A szenátus is odaadta az ortodoxoknak a kovásznai szállodát
Másodszori nekifutásra, kedden hallgatólagosan elfogadta a szenátus azt a rendeletet, mely révén a kovásznai Fenyő Szálloda és az egykori Ceaușescu-villa az állami protokollalapból az ortodox egyház, illetve a védelmi minisztérium tulajdonába kerül.
Amikor Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnök bejelentette a hallgatólagos elfogadást, Puiu Hașotti, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakcióvezetője felszólalásában élésen bírálta a felsőházat, amiért nem volt vita és szavazás a tervezetről. „Vállalom a felelősséget a sajnálatos tévedésért. A házelnök, az állandó bizottság és a frakcióvezetők is vétkesek a mulasztásért” – mutatott rá Puiu Hașotti.
A szenátus kedden másodszorra futott neki a tervezetnek, de mivel sem elfogadni, sem visszautasítani nem sikerült azt, hallgatólagosan elfogadottnak nyilvánították – magyarázta lapunknak Klárik László. Az RMDSZ Kovászna megyei szenátora leszögezte, mivel a képviselőház a döntő fórum, még van esély, hogy megbukik a tervezet.
„Az RMDSZ álláspontja egyértelmű: amikor tavaly decemberben kiadták a rendeletet, a szövetség nem volt kormányon, nem egyeztettek vele a kérdésben, így a szenátusban is ellene szavaztunk, és a képviselőházban is így teszünk” – hangsúlyozta Klárik. Hozzátette, az RMDSZ szerint méltánytalan, hogy az ortodox egyház szállodákat kapjon, míg a magyar történelmi egyházak államosított ingatlanjaikat sem kapják vissza.
Amint arról beszámoltunk, a kormány tavaly decemberben rendelettel a Hargita és Kovászna megyei ortodox püspökségnek ajándékozta a Kovászna városában lévő hatemeletes, több mint 9 millió lejes leltári értékű Fenyő (Bradul) szállodát. A Tündérvölgyben álló, ásványvizes kezelőközponttal és sportpályákkal is rendelkező 89 szobás, kétcsillagos szálló korábban az állami protokollalap tulajdonát képezte.
Ugyanebben a kormányrendeletben a védelmi minisztériumnak adták azt több mint 5 millió lej leltári értékű Kovászna protokollvillát, melyben az elmúlt években Traian Băsescu államfő is többször megszállt. A kormányrendelet indoklásában a Ponta-kabinet arra hivatkozik, hogy támogatni kell a román nép nemzeti identitásának megőrzésében lényeges szerepet játszó ortodox egyházat.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro,

Háromszéken azonos a szülések és az abortuszok száma
Huszadszor ünnepelték a magzatok világnapját március 25-én. Az ünnep idei üzenete: az örökbefogadás örömet jelent – mondta el Kovács Zita egy háromszéki magzatvédő szervezet vezetője. Kovászna megyében egyébként a terhesség-megszakítás magasabb az országos átlagnál – állítják a szakemberek. Ennek egyik fő oka szerintük a tájékoztatás hiánya.
Kovászna megyében az évi mintegy 1200 szülésre 1200 művi vetélés jut. Ezek mintegy felét magánrendelőkben végzik – tájékoztatott András Pál, a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórház szülész-nőgyógyász főorvosa. A szakorvos úgy véli, hogy aggodalomra ad okot a tájékozatlanság és tanácsadással kapcsolatos szociális háló hiánya.
„Úgy gondolom tekintettel a natalitás csökkenésére, lényeges lenne egy széleskörű szexuális tanácsadási és tájékoztatási hálózat létrehozása: a szakemberek mozgósítása ebben a témában. Ha az egyház, a pszichológusok és szociológusok is besegítenének ennek létrehozásába, és működtetésébe, akkor hatékonyan közbeléphetnénk a megelőzés és tudatos családtervezés terén” – szögezte le a főorvos. Rámutatott: a hangsúly a terhesség megelőzésen, illetve a már megfogant magzat kihordásán van. A terhességmegszakítás egyébként nem szabadna egy hirtelen döntés eredménye legyen, hiszen ilyenkor életre szóló döntést hoznak az érintettek. A beavatkozás súlyos egészségügyi kockázatokat rejt, hiszen egy komoly sebészeti beavatkozásról van szó, amelynek olyan komplikációi, szövődményei is lehetnek, hogy az erről döntő nőnek esetleg soha nem lehet több gyereke.
A hátrányos szociális helyzetű nőkhöz nem ért még el a szexuális tájékoztatás, és a fogamzásgátlók híre, ezért választják sokan az abortuszt – vélik a szakemberek. Ugyanakkor a világon sok nép, kultúra és vallás az abortuszt gyermekgyilkosságnak tekinti.
A Kovászna megyében működő Pro Vita Homonis Társaság 24 éve áll a magzat védelmének szolgálatában. A társaság Sepsiszentgyörgyön alakult 1990-ben és székházuk mellett minden olyan helyen jelen fejtik ki tevékenységüket, ahol igénylik: kórházban, iskolákban, kisközösségekben. Feladatuknak tekintik védelmezni a meg nem születetteket, az áldott állapotban lévőket, előadások és felvilágosító munka révén. Külföldi segélyekből ők építették az árkosi Irgalmasság Anyja Kismamaotthont 2004-ben, melyet 2005- től a Dévai Szent Ferenc Alapítvány működtet négy nővér segítségével.
A társaság vezetője Kovács Zita elmondta, hogy időnként adományokat is továbbítanak a szükségben levőknek, de korábban ingyenes terhességi teszteket is végeztek, és tanácsadással is foglalkoztak. Beszámolója szerint olyan szép eseteik is vannak, mint egy leanyanyáé, akinek megmentett magzata már harmadéves egyetemista.
Az doktornő úgy véli, hogy mára már nincs igény az előadásaikra és felvilágosító munkájukra, miközben a helyzet tarthatatlan. Az abortusz utáni szindróma bűntudatot okoz és akár húsz évnek is el kell telnie, hogy szembesüljenek magukkal és tettükkel a páciensek. Abból a pillanatnyi helyzetből könnyűnek tűnhet a terhességmegszakítás, mint megoldás, de a következmények hosszútávúak – szögezte le Kovács Zita.
Szabó Enikő
Székelyhon.ro,

Kormányszintű találkozót sürget az RMDSZ a MOGYE ügyében
Találkozót tervez az RMDSZ a tanügyért és a felsőoktatásért felelős miniszterekkel, és várhatóan a miniszterelnökkel is Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar karának létrehozásáról – közölte kedden Borbély László.
Az RMDSZ politikai alelnöke a MOGYE szenátusának múlt heti döntése és Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) ezzel kapcsolatban megfogalmazott nyílt levelére reagált. Mint ismert, a szenátus megvitatta a magyar főtanszékek létrehozásának a kérdését, ám egy évvel elhalasztotta a döntést. A CEMO levelében felszólította Borbély Lászlót, hogy foglaljon állást az ügyben, ugyanakkor azzal vádolta a politikust, hogy a MOGYE ügyének megoldására tett ígéretei csupán üres szavak voltak.
"Nyilván van még tennivaló"
Állásfoglalásában Borbély László felháborítónak nevezi MOGYE szenátusi döntését. Közölte, hogy megsürgetik az egyetem magyar tagozatának létrehozására irányuló folyamatot. „Nem hiszem, hogy nyílt levelekkel fogjuk ezt a kérdést megoldani. (…) Felkérünk minden szervezetet arra, hogy támogassa mind az RMDSZ, mind pedig a MOGYE magyar oktatóinak és diákjainak erre irányuló törekvéseit” – olvasható Borbély válaszában.
A politikai alelnök emlékeztet arra, hogy a MOGYE ügye mindig is első számú prioritás volt és marad az RMDSZ számára. „Van amit a politikum szintjén kell megoldani, ezt az RMDSZ teljesítette a 2011/1-es tanügyi törvényen keresztül, amely világosan megfogalmazta azt a törvényes hátteret, amelynek értelmében a magyar tagozatnak meg kell alakulnia” – idézi fel a politikus.
Borbély szerint a MOGYE esetében az egyetem vezetőségének szubjektív, rosszindulatú, a törvényt figyelmen kívül hagyó magatartásán múlott, hogy több mint két év elteltével sem alkalmazták a tanügyi törvény előírásait. „Amikor az RMDSZ kormányon volt, azt is sikerült elérnünk egy külön kormányhatározattal, hogy az egyetemen új fakultás jöjjön létre, ez is hozzájárult ahhoz, hogy az akkori Ungureanu-kormány megbukott” – fogalmaz az alelnök.
Emlékeztet arra is: amikor az RMDSZ ellenzékben volt, sikerült elérnünk azt is, hogy a miniszterelnök és az akkori tanügyminiszter eljöjjön Marosvásárhelyre, és éjszakába nyúló tárgyalássorozat után hét pontos egyezség fogalmazódott meg, amelyet mind az egyetem román vezetősége, mind pedig a magyar oktatók képviselői aláírtak. A megegyezés kivitelezésével a MOGYE vezetőségét és a szenátust bízták meg. Felidézi azt is, hogy a MOGYE ügye része a román pártokkal kötött koalíciós megállapodásnak.
„Nyilván még van tennivalónk, naponta oda kell figyelnünk gáncsoskodásokra, rosszindulatú feltételezésekre, főként mert időnként olyan ötletek születnek meg vezetőségi szinteken is, amelyek az 1989 előtti időszakra mutatnak vissza. Az RMDSZ azért vállalta 1990 óta a dialógus útját, és azért harcol következetesen az anyanyelvi oktatási hálózat kiszélesítéséért, mert meggyőződésünk, hogy ez a járható út akkor is, ha 21 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy egy számunkra megfelelő tanügyi törvény megszülessen. Nem csak a jómagam, de az RMDSZ többi tisztségviselői által kiadott nyilatkozatok is ennek szellemében fogalmazódtak meg” – közölte Borbély László.
maszol/közlemény

Teret kap a gyűlölet
A március közepén ismét előtérbe kerülő székely autonómiaigény meghaladja a társadalom ingerküszöbét, ez okozza a szociológusok szerint a magyar nemzeti ünnep tájékán a román nacionalizmus újjáéledését. A gond az, hogy ez a szélsőség újratermelődik. Cseke Péter Tamás és Kustán Magyari Attila írása.
Elfeledettnek tűnt román nacionalista szervezetet támasztott fel és újból magyarellenes indulatokat gerjesztett a március 10-i marosvásárhelyi autonómiatüntetés és a március 15-i nemzeti ünnep az országban. A négy szélsőségesnek ítélt magyar állampolgár kormány általi kitiltása Romániából mintha vezényszó lett volna: tüntetést szervezett Marosvásárhelyen a Vatra Româneasca, kétnyelvű helységnévtáblákat mázoltak be több erdélyi megyében, a magyarokat gyalázták a Bukaresti Steaua csapat szurkolói, továbbá újból nemzeti hős lett egy háromszéki román fiatalból, aki trikolórral pózolt az ünneplők közelében március 15-én. Az indulatokat – akárcsak az elmúlt évek márciusaiban – ismét a román sajtó gerjeszti, elsősorban a hírtelevíziók. A jelenséget pedig nem képes ellensúlyozni az a néhány román közéleti személyiség vagy magyarbarát blogger, akik – elsősorban a közösségi médián keresztül – toleranciára szólítják nemzettársaikat. A szociológusok szerint a jelenség elsősorban azért aggasztó, mert a nacionalizmus újratermelődik a román társadalomban.
Reaktivált Vatra Româneasca A román nacionalizmus fellángolása akár a március 10-i autonómiatüntetésre adott válaszreakciónak is tekinthető. Tény, hogy a marosvásárhelyi demonstrációt szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) képtelen volt megszabadulni a szélsőséges elemektől. A csendőrökkel dulakodó, uniós zászlót égető és „Vesszen Trianon!”-t skandáló hatvannégy vármegyés magyar fiatalokról készült képek és tudósítások bejárták a román sajtót. Olaj volt a tűzre, hogy rá öt napra a magyarok lakta nagyobb településeken idén is megünnepelték március 15-ét. Ez már meghaladta a román nacionalista szervezetek ingerküszöbét. A szélsőjobbos Noua Dreapta éppen a magyar nemzeti ünnepen tartott – incidensek nélkül záruló – demonstrációt „a haza védelmében”, rá négy napra pedig a Vatra Româneasca Szövetség tüntetett Marosvásárhelyen. Az utóbbi szervezet éppen 25 éve, Marosvásárhely fekete márciusa előtt alakult meg. Március 19-i demonstrációjukat össze is kötötték a tragédiába torkolló román-magyar összecsapások gyászos évfordulójával. Az eltelt negyedszázad azonban érezhetően megkoptatta a Vatra tekintélyét: alig 350-en – jobbára idős román emberek – vettek részt a demonstráción, amelyet a közigazgatásbeli magyar nyelvhasználat és a székely jelképek kifüggesztése elleni tiltakozásul hirdettek meg. A résztvevők a kormányba belépett RMDSZ „aberráns” követelései ellen tüntettek. Azt is követelték a miniszterelnöktől, hogy ne nevezzen ki RMDSZ-es prefektust a Maros megyei kormányhivatal élére. A román nemzeti színű sálat és kokárdát viselő tüntetők az Avram Iancu szobor előtti járdán, rendfenntartók gyűrűjében, zászlókat lengetve gyülekeztek, és „A román nyelv az egyedüli úr” feliratú transzparenst emeltek a magasba. Florin Oproiescu, az UVR elnöke beszédében azt hangsúlyozta: az ország hivatalos nyelve a román, Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam, zászlaja pedig a piros-sárga-kék. Hozzátette: ők nem a magyarok ellen tüntetnek, hanem a szélsőséges megnyilvánulások, a szeparatizmus ellen. Ilie Șandru, a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fórumának elnöke úgy vélekedett, az RMDSZ szélsőséges szervezet, amelynek Románia szétdarabolása a célja.
A beszédek alatt többször a „Hargita, Kovászna: román föld”, és „Székelyföld nem létezik” rigmusokat skandálta a tömeg, Victor Ponta miniszterelnök lemondását követelve, amiért bevette a magyar érdekképviseletet kormányába. A demonstráción petíciót fogadtak el, amelyben az UVR az alkotmány és a törvényesség érvényesítését kéri, valamint azt, hogy tiltsák meg a román föld idegeneknek való eladását. A demonstráción Gheorghe Funar, a Nagy-Románia Párt elnöke is részt vett. Ugyanazon a napon hat személy gyűlt össze a Közigazgatási palota előtt Szatmárnémetiben, s szintén magyarellenes szlogeneket skandáltak. Azt hangoztatták, hogy Erdély soha nem volt Magyarország része, és a romániai magyarságnak túl széleskörűek a jogai.
Helységnévtáblákat mázoltak be A magyarellenes indulatokat kétnyelvű helységnévtáblák is bánták Maros és Szatmár megyében. Március 16-án éjjel ismeretlenek festékkel fújták le Ákosfalván, Göcsön és Székelyvaján a magyar feliratokat. „Sajnálatos, hogy visszatértünk a kétezres évek elejére, de úgy gondolom, ez többé nem fog nálunk sem és máshol sem megismétlődni” – mondta az ügy kapcsán Osváth Csaba, Ákosfalva polgármestere. A községháza átiratban jelezte az útügynek, hogy mielőbb cseréljék ki az elcsúfított táblákat és a rendőrségen ismeretlen elkövető ellen feljelentést tettek. Szatmár megyében 18-án délután négy magyar település helységnévtábláját festették le: Batiz, Gombáspuszta, Sárközújlak és Avasújváros határában. A négy táblát másnap reggelre az elöljárók letakaríttatták, Sárközújlak alpolgármestere, Szabó Ignác saját kezűleg tisztította le a festéktől a táblát. Szabó Elek, Egri község polgármestere feljelentést készül tenni ismeretlen tettesek ellen. Kereskényi Gábor RMDSZ-es parlamenti képviselő azt mondta: „Hasonló esetek eddig nem voltak jellemzőek Szatmár megye közösségére. Úgy gondolom, inkább a március 15-i megemlékezésen tapasztalt békés együttélés jellemzi Szatmárt. Meggyőződésem, hogy néhány, szellemileg visszamaradott egyén követte el, mindez nem jelenti azt, hogy mentesülniük kell a felelősségrevonás alól. Erre azért is szükség van, hogy a hasonló eseteket megakadályozzuk és a békés együttélést ne veszélyeztessük” – fogalmazott a szatmárnémeti RMDSZ elnöke.
Bírságok a tüntetés szervezőinek
Megbírságolták a március 10-i marosvásárhelyi autonómiatüntetés szervezőit és egyes résztvevőit: 11 kihágásért összesen 36 ezer lej értékben szabtak ki bírságot. Izsák Balázsra, a demonstrációt szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökére 12 ezer lejes bírságot szabtak ki a gyülekezési törvény három különböző cikkelyének megsértésére hivatkozva. Izsák elmondta: a bírság legnagyobb, 8000 lejes tételét a be nem jelentett vagy betiltott rendezvény megtartásáért kapták, holott a menetelés betiltásáról nem született hivatalos közigazgatási határozat. További háromezer lejes bírságot szabtak ki arra hivatkozva, hogy a szervezők nem tették meg a szükséges intézkedéseket az incidensek megelőzésére, és további ezer lejt az úttest elfoglalásáért – tette hozzá. Az SZNT elnöke közölte, hogy az intézkedést megalapozatlannak tartja és közigazgatási bíróságtól fogja kérni a szervezőkre kirótt bírság megsemmisítését. A hivatalos személy elleni erőszakot egytől öt évig, a veszélyes eszközök birtoklását (jelen esetben egy hagyományőrző kard) fél évtől két évig, a robbanószer birtoklását (jelen esetben petárda) kettőtől hét évig terjedő szabadságvesztéssel sújtja az új büntetőtörvénykönyv. Mint ismert, a Székely vértanúk emlékművénél március 10-én rendezett autonómiatüntetés végén a résztvevők – a polgármester tiltása ellenére – Marosvásárhely főterére vonultak, néhányan a csendőrökkel dulakodtak.
„Takarodjatok az országból!” A magyarellenes indulatok újra begyűrűztek a stadionokba is. A Hivatásos Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága összesen 50 ezer lej bírsággal sújtotta a Bukaresti Steauát, amelynek szurkolói két egymást követő bajnoki mérkőzésen magyarellenes szólamokat („Takarodjatok az országból!”) skandáltak. A klubot 30 ezer lejre büntették, miután drukkerei a Medgyesi Gaz Metan elleni bajnokin gyalázták a magyarokat, a bíró félbe is szakította a játékot. Ugyanez történt az ezt megelőző fordulóban, a kolozsvári CFR stadionjában, a játékvezető a Fellegváron is kénytelen volt félbeszakítani a mérkőzést. A kolozsvári incidens miatt a bukaresti klub 20 ezer lejes bírságot kapott. Gino Iorgulescu, a Hivatásos Labdarúgó Liga elnöke felhívást intézett a szurkolókhoz, hogy tartózkodjanak az ilyen megnyilvánulásoktól, mert az általa vezetett intézményt és a román klubokat az Európai (UEFA) és a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) is megbüntetheti. „Belföldön meg lehet ezt úszni bírsággal vagy eltiltással, de arra ébredhetünk, hogy az UEFA és a FIFA is közbelép, és akkor nagyobb meglepetésekre számíthatunk" – mondta Iorgulescu. Justin Ștefan, a liga főtitkára közölte, hogy a legutóbbi fordulóban három találkozón is „a romániai magyar nemzeti kisebbség elleni” szólamokat skandáltak.
Román hős: a trikolóros fiú
Lázadoztak március 15-én a székelyföldi románok is. Legalábbis így értelmezte a román sajtó annak a tizenévesnek az esetét, aki trikolórral pózolt Sepsiszentgyörgyön, majd a fényképet kiposztolta Facebook-oldalára. A történtek után a fiú fenyegető üzeneteket kapott, amelyek miatt feljelentést tett a rendőrségen. Kovászna megye rendőrparancsnoka, Ion Popa közölte, elkezdik a nyomozást az ügyben, beazonosítják azokat a kommentelőket, akik megfenyegették a román trikolórral pózoló kiskorút. Tény, hogy a fiúból napokon belül nemzeti hős lett a román médiában, akárcsak a kovásznai diáklányból, aki egy éve román nemzeti színű fejpántot viselve ment iskolába a magyar nemzeti ünnepen.
Megtalálni magunkban Mândruţát A nacionalista indulatok feléledése ellen mindössze néhány ismertebb román publicista emelt szót. Közéjük tartozik Lucian Mândruţa televíziós személyiség, aki Facebook-oldalán jókívánságokat fogalmazott meg a magyar nemzeti ünnepen. És közéjük tartozik Sever Miu „Olahus”, a MaghiaRomânia blog alapítója is, aki ezekben a napokban több írásában is fékezni próbálta az indulatokat. Sever Miu az Erdélyi Riportnak elmondta, akkor lehet hatékony a tolerancia tudatosítása a román közvéleményben, ha az összes román és magyar állampolgár „megtalálja önmagában a Mândruţat”, tehát a kritikus álláspontot a politikával és a médiával szemben, pontosabban az etnikai kérdésekben való félrevezetésükkel szemben. Az interetnikus frusztrációk szerinte személyes frusztrációk következményei, ha pedig nem egyezünk ki saját „démonainkkal”, mindig a „másikban”, a tőlünk eltérőben fogjuk őket viszontlátni, legyen szó világnézeti, etnikai vagy szociális kérdésekről. Sever Miu úgy véli, hosszas folyamat a tolerencia tudatosítása, mert az egymásnak okozott sebek is évszázadok alatt mélyültek el. Szerinte az elmúlt húsz évben sokat fejlődött a magyarok és románok közti viszony. Egyrészt közel sincsenek olyan botrányok, mint a marosvásárhelyi fekete március, másrészt az emberek hozzászoktak ahhoz, hogy az RMDSZ kormányon is lehet, és ha elégedetlenek a koalícióval, akkor annak elsősorban nem etnikai okai vannak, hanem rájöttek, hogy a Szövetség politikusai sem különböznek román társaiktól. „Sokan közülük falaznak a korruptaknak, vagy maguk is korruptak, illetve azt a látszatot keltik, hogy a mézesbödönre fenik a foguk” – magyarázta. Miu szerint fölényben vannak ugyan a sovén megnyilvánulások, de sok román felszólal a tolerancia jegyében, azért, hogy árnyaltabban tekintsenek a magyarokra, és két magyar közt is különbséget tudjanak tenni: azaz el lehessen választani a szélsőséges jobbikost vagy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagját az átlagmagyartól, illetve a politikust az egyszerű székely embertől. Mint mondta, a kilencvenes években is léteztek ezek a hangok, de nem váltak hallhatóvá. „Az internet, a Facebook nem csak az elképesztő méreteket öltő nyomorúsággal szembesít minket, de sok pozitív elképzeléssel is, és segít abban, hogy ezek az emberek egymásra találjanak. Ahogyan ez például a MaghiaRomânia esetén is történt” – jelentette ki a blogger.
Újratermelődik a nacionalizmus
Veres Valér, a kolozsvári BBTE szociológiai intézetének vezetője szerint a magyar közösség autonómigénye az, ami rendszeresen kiveri a biztosítékot a román többségi társadalomban. „A románok a magyarság bizonyos célkitűzéseivel szemben nagyobb ellenszenvet éreznek. Az autonómiaigény például sokkal jobban ingerli őket, mint a magyar állampolgárság igénylése – magyarázta az Erdélyi Riportnak egy 2013-as közvéleménykutatásra hivatkozva. – Ha tehát egy ilyen ügy érdekében szerveznek felvonulást a magyarok, akkor azt nagyon sok román negatív megnyilvánulásnak tekinti, úgy gondolják, ez ellenük irányul”. A szociológus szerint sokkal több kommunikációra volna szükség annak érdekében, hogy ezeket az akciókat elfogadják. Kérdésünkre, hogy növekszik-e a magyarellenesség, vagy csak rövidtávú fellángolásokról van szó, Veres Valér elmondta: egy 2008-ban végzett, az ifjúságot érintő országos szintű kutatás magas magyarellenességet mutatott ki a románok körében, ami azt jelenti, újratermelődik a nacionalizmus a román társadalomban. „Nehéz kitalálni, merre alakul a tendencia. Az persze igaz, hogy a fiatalok világképe ideologikusan alakul, bizonyos eszmék megismerése által, és a mindennapi tapasztalatok által át nem szűrve. A tapasztalatok később jelentkeznek, akkor pedig általában árnyalják a véleményeket, és ez látszik is Erdélyben, ahol a felnőtt népesség esetében megfigyelhető, hogy toleránsabb, ellentétben Románia más régióinak lakóival” – mondta Veres. A szociológus a magyarországi kampánnyal magyarázza azt, hogy a román kormány drasztikus intézkedéssel négy magyar állampolgárt kitiltott Romániából. Mint mondta, az Erdélyben is jelenlévő Jobbik is részese a magyarországi kampányban, másrészt a marosvásárhelyi felvonuláskor incidensekre is sor került, amelyek meghaladhattak egy olyan szimbolikus ingerküszöböt, amelyre eddig nem volt példa. „A marosvásárhelyi autonómiatüntetésen ugyanakkor sértő és provokatív
megszólalások is elhangzottak, és ha a tömeg heterogén is volt, ezek az aspektusok felnagyítódtak a román közönség előtt, a nacionalista pártok, mozgalmak, vagy éppen polgárok reagáltak erre” – magyarázta. Veres szerint az RMDSZ kormányra lépése jó hatással van a román-magyar viszonyra. Ennek a magyarázata, hogy a magyar népesség azonosul azzal a politikai szervezettel, amely kormányra kerül, ilyenkor az együttműködést vallják a magukénak, megértik, hogy együtt lehet dolgozni a román féllel, meg lehet oldani a problémákat. „A román népesség esetében összetettebb jelenségről van szó, nem könnyű kitalálni, mit jelent számukra az RMDSZ kormányra lépése, mert más tényezők is hozzájárulnak a megítéléshez” – tette hozzá.
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

XXV. ÉVFOLYAM 2014. 6. (644.) SZÁM
ANDRÉ FERENC
Mítoszok, Sziveri, Erdély
Szőcs Géza 60. születésnapján, 2013-ban két könyv is megjelent, a Ha polip szuszog Kolozsvárott két kötete, valamint az Album Amicorum, amelyet Szőcs Géza barátai ajándékoztak a szerzőnek és amelyben számos író, költő teszi tiszteletét az ünnepelt előtt.
A Ha polip szuszog Kolozsvárott Carbonaro álnéven jelent meg, az első kötet a Sziveri János halálos ágyán folytatott beszélgetések, Erdély-történetek feljegyzését tartalmazza. 21 sajátos mitológiát megkonstruáló szöveget, amelyek különös Erdély-képet festenek. A második kötet egyfajta kiegészítője az előzőnek, Szőcs Géza és Sziveri János barátságának dokumentálása, bizonyos retrospekció és főhajtás a fiatalon elhunyt költő előtt. A szerző nem próbál görcsösen behúzódni az álnév kényelmes elidegenítése mögé, csak arra használja, hogy némiképp eltávolodva tudja elbeszélni e történeteket, egy barátság lenyomatait.
E rövid történetek meghatározását maga a szerző adja meg a kötet előszavában: „Hány hasonló lírai fabulával, transzilván abszurddal, szürrealisztikus kétpercessel próbáltam szórakoztatni Sziveri Jánost néhány hónapon keresztül, megnevettetni, erősíteni benne az életkedvet, a pozitív fantáziát, növelni a lelkierőt?” Ezzel egyúttal meghatározza az alapszituációt is, hiszen a kötetben az összes történet valójában csak két ember beszélgetésének leírása, azonban minden instrukció, adalék nélkül, egy külső elbeszélő távlatából. Carbonaro voltaképpen nem veszt részt az elmesélésben, ő csak „szóról szóra” dokumentálja a Szőcs Géza és a Sziveri közötti párbeszédeket, melyekre Budapesten, Sziveri betegágyánál került sor. Sziveri rendszeresen próbálja fenntartani a kommunikációt, kérdez, kiegészít, megismétel, részt vesz a fantáziálásban, Szőcs Géza pedig úgy fokozza tovább a kíváncsiságot és a vágyódást, hogy nem mesél el minden részletet, meghagy bizonyos területeket a misztikumnak: „Nem mondom meg. [...] Majd eljössz és meglátod.” (17. o.) A történeteket azonban végig egy enyhén fanyar hangulat járja át, hiszen mindketten tudják, Sziveri sosem jut már el Erdélybe. Mégis képesek ezt humorral kezelni, mint amikor elviccelik, hogy Sziveri utazzon oda egy fekete halottasszállító kocsiban. (Székely kislányok)
A történetek abszurd, szürreális Erdély-képet festenek, amely külön térben és időben realizálódik. Már a cím is tematizálja az idő és tér viszonyát, a Ha polip szuszog Kolozsvárott magába foglalja egy specifikus idő jelenlétét, azt az időt, amikor akár szuszoghat is egy polip egy specifikus helyen, ami nem más, mint maga Kolozsvár. Ez az Erdély-mítosz némiképp idealizálónak hathat, azonban itt nem is lehet szó másféle Erdély megképződéséről. Hiszen ebben az elbeszélésben nem a valóság kivetítése a fontos, hanem az, hogy pozitív fantáziával, a figyelem vezetésével próbálja elterelni Sziveri gondolatait a halálról, márpedig ehhez minél meghökkentőbb történetek, képek szükségesek, hogy megdolgozzák a képzelőerőt. Maga a cím is egy olyan részlet, ami Sziverinek különösen megtetszik: „A szuszogó polip, ez jó.” (27.o.) Mert nem az számít, hogy ezek a lírai fabulák igazak legyenek, – mégha valamelyest kötődnek is a valósághoz, tájak, épületek, szobrok, személyek szintjén –, hanem az, hogy érdekesek, szórakoztatóak legyenek, ezért Szőcs minél egyszerűbb mondatszerkezeteket használ. Maga a narratíva sem arra törekszik, hogy történetek koherenciáját keresse, hanem az improvizatív hangulatot idézve, inkább a vizualitásra helyezi a hangsúlyt. Az álomszerű szövegekkel ez a hallucinatorikus elbeszélés elszakítja a halál könyörtelen valóságától az elbeszélés résztvevőit.
Szőcs azért mesél Erdélyről, mert Sziveri nagyon szeretett volna ellátogatni oda, azonban egészségügyi állapota ezt lehetetlenné tette. Ugyanakkor ezek az transzilván mítoszok Szőcs számára is fontosak, hiszen a történetek elbeszélési ideje 1989, és ebben az időben az elbeszélő maga is száműzetésben volt. A történetek ezáltal kettős töltetet nyernek, egyfelől Sziverinek próbál velük varázslatos, szerethető, figyelemfelkeltő Erdély-képet festeni, másfelől önterápia is ez, az emlékezés és a honvágy kibeszélése, egy olyan tér és idő nyelvi megkonstruálása, amelyben mindketten együtt meglátogathatják Erdélyt. Így valójából Kolozsvár, sőt, egész Erdély azért tűnhet tündérvilágnak, mert a megszépítő messzeség távlatából tekint rá vissza az elbeszélő. Ki is emeli a kötet hátlapján, hogy ezeket a történeteket nem szó szerint kell venni, hiszen nem pont akkor, nem pont ott és nem pont úgy estek meg, mint ahogy az le van írva; az igazságot elmesélni lehetetlen, hiszen az emlékezet, ugyebár, mindig csorbít.
Ez a teljesen abszurd világ, magától értetődően nem azonos a valóságos Erdéllyel, azonban mégis sejthető egy specifikus hangulat az egész mögött, amely csak erre a vidékre jellemző. Az elbeszélés megbontja a teret, és bár számos helység megjelenik, Csíksomlyótól a Királyhágón át, az Egyeskőtől a Fekete-tengerig, ezek sem tulajdonképpeni emlékek, hanem csak impressziók emlékké szilárdulásai. Sajátosan kezeli a hagyományokat is, bár félig-meddig visszanyúl hozzájuk, mégis átformálja, újakat alkot helyettük, melléjük. Számtalan szöveghely utal a multikulturalitásra, az erdélyi identitás komplexitására, a román és magyar nép mellett angol hercegnők, földalatti fejedelmek, krokodil testű lányok, szfinxek, Húsvét-szigeteki szobrok, sőt dákok is jól megférnek egymás mellett. Egy adott ponton egy dák azt mondja Szőcsnek, hogy „[t]e is dák vagy.” Jelen van Erdély köztessége, itt az idő sajátosan működik, csupán átmeneti, mint az az idő, „[a]mikor már hazamentek a nyomozók, de a halottaskocsi még nem érkezett ki a ház elé.” (23. o.), vagy a lépcső, meg a patak, amely mintha felfele vezetne, de lefele vezet (A patak. A lépcső.). Ez a köztesség kettős, szubverzív megnyilvánulása e mintha-térnek és mintha-időnek, mely Erdélyt jellemzi.
A könyvlapok feketék, rajtuk pedig a fehér írás – kivéve a címoldalt, amely fehér – a gyász hangulatát erősítik. Jánosi Andrea borítóterve és illusztrációi azonban életre keltik a fantáziát és a humort, a 21 történehez 21 kép társul, amelyek Erdély mesevilágába vezetik az olvasót. A második kötet az elsővel folytat párbeszédet, kiegészíti a Sziveri képet, az első kötet néhány történetéhez is jegyzetekkel, adalékokkal szolgál, hiszen a kötet célja nem egy Erdély mítosz megalkotása, hanem Szőcs Gézának Sziverivel való barátságának a feldolgozása.
A könyv hátoldalán a kiadó olvasóhoz címzett üzenetében megjelenik az „Erdély holtteste” fogalom, ez azonban túlzás. Az élő Erdélyhez is hozzájárulhat a személyes mítosz, nem kell rég elfeledett világot képzelni hozzá. Ez a holttest – az akkori helyzetben – a Szőcs Géza és Sziveri János számára halott Erdélyt jelent(het)i, hiszen Szőcs Géza száműzetése miatt nem léphetett be oda, Sziverit pedig az egészségi állapota akadályozza, így csupán számukra elérhetetlen, „halott”, attól Erdély továbbra is jelen van és „szuszognak benne a polipok.” Talán létezik egy olyan idő és egy olyan világ, amelyben Sziveri János is meglátogathatja ezt a tájat.
Carbonaro: Ha polip szuszog Kolozsvárott. 1-2. kötet. Méry Ratio Kiadó, Somorja, 2013.
Helikon (Kolozsvár),

Fontosabb a közösségi érdek (RMDSZ–MPP megállapodás)
Nemzetpolitikai kérdésekben nem lehet külön utakat járni, a közös cselekvés szükségességét igazolta a tavalyi március 10-i székely szabadság napja és az október végi nagy menetelés, ezért ült le tárgyalni az RMDSZ-szel a Magyar Polgári Párt, és ezért kötött a két szervezet együttműködési megállapodást múlt héten – magyarázta Kulcsár-Terza József, az MPP háromszéki elnöke. Meglátása szerint ez is bizonyítja, hogy pártja fontosabbnak tartja a közösségi érdeket a pártérdeknél. Kételkedtek ugyan eleinte a tárgyalások sikerében, de bebizonyosodott, hogy amit nem lehetett Markó Bélával, azt lehet Kelemen Hunorral – mondotta. Leszögezte: az MPP nem változtat arculatán, célkitűzésein, azt mondják ezután is, amit eddig, és nagy eredménynek tartják, hogy immár az RMDSZ is azt hirdeti, amit néhány évvel ezelőtt a polgáriak kezdtek el. Kulcsár-Terza József kiemelte, a megállapodásban szerepel, hogy a 2016-os önkormányzati választásokon tömbmagyar vidékeken versenyeznek, ahol erre nincs lehetőség, ott közösen indul az RMDSZ és az MPP. Kulcsár-Terza hangsúlyozta, pénteken az MPP-küldöttség megkapta az RMDSZ által kidolgozott autonómiatörvény-tervezetet, és közös munkacsoport megalakításáról is döntöttek, amely jövő héten ül össze első alkalommal, az MPP addig a Székely Nemzeti Tanáccsal közösen tanulmányozza a dokumentumot, és megfogalmazza javaslatait. Egy-két alapgondolathoz mindenképpen ragaszkodnak, ezek közül megemlítette az adók helyben maradását és az anyanyelv használatát az igazságszolgáltatásban. Részleteket egyelőre nem tudott mondani, első olvasat után túl hosszúnak találta a 18 oldalas tervezetet, és vannak hiányosságai is, ezek kijavítására tesznek javaslatot a következő munkaülésen. Az MPP háromszéki elnöke azt is elmondta, hogy a várhatóan az egyeztetések után kialakult változatot bocsátja majd közvitára az RMDSZ. Az RMDSZ közelmúltbeli kormányzati szerepvállalása segítség is lehet az autonómiaharcban, a tavalyi két nagy autonómiatüntetés után a magyar közösség képviselői hiába kérték a román kormánytól, hogy üljön le és tárgyaljon velük, válaszra sem méltatták őket, most az RMDSZ közvetítő szerepet vállalhat, megnyithatja az utat a párbeszéd előtt – vélekedett az MPP-s politikus.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Könnyebben visszavonhatják (Állami kitüntetések)
Nagy többséggel elfogadta a szenátus tegnap azt a törvénymódosítást, amelynek alapján megfoszthatják állami kitüntetésétől az alkotmány egyes rendelkezéseit bíráló személyeket.
A magyarellenes írásairól ismert Bogdan Diaconu szociáldemokrata (SZDP) képviselő által beterjesztett módosítás szerint meg lehet fosztani állami kitüntetésétől azt, aki az egységes és oszthatatlan román nemzetállamra, az államnyelvre vagy az ország területének elidegeníthetetlenségére vonatkozó alkotmányos előírást – szóban vagy cselekedetben – megsérti. Diaconu azt követően terjesztette be javaslatát, hogy Victor Ponta kormányfő tavaly Tőkés László állami kitüntetésének visszavonását kezdeményezte, alkotmánysértőnek nevezve az európai parlamenti képviselő nyilatkozatait.
A hatályos törvény szerint az állami kitüntetést csak jogerősen szabadságvesztésre ítélt személyektől veheti vissza az államfő, vagy azoktól, akiket a kitüntetettek által megválasztott becsületbíróság méltatlannak talál az érdemrendre.
Diaconu törvénymódosítási javaslata lehetővé tenné, hogy ne csak a börtönbüntetésre ítélt, hanem az alkotmányt bíráló személyektől is vonják vissza az állami kitüntetést, anélkül, hogy ehhez szükség lenne az érdemrend etikai testületének elmarasztalására.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Fiatal vállalkozók találkoztak (EFIKOT)
Több mint kétszázan vettek részt múlt hét végén az Erdélyi Fiatal Közgazdászok és Vállalkozók Találkozóján (EFIKOT). A RIF és a Junior Business Club szervezésében a Babeș–Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatán tartott rendezvény A változás pulzusa címet viselte. Székely Kincső beszámolója alapján az előadások témáit tekintjük át.
Philipp Kandal a startupok világába kalauzolta el a hallgatóságot, Seer Lászlótól azt lehetett megtudni, hogy a marketingeszközök esetében mely területek fejlődnek a leggyorsabban. A vállalkozást nem lehet megtanulni, sem tanítani, meg kell tapasztalni – állította Rafael Pires, a Startup Pirates program egyik alapítója. Lévai Richárd szerint a közösségi média nem merül ki az internet világában, az a közösségnél kezdődik, erre kell építeni. David Trayford előadásában az egyén szerepére világított rá a vállalkozások beindításában. A szekcióelőadások három fő vezérvonala: új technológiák és innováció az üzleti életben, közösségi média, valamint vezetéstechnikák, brandek. Antal Lóránt vállalkozó zöld energiával foglalkozó projektjét, majd a zöld kártya fogalmát, használatának módját mutatta be. Bihari Béla szoftverfejlesztő szerint egy cég addig tud fejlődni, amíg a vezetője is fejlődőképes és átlátja a folyamatokat. Bognár Botondtól a résztvevők megtudhatták, hogy napról napra egyre digitalizáltabb világban élünk, és ami digitalizálódott, nulla forintba fog kerülni, s mindenki számára elérhető lesz. Szabó Csaba kifejtette, hogy az utóbbi néhány évben a technológiai fejlődés sokkal intenzívebb volt, mint az azt megelőző több száz évben.
Tóth Mihály a szerethető marketingről beszélt, hiszen léteznek olyan eszközök, módszerek, amelyek minden agresszív megközelítést meghazudtolva érik el azt, hogy a fogyasztó keresse, érdeklődjön a termék vagy a márka iránt. Az inbound marketing mint fogalom és megközelítés arra épül, hogy cégek a tömeges elérés (outbound) technikájával szemben az egyéni, belső indíttatásokra és a bizalomra alapozva próbálnak meg kapcsolatot teremteni a lehetséges vásárlókkal. Bánki Tamás egy közösségi médiaoldalt mutatott be, Kulcsár Erika szerint pedig alapvető emberi ösztön a közösségbe szerveződés, illetve a valahova tartozás vágya. Mindegyik márka, termék, szolgáltatás hátterében egy hűséges törzsvásárlói réteg kiépítése a cél, amelyről a legtöbb kutatás azt bizonyította, hogy nem csupán racionális érvek alapján hozza meg döntéseit. Lévai Richárd, mint a legnépszerűbb platform szakértője, a Facebook veszélyeit és hátrányait kendőzetlen stílusban mutatta be.
Kádár Magor kommunikációs szakember a hosszú távú célok kitűzésére, a személyes márka fejlesztésére összpontosított. Szerinte egy történet jelentős szerepet játszik abban, hogy valamit könnyebben megjegyezzünk, márpedig a végső cél a pozicionálás: az egyedi, megjegyezhető és visszaidézhető identitás kialakítása. Ficz Antal arról mesélt, hogy egy prezentáció alkalmával az előadó miként vigye vásárra a bőrét, hogy figyelemfelkeltő, összeszedett és hiteles legyen. A legnagyobb hiba, ha felkészületlenül állunk a közönség elé. Fülöp Andrea előadásában négy fontos tényezőre osztotta személyes fejlődésünk alapköveit: a célok kitűzése (specifikusság, mérhetőség, elérhetőség, relevancia, időhöz kötöttség), valóság (erőforrások, mivel vagyunk elégedettek, milyen tudással, tapasztalattal rendelkezünk, milyen múltbeli cselekedet segített sikereink elérésében), opciók (az ötletelés kapcsán milyen akadályok merültek fel, kitől tudunk támogatást kérni), szándék (mit fogunk tenni és mikor, hogyan segítenek tetteink céljaink elérésében).
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Azamfireit elmarasztalta, de nem büntette meg a Diszkriminációellenes Tanács
Két nappal ezelőtt kapta kézhez Kincses Előd ügyvéd a Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) két határozatát. Egyikben nem szab ki büntetést, a másikban ezer-ezer lejjel bünteti meg a bepanaszoltakat.
Az első ügyben az RMOGYKE panaszolta be Leonard Azamfireit, a MOGYE rektorát azért a 2013. december 10-i nyilatkozatáért, amelyben azt mondta, hogy "a magyar nyelvet és a magyar kultúrát a színházban és a könyvtárban kell művelni, nem ott, ahol egy mesterséget kell megtanulni román nyelven". Ezt a nyilatkozatot panaszolták be az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, amely megállapította: "A szólásszabadság nemcsak azokat az információkat és elveket védi, amelyeket kedvezően fogadnak, amelyek nem támadóak, hanem azokat is, amelyek sokkolnak, kellemetlenek az állam vagy a lakosság egy része számára. Pluralizmus, tolerancia és megértés nélkül nem létezhet egy demokratikus társadalom. A véleménynyilvánítás szabadsága bizonyos esetekben korlátozható, de ezeket a korlátokat nagyon szigorúan szűkítve és meggyőző módon kell alkalmazni. A szólásszabadsággal való visszaélés a demokráciával és az emberi jogokkal összeférhetetlen, mivel mások jogát sérti. (…) Egy nyilvános kijelentést aszerint kell értelmezni, hogy milyen módon járul hozzá az emberek közötti jó kapcsolatok elősegítéséhez. A magyar nyelven való oktatás alkalmas arra, hogy hozzájáruljon az emberek közötti kapcsolatok javításához, de ez a vita lehetőséget kell biztosítson a vélemények szabad kifejtésére olyan személyek számára is, akik nem értenek egyet a magyar nyelven való oktatással, mert másképpen nem létezne valódi vita".
A CNCD szerint Azamfirei nem használ gyűlöletre és erőszakra uszító kijelentéseket, ezért ez a nyilatkozat nem lépi túl a véleménynyilvánítás szabadságának a kereteit. Viszont diszkriminál. Ezért, figyelembe véve az Európai Emberjogi Bíróság joggyakorlatát, elmarasztalják, de nem büntetik meg, állapította meg a CNCD.
2014. február 26-án született meg az indoklás, amelyet Kincses Előd tegnapelőtt kapott kézhez. Az ügyvéd a döntést elfogadta.
Ezer-ezer lejes büntetés
Kincses elmondta, hogy 2013. június 21-én a lányával és két kisunokájával, a hatéves Vincével és a 13 hónapos Kingával a Víkendtelepre ment. Vincének egy órára belépőt váltott a vízicsúszdához. Kb. 40 perc után ment a kisfiú után, de kiderült, hogy közben elküldték onnan. Miután nem találták sehol Vincét, Kincses a Vakációs rádióhoz fordult, kérve, mondják be, hogy jöjjön vissza a csúszdához. – A bemondó, aki addig is csak román nyelven beszélt, csak románul akarta bemondani, annak ellenére, hogy figyelmeztettem, Vince Berlinben él, csak németül és magyarul tud. Sőt, mivel azt hittem, hogy a bemondó nem tud magyarul, felajánlottam, hogy bemondom én. Mire a válasz az volt, hogy ebben a zónában csak románul lehet beszélni.
Kiderült, hogy az illető magyar volt, a neve Nagy István Csaba. Kincses nem hagyta az ügyet annyiban, mert megengedhetetlennek tartotta, hogy egy segélykérést ne azon a nyelven mondjanak be, amit a segítségre szoruló is megért. – Letettem egy javaslatot a polgármesteri hivatalba, hogy a városi tanács hozzon egy olyan határozatot, amellyel kötelezi a városházát, hogy a tulajdonában levő Víkendtelepen, amennyiben újabb szerződést kötnek a Radiovacantával, foglalják bele azt a kötelezettséget, hogy a segélykérést olyan nyelven is be kell mondani, amilyen nyelven a segítségre szoruló ért. Nem kaptam erre választ, ezért a közigazgatási törvény értelmében előzetes panaszt tettem le, amelyben megismételtem a javaslatot. Erre azt válaszolta a polgármester, hogy a világon 6.800 nyelv van, és nem tudnak egy olyan embert alkalmazni, aki ennyi nyelvet ismerne. Ugyan-akkor az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz is letettem egy panaszt a bukaresti médiacég és Nagy István Csaba ellen, aki nem volt hajlandó magyarul megszólalni a Radiovacanta bemondójaként. Miután megkaptam a polgármesternek ezt az arcátlan válaszát, kiegészítettem a panaszt azzal, hogy őt is marasztalják el.
A CNCD 2014. január 29-én hozott határozatot. Az indoklást az ügyvéd tegnapelőtt kapta kézhez. A Diszkriminációellenes Tanács fejenként 1000 lejre büntette meg a polgármestert, a bukaresti médiacéget és Nagy István Csabát. Kincses elégedett a határozattal. Korrektnek, jogilag megalapozottnak tartja. Az elmarasztaltak megtámadhatják azt a Bukaresti táblabíróságon.
Ugyanakkor, mivel nem ért el sikert előzetes panaszával, a Marosvásárhelyi bírósághoz fordult, és egy közigazgatási eljárás keretében kérte, hozzanak egy olyan határozatot, amelyben kötelezik a marosvásárhelyi tanácsot, hozza meg az általa javasolt döntést. – Nincs kitűzve a tárgyalás ideje, megkaptam a válasziratot a polgármesteri hivataltól, amely megint elismétli, hogy 6.800 nyelvet tudó bemondót nem tudnak alkalmazni. Ami hülyeség és törvénysértő. Kötelesek a helyhatósági törvény 19. szakasza értelmében a magyar nyelv használatát biztosítani a Víkendtelepen, de természetesen, amikor valaki segítségre szorul, olyan nyelven kell őt értesíteni, amilyen nyelvet ért. Ha elvesztődik egy arab gyermek, hiába szólnak ékes román nyelven, nem érti meg – mondta Kincses Előd.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),

Egyetemi oklevéllel a kezükben munkanélküli-segélyből tengődnek
Havi kétszázötven lejes munkanélküli-segélyből, szüleik anyagi támogatására szorulva él azoknak a fiatal lányoknak egy része, akik a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen elvégezték a bábaképzőt. Kevesen mondhatják magukat olyan szerencsésnek, hogy sikerült a szakmájukban elhelyezkedni, a többség hiába kopogtat állami és magánkórházakban, lehetőségeik korlátozottak, ugyanis a szerzett oklevéllel más szakosztályokon meghirdetett asszisztensi állásokra nem pályázhatnak. Lapunknak három, nevük elhallgatását kérő lány mesélt arról, milyen nehézségekkel kellett szembenézniük az egyetem elvégzését követően.
Az egyik, hivatásáért rajongó fiatal lány 2013-ban végezte el Marosvásárhelyen a bábaképzőt. Ő a szerencsésebbek közé tartozik, hiszen több mint fél évig tartó önkénteskedés után, április 1- től hivatalos alkalmazottként bábaként dolgozhat a csíkszeredai kórházban. – Három hónapig önkénteskedtem a sepsiszentgyörgyi kórházban, ahol azt mondták, ha önkéntes munkát vállalok, utólag lehetőségem lesz ott elhelyezkedni, ám mégsem maradhattam végleg. Közben munkanélküli- segélyből éltem, majd megtudtam, hogy Csíkszeredában, a kórházban van egy hely. Ott ismét önkéntesként kezdtem, és ez végre meghozta a várt eredményt, április 1-től hivatalosan ott fogok dolgozni bábaként. Sepsiszentgyörgyön születtem, ezért szerettem volna Szentgyörgyön maradni, de mivel nem sikerült elhelyezkednem, kénytelen voltam Csíkszeredába költözni, albérletbe, amit a szüleim fizettek, hiszen a munkanélküli-segélyből nem lehet megélni. A gond az, hogy mi ezzel a diplomával kizárólag a nőgyógyászati, szülészeti osztályokon próbálkozhatunk, és nagyon ritka esetben az újszülöttosztályon. A székelyföldiek közül sokan hazamentek a tanulmányaik befejezése után, és ők még nagy szerencsével találtak állást, de a vásárhelyieknek nagyon nehéz, az itteni szülészeteken nem szabadulnak fel helyek. Tavaly a magyar tagozaton tizenketten végeztünk, két évfolyamtársam az udvarhelyi kórházban próbálkozott, versenyvizsgáztak és fel is vették őket, egyik bábaként, a másik pedig a nőgyógyászaton asszisztensként helyezkedett el. Egy lány Magyarországra távozott, a többiek még keresik az állást – számolt be az elhelyezkedés terén tapasztalt nehézségekről a fiatal lány.
Asszisztensnek nem
– Sajnos, nem dolgozom sehol, a havi 250 lejes munkanélküli- segélyből kell megélnem. Már kezdem elveszíteni a reményt, hogy itthon, Vásárhelyen valaha is el tudok majd helyezkedni – ismerte el elkeseredve egy másik, bábai végzettségű lány. – Jelenleg önkéntes vagyok a kórházban, mert gondoltam, hasznomra válik, így legalább tanulok valamit. Abban teljesen biztos vagyok, hogy egyszer majd a szakmámban, bábaként szeretnék dolgozni. Nagyon szomorú, hogy nemcsak én, hanem sok társam van ugyanebben a helyzetben, akik előttünk végeztek, azok közül is sokan egyelőre csak álmodnak arról, hogy bábaként dolgozhatnak, és utánunk még van két évfolyam, amely szintén ebben a helyzetben van. Amikor elkezdtük az egyetemet, első évben nem voltunk tisztában azzal, hogy nem lehetünk majd általános asszisztensek is, naivan arra számítottunk, hogy igen, de persze utólag rájöttünk, hogy ez a mi butaságunk volt. Nem pályázhatunk a más szakosztályon meghirdetett asszisztensi állásokra, pedig megvan a felkészültségünk. Az egyetemen van asszisztensképző is, ami ugyancsak négyéves, akár a bábaképző, az első két évben ugyanazokat a dolgokat tanultuk, mint ők. Harmad- és negyedévben nekünk több szülészet, nőgyógyászat volt a tananyagban. Januárban meghirdettek egy asszisztensi állást a nőgyógyászaton, de még oda sem adhattuk be az iratcsomót. Minket gyakorlatilag csak a szülőszobára vesznek fel mint bábát, szülésznőt, viszont ilyen helyek itt, Vásárhelyen nemigen szabadulnak fel. Ápolói állásokra is hiába jelentkezünk, ott arra hivatkoznak, hogy túlképzettek vagyunk – vázolta fel a kilátástalan helyzetet a tavaly végzett lány, aki úgy tudja, évfolyamtársainak nagy része vendéglőkben, valamint bébiszitterként próbál megélni.
A végső megoldás: Anglia
– Naphosszat vadászom az álláshirdetéseket, de most már inkább a külföldiek felé kacsintgatok – ismeri el egy szintén tavaly végzett lány. – Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer arra kényszerülök, hogy elköltözzem a szülővárosomból, itt hagyjam a szüleimet, de lassan nem látok más kiutat. A 250 lejes munkanélküli-segély az étkezésre sem elég, és nem várhatom el a szüleimtől, hogy hosszú ideig eltartsanak, hiszen ők is szerényen élnek. Számtalan klinikán próbálkoztam Erdély-szerte, de mindenhol elutasításba ütköztem, úgy tűnik, más választásom nincs, vagy elmegyek itthon havi 7-800 lejért pincérkedni, vagy angliai, vagy németországi klinikán próbálok szerencsét bábaként. Ott lenne biztos állásom, és olyan fizetésem, amiről itthon álmodni sem mernék – számolt be a kecsegtető külföldi lehetőségekről a pályakezdő bába.
Jövőben végez az utolsó évfolyam, és megszűnik a bábaképzés
A bábaképzést évekkel ezelőtt európai uniós nyomásra vezette be Románia, évekig a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen is működött, de lassan mindenik romániai felsőoktatási intézményben megszűnik. Nem volt elég jelentkező, és súlyos gondok voltak a végzősök elhelyezkedésével is. A bábaképzőt végzett jelölt nem vizsgázhatott egészségügyi asszisztensi állásra, mert nem létezett a hivatalos állásjegyzékben, ezért nehezen indult be az alkalmazásuk.
Lapunk érdeklődésére a Megyei Sürgősségi Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának vezetője, dr. Szabó Béla professzor, tanszékvezető egyetemi tanár elmondta, Marosvásárhelyen jövőben meg fog szűnni a bábaképzés, 2015-ben végez az utolsó évfolyam. Évekkel ezelőtt országszerte beindult a bábaképzés, viszont a román társadalom nem volt rá felkészülve, óriási gondok voltak a végzősök elhelyezkedésével.
– Konkrét példákat tudok, hogy az első évfolyam végzősei közül voltak, akiket Udvarhelyen, Brailán egyből felvettek, itt, Vásárhelyen viszont azt mondták, ilyen, hogy bába, nem létezik, nem szerepelt a hivatalos foglalkozások nómenklatúrájában. Ha nincs a nómenklatúrában, az azt jelenti, hogy a szakma nem létezik, tehát papíron, hivatalosan nem lehet alkalmazni. Két évünkbe telt, amíg a bábamesterséget felvették a Romániai Foglalkozási Lajstromba (COR), a vásárhelyi kórház általam vezetett klinikáján is két-három évi fáradozásomba került, amíg elértem, hogy a bábáknak külön vizsgát tartsunk, azaz amikor a szülészeten felszabadul egy állás, úgy hirdetem meg, hogy bábaállás, és arra csak ezzel a diplomával rendelkezők jelentkezhetnek. A másik gondjuk a végzetteknek, hogy ha azt írja a diplomáján, hogy bába, asszisztensnőnek nem alkalmazzák – fejtette ki a professzor. Kérdésünkre, hogy az évek során Marosvásárhelyen hány hivatásos bába végzett, és nyomon követték-e, hogy milyen arányban sikerült a szakmájukban elhelyezkedniük, a professzor elmondta, a magyar tagozaton egy évfolyamon általában 7-10 helyet töltöttek be, de előfordult, hogy fizetéses helyekre is jelentkeztek, és 15 tagú évfolyam is végzett. Az elhelyezkedési arányra vonatkozóan a professzor nem tudott pontos adatokkal szolgálni, mint mondta, egyetemi szinten létezik a végzősök pályájának ilyen jellegű nyomon követése, viszont tudomása szerint ez elsősorban az orvosokra vonatkozik.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely),

Műemlékvédelem Erdélyben (VI.)
A marosvásárhelyi Arcus Egyesület és a kolozsvári Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány március 28–30. között Műemlékvédelem Erdélyben (VI.) címmel konferenciát szervez a szovátai Teleki Oktatási Központban. A kétévente megszervezett konferencia célja lehetőséget biztosítani az elmúlt időszak erdélyi műemlék-helyreállítási programjai, az épített és ingó örökségünkhöz kötődő kutatások, valamint a különböző örökségvédelmi projektek bemutatására. A rendezvényen a műemlékvédelemben szerepet kapó különböző szakterületek magyarországi és erdélyi képviselői, művészettörténészek, építészek, régészek és restaurátorok adnak elő, az erdélyi műemlékvédelem aktuális problémáiról tartanak kerekasztal-beszélgetést. A konferencia első, pénteki napjának előadásai az erdélyi épített örökség művészettörténeti és régészeti kutatásainak legújabb eredményeiről számolnak be, szombaton az elmúlt időszakban végzett műemlék- helyreállítások bemutatása kerül előtérbe, míg a vasárnapi előadások főként a tárgyi örökség feltárására, restaurátori kutatásokra, műtárgyak restaurálására fókuszálnak. A konferencia 50 előadása a műemlékvédelem több specializált szakterületének legújabb eredményeiről igyekszik átfogó képet nyújtani. A fontosabb eredmények sorából jelentőségüknél fogva kiemelhetőek a változatos témájú művészettörténeti kutatások, a középkori falképek feltárása, kutatása és restaurálása, a további pusztulást megakadályozó műemléki gyors beavatkozások vagy a különböző európai uniós támogatásokból végzett műemlék- helyreállítások kérdésköre, amelyekről több előadás is beszámol. A rendezvény programja a www.monumenta.ro honlapon érhető el.
Műemlékvédelem Erdélyben VI. konferencia programja
Szervezők: Arcus Egyesület, Marosvásárhely Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány, Kolozsvár Helyszín: Teleki Oktatási Központ, Szováta Március 28, péntek 9:00 Megnyitó 9:20 Sarkadi Márton: Megjegyzések az alvinci református templom építéstörténetéhez 9:40 Kovács Zsolt, Lupescu Radu: Egy későközépkori polgárház Kolozsváron. Az unitárius püspöki lak műemléki kutatása 10:00 Mihály Melinda: Észrevételek a kolozsvári kőfaragó műhely két XVII. századi faragványtípusa kapcsán 10:20 Letiţia Cosnean: Arhitectul Bethlen Miklós și reședința din Ţopa în secolul al XVII-lea 10:40 Terdik Szilveszter: Adatok a nagyváradi görögkatolikus székesegyház építéséhez 11:40 Borboly Csaba (Hargita Megye Tanácsának elnöke): Műemlékvédelmi programok Hargita megyében 12:20 Furu Árpád: Az erdélyi unitárius egyházi örökség védelme. Szándékok, lehetőségek, kihívások 12:40 Sarkadi Márton: Megjegyzések a gyulafehérvári székesegyház hosszházának építéstörténetéhez 13:00 Halmos Balázs, Marótzy Kata: Mozaikok a gyulafehérvári székesegyház építéstörténetéhez 13:20 Pál Emese: Armenizmus falképeken – két szamosújvári példa 14:00–15:30 Ebédszünet
15:30 Bordás Bea: A historizáló kastélyépítészet kevésbé ismert emlékei az egykori Kolozs vármegyében 15:50 Szabó Tekla: A maroshévízi Urmánczy-kastély 16:10 Imecs–Magdó Eszter: Borszékfürdő dualizmus kori villái 16:30 Ladó Ágota: Adatok a csíkszeredai egykori Katolikus Főgimnázium tervezéséről 16:50 Orbán János: Műemléki topográfia Marosvásárhelyen 18:00 Botár István – Grynaeus András – Tóth Boglárka: Az erdélyi dendrokronológiai vizsgálatok eredményei az utóbbi két évben 18:20 Darvas Lóránt: A csíkszentkirályi Bors és Nagy családok udvarházainak kutatása 18:40 Györfi Zalán, Soós Zoltán: Ipari és katonai műemlékek feltárása, konzerválása és bemutatása a marosvásárhelyi vár felújítása kapcsán 19:00 Nagy Veronika: Almakerék és (a) Forster 19:20 Gaylhoffer-Kovács Gábor: Erdélyi falképek dokumentálása a Forster Központban 20:20 Könyvbemutatók A szórvány emlékei. Szerk. Kollár Tibor. Budapest, Teleki László Alapítvány, 2013. Közös tér – Közös örökség. Common Space – Common Heritage.Szerk. S. Sebestyén József. Budapest, Crew Print, 2013. Bemutatja: S. Sebestyén József. Március 29, szombat 9:00 Makay Dorottya: A széki református templom: Egy kutatás-tervezés és a régen várt helyreállítás-támogatás története 9:10 Weisz Attila: A széki református templom kutatásának újabb építéstörténeti eredményei 9:30 Diana Imecs: Prezentarea conceptului arhitectural de restaurare în faza de proiectare și în urma informațiilor identificate pe parcursul execuției 9:50 Sándor Boróka: Egy a lábán alig álló templom tartószerkezeti meglepetései: kutatás, tervezés, kivitelezés 10:10 Csók Zsolt: A régészeti előkutatás jelentősége, a hatékony régészeti kiviteli felügyelet és tudományos eredményei 10:30 Mednyánszky Zsolt, Nagy Benjámin, Mihály Ferenc: Szakrestaurátori szempontok: kutatás, tervezés, kivitelezés 11:30 Horváth Ákos, Sarkadi Márton: Az égei református templom felújítása 11:50 Gergely Erzsébet: Restaurálások a Házsongárdi temetőben 12:10 Márton Judit: Sürgősségi beavatkozások a radnóti kastély bástyáinál 12:30 Kiss Lóránd, Mihály Ferenc: A fületelki evangélikus templom állagmegóvása 12:50 Szilágyi-Bartha Zsuzsanna: A besztercei evangélikus templom helyreállított reneszánsz tetőboltozata 13:30–15:30 Ebédszünet 15:30 Emődi Tamás: A „Középkori szatmári templomok útja” HURO projekt romániai objektumainak helyreállítása 15:50 Makay Dorottya: Épített örökségvédelem 10 év távlatából – nagy tervek és kivitelezésük tanulságai 16:10 Lángi József: Még egyszer a siteri református templom falképeiről 16:30 Kiss Lóránd: A besztercei evangélikus templom falképei 16:50 Pál Péter: A székelydályai református templom boltozati falképeinek restaurálása 18:00–20:00 Kerekasztal-beszélgetés a műemlékvédelem helyi és országos problémáiról, lehetőségeiről. A beszélgetésen résztvesz Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Kelemen Atilla-Márton, Maros Megye Tanácsának alelnöke és Hegedűs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős főtitkárhelyettese Március 30, vasárnap 9:00 Kovács Mária-Márta: Történeti értékű klenódiumok a Dési Református Egyházmegyében 9:20 Bara Júlia: A nagykárolyi Károlyi-kastély egykori portrégyűjteménye 9:40 Hegedűs Enikő: A Gyulafehérvári Érseki és Főkáptalani Levéltár inventáriumairól 10:00 Pap Zoltán: Az erdélyi orgonaépítés korszakai - II. rész 10:20 Tóth Zsuzsa: Kő vagy papír? –A Zárkő restaurálása 11:20 Czimbalmos Attila: A csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony plébániatemplomban előkerült XV. századi falkép illetve XVIII. századi külső díszítőfestés restaurálása 11:40 Borsos Ágnes: Az olaszteleki Daniel-kastély XVII. századi falképtöredékeinek restaurálása 12:00 Simó Anna-Mária: Kiegészítések a falképek esetében 12:20 Kis Zoltán, Gere István, László Attila: A szászsebesi ferences templom gótikus ablakainak restaurálásáról 12:40 Daczó Csaba: A szabadpiaci felkérések kényszerítő tényezői szemben a restaurálás elveivel 13:00 Mihály Ferenc: A kolozsvári Szent Mihály templom hajdani faberendezéséről, oltárairól 13:40 A konferencia zárása
Népújság (Marosvásárhely),

A STS átszervezéséről szóló törvénytervezetet hallgatólagosan fogadta el a képviselőházban
A Speciális Távközlési Szolgálat (STS) átszervezéséről szóló törvénytervezetet, amely előírja, hogy a szolgálat speciális távközlési osztály lesz a belügyminisztérium keretében, március 25-én hallgatólagosan fogadta el a képviselőház.
A PSD által kezdeményezett, a STS működését szabályozó törvénytervezet az 1996/92-ös, a szolgálat működésére vonatkozó törvényt, illetve a 2007/30-as, a belügyminisztérium működését szabályozó sürgősségi kormányrendeletet módosítja, és előírja, hogy a Speciális Távközlési Szolgálat a belügyminisztérium fennhatósága alá kerüljön, osztályként annak keretében működjön.
Az ügyben a képviselőház az első megkeresett fórum, és az alsóház hallgatólagosan elfogadta a törvénytervezetet, mivel lejárt annak megvitatására kijelölt határidő, 2014. március 20-a.
Gheorghe Tinel, a PDL képviselőházi frakciójának vezetője a plénum előtt elmarasztalta a törvénytervezet hallgatólagos elfogadását.
[Az STS az egyik titkosszolgálat]
Szabadság (Kolozsvár),

CNCD: nem szankcionálhatók az autonómiapárti felszólalások
Nem minősülnek diszkriminációnak, ezért nem szankcionálhatók a Székelyföld autonómiája melletti felszólalások – mutat rá az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) egy, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesületnek (RMOGYKE) küldött dokumentumban.
Ebben – az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint – a testület Leonard Azamfirei, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) rektora magyarokra sértő kijelentései kapcsán, február 26-án hozott döntését indokolja.
A CNCD szerint a felsőoktatási intézmény vezetője ugyanúgy kifejtheti véleményét a magyar nyelvű oktatásról, ahogyan mások felszólalhatnak a székelyföldi területi autonómiáért – mindkettő belefér a szólásszabadság kereteibe.
Kincses Előd, a civil szervezet jogi képviselője (képünkön) elmondta, jogosnak tartják a CNCD érvelését, ezért nem fellebbezik meg a döntést. Kincses Előd az indoklás kapcsán rámutatott, ennek érdekessége, hogy párhuzamot von az autonómiapárti felszólalásokkal, rámutatva: mivel ezek nem alkalmaznak gyűlöletbeszédet, nem szítanak gyűlöletre és erőszakra, ezért a diszkrimináció megállapítása és a szankcionálás a szólásszabadság megsértését jelentené.
A CNCD érvelése szerint a szólásszabadság nem csak a támogató, ártalmatlan vagy közömbös véleményekre vonatkozik, hanem azokra is, amelyek támadnak, sokkolnak, kényelmetlen helyzetbe hozzák az államot vagy a lakosság egy részét. A pluralizmus, tolerancia és megértés megköveteli ezt, e nélkül nem létezhet demokratikus társadalom, hívta fel a figyelmet az ügyvéd.
Mint rámutatott, a diszkriminációs testület indoklása szerint egy felszólalást annak alapján is meg kell vizsgálni, hogy mennyire járul hozzá egy közvita tárgyát képező kérdéskör értelmezéséhez. A magyar oktatás kérdése közvita tárgyát képezi, és ahhoz, hogy valós vita jöhessen létre, azoknak is meg kell adni a lehetőséget a véleménynyilvánításra, akik ellenzik ezt, tette hozzá Kincses a CNCD határozatát idézve.
Mint ismeretes, Leonard Azamfirei a magyar nyelvű orvosképzéssel kapcsolatos decemberi nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy „a magyar nyelv, kultúra és önazonosság megőrzését elsősorban otthon, a színházban és a könyvtárban kell biztosítani, és nem szakmai vonalon, hiszen a szakmát román nyelven kell megtanulni.” A rektor által mondottakat az erdélyi magyar civil és politikai szervezetek egyaránt elítélték, a RMOGYKE pedig a diszkriminációellenes testülethez fordult az ügyben.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár),

Oltaszakadáti magyarok mutatkoznak be Budapesten
A Nagyszeben melletti Oltszakadát magyarságát látja vendégül Budapesten a hét végén a Polgárok Háza Kárpát-medencei Magyar Népművészet rendezvénysorozata, amely hónapról hónapra Erdély magyar szórványközösségeit és nyelvszigeteit mutatta be.
Az Oltszakadátot ismertető rendezvény a sorozat záró része – a dél-erdélyi település 650 lakosa közül körülbelül 120 a magyar.
A budapesti közönség megismerkedhet az oltszakadáti kakasütés hagyományával, bemutatják az Ádám Gyula és Kovács László Attila fényképeiből összeállított tárlatot.
A rendezvényen köszöntőt mond Illyés Sándor, az oltszakadáti evangélikus-lutheránus egyházközség lelkésze, és Serfőző Levente, a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke.
A kiállítást Dr. Pozsony Ferenc néprajzkutató, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja nyitja meg, a rendezvény díszvendége ft. Adorjáni Dezső Zoltán, az evangélikus-lutheránus egyház püspöke.
Az oltszakadáti gyülekezet előadásában a fonóház elevenedik meg, népdalokkal, magyar és szász táncokkal.
Krónika (Kolozsvár),

HOME JOGOK
A romániai magyar felső középosztály nyomora
Ha egy szóban kellene összefoglalni, mi volt a jellemző utolsó éveidre, hát ez a siker lenne. Már nem töprengsz azon, hogy ez mennyire a tehetséged, a szerencséd vagy a körülményeid következménye, mert érzed: megvan a helyed és sok minden kellene ahhoz, hogy kibillentsen.
Terveid, céljaid is vannak, az utat is látod, kontroll alatt van minden. Számos dolog bosszant, de alapvetően elégedett vagy a helyzeteddel, státusoddal. Érted a játékot és játszod, ha kell, vagyis nem vagy ártatlan, de ki az?
Illúzióid a dolgok menetével kapcsolatban nincsenek, de vannak érzelemdús, vagy másképpen: gyenge pillanataid, és ezek, ahelyett, hogy egyre ritkábbak lennének, egyre gyakrabban jelentkeznek. Úgy érzed, kezdened kell valamit tágabb környezeteddel is, változtatnod kell a dolgokon - és nem csak a személyes történetedben, hanem társadalmi léptékben. Kimondva vagy nem, de foglalkoztat a kérdés, mert nem vagy elégedett a tágabb társadalmi folyamatokkal.
Mit látsz? Elsősorban a számtalan, ostoba módon kihagyott lehetőséget, a romániai magyar társadalom vékonyodását, szétfejlődést, cinizmust és politikai opportunizmust. Mi tagadás, a nemzeti demagógia a normalitás részévé vált. De nem vagy forradalmár típus, gyorsan le is állítod magad. Semmi közöd hozzá, teszed a dolgod, tegye más is.
Ez jól hangzik, egy darabig meg is nyugtat. A nagy közösségi megmaradási bullshit nagyon hamisan cseng számodra, nem tudsz azonosulni vele. A politika akkor szólít meg, ha kell a boríték, amúgy nem. Modernebb vagy, mint hiszed, ugyanakkor jobban furdal a lelkiismereted, mint elismernéd. Mert a közösségért gyakorlatilag semmit, de semmit nem teszel, mert nem tudod mit, nem tudod hogy, és talán azt sem tudod, kiért. A politikai jövőkép lagymatag, a civilek nem ütik meg az ingerküszöböd, akik pénzt kérnek tőled, olyanok, mint valami idegesítő muslica felhő.
Évek telnek el, és társadalmi haszontalanságod tudatával még mindig nem kezdtél semmit. Elfojtani, racionalizálni, eszményesíteni. A sikeresek egyre sikeresebbek, a sikertelenebbek egyre szánalmasabbak, te a szerencsés oldalon vagy, és alig érezhetően, de minden nap kicsit, és még egy kicsit gyökértelenebben. A nagy vesztesek azok, akik mindent a közösségi projektekre tesznek fel, mert a közösségbe nincs dinamika, a retorika pedig tele van demagóg elemekkel. Legalábbis ezt a meglátást diktálja a vaslogikád. Számtalan igazoló példa hozható, nem kétséges. Mindig arra jutsz, nem a te dolgod, nem a te felelősséged. Jó vagy, amiben nyomulsz, és csak ez számít.
Amikor összeülsz a haverokkal (autó check, nyaralás check, jólértesültség check, lifestyle check a háttérben), isszátok és kommentáljátok a borokat, mert ez az új kultúremberi rítus. Az ilyen beszélgetések alkalmával egyfajta különleges elégtételt is jelent, hogy valahogy kívül vagy a romániai magyar rendszeren. Valahogy, mintha felette lennél, mert ott vagy a sikeres emberek exkluzív léghajójában. Leleplezed a rendszert és igazolni látod, hogy semmilyen figyelmet, megértést, időt és erőforrást nem fordítasz arra, hogy jobbá tedd. Nem lehet, nem éri meg, már szakít rajta, magyarázod. Biztonságérzettel tölt el, hogy kényelmes távolságban vagy ettől a napról napra inflálódó valamitől, amit romániai magyar társadalomnak hívnak. Büszke vagy bürgeri borkultúrádra, de nem tapasztalod mennyire nincs bürgeri szolidaritási kultúrád. A sok “tenni a közösségért” demagógia elijeszt, és nem nézel szembe sípoló elgyökértelenedésed okaival. Kulturált emberként, magyarként gondolsz magadra, de nincs közösségi kultúrád.
Volt olyan eset, hogy azért mutattál be két embert egymásnak, mert egymás hasznára lesznek? Figyelsz arra, hogy pozitív visszajelzéseket adj olyan embereknek, akik teljesítményt produkálnak? Tudod milyen pozitív visszajelzési eszközök állnak rendelkezésedre? Tettél erőfeszítést arra, hogy megismerd a számodra kedves területeken dolgozó civil szervezetek munkáját? Gondolkoztál azon, hogy önkéntes légy? Felajánlottál szimpátia-hirdetéseket az általad fogyasztott médiaorgánumoknak? Minden évben ügyeltél arra, hogy jó helyre kerüljön adód 2%-a? Megkerested barátaidat olyan javaslattal, hogy erőforrásokkal álljatok valamilyen civil ügy mellé? Van kulturális lap előfizetésed? Vásárolsz köteteket romániai magyar könyvkiadóktól? Hajlandó vagy állást foglalni olyan szalonvitákban, amelyek jobboldal-baloldal rendszerbe kényszerítik a romániai magyar politikai gondolkodást, amely ápolja és alátámasztja a romániai magyar városok közti ostoba, de hagyományos ellentéteket? Szentelsz időt és figyelmet arra, hogy megtudd, hol, hogyan építhetsz közösséget? Teszel valamit azért, hogy időd, tudásod és lehetőségeid szerint tehess valamit?
Ha a fenti kérdésekre a válaszod többnyire nem, és felső középosztálybeli vagy, gondolj arra, hogy nem csak a kultúra, politikum, média, civilek termelik a társadalom elszalasztott lehetőségeit, hanem te is.
Kelemen Attila Ármin
Transindex.ro,

Tamás Sándor a Fideszre szavaz
A magyarországi választásokkal kapcsolatban tartott tájékoztatót a háromszéki RMDSZ vezetősége. Kiemelték, hogy segítik a szavazólapok célba juttatását, mert ezáltal az itteni magyar állampolgárok demokratikus jogait érvényesíthetik. Tamás Sándor azt is elárulta, kire szavaz és miért.
Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke és Antal Árpád, a sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnöke arról tájékoztatott, hogy szándékukban áll segítséget nyújtani a magyarországi választásokra regisztrált szavazóknak.
Tamás Sándor az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke rámutatott, hogy nagyon fontos, hogy minden magyar állampolgár éljen a szavazati lehetőséggel, mert ez demokratikus joguk, és ebben nyújtanak segítséget a szövetség munkatársai. Az elnök kiemelte: az elmúlt 25 évben is mindig arra szólította fel a szövetség a magyarokat, hogy éljenek szavazati jogukkal.
Újságírói kérdésre Tamás elmondta, hogy azért támogatják, és segítik a választások lebonyolítását, mert elvi kérdés élni a jogokkal. Hozzátette: „fontos, hogy tudjunk beleszólni a politikai életbe.”
Az elnök elmondta, hogy ő a Fideszre szavaz, nem csak azért, mert több éves kapcsolatot ápol számos fideszes politikussal, hanem azért is, mert ők napirendre tűzték a nemzetpolitikai kérdéseket és meg is valósították őket.
Speciális helyzetnek nevezte Antal Árpád azt, hogy két ország életébe szólhatnak bele a kettős állampolgársággal rendelkező szavazók, ezért kell élni a szavazati jogokkal.
A politikusok elmondták, hogy a szavazók postai úton, a külképviseletek által, vagy személyesen április 6-án juttathatják el szavazataikat. Mivel a postai szolgáltatások elég megbízhatatlanok, ezért vagy már a kézbesítés után azonnal postázni kell, vagy – javaslatuk szerint – négy városi irodában naponta 9 és 16 óra között fogadják az érvényes szavazatokat és elszállítják április 4-ig a csíkszeredai főkonzulátusra.
A segítségnyújtás vidéken is zajlik, polgármesterek, tisztségviselők és lelkészek bevonásával.
Szabó Enikő
Székelyhon.ro,

Történelmi adósság törlesztése
Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa által meghirdetett Bánffy-Emlékév jelentős rendezvénye az „Illúzió és tükröződés - Bánffy Miklós művészi pályája”- című kiállítás, amely az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeumban nyílt meg. Nicolette Jelen Bánffy, az unoka alkotásai gazdagítják a kiállítást.
A kiállítás megnyitóján elhangzott beszédek
Carmen Ciongradi, az Erdélyi Történeti Múzeum igazgatója a kiállítás megrendezésének kezdetét elevenítette fel. Mint mondta, Magdó János főkonzul kereste fel, a Bánffy-kiállítás szervezésének ötletével. Bár a 2014-es évi időszakos kiállítás programja meg volt, az ötletet azonnal elfogadták. Találtak egy olyan megoldást, hogy a Bánffy Miklós alkotásait bemutató kiállítás megvalósuljon.
Nincs olyan kolozsvári lakos, aki nem hallott volna a bonchidai Bánffy-kastélyról, amely igazi erdélyi sors mintaképe. Az Erdélyi Történeti Múzeumban található Bánffy-család néhány tárgya. A kiállítás anyagát ezek a tárgyak, a Budapestről hozott műalkotások, valamint magánszemélyek tulajdonában levő alkotások képezik. Ezzel a kiállítással Bánffy Miklós ismertségét akarták bevinni a köztudatba. Az unoka, a New Yorkban élő Nicolette Jelen Bánffy tovább gazdagítja a Bánffy- örökséget.
Losonci gróf Bánffy Miklós műpártoló, politikus, külügyminiszter, író, színházi rendező, díszlet és kosztümtervező művész hozzájárult a román- magyar kapcsolatok javításához, erősítéséhez.
A Bánffy-kiállítás az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum, a Kolozsvári Szépművészeti Múzeum együttműködésének az eredménye. Magánszemélyek is hozzájárultak a rangos rendezvény megvalósulásához.
Németh Zsolt, Magyarország külügyminisztériumának parlamenti államtitkára Bánffy Miklós életéről beszélt. 140 évvel ezelőtt született (1874. december 30. Kolozsvár-1950. június 6. Budapest). Élete, sorsa szorosan kötődik Kolozsvárhoz. Itt végezte tanulmányait. 1895-ben fejezte be doktorátusát. Életpályájának számos mozzanata e városhoz kötődik. Kolozsvár, Erdély világa kísérte életútját. 1901- 1906 között szabadelvű országgyűlési képviselő. 1906-ban Kolozsvár, Kolozs megye főispánja. 1921. április 14-1922. december 19. közötti időszakban Bánffy Miklós a Bethlen- kormányban külügyminiszter. 1943-ban, titkos megbízatással tárgyalt a Hitler-ellenes erőkkel. Bukarestben tárgyalt azzal a céllal, hogy együttműködést teremtsen a magyar és román haladó gondolkodású erőkkel. Illegalitásba kellett vonuljon, mert a német titkos szolgálat felfigyelt Bánffy ama törekvésére, hogy együttműködést teremtsen a német befolyás ellen a magyarok és románok között. Számára kulcskérdés volt az országok függetlensége e térségben, a térséget szorongató diktatúráktól, mind a nácizmustól, mind a kommunizmustól. Ennek érdekében stratégiai kérdésnek tekintette a magyar- román összefogást. A párbeszéd, de nem a kirakat párbeszéd, a diktatúra-ellenes párbeszéd híve volt, az emberek bevonásával, és nem az emberek feje fölött.
1945-ben költözött vissza Kolozsvárra, ahol a körülmények mostohasága következtében nyomorúságos életet élt.
A kialakult új rendszer gazdasági javaitól megfosztotta, nagyon nehéz körülmények között élt. 1949-ben jóváhagyta az akkori hatalom, hogy elhagyja az országot. Budapestre költözött. 1950-ben meghalt, vele férfiágon kihalt egy nagyon régi, híres losonci ága a Bánffy családnak.
A Bánffy- Emlékévre szükség van, hogy minél többen megismerjék életművét, a rendkívül gazdag munkásságát. Hagyatéka módot ad a reflexióra. Bánffy Miklós munkája, élete Erdélyhez, Kolozsvárhoz kötődik. A mai nappal hazatért.
A magyar kormány politikája, a Bánffy által megfogalmazott alapokra építve, a közép-európai népek együttműködését, a közös út megtalálását tekinti fontosnak, a szolidaritás és a kölcsönös tisztelet elve alapján.
Hegedűs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős főtitkár helyettese, leendő kulturális államtitkár szerint: „Ez egy csodálatos esemény. Bánffy Miklós remekműveit élvezzük.” A transzilvanizmus a békés egymás mellett élés, a közös jövő építését jelenti. Bánffy életművének üzenete a közös jövő építése és a szélsőségek elítélésének szükségességét fejezi ki.
Magdó János főkonzul a kiállítás szervezésének problémájáról beszélt. „Eljött az a pillanat, hogy itt állhatunk. A kiállítást nem volt könnyű összehozni. Mind e mellett eltörpül az, hogy akit a kiállítással kapcsolatban megkérdeztünk, rögtön igent mondott, melynek következtében rendkívül színes paletta állt össze a művészi, a politikusi, a szerkesztői tevékenységről”. Az emberek közötti párbeszéd híve volt. Célunk volt azt a román értelmiséget is megkeresni, amely érdeklődik Bánffy személyisége iránt. „Célunk volt Bánffyt visszahozni a köztudatba. Megrendeztünk egy rendkívül jól sikerült román és német nyelvű beszélgetést, melynek főtémája losonci Bánffy Miklós volt. Meghívtuk az Erdélyi Trilógia című könyv román és német változatának a fordítóját Marius Tabacut. Meglepetésünkre magyarok és románok is részt vettek ezen a rendezvényen”.
A mostani kiállítás nagyon sok ember összefogásából valósult meg. Nem igazán van olyan ember, aki ne ismerné Bánffy tevékenységét vagy a bonchidai kastélyt.
Ez a rendezvény sok tényező közreműködésével valósult meg. Bánffyra jellemző a nyitottság, a sokoldalúság, az önálló gondolkodás. „Szeretném, ha minél több fiatal diák látogatná meg a kiállítást. Bánffy csodálatos világába bevezetni őket. Szeretnénk a Budapesti Operaház és a Kolozsvári Magyar Operaház együttműködésével operagálát szervezni. Szándék lefordítani az Erdélyi Trilógiát román nyelvre.” Szeretné a Házsongárdi temetőben levő Bánffy kriptát felújíttatni.
Lucian Nastasă- Kovacs történész szerint Bánffynak nem tetszett az ünnepélyes ceremónia, a könyv arisztokratája volt. Mit jelent Bánffy életműve a románoknak? Mindent- mondja a történész. Ha figyelembe vesszük, hogy a volt külügyminiszterként működő személyiség a háború után visszatér Erdélyben. Ez azt igazolja, hogy sokat jelentett számára Erdély. Megemlítette 1946-1947-ben kolozsvári színpadokon, bemutattak Bánffy színdarabokat. Hűségét a városhoz az is jellemezte, hogy az átmeneti korszakban visszatért Kolozsvárra.
A dédunoka jeles képzőművész Nicolette Jelen Bánffy, aki Budapesten is kiállított, Marokkóban született. A jelek szerint nem tud magyarul, de szilikát munkái, amelyeket kiállított, önmagukért beszéltek. Köszönetet mondott a főkonzulnak a meghívásért. A kiállítás nagy hatást gyakorolt reá. Köszöni azt a tiszteletet, ahogy az utódok emlékeznek az elődeire. Megemlítette nagyanyját, Váradi Arankát, aki a Trilógia női főszereplője. A különböző nemzedékeknek becsülniük kell egymást. Az egyéniség mindenütt érték.
Az 1989-es változások előnyeivel élni kell.
Szebeni Zsuzsa az Országos Színháztörténeti Intézet munkatársa érzelmeivel küszködve mondott köszönetet mindazoknak, akik segítették mostani tevékenységében. Számára jól esett az a bizalom, ami lehetővé tette, hogy ezen a kiállításon tapasztalatát felhasználhassa.
Magdó János főkonzul a kiállítást megnyitotta.
A XIX. században Petrichevich-Horváth Dániel főstrázsamester által építettet házban egykor az Erdélyi Múzeum Egyesület egykori régészeti és történelmi gyűjteménye található. Ma Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum hatalmas termei kicsinek bizonyultak a megnyitón jelenlevők számára.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro,

Lőrincz György: kihal az, ami összeköt
Már túlélte a témáit az, akitől több mint negyven éve olvassuk, mi és hová mozgatja a székely társadalmat. Az élet kérdez, az író válaszol.
Lőrincz György 1946. május 2-án született Kápolnásfaluban – a hetvenes években kezdett írni, első kötete 1980-ban jelent meg Amíg csak él az ember címmel a Kriterion könyvkiadó Forrás sorozatában.
A nyolcvanas években, amikor még a Tehnoutilajban dolgozott, még két kötete (A hallgatás csöndje - novellák, elbeszélések, 1983-ban és A harmadik házig - novellák, karcolatok, 1987-ben) jelent meg.
Mondjuk, mostanában a heti cikkeimen kívül nem nagyon írtam. Egy fél évvel ezelőtt befejeztem egy kisregényt, ami egy köztiszteletnek örvendő férfiról szól, aki ellop egy körömvágót egy boltból, és emiatt megkérdőjeleződik az egész előbbi élete. Szóval, úgy fél éve nem nagyon írtam semmit, de amikor nem tudok írni, akkor nem erőltetem.
A hetvenes évek óta ír, a kilencvenes években intenzívebben. A nyolcvanas években nem írt regényt, csak novellát, riportot, szociográfiát, aztán a rendszerváltás után regényei is jelentek meg, például az Áldozatok című kisregény, majd a Pusztulás, a Besúgó voltam, szívem és legutóbb A szív hangjai. Melyiket tartja eddigi főművének?
A Pusztulást, minden hibájával együtt. Tavaly újraolvastam, és úgy éreztem, hogy nagyon kicsi javítás kellene bele, hogy nagyon jó legyen. Annyi pozitív írás született arról, hogy szinte ugyanolyan vastag lenne, mint a regény maga, ha összegyűjtenénk egy kötetben.
Pedig a regényeinek az üzenete egyáltalán nem pozitív. Sorsregények, illetve sorstragédiák. Tudatos volt, hogy egy emberi sorsot tesz mindig a középpontba?
Tudatos. Én egy hegyi faluból, Kápolnásról származok, amely főleg a fából élt, és az erdőket államosították, tehát a fát lopni kellett. Éppen ezért, bár édesapám középgazdának számított, de mivel fával is „kereskedett", állandóan félt. A félelem belengte az egész gyerekkoromat. Ha az erdész vagy a rendőr kérdezte, hogy édesapám hol van, akkor állandóan hazudni kellett, be voltunk tanítva. Nemcsak én, az egész faluban a gyermekek.
Ami a kérdésedet illeti, kell tudni, hogy én úgymond nem voltam soha hivatásos író. Az állandó munkahelyem mindig az élet más területén volt. Ennek volt előnye is, nem voltam annyira kiszolgáltatott. Azt írtam, amit akartam. Viszont azt a regényt, amit szerettem volna, úgy érzem még nem írtam meg. Valószínű, hogy nem is írom meg, de az is igaz, amelyik már meg van írva, az sohasem olyan jó, mint amit meg szeretne írni az ember.
A nyolcvanas években több mindennel meg kellett küzdenie: a poloska a telefonban volt, az írógépet be kellett jelenteni a milícián. Úgy is írt, nem is keveset. Annak a korszaknak milyen hatásai vannak manapság a mindennapi életünkben?
Sokszor elmondtam már, olyan eset is volt, hogy felhívtam a Tehnóból vagy máshonnan az itthoni telefonszámomat, a telefon nem csengett ki, egyet kattant, s mindent hallottam, ami idehaza történt. Tehát az otthoni félelem tovább élt bennem. Az is valószínű, hogy jó író lehettem volna, ha belekerülök akkor ilyen vagy olyan irodalmi körbe, áramlatba, de sajnos az nem történt meg. Így következett be, hogy főleg a kezdetekben soha nem írtam újra az írásaimat, úgy tartottam, hogy nem változtatom az írás ritmusát. És ez látszik.
Katona Zoltán
Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely),

Büntetése visszavonását kéri az alaptalanul vádolt szobrászművész
A Maros megyei csendőrség válaszára vár Vetró András kézdivásárhelyi szobrászművész, akit úgy bírságoltak meg a marosvásárhelyi autonómiatüntetés incidensei miatt, hogy ott sem volt az eseményen. Vetró András a Sláger Rádió érdeklődésére kifejtette: ha nem tekintenek el a pénzbírságtól, kénytelen lesz bíróságon keresni az igazát.
A kézdivásárhelyi szobrászművész és tanár híradónknak elmondta, ügyvédet fogadott, elküldték a csendőrségnek a bírság visszavonására vonatkozó kérést, az alakulat 30 napon belül kell erre válaszoljon. Ha nem lépnek vissza, bíróságon folytatódik az ügy, mondta Vetró András.
Amint arról beszámoltunk, a Maros megyei csendőrség 3000 lejes bírságról szóló büntetőjegyzőkönyvet állított ki a Vetró András nevére, amely szerint „március 10-én Marosvásárhelyen erőszakra buzdított, kivont karddal hadonászott, veszélyeztette a közrendet”. A jegyzőkönyvben az is szerepel, hogy a személyazonosságát videó-felvételek alapján állapították meg.
Vetró hangsúlyozta, nem volt jelen Marosvásárhelyen a Székely Szabadság Napján, szerinte azért került fel a karhatalom feketelistájára, mert a hagyományőrző 15. Székely Határőr Gyalogezred szakaszparancsnoka. Kovács Blanka
slagerradio.ro
Erdély.ma,

A CEMO nyílt levele Kelemen Mártonnak, Maros megye Tanácsa Alelnökének
Tisztelt Kelemen Márton Úr!
A Civil Elkötelezettség Mozgalom egy marosvásárhelyi székhelyű független jogvédő és jogérvényesítő civil szervezet, tevékenységeink célja a romániai magyar kisebbség jogainak – különös tekintettel az anyanyelvhasználatra – érvényesítése, a hazai törvényi előírásokban kisebbségekre vonatkozó kötelezettségek, valamint a nemzetközi egyezmények betartására.
Szervezetünk 2013 óta folyamatosan nyomon követi a közéleti szereplők nyelvi jogérvényesítéshez kapcsolódó tevékenységét, akcióit, kommunikációját. A monitoring programunk eredményei alapján megállapítható, hogy a Maros Megyei Tanács tavaly óta intenzív, jól megfinanszírozott kampányok, kulturális programok keretében küzd Marosvásárhely és Maros megye multikulturalizmusának és többnyelvűségének eltüntetéséért. Az egynyelvű, egy-kultúrájú Maros megye és Marosvásárhely kialakítási törekvéseiben, a megyei tanácselnök Ciprian Dobre úr – Nemzeti Liberális Párt, az RMDSZ koalíciós partnere megyei szinten – egyik leghűségesebb partnere a tanács RMDSZ-es frakciója, amelynek Ön a vezetője. Szervezetünk tavaly megrökönyödéssel figyelte végig a Maros Megyei Tanács által megszavazott – 1 millió ötszázezer lej költségvetésű – kulturális programsorozat eseményeit, amelyek a város emblematikus épületének a Kultúrpalotának száz éves évfordulója alkalmával kerültek megszervezésre. A program mottója „A kultúra összeköt” („Cultura ne unește”), három hónapon keresztül egynyelvű plakátokon, molinókon hirdette a város és megye új arculatát. A programsorozat egynyelvű multikultit hirdető média és PR kampánya három hónapig tartott, ez alatt az időszak alatt a magyar közösségnek fontos és értékes Kultúrpalota bejáratánál két egynyelvű molinó állt mindvégig, a város és megye tele volt egynyelvű plakátokkal, amelyeken ott díszelgett egy nyelven a fenti mottó, ezáltal hirdetve az új idők szelét.
Amikor a tavaly megjelentek az első egynyelvű plakátok és a város postaládái megteltek egynyelvű műsorfüzetekkel a CEMO nyílt levélben kérte számon az RMDSZ megyei tanácsosok mulasztásait, a fent említett egynyelvű, egy kultúrát hirdető, arányárban mért programsorozatot megszavazó határozatmeghozatala miatt. Ennek következtében megjelent egy pár magyar műsörfüzet, viszont kiderült, hogy a programsorozat méregdrága költségvetésében nem szerepeltek a magyar programok és promóció megfinanszírozása, a Megyei Tanácsnak új pénzügyi keretet (jóval kisebbet) kellett előirányozni a magyar programok megvalósítására. Érthetetlen, hogy ez hogyan történhetett meg, miközben a megyei tanácsban az RMDSZ-nek van az egyik legnagyobb frakciója, a Tanácselnök pártja pedig az RMDSZ koalíciós partnere. Úgy tűnik, hogy a Maros megyei koalíciós szerződésnek nem része a magyar közösség érdekvédelme, a magyar nyelv és kultúra megőrzése.
A fenti egynyelvű, egy-kultúrát hirdető programsorozat már lezajlott, sem a megnyitóján, sem a záróeseményen nem hangzott el egyetlen egy magyar szó sem, voltak ugyan magyar programok, azok eltörpültek a román kultúrát hirdető és a magyar közösséget teljes mértékben kizáró programok mellett. A magyar adófizetők pénzével is megtámogatott programsorozat részeként a „Száz éves a Megyei Könytár” esemény alkalmával a Könyvtár falára felkerült egy szintén nem olcsó márványtábla, amely az elmúlt száz év könyvtárigazgatóinak nevét tartalmazta. A márványtáblát három ortodox pap, a román anyanyelvű könytár-igazgatónő leplezték le, az egynyelvű táblán számos magyar név szerepelt, – intézmény régi magyar igazgatóinak neve- minden más felirat román nyelvű. A márványtáblával együtt járt egy ünneplés is, amelyet a Bernády György által építtetett Kultúrpalota termében tartottak, kizárólag román nyelven. Erről az eseményről így írt akkor a helyi sajtó: „A Maros Megyei Könyvtár megalapításának centenáriumi ünnepsége kizárólag román nyelven zajlott, az igazgatók emlékplakettje is kizárólag román nyelvű, amelyet három ortodox pópa áldott meg. De az igazgatónő szerint az ékezeteket kitették a magyar nevekre." (Forrás: http://szekelyhon.ro/aktualis/marosszek/csak-az-ekezetek-aszoltaka-magyarul-a-konyvtar-). Az RMDSZ megyei tanácsosi frakciója, amelynek Ön a frakcióvezetője mindezekről tudott, egyetlen egy tiltakozást, ellenvéleményt, ellenlépést nem tettek. Pedig Önöket a magyar közösség szavazatai hatalmazták fel arra, hogy hatékonyan képviseljék a magyar emberek érdekeit.
A tavalyi magyar közösség anyanyelvét és kultúráját kizáró – adóját elfogadó – programsorozat, az idei évben tovább folytatódik. Jelen nyílt levelünk nem fog kitérni a megye költségvetésére, de az eddigi döntéshozatalok alapján könnyen meglehet, hogy a magyar települések a szűk hét esztendő időszakát élik, reméljük nem lesz ebből hetvenhét év.
Az idei évben sem volt rest a Megyei Tanácselnök, aki az RMDSZ frakcióval együtt sikeresen elfogadta a Megyei Tanács és alárendelt intézményeinek a vizuális identitására vonatkozó előírásait, amelyek március elsejétől kötelező érvényűekké váltak. Ez alapján minden egyes alárendelt intézmény, a Megyei Tanáccsal az élen egy szigorúan leszabályozott kézikönyv alapján választhatja ki az egynyelvű logót és más egynyelvűséget hirdető vizuális elemet, sőt mi több, a képi megjelenítésen túl a 39-es számú megyei tanács határozat azt is tartalmazza, hogy minden egyes alárendelt intézménynek engedélyt kell kérnie a Tanács ügyvezetőségétől (amelyben nincs egyetlen egy magyar személy sem) abban az esetben, ha sajtóközleményt szeretne kiküldeni, sajtótájékoztatót tart, vagy termet szeretne bérbe adni. Mostantól már majdhogynem lehetetlen lesz – Maros Megyei tanács által támogatott programok esetén – kétnyelvű plakátokat látni a város és a megye utcáin. A mai nap, március 27-én kerül sor az ez évi kiemelt jelentőségű kulturális programok megszervezésére, lebonyolítására vonatkozó tanácsi határozat elfogadására. Ezt a tanácsi határozatot a március 9-én megtartott rendkívüli ülésen – amelyen Önt beiktatták a Megyei Tanács Alelnöki tisztségébe – Ciprian Dobre Tanácselnök szavazásra bocsátotta. Ezen a napon Csép Andrea RMDSZ-es tanácsos azt kérte a Tanácselnöktől, hogy a kulturális programok lebonyolítása során a reklámanyagok kinyomtatásánál figyeljenek oda a magyar nyelvhasználatra is. Ciprian Dobre Megyei Tanácselnök nem igazán örült a javaslatnak, azt mondta, hogy ilyen alapon az angol nyelvhasználatra is oda kellene figyelni, úgy tett, mintha Romániában nem léteznének nyelvi jogokra vonatkozó törvényes kötelezettségek. Igaz, Csép Andrea ezeket nem sorolta fel, de ami még inkább zavaró az, hogy az RMDSZ-frakció némán és kissé ingerülten fogadta a magyar nyelvhasználatra vonatkozó javaslatot. A javaslat miatt a Tanácselnök elhalasztotta a fenti határozat szavazását március 27-re.
Fontos kiemelni azt is, hogy az idei kiemelt jelentőségű kulturális programok között egyetlen egy van, amely közvetlenül érinti a magyar közösséget, ez a Nyárád-menti Fesztivál, amelynek a költségvetése 70 ezer lej. A Megyei Tanács által finanszírozásra kerülő kulturális programok teljes költségvetése 1 millió 790 ezer lej, ebből elég kevés jut a megyében élő magyarok lakosságnak, amely a teljes összeg 3,9 százalékát kapja, miközben a magyarok a megye majdnem 40 százalékát képezik.
A többi programról röviden: lesz egy megemlékezés, amely a megyében élő zsidók második világháborús deportálásához kapcsolódik, a reptér is kap egy jelentős összeget, hogy megünnepelhesse fennállásának 45 évét, lesz egy román könyvvásár és egy színházi fesztivál, két román közösséget érintő fesztivál a Görgényvölgyében és a Maros völgyében (ezek a programok évek óta egy nyelven zajlanak, a román közösséghez szólnak). A legnagyobb tétel 900 ezer lej a Félszigeti fesztivál támogatása, amelyet az RMDSZ minden erővel próbál magyar rendezvénynek feltüntetni, viszont ez egy nemzetközi fesztivál, amelynek magyar személyek a szervezői. Amennyiben a magyar nemzetiségű fesztiválszervezőre vonatkozik a magyar jelleg; azt jelenti, hogy a megye magyar adófizetői magyar vállalkozókat támogatnak, kérdés, hogy ebből mi jut a magyar közösségnek. Hiszen a programok mindkét – magyar és román – közösséghez szólnak majd, nem lehet magyar jellegű fesztiválnak nevezni csupán azért, mert a nevében van egy magyar szó. A mai napon március 27-én még lesz egy érdekes tanácsi határozat, amelyet a tanácsosok megszavaznak majd. A projekt neve „ALAE” latin szó, amelynek jelentése: Szárnyak. Világos, hogy a latin szóválasztás mire utal, semmiképpen nem a román-magyar együttélésre. A projekt felelősei között Csép Andreát találjuk, a projekt célja kimagasló teljesítményt nyújtó Maros megyei személyek kitüntetése, olyanokat érint, akik tevékenységükkel hozzájárultak a megye fejlődéséhez. A kitüntetés részeként minden egyes díjazott kap majd egy bronz medált, amelyen román és latin feliratok lesznek, a kitüntetés nyolc karátos arannyal lesz díszítve és minden egyes rávésett betű, szó, román lesz, kivétel képez a következő latin mottó Omnia mea macum porto – Minden, ami az enyém, magammal hordom. A latin és román nyelven 18 karátos arannyal bevont tüntetés és a bronz medál, méltó folytatása az eddigi folyamatoknak, minden egyes RMDSZ tanácsos által megtámogatott lépés, akció, program kizárja a magyar jelleget, magyar nyelvet, időnként latinnal vagy más idegen nyelvvel helyettesítve azt. Kíváncsiak vagyunk hány magyar kitüntetett lesz és arra is, hogy ők milyen nyelvű kitüntetést kapnak majd.
Jelen nyílt levelünk célja, hogy az Ön által vezetett RMDSZ megyei tanácsosi frakció tagjait felkérjük arra, hogy a megyei tanács döntéshozatali folyamataiban, szakbizottságokban és megyei tanács gyűlésein kezdjék el érdemben és valós cselekedeteken keresztül képviselni a magyar közösség érdekeit, annak nyelvét és kultúráját. Továbbá arra is szeretnénk felhívni az Ön és párttársai figyelmét, hogy a magyar közösség nem azért adta le Önökre a szavazatait, hogy a megyéből eltűnjön a magyar nyelv, hogy a kulturális programokon ne hallhassanak egyetlen egy magyar szót sem, még kevésbé azért, hogy ne láthassák anyanyelvüket a román nyelv mellett, sem márványtáblákon, sem kitüntetéseken.
Végezetül szeretném megjegyezni, hogy a CEMO hetek óta próbál Önnel találkozni és konstruktív párbeszéd formájában jelezni a felsoroltakat, sajnos Ön minden egyes esetben elzárkózott a személyes találkozó elől, mindig közbejött valami fontos, telefonhívásaink zömét nem fogadta, nem hívott vissza minket, az elmúlt egy héten hívásainkat kinyomta. Sajnos ezzel a magatartással nem lehet érdemben tárgyalásokat folytatni, mi nem szeretnénk erőszakkal elmenni az irodájába, főleg akkor nem, ha nem érzünk nyitottságot javaslataink irányába. Jelen nyílt levelünk az Ön elzárkózása miatt meghiúsult párbeszéd helyett született.
Nyílt levelünk médianyilvános.
Marosvásárhely, 2014. március 27.
Tisztelettel, Szigeti Enikő
Ügyvezető igazgató
Civil Elkötelezettség Mozgalom
Erdély.ma,

Marosvásárhelyen tüntetett egy szélsőséges román szervezet Románia és Moldova egyesüléséért
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesülése mellett tüntetett csütörtökön Marosvásárhely főterén az Új Jobboldal nevű román szélsőjobboldali szervezet.
A magyarellenességéről hírhedt egyesület tüntetésén mintegy ötvenen vettek részt, transzparenseiken egyebek mellett „Besszarábia Románia” volt olvasható, illetve Nagy-Románia térképe is látható volt. Az akciót abból az alkalomból szervezték, hogy Románia 96 évvel ezelőtt egyesült a mai Moldovai Köztársaság területével csaknem megegyező Besszarábiával. A résztvevők hazafias dalokat énekeltek, és beszédek is elhangzottak.
A tüntetésen olyan rigmusok is felcsendültek, amelyek az egyesület magyarellenes tüntetésein is elhangzanak, így egyebek mellett azt kiabálták, hogy „Hargita és Kovászna román föld!”, Románia a románoké!", „Akinek nem tetszik Romániában, menjen külföldre!”.
Besszarábia – a Prut, a Dnyeszter és Duna-delta által határolt térség – több mint egy évszázados cári uralom után a bolsevik forradalom idején önállósult, majd 1918. március 27-én fogadta el a Román Királysággal való egyesülésről szóló nyilatkozatot. A terület 1940-ig volt Nagy-Románia része. Az Új Jobboldal egyébként március 15-én minden évben felvonulást tart egy-egy erdélyi városban, az idén Kolozsváron és Aradon tüntettek a „magyar nacionalizmus és irredentizmus” ellen. MTI
Erdély.ma,

Összehangoltan
Két évtizedénél is hosszabb ideje az erdélyi magyarság autonómiát akar, nemcsak azért, mert a gazdasági, társadalmi jelenségek jó ideje rossz irányba mutatnak, azaz folyamatosan romlanak, hanem azért is, mert az itt élők zöme pontosan tudja, Bukaresttől jószerével semmit sem várhat, jelenleg a decentralizáció helyett is folyamatos központosítás zajlik, ráadásul a protekcionista forráselosztások hátráltatják e régió fejlődését.
Ezen sajnos az RMDSZ részvétele a kormányban keveset segít, csurrantanak-cseppentenek, ha épp alkalmuk adódik, de lényegében a dolgok keveset változnak. Kelemenék szerencsére most felvállalják a magyar közösségek autonómiaigényét, de hogy sikerül-e legalább a kisebbségi törvény javított változatát – mely szavatolná a kulturális autonómiát – elfogadtatniuk a Ponta-kormánnyal és a kormányzó szocdemekkel, később válik el. Tény: az erdélyi magyarság, a székely közösség vagy az Ér-mellékiek saját útjukat szeretnék járni, s ezt Kolumbán Gábor egyetemi tanár ránk vonatkoztatva pontosan meg is fogalmazta: „Székelyföldön a természetközeli, a természeti erőforrásokkal gazdálkodó önálló gazdasági modellben, az együttműködő közösségekben gondolkodunk, mert ennek vannak hagyományai, ehhez a székely embernek megvan a tudása. Teljesen más életmodellt és jövőképet modellezünk, olyan autonómiát, amelyben az emberek boldogan élnek.” Mikor a Székelyföld alulfejlettségét hangsúlyozzák a román politikusok, valójában e térség lakosságának önbizalmát kívánják megtörni, s elfojtani minden olyan vágyat bennünk, mely az autonóm léttel kapcsolatos. Hogy mind Kovászna, mind Hargita megye nettó befizető az államkasszába, azaz többet ad, mint kap a román államtól, rég tisztázták a helyi vezetők. A baj csak az, hogy mindeddig a két és fél székely megye közös fejlesztési stratégiájával adósok maradtak, s az együttműködés lehetőségei, az autonómia felé vezető út kitaposásáért igen keveset tettek. Halljuk, az RMDSZ új szövetségese, az MPP megkapta az RMDSZ 18 oldalas autonómiatervezetét, s munkacsoportot készülnek létrehozni a konszenzusos autonómiatervezet kidolgozására. S hogy ne legyen zsákbamacska, ígérik, közvitára is bocsátják.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Felmentettből újra vádlott?
Kincses Előd ügyvéd kedden sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az 1989 decemberében Kézdivásárhelyen meglincselt milicista őrnagy ügyében az egyik elítélt, az időközben elhalálozott Paizs Octavian fia, Paizs Ferenc, illetve a Magyarországon tartózkodó két másik örökös a fellebbezési eljárásra fogadta fel. A fellebbezési eljárás során elérte az ügy valós újratárgyalását, kihallgatták a vád valamennyi tanúját és a védelem tanúit is.
Elmondta, hogy az Agache-per egyik vádlottja Paizs Octavian, néhai kézdivásárhelyi férfifodrász volt, aki fehér köpenyben ácsorgott a fodrászüzlet előtt, amikor a mentőből kirángatták Agachét. Őt is vád alá helyezték és négy évre elítélték. Nem kellett letöltenie a büntetést, mert Magyarországra távozott. "Az Európai Emberjogi Bírósághoz 2007-ben benyújtott panasz alapján néhány vádlottal kapcsolatban a bíróság megállapította, hogy a fair eljárás elve, azaz az Európai Emberjogi Egyezmény 6. szakasza sérült, és elrendelte a perújítást. De ezt a bukaresti Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőtábla csak Paizs Octavian esetében hagyta jóvá. A Bukaresti Törvényszék újratárgyalta az ügyet, első fokon fenntartotta Paizs Octavian bűnösségének a megállapítását, és ráadásul a három örökösét, a túlélő házastársat, a lányát és a fiát kötelezte, hogy az apjuk helyett fizessék meg a kártérítést."
Kincses szerint ez az ítélet két szempontból is törvénysértő volt: elsősorban sértette azt az alapelvet, hogy senki sem ronthatja a helyzetét a saját fellebbezésével, azonkívül pedig az örökösök nem fogadták el a hagyatékot, tehát nem voltak kötelezhetők arra, hogy a hagyaték adósságát megfizessék. A fellebbezési eljárás során Kincses Előd elérte, hogy újratárgyalják az ügyet, és kihallgassák a vád és a védelem tanúit. "A fő indoka az Európai Emberjogi Bíróságnak az volt, hogy azért sérült Paizs Octavian védelemhez való joga és a korrekt pereljárás elve, mert kizárólag a nyomozati szakaszban tett tanúvallomások alapján állapították meg a bűnösségét és ítélték el négy évre, holott a védelemhez való jog azt jelenti: lehetővé kell tenni, hogy személyesen tudd kikérdezni a tanúkat, mert csak így derülhet ki az igazság. Ezt az elvet tiszteletben tartva, kihallgattak kilenc tanút, mind a kilenc azt igazolta, hogy Paizs Octavian ártatlan. A legfontosabb tanú, amelyet külön kiemelt a felmentő ítéleti indoklásában a bukaresti táblabíróság, a máramarosi Hosu Petru volt, akit csak a nyomozati szakaszban hallgattak ki, a bűnösséget megállapító első tárgyalás sorozatban nem, mert időközben külföldre távozott. Hosu Petru akkor is azt mondta, hogy Paizs Octavian ártatlan, és ugyanezt megismételte a bírósági kihallgatáson Budapesten. Egyértelműen igazolta Paizs Octavian ártatlanságát. Azt is elmondta, hogy nem azért lincselték meg Agachét, mert román volt, vagy mert milicista volt, hanem azért, mert nagyon rossz ember volt és csúnyán viselkedett az emberekkel. Illetve, hogy megpróbálta megmenteni Agache őrnagy életét, sajnos sikertelenül, a feldühödött tömegre nem tudott hatni.
A felmentő ítélet ellen a Bukaresti Táblabíróság melletti ügyészség felülvizsgálati kérelmet jelentett be, ennek a kérelemnek helyt adott a legfelsőbb ítélőtábla olyan értelemben, hogy a felmentő ítéletet megváltoztatta: nem azért mentette fel, mert ártatlan, hanem megszüntette az eljárást, mert időközben a büntethetőség elévült.
A felmentő ítélet 2012. november 20-án született, az ügyészség felfolyamodványára tíz napon belül került sor, az érdemi tárgyalás 2013. szeptember 3-án volt, ítélet október 1-jén született. A legújabb perrendtartási módosítás szerint a halálos áldozatot követelő bűncselekmény esetében nem áll fenn az elvülés. Paizs esetében megállapították az elévülést, hogy ne kelljen felmenteni” – nyilatkozta Kincses Előd.
A memorandumot egy héttel ezelőtt tették le az Európai Emberjogi Bírósághoz.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),

Igazát bizonyítaná Vetró András, aki ott sem volt Vásárhelyen, mégis megbüntették
A Maros megyei csendőrség válaszára vár Vetró András: ha nem tekintenek el a bírságtól, amit úgy róttak ki rá, hogy ott sem volt a március 10-ei marosvásárhelyi megemlékezésen, kénytelen lesz bíróságon keresni az igazát.
A kézdivásárhelyi szobrászművész (képünkön) a Krónika érdeklődésére szerdán elmondta, ügyvédet fogadott, elküldték a csendőrségnek a bírság visszavonására vonatkozó kérést, a hatóságnak 30 napon belül kell válaszolnia. Ha nem lépnek vissza, bíróságon folytatódik az ügy.
A képzőművész egyébként arra számít, hogy két-három héten belül választ kap, s annak függvényében dől el, hogy mi lesz a következő lépésük, ám az indokolatlanul kirótt bírságot semmiképp nem fogja kifizetni.
Amint arról beszámoltunk, a Maros megyei csendőrség 3000 lejes bírságról szóló büntetőjegyzőkönyvet állított ki Vetró András nevére, ugyanis „március 10-én Marosvásárhelyen erőszakra buzdított, kivont karddal hadonászott, veszélyeztette a közrendet”.
A művész ajánlott levélben kapta meg a jegyzőkönyvet, amelyben az is szerepel, hogy kiállításakor Vetró nem volt jelen – a személyazonosságát videófelvételek alapján állapították meg. Vetró hangsúlyozta, nem volt Marosvásárhelyen a székely szabadság napján, és szerinte azért kerülhetett fel a csendőrség feketelistájára, mert a hagyományőrző 15. Székely Határőr Gyalogezred szakaszparancsnoka.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár),

Agache-ügy: újabb kártérítési per
Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak és 30 ezer euró erkölcsi kártérítést követelnek a Kézdivásárhelyen meglincselt Aurel Agache milicista őrnagy perében börtönbüntetésre ítélt Paizs Ottó leszármazottai.
Kincses Előd, Paizs hozzátartozóinak ügyvédje emlékeztetett, 2013 októberében – közel 24 évvel az 1989-es romániai forradalom után – a bírói testület elévültnek nyilvánította az ügyet, egyben elutasította az Agache család kártérítési igényét a halált okozó ütlegeléssel vádolt Paizs Ottó leszármazottaival szemben.
„Paizs Ottó ártatlannak tekinthető, hiszen a végső ítéletben nem állapították meg a bűnösségét, ezért leszármazottai erkölcsi kártérítést követelnek a román államtól” – magyarázta az ügyvéd.
Aurel Agache 1989. december 22-én lett a népharag áldozata a város főterén. A több mint két évtizedes pereskedés során a román legfelsőbb bíróság 2001 márciusában már hozott egy jogerős ítéletet. Akkor öt személy számára szabott ki halált okozó ütlegelés miatt börtönbüntetést.
Az elítéltek közül Héjja Dezsőt és Reiner Antalt börtönözték be, a többiek külföldre menekültek. Mind az elítéltek, mind az Agache család képviselői (ez utóbbiak a per elhúzódása miatt) az európai emberjogi bírósághoz fordultak az ítéletet követően. A strasbourgi testület mindkét kereset alapján elmarasztalta és kártérítés fizetésére kötelezte a román államot.
A strasbourgi ítélet nyomán az időközben Magyarországon elhunyt Paizs Ottó leszármazottai kérték a perújrafelvételt. Ennek a pernek a végén született jogerős ítélet 2013. október elsején, amely elévültnek tekinti az ügyet. kegyetlenül meggyilkolt román hősként mutatták be.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár),

Az önfeladás lépcsőfokai
A Magyar Polgári Párt (MPP) 2008-as bejegyzése után az RMDSZ-sajtó és a magát szövetségként meghatározó párthoz tartozó politikusok előszeretettel nevezték az új politikai erőt kívülről vezérelt szervezetnek. Megítélésük szerint ugyanis Traian Băsescu elnöknek köze volt ahhoz, hogy a pártot egyáltalán életre hívhatták, s nem bukott el a román demokrácia útvesztőiben, mint négy évvel korábban a Magyar Polgári Szövetség. Cinikus és arcátlan retorika volt ez azok részéről, akiknek kottáját 1996-tól mindmáig Bukarestben írják.
A lejtő kezdete
De a politikában egyáltalán nem szokatlanok az ordas hazugságok, az alaptalan rágalmak, a kérdés csak az, akad-e elég ember a saját táborban, aki beveszi azokat. Bizonyára akadt, hiszen az új párt a bejegyzése után néhány hónappal megrendezett választásokon a magyar szavazatoknak kevesebb, mint egyötödét nyerte el. Örök vita lehet, hogy ez kevés-e a körülményekhez, a kedvezőtlen peremfeltételekhez képest, tény viszont, hogy a politikailag aktív erdélyi magyar többség megmaradt a tulipán bűvöletében. Az MPP nem indult a 2008-as parlamenti választásokon, annak dacára, hogy a középgárda ezt egyértelműen elvárta volna. S ezt diktálta volna az a jelszó is, amelynek jegyében a párt megalakult – a választás szabadsága –, amely az alapító elnök, Szász Jenő szerint az autonómiánál is fontosabb célkitűzése volt a pártnak. Végül ezt diktálta volna a párt létérdeke is, hiszen a román törvénykezés szerint megszüntethető az a párt, amely kétszer egymás után nem indul a parlamenti választásokon.
Az MPP volt 2008-ban a nemzeti autonomista oldal zászlóshajója, amelyet azonban elnöke zátonyra futtatott. A tisztségválasztó közgyűlés halogatása, zagyva nyilatkozatok a bejegyzés adta legitimitásról, a kisgyermekről, akinek nem engedjük el a kezét, az autonómiapolitika végét jelentő kormányzati szerepvállalás pozitív színbe helyezése, az MPP által támogatott független jelöltek elvérzése a 2008-as választásokon mind hozzájárultak ahhoz, hogy Tőkés László leszögezze: az MPP nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ez a nyilatkozat, valamint az EMNT elvszerű, célorientált megegyezése az RMDSZ-szel a 2009-es európai parlamenti választások előtt volt az MPP-n belüli 2010-es politikai tisztogatás fő hivatkozási alapja. Nem számított, hogy a bíróság nem sokkal korábban a kizártaknak adott igazat. A küldöttek bedőltek a féktelen demagógiának, miszerint az EMNT maga alá akarta gyűrni az MPP-t, hogy az EMNT-hez húzó küldöttek fullasztották botrányba a 2009 márciusában megtartott gyergyószentmiklósi küldöttgyűlést és nem Szász Jenő, aki elfogadtatta, hogy a meghívottainak is szavazati joga legyen, hogy a jogvita valójában politikai vita lett volna.
Elvszerűtlenség és bosszú
Adós maradt volna viszont Szász Jenő azzal a válasszal: miben állt volna ez a politikai vita eszmei síkon, mi a különbség az EMNT és az MPP programja között. Merőben taktikai kérdésben elfoglalt pozíció, az EMNT–RMDSZ koalíció megkötése volt az exelnök válasza erre a kérdésre. Nem sokkal azután, hogy 2008-ban azon siránkozott, hogy az RMDSZ nem kötött egyezséget pártjával, s így magyar képviselet nem vált elég erőssé ahhoz, hogy megkerülhetetlen tényező legyen a kormányalakításkor, Szász az RMDSZ-szel szembeni rendíthetetlen ellenállás képviselőjeként akarta beállítani magát. Az sem számított, hogy 2008 nyarán kész volt megkötni a belső koalíciót az RMDSZ-szel és az RMDSZ-listáján indulni, csak az akadályozta meg a megegyezést, hogy az RMDSZ az utolsó pillanatban olyan megalázó és az előzetes egyezséggel szemben álló feltételeket támasztott, amelyek már elfogadhatatlanok voltak.
Ehhez képest sajátos fordulatot vettek az események, amikor a 2012-es parlamenti választásokon mind Szász Jenő, mind pedig utóda, Biró Zsolt az RMDSZ támogatására szólította fel híveit. Azóta egyre közelebb került az MPP az RMDSZ-hez, a közeledés a minap megkötött hosszú távú együttműködési megállapodásban, egyfajta stratégiai egyezségben csúcsosodott.
Vajon mi motiválhat egy pártvezetőt, jelen esetben Biró Zsoltot, hogy szembeforduljon meghirdetett elveivel, szólamaival, kikezdje pártja szavahihetőségét, megrendítse szavazótáborának bizalmát. Az egyik magyarázóelv az lehet, hogy egyszerűen borsot akartak törni az EMNP vezetői és védnöke orra alá. A 2009-es szakítástól Szász Jenő és emberei egyik fő törekvése, hogy keresztbe tegyenek Tőkés Lászlónak. Szász ebben a bosszúvezérelt hadjáratban attól sem riadt vissza, hogy célpontjának magánéletét is bevigye a politikai küzdelembe. Ez azonban elég vérszegény magyarázat lenne.
Van egy másik kézenfekvő hipotézis is. Az MPP nem indult két ízben a parlamenti választásokon, a román jog szerint így bármikor törvényen kívül helyezhető. Puszta léte a román hatalom jóindulatán múlik. No, ez már komoly tét. 2008-ban az MPP aligha lehetett kívülről vezérelt szervezet. Még akkor sem, ha Băsescu azzal kívánt törleszteni az RMDSZ ismételt támadásaiért, hogy netán odahatott a jogérvényesítés terén az új magyar párt bejegyzésére. Az MPP-t akkor még kötötte a nemzeti oldal kohéziója, időközben azonban Szász Jenő vezényletével a párt túlment minden határon. Most pedig, midőn egzisztenciája a román hatalom kezében van, könnyen elképzelhető, hogy kénytelen engedni a színfalak mögötti politikai zsarolásnak.
Mert politikailag ez a pillanat a legkevésbé sem alkalmas az RMDSZ-szel való szövetségkötésre. A szervezet ismét a kormányon van, ismét úgy legitimálja a román hatalmat, hogy a legfontosabb kérdésben, s a mindmáig érvényes RMDSZ program lényegében, az autonómiakérdésben ígéret szintjén sincs előrelépés.
Sic transit gloria mundi.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Erdélyi üdvtörténet – újra kormányon az RMDSZ
Kormányra került az RMDSZ. Megírom. Merthogy ez pozitív történet. Erdélyben gyakorlatilag 1996 óta élünk ebben a pozitív történetben, azóta kisebb megszakításokkal vagy kormányon van az RMDSZ, vagy kívülről támogatja az aktuális hatalmat, bárki is gyakorolja éppen, hiszen az érdekvédelem nem ideológiai kérdés. És meg kell őrizni az eredményeinket, így az érvelés másik része, ezt meg kifejezetten üdvözlendőnek tartjuk, mert az észak-erdélyi autópályának mind a 64 kilométere megőrzésre érdemes.
Történelmi skicc
Gyorsan skiccelnénk egy rövid történelmi áttekintést, csak hogy örömünket megértsétek. Romániában 1989-ben tetszettünk forradalmat csinálni, három hónapig tartott az eufória, 1990 márciusában Marosvásárhelyen már megmutatták nekünk, hol lakik a románok istene. Visszajöttek, akik el sem mentek, újraaktiválták a szekusok jelentős részét, 1993-ban három magyar politikus mindenfajta felhatalmazás nélkül paktumot kötött a régi-új komcsikkal. Választópolgárokként 1996-ig pedig csak néztünk ki a fejünkből, hogy akkor ezt így hogy.
1996-ban került kormányra első ízben az RMDSZ, és elkezdődött az üdvtörténetünk, lett mindenféle eredmény, amit most meg kell őrizni. Ezekből csak pár emlékezetesebbet sorolnék fel: négyszázezerrel kevesebb magyar él most már Erdélyben, mint 1990-ben, de sebaj, a románoktól alsó hangon hárommillióan léptek le. Romokban az oktatás, amiért néhány magyar államtitkárunk is felelős, valamint Markó Béla miniszterelnök-helyettesként felügyelte ezt a terrénumot. Az egészségügyet szétverték, az elmúlt negyed évszázadban négy miniszterünk is dolgozott e vívmányon. Miénk a kulturális tárca, ezúton is köszönjük a magyar adófizetőknek, hogy forintjaiknak hála létezik még magyar kultúra Erdélyben. Mert adólejeink e célra szánt kétharmadát magára költi a parlamenti képviselettel rendelkező magyar kisebbségi szervezet. Nem véletlen a kacifántos megfogalmazás, ilyen jogcímen kapják, nem csoda, hiszen ők fogalmazták meg ezt a jogszabályt, hatalomban, hol máshol. Beléptünk a NATO-ba és az EU-ba is, bónusznak megkaptuk az IMF-et, azóta is áldásos kormányzásukat élvezzük, mármint az IMF-ét.
Sötét felhők Erdély egén
Így értük meg a 2012-es esztendőt, amikor egy kormánybukást követően (abban is benne voltunk mi, magyarok) a választók úgy döntöttek, hogy egy szociálliberálisnak nevezett koalíciót (román betűszóval: USL), illetve csatolt részeit kétharmados hatalommal ruháznak fel. Az USL villámháborúval elfoglalta a demokratikus intézményeket, lenullázta a fékeket és ellensúlyokat, megpróbálta maga alá gyűrni az igazságszolgáltatást, leváltani az államfőt, ellehetetleníteni a korrupcióellenes hatóságok munkáját, alkotmányellenes bányatörvénnyel beindítani a verespataki cianidos aranykitermelést, kivonni a honatyákat az igazságszolgáltatás hatálya alól, mindezt vehemens és állandó magyarellenes kampánnyal keretezve. Feszt belénk voltak akadva, de legalább most már minden román tudja, hogy néz ki a székely zászló, és mettől meddig tart Székelyföld. Két nagyobb projektet is elbukott ez a kétharmad, az egyik a regionalizációnak nevezett újratervezési kísérlet, a másik az alkotmánymódosítási tragikomédia.
Az RMDSZ meg ellenzékben volt, setét felhők gyülekeztek Erdély egén, valahogy el kellett tölteni az időt, így hát meséket találtak ki. Huszonöt évvel a kommunizmus bukása után a tulipánosok nekikezdtek erdélyi szórvány-, oktatási- és kulturális stratégiákról beszélni, az Erdély 2020 nevű gazdasági stratégiát nem szívesen említem, mert a közgazdász barátaim azóta is röhögnek, amióta felkértem őket, hogy véleményezzék a cuccot.
Ebből a kétharmados sötét társaságból szappanoperába illő sokfordulós bohózat után kiváltak a liberálisok, mondjuk értük nem kár. Maradtak a szocik, Iliescu megannyi kis tanítványa, éltanulóként egyelőre még a börtönből ad tanácsokat a korrupcióért lecsukott Adrian Năstase volt kormányfő, Medgyessy Péter haverje. És ennek a Năstasénak a famulusa Victor Ponta miniszterelnök, aki ráérzett az új idők új szeleire, gyakorlatilag tévéstúdiókból kormányoz, és a legbefolyásosabb kereskedelmi hírtelevízió (illetve médiatröszt) tulajdonosa egy igazolt szekusbesúgó, Dan Voiculescu, alias Felix, aki anno gründolt egy zsebformációt is Konzervatív Párt néven, ami a kivénült, nyugdíjas, kirúgott szekusok gyűjtőpártja. ők a másik koalíciós partner.
Gyalogmagyar kérdések
Két csavar van még a történetben. Az egyik, hogy alkotmányjogi megfontolásokból az USL eredeti kormányprogramját folytatják, és számomra nagyon kérdéses, hogy amihez nem volt elég a kétharmad, azt hogy oldják meg törékeny többséggel? A másik: e kormányprogram nemzeti kisebbségekre vonatkozó fejezetét – saját bevallásuk szerint – eredetileg is az RMDSZ írta. Ki lehet találni, hogy szerepel-e benne az autonómia szó.
Ráadásul választási évben vagyunk, és a választási évek nem a következetes reformokról, munkáról, miegyébről szólnak. Ennek a választásnak viszont nagy tétje van: az idei év végén tíz évnyi kihagyást követően a szocik újra megkaparinthatják az államfői széket is. Márpedig Romániában az államelnöknek komoly mozgástere van, ezt használta ki eddig Traian Băsescu, aki két mandátum után nem indulhat újra, más potens kihívó egyelőre nem látszik. Egyes vélemények szerint a korábban a nagy öregek által kinézett utód, a szélsőjobblibi Crin Antonescu is taktikai okokból játssza most az ellenzékit, az a cél, hogy az államelnöki választás második fordulójára biztosan ebből a brancsból maradjon két jelölt, onnantól kezdve övék a hatalom és dicsőség.
Akkor meg minek, kérdezné az egyszerű gyalogmagyar, minek legitimálja az RMDSZ a kormányra lépéssel ezt a korrupt, magyarellenes bandát? Hát a verestóyk és borbélylacik miatt. Előbbit „a Hargita fodrászának” nevezik a székelyek, „Isten druzsbájának” a románok. Utóbbi jelenleg az RMDSZ egyik legbefolyásosabb embere, politikai alelnökként nagyon megerősödött, amióta Markó Béla fél lábbal visszamászott a költészetbe, és itthagyta nekünk a klónját, Kelemen Hunort utódnak. Borbély László jelenleg azért nem áll korrupció vádjával a bíróság előtt, mert a régi paktumos szocialista elvtársak nem járultak hozzá a mentelmi joga megvonásához, holló a hollónak, ugye. És a kör itt bezárult.
Demeter Szilárd
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

?Szent László király nagyváradi öröksége
Gőzerővel zajlanak a nagyváradi vár felújítási munkálatai: a tervek szerint 2015. júniusában adnák át a nagyközönségnek Erdély legnagyobb, viszonylag épségben megmaradt középkori várát. Miközben munkagépek és kőműveskanalak csattogásától hangos a tér, a régészek magyar királyaink sírját keresik.
Ha nem rendelkeznék a kommunizmus idejéből származó élettapasztalattal, a nagyváradi vár kockakövekkel kirakott terén, a gyönyörűen felújított középkori épületek előtt álldogálva bizonyára rémülten kérdezgetném, ki volt az az őrült városgazda, aki ezt a turistacsalogató oázist otromba tömbházakkal építette körbe? Így viszont kérdezetlenül is tudom a választ, az azonban számomra is újdonság, hogy a szocialista betongyűrűbe zárt Szent László-kori vár egyetlen, belvárosi irányú kilátását jóval a rendszerváltás után zárták el egy hatalmas ortodox katedrálissal. A román templom a várfal szomszédságában kijelölt üres helyre épült, ahová a nyolcvanas években a párt hatalmas közigazgatási épületet tervezett, megépítéséről azonban a jobb érzésű váradi kommunisták nyomására lemondtak. A görög-keleti egyház már nem volt ennyire megértő a magyar történelemmel: a hagymakupolás betonkolosszus miatt nincs rálátás a középkori Várad ékességére, így az idelátogató turista csak találgatni tudja, vajon honnan lehet megközelíteni Erdély legnagyobb, épségben maradt várát?
Uniós örökségvédelem
Miközben munkagépek, kockakövet lerakó modern kubikusok és régészeti árkok mellett araszolgatunk, a teljes felújítás végéhez közeledő néhány épület hangulata már azt a miliőt idézi, ami jövő nyáron, a két uniós projekt megvalósulása után fogadja majd az idelátogató turistákat. Jakabffy László telepvezető mérnök, a felújítási projekt alapembere vársétánk alatt sorra mutatja az épületeket. Az évtizedeken át hol a katonaság, hol a Szekuritáté, hol a milícia által lelakott, de legalább a széthordástól megvédett mintegy 13 középkori épületből álló együttes nemcsak kívülről, de belülről is új köntöst kap. A ilencvenes évek elején önkormányzati tulajdonba került várból előbb a katonaság távozott, majd a rendszerváltás után odakerülő vállalkozók, a váradi egyetem képzőművészeti kara, és legvégül az állami levéltár. Hosszú, nehéz munka volt kiüríteni az évszázadok óta katonai célokat szolgáló várat, és a kor parancsa szerint békés turistaparadicsommá alakítani.
Meglepő, hogy egy ilyen jó állagú középkori kincsesbánya évtizedeken át hevert parlagon, miközben az ennél szerényebb gyulafehérvári várat már régen felújították. Kísérőm szerint a kommunizmus ideje alatt szóba sem jöhetett olyan erdélyi magyar örökség védelme, amibe semmiképpen sem lehetett belemagyarázni a román történelemszemlélet irányelveit: a vár területén soha nem találtak dák vagy római eredetű leletet, Szent László király városalapító hőstette pedig Trianon óta nem tényező a többségi hatalom számára. A jég 2009-ben mégis megtört, amikor állami pénzekből állagmegőrző munkálatokba tudtak fogni a várban, megóvva az összeomlástól a legrosszabb állapotban levő épületeket. A román városvezetőség is rájött idővel, hogy kezdeni kell valamit az örökséggel: a várfelújításra benyújtott első uniós pályázatot pozitívan bírálták el, 2010-ben pedig a 11 millió eurós keretből elkezdődhettek a munkálatok. Az első pályázatot újabb követte: a teljes belső felújításhoz szükséges mintegy 22 millió euró most már a munkálatokat elnyert cégek rendelkezésére áll. A megfeszített munka láttán valószínűsíthető, hogy a kitűzött határidőre, azaz 2015. júniusára nemcsak a kivitelezők és a városvezetőség lesz elégedett, hanem a történelmi értékeink iránt érdeklődő turisták is, akik eddig csak lopva pillanthattak be a várba.
Stukkóoroszlán címer nélkül
A felújítás alatt álló 13 épület közül a legnagyobb értéket a Bethlen Gábor uralkodása idején emelt fejedelmi palota jelenti, amely része az erdélyi fejedelmek által később épített, ötszögletű udvart körbezáró épületegyüttesnek. A reformáció előtt épített székesegyház, illetve a püspöki palota ma már nem látható, ezek helyén emelkednek a mai épületek. Katolikus részről megalapozatlan vádak is elhangzottak, miszerint a protestantizmus nagy támogatója, Bethlen Gábor romboltatta volna le a vár Szent László-kori katolikus örökségét. Jakabffy László történelmi példákat sorolva cáfol: ez Erdély más vidékein sem volt szokás, hiszen az átvett katolikus templomokat lefestették ugyan a protestánsok, de soha nem rombolták le. Inkább földrengéseknek, illetve tatárjárásnak és törökdúlásnak tudható be a régi épületek eltűnése.
A felújított palotába lépve nem a régi korok hitvitáira gondolok: a bejárat megmaradt négyszáz éves kőkerete, a falak feltárt freskórészletei, illetve az úgynevezett stukkóterem Európa-szerte híres domborművei egyedi látványt nyújtanak. Ilyen stukkók ma már csak Angliában és Németországban maradtak fenn, várhatóan nagy lesz tehát a művészettörténeti érdekességek iránt érdeklődők tábora. A többségi román érzékenységről is szót ejtünk, szemem megakad egy büszke oroszlánt ábrázoló domborművön, amelynek száz évvel ezelőtt még része volt Magyarország koronás címere. Ez azonban a felújítás után is hiányzik róla: úgy tűnik, a fejedelmi palotában kialakítandó vár-, és városmúzeum európai pénzekből sem viseli el a magyar címer történelmi szerepét Nagyvárad múltjában és jelenében.
Az ilyen incidensektől eltekintve, Jakabffy László bizakodó: a felújítási munkálatok az eredeti terv szerint haladnak, közben gőzerővel folyik a régészeti feltárás. Az uniós projekt szerint háromnyelvű – román, magyar és angol – feliratot helyeznek el valamennyi épületen, műemléken és a múzeumban. Igaz, hogy a többségi román városvezetőség nem szívesen vállalja fel Szent László örökségét, de a vár a történelem élő valóságaként már nem hallgatható el, és többé elrejteni sem lehet a világ szemei elől.
A turistalátványosságként szolgáló várba lépve úgy érzi majd magát a látogató, mintha időutazáson venne részt. Ezt a célt szolgálja az 1692-ben létesült sütöde korhű helyreállítása is: a hagyományos módszerrel készülő pékárukat helyben lehet majd fogyasztani. De lesz mesterségek háza bőrdíszműves, kovács, asztalos, gyöngyfűző és csipkéző műhellyel, hogy csak néhányat említsünk a régi korok foglalkozásaiból. A szállodával és hagyományos ételeket felszolgáló vendéglővel, no meg bőséges kulturális kínálattal „ellátott” várban házasságkötő terem is lesz, a tágas pincéket pedig az épített örökség mozdítható darabjainak őrzésére, gondozására és bemutatására újítják fel. Szent László hamvai
Lelkesen kémlelgetem a több méter mély régészeti gödröket, miközben megfeledkezem arról, hogy keskeny fosznideszkán állok a középkori múlt fölött. Épületen belül és kívül egyaránt nagy földkupacok jelzik a régészeti szelvényeket. Az ötszögletű belső várudvar az egyetlen, amelyre nem kerül kőburkolat, itt ugyanis a következő években is folytatódik a feltárás. Mihálka Nándor történész szerint még rengeteg feltáratlan területe van a várnak, hiszen az 1881–1884 között, majd az 1911–1912-ben végzett ásatások csak az építmények kis részét érintették. Az 1992-ben elkezdett, hat éven át folytatott újabb régészeti ásatásokkal együtt is csak a vár 20 százalékán történt feltárás, így a régészeti műveletet a 2010-ben elkezdett várfelújítási munkálatok során is folytatták.
Történelem iránt érdeklődő ember mindenekelőtt arra kíváncsi, van-e esély, hogy jeles magyar királyaink és királynőink történelemkönyvek szerint itt található sírját megtalálják? A történelmi krónikák tanúsága szerint itt nyugszik Szent László, Luxemburgi Zsigmond, és felesége, Mária királyné, valamint Károly Róbert felesége, Beatrix irályné, de a négy királyi méltóság közül egyelőre egyiküknek sem bukkantak a nyomára. Mihálka Nándor számára is sok a kérdőjel a 19. század végén történt feltárások körül, hiszen a korabeli ásatások a váradi székesegyház középső területére koncentrálódtak, ahol Szent László király sírját sejtették. A feljegyzések szerint mélyre leástak, sok mindent feltártak, de ha esetleg meg is találták, a királyi sírra nem volt ráírva, ki is pihen ott. Akkoriban csontelemzés nem létezett: ma nagyobb a valószínűsége annak, hogy DNS-vizsgálatokkal kiderítsék, található-e Árpád-házi király valamelyik sírban. „A királyi vagy magyar főúri sírok feltárására továbbra is van esély, hiszen a székesegyházon belül is sok az érintetlen terület” – magyarázza a régészeti munkálatok vezetője. A történész arról is beszél, hogy egy 16. századi forrás szerint 1565-ben protestáns lázadók állítólag felfeszítették a király kriptáját, és csontjait a várárokba dobálták. Kérdés, mennyire lehet hinni ezeknek a forrásoknak? A kérdésre csak a régészeti feltárások folytatása adhat választ.
Sétány a mélyben
Ha királyi és főúri sír egyelőre nem is került elő, a középkori székesegyház nyugati homlokzatának az előterében végzett ásatások ontják az emberi csontokat. Közelről is megszemlélem a kartondobozokba gyűjtött, sok évszázados emberi maradványokat. Az ásatást végző munkások a szakember felügyelete mellett gondosan feltárják a sír minden négyzetcentiméterét, és csak azután szedik fel a földből a csontokat. Tárgyi emlékeket – pénzérméket, ruhadarabokat, ékszereket – keresnek, az eddig feltárt mintegy harminc sírból azonban igen szegényes lelet került elő. Minél régebbi a sír, annál nagyobb az esélye, hogy épségben maradt harci eszköz, pénzérme vagy ruházat darabjaira bukkanjanak – magyarázza Mihálka Nándor. Míg honfoglaló magyarjaink feltárt sírjai igazi kincsesbányának számítanak, a néhány évszázaddal később eltemetett emberek – a kereszténység előrehaladtával – leszoktak a külsőségekről: uralkodó elvvé vált, hogy tisztán kell az Úr elé járulni. A korabeli püspöki székesegyház előterébe eltemetett emberek nem egyszerű földi halandók, nem közemberek lehettek, csontjaikon kívül azonban más eligazító tárgyi emlék nem került elő. A régészek munkáját az is nehezíti, hogy a váradi székesegyház területére, illetve köréje románkori és gótikus időszakban temetkeztek a 11. század közepétől az 1600-as évek elejéig. A régész becslése szerint az évszázadok során a vár területén akár több tízezer embert is eltemettek, egymásra rakódnak a temetkezési rétegek.
A régészeti munka fontos eleme a vár stratégiailag kiemelt részeinek kutatása. 1992-től kezdődően hat éven át Adrian Rusu kolozsvári régész-professzor vezetésével a 14–15. században épült püspöki palota L alakú épületét tárták fel. Az akkor felfedezett falmaradványok és alapok újabb és újabb szelvényekkel gazdagodnak. Hasonló horderejű munka a székesegyház falainak mai feltárása: az egykori építmény alapja félkörben kanyarodik a felújítandó épületek alá. A feltárt középkori maradványokat a terv szerint üvegpadozattal fednék le, így a közönség nemcsak felülről szemlélheti majd a régészeti leleteket, hanem lenn kivilágított sétányon járhatja körbe.
A jó példa esélye
A felújítást végzők és a régészeti csapat tagjai között magyar beszédet hallok: Bihar megyei és magyarországi magyar cégek a várfelújítás kivitelezői. Vendéglátóim szerint az apróbb nézeteltéréseket leszámítva jó a munkakapcsolat az immár magyar alpolgármester nélkül működő nagyváradi önkormányzat vezetőivel. Ha a felújítás az eredeti tervek szerint halad, a váradi vár történelmi örökségének helyreállítása új mezsgyét jelenthet a zömében magyar múltú erdélyi települések történelmi értékeinek megóvásához. Az erdélyi régészeti kutatások évtizedekkel kullognak a magyarországi vagy nyugat-európai példák mögött, Mihálka Nándor szerint azonban a nagyváradi példa reménybeli sikere nagy előrelépést jelenthet ezen a téren.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Ünnepek és torok
Hatalmas revelációként, korszakos pillanatként élik meg egyesek az RMDSZ európai parlamenti listájának hivatalos bejegyzését. Érdekes – megkockáztatom: kissé beteg – módon azonban nem a listán szereplő nevek tematizálnak, hanem a hiányzók. Illetve a nagy hiányzó. Aki úgy hiányzik, hogy jelöltsége igazából, komolyan soha fel sem merült. És az ő hiányzása jelenti most a történelmi vízválasztót, amelytől fogva már minden másként lesz.
Tőkés László – merthogy róla van szó – persze nemcsak hiányával, jelenlétével is képes vihart kavarni. Az elmúlt harminc esztendő folyamatosan ezt bizonyította, mert, ugye, ma már aligha vitatható, hogy „a forradalom szikrája” nem ’89 decemberében pattant ki, legfeljebb akkor talált gyúlékonyabb közegre. Léte, munkássága, tekintélye, kezdeményezései, de akár esetenkénti, nehezen követhető rögtönzései is olyan egészet képeznek, amelyhez foghatót nem nagyon alkotott senki a közelmúlt történelmében. Pláne nem azok, akiknek megjelenése a Tőkés László közéleti létének következménye.
Ne keressük hát a nevét a májusi EP-választások szavazási ívein. Ilyen-olyan okokból egyetlen párt színeit sem öltötte fel, egyelőre meg nem erősített, de valószínűsíthető változatként a Fidesz listáján próbálkozik még egy brüsszeli mandátummal. Aki azonban ezt valamiféle felszakadó megkönnyebbüléssel könyveli el, az semmit sem ért, vagy nem akar érteni az elmúlt bő negyedszázad sorsfordító történéseiből. Azokból a harcokból, eredményekből és eredménytelenségekből, ami igazából a mi, a romániai magyar társadalom bizonyítványa. Mérlege annak, hogy kit milyen mértékben ismertünk el, gyaláztunk, támadtunk vagy védtünk meg. Esetenként nemcsak mástól, de önmagától is. Bizonyítéka, hogy milyen fájdalmas mértékben hurcoljuk még mindig magunkkal, illetve örökítjük át a fiatalabbakba azt az erkölcsi romlást, amelynek úgy vagyunk áldozatai, hogy közben magunk tápláljuk annak tovább élését.
Igazából most az egység igényéről kellene beszélni, ha emlékszik még valaki annak tényleges tartalmára. A védőburokról, amely óv és ápol, a pártoló közegről, amely ragaszkodóan kritikus, de mindenekelőtt elvszerű és következetes. Amely úgy enged szabadon, hogy közben folyamatosan érezteti: a közelben van, ha kell. És azonnal mozdul, ha kiderül, hogy – Novák Péterrel szólva – „a láthatár egy festett vászon, a pillanat egy festett álom, s én mindenáron megbolondulnék.” Ez az, amiben mindnyájan vétkesek vagyunk.
Aki ma Tőkés László hiányát ünnepli, önmagát gyászolja.
Csinta Samu |
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Traktorok és mezőgépek szakértője
Évtizedeken át minden Romániában gyártott mezőgépet kipróbált és véleményezett. Nem akart részt venni a kényszer-szövetkezetesítésben, de megmaradhatott egyetemi oktatónak. A mezőgépészeti tudományok erdélyi szaktekintélyével, a 87 éves Antal András nyugalmazott egyetemi előadótanárral és szakíróval kolozsvári otthonában beszélgettünk.
Könyvtáramban egy tucat olyan szakkönyv van, amely a Mezőgazdasági és Erdészeti Kiadó kolozsvári szerkesztőségében született, közülük többnek ön a társszerzője. Egyetemi oktatóként rendszeresen írt szakkönyveket?
– Magyar nyelvű szakkönyveim zömében társszerzésben jelentek meg. Az ötvenes-hatvanas években sokat írtam és sok román nyelvű szakirodalmat fordítottam magyarra. Az 1948 őszén indult kolozsvári Mezőgazdasági Tudományintézet magyar tagozatával egy időben létesült Kolozsváron a bukaresti mezőgazdasági kiadó magyar szerkesztősége. Szerzőgárdája magyar mezőgazdasági oktatókból verbuválódott. Magam is állandó szerkesztőbizottsági tag és mezőgépészeti szerző lettem, ez akkoriban együtt járt oktatói munkánkkal. Szívesen írtunk, hiszen diáknak és gyakorló agrárszakembernek egyaránt szüksége volt a magyar nyelvű szakkönyvekre.
– Harmadéves egyetemistaként lett egyetemi oktató: miközben kurzusokra járt, „másodállásban” diáktársait oktatta. Hogyan fért meg egymás mellett ez a két életforma?
– Szovjet minta alapján a kommunista párt már 1951-ben készült a szövetkezetesítésre, de ehhez hiányoztak a mezőgazdasági szakemberek. Ekkor született döntés arról, hogy felduzzasztják a mezőgazdasági főiskolák új évfolyamait. A kolozsvári agronómia magyar fakultásának első évfolyamán 150 helyet hirdettek meg, román szakon 250-et, viszont nem volt elég oktató. A minisztérium a legjobb képességű harmad- és negyedéves diákokat nevezte ki gyakornokoknak. Abban az évben hat magyar diákkal kötöttek oktatói szerződést, köztük velem. Nagy kihívás volt, de a tanszékvezető tanárom, Lám Béla és a gyakorlati oktatást irányító Papp István sokat segített. Utóbbi felügyelete mellett a mezőgépészeti tanszéken a gyakorlati oktatást bízták rám, az 1988-as nyugdíjazásomig ez maradt a szakterületem.
– Milyen volt az 1959-es beolvasztásig tartó, mintegy tízévnyi „magyar idő” a kolozsvári agronómián?
– Ez volt a kolozsvári agráregyetem egyik legeredményesebb periódusa a második világháború után. Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet, az EMGE harmincas-negyvenes évekbeli kiváló agronómusgárdája – akik gazdakörök százait szervezték meg és felügyelték – bekerült oktatónak a magyar fakultásra. Ha nem is jó szívvel, de a rendszer kompromisszumot kötött velük, mivel kellett a magyar előadó. Szövérdi Ferenc, Nagy Miklós, Szász István, Antal Dániel, Veres István, Lám Béla és még sokan mások a korabeli magyar nyelvterület elismert agrárszakemberei, szakírói voltak. Olyan színvonalat honosítottak meg az erdélyi mezőgazdasági felsőoktatásban, hogy országszerte keresték a magyar végzősöket. Mégsem volt békés, nyugodt időszak ez a tíz év.
– Rossz szemmel nézték a magyar tagozatot?
– Bukarestben szemet szúrt a magyar fakultás népszerűsége: 1955-ben egyszerűen „kifelejtették” a beiskolázási tervből a magyar tagozatot. Telefonálgattunk, érdeklődtünk, de senki nem tudott érdemi választ adni. Azt mondták, véletlen volt, de jövőre minden rendbe jön. 1956 nyarán a felvételizni akaró magyar diákok megint az utolsó pillanatban tudták meg, hogy nem indul magyar évfolyam. El voltunk keseredve: senki nem tudta, mi fog történni a magyar mezőgazdasági felsőoktatással. ősszel Budapesten elkezdett fújdogálni a forradalom szele. Október 21-én a helyi magyar lapban váratlanul megjelent egy írás arról, hogy a román pártvezetés felülbírálta a szakminisztérium bürokratikus döntéseit, amelyek nincsenek összhangban az RKP nemzetiségi politikájával. Aznap közölték: meghirdethetjük a felvételit az első évre, a hiányzó második évfolyam diákjait pedig a Bolyai Egyetem rokon szakjairól kell összetoborozni. Senki nem sejtette, hogy ez tulajdonképpen a magyar tagozat felszámolásának előszele, ami 1959 februárjában be is következett. Az agronómián egyik napról a másikra megszüntettek minden magyar nyelvű tantárgyat.
– Mi történt az addig magyarul oktató tanári karral?
– Egyetlen tollvonással átkerült a román tanszékekre. A helyi román oktatókkal nem volt nézeteltérésünk, ők tisztában voltak vele, hogy ez önkényes bukaresti döntés. Valamennyi magyar oktató megőrizhette az állását, de román nyelven kellett előadnia. Később kiderült, az önkényes beolvasztás mást is jelent: magyar gyakornokot, tanársegédet többé nem alkalmaztak, így a magyar oktatók nyugdíjba vonulásával a tanári kar – néhány kivételtől eltekintve – román lett. Nekem is be kellett olvadnom a rendszerbe: elfogadtak, megbecsültek, de a múltról nem beszélhettünk. Csak így lehetett béke.
– Soha nem kívánkozott el erről a mesterséges „béke szigetéről”?
– Akkoriban nem volt sok választási lehetőség. Elevenen élt bennem egy ’52-es történet, amikor a főiskola küldötteként a bukaresti mezőgazdasági kiállításon megkerestek az RKP Központi Bizottságának mezőgazdasági osztályáról. Se szó, se beszéd, kezembe nyomtak egy kinevezést, hogy holnaptól itt fogok dolgozni: beválasztottak abba az országos bizottságba, amely a szövetkezetesítést készítette elő. Moldvába, Iași környékére delegáltak, ahol pártpropagandisták mellett agronómusként kellett jelentést készítenem arról, hol lehetne elkezdeni a kollektivizálást. Háromszéki származású falusi fiatalemberként ez a fordulat annyira megviselt, hogy stressz okozta gyomorvérzéssel szállítottak a bukaresti Elias kórházba. Amikor lábra álltam, a pártbizottság mezőgazdasági felelősét arra kértem, engedjen vissza Kolozsvárra, mert képtelen vagyok ezt a munkát végezni. Szerencsémre megértő volt, visszatérhettem az agronómiára. Ez a tapasztalat végigkísért: sokkal rosszabbul is alakulhatott volna az életem...
– Mennyire volt szerencsés a szocialista mezőgazdaságban dolgozni, ahol a hozamokat túllicitálták, túlhazudták?
– Nem a propagandistáknak, hanem az agrárszakembereknek köszönhetően Romániában negyven év alatt azért mégis létrejött egy modern mezőgazdaság. Az ötvenes-hatvanas években még orosz minta alapján gyártott traktorokkal és mezőgépekkel dolgoztunk, de a rendszerváltást megelőző húsz esztendőben amerikai licensz alapján gyártott korszerű hazai mezőgépekkel látták el a nagyüzemeket. A pneumatikus vetőgépek nemzedékének megjelenése már világszínvonalat hozott a román mezőgazdaságba. Ahol engedték, hogy az agronómus legjobb tudása szerint dolgozzon, ott jó hozamok születtek. Amelyik szakember adott a munkájára, sikerélménye is volt. Tanári pályafutásom alatt nem akadt olyan hazai gyártmányú mezőgép, amit ne próbáltam volna ki. A bukaresti Mezőgépészeti Kísérleti Intézet kiemelt partnereként a Kolozsvári Agrártudományi Egyetemen kipróbáltuk és véleményeztük az országban gyártott valamennyi mezőgépet.
– A napi oktatás mellett miként jutott idő erre is?
– Egy mai egyetemi oktató számára nehezen hihető az az iram, amit akkor diktáltak a mezőgazdaságban. Óráinkat úgy csoportosítottuk, hogy az egyetemen felváltva hetente három munkanapot töltsünk. A többi napokon egy-egy mezőgazdasági nagyüzem gépesítését kellett felügyelni, irányítani, vagy az egyetem kísérleti parcelláin üzemeltettük be az új gépeket. A heteken át kipróbált mezőgépekről részletes jelentést készítettünk: a sorozatgyártás beindulásakor a gyártó rendszerint ezt vette figyelembe.
– Úgy lett mezőgépészetet előadó tanár, hogy agronómusnak tanult, holott később a mezőgépészetet a műszaki egyetemen önálló szakként oktatták. Ki értett jobban a gépészethez: az agronómus vagy a mezőgépész mérnök?
– Az agrártudományi egyetemen az agronómusokat, a kertészmérnököket és az állattenyésztőket oktattuk mezőgépészetre. A mi előnyünk az volt, hogy az agrárszakember ismerte a teljes technológiát, amiben a mezőgépészet egy-egy láncszem volt. Gyakorlati szempontból az agronómusok jobban értettek a mezőgépészethez, mint a műszaki egyetem végzettjei. A nyolcvanas évek elejéig a mezőgépészet nem volt külön szak: a mindenkori agrárszakember és a gazda szakterületének számított. A gépekkel jómagam is gyerekkoromban barátkoztam meg a háromszéki Nyújtódon.
– Szüleitől örökölte a gépek iránti elkötelezettségét?
– Gyerekkori szerelem ez. Jól emlékszem a virágzó nyújtódi gazdakörre. Ma talán sokan csodálkoznak ezen, de a harmincas években a szülőfalumban senki nem vetett kézzel, vetőgépeink voltak. A gazdakör oszlopos tagjaként édesapám a falu gabonavető gépét gondozta, és ha nem volt otthon, engem kértek meg a falubeliek, hogy vetés előtt állítsam be a gépet. De volt a mi portánkon minden egyéb felszerelés is: a kor viszonyaihoz képest nálunk és sok más erdélyi faluban létezett már modern gazdálkodás.
– Mit sikerült ebből újraéleszteni 1990 után, Nyújtódon?
– A történet ugyanaz, mint szerte Erdélyben: a kollektív gazdaságok felbomlásával nem csak a földeket, a mezőgépeket is szétosztották, szétszórták. A rendszerváltás után mindenhol megpróbáltam segíteni az új rend kialakulását, ahol erre igény mutatkozott. A két világháború közötti gazdaköri mozgalom emberi bizalmon, együttműködési szándékon alapult, ebből viszont keveset sikerült újjáéleszteni ’90 után. A termelőszövetkezet széthullását követően, bátyám – aki húsz éven át volt tsz-elnök – megalakította a rövid életűnek bizonyuló társulást, de az emberek úgy látták, jobb külön-külön boldogulni. Talán ma már nem így gondolnák.
– Milyen jövője van az erdélyi mezőgazdaságnak?
– Nagy múltja, de nagy jövője is van. Van itt hagyomány, amire lehet alapozni. Csak meg kéne szívlelni a szakemberek tanácsát: kisparcellákon nem lehet gépesített és hatékony mezőgazdaságot fenntartani. Hetven-nyolcvan évvel ezelőtt erdélyi falvainkban működött a tagosítás, nem kell tehát újra felfedezni a spanyolviaszt.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),