A neptuni sugárút fényei
Ismét kormányon az RMDSZ. Amint azt már leírták előttem, feltűnő volt, mennyire igyekezett minden felszólaló a döntő tárgyalást megelőző SZKT-n, hogy véletlenül se riassza el a „kérőt”, mennyire kerülték a testület tagjai az erdélyi magyarság távlati fennmaradása szempontjából elengedhetetlen területi autonómiának még csak a felvetését is. Az RMDSZ újbóli kormányzati szerepvállalásának témára rárepült a román sajtó is, a világhálón gúnyos karikatúrák tömkelege kering, mely az RMDSZ-t illetve Kelemen Hunort villázza e politikai lépésért.
Egy szempontból, ha tárgyszerűek akarunk maradni, megvédhetjük az RMDSZ-t. A román politikum és sajtó nagy része elvárná a Szövetségtől, hogy úgy viselkedjen, mint egy ideológia-kötött román párt, azaz az Európai Néppárt tagjaként ne paktáljon a kommunista utódszervezetekkel. Ez az elvárás, bár első látásra jogosnak tűnik, több szempontból is teljességgel illegitim.
Elsősorban azért, mert a Nemzeti Parasztpárt letűntével nem maradt akárha jóindulattal is, de hitelesnek mondható antikommunista erő a bukaresti politikai porondon, minden politikai aktor örököse valamilyen fokon a múlt rendszernek.
Másrészt az RMDSZ feladata nem az, hogy betagozódjon a román politikai rendszerbe és ideológiaelkötelezett versenypártként viselkedjen. A szervezet létrejöttének értelme az volt, hogy az erdélyi magyarság fennmaradásáért és gyarapodásáért küzdjön minden alkotmányos eszközzel. Amibe beleértendő a társadalomszervezés a lehető legmagasabb fokon, optimális esetben az „állam az államban”-modell szerint, hiszen egy nemzeti közösség fennmaradásának első számú garanciája, ha az anyagi- és humánreprodukció mellett, a kulturális-erkölcsi önreprodukció folyamatait is az adott közösség tagjai ellenőrzik. Aligha tudunk az önazonosságához ragaszkodó, nemzethű, magyarul gondolkodó nemzedékeket felnevelni addig, amíg Bukarestben határoznak arról, hogy mi tanítható a magyar iskolákban.
Egy nemzeti közösség sikeressége pedig nagymértékben azon múlik, hogy ki tud e alakítani olyan mechanizmusokat, melyek az adott közösség minél elkötelezettebb, minél felkészültebb s a szóban forgó kollektívum kulturális-történelmi örökségét minél inkább magáénak érző elitet juttatja a döntő pozíciókba. (Az erdélyi magyarság ebben a tekintetben igen rossz helyzetben van, a szavazatok nagy részét magáénak tudó mamutszervezet vezető elitjében a karrieristák és a román hatalom mozgatottjai dúsultak fel 1995-től errefelé.)
Ebből világosan következik, hogy a magyarság irányában totálisan empátianélküli román elit, mely képes lenne az elnyomottól az elnyomó irányában érvényesülő, belső meggyőződésen alapuló lojalitást elvárni, közösségünk szisztematikus megrablása, kifosztása, megalázása, hátrányos helyzetbe kényszerítése után, egyszerűen figyelmen kívül hagyja a realitást, amikor egyfajta politikai táborhűséget vár el az RMDSZ-től, és elvtelenséggel vádolja azt, azért, mert mindkét politikai tömb irányában rendelkezik kapcsolódási pontokkal. Más lenne a helyzet, ha a román politikában lenne egy olyan megoszlás, mint 1990 és 1996 között, amikor a szerepek egyértelműek voltak, annak dacára, hogy a magyarság sorsrendezésének kérdésében irányában egyik politikai tömb sem volt valódi partner. De legalább lehetett tudni, hogy kik a múlt örökösei, a felvállalhatatlanok, a tényleges rendszerváltás akadályozói, s kik azok, akik ha a nemzeti kérdésben nem is, de legalább a demokratikus játékszabályok megteremtésében partnerek.
A fő probléma tehát nem az, hogy az RMDSZ elárulná a következetes, antikommunista konzervatív oldalt, mert ilyen oldal egyszerűen nincs. A probléma az, hogy a Markó Béla által a kormányzati szerepvállalásról első ízben döntő 1996. november 28-i, Bukarestben megtartott SZKT ülésen emlegetett libának az árát az RMDSZ szisztematikusan nem kéri meg. Túlzás nélkül leszögezhető, hogy kifejezetten rátukmálja a vásári állatot a vevőre, mert az az érdeke, hogy a liba elkeljen, bármi áron, mert akkora a részesedése a puszta vásár megkötéséből. Magyarán a lényeg a klientúra pozícióba juttatása, mint általában a zsákmányorientált versenypártok esetében, melyek a programot csak szükséges rossznak tartják. A programban rögzített elvi sarokpontok nélkülözhetetlenek választók mobilizálásában, de e pártok egy percig sem gondolják komolyan azok képviseletét és megvalósítását. (A legcinikusabban erről a kérdésről Torgyán József beszélt egy rádióinterjúban, amikor szembesítették a kilencvenes évek közepén, az MSZP-s győzelem után a választások előtti nyilatkozataival. Válaszának lényegét úgy lehetne összefoglalni, hogy az még a választások előtt volt és minden pártelnök mond olyan dolgokat a kampányban, melyet maga sem gondol komolyan.)
Most azt halljuk a kormányzati szerepvállalás indoklásaként, hogy csökken a magyarellenesség, ha az RMDSZ kormányon van (ami egyáltalán nem evidencia, és egyébként, ha igaz is lenne, indoknak kevés, nem mellesleg az államelnöknek épp az RMDSZ kormányzati szerepvállalásáról felröppenő hírek adtak ürügyet egy újabb magyarellenes fröcsögésre, melyet egyébként karteziánus alapon ízekre lehetne szedni, mint a magyarellenes felszólalások zömét), hogy ragaszkodni fognak az Észak-erdélyi autópálya megépítéséhez, ami ugye nem par excellence magyar érdek, a kifejezetten nemzeti jellegű jogsérelmek ügyében sokkal visszafogottabb a magát szövetségnek nevező magyar párt. Azzal a retorikával egyébként, hogy azért megyünk kormányra, mert akkor csökken a román közéletben a magyarellenes uszítás, bármilyen abszurd szövetséget indokolni lehet, akár legyen szó akár Vadim Tudorról, Gheorghe Funarról vagy a tőlük nem sokban különböző Dorin Florearól. Nincs az az elvetemült, magyarellenes, uszító politika, amit ne lehetne legitimálni ezzel a logikával, s ne lehetne azzal példálózni, amivel az RMDSZ a kilencvenes évek elején már előjött, tételesen, hogy az RMDSZ politika legfőbb sikere, hogy mi minden nem történt meg, annak köszönhetően, hogy a szervezet képviselői ott ültek a parlamentben.
Előkerült a sufniból a kisebbségi törvénytervezetnek nevezett jogi rettenet is, ami egyik oldalról az RMDSZ önbebetonozását szolgálja az erdélyi magyarság politikai érdekképviseletének szintjén, másik oldalról pedig a kulturális autonómia szólamszintű említésével lehetőséget ad ismét egy botrányos szemfényvesztésre. Amikor ugyanis a kisebbségi törvény elfogadása napirenden volt a kétezres évek közepén, a jogi dokumentumokban elmélyedni nemigen hajlamos különböző nemzetiségű politikusok – köztük a magyar nemzeti oldal képviselői is – átvették az RMDSZ retorikáját, azt állítva, törvénytervezet elfogadása esetén biztosítaná az erdélyi magyarság kulturális autonómiáját, holott a törvénytervezet a lényeget, a kulturális autonómiatanács közjogi jogosítványokkal való felruházását kitolja a beláthatatlan jövőbe. Magyarán nem teremtene tényleges autonómiát, hanem csak látszatautonómiát.
Toró T. Tibor józan javaslata, miszerint az autonómia legyen a kormányzati szerepvállalás ára, süket fülekre talált. Folytatódik tehát a neptuni logikára alapozott politika: a magyar szervezet továbbra is legitimálja a hivatalos román kurzust sorsunk rendezését érdemben nem érintő apró-cseprő engedmények fejében. E politika „eredményességét” jelzi, hogy két évtized alatt kb. 400.000 lélekkel lettünk kevesebben, ami közösség kb. egy negyedét jelenti. Békeidőben ez példátlan veszteség.
De mindez nem számít: fő, hogy ismét lehet a bukaresti zavarosban halászni, a bársonyszékeket megkaparintani s a klientúrát jóllakatni.
Az RMDSZ vezetésének sugárútja neptuni fényárban úszik ismét.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Egyházi örökség válaszút előtt
Sok évszázados, esetenként évezredes tapasztalat áll erdélyi magyar történelmi egyházaink mögött: biztos gazdasági hátterük a legnehezebb korokban is mentsvárat jelentett. A lélekszámban fogyatkozó egyházközségek gondja ma mégis az, hogy miként tudják jövőbe mutatóan hasznosítani az elődök által rájuk testált vagyont.
A római katolikus, református és unitárius egyház ma Erdély legnagyobb föld- és erdőbirtokosa, mégis alig akad olyan egyházközség, ahol egyházi vállalkozás keretében próbálnák hasznosítani a vagyont. Hasonlóképpen problémát jelent a peres úton visszakapott ingatlanok felújítása és haszonbérbe adása is. A jövedelmet termelő néhány egyházi vállalkozás inkább kivétel, mint sikerrecept a szociális és oktatási szerepválalláshoz.
Ennek az írásnak az ötlete Egerben, a város alatti pincelabirintusban született meg bennem. Abban a hatalmas földalatti „hálózatban”, amelyet egykoron a katolikus egyház építtetett ki ide hordva a környező szőlőhegyek kiváló nedűjét. Évszázadokon át az egri püspökségnek nemcsak a bora, hanem a hatalma is messze földön híres volt, tudatosítva az utókorban a példásan működő egyházi iskolák, kórházak és egyéb szociális intézmények biztos anyagi alapját. Egerben a szőlő és a bor, az Alföldön a kiváló minőségű termőföld, Székelyföldön pedig a rengeteg erdő jelentette az egyházi élet működésének biztonságos hátterét.
Kívülálló szemében a történelmi egyházak mesés vagyonra tettek szert az elmúlt évszázadokban. Míg a római katolikus egyház vagyonáról, a Vatikán gazdagságáról időnként találgatások jelennek meg a világsajtóban, a szerényebb múlttal és szerényebb körülmények között élő protestáns egyházak gazdasági hátterét egy-egy impozáns belvárosi épület értékével próbálják azonosítani. Román emberektől hallottam többször is, hogy Kolozsvár legnagyobb értéket jelentő belvárosi épületeit vállvetve birtokolja a római katolikus, a református és az unitárius egyház, amiből minden bizonnyal hatalmas bevételeik származnak.
A történelmi örökséggel azonosított egyházi gazdagság mögé általában nehéz bepillantani, a csillogó külső mögött azonban teljesen más kép fogad Erdélyben, mint például a Vatikánban vagy a németországi evangélikus egyházban. A kommunizmus 45 esztendeje lenullázta a történelmi magyar egyházak vagyonát, a rendszerváltás óta eltelt negyed század pedig nem volt elegendő ahhoz, hogy a szelektíven visszaszolgáltatott vagyonrészekkel biztos lábakon álló gazdasági háttér jöhessen létre. A három legjelentősebb történelmi magyar egyház – a református, a római katolikus és az unitárius egyház – képviselőinek segítségével kerestük kérdéseinkre a választ: szegény vagy gazdag a mai egyház, illetve miként tud sáfárkodni a javaival?
„A rendszerváltás nagy illúziója volt, amikor mindenki azt gondolta, hogy ott lehet folytatni az újrakezdést, ahol a második világháború után az egyház kényszerből abbahagyta. Hiú ábrándnak bizonyult” – mondja Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke (lenti képünkön). A megváltozott társadalomban, egy szekularizált világban, működő tőke és gazdasági háttér nélkül vállalkozott az egyház azokra az új feladatokra, amelyeket a ’90-es évek kihívásai közepette vártak el tőle. A történelmi magyar egyházak Erdélyben sok olyan új feladatot is felvállaltak és ellátnak, amelyek alapvetően nem egyházi funkciók: gazdálkodást segítő vagy szociális programokat igyekeztek saját struktúrájukon keresztül beindítani és működtetni, legtöbbször biztos anyagi források hiányában. Kató Béla szerint 25 évvel a rendszerváltás után a nagy kérdés az, hogy ezek az egyházi intézmények mennyire erősödtek meg, vagy mennyire ingatag ma is a jelenlétük?
Ingatlanok zátonyon
A gazdasági háttér rendszerváltás utáni rendezése az eredeti elképzeléseknél sokkal nehezebben, és lassabban haladt – tartja a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség gazdasági vezetője, Varga Rezső. „Nehezen, gyakorta csak peres úton visszakapott épületeink teljesen lelakottak, lepusztultak, általános felújításra szorulnak. Többségükben iskolák vagy szociális intézmények működtek a két világháború között, évtizedek óta nem javították őket, így elképzelhető, mennyibe kerül a tatarozásuk” – vázolja a helyzetet a gyulafehérvári egyházi elöljáró. Hasonló állapotokról beszél a református egyház püspöke is: a néhány visszakapott kollégiumot a föld- és erdőterületek, illetve a járulékos gazdasági épületek nélkül, „csupaszon” vehette birtokába az egyház. Működőképessé tételük volt az elmúlt 25 esztendő legnagyobb kihívása. A néhány templomra és kollégiumra elnyert uniós pályázatokból származó finanszírozás a valós szükségletek töredéke: Kató szerint nem létező pénzükből folyamatosan az ingatlanokra költenek.
Mindhárom erdélyi magyar történelmi egyház a zömében bérházként visszakapott egykori épületeiket csak a nagyvárosokban tudják olyan áron bérbe adni, hogy abból jövedelmük származzon. Ilyen vagyonnal Kolozsváron és Gyulafehérváron rendelkeznek, és kisebb, hasznosítható épületekkel Nagyváradon, Szatmárnémetiben vagy a székelyföldi városokban. Bérleményekből származó fő bevételi forrással mindhárom egyház csak Kolozsváron számolhat, a kincses városban visszakapott ingatlanok azonban sok millió eurós beruházásra szorulnak.
„A kolozsvári többszintes, belvárosi Metropol épület teljes egészében egyházi tulajdon volt az államosítás előtt. A mintegy ötven lakásból álló épületegyüttesben hét lakrészt és a kereskedelmi célokra bérbe adható földszinti részt kaptuk vissza. Sürgősen javítani kellene az épületet, de az ott lakóknak nincs rá pénzük, az egyház pedig nem tudja magára vállalni a teljes felújítást” – magyarázza Kató Béla. Egy-egy hasonló épület több millió eurót is felemésztő teljes felújításának költségei bérleti díjakból 20 év alatt sem térülnek meg, felújítás nélkül viszont képtelenség reális árat fizető bérlőt találni. Ezek az ingatlanok tehát inkább viszik a pénzt, mint hozzák.
Némileg jobb helyzetben van a római katolikus és az unitárius egyház. Az unitárius püspökség néhány olyan üzlethelyiséggel, és irodának kiadható épülettel rendelkezik Kolozsvár belvárosában, amelyek a 2009-ben kirobbant gazdasági válság előtti években jelentős bevételt eredményeztek. „A püspökség négy-öt, piaci áron bérbe adható kolozsvári ingatlannal rendelkezik, ezek jelentik a fő bevételi forrásunkat” – magyarázza Dácz Tibor, az Unitárius Püspökség gazdasági tanácsosa. Míg 2009-ig az volt a fő szempont, hogy magyar vállalkozó legyen a bérlő – bőven akadt jelentkező, volt kiből válogatni –, ma annak is örülnek, ha a néhány évvel ezelőtti bérleti díjak feléért találnak valakit. A nagy cégeket részesítenék előnyben, amelyek több garanciát jelenthetnek arra, hogy egyik napról a másikra nem húzzák le a rolót, de ez az egykori szempont is ma már illúzió. Akárcsak más bérbeadó, az egyház is kárral maradt az elmúlt években a cégek csődbe jutása nyomán, akiktől bírósági úton sem lehet behajtani a bérleti díjakat. Közös üzletpolitika, hogy ha jóval olcsóbb áron is, de bérlőt kell találni a kiadható ingatlanok számára.
Földalapú támogatásból élnek
Ma Erdélyben az egyházak a legnagyobb szántóföld-, legelő-, kaszáló- és erdőtulajdonosok. A falusi közösségek megváltozott életformája, a mezőgazdálkodásból származó alacsony jövedelem a magyarázata annak, hogy az egyházközségek, illetve a püspökségek bevételeiben nem számottevő tétel a mezőgazdasági tevékenységekből származó jövedelem. Dácz Tibor nem ismer olyan gyülekezetet a 125 egyházközségből álló erdélyi unitárius egyházban, ahol maga az egyházközség foglalkozna gazdálkodással, pedig a visszakapott egyházi birtokok falvanként a néhány hektáros területnagyságtól több száz hektárig terjednek. „Ahol lehetőség van rá, a földeket egy-egy helyi társulásnak adják haszonbérbe, vagy egyházhoz közeli gazda dolgozza meg. A földekért járó hektáronkénti földalapú támogatás viszont az egyházat illeti meg, kisebb gyülekezetek esetében ez fontos bevételi forrás” – összegzi az unitárius egyház gazdasági igazgatója.
Az Erdélyi Református Egyházkerület mintegy 600 gyülekezetében is az egyházi földek és kaszálók után származó egyetlen reális jövedelem az uniós területalapú támogatás, amit az egyház közvetlenül ugyan nem igényelhet, de a földjeit használó hívei befizetik azt a gyülekezet kasszájába, kiegészítve vele az egyháztagok egyházfenntartási járulékát.
Nagy erdő hoz jövedelmet
Az 1991-ben elfogadott első földtörvény még 10 hektárban határozta meg a visszaszolgáltatható mezőgazdasági és erdőterületek nagyságát, a későbbi módosítások, illetve az idevágó új jogszabályok az egyházak esetében is eltörölték a visszaigényelhető mezőgazdasági területek felső határát. A nehézkesen induló, hosszú éveken át tartó erdőrestitúció ma már egyértelműen pozitív hozadékaként az egyházi erdők és földek legalább 85 százaléka került vissza a jogos tulajdonosokhoz. Dácz Tibor szerint azonban itt is a nagy számok törvénye érvényesül: az erdőgazdálkodásból annak a gyülekezetnek származhat jelentősebb jövedelme, ahol száz hektárt maghaladó erdőterület került birtokba. A 15-20 hektáros egyházi erdő tűzifát biztosít az egyházközség számára, és 4-5 évente akár 10-15 ezer lej jövedelmet termelhet, de ennél többet elvárni nem lehet.
A gyülekezeti erdők minősége jelentős mértékben függ attól, hogy a visszaszolgáltatásban partner volt-e a helyi önkormányzat. Ahol a helyi községi vezetők magyarok, nagyobb arányban jutott jó minőségű erdőhöz az egyház, szemben az olyan településekkel, ahol a visszakapott erdők többsége már meg volt csonkítva. A jó erdőt meg lehet őrizni – a kilencvenes évek tömeges erdőirtása már a múlté –, legfentebb kisebb lopások történnek, amit az erdészeti kerületnek kötelessége megtéríteni. Néhány egyházközség viszont a letarolt erdőkkel pórul járt, hiszen 30-40 éves fákból alig van mit vágni – a kitermelhető tölgy- vagy bükkerdőnek legalább 70-80 évesnek kell lennie. Hogy mennyire függ az erdő minőségétől a jövedelmezőség, jól bizonyítja az Unitárius Püspökségnek a Kolozsvár közelében visszakapott 260 hektárnyi erdeje, amely öt éven át csak vitte a pénzt, jövedelmet viszont nem hozott. Az üzemterv szerinti néhány hektáros tarvágással tavaly tettek szert az első bevételekre.
Erkölcs és kockázat
A 45 év kommunizmus nemcsak egyházi vagyont kobzott el, hanem az emberi tudatot is alaposan átformálta. Ezzel hozható összefüggésbe az a szomorú felfedezés, miszerint az előző évszázadok gazdálkodó, a kor követelményei szerint vállalkozó egyház helyett ma egy gazdaságilag sokkal kiszolgáltatottabb egyház keresi a továbblépés lehetőségeit. Az egyházközségekben indult egyházi vállalkozások általában rosszul sültek el, a gyülekezet tagjai között háborúskodást, nézeteltéréseket okoztak, ezért az egyház vezetősége nem bátorítja az egyházi keretben létesített helyi cégek működését. Kató Béla ezt azzal magyarázza: a közösség nem arra való, hogy vállalkozást vezessen. Ez vállalkozó szellemű emberek feladata, akinek ehhez tehetsége van, az általában létrehozza saját vállalkozását. A farmgazdálkodással, gépparkkal, tejgyárral, sajtfeldolgozással vagy pékséggel próbálkozó egyházközségek cégei sorra megbuktak. A püspökség ezért azt szorgalmazza, hogy amely gyülekezetnek hasznosítható vagyona van, inkább adja bérbe, és az abból származó jövedelmet használja. Kevesebb kockázattal jár, kisebb, de biztosabb jövedelmet ígér.
Dácz Tibor szerint nehéz nyereségessé tenni egy egyházi kötődésű céget. Egy vállalkozás vezetése egyrészt más erkölcsi normák szerint működik, másrészt bizonyos kereteken túl az egyház nem kockáztathatja a közösség vagyonát. Az egyházi vállalkozásoknak kiszámíthatónak kell lennie: egy étkezde, kisvendéglő, panzió még megfelel a célnak, nagyobb befektetéstől azonban ódzkodnak a tanácsok. Azzal viszont a szakember is egyetért, hogy e vállalkozás célja is a profittermelés: ahol működő, életképes cégek maradtak fenn, ilyen szempontok szerint üzemelnek. Az unitárius egyház korszerű konyhából, iskolai étkezdéből, kisvendéglőből és catering-szolgáltatásból álló, mintegy húsz embert foglalkoztató kft.-je is ilyen meggondolásból alakult 2010-ben. Mintegy ötszáz menüt állítanak elő naponta saját iskolájuk és más iskolák diákjai számára. Azon túl, hogy fontos közösségi célt szolgál, ma már közelebb áll a profittermeléshez, mint induláskor. Hasonló meggondolásból működteti a római katolikus egyház a kolozsvári Agape vendéglátó központot, amelyben önkiszolgáló és à la carte éttermek, valamint szálloda üzemel. Kisebb méretű, de hasonló célt szolgáló egyházi étkezde működik Marosvásárhelyen is.
Erdélyben kissé szokatlannak mondható a református egyház nyugdíjintézete által finanszírozott két székelyföldi törpe vízi erőmű felépítése és üzemeltetése: a Madarasi Hargitán, Szentkeresztbányánál és az Úz völgyében megejtett beruházás, a püspök szerint nem túl nagy befektetés, de jól követhető és biztos jövedelmet ígér. És ezzel nagyjából le is zárul a pozitívnak mondható egyházi vállalkozási példák sora: működésük inkább egyedi jelenségként értékelhető, mint általánosan elfogadott, gazdasági receptként.
Erdély legnagyobb egyházi közösségében, az Erdélyi Református Egyházkerületben működő vendégházak, iskolai vagy egyéb étkezdék, ifjúsági központok profitot ugyan nem termelnek, de jórészt önfenntartók. A római katolikus egyház szociális szerepvállalása folyamatos forráshiánnyal küszködik. „Az állami költségvetésből származó támogatások lefaragása igen érzékenyen érinti Erdélyszerte a több száz beteg ellátását. A kieső pénzt külföldre küldött segélykérésekkel próbáljuk pótolni. Az egyháznak belső erőforrások már nem állnak rendelkezésére” – mondja Varga Rezső.
Szórványmentés
Az erdélyi magyarság hihetetlen ütemű fogyásának legbiztosabb jele a gyülekezetek elöregedése és elnéptelenedése. A következő 10-20 év során a történelmi magyar egyházak legnagyobb kihívása fenntartani a lelkipásztori állást olyan gyülekezetekben is, ahol a hívek létszáma a kritikus határ alá esik. Ez a katolikus, a református és az unitárius egyházvezetőség számára egyformán gondot jelent. A lelkészi és más egyházi alkalmazottak fizetésének alapját jelentő, minimálbér nagyságú állami támogatást a legkisebb gyülekezetekben nem képesek megfelelő mértékben pótolni. Gazdaságilag biztos lábakon álló, erős egyház kellene ahhoz, hogy az elszórványosodó erdélyi magyar gyülekezetek alá egyféle „szociális hálót” tartson. A hívek adományaiból és az egyházi birtokokból évszázadokon át önfenntartó történelmi magyar egyházaink új gondokkal szembesülnek.
Nyugati példák
A fejlett nyugati államokban – Németországban és Ausztriában például – az állami adókkal és illetékekkel begyűjtött egyházfenntartói támogatás rendszere széleskörű anyagi biztonságot jelent az egyházközségek számára, azonban az egyház intézménye az állammal szemben nem élvez akkora autonómiát, mint Erdélyben. A német állam a lelkészi fizetés folyósítását legalább 1700 egyháztaghoz köti, kisebb egyházközségek csak közösen vállalhatják a lelkészi állás és más egyházi alkalmazottak fenntartását. A német egyházi rendszer stabil és kiszámítható, de a gyülekezetek szekularizációs- és népességfogyása ott is számottevő. A fenntarthatatlan templomokat eladják, sok gyülekezetet pedig összevonnak.
Egyházi elöljáróink szerint sokkal több pénz jut templomok, egyházi műemléképületek felújítására: az állam által finanszírozott programok lebonyolításába sok civil szervezet is bekapcsolódik, az egyház teherviselése ott az erdélyinél kiegyensúlyozottabb. A gyülekezeti vagyonból származó bevételeket erre szakosodott pénzügyi alapokban őrzik, amelyek hosszabb távú biztonságot jelentenek az egyházközségek számára.
A legnagyobb probléma a szórványkérdés: miként lehetne a legnehezebb helyzetben levő gyülekezeteknek anyagi támogatást nyújtani? Jelenleg például 70–80 katolikus plébánia van kritikus helyzetben, de a dél-erdélyi szórvány – amely negyedszázad alatt elveszítette lakossága felét – egyre inkább terjed Erdély más vidékei fele.
„Száz évvel ezelőtt Szász Domokos püspök azt írta évi jelentésében, hogy hatezer fővel nőttünk. Én minden évben azt írom le, hogy hatezerrel csökkentünk. Ez azt hozza magával, hogy bizonyos területekről óhatatlanul ki fogunk vonulni” – villant fel Kató Béla püspök szomorú jövőképet. Folyamatos lélekszámveszteség mellett az egyház jövőjét csak őszinte helyzetelemzéssel lehet kezelni. A közösség nem fogja elbírni, ha egy templomot, egy lelkipásztort nem ötszáz, hanem ötven embernek kell eltartania. A Szászföld példája a magyar szórvány számára is elriasztó. „A kárpát-medencei magyarságnak, de egész Európa megmaradásának az a gyökere, hogy képes-e áttörést elérni a gyerekvállalás terén? Ha nem, erre a földre idegenek fognak jönni. Mi is megéltük ezt az állapotot ezer évvel ezelőtt, amikor elnéptelenedett, üres helyre telepedtünk le. Az európai civilizáció, az egykézés, az önző életmód ezt a jövőt tartogatja az egész kontinens számára. Iskoláink és templomaink csak akkor maradnak fenn, ha az erdélyi magyarságnak lesz megfelelő utánpótlása” – fogalmaz Kató Béla. A jövőt csak egy számbelileg megerősödő egyház biztosíthatja: a hiányzó lélekszámot semmilyen gazdasági csodával nem lehet pótolni.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

A harmónia marad
Angi István zeneesztéta kötetét mutatták be szerda este a szerző jelenlétében a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) dísztermében.
A szerda este a PKE dísztermében lezajlott könyvbemutatót az egyetem Zeneművészeti Tanszéke és a kötetet megjelentető Partium Kiadó szervezte. Elöljáróban Lakatos Attila, a Partium Kiadó igazgatója elmondta, hogy Angi István az az erdélyi magyar értelmiségi, akihez mindig vissza lehet térni tanulni, illetve ő volt az, aki a kezdetektől fogva segítette a váradi felsőfokú oktatási intézményt. Hozzátette, hogy a zsoltárok és a historikus egyházi ének esztétikájáról írt tanulmányainak megjelentetésével tisztelegnek a 80. születésnapját ünneplő mester előtt.
A dr. Fodor Attilával és dr. Csákány Csilla folytatott beszélgetés során Angi István beszélt A harmónia marad című kötet keletkezéstörténetéről. Humoros felvezetésképpen kijelentette: „barátaim unszolása ellenére is megírtam ezt a könyvet”. A szerző az egyházzenéről fejtette ki véleményét, kijelentve, hogy az egyházzene nem is zene, hanem az imádságnak egy formája, amellyel nagyon közel kerülünk az égiekhez. Szóba került az áhitatesztétika, ebben a vonatkozásban Angi István megkülönböztet földi és égi áhitatot, ez utóbbi az, amikor mi emberek próbálunk meg kapcsolatot teremteni a transzcendenciánkkal. Hozzátette, hogy az áhitatesztétika megértésének origója a kodályi paradigma, ezen belülis legfőképp a Psalmus hungaricus című kompozíciója. A könyv címéről szólva Angi István elmondta, hogy az egyfajta reményt fejez ki, majd humorosan megjegyezte: „azt mégsem adhattam címnek, hogy A harmónia marad, ha ti akarjátok”. Az esten dr. Fodor Attila egy román kollégáját idézve a román zeneesztétika megalapítójaként méltatta Angi Istvánt, aki olyan nagyszabású rendszeresztétikát hozott létre a zene területén, amilyenre őelőtte még nem volt példa magyar nyelterületen. A beszélgetés során Kodály Zoltán kompozíciókkal fellépett a Partiumi Énekkar és a Partiumi Énekkar Öregdiák Kórusa, előbbiek a 33. és a 12 számú genfi zsoltárt, utóbbiak a 121. és az 50 Genfi Zsoltárt adták elő. Végezetül János Szabolcs a PKE rektora szólt az egybegyűltekhez és a szerzőhöz, bevallva azt, hogy egyetemi hallgatóként mindig irigyelte azokat a kollégáit, akik olyan tanároktól tanulhattak, mint Angi István, ugyanakkor egyetemi tanárként is irigykedett azokra a tanszékekre, amelyeken olyan mesterek tevékenykednek, mint Angi István. Az esemény zárásaképpen Angi István dedikálta kötetét az érdeklődőknek.
Pap István
erdon.ro,

Balog Zoltán: megháromszorozza a kormány a határon túli magyarokhoz látogató diákok számát - Az elmúlt három évben 40 ezer magyar általános iskolás tudta meglátogatni határon túli magyar diáktársait, a kormány azonban el akarja érni, hogy a következő időszakban egy év alatt tehessék ezt meg ugyanennyien. Erre másfél milliárd forint van a költségvetésben - mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten.
Balog Zoltán a 35 kárpátaljai diákot fogadó Szent Benedek Óvoda, Általános Iskola és Két Tanítási Nyelvű Gimnáziumban tartott köszöntőjében rámutatott: ma már majdnem minden második 7. vagy 8. osztályos fiatal eljutott határon túli magyar közösséghez úgy, hogy ennek anyagi vonzatát a magyar állam állta, mert a kormány fontosnak tartja, hogy a tanulóknak ne kelljen semmiféle önrészt fizetniük ehhez.
Közölte: az iskolák pályázhatnak hetedikeseknek tartandó, határon túli magyarlakta területekre irányuló tanulmányi kirándulásokra. Egy másik kategóriában magyarországi közoktatási intézmények diákjai pályázhatnak szakmai és kulturális programok szervezésére a kiválasztott célországban. Egy-egy pályázat keretében 35 ezer forintot kapnak a diákok - jegyezte meg.
Kitért arra: szeretnék elérni, hogy ne lehessen az általános iskola 8 osztályát elvégezni úgy, hogy ne jusson el magyarországi diák a határon túli fiatalokhoz legalább egyszer, illetve ők ne jussanak el hozzánk, de ebben még van tennivalója a kormánynak.
A miniszter úgy fogalmazott, szeretnék megadni minden magyarországi diáknak azt a felismerést, hogy megállapítsák: a határon túli területeken is sokan beszélnek magyarul. Ez azonban nem iskolai program, hanem küldetés.
Mint mondta, sajátos az a helyzet, hogy a határ mindkét oldalán magyarok laknak, ezért nemcsak a bilaterális kapcsolatokat, hanem a magyar-magyar kapcsolatrendszert is ápolni kell.
Szólt arról is, hogy a távolság sokszor "nemcsak kilométerben, hanem megértésben, közigazgatásban és kultúrában is mérhető", ezért "a nemzet határok feletti újraegyesítéséért minden nap meg kell küzdeni", nem elég azt belefoglalni az alaptörvénybe.
Balog Zoltán leszögezte: számon kell tartanunk egymást, és ami közös, azt kell erősítenünk, a határok megnyitása pedig önmagában még kevés, hogy "eltaláljunk egymáshoz". Hangsúlyozta a Trianon okozta történelmi trauma gyógyításának fontosságát, amit a következő nemzedékekben is el kell végezni, miközben "élvezni kell és örömet kell találnunk abban, hogy összetartozunk".
Utalt arra, szeretnék elérni, hogy a társadalom minden szegmensében felébredjen és megerősödjön az összetartozás érzése. Elmondta, ma az ukrajnai helyzet miatt Kárpátaljára nem lehetséges a viszontlátogatás, de a kormány mindent megtesz azért, hogy a kárpátaljai magyarság biztonságban legyen, és készen áll arra, hogy segítsen. Balog Zoltán egyúttal reményét fejezte ki, hogy az együttműködés újraindul a helyzet rendeződésével.
(MTI)

A rendőrség vizsgálja egy januári gyergyószentmiklósi Nyirő-megemlékezés szervezőit
A gyergyószentmiklósi rendőrség kihallgatja a január 15-én megrendezett, Nyirő József és Tompa László írói munkásságát bemutató est szervezőit.
Kisné Portik Irén, a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal kulturális referense, a megemlékezés fő szervezője az MTI-nek elmondta, szerdán már egyszer meghallgatta az üggyel foglalkozó rendőr, és csütörtökön írásos nyilatkozatot is ad a rendezvény részleteiről. Hozzátette, a rendőrség a gyergyószentmiklósi ügyészség megbízásából gyűjti az információkat a januári megemlékezéssel kapcsolatban. Irinel Crudu gyergyószentmiklósi főügyész az MTI-nek elmondta, még a januári esemény előtt tett feljelentést a főügyészségen a Romániai Zsidó Közösségek Föderációjának (FCER) elnöke, Aurel Vainer, és Dan Tanasa blogger. Így az ügyészség előbb azt vizsgálja, hogy egyáltalán megtartották-e a rendezvényt, és hogy ha igen, az a fasiszta, rasszista vagy xenofób szervezeteket és szimbólumokat, valamint a háborús bűnösök kultuszát tiltó kormányrendelet hatálya alá esik-e. A főügyész szerint március végéig dől el, hogy vádat emelnek-e valaki ellen, vagy ejtik az ügyet.
Kisné Portik Irén elmondta, reményei szerint az ügyészség hamar megállapítja, hogy senki nem hibázott, és lezárja az ügyet. Hozzátette, az is derűlátásra jogosítja fel, hogy az ügyészség a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium által készített Nyirő József-naptár ügyében folytatott vizsgálatát is vádemelés, vagy bírság kiszabása nélkül lezárta.
„Nem engedhetjük meg, hogy egyik évben lemondunk Wass Albertről, aztán a következő évben Nyirő Józsefről, aztán meg esetleg Petőfiről, Aranyról. Mindig lesz valaki, akinek az íróink egyike-másika valamiért sérti az érzékenységét. Ha létezik a mások érzékenysége, akkor létezhet székely érzékenység is" – hangoztatta Kisné Portik Irén.
Tavaly januárban Wass Albert emlékére szervezett gyergyószentmiklósi és gyergyócsomafalvi rendezvények miatt indult ügyészségi vizsgálat megannyi helyi értelmiségi ellen. Az ügyészség az érintettek többszöri kihallgatása után vádemelés nélkül zárta le az ügyet. Az érintettek hatósági túlkapásnak minősítették a vizsgálatot.
MTI
Erdély.ma,

Kinek érdeke összemosni az autonómiát a magyarországi szélsőjobboldallal?
A Kossuth Rádió munkatársa, Szilágyi Szabolcs arról beszélgetett Bakk Miklós politológussal, hogy kinek válhat javára az autonómia és a szélsőség összemosása.
Bakk Miklós meglátása szerint az autonómiatörekvések és a magyarországi szélsőjobboldal összemosása egyértelműen a populista Traian Basescu érdeke, mivel ő egy új politikai alakulat építésén dolgozik, amelynek során nagy szerepet szán a nacionalista szólamoknak, az ellenségképzésnek, és a magyar veszéllyel való fenyegetésnek.
A politológus szerint Basescu a hétfői marosvásárhelyi felvonuláson történt kis incidens kapcsán a román média részéről „tálcán” kapta a lehetőséget, hogy számára kedvezően hasznosítsa a helyzetet.
Bakk beszélt a televízió manipulációs hatásáról is, hogy a képkockák átcsoportosítása révén milyen könnyen meglehet változtatni egy rendezvény, vagy esemény üzenetét.
A beszélgetés végén szó esett a román politikusok közötti konszenzusról is, hiszen egy politikus sem „ment szembe” Basescu magyarellenes nyilatkozataival. A pillanatnyi és váltakozó politikai pozícióktól függ az, mennyire magyarellenesek a román politikusok, akik mindig nagyon ügyelnek arra, nehogy nemzetárulóknak tűnjenek – magyarázta Bakk Miklós.
Kossuth Rádió
Erdély.ma,

Izsák: a Vona-ügy a lényegről, az autonómiáról tereli el a figyelmet
Március tizedikén Marosvásárhelyen a vértanúk emlékművénél megtartott rendezvényt követően a résztvevők a járdán a főtérre vonultak. A több mint két kilóméteres útvonalon néhol kisebb dulakodásra is sor került, a menet méltóságát megzavaró incidenseket a román sajtó nagyon felnagyította, mondván: Marosvásárhely polgármestere joggal tiltotta meg a felvonulást.
A román média nem a Székelyföldnek autonómiát követelő kiáltványra, hanem „magyarországi szélsőséges csoportok” randalírozására helyezte a hangsúlyt. Nyomatékosították, hogy a rendezvényen Vona, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a „Magyarországon betiltott Magyar Gárda” több képviselője is jelen volt, a „szélsőségeseket” téve felelőssé a csendőrökkel való dulakodásért, ami az úttestet elfoglalni próbáló felvonulók és a rendfenntartók között alakult ki. Ehhez képest hétfőn este Maros megye csendőrségének szóvivője nem látta súlyosnak a helyzetet. Manea Daniel a Kossuth Rádiónak úgy nyilatkozott, hogy a közel két órán át tartó felvonulás idején mindössze néhány kisebb incidens történt. Normálisnak tekinthető, hogy egy akkora tömegű felvonulás idején az emberek helyenként letértek az úttestre is, a csendőrök pedig próbálták visszaküldeni őket a járdára, ilyen esetben voltak kisebb incidensek – fogalmazott a csendőrség szóvivője. Hozzátette: megtörtént az is, hogy valaki petárdát robbantott, de ez csak egy elszigetelt eset volt.
Maros megye prefektusa, Corneliu Grosu azt mondta, hogy Hatvannégy Vármegye mozgalom tagjai provokálták a rendfenntartókat, a Jobbik és a Magyar Gárda pedig a normalitás keretei között maradt. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács vezetője az eseménnyel kapcsolatosan azt nyilatkozta, hogy a Jobbik elnