Tizenkét tanulmány az erdélyi magyarok önszerveződéséről
Az országot mai napig érintő és meghatározó politikai és társadalmi eseménye az 1989-es rendszerváltás volt.
Sokszor azonban azt érezni, hogy 25 (idén már 26) év távlatából sem látunk tisztábban, és még mindig nem tisztázódtak a történések. Ebben próbál segíteni a március 30-án Kolozsváron is bemutatott Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989–1990) című kötet, amelyet Bárdi Nándor, Gidó Attila és Novák Csaba Zoltán szerkesztettek. A cím már elárulja, hogy ezek a tanulmányok, amelyek 12 város – Temesvár, Arad, Nagyvárad, Szatmárnémeti, Máramarossziget, Kolozsvár, Marosvásárhely, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely – történésein keresztül próbálják magyarázni az 1989. december vége és 1990 májusa között történteket, főként a magyarok körében végbement változásokra, eseményekre koncentrálnak. A kutatóprogram viszont 16 település szempontjából vizsgálta az adott időszakot, de Brassó, Nagybánya, Székelykeresztúr és Zilah városáról készült anyagok bizonyos okokból kifolyólag nem jelentek meg.
ÚJVÁRI DOROTTYA
Szabadság (Kolozsvár)

Püspök a szívkórházban: nem kívánt keresztelő
Semmibe véve a helyiek tiltakozását, az egészségügyi minisztérium megváltoztatta a kovásznai szívkórház nevét: az alapító orvos, Benedek Géza neve elé az 1918. decemberi gyulafehérvári román nagygyűlés megszervezésében markáns szerepet vállaló Iustinian Teculescu ortodox püspök neve került. 
Az országos érdekeltségű kovásznai Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház, ahol évente 16 ezer beteg fordul meg, eddig az alapító főorvos nevét viselte, szerdán azonban a kórház vezetősége megkapta a miniszteri rendeletet, miszerint az intézmény neve Teculescu–Benedekre változott.
A nemkívánatos „keresztelő” miatt Kovászna város önkormányzata, az alapító Benedek Géza főorvos fia és özvegye, a Kovászna megyei önkormányzat és a kórház orvosai egyaránt írásban kértek magyarázatot a szaktárcától.
Tatár Márta, a kovásznai szívkórház kardiológus főorvosa, a Kovászna megyei önkormányzat tanácsosa a Krónikának elmondta, az intézményben dolgozó orvosokat felháborította a névváltoztatás. Tudomásuk szerint a névcserét a Kovásznán bejegyzett Iustinian Teculescu Kulturális–Keresztyén Egyesület kezdeményezte.
A tiltakozók azonban jelezték, hogy az 1865-ben a Kovásznához tartozó Vajnafalván született ortodox katonai püspöknek semmi köze a szívkórházhoz, egyetlen napot sem töltött ott, hiszen életében az még meg sem volt, így nem indokolt, hogy az intézmény a nevét viselje.
Benedek Géza alapító főorvosnak jelenleg is a kórházban orvosként dolgozó fia, illetve a névadó özvegye, aki jómaga is nyugalmazott orvos, levélben fordult a minisztériumhoz, jelezve: a névpárosítás értelmetlen, ráadásul sérti az alapító emlékét, hogy olyan személyiséggel együtt emlegetik, akinek semmi köze a kórházhoz.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke elmondta, már korábban levélben tájékoztatta a minisztériumot, hogy szabálytalanul járnak el a névváltoztatásban, hisz az ügyben a kórházban dolgozó román és magyar orvosokat, a helyi önkormányzat vezetőit is meg kellene kérdezni.
„Államigazgatási szempontból megtehetik, hiszen a kórház nem az önkormányzat, hanem a minisztérium fennhatósága alá tartozik, ám ha erőltetik a névmódosítást, ez szétfeszíti az évek óta eredményesen fenntartott, békés etnikai együttélést az intézményben” – magyarázta Tamás Sándor, aki még nem kapott választ levelére.
A Kovászna-modell kitalálója
A kovásznai szívkórház egyébként öt éve, 2010-ben vette fel alapítójának nevét. A nagybaconi születésű Benedek Géza kardiológus főorvos tanulmányait Kolozsváron, Budapesten és a németországi Halle an der Saale egyetemén végezte, 1960-ban alapította meg Kovásznán az ország első szívkórházát, az általa kezdeményezett Kovászna-modell rehabilitációs eljárás világhírnévre tett szert.
A Székelyföld borvíz- és gázforrásainak gyógyászati jelentőségét és hatásmódját kutatta, különös tekintettel a szív- és érrendszeri betegségekre. A neves kardiológus 25 évig vezette a kovásznai szívkórházat. Az egészségügyi intézmény 2010 októberében, alapításának ötvenedik évfordulóján Cseke Attila akkori egészségügyi miniszter rendelete alapján vette fel a nevét.
Az ünnepségen többen is rámutatattak: a kardiológus főorvos munkájának köszönhető, hogy a kovásznai intézmény hivatkozási alap a szívgyógyászatban. A létesítményben ötven év alatt több mint 700 ezer beteg fordult meg. Benedek Géza egyébként két hónappal a névadó ünnepség után, 2010 decemberében, 94 éves korában hunyt el.
Akcióban a „románság védőbástyái”
A névmódosítást szorgalmazó román egyesület a közösségi oldalon úgy mutatkozik be, hogy Iustinian Teculescu emlékének ápolója, mely emellett az ősi román hagyományok őrzését, az ortodox egyházközség támogatását, a román identitás erősítését tekinti fő feladatának „ezekben, a románoknak oly nehéz időkben”.
Hangsúlyozzák: a „románság védőbástyái a térségben, megpróbálják bemutatni a valóságot, miközben a magyar sajtó meghamisítja a románok történelmét, a magyar vezetők kiszorítják a románokat, a magyarok megsértik az együttélés elemi szabályait, hiányzik belőlük a tolerancia, a románok nemzeti ünnepén románellenes megmozdulások vannak, és a nemzeti színű hajpántot viselő kislány emlékeztette az itt lakókat a románságukra”.
Justinian (Ioan) Teculescu 1865-ben született egy vajnafalvi tízgyermekes családban, tanulmányait Brassóban végezte, 1901-ben nevezték ki gyulafehérvári püspöknek, 22 évig töltötte be a tisztséget. A volt püspökről a magyarellenességéről híres Ioan Lăcătuşu írt monográfiát, melyben így fogalmaz: „Teculescu szélsőségesen ellenséges körülmények között lépett be a magyar katolicizmus erődjébe Gyulafehérváron, amikor a magyarok vak harcot vívtak, hogy megsemmisítsék a román iskolát és egyházat”.
Leírja, hogy a magyar hatóságok az első világháború alatt üldözték, ám 1918 decemberében azt a feladatot kapta, hogy készítse elő a román nagygyűlést, és fogadja a résztvevőket. Az 1918-as egyesülés valamennyi dokumentumán szerepel az aláírása. Ezt követően kinevezték katonai püspöknek, majd Besszarábiába küldték. 1932-ben hunyt el, a nekrológban azt írják róla, hogy a román nép büszke katonája volt, aki ellenállt a magyar törekvéseknek, bár el akarták pusztítatni. 
Az egykori ortodox püspök nevét Kovásznán utca viseli, ugyanakkor mellszobrot is állítottak neki a városban. Emellett több próbálkozás is történt arra – tizenkét, majd két évvel ezelőtt –, hogy a helyi Kőrösi Csoma Sándor Iskolacsoport vegye fel az ő nevét is, nevezzék Kőrösi Csoma–Teculescu-iskolának, ám a kísérlet meghiúsult, hisz a középiskola diákjainak többsége magyar.
A Teculescu emlékét ápoló egyesület egyébként egy Avram Iancu-szobor felállítását is szorgalmazza a városban, a múlt hónapban azt kérte az önkormányzattól, hogy a hagyományos tündérvölgyi juhászlakodalomra megítélt támogatást csoportosítsák át, és fordítsák a büszt elkészítésére. Az Avram Iancu Általános Iskola ugyanis 19 ezer lejt nyert az önkormányzat kulturális bizottságától a szoborra, és ezáltal növelni szerették volna az összeget.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro, 

A SRI állt az egyik legnagyobb romániai átverés, a Caritas mögött?
1993-ban a piramisjátékban résztvevők számát 4 millióra lehetett tenni, az ország készpénzállományának egyharmada a birtokukban volt.
Ki állt az 1993-ra a romániai készpénzek egyharmadát kezelő piramisjáték hátterében? – teszi fel a kérdést az Adevarul, és be is azonosítja a tetteseket a három részes anyagában. 
A piramisjátékról azt írta 1993-ban a The Economist, hogy ha a jelenség folytatódik, akkor elképzelhető, hogy a Caritas készpénz-állománya meghaladja az akkori román GDP-t. Azonban még azelőtt, hogy ez megtörténhetett volna, a Caritas piramisjáték bebukott. 
„Tedd be a pénzed, és három hónap múlva nyolcszorosát veheted ki!” – volt olvasható a kolozsvári Mesagerul transilvan hasábjain. A rendszerváltás utáni közhangulatban, miközben a lakosság jó része továbbra is szegénységben tengődött, ezek a szavak a kezdeti hitetlenkedés ellenére nagy visszhangot váltottak ki. A lelkesedés akkor hágott a tetőfokára, amikor az első győzteseket kisorsolták, és megkapták a betett pénzük sokszorosát. 
Úgy tűnt, hogy a piramisjáték kiötlője, a brassói Ioan Stoica olaszoknál tanult „titkos matematikai képlet” működik, és míg a kormány nem képes arra, hogy az embereknek színes tévét, autót és reményt adjon, addig a Caritas igen. 
Kolozsvár volt a piramisjáték legnagyobb kedvezményezettje. Ahogy a játék egyre több embert vonzott be, és egyre többen voltak képesek akár a házuk elzálogosítására is, úgy nyertek egyre többen az első körökben csatlakozók közül. 
Aztán 1994-re bekövetkezett az, amire számítani lehetett: a Caritas becsődölt, sok romániai meg a betett pénzét se kapta vissza, nemhogy annak a sokszorosát. 
De hogyan volt lehetséges mindez? 
A végül becsődölő Caritas ügye az 1995-ben emiatt 10 hónapot ülő Stoicán kívül nem járt mások felelősségre vonásával. Azonban, mint azAdevarul anyagából kiderül, a Caritas működése nem lett volna lehetséges a hatóságok legalább passzív hozzáállása, és a román belföldi hírszerzés (SRI), valamint annak aktív és nyugalmazott tagjainak a „belefolyása” nélkül. 
Az Adevarul anyagának az értelmezése szerint a Ion Iliescu akkori államfő, valamint a SRI akkori vezetője, Virgil Măgureanu 1989 után megszerzett hatalmának a megerősítésével áll összefüggésben a Caritas-sztori. 
Egy (többnyire) kolozsvári történet 
Grigore Zanc, a Nemzeti Megmentési Front (FSN) Kolozs megyei elnöke és Dan Pantea, a FSN ifjúsági szervezetének vezetője, valamint a Securitate volt ügynöke 1990-ben alapítja meg az Azi de Cluj nevű hetilapot. A cél a FSN propagandáját terjeszteni. 
Ezt a lapot alakították át Mesagerul transilvanná, amely azután, hogy Zanc Kolozs megye prefektusa lett, a prefektúra hivatalos lapjává vált. A hetilap élére Pantea került, a székhelyét meg a prefektúra épületében rendezték be. 
Pantea ugyanakkor megkérte Zancot, hogy hozza össze Virgil Măgureanu SRI-igazgatóval. Mint később kiderült, Pantea azért ment találkozni a kémfőnökkel, hogy támogatását kérje egy olyan médiaorgánum létrehozásához, ami egyes titkos SRI-akcióknak szolgálhat fedőszervül, ehhez Mileniul III néven akartek egy céget létrehozni. Măgureanu 1992-re adott zöld utat a projektnek, és a Pantea által elmondottak szerint a Mesagerul transilvan vezetője újra a SRI tisztjévé vált. 
A Caritas 
A Brassóban 1992. április 16-án bejegyzett Caritas először Kolozsvárra költözött, majd valamilyen módon megszerezte a Mesagerul transilvan támogatását. 1992. május 29-én jelent meg az első hirdetés, amelyben szépen ötvözték a piramisjátékok alapgondolatait, a populizmust és a gyors nyereség ígéretét. Az egész hátterében az alapító nagy szíve és csodálatos tudása állt, a cél az volt, hogy a románokat kimozdítsák az elkeseredésből és a szegénységből. 
Az emberek érthető módon nagyobb bizalommal fordultak a piramisjátékhoz a hatóságok cinkossága miatt, hiszen a prefektúra hivatalos lapjában jelentek meg a hirdetések, ráadásul a prefektúra épületében volt a Caritas székhelye. 
A jelenség 1993-ban érte el a tetőfokát. Ekkorra már többek között a kolozsvári Sportcsarnokban folytak a kifizetések, más városokban is nyíltak kirendeltségek. A Mesagerul transilvan 4 oldalról 16 oldal terjedelemre váltott: valahol el kellett férjen a nagyszámú nyerteslista. 
Kolozsvár hirtelen az első helyre került az országban az egy főre jutó autók tekintetében. A sikernek meg híre ment, az egész országból jöttek pénzt letenni a városba. 
A népőrületet a nyugati sajtó is megneszelte, és egy rend elemzés is készült, ami azt bizonyította, hogy a modell fenntarthatatlan. Ezeket a híreszteléseket Stoica egy sor újságíróval és közéleti személyiséggel igyekezett eloszlatni. 
Dan Zamfirescu és Dumitru Cerna, a Romániai Írószövetség tagjai egyenesen könyvet írtak arról, hogy a Caritas arról szól, hogy elhárítsák a szegénység és kétségbeesés révén eszközölt „román-ellenes genocídiumot, amit a külföldi erők visznek véghez”. Eközben a Román Televíziónál sorra jelentek meg Mihai Tatulici riportjai a boldog nyertesek, vagy a reményteljes „befektetők” történeteivel. A Gheorghe Funar által vezetett PUNR és a kolozsvári önkormányzat képviselői, valamint maga Funar is gyakran tette tiszteletét a Caritas rendezvényein. 
A lufi kipukkan 
1994. május 19-én jelent meg az a cikk a Mesagerul transilvánban, ahol maga Stoica jelentette be, hogy a Caritas bezár. A cikkben még a pénz teljes mértékű visszaadásáról volt szó, amit persze nem volt ahonnan kifizetni. 
Pantea, aki a Caritas hálózatnál is fontos szerepet töltött be, egy 2002-es, a Ziua hasábjain megjelent anyagban kijelenti, hogy a SRI által működtetett sajtóorgánum pénzgyűjtéssel is foglalkozott a román titkosszolgálat számára. 
A Caritas-lufi kipukkanása után Panteát gyorsan tartalékba helyezték, a Mileniul III projektet pedig felfüggesztették. Mint kiderült, Pantea volt az, akinél teljes egészében megtalálható volt a nyertesek listája, sőt azoknak a listája is, akiknek „előrehozták” a kifizetés pillanatát. Dan Pantea, a Caritas adatbázisát kezelő SRI-ügynök ezután eltűnt az országból, így az adatbázisok a mai napig nem ismertek.  Miután az ország ráébredt a Caritas jelentette átverésre, éhségsztrájkok és tüntetések kezdődtek: a pénzük nélkül maradók vissza szerették volna kapni az összegeiket. Ioan Stoicát végül letartóztatták, azonban annak ellenére, hogy hét évet kapott, végül 1996-ban, 10 hónap börtönbüntetés után kiengedték. Stoica azóta sem hajlandó nyilatkozatokat tenni a sajtónak. 
A PUNR 1994. augusztus 20-án lépett kormányra, később fúzió révén egyesült Corneliu Vadim Tudor PRM-jével, ami az anyag megállapítása szerint úgyszintén a Securitate volt embereinek politikai eszközeként működött. Már a kormányra lépésükkor átértékelték a Caritas-őrület idején mutatott hivatalos támogatásukat. Ioan Gavra PUNR-alelnök így nyilatkozott az ügyről: „A Caritashoz hasonló játékok révén beszedett adókkal a román kormány igazából a románok naivitását és butaságát adóztatta meg”.
Transindex.ro

