Magyarellenes molinók a romániai kosárlabda-mérkőzéseken
A kosárlabdamérkőzések lelátóin is megjelentek a magyarellenes feliratok – közölte szerdán internetes oldalán a Krónika napilap.
A marosvásárhelyi Maros KK kosárlabdaklub közölte a Román Kosárlabda-szövetségnél (FRB) és az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál is feljelentést tesz azt követően, hogy a férfi bajnokságban a nagyszebeni CSU-val vívott hét végi mérkőzésen a szebeni szurkolók nyomdafestéket nem tűrő, magyarellenes feliratot tartalmazó molinót feszítettek ki a marosvásárhelyi sportcsarnok lelátóján. A marosvásárhelyi drukkerek önuralomról és sportszerűségről tettek tanúbizonyságot, nem válaszoltak a provokációra.
Rövid idő alatt ez volt a második magyarellenes megnyilvánulás a romániai kosárlabda-mérkőzések lelátóin. Múlt csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Sepsi Sic női kosárlabdacsapatot fogadta magyarellenes felirat a dél-romániai Targovistén, ahol a román kupa négyes döntőjét játszották. A lelátón Sepsiszentgyörgy román és magyar nevét tartalmazó molinót feszítettek ki, a magyar feliratot áthúzták.
A Totalbaschet.ro román szakportál kérdésére válaszolva a Román Kosárlabda-szövetség (FRB) elítélte a szurkolók diszkriminatív és xenofób megnyilvánulásait, de nem tett említést arról, hogy büntetést róna ki az érintett klubokra. „Ezekért a cselekedetekért teljes mértékben a szurkolók a felelősek, az őrző-védő cégeknek és az illetékes hatóságoknak, a csendőrségnek kötelessége közbelépnie és megakadályoznia az ilyen jellegű megnyilvánulásokat” – közölte a FRB.
MTI. Erdély.ma

Autonómiatervezet: kinek áprilisi tréfa, kinek valóság
„Ma reggel megkaptuk az RMDSZ székelyföldi autonómiastatútum-tervezetét. A mellékelt levélben felkértek, hogy véleményezzük a dokumentumot, és közlik azt is, hogy a közös műhelymunka során megszülető tervezetet a román parlament elé terjesztik” – jelentette be tegnap sajtótájékoztatóján Sánta Imre, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) sepsiszéki elnöke. Majd rövid hatásszünet után hozzáfűzte: közlése április elsejei tréfa, sajnos, a „bombahír” tulajdonképpen csak vicc.
Sánta Imre kifejtette: bolondok napi beugratásával arra akarta felhívni a figyelmet, hogy érthetetlen az RMDSZ titkolózása az autonómiatörvény-tervezet körül, és értelmezhetetlen Borbély László politikai alelnök elmúlt hét végi nyilatkozata is, amelyből gyakorlatilag semmi sem derült ki. „Egyelőre annyit tudunk, hogy talán létezik egy dokumentum, amely 18 oldalas, és amely esetében megígérték, hogy decemberben közvitára bocsátják. Áprilisban járunk, és semmit sem hallani róla, ez arra ad okot, hogy a létezésében is kételkedjünk” – mondotta. Hangsúlyozta, nem szégyen, hogy nincs, mondják meg, hogy nem tudnak egy ilyen tervezetet elkészíteni – annál nagyobb szégyen azonban az ígéretek be nem tartása. Ilyen körülmények között nem vehető komolyan az RMDSZ szándéka, tavaly a székely szabadság napján nemcsak hogy nem vett részt hivatalosan a szövetség, de el is határolódtak a rendezvénytől, idén tessék-lássék módon volt jelen magánemberként néhány tisztségviselőjük. A Székely Nemzeti Tanács statútumtervezetét sem támogatták, pedig az megjárta a parlamentet is, másfél évvel ezelőtt, amikor lehetőségük lett volna megvédeni a szenátusban, nem tették, kivonultak. „Mindezek után az a következtetés fogalmazódik meg bennem, hogy nem gondolják komolyan, ismét kampánytémává silányítják az autonómia kérdését, és ez nagy kár a közösség szempontjából” – mondotta. Kiemelte azonban: van másik megoldás, az EMNT és EMNP közvitára bocsátotta a maga autonómiaelképzelését, ez megtalálható az interneten (neppart.eu/nyilvanos-vitara-bocsatotta-autonomiakoncepciojat-a-neppart.html), véleményezhetik politikai vagy civil szervezetek, a szakma képviselői, de egyszerű emberek is. A csomagban szerepel a Bakk Miklós által kidolgozott kerettörvény a régiókról, egy törvénytervezet Székelyföld különleges jogállásáról, és ehhez kapcsolódik, szerves része az SZNT által kidolgozott székelyföldi autonómiastatútum-tervezet. Az EMNT–EMNP kezdeményezésére egy karaván is útnak indul, feladatuk lesz szélesebb körben is megismertetni autonómiaelképzeléseiket.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Antal Árpád: bízzák ránk Székelyföldet
Határozottan cáfolta Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a Duna TV hétfő esti, Közbeszéd című műsorában annak a román sajtóban megjelent tanulmánynak a hitelességét, amely szerint a székely megyék gazdasági helyzete siralmas.
A polgármester kijelentette: a székelyföldi megyék a romániai átlag fölött teljesítenek, de ha Bukarest számára ekkora nyűg Székelyföld, akkor azt „bízzák ránk”. Antal bízik abban, hogy öt év alatt Székelyföld gazdasági összterméke a mostani szinthez viszonyítva legalább 50 százalékkal növelhető. Ha ez idő alatt nem bizonyítjuk be, hogy a régió életképes, fejlődésre és fejlesztésre alkalmas, visszaadjuk nekik – hangzott Antal javaslata a román hatóságok felé. Szerinte amúgy az ukrajnai helyzet egy új fejezet elé állíthatja a román kormányt, illetve elindulhat a román–magyar párbeszéd az autonómiáról, hiszen a román állam érdeke, hogy ne legyen lehetséges konfliktusforrás Románia területén. Ígéretesnek tartotta Kovászna és Hargita megye ortodox püspöke, Ioan Selejan nyitását a párbeszédre. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Őszinte sajnálattal dr. Péterffy Árpád professzor úrnak
Valószínűleg nem az én dolgom, sőt a lélektani összetevők egy része is homályban marad előttem, mégis bátorkodom a minapi díszdoktori oklevél visszaadásához néhány keresetlen sort fűzni.
Péterffy Árpád dr. professzor, nyugalmazott szívgyógyász Debrecenből (korábban a svéd partokról) a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet végzettje volt, ha jól tudom. Apja ugyanitt tanított. (E sorok írójának atyja is, de ennek csak a későbbiekben lesz áttételes jelentősége.) Kiváló orvosprofesszorok tanították a mesterség, a hivatás művészetére és szeretetére. Nekik is köszönheti – gondolom – későbbi eredményeinek megalapozottságát. Nos, mikor visszaadta a díszdoktori kitüntetését, akkor egyúttal akaratlanul azoknak a régi orvosdoktoroknak a régen kihűlt orcájára, renoméjára is mért egy csapást. Így vélem. Hiszen a visszaszármaztatott díszdoktorság alapja, origója a régi tanulmányokban is rejlik, hangsúlyozom még egyszer.
Mérhetetlen kárt okozott az egyetemnek, melyben a magyarok képzése is folyik, mindenek ellenére. És a szenzációra éhes média valamint az egyetemi közeg nemzetközi szinten is felfogja az üzenetet: ez egy olyan intézmény, amelynek kitüntető diplomáját valaki visszadobta. Az el fog sikkadni az idők során, hogy politikai meggondolásból tette, marad a puszta és elkeserítő tény, hogy az oklevél visszadobatott a megjutalmazottól enkezűleg. Valószínűleg nem is érdemes érte küzdeni, mondhatják.
Én azt gondolom, lehet, hogy tévedek, hogy P. Á. orvosdoktor, professzor nevét, megjutalmazását a magyar orvostanárok, professzorok vetették fel, tettek javaslatot a szenátusnak, az egyetem vezető grémiumának arra, hogy a debreceni (és svédországi) professzort tüntessék ki. Nem vagyok tisztában azzal, hogy mennyi időbe, munkába, meggyőzésbe telt, került, amíg az egyetem vezetősége ráállt erre a kitüntetés-adományozásra. Nem lehetett egyszerű sétagalopp. De végül is sikerült. Nos, most az ő munkájuk, igyekezetük vált semmivé. Nevetségessé.
És végül engedjen meg, professzor úr, egy túlságosan is személyes megjegyzést. Ha ön netán holland, angol, svéd vagy amerikai nemzetiségű – nem állampolgárságú, hanem született (native) holland, svéd, amerikai vagy angolként adta volna vissza tiltakozásul a magyar karral szemben folytatott diszkriminatív intézkedések és elodázások miatt a díszdoktorságát, akkor annak lenne ám visszhangja, attól a román egyetemvezetés nacionalista társadalma is megszeppenne, meghökkenne, országossá dagadna a botrány, magyarázkodni kényszerülne az ország és világ tudományos fórumai előtt. De mint magyar tudós, sajnos, inkább nagy rosszat cselekedett, a további – ha még akadna ezek után is, bár erőst kétlem – magyar díszdoktorokkal. Ugyanis azt fogják mondani a román egyetemi körök elfogultan és víg kacajjal, nos fiúk, mit mondtunk mi már az elejétől fogva, mikor ti erőszakoskodtatok (?) P. Á. díszdoktorrá fogadása ügyében? Nem kell többé ilyen kockázatnak, hiábavalóságnak, action gratuite-nek kitenni magunkat s az intézményt. Fogadjunk csak díszdoktorrá olyan tudósokat, akik nem magyarok, és akiknek soha nem áruljuk el, hogy valaha is magyarul folyt ezen az egyetemen az oktatás.
Ezzel pedig apáink munkája is megsemmisül a többség és a róluk tudni nem akaró utókor előtt…
Sajnálkozva üdvözli Önt az egykor egy utcában lakó
Sebestyén Spielmann Mihály nyugalmazott könyvtárigazgató. Népújság (Marosvásárhely)

Pál atya: Egyházellenes vagy Ferenc-rend-ellenes megnyilvánulás
Az egykori barátok templomának tornyára a hét végén horogkeresztet festettek, később azt is befestették feketével. A helyi rendőrség vezetője szerint két személyről van szó, akiket a videokamerák segítségével sikerült beazonosítani. A videóanyagot átadták a megyei rendőrségnek, lévén szó bűncselekményről. A vizsgálatot ők fogják levezetni.
A történtekről Bakó Béla Pál ferences atyával beszélgettünk, aki elmondta, hogy közvetve tudta meg, hogy a torony oldalára eredetileg a horogkeresztet festették rá, majd utána fekete festékkel befestették, és valami narancssárga jel is van rajta. – Tegnapelőtt délután néztem meg, le is fényképeztem. Viszont nem tudtam róla, mert nem tartózkodtam Vásárhelyen szombat-vasárnap. Csak miután felhívták a figyelmemet, mentem el és néztem meg, hogy mi van ott. A torony másik felére is piros betűkkel valami rejtélyes betűket, rövidítéseket írtak. Hogy valójában ez mi?
Saját tulajdonból saját tulajdonba?
A torony a Ferenc-rend tulajdonában van, és az 1972-es protokoll-megegyezésben az áll, hogy a toronynak, a kriptának a rendben tartását a mindenkori polgármesteri hivatal magára vállalja, mondta a továbbiakban. – A kripta fölött valamikor, eléggé hamis módon jelölték ki ezt a helyet, mert a templom és a kolostor nem abban a formában volt, ahogy ott kijelölték polgármesteri irányítással. Minket, az igazi tulajdonosokat, meg se kérdeztek. Nem beszélve arról, hogy legalább ötször átírták telekkönyvileg a toronynak és a kriptának a tulajdonosát. Persze, ezt is a mi megkérdezésünk nélkül. Aztán per alá került a dolog, annyira tisztázódott, hogy a bírósági végzés szerint igenis, a Ferenc-rend tulajdona. Viszont a telekkönyvezés még nem történt meg, nem tudom, milyen törvényre hivatkoznak, hogy majd csak a nyáron lesz lehetséges, hogy átkerüljön a Ferenc-rend tulajdonába. Vagyis, hogy a saját tulajdona ismét kerüljön át telekkönyvileg a saját tulajdonába. Tehát nagyon vicces az egész, hogy kinek milyen érdeke van erre.
Eddig még nem fordult elő, hogy a templomtorony oldalára, amit 1728-ban kezdtek építeni amúgy, akkor ilyesmik kerüljenek rá. Hogy ez most nyilvánvaló, hogy vagy egyházellenes megnyilvánulás, vagy Ferenc-rend elleni megnyilvánulás. Mi ezt így vesszük.
Ismeretlen elkövető ellen tesznek feljelentést
Kérdésünkre, hogy tesznek-e feljelentést az ügyben, Pál atya azt válaszolta, hogy igen, szándékoznak feljelentést tenni. – Éppen ma este jön a provinciális, a tartományfőnökünk, meghatalmazást kell adjon az ügyvédnek, aki majd továbblép. Ismeretlen elkövető ellen tesz feljelentést. Hogy ezzel mennyire lehet jutni, azt mindenki tudja. Ez egy olyan nesze semmi, fogd meg jól. Viszont nekünk, ferenceseknek meg kell tennünk tiltakozásképpen, mert a Ferenc-rend a város életében 1316-tól itt van, és az, hogy mit tett a városért, a polgáraiért, a történelem igazolja. Ez pedig valójában megalázása akár a katolikus magyar egyháznak, akár a Ferenc-rendnek. Érdekes, hogy senki nem látta, ilyenkor a helyi rendőrség nincs ott. De ha valaki átmegy egy olyan zebrán, amelyet megszüntettek, azért megbüntetik, de ilyen esetben sehol sincsenek. Kíváncsi volnék, ha esetleg egy más felekezet templomára – gondolom, tudja, melyikre gondolok – festettek volna horogkeresztet, utána pedig ronda fekete festékkel bemázolták volna, biztos megvolna már a tettes. Ez az én meglátásom.
– A rendőrség szerint a kamerákon két személy látható, és hamarosan kihallgatásokra kerül sor.
– Erről nem tudok, minket nem is értesítettek, de végül is, miért is értesítenének. De ha a kamerák beazonosították, annál jobb. Akkor vonják felelősségre a tetteseket.
– Azt is mondják, hogy állítólag ugyanezek a személyek a főtér másik oldalán levő Vatra-székház ablakára obszcén feliratokat festettek
– Erről nem tudok, viszont láttam hasonló piros betűket, feliratokat, amit utólag lemeszeltek, éppen a torony melletti Toldalagi ház falán. Amúgy minden ilyen felirat, ezek a falfirkák a mi meglátásunk szerint sátáni jelek. Ezek a sátánisták igéi, mint ahogy a kereszténységnek, más vallásúaknak is vannak szent szövegekből vett idézeteik.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Áprily-est a Vártemplomban
Együttlétek emlékkönyve
A 102. Áprily-estnek, illetve a nagyenyedi rendezvénysorozat első évtizedét megörökítő emlékkönyv marosvásárhelyi bemutatójának adott otthont hétfő délután a Vártemplom gótikus terme. Ötvös József lelkipásztor a Példabeszédek könyvéből idézve – "A vidám szív a legjobb orvosság" (Pld. 17, 22) –, illetve a jellegzetes Áprily-fohásszal – "Imádkozom, legyek vidám" – teremtett örömteli hangulatot az enyedi vendégekkel eltöltött másfél órához. A lelkész arra hívta fel az egybegyűltek figyelmét, hogy a vidámság az Ószövetségben többször is előforduló fogalom, míg az Újszövetségben csak egyszer utalnak rá, majd arra emlékeztette a híveket, hogy a 90-es években Romániába látogató hollandoknak feltűnt az erdélyi keresztények szomorúsága, amely az úrvacsoravételi szertartásnál is érzékelhető. Ennek nem kellene így lennie, hiszen az evangélium szó valójában örömhírt jelent – hangsúlyozta Ötvös József, majd párhuzamot vont Marosvásárhely és Nagyenyed között: Enyednek is van vártemploma, akárcsak a mi városunknak, és a templom és a kollégium mindkét város múltját meghatározta
Az elkövetkezőkben Kerekes Hajnal, a Fehér megyei RMDSZ ügyvezető elnöke az emlékkönyvig vezető út kezdeteire tekintett vissza, az enyedi Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Ház történetét idézte fel, amelynek 2002-es avatóünnepségén Kilyén Ilka is fellépett.
– Vidámak voltunk, igazán vidámak – emlékezett a színművésznő a tizenkét évvel ezelőtti eseményre, majd Csávossy György Ima és Áprily Egy pohár bor című versével tette ünnepibbé az együttlétet.
A nagyenyedi magyar közösséget maga köré gyűjtő Áprily-estek megálmodója, Józsa Miklós nyugalmazott tanár szintén a rendezvénysorozat ötletének megszületéséig pergette vissza az időt. A nagyenyedi világba "belegyökerezett" költő nevét viselő találkozók megvalósításához minden előzetes terv nélkül láttak hozzá, és 2003. február 7-én sor is került az első rendezvényre, melyen Király László Bánffy Miklósról tartott előadást. Ennek kapcsán Józsa Miklós azt is elárulta, hogy a legutóbbi egyeztetések alapján ez év decemberében Nagy Miklós Kund értekezik majd Bánffyról.
– Nem mindig heti rendszerességgel, de következetesen, és a tökéletes harmónia jegyében zajlottak az Áprily-estek, és az emberek lassan megszokták, igényelték ezeket a rendezvényeket – tette hozzá az enyedi vendég, majd fel is sorolt jó párat a jeles alkalmakból – előadásokból, könyvbemutatókból, tárlatnyitókból –, melyek során a találkozók családi hangulatú összejövetelekké nőtték ki magukat.
A továbbiakban Bakó Botond, az emlékkönyv értelmi szerzője ismertette a kötetet, amelyet eredetileg albumként képzelt el, és Kerekes Hajnal biztatására tágított több témát körbejáró, kordokumentum értékű művé. A hét fejezetből felépülő könyv első része az Áprily-esteken elhangzott előadásokhoz kapcsolódik, a továbbiakban a rendezvények médiában való tükrözése jut kifejezésre, majd Áprily nevéhez kötődő írásokat – többek között az Áprily-emléktúráról szóló beszámolót –, illetve magvas mondásokat talál benne az olvasó, ugyanakkor pedig az otthoni helyszínek is felvillannak, és a találkozók törzsközönsége is előtérbe kerül.
– Ezek az emberek aktív részesei voltak az Áprily- esteknek, nemcsak a hozzászólásaikkal, de a találkozásaikkal, összeölelkezéseikkel, azzal, ahogy jöttek a sok magyar nevű utcából – hangsúlyozta az emlékkönyv szerkesztője, majd Herta Müller szavaival zárta ismertetőjét:
– Amit elhoztunk a szülőföldünkről, az az arcunkra íródik. Ennek a közönségnek az arcán is tükröződik a 10 év, és nem túlzás azt mondani, hogy hasonlítanak egymásra. Úgy, mint azok a diákok, akik 10-12 évet a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban vagy a Bolyai líceumban töltöttek el.
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)

