint másoknak a levegő. Nem tudok meglenni nélküle. Az értelmes munkát szeretem, amelyiknek van látszatja, hozadéka. Az írás számomra mindennél nehezebb. Ha kiállsz egy könyvvel a nagyközönség elé, az olyan, mintha gondolataidat, testedet pőrére vetkőztetnéd.
Ha újrakezdhetné, mit tenne másképpen?
- Ez meg sem fordult a fejemben. Minek kezdeném újra? Még tetemes anyag van bennem, amit meg szeretnék írni.
Az aradi magyar sajtó nemrég volt százötven éves. Alkalomhoz illő emléklappal tisztelgett a Nyugati Jelen. Mikor és hogyan indult a Jelen, a Nyugati Jelen, majd az Irodalmi Jelen? Miért éppen Aradon?
- Ezt az előbb részben már érintettem, az Irodalmi Jelen Könyvekről azonban nem beszéltem. Az ezredforduló évében Szőke Mária nagyváradi írónő adta az ötletet. Az ő novelláskötete volt az első könyvünk. Azóta közel hetven címünk jelent meg. Csak a nota bene kedvéért: Aradnak soha nem volt ilyen jelentékeny könyvkiadója... Az Irodalmi Jelennel pedig több lábon állunk. Van a portálunk, amely naponta frissül, nyomtatásban pedig a nyolcoldalas mellékletünk olvasható, ez havonta jelenik meg a Nyugati Jelenben. A százhúsz oldalas folyóiratunk szintén havi rendszerességgel lát napvilágot. Ez kapható a történelmi Magyarország területén. Ezen kívül elektronikusan lapozható formában és iPad-en is elérhetőek vagyunk.
Kányádi Sándor önnek régi barátja. Tavaly ön volt Budapesten, a születésnapján, legutóbb ő volt jelen az Irodalmi Jelen tizedik évfordulóján, a Fészek Klubban. Nemrég terjedelmes interjúval tisztelte meg az Irodalmi Jelent. Mióta ismeri, tiszteli, hogyan látja őt?
- Kányádi Sándort gyerekkorom óta ismerem. Akkoriban feljártam a Napsugárhoz. Ott jelentek meg első verseim és írásaim. Azóta kedves nekem. Sok jó tanácsot kaptam tőle az évek folyamán. Segített, ahol tudott. Teljesítménye a magyar irodalomban egyedülálló. Nemcsak költészete kimagasló és értékes, hanem nevelő szerepe is példátlan. Nem ismerek olyan költőt történelmünk folyamán, aki annyi generációt nevelt, oktatott, tanított, nem csupán versre, de anyanyelvre és hazaszeretetre is. Szorítok neki, hogy megkapja az irodalmi Nobel-díjat.
Ismert, hogy ön Lászlóffy Aladár felfedezettje, és az is, hogy egész fiatalon Kolozsváron tanult. Milyen volt akkor a „kincses városban”?
- Ötvenegy évvel ezelőtt kerültem a kolozsvári balettintézetbe. Akkor csak ez és a bukaresti működött Romániában. Apám íratott be, majd hét évre rá ő vett ki onnan. Azok voltak gyermekkorom legszebb évei. Két színházba, két operába, két irodalmi körre jártam osztálytársammal, Molnár Gusztival. (Nem a filozófus és politológus Molnár Gusztávról van szó.) Vasárnap délelőttönként pedig koncertre kellett mennünk, mert zongoratanárnőnk ezt parancsolta. A filmszínházak azokban az években vetítették Antonioni, Fellini, Pier Paolo Pasolini, Zeffirelli, Vittorio de Sica, Truffaut, Buñuel alkotásait. Tüntettünk a vietnami háború ellen, írtuk a verseket, s szaladtunk a Napsugár szerkesztőségébe, hogy ott megmutassuk valakinek. Így kerültem egy szép napon Lászlóffy Aladár elé. Három versemből egyet kiválasztott, az meg is jelent egy hónapra rá. Ezt követően kaptam egy mesekönyvet, Fodor Sándornak a Csipike, a gonosz törpéjét, és gyöngybetűkkel ezt írták az első oldalra: Böszörményi Zoltánnak, a Napsugárban megjelent ügyes verséért. A szerkesztőség. Pecsét, aláírás. Ez volt az első irodalmi sikerélményem.
Valójában hol él most, hol az otthona? Barbadostól Monacóig és Aradig hétköznapi szemmel fényévnyi a távolság. Hogyan bírja az utazást, a munkát, mindazt, ami ezzel jár?
- Ahol meg tudom értetni magam, és ahol megértenek, otthon érzem magam. A sikeres kommunikáció otthonérzetet teremt. A repülőjáratok megszüntették a távolságokat. Már nem idegesít az utazás. Tavaly ősszel egy hónapra Barbadosra hoztam kisebbik lányomat, Pannát. Aztán vissza kellett vinnem Pestre. Este hatkor felültünk a londoni járatra, másnap délben Pesten voltunk. Következő reggel hatkor felszálltam a londoni gépre, két óra múlva járatot cseréltem, és aznap délután megérkeztem Barbadosra. Egyáltalán nem voltam fáradt.
További tervei?
- Meg szeretnék írni még néhány könyvet, és jól érezni magam ebben a világban.
Böszörményi Zoltán (1951, Arad)
Író, költő, lap- és könyvkiadó-tulajdonos, szerkesztő. Tanulmányait a Kolozsvári Balettintézetben kezdi, az aradi 3-as számú líceumban (ma: Csiky Gergely Főgimnázium) érettségizik. Pedagógusként, majd építőtelepen dolgozik, aztán 1975-től Nyugatra szökéséig az aradi Vörös Lobogó napilap korrektora. Torontóban, a York egyetemen diplomázik, jelenleg is kanadai állampolgár. A Luxten Lighting Co. vállalat alapítója (1993) és főrészvényese 2003-ig. 1998-tól az Aradon megjelenő Nyugati Jelen napilap, 2003-tól az Irodalmi Jelen Könyveket kiadó vállalkozás tulajdonosa. 2001-től az Irodalmi Jelen című irodalmi-művészeti kiadvány főszerkesztője. Utóbbi könyvei közül: Az éj puha teste (2008), A semmi bőre (2008), Halálos bűn – Párpercesek (2010), Majorana helyzetjelentése a tökéletes boldogságról (2010), Regál (2011).
Hevesi Mónár József. Új Magyar Szó (Bukarest)

Kolozsváron sem várható magyar összefogás
Mindhárom politikai alakulat jelöltjei versenybe szállnak
Marosvásárhely után Kolozsváron is meghiúsult a magyar összefogás lehetősége a közelgő, június 10-i helyhatósági választásokon. Tegnap az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) helyi képviselői bejelentették, hogy saját polgármesterjelöltet indítanak Gergely Balázs személyében, illetve önálló megyei és tanácsosi jelöltlistával rukkolnak elő. Úgyszintén pénteken az RMDSZ Kolozs megyei szervezete megerősítette Eckstein-Kovács Péter polgármester-jelöltségét, valamint véglegesítette kolozsvári tanácsosi jelöltlistáját. A Magyar Polgári Párt (MPP) már korábban megnevezte polgármesterjelöltjét Fodor Alpár személyében, tanácsosjelöltjeik névsorát a közeljövőben hozzák nyilvánosságra. Függetlenként méretkezik meg a választásokon Szakáts István kulturális menedzser, aki kolozsvári tanácsosi tisztségért száll versenybe. A feleknek bő két hét áll a rendelkezésére ahhoz, hogy esetleg egyezségre jussanak.
Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos alelnöke a politikai alakulat kolozsvári polgármesterjelöltje. Ezt maga a néppárti politikus közölte a Farkas utcában, a Szent György szobornál tartott tegnap déli sajtótájékoztatón. Az EMNP csütörtökön, kolozsvári szervezetének küldöttgyűlésén bízta meg Gergely Balázst, hogy lépjen versenybe a város elöljárói tisztségéért folytatott küzdelemben a június 10-i önkormányzati választásokon, illetve rangsorolta városi tanácsosi jelöltjeinek 17 személyt felvonultató listáját. Az EMNP hamarosan véglegesíti megyei tanácsosjelöltjeinek a névsorát is, valamint megnevezi megyei tanácsi elnökjelöltjét is.
Bemutatkoznak a néppárti jelöltek. Balról jobbra Szenkovics Dezső, Gergely Balázs, Sánta Levente és Sándor Eszter
A polgármesterjelölt indítására vonatkozó döntést indokolva Gergely Balázs kifejtette: köztudomású, hogy a másik két magyar politikai szervezet (az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt – MPP) jelöltet állít a tisztség megszerzésére. Az EMNP másfél hete nyílt levélben és személyesen is felkérést intézett az RMDSZ és az MPP Kolozs megyei elnökeihez, Máté András Leventéhez és Csép Sándorhoz az önkormányzati választásokon való együttműködés valamilyen formájának kidolgozása érdekében. Úgy tűnik azonban, hogy kezdeményezésük – legalábbis az RMDSZ irányából – „süket fülekre” talált. A két másik jelölt nevesítése azt az üzenetet hordozza, hogy Kolozsváron mindenki versenyre készül – tette hozzá a politikus. Hangsúlyozta, amennyiben az elkövetkező két és fél hétben, azaz a jelölések benyújtási határidejének lejártáig a három magyar alakulatnak mégis sikerül egy kölcsönösen elfogadott „modus vivendi-t” kidolgoznia, akár vissza is léphet a jelöltségtől.
Új egységképpel „visszahozni” a választókat
A választópolgároknak az urnáktól való egyre nagyobb mérvű távolmaradása azt jelzi, hogy az a bizonyos egységkép, amelyben korábban sokan hittek, ezennel megbukott, s újat kell teremteni – fejtette ki Gergely Balázs. A javasolt új egység és politika alkotóelemeit mindenekelőtt a magyar emberek, a legerősebb közösségmegtartó- és fejlesztő erőnek bizonyult történelmi egyházak, a közéleti ügyek felvállalásában jó példát nyújtó civil szervezetek, valamint a politikai pártok palettája képezik – részletezte. – Mi nem a pártokkal, hanem azzal a szemléletmóddal kívánunk harcolni, amelyet a régi politika és politikai kultúra képvisel – hangsúlyozta Gergely Balázs. Véleménye szerint az elképzelt új egység a politikai szervezetek együttműködését is jelenti, hiszen hosszú távon egymásra vannak utalva. Mindamellett az EMNP az a párt, amely tevékenységével képes „visszacsábítani” a közéletből, a választásokról elmaradt szavazópolgárokat, akiknek száma Kolozsváron – a jövő héten ismertetésre váró közvélemény-kutatás szerint – mintegy 3000-3500 fő. A politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy a tanácsosi jelöltek többsége nem politikai szerepvállaló, hanem értelmiségiek, a lista összeállításában pedig a nemzedékváltás is felsejlik.
A néppártiak programját a közösség írja
Gergely Balázs hangsúlyozta: a kolozsvári néppárti jelöltek programját tulajdonképpen – a kolozsvári családoknál szétosztott véleménykártyák kitöltésével – a közösség írja. Az elmúlt öt napban visszaérkezett 1300 kártya alapján már körvonalazódott, hogy a polgárok munkahelyeket, biztos megélhetést, élhető, zöld Kolozsvárt akarnak, az EMNP pedig az általuk megjelölt legfontosabb témákat jeleníti majd meg – fejtette ki a politikus. Mint mondta, a füstös pártszékházak régi típusú politikájával szemben az EMNP az emberek problémáira összpontosítana, ilyen szempontból üzenetértékű lévén a sajtótájékoztató kevésbé szokványos helyszíne is.
A tanácsosi listavezető, régész-történész végzettségű Gergely Balázst a második helyen követő Szenkovits Dezső filozófiatanár, civil szervezeti aktivista a közösséggel szembeni felelősségvállalás szükségességével indokolta közéleti szerepvállalását. Egy indián közmondást parafrazálva kifejtette: „Kolozsvárt nem őseinktől örököltük meg, hanem gyerekeinktől, fiataljainktól kaptuk kölcsön”, ezért óriási felelősség ennek az értéknek a továbbadása, megőrzése. Hangsúlyozta, tisztán értékek mentén kívánja megjeleníteni mindazt, amit az EMNP hirdet.
A jelöltlista harmadik helyezettje, Sánta Levente közgazdász, kulturális menedzser, a tavalyi Kolozsvári Magyar Napok fesztiváligazgatója elmondta: meggyőződése, hogy az EMNP önzetlenül cselekszik Kolozsvár érdekében, ehhez a törekvéshez járulna hozzá ő is tudásával, tapasztalatával. A jegyzék nyolcadik pozícióját elfoglaló Sándor Eszter fiatal kommunikációs szakember, az EMNP országos kampányszóvivő-helyettese úgy vélte: megtalálta helyét a pártban, és mint mondta, tartozik saját korosztályának azzal, hogy a közélettől elfordult fiatalok megszólítására törekedjen.
Rangsorolták az RMDSZ városi tanácsosjelöltjeit
Nem sokkal az EMNP sajtóértekezlete után kezdődött az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ülése, amelyen rangsorolták a kolozsvári tanácsosjelölteket. A gyűlést Máté András Levente RMDSZ-elnök és Kötő József parlamenti képviselő vezette. A kolozsvári tanácsban 2008–2012 között tevékenykedő öt RMDSZ-es városi tanácsos beszámolója után bemutatkozott a 11 tanácsosjelölt, aki majd a június 10-i helyhatósági választáson méretkezik meg.
Megoldatlan gondok előtt a tanácsosi helyekre pályázók?
A városi tanácsosjelöltek bemutatkozásakor Csoma Botond jogász, városi tanácsos kifejezte abbéli reményét, hogy a júniusi választások után olyan városi tanács jön létre, amelynek majd szüksége lesz az RMDSZ-es tanácsosok szavazatára, mert a román pártok csak akkor „állnak szóba” az RMDSZ-szel, ha ez érdekükben áll. Tervei között szerepel a műemlékeken a többnyelvű (köztük magyar nyelvű) táblák és helységnévtáblák elhelyezése, ifjúsági székház létesítése, bicikliutak bővítése stb.
Geréd Imre három fő célkitűzést említett: családbarát, zöld és fiatalos Kolozsvárt szeretne. – Fontos, hogy a városokat is bevonjuk a zöld kezdeményezésekbe. A fenntartható városok főleg közösségteremtéssel hozhatók létre. A végső cél az, hogy az adott település lakói jól érezzék magukat, és büszkék legyenek a saját városukra. Én magyarként akarok büszke lenni a városomra – mondta a 23 éves egyetemi hallgató, Geréd Imre, aki már elvégezte a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Közgazdasági és Gazdálkodástudományi Karán a menedzsment szakot, és jelenleg a Római Katolikus Teológia Kar vallástudományi szakán harmadéves hallgató.
A 32 éves Grabán Zsolt Attila Kolozsváron született, a Brassai-líceumben érettségizett, majd szülővárosában elvégezte a Mezőgazdaságtudományi és Állatorvosi Egyetem Állattenyésztő szakát, ezen kívül a BBTE Testnevelési Karán sportmenedzseri képzésben részesült. Grabán a fiataloknak a közéletbe való bevonására, a nemzedékek együttműködésére helyezte a hangsúlyt – természetesen az anyanyelvápolása és az identitás megőrzése mellett.
A következő tanácsosjelölt Gyenge Zoltán Balázs volt, aki hároméves kora óta, azaz 1990-től él Kolozsváron. A kolozsvári zeneakadémián hegedű szakot végzett, jelenleg Szamosfalván kántor, és az ottani RMDSZ ifjúsági szervezetének elnöke. Szervezett már tábort, kirándulást a szamosfalvi fiatalságnak. Még ha nincs is sok tapasztalata a politikában, városi tanácsosként indul, hogy a szamosfalvi, az Írisz- és a Bulgária-telepi lakosokat, főleg a fiatalokat képviselje.
Megnehezíti a helyzetet a három szervezet versengése
Horváth Anna volt fejlesztési államtitkár szerint az idei választások nem csak a gazdasági válság miatt lesznek nehezek, hanem azért is, mert a romániai, az erdélyi és a kolozsvári magyarság szavazatáért három magyar szervezet versenyez. – A mostani versenyhelyzet sárdobálása miatt a magyar szavazók elfordulnak a politikától, a mi feladatunk az, hogy mozgósítsuk a magyar választókat, a kételkedő, elbizonytalanodott magyar embert magunk mellé állítsuk – mondta Horváth Anna.
Horváth Botond 41 éves épületgépész-vállalkozó, két gyermek édesapja, szintén Kolozsváron született, és a Báthory-líceumban érettségizett. Jelenleg a Györgyfalvi negyedi szervezet elnöke, amelynek hat hónapja tagja. Horváth Botond is bevallotta: nem rendelkezik különösebb politikai tapasztalattal. Ennek ellenére úgy érzi: sikerrel képviselheti a magyarság érdekeit.
Irsay Miklós városi tanácsos, vállalkozó szerint a mozgósításnak és a társadalomszervezésnek most kell erőre kapnia. A 44 éves, két gyermekes édesapa reményét fejezte ki, hogy a következő városi tanácsban a magyar tanácsosoknak nem kell elviselniük a román többség megalázását.
László Attila alpolgármester kifejtette: az elkövetkező négy évben még több nehézség várható, ezért feltétlenül szükségesnek látja a közösség megerősítését, a közöny legyőzését. László a legfontosabb célkitűzésnek az oktatás fejlesztését tartotta, ezt követte a családbarát szociális intézkedések meghozatala, illetve munkahelyteremtő és -megőrző stratégiák kialakítása. – Ha a mostani helyhatósági választásokon nem gyűjtünk össze legalább 20 ezer szavazatot, akkor majd mások döntenek rólunk – összegzett az alpolgármester.
Molnos Lajos városi tanácsos azt hangsúlyozta: továbbra is tenni kíván azért, hogy a magyar történelmi egyházak és civil szervezetek pénzt kapjanak a városházától, mert így kíván elégtételt szerezni annak a magyar közösségnek, amely több mint tíz éven át semmit sem kapott az önkormányzattól.
Oláh Emese ügyvezető elnök szerint vérbeli politikusként, nőként és szakemberként is kihívás számára az, hogy harmincévesen városi tanácsosi tisztségért indul. – Ügyvédként az egyéni, ám politikusként a kollektív érdekekért küzdök majd – hangoztatta Oláh Emese.
Somogyi Gyula már több mandátum alatt töltötte be a városi tanácsosi tisztséget. Tanácsosként továbbra is hangsúlyosan a kolozsvári magyarok érdekeit képviselné.
Eckstein-Kovács Péter polgármester-jelöltségét támogatta a többség: 85 szavazatot kapott a 101-ből.
Eckstein-Kovács Péter polgármesterjelölt hangsúlyozta: számára a legfontosabb az emberekkel való kapcsolattartás, és polgármesterként is erre fektetné a hangsúlyt. Ugyanakkor azt is tudja, hogy a polgármester erejét az a frakció adja, amelynek tagja.
Független kolozsvári tanácsosjelölt
Szakáts István kulturális menedzser az AltArt Alapítvány keretében több mint 12 éve, az Ecsetgyárral pedig 3 éve, azaz megalapítása óta fejleszt kulturális és társadalmi vonatkozású projekteket Kolozsváron. Közéleti szereplőként a verespataki aranykitermelés elleni, illetve a Vasutasok Parkja megmentését célzó kampányokban való nyilvános szerepvállalása kapcsán vált ismerté. A Vizuális Művészetek Bizottságának koordinátoraként a Kolozsvár 2020 Európai Kulturális Főváros igazgatótanácsnak is a tagja. Hitvallása szerint a polgár aktív közéleti szerepvállalása olyan erő, amely társadalmi változást képes előidézni, ezért indul független jelöltként kolozsvári tanácsosi tisztségért. Szakáts István szerint elmúlt a pálya széléről bekiabáló civil társadalom ideje, és egy független helyi tanácsos a civil társadalom ilyen eszköze lehet. Szabadság (Kolozsvár)

Mit érdemel a kolozsvári magyar polgár, a helyhatósági választásokra „várva” 2012-ben?
Kötelezettséget az érdekvédelmi szervezetek részéről (RMDSZ, EMNP, MPP) egy kompromisszumon alapuló, mindhárom szervezetet és a civil szférát megjelenítő tanácsosi lista összeállítására. Mindhármuk által támogatott magyar polgármesterjelölt állítására.
Ennyi minimálisan elvárható Erdély „kulturális fővárosában” tevékenykedő politikai elittől. Kizárólag csak ily módon tudják bizonyítani, hogy alázattal szolgálják: Kolozsvár magyar polgárságát, összes lakóját.
A város kulturális szellemiségét, akadémiai és egyetemi oktató és tanuló közösségét.
A civil szférában, a különböző művészeti ágakban tevékenykedőket.
A városukért aggódó, dolgozó és tenni akarókért, hogy ne csak a Kolozsvári Magyar Napokon érezzük az összefogás örömét.
Donogán Péter. Szabadság (Kolozsvár)

Megalakult a Kulturális Autonómia Tanács
Megalakította Kolozsváron a Kulturális Autonómia Tanácsot az RMDSZ. A testület a romániai magyar tudományos, művészeti, művelődési és szakmai szervezetek képviselőit, illetve a történelmi magyar egyházak képviselőit tömöríti.
A Kulturális Autonómia Tanács (KAT) a kolozsvári Bánffy-palotában működő Művészeti Múzeum egyik termében tartotta alakuló ülését szombaton. Az ülést követő sajtótájékoztatón Kelemen Hunor RMDSZ-elnök elmondta: a testület az RMDSZ korábbi struktúrájában szereplő Szövetségi Egyeztető Tanács szerepét veszi át, amelynek maga volt nyolc éven át az elnöke. Kelemen Hunor úgy értékelte, hogy nagy szükség van a civil szervezetekkel folytatott párbeszéd intézményesített fórumára, amely keretében a tanügyi, kulturális, tudományos témákat lehet megbeszélni.
„Arra kívánunk felkészülni, hogy a kulturális autonómiának valós hatásköröket biztosít majd az a kisebbségi törvény, amelyet évek óta gyúrunk a parlamentben, és amelyhez keressük a politikai támogatást” – jelentette ki Kelemen Hunor. Hozzátette, a készülő törvény azt biztosítja, hogy a magyar kulturális és oktatási intézmények sorsáról, jövőjéről működéséről, alapításáról, esetleges megszüntetéséről sem az önkormányzatok, sem pedig a kormány ne dönthessen a tanács megkérdezése nélkül.
Az RMDSZ elnöke kihangsúlyozta, a testület nyitott minden javaslatra, nem akar meghatározni olyan irányt, olyan célokat, amelyekkel a civil társadalom nem ért egyet.
„Elképzelésünk szerint egy olyan stratégiaképzést indítunk el, amely kulturális, oktatási, tudományos és művészeti területen a következő években beépülhetne majd a politikai döntéshozók munkájába és politikai programjába. Ez így természetes, és erre ilyen formában szüksége van a romániai magyar társadalomnak” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
Az MTI kérdésére, hogy meg tudja-e jelenteni az erdélyi magyar kulturális élet egészét egy olyan testület, amelyet a három magyar politikai szervezet egyikének a belső struktúrájaként hoznak létre, Kelemen Hunor kijelentette: „Nem fogunk párttagkönyvet kérni a KAT ülésein.” Megjegyezte, az alakuló ülésen olyan személyiségek is jelen voltak, akik köztudottan nem tartoznak az RMDSZ holdudvarába. „Olyan embereket hívtunk meg, akik egy-egy társadalmi szegmentumot képviselnek, akiknek van mondanivalójuk, akik hozzá akarnak járulni az erdélyi magyarság jövőképének a megfogalmazásához” – jelentette ki az RMDSZ elnöke.
A testület vezetőjévé ideiglenesen Székely István politológust, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős főtitkárhelyettesét választották. Székely szerint a tanácsnak meg kell szövegeznie saját működési szabályzatát, saját struktúráját, amelyet az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) is el kell fogadnia, és csak ezt követően választhatják meg a testület vezetőit.
A KAT-nak három alelnöke és három titkára lesz: Székelyföldet Antal Attila és Szonda Szabolcs, Bánságot, Partiumot és Szilágyságot Széman Péter valamint Kereskényi Gábor, Közép-Erdélyt és Maros megyét Bandi Katalin és Házi Bakó Eszter képviseli.
A kisebbségi törvény tervezetét az RMDSZ kezdeményezésére még 2007-ben a liberális Tariceanu-kormány terjesztette be a parlamentben, a tervezetből az azóta eltelt következő parlamenti ciklus végére sem született törvény. Az RMDSZ ugyancsak 2007-ben, az aradi kongresszusán foglalta struktúrájába a Kulturális Autonómia Tanácsot. Krónika (Kolozsvár)

Megalakult a Kulturális Autonómia Tanács
Megalakította Kolozsváron a Kulturális Autonómia Tanácsot az RMDSZ. A testület a romániai magyar tudományos, művészeti, művelődési és szakmai szervezetek képviselőit, illetve a történelmi magyar egyházak képviselőit tömöríti. A Kulturális Autonómia Tanács (KAT) a kolozsvári Bánffy-palotában működő Művészeti Múzeum egyik termében tartotta alakuló ülését szombaton. Az ülést követő sajtótájékoztatón Kelemen Hunor RMDSZ-elnök elmondta: a testület az RMDSZ korábbi struktúrájában szereplő Szövetségi Egyeztető Tanács szerepét veszi át, amelynek maga volt nyolc éven át az elnöke. Kelemen Hunor úgy értékelte, hogy nagy szükség van a civil szervezetekkel folytatott párbeszéd intézményesített fórumára, amely keretében a tanügyi, kulturális, tudományos témákat lehet megbeszélni.
„Arra kívánunk felkészülni, hogy a kulturális autonómiának valós hatásköröket biztosít majd az a kisebbségi törvény, amelyet évek óta gyúrunk a parlamentben, és amelyhez keressük a politikai támogatást” – jelentette ki Kelemen Hunor. Hozzátette, a készülő törvény azt biztosítja, hogy a magyar kulturális és oktatási intézmények sorsáról, jövőjéről működéséről, alapításáról, esetleges megszüntetéséről sem az önkormányzatok, sem pedig a kormány ne dönthessen a tanács megkérdezése nélkül. Az RMDSZ elnöke kihangsúlyozta, a testület nyitott minden javaslatra, nem akar meghatározni olyan irányt, olyan célokat, amelyekkel a civil társadalom nem ért egyet.
„Elképzelésünk szerint egy olyan stratégiaképzést indítunk el, amely kulturális, oktatási, tudományos és művészeti területen a következő években beépülhetne majd a politikai döntéshozók munkájába és politikai programjába. Ez így természetes, és erre ilyen formában szüksége van a romániai magyar társadalomnak” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
Az MTI kérdésére, hogy meg tudja-e jelenteni az erdélyi magyar kulturális élet egészét egy olyan testület, amelyet a három magyar politikai szervezet egyikének a belső struktúrájaként hoznak létre, Kelemen Hunor kijelentette: „Nem fogunk párttagkönyvet kérni a KAT ülésein.” Megjegyezte, az alakuló ülésen olyan személyiségek is jelen voltak, akik köztudottan nem tartoznak az RMDSZ holdudvarába. „Olyan embereket hívtunk meg, akik egy-egy társadalmi szegmentumot képviselnek, akiknek van mondanivalójuk, akik hozzá akarnak járulni az erdélyi magyarság jövőképének a megfogalmazásához” – jelentette ki az RMDSZ elnöke.
A testület vezetőjévé ideiglenesen Székely István politológust, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős főtitkárhelyettesét választották. Székely szerint a tanácsnak meg kell szövegeznie saját működési szabályzatát, saját struktúráját, amelyet az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) is el kell fogadnia, és csak ezt követően választhatják meg a testület vezetőit.
A KAT-nak három alelnöke és három titkára lesz: Székelyföldet Antal Attila és Szonda Szabolcs, Bánságot, Partiumot és Szilágyságot Széman Péter valamint Kereskényi Gábor, Közép-Erdélyt és Maros megyét Bandi Katalin és Házi Bakó Eszter képviseli.
A kisebbségi törvény tervezetét az RMDSZ kezdeményezésére még 2007-ben a liberális Tariceanu-kormány terjesztette be a parlamentben, a tervezetből az azóta eltelt következő parlamenti ciklus végére sem született törvény. Az RMDSZ ugyancsak 2007-ben, az aradi kongresszusán foglalta struktúrájába a Kulturális Autonómia Tanácsot. Krónika (Kolozsvár)

Mennyire lett román város Kolozsvár?
Száz éve Kolozsvár még majdnem tisztán magyar város volt, mára a magyarok aránya 16 százalékra apadt. Egy Magyarországon most megjelent tanulmány azt elemzi, hogyan élnek együtt a városban magyarok és románok.
A XX. század egyik legpusztítóbb ideológiája (a szovjet típusú rendszereken kívül) a felfokozott nacionalizmusból fakadó nemzetiszocializmus és fasizmus volt. Talán éppen ezért is kezdték meg a kutatók az 1980-as évektől a nacionalizmus – mint közösségi ideológia – alapkategóriáinak lebontását, az ideológiai „dekonstrukciót". Ilyen az amerikai Rogers Brubaker, aki szerint az etnikai közösségek voltaképpen egyfajta csoportszemlélet termékei.
A nacionalizmusokat általában felülről konstruálják meg, de ha ezt ügyesen teszik, akkor a hétköznapi életben is megnyilvánulhat az etnicitás, és ezt már a kutatók aztán „alulról" is vizsgálják. Brubaker is ezt tette Kolozsváron, ahol a magyar és a román lakosság mindennapi együttélését, elsősorban nyelvi kommunikációját vizsgálta.
Magyarokkal, románokkal kezdett beszélgetni, sőt munkatársakat is toborzott maga köré, akikkel együtt fókuszcsoportos felméréseket végzett. Ennek eredménye az a könyv, amely 2006-ban jelent meg angolul, majd idén a L'Harmattan Kiadónál magyarul is napvilágot látott. Brubaker a kolozsvári Feischmidt Margittal, az angol Jon Foxszal és a román Liana Granceával együtt írta meg a „Nacionalista politika és hétköznapi etnicitás egy erdélyi városban" című kötetet.
Nem etnikai problémaként élik meg a kolozsváriak a nehézségeiket
A kutatók az etnicitás megnyilvánulásait a hétköznapi beszédben, élethelyzetekben próbálták megragadni – egy körülbelül tíz évvel ezelőtti állapotot, Gheorghe Funar ultranacionalista polgármesterségének utolsó éveit regisztrálva. Hétköznapi szituációkban nem igazán nyilvánultak meg a kutatók szerint ezek a nemzetiségi különbségek, minthogy a kolozsvári magyarok és románok képesek a mindennapjaikat enélkül is élni. (Általános anyagi nehézségeik miatt inkább túlélni.) Problémáikat csak időnként és bizonyos körülmények között értelmezik etnikai alapon – ez az egyik legfontosabb megállapítása Brubakeréknek.
Az egyes etnikai csoportokon belül persze különböző vélemények, kijelentések hangzottak el. Brubaker felidézi azokat a helyzeteket is, amikor a magyarok „a román, de rendes" szituációban hozzák elő román ismerőseiket, vagy éppen fordítva, az „ungur dar de treaba", vagyis „magyar, de rendes" kitételek kerültek elő. Hasonló szituáció, amikor valamilyen, a közvélekedéstől eltérő állásponton van a beszélő. Ilyenkor hangsúlyozza, hogy bár a „másik" csoport érvelését támogatja, de mentségül megemlíti, hogy ő amúgy az „egyik" csoport tagja.
A vizsgálat szerint a románok megosztottabbak Kolozsváron, mint a magyarok. Nemcsak a magyaroktól különülnek el, de esetenként a regáti, azaz a Kárpátokon túl élő románoktól is. Létezik egyfajta transzszilvanizmus: az erdélyiség tudata összeköti a helyi, kolozsvári gyökerű románokat és magyarokat.
A marosvásárhelyi etnikai konfliktus
Brubakert erősen befolyásolta az 1990-es marosvásárhelyi magyarverés (erről az origo.hu pár héttel ezelőtt írt részletesen). Az foglalkoztatta, hogy Kolozsváron miért nem alakultak ki véres konfliktus, Románia miért nem vált a volt Jugoszláviához hasonlóvá. A kutatók szerint Kolozsváron azért nem tört ki az erőszak, mert a hétköznapokban az etnicitás mégsem hatja át olyan mértékben az ottani életet, mint ahogyan azt a politikai elitek, vagy a nacionalizmusra rájátszó „etnopolitikai vállalkozók" állítják. Ilyen szempontból a kolozsvári példa nemcsak Kolozsváron vagy Erdélyben, hanem az egész világon modellértékű lehet Brubakerék szerint. Ehhez Feischmidt Margit a pár hete tartott budapesti könyvbemutatón hozzátette: a kolozsvári magyarokat és románokat nem választják el éles osztálykülönbségek, talán ez is nagy szerepet játszik a békés együttélésben.
A kolozsvári román-magyar együttélés békés jellege mellett nyilvánvaló az is, hogy a két csoport két párhuzamos világban él. Szűk és korlátozott ugyan a magyar világ Kolozsváron, s folyamatosan szorul vissza – tehetjük hozzá a friss népszámlálási eredmények alapján – de éppen azzal, hogy megvannak az oktatási és más intézményei, meg tudott maradni. A magyar intézmények egy olyan zárt világot hoznak létre, ahol éppen a kisebbségi lét „megjelöltségét" sikerül elfeledtetni, természetes közeggé alakítani. Nem kell a magyaroknak sem mindig az etnicitásra koncentrálniuk, éppen a saját intézményrendszerük miatt. (Jellemző példa, hogy a városban párhuzamosan működik egy-egy állami fenntartású színház és opera, magyar és román nyelven. A Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar gimnáziumot végzett színház szakos hallgatójával megtörténhet, hogy rögtön az Állami Magyar Színház alkalmazza, és utána kizárólag a magyar kulturális közegben mozog. Viszont egy zenész diáknak ugyanerre már kevesebb az esélye, mert a zenei szakközép és a zeneakadémia vegyes, illetve kizárólag román tannyelvű.)
A konfliktusok tompítására sajátos módszereik vannak a Kolozsváron élőknek: általában nem beszélnek az etnikai problémákról, nem is mindig foglalkoztatja őket ez. Inkább a gazdasági nehézségekről beszélnek egymással. Ha pedig netán szóba kerül az etnicitás, egyszerűen elviccelik az ügyet, vagy akár még ugratják is egymást.
Vitatémák: Kolozsvár elrománosodása
Történészek ugyanakkor Brubaker könyvének számos pontját vitatják. A budapesti könyvbemutatón elsősorban Bárdi Nándor kisebbségkutató kifogásolta a történelmi háttér elnagyoltságát. Azt például, hogy miként vált egy magyar városból román dominanciájú településsé Kolozsvár egy évszázad alatt. Bárdi a hatvanas évekre tette azt az időpontot, amikor a domináns nyelv a román lett. Kiemelte ebben a lakótelep-építés szerepét, amivel az etnikai magyar szigeteket megtörték. Válaszában Rogers Brubaker hangsúlyozta: nem száz évet, hanem a már fennálló helyzetet elemezték.
Ez azonban nem teljesen igaz, hiszen a könyv hosszú történeti bevezetőjében alapvetően a város iparosításával, modernizálásával magyarázza a románok túlsúlyba kerülését. Nem pedig a nemzetiesítéssel – tulajdonképpen a románosítással – amelynek a létezését amúgy nem tagadja Brubaker, és főleg a magyar oktatás Ceausescu alatti visszafejlesztésével illusztrálta ezt.
A román állam telepítési politikájáról nem sokat ír Brubaker
Pedig Kolozsvár etnikai összetételét a román politika igyekezett befolyásolni. A román kommunista párt vezetői közül Nicolae Ceausescu a nemzetiségi összetétel „javítását" úgy tartotta megoldhatónak, ha a legnagyobb erdélyi városok körüli községeket a városokhoz csatolják – ezt Stefano Bottoni történész egy 1960-as dokumentum alapján idézi egyik könyvében.
Szintén nem emeli ki Brubaker (csak néhány célzást tesz rá), hogy az erdélyi városok elrománosodását szervezett állami akciók segítették. A „Hetven év. A romániai magyarság története" című 1990-es kötetben erről ez olvasható: „Románia az ötvenes évek végétől gyakorlatilag nem biztosította állampolgárai számára a lakhely és a munkahely szabad megválasztásának jogát, az állami telepítési politika pedig szinte lehetetlenné tette a vidéken élő magyar nemzetiségű lakosság számára, hogy a közeli nagyvárosokba költözzön."
Ráadásul Romániában „1968-tól évente minisztertanácsi határozat szabályozta a tételesen felsorolt városokba települők számát, sőt 1971 után mindenkitől igazolást kértek arról, hogy lakása az adott településen biztosítva van-e. Az egyedi engedélyezés diszkriminációra és olyan ún. zárt városok létrehozására adott lehetőséget, ahová magyarok nem telepedhettek be." Ilyen zárt város volt Kolozsvár is – erről Brubaker nem ejt szót.
Brubaker hosszan elemzi a holokausztot, azt, hogy Észak-Erdély (és így Kolozsvár) Magyarországhoz való visszacsatolása után a zsidónak minősített emberek közül sok ezret deportáltak 1944-ben Auschwitzba. Ez a kolozsvári és a város környékén élő, magyarul beszélő népesség jelentős részének (12-18 ezer embernek) az eltűnését, halálát jelentette. A deportáltak túlnyomó többsége ugyanis magyar anyanyelvű volt. Brubaker ugyanakkor nem hangsúlyozza, hogy Magyarország 1944-ben német megszállás alatt állt.
Szatmárnémeti: nem, Marosvásárhely: igen
Bárdi Nándor megjegyezte a könyv kapcsán azt is: ma már jobban lehet tudni, miért Marosvásárhelyen és nem Kolozsváron verték 1990-ben a magyarokat. A Ceausescu-rendszer 1989 decemberi bukása után a volt titkosszolgálat, a Securitate utódszervezetének minél gyorsabb létrehozásában voltak érdekeltek ugyanis bizonyos erők. Ők Szatmárnémetit és Marosvásárhelyt jelölték ki eredetileg a provokációk helyszínéül. Szatmárnémetiről végül lemondtak, mert túl közel volt a magyar határhoz (veszélyesnek tartották ezt katonai szempontból). Ráadásul az ottani románok kevésbé voltak manipulálhatóak, mert többnyire beszéltek magyarul. Mindezt Bárdi a már általunk is említett Stefano Bottoni legfrissebb, még részben publikálatlan kutatásaira hivatkozva mondta el a könyvbemutatón.
Szegő Iván Miklós
origo.hu. Erdély.ma

Utolsó esély Kolozsváron?
Lapunk értesülései szerint nyilvános tárgyalást kezdeményez Kolozsváron a hét második felére az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a helyhatósági választásokon történő összefogásról, ugyanis a jelenlegi állás szerint mindhárom magyar párt saját polgármesterjelöltet állítana.
Lapunk értesülései szerint nyilvános tárgyalást kezdeményez Kolozsváron a hét második felére az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a helyhatósági választásokon történő összefogásról, ugyanis a jelenlegi állás szerint mindhárom magyar párt saját polgármesterjelöltet állítana. Az RMDSZ a hétvégén hivatalosan is megerősítette: Eckstein-Kovács Péter volt államelnöki tanácsost indítja a választásokon. Az EMNP szintén a hétvégén jelentette be: polgármesterjelöltje Gergely Balázs, a párt országos alelnöke lesz. Az MPP még februárban eldöntötte, hogy Fodor Alpár küzd majd színeiben az elöljárói székért.
A három párt helyi vezetői márciusban egyszer már tárgyaltak az összefogás lehetőségéről, akkor a Kolozsvári Magyar Politológus-hallgatók Társasága ültette egy asztalhoz a politikusokat. Később Gergely Balázs nyílt levélben fordult az RMDSZ-hez és az MPP-hez azzal a kéréssel, hogy üljenek le ismét tárgyalni, ám a levél válasz nélkül maradt. A Kolozs megyei RMDSZ-szervezet elnöke, Máté András korábban az ÚMSZ-nek azt nyilatkozta: a szövetség csak úgy tudja elképzelni az együttműködést a másik két féllel, ha jelöltjeik a tulipán színeiben indulnak a választásokon.
A sikertelen tárgyalások következtében mind az RMDSZ, mind pedig az EMNP a hétvégén további, a választások előkészítéséhez szükséges lépéseket tett.
Az EMNP a kolozsvári Farkas utcában, a Szent György-szobor előtt mutatta be polgármesterjelöltjét és tanácsosjelöltjeit. Gergely Balázs polgármesterjelölt elmondta, azzal a feltétellel vállalta el a jelöltséget, hogy ha az április végi határidőig megegyezés születik a magyar pártok között, kész visszalépni. Gergely Balázs hozzátette, egy közelmúltban készített felmérés azt jelzi, jelentős azoknak a kolozsvári magyaroknak a száma, akik nem mennének el szavazni, ha csak az RMDSZ jelöltjeire szavazhatnának, és akiket az EMNP választási indulása szólít az urnákhoz. Az EMNP alelnöke kijelentette, a kolozsvári magyarok fásultságát, közömbösségét tartja a legnagyobb ellenségnek, amelyet választási indulásával le szeretne győzni.
Ugyanaznap rangsorolta önkormányzati képviselőjelöltjeit az RMDSZ kolozsvári küldöttgyűlése is, ez alkalommal a testület megerősítette Eckstein-Kovács Péter polgármester-jelöltségét. A Traian Băsescu államfő kisebbségi tanácsadói tisztségéről nemrég lemondott politikus az MTI-nek elmondta, nem örül annak, hogy megoszlanak a kolozsvári magyar szavazatok, de e helyzeten maga nem tud változtatni.
A rangsorolás nagy vesztesének László Attila kolozsvári alpolgármester tekinthető, ugyanis a Kolozs megyei RMDSZ volt elnökét csak a hetedik, tulajdonképpen esélytelen helyre helyezték. „Úgy tűnik, azoknak, akik rangsoroltak, fontos volt a változás” – értékelte lapunk kérdésére Csoma Botond városi tanácsos a hétvégi rangsoroló eredményeit. Ő egyébként a listán második helyet kapott. Mint elmondta, egyelőre semmit nem tud arról, hogy a szövetség tárgyalni készülne a néppárttal a helyi összefogás kérdésében.
Előválasztással rangsorolt a csíki RMDSZ
Nyílt, állóurnás előválasztáson rangsorolta képviselőjelöltjeit tegnap az RMDSZ Csík területi szervezete. Önkormányzati képviselőjelöltnek huszonegyen, városi körzeti felelősnek tizenkilencen jelöltették magukat. Az előválasztáson mintegy 3219 szavazópolgár vett részt, az érvényes szavazatok száma 3196 volt. A szavazás eredményeként kialakult listát Ráduly Róbert polgármester két helyettese, Antall Attila és Szőke Domokos vezeti. Mögöttük, a képzeletbeli dobogó harmadik helyére Xantus Attila önkormányzati képviselőt rangsorolták a csíkszeredai választók. Az önkormányzati jelöltek mellett a szövetség érdekképviseleti munkájára jelentkező összes jelölt megkapta a többség támogatását.
Cs. P. T., S. M. Z. Új Magyar Szó (Bukarest)

Kiosztották az EMKE-díjakat
Szombaton osztották ki az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) idei díjait. Dáné Tibor Kálmán, az EMKE újraválasztott elnöke elmondta: idén tizenhárom díj, egy életműdíj és két tiszteletbeli tagságot igazoló oklevél kiosztásáról döntött a vezetőség. A Poór Lili-díjat Alber Júlia kolozsvári színésznő kapta.
Az erdélyi magyar közművelődés napja apropóján szombaton osztották ki az EMKE (Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület) idei díjait a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. Dáné Tibor Kálmán, akit a díjátadót megelőző közgyűlésen ismét az EMKE országos elnökévé választottak, elmondta: idén tizenhárom díj, egy életműdíj és két tiszteletbeli tagságot igazoló oklevél kiosztásáról döntött a vezetőség.
Az életműdíjat Marosi Ildikó irodalomtörténész kapta idén, akinek munkásságát Horváth Andor méltatta. Mint elmondta, Marosi Ildikó évtizedeken át gyűjtötte, rendszerezte a közelmúlt erdélyi magyar irodalmának termékeit, majd az utóbbi 22 évben szinte folyamatosan jelentek meg az irodalomtörténeti munkák az ő gondozásában.
Lapunk vezető szerkesztője, Cseke Péter Tamás Spectator díjban részesült az erdélyi magyarság jövőjét szolgáló publicisztikai tevékenységéért. Kántor Lajos laudációját Kós Katalin, az EMKE szakreferense tolmácsolta. „Cseke Péter Tamás publicisztikáját a kiegyensúlyozottság, körültekintés, higgadtság jellemzi. Elemzései mértéktartóak, meghatározó szempontjai összehangzóak a romániai magyarság érdekeivel, egy reális jövő megépítésével” – írta méltatásában a Korunk szerkesztője.
Kolozsvár talán legismertebb néptáncos házaspárja, Both Zsuzsa és Both József Kacsó András-díjat vett át az erdélyi magyar néptáncművészet minőségi műveléséért és a népművészet értékeinek széles körű megismertetéséért. „Amikor ők ketten táncra összekapaszkodnak, abban nemcsak szépség van, hanem a tánc iránti mélységes tisztelet és alázat is” – mondta a néptáncoktatással, néptánctalálkozók szervezésével foglalkozó Both házaspárról Dáné Tibor Kálmán.
A Bányai János-díjjal kitüntetett Vajda András Sáromberkén élő néprajzkutató rendszeres terepkutatásaiért, módszeres forrásfeltáró és múzeumi intézményszervező munkásságáért kapta az elismerést. Winkler Gyula videoüzenetet küldött Brüsszelből, hogy a Kun Kocsárd-díjjal kitüntetett Fülöp Júlia közösségszervezői tevékenységét méltassa. A szászvárosi RMDSZ-elnök a Hunyad megyei szórványmagyar közösség felemeléséért végzett áldozatos munkájával érdemelte ki az EP-képviselő elismerő szavait. Három évtizedes kitartó szervező, irányító, hagyományápoló és kulturális értékmentő munkásságáért vehetett át Nagy István-díjat a sepsiszentgyörgyi Dulányi B. Aladár. Dukász Péter színész-rendező, aki a méltatás szerint „mindig megújulásra törekvő színészetével több mint három évtizede szolgálja a temesvári magyar színjátszást”, Bánffy Miklós-díjban részesült.
Vastapsot kapott a Poór Lili-díjjal kitüntetett Albert Júlia. A kolozsvári színművészt Köllő Katalin, a Szabadság napilap szerkesztője méltatta. „Ő ugyanis tudja, hogy ha játszótársai felé nem fordul teljes lelkével, ha a színpad iránt nem érez lelki alázatot (is), akkor az általa megformált figura sem tud úgy megszületni, hogy aztán a közönség azt érezze: hiteles volt, amit látott” – mondta Köllő Katalin Albert Júliáról, aki gazdag színészi, előadóművészi és tanári munkásságáért kapta a díjat.
Kovács György-díjat vett át a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház ígéretes fiatal tehetsége, Bányai Kelemen Barna színművész, Uray Péter rendezőt pedig a mozgásszínház erdélyi meghonosításáért, az M Studio társulatának megalapításáért Tompa Miklós-díjjal tüntették ki. A hagyományt a legkorszerűbb törekvésekkel ötvöző művészi tevékenységéért, egyedi művészi világának megteremtéséért Szolnay Sándor-díjban részesült a marosvásárhelyi képzőművésznő, Köllő Margit. A Hargita Megyei Könyvtár munkatársa, Kosz Orsolya több évtizedes szakmai tevékenységét Monoki István-díjjal jutalmazta az EMKE. A Kolozsváros. Milyen város? műemlék-pedagógiai sorozat szerkesztőbizottsága, élén Zsigmond Ilkával, Kőváry László-díjat érdemelt ki, a kincses város történelmi értékeinek újszerű ismertetéséért, a kolozsvári Bartha Bálint pedig Gróf Mikó Imre-díjban részesült, egyházi és kulturális értékmentő, valamint szociális intézményeket támogató tevékenységéért. Az EMKE tiszteletbeli tagjai közé emelte Hajnal Jenőt, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatóját és Kelemen Péter koncerttechnikust.
Az EMKE-díjként átadott szobrocskák Venczel Árpád szobrászművész, restaurátor Parasztmadonna című alkotásának kisebbített másolatai, a díszes okleveleket pedig Venczel Attila képzőművész készítette.
Tofán Koós Imola. Új Magyar Szó (Bukarest)

Függetlenként jutna be a kolozsvári tanácsba Szakáts István
Több civil szervezet támogatásával független jelöltként jutna be a kolozsvári tanácsba Szakáts István. „A civil társadalom politikai szerepvállalás révén képes explicite, direkt politikai tettekkel beavatkozni a döntéshozatalba, ez az a projekt, amelyet képviselek. Arra számítok, hogy olyan közösséget leszek képes megteremteni, amellyel a választások után együtt tudok majd dolgozni” – nyilatkozta a Krónikának a kolozsvári kulturális menedzser.
Elmondta: tegnap délutánig 204 támogató aláírást gyűjtött össze a szükséges 2750-ből. A Facebook közösségi oldalán pedig alig öt nap alatt több mint 2500-an biztosították támogatásukról. Kérdésünkre, hogy mekkora esélyt lát arra, hogy mandátumhoz jusson, a számos civil megmozdulás motorjaként ismertté vált Szakáts kifejtette: „eljátszhatnám a politikust, hogy hú de mekkora esélyeim vannak, de az az igazság, hogy nem tudom. Azok az emberek, akikkel beszélek, mindennemű támogatásukról biztosítottak, számításaim szerint négyezer szavazatot össze tudok szedni, de azt, hogy sikerül-e megszerezni a bejutáshoz szükséges mintegy hatezer voksot, nem tudnám megmondani.”
Azon felvetésünkre, hogy független képviselőként mennyire tudja majd érvényesíteni akaratát, Szakáts eddig civilként elért eredményeivel érvelt. Elmondta, már eddig is számos eredményt értek el azzal, hogy elmentek a tanácsülésekre, és tiltakozásukkal felhívták a közvélemény figyelmét bizonyos problémákra. „Például ezelőtt mintegy két hónappal nem kis szerepünk volt abban, hogy a kulturális projektekre szánt keretösszeget 900 ezer lejről 1,9 millióra emelte az önkormányzat, így ez gyakorlatilag duplája a tavalyi összegnek” – említette a jelölt, aki szerint a civil szervezetek érdekérvényesítési lehetőségei bővülnének azzal, ha bejutna a városi tanácsba.
„A pálya széléről bekiabáló civil társadalom ideje elmúlt. Ma már a civil szerepvállalásnak a közpolitikák kidolgozásához való aktív hozzájárulásra is ki kell terjednie, ehhez pedig a kolozsvári civil szférának olyan eszközökre van szüksége, amelyekkel közvetlenül is befolyásolhatja a politikai folyamatokat. Egy független tanácsos a civil társadalom ilyen eszköze lehet” – olvasható Szakáts Istvánnak a www.clujulcivic.ro weboldalon közzétett felhívásában.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)

Kelemen Hunor: az erdélyi magyar közélet elképzelhetetlen az EMKE nélkül
Közgyűlés, tisztújítás és díjátadás a közművelődési egyesületnél
Évi közgyűlést, vezetőségválasztást és díjátadást szervezett szombaton az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. A köszöntő beszédek után a jelenlévő EMKE-tagok elfogadták Dáné Tibor Kálmán elnök beszámolóját, a pénzügyi és a cenzori jelentést. Dávid Gyula tiszteletbeli elnök bonyolította le rendkívül gyorsan az új elnökség megválasztási eljárását. Kevés kivételtől eltekintve az eddigi EMKE-elnökség tagjainak szavazott bizalmat a közgyűlés. Kora délután kezdődött a már szokásos díjosztási ünnepség, amelynek keretében 13 díjat és díszokleveleket adtak át.
Dáné Tibor Kálmán EMKE-elnök köszöntő szavai után Hegedüs Csilla, Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter tanácsosa a tárcavezető üzenetét olvasta fel. A miniszteri beszéd alapgondolata az erdélyi magyar értelmiségnek a közös jövő kialakításában játszott szerepe volt. Hangsúlyozta: az erdélyi magyar közélet mindennapjai elképzelhetetlenek az 1885-ben létesült EMKE nélkül.
Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár szavait Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja tolmácsolta. – Az EMKE alapítói 127 évvel ezelőtt az anyanyelvi oktatás és a műveltség, a magyar nyelv és öntudat erősítése, közös örökségünk iránti felelősség mellett tettek hitet. Ugyanezt valljuk ma is – hangzott az üzenet. A főkonzul arról is biztosította a jelenlevőket, hogy az EMKE, mint nemzeti jelentőségű intézmény, továbbra is számíthat a magyar kormány támogatására.
Dáné Tibor beszámolt a kulturális autonómia-szigetként működő romániai Magyar Házak Hálózatának (MHH) kiépítéséről, amely 2009-ben kezdődött. A kezdeményezést mind az RMDSZ, mind a magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztériuma támogatta. Megtudtuk: Erdélyben az elmúlt években több mint harminc magyar házat hozott létre az EMKE. Példaként említette a Balázsfalva melletti Tűr településen a kö­zeljövőben létesítendő Magyar Házat, amely Kémenes Lóránt plébános lelkiismeretes munkájának köszönhető. A romániai MHH kialakításában 2010 óta szakmai segítséget kapnak a sárospataki művelődési szakemberektől, Csatlósné Komáromi Katalintól és Bordás Istvántól, a Sárospataki Képtár vezetőjétől. Az EMKE-elnök beszámolt arról is, hogy új, a Magyar Házak állapotára vonatkozó felmérést kezdeményeznének. Idén, szeptember végén pedig Kolozsváron rendeznék meg a Magyar Házak második találkozóját.
Dáné Tibor Kálmán beszámolt arról is, hogy EMKE-elnökként meghívták a Magyarországon a közelmúltban létesült Civil Egyeztető Tanács (CET) ülésére, amelynek keretében részt vett a kulturális és honismereti szekció programjának kidolgozásában. Zárszóként Dáné Tibor Kálmán megköszönte a bel- és külföldi támogatóknak az anyagi segítséget, a sajtónak – és ezen belül elsősorban lapunknak, a Szabadságnak – az EMKE-eseményeken való jelenlétet és érdeklődést. Ács Zsolt, az EMKE munkatársa a pénzügyi, míg László Edit a cenzori jelentést olvasta fel, amelyet a közgyűlés el is fogadott.
Egyed Péter egyetemi oktató, filozófus az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság és az EMKE közötti harmonikus együttműködésről, Guttman Mihály elnökségi tag a zenei anyanyelv fontosságáról értekezett. Csatlósné Komáromi Katalin, a sárospataki Művelődési Ház igazgatója az EMKÉ-vel közös programok fontosságát ecsetelte. Hadnagy Jolán, a farkaslaki Tamási-ház helyzetéről számolt be. Tamási Áron lánytestvérének, Ágnes asszonynak a háza eredetileg az EMKE tulajdonát képezte, ám tavaly átkerült az önkormányzat tulajdonába, így elkezdődhettek a leromlott állagú ingatlan felújítási munkálatai
Dávid Gyula tiszteletbeli elnök az elnökségi választás lebonyolítása előtt kifejtette: még ha a mostani romániai magyar politikai élet „szét is veri a magyarságot”, az új elnökségnek továbbra is a magyarság egységéért, a megmaradásért kell munkálkodnia.
Az EMKE új vezetősége: Dáné Tibor Kálmán (elnök), Kötő József (főtanácsos). Régiós alelnökök: Matekovits Mária (Bánság), Széman Péter (Partium), Ábrám Zoltán (Közép-Erdély). Társadalmi kapcsolatokért felelős alelnök: Szép Gyula. További elnökségi tagok: Guttman Mihály (Kolozsvár), Muzsnay Árpád (Szatmárnémeti), Házy Bakó Eszter (Brassó), Beder Tibor (Csíkszereda), Ferencz Angéla (Hargita megye), Imreh-Marton István (Kovászna megye).
A választásokat követően Bordás István, a sárospataki képtár vezetője, azaz az EMKE Észak-magyarországi Képviseletének vezetője elmondta: arra törekszik, hogy a magyarországi kulturális élet munkatársai közül minél többen megismerhessék az erdélyi kultúrát. Ezért kidolgozott egy továbbképzési programot, amely a magyar szaktárca által megtörtént akkreditálás után újabb lehetőséget biztosít a fentebbi célkitűzés eléréséhez. A további hozzászólók között volt Dumitriu Anna, aki az Aranyos-vidéki Népfőiskola tevékenységéről számolt be; Kerekes Hajnal, a nagyenyedi dr. Szász Pál Egyesület alelnökeként, illetve a Magyar Közösségi Ház vezetőjeként a Fehér megyei kulturális tevékenységeket ismertette. Ferencz Angéla a Hargita megyei, míg Imreh-Marton István a Kovászna megyei Kulturális Központ és az EMKE közötti lehetséges együttműködésről értekezett, megköszönve, hogy bekerültek az elnökség tagjai közé. Deák Gyula, a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöke a közeljövőben a pedagógusok számára megszervezendő néptánctanfolyamra, Boldizsár Zeyk Imre, az RMDSZ tordaszentlászlói szervezetének elnöke pedig a június végi Szent László napi énektalálkozóra hívta fel a jelenlevők figyelmét.
Délután 2 órakor kezdődött az EMKE-díjak és díszoklevelek átadása. A 13 szobor Venczel Árpád, a díszoklevelek pedig Venczel Attila alkotása.
Életműdíjat kapott a marosvásárhelyi Marosi Ildikó irodalomtörténész, aki betegsége miatt nem lehetett jelen. Horváth Andor egyetemi oktató szerint Marosi Ildikó érdeme, hogy évtizedeken át gyűjtötte majdani köteteinek anyagát, hogy aztán az 1989-es rendszerváltás után megvalósíthassa álmait, és a „felkutatott kincsek jó gondozójává vált”. Spectator-díjban részesült Cseke Péter Tamás újságíró (Bukarest). Kós Katalin, a Györkös Mányi Albert Emlékház ügyvezetője olvasta fel Kántor Lajos laudációját, amelyben Cseke Péter Tamás publicisztikai tevékenységét kiegyensúlyozottnak, higgadtnak és körültekintőnek nevezte.
Kacsó András-díjat kapott Both Zsuzsa és Both József (Kolozsvár). Dáné Tibor Kálmán méltatásában kiemelte: a Both-házaspár a népi kultúra áthagyományozását jelentős empátiával végzi. Bányai János-díjban részesült Vajda András (Marosvásárhely) néprajzkutató, akit a laudáló Keszeg Vilmos egyetemi oktató elkötelezett, bölcs, megfontolt kutatónak nevezett. Kun Kocsárd-díjat adományoztak Fülöp Júliának (Szászváros). Winkler Gyula európai parlamenti képviselő videóüzenetben laudálta a közösségszervezés aktív résztvevőjét, aki sokat tett a szászvárosi magyarságért. Fülöp Júlia megjegyezte: Kun Kocsárd emléke még mindig elevenen él a szászvárosi magyarok között. Nagy István-díjat kapott Dulányi B. Aladár (Sepsiszentgyörgy). László Attila karnagy laudációjában arra összpontosított, hogy a díjazott három évtizeden át kitartó szervezője, irányítója volt a város művelődési életének.
Bánffy Miklós-díjban részesült Dukász Péter színész (Temesvár), aki egyéb elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen az eseményen. Szekernyés János laudációja alapján gazdag színészi pálya bontakozott ki. A díjat Kövesdy István rendező vette át.
Poór Lili-díjat kapott Albert Júlia színművész (Kolozsvár). Laudált Köllő Katalin színikritikus, szerkesztő, aki szerint a sikeres művészi és oktatói pálya mögött lélek, tehetség és kitartás lakozik. Kovács György-díjban részesült Bányai Kelemen Barna (Marosvásárhely). Kövesdy István a fiatal, sokoldalú színész ötéves pályafutását értékelte. Tompa Miklós-díjjal tüntették ki Uray Pétert. (Sepsiszentgyörgy–Budapest). Kötő József színháztörténész laudációját Vincze László, az EMKE munkatársa olvasta fel. Megtudtuk: Uray honosította meg Erdélyben a mozgásszínházat, de ezt megelőzően több művészi ágban (például a zenében) is bizonyított. Szolnay Sándor-díjat kapott Köllő Margit (Marosvásárhely), aki egészségügyi okok miatt nem lehetett jelen. Laudált Németh Júlia műkritikus, aki a művész kitűnő rajzkészségét, színérzékét méltatta. A díjat Wiesler Zsuzsa vette át.
Monoki István-díjat adományoztak Kosz Orsolyának (Csíkszereda). Kopacz Katalin laudációjából lelkiismeretes, megalapozott szakmai tudással rendelkező több évtizedes könyvtárosi tevékenység rajzolódott ki. Kőváry László-díjban részesült Zsigmond Ilka középiskolai tanár és az általa irányított műemlékpedagógiai kiadványsorozat szerkesztőbizottsága. Vincze Zoltán nyugalmazott tanár laudációjában azt értékelte, hogy a fentebbi kiadványok épp a serdülő korosztály számára íródtak, akiktől „a Guttenberg-galaxis egyre jobban távolodik”. Gróf Mikó Imre-díjat adományoztak Bartha Bálint (Kolozsvár) vállalkozónak. Székely Tibor laudációjában a díjazott szerénységét és nagylelkűségét emelte ki.
Tiszteletbeli taggá nevezték ki Hajnal Jenőt, a vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatóját és a kolozsvári származású, ám évek óta Németországban élő Kelemen Péter koncerttechnikust.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

