Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2015. február 2.
Alkotás és hűség végtelen határidőkkel
„A mai világ csábításai, az ismeretek egyfajta félkész áruként kínálása közepette nagyon nehéz klasszikus zenét oktatni, de a képzőművészetek terén is hasonló a helyzet” – beszélgetés Lőfi Gellérttel, a 25 éves Plugor Sándor Művészeti Gimnázium igazgatójával.
– Alig harmincévesen több embernek is bőven elegendő feladatot hordoz a vállán. Valamennyi tudatos vállalás, vagy egyszerűen képtelen nemet mondani?
– Én azt az elvet vallom, hogy ha az ember öt talentumot kapott a teremtőjétől, akkor nem öttel, de legalább tízzel kell elszámolnia. Ugyanakkor olyan mentalitású emberré neveltek, hogy az eredményekért meg kell dolgozni, meg kell harcolni. Számomra soha nem volt kérdés, hogy ha adódik egy értelmes feladat, csináljam-e, vagy sem.
Ha a jóisten akar valamit az embertől, ahhoz ad erőt, alkalmat és lehetőséget is. Ám ha ezek közül valamelyik hiányzik, azt észre kell venni, s akkor nem szabad belevágni. Mondhatnám, mindenki csak akkora keresztet kap, amekkorát elbír. De én a feladataimat nem keresztként élem meg, hanem hobbiként: a zene, a művészet nekem egyszerre a hobbim és az életem.
Lőfi Gellért
1984-ben született Sepsiszentgyörgyön. A Waldorf-óvodában Valádi Enikő figyelt fel tehetségére, és irányította a zeneiskolába, ahol Sebestyén Lajosnál tanult tizenkét éven át hegedű főszakon. A brassói Transilvania Egyetem zenefakultásán végzett zenepedagógiát 2007-ben, ugyanott mesterizett karvezetés és stilisztika szakon. Hetedik osztályos korától tizenkét éven át volt a sepsiszentgyörgyi Szent Benedek-templom kántora, jelenleg a Krisztus Király-templomban kántorkodik. Vezeti a Laudate kórust és a templom kamarazenekarát, a Vox Celestis Alapítvány elnöke. Énekel a brassói Fekete templom Jugendbach kórusában, zenél az Evilági együttesben, alkalmanként különböző kamaraformációkban muzsikál. Nyolcadik éve tanára, egy éve pedig igazgatója a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Gimnáziumnak, az iskola Campanella gyermekkórusának vezetője.
– Az egzisztenciát elfelejtette említeni…
– A megélhetés természetesen nem elhanyagolható kérdés, de az életem fontossági sorrendjét – legalábbis egyelőre – más szempontok alapján állítom fel. Számos lehetőséget kaptam eddig, hogy olyan helyen folytassam, ahol anyagilag sokkal inkább megbecsülik, amit csinálok. Elhatároztam azonban – és ebben a döntésben jelentős mértékben jó barátom, Steffen Schlandt, a brassói Fekete templom orgonistája és karnagya erősített meg –, hogy kipróbálom: mit lehet itthon megvalósítani? Előbb a Plugor Sándor Művészeti Gimnáziumban meghirdetett hegedűtanári szakra versenyvizsgáztam, de már egyetem közben is mindenféle zenei formációkban játszottam.
– Ugyanakkor már jóval régebbről hivatásos szinten műveli a zenét, hiszen hetedikes kora óta kántorizál. Honnan az egyházi zene iránti vonzalma?
– Belenőttem. Édesapám az egyházi kórusban énekelt, gyermekként mindig ott voltunk a szentmiséken, énekeltünk a gyerekkórusban.
Nem is volt kérdéses, hogy a zeneiskolában kezdek, egyrészt mert a nővérem már odajárt zongoraszakra, másrészt mert a kisgyerek, aki én voltam, a sarokban végighallgatta az órát, utána meg odament a hangszerhez, s kezdte utánozni a korábban hallottakat. Valádi Enikő tanárnő erősen lobbizott értem, de különösebben senkit sem kellett meggyőzni a zenei irányultságom megalapozottságáról.
– A szülei nem tartottak attól, hogy a sok zenélés mellett nem jut elég idő a „komoly” tárgyak elsajátítására?
– Őket ez abszolút nem érdekelte. Most már az iskola igazgatójaként is állíthatom, hogy ez tévhit, egyáltalán nem jogos, illetve nem megalapozott. Egy művészeti gimnáziumot soha nem lehet ugyanazon ismérvek szerint minősíteni, mint egy klasszikus gimnáziumot. Itt ugyanis a gyerekek pluszterheket hordoznak, az általános oktatás mellett több órát vesz igénybe a zeneelmélet-óra, a hangszeres gyakorlás, a kóruspróbák. Ezek nemcsak a tanulás elől, hanem a játék, a szórakozás elől is időt „rabolnak”, a tehetség kibányászása azonban áldozatokkal jár. A végzőseink azonnal hasznosítható mesterséggel a kezükben hagyják el az iskolát, még egy közepes zenész is vendéglátós zenélésre jogosító tudást és minősítést kap. Én is csupa szép emlékkel és értékes útravalóval gazdagodva hagytam magam mögött az iskolát.
– Az ön tehetségében ki „bányászkodott” a leghatékonyabban?
– Végig jó tanárok kezében voltam, Sebestyén Lajos hegedű főszakon tizenkét éven át kísérte az utamat. Rendkívüli felkészültségű tanár, aki nagy hangsúlyt fektetett a muzikalitásra, sokszor még nagyobbat, mint a technikai tudásra. Ez lehet előny, de persze hátrány is, nekem viszont kimondottan jól jött, mivel a szívem végig a karmesteri pálya felé húzott, ahol ezt jól fel tudtam használni. De minden adott volt számunkra az iskolában, a különböző zenei projektek – a Szent Kinga gyűrűje című előadás, a Szerenád zenekar, kis kamaraegyüttesek, tárlatmegnyitók – révén rengeteget utaztunk, léptünk fel.
Márpedig gyakorlat teszi a mestert, a sok zenélés során pedig már diákkorunkban sok mindennel találkoztunk. De kerettanterven túli kísérletekre is ösztönöztek: saját vonósnégyest működtettünk, népi muzsikát, dzsesszt játszottunk, fiúkvartettet énekhangra. Nagy szívfájdalmunk volt, hogy nincs sulirádiónk, ezért aztán a folyosón muzsikáltunk, előfordult, hogy az aligazgatónő pénzt dobott a hegedűtokba, csak már hagyjuk abba, mert a kollégák nem tudnak tanítani.
– Miért nem célzott meg rangosabb, több perspektívát kínáló egyetemet a továbbtanuláshoz?
– Nem tagadom, én is kacsingattam külföldi egyetemek felé, több dolog miatt azonban mégis Brassó mellett döntöttem. Ezek közül a legfontosabb a földrajzi közelség volt, részben azért, hogy minél kevesebb finanszírozási terhet rakjak a szüleimre, másrészt rengeteg zenei projektben, együttesben voltam már akkor nyakig benne, és ezeket nem szívesen hagytam volna abba. Remek tanári gárda irányítása mellett kitűnő dolgokat műveltünk egészen jó hangulatú társaságban.
És az sem volt mindegy, hogy itthonról indulhattam versenyekre. Másodévesen második lettem a fiatal karvezetők budapesti nemzetközi versenyén, melléje több különdíjat is szereztem. Több mesterkurzuson is részt vettem, a mestervizsgám eredeti témája Orbán György munkássága volt, de miután ő megbetegedett, kénytelen voltam váltani, s végül Ligeti Györgyből mesteriztem. Azóta is fontos feladatomnak tartom az erdélyi zene hagyományainak ápolását, az erdélyi etnikumok zenéje egymásra gyakorolt hatásának tanulmányozását.
– Hordoz valamilyen diákkori hiányérzetet, amit esetleg most, igazgatóként igyekszik korrigálni?
– Nincs bennem hasonló jellegű hiányérzet. Igazgatóként elsősorban a tanuláshoz való hozzáálláson szeretnék javítani – gyerekek és tanárok esetében egyaránt. Mert az előbbiek viszonyulása nagymértékben az utóbbiakon múlik. A tanárnak is pluszokat kell nyújtania, hogy a diáktól is ezt kérhesse számon.
A mai világ csábításai, az ismeretek egyfajta félkész áruként kínálása közepette nagyon nehéz klasszikus zenét oktatni, de a képzőművészetek terén is hasonló a helyzet. Közben fontos alapok sikkadhatnak el, még ha a tanár nem is feltétlenül hajlamos a könnyebb megoldások alkalmazására. Az eredményeink szerencsére azt jelzik, hogy nincs különösebb baj az iskolában, változatlanul él az igényes tanítás hagyománya.
– Az iskola több jelenlegi tanárának tanítványa volt, most meg a felettese. Az idősebbek hogyan fogadták ezt a felállást?
– Túlnyomó részük jól reagált a helyzetre, de akadnak olyanok is, akik elfáradtak, belefásultak a tanításba, őket igyekszem felrázni, motiválni. Azt tapasztalom, ha tisztességgel és lendülettel végzem a munkám, az a kollégák esetében, vállalásaiban is pozitív módon csapódik le.
– Zengenek-e szirénhangok, amelyek külföldre vagy más típusú karrier felé csábítják?
– Igen, vannak, több tekintélyes zeneintézmény is szívesen látott volna. Én viszont a tanári pályám kezdetén, 2007-ben úgy döntöttem, adok magamnak tíz évet, azt követően készítek mérleget. Ez a határidő közeledik, de úgy érzem, sikerült magamnak bebizonyítanom, hogy itthon is lehet értelmes dolgokat alkotni orgonaépítéstől fesztiválszervezésig, iskolairányítástól zenei pályáig. Van itthon amiért, akiért és akivel dolgozni.
– Idén 25 éves az ön által igazgatott iskola. Milyen eseményekkel készülnek emlékezetessé tenni a jubileumot?
– Elsősorban a gimnáziumban zajló tevékenység színvonalának folyamatos emelését célzó projektekkel. Persze lesznek konkrét események is, sőt az elsőn már túl is vagyunk, decemberben nyitottuk meg az iskola volt és jelenlegi képzőművész diákjainak alkotásaiból álló kiállítását az Erdélyi Művészeti Központban.
Áprilisra tervezzük jeles székelyföldi épületek makettjeinek tárlatát, az Erdélyi Utakon nevű csíkszeredai egyesülettel közös projekt érdekessége, hogy látó és gyengén látó érdeklődők számára egyaránt hozzáférhetővé kívánjuk tenni. Az évad május 8-ai záró koncertjét egyben a jubileumi gálakoncertnek is szánjuk, ahol fellépnek a gimnázium zeneszakos diákjai, de folyamatos kiállításokkal, mesterkurzusokkal is igyekszünk kiemelkedővé tenni ezt a mindannyiunk számára fontos évet.
Csinta Samu
Krónika (Kolozsvár)
„A mai világ csábításai, az ismeretek egyfajta félkész áruként kínálása közepette nagyon nehéz klasszikus zenét oktatni, de a képzőművészetek terén is hasonló a helyzet” – beszélgetés Lőfi Gellérttel, a 25 éves Plugor Sándor Művészeti Gimnázium igazgatójával.
– Alig harmincévesen több embernek is bőven elegendő feladatot hordoz a vállán. Valamennyi tudatos vállalás, vagy egyszerűen képtelen nemet mondani?
– Én azt az elvet vallom, hogy ha az ember öt talentumot kapott a teremtőjétől, akkor nem öttel, de legalább tízzel kell elszámolnia. Ugyanakkor olyan mentalitású emberré neveltek, hogy az eredményekért meg kell dolgozni, meg kell harcolni. Számomra soha nem volt kérdés, hogy ha adódik egy értelmes feladat, csináljam-e, vagy sem.
Ha a jóisten akar valamit az embertől, ahhoz ad erőt, alkalmat és lehetőséget is. Ám ha ezek közül valamelyik hiányzik, azt észre kell venni, s akkor nem szabad belevágni. Mondhatnám, mindenki csak akkora keresztet kap, amekkorát elbír. De én a feladataimat nem keresztként élem meg, hanem hobbiként: a zene, a művészet nekem egyszerre a hobbim és az életem.
Lőfi Gellért
1984-ben született Sepsiszentgyörgyön. A Waldorf-óvodában Valádi Enikő figyelt fel tehetségére, és irányította a zeneiskolába, ahol Sebestyén Lajosnál tanult tizenkét éven át hegedű főszakon. A brassói Transilvania Egyetem zenefakultásán végzett zenepedagógiát 2007-ben, ugyanott mesterizett karvezetés és stilisztika szakon. Hetedik osztályos korától tizenkét éven át volt a sepsiszentgyörgyi Szent Benedek-templom kántora, jelenleg a Krisztus Király-templomban kántorkodik. Vezeti a Laudate kórust és a templom kamarazenekarát, a Vox Celestis Alapítvány elnöke. Énekel a brassói Fekete templom Jugendbach kórusában, zenél az Evilági együttesben, alkalmanként különböző kamaraformációkban muzsikál. Nyolcadik éve tanára, egy éve pedig igazgatója a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Gimnáziumnak, az iskola Campanella gyermekkórusának vezetője.
– Az egzisztenciát elfelejtette említeni…
– A megélhetés természetesen nem elhanyagolható kérdés, de az életem fontossági sorrendjét – legalábbis egyelőre – más szempontok alapján állítom fel. Számos lehetőséget kaptam eddig, hogy olyan helyen folytassam, ahol anyagilag sokkal inkább megbecsülik, amit csinálok. Elhatároztam azonban – és ebben a döntésben jelentős mértékben jó barátom, Steffen Schlandt, a brassói Fekete templom orgonistája és karnagya erősített meg –, hogy kipróbálom: mit lehet itthon megvalósítani? Előbb a Plugor Sándor Művészeti Gimnáziumban meghirdetett hegedűtanári szakra versenyvizsgáztam, de már egyetem közben is mindenféle zenei formációkban játszottam.
– Ugyanakkor már jóval régebbről hivatásos szinten műveli a zenét, hiszen hetedikes kora óta kántorizál. Honnan az egyházi zene iránti vonzalma?
– Belenőttem. Édesapám az egyházi kórusban énekelt, gyermekként mindig ott voltunk a szentmiséken, énekeltünk a gyerekkórusban.
Nem is volt kérdéses, hogy a zeneiskolában kezdek, egyrészt mert a nővérem már odajárt zongoraszakra, másrészt mert a kisgyerek, aki én voltam, a sarokban végighallgatta az órát, utána meg odament a hangszerhez, s kezdte utánozni a korábban hallottakat. Valádi Enikő tanárnő erősen lobbizott értem, de különösebben senkit sem kellett meggyőzni a zenei irányultságom megalapozottságáról.
– A szülei nem tartottak attól, hogy a sok zenélés mellett nem jut elég idő a „komoly” tárgyak elsajátítására?
– Őket ez abszolút nem érdekelte. Most már az iskola igazgatójaként is állíthatom, hogy ez tévhit, egyáltalán nem jogos, illetve nem megalapozott. Egy művészeti gimnáziumot soha nem lehet ugyanazon ismérvek szerint minősíteni, mint egy klasszikus gimnáziumot. Itt ugyanis a gyerekek pluszterheket hordoznak, az általános oktatás mellett több órát vesz igénybe a zeneelmélet-óra, a hangszeres gyakorlás, a kóruspróbák. Ezek nemcsak a tanulás elől, hanem a játék, a szórakozás elől is időt „rabolnak”, a tehetség kibányászása azonban áldozatokkal jár. A végzőseink azonnal hasznosítható mesterséggel a kezükben hagyják el az iskolát, még egy közepes zenész is vendéglátós zenélésre jogosító tudást és minősítést kap. Én is csupa szép emlékkel és értékes útravalóval gazdagodva hagytam magam mögött az iskolát.
– Az ön tehetségében ki „bányászkodott” a leghatékonyabban?
– Végig jó tanárok kezében voltam, Sebestyén Lajos hegedű főszakon tizenkét éven át kísérte az utamat. Rendkívüli felkészültségű tanár, aki nagy hangsúlyt fektetett a muzikalitásra, sokszor még nagyobbat, mint a technikai tudásra. Ez lehet előny, de persze hátrány is, nekem viszont kimondottan jól jött, mivel a szívem végig a karmesteri pálya felé húzott, ahol ezt jól fel tudtam használni. De minden adott volt számunkra az iskolában, a különböző zenei projektek – a Szent Kinga gyűrűje című előadás, a Szerenád zenekar, kis kamaraegyüttesek, tárlatmegnyitók – révén rengeteget utaztunk, léptünk fel.
Márpedig gyakorlat teszi a mestert, a sok zenélés során pedig már diákkorunkban sok mindennel találkoztunk. De kerettanterven túli kísérletekre is ösztönöztek: saját vonósnégyest működtettünk, népi muzsikát, dzsesszt játszottunk, fiúkvartettet énekhangra. Nagy szívfájdalmunk volt, hogy nincs sulirádiónk, ezért aztán a folyosón muzsikáltunk, előfordult, hogy az aligazgatónő pénzt dobott a hegedűtokba, csak már hagyjuk abba, mert a kollégák nem tudnak tanítani.
– Miért nem célzott meg rangosabb, több perspektívát kínáló egyetemet a továbbtanuláshoz?
– Nem tagadom, én is kacsingattam külföldi egyetemek felé, több dolog miatt azonban mégis Brassó mellett döntöttem. Ezek közül a legfontosabb a földrajzi közelség volt, részben azért, hogy minél kevesebb finanszírozási terhet rakjak a szüleimre, másrészt rengeteg zenei projektben, együttesben voltam már akkor nyakig benne, és ezeket nem szívesen hagytam volna abba. Remek tanári gárda irányítása mellett kitűnő dolgokat műveltünk egészen jó hangulatú társaságban.
És az sem volt mindegy, hogy itthonról indulhattam versenyekre. Másodévesen második lettem a fiatal karvezetők budapesti nemzetközi versenyén, melléje több különdíjat is szereztem. Több mesterkurzuson is részt vettem, a mestervizsgám eredeti témája Orbán György munkássága volt, de miután ő megbetegedett, kénytelen voltam váltani, s végül Ligeti Györgyből mesteriztem. Azóta is fontos feladatomnak tartom az erdélyi zene hagyományainak ápolását, az erdélyi etnikumok zenéje egymásra gyakorolt hatásának tanulmányozását.
– Hordoz valamilyen diákkori hiányérzetet, amit esetleg most, igazgatóként igyekszik korrigálni?
– Nincs bennem hasonló jellegű hiányérzet. Igazgatóként elsősorban a tanuláshoz való hozzáálláson szeretnék javítani – gyerekek és tanárok esetében egyaránt. Mert az előbbiek viszonyulása nagymértékben az utóbbiakon múlik. A tanárnak is pluszokat kell nyújtania, hogy a diáktól is ezt kérhesse számon.
A mai világ csábításai, az ismeretek egyfajta félkész áruként kínálása közepette nagyon nehéz klasszikus zenét oktatni, de a képzőművészetek terén is hasonló a helyzet. Közben fontos alapok sikkadhatnak el, még ha a tanár nem is feltétlenül hajlamos a könnyebb megoldások alkalmazására. Az eredményeink szerencsére azt jelzik, hogy nincs különösebb baj az iskolában, változatlanul él az igényes tanítás hagyománya.
– Az iskola több jelenlegi tanárának tanítványa volt, most meg a felettese. Az idősebbek hogyan fogadták ezt a felállást?
– Túlnyomó részük jól reagált a helyzetre, de akadnak olyanok is, akik elfáradtak, belefásultak a tanításba, őket igyekszem felrázni, motiválni. Azt tapasztalom, ha tisztességgel és lendülettel végzem a munkám, az a kollégák esetében, vállalásaiban is pozitív módon csapódik le.
– Zengenek-e szirénhangok, amelyek külföldre vagy más típusú karrier felé csábítják?
– Igen, vannak, több tekintélyes zeneintézmény is szívesen látott volna. Én viszont a tanári pályám kezdetén, 2007-ben úgy döntöttem, adok magamnak tíz évet, azt követően készítek mérleget. Ez a határidő közeledik, de úgy érzem, sikerült magamnak bebizonyítanom, hogy itthon is lehet értelmes dolgokat alkotni orgonaépítéstől fesztiválszervezésig, iskolairányítástól zenei pályáig. Van itthon amiért, akiért és akivel dolgozni.
– Idén 25 éves az ön által igazgatott iskola. Milyen eseményekkel készülnek emlékezetessé tenni a jubileumot?
– Elsősorban a gimnáziumban zajló tevékenység színvonalának folyamatos emelését célzó projektekkel. Persze lesznek konkrét események is, sőt az elsőn már túl is vagyunk, decemberben nyitottuk meg az iskola volt és jelenlegi képzőművész diákjainak alkotásaiból álló kiállítását az Erdélyi Művészeti Központban.
Áprilisra tervezzük jeles székelyföldi épületek makettjeinek tárlatát, az Erdélyi Utakon nevű csíkszeredai egyesülettel közös projekt érdekessége, hogy látó és gyengén látó érdeklődők számára egyaránt hozzáférhetővé kívánjuk tenni. Az évad május 8-ai záró koncertjét egyben a jubileumi gálakoncertnek is szánjuk, ahol fellépnek a gimnázium zeneszakos diákjai, de folyamatos kiállításokkal, mesterkurzusokkal is igyekszünk kiemelkedővé tenni ezt a mindannyiunk számára fontos évet.
Csinta Samu
Krónika (Kolozsvár)
2015. február 4.
Berde Mózsa itthon
Az 1848–49-es háromszéki önvédelmi harc jeles alakjának emlékévébe léptünk. Laborfalva nagy szülöttjére, Berde Mózsára (1815–1893) emlékeztet lapunk ez évi falinaptára is. Berde Mózsát a székely katonaság választotta meg népképviseleti országgyűlési követének, részt vett a kolozsvári országgyűlés jobbágyfelszabadítási törvénytervezetének összeállításában, s küzdelme eredményeként a képviselőház kimondta a határőrrendszer megszüntetését. Kormánybiztosként résztvevője volt az Agyagfalvi Nemzeti Gyűlésnek, szervezője Háromszék önvédelmi harcának, jótevője egyházának.
Barangolás a bölcsőhelyen
Egymást követik a rohanó gépkocsik a Laborfalvát átszelő nemzetközi úton. Rohan a nagyvilág, pereg az egyre gyorsuló jelen, s mi ebben a zajban keressük Berde Mózsa emlékét. Segítségül hívtuk életrajzíróit, néhai Benczédi Gergely unitárius főgimnáziumi tanárt, Jakab Eleket, a maiak közül pedig Egyed Ákost.
A kicsi Mózsa szülei, Berde Mózes és Márkos Krisztina a laborfalvi szájhagyomány szerint az unitárius templom mögötti régi temetőrészen pihennek, sírhalmukat tumba, a régiek nevén haskő, fedi. Tavasz keltével védelemre szorul. Az apa idős fejjel állt be a szabadságharcba. A gyerek Mózsa hétévesen ment a falusi iskolába, húszéves korában küldik szülei a Székelykeresztúri Unitárius Gimnáziumba (az intézmény ma az ő nevét viseli). Gyermekként és serdülőként volt alkalma, hogy megismerje, lelkileg is kötődjön szülőfalujához. Nyáron hozzászokott a munkás vakációkhoz, szülei takarékosságra nevelték: tudnia kellett, hogy csak a munka hozhat eredményt, csak dolgozva lehet javakat teremteni. Kilenc évig szívta magába a tudományt, s lelkébe a neves gimnázium szellemét. Családja székely nemes volt, oklevelüket a nagy református fejedelem, Bethlen Gábor adta „harci szolgálataik elismeréseként.” Két évszázad távlatából nem könnyű feladat Berde emlékét keresni szülőfalujában. Egykori lakóháza helyére a Sükösd család emelt új házat, ennek a családnak kell megköszönni az egykori régi Berde-udvarházról készített fényképfelvételt is. Az új ház előtt néhány éve még állt a két régi eredeti kapuláb, mára már csak Berde Mózsa cserefája maradt.
„Koránál fogva még láthatta az alatta játszadozó kicsi Mózsát. Mi úgy tartjuk, hogy olyan háromszáz éves lehet ez a fa – tájékoztatott 2008-ban az ott lakó Sükösd Gábor. – Ez a hely a Labor völgyétől fel a Seethal-tagig és ki egészen a Magyarok útja kanyarulatáig – mind Berde-birtok volt. Ők adták el a Bedőknek, s tőlük mi vásároltuk meg. Amikor a régi házat bontottuk, megtaláltuk azt a rejtekhelyet, ahol Berde a kincseit tartotta. Itt, az udvaron található még egy kőből rakott kút. Egy háromszögű kőre, lenn a kőrakatban, az 1837-es esztendő van bevésve, és egy W betű, lehet, hogy a kőfaragó monogramja” – mesélte e sorok írójának az azóta elhunyt Sükösd Gábor falutudós. Tőle tudjuk az anekdotává szentesült Berde Mózsa-történetet, miszerint egy nyári napon lovasfogatával bekocsikázott dolgait intézni Brassóba. Mikor hazajött, összegyűjtette udvarnépét, akiknek azt mondta: No ezt tegyétek ti meg, két kiflivel mejártam Brassót! Berde Mózsa emlékét keresve az egykori funduson Sükösdné Szőcs Erzsébet fogadott, aki elmondta: az emlékfát menteni-gyógyítani, nyesni kellene, az említett eredeti kapuláb pedig a vízvezeték lefektetésének lett az áldozata.
Berde Lenke és első unokatestvére, Kóródi Sándor (229. szám) segítségével összeállítottuk a jelenlegi szentivánlaborfalvi Berdék névsorát, akik közül néhány család Uzonban és Sepsiszentgyörgyön él. Családtörténeti adatok szerint a ma élő laborfalvi Berdék Berde Mózsa első unokatestvérének, a főiskolai tanár Berde Áronnak (1819–1891) lehetnek a leszármazottai. Hihető, mert ezen a falurészen, Laborfalva északi felében állt Berde Mózsa udvarháza, körülötte mind Berde nevű családok laktak s laknak ma is. Itt, a Kicsivíz utca 329. szám alatt állt a tudós-tanár Berde Áron kúriája. Innen egy dobásnyira nyílik a Berde utca, ahol ma is Berdék élnek. Élő tehát ma is, de számában apadó a laborfalvi Berdék nemzetsége.
A forradalom forgatagában
Berdét képességei, nem utolsósorban egyfajta aszketizmussal társuló szigora és mértéktartása miatt választotta fia, Daniel Gábor tanítójául báró Daniel Elek unitárius főgondnok. Egyházához és a valláshoz való ragaszkodását édesanyja famíliájának is köszönhette, amelyből az egyház egykori jeles püspöke, Szentiványi Márkos Dániel is származott.
Berde kolozsvári ügyvédként, jogászként mint katonacsalád sarja került a forradalom forgatagába. Agyagfalva után Háromszéken egyike az önvédelem megszervezőinek. A Sepsiszentgyörgyön székelő Kormányzó Hivatal, az ún. Berde–Horváth-féle Bizottmány vezetője, s kormánybiztosi minőségében is példátlan bizonyítékát adta a hazafiúi szolgálatnak.
„Az önvédelmi harc társadalmi-politikai hátterének kialakítója volt. Az egységfront érdekében küzdő Berde Mózsa révén Háromszéken csak azután válhatott teljessé a haladó erők szövetsége, összefogása a külső ellenség ellen, miután a szabadelvű nemesség csatlakozott e szövetséghez. Ez pedig Berde Mózes politikájának gyümölcse volt” – írja Egyed Ákos. 1848 tavaszán a katonarend követévé választották Háromszéken, mint katonaivadék, élvezte a katonarend bizalmát, szerették benne a nemes embert, a katonafiút. Ő élesztette újra az akkori nép- és falugyűléseket. Egyed Ákos szerint „a nemesség Háromszéken csak egy személyre volt hajlandó hallgatni: ez a személy Berde Mózsa volt!” Politikai bölcsessége abban állt, hogy látta: a sikerhez nem elég a lelkesültség, harci felszerelés is kell, ebben segítette a háromszékieket. Törekvéseit, eredményeit Orbán Balázs is méltatta. Berde Mózsa már Agyagfalván találkozott Gábor Áronnal, s itthon közösen tárgyaltak a lőszer- és ágyúgyártásról, megbízta Szacsvait, hogy szervezze meg a puskaporgyártást, s ekképpen szökkent szárba a székely hadiipar. Forradalmi tevékenysége eléggé ismert, most inkább „bűnhődéséről” szólunk, ugyanis a Habsburg-hatalom halálbüntetést rótt ki rá, melyet később várfogságra változtattak. A négyesztendei súlyos várfogság a josefstadti börtönben megviselte, s az isteni gondviselésnek tudható be, hogy megmenekült a haláltól. A Kincses városban és a laborfalvi birtokon pihente ki börtönéveit. Csak a kiegyezés után volt alkalma folytatni jogászi tevékenységét. 1872 után Sepsi- és Miklósvár-szék országgyűlési képviselőjének választották Sepsiszentgyörgyön. Ekkor huzamos ideig újra szeretett Háromszékjének volt a lakója. Ebből az időből Kádár Lajos korabeli laborfalvi tanító és rokona, Berde Ferenc adatai alapján Kiss Sándor akkori laborfalvi unitárius lelkész közölt adatokat.
A Berde-cipó
Illő, hogy röviden szóljunk „a legnagyobb jótevő” egyházi tevékenységéről. 1845-ben beválasztották az unitárius egyházi főtanácsba, a forradalom előestéjén az egyház jogtanácsosa volt. Fukar természetéről szóló szájhagyományok ellenére nemcsak egyházának volt jótevője, hanem egy sor korabeli közületnek, intézménynek, köztük az Erdélyi Múzeum, EKE, EGE, Székely Nemzeti Múzeum, Kézdivásárhelyi Erzsébet Leányárvaház és Szentkereszti Stefánia Menház, amelyeket pénzadományokkal segített. Végrendeletében jelentős vagyonát az unitárius egyházra hagyományozta. Hagyatékának felhasználásával épült fel a háromszéki származású neves műépítész, Pákéi Pakey Lajos tervei alapján a kolozsvári Unitárius Gimnázium, majd 1914-ben a székelykeresztúri Unitárius Gimnázium új épülete. Birtokainak jövedelméből a kolozsvári, tordai és székelykeresztúri iskolák diákjainak naponta egy-egy ingyencipót juttattak. Ez volt az a bizonyos híres Berde-cipó, melyet diákok nemzedékei, szegény sorsú és arra érdemes tanulók vehettek igénybe. Berde előrehaladott kora okozta, hogy elborult elmével hunyt el életének 78. évében 1893. szeptember 22-én egy budapesti magánklinikán. Kívánsága szerint a Házsongárdi temetőben, földije, az unitárius Bölöni Farkas Sándor sírja mellé helyezték örök nyugalomra. Temetésén a háromszéki származású unitárius püspök, a kilyéni Ferencz József mondott gyászbeszédet. Az unitárius egyház 1901-ben mellszobrot állított Berde Mózsának a Kolozsvári Unitárius Kollégium épületében. Margó Ede (1872–1946) budapesti szobrász alkotása. Háromszéken nincs emlékszobra.
Emlékezete Berde nem feledkezett meg szülőfaluja iskolájáról sem, amely a rendszerváltás utáni időktől az ő nevét viseli. Támogatta a laborfalvi unitárius eklézsiát, amiért az utókor, de a jelenkor is hálás. A laborfalvi unitárius templomban és az iskola falán emléktábla őrzi emlékét. A bécsi döntés előestéjén Szentiványi Gábor (1888–1950) jogász, közgazdász, Háromszék vármegye főispánja, állíttatott emléktáblát a laborfalvi unitárius templomban ezzel a felirattal:
E község hallhatatlan szülöttje
a legnagyobb unitárius jótevő
laborfalvi Berde Mózsa
emlékére Dr. Szentiványi Gábor 1939
1993. október 30-án, néhai Szalad Sándor iskolaigazgató idején, a szentivánlaborfalvi iskola felvette a Berde Mózsa nevét, s az egykori unitárius felekezeti iskola épületének falára elhelyezték Petrovits István sepsiszentgyörgyi szobrászművész Berdét ábrázoló bronz domborművét. Jeles szülöttjére halálának 120. évfordulója alkalmával is emlékezett a szülőfalu, a helybeli unitárius egyházközség 2013 novemberében. Ekkor állítottak Berde-emlékkopját a laborfalvi unitárius templom előterébe (Bálint Zoltán alkotása).
– Születésnapjához közeledve mi is ünnepi istentiszteleten emlékezünk Berde Mózsára – tájékoztatott Buzogány-Csoma István szentivánlaborfalvi unitárius lelkész –, s ez alkalommal szeretnénk átadni a szentivánlaborfalvi iskolában berendezett Berde-emlékszoba szomszédságába tervezett állandó jellegű falutörténeti kiállítást. Berde, mint a forradalmi események szervezője és aktív résztvevője megszámlálhatatlan alkalommal fordult meg Sepsiszentgyörgyön, örömmel-reménységgel fogadott személyisége volt a városnak. Éppen ezért lapunk úgy gondolja, hogy az egykori szabadságharcosok utódai, akik ma Háromszék székely-magyar közösségét alkotják, megye- és városvezetésünk, az unitárius egyház és helybeli egyházközség egy Berde-mellszoborral tudna méltó módon tisztelegni az önvédelmi harc jeles személyisége előtt születésének 200. évfordulója alkalmával.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az 1848–49-es háromszéki önvédelmi harc jeles alakjának emlékévébe léptünk. Laborfalva nagy szülöttjére, Berde Mózsára (1815–1893) emlékeztet lapunk ez évi falinaptára is. Berde Mózsát a székely katonaság választotta meg népképviseleti országgyűlési követének, részt vett a kolozsvári országgyűlés jobbágyfelszabadítási törvénytervezetének összeállításában, s küzdelme eredményeként a képviselőház kimondta a határőrrendszer megszüntetését. Kormánybiztosként résztvevője volt az Agyagfalvi Nemzeti Gyűlésnek, szervezője Háromszék önvédelmi harcának, jótevője egyházának.
Barangolás a bölcsőhelyen
Egymást követik a rohanó gépkocsik a Laborfalvát átszelő nemzetközi úton. Rohan a nagyvilág, pereg az egyre gyorsuló jelen, s mi ebben a zajban keressük Berde Mózsa emlékét. Segítségül hívtuk életrajzíróit, néhai Benczédi Gergely unitárius főgimnáziumi tanárt, Jakab Eleket, a maiak közül pedig Egyed Ákost.
A kicsi Mózsa szülei, Berde Mózes és Márkos Krisztina a laborfalvi szájhagyomány szerint az unitárius templom mögötti régi temetőrészen pihennek, sírhalmukat tumba, a régiek nevén haskő, fedi. Tavasz keltével védelemre szorul. Az apa idős fejjel állt be a szabadságharcba. A gyerek Mózsa hétévesen ment a falusi iskolába, húszéves korában küldik szülei a Székelykeresztúri Unitárius Gimnáziumba (az intézmény ma az ő nevét viseli). Gyermekként és serdülőként volt alkalma, hogy megismerje, lelkileg is kötődjön szülőfalujához. Nyáron hozzászokott a munkás vakációkhoz, szülei takarékosságra nevelték: tudnia kellett, hogy csak a munka hozhat eredményt, csak dolgozva lehet javakat teremteni. Kilenc évig szívta magába a tudományt, s lelkébe a neves gimnázium szellemét. Családja székely nemes volt, oklevelüket a nagy református fejedelem, Bethlen Gábor adta „harci szolgálataik elismeréseként.” Két évszázad távlatából nem könnyű feladat Berde emlékét keresni szülőfalujában. Egykori lakóháza helyére a Sükösd család emelt új házat, ennek a családnak kell megköszönni az egykori régi Berde-udvarházról készített fényképfelvételt is. Az új ház előtt néhány éve még állt a két régi eredeti kapuláb, mára már csak Berde Mózsa cserefája maradt.
„Koránál fogva még láthatta az alatta játszadozó kicsi Mózsát. Mi úgy tartjuk, hogy olyan háromszáz éves lehet ez a fa – tájékoztatott 2008-ban az ott lakó Sükösd Gábor. – Ez a hely a Labor völgyétől fel a Seethal-tagig és ki egészen a Magyarok útja kanyarulatáig – mind Berde-birtok volt. Ők adták el a Bedőknek, s tőlük mi vásároltuk meg. Amikor a régi házat bontottuk, megtaláltuk azt a rejtekhelyet, ahol Berde a kincseit tartotta. Itt, az udvaron található még egy kőből rakott kút. Egy háromszögű kőre, lenn a kőrakatban, az 1837-es esztendő van bevésve, és egy W betű, lehet, hogy a kőfaragó monogramja” – mesélte e sorok írójának az azóta elhunyt Sükösd Gábor falutudós. Tőle tudjuk az anekdotává szentesült Berde Mózsa-történetet, miszerint egy nyári napon lovasfogatával bekocsikázott dolgait intézni Brassóba. Mikor hazajött, összegyűjtette udvarnépét, akiknek azt mondta: No ezt tegyétek ti meg, két kiflivel mejártam Brassót! Berde Mózsa emlékét keresve az egykori funduson Sükösdné Szőcs Erzsébet fogadott, aki elmondta: az emlékfát menteni-gyógyítani, nyesni kellene, az említett eredeti kapuláb pedig a vízvezeték lefektetésének lett az áldozata.
Berde Lenke és első unokatestvére, Kóródi Sándor (229. szám) segítségével összeállítottuk a jelenlegi szentivánlaborfalvi Berdék névsorát, akik közül néhány család Uzonban és Sepsiszentgyörgyön él. Családtörténeti adatok szerint a ma élő laborfalvi Berdék Berde Mózsa első unokatestvérének, a főiskolai tanár Berde Áronnak (1819–1891) lehetnek a leszármazottai. Hihető, mert ezen a falurészen, Laborfalva északi felében állt Berde Mózsa udvarháza, körülötte mind Berde nevű családok laktak s laknak ma is. Itt, a Kicsivíz utca 329. szám alatt állt a tudós-tanár Berde Áron kúriája. Innen egy dobásnyira nyílik a Berde utca, ahol ma is Berdék élnek. Élő tehát ma is, de számában apadó a laborfalvi Berdék nemzetsége.
A forradalom forgatagában
Berdét képességei, nem utolsósorban egyfajta aszketizmussal társuló szigora és mértéktartása miatt választotta fia, Daniel Gábor tanítójául báró Daniel Elek unitárius főgondnok. Egyházához és a valláshoz való ragaszkodását édesanyja famíliájának is köszönhette, amelyből az egyház egykori jeles püspöke, Szentiványi Márkos Dániel is származott.
Berde kolozsvári ügyvédként, jogászként mint katonacsalád sarja került a forradalom forgatagába. Agyagfalva után Háromszéken egyike az önvédelem megszervezőinek. A Sepsiszentgyörgyön székelő Kormányzó Hivatal, az ún. Berde–Horváth-féle Bizottmány vezetője, s kormánybiztosi minőségében is példátlan bizonyítékát adta a hazafiúi szolgálatnak.
„Az önvédelmi harc társadalmi-politikai hátterének kialakítója volt. Az egységfront érdekében küzdő Berde Mózsa révén Háromszéken csak azután válhatott teljessé a haladó erők szövetsége, összefogása a külső ellenség ellen, miután a szabadelvű nemesség csatlakozott e szövetséghez. Ez pedig Berde Mózes politikájának gyümölcse volt” – írja Egyed Ákos. 1848 tavaszán a katonarend követévé választották Háromszéken, mint katonaivadék, élvezte a katonarend bizalmát, szerették benne a nemes embert, a katonafiút. Ő élesztette újra az akkori nép- és falugyűléseket. Egyed Ákos szerint „a nemesség Háromszéken csak egy személyre volt hajlandó hallgatni: ez a személy Berde Mózsa volt!” Politikai bölcsessége abban állt, hogy látta: a sikerhez nem elég a lelkesültség, harci felszerelés is kell, ebben segítette a háromszékieket. Törekvéseit, eredményeit Orbán Balázs is méltatta. Berde Mózsa már Agyagfalván találkozott Gábor Áronnal, s itthon közösen tárgyaltak a lőszer- és ágyúgyártásról, megbízta Szacsvait, hogy szervezze meg a puskaporgyártást, s ekképpen szökkent szárba a székely hadiipar. Forradalmi tevékenysége eléggé ismert, most inkább „bűnhődéséről” szólunk, ugyanis a Habsburg-hatalom halálbüntetést rótt ki rá, melyet később várfogságra változtattak. A négyesztendei súlyos várfogság a josefstadti börtönben megviselte, s az isteni gondviselésnek tudható be, hogy megmenekült a haláltól. A Kincses városban és a laborfalvi birtokon pihente ki börtönéveit. Csak a kiegyezés után volt alkalma folytatni jogászi tevékenységét. 1872 után Sepsi- és Miklósvár-szék országgyűlési képviselőjének választották Sepsiszentgyörgyön. Ekkor huzamos ideig újra szeretett Háromszékjének volt a lakója. Ebből az időből Kádár Lajos korabeli laborfalvi tanító és rokona, Berde Ferenc adatai alapján Kiss Sándor akkori laborfalvi unitárius lelkész közölt adatokat.
A Berde-cipó
Illő, hogy röviden szóljunk „a legnagyobb jótevő” egyházi tevékenységéről. 1845-ben beválasztották az unitárius egyházi főtanácsba, a forradalom előestéjén az egyház jogtanácsosa volt. Fukar természetéről szóló szájhagyományok ellenére nemcsak egyházának volt jótevője, hanem egy sor korabeli közületnek, intézménynek, köztük az Erdélyi Múzeum, EKE, EGE, Székely Nemzeti Múzeum, Kézdivásárhelyi Erzsébet Leányárvaház és Szentkereszti Stefánia Menház, amelyeket pénzadományokkal segített. Végrendeletében jelentős vagyonát az unitárius egyházra hagyományozta. Hagyatékának felhasználásával épült fel a háromszéki származású neves műépítész, Pákéi Pakey Lajos tervei alapján a kolozsvári Unitárius Gimnázium, majd 1914-ben a székelykeresztúri Unitárius Gimnázium új épülete. Birtokainak jövedelméből a kolozsvári, tordai és székelykeresztúri iskolák diákjainak naponta egy-egy ingyencipót juttattak. Ez volt az a bizonyos híres Berde-cipó, melyet diákok nemzedékei, szegény sorsú és arra érdemes tanulók vehettek igénybe. Berde előrehaladott kora okozta, hogy elborult elmével hunyt el életének 78. évében 1893. szeptember 22-én egy budapesti magánklinikán. Kívánsága szerint a Házsongárdi temetőben, földije, az unitárius Bölöni Farkas Sándor sírja mellé helyezték örök nyugalomra. Temetésén a háromszéki származású unitárius püspök, a kilyéni Ferencz József mondott gyászbeszédet. Az unitárius egyház 1901-ben mellszobrot állított Berde Mózsának a Kolozsvári Unitárius Kollégium épületében. Margó Ede (1872–1946) budapesti szobrász alkotása. Háromszéken nincs emlékszobra.
Emlékezete Berde nem feledkezett meg szülőfaluja iskolájáról sem, amely a rendszerváltás utáni időktől az ő nevét viseli. Támogatta a laborfalvi unitárius eklézsiát, amiért az utókor, de a jelenkor is hálás. A laborfalvi unitárius templomban és az iskola falán emléktábla őrzi emlékét. A bécsi döntés előestéjén Szentiványi Gábor (1888–1950) jogász, közgazdász, Háromszék vármegye főispánja, állíttatott emléktáblát a laborfalvi unitárius templomban ezzel a felirattal:
E község hallhatatlan szülöttje
a legnagyobb unitárius jótevő
laborfalvi Berde Mózsa
emlékére Dr. Szentiványi Gábor 1939
1993. október 30-án, néhai Szalad Sándor iskolaigazgató idején, a szentivánlaborfalvi iskola felvette a Berde Mózsa nevét, s az egykori unitárius felekezeti iskola épületének falára elhelyezték Petrovits István sepsiszentgyörgyi szobrászművész Berdét ábrázoló bronz domborművét. Jeles szülöttjére halálának 120. évfordulója alkalmával is emlékezett a szülőfalu, a helybeli unitárius egyházközség 2013 novemberében. Ekkor állítottak Berde-emlékkopját a laborfalvi unitárius templom előterébe (Bálint Zoltán alkotása).
– Születésnapjához közeledve mi is ünnepi istentiszteleten emlékezünk Berde Mózsára – tájékoztatott Buzogány-Csoma István szentivánlaborfalvi unitárius lelkész –, s ez alkalommal szeretnénk átadni a szentivánlaborfalvi iskolában berendezett Berde-emlékszoba szomszédságába tervezett állandó jellegű falutörténeti kiállítást. Berde, mint a forradalmi események szervezője és aktív résztvevője megszámlálhatatlan alkalommal fordult meg Sepsiszentgyörgyön, örömmel-reménységgel fogadott személyisége volt a városnak. Éppen ezért lapunk úgy gondolja, hogy az egykori szabadságharcosok utódai, akik ma Háromszék székely-magyar közösségét alkotják, megye- és városvezetésünk, az unitárius egyház és helybeli egyházközség egy Berde-mellszoborral tudna méltó módon tisztelegni az önvédelmi harc jeles személyisége előtt születésének 200. évfordulója alkalmával.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. február 12.
Kászonmonostor
Bákó megyei, Bereckkel szomszédos községközpont Kászonmonostor (románul Mănăstirea Caşin). Onyesten készséggel irányítottak: balra térjenek, nem lehet eltévedni, 25 kilométer. Ha egyenesen mennek tovább, átjutnak Vrancea megyébe, azok már nem mi vagyunk, ez még Moldva! Négy szétszórt falu: Lupeşti, Pârvuleşti és Scurtu, a negyedik Kászonmonostor, a Kászon-patak völgyében. Arra nem is számítottunk, hogy magyar szót hallhatunk, sőt, a megkérdezettek szerint magyarul beszélő nem él a faluban, katolikus templom sincsen.
Nem ezt mondja a történelem: Kászon egykor jelentős, magyarok által is lakott település volt. Nevét 1410-ben említették először, 1697-ben 91 római katolikus lakta: többek között Bartos, Dobos, Gál, Miklóska, Szorka nevűek. Sajnos, ez már a múlté, a lepergett fél évszázad alatt eredményes volt az asszimiláció. A település lakói görögkeleti hitben élnek, a katolikusok Onyestre járnak ünnepi misére. Szinte hihetetlen, hogy magyarok nem élnek a községben, ugyanis 1930-ban Monostor 1526 lakójából 169 magyar anyanyelvű volt. A 2002-es népszámláláskor heten vallották magukat magyarnak. Egy-két személy még beszéli a nyelvet – irányítottak egy idős román asszony, Fărcaş Maria családjához, az 1047-es számú portával szembeni házhoz, aki elmondta, hogy férje, Fărcaş Gheorghe magyar csángó volt, a menye, sőt, két unokája is beszél magyarul, de Brassóban vannak, egyetemisták. Ez a család lenne a monostori magyar csángók utolsó maradványa? – latolgattuk. Egy hosszabb szomszédolás tudna erről biztos választ adni.
Rendezettek, ápoltak az alacsony családi házak, látni, hogy nyáron sok a virág. Díszesek a népi kapuk, a régiek fából, az újabbak betonlábon állnak, cirádás bádogtetővel födöttek. Van már vezetékes víz, de a kutaknak ma is nagy a becsülete. Duma András szerint, amikor a csángó ember egy kút mellett megy el, nyelvével keresztet vet a szájpadlására, így köszön a kútnak: Dicsirtessék kút forrása! Hiedelmeik szerint a kutak, csorgók környékén elhelyezett szobrok, szentképek megvédik azokat a kiszáradástól. A kutas porták előtt, a hidak védfalán ember- és állatfejek köszöntik az érkezőt. Néprajzkutatónak jó alkalom nyílna itt egy csángófölddel való összehasonlító tanulmányra. A helyiek tudatában meglehetősen kusza módon keveredik a szájhagyomány és a história. „Ez nagyon érdekes hely – mondták. – A török betöréskor a mi erdőségünkben bujkált Moldva fejedelme, Ştefan cel Mare. Gheorghe Ştefan fejedelem építtette monostorunkat, a várfalat is, s itt volt egy ideig székhelye. Fenn a hegyek tetején van egy széles nagy lapos kő, körülötte kisebb kövek, Vajda asztala a neve. Van az erdőben, közel Sósmezőhöz, egy rezerváció, amelybe zergéket telepítettek és vadászház, ahol Ceauşescu is tanyázott. Kijavították, ma is használják. Mellé pisztrángtenyészetet létesítettek. Az erdőben a Buceaşi-vízesés, azt mondják róla, Bákó megye legnagyobb zuhanója. A monostorudvaron kőkapun Moldva címere. Innen indult egy alagút, mely ma már beomlott. Ezen menekült a fejedelem ki az erdőbe, amikor a törökök hajtották, s Erdélybe futott.” A monostor épülete elpusztult, mellé a mai kolostortemplom épült, amelyben csak nagy ünnepkor tartanak istentiszteletet. Védőszentje Mihály és Gábor arkangyal. Az újabb kori helyreállítások ellenére a műemlék megőrizte a moldvai építészet XVII. század végi jellegzetességeit. Bástyák nélküli falait is lerombolták 1717-ben, amikor Mihai Racoviţa fejedelem hadakozott a Moldvát felprédáló németekkel és magyarokkal. 1820-ban újraépítették, jelenleg újra romos. A két lelkész házon kívül volt, de Apreotesei Gavril polgármester szomszédként üdvözölt, és elmondta, hogy a monostor előtt álló felirat nélküli emlékmű, az 1916-os verduni csata emlékművének hasonmása, feliratozásába beleszólt az első világháború, amikor Románia is háborúba indult. Az emlékmű azóta is úgy áll. A községközpontnak kiépült az infrastruktúrája, virágzik az „újszerű” népművészet (célzott a giccsekre). Kászonmonostor híres hely, az eltelt időkben jeles személyiségek látogattak ide: Alexandru Vlahuţă, Nicolae Iorga, Mihail Sadoveanu.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Bákó megyei, Bereckkel szomszédos községközpont Kászonmonostor (románul Mănăstirea Caşin). Onyesten készséggel irányítottak: balra térjenek, nem lehet eltévedni, 25 kilométer. Ha egyenesen mennek tovább, átjutnak Vrancea megyébe, azok már nem mi vagyunk, ez még Moldva! Négy szétszórt falu: Lupeşti, Pârvuleşti és Scurtu, a negyedik Kászonmonostor, a Kászon-patak völgyében. Arra nem is számítottunk, hogy magyar szót hallhatunk, sőt, a megkérdezettek szerint magyarul beszélő nem él a faluban, katolikus templom sincsen.
Nem ezt mondja a történelem: Kászon egykor jelentős, magyarok által is lakott település volt. Nevét 1410-ben említették először, 1697-ben 91 római katolikus lakta: többek között Bartos, Dobos, Gál, Miklóska, Szorka nevűek. Sajnos, ez már a múlté, a lepergett fél évszázad alatt eredményes volt az asszimiláció. A település lakói görögkeleti hitben élnek, a katolikusok Onyestre járnak ünnepi misére. Szinte hihetetlen, hogy magyarok nem élnek a községben, ugyanis 1930-ban Monostor 1526 lakójából 169 magyar anyanyelvű volt. A 2002-es népszámláláskor heten vallották magukat magyarnak. Egy-két személy még beszéli a nyelvet – irányítottak egy idős román asszony, Fărcaş Maria családjához, az 1047-es számú portával szembeni házhoz, aki elmondta, hogy férje, Fărcaş Gheorghe magyar csángó volt, a menye, sőt, két unokája is beszél magyarul, de Brassóban vannak, egyetemisták. Ez a család lenne a monostori magyar csángók utolsó maradványa? – latolgattuk. Egy hosszabb szomszédolás tudna erről biztos választ adni.
Rendezettek, ápoltak az alacsony családi házak, látni, hogy nyáron sok a virág. Díszesek a népi kapuk, a régiek fából, az újabbak betonlábon állnak, cirádás bádogtetővel födöttek. Van már vezetékes víz, de a kutaknak ma is nagy a becsülete. Duma András szerint, amikor a csángó ember egy kút mellett megy el, nyelvével keresztet vet a szájpadlására, így köszön a kútnak: Dicsirtessék kút forrása! Hiedelmeik szerint a kutak, csorgók környékén elhelyezett szobrok, szentképek megvédik azokat a kiszáradástól. A kutas porták előtt, a hidak védfalán ember- és állatfejek köszöntik az érkezőt. Néprajzkutatónak jó alkalom nyílna itt egy csángófölddel való összehasonlító tanulmányra. A helyiek tudatában meglehetősen kusza módon keveredik a szájhagyomány és a história. „Ez nagyon érdekes hely – mondták. – A török betöréskor a mi erdőségünkben bujkált Moldva fejedelme, Ştefan cel Mare. Gheorghe Ştefan fejedelem építtette monostorunkat, a várfalat is, s itt volt egy ideig székhelye. Fenn a hegyek tetején van egy széles nagy lapos kő, körülötte kisebb kövek, Vajda asztala a neve. Van az erdőben, közel Sósmezőhöz, egy rezerváció, amelybe zergéket telepítettek és vadászház, ahol Ceauşescu is tanyázott. Kijavították, ma is használják. Mellé pisztrángtenyészetet létesítettek. Az erdőben a Buceaşi-vízesés, azt mondják róla, Bákó megye legnagyobb zuhanója. A monostorudvaron kőkapun Moldva címere. Innen indult egy alagút, mely ma már beomlott. Ezen menekült a fejedelem ki az erdőbe, amikor a törökök hajtották, s Erdélybe futott.” A monostor épülete elpusztult, mellé a mai kolostortemplom épült, amelyben csak nagy ünnepkor tartanak istentiszteletet. Védőszentje Mihály és Gábor arkangyal. Az újabb kori helyreállítások ellenére a műemlék megőrizte a moldvai építészet XVII. század végi jellegzetességeit. Bástyák nélküli falait is lerombolták 1717-ben, amikor Mihai Racoviţa fejedelem hadakozott a Moldvát felprédáló németekkel és magyarokkal. 1820-ban újraépítették, jelenleg újra romos. A két lelkész házon kívül volt, de Apreotesei Gavril polgármester szomszédként üdvözölt, és elmondta, hogy a monostor előtt álló felirat nélküli emlékmű, az 1916-os verduni csata emlékművének hasonmása, feliratozásába beleszólt az első világháború, amikor Románia is háborúba indult. Az emlékmű azóta is úgy áll. A községközpontnak kiépült az infrastruktúrája, virágzik az „újszerű” népművészet (célzott a giccsekre). Kászonmonostor híres hely, az eltelt időkben jeles személyiségek látogattak ide: Alexandru Vlahuţă, Nicolae Iorga, Mihail Sadoveanu.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. február 16.
Elkerüli a MOGYE-karaván a magyar „oázisokat”
Majdnem teljesen elkerüli a magyar többségű településeket a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) által szervezett, kizárólag román nyelvű kínálatnépszerűsítő karaván. A potenciális magyar érdeklődők „toborzását”, mint minden évben, ezúttal is a diákszövetség vállalta magára.
Tizenöt erdélyi település harmincnégy középiskolájában népszerűsítették tanintézetük kínálatát a hétvégén a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanárai és diákjai.
A pénteken elkezdődött és több hétig tartó MOGYE-karaván 2015 elnevezésű tájékoztató program keretében az egyetem „nagykövetei” olyan, érettségi előtt álló diákok számára próbálják meg vonzóvá tenni a vásárhelyi tanintézetet, akik érdeklődést tanúsítanak az orvosi vagy gyógyszerészeti hivatás iránt.
Az egyetem vezetői azt szeretnék, ha az idei felvételin minél többen választanák Marosvásárhelyt. „Számunkra lényeges, hogy minél nagyobb merítési felülettel rendelkezzünk, hogy minél jobb diákok jussanak be az egyetemünkre” – indokolta meg a szenátus döntését Leonard Azamfirei rektor. Ezért a most felkeresett Brassó, Szeben, Beszterce-Naszód, Fehér és Hargita megyei településeken kívül, a karavánozóknak szándékukban áll további tizennégy megyébe és hetvenhat iskolába ellátogatni.
Az intézményvezető azt is elmondta, hogy a MOGYE nemcsak az erdélyi diákságra pályázik, népszerűsítő körútjuk során az akcióban részt vállaló oktatók és diákok a Kárpátokon túli régiókat is felkeresik. Az első körben a MOGYE szinte teljesen elkerülte a magyarlakta vidékeket, valamint a román többségű nagyvárosok magyar iskoláit. Az illetékesek mindössze egy szovátai és három székelyudvarhelyi magyar tannyelvű középiskolát kerestek fel.
A népszerűsítő körút tervezése valószínűleg nem a véletlen műve: a sajtónak bemutatott, kizárólag román nyelvű tájékoztató kiadványból is kiderül, hogy a MOGYE vezetősége számára lényegében egyetlen tagozat létezik. Az egyik, tizenkét oldalas kiadványban a vezetőség tíz érvet sorakoztat fel amellett, hogy a diákoknak miért kellene Marosvásárhelyt választaniuk, és többek közt a román–magyar vegyes kultúrát is megemlíti. Ezt a főtéri ortodox katedrálisról és a Víkendtelepről készült fotóval illusztrálja.
Ugyanaz a templom jelenik meg egyedüli istenházaként a harminchat oldalas füzetecskében is. „Már ezek a füzetek is árulkodnak arról, hogy milyen összetételű diákságot szeretne az egyetem jelenlegi vezetősége. Ettől függetlenül, akárcsak az eddigi években, mi, a magyar diákszövetség is igyekszünk népszerűsíteni a MOGYE kínálatát” – mondta el Szilágyi Tibor, az egyetem hónapokkal ezelőtt lemondott rektorhelyettese.
Hetven évvel ezelőtt még más volt a cél
A jelenleg Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nevet viselő tanintézet 1945 októberében háromszáz magyar diákkal a kolozsvári – akkor még önálló – Bolyai Egyetem fakultásaként indult. Az egyetemalapítás, melynek dekrétumát Mihály király írta alá, szintén az 1945-ös esztendőhöz kötődik.
A felsőfokú oktatási intézmény létesítésének igénye az év elején fogalmazódott meg. Szinte rekordidő alatt június elsejére Kolozsváron megalakult a magyar tannyelvű kolozsvári tudományegyetem. Mivel egyazon városban nehézkésnek tűnt két – magyar és román – orvosi egyetemet működtetni, az illetékesek további két alternatívában kezdtek gondolkodni. Szóba került Nagyvárad és Marosvásárhely; a földrajzi és demográfiai érvek végül az utóbbi javára döntöttek.
Az egyetemalapítás eseményei felpörögtek: július 16-án megtörtént az orvosi kar tanárainak helyszíni szemléje, majd napvilágot látott az a rendelet, melynek értelmében a védelmi minisztérium átadta az egyetemnek a hadapródiskola épületét, megoldva ezzel a preklinikai diszciplínák elhelyezését.
A magyar nyelvű orvosi és gyógyszerészképzés történetében újabb fontos állomást jelentett az 1948-az tanügyi reform. Ennek keretében a Bolyai Egyetem orvosi karát kizárólag magyar tannyelvű orvosi és gyógyszerészeti intézetté alakították. Az intézmény magyar jellegének megváltoztatása 1962-ben kezdődött el, amikor pártutasításra a tanügyi tárca elrendelte a román nyelvű oktatás bevezetését. Ezzel egy időben elkezdődött a magyar nyelvű oktatás háttérbe szorítása és fokozatos elsorvasztása. A legutóbbi fejleményről múlt héten számoltunk be: Leonard Azamfirei közölte, jelen állás szerint ősztől felszámolódik a magyar gyógyszerészképzés.
Az Erdélyi Magyar Néppárt egyébként a hétvégén közleményben mutatott rá: az orvosi egyetem vezetősége „a legarcátlanabb módon játszik a magyarul tanulni akaró fiatalok jövőjével, és fosztja meg őket a továbbtanulás lehetőségétől”. A szervezet egy olyan szakmai-politikai testület összehívását javasolja a helyzet orvoslása érdekében, melyben az egyetem magyar oktatói mellett a három magyar politikai szervezet képviselői is helyet kapnak.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
Majdnem teljesen elkerüli a magyar többségű településeket a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) által szervezett, kizárólag román nyelvű kínálatnépszerűsítő karaván. A potenciális magyar érdeklődők „toborzását”, mint minden évben, ezúttal is a diákszövetség vállalta magára.
Tizenöt erdélyi település harmincnégy középiskolájában népszerűsítették tanintézetük kínálatát a hétvégén a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanárai és diákjai.
A pénteken elkezdődött és több hétig tartó MOGYE-karaván 2015 elnevezésű tájékoztató program keretében az egyetem „nagykövetei” olyan, érettségi előtt álló diákok számára próbálják meg vonzóvá tenni a vásárhelyi tanintézetet, akik érdeklődést tanúsítanak az orvosi vagy gyógyszerészeti hivatás iránt.
Az egyetem vezetői azt szeretnék, ha az idei felvételin minél többen választanák Marosvásárhelyt. „Számunkra lényeges, hogy minél nagyobb merítési felülettel rendelkezzünk, hogy minél jobb diákok jussanak be az egyetemünkre” – indokolta meg a szenátus döntését Leonard Azamfirei rektor. Ezért a most felkeresett Brassó, Szeben, Beszterce-Naszód, Fehér és Hargita megyei településeken kívül, a karavánozóknak szándékukban áll további tizennégy megyébe és hetvenhat iskolába ellátogatni.
Az intézményvezető azt is elmondta, hogy a MOGYE nemcsak az erdélyi diákságra pályázik, népszerűsítő körútjuk során az akcióban részt vállaló oktatók és diákok a Kárpátokon túli régiókat is felkeresik. Az első körben a MOGYE szinte teljesen elkerülte a magyarlakta vidékeket, valamint a román többségű nagyvárosok magyar iskoláit. Az illetékesek mindössze egy szovátai és három székelyudvarhelyi magyar tannyelvű középiskolát kerestek fel.
A népszerűsítő körút tervezése valószínűleg nem a véletlen műve: a sajtónak bemutatott, kizárólag román nyelvű tájékoztató kiadványból is kiderül, hogy a MOGYE vezetősége számára lényegében egyetlen tagozat létezik. Az egyik, tizenkét oldalas kiadványban a vezetőség tíz érvet sorakoztat fel amellett, hogy a diákoknak miért kellene Marosvásárhelyt választaniuk, és többek közt a román–magyar vegyes kultúrát is megemlíti. Ezt a főtéri ortodox katedrálisról és a Víkendtelepről készült fotóval illusztrálja.
Ugyanaz a templom jelenik meg egyedüli istenházaként a harminchat oldalas füzetecskében is. „Már ezek a füzetek is árulkodnak arról, hogy milyen összetételű diákságot szeretne az egyetem jelenlegi vezetősége. Ettől függetlenül, akárcsak az eddigi években, mi, a magyar diákszövetség is igyekszünk népszerűsíteni a MOGYE kínálatát” – mondta el Szilágyi Tibor, az egyetem hónapokkal ezelőtt lemondott rektorhelyettese.
Hetven évvel ezelőtt még más volt a cél
A jelenleg Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nevet viselő tanintézet 1945 októberében háromszáz magyar diákkal a kolozsvári – akkor még önálló – Bolyai Egyetem fakultásaként indult. Az egyetemalapítás, melynek dekrétumát Mihály király írta alá, szintén az 1945-ös esztendőhöz kötődik.
A felsőfokú oktatási intézmény létesítésének igénye az év elején fogalmazódott meg. Szinte rekordidő alatt június elsejére Kolozsváron megalakult a magyar tannyelvű kolozsvári tudományegyetem. Mivel egyazon városban nehézkésnek tűnt két – magyar és román – orvosi egyetemet működtetni, az illetékesek további két alternatívában kezdtek gondolkodni. Szóba került Nagyvárad és Marosvásárhely; a földrajzi és demográfiai érvek végül az utóbbi javára döntöttek.
Az egyetemalapítás eseményei felpörögtek: július 16-án megtörtént az orvosi kar tanárainak helyszíni szemléje, majd napvilágot látott az a rendelet, melynek értelmében a védelmi minisztérium átadta az egyetemnek a hadapródiskola épületét, megoldva ezzel a preklinikai diszciplínák elhelyezését.
A magyar nyelvű orvosi és gyógyszerészképzés történetében újabb fontos állomást jelentett az 1948-az tanügyi reform. Ennek keretében a Bolyai Egyetem orvosi karát kizárólag magyar tannyelvű orvosi és gyógyszerészeti intézetté alakították. Az intézmény magyar jellegének megváltoztatása 1962-ben kezdődött el, amikor pártutasításra a tanügyi tárca elrendelte a román nyelvű oktatás bevezetését. Ezzel egy időben elkezdődött a magyar nyelvű oktatás háttérbe szorítása és fokozatos elsorvasztása. A legutóbbi fejleményről múlt héten számoltunk be: Leonard Azamfirei közölte, jelen állás szerint ősztől felszámolódik a magyar gyógyszerészképzés.
Az Erdélyi Magyar Néppárt egyébként a hétvégén közleményben mutatott rá: az orvosi egyetem vezetősége „a legarcátlanabb módon játszik a magyarul tanulni akaró fiatalok jövőjével, és fosztja meg őket a továbbtanulás lehetőségétől”. A szervezet egy olyan szakmai-politikai testület összehívását javasolja a helyzet orvoslása érdekében, melyben az egyetem magyar oktatói mellett a három magyar politikai szervezet képviselői is helyet kapnak.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2015. február 21.
Sike Lajos: A mi bukaresti emberünk
Tegnap, február 20-án 88 esztendős korában elhunyt dr. Czédly József közgazdász, a bukaresti magyarság egyik huszadik századi kiemelkedő személyisége. Életútjáról, cselekedeteiről beszéljen az az 1999-es riport, amit Sike Lajos írt róla a Romániai Magyar Szó rendszerváltás utáni sorozata 3000. – ünnepi – lapszámába. Az írás szövegén nem változtattunk, csupán az ünnepi számra vonatkozó befejező mondatot hagytuk el.
Jó két éve a szenzáció erejével hatott, hogy Bukarestbe magyar alprefektust nevezett ki a kormány. Akkor minden valamirevaló lap írt róla, azóta csönd. Czédly József végzi a dolgát. Hogy miként, ez az alábbiakban kiderülhet. Előbb lássuk a pályát, mely őt ide röpítette. Röpítette? Ez is mindjárt tisztázódik. Bevezetésként még annyit: Czédly József, a Duna-csatornát kétszer megjárt magyar jogász és közgazdász nem is olyan rég inkább hitte volna – ha mondják –, hogy a Hawaii-szigetek fővárosában, Honoluluban lesz polgármester, mint Bukarestben alprefektus, vagyis a kormány második képviselője!
Először 48-ért, utána 56-ért vitték… vízre!
A hazai “fényes szellők” nemzedékéhez tartozik. 1948-ban végezte a kolozsvári Bolyai Egyetem jog- és jogtudományi karát. Nem csak ő, sokan hitték akkor, hogy lesz ebben az országban valamilyen demokrácia. Bár már akkor… De ne vágjunk a dolgok elébe. Több kínálat közül Bukarestet választotta, többnyire azzal az indokkal, hogy két- három év alatt itt tökéletesen megtanul románul. Aztán egy életre itt ragadt, leszámítva a kényszerű kitérőket. A Magyar Népi Szövetség dokumentációs osztályát vezette. (Nem akárki, Kacsó Sándor volt akkor a szövetség elnöke). Két év múlva, 1950 nyarán, mint sok magyar értelmiségit, őt is a Duna–Fekete-tenger csatorna építőtelepére hurcolták. Mi volt a bűne? Még egyetemistaként ellenezte, hogy a Bolyait és a Babest egyesítsék. Többen már akkor sejtették: nem lesz az ilyen egyesítéseknek jó vége! És igazuk volt. De meg azt is felrótták neki, hogy a Magyar Népi Szövetségnél az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 100. évfordulóján belejavított az ünnepi irányelvekbe, melynek “fent” megszerkesztett változatában több szó esett a “felszabadító szovjet hadsereg” dicsőítéséről, mint az egész 48- ról, benne Petőfiről, Kossuthról és a többiekről.
– A sors kiszámíthatatlansága, de számomra mégis kedvező alakulása okán három év múlva innen rövidebb időre a szászmedgyesi edénygyárhoz, majd a Földművelésügyi Minisztériumba kerültem!
– Jól értettem: a Duna-csatornától mindjárt fel a minisztériumba? A mélyből a csúcsra? Mit “követett” el?
– Volt a csatornánál egy nagyszerű román- zsidó ember. Haimer Samuila, az építkezések helyettes-főmérnöke, aki felfedezte, hogy nemcsak a lapátoláshoz értek, hanem a munkaszervezéshez is. Megszerveztem és rendszerbe foglaltam a föld elszállítását. Ez annyira tetszett neki, hogy 1953- ban Medgyesről mindjárt felhozott Bukarestbe. Először a Földművelésügyi Minisztérium beruházási, majd a talajjavítási főigazgatóságán dolgoztam. Aztán 56-ban megint zuhantam, ha csak pár hónapra is, ismét vízre kerültem. A minisztériumban is külön gyűlésen kellett elítélni a pesti “ellenforradalmat”. Engem is megkértek, mondjam el véleményemet, hisz magyar vagyok, jobban ismerhetem a dolgokat! El is mondtam, hogy nem éppen úgy zajlottak a dolgok, ahogy a romániai lapok írják, s nem is volt olyan nagyon ellenforradalom! A következmény nem maradt el. Örülhettem, hogy végül csak néhány hónapig kellett dolgoznom a borceai rizstelep építésénél. Az ottani igazgató szintén felismerte, hogy nemcsak a lapátoláshoz értek, és visszahozott Bukarestbe a Földművelésügyi Minisztérium egyik vállalatához, ahonnan 67-ben megint bekerültem a minisztériumhoz. Ott dolgoztam a talajjavítási osztályon egészen 1991-ig, nyugdíjazásomig. Már nyugdíjasként hívtak az RMDSZ gazdasági igazgatóságára. Sokkal többen mondják: “derék magyar”, mint “nyavalyás bozgor”
1992-ben három RMDSZ-képviselő jutott be a 72 tagú bukaresti tanácsba, köztük Czédly József. Valljuk be, ez messze jobb eredmény, mint amennyi a fővárosban élő magyarok számából következne. Mint ahogy az sem csekélység, hogy a “legpénzesebb” posztra, vagyis az önkormányzat pénzügyi bizottságának elnöki székébe Czédly Józsefet emelték. Ez aztán megpecsételte hősünk további sorsát, mert négy év alatt a helyi közigazgatás pénzügyi-gazdasági ügyeinek intézésében olyan tapasztalatra tett szert, hogy 1996 őszén, amikor az RMDSZ a választási eredmények jóvoltából kormányzati tényező lett, és a helyek elosztásánál az is felmerült, hogy legyen Bukarestben is egy magyar alprefektus, egyből rámutattak!
– Hány alprefektusa van a fővárosnak?
– Csak kettő! Én, mondanom sem kell, pénzügyi-gazdasági problémákkal foglalkozom és a földtörvény alkalmazásával.
– Tehát a magyar alprefektus “földet osztogat” Bukarestben! Hogy nyeli ezt le a főváros abszolút többségi lakossága?
– Elég jól elviseli. Mondhatom, sokkal jobban, mint gondoltam volna. Ma már jóval többen mondják nekem, hogy “derék magyar”, mint azt, hogy “nyavalyás bozgor”. Ez utóbbit is mindössze háromszor- négyszer vágták a fejemhez, olyanok, akiknek kérését nem tudtam teljesíteni, mert nem volt törvényes. De többen visszajöttek gratulálni, akiknek már rég elfelejtett ügyét, még 1991-ben vagy 92-ben letett kérvényét kedvezően válaszoltam meg, köztük több korábban elfektetett kérést. Volt, aki nem győzött hálálkodni: tudtam, hogy a magyarok rendes emberek és megoldják az ügyemet… Az igazsághoz tartozik, hogy én bevezettem a számítógépes nyilvántartást, minden adatot, kérvényt, ügyet számítógépre tettem (korábban nem volt ilyen), s ezzel hihetetlenül felgyorsult az ügyvitel és ügyintézés, szerintem mintegy tízszeresére, amit érzékelnek az emberek is. Ez nagyon jó, mert híre ment, hogy előnyösen változtak a dolgok.
– Milyen földek visszaadásáról van szó a fővárosban?
– Azokról a bizonyos beltelkekről, amelyeket önkényesen elvettek tulajdonosaiktól. Ahová blokkot építettek, azt nem adják vissza, hisz az átment azok nevére, akik az állami tömbházat megvásárolták, az egykori telektulajdonos kárpótlásáról egy új törvénynek kell gondoskodnia. Ám a beépítetlen telkek vagy az egykori kertes házak szabad területe visszajár. És vissza is igénylik sokan, köztük azok is, akik évtizedek óta külföldön élnek, de nem mondtak le román állampolgárságukról, hisz Bukarestben egy jobb telek komoly vagyont jelent. Eddig közel 40 ezer telekvisszajuttatási kérvényt írtam alá, bíráltam el kedvezően.
“Én, Kovács Sorin bukaresti születésű lakos…”
– Furdal a kíváncsiság: hány lehet ebből a negyvenezerből a szerencsés magyar? Hisz ismeretes, hogy Bukarestnek jelentős magyar iparos- és kereskedőrétege volt már a századfordulón. A későbbi építők, de még a székely cselédlányok közül is többen letelepedtek, ide nősültek, mentek férjhez és jelentős vagyont hagytak utódaikra!
– Csak következtetni tudok, mert ilyenféle statisztikát már hivatalom miatt sem vezethetek. Többnyire a nevekből következtetek, meg abból is, ahogyan megszólítanak, mert sok bukaresti magyar tudja, ki vagyok, kinek a jóvoltából lettem alprefektus. A Kovács Sorin név – elég sok van ilyen – már csak a származásra utalk, pláne, ha születési helyként a fővárost nevezi meg. De a csíki, háromszéki, brassói, vásárhelyi, szatmári születésű Kovács, Szabó, Szilágyi, Varga már mást is kifejez, kifejezhet. A kérdésre válaszolva, becslésem szerint, a negyvenezer közül 200-250 a szerencsés magyar, aki visszakapta egykor elvett bukaresti telkét.
Ez nem lebecsülendő szám, még akkor sem, ha ezek a visszajuttatott telkek nem a Diadalív környékén, és nem is a történelmi városmagban, hanem inkább a kertes külvárosokban találhatók. Mint minden metropolisban, az ilyen csöndesebb helyek akkor értékelődnek fel igazán, amikor a módosabb polgárok kihúzódnak az egyre zsúfoltabb és lármásabb belvárosból. Kérdésemre az alprefektus úr (domnu subprefect) csökkenő bukaresti magyarságról beszél, jó, ha tízezren vallják még magukat magyarnak. Többen megkeresik ügyes- bajos problémáikkal. Csaknem rendszeresen találkozik velük fogadónapjai alkalmával is. Ha tud, ha erre törvényes lehetőség van, segít rajtuk, úgyis, hogy tanácsot ad, mit ne csináljanak!
– Csakugyan, mit ne csináljanak?
– Az ügyvédek beleviszik őket olyan ügyekbe is, amelyeket még nem lehet a törvény által orvosolni. Például, amint említettem, a blokkal beépített telek nem jár vissza, még kárpótlást sem adnak érte. Mégis egyes ügyvédek jó pénzért vállalják, hogy “visszaszerzik”. Beindítják a pert, aztán nem lesz semmi. Persze, az ilyesmitől mindenkit óvok.
– A magyar vállalkozók, akik Bukarestben szeretnének üzleti kapcsolatot létesíteni, meg- megkeresik?
– Nem sokan, de jönnek páran. A vállalkozással kapcsolatos dolgok inkább a polgármesteri hivatalra tartoznak. Akik benyitnak hozzám, főleg olyanok, akik már Erdélyben ott vannak, de szeretnének Bukarestbe is betörni, azok inkább azzal a szándékkal, hogy “mutassam már” nekik: melyik a polgármester ajtaja!… Szóval, vezessem be őket, mert ugye mifelénk egy kis ismeretség sosem árt!
Még a Ceausescu család is beadvánnyal kereste meg!
Czédly József azt a nagyobb, jelképes ajtót, a román–magyar kapcsolatok ajtaját is igyekszik a maga posztján mind tágasabbra nyitni. Nem kis része van abban, hogy magyar–román–olasz együttműködésben létrejött egy üzlet 100 trolibusz közös (Ikarusz–Ansaldo–Astra) gyártására, Bukarest számára (az összeszerelés Aradon történt). Az elegáns zöld színű trolibuszok már futnak a főváros utcáin. Az első trolit Göncz Árpád indította be a múlt nyáron, bukaresti útja alkalmával, ott volt mellette Czédly József is. További száz darabot az idén és jövőre várnak.
Végül arra kérem az alprefektust (aki az RMSZ- kiadó Transil Részvénytársaság megválasztott főkönyvvizsgálója, de másért is beugrik a szerkesztőségbe), mondjon egy- két történetet, hisz hivatali szobájába sokféle ember bekopog, sokféle kérvényt tesznek asztalára. Nem kell sokat gondolkoznia, hisz több ismert művész, közéleti személyiség, politikus vagy azok hozzátartozói eljutnak hozzá valamilyen módon, pláne, ha telket igényelnek vissza! Több nevet említett, köztük az Adrian Nastaséét, akinek apósa az ő aláírásával kapta meg egykor elvett telkének új birtoklevelét.
Akár a történelem fintorának is vehetjük, hogy a bennünket különösen gyűlölő diktátor-család két tagjának, Ioan Ceausescunk és nővérének Czédly József írta alá a birtokba való helyezéssel kapcsolatos még régebbi beadványát. Törvényesen visszajáró, öröklésből származó telekről volt szó. N.C. megfordulna a sírjában, ha megtudná: minden ellenünk elkövetett tette ellenére maradtunk annyian, hogy még Bukarest egyik fontos posztjára is jusson egy emberünk. (…)
kafe.hhrf.otg
Tegnap, február 20-án 88 esztendős korában elhunyt dr. Czédly József közgazdász, a bukaresti magyarság egyik huszadik századi kiemelkedő személyisége. Életútjáról, cselekedeteiről beszéljen az az 1999-es riport, amit Sike Lajos írt róla a Romániai Magyar Szó rendszerváltás utáni sorozata 3000. – ünnepi – lapszámába. Az írás szövegén nem változtattunk, csupán az ünnepi számra vonatkozó befejező mondatot hagytuk el.
Jó két éve a szenzáció erejével hatott, hogy Bukarestbe magyar alprefektust nevezett ki a kormány. Akkor minden valamirevaló lap írt róla, azóta csönd. Czédly József végzi a dolgát. Hogy miként, ez az alábbiakban kiderülhet. Előbb lássuk a pályát, mely őt ide röpítette. Röpítette? Ez is mindjárt tisztázódik. Bevezetésként még annyit: Czédly József, a Duna-csatornát kétszer megjárt magyar jogász és közgazdász nem is olyan rég inkább hitte volna – ha mondják –, hogy a Hawaii-szigetek fővárosában, Honoluluban lesz polgármester, mint Bukarestben alprefektus, vagyis a kormány második képviselője!
Először 48-ért, utána 56-ért vitték… vízre!
A hazai “fényes szellők” nemzedékéhez tartozik. 1948-ban végezte a kolozsvári Bolyai Egyetem jog- és jogtudományi karát. Nem csak ő, sokan hitték akkor, hogy lesz ebben az országban valamilyen demokrácia. Bár már akkor… De ne vágjunk a dolgok elébe. Több kínálat közül Bukarestet választotta, többnyire azzal az indokkal, hogy két- három év alatt itt tökéletesen megtanul románul. Aztán egy életre itt ragadt, leszámítva a kényszerű kitérőket. A Magyar Népi Szövetség dokumentációs osztályát vezette. (Nem akárki, Kacsó Sándor volt akkor a szövetség elnöke). Két év múlva, 1950 nyarán, mint sok magyar értelmiségit, őt is a Duna–Fekete-tenger csatorna építőtelepére hurcolták. Mi volt a bűne? Még egyetemistaként ellenezte, hogy a Bolyait és a Babest egyesítsék. Többen már akkor sejtették: nem lesz az ilyen egyesítéseknek jó vége! És igazuk volt. De meg azt is felrótták neki, hogy a Magyar Népi Szövetségnél az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 100. évfordulóján belejavított az ünnepi irányelvekbe, melynek “fent” megszerkesztett változatában több szó esett a “felszabadító szovjet hadsereg” dicsőítéséről, mint az egész 48- ról, benne Petőfiről, Kossuthról és a többiekről.
– A sors kiszámíthatatlansága, de számomra mégis kedvező alakulása okán három év múlva innen rövidebb időre a szászmedgyesi edénygyárhoz, majd a Földművelésügyi Minisztériumba kerültem!
– Jól értettem: a Duna-csatornától mindjárt fel a minisztériumba? A mélyből a csúcsra? Mit “követett” el?
– Volt a csatornánál egy nagyszerű román- zsidó ember. Haimer Samuila, az építkezések helyettes-főmérnöke, aki felfedezte, hogy nemcsak a lapátoláshoz értek, hanem a munkaszervezéshez is. Megszerveztem és rendszerbe foglaltam a föld elszállítását. Ez annyira tetszett neki, hogy 1953- ban Medgyesről mindjárt felhozott Bukarestbe. Először a Földművelésügyi Minisztérium beruházási, majd a talajjavítási főigazgatóságán dolgoztam. Aztán 56-ban megint zuhantam, ha csak pár hónapra is, ismét vízre kerültem. A minisztériumban is külön gyűlésen kellett elítélni a pesti “ellenforradalmat”. Engem is megkértek, mondjam el véleményemet, hisz magyar vagyok, jobban ismerhetem a dolgokat! El is mondtam, hogy nem éppen úgy zajlottak a dolgok, ahogy a romániai lapok írják, s nem is volt olyan nagyon ellenforradalom! A következmény nem maradt el. Örülhettem, hogy végül csak néhány hónapig kellett dolgoznom a borceai rizstelep építésénél. Az ottani igazgató szintén felismerte, hogy nemcsak a lapátoláshoz értek, és visszahozott Bukarestbe a Földművelésügyi Minisztérium egyik vállalatához, ahonnan 67-ben megint bekerültem a minisztériumhoz. Ott dolgoztam a talajjavítási osztályon egészen 1991-ig, nyugdíjazásomig. Már nyugdíjasként hívtak az RMDSZ gazdasági igazgatóságára. Sokkal többen mondják: “derék magyar”, mint “nyavalyás bozgor”
1992-ben három RMDSZ-képviselő jutott be a 72 tagú bukaresti tanácsba, köztük Czédly József. Valljuk be, ez messze jobb eredmény, mint amennyi a fővárosban élő magyarok számából következne. Mint ahogy az sem csekélység, hogy a “legpénzesebb” posztra, vagyis az önkormányzat pénzügyi bizottságának elnöki székébe Czédly Józsefet emelték. Ez aztán megpecsételte hősünk további sorsát, mert négy év alatt a helyi közigazgatás pénzügyi-gazdasági ügyeinek intézésében olyan tapasztalatra tett szert, hogy 1996 őszén, amikor az RMDSZ a választási eredmények jóvoltából kormányzati tényező lett, és a helyek elosztásánál az is felmerült, hogy legyen Bukarestben is egy magyar alprefektus, egyből rámutattak!
– Hány alprefektusa van a fővárosnak?
– Csak kettő! Én, mondanom sem kell, pénzügyi-gazdasági problémákkal foglalkozom és a földtörvény alkalmazásával.
– Tehát a magyar alprefektus “földet osztogat” Bukarestben! Hogy nyeli ezt le a főváros abszolút többségi lakossága?
– Elég jól elviseli. Mondhatom, sokkal jobban, mint gondoltam volna. Ma már jóval többen mondják nekem, hogy “derék magyar”, mint azt, hogy “nyavalyás bozgor”. Ez utóbbit is mindössze háromszor- négyszer vágták a fejemhez, olyanok, akiknek kérését nem tudtam teljesíteni, mert nem volt törvényes. De többen visszajöttek gratulálni, akiknek már rég elfelejtett ügyét, még 1991-ben vagy 92-ben letett kérvényét kedvezően válaszoltam meg, köztük több korábban elfektetett kérést. Volt, aki nem győzött hálálkodni: tudtam, hogy a magyarok rendes emberek és megoldják az ügyemet… Az igazsághoz tartozik, hogy én bevezettem a számítógépes nyilvántartást, minden adatot, kérvényt, ügyet számítógépre tettem (korábban nem volt ilyen), s ezzel hihetetlenül felgyorsult az ügyvitel és ügyintézés, szerintem mintegy tízszeresére, amit érzékelnek az emberek is. Ez nagyon jó, mert híre ment, hogy előnyösen változtak a dolgok.
– Milyen földek visszaadásáról van szó a fővárosban?
– Azokról a bizonyos beltelkekről, amelyeket önkényesen elvettek tulajdonosaiktól. Ahová blokkot építettek, azt nem adják vissza, hisz az átment azok nevére, akik az állami tömbházat megvásárolták, az egykori telektulajdonos kárpótlásáról egy új törvénynek kell gondoskodnia. Ám a beépítetlen telkek vagy az egykori kertes házak szabad területe visszajár. És vissza is igénylik sokan, köztük azok is, akik évtizedek óta külföldön élnek, de nem mondtak le román állampolgárságukról, hisz Bukarestben egy jobb telek komoly vagyont jelent. Eddig közel 40 ezer telekvisszajuttatási kérvényt írtam alá, bíráltam el kedvezően.
“Én, Kovács Sorin bukaresti születésű lakos…”
– Furdal a kíváncsiság: hány lehet ebből a negyvenezerből a szerencsés magyar? Hisz ismeretes, hogy Bukarestnek jelentős magyar iparos- és kereskedőrétege volt már a századfordulón. A későbbi építők, de még a székely cselédlányok közül is többen letelepedtek, ide nősültek, mentek férjhez és jelentős vagyont hagytak utódaikra!
– Csak következtetni tudok, mert ilyenféle statisztikát már hivatalom miatt sem vezethetek. Többnyire a nevekből következtetek, meg abból is, ahogyan megszólítanak, mert sok bukaresti magyar tudja, ki vagyok, kinek a jóvoltából lettem alprefektus. A Kovács Sorin név – elég sok van ilyen – már csak a származásra utalk, pláne, ha születési helyként a fővárost nevezi meg. De a csíki, háromszéki, brassói, vásárhelyi, szatmári születésű Kovács, Szabó, Szilágyi, Varga már mást is kifejez, kifejezhet. A kérdésre válaszolva, becslésem szerint, a negyvenezer közül 200-250 a szerencsés magyar, aki visszakapta egykor elvett bukaresti telkét.
Ez nem lebecsülendő szám, még akkor sem, ha ezek a visszajuttatott telkek nem a Diadalív környékén, és nem is a történelmi városmagban, hanem inkább a kertes külvárosokban találhatók. Mint minden metropolisban, az ilyen csöndesebb helyek akkor értékelődnek fel igazán, amikor a módosabb polgárok kihúzódnak az egyre zsúfoltabb és lármásabb belvárosból. Kérdésemre az alprefektus úr (domnu subprefect) csökkenő bukaresti magyarságról beszél, jó, ha tízezren vallják még magukat magyarnak. Többen megkeresik ügyes- bajos problémáikkal. Csaknem rendszeresen találkozik velük fogadónapjai alkalmával is. Ha tud, ha erre törvényes lehetőség van, segít rajtuk, úgyis, hogy tanácsot ad, mit ne csináljanak!
– Csakugyan, mit ne csináljanak?
– Az ügyvédek beleviszik őket olyan ügyekbe is, amelyeket még nem lehet a törvény által orvosolni. Például, amint említettem, a blokkal beépített telek nem jár vissza, még kárpótlást sem adnak érte. Mégis egyes ügyvédek jó pénzért vállalják, hogy “visszaszerzik”. Beindítják a pert, aztán nem lesz semmi. Persze, az ilyesmitől mindenkit óvok.
– A magyar vállalkozók, akik Bukarestben szeretnének üzleti kapcsolatot létesíteni, meg- megkeresik?
– Nem sokan, de jönnek páran. A vállalkozással kapcsolatos dolgok inkább a polgármesteri hivatalra tartoznak. Akik benyitnak hozzám, főleg olyanok, akik már Erdélyben ott vannak, de szeretnének Bukarestbe is betörni, azok inkább azzal a szándékkal, hogy “mutassam már” nekik: melyik a polgármester ajtaja!… Szóval, vezessem be őket, mert ugye mifelénk egy kis ismeretség sosem árt!
Még a Ceausescu család is beadvánnyal kereste meg!
Czédly József azt a nagyobb, jelképes ajtót, a román–magyar kapcsolatok ajtaját is igyekszik a maga posztján mind tágasabbra nyitni. Nem kis része van abban, hogy magyar–román–olasz együttműködésben létrejött egy üzlet 100 trolibusz közös (Ikarusz–Ansaldo–Astra) gyártására, Bukarest számára (az összeszerelés Aradon történt). Az elegáns zöld színű trolibuszok már futnak a főváros utcáin. Az első trolit Göncz Árpád indította be a múlt nyáron, bukaresti útja alkalmával, ott volt mellette Czédly József is. További száz darabot az idén és jövőre várnak.
Végül arra kérem az alprefektust (aki az RMSZ- kiadó Transil Részvénytársaság megválasztott főkönyvvizsgálója, de másért is beugrik a szerkesztőségbe), mondjon egy- két történetet, hisz hivatali szobájába sokféle ember bekopog, sokféle kérvényt tesznek asztalára. Nem kell sokat gondolkoznia, hisz több ismert művész, közéleti személyiség, politikus vagy azok hozzátartozói eljutnak hozzá valamilyen módon, pláne, ha telket igényelnek vissza! Több nevet említett, köztük az Adrian Nastaséét, akinek apósa az ő aláírásával kapta meg egykor elvett telkének új birtoklevelét.
Akár a történelem fintorának is vehetjük, hogy a bennünket különösen gyűlölő diktátor-család két tagjának, Ioan Ceausescunk és nővérének Czédly József írta alá a birtokba való helyezéssel kapcsolatos még régebbi beadványát. Törvényesen visszajáró, öröklésből származó telekről volt szó. N.C. megfordulna a sírjában, ha megtudná: minden ellenünk elkövetett tette ellenére maradtunk annyian, hogy még Bukarest egyik fontos posztjára is jusson egy emberünk. (…)
kafe.hhrf.otg
2015. február 24.
A kulcsszó az együttérzés
Frontvárosi román–magyar „kerekasztal-megbeszélés”
Frontváros-e Sepsiszentgyörgy? Igaz-e a magyar vezetők azon állítása, hogy tovább folyik a Ceauşescu-féle beolvasztási politika, és veszélyben a magyar megmaradás? Vagy inkább egyes román szervezetek kijelentései fedik a valóságot, és Székelyföldön a magyar többségű önkormányzatok felülírják a román törvényeket, illetve megpróbálják a társadalom szélére szorítani a román etnikumú lakosokat. A két közösség három–három markáns képviselőjének véleményét gyűjtöttük össze a magyar–román viszonyról, kizárva azokat, akik szerint „Székelyföld nem létezik”, de azokat is, akik szerint „Székelyföld nem Románia”.
Bár Traian Băsescu volt államfő kedvenc kiszólása az volt, hogy az országban egységesen kell alkalmazni a törvényeket, és ezért Sepsiszentgyörgynek éppen annyi autonómia jár, mint Caracalnak, Háromszéken mégsem azok a törvények érvényesek, mint Románia többi részén.
Vörös posztó a hatalom szemében
Csak a példa kedvéért: a Kovászna megyei prefektus azzal az érveléssel semmisítette meg Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy zászlaját, hogy Romániában „a településeknek és megyéknek csak címerük lehet, zászlajuk nem”. Az erről szóló végleges és visszavonhatatlan döntést a brassói ítélőtáblán mondták ki, abban az intézményben, amely előtt büszkén leng Brassó megye zászlója, és ablakából jól rá lehet látni Brassó város zászlójára is a polgármesteri hivatal előtt.
Ugyanakkor el kellett távolítani Románia és az Európai Unió zászlója mellől a székely zászlót, jóllehet használatát semmi nem tiltja. Az viszont szó szerint benne van a törvényben, hogy „idegen országok zászlóját csak hivatalos küldöttség látogatása alkalmával lehet felvonni”, de az Egyesült Államok zászlója, amely a Sepsiszentgyörgyön áthaladó országút mellett, a tejgyár elé olyan rég ki van tűzve, hogy lassan fakult, nem zavar senkit.
„Egyetlen hivatalos nyelv a román”
Az is érdekes, hogy minden önkormányzat levelezhet, ahogyan csak akar, de a Kovászna megyei tanácsnak akkor sem lehet háromnyelvű fejléces papírja, ha legfelül románul írja az intézmény nevét. Ennek kapcsán a prefektus úgy fogalmaz, hogy „az egyetlen hivatalos nyelv a román, és magyarul nem lehet feltüntetni a megnevezést”, az angol nyelvről pedig nem nyilatkozik.
A prefektúrának, amelynek a törvényesség betartása fölött kellene őrködnie, egyetlen magyar jogásza vagy középszintnél magasabb tisztségben lévő alkalmazottja sincs, és az iktatóban is, ahová egy kérést, beadványt be kell nyújtani, kizárólag a román nyelvet használják.
Önkormányzatok nem dönthetnek településük jövőjéről
A prefektus gyakorlatilag az összes magyar többségű település önkormányzatával perben áll. Hol azért, mert az önkormányzat „magyar világban” épített műemlék épületén azt írja, „községháza”, hol azért, mert a művelődési otthonon magyar felirat van, amelyeket – a demokrácia nagyobb dicsőségére – több helyen letakartak.
Gond az is, ha egy önkormányzat elfogadja a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott határozatot arról, hogy egy Székelyföld nevű régióhoz kíván tartozni. Az azóta már leváltott prefektus úgy vélte: az önkormányzatnak nincs hatásköre településük jövőjéről dönteni. Mint mondta: nem tartozik hatáskörükbe törvénymódosítások kezdeményezése, és nem változtathatják meg az ország területi felosztását sem.
A tulajdonjog sem szent
Nem véletlen az sem, hogy hiába vontak élőláncot, hiába tüntettek hetekig, hiába tiltakozott több tízezer ember, éppen Sepsiszentgyörgyön statuáltak precedenst arra, hogy az sincs biztonságban, aminek tulajdonjogát már visszaállították, hiszen példátlan módon újraállamosították a Székely Mikó Református Kollégium épületét, miközben egy 89 szobás kovásznai szállodát az ortodox egyháznak ajándékozott a román kormány.
És akkor még nem szóltunk a közlemúltról, amikor ötezer lejre bírságolták meg a Magyar Polgári Pártot, mert köztéren el merészelték énekelni a magyar himnuszt, és megbírságolták a kézdivásárhelyi polgármestert, mert úgymond nem öltöztette kellőképpen piros–sárga–kékbe városát a román nemzeti ünnepre.
A román hatalom viszonyulása
Ugyanakkor hónapok óta nem sikerül előrelépni az újfasiszta ideológiájú Új Jobboldal ügyében, amely idegengyűlölő jelszavakat üvöltözve vonult végig december elsején Sepsiszentgyörgy utcáin.
A román kormány nem sajnál sem pénzt, sem energiát arra, hogy egyértelművé tegye: hiába van számbeli többségben a magyarság Háromszéken, a hatalom a románoké. Ezt tükrözi az is, hogy az elmúlt 25 évben Bukarest egyetlen nagy értékű állami beruházást hajtott végre Sepsiszentgyörgyön: felépítette a régió legnagyobb csendőrlaktanyáját.
Román vélemények
A Háromszéken élő románok abban a furcsa helyzetben vannak, hogy a többségi nemzet részeként kisebbségben élnek Székelyföldön. Sokan megpróbálják meglovagolni ezt a helyzetet, és „áldozatként” tüntetik fel magukat, akiknek jogait lábbal tiporja a többségi magyarság. Másokban tudatosult, hogy itt különleges helyzet van, amit a magyarokkal együtt kell megoldani, ám – érthető módon – ők is ragaszkodnak ahhoz, hogy nemzeti identitásukat megőrizhessék.
„Azt kell hangsúlyozni, ami összeköt”
Állandó vita tárgyát képezi a nemzeti ünnepek megünneplése. A sepsiszentgyörgyi rendezvényeket az utóbbi időben Vasile Tămaş előpataki ortodox pópa szervezi, aki szokatlanul mérsékelt hangot üt meg, mint ahogyan legutóbb is tette a két román fejedelemség egyesülésének január 24-i évfordulóján.
– Igyekeztem, hogy tiszta ünnepet szervezzünk, amelyen mindenki jól érzi magát. Rendszeresen jelen vagyok a magyarok ünnepein, és örömmel tölt el, ha például könyvbemutatóimon részt vesznek magyar barátaim. Az ilyen ünnepségeken példát kell mutatnunk egységből, mert látjuk, hogy a 21. század széthúzást, népek és országok szétesését hozta. Nem vonhatók kétségbe egyik vagy másik népnek a történelmi értékei, egyformán szeretettel kell beszélni január 24-ről, március 15-ről vagy december 1-ről, azt hangsúlyozva, ami összeköt, nem pedig azt, ami elválaszt, és a történelem tisztázását a szakemberekre kell hagyni. Lassan nevetségessé válunk azzal, hogy állandóan onnan indítunk, hogy ki volt itt hamarabb Erdélyben. Azt gondolom, hogy a legelső, aki itt volt, egész biztosan Isten volt, és ő azt a sorsot szabta nekünk, hogy itt éljünk egymás mellett – vallja az ortodox lelkész.
Engedélyezném: viseljék, hordják, tűzzék ki
A zászló- és szimbólumhasználatot Marius Obreja szenátor törvénymódosítással oldaná meg.
– Az én javaslatom nem csak engedélyezné, hanem védené az összes népcsoport szimbólumát, és lehetőséget adna arra, hogy minden korlátozás nélkül viseljék, hordják, kitűzzék, természetesen azzal a feltétellel, hogy – ugyancsak a tisztelet jeleként – mindig ott legyen mellette a román nemzeti jelkép is, és hasonló módon lehetne eljárni a himnuszok esetében is. Nem lehet elvárni a románoktól, hogy mondjanak le nemzeti ünnepükről, még akkor sem, ha a magyaroknak esetleg mást jelent december elseje, de találhatnánk közösen egy olyan napot, amit fenntartások nélkül mindenki meg tud ünnepelni. Mindent összevetve azt gondolom, ebben az országban tíz éven belül jeltősen javulni fog az életszínvonal, és akkor ezek a problémák maguktól megoldódnak – vélekedik a Nemzeti Liberális Párt Kovászna megyei szenátora.
Tisztelet a melletted élő embernek
A Vox populi című román–magyar párbeszédet is kezdeményező Mădălin Guruianu azt mondja: a legfontosabb egymás kultúrájának kölcsönös megismerése, és a másik fél iránt tanúsított tisztelet.
– Bátorítani kell azt, hogy minél több közös rendezvény legyen, szinkrontolmácsos könyvbemutatók, koncertek, feliratozott színházi előadások, sportesemények, iskolai tevékenységek, bármi. Pénzalapot kell elkülöníteni kölcsönös fordítások elkészítésére, hogy ismerjük meg egymás kultúráját, mert enélkül nem alakulhat ki őszinte párbeszéd, és párbeszéd nélkül nem oldódnak a görcsök. Másfelől, amíg a helyi tanácsban egyfolytában csak utcákról, szobrokról és zászlókról beszélünk, addig nem lesz haladás. Nem állítom, hogy ezek nem fontosak, de állapodjunk már meg abban, hogy ezek vannak, és lépjünk tovább. Ezeket a dolgokat csak kölcsönös tisztelettel lehet megoldani, mert sem a tiltás, sem az asztaldöngetés nem vezet sehová. Amúgy a kölcsönös tisztelet jele volna az egymás ünnepein való részvétel, amely tisztelet és megbecsülés esetenként nem feltétlenül az adott napnak vagy évfordulónak szólna, hanem a melletted élő embernek – vallja a sepsiszentgyörgyi tanácsos.
Magyar vélemények
Bár kétségtelen, hogy lehetnének nyitottabbak a háromszéki románok a magyar igények, akár az autonómiatörekvések iránt, tény az is, hogy a magyar szervezetek sem próbálják megszólítani a helyi románokat, hogy közösen dolgozzák ki azokat a garanciákat, amelyek megnyugtatóan rendeznék a román kisebbség sorsát egy tényleges magyar önkormányzás alatt. A magyar vélemények egy kerekasztal mellett hangzottak el, ezért a résztvevők tudtak egymás kijelentéseire válaszolni.
„Frontváros vagyunk”
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint az a folyamat, amit Ceauşescu idejében indítottak el, most is folytatódik.
– Közismert az a kommunista párt archívumából származó dokumentum, amely szerint 1977-ben Marosvásárhelyen a lakosság 62 százaléka volt magyar nemzetiségű, és le volt írva, hogy hány, konkrétan 7600 román családot kell betelepíteni a következő öt évben ahhoz, hogy az arányokat meg lehessen változtatni. Nyilván, ’89 előtt más eszközökkel rendelkezett a hatalom, ipart tudott költöztetni, tömbházakat tudott építeni, lakosságot tudott mozgatni. Én azt állítom, hogy ez a szándék nem, csak az eszközök változtak meg, és emiatt sokkal lassabban haladnak. Nem ugyanolyan mércével mérnek Románia 40 megyéjében, mint Hargita és Kovászna megyében, de azon belül is más mércével mérnek Háromszéken és Sepsiszentgyörgyön, mint Hargita megyében. Ezért képletesen azt lehet mondani, hogy Sepsiszentgyörgy frontváros.
Nemcsak a nemzeti román stratégia a hibás
Bíró Béla egyetemi tanár nem tartja elfogadhatónak az „ostromlott vár” elméletét.
– Sütő András mondta annak idején, hogyha én ostromlott várban élek, akkor én az ostromlókkal egyszerűen szóba sem állhatok, mert akkor elárulom a várost. És ez a dolog nem így áll. Itt ostromlók és ostromlottak, mindannyian a váron belül vagyunk, és egymással mindenképpen beszélnünk kell. Nem kell elfogadnunk a másik a véleményét, de a meg kell hallgatni és figyelembe kell venni. Hogy Sepsiszentgyörgy ebbe az állapotba került, abban nem csak a nemzeti román stratégia a hibás. Sepsiszentgyörgyön komoly problémák vannak, például a Székely Hírmondó napilapban időnként olyan románellenes és antiszemita írások jelennek meg, ami egyszerűen megengedhetetlen, és ez nekünk árt, az ostromlók munkáját segíti elő. Önmagunkra is kellene egy kicsit figyelni. (Örömmel vennénk, ha a tanár úr néhány példával előhozakodna, hogy értsük, mire is gondol, mert megítélésünk szerint a Székely Hírmondóban nem jelent meg egyetlen „antiszemita” vagy „románellenes” írás sem – a szerk.)
Engednünk kell?
Cziprián-Kovács Loránd egyetemi tanár azon a véleményen van, hogy nem azokat az embereket kellene meghallgatni először, akik meredeken, radikálisan, nemzeti színekben fogalmaznak, hanem a moderáltakat, akikkel lehet beszélni.
– Leülni mindenkivel le lehet, és mindenkivel kell beszélni, kompromisszumokat kell kötni, de a kompromisszum nem azt jelenti, hogy én visszavonulok, és feladom az álláspontomat, hanem azt jelenti, meghallgatom, és figyelembe veszem a másik álláspontját. Azzal együtt, hogy fönntartom a saját magamét. Senkinek nincs joga az önnön álláspontját másvalakire ráerőltetni – érvel Bíró Béla.
Antal Árpád szerint azonban nehéz olyanokkal egyezségre jutni, akik tagadják a létünket.
– A gond az, hogy Székelyföldön az ultraradikális románok kisajátították maguknak a románság képviseletét, s ezt a mérsékeltek hagyták. Tehát gyakorlatilag azok képviselik a románokat, akik azt mondják, hogy Székelyföld nem létezik, székelyek nem léteznek, és az, hogy mi, magyarok egyenlők vagyunk a románokkal, az azt jelenti, hogy jogunk van románul beszélni, mint nekik, jogunk van románul tanulni, mint nekik, és így tovább.
A nemzetközi helyzet nem kedvez nekünk
Bíró Béla a kölcsönösségben látja a megoldást: amit elvárunk a másiktól, azt magunktól is várjuk el.
– Erőszakkal semmit nem lehet elérni, ezt Ukrajna példája is tanúsítja. Ott is csak egy lehetőség maradt: Ukrajna valamiféle föderalizálódása, vagy legalább autonóm struktúrák kialakítása az orosz kisebbség számára. Ha ez a megoldás bekövetkezik, az a mi sorsunkat is befolyásolja. Ebben a pillanatban a nemzetközi csillagzat rendkívül kedvezőtlen számunkra. A nemzetközi politika olyan helyzetbe hozta a román politikát, hogy ma velünk gyakorlatilag bármit megtehet, anélkül, hogy az nemzetközi felzúdulást okozna. A párizsi merénylet olyan kisebbségellenes hangulatot teremtett, hogy bármit megtehetnek velünk. A nemzetközi közvélemény félre fog nézni. Addig nem szabadna nekünk dolgokat erőltetni, amíg ez a helyzet egy kicsi nem ülepedik le – véli.
Óvatosnak, okosnak kell lenni
Antal Árpád nem ért egyet a visszavonulással, éppen ellenkezőleg, úgy gondolja, a politikai helyzet kedvező számunkra.
– Van egy bevándorlóellenes, de nincs kisebbségellenes hangulat, és mindaz, ami Ukrajnában történik, az valójában annak következménye, hogy az új ukrán hatalom kisebbségellenes lépéseket tett. Persze, az is igaz, hogy az oroszok és az amerikaiak ürügyként használták ezt arra, hogy akár katonailag is fellépjenek. Ebben a geopolitikai helyzetben tehát nagyon fontos, hogy sokkal óvatosabbak legyünk, de ez nem azt jelenti, hogy vissza kell lépni, csak azt, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetni a párbeszédre. Tehát óvatosnak, okosnak kell lenni, de úgy, hogy továbbra is fenntartsuk: a törvényeket, az alkotmányt kell a valósághoz igazítani, és nem fordítva. A valóság pedig az, hogy itt élünk, a szülőföldünkön élünk, és nem vagyunk bevándorlók. Egy dolgot nagyon határozottan, mindig el kell mondani: közel száz évvel ezelőtt a nagyhatalmak úgy döntöttek, Erdélyt Romániának adják. A területtel együtt Románia közösségeket is kapott. Románia felelőssége olyan törvények elfogadása, amelyek alapján ezek a közösségek szülőföldjükön, román állampolgárként jól érzik magukat. Ha innen közelítjük meg a kérdést, akkor nagyon hamar tudunk megoldásokat találni. Ha onnan közelítjük meg, hogy Románia a románoké, akkor nem lesz megoldás. A kulcsszó az együttérzés, óvatosság, párbeszéd.
Erdély Romániához akar tartozni
Bíró Béla szerint az, hogy a nagyhatalmak Erdélynek adták Romániát, megint egy olyan mondat, amit nem gondoltunk át. Mert valóban adták, de ha nem adták volna, ha tökéletes demokratikus választáson dönthetett volna Erdély népe arról, hogy Magyarországhoz vagy Romániához akar tartozni, akkor is Erdély ma Romániához tartozna. Teljesen demokratikusan, teljesen jogosan, teljesen igazságosan.
– Azt se felejtsük el, hogy a magyar kormány pontosan olyan hajlíthatatlanul elutasított minden olyan román követelést, mint ahogy azt ma a román kormány utasítja el. Ha mi ezen fel vagyunk háborodva, akkor nem árt visszatekinteni, és önmagunkat nézni, amikor mi csináltuk velük azt, amit ma ők csinálnak velünk.
Mi tegyük meg az első lépést
Cziprián-Kovács Loránd úgy véli, Antal Árpád joggal várja el, a kormány gondoskodjék arról, hogy a magyar kisebbség jobban érezze magát Romániában, de ugyanakkor nem érti, hogy ennek érdekében a polgármester miért nem teszi meg az első lépést, hogy a román kisebbség itt, Sepsiszentgyörgyön biztonságban érezze magát?
– Ha meglenne az első magyar gesztus, akkor már lehetne erre hivatkozni, hogy igen, a román kormány hasonlóan járjon el – érvelt.
Antal Árpád viszont úgy látja, már nagyon is sok gesztust tettek ez irányba.