Beszéljen románul! (Aki román kenyeret eszik…)
Még Kovászna Megye Tanácsában is gond az anyanyelvhasználat, akadnak, akik nem élnek ezzel a joggal. Nem hiába fordult a kormányfőhöz a kétnyelvűség biztosításához szükséges többletköltségek fedezése végett az önkormányzat elnöke.
Az új évezred elején – a brassói katonakórházban – szem- és fültanúja voltam egy jelenetnek. A folyosón mintegy húsz-harminc, többnyire csíki, gyergyói és háromszéki székely besorozott álldogál. Az édesapák biztatgatják, bátorítják fiaikat, beszélgetnek, horribile dictu úgy, ahogy otthon, magyarul! Egyszer csak kivágódik az ajtó, és – a ruházata alapján – egy orvos csattogva ráförmed a felnőttekre, hogy Romániában élnek, gyermekeiket miért nem tanítják meg románul! Fejében meg sem fordul, hogy egy nemrég még háromnyelvű, multikulturális város emlékét csúfolja meg! Brassóban a magyarok számaránya 1910-ben 43,43 százalék, a románoké 28,70, míg a szászoké 26,40 volt. Az arányok még a harmincas években is hasonlóak. A nyelvismeret hiányossága miatti megalázás „élményét” igazán csak azok a székelyek ismerik, akik a román hadsereg katonái voltak. A katonaságnál szokás az elsőévesek ugratása, a részben humoros gyökerű sértegetésből a magyarnak több jut, ha nem beszél helyesen románul. Énekeltetik, kigúnyolják! Volt olyan csíki baka (1972-ben), aki eljutott tűrőképessége végére, elhatározta, hogy egy újabb megaláztatáskor bicskát fog! Van olyan tanítványom, akit 1989-ben addig vertek, hogy ideggyenge emberként került haza. 
Sepsiszentgyörgyön 1987 márciusában egy középkorú, vaskos testalkatú szekus alezredes, Negrea – ilyen néven Háromszéken, Kovászna megyében hárman ügyeltek fel a magyarokra – az egyik iskola kapusnőjét azért hordta le a sárga földig, mert nem beszélt helyesen románul! A sértett csak titokban, napokkal később, remegve és könnyezve számolt be az őt ért megaláztatásról. Sepsiszentgyörgyhöz kötődik egy másik emlék. A helyzet fonákságának jobb megértéséért jegyzem le, hogy a városban 1880-ban alig 31 román nemzetiségű élt, ma is alig 22 százalékarányt képviselnek. A dühös méltatlankodás színhelye a vasútállomás. Egy aggastyánkorú csíki székely magyarul, anyanyelvén érdeklődik az ott álló úriemberektől, hogy a vonat mikor indul Csíkszereda felé. Végül a dühöngés, a felháborodás elcsendesedik, elcsitul. Nem baj, nyugtatgatják egymást, hamarosan törvény bünteti azokat, akik nem beszélnek románul! Aki román kenyeret eszik (pită românească) és román földön él, annak kutyakötelessége románul beszélni!
Végül a felsorolást egy friss példával zárom, napjainkból. Szent László városában, Nagyváradon, ahol a románok számaránya 1910-ben mindössze 5,6 százalék, a gyermekkórházban egy orvosnő ráförmed az egy órája várakozó beteg gyermekre és édesapjára. Arra utasítja őket, hogy beszéljenek románul, elvégre nem Magyarországon vannak! Vajon milyen nevelést kapott ez a fiatal orvos, aki egy négyéves beteg gyermeket képes megalázni? Kérdés, hogy van-e szükség magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésre? Egy kis összehasonlítás
Külön téma, ezért csak néhány adattal szolgálunk. Magyarországon (Erdélyben) 1880-ban a románok 6, 1910-ben 12 százaléka beszéli az államnyelvet! A román főpapság 80 százaléka egyáltalán nem tud magyarul! Amikor a közlekedésügyi miniszter, a vasútfejlesztés atyja, akit tréfásan vasminiszternek is neveznek, Baross Gábor (1848–1892) Barcaságon, Hétfaluban találkozik a helyi románsággal, az esperesük csak románul hajlandó megszólalni, mondván, hogy a körülötte állók csak így értik meg. Senkit nem szidalmaznak a magyar államnyelv ismerésének hiányáért. Csak a miniszter kérdezi meg szomorúan az esperestől – akit még a budapesti tanulmányai idejéből ismert –, hogy miért nem beszél magyarul? A válasz: egy miniszternek illik ismernie az ország nemzetiségeinek nyelvét!
Spontán nacionalizmus?
Még Sepsiszentgyörgyön is előfordul, hogy rászólnak az emberre, beszéljen románul. Gyakran nem rosszindulatból, hanem azért, mert ez a világ legtermészetesebb dolga! De magánbeszélgetésekkor is rákérdeznek, hogy miért nem társalgunk egymás között románul. 1982-ből van egy ilyen emlékem. A sepsiszentgyörgyi gyermekkórházban beszélgetek az alig egyéves fiammal. Egy kedves Bodza-vidéki kismama – minden rosszakarat nélkül – megkérdi, hogy miért nem beszélünk románul? Mondtam, hogy a gyereknek először meg kell tanulnia az anyanyelvét, majd aztán jöhet az idegen nyelv. Arcán lehetett látni az őszinte megdöbbenést, hogy a román nyelv idegen nyelv. Ehhez hasonló jelenet. Az elmúlt év végén a Sepsiszentgyörgytől néhány kilométerre fekvő Előpatakon egy hetedik osztályos tanuló tisztelettel megkérdi sepsiszentgyörgyi tanárnőjétől, honnan tud magyarul? A tanárnő talán Magyarországról jött? Nos, az őszinte kérdés eredője, hogy e diák nem tudja, magyar többségű megyében, a székelyföldi Háromszéken él.
A spontán nacionalizmus körébe tartozik az is, hogy román szomszédainknak természetes a mi román nyelvű köszönésünk, de eszük ágába sincs – persze van kivétel is – magyarul üdvözölni bennünket. Pedig az olvasottabb, a műveltebb Ioan Slavici-tól tudhatná, hogy a jeles írót édesanyja, egy ortodox pap leánya arra oktatta, mindenkit anyanyelvén köszöntsön.
Egy másik történet szereplője nyugdíjaskorában döbben rá, milyen ostobaság volt a magyar nyelv megtanulását elhanyagolnia. Étteremben beszélgetünk egy történelem szakos tanárral, amikor az asztalhoz telepedik egy jóvágású, értelmes arcú katonaember. Hamar kiderül, nyugalmazott őrnagy. Anélkül, hogy kérdeznénk, elmeséli, hogy 35 éve él Sepsiszentgyörgyön, de egyetlen szót sem tud magyarul, mert butaságból úgy gondolta, hogy neki erre nincs szüksége.
A spontán nacionalizmus gyökereit keresve úgy tűnik, hogy a románság számára a magyar településeken is természetes a kizárólagosan román nyelvű kommunikáció. Úgy érzik, hogy román közegben élnek. Ezt egy román ember szavaival szemléltetem. 1940. szeptember 2-án, amikor Steflea altábornagy – Nagyvárad városparancsnoka – átadja a várost a magyar katonai bizottságnak, a művelt regáti tiszt és a magyar katonai bizottság egyik tudós tagja, Rónai András közt barátságos beszélgetésre kerül sor. Ekkor hangzik el: „Nekem mindig azt mondták, hogy Oradea román város. Az utcán mindenki románul üdvözölt, a feliratok és utcanevek románok voltak, a boltokban románul szolgáltak ki. Hat évet töltöttem itt, de nem tudtam, hogy ez egy magyar, egy igazán magyar város.”
Az egyoldalú nyelvismeret helyett kölcsönös nyelvtanulás
A kialakult helyzetért a román oktatáspolitika és a média okolható, amely nem ösztönzi a magyar nyelv elsajátítását. A beolvasztásra, az etnikai arányok megváltoztatására irányuló állampolitika természetesnek tartja, ha a székely települések százaiban, ahol egy-két román hivatalnok, rendőr teljesít szolgálatot, a helybeliek kötelesek ismerni a román nyelvet, de a hivatalnoknak az ott élőkét nem. E gondolkodásmód nem az egyenlőség eszméjét követi, hanem, ahogy Lucian Boia professzor is írja, „a mások fölötti primátus” elvét. Nincs nyelvi kölcsönösség! Az annyit emlegetett 1940-es évek, amikor Észak-Erdély Magyarország része, a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégiumban, amelyet a román állam ez évben másodszor is elvett a reformátusoktól, államosított, a román nyelv komoly érettségi tantárgy. Svájcban a pénz névértékét az egy százalékaránynál kisebb aromán közösség nyelvén is feltüntetik, hadd érezzék, hogy mindenki – számaránytól függetlenül – egyenrangú. A magyar többségű Székelyföld népének jogos elvárása, e régió különleges státusának igénylése, melyben a román mellett a magyar nyelv is hivatalos, újabban bűncselekménynek számít. Az autonómiáért folyó küzdelem tiltása csak a diktatúrákra jellemző. Nem kell csodálkozni, ha a katalán Marc Gafaroti Monjo megállapítja, hogy Romániában a székelyek nemzeti elnyomása tény! A román belügyminisztérium a március 23-án közzétett közrendvédelmi és közbiztonsági stratégia tervezete közbiztonsági veszélyforrásnak minősíti az  autonómia követelését. „Kriminalizálnak egy olyan demokratikus intézményt, amely évezredes múltra tekint vissza világszerte – különösképpen Európában –, és az Európai Unió tucatnyi államában is jól működő demokratikus intézményként létezik” – írja Tőkés László a 2015. március 30-án közzétett nyilatkozatában.
A hatalomnak meg kell értenie, hogy a békés együttélés és a kölcsönös tisztelet alapja a közösségi jogok biztosítása lehet. Erre is kerül példa. Olvasom, hogy „április elsején 10 órától a Kovászna megyei prefektúra épületében meghallgatást tart a nép ügyvédje, közölte Cătălina Dinu, brassói területi szakértő. Az ombudsmanhoz magyarul is lehet fordulni, a szolgáltatás ingyenes”. Milyen egyszerű és milyen természetes lenne, ha a székelyföldi román tisztviselők is beszélnék a helyi lakosság nyelvét. Többségük, akik már régóta itt élnek, illetve a fiatalok, akik magyar többségű településeken születtek, ha nem is beszélik a magyar nyelvet, de értik. Nem tűnik megoldhatatlan feladatnak a magyar nyelv idegen nyelvként való oktatása. Az állam anyagilag is ösztönözhetné a nyelvtanulást. A kölcsönösség jegyében talán a székelyek is szívesebben tanulnák a román nyelvet. Mielőtt zárnánk e kis csokorba szedett felsorolást a nyelvi diszkriminálás remélhetőleg  ritkuló eseteiről, tudnunk kell, hogy egyre több román tartja nem rendjén valónak azt. Vasile Manu írja a Kretén, aki Romániában a magyarokat szidja című írásában, hogy dühítőnek tartja, ha az „úgynevezett nacionalisták elkezdik gyalázni a magyarokat, mert a saját nyelvükön beszélnek. Mit segít az rajtad, kedves »nacionalista«, ha gyalázod őket. (…) Azzal verjük a mellünket, hogy a multikulturalizmus nagy támogatói vagyunk [Kolozsváron – a szerző megj.], és 2021-ben Európa kulturális fővárosa akarunk lenni, de ellenezzük a magyar–román kétnyelvű táblákat. (…) Tetszik vagy sem, a multikulturalizmus az országunkban élő más népek kultúrájának tiszteletét jelenti. Mondjunk már le egyszer és mindenkorra a magyarellenes, kommunista és funarióta mentalitásról.” Örömmel olvasom Daniel Plăiaşunak a MaghiaRomânia szerkesztőjének Ne törüljük már el a kisebbségi oktatást című írását. Rámutat, hogy  akik szerint „a kisebbségieket pontosan az anyanyelvű oktatás diszkriminálja”, zagyvaságot beszélnek. Ezzel a megállapítással teljesen egyetértünk. Sajnos a hivatalos oktatáspolitika továbbra is a román nyelv anyanyelvként való oktatását erőlteti, így a székelyek továbbra is ki vannak téve a nyelvi sérelmeknek.
Sokan visszaállítanák a két világháború közti állapotokat idéző Vorbiţi numai  romăneşte!(Beszéljen románul!) táblákat. Néhol még a második világháború után is álltak ilyenek, például a Hargita megyei Maroshévíz városában. Bár a feliratok eltűntek, de az elvárás megmaradt. A többnyelvűség, egymás kölcsönös becsülésének akadályaként.
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Beszéljen románul!"
Még Kovászna Megye Tanácsában is gond az anyanyelvhasználat, akadnak, akik nem élnek ezzel a joggal. Nem hiába fordult a kormányfőhöz a kétnyelvűség biztosításához szükséges többletköltségek fedezése végett az önkormányzat elnöke.
Az új évezred elején – a brassói katonakórházban – szem- és fültanúja voltam egy jelenetnek. A folyosón mintegy húsz-harminc, többnyire csíki, gyergyói és háromszéki székely besorozott álldogál. Az édesapák biztatgatják, bátorítják fiaikat, beszélgetnek, horribile dictu úgy, ahogy otthon, magyarul! Egyszer csak kivágódik az ajtó, és – a ruházata alapján – egy orvos csattogva ráförmed a felnőttekre, hogy Romániában élnek, gyermekeiket miért nem tanítják meg románul! Fejében meg sem fordul, hogy egy nemrég még háromnyelvű, multikulturális város emlékét csúfolja meg! Brassóban a magyarok számaránya 1910-ben 43,43 százalék, a románoké 28,70, míg a szászoké 26,40 volt. Az arányok még a harmincas években is hasonlóak.
A nyelvismeret hiányossága miatti megalázás „élményét” igazán csak azok a székelyek ismerik, akik a román hadsereg katonái voltak. A katonaságnál szokás az elsőévesek ugratása, a részben humoros gyökerű sértegetésből a magyarnak több jut, ha nem beszél helyesen románul. Énekeltetik, kigúnyolják! Volt olyan csíki baka (1972-ben), aki eljutott tűrőképessége végére, elhatározta, hogy egy újabb megaláztatáskor bicskát fog! Van olyan tanítványom, akit 1989-ben addig vertek, hogy ideggyenge emberként került haza.
Sepsiszentgyörgyön 1987 márciusában egy középkorú, vaskos testalkatú szekus alezredes, Negrea – ilyen néven Háromszéken, Kovászna megyében hárman ügyeltek fel a magyarokra – az egyik iskola kapusnőjét azért hordta le a sárga földig, mert nem beszélt helyesen románul! A sértett csak titokban, napokkal később, remegve és könnyezve számolt be az őt ért megaláztatásról.
Sepsiszentgyörgyhöz kötődik egy másik emlék. A helyzet fonákságának jobb megértéséért jegyzem le, hogy a városban 1880-ban alig 31 román nemzetiségű élt, ma is alig 22 százalékarányt képviselnek. A dühös méltatlankodás színhelye a vasútállomás. Egy aggastyánkorú csíki székely magyarul, anyanyelvén érdeklődik az ott álló úriemberektől, hogy a vonat mikor indul Csíkszereda felé. Végül a dühöngés, a felháborodás elcsendesedik, elcsitul. Nem baj, nyugtatgatják egymást, hamarosan törvény bünteti azokat, akik nem beszélnek románul! Aki román kenyeret eszik (pită românească) és román földön él, annak kutyakötelessége románul beszélni!
Végül a felsorolást egy friss példával zárom, napjainkból. Szent László városában, Nagyváradon, ahol a románok számaránya 1910-ben mindössze 5,6 százalék, a gyermekkórházban egy orvosnő ráförmed az egy órája várakozó beteg gyermekre és édesapjára. Arra utasítja őket, hogy beszéljenek románul, elvégre nem Magyarországon vannak! Vajon milyen nevelést kapott ez a fiatal orvos, aki egy négyéves beteg gyermeket képes megalázni? Kérdés, hogy van-e szükség magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésre?
Egy kis összehasonlítás
Külön téma, ezért csak néhány adattal szolgálunk. Magyarországon (Erdélyben) 1880-ban a románok 6, 1910-ben 12 százaléka beszéli az államnyelvet! A román főpapság 80 százaléka egyáltalán nem tud magyarul! Amikor a közlekedésügyi miniszter, a vasútfejlesztés atyja, akit tréfásan vasminiszternek is neveznek, Baross Gábor (1848–1892) Barcaságon, Hétfaluban találkozik a helyi románsággal, az esperesük csak románul hajlandó megszólalni, mondván, hogy a körülötte állók csak így értik meg. Senkit nem szidalmaznak a magyar államnyelv ismerésének hiányáért. Csak a miniszter kérdezi meg szomorúan az esperestől – akit még a budapesti tanulmányai idejéből ismert –, hogy miért nem beszél magyarul? A válasz: egy miniszternek illik ismernie az ország nemzetiségeinek nyelvét!
Spontán nacionalizmus?
Még Sepsiszentgyörgyön is előfordul, hogy rászólnak az emberre, beszéljen románul. Gyakran nem rosszindulatból, hanem azért, mert ez a világ legtermészetesebb dolga! De magánbeszélgetésekkor is rákérdeznek, hogy miért nem társalgunk egymás között románul. 1982-ből van egy ilyen emlékem. A sepsiszentgyörgyi gyermekkórházban beszélgetek az alig egyéves fiammal. Egy kedves Bodza-vidéki kismama – minden rosszakarat nélkül – megkérdi, hogy miért nem beszélünk románul? Mondtam, hogy a gyereknek először meg kell tanulnia az anyanyelvét, majd aztán jöhet az idegen nyelv. Arcán lehetett látni az őszinte megdöbbenést, hogy a román nyelv idegen nyelv. Ehhez hasonló jelenet. Az elmúlt év végén a Sepsiszentgyörgytől néhány kilométerre fekvő Előpatakon egy hetedik osztályos tanuló tisztelettel megkérdi sepsiszentgyörgyi tanárnőjétől, honnan tud magyarul? A tanárnő talán Magyarországról jött? Nos, az őszinte kérdés eredője, hogy e diák nem tudja, magyar többségű megyében, a székelyföldi Háromszéken él.
A spontán nacionalizmus körébe tartozik az is, hogy román szomszédainknak természetes a mi román nyelvű köszönésünk, de eszük ágába sincs – persze van kivétel is – magyarul üdvözölni bennünket. Pedig az olvasottabb, a műveltebb Ioan Slavici-tól tudhatná, hogy a jeles írót édesanyja, egy ortodox pap leánya arra oktatta, mindenkit anyanyelvén köszöntsön.
Egy másik történet szereplője nyugdíjaskorában döbben rá, milyen ostobaság volt a magyar nyelv megtanulását elhanyagolnia. Étteremben beszélgetünk egy történelem szakos tanárral, amikor az asztalhoz telepedik egy jóvágású, értelmes arcú katonaember. Hamar kiderül, nyugalmazott őrnagy. Anélkül, hogy kérdeznénk, elmeséli, hogy 35 éve él Sepsiszentgyörgyön, de egyetlen szót sem tud magyarul, mert butaságból úgy gondolta, hogy neki erre nincs szüksége.
A spontán nacionalizmus gyökereit keresve úgy tűnik, hogy a románság számára a magyar településeken is természetes a kizárólagosan román nyelvű kommunikáció. Úgy érzik, hogy román közegben élnek. Ezt egy román ember szavaival szemléltetem. 1940. szeptember 2-án, amikor Steflea altábornagy – Nagyvárad városparancsnoka – átadja a várost a magyar katonai bizottságnak, a művelt regáti tiszt és a magyar katonai bizottság egyik tudós tagja, Rónai András közt barátságos beszélgetésre kerül sor. Ekkor hangzik el: „Nekem mindig azt mondták, hogy Oradea román város. Az utcán mindenki románul üdvözölt, a feliratok és utcanevek románok voltak, a boltokban románul szolgáltak ki. Hat évet töltöttem itt, de nem tudtam, hogy ez egy magyar, egy igazán magyar város.”
Az egyoldalú nyelvismeret helyett kölcsönös nyelvtanulás
A kialakult helyzetért a román oktatáspolitika és a média okolható, amely nem ösztönzi a magyar nyelv elsajátítását. A beolvasztásra, az etnikai arányok megváltoztatására irányuló állampolitika természetesnek tartja, ha a székely települések százaiban, ahol egy-két román hivatalnok, rendőr teljesít szolgálatot, a helybeliek kötelesek ismerni a román nyelvet, de a hivatalnoknak az ott élőkét nem. E gondolkodásmód nem az egyenlőség eszméjét követi, hanem, ahogy Lucian Boia professzor is írja, „a mások fölötti primátus” elvét. Nincs nyelvi kölcsönösség! Az annyit emlegetett 1940-es évek, amikor Észak-Erdély Magyarország része, a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégiumban, amelyet a román állam ez évben másodszor is elvett a reformátusoktól, államosított, a román nyelv komoly érettségi tantárgy. Svájcban a pénz névértékét az egy százalékaránynál kisebb aromán közösség nyelvén is feltüntetik, hadd érezzék, hogy mindenki – számaránytól függetlenül – egyenrangú.
A magyar többségű Székelyföld népének jogos elvárása, e régió különleges státusának igénylése, melyben a román mellett a magyar nyelv is hivatalos, újabban bűncselekménynek számít. Az autonómiáért folyó küzdelem tiltása csak a diktatúrákra jellemző. Nem kell csodálkozni, ha a katalán Marc Gafaroti Monjo megállapítja, hogy Romániában a székelyek nemzeti elnyomása tény! A román belügyminisztérium a március 23-án közzétett közrendvédelmi és közbiztonsági stratégia tervezete közbiztonsági veszélyforrásnak minősíti az autonómia követelését. „Kriminalizálnak egy olyan demokratikus intézményt, amely évezredes múltra tekint vissza világszerte – különösképpen Európában –, és az Európai Unió tucatnyi államában is jól működő demokratikus intézményként létezik” – írja Tőkés László a 2015. március 30-án közzétett nyilatkozatában.
A hatalomnak meg kell értenie, hogy a békés együttélés és a kölcsönös tisztelet alapja a közösségi jogok biztosítása lehet. Erre is kerül példa. Olvasom, hogy „április elsején 10 órától a Kovászna megyei prefektúra épületében meghallgatást tart a nép ügyvédje, közölte Cătălina Dinu, brassói területi szakértő. Az ombudsmanhoz magyarul is lehet fordulni, a szolgáltatás ingyenes”. Milyen egyszerű és milyen természetes lenne, ha a székelyföldi román tisztviselők is beszélnék a helyi lakosság nyelvét. Többségük, akik már régóta itt élnek, illetve a fiatalok, akik magyar többségű településeken születtek, ha nem is beszélik a magyar nyelvet, de értik. Nem tűnik megoldhatatlan feladatnak a magyar nyelv idegen nyelvként való oktatása. Az állam anyagilag is ösztönözhetné a nyelvtanulást. A kölcsönösség jegyében talán a székelyek is szívesebben tanulnák a román nyelvet.
Mielőtt zárnánk e kis csokorba szedett felsorolást a nyelvi diszkriminálás remélhetőleg ritkuló eseteiről, tudnunk kell, hogy egyre több román tartja nem rendjén valónak azt. Vasile Manu írja a Kretén, aki Romániában a magyarokat szidja című írásában, hogy dühítőnek tartja, ha az „úgynevezett nacionalisták elkezdik gyalázni a magyarokat, mert a saját nyelvükön beszélnek. Mit segít az rajtad, kedves »nacionalista«, ha gyalázod őket. (…) Azzal verjük a mellünket, hogy a multikulturalizmus nagy támogatói vagyunk [Kolozsváron – a szerző megj.], és 2021-ben Európa kulturális fővárosa akarunk lenni, de ellenezzük a magyar–román kétnyelvű táblákat. (…) Tetszik vagy sem, a multikulturalizmus az országunkban élő más népek kultúrájának tiszteletét jelenti. Mondjunk már le egyszer és mindenkorra a magyarellenes, kommunista és funarióta mentalitásról.”
Örömmel olvasom Daniel Plăiaşunak a MaghiaRomânia szerkesztőjének Ne törüljük már el a kisebbségi oktatást című írását. Rámutat, hogy akik szerint „a kisebbségieket pontosan az anyanyelvű oktatás diszkriminálja”, zagyvaságot beszélnek. Ezzel a megállapítással teljesen egyetértünk. Sajnos a hivatalos oktatáspolitika továbbra is a román nyelv anyanyelvként való oktatását erőlteti, így a székelyek továbbra is ki vannak téve a nyelvi sérelmeknek.
Sokan visszaállítanák a két világháború közti állapotokat idéző Vorbiţi numai romăneşte!(Beszéljen románul!) táblákat. Néhol még a második világháború után is álltak ilyenek, például a Hargita megyei Maroshévíz városában. Bár a feliratok eltűntek, de az elvárás megmaradt. A többnyelvűség, egymás kölcsönös becsülésének akadályaként.
Kádár Gyula
Háromszék
Székelyhon.ro

Kis akadémiatörténeti szemle
Kutakodásaim közben figyeltem fel arra, amiről általánosságban már eddig is volt tudomásom: „mi”, erdélyi-partiumi-bánsági magyarok lélekszámunknál sokkal nagyobb arányban vettünk részt a közel két évszázada alapított Magyar Tudós Társaság, illetve utódja, a Magyar Tudományos Akadémia tevékenységében.  Szilágyi Aladár  írása.
Végigböngésztem, kijegyeztem és összegeztem az intézmény alapítása óta eltelt 185 év tagsági lajstromának Erdélyre, Partiumra és Bánságra vonatkozó adatait.
Az 1830 óta működő Akadémia ez idő alatt befogadott közel kétezres tagságának 16 százaléka, azaz 320 fő a „mi” hozzájárulásunk.
S ha mindezt összevetjük azzal a történelmi ténnyel, melynek következményei voltaképpen felmérhetetlenek, hogy Trianon óta – az utóbbi években kültagként kooptált néhány emberünk kivételével – romániai magyar tudós nem válhatott az MTA tagjává, ez a 16 százalék még inkább felértékelődik. – Bár annak nincs értelme, hogy azon töprengjünk: mi lett volna, ha nem következik be számunkra az intézmény történetének felét kitevő, sok évtizedes kiesés? Hány tagot tudtunk volna „szállítani” az Akadémiának?
Megyénkénti tudósmustra
Úgy vélem, nem érdektelen lebontva felmutatni hozzájárulásunkat az MTA tagságához: a tudósmustra élén Kolozs megye áll, 66 akadémikussal, a második Bihar, 43 taggal, a harmadik Maros 27 taggal. Meglepő módon két, mára elszórványosodott megye következik: Arad és Temes 24-24 taggal – mindennél beszédesebb jeleként annak, hogy Trianonig mekkora szellemi potenciált jelentett ez a két megyényi régió. Nyomukban a két székely megye halad: Kovászna 22, Hargita 20 akadémikussal. Szatmár 18, Máramaros és Fehér megye 16-16 taggal dicsekedhet. Utóbbival kapcsolatban fontosnak vélem megjegyezni, hogy Enyed városában a megyei 16-ból 10 akadémikusunk született. A hajdani szász megyék közül Brassó 11, Szeben 10 akadémikust adott, a Szilágyság 8-at. Már a Tudós Társaság megalapításakor szórványvidéknek számító megyék közül Krassó-Szörény 6-ot, Hunyad 5-öt, Beszterce-Naszód 4-et.
Érmelléki seregszemle
Bocsánatos lokálpatrióta buzgalommal Biharország szülötteinek nagytudományú társaságából vázolom fel néhányuknak az akadémiai pályáját. Érdekes módon a Magyar Tudós Társaság működésének első évtizedeiben legtöbben nem Nagyváradról, hanem az Ér mellékének falvaiból kerültek ki. Kivel is kezdhetnénk mással a bihariak seregszemléjét, mint Kazinczy Ferenccel (Érsemjén, 1759 – Széphalom, 1831), a nyelvújítás, a reformkor előtti évtizedek irodalmi vezéralakjával, aki egyik alapítója volt az 1830-ban létrejött Magyar Tudós Társaságnak? Furcsán, mondhatni tragikusan alakult az érmelléki Csokaly szülöttének, Fényes Eleknek (1807– 1876), a közgazdasági statisztika első jeles művelőjének az akadémiai pályafutása: 1837-ben levelező taggá, 1858-ban rendes taggá választották, 1867-ben, éppen a kiegyezés évében visszaminősítették. Magyarán: megfosztották akadémiai tagságától az ellenzéki-konzervatív Pesti Hirnökbe írt cikkei miatt. Ugyancsak Érmellék fia a kevésbé közismert Csécsi Nagy Imre (Érkeserű, 1804–Debrecen, 1847) tanár, orvos, minerológus, a „villanydelejességről” írt első magyar monográfia szerzője. Akár nagy földije, Kazinczy, Csécsi Nagy se tevékenykedhetett sokáig a Tudós Társaság berkeiben, hiszen az előbbi egyetlen esztendővel, utóbbi hárommal élte túl a felvételét. Immár a negyedik érmelléki származék, Kuthy Lajos (Érmihályfalva, 1813–Nagyvárad, 1864) regény- és drámaírót a Társaság ugyancsak 1843-ban választotta levelező tagjává. Korának egyik legtermékenyebb, legnépszerűbb szerzője volt. Pozsonyban részt vett a Lovassy László vezette ifjúsági mozgalomban, emiatt öt hónapra bebörtönözték. Egyes feltételezések szerint a bécsi titkosrendőrség besúgója lett. Bár a szabadságharc idején Batthyány Lajos, majd Szemere Bertalan mellett töltött be fontos hivatalt, később a Bach-korszak idején megyei főbiztosi tisztséget vállalt, emiatt hívei, barátai elfordultak tőle. Olyannyira, hogy a szabadságharc leverése után tíz évig szünetelő Tudományos Akadémia első ülésén senki nem volt hajlandó melléje ülni…
Nagyszalonta, Nagyvárad
A már említett, 1858. december 15-én megtartott, újra indító nagygyűlésen Bihar újabb szülöttével gyarapodott az Akadémia tagsága: Nagyszalonta fiát, Arany Jánost előbb levelező, majd ugyanazon a napon rendes taggá választották. Hét év múltán az intézmény titkára, 1870-től a főtitkára lett. 1877-ben lemondott főtitkári hivataláról, de a testület csak harmadik kérésére, 1879-ben fogadta el lemondását. Miután titkári fizetését nem volt hajlandó felvenni, felkérték, hogy legalább az Akadémia palotájában elfoglalt lakását tartsa meg. Egyébként költőnk Nagyszalontán született fia, Arany László 1872-től levelező tagként gyarapította az Aladémia közösségét. A hajdúváros „rovásán” még két akadémikus szerepel: Balogh Ernő orvos, egyetemi tanár (1890–1964), valamint Zilahy Lajos író (1891– 1974)
Nagyvárad a tudományok minden terén folyamatosan „küldte” fiait az Akadémiára. Íme több ismert név mellett néhány alig ismert a 27 Váradon született akadémikusból: Nagybányai Perger János (1791– 1838) jogtudós, történész. A Magyar Tudós Társaság megbízásából fogott hozzá egy jogtudományi műszótár összeállításához, de korai halála megakadályozta a munka befejezésében. Flór Ferenc (1809– 1871) orvos, honvéd alezredes, az 1848–49-es szabadságharcban a hadügyminisztérium egészségügyi osztályának vezetője. Elsők között vezette be a kloroform használatát. Szigligeti Ede, eredetileg: Szathmáry József (1814–1878) drámaíró, rendező, a nagyváradi magyar színház névadója.
Csengery Antal (1822– 1880) Jogtudós, politikus, közgazdász, publicista, a Magyar Tudományos Akadémia másodelnöke.
Tisza Kálmán (1830– 1902) közgazdász, politikus, miniszterelnök. Előbb a deáki kiegyezést ellenző Határozati Párt elnöke, az úgynevezett bihari program egyik kezdeményezője, majd 1875-től a meggyengült kormányerőkkel egyesülve létrehozta a Szabadelvű Pártot, amely három évtizedig tudott hatalmon maradni megszakítás nélkül.
Munkácsi Bernát (1860– 1937) nyelvész, finnugrista, turkológus, néprajztudós. Első szibériai expedíciója 1885-ben az udmurtokhoz, a második, 1888-ban a vogulokhoz vezetett. Hatalmas anyagot gyűjtött. 1890-ben az MTA levelező, 1910-ben rendes tagjává választotta. Annak ellenére, hogy a Finnugor Társaság külső tagja, illetve a Magyar Néprajzi Társaság alelnöke volt, zsidó származása miatt élete végéig nem kapott egyetemi tanári állást.
Kortársaink
Végezetül hadd villantsuk fel három olyan váradi tudós alakját, akik kortársaink voltak: Heller László (1907– 1980) gépészmérnök, feltaláló. 1931-ben Zürichben szerzett oklevelet. Az 1940-es években dolgozta ki az erőművek hűtővizének vízveszteség nélkül, levegővel történő száraz hűtésére a Heller-System néven világszerte ismertté vált eljárást. Úttörő munkát végzett az entrópia addig inkább fizikai jellegű fogalmának a technikai gyakorlatba történő bevezetése terén, és javaslatokat dolgozott ki az atomerőművek körfolyamataira. További, az egész világ technikai fejlődésére ható kezdeményezései közül említésre méltó: a gázturbina mint ipari hőforrás; a nukleáris és fosszilis energia kombinált felhasználása.
Benda Kálmán (1913– 1994) történész, levéltáros. Fő kutatási területe az újkori magyar művelődés- és politikatörténet volt, sokat foglalkozott az Erdélyi Fejedelemség történetével is. Politikai okokból sokáig mellőzték, csupán 1990-ben válhatott az Akadémia levelező, 1991-ben rendes tagjává.
Straub Ferenc Brunó (1914–1996) biokémikus, Magyarország államfője. Kutatói tevékenysége főleg az enzimek, az izomműködés, a fehérjeszintézis és a sejtlégzés területére összpontosult. A Szegedi Biológiai Központ főigazgatója volt, az Akadémia alelnöke. 1985-ben párton kívüliként bekerült a parlamentbe, 1988. június 29-én Németh Károly utódaként megválasztották a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa utolsó elnökévé. 1989. október 23-án, a Magyar Köztársaság kikiáltásának napján – elnöki tisztsége megszűnésével – visszavonult a közszerepléstől.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Nem becsülik meg a színészeket Udvarhelyen
Számos fesztiválra és vendégszereplésre készül, új bemutatóját azonban a „társulat összetételének bizonytalansága” miatt kénytelen elhalasztani a Tomcsa Sándor Színház. Több színész távozik Udvarhelyről az alacsony fizetés és a megbecsülés hiánya miatt.
Számos hazai fesztiválon és rendezvényen vesz részt az évad végéig a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulata. Szerdán a temesvári Román Drámafesztiválon, május 25-én pedig a bukaresti Román Komédia-fesztiválon mutatja be a székelyudvarhelyi társulat a Mihai Măniuţiu rendezte, Szebb az élet halál után című előadást.
Nagy Pál, az intézmény igazgatója hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, a meghívások alátámasztják döntésük jogosultságát, hogy a drágább Măniuţiu féle előadásra szánták a pénzt, ugyanis ezzel bemutatkozhatnak a szakma román képviselői előtt is.
„Olyan színházat szeretnénk, amely nemcsak kulturális szolgáltatóként működik, hanem a város kulturális nagyköveteként is” – mondta el Csurulya Csongor művészeti vezető. Mint kiderült, a társulat több mint harminc előadást játszik az évad végéig, emellett a három legjelentősebb román fesztiválon is szerepelni fog. Csurulya szerint vannak nagyobb, nemzetközi fesztiválok is az országban, de ahhoz szerinte még fejlődnie kell a társulatnak, ennek ellenére úgy látja, az utóbbi időben sokat haladtak.
Az új székelyudvarhelyi bábszínházi projekt sem maradt ki a fesztiválokból: G. Szász Ilona Cókmók, avagy a morgolódó szekrénymanó című produkcióját május végén a csíkszeredai Lurkó Fesztiválon, októberben pedig a nagyváradi Fux Festen, az Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválján mutatja be a társulat. Csurulya szerint biztató kezdés ez az alig egyéves bábszínházprojekttől, amelyet mindenképpen szeretnének folytatni.
A fesztiválok mellett számos egyéb vendégszereplése is lesz a társulatnak: április 25-én Gyergyószentmiklóson A dzsungel könyve című musicalt, április 27-én pedig a sepsiszentgyörgyi a Szent György Napokon Gogol Háztűznéző című komédiáját mutatják be.
Május 4-én Brassóban viszik színpadra a Háztűznézőt, majd május 9-én Kézdivásárhelyen, május 13-án pedig Csíkszeredában mutatják be Az őrült naplója című monodrámát. Kézdivásárhelyen május 21-én adják elő a Rendes feltámadást, majd június végén a mikházai Csűrszínházi Napokon is vendégszerepelnek a Tamási Áron művei alapján készült produkcióval. Az évadot a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján zárják június végén a Háztűznézővel.
Elmarad ugyanakkor a S.Ö.R. – Shakespeare Összes Röviden című produkció bemutatója, amelyet Barabás Árpád rendezett, mivel Csurulya szerint „a társulat összetétele jelenleg bizonytalan”, ugyanis néhány művész elhagyná a színházat.
Nagy Pál szerint a folytonos személyi változások miatt lehetetlen hosszú távra tervezni. Bár szeretnék megteremteni a feltételeket a művészek számára, korlátozottak a lehetőségeik, ezért várják a találkozót a városvezetéssel, amitől azt remélik, hogy tisztázza a helyzetet. „Nemcsak a pénz, hanem a megbecsülés hiánya is érinti a színészeket” – tette hozzá a színházigazgató.
Csurulya elismerte, hogy az udvarhelyi színház színészei nagyon sokat dolgoznak kevés pénzért. „Nehezebb és több munkája van a kisebb létszámú társulatnak, tavaly mintegy százhatvan előadáson dolgoztak, idén ennél több lesz”– magyarázta Csurulya. A színházigazgató és művészeti vezető egyelőre nem mondta el, hogy ki hagyná el a társulatot. Elárulták viszont, hogy a kolozsvári és vásárhelyi végzős színinövendékek előadásait is követik, keresik a megfelelő utánpótlást.
Veres Réka
Krónika (Kolozsvár)

Visszatekintés RMDSZ-kongresszusokra
Tizenkettedik kongresszusát tartja hétvégén /17-18-án/ az RMDSZ, a negyedszázad alatt voltak vízválasztó, jelentős változásokat hozó fórumok, de olyanok is, melyek csupán az addigi vezetést, irányt erősítették meg. Minden jel szerint a most soron következő ez utóbbi kategóriába tartozik, ám jó alkalom röviden áttekinteni az érdekvédelmi szövetség kongresszusainak legfontosabb eseményeit. A számbavétel során felhasználtuk Márton János politológus 2007-ben készült összefoglalóját, kordokumentumokat és a lapunkban megjelent beszámolókat.
1990. április 21–22., Nagyvárad. Az 1989-es fordulat után létrehozott magyar szövetség első kongresszusa, amelynek legfontosabb hozadéka, hogy kimondta: az RMDSZ-nek egységesen és önállóan kell fellépnie a romániai politikai környezetben, nem folytatja a szoros együttműködést az egyre nacionalistább Nemzeti Megmentési Fronttal.
Már ekkor jelentkeznek a különböző elképzelések, belső törésvonalak, és ezt tükrözi a vezetésre pályázók személye, azok háttere is: Domokos Gézát elsősorban a helyi és megyei szervezetek támogatták, Szőcs Gézát főleg a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetségének (MISZSZ) radikálisabb tagjai. Kompromisszumos megoldás született: Domokos Gézát az RMDSZ elnökévé, Szőcs Gézát pedig főtitkárává választották. A kettő között integráló szerepet volt hivatott betölteni a tiszteletbeli elnöknek megválasztott Tőkés László. Ekkor és éppen ezért döntenek arról is, hogy az elnöki hivatal székhelye Bukarestben, a főtitkárság székhelye Kolozsváron lesz.
1991. május 24–26., Marosvásárhely. Itt már nyíltan megjelent a latens módon korábban is meglévő „mérsékelt-radikális” ellentét, mely elsősorban a romániai magyarság jogállására vonatkozó eltérő elképzelésekben nyilvánult meg. Az RMDSZ radikálisabb küldöttei a romániai magyarság társnemzeti státusának programba foglalását szorgalmazták, a követelendő jogok egyértelmű megfogalmazását kérték, és ezek elérése érdekében a külföldi nyomásgyakorlás mellett érveltek. Ezzel szemben a mérsékeltebb küldöttek kompromisszumra kész, kooperatív, Bukarestben elérendő eredményekre koncentráló politizálás mellett tették le a voksukat.
Ez a kongresszus adott alkalmat Szőcs Géza és Domokos Géza nyílt összecsapására, és nem hiányzott a cirkusz sem: a 252 küldött szavazatának első összeszámolása után kiderült, Szőcs 122, Domokos 121 voksot kapott, ám két szavazócédula hiányára hivatkozva elrendelték az ismétlést. Ez már Domokos Gézának kedvezett, 129 szavazattal 123 ellenében ismét ő lett az RMDSZ elnöke. Szőcs Gézát nagy többséggel politikai alelnöknek, Tőkés Lászlót pedig újból tiszteletbeli elnöknek választották. A kongresszuson elfogadott alapszabályzat szerint az Országos Elnökség 11 tagúra csökkent. 1993. január 15–17., Brassó. Ez a szervezeti reform kongresszusa volt, amely egyben Markó Béla elnökségének kezdetét is jelentette. Alapszabályzatba iktatták az állammodellelvet, azaz az RMDSZ-en belül létrehozták a hatalmi ágak szétválasztásának megfelelő struktúrákat. Ennek megfelelően a belső törvényhozó testület szerepét a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) töltötte be, az operatív vezetés feladata az Ügyvezető Elnökség (ÜE) hatáskörébe került, a szövetséget pedig a kongresszus által megválasztott szövetségi elnök képviselte.
Az elnöki tisztségért Markó Béla és Mina László versengett (a korábbi egyezségekhez tartva magát Tőkés László visszalépett Markó javára), a kongresszusi képviselők nagy többsége Markónak szavazott bizalmat. Tőkés Lászlót ismét tiszteletbeli elnöknek választották. A brassói kongresszuson döntöttek arról, hogy két éven belül megszervezik a belső választásokat (erre azóta sem került sor), és meghirdették a belső pluralizmus elvét, amely a platformoknak szánt nagyobb szerepet. Ekkor kerül tételesen is a szövetség programjába a belső önrendelkezés, a helyi és regionális önigazgatás, a személyi és kulturális autonómia.
1995. május 26–28., Kolozsvár. Első alkalommal mutatkoztak az RMDSZ pártosodás irányába történő elmozdulásának jelei. Az önkormányzati modell továbbra is működési alapelvként szerepelt, de az alapszabályzatot a belső pluralizmus rovására módosították: bővítették a szövetségi elnök és az Operatív Tanács hatáskörét, létrehozták a Területi Képviselők Tanácsát (TEKT). A szövetségi elnöki tisztségre Markó Béla, Borbély Imre és Kónya-Hamar Sándor jelentkezett. Markót 226 szavazattal újból elnöknek választották, míg ellenfelei 51, illetve 57 szavazatot szereztek. Tőkés Lászlót a kongresszus negyedszer is megerősítette tiszteletbeli elnöki tisztségében. Hosszú vita után elfogadták a törvényes úton érvényesítendő területi autonómia célkitűzését, a nemzeti kisebbség helyett pedig a nemzeti közösség elnevezés használatát hagyták jóvá.
1997. október 3–4., Marosvásárhely. Rendkívüli kongresszus, amely megkésve ugyan, de az RMDSZ kormányzati szerepvállalását hivatott hitelesíteni. Legjelentősebb momentuma: elfogadták azt a dokumentumot, amelyben megfogalmazzák a szövetség kormánykoalíciós cselekvési prioritásait. A szervezeti struktúrában számottevő változások nem történtek, tisztújításra sem került sor. 1999. május 15–16., Csíkszereda. Az egyre pártszerűbben működő RMDSZ belső ellenzéke még egy kísérletet tesz, hogy több jelentős változtatást elfogadtasson, melyek elsősorban az RMDSZ Erdély-centrikus politizálásának kialakítását célozták, valamint a több éve húzódó tisztújítás kérdését rendezték volna. A javaslatok közül néhány bekerült a programba is: az Erdély-központúság és az erdélyi regionális érdekek hangsúlyozása. A várt tisztújításra azonban nem került sor. A kongresszuson a tisztségben levő elnököt, Markó Bélát újraválasztották a küldöttek 274 szavazatával, míg ellenjelöltje, Kincses Előd 157 szavazatot szerzett.
2003. január 31.–február 2., Szatmárnémeti. Ez az igazi nagy törés kongresszusa, ekkor indult el a belső ellenzék kiválásának, az új magyar pártok létrehozásának folyamata. A belső ellentéteket elsősorban az RMDSZ kormánypárti politikája táplálta (ekkor éppen az SZDP-t támogatták a parlamentből), de a már tíz éve halogatott belső választások elmaradása is. Szatmárnémetiben szüntették meg a Tőkés László által betöltött tiszteletbeli elnöki tisztségét, a TEKT mellett pedig létrejött a Platformok Konzultatív Tanácsa. Határozat született a belső választásoknak májusig történő megtartásáról, bővült az Operatív Tanács létszáma, döntöttek arról, hogy a képviselők és szenátorok alanyi jogon az SZKT tagjaivá válnak, továbbá arról, hogy az RMDSZ valamennyi döntéshozó testületében az ifjúsági szervezeteknek 15 százalékos képviseletet biztosítanak. Újraválasztották a szövetségi elnököt: az ezúttal ellenjelölt nélküli Markó Bélának a küldöttek 326:68 arányban szavaztak bizalmat.
2007. március 2–3., Arad. Fegyelmezett, immár egyértelműen a pártosság jegyében zajló kongresszus. Markó Bélát 91 százalékos arányban erősítik meg az elnöki tisztségben, az alapszabályzati módosítások pedig a központosítottabb szervezet kialakítását célozták meg. A belsőből immár külsővé vált ellenzék megjelenése miatt az autonómiakérdés ismét hangsúlyosan helyet kap a szövetség programjában, határozatot is elfogadnak a kulturális és területi autonómiáról. Az új alapszabályzat szerint kétévente rendes kongresszusra, négyévente pedig tisztújító kongresszusra kerül sor, a Szövetségi Egyeztető Tanács helyét a Kulturális Autonómia Tanács veszi át, a Szövetségi Operatív Tanács helyett pedig létrejön a nagyobb hatáskörű Szövetségi Állandó Tanács. 2009. április 25., Kolozsvár. Tét, azaz tisztújítás nélküli kongresszus, kevés eseménnyel, kis nyitási szándékkal: az alapszabályzatot úgy módosították, hogy lehetővé tegyék, az EMNT és más kulturális szervezetek is helyet kapjanak a Kulturális Autonómia Tanácsban, és elfogadtak egy dokumentumot, amely leszögezi: a nemzeti identitás megőrzését és továbbvitelét csak a különböző autonómiaformák szavatolják.
2011. február 26–27., Nagyvárad. Markó Béla leköszönésével ennek a kongresszusnak a legnagyobb eseménye az új elnök megválasztása volt. Markó Kelemen Hunort jelölte ki utódjaként, ő az érvényes 536 voksból 371-et szerzett meg, Eckstein-Kovács Péterre 118-an szavaztak, Olosz Gergelyre 47-en. Kelemen kinyújtott kezet ígért az erdélyi magyar szervezetek felé. Jelentősen módosították a szövetség szerkezeti felépítését, az ügyvezető elnökséget főtitkársággá alakították, és egy Borbély Lászlóra szabott politikai alelnöki funkcióval is kiegészítették a csúcsvezetést. Ugyanekkor hoztak létre még egy új vezetői tisztséget, a volt szövetségi elnökét, bővült a legfelsőbb döntéshozó testületek sora, a Szövetségi Állandó Tanácsnak (SZÁT) 26 tagja lett, de létrehozták a 18 tagú Szövetségi Elnökséget (SZE), amely a tulajdonképpeni döntéseket hozza két SZÁT-ülés között.
2013. május 25., Csíkszereda. Különösebb tétje ennek a kongresszusnak sem volt, inkább méretei voltak monumentálisak, majdnem nyolcszáz küldött gyűlt össze. Jelentős változásokat nem hozott, kicsit szigorítottak a szervezeten, még jobban központosították a döntéshozatalt, és helyenként a jelenhez igazították a szövetség programját. Legfontosabb momentum: a kongresszus elfogadta, hogy az RMDSZ törvénytervezetet dolgozzon ki Székelyföld területi autonómiájáról, és azt nyújtsa be a román parlamentbe.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A bölöni közösségért
Közép- és hosszú távú közösségfejlesztő programot indított útjára a Kovászna Megyei Vöröskereszt partnerségben a Pro Nobis Egyesülettel és a bölöni önkormányzattal, amelynek célja tudatosítani a helyi közösségben, hogy ők is felelősek a település életének alakításáért, és segíteni abban, hogy a helyi igényeknek megfelelően tervezzék meg a fejlesztési irányvonalakat. A Norvég Alap által finanszírozott pályázatot a kezdeményezők tegnap mutatták be a sajtónak.
Pap Adolf, a Vöröskereszt igazgatója hangsúlyozta, Bölön olyan multikulturális közeg, amelyben van lehetőség pozitív együttélési mintára, fontos, hogy a helyiek döntsenek arról, mire van szüksége a közösségnek. A település, ahol jól érzem magam elnevezésű pályázat nem a község infrastruktúrájának fejlesztését szolgálja, hanem a közösségben rejlő lehetőségeket szeretné erősíteni – közölte Kernászt Huba pályázati felelős, a Pro Nobis Egyesület képviselője.   Kernászt szerint a helyi roma közösség már eddig is bizonyította, hogy képes haladni. Sikó Imre bölöni polgármester pozitív példaként hozta fel, hogy azok a romák, akik részt vettek valamilyen tanfolyamon, csoportokban vállalnak munkát Sepsiszentgyörgyön és Brassóban, sokan külföldön, illetve itthon napszámban dolgoznak, és gondoskodnak családjukról. A 74 450 euró értékű, vissza nem térítendő támogatásból a meglévő közösségi házat felszerelik információs rendszerrel, és itt működnek majd azok a szolgáltatások, amelyekről a közösség dönt. A program lebonyolításához hét helyi lakost alkalmaznak, olyan személyeket, akik már eddig is tettek a közösségért, illetve akiket a helyiek elfogadnak.  A pályázatot jövő szerdán mutatják be Bölönben, ahol többek között arról is szó lesz, hogy három életkori korcsoportban tartanak életvezetési tréninget gyermekeknek és fiataloknak, mely által szintén azt kívánják erősíteni a helyiekben, hogy ők is felelősek a település jövőjéért.
 Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

RMDSZ-kongresszus: Markó Béla: egyelőre Bukarestben dől el, mi lesz Erdélyben (PERCRŐL PERCRE)
Meghívott politikusok, egyházi képviselők felszólalásával zajlik Kolozsváron a Diákművelődési Házban az Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tizenkettedik kongresszusa.
Kovács Péter RMDSZ főtitkára a kongresszus megnyitása előtt  a sajtónak elmondta: a kongresszus valós tétje az újratervezés, az RMDSZ prioritásainak átgondolása, új politikai irányzat követése a követelmények feladása nélkül. 
Az RMDSZ kongresszusán 778 küldött, 150 meghívott és 120 újságíró vesz részt, továbbá a magyarországi és a romániai politikai pártok vezetői. Megszűnik a politikai alelnöki tisztség és a Főtitkárság Ügyvezető Elnökséggé alakul – nyilatkozta Kovács Péter.
11:21 - Biró Rozália, az SZKT elnöke köszöntötte "Emil Boc urat, Nagyvárad polgármesterét"
Biró Rozália, az SZKT elnöke a kongresszus munkálatainak megnyitásakor és a meghívottak köszöntésekor Emil Bocot Nagyvárad polgármestereként üdvözölte, a hibát észlelve, azt mondta: soha nem lehet tudni... Az ülésvezető ugyanakkor köszöntötte az Államelnöki Hivatal, valamint a hazai és külföldi pártok vezetőit, képviselőit.
11:22 - Máté András: öröm és büszkeség
Máté András, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke elmondta: örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy szövetségünk Kolozsváron tartja az újratervezés kongresszusát, amely arra kíván rávilágítani, hogy újra kell gondolnunk szövetségünk jövőjét. Kívánom, hogy sikerüljön megőrizni azt a tudást, amit az elmúlt 25 év alatt elértünk. 
11:23 - Kelemen Hunor: 25 év után komoly partnernek tekintenek bennünket
Kelemen Hunor bevezető beszédében  köszöntötte a jelenlevőket, hangsúlyozva: nagyon fontos, hogy itt vannak velünk, és 2015-ben elfogadták meghívásunkat.
- Az elmúlt 25 esztendőben számtalanszor bebizonyítottuk, hogy amikor nehéz helyzetben volt az ország, ezen belül a magyarság, az RMDSZ  össze tudta fogni a közjó érdekében tevékenykedőket, egyensúlyt teremtő tényező tudott lenni, és bebizonyította, hogy rá lehet számítani. Hogy a meghívott vendégeink közül mindenki eljött, azt jelenti, hogy a Kárpát-medencében az RMDSZ  szerepe lehet a béke és egyetértés megvalósításában.  Az a tény, hogy a romániai politikai pártok képviselői itt vannak, azt üzeni: 25 év után komoly partnernek tekintenek bennünket. Erre rá kellett szolgálni, de rajtunk múlik, hogy ez így marad-e. Erdélyért, Romániáért akarunk és tudunk dolgozni, ez volt és ez a mi feladatunk, ezt kell legfőbb feladatunknak tekinteni – mondta Kelemen Hunor.
11:30 - Klaus Werner Johannis: másféle politizálásra van szükség
Gratulált az RMDSZ-nek az elmúlt 25 évben kifejtett tevékenységéért, amelynek során hozzájárult a demokrácia megerősítéséhez.
Az összes politikai pártnak azt üzente: másféle politizálásra van szükség a jövőben, amely a demokratikus értékrenden alapul. Ebben szükség van az RMDSZ-re és a romániai magyar közösség támogatására.
11:40 - Victor Ponta: jó napot kívánok!
A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Victor Ponta magyarul köszöntötte a kongresszusi küldötteket. „Frunda György tanácsosom mindig emlékeztet, hogy használjam azokat a magyar szavakat, amelyeket ismerek.
Hozzátette: az RMDSZ az egyetlen legitim képviselője a romániai magyarságnak.
Beszédében kitért arra, hogy a korábbi kongresszusokon való részvételekor mire kérte az RMDSZ-t: egyszer, hogy kilépjen a kormányból, máskor, hogy belépjen, de a szövetség de minden alkalommal másképp, a saját belátása szerint cselekedett. Ezért most nem kért semmit, hangsúlyozva, hogy a szövetség szabadon dönthet bármiben, hiszen a romániai legerősebb nemzetiség legitim képviselője. Azt kívánta, hogy a szövetség az elkövetkezőkben is őrizze meg legfontosabb érdemét a párbeszédkészséget, amivel minden elvásárt, igényt el lehet érni.
11:45 - Emil Boc: A politikai együttműködés modelljének számít ma Kolozsvár
A politikai együttműködés modelljének számít ma Kolozsvár – jelentette ki üdvözlő beszédében Emil Boc. A polgármester szerint ennek a példás együttműködésnek köszönhetően Erdély fővárosa ma ismét az ország lendületesen fejlődő városai közé tartozik. Egy olyan multikulturális város, amelyben románok, magyarok, németek és valamennyi nemzetiség otthon érezheti magát.
Románia volt miniszterelnöke megköszönte az egykori koalíciós partner, az RMDSZ támogatását a válságos időkben. „Nehéz egyezségre jutni az RMDSZ-szel, de amikor ez végül sikerül, biztosak lehetünk abban, hogy a szövetség maradéktalanul tiszteletben tartja az adott szót, ezért minden elismerésem” – jelentette ki a városvezető örömét fejezve ki, hogy az RMDSZ-kongresszus alkalmával Kolozsvár az ország politikai fővárosának számít, ha csak egy napra is.
11:59 - Sejmén Zsolt: jár az autonómia minden magyar nemzetrésznek
Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese kijelentette: minden magyar nemzetrésznek jár az autonómia. Ugyanakkor kiábrándultságát fejezte ki amiatt, hogy még mindig vannak gondok a magyar Himnusz eléneklésével, illetve a kétnyelvű helységnévtáblák biztosításával.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök üzenetét Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, a FIDESZ-KDNP képviselője, Magyarország miniszterelnök-helyettese tolmácsolta.
A magyar kormányfő köszönetét és nagyrabecsülését fejezte ki azoknak, akik az RMDSZ  25 éves története során az erdélyi magyarság ügyét képviselték. Az elmúlt 4 évben a nemzeti ügyekben összefogva egymás partnereiként dolgozhattak. Orbán Viktor azt kívánta: az újratervezés legyen sikeres, és az RMDSZ, sorait rendezve, vághasson neki a vészterhes időnek.
- Nem csak az udvariasság kötelező, hanem barátok között az őszinteség is. A vészterhes idők Európánkat és a szűkebb Kárpát-medencénket is jellemzi. Szembe kell néznünk azokkal a problémákkal, amelyek megoldására szövetkeztünk. Nem gondoltuk az EU-csatlakozás után, hogy még mindig probléma lehet  a kétnyelvű  táblák ügye, himnuszunk éneklése, nemzeti szimbólumaink használata. Nem hallgathatjuk el aggodalmainkat a Mikó Kollégium ügyében, amikor nem csak mesterséges bürokratikus nehézségeket és akadályokat látjuk, hanem visszamenőleg  is megkérdőjelezik a jogszerűségét. A MOGYE tekintetében a 2011-es törvényt elszabotálják, megfélemlítve  a magyar oktatókat. A legnagyobb probléma, amire nem gondoltunk, hogy azokat az autonómia törekvéseket, amelyek minden tekintetben az EU-s példákon alapulnak,  hivatalos dokumentum biztonsági veszélyforrásnak nevezheti - jelentette ki a magyarországi politikus.
- A kisebbségi jogok emberi jogok, az emberi jogok tekintetében nincs alku. Az erdélyi magyarság soha nem kért, nem javasolt olyat, soha nem tűzött  zászlajára olyat, ami ne lehetne elfogadott  az EU-ban. Vissza kell utasítanunk mindent, ami az RMDSZ autonómiatörekvéseit összemossa a rasszizmussal, a szélsőségekkel.  Mi, magyarok nem vagyunk kevesebbek egyetlen más EU-s nemzetnél sem, az erdélyi magyarság nem kevesebb egyetlen egy nemzetrésznél, kisebbségnél sem. Ami az EU-ban  másoknak lehet, nekünk is lehet és szabad. Ha erről lemondanánk, azt fogadnánk el, hogy másodosztályú EU-s polgárok és állampolgárok vagyunk. Ezt nem fogadhatjuk el, nekünk is jár, ami Európában másoknak jár. A kisebbségi jogok emberi jogok,  a közösség szintjén, emberi jogok tekintetében nincs alku - mondta. - Az  RMDSZ-nek sajátos helyzetéből kifolyólag kapocsnak kell lennie  Románia és Magyarország között. Magyarország számára az alapvető meghatározó az erdélyi magyarság helyzete. Mind a magyar, mind a román nemzeti érdek az együttműködés,  és ez az együttműködés rajtunk nem fog múlni. Magyarország Önök mögött áll és bármi történik, mindig számíthatnak Magyarországra - tette hozzá Semjén.
12:05 - Alina Gorghiu: köszönjük a Johannisra leadott szavazatokat
- Ha mímeljük a változásokat, akkor ártó, antidemokratikus politikai alakulatok jelennek meg a politikai palettán. A demokrácia fele vezető út nem egyirányú, ezért nagy a felelősségünk – jelentette ki a Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnöke.
A politikus köszönetet mondott a magyarság által Klaus Johannisra leadatott szavazatok miatt.
Beszéde végén az általa ismert egyetlen magyar szót mondta el: szeretlek.
12:10 - Blaga: a kiadott szó szent, nincs helye az árulásnak
Vasile Blaga, a Nemzeti Liberális Párt társalelnöke kijelentette: az RMDSZ politikusai számára a kiadott szó szent, s nincs helye az árulásnak.
- Dolgozzunk együtt az életszínvonal növelésén, érjük el az Európai Unió átlagát – jegyezte meg a politikus. – Tegyük le a legalább tíz évre szóló stratégiai partnerség alapjait. Úgy ellenzékben, mint a hatalomban együtt tudtunk dolgozni – tette hozzá.
12:20 - Mario David, az Európai Néppárt (EPP) elnöke: először járok Kolozsváron, Portugáliában a futballnak köszönhetően ismerős a város
A portugál eredetű európai politikus kijelentette: az RMDSZ a politikai család, az EPP fontos tagja, sok jelentős hozzájárulása volt a közös projektek kivitelezésében. - Meggyőződésem, hogy sikerül megőrizni az erdélyi magyarság politikai egységét a nemzeti identitás megőrzése érdekében. A magyarság autonómia tervezete az európai uniós példákon alapul, ezt korántsem lehet veszélyként értelmezni. Üzenem azoknak, akik a romániai magyarság autonómia tervezetét veszélynek tekinti: inkább a komoly veszélyekre, ne a békés polgárokra és szervezetekre összpontosítsanak – jelentette ki.
Hozzátette: a befektetőknek kiszámítható gazdasági közegre, stabilitásra van szükségük.
Az egyházi tulajdonok visszaszolgáltatása ügyében aggasztó fejleményekről értesültünk. Kitalált kihágások, törvénytelenségekről hallunk, s ez aggodalommal tölt el bennünket – mondta az európai politikus.
12:30 - Tăriceanu: Kolozsváron a kommunizmus kísérteteivel találkoztam
- A Kolozsvárra történő mai érkezésemkor összeráncoltam a homlokomat: azt tapasztaltam, hogy a városban a kommunizmus kísérteteivel találkozhatunk, a város neve ugyanis Napoca is. Hogy Konstanca miért lehet Tomis és Brassó miért lehet Kronstadt? Mert ott nincsenek magyarok – jegyezte meg a volt miniszterelnök. Megjegyzését taps fogadta.
Călin Popescu Tăriceanu Kolozsvár polgármesteréhez szólva kijelentette: a város térjen vissza arra a névre, használja azt a nevét is, amely elismertté és nevessé tette.
12:40 - Adorjáni Dezső - születésnapra jöttem
Adorjáni Dezső, az evangélikus-lutheránus egyház püspöke elmondta: kicsit születésnapra jött, és nosztalgiával emlékszik vissza a szövetség születésének reményteljes pillanatára, amelyen maga is jelen volt. De tanúja volt az álmodozó gyermek és viharos kamaszkornak, illetve része a felnőtté válás időszakának is, amikor el kellene dönteni, hogy miként tovább?
A püspök két darab szövetet hozott ajándékba: az egyik egy háziszőttes, kicsit kopottas, szürkés, durva tapintású, de tartós, kézzel alkotott. Mindez arra emlékeztet, hogy a szövetséget is különböző emberek egységes egésszé kötötték össze egy közös cél és érték érdekében. Ehhez képest a másik fajta szövet színes, gép készítette, profitorientált és globalista, s amikor elkezdjük huzigálni, egyszerűen szétmegy, kacattá válik az egész. Ismerős az ilyen szövetség is, és sokan azt mondják, hogy ez a politikában mindenhol így van – fejtette ki a püspök, hangsúlyozva: mi sajátos sors által egybeszőtt közösség vagyunk.
Adorjáni Dezső emlékeztetett az 1992. október 22-i Kolozsvári nyilatkozatra, amelyre a képviselőink felesküdtek a Szent Mihály templomban. A püspök szerint, amíg ennek szellemében cselekszik a szövetség, betölti a hivatását. Ha ennek betűjétől eltérünk, akkor létünk kérdésessé válik, és megindulhat szövet bomlása – szögezte le a püspök.
12:55 - Schiffer: Európa egész területén tiltsák be a cianidos bányászatot
Schiffer András, a magyarországi Lehet Más a Politika társelnöke a verespataki aranybánya-tervvel kapcsolatban kijelentette: álláspontja szerint Európa egész területén be kellene tiltani a cianidos bányászatot.
- Remélem, hogy a szülőföldön maradnak az erdélyi fiatalok. A mindenkori magyar kormánynak az a felelőssége, hogy erősítse a határ menti együttműködéseket, amelyek munkahelyeket teremtenek – jelentette ki.
13:20 - Hans Heinrich Hansen: 100 millió európai polgárt képviselünk
A kiegyensúlyozott társadalmak hozzájárulnak az államok, s velük együtt a kisebbségek harmonikus fejlődéséhez. Erdély fővárosának három nevét említve, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke kijelentette: itt, Kolozsváron, s egész Erdélyben a magyarság demokratikus eszközöket választott a célok eléréséért.
– Az RMDSZ sok sikert ünnepelhet ma – jelentette ki megemlítve, hogy Európában 100 millió polgár tagja valamelyik etnikai kisebbségnek vagy nyelvi csoportnak, az általa képviselt szervezet őket képviseli. – A FUEN megfelelő keretet teremtett a kisebbségvédelemre – fogalmazott, hozzátéve: a kisebbségi és regionális nyelvek chartája is a FUEN nevéhez köthető.
Kijelentette: a FUEN figyelemmel követi az európai kisebbségek, és így a romániai magyarok helyzetének alakulását, és aggodalommal hallottuk, hogy a román belügyminiszter nemzetbiztonsági kockázatnak minősítette a magyar közösség autonómiatörekvését. Ez elfogadhatatlan egy demokráciában. A történelmi nézeteltérések csakis párbeszéd, együttműködés során oldhatók meg.
Hans Heinrich Hansen megköszönte Kelemen Hunor hozzájárulását a FUEN működéséhez.
13:33 - Tóbiás József, a Magyar Szocialista Párt elnöke: az RMDSZ a román politikai élet legstabilabb szervezete
 Az MSZP elnöke elmondta: joggal mondhatjuk, hogy mára egy egész sor olyan dolog valósult meg, amelyet a romániai magyar közösség a szövetség huszonöt évvel ezelőtti alakulásának a pillanatában csak vágyaiban álmodott meg. Mindez nem valósulhatott volna meg a magyarság legerősebb és legnagyobb szervezete, az RMDSZ nélkül – mondta a magyarországi ellenzéki párt elnöke, hozzátéve: a kivívott eredmények megőrzése, valamint a támadások kivédése is a szövetség feladata.
Az MSZP elnöke szerint az RMDSZ a román politikai élet legstabilabb szervezete, nem tudták kikezdeni az egységét, és ez mindannak köszönhető, hogy egyvalakihez volt hűséges, éspedig saját közösségéhez. Ugyanakkor az RMDSZ megkerülhetetlen  szereplőjévé vált a román-magyar viszonynak, de az összefogás tekintetében példát mutatott az egész kárpát-medencei magyarság számára is. Hangsúlyozta: kiegyezésre, összefogásra lenne szükség a magyar politikában és nemzetpolitikában egyaránt.  Szükségesnek tartja a román-magyar kormányüléseket, a nemzeti érdekeket megjelenítő kétoldalú tárgyalásokat. Úgy vélte továbbá, hogy autonómia nélkül nincs kisebbségi jogérvényesítés.
13:40 - Berényi József: egyre nagyobb méreteket ölt az asszimiláció
„Amikor idejövünk hozzátok, olyan mintha otthonról hazajönnénk” – jelentette ki köszöntőjében Berényi József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának elnöke. A politikus a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta a kisebbség és többség között, ám szerinte úgy tűnik, hogy a súlypont egyre inkább abba az irányba tolódik el, hogy mit vár el tőlünk a többségi politika. Véleménye szerint az együttműködésnek, a párbeszédnek kétoldalúnak kell lennie.
Berényi emlékeztetett arra, hogy egyre nagyobb méreteket ölt az asszimiláció, az elvándorlás, erre a megoldást az autonómia jelenti. „Ennek érdekében közös fellépés szükséges az uniós intézmények előtt, hogy életbe tudjuk ültetni a számunkra megfelelő autonómia modelleket” – mondta az MKP elnöke.
Kifejtette: Szlovákiából irigykedve figyelik, hogy Erdélyben legalább a magyarságon belül konszenzus alakult ki az autonómia tekintetében, ugyanis esetükben ez még nem mondható el.
13:55 - Dézsi Zoltán: megszerzett javaink veszélyben vannak
 Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka elmondta: megszerzett javaink veszélyben vannak.
- Nem lehet tudni, Románia merre tart. Egyértelmű veszteség ér bennünket, ha nem fogunk össze.  Közel 100 éve be nem tartott ígéretek, tisztességtelen jogfosztások áldozatai vagyunk. Tükröt kell mutatnunk a román kormánynak és a világnak, hogy tudják: mit vettek el, mit akarnak elvenni. Szükségünk van a román társadalommal folytatott párbeszédre, mert vannak józanul gondolkodó, hozzánk tisztességgel viszonyuló politikusok, akik társaknak fogadnak el. Szükségünk van az anya

A Romániai Magyar Cserkészszövetség jubileumi emléktáboráról
Nyugodtan állíthatom azt, hogy a cserkészet szó hallatán sokaknak az első dolog, ami eszükbe jut, az a táborozás – tény, hogy a cserkészmozgalom szerves része, és nehezen tudok elképzelni jobb módot egy jubileum megünneplésére, mint egy olyan, természetben szervezett rendezvényt, ahol a mozgalom apraja-nagyja jelen van. És erre készülünk most is, hisz idén, 2015-ben a romániai magyar cserkészmozgalom a kommunista rezsim utáni újjáalakulásának 25. évfordulóját ünnepli. Eme jeles alkalomra ötévente szoktunk nagyobb rendezvényekkel megemlékezni, ilyenkor szervezzük meg az úgynevezett „nagytáborokat” is.
Nagytábor, mert nagy: a Romániai Magyar Cserkészszövetség és más magyar cserkészszövetségek csapataiból várjuk a résztvevőket, számuk ennyi év után már meghaladja a több száz főt; az ország széltéből-hosszából érkeznek majd cserkészek: Szatmárnémetiből és Brassóból, Máramarosszigetről és Déváról, városokból és falvakból; csodás lehetőség ez arra, hogy találkozzunk mindazokkal az ismerősökkel, akikkel csak egy-egy nagyobb rendezvény során nyílik alkalom kezet rázni, elbeszélgetni.
Ennek a rendezvénynek idén Magyarlóna ad otthont: augusztus 18–24. között ide érkeznek a cserkészek, hogy a találkozás öröme mellett részt vegyenek a számukra előkészített programokon. Terveink szerint kipróbálhatják majd az akadálypályától kezdve a környezetvédő programokig a tevékenységek széles skáláját: kézműves műhelyeket, lovaglást, vetélkedőket, túrákat a környéken vagy messzebb, társadalmi jellegű tevékenységeket. Mindemellett együtt laknak egy héten keresztül a természetben, erdőn-mezőn, ahogy cserkészkörökben ez már megszokott.
A tábort a Romániai Magyar Cserkészszövetség önkéntes csapata szervezi; a tábor céljai közé tartozik az is, hogy betekintést nyújtson a cserkészet világába, ezért a tábor időtartama alatt sor kerül majd nyílt napra is, amikor a szülők, barátok, érdeklődők eljöhetnek és megnézhetik mindazt, amit a cserkészek építenek, kipróbálnak, megélnek e pár nap során. Az eseményről folyamatosan lehet híreket olvasni a cserkészszövetség weboldalán (www.rmcssz.ro) és az emléktábor facebook-oldalán (www.facebook.com/szinte2015). A szervezők nevében cserkészköszönéssel kívánok jó munkát, a nyári találkozás reményében.
Deák Anna, szervező
Vasárnap (Kolozsvár)

Két ősrégi magyar víznév
A havaselvi hajdani Săcuieni megye helynévanyagából 
Săcuieni (másképpen Săcueni, Secuieni vagy Saac) egyike volt a középkori Havasalföld 17 megyéjének, Constantin C. Giurescu szerint „nevét a Székelyföldről érkező vegyes, román és magyar lakosságtól kapta. A betelepedés feltehetőleg a teuton lovagok idejében kezdődött (1211–1225). Itt vezetett a Teleajen völgyében az út, amely a kereskedelmi kapcsolatot jelentette Brassó felé”. Neve mindenképp a székelyekre utal, lefordítva körülbelül ‘székelyieket’ jelent.
 Săcuieni megye magyar eredetű helyneveivel egyedül Mikecs László foglalkozott behatóbban, ő ezek alapján a 12. századra tette a magyarok betelepedését. Az általa összeállított térképen nagy mennyiségű helynév szerepel, ennek ellenére mégsem mondhatjuk, hogy akár csak a román helynévkutatás által magyarnak elismert helynevekkel is kimerítően foglalkozna. Az alábbiakban két víznevet vizsgálok, az egyiknél a román kutatók felvetették a magyar eredetét. Mikecs Lászlónál mindkettő említése hiányzik.
Székely nyomok Prahova megyében
Nicolae Iorga életműve kimeríthetetlen tárháza az óromániai magyarság történetének, a történész meglepő affinitással jegyzi fel a moldvai és havasalföldi magyar nyomokat. Ebbe talán az is belejátszott, hogy 1908-ban Vălenii de Munte-ba költözött, abba a helységbe, amely hosszú időn keresztül a történeti Săcuieni megye székhelye volt – figyelmét pedig felkelthették a folyton előbukkanó székely nyomok.
Az 1939-ben megjelent, România cum era până la 1918 c. kötetében jegyzi meg, hogy a Prahova megyei Homorâciu település neve a homor tővel van kapcsolatban, ugyanúgy, mint az erdélyi Homoród – a homor jelentését a muscel szóval magyarázza, ami a hegyek lábánál fekvő magasabb dombot, dombsorozatot jelent, a hangalakot pedig valamiképpen a holm (halom) szóval hozza kapcsolatba. Ez a megoldás hasonlít, sőt jobb Kiss Lajosnak az erdélyi Homoród helynevekről nyújtott magyarázatánál, Kiss ugyanis azt mondja, a magyar homorú szó -d képzős változatáról van szó, ami a folyómeder alakjával áll kapcsolatban. Hogy miként lehet a meder „homorú”, azt nemigen tudom elképzelni, azt viszont igen, hogy a folyó mentén a dombok ökörhúgyszerűen váltakoznak, tűnnek fel, mint ahogy Iorga mondja.
A homor, humor tövű magyar és román helynevek a másik elmélet szerint a m. hamar ‘sebes’ szóból jönnek, így magyarázza például Nicolae Drăganu és Iorgu Iordan is (akik egyik példaként épp a Homorâciu-t hozzák fel). Dragoş Moldovanu hívja fel a figyelmet arra, hogy a román nyelvben található homor, humor, amar tövű toponímák (pl. Amaradia, Humor, Homorod, Homorog, Harmadia) mind víznevek, és minden esetben a magyar hamar ‘sebes’ szóra mennek vissza. Sem a román személynévből való, sem bármilyen szláv etimológia nem lehetséges, állapítja meg. Ugyanakkor alaptalannak tartja akár a Homoród folyónév esetében is a magyar homorú melléknévből való származtatást.
Homorâciu: Hamarügy (Hamar-patak)
Most pedig nézzük, mit tudunk a faluról. Homorâciu Prahova megye északi részén, a Kárpátok lábainál fekszik, a Teleajen folyó vízgyűjtő medencéjében, az Erdélyt Havasalfölddel összekötő régi kereskedelmi és hadiút mentén. Közigazgatásilag ma Izvoarele községhez tartozik, a falu északi határában folyik a 22 km hosszú Crasna, a Teleajen jobb oldali mellékfolyója. Először is meg kell állapítanunk, hogy a falu területén nincs Homorâciu nevű patak.
Iorga, aki nagy természetjáró volt, szép leírását adja a falunak és környékének, ebben van egy nagyon érdekes rész, ami miatt mégsem adhatjuk fel teljesen a víznévi eredeztetést. Ebben leírja Homorâciu-ból az utat felfelé a Crasna-patak mentén Izvoarele faluba, amely szerint a patak széles mederben van ugyan, ám az óriási kövek közt vékony erekben és áradáskor gyors folyással tud utat törni magának. Úgyhogy éppenséggel elképzelhető az is, hogy a patakot vagy annak egy részét hamar, sebes pataknak is nevezhették valamikor, és ennek nevét őrzi meg a falu.
Ezek után meg kell magyaráznunk, pontosan hogyan is történhetett a mai román hangalak kialakulása. A valamivel való ellátottságot jelző korai helynévképzőink közé tartozik a -gy, ennek mai modern megfelelője az -s képző, így azt a területet, amit ma Nyárasnak, Nyárfásnak mondanánk, régen nevezhették Nyárágynak. Egyesek szerint talán legkorábbi ilyen képzőnk, a -gy a rég kihalt ügy, így, üd, id (patak, folyó) szavunkból képződött elvonás (pl. a háromszéki Feketeügy folyó neve). A magyar -gy képzővel alakult helynevek románba való átvételekor fellépő szabályt Nicolae Drăganu fogalmazza meg: a magyar 
-gy(i)-ből román -giu lesz (pl. Szilágy > Sălagiu, Gyógy, Gyiód > Geoagiu, Nyirágy > Miragiu, Bükkögy>Bichigiu), -gea (ejtsd dzsja) lesz. 
Ugyanakkor a románban belső fejleményként, ha nem is túl gyakori, de megtalálható a -giu > -ciu, lásd például az Agârbiciu erdélyi helynevekben, melynek a hangfejlődése így nézhetett ki: magyar Egerbegy ‘begy formájú, égerfával benőtt domb’ (Aranyosegerbegy, Szászegerbegy, Egerbegy – Magyarkapushoz tartozó falu –) > román Agârbigiu > román Agârbiciu. A legegyszerűbb megoldást a hamar + ügy (patak, folyóvíz) összetétel jelenti, ebből jön a román  Homorâciu (Homorügy > Homorâgiu > Homorâciu), a magyar ü hangot legtermészetesebben a román î, â (torokban képzett ü) adja vissza.
Sibiciu: Szépügy
Szintén a történeti Săcuieni megyében, már a mai Buzău megyében, Homorâciutól műúton 50, légvonalban 25 km-re található Sibiciu falu, valamint a rajta átfolyó hasonnevű patak (a Bodza/Buzău mellékvize). A falu első írásos említése 1506. szeptember 16-áról való, ekkor Radu cel Mare vajda megerősíti Bratult és testvéreit „Sibiceu” bizonyos határrészeiben. 1515. április 13-án egy adománylevélben említik „Sibiceu” határát stb. A falu számos korai említése azt mutatja, hogy ősrégi településről van szó. Ne feledjük, az első fennmaradt havasalföldi kancelláriai dokumentum csupán 1374-ből való, emiatt pedig úgy tartják, az 1500-as években említett települések mindenképp jóval megelőzik az államalapítást.
A helynév eredetére vonatkozóan nemigen vannak elméletek, illetve ami van, az egyáltalán nem meggyőző: a Szeben helynévvel hozzák kapcsolatba, mondván, hogy biztosan onnan elszármazott emberek alapíthatták. Ezzel az elgondolással nincs mit különösebben foglalkozni, mivel hangtani képtelenség, hogy az n-ből vagy u-ból (vö. román Sibiu) ci (ejtsd: cs) legyen, és egyébként is, a szebeni eredetre utaló helynév a Sibieni lenne.
A Homorâciu analógiájára azonnal rekonstruálható egy magyar Szibigy, Szibügy forma, amelynek a végződése vagy a -gy képző, vagy az ügy ‘patak’ szavunk. Ám vajon miből jöhet a Szib? Nos, ehhez pár erdélyi helynevet kell figyelembe vennünk: m. Széples > r. Ţibleş, m. Szépnyír > r. Sigmir, m. Berettyószéplak > r. Suplacu de Barcău, m. Széphely > r. Jebel.
A fenti hangváltozások annyira különlegeseknek tűnnek, hogy ember legyen a talpán, aki okleveles említések és magyar lakosság hiányában ki tudná következtetni a román név eredetét – nekünk viszont azt mutatják, hogy a magyar szép szó a román Sibiciu sib elemében maradt meg.
Legkésőbb 10–11. századi névadás
Kiss Lajos a háromszéki Feketeügy folyó nevéről szólva elmondja, hogy a 13. században már rég nem él az ügy szavunk, úgyhogy azelőtti névadásról lehet szó, akár a 10–11. századból. Az ügy szót tartalmazó két Săcuieni megyei helynév ilyen korai datálása látszólag súlyos kronológiai problémát vet fel, ugyanis Mikecs és a román kutatók is úgy tartják, hogy Săcuieni megye a nevét a székelyföldi kivándorlóktól kapta, ergo a név semmiképp sem jöhet korábbról, mint a 13. századból. Na de mi van, ha premisszánk hamis? Mi van, ha – éppen fordítva – nem Székelyföldről költöznek be ide a székelyek, hanem éppen erről a területről (is) Székelyföldre?
A Csíki székely krónika szerint a hegy túloldaláról jöttünk be Erdélybe, Szent László korában
Emlékezzünk csak az eddig – mint bizonyítom: jogtalanul – hamisnak tartott Csíki székely krónikára, amely azt mondja, hogy a székelyek a magyar honfoglalást megelőzően és még utána is Dacia Alpestrisben, vagyis Havasalföldön és Moldvának a Szeretig tartó részén éltek. Ha ez így volt, akkor ottlétüknek bizonyosan helynévi nyomai is maradtak...
Ezek után meg merem említeni azt is, hogy bizony Homorâciu nevű hegyi patak nemcsak a hajdani Săcuieni megyében található, hanem a Kárpátok havasalföldi részén délebbre is, Dâmbovița megyében, Runcu falunál (a Ialomicioara patakba ömlik) – ennek neve pedig szintén a magyar Hamarügyből jöhet.
Sántha Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kollégáit is magával rántja Péter Tünde
Kiterjedt hálózattal dolgozott a csúszópénz elfogadása miatt alapfokon két és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélt Péter Tünde. A volt Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettest vallomása szerint Bihar, Brassó és Szilágy megyei kollégái is megkeresték egy-egy ügyben – derül ki az Evenimentul Zilei napilapnak a bírósági dokumentumok alapján írt beszámolójából.
A csúszópénz elfogadásán tetten ért tisztségviselő többek között beismerte, 2500 eurót fogadott el egy pedagógustól, akit a Bihar megyei tanfelügyelő-helyettes irányított hozzá, hogy jobb jegyet szerezzen a véglegesítő tanári vizsgán.
Péter Tünde vallomása szerint Szabó Gábor tanfelügyelő kollégáját kérte meg, hogy segítsen az ügyben. „Belegyezett a kedvező osztályzat megadásába, mert Vigh Zita átment a vizsgán. Egy kis idő múlva 300 eurót adtam Szabó Gábornak a segítségért" – részletezte Péter Tünde.
Szabó Gábor tanfelügyelő – akit kihallgattak az ügyben – elismerte, hogy segített Péter Tündének, de mint mondta, azt nem pénzért tette, hanem azért, mert ezt kérte tőle a közvetlen felettese. „Péter Tünde megkeresett, és azt kérte, hogy ellenőrizem az egyik Bihar megyei tanítójelölt dolgozatát, amelyről elmondta, hogyan lehet azonosítani. Megtaláltam a dolgozatot, amikor a javítást végző tanárok nem voltak az asztalnál. Emlékszem, hogy egy adott pillanatban felhívott és megkérdezte, hogy „mekkora", én meg azt feleltem, hogy valahol hét és nyolc méter között. A méter szót használtam, erre tanított Péter Tünde" – nyilatkozta a tanfelügyelő.
Péter Tünde vallomásában azt is állította, hogy Brassó és Szilágy megyei főtanfelügyelő-helyettesek is lobbiztak nála különböző személyek ügyében kedvező osztályzatokért. „Felhívott Szabó Mária Brassó megyei főtanfelügyelő-helyettes, hogy a segítségemet kérje, hogy a végleges tanítói állásra pályázó Rákosi nevű jelöltnek óvását kedvezően elbírálva emeljük meg a jegyét. Beszéltem a dolgozatot javító tanárral, Coroiu Tündével, aki hetesre emelte az eredetileg 6,50-es osztályzatot" – vallotta Péter Tünde.
Lapunk elérte telefonon Szabó Máriát. A Brassó megyei főtanfelügyelő-helyettes tőlünk értesült Péter Tünde nyilatkozatáról, és határozottan cáfolta azt. Kijelentette, nem tud az ügyről, ugyanis nem kérte erre Péter Tündét.
„Valószínű, hogy emeltek az óvást benyújtók jegyein, abban az esetben, ha ezt megérdemelték, de nem kértem erre Péter Tündét" – hangsúlyozta a Krónikának Szabó Mária. Péter Tünde egyébként arról is beszélt, hogy Szilágy megyei kollégájának már nem mert segíteni, ugyanis akkor már tartott az ellene folyó korrupcióellenes nyomozástól.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) az ügyben kihallgatta Kerekes Adelhaida Kolozs megyei tanfelügyelőt is, aki azt nyilatkozta, hogy volt felettese egyetlen alkalommal próbálta rávenni arra, hogy nagyobb jegyet adjon a megérdemeltnél egy dolgozatra, azonban nem tett eleget a kérésnek.
Az Evz.ro szerint a DNA több tucat dolgozatjavító tanárt is kihallgatott. Egyikük, Ioana Haitonic, a kolozsvári Nicolae Bălcescu Gimnázium oktatója elmesélte: „Péter Tünde elment az asztal mellett, ahol javítottam a dolgozatokat. Nem mondott semmit, de azt a benyomást keltette bennem, hogy érdekli, milyen osztályzatot kapnak bizonyos dolgozatok. Láttam, hogy ezek valahol az átmenő jegy határán, 4,80 és 5,20 között vannak, és hát a diákok javára adtam a jegyet".
Teodor Bara földrajztanár azt állította, hogy javítótanárként 7,80-as osztályzatot adott olyan érettségizőknek, akik csúszópénzt fizettek a főtanfelügyelő-helyettesnek. „Péter Tünde személyesen keresett meg, hogy legyek figyelmes két dolgozatra. Azt mondta, hogy ne tegyek fel kérdéseket, csak tegyem azt, amit mondott" – nyilatkozta.
Mint arról beszámoltunk, Péter Tündét januárban alapfokon két és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Kolozs Megyei Törvényszék, a DNA szerint közel tízezer euró csúcsópénzt fogadott el különböző személyektől érettségiző diákok kedvező előmenetele fejében. A szakpolitikust kenőpénz elfogadása közben érték tetten.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Örökségünk Őrei immár Kolozsváron is
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 2012-ben indította útjára az Örökségünk Őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű programot, amelynek célja a szórványban és interetnikus környezetben elő magyar közösségek identitástudatának megőrzése és fejlesztése, a közösségi élet helyszíneinek biztosítása, az összetartozás érzésének kialakítása és fenntartása épített örökségünk védelme, ápolása által.
Ebbe a többéves projektbe kapcsolódtak be most a kolozsvári magyar iskolások. – A projekt során eddig közel 30 műemléket és emlékművet fogadtak örökbe Brassó, Beszterce-Naszód, Szeben, Temes, Fehér, Hunyad megyében. A programba bekapcsolódó diákok számtalan oktatási, kulturális és figyelemfelkeltő programot szerveztek az elmúlt években, az általuk „őrzött” épületek pedig visszakerültek a köztudatba.
Szabadság (Kolozsvár),