A lejáratás elmélete
Az Erdélyi Magyar Néppártnak nem tetszik, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nélküle alakította meg a Kulturális Autonómia Tanácsát, és ezen nincs mit csodálkozni.
Teljesen mindegy, hogy országos vezetőségének szintjén az RMDSZ jobbra lép vagy balra, előre vagy hátra, úgysem létezhet egyetlen olyan cselekedete sem, amely legalább töredékében elnyerné az EMNP tetszését. Ezen sincs amiért csodálkozni, hiszen a romániai magyarság legújabb pártja általános programként az esküdt ellenség, az RMDSZ lejáratására építette fel minden cselekedetét.
Az Erdélyi Magyar Néppártnak nem tetszik, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nélküle alakította meg a Kulturális Autonómia Tanácsát, és ezen nincs mit csodálkozni. Teljesen mindegy, hogy országos vezetőségének szintjén az RMDSZ jobbra lép vagy balra, előre vagy hátra, úgysem létezhet egyetlen olyan cselekedete sem, amely legalább töredékében elnyerné az EMNP tetszését. Ezen sincs amiért csodálkozni, hiszen a romániai magyarság legújabb pártja általános programként az esküdt ellenség, az RMDSZ lejáratására építette fel minden cselekedetét. Nem jó, hogyha az RMDSZ kemény kormányfellépéssel önálló magyar tagozatot próbál kialakítani a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetemen, de az sem jó, ha zömében vagy kisebbségében magyar települések központi költségvetéshez jutnak, mert ezzel csupán kiszúrják az emberek szemét, vagy meg akarják vásárolni a szavazataikat. Az pedig fölöttébb gyanús, ha romániai magyar miniszterek vagy főtisztviselők megpróbálnak valamiféle magyar érdekeket előtérbe helyezni (például a csíksomlyói búcsú világörökség részévé való nyilvánítását vagy a házsongárdi temető védelmét), mert mindezt azért teszik, hogy port hintsenek a székelyföldi és erdélyi magyarok szemébe, feledtetve hatalomba való simulásukat, és így tovább.
Közben azt szeretnék, ha az állandóan megrúgdosott nagyobbik testvér számára ők maguk jelölnék ki az utat, amelynek végén a Big Brother udvariasan félreáll és azt mondja: tessék, itt van minden játékszerem, minden a tied, foglalkozzál csak szépen mindazzal, amit nem te szereztél meg, de nagyon fáj rá a fogad.
Vagyis az EMNP országos szinten nagyon szívesen eljátszadozna azzal a gesztenyével, amelyet az RMDSZ több mint két évtizedes munkája kapart ki a román nacionalizmus és az oly nehezen elért hazai demokratikus átalakulások tűzéből, tehát bármiféle hétköznapi aprómunka nélkül szívesen betöltene bármilyen parlamenti vagy más tisztséget, csak éppen a megfelelő eszközök kerüljenek a kezébe. A helyhatósági választások előszelei azonban azt mutatják, hogy ezek az eszközök sehogy sem akarnak a nagy szavaknak engedelmeskedni. Nézzük csak: az EMNP alapvető és többször is megerősített stratégiai céljául azt tűzte ki, hogy a tömbmagyarságban megtartott helyhatósági választásokon, ahol a magyar jelölt győzelme semmiképpen nem veszélyeztetett, a verseny szellemét követi (a Magyar Polgári Párt jelszavának, a választás szabadságának az újrafogalmazása), a szórványban pedig, ahol szavazati szétforgácsolódás esetén a magyar győzelem kizárt, ott az összefogás útját járja. És a gyakorlatban mit látunk? A Székelyföldön szó sincs arról, hogy az EMNP-jelöltek versenyhelyzetet teremtenének. Sepsiszentgyörgyön a helyi EMNP szépen beállt az RMDSZ polgármesterjelöltje mellé, Gyergyószentmiklóson az új választási kampányban az MPP eddigi polgármesterének a hátát nézik, Csíkszeredában még se híre, sem hamva EMNP-s polgármester-jelöltnek, viszont ott, ahol összefogásra lenne szükség (Kolozsváron, Nagyváradon és esetleg a hetek-hónapok óta sejtelmes Marosvásárhelyen), ott elindulnak az EMNP-jelöltek, hadd járassák be egy kissé a neveiket.
A nagy stratégia azonban nem csupán a kisebb-nagyobb városokban, hanem a községekben is fejtetőre állt, mindez pedig azt bizonyítja, hogy az EMNP egyelőre tartalom nélküli forma: van vezetősége, létezett kongresszusa, néhány taggal megalakultak a helyi szervezetei, de gyakorlatilag nincsenek vagy alig vannak saját jelöltjei, illetve a szélrózsa négy irányát mutató jelkép alá szeretnék felsorakoztatni a politikailag kissé tapasztaltabb egykori MPP-seket vagy azokat, akiket az RMDSZ. előválasztások vagy más jelöltállító eljárások kirostálnak, és akik úgy gondolják, mégiscsak megpróbálják a közéleti pályafutást.
Az EMNP egyetlen taktikája: nem bírálni, hanem szidni az RMDSZ minden lépését. Ennek ellenére a helyhatósági választások kimenetele egyértelmű lesz: nagyarányú RMDSZ-győzelem a százalékarányban alaposan lemaradó EMNP és a hátul kullogó MPP előtt. A választókat ugyanis a legcifrább szavakkal sem lehet a fejükre ejteni.
Székedi Ferenc. Új Magyar Szó (Bukarest)

Minden magyarnak joga van, magyarként élni Erdélyben!
A Nyelvi Jogok azt bizonyítja, hogy a kis lépések politikája működik: lehet erre legyinteni, el lehet mondani, hogy ez nem ér semmit, de a kiadványban szereplő nyelvi jogok tulajdonképpen 64 kis lépés eredménye, ezek léteznek, ezekkel lehet élni – fogalmazott Kovács Péter április 18-án Kolozsváron.
Az RMDSZ főtitkára Horváth Istvánnal, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnökével közös sajtóértekezleten mutatta be a Nyelvi Jogok című kiadványt.
A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársai által szerkesztett, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség által támogatott és sokszorosított kötet a romániai nemzeti kisebbségek legfontosabb nyelvi jogait ismerteti közérthető és leegyszerűsített formában.
Kovács Péter úgy fogalmazott: ebben az RMDSZ elmúlt 22 éves munkájának egy része szerepel, ennek tartalmát a Szövetség biztosította. Felhívta a figyelmet arra, hogy e jogok elfogadtatásához is 7 százaléknyi magyar politikus és legalább 44 százalék román politikus szavazatára volt szükség. „Az elmúlt 22 év alatt be tudtuk bizonyítani, hogy amikor egy kisebbségi jogot érvényesítünk, nem veszünk el senkitől semmit, a többségnek nem lesz kevesebb joga azáltal, hogy mi élhetünk nyelvi jogainkkal” – hangsúlyozta Kovács. A főtitkár kijelentette: a Szövetség nem fog megállni a nemzeti kisebbségek jogérvényesítési folyamatával, hiszen a célja, hogy a magyar nyelv regionális, hivatalos nyelv legyen ott, ahol tömbben élnek a magyarok.
Horváth István szociológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke a kiadvány létrejöttének előzményeit vázolta. Elmondta: amikor a nyelvi jogok intézményes alkalmazását vizsgálták, bebizonyosodott, hogy ott biztosított a magyar nyelv használata a közigazgatásban, közintézményekben, ahol a magyarság aránya 60 százalék fölött van. Azokon a településeken, ahol a magyarság aránya 20 és 40 százalék között van, ahol ugyanolyan mértékben érvényes a törvény, ott az intézményes lehetőségek sokkal korlátoltabbak. „A törvény pontosan ott nem fejti ki a hatását, ahol inkább szükség volna rá: a nem többségben levő, de jelentős számú lélekközösségeknek kellene megfelelő jogi hátteret, megerősítést nyújtson, támogassa az anyanyelvhasználatot” – mutatott rá Horváth. A Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke szerint a nyelvi jogok érvényesítésében rendkívül hatékony lehet az állampolgári fellépés. „Fontosnak tartottuk azt, hogy a nagyobb kategóriák számára olvasható, élvezhető formában eljuttassuk azt, hogy milyen jogok birtokosai, milyen jogokat lehet és kell érvényesíteni” – mondta. Horváth István úgy vélte, ha valakinek kezében van egy ilyen kiadvány, amely értelmezi számára a törvényt, valószínűleg sokkal nagyobb hátszéllel tud belépni, érdeket és jogot követelni, mint hogyha csak hallomásból, hozzávetőlegesen tudja azt, hogy mit jelent annak a joga, hogy a nevét helyesen írják le, úgy ahogy ő szeretné az anyakönyvi hivatalban vagy más hivatalban.
Magyarként élni Erdélyben
Tájékoztató körutat szervez az RMDSZ és a MIÉRT
2012. április 25–május 15 között az RMDSZ népszerűsítő, tájékoztató körutat indít, amelynek során a Nyelvi Jogok című kiadványt juttatja el minél több erdélyi magyar családhoz, a nyelvi jogok érvényesítésének fontosságára hívja fel a figyelmet – jelentette be mai, kolozsvári sajtóértekezletén Kovács Péter főtitkár. A karaván mottója Magyarként élni Erdélyben, a Szövetség partnere ebben a Magyar Ifjúsági Értekezlet. „A karaván Bihar, Szatmár, Szilágy, Kolozs, Maros, Hargita és Kovászna megyébe látogat el. Ennek során 300 önkéntes segítségével 2000 kiadványt osztunk szét, megyénként 2 nagy fórumot szervezünk, ajtóról ajtóra is fogunk járni, hogy a kiadványban szereplő jogokat népszerűsítsük – mondta Kovács. Erdély.ma

A múlt bűvöletében
A negyedik emeleti lakásban sok minden emlékeztet a nagyapára. Tájkép a nappali szobában, színes grafika Marosvásárhelyről, faragott, festett könyvespolc – amelyek az ő keze nyomát viselik, s két fénykép ovális keretben a fiatal dr. Farczády Elekről és feleségéről, Gesith Kornéliáról.
A szekrényben megsárgult dossziék, oklevelek, a rámába kívánkozó doktori diploma, géppel írott tanulmányok, újságból kivágott cikkek, gondosan befűzött dísztáviratok, köszöntő levelek és az azokra adott részletes válasz, minden összegyűjtve, pontosan feliratozva. S ott van legjelentősebb alkotása, a kis sárga könyv a marosvásárhelyi sorokról, s a 2000-ben megjelent zöld könyv, A marosvásárhelyi református egyházközség élete 1556–1948 között. Dr. Farczády Elek szerteágazó, alapos, pontos, rendkívül értékes város-, művelődés- és irodalomtörténeti kutatásainak eredményeiről azonban az említetteken kívül sajnos a mai napig sem született egy átfogó kiadvány, amely a teljes életművet bemutatná. Holott megírta Marosvásárhely monográfiáját is az első világháborúig, az 1851–54. évi székely összeesküvés történetét, s fordított latinból és franciából (például Anatole France La génie latin című regényét, csak úgy szórakozásképpen, ahogy Marosi Ildikó feljegyezte).
Tanár és tudós
Az évek során sokan emlékeztek meg róla. Volt tanítványai a mindig elegáns, arisztokratikus külsejű történelem-, latin-, s a franciát finom lejtéssel beszélő tanárként, később igazgatóként őrizték meg emlékezetükben. Spielmann Mihály történész a "levéltárakat búvároló tudóst", kutatót, a Teleki Tékát "élő műhellyé" változtató, a látogatók százait fogadó könyvtárost, a város műemlékeit szóban és írásban bemutató lokálpatriótát köszöntötte születésének századik évfordulóján. Csifó János rádiós újságírónak, a volt tanítványnak hét évtizedes életútját mondta el a kamerák előtt is.
Sok titkot fedezett fel, fejtett meg, így vált nyitott könyvvé számára a város története, s remek memóriával megáldva élő lexikonként minden kérdésre tudta a választ. "Tőle csak tanulni lehetett". Társaságában röpke pillanatnak tűnt az idő, mert öröm volt hallgatni – hangzott el a jó barát, Nagy Károly beszédében.
Az unoka emlékezetében
Ezek után arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen képet őriz a nagyapáról az unoka, a már említett tárgyi emlékek mellett, amelyek az árvíz sújtotta régi házból megmaradtak.
A Farczády házaspár egyetlen lánya, Farczády Éva, édesapját követve Budapesten francia nyelvet tanult, de 1945-ben a II. világháború miatt abba kellett hagynia egyetemi tanulmányait. Még abban az évben feleségül ment Teleki Endréhez, a később köztiszteletnek örvendő kiváló ügyvédhez, aki a marosvásárhelyi jogászok doyenjeként 96 évet élt. Lányuk, Teleki Éva, dr. Farczády Elek egyetlen unokája más utakat járt be. 1964-ben, amikor elvégezte a középiskolát, ígéretesebb dolog volt reál pályát választani. Édesapjának biztatására, no meg azért is, mert szerette a tantárgyat, szerves kémia szakot végzett a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemen. Mivel nem akart tanítani, egy év kitérő után a marosvásárhelyi klinika központi laboratóriumában vegyészként dolgozott, majd 1983- tól az újonnan felépült klinika központi laboratóriumában nyugdíjazásáig főleg véralvadási vizsgálatokkal foglalkozott. A Procardia Orvosi Központ megalakulásakor részt vett a laboratórium kialakításában, berendezésében és fejlesztésében, amelynek szakmai irányítója volt éveken át, s 2001-től teljes állásban ott folytatta a tevékenységét.
Az írógépnél és a kertben
– Melyek az első emlékeid a nagytatádról? – kérdezem Teleki Évától, miközben a középkorú dr. Farczády Eleket ábrázoló képet nézzük, ahogy az általa faragott és festett könyvespolc alatt kedvenc rádiója társaságában elegánsan könyvet olvas. A másik képen kalapban, felöltőben a lakhelyéhez közeli vasúti átjárónál áll aktatáskával a kezében.
– Ha rá gondolok, azt látom, ahogy az írógépénél ül vagy a kredencen levő régi típusú rádiót bújja. Kisgyermekként a nyakába vesz, a kertben cseresznyét szedünk, az udvaron levő diófáról töri, hámozza nekem a friss diót, amit nagyon szerettem. A kicsikkel nem igazán tudott foglalkozni, a mindennapi életben naivan csodálkozott rá egyes dolgokra. Amikor a második évét még be nem töltött kisfiam gagyogását hallgatta, megkérdezte tőlem, hogy fog-e ez a gyermek értelmesen beszélni. Egy másik kép, ami eszembe jut, ahogy szertartásosan minden délután leül és mondja: anyuska, a téámat, amihez a nagymamám, aki remekül sütött-főzött, mindig valami aprósüteményt is felszolgált. Amikor nagyobb, értelmesebb lettem, sokat foglalkozott velem, történelemből és franciából gyakran segített. Édesanyám nagyon sok szeretetet, megértést kapott otthonról, és adott tovább nekünk. Arra tanított, hogy beszéljünk meg mindent, meséljem el a napi történéseket, a jókat és rosszakat, ami a biztonságérzetét jelentette. Nem volt titkolózás, s bár vitatkoztunk, nem maradtak tabuk közöttünk. Ezt az örökséget sikerült a gyermekeimnek is továbbadnom.
A Református Kollégiumtól a Sorbonne- ig
– Említetted egyszer, hogy téves állításokat is leírtak nagytatádról. Talán tisztázhatnánk?
– Akár a születésével is kezdhetnénk. Bár április 9-e szerepelt az irataiban, valóban 1890. április 8-án jött a világra, de akkoriban az otthoni szüléseket csak másnap jelentették be. Régi pedagóguscsaládból származik, az édesapja is tanár volt (makfalvi származású), a nagyapja tanító. A nővére, Farczády Jolán matematikát, természettudományokat oktatott a leánygimnáziumban. Nagyapám nyolcéves volt, amikor az édesapja meghalt. Ma is megvan a kérés, amivel az édesanyja szegénységi bizonyítványért folyamodott a helyhatósághoz, hogy a Kolozsváron tanuló lányát mentesítsék a költségektől. Nagyapám 1908-ban érettségizett a Református Kollégiumban, ösztöndíjasként került a budapesti Eötvös Kollégiumba, s a budapesti tudományegyetem heraldika, történelem, filozófia szakát végezte. Doktori dolgozatának címe: Az erdélyi vajdák igazságszolgáltatási hatásköre 1437 előtt. Ösztöndíjasként került ki 1913-ban a Sorbonne-ra. Oklevéltant, paleológiát, írástörténetet, régi iratok megfejtését tanulta az École Nationale des Chartes-ban, s a Francia Nemzeti Könyvtárban Bethlen Gábor fejedelem korát kutatva bukkant értékes adatokra. Kutatásainak az első világháború kitörése vetett véget. Hazatérése után a gyergyószentmiklósi főgimnázium történelem-latin szakos tanára, majd 1919-től Marosvásárhelyen tanár, iskolaigazgató.
A marosvásárhelyi nyelvemlék
Nyugdíjazását követően kapja a feladatot, hogy a volt Református Kollégium könyvtárát (60.000 kötet, 400 feldolgozatlan régi kézirat, 11.000 iskolai értesítő) és a Bolyai-múzeum anyagát rendezze és költöztesse el. Munkatársaival együtt cipelték át a feldolgozott anyagot a Teleki Tékába. Itt fedezte fel 1956-ban a Koncz- kódexben a 14. század második feléből származó hatodik (időrendben az ötödik) magyar nyelvemléket. A Marosvásárhelyi Sorok 44 magyar szóból álló mondatát, ami fordítás az ószövetségi Királyok könyvéből, és a 11 magyar szóból álló lapszéli jegyzetet nyelvészetileg Szabó T. Attila dolgozta fel, s szakszerű magyarázatokkal ellátva közösen jelentették meg 1957-ben az Akadémiai Kiadónál. Ugyanabban az évben a Kelemen- emlékkönyvben a Bolyai könyvtár értékeit írja le. Tanulmányai a romániai magyar lapokban jelennek meg, s gondosan megőrizte a helyi újságban, a Vörös Zászlóban közölt cikkeit is.
– Gondolom, felnéztél rá. Vagy gyermekkorban ez még nem tudatosult benned?
A nyelvemlék felfedezése miatt valóban nagyon büszke voltam rá, sokat jártam a Tékába, néztem, ahogy fehér köpenyben rendezi a könyveket. A Marosvásárhelyi Sorok és Marosvásárhelyi Glosszák bővített kiadása 1973-ban jelent meg, s 1974 januárjában, egy hónappal a halála előtt kaptam tőle egy dedikált példányt.
Várostörténet cikkekben, tanulmányokban
– Ahogy korábbi élete, nyugdíjas évei sem voltak mentesek a gondoktól, az anyagi nehézségek végigkísérték az életét. Hogyan élte meg mindezt?
– Bár a román állam a Munkaérdemrend II. fokozatával tüntette ki, 1961-ben végleg nyugdíjba küldték a Tékából. Mindvégig a nagymamámmal volt szerencséje, aki a tanítványa volt. Bár tehetséges volt, szépen énekelt, de feladott mindent a családért, s hogy a nagyapám kényelmét biztosítsa. Nagyon praktikus asszonyként panaszszó soha nem hagyta el a száját. Mivel a II. világháború alatt Budapestre menekültek, s ott élték végig az ostromot, mire hazajöttek, mindenük elveszett. Amikor nagyapámat a Tékából is nyugdíjazták, olyan kevés pénzt kapott, hogy kényszerűségből a kisipari szövetkezetnek gobelineket festettek. Nagyanyám éjszakákon át dolgozott, s nagyapám is segített neki. Amama, ahogy szólítottam, mindent el tudott intézni, finom ételeket sütött-főzött, s bármilyen, nem pénzzel megvásárolható dolgot kértem, mindent előteremtett számomra.
Nagyapa nyugdíjasként haláláig a református egyházközségek levéltárába járt, ahol 15.000 aktát rakott rendbe, s megírta a marosvásárhelyi református egyházközség történetét. Hogy némileg honorálják az ingyen végzett munkáját, nagymamát takarítónőként alkalmazták, amiért egy kis fizetést is kaptak.
Lakásukat mindkét árvízkor elöntötte a Poklos-patak, 1970-ben a víz félméteres volt bent a házban, s emiatt sok kézirat elázott.
– Életének fontos eseménye volt, amikor a vár helyreállítási munkálatai, s a Vártemplom tornyának megújítása során levették a torony sisakját koronázó gömböt, amelyben az 1600-as évektől helyeztek el a jövőnek szóló üzeneteket. Az 1971-es emlékiratot Farczády Elek írta. Mire emlékszel ebből az időből?
– Sokat foglalkoztatta, hogy az Országos Műemlékbizottság által 1963-ban elkezdett munkálatokat egy idő után abbahagyták, s a Vártemplom körül évekig ott voltak az állványok. A karbantartást végül az egyház fejezte be. A gömbben elhelyezett Pro memoria posteritatis szöveget valóban ő fogalmazta, de a legfinomabb rajzpapírra művészi kivitelben egy iparművész- tanár írta rá.
Nemcsak a régi emlékiratok szövegét, a marosvásárhelyi református temető legrégebbi, a cinterem mellé kiállított sírköveinek a feliratát is megfejtette.
S hogy mi mindennel foglalkozott még? Soroljunk fel néhány témát a megjelent és kéziratban maradt írásaiból: a marosvásárhelyi oktatás kezdetei és fejlődése, az ipari és tanoncoktatás kezdetei városunkban, a Bolyai Farkas középiskola a haladás szolgálatában, régi árvizek Marosvásárhelyen, a vár helyreállítási munkálatai, a helyreállított bástyák, az újságírás kezdetei, a marosvásárhelyi nyomdászat bölcsőkora, a szűcscéh számadáskönyve. A marosvásárhelyi református egyházközség életéről kiadott könyvben a történeti adatok, a református hívek számának alakulása, a lelkészek és presbitérium tevékenysége, Tolnai Lajos papsága mellett beszámolt Marosvásárhelyen tartott zsinatokról, a Kistemplom helyén álló ispotályról, a templom építéséről, az egyházi kegyszerek elrablásáról, az 1876-os tűzvészről, a Fürst-telepi ház megvásárlásáról, az egyházi malom működéséről és eladásáról, az egyházi iskolai oktatás intézményeiről, a vártemplomi feljáró építéséről, dr. Bernády György és Bodolla Ferenc főgondnokok tevékenységéről és sok egyéb eseményről, amelyeknek nyoma van az egyházi levéltárban.
– Visszaemlékszem, milyen nagy örömöt jelentett nagyapa számára, amikor 1972-ben Budapesten átvette az Eötvös Kollégium gyémánt oklevelét. Haláláig bejárt az egyházi levéltárba. Otthon esett el, nem lehet tudni, hogy megszédült vagy megbotlott, majd a szíve mondta fel a szolgálatot. Nagymama egy év elteltével követte, mert nélküle nem akart tovább élni – mondja Teleki Éva. Aki nemcsak a nagyapára, dr. Farczády Elekre lehet büszke, hanem gyermekeire is: lányára, Zayzon Zsigmond Zsuzsánnára, aki a marosvásárhelyi Richter Gedeon gyógyszergyár kommunikációs menedzsere, és fiára, Zsigmond Barna Pálra. A hajdani kisfiú, akinek gagyogását egy régi karácsonyon a dédnagyapa aggódva hallgatta, ma Magyarország csíkszeredai főkonzulja. A vásárhelyi tudós-tanár, dr. Farczády Elek emlékét pedig hat ükunoka őrzi tovább.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

Utolsó esély Kolozsváron a közös polgármesterjelöltre?
„Kicsit későn kaptam meg a meghívót, már van programom arra az időpontra. Amenynyiben nem tudok elmenni az eseményre, akkor valaki más fog helyettem leülni tárgyalni, de mindenképpen képviseltetjük magunkat” – mondta el lapunknak Máté András, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által holnapra meghirdetett kerekasztal-beszélgetés kapcsán.
„Kicsit későn kaptam meg a meghívót, már van programom arra az időpontra. Amenynyiben nem tudok elmenni az eseményre, akkor valaki más fog helyettem leülni tárgyalni, de mindenképpen képviseltetjük magunkat” – mondta el lapunknak Máté András, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által holnapra meghirdetett kerekasztal-beszélgetés kapcsán. Mint arról már beszámoltunk, a Bocskai-házba tervezett kerekasztal célja megvitatni, van-e még lehetőség a kincses városban arra, hogy a három magyar párt közös polgármesterjelöltet állítson. „Egy biztos, nem szabad a választópolgárokat félretájékoztatni: már nincsen arra törvényes keret, hogy választási szövetség keretében közös polgármesterjelöltet indítsunk. A szövetség bejelentési határideje április 16-án lejárt. De úgy gondolom, Eckstein-Kovács Péter személye hiteles, és minden kolozsvári magyar szavazópolgár támogatását élvezi. Mivel Eckstein korábban is RMDSZ színeiben politizált, úgy gondolom, természetes, hogy ezúttal is a szövetség színeiben induljon” – mondta el lapunknak Máté. Korábban az EMNP polgármesterjelöltje, Gergely Balázs kijelentette, ha a Néppárt számára is elfogadható személyt állít valamelyik magyar párt a tisztségre, akkor ő kész visszalépni és támogatni a közös jelöltet.
Az MPP bemutatta háromszéki jelöltjeit
A háromszéki városok többségében jelenleg polgármesterként vagy alpolgármesterként tisztségben lévő embereit indítja a választásokon a Magyar Polgári Párt. „Sepsiszentgyörgyön nem volt nehéz a választás, a négy éve alpolgármesterként dolgozó Bálint Józsefnek van tapasztalata, tudja, mire van szüksége a városnak és a közösségnek” – mutatta be a megyeszékhelyi polgármesterjelöltet Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke. „Sepsiszentgyörgy gazdag város, sok szegény emberrel” – vázolta fel a helyzetet Bálint József, aki elmondta: nem kis feladatra vállalkozik, hiszen Sepsiszentgyörgy valóban máshogy néz ki, mint négy évvel ezelőtt, de ebben olyan része van az MPP-nek is, mint azoknak, akik az eredményeket maguknak akarják kisajátítani. Az MPP Baróton és Kézdivásárhelyen Nagy István, illetve Rácz Károly jelenlegi polgármestereket, Kovásznán pedig Bárdi Imre biológiatanárt, megyei tanácstagot indítja a június 10-i választásokon. (Kovács Zsolt)
Sipos M. Zoltán. Új Magyar Szó (Bukarest)

Honosítás: Beérkezett a 250 ezredik magyar állampolgársági kérelem
Beérkezett a szerdai nap során a 250 ezredik magyar állampolgársági kérelem, a legtöbb igénylést Csíkszeredában, Szabadkán és Kolozsvárott adták be - közölte a nemzetpolitikai államtitkárság csütörtökön az MTI-vel.
Az államtitkárság Wetzel Tamás egyszerűsített honosításért felelős miniszteri biztos tájékoztatása alapján tudatta azt is, hogy eddig mintegy 157 ezren tették már le a magyar állampolgársági esküt.
A közlemény szerint a legtöbb kérelmet Csíkszeredában, Szabadkán és Kolozsváron nyújtották be.
A tájékoztató kitér arra is, letette a napokban továbbá magyar állampolgársági esküjét a Máramarosszigeten élő, 103 éves Bálint Imre is. Hozzá előrehaladott korára való tekintettel személyesen szálltak ki a kolozsvári magyar főkonzulátus munkatársai.
Ezzel a kérelmező immár harmadjára lett magyar állampolgár, miután kérelmét a szokásosnál gyorsabban, soron kívül bonyolították le.
Az utóbbi 16 hónapban a nagyon komoly szervezésnek köszönhetően az eljárás továbbra is zökkenőmentes, mind a kérelmek átvétele és elbírálása, mind az ünnepélyes állampolgársági eskütételek fennakadás nélkül mennek - közölte az államtitkárság. MTI

Össz-erdélyi programok megvalósítását tűzte ki célul a KAT
Kolozsváron megalakult a Kulturális Autonómia Tanács. A testület a romániai magyar tudományos, művészeti, művelődési szervezetek érdekegyeztető és saját hatáskörén belül döntéshozó fóruma.
Ez egy olyan testület lesz, mint amilyent a parlamentben elakadt kisebbségi törvénytervezet is előrevetít, ugyanakkor az is elhangzott, hogy a valamikor szövetségi egyeztető tanácsnak a helyébe lép, de szélesebb hatáskörrel rendelkezik majd.
Székely István, a tanács elnöke elmondta, hogy két kérdésről van szó: az egyik a parlamentben elakadt kisebbségi törvény, amelynek egy fejezete szabályozza a kulturális autonómiát, ennek van egy Kulturális Autonómia Tanácsa, és ennek a tanácsnak a létrehozásával ezt kívánjuk megelőlegezni. Tehát működtessék úgy a tanácsot, mintha már elfogadta volna a parlament a kisebbségi törvényt és próbáljuk modellezni ennek a működését; a másik kétségtelenül az egykori szövetségi egyeztető tanácsnak az utódlása, vagy a képviselete.
- Azt látjuk, hogy az elmúlt tíz évben nagyon sok jó program elakadt elsősorban azért, mert nem sikerült megfelelő adminisztratív döntéseket tenni mögé. Az lenne a feladat, hogy tegyük a programokat 2010-es évek aktualitásába és próbáljuk őket sikerre vinni – mondta el az elnök.
Pillanatnyilag ideiglenes vezetősége van a KAT-nak és nincs még működési szabályzata. Székely szerint azért nem lehetett végeleges vezetőséget választani, mert nincs egy szabályzat. Először el kell fogadni a KAT a saját szabályzatát, amelyet jóváhagyás érdekében a szövetségi képviselőtanács elé kell terjeszteni. Ezt követően van egy olyan szabályzat, amely alapján meg lehet választani a tisztségviselőket. Valamikor ősszel sor fog erre kerülni.
Duna Tv. Erdély.ma

Kinek a jövője?
Hetek óta összeszorult szívvel követem, hogy mi történik Marosvásárhelyen a MOGYE-vel, a polgármester-állítással, és büszke voltam, hogy a kolozsváriak példát mutattak, és meg tudnak egyezni a magyarság érdekében. Amikor a szombati újságot (Szabadság, 2012. április 14.) a kezembe vettem, és elolvastam a 4. oldalon levő összeállítást (Kolozsváron sem várható magyar össszefogás a választásokon), azt hittem, eláll a szívverésem. Először felháborodtam, utána keserűség töltött el, és elkezdtem visszapörgetni emlékeimet.
Az elmúlt rezsimben nem voltam párttag, mert amikor a hierarchia 2-3. sorába kerültem, ahol már kötelező volt a párttagság, olyan igazgatóm volt, aki többre becsülte a tudást és a lelkiismeretes munkát az ideológiai besorolásnál, és megvédett a primitív párttitkár zaklatásaitól. 1990 után azt hittem, itt az ideje, hogy a saját értékrendemnek megfelelő pártmunkában szerepet vállaljak. Ezt az alakuló keresztyéndemokrata pártban láttam. Hamar kiderült, hogy egyesek egyenlőbbek akarnak lenni, s ez már nem az én gusztusom szerint való volt. Így örökre véget ért az én pártkarrierem. Jobbnak láttam továbbra is a háttérben csendesen dolgozni, segítve azok munkáját, akik jó szakértelemmel, kiállással dolgoznak értünk.
1990 elején, a februári hosszú estéken a konyhánkban zajlottak a beszélgetések, viták, éjszakába nyúlóan, a lelkes fiatalokkal, akik jövőt akartak építeni. A férjem segített nekik rendszerbe tenni a sok ötletet, és megfogalmazni a KMDSZ alapszabályzatát. Lélekmelegítő esték voltak!
A férjem az RMDSZ-ben is szerepet vállalt. 12 évig volt városi tanácsos a Funar idején. Jogi és közgazdasági tudásával, a város alapos ismeretével, jó romántudásával és néha humoros megjegyzéseivel védte a város vagyonát, hírnevét és a magyar közösségünk érdekeit. Tette ezt a vallásügyi törvény megalkotásának vitáiban is, amikor a hierarchikusan gondolkodó ortodox elvekkel szemben rávilágított a demokratikus protestáns, illetve az erdélyi hagyományokban gyökerező jogalkotás különbözőségére, és az abban rejlő értékek átemelésének szükségességére. Mindig részt vett azon intézmény igazgatótanácsának ülésein, amelybe városi tanácsosként beosztották, és építő hozzászólásaival hozzájárult az illető vezetőség tisztánlátásának javításához.
Én ezalatt végeztem szakmai munkámat, és terelgettem, nevelgettem gyermekeinket, akik a város magyar iskoláiban végeztek. Cserkészkedtek, vesenyeken vettek részt, szerepet vállaltak iskoláik legkülönbözőbb tevékenységében: diáktanácstól elkezdve a különböző szakkörökig. Jól érezték magukat, boldogok voltak, miközben együtt álltunk ki a Mátyás szoborért, és ünnepeltünk méltósággal március 15-én. Itt álmodtak jövőt maguknak. Ma itt nevelik gyerekeiket, az unokáinkat.
Most választások előtt állunk. Eddig mindig büszke voltam arra, hogy Kolozsváron van összefogás! A számarányunknak megfelelően van képviseletünk a városi tanácsban, a megyei tanácsban és más fórumokon tudással és ügyszeretettel. Most nem tudom, kik akarnak képviselni engem. Mit tudnak? Miért csak a listán levő helyezésükért harcolnak, ahelyett, hogy ezt félretennék, és a többiekkel együtt erős frontot képviselnének? Aki nem tud lemondani önös érdekéről, az ne képviseljen engem! Olyanra nem fogok szavazni! Június 30-ig ki van fizetve a tagsági díjam, de ha én nem érek annyit nekik, hogy értem, ne helyettem döntsenek, akkor én visszaadom a tagsági könyvemet az RMDSZ-irodában.
Hogy nézzek az unokáim szemébe, milyen városról meséljek nekik, ha semmit sem teszek, teszünk a jövőjükért?
Arra kérem mindazokat a pártokat, szervezeteket, amelyek most versenybe akarnak szállni, fogjanak össze értünk, hogy legyen erős képviseletünk Kolozsváron és környékén. Azt szeretném, ha újból büszke kolozsvári lehetnék, nem pedig lehajtott fejű, szégyenkező, képviselet nélkül maradt polgár.
MIKÓ LŐRINCNÉ JENEI JUDIT. Szabadság (Kolozsvár)

Az élet igazságait keresve
Beszélgetés Sebestyén Péter marosvásárhelyi római katolikus lelkésszel világi és vallásos szféra találkozásairól
Az ökuménia azt jelenti, hogy meglátjuk a jót, a szépet a másikban, és azt átvesszük, akár azért, mert a mi hitünkből hiányzik, akár azért, mert felismerjük benne az értéket, mondja római katolikus lelkész beszélgetőtársunk, aki azt vallja, hogy az ökuménében akkor lehetünk mindkét oldalon, ha elsősorban a sajátunkat vesszük komolyan, és azt mint értéket, mint gazdagságot kínáljuk fel, nem azért, hogy a másikat elnyomjuk, hanem azért, hogy azt az övé mellé helyezzük. Sebestyén Péter több könyvben elmélkedik ezekről a témákról – munkái keletkezéstörténetéről is kérdezzük.
Legutóbb két kötete jelent meg, a Kincs mélyre ásva. Biblikus gondolatok és a Gördeszkán a mennyországba. Melyek az előzményei ezeknek?
– A Kolozsváron megjelenő katolikus hetilapban, a Vasárnapban már több mint egy éve biblikus gondolatokkal jelentkezem, a heti igerész magyarázataival. A katolikus egyház liturgikus beosztása szerint hároméves ciklusra vannak felosztva a szentírási könyvek, amelyeket vasárnap magyarázunk, prédikálunk, amelyekre épül a liturgia. És az első év van ezidáig készen, ennek a termése a Kincs mélyre ásva című kötet.
Kiknek szánja ezt?
– Elsősorban a hívőknek, de azoknak is, akik nem jutottak el a templomba, vagy lemaradtak valamelyik vasárnapi prédikációról, habár a világhálón is folyamatosan követhető. Ami az előbbivel rokonítja a második kiadványt, a Gördeszkán a mennyországba című esszégyűjteményemet, az az a tény, hogy majdnem fél évig párhuzamosan futott a két írássorozat. A szóban forgó kötetem írásai a Központ című vásárhelyi hetilapban jelentek meg egy éven keresztül, 2009–2010-ben. Úgy gondoltam, összegyűjtöm egy kötetbe, mert tematikájában teljesen elüt a templomi szóhasználattól, hiszen világiak számára írtam, az a fajta sorozat, amely próbálja megértetni a laikusokkal, hogy életünk minden rezdülése valahogyan Isten jelenlétében zajlik, és kötődik a hitünkhöz. Ezért próbáltam olyan témákat is feszegetni, amelyek talán nem férnének bele egy klasszikus prédikációba. Így, a szószéket meghoszszabbítva, az esszé műfajában próbálom szembesíteni az embereket az örök igazsággal.
Melyek azok a világi témák, amelyek egy katolikus lelkészt leginkább foglalkoztatnak?
– Engem minden érdekel, ami jó és ami közelebb visz a felebaráti szeretetben a másik emberhez, illetve ami elősegíti az ember örök üdvösségét. Ilyen szempontból a világ jó, a Jóisten jónak teremtette, még akkor is, ha becsúszott az eredendő bűnre hajló természetünk, amely, bizony, elront dolgokat. Ezért mondhatom azt, hogy ezek a témák, kissé elkoptatott klisével élve, az úton hevertek, illetve a hétköznapjaink különféle vetületei, a pénztől a lelkiségig, a betegségtől és médiától a politikáig, megtalálhatók bennük.
Van-e olyan, ami jobban érdekli?
– Ami tényleg foglalkoztat, az a minden mögött rejlő igazság. A nagybetűs Igazság, Istennek az Igazsága, amely Jézus Krisztusban vált nyilvánvalóvá. Ennek a fényében olyan témák érdekelnek, mint a család, a pénz, a hatalom, a konfliktus, a betegség. Mind e köré próbálom csoportosítani, oly módon, hogy akár egy újsághír, egy pletykafoszladék vagy életmentő esemény mögött fellelhessem azokat a transzcendens távlatokat, amelyek elgondolkodásra késztetik az olvasót. És úgy gondoltam, hogy érdemes ezeket hosszabb formában, sorozatban is kifejteni, mert sokszor úgy tűnik, mintha csak pletykálnánk róla szűk családi körben, vagy a kocsmában beszélünk egymás között, baráti társaságban, esetleg a bulvármédia mint szenzációt tálalja, de közben az igazságot nem érintjük, nem merészkedünk mélyebbre. Arra vállalkoztam e kihívás nyomán, hogy megkíséreljem lehántani a felszínt, egy kicsit az evangélium fényénél tegyem helyére a dolgokat, lehetőleg mellébeszélés nélkül, ha kell, tisztázzam a félreértéseket és közhelyeket is. És közben az is kiderült számomra, hogy az esszé nem más, mint a lélek szabad szárnyalása, műfajilag is, azt mondják a szakemberek, az értelemnek, a szellemi önállóságnak, a szabadságnak a műfaja, egyfajta értekező próza. És ebbe minden belefér, ráadásul személyes hangvételű, tömör.
Sebestyén Péter (1968, Csíkszentmihály)
Római katolikus lelkipásztor, esszéíró. Elemi iskoláit Csíkszépvízen végezte, a gimnáziumot Csíkszeredában, majd tizedik osztálytól Gyulafehérváron, a kántorképzőben tanult, az akkori kisszemináriumban érettségizett. Teológiai tanulmányai elvégzését követően 1992-ben szentelte pappá Bálint Lajos megboldogult érsek. Rövid ideig Sepsiszentgyörgyön, majd Csíkszeredában és Gyergyóremetén szolgált, 1997-től önálló plébános lett Erdőszentgyörgyön, 2006-tól Marosvásárhelyen, a Szent Imre egyházközségben teljesít szolgálatot. Rádiós műsorait és sajtópublikációit szerkesztette könyvvé, tizenkét év alatt ugyanannyi kötete jelent meg, köztük egy népdalszöveg-válogatás is. A Gördeszkán a mennyországba ellentéte a másiknak, hiszen a kincs a mélyben van, a gördeszka pedig, még ha a mennybe is visz, a felszínen marad. Ön egy gördeszkás lelkész?
– Ezt majd a kritikusok eldöntik, hogy milyen lelkész vagyok, illetve a Jóisten tudja. Igyekszem a kincseket kiásni a mélyből, miközben a saját utamat járom a rámbízott közösségben, és ez az út, ha kacskaringós is és gördeszkán is hordoz, azért a mennyországba vezet. Ennyiben összekötődik a kettő. Időrendben a korábbi keltezésűek a „gördeszkás kincsek”, mint a mélyen zajló kincsásás nagyrésze. Amit ott kamatoztattam stílusban, gondolkodásmódban, azt most a biblikus gondolatokban tovább lehet követni, ha nyitott szemmel olvas az olvasó. De visszakanyarodva a gördeszkához: számomra mindig sokat jelentettek a tömör publicisztikai írások, akár tárca, akár novella, ahol egzisztenciális kérdéseket érint az író, olyan szinten, olyan stílussal, szép nyelvezettel, amely rám is nagy hatással van. A lényeg, hogy hétről–hétre készülni kellett, újabb és újabb témákat kellett felkutatni és kiásni a mélyből, és ez nem más, mint a hitem örömét megosztani másokkal. Úgy érzem, hogy az elmúlt évtizedek alatt összegyűjtött kincseket ezeken a témákon keresztül tudom átadni, mint a hit örömét, mint életigazságokat, és talán másoknak is segíthetnek hitük elmélyítésében. Egy kicsit érthetőbbé tettem a saját hitemet, kicsomagoltam azokat az elvont dogmatikai igazságokat, amelyeket több mint tíz éve folyamatosan sugároz a Marosvásárhelyi Rádió, azok a prédikációk szintén ilyen terepgyakorlatot jelentettek. De merem állítani, hogy ez a kötet egyfajta lezárás és egy új kezdet is, ami az íráspróbálkozásaimat illeti, mert teljesen más műfajt, más szintet képvisel.
Említette, hogy húsz éve lelkész. Mikor döntötte el, hogy lelkipásztor lesz?
– A Jóisten döntötte el hamarabb, mert a szüleimen keresztül kaptam az első impulzust gyermekkoromban Csíkszépvízen, ahol édesanyám templomi szolgálatban kántorként, majd később sekrestyésként szolgált, édesapám a templom kórusában énekelt. A templomi liturgia, légkör nekem második otthonom volt. Természetesen a nevelésünk idején is bíztattak, hogy tanuljatok, fiaim, és a három fiúból aztán én lettem pap, a középső bátyám kántor lett, a legidősebb otthon gazdálkodik. Mindhárman megjártuk a gyulafehérvári teológiai intézetet, tehát a kántoriskolát. Amikor el kellett döntenem a hetedik–nyolcadik osztályban, hogy mi leszek, hiszen gyakran faggatak felőle, volt, amikor azt mondtam, milicista akarok lenni, mert szerettem azért a rendet is. Másfelől lelkem legmélyen tudtam, hogy nekem itt a helyem, és soha nem tevődött fel komolyan a kérdés, hogy más legyek. Nekem ez az életem, nem voltak soha hivatásbeli kételyeim, se kísértéseim, hogy váltsak vagy meggondoljam magam. Az elején inkább attól tartottam, hogy nem ütöm meg a mércét, mert tisztában voltam vele, milyen magas intellektuális követelményeket támasztanak a vizsgák.
Ez azt jelenti, hogy nem is mérlegelte, miről kell majd lemondania?
– Így van. A hivatás olyan, mint a szerelem, érte mindent vállal az ember, a szívével gondolkodik, az agyával szeret, és fordítva. A papi hivatásban számomra soha nem a lemondások jelentették a fő problémát, azok a velejárói voltak legfeljebb, nem mondom, hogy ezzel könnyebb volt, néha fogcsikorgatva megy át az ember az ilyen kríziseken, de mindig az lebeg a szeme előtt, hogy aki hívta, annak válaszolnia kell, és ha már egyszer az alapvető döntést meghozta, akkor az lendíti előre, segítséget is ad. A papi szentségben Isten ad egy külön állapotbeli erőforrást, olyan segítséget, hogy az ember ki tudjon tartani, meg tudjon felelni annak, amit megfogadott, Istennek ígért. Ez működik a jó házasságban is, ez viszi előre még a konfliktusok ellenére is a kapcsolatot. Ilyen szempontból a papi hivatásomban is állandóan csak hívott újból és újból a Jóisten, és előrelendít, sőt, a kihívások által meg is erősít, mondván, így is szeretlek, segítlek és veled vagyok.
Hogyan látja húsz éves tapasztalattal a háta mögött, a mai felgyorsuló világban az emberek hite erősebb-e vagy gyengébb? Egyáltalán szükség van-e a hitre?
– Azt látom, hogy mindenki érzi a hit szükségességét, ki így, ki úgy próbálja a hiányt betölteni. A hagyományosan vallásos ember általában a templomi közösségben, a liturgiában találja meg, a kevésbé hívők, akik fiatalkoruk után egy kicsit elhanyagolják a hit dolgait, meglazítják kapcsolatukat az Istennel, azok esetleg ünnepi keresztényekké lesznek, néha-néha nosztalgiából erősítik meg magukat. Ismét egy másik réteg az értelmiségieké: ők a keresők vagy inkább csalódottak rétege, akiknek nemcsak az élmény fontos, hanem az értelmi meggyőződés, és ez a személyes kapcsolatokon keresztül működik. Ezért tartom fontosnak, hogy közösségek legyenek akár az egyházközség határain túl, az életben, ahol természetes legyen hitről, Istenről beszélgetni, megosztani egymás között a tapasztalatainkat. Én nem nevezném hitvitának, de mindenképp fórumok kellenének, akár a közéletben, akár egy rádióstúdióban, ahol ne csak a hétköznapi életünkről, a pénzről vagy az időjárásról, a politikáról beszéljünk, hanem életünk alapvető kérdéseiről is. Én ebben szeretnék segíteni a magam módján, kézbe adva azokat a felismeréseket, azokat a már helyettük is megrágott igazságokat, amelyek segítenek ebben, azért, hogy valóban őket is érdekelje. Mert hiszem, hogy mindenkinek szüksége van hitre.
Mi a véleménye az ökuméniáról?
– Az ökuménia elsősorban a keresztények egységéről szól, és nem a vallások egy tégelybe való egybekotyvasztásáról. A más vallásúaknál is azt keressük, ami összeköt, összefog, Isten teremtményei vagyunk, a bennünk lévő jó alapvetően azonos. Az ökuménében akkor lehetünk mindkét oldalon, ha elsősorban a sajátunkat veszszük komolyan, és azt mint értéket, mint gazdagságot kínáljuk fel, nem azért, hogy a másikat elnyomjuk, hanem hogy azt az övé mellé helyezzük. Gondoljunk csak a vegyes házasságokra, ahol katolikus, református, unitárius, evangélikus él egy családban. Na mármost, leghamarabb ott kellene megélnie egy hívő embernek az ökuméniát, hogy legyen nyitott a másik másságára, közben nem adva fel a sajátját. Ismerje meg az övét, értékelje és tegye mellé azt is, ami esetleg onnan hiányzik, vagy ami úgy tűnik, hogy a másikéban is megkapó. És ezért adjon hálát a Jóistennek. Csak nyerhetünk az ökuménia által. Ha felszínes marad és udvariassági szinten mozog, akkor üres, és tényleg nagyon könnyen csupán reklámszöveggé válik, aminek nincs súlya, értéke, nyoma életünkben. De ha komolyan vesszük, ahogy ebben a városban is az imahéten nagyon szépen kiviláglott, akkor értékteremtő, felemelő. Hogy a lelkük mélyén mi zajlik, nem tudom, de merem remélni, hogy előbb-utóbb az átlag hívők lelkében is mozdul valami azáltal, hogy bátran kinyitja a másik ember templomának ajtóját is, együtt imádkozik és elfogadja, hogy így is lehet imádkozni, és milyen jó, hogy annyi út visz Istenhez, és mindegyik közelebb tud vinni, ha szeretet van bennünk. Számunkra Jézus a mérce, és ha minden felekezet Jézushoz méri magát, akkor érdemes megélni az ökumenét, és ezért dolgozni.
Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)

Egy üzenet „hangszerelője”
Rendszeresen hallani világraszóló díjkiosztó ünnepségek – például az Oscar-gála – sztárjainak szájából, amikor átveszik a dicső szobrocskát, hogy köszönetet mondanak családjuknak.
Rendszeresen hallani világraszóló díjkiosztó ünnepségek – például az Oscar-gála – sztárjainak szájából, amikor átveszik a dicső szobrocskát, hogy köszönetet mondanak családjuknak. Marosi Ildikó biztosan nem mulasztaná el, hogy ugyanezt tegye. Házasságával ugyanis a Molter-család fogadta kebelébe, s ettől kezdve szinte elrendelésszerűen vette birtokba egy irodalmi örökség ápolásának minden terhét és örömét. Amikor a hetvenes években magam is járogatni kezdtem abba a Köteles Sámuel utcai házba, amely valamikor a Bolyaiak otthona volt, idős Molter Károly és neje még eleven valójukban képviselték egy évtizedekkel korábbi erdélyiség emlékezetét.
Marosi Ildikó legnagyobb érdeme, hogy türelmesen kivárta, amíg eljön az ő ideje, és akkor teljes gőzzel munkához látott. Évtizedeken át egyebet sem tett, mint gyűjtött, készülődött, tervezgetett, amikor pedig vége szakadt a rendszernek, amely az irodalom történetében is csonka vagy hamis képet hozott forgalomba, úgy lépett elő a hallgatásból, mint aki végre megvalósíthatja álmait. Az elmúlt 22 évben szinte megállás nélkül követték egymást a gondozásában megjelent irodalmi dokumentumok, és túlzás nélkül mondható, hogy az általa közzétett kötetek nélkülözhetetlen forrásai az Erdélyi Helikon című folyóirat és az Erdélyi Szépműves Céh, a Kemény Zsigmond Társaság, Bánffy Miklós és Molter Károly írói életműve megismerésének és kutatásának. Joggal mondható tehát az életmű-díj odaítélésének indoklásaként, hogy a közelmúlt irodalmi hagyatékának feltárásában elvégzett munkája méreteit és értékét tekintve egy egész intézmény teljesítményével ér fel.
Sok szó esik mostanában arról, hogy az irodalom, általánosabban a kultúra egésze, sajátos eszközökkel működteti a társadalmi emlékezet és felejtés intézményeit. Olyan rendszert hagytunk magunk mögött, amely ebben a tekintetben vétkes módon torz szemléletet és gyakorlatot honosított meg. Valódi értékeket ítélt feledésre vagy hallgatásra, és ál-értékeket emelt piedesztálra. Nem mindegy azonban, hogy miután letűnt ez a kor, mi lép a helyébe. Az Erdélyi Helikon tevékenységének, Bánffy vagy Molter és nemzedéktársaik életművének hiteles megismerésével egy olyan erdélyi szellemiség öröksége válik újra közkinccsé, amelynek a szigorúan vett esztétikai értéken túl is fontos üzenete van számunkra. Ez pedig – többek között – az európai léptékű műveltség és a befogadó, nyitott erdélyiség, a kritikus öntudat és a civil kurázsi üzenete.
Ennek az üzenetnek lett irodalomtörténészi munkásságával nagy hangszerelője Marosi Ildikó. Jó helyre szegődött fiatalon, és ez az ő szerencséje. De az, hogy a talált, pontosabban felkutatott kincseknek jó gondozója lett, már a mi szerencsénk.
Dicséret illesse érte!
(Szombaton, 2012. április 14-én tartotta közgyűlését Kolozsváron az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület. Ez alkalommal átadták a szervezet szakmai elismeréseit. Az EMKE életműdíját idén Marosi Ildikó marosvásárhelyi irodalomtörténész vehette át, laudációját a fentiekben olvashatják. A cím a szerkesztőtől származik.)
Horváth Andor. Új Magyar Szó (Bukarest)

Hárompárti találkozót tartottak a kolozsvári választási együttműködés ügyében
A kolozsvári helyhatósági választások sikeréért a három magyar párt még a héten megvizsgálja az együttműködés lehetséges formáit, és megpróbál egyezségre jutni – legalábbis ebben értettek egyet a felek egy nyilvános fórumon április 20-án, pénteken. Az összefogást sürgető és a találkozót megszervező Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács meghívottja Gergely Balázs, a Néppárt alelnöke, Kolozsvár polgármester-jelöltje, Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke, valamint Csép Sándor, az MPP Kolozs megyei elnöke volt. Az RMDSZ részéről végül Kötő József, a párt parlamenti képviselője jelent meg.
Kötő József szerint egy polgármesterjelöltet kellene állítani, mert Eckstein-Kovács Péter élvezi Kolozsvár magyar polgárainak a bizalmát. „Politikai rutinnal és tudással rendelkezik, ami karizmatikus lehet, ami vonzhatja a választópolgárokat” – mondta a képviselő.
A hárompárti közös listát elképzelhetőnek tartja, de csak „szigorúan tisztázott elvek” mentén. „Az RMDSZ listája nyitott, a listára való felkerülés és a sorrend szabad” – jelentette ki Kötő József.
A Néppárt azon filozófiájára reagálva, miszerint az 1990-es választások óta lemorzsolódott több mind félmillió magyar választópolgárt szeretnék megszólítani, kijelentette: ebben a csökkenésben a demográfia a hibás, ugyanis a magyar szavazók száma nem csökkent nagyobb mértékben, mint ahogy az Kelet-Európában, vagy épp Romániában történt.
A lehető legtöbb mandátumot csak „bölcs kompromisszumok” révén érhetik el a magyar pártok, ezért a Néppárt kezdeményező a megoldásban – ütötte meg a hangot Gergely Balázs.
Az RMDSZ-es polgármester-jelölt személyéről kijelentette: elismeri Eckstein-Kovács Péter érdemeit, ám úgy gondolja, hogy egy olyan független személyre volna szükség, akit mindenki ismer és elfogad. „Én visszalépnék akkor, ha koalíciós megállapodás köttetne” – jelentette ki Gergely.
A városi tanácsosi lista kapcsán Gergely Balázs „elképzelhetetlennek” tartja, hogy a néppárti jelöltek az RMDSZ listáján induljanak, mert így választóik irányába „elvesztenék a hitelességüket”. Rámutatott: az RMDSZ számára „nem létező” hatodik városi tanácsosi mandátumot egy közös lista esetén a Néppárt megszerezheti, és hasonló logika érvényesül megyei szinten is. Bár a közös választási szignót a törvény értelmében már április 16-ig be kellett volna jegyezni, Gergely Balázs ezt sem látja akadálynak. „Ez csak a választási jel, de jövő héten még be lehet jelenteni a választási szövetséget. A pártok neve úgy is a lapon lesz, az emberek tudnak olvasni, a jel csupán harmadrendű kérdés” – mondta a politikus.
Hozzátette, ha nem sikerül az összefogás, akkor „sincs katasztrófa”: minél több magyar szavazó részvételében bízik, és akkor egy-két, de akár mind a három párt is bejuthat külön-külön a testületekbe.
Gergely Balázs kijelentette: a Néppártot azért hozták létre, mert nyilvánvaló igény volt rá. „Azokat is képviselni kell, akik nem kívánnak az RMDSZ-re szavazni. 2008-ban csak Kolozsváron négyezren szavaztak a Polgári Pártra” – mutatott rá Gergely Balázs. A néppárti jelöltek azért indulnak, mert eddigi sikeres közösségszervezői, érdekképviseleti munkájuk politikai eszközöket is igényel. Mint fogalmazott, több alkalommal is példa volt rá, hogy nem a román tanácsosok, hanem az RMDSZ-es képviselők akadályozták az EMNT munkáját.
Kitért arra is, hogy a Néppárt a „régi politika” fogalma alatt nem az RMDSZ-t érti, hanem a Romániában meghonosult politikai kultúrát. „Szakítani akarunk azzal a gyakorlattal, hogy a politikusok összegyűlnek, beülnek egy füstös pártszékházba, és eldöntik, hogy mi lesz a nyáj sorsa. Azzal, hogy nem jönnek el hozzánk, nem kérdeznek meg minket. Ez az a politikai modell, amit elutasítunk” – fejtette ki. Gergely Balázs szerint az új politika egy hármas szövetséget feltételez, amelyben az évszázados társadalomszervező munkájukkal kitűnő történelmi egyházak, a civil szféra és az egységesen fellépő magyar pártok kapnak helyet. „Az alulról jövő kezdeményezéseket ennek a hármas szövetségnek kell felerősíteni és képviselni” – tette hozzá a polgármester-jelölt.
Mandátumok szintjén csakis akkor lehet meg a népességre visszavetített magyar arányszám, ha mindhárom párt összefog – jelentette ki Csép Sándor. Csép a közeljövőben olyan széles körű tárgyaló delegációt szeretne, amelybe meghívják a négy történelmi egyház püspökét is.
Nincs meg a kellő bizalom az összefogáshoz – mondta Csép. „Az lesz a hős, aki először nem üt vissza, mert különbséget kell tenni az ellenség és az ellenfél között” – fogalmazott. A Néppártra és az MPP-re utalva kijelentette: a jobboldal sem közelít különösebben egymáshoz, de legalább „elvekben megegyezik.”
Elmondta, a polgáriak álláspontja szerint a népesedés a magyarság legfontosabb kérdése, és ebben már régóta pártokon átnyúló együttműködést szorgalmaznak. Erdély.ma

„Nem jósolok napfényes jövőt a könyvnek” – beszélgetés H. Szabó Gyulával
1951. január 17-én született Kolozsváron, az első tíz osztályt az akkori 11-es líceumban (ma Báthory Gimnázium) végezte, majd a 3-as líceumban (a mai Apáczai Csere János Gimnázium) érettségizett. 1974-ben végzett a Babeş–Bolyai Tudományegyetem orosz–magyar szakán, 1974–1977 között a siménfalvi általános iskola orosz és magyar tanára. 1977 szeptemberétől a Kriterion Kiadó alkalmazottja, 1985-ig szerkesztő, majd megbízott főszerkesztő, 1990. augusztus 1-jétől a kiadó igazgatója, 1999-től társtulajdonosa.
Túl bármiféle metaforán: H. Szabó Gyula könyvek közé született, hiszen anyai nagyapja, Szentimrei Jenő időben-minőségben egyaránt a Trianon után alakuló erdélyi irodalom első vonalának jeles képviselője volt, szülei mindketten tanáremberek, irodalmár, illetve néprajztudós. Mennyiben határozta ez meg későbbi érdeklődési körét, illetve a pályaválasztását?
– Biztosan nem kismértékben befolyásolt az, hogy kiről-miről hogyan vélekedtek körülöttem, de például nagyapám „jeles képviselőségét” csak nagyon áttételesen érzékeltem. Mindenekelőtt abból, hogy nem is egyszer fordultak meg nálunk Nagy Imre és Popp Aurel festők vagy Jancsó Béla, György Dénes, Lám Béla és más „jeles bácsik”. De én nagyapámat elsősorban nagyapai minőségében kedveltem nagyon, talán azért is, mert nekem, a legkisebb, vele egy fedél alatt lakó unokának sok minden volt szabad. Nemcsak az ölében ülhettem folyton, de mehettem a szobájába akkor is, amikor dolgozott.
Hétéves voltam, amikor meghalt, úgyhogy inkább az érzelmi életemben játszott szerepet, nem a szellemi tájékozódásomban. Később, az évek során viszont többször is „felfedeztem” magamnak. Fiatalkorom színház iránti érdeklődésében azoknak a gyerekműsoroknak lehetett szerepe, amelyeket nagyanyám és anyám rendeztek a testvéreim osztálytársaival a tágas ház két egybenyitott szobájában.
Kis jeleneteket, népdalokat, szavalatokat adtak elő, meghívták a gyerekek szüleit, barátait is. S hogy könyvek közé születtem, az is minden szempontból igaz, hiszen végeredményben két család – nagyapámék és mi – laktuk a négyszobás házat, vagyis két könyvtár volt szinte mindenütt a szemem előtt. Később mi, a négy fiútestvér is elkezdtük alakítgatni a magunk könyvtárát: nem ritkán négy példányban került a házba egy-egy könyv, s innen vittük szerteszét, ki merre került.
– Bölcsésznek lenni természetesen feltételezi a könyvek szeretetét, de még semmiképpen sem jelenti azt, hogy a filológus egész életét a könyvkiadásnak szentelje. Hogyan kezdődött könyvkiadói munkája?
– Véletlenül. Kezdjem azzal, hogy már a bölcsészetre való jelentkezésem is egyfajta kitérő volt, hiszen a színház bűvöletében eltelt ifjúkoromban „teátrális álmokat” dédelgettem: színészi adottságaim egyáltalán nem lévén, rendező szerettem volna lenni. De akkortájt, 1970 körül a marosvásárhelyi színiakadémián nem volt rendezői szak, ezért tanácsolta Szabó Lajos rektor (ő is nagyapai „örökség”), hogy végezzek el egy egyetemet, majd posztgraduális képzéssel próbálkozzam. Így kerültem a bölcsészetre: orosz–magyar szakra jelentkeztem, mivel nyolc évig tanultam oroszul, és gondoltam, ott kevesebb lesz a felvételin a tolongás.
Diplomázás után egy kedves Keresztúr fiúszéki faluba, Siménfalvára neveztek ki, ott töltöttem ki az akkoriban kötelező hároméves szakgyakorlatot. Közben megnősültem, feleségem, Simonffy Kati a bukaresti televízió nemzetiségi szerkesztőségében dolgozott már, úgyhogy számomra is Bukarest lett az irány. Előbb a Művelődés folyóiratot udvaroltam körül, az akkori főszerkesztője, Kovács János fel is vett volna, ha lett volna szabad státusa, de üresedés a Kriterion Kiadónál adódott.
Feleségem főszerkesztője, Bodor Pál beajánlott Domokos Gézának, aki 1977. szeptember 16-ai hatállyal fel is vett. Minden különösebb ceremónia nélkül kiadói szerkesztővé ütött, én lettem a kiadó magyar szerkesztőségének 12. tagja (nyolcan Bukarestben, négyen Kolozsvárt dolgoztak), a képzőművészeti és zenei tárgyú könyvek „felelőse”. Persze foglalkoztam más könyvekkel is… És azóta tanulgatom ezt a mesterséget.
– Körülbelül két évtizeden át a Kriterion Kiadó mondhatni összenőtt Domokos Géza nevével: kívülről hősies időszaknak tűnt a 80-as évek elejéig tartó majdnem másfél évtized, nagyon sok – nemcsak jó, de akkor nagyon merésznek számító – kiadvánnyal. Belsősként hogyan élte meg azokat az emberpróbáló időket, milyen volt a szerkesztői közösség, és hogyan vezette Domokos a kiadót?
– Egy már nagyon jól működő csapatba kerültem, ugyanis már hét éve működött a Kriterion, ám indulásakor is valójában az Állami Irodalmi Kiadó nemzetiségi osztályának az embereire épült. Feladata volt a nemzetiségi irodalom – magyar, német, szerbhorvát (akkor így kellett mondani), ukrán, jiddis – kiadása, illetve 1971-től indult a Biblioteca Kriterion sorozat, a magyar, német, ukrán nyelvű irodalom román fordításainak sorozata. Kitűnő, mondhatni legendás volt a fordítói gárda: Gelu Păteanu, Paul Drumaru, Gheorghe Olaru, németből Gabriel Gafiţa fordított, de jelentek meg szlovákból, török–tatárból fordítások.
Sőt Domokos szeretett volna cigány nyelvű könyvet is megjelentetni, de ezt az elvtársak szigorúan letiltották, akkoriban ugyanis tilos volt arról beszélni, hogy nálunk vannak roma nemzetiségűek. A lényeg az, hogy minden szerkesztőnek megvolt a maga területe, azért is mehetett olajozottan a munka. Az én szempontból egy másik külön „érdekesség”, hogy a kiadóhoz kerülésemmel mondhatni egy időben, 1977 nyarán hivatalosan megszűnt a Sajtóigazgatóság néven működő cenzúrahivatal, az intézmények vezetőinek egyéni felelősségvállalására építve a további tevékenységet.
A legtöbb kiadóigazgató megrémült ettől a felelősségtől (nem ok nélkül), de Domokos Géza nem tartozott közéjük. Épp ellenkezőleg: 1977-től 1982-ig a kor viszonyai között nagyon is kockázatos könyvek sora jelent meg. Arról például egyetlen szót sem lehetett ejteni, hogy Trianon után egész Erdélyben sorra tűntek el a magyar történelmi vonatkozású szobrok. Károly Sándor önéletírásának 1979-es kiadásában viszont némi anekdotikus éllel olyasmit ír le, hogyan verte a „fütykös szél” az aradi Kossuth-szobrot. De „életveszélyesnek” volt mondható a Székely Oklevéltár új sorozata, a Moldvai csángó népművészet és még sok hasonló kiadvány.
A lényeg az, hogy Domokos Géza jól ki tudta használni a kedvező szelet. Olyan vezető volt, aki mindig dicsérte a kollégákat, és az esetleges hibákból sokat magára vállalt. Derűs, nyugodt egyéniségével sikerült nyugodt légkört teremtenie a kiadóban is. A 80-as évek elején aztán, ha jól emlékszem, egy 1982-es pártplénum után újraszervezték a cenzúrát. Amilyen nagy garral hírelték ’77-ben a megszűntét, annyira fű alatt intézték az újraindítást. A mi cenzorunk Pezderka Sándor elvtárs volt, aki az égvilágon mindent figyelmesen elolvasott. A kiadói terveket is.
Rövidesen már nemcsak kitanácsolt címeket a tervből, de „be is segített” jobbnál jobb címekkel. Néha azért ezt a nagy „éberséget” is sikerült kijátszani, hisz a kiadóban csak Dulea-sorozatnak becézett könyvek egyikében közzétettük az 1918-as gyulafehérvári határozatokat, amiről egyébként tilos volt beszélni-írni. A kéziratot nyomdába kísérő referátumon lehetett bármennyi aláírás, ha nem „szerénykedett” ott a sarokban a Pezderkáé is, nem lett belőle könyv. 1985-ben aztán ránk jött a Dulea-bizottság.
Ez a hírhedett brigád felmérte, majd elemezte a kiadó tevékenységét. Lényegében megfélemlítés volt a szándékuk, úgy távoztak, hogy nem tudtuk igazán, mi lesz velünk. Úgy tűnik, hogy az elvtársak végül az elszigetelés mellett döntöttek, nem akarván áldozatot kreálni sem Domokosból, sem a kiadóból. 1985-től kezdtek ránk erőltetni könyveket, vagyis nemcsak kivettek címeket az éves tervből, hanem betétettek újakat.
– Melyek azok a korabeli képzőművészeti-zenei kiadványok, amelyekre a legszívesebben, legbüszkébben emlékszik vissza?
– Mindenekelőtt a képzőművészeti kismonográfiákra. Maga a sorozat már elindult azelőtt, hogy én odakerültem a kiadóhoz, az én első szerkesztésem Murádin Jenőnek a Barabás Miklós Céhről szóló kismonográfiája volt. Murádin tulajdonképpen rögzítette a kötetek szerkezetét, vagyis a monográfiát nagyon pontos és gazdag adattár és könyvészet egészítette ki. 1988-ban viszont az egész sorozat kikerül a tervből, éppen Duleának „köszönhetően”, aki azt mondta, hogy „csak egy román valóság van, azt nem lehet románul vagy magyarul festeni, vagyis nincs külön képzőművészet, s így külön sorozat sem lehet”.
Nem is olyan nagyon ismeretlen szöveg, ugye?! Másik könyv, amire büszke vagyok, Jordáky Lajos Az erdélyi némafilmgyártás történetéről (1981) szóló kötete, amit a szerző sajnálatosan korai halála után sikerült előásnom, és nemcsak nagy közönségsikere lett, de szakmai körökben is nagyra értékelték. Hasonló siker volt a 80-as évek elején megjelent Erdélyi Lajos-könyv, A zsidó temetők művészete (1980).
A zenetudományi írások szerkesztése rendjén László Ferenctől tanultam rengeteget. Az 1980-ban megjelent Bartók Béla Tanulmányok és tanúságok című, rendkívül fontos munkája és az általa gondozott Bartók-dolgozatok (1981) és A 101. esztendő (Bartók, Kodály, Enescu) című zenei publicisztikakötete megbeszélései mind megannyi tartalmas továbbképzést jelentettek számomra.
– A nyolcvanas évek második feléről már érintőlegesen beszéltünk, arról, hogy a könyvkiadás is nagyon megsínylette ezeket az ordas időket. Térjünk még vissza egy kicsit arra, hogyan élte meg, élte túl a Kriterion?
– Nem volt leányálom. Időnként kezembe akadnak azok az előjegyzési naptáraim, melyekbe Pezderka elvtárs intelmeit, „javaslatait” írtam. Talán nem lenne érdektelen egyszer közzétenni. Gyanús volt már akkoriban minden: a világirodalom csakúgy, mint a hazai szépirodalom, nem is beszélve az önismereti tematikákról. Ha megnézzük azoknak az éveknek a „termését”, azonnal látni, mennyire csökkentek az irodalmi értékek. A Sütő-könyvek például egyszerűen „kihaltak”, de a verseskötetek kiadása is kínszenvedés lett.
Lászlóffy Csabának az egyik kötetét például nemhogy soronként, de szinte szavanként szálazta át Pezderka, nem volt tekintettel semmire. Szegény költő kétségbeesetten kérdezte telefonon, hogy érdemes-e egyáltalán kiadni a kötetet. A népi kultúrával kapcsolatban sem lehetett semmit becsempészni. Rémálom volt, amikor 1988-ban bevezették a helységnevek kizárólagosan román használatát. Megjelentek a körülírások, a kicifrázott utalásos megnevezések, de abba is belekötöttek.
– 1990-től változás: új idők, új gondok. Bukarestből Kolozsvárra – szerkesztőből igazgatóvá. De lassan már ezek a „kezdeti” botladozások is történelemmé lesznek. Hogy lehetne jellemezni most, 2012-ben a Kriterion utóbbi két évtizedes tevékenységét?
– A 90-es választások nyomán Domokos Géza parlamenti képviselő lett, és ő kérte az akkori kulturális minisztert, Andrei Pleşut, hogy engem nevezzen ki a kiadó élére. Nem volt könnyű, ugyanis a nagy keresletet alig-alig tudtuk kielégíteni. A nyomdák inkább újságokat nyomtak, ’95-ig semmilyen állami szubvenciót nem kaptunk, a magyarországi támogatások életmentőek voltak, beindult a privatizáció, megjelentek újabb és újabb kiadók, illetve a decentralizáció következményeként széthullt az addig jól megszervezett könyvterjesztés.
Sorra szűntek meg a könyvüzletek, egyik városból a másikba nem igazán jutnak el a kiadványok... A kiadásokra kapott magyarországi, illetve a Communitas Alapítványtól kapott támogatás menti meg a céget. Ennek is köszönhetően a 90-es évek végére valamennyire stabilizálódott a helyzet. Javult az olvasók anyagi helyzete, a könyvek kivitelezése is sokat javult a 90-es évek első feléhez képest. Az internet térnyerése aztán fokozatos apadást idézett elő. Eközben a hajdani majdnem monopolhelyzetben lévő kiadónk nagyon visszaszorult. Csak egyetlen példa: 1977-ben én voltam a cég negyvenedik alkalmazottja, most hárman-négyen vagyunk összesen. A 90-es évektől sokan elmentek sajtóba, egyetemre, politikába. Persze ez természetes, hiszen manapság 10–12 kiadói műhely végzi azt, amit annak idején két kiadó – mi és a Dacia – végzett.
– A kiadó híres volt különböző sorozatairól. Egyeseket újraélesztettek – mint például a Tékát –, mások egy-két próbálkozás után elhaltak. Indultak viszont újak. Hogy látja ezek jövőjét?
– A híres Forrás sorozatot például átadtuk a Mentor Kiadónak, de azóta már kimúlt, s nem is mutatkozik igény az újraindításra. A híres világirodalmi sorozatunk is, a Horizont két próbálkozás – egy Balzac- és egy Mérimée-kötet – után „meghalt”. A Tékát sikerült viszont feltámasztani, mindenekelőtt fiatal kutatók bevonásának köszönhetően.
De mintha az újabb nemzedékekből hiányozna az a filológiai igényesség és kitartás, ami szerencsére életre segítette Dávid Gyula titáni munkáját, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon sorozatát. Ma már a közbeszédet nem igazán érdekli egy-egy megjelenés, illetve általában a könyvkiadás. De a Romániai Magyar Írók sorozatában kiadott, illetve újrakiadott műveink iránt még nagy kereslet mutatkozik, hasonlóan a Történelmi regények sorozat darabjaihoz.
És vannak új sorozataink is, mindenekelőtt a Gordiuszra vagyok büszke, ez elsősorban esszéisztikus írásokat tartalmaz, a megjelent szerzők közt pedig hirtelenében olyan neveket tudok említeni, mint Bibó István, Lucian Boia, Miskolczy Ambrus, Balázs Sándor vagy Cseke Péter. És új a különböző városokról vagy vidékekről, illetve egy-egy közkedvelt témakörről összeállított verskötetsorozatunk, ezeket a könyveket is kedveli a közönség.
– Illetlenségnek tűnhet könyvkiadótól megkérdezni, mégse vegye zokon, ha arról érdeklődöm, hogyan látja a csupa nagybetűs, nyomtatott KÖNYV jövőjét? A technikai váltás, a hangos könyvek, e-könyvek megjelenése és gyors terjedése mennyiben köthető össze az olvasási kedvvel és vággyal? És – végső soron – hogyan fogja ez meghatározni a Kriterion elkövetkező éveit?
– Zokon egyáltalán nem veszem, de túlságosan napfényes jövőt sem tudok körvonalazni. Szerencsére nálam fiatalabb kollégák jobban bíznak a nyomtatott könyv jövőjében. Én nem hiszem, hogy egy nemzedéknél tovább fog élni, bárhogy is nézzen ki, a táblagépen tárolható hatalmas könyvtár bőségesen kárpótolni fogja-e a jövő olvasóit. Olvashatnak verset, prózát, tudományos irodalmat, bárki hozzáférhet eddigi rejtett-féltett könyvritkaságokhoz. Igaz, nem lesz nyomdafestékillata.
Némi kajánsággal mondom: egész jól elvagyunk a kódexeket másoló szerzetesek gyertyaillata nélkül is. Maradtunk viszont egy szólásmondással: „körmünkre ég a gyertya”. Nekem más a gondom: a nap ugyanis továbbra is 24 órából áll majd, és a rengeteg információs anyagból vajon lesz-e lehetőség kiválogatni az éppen olvasásra érdemes címet?
A kiadó eddig egyfajta szűrőszerepet is játszott, de ennek a mai technikával gyakorlatilag vége: bárki elő tud állítani könyvet. Ám hogy ne zárjuk túl borúlátóan a beszélgetést, elmondanám, hogy hiszek abban: egyszer majd csak meglesz az „első olvasást” helyettesítő segítségféle, a jelenleg uralkodó helyesírási káosz is feltehetőleg egyenesbe fog ismét jönni. Vagyis még kb. tíz–tizenöt évig számítunk a gondosan szerkesztett, nyomtatott könyvre igényt tartó keresletre, igyekszünk az elvárásokat ki is szolgálni, de – bármennyire fájón is hangzik – már készülődünk a zárásra.
Molnár Judit. Krónika (Kolozsvár)

Kéznyújtás Kolozsváron?
Egyről a másfélre jutottak a helyhatósági választásokon történő együttműködés ügyében az erdélyi magyar pártok kolozsvári szervezeteinek képviselői péntek délután, a Bocskai-ház Óváry termében. A barátinak mondható megbeszélésen az RMDSZ, az EMNP és az MPP politikusai elvben késznek mutatkoztak a megegyezésre. A történteket Kustán Magyari Attila foglalta össze.
z RMDSZ színeiben a Máté András Levente Kolozs megyei elnök helyett megjelenő Kötő József képviselő, az EMNP képviseletében Gergely Balázs közép-erdélyi régióelnök, az MPP részéről Csép Sándor megyei elnök ült asztalhoz péntek délután Kolozsváron, hogy a helyhatósági választásokon történő együttműködésről egyeztessen, közönség előtt. A vitát Fehér Attila evangélikus lelkész moderálta.
A találkozót Csép Sándor nyitotta meg, aki arra következtetett, hogy a magyarok csak akkor fognak össze, ha már nagyon fájnak a történelem csapásai. „Ha pedig a mai állapotokat vizsgáljuk, akkor, úgy tűnik, ez a fájdalom nem elég erős” – jelentette ki. A pártok közti vitákról azt mondta, szerinte „az lesz ennek a kornak a hőse, aki nem üt majd vissza”. Emlékeztetett arra, hogy az EMNP-vel már egyeztettek, néhány konkrétumot sikerült leszögezniük, most azon a sor, hogy az RMDSZ-szel is kiegyezzenek. „A célok azonosak, így látok arra lehetőséget, hogy az ökölbe szorult kezeket kézfogásra nyújtsák ki” – fogalmazott.
Kötő József pragmatikus síkra emelte a beszélgetést, feltéve a kérdést, hogy létezik-e program és eszköz az összefogásra. Ezekben a történelmi pillanatokban – mondta – nem a különbségekkel kell foglalkozni, hanem azokat a közös pontokat kell megbeszélni, amelyeket mindhárom politikai szervezet a magáénak vallhat. Kifejtette azt is, az RMDSZ szavazóinak számcsökkenése nem egyedülálló, hanem teljesen beillik abba a tendenciába, amit az országban is lehet észlelni: az arányokat tekintve nem áll rosszabbul a két évtizedes magyar párt, mint a román politikai alakulatok. Az RMDSZ konkrét ajánlattal érkezett: az első javaslatuk, hogy a két másik párt sorakozzon fel Eckstein-Kovács Péter polgármesterjelölt mögé, hiszen ő az az ember, aki élvezi a kolozsváriak bizalmát, ugyanakkor megfelelő politikai tapasztalattal és karizmával is bír. Kötő cserében a tanácsosi listák kérdésében nyitottnak mutatkozott.
Gergely Balázs nem zárkózott el Kötő javaslatától, ám kijelentette, az RMDSZ logója mellett nem érzi úgy, hogy polgármesterjelöltként elnyerné a támogatói bizalmát. Ezért azt javasolta, hogy a közös jelölt mellett három párt neve szerepeljen a tulipán helyett a szavazócédulákon (az esetleges közös logót április 11-ig kellett volna a törvény értelmében beiktatni). Gergely kifejtette, szükség volt az EMNP megalakulására. „Új politikát képviselünk. A korábbi romániai politikai kultúrával szemben mi közelebbi kapcsolatot ápolunk az emberekkel” – fogalmazott. Azt is elmondta: ahol a több lehetőség közül való választás luxusát a demográfiai helyzet nem engedi meg, ott valóban az összefogásra kell törekedniük, maga pedig azt szeretné, ha az EMNP színeiben legalább egy tanácsosi helyet betöltenének. Közölte, a néppártot fiatal, inkább lelkes, mint profi csapat alkotja, moderátori kérdésre pedig azt mondta: ha a következő években „kinövik magukat”, – ami szerinte nem kizárt, – akkor „el kell őket csapni”.
A tanácskozáson abban állapodtak meg a felek, hogy hárompárti egyeztető bizottságot hoznak létre az együttműködés módozatainak megbeszélésére. Arra a kérdésre, mi lesz, ha nem sikerült tető alá hozni az együttműködést, Kötő József azt válaszolta, nem kizárt, hogy akkor majd harcolni fognak egymás ellen. Gergely szerint nem jelentene katasztrófát az együttműködés elmaradása. http://erdelyiriport.ro

Hargita megye: Szabó Soós Klára és Sorbán Attila méretkezik meg az EMNP színeiben
Szabó Soós Klára orvost, az MPP helyi önkormányzati képviselőjét indítja az EMNP a csíkszeredai polgármesteri székért folyó küzdelemben, a Hargita megyei tanácselnöki tisztségért pedig Sorbán Attila mérnök száll versenybe az alakulat színeiben. Mindezt tegnap jelentette be a párt helyi szervezete. A városi tanácsosjelölteket csak a hét második felében hozzák nyilvánosságra.
Eljött az ideje, hogy Csíkszeredát gyógyító kezekre bízzuk” – e szavakkal mutatta be Szabó Soós Klárát a néppárt csíkszeredai elnöke.
Tőke Ervin szerint Szabó Soós azért is ideális jelölt, mert mindig a „Tőkés-vonalat képviselte és nemzeti érzelmű személy”. „Olyan Csíkszeredát szeretnék, ami nem arról nevezetes, hogy itt a legmagasabbak az adók és illetékek, és a legalacsonyabbak az átlagjövedelmek. És mit érnek a felújított utak, illetve épített körforgalmak, ha az emberek nem érzik jól magukat saját városukban?” – indokolta indulási szándékát Szabó Soós Klára, aki várhatóan még a napokban lemond tanácsosi tisztségéről.
Toró T. Tibor, a néppárt országos elnöke a csíkszeredai eseményen arról beszélt, hogy jelöltállításkor többnyire olyan fiatalokat kerestek meg, akik büszkén vállalják magyarságukat, és nem rendelkeznek politikai tapasztalattal. „De persze a fiatalok mellett elkel a tapasztalat is. Szabó Soós Klára egyike az egykori reform tömörüléses politikusoknak” – érvelt a polgármesterjelöltjük személye mellett Toró.
Csíkszeredában az eddigi bejelentések alapján Ráduly Róbert jelenlegi RMDSZ-es polgármester, illetve Bokor Márton gyermekorvos száll még versenybe, míg sajtóinformációk szerint a Szociálliberális Unió (USL) Jean Adrian Andrei politikust indítja. A Iancu-bábu égetésével ismertté vált Csibi Barna eközben elállt szándékától, mivel nem sikerült összegyűjtenie a szükséges ezer aláírást.
„A politikában tapasztalatlan, teljesen új arc vagyok” – fejtette ki a tegnapi sajtótájékoztatón Sorbán Attila, az EMNP Hargita megyei tanácselnökjelöltje, akinek fő ellenfele Borboly Csaba jelenlegi RMDSZ-es közgyűléselnök lesz. A húszéves versenyszférai tapasztalatira építkező Sorbán szerint nem olyan politikusra van szükség, aki pár év alatt „fölépítette saját magát”, hanem olyanra, aki a nép közé megy, hogy lássa az ottani gondokat. „Nálunk a legkisebb az átlagbér, a korrupciót pedig megszoktuk, mint kutya a bolháját” – emelt ki Sorbán két olyan problémát, amin győzelem esetén változtatni szeretne.
Torda: levél az összefogásért Nyílt levélben fordult tegnap Józsa István Örs, az EMNP tordai szervezetének elnöke Ádámossy Klára helyi RMDSZ vezetőhöz annak érdekében, hogy fogjon össze a két alakulat a júniusi helyhatósági választásokon. „Tudván azt, hogy az RMDSZ csak két tanácsosi helyet tudott a legutóbbi választásokon szerezni, nem szeretnénk ezt veszélyeztetni, de annál inkább növelnénk. Ezért a Kolozsváron kialakult politikai együttműködés szellemében, az új egység jegyében és közös mozgósító erőnk tudatában a tárgyalási szándékunkról kívánunk tanúbizonyságot tenni” – fogalmazott Józsa.
Krónika (Kolozsvár)

Telt ház mellett zajlik Mága Zoltán erdélyi magyarságegyesítő koncertsorozata
Telt ház mellett zajlik Mága Zoltán hegedűművész szombaton kezdődött erdélyi koncertkörútja. Szatmárnémetiben és Marosvásárhelyen a zsúfolásig megtelt kultúrpalotákban a szűnni nem akaró tapsok miatt majd egy órás ráadást kellett adni a világhírű hegedűművésznek a hétvégi koncertjein.
Mága Zoltán különleges zenei csemegével kedveskedett az erdélyi magyaroknak: a vonósnégyes mellett zongora is megszólal, és így egy különleges hangszerelésben hallhatóak a magyar népdalok, és slágerek, amelyet a sok száz fős közönség könnyekig hatódva, hosszú perceken át zúgó vastapssal köszönt meg.
Az emberek szeretete ugyanakkora, ugyanolyan határtalan, mint tavaly, amikor a 100 templomi koncertsorozat keretében jártam a főként magyarlakta városokban – mondta Mága Zoltán, aki maga is meghatódott azon, hogy a kint élő magyarok sírva mondtak köszönetet neki, és fejezték ki büszkeségüket művészetéért, hogy elvitte otthonukba a magyar kultúrát, a zene csodálatos, gyógyító erejét.
Igaz, hogy egy országhatár választott el minket, de az érzelmekben, a szeretetben, az összetartozás érzésében nincsenek határok, falak, akadályok magyarok és magyarok között, mert, mert éljenek a tengeren túl, a szomszédos országokban, vagy a világ bármely pontján, aki magyar, az örökké magyar marad – fogalmazott a hegedűművész, azt hangsúlyozva, ugyanezt tapasztalata az elmúlt években öt kontinens száz országát bejárva.
A művész az Erdélyben élő embereket tekinti igaz magyar kultúrát megélő, és éltetőknek, mert bár papíron ők más állampolgárok, mégis hűen őrzik a magyar hagyományokat, a nyelvet, a népzenét, a kultúrát, és élik az igazi, történelmi Magyarországot. Mindezért örömmel tölti el, hogy egyre több ember veszi fel újra a kettős állampolgárságot, így az emberek jelzik kötődésüket, szeretetüket anyaországuk felé, és a kormány is mindent megtesz annak érdekében, hogy támogatást, segítséget nyújtson határainkon túl élő honfitársainknak.
Hatalmas vastapsot kapott Mága Zoltán, amikor Marosvásárhelyen bejelentette: a magyar kormány segítségével hamarosan kamarazenekar kíséretében tér vissza Erdélyország legnagyobb városaiba, hogy a magyar kultúra missziójaként hirdesse a nemzet egységét. A hegedűművész úgy fogalmazott: az elmúlt években fellépéseivel közelebb tudta hozni az Erdélyben élőket az anyaország lakóival, és a korábbi szorongást, kivetettség érzését nem tapasztalja a kettős állampolgárságot felvett magyarok körében. Most úgy véli, az erdélyiek azt érzik: érzik, visszakapták hazájukat, Magyarországot. A hegedűművész azt mondta: koncertjeivel egyesíti a magyarságot és az országot, eltűnnek a határok, és a szeretet, az összetartozás köti össze az embereket.
Mága Zoltán hétfő este Kolozsvárott lép fel, míg kedden, április és 24-én Nagyváradon, 25-én Brassóban és 26-án Sepsiszentgyörgyön találkozhatnak a rajongók, érdeklődők a világhírű hegedűművésszel, hogy a megtapasztalják a tőle megszokott színvonalas produkciókat. Elmondta azt is, hogy igazi kuriózumnak számító produkciókkal is készül: minden egyes városban külön-külön meglepetéseket is tartogat az ottani rajongói, közönsége számára. A nagy virtuóz darabok mellett szerepet kap a komolyzene, így Bach, Mozart,Vivaldi, Sarasate, Liszt, Kodály, Bartók, Erkel, Strauss, Brahms legnépszerűbb művei mellett az operett és musical, illetve a pop és a jazz irányágai is szerepelnek, felcsendülnek majd.
A hegedűművész legutóbbi, Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország című, immár platinalemezes CD-jéről is felcsendülnek a legnépszerűbb dallamok, és a népdalok mellett természetesen a Székely Himnusz is megszólal majd egyedi, különleges feldolgozásban. erdon.ro

EMNP: fenyegeti a Néppárt jelöltjeit az RMDSZ
Megfenyegették az Erdélyi Magyar Néppárt színeiben induló Szilágy megyei, illetve zilahi önkormányzati képviselő-jelölteket és hozzátartozóikat az RMDSZ helyi vezetői, a jelenségre ugyanakkor más erdélyi megyékben is panaszkodtak az EMNP politikusai – jelentette be keddi rendkívüli kolozsvári sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor, az EMNP elnöke. Tunyogi Timea, az alakulat zilahi polgármester-jelöltje és Rácz Lóránd megyei tanácsosjelölt azt állította, miután nyilvánosságra hozták a néppárt jelöltjeinek neveit, a szövetség megyei vezetői telefonon keresték és fenyegették őket, illetve családjukat.
Tunyogi Timea, Toró T. Tibor, Rácz Lóránd „Megfenyegették a szüleimet, hogy tönkreteszik a családi vállalkozásukat, ha nem lépek vissza. Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy megyei elnöke és Sojka Attila, Zilah RMDSZ-es alpolgármestere telefonon zaklatják a listáinkon szereplő embereket és hozzátartozóikat, akiket állásuk elvesztésével vagy gazdasági ellehetetlenítésükkel próbálják megfélemlíteni” – nyilatkozta Tunyogi Timea, az EMNP zilahi szervezetének elnöke, polgármester-jelöltje.
A Magyarországon eltöltött tíz év után nemrég hazatelepült fiatal politikus hozzátette: megyeszerte számtalanszor felhívták az EMNP jelöltjeit, akiknek előbb RMDSZ-es politikai karriert ajánlottak, később azonban fenyegető üzeneteket kaptak.
Rácz Lóránd, az EMNP Szilágy megyei tanácsosjelölt-listájának második helyezettje arról számolt be, hogy Seres Dénes parlamenti képviselő több alakalommal személyesen felhívta telefonon. Azt kérte, ne induljon a választásokon az EMNP színeiben, majd az RMDSZ listájára való felvételt ajánlotta. Az elutasító választ követően Seres állítólag közölte, „gondoskodik róla”, hogy az EMNP-s jelölt munkanélküli felesége többé ne kapjon állást Zilahon, sőt azt is kilátásba helyzet, hogy a civilben a többnyire lakodalmakon fellépő Szinkópa együttesben zenélő Rácz zenekara egyetlen meghívást se kapjon esküvőkre vagy más rendezvényekre. „Ne indulj, mert három szavazattól nem leszel sztár” – idézte Rácz Seres Dénest.
Toró T. Tibor a sajtótájékoztatón elmondta, a zilahi eset csak az egyik példája a pártja jelöltjeit ért megfélemlítési kísérleteknek: a Székelyföldön, de Bihar és Szatmár megyében is hasonló incidensekről számoltak be a néppárti jelöltek. Elmondta, Sepsiszentgyörgytől Kolozsvárig a megfélemlítés volt a legnagyobb probléma, amellyel eddig találkozott, Székelyudvarhelyen a Magyar Polgári Párt próbálkozik hasonló módszerekkel. Toró T. Tibor egyúttal visszautasította a „félelemkampányt”, úgy fogalmazott, nem gondolta volna, hogy 22 évvel a kommunizmus bukása után ennyire markánsan jelenik meg a félelem és a fenyegetettség érzése, amiért az általános választójoggal élve a helyhatósági választásokon jelölteket állítanak.
„Az EMNP visszautasítja, hogy félelemben éljünk, minden ilyen próbálkozást elutasítunk és nyilvánosságra hozunk” – szögezte le Toró T. Tibor. Közölte: az RMDSZ-nek és személyesen Kelemen Hunornak, a szövetség elnökének kíván a sajtón keresztül üzenni a történtek nyomán.
„Az RMDSZ-esek hiába fenyegetnek, mert az új egység, amely létrehozásán a néppárt munkálkodik, előbb vagy utóbb úgyis létrejön. Ennek az egységnek a kötőszövete pedig nem a félelem, hanem a választópolgárok, a történelmi egyházak közösségei, a civil szervezetek és a különböző politikai pártok együttműködése” – szögezte le Toró.
Az EMNP elnöke ugyanakkor megerősítette pártja korábbi álláspontját, miszerint csak választási koalícióban tudja elképzelni az együttműködést a másik két magyar politikai párttal. Újságírói kérdésre Toró T. Tibor elmondta, a román politikai szervezetekkel sem zárja ki az együttműködés lehetőségét, ha az a magyar érdekeket szolgálja. Példaként említette, hogy Marosvásárhelyen a függetlenként induló Smaranda Enache lehetne a közös polgármester-jelölt, mert a magyar pártok jelöltjeinek külön-külön semmi esélye visszahódítani a városházát.
Az RMDSZ Zilah megyei elnökét kedden többszöri próbálkozásra sem sikerült elérnünk, a Transindex hírportálnak nyilatkozva azonban Seres Dénes hazugságnak nevezte, hogy az RMDSZ részéről bárki is megfenyegette volna az EMNP két jelöltjét, szerinte szó sem volt arról, hogy ő és az alpolgármester lebeszélték volna az indulásról a jelölteket. „Mi az EMNP módszerét kifogásoltuk: miután lecsengett az RMDSZ jelöltállítása, kimentek a falvakba és próbálták meggyőzni a jelölteinket arról, hogy álljanak át az EMNP-be. Tehát nincsenek embereik, ezért a mi embereinket próbálják elcsalogatni” – nyilatkozta Seres a portálnak.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)

EME orvoskongresszus Szovátán
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya idei, sorrendben XXII. tudományos ülésszakát Szovátán rendezték meg, április 19. és 21. között. Erdély magyar orvosainknak évi nagytalálkozója főleg a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem végzettjeit szokta összegyűjteni.
A csütörtöki továbbképző előadások után pénteken reggel került sor az ünnepélyes megnyitóra. Ezt Mártha Krisztina szakosztályi titkár, a szervezőbizottság elnöke vezette. Felszólalt Ritli László egészségügyi miniszter, aki a romániai egészségügyi helyzetet más európai országokéhoz viszonyító adatokat közölt, beszélt a családorvosi hálózatról és a készülő egészségügyi törvényről. Üdvözlő beszédet mondott még Lokodi Emőke, a Maros megyei tanács elnöke és Péter Ferenc, Szováta polgármestere. Egyed Zsigmond Imre professzor, a szakosztály elnöke közölte, hogy sikerült megalapítani az egyetem első rektorának nevét viselő Dr. Csőgör Lajos-díjat, amelyet a kiváló egyetemi oktatóknak fognak jövő évtől kiosztani. A már hagyományos Lencsés György Ars Medica-díjat az idén dr. Lőrinczi Zoltán idegsebész előadótanárnak ítélték oda. A Kopp Elemér-díjat három fiatal gyógyszerész-kutató kapta.
A továbbiakban 15 szekció keretében 133 dolgozat hangzott el, közülük 29-et külföldi szerzők mutattak be. Egy hollandiai és egy ausztriai magyar kutatón kívül a többiek Magyarország orvosi egyetemi központjaiból jöttek. Kolozsvárról négyen szerepeltek előadással. Gaal Viola onkológiai, Gaal György orvostörténeti, Korcsog Mátyás és Tuka László gyógyszerésztörténeti dolgozatot mutatott be. Az 550 résztvevő legnagyobb érdeklődéssel a szombat déli kerekasztal beszélgetést várta, amelynek címe Minisztereink az erdélyi betegellátásról volt. Erre a jelenlegi miniszteren kívül a korábbi tisztségviselőket, Bárányi Ferenc, Hajdú Gábor és Cseke Attila minisztereket, Székely Ervin államtitkárt, Molnár Géza és Vass Levente miniszteri tanácsosokat hívták meg, akik közül Bárányi és Ritli nem tudott részt venni a megbeszélésen. A többiek egy-egy felvetett témáról mondták el a véleményüket, az összkép nagyon lehangolóan hatott. Egyikük meg is fogalmazta, hogy az államilag támogatott korábbi egészségügyi rendszer működött a legjobban. Amióta 1997-ben bevezették a német egészségügyi biztosítási rendszeren alapuló betegellátást, a helyzet egyre romlik. Európában a legjobb a német rendszer, csak ahhoz a németekre is szükség van! – hangzott el. Jelenleg csak a SMURD mentőszolgálat működik az elvárások szerint az országban. A legtöbb probléma a biztosítási rendszer körül adódik. A most közvitára kerülő egészségügyi törvény egy újabb próbálkozás a vitás kérdések rendezésére.
A záróülésen a fiatal kutatók legjobb dolgozatait jutalmazták, s elhangzott a jövő évi kongresszusra szóló meghívás: erre Székelyudvarhelyen kerül majd sor.
G. Gy. Szabadság (Kolozsvár)

Toró intelmei a kolozsváriaknak
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nem tartja elfogadhatónak az RMDSZ eddigi egyetlen ajánlatát sem a közös listaállítást illetően – szögezte le tegnapi rendkívüli sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor, az alakulat országos elnöke.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nem tartja elfogadhatónak az RMDSZ eddigi egyetlen ajánlatát sem a közös listaállítást illetően – szögezte le tegnapi rendkívüli sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor, az alakulat országos elnöke. A Tőkés-párt vezetője figyelmeztette az EMNP Kolozs megyei szervezetét, súlyos ellentmondásba kerülne az országos vezetőséggel, amennyiben elfogadná az RMDSZ-nek azt az ajánlatát, amely lehetőséget biztosítana a néppártos jelölteknek arra, hogy a szövetség tanácsoslistáján induljanak a június 10-i helyhatósági választásokon.
„Eddig csak azt hallottam az RMDSZ-től, hogy a lakat le van verve, a kulcs el van hajítva, és mindenki számára nyitva áll a lista. Ezt egyszerűen elfogadhatatlannak tartom. A remény hal meg utoljára, így én még reménykedem abban, hogy a hátralévő két napban a megyei szervezeteknek sikerül dűlőre vinniük az ügyet, és reményeim szerint hárompárti lista készül Kolozsváron a helyhatósági mandátumokért” – fogalmazott Toró. Mint korábban írtuk, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szervezésében tartott nyílt tárgyaláson a három magyar alakulat kolozsvári vezetői hajlandóságot mutattak a megegyezésre. Lapunk információi szerint azóta többször egyeztettek telefonon, és várhatóan ma asztalhoz ülnek a fennmaradó nézeteltérések egyeztetése céljából. Az EMNP-elnök tegnapi állásfoglalása nehéz helyzetbe hozza Gergely Balázst, a párt közép-erdélyi régióelnökét és kolozsvári polgármesterjelöltjét.
Annak apropóján, hogy a demokrata liberálisok kolozsvári polgármesterjelöltje Emil Boc volt kormányfő lesz, Toró újságírói kérdésre leszögezte: a kolozsvári magyar közösség érdekeit szem előtt tartva az EMNP adott esetben akár a román pártokkal is hajlandó egyezséget kötni.
Toró T. Tibor kifejtette, a párt mindenhol, ahol csak teheti, saját listát indít, olyan helyeken is, mint Sepsiszentgyörgy vagy Gyergyószentmiklós, ahol a jelenlegi RMDSZ-es, illetve MPP-s városvezetőt támogatják. „Minden település esetében a magyar közösség érdekeit szem előtt tartva döntünk arról, hogy milyen színben induló városvezetőt támogatunk, de hangsúlyozom a helyi megmérettetés fontosságát” – mondta Toró T. Tibor.
EMNP-s vádak
A tegnapi sajtótájékoztatónak az adta a rendkívüli jellegét, hogy az EMNP zilahi szervezetének két képviselője elmondta, a helyi RMDSZ vezetősége burkoltan és nyíltan is megfenyegette az EMNP listavezetőit. „Naivan nyilvánosságra hoztuk a listáinkon szereplő neveket, és döbbenten tapasztaltuk, hogy az RMDSZ megyei, illetve helyi szervezetének vezetősége, Seres Dénes megyei RMDSZ-elnök személyesen is megfenyegette és megzsarolta jelöltjeinket, így próbálva rábírni őket arra, hogy lépjenek vissza. Ezt elfogadhatatlannak és felháborítónak tartjuk” – jelentette ki a sajtótájékoztatón Tunyogi Tímea, az EMNP zilahi polgármesterjelöltje. „A sajtón és egyéb rendelkezésünkre álló csatornákon keresztül is felkérem Kelemen Hunor elnök urat – akinek a megválasztásához annak idején nagy reményeket fűztünk – arra, hogy teremtsen rendet az RMDSZ-ben, az efféle félelemkeltő akcióknak nincs helyük a politikai életben” – mondta Toró.
RMDSZ-es cáfolat
Lapunk megkeresésére Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy megyei elnöke, parlamenti képviselő határozottan elutasította a vádakat. „Szemenszedett hazugság a néppárt állítása, mi nem félemlítettünk meg senkit. A listáinkat két hete lezártuk, jó képességű jelöltjeink vannak, jobbak, mint azok az emberek, akiket az EMNP fel tudott sorakoztatni. Ellenben tiltakozunk az ellen a gyakorlat ellen, hogy a néppártosok folyamatosan járják falvainkat és a listánkról lecsúszott, kimaradt RMDSZ-es magyar embereket megpróbálják átcsábítani a néppártba” – válaszolt Seres Dénes.
Sipos M. Zoltán. Új Magyar Szó (Bukarest)

A gyergyószárhegyi alkotótábor 40 évének legjava Kolozsváron
A gyergyószárhegyi képzőművészeti alkotótáborban az elmúlt 40 évben született alkotásokat bemutató kiállítás nyílt kedden Magyarország kolozsvári főkonzulátusán, az eseményen a szintén Gyergyószárhegyen zajló írótalálkozó törzstagjai is felolvastak műveikből.
Szilágyi Mátyás főkonzul a Gyergyószárhegyi kisugárzás című rendezvényen elmondta, a képzőművészeti és irodalmi alkotótáborok az évek során nemzeti kinccsé váltak, amelyek összefűzik a magyar alkotóenergiát. Kassay Péter, a gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ igazgatója hangsúlyozta, az intézmény, illetve a táborok elsődleges célja a lokális művészet helyének megkeresése globális szinten, ennek egyik fontos lépése a kincses városban szervezett kiállítás.
„Úgy gondolom, hogy a székelyföldi település az a hely, ahol egy megfelelően hosszú rúddal akár a világot is ki lehet mozdítani helyéről. Az intézmény és annak feladatköre fokozatosan bővült, jelenleg évente több képzőművészeti, népművészeti alkotótábort, írótalálkozót, kiállításokat és más kulturális rendezvényeket szervezünk Szárhegyen” – magyarázta Kassay Péter.
A képzőművészeti alkotótábor történetét Márton Árpád festőművész ismertette, aki elmondta: a rendezvény Nagy Imre ötletének köszönhetően született meg, az első táborok pedig Csíkzsögödön zajlottak.
„A második világháború miatt sajnos abbamaradt a szervezés, 1974-ben azonban Zöld Lajos újságíró, Gaál András festőművész és jómagam kezdeményezésére újraindult az egy hónapon át zajló tábor. Szerettük volna a nagybányai művésztelep szellemiségét, hagyományait folytatni, ehhez elsősorban a szárhegyi kastély és a kolostor rendbehozására volt szükség, amelyet szintén mi végeztünk” – fejtette ki a csíkszeredai művész. Mint mondta, a tábor időközben nemzetközivé nőtte ki magát, ahová a világ minden tájáról érkeznek alkotók, a kincses városban nyílt kiállítás pedig elsősorban kolozsvári művészek munkáit mutatja be.
Az irodalmi alkotótáborokat Egyed Péter író, egyetemi oktató, a szárhegyi írótalálkozók szakmai vezetője mutatta be. Mint hangsúlyozta, a település különös vonzással, varázzsal rendelkezik, elsősorban történelmének köszönhetően.
„A rendezvény 1980-ban Domokos Géza író-politikus, a Kriterion kiadó igazgatójának kezdeményezésére indult, a résztvevők eredetileg a román–magyar fordításokat középpontba állító szakmai műhelyt terveztek. Az első tábor politikai katasztrófa volt, így a második kísérletig tíz évet kellett várni, 1990-ben Gyergyószentmiklóson került sor a találkozóra. A harmadik tábort már a 2000-es évek elején szerveztük meg, ezt követően alakult meg egyébként az Erdélyi Magyar Írók Ligája, az E-MIL” – idézte fel Egyed Péter. Mint mondta, a további táborokra 2006-ban, 2008-ban és 2010-ben került sor, ezek elsődleges érdeme pedig, hogy a résztvevőknek könyvkiadási, illetve – értékelési problémákkal kapcsolatban is szerveztek beszélgetéseket.
„Az intézményesülés irányába hat, hogy időközben sikerült egy díjat is létrehoznunk, amelyet Csiki Lászlóról neveztünk el – ezt először 2010-ben Karácsonyi Zsolt érdemelte ki –, ebben a Hargita megyei tanácsnak is nagy szerepe volt” – tette hozzá Egyed.
A rendezvényen egyébként Szilágyi István író, Karácsonyi Zsolt költő és Király Zoltán költő, a gyergyószárhegyi írótalálkozó törzstagjai olvastak fel műveikből. A kiállítás május 2-áig munkanapokon, előzetes egyeztetés alapján látogatható.
Kőrössy Andrea. Krónika (Kolozsvár)

Létrejött a magyar koalíció Kolozs megyében
Együttműködés és új egység a magyarság érdekében: ez az a cél, amely létrehozta Kolozsváron az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt Kolozs megyei szervezeteinek megállapodását az önkormányzati választásokon állítandó listák és jelöltek személyeiben.
A megállapodás értelmében Kolozsváron a néppárti polgármester-jelöltet, Gergely Balázst támogatják, és csak a Néppárt állít listát, amelynek második helyére Fodor Alpár, a Magyar Polgári Párt jelöltje kerül fel.
Kolozs megyében a Magyar Polgári Párt tanácselnök-jelöltjét, Csép Sándort támogatják. A megyei koalíciós listát Simon Csaba, a Magyar Polgári Párt jelöltje vezeti, második helyen Szász Péter, a Néppárt jelöltje indul.
A megállapodás alapja, hogy a kolozsvári és a Kolozs megyei magyarság akaratát érvényesítsék a választásokat követően felálló tanácsokban. Mindkét politikai szervezet fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy elkötelezettek a tiszta közélet megteremtése és a népakarat elsődlegessége mellett.
A régi politika ideje lejárt, annak kell történnie Erdélyben, amit az emberek akarnak, s nem annak, amit a politikusok. Sokan csalódottnak, becsapottnak érzik magukat az elmúlt évek kudarcos politikája miatt, ezért távol maradnak a politikai közélettől. A mi célunk az, hogy visszaadjuk hitüket, újra megszólítsunk minden magyart, és erőinket egyesítsük.
Sajnálatosnak tartjuk, hogy az eddigi önkormányzati képviseletet kizárólagosan ellátó RMDSZ ezúttal is távol marad az egységtől, de bízunk benne, hogy a jelölési határidő lejártáig felülvizsgálja az elzárkózó álláspontját, és csatlakozik a magyar koalícióhoz. A jövő az új egységé, amelybe minden magyart, minden kolozsvárit és minden Kolozs megyei választót várunk.
Hiszünk Erdélyben!
Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei elnöke
Csép Sándor, a Magyar Polgári Párt Kolozs megyei elnöke. Erdély.ma

Az RMDSZ jelen lesz, de nem fog szavazni
Az RMDSZ képviselői jelen lesznek a parlamentben a bizalmatlansági indítvány szavazásakor, de padjaikban maradnak, miként arról a koalícióban két héttel ezelőtt eldöntöttük – nyilatkozta csütörtökön Kelemen Hunor szövetségi elnök.
Kelemen Hunor csütörtökön Kolozsváron tartott sajtóértekezletén azt nyilatkozta, két héttel ezelőtt a koalícióban megállapodtak, hogy a honatyák jelen lesznek a bizalmatlansági indítvány szavazásakor, és padjaikban maradnak.
Hozzátette, úgy tudja, a kormánykoalíciós partnerek közül eddig senki sem „ellenkezett” e döntéssel.
“Azt nem lehet, hogy némelyek helyükön maradnak, míg mások kimennek szavazni. Ha az UNPR, a PDL vagy a kisebbségek csoportja kimegy szavazni, persze, hogy kényesebb a helyzet. Most két hete a koalícióban megállapodtunk, hogy jelen leszünk, és a padokban maradunk. Jelen pillanatban csak annyit mondhatok, hogy a kormánypartnerek közül eddig senki nem ellenkezett e döntéssel” – mondta Kelemen.
Hozzátette, pénteken összeülnek, és megbeszélik, miként fognak eljárni.
“Reggel ülést tartunk a bizalmatlansági indítvány vitájának megkezdése előtt, akkor megállapodunk. Mi mindig és minden körülmények között, amikor kormányon voltunk, ellene szavaztunk vagy nem éltünk szavazati jogunkkal a bizalmatlansági indítványok esetében. Ha holnap kimegyünk szavazni, akkor megtaláljuk a módját, hogy jelezzük, a bizalmatlansági indítvány ellen szavazunk. A másik megoldás, miként a koalícióban megállapodtunk, a kormánypárti parlamenti tagok biztosítani fogják a kvórumot, de nem fognak szavazni. Persze ez nagy fegyelmet feltételez minden politikai alakulat részéről, mert az nem lehet, hogy némelyek a padjaikban ülnek, mások meg kimennek szavazni” – mondta Kelemen.
Az RMDSZ szövetségi elnöke szerint nem lesz jelen a Szövetség minden képviselője, hiszen azoknak kötelező jelen lenniük, akik az indítványt benyújtották, nem a többieknek.
Az USL a múlt héten nyújtott be bizalmatlansági indítványt a kormány ellen Állítsák meg a zsarolható kormányt! Így nem lehet soha! címmel, melyet a szükséges legkevesebb, 116 honatya írt alá. A 15 oldalas dokumentum három fejezetre tagolt.
A bizalmatlansági indítványt hétfő este olvasták fel a parlament plénuma előtt, és pénteken 9 órától kerül sor a vitára és a szavazásra.
A PDL-s honatyák véleménye megosztott az ellenzék bizalmatlansági indítványa tekintetében, némelyek aggódnak, hogy esetleg megszavazhatja a parlament, mások azonban kizártnak tartják ezt.
(Mediafax) Nyugati Jelen (Arad)