– Sepsiszentgyörgy volt az első város Romániában, amely biztosította a kulturális autonómiát a románság számára. Azokban a kérdésekben, amelyek a román kultúrát, a román oktatást érintették, a 21 tagú helyi tanácsban a négy román nemzetiségű tanácsosra bíztuk a döntést. Amit ők eldöntöttek, a többi 17 magyar nemzetiségű képviselő elfogadta. Sokkal több gesztust tettünk mi a román közösség irányába, mint amennyit a román állam tesz felénk. De amúgy nagyon rossz párhuzamot állítani Sepsiszentgyörgy önkormányzata és a román kormány között. Mások az eszközök, más világban élünk. Jelen pillanatban Székelyföldön az önkormányzatok jelentik a magyarság védőbástyáit. A románság az államigazgatáshoz tartozó intézményekben, a prefektúrán, a militarizált intézményekben „erős”, ahol – bár a lakosság háromnegyede magyar – csak elvétve találni néhány magyar alkalmazottat. Én holnap hajlandó vagyok – itt, nyilvánosan kijelentem – az egyik alpolgármesteri tisztséget felajánlani a román közösségnek, mi több, vállalni merem, hogy a megyei tanácsnál is azonnal kapnak egy alelnöki széket, ha az etnikai arányosságot az állami intézményekben, a rendőrségen, csendőrségen, igazságszolgáltatásban biztosítják – jelentette ki Antal.
Kétségtelen, hogy egyelőre igen távol vannak az álláspontok, de közeledés csak akkor várható, ha ezeket higgadtan, őszintén, érzelmi túlfűtöttség nélkül sikerül a két félnek egymással előbb ismertetnie, megértetnie, és később, talán valamennyit a sajátjából is engedve, elfogadnia.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Frontvárosi román–magyar „kerekasztal-megbeszélés”
Frontváros-e Sepsiszentgyörgy? Igaz-e a magyar vezetők azon állítása, hogy tovább folyik a Ceauşescu-féle beolvasztási politika, és veszélyben a magyar megmaradás? Vagy inkább egyes román szervezetek kijelentései fedik a valóságot, és Székelyföldön a magyar többségű önkormányzatok felülírják a román törvényeket, illetve megpróbálják a társadalom szélére szorítani a román etnikumú lakosokat. A két közösség három–három markáns képviselőjének véleményét gyűjtöttük össze a magyar–román viszonyról, kizárva azokat, akik szerint „Székelyföld nem létezik”, de azokat is, akik szerint „Székelyföld nem Románia”.
Bár Traian Băsescu volt államfő kedvenc kiszólása az volt, hogy az országban egységesen kell alkalmazni a törvényeket, és ezért Sepsiszentgyörgynek éppen annyi autonómia jár, mint Caracalnak, Háromszéken mégsem azok a törvények érvényesek, mint Románia többi részén.
Vörös posztó a hatalom szemében
Csak a példa kedvéért: a Kovászna megyei prefektus azzal az érveléssel semmisítette meg Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy zászlaját, hogy Romániában „a településeknek és megyéknek csak címerük lehet, zászlajuk nem”. Az erről szóló végleges és visszavonhatatlan döntést a brassói ítélőtáblán mondták ki, abban az intézményben, amely előtt büszkén leng Brassó megye zászlója, és ablakából jól rá lehet látni Brassó város zászlójára is a polgármesteri hivatal előtt.
Ugyanakkor el kellett távolítani Románia és az Európai Unió zászlója mellől a székely zászlót, jóllehet használatát semmi nem tiltja. Az viszont szó szerint benne van a törvényben, hogy „idegen országok zászlóját csak hivatalos küldöttség látogatása alkalmával lehet felvonni”, de az Egyesült Államok zászlója, amely a Sepsiszentgyörgyön áthaladó országút mellett, a tejgyár elé olyan rég ki van tűzve, hogy lassan fakult, nem zavar senkit.
„Egyetlen hivatalos nyelv a román”
Az is érdekes, hogy minden önkormányzat levelezhet, ahogyan csak akar, de a Kovászna megyei tanácsnak akkor sem lehet háromnyelvű fejléces papírja, ha legfelül románul írja az intézmény nevét. Ennek kapcsán a prefektus úgy fogalmaz, hogy „az egyetlen hivatalos nyelv a román, és magyarul nem lehet feltüntetni a megnevezést”, az angol nyelvről pedig nem nyilatkozik.
A prefektúrának, amelynek a törvényesség betartása fölött kellene őrködnie, egyetlen magyar jogásza vagy középszintnél magasabb tisztségben lévő alkalmazottja sincs, és az iktatóban is, ahová egy kérést, beadványt be kell nyújtani, kizárólag a román nyelvet használják.
Önkormányzatok nem dönthetnek településük jövőjéről
A prefektus gyakorlatilag az összes magyar többségű település önkormányzatával perben áll. Hol azért, mert az önkormányzat „magyar világban” épített műemlék épületén azt írja, „községháza”, hol azért, mert a művelődési otthonon magyar felirat van, amelyeket – a demokrácia nagyobb dicsőségére – több helyen letakartak.
Gond az is, ha egy önkormányzat elfogadja a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott határozatot arról, hogy egy Székelyföld nevű régióhoz kíván tartozni. Az azóta már leváltott prefektus úgy vélte: az önkormányzatnak nincs hatásköre településük jövőjéről dönteni. Mint mondta: nem tartozik hatáskörükbe törvénymódosítások kezdeményezése, és nem változtathatják meg az ország területi felosztását sem.
A tulajdonjog sem szent
Nem véletlen az sem, hogy hiába vontak élőláncot, hiába tüntettek hetekig, hiába tiltakozott több tízezer ember, éppen Sepsiszentgyörgyön statuáltak precedenst arra, hogy az sincs biztonságban, aminek tulajdonjogát már visszaállították, hiszen példátlan módon újraállamosították a Székely Mikó Református Kollégium épületét, miközben egy 89 szobás kovásznai szállodát az ortodox egyháznak ajándékozott a román kormány.
És akkor még nem szóltunk a közlemúltról, amikor ötezer lejre bírságolták meg a Magyar Polgári Pártot, mert köztéren el merészelték énekelni a magyar himnuszt, és megbírságolták a kézdivásárhelyi polgármestert, mert úgymond nem öltöztette kellőképpen piros–sárga–kékbe városát a román nemzeti ünnepre.
A román hatalom viszonyulása
Ugyanakkor hónapok óta nem sikerül előrelépni az újfasiszta ideológiájú Új Jobboldal ügyében, amely idegengyűlölő jelszavakat üvöltözve vonult végig december elsején Sepsiszentgyörgy utcáin.
A román kormány nem sajnál sem pénzt, sem energiát arra, hogy egyértelművé tegye: hiába van számbeli többségben a magyarság Háromszéken, a hatalom a románoké. Ezt tükrözi az is, hogy az elmúlt 25 évben Bukarest egyetlen nagy értékű állami beruházást hajtott végre Sepsiszentgyörgyön: felépítette a régió legnagyobb csendőrlaktanyáját.
Román vélemények
A Háromszéken élő románok abban a furcsa helyzetben vannak, hogy a többségi nemzet részeként kisebbségben élnek Székelyföldön. Sokan megpróbálják meglovagolni ezt a helyzetet, és „áldozatként” tüntetik fel magukat, akiknek jogait lábbal tiporja a többségi magyarság. Másokban tudatosult, hogy itt különleges helyzet van, amit a magyarokkal együtt kell megoldani, ám – érthető módon – ők is ragaszkodnak ahhoz, hogy nemzeti identitásukat megőrizhessék.
„Azt kell hangsúlyozni, ami összeköt”
Állandó vita tárgyát képezi a nemzeti ünnepek megünneplése. A sepsiszentgyörgyi rendezvényeket az utóbbi időben Vasile Tămaş előpataki ortodox pópa szervezi, aki szokatlanul mérsékelt hangot üt meg, mint ahogyan legutóbb is tette a két román fejedelemség egyesülésének január 24-i évfordulóján.
– Igyekeztem, hogy tiszta ünnepet szervezzünk, amelyen mindenki jól érzi magát. Rendszeresen jelen vagyok a magyarok ünnepein, és örömmel tölt el, ha például könyvbemutatóimon részt vesznek magyar barátaim. Az ilyen ünnepségeken példát kell mutatnunk egységből, mert látjuk, hogy a 21. század széthúzást, népek és országok szétesését hozta. Nem vonhatók kétségbe egyik vagy másik népnek a történelmi értékei, egyformán szeretettel kell beszélni január 24-ről, március 15-ről vagy december 1-ről, azt hangsúlyozva, ami összeköt, nem pedig azt, ami elválaszt, és a történelem tisztázását a szakemberekre kell hagyni. Lassan nevetségessé válunk azzal, hogy állandóan onnan indítunk, hogy ki volt itt hamarabb Erdélyben. Azt gondolom, hogy a legelső, aki itt volt, egész biztosan Isten volt, és ő azt a sorsot szabta nekünk, hogy itt éljünk egymás mellett – vallja az ortodox lelkész.
Engedélyezném: viseljék, hordják, tűzzék ki
A zászló- és szimbólumhasználatot Marius Obreja szenátor törvénymódosítással oldaná meg.
– Az én javaslatom nem csak engedélyezné, hanem védené az összes népcsoport szimbólumát, és lehetőséget adna arra, hogy minden korlátozás nélkül viseljék, hordják, kitűzzék, természetesen azzal a feltétellel, hogy – ugyancsak a tisztelet jeleként – mindig ott legyen mellette a román nemzeti jelkép is, és hasonló módon lehetne eljárni a himnuszok esetében is. Nem lehet elvárni a románoktól, hogy mondjanak le nemzeti ünnepükről, még akkor sem, ha a magyaroknak esetleg mást jelent december elseje, de találhatnánk közösen egy olyan napot, amit fenntartások nélkül mindenki meg tud ünnepelni. Mindent összevetve azt gondolom, ebben az országban tíz éven belül jeltősen javulni fog az életszínvonal, és akkor ezek a problémák maguktól megoldódnak – vélekedik a Nemzeti Liberális Párt Kovászna megyei szenátora.
Tisztelet a melletted élő embernek
A Vox populi című román–magyar párbeszédet is kezdeményező Mădălin Guruianu azt mondja: a legfontosabb egymás kultúrájának kölcsönös megismerése, és a másik fél iránt tanúsított tisztelet.
– Bátorítani kell azt, hogy minél több közös rendezvény legyen, szinkrontolmácsos könyvbemutatók, koncertek, feliratozott színházi előadások, sportesemények, iskolai tevékenységek, bármi. Pénzalapot kell elkülöníteni kölcsönös fordítások elkészítésére, hogy ismerjük meg egymás kultúráját, mert enélkül nem alakulhat ki őszinte párbeszéd, és párbeszéd nélkül nem oldódnak a görcsök. Másfelől, amíg a helyi tanácsban egyfolytában csak utcákról, szobrokról és zászlókról beszélünk, addig nem lesz haladás. Nem állítom, hogy ezek nem fontosak, de állapodjunk már meg abban, hogy ezek vannak, és lépjünk tovább. Ezeket a dolgokat csak kölcsönös tisztelettel lehet megoldani, mert sem a tiltás, sem az asztaldöngetés nem vezet sehová. Amúgy a kölcsönös tisztelet jele volna az egymás ünnepein való részvétel, amely tisztelet és megbecsülés esetenként nem feltétlenül az adott napnak vagy évfordulónak szólna, hanem a melletted élő embernek – vallja a sepsiszentgyörgyi tanácsos.
Magyar vélemények
Bár kétségtelen, hogy lehetnének nyitottabbak a háromszéki románok a magyar igények, akár az autonómiatörekvések iránt, tény az is, hogy a magyar szervezetek sem próbálják megszólítani a helyi románokat, hogy közösen dolgozzák ki azokat a garanciákat, amelyek megnyugtatóan rendeznék a román kisebbség sorsát egy tényleges magyar önkormányzás alatt. A magyar vélemények egy kerekasztal mellett hangzottak el, ezért a résztvevők tudtak egymás kijelentéseire válaszolni.
„Frontváros vagyunk”
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint az a folyamat, amit Ceauşescu idejében indítottak el, most is folytatódik.
– Közismert az a kommunista párt archívumából származó dokumentum, amely szerint 1977-ben Marosvásárhelyen a lakosság 62 százaléka volt magyar nemzetiségű, és le volt írva, hogy hány, konkrétan 7600 román családot kell betelepíteni a következő öt évben ahhoz, hogy az arányokat meg lehessen változtatni. Nyilván, ’89 előtt más eszközökkel rendelkezett a hatalom, ipart tudott költöztetni, tömbházakat tudott építeni, lakosságot tudott mozgatni. Én azt állítom, hogy ez a szándék nem, csak az eszközök változtak meg, és emiatt sokkal lassabban haladnak. Nem ugyanolyan mércével mérnek Románia 40 megyéjében, mint Hargita és Kovászna megyében, de azon belül is más mércével mérnek Háromszéken és Sepsiszentgyörgyön, mint Hargita megyében. Ezért képletesen azt lehet mondani, hogy Sepsiszentgyörgy frontváros.
Nemcsak a nemzeti román stratégia a hibás
Bíró Béla egyetemi tanár nem tartja elfogadhatónak az „ostromlott vár” elméletét.
– Sütő András mondta annak idején, hogyha én ostromlott várban élek, akkor én az ostromlókkal egyszerűen szóba sem állhatok, mert akkor elárulom a várost. És ez a dolog nem így áll. Itt ostromlók és ostromlottak, mindannyian a váron belül vagyunk, és egymással mindenképpen beszélnünk kell. Nem kell elfogadnunk a másik a véleményét, de a meg kell hallgatni és figyelembe kell venni. Hogy Sepsiszentgyörgy ebbe az állapotba került, abban nem csak a nemzeti román stratégia a hibás. Sepsiszentgyörgyön komoly problémák vannak, például a Székely Hírmondó napilapban időnként olyan románellenes és antiszemita írások jelennek meg, ami egyszerűen megengedhetetlen, és ez nekünk árt, az ostromlók munkáját segíti elő. Önmagunkra is kellene egy kicsit figyelni. (Örömmel vennénk, ha a tanár úr néhány példával előhozakodna, hogy értsük, mire is gondol, mert megítélésünk szerint a Székely Hírmondóban nem jelent meg egyetlen „antiszemita” vagy „románellenes” írás sem – a szerk.)
Engednünk kell?
Cziprián-Kovács Loránd egyetemi tanár azon a véleményen van, hogy nem azokat az embereket kellene meghallgatni először, akik meredeken, radikálisan, nemzeti színekben fogalmaznak, hanem a moderáltakat, akikkel lehet beszélni.
– Leülni mindenkivel le lehet, és mindenkivel kell beszélni, kompromisszumokat kell kötni, de a kompromisszum nem azt jelenti, hogy én visszavonulok, és feladom az álláspontomat, hanem azt jelenti, meghallgatom, és figyelembe veszem a másik álláspontját. Azzal együtt, hogy fönntartom a saját magamét. Senkinek nincs joga az önnön álláspontját másvalakire ráerőltetni – érvel Bíró Béla.
Antal Árpád szerint azonban nehéz olyanokkal egyezségre jutni, akik tagadják a létünket.
– A gond az, hogy Székelyföldön az ultraradikális románok kisajátították maguknak a románság képviseletét, s ezt a mérsékeltek hagyták. Tehát gyakorlatilag azok képviselik a románokat, akik azt mondják, hogy Székelyföld nem létezik, székelyek nem léteznek, és az, hogy mi, magyarok egyenlők vagyunk a románokkal, az azt jelenti, hogy jogunk van románul beszélni, mint nekik, jogunk van románul tanulni, mint nekik, és így tovább.
A nemzetközi helyzet nem kedvez nekünk
Bíró Béla a kölcsönösségben látja a megoldást: amit elvárunk a másiktól, azt magunktól is várjuk el.
– Erőszakkal semmit nem lehet elérni, ezt Ukrajna példája is tanúsítja. Ott is csak egy lehetőség maradt: Ukrajna valamiféle föderalizálódása, vagy legalább autonóm struktúrák kialakítása az orosz kisebbség számára. Ha ez a megoldás bekövetkezik, az a mi sorsunkat is befolyásolja. Ebben a pillanatban a nemzetközi csillagzat rendkívül kedvezőtlen számunkra. A nemzetközi politika olyan helyzetbe hozta a román politikát, hogy ma velünk gyakorlatilag bármit megtehet, anélkül, hogy az nemzetközi felzúdulást okozna. A párizsi merénylet olyan kisebbségellenes hangulatot teremtett, hogy bármit megtehetnek velünk. A nemzetközi közvélemény félre fog nézni. Addig nem szabadna nekünk dolgokat erőltetni, amíg ez a helyzet egy kicsi nem ülepedik le – véli.
Óvatosnak, okosnak kell lenni
Antal Árpád nem ért egyet a visszavonulással, éppen ellenkezőleg, úgy gondolja, a politikai helyzet kedvező számunkra.
– Van egy bevándorlóellenes, de nincs kisebbségellenes hangulat, és mindaz, ami Ukrajnában történik, az valójában annak következménye, hogy az új ukrán hatalom kisebbségellenes lépéseket tett. Persze, az is igaz, hogy az oroszok és az amerikaiak ürügyként használták ezt arra, hogy akár katonailag is fellépjenek. Ebben a geopolitikai helyzetben tehát nagyon fontos, hogy sokkal óvatosabbak legyünk, de ez nem azt jelenti, hogy vissza kell lépni, csak azt, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetni a párbeszédre. Tehát óvatosnak, okosnak kell lenni, de úgy, hogy továbbra is fenntartsuk: a törvényeket, az alkotmányt kell a valósághoz igazítani, és nem fordítva. A valóság pedig az, hogy itt élünk, a szülőföldünkön élünk, és nem vagyunk bevándorlók. Egy dolgot nagyon határozottan, mindig el kell mondani: közel száz évvel ezelőtt a nagyhatalmak úgy döntöttek, Erdélyt Romániának adják. A területtel együtt Románia közösségeket is kapott. Románia felelőssége olyan törvények elfogadása, amelyek alapján ezek a közösségek szülőföldjükön, román állampolgárként jól érzik magukat. Ha innen közelítjük meg a kérdést, akkor nagyon hamar tudunk megoldásokat találni. Ha onnan közelítjük meg, hogy Románia a románoké, akkor nem lesz megoldás. A kulcsszó az együttérzés, óvatosság, párbeszéd.
Erdély Romániához akar tartozni
Bíró Béla szerint az, hogy a nagyhatalmak Erdélynek adták Romániát, megint egy olyan mondat, amit nem gondoltunk át. Mert valóban adták, de ha nem adták volna, ha tökéletes demokratikus választáson dönthetett volna Erdély népe arról, hogy Magyarországhoz vagy Romániához akar tartozni, akkor is Erdély ma Romániához tartozna. Teljesen demokratikusan, teljesen jogosan, teljesen igazságosan.
– Azt se felejtsük el, hogy a magyar kormány pontosan olyan hajlíthatatlanul elutasított minden olyan román követelést, mint ahogy azt ma a román kormány utasítja el. Ha mi ezen fel vagyunk háborodva, akkor nem árt visszatekinteni, és önmagunkat nézni, amikor mi csináltuk velük azt, amit ma ők csinálnak velünk.
Mi tegyük meg az első lépést
Cziprián-Kovács Loránd úgy véli, Antal Árpád joggal várja el, a kormány gondoskodjék arról, hogy a magyar kisebbség jobban érezze magát Romániában, de ugyanakkor nem érti, hogy ennek érdekében a polgármester miért nem teszi meg az első lépést, hogy a román kisebbség itt, Sepsiszentgyörgyön biztonságban érezze magát?
– Ha meglenne az első magyar gesztus, akkor már lehetne erre hivatkozni, hogy igen, a román kormány hasonlóan járjon el – érvelt.
Antal Árpád viszont úgy látja, már nagyon is sok gesztust tettek ez irányba.
– Sepsiszentgyörgy volt az első város Romániában, amely biztosította a kulturális autonómiát a románság számára. Azokban a kérdésekben, amelyek a román kultúrát, a román oktatást érintették, a 21 tagú helyi tanácsban a négy román nemzetiségű tanácsosra bíztuk a döntést. Amit ők eldöntöttek, a többi 17 magyar nemzetiségű képviselő elfogadta. Sokkal több gesztust tettünk mi a román közösség irányába, mint amennyit a román állam tesz felénk. De amúgy nagyon rossz párhuzamot állítani Sepsiszentgyörgy önkormányzata és a román kormány között. Mások az eszközök, más világban élünk. Jelen pillanatban Székelyföldön az önkormányzatok jelentik a magyarság védőbástyáit. A románság az államigazgatáshoz tartozó intézményekben, a prefektúrán, a militarizált intézményekben „erős”, ahol – bár a lakosság háromnegyede magyar – csak elvétve találni néhány magyar alkalmazottat. Én holnap hajlandó vagyok – itt, nyilvánosan kijelentem – az egyik alpolgármesteri tisztséget felajánlani a román közösségnek, mi több, vállalni merem, hogy a megyei tanácsnál is azonnal kapnak egy alelnöki széket, ha az etnikai arányosságot az állami intézményekben, a rendőrségen, csendőrségen, igazságszolgáltatásban biztosítják – jelentette ki Antal.
Kétségtelen, hogy egyelőre igen távol vannak az álláspontok, de közeledés csak akkor várható, ha ezeket higgadtan, őszintén, érzelmi túlfűtöttség nélkül sikerül a két félnek egymással előbb ismertetnie, megértetnie, és később, talán valamennyit a sajátjából is engedve, elfogadnia.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. február 28.
Egy ludovikás tüzérhadnagy kálváriája (Zsuffa Zoltán halálának 25. évfordulójára)
1944. augusztus 20-án nyáriasan forró, szeszélyesen felhős, villamosságtól terhes időjárás uralkodott Budapesten, de ez távolról sem indokolta a Ludovika Katonai Akadémia végzős évfolyama tisztavató ceremóniájának lerövidítését. Amint a dátumból is kiviláglik: háború volt, amikor bármely pillanatban felbőghettek a szirénák, feldüböröghettek a légvédelmi ütegek. A hirtelen Keletre fordító román csapatok a szovjetekhez csatlakoztak, és Szent István napján (épp tisztavatáskor) már Nagyvárad felé közeledtek. A nagymúltú Ludovika végzős évfolyama ilyen körülmények közt tette le az esküt, szembenézve az önként választott katonai pálya első élet-halál megpróbáltatásával. Zsuffa Zoltán tüzérhadnagy akkor huszonhárom éves volt.
Hogy mi történt az eskütételt követően? Szőcs Géza, a fizikatudományok doktora, aki Zsuffa Zoltán egyik legkedvesebb tanítványa, így summázza a történteket:
„Hivatásos tüzértisztként a csíkszeredai 1. számú székely hegyi tüzérosztályhoz osztották be. Az észak-erdélyi harcok alatt került a 27. tábori tüzérezredhez, és az újonnan felállított 27/III. tüzérosztály tisztjeként teljesített harctéri szolgálatot 1945. május 9-ig, amikor szovjet hadifogságba esett. Onnan 1947. szeptember 17-én tért haza. 1947 és 50 között alkalmi munkákból élt. ’50-ben Zabolán tanított, de onnan kirúgták. Mezei munkás lett, a Négyháznál szénát csináltak. 1951 és ‘55 között a kézdivásárhelyi Erdészeti Műszaki Középiskolán tanít, közben elvégzi a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem matematika–fizika szakát. 1955–81 között először a kovásznai általános iskolában, majd a líceumban tanít. Kétszer volt aligazgató, először Kézdiről átkerülve, aztán Fábián Ernő igazgatósága idején. A Kovásznai Líceum az ő idejében épült. Kérte: ne betonalapot rakjanak, mert megeszi azt a szén-dioxid. Igaza volt, alig öt év telt el, és újra kellett alapozni, terméskőből. Ő szereltette be a központi fűtést, egy régi iskolatársa segített a közbeszerzésben, három nap alatt érkeztek meg a csövek. Az ő idejében épült az intézmény kőkerítése is. Zolti meghirdette a közfuvart a falvakban. Negyven gazda hordta kalákában a köveket. Zsuffa idejében épült fel a tornaterem is, de amikor Fábiánt leváltották, őt is menesztették...” (Székely Újság, Kézdivásárhely, 2011. okt. 4.)
* – Apuka a szovjet fogságban japán tisztekkel került össze. De mindenekelőtt el kell árulnom, miként kaptam én a Borbála nevet – kezdi a visszaemlékezést a tanár úr leánya. – Szent Borbála a tüzérek védőszentje. December 4-e, a tüzérek ünnepnapja az én névnapom is. Édesapámat és társait a fogságban kegyetlenül megdolgoztatták: bányákban, vasútépítésen, mezőn, mindenütt. Alultápláltak voltak, piszkosak, rühesek. De azzal a tanulsággal érkezett haza, hogy ő, aki még nem volt házas ember, sokkal könnyebben viselte a szenvedést, mint azok, akik családjuktól teljes elszigeteltségben éltek. Közel két és fél év rabság után oroszul is tudott valamicskét. Ami ludovikás múltját illeti: csakis jeles bizonyítvánnyal lehetett jelentkezni a Ludovikára, a származás is nagyon számított. Egy évet lehúztak mint közkatonák, de karpaszományosok voltak, meg kellett tapasztalniuk, mit jelent bakának lenni, s csak azután kezdődött a tiszti képzés, ahol urat neveltek belőlük. Többféle ruhájuk volt, szatyrot/csomagot nem vehettek a kezükbe. Szabóhoz nem mehettek, hanem jött a szabóság a Ludovikára mintát venni, majd próbákra is. A sok férfias, durva kiképzés után tánc- és társalgási oktatás következett, tudniuk kellett viselkedni vendéglőben, színházban, hangversenyteremben úgy, hogy elnyerjék a civil emberek megbecsülését. Elit kiképzést kaptak, matematikából, fizikából és hadtudományból olyan felkészítést, hogy a Bolyai Egyetemen játszva tette le a szükséges különbözeti vizsgákat. Apukám nagyszerűen beszélt románul, mert a katolikus gimnázium után néhány évet a Şaguna-gimnáziumban járt Brassóban. Aztán eldöntötte, hogy a Ludovikára megy, felment Kolozsvárra, és a piaristáknál érettségizett.
* Miközben Zsuffa Zoltán fogságban volt, megtörtént a II. világháborút követő békediktátum, így hazaérkeztekor az a tényállás fogadta, hogy szülőföldjén – bár még létezett a Maros–Magyar Autonóm Tartomány – ő a Román Népköztársaságnak tartozik állampolgári engedelmességgel. Katonai utánképzésre Târgoviştére hívták 1951-ben. Tüzéri tudományával (ebben a lovaglás is benne foglaltatik) hatalmas sikert aratott. Azonnal meghívták katonatisztnek, de akkor már sikerült tanári pályára állnia, így szerényen megköszönte a megtiszteltetést, és tartalékos főhadnagyként hazatért családjához egy felhőtlen polgári élet reményében. Hát nem épp így történt!
* Halála után egy évvel, 1991-ben, jóval a rendszerváltás után a dél-romániai Berevoieşti határában ritka eseménynek lehetett szemtanúja ország-világ tévénéző közönsége. A Securitate egy külszíni fejtés üregébe, egy szénportemetőbe próbálta sietősen elföldelni irattárának egy különösen felelősségterhes részét, de a lakosság, és főleg a szabad sajtó, észrevette. Hatalmas anyagot sikerült kimenteni és nyilvánosságra hozni többek közt Király Károly, Keresztély Pál és a kovásznai matematikatanár, Zsuffa Zoltán dossziéját. Íme a Zsuffa-vádirat felvezető szövegének töredéke: „Már 1970-től a fent nevezett (Susnumitul Zsuffa) többször beszélt nyilvánosság előtt a magyar nyelvű oktatás visszaszorításáról. 1977 tavaszán tett kijelentése, mely szerint a magyar kisebbség anyanyelvi oktatásának körülményei rendkívül megnehezültek, letartóztatásához vezetett. Irredentizmussal és azzal vádolták, hogy az iskolában román helyett magyar nyelven készítette jegyzeteit. A kihallgató tisztek kilátásba helyezték, hogy katonai bíróság elé állítják. Írásban részletes vallomást kértek tőle irredenta tevékenységéről, Erdély Magyarországhoz csatolásával kapcsolatos kedvező álláspontjáról...” (Lásd: Sor(s)ok a gödörből, A Hét, 1991. 05. 31.)
* – Apánk véresre volt verve, amikor Szentgyörgyről, a Securitatétól hazaérkezett! Rágondolni is borzalmas – emlékezik vissza fia, Zsuffa Levente. – Nekünk, gyermekeinek nem mutatta meg sebeit-véraláfutásait, sőt, bujkált a kertben, nehogy észrevegyük szenvedését. Anyuka ránk maradt naplójában olvassuk, hogy apánk teste fekete volt. Ketten kísérték be a kapun, és mi csak azt láttuk, hogy a szája el volt hasadva és a homlokán seb volt. A kihallgatáson rúgta a pribék, és gumibottal ütötte. Nyilatkozatot írattak vele, de amikor az kész volt, nem tetszett nekik, ezért elverték, és újat írattak. Az első kihallgatás 12 órát tartott. Végül diktálás után kellett írnia, de akkor is állandóan mutogatták neki a gumibotot... Kilátásba helyezték, hogy hetenként fogják behívni, iszonyúan megfélemlítették. Bűnei közt szerepelt, hogy az iskolai katalógusba magyarul írta be, hogy 7,33 (hét 33), amikor hivatalosan 7,33 (şapte 33)-t kellett volna írnia. (…) Aztán Fazekas János korabeli miniszterelnök-helyettes, amikor Géza bácsiéktól (a szívkórházat alapító dr. Benedek családja – Gy. S. megj.) értesült a történtekről, közbenjárt és megtörtént a „rehabilitálás”. Behívatták a milíciára, és kedélyesen megmagyarázták neki, hogy na-na, semmi baj, ezután rendesen fog viselkedni! Sőt, kétszer is hívatták, s másodszorra azt mondták neki, nem jön hogy elhiggyék, hogy ez megtörtént, és hogy felejtse el az egészet!
Aulich ezredes, a megyei szekufőnök emberséges volt – a történtek után személyesen hozta haza apám elkobozott könyveit –, de ’77 áprilisában valamilyen ürüggyel elszólították őket, hogy aztán Szatmártól, Kolozsvártól lefelé, a Székelyföldön át mindenkit elverhessenek, aki valami okból feketelistán volt. Kezdődött kedves brassói tanárom, Szikszay halálával, aztán apám is sorra került, s utána Erős Péter tanár úr, aki most Szentgyörgyön él.
„Szegény Szikszay Jenő, biztosan hallott róla, a brassói magyartanár nekem nagyon jó barátom volt – mesélte Zsuffa Zoltán halála előtt egy héttel Simó Erzsébet mikrofonja előtt. – Szikszayt úgy húsvét táján kapták el, pár nappal előttem. S a halála!? Azt sem lehet tudni pontosan, hogy felakasztották-e vagy ő akasztotta fel saját magát. Rögtön beutaztam Brassóba. Szikszayné édesanyja – aki ott lakott velük –, mikor megérkeztem, kiszólt, hogy lépjek be. Megérkezett férje, dr. Szabó Zoltán, és elmesélték, hogy már őket is behívatták, igaz, könnyebb kihallgatással megúszták, de tudtomra akarták hozni, hogy ott, Brassóban is sokat érdeklődtek rólam...” (A részletes vallomást lásd a Háromszék 1990. március 17-ei számában Utolsó interjú címmel.)
* – Szentkatolnán dolgoztam, tömbházban laktam, meséli Zsuffa Levente. Egyszer csak jön a helyi rendőr, s azt mondja: menjek be hozzá, hogy valamit megbeszéljünk. Furcsának találtam, mert kertszomszédok voltunk, ő volt az egyetlen rendőr. Mondtam neki, hogy mondja meg ott, hogy mit akar. De ő erősködött, így aztán átmentem a hivatalba. A korabeli szekus szektorista ült az asztalnál, a rendőr elpárolgott a helyszínről. Sorbán leültetett, és mézesmázosan a mezőgazdasági kampány felől érdeklődött: hogyan halad a munka, milyen a viszonyunk a pityókát szedő katonákkal, cigányokkal és a diákokat felügyelő tanárokkal? Mondtam: minden rendben! Keményre váltotta a hangját: És akkor azt magyarázza meg nekem, mi történt, hogy az egyik tanárnőt megtaszigálta valaki! Elképedten álltam: Sorbán úr! Ez nem itt, hanem Kovásznán történt!
Igen, apám is pityókát szedett az osztályával. Épp megyei vizitáció volt, ekkor történt, hogy a mezőn valóban „megnyakászták” Marikát, szomszédunkat, két gyermek édesanyját. – Elvtársnő! Ne szégyelljen lehajolni egy-két pityóka után! Így akar példát mutatni a fiatalságnak? – őrjöngött egy túlvezérelt kommunista érzelmű hatalmasság, megmarkolta Marika nyakát, és le akarta teperni a földre, tanárkollégák, diákok szeme láttára.
Apám, aki gyermekkorától, majd a Ludovikán is a nők iránti korlátlan tisztelet szellemében nevelkedett, azonnal Marika védelmébe ugrott. Verekedés nem történt, de szópárbaj, az igen. És otthon elmesélte mindezt édesanyámnak, s ő azon melegében megírta temesvári barátnőjének. Csakhogy a Securitate már régóta olvasta leveleinket, hallgatta telefonjainkat. Szerintem ezzel kezdődött a balhé. A gyanú nem is volt alaptalan, hisz apám első unokatestvére, Zsuffa László (Leslie) az amerikai elnök, Eisenhower szárnysegédje volt, de ludovikás évfolyamtársaival is tartotta a kapcsolatokat, többek közt Costa Ricába is levelezve. Édesanyám finnországiakkal barátkozott. De apám államellenes összeesküvésekben nem vett részt, csupán mindenütt kimondta a véleményét. * Zsuffa Zoltán tanár úr élő legenda volt, és az marad mindörökké. E visszaemlékezés krónikása is tanítványa volt. Külön megemlékezést érdemelne a ludovikás hangulatú matematikaórák katonás dinamikája, a számonkérés szigora és etikája. A Kovásznai Líceum első érettségiző évfolyamának ő volt az osztályfőnöke. Abszolút rekordot állított fel több osztálykirándulás megszervezésével. Külön vagont bérelt a CFR-től, szalmazsákokat pakoltak a kabinokba, így indultak neki Romániát, Bukarestet, majd a tengerpartot is felfedezni. Ahol jónak látták: megálltak, vakvágányra tolatták a vidám karavánt. Íme, a katonás, szigorú Zsuffa Zoltán mint hangulatmester!
Március 4-én, épp negyed évszázada, a tanár úr temetésén ennek a „történelmi” évfolyamnak a nevében Balczár Gyula mondott beszédet.: „ ...és jött a betegség! Soha sem gondoltuk volna, hogy Veled is megtörténhet! És most itt állunk, kérve: engedd koporsódra helyezni a 25. érettségi találkozónk alkalmával készített plakettet Kőrösi Csoma Sándor alakjával, akit szerettél, mert helytállása nagy volt, nagyon magyar volt, és nagyon európai.”
Gyila Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
1944. augusztus 20-án nyáriasan forró, szeszélyesen felhős, villamosságtól terhes időjárás uralkodott Budapesten, de ez távolról sem indokolta a Ludovika Katonai Akadémia végzős évfolyama tisztavató ceremóniájának lerövidítését. Amint a dátumból is kiviláglik: háború volt, amikor bármely pillanatban felbőghettek a szirénák, feldüböröghettek a légvédelmi ütegek. A hirtelen Keletre fordító román csapatok a szovjetekhez csatlakoztak, és Szent István napján (épp tisztavatáskor) már Nagyvárad felé közeledtek. A nagymúltú Ludovika végzős évfolyama ilyen körülmények közt tette le az esküt, szembenézve az önként választott katonai pálya első élet-halál megpróbáltatásával. Zsuffa Zoltán tüzérhadnagy akkor huszonhárom éves volt.
Hogy mi történt az eskütételt követően? Szőcs Géza, a fizikatudományok doktora, aki Zsuffa Zoltán egyik legkedvesebb tanítványa, így summázza a történteket:
„Hivatásos tüzértisztként a csíkszeredai 1. számú székely hegyi tüzérosztályhoz osztották be. Az észak-erdélyi harcok alatt került a 27. tábori tüzérezredhez, és az újonnan felállított 27/III. tüzérosztály tisztjeként teljesített harctéri szolgálatot 1945. május 9-ig, amikor szovjet hadifogságba esett. Onnan 1947. szeptember 17-én tért haza. 1947 és 50 között alkalmi munkákból élt. ’50-ben Zabolán tanított, de onnan kirúgták. Mezei munkás lett, a Négyháznál szénát csináltak. 1951 és ‘55 között a kézdivásárhelyi Erdészeti Műszaki Középiskolán tanít, közben elvégzi a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem matematika–fizika szakát. 1955–81 között először a kovásznai általános iskolában, majd a líceumban tanít. Kétszer volt aligazgató, először Kézdiről átkerülve, aztán Fábián Ernő igazgatósága idején. A Kovásznai Líceum az ő idejében épült. Kérte: ne betonalapot rakjanak, mert megeszi azt a szén-dioxid. Igaza volt, alig öt év telt el, és újra kellett alapozni, terméskőből. Ő szereltette be a központi fűtést, egy régi iskolatársa segített a közbeszerzésben, három nap alatt érkeztek meg a csövek. Az ő idejében épült az intézmény kőkerítése is. Zolti meghirdette a közfuvart a falvakban. Negyven gazda hordta kalákában a köveket. Zsuffa idejében épült fel a tornaterem is, de amikor Fábiánt leváltották, őt is menesztették...” (Székely Újság, Kézdivásárhely, 2011. okt. 4.)
* – Apuka a szovjet fogságban japán tisztekkel került össze. De mindenekelőtt el kell árulnom, miként kaptam én a Borbála nevet – kezdi a visszaemlékezést a tanár úr leánya. – Szent Borbála a tüzérek védőszentje. December 4-e, a tüzérek ünnepnapja az én névnapom is. Édesapámat és társait a fogságban kegyetlenül megdolgoztatták: bányákban, vasútépítésen, mezőn, mindenütt. Alultápláltak voltak, piszkosak, rühesek. De azzal a tanulsággal érkezett haza, hogy ő, aki még nem volt házas ember, sokkal könnyebben viselte a szenvedést, mint azok, akik családjuktól teljes elszigeteltségben éltek. Közel két és fél év rabság után oroszul is tudott valamicskét. Ami ludovikás múltját illeti: csakis jeles bizonyítvánnyal lehetett jelentkezni a Ludovikára, a származás is nagyon számított. Egy évet lehúztak mint közkatonák, de karpaszományosok voltak, meg kellett tapasztalniuk, mit jelent bakának lenni, s csak azután kezdődött a tiszti képzés, ahol urat neveltek belőlük. Többféle ruhájuk volt, szatyrot/csomagot nem vehettek a kezükbe. Szabóhoz nem mehettek, hanem jött a szabóság a Ludovikára mintát venni, majd próbákra is. A sok férfias, durva kiképzés után tánc- és társalgási oktatás következett, tudniuk kellett viselkedni vendéglőben, színházban, hangversenyteremben úgy, hogy elnyerjék a civil emberek megbecsülését. Elit kiképzést kaptak, matematikából, fizikából és hadtudományból olyan felkészítést, hogy a Bolyai Egyetemen játszva tette le a szükséges különbözeti vizsgákat. Apukám nagyszerűen beszélt románul, mert a katolikus gimnázium után néhány évet a Şaguna-gimnáziumban járt Brassóban. Aztán eldöntötte, hogy a Ludovikára megy, felment Kolozsvárra, és a piaristáknál érettségizett.
* Miközben Zsuffa Zoltán fogságban volt, megtörtént a II. világháborút követő békediktátum, így hazaérkeztekor az a tényállás fogadta, hogy szülőföldjén – bár még létezett a Maros–Magyar Autonóm Tartomány – ő a Román Népköztársaságnak tartozik állampolgári engedelmességgel. Katonai utánképzésre Târgoviştére hívták 1951-ben. Tüzéri tudományával (ebben a lovaglás is benne foglaltatik) hatalmas sikert aratott. Azonnal meghívták katonatisztnek, de akkor már sikerült tanári pályára állnia, így szerényen megköszönte a megtiszteltetést, és tartalékos főhadnagyként hazatért családjához egy felhőtlen polgári élet reményében. Hát nem épp így történt!
* Halála után egy évvel, 1991-ben, jóval a rendszerváltás után a dél-romániai Berevoieşti határában ritka eseménynek lehetett szemtanúja ország-világ tévénéző közönsége. A Securitate egy külszíni fejtés üregébe, egy szénportemetőbe próbálta sietősen elföldelni irattárának egy különösen felelősségterhes részét, de a lakosság, és főleg a szabad sajtó, észrevette. Hatalmas anyagot sikerült kimenteni és nyilvánosságra hozni többek közt Király Károly, Keresztély Pál és a kovásznai matematikatanár, Zsuffa Zoltán dossziéját. Íme a Zsuffa-vádirat felvezető szövegének töredéke: „Már 1970-től a fent nevezett (Susnumitul Zsuffa) többször beszélt nyilvánosság előtt a magyar nyelvű oktatás visszaszorításáról. 1977 tavaszán tett kijelentése, mely szerint a magyar kisebbség anyanyelvi oktatásának körülményei rendkívül megnehezültek, letartóztatásához vezetett. Irredentizmussal és azzal vádolták, hogy az iskolában román helyett magyar nyelven készítette jegyzeteit. A kihallgató tisztek kilátásba helyezték, hogy katonai bíróság elé állítják. Írásban részletes vallomást kértek tőle irredenta tevékenységéről, Erdély Magyarországhoz csatolásával kapcsolatos kedvező álláspontjáról...” (Lásd: Sor(s)ok a gödörből, A Hét, 1991. 05. 31.)
* – Apánk véresre volt verve, amikor Szentgyörgyről, a Securitatétól hazaérkezett! Rágondolni is borzalmas – emlékezik vissza fia, Zsuffa Levente. – Nekünk, gyermekeinek nem mutatta meg sebeit-véraláfutásait, sőt, bujkált a kertben, nehogy észrevegyük szenvedését. Anyuka ránk maradt naplójában olvassuk, hogy apánk teste fekete volt. Ketten kísérték be a kapun, és mi csak azt láttuk, hogy a szája el volt hasadva és a homlokán seb volt. A kihallgatáson rúgta a pribék, és gumibottal ütötte. Nyilatkozatot írattak vele, de amikor az kész volt, nem tetszett nekik, ezért elverték, és újat írattak. Az első kihallgatás 12 órát tartott. Végül diktálás után kellett írnia, de akkor is állandóan mutogatták neki a gumibotot... Kilátásba helyezték, hogy hetenként fogják behívni, iszonyúan megfélemlítették. Bűnei közt szerepelt, hogy az iskolai katalógusba magyarul írta be, hogy 7,33 (hét 33), amikor hivatalosan 7,33 (şapte 33)-t kellett volna írnia. (…) Aztán Fazekas János korabeli miniszterelnök-helyettes, amikor Géza bácsiéktól (a szívkórházat alapító dr. Benedek családja – Gy. S. megj.) értesült a történtekről, közbenjárt és megtörtént a „rehabilitálás”. Behívatták a milíciára, és kedélyesen megmagyarázták neki, hogy na-na, semmi baj, ezután rendesen fog viselkedni! Sőt, kétszer is hívatták, s másodszorra azt mondták neki, nem jön hogy elhiggyék, hogy ez megtörtént, és hogy felejtse el az egészet!
Aulich ezredes, a megyei szekufőnök emberséges volt – a történtek után személyesen hozta haza apám elkobozott könyveit –, de ’77 áprilisában valamilyen ürüggyel elszólították őket, hogy aztán Szatmártól, Kolozsvártól lefelé, a Székelyföldön át mindenkit elverhessenek, aki valami okból feketelistán volt. Kezdődött kedves brassói tanárom, Szikszay halálával, aztán apám is sorra került, s utána Erős Péter tanár úr, aki most Szentgyörgyön él.
„Szegény Szikszay Jenő, biztosan hallott róla, a brassói magyartanár nekem nagyon jó barátom volt – mesélte Zsuffa Zoltán halála előtt egy héttel Simó Erzsébet mikrofonja előtt. – Szikszayt úgy húsvét táján kapták el, pár nappal előttem. S a halála!? Azt sem lehet tudni pontosan, hogy felakasztották-e vagy ő akasztotta fel saját magát. Rögtön beutaztam Brassóba. Szikszayné édesanyja – aki ott lakott velük –, mikor megérkeztem, kiszólt, hogy lépjek be. Megérkezett férje, dr. Szabó Zoltán, és elmesélték, hogy már őket is behívatták, igaz, könnyebb kihallgatással megúszták, de tudtomra akarták hozni, hogy ott, Brassóban is sokat érdeklődtek rólam...” (A részletes vallomást lásd a Háromszék 1990. március 17-ei számában Utolsó interjú címmel.)
* – Szentkatolnán dolgoztam, tömbházban laktam, meséli Zsuffa Levente. Egyszer csak jön a helyi rendőr, s azt mondja: menjek be hozzá, hogy valamit megbeszéljünk. Furcsának találtam, mert kertszomszédok voltunk, ő volt az egyetlen rendőr. Mondtam neki, hogy mondja meg ott, hogy mit akar. De ő erősködött, így aztán átmentem a hivatalba. A korabeli szekus szektorista ült az asztalnál, a rendőr elpárolgott a helyszínről. Sorbán leültetett, és mézesmázosan a mezőgazdasági kampány felől érdeklődött: hogyan halad a munka, milyen a viszonyunk a pityókát szedő katonákkal, cigányokkal és a diákokat felügyelő tanárokkal? Mondtam: minden rendben! Keményre váltotta a hangját: És akkor azt magyarázza meg nekem, mi történt, hogy az egyik tanárnőt megtaszigálta valaki! Elképedten álltam: Sorbán úr! Ez nem itt, hanem Kovásznán történt!
Igen, apám is pityókát szedett az osztályával. Épp megyei vizitáció volt, ekkor történt, hogy a mezőn valóban „megnyakászták” Marikát, szomszédunkat, két gyermek édesanyját. – Elvtársnő! Ne szégyelljen lehajolni egy-két pityóka után! Így akar példát mutatni a fiatalságnak? – őrjöngött egy túlvezérelt kommunista érzelmű hatalmasság, megmarkolta Marika nyakát, és le akarta teperni a földre, tanárkollégák, diákok szeme láttára.
Apám, aki gyermekkorától, majd a Ludovikán is a nők iránti korlátlan tisztelet szellemében nevelkedett, azonnal Marika védelmébe ugrott. Verekedés nem történt, de szópárbaj, az igen. És otthon elmesélte mindezt édesanyámnak, s ő azon melegében megírta temesvári barátnőjének. Csakhogy a Securitate már régóta olvasta leveleinket, hallgatta telefonjainkat. Szerintem ezzel kezdődött a balhé. A gyanú nem is volt alaptalan, hisz apám első unokatestvére, Zsuffa László (Leslie) az amerikai elnök, Eisenhower szárnysegédje volt, de ludovikás évfolyamtársaival is tartotta a kapcsolatokat, többek közt Costa Ricába is levelezve. Édesanyám finnországiakkal barátkozott. De apám államellenes összeesküvésekben nem vett részt, csupán mindenütt kimondta a véleményét. * Zsuffa Zoltán tanár úr élő legenda volt, és az marad mindörökké. E visszaemlékezés krónikása is tanítványa volt. Külön megemlékezést érdemelne a ludovikás hangulatú matematikaórák katonás dinamikája, a számonkérés szigora és etikája. A Kovásznai Líceum első érettségiző évfolyamának ő volt az osztályfőnöke. Abszolút rekordot állított fel több osztálykirándulás megszervezésével. Külön vagont bérelt a CFR-től, szalmazsákokat pakoltak a kabinokba, így indultak neki Romániát, Bukarestet, majd a tengerpartot is felfedezni. Ahol jónak látták: megálltak, vakvágányra tolatták a vidám karavánt. Íme, a katonás, szigorú Zsuffa Zoltán mint hangulatmester!
Március 4-én, épp negyed évszázada, a tanár úr temetésén ennek a „történelmi” évfolyamnak a nevében Balczár Gyula mondott beszédet.: „ ...és jött a betegség! Soha sem gondoltuk volna, hogy Veled is megtörténhet! És most itt állunk, kérve: engedd koporsódra helyezni a 25. érettségi találkozónk alkalmával készített plakettet Kőrösi Csoma Sándor alakjával, akit szerettél, mert helytállása nagy volt, nagyon magyar volt, és nagyon európai.”
Gyila Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. március 2.
Az idő igájában
Az ember útja a boldog időtlenség állapotából az óra diktatúrájának a jármába vezetettig. A jó minőségű természetes fény feltalálásával megloptuk, gyarmatosítottuk az éjszakát is. Az emberbe kódolt belső órát pedig, amely rövid téli napokon lelassítaná az időt, semmibe vesszük, amiért idegrendszerünk áll bosszút. Az alvászavar népbetegséggé vált, akárcsak a depresszió, s egy sor más bántalom – elhízás, cukorbetegség, emésztési zavarok stb. – amelyek kapcsolatban vannak a természetes időritmustól való elszakadással.
Az első erdélyi nyomtatvány
E folyamat történetéről, a különböző korok emberének időérzékeléséről, az időfegyelem megjelenéséről beszélgetett február 25- én a Teleki Téka freskós termében Lázok Klára, a Beszélő könyvek házigazdája a Budapestről érkezett FóNagy Zoltán történésszel, a Magyar Tudományos Akadémia Történelemtudományi Intézetének kutatójával.
A beszélgetést megelőzően hangzott el a bejelentés, miszerint a megyei tanács ígéretet tett, hogy biztosítja a különlegesen értékes freskós terem felújítására szükséges összeget, s a folyamatot követheti majd a Beszélő könyvek közönsége is.
A szerda esti rendezvényen a Téka állományából az időről szóló könyvekből helyeztek el néhányat a tárlóban: Newton természetfilozófiájának 1685-ös londoni kiadását, a francia Enciklopédiát, az időmérésről, óráról készült rajzzal, egy Krón Ferenc Ernő által szerkesztett régi kalendáriumot 1848-ból és egy 1525-ben Szebenben nyomtatott laptöredéket, amely az 1525-1575 közötti mozgó ünnepeket tartalmazza, s 2009-ben derült ki, hogy a legelső fennmaradt erdélyi nyomtatványnak tekinthető.
A mindennapok történésze
Fónagy Zoltánról elhangzott, hogy kutatási területe a 19. század magyar történelme, társadalom-, gazdaság- és művelődéstörténete, a hétköznapi élet története, történeti kartográfia, történeti statisztika. Szakmunkáiban ezt a területet dolgozza fel, mint például a Modernizáció és polgárosodás, Magyarország története 1849–1914. A tudományos tevékenység mellett református vidéki közösségből származva fontosnak tartja, hogy kutatási eredményeit a művelt nagyközönségnek is tolmácsolja. Teszi ezt a tudománynépszerűsítő újságcikkek sora mellett A mindennapok története című blogon is, amely a történészi igényesség mellett olvasmányos, szórakoztató írásokat tartalmaz, és népszerűvé tette a Kárpát- medencében. – Ha nem alkalmazkodtok, kihaltok, mint a dinoszauruszok – tanácsolta a fia, akinek az ösztönzésére tudományos kiadványai mellett a mindenki számára elérhető számítógépes felületen osztja meg gondolatait az olvasók valóban széles táborával.
Lázok Klára kérdésére, hogy mi az idő, Szent Ágostontól vett idézettel válaszolt: "Ha senki nem kérdezi tőlem, akkor tudom: ha azonban kérdezőnek kell megmagyaráznom, akkor nem tudom." (Vallomások, XI. könyv). Bár a 17., 18. század filozófusai vitatták, hogy események, történések nélkül van-e abszolút idő, Fónagy Zoltán elmondta, hogy történészként az emberi időérzékeléssel, az idő megélésével foglalkozik. A témával kapcsolatosan Lázok Klára a Téka állományából két könyvet emelt ki, Teleki Sámuel útinaplóját, amelyben svájci látogatását írja le, s fontos szerepet szán az időnek, valamint a kiskendi Kozma Katinka 19. századi naplóját (Spielmann Mihály történész szerkesztésében jelent meg). A 16 éves vidéki lánynak, aki Budapestre vágyott, a véget nem érő vendégeskedések alatti időtlenségben teltek a napjai.
Az életkorukat sem tudták
A modern kor előtti ember közömbös volt az idővel szemben. Szent Margit idejében az apácák nem tudják az életkorukat meghatározni, s a korabeli peres iratokban szereplő tanúk sem. A török kiűzése után a helységek határának visszaállítására felkért személyek közül a legidősebbek 130 évesnek is vallották magukat. Ezen a 18. század végén, 19. század elején előbb a reformátusoknál, majd a katolikusoknál is bevezetett anyakönyvezés változtat. A középkori ember eseményekhez kötötte az idő jelölését, az uralkodó trónra lépéséhez, a pápa megválasztásához, az egyházi ünnepekhez, a jeles napokhoz, s a bírósági jegyzőkönyvek is úgy rögzítik, hogy húsvét után tíz nappal, amit utóbb nehezebb meghatározni, mozgó ünnepről lévén szó. Az első toronyórák Itáliában jelennek meg az 1300-as években, Erdélyben a 15. században Brassó és Kolozsvár volt az úttörő. Fokozatosan a jómódúak lakásában is megjelennek az órák, de inkább dísztárgyként, aminek a gyakori igazítása költséget jelent. A vidéki úri életet továbbra is az időtlenség, a földművesek esetében pedig a természethez való igazodás jellemzi, ami a modern ember látószögéből akár pazarlónak is tűnhet – mondta az előadó.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
Az ember útja a boldog időtlenség állapotából az óra diktatúrájának a jármába vezetettig. A jó minőségű természetes fény feltalálásával megloptuk, gyarmatosítottuk az éjszakát is. Az emberbe kódolt belső órát pedig, amely rövid téli napokon lelassítaná az időt, semmibe vesszük, amiért idegrendszerünk áll bosszút. Az alvászavar népbetegséggé vált, akárcsak a depresszió, s egy sor más bántalom – elhízás, cukorbetegség, emésztési zavarok stb. – amelyek kapcsolatban vannak a természetes időritmustól való elszakadással.
Az első erdélyi nyomtatvány
E folyamat történetéről, a különböző korok emberének időérzékeléséről, az időfegyelem megjelenéséről beszélgetett február 25- én a Teleki Téka freskós termében Lázok Klára, a Beszélő könyvek házigazdája a Budapestről érkezett FóNagy Zoltán történésszel, a Magyar Tudományos Akadémia Történelemtudományi Intézetének kutatójával.
A beszélgetést megelőzően hangzott el a bejelentés, miszerint a megyei tanács ígéretet tett, hogy biztosítja a különlegesen értékes freskós terem felújítására szükséges összeget, s a folyamatot követheti majd a Beszélő könyvek közönsége is.
A szerda esti rendezvényen a Téka állományából az időről szóló könyvekből helyeztek el néhányat a tárlóban: Newton természetfilozófiájának 1685-ös londoni kiadását, a francia Enciklopédiát, az időmérésről, óráról készült rajzzal, egy Krón Ferenc Ernő által szerkesztett régi kalendáriumot 1848-ból és egy 1525-ben Szebenben nyomtatott laptöredéket, amely az 1525-1575 közötti mozgó ünnepeket tartalmazza, s 2009-ben derült ki, hogy a legelső fennmaradt erdélyi nyomtatványnak tekinthető.
A mindennapok történésze
Fónagy Zoltánról elhangzott, hogy kutatási területe a 19. század magyar történelme, társadalom-, gazdaság- és művelődéstörténete, a hétköznapi élet története, történeti kartográfia, történeti statisztika. Szakmunkáiban ezt a területet dolgozza fel, mint például a Modernizáció és polgárosodás, Magyarország története 1849–1914. A tudományos tevékenység mellett református vidéki közösségből származva fontosnak tartja, hogy kutatási eredményeit a művelt nagyközönségnek is tolmácsolja. Teszi ezt a tudománynépszerűsítő újságcikkek sora mellett A mindennapok története című blogon is, amely a történészi igényesség mellett olvasmányos, szórakoztató írásokat tartalmaz, és népszerűvé tette a Kárpát- medencében. – Ha nem alkalmazkodtok, kihaltok, mint a dinoszauruszok – tanácsolta a fia, akinek az ösztönzésére tudományos kiadványai mellett a mindenki számára elérhető számítógépes felületen osztja meg gondolatait az olvasók valóban széles táborával.
Lázok Klára kérdésére, hogy mi az idő, Szent Ágostontól vett idézettel válaszolt: "Ha senki nem kérdezi tőlem, akkor tudom: ha azonban kérdezőnek kell megmagyaráznom, akkor nem tudom." (Vallomások, XI. könyv). Bár a 17., 18. század filozófusai vitatták, hogy események, történések nélkül van-e abszolút idő, Fónagy Zoltán elmondta, hogy történészként az emberi időérzékeléssel, az idő megélésével foglalkozik. A témával kapcsolatosan Lázok Klára a Téka állományából két könyvet emelt ki, Teleki Sámuel útinaplóját, amelyben svájci látogatását írja le, s fontos szerepet szán az időnek, valamint a kiskendi Kozma Katinka 19. századi naplóját (Spielmann Mihály történész szerkesztésében jelent meg). A 16 éves vidéki lánynak, aki Budapestre vágyott, a véget nem érő vendégeskedések alatti időtlenségben teltek a napjai.
Az életkorukat sem tudták
A modern kor előtti ember közömbös volt az idővel szemben. Szent Margit idejében az apácák nem tudják az életkorukat meghatározni, s a korabeli peres iratokban szereplő tanúk sem. A török kiűzése után a helységek határának visszaállítására felkért személyek közül a legidősebbek 130 évesnek is vallották magukat. Ezen a 18. század végén, 19. század elején előbb a reformátusoknál, majd a katolikusoknál is bevezetett anyakönyvezés változtat. A középkori ember eseményekhez kötötte az idő jelölését, az uralkodó trónra lépéséhez, a pápa megválasztásához, az egyházi ünnepekhez, a jeles napokhoz, s a bírósági jegyzőkönyvek is úgy rögzítik, hogy húsvét után tíz nappal, amit utóbb nehezebb meghatározni, mozgó ünnepről lévén szó. Az első toronyórák Itáliában jelennek meg az 1300-as években, Erdélyben a 15. században Brassó és Kolozsvár volt az úttörő. Fokozatosan a jómódúak lakásában is megjelennek az órák, de inkább dísztárgyként, aminek a gyakori igazítása költséget jelent. A vidéki úri életet továbbra is az időtlenség, a földművesek esetében pedig a természethez való igazodás jellemzi, ami a modern ember látószögéből akár pazarlónak is tűnhet – mondta az előadó.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2015. március 10.
Marosludas. Harc a magyar iskoláért, megmaradásért a szórványban
A magyar iskola ügye, az úthálózat korszerűsítése, munkanélküliség – ezekről az aktuális kérdésekről beszélgettünk Kis Istvánnal, a város alpolgármesterével.
900 aláírás a magyar iskoláért
– Előző beszélgetésünkkor a magyar iskola ügyét feszegettük. Van-e előrelépés e tekintetben?
– Az iskola ügye nehéz, de kivitelezhető. A helyi tanácsülésen a "különfélék" pontnál ismertettük az elképzelésünket, a következő tanácsülésen napirendre tűzzük az épület kérdését. Az 1-es számú iskolához tartozik egy 13 tantermes, L alakú épület, ezt igényeljük. Persze, ezt ki kellene bővíteni, de van rá lehetőség. A terv szerint ez az iskola magyar tannyelvű központi iskola lenne, ahová a környező településekről is behoznák a gyermekeket. Ez a tendencia már régen kezdődött, van olyan gyerek, akit már óvodába is ide hoznak például, Bogátról és Bükkösről. A magyar iskolát igénylő íveket 900-an írták alá, s reméljük, mindenki komolyan kiáll az iskolaalapítás mellett. Jelenleg 450 gyermek tanul magyarul Marosludason óvodás kortól XII. osztályig. Egy különálló iskolához 300 gyerek már elegendő. Ez elegendő érv kellene legyen ahhoz, hogy kérésünket figyelembe vegye a tanács.
Tájház, kulturális és egyházi központ a telepen
– Mivel egyre hangsúlyosabb a magyar közösség igénye a magyar vonatkozású rendezvények iránt, egy olyan épületre van szükség, ahol művelődési, iskolai rendezvényeket, táborokat tudunk szervezni. Erre a célra tökéletesen megfelel a megüresedett andrássytelepi Petőfi Sándor Általános Iskola épülete, hiszen itt már nincs tanítás, a gyerekek a városba járnak iskolába. Kérvényt nyújtottunk be a tanügyminisztériumba, hogy az épület rendeltetését megváltoztassuk. Arról született döntés, hogy az épületet a 25 áras udvarral a katolikus egyház, az adminisztrációt Ambrus Vilmos római katolikus főesperes veszi át. Évekkel ezelőtt az ő külföldi kapcsolatai révén sikerült felújítani az épületet és a fűtési rendszert is. Ugyancsak a telepen egy tájházat létesítünk, melynek átadását a telepítés befejezésének 110. évfordulójára tervezzük. Az iskolában található gyűjteményt itt helyeznénk el. A tájház létesítésére 20.000 eurós támogatást kaptunk a magyar államtól.
Munka van, munkás kevésbé
A város lakói a munkanélküliségre panaszkodnak, munkaerőt mégsem találunk. Mi történt? A Hirschmann cég állásokat hirdetett meg negyven nőnek és tíz férfinak. A szakképzettség nem volt feltétel. A munkaadó havi 900 lejt, ételjegyeket, ingyenes szállítást biztosít az alkalmazottaknak. Fura jelenség, a sok munkanélküliből az ötven állásra egy férfi jelentkezett. Számunkra érthetetlen, miért jobb otthon ülni és a segélyre várni. Arra is gondolunk, hogy sokan a sztrádaépítés elkezdésére várnak, hiszen Maroskecén lesz egy bázis, ahol jobb fizetést ajánlanak majd. A csődbe ment Romvelót, ahol egykor 3000 ember dolgozott, "darabokban" adták el, itt kisebb cégeket hoztak létre.
12 km utat aszfaltoznak le
– Tavasszal mindig az az évi infrastrukturális fejlesztésekről számolnak be a település vezetői. Milyen munkálatokra kerül sor idén?
– 12 kilométernyi út aszfaltozására van egy jóváhagyott projektünk. Kétéves lefutású, a telepek – Andrássy-, Eczken- és Albis – mellékutcáit és a belső telep – Epres, Szőlő és Dorului – utcáit aszfaltozzuk le. A munkálatokat a Geiger cég nyerte el, egy hónap múlva el is kezdik a munkát. Aláírt szerződésünk van a Temető és a Poliklinika utcák korszerűsítésére is.
Március 15-re készül a magyarság
"Kik érted haltak, szent Világszabadság" mottóval szervezik meg idén a nemzeti ünnepet, amelyet két nappal korábban, március 13-án ünnepelnek meg. Az ünnepség pénteken 16 órakor a Petőfi- szobornál koszorúzással kezdődik, majd 16.30 órától a művelődési házban folytatódik, ahol Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója méltatja a történelmi eseményeket. 18.30 órától magyar est lesz a Jumbo étteremben. Zenél László István. A rendezvényre a város és a környékbeli települések magyarságát is várják.
Csodálatos virágok között
Tavasz felé mindig a városi virágkertészetet látogattuk meg, ugyanis közeledik a nagy hajrá, a parkok, járdaszegélyek beültetése. Ilyenkor még szépek a kertészet megbontatlan ágyásai. Tekintettel arra, hogy a Nyárádmentén és Udvarfalván egyre több a virágkertész, rákérdeztünk, itt magánkertészetek létesültek-e. Igen, mondták, van egy család, aki virágkertészettel foglalkozik.
Így látogattunk el a Varga családhoz, ahol többnyire a nyugdíjas szülők, Dániel és Ágota foglalkoznak virágtermesztéssel.
Gyönyörű, elegáns portára tessékeltek be, hogy az udvaron levő fóliasátrakba tekintsünk. Nőnap előtt éppen a piacra készültek. A fiúk, Róbert és Ervin munkahelyi elfoglaltságuk miatt kevesebbet vállalnak, de ők is besegítenek, amikor szükség van rá.
– Huszonnyolc éve foglalkozunk virággal. A kertészkedést zöldséggel kezdtük, de áttértünk, mert a zöldség nem ment olyan jól. Jelenleg hat fóliasátorban, tízárnyi területen termesztünk virágot. Most a tavaszi virágnak van a szezonja. Nőnapra primulát, jácintot, cikláment, boglárkát, árvácskát termeltünk. Nyárára többfajta muskátlit, fuksziát, petúniát nevelünk, felakaszthatót és kertit egyaránt. Van még szálviánk, büdöskénk, többféle begóniánk. Őszire pedig kivirágoznak a krizantémok. A virágot itt, Ludason a Timbus üzletnél áruljuk, viszünk Marosújvárra, Aranyosgyéresre és Kolozsvárra is. A nagybani felvásárlónk Kolozsvárra szállít. A virág ára a felvásárolt mennyiségtől függ, a nagybani felvásároló valamivel olcsóbban viheti el az árut. Így a primula ára 3 lejtől 6 lejig változhat, a jácinté 4-5 lej között van – mondta Varga Ágota, aki nagy szeretettel mutatta meg csodálatos virágait. Bevallotta, úgy gondozza a virágokat, mint a kicsi gyermekeket, folyamatosan és odaadással. A virágnak is akkor kell megadni a tápot, a vizet, az ápolást, amikor kéri. A virágot sem lehet felügyelet nélkül hagyni, s nem lehet semmit halogatni.
– Mi nem a mennyiségre, hanem a minőségre törekszünk. Nem pusztán virágot, hanem szép virágot termelünk, hogy aki megveszi, örömét lelje benne. A virág mindig keresett volt, idén is jól ment, de a haszon nem arányos a kifejtett munkával, a munkát sohasem fizették meg. Amíg egy pici palántából egy szép cserép virág lesz, rengeteg munkát kell belefektetni. Mi szeretjük csinálni, azért is nem hagyjuk abba – folytatta a virágkertész, aki nyugdíjba vonulása előtt a ludasi sebészeten, a műtőben asszisztensként dolgozott.
Újdonság – palliatív osztály létesül
Új kórházi osztály létesül a városi kórház, s ezen belül a fertőző betegségek klinikáján. A szükség diktálta ezt az igényt, hiszen a súlyos, végstádiumban levő, elsősorban daganatos betegek humánus ellátását megfelelő körülmények között kell biztosítani, ahol testi és lelki szenvedéseiket a végső pillanatig enyhíteni lehet.
A palliatív osztály létrehozása dr. Oltean Hadrian, a marosludasi városi kórház igazgatójának ötlete volt, vele beszélgettünk a munkálatok kellős közepén.
– A palliatív kezelés újdonság a megyében. Az állami ellátásban nincs hasonló, csak magánklinikán. Egy két éven át tartó tanulmányt végeztek, melynek eredményei azt mutatják, hogy nagy szükség van egy ilyen osztályra, hiszen sok a súlyos, végstádiumban levő, orvosi ellátást és gondozást igénylő, magatehetetlen beteg. Ebből kiindulva januárban kezdtünk hozzá az építkezéshez. A fertőzőkórházat – amely a legrégebbi kórházépületben kapott helyet, s amelynek a tetőzetét két éve megjavítottuk – tulajdonképpen kettéosztottuk, s az épület hátsó felében alakítjuk ki a palliatív osztályt. Öt kórteremből áll, ahol 12 ágy kap helyet. A kórtermekben speciálisan kialakított fürdőszobák lesznek, széles ajtókkal, nagyobb térrel, ahová a betegeket tolókocsival is be lehet vinni. Az osztályon egy orvos, öt asszisztensnő, öt ápoló és két gondozó fog dolgozni. Olyan szakorvost kell alkalmaznunk, aki a palliatív kezelést illetően speciális képzésen vett részt. Meg is találtuk a megfelelő orvost Surd doktornő személyében, aki Tordáról érkezik. Az asszisztensnők Brassóban tanultak – mondta dr. Oltean Hadrian, a kórház igazgatója. A munkálatokra a polgármesteri hivatal 53.000 lejt utalt ki, amelyet a kórház költségvetéséből pótoltak.
Ottjártunkkor a falakat már lemeszelték, a munkások a fürdőszobákat csempézték. E héten teszik le a tarkett-padlót.
Készül a víztisztító állomás
Nagy beruházáson dolgoznak a város határában, épül a városi szennyvízülepítő. Erre az új ülepítőre azért van szükség, mert a régi a cukorgyár tulajdonába került, s a városnak gondoskodnia kellett egy új létesítményről. A ludasi új szennyvíztisztító állomás és a radnóti ülepítő felújítása egy projekt keretében zajlik.
A beruházás jelentős részét az unió környezetvédelmi alapjából biztosítják, a lehívott összeg 356 millió lej, míg a román kormány 54,4 millió lejjel járul hozzá az építkezéshez. A szennyvíztisztító állomás üzemeltetője az Aquaserv Rt. lesz, a munkálatokat a Veolia Water Solution&Technologies Romania Kft. – OTV France végzi. Az építővel aláírt szerződés értéke 34,3 millió lej.
Múlt héten esőben, havazásban sem szünetelt a munka, Bataran Viorel, az építőtelep vezetője mondta el, hogy májusban használatba kell adni az új létesítményt.
Népújság (Marosvásárhely)
A magyar iskola ügye, az úthálózat korszerűsítése, munkanélküliség – ezekről az aktuális kérdésekről beszélgettünk Kis Istvánnal, a város alpolgármesterével.
900 aláírás a magyar iskoláért
– Előző beszélgetésünkkor a magyar iskola ügyét feszegettük. Van-e előrelépés e tekintetben?
– Az iskola ügye nehéz, de kivitelezhető. A helyi tanácsülésen a "különfélék" pontnál ismertettük az elképzelésünket, a következő tanácsülésen napirendre tűzzük az épület kérdését. Az 1-es számú iskolához tartozik egy 13 tantermes, L alakú épület, ezt igényeljük. Persze, ezt ki kellene bővíteni, de van rá lehetőség. A terv szerint ez az iskola magyar tannyelvű központi iskola lenne, ahová a környező településekről is behoznák a gyermekeket. Ez a tendencia már régen kezdődött, van olyan gyerek, akit már óvodába is ide hoznak például, Bogátról és Bükkösről. A magyar iskolát igénylő íveket 900-an írták alá, s reméljük, mindenki komolyan kiáll az iskolaalapítás mellett. Jelenleg 450 gyermek tanul magyarul Marosludason óvodás kortól XII. osztályig. Egy különálló iskolához 300 gyerek már elegendő. Ez elegendő érv kellene legyen ahhoz, hogy kérésünket figyelembe vegye a tanács.
Tájház, kulturális és egyházi központ a telepen
– Mivel egyre hangsúlyosabb a magyar közösség igénye a magyar vonatkozású rendezvények iránt, egy olyan épületre van szükség, ahol művelődési, iskolai rendezvényeket, táborokat tudunk szervezni. Erre a célra tökéletesen megfelel a megüresedett andrássytelepi Petőfi Sándor Általános Iskola épülete, hiszen itt már nincs tanítás, a gyerekek a városba járnak iskolába. Kérvényt nyújtottunk be a tanügyminisztériumba, hogy az épület rendeltetését megváltoztassuk. Arról született döntés, hogy az épületet a 25 áras udvarral a katolikus egyház, az adminisztrációt Ambrus Vilmos római katolikus főesperes veszi át. Évekkel ezelőtt az ő külföldi kapcsolatai révén sikerült felújítani az épületet és a fűtési rendszert is. Ugyancsak a telepen egy tájházat létesítünk, melynek átadását a telepítés befejezésének 110. évfordulójára tervezzük. Az iskolában található gyűjteményt itt helyeznénk el. A tájház létesítésére 20.000 eurós támogatást kaptunk a magyar államtól.
Munka van, munkás kevésbé
A város lakói a munkanélküliségre panaszkodnak, munkaerőt mégsem találunk. Mi történt? A Hirschmann cég állásokat hirdetett meg negyven nőnek és tíz férfinak. A szakképzettség nem volt feltétel. A munkaadó havi 900 lejt, ételjegyeket, ingyenes szállítást biztosít az alkalmazottaknak. Fura jelenség, a sok munkanélküliből az ötven állásra egy férfi jelentkezett. Számunkra érthetetlen, miért jobb otthon ülni és a segélyre várni. Arra is gondolunk, hogy sokan a sztrádaépítés elkezdésére várnak, hiszen Maroskecén lesz egy bázis, ahol jobb fizetést ajánlanak majd. A csődbe ment Romvelót, ahol egykor 3000 ember dolgozott, "darabokban" adták el, itt kisebb cégeket hoztak létre.
12 km utat aszfaltoznak le
– Tavasszal mindig az az évi infrastrukturális fejlesztésekről számolnak be a település vezetői. Milyen munkálatokra kerül sor idén?
– 12 kilométernyi út aszfaltozására van egy jóváhagyott projektünk. Kétéves lefutású, a telepek – Andrássy-, Eczken- és Albis – mellékutcáit és a belső telep – Epres, Szőlő és Dorului – utcáit aszfaltozzuk le. A munkálatokat a Geiger cég nyerte el, egy hónap múlva el is kezdik a munkát. Aláírt szerződésünk van a Temető és a Poliklinika utcák korszerűsítésére is.
Március 15-re készül a magyarság
"Kik érted haltak, szent Világszabadság" mottóval szervezik meg idén a nemzeti ünnepet, amelyet két nappal korábban, március 13-án ünnepelnek meg. Az ünnepség pénteken 16 órakor a Petőfi- szobornál koszorúzással kezdődik, majd 16.30 órától a művelődési házban folytatódik, ahol Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója méltatja a történelmi eseményeket. 18.30 órától magyar est lesz a Jumbo étteremben. Zenél László István. A rendezvényre a város és a környékbeli települések magyarságát is várják.
Csodálatos virágok között
Tavasz felé mindig a városi virágkertészetet látogattuk meg, ugyanis közeledik a nagy hajrá, a parkok, járdaszegélyek beültetése. Ilyenkor még szépek a kertészet megbontatlan ágyásai. Tekintettel arra, hogy a Nyárádmentén és Udvarfalván egyre több a virágkertész, rákérdeztünk, itt magánkertészetek létesültek-e. Igen, mondták, van egy család, aki virágkertészettel foglalkozik.
Így látogattunk el a Varga családhoz, ahol többnyire a nyugdíjas szülők, Dániel és Ágota foglalkoznak virágtermesztéssel.
Gyönyörű, elegáns portára tessékeltek be, hogy az udvaron levő fóliasátrakba tekintsünk. Nőnap előtt éppen a piacra készültek. A fiúk, Róbert és Ervin munkahelyi elfoglaltságuk miatt kevesebbet vállalnak, de ők is besegítenek, amikor szükség van rá.
– Huszonnyolc éve foglalkozunk virággal. A kertészkedést zöldséggel kezdtük, de áttértünk, mert a zöldség nem ment olyan jól. Jelenleg hat fóliasátorban, tízárnyi területen termesztünk virágot. Most a tavaszi virágnak van a szezonja. Nőnapra primulát, jácintot, cikláment, boglárkát, árvácskát termeltünk. Nyárára többfajta muskátlit, fuksziát, petúniát nevelünk, felakaszthatót és kertit egyaránt. Van még szálviánk, büdöskénk, többféle begóniánk. Őszire pedig kivirágoznak a krizantémok. A virágot itt, Ludason a Timbus üzletnél áruljuk, viszünk Marosújvárra, Aranyosgyéresre és Kolozsvárra is. A nagybani felvásárlónk Kolozsvárra szállít. A virág ára a felvásárolt mennyiségtől függ, a nagybani felvásároló valamivel olcsóbban viheti el az árut. Így a primula ára 3 lejtől 6 lejig változhat, a jácinté 4-5 lej között van – mondta Varga Ágota, aki nagy szeretettel mutatta meg csodálatos virágait. Bevallotta, úgy gondozza a virágokat, mint a kicsi gyermekeket, folyamatosan és odaadással. A virágnak is akkor kell megadni a tápot, a vizet, az ápolást, amikor kéri. A virágot sem lehet felügyelet nélkül hagyni, s nem lehet semmit halogatni.
– Mi nem a mennyiségre, hanem a minőségre törekszünk. Nem pusztán virágot, hanem szép virágot termelünk, hogy aki megveszi, örömét lelje benne. A virág mindig keresett volt, idén is jól ment, de a haszon nem arányos a kifejtett munkával, a munkát sohasem fizették meg. Amíg egy pici palántából egy szép cserép virág lesz, rengeteg munkát kell belefektetni. Mi szeretjük csinálni, azért is nem hagyjuk abba – folytatta a virágkertész, aki nyugdíjba vonulása előtt a ludasi sebészeten, a műtőben asszisztensként dolgozott.
Újdonság – palliatív osztály létesül
Új kórházi osztály létesül a városi kórház, s ezen belül a fertőző betegségek klinikáján. A szükség diktálta ezt az igényt, hiszen a súlyos, végstádiumban levő, elsősorban daganatos betegek humánus ellátását megfelelő körülmények között kell biztosítani, ahol testi és lelki szenvedéseiket a végső pillanatig enyhíteni lehet.
A palliatív osztály létrehozása dr. Oltean Hadrian, a marosludasi városi kórház igazgatójának ötlete volt, vele beszélgettünk a munkálatok kellős közepén.
– A palliatív kezelés újdonság a megyében. Az állami ellátásban nincs hasonló, csak magánklinikán. Egy két éven át tartó tanulmányt végeztek, melynek eredményei azt mutatják, hogy nagy szükség van egy ilyen osztályra, hiszen sok a súlyos, végstádiumban levő, orvosi ellátást és gondozást igénylő, magatehetetlen beteg. Ebből kiindulva januárban kezdtünk hozzá az építkezéshez. A fertőzőkórházat – amely a legrégebbi kórházépületben kapott helyet, s amelynek a tetőzetét két éve megjavítottuk – tulajdonképpen kettéosztottuk, s az épület hátsó felében alakítjuk ki a palliatív osztályt. Öt kórteremből áll, ahol 12 ágy kap helyet. A kórtermekben speciálisan kialakított fürdőszobák lesznek, széles ajtókkal, nagyobb térrel, ahová a betegeket tolókocsival is be lehet vinni. Az osztályon egy orvos, öt asszisztensnő, öt ápoló és két gondozó fog dolgozni. Olyan szakorvost kell alkalmaznunk, aki a palliatív kezelést illetően speciális képzésen vett részt. Meg is találtuk a megfelelő orvost Surd doktornő személyében, aki Tordáról érkezik. Az asszisztensnők Brassóban tanultak – mondta dr. Oltean Hadrian, a kórház igazgatója. A munkálatokra a polgármesteri hivatal 53.000 lejt utalt ki, amelyet a kórház költségvetéséből pótoltak.
Ottjártunkkor a falakat már lemeszelték, a munkások a fürdőszobákat csempézték. E héten teszik le a tarkett-padlót.
Készül a víztisztító állomás
Nagy beruházáson dolgoznak a város határában, épül a városi szennyvízülepítő. Erre az új ülepítőre azért van szükség, mert a régi a cukorgyár tulajdonába került, s a városnak gondoskodnia kellett egy új létesítményről. A ludasi új szennyvíztisztító állomás és a radnóti ülepítő felújítása egy projekt keretében zajlik.
A beruházás jelentős részét az unió környezetvédelmi alapjából biztosítják, a lehívott összeg 356 millió lej, míg a román kormány 54,4 millió lejjel járul hozzá az építkezéshez. A szennyvíztisztító állomás üzemeltetője az Aquaserv Rt. lesz, a munkálatokat a Veolia Water Solution&Technologies Romania Kft. – OTV France végzi. Az építővel aláírt szerződés értéke 34,3 millió lej.
Múlt héten esőben, havazásban sem szünetelt a munka, Bataran Viorel, az építőtelep vezetője mondta el, hogy májusban használatba kell adni az új létesítményt.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. március 10.
Erdélyi kastélyok a legszebbek között
Két erdélyi kastély is szerepel a European Best Destinations szervezet által összeállított legszebb európai várak, kastélyok listáján.
A 15 patinás épületet felsorakoztató összeállításban 11. helyen a vajdahunyadi vár (képünkön), 15. helyen pedig a Brassó megyében található törcsvári kastély szerepel. A European Best Destinations szervezet Európa-szerte együttműködik az utazási irodákkal, így utazási célként ajánlhatja majd a tursiták figyelmébe a legszebb várkastélyok helyszíneit.
A szervezet által összeállított lista első helyén a portugáliai Pena-palota szerepel, amelyet az ország hét csodájának egyikeként tartanak számon. Második helyezett spanyolországi nevezetesség lett: a sevillai királyi palota, az Alcázar, harmadik pedig a németországi Neuschwanstein, a 19 században épült bajorországi várkastély. A rangsorban továbbá ausztriai, franciaországi, belgiumi és nagy-britanniai kastélyok szerepelnek.
A vajdahunyadi vár a 14–15. században épült hatalmas épületegyüttes. 1409-ben Luxemburgi Zsigmond Vajk (Woyk) kenéznek, Hunyadi János apjának adományozta a hunyadi birtokot, amelyről később a család a nevét is vette. A család ezután építette a mai vár elődjét, birtokközpontul. Hunyadi János kormányzósága alatt a várban élt felesége, Szilágyi Erzsébet. Az apjától örökölt kicsiny erődöt Hunyadi János ekkor építette ki rangjához méltó lovagvárrá.
A törcsvári kastély főként a Drakula-legenda miatt közkedvelt a turisták körében, tavaly több mint félmillió látogatója volt, ennek 63 százaléka külfölkdről érkezett. A kastély, amelyben múzeum található, főként azért vonzó a külföldi turistáknak, mert kapcsolatba hozzák a Drakula néven elhíresült Vlad Țepeș havasalföldi fejedelemmel. A hírhedten kegyetlen vajda ezen a vidéken élt a 15. században, és a fáma szerint néhány hónapig a kastélyban raboskodott. Az először 1377-ben említett várkastélyt Brassó polgárai építtették a város védelmére.
Kiss Judit |
Krónika (Kolozsvár)
Két erdélyi kastély is szerepel a European Best Destinations szervezet által összeállított legszebb európai várak, kastélyok listáján.
A 15 patinás épületet felsorakoztató összeállításban 11. helyen a vajdahunyadi vár (képünkön), 15. helyen pedig a Brassó megyében található törcsvári kastély szerepel. A European Best Destinations szervezet Európa-szerte együttműködik az utazási irodákkal, így utazási célként ajánlhatja majd a tursiták figyelmébe a legszebb várkastélyok helyszíneit.
A szervezet által összeállított lista első helyén a portugáliai Pena-palota szerepel, amelyet az ország hét csodájának egyikeként tartanak számon. Második helyezett spanyolországi nevezetesség lett: a sevillai királyi palota, az Alcázar, harmadik pedig a németországi Neuschwanstein, a 19 században épült bajorországi várkastély. A rangsorban továbbá ausztriai, franciaországi, belgiumi és nagy-britanniai kastélyok szerepelnek.
A vajdahunyadi vár a 14–15. században épült hatalmas épületegyüttes. 1409-ben Luxemburgi Zsigmond Vajk (Woyk) kenéznek, Hunyadi János apjának adományozta a hunyadi birtokot, amelyről később a család a nevét is vette. A család ezután építette a mai vár elődjét, birtokközpontul. Hunyadi János kormányzósága alatt a várban élt felesége, Szilágyi Erzsébet. Az apjától örökölt kicsiny erődöt Hunyadi János ekkor építette ki rangjához méltó lovagvárrá.
A törcsvári kastély főként a Drakula-legenda miatt közkedvelt a turisták körében, tavaly több mint félmillió látogatója volt, ennek 63 százaléka külfölkdről érkezett. A kastély, amelyben múzeum található, főként azért vonzó a külföldi turistáknak, mert kapcsolatba hozzák a Drakula néven elhíresült Vlad Țepeș havasalföldi fejedelemmel. A hírhedten kegyetlen vajda ezen a vidéken élt a 15. században, és a fáma szerint néhány hónapig a kastélyban raboskodott. Az először 1377-ben említett várkastélyt Brassó polgárai építtették a város védelmére.
Kiss Judit |
Krónika (Kolozsvár)
2015. március 12.
Ambrus Attila: Lopakodó a célkeresztben
Lopakodva érkezett: az Önök engedélyével utolsóként a listán. Settenkedve távozott. Most látom csak, hogy immár hét éve. Közel két évtizedig tartott eredeti demokrataként a politikai karrierje, noha szíve és elhívatása szerint legszívesebben neokommunistaként vezette volna (félre) az országot. Szimpatikus hatvanasként tűnt fel 1989 decemberének forró napjaiban a szabad román televízió képernyőjén. Felvilágosult gorbacsovistának tűnt, hallhattak is valamit a forradalmárok arról, hogy ő a Mihail Szergejevics által kiszemelt Ceauşescu-utód, így nem is volt kérdés, hogy Ion Iliescu legyen a Nemzeti Megmentési Front, s később az ország elnöke. Nicolae Ceauşescu konvencionális öltönye, nyakkendője és sapkája helyett egyszerű pulóvert hordott, ami kihangsúlyozta értelmiségi státuszát. Ezen még az sem rontott, hogy ugyanúgy gesztikulált, mint a Kárpátok Géniusza, s testbeszédét elemezve ma már megállapíthatjuk, éppolyan diktatórikus jellem, mint elődje, korábbi harcostársa volt. Ma már határozottan cáfolja, hogy a 25 évvel ezelőtti forradalom egyfajta peresztrojka-kísérlet lett volna. Alighanem igaza van. Mert sem Ion Iliescu világképe, demokratikus elkötelezettsége nem mérhető Mihail Szergejevics Gorbacsovéhoz, sem az 1989-es események hatása a társadalomra nem hasonlítható ahhoz a rianáshoz, amelyet a peresztrojka a kelet-európai térségben okozott. Forradalom kezdődött Temesváron, forradalom volt Kolozsvárt, Marosvásárhelyen, Brassóban, forradalomnak indult Bukarestben, ami aztán nem hozott igazi rendszerváltást. Hogy miért nem, annak Ion Iliescu lenne a megmondhatója. A sokak által nulladik évnek tartott 1990-es esztendő első hónapjaiban ugyanis fölöttébb furcsa, máig fel nem tárt események történtek. Amelyekhez Iliescunak feltétlenül köze volt. Úgy tűntek el egyik napról a másikra a volt pártaktivisták, a Szekuritáté emberei, hogy a Román Kommunista Pártot és a Szekuritátét feloszlatták. Eltűntek a szemünk elől, de a színfalak mögött ugyancsak dolgoztak. Volt, aki hatalmas vagyonát alapozta meg sikkasztással, mások az osztályharc és a román–magyar konfliktus felélesztésén munkálkodtak. Mit számított, hogy nincsenek is társadalmi osztályok, csak egy elszegényedett néptömeg várta a csodát, akinek semmije nem volt, legfennebb csak nemzeti büszkesége... Ion Iliescu ördögi szerepét mi, magyarok már 1990 márciusában megtapasztalhattuk. Noha megtehette volna, nem akadályozta meg az etnikai konfliktus kirobbanását, az utcai harcokat, s később is erősítette azt a hivatalos verziót, hogy a fekete márciusért kizárólag magyarokat és cigányokat lehet és kell elítélni. A konspirációk nagymestereként Iliescu így legitimálta a Román Hírszerző Szolgálat létrejöttét, noha a titkosszolgálatok működése egy demokratikus országban egészen természetes. Ez lehetett az a pillanat, amikor a Szekuritáté embereit előre elfogadott egyezség szerint át lehetett menteni az új szolgálatba. Lehet. Soha nem fogjuk megtudni, mert Ion Iliescunak minden bizonnyal soha nem kell választ adnia arra, mi történt az eredeti román demokrácia nulladik évének első felében. Arra van esély, hogy a forradalomtól eltelt időszakban elkövetett iliescui kompromisszumok és tévedések miatt, sőt, számos jel szerint maga Iliescu által kiprovokált bányászjárás miértjére és hogyanjára választ kapjunk. A bűnvádi dosszié újratárgyalásáról döntött a Legfelsőbb Bíróság. A gyanúsítottak közt, Ion Iliescu mellett, ott találjuk Virgil Măgureanut, a Román Hírszerző Szolgálat alapító elnökét, Victor Atanasie Stănculescut és Mihai Chiţac tábornokokat. Azokat, akiknek nem csupán a bányászjárásban, hanem a román demokrácia kisiklatásában is szerepük lehetett. Akik miatt ma ott tartunk, ahol: mindent átsző a korrupció, a titkosszolgálatokkal kapcsolatosan felmerült a gyanú – a volt államelnök bizalmasa állítja –, hogy beavatkoznak a politikai életbe, a volt kommunista aktivisták töltenek be vezető állásokat. (Románia az egyetlen kelet-európai uniós állam, ahol a lusztrációs törvényt, a temesvári kiáltvány 8. pontját soha nem emelték törvényerőre.) Ott tartunk, hogy az erdélyi magyarság elmúlt huszonöt éves történetének akár azt a címet is adhatnánk: A gyógyszertártól a gyógyszerészeti egyetemig. Mert egy gyógyszertár magyar felirata indította el a magyarfóbiát, ma pedig a MOGYE ügye borzolja a kedélyeket... Ion Iliescu felelősségre vonása a bányászjárásban játszott szerepéért alaposan megkésett. Nem okozhat senkinek elégtételt egy aggastyán bebörtönzése. Annak a bizonyítása azonban, hogy Iliescu miatt Románia rossz úton indult el és rossz úton jár, hogy a politikai újratervezés elkerülhetetlen, szükséges.
maszol.ro
Lopakodva érkezett: az Önök engedélyével utolsóként a listán. Settenkedve távozott. Most látom csak, hogy immár hét éve. Közel két évtizedig tartott eredeti demokrataként a politikai karrierje, noha szíve és elhívatása szerint legszívesebben neokommunistaként vezette volna (félre) az országot. Szimpatikus hatvanasként tűnt fel 1989 decemberének forró napjaiban a szabad román televízió képernyőjén. Felvilágosult gorbacsovistának tűnt, hallhattak is valamit a forradalmárok arról, hogy ő a Mihail Szergejevics által kiszemelt Ceauşescu-utód, így nem is volt kérdés, hogy Ion Iliescu legyen a Nemzeti Megmentési Front, s később az ország elnöke. Nicolae Ceauşescu konvencionális öltönye, nyakkendője és sapkája helyett egyszerű pulóvert hordott, ami kihangsúlyozta értelmiségi státuszát. Ezen még az sem rontott, hogy ugyanúgy gesztikulált, mint a Kárpátok Géniusza, s testbeszédét elemezve ma már megállapíthatjuk, éppolyan diktatórikus jellem, mint elődje, korábbi harcostársa volt. Ma már határozottan cáfolja, hogy a 25 évvel ezelőtti forradalom egyfajta peresztrojka-kísérlet lett volna. Alighanem igaza van. Mert sem Ion Iliescu világképe, demokratikus elkötelezettsége nem mérhető Mihail Szergejevics Gorbacsovéhoz, sem az 1989-es események hatása a társadalomra nem hasonlítható ahhoz a rianáshoz, amelyet a peresztrojka a kelet-európai térségben okozott. Forradalom kezdődött Temesváron, forradalom volt Kolozsvárt, Marosvásárhelyen, Brassóban, forradalomnak indult Bukarestben, ami aztán nem hozott igazi rendszerváltást. Hogy miért nem, annak Ion Iliescu lenne a megmondhatója. A sokak által nulladik évnek tartott 1990-es esztendő első hónapjaiban ugyanis fölöttébb furcsa, máig fel nem tárt események történtek. Amelyekhez Iliescunak feltétlenül köze volt. Úgy tűntek el egyik napról a másikra a volt pártaktivisták, a Szekuritáté emberei, hogy a Román Kommunista Pártot és a Szekuritátét feloszlatták. Eltűntek a szemünk elől, de a színfalak mögött ugyancsak dolgoztak. Volt, aki hatalmas vagyonát alapozta meg sikkasztással, mások az osztályharc és a román–magyar konfliktus felélesztésén munkálkodtak. Mit számított, hogy nincsenek is társadalmi osztályok, csak egy elszegényedett néptömeg várta a csodát, akinek semmije nem volt, legfennebb csak nemzeti büszkesége... Ion Iliescu ördögi szerepét mi, magyarok már 1990 márciusában megtapasztalhattuk. Noha megtehette volna, nem akadályozta meg az etnikai konfliktus kirobbanását, az utcai harcokat, s később is erősítette azt a hivatalos verziót, hogy a fekete márciusért kizárólag magyarokat és cigányokat lehet és kell elítélni. A konspirációk nagymestereként Iliescu így legitimálta a Román Hírszerző Szolgálat létrejöttét, noha a titkosszolgálatok működése egy demokratikus országban egészen természetes. Ez lehetett az a pillanat, amikor a Szekuritáté embereit előre elfogadott egyezség szerint át lehetett menteni az új szolgálatba. Lehet. Soha nem fogjuk megtudni, mert Ion Iliescunak minden bizonnyal soha nem kell választ adnia arra, mi történt az eredeti román demokrácia nulladik évének első felében. Arra van esély, hogy a forradalomtól eltelt időszakban elkövetett iliescui kompromisszumok és tévedések miatt, sőt, számos jel szerint maga Iliescu által kiprovokált bányászjárás miértjére és hogyanjára választ kapjunk. A bűnvádi dosszié újratárgyalásáról döntött a Legfelsőbb Bíróság. A gyanúsítottak közt, Ion Iliescu mellett, ott találjuk Virgil Măgureanut, a Román Hírszerző Szolgálat alapító elnökét, Victor Atanasie Stănculescut és Mihai Chiţac tábornokokat. Azokat, akiknek nem csupán a bányászjárásban, hanem a román demokrácia kisiklatásában is szerepük lehetett. Akik miatt ma ott tartunk, ahol: mindent átsző a korrupció, a titkosszolgálatokkal kapcsolatosan felmerült a gyanú – a volt államelnök bizalmasa állítja –, hogy beavatkoznak a politikai életbe, a volt kommunista aktivisták töltenek be vezető állásokat. (Románia az egyetlen kelet-európai uniós állam, ahol a lusztrációs törvényt, a temesvári kiáltvány 8. pontját soha nem emelték törvényerőre.) Ott tartunk, hogy az erdélyi magyarság elmúlt huszonöt éves történetének akár azt a címet is adhatnánk: A gyógyszertártól a gyógyszerészeti egyetemig. Mert egy gyógyszertár magyar felirata indította el a magyarfóbiát, ma pedig a MOGYE ügye borzolja a kedélyeket... Ion Iliescu felelősségre vonása a bányászjárásban játszott szerepéért alaposan megkésett. Nem okozhat senkinek elégtételt egy aggastyán bebörtönzése. Annak a bizonyítása azonban, hogy Iliescu miatt Románia rossz úton indult el és rossz úton jár, hogy a politikai újratervezés elkerülhetetlen, szükséges.
maszol.ro
2015. március 12.
Marosvásárhely: minek a fővárosa?
Magyarbarát gesztusokra készen áll, de nem akar etnikai feszültséget. Dorin Floreával, Marosvásárhely polgármesterével a fekete márciusról, az orvosi egyetemről, autonómiáról, törvénytiszteletről és a székely menetelés betiltásáról is beszélgettünk.
– Mit gondol, mennyire forrtak be Marosvásárhely sebei negyed évszázaddal a fekete március után?
– Mondjon bárki bármit, mély nyomott hagyott a város és lakói életében 1990 márciusa. Egyesek a mai napig sem képesek felmérni, hogy mennyit ártottak a városnak az etnikumok közti konfliktus generálásával. Sokan még hosszú ideig a véres események után is ebből „éltek”, kovácsoltak maguknak olcsó politikai tőkét. Közben a város helyben topogott, fokozatosan teret veszített a környező településekkel való gazdasági-társadalmi versenyben. Ennek az értelmetlen etnikai érdekharcnak lett az áldozata a visszafejlődő orvosi és gyógyszerészeti egyetem, a szétválasztott iskolák, így sikeredett félre a magánosítási folyamat, ezért veszítette el jó néhány értékes telkét és épületét a város, talán e miatt nem került fel az európai közlekedési folyosók térképére. Arról nem is beszélve, hogy a nagy beruházók évekig elkerülték a várost és környékét, holott a jelentős gazdasági potenciállal rendelkezők között tartottak számon. Mindez egybevetve nagyon elcsúfította Marosvásárhely névjegyét. Előbb prefektusként, majd polgármesterként igyekeztem ezen szépíteni, visszaállítani a békét és a kölcsönös bizalmat. Nem tudom, milyen mértékben sikerült, de hogy négyszer is megválasztottak polgármesternek – és nemcsak a románok –, az azért jelent valamit.
– Ledolgozható ez a hátrány? Vagy Marosvásárhelynek le kell mondania a régióközponti álmokról?
– Az idők és különböző népek bebizonyították, hogy képesek tanulni a történelem hibáiból. Orvosként mondom, ha ésszerűen kezeled magad, bizonyos betegségekből megerősödve gyógyulsz ki. Mert kilábalásod után sokkal jobban vigyázol az egészségedre. Ha okosak vagyunk, tanulunk a huszonöt évvel ezelőtti történelmi kisiklásból. Marosvásárhely megérdemli a régióközponti státust – és ezt nemcsak a lelkem, hanem az eszem is mondatja velem. Mindehhez azonban nemcsak a gazdasági adottságainkat, hanem a kulturális interferenciánkat is okosan kell kihasználnunk. Éppen ez a román–magyar együttlét jogosítaná fel Marosvásárhelyt arra, hogy a térség fővárosává lépjen elő. Már legalább hat éve mondogatom ezt, de az elején a magyar politikusok sem tulajdonítottak ennek különösebb fontosságot. Pedig Marosvásárhelynek igenis harcba kell szállnia Brassóval és Nagyszebennel a régióközponti státusért. De ehhez össze kellene fognunk, támogatnunk egymást, nem pedig azt néznünk, miként tudja elgáncsolni egyikünk a másikat. Ön tudja: jó néhány, a várost szolgáló tervemet épp a magyar politikai vezérek kaszálták el. Ellenséges magatartásukkal nemcsak nekem vagy az itteni románoknak, de Marosvásárhelynek és a magyarságnak is ártottak. De hasonló gondom van a románokkal is: ’90-től errefelé rengeteg olyan elvtelen kompromisszumot kötöttek, amelyekből az állampolgároknak csak vesztenivalójuk volt. Egyszer talán könyvet is írok erről.
– Mivel Marosvásárhelynek ilyen nehéz, mondhatni kilátástalan harcot kell megvívnia Brassóval és Nagyszebennel, nem tartaná célszerűbbnek, megvalósíthatóbbnak, ha beérnék egy kisebb régió fővárosi címével, például a székelyföldivel?
– Nem. Egyrészt, mert én nem ismerek kilátástalan harcot, másrészt egy etnikailag egyszínű térséghez való kapcsolódás – mint amilyen Hargita és Kovászna megye – csak gyanakvást és bizalmatlanságot gerjesztene. Harmadrészt úgy érzem, nekünk nem a szegények mellé kell leereszkednünk, és egymás vállán sírnunk, hanem a gazdagok mellé kell felzárkóznunk. Hargita és Kovászna megye nemcsak kicsi, de sajnos szegény is. Rendkívül sok gonddal küszködnek a gazdasági problémáktól a kedvezőtlen éghajlatig. Maros megye –amelynek elszigetelődését semmilyen érdek nem diktálhatja – sokkal jobban áll, és nemcsak gazdaságilag. Erről nemigen beszélnek, de felénk sokkal emancipáltabbak az emberek, a több nemzetiség kultúrája pedig felbecsülhetetlen plusz értéknek számít. Más kérdés, hogy egy nagyobb térségben, amely az említett megyéket is magába foglalná, működhetne egyféle pozitív etnikai diszkrimináció. Az etnikai határok újra meghúzása viszont 1930 környékére vetné vissza a térséget.
– Miért, mi történt 1930-ban?
– Az idő tájt a mai Kovászna megye határán fekvő Kökös polgármestere volt a nagyapám. Az ott élő románok és magyarok tisztelték egymást, szép falujuk volt. Nézzék meg most, hogy néz ki, amióta magyarok irányítják a térség sorsát. Középkori állapotok uralkodnak, se víz, se csatornázás, se gáz. Ezzel szemben a szomszéd, immár Brassó megyéhez tartozó község egészen másként fest. Higgyék el, én lennék az első, aki az RMDSZ vezetőit támogatná, ha azt látnám, azért ülnek a kormányban vagy annak közelében, hogy a magyarság életkörülményein javítsanak, nem pedig saját meggazdagodásukra.
– Ha székelyföldi autonómiából nem is kér, hisz a központosítás lebontásában, a helyi autonómiában?
– Nemcsak hiszek, de küzdök is érte. Egy okos közigazgatási átalakítás mellett Maros megye csak nyerhetne a helyi autonómiával. Ehhez viszont a jelenlegi százöt közigazgatási egységnek csak a felét hagynám meg. Ballasztra nincs szükség, a nagyvárosok körüli fejlesztési pólusokra viszont annál inkább! Mit gondol, miért harcolok már két évtizede a ratosnyai vízi erőmű megépítéséért és a víz lehozásáért Marosvásárhelyre? Miért bátorítom az alternatív energiaforrások kiaknázását? A legalább részleges energetikai függetlenségünk érdekében. Ez jelentené az autonómiát, nem, hogy kikiáltjuk Székelyföld autonómiáját és kettévágjuk az orvosi egyetemet.
– Már elnézést, de kitől hallott a MOGYE kettévágásáról? A román alkotmány által szavatolt anyanyelvű oktatáshoz való jog és a törvény által előírt magyar fakultás létrehozása ön szerint az egyetem kettévágása?
– Nem vagyok a magyar nyelvű oktatás ellen, sőt, a miénkhez hasonló vidéken teljesen természetesnek tartom. Az oktatáshoz vagy a kultúrához való jogról nem szabad alkudozni, azt tiszteletben kell tartani. A MOGYE-nak szüksége van mind a román, mind pedig a magyar alkotóelemre. Annak idején én szívesen látogattam a magyar tanáraim óráit, a magyar diáktársaim közül pedig sokan beültek a román oktatók kurzusaira. Ennek az egyetemnek egészen más a gondja: nem folyik tudományos kutatás, hiányoznak a kimagasló oktatók, akikre fel lehessen nézni. Ha valós értékek alkotnák ezt a tanintézményt, nem jutott volna oda, ahol most van. Az igazi értékek ugyanis tisztelik és kiegészítik egymást, soha nem veszekednek, legfeljebb vitáznak. Az építő jellegű vita csak lendíthet az ügyön. A középszerűség mindig fékező, visszahúzó erő. Ez az egyetem csak együttesen lehet erős, románokkal és magyarokkal. Ha tovább gyengül, el is veszhet. A román diákok szétszóródnak az ország különböző sarkaiba, a magyarok meg Kolozsvárra mennek. A megerősödéshez azonban neki kellene fogni dolgozni. Nem kell évente több száz diáknak diplomát adni, mindössze néhány tízet kellene kiképezni, de ők tartozzanak az elithez. A vásárhelyi egyetem valóságos diplomagyárrá degradálódott. Majd meglátja, egy igazi egészségügyi reform után már nem a MOGYE fog határozni afelől, ki kerüljön a beteg ágya mellé, a kórház dönt. Ha valaha döntési jogom vagy legalábbis beleszólásom lesz az egészségügyi reformba, garantálom, hogy a kórházi játékszabályokat nem a MOGYE diktálja, hanem a kórház. Mert ha így folytatják, a kórházat is tönkreteszik. Az egyetem feladata az oktatás és kutatás, ehhez képest ma a vezetői állások átmentésével foglalkozik. Ha meg veszekszik egy román és egy magyar oktató, mindkettőt kirúgnám, helyükbe pedig egy németországit hoznék. De ez is a középszerű, szavazatvadász politikusokra vezethető vissza, ők gerjesztik ezt az állapotot.
– Azt viszont nem állíthatja, hogy a kétnyelvű utcanévtáblákat is mindössze a középszerű politikusok követelik, hisz igényli a teljes vásárhelyi magyar közösség.
– Helyes. De emlékezzen csak vissza: amikor 2000-ben először választottak meg polgármesternek, egyik első intézkedésem a város háromnyelvű táblájának kifüggesztése volt. Tizenöt évvel ezelőtt még semmiféle törvény nem kötelezett erre, de azt mondtam, szükség van rá, ha békét és közös tiszteletet szeretnénk. Arra kértem a románokat, értsék meg, ez az intézkedés nem ellenük irányul. Később megjelent a törvény, amely szavatolja a közintézmények kétnyelvű feliratozását. Ezt is helyesnek tartom, elvégre a magyarok is otthon kell érezniük magukat Marosvásárhelyen. A kétnyelvű utcanévtáblák ügye azonban – hiába kérik egyesek egyre hangosabban – kivitelezhetetlen. Az országnak egyetlen hivatalos nyelve van, az utcának pedig egyetlen hivatalos neve. Ha változik az alkotmány, módosul a törvény és Romániából netán föderális állam lesz, másként tevődik fel a kérdés. Addig azonban nem írhatunk egy táblára két nevet, mert csak zavart keltene. Gondoljunk a látogatókra: a turisztikai kalauzokban, a navigációs rendszerekben csak az egyetlen hivatalos név szerepel. Ráadásul konfliktusgerjesztő hatása lenne a táblák lecserélésének. Hogy gesztusértékű intézkedés lenne a magyarok számára? Már tettem néhányat, nem is keveset. Mutasson nekem magyar politikust, aki bár egyetlen gesztusértékű lépést tett a románság felé! Nyolc évvel ezelőtt azt javasoltam, hogy a hivatalos román nyelvű megnevezés után vagy esetleg alá, de egy másik táblára, más színű festékkel, tüntessük fel a fordítást vagy az utca egykori, történelmi magyar megnevezését is. A magyar tanácsosoknak nem tetszett az elképzelés.
– Ha a törvény betűjét ilyen mértékben áthághatatlannak tartja, miként lehet, hogy ugyanazon rendelkezés alapján 2013-ban engedélyezte a menetelést a Székely Szabadság Napján, azóta meg betiltja?
– Semmi bajom azzal, ha valakik meg akarnak emlékezni a székely vértanúkról. Ez így természetes. Ha nem lenne agyonpolitizálva, örömmel vennék részt én is. De a tavalyi például nem kulturális, hagyományápoló ünnepély volt, hanem szélsőséges nyilatkozatoktól hangos rendezvény. Pedig Romániának tényleg semmi baja a kisebbségekkel. Azok után döntöttem a tiltás mellett, hogy egyrészt magyar részről elfajultak a dolgok, másrészt a románság valamiféle ellenrendezvényt akart szervezni. Legyen világos: ilyen feszültségek nem hiányoznak Marosvásárhelynek!
Szucher Ervin
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Magyarbarát gesztusokra készen áll, de nem akar etnikai feszültséget. Dorin Floreával, Marosvásárhely polgármesterével a fekete márciusról, az orvosi egyetemről, autonómiáról, törvénytiszteletről és a székely menetelés betiltásáról is beszélgettünk.
– Mit gondol, mennyire forrtak be Marosvásárhely sebei negyed évszázaddal a fekete március után?
– Mondjon bárki bármit, mély nyomott hagyott a város és lakói életében 1990 márciusa. Egyesek a mai napig sem képesek felmérni, hogy mennyit ártottak a városnak az etnikumok közti konfliktus generálásával. Sokan még hosszú ideig a véres események után is ebből „éltek”, kovácsoltak maguknak olcsó politikai tőkét. Közben a város helyben topogott, fokozatosan teret veszített a környező településekkel való gazdasági-társadalmi versenyben. Ennek az értelmetlen etnikai érdekharcnak lett az áldozata a visszafejlődő orvosi és gyógyszerészeti egyetem, a szétválasztott iskolák, így sikeredett félre a magánosítási folyamat, ezért veszítette el jó néhány értékes telkét és épületét a város, talán e miatt nem került fel az európai közlekedési folyosók térképére. Arról nem is beszélve, hogy a nagy beruházók évekig elkerülték a várost és környékét, holott a jelentős gazdasági potenciállal rendelkezők között tartottak számon. Mindez egybevetve nagyon elcsúfította Marosvásárhely névjegyét. Előbb prefektusként, majd polgármesterként igyekeztem ezen szépíteni, visszaállítani a békét és a kölcsönös bizalmat. Nem tudom, milyen mértékben sikerült, de hogy négyszer is megválasztottak polgármesternek – és nemcsak a románok –, az azért jelent valamit.
– Ledolgozható ez a hátrány? Vagy Marosvásárhelynek le kell mondania a régióközponti álmokról?
– Az idők és különböző népek bebizonyították, hogy képesek tanulni a történelem hibáiból. Orvosként mondom, ha ésszerűen kezeled magad, bizonyos betegségekből megerősödve gyógyulsz ki. Mert kilábalásod után sokkal jobban vigyázol az egészségedre. Ha okosak vagyunk, tanulunk a huszonöt évvel ezelőtti történelmi kisiklásból. Marosvásárhely megérdemli a régióközponti státust – és ezt nemcsak a lelkem, hanem az eszem is mondatja velem. Mindehhez azonban nemcsak a gazdasági adottságainkat, hanem a kulturális interferenciánkat is okosan kell kihasználnunk. Éppen ez a román–magyar együttlét jogosítaná fel Marosvásárhelyt arra, hogy a térség fővárosává lépjen elő. Már legalább hat éve mondogatom ezt, de az elején a magyar politikusok sem tulajdonítottak ennek különösebb fontosságot. Pedig Marosvásárhelynek igenis harcba kell szállnia Brassóval és Nagyszebennel a régióközponti státusért. De ehhez össze kellene fognunk, támogatnunk egymást, nem pedig azt néznünk, miként tudja elgáncsolni egyikünk a másikat. Ön tudja: jó néhány, a várost szolgáló tervemet épp a magyar politikai vezérek kaszálták el. Ellenséges magatartásukkal nemcsak nekem vagy az itteni románoknak, de Marosvásárhelynek és a magyarságnak is ártottak. De hasonló gondom van a románokkal is: ’90-től errefelé rengeteg olyan elvtelen kompromisszumot kötöttek, amelyekből az állampolgároknak csak vesztenivalójuk volt. Egyszer talán könyvet is írok erről.
– Mivel Marosvásárhelynek ilyen nehéz, mondhatni kilátástalan harcot kell megvívnia Brassóval és Nagyszebennel, nem tartaná célszerűbbnek, megvalósíthatóbbnak, ha beérnék egy kisebb régió fővárosi címével, például a székelyföldivel?
– Nem. Egyrészt, mert én nem ismerek kilátástalan harcot, másrészt egy etnikailag egyszínű térséghez való kapcsolódás – mint amilyen Hargita és Kovászna megye – csak gyanakvást és bizalmatlanságot gerjesztene. Harmadrészt úgy érzem, nekünk nem a szegények mellé kell leereszkednünk, és egymás vállán sírnunk, hanem a gazdagok mellé kell felzárkóznunk. Hargita és Kovászna megye nemcsak kicsi, de sajnos szegény is. Rendkívül sok gonddal küszködnek a gazdasági problémáktól a kedvezőtlen éghajlatig. Maros megye –amelynek elszigetelődését semmilyen érdek nem diktálhatja – sokkal jobban áll, és nemcsak gazdaságilag. Erről nemigen beszélnek, de felénk sokkal emancipáltabbak az emberek, a több nemzetiség kultúrája pedig felbecsülhetetlen plusz értéknek számít. Más kérdés, hogy egy nagyobb térségben, amely az említett megyéket is magába foglalná, működhetne egyféle pozitív etnikai diszkrimináció. Az etnikai határok újra meghúzása viszont 1930 környékére vetné vissza a térséget.
– Miért, mi történt 1930-ban?
– Az idő tájt a mai Kovászna megye határán fekvő Kökös polgármestere volt a nagyapám. Az ott élő románok és magyarok tisztelték egymást, szép falujuk volt. Nézzék meg most, hogy néz ki, amióta magyarok irányítják a térség sorsát. Középkori állapotok uralkodnak, se víz, se csatornázás, se gáz. Ezzel szemben a szomszéd, immár Brassó megyéhez tartozó község egészen másként fest. Higgyék el, én lennék az első, aki az RMDSZ vezetőit támogatná, ha azt látnám, azért ülnek a kormányban vagy annak közelében, hogy a magyarság életkörülményein javítsanak, nem pedig saját meggazdagodásukra.
– Ha székelyföldi autonómiából nem is kér, hisz a központosítás lebontásában, a helyi autonómiában?
– Nemcsak hiszek, de küzdök is érte. Egy okos közigazgatási átalakítás mellett Maros megye csak nyerhetne a helyi autonómiával. Ehhez viszont a jelenlegi százöt közigazgatási egységnek csak a felét hagynám meg. Ballasztra nincs szükség, a nagyvárosok körüli fejlesztési pólusokra viszont annál inkább! Mit gondol, miért harcolok már két évtizede a ratosnyai vízi erőmű megépítéséért és a víz lehozásáért Marosvásárhelyre? Miért bátorítom az alternatív energiaforrások kiaknázását? A legalább részleges energetikai függetlenségünk érdekében. Ez jelentené az autonómiát, nem, hogy kikiáltjuk Székelyföld autonómiáját és kettévágjuk az orvosi egyetemet.
– Már elnézést, de kitől hallott a MOGYE kettévágásáról? A román alkotmány által szavatolt anyanyelvű oktatáshoz való jog és a törvény által előírt magyar fakultás létrehozása ön szerint az egyetem kettévágása?
– Nem vagyok a magyar nyelvű oktatás ellen, sőt, a miénkhez hasonló vidéken teljesen természetesnek tartom. Az oktatáshoz vagy a kultúrához való jogról nem szabad alkudozni, azt tiszteletben kell tartani. A MOGYE-nak szüksége van mind a román, mind pedig a magyar alkotóelemre. Annak idején én szívesen látogattam a magyar tanáraim óráit, a magyar diáktársaim közül pedig sokan beültek a román oktatók kurzusaira. Ennek az egyetemnek egészen más a gondja: nem folyik tudományos kutatás, hiányoznak a kimagasló oktatók, akikre fel lehessen nézni. Ha valós értékek alkotnák ezt a tanintézményt, nem jutott volna oda, ahol most van. Az igazi értékek ugyanis tisztelik és kiegészítik egymást, soha nem veszekednek, legfeljebb vitáznak. Az építő jellegű vita csak lendíthet az ügyön. A középszerűség mindig fékező, visszahúzó erő. Ez az egyetem csak együttesen lehet erős, románokkal és magyarokkal. Ha tovább gyengül, el is veszhet. A román diákok szétszóródnak az ország különböző sarkaiba, a magyarok meg Kolozsvárra mennek. A megerősödéshez azonban neki kellene fogni dolgozni. Nem kell évente több száz diáknak diplomát adni, mindössze néhány tízet kellene kiképezni, de ők tartozzanak az elithez. A vásárhelyi egyetem valóságos diplomagyárrá degradálódott. Majd meglátja, egy igazi egészségügyi reform után már nem a MOGYE fog határozni afelől, ki kerüljön a beteg ágya mellé, a kórház dönt. Ha valaha döntési jogom vagy legalábbis beleszólásom lesz az egészségügyi reformba, garantálom, hogy a kórházi játékszabályokat nem a MOGYE diktálja, hanem a kórház. Mert ha így folytatják, a kórházat is tönkreteszik. Az egyetem feladata az oktatás és kutatás, ehhez képest ma a vezetői állások átmentésével foglalkozik. Ha meg veszekszik egy román és egy magyar oktató, mindkettőt kirúgnám, helyükbe pedig egy németországit hoznék. De ez is a középszerű, szavazatvadász politikusokra vezethető vissza, ők gerjesztik ezt az állapotot.
– Azt viszont nem állíthatja, hogy a kétnyelvű utcanévtáblákat is mindössze a középszerű politikusok követelik, hisz igényli a teljes vásárhelyi magyar közösség.
– Helyes. De emlékezzen csak vissza: amikor 2000-ben először választottak meg polgármesternek, egyik első intézkedésem a város háromnyelvű táblájának kifüggesztése volt. Tizenöt évvel ezelőtt még semmiféle törvény nem kötelezett erre, de azt mondtam, szükség van rá, ha békét és közös tiszteletet szeretnénk. Arra kértem a románokat, értsék meg, ez az intézkedés nem ellenük irányul. Később megjelent a törvény, amely szavatolja a közintézmények kétnyelvű feliratozását. Ezt is helyesnek tartom, elvégre a magyarok is otthon kell érezniük magukat Marosvásárhelyen. A kétnyelvű utcanévtáblák ügye azonban – hiába kérik egyesek egyre hangosabban – kivitelezhetetlen. Az országnak egyetlen hivatalos nyelve van, az utcának pedig egyetlen hivatalos neve. Ha változik az alkotmány, módosul a törvény és Romániából netán föderális állam lesz, másként tevődik fel a kérdés. Addig azonban nem írhatunk egy táblára két nevet, mert csak zavart keltene. Gondoljunk a látogatókra: a turisztikai kalauzokban, a navigációs rendszerekben csak az egyetlen hivatalos név szerepel. Ráadásul konfliktusgerjesztő hatása lenne a táblák lecserélésének. Hogy gesztusértékű intézkedés lenne a magyarok számára? Már tettem néhányat, nem is keveset. Mutasson nekem magyar politikust, aki bár egyetlen gesztusértékű lépést tett a románság felé! Nyolc évvel ezelőtt azt javasoltam, hogy a hivatalos román nyelvű megnevezés után vagy esetleg alá, de egy másik táblára, más színű festékkel, tüntessük fel a fordítást vagy az utca egykori, történelmi magyar megnevezését is. A magyar tanácsosoknak nem tetszett az elképzelés.
– Ha a törvény betűjét ilyen mértékben áthághatatlannak tartja, miként lehet, hogy ugyanazon rendelkezés alapján 2013-ban engedélyezte a menetelést a Székely Szabadság Napján, azóta meg betiltja?
– Semmi bajom azzal, ha valakik meg akarnak emlékezni a székely vértanúkról. Ez így természetes. Ha nem lenne agyonpolitizálva, örömmel vennék részt én is. De a tavalyi például nem kulturális, hagyományápoló ünnepély volt, hanem szélsőséges nyilatkozatoktól hangos rendezvény. Pedig Romániának tényleg semmi baja a kisebbségekkel. Azok után döntöttem a tiltás mellett, hogy egyrészt magyar részről elfajultak a dolgok, másrészt a románság valamiféle ellenrendezvényt akart szervezni. Legyen világos: ilyen feszültségek nem hiányoznak Marosvásárhelynek!
Szucher Ervin
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. március 12.
Visszatérhetett hivatása gyakorlásához Csíki Csongor
Ismét két onkológus kezeli a daganatos betegeket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban, miután újrakezdhette a munkát Csíki Csongor szakorvos. A kórház vezetője szerint nagy szükség volt a szakember visszatérésére, mert nagyon sok a beteg, akiket eddig egy orvos látott el.
Nagyon sok a daganatos beteg, számukra, továbbá az onkológiai osztályon egyedül dolgozott szakembernek és a kórház vezetőségének is nagyon nehéz volt az elmúlt időszak – közölte Demeter Ferenc, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház vezetője, miután megerősítette, hogy ismét dolgozik intézményükben Csíki Csongor onkológus szakorvos. A korábbi program szerint a székelyudvarhelyi kórházban is újraindult az onkológiai szakrendelés, Csíki Csongor heti egy alkalommal – hétfőnként – rendel az udvarhelyi egészségügyi intézményben.
Csíki Csongor ellen csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) marosvásárhelyi területi szolgálata emelt vádat, a tavaly júliusban elindított eljárás kezdetén elrendelt hatósági felügyelet részeként pedig szakmája gyakorlásától is eltiltották. Ennek feloldását az orvos többször kérte már. Az igazságügyi minisztérium honlapján szereplő információk szerint végül a Hargita Megyei Törvényszék oldotta fel a szakma gyakorlására vonatkozó tilalmat január 30-án, a DNA ez ellen benyújtott fellebbezését pedig februárban Marosvásárhelyen elutasították. Feloldotta a törvényszék ugyanakkor azt a tilalmat is, hogy a vádlott egyes, az ügyben érintett személyekkel beszéljen, de fenntartotta továbbra is a hatósági felügyeletet.
Demeter Ferenc elmondta, a kórház már tavaly augusztusban jelezte a hatóságoknak, hogy szükségük lenne az orvos munkájára, és kérték, hogy amennyiben a kivizsgálás engedi, hagyják, hogy dolgozhasson, ezt a kérésüket azonban nem vették figyelembe. Csíki Csongor szerkesztőségünknek azt mondta, jó visszatérni a munkához. Úgy látja, nagyon sok a beteg, és bár mindig sok esetük volt, az elmúlt időszakban tovább nőtt a daganatos megbetegedések száma. A kórház egy harmadik szakembert is szeretne az onkológiai osztályra, Demeter Ferenc közölte, van még egy rezidens orvosuk, aki képzése végén, három év múlva csatlakozik az osztály személyzetéhez.
Nehéz helyzetben a sugárkezelésre szorulók
A műszerek meghibásodása miatt jelenleg nem tudják sugárkezelésben részesíteni a betegeket sem Brassóban, sem Marosvásárhelyen, ahol a Hargita megyei betegeket is ellátták eddig. Csíki Csongor onkológus szakorvos szerint legközelebb Bukarestben vagy Kolozsváron érhető el a sugárkezelés, így a Hargita megyei betegeknek két lehetőségük van, vagy várnak, amíg megjavítják a közelebbi készülékeket, vagy pedig utazni kényszerülnek. Bár nem minden daganatos betegnek van szüksége sugárkezelésre, akinek kellene, annak nagyon fontos, és minden kezelés, ami nem történik meg időben, csökkentheti a beteg túlélési esélyeit – mutatott rá az orvos.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro
Ismét két onkológus kezeli a daganatos betegeket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban, miután újrakezdhette a munkát Csíki Csongor szakorvos. A kórház vezetője szerint nagy szükség volt a szakember visszatérésére, mert nagyon sok a beteg, akiket eddig egy orvos látott el.
Nagyon sok a daganatos beteg, számukra, továbbá az onkológiai osztályon egyedül dolgozott szakembernek és a kórház vezetőségének is nagyon nehéz volt az elmúlt időszak – közölte Demeter Ferenc, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház vezetője, miután megerősítette, hogy ismét dolgozik intézményükben Csíki Csongor onkológus szakorvos. A korábbi program szerint a székelyudvarhelyi kórházban is újraindult az onkológiai szakrendelés, Csíki Csongor heti egy alkalommal – hétfőnként – rendel az udvarhelyi egészségügyi intézményben.
Csíki Csongor ellen csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) marosvásárhelyi területi szolgálata emelt vádat, a tavaly júliusban elindított eljárás kezdetén elrendelt hatósági felügyelet részeként pedig szakmája gyakorlásától is eltiltották. Ennek feloldását az orvos többször kérte már. Az igazságügyi minisztérium honlapján szereplő információk szerint végül a Hargita Megyei Törvényszék oldotta fel a szakma gyakorlására vonatkozó tilalmat január 30-án, a DNA ez ellen benyújtott fellebbezését pedig februárban Marosvásárhelyen elutasították. Feloldotta a törvényszék ugyanakkor azt a tilalmat is, hogy a vádlott egyes, az ügyben érintett személyekkel beszéljen, de fenntartotta továbbra is a hatósági felügyeletet.
Demeter Ferenc elmondta, a kórház már tavaly augusztusban jelezte a hatóságoknak, hogy szükségük lenne az orvos munkájára, és kérték, hogy amennyiben a kivizsgálás engedi, hagyják, hogy dolgozhasson, ezt a kérésüket azonban nem vették figyelembe. Csíki Csongor szerkesztőségünknek azt mondta, jó visszatérni a munkához. Úgy látja, nagyon sok a beteg, és bár mindig sok esetük volt, az elmúlt időszakban tovább nőtt a daganatos megbetegedések száma. A kórház egy harmadik szakembert is szeretne az onkológiai osztályra, Demeter Ferenc közölte, van még egy rezidens orvosuk, aki képzése végén, három év múlva csatlakozik az osztály személyzetéhez.
Nehéz helyzetben a sugárkezelésre szorulók
A műszerek meghibásodása miatt jelenleg nem tudják sugárkezelésben részesíteni a betegeket sem Brassóban, sem Marosvásárhelyen, ahol a Hargita megyei betegeket is ellátták eddig. Csíki Csongor onkológus szakorvos szerint legközelebb Bukarestben vagy Kolozsváron érhető el a sugárkezelés, így a Hargita megyei betegeknek két lehetőségük van, vagy várnak, amíg megjavítják a közelebbi készülékeket, vagy pedig utazni kényszerülnek. Bár nem minden daganatos betegnek van szüksége sugárkezelésre, akinek kellene, annak nagyon fontos, és minden kezelés, ami nem történik meg időben, csökkentheti a beteg túlélési esélyeit – mutatott rá az orvos.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro
2015. március 12.
Változások előtt a Székelyföldi Regionális Stúdió
Korszakváltás következik a Székelyföldi Regionális Stúdió történetében a magyar közmédia március 15-én esedékes átszervezésével – vélekedik az alapítók egyike, Jakab Endre. A korábbi gabonaraktárban berendezett, korszerű technikai eszközökkel és a régióban összesen közel negyvenfős munkaközösséggel rendelkező médiaegység tizenkét éve működik, hol több, hol kevesebb lehetőséggel a székelyföldi események és értékek bemutatására.
Barátságosan fogadják a látogatót a székelyudvarhelyi gabonaraktárban praktikusan berendezett Székelyföldi Regionális Stúdió munkatársai: a kaputelefonon kedves női hang invitál be, majd készséges dolgozók igazítanak útba, ha nem tudjuk, hogy az alagsori stúdióterem vagy az emeleti irodák és szerkesztőség felé vegyük-e az irányt.
Mint megtudtuk, a székelyudvarhelyi televíziózás története majdhogynem a rendszerváltásig nyúlik vissza: a 90-es évek elején két helyi tévécsatorna is megjelent, az Udvarhelyi Televízió (UTV), illetve az Ati-Beta tévétársaság, amelyeket a tulajdonosok a kezdeti konkurenciaharcot követően 1997-ben Digital 3 Televízió néven egyesítettek. A mostani Duna Stúdió csapatának magját olyan tévések alkotják, akik az Ati-Betánál vagy az UTV-nél kezdték pályafutásukat. A magyar közszolgálati csatornákkal való együttműködés folyamatát Jakab Endre szerkesztő-riporter és Szikszai Olivér operatőr kezdte meg 1998-ban, a Duna Televíziónak tudósítva székelyföldi eseményekről.
„2001 végén, 2002 elején létrejött a Székelyföldi Stúdió. Akkor az Illyés Közalapítvány a Média határok nélkül című pályázat révén a Kárpát-medencében háromszázmillió forint értékben televíziós eszközöket osztott szét úgy, hogy létrehozott öt stúdiót: egyet-egyet Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Ungváron, Felvidéken és Délvidéken. Ezek köré tudósítói pontokat épített ki. Hozzánk, Székelyudvarhelyhez a gyergyószentmiklósi, csíkszeredai, sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi, brassói térség tartozott, illetve Bukarestben is volt olyan munkatárs, aki akár a kolozsváriaknak, akár nekünk tudott dolgozni” – elevenítette fel Jakab Endre a kezdeteket. Hozzátette, a stúdió azóta is szünet nélkül működik, s bár létrehozása az Illyés Közalapítványhoz és a Székelyudvarhelyért Alapítványhoz köthető, mostanra a Székelyföldi Regionális Stúdió önálló jogi személy, amely a szakma kezében van.
A székelyföldi stúdió – amely előbb a Kőkereszt téren, a Mokka kávéház fölött működött, 2013-ban pedig a mostani helyszínre, a Kornis Ferenc utcai volt gabonaraktár épületébe költözött, a korábbi felület mintegy kétszeresére – a kezdetektől a magyar közszolgálati televíziónak dolgozott.
Túlnyomórészt a Duna Televízióban jelentek meg anyagaik, ugyanis abban az időben az biztosította a legnagyobb teret a határon túli tartalmaknak. Kisebb részben az M1, a Kossuth rádió, 2004-ig pedig a Hír Televízió is biztosított nekik felületet. A helyi csapat a Gazdakör című műsorral kezdett, de többek közt a híradóba, a Közép-európai Magazin, Régiók, Váltó, Talpalatnyi Zöld, Világunk és Térkép című műsorokba is bedolgoztak – minden olyan műsorba, ahol a szerkesztők nyitottak voltak a határon túli tartalmak sugárzására. A kezdeti, egy kamerával készített műsorrészek, tudósítások mellett a fejlődéssel a Székelyföldi Stúdió kínálatában megjelentek a többkamerás felvételek, így egy idő után már élőben is közvetítettek erdélyi szentmiséket és más rendezvényeket, továbbá az új székhelyről élőben jelentkezhettek be stúdióbeszélgetésekkel is.
A közvetítések lebonyolítására rendelkezésükre áll egyebek mellett egy mobilstúdió, amelyet kétórás be- és egyórás kicsomagolás árán bárhová kiszállíthatnak – ismertette Jakab Endre, hozzáfűzve, a közeljövőben teljességgel átállnának műholdas közvetítésre, amely tovább könnyítené az élő helyszíni bejelentkezésekhez kapcsolódó munkafolyamatot. Jakab Endre szerint a stúdió a lehető legkorszerűbb eszközökkel rendelkezik, így a tartalmak minőségét tekintve a vezető tévécsatornák színvonalát is tudja hozni. A minőségi felszerelés azonban önmagában halott dolog, azáltal nyer valódi értelmet, hogy a tévések szakszerűen tudják használni – mutatott rá Jakab Endre. Az alagsorban berendezett stúdió díszletének színe a ledes technológiának köszönhetően tetszés szerint változtatható, így számos műsor háttereként használható.
2012-ben megszületett a Székelyföldi Stúdió első „gyermeke”, eddigi egyetlen önálló műsora, a Székely Kapu, amely kimondottan székelyföldi témákat dolgozott fel – a műsor jelenleg szünetel a közmédia vasárnaptól esedékes átszervezése miatt, ám a szerkesztők reményei szerint a jövőben folytathatják a projektet. A küszöbön álló változás az M1-et és a Duna Televíziót is nagymértékben érinti: egyetlen csatornára, a Dunára, az új nemzeti főadóra kerül át a két csatorna kínálatából minden olyan műsor, amely nem szűnik meg, az M1 pedig hírcsatorna lesz, amely tizennyolc órában élő tartalmat közvetít, minden órában híradóval. Ez a regionális stúdiókat is nagymértékben érinti, hiszen mostantól nem egy jól meghatározott időszakban kell majd bejelentkezniük, hanem reggel hattól éjfélig bármikor lehetőségük lehet rá. „Elméletileg sokkal több lehetőségünk lesz a székelyföldi tartalmak megjelenítésére a közmédiában” – fejtette ki bizakodón a stúdióvezető.
A stúdiót a Székely Nemzeti Tanács ezen a héten tüntette ki Gábor Áron-díjjal, Székelyföld jelenének és múltjának kifogástalan szakmaisággal történő népszerűsítéséért, a székelyek autonómiaküzdelmének hiteles megismertetéséért, a székely önismeret elmélyítéséért és a székely közösségi tudat megerősítéséért. Jakab Endre a díjjal kapcsolatban elmondta: megtiszteltetés ez a Székelyföldi Regionális Stúdiónak, és meglepetésként érte őket, főként, hogy korábban a Magyar Országgyűlés jelenlegi elnöke is megkapta ezt az elismerést. Úgy érzik, a Gábor Áron-díj jelképezi a székelység elismerését a stúdió dolgozóinak több évtizedes munkája iránt. Egyúttal kifejtette, ennek a munkának a folytonosságához szükség van arra, hogy a közmédia is fontosnak lássa a külhoni magyar tudósítói hálózatot.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro
Korszakváltás következik a Székelyföldi Regionális Stúdió történetében a magyar közmédia március 15-én esedékes átszervezésével – vélekedik az alapítók egyike, Jakab Endre. A korábbi gabonaraktárban berendezett, korszerű technikai eszközökkel és a régióban összesen közel negyvenfős munkaközösséggel rendelkező médiaegység tizenkét éve működik, hol több, hol kevesebb lehetőséggel a székelyföldi események és értékek bemutatására.
Barátságosan fogadják a látogatót a székelyudvarhelyi gabonaraktárban praktikusan berendezett Székelyföldi Regionális Stúdió munkatársai: a kaputelefonon kedves női hang invitál be, majd készséges dolgozók igazítanak útba, ha nem tudjuk, hogy az alagsori stúdióterem vagy az emeleti irodák és szerkesztőség felé vegyük-e az irányt.
Mint megtudtuk, a székelyudvarhelyi televíziózás története majdhogynem a rendszerváltásig nyúlik vissza: a 90-es évek elején két helyi tévécsatorna is megjelent, az Udvarhelyi Televízió (UTV), illetve az Ati-Beta tévétársaság, amelyeket a tulajdonosok a kezdeti konkurenciaharcot követően 1997-ben Digital 3 Televízió néven egyesítettek. A mostani Duna Stúdió csapatának magját olyan tévések alkotják, akik az Ati-Betánál vagy az UTV-nél kezdték pályafutásukat. A magyar közszolgálati csatornákkal való együttműködés folyamatát Jakab Endre szerkesztő-riporter és Szikszai Olivér operatőr kezdte meg 1998-ban, a Duna Televíziónak tudósítva székelyföldi eseményekről.
„2001 végén, 2002 elején létrejött a Székelyföldi Stúdió. Akkor az Illyés Közalapítvány a Média határok nélkül című pályázat révén a Kárpát-medencében háromszázmillió forint értékben televíziós eszközöket osztott szét úgy, hogy létrehozott öt stúdiót: egyet-egyet Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Ungváron, Felvidéken és Délvidéken. Ezek köré tudósítói pontokat épített ki. Hozzánk, Székelyudvarhelyhez a gyergyószentmiklósi, csíkszeredai, sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi, brassói térség tartozott, illetve Bukarestben is volt olyan munkatárs, aki akár a kolozsváriaknak, akár nekünk tudott dolgozni” – elevenítette fel Jakab Endre a kezdeteket. Hozzátette, a stúdió azóta is szünet nélkül működik, s bár létrehozása az Illyés Közalapítványhoz és a Székelyudvarhelyért Alapítványhoz köthető, mostanra a Székelyföldi Regionális Stúdió önálló jogi személy, amely a szakma kezében van.
A székelyföldi stúdió – amely előbb a Kőkereszt téren, a Mokka kávéház fölött működött, 2013-ban pedig a mostani helyszínre, a Kornis Ferenc utcai volt gabonaraktár épületébe költözött, a korábbi felület mintegy kétszeresére – a kezdetektől a magyar közszolgálati televíziónak dolgozott.
Túlnyomórészt a Duna Televízióban jelentek meg anyagaik, ugyanis abban az időben az biztosította a legnagyobb teret a határon túli tartalmaknak. Kisebb részben az M1, a Kossuth rádió, 2004-ig pedig a Hír Televízió is biztosított nekik felületet. A helyi csapat a Gazdakör című műsorral kezdett, de többek közt a híradóba, a Közép-európai Magazin, Régiók, Váltó, Talpalatnyi Zöld, Világunk és Térkép című műsorokba is bedolgoztak – minden olyan műsorba, ahol a szerkesztők nyitottak voltak a határon túli tartalmak sugárzására. A kezdeti, egy kamerával készített műsorrészek, tudósítások mellett a fejlődéssel a Székelyföldi Stúdió kínálatában megjelentek a többkamerás felvételek, így egy idő után már élőben is közvetítettek erdélyi szentmiséket és más rendezvényeket, továbbá az új székhelyről élőben jelentkezhettek be stúdióbeszélgetésekkel is.
A közvetítések lebonyolítására rendelkezésükre áll egyebek mellett egy mobilstúdió, amelyet kétórás be- és egyórás kicsomagolás árán bárhová kiszállíthatnak – ismertette Jakab Endre, hozzáfűzve, a közeljövőben teljességgel átállnának műholdas közvetítésre, amely tovább könnyítené az élő helyszíni bejelentkezésekhez kapcsolódó munkafolyamatot. Jakab Endre szerint a stúdió a lehető legkorszerűbb eszközökkel rendelkezik, így a tartalmak minőségét tekintve a vezető tévécsatornák színvonalát is tudja hozni. A minőségi felszerelés azonban önmagában halott dolog, azáltal nyer valódi értelmet, hogy a tévések szakszerűen tudják használni – mutatott rá Jakab Endre. Az alagsorban berendezett stúdió díszletének színe a ledes technológiának köszönhetően tetszés szerint változtatható, így számos műsor háttereként használható.
2012-ben megszületett a Székelyföldi Stúdió első „gyermeke”, eddigi egyetlen önálló műsora, a Székely Kapu, amely kimondottan székelyföldi témákat dolgozott fel – a műsor jelenleg szünetel a közmédia vasárnaptól esedékes átszervezése miatt, ám a szerkesztők reményei szerint a jövőben folytathatják a projektet. A küszöbön álló változás az M1-et és a Duna Televíziót is nagymértékben érinti: egyetlen csatornára, a Dunára, az új nemzeti főadóra kerül át a két csatorna kínálatából minden olyan műsor, amely nem szűnik meg, az M1 pedig hírcsatorna lesz, amely tizennyolc órában élő tartalmat közvetít, minden órában híradóval. Ez a regionális stúdiókat is nagymértékben érinti, hiszen mostantól nem egy jól meghatározott időszakban kell majd bejelentkezniük, hanem reggel hattól éjfélig bármikor lehetőségük lehet rá. „Elméletileg sokkal több lehetőségünk lesz a székelyföldi tartalmak megjelenítésére a közmédiában” – fejtette ki bizakodón a stúdióvezető.
A stúdiót a Székely Nemzeti Tanács ezen a héten tüntette ki Gábor Áron-díjjal, Székelyföld jelenének és múltjának kifogástalan szakmaisággal történő népszerűsítéséért, a székelyek autonómiaküzdelmének hiteles megismertetéséért, a székely önismeret elmélyítéséért és a székely közösségi tudat megerősítéséért. Jakab Endre a díjjal kapcsolatban elmondta: megtiszteltetés ez a Székelyföldi Regionális Stúdiónak, és meglepetésként érte őket, főként, hogy korábban a Magyar Országgyűlés jelenlegi elnöke is megkapta ezt az elismerést. Úgy érzik, a Gábor Áron-díj jelképezi a székelység elismerését a stúdió dolgozóinak több évtizedes munkája iránt. Egyúttal kifejtette, ennek a munkának a folytonosságához szükség van arra, hogy a közmédia is fontosnak lássa a külhoni magyar tudósítói hálózatot.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro
2015. március 13.
Sértett György-Mózes Árpád „metaforája”
Victor Ponta kormányfő szélsőséges provokációnak, a román külügyminisztérium elfogadhatatlannak nevezte a Székelyföldért Társaság elnökének székely szabadság napi kijelentését, miszerint „Románia a 21. század Európai Uniójának az Iszlám Állama". György-Mózes Árpád, a szervezet elnöke a Krónikának úgy nyilatkozott: „metaforáját" fenntartja, szerinte ugyanis a román hatóságok jogsértései az erdélyi magyarok fizikai megsemmisítését célozzák.
Bukarest heves reakciói ellenére sem tartja elrugaszkodottnak a Romániáról és az Iszlám Államról (IÁ) szóló hasonlatát György-Mózes Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke. A Magyarországon bejegyzett közhasznú egyesület vezetője a székely szabadság napján, kedden rendezett budapesti tüntetésen fejtette ki véleményét, miszerint „Románia a 21. század Európai Uniójának az Iszlám Állama".
Szerinte Románia azért hasonlítható a terrorszervezethez, mert a román hatóságok döntéseikkel hetente „fejeznek le" olyan alapvető demokratikus jogokat, mint a gyülekezési, a szabad véleménynyilvánítási és a nemzeti identitáshoz való jog.
Aurescu telefonon közölte Szijjártóval: elfogadhatatlan a kijelentés
A bukaresti külügyminisztérium – a Mediafax hírügynökség érdeklődésére küldött válaszában – elfogadhatatlannak nevezte György-Mózes Árpád kijelentését, amely a tárca szerint nem felel meg az európai szellemiségnek.
Csütörtökön Bogdan Aurescu román külügyminiszter telefonon is felhívta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, hogy személyesen is szót emeljen a Budapesten elhangzottak miatt.
Az MTI által idézett bukaresti kommüniké szerint Aurescu beszélgetésük során magyar kollégájának is kifejtette: Románia számára elfogadhatatlan egy ilyen minősítés, és összeegyeztethetetlen azzal az európai szellemiséggel, amelynek a jellemeznie kéne a román–magyar jószomszédi kapcsolatokat és stratégiai partnerséget.
A román külügyminiszter kifejezte reményét, hogy Magyarország nemzeti ünnepének március 15-i megünneplése vagy az 1990-es (március 19–20-ai) marosvásárhelyi események 25. évfordulója nem szolgáltat alkalmat arra, hogy a „magyar tisztségviselők” a két ország közti alapszerződést, illetve a román alkotmányt sértő kijelentéseket tegyenek.
A román fél „ismét szorgalmazta”, hogy mielőbb véglegesítsék és írják alá a magyar–román kisebbségi vegyesbizottság által előkészített megállapodást, amelyről már 2011 júniusában megkezdődtek a tárgyalások.
Ponta: Románia modellnek számít a kisebbségi jogok tiszteletben tartása terén
Victor Ponta kormányfő szerdán este Brassóban a Gândul hírportál kérdésére szélsőséges, radikális provokációként értékelte az elhangzottakat.
„Románia modellnek számít Európában a kisebbségi jogok tiszteletben tartása terén, és azt szeretnénk, hogy társadalmunk a továbbiakban is a párbeszéden alapuljon. Szélsőséges és radikális provokációkra megpróbálunk csak a törvények alapján válaszolni" – jelentette ki a miniszterelnök, aki arra a kérdésre már nem válaszolt, hogy ez esetben milyen jogszabályi előírásokat kell alkalmazni.
Megjegyzendő, Ponta ugyancsak emlegette már az IÁ-t egy hasonlatában. A tavaly novemberi államfőválasztás kampányában kijelentette: az elnöki tisztséget függetlenként megpályázó Monica Macovei európai parlamenti képviselő, volt igazságügy-miniszter „egyfajta Iszlám Állam Romániában", akinek szavazóit emiatt nem áll módjában képviselni a megmérettetés második fordulójában.
György-Mózes Árpád: mondhattam volna enyhébb hasonlatot is
György-Mózes Árpád csütörtökön a Krónikának kifejtette, a keddi budapesti demonstráción „metaforában" emlegette egy lapon Romániát és az IÁ-t. Hozzátette, ezt megelőzően részletezte azokat a jogsértéseket, amelyeket a román állam elkövet az Erdélyben élő magyarokkal, székelyekkel szemben. Ekkor állapította meg, hogy Románia „lefejezi" az olyan alapvető demokratikus értékeket, mint a szólásszabadsághoz, a nemzeti identitás megőrzéséhez és a nemzeti identitáshoz való jog.
„Ebből azt a következtetést vontam le, hogy amit fizikailag megtesznek az Iszlám Állam képviselői, ugyanazt jogi úton a román állam elköveti a magyarokkal szemben" – fejtette ki lapunknak a 2011-ben a Székelyföldön kívüli székely körök, hagyományőrző civil szervezetek összefogása, mozgósítása érdekében alapított Székelyföldért Társaság elnöke.
György-Mózes szerint maguk a román hatóságok bizonyítják be, hogy az országban léteznek „egyenlőek és egyenlőbbek", hiszen miközben Marosvásárhelyen betiltották a székely szabadság napi SZNT-s felvonulást, ugyanebben a városban március 27-én a Besszarábiával való egyesülésre készül emlékezni a román szélsőjobboldal, amely ráadásul Kolozsvárt március 15-én kíván felvonulni.
Kérdésünkre, hogy nem érzi-e elrugaszkodottnak terrorszervezethez hasonlítani Romániát, a Székelyföldért Társaság elnöke úgy válaszolt: mondhatott volna enyhébb hasonlatot is. „Nyilván nem fizikai megsemmisítésről van szó, habár ha nem is gyilkossággal, de ezek a jogsértések előbb-utóbb az erdélyi magyar közösség fizikai megsemmisítését célozzák. Ha száz év múlva beszélnénk erről, meglehet, azt a következtetést vonnánk le, hogy ezek a döntések az erdélyi magyarság fizikai megsemmisítéséhez vezettek" – érvelt György-Mózes Árpád.
Úgy vélekedett, kijelentésével nem ártott az erdélyi autonómiatörekvéseknek, mivel szerinte a román hatóságok amúgy is mindig keresnek valamit a hasonló rendezvényeken, amivel azt bizonygathatják, hogy a magyarok szélsőségesek és nem jogkövetőek.
Az Európai Bizottsághoz fordul az EP kisebbségi munkacsoportja
Ezzel egy időben fideszes kezdeményezésre az Európai Bizottsághoz fordul az Európai Parlament kisebbségi munkacsoportja, amiért a román hatóságok nem engedélyezték a felvonulás és tiltakozás megtartását Marosvásárhelyen a székely szabadság napján.
Gál Kinga Fideszes EP-képviselő, a munkacsoport társelnöke csütörtökön úgy értékelte, a felvonulás betiltása sérti a gyülekezési jogot, ami ellentmond az alapvető szabadságjogoknak, és szembemegy az európai értékekkel. „Az Európai Bizottságnak a kettős mércét félretéve számon kell kérnie a román hatóságokon az alapvető jogok tiszteletben tartását, amelyek a jogállamiság alapját képezik" – hangsúlyozta Gál.
Sógor Csaba RMDSZ-es euroképviselő ugyanebben a témában, az emberi jogok és a demokrácia helyzetéről szóló 2013. évi jelentésről szóló vitában azt kérte az EP strasbourgi plénumában: emlékeztessék Romániát is arra, hogy a gyülekezési jog korlátozása egyértelműen a nem demokratikus rendszerek bevett gyakorlata.
„Az Európai Unió egyik tagállamában, Romániában éppen ezen a héten tiltottak be egy békés tiltakozó felvonulást pusztán azért, mert annak politikai céljaival, a felvetett problémákkal nem értettek egyet a hatalmon levő politikai szervezetek. A tiltakozás helyszíne ráadásul egy olyan, etnikailag vegyes lakosságú városban lett volna, amelyben pontosan 25 évvel ezelőtt erőszakos összetűzésekre került sor" – állapította meg a politikus.
Hozzátette: az ilyen esetek előfordulása az EU területén az uniós törvényhozás hitelességét ássa alá, amikor harmadik országok vonatkozó gyakorlatát bírálja.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
Victor Ponta kormányfő szélsőséges provokációnak, a román külügyminisztérium elfogadhatatlannak nevezte a Székelyföldért Társaság elnökének székely szabadság napi kijelentését, miszerint „Románia a 21. század Európai Uniójának az Iszlám Állama". György-Mózes Árpád, a szervezet elnöke a Krónikának úgy nyilatkozott: „metaforáját" fenntartja, szerinte ugyanis a román hatóságok jogsértései az erdélyi magyarok fizikai megsemmisítését célozzák.
Bukarest heves reakciói ellenére sem tartja elrugaszkodottnak a Romániáról és az Iszlám Államról (IÁ) szóló hasonlatát György-Mózes Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke. A Magyarországon bejegyzett közhasznú egyesület vezetője a székely szabadság napján, kedden rendezett budapesti tüntetésen fejtette ki véleményét, miszerint „Románia a 21. század Európai Uniójának az Iszlám Állama".
Szerinte Románia azért hasonlítható a terrorszervezethez, mert a román hatóságok döntéseikkel hetente „fejeznek le" olyan alapvető demokratikus jogokat, mint a gyülekezési, a szabad véleménynyilvánítási és a nemzeti identitáshoz való jog.
Aurescu telefonon közölte Szijjártóval: elfogadhatatlan a kijelentés
A bukaresti külügyminisztérium – a Mediafax hírügynökség érdeklődésére küldött válaszában – elfogadhatatlannak nevezte György-Mózes Árpád kijelentését, amely a tárca szerint nem felel meg az európai szellemiségnek.
Csütörtökön Bogdan Aurescu román külügyminiszter telefonon is felhívta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, hogy személyesen is szót emeljen a Budapesten elhangzottak miatt.
Az MTI által idézett bukaresti kommüniké szerint Aurescu beszélgetésük során magyar kollégájának is kifejtette: Románia számára elfogadhatatlan egy ilyen minősítés, és összeegyeztethetetlen azzal az európai szellemiséggel, amelynek a jellemeznie kéne a román–magyar jószomszédi kapcsolatokat és stratégiai partnerséget.
A román külügyminiszter kifejezte reményét, hogy Magyarország nemzeti ünnepének március 15-i megünneplése vagy az 1990-es (március 19–20-ai) marosvásárhelyi események 25. évfordulója nem szolgáltat alkalmat arra, hogy a „magyar tisztségviselők” a két ország közti alapszerződést, illetve a román alkotmányt sértő kijelentéseket tegyenek.
A román fél „ismét szorgalmazta”, hogy mielőbb véglegesítsék és írják alá a magyar–román kisebbségi vegyesbizottság által előkészített megállapodást, amelyről már 2011 júniusában megkezdődtek a tárgyalások.
Ponta: Románia modellnek számít a kisebbségi jogok tiszteletben tartása terén
Victor Ponta kormányfő szerdán este Brassóban a Gândul hírportál kérdésére szélsőséges, radikális provokációként értékelte az elhangzottakat.
„Románia modellnek számít Európában a kisebbségi jogok tiszteletben tartása terén, és azt szeretnénk, hogy társadalmunk a továbbiakban is a párbeszéden alapuljon. Szélsőséges és radikális provokációkra megpróbálunk csak a törvények alapján válaszolni" – jelentette ki a miniszterelnök, aki arra a kérdésre már nem válaszolt, hogy ez esetben milyen jogszabályi előírásokat kell alkalmazni.
Megjegyzendő, Ponta ugyancsak emlegette már az IÁ-t egy hasonlatában. A tavaly novemberi államfőválasztás kampányában kijelentette: az elnöki tisztséget függetlenként megpályázó Monica Macovei európai parlamenti képviselő, volt igazságügy-miniszter „egyfajta Iszlám Állam Romániában", akinek szavazóit emiatt nem áll módjában képviselni a megmérettetés második fordulójában.
György-Mózes Árpád: mondhattam volna enyhébb hasonlatot is
György-Mózes Árpád csütörtökön a Krónikának kifejtette, a keddi budapesti demonstráción „metaforában" emlegette egy lapon Romániát és az IÁ-t. Hozzátette, ezt megelőzően részletezte azokat a jogsértéseket, amelyeket a román állam elkövet az Erdélyben élő magyarokkal, székelyekkel szemben. Ekkor állapította meg, hogy Románia „lefejezi" az olyan alapvető demokratikus értékeket, mint a szólásszabadsághoz, a nemzeti identitás megőrzéséhez és a nemzeti identitáshoz való jog.
„Ebből azt a következtetést vontam le, hogy amit fizikailag megtesznek az Iszlám Állam képviselői, ugyanazt jogi úton a román állam elköveti a magyarokkal szemben" – fejtette ki lapunknak a 2011-ben a Székelyföldön kívüli székely körök, hagyományőrző civil szervezetek összefogása, mozgósítása érdekében alapított Székelyföldért Társaság elnöke.
György-Mózes szerint maguk a román hatóságok bizonyítják be, hogy az országban léteznek „egyenlőek és egyenlőbbek", hiszen miközben Marosvásárhelyen betiltották a székely szabadság napi SZNT-s felvonulást, ugyanebben a városban március 27-én a Besszarábiával való egyesülésre készül emlékezni a román szélsőjobboldal, amely ráadásul Kolozsvárt március 15-én kíván felvonulni.
Kérdésünkre, hogy nem érzi-e elrugaszkodottnak terrorszervezethez hasonlítani Romániát, a Székelyföldért Társaság elnöke úgy válaszolt: mondhatott volna enyhébb hasonlatot is. „Nyilván nem fizikai megsemmisítésről van szó, habár ha nem is gyilkossággal, de ezek a jogsértések előbb-utóbb az erdélyi magyar közösség fizikai megsemmisítését célozzák. Ha száz év múlva beszélnénk erről, meglehet, azt a következtetést vonnánk le, hogy ezek a döntések az erdélyi magyarság fizikai megsemmisítéséhez vezettek" – érvelt György-Mózes Árpád.
Úgy vélekedett, kijelentésével nem ártott az erdélyi autonómiatörekvéseknek, mivel szerinte a román hatóságok amúgy is mindig keresnek valamit a hasonló rendezvényeken, amivel azt bizonygathatják, hogy a magyarok szélsőségesek és nem jogkövetőek.
Az Európai Bizottsághoz fordul az EP kisebbségi munkacsoportja
Ezzel egy időben fideszes kezdeményezésre az Európai Bizottsághoz fordul az Európai Parlament kisebbségi munkacsoportja, amiért a román hatóságok nem engedélyezték a felvonulás és tiltakozás megtartását Marosvásárhelyen a székely szabadság napján.
Gál Kinga Fideszes EP-képviselő, a munkacsoport társelnöke csütörtökön úgy értékelte, a felvonulás betiltása sérti a gyülekezési jogot, ami ellentmond az alapvető szabadságjogoknak, és szembemegy az európai értékekkel. „Az Európai Bizottságnak a kettős mércét félretéve számon kell kérnie a román hatóságokon az alapvető jogok tiszteletben tartását, amelyek a jogállamiság alapját képezik" – hangsúlyozta Gál.
Sógor Csaba RMDSZ-es euroképviselő ugyanebben a témában, az emberi jogok és a demokrácia helyzetéről szóló 2013. évi jelentésről szóló vitában azt kérte az EP strasbourgi plénumában: emlékeztessék Romániát is arra, hogy a gyülekezési jog korlátozása egyértelműen a nem demokratikus rendszerek bevett gyakorlata.
„Az Európai Unió egyik tagállamában, Romániában éppen ezen a héten tiltottak be egy békés tiltakozó felvonulást pusztán azért, mert annak politikai céljaival, a felvetett problémákkal nem értettek egyet a hatalmon levő politikai szervezetek. A tiltakozás helyszíne ráadásul egy olyan, etnikailag vegyes lakosságú városban lett volna, amelyben pontosan 25 évvel ezelőtt erőszakos összetűzésekre került sor" – állapította meg a politikus.
Hozzátette: az ilyen esetek előfordulása az EU területén az uniós törvényhozás hitelességét ássa alá, amikor harmadik országok vonatkozó gyakorlatát bírálja.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2015. március 17.
Diverzió
Bizonyára emlékeznek, hogy mennyire megdöbbentett, amikor a rendszerváltást követő hetekben az ország bölcsének nevezett Silviu Brucan azt mondta, Romániának húszéves átmenetre lesz szüksége ahhoz, hogy demokratikus jogállammá váljék. Azt mondtuk, nem lehet igaz. Sajnos, nagyot tévedett, mert ma, huszonöt esztendővel a rendszerváltás után – bár vitathatatlan, történt előrelépés – NATO- és európai uniós tagországként mentalitásban még mindig ott tartunk, ahol ’89-ben voltunk. Ha Ceausescu feltámadna, kárörvendő vigyorral feküdhetne vissza a koporsóba, hiszen a viszály és a magyargyűlölet magvai, amelyeket szorgalmasan hintett fungálása idején, termékeny talajra találtak, és egyesek mindmáig az általa"meghirdetett" szlogenből élnek: veszélyben Erdély, el akarják szakítani Romániától.
Ám a legaggasztóbb az, hogy nem az egyszerű emberek próbálnak éket verni az egyébként egymás mellett nyugodtan éldegélő román és magyar emberek közé, hanem politikusok, "véleményformálók", televíziós "sztárok", akik nagy hatással lehetnek a közvéleményre.
Legutóbb vasárnap lehettünk tanúi ilyen diverziós manipulációnak. Az egyik kereskedelmi televízió épp március 15-ére időzítette az 1990. márciusi marosvásárhelyi véres események felidézését. Az egyik meghívott egy veterán sajtós, aki akkoriban a helyszínről manipulált, azt mondta, hogy az eseményeket megelőző időszakban, külföldi – nyugati és keleti hatalmak – el akarták szakítani Erdélyt Romániától, és ők provokálták ki a marosvásárhelyi eseményeket, gyilkolták az ártatlan románokat. És hogy a veszély még nem múlt el.
Egy másik manipulációs kísérlet az egyik központi lapban látott napvilágot egy nappal a magyarság nemzeti ünnepe előtt, és arról szól, hogy Erdély hamarosan el fog szakadni Romániától. S hogy minél jobban hergelje a románokat, azt állítja, ez ellen semmit sem lehet tenni. A közgazdász – volt reformminiszter – gazdasági szempontból "elemzi" a helyzetet, és állítja, Erdély és a Regát folyamatosan távolodik egymástól. Erdély számára Budapest és Bécs sokkal erősebb gazdasági vonzerővel bír, mint a Dâmbovita-parti főváros. És miközben Brassóból vagy Nagyszebenből nem vezet gyorsforgalmi út Bukarestbe, az autópályák nyugat felől "elérkeztek Románia határaihoz, és Erdélyből is elindultak nyugat felé". A külföldi befektetések is "leragadnak" Erdélyben, és a Johannis személyétől remélt német tőkebeáramlás is csak a Kárpátok ívéig jut el. Az elemző véleménye szerint a politikum végül követi majd a gazdaságot. Erdély Bukarestről való "leválása" valószínűleg már csak idő kérdése.
Az illető azt is tudni véli, hogy Erdély Romániáról történő leválásáról már javában zajlanak a nagyhatalmak közötti tárgyalások, Bukarest már átengedte a külföldieknek a természeti forrásokat, az ipart, a pénzügyeket, a bankokat, az erdőket, a földeket, és karba tett kézzel nézi...
A fekete március 25. évfordulójára a napokban valószínűleg találkozunk még hasonló vagy még durvább félrevezetéssel. Remélhetőleg nem sikerül soha többé egymás ellen hergelni a románokat és a magyarokat. Az egyszerű emberek sokkal bölcsebbek a politikusoknál és az uszításra szakosodott újságíróknál, és felismerik, hogy újabb diverzióról van szó.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
Bizonyára emlékeznek, hogy mennyire megdöbbentett, amikor a rendszerváltást követő hetekben az ország bölcsének nevezett Silviu Brucan azt mondta, Romániának húszéves átmenetre lesz szüksége ahhoz, hogy demokratikus jogállammá váljék. Azt mondtuk, nem lehet igaz. Sajnos, nagyot tévedett, mert ma, huszonöt esztendővel a rendszerváltás után – bár vitathatatlan, történt előrelépés – NATO- és európai uniós tagországként mentalitásban még mindig ott tartunk, ahol ’89-ben voltunk. Ha Ceausescu feltámadna, kárörvendő vigyorral feküdhetne vissza a koporsóba, hiszen a viszály és a magyargyűlölet magvai, amelyeket szorgalmasan hintett fungálása idején, termékeny talajra találtak, és egyesek mindmáig az általa"meghirdetett" szlogenből élnek: veszélyben Erdély, el akarják szakítani Romániától.
Ám a legaggasztóbb az, hogy nem az egyszerű emberek próbálnak éket verni az egyébként egymás mellett nyugodtan éldegélő román és magyar emberek közé, hanem politikusok, "véleményformálók", televíziós "sztárok", akik nagy hatással lehetnek a közvéleményre.
Legutóbb vasárnap lehettünk tanúi ilyen diverziós manipulációnak. Az egyik kereskedelmi televízió épp március 15-ére időzítette az 1990. márciusi marosvásárhelyi véres események felidézését. Az egyik meghívott egy veterán sajtós, aki akkoriban a helyszínről manipulált, azt mondta, hogy az eseményeket megelőző időszakban, külföldi – nyugati és keleti hatalmak – el akarták szakítani Erdélyt Romániától, és ők provokálták ki a marosvásárhelyi eseményeket, gyilkolták az ártatlan románokat. És hogy a veszély még nem múlt el.
Egy másik manipulációs kísérlet az egyik központi lapban látott napvilágot egy nappal a magyarság nemzeti ünnepe előtt, és arról szól, hogy Erdély hamarosan el fog szakadni Romániától. S hogy minél jobban hergelje a románokat, azt állítja, ez ellen semmit sem lehet tenni. A közgazdász – volt reformminiszter – gazdasági szempontból "elemzi" a helyzetet, és állítja, Erdély és a Regát folyamatosan távolodik egymástól. Erdély számára Budapest és Bécs sokkal erősebb gazdasági vonzerővel bír, mint a Dâmbovita-parti főváros. És miközben Brassóból vagy Nagyszebenből nem vezet gyorsforgalmi út Bukarestbe, az autópályák nyugat felől "elérkeztek Románia határaihoz, és Erdélyből is elindultak nyugat felé". A külföldi befektetések is "leragadnak" Erdélyben, és a Johannis személyétől remélt német tőkebeáramlás is csak a Kárpátok ívéig jut el. Az elemző véleménye szerint a politikum végül követi majd a gazdaságot. Erdély Bukarestről való "leválása" valószínűleg már csak idő kérdése.
Az illető azt is tudni véli, hogy Erdély Romániáról történő leválásáról már javában zajlanak a nagyhatalmak közötti tárgyalások, Bukarest már átengedte a külföldieknek a természeti forrásokat, az ipart, a pénzügyeket, a bankokat, az erdőket, a földeket, és karba tett kézzel nézi...
A fekete március 25. évfordulójára a napokban valószínűleg találkozunk még hasonló vagy még durvább félrevezetéssel. Remélhetőleg nem sikerül soha többé egymás ellen hergelni a románokat és a magyarokat. Az egyszerű emberek sokkal bölcsebbek a politikusoknál és az uszításra szakosodott újságíróknál, és felismerik, hogy újabb diverzióról van szó.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2015. március 19.
Többnyelvű helységnévtáblákkal „stoppoltak" civil aktivisták a Kolozsváron
A kolozsvári többnyelvű helységnévtáblákért fellépő Musai-Muszáj civil kezdeményezőcsoport felhívására csütörtök délután mintegy harmincan álltak ki stoppolni a kolozsvári városháza elé erdélyi és európai települések többnyelvű helységnévtábláival a kezükben.
A mindössze pár perces villámcsődület résztvevői ismételten a multikulturalitás és a többnyelvűség fontosságára kívánták felhívni a figyelmet, azáltal, hogy olyan települések példáját mutatták fel, ahol a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezése nem ütközik a hatóságok elutasításába.
Akadt az alkalmi stopposok között olyan, aki a dél-tiroli Bolzano/Bozenbe akart utazni és sílécet is vitt magával, de olyan is, aki Brasov/Brassó/Kronstadt táblával vagy a Kolozsvár szomszédságában fekvő Vlaha/Magyarfenes táblájával a kezében integetett az elhaladó autósoknak. A civil kezdeményező csoport tagjai a csődület idején kérvényeket töltettek ki az érdeklődőkkel, amelyekben azt kérték Kolozsvár polgármesterétől, hogy a város bejárataihoz kerüljenek ki többnyelvű helységnévtáblák.
A Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport azt követően indított látványos akciósorozatot a város többnyelvű helységnévtábláiért, hogy egy holland egyesület keresete nyomán a bíróság alapfokon kötelezte a várost a többnyelvű táblák kihelyezésére, a polgármesteri hivatal fellebbezése nyomán azonban a másodfokon ítélkező bíróság érvénytelenítette a határozatot, mert úgy találta: a holland egyesület nem pereskedhet a kolozsvári magyarok nevében.
A román közigazgatási törvény azokon a településeken írja elő a kétnyelvű feliratozást, ahol valamely kisebbség teszi ki a lakosság legalább ötödét, de húszszázalékos kisebbségarány alatt sem tiltja az anyanyelvű feliratozást. A legutóbbi népszámlálás szerint a kolozsvári a második legnagyobb magyar közösség Erdélyben a marosvásárhelyi után. A csaknem 50 ezer kolozsvári magyar azonban a város 310 ezres összlakossághoz viszonyítva csak 16 százalékot tesz ki. A városháza több ízben azzal hárította el a kétnyelvű feliratozásra vonatkozó magyar kéréseket, hogy a törvény nem kötelezi erre.
MTI
Erdély.ma
A kolozsvári többnyelvű helységnévtáblákért fellépő Musai-Muszáj civil kezdeményezőcsoport felhívására csütörtök délután mintegy harmincan álltak ki stoppolni a kolozsvári városháza elé erdélyi és európai települések többnyelvű helységnévtábláival a kezükben.
A mindössze pár perces villámcsődület résztvevői ismételten a multikulturalitás és a többnyelvűség fontosságára kívánták felhívni a figyelmet, azáltal, hogy olyan települések példáját mutatták fel, ahol a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezése nem ütközik a hatóságok elutasításába.
Akadt az alkalmi stopposok között olyan, aki a dél-tiroli Bolzano/Bozenbe akart utazni és sílécet is vitt magával, de olyan is, aki Brasov/Brassó/Kronstadt táblával vagy a Kolozsvár szomszédságában fekvő Vlaha/Magyarfenes táblájával a kezében integetett az elhaladó autósoknak. A civil kezdeményező csoport tagjai a csődület idején kérvényeket töltettek ki az érdeklődőkkel, amelyekben azt kérték Kolozsvár polgármesterétől, hogy a város bejárataihoz kerüljenek ki többnyelvű helységnévtáblák.
A Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport azt követően indított látványos akciósorozatot a város többnyelvű helységnévtábláiért, hogy egy holland egyesület keresete nyomán a bíróság alapfokon kötelezte a várost a többnyelvű táblák kihelyezésére, a polgármesteri hivatal fellebbezése nyomán azonban a másodfokon ítélkező bíróság érvénytelenítette a határozatot, mert úgy találta: a holland egyesület nem pereskedhet a kolozsvári magyarok nevében.
A román közigazgatási törvény azokon a településeken írja elő a kétnyelvű feliratozást, ahol valamely kisebbség teszi ki a lakosság legalább ötödét, de húszszázalékos kisebbségarány alatt sem tiltja az anyanyelvű feliratozást. A legutóbbi népszámlálás szerint a kolozsvári a második legnagyobb magyar közösség Erdélyben a marosvásárhelyi után. A csaknem 50 ezer kolozsvári magyar azonban a város 310 ezres összlakossághoz viszonyítva csak 16 százalékot tesz ki. A városháza több ízben azzal hárította el a kétnyelvű feliratozásra vonatkozó magyar kéréseket, hogy a törvény nem kötelezi erre.
MTI
Erdély.ma
2015. március 19.
Vásárhely: minek a fővárosa? – Florea az együttélésről
Magyarbarát gesztusokra készen áll, de nem akar etnikai feszültséget Dorin Florea. Marosvásárhely polgármesterével a fekete márciusról, az orvosi egyetemről, autonómiáról, törvénytiszteletről és a székely menetelés betiltásáról beszélgettünk. Az elöljáró szerint a város és lakossága rengeteget veszített a 25 évvel ezelőtti fekete március miatt, a MOGYE diplomagyárrá silányult, a kétnyelvű utcanévtáblák „zavart keltenének” a megyeszékhelyen, a székely szabadság napi megemlékezést pedig „agyonpolitizálták”.
– Mit gondol, mennyire forrtak be Marosvásárhely sebei negyed évszázaddal a fekete március után?
– Mondjon bárki bármit, mély nyomott hagyott a város és lakói életében 1990 márciusa. Egyesek a mai napig sem képesek felmérni, hogy mennyit ártottak a városnak az etnikumok közti konfliktus generálásával. Sokan még hosszú ideig a véres események után is ebből „éltek”, kovácsoltak maguknak olcsó politikai tőkét.
Közben a város helyben topogott, fokozatosan teret veszített a környező településekkel való gazdasági-társadalmi versenyben. Ennek az értelmetlen etnikai érdekharcnak lett az áldozata a visszafejlődő orvosi és gyógyszerészeti egyetem, a szétválasztott iskolák, így sikeredett félre a magánosítási folyamat, ezért veszítette el jó néhány értékes telkét és épületét a város, talán e miatt nem került fel az európai közlekedési folyosók térképére.
Arról nem is beszélve, hogy a nagy beruházók évekig elkerülték a várost és környékét, holott a jelentős gazdasági potenciállal rendelkezők között tartottak számon. Mindez egybevetve nagyon elcsúfította Marosvásárhely névjegyét. Előbb prefektusként, majd polgármesterként igyekeztem ezen szépíteni, visszaállítani a békét és a kölcsönös bizalmat. Nem tudom, milyen mértékben sikerült, de hogy négyszer is megválasztottak polgármesternek – és nemcsak a románok –, az azért jelent valamit.
– Ledolgozható ez a hátrány? Vagy Marosvásárhelynek le kell mondania a régióközponti álmokról?
– Az idők és különböző népek bebizonyították, hogy képesek tanulni a történelem hibáiból. Orvosként mondom, ha ésszerűen kezeled magad, bizonyos betegségekből megerősödve gyógyulsz ki. Mert kilábalásod után sokkal jobban vigyázol az egészségedre. Ha okosak vagyunk, tanulunk a huszonöt évvel ezelőtti történelmi kisiklásból. Marosvásárhely megérdemli a régióközponti státust – és ezt nemcsak a lelkem, hanem az eszem is mondatja velem.
Mindehhez azonban nemcsak a gazdasági adottságainkat, hanem a kulturális interferenciánkat is okosan kell kihasználnunk. Éppen ez a román–magyar együttlét jogosítaná fel Marosvásárhelyt arra, hogy a térség fővárosává lépjen elő. Már legalább hat éve mondogatom ezt, de az elején a magyar politikusok sem tulajdonítottak ennek különösebb fontosságot.
Pedig Marosvásárhelynek igenis harcba kell szállnia Brassóval és Nagyszebennel a régióközponti státusért. De ehhez össze kellene fognunk, támogatnunk egymást, nem pedig azt néznünk, miként tudja elgáncsolni egyikünk a másikat. Ön tudja: jó néhány, a várost szolgáló tervemet épp a magyar politikai vezérek kaszálták el.
Ellenséges magatartásukkal nemcsak nekem vagy az itteni románoknak, de Marosvásárhelynek és a magyarságnak is ártottak. De hasonló gondom van a románokkal is: ’90-től errefelé rengeteg olyan elvtelen kompromisszumot kötöttek, amelyekből az állampolgároknak csak vesztenivalójuk volt. Egyszer talán könyvet is írok erről.
– Mivel Marosvásárhelynek ilyen nehéz, mondhatni kilátástalan harcot kell megvívnia Brassóval és Nagyszebennel, nem tartaná célszerűbbnek, megvalósíthatóbbnak, ha beérnék egy kisebb régió fővárosi címével, például a székelyföldivel?
– Nem. Egyrészt, mert én nem ismerek kilátástalan harcot, másrészt egy etnikailag egyszínű térséghez való kapcsolódás – mint amilyen Hargita és Kovászna megye – csak gyanakvást és bizalmatlanságot gerjesztene. Harmadrészt úgy érzem, nekünk nem a szegények mellé kell leereszkednünk, és egymás vállán sírnunk, hanem a gazdagok mellé kell felzárkóznunk.
Hargita és Kovászna megye nemcsak kicsi, de sajnos szegény is. Rendkívül sok gonddal küszködnek a gazdasági problémáktól a kedvezőtlen éghajlatig. Maros megye – amelynek elszigetelődését semmilyen érdek nem diktálhatja – sokkal jobban áll, és nemcsak gazdaságilag.
Erről nemigen beszélnek, de felénk sokkal emancipáltabbak az emberek, a több nemzetiség kultúrája pedig felbecsülhetetlen pluszértéknek számít. Más kérdés, hogy egy nagyobb térségben, amely az említett megyéket is magába foglalná, működhetne egyféle pozitív etnikai diszkrimináció. Az etnikai határok újra meghúzása viszont 1930 környékére vetné vissza a térséget.
– Miért, mi történt 1930-ban?
– Az idő tájt a mai Kovászna megye határán fekvő Kökös polgármestere volt a nagyapám. Az ott élő románok és magyarok tisztelték egymást, szép falujuk volt. Nézzék meg most, hogy néz ki, amióta magyarok irányítják a térség sorsát. Középkori állapotok uralkodnak, se víz, se csatornázás, se gáz. Ezzel szemben a szomszéd, immár Brassó megyéhez tartozó község egészen másként fest. Higgyék el, én lennék az első, aki az RMDSZ vezetőit támogatná, ha azt látnám, azért ülnek a kormányban vagy annak közelében, hogy a magyarság életkörülményein javítsanak, nem pedig saját meggazdagodásukra.
– Ha székelyföldi autonómiából nem is kér, hisz a központosítás lebontásában, a helyi autonómiában?
– Nemcsak hiszek, de küzdök is érte. Egy okos közigazgatási átalakítás mellett Maros megye csak nyerhetne a helyi autonómiával. Ehhez viszont a jelenlegi százöt közigazgatási egységnek csak a felét hagynám meg. Ballasztra nincs szükség, a nagyvárosok körüli fejlesztési pólusokra viszont annál inkább!
Mit gondol, miért harcolok már két évtizede a ratosnyai vízi erőmű megépítéséért és a víz lehozásáért Marosvásárhelyre? Miért bátorítom az alternatív energiaforrások kiaknázását? A legalább részleges energetikai függetlenségünk érdekében. Ez jelentené az autonómiát, nem, hogy kikiáltjuk a Székelyföld autonómiáját, és kettévágjuk az orvosi egyetemet.
– Már elnézést, de kitől hallott a MOGYE kettévágásáról? A román alkotmány által szavatolt anyanyelvű oktatáshoz való jog és a törvény által előírt magyar fakultás létrehozása ön szerint az egyetem kettévágása?
– Nem vagyok a magyar nyelvű oktatás ellen, sőt, a miénkhez hasonló vidéken teljesen természetesnek tartom. Az oktatáshoz vagy a kultúrához való jogról nem szabad alkudozni, azt tiszteletben kell tartani. A MOGYE-nak szüksége van mind a román, mind pedig a magyar alkotóelemre.
Annak idején én szívesen látogattam a magyar tanáraim óráit, a magyar diáktársaim közül pedig sokan beültek a román oktatók kurzusaira. Ennek az egyetemnek egészen más a gondja: nem folyik tudományos kutatás, hiányoznak a kimagasló oktatók, akikre fel lehessen nézni. Ha valós értékek alkotnák ezt a tanintézményt, nem jutott volna oda, ahol most van. Az igazi értékek ugyanis tisztelik és kiegészítik egymást, soha nem veszekednek, legfeljebb vitáznak. Az építő jellegű vita csak lendíthet az ügyön. A középszerűség mindig fékező, visszahúzó erő.
Ez az egyetem csak együttesen lehet erős, románokkal és magyarokkal. Ha tovább gyengül, el is veszhet. A román diákok szétszóródnak az ország különböző sarkaiba, a magyarok meg Kolozsvárra mennek. A megerősödéshez azonban neki kellene fogni dolgozni. Nem kell évente több száz diáknak diplomát adni, mindössze néhány tízet kellene kiképezni, de ők tartozzanak az elithez. A vásárhelyi egyetem valóságos diplomagyárrá degradálódott.
Majd meglátja, egy igazi egészségügyi reform után már nem a MOGYE fog határozni afelől, ki kerüljön a beteg ágya mellé, a kórház dönt. Ha valaha döntési jogom vagy legalábbis beleszólásom lesz az egészségügyi reformba, garantálom, hogy a kórházi játékszabályokat nem a MOGYE diktálja, hanem a kórház.
Mert ha így folytatják, a kórházat is tönkreteszik. Az egyetem feladata az oktatás és kutatás, ehhez képest ma a vezetői állások átmentésével foglalkozik. Ha meg veszekszik egy román és egy magyar oktató, mindkettőt kirúgnám, helyükbe pedig egy németországit hoznék. De ez is a középszerű, szavazatvadász politikusokra vezethető vissza, ők gerjesztik ezt az állapotot.
– Azt viszont nem állíthatja, hogy a kétnyelvű utcanévtáblákat is mindössze a középszerű politikusok követelik, hisz igényli a teljes vásárhelyi magyar közösség.
– Helyes. De emlékezzen csak vissza: amikor 2000-ben először választottak meg polgármesternek, egyik első intézkedésem a város háromnyelvű táblájának kifüggesztése volt. Tizenöt évvel ezelőtt még semmiféle törvény nem kötelezett erre, de azt mondtam, szükség van rá, ha békét és közös tiszteletet szeretnénk. Arra kértem a románokat, értsék meg, ez az intézkedés nem ellenük irányul. Később megjelent a törvény, amely szavatolja a közintézmények kétnyelvű feliratozását. Ezt is helyesnek tartom, elvégre a magyaroknak is otthon kell érezniük magukat Marosvásárhelyen.
A kétnyelvű utcanévtáblák ügye azonban – hiába kérik egyesek egyre hangosabban – kivitelezhetetlen. Az országnak egyetlen hivatalos nyelve van, az utcának pedig egyetlen hivatalos neve. Ha változik az alkotmány, módosul a törvény, és Romániából netán föderális állam lesz, másként tevődik fel a kérdés. Addig azonban nem írhatunk egy táblára két nevet, mert az csak zavart keltene.
Gondoljunk a látogatókra: a turisztikai kalauzokban, a navigációs rendszerekben csak az egyetlen hivatalos név szerepel. Ráadásul konfliktusgerjesztő hatása lenne a táblák lecserélésének. Hogy gesztusértékű intézkedés lenne a magyarok számára? Már tettem néhányat, nem is keveset. Mutasson nekem magyar politikust, aki bár egyetlen gesztusértékű lépést tett a románság felé!
Nyolc évvel ezelőtt azt javasoltam, hogy a hivatalos román nyelvű megnevezés után vagy esetleg alá, de egy másik táblára, más színű festékkel, tüntessük fel a fordítást vagy az utca egykori, történelmi magyar megnevezését is. A magyar tanácsosoknak nem tetszett az elképzelés.
– Ha a törvény betűjét ilyen mértékben áthághatatlannak tartja, miként lehet, hogy ugyanazon rendelkezés alapján 2013-ban engedélyezte a mentelést a székely szabadság napján, azóta meg betiltja?
– Semmi bajom azzal, ha valakik meg akarnak emlékezni a székely vértanúkról. Ez így természetes. Ha nem lenne agyonpolitizálva, örömmel vennék részt én is. De a tavalyi például nem kulturális, hagyományápoló ünnepély volt, hanem szélsőséges nyilatkozatoktól hangos rendezvény. Pedig Romániának tényleg semmi baja a kisebbségekkel.
Azok után döntöttem a tiltás mellett, hogy egyrészt magyar részről elfajultak a dolgok, másrészt a románság valamiféle ellenrendezvényt akart szervezni. Legyen világos: ilyen feszültségek nem hiányoznak Marosvásárhelynek!
Szucher Ervin |
Krónika (Kolozsvár)
Magyarbarát gesztusokra készen áll, de nem akar etnikai feszültséget Dorin Florea. Marosvásárhely polgármesterével a fekete márciusról, az orvosi egyetemről, autonómiáról, törvénytiszteletről és a székely menetelés betiltásáról beszélgettünk. Az elöljáró szerint a város és lakossága rengeteget veszített a 25 évvel ezelőtti fekete március miatt, a MOGYE diplomagyárrá silányult, a kétnyelvű utcanévtáblák „zavart keltenének” a megyeszékhelyen, a székely szabadság napi megemlékezést pedig „agyonpolitizálták”.
– Mit gondol, mennyire forrtak be Marosvásárhely sebei negyed évszázaddal a fekete március után?
– Mondjon bárki bármit, mély nyomott hagyott a város és lakói életében 1990 márciusa. Egyesek a mai napig sem képesek felmérni, hogy mennyit ártottak a városnak az etnikumok közti konfliktus generálásával. Sokan még hosszú ideig a véres események után is ebből „éltek”, kovácsoltak maguknak olcsó politikai tőkét.
Közben a város helyben topogott, fokozatosan teret veszített a környező településekkel való gazdasági-társadalmi versenyben. Ennek az értelmetlen etnikai érdekharcnak lett az áldozata a visszafejlődő orvosi és gyógyszerészeti egyetem, a szétválasztott iskolák, így sikeredett félre a magánosítási folyamat, ezért veszítette el jó néhány értékes telkét és épületét a város, talán e miatt nem került fel az európai közlekedési folyosók térképére.
Arról nem is beszélve, hogy a nagy beruházók évekig elkerülték a várost és környékét, holott a jelentős gazdasági potenciállal rendelkezők között tartottak számon. Mindez egybevetve nagyon elcsúfította Marosvásárhely névjegyét. Előbb prefektusként, majd polgármesterként igyekeztem ezen szépíteni, visszaállítani a békét és a kölcsönös bizalmat. Nem tudom, milyen mértékben sikerült, de hogy négyszer is megválasztottak polgármesternek – és nemcsak a románok –, az azért jelent valamit.
– Ledolgozható ez a hátrány? Vagy Marosvásárhelynek le kell mondania a régióközponti álmokról?
– Az idők és különböző népek bebizonyították, hogy képesek tanulni a történelem hibáiból. Orvosként mondom, ha ésszerűen kezeled magad, bizonyos betegségekből megerősödve gyógyulsz ki. Mert kilábalásod után sokkal jobban vigyázol az egészségedre. Ha okosak vagyunk, tanulunk a huszonöt évvel ezelőtti történelmi kisiklásból. Marosvásárhely megérdemli a régióközponti státust – és ezt nemcsak a lelkem, hanem az eszem is mondatja velem.
Mindehhez azonban nemcsak a gazdasági adottságainkat, hanem a kulturális interferenciánkat is okosan kell kihasználnunk. Éppen ez a román–magyar együttlét jogosítaná fel Marosvásárhelyt arra, hogy a térség fővárosává lépjen elő. Már legalább hat éve mondogatom ezt, de az elején a magyar politikusok sem tulajdonítottak ennek különösebb fontosságot.
Pedig Marosvásárhelynek igenis harcba kell szállnia Brassóval és Nagyszebennel a régióközponti státusért. De ehhez össze kellene fognunk, támogatnunk egymást, nem pedig azt néznünk, miként tudja elgáncsolni egyikünk a másikat. Ön tudja: jó néhány, a várost szolgáló tervemet épp a magyar politikai vezérek kaszálták el.
Ellenséges magatartásukkal nemcsak nekem vagy az itteni románoknak, de Marosvásárhelynek és a magyarságnak is ártottak. De hasonló gondom van a románokkal is: ’90-től errefelé rengeteg olyan elvtelen kompromisszumot kötöttek, amelyekből az állampolgároknak csak vesztenivalójuk volt. Egyszer talán könyvet is írok erről.
– Mivel Marosvásárhelynek ilyen nehéz, mondhatni kilátástalan harcot kell megvívnia Brassóval és Nagyszebennel, nem tartaná célszerűbbnek, megvalósíthatóbbnak, ha beérnék egy kisebb régió fővárosi címével, például a székelyföldivel?
– Nem. Egyrészt, mert én nem ismerek kilátástalan harcot, másrészt egy etnikailag egyszínű térséghez való kapcsolódás – mint amilyen Hargita és Kovászna megye – csak gyanakvást és bizalmatlanságot gerjesztene. Harmadrészt úgy érzem, nekünk nem a szegények mellé kell leereszkednünk, és egymás vállán sírnunk, hanem a gazdagok mellé kell felzárkóznunk.
Hargita és Kovászna megye nemcsak kicsi, de sajnos szegény is. Rendkívül sok gonddal küszködnek a gazdasági problémáktól a kedvezőtlen éghajlatig. Maros megye – amelynek elszigetelődését semmilyen érdek nem diktálhatja – sokkal jobban áll, és nemcsak gazdaságilag.
Erről nemigen beszélnek, de felénk sokkal emancipáltabbak az emberek, a több nemzetiség kultúrája pedig felbecsülhetetlen pluszértéknek számít. Más kérdés, hogy egy nagyobb térségben, amely az említett megyéket is magába foglalná, működhetne egyféle pozitív etnikai diszkrimináció. Az etnikai határok újra meghúzása viszont 1930 környékére vetné vissza a térséget.
– Miért, mi történt 1930-ban?
– Az idő tájt a mai Kovászna megye határán fekvő Kökös polgármestere volt a nagyapám. Az ott élő románok és magyarok tisztelték egymást, szép falujuk volt. Nézzék meg most, hogy néz ki, amióta magyarok irányítják a térség sorsát. Középkori állapotok uralkodnak, se víz, se csatornázás, se gáz. Ezzel szemben a szomszéd, immár Brassó megyéhez tartozó község egészen másként fest. Higgyék el, én lennék az első, aki az RMDSZ vezetőit támogatná, ha azt látnám, azért ülnek a kormányban vagy annak közelében, hogy a magyarság életkörülményein javítsanak, nem pedig saját meggazdagodásukra.
– Ha székelyföldi autonómiából nem is kér, hisz a központosítás lebontásában, a helyi autonómiában?
– Nemcsak hiszek, de küzdök is érte. Egy okos közigazgatási átalakítás mellett Maros megye csak nyerhetne a helyi autonómiával. Ehhez viszont a jelenlegi százöt közigazgatási egységnek csak a felét hagynám meg. Ballasztra nincs szükség, a nagyvárosok körüli fejlesztési pólusokra viszont annál inkább!
Mit gondol, miért harcolok már két évtizede a ratosnyai vízi erőmű megépítéséért és a víz lehozásáért Marosvásárhelyre? Miért bátorítom az alternatív energiaforrások kiaknázását? A legalább részleges energetikai függetlenségünk érdekében. Ez jelentené az autonómiát, nem, hogy kikiáltjuk a Székelyföld autonómiáját, és kettévágjuk az orvosi egyetemet.
– Már elnézést, de kitől hallott a MOGYE kettévágásáról? A román alkotmány által szavatolt anyanyelvű oktatáshoz való jog és a törvény által előírt magyar fakultás létrehozása ön szerint az egyetem kettévágása?
– Nem vagyok a magyar nyelvű oktatás ellen, sőt, a miénkhez hasonló vidéken teljesen természetesnek tartom. Az oktatáshoz vagy a kultúrához való jogról nem szabad alkudozni, azt tiszteletben kell tartani. A MOGYE-nak szüksége van mind a román, mind pedig a magyar alkotóelemre.
Annak idején én szívesen látogattam a magyar tanáraim óráit, a magyar diáktársaim közül pedig sokan beültek a román oktatók kurzusaira. Ennek az egyetemnek egészen más a gondja: nem folyik tudományos kutatás, hiányoznak a kimagasló oktatók, akikre fel lehessen nézni. Ha valós értékek alkotnák ezt a tanintézményt, nem jutott volna oda, ahol most van. Az igazi értékek ugyanis tisztelik és kiegészítik egymást, soha nem veszekednek, legfeljebb vitáznak. Az építő jellegű vita csak lendíthet az ügyön. A középszerűség mindig fékező, visszahúzó erő.
Ez az egyetem csak együttesen lehet erős, románokkal és magyarokkal. Ha tovább gyengül, el is veszhet. A román diákok szétszóródnak az ország különböző sarkaiba, a magyarok meg Kolozsvárra mennek. A megerősödéshez azonban neki kellene fogni dolgozni. Nem kell évente több száz diáknak diplomát adni, mindössze néhány tízet kellene kiképezni, de ők tartozzanak az elithez. A vásárhelyi egyetem valóságos diplomagyárrá degradálódott.
Majd meglátja, egy igazi egészségügyi reform után már nem a MOGYE fog határozni afelől, ki kerüljön a beteg ágya mellé, a kórház dönt. Ha valaha döntési jogom vagy legalábbis beleszólásom lesz az egészségügyi reformba, garantálom, hogy a kórházi játékszabályokat nem a MOGYE diktálja, hanem a kórház.
Mert ha így folytatják, a kórházat is tönkreteszik. Az egyetem feladata az oktatás és kutatás, ehhez képest ma a vezetői állások átmentésével foglalkozik. Ha meg veszekszik egy román és egy magyar oktató, mindkettőt kirúgnám, helyükbe pedig egy németországit hoznék. De ez is a középszerű, szavazatvadász politikusokra vezethető vissza, ők gerjesztik ezt az állapotot.
– Azt viszont nem állíthatja, hogy a kétnyelvű utcanévtáblákat is mindössze a középszerű politikusok követelik, hisz igényli a teljes vásárhelyi magyar közösség.
– Helyes. De emlékezzen csak vissza: amikor 2000-ben először választottak meg polgármesternek, egyik első intézkedésem a város háromnyelvű táblájának kifüggesztése volt. Tizenöt évvel ezelőtt még semmiféle törvény nem kötelezett erre, de azt mondtam, szükség van rá, ha békét és közös tiszteletet szeretnénk. Arra kértem a románokat, értsék meg, ez az intézkedés nem ellenük irányul. Később megjelent a törvény, amely szavatolja a közintézmények kétnyelvű feliratozását. Ezt is helyesnek tartom, elvégre a magyaroknak is otthon kell érezniük magukat Marosvásárhelyen.
A kétnyelvű utcanévtáblák ügye azonban – hiába kérik egyesek egyre hangosabban – kivitelezhetetlen. Az országnak egyetlen hivatalos nyelve van, az utcának pedig egyetlen hivatalos neve. Ha változik az alkotmány, módosul a törvény, és Romániából netán föderális állam lesz, másként tevődik fel a kérdés. Addig azonban nem írhatunk egy táblára két nevet, mert az csak zavart keltene.
Gondoljunk a látogatókra: a turisztikai kalauzokban, a navigációs rendszerekben csak az egyetlen hivatalos név szerepel. Ráadásul konfliktusgerjesztő hatása lenne a táblák lecserélésének. Hogy gesztusértékű intézkedés lenne a magyarok számára? Már tettem néhányat, nem is keveset. Mutasson nekem magyar politikust, aki bár egyetlen gesztusértékű lépést tett a románság felé!
Nyolc évvel ezelőtt azt javasoltam, hogy a hivatalos román nyelvű megnevezés után vagy esetleg alá, de egy másik táblára, más színű festékkel, tüntessük fel a fordítást vagy az utca egykori, történelmi magyar megnevezését is. A magyar tanácsosoknak nem tetszett az elképzelés.
– Ha a törvény betűjét ilyen mértékben áthághatatlannak tartja, miként lehet, hogy ugyanazon rendelkezés alapján 2013-ban engedélyezte a mentelést a székely szabadság napján, azóta meg betiltja?
– Semmi bajom azzal, ha valakik meg akarnak emlékezni a székely vértanúkról. Ez így természetes. Ha nem lenne agyonpolitizálva, örömmel vennék részt én is. De a tavalyi például nem kulturális, hagyományápoló ünnepély volt, hanem szélsőséges nyilatkozatoktól hangos rendezvény. Pedig Romániának tényleg semmi baja a kisebbségekkel.
Azok után döntöttem a tiltás mellett, hogy egyrészt magyar részről elfajultak a dolgok, másrészt a románság valamiféle ellenrendezvényt akart szervezni. Legyen világos: ilyen feszültségek nem hiányoznak Marosvásárhelynek!
Szucher Ervin |
Krónika (Kolozsvár)
2015. március 19.
Vincze Loránt: A kisebbségi kérdés is közös uniós témává válhat
„Eddig az őshonos kisebbségek kérdéséről mindig azt mondta az Európai Unió, hogy nem uniós kompetencia, de ha oktatási kérdésben együtt lehet működni – amely szintén nem uniós kompetencia –, akkor a kisebbségiben is” – jelentette ki Vincze Loránt, az RMDSZ külügyi titkára a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (RMKDM) brassói kongresszusán, csütörtökön. Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) alelnöki tisztségét is betöltő politikus ezt annak kapcsán mondta, hogy az Európai Bizottság nemrég bejelentette: munkatervet dolgoz ki az oktatás feladatairól az európai biztonsági és társadalmi kohézió erősítésében.
„Az EB az iszlám radikalizmus nyugat-európai elterjedése után felismerte, hogy az oktatási rendszerben kell tenni a népnevelésért, azért, hogy a gyerekek már az iskolapadban megértsék, mi a kölcsönös elfogadás, a sokszínűség, és mit jelent a nyugat-európai társadalom. Kisebbségi szempontból sem érdektelen ez a döntés: ha az Európai Unió a sokféleségről alkot oktatási együttműködést, reméljük, hogy ennek az őshonos kisebbségek is részesei lesznek, másrészt az EU megmutatja, lehet együttműködni ezen a területen” – fogalmazott Vincze Loránt. Véleménye szerint azonban a kisebbségi kérdést állandóan elnyomják a „forró témák”, jelenleg éppen az ukrajnai háború, a görög gazdasági válság vagy a nyugat-európai terrorfenyegetettség. Az RMKDM kongresszusán elmondott beszédében Vincze Loránt kiemelte a kereszténydemokraták felelősségét és történelmi szerepét a családi és keresztény, valamint az erdélyi magyar értékek őrzésében. „Ez a munka a meglévő értékeink, jogaink védelmét jelenti, olyan előremutató intékezkedések megszerzését, mint az európai kisebbségvédelmi keret kidolgozása, amely hosszú távon biztosítja jogaink kibővítését, a közösségi jogok elfogadását és az autonómiát” – hangsúlyozta Vincze Loránt.
maszol/közlemény
„Eddig az őshonos kisebbségek kérdéséről mindig azt mondta az Európai Unió, hogy nem uniós kompetencia, de ha oktatási kérdésben együtt lehet működni – amely szintén nem uniós kompetencia –, akkor a kisebbségiben is” – jelentette ki Vincze Loránt, az RMDSZ külügyi titkára a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (RMKDM) brassói kongresszusán, csütörtökön. Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) alelnöki tisztségét is betöltő politikus ezt annak kapcsán mondta, hogy az Európai Bizottság nemrég bejelentette: munkatervet dolgoz ki az oktatás feladatairól az európai biztonsági és társadalmi kohézió erősítésében.
„Az EB az iszlám radikalizmus nyugat-európai elterjedése után felismerte, hogy az oktatási rendszerben kell tenni a népnevelésért, azért, hogy a gyerekek már az iskolapadban megértsék, mi a kölcsönös elfogadás, a sokszínűség, és mit jelent a nyugat-európai társadalom. Kisebbségi szempontból sem érdektelen ez a döntés: ha az Európai Unió a sokféleségről alkot oktatási együttműködést, reméljük, hogy ennek az őshonos kisebbségek is részesei lesznek, másrészt az EU megmutatja, lehet együttműködni ezen a területen” – fogalmazott Vincze Loránt. Véleménye szerint azonban a kisebbségi kérdést állandóan elnyomják a „forró témák”, jelenleg éppen az ukrajnai háború, a görög gazdasági válság vagy a nyugat-európai terrorfenyegetettség. Az RMKDM kongresszusán elmondott beszédében Vincze Loránt kiemelte a kereszténydemokraták felelősségét és történelmi szerepét a családi és keresztény, valamint az erdélyi magyar értékek őrzésében. „Ez a munka a meglévő értékeink, jogaink védelmét jelenti, olyan előremutató intékezkedések megszerzését, mint az európai kisebbségvédelmi keret kidolgozása, amely hosszú távon biztosítja jogaink kibővítését, a közösségi jogok elfogadását és az autonómiát” – hangsúlyozta Vincze Loránt.
maszol/közlemény
2015. március 20.
Három nyelven stoppolták le a csendőrkocsit
A kolozsvári kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezéséért harcoló Musai-Muszáj civil kezdeményezőcsoport tegnap újabb villámcsődülettel rukkolt elő: délután a polgármesteri hivatal és a Béke tér közötti járdaszakaszon öt percen keresztül két- és háromnyelvű úti célokkal autóstoppoltak.
Nem túl sok sikerrel – tegyük hozzá –, hiszen csupán egy csendőrkocsi húzott félre, de miután nem került sor semmilyen incidensre, az sem vette fel őket. Egy szorgalmas rendőr viszont felírta magának a táblákon látható városneveket, hogy mi célból, azt (még) nem tudni. Az akció üzenete egyébként az: ha más hazai településeken (pl. Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön, Temesváron, Brassóban stb.), de sok külföldi nagyvárosban (Prága, Bozen, Kassa, Zára) is lehetséges a többnyelvű helységnévtáblák használata, akkor Kolozsvár sem maradhat ki a román és magyar, sőt német feliratozásból.
Szabadság (Kolozsvár)
A kolozsvári kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezéséért harcoló Musai-Muszáj civil kezdeményezőcsoport tegnap újabb villámcsődülettel rukkolt elő: délután a polgármesteri hivatal és a Béke tér közötti járdaszakaszon öt percen keresztül két- és háromnyelvű úti célokkal autóstoppoltak.
Nem túl sok sikerrel – tegyük hozzá –, hiszen csupán egy csendőrkocsi húzott félre, de miután nem került sor semmilyen incidensre, az sem vette fel őket. Egy szorgalmas rendőr viszont felírta magának a táblákon látható városneveket, hogy mi célból, azt (még) nem tudni. Az akció üzenete egyébként az: ha más hazai településeken (pl. Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön, Temesváron, Brassóban stb.), de sok külföldi nagyvárosban (Prága, Bozen, Kassa, Zára) is lehetséges a többnyelvű helységnévtáblák használata, akkor Kolozsvár sem maradhat ki a román és magyar, sőt német feliratozásból.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. március 21.
Újrafogalmazza javaslatait az RMDSZ
A héten újrakezdett alkotmánymódosítási munkálatokról Biró Rozália Bihar megyei RMDSZ-szenátor, az alkotmánymódosító bizottság tagja elmondta: mivel tavaly a szövetség javaslatait is tartalmazó tervezet több pontját alkotmányellenesnek minősítette az alkotmánybíróság, újabb javaslatokat kell megfogalmazni.
A bizottság egy alkotmányjogászokból álló tudományos testülettel március 31-ig jelentést készít arra vonatkozóan, hogy a jelenleg alkotmányosnak ítélt és a Velencei Bizottság által elfogadott elvek milyen összképet nyújtanak az alkotmánytervezetről. A politikai alakulatok április 25-ig tehetik le módosító javaslataikat. (Krónika)
MÉG A DACIA-KÁRPÓTLÁSOKAT SEM RENDEZTÉK. A képviselőház pénzügyi és költségvetési bizottsága ezen a héten tárgyalta azoknak az állampolgároknak a követeléseit orvosló törvénytervezetet, akik 1989 előtt a valamikori országos takarékpénztárba (CEC) helyeztek pénzt az akkor csak állami jóváhagyással megvásárolható Dacia személygépkocsira, és mivel ezt nem kapták meg, évekkel később átutalták letétjüket a Román Fejlesztési Bankba (BRD), ahonnan még mindig nem kapták vissza. A készülő jogszabály szerint a kártérítés összegét a letét létrehozásától 2013. december 31-ig számolják ki. Azok számára, akik nem tudták igazolni a betét létrehozását a takarékpénztárban, a kártérítést attól a pillanattól kezdve számítják, amikortól a pénzt átutalták a Román Fejlesztési Bankba. (RMDSZ-tájékoztató)
TÖBBNYELVŰ STOPPOLÁS KOLOZSVÁRON. A Musai-Muszáj civil kezdeményezőcsoport felhívására csütörtök délután mintegy harmincan álltak ki stoppolni a kolozsvári városháza elé többnyelvű táblákkal. A villámcsődület résztvevői a multikulturalitás és a többnyelvűség fontosságára kívánták felhívni a figyelmet olyan példákkal, ahol a többnyelvű helységnévtáblákat a hatóságok nem utasítják el. Akadt az alkalmi stopposok között, aki a dél-tiroli Bolzano/Bozenbe akart utazni (sílécet is vitt magával), más a Braşov/Brassó/Kronstadt vagy a Vlaha/Magyarfenes táblával a kezében integetett az elhaladó autósoknak. A civil kezdeményező csoport tagjai a csődület idején kérvényeket töltettek ki az érdeklődőkkel, amelyekben azt kérték Kolozsvár polgármesterétől, hogy a város bejárataihoz kerüljenek ki többnyelvű helységnévtáblák. (MTI)
SZÜLETÉSNAPI BÉLYEG A HÍRSZERZÉSNEK. A Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) megalapításának 25. évfordulója alkalmából jubileumi bélyeget hoz forgalomba Hírszerzés a demokrácia szolgálatában felirattal a Román Posta filatéliai vállalata. A Romfilatelia szerint az RHSZ „a nemzeti igazságért és biztonságért küzd, és a jogállamiság, a román értékek védelmezője”. A bélyegből és kisívből álló 14,50 lej névértékű emlékkiadványon a szolgálat címerén és a román nemzeti színeken kívül a jubileumra utaló 25-ös szám bináris számrendszerben (11001-ként) jelenik meg, a bélyegre pedig egy kizárólag ultraibolya fényben látható nyolcszögű csillagot is nyomtattak, amely a hírszerzők jelvényére utal. (Mediafax)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A héten újrakezdett alkotmánymódosítási munkálatokról Biró Rozália Bihar megyei RMDSZ-szenátor, az alkotmánymódosító bizottság tagja elmondta: mivel tavaly a szövetség javaslatait is tartalmazó tervezet több pontját alkotmányellenesnek minősítette az alkotmánybíróság, újabb javaslatokat kell megfogalmazni.
A bizottság egy alkotmányjogászokból álló tudományos testülettel március 31-ig jelentést készít arra vonatkozóan, hogy a jelenleg alkotmányosnak ítélt és a Velencei Bizottság által elfogadott elvek milyen összképet nyújtanak az alkotmánytervezetről. A politikai alakulatok április 25-ig tehetik le módosító javaslataikat. (Krónika)
MÉG A DACIA-KÁRPÓTLÁSOKAT SEM RENDEZTÉK. A képviselőház pénzügyi és költségvetési bizottsága ezen a héten tárgyalta azoknak az állampolgároknak a követeléseit orvosló törvénytervezetet, akik 1989 előtt a valamikori országos takarékpénztárba (CEC) helyeztek pénzt az akkor csak állami jóváhagyással megvásárolható Dacia személygépkocsira, és mivel ezt nem kapták meg, évekkel később átutalták letétjüket a Román Fejlesztési Bankba (BRD), ahonnan még mindig nem kapták vissza. A készülő jogszabály szerint a kártérítés összegét a letét létrehozásától 2013. december 31-ig számolják ki. Azok számára, akik nem tudták igazolni a betét létrehozását a takarékpénztárban, a kártérítést attól a pillanattól kezdve számítják, amikortól a pénzt átutalták a Román Fejlesztési Bankba. (RMDSZ-tájékoztató)
TÖBBNYELVŰ STOPPOLÁS KOLOZSVÁRON. A Musai-Muszáj civil kezdeményezőcsoport felhívására csütörtök délután mintegy harmincan álltak ki stoppolni a kolozsvári városháza elé többnyelvű táblákkal. A villámcsődület résztvevői a multikulturalitás és a többnyelvűség fontosságára kívánták felhívni a figyelmet olyan példákkal, ahol a többnyelvű helységnévtáblákat a hatóságok nem utasítják el. Akadt az alkalmi stopposok között, aki a dél-tiroli Bolzano/Bozenbe akart utazni (sílécet is vitt magával), más a Braşov/Brassó/Kronstadt vagy a Vlaha/Magyarfenes táblával a kezében integetett az elhaladó autósoknak. A civil kezdeményező csoport tagjai a csődület idején kérvényeket töltettek ki az érdeklődőkkel, amelyekben azt kérték Kolozsvár polgármesterétől, hogy a város bejárataihoz kerüljenek ki többnyelvű helységnévtáblák. (MTI)
SZÜLETÉSNAPI BÉLYEG A HÍRSZERZÉSNEK. A Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) megalapításának 25. évfordulója alkalmából jubileumi bélyeget hoz forgalomba Hírszerzés a demokrácia szolgálatában felirattal a Román Posta filatéliai vállalata. A Romfilatelia szerint az RHSZ „a nemzeti igazságért és biztonságért küzd, és a jogállamiság, a román értékek védelmezője”. A bélyegből és kisívből álló 14,50 lej névértékű emlékkiadványon a szolgálat címerén és a román nemzeti színeken kívül a jubileumra utaló 25-ös szám bináris számrendszerben (11001-ként) jelenik meg, a bélyegre pedig egy kizárólag ultraibolya fényben látható nyolcszögű csillagot is nyomtattak, amely a hírszerzők jelvényére utal. (Mediafax)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. március 23.
Idei örökségőrzők
A dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban a hétvégén került sor az Örökségünk őrei program harmadik évadjának záró momentumára. A programot három évvel ezelőtt indította az RMDSZ identitásőrző és közösségépítő céllal. A dévai magyar iskolaközpont elsők közt kapcsolódott be a Hegedűs Csilla RMDSZ kulturális főtitkár-helyettes által kezdeményezett és Winkler Gyula EP képviselőtámogatásával zajló programba. Térségünkből az aradi Csiky Gergely Főgimnázium és nagyenyedi Bethlen kollégium csatlakozott a mozgalomhoz. Az eredményes tevékenység láttán pedig idén a Communitas Alapítvány is a támogatandó programok sorába emelte a fiatalok örökségőrző mozgalmát – ismertette a történetet Kun Gazda Kinga Viola tanárnő, aki házigazdaként köszöntötte az évadzáró bemutatóra érkezetteket.
Winkler Gyula EP képviselő pedig büszkeséggel értékelte az örökségőrző program eredményeit. – Elsősorban büszke vagyok arra, hogy létezik egy ilyen mozgalom, amit itt Hunyad megyében, Bethlen Gábor fejedelem szülőházának tövében indítottunk útjára, és ami azóta folyamatosan terebélyesedik, olyannyira, hogy ma már Brassótól Temesvárig, Aradtól Medgyesig léteznek örökbefogadott műemlékek és vannak olyan fiatalok, akik az iskolai tananyag mellett, azzal együtt szívják magukba a műemlékek tiszteletét, szeretetét, a hagyományok, a magyar nyelv ismeretét. És büszke vagyok arra, hogy ebben nekem is szerepem van, nem csupán a mozgalom elindításában, hanem annak folytonosságában, fenntartásában is – fogalmazott Winkler Gyula képviselő.
A köszöntők után került sor az idei csapatok bemutatkozására. Elsőként a tordosi református templomot örökbefogadó hetedikesek vonultak színre, tömören ismertetve a számos tudós lelkipásztor, köztük Sipos Pál matematikus életének, munkásságának fontos színterét. Bár a diákok némileg szabadkozva ígérték, hogy jövőre „alaposabban előkészített” bemutatóval állnak az érdeklődők elé, idei történelmi ismertetőjükkel már jó példát mutattak azon társaiknak, akik a verseny hevében néha nagyobb hangsúlyt fektettek a saját tevékenységük bemutatására, mint a műemlék népszerűsítésére.
Szintén példaértékű volt a Vármegyeház őreinek bemutatója. A ma már tizenegy-, tizenkettedikes diákok három évvel ezelőtt fogadták örökbe a dévai vármegyeházat, mindhárom évadban kitartva védencük mellett. Végzősökként, ezúttal versenyen kívül mutatták be hároméves tevékenységüket, mellyel a „Hamupipőke sorba szorított gyönyörű műemléképületet” sikerült ország-világ előtt ismertté tenni. Legfontosabb megvalósításaik között sorolták a magyar, román és angol nyelven megszerkesztett Wikipédia oldalt, a szintén háromnyelvű ismertető CD kiadását, illetve a műemlék előtti téren újraültetett fenyőfájukat, melynek elődjét ismeretlen tettesek kitörték. Mint kiderült, tevékenységük sokféle tapasztalattal járt, amit kellő humorral és fiatalos nyitottsággal raktároztak el, magukkal vive Ady Endre sorait, bízva az új lángok, új hitek, új eszmék erejében.
Kiegyensúlyozott, komoly, szép bemutatóval ismertették védencük történetét és annak ápolását, népszerűsítését célzó tevékenységüket a dévai református templom őrei is. A kilencedikes diákok tavaly ősszel fogadták örökbe a templomot, és a néhány hónap alatt igyekeztek minél szorosabbra fűzni kapcsolatukat a műemléképülettel, illetve a gyülekezettel, jelenlétükkel, szerepléseikkel gazdagítva a templomi rendezvényeket.
A szászvárosi római katolikus templom és kolostor őrei idén a templom védőszentjének, Árpád-házi Szent Erzsébetnek életét bemutató előadással készültek, illetve röviden ismertették a templom történetét és a kolostor épületében működő Szent Erzsébet gyermekotthont. S bár tavalyi előadásuk emlékezetesebbre sikeredett, a diákok és osztályfőnökük, Kásler Enikő kitartása és munkája mindenképp elismerést érdemel.
Szintén az örökségőrző program „öreg harcosaiként” léptek színre a piski Fáy Béla-kastély őrei, akik az utolsó percben döntötték el, hogy idén is beszállnak a versenybe. Citrom show címen bemutatott hosszas és szórakoztató előadásukkal, a piski arborétum megvédését ábrázoló fiktív jelenettel, az ötletes kisfilmmel és reklámokkal, lazaságukkal többször is mosolyt csaltak a közönség arcára.
A Déva várát örökbefogadó kilencedikesek sajátos szövegváltozatban adták elő Kőműves Kelemen legendáját, majd a vár népszerűsítését szolgáló tevékenységeik bemutatása idején a Kőnig Frigyes rajzai alapján készült animációs kisfilmmel jelenítették meg a dévai vár 1849 előtti állapotát.
A bemutatók sorát a szászvárosi vártemplom őrei zárták, akik két esztendeje fogadták örökbe védencüket. Bemutatójukból kiderült: élő kapcsolatot sikerült kialakítani a kis létszámú szászvárosi gyülekezettel és a teljes helyi magyar közösséggel. A 800 éves műemléképület népszerűsítésében sem volt hiba: a diákok világhálót, sajtót, nyomdát igénybe véve ismertették a templomot. Hétvégi bemutatójukon Reményik Sándor és Jékely Zoltán verseire építve, árnyjátékkal jelenítették meg a templom építését és mai állapotát. A legfiatalabb versenyzők sorait gyarapító nyolcadikosoknak nem csupán a csapat szintjén sikerült jó közösséget kovácsolniuk, de maguk mellé állították szüleiket és a bemutató alkalmával nekik szurkolt a közönség jelentős része, köztük a szászvárosi gyülekezet képviselői és azok az osztálytársak is, akik kiszorultak a csapatból. A jól megérdemelt vastaps némileg már elővetítette a zsűrizés eredményét.
A zsűri idén, a korábbi évektől eltérően csupán három tagot számlált. – Szerettük volna, ha idén is közöttünk van Hegedűs Csilla kulturális főtitkárhelyettes, a mozgalom kezdeményezője, illetve Dézsi Attila a Hunyad Megyei Magyar Állandó Konferencia volt elnöke és Széll Lőrinc, a megyei ifjúsági hatóság vezetője. Sajnos, különböző elfoglaltságok miatt egyikük sem tudta elfogadni meghívásunkat. A zsűri tagja volt azonban Winkler Gyula EP képviselő, valamint Dezméri István megyei RMDSZ ügyvezető elnök is, akik egyrészt külső szemlélőként értékelhették a diákok bemutatóját, másrészt a mozgalom támogatóiként rálátással bírtak az egész éves tevékenységre – fogalmazott a zsűri elnöke, Kocsis Attila Levente iskolaigazgató. Elmondta: a csapatok rangsorolásában figyelembe vették a diákok által e tanév folyamán kifejtett műemlék-népszerűsítő tevékenységet, továbbá azt is, hogy a csapat tagjai mennyire ismerik védenceik történetét, mennyire kötődnek az épülethez. – Természetesen elbírálási szempont volt az is, hogy a bemutató során a csapatok mennyire tudják eladni a portékájukat, de figyeltünk a beszédre, az öltözködésre, az egységes felállásra is – mondta a zsűri elnöke.
A testület döntése alapján a következőképpen rangsorolódtak a csapatok: harmadik helyezést és egyben a tanintézmény által felajánlott egynapos nagyenyedi kirándulást nyert a dévai református templom őreinek csapata. Második helyezést és az ifjúsági hatóság által felajánlott kosztesdi hétvégét nyert a Fáy Béla-kastély és arborétum őreinek csapata. Az első helyet pedig a szászvárosi vártemplom őrei nyerték el, s ezzel együtt háromnapos brüsszeli tanulmányútra kaptak meghívást Winkler Gyula EP-képviselőtől.
– Számomra nagy öröm az, hogy immár harmadik éve sikerült megszervezni ezt a versenyt az iskolánkban, és bár az első évi lelkesedés kicsit alább hagyott, a megszólított 7–12 -es évfolyamok mindegyike idén is részt vállalt e mozgalomban. Diákjaink sok más elfoglaltságuk mellett lelkesen tevékenykedtek az örökbefogadott műemlékek népszerűsítésében, és ez dicséretes. Továbbá el kell mondanom: különleges örömmel töltött el az a tény, hogy a vármegyeház őrei, akik két évvel ezelőtt nyerték meg a fődíjat, tavaly is, idén is bemutatták tevékenységüket, ráadásul ezúttal versenyen kívül. Ez számomra azt bizonyítja, hogy bár természetesen a meghirdetett díjaknak nagy a motiváló ereje, nem ez az egyetlen mozgatórugója a mozgalomnak. És emiatt bízom abban, hogy iskolánkban van jövője az örökségünk őrei programnak – fogalmazott a versenyt követően Kocsis Attila iskolaigazgató.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
A dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban a hétvégén került sor az Örökségünk őrei program harmadik évadjának záró momentumára. A programot három évvel ezelőtt indította az RMDSZ identitásőrző és közösségépítő céllal. A dévai magyar iskolaközpont elsők közt kapcsolódott be a Hegedűs Csilla RMDSZ kulturális főtitkár-helyettes által kezdeményezett és Winkler Gyula EP képviselőtámogatásával zajló programba. Térségünkből az aradi Csiky Gergely Főgimnázium és nagyenyedi Bethlen kollégium csatlakozott a mozgalomhoz. Az eredményes tevékenység láttán pedig idén a Communitas Alapítvány is a támogatandó programok sorába emelte a fiatalok örökségőrző mozgalmát – ismertette a történetet Kun Gazda Kinga Viola tanárnő, aki házigazdaként köszöntötte az évadzáró bemutatóra érkezetteket.
Winkler Gyula EP képviselő pedig büszkeséggel értékelte az örökségőrző program eredményeit. – Elsősorban büszke vagyok arra, hogy létezik egy ilyen mozgalom, amit itt Hunyad megyében, Bethlen Gábor fejedelem szülőházának tövében indítottunk útjára, és ami azóta folyamatosan terebélyesedik, olyannyira, hogy ma már Brassótól Temesvárig, Aradtól Medgyesig léteznek örökbefogadott műemlékek és vannak olyan fiatalok, akik az iskolai tananyag mellett, azzal együtt szívják magukba a műemlékek tiszteletét, szeretetét, a hagyományok, a magyar nyelv ismeretét. És büszke vagyok arra, hogy ebben nekem is szerepem van, nem csupán a mozgalom elindításában, hanem annak folytonosságában, fenntartásában is – fogalmazott Winkler Gyula képviselő.
A köszöntők után került sor az idei csapatok bemutatkozására. Elsőként a tordosi református templomot örökbefogadó hetedikesek vonultak színre, tömören ismertetve a számos tudós lelkipásztor, köztük Sipos Pál matematikus életének, munkásságának fontos színterét. Bár a diákok némileg szabadkozva ígérték, hogy jövőre „alaposabban előkészített” bemutatóval állnak az érdeklődők elé, idei történelmi ismertetőjükkel már jó példát mutattak azon társaiknak, akik a verseny hevében néha nagyobb hangsúlyt fektettek a saját tevékenységük bemutatására, mint a műemlék népszerűsítésére.
Szintén példaértékű volt a Vármegyeház őreinek bemutatója. A ma már tizenegy-, tizenkettedikes diákok három évvel ezelőtt fogadták örökbe a dévai vármegyeházat, mindhárom évadban kitartva védencük mellett. Végzősökként, ezúttal versenyen kívül mutatták be hároméves tevékenységüket, mellyel a „Hamupipőke sorba szorított gyönyörű műemléképületet” sikerült ország-világ előtt ismertté tenni. Legfontosabb megvalósításaik között sorolták a magyar, román és angol nyelven megszerkesztett Wikipédia oldalt, a szintén háromnyelvű ismertető CD kiadását, illetve a műemlék előtti téren újraültetett fenyőfájukat, melynek elődjét ismeretlen tettesek kitörték. Mint kiderült, tevékenységük sokféle tapasztalattal járt, amit kellő humorral és fiatalos nyitottsággal raktároztak el, magukkal vive Ady Endre sorait, bízva az új lángok, új hitek, új eszmék erejében.
Kiegyensúlyozott, komoly, szép bemutatóval ismertették védencük történetét és annak ápolását, népszerűsítését célzó tevékenységüket a dévai református templom őrei is. A kilencedikes diákok tavaly ősszel fogadták örökbe a templomot, és a néhány hónap alatt igyekeztek minél szorosabbra fűzni kapcsolatukat a műemléképülettel, illetve a gyülekezettel, jelenlétükkel, szerepléseikkel gazdagítva a templomi rendezvényeket.
A szászvárosi római katolikus templom és kolostor őrei idén a templom védőszentjének, Árpád-házi Szent Erzsébetnek életét bemutató előadással készültek, illetve röviden ismertették a templom történetét és a kolostor épületében működő Szent Erzsébet gyermekotthont. S bár tavalyi előadásuk emlékezetesebbre sikeredett, a diákok és osztályfőnökük, Kásler Enikő kitartása és munkája mindenképp elismerést érdemel.
Szintén az örökségőrző program „öreg harcosaiként” léptek színre a piski Fáy Béla-kastély őrei, akik az utolsó percben döntötték el, hogy idén is beszállnak a versenybe. Citrom show címen bemutatott hosszas és szórakoztató előadásukkal, a piski arborétum megvédését ábrázoló fiktív jelenettel, az ötletes kisfilmmel és reklámokkal, lazaságukkal többször is mosolyt csaltak a közönség arcára.
A Déva várát örökbefogadó kilencedikesek sajátos szövegváltozatban adták elő Kőműves Kelemen legendáját, majd a vár népszerűsítését szolgáló tevékenységeik bemutatása idején a Kőnig Frigyes rajzai alapján készült animációs kisfilmmel jelenítették meg a dévai vár 1849 előtti állapotát.
A bemutatók sorát a szászvárosi vártemplom őrei zárták, akik két esztendeje fogadták örökbe védencüket. Bemutatójukból kiderült: élő kapcsolatot sikerült kialakítani a kis létszámú szászvárosi gyülekezettel és a teljes helyi magyar közösséggel. A 800 éves műemléképület népszerűsítésében sem volt hiba: a diákok világhálót, sajtót, nyomdát igénybe véve ismertették a templomot. Hétvégi bemutatójukon Reményik Sándor és Jékely Zoltán verseire építve, árnyjátékkal jelenítették meg a templom építését és mai állapotát. A legfiatalabb versenyzők sorait gyarapító nyolcadikosoknak nem csupán a csapat szintjén sikerült jó közösséget kovácsolniuk, de maguk mellé állították szüleiket és a bemutató alkalmával nekik szurkolt a közönség jelentős része, köztük a szászvárosi gyülekezet képviselői és azok az osztálytársak is, akik kiszorultak a csapatból. A jól megérdemelt vastaps némileg már elővetítette a zsűrizés eredményét.
A zsűri idén, a korábbi évektől eltérően csupán három tagot számlált. – Szerettük volna, ha idén is közöttünk van Hegedűs Csilla kulturális főtitkárhelyettes, a mozgalom kezdeményezője, illetve Dézsi Attila a Hunyad Megyei Magyar Állandó Konferencia volt elnöke és Széll Lőrinc, a megyei ifjúsági hatóság vezetője. Sajnos, különböző elfoglaltságok miatt egyikük sem tudta elfogadni meghívásunkat. A zsűri tagja volt azonban Winkler Gyula EP képviselő, valamint Dezméri István megyei RMDSZ ügyvezető elnök is, akik egyrészt külső szemlélőként értékelhették a diákok bemutatóját, másrészt a mozgalom támogatóiként rálátással bírtak az egész éves tevékenységre – fogalmazott a zsűri elnöke, Kocsis Attila Levente iskolaigazgató. Elmondta: a csapatok rangsorolásában figyelembe vették a diákok által e tanév folyamán kifejtett műemlék-népszerűsítő tevékenységet, továbbá azt is, hogy a csapat tagjai mennyire ismerik védenceik történetét, mennyire kötődnek az épülethez. – Természetesen elbírálási szempont volt az is, hogy a bemutató során a csapatok mennyire tudják eladni a portékájukat, de figyeltünk a beszédre, az öltözködésre, az egységes felállásra is – mondta a zsűri elnöke.
A testület döntése alapján a következőképpen rangsorolódtak a csapatok: harmadik helyezést és egyben a tanintézmény által felajánlott egynapos nagyenyedi kirándulást nyert a dévai református templom őreinek csapata. Második helyezést és az ifjúsági hatóság által felajánlott kosztesdi hétvégét nyert a Fáy Béla-kastély és arborétum őreinek csapata. Az első helyet pedig a szászvárosi vártemplom őrei nyerték el, s ezzel együtt háromnapos brüsszeli tanulmányútra kaptak meghívást Winkler Gyula EP-képviselőtől.
– Számomra nagy öröm az, hogy immár harmadik éve sikerült megszervezni ezt a versenyt az iskolánkban, és bár az első évi lelkesedés kicsit alább hagyott, a megszólított 7–12 -es évfolyamok mindegyike idén is részt vállalt e mozgalomban. Diákjaink sok más elfoglaltságuk mellett lelkesen tevékenykedtek az örökbefogadott műemlékek népszerűsítésében, és ez dicséretes. Továbbá el kell mondanom: különleges örömmel töltött el az a tény, hogy a vármegyeház őrei, akik két évvel ezelőtt nyerték meg a fődíjat, tavaly is, idén is bemutatták tevékenységüket, ráadásul ezúttal versenyen kívül. Ez számomra azt bizonyítja, hogy bár természetesen a meghirdetett díjaknak nagy a motiváló ereje, nem ez az egyetlen mozgatórugója a mozgalomnak. És emiatt bízom abban, hogy iskolánkban van jövője az örökségünk őrei programnak – fogalmazott a versenyt követően Kocsis Attila iskolaigazgató.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
2015. március 24.
Kelemen Kálmán az RMKDM régi-új elnöke
A kereszténydemokrata értékek vállalása történelmi szükséglet, mert ezekről bebizonyosodott, hogy érdemes a politika alapjává tenni. Az RMKDM programjának középpontjában az ember egyedisége és megismételhetetlensége, becsületének megőrzése áll, amely jelentős kihívás egy olyan társadalomban, amelynek értékei felhígultak – jelentette ki a mozgalom múlt heti brassói tisztújító kongresszusán Kelemen Kálmán, akit újabb mandátummal bízott meg a testület.
25 év méltóság, becsület és hűség a közjó szolgálatában
A Redut Kulturális Központban magtartott kongresszuson, amely a román, magyar és székely himnusszal, illetve dr. Darvas-Kozma József pápai káplán és Incze Sándor nyugalmazott református lelkész közös imájával kezdődött, jelen volt és beszédet mondott Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Bíró Zsolt, az MPP elnöke, George Scripcaru, Brassó polgármestere, Claudiu Coman, a Brassó Megyei Tanács megbízott elnöke, Römer-Ambrus Sándor-Mihály alprefektus.
A kongresszust házigazdaként Kovács Attila, a Brassó megyei RMDSZ elnöke köszöntötte, Marius Obreja szenátor Alina Ghiorghiu és Vasile Blaga üdvözletét tolmácsolta. A tanácskozáson felolvasták Joseph Daul, az Európai Néppárt elnökének üzenetét, amelyben üdvözölte a kongresszus munkálatait, és a mozgalom eddigi eredményeit méltatta. Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese levelében támogatásáról biztosította a kereszténydemokrata elvek híveit, és az európai demokrácia jövőjének zálogaként emlegette a keresztény értékeket.
Jelen volt még Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára, Vincze Lóránt, a FUEN alelnöke, Fejér László, Moldován József, Erdélyi-Dolóczki István parlamenti képviselők, Szente László, az RMDSZ Brassó városi elnöke, az RMDSZ önkormányzati képviselői és polgármesterei.
A kongresszuson Wilfried Martens-emlékplakettet nyújtottak át olyan személyiségeknek, akik a mozgalom partnerei voltak az elmúlt időszakban.
A legbiztosabb, amire támaszkodni lehet, a keresztény értékek
Kérdésünkre Kelemen Hunor hangsúlyozta:
– Az RMKDM egyidős az RMDSZ-szel, a partnerség is 25 éves. A hazai magyar közéletben már a kezdetektől azokat az értékeket vállalta fel, amelyek Európát évszázadok alatt azzá tették, ami ma. Mert az európai kultúrát, civilizációt keresztény hagyományok nélkül el sem tudnánk képzelni. Ezek azok az értékek, amelyek világítótoronyként szolgáltak a morális és gazdasági válságok idején is, és amelyekhez együtt tettük hozzá idehaza a magyar közösség szolgálatát. Az, hogy a szövetség 25 évet megért, azoknak a hűséges embereknek köszönhető, akik kitartottak a szövetség és a kereszténydemokrata értékrend mellett. A választás már a ’90-es évek elején egyszerű volt: az RMDSZ jobbközép alakulat, amelynek vannak különböző platformjai, és amikor az európai politikai pártcsaládok között kellett választani, akkor is nagyon egyszerű volt a választás: a Kereszténydemokrata Unióban, majd az Európai Néppártban képviseljük az erdélyi magyar érdekeket. Azt hiszem, hogy most, amikor a térségben, de általában Európában sok helyen a különböző típusú válságokat élik meg a társadalmak, akkor a legbiztosabb, amire támaszkodni lehet: a keresztény értékek. Ilyen szempontból nagyon fontos az is, hogy erős kereszténydemokrata mozgalom legyen az erdélyi magyar társadalomban, meghatározó legyen akkor is, amikor közpolitikákról, akkor is, amikor társadalmi vagy akár morális értékekről beszélünk. Az RMDSZ ezt a partnerséget akarja erősíteni.
Közös cselekvés csak párbeszéddel lehetséges
Bíró Zsolt a Népújság kérdésére kijelentette:
– Nagy örömömre szolgál, hogy meghívást kaptunk erre a kongresszusra. Azt gondolom, ez a normalitás, nemcsak azért, mert a Kereszténydemokrata Mozgalom, korábban Kereszténydemokrata Párt akár testvérpártjának is tekintheti a Magyar Polgári Pártot. Ha csak a teremben kifüggesztett jelszavakat nézzük – nemzet, haza, család –, mind olyanok, amelyek az MPP programjából is visszaköszönnek. De az is normalitás Erdélyben a magyar politikai szervezetek között, hogy egymás rendezvényeit megtiszteljük, egymást meghívjuk, és próbálunk közös ügyekben közös hangot találni. És hogyan találjuk meg a közös cselekvés lehetőségét, ha nem tartunk fenn párbeszédet egymással? Végig kell gondolni bizonyos dolgokat, mérleget kell készíteni, és vannak dolgok, amiket újra kell gondolni, újra kell tervezni a következő 25 évre, a felelős politika jegyében meg kell találni azokat a válaszokat, amelyekre a közösségnek szüksége van.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
A kereszténydemokrata értékek vállalása történelmi szükséglet, mert ezekről bebizonyosodott, hogy érdemes a politika alapjává tenni. Az RMKDM programjának középpontjában az ember egyedisége és megismételhetetlensége, becsületének megőrzése áll, amely jelentős kihívás egy olyan társadalomban, amelynek értékei felhígultak – jelentette ki a mozgalom múlt heti brassói tisztújító kongresszusán Kelemen Kálmán, akit újabb mandátummal bízott meg a testület.
25 év méltóság, becsület és hűség a közjó szolgálatában
A Redut Kulturális Központban magtartott kongresszuson, amely a román, magyar és székely himnusszal, illetve dr. Darvas-Kozma József pápai káplán és Incze Sándor nyugalmazott református lelkész közös imájával kezdődött, jelen volt és beszédet mondott Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Bíró Zsolt, az MPP elnöke, George Scripcaru, Brassó polgármestere, Claudiu Coman, a Brassó Megyei Tanács megbízott elnöke, Römer-Ambrus Sándor-Mihály alprefektus.
A kongresszust házigazdaként Kovács Attila, a Brassó megyei RMDSZ elnöke köszöntötte, Marius Obreja szenátor Alina Ghiorghiu és Vasile Blaga üdvözletét tolmácsolta. A tanácskozáson felolvasták Joseph Daul, az Európai Néppárt elnökének üzenetét, amelyben üdvözölte a kongresszus munkálatait, és a mozgalom eddigi eredményeit méltatta. Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese levelében támogatásáról biztosította a kereszténydemokrata elvek híveit, és az európai demokrácia jövőjének zálogaként emlegette a keresztény értékeket.
Jelen volt még Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára, Vincze Lóránt, a FUEN alelnöke, Fejér László, Moldován József, Erdélyi-Dolóczki István parlamenti képviselők, Szente László, az RMDSZ Brassó városi elnöke, az RMDSZ önkormányzati képviselői és polgármesterei.
A kongresszuson Wilfried Martens-emlékplakettet nyújtottak át olyan személyiségeknek, akik a mozgalom partnerei voltak az elmúlt időszakban.
A legbiztosabb, amire támaszkodni lehet, a keresztény értékek
Kérdésünkre Kelemen Hunor hangsúlyozta:
– Az RMKDM egyidős az RMDSZ-szel, a partnerség is 25 éves. A hazai magyar közéletben már a kezdetektől azokat az értékeket vállalta fel, amelyek Európát évszázadok alatt azzá tették, ami ma. Mert az európai kultúrát, civilizációt keresztény hagyományok nélkül el sem tudnánk képzelni. Ezek azok az értékek, amelyek világítótoronyként szolgáltak a morális és gazdasági válságok idején is, és amelyekhez együtt tettük hozzá idehaza a magyar közösség szolgálatát. Az, hogy a szövetség 25 évet megért, azoknak a hűséges embereknek köszönhető, akik kitartottak a szövetség és a kereszténydemokrata értékrend mellett. A választás már a ’90-es évek elején egyszerű volt: az RMDSZ jobbközép alakulat, amelynek vannak különböző platformjai, és amikor az európai politikai pártcsaládok között kellett választani, akkor is nagyon egyszerű volt a választás: a Kereszténydemokrata Unióban, majd az Európai Néppártban képviseljük az erdélyi magyar érdekeket. Azt hiszem, hogy most, amikor a térségben, de általában Európában sok helyen a különböző típusú válságokat élik meg a társadalmak, akkor a legbiztosabb, amire támaszkodni lehet: a keresztény értékek. Ilyen szempontból nagyon fontos az is, hogy erős kereszténydemokrata mozgalom legyen az erdélyi magyar társadalomban, meghatározó legyen akkor is, amikor közpolitikákról, akkor is, amikor társadalmi vagy akár morális értékekről beszélünk. Az RMDSZ ezt a partnerséget akarja erősíteni.
Közös cselekvés csak párbeszéddel lehetséges
Bíró Zsolt a Népújság kérdésére kijelentette:
– Nagy örömömre szolgál, hogy meghívást kaptunk erre a kongresszusra. Azt gondolom, ez a normalitás, nemcsak azért, mert a Kereszténydemokrata Mozgalom, korábban Kereszténydemokrata Párt akár testvérpártjának is tekintheti a Magyar Polgári Pártot. Ha csak a teremben kifüggesztett jelszavakat nézzük – nemzet, haza, család –, mind olyanok, amelyek az MPP programjából is visszaköszönnek. De az is normalitás Erdélyben a magyar politikai szervezetek között, hogy egymás rendezvényeit megtiszteljük, egymást meghívjuk, és próbálunk közös ügyekben közös hangot találni. És hogyan találjuk meg a közös cselekvés lehetőségét, ha nem tartunk fenn párbeszédet egymással? Végig kell gondolni bizonyos dolgokat, mérleget kell készíteni, és vannak dolgok, amiket újra kell gondolni, újra kell tervezni a következő 25 évre, a felelős politika jegyében meg kell találni azokat a válaszokat, amelyekre a közösségnek szüksége van.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2015. március 25.
Mattis Teutsch-emléktábla Brassóban
A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) brassói fiókszervezete élén Szente László városi tanácsossal hosszas előkészületek és egyeztetések után március 17-én négy nyelvű emléktáblát Mattis Teutsch-emléktáblát leplezett le a brassói Hosszú utca 143. szám alatti ház homlokzatán.
A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) brassói fiókszervezete élén Szente László városi tanácsossal hosszas előkészületek és egyeztetések után március 17-én négy nyelvű emléktáblát Mattis Teutsch-emléktáblát leplezett le a brassói Hosszú utca 143. szám alatti ház homlokzatán.
2015. március 27.
Kelemen: a szórvány és Székelyföld szolidaritása jelenti a jövőt
Egymásrautaltságának felismerése és a szolidaritás fenntartása, megerősítése az a két közös érték, amely összekötheti a szórványban és tömbben élő magyarokat egy egységes érdekvédelmi szervezetben – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök Brassóban, az Egyenes beszéd című közéleti beszélgetésen Ambrus Attila újságíró arra vonatkozó kérdésére, hogy melyik az az irányvonal, amely összefoghatja az RMDSZ-t, jövőt biztosíthat a hazai magyar érdekvédelemnek.
„A szolidaritás mellett a kultúrában, oktatásban és vallásban rejlő értékek azok, amelyek egyértelmű közös alapot jelentenek a tömbben, vegyes vidéken és szórványban élőknek. Nekünk ezeket kell hangsúlyoznunk, megerősítenünk, ezekre építhetjük közösségként való összetartozásunk” – jelentette ki az RMDSZ elnöke azon az eseményen, amelynek a brassói Evangélikus-Lutheránus Egyházközség adott otthont, és amelynek házigazdája Kovács Attila, az RMDSZ Brassó megyei elnöke és Koszta István evangélikus-lutheránus lelkész volt.
Kelemen Hunor arra is kitért, hogy a különböző régiókban, különböző élethelyzetekben élő magyarok problémáira az eddigiekben sem lehetett, és ezután sem lehet egyforma válaszokat adni, de vannak olyan közös alapok, amelyek az összetartozást megerősíthetik, és ezek között ott van az érdekvédelem is, mint negyedszázados érték.
„Ha elhitetjük magunkkal azt, hogy a közösség megoszolhat az ideológiák mentén, hogy a regionális hovatartozásban felaprózhatjuk erőnket, akkor nem lehetünk sikeresek, jövőnk bizonytalanná válik” – tette hozzá a szövetségi elnök, és arra is utalt, hogy az új választójogi törvény esetében az országos listára való visszatéréssel a szórványban élők beleszólása is megfelelőképpen érvényesülne a parlamenti választásokon, arányos képviseletüket biztosítva a törvényhozásban.
"Kompromittálják a restitúciót"
Az egyházi visszaszolgáltatás kompromittálása az a folyamat, amelyet leginkább nehezményez jelenleg a közéletben, hiszen az illetékes állami intézmények azt a veszélyes látszatott keltik, hogy a történelmi egyházak olyan ingatlanokat kaptak vissza, amelyek nem képezték tulajdonukat.
„A kommunista rezsim igenis az egyháztól kobozta el a Székely Mikó Kollégiumot, és sok más történelmi jelentőségű ingatlant is az egyházaktól vett el. A visszaszolgáltatási folyamat nemcsak hogy nem fejeződött be, hanem intézményi eszközökkel próbálják megakadályozni a további szükséges és természetes lépéseket, ami elfogadhatatlan és kockázatos is” – mondta Kelemen Hunor, és leszögezte: az igazságszolgáltatásnak, az állam elengedhetetlenül fontos, a demokrácia egészségére nézve is jelentős hatalmi ágaként jól kell működnie.
Azonban a jelenlegi közéleti folyamatokat szemlélve felmerül a kérdés: bizonyos vitás ügyekben, büntetőjogi helyzetekben miért kellett egy évtizedet várni, hogy a felszínre kerüljenek? „Szükség van arra, hogy ez a hatalmi ág igazságot osszon, igazságot szolgáltasson mindenkinek, ez nem kétséges. Ezekről az adófizető polgároknak hiteles tájékoztatás révén, és nem valóság-show jellegű műsorokban kellene értesülniük. Az európai társadalmakban a törvényszegők büntetése általában nem a nagy nyilvánosság előtt történik, úgy szolgáltatnak igazságot, hogy a polgárok azt látják, működőképes társadalomban élnek” – tette hozzá a szövetségi elnök.
A beszélgetés moderátorának kérdésére azt is elmondta: jelenleg sem a parlamenti, sem a kormányzati munkában nem érhetők tetten a hosszú távú elképzelések, lelassult a munka, az országnak pedig mielőbb meg kell találnia azt az utat, amelynek alapja egy koherens jövőkép, különben a jelenlegi intézményi bénultság miatt a fejlődés minden szinten stagnálni fog, a hazai társadalom elveszettnek tekintheti a következő éveket.
maszol.ro
Egymásrautaltságának felismerése és a szolidaritás fenntartása, megerősítése az a két közös érték, amely összekötheti a szórványban és tömbben élő magyarokat egy egységes érdekvédelmi szervezetben – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök Brassóban, az Egyenes beszéd című közéleti beszélgetésen Ambrus Attila újságíró arra vonatkozó kérdésére, hogy melyik az az irányvonal, amely összefoghatja az RMDSZ-t, jövőt biztosíthat a hazai magyar érdekvédelemnek.
„A szolidaritás mellett a kultúrában, oktatásban és vallásban rejlő értékek azok, amelyek egyértelmű közös alapot jelentenek a tömbben, vegyes vidéken és szórványban élőknek. Nekünk ezeket kell hangsúlyoznunk, megerősítenünk, ezekre építhetjük közösségként való összetartozásunk” – jelentette ki az RMDSZ elnöke azon az eseményen, amelynek a brassói Evangélikus-Lutheránus Egyházközség adott otthont, és amelynek házigazdája Kovács Attila, az RMDSZ Brassó megyei elnöke és Koszta István evangélikus-lutheránus lelkész volt.
Kelemen Hunor arra is kitért, hogy a különböző régiókban, különböző élethelyzetekben élő magyarok problémáira az eddigiekben sem lehetett, és ezután sem lehet egyforma válaszokat adni, de vannak olyan közös alapok, amelyek az összetartozást megerősíthetik, és ezek között ott van az érdekvédelem is, mint negyedszázados érték.
„Ha elhitetjük magunkkal azt, hogy a közösség megoszolhat az ideológiák mentén, hogy a regionális hovatartozásban felaprózhatjuk erőnket, akkor nem lehetünk sikeresek, jövőnk bizonytalanná válik” – tette hozzá a szövetségi elnök, és arra is utalt, hogy az új választójogi törvény esetében az országos listára való visszatéréssel a szórványban élők beleszólása is megfelelőképpen érvényesülne a parlamenti választásokon, arányos képviseletüket biztosítva a törvényhozásban.
"Kompromittálják a restitúciót"
Az egyházi visszaszolgáltatás kompromittálása az a folyamat, amelyet leginkább nehezményez jelenleg a közéletben, hiszen az illetékes állami intézmények azt a veszélyes látszatott keltik, hogy a történelmi egyházak olyan ingatlanokat kaptak vissza, amelyek nem képezték tulajdonukat.
„A kommunista rezsim igenis az egyháztól kobozta el a Székely Mikó Kollégiumot, és sok más történelmi jelentőségű ingatlant is az egyházaktól vett el. A visszaszolgáltatási folyamat nemcsak hogy nem fejeződött be, hanem intézményi eszközökkel próbálják megakadályozni a további szükséges és természetes lépéseket, ami elfogadhatatlan és kockázatos is” – mondta Kelemen Hunor, és leszögezte: az igazságszolgáltatásnak, az állam elengedhetetlenül fontos, a demokrácia egészségére nézve is jelentős hatalmi ágaként jól kell működnie.
Azonban a jelenlegi közéleti folyamatokat szemlélve felmerül a kérdés: bizonyos vitás ügyekben, büntetőjogi helyzetekben miért kellett egy évtizedet várni, hogy a felszínre kerüljenek? „Szükség van arra, hogy ez a hatalmi ág igazságot osszon, igazságot szolgáltasson mindenkinek, ez nem kétséges. Ezekről az adófizető polgároknak hiteles tájékoztatás révén, és nem valóság-show jellegű műsorokban kellene értesülniük. Az európai társadalmakban a törvényszegők büntetése általában nem a nagy nyilvánosság előtt történik, úgy szolgáltatnak igazságot, hogy a polgárok azt látják, működőképes társadalomban élnek” – tette hozzá a szövetségi elnök.
A beszélgetés moderátorának kérdésére azt is elmondta: jelenleg sem a parlamenti, sem a kormányzati munkában nem érhetők tetten a hosszú távú elképzelések, lelassult a munka, az országnak pedig mielőbb meg kell találnia azt az utat, amelynek alapja egy koherens jövőkép, különben a jelenlegi intézményi bénultság miatt a fejlődés minden szinten stagnálni fog, a hazai társadalom elveszettnek tekintheti a következő éveket.
maszol.ro
2015. március 30.
Zilahon szervezték meg a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülését
"Huszonöt éves értéket kell megőriznünk a következő huszonöt évre. Az áprilisi kongresszus előtt az RMDSZ számára a legnagyobb kihívás, hogy megtalálja azt az irányvonalat, amely a közösség számára azt bizonyítja, hogy megbízhat bennünk, hiszen mi vagyunk az egyetlen szövetségese. Nekünk magunknak is meg kell változnunk ahhoz, hogy meg tudjuk őrizni a támogatottságunkat, hogy akkor, amikor – választások előtt – az emberek bizalmát kérjük, ne a társadalomnak azt a jelenlegi kilátástalanságát erősítsük, ami a képviseletet veszélybe sodorhatja. A kongresszus a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy ezeket a jó megoldásokat megtaláljuk" – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsának zilahi ülésén, amelyen azokról az aktuálpolitikai kérdésekről is beszélt, amelyek a következő időszak érdekvédelmi munkájának körülményeit és eszközeit meghatározzák.
Az RMDSZ a kongresszus előtt zajló alapszabályzat- módosító vitán a szervezet mozgalmi jellegét is meg szeretné erősíteni, az áprilisi tisztújító eseményre ugyanakkor az alapos vitákat lehetővé tévő programdokumentumok kidolgozásával is készül a szövetség. Ezekben a különböző közpolitikák, az oktatás és a nemzetpolitika terén határozzák meg a teendőket, azt az irányt, amelyben a következő években haladnia kell a romániai magyar érdekvédelemnek – foglalta össze Kelemen Hunor a kongresszus előtti történéseket.
"Az egyéni választókerületes választási rendszerről mi már akkor elmondtuk, hogy nem lesz működőképes, amikor a törvény kidolgozása zajlott. Két választás után bebizonyosodott, hogy a változást hirdető demagógia kudarcos, nem működik ez a rendszer, nem váltotta be a hozzá fűződő reményeket" – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, aki arról is tájékoztatta a szövetségi képviselőket, hogy a kétfordulós önkormányzati választásokat azért nem támogatta a szövetség a törvényhozásban, mert olyan politikai alkuk megkötésére ad lehetőséget, amelyek teljes bizonyossággal nem a választó érdekeit szolgálják, hátrányosak az etnikai érdekérvényesítés szempontjából is, ezért is kedvező, hogy a következő választásokon is egyfordulós a polgármesteri megmérettetés. "A megyei tanácselnökök testületen belül történő megválasztásának felvetésekor tartózkodott az RMDSZ, mert úgy látjuk, hogy nem hoz negatívumokat, és kedvező lehet bizonyos magyarlakta megyékben. Ugyanakkor ragaszkodunk az önkormányzati választási küszöb 3 százalékra való csökkentéséhez, mert ez különösen szórványban – Brassótól Besztercéig, Temestől Hunyadig – lehet számunkra nagyon előnyös" – tette hozzá Kelemen Hunor, és azt is hangsúlyozta: a parlamenti választások kapcsán az RMDSZ az arányos képviselet biztosítására az alternatív küszöb mellett foglalt állást, és azt is kulcsfontosságúnak tartja, hogy a szórvány töredékszavazatait egy országos lista révén tegyék hasznos szavazatokká, mert ez nemcsak a magyarság képviseletét biztosítja, hanem a véletlenszerűséget is kizárja a mandátumszerzéskor. "Nekünk a jelenlegi kilátástalan társadalmi közhangulatban is oda kell figyelnünk ezekre a távlati szempontokra, amelyeken az érdekképviselet jövője múlhat" – fogalmazott az RMDSZ elnöke, aki politikai tájékozatójában az új párttörvényről és pártfinanszírozási törvényről azt mondta: annak tanúbizonyságai, hogy a hazai társadalom egyik szélsőségből a másikba esik, nem találja az arányokat, a középutat. Kelemen Hunor arra a többség–kisebbség viszonyát szabályozó megállapodás-javaslatra is kitért, amely az intézményi garanciákat, a megszerzett jogok visszavonhatatlanságát biztosíthatja a magyarság számára egy bizonytalan és változó világban. "Nem hagyhattuk szó nélkül a belügyminisztérium közbiztonsági stratégiáját sem, amelynek mögöttes gondolkodását, logikáját aggasztónak és elfogadhatatlannak tartjuk, hiszen az autonómiáért való békés utcai megmozdulásokat veszélyforrásként állítja be. Ez visszafelé mutat az időben, az asszimilációt és a félelmet próbálja erősíteni, száz évvel a gyulafehérvári kiáltvány után közveszélyesnek tekinti azokat a törekvéseket, amelyeket akkor helyénvalónak és természetesnek tekintettek" – hangsúlyozta Kelemen Hunor, és azt is hozzátette: az RMDSZ azt kéri a kormánytól, hogy a jelenlegi formájában ne fogadja el ezt a stratégiát, álljon el attól is, hogy ezeket a diszkriminatív és korlátozó rendelkezéseket törvénybe foglalja. Az RMDSZ hasonlóan aggasztónak minősítette az egyházi visszaszolgáltatások terén történő intézményi vizsgálódást is. "Ez a folyamat a törvényszegés árnyékába helyezi az egyháziakat, akadályozza a visszaszolgáltatást, ezen túl pedig elindíthatja a visszaállamosítást is huszonöt évvel a kommunista rezsim bukása után" – jelentette ki a szövetségi elnök.
Ismét összefogni készülnek ellenünk
Szombati, SZKT-ülésen elhangzott felszólalásában Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke kiemelte: a szövetség jövőjét illetően fontos, hogy az áprilisi kongresszuson milyen üzeneteket kíván megfogalmazni mind a következő évekre vonatkozó programja, mind pedig az alapszabályzata kapcsán.
"Az RMDSZ alapszabályzatába 1993 óta nem vittünk be radikális változásokat. Voltak ugyan finomítások, de mindvégig a folytonosság, a következetesség jellemezte elképzeléseinket. És sokáig azt hittük, hogy nincs visszaút, a romániai intézmények megerősödtek, és a jogok, amelyeket a romániai magyarság kivívott magának, nem vonhatók vissza. Most viszont arra ébredünk, hogy vissza akarják venni azokat a területeket, épületeket, amelyeket a romániai magyar közösség jogosan visszakapott. Ha ma kellene a földtörvényről tárgyalni, nem tudom, sikerülne-e meggyőzni a többséget arról, hogy a közbirtokosságaink megkapják, ami nekik jár. Tehát nemhogy nem szabad hátradőlnünk, de meg kell találnunk a módját annak, hogy az Európai Tanács, az Európai Parlament ismét kiemelt figyelmet szenteljen a romániai magyar közösségnek, hiszen látjuk a televíziós műsorokban, egyes pártok politikai programjaiban, hogy ismét összefogni készülnek ellenünk" – fogalmazott Borbély László, aki beszédében szorosabb együttműködést szorgalmazott az RMDSZ vezető politikusai között.
"Én már több mint egy éve eldöntöttem, hogy áprilistól nem vállalok újabb mandátumot politikai alelnökként, de számomra nagy megtiszteltetés volt ez a tisztség, ez a csapat, és továbbra is drukkolok az RMDSZ-nek, a romániai magyarságnak. Ez a mi csapatunk, ezzel a csapattal fogok én továbbmenni, ez a csapat képes arra, hogy 2016-ban felmutassa azokat az értékeket, amelyek egy erős képviseletet jelentenek a romániai magyarság számára. Bízom abban, hogy amit 25 évvel ezelőtt néhányan elképzeltünk, az új generációk tovább tudják vinni" – tette hozzá Borbély.
A szervezetépítés és társadalomszervezés továbbra is prioritás
,,Harmonikus környezetben élünk, egy olyan környezetben, ahol magyarokként veszélyforrásként tekintenek ránk, olyan környezetben dolgozunk, ahol mások messziről megüzenik nekünk, hogy nincs magyarkérdés Romániában, hogy ez a kérdés megoldódott. Olyan harmonikus környezetben élünk, ahol az igazságszolgáltatás az utcán, a médiában történik, ahol, ha lebénul a közigazgatás, legyen az helyi vagy központi szinten, senki nem meri vállalni a felelősséget döntéséért, ahol az egyházi restitúciót hitelteleníteni, ellehetetleníteni, leállítani próbálják. Ebben a környezetben kell nekünk újratervezni, a céljainkat soha el nem felejtve új utakat bejárva a hatékonyabb szövetségért" – hangzott el Kovács Péter főtitkár felszólalásában a szombati SZKT-n.
Az elkövetkező évekre való felkészülésről a főtitkár elmondta, a szövetségen belüli struktúrák újratervezéséről az elmúlt időszakban számos beszélgetést, konzultációt, műhelymunkát szerveztek, amely alapján körbevonalazódik az az irány, amerre a megerősödésért a jövőben haladni szeretne az RMDSZ.
,,Az az alapszabályzat-módosító javaslat, hogy a Főtitkárságot Ügyvezető Elnökségnek kereszteljük vissza, nem elég, nem ér semmit, ha emögé nem tudunk tartalmat állítani. Az egyik ilyen új tartalom pedig a belső kommunikáció megerősítése kell legyen, a szervezetépítés – különös tekintettel a városi szervezeteinkre" – sorolta a szövetség prioritásait Kovács Péter, hozzáfűzve: nagyobb hangsúlyt kell fektetni a politikai tervezésre és koordinációra, a közpolitikai munkába hangsúlyosabban be kell vonni a szakmai szervezeteket, ugyanakkor kommunikációs szinten is erősítésre van szükség, legyen az média-, közösségi vagy román nyelvű kommunikáció.
,,A társadalomszervezés továbbra is kulcsfontosságú kell maradjon, ugyanakkor a humánerőforrás-menedzsmentet újra kell gondolnunk, valamint a monitoring, a számonkérés és a tudásátadás folyamatait is" – nyomatékosított beszédében a Főtitkárság vezetője.
A magyar közösség belső szolidaritása szükséges
A választási törvényekről szóló vita eredménye minden bizonnyal meghatározza a 2016-os évet – vezette fel hozzászólását Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke, aki a kérdéskört a szórványközösségek szempontjából elemezte. "Amikor a parlamenti választási törvényről beszélünk, ne feledjük hozzátenni, hogy az RMDSZ három és hét évvel ezelőtt is elmondta, hogy az orosz rulettként fog működni. Mindenkinek rossz volt ez a törvény, de a leghátrányosabb a szórványközösségek számára volt, ugyanis elvette az esélyt, hogy parlamenti képviselet elérésében reménykedhessenek. Az arányosság elvét, amelyet parlamenti frakcióink is fenntartanak, és a visszaosztási módszert, bár még nem lehet pontosan tudni, hogy fog működni, mi a szórványban nagy bizalommal fogadjuk. Ugyanígy érzünk az önkormányzati választások esetében is, ahol háromszázalékos választási küszöböt javasoltak képviselőink, örültünk volna, ha ez nemcsak a megyei tanácsokra, hanem a helyi önkormányzatokra is vonatkozna" – fogalmazott.
Utalva Kelemen Hunor brassói nyilatkozatára, mely a szórvány és a tömbmagyarság egységét szorgalmazta, Winkler Gyula, a Szórvány frakció vezetőjeként csatlakozott a korábban felszólaló Cseke Attilához, aki a Partium frakció nevében az erdélyi magyar közösség belső szolidaritásának szükségességéről beszélt. Az EP-képviselő megköszönte a Gazdasági Tanács konzultációját az RMDSZ gazdasági programja kapcsán, mint mondta, jó a program, de két év eltelte után árnyalataiban, prioritásaiban szükség lesz frissítésre. "Infrastruktúra, mezőgazdaság, energia, turizmus területein nem változnak a program hangsúlyai, de pluszárnyalatokat adnak a javaslatok, amelyeket a kongresszusi küldöttek elé terjesztenek" – mondta Winkler Gyula, aki utalt arra is, hogy az új adótörvénykönyv kapcsán is szükség lesz további konzultációra.
(Forrás: RMDSZ-tájékoztató)
Népújság (Marosvásárhely)
"Huszonöt éves értéket kell megőriznünk a következő huszonöt évre. Az áprilisi kongresszus előtt az RMDSZ számára a legnagyobb kihívás, hogy megtalálja azt az irányvonalat, amely a közösség számára azt bizonyítja, hogy megbízhat bennünk, hiszen mi vagyunk az egyetlen szövetségese. Nekünk magunknak is meg kell változnunk ahhoz, hogy meg tudjuk őrizni a támogatottságunkat, hogy akkor, amikor – választások előtt – az emberek bizalmát kérjük, ne a társadalomnak azt a jelenlegi kilátástalanságát erősítsük, ami a képviseletet veszélybe sodorhatja. A kongresszus a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy ezeket a jó megoldásokat megtaláljuk" – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsának zilahi ülésén, amelyen azokról az aktuálpolitikai kérdésekről is beszélt, amelyek a következő időszak érdekvédelmi munkájának körülményeit és eszközeit meghatározzák.
Az RMDSZ a kongresszus előtt zajló alapszabályzat- módosító vitán a szervezet mozgalmi jellegét is meg szeretné erősíteni, az áprilisi tisztújító eseményre ugyanakkor az alapos vitákat lehetővé tévő programdokumentumok kidolgozásával is készül a szövetség. Ezekben a különböző közpolitikák, az oktatás és a nemzetpolitika terén határozzák meg a teendőket, azt az irányt, amelyben a következő években haladnia kell a romániai magyar érdekvédelemnek – foglalta össze Kelemen Hunor a kongresszus előtti történéseket.
"Az egyéni választókerületes választási rendszerről mi már akkor elmondtuk, hogy nem lesz működőképes, amikor a törvény kidolgozása zajlott. Két választás után bebizonyosodott, hogy a változást hirdető demagógia kudarcos, nem működik ez a rendszer, nem váltotta be a hozzá fűződő reményeket" – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, aki arról is tájékoztatta a szövetségi képviselőket, hogy a kétfordulós önkormányzati választásokat azért nem támogatta a szövetség a törvényhozásban, mert olyan politikai alkuk megkötésére ad lehetőséget, amelyek teljes bizonyossággal nem a választó érdekeit szolgálják, hátrányosak az etnikai érdekérvényesítés szempontjából is, ezért is kedvező, hogy a következő választásokon is egyfordulós a polgármesteri megmérettetés. "A megyei tanácselnökök testületen belül történő megválasztásának felvetésekor tartózkodott az RMDSZ, mert úgy látjuk, hogy nem hoz negatívumokat, és kedvező lehet bizonyos magyarlakta megyékben. Ugyanakkor ragaszkodunk az önkormányzati választási küszöb 3 százalékra való csökkentéséhez, mert ez különösen szórványban – Brassótól Besztercéig, Temestől Hunyadig – lehet számunkra nagyon előnyös" – tette hozzá Kelemen Hunor, és azt is hangsúlyozta: a parlamenti választások kapcsán az RMDSZ az arányos képviselet biztosítására az alternatív küszöb mellett foglalt állást, és azt is kulcsfontosságúnak tartja, hogy a szórvány töredékszavazatait egy országos lista révén tegyék hasznos szavazatokká, mert ez nemcsak a magyarság képviseletét biztosítja, hanem a véletlenszerűséget is kizárja a mandátumszerzéskor. "Nekünk a jelenlegi kilátástalan társadalmi közhangulatban is oda kell figyelnünk ezekre a távlati szempontokra, amelyeken az érdekképviselet jövője múlhat" – fogalmazott az RMDSZ elnöke, aki politikai tájékozatójában az új párttörvényről és pártfinanszírozási törvényről azt mondta: annak tanúbizonyságai, hogy a hazai társadalom egyik szélsőségből a másikba esik, nem találja az arányokat, a középutat. Kelemen Hunor arra a többség–kisebbség viszonyát szabályozó megállapodás-javaslatra is kitért, amely az intézményi garanciákat, a megszerzett jogok visszavonhatatlanságát biztosíthatja a magyarság számára egy bizonytalan és változó világban. "Nem hagyhattuk szó nélkül a belügyminisztérium közbiztonsági stratégiáját sem, amelynek mögöttes gondolkodását, logikáját aggasztónak és elfogadhatatlannak tartjuk, hiszen az autonómiáért való békés utcai megmozdulásokat veszélyforrásként állítja be. Ez visszafelé mutat az időben, az asszimilációt és a félelmet próbálja erősíteni, száz évvel a gyulafehérvári kiáltvány után közveszélyesnek tekinti azokat a törekvéseket, amelyeket akkor helyénvalónak és természetesnek tekintettek" – hangsúlyozta Kelemen Hunor, és azt is hozzátette: az RMDSZ azt kéri a kormánytól, hogy a jelenlegi formájában ne fogadja el ezt a stratégiát, álljon el attól is, hogy ezeket a diszkriminatív és korlátozó rendelkezéseket törvénybe foglalja. Az RMDSZ hasonlóan aggasztónak minősítette az egyházi visszaszolgáltatások terén történő intézményi vizsgálódást is. "Ez a folyamat a törvényszegés árnyékába helyezi az egyháziakat, akadályozza a visszaszolgáltatást, ezen túl pedig elindíthatja a visszaállamosítást is huszonöt évvel a kommunista rezsim bukása után" – jelentette ki a szövetségi elnök.
Ismét összefogni készülnek ellenünk
Szombati, SZKT-ülésen elhangzott felszólalásában Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke kiemelte: a szövetség jövőjét illetően fontos, hogy az áprilisi kongresszuson milyen üzeneteket kíván megfogalmazni mind a következő évekre vonatkozó programja, mind pedig az alapszabályzata kapcsán.
"Az RMDSZ alapszabályzatába 1993 óta nem vittünk be radikális változásokat. Voltak ugyan finomítások, de mindvégig a folytonosság, a következetesség jellemezte elképzeléseinket. És sokáig azt hittük, hogy nincs visszaút, a romániai intézmények megerősödtek, és a jogok, amelyeket a romániai magyarság kivívott magának, nem vonhatók vissza. Most viszont arra ébredünk, hogy vissza akarják venni azokat a területeket, épületeket, amelyeket a romániai magyar közösség jogosan visszakapott. Ha ma kellene a földtörvényről tárgyalni, nem tudom, sikerülne-e meggyőzni a többséget arról, hogy a közbirtokosságaink megkapják, ami nekik jár. Tehát nemhogy nem szabad hátradőlnünk, de meg kell találnunk a módját annak, hogy az Európai Tanács, az Európai Parlament ismét kiemelt figyelmet szenteljen a romániai magyar közösségnek, hiszen látjuk a televíziós műsorokban, egyes pártok politikai programjaiban, hogy ismét összefogni készülnek ellenünk" – fogalmazott Borbély László, aki beszédében szorosabb együttműködést szorgalmazott az RMDSZ vezető politikusai között.
"Én már több mint egy éve eldöntöttem, hogy áprilistól nem vállalok újabb mandátumot politikai alelnökként, de számomra nagy megtiszteltetés volt ez a tisztség, ez a csapat, és továbbra is drukkolok az RMDSZ-nek, a romániai magyarságnak. Ez a mi csapatunk, ezzel a csapattal fogok én továbbmenni, ez a csapat képes arra, hogy 2016-ban felmutassa azokat az értékeket, amelyek egy erős képviseletet jelentenek a romániai magyarság számára. Bízom abban, hogy amit 25 évvel ezelőtt néhányan elképzeltünk, az új generációk tovább tudják vinni" – tette hozzá Borbély.
A szervezetépítés és társadalomszervezés továbbra is prioritás
,,Harmonikus környezetben élünk, egy olyan környezetben, ahol magyarokként veszélyforrásként tekintenek ránk, olyan környezetben dolgozunk, ahol mások messziről megüzenik nekünk, hogy nincs magyarkérdés Romániában, hogy ez a kérdés megoldódott. Olyan harmonikus környezetben élünk, ahol az igazságszolgáltatás az utcán, a médiában történik, ahol, ha lebénul a közigazgatás, legyen az helyi vagy központi szinten, senki nem meri vállalni a felelősséget döntéséért, ahol az egyházi restitúciót hitelteleníteni, ellehetetleníteni, leállítani próbálják. Ebben a környezetben kell nekünk újratervezni, a céljainkat soha el nem felejtve új utakat bejárva a hatékonyabb szövetségért" – hangzott el Kovács Péter főtitkár felszólalásában a szombati SZKT-n.
Az elkövetkező évekre való felkészülésről a főtitkár elmondta, a szövetségen belüli struktúrák újratervezéséről az elmúlt időszakban számos beszélgetést, konzultációt, műhelymunkát szerveztek, amely alapján körbevonalazódik az az irány, amerre a megerősödésért a jövőben haladni szeretne az RMDSZ.
,,Az az alapszabályzat-módosító javaslat, hogy a Főtitkárságot Ügyvezető Elnökségnek kereszteljük vissza, nem elég, nem ér semmit, ha emögé nem tudunk tartalmat állítani. Az egyik ilyen új tartalom pedig a belső kommunikáció megerősítése kell legyen, a szervezetépítés – különös tekintettel a városi szervezeteinkre" – sorolta a szövetség prioritásait Kovács Péter, hozzáfűzve: nagyobb hangsúlyt kell fektetni a politikai tervezésre és koordinációra, a közpolitikai munkába hangsúlyosabban be kell vonni a szakmai szervezeteket, ugyanakkor kommunikációs szinten is erősítésre van szükség, legyen az média-, közösségi vagy román nyelvű kommunikáció.
,,A társadalomszervezés továbbra is kulcsfontosságú kell maradjon, ugyanakkor a humánerőforrás-menedzsmentet újra kell gondolnunk, valamint a monitoring, a számonkérés és a tudásátadás folyamatait is" – nyomatékosított beszédében a Főtitkárság vezetője.
A magyar közösség belső szolidaritása szükséges
A választási törvényekről szóló vita eredménye minden bizonnyal meghatározza a 2016-os évet – vezette fel hozzászólását Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke, aki a kérdéskört a szórványközösségek szempontjából elemezte. "Amikor a parlamenti választási törvényről beszélünk, ne feledjük hozzátenni, hogy az RMDSZ három és hét évvel ezelőtt is elmondta, hogy az orosz rulettként fog működni. Mindenkinek rossz volt ez a törvény, de a leghátrányosabb a szórványközösségek számára volt, ugyanis elvette az esélyt, hogy parlamenti képviselet elérésében reménykedhessenek. Az arányosság elvét, amelyet parlamenti frakcióink is fenntartanak, és a visszaosztási módszert, bár még nem lehet pontosan tudni, hogy fog működni, mi a szórványban nagy bizalommal fogadjuk. Ugyanígy érzünk az önkormányzati választások esetében is, ahol háromszázalékos választási küszöböt javasoltak képviselőink, örültünk volna, ha ez nemcsak a megyei tanácsokra, hanem a helyi önkormányzatokra is vonatkozna" – fogalmazott.
Utalva Kelemen Hunor brassói nyilatkozatára, mely a szórvány és a tömbmagyarság egységét szorgalmazta, Winkler Gyula, a Szórvány frakció vezetőjeként csatlakozott a korábban felszólaló Cseke Attilához, aki a Partium frakció nevében az erdélyi magyar közösség belső szolidaritásának szükségességéről beszélt. Az EP-képviselő megköszönte a Gazdasági Tanács konzultációját az RMDSZ gazdasági programja kapcsán, mint mondta, jó a program, de két év eltelte után árnyalataiban, prioritásaiban szükség lesz frissítésre. "Infrastruktúra, mezőgazdaság, energia, turizmus területein nem változnak a program hangsúlyai, de pluszárnyalatokat adnak a javaslatok, amelyeket a kongresszusi küldöttek elé terjesztenek" – mondta Winkler Gyula, aki utalt arra is, hogy az új adótörvénykönyv kapcsán is szükség lesz további konzultációra.
(Forrás: RMDSZ-tájékoztató)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. március 30.
Válogatás egy hivatásos versrajongótól
A Kriterion könyvkiadó 101-111-123 vers elnevezésű antológiasorozatának két kötetét mutatták be nemrég Csíkszeredában, a Kájoni János Megyei Könyvtárban. A kötetek anyagát Mirk László magyartanár válogatta és szerkesztette.
Önmagát építő könyvsorozatnak nevezte H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója a versantológiájuk láncolatát. A múlt héten bemutatott két kötet közül az egyik Csíksomlyóról szól, 101 vers és ének Csíksomlyóról címmel látott napvilágot ezelőtt négy évvel, épp a pünkösdi búcsú előtt. Akkor elmaradt a bemutatója, így most egyszerre méltatták a tavaly ősszel megjelent 123 vers a családról című kötettel.
„A kötet erről a híres szakrális helyről, többek között a csodatevő kegyszoborról, a pünkösdi zarándoklatról, Kájoni Jánosról, Domokos Pál Péterről szól. A katolikus gimnázium és tanítóképző szellemisége késztetett arra, valamint a hit köteléke miatt éreztem erős késztetést arra, hogy költők, dalszerzők, szövegírók Csíksomlyóról szóló verseit, dalait évszázadokra is visszamenően felkutassam, csokorba kössem és kiadjam. Bevallom, nem volt könnyű dolgom, mert bármennyire nagy és fényes múltja van Csíksomlyónak, mégse írtak róla annyi verset, mint például Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Nagyenyedről, Brassóról. Ezért hosszú búvárkodásomba telt, amíg sikerült 85 versre rátalálnom körültekintő válogatás után” – magyarázta Mirk László. A kötetbe válogatott versek mindenekelőtt a csodatevő segítő Máriáról szólnak, akit mennyei rózsának, liliomszálnak, ég úrnőjének, asszonyok asszonyának neveznek. Aztán olvashatunk többek közt a Salvator-kápolnánál otthonra lelt remetéről, Somlyó nagy szülöttéről, Domokos Pál Péterről, a csángók apostoláról, a híres páter Kájoniról, a csíksomlyói gimnáziumban három évig diákoskodott Gábor Áronról többek. A kötet különlegessége, hogy kottával közöl verseket. A szerkesztő tizenhat Mária-éneket válogatott össze Márk József atya segítségével.
A másik bemutatott kötetben a szerzők sorát az 1859-ben született Benedek Elek indítja, a kötetzáró verset pedig az 1985-ben született csíkszeredai Noszlopi Botond írta. Így tehát 124 év, 68 hazai magyar költő 123 versével ismerkedhet az olvasó, amikor átlapozza a kötetet. A versek megszólítottai között vannak édesapák, édesanyák, gyermekek, nagyszülők, unokák, a család apraja-nagyja. A kötetben mégsem egy illuzórikus családképpel találkozunk, még az érzelmi fűtöttségű versek sem csak erről szólnak, amint az a könyv ajánlásából is kiderül. A versekből kiemelt sorok intarziaszerűen illeszkednek bele az ajánlásba – magyarázta Mirk.
„Nagy gondot okozott nekem, hogy mi legyen az előszóban, mert mindent elmondtak már eddig a családról, én csak sokadszorra mondanám el azt, amit már mindenki tud. Aztán még egyszer átolvastam a verseket, és logikai összefüggést kerestem. És összekötve a versidézeteket állt össze az ajánlás.”
A könyv illusztrációit a kolozsvári Báthory István Elméleti Középiskola diákjai készítették.
Péter Beáta |
Székelyhon.ro
A Kriterion könyvkiadó 101-111-123 vers elnevezésű antológiasorozatának két kötetét mutatták be nemrég Csíkszeredában, a Kájoni János Megyei Könyvtárban. A kötetek anyagát Mirk László magyartanár válogatta és szerkesztette.
Önmagát építő könyvsorozatnak nevezte H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója a versantológiájuk láncolatát. A múlt héten bemutatott két kötet közül az egyik Csíksomlyóról szól, 101 vers és ének Csíksomlyóról címmel látott napvilágot ezelőtt négy évvel, épp a pünkösdi búcsú előtt. Akkor elmaradt a bemutatója, így most egyszerre méltatták a tavaly ősszel megjelent 123 vers a családról című kötettel.
„A kötet erről a híres szakrális helyről, többek között a csodatevő kegyszoborról, a pünkösdi zarándoklatról, Kájoni Jánosról, Domokos Pál Péterről szól. A katolikus gimnázium és tanítóképző szellemisége késztetett arra, valamint a hit köteléke miatt éreztem erős késztetést arra, hogy költők, dalszerzők, szövegírók Csíksomlyóról szóló verseit, dalait évszázadokra is visszamenően felkutassam, csokorba kössem és kiadjam. Bevallom, nem volt könnyű dolgom, mert bármennyire nagy és fényes múltja van Csíksomlyónak, mégse írtak róla annyi verset, mint például Marosvásárhelyről, Nagyváradról, Nagyenyedről, Brassóról. Ezért hosszú búvárkodásomba telt, amíg sikerült 85 versre rátalálnom körültekintő válogatás után” – magyarázta Mirk László. A kötetbe válogatott versek mindenekelőtt a csodatevő segítő Máriáról szólnak, akit mennyei rózsának, liliomszálnak, ég úrnőjének, asszonyok asszonyának neveznek. Aztán olvashatunk többek közt a Salvator-kápolnánál otthonra lelt remetéről, Somlyó nagy szülöttéről, Domokos Pál Péterről, a csángók apostoláról, a híres páter Kájoniról, a csíksomlyói gimnáziumban három évig diákoskodott Gábor Áronról többek. A kötet különlegessége, hogy kottával közöl verseket. A szerkesztő tizenhat Mária-éneket válogatott össze Márk József atya segítségével.
A másik bemutatott kötetben a szerzők sorát az 1859-ben született Benedek Elek indítja, a kötetzáró verset pedig az 1985-ben született csíkszeredai Noszlopi Botond írta. Így tehát 124 év, 68 hazai magyar költő 123 versével ismerkedhet az olvasó, amikor átlapozza a kötetet. A versek megszólítottai között vannak édesapák, édesanyák, gyermekek, nagyszülők, unokák, a család apraja-nagyja. A kötetben mégsem egy illuzórikus családképpel találkozunk, még az érzelmi fűtöttségű versek sem csak erről szólnak, amint az a könyv ajánlásából is kiderül. A versekből kiemelt sorok intarziaszerűen illeszkednek bele az ajánlásba – magyarázta Mirk.
„Nagy gondot okozott nekem, hogy mi legyen az előszóban, mert mindent elmondtak már eddig a családról, én csak sokadszorra mondanám el azt, amit már mindenki tud. Aztán még egyszer átolvastam a verseket, és logikai összefüggést kerestem. És összekötve a versidézeteket állt össze az ajánlás.”
A könyv illusztrációit a kolozsvári Báthory István Elméleti Középiskola diákjai készítették.
Péter Beáta |
Székelyhon.ro
2015. március 31.
Ötletbörze a magyar összefogásról
Nem ragadós a marosvásárhelyi hárompárti összefogás példája a nagyobb erdélyi és partiumi városokban, legalábbis egyelőre. A jövő évi helyhatósági választásokon való együttműködés lehetősége több helyen megragadt az ötlet szintjén.
Egyelőre nehezen elképzelhető a nagyobb erdélyi és partiumi városokban, hogy marosvásárhelyi mintára összmagyar előválasztást szervezzen, majd ezt követően közös polgármesterjelöltet vagy tanácsosi listát állítson a három magyar politikai alakulat a 2016-os helyhatósági választásokon.
A Krónika megtudta, Brassó kivételével – ahol a 2012-es megmérettetéshez hasonlóan az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ismét közös jelöltállításban gondolkodik – a legtöbb településen továbbra is méregetik egymást, múltbéli sérelmeket emlegetnek az érintett politikai szervezetek képviselői.