Bárdi Nándor: Paál Árpád Székely Köztársaság terve 1919-ből
A budapesti Székely Nemzeti Tanács 1918. november 17-én nagygyűlést tartott, ahol támogatásáról biztosította a kormány nemzetiségi politikáját.
Javasolták, hogy amennyiben a békekonferencia nem tartja a magyar állam területi integritását:
1. a magyar–román együttélés a wilsoni elvek alapján kantonális rendszerben biztosíttassék,
2. ahol a székelység összefüggő többséget alkot, ott – nemzetközi garanciák mellett – „független, szabad és szuverén köztársaságot alkothasson”,
3. kérik a Magyar Köztársaság támogatását az államalakulat létrehozásában és abban, hogy biztosíttassék számára képviselet a békekonferencián. Továbbiakban kérik a székelyföldi Nemzeti Tanácsokkal való kapcsolattartás biztosítását, és egy bizottság kiküldése mellett döntenek, amelynek emlékiratba kellett volna foglalni a „Székely Népköztársaság” tervét.
A Székely Nemzeti Tanács vezetői (Jancsó Benedek és Ugron Gábor) Jászi Oszkárt is felkeresték javaslataikkal, aki támogatásáról biztosította törekvéseiket. Az utóbb említett bizottság felállításáról, esetleges tevékenységéről nincs tudomásunk.
A székelyföldi megyék közül egyedül Udvarhely álláspontját ismerjük a budapesti határozatokkal kapcsolatban. A béketárgyalásokon való részvételt támogatták, de a Székelyudvarhelyi Nemzeti Tanács „a székelyföldi külön köztársaság eszméjét egyelőre el nem fogadta”. Az ügyben a budapesti Székely Nemzeti Tanácshoz megbízottakat küldtek, és felvették a kapcsolatot a szász és kolozsvári román, illetve magyar Nemzeti Tanácsokkal is.
Bethlen István ösztönzésére 1918. november 19-én létrejött egy előkészítő bizottság az Erdélyi Székely Nemzeti Tanács megalakítására, illetve a november 28-ra Marosvásárhelyre hirdetett székely nagygyűlés megszervezésére. Felhívásukban nem szóltak a Székely Köztársaságról, de a Kolozsvári Hírlap már az Erdélyi Székely Nemzeti Tanács feladatát egy önálló Székely Köztársaság alapjainak megteremtésében látta.
A marosvásárhelyi baloldal, a helyi Nemzeti Tanács és a munkásság nyomására az előkészítő bizottság november 24-én feloszlott, és a nagygyűlés vezetését a Nemzeti Tanács vezetőinek adták át.6 A november 28-i többezres gyűlés helyeselte a kormány nemzetiségi politikáját és az integritáshoz való ragaszkodást.
„ A világ népeihez” c. kiáltványuk Erdély megszállását és tervezett elcsatolását jogtalannak tekintette. Megoldási javaslatként Jászi – az aradi tárgyalásokon a románok által már elutasított – elképzeléseit támogatták. Nem választották meg az Erdélyi Székely Nemzeti Tanácsot, és a Székely Köztársasággal sem foglalkoztak. Ellenben létrehozták az Erdély-részi Magyar Nemzeti tanácsot azzal a céllal, hogy az majdan a megszállt területeken Magyarországot képviselje.
A már említett udvarhelyi állásfoglalás a Marosvásárhelyi Nemzeti Tanács mint Székelyföldi Központi Nemzeti Tanács elismeréséről is ide kapcsolódik. A megszállás alatti gyülekezési és utazási korlátozások miatt azonban a létrehozott tanács nem tudta betölteni hivatását. Paál Árpád a Székely Közélet december 8-i (Székelyudvarhely román megszállását követő első) számában a gyulafehérvári román nemzetgyűlés határozatait értékelte. Úgy vélte, hogy a magyarországi románság nem fogja megtalálni gazdasági kapcsolatait Nagyromániában, mivel egyrészt a szászok és a székelyek területileg elválasztják őket a Román Királyságtól, másrészt „az erdélyi román vidékek rászorulnak a magyar Alföld gabonájára és a gépipari termelésre, viszont a magyar Alföld is rászorul az erdélyi fára, sóra és egyéb ásványra.
Ez a kölcsönösség olyan együttélést teremt, mely a politika mesterkéltségét túl fogja nőni.” Ezért a következőt javasolja: „ Legyen külön Erdélyi Köztársaság a maga román, székely, szász és magyar nemzeteivel. Ezzel az alakulattal az előbbi magyar állam egységét sem zavarhatjuk, s politikai és nemzetközi tűzfészekké a magunk szülőföldjét nem tesszük, mert minden nemzet egyensúlyozottan megkapja a maga új államhatalmát is, meg a régi összefüggéseit is. Ez a külön államalakulat barátságos szomszédként fog állni Magyarország és Románia között, s a két régi állam testvéri szövetségének a létrehozása fog lenni.”
Helyi szinten lemondana a történelmi Magyarország integritásáról, ha a wilsoni elveket, illetve az etnikai önrendelkezés elvét következetesen egész Erdélyben érvényesítenék. Az önálló erdélyi államiság, mint a kérdés rendezésének kulcsa, Gyárfás Elemér 1919 márciusi Iuliu Maniunak készített tervezetében részletesebb kidolgozásra került.
Az önálló Erdélyi Köztársaság eszméjét Paál a román Kormányzótanács miniszterével, Romul Boilával folytatott tárgyalásokon is felvetette. Boila ezt ideális megoldásnak nevezte, de sajnálattal közölte, hogy a gyulafehérvári nemzetgyűlés határozata már ezen az eszmén túlmenő megoldást létesített, ehhez az antant is hozzájárult.
Miután bebizonyosodott az önálló Erdélyi Köztársaság létrehozásának lehetetlensége Paál és környezete számára, a Székely Köztársaság eszméje került előtérbe. Az elképzelés az 1918 novemberi határozatok nyomán, a századelő Székely Kongresszusainak törekvéseire támaszkodva a székelyföldi tisztviselői ellenállás során 1918 decemberében – 1919 januárjában formálódott ki.
December 18-án az egyik adóügyi tisztviselő jelezte, hogy szívesen kidolgozná a székely autonómia rendszerét. 21-én össze is ültek néhányan, és elhatározták egy emlékirat elkészítését, semleges államalakulat létrehozása érdekében. Ebben az ügyben a szomszédos megyékkel is felvették a kapcsolatot. A kezdeményező személyek: Mezey Ödön, Paál Árpád, Gál István, Puskás Lajos, Haáz Rezső, Kolumbán Lajos.
30-án a köztársaság terve mellett egy népszavazás lehetősége is felmerült. 1919 januárjában Paál Árpád mint helyettes alispán aktív propagandát folytatott Székelyudvarhelyen a Székely Köztársaság mellett.10 Január 4-re többekkel megállapodott már a köztársaság ügyében: a fegyverszüneti szerződés és a megszállás elismerése mellett akarták kikiáltani az önálló független székely államot.
Ez gazdasági szövetségre lépett volna a román és a szász nemzettel, Romániával, Magyarországgal, Szerbiával, Lengyelországgal, Ukrajnával, Oroszországgal, illetve Svájc, Anglia és az Egyesült Államok protektorátusát kérte volna. 1919. január 5-én küldött ment Csíkszeredába azzal, hogy a köztársaság békés kikiáltására 10-én kerül sor. 9-én azonban Paált letartóztatták és akkor találták meg Gyergyószentmiklósra írt levelét, amelyben azt fejtegette, hogy a román impérium ellen a Székely Köztársaság lehet a megoldás.
Három nappal később már a házi őrizetben kapott arról értesítést, hogy a háromszékiek a Székely Köztársaságot Budapesten tervezik kikiáltani akkor, ha a békekonferencia Magyarország felosztása mellett dönt. Január 13-án este Valer Neamþiu – a nagyszebeni Kormányzótanács által Udvarhely megyébe kinevezett kormánybiztos/prefektus – felkereste a házi őrizetben lévő Paál Árpádot13, és a szászok medgyesi nyilatkozatához hasonló székely határozat kinyilvánítására akarta rávenni a helyettes alispánt.
Paál a tárgyalásokat a Székely Köztársaság alapján látta folytathatónak két feltétellel: a székelyföldi megyék vezetőinek szabad tanácskozásának, illetve a budapesti kormányzattal való kapcsolattartás biztosításával. Ezt azonban a román fél elutasította. Ugyanekkor fejezte be Paál 20 oldalas, e számunkban közreadandó kéziratát, Emlékirat a semleges, független székely államról címmel. A köztársaság magában foglalta volna a történelmi Székelyföldet, valamint Brassó és Kolozs, Maros–Torda megyék magyarok lakta területeit. Az államalakulat szükségességét a tömbmagyar terület mellett a székelység múltbeli jogi és politikai különállásával indokolta. Az elképzelt semleges államot gazdasági szerződések köthetik Magyarországhoz és Romániához.
S ezt a semlegességet a nagyhatalmak garantálhatnák. Teljesen újak a belső berendezkedésre vonatkozó elképzelések. Az államosított erdővagyon adná az önálló állam gazdasági alapjait. Nagy állami beruházások révén új tisztviselő réteget és munka-milíciákat működtetne. A terv társadalompolitikai elképzelései utópisztikusak. Magában hordozza a századforduló óta szerveződő Székely Kongresszusok székelyföldi állami-iparfejlesztő ambícióit, az ezzel együtt jelentkező „székely-egység” kolletivizmussal együtt. Udvarhely megyében a készpénzgazdálkodás a háborús bizonytalanság nyomán került előtérbe. Paál úgy látja, hogy az érdekek nyílt felszínre kerülése, a pénz és az egyéni érvényesülési vágy a falusi lázongások okozója.
Valójában az ún. hagyományos székely falu rendjének Bárdi Nándor: Paál Árpád Székely Köztársaság terve 1919-ből felbomlása zajlott, amelyet a visszatért katonák lázongása és a közigazgatás felbomlása felgyorsított. Paál nemzetközi helyzetmegítélése – az ázsiai és az európai fajok harca között közvetítő székelység szerepét illetően – távol állt a realitásoktól. A századforduló turanista, szociáldarwinista eszméi keveredtek a forradalmi messianizmussal. Nem tudni, hogy a megye vezetői közül mennyien osztották Paál nézeteit a már említett decemberi megbeszélések résztvevőin túl, de valószínű, hogy a fiatalabb városi értelmiség körében ezekről a kérdésekről körülbelül az emlékiratban olvasható toposzok, érvelések alapján folyhattak a viták.
A ma mosolyra késztető gondolatok egy megyei közigazgatási apparátus felkészült vezetőjétől származnak: a felzaklatott vágyak, kapkodva alakuló jövőképekbe ad betekintést. Az akkoriban 10 ezer lakosú, főleg iparosok, kiskereskedők lakta város iskolái révén komoly értelmiségi réteggel rendelkezett, és a század első évtizedében megindított szabadiskolai előadások azt tükrözték, hogy a modern koreszmék igen hamar közvetítőkre találtak Székelyudvarhelyen.
Paál további pályafutása során kidolgozott közigazgatási és kisebbségpolitikai koncepcióiban a tervezetben található államosító, néhol falanszterszerű elképzelések nem tértek vissza. Ellenben a székelyföldi társadalom alulról történő megszervezése mindvégig jelen volt. A „Székely Köztársaságról” készült tervezetet eljutatták a szomszédos székelyföldi vármegyék vezetéséhez, valamint Budapestre, de további sorsáról vagy az ezzel kapcsolatos vitákról nincs tudomásunk. A béketárgyalások és a nemzetközi erőviszonyok teljesen más megoldási modelleket használtak, mint a közigazgatási és hatalmi vákuumhelyzetben pozícióőrzésre kialakuló lokális autonómia-terveket.
Jegyzetek 1 Részletes háttérként: Bárdi Nándor: Impériumváltás Székelyudvarhelyen 1918-1920. Aetas 1993. 3. sz. 76–118.
2 A székelyek küldöttsége Jászi miniszternél. MOL K 40-1918-XVIII-308.
3 Székelyszervező és erdélyi mozgalmak. Székely Közélet 1918. november 24.
4 Részletesen tárgyalja Romsics Ignác: Bethlen István. Magyarságkutató Intézet, Bp., 1991, 73.
5 Kolozsvári Hírlap 1918. november 22.
6 Romsics Ignác i. m. 73. 7 Uo. 8 Az erdélyi három nemzet uniójának alapelvei. Magyar Kisebbség 1998. 1. sz. 123–130. 118 ARCHÍVUM 9 Székely Közélet 1918. december 22.; A Székely Köztársaság története I. Erdélyi Magyarság, 1992. 5. sz. 34. 10 Paál Árpád kéziratos hagyatéka. Haáz Rezső Múzeum, Székelyudvarhely, Ms 7651/330. Paál Árpád: Naplók. ua. Teleki László Alapítvány Kv. K-1951/95. 11 Uo. 12 Uo. 13 A tisztviselők hurcolásának vázlatos adatai. Paál Árpád kéziratos hagyatéka. Haáz Rezső Múzeum, Székelyudvarhely, Ms 7651/166. 14 Uo. Ms 7651/330. 15 Erről részletesebben: A szupremácia és az önrendelkezés igénye. Javaslatok, tervek, az erdélyi kérdés rendezésére (1918–1940) In Források és stratégiák. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 1999. 29–113.
Székelyhon.ro

Egy embertelen korszak tanúja: Kelemen Csongor
Lelkésznek készült, fiatal teológus volt Kelemen Csongor, amikor az '56-os forradalom leverése utáni vészkorszakban szembesült a kommunista államhatalom megtorlásával. Megjárta a szekuritáté vallatószobáit, a börtönöket, kényszermunkatáborokat, utána is üldözték, megbélyegezték. Végül Csíkszeredában talált otthonra.
Kelemen Csongor a Volt Politikai Foglyok Szövetsége és az '56-os bajtársi közösségek által szervezett megemlékező ünnepségek rendszeres résztvevőjeként, felszólalójaként igyekszik emlékeztetni a jelenlévőket a kommunizmus sötét múltjára, bűneire. 1940 áprilisában született Homoródoklándon, édesapja, Kelemen Imre az oklándi unitárius egyházközség lelkésze volt. Az 1940-44 közötti „kis magyar világ” szerinte „egy csodás korszak volt, ahol az akkori fiatalság megkapta, amire vágyott”. Mint mondta, biztosították a haladást, bevezették a szövetkezeti rendszert, Oklándon törvényszék, járásbíróság, kórház is működött. „Igaz, hogy négy év múlva vége lett, és menekülni kellett, mert az apám úgy gondolta, inkább elmenekülünk, amíg rendeződnek a dolgok. Budapest bombázását a budai hegyekben értük, nekem valami csodálatos dolognak tűnt, leszállítottak a vonatról, be egy kukoricásba, a gyermekeket letakarták egy pokróccal, de én felemeltem a pokróc szélét, és néztem a bombázást” – emlékezett a történtekre.
Németország északi részébe, egy, az amerikaiak által létrehozott menekülttáborba került végül a család. „Lipcsében ért a szövetséges repülőszázadok bombázása. Három napig, mint az eső, hullt a bomba, mi egy pincében voltunk, talán annyi Miatyánkot soha nem mondtam el, mint akkor. Két hét múlva a férfiak kiásták a pince oldalát, kimentünk. Nem maradt Lipcsében épület épen, egyedül a Tamás-templom, ami egy olyan értéket képviselt, hogy még a szőnyegbombázások is kikerülték. A bombázás előtt még hallottam ott a gyermekkórust énekelni” – mesélte. A menekülttábort átadták az oroszoknak, a férfiaknak kellett orosz igazolvány, menlevél, az orosz parancsnoktól kaptak. Senki nem tudta, mi van benne, minden állomáson mutogatták a férfiak, az oroszok pedig továbbengedték. „Ezzel a papírral jöttünk haza, volt olyan, hogy napokat, heteket álltunk a vonattal étlen, víz nélkül. Édesapám egyik állomás környékén vasárnap délelőtt meglátott egy udvaron egy fazék moslékot, amit a gazda hátra akart vinni a disznókhoz. Látta, hogy a gazda bement a házba, belépett, elhozta a fazekat, s amikor lépett át a kerítésen, megszólalt a harang. Lelkész létére megkövült, hogy ő, a pap, vasárnap az istentiszteleten kellett volna legyen, és pont akkor lopott. Nem tudom, ki milyen érzelmekkel tudná ezeket túlélni, az apámnak egy életre vezekelni valója lett az Úrral kapcsolatban ezért a dologért. De elhozta, mindenki evett belőle” – elevenítette fel. Az orosz menlevélről később, 1947-ben, amikor egy orosz fogságból hazatért ismerős elolvasta, derült ki, hogy valójában azt írta: „megbízhatatlan, egyenesen Szibériába”.
Hazatérve a család az élet nehézségeivel szembesült. „Részt vettem a mezei munkákban, kezdve a szántástól a vetésig, a kaszálásig, betakarításig. Édesapám azt mondta, sose tudom, mikor lesz szükségem rá. A kenyeret ötödikes koromtól én sütöttem, édesanyám minden étel főzésére megtanított. Megtanultam varrni, és hogy nem haltam meg később a börtönben, azt is ennek köszönhetem: össze tudtam varrni a ruháimat, a pokrócból kihúzott szálakból kesztyűket, zoknikat, vesekötőket kötöttem ételért, s így valahogy átvészeltem azt az időt” – mondta. A fiatal Kelemen Csongor Brassóban, az akkori Sztálinvárosban kezdte a középiskolát, később visszakerült Székelyudvarhelyre, majd Kolozsváron a teológiára felvételizett. Sikerrel, de mivel még túl fiatal volt, azt tanácsolták, egy évig maradjon otthon, ahol az elhalálozott kántort helyettesítette. Az első év elvégzése után nyáron egyházi szolgálatot végzett a környező falvakban.
Édesapját közben letartóztatták, a hatóságok őt is próbálkoztak ellehetetleníteni. „1958-ban egy volt osztálytársam, Orbán Laci bekerült a szekuritátéra, ezt mi nem tudtuk. Miután kiengedték, elindult egy lévita útra, mindenkit beszerveztetett egy olyan szervezetbe, amelyre a végén rámondták, hogy a román állam és a társadalmi rend ellen alakult (EMISZ – Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége). Orbán Laci a titkárával, Lay Imrével érkezett hozzánk, egyedül voltam otthon, fogadtam őket, Mikor kikísértem, a kapuban beszélgettünk arról – ez van benne az én dossziémban –, hogy létezik egy szervezet, ő a főnöke és Lay a titkára, álljak be én is, és szervezzem meg a fiatalságot, ők majd küldenek egy levelet, hogy mikor és hogy” – emlékezett vissza. Visszatért a teológiára, következő év januárjában egy szekus tiszt kereste, hogy Marosvásárhelyen a szekuritátén jelenjen meg. Akkor még azt hitte, tanúnak hívják édesapja miatt, és jelentkezett. „A bátorságom akkor szűnt meg, amikor felszólt a kapus, hogy megérkezett Kolozsvárról a csomag. Várt egy olyan periódus, amit nem kívánok senkinek, volt úgy, hogy két napot is kellett üljek egy széken, mikor addig rúgták, ütötték a vesémet, hogy összecsináltam magam, vagy deszkalapot tettek a talpamra és vasrúddal ütötték, pofonok, tarkón csapások után olyan volt a fejem, hogy amikor visszavittek, a régi cellatársak nem ismertek rám. A társadalmi rend elleni bűntény volt a vád” – elevenítette fel a történteket.
Ő is, édesapja is 15 évet kapott. Júniusban belepréselték a rabokat egy furgonba, hogy vonattal elvigyék, de nem fértek fel, aztán októberben indították el őket egy zárt vagonban, ahol levegőt csak a vécélyukon kaptak. Azt hitték, Oroszországba viszik őket. Leszakítottak egy ingdarabot, valakinek a gallérjában került egy gombostű, azzal addig szurkálták a karjukat, amíg annyi vért gyűjtöttek össze, hogy rá tudták írtni a rongydarabra, lehet, hogy Oroszországba tartanak. „Ezt a rongyot a vécélyukon  kidobtuk, és a jó Isten segítségével ez még az édesanyám kezében is volt. Úgy tudták meg, hogy valahol a Gyimeseken át vittek” – mesélte. Végül a Brăila melletti Duna-szigetre, Salciára kerültek, a sziget gátját építették, sáncokat, árkokat ástak, hogy öntözőberendezéseket lehessen működtetni. „Éjjel nem tudtunk aludni az egerek, patkányok miatt, mert bebújtak a gatyánkba-ingünkbe, meg sem lehetett ütni ezeket, mert megharaptak. Nyáron, a tél folyamán a sáncokba felgyűlt fekáliánkat ittuk, mert más víz nem volt, és olyan hastífuszjárvány tört ki, hogy alig tudták megfékezni. Az állatoktól paratífuszt kaptunk” – emlékezett. A menekülés egyetlen lehetősége volt, ha betegnek tetette magát az ember, így aztán Kelemen Csongor is visszakerült Szamosújvárra. Itt érte a szabadulás híre öt és fél év fogság után, amikor a politikai foglyok amnesztiát kaptak.
Szabadulása után nem mehetett vissza a teológiára, ezt azzal indokolták, hogy az állam nem engedi. „Végül kiderült, hogy az egyház nem engedett vissza. Elmentem Bukarestbe, elvégeztem egy hároméves elektrotechnikai képzést, és azzal kerestem a kenyeremet, amitől a legjobban féltem, mivel tizenhárom évesen magasfeszültség rázott meg Fogarason, és senki nem hitte, hogy életben maradok” – elevenítette fel. Lupényban nősült meg, ott dolgozott a hőerőműnél, de elzavarták, amikor megtudták, hogy elítélt volt, „nehogy a bányászokat berekesszem villany nélkül, és megfulladjanak”. Menekülnie kellett ugyanígy Déváról is, amikor kiderült a múltja, ott attól féltek, nehogy az erőművet felrobbantsa. 24 óra alatt el kellett hagynia a várost, egy bőrönddel jöttek el. „A feleségem Déván az egyéves lányommal, terhesen, három napig ott volt a tömbház előtt a füvön, míg megtudtam, mi történt, és utánuk mentem. Itt Szeredában egy román mérnök fogadott, és azt mondta, ha nem problémázok, kiáll mellettem. Isten adjon békét neki, ő nyúlt a hónom alá, így 1970-től itt maradtam” – emlékezett.
Kovács Attila 
Székelyhon.ro

Kinőtték az iskolát (Országos gyermekszínjátszó-találkozó - Szent György Napok)
Szűknek bizonyult a Váradi József-iskola díszterme az idén már kilencedik alkalommal megszervezett gyermekszínjátszó-találkozón, amely legalább ötszáz kisebb-nagyobb diákot vonzott. A fellépők öt megyéből jöttek, és már ők is 280-an voltak, de a nézőtéren is egymás hegyén-hátán szorongtak, még a földön is ültek a társaikra kíváncsi tanulók; a kinti hűvös időjárás miatt szerencsére elviselhető volt a benti levegő, zavaró az volt, hogy az előcsarnok zajait az ajtó nem tudta kiszűrni.
A túlzsúfoltság elkerüléséért a rendezvényt két napra osztották: szerdán az I–IV., csütörtökön az V–VIII. osztályosok mutatták be darabjaikat – a kisebbek inkább a mesevilágra és a hagyományokra, a nagyobbak meg a mára és az őket foglalkoztató kérdésekre építették fel előadásukat. Az elbírálás szakmai megbeszélés jellegű – természetesen van pontozás, de végül Nagy Kopeczky Kálmán bábszínész zsűrielnöki minőségében értékeli a produkciókat. A fő szempont a szereppel való azonosulás, illetve a hitelesség, ami például a kamaszgondok esetében különösen nehéz ügy. No de amíg a tanárok izzadtak, a gyermekek mulattak: első nap a baróti Kelekótya együttes vidám muzsikája teremtett fergeteges hangulatot, másnap pedig a One Beat táncegyüttes mozgatta meg a tizenéveseket. Az eredmények a következők: az elemisták közül a székelyszáldobosiak Csudavíz című előadása aratott osztatlan tetszést (a szereplők ízes népi beszéde és a falusi embereket felvonultató természetessége miatt), és ugyancsak első díjat nyert a székelyudvarhelyi Lakodalmas. Második helyezettek a torjai kisdiákok a Mátyás király álruhában mesével, a váradisok pedig A kóró és a kismadár történetével, harmadikok a székelyudvarhelyiek Hapci királlyal és a másik váradis osztály A csigacsalád meséjével, dicséretet a két-két brassói, illetve felsőboldogfalva-hodgyai vendégek kaptak. Az V–VIII. osztályosok között idén nem osztottak első díjat, második a szászrégeniek Bolondos királyság, királyi bolondság című produkciója lett, harmadik díjas az oroszhegyiek Este van már... és a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceum A nővel című előadása lett. Dicséretben a Mrożek-feldolgozással érkező magyarfenesiek, A kis herceggel utazó kőrispatakiak részesültek, illetve a megyei előválogatáson díjazott illyefalviak a Padokkal. Két különdíjat is osztottak: a versenyen kívül fellépő (középiskolásokat is szerepeltető) szászrégenieknek az Ördögbálért, illetve a kovásznai diákszínpadnak a Szép Domokos Anna színreviteléért.
A kétnapos seregszemle végén Péter Kinga tanítónő, a rendezvény kitalálója és házigazdája elmondta: bár a fesztivál színvonalára igazán büszke lehetne a tanügyminisztérium, nem adott rá pénzt; arra hivatkoztak, hogy egy országos rendezvénynek legalább tíz megyéből kell résztvevői legyenek. Ez a kizárólag lelkes amatőrökből verbuválódó romániai magyar gyermekszínjátszás számára teljesíthetetlen feltétel, ezért évről évre önmagát szüli meg a találkozó a városi és megyei önkormányzat, a Váradi-iskola alapítványa és a szülők, pedagógusok, vállalkozók támogatásával.
Szerző: Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elhunyt Áros Károly sportújságíró
A 75 éves Áros Károly a Szent György Napok megnyitó ünnepsége előtt veszítette életét. Egy mentőautó gázolta el.
A szervezők közleménye szerint a Veszprém–Sepsiszentgyörgy staféta útjából kitolató, a színpad közelében szolgálatot teljesítő önkéntes egyesület mentőautója gázolta el a staféta fogadására igyekvő, két kamion közül kilépő újságírót. Áros Károly súlyos medencesérülést szenvedett, mentőhelikopterrel szállították Marosvásárhelyre, ahol szombaton reggel belehalt sérüléseibe. A rendőrségi vizsgálat szerint a mentőautó vezetője nem fogyasztott alkoholt.
Áros Károly 1940-ben született Nagymohán, a középiskolát Székelykeresztúron és Brassóban végezte, román-magyar szakos hallgató volt a Babeş-Bolyai Egyetemen. 1966-tól Kézdiszentléleken tanított, 1968-tól a Megyei Tükör újságírója Sepsiszentgyörgyön. Az Előre, Ifjúmunkás, Hargita, Sportul munkatársa. A müncheni olimpiáról a helyszínről tudósított, Gyógyítás tornával című cikkét a TETT közölte. A Labdarúgó tavasz és A sportjátékok című kötetei 1980-ban jelentek meg. A Háromszék napilap aktív sportújságírója, szerkesztőbizottsági tagja volt.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Önvallomás
1940. szeptember 27-én születtem a Kőhalom–Fogaras–Segesvár háromszögben, az úgymond „Szászország” szélén, Kerekes Izsák balladája falujában, Nagymohán. Alig hat héttel később édesanyám ölében, csendőri kísérettel kitoloncoltak Romániából, mert a monori alagútnál dolgozó édesapám a második bécsi döntéskor Észak-Erdélybe került, s a vasgárdisták nagylelkű „családegyesítő” politikájának – hadd nevezzem így – „élvezője” lettem. A négy éven át tartó menekültstátus lejárta után visszatértünk szülőfalumba, az omladozó szülői házba, a senki földjévé változott lakásba. És elkezdődött egy új élet, mely szegénységében tökéletesen hasonlított a korábbi négy esztendőhöz.
Hatéves koromban kezdtem el iskolába járni, úgymond „lógóba”: az I–V. osztályt Nagymohán, a VI–VII.-et Fogarason, az első évet a székelykeresztúri tanítóképzőben, majd a képző megszüntetése után a VIII. osztállyal kezdtem el középiskolai tanulmányaimat. Brassóban érettségiztem 1957-ben. Következett egy év a brassói traktorgyárban. Esztergályostanoncként kerestem a kenyerem, s közben készültem a Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelem szakára, ahová nem vettek fel, de szerencsémre még elértem a Református Teológia felvételijét, s ezt a próbálkozásomat siker koronázta. Két évet jártam a teológiára, aztán felvételiztem a Babeş–Bolyai Tudományegyetem román nyelv és irodalom szakára – sikerrel, de két év után áttanácsoltak a román–magyar szakra, melyet 1966-ban abszolváltam. 1966. szeptember 1-jétől a kézdiszentléleki általános iskola tanáraként másfél évet töltöttem a katedrán, mert 1968. február 24-étől az újonnan megalakult Kovászna megye lapjának, a Megyei Tükörnek lettem a sportújságírója. 1978 és 1983 között a bukaresti egyetem látogatás nélküli újságírói karán diplomáztam, s természetesen megszakítás nélkül szerkesztettem, írtam a lap sportrovatát, s teszem ezt negyvenhat év után ma is az egyetemes magyar sport szellemében, a feleségem biztosította nyugodt családi háttérnek köszönhetően... Könyveim: 1979 őszén a Labdarúgó tavasz (füzet), 1980-ban A sportjátékok könyve, 1982-ben a Montevideótól Madridig, 1994-ben a Montevideótól Los Angelesig, 1998-ban a Montevideótól Párizsig – mindhárom a labdarúgó-világbajnokságok történetével foglalkozik, 2002-ben az Erdélyi magyar sportolók az olimpiákon, 2011-ben a Sepsiszentgyörgy a sportvilágban.
Áros Károly
Kiadás előtt áll Áros Károly két könyve: Háromszékiek a sportvilágban, valamint Ferencz Péterrel közösen Hajrá, Textil! (szerk. megj.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Filmkockák az RMDSZ huszonöt éves megdicsőüléséről
Aki gondolkodásra, önálló ítélethozatalra képes felnőttként megélte a Ceauşescu-korszakot, az valószínűleg egy életre immunitást biztosító eszmei oltást kapott a kommunizmus ellen. A propaganda és a valóság közötti éles szakadék, a privát életbe belevilágító állam, az értelmiség fájó dilemmája a kényszerű megalkuvás és az egzisztenciális bizonytalanság között, az előírt világnézettől való eltérés brutális megtorlása, az egyéni kezdeményezések visszametszése, a közösségi önszerveződés megakadályozása, az ízléstelen személyi kultusz mind olyan mozzanatok, melyek tragikus emlékként egy életen át végigkísérik azokat, akik mindezeket megélték.
Beépített vagy hithű kommunisták
Amikor a nemzeti autonomista tábor az RMDSZ utódkommunista mivoltáról értekezik, nem árt a distinkció. A minősítés csak egyes elemeiben áll meg. A beszervezés az egyik meghatározó mozzanat. Aligha tagadható, hogy megalakuláskor az RMDSZ soraiban felülreprezentáltak voltak a korábbi „hivatalos” magyarok, akik csak úgy kerülhettek jó pozíciókba, ha megkötötték a maguk kompromisszumát a kommunista rendszerrel vagy egyenesen kollaboránsai, netán őszinte hívei voltak annak. S mint tudjuk Kövér Lászlótól, a kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna. Az exkommunisták nem tudták levetkőzni bolsevik reflexeiket. Elég, ha arra utalunk, miként került szervezeten kívülre minden olyan RMDSZ-es politikus, aki a kommunista rendszerrel való nyílt szembeszegülést választotta, Király Károlytól Szőcs Gézán, Borbély Ernőn, Búzás Lászlón át Tőkés Lászlóig. De nemcsak a kiszorítás ilyen ősbolsevik reflex, hanem a történelemhamisításra való hajlam is. Az RMDSZ tízéves fennállása alkalmából kiadott 1999-es CD kronológiája megannyi példáját hozta a történelemhamisító igyekezetnek: az RMDSZ minden addigi válságát a Hargita megyei listahamisítástól a Neptun-ügyön át a Nagy Benedek-ügyig. Mi más juthat az ember eszébe, miután végignézi azt az egyórás hőseposzt, amelyet a 25 éves jubileumát ünneplő RMDSZ készíttetett a szövetségnek nevezett párt első negyed évszázadáról?
Az szinte természetes, hogy a megszólalók majdnem egytől egyig az RMDSZ Markó–Takács-féle fősodrából kerülnek ki, mely tandem közel két évtizeden keresztül meghatározta az RMDSZ politika tartalmát és formáját. Készítettem egy pontosnak szánt statisztikát is a filmben megkérdezettek megszólalásairól. A listát Markó vezeti húsz megszólalással, őt követi Takács Csaba tizeneggyel, majd Kelemen Hunor következik hattal, Varga Attila öttel, Tokay György, Varga Gábor és Csiha Tamás hárommal, Márton Árpád, Hajdú Gábor és Kántor Lajos kettővel, végül Béres András, Nagy Benedek, Borbély László és Bíró Rozália eggyel. Érdekes módon kimaradt Verestóy Attila, Frunda György, a főtitkár Kovács Péter. A „másik oldalon” inkább érthető Tamás Sándor, Antal Árpád és Ráduly Róbert mellőzése. Kincses Elődnek, aki közel negyven százalékot ért el 1999-ben Markóval szemben az elnökválasztás alkalmával, a neve sem hangzik el.
Vitatható hitelesség
A korabeli bejátszásokon feltűnik Domokos Géza, Sütő András, Verestóy Attila és Toró T. Tibor, valamint többen a felsorolt megszólaltatottak közül. Az RMDSZ egykori főtitkára majd alelnöke, Szőcs Géza, volt szenátora, Király Károly csak említés szinten van jelen, a tiszteletbeli elnök Tőkés Lászlót idézik többször, de vitatható hitelességgel. Csiha Tamás úgy emlékszik, hogy Tőkés László mondta volna, hogy „a brassói kongresszust elvesztettük”, ami nem kizárt, de a volt tiszteletbeli elnök harcostársainak emlékezetében ez a mozzanat nem maradt meg. Egyébként furcsa is lett volna, hogy ilyet mondjon Tőkés László, hiszen ő maga lépett vissza az elnökjelöltségtől, miután a másik tábor – legalábbis a kongresszuson – betartotta a belső egyezséget és megszavazta az autonómiaelvű alapszabályzat- és programmódosításokat. Később, pozícióba kerülve azonban sorra rúgták fel a korábbi egyezségeket. Ide kívánkozik az a megjegyzés is, hogy az autonómiaelvű, magyar érdekekre alapozott magyar egység a szentség, amit bizonyára Tőkés László is így gondolt, a román nemzetstratégia szándékainak elvtelen egységes kiszolgálását azonban aligha tekinthetjük szentségnek.
A film lényegében az utóbbi két évtized RMDSZ-propagandájának foglalata. Ismét elhangzik, hogy az egyik út a marosvásárhelyi véres események konfliktusos útja, a másik a parlamenti tárgyalásos, a kormányzati szerepvállalást is megcélzó út. Tokay érvelése –miszerint aki nem látja, hogy a politika a kormányzati szerepvállalásról szól, az ne politizáljon – még a többségi társadalomra sem igaz, hát még egy kisebbségi érdekképviseletre. Ezzel a megközelítéssel ismét horizonton kívülre kerül a törvényes és békés eszközöket igénybe vevő, de politikai konfliktusokat is vállaló stratégia, amely a nyomáskifejtés útján kíván eredményeket elérni. Többen is azt állítják, hogy a magát radikálisnak, kurucnak, autonomistának, nemzetinek nevező tábor nem jelöli meg az utat, amivel az autonómiához kíván elérni. Az sem zavarja a megnyilatkozókat, hogy erről az útról több kötetnyi irodalmat lehetne összeállítani az autonomista szerzők tollából.
Hol van a Frunda-féle autonómia?
A film demagóg összevetésekben bővelkedik: míg 1990-ben egy kétnyelvű feliratból véres összecsapás robbant ki Marosvásárhelyen, addig 2005-ben maga a román kormány nyújtotta be a kulturális autonómiatervezetet. Többszörös csúsztatás ez, hiszen nem a kétnyelvű gyógyszertárfeliratból lett a halálos áldozatokkal is járó konfliktus, hanem román titkosszolgálati manipulációból, amihez az emlékezetes felirat csak ürügy volt. 2005-ben a kisebbségi törvénytervezet a kulturális autonómiának csak a címszavát tartalmazta, hiszen a Kulturális Autonómiatanács közjogi jogosítványokkal való felruházását kitolta beláthatatlan távolba.
A film vége az egységről és az autonómiáról szól. Markó Béla ugyanazt mondja, mint Frunda György sztárszenátor kollegája 2001-ben: az erdélyi magyarság kulturális autonómiáját sikerült megvalósítani. Markó egy tetszetős felvezetéssel próbálja eladni a politikai sikerpropagandát. Az önálló közösség gondolatával egyetérthetünk, és azzal is, hogy ehhez önálló iskolarendszerre, önálló kulturális életre, a nyelvi és identitásmegőrzési jogok teljes körére van szükség. Azzal viszont már nem, hogy mindezeket az RMDSZ „nagyjából kialakította”. Az önálló iskolarendszer megteremtésétől igen távol vagyunk: még azt is Bukarestben döntik el, hogy kiről lehet magyar iskolát elnevezni... Gyermekeink az átideologizált, meghamisított román történelmet kénytelenek tanulni, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem kálváriáját ne is említsük.
Szép teória az, amit Varga Attila és Varga Gábor kifejtenek a film végén, miszerint az autonómiát csinálni kell. A székely termék védjegye kétségkívül fontos, a létező jogi keretek autonóm cselekvéssel való kitöltése szintén, de az autonómia nem ebből áll, hanem elsősorban önrendelkezés-elvű intézményrendszer, a saját magyar sors alakításának a román állam által elismert jogi kerete, melynek megvalósításához nemhogy közelebb lennénk ma, hanem Románia európai uniós csatlakozása után inkább távolabb kerültünk.
De bármennyire is rosszabb a starthelyzet ma, mint volt negyed évszázada, nincs más utunk, mint amit egykoron, huszonkét esztendeje Brassóban megrajzoltunk: államon belüli állam, saját közösségi akaratunkat becsatornázó intézményrendszer és nyomásgyakorló autonómiaelvű politika. Minden más út közösségünk megsemmisüléséhez vezet.
Borbély Zsolt Attila |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A nagyváradi maszatolás
Még a magyar állami hírügynökség is felfigyelt arra a sajtókampányra, ami a vasárnap Nagyváradon tartandó népszavazást övezi.
város román többségű elöljárósága tetemes mennyiségű közpénzt áldoz arra a propagandára, amelynek célja a szavazati joggal rendelkező lakosok egyharmadának meggyőzése: járuljanak az urnákhoz és hagyják jóvá, hogy a megyeszékhely bekebelezze a szomszédos Váradszentmárton községet, amelyhez Félixfürdő és Püspökfürdő mellett még hat, nagyrészt románok és cigányok lakta falu tartozik.
Az Ilie Bolojan nemzeti liberális polgármester nevéhez köthető grandomán akció mögött máig nem tisztázott okok, szándékok, célok húzódnak meg, az elöljáróság képtelen volt koherens indoklással előállni a fúziót illetően. Gazdasági fejlődésről beszélnek, de közben a nyugdíjasoknak nyújtandó kedvezményekkel kampányolnak. A polgármesternek a héten két, egymásra nagyon hasonlító, formailag és tartalmilag is alacsony színvonalú interjúja jelent meg a váradi magyar sajtóban, de gyanítható, hogy az alapszöveget a szerkesztőségek készen kapták, mert konstruált kérdésekre a városgazda ugyanolyan semmitmondó, maszatoló, demagóg válaszokat adott, semmitől és senkitől sem zavartatva. Például ugyanaz az idétlen, Szent László magyar király és Napóleon francia császár közötti párhuzam jelent meg mind az osztrák, mind a román tulajdonú „magyar” lapban. Azaz a magyar lakosság részéről felmerült aggályokat elhessegetve az volt a polgármester lényegi üzenete, hogy egy 75 százalékos román többség azt csinál ebben a városban, amit akar, és ez a normális. Az őshonos, de létszámában tragikusan megcsappant, politikai közösségként könnyen megkerülhető váradi magyarságnak egyetlen teendője van Bolojan szerint: nem követelőzni és nem bosszantani a többséget.
A nagyváradi polgármester az etnikai arányok további felborítását tervezi
A témáról az elmúlt napokban megjelent híradásokat, cikkeket, véleményeket koronázza meg összegzően az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezetének mai közleménye, amit érdemes hosszabban idézni: „Május 10-én, vasárnap ismét a szavazóurnák elé hívják Nagyvárad polgárait. Ezúttal arról kellene döntenünk, hogy akarjuk-e Nagyvárad és Váradszentmárton közigazgatási egyesítését. A népszavazást kezdeményező városvezetés azzal érvel, hogy a 200 ezres lakosságszám alá zuhant Nagyvárad csupán a környező települések lenyelésével fejleszthető. Meggyőződésünk, hogy a népszavazás kampánya nem egyéb az elmúlt hét esztendő sikertelenségének beismerésénél, nem más, mint annak a ténynek az elismerése, hogy dacára kiváló földrajzi elhelyezkedésének és a határmentiségből fakadó helyzeti előnyének, városunk egyre inkább lemarad, mindinkább távol kerül attól, hogy a megyerendszer közelgő megszüntetése után Kolozsvár és Temesvár mellett régióközponttá váljon. Ki kell mondanunk: Nagyvárad zsugorodása nem csupán gazdasági okokra vezethető vissza! Az elmúlt 25 évben ugyanis a város román lakosságának létszáma 150 ezer fő körül állandósult. Az elszenvedett 30 ezres fogyás egybeesik a helyi magyar közösség által elszenvedett fogyással. Az 1992-ben 75 ezer főt számláló váradi magyarság, dacára a folyamatos sikerkommunikációnak, mára 45 ezer fő alá fogyott. Senki sem tagadhatja, hogy ennek a folyamatnak fő fenntartója a mindenkori városvezetés magyarsággal szembeni töretlenül barátságtalan magatartása.”
A Nagyváradhoz csatolandó települések többnyire románok és cigányok által lakottak
A közlemény a magyarság egyéb jogsérelmeit is tartalmazza: „Hiába a vonatkozó törvények, a hivatalokban lehetetlen a magyar nyelv használata, tíz éve harcolunk utcaneveinkért, de olyan elemi feliratokért is, mint a várost átszelő Sebes-Körös folyó nevének kiírása. Lassan kiszorulunk a peremkerületek általános iskoláiból és nem csupán a gyereklétszám miatt, ezalatt a szakoktatásban alig minden negyedik magyar gyermek tanulhat anyanyelvén. Miközben a város által kultúrára költött összegek kevesebb mint 5%-át kapjuk, miközben a polgármesteri hivatalban a magyar alkalmazottak száma kevesebb mint 4%, folyamatosan azzal alázzák közösségünket, hogy a város napjaként ünnepeltetik velünk az akkor még közel színmagyar Nagyvárad 1944-es elestének napját. Mindezek betetőzése, hogy egyes magyar vezetők cinkossága és titkos alkuja mellett egyelőre nem állhat városunk főterén a városalapító Szent László király szobra annál az egyszerű oknál fogva, hogy magyar király volt. Amekkora veszteség Szeben és Brassó esetében a szászok eltűnése, akkora veszteség Nagyváradnak a magyar közösség gyorsuló fogyása. Éppen ezért jó, ha eszébe vési a város valamennyi vezetője, nélkülünk, a magyar közösség nélkül Nagyváradból nem lesz sem régióközpont, sem a sokat szajkózott európai város.”
A tervezett fúzióról a Néppárt kijelenti: „a megoldás nem a környező települések lenyelése és erőforrásaik, jövőjük felélése, hanem az, hogy a mindenkori városvezetés teremtsen olyan, valóban európai környezetet, hogy a város valamennyi polgára otthon érezhesse magát, hogy teremtő, alkotó erejét szülővárosában kamatoztathassa. Szem előtt kell tartanunk azt is, hogy Váradszentmárton bekebelezése nyomán 25%-ról 22%-ra esik vissza városon belüli arányunk, ami könnyen oda vezethet, hogy a hat év múlva esedékes népszámlálás után már a kevés kisebbségi jogot garantáló 20% sem érjük el Nagyváradon. Továbbá visszautasítjuk azokat a tarthatatlan, fedezet nélküli ígéreteket, melyekkel a szentmártoniakat próbálják rávenni a beolvadásra, hiszen jól látjuk Biharpüspöki esetében, mit jelentett a városhoz csatolás: ahelyett, hogy önálló jövedelmei és a város közelsége miatt a megye talán leggazdagabb községévé vált volna, mára egy, a komoly fejlesztésekből kihagyott, túlszennyezett peremkerületté változott.”
A közlemény felhívással zárul: „Sajnálattal tapasztaltuk, hogy a városvezetésbe frissen visszakerült magyar politikusok valamilyen ismeretlen oknál fogva nem tartották fontosnak elmondani választóiknak, milyen veszélyekkel jár a népszavazás sikere, éppen ezért kétszerte fontos megismételnünk: az Erdélyi Magyar Néppárt városi szervezete azt tanácsolja Nagyvárad magyar polgárainak, ne vegyenek részt a népszavazáson, mert az csupán így érvényteleníthető. Aki mégis elmegy szavazni, az hozzájárul az érvényességi küszöb eléréséhez és érvényessé teszi a közpénzen folytatott kampány nyomán biztosnak látszó igen szavazatok győzelmét.”
A nyilvánosság különböző terein azt is firtatják sokan, hogy miért hallgat nagyokat a referendumról a magyarság érdekvédelmét és közképviseletét monopolizálni törekvő RMDSZ. Felmerült, hogy a népszavazás hallgatólagos támogatása volt az ára az egyik alpolgármesteri szék visszaszerzésének, de vannak, akik tulipános érdekeltségeket látnak a fúzióhoz köthető telekspekulációkban, infrastrukturális beruházásokban is. A szövetség helyi vezetői ezekben a napokban a Varadinum nevű kulturális kampányrendezvénnyel, a majálisozó etetéssel-itatással és annak a sikerként való beállításával vannak elfoglalva, hogy a város tíz hídjából egyet Szent Lászlóról nevezett el Sf. Ladislaunak az önkormányzat. Nagy megértést mutatva a magyarok problémái iránt – utalt rá Bolojan polgármester.
[R. B. M.]
itthon.ma

Egyre növekedik a színvonal
IX. Gyerekszínjátszók Országos Találkozója
Viszontlátásra jövőre! – így köszöntek el egymástól a IX. Gyermekszínjátszók Országos Találkozóján részt vevő diákok és pedagógusok. A kétnapos, versenyjellegű rendezvényen Hargita, Brassó, Kolozs, Maros és Kovászna megyei diákszínjátszók szerepeltek, összesen 280 gyerek.
A seregszemlének a Váradi József Általános Iskola díszterme adott otthont április végén. Szerdán az elemi osztályosok mutatkoztak be (erről már beszámoltunk), csütörtökön a magyarfenesi, szászrégeni, kőrispataki, oroszhegyi, kézdivásárhelyi és illyefalvi gimnazisták léptek színpadra összesen hat előadással. A produkciók nagy része a kamaszokat foglalkoztató témákra épült.
Ebben a korcsoportban a szakmai zsűri idén az első díjat nem osztotta ki. Második helyen a szászrégeniek Bolondos királyság, királyi bolondság című mesejátéka, míg harmadikon a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum diákjai végeztek A nő című produkcióval, valamint az oroszhegyiek az Este van már... hagyományőrző előadással. Dicséretben részesült a magyarfenesi Héjuska csoport Slawomir Mrozek drámája alapján készült Szerenád című előadása, a kőrispatakiak Kis hercege, valamint az illyefalvi Fábián Ernő Könyvtár csoportjának Padok című produkciója. A szászrégeni Csillagösvény mozgásszínpad (Ördögbál) és a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad (Tamási Áron Szép Domokos Anna darabjával) versenyen kívül léptek fel (középiskolások is szerepeltek a darabban), de a zsűri mindkét produkciót különdíjjal jutalmazta.
Nagy-Kopeczky Kálmán, a zsűri elnöke elismerően nyugtázta, hogy évről évre nő az előadások színvonala, a pedagógusok új technikai megoldásokat alkalmaznak.
– Annak örülök leginkább, hogy évről évre viszontlátom az előadásokban a fejlődés mind a témák kidolgozásában, színházivá tételében, mind a mozgásban, alakításban, csapatmunkában. A kis- és nagydiákok olyan természetesen mozognak a színpadon, bújnak más bőrébe, hogy azt csak csodálni lehet. Minden alkalommal sokat tanulok ezektől a gyerekektől. A színjátszó-találkozó varázsa a gyermeki tisztaságban rejlik – mondta.
Péter Kinga tanítónő-főszervező úgy véli, a rendezvény legfontosabb hozadéka, hogy barátságok köttetnek, kapcsolatok alakulnak ki gyerekek és pedagógusok között egyaránt. Ugyancsak fontos, hogy az előadásokat követő szakmai kiértékelőn a tanítók, tanárok nagyon sok hasznos tanácsot kapnak a szakembertől, a zsűri elnökétől.
Annak ellenére, hogy a rangos találkozó szerepel a tanügyminisztérium versenynaptárában, a szervezési költségekre egy banit sem utalt ki a szaktárca, arra hivatkozva, hogy egy országos rendezvénynek legalább tíz megyéből kell résztvevői legyenek. A verseny sajátos jellegéből adódóan ezt a feltételt nem tudják teljesíteni, de lelkes támogatóknak köszönhetően minden évben sikerül tető alá hozni a találkozót.
Némethi Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

KISEBBSÉGBEN: Gondolatok a moldvai csángók nemzeti identitásáról
Kik vagytok, csángók? Kik vagytok? Csángók?
Bár a hetvenes években annak a kérdésnek a megválaszolása is problémát okozhatott egy egyetemre felvételiző diáknak, hogy milyen nyelven beszélnek a székelyek,[1] mintha a csángókkal ma sem tudna mit kezdeni a mindenkori magyar közgondolkodás – akár a trianoni Magyarországon, akár a Székelyföldön. Írásomban a csángók identitásával kapcsolatos kutatások, tanulmányok megállapításai alapján igyekszem néhány szempontot, gondolatot megfogalmazni a „csángókérdésről”.
Elcsángált magyarok vagy csángósított románok?
A csángók eredetére többféle elmélet született. A legvalószínűbb és a magyar tudományos közmegegyezés szerinti változat arról szól, hogy a Moldvában élő, csángó névvel illetett népcsoportok ősei a Kárpátok másik oldaláról (tehát nyugatról) áttelepült, magyarul beszélő emberek voltak, ám az idők folyamán kultúrájukra, nyelvükre és szokásaikra hatással volt az őket (falvaikat) körülvevő román közeg. Egy másik, a román közgondolkodásban szinte kizárólagossá vált teória szerint viszont a csángók elmagyarosodott románok (a legelterjedtebb nézet szerint még a Kárpátokon innen – részint „természetes” módon, részint kényszer hatására – elmagyarosodtak, de sokat megőriztek román szokásaikból, majd – talán épp a magyar elnyomást el nem bírván viselni – települtek át Moldvába).
Alapvetően négy különböző népcsoportot illetünk a csángó megjelöléssel. Egyrészt a Brassó környékén, a Barcaságban élő, ún. „hétfalusi” csángókat. Ők székely származásúak, a 14. században szegődtek a brassói szászok jobbágyaivá, lutheránus hitre tértek, de nyelvüket és hagyományaikat megtartották. Másrészt a történelmi Csík vármegye keleti részén, a Tatros völgyében élnek a gyimesi csángók, akik a korábban Moldvába menekült, illetve az Erdélyben maradt székelyektől eredeztethetők. Ők többségükben a 18. század óta élnek ezen a területen. Dévai csángók alatt is egy székely néptöredéket értünk, mely csoport tagjai az 1880-as években Bukovinából települtek Déva vidékére. Ők magukat csángónak vallják (míg más bukovinai székely csoportok a székely megjelölést alkalmazzák magukra, a csángó „besorolást” pedig elvetik). Végül a legnagyobb csángó népcsoportot a moldvai csángók jelentik.[2]
Lükő Gábor nyomán a néprajztudomány a moldvai csángókon belül további három csoportot különböztet meg: az északi csángókat (Románvásártól északra élnek, többségük nyelvileg mostanra elrománosodott); a déli csángókat (Bákótól délre), valamint a legnagyobb csoportot, a székely eredetű székelyes csángókat (ők a Tatros, a Tázló és a Szeret folyók valamint mellékpatakjaik völgyeiben élnek).[3]
A moldvai magyarok létezését még a hivatalos, nacionalista román statisztika sem tudta teljesen eltagadni (bár mint említettem, őket is román eredetűnek igyekezett beállítani). Az 1930-as román adatok szerint akkor csaknem huszonnégyezer magyar anyanyelvű ember élt Moldvában, ebből valamivel több, mint húszezer volt – szerintük – magyar nemzetiségű.[4] Ezek nyilvánvalóan erősen kozmetikázott adatok voltak, ám a kommunizmus, majd nacionálkommunizmus időszakában még az erőszakos asszimilációnál is sikeresebbnek bizonyultak a statisztikusok a csángómagyarok „eltüntetésében”.
A második világháborút követő években – amikor például a Kárpátokon innen magyar autonóm tartomány alakulhatott – a moldvai csángóság életében is bíztató szakasz következett. A csángókat a román állami vezetés részéről is a magyar nemzetiség részének kezdték tekinteni, az iskolákban magyar nyelvű tagozatok indultak, és a toleráns hozzáállás iránti reményt táplálta, hogy Bákóban magyar nyelvű tanítóképző létesülhetett. A templomokban sem volt ritka a magyar szó. A magyarok érdekvédelmi és politikai szervezete, a Magyar Népi Szövetség a csángó falvakban irodát is nyithatott. Ám pár év elteltével annál kiábrándítóbb lett a folytatás. Az l950-es évek közepétől erőszakos asszimilációs intézkedések kezdődtek. Valamennyi magyar iskolát és óvodát bezárták, de még a templomokban is tilos volt az „ördög nyelvén” beszélni. A magyar öntudatú csángókat üldözték, s nemcsak a magyarországi, de az erdélyi magyarokkal való kapcsolattartásukat is büntették.[5]
Az asszimiláció és üldözés nem múlt el nyomtalanul: az 1950-es években a Magyar Népi Szövetség becslései szerint 60 ezer volt a moldvai magyarok lélekszáma, azonban a hivatalos összeírás ekkor alig több mint 17 ezer magyarról szólt (1956). 1966-ban 8 ezer 300-ra, 1977-ben 4 ezer 200-ra, míg 1992-ben összesen 2165-re tették a moldvai magyarság létszámát,[6] ami nyilvánvaló képtelenség.
A moldvai csángók ügyében is új fejleményeket hozott a rendszerváltás. Ők is érdekvédelmi szervezeteket alakítottak, magyar nyelvű újság alapítását és magyar nyelvű vallásgyakorlás, oktatás lehetőségét kezdeményezték. Ezen a téren ugyanakkor meg kell küzdeniük az állami és helyi szervek, illetve papság elutasító magatartásával.[7]
Ma már a határok átjárhatók, a tudományos módszerek finomodtak, elvileg mindenkihez egyenként be lehet kopogtatni, és meg lehet vizsgálni, milyen nyelven ért vagy beszél, s meg lehet kérdezni tőle, milyen nyelvi, etnikai, illetve nemzeti közösséghez tartozónak érzi magát. Mégis – továbbra is – a legnagyobb vitát kiváltó kérdés, hogy hányan is vannak a – magyarul beszélő, illetve a magyart anyanyelvként használó – csángók. A csángó-vita igazi (nem tudományos!) tétje ugyanis mind magyar, mind román részről ez: ők magyarul beszélnek-e egyáltalán, és ők magyarok-e egyáltalán. Szinte általános magyar vélemény szerint teljesen egyértelmű, hogy – hacsak nem történt teljes nyelvváltás – a magyar nyelv egy archaikus formájáról, illetve dialektusáról van szó (akkor is, ha ez keveredik például a modern kor román nyelvből átvett kifejezéskészletével).
Nincs ugyanakkor teljes konszenzus e tekintetben a magyar nyelvészek között. A „nem románul beszélő” csángók nyelvét a magyar nyelvészek döntő többsége magyar nyelvi rendszerként kezeli ugyan, de mindenekelőtt Sándor Klára szakmai álláspontja szerint a csángó nem magyar nyelvjárás, hanem önálló nyelv. Ha ez a vélemény általánosan elfogadottá válna, a magyar (irodalmi) nyelv csángók körében történő oktatásának jog- és célszerűsége is megkérdőjeleződhetne.[8]
A román többségi álláspont szerint külön kell választani a nyelvet és az identitást, így például ha valaki magyarul beszél, még nem feltétlenül magyar; aki csángó, és nem románul szólal meg, még nem feltétlenül magyarul beszél. Első hallásra ennél is megdöbbentőbb számunkra, hogy amint látni fogjuk, a csángók többsége – legalábbis látszólag – mintha a románok álláspontját osztaná ebben a kérdésben.
Tánczos Vilmos néprajzkutató 1994 és 96 között végzett kutatása szerint Moldvában – 83 településen – mintegy 60 ezerre tehető azon katolikus csángók száma, akik valamilyen mértékben ismerték, beszélték a magyar valamely tájnyelvi változatát, de az (álláspontja szerint magyar származású) katolikus csángók többsége, mintegy 180 000 személy nyelvileg teljesen elrománosodott. Az azóta eltelt másfél—két évtizedben a helyzet – nem túl meglepő módon – csak romlott. A moldvai csángók lélekszáma − Gyimesbükk és a nagyobbrészt bukovinai Szucsáva megye katolikusai nélkül − a 2002-es népszámlálás szerint 232 ezer fő volt. Tánczos Vilmos 2008 és 2010 között végzett újabb kutatásai szerint a feltételezhetően magyar eredetű katolikus csángó népesség említett létszámából mindössze 21 százalék, azaz már csak 48 ezer 700 fő beszéli valamilyen szinten a helyi magyar tájnyelvet. Ezek közül anyanyelvi szinten 26 ezer fő (11%), míg „második nyelvként” 22 ezer 700 ember (10%) beszél magyarul Moldvában. Ha ezt kiegészítjük az asszimiláció előrehaladott fokára eljutott, már csak passzív nyelvismerettel rendelkezőkkel (15 ezer fő, 6%), akkor azt kapjuk, hogy nyelvileg teljesen elrománosodott a csángók csaknem háromnegyede (73 százalék), ami több mint 168 ezer személyt jelent.[9]
A 2011-es román népszámlálás persze nem tükrözi ezt a helyzetet, a hivatalos statisztika szerint a legtöbb magyar Bákó megyében él, itt 0,7 százalék a magyarság aránya (4200 fő) és 0,1 százalék a csángóké (829 lélek),[10] ami bár valamivel több, mint amit korábban „mértek”, de nyilván messze van az igazságtól.
Csángó identitás – csángók identitása
A történelmi-földrajzi-kulturális különbözőség miatt kijelenthető, hogy egységes csángó identitás nem létezik, pontosabban: az általunk csángónak nevezett / gondolt (minősített?) személyeknek nincs egységes (etnikai, nyelvi, társadalmi stb.) csoporttudata. Voltaképpen, amikor a csángókérdést magyar szemmel vizsgáljuk, és azokat vesszük számba, akik – meggyőződésünk szerint – magyar nemzeti, nyelvi, kulturális gyökerekkel rendelkeznek, a római katolikus vallást mint jellemzőt hívjuk segítségül. Azaz: (magyar származású) csángó az, aki római katolikus vallású, míg a (román eredetű) román népesség a görögkeleti (ortodox) hitet vallja.
Külföldről (nem Romániából) nézve a kérdés korántsem egyszerű. Ezt mutatja a román—magyar csángóvita európai tanácsi „lezárása”, amely természetesen nem tett véglegesen pontot az ügy végére, különösen mivel egyik fél (román és magyar) sem lehetett maradéktalanul elégedett az ET 2001-ben elfogadott jelentésével, illetve ajánlásával, hiszen a dokumentum sem magyarnak, sem románnak „nem mondta ki” a csángókat. Az ET-ajánlás a következőket tartalmazta:
1. Biztosítani kell az anyanyelven történő oktatás lehetőségét a román alkotmánynak és az oktatási törvénynek megfelelően. Ezzel párhuzamosan osztálytermeket kell biztosítani a helyi oktatási intézményekben, valamint a falvakban a csángó nyelvet oktató tanárokat fizetésben kell részesíteni.
2. A csángó szülőket tájékoztatni kell a román oktatási törvényről és felvilágosítást adni részükre a nyelvekre vonatkozó rendelkezések alkalmazásának módjairól.
3. Lehetőséget kell nyújtani ahhoz, hogy a csángó falvak templomaiban a római katolikus szertartásokat csángó nyelven tarthassák, valamint tegyék lehetővé a csángók részére, hogy a vallásos énekeket saját anyanyelvükön énekeljék.
4. Valamennyi csángó szervezet kapjon hivatalos elismerést és támogatást. Különös figyelmet kell fordítani a csángó kisebbség szabályszerű összeírására a következő hivatalos népszámlálás alkalmával.
5. Fejleszteni szükséges a modern tömegkommunikációs eszközökhöz való hozzájutást. A csángó szervezeteket részesítsék pénzügyi támogatásban a rendelkezésre álló alapok mértékében, hogy segítséget kapjanak saját identitásuk aktív kifejezéséhez (különös tekintettel egyhavonta megjelenő folyóiratra, illetve egy helyi rádióállomás működtetésére).
6. Speciális programokat kell kidolgozni a csángó kultúra támogatása érdekében, a kisebbségek megismerését és tiszteletben tartását célzó programok keretében. Nemzetközi tanácskozásokra és szakértői találkozókra van szükség a csángók kultúrájának tanulmányozása érdekében.
7. Tájékoztatási kampányt kell indítani Romániában, amely bemutatja a csángó kultúrát, valamint a többség és a kisebbségek közötti együttműködés előnyeit.
8. Megfelelő leírást kell készíteni a csángók nyelvi és néprajzi sajátosságairól.
9. Szükséges a térség gazdasági megújulásának elősegítése, például kis- és középvállalkozások létesítésével a csángó falvakban.[11]
A csángókkal foglalkozó (magyar) szakirodalomban alapvető álláspont, hogy a moldvai csángó népcsoportnál a 19. századi értelemben vett polgári nemzetté válás folyamata nem történt meg. Bár az sem állítható, hogy a csángónak nevezett népcsoport minden tagjára jellemző a prenacionális közösségi identitás (hiszen az évszázadok alatt azért hozzájuk is eljuthatott a román, illetve magyar nemzeti gondolat), a többségükre ez ímindenképpen igaznak mondható.[12]
A moldvai csángó ember közösségi identitásának első számú és legfontosabb eleme a római katolikus hit. (Mi magunk is elsősorban a római katolikusok száma alapján tudunk a magyar eredetű népességre következtetni.) Ebben az identitásértelmezésben a vallás a csángókat meg is különbözteti az általuk ma is oláhoknak nevezett népességtől, akik tehát ortodox vallásúak. Itt jön az újabb probléma: az identitás második eleme ugyanis az államhoz tartozás. Azt minden csángó tudja, hogy jelenleg Románia területén él, vagyis állampolgársága tekintetében román. A román szó tehát – ebben az értelemben – az államhoz (mint nagy, jogokkal és kötelezettséggel járó közösséghez) tartozást jelöli, és ilyen szempontból – prenacionális felfogásban – nem azonos az (etnikai, kulturális, vallási identitástartalmat hordozó) oláh megjelöléssel. Mindezt „tetézi” a román nacionalista felfogásban „nevelt” helyi római katolikus papság által másfél évszázada terjesztett hibás etimológia. E szerint a „romano catolic” („római katolikus”) és a „român catolic” (román katolikus) gyakorlatilag ugyanazt jelenti. Ez utóbbi „érv” általános érvénnyel határozza meg a csángók identitását. „Romániában élek, egyszersmind román katolikus vagyok” – ilyen egyszerűen is összefoglalható a moldvai csángók jelentős részének önazonosság-tudata még akkor is, ha – mint láthatjuk – ők ezt máshogy értelmezik, mint mi.[13]
Ide kapcsolódik a (lehetséges) csángó identitást vizsgáló Simon Boglárka megállapítása: „Bár vallási hovatartozásuk a csoportszolidaritás legerősebb komponensét jelenti, ez nem kapcsolódik össze az etnikai határképzés nyelvi vonatkozásaival, amely a kettős elhatárolódás és kettős azonosulás pólusai között ingadozik, s legfőbb lényegét e köztesség (a mindkét helyre, de sehova sem tartozás) felismerése képezi, illetve annak a folyamatos tudatosítása, hogy kétnyelvűségük kettős nyelvi hátránnyal jár együtt – habár románul és magyarul is tudnak, egyik nyelvet sem beszelik olyan jól, ahogyan azt (szerintük) a valódi románok és magyarok teszik.”[14] A kutató a Bákó megyei település, Frumósza (Frumoasa) „csángó” lakosságát vizsgálta – a faluban egyaránt élnek katolikus csángók és ortodox románok, és arányuk is kiegyensúlyozott.
Az itt szerzett tapasztalatokat persze nem lehet teljes egészében „rávetíteni” sem a kizárólag magyar nyelvű lakossággal rendelkező csángó falvakban élők, sem pedig a már más településen élő, románul beszélő katolikus vallású emberek önazonosság-tudatára, mégis sokat elmond a csángók identitás-dilemmájáról. A román elemekkel kevert csángó nyelvhasználat ugyanis nyelvi kisebbrendűséget eredményezhet a standard magyar nyelvet beszélőkkel (vagy akár a székelyekkel) szemben (ami miatt velük a kommunikációs probléma kiküszöbölésére vagy a kigúnyolás elkerülésére eleve románul beszélnek), miközben helyi szinten is évtizedeken át érezhető volt a nyomás mind egyházi, mind állami és helyhatsági részről a (nyelvi) románosítás irányába. Ám mivel nyelvi kisebbrendűség a románokkal szemben is felmerülhetett, miközben a közösségen kívüli moldvai érvényesülés útja a román nyelv elsajátítása volt, lehetséges túlélési stratégiaként jelentkezhetett a nyelvváltás: az egymás között „csángóul” beszélő szülők gyermekeikhez románul szóltak, s ők az iskolában is értelemszerűen románul tanultak. Ha „el is hallották” szüleiktől a csángó(magyar) nyelvet, ha valamilyen szinten maguktól el is sajátították azt, anyanyelvüknek már a román számított. Persze a rendszerváltás után, s különösen az elmúlt egy-másfél évtizedben ellentétes előjelű folyamat is megindult (erről a későbbiekben részletesen is szólok), Simon Boglárka szerint a frumószai katolikusok „csángóságának” lényegét „egy köztes, kevert, »se nem román, se nem magyar« identitás jelenti, amely a saját csoport és a »mások« interakciói során” alakul, illetve változik”.[15] Általában is elmondhatjuk, hogy ha az identitásválasztást az „anyanyelvi tudatra” szűkítenénk, akkor sem jutunk előrébb a csángók identitásának meghatározásához. Biztosan létezik magyar, román és csángó anyanyelvi tudat is az általunk csángónak nevezett népességen belül[16], de a kettős vagy többes nyelvi identitás (magyar—román—csángó különböző kombinációi) sem valóságtól elrugaszkodott lehetőséget jelentenek.
Ha a nyelvi szempontokon túl a csángók tágabban értelmezett (etnikai) identitását vizsgáljuk, és a lehetséges „csángó identitással” kezdjük, akkor sem feltétlenül ugyanazt érti mindenki alatta. Egyrészt a csángó identitás létezhet

Magyar iskolák csaptak össze Marosvásárhelyen
Harminckét erdélyi és egy magyarországi közpiskolából 280 tanuló érkezett a hétvégén Marosvásárhelyre, hogy részt vegyen a tizedik alkalommal megrendezett magyar tannyelvű középiskolák országos tantárgyversenyén . Az eseménynek, mint minden évben, ez alkalommal is a Bolyai Farkas Elméleti Líceum adott otthont. A hivatalos megnyitót, ahogy később a díjkiosztó ünnepséget is az iskola dísztermében tartották, ahol Bálint István iskolaigazgató, Markó Béla szenátor, a tantárgyverseny védnöke, Gagyi József egyetemi tanár, a verseny elnöke, Ștefan Someșan főtanfelügyelő, Jeszenszky Attila szülőbizottsági elnök, valamint Bakos Levente a helyi önkormányzat képviselője köszöntötte a diákokat és tanárokat, hangsúlyozva a megmérettetés fontosságát, azt, hogy a tehetséggel megáldott diákok anyanyelvükön mérhetik össze tudásukat.
A biológiából, földrajzból, informatikából, társadalomtudományokból, történelemből, kémiaából és fizikából versenyző gimnazisták Szilágysomlyóról, Margittáról, Gyergyószentmiklósról, Kolozsvárról, Nyárádszeredából, Sepsiszentgyörgyről, Nagyváradról, Nagykárolyból, Segesvárról, Csíkszeredából, Szovátáról, Székelykeresztúrról, Dicsőszentmártonból, Székelyudvarhelyről, Kézdivásárhelyről, Nagyváradról, Szászrégenből, Brassóból, Barótról, Szatmárnémetiből, Korondról érkeztek, ráadásul idén először egy budapesti tanintézmény is képviseltette magát: az Óbudai Árpád Gimnázium. A vetélkedőt olyan tantárgyakból szervezik évről évre, amelyek hiányoznak az országos olimpiászokról, ahol a magyar diákok anyanyelvükön versenyezhetnek. Ilyen például a Nyárády Erasmus Gyula Biológia Tantárgyversenyen a növény- és állatbiológia, az anatómia és élettan (orvosi biológia) vetélkedőn, a Teleki Sámuel Országos Középiskolai Földrajzversenyen az általános természetföldrajz-, valamint humánföldrajz vetélkedő.
A Kalkulusz Országos Informatika Tantárgyverseny programozói versenyén az első három díjazott felvételi nélkül bejuthat a Sapientia EMTE Műszaki és Humántudományok marosvásárhelyi karára, az alábbi szakokra: informatika, mechatronika, számítástechnika, automatika és alkalmazott informatika, távközlés, számítógépes művelettervező és gyártásirányítás szakra. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Matematika és Informatika karán számít bele a felvételi jegybe. A Historia Nostra Történelmi Vetélkedő díjazott XI. és XII. osztályos diákjai a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Történelem Karára nyernek felvételit. A végső eredmények szerint a Bolyai Farkas Elméleti Gimnázium tanulói teljesítettek a legjobban, a legtöbb pontszámot ők érték el. A többi iskola sem maradt szégyenben, szorosan felzárkózott a szervezők-vendéglátók mögé. Antal Erika
maszol.ro

Épülhet az autópálya Borstól Berettyószéplakig
Rendeződni látszik az észak-erdélyi autópálya Bors és Berettyószéplak közötti szakasza, miután az Országos Útügyi és Autópálya-társaság (CNADNR) és a kivitelezésre kiírt versenytárgyalásból győztesként kikerült Corsan Rt. – Corvian Construccion Rt., a Consinit Kft., a Road Consulting & Design Solution Kft. és a Via Design Kft. alkotta román–spanyol konzorcium képviselői szerződést kötöttek.
A dokumentum értelmében a cégek kilométerenként 2,6 millió euróért vállalták a hátralevő munkálatok elvégzését – ezzel szemben, ha a munkálatokkal eredetileg megbízott amerikai Bechtel vállalat fektette volna le a mintegy 60 kilométeres aszfaltszőnyeget, akkor az kilométerenként 4,33 millió eurót emésztett volna fel az állami költségvetésből.
Mint ismeretes, az amerikaiak hozzáláttak a munkához a szakaszon, ám mindössze egy völgyhidat építettek meg Berettyószéplaknál. A román–spanyol konzorcium a bejelentések értelmében másfél hónap múlva lát hozzá a kivitelezéshez. A szerződés értelmében két év után át kell adniuk a forgalomnak az aszfaltcsíkot.
Narcis Neaga, az autópálya-társaság vezérigazgatója elmondta, a sztrádaszakaszon három csomópontot terveznek, továbbá vizsgálják annak a lehetőségét, hogy az autópályára rá tudják csatlakoztatni Nagyvárad körgyűrűjét.
Mint ismeretes, az észak-erdélyi autópálya az eredeti tervek szerint a román–magyar határon levő Borsot Brassóval kapcsolná össze. Ennek megépítésére a bukaresti hatóságok 2003-ban kötöttek szerződést az amerikai Bechtel vállalattal, de miután több mint 10 év alatt csak 52 kilométer épült meg, Bukarest 2013-ban felbontotta a szerződést az amerikaiakkal, a román hatóságok pedig újabb versenytárgyalásokat írtak ki több szakaszra.
Jelenleg a Kolozs megyei Gyalu és Aranyosgyéres közötti 52 kilométeres szakaszon lehet közlekedni. Építés alatt áll ugyanakkor a Gyalu és Magyarnádas közötti mintegy 8,7 kilométeres szakasz is, amely lehetővé teszi, hogy a Szatmárnémeti–Kolozsvár-országútról is fel lehessen jutni az autópályára. Ugyanakkor az év elején jelentették be azoknak a konzorciumoknak a nevét, amelyek megépítik az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyéres és Marosvásárhely közötti öt szakaszát.
Ponta: nem volt jó ötlet a hétcentes adó
Elismerte hétfő esti televíziós nyilatkozatában Victor Ponta miniszterelnök, hogy nem volt jó ötlet az üzemanyagokra tavaly kivetett hétcentes extra jövedéki adó, mivel a kormány nem tudta konkrétan befektetni az így befolyt pénzösszegeket. Arra azonban – tette hozzá – jó volt, hogy mozgásteret biztosított a kormány számára.
„Ahhoz, hogy elindíts egy procedúrát, meg kellett mutatnod, hogy van pénzed, másként az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nemet mondott volna” – fogalmazott a Digi 24 kérdésére a miniszterelnök, aki egyúttal ígéretet tett, hogy „az energiák nagy részével” az infrastrukturális projektekre összpontosítanak. Mint ismeretes, a hétcentes adó bevezetését a kormány azzal indokolta, hogy az így befolyó pénzeket az infrastruktúrára, főként autópálya-építésre fogják fordítani.
Bálint Eszter |
Székelyhon.ro

Erdélyi programindító Sepsiszentgyörgyön (A külhoni magyar szakképzés éve)
A szülőföldön boldogulás a gazdasági lehetőségektől függ, és ez a kettő jelenti a magyarság megmaradását a Kárpát-medencében – hangsúlyozta Potápi Árpád, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára tegnap a Sepsiszentgyörgyön tartott Szakképzés – gazdaság – társadalom című erdélyi fórumsorozat nyitórendezvényén.
A háromszéki, brassói, barcasági magyar nyelvű szakoktatás képviselői, valamint a román oktatási minisztérium kisebbségi államtitkársága, a helyi és megyei önkormányzat elöljárói jelenlétében tartott tanácskozás házigazdája a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége volt, mely a magyar állam erdélyi partnere az anyanyelvű szakképzést támogató programban. Húsipari szak indul
A miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkársága javaslatára tavaly novemberben döntötte el a Magyar Állandó Értekezlet, hogy 2015 a külhoni magyar szakképzés éve, és ebben az esztendőben 500 millió forinttal támogatja a határon túli magyar szakoktatást. A Kárpát-medencében száznegyvennyolc magyarul (is) oktató szakképző iskola működik, Erdélyben hetvenhárom, Felvidéken negyven, Vajdaságban huszonhét, Kárpátalján hat és Horvátországban, illetve Muravidéken egy-egy. A támogatási összegből hét erdélyi szakoktatási intézmény fejlesztését finanszírozza a magyar állam százhúsz millió forint értékben, ebből huszonkilenc millióval járul hozzá az egyetlen háromszéki projekthez: húsipari szak elindítását támogatja a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskolában. Potápi Árpád elmondta, a különböző régiók helyi partnerein kívül a szakoktatás hosszú távú fejlesztése, átrendezése, összehangolása céljából az általa vezetett államtitkárság együttműködik a budapesti földművelésügyi és a nemzetgazdasági minisztériummal, de a szülőföldön boldogulást olyan programokkal is támogatják, mint az átjárhatósági ösztöndíj, amely révén idén huszonnyolc ötfőnyi diákcsapat – tizennyolc erdélyi, köztük egy sepsiszentgyörgyi és egy kézdivásárhelyi – vesz részt kísérővel egy hónapos szakmai gyakorlaton Magyarországon. Ide tartozik a Szakma Sztár Fesztivál, a gazdavendég tíz erdélyi résztvevővel, az augusztusban induló Petőfi Sándor program a szórványban élők identitásának erősítéséért.
Bevonni a vállalkozókat
Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke szerint nem elég, hogy erős képzési központok jöjjenek létre, hanem szervezeti hálózattá, minden elemet átfogó rendszerré kell alakítani a jelenlegi iskolahalmazt. A szórványban elsősorban a megmaradás a cél, a tömbmagyarságban a versenyképesség kialakítása – hangsúlyozta a pedagógusszövetség vezetője, aki leszögezte: a régiónként sorra kerülő fórumok célja összegyűjteni az adatokat a jelenlegi hiányosságokról, az igényekről, amelyek a jövőbeni szakképzési stratégia alapját képezik. Tamás Sándor megyeitanács-elnök úgy véli, a brassói, barcasági szakoktatást is a háromszékivel összhangban kell átgondolni, belefoglalni a közös stratégiába, és javasolta egy szakoktatókat képző központ létrehozását, amelynek Kovászna megye szívesen lenne a házigazdája. Szerinte ezt az a tény is indokolja, hogy a határon túli magyar szakképzésben részesülő 28–30 ezer diák 8–9 százaléka, közel 2300 tanuló Háromszéken sajátítja el a szakmát.
A fórumon többször elhangzott, hogy politikai akarat és a vállalkozók bevonása is szükséges a szakképzés megerősítéséhez, ebből a szempontból a bevezetés előtt álló duális szakképzés éppen kapóra jön, de csak akkor fog jól működni, ha a vállalkozókat érdekeltté teszik, például adóügyi szabályozással. Biró Zoltán, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanára bemutatta a csíkszeredai KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központja által készített rövid összefoglalót, mely a legfontosabb kiindulópontokra irányítja rá a figyelmet a szakoktatás megtervezésében, hangsúlyozva: olyan szakokat is kell indítani, ajánlani a fiataloknak, amelyek a kétkezi, a kézműves mesterségekre irányulnak. Kiss Imre megyei főtanfelügyelő szerint új szakképzési térkép megrajzolására van szükség Székelyföldön, javasolja konzorciumok, erős szakképzési központok létrehozását, amit a fórum brassói és kőhalmi résztvevői kétkedve fogadtak, mert attól tartanak, ha oda irányítják a diákokat, veszélyben foroghat a jelenlegi szakosztályok léte, amelyek hiányában a szórványban élő tanulók könnyen választanák a román tannyelvű tagozatot. Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora, a szórványban működő anyanyelvű oktatásért évtizedek óta cselekvő kőhalmi református lelkész úgy vélekedett: szükség van jó mesteremberekre, akik az iskola után hazatérnek falujukba, meg tudják javítani a cipőt, a vízcsapot, kezelni tudják a mezőgazdasági gépeket, és vissza kell hozni a hagyományos szakmák becsületét.
Borsos László, az oktatási minisztérium kisebbségi államtitkárságának tanácsosa nagy jövőt lát a duális szakképzésben; Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának főkonzulja a munkahelyteremtést szorgalmazta, a külképviseleten ugyanis azt tapasztalja, hogy egyre többen igényelnek útlevelet külföldi munkavállalás céljából. Dezső Vencel, a kézdivásárhelyi Apor Péter Szakközépiskola igazgatója szakképző iskolákat bemutató Kárpát-medencei katalógus elkészítését javasolta; Szabó Mária Brassó megyei főtanfelügyelő-helyettes összehangolná a Cenk alatti város magyar nyelvű szakoktatását a háromszékivel, a Remus Răduleţ Szakközépiskola pedig felajánlott helyeket magyar tagozata villanyszerelői szakán, ahol korszerűsítették a laboratóriumokat. A tanácskozáson elhangzott javaslatokat a pedagógusszövetség összesíti, majd júniusban Szovátán tartják az összegző egyeztetést, és júliusban a Tusványosi Nyári Szabadegyetemen írják alá a magyar állam és a szervezet közötti részletes együttműködési megállapodást.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Törés az Orbán–Tőkés-kapcsolatban?
Szabályos médiahack zajlik a szemünk előtt egy múlt csütörtöki rendezvényről szóló híradás kapcsán, amely Orbán Viktor és Tőkés László eddig harmonikusnak látszó viszonyának megromlásáról szól. Akad olyan médiaorgánum is, amely egyenesen a barátság végét vizionálja, amibe minden bizonnyal jó adag wishful thinking keveredik, különösen, ha belegondolunk, hogy az illető hetilap a legdurvább ballib hecclapok egyike. Amely egyébként képes minden alap nélkül, vérforraló módon, a hangulatkeltés nyilvánvaló szándékával úgy torzítani a hírt, hogy Tőkés László „köpködi” Orbán Viktort.
Kiragadott értetlenség
Mert mi is történt?
Május 7-én a budapesti Polgári Mulató nevű nemzeti rendezvényházban került sor e sorok írójának az elmúlt negyed évszázad erdélyi magyar politikatörténetét összefoglaló könyvének bemutatójára, amelynek moderátora Raffay Ernő történész volt. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Tőkés László is, akit a szervezők a főasztalhoz invitáltak. Az est során az előadók kivesézték az elmúlt 25 esztendő esélyeit, reményeit, megvalósításait és perspektíváit. Szó esett a tájba simuló karrieristák és a nemzeti autonomisták közötti elvi ellentétekről, Domokos Géza bukaresti szocializációjának következményeiről, az önkéntes önfeladás problémájáról, az önálló külpolitika fontosságáról, a Kolozsvári Nyilatkozatról és a brassói program mögötteseiről, a neptuni paradigmáról. Akárcsak az RMDSZ kormányzati szerepvállalásáról, a magát szövetségnek nevező párt autonómia-propagandájának álságosságáról, a román nemzetstratégia engedménymorzsák fejében történő kiszolgálásáról, a magyarság számára igencsak kétes értékű 2005-ös kisebbségi törvény irracionális román elutasításáról is, a Székely Önkormányzati Nagygyűlésről. S persze arról, hogy egyetlen lehetséges stratégia ma is az autonómia megvalósítására irányuló cselekvési egység az erdélyi magyarság érdekképviseletét felvállaló politikai szervezeték között.
Ahogy az lenni szokott, a nézőknek is módjuk volt kérdezni, s természetszerűleg rákérdeztek arra, mi húzódik meg a látványos RMDSZ–Fidesz-közeledés mögött. E kérdésre válaszként hangzottak el azok a mondatok, amelyeket a Magyar Nemzet újságírója címben is kiemelten idéz, a tudósítást kiélezve a kifejezetten kényes kérdésekre. Tőkés László valóban elmondta, hogy nem érti Orbán Viktor nemzetpolitikáját, hogy az erdélyi MSZP-nek tartja az RMDSZ-t, hogy több, mint különös, hogy a Fidesz mégis az RMDSZ-t támogatja. A magyarországi sajtó nagy része pedig idézi e tudósítást, sok esetben úgy, hogy meg sem említik Raffay Ernő jelenlétét, nemhogy gondolatait, hogy most az egész beszélgetés apropójául szolgáló monográfiáról ne is szóljunk. S persze Tőkés László által a Ceauşescu-korabeli román titkosszolgálat egyházbomlasztó szerepéről mondottak is elsikkadtak a „nagy hír” mellett, miszerint az EMNT elnöke bírálni merészelte a magyar kormányfőt.
Akaratból a világ
Mindebből azonban igencsak korai lenne az Orbán–Tőkés-viszony végét vizionálni. Azt vélhetően Orbán Viktor is látja, hogy a Magyar Nemzettől az Indexen át a Magyar Narancsig a legtöbb megszólaló és a hírt továbbgörgető orgánum célja, hogy éket verjenek az erdélyi magyarság leghitelesebb, legismertebb éspolitikai irányvonalát tekintve az egyik legkövetkezetesebb képviselője, valamint a magyar szuverenitás minél nagyobb részét megtartani, sőt, visszaállítani igyekvő kormányfő közé. Kettejük szövetsége, bármit is mondjon az RMDSZ-es vagy a balliberális sajtó, elsősorban a közös nemzeti-keresztény értékrenden, közös elhivatottságon és közös szerepfelfogáson alapszik, s nem érdekeken. Az érdekek csak egy magasabb szinten, a Kárpát-medencei közös magyar nemzetépítés szintjén kerülnek szóba, amely célkitűzés éppenséggel a közös értékrenden alapszik. Ami a közös elhivatottságot és szerepfelfogást illeti, mind Orbán Viktor, mind Tőkés László eddigi politikai szerepvállalásából kitetszik, hogy elutasítják a politikának az adminisztrációra való szorítását, s abból indulnak ki, amit egyébként Orbán Viktor meg is fogalmazott egy beszédében: akaratból épül fel a világ, a jövőt mi magunk alakítjuk, s nemcsak a jelenért, de a jövőért is felelősek vagyunk.
Közös különbségek
Amellett, hogy ismert és népszerű a nemzeti gondolkodású magyarok körében, mindkét személyiség kellőképpen öntörvényű ahhoz, hogy épp elegen legyenek, akik össze akarják ugrasztani őket. Az is megjósolható volt, hogy Tőkés László nem hagyja szó nélkül a Fidesznek az RMDSZ-szel való szükség feletti közeledését. Mert érthető és elfogadható, hogy egy nemzetpolitikában gondolkodó kormány akkor sem engedheti meg magának a legnagyobb elcsatolt nemzetrész legtöbb szavazatot begyűjtő szervezetével való viszony befagyasztását, ha történetesen meggyőződött arról, hogy e szervezet pusztán álképviselet, hogy más irány lenne kívánatos az erdélyi politikában, hogy a bukaresti szirénhangok bármikor elcsábíthatják a kormányost. De a miniszterelnök helyettesének nyilatkozatától – miszerint az 1996 óta egyértelműen kirekesztő RMDSZ-ben „megvan az a képesség, hogy mindenkit integráljon, akit integrálni lehet”, vagy hogy „nem fogadható el semmi, ami az RMDSZ-t gyengíti” – elég nagy a távolság. E kitétel masszív következetlenség is, hiszen az RMDSZ 1996 óta semmit nem változott, a Fidesz viszont több esetben is a szervezet kihívóit támogatta, ami akárhogy is vesszük, az RMDSZ gyengítését jelenti.
Ezzel együtt megítélésem szerint nyílt és végleges törésre sem a Fidesz és a Tőkés László által vezetett EMNT, sem pedig a két szervezet vezetői között nem kerül sor, mert sokkal több olyan tényező van, amely összeköti e szervezeteket és közéleti szereplőket. S itt nemcsak a közös múltról van szó, a Fidesz nemzeti irányváltását levezénylő politikusok tusványosi szocializációjáról, negyed évszázad közös küzdelmeiről, hanem a közös célokról, közös felelősségről, közös ellenfelekről is. És a mindebből fakadó egymásra utaltságról.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A romániai magyar tabutémák leltára
Szociológiailag teljesen irreleváns, ám mégis „dokumentum-értékű leltárt” készítettünk azokról a dolgokról, amelyekről köztudott: ezeket nem jó firtatni. Ha Ön újságíró és van önbecsülése, ne olvassa el a következőket.
A módszer: e-mail-ben felkérő-leveleket küldtünk ki körülbelül ötven címre. Szövege:
"Kedves szerzőtárs! Kéréssel fordulok hozzád. A Transindex számára készítek egy összeállítást a romániai magyarság úgynevezett szent teheneiről. Szent tehénen olyan személyt, intézményt, gondolatot, mentális toposzt stb. értek, amit mindig elnéző megbocsátással kezelünk a sajtóban, a közbeszédben. Máshogyan közelítve: melyek azok a bálványok, amelyeknek – mint minden bálványnak – születésükkor máris eljött az alkonyidejük, de erről nem illik beszélni."
A válaszokat montázsban közöljük. Szerzőink csoportja sok tekintetben heterogén; az ankét külön érdekessége, hogy a megkérdezettek – akiknek politikai nézetei számos témában erőteljesen eltérnek egymástól – gyakran ugyanazokra a jelenségekre mutatnak rá.
Általános, a társadalmat jellemző, szent tabutémák
1. A kisebbségi eliteken belüli gazdasági érdekcsoportok hálózatai és kapcsolataik érdekszövevénye a magyarországi és az adott országon belüli – jórészt a titkosszolgálatokhoz is kapcsolódó – gazdasági érdekcsoportokkal. A romániai magyar maffiák. Látott már valaki személyes vádakon (és válasz jogán) kívül valamit erről a magyar sajtóban? Esetleg a félénk átvételét annak, amiről a román újságok már hetek (évek) óta cikkeznek (lásd a Csibi-ügyet).
Akiktől a válaszok érkeztek:
Bakó Rozália, Bálint Ferenc, Bara Gyula, Bárdi Nándor, Boros-Dali Lehel, Daczó Kati, Fall Sándor, Horváth Gizella, Gáspárik Attila, Kelemen Zoltán, Lukács Csaba, Toró T. Tibor, Stanik István, Szabó Tünde, Vandra Attila, Zilahi Imre.
2. A korrupció kérdése, amely a magyar többségű településeken és a magyar intézményrendszerben is a többségi habituális világokhoz hasonló viselkedésformákat és technikákat gerjeszt.
3. Az oktatás minőségének és megszervezésének kérdése. A Sapientia Egyetem csődje. Az erdélyi magyar oktatás módszertani és tartalmi reformjának szükségessége. A lassan általánossá váló funkcionális analfabetizmus – vagyis a romániai magyarok kb. 60%-a nem érti, amit elolvas. A versenyvizsga-rendszert és a magyar oktatásügyet is áthálózó korrupció.
Ugyanez más irányból: arról rengeteget hallunk, hogy a magyar iskolákban nem jók a tanárok, suttogjuk az utcasarkon, hogy mindenért ők a hibásak, de arról, hogy egyes tanárok mennyit áldoznak a szabad idejükből arra, hogy a diákok szakkörre járhassanak, kirándulni mehessenek, az iskolában sulibulit lehessen tartani, s ezt az időt egyesek a családjuktól vonják el, arról mikor olvasunk? 4. A politikai retorika és a társadalmi valóság viszonyrendszere. Az autonómia, kettős állampolgárság, státustörvény, Budapest központúság stb., és a mindennapok habituális világa, léptéke, a mindennapi cselekvést irányító szokásvilág közti szakadék. A magyarságtudatból nem lehet megélni – a magyarságtudat túlzott kultivációjáról és káros voltáról mikor olvasunk a sajtóban? 5. A kulturális és az egyházi elitek 1989 előtti viszonya a hatalomhoz; az aggódás és kitartás diskurzusok tematizálóinak családi-migrációs története.
6. A gondolkodás-ökonómia hiánya, a közéleti és kulturális toposzok felülvizsgálatának lehetetlensége. 7. A középosztályosodás formáinak követése (társadalomtörténetileg valós, egzisztenciális középosztályosodás nélkül.)
8. A sajtó mindenhatóságának tévhite.
Romániai magyar öntetszelgés
1. Az erdélyi magyar kultúrfölény-tudat.
2. Erdély, mint földrajzi és gazdasági értelemben komoly tartalékokkal bíró régió tévhite. Az, hogy Erdély a mintaadó régió.
3. A humán jellegű műveltség felülértékelése. A "magyar önazonosság". Nemzeti erényeink konzisztencia nélküli listája.
4. Az erdélyi jobb magyarság hite Budapesthez viszonyítva.
5. A furfangos székely, a "vártán álló székely" toposza, a jég hátán is kreatív székely képe (amely egyike a balkáni tomboló-lázadó jellemképeknek – lásd Emir Kusturica filmjeit –, a mindenhez alkalmazkodó, személyiségtorzító léthelyzet-igények kompenzálására). A székely bicska.
6. A falusi műveletlen lelkész és a frissen végzett hitoktatók a helyi társadalmakban. Az egyházak középkori tekintélyelvűsége, az egyházak tehetetlensége a valódi közösségépítésben. Az egyház és a papok - véleményükkel szembeszállni ma is akkora szentségtörés, mint a Különös házasság idején.
7. Az állítólagos bánsági tolerancia
Humanoid szent tehenek
1. Választottjaink általában. Választottjaink magánélete, vezetőink külföldön felhalmozott vagyona. A magyarság vezetőinek politikai múltja, összefonódása a kommunizmussal, a titkosszolgálattal. Frunda és Verestóy titkosszolgálati kapcsolatai. Tőkés magánéleti botlásai. Tőkés Lászlóról mikor lát már napvilágot egy olyan cikk, amelyik megpróbálja helyére tenni Tőkés Lászlót érdemeivel és hibáival egyetemben? Amiről hallunk és olvasunk: a). egyáltalán nincs igaza b.)Teljesen igaza van. Markó második házassága.
2. Az újságírók általában. A korrumpálhatóságuk, a szerkesztőségek összedolgozása különböző politikai érdekcsoportokkal. A külföldi és hazai politikai szervezetek és sajtó közötti anyagi összefonódások. A szakmailag felkészületlen, potyaleső, dörgölőző, beszari újságírók ármádiája. A magyar média képtelensége a modernizálódásra.
3. Az egyházak általában. Az egyházak pénzügyei. Általában a megújulásra, az új kor kihívásaira nehezen mozduló történelmi egyházak, bár ezek ideje nem járt le. Patriarchális fundamentalizmusuk. A klérus belső élete, az egyházi korrupció; az egyházak túlsúlyos részvétele a közélet minden területén.
A "feddhetetlen" egyházi emberek (főleg katolikus papok) magánélete. Az egyházi ingatlanok teljes visszaszolgáltatása – mit tenne az egyház, ha most rászakadna több száz iskola, kórház, középület? Kiadná bérbe. A vallás megtartó erejének tévhite. Hogy folyamatosan csökken a történelmi egyházak hívőinek száma.
4. Az RMDSZ általában. A Communitas alapítvány. Vezetőink minősége. A állammodell szerint felépülő RMDSZ.
5. A civil társadalom általában. Ugyanolyan visszaélések lennének akkor is, ha a civilek osztanák ki a pénzeket.
6. Pop. Dancs Annamari, sepsiszentgyörgyi popsztár.
7. Tételesen: Németh Zsolt, Orbán Viktor, Sütő András politikai múltja, Szász Jenő, Tőkés László, Verestóy miből szerezte a vagyonát?
Kányádi Sándor, Király Károly, Tempfli atya megyéspüspök, Cs. Gyímesi Éva. Volt valamikor Szőcs Géza, Domokos Géza, de az ő bálványuk már ledőlt, őket bántatlanul szabad szidalmazni, sőt, egyesek el is várják ezt. Hasonló állapot fele tart egyrészt dr. Csapó József, másrészt Markó Béla, Frunda György. Tőkés püspök külön kategória, egyeseknek bálvány, másoknak maga a megtestesült rossz.
Mártírjaink. Például Brassóban Dr. Szikszai Jenőt ma tanári példaképként tartják nyílván, s felemlíteni, hogy "ha én ma az ő pedagógiai módszereit alkalmaznám... " szentségtörés. Reményik Sándor és Wass Albert életútja. Orbán Balázs, Petőfi Sándor.
Szent intézmények
A két világháború között működő, 1989 után újraalakított országos magyar intézmények (EMKE, RMGE, stb.). EME – többször is. MVSZ, EMTE, Partiumi Keresztyén Egyetem, EREK, KREK, FIDESZ, MPSZ.
Az ugar, mint helyszín szent tehenei
1. A hagyományok általában. Szoboravatások és koszorúzások. A székely himnusz. A március 15-i stb., stb. ünnepségek, koszorúzások üressége. A teljesen idiotikus szavalóversenyek. Templomépítések. 2. A trendi ócskaság: az aradi szoborcsoport. Csíksomlyói búcsú (ki meri leírni, hogy hótt unalmas, no meg néha kész röhej, ahogy magyarországi buszokban lúgagyú turisták jönnek indiai atmoszférát szippantani)
3. Kolozsvár, a kulturális főváros toposza. Marosvásárhely.
Politikai kinyilatkoztatások
1. A kisebbségi kérdés etnicizálódása, etnikai burokba zárása, amely nagyban hozzájárul a politikai pluralizmus intézményesülésének hiányához.
2. A transzilvanizmus.
3. A remény, hogy Románia csatlakozása az EU-hoz automatikusan megold minden etnikai problémát.
További tabujelenségek
1. A romániai magyar korrupció általában.
2. Az alkoholizmus. A falusi alkoholizmus, mint népbetegség. A romániai magyar elit képviselőinek alkoholizmusa.
3. A városi hátrányos helyzetű és hajléktalan-fogyatékos népességen belül a magyar anyanyelvűek felülreprezentáltsága. 4. A kettős identitásúak problémái.
5. A nem a történelmi egyházakhoz, hanem a szektákhoz kapcsolódó magyar vallási-kulturális közösségek. 6. A cselédtartás.
7. A magyar-magyar konfliktusok a kitelepült családtagok és az itthoniak körében.
8. A magyar nacionalizmus. Nem ajánlom bárkinek, hogy merészeljen arról beszélni, hogy egy román-magyar konfliktusban a románoknak is van igazuk.
9. A román nyelv nem ismerése. Hogy igenis meg kell tanulnunk románul, mert az nem a románság, hanem a mi érdekünk. Mit teszünk mi ezért? Ki mer erről beszélni? Aki meg meri tenni, azt rögtön nemzetárulással vádolnák. Mikor merünk arról beszélni, hogy a magyar iskola nemcsak előny, de hátrány is?
10. A csángókkal szembeni székelyföldi intolerancia.
11. A Duna TV erdélyi fogadtatása.
12. Hogy mennyire vagyunk idegengyűlölők, általában. Erdély területén a magyarok szerepe a Holokausztban. 13. A cigánykérdés. A roma kisebbség problémája a magyar lakta területeken: a roma identifikáció.
Szexuális tabuk és frusztrációk
1. A romániai magyarok bigottsága általában. Az egészséges szexuális örömről való beszéd, általában. 2. Az unguroaica-probléma: a magyar prostituáltak a többségi piacon és a magyar kisebbségi férfiak vágyai a szabadosabb román szex iránt.
3. A családi erőszak, szétesőben lévő kötelékek – nem beszélünk róla.
4. Az anyai ösztön (igaz, ez univerzális szent tehén).
5. A romániai magyarok viszonya a szexuális kisebbségekhez.
K. A.
Transindex.ro

Szórványoktatási stratégiai megfontolások
Az elmúlt hetekben több erdélyi médiumban is egyoldalú elemzés tárgyát képezte a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet szórványban kifejtett tevékenysége.
Nemzetstratégiai Kutatóintézet
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet valós szándékai ismeretének hiányában némely sajtóorgánumok érzelmi alapon pánikhangulatot keltenek, és próbálják félremagyarázni a Nemzetstratégiai Kutatóintézet szórványban kifejtett tevékenységét és a szórványösztöndíj-program nemzeti ügyét.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet a szórványoktatással kapcsolatos elképzeléseit a Magyar gyermek – magyar iskolába mottó mentén fogalmazza meg, mely által a szórványban élő diákoknak a magyar nemzet részeként való megmaradását kívánja elősegíteni. Olyan mélyszórványban élő, magyar, VIII. osztályt végző diákok számára ajánl fel ösztöndíjat, akik azért kényszerülnek román nyelvű középiskolába, mert környezetükben, megyéjükben nincs magyar nyelvű, általuk választandó elméleti vagy szakoktatási irány.
A román nyelvű középiskolában való tanulás lehet, hogy néhány évig otthon tartja a gyermekeket, sok esetben viszont – és a tapasztalat ezt igazolja – az asszimiláció visszafordíthatatlan útjára sodorja a fiatalt, vegyes házasságokhoz vezet, ami a magyar nemzeti identitás gyengülését, megszűnését és perspektivikusan a magyar szórvány eltűnését eredményezheti. Mindezekért az erdélyi mélyszórványban élő magyarság megmaradásának alapvető feltétele az anyanyelven való tanulás, ennek hiánya jelentősen gyengíti a magyar kultúrkörben való megmaradását, kulturális értékeink megőrzését, a magyar nemzethez való tartozás közösségi, emocionális megélését.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által ajánlott ösztöndíjrendszer egyáltalán nem új keletű, és nem is egyedi. Mint ahogy az sem egyedi, hogy diákok más megye magyar oktatási intézményét választják továbbtanulásuk helyszíneként. Jelenleg Erdély több középiskolája más megyékből, sőt a Csángóföldről „toborozza" diákjait és ösztöndíj-programokat ajánl fel nekik. Ezért lehetetlen nem egyoldalúságot és kettős mércét látni abban a kritikában, amely a Nemzetstratégiai Kutatóintézet ez irányú tevékenységét elítéli, de szemet huny más intézmények hasonló gyakorlata felett.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet oktatási stratégiája a Kárpát-haza Fejlesztési Koncepcióba illeszkedik, amely a magyar szellemi létalap megerősítésére irányul, az önfenntartó vidék és a helyi, térségi gazdaság tudatos fejlesztését, megerősítését és intézményesülését szorgalmazza, aminek feltétele a versenyképes magyar tudástér és humánerőforrás megteremtése. Ez a célja a Nemzetstratégiai Kutatóintézet szórványprogramjainak is, hiszen az anyanyelven való tanulás identitásmegőrző jelentősége mellett az elsajátított ismeretek mélyebb és alaposabb tudást eredményeznek, növelve a diákok munkaerő-piaci versenyképességét.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet tudatosan olyan magyar oktatási központokat választ ki, amelyek a nemzeti többleten túl lehetővé teszik a diákok alapos, anyanyelven történő szakmai képzését, növelve versenyképességüket, és megteremtve a szülőföldjükön való sikeres egyéni és szakmai boldogulás valós feltételeit.
A Magyar gyermek – magyar iskolába mintaprojekt keretében a Nemzetstratégiai Kutatóintézet a 2014–2015-ös tanévben a magyarpéterfalvi református gyülekezet segítségével küküllőszögi mélyszórványból származó diákoknak ajánlott fel ösztöndíjat. Az ösztöndíjban részesülő középiskolás diákok – saját képességeik és az általuk választott szakirány alapján – Székelyudvarhely különböző magyar tannyelvű oktatási intézményeiben tanulhatnak, ráadásul egyházi kollégiumi nevelésben is részesülnek.
Egy másik, Szórvány a szórványban című mintaprojekt keretében – az evangélikus püspökség együttműködésével – Négyfaluban Brassó és Szeben megyei szórványban élő diákok részesültek ösztöndíjban, ami megteremtette számukra a középiskolai rendszerben való megmaradás lehetőségét, és ezáltal magyar identitásuk megőrzését. Ezen szórványösztöndíj-programunk egyszerre próbálja megmenteni a kilencedik osztályt és a négyfalusi magyar középiskolát.
Mindezeken túl a Nemzetstratégiai Kutatóintézet identitáserősítő programokat és Gábor Áron előadás-sorozatot szervezett az erdélyi mélyszórványban élőknek Türben, Bethlenszentmiklóson, Magyarpéterfalván, Felvincen, Székelykocsárdon, Lupényban, Petrozsényben és Petrillán (Magyarlónya).
Közel százötven Zsil-völgyi és küküllőszögi gyermeknek, szülőnek és pedagógusnak tanulmányi utakat szervezett az ópusztaszeri nemzeti parkba. Ugyanakkor – a külhoni magyar pedagógusszövetségekkel kötött stratégiai megállapodások szellemében – a tömbmagyarságban és szórványban oktató pedagógusok és intézményvezetők szakmai továbbképzését biztosította több ízben is anyaországi oktatási konferenciák megszervezésével.
A végzett diákok további életpályájával kapcsolatban felmerülő kérdések, miszerint a diákok tanulmányaik után visszatérnek-e a szórványba, a tömbmagyarságban is ugyanúgy felmerülnek a fiatalok elvándorlása láttán. Pontosan ezért emeli ki a Nemzetstratégiai Kutatóintézet a Kárpát-haza gazdaságfejlesztési koncepciójában, hogy egy erős magyar nemzet nem képzelhető el erős, fejlődő és növekvő gazdaság nélkül, amely megteremti a szülőföldön való boldogulás lehetőségét.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet szórványoktatási stratégiáját komplexebb összefüggésben kell tehát értelmezni. A legnagyobb érték azonban a magyar gyermek, akinek joga van anyanyelvén tanulni, ugyanakkor lehetőséget kell teremteni számára, hogy saját képességeinek és vágyainak megfelelő szakirányú oktatást válasszon.
Ez a cél hosszú távú gondolkodást és a jelenlegi szórványoktatási stratégiák integrált továbbgondolását, kibővítését jelenti. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet számos fórumon és stratégiai koncepciójában is megfogalmazta, hogy kiemelten fontosnak tartja a szórványkollégiumi rendszer fenntartását és megerősítését, de meggyőződése, hogy a szórványmagyarság léte a tömbmagyarság nélkül elképzelhetetlen, ami ugyanakkor fordítva is igaz.
Ezt támasztja alá a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Fejlesztési Műhelye – a Kárpát-haza Napló sorozat keretében – 2014-ben megjelentetett Szórványkollégiumok a Kárpát-medencében című kötet, amely egyedi kiadványként hiánypótló módon, együttesen mutatja be a nemzeti meg- és fennmaradás jelentős bástyáit.
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet a maga részéről továbbra is fő szempontjának tekinti, hogy a pedagógusok, a történelmi magyar egyházak, illetve a szórványban élő gyerekek szüleivel közösen alakítsa ki szórványoktatási stratégiáját. Érthető némelyek ezzel kapcsolatos aggodalma, amit párbeszéd útján fel lehet oldani, de nem vezet jó irányba a közvélemény félretájékoztatása.
A magyar gyermek jövője megérdemli a politikai érdekeket mellőző, őszinte párbeszédet. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet szórványoktatási kezdeményezése nem más, mint egy konkrét segítségnyújtás a szórványban élő, jobb sorsra érdemes magyar gyermekek irányába, kiegészítése a szórványkollégiumok nyújtotta oktatási kínálatnak. Nem magyar–magyar verseny, mint ahogy ezt egyesek értelmezni próbálják.
Az elmúlt huszonöt esztendő szórványügyben kifejtett tevékenységei nem mindig hozták a kívánt eredményt. Jól lemérhető ez az erdélyi magyar szórvány jelenlegi állapotán. Reméljük, hogy a Nemzetstratégiai Kutatóintézet szórványban kifejtett tevékenysége más, tenni tudó és akaró intézményeket is arra bátorít, hogy az elkövetkezőkben is maradéktalanul felvállalják a szórvány gondjait, hogy azokra ne csoportérdekeket, hanem a közösséget szolgáló érdemi megoldások szülessenek.
dr. Puskás Attila
A szerző a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársa
Krónika (Kolozsvár)

Több korszak nyomaira bukkantak
Régészeti leletmentés a Koronka – Nagyernye közötti terelőút építőtelepén
A Maros Megyei Múzeum archeológusai május elején hozzáfogtak a Koronka – Ernye közötti terelőút nyomvonalán a régészeti leletek mentéséhez. A törvényes eljárásnak megfelelően, az Országos Útügyi Igazgatóság novemberben kérte fel hivatalosan a megyei múzeumot, hogy végezzék el a kötelező feltárásokat. Elkészült a régészeti diagnózis, majd a régészek hozzáfogtak a munkálatokhoz. A beazonosított potenciális lelőhelyeken gazdag anyagra bukkantak.
A legnagyobb lelőhelyen Bereczki Sándor régész vezeti a munkálatot, aki elmagyarázta, hogy ez abból áll, hogy a Koronka – Nagyernye közötti út nyomvonalában 50 méterenként 10 méteres szelvényeket húznak, ahol a markológépekkel mintegy 20 cm mélységig lecsupaszítják a földet, és megvizsgálják, hogy vannak-e régészeti lelőhelyek. Sikerült hetet beazonosítani, közülük hat kisebbet és egy nagyobbat Nagyernye határában. A kisebb lelőhelyek azt jelentik, hogy csak az egyik sávban találtak valamit, míg az utóbbiban 600 méternyi hosszan bukkantak elő a földből régészeti tárgyak. Ebből máris arra a következtetésre jutottak, hogy jelentősebb település vagy települések maradványait találták meg. A leletmentesítés május 4- én kezdődött, valószínűleg augusztus elsejéig tart.
Bereczki Sándor a 7-es lelőhelyen, Nagyernye határában a Terebics-pataktól északra fekvő teraszon dolgozik, amelyről a következőket mondta lapunknak:
– Az említett helyen két terasz figyelhető meg. Az első kisebb, a patak közelében található, ahol neolitikum (új kőkor) kori kerámiát, állati eredetű csontokat és kőbaltát is találtunk. A második teraszon vas és késő bronzkori – az utóbbi Kr. előtti 14 – 12. sz. közötti időszakra datálható – temetőrészletet tártunk fel. Eddig három sírt találtunk, melyekben az időszakra jellemzően zsugorított, embrionális pozícióban eltemetett emberi maradványok voltak. A fejük mellé edényeket helyeztek. Az egyik sírban egy edényt, a másikban hármat találtunk. Az érdekesség az, hogy a harmadik sírban egy 6 év körüli gyerek volt. Korát Gál Szilárd Sándor antropológus állapította meg abból, hogy a tejfogai még megvoltak. Az edényekben föld volt, valószínűleg olyan ételt helyeztek el, ami az idő folyamán nem őrződött meg. Mivel a talaj nagyon savas, a csontokat rossz állapotban emelhettük ki – magyarázta a régész.
Egy gödörben a kora vaskorból származó edénytöredékeket és egy nagyobb tárolóedényt is találtak, amely szinte teljes egészében restaurálható. A talált leleteket restaurálják, majd raktározzák, az épebbeket pedig ki fogják állítani.
A Népújság kérdésére az archeológus elmondta, mivel az említett leletek az írásbeliség előtti időszakból vannak, nem lehet tudni, milyen népcsoportról van szó. Ezért a leleteken elsősorban a különböző kultúrákhoz való kötődés jeleit keresik. A késő bronzkori tárgyakat a Brassó egyik negyedében talált leletanyaghoz hasonlítják, a Noua kultúrához, míg a kora vaskor esetében a Gáva kultúrához társítják. (Szm. m.: Ez egy magyarországi település, amely meghatározza a kultúrát, amely a Nyírségtől (Magyarország) egészen a Dnyeperig (Moldova Köztársaság) terülhetett el.
A régész azt is elárulta, hogy az 1-es számú lelőhely, ami Jedden, a Németkalap alatt levő gyümölcsös és a lakópark határában van, még érdekesebbnek ígérkezik. Ott az ős- és népvándorlás kori kerámiatöredékek kerültek elő, ami egy kisebb falu vagy tanya létére utal. A további lelőhelyek is érdekesek, a 3-as számúban nagy kiterjedésű tűzhelyet találtak kerámia nélkül, lehet, hogy ott egy égetőkemence állt valamikor, illetve a 4-es számú lelőhelyen római kori gödörre bukkantak, több jó minőségű, korongon készült vörös és szürke kerámiatöredékkel. A régész hozzátette: a feltárt szakasz hossza 11,6 km, az 1-es a lakópark fölött, a 2-es az agárdi erdőhöz közel, a 3-as és a 4-es lelőhely a tófalvi és az agárdi út között, az 5-ös a Cinege-tetővel párhuzamosan, a 6-os a Terebics-patak bal, míg a 7-es a jobb partján található. Bereczki Sándor mellett Nicoleta Man vezeti az ásatásokat. A múzeum munkatársai kolozsvári egyetemi hallgatókkal, doktorandusokkal és napszámosokkal dolgoznak.
Azt is megtudtuk, hogy az ilyen beruházásoknál három szakaszban történik a régészeti feltárás. Az első a diagnózis, a második a leletmentesítés, a harmadik pedig a régészeti felvigyázás, amely azokra a szakaszokra vonatkozik, ahol az említett 10 méteres szelvényekben nem találtak leletet, ennek ellenére egy régész a munkagépek mellett felvigyázza a munkálatokat, hogy ha mégis találnak valamit, akkor semmi se károsuljon.
A feltárással párhuzamosan a kivitelező cég már hozzáfogott a hidak, viaduktok építéséhez. Ahogy befejeződik a leletmentesítés, azon a szakaszon is elkezdődik az útépítés.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)