Az autonómiáról nyilvánosan
Az Erdélyi Magyar Néppárt nyilvános vitát kezdeményezett az autonómia-tervezetéről és a régiós törvényéről, amely szerintük az erdélyi ügy képviselete mellett Románia modernizációjának kulcsa is lehet.
„Az autonómiáról beszélni most a legidőszerűbb, nyíltan és egyenesen kell ezt tenni, nem szőnyeg alá söpörni” – mondta az EMNP elnöke, Toró T. Tibor március 20-án marosvásárhelyi sajtótájékoztatón. Ismertette, kiértékelték a Székely Szabadság Napjának visszhangjait, és arra a következtetésre jutottak, hogy egyesek a szélsőséges kategóriába akarják azt besorolni. „Európai megoldás, amit az erdélyi magyarság javasol. Eljött az egyenes beszéd ideje autonómia-kérdésben. Kértük, hogy az RMDSZ hozza nyilvánosságra azt a munkaanyagot, amely Székelyföld területi autonómiájára vonatkozik. Egy éve ígérik, hogy elindul a vita. Úgy véljük, most, hogy kormányra kerültek, még inkább elhúzzák majd, felkérésünkre érdemi válasz nem érkezett, ezért mi kézbe vesszük a dolgot: ma itt Marosvásárhelyen meghirdetjük a nyilvános vitát a mi tervezetünkről” – fogalmazott Toró T. Tibor.
Aszimmetrikus regionalizmus
A Néppárt elnöke szerint az SZNT Székelyföld autonómiáját egyedi esetként kezeli, erre vonatkozik a jogszabálytervezet, amely már kétszer is „megjárta” Románia parlamentjét. Az EMNT 2004-ben kidolgozott elképzelése az aszimmetrikus regionalizmus elvén alapszik, kerettörvényt jelenthetne a romániai régiók megalakulásához. „Erre a törvényre építve létrejöhetnének a régiók, ott, ahol erre igény van, majd minden régió megalkothatná saját statútumát. Úgy véljük, nemcsak Székelyföldnek, hanem általános megoldást kell kínálni. Ez a tervezet alkotmánymódosítást feltételez, ezért is vettük le évekkel ezelőtt napirendről, de mivel most zajlik az alkotmány módosításának folyamata, itt a pillanat, hogy újra napirendre kerüljön” – mondta Toró a Néppárt honlapján is megtalálható tervezetről.
A koordinációval Bakk Miklós politológust és a Bálványos Intézetet bízták meg, partner pedig az EMNT, az SZNT és a nemrég megalakult Liga Transilvania Democrată, amely a román civil társadalom fele közvetítheti az elképzeléseket, továbbá a Sapientia, a Partiumi Keresztény Egyetem és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem szakmai csoportjai.
Speciális Marosvásárhely
„Az átalakítást mi Románia közigazgatási rendszerének keretében képzeljük el, azt vizsgáltuk, miként hangolható ez össze a megyerendszerrel. A régió megyék feletti közigazgatási szint lenne, kivéve Székelyföldet, ahol a székek rendszerére épülne. Az SZNT-vel szemben mi kezeljük Marosvásárhely jogállását is, amely kiemelt város lenne, külön struktúrával, amolyan brüsszeli modell alapján, mint ahogy a megyei jogú városok is külön állnak a megyétől” – ismertette. Az elképzelés szerint így létrejöhetne – amennyiben az ott élő közösségek igényelnék – a Temesvár-központú Bánság, a Konstanca-központú Dobrudzsa vagy a Nagyvárad-központú Partium. „Ezzel erősödne a román állam, képviselné az erdélyi ügyet, a transzszilván érdeket, egyik fontos kulcsa lehet Románia modernizációjának” – tette hozzá Toró. A nyilvános vita április és május folyamán zajlik.
A kettős mércéről
Az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei szervezetének elnöke, Portik Vilmos elmondta: a Fekete március 24. évfordulóján – amely események soha többet nem ismétlődhetnek meg – annak ellenére, hogy a marosvásárhelyi városháza harmóniát hirdet, nem szűnnek a konfliktusos események. „A Vatra Românească tegnapi (szerdai – szerk. megj.) rendezvényén magyarellenes rigmusok, szlogenek hangzottak el. A városvezetés a Székely Szabadság Napja szervezőit felszólította, hogy a bekiabálások ne sértsék a román nemzet érzékenységét. Hasonló feltételeket támaszthattak volna a tegnapi tüntetés szervezőinek is. A Székely Szabadság Napja résztvevői valami mellett foglaltak állást, a tegnapi viszont egy közösség ellen szólt” – ismertette Portik Vilmos.
Gáspár Botond |
Székelyhon.ro,

Csőgör Lajos szobrának felállítását kezdeményezik
Dr. Csőgör Lajos (1904–2003) születésének 110. évfordulójára emlékeztek tanítványai, emlékét ápoló kollégái. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem első rektorának máig érezhető kisugárzását és karizmáját igazolja az is, hogy a közeljövőben szobrot állítanak emlékének.
A rendezvényt a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) szervezte, és az elhangzott előadásokból és felszólalásokból egy olyan karizmatikus személyiség alakja körvonalazódott, aki méltán megérdemli, hogy szobrot állítsanak neki.
Az első előadó akad. prof. dr. Péter Mihály Heinrich emeritus professzor volt, aki Csőgör Lajos professzor életútja címmel tartott értekezésében azt igazolta, hogy a Nagysármáson született orvosprofesszor a 20. századvégi értelmiségiek egyik kiemelkedő alakja. Az életút aprólékos, történelmi kontextusba ágyazott ismertetése során kiderült, hogy a vásárhelyiek körében jól ismert professzor 1945 és 1948 között a kolozsvári Bolyai Egyetem, majd 1948 és 1949, valamint 1964 és 1967 között a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektora volt.
Az előadás kitért az 1949-ben koholt vádak alapján történt elítélésére is. Csőgör professzor 1955-ben amnesztiával szabadult a börtönből. Péter Mihály professzor előadásának végén felolvasta az egykori rektor egyik fiának, Istvánnak a levelét, amelyben megköszönte a jelenlévőknek, hogy édesapja emlékét ápolják.
A következő előadó egy olyan orvosprofesszor volt, aki évtizedeken keresztül Csőgör Lajos keze alatt dolgozott, és akire az orvostársadalom, mint az utódjára tekint. Prof. dr. Bocskai István emeritus professzor személyes hangvételű előadásában tanítómestere fogszövettani és mikrobiológiai kutatói munkásságára is kitért, akinek javaslatai alapján a marosvásárhelyi ivóvizet fluorral dúsították, ennek eredményeképpen bizonyíthatóan csökkent a fogszuvasodás a tizenéves fiatalok körében.
Lázok János irodalomtörténész előadásának tengelyét fényképek vetítése képezte. A fotók mellé elmondott egyik legérdekesebb történet arról szólt, hogy Csőgör Lajos 1985. október 22-én, Szegeden történt díszdoktorrá avatásának napján tudta meg, hogy azt az emlékiratot és azt a több mint ötven dokumentumot tartalmazó iratcsomót, amely a Bolyai egyetem alapításának történetét foglalta össze, a Securitate házkutatás során elkobozta Cs. Gyimesi Éváék lakásáról, de az eltulajdonításuk előtt egy hónappal Lázok János az összes szöveget felmondta magnóra, így mentve át azt az utókornak.
Az emlékezés fénypontja Ádám Valérián, az RMOGYKE titkárának bejelentése volt, miszerint dr. Magyari Előd szorgalmazta, hogy állítsanak egész alakos szobrot Csőgör Lajosnak. Az est során nem hivatalosan meg is alakult a szobor felállítását kezdeményező bizottság, amelyhez csatlakozott a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja, azonnal felajánlva félmillió forintot. A bejelentést prof. dr. Gallyas Ferenc tette, aki az egyesület meghívására vendégoktatóként Marosvásárhelyen tartózkodott.
A szoborállítást támogatók közül felszólalt prof. dr. Kikeli Pál, dr. Hermann László, prof. dr. Tőkés Béla, Csegzi Sándor és prof. dr. Kincses Ajtay Mária.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro,

A Sapientia egyetem hármas útja
Dávid László neve egybeforrt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel: az utóbbi hét esztendőben rektorként vezeti a mintegy tizenhárom éve működő intézményt. Az intézményvezetővel fiatalkori álmokról, döntésekről, kihívásokról – és természetesen Sapientiáról beszélgettünk.
– Gyermekként Csíkszeredában biztosan nem arról álmodott, hogy egyszer majd rektor lesz. Mi szeretett volna lenni?
– Semmiképpen sem a státuszról ábrándoztam, annál inkább a tanári pályáról. Tanári családban nőttem fel, nagyon tetszett, amit a tanárság jelent, ezért annak is készültem. A családom viszont – a rendszerváltás előtti tanári pálya nehézségei miatt – arról akart meggyőzni, hogy mérnök legyek. Így Temesváron tanultam villamosmérnöki szakon, de végig megmaradt bennem a tanári elhivatottság. Egy érdekes történet következményeként már egyetemistaként kineveztek gyakornoknak: egy kísérlet előkészítésekor eltört egy – autó áránál is többet érő – lézer. Nagyon el voltam keseredve, hogy talán az én hibám lehet, de kiszámoltam és bebizonyítottam, hogy rosszul volt megtervezve, és ez oda vezetett, hogy felajánlották a tanársegédi állást.
– Ilyen előzmények után hogyan került Sepsiszentgyörgyre?
– Akkoriban azoknak, akik jó eredménnyel végeztek, két évig gyakornokoskodniuk kellett, majd visszamehettek az egyetemre. Mivel tizenhat nagyvárost zárt le Ceausescu, Sepsiszentgyörgyöt választottam, mert az mégis magyar és kulturált város, majd később nem mentem sem a távoli Temesvárra, sem a cernavodai atomerőmű előkészítését segítő nukleáris kutatóintézetbe, hanem egy bukaresti központú, de marosvásárhelyi fiókintézettel is rendelkező kutatóintézetet választottam. Miután a marosvásárhelyi főiskola egyetemmé alakult, otthagytam a kutatóintézet igazgatói pozícióját egy adjunktusi állásért. Aztán jött a docensi, majd a professzori kinevezésem. Visszatekintve úgy érzem, nem vesztettem a döntéseim miatt.
– Csíkszereda, Marosvásárhely és Atyha: mit jelentenek önnek ezek a települések?
– Csíkszereda a fiatalkoromat és a gyermekkoromat, s talán kissé azt is, akivé mára váltam. Azt, hogy mindig felháborít az igazságtalanság, hogy érzem, melyik oldalra kell állnom, akkor is, ha ez nekem személyesen veszteséget jelent. Marosvásárhelyre sokáig nem igazán gondoltam otthonomként. A városba csak ideiglenes letelepedési engedéllyel kerülhettem, az átmenetiség érzése sokáig meg is maradt. Akkor kezdett igazán otthonná válni számomra ez a város, amikor láttam a gyermekeimet felnőni, és a Sapientia egyetemet elkezdtük itt is építeni. Atyha pedig egy csodálatos hely. Örülök, hogy az atyhaiak befogadtak. Feleségem onnan származik, és úgy döntöttünk, nem adjuk fel azt a létet sem. Ezért Atyha jelenti nekem és az egész családomnak a feltöltődést, és azt, amit tömören úgy jellemeznék, hogy a hagyományos munkától az alkotásig minden belefér.
– Milyen vezetőnek, rektornak tartja magát?
– A rendszerváltás óta eltelt évekre jellemző, hogy olyan embereknek kellett státuszt vállalniuk, akik valamiért hitelesnek számítottak. Amit a szakmámban elértem, elég hitelessé tett és elég elkötelezett voltam, ezért úgy éreztem, el kell vállalnom ezt a pozíciót, még akkor is, ha valójában nem erre készültem. Tizenhárom évvel ezelőtt nem volt nyilvánvaló, hogy a Sapientia sikertörténet lesz, számos sikertelen szakindítási kísérlet és gond volt. Egyszer kiszámoltuk: csak akkor gondolkodhatunk hosszútávon, ha minden harmadik hónapban avatunk egy docenst vagy professzort, ami lehetetlen. Mindezt tudva vállaltam el a megbízatást, mert úgy látom: ez nem egy cél, hanem nagy feladat, tehát akkor érzem jól magam, ha sikerrel befejezem ezt a feladatot.
– Miért döntött a kétezres évek elején a Sapientia mellett? Nem volt kockázatos egy épp csak létrehozott egyetemet választani?
– Tudni kell, hogy Marosvásárhelyen eredetileg nem önálló magyar egyetemben gondolkodtunk, hanem a Petru Maior Egyetem keretében akartunk magyar tagozatot létrehozni. A műegyetem dékánhelyetteseként és egyedüli magyar vezetőként rám hárult volna a magyar tagozat kialakításának levezénylése. Erre vonatkozó kérésünket az egyetem annak ellenére sem fogadta el, hogy a magyar egyetemisták számaránya a rendszerváltás utáni hatvan százalékról a kilencvenes évek végére harminc százalékra esett vissza. Az esélyegyenlőség megteremtése érdekében az akkori tanügyminiszter segítségét kértem, aki hajlandó lett volna ezer magyar hely finanszírozására, de ezt az egyetem szenátusának kellett volna kérnie. Bárhogy próbáltuk, ezt nem tudtuk elérni, ezért amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a tagozatindítás meghiúsul, az alakuló Sapientiához fordultunk, és itt sikerült elindítani a magyar nyelvű műszaki szakokat.
– A sapientiás évekre visszatekintve elmondhatja, hogy „ilyen lovat akartam”?
– Amikor 2007-ben átvettem az irányítást, roppant nehéz helyzetben voltunk. A Szabadság hasábjain akkoriban jelent meg egy vádló cikksorozat a Sapientiáról. Tudtam, hogy az állításai nem igazak, azt is, hogy valahol valakiknek olyan hangulatkeltés az érdekük, hogy a Sapientia költségvetését jelentősen visszavágják, súlyát rombolják. Egyenként valamennyi vádat megcáfoltuk, de ezt senki sem akarta meghallani. Úgy döntöttünk: úgyis tudjuk, hogy jók vagyunk, megyünk előre. És igazunk lett: minden vád visszahullott és a Sapientia épp akkor bizonyított, amikor a legvehemensebben próbálták támadni. Közben voltak olyan visszajelzések, amelyek erőt adtak. Például az akkreditációs bizottság osztrák matematikus professzor tagja, aki miután bejárta az egyetemet, elismerte: előítéletekkel érkezett, ám egy európai szinten oktató intézményt talált.
– Érdekes vita következményeként alakult egyszerre háromhelyszínűvé a Sapientia. Mit jelent ez ma?
– Röviden azt, hogy nagyon heterogén. Minden helyszínen más és más megvalósításokat követel. Kezdetben arról volt szó, hogy a Sapientia a csíkszeredai egyetem, és pont. De mivel Erdély szellemi központja Kolozsvár, kialakult egyfajta kettősség, Marosvásárhely pedig egyáltalán nem volt képben. Mikor nyilvánvalóvá vált, hogy a vásárhelyi tagozatindítás nem lehetséges, a szükséges előkészületek után a Sapientia bevett a soraiba. Németh Zsolt államtitkár akkor úgy fogalmazott Csíkszeredában, hogy a marosvásárhelyiek vegyék tudomásul, a robogó vonat utolsó kocsijának utolsó lépcsőjére kapaszkodtak fel. Így történt, de most büszkén mondhatom, hogy Marosvásárhely meghatározó helyszíne a Sapientia egyetemnek. Kolozsvár és Marosvásárhely attól érdekes, hogy itt volt egyetemi múlt, gondolkodás, Csíkszereda meg attól, hogy azt a régiót meg kell védeni. Mert ha az értelmes fiatalok elmennek onnan tanulni és nem térnek vissza, kiürülnek a székely kisvárosok.
– Az egyetem eddigi története minden értelemben az építkezésről szólt. Melyik volt a legnehezebb az építkezések közül?
– Elkezdeni őket, és bevinni a köztudatba, miért és hogyan van szükség rájuk. Miért szükséges például, hogy Kolozsvár központjában, Bocskai szülőházában üljünk a rektori hivatalban, miközben felépítettünk egy szép kari épületet? Azért, mert mindennek mondanivalója van, mert azt jelenti, hogy nemcsak múltunk köt ide, hanem most is itthon vagyunk. Vagy miért kellett Marosvásárhelyen külön campust építeni? Mert ez sokkal több lehetőséget biztosított a jövőre, mint egy belvárosi helyszín, s ma már ezt mindenki elfogadja. És miért kellett Csíkszeredában szállodát átalakítani? Mert ott az egyetem több mint egyetem, szimbólum, amit meg kell mutatni.
– A végleges akkreditáció román állami támogatást is jelenthet?
– Jogunk van a román állami támogatásra erkölcsi és törvényes alapon is. Erkölcsileg azért, mert adófizetőként itt élünk, az államnak pedig kötelessége fiataljaink oktatása. Másodrendűek lennének a mi diákjaink, mert magyarul akarnak tanulni? A törvény értelmében a román állam bármely akkreditált egyetemet támogathat. Miért ne támogassa a Sapientiát, főleg ha bizonyítjuk a bárkivel összemérhető, jó minőséget? Az igényt fenntartjuk, s ez nem jelent egyebet, mint a szülőföldön való érvényesülés óhaját.
– Mintegy hetvenezren nézték már meg azt a videoklipet, amely a vidám Sapientiáról tanúskodik. Tényleg ilyen vidám az egyetem?
– Nem mindig vidám, de talán más és sokkal ember-, hallgató- és tanárbarátibb, mint mások. Erre jó példa a videó is, amitől én eleinte kicsit idegenkedtem, de meggyőztek. Jó hangulat van a Sapientián, ami alapfeltétele annak, hogy a munkatársaink kreatívak legyenek. Semmiképp sem szeretném visszavágni azt a szabadságot, hogy mindenki gondolkodjon, ötletekkel érkezzen. És ha az jó, hát valósítsuk meg. Hollandiából például azért hoztak első díjat kollégáim egy rangos informatikaversenyről, mert nálunk úgy tanítják az algoritmusokat, hogy eltáncoltatják azokat. Tusványosi szereplésünknek is pozitív a visszhangja, számos tehetséggondozó programunk igyekszik másként nevelni a fiatalokat, mint ahogy azt a skolasztikus iskolarendszer teszi.
– Melyek most a legfontosabb teendők, tervek a Sapientián?
– Egyrészt a mesteri és doktori képzések kiépítése. Az egyetem ugyanis hosszú távon nem attól lesz jó, ha mindenhez csak alapszinten fogunk hozzá, hanem ha van egy-két olyan csapás, ahol az oktatás teljes vertikumát megteremtjük a mesteri és doktorképzéssel együtt. A mesteriket már elindítottuk, a doktori iskola pedig ezek hároméves működése után rajtolhat. De a székelyföldi városokban is vannak feladataink. Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen tervezünk kihelyezett tagozatok beindítani. Nem levelező szakot akarunk „telepíteni”, hanem rendes egyetemi képzést nyújtani. Épp ezért egyelőre csak a sepsiszentgyörgyi agrármérnöki szakot indítjuk el ősztől, az udvarhelyit még tervezgetjük, hogy felelősen és megfelelő minőségben kezdhessük majd az oktatást.
Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Romániai magyar kultúra: intézmények és stratégiák
Mennyire lehet és kell bukaresti székhelyű magyar intézményben kidolgozott kultúrstratégiát vidéken életbe léptetni? Önállóak lehetnek-e az erdélyi kulturális központok gazdasági, műsorpolitikai szempontból? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre kereste a választ a Járosi Andor Keresztény Műhely és az Erdélyi Napló művelődési szakemberek részvételével rendezett kolozsvári vitaestjén.
Magyar kultúrpolitika – eszközök és hangszerelések címmel rendezett vitafórumot a Járosi Andor Keresztény Műhely és az Erdélyi Napló Kolozsváron, a lutheránus püspökség Reményik Sándor Galériájában. Az eseményen részt vett Kósa András László, a bukaresti Balassi Intézet igazgatója, Kötő József színháztörténész, az EMKE főtanácsosa és Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, az RMDSZ korábbi kulturális alelnöke. A fórum házigazdája Adorjáni Dezső Zoltán püspök, moderátora Csinta Samu, az Erdélyi Napló főszerkesztője volt.
Kósa András, a Balassi Intézet igazgatója a tisztségre írt pályázatában arra fektette a hangsúlyt, hogyan lehet a román közönség irányába közvetíteni a magyar kultúrát. Konkrét tervei között szerepelt, hogy együttműködést alakítson ki a román kulturális élet személyiségeivel oly módon, hogy ez előremutató legyenek, az együttműködő felek pedig egyenlő partnerekként vegyenek részt benne. Az igazgató távlati tervei közt az is szerepel, hogy a magyar kultúrát kivigyék Bukarest fontosabb utcáira, így ismertetve meg értékeinket a hétköznapi emberekkel is. Ez nem jelenti azt, hogy nem kell olyan programokat szervezni, amelyek révén a magyarság nap mint nap részt vesz a román főváros kulturális életében – tette hozzá az intézet vezetője. Évente rendeznek Bukarestben magyar filmhetet, a Magyar Zenefesztivál már a tizedik kiadásához érkezett, és román társintézményekkel karöltve sok egyéb programot is szervez a Magyar Kulturális Intézet.
Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója elismerte a bukaresti magyar intézet létének fontosságát, ugyanakkor felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy Erdélyben olyan pezsgő kulturális élet alakult ki, amely akár egy önálló országra is jellemző lehet. Az operaigazgató hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a magyar kultúra kiemelkedő személyiségeinek életét megismertessük a románokkal is. Példának hozta fel a színház- és filmgyáralapító Janovics Jenőt, akiről kevesen tudják, hogy már akkor készített filmeket Kolozsváron, amikor az amerikai álomgyár még gyerekcipőben járt. Az elmondottakhoz csatlakozva Kötő József színháztörténész hangsúlyozta, hogy már az 1920-as évektől kezdve a magyar művelődéspolitikusok – elsősorban Klebelsberg Kuno – fontosnak tartották, hogy kultúránkat Európa-szerte megismertessék az emberekkel. Kötő József a Bukaresti Magyar Intézet egyik feladatának nevezte, hogy az erdélyi magyar szellemi élet termékeit integrálja az egyetemes magyar kultúrába. A művészeti élet intézményesítése, stratégiák kidolgozása mellett fontos, hogy a helyi közösségek szerepvállalását is növeljük – emelte ki Kötő.
A Bukaresti Magyar Intézet segít a magyar kultúra külföldre közvetítésében, de nem pénzügyi intézmény, így különféle projektekkel támogatja a romániai magyar művelődési életet – vázolta az intézmény támogatási politikáját Kósa András. A román fővárosban is jelentős a magyar kultúra iránti érdeklődés, az intézet által szervezett Bánffy Miklós-kiállítást például pár nap alatt ezren tekintették meg. Ugyanakkor Kósa András felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy vannak Erdélyben olyan intézmények, amelyek normatív támogatásban részesülnek, így pedig elitkultúrát tudnak művelni. Ezek inkább helyi érdekeltségű intézmények, de a Bukaresti Magyar Intézet feladatának tartja, hogy a magyar kultúrát például Moldvában is népszerűsítse.
Noha természetes folyamat lett Európában, hogy egyre több lokális kultúrközpontot alakítanak ki, a dolgok természetes rendjét nem szabad túllépni – figyelmeztetett Kötő József. Annál is inkább, mert – ahogyan Szép Gyula igazgató megfogalmazta – a kultúra művelését nem biztos, hogy könyvekből meg lehet tanulni.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Célkeresztben
Nagy Imre miniszterelnök kivégzésének 30. évfordulóján, 1988. június 16-án az agóniája kezdetén levő magyar pártállam rendőrsége szétverte a 301-es parcellánál békésen emlékezők gyülekezését. Grósz Károly azzal indokolta a rendfenntartó erők fellépését, hogy a tüntetők irredenta, nacionalista jelszavakat skandáltak, és rátámadtak a rendőrségre.
Propagandapatronok
Ismertük ugyan a kommunista tömegtájékoztatás totális gátlástalanságát a valóság megmásításában, de ez azért sok volt. Képzeljük el az SZDSZ egykori prominenseit Tamás Gáspár Miklóstól Kis Jánosig, amint irredenta jelszavakat skandálnak, vagy amint járdakövekkel dobálják a rendőrséget. A valószerűség minimuma azért nem árt, ha benne van a mégoly ordas pártpropaganda hazugságaiban is. Akkor persze nem tudtuk, hogy egyik oldalról a szélsőséges, rasszista, nacionalista, náci, fasiszta, soviniszta, irredenta jelzőfüzér bevett baloldali kommunikációs technika, amit tetszés szerint alkalmaznak bárkire 1945-től errefelé. S azt sem tudtuk, hogy ha a rendőrség ok nélküli brutális fellépését indokolni kell, akkor az a legbevettebb propagandapatron, hogy a tüntetők rátámadtak a rendőrökre. A szélsőséges, náci, rasszista stb. jelzőket az unos-untalan használattal – és olyan emberek megbélyegzésével, akiktől ez teljességgel távol áll –, olyannyira elcsépelték, hogy azok mára elvesztették minden értelmes jelentésüket és jelentőségüket, pejoratívvá váltak, már csak a célcsoportokban váltanak ki bármilyen hatást. Például román fennhatóság alatt álló területeken a „magyar veszély” rémképére amúgy is érzékeny paranoid többségi rétegekben, az anyaországban pedig a kommunista internacionalista, majd liberálkozmopolita doktrína áldozataiban. Azokban, akik bármikor mozgósíthatók bármi ellen, ami a magyarság kiegyenesedését, önmagára találását, történelmi önképének helyreállítását célozza, legyen az Horthy-szoboravatás vagy a német megszállás emlékműve. Ezek a rétegek minden esetre szűkülőben vannak.
Mindez annak kapcsán merülhet fel bennünk, hogy a Székely Szabadság Napja után a román politikum a román sajtó és az RMDSZ más-más hangfrekvencián, más felütésekkel, eltérő hangsúlyokkal, de kórusban szélsőségesezi a tüntetőket vagy azok egy részét. A rendezvényen részt nem vevő RMDSZ politikai alelnöke visszautasít „mindenféle szélsőséges megnyilvánulást”, és azt is, hogy „magyarországi pártok pártpropagandára használják ki”. Érdekes lenne tudni, mit tart Borbély László szélsőséges megnyilvánulásnak. Netán ugyanazt, amit Băsescuék és Pontáék? Trianon emlegetését vagy annak skandálását, hogy Székelyföld nem Románia? Politológiailag szélsőségesnek nevezhető a demokrácia felszámolása és az erőszak alkalmazása politikai célokra. Egyik sem húzható rá a tüntetőkre. Ami a pártpropagandát illeti, egy párt értelemszerűen bekaszálja annak profitját, ha fesztív módon kiáll a meghirdetett céljai és értékrendje mellett. Amilyen természetes a Fidesz vezetőinek rendszeres fellépése az egykori magyar területeken a nemzeti ünnepek alkalmával, éppoly természetes a kormányzati felelősséget nem viselő Jobbik elnökének és nemzetpolitikai kabinetvezetőjének részvétele a Székely Szabadság Napján. Egyik gesztus sem öncélú, hanem beilleszthető az adott politikai szervezetek évtizedes politikájának kontextusába.
Mérleg jobbról, balról
A román kormány célkeresztjébe az SZNT-n kívül ismét bekerült Tőkés László is, aki merészelte a krími tatárokéhoz hasonlítani az erdélyi magyarság helyzetét. „Fáj az igazság” mondhatnánk, ha igaz lenne. De nem az igazság fáj Pontáéknak, hanem annak a kimondása. Mert az igazság, a magyarság vészes fogyása nyilvánvaló elégtétellel töltheti el őket, hiszen politikájuk éppen úgy a magyarság eltüntetését célozza egyfajta ésszerű feszültségminimalizálás mellett, mint valamennyi román kormányzaté Trianontól errefelé. A különbség annyi, hogy Pontáéknak sikerült ehhez az RMDSZ révén magyar asszisztenciát, magyar hitelesítést is nyerni.
A román politikum szokás szerint most túlreagál. Vona Gábor kitiltása abszurd, jogtalan és oktalan lépés lenne, hiszen a politikus fegyelmezetten vonult fel, s miként román politikumhoz intézett levelében leszögezte – tiszteli a román kultúrát és román népet –, mindössze támogatja az erdélyi magyarság megannyi európai precedenssel bíró jogos követeléseit, a háromszintű autonómia elképzelését.
Az RMDSZ-es sajtó alig titkolt kárörömmel Izsák Balázs „bukásának kezdetéről”, „dicsőségének porladásáról”, „jól kitapintható hitelvesztéséről” beszél. A másik oldalról pedig azok, akiknek az SZNT elnöke túl „puha” alkotmány és törvénytisztelő magatartásával, szintén rajta köszörülik a nyelvüket, elfeledve, hogy az autonómián túlmutató célhoz semmi sem adott: sem a nagyhatalmi szövetséges, sem a katonai erő.
Szomorú, de való: a Székely Szabadság Napjának idei megünneplésének zárómérlege negatív. S nem azért, mert rég hallottunk olyan szintű és mélységű magyarellenes román kórust, mint most, amikor lassan egy hete rólunk szól a román közélet, ismét célkeresztben vagyunk, amihez persze március 15. is hozzásegített. Nem, a román támadások bizonyos mértékig kellenek is, hogy emlékeztessék a közélet iránt érdektelen magyarokat nemzeti önazonosságukra. Sokkal inkább azért, mert nem tudtunk kellő számban felvonulni, nyugodt erőt és fegyelmezettséget mutatni. Amit sikerült megvalósítani tavaly ugyanezen a napon a Székelyek Nagy Menetelésén.
Pótcselekvés és zsákutca
Szó sincs arról persze, amit az ellendrukkerek írnak, a legnagyobb igazságtalanság lenne a felelősséget az SZNT-re hárítani. Az SZNT tette azt, amit tehetett – vitatkozhatunk azon, hogy szerencsés volt-e az időpontválasztás, hogy helyes volt-e a felvonulás tiltásának tudomásulvétele és a polgári séta meghirdetése, de annyi biztos: Izsák Balázs és az SZNT elvi, értékrendi hibát nem követett el. A felelősség egy apró incidensért – amit ellenfeleink felfújni igyekeznek–, a helyi hatóságoké, a magyar-gyűlöletét számtalanszor kinyilvánított marosvásárhelyi polgármesteré, aki megtiltotta a vonulást az úttesten.
Az is hibás következtetés lenne, hogy lemondjunk a figyelemfelkeltő utcai akciókról, pusztán azért, mert bármikor akadhatnak olyan részvevők, akik a meghirdetett céloknál többet szeretnének, s akiknek megnyilvánulásait a többségi hatalom megpróbálhatja felhasználni az autonómia célkitűzésének diszkreditálására. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke mutatott rá a Székely Szabadság Napján elmondott beszédében, hogy „az autonómia a megoldás. Bármi, ami nem ezt segíti elő, az jó esetben pótcselekvés, de inkább zsákutca.” (…) „Az erő és a lehetőség a mi kezünkben. Csak végig kell járni az utat, szabadságharcunkat megharcolni. Mindig békés szándékkal és eszközökkel, de határozottan, tisztességgel és következetesen.” S ez így van akkor is, ha a távlati magyar érdekek iránt érzéketlen RMDSZ közösen a román hatalommal elhatárolódik, szélsőségesez, és híven az 1996 óta folytatott neptuni ihletésű politikájához, a területi autonómia követelését ismét jó mélyen elrejti.
Nem véletlenül támadja a román politikai elit és a román média Semjén Zsoltot, a Kézdivásárhely főterére lovon bevonuló magyar miniszterelnök-helyettest, felvetve még az ő kitiltását is. Legtöbbet vitatott mondata egybecseng a néppárt krédójával: az autonómia közösségi jussunk. S bár lenne igaza abban is, hogy ezt Románia csak késleltetheti, de nem akadályozhatja.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Kós Károly világa
2013-ban Fabó Beáta-Anthony Gall „Napkeletről jöttem nagy palotás rakott városba kerültem. Kós Károly világa 1907-1914” című könyvét Budapest Főváros Levéltára adta ki. A 186 oldalas könyv a pályakezdő, és korán sikereket elérő Kós Károly pályáját, életét, eleveníti fel.
Kidomborodnak azok a formáló hatások, melyek Kós Károlyra, mint fiatal, pályáját kezdő építészre jellemzőek, és meghatározzák későbbi életének menetét: a gyermekkori környezet, a műszaki egyetemi évek, a társadalmi gondolkozás, az egyetemi pályatársak, a társadalom megrendelői környezete, az elvárások.
A könyv egyik érdeme a rendkívül jól dokumentált volta, a szerzők gördülékeny stílusa. A nagyszámú dokumentum, metszet, rajzok, a megtervezett és megépített környezet akkori és jelenlegi állapota képet nyújt az építész munkájáról. Korabeli és jelenkori fotókat tekinthet meg az olvasó. Sok esetben olvashatók Kós Károly kézzel írott szövegeinek fakszimiléi. A szerzők nagy érdeme, hogy rendkívül ügyes válogatás következtében dokumentálni tudják azt az ambiciózus fiatal, de rendkívül jó, egészséges gondolkozású pályakezdő építészt, aki tehetsége következtében képes volt olyan épületeket tervezni, melyek több mint 100 évvel később is állnak a maguk egyéniségében, hirdetik az adott kor szellemiségét.
Az Osztrák-Magyar Monarchiában uralkodó gondolkodást visszaadja: a pályázatok kiírása. A beérkezett pályázati anyagok kezelése. Elbírálások komolysága, a határidők kijelölése, az építkezési szakaszok felbontása, a pontos költségek kiszámítása. A határidők betartása, az esetleges késések bírságolása.
A gazdag illusztrációs anyag, a korszerű nyomdatechnikával készült könyv megragadja az olvasót, felkelti az érdeklődését. De nemcsak Kós Károly építészeti munkáját, hanem az adott kor, a település „levegőjét” is érzékelhetjük.
A borítólapon „Erdélyország népének építése”- című, könyvben levő, Torony a dombtetőn-nevű rajza látható, mely 1909-ben a Ház című folyóiratban is megjelent. Előzékkép: Magyarvalkó. A hátsó borítón „A Varjúvár rajza” tekinthető meg. „Pályafutásának első korszakában (1907-1914) a kezdő, tehetséges építészhallgatóból családapa lett, megépítette az azóta legendává vált Varjúvárat, és több jelentős munkája megvalósult. A magyar építészeti és művészeti világ kiemelkedő alakjává vált.”
Kós Károly karrierjét befolyásoló tényezők
A „Távlati kép” illetve „Kós Károly korai munkássága” című fejezetekben a szerzők visszaadják azokat a tényezőket, melyek befolyásolták egyéniségét, személyiségét, karrierjét.
Temesvár, Kolozsvár, Budapest fontos szerepet játszott az életében. „Temesváron megszülettem, Kolozsvár szüleim városa és otthona, nekem jóságos és örökké kedves nevelődajkám. Budapest nyolc esztendeig érlelt látószellemi emberré, és utamat megértéssel egyengette.”
Érdekes figyelni, mit jelentett számára az adott közösség, település, hogyan értékeli hatásukat személyisége alakulásában. Kós szerint a szülői ház az alaptulajdonságokat fejlesztette. „ Építőanyagul az iskola adta hozzá a józanul nemzeti, reális történelem-szemléletet és irodalmi ízlést, a várostól kaptam az ő öntudatosan alkotó szellemét, polgári demokráciáját, befogadott haladó hatásokat asszimiláló képességét, a környezeti táj adta az ő színét és formáját, levegőjét és illatát, és a nép az ő sajátos, formáló hagyományait és szépséges tiszta nyelvét.”
1902-ben a család Budapestre költözött. Az ifjú Kós beiratkozik a Műegyetem mérnöki karára. Majd két éves tanulás után, átiratkozik az építészeti karra. 1907-ben befejezi az egyetemi tanulmányait.
A fiatal építész korai munkássága
1908-ban felkérést kapott, hogy Zrumeczky Dezsővel közösen a készítsék el a budapesti Állat és Növénykert tervét. Kapta a megrendeléseket. Györgyi Dénessel kastélyt, Gödre lakóházat, Vácra síremléket terveztek.
Kós Károly 1909-es évet tekintette szellemi munkássága legváltozatosabb és következményeiben legelhatároltabb évének. Az Óbudai református parókia építése befejeződik. A sztánai házat tervezi meg, megindul az építkezés. Marosvásárhelyen lakótelepet, Kecskeméten művésztelepet tervez. Kolozsváron is több építészeti tervet készített. 1911-ben megbízzák, hogy Sepsiszentgyörgyön tervezze meg a Székely Nemzeti Múzeumot. A következő évben megnyeri a Wekerle- telep főterének kialakítására kiírt pályázatot. Elkészíti a sepsiszentgyörgyi kórház tervét.
Közben ingázik Budapest és erdélyi települések között.
1919-ben végleges döntést hoz. Bár Budapesten meg van az O. M. Iparművészet Főiskolára a tanári kinevezése, lemond az állásról, és visszatér Sztánára. Azt írta az intézmény igazgatójának: „…hiszem, hogy Erdélyben nagyobb szükség lesz reám, mint Budapesten. És itt maradtam.”
Környezet és hatások
A „Környezet és hatások”- című fejezetben a szerzők a Kós személyiségét befolyásoló tényezőkről mutatnak árnyalt képet. Már gimnazista korában érdekelte Kalotaszeg világa. Egyetemista korában egyedül, vagy időnként néhány egyetemi társával Erdély egyes tájait járta be. Egy hónapot tartó utazása után megírja 1907-ben „Erdélyország népének építkezése” című könyvét, az illusztrációs anyagot Ő maga, rajzolja meg. Az egy példányban megjelenő könyvből a Ház című folyóiratban részletek jelentek meg.
Gyermekkori élményei közül jelentősnek tekinthetők a toronyélmények. A torony az erdélyi építészet gyökereinek egyike. Számára különös tapasztalatot jelentett egy vidéki városból Budapestre történő költözés. A fiatalember a fővárosban jár egyetemre, melynek elvégzése után, köszönhetően az akkori kor gondolkodásának, és főleg a technika fejlettségének, megnyilvánulási lehetőséget kap.
Önálló alkotói időszaka
Kós önálló alkotói időszaka című fejezetben nyomon követhető a sikeres fiatal építész munkássága. Az is jól tükröződik a könyvben, hogy Kós Károly nagyon szívós, kemény munkát fejt ki. Minden megbízatást elfogad. Lelkiismeretesen teljesít. Ugyanakkor, amit megtervez, annak minden részletét kidolgozza. Ez alatt azt is lehet érteni, hogy a belső díszítést is, valamint bútordarabokat, színes ablakokat. A munkafolyamatok részletes idejét megjelöli, hány ember kell, és mennyit kell fizetni mindeniknek, személyenként. Ha valamit nem úgy teljesítenek, azért mit kell vállalniuk. Érthető a siker titka. Kós Károly, amit elvállalt, azért felelt. De nem is voltak csúszások az építkezésben.
Ezek az évek voltak a legeredményesebbek. De talán a legzavartalanabbak is.
Új arculatot kapott az Állatkert és a Növénykert. A könyvben néhány érdekességet mutatnak be a Budapesti Állatkert épületének tervezésével és művezetésével kapcsolatban. A két fiatal építész a népies stílus híve volt. A bizottság tagjai külföldön állatkerteket tanulmányoztak- kezdve az állatok miként történő elhelyezéséről, az egyes férőhelyek anyagáról és elkészítési módjáról. Jegyzeteket készítettek, fényképeztek. Számukra tanulságos volt a hamburgi állatkert igazgatójával való találkozás, aki szerint az állatokat természetes környezetbe kell elhelyezni.
Betekintés kaphat az olvasó a varjúvári életről. Az akkori baráti körről, mindarról, ami meghatározta az akkori Magyarország életét. A család gyarapodása szükségessé tette a Varjúvár kibővítését. Az olvasó információkat kaphat a Varjúvár későbbi „sorsáról” is.
A történelmi események következtében nagyon sok minden történt, ami befolyásolta Kós Károly életutját.
Belakják a Varjúvárat. Majd szülei városában, Kolozsváron tevékenykedik. Nem csak épít, de tanít. Lapot szerkeszt. Kiadványokat illusztrál, és ad ki.
A könyvet gazdagítják nem csak a metszetei, hanem korabeli és jelenkori fényképek, melyek jól tükrözik Kós Károly tevékenységének időtállóságát.
A Függelékben megtalálható a könyv megírásához felhasznált irodalom jegyzéke. Az olvasó pontos képet alkothat a Kós Károly által, 1906-1914 közötti időszakban, tervezett épületek jegyzékéről (pontosítva: tervezés kezdetének évszámát, a könyvben bemutatott épületek képét).
Kós Károly világa 1907-1914 című könyv a 2013. évi Levéltári kiadások első helyezettje.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro,

Túlzásnak tartja a magyar állampolgárok kitiltását Borbély
Egyetért a szélsőséges magatartású személyek felelősségre vonásával, ám túlzásnak tartja a négy magyar állampolgár Romániából való kitiltását Borbély László. Az RMDSZ politikai alelnöke erről csütörtöki, Temesváron tartott sajtótájékoztatóján beszélt.
„A nemzetközi porondon is gyakran találkozunk nacionalista kormányokkal, és ezek szélsőséges megnyilvánulásaival. Gondoljunk csak Hollandiára, amelynek szélsőséges kormánya, belső politikai stabilitásának megőrzése végett, 2011-ben megvétózta Románia Schengen-csatlakozását. Szerencsére Romániában most egy kiegyensúlyozott koalíció van hatalmon, az erősen nacionalista pártok egy ideje nem kaptak támogatást a kormányzáshoz. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a szavazópolgárok okosan döntöttek amikor az urnákhoz járultak, másrészt pedig azt is, hogy az RMDSZ sikeres tárgyalási politikát folytatott az elmúlt évek során” - fogalmazott Borbély.
A politikai alelnök szerint a március 10-i marosvásárhelyi megemlékezés békés keretek között zajlott, a hazafelé tartó résztvevők incidenseit a média fújta fel, elsősorban azáltal, hogy a kelleténél nagyobb figyelmet szentelt ezeknek.
„Marosvásárhely lakossága eldöntötte, hogy az etnikai konfliktusoknak nincs mit a városban keresniük. Éppen ezért az RMDSZ is visszautasított mindenféle szélsőséges megnyilvánulást, mint ahogyan azt is, hogy egyesek pártpropagandára használják ki ezeket a rendezvényeket, és különböző szórólapokat, újságokat osztogassanak, felesleges feszültséget keltve nálunk” - hangsúlyozta Borbély.
maszol/közlemény,

Hallgassunk Băsescura: beszéljünk az autonómiáról!
Igen lassan csitulnak a március 10-ei vásárhelyi polgári séta által kiváltott magyarellenes indulatok. A hatékony médiasegédlettel „kavart” és kitartóan táplált általános politikai hisztéria elérte célját: a román közvélemény nem a Székely Szabadság Napja legfontosabb üzenetével, a székelyföldi magyarság autonómiaigényével foglalkozik, hanem a magyarországi úgynevezett szélsőséges nacionalisták, különösen a Jobbik pocskondiázásával van elfoglalva. Tanítani lehetne – valószínűleg tanítják is –, ahogyan manipulálták a román közvéleményt, elterelték a figyelmét a valós problémáról.
Úgy szidják, gyalázzák mindenütt a magyarországi politikusokat – beleértve a kormánytagokat is –, akik szájukra merészelik venni az autonómia szót, hogy abból a romániai magyarok is értsenek. Az üzenet világos: autonómia – főleg etnikai alapon – nuku! S hogy nyomatékot is adjanak kijelentéseiknek, egy esztendőre kitiltanak négy magyar állampolgárságú személyt Romániából, igaz, közülük csak kettő számítható politikusnak. Mindenesetre szokatlan, hogy politikai nézetei miatt nemkívánatos személynek nyilvánítsanak valakit a XXI. század Európájában.
A magyar szélsőségesség, irredentizmus elleni „országos” küzdelembe – a kormányerők mellett – beszállt maga az államelnök is. Amióta az RMDSZ újra kormányzati tényezővé vált, aktuálpolitikai meggondolásból, Băsescu újra a magyarságban véli felfedezni legnagyobb ellenségét. Egy hírportálnak adott interjújában arról szólt, az ország területi-közigazgatási átalakítása kizárólag a román állampolgárokra tartozik, kívülről szerinte illetlenség abba beavatkozni. Az államelnök utalt arra is, hogy március 15-én nemcsak a Jobbik képviselője, hanem Magyarország miniszterelnök-helyettese, Semjén Zsolt is Székelyföld autonómiájáról beszélt, amit udvariatlan gesztusnak minősített. Băsescu szerint a fogalom értelmezésével is „játszadoznak”, és felrója, hogy senki sem tisztázta, milyen autonómiát akarnak a székelyföldi politikai vezetők, „ahhoz képest, amivel már rendelkeznek”. Nos, hajlok arra, hogy ebben az esetben némileg igazat adjak az államelnöknek, mert az autonómia fogalmának tisztázásával, pontosabban azzal, hogy ki mit ért alatta, valóban adósok a magyar politikusok, közéleti szereplők, mindazok, akik elkötelezettjei a székely önrendelkezésnek. Amiként a románok is. Tehát eljött az ideje, hogy a közbeszéd, a magyar-román párbeszéd tárgyává tegyük az autonómiát. Már csak a tájékozatlanságból, vagy a szándékos félremagyarázásokból adódó félreértések elkerülése végett is!
Szentgyörgyi László
Központ
Erdély.ma,

Székely lobogót állítana Székelyudvarhely központjába a Székely Tanács
Székely lobogó kitűzésére tett le kérést a székelyudvarhelyi Székely Tanács nevében Bíró Edith a városházán. A szervezet udvarhelyi elnöke elmondta, minden nagyobb székelyföldi városban ki van tűzve a székely zászló, ideje, hogy Udvarhelyen is legyen.
Március 13-án nyújtotta be az igénylést a Polgármesteri Hivatalban, amelyben a Székely Tanács vállalta, hogy amennyiben nem kapnak önkormányzati támogatást erre a célra, a Székely Tanács udvarhelyi szervezete felvállalja a lobogó kitűzésének költségeit.
Bíró Edith kihangsúlyozta: törvényes keretek között, engedélyekkel szeretnék a lobogót felhúzni a Márton Áron téren. Thamó Csaba, a Székely tanács udvarhelyszéki vezetője kifejtette, sikeresnek ítéli a március 10-i rendezvényt, becslése szerint körülbelül 25 ezer ember vett részt a marosvásárhelyi megemlékezésen, egységesen kifejezve a közös akaratot: Székelyföld területi autonómiájának követelését.
A március 10-ei események nyomán kirótt büntetések hatósági túlkapásnak minősülnek, és az alkotmányos jog megsértésének számít, ha a tömeg nem nyilváníthatja ki a véleményét- mondta Thamó Csaba.
A Székely Tanács udvarhelyszéki vezetői ugyanakkor azt is elmondták: csatlakoznak Lakó Pétrefi Tünde pénzgyűjtési akciójához, amelyet a bírságok kifizetéséért indított. A tervek szerint az Erdélyi Magyar Néppárt irodájában lesz egy erre a célra kihelyezett urna.
prima-radio.ro
Erdély.ma,

Közvitán az autonómiatervezet (Lépett a Néppárt)
Nyilvános vitára bocsátotta autonómiakoncepcióját az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). Toró T. Tibor tegnap Marosvásárhelyen ismertette a néppárt regionális autonómiakoncepcióját, amely meglátása szerint Románia állami modernizációjának egyik kulcsa lehet.
Az EMNP szerint a törvényalkotó folyamatnak három szakaszból kell állnia. A most közvitára bocsátott, régiókról szóló kerettörvény-tervezetet az erdélyi magyar közösség szempontjából fontos két sajátos jogállású régió, a Székelyföld és a Partium létrehozásáról rendelkező törvénytervezetek kidolgozásának kell követnie. Ezután következik a két régió statútumának megszövegezése. Az EMNP elnöke elmondta, a mostani elképzelések a Bakk Miklós politológus által vezetett munkacsoportnak – az aszimmetrikus regionalizmus elvéből kiinduló – törvényalkotó munkája eredményeire építenek.
A néppárt által javasolt törvénycsomag nemcsak a Székelyföld sajátos jogállású közigazgatási régió létrejöttére teremt lehetőséget, hanem az ország más régióira, például a Partiumra, Bánságra, Dobrudzsára vagy Észak-Bukovinára is alkalmazható – tette hozzá Toró T. Tibor. A bejelentés szerint a nyilvános vita április és május folyamán zajlik, a szakmai koordinációra pedig Bakk Miklós politológust és a Bálványos Intézetet kérik fel. Az EMNP elnöke hozzátette, egyeztetést kezdeményeznek az RMDSZ szakértői bizottságával is, noha a testületről egyelőre nem sokat tudni.
A néppárt elnöke a sajtótájékoztatón kijelentette, szükség van a nemzeti kisebbségek statútumáról szóló törvényre, azonban az RMDSZ által 2005-ben kidolgozott törvénytervezet, amely szerepel a kormánykoalíció protokollumában, „konfliktusokat fog szülni”. Rámutatott, amikor még RMDSZ-es képviselő volt, módosító javaslatokat nyújtott be a törvénytervezethez, melyek nélkül a törvény „tökéletlen lesz, és konfliktusokat fog szülni, főként a nemzeti kisebbségek közösségeiben. A törvénytervezet bizonyos szervezetek monopóliumát akarja bevezetni – nem csupán a magyarok esetében, hanem úgy általában –, és előnyben részesíti az etno-businesst. Úgy gondolom, hogy ebben az alakjában nem lesz hasznos törvény. Kisebb, nem túl radikális módosításokkal azonban el lehet érni, hogy a törvény beteljesítse alkotmányos hivatását és kötelességét” – mondta Toró.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Ünnepek és ünneprontók
A székely szabadság napja és március 15-e után újabb ünnepre készülhetünk: április 6., a magyar országgyűlési választások időpontja remélhetőleg sokunk számára azzá válik.
Mert évtizedek után először élhetünk szavazati jogunkkal, bennünket is megkérdeznek Magyarország és a magyar nemzet jövőjéről, beleszólhatunk, véleményt mondhatunk közös ügyeinkről. Ez már önmagában elegendő, hogy az összetartozás ünnepeként tekintsünk a közelgő voksolásra – hogy akként is éljük meg, azért magunknak is tennünk kell. A jelek szerint sokan, igen sokan kívánjuk választás révén is visszaigazolni: helyes volt a magyar nemzet határokon átívelő egyesítésének eme formája, jó úton indult el a budapesti vezetés, amikor a könnyített honosítás eszközével próbálta újra eggyé kovácsolni a magyarságot. Közel 200 ezren kérték felvételüket a választói névjegyzékbe, ami azt jelenti, a szavazati joggal rendelkező külhoni magyarok majdnem hatvan százaléka kíván élni eme állampolgári jogával (az 550 ezer újonnan honosított állampolgár közül 110 ezer kiskorú, mintegy 80 ezren pedig rendelkeznek magyarországi lakcímmel). Jelentős ez az arány akkor is, ha például az erdélyi magyaroknak a romániai parlamenti választásokon tapasztalt szavazókedvéhez viszonyítjuk (2012-ben Háromszéken például 40 százalék körüli volt a részvételi arány!). Persze, ez még félsiker, hiszen a regisztráció után a következő próbatétel maga a levélben szavazás, mely újszerűsége miatt kihívás, de technikai akadályok is adódhatnak, ha nem cselekszünk időben – a héten már elkezdik postázni a szavazólapokat, de ahhoz, hogy voksunk odaérjen a választások időpontjáig, mielőbb vissza is kell küldeni. Nem biztos tehát, hogy eredményhirdetéskor is ennyire magas részvételi arányt jegyezhetünk, de az biztosnak tűnik, hogy nem áll fenn a „fordított december 5-e” veszélye, és az elszakított nemzetrészeken élő magyarság nem fordít hátat az anyaországnak. Ünnepünk azonban akkor teljesedhet ki igazán, ha fél szemmel figyelünk a szolgálatos ünneprontókra is – mert vannak ilyenek. Az például a mai napig nem világos, hogy miután ismét összeborultak Gyurcsány Ferenccel, a magát baloldalinak nevező tábor végül miként viszonyul a kettős állampolgárság intézményéhez, illetve a külhoni magyarok szavazati jogához. Az viszont több, mint árulkodó, hogy miközben a nagyhatalmi játszmák kereszttüzében őrlődő kárpátaljai magyarságért aggódik minden felelős, nemzetben gondolkodó vezető, a szocialisták ismét elővették ama gyászos emlékezetű 2004. december 5-e előtt bevetett fegyverüket, és az Ukrajnában élő magyarok bőrén kampányolva a magyar nyugdíjrendszer összeomlásával riogatják a választókat. És most tehetünk azért, hogy ne rontsák el ünnepünket.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Továbbra is magyar főtanszékek nélkül a MOGYE!
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusának tegnapi ülésén a magyar főtanszékek indítására vonatkozóan elutasító döntés született: a szenátus kétharmados többséggel ezek megalakítása ellen szavazott. A szenátus kétharmadát alkotó román egyetemi oktatók szavazata gyakorlatilag azt jelenti, idén sem indulhatnak el a magyar főtanszékek, annak ellenére, hogy az egyetemi akkreditáció ügyében illetékes Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIS) tavaly decemberben pozitívan döntött a magyar orvosi szak akkreditációját illetően. Dr. Szilágyi Tibor professzor, rektorhelyettes a Népújságnak kijelentette, hogy a döntés gyakorlatilag azt jelenti, hogy "sem a hétpontos egyezség nincs betartva, sem a 2011-ben életbe lépett új oktatási törvény. A szenátus úgy döntött, hogy a magyar főtanszékek kérdésének megvizsgálását egy évvel elhalasztják". A rektorhelyettes hozzátette, a szenátus román tagjai magát a magyar orvosképzés akkreditációját is vitatták, nem tartva teljes értékűnek az ARACIS erre vonatkozó döntését, mondván, az akkreditáció akkor lesz igazi, ha sikeresen lezárul még egy ARACIS-látogatás. "Olyan kijelentés is elhangzott, hogy a magyar főtanszékekre, a kisebbségi oktatásra vonatkozó passzust csak a Hivatalos Közlöny nyomtatása során "útközben" csempészték be az új oktatási törvénybe, ez nem is volt jóváhagyva. A szenátusi elutasítás az idei felvételi vizsgát nem befolyásolja, minden marad a régiben. Hogy mi milyen lépéseket foganatosítunk, meg kell beszéljük a kollégákkal, most még korai erről nyilatkoznom" – mondta lapunknak a rektorhelyettes. Ami a MOGYE és a Petru Maior Egyetem közötti konzorciumot illeti, a szenátus döntése értelmében megalakítják, a részleteket erre vonatkozóan kidolgozzák, és elvben nyitottak a Sapientia felé is – tette hozzá dr. Szilágyi Tibor.
(antalfi)
Népújság (Marosvásárhely),

A folytonosság újrateremtője
Szobor az egyetemalapító Csőgör professzornak
Március 18-án, születésének 110. évfordulóján emlékeztek dr. Csőgör Lajos fogorvosprofesszorra, az erdélyi magyar felsőoktatás kétszer megszakított folytonosságának újrateremtőjére, a Bolyai Tudományegyetem Marosvásárhelyre költözött orvosi karának első rektorára. A Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület szervezte rendezvényen az egyetem nyugalmazott professzorai, Lázok János, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem tanára, tisztelői és ismerősei méltatták adatokban gazdag előadásokban, hozzászólásokban a baloldali beállítottságú Csőgör professzor érdemeit. Az ünnepség végén Ádám Valerián, az RMOGYKE ügyvezetője színpadra szólította annak a csoportnak a tagjait, akik részt vesznek a Csőgör professzor emlékét megörökítő szobor felállítására alakult bizottságban.
Életét dr. Péter Mihály nyugalmazott emeritus professzor mutatta be, aki szerint elévülhetetlenül beírta a nevét nemcsak az erdélyi, az egyetemes magyar felsőoktatás történetébe is. Csőgör Lajos Nagysármás szülötte (1904 – 2003), Nagyenyeden, majd 1923-tól a Szegedre költözött Ferenc József Tudományegyetem fogorvosi karán tanult. Dolgozott szülőfalujában, volt iskolaorvos Nagyenyeden, s 1940-től a kolozsvári fogászati klinikán gyakornok, majd a magyar professzorok 1944-es távozását követően a klinika vezetője lett. 1945. V. 29-én jelenik meg a 406/407-es királyi rendelettörvény, amely kimondja az Észak- Erdélyből elmenekült felsőoktatási intézmények visszatérését Kolozsvárra, és létrehozza a magyar tannyelvű tudományegyetemet négy karral, köztük az orvosival. Csőgör Lajos kapja a megbízatást, hogy három tanártársával az épületek elosztásáról tárgyaljanak. 1945 őszén döntik el, hogy az orvosi kar Marosvásárhelyre költözik a Csaba Királyfi Lovassági Hadapródiskola üresen álló épületébe. A kötözést követően fontos szerepe volt abban, hogy az anyaországi tanárok egy része átköltözött Vásárhelyre, az oktatás színvonalát biztosítva. Az 1948-as tanügyi reform nyomán orosz mintára válik intézetté az egyetem, ahol az általános orvosi mellé közegészségtani, gyermekgyógyászati, fogorvosi és gyógyszerészeti kar alakul.
Csőgör professzor 1949-ig áll az egyetem élén, amikor hamis vádakkal letartóztatják és 1955-ig börtönbe zárják. Szabadulása után, 1956-ban helyezi vissza jogaiba a bukaresti haditörvényszék, 1964-től újra rektorrá választják, s 1967-es lemondásáig áll az egyetem élén.
1985-ben, amikor a Szegedi Tudományegyetem díszdoktori címével tüntetik ki, azt tanácsolják neki, hogy maradjon Budapesten, mert Erdélyben veszélyben lenne.
Dr. Bocskai István emeritus fogorvosprofesszor, mint volt kolléga személyes élményeket is felelevenítve emlékezett Csőgör professzorra. Többek között arra, hogy 1949-ben megszüntették Marosvásárhelyen a fogorvosi kart, és csak 1960-ban indulhatott újra.
Méltatta elődjének érdemeit a tudományos kutatás feltételeinek megteremtésében és támogatásában, aki a konzerváló fogászat és fogágybetegségek klinikán fogszövettani és mikrobiológiai kutatásokra alkalmas laboratóriumot hozott létre. Az ő javaslata alapján vezették be az ivóvíz fluorozását Marosvásárhelyen, ami tíz év után a fogszuvasodás 30 százalékos csökkenésével járt.
Jogos és helytálló alapító rektornak nevezni, hisz az egyetem távozása esetén végleg megszűnt volna a magyar felsőoktatás Erdélyben, hangsúlyozta Lázok János tanár. Elmondta, hogy Csőgör professzor 1949-ben a koncepciós perek áldozata lett, olyan koholt vádak alapján, mint a titoizmus, az észak-erdélyi autonómia előkészítése önálló intézmények megteremtésével... Börtönévei alatt, amelyeket magánzárkában töltött, a lelki megtörés legkülönfélébb formáit próbálták ki ellene.
Emlékiratait és a több mint félszáz dokumentumot a Bolyai Egyetem alapításának történetéről 1985-ben a Cseke–Gyimesi házaspár lakásában lefoglalta a securitate, ami a kényszerű maradásra késztette, és menedékjogot kért Magyarországon. Mielőtt elkobozták volna, az iratcsomó dokumentumait Lázok János teljes részletességgel magnóra mondta, majd az anyagot kijuttatták Magyarországra. A rendszerváltás után dolgozta fel az anyagot, s jelent meg a Custos Kiadónál Lázok János és Vincze Gábor kétkötetes könyve Erdély magyar egyeteme címmel.
A megemlékezés második részében hangzott el a bejelentés, miszerint egy bizottság alakult, amely vállalja, hogy Marosvásárhelyen szobrot állítsanak Csőgör Lajosnak. A kezdeményezők között felszólalt dr. Magyari Előd fogorvos, majd a vendégelőadóként Marosvásárhelyen tartózkodó Gallyas Ferenc pécsi egyetemi tanár bejelentette Miseta Attila professzor, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvosi Kara dékánjának félmillió forintos felajánlását. Csőgör professzor munkásságát méltatta dr. Kikeli Pál nyugalmazott professzor, dr. Kincses Ajtai Mária nyugalmazott egyetemi tanár, aki elmondta, hogy a volt rektor idején a tudás és nem a származás határozta meg, hogy kik kerüljenek be az egyetemre tanárnak. Felszólalt dr. Hermann János és dr. Tőkés Béla professzor, majd Ádám Valerián a Csegzi Sándor tanácsos által ígért segítséget említette.
A rendezvényen felolvasták Csőgör Lajos professzor fiának, Csőgör Istvánnak a levelét, aki köszönetet mondott édesapja küzdelmének a tovább folytatásáért.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely),

Köszönetnyilvánítás
Marosvásárhelyen a leadási határidőig 14.199 személy támogatta az RMDSZ európai parlamenti jelöltjeinek listáját. Ez körülbelül a választói joggal rendelkező magyarok egyharmada, ami újra jelentős arányú támogatottságról biztosít bennünket. Az elmúlt fél évben, a székelyföldi fejlesztési régió létrehozásáról szóló népszavazás kezdeményezése után, a marosvásárhelyiek már másodszor fejezték ki bizalmukat a szövetség képviselőinek munkája és az egy éve megválasztott új ügyvezető elnökség iránt. A marosvásárhelyiek nagyarányú támogatása arra buzdít minket, hogy folytassuk a megkezdett munkát, és bizalommal tekintsünk a május 25-i európai parlamenti választásokra.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség marosvásárhelyi szervezete köszönetet mond minden aláírásért, amellyel a szövetség európai parlamenti választásokon való indulását támogatják. Alig három hét alatt, a határidő előtt 14.199 támogató aláírást sikerült összegyűjteni a történelmi egyházak gyülekezeteinek, a civil társadalom képviselőinek, a városi és marosvásárhelyi illetőségű megyei tanácsosok, valamint az RMDSZ közel száz önkéntesének segítségével. A május 25-i európai parlamenti választásokon való részvételhez szükséges 200 ezer támogató aláírást a szövetség már pénteken, március 14-én összegyűjtötte.
Köszönjük szépen a bizalmat!
Peti András,
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke
Népújság (Marosvásárhely),

Elsősorban a megyei magyarságot szolgálni
Működőképes koalíció a siker titka
Sipos Györggyel, az Arad Megyei Tanács Költségvetési Bizottságának a titkárával folytatott beszélgetésen azt próbáltuk körbejárni, hogy a jelenlegi szűkös gazdasági helyzetben – akkor még ellenzéki szerepkörben – hogyan sikerült az RMDSZ-es polgármesterek által vezetett községek számára tiszteletre méltó összegeket szerezni, fejlesztésre?
Amint elmondta a PDL Arad megyei vezetőségével már 8 éve tart a kiváló együttműködés. Éppen ezért, az RMDSZ megyei vezetősége a legutóbbi parlamenti választások után alaposan meghányta-vetette a lehetőségeket, majd úgy döntött, hogy a megyeközpont, de a megye tanácsában is az éppen ellenzékben lévő Demokrata Liberális Párt megyei szervezetével lépnek koalícióra. Miután meghozták a nem mindenkinek tetsző döntést, hozzáláttak a teendők megvitatásához, mivel az RMDSZ képviselői az aradi, illetve a megyei tanácsban is azért dolgoznak, hogy a megyebeli magyar településeknek, a magyar lakosságnak pénzt szerezzenek életkörülményeiknek a javításához, illetve infrastruktúrájuk fejlesztéséhez. Noha nem volt egyszerű dolog, a megfelelő egyezkedések eredményeként elérték, hogy az RMDSZ-es polgármesterek és alpolgármesterek települései akkora összegeket kaphattak fejlesztésre, mint az elmúlt esztendőben. Ezen túlmenően, azt is sikerült elérniük, hogy a Majláthfalvát is magába foglaló Vinga község – noha ott a polgármester a Liberális Párt színeiben nyerte el tisztségét – is támogatást kapott, mert az előtte szolgált polgármester nem törődött a majláthfalvi magyar közösséggel, amelyik azonban bebizonyította neki: szükség esetén képesek tömbben szavazni, ezért sikerült is megbuktatniuk. A megválasztott polgármester azóta bebizonyította: noha a Liberális Párt képviselője, lelkén viseli nem csak Majláthfalva, de a község minden településének a sorsát.
A megyei költségvetésről Sipos György nem mondott számokat, de azt a vártnál jobban sikerült alakítani, ezért az RMDSZ-es polgármesterek is elégedettek lehettek, a megyei tanácstól fejlesztésre kapott pénzalapokat bizonyára a helyi közösségek teljes megelégedésére fogják elkölteni.
Jó döntés volt a partner kiválasztása
A kérdésre, hogy változott-e a helyzet az RMDSZ kormányra kerülésével – a megyei tanácsos hozzáfűzte: a parlamenti választások után komoly dilemma volt az RMDSZ Arad megyei szervezete számára a koalíciós partnerek keresése olyan körülmények közepette, hogy az érdekvédelmi szövetség felső vezetése kormányzati szerepkörre számított. Siposnak már akkor is az volt a véleménye, hogy az új hatalom valószínűleg túlnyeri magát, ezért nem lesz kormányzati felkérés. Ilyen feltételek között viszont sem a kormánytól, sem a megyei tanácstól nem számíthattak volna támogatásra, ezért megyei szinten inkább a PDL-vel történő koalíció felé hajlott. E döntésük a legjobb volt, mert az időközben bekövetkezett RMDSZ kormányzati szerepvállalás alatt is kiállja a próbát, hiszen a megyei szervezet képviselői a magyar érdekeltségű településeknek kiharcoltak minden elérhető támogatást.
Elismerte, hogy az RMDSZ-t sokszor, sokan bírálják, de ehhez talán az is hozzájárul, hogy a tisztségviselői nem elég kommunikatívak, nem igazán nyújtanak betekintést az érdekvédelmi munka színfalai mögé. Éppen ezért, sokan nem tudják elképzelni, mivel jár az, ha az RMDSZ kormányon van, ha a településeinknek pénzt osztanak. Egyik barátja nagyon helyesen állította: nehogy azt higgye valaki, hogy az RMDSZ kormányra lépésével az országot a másfél milliónyi magyar képviselői vezetik. Ha viszont a javak elosztásának az asztalánál foglalnak helyet a képviselőink, ha nem is sikerül az egész kenyeret, de annak a minket megillető szeletét mindenképp megszerezzük.
Könnyű kígyót-békát kiáltani
A kérdésre, miszerint érdemes volt-e most kormányra lépni, Sipos György kifejtette: talán ha rajta múlott volna, várt volna az elnökválasztásig, de a polgármesterek egyöntetű véleményét, vagyis az azonnali kormányzati szerepvállalást most már maga is osztja. Azzal együtt, hogy Tőkés László és Toró T. Tibor igen sokat támadják az RMDSZ-t, úgy véli: az említettek azon kívül, hogy állandóan az RMDSZ-t kritizálják, semmit le nem tettek az erdélyi magyarság asztalára. Meglepő volt számára, hogy Tőkés László nem indul egyéni jelöltként az EP-választásokon, de hát mindenki számára világos, hogy sem függetlenként nem tudta volna összegyűjteni az indulásához szükséges 100 ezer aláírást, sem pártként a szükséges 200 ezret. Mindkét politikusnak könnyű kígyót-békát kiáltani az RMDSZ-re, miközben Tőkés László Magyarországon él, de ott lakik Toró T. Tibornak is mindkét gyermeke. Sipos György kijelenti: az ő unokái itthon vannak, reményei szerint itt fognak felnőni, megöregedni, mint ahogy maga is teszi.
Eközben az RMDSZ tisztségviselőinek az a legfontosabb dolga, hogy a magyar közösség számára megszerezze mindazt, amire szükségük van. E szolgálat egyáltalán nem könnyű, de mindent megtesznek az elvárásoknak történő megfelelés érdekében. Mivel a megyei tanácshoz rendszeresen be kell nyújtania a tevékenységéről szóló jelentést, abban minden alkalommal kifejti: azért van a tanácsban, mert a szavazataikkal a megyebeli magyarok oda juttatták. Ők választották meg, tehát értük kell elsődlegesen tevékenykednie. Természetesen, részt vesznek a megyei vonatkozású projekteknek a megvalósításában is, de elsődlegesen a megyebeli magyarok érdekeinek a messzemenő képviselete motiválja a tevékenyégét.
A felüljárók ügyében is segíthet a kormányszerep
A kérdésre, miszerint, a kormányzati szerepvállalás miatt nincs-e veszélyben a megyei koalíció, leszögezte: az országos vezetők Bukarestben tegyék a dolgukat a belátásuk szerint, maguk azonban, Arad megyében a helybeli viszonyok függvényében teszik a dolgukat. Eddig is ezután is jól fog működni a megyebeli koalíció, amelynek talán még jól is jön az RMDSZ kormányszerepe, aminek jóvoltából talán pénzeket tudnak szerezni a megye számára is. Abban reménykedik, hogy a PSD által olyan sokat hangoztatott, az aradi felüljárók befejezéséhez szükséges pénznek a folyósítása is végre valósággá válik. Az RMDSZ nélkül mindezt nem tudnák megvalósítani. Ehhez azonban minden választás alkalmával elemi szükség van az egységes fellépésre az érdekvédelmi szövetség mellett – mondta el Sipos György, az Arad megyei Tanács Költségvetési Bizottságának a titkára, majláthfalvi nagygazda.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),

Hiánypótló könyvek a romániai magyar kisebbségről
Kettős könyvbemutatót tartottak március 18-án, kedden a temesvári Bartók Béla Líceumban. Az „Otthon és haza. Tanulmányok a romániai magyar kisebbség történetéről” és a „Kiszolgáltatva.
A dél-erdélyi magyar kisebbség 1940–1944 között” című hiánypótló köteteket a szerzők, Bárdi Nándor és a temesvári születésű L. Balogh Béni mutatták be a szép számú érdeklődőnek.
A könyvbemutató alkalmával dr. Bárdi Nándor (MTA TK Kisebbségkutató Intézet, Budapest) izgalmas előadást tartott a romániai magyar nemzeti mozgalmak létrejöttéről, a budapesti kormányzatoknak az erdélyi magyarságot támogató politikájáról a két világháború közötti időszakban. Izgalmas, térképekkel illusztrált háttér-információkat tudtunk meg a két világháború közötti magyar revizionista politikáról, az első és a második bécsi döntés előkészítéséről.
L. Balogh Béni (Magyar Nemzeti Levéltár, Budapest) a dél-erdélyi magyar kisebbség helyzetéről tartott előadást az 1940–44 közötti időszakban, amikor az 500 000-res dél-erdélyi magyar kisebbség alig néhány hónap alatt 350 ezer főre csökkent, a helyben maradottakat gazdasági szempontból ellehetetlenítették, és a magyar közösség a reményvesztettség állapotába került. A magyar kisebbséget ért atrocitásokat valamennyire fékezte a kölcsönösségi nemzetiségi politika mechanizmusa, amely azt jelenti, hogy a két ország túszként használta az észak-erdélyi román, illetve a dél-erdélyi magyar kisebbséget.
A Pro Print kiadónál megjelent köteteket a szerzők a helyszínen dedikálták.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),

Több pénzt ad az önkormányzat a Kolozsvári Magyar Napokra
Egymillió eurót szán a városháza kultúrára, ifjúságra
A Kolozsvári Városi Tanács tegnap megszavazta a civil szervezetek és intézmények által idén megvalósítandó kulturális, szociális, regionális és helyi érdekeltségű projektek támogatására vonatkozó összegeket. Habár az egyik liberális tanácsos már az ülés előtt eljuttatta a sajtóhoz kifogásait, kérve az illető határozattervezetek levételét a napirendről, a tanácsülésen végül különösebb gond – és cirkusz – nélkül szavazták meg a tervezetekben szereplő összeget.
Ennek köszönhetően például a Kolozsvári Magyar Napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület 130 ezer lejes támogatásban részesül, az Állami Magyar Színház 280 ezer lejt kap az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál megrendezésére, összességében pedig többtucatnyi magyar érdekeltségű civil szervezetnek jut támogatás. Érdemes kiemelni, hogy 2011-ben még csak egymillió lejt, idén viszont már 4,5 millió lejt osztottak szét a nonprofit szervezetek kulturális és ifjúsági projektjeinek támogatására.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár),

Külhoni magyarok a médiában – Konferencia Kolozsváron
Semjén Zsolt szerint a magyar médiának „kutya kötelessége” az egyetemes magyarságról hírt adnia. A miniszterelnök-helyettes videóüzenetben köszöntötte a védnöksége alatt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen Kolozsváron zajló MédiaTér konferenciát, amelyen médiaszakemberek tanácskoznak a külhoni műhelyek szerepéről a magyar közmédia-stratégia alakításában. A konferencián Németh Zsolt külügyi államtitkár kulcskérdésnek nevezte a Kárpát-medencei magyar médiumok együttműködését, hálózatszerű működését.
Semjén Zsolt videoüzenetében hangsúlyozta, köszönet illeti a megújult magyar közszolgálati médiát, hiszen „végre egységben látják a Kárpát-medence magyarságát”. Fontosnak tartotta, hogy a hírek ugyanolyan természetességgel szóljanak arról, hogy mi történt Pécsen, mint arról, hogy mi történt Szabadkán.
A miniszterelnök-helyettes szerint a külhoni magyarság híreinek „a magyar hírek integráns részeiként” kell megjelenniük a médiában, és ki kell terjedniük az élet valamennyi szegmensére.
Példaként a politikai, kulturális élet mellett az időjárást és a sportot is megemlítette. Semjén Zsolt gratulált a nemzetmentő és nemzetépítő szolgálathoz a konferencián részt vevő médiaszakembereknek.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára beszédében az önrendelkezés jelentőségét emelte ki. Az elmúlt négy évben Magyarország minden nemzetközi konfliktusa erről szólt – tette hozzá.
Németh Zsolt kifejtette: fontos kérdés, hogy milyen a világ, azt hogyan értelmezzük, továbbá, hogy mennyire vagyunk képesek ezen értelmezés, gondolkodás formálására, vagy ebben mennyire vagyunk kiszolgáltatva külső tényezőknek. Minél jelentősebb a saját gondolkodásformáló erő, annál inkább lehet szellemi önrendelkezésről beszélni – magyarázta.
Mint mondta, az elmúlt négy évben sikerült áttörő eredményeket elérni Magyarország önrendelkezését illetően, és a következő időszak fontos feladata ezek megőrzése. Az államtitkár kitért arra is, hogy az önrendelkezés nem tévesztendő össze az elszigeteléssel, nem korlátozni és védekezni, hanem építkezni kell. Németh Zsolt szerint az ország és a nemzet önrendelkezése szempontjából rendkívül fontos a külhoni magyar média, és a kárpát-medencei médiumoknak hálózatszerűen kell működniük. Az elkövetkező éveknek a hálózat- és rendszerépítés jegyében kell telniük – tette hozzá.
Az államtitkár hangsúlyozta: a magyar kormány tiszteletben tartja a média- és véleményszabadságot és támogatja a külhoni magyar médiaműhelyek munkáját. Emellett kiemelte a média közéleti és mobilizációs szerepét is, ez véleménye szerint a következő két választás – a magyar országgyűlési és az európai parlamenti – miatt is fontos.
MTI
Krónika (Kolozsvár),

Trikolór a magyar helységnévtáblákon
Piros-sárga-kék festékkel fújták le szerda délután több Szatmár megyei település helységnévtábláját. A Szatmárnémetiből Máramarosszigetre vezető országút menti községek – Batiz, Gombáspuszta (Egri község), Sárközújlak és Avasfelsőfalu – helységnévtáblájáról a festékszórókkal kizárólag a magyar elnevezést kívánták eltüntetni.
A helybéliek gyorsan lemosták a trikolórt a táblákról, így nem sokáig ékeskedett ott a festék. Szabó Elek, Egri község polgármestere megdöbbent az eset láttán, és kilátásba helyezte, hogy feljelentést tesz.
Lapunk érdeklődésére Camelia Cosma, a Szatmár megyei rendőrkapitányság szóvivője elmondta: tegnap délutánig nem futott be hozzájuk ez ügyben panasz, a sárközújlaki és az avasfelsőfalui őrs munkatársai azonban saját hatáskörben megkezdték a nyomozást a rongálás ügyében.
Az eseteknek egyébként elképzelhető, hogy köze van a szintén szerdán tartott – a Vatra Românească szélsőséges, magyarellenes szervezet által kezdeményezett – szatmárnémeti demonstrációhoz. A Székelyföldön élő románokkal való szolidaritást kifejező akcióként meghirdetett rendezvény kitalálói arra biztattak, hogy mindenki álljon ki a saját városa főterén román zászlót lengetve és tartson a magasba táblát, melyen megfogalmazza üzeneteit.
Szatmárnémetiben mindössze öten gyűltek össze annak ellenére, hogy a helyi főszervező, Ardelean Petric két alkalommal sajtóhirdetést is feladott az akció népszerűsítése céljából. A tüntetést egyébként bejelentették, így csendőri felügyelettel történt a demonstráció, melynek során táblákat tartottak a magasba „Nem az etnikai alapú autonómiára!”, „A román nyelv legyen az uralkodó!” és „Egyetlen nemzeti zászlónk van: piros, sárga, kék!” feliratokkal.
Ardelean Petric főszervező érdeklődésünkre elmondta: egyáltalán nem keseríti el, hogy csak öten vonultak a prefektúra elé tüntetni, szerinte a lényeg, hogy a sajtó írjon róluk.
Az elmúlt hetekben egyébként gyarapodott a magyar feliratok ellen elkövetett vandál tettek száma, ismeretlenek Kovászna város, illetve a Maros megyei Ákosfalva helységnévtábláján is lefestették a települések magyar nevét.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár),

Egy édes, egy keserű
Márciusi ünnepeinket, megemlékezéseinket és tüntetéseinket követően megállapíthatjuk, nem a teljes többségi nemzet van ellenünk, csak annak a többsége, mondjuk, úgy kilencvenkilenc százaléka. Persze, ez nem teljesen komoly megállapítás, de így mutat a felszín. A fecsegő, a csárogó, a melldöngető, a büntetlenül vandálkodó, az állam hatalmával és igazságszolgáltatással visszaélő.
Hogy mit tesz a mély? Hát az ugyancsak hallgat, s nekünk nem is nagyon áll módunkban megvallatni. Hogy nincs éppen mindenki ellenünk, azt hadd bizonyítsa Victor Ponta hozzánk intézett köszöntője, de erre azt is mondhatjuk, nem több a kormányzati partnernek kijáró udvariassági gesztusnál. Igencsak lehet, hogy így van, de Stelian Tănase írót és filozófust senki és semmi nem kötelezte arra, hogy meleg szavakkal méltassa nemzeti ünnepünket, az ünneplés mikéntjét, az ünneplők magatartását, amit egyenesen követendő például állít a románság elé. Hogy szokna már le a gusztustalan csárogásról, az uszításról, az uszításnak való kritikátlan bedőlésről, s tanuljon meg végre tartással, méltósággal ünnepelni. Ha tud…
Sabin Ghermant sem kényszeríti senki, hogy az igazságnak legalább egy töredékét elmondja a márciusi ünnepről, s Mircea Dinescunak sem írta elő senki, hogy a maga kesernyés humorával mondja a szemébe a köldöknéző nacionalistáknak, miről is kellene – akár nehéz szívvel is! – lemondaniuk, s mit kellene megtanulniuk, hogy valakik, legalább távolról, európaiaknak higgyék őket.
A romániai demokrácia helyzete és állapota – huszonöt esztendőkkel a „nagy forradalom” után – „tragikus, de még nem halálos”. Ezt önvigasztalásként mondom, bár indokoltabban állíthatnám, hogy itt negyedszázadnyi idő után sem változott semmi. Ugyanaz a kizárólagosság, ugyanaz a kettős mércével való méregetés, méricskélés, mint eddig, ugyanaz a hazug-ságáradat, „demokratúra”, akár mindvégig 1989 után.
Hogy van némi lazulás, azt akár el is lehetne ismerni, ha nem cáfolnának mireánk a tények. Ama bizonyos kilencvenkilenc százalék tényei. Például: Marosvásárhelyen megtiltják, hogy a magyarok a főtérre menjenek, de a „fekete március” szégyenletes évfordulóján egyenesen oda invitálják a haló poraiból újra feltámasztott Vatra Românească nevű terrorszervezetet.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely),

RMDSZ–MPP-együttműködés polgári EP-jelölt nélkül
Hosszútávú stratégiai megállapodást írt alá pénteken Kolozsváron az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP). Kelemen Hunor szövetségi elnök és Biró Zsolt, a polgári párt elnöke közös sajtótájékoztatón jelentette be, a partnerségi megállapodás túlmutat a május 25-ei európai parlamenti választásokon, és önkormányzati szintre is kiterjesztenék.
Bár a megállapodást megelőző több mint négy hónapos időszakban felmerült, hogy az MPP jelöltje foglalja el az RMDSZ EP-jelöltlistájának a harmadik helyét, a polgári párt (amelynek felkérését többek között Böjte Csaba is visszautasította) erről lemondott, de a szervezet támogatni fogja a szövetséget a voksolást megelőző kampányban – hangsúlyozta Biró Zsolt pártelnök, aki a rendszerváltás utáni erdélyi magyar politikai élet kontextusában történelminek nevezte az RMDSZ-szel kötött együttműködést.
„Gyakran vitáztunk a polgári párttal, de számunkra mindig világos volt, hogy a céljaink közösek, csak az eszközeink különböznek” – fogalmazott Kelemen Hunor szövetségi elnök.
Mint mondta, a megállapodásba belefoglalták, hogy a két szervezet közös munkacsoportot hoz létre a szövetség által korábban beharangozott autonómia-törvénytervezet kidolgozására.
Biró Zsolt újságírói kérdésre elmondta, a munkacsoport létrehozása után döntenek arról, hogy a tervezetet mikor bocsájtják közvitára. „Abban állapodtunk meg, hogy a határidőt szorosra szabjuk" – tette hozzá.
Gyergyai Csaba
Székelyhon.ro,

Nemzetegyesítés a médiatérben
Újjászerveződött a 2010-re teljesen szétzilált külhoni magyar tudósítóhálózat, anyagaik pedig ma már nem gettószerűen, hanem a közmédia műsoraiba szervesen beépülve jelennek meg – hangsúlyozta Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatója pénteken, a MédiaTér – Külhoni műhelyek szerepe a magyar közmédia-stratégia alakításában című kolozsvári konferencián.
Az MTVA további terveiről elmondta: minden környező országba telepítenek olyan mobil egységet, amellyel bárhonnan, bármikor élő adásba is be tudnak jelentkezni a kollégák, és egy közös koncepció alapján megszervezik a határon túl felhalmozódott archívumok értékeinek megmentését.
Galambos István vezérigazgató-helyettes, az MTVA külhoni tanácsadó testületeként megalakult, a tudósító-hálózat képzésében szerepet vállaló Kós Károly Kollégium (KKK) elnöke előadásában hangsúlyozta, hogy a külhoni témákat nem kell külön műsorokba száműzni. A KKK a nemzet egységében való gondolkodást próbálja segíteni a közmédiában – tette hozzá.
Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte, hogy nem létezik közszolgálati magyar újságírás a külhoni magyar újságírók nélkül, munkájuk pedig nem lenne eredményes a 2010-ben indult „nemzetegyesítő stratégia” nélkül.
Gazsó L. Ferenc, az MTI Zrt. vezérigazgatója kifejtette: a nemzeti hírügynökség a magyarság hiteles tájékoztatását hivatott ellátni olyan körülmények között, amikor a legtöbb helyen a hírek véleménnyel keveredve jelennek meg.
Az elmúlt években teljessé vált a hírügynökség Kárpát-medencei tudósítóhálózata (Bukarest, Kolozsvár, Belgrád, Zágráb, Pozsony, Kijev, Ungvár), 2011-12-ben harminc százalékkal, évi hétezerre bővült az MTI-ben a külhoni magyarságról szóló anyagok száma, és az ingyenessé vált hírügynökségi szolgáltatások legaktívabb felhasználója ma már a külhoni magyar média.
Kitért arra, hogy az MTI-hez tartozik a rádiós krónikák és a televíziós híradók összeállítását végző Hírcentrum is, amely több mint félszáz külhoni magyar médiaműhellyel áll napi munkakapcsolatban. Tavaly nyár óta új internetes platform is szolgálja az „összmagyar kommunikációs teret” Külhoni Magyar Sajtószolgálat néven, amelyen azóta több mint négyszáz közleményt jelentettek meg a külhoni magyar szervezetek – mondta Gazsó L. Ferenc.
Jónás István, a Magyar Rádió Zrt. vezérigazgatója előadásában kiemelte, hogy a rádió műsoraiba szervesen beépülnek a határon túli témák, de egy tavaly őszi felmérés azt bizonyította, hogy a tudósítások területi és tematikai megoszlása még nem feltétlenül tükrözi a külhoni hallgatók mindennapi érdeklődését. Akkor lesz igazán hiteles ez az integráció, ha a hallgatók magukra ismernek a róluk szóló műsorokban – hangsúlyozta.
Medveczky Balázs, a Magyar Televízió Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a köztelevízió már nem rétegműsorokat, hanem a nemzeti összetartozást szem előtt tartó tartalmakat készít, és a gyermekműsoroktól az ismeretterjesztő adásokig mindenütt az összmagyarság értékeit mutatja be.
Dobos Menyhért, a Duna Televízió Zrt. vezérigazgatója előadásában kiemelte, a csatorna 22 éve azért alakult, hogy „égi köldökzsinórként” összekösse a szétszakított nemzetrészeket – ez a feladat azóta sem változott. Hozzátette, hogy a nemzeti identitást erősítő, közösségépítő szerepét a Duna Worldon keresztül ma már nemcsak a Kárpát-medencében, hanem a nyugati diaszpórában élő magyarok körében is be tudja tölteni.
A konferencia szervezői pénteken bejelentették: olyan ösztöndíjprogramot kezdeményeznek, amely lehetővé teszi, hogy a Sapientia kolozsvári médiaszakán a Kárpát-medence más területeiről érkező diákok is elsajátíthassák a szakmát.
MTI
Székelyhon.ro,

A vállalkozók lelkére beszélt Böjte Csaba
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság vállalkozókat hívott össze csütörtök este Székelyudvarhelyen arra a jótékonysági rendezvényre, ahol Böjte Csaba ferences szerzetes életbölcsességeit, tanulságos és megfontolandó gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel.
A csíkszeredai Role együttessel közösen sikerült kizökkenteniük egy kis időre a hallgatóságot a hétköznapokból, az adományokból közel háromezer lej gyűlt össze, amelyet az atya által vezetett Szent Ferenc Alapítványnak adtak át.
A rendezvényt Tankó László közgazdász nyitotta meg, kiemelve: a felgyorsult élet, az ellentmondások és az értékrend felborulása sokakat késztet arra az elmélkedésre, hogy vajon melyik a jó irány. „Csaba testvér olyan értéket teremtett, amelyből mindannyian merítkezhetünk, és arra kértük, azokra a kérdésekre próbáljon választ adni nekünk, amely mindannyiunkat foglalkoztat és mindannyian keressük rá a választ. Azt tapasztaljuk, hogy nagy a munkanélküliség, mégis nehezen találunk megfelelő munkaerőt, mindannyian ráfogjuk valamire kudarcainkat nap mint nap, szenvedünk a szegénységtől, a krízistől, a környezetünktől” – mondta el röviden a találkozó apropóját Tankó László.
Amint azt már a sajátos humoráról ismert Böjte Csaba atyától megszokhattuk, a legnagyobb természetességgel beszél olyan hétköznapi, ám igen fontos dolgokról, amely boldogabbá, kiegyensúlyozottabbá teheti életüket. Számos bibliai, és saját életében megtörtént esettel támasztotta alá: az utunkba gördülő akadályok, nehézségek nem minden esetben jelentenek rosszat. Sőt, szükségünk van a küzdelemre, a feladatokkal való megbirkózásra, hiszen ezáltal erősödünk meg. „A súlyemelő kezéből nem veszem ki a súlyt, mert akkor sosem lesz bajnok belőle. A kollégáinkat is meg tudnunk győzni arról, hogy nem mindig a pénz a legfontosabb, hanem a feladat, amit el kell végeznünk, amit jó elvégezni. Mária is panaszkodhatott volna, hogy nincs ahol megszülje a gyereket, nincs hideg víz, meleg víz, nem megy semerre. De akkor nem lenne ma a mennyek királynő asszonya” – fogalmazott a szerzetes.
A vállalkozók, munkaadók figyelmét arra hívta fel a ferences szerzetes, hogy minden ember értékes, Isten selejtet nem teremt. Tehát ahhoz, hogy az alkalmazott jól teljesítsen munkahelyén, fel kell szabadítani őket a szeretetre, a jóságra és az alkotómunkára. Minden helyzetben kerülni kell a hangoskodást, az erőszakot, a durvaságot, hiszen “még senkit sem szidtak jobbá”, s csakis a másikra való odafigyeléssel lehet kihozni a legjobbat az adott emberből. Azaz mindenkinek szüksége van sikerélményre, mondta Böjte Csaba.
A szórakoztató és tanulságos történeteket követően a közönség örömmel hallgatta a csíkszeredai Role együttes dalait, amelynek tagjai moldvai népdalfeldolgozásokat, illetve József Attila megzenésített verseit adtak elő.
Nagyálmos Ildikó
Székelyhon.ro,

Tánczos: Székelyföld jövője a székely földön múlik
Mi lesz veled székely föld? Mikor lesz Székelyföld? – ezeket a kérdéseket feszegette előadásában péntek este Tánczos Barna szenátor a csíkszeredai városháza dísztermében.
Veress Dávid meghívásának eleget téve A honfoglalás előttől az Európai Unió utánig című előadássorozat 123. meghívottjaként Tánczos az újonnan elfogadott román földtörvényről és a különböző hátulütőiről beszélt.
Ha földet vesztünk, nemzetiséget is vesztünk
A legnagyobb hátránya ennek a törvénynek a szenátor szerint az, hogy arra kötelez mindenkit, önkormányzatot, hatóságot, hogy egy internetes oldalon közzé tegye a földeladási szándékokat. Ezáltal kitesszük magunkat a nemzetközi területvásárlók kénye-kedvének. „Hatalmas tévedés, hogy minden olyan információt, amit eddig féltve őrzött a közösség, ma arra kötelez a román állam, hogy kitegyük a világ szeme láttára” – hívta fel a figyelmet az RMDSZ mezőgazdasági szakpolitikusa. Megítélése szerint, ha földet vesztünk, akkor hosszú távon nemzetiséget is vesztünk. „Ha a székely földet mások vásárolják meg, akkor évtizedek, évszázadokon belül, a vallás és a nemzetiség is változni fog.”
Nem halunk éhen, ha lesz autonómiánk
Az előadás második felében a székely föld mellett Székelyföld sorsa és jövője került terítékre. A szenátor szerint le kell dönteni azokat a falakat, amelyeket a téves mentalitások emeltek. A román történelemoktatás, az a propaganda, ami az elmúlt ötven évben folyt Romániában, az egy olyan agymosást eredményezett, hogy egyáltalán Székelyföld léte, hogy van Romániában olyan falu, ahol a rendőrön kívül senki sem román, ez számukra elképzelhetetlen. Beidegződött, téves mentalitásokat kell megváltoztatni, ami rettenetesen nehéz. Addig, amíg nem tudatosul a román többségben az, hogy mit akarunk az autonómiától, addig a természetes reakció a visszautasítás. Amíg nem látják pontosan, mit jelent az adminisztrációban, a pénzügyekben, az oktatásban az autonómia, a földbirtokok rendezésében, addig ők egy dologgal tudják csak azonosítani: szögesdrót van Kökösnél, és amikor jönnek, kell mutassák az útlevelet. Amíg ezeket a falakat nem bontjuk le, valamennyi autonómiatervezetet vissza fogják utasítani, vélte a politikus.
Döntsük el mi itt, hogy mit csinálunk a saját pénz és erőforrásainkkal – ezt jelenti az autonómia. „Biztos lehet Băsescu benne, hogy hat hónap alatt nem halunk éhen!” – replikázott az államfő napokban tett kijelentésére Tánczos Barna.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro,

A magyar média szerepéről és „kutyakötelességéről”
Semjén Zsolt szerint a magyar médiának „kutyakötelessége" az egyetemes magyarságról hírt adnia. A miniszterelnök-helyettes videóüzenetben köszöntötte a védnöksége alatt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen Kolozsváron zajló MédiaTér konferenciát, amelyen médiaszakemberek tanácskoznak a külhoni műhelyek szerepéről a magyar közmédia-stratégia alakításában. A konferencián Németh Zsolt külügyi államtitkár kulcskérdésnek nevezte a Kárpát-medencei magyar médiumok együttműködését, hálózatszerű működését.
Semjén Zsolt videóüzenetében hangsúlyozta, köszönet illeti a megújult magyar közszolgálati médiát, hiszen „végre egységben látják a Kárpát-medence magyarságát". Fontosnak tartotta, hogy a hírek ugyanolyan természetességgel szóljanak arról, hogy mi történt Pécsen, mint arról, hogy mi történt Szabadkán.
A miniszterelnök-helyettes szerint a külhoni magyarság híreinek „a magyar hírek integráns részeiként" kell megjelenniük a médiában, és ki kell terjedniük az élet valamennyi szegmensére. Példaként a politikai, kulturális élet mellett az időjárást és a sportot is megemlítette. Semjén Zsolt gratulált a nemzetmentő és nemzetépítő szolgálathoz a konferencián részt vevő médiaszakembereknek.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára beszédében az önrendelkezés jelentőségét emelte ki. Az elmúlt négy évben Magyarország minden nemzetközi konfliktusa erről szólt - tette hozzá. Kifejtette: fontos kérdés, hogy milyen a világ, azt hogyan értelmezzük, továbbá, hogy mennyire vagyunk képesek ezen értelmezés, gondolkodás formálására, vagy ebben mennyire vagyunk kiszolgáltatva külső tényezőknek. Minél jelentősebb a saját gondolkodásformáló erő, annál inkább lehet szellemi önrendelkezésről beszélni - magyarázta. Mint mondta, az elmúlt négy évben sikerült áttörő eredményeket elérni Magyarország önrendelkezését illetően, és a következő időszak fontos feladata ezek megőrzése.
Az államtitkár kitért arra is, hogy az önrendelkezés nem tévesztendő össze az elszigeteléssel, nem korlátozni és védekezni, hanem építkezni kell. Németh Zsolt szerint az ország és a nemzet önrendelkezése szempontjából rendkívül fontos a külhoni magyar média, és a kárpát-medencei médiumoknak hálózatszerűen kell működniük. Az elkövetkező éveknek a hálózat- és rendszerépítés jegyében kell telniük - tette hozzá.
Az államtitkár hangsúlyozta: a magyar kormány tiszteletben tartja a média- és véleményszabadságot és támogatja a külhoni magyar médiaműhelyek munkáját. Emellett kiemelte a média közéleti és mobilizációs szerepét is, ez véleménye szerint a következő két választás - a magyar országgyűlési és az európai parlamenti - miatt is fontos
maszol/MTI,

Gyergyószentmiklóson mutatkozik be Erdély legújabb társulata
A Spectrum Színház 2014. március 22-én, szombaton este 7 órától játssza Tamási Áron Vitéz lélek című előadását Gyergyószentmiklóson a Figura Stúdió Színház nagytermében.
„Az újonnan alapított erdélyi színház létrehozása a szabad művészi kibontakozás vágyából fakadt. A színházalapítás gondolata már évekkel ezelőtt megfogant Török Viola fejében, megvalósulására mostanáig várni kellett. Az alternatív színház kezdeményezésének ötlete egyrészt az ilyen jellegű erdélyi magyar színházak hiányából fakadt” – olvasható a társulat közleményében.
A Vitéz lélekben egy megváltozott, elidegenedett világba tér haza hét évnyi távollét után Balla Péter (Faragó Zénó). Az első világégés utáni székely faluban megbomlott a korábbi rend. Menyasszonya, Rozáli (Ritziu Ilka Krisztina) már a gépész (Kinda Szilárd) felesége, apját közben eltemették, szülőházát nem találja, a hagyományos földművelés helyett a gépeket részesítik előnyben. A háborútól megfáradt és az emberéletek kioltására alkalmas gépezetekről megundorodott Péter mégis megtalálja az újrakezdés módját. A hit és hűség drámájának is nevezett színpadi játék álomvilágát a Spectrum Színház ezúttal a népzene és néptánc kifejező eszköztárának felhasználásával fogalmazta meg.
A darab koreográfiáját Ivácson László jegyezte, a zenét Kelemen László szerezte, a díszleteket és a jelmezt a rendező, Török Viola tervezte.
Az előadásra a jegyek ára 15 lej, nyugdíjasoknak és diákoknak 8 lej. Megvásárolhatók a Figura jegyirodájában munkanapokon 10.00 és 16.00 óra között, vagy előadás előtt a helyszínen. Jegyfoglalás a 0752-227-751-es telefonszámon, vagy az org@figura.ro e-mail címen.
maszol.ro,

Nagy erdélyiek a két világháború között
A Polis Kiadó három új kötetét – Kuncz Aladár emlékezete; „Rokon álmok álmodója” – Áprily Lajos és Reményik Sándor levelezése; Vita Sándor (A Hiteltől a Tisztelt Házig) – mutatták be az IDEA Könyvtérben, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának új épületében.
A három új kiadvány nem a népszerű, „piacos” műfajok közé tartozik – mondta bevezetőjében Dávid Gyula irodalomtörténész –, de jelentősek, mert a két világháború közötti erdélyi magyar irodalom és közélet fontos személyiségeihez kötődnek. Áprily Lajos és Reményik Sándor a „helikoni triász” tagjai (Tompa Lászlóval együtt), Kuncz Aladár nevéhez a Fekete kolostor című regény és jelentős irodalomszervezői, szerkesztői tevékenység fűződik, Vita Sándor pedig korának egyik legkiemelkedőbb közéleti személyisége, gazdasági szakembere, a Hitel folyóirat társszerkesztője volt.
A bevezető után Kónya-Hamar Sándor méltatta Vita Sándor szerepét az erdélyi társadalmi és kulturális életben. A segesvári csatában elesett Zelk Domokos leszármazottjának gondolkodását meghatározta, hogy a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium diákja volt. A Bécsi és a Budapesti Kereskedelmi Akadémián tanult, Erdélybe hazatérve egy kolozsvári bank, majd a Hangya-szövetkezetek és a Kolozsvári Hitel- és Tejszövetkezetek tisztviselője. Tagja volt a Hitel szerkesztőbizottságának, a folyóirat gazdasági szerkesztőjeként dolgozott. Tanulmányúton járt Lengyelországban, Dániában és Finnországban. Az Erdélyi Statisztikai Hivatal alapítója, elsőként veti föl a kisebbség gazdasági problémáit. A Székelyföld iparosításáról írt tanulmányai Kónya szerint ma is megfontolandók, ha a térség autonómiáján gondolkodunk.
A kötet első fele Vita emlékiratait dolgozza föl, a második rész a napi rendszerességgel vezetett ’43–44-es naplófeljegyzéseit tartalmazza. Ezek rendkívül hitelesen dokumentálják a holokausztot, Vita ugyanis a kolozsvári magyar zsidó értelmiségiek százainak adott mentesítő levelet, országgyűlési képviselői munkássága is nagyon jelentős volt – tette hozzá Hunyadi Attila, a könyv szerkesztője, aki azt is elmondta: terveznek egy gyűjteményes kötetet a szakember gazdaságelméleti írásaiból is. Vita Sándor az erdélyi magyar reformértelmiség képviselője volt, a szakértelem, a hűség, a tisztesség bajnoka, bár mindezért élete végéig csak a nélkülözés és a megaláztatás jutott neki – összegezett Kónya.
Az Áprily–Reményik-levelezéskötetet ismertető Vallasek Júliától megtudhattuk, hogy a filológusoknak valóságos kincsesbánya a kiadvány, amelyből kirajzolódik a két költő alkotói fejlődésének, barátságának története. A könyv az Áprily első irodalmi jelentkezésétől Reményik haláláig terjedő időszakot öleli föl, 381 levelet foglal magába. Történetek sokaságát kínálja egy-egy vers keletkezéséhez, és számtalan felbecsülhetetlen, első kézből származó információval szolgál az 1920 és 1941 közötti időszak erdélyi és magyarországi könyvkiadásáról, a lapterjesztésről, az irodalmi-művészeti kapcsolathálókról. A levelek révén megismerjük a korabeli művésztársadalom megszólalási kódjait is: hogyan illett megköszönni a verset, véleményt mondani a kéziratról vagy visszautasítani a meghívást felolvasóestre.
A két költő szemérmes büszkeséggel és kíváncsisággal követte Jékely Zoltán pályakezdését. Édesapja, Áprily így ír Reményiknek a híres Jékely-versről (Kalotaszegi elégia): „A gyerek írt egy kalotaszegi elégiát”. Összekötötte őket a halál gondolatával való foglalkozás és a hegyvidék, a természet szeretete, ahogy ők nevezik, a „havasi nosztalgia” „Erdély nekem sok hegy, sok patak, kevés ember” – írja Áprily. Rokonlelkek voltak, levelezésük nemcsak száraz információcsere, hanem mély barátságuk hiteles látlelete is. A magányos Reményik, akinek nem volt saját családja, gyakran ír Áprilynak a halálról.
A kötet gondozója, Liktor Katalin a könyv keletkezéstörténetével kapcsolatban elmondta: harmadéves bölcsészhallgatóként a Petőfi Irodalmi Múzeumban szakdolgozatához keresett témát, így fedezte fel a levelezést, amely annyira megtetszett neki, hogy az alaposabb tanulmányozás végett begépelte az összes levelet. Aztán megismerkedett Dávid Gyulával, ekképp a Reményik-kutatói körbe is bekerült. A levelezést mintegy kétszáz oldalnyi saját jegyzettel látta el. Véleménye szerint nem kell bölcsésznek lenni, hogy ezt az irodalomtörténeti csemegét élvezettel olvassuk.
A Kuncz Aladár írói munkásságát, irodalomszervezői szerepét, a kortársak és az utókor értékelését bemutató könyv szerkesztője, Pomogáts Béla sajnos nem tudott részt venni a rendezvényen, helyette Balázs Imre József mutatta be a kiadványt. Kuncz kortársainak visszaemlékezései képezik a kötet első felét, megjelenítve életének helyzeteit, dilemmáit. A második rész az 1945 és 1989 közötti időszak Kuncz-recepciójával foglalkozik, a harmadik pedig arra reflektál, hogyan látják Kunczot a rendszerváltástól napjainkig terjedő időszak irodalomtudósai.
A Fekete kolostor mintegy tizenöt kiadást ért meg, a két világháború között kevés író művét adták ki ilyen sokszor. Ugyanakkor számos tanulmánykötet foglalkozik Kuncz Aladár irodalmi munkásságával, így az irodalomtörténésznek 2001-ben a Kriterion gondozásában megjelent Kuncz-monográfiája, amelynek első kiadása 1968-ban látott napvilágot. Jelentős, az író főművének keletkezéstörténetével foglalkozó munka Lőrinczi László Utazás a Fekete kolostorhoz című műve is, amelyet a Polis Kiadó gondozott, vagy a Pallas-Akadémia Pomogáts válogatta Kuncz-tanulmányokat, esszéket tartamazó kiadványa is.
A kötet kétharmada az író halála után megjelent Erdélyi Helikon-különszám anyagát dolgozza fel, amelyben kortársai mesélnek kolozsvári éveiről, Eötvös-kollégistaként átélt bohém élményeiről, az első novellákról és írói szerepjátékokról. Ezek között olvasható többek között a fogolytárs Németh Andor visszaemlékezése is. Az utókor Kuncz-értékelései közül legjelentősebb a Gaál Gáboré. Balázs Imre szerint a könyvben a ’89 utáni recepció nincs alaposan feldolgozva, holott lett volna erre vonatkozóan anyag, például Grendel Lajos Fekete kolostor-elemzése vagy a Látóban publikált Kuncz Ödön-napló.
A rendezvény végén az IDEA Könyvtér igazgatója, Nagy Péter felhívta a figyelmet arra, hogy a Sapientia új karának Tordai út 4. szám alatt található épületében a most bemutatott könyvek mellett számos erdélyi kiadó kiadványa – köztük az Irodalmi Jelen Könyvek – és folyóirat kapható, a tavasz folyamán pedig könyvvásárra is sor kerül.
Varga Melinda
irodalmijelen.hu,

Médiakonferencia - Az újjászervezett Kárpát-medencei tudósítóhálózat szerepéről tanácskoztak a közmédia vezetői Kolozsváron - Újjászerveződött a 2010-re teljesen szétzilált külhoni magyar tudósítóhálózat, anyagaik pedig ma már nem gettószerűen, hanem a közmédia műsoraiba szervesen beépülve jelennek meg - hangsúlyozta Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatója pénteken, a MédiaTér - Külhoni műhelyek szerepe a magyar közmédia-stratégia alakításában című kolozsvári konferencián.
Ma már hatvankilenc tudósítói pont van a Kárpát-medencében, Erdélyben és Délvidéken már működnek, Felvidéken és Kárpátalján pedig most épülnek a komplex élő közvetítésekre is alkalmas stúdiók: a hálózat legtöbb pontja pedig több médiumot (rádiót, tévét, hírügynökséget) is kiszolgál - számolt be a fejlesztésekről Szabó László Zsolt az MTVA, a Kós Károly Kollégium, a kolozsvári Video Pontes Stúdió és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) által közösen rendezett tanácskozáson.
Az MTVA további terveiről elmondta: minden környező országba telepítenek olyan mobil egységet, amellyel bárhonnan, bármikor élő adásba is be tudnak jelentkezni a kollégák, és egy közös koncepció alapján megszervezik a határon túl felhalmozódott archívumok értékeinek megmentését.
Galambos István vezérigazgató-helyettes, az MTVA külhoni tanácsadó testületeként megalakult, a tudósító-hálózat képzésében szerepet vállaló Kós Károly Kollégium (KKK) elnöke előadásában hangsúlyozta, hogy a külhoni témákat nem kell külön műsorokba száműzni. A KKK a nemzet egységében való gondolkodást próbálja segíteni a közmédiában - tette hozzá.
Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte, hogy nem létezik közszolgálati magyar újságírás a külhoni magyar újságírók nélkül, munkájuk pedig nem lenne eredményes a 2010-ben indult "nemzetegyesítő stratégia" nélkül.
Gazsó L. Ferenc, az MTI Zrt. vezérigazgatója kifejtette: a nemzeti hírügynökség a magyarság hiteles tájékoztatását hivatott ellátni olyan körülmények között, amikor a legtöbb helyen a hírek véleménnyel keveredve jelennek meg. Az elmúlt években teljessé vált a hírügynökség Kárpát-medencei tudósítóhálózata (Bukarest, Kolozsvár, Belgrád, Zágráb, Pozsony, Kijev, Ungvár), 2011-12-ben harminc százalékkal, évi hétezerre bővült az MTI-ben a külhoni magyarságról szóló anyagok száma, és az ingyenessé vált hírügynökségi szolgáltatások legaktívabb felhasználója ma már a külhoni magyar média.
Kitért arra, hogy az MTI-hez tartozik a rádiós Krónikák és a televíziós Híradók összeállítását végző Hírcentrum is, amely több mint félszáz külhoni magyar médiaműhellyel áll napi munkakapcsolatban. Tavaly nyár óta új internetes platform is szolgálja az "összmagyar kommunikációs teret" Külhoni Magyar Sajtószolgálat néven, amelyen azóta több mint négyszáz közleményt jelentettek meg a külhoni magyar szervezetek - mondta Gazsó L. Ferenc.
Jónás István, a Magyar Rádió Zrt. vezérigazgatója előadásában kiemelte, hogy a rádió műsoraiba szervesen beépülnek a határon túli témák, de egy tavaly őszi felmérés azt bizonyította, hogy a tudósítások területi és tematikai megoszlása még nem feltétlenül tükrözi a külhoni hallgatók mindennapi érdeklődését. Akkor lesz igazán hiteles ez az integráció, ha a hallgatók magukra ismernek a róluk szóló műsorokban - hangsúlyozta.
Medveczky Balázs, a Magyar Televízió Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a köztelevízió már nem rétegműsorokat, hanem a nemzeti összetartozást szem előtt tartó tartalmakat készít, és a gyermekműsoroktól az ismeretterjesztő adásokig mindenütt az összmagyarság értékeit mutatja be.
Dobos Menyhért, a Duna Televízió Zrt. vezérigazgatója előadásában kiemelte, a csatorna 22 éve azért alakult, hogy "égi köldökzsinórként" összekösse a szétszakított nemzetrészeket - ez a feladat azóta sem változott. Hozzátette, hogy a nemzeti identitást erősítő, közösségépítő szerepét a Duna World-ön keresztül ma már nemcsak a Kárpát-medencében, hanem a nyugati diaszpórában élő magyarok körében is be tudja tölteni.
A konferencia szervezői pénteken bejelentették: olyan ösztöndíjprogramot kezdeményeznek, amely lehetővé teszi, hogy a Sapientia kolozsvári médiaszakán a Kárpát-medence más területeiről érkező diákok is elsajátíthassák a szakmát.
Baranyi László
(MTI)

A megoldást keresve
Keresztény Hírnév címmel tartott közös kerekasztal-megbeszélést Kolozsváron a Keresztény Szó és a Világhírnév Kiadó. A baráti beszélgetésen az egyházi sajtó műveléséről és szerepéről, illetve az egyházi jellegű témáknak a közéleti újságírásban való tükrözéséről esett szó Kolozs, Maros és Hargita megyei újságírók részvételével. A találkozón a Keresztény Szó szerkesztőségének nívódíját Simon Ilonának, az RTV Kolozsvári Stúdiója munkatársának a katolikus lapban közölt meselélektani sorozatáért adta át dr. Bodó Márta főszerkesztő.
Ez alkalommal osztották ki a Fehér Holló Médiaklub Szórványhűség díját Főcze Jánosnak, a Transindex fiatal munkatársának. A díjat a médiaklub tagsága (Tamási Attila – Bányavidéki Új Szó, Ambrus Attila – Brassói Lapok, Ötvös József – Üzenet, Szilágyi Szabolcs – Kolozsvári Rádió, Bodó Márta – Keresztény Szó, Lőwy Dániel – Amerikai Magyar Népszava, Benkő Levente – Művelődés, Szabó Csaba – RTV Kolozsvár, Bodolai Gyöngyi – Népújság) finanszírozta.
A történelem szakot végzett fiatal gyimesi (hidegségi) újságíró Hajnali ingázók – "Ha végzek a sulival valaha, örökké csak aludni fogok" című riportjáért kapta az elismerést. A riportban a csíkszeredai szakközépiskolákba járó gyimesi gyermekek nehéz ingázási körülményeiről számolt be úgy, hogy egy nap végigkövette a diákok útvonalát. A tanyatelepeken, patakutcákban élő fiatalok hajnali négy óra körül kelnek, s indulnak el otthonról, a legtöbben gyalog, egyesek kerékpárral, s a gyimesközéploki állomáson gyülekeznek, ahol 5.07-kor indul a vonat. A negyven kilométeres távolságot egy óra tíz perc alatt teszi meg a szerelvény, s az ingázó gyermekek 6.17-kor már megérkeznek a csíkszeredai vonatállomásra, majd a legtöbbjük egy kávézóban tölti iskolakezdésig az időt. Az első tanórákon sokan majdnem elalszanak a fáradtságtól. A délutáni programokon nem vehetnek részt, mert 15 órakor kell induljanak az iskolából, hogy elérjék a 15.34-es vonatot. Öt órakor érnek haza, azt követően segítenek a szülőknek a ház körüli munkákban, tanulnak, majd le kell lefeküdjenek, hogy hajnalban fel tudjanak kelni. Akik lekésik a vonatot, alkalmi járművel próbálnak eljutni az iskolába.
Berszán Lajos esperes-plébános erőfeszítéseinek köszönhetően közel félezer gyimesi diák az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnáziumban folytathatja tanulmányait, de akik nem érik el az elméleti középiskolába való bejutáshoz szükséges átlagot, esetleg szakmát akarnak tanulni, azok kénytelenek Csíkszerdába ingázni. Bár a megyeközpontban tudnának bentlakást biztosítani számukra, ahogy Főcze János írja, a havi közel 400 lejes költséget (bentlakás, étkezés), a szülők nagy része nem tudja megengedni, ezenkívül szükség van – főleg a fiúgyermekek esetében – a segítségére. A következmény az ingázással töltött hosszú, nehéz napok, amelyekbe nagyon belefárad az, aki szeretne eljutni a szak- és az érettségi vizsgáig.
Az ingázó diákok népes táborát figyelembe véve, azt gondolná az ember, hogy a legtermészetesebb dolog iskolabuszt működtetni, amellyel a felére rövidülne az utazással, várakozással töltött idő. Csakhogy a romániai törvények pontosan szabályozzák, hogy az iskolabuszok egy településen belül járhatnak, a község egyik iskolájából a másikba szállítva a tanulókat.
– A legújabb ígéretek szerint júniustól továbbra is csak a vidéki iskoláknak jár iskolabusz – válaszolja kérdésünkre Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője. Ilyen körülmények között egyelőre nem tudjuk, hogyan segíthetünk a gyimesi ingázóknak. Hivatalosan az ötven kilométeren belüli távolságra a bérlet árát tudjuk elszámolni – tette hozzá.
Szavait azzal egészíthetjük ki, hogy az elszámolás a korábbi években nagyon rapszodikusan, megszakításokkal működött, majd kormányhatározattal szabályozták a bérletre kifizethető összeget, ami legtöbb 26 lej lehet három kilométeres távolságra, s kilométerenként két lejjel emelkedhet 50 kilométerig. Ami sajnos nem fedezi a bérlet költségeit olyan diákok esetében, akik nagyobb távolságokról ingáznak. A gyimesieken az sem segít, hogy az idén márciusra a szaktárca 76.000.000 lejt különített el iskolabuszokra, amit a helyhatóságok kapnak, hogy az elszigetelt településekről iskolába szállítsák a tanulókat.
A megoldás reményében telefonon kérdeztük meg Berszán Lajos esperes-plébánost, aki elmondta, hogy azoknak a diákoknak, akik vállalják a fegyelmet, az ellenőrzést, támogatást tudnak nyújtani a bentlakási költségek fedezésében. Ezt egy komoly beszélgetés kell megelőzze, de ilyen kéréssel még nem fordultak hozzá. Jó hírként közölte viszont, hogy a jövő tanévtől az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnáziumban egy agroturisztikai szakosztály beindítását tervezik, ami részben segítene azokon a diákokon, akik a nyolcadik elvégzése után szakmát szeretnének tanulni.
Megkerestük Deáky András nyugalmazott magyar–német szakos tanárt, volt iskolaigazgatót, aki a Deáky panziót működteti Gyimes-bükkön. Arról érdeklődtünk, hogy valóban nincs egy olyan élelmes vállalkozó, aki buszjáratot indítana Csíkszeredába, amivel az ingázó diákok a megfelelő időpontban utazhatnának ide-oda? Mint elmondta, ritkán járt autóbusz a Gyimesekben, s az is csak olyan időpontban, ami nem felel meg a fiataloknak.
Bár nem szeretnénk belenyugodni, hogy nincsen megoldás, egyelőre csak a remény marad, hogy valamilyen segítséggel mégiscsak elindulhat a rendszeres buszjárat a Gyimesekből Csíkszeredába, s talán az oktatás korifeusai is megértik, hogy az elnéptelenedő szakiskolák, szakközépiskolák csak úgy tarthatók fenn, ha a vidéki tanulók oda-vissza utazását lehetővé teszik.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely),

Orbán György Kossuth-díjas
A marosvásárhelyi születésű zeneszerzőt Kossuth-díjjal tüntették ki a nemzeti ünnepen. Számos szakmai elismerését Budapesten kifejtett munkássága hozta meg. A mostani magas kitüntetést már kisoroszi lakosként kapta.
– Nagy örömet, a munkámban pedig segítséget jelent a díj, és – talán kicsit viccesen hangzik, de nagyon fontos dolog – a falusiak is büszkék lesznek rám – mondta az MTI-nek a kitüntetése kapcsán.
"Kelet-Európában a kitüntetéseknek és általában a sorsoknak furcsa pályája szokott lenni. A legnagyobbjaink száműzetésben vagy emigrációban haltak meg, Bartók például nem kapta meg a legnagyobb magyar kitüntetést. A nagyjaink felé tartozunk annyival, hogy az elismerést a maga értékén kezeljük: örülünk neki, ugyanakkor a szakmai létben nem szabad eltúlozni a jelentőségét. Nagyon rossz lenne, ha a szakmámban a kitüntetések szerint bánnának az emberekkel" – hangsúlyozta a zeneszerző.
Az őt ért hatások közül egyértelműen Bartók Bélát emelte ki. "Ez egy generációs jelenség, ugyanis éppen akkor születtem, amikor Bartók az egyetlen lehetséges válasz volt minden szakmai kérdésre. Vállalható, igen imponáló világnézet, a gyűjtések kapcsán egy fantasztikus Kárpát-medence- élmény, és zseniális művek – mindez, sőt még ennél is több összesűrűsödött abban, amit diákkoromban Bartók-modellnek neveztek. Ez a modell akkoriban versenytárs nélküli volt" – fejtegette, hozzátéve: később persze megismerte a nagy és kicsi – mert nekik is van mondanivalójuk – európai zeneszerzőket, sőt, a beatzene, különösen a Beatles is hatott rá, miután legyőzte fiatalkori sznobizmusát.
Orbán György munkásságát elsősorban oratorikus kompozíciók és kórusművek jellemzik. "Míg az instrumentális zene, amit profik játszanak, ki van téve a 20. század eléggé kártékony esztétikai-ideológiai hatásainak, addig a kórusmuzsikát alapjában véve amatőrök éneklik, akik ledobják magukról ezeket; ezt egy hangszeres együttes nem engedheti meg magának" – mutatott rá.
Kiemelte, hogy a kóruséneklés az elmúlt 10-15 évben virágzó művészeti ággá nőtte ki magát Amerikában és a Távol-Keleten, a kiadók és a zeneszerzők számára is igen jövedelmező terület lett, és nagyon erőssé vált a művek szelekciója. "A másik szféra, az instrumentális kortárs zene ezzel szemben fonnyadozik, mert mindent eljátszanak, nem tud megbukni semmi, azaz itt nincs szelekció. Állóvíz van, pocsolya. Mindkettőt csinálom, egyiknek élvezem az áldásait, a másiknak nyögöm a kínjait" – fogalmazott a zeneszerző.
Orbán György többször komponált költők – többek között József Attila és Weöres Sándor – verseire is. "Főleg fiatal koromban mertem nekimenni a nagy magyar verseknek, ma már kevésbé, gyávább vagyok. Ennek az az oka, hogy rájöttem: van egy eredendő ellentmondás a zene kívánalmai és a szövegek között. Ennek egyik vetülete a tempó: még a leggyorsabb szavalási tempó is túl lassú a zenének, és ha a zene ezt felveszi, meghal mint zene" – fejtegette a komponista.
Egy másik terület, amit már nem művel, a színházi és filmzene. Gothár Péter több filmjéhez is írt zenét, fiatalként Jancsó Miklóssal is dolgozott együtt. "Lehet, hogy cinikusnak fog hangzani, de Gothárt kivéve, aki jó barátom, és nagyszerű volt vele dolgozni, mindez nagyrészt csak pénzkereset volt számomra, a filmzene ugyanis nem az a terület, ahol az ember el tudja mondani a saját mondanivalóját. Jancsóval fiatalként dolgoztam együtt – nagy megtiszteltetés volt –, beugrottam, mert a szokott zeneszerzője nem ért rá. Komponáltam egy nagy zenekari művet, ő pedig a keverőasztalnál egyenként lehúzta a sávokat. Ez a nagybőgő? Nem lesz. A kürtök? Ez sem kell. Végül hagyott egy ütőgardont. Leforrázva jöttem el" – idézte fel Orbán György.
A 66 éves zeneszerző úgy fogalmazott, egyfajta "derűs pesszimizmussal" tekint a jövőbe. Mint mondta, még jó erőben van, "a motor még megy", ha van egy jó ötlete, intenzíven ki tudja dolgozni. "Játszott szerző vagyok, a kórusműveimet rengeteg helyen éneklik. Ha nem lennék játszott, több lenne az ambícióm, hogy találjak ki valami újat. Így a fiataloké az előny, a jövő: az ő nyeretlenségük hatalmas erő, ami viszi őket új megoldások felé. Én 40 éve ugyanazt írom, és nem is akarok mást írni" – fogalmazott Orbán György.
Népújság (Marosvásárhely),