Mint kiderült, Szatmárnémetiben még csak nem is körvonalazódik a marosvásárhelyihez hasonló együttműködés, holott a szatmári megyeszékhely esetében az RMDSZ már bejelentette: fő célja a 2012-ben elvesztett polgármesteri szék visszaszerzése lesz. Hegedüs Pál, a Magyar Polgári Párt (MPP) megyei szervezetének elnöke érdeklődésünkre megerősítette: összefogásról még nem esett szó eddig. Úgy véli azonban, a tárgyalásokat az RMDSZ-nek kellene kezdeményeznie, hiszen „lényegében tőlük függ, hogy lesz-e együttműködés".
Az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezetője, Seres Ferenc a téma kapcsán csupán annyit nyilatkozott: pártja országos vezetőségének álláspontját várja az ügyben. Az RMDSZ megyeszékhelyi szervezetének egyébként tetszene a hárompárti együttműködés ötlete, Kereskényi Gábor helyi elnök legalábbis azt mondta a Krónikának, hogy már húsvét után megpróbálnak egyeztetni a néppárt és az MPP képviselőivel.
Azt azonban megjegyezte, bár a polgármesteri szék elvesztése miatt a két kisebb alakulatot nem tehetik felelőssé, annyi valószínűsíthető – hozzáadva az MPP és az EMNP által 2012-ben kapott voksokat az RMDSZ szavazataihoz –, hogy egy városi tanácsosi székkel többet tudhatott volna magáénak a magyar képviselet, ha négy évvel ezelőtt öszszezárnak.
Pataki Csaba megyei RMDSZ-elnök ugyanakkor még szélesebb körű magyar összefogást szeretne: amint lapunknak elmondta, bevonná az együttműködésbe a civil szervezeteket is. Az elnök szerint „az RMDSZ ajtaja nyitva áll, várják a potenciális partnerek jelentkezését".
Leveleznek, egymásra mutogatnak a bihariak
Kiss Sándor, az RMDSZ Bihar megyei elnökének összefogásra szólító felvetése óta a partiumi megyében is találgatás tárgyát képezi az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) esetleges összefogása a jövő évi helyhatósági választások kapcsán.
Bár Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos elnöke ezt a szövetség jelenlegi vezetése mellett nem tartja elképzelhetőnek, a néppárt helyi képviselete lát esélyt az RMDSZ-szel való együttműködésre. „Részünkről megvan a szándék az együttműködésre, de például az első lépés az lenne, hogy végre kapjunk egy választ arra a levélre, amelyben hetekkel ezelőtt kértünk találkozót Huszár István RMDSZ-es alpolgármestertől" – szögezte le hétfőn Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei elnöke.
Szerinte közös listaállításról kizárólag egy tárgyalássorozat dönthet. „Bár valóban vannak olyan személyek, akikkel problémás lehet az együttműködés, mi a magyarügyet tartjuk szem előtt" – szögezte le. A néppárti vezető lapunknak elmondta, amióta Kiss Sándor az általuk szervezett városi fórumon ad hoc bejelentette a közös jelöltek indításának ötletét, még nem volt alkalmuk személyesen beszélni róla. „Nagyon jó ez, csak meg kell tölteni tartalommal" – fogalmazott Csomortányi. Az EMNP-s politikus szerint azonban számos kérdés felmerül a téma kapcsán.
„Korrupt személyekkel nem tudjuk elképzelni az összefogást" – hangsúlyozta. Hozzátette azonban, az RMDSZ Bihar megyei szervezete „biztosan tud találni olyan jelölteket, akik nem keveredtek gyanúba". „Az elmúlt időszakban megfogalmazott bírálatoktól eltekintve a közösség érdekében sok mindenben egyet tudnánk érteni, és megtalálhatnánk a működőképes képletet" – mondta a Krónikának Csomortányi.
Azzal kapcsolatban, hogy Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára nagyváradi látogatása alkalmával kijelentette, hogy az EMNP-vel nincs amiről tárgyalniuk, Csomortányi rámutatott, „szerencsére nem Kovács Péter hoz döntéseket Bihar megyében", így nem is tulajdonít sok jelentőséget a nyilatkozatának.
Pedig úgy tűnik, Szabó Ödön, a szövetség Bihar megyei ügyvezető elnöke is hasonló véleményen van, lapunk megkeresésére ugyanis úgy fogalmazott: „a mi esetünkben Tőkés László visszautasította a javaslatunkat a néppárt nevében, arról pedig nem kaptunk hírt, hogy a helyi néppárt elhatárolódott volna Tőkés válaszától". „Ennél részletesebben nem kívánok válaszolni, mert nem hiszek az újságon keresztüli üzengetésben, s különben sem mondanám el a sajtónak, ha tárgyalást terveznék Csomortányival" – tette hozzá a szövetség politikusa.
„Ha elkezdünk izmozni..."
Máté András, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke nem lát fantáziát az összmagyar előválasztás megszervezésében. Mint mondta, hárompárti együttműködésről csak abban az esetben lehet szó, ha a jelöltek vállalják, hogy az RMDSZ színeiben indulnak a helyhatósági választásokon. Emlékeztetett: Kolozs megyében legutóbb 2004-ben szervezett előválasztást az RMDSZ.
Keizer Róbert, a Kolozs megyei MPP elnöke viszont azt tartaná normálisnak, ha nemcsak Marosvásárhelyen, hanem máshol is szerveznének összmagyar előválasztást. Mint kifejtette, Kolozsváron mindenképp tárgyalni kéne az együttműködésről annak érdekében, hogy a helyi magyarság képviselete ne csökkenjen a városi tanácsban.
„Ha elkezdünk izmozni, hogy ki az erősebb és ki a gyengébb, a magyarság további mandátumokat veszíthet a városi és a megyei tanácsban" – szögezte le Keizer Róbert. Hozzáfűzte: „eljött az ideje, hogy leüljünk tárgyalni, hiszen most nincs kampány, ezért nyugodt körülmények között lehetne stratégiát egyeztetni. Ha minket nem keresnek meg, akkor mi fogjuk kezdeményezni a tárgyalásokat" – ígérte meg a polgári párti politikus.
Soós Sándor, a néppárt Kolozs megyei szervezetének elnöke lapunknak elmondta: még tavaly augusztusban nyílt levelet írt az RMDSZ-nek ez ügyben, de azóta sem kapott választ. Soós úgy véli, Kolozsváron és a megyei tanács esetében közös listát kellene állítaniuk a magyar politikai alakulatoknak. Egyetért abban a polgári párti kollégájával, hogy ideje lenne leülni megbeszélni, hogyan lehetne elkerülni a magyar mandátumok elvesztését.
Mint részletezte: igaz ugyan, hogy a néppárt másfél százaléknál kevesebb szavazatot kapott a legutóbbi választásokon, de ez egy-két magyar mandátummal kevesebbet jelentett a kolozsvári és a megyei tanácsban. Emlékeztetett: az államelnöki választásokon némileg nőtt a néppárt támogatottsága Kolozs megyében. „Meg kell vizsgálnunk, hogy a megye településein hogyan lehet a magyar önkormányzati képviseletet a legjobban megerősíteni, egy-egy mandátum sorsa ugyanis a kisebb településeken gyakran csak 2-3 szavazaton múlik" – mutatott rá Soós Sándor.
„Hozzánk nem érkezett ilyen jellegű megkeresés" – ezt a választ kaptuk Faragó Pétertől, a szövetség Arad megyei szervezetének elnökétől, amikor a helyi szintű együttműködés lehetőségéről kérdeztük. Mint mondta, Arad megyében a néppártnak „csak néhány embere van", az MPP-nek pedig nincs megyei szervezete, így nem valószínű, hogy követni tudják a marosvásárhelyi példát.
Burián Sándor, a néppárt Arad megyei elnöke viszont úgy tudja, az RMDSZ határozottan elzárkózik a közös választási lista állításától. „A 2012-es helyhatósági voksoláson két település esetében merült fel a közös listaállítás ötlete, de a szándék elbukott, mert az RMDSZ csak úgy fogadta volna el a javaslatot, ha a szövetség listáin indulnak a néppártos jelöltek. Ez nyilván nem felelt meg nekünk" – magyarázta Burián. Az RMDSZ egyébként 2012-ben öt községben tudott polgármestert állítani.
Brassóban – ahol a legutóbbi a helyhatósági választásokon példaértékű együttműködést kötött az RMDSZ és az EMNP – egyelőre nem került szóba a közös listaállítás, tudtuk meg Kovács Attilától, az RMDSZ Brassó megyei elnökétől. A politikus azonban közölte: folyamatosan egyeztetnek a helyi magyarságot érintő kérdésekben, s a két alakulat minden bizonnyal közös brassói és megyei önkormányzati képviselői jelöltlistát fog állítani 2016-ban is.
Amint arról beszámoltunk, Marosvásárhelyen közösen szervez előválasztást és közös polgármesterjelöltet indít a három magyar politikai alakulat. A kezdeményezés mindeddig példátlan. Korábban egyébként az is felmerült, hogy az EMNP és az MPP közös jelölteket állít a jövő évi megmérettetésen, a két párt vezetői azonban egyelőre nem tárgyaltak a témáról.
Krónika (Kolozsvár)
Nem ragadós a marosvásárhelyi hárompárti összefogás példája a nagyobb erdélyi és partiumi városokban, legalábbis egyelőre. A jövő évi helyhatósági választásokon való együttműködés lehetősége több helyen megragadt az ötlet szintjén.
Egyelőre nehezen elképzelhető a nagyobb erdélyi és partiumi városokban, hogy marosvásárhelyi mintára összmagyar előválasztást szervezzen, majd ezt követően közös polgármesterjelöltet vagy tanácsosi listát állítson a három magyar politikai alakulat a 2016-os helyhatósági választásokon.
A Krónika megtudta, Brassó kivételével – ahol a 2012-es megmérettetéshez hasonlóan az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ismét közös jelöltállításban gondolkodik – a legtöbb településen továbbra is méregetik egymást, múltbéli sérelmeket emlegetnek az érintett politikai szervezetek képviselői.
Mint kiderült, Szatmárnémetiben még csak nem is körvonalazódik a marosvásárhelyihez hasonló együttműködés, holott a szatmári megyeszékhely esetében az RMDSZ már bejelentette: fő célja a 2012-ben elvesztett polgármesteri szék visszaszerzése lesz. Hegedüs Pál, a Magyar Polgári Párt (MPP) megyei szervezetének elnöke érdeklődésünkre megerősítette: összefogásról még nem esett szó eddig. Úgy véli azonban, a tárgyalásokat az RMDSZ-nek kellene kezdeményeznie, hiszen „lényegében tőlük függ, hogy lesz-e együttműködés".
Az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezetője, Seres Ferenc a téma kapcsán csupán annyit nyilatkozott: pártja országos vezetőségének álláspontját várja az ügyben. Az RMDSZ megyeszékhelyi szervezetének egyébként tetszene a hárompárti együttműködés ötlete, Kereskényi Gábor helyi elnök legalábbis azt mondta a Krónikának, hogy már húsvét után megpróbálnak egyeztetni a néppárt és az MPP képviselőivel.
Azt azonban megjegyezte, bár a polgármesteri szék elvesztése miatt a két kisebb alakulatot nem tehetik felelőssé, annyi valószínűsíthető – hozzáadva az MPP és az EMNP által 2012-ben kapott voksokat az RMDSZ szavazataihoz –, hogy egy városi tanácsosi székkel többet tudhatott volna magáénak a magyar képviselet, ha négy évvel ezelőtt öszszezárnak.
Pataki Csaba megyei RMDSZ-elnök ugyanakkor még szélesebb körű magyar összefogást szeretne: amint lapunknak elmondta, bevonná az együttműködésbe a civil szervezeteket is. Az elnök szerint „az RMDSZ ajtaja nyitva áll, várják a potenciális partnerek jelentkezését".
Leveleznek, egymásra mutogatnak a bihariak
Kiss Sándor, az RMDSZ Bihar megyei elnökének összefogásra szólító felvetése óta a partiumi megyében is találgatás tárgyát képezi az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) esetleges összefogása a jövő évi helyhatósági választások kapcsán.
Bár Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos elnöke ezt a szövetség jelenlegi vezetése mellett nem tartja elképzelhetőnek, a néppárt helyi képviselete lát esélyt az RMDSZ-szel való együttműködésre. „Részünkről megvan a szándék az együttműködésre, de például az első lépés az lenne, hogy végre kapjunk egy választ arra a levélre, amelyben hetekkel ezelőtt kértünk találkozót Huszár István RMDSZ-es alpolgármestertől" – szögezte le hétfőn Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei elnöke.
Szerinte közös listaállításról kizárólag egy tárgyalássorozat dönthet. „Bár valóban vannak olyan személyek, akikkel problémás lehet az együttműködés, mi a magyarügyet tartjuk szem előtt" – szögezte le. A néppárti vezető lapunknak elmondta, amióta Kiss Sándor az általuk szervezett városi fórumon ad hoc bejelentette a közös jelöltek indításának ötletét, még nem volt alkalmuk személyesen beszélni róla. „Nagyon jó ez, csak meg kell tölteni tartalommal" – fogalmazott Csomortányi. Az EMNP-s politikus szerint azonban számos kérdés felmerül a téma kapcsán.
„Korrupt személyekkel nem tudjuk elképzelni az összefogást" – hangsúlyozta. Hozzátette azonban, az RMDSZ Bihar megyei szervezete „biztosan tud találni olyan jelölteket, akik nem keveredtek gyanúba". „Az elmúlt időszakban megfogalmazott bírálatoktól eltekintve a közösség érdekében sok mindenben egyet tudnánk érteni, és megtalálhatnánk a működőképes képletet" – mondta a Krónikának Csomortányi.
Azzal kapcsolatban, hogy Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára nagyváradi látogatása alkalmával kijelentette, hogy az EMNP-vel nincs amiről tárgyalniuk, Csomortányi rámutatott, „szerencsére nem Kovács Péter hoz döntéseket Bihar megyében", így nem is tulajdonít sok jelentőséget a nyilatkozatának.
Pedig úgy tűnik, Szabó Ödön, a szövetség Bihar megyei ügyvezető elnöke is hasonló véleményen van, lapunk megkeresésére ugyanis úgy fogalmazott: „a mi esetünkben Tőkés László visszautasította a javaslatunkat a néppárt nevében, arról pedig nem kaptunk hírt, hogy a helyi néppárt elhatárolódott volna Tőkés válaszától". „Ennél részletesebben nem kívánok válaszolni, mert nem hiszek az újságon keresztüli üzengetésben, s különben sem mondanám el a sajtónak, ha tárgyalást terveznék Csomortányival" – tette hozzá a szövetség politikusa.
„Ha elkezdünk izmozni..."
Máté András, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke nem lát fantáziát az összmagyar előválasztás megszervezésében. Mint mondta, hárompárti együttműködésről csak abban az esetben lehet szó, ha a jelöltek vállalják, hogy az RMDSZ színeiben indulnak a helyhatósági választásokon. Emlékeztetett: Kolozs megyében legutóbb 2004-ben szervezett előválasztást az RMDSZ.
Keizer Róbert, a Kolozs megyei MPP elnöke viszont azt tartaná normálisnak, ha nemcsak Marosvásárhelyen, hanem máshol is szerveznének összmagyar előválasztást. Mint kifejtette, Kolozsváron mindenképp tárgyalni kéne az együttműködésről annak érdekében, hogy a helyi magyarság képviselete ne csökkenjen a városi tanácsban.
„Ha elkezdünk izmozni, hogy ki az erősebb és ki a gyengébb, a magyarság további mandátumokat veszíthet a városi és a megyei tanácsban" – szögezte le Keizer Róbert. Hozzáfűzte: „eljött az ideje, hogy leüljünk tárgyalni, hiszen most nincs kampány, ezért nyugodt körülmények között lehetne stratégiát egyeztetni. Ha minket nem keresnek meg, akkor mi fogjuk kezdeményezni a tárgyalásokat" – ígérte meg a polgári párti politikus.
Soós Sándor, a néppárt Kolozs megyei szervezetének elnöke lapunknak elmondta: még tavaly augusztusban nyílt levelet írt az RMDSZ-nek ez ügyben, de azóta sem kapott választ. Soós úgy véli, Kolozsváron és a megyei tanács esetében közös listát kellene állítaniuk a magyar politikai alakulatoknak. Egyetért abban a polgári párti kollégájával, hogy ideje lenne leülni megbeszélni, hogyan lehetne elkerülni a magyar mandátumok elvesztését.
Mint részletezte: igaz ugyan, hogy a néppárt másfél százaléknál kevesebb szavazatot kapott a legutóbbi választásokon, de ez egy-két magyar mandátummal kevesebbet jelentett a kolozsvári és a megyei tanácsban. Emlékeztetett: az államelnöki választásokon némileg nőtt a néppárt támogatottsága Kolozs megyében. „Meg kell vizsgálnunk, hogy a megye településein hogyan lehet a magyar önkormányzati képviseletet a legjobban megerősíteni, egy-egy mandátum sorsa ugyanis a kisebb településeken gyakran csak 2-3 szavazaton múlik" – mutatott rá Soós Sándor.
„Hozzánk nem érkezett ilyen jellegű megkeresés" – ezt a választ kaptuk Faragó Pétertől, a szövetség Arad megyei szervezetének elnökétől, amikor a helyi szintű együttműködés lehetőségéről kérdeztük. Mint mondta, Arad megyében a néppártnak „csak néhány embere van", az MPP-nek pedig nincs megyei szervezete, így nem valószínű, hogy követni tudják a marosvásárhelyi példát.
Burián Sándor, a néppárt Arad megyei elnöke viszont úgy tudja, az RMDSZ határozottan elzárkózik a közös választási lista állításától. „A 2012-es helyhatósági voksoláson két település esetében merült fel a közös listaállítás ötlete, de a szándék elbukott, mert az RMDSZ csak úgy fogadta volna el a javaslatot, ha a szövetség listáin indulnak a néppártos jelöltek. Ez nyilván nem felelt meg nekünk" – magyarázta Burián. Az RMDSZ egyébként 2012-ben öt községben tudott polgármestert állítani.
Brassóban – ahol a legutóbbi a helyhatósági választásokon példaértékű együttműködést kötött az RMDSZ és az EMNP – egyelőre nem került szóba a közös listaállítás, tudtuk meg Kovács Attilától, az RMDSZ Brassó megyei elnökétől. A politikus azonban közölte: folyamatosan egyeztetnek a helyi magyarságot érintő kérdésekben, s a két alakulat minden bizonnyal közös brassói és megyei önkormányzati képviselői jelöltlistát fog állítani 2016-ban is.
Amint arról beszámoltunk, Marosvásárhelyen közösen szervez előválasztást és közös polgármesterjelöltet indít a három magyar politikai alakulat. A kezdeményezés mindeddig példátlan. Korábban egyébként az is felmerült, hogy az EMNP és az MPP közös jelölteket állít a jövő évi megmérettetésen, a két párt vezetői azonban egyelőre nem tárgyaltak a témáról.
Krónika (Kolozsvár)
2015. március 31.
Hiánypótló kötetet mutattak be az 1989-es forradalom magyar vonatkozásairól
A 1989. december 22-től 1990 májusáig, az első szabad választásokig tartó időszak tizenkét erdélyi város elsősorban magyar vonatkozású történéseit összesítő tanulmánykötetet mutattak be hétfőn Kolozsváron. Az Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989-1990) című tanulmánykötetet Bárdi Nándor, Gidó Attila, Novák Csaba Zoltán szerkesztette a Rendszerváltás Romániában. Kisebbségek részvétele az 1989-es forradalomban és önszerveződési formák program keretében készült kutatás alapján. A 2010-ben kezdődött kutatás nagymértékben a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (NKI) keretén belül zajlott.
Horváth István, az NKI vezetője elmondta: az 1989-es eseményeket sokan leírták felülnézetből, dokumentálták, hogy mi történt Bukarestben a nagy pártépületek környékén, hogyan működött az egész forradalom ott, ahol a kamerák jelen voltak. E mellett viszonylag kevés tudomásunk van arról, hogy mi történt azokban az erdélyi városokban, ahol magyarok és általában kisebbségek élnek, és az akkori eseményeket magyar szempontból megélők és alakítók emlékezete nem strukturált, nem rendszerezett. Ebben a kontextusban döntöttek úgy, hogy ezeket a történéseket nemcsak dokumentumok révén, hanem egyéb eszközökkel is rögzítik, azok révén, akik részt vettek, szemtanúk voltak, és rekonstruálni tudják nemcsak az események valamilyen tárgyszerűségét, hanem az azokhoz kapcsolódó akkori jelentéseket, érzelmeket és hangulatokat.
„Az egyik elképzelés, hogy több perspektívából kiindulva interjúkat készítünk, dokumentumelemzés alapján próbáljuk meg rekonstruálni az akkori történéseket. Ez a rekonstruálás, ez a fajta történelmi próbálkozás nem elszigetelt, hisz a Kisebbségkutató Intézet az 1945 utáni kisebbségi történetet, történelmet kutatja különböző módszerekkel, és ilyen szempontból ez egy hosszabb távú, perspektivikusabb kutatási projektnek a része” – magyarázta Horváth. Hozzátette: ebben a kontextusban a kötet mellett egy jelentős archívum is létrejött, amelyik az NKI keretein belül kutatható. Az NKI vezetője szerint az ilyen típusú történetírásnak az előnye és hátránya egyben, hogy az akkori eseményeket megélők beleszólhatnak és elmondhatják, hogy bizonyos történések nem pont így zajlottak, és szerintük hol kellene változtatni.
Gidó Attila, a kötet egyik szerkesztője és az NKI tudományos főtitkára elmondta, hogy a tanulmánykötet román nyelven is megjelent, hisz olyan kutatást igyekeztek elvégezni, amelyik a román történetírásba is beágyazható. A módszertanról szólva a szerkesztő megjegyezte: az összes esettanulmány megadott rendszerben készült, mindenhol strukturált interjúkat, kronológiákat készítettek, dokumentumgyűjtést végeztek, és ez alapján álltak össze az elemző értekezések.
A kutatásban a következő települések kaptak helyet: Temesvár, Arad, Nagyvárad, Szatmárnémeti, Máramarossziget, Kolozsvár, Marosvásárhely, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely. Kutatások a kötetből kimaradt településeken - Brassó, Zilah, Nagybánya, Székelykeresztúr - is folytak, viszont különböző okokból kifolyólag ezek a tanulmányok nem készültek el. A kötetet egy előtanulmány nyitja, amely a kutatási előzményeket és a kortárs romániai szakirodalmi kontextust taglalja. Gidó szerint ez azért fontos, mert az 1989-es forradalomról szóló kutatások lényegében elkerülik a magyar témát, a könyv pedig ezt a rést is használja ki. A kutatási eredményeket már csak azért is érdemes románul közzétenni, hogy a román történetírás is valamennyire képben legyen az 1989-es magyar vonatkozású eseményekkel.
A könyvbemutatót Fodor János: Forradalom és rendszerváltás Kolozsváron, és Novák Csaba Zoltán: A rendszerváltás és a romániai magyarság című előadásai zárták.
(tudósítónktól) Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989-1990) Szerkesztők: Bárdi Nándor, Gidó Attila, Novák Csaba Zoltán /Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár, 2014/
Transindex.ro
A 1989. december 22-től 1990 májusáig, az első szabad választásokig tartó időszak tizenkét erdélyi város elsősorban magyar vonatkozású történéseit összesítő tanulmánykötetet mutattak be hétfőn Kolozsváron. Az Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989-1990) című tanulmánykötetet Bárdi Nándor, Gidó Attila, Novák Csaba Zoltán szerkesztette a Rendszerváltás Romániában. Kisebbségek részvétele az 1989-es forradalomban és önszerveződési formák program keretében készült kutatás alapján. A 2010-ben kezdődött kutatás nagymértékben a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (NKI) keretén belül zajlott.
Horváth István, az NKI vezetője elmondta: az 1989-es eseményeket sokan leírták felülnézetből, dokumentálták, hogy mi történt Bukarestben a nagy pártépületek környékén, hogyan működött az egész forradalom ott, ahol a kamerák jelen voltak. E mellett viszonylag kevés tudomásunk van arról, hogy mi történt azokban az erdélyi városokban, ahol magyarok és általában kisebbségek élnek, és az akkori eseményeket magyar szempontból megélők és alakítók emlékezete nem strukturált, nem rendszerezett. Ebben a kontextusban döntöttek úgy, hogy ezeket a történéseket nemcsak dokumentumok révén, hanem egyéb eszközökkel is rögzítik, azok révén, akik részt vettek, szemtanúk voltak, és rekonstruálni tudják nemcsak az események valamilyen tárgyszerűségét, hanem az azokhoz kapcsolódó akkori jelentéseket, érzelmeket és hangulatokat.
„Az egyik elképzelés, hogy több perspektívából kiindulva interjúkat készítünk, dokumentumelemzés alapján próbáljuk meg rekonstruálni az akkori történéseket. Ez a rekonstruálás, ez a fajta történelmi próbálkozás nem elszigetelt, hisz a Kisebbségkutató Intézet az 1945 utáni kisebbségi történetet, történelmet kutatja különböző módszerekkel, és ilyen szempontból ez egy hosszabb távú, perspektivikusabb kutatási projektnek a része” – magyarázta Horváth. Hozzátette: ebben a kontextusban a kötet mellett egy jelentős archívum is létrejött, amelyik az NKI keretein belül kutatható. Az NKI vezetője szerint az ilyen típusú történetírásnak az előnye és hátránya egyben, hogy az akkori eseményeket megélők beleszólhatnak és elmondhatják, hogy bizonyos történések nem pont így zajlottak, és szerintük hol kellene változtatni.
Gidó Attila, a kötet egyik szerkesztője és az NKI tudományos főtitkára elmondta, hogy a tanulmánykötet román nyelven is megjelent, hisz olyan kutatást igyekeztek elvégezni, amelyik a román történetírásba is beágyazható. A módszertanról szólva a szerkesztő megjegyezte: az összes esettanulmány megadott rendszerben készült, mindenhol strukturált interjúkat, kronológiákat készítettek, dokumentumgyűjtést végeztek, és ez alapján álltak össze az elemző értekezések.
A kutatásban a következő települések kaptak helyet: Temesvár, Arad, Nagyvárad, Szatmárnémeti, Máramarossziget, Kolozsvár, Marosvásárhely, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely. Kutatások a kötetből kimaradt településeken - Brassó, Zilah, Nagybánya, Székelykeresztúr - is folytak, viszont különböző okokból kifolyólag ezek a tanulmányok nem készültek el. A kötetet egy előtanulmány nyitja, amely a kutatási előzményeket és a kortárs romániai szakirodalmi kontextust taglalja. Gidó szerint ez azért fontos, mert az 1989-es forradalomról szóló kutatások lényegében elkerülik a magyar témát, a könyv pedig ezt a rést is használja ki. A kutatási eredményeket már csak azért is érdemes románul közzétenni, hogy a román történetírás is valamennyire képben legyen az 1989-es magyar vonatkozású eseményekkel.
A könyvbemutatót Fodor János: Forradalom és rendszerváltás Kolozsváron, és Novák Csaba Zoltán: A rendszerváltás és a romániai magyarság című előadásai zárták.
(tudósítónktól) Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989-1990) Szerkesztők: Bárdi Nándor, Gidó Attila, Novák Csaba Zoltán /Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Kolozsvár, 2014/
Transindex.ro
2015. április 1.
Végleges ítélet: örököseihez kerül az árkosi Szentkereszty-kastély
Tizenkét évi pereskedés után örökösei birtokába kerül az árkosi Szentkereszty-kastély, a benne működő kulturális központnak ki kell költöznie, pedig minden lehetőséget megragadott, hogy az ingatlan ne képezhesse visszaszolgáltatás tárgyát, s ne kelljen elhagynia a birtokot: így a korrupcióellenes hatóságnál jelentették fel azokat, akik közreműködtek az örökség odaítélésében.
Báró Szentkereszty Zsigmond és felesége, gróf Haller Anna 1870 körül kastéllyá bővíttette az egykori árkosi udvarházat. Fiuk, id. báró Szentkereszty Béla, Háromszék vármegye főispánja az 1890-es években újabb átépítéseket végeztetett, amely során a kastély elnyerte mai formáját. Az ingatlan öröklés útján ifj. Szentkereszty Béla birtokába került, aki 1944. július 28-án elhunyt. 1945-ben államosították: árvaház, mezőgépészeti iskola, termelőszövetkezet, utóbb agronómusház működött benne. 1982-ben átvette a Román Kommunista Párt, s protokolláris vadászkastélyt alakítottak ki a diktátorházaspárnak. A rendszerváltás után a művelődési minisztérium alárendeltségébe tartozó, 1990-ben létrehozott Árkosi Kulturális Központ (a továbbiakban központ) kapott helyet benne.
Örökösök A kastély utolsó jogos tulajdonosa, ifj. báró Szentkereszty Béla földbirtokos leszármazott nélkül hunyt el. Három nővére közül a legidősebb, Johanna (Janka) pribéri, vuchini és dunaszekcsői gróf Jankovich-Bésán Endréhez, a középső, Marietta Kuno von Kettenburg báróhoz ment feleségül, Erzsébet hajadon maradt. Janka még öccse előtt, 1933-ban elhunyt, örököse fia, az 1908-ban a magyarországi Gicen született Jankovich-Bésán Elemér. (További négy keresztneve volt. Utódainak is számos keresztneve van. A könnyebb azonosítás érdekében riportunkban az elsőre szorítkozunk.) Utóbbinak Christine Hoenning-O’Carroll bárónővel kötött házasságából öt lánya és három fia született. A család a második világháborút követően a Dél-afrikai Köztársaságba költözött. A fiúk közül a legidősebb, Jankovich-Bésán András még Gicen született 1934-ben. Ő az, aki a 2001/10-es törvény alapján kérte a kastély és a birtok visszaszolgáltatását. András és Maria Adelisa Marques Matos Corte-Real házasságából három gyerek született: Jankovich-Bésán András, Elemér és Krisztina. Apjuk halálát követően ők folytatták a pereskedést.
Tulajdonképpen örökös még lenne, de a 10-es törvény alapján csupán Jankovich-Bésán András kérte az ingatlant. Testvérei, illetve leszármazottaik is jogosultak lettek volna, ahogy Szentkereszty Marietta lányának leszármazottai, a Droste von Vischering von Nesselrode-Reichenstein grófok is.
Per hátán per
A pereket vázlatosan írjuk le, közérthetőségre törekszünk, és kihagyjuk a zavaró elemeket. Így például a bírósági eljárásban az elején részt vett az állam képviselőjeként a Kovászna megyei közpénzügyi hivatal, továbbá Sepsikőröspatak község önkormányzata, ugyanis Árkos akkor még oda tartozott, 2004-ben nyerte el önállóságát.
Jankovich-Bésán András kérvényt nyújtott be a központhoz, melyben kérte az ingatlan visszaszolgáltatását. A központ 2002 márciusában ezt elutasította. Az örökös a Kovászna Megyei Törvényszékhez fordult, megtámadta az elutasító határozatot, és nyert. A 2004 júliusában meghozott ítélet kimondta, természetben vissza kell szolgáltatni a kastélyt, kápolnát, istállót és a hozzájuk tartozó 9 hektár területet. Az ítélet ellen óvást nyújtott be a központ.
Az ügy a brassói táblabíróságra került, ott 2005 márciusában ellentétes ítélet született, ezt megfellebbezte az örökös. 2007 júliusában a Legfelső Ítélőtábla és Semmítőszék helyt adott a fellebbezésnek, és újratárgyalásra visszahelyezte az ügyet Brassóba. Ott a táblabíróság 2009 decemberében elutasította a központ óvását.
Ez újabb ítélet ellen fellebbezett a központ. 2012 novemberében a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék elutasította a fellebbezést, és helyben hagyta a Kovászna Megyei Törvényszék visszaszolgáltatásra vonatkozó ítéletét. A végzés visszavonhatatlan. A központ mégis két rendkívüli jogorvoslati kérelmet nyújtott be ez ellen, az ítélőtábla mindkettőt visszautasította.
Feljelentés
Ekkor már végleges és visszavonhatatlan volt az ítélet a kastély és a birtok visszaszolgáltatásáról. Ám a központ vezetősége Ioan Sabău-Pop marosvásárhelyi ügyvéd által büntetőjogi feljelentést tett az Országos Korrupcióellenes Ügyészségen. Ebben hamisítás, hamis okirat tudatos felhasználása, hamis nyilatkozat és csalás vádjával kérik mindazok felelősségre vonását, akik elősegítették a Jankovich-Bésán család javára való végzést: azaz ügyvédekét, közjegyzőkét, helyi közigazgatásét, telekkönyvi tisztviselőkét.
A nagyon hosszú keresetben, melyben az örökösöket következetesen állítólagos örökösöknek titulálja az ügyvéd, többek között a következők állnak:
A felsoroltak alapos bűnügyi programot építettek fel. Igen komoly kételyek adódnak az örökösi minőség kérdésében. Aztán hosszasan boncolgatja, a visszaigénylő milyen fokú rokonságban áll a volt tulajdonossal. A „nepot” kifejezés románul egyaránt jelent unokát és unokaöcsöt. A feljelentő tévútra viszi a beadvány olvasóját.
Boncolgatja, Jankovics-Bésán Endre hogyan lehet Szentkereszty Béla unokaöccse, amikor az „anya”, Janka 1933. október 13-án elhunyt, a „szegény Endre” meg 1934. augusztus 2-án született, tehát tizenegy hónappal később. Az ügyvéd hozzáteszi, valószínűleg a nemesi címerrel rendelkező családoknál abban az időben hosszabb volt a terhesség ideje, mint a közönséges halandóknál. Ez a rosszindulatú megjegyzés még logikájában sem áll, ugyanis, mint az ügyvéd is megjegyezte, a „fiú” később született. A másik csúsztatás az, hogy Endre nem Janka fia, mint ahogyan azt erőltetve állítja, hanem unokája. A Janka fia 1908-ban született, az ő fia meg 1934-ben nyugodtan megszülethetett nagyanyja halála után tizenegy hónappal.
A feljelentés hosszasan taglalja a Jankovich-Bésán Endrének kiállított közjegyzői örökösi bizonylatok hamisságát. (Az illetékes bíróságok a visszaigénylőre vonatkozó örökösi bizonyítványok törvényességét jogerősen megállapították.) Aztán arra a következtetésre jut, hogy itt egy teljes, visszaszolgáltatási iratokat gyártó hálózatról van szó. A cél az volt, hogy örökösnek adja ki magát azért, hogy a visszaszolgáltatási folyamatot megjátszva csalással megrövidítse a román államot, melynek tulajdonjoga volt – állítja az ügyvéd, hozzátéve, a valódi örökös Szentkereszty Erzsébet, aki viszont a horthysta Magyarország hadseregébe igazolt, s elhagyta az országot. Éppen ezért, mivel az ellenségnél szolgált, jogosan sajátította ki a román állam a birtokot, állítja az ügyvéd. (Nem tudunk arról, hogy az akkori Magyarország hadseregében nők is harcoltak volna.)
Aztán kifogásolják a birtok telekkönyvezését is. Mindazonáltal megállapítják, hogy a román államot tízmillió eurónyi értékkel károsították meg, és kérik a vétkesek felelősségre vonását. Ezt az ügyet a korrupcióellenes ügyészség a brassói táblabíróságra helyezte. A tábla elutasította a vádakat. Aljas húzás
Annak illusztrálására, hogy milyen fondorlathoz folyamodott a központ által megfogadott ügyvéd, Ioan Sabău-Pop, idézünk a beadványából, mellyel 2014-ben a per Kovászna megyéből való áthelyezését kérte. (Különben Ioan Sabău-Pop a Vatra Românească alelnökeként szerepet játszott az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményekben – szerk. megj.) Indoklásában az egykori Har–Kov-jelentéshez hasonló állításokat sorakoztatott fel. Precedensként felhozta, hogy a Kovászna megyei prefektus is áthelyeztette a föld-visszaszolgáltatási pereket. Közli, hogy Kovászna és Hargita megyében közszájon forog: székelyföld (így, kisbetűvel!) nem Románia, s ebből a feltevésből kiindulva ezekben a megyékben a román állam, a román állami hatóságok nem léteznek, így a igazságszolgáltatás sem létezik már. Hozzáteszi, említett térségben puskaporos a hangulat, fennáll a veszély, hogy megismétlődnek a március 20-ai marosvásárhelyi események.
Azt állítja, hogy a megyei törvényszék volt elnökét és más két bírót Tőkés László kivitte Budapestre eligazításra. Ebből érthető, milyen viszonyok uralkodnak ott, egy bíró még ha román, akkor is nehéz helyzetben van. A megyei igazságszolgáltatásban hungarista és nemzetellenes pszichózis uralkodik a sokrétű összefonódások miatt, melyek bumerángként hatnak a visszaszolgáltatási perekben – áll többek között Ioan Sabău-Pop fejtegetésében.
A rágalmazó hallgat arról, hogy a visszaszolgáltatás törvényességét a Bukarestben székelő (nem har–kovi!) Legfelső és Semmítő- és Ítélőszék három döntésében is helybenhagyta.
Az utolsó akadály
Az örökösök bírósági végrehajtóhoz fordultak, a központ ismét az igazságszolgáltatáshoz, megfellebbezte a végrehajtást. A per végéig szóló felfüggesztés után alapfokon a Sepsiszentgyörgyi Bíróság, véglegesen a Kovászna Megyei Törvényszék utasította vissza a keresetet.
Kincses Előd, az örökösök ügyvédje érdeklődésünkre elmondta, a 10-es törvény alapján teljesen törvényesen juttatták vissza a Szentkereszty-kastélyt. (Kincses Előd szintén szerepet játszott az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményekben, akkor is a másik oldalon – szerk. megj.) A Kovászna Megyei Törvényszék 2004-ben hozott ítélete óta mindenféle trükkel húzták az eljárást, amelyet csak 2012. november 23-án sikerült véglegesen megnyerni a legfelső ítélőszéknél. Utána perújítást és semmisségi kérelmet is benyújtottak, mindkettőt elvesztették, mert teljesen megalapozatlanok voltak.
Érdeklődésünkre, hogy időközben a német Dorste grófok hogyan kerültek a képbe, az ügyvéd elmondta, az akadékoskodás közepette kitalálták, hogy megkérdezzék a német grófokat, szeretnének-e örökölni. Pont olyan fokú örökösök, mint Jankovich-Bésánék, de a 10-es törvény jogvesztő határidejéig nem nyújtottak be igénylést, tehát nem is jöhettek szóba. Különben is nyilatkoztak arról, hogy nem tartanak igényt az örökségre.
Addig húzták az ügyet, hogy időközben elhunyt Jankovich-Bésán András, s a visszaszolgáltatás a gyerekek javára történt. De le kellett járatni a hagyatéki tárgyalást, mivel a legelső ítélet még az apa javára szólt. Bejegyeztették a tulajdonjogot. Azt is megtámadta a Központ. Az ügyvéd szerint törvénytelenül, hiszen jogalap nélküli használója az ingatlannak. Azzal védekeztek, hogy operatív kezelési joguk van. „Nagyon édes nekik ez a használat, hiszen egy fityinget sem fizetnek” – jegyezte meg. Most ki sem akarnak kiöltözni.
Az új perrendtartás gyorsított eljárást tesz lehetővé, ha valaki a tulajdonos beleegyezése nélkül használ egy ingatlant. Felszólították a központot, hogy harminc nap alatt ürítsék ki a kastélyt, s fizessék ki három évre a lakbért. Válaszra sem méltatták, teszi hozzá Kincses Előd.
Bizonytalanságban A központ igazgatója, Kopacz Attila, aki 2008-ban került az intézmény élére, érdeklődésünkre elmondta, örökölte az ügyet. A brassói ügyvéd visszalépett, újat kerestek. Ioan Sabău-Pop marosvásárhelyi ügyvédet ajánlották Bukarestből, mint olyan szakértőt, aki részt vett a visszaszolgáltatási törvény kidolgozásában. Az ügyvéd végezte a dolgát, a kivizsgálást azért kérte, hogy megbizonyosodjanak, jogos-e a visszaszolgáltatás, mert nagy a felelősség. Az én tisztem a rendezvények szervezése, nem a jogi gondok megoldása – hangsúlyozza Kopacz. Állítja, nem fordult hozzájuk senki bérleti szerződést kötni. Két felszólítást kaptak, hogy ürítsék ki a kastélyt, ellenkező esetben kártérítést számolnak fel.
Egyrészt a végrehajtó kötelezi, hogy hagyják el az ingatlant, de nem teszi fel senki a kérdést: mi lesz az állami vagyonnal? Voltak beruházások, amelyek leltáron szerepelnek, továbbá ott van egy 78 alkotásból álló térplasztika-együttes, amelyet nem lehet elszállítani. Azt sem vették figyelembe, hogy itt művelődési intézmény működik. Hogy mi lesz a jövő, nem tudja Kopacz Attila. Hozzáteszi, a művelődési miniszter asztalán a helyzetjelentés. Ott születik meg a döntés. Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Tizenkét évi pereskedés után örökösei birtokába kerül az árkosi Szentkereszty-kastély, a benne működő kulturális központnak ki kell költöznie, pedig minden lehetőséget megragadott, hogy az ingatlan ne képezhesse visszaszolgáltatás tárgyát, s ne kelljen elhagynia a birtokot: így a korrupcióellenes hatóságnál jelentették fel azokat, akik közreműködtek az örökség odaítélésében.
Báró Szentkereszty Zsigmond és felesége, gróf Haller Anna 1870 körül kastéllyá bővíttette az egykori árkosi udvarházat. Fiuk, id. báró Szentkereszty Béla, Háromszék vármegye főispánja az 1890-es években újabb átépítéseket végeztetett, amely során a kastély elnyerte mai formáját. Az ingatlan öröklés útján ifj. Szentkereszty Béla birtokába került, aki 1944. július 28-án elhunyt. 1945-ben államosították: árvaház, mezőgépészeti iskola, termelőszövetkezet, utóbb agronómusház működött benne. 1982-ben átvette a Román Kommunista Párt, s protokolláris vadászkastélyt alakítottak ki a diktátorházaspárnak. A rendszerváltás után a művelődési minisztérium alárendeltségébe tartozó, 1990-ben létrehozott Árkosi Kulturális Központ (a továbbiakban központ) kapott helyet benne.
Örökösök A kastély utolsó jogos tulajdonosa, ifj. báró Szentkereszty Béla földbirtokos leszármazott nélkül hunyt el. Három nővére közül a legidősebb, Johanna (Janka) pribéri, vuchini és dunaszekcsői gróf Jankovich-Bésán Endréhez, a középső, Marietta Kuno von Kettenburg báróhoz ment feleségül, Erzsébet hajadon maradt. Janka még öccse előtt, 1933-ban elhunyt, örököse fia, az 1908-ban a magyarországi Gicen született Jankovich-Bésán Elemér. (További négy keresztneve volt. Utódainak is számos keresztneve van. A könnyebb azonosítás érdekében riportunkban az elsőre szorítkozunk.) Utóbbinak Christine Hoenning-O’Carroll bárónővel kötött házasságából öt lánya és három fia született. A család a második világháborút követően a Dél-afrikai Köztársaságba költözött. A fiúk közül a legidősebb, Jankovich-Bésán András még Gicen született 1934-ben. Ő az, aki a 2001/10-es törvény alapján kérte a kastély és a birtok visszaszolgáltatását. András és Maria Adelisa Marques Matos Corte-Real házasságából három gyerek született: Jankovich-Bésán András, Elemér és Krisztina. Apjuk halálát követően ők folytatták a pereskedést.
Tulajdonképpen örökös még lenne, de a 10-es törvény alapján csupán Jankovich-Bésán András kérte az ingatlant. Testvérei, illetve leszármazottaik is jogosultak lettek volna, ahogy Szentkereszty Marietta lányának leszármazottai, a Droste von Vischering von Nesselrode-Reichenstein grófok is.
Per hátán per
A pereket vázlatosan írjuk le, közérthetőségre törekszünk, és kihagyjuk a zavaró elemeket. Így például a bírósági eljárásban az elején részt vett az állam képviselőjeként a Kovászna megyei közpénzügyi hivatal, továbbá Sepsikőröspatak község önkormányzata, ugyanis Árkos akkor még oda tartozott, 2004-ben nyerte el önállóságát.
Jankovich-Bésán András kérvényt nyújtott be a központhoz, melyben kérte az ingatlan visszaszolgáltatását. A központ 2002 márciusában ezt elutasította. Az örökös a Kovászna Megyei Törvényszékhez fordult, megtámadta az elutasító határozatot, és nyert. A 2004 júliusában meghozott ítélet kimondta, természetben vissza kell szolgáltatni a kastélyt, kápolnát, istállót és a hozzájuk tartozó 9 hektár területet. Az ítélet ellen óvást nyújtott be a központ.
Az ügy a brassói táblabíróságra került, ott 2005 márciusában ellentétes ítélet született, ezt megfellebbezte az örökös. 2007 júliusában a Legfelső Ítélőtábla és Semmítőszék helyt adott a fellebbezésnek, és újratárgyalásra visszahelyezte az ügyet Brassóba. Ott a táblabíróság 2009 decemberében elutasította a központ óvását.
Ez újabb ítélet ellen fellebbezett a központ. 2012 novemberében a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék elutasította a fellebbezést, és helyben hagyta a Kovászna Megyei Törvényszék visszaszolgáltatásra vonatkozó ítéletét. A végzés visszavonhatatlan. A központ mégis két rendkívüli jogorvoslati kérelmet nyújtott be ez ellen, az ítélőtábla mindkettőt visszautasította.
Feljelentés
Ekkor már végleges és visszavonhatatlan volt az ítélet a kastély és a birtok visszaszolgáltatásáról. Ám a központ vezetősége Ioan Sabău-Pop marosvásárhelyi ügyvéd által büntetőjogi feljelentést tett az Országos Korrupcióellenes Ügyészségen. Ebben hamisítás, hamis okirat tudatos felhasználása, hamis nyilatkozat és csalás vádjával kérik mindazok felelősségre vonását, akik elősegítették a Jankovich-Bésán család javára való végzést: azaz ügyvédekét, közjegyzőkét, helyi közigazgatásét, telekkönyvi tisztviselőkét.
A nagyon hosszú keresetben, melyben az örökösöket következetesen állítólagos örökösöknek titulálja az ügyvéd, többek között a következők állnak:
A felsoroltak alapos bűnügyi programot építettek fel. Igen komoly kételyek adódnak az örökösi minőség kérdésében. Aztán hosszasan boncolgatja, a visszaigénylő milyen fokú rokonságban áll a volt tulajdonossal. A „nepot” kifejezés románul egyaránt jelent unokát és unokaöcsöt. A feljelentő tévútra viszi a beadvány olvasóját.
Boncolgatja, Jankovics-Bésán Endre hogyan lehet Szentkereszty Béla unokaöccse, amikor az „anya”, Janka 1933. október 13-án elhunyt, a „szegény Endre” meg 1934. augusztus 2-án született, tehát tizenegy hónappal később. Az ügyvéd hozzáteszi, valószínűleg a nemesi címerrel rendelkező családoknál abban az időben hosszabb volt a terhesség ideje, mint a közönséges halandóknál. Ez a rosszindulatú megjegyzés még logikájában sem áll, ugyanis, mint az ügyvéd is megjegyezte, a „fiú” később született. A másik csúsztatás az, hogy Endre nem Janka fia, mint ahogyan azt erőltetve állítja, hanem unokája. A Janka fia 1908-ban született, az ő fia meg 1934-ben nyugodtan megszülethetett nagyanyja halála után tizenegy hónappal.
A feljelentés hosszasan taglalja a Jankovich-Bésán Endrének kiállított közjegyzői örökösi bizonylatok hamisságát. (Az illetékes bíróságok a visszaigénylőre vonatkozó örökösi bizonyítványok törvényességét jogerősen megállapították.) Aztán arra a következtetésre jut, hogy itt egy teljes, visszaszolgáltatási iratokat gyártó hálózatról van szó. A cél az volt, hogy örökösnek adja ki magát azért, hogy a visszaszolgáltatási folyamatot megjátszva csalással megrövidítse a román államot, melynek tulajdonjoga volt – állítja az ügyvéd, hozzátéve, a valódi örökös Szentkereszty Erzsébet, aki viszont a horthysta Magyarország hadseregébe igazolt, s elhagyta az országot. Éppen ezért, mivel az ellenségnél szolgált, jogosan sajátította ki a román állam a birtokot, állítja az ügyvéd. (Nem tudunk arról, hogy az akkori Magyarország hadseregében nők is harcoltak volna.)
Aztán kifogásolják a birtok telekkönyvezését is. Mindazonáltal megállapítják, hogy a román államot tízmillió eurónyi értékkel károsították meg, és kérik a vétkesek felelősségre vonását. Ezt az ügyet a korrupcióellenes ügyészség a brassói táblabíróságra helyezte. A tábla elutasította a vádakat. Aljas húzás
Annak illusztrálására, hogy milyen fondorlathoz folyamodott a központ által megfogadott ügyvéd, Ioan Sabău-Pop, idézünk a beadványából, mellyel 2014-ben a per Kovászna megyéből való áthelyezését kérte. (Különben Ioan Sabău-Pop a Vatra Românească alelnökeként szerepet játszott az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményekben – szerk. megj.) Indoklásában az egykori Har–Kov-jelentéshez hasonló állításokat sorakoztatott fel. Precedensként felhozta, hogy a Kovászna megyei prefektus is áthelyeztette a föld-visszaszolgáltatási pereket. Közli, hogy Kovászna és Hargita megyében közszájon forog: székelyföld (így, kisbetűvel!) nem Románia, s ebből a feltevésből kiindulva ezekben a megyékben a román állam, a román állami hatóságok nem léteznek, így a igazságszolgáltatás sem létezik már. Hozzáteszi, említett térségben puskaporos a hangulat, fennáll a veszély, hogy megismétlődnek a március 20-ai marosvásárhelyi események.
Azt állítja, hogy a megyei törvényszék volt elnökét és más két bírót Tőkés László kivitte Budapestre eligazításra. Ebből érthető, milyen viszonyok uralkodnak ott, egy bíró még ha román, akkor is nehéz helyzetben van. A megyei igazságszolgáltatásban hungarista és nemzetellenes pszichózis uralkodik a sokrétű összefonódások miatt, melyek bumerángként hatnak a visszaszolgáltatási perekben – áll többek között Ioan Sabău-Pop fejtegetésében.
A rágalmazó hallgat arról, hogy a visszaszolgáltatás törvényességét a Bukarestben székelő (nem har–kovi!) Legfelső és Semmítő- és Ítélőszék három döntésében is helybenhagyta.
Az utolsó akadály
Az örökösök bírósági végrehajtóhoz fordultak, a központ ismét az igazságszolgáltatáshoz, megfellebbezte a végrehajtást. A per végéig szóló felfüggesztés után alapfokon a Sepsiszentgyörgyi Bíróság, véglegesen a Kovászna Megyei Törvényszék utasította vissza a keresetet.
Kincses Előd, az örökösök ügyvédje érdeklődésünkre elmondta, a 10-es törvény alapján teljesen törvényesen juttatták vissza a Szentkereszty-kastélyt. (Kincses Előd szintén szerepet játszott az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményekben, akkor is a másik oldalon – szerk. megj.) A Kovászna Megyei Törvényszék 2004-ben hozott ítélete óta mindenféle trükkel húzták az eljárást, amelyet csak 2012. november 23-án sikerült véglegesen megnyerni a legfelső ítélőszéknél. Utána perújítást és semmisségi kérelmet is benyújtottak, mindkettőt elvesztették, mert teljesen megalapozatlanok voltak.
Érdeklődésünkre, hogy időközben a német Dorste grófok hogyan kerültek a képbe, az ügyvéd elmondta, az akadékoskodás közepette kitalálták, hogy megkérdezzék a német grófokat, szeretnének-e örökölni. Pont olyan fokú örökösök, mint Jankovich-Bésánék, de a 10-es törvény jogvesztő határidejéig nem nyújtottak be igénylést, tehát nem is jöhettek szóba. Különben is nyilatkoztak arról, hogy nem tartanak igényt az örökségre.
Addig húzták az ügyet, hogy időközben elhunyt Jankovich-Bésán András, s a visszaszolgáltatás a gyerekek javára történt. De le kellett járatni a hagyatéki tárgyalást, mivel a legelső ítélet még az apa javára szólt. Bejegyeztették a tulajdonjogot. Azt is megtámadta a Központ. Az ügyvéd szerint törvénytelenül, hiszen jogalap nélküli használója az ingatlannak. Azzal védekeztek, hogy operatív kezelési joguk van. „Nagyon édes nekik ez a használat, hiszen egy fityinget sem fizetnek” – jegyezte meg. Most ki sem akarnak kiöltözni.
Az új perrendtartás gyorsított eljárást tesz lehetővé, ha valaki a tulajdonos beleegyezése nélkül használ egy ingatlant. Felszólították a központot, hogy harminc nap alatt ürítsék ki a kastélyt, s fizessék ki három évre a lakbért. Válaszra sem méltatták, teszi hozzá Kincses Előd.
Bizonytalanságban A központ igazgatója, Kopacz Attila, aki 2008-ban került az intézmény élére, érdeklődésünkre elmondta, örökölte az ügyet. A brassói ügyvéd visszalépett, újat kerestek. Ioan Sabău-Pop marosvásárhelyi ügyvédet ajánlották Bukarestből, mint olyan szakértőt, aki részt vett a visszaszolgáltatási törvény kidolgozásában. Az ügyvéd végezte a dolgát, a kivizsgálást azért kérte, hogy megbizonyosodjanak, jogos-e a visszaszolgáltatás, mert nagy a felelősség. Az én tisztem a rendezvények szervezése, nem a jogi gondok megoldása – hangsúlyozza Kopacz. Állítja, nem fordult hozzájuk senki bérleti szerződést kötni. Két felszólítást kaptak, hogy ürítsék ki a kastélyt, ellenkező esetben kártérítést számolnak fel.
Egyrészt a végrehajtó kötelezi, hogy hagyják el az ingatlant, de nem teszi fel senki a kérdést: mi lesz az állami vagyonnal? Voltak beruházások, amelyek leltáron szerepelnek, továbbá ott van egy 78 alkotásból álló térplasztika-együttes, amelyet nem lehet elszállítani. Azt sem vették figyelembe, hogy itt művelődési intézmény működik. Hogy mi lesz a jövő, nem tudja Kopacz Attila. Hozzáteszi, a művelődési miniszter asztalán a helyzetjelentés. Ott születik meg a döntés. Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)