Műemlékvédelem Erdélyben
VI. konferencia a szovátai Teleki Oktatási Központban
Műemlékvédelem Erdélyben címmel rangos konferenciát szervezett a marosvásárhelyi Arcus Egyesület és a kolozsvári Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány. Az immár hatodik alkalommal megrendezett eseménynek a szovátai Teleki Oktatási Központ Bíró István-terme adott otthont.
A kétévente megszervezésre kerülő Műemlékvédelem Erdélyben című konferencia az elmúlt időszak erdélyi műemlék- helyreállítási programjai, az épített és ingó örökségünkhöz kötődő kutatások, valamint a különböző örökségvédelmi projektek bemutatására biztosított alkalmat. A háromnapos ülésszak március 28-án, pénteken vette kezdetét. Az ülésszakon a műemlékvédelemben szerepet kapó különböző szakterületek magyarországi és erdélyi képviselői, művészettörténészek, építészek, régészek és restaurátorok adtak elő. A konferencia első napján a résztvevők többnyire művészettörténeti előadásokat hallhattak, a második nap helyreállításokkal, régészeti kutatásokkal kapcsolatos bemutatókat hallgathattak meg, a rendezvény záró napján pedig a restaurátori munkák kerültek terítékre. Az ülésszak 50 előadása a műemlékvédelem több specializált szakterületének legújabb eredményeiről igyekezett átfogó képet adni.
A háromnapos rendezvényt Mihály Ferenc restaurátor nyitotta meg, akit a műemlékvédelem jelenéről kérdeztünk.
"Az elmúlt huszonvalahány évben a változások után a műemlékvédelemnek különböző hullámai voltak, jók, közepesek, gyengébbek. Az állapot, sajnos az nagyon rossz, tehát nagy műemlékállomány van nagyon elhanyagolt állapotban, természetesen kevés szakember, kevés forrással. Vannak biztató jelek is, igyekeztünk ezen a konferencián néhány ilyen példát bemutatni, mint például a gyulafehérvári székesegyház, az alvinci református templom, az égei református templom, a fületelki református templom, ahol aránylag kevés ráfordításból elég jó eredményeket lehetett elérni. De vannak nagyon szomorú példák is, mint a kisbúni kastély, vagy olyanok, amelyek az út mellett – bőven elég, ha innen utazunk Nagyvárad fele és Kerelőszentpálra, Radnótra, Aranyosgerendre vagy ezekre gondolunk – omlófélben levő épületekkel rendelkeznek. Tehát nagyon széles a paletta a műemlékek állapotát tekintve." A restaurátor a kolozsvári Szent Mihály templom hajdani faberendezéseiről, oltárairól tartott egyéni előadást, továbbá közös bemutatót tartott Kiss Loránddal a fületelki evangélikus templom állagmegóvásáról, illetve Mednyánszky Zsolttal és Nagy Benjáminnal bemutatták a szakrestaurátori szempontokat. A pénteki ülésszakot két könyvbemutatóval zárták a szervezők, elsőként A szórvány emlékei című kötet került bemutatásra Kollár Tibor által, ezt követően a Közös tér – Közös örökség című előadást Sebestyén József előadásában hallhatták az egybegyűltek.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a Műemlékvédelmi programok Hargita megyében címmel tartott előadást. "Hargita megyében hála istennek nagyon sok program fut párhuzamosan, hisz egyre inkább és egyre többen felismerik a lehetőséget, hogy a műemlékek nem csak problémát jelentenek és restrikciókat, különleges szabályozást, nehézséget, hanem lehetőséget. Itt elsősorban két dologra gondolunk, egyrészt az identitásunk megtartása tekintetében, az oda gyökerezésben, a helyi büszkeség kialakításában lehet megerősítő hatása. Azonkívül most már egyre inkább a vendéglátásban is az egyik célpont lehet egy-egy műemlék, lehet az akármilyen kicsi kapu, kopjafa, sírkő vagy akár egy Árpád-kori templom, és hát ilyen tekintetben nagyon sok programunk van. Tehát van külön műemlék-feljavítási programunk, van külön tanácsadási programunk, van a modern székház programunk, támogatjuk a faluképeknek a kialakítását. Van programunk az ásatásokra, a régészeti kutatásokra, hisz ez is hozzátartozik a múltunk feltárásához. Mindenre van nyertes pályázatunk, hogy bemutassuk interaktív, háromszázhatvan fokos honlap-rendszerekben. Ezenkívül foglalkozunk a fiatalokkal is, sőt mi több, most tankönyvet is készítünk számukra, hisz azt gondolom, hogy a fiataloknak, amikor eldöntik, hogy esetleg elhagyják ezt a térséget és elmennek külföldre, akkor azt is latba vetik, hogy mennyire kötődnek ehhez a térséghez, és hogy tudják a műemlékeinknek is a múltját, tudják a székely történelmet, akkor lehet, hogy nehezebb az elszakadás, az elmenés. Amellett persze rendhagyó történelemórákat szervezünk, sok pályázati kiírás, fotópályázat van. Próbáljuk felhívni a figyelmet a műemlékekre, speciális engedélyezési eljárásokban veszünk részt, és arra is odafigyeltünk, figyelünk, hogy azokhoz az eseményekhez, konferenciákhoz, programokhoz, amelyek a műemlékvédők tevékenységét segíthetik, járuljunk hozzá" – mondta Borboly Csaba.
Kovács Zsoltot, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem művészettörténész adjunktusát a művészettörténet székelyföldi oktatásáról kérdeztük. "Nagyon sokat változott és fejlődött ez az oktatás a ’89 előtti állapotokhoz képest számos területen, jóval változatosabbá vált az a kínálat, amely Erdély épített örökségéhez, Erdély művészeti örökségéhez kötődik. Lehetőség nyílt magyarországi helyszíneken elsajátítani egyes ehhez kötődő szakmáknak az alapjait. Természetesen főként a ’90-es évek végétől Kolozsváron is, vagy Erdély más helyszínein is beindultak ehhez kapcsolódó képzések. Azt mondhatom, hogy az elmúlt időszakban egy olyan fiatal generáció került ki az egyetem padjaiból, amely teljes mértékben felkészülve vághat neki ilyen feladatoknak." Kovács Zsolt művészettörténész Lupescu Raduval tartott közös előadást Egy késő középkori polgárház Kolozsváron. Az unitárius püspöki ház műemléki kutatása címmel. Az ülésszak utolsó napján is érdekes előadásokon vehettek részt az érdeklődök, többek közt hallhattak a Dési Református Egyházmegyéről, a nagykárolyi Károlyi- kastély egykori portrégyűjteményéről, a Gyulafehérvári Érseki és Főkáptalani Levéltár inventáriumairól, az erdélyi orgonaépítésről, a Zárkő restaurálásáról, a csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony plébániatemplomban előkerült XV. századi faliképekről és az olaszteleki Dániel- kastély XVII. századi falképtöredékeinek restaurálásáról. Legközelebb két év múlva kerül megrendezésre a Műemlékvédelem Erdélyben című konferencia, amikor sor kerül az elkövetkező két év művészettörténeti, építészettörténeti és restaurátori munkáinak bemutatására.
Urbán Izabella. Népújság (Marosvásárhely)

Kisiratos 10 éve nyerte vissza községi rangját
Egy falu felvirágzásának évtizedes története
Kisiratos a XV. században már lakott terület volt, több háború, tűzvész pusztított rajta, újkori történelmének során az első hivatalos említése 1813-ban történt, míg 1818-ban dohánytermesztőket telepítettek ide, amikor az új település fejlődése komoly lendületet vett.
A nagyközségnek számított Kisiratos Arad, de Csanád vármegyéhez is tartozott. Az impériumváltás után nagy törést jelentett a község életében az 1968-as terület átszervezés, amikor is Kisiratos elveszítette községi rangját, Kürtöshöz csatolták, amelyiket várossá nyilvánítottak – kezdte szülőfalujának a bemutatását Almási Vince polgármester, akit 1996-ban a Kisiratost is magába foglaló Kürtös város alpolgármesterévé választottak.
Valóra vált önállósodási remények
Mivel a kisiratosiak soha nem mondtak le a községi státus visszaszerzésével járó önállósodásról, a rendszerváltás után e remények újraéledtek. Ehhez azonban Kürtös városban népszavazást kellett szervezni, ahol viszont nem volt könnyű a román többségű lakosságot rávenni Kisiratos függetlenségének az elfogadására. Ebben talán annak is nagy szerepe volt, hogy 8 évi alpolgármesteri munkájával, Almási Vincének sikerült megszereznie a többségi román lakosságnak a bizalmát, az elismerését. Ugyanakkor kikérték a kisiratosiak véleményét is azon a nagygyűlésen, amelyen mintegy 400-an vettek részt. Sokan attól tartottak, hogy a jó anyagi helyzetben lévő Kürtöstől valló elszakadással, elveszítik az anyagi biztonságot is.
2004. április 4-én megszületett a törvény, amelyik Kisiratost újra községgé nyilvánította. Ebben igen sokat segített a parlamentben, illetve kormányon volt RMDSZ. A benyújtott dokumentációban bizonyítani kellett, hogy egy életképes település igényli a községi státust, ezért bemutatták az iskolát, az orvosi rendelőt, a postaépületet, a rendőrőrs épületét, illetve bizonyítani kellett a megfelelő helyet is a leendő községi adminisztráció számára.
Az önállósodás úgy indult, hogy 2004. április 4-én Almási Vincét prefektúrai rendelettel, az év júniusában sorra kerülő helyhatósági választásokig kinevezték polgármesternek. Másnap átjött Kisiratosra, komolyan mérlegelni az itteni állapotokat. Mivel az egykori községházában működött a helybeli posta, a rendőrség, sőt kereskedelmi egységek is, lassan minden intézménynek helyet kerestek, miközben a községházát az alapoktól a tetőszerkezetig, teljesen felújították, korszerűsítették. Őszig megfelelő személyzetet is sikerült toborozni, tehát a községi adminisztráció a kezdeti nehézségek után beindult, zavartalanul működik, aminek a legnagyobb előnye, hogy a lakosság minden fajta ügyes-bajos dolgait, helyben, az anyanyelvén értekezve elintézik, nem kell többé Kürtösre utazni.
Almási Vince polgármester büszke arra, hogy kisiratosiakból sikerült olyan községi adminisztrációt összeállítani, aminek minden tagja szakember a tevékenységi területén. Tehát már kezdetkor bebizonyították, hogy Kisiratos Községet egy életképes közösség lakja. Éppen ezért, előbb a bekötőutak felújítására összpontosítottak, hogy a település elérhető legyen, kikerüljön a kommunizmus által, számára kiépített zsákutcából. Jelenleg Kürtös, de Nagyiratos felé is aszfaltos úton lehet közlekedni, a Mácsa felé vezető út is elő van készítve az aszfaltozásra. Ezzel párhuzamosan a belső utcák karbantartását, korszerűsítését is szorgalmazták. Manapság a település minden házát, bármilyen időjárás közepette, személyautóval is meg lehet közelíteni.
Az említettekkel párhuzamosan kiépítették a vezetékes ivóvíz hálózatot és fokozatosan felújították a középületeket is: a kormányprogram támogatásával felújított, korszerűsített iskola, illetve megyei tanácsi és helyi erőforrásokból hasonlóképpen megújult óvoda épületei a legjobb feltételeket biztosítják a tanulók, illetve a pedagógusok számára. A harmadik éve felújítás alatt álló nagy kultúrotthon épületén idén – igen jelentős beruházással – befejezik a munkálatokat. Önerőből újították fel a sportolók öltözőjének, fürdőjének az épületét, de az orvosi rendelőnek a külső és belső felújítása is elkészült, már csak a központi fűtésnek a beszerelése van hátra.
2008-ban fejezték be annak a kisméretű sportcsarnoknak az építését, amiről a helybeliek valamikor talán álmodni sem mertek. Manapság azonban itt rendszeres, komoly sporttevékenység zajlik. Ugyanabban az évben építették az egy hektáros játszóparkot is, sakkozó asztalokkal. Ide nagy szeretettel látogat a település apraja, nagyja. A felújított óvoda udvarán jelenleg játszótér kialakítása zajlik, de a fogorvosi rendelő, illetve az ott található bérlakások épülete is felújítás alatt áll. A diáklétszám megtartását segíti elő a dévai Szent Ferenc Alapítvány által Kisiratoson létrehozott gyermekotthon is.
Az sem elhanyagolandó, hogy Arad megyében Kisiratos az egyetlen község, ahol idén befejezik az összes külterület parcellázási tervét, ami azt jelenti, hogy a helybeli földtulajdonosoknak hektáronként 35 lejért, a birtokív alapján telekkönyvezik a termőföldjeiket. Mivel a parcellázási terv, pályázati támogatással készült, a telekkönyvezési költség az átlagosnak a töredéke.
Kisiratos központja nem véletlenül irigylésre méltó bármelyik Arad megyei község számára, hiszen ott szökőkúttal ékesített, járdákkal szegélyezett park épült. A tisztán tartásukat nagyban elősegíti a lakosság, amelyiknek tagjai szeretik a tisztaságot, a rendet és a szépet.
Az egész település rendezett, mindenki tisztán tartja a háza táját, a közterületet. A szemetelés felszámolását a helybeli iskolának is köszönhetik, ugyanis már az óvodától a tisztaság- és rendszeretetre nevelik a gyermekeket. Mindez nem csak a lakosság, hanem az ide látogatók számára is kellemes közérzetet kölcsönöz.
Folyamatos támogatás, lelkes munka
Az elmúlt 10 évben Kisiratos hozzávetőleg 6 millió lejt (60 milliárd régi) kapott infrastruktúrafejlesztésre. Jelenleg 173 ezer euró értékű projekt támogatásával turisztikai információs központ építése indul el. Emellett azonban nagyon sok, apróbb összeget kaptak pályázati úton, kulturális tevékenységek támogatására. Almási Vince szerint az infrastruktúrafejlesztéssel azonos értékű az emberkatedrálisról való gondoskodás is, vagyis a lakosság közművelődésének, szórakoztatásának az előmozdítása is, ezért a megye egyetlen településén sem szerveznek olyan sok, színes kulturális programot, mint Kisiratoson. Mindezzel párhuzamosan, a község vezetősége nagyon odafigyel a helybeli gazdálkodókat megillető területalapú támogatásoknak az igénylésére, a lehívására.
Arad megye legmagyarabb települése
Almási Vince szerint, Kisiratost úgy tartják számon, mint Arad megye legmagyarabb települését, ami egyben azt is jelenti, hogy a polgármester, az alpolgármester, illetve a 11 községi tanácsos közül is legkevesebb 10 RMDSZ-es, tehát az érdekvédelmi szövetség mindig a kisiratosiak mellett állt, mindenben támogatta a község törekvéseit, viszont a helybeli szavazók is minden alkalommal bizonyították a Szövetség iránti lojalitásukat. A kisiratosiak 2004 óta tudják, kihez tartoznak, kihez fordulhatnak támogatásért.
Az elmúlt évtizedben Kisiratos közössége többszörösen bizonyította életképességét, virágzó településsé épült, ahol jóleső érzés lakni, ezért az elvándorlás is alacsony, ugyanis az utóbbi 30 évben a település lakossága csupán 82 fővel apadt. A lakosság létszámának a megtartásához hozzájárul az új lakópark is, ahol 63 házhelyet mértek ki, közülük sok fiatal család akar itt házat építeni, itthon gyökeret ereszteni – mondta el érdeklődésünk nyomán Almási Vince polgármester, akinek elévülhetetlen érdemei vannak Kisiratos önállósodásában, egy faluvá degradált községnek a felvirágzásában. Maga azonban a munkáját szolgálatnak tekinti, büszke a rendszerető, fegyelmezett, élni akaró közösségre, amelyre mindig számítani lehet.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Nem fizet bírságot az SZNT
Nem hajlandó kifizetni a Maros megyei csendőrségnek a gyülekezési törvény megsértéséért kiszabott 12 ezer lejes büntetést Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, aki törvénytelennek és jogellenesnek nevezte a március 10-ei marosvásárhelyi autonómiatüntetés szervezőinek a megbírságolását.
A csendőrség által kiszabott bírság legnagyobb, 8 ezer lejes tételét a be nem jelentett vagy betiltott rendezvény megtartásáért kapta a demonstrációt szervező, az SZNT alapította Siculitas Egyesület. További háromezer lejes bírságot szabtak ki arra hivatkozva, hogy a szervezők nem tették meg a szükséges intézkedéseket az incidensek megelőzésére, és újabb ezer lejt az úttest elfoglalásáért.
„Az egész társadalom erkölcsi kötelessége a hatóságokat rákényszeríteni a törvények betartására, az alkotmányos jogok tiszteletére. Sokkal súlyosabb, ha nem az egyén, hanem maga a hatóság sért törvényt. Előbbi az okozott kár megtérítésére kényszeríthető, ám ha a törvényesség fölött őrködni hivatott intézmények sértenek törvényt, akkor a jogállamiság egész intézménye, maga a demokrácia kerül veszélybe” – fogalmazott közleményében Izsák Balázs, aki korábban túlkapásnak nevezte a bírság kiszabását.
Az SZNT-elnök szerint felelősség hárul ezen a téren a kormányzásban szerepet vállaló RMDSZ-re is. „Van elegendő befolyása, hogy kikényszerítse a hatóságok törvénytiszteletét, a magyar nyelvhasználat elleni fellépések, a rendszeres zaklatások vagy jelképeink üldözésének leállítását?” – tette fel a kérdést az SZNT-elnök, aki korábban is elmondta, a közigazgatási bíróságtól fogja kérni a szervezőkre kirótt bírság megsemmisítését.
Mint ismeretes, a székely vértanúk emlékművénél március 10-én rendezett marosvásárhelyi autonómiatüntetés végén a résztvevők – Dorin Florea polgármester tiltása ellenére – Marosvásárhely főterére vonultak. A csendőrség akkor azt mondta: jelentősebb incidensek nélkül fejeződött be a demonstráció, ennek ellenére 11 kihágásért összesen 36 ezer lej értékben szabtak ki bírságot.
„Hasukra ütve adták a büntetéseket!”
Újabb fejlemény történt egyébként a március 10-ei rendezvény után megbírságolt HVIM-es fiatalok ügyében: a kezdetben megbüntetett hat személyen kívül még háromnak postáztak pénzbírságról szóló értesítést.
Szőcs Zoltán, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom erdélyi elnöke a Székelyhon érdeklődésére elmondta: a kezdeti 12 ezer lejes büntetés (amit a HVIM hat tagja kapott) időközben 21 500 lejre emelkedett, miután a Maros megyei csendőrség két kolozsvári és egy sepsiszentgyörgyi tagjuk részére is postázta az értesítést. A fiatalokat szintén videofelvétel alapján azonosították, legalábbis a büntető jegyzőkönyvek szerint. Szőcs szerint 15 nap állt rendelkezésükre, hogy a büntetést megfellebbezzék, az előzőleg pénzbírságot kapó hat tag (többek között ő is, aki 4000 lejt kellene fizessen – szerk. megj.) ajánlott levelet küldött a hatóságoknak, amiben jelezték, hogy nem értenek egyet a büntetésekkel.
A HVIM elnöke kifejtette: a hatóságok össze-vissza beszélnek, hiszen a március 10-ei eseményt követően a csendőrség szóvivője szerint nem történt rendbontás, másnap viszont már a büntetések kirovásával volt tele a sajtó. Szőcs szerint a román média is ferdítve közölte a valóságot, hiszen elsősorban a tüntetők voltak a sértett felek, akiket a csendőrök lökdöstek és ütöttek. Szőcs úgy véli, hogy az eseményektől távol maradó, ágyban fekvő Vetró András háromezer lejes büntetése a a legjobb példa arra, hogy mennyire felületesen jártak el a karhatalmi szervek, hiszen „hasukra ütve” rótták ki az 1500 és 4000 lej közötti pénzbírságokat. A HVIM elnöke elmondta, hogy még nincs jogi képviselőjük, a fellebbezésük elbírálása dől el, hogy szükségük lesz-e ügyvédre. Székelyhon.ro

Minimálbér-emelés felemás hatásokkal
Az idei év folyamán jelentős mértékben nő a romániai minimálbér, azonban továbbra is alulmarad a térség más országaiban alkalmazott összegnél – derül ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) országjelentéséből.
Mint ismeretes, a 2014-es költségvetés úgy számol, hogy a januári 50 lejes emelés után a második félévtől további 50 lejjel nő az összeg, a tavalyi 800 lejről elérve a 900 lejt. Nálunk alacsonyabb minimálbér egyébként csak Bulgáriában van (158 euró), s a romániai szint még mindig a fele az olyan országokban alkalmazott összegnél, mint Horvátország, Lengyelország vagy Szlovákia. Igaz, a bruttó hazai termék (GDP) is 40 százalékkal alacsonyabb, mint az említett országokban.
Az IMF egyébként azzal számol, hogy a minimálbér emelése felemás hatást fog gyakorolni az adóbevételek alakulására: miközben nőni fog a társadalombiztosítási hozzájárulások összege, a cégek kisebb profitja az általuk befizetett adóból fog lefaragni.
Miközben sokak szerint fellélegezhetnének valamelyest a vállalkozók, ha a kormány csökkentené az általuk befizetett társadalombiztosítási hozzájárulás mértékét, úgy tűnik, a washingtoni pénzintézet illetékesei hallani sem akarnak erről. Andrea Schaechter, az IMF romániai küldöttségének vezetője egy keddi videokonferencián arról beszélt, hogy a tb-csökkentésről valótárgyalás legmegfelelőbb időpontja akkor lenne, amikor elkezdik előkészíteni a 2015-ös év költségvetést.
Amint arról beszámoltunk, az időközben ellenzékbe került nemzeti liberálisok nyomására vette tervbe a kormány a tb-csökkentést. Victor Ponta miniszterelnök a napokban úgy nyilatkozott, hogy az intézkedés mindenképp az első negyedév gazdasági mutatóin múlik.
Bálint Eszter. Székelyhon.ro

Érthetetlen szövegek, furcsa követelmények
Magyartalan fordítások és idegen kifejezések várják a magyar másodikos diákokat az év végi országos felmérésen. A mintatesztekből kiderül: a tételekben túl sok a logikai feladat, a tanterv azonban nem ezekre épít.
túl sok a logikai feladat, a tanterv azonban nem ezekre épít.
Idén első alkalommal tartanak országos felmérést a második, negyedik és hatodik osztályokban. A tételekről eddig a pedagógusok sem tudtak konkrétumokat, azonban a napokban az Oktatási Minisztérium közzétett néhány mintát. Az érthetetlen szövegek és a furcsa követelmények a magyar szülők felháborodását váltották ki, ennek ellenére a gyerekeknek nem jelent feltétlenül nehézséget.
Korondi Kinga gyermeke második osztályos, ezért tüzetesen átvizsgálta a tételeket. Az édesanya elmondta, volt olyan kérdés, amelyre ő maga sem tudott válaszolni. „Az egyik tétel egy erdei kirándulásról szól, ahol egy adott ponton az a feladat, hogy az etetőt el kell látni élelemmel, szóval igazából meg kellene etetni az etetőt, sőt a környéket is. Íme egy részlet: »Itt segítséget fogunk nyújtani az erdésznek. Megtisztítjuk az etető környékét és ellátjuk élelemmel, vízzel. Elfogyasztjuk az első tízórait. Megcsodáljuk a virágokat, hogy majd az iskolában rajzkiállítást készíthessünk róluk.« Hányszor is lehet tízóraizni? És hogy jön ide a rajzkiállítás, főleg hogy utána a túra folytatásáról tájékoztat a feladat” – tette fel a kérdést a szülő, aki gyermekével is megoldatta a feladatokat. Kiderült, a gyerekben fel sem merültek azok a kérdések, amelyek az édesanyát aggasztották. „Ebből csak arra tudok következtetni, hogy a tanítási rendszer arra neveli a gyermekemet, hogy az ilyen jellegű szövegekben otthonosan mozogjon. Szerintem ez nem helyes, ráadásul nincs semmilyen tétje ennek a vizsgának” – mondta az édesanya.
A pedagógusok véleményét is megkérdeztük a tételekről. Demeter Otília második osztályt tanít, és elmondta, nagyon összetettnek találja a tételeket. „Megfelelnek a tantervnek a feladatok, azonban abban a formában, ahogyan összeállították ezeket, túlságosan bonyolult, mert egy feladatba túl sok információt próbálnak belezsúfolni. Igyekszünk minél több teszt jellegű feladatlapot íratni a gyerekkel, hogy szokják a karikázást, ikszelést” – mondta a pedagógus.
A legnagyobb gond a tételekkel az, hogy gyakorlatiasak, ugyanis a romániai tanterv nem az, fejtette ki Dóczy Melinda. A negyedik osztályt tanító pedagógustól megtudtuk, hogy például a matematika-tételben kevés az alapművelet, pedig arra nagy hangsúlyt fektetnek az órákon. „Emellett nagyon sok a logikai feladat, amely önmagában természetesen nem baj, de a tantervben ez egyáltalán nem hangsúlyos. Lehet, hogy a gyerekek meg tudnák oldani ezeket, de nem elhanyagolandó tényező, hogy mihez szokott hozzá a diák” – fejtette ki a pedagógus.
Becze Dalma. Székelyhon.ro

Országos Találkozót szervez Györgyfalván a Bonus Pastor Alapítvány
A Református Mentőmisszió és Bonus Pastor Alapítvány április 4–6. között Györgyfalván tartja idei második Országos Találkozóját, ahova szeretettel vár minden érintett vagy érdeklődő személyt (vallási hovatartozástól függetlenül), aki megerősödésre, támogatásra, vagy éppen szabadulásra vágyik, vagy akár csak érdeklődik.
A konferencia jellegű találkozó címe: "Növekedésem kínjai". A növekedéssel, erősödéssel, felelősségteljes és elégedett élettel kapcsolatos témát szakelőadások, áhítatok, valamint kiscsoportos beszélgetések segítenek elmélyíteni.
Részletekért, bejelentkezésért keresse az alapítványt a honlapon, valamint telefonon (Szakács Előd lelkipásztor - 0752 243 649).
A Református Mentőmisszió és Bonus Pastor Alapítvány célja, hogy segítséget nyújtson az alkohol-, drog-, nikotin-, szerencsejáték- és egyéb függőségekben szenvedőknek és hozzátartozóiknak, keresztény lelkiséggel, a segítő szakma eszközeivel. E célt három fő tevékenységcsoport: a terápia, az utógondozás és a prevenció által kívánja megvalósítani.
Az utógondozás egyik fontos lehetősége az évente három alkalommal megszervezett Országos Találkozó. maszol.ro

Tőkés László szerint egyszerre képviselhető a román és magyar érdek
Tőkés László szerint csak "a központosított egységes állam kizárólagosságát valló részrehajló bukaresti politikusok fejében" zárja ki egymást Románia és a romániai magyarság egyidejű képviselete. A mandátuma végéhez közeledő Európai Parlamenti (EP) képviselővel terjedelmes interjút közölt szerdán az Agerpres román nemzeti hírügynökség.
Az interjúban Tőkés László elmondta, Románia igazi érdekének tartotta, hogy a területén élő etnikai közösségek jól érezzék magukat a szülőföldjükön. "A kulturális sokszínűség mérhetetlen érték az ország számára. Nem véletlenül szól ugyanerről az Európai Unió +egység a sokszínűségben+ jelmondata is" - jelentette ki.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöki tisztségét is betöltő képviselő megjegyezte, az európai parlamenti munkája során "közös nevezőre próbált jutni" mind a magyar, mind a román képviselőkkel. Példaként említette, hogy a Szerbia vezetőivel az EP alelnökeként folytatott megbeszélései során minden egyes alkalommal felhívta a figyelmet a vajdasági magyarok helyzetére, és a timoki vlahok (archaikus román közösség - a tud.) mostoha sorsára.
Hozzátette, a cianidos aranybányászás betiltására vonatkozó kezdeményezés is - amelyet Áder Jánossal, Magyarország jelenlegi köztársasági elnökével közösen nyújtottak be, és vittek sikerre - az egész Kárpát-medence javát szolgálta. Mandátuma sikerének tekintette, hogy "Európa ma már azonos mércével méri a náci és a kommunista diktatúrák bűneit, és hogy az általa készített jelentés alapján intézményesült az Európai Parlament és a vallási felekezetek közötti párbeszéd és együttműködés."
"Európa nem fogja megoldani a gondjainkat. Esetleg segít, hogy megoldjuk azokat, ha lesz akit segítenie. (...) Mindennek a kulcsa a belpolitika. Az európai érdekérvényesítés csak arra alkalmas, hogy erősítse vagy visszahúzza mindazt, amit itthon megvalósítunk" - fogalmazott Tőkés László.
Megjegyezte, a Fidesz jelöltlistáján készül újabb EP-képviselői mandátumot szerezni, és továbbra is a magyar nemzet önrendelkezéséért, az erdélyi magyarság autonómiájáért kíván fellépni. Úgy érezte, szükség van e célok képviseletére, hiszen Brüsszelben még az őshonos nemzeti közösségek és a bevándorlók közötti különbséget sem értik, pedig minden hetedik európai polgár valamely kisebbséghez tartozik. MTI

Mircea Dinescu: Színes szekereken vonulnak a magyarok
Ha a magyarok egy évvel előttünk fordítják a fegyvert a németek ellen, az 1945-ös nagy hepaj idején Sztálin és Churchill nem restellte volna Erdéllyel megtörölni a száját, úgy dobva azt a Horthy asztalára akár egy szalvétát. Bár nem igazán köztudott, miután Hitlernél a fonákjára fordult, köszönve szépen, az admirális Salazar díszvendékeként 1957-ben az ágyacskájában halt meg, nem pedig a Jilava-i erődben karóhoz kötve.
Ilyen helyzetben ma mi a magyar hatóságok szigorú felügyelete alatt játszottunk volna Kolozsváron szabad dákosdit, és teljes belsőnkből fújtuk volna a havasi kürtöt, hogy Brüsszelben meghallják: a bozgorok nem engedik a nyakunk köré tekerni Avram Iancu trikolór-kendőjét, és beárultuk volna Bolyai professzort, hogy kollegáját, Babest szájba fejelte az egyetem előcsarnokában.
Bár a történelem mindkét világháborúban megcsonkolta a honvédek bajuszát, arra ítélve őket, hogy velünk éljenek egy „Titanicját" még kereső jéghegyen, a románok a bordáik közé beágyazott magyar fájdalommal maradtak. Nem sikerül nekik önfeledten örülni a kocka szerencsés fordultának. Mintha rágná őket a stratégiai implantátumok édes komplexusa, azokból az időkből, amikor Nicu bá' moldovaiakat oltott a nagy erdélyi kombinátok törzsére.
Egyfajta posztmodern robinsoncrusoizmusra vágyakozva a latin tengertől körülvett finnugor szigetükön, a székelyek sosem ölték magukat Budapestért, amely mindenkor lekezelte őket a besszarábiai hangsúlyúkért. Ők azt szeretnék, ha Verestóy Attila, román állampolgár – akinek a Snagov partján palotája van – nem borotválná többé az erdeiket, és Oprea generális a tábori pékségtől nem küldene az Ilfov mezőgazdasági szektor tenyészkertjéből különös gonddal kiválogatott őrsparancsnokokat a székely falvakba.
Akár egy madárinfluenza-járványt jelentve be a tévéadóinkon – ahol rég nem láttam ennyi részünkről csatárként előreküldött ostobát, hogy okos magyarokkal vitatkozzanak – a magyarok napja – amikoris a száz éves bánatot ünnepelték Kézdivásárhelyen – Burebistától errefelé a legszebb utcai operettnek bizonyult.
Nem lenne rossz, ha a mi nemzeti napjainkon megtartott girhes bóvlivásárok szervezői mihamarabb elcsennék a mintát, de akár a lovaikat is.
Forrás: catavencii.ro
Fordította: Román Győző. Erdély.ma

Zsebünkből kormányoznak
Ha a tehetségtelen kormánynak elfogy a pénze, nem azon gondolkodik, miként növelhetné bevételeit, hanem újabb és újabb adók kivetésével próbálja pótolni a hiányt. Így történik ez most is, dacára annak, hogy Románia egyike a legnagyobb adót kivető államoknak, csak idén harmincötféle illetéket vezettek be, találtak ki Bukarestben, s ennek következménye, hogy száz megkeresett lejéből a munkavállaló mindössze 45,6 lejt kap kézhez.
Úgy látszik, a 3,2 százalékos gazdasági bővülés ellenére kiadásaihoz mérten alacsony a kormány adóbevétele, s azt tették, ami legegyszerűbb: a világpiaci tendenciák ellenére ismét emelték a benzin és a gázolaj jövedéki adóját.
Ez nemcsak azt jelenti, hogy egy személygépkocsit használó ember havi kiadása körülbelül ötven lejjel emelkedik, hanem azt is, amit a gazdaságban amúgy járatlan polgár is rég megtanult: az energiahordozók árának növelése, a fuvarozás költségeinek emelkedése mindent megdrágít a zöldségféléktől a patkószegig. Április elsején a nap folyamán a benzinkutak már „rendezték” az árakat, a legolcsóbb benzint 6,2 lejért, a gázolajat 6,5 lejért kínálták. De mindössze két-három hétnek kell eltelnie, hogy az élelmiszertermékek, zöldségek, gyümölcsök, hús és húskészítmények vagy a cipő, ruha árában is tükröződjék ez.
Az elmúlt huszonöt esztendő megtanította az embereket arra, hogy a bukaresti kormányok, akár jobb-, akár baloldalinak vallják magukat, mindig az ő zsebük rovására oldják meg az államháztartás gondjait. Ezt tették a börtönt is megjárt Decebal Traian Remeştől Emil Bocig valamennyien, s a jelek szerint a szocdem Victor Ponta és pénzügyminisztere, a Harvard Egyetem doktora sem lát más lehetőséget, mint a benzinadó emelését.
Hogy szemérmetlenségüket enyhítsék, ígérik, a befolyó összegeket a közúti infrastruktúra fejlesztésére fordítják. Ha valóban meg is tennék, a harag is valamelyest enyhülne, hisz az ország autóút és -pálya hálózata mintegy fél évszázaddal lemarad a kontinens többi országáétól. De semmi kezesség erre, a hét eurócent is bekerül – ez a szabály – a nagy közös zsákba, mely nemcsak dupla fenekű, de lyukas is, s ahogyan az öregek mondják: onnan az Isten pénze is elszivárog. De apelláta nincs, a Nemzetközi Valutaalap is ezt várja a kormánytól, s mert eddig zokszó nélkül minden elvárását teljesítették, most is borítékolhattuk: nem saját polgáraik érdeke, hanem a hitelezők parancsa győz.
Simó Erzsébet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Farkas Árpád 70 éves
Erdélyben egy másik Erdély van ördöglakattal bezárva. A kettő néha érintkezik, néha nem. Amikor érintkezik, a kiszámítható következményekkel és kiszámíthatatlan eseményekkel teli súrlódások után – akárha a Bánffy Miklós előtt is felvilágló írás – néha felszikráznak a felismerések.
Farkas Árpád sokat tudott erről, bizonyos verseinek fragmentumai nem véletlenül lettek szállóigék: „Itt Erdélyben a suvadásos dombok / a férfiakban éjjel mélyre szállnak, / reccsenve nőnek meg a pofacsontok, / s a vízmosásos szemekben az árnyak / nézik, nézik évezredes hosszan, / hogy a türelem partjain milyen erdő ég el…” Vagy: „Ürügyek fogytán, aki jajgat, / adj néki olyan hatalmat, / hogy bűneivel fölhúrozva álljon / cimbalomként e mennyországbálon, / s ugasson fel belőle a kín / gyomorsavmarta csöndünk / artézikútjain.” Vagy itt van egyik legnépszerűbb verse, az Avaron: „Orra bukva az avaron, / forogva mennyköves határon, / az ember mondja a magáét, / mint akit nem vertek még szájon, / mint aki lélegzetet is / e föld gyomrából vesz már, / kövek köhögnek tüdején, / nyelvére agyagos sár / tapad, / hogy érezze, / ne csupán látva lássa / a földet, honnan vétetett / a fel-feltámadásra.” Lehetne folytatni, van miből idézni, de itt meg is állhatunk, nem véletlen, hogy Farkas Árpád verseit különböző életkorú rajongói, középiskolások és színészek fáradhatatlanul, újra meg újra elmondották, hiszen úgy érezték, nyomorúságos, a hetvenes-nyolcvanas években végképpen ellehetetlenülő létezésünkre vonatkozik, kimond valamit, ami visszaadhatja megtépázott önbecsülésünk. Akarhat többet egy költő? Akit verseivel köszöntünk hetvenéves születésnapján, ama verseivel, amelyek olvasóiban élnek.
Bogdán László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Leégett…
…a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Mező utcai díszletraktára
Ismeretlen tettes ellen indít eljárást a rendőrség az okból, hogy a 2014. április 1-jén 15 és 16 óra között keletkezett tűz következtében leégett a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház díszletraktára a Mező utcában, ahol az intézmény díszleteinek egy részét tárolta – írja április másodikai keltezésű sajtóközleményében Bartha Réka, a színház irodavezetője.
Az illetékes hatóságok hatékonyan közbeléptek, de már nem tudták megfékezni a szomszédos telekről átterjedt tüzet. Az erős szél következtében, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház díszletraktára mellett a környéken lévő több ingatlan is kigyulladt.
Mint azt a közleményben olvashatjuk, Gáspárik Attila vezérigazgató a helyszíni szemle után elmondta: a színház zömében a műsorán már nem szereplő előadásainak díszletét raktározta az alapokig égett Mező utcai ingatlanban, de az intézmény – helyszűkében – ott tárolta néhány még játszott produkció díszletelemeit is.
"Előzetes becsléseink szerint a keletkezett anyagi kár hozzávetőleges összege 100.000 lej fölötti, hiszen itt tároltunk minden olyan díszletelemet, amelyet leírásra, illetve újrahasznosításra szántunk. Az esetről tájékoztattam a színház fenntartóját, a Kulturális Minisztériumot is. Az elmúlt időszakban a fenntartónak több hivatalos dokumentumban is beszámoltunk arról, hogy a színháznak nincsenek megfelelő anyagi feltételei a díszletek tárolására, a Mező utcai ingatlanunk állapota nem teszi lehetővé ezek szakszerű és biztonságos elhelyezését" – jelentette ki Gáspárik Attila.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatója azt is hozzátette: a minisztériumnak részletes jelentés készül a tűz okozta károkról. Ebben a beadványban a színház azt is igényli, hogy a fenntartó anyagi segítséggel járuljon hozzá a még műsoron lévő előadások díszletelemeinek helyreállításához.
"Az eset kapcsán talán sikerül felhívnunk a figyelmet a színházak országos szintű megoldatlan gondjára. A biztosítótársaságok a díszletet műalkotásnak tekintik. Ezért ajánlatukban az ilyen jellegű beruházások biztosítása legalább annyiba kerül, mint magának a díszletnek az előállítása. Ezt pedig nem áll módunkban kifizetni a jelenlegi költségvetési keretből" – jelentette ki a vezérigazgató.
(knb.) Népújság (Marosvásárhely)

Magyar nyelvű könyvészeti anyag Borossebesre
A Nyugati Jelen a közelmúltban kétszer is foglalkozott a Borossebesen, Babál Andrea által szervezett magyar nyelvű fakultatív oktatással, amihez legutóbb könyvészetianyag-támogatást kértünk.
Hétfőn a szerkesztőségünket Matekovits Mihály, RMPSZ Arad megyei elnök kereste meg, aki két jókora szatyorban néhány ábécés könyvet; néhány, a VI–VII. osztályok számára kiadott Erdélyi magyarság történetét; régi Napsugár, illetve Szivárvány című gyermek folyóiratokat; kerékpáros ábécét, továbbá a magyar kifejezések helyes használata érdekében egy I. osztályos matematika könyvet, környezetismeret, illetve régi V. osztályos magyar énekkönyveket, sőt egy népdalgyűjteményt is hozott. Mert szerinte, ha az oktatásban részt vevő diákok kora, végzettsége, illetve a magyar nyelvismerete igen eltérő, nehéz kiválasztani számukra a szükséges könyvészeti anyagot. Amint az elnök elmondta, húsvét után az RMPSZ megyei vezetőségében megbeszélik, illetve megszervezik egy tapasztalt pedagógusnak a borossebesi, szombati magyar nyelvű foglalkozásra történő kiszállását, helyzetfelmérés, szakmai tanácsadás céljából. Mivel a borossebesihez hasonló, heterogén közegben történő oktatáshoz szakmai segítségre szakképzett pedagógusnak is szüksége lehet, az önkéntes oktatót mindenképp támogatni kívánják. Ugyanakkor azt szeretnék, ha Babál Andrea a mostani tanév hátra lévő részében történő kísérletezést követően, a következő tanévtől kidolgozott tanterv alapján oktatna, hogy felmérhető legyen a gyermekek tanulmányi előmenetele. Mindennek oda kellene vezetnie, hogy a gyermekek magyarul meg tudjanak fogalmazni egy levelet, választékosan megtanuljanak magyarul beszélni.
Az RMPSZ megyei elnök is tudja, hogy lelkesedésből oktatni, dolgozni csak bizonyos ideig, határig lehet, ezért a borossebesi önkéntes oktató támogatását pályázati úton képzeli el. A naptári év elején ugyanis a Communitas Alapítvány rendszeresen pályázati lehetőséget hirdet szórványközösségekben zajló magyar nyelvű oktatás támogatására. A Pedagógus Szövetség mindenként megpróbál pályázni, de addig is borossebesi magyarok, esetleg az ottani vagy a környékbeli valamelyik RMDSZ-szervezet is megpróbálhatná támogatni a Napsugár vagy a Szivárvány gyermek folyóiratokra történő előfizetést. Havonta 50-60 lejért, a borossebesi magyar nyelvű fakultatív oktatásban részt vevő minden gyermek egy-egy kiváló folyóiratot kaphatna – mondta el a Nyugati Jelennek Matekovits Mihály RMPSZ-megyei elnök. A szerkesztőségbe hozott könyvészeti anyag az aradi rokonok, a Szabó házaspár közvetítésével jut el Babál Andreához.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Magyarországi támogatás a Téglás-iskolának
Kétmillió forintot nyert el a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum a Bethlen Gábor Alaptól meghívásos pályázaton. A meghívásos pályázat kiemelt fontosságú intézményeknek szól, ismertette a helyzetet Kocsis Attila iskolaigazgató.
A tavalyi pályázaton elnyert összeget két célra használják fel. 1,4 millió forintból (közel 21 000 lej) 70 ülőhelyet alakítottak ki az iskola aulájában, ami már régóta esedékes volt, hiszen az aula nemcsak az iskolai rendezvények színhelye, hanem számos egyéb magyar közösségi eseményt is szerveznek, melyeken gyakran több száz ember vesz részt. Eddig csak improvizált ülések fogadták a közösséget, a megnyert pályázat nyomán viszont kényelmes ülőhelyeket alakítottak ki. Újratöltötték a lépcsőket, új csempéket tettek le, valamint fából készült padokat, a lépcsőn pedig korlátot szereltek fel, szemléltette Kocsis Attila. A maradék 600 000 forintot (közel 9000 lej) a bentlakásos diákok támogatására költik.
Ez már a második alkalom, hogy a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum, Hunyad megye egyetlen magyar nyelvű középiskolája anyagi támogatásban részesül a budapesti Bethlen Gábor Alaptól, hiszen 2012-ben is nyertek már pályázatot, s remélhetőleg idén is nyernek, véli az iskolaigazgató.
Chirmiciu András. Nyugati Jelen (Arad)

Háttal a falnak
Keresgélem a szavakat, hiszen a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a MOGYE a jelenlegi romániai érdekérvényesítés nagy, égő sebe.
Kényes ügy, ami elemeiben egyszerre villantja fel az egyre keserűbb történet minden összetevőjét. Az egyazon oldalon álló, mégis nézetkülönbségek által elválasztott érdekeltek külön táborba sodródását.
A magyar érdekképviselet mindig konjunktúra vezérelte tárgyalási trükközéseit. Az ügyben „hibátlanul" megnyilvánuló igazságszolgáltatási pártosságot. Olyan ügy ez, amelyben ott sűrűsödik a romániai magyarság elmúlt negyed évszázadának minden frusztrációja, elszalasztott lehetősége – és talán reménytelensége is.
Talán furcsának tűnik, hogy mindezt épp akkor írjuk le, amikor a MOGYE magyar oktatói ultimátumra készülnek. Nevezetesen arra, hogy a magyar tagozat önállósodásának halasztása miatti tiltakozásuk jeléül kilépnek az egyetem valamennyi vezetőtestületéből, lemondanak valamennyi kinevezett vezetői tisztségről.
Könnyű lenne azt mondani, hogy lépték volna meg ezt tavaly szeptemberben ahelyett, hogy hitelt adnak Leonard Azamfirei rektor korábban is többször „megbicsakló" ígéreteinek. Egy év távlatából nézve minden bizonnyal az lett volna a helyes megoldás, ám az vesse az első követ a döntéshozókra, aki ne tette volna akkor a mérleg serpenyőjére mindazt, amit egy radikális fellépés révén elveszíthet a magyar oktatási vonal.
Egyesek szerint ugyan semmi egyebet, mint láncait, de az ember már csak ilyen, néha az elveszített láncok iránt is nosztalgiát érez. A különböző döntéshozatali struktúrákból való kilépés csak szimbolikus értékű, hiszen semmilyen hatást nem gyakorol az intézmény mindennapjaira, sőt a „magyarfaló" szenátusnak néhány vitamentes hónapot ajándékoz. Amelyet az gond nélkül fel is él, hiszen aki időt nyer, ugyebár, életet nyer.
A magyar oktatók mégsem tehetnek másként, hiszen olyannyira a falig hátráltak már, hogy talán soha nem sikerül megszabadulniuk a hátukra tapadt vakolattól. Főleg, hogy Azamfireit és társait talán már az sem terelheti jobb útra, ha egyszer majd külföldi nyaraláson tolmács nélkül lesznek kénytelenek elmondani a románul nem beszélő helyi orvosnak, hol is fáj.
Csinta Samu. Krónika (Kolozsvár)

Erdélyi orvosokat díjaztak Budapesten
Több erdélyi is szerepel az Év praxisa a Kárpát-medencében pályázat idei kitüntetettjei között, az elismerést tíz határon túli és tíz magyarországi háziorvos vehette át szerdán Budapesten.
A szavazatok alapján első helyezést ért el Orbán Klára Székelyudvarhelyről és Molnár Mária Bonyhádról, második lett Bakcsy Gabriella Gyimesközéplokról és Dani Győző Orosházáról, harmadik pedig Oláh Amália Székelyudvarhelyről és Szalai Ilona Érdről.
A miskolci Munkácsi László és a csíkszentimrei Kristó Ibolya a negyedik, Rittling Ferenc Dagról és Kolumbán Antal Ilona Zetelakáról az ötödik, Tövissi Melinda Csíkpálfalváról és Oldal Edit Jászberényből a hatodik helyezést érte el.
Hetedik lett a litéri Horváth Balázs és a gyimesbükki Deáky Papp Mária, nyolcadik Mátéffy Izabella Pozsonyból és Németh Mária Győrből, kilencedik Simon Szabó Rozália Csíkszentimréről és Máté Csongor Győrből, tizedik Darvas Ilona Nagyváradról és Siket Nándor Újfehértóról.
A díjakat Beneda Attila, az egészségügyért felelős államtitkárság kabinetfőnöke és Balogh Sándor, az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója adta át. A negyedik alkalommal meghirdetett pályázatra több mint 200 jelölés érkezett. A legidősebb ajánló 83 éves volt Csíkszentimréről. Krónika (Kolozsvár)

Erdély mint szimbolikus tér
Március 23–31. között több mint 313 Bihar megyei és Partiumi lakost kérdeztek meg a nagyváradi Pro Demokrácia Egyesület önkéntesei azon felmérés keretében, amely a magyarországi választási kampány hatásait volt hivatott felmérni a külhoni magyarság körében. Az eredményeket tegnap ismertette Simon Adrián, az egyesület elnöke.
A felmérésből kiderült, a romániai magyar lakosság nagy része ritkán és rendszertelenül követte a magyar pártok kampányát. Érdekes adat emellett, hogy a felmérés alapján öt magyarból kettő nem tudta magát határozott politikai rendszerhez sorolni. A megkérdezettek 28%-a egyébként keresztény-demokratának vallotta magát, 17%-a pedig liberálisnak. A legapróbb arányt a magukat „zöldnek” vallók érték el 3 százalékkal.
A volt miniszterelnökök közül két jobboldali politikus, Orbán Viktor és Antall József tevékenységét értékelték legtöbbre a megkérdezettek. Előbbi 9,1-es, utóbbi pedig 8,7-es átlagot ért el a tízes skálán. Medgyessy Péter tevékenységét ugyanakkor 4,8-re, Gyurcsány Ferencét 2,8-re, Horn Gyuláét pedig 4,3-re értékelték átlagosan. Mint Simon Adrián megjegyezte, Medgyessy esetében az is sokat számított, hogy részben erdélyi származású.
Azzal kapcsolatban, hogy melyik pártra szavaz majd, a megkérdezettek 86 százalékának volt konkrét elképzelése. Nyolc százalékuk még nem döntötte el, 6% pedig egyáltalán nem akar szavazni. A megkérdezettek jelentős hányada (mintegy 66%-a) egyébként a Fidesz-KDNP mellett voksolna. A JESZ/MDF-re 13%, a Jobbikra pedig 14% szavazna, a Független Kisgazdapártra pedig 4%. A Pro Demokrácia Egyesület munkatársai ugyanakkor a felmérés alapján elkészítették a különböző pártok tipikus szimpatizánsainak profilját. Ezek a Jobbik esetében 45–65 éves vidéki férfiakat jelentenek, akik az Simon megfogalmazásában „a rendszerváltás vesztesei”. A kisgazdapártot elsősorban olyan 60 év fölötti férfiak támogatják, akik „a ’90-es évek politikai rendszerénél ragadtak meg”. A JESZ/MDF támogatói pedig kisvárosban vagy falun élő 45 fölötti férfiak, illetve 65 fölötti nők, akik határozott politikai értékrenddel rendelkeznek és főként keresztény-demokraták. A Fidesz-KDNP szimpatizánsai változatos nemű, életkorú, irányultságú polgárok, sokukra jellemző azonban, hogy nem a pártot, hanem a pártvezetőt támogatják.
Mint Simon Adrián elmondta, a külhoni magyarok szavazata valószínűleg csak egyetlen mandátumot jelent pluszba vagy mínuszba egyik vagy másik pártnak. Ennek fényében a Jobbik erdélyi kampányával kapcsolatban (amely az egyedüli olyan párt volt, amely aktívan kampányolt a régióban) elmondta, hogy sokkal inkább a magyarországi választópolgároknak szólt, semmint az ittenieknek. Mint hozzátette, „Erdély továbbra is szimbolikus tér marad a magyar pártok diskurzusában”. Szombati-Gille Tamás. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Akkor és most: MNSZ–RMDSZ-párhuzamok
A történelem ismétli önmagát – szoktuk hallani a kocsmafilozófia szeretett szólamát, amit többnyire felszínes párhuzamok csalogatnak elő. Tény ugyanakkor, hogy hosszú időn át önmagukat újratermelő hasonló történelmi peremfeltételek hasonló helyzeteket, szereposztásokat, állásfoglalásokat hoznak elő.
Az erdélyi magyarság Trianon óta alávetettségben él, amit csak Stockholm-szindrómás, az elnyomóval – az eredeti élethelyzetben a túszejtőkkel – azonosuló lelki-tudati sérültek tagadnak. A román hatalom következetes szándéka a helyzet pacifikálása mellett módszeresen felmorzsolni nemzeti közösségünket. Az eszköztár változatos a telepítési politikától az oktatás- és kultúrpolitikán keresztül a kisebbségi politikusok megfélemlítéséig és/vagy lekenyerezéséig. Domokos Gézát, aki három évig hátráltatta az autonómia programba vételét aligha motiválták az anyagiak, és 1993-as visszavonulása azt valószínűsíti, hogy a hatalmat sem önmagáért akarta. Esetében inkább a nem feltétlenül tudatos megfélemlítettség és a bukaresti szocializáció hozta a labanc politikai vonalvezetést, ellentétben a neptuni trióval és Markó Bélával, akik vonatkozásában sokkal esélyesebb a harminc ezüst csörgésének csábereje, ha politikai cselekvésük mögötteseit elemezzük.
Folyosói ellenzék
Visszatérve a történelmi párhuzamokra: néha hátborzongatók. Lapozgatjuk megrabolt, elnyomott közösségünk lassan százéves történelmének lapjait, a román megszállás után 27, Trianon után 25 esztendővel járunk, amikor a második világháború végeztével 1945. november 15–18 között összeül a Magyar Népi Szövetség százas intéző bizottsága. S mit látunk? Azt, hogy a közel félmilliós tagsággal bíró, magát érdekképviseletinek nevező szervezet – mely egyébként a későbbiekben a román hatalom segítségével akadályozza meg más magyar politikai erők pástra lépését – választmánya kiszolgálva a román nemzetstratégiai érdekeket, a párizsi béketárgyalások előtt olyan nyilatkozatot fogad el, mely Erdély Romániához tartozása mellett foglal állást. A jegyzőkönyv egyetlen ellenszavazatról beszél, de a visszaemlékezők szerint sem volt ennél sokkal több bátor ember, az ellenzők inkább kimentek a folyosóra. A Bányai László által előterjesztett eredeti szöveg a Romániához tartozás gondolatát explicit tartalmazta, de ez érthető okokból a küldöttekben felindulást és ellenállást váltott ki, szükség volt hát egy körmönfontabb fogalmazásra. A nyilatkozat szerint annak megszavazói tudatában vannak, „hogy az erdélyi nemzetiségi kérdés megoldása nem határkérdés.(…), nem helyeselhetünk semmiféle olyan törekvést [...], amely a bécsi döntéshez hasonló módszerrel [...] Erdélyből újból háborús tűzfészket teremtene.”
Emellett az áttelepítés gondolatát is elutasították. Miközben immár 27 év tapasztalata igazolta, hogy a román féltől semmi jóra nem számíthat a magyarság, s hogy nemzetpolitikai szempontból a nemzetközi jogilag kifogásolhatatlan – egyébiránt a román fél által kért, elfogadott és végrehajtott – második bécsi döntésben meghúzott határok melletti kiállás az egyetlen, erkölcsileg és politikailag is vállalható alternatíva. Mely egyébként az MNSZ által elutasított lakosságcserével hosszú távú stabilitást is hozott volna.
Jóvátehetetlen önkéntesség
Voltak, akik életük kockáztatásával is, de vállalták az igazság kimondását. 1946. május 2-án Márton Áron püspök átadott egy memorandumot Nékám Sándornak, a bukaresti magyar misszió vezetőjének, amelyben az átadón kívül Vásárhelyi János református püspök, Korparich Ede, a Kaláka Szövetkezeti Központ igazgatója, Szász Pál, az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület vezetője és Lakatos István szociáldemokrata politikus többek közt leszögezik, hogy „az erdélyi magyarság felfogása szerint sem neki magának, sem pedig a magyar kormánynak nincsen joga Erdély tekintetében, amely a magyarság összességének is létfontosságú kérdése, önkéntes felajánlással területi lemondásba belemenni. Lemondást külső hatalom a magyarságra rákényszeríthet, de az ilyen döntést, ha igazságtalan, az idő orvosolni fogja; az önkéntes lemondást azonban többé jóvátenni nem lehet. (…) Az erdélyi magyarság számára a román uralom alatt töltött évek bebizonyították, hogy Romániában alapvető emberi jogai nincsenek biztosítva, annak ellenére, hogy azok tiszteletben tartására Románia ismételten ünnepélyes ígéreteket tett és nemzetközi kötelezettségeket vállalt. A magyarság most már minden román politikai rendszert megismert, de tűrhető életviszonyokat számára egyik sem hozott. (…)”
A liba ára
A párhuzam kézenfekvő az RMDSZ 1996-os kormányra lépésével. Akkor az elsődleges román érdek az volt, hogy az erdélyi magyarság fogadja el Románián belüli státuszát, s azt, hogy sorsa a román jóindulaton és empátián múlik. Az MNSZ szállította is az elvárt nyilatkozatot, amire a román fél hivatkozhatott a béketárgyalásokon.
Egyértelművé vált 1989 után: az erdélyi magyarság egyetlen esélye egy megmaradást és gyarapodást szavatoló létkeret megteremtése, ha sikerül nemzetköziesíteni az erdélyi kérdést, ha sikerül elérni a nemzetközi rendezést. E politika három év késéssel vált konszenzusossá, 1992. október 25-én a Kolozsvári Nyilatkozattal, majd 1993. január közepén a brassói kongresszus alapszabályzat- és programmódosításával. A stratégiát előbb a neptuniak torpedózták meg 1993. júniusában, midőn a román érdekeknek megfelelően hitelesítették az etnosoviniszta román hatalmat a nemzetközi közvélemény előtt, majd ez a politika vált általánossá a kormányzati szerepvállalással.
Az RMDSZ SZKT 1996. november 28-án még létszámában is az MNSZ IB-t idézte, amikor szabad kezet adott a testületet kész helyzet elé állító, puccsszerűen eljáró Operatív Tanácsnak arra, hogy kormányzati megállapodást kössön a román választások győzteseivel. Két tartózkodás mellett csak három ellenszavazat akadt ezúttal is. (Tartózkodott Toró T. Tibor és Sógor Csaba, a döntés ellen szavazott Csapó József, Katona Ádám és e sorok írója.) Sokaknak, akárcsak 1945. november 18-án, a háromnapos gyűlés utolsó napján ismét hirtelen a folyosón akadt dolguk. Pedig miként Márton Áron 1945-46-ban, 1996-ban is volt egy bátorsága révén ismertté vált püspök, Tőkés László, aki rámutatott a tervbe vett kormányzati kaland kockázataira és feltételekhez kívánta kötni az RMDSZ „hitelesítő bélyegének” kiadását. Őt Markó Béla azzal szerelte le, hogy a jó alkusz nem mondja meg előre a liba árát.
Végtelen játék
A folytatás ismert. A kezdeti megengedő Petru Groza-i politikának – amely hibáiról híven tanúskodnak Márton Áron memorandumai – vége szakad, a kommunista Románia a legkeményebb elnyomást hozza a magyarság számára, az MNSZ előbb önálló akarat nélküli kommunista bábszervezetté válik, majd feloszlatják.
1996 után pedig a kormányzati szerepvállalással lehetetlenné válik Románia EU-csatlakozása előtti bizonyítási kényszer kihasználása, a nemzetközi fórumok képviselői pedig örömmel veszik tudomásul, hogy nincs szükség egy koszovóihoz hasonló rendezésre Székelyföld esetében, hiszen a magyarnak mondott s a magyar szavazók által hitelesített érdekképviseleti szervezet kormányon van. A libát pedig, mint tudjuk, ingyen adták oda, még koalíciós szerződés sem született az RMDSZ programjának végrehajtásáról. A magát magyarnak, demokratikusnak és szövetségnek nevező zsákmánypárt azóta sem kéri meg a liba árát, sőt az üzletkötés puszta tényéből hasznot húzva, a portékát minden adódó alkalommal ár alatt tukmálja rá a vevőre. Mindeközben a libatulajdonosnak – a választónak – azt magyarázza, hogy jobb üzletet nem lehetett kötni, s reméli, hogy továbbra is őt bízzák meg a vásározással. Meddig lehet még játszani ezt a játékot?
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szovjetmagyarok
A jobbikosok az orosz imperializmus ügynökei – írta blogjában március 10-e után a román szocialisták ügyeletes magyarfalója, Bogdan Diaconu parlamenti képviselő. Bukarestből nézve a magyarországi párt képviselői „Romániát akarják destabilizálni”, erős fundamentuma lehet az országnak, ha Vona Gábor lakossági fórumon magyarul elmondott szavaitól repedezik. Rá is csatlakozott erre a fősodor médiától az államfőig nagyjából mindenki, akinek kampányüzemmódban már megint nem jut semmi más eszébe a magyarveszélyen kívül.
Mert hát erről volna szó, kampány van, jövőkép nincs, ellenséget kell gyorsan találni vagy kreálni. A kormánypártok kissé bajban vannak, mivel koalíciós társsá fogadták az RMDSZ-t, hülyén venné ki magát, ha folytatnák az eddigi magyarellenes kurzust, amit erdélyi közösségünk ellen folytattak. Szerencsére Vona Gáborék házhoz jöttek, sikerült is nagyjából kinyírniuk a Székely Szabadság Napján Marosvásárhelyen tartott autonómiatüntetést.
Az ellenzék mindenfajta skrupulus nélkül letámadta az erdélyi magyarságot, a nemrég még Székelyföldön kupicázó Elena Udrea volt fejlesztési miniszter, Traian Băsescu államelnök szőke üdvöskéje hirtelen fordulattal beleakadt a székely zászlóba, a kórházakban alkalmazandó anyanyelvhasználattól kapott kiütést, mit nekünk nyelvi jogok. Kívánom neki, hogy egyszer angolul kelljen elmagyaráznia egy orvosnak, hol fáj. És ne legyen a környékén tolmács, amikor hallgatja a diagnózist.
Új elemként jelentkezett viszont az orosz imperializmus, és annak magyar leágazása. Bukarestben attól félnek, és ennek hangot is adnak úton-útfélen, hogy Putyin a régi Szovjetuniót akarja visszaállítani, ezért megy szembe a világgal Krím kapcsán. Következik majd a Moldovai Köztársaságtól de facto bő két évtizede függetlenedett Transznisztria, majd a jelentős orosz ajkú és identitású lakossággal bíró Moldovai Köztársaság bekebelezése. Oda az egyesüléssel megvalósítandó nagyromán álom, ráadásul az oroszok már itt is lesznek a határon. Addig meg deszantosoknak átdobják a jobbikosokat. Az egyik bukaresti napilapban komoly tényfeltáró cikkben kimutatták Vona Gábor orosz indoktrinációját és kötődéseit. A paksi atomerőmű még nem került elő hangsúlyos érvként, de ami késik, nem múlik, legfeljebb majd a magyarországi elvtársak besegítenek a szocialista internacionalizmus égisze alatt.
Traian Băsescu most ismét a jófiút játszhatja a nagyvilág szemében úgy, hogy közben idegengyűlölettel szerez magának és frissen gründolt pártjának szavazatokat. A második mandátumának végén a román államfő elmondhatja magáról, hogy következetes és elkötelezett euroatlantista politikát folytatott, ellenállt az orosz befolyásnak (sőt, kifejezetten ellenséges volt a viszonya Moszkvával), és jelenleg ő védi Európa keleti határait. És ebben igaza is van. Csakhogy Romániában nem is olyan régen olyan kormánynak adtak kétharmados hatalmat a kezébe a választók, amelynek az első számú embere, Ion Iliescu Moszkvában tanult vén kommunista, és az ifjú titánokat hátulról irányító erős emberek szintén a Román Kommunista Párt második vonalából mentették át a hatalmukat 1989 után. Nem beszélve a médiatrösztjével az egész romániai politikát befolyásoló és uraló Dan Voiculescu igazolt szekusbesúgóról. És tény, hogy a román szocialistákat és csatlósaikat az elmúlt években erőteljesen támogatták Moszkvából, az Oroszország Hangja néha vehemensebben tolta a propagandájukat, mint ők maguk.
Az istenadta népet nem érdekli „az orosz imperializmus”. Ezért kell a képbe a Jobbik, a magyarveszélyt értik. Vona Gábor meg köszöni, jól van. Hiszen Traian Băsescu neki kampányol.
Csak mi, erdélyi magyarok szívunk.
Demeter Szilárd. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Fidesz-győzelem kampánycsend nélkül?
Biztos Fidesz–KNDP-győzelmet ígérnek a közvélemény-kutató cégek az április 6-i magyarországi országgyűlési választásokon. Mind a februári, mind a márciusi adatok egyöntetűen igazolják: a biztosan szavazó pártválasztók körében a kormánypártok 50 százalékot meghaladó eredményt érnek el, ami megegyezik a 2010-es, kétharmados többségű győzelmet hozó négy évvel ezelőtti választással.
A Századvég közvélemény-kutató intézet szerint a baloldali pártok szavazótábora már belenyugodott az újabb vereségbe – igaz, egyebet nem is nagyon tehetne. Egy gondolatot mégis érdemes kiragadni a baloldali táborhoz közel álló HVG című hetilap politikai kommentárjából: a hétvégére már csak az a kérdés maradt, hogy a Fidesz–KNDP egymagában éri el a kétharmadot, vagy a hetek óta folyamatosan erősödő Jobbik Magyarországért Mozgalom üti el ettől a lehetőségtől? A látszólag változatlan magabiztossággal kormányváltásra készülő baloldali-liberális kötődésű pártkoalíció – Magyar Szocialista Párt (MSZP)-Együtt-Korszakváltók Pártja-Demokratikus Koalíció (DK)-Párbeszéd Magyarországért (PM)-Magyar Liberális Párt – a folyamatos népszerűség-csökkenés után, március végén 25 százalékon megállt. Mindeközben a Jobbik erősödik: az elmúlt három hónapban a jobboldali radikális párt három százalékpontot hozott be hátrányából.
Új választási rendszer
A 2011. december 23-án elfogadott választási törvény – amellett, hogy az Országgyűlés létszámát 386-ról 199 főre csökkentette – jelentősen átalakította a magyar választási rendszert. A rendszerváltás óta létező alapelv, a kétszavazatos, vegyes, többségi választási rendszer maradt ugyan, de számos hiányosságát korrigálták. Egyéni választókerületi ágon 2014-ben 106 mandátumot szerezhetnek a pártok: ez az új országgyűlés képviselői helyeinek 53 százalékát jelenti az eddigi 46 százalékkal szemben. 93 képviselőt arányos listás rendszerben választanak meg, úgy, hogy az egyéni választókerületi ág töredékszavazatait is beszámítják. A külhoni magyarok a 93 képviselői helyet tartalmazó országos listára szavazhatnak.
Az egyfordulós új választási rendszer annak a nagy pártnak vagy pártszövetségnek kedvez, amely magas szavazataránnyal gyakorlatilag mindent visz. A szocialisták vádjai, miszerint a Fidesz a maga képére faragta az új választási rendszert, azért nem igaz, mert főbb elvei megegyeznek az eddigi gyakorlattal: elég, ha a kilencvenes évek nagyarányú, kétharmados szocialista-liberális kormányaira gondolunk. A szocialisták pechére a baloldal távolról sem tűnik olyan erősnek, hogy kormányváltó tényező legyen, következésképpen az új választási rendszer számukra nem jelenthet ilyenszerű előnyt.
A nagy pártok túlnyerési esélyeit mégis korlátozza a megkönnyített listaállítás, ami a kispártoknak kedvez. Ennek köszönhetően – jelentős állami költségvetési támogatással – tucatnyi kis párt állíthatott idén országos listát: az alsó határként 27-53 egyéni választókerületben listát indító kis pártok közel 150 millió forintos apanázsa az egyéni jelöltek számától függően félmilliárd forint vissza nem térítendő támogatásig is terjedhet. A képviselőnként e fölött kifizetett egy-egy millió forintot abban az esetben kell visszatéríteni, ha a jelölt nem szerzi meg a kerületben leadott voksok legalább 2 százalékát. A baloldal által diktatórikus hajlamokkal vádolt Orbán-kormány tehát politikai sokszínűségre törekszik. Más kérdés, hogy a berobbanó kis pártok többsége szintén baloldali-liberális eszméket vall, tovább csökkentve a baloldali összefogás kormányváltó esélyeit. Ez viszont már nem a Fidesz gondja.
Erőtlen baloldal, erős jobb
Az elmúlt hét végén a szervezők által egymilliósra saccolt – az ellenzék szerint jóval túlbecsült –, de mindenképpen több százezer ember részvételével megszervezett Békemenet bizonyítja: Orbán Viktor és csapata immár semmit nem bíz a véletlenre. Tanulva a 2002-es és 2006-os választási kudarcból – mindkét esetben hajszálon múlott a jobboldal győzelme – a Fidesz-KNDP vezetői nem dőltek hátra magabiztosan a karosszékükben. A rendszerváltás óta a legalaposabban átgondoltnak és részleteiben kidolgozottnak tűnő jobboldali kampány szemlélői lehettünk.
A baloldali összefogás ezzel szemben hibát hibára halmozott: a 2010 óta nyögvenyelősen induló összefogásból 2014 elejére összeállt választási koalíció a saját táborát sem tudta meggyőzni. A pártok közötti belső feszültségek folyamatosan uralták a róluk kialakult közös képet. A nyilvánosságra került korrupciós botrányok már csak a habot jelentették a tortán egy olyan választási kampányban, ahol a baloldali ellenzék folyamatos gyengeségről tett tanúbizonyságot. Ennek a tengeren hánykolódó, kormányos nélküli hajónak lett erőteljes ellenpontja mind a Fidesz, mind a Jobbik kampánya. A kormánypárti és ellenzéki jobboldal nemcsak terepen, hanem az internet világában is mindent meghódított, ami meghódítható.
A választásokig hátralevő néhány nap újdonsága, hogy a rendszerváltás óta először nem lesz kampánycsend. A kialakult helyzeten azonban mindez aligha változtathat lényegesen.
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Lukács Vilmos: nem én buktam el
Nem volt biztosítva a vizsga semlegessége, átláthatósága és függetlensége – állítja a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzseri tisztségének betöltésére szervezett versenyvizsga egyetlen résztvevője, Lukács Vilmos.
Amint arról beszámoltunk, április elsején zajlott le a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzseri tisztségére szervezett versenyvizsga írásbeli próbája. Ezen egyetlen vizsgázó vett részt, Lukács Vilmos, aki 4,50 pontszámot ért el. A sikeres vizsgához legalább hetes pontszámot kell a vizsgázónak kapnia. Lukács Vilmos óvást nyújtott be az eredmény ellen, mivel – amint azt csütörtökön szerkesztőségünkben kifejtette – úgy gondolja, hogy a vizsga nem volt semlegesen, átláthatóan és független módon megszervezve, lebonyolítása során hiányosságokat és akadályozó tényezőket tapasztalt. Kifogásai többségét a benyújtott óvásban is megfogalmazta.
A vizsgának a kórház honlapján közzétett szabályzata szerint az óvást a benyújtásra megszabott határidő után 24 órán belül kell megoldani. Az óvások letételére megszabott határidő az eredmény kiközlése után 24 órával, április 2-án 15.30 órakor járt le, ezért Lukács Vilmos csütörtökön választ várt, de ezt nem kapta meg.
„Hiányos vizsgarend és szabályzat”
Lukács Vilmos szerint már a versenyvizsgára összeállított vizsgarend és a szabályzat is hiányos volt. Rámutatott, a versenyvizsga kiírásában csak az április 1. és 4. közötti időszakot jelölték meg, nem adták meg pontosan a vizsga időpontját és helyszínét, bár törvény szerint ezeket le kellett volna szögezni. Szerinte jogtalan, hogy a vizsga menetének szabályzatát utólag csatolták a versenyszabályzathoz, a vizsga dátumának megjelölésével egyszerre. „Hozzácsatolták a menedzseri dolgozat pontozási rendszerét is. De a dolgozat ekkor már három hete le volt adva, olyan dolgozatot kellett készítsek, amit nem tudtam, mi alapján pontoznak” – mutatott rá.
„Várattak és zavartak”
„Elsején 12 órára jelölték ki a vizsga kezdési időpontját. Háromnegyed egyig a lépcsőkön várattak engem, tehát nem tartották be a saját szabályzatukat sem” – sérelmezte. Emellett úgy látta, az írásbeli teszt szerkesztése hibás volt, nem határolták el megfelelően a kérdéseket, összefolytak a válaszokkal, kérdések és válaszok is voltak kiugrasztva a szövegből, nem voltak elkülönítve a több jó válaszos és az egy jó válaszos kérdések. Az egész nem volt átlátható, nyelvtani, nyelvhelyességi hibák voltak benne, írásjelek hiányoztak – mondta. Tartalmi gondok is voltak meglátása szerint, a tesztben olyan kérdés is szerepelt, ami nem része az előzetesen kiadott bibliográfiának –nyilatkozta. „A vizsga lefolyása alatt az öttagú bizottság járkált a teremben, mind az öten, és egymás között beszélgettek, egy személy pedig intézte a folyó ügyeit, valaki kintről is bejött” – idézte fel.
„A történtek arra engednek engem következtetni, hogy olyan környezetet akartak kialakítani, ahol lényegesen tudják csökkenteni az összpontosítási képességemet és a megtanultak visszaadását” – mondta Lukács Vilmos. Hozzátette, a dolgozatával kapcsolatosan nem tudott érdemben óvást emelni, hisz azt nem adták ki neki. „Ez teljesen az átláthatóság ellen szól. Ez már teljesen kilóg a törvényességből, gátoltak a jogaim érvényesítésében. Az az érzésem, hogy egy nagyon jól meghatározott céllal történt ez az egész. Azzal a céllal, hogy ne sikerüljön a vizsgám” – szögezte le Lukács. A kérdésre, hogy véleménye szerint ez kinek állhat érdekében, azt válaszolta, nem tudja.
„A bizottság bukta el a vizsgát”
Lukács leszögezte, részéről a történetet lezártnak tekinti. „Többet erre a tisztségre nem pályázok, mivel úgy érzem, nem volt meg a kellő átláthatóság és korrektség a vizsgabizottság részéről. Az volt az érzésem, hogy a teremből én tudom a legjobban az anyagot, ugyanis egy teljesen értelmetlen kérdésnél megkérdeztem, hogy mit akartak kérdezni, és hosszú időbe telt, amíg előkeresték, hogy honnan másolták ki. Ilyen körülmények között nem hiszem, hogy én buktam el a vizsgát, hanem a vizsgáztató bizottság, illetve az, aki ezt megszervezte” – nyilatkozta.
Azzal kapcsolatosan, miszerint korábban egyes vélemények szerint a versenyvizsga előző kiírását úgy fogalmazták meg, hogy az neki kedvezzen, azt mondta, nem hiszi ezt a felvetést. Leszögezte, ő nem politikus, hanem a gazdasági szférában dolgozott, és állami tisztségviselőként az RMDSZ támogatásával tevékenykedett, többek között az országos befektetési társaság, továbbá a kórházakat akkreditáló országos bizottság élén is. Elmondta, a csíkszeredai kórház vezetésére azért pályázott, mert úgy gondolja, el tudta volna érni, hogy az olyan legyen, amilyennek meglátása szerint egy megyei kórháznak lennie kell.
„Nem járt le még az óvási időszak”
A Lukács Vilmos által felhozott vádakról Csata Tündét, a vizsgáztató bizottság elnökét kérdeztük. A Hargita Megye Tanácsának menedzsment vezérigazgatóságát vezető Csata Tünde azt mondta, attól a pillanattól, hogy óvást tettek le, az óvásokat kivizsgáló bizottság hatásköre az abban jelzetteket kivizsgálni, ezért ő nem nyilatkozhat az ügyben. Meglátása szerint péntek délutánig kell az óvásokat megoldó bizottság választ adjon Lukács Vilmosnak. A felhozott vádakról Borboly Csabát, a megyei önkormányzat elnökét is megkérdeztük, mivel a verseny szabályzatát elnöki rendelettel korábban ő hagyta jóvá. „A válaszom nem lehet más, mint az, hogy a vizsga folyamata járjon le, addig én nem szólhatok abba bele, ha a sajtón keresztül véleményt formálok, azzal törvényt sértek. Ezért előreláthatólag kedden kapom meg a folyamatról a jegyzőkönyvet, és akkor fogok nyilatkozni. De addig is egyetlen szempont és érdek van számomra, és az a megyei sürgősségi kórház érdeke” – írta e-mailben a Brüsszelben tartózkodó elnök.
R. Kiss Edit. Székelyhon.ro

A szikrát szerette kirobbantani
Sántha Pál Vilmos az 1990-es években, a magyarellenes hisztériakeltés virágkorában volt a Hargita Megyei Tanács első megválasztott elnöke és az autonómiatörekvések egyik elindítója. Mindig kimondta, amit gondolt, és sokszor vált kényelmetlenné a közéletben és a politikában.
Csíkpálfalván született 1942. január 2-án, mint mondja, nem a kórházban, hanem a szülői házban, ahol most is lakik. Ott is tanult, akkor még négyosztályos elemi oktatás volt. „Mi kezdtük el először az ötödik osztályt. Az életemben aztán később sok ilyen történt, hogy a kezdésben részt vettem” – emlékezett. „A hét osztály elvégzése után beiratkoztam a jelenlegi Márton Áron Gimnáziumba, 1959-ben végeztünk. De egy évvel azelőtt történt az a politikai ügy a gimnáziumban, a verselő diákokkal. Ott is én voltam az első, akinél jelentkeztek a szekuritátésok, lévén, hogy Sántha Imrével jó barátok voltunk, egy padban ültünk, egyfalusiak voltunk, ide is adta a verseit. Házkutatások történek, diákokat, tanárokat vittek el, kicsengetési kártyáinkat le kellett adjuk. Szomorú időszak volt” – mesélte.
Az iskola elvégzése után mérnöki pályára készült, de sem Brassóban, sem Sinaián nem járt sikerrel a próbálkozás, a szükséges engedélyek hiánya miatt sem. A rajoni fogyasztási szövetkezetnél kezdett dolgozni, aztán a bukaresti közgazdasági egyetemre jutott be. „Mivel édesapám orosz fogságban halt meg, édesanyám pedig betegeskedett, és nem lett volna pénze, hogy eltartson az egyetemen, én visszamondtam, aztán meggyőztek, hogy jobb maradni. A megspórolt pénzemet használtam fel, és ösztöndíjat is kaptam, így elvégeztem az egyetemet. Utána Marosvásárhelyre kerültem, a nagykereskedelmi vállalathoz, az egyetem utolsó évében megnősültem.”
Megemlékezés szekusokkal
Visszaemlékezése szerint 1972. március 15-én, olvasva a Vörös Zászló Maros megyei napilapot feltűnt, hogy semmi emlékeztető nem volt 1848-ról. „Felhívtam a főszerkesztőt, mondtam, ha ezt jelzik, biztos hogy pár ember megérti, miről van szó. Kértem, mondjon egy törvényt, amely ezt megtiltja. Másnap megjelent egy cikk arról, hogy kik a székely vértanúk. Elhatároztam, ha így megy, csináljuk másképp. A következőben a feleségemmel és néhány ismerőssel virágot, gyertyát vittük a székely vértanúk emlékművéhez. A vaskerítés be volt zárva, bemásztam, a kerítésen voltam, amikor megjelent a szekusok autója. Elszaladtak a többiek, mondom a feleségemnek, hagyj itt a kerítésen, add be a gyertyákat. Az autó megállt, nem szálltak ki, a feleségem beadta a gyertyákat, a koszorút elhelyeztem, a gyertyákat meggyújtottam, a társaink is visszajöttek. A szekusok az autóból nem szálltak ki, de a járókelők nagy ívben elkerültek. Következő évben már megálltak” – tette hozzá.
Félrevezetett „forradalom”
1974-ben Csíkszeredából keresték meg, hogy a kereskedelmi igazgatóság átszervezése miatt szükség van egy aligazgatóra. Miután elvállalta, több mint tíz éven át dolgozott ebben a tisztségben, aztán leváltották, majd a Takarékpénztár igazgatója lett. Az 1989. decemberi események idején az ideiglenes új vezetés tagja lett, ott volt december 22-én az akkori milíciánál. „Megjelent a katonaság a törvényszék felől, elég feszült helyzet volt, hirtelen bedobtam a jelszót, hogy a katonaság velünk van. De az nem éppen úgy tűnt akkor. Nem lett konfliktus, lecsendesedett minden, aztán jöttek az álhírek a terroristákról, egy adott pillanatban csak hárman maradtunk fent a mostani megyeháza épületében. Azt is mondták, hogy a mostani Gál Sándor utcában, a pionírháznál vannak a terroristák. El is mentünk oda kocsival a sötétben, és óvatosan kiszálltunk, hogy ha lőnek, tudjunk lehúzódni. Nem volt senki ott. A valóság az, hogy féltünk, nem tudtuk, mi történik. A katonákat visszavonták a megyeházától, és nem jöttek vissza a hívásunkra sem, mert azt mondták, ők is kell védekezzenek. Utólag tudtuk meg, hogy mind ott voltak a kaszárnyákban, és tudták, hogy nem lesz semmi” – mondta el.
Megyevezetés buktatókkal
Az 1992-es választásokkor kapta a felkérést, hogy vállalja el a megyei tanács elnöki tisztségét. A radikálisabb háromszéki, csíki, udvarhelyszéki csoport érte ezt el, akárcsak azt, hogy ‘93-ban bekerüljön az autonómia az RMDSZ programjába. „Nehéz kezdés volt, nem volt tapasztalat, más alapokon kellett dolgozni, mint azelőtt, nem volt alárendelve a központnak. Sokan azt hitték, ha nincs alárendeltség, akkor azt csinálhatnak, amit akarnak, de a törvényeket be kellett tartani. Konfliktusok voltak, megjelent 1991 októberében a Har-Kov jelentés az elűzött románokról. Tele voltak a román lapok azzal, hogy én kirakom a prefektust a megyeházáról, ezt csinálok, azt csinálok vele. Én csak azt akartam, hogy ha én betartom a törvényt, a prefektus is tartsa be, a másik, hogy a megyét a megyei tanács elnöke vezeti a törvény szerint, ennek a tisztségnek meg kell adni a tiszteletet, a hatáskörét kell tudja gyakorolni. Annyira semmibe vettek minket, és mindent a prefektuson keresztül irányítottak, hogy amikor elmondtam Bukarestben, mi a helyzet, meglepődtek. Hazajöttünk, másnap dél körül a számvevőszék vezetője telefonál, össze vagyunk csomagolva, hova menjünk. Én akkor tudtam meg, hogy a volt pártszálló át van adva az ortodoxoknak, és úgy volt beállítva, hogy én nem akarok helyet biztosítani a számvevőszéknek. Az egész az én negatív magatartásomra volt ráépítve” – magyarázta.
Eltérített autonómiatörekvések
Az 1990-es évek eleje az autonómiatörekvések kezdetét is jelentette, az igény megfogalmazódott, de nehéz volt bevinni a köztudatba. „1991 októberében a Küldöttek Országos Tanácsa (SzKT elődje) aradi ülése előtt Székelyudvarhelyen találkoztunk, és arra a következtetésre jutottunk, hogy napirendre kell tűzni az autonómia kérdését. Én az RMDSZ-ben azt, hogy autonómiát akarunk, először Ördög Imrétől, a madarasi tanártól hallottam nyilvánosan elmondani. Az aradi ülésen Katona Ádám szót kért, azt mondta, Székelyföldön létezik egy csoport, amely úgy látja, az autonómiát napirendre kell tűzni, ezzel kapcsolatos elképzeléseinket kidolgozzuk. Nem tudom, mi történt, meglepett, hogy Cs. Gyimesi Éva akkor felállt és olvasni kezdte, hogy ez milyen veszedelmes. Feltettem a kérdést magamban, hogy mi nem mondtunk senkinek semmit azelőtt, akkor honnan olvasott ő... Megjelent utána a Har-Kov jelentés, azt is ránk fogták, hogy miattunk történt. A mieink lesöpörtek. 1993-ban a brassói kongresszuson sikerült bevinni az elképzelést, ‘95-ben bővíteni, de nagyon sokan támadtak minket. Viszont segítettek külföldről mások, így Sólyom László is, amikor alkotmányjogász volt. Amikor elkészült a Csapó József által összeállított autonómiatervezet, letettük az RMDSZ-nél ‘96-ban, hogy bocsássák vitára. A jogászok nem a gondolatmenetét kifogásolták, hanem azt, hogy nemzetiség vagy nemzeti közösség, kisebbség-e a romániai magyarság? Mi hajlottunk arra, hogy elfogadjuk azt, amelyik alkalmas. Kineveztek egy bizottságot, hogy ezt tisztázza, azóta sem tette meg” – elevenítette fel a történteket.
Nem volt felkészülve a társadalom
Úgy látja, bevitték a félelmet a köztudatba, és a közember megijedt a pártosodástól, az autonómiapárti embereket kizárták, vagy kényszerhelyzetbe hozták. Mint mondta, nem volt felkészülve a társadalom az autonómiára, sokan egyetértésükről biztosították, de azt mondták, vigyázni kell, mert az áramot és a gázt is túlról kapjuk. „Azt mondtam, nem függetlenségi háborúról van szó, hanem olyan autonómiáról, amelyet a román parlamentnek kell jóváhagynia és erről gondoskodnia. Ha egy banink sem volna, el kellene tartson. Elterjedt, hogy a gazdasági megerősödés nélkül nem lehet autonómia. Semmi köze ehhez, szegényen is, gazdagon is lehet autonómia. Nyilván, autonómiával serkenthető a gazdaság, a lényeg az, hogy ki hozza a döntéseket” – állítja.
Sántha Pál Vilmos nyugdíjasként is aktív, lakástulajdonosi egyesületi elnökként is tevékenykedik, napirenden van a politikai történésekkel. „A szikrát szerettem kirobbantani, tudatra ébreszteni az embereket” – vallja saját magáról.
Kovács Attila. Székelyhon.ro

A mesterség választotta őt
Könyv és gyertya-díjjal tüntették ki az RMDSZ március 15-ei gáláján a csíkfalvi Kilyén Domokost. 1972-ig a jobbágyfalvi téglagyárban dolgozott, ezután édesapját, Kilyén Lajost, a község addigi polgármesterét váltotta fel. Kisebb megszakítással 2000-ig, nyugdíjba vonulásáig volt a település vezetője. Nyugdíjasként a népművészetnek él: székelykapukat farag, citerákat készít Domi bácsi, akivel ezúttal a kitüntetés kapcsán beszélgettünk.
Kilyén Domokos szerint a kitüntetés az egész község érdeme– Hogyan fogadta a kitüntetés hírét?
– Meglepett, nem is gondoltam rá, hogy valamikor még megemlékeznek az idősekről is. Szép gesztus a kezdeményezők részéről.
– Mit jelent önnek ez a díj?
– Úgy érzem, nem az én egyedüli érdemem, a községből mind a kétezer lakos megérdemelné ezt a kitüntetést a magyarság ápolásáért. A gyertyás tüntetés is azért szerveződött 1990-ben, hogy nemzeti jogainkat értelmesen, művelten követeljük. Mert ha hallgatunk, mindenki azt hiszi, hogy beleegyeztünk sorsunkba, hogy elfelejtettük magyarságunkat.
– Mit üzenne ezzel a kitüntetéssel másoknak?
– Nemzeti azonosságunk, magyarságunk ápolásában rendkívül nagy érdemük van az egyszerű falusi embereknek. Ha ők nem ápolnák drága anyanyelvünket, ha nem tanítanák már egészen kiskoruktól unokáikat a népdalra, nótára (...) Nem magyarkodni kell és a mellünket verni, hanem úgy tenni csendesen, ahogyan évszázadokon át őseink ápolták a kultúrát, nyelvünket. Ez példaértékű, és nagyon sajnálom, hogy az ifjúság egészen más vonalra terelődött, nem szeretik már a népdalt, a néptáncaink a színpadra szorultak fel, a báljainkat a diszkók helyettesítik.
– Mióta készít hangszereket, és hová kerültek ezek?
– Amikor befejeztük a nyárádszentmártoni kultúrotthon építését, 1971-ben az avatóra készítettem el az első tíz citerámat, azóta összesen harmincat készítettem. Került belőle Hunyadi László művészhez, Papp Lajos szívorvoshoz, de Kövér Lászlóhoz is. Kisgyerekkorom óta zenélek, a padláson találtam egy nagyon rozoga citerát, de fel lehetett húrolni. A háborúból maradt telefondrótok belseje acélos volt, abból készítettünk húrokat. Magamtól tanultam meg. Nagyon kíváncsi voltam a hegedűre is. Tíz évig foglalkoztam hegedűkészítéssel is, Lovász Jámbor Zoltán doktor úrral együtt az 1980-as évekig. Gyönyörű hegedűket lehetett készíteni, de hangot „gyártani” nehéz. A közepes hangzásig el lehet jutni, de azon felül már nagyon nehéz, nagy mester kell legyen, aki tovább is eljut.
– És a kapufaragás?
– A kapufaragás már régen foglalkoztat, a nagyapám búzaházi kapuja is szőlőindásan szépen meg volt faragva, de emlékszem üknagyapám kapujára is, amit 1859-ben készített. Ahogy ide költöztem Csíkfalvára, készíteni akartam magamnak egy székelykaput. Segítségül hívtuk Bandi Dezső tanár urat, elképzeltük a figurális megjelenítést, amit ő átdolgozott. Negyvenedik születésnapomra készült el a kapu, egy évig dolgoztam rajta. Azóta tizenhét kaput faragtam, van belőle Magyarországon: Battonyán, Cigándon, Solton, de itthon Székelybőben, Csíkfalván, Jobbágyfalván, Búzaházán, Szentmártonban, Székelykálban és Demeterfalván is. A Nyárádmentén nem voltak olyan nagy kapufaragók, mint Udvarhelyszéken, de egy-egy példány került a vidékünkre is. A motívumok nagyjából megegyezők, de nem olyan díszesek.
– Ejtsünk néhány szót közigazgatási pályájáról is.
– A közigazgatásba nem is akartam belemerülni. Apám huszonöt évig volt polgármester előttem. Apám előtt a lukafalvi Fazakas János volt a néptanácselnök, de kegyetlenül bánt a falubeliekkel, bántalmazta őket, pisztollyal járt az úton, esténként lövöldözött is. Azért fordultak hozzám az emberek, hogy legyen közülük való a vezető. Hát belementem, azzal a szándékkal, hogy négy évet végigviszek, amíg kerül valaki megfelelőbb. Aztán jött a következő négy év, és sok emberrel megbarátkoztam. Úgy eljöttem 1972-ben a téglagyárból, hogy 2000-ben mentem nyugdíjba a közigazgatásból. Nem én választottam ezt a mesterséget, a mesterség választott engem.
Gligor Róbert László. Székelyhon.ro

A román állampolgárok több mint kétharmada fizet hálapénzt
A romániai városlakók csaknem 70 százaléka fizet hálapénzt, vagy ad ajándékot a jobb egészségügyi szolgáltatásért – közölte pénteken az Agerpres hírügynökség, egy friss felmérés adatait ismertetve.
A páciensek 84 százaléka mondta azt, hogy a közegészségügyi hálózatban elvárják a paraszolvenciát, és öt százaléka mondta ugyanezt a magánklinikákról.
A válaszadók 38 százaléka fizetett hálapénzt orvosának a legutóbbi szakrendelésen, 23 százalékuk a legutóbbi műtétért, és 21 százalékuk a kezelésért. A tanulmány szerint a megkérdezettek átlagosan 340 lejes (23 ezer forint) hálapénzt adtak orvosuknak.
A kórházi ellátást igénybe vevő válaszadók legnagyobb része (27 százaléka) az ápolóknak ad ajándékot, 16 százalékuk a műtősöknek, 15 százalékuk pedig a gondozóknak.
A felmérésből kiderül, hogy a páciensek leginkább a rohammentő-szolgálatban (SMURD) bíznak (83 százalékban), legkevésbé pedig az egészségügyi minisztériumban (26 százalékban).
A közvélemény-kutatást reprezentatív mintán, több mint ezer fő megkérdezésével végezték el.
Egy Bukarestre korlátozott tavalyi felmérés szerint a román fővárosban élők több mint 70 százaléka szerint nem minősül korrupciónak, ha egy páciens pénzt vagy ajándékot ad orvosának hálája jeléül, de csaknem 90 százalékuk elítéli azt, ha az orvos igényli a hálapénzt.
MTI. Erdély.ma

A marosvásárhelyi sorok és glosszák őrzője: a Teleki-Bolyai Könyvtár
A Gecse Dániel utca 17. szám alatt található könyvtár Marosvásárhely óvárosának egyik legszebb épülete. A Téka az egykori Szent Miklós és Fazekas utcák keleti sarkán áll.
Bevezetésül erről a műemlékről tudni kell, hogy 1797-ben Ignatz Schlaff bécsi építész készítette Teleki Sámuel elképzelése szerint.
A Wesselényi-ház kibővítését 1799. április huszonnegyedikén kezdték meg, és 1802-ben fejezték be. Ez az épület lett az erdélyi empire stílusú csarnoképítkezés legszebb példája. Itt található a Teleki-hagyaték… Ezen a héten ezt a páratlan épületről írunk, ezt a műemléket mutatjuk be lapunk olvasóinak.
A könyvtár, ahol Kazinczy „összerázkodtaték az álmélkodástól”
Az épület megépítése egészen pontosan három mester nevéhez fűződik, akikhez fogható nem volt egész Erdélyországban. Egyikük időközben meghalt, a másikat elkergették, a harmadikra maradt tehát a munka befejezése. Ebben a marosvásárhelyi épületben nyílt meg 1802-ben Erdély első közkönyvtára.
Orbán János művészettörténész szerint olyan nagy városokat utasított ezzel maga mögé Vásárhely, mint Kolozsvár vagy Nagyszeben. Köszönhetően a grófnak, aki gondolkodásban jóval megelőzte korát. Németh László, 1943-ban A minőség forradalma című alkotásában így ír a könyvtárról:
„Ha valamiképp lehetségessé válna, hogy hátralévő életem Erdélyben töltsem, Marosvásárhelyt választanám ki székhelyül s a Teleki-Tékából csinálnék koporsót magamnak... Ez az a könyvtár, melyben Teleki Sámuel vendége Kazinczy, »összerázkodtaték az álmélkodástól«… Az alapító egy magyar Göttingát akart Vásárhelyből csinálni.”.
A rendelkezésünkre bocsátott dokumentumokból egyértelműen kiderül, hogy Erdély első közkönyvtárát, a Teleki Tékát, Teleki Sámuel erdélyi kancellár alapította és építtette. A gróf már 1760-ban elkezdte a gyűjtőmunkát Nyugat-Európában, pontosabban Svájcban, Hollandiában és Franciaországban tett tanulmányi útja során.
Csaknem negyven évvel később, 1799-ben nekilátott annak az épületszárnynak a megépítéséhez, amelyben most a Téka található. Húsz-huszonöt évvel azelőtt egy nemesi palota épült azon a helyen. Tulajdonosa Wesselényi Kata volt, aki nem más, mint a gróf feleségének egyik nagynénje. Halála után a kastélyt a teleki család örökölte, és ehhez építette hozzá a gróf a könyvtárnak otthont adó szárnyat. A könyvfelvásárló erdélyi kancellár
A Marosvásárhelyi útikalauz című adatgyűjtés szerzői, Fodor Sándor (S.) és Balás Árpád tudni vélik, hogy Teleki Sámuel már fiatalon kezdte gyűjteni a könyveket. Megvásárolta a külföldi és hazai könyvpiacokon található klasszikus műveket és tudományos kiadványokat.
Tizenkét szekéren 1793. április tizennegyedikén indította útnak Bécsből bibliotékáját, és helyezte el az újonnan felépített Tékában.
Mintegy 40 ezer kötetet kitevő gyűjteményében hatvanhat ősnyomtatvány. Íme pár a könyvtár ritkaságaiból:
Kéziratok: - A könyvtár legrégebbi kéziratos könyve a Koncz-Kodex a tizennegyedik században pergamen lapokra másolt latin nyelvű Biblia. Ez a kódex tartalmazza a hatodik magyar nyelvemléket mely a Marosvásárhelyi sorok és glosszák néven ismert. A könyv néhány lapjának szélére a magyar szavakat és egy rövid összefüggő szöveget – a Biblia néhány sorának magyar megfelelőjét, összesen ötvenöt szót jegyeztek be a tizenötödik század első negyedében;
– A legkorábbi magyar nyelvű orvosi könyv, az Ars Medica tizenhatodik századi kézirat Lencsés György műve;
– Cserei Mihály, Szepsi Lackó Máté, Nagy Szabó Ferenc krónikaíró, Bod Péter művei, továbbá egy tizenhatodik századi csillagászati munkát, egy pergamenre írott, illusztrált tizennyolcadik századi tóra-tekercset, stb.
– Bolyai Farkas és fia Bolyai János húszezer oldalas eredeti kéziratos hagyatéka. Ősnyomtatványok (1500-ig kiadott könyvek):
– 66 nagy értékű ősnyomtatvány. Köztük a legrégebbi Galeotto Marzio Liber de Homine (Bologna, 1475); – Cicero, Horatius, Ovidius, Plinius, Temesvári Pelbárt, Savonarola művei.
Unikumok, ritkaságok:
– Apáczai Csere János: Magyar Logikátska (Gyulafehérvár, 1654), az első magyar nyelven írt logika tankönyv;
– Balassi Bálint: Istenes Énekeink (Bártfa, XVII. század);
– Benczédi Székely István: Chronica ez világnak yeles dolgairól (Krakkó, 1559); – jeles Biblia gyűjtemény, ezek közül kiemelkedik Szentírás (Bázel, 1519), Frobenius nyomda terméke, Rotterdami Erasmus gondozásában, Koberger-Biblia (London, 1657-1669) Hans Sprininkle illusztrációival, nyolc nyelvű párhuzamos szöveget tartalmaz (szamaritai, káldus, latin, etióp, görög, szír, arab, perzsa), Vizsolyi Biblia (1590)
– Janssonius Atlas major, Amsterdam, 1657-1682, kézzel színezett; De külön említést érdemelnek a ritka szépségű könyvkötések és az igen gazdag ex-librisek.
A második világháború után, 1955-ben a volt Református Kollégium gyűjteményéből ide került át 50 ezer könyv, valamint a két Bolyaitól levelek, kéziratok és más emlékek, amelyek ma a Bolyai Tudományos Könyvtár alapanyagát képezik.
A gyűjtemény amelyet a hatalom felszámol: a képeket pinceraktárakba száműzi…
A fent már említett könyvből még az is kiderül, hogy az idők folyamán, a volt Magyar Autonóm Tartomány területéről, Mikházáról, Székelykeresztúrról, Székelyudvarhelyről, Csíkszeredából összeszedett könyvek, iratok is növelték az állományt. Így kerültek ide Orbán Balázsnak a Székelyföldről készített eredeti fényképei, melyeket Mészáros József könyvtáros fedezett fel és Erdélyi Lajos könyv alakban kiadott.
Itt volt kiállítva a kb. száz darabból álló Nagy Imre gyűjtemény is, amelyet a hatalom indokolatlanul a nyolcvanas években felszámolt, és a képeket a Művészeti Líceum pinceraktáraiba száműzte. A gyűjteményt a művész a városnak adományozta, és ezért a művészet pártolói joggal követelik a képek újrakiállítását.
Érdekes kultúrtörténeti eseménynek számít az a tény is, hogy az országban itt nyílt meg elsőként, 1952 októberében a magyar tannyelvű könyvtárosi technikum. Tiszavirág életű volt, de végzettjei akkor nagy hézagot pótoltak a könyvtárak működésében.
Az építkezés irányításának felelősei
Az épület történelme azonban megköveteli, hogy lépjünk még egy kicsit vissza az időben.
A Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnöktől kapott dokumentumokból az is kiderül, hogy Erdélyi kancellár lévén Teleki Sámuel Bécsben lakott, s így az osztrák-magyar birodalom fővárosának egyik ismert és elismert építészét, Ernest Kochot kérte fel a tervrajz elkészítésére. Az ő rajza alapján kezdték el a munkát 1799-ben az erdélyi építőmesterek.
Előbb egy marosvásárhelyi szakembert, Türk Antalt (nevét már többször említettük összeállításainkban) bízták meg a munkával. Az Erdély-szerte ismert Türk, aki egyébként német származású volt, a tizennyolcadik század hetedik évtizedének második felében érkezett Marosvásárhelyre. Elismerten a város legjobb építésze volt, de paradoxális módon nincsenek adataink arra nézve, hogy a város mely épületei fűződnek konkrétan az ő nevéhez.
A meglévő dokumentumokból azonban azt tudni, hogy ő építette a kolozsvári unitárius templomot, az építészeti szempontból különösen érdekes erzsébetvárosi mechitarista templomot, de dolgozott Besztercén, illetve Erdőcsinádon is, és a település református temploma is az ő munkája.
A könyvtár építési munkálatainak kezdetét azonban már nem érte meg. 1798-ban meghalt, helyét pedig egy szintén német származású építész, a már említett gyulafehérvári Ignatz Shlaff vette át.
Az ő vezetésével kezdődtek el a munkálatok, röviddel ezután azonban elkergették a mestert. Nem tudni pontosan, hogy miért, feltételezhetően a hozzáértését vagy a munkához való hozzáállását kifogásolták. Tény, hogy 1800-ban a tordai Kövecsi János vette át az építkezés irányítását, akinek a neve elsősorban az Aranyoson épített fahíd révén vált ismertté.
1802-ben megnyílnak a könyvtár kapui
A közben Bécsben tartózkodó Teleki gróf figyelemmel követte a munkálatok menetét. Abban az időszakban természetes volt, hogy a tulajdonos akarata elsőbbséget élvezett az építész tervrajzaival szemben. Sorina Botanak adatai vannak arról, hogy a terveken utólag végzett módosítások miatt az épület középső hajója szélesebb lett, mint az oldalhajók. Ugyancsak utólag toldották az épülethez a könyvtárterem előterét is. Az építkezés pontos menetéről három személy számolt be Telekinek: Kadácsi István prefektus, Herbert Mihály számtartó és Gyujtó Sándor ügyvéd.
Az épületet 1802-ben fejezték be teljesen, és néhány hónapra rá meg is nyitotta a kapuit a nagyközönség előtt.
Erdélyben egyébként ez az egyetlen olyan épület, amelyet eleve könyvtárnak szántak, a klasszikus barokk jegyeit viseli, és ez volt az első nyilvános könyvtár. A gróf azt akarta, hogy mindenkinek legyen hozzáférése a Téka anyagához, és ez így is történt. A tizenkilencedik század első feléből fennmaradt adatok szerint naponta öt-hat olvasója volt a könyvtárnak, ami az akkori viszonyokhoz képest soknak számított.
Nagy-Bodó Tibor
Központ. Erdély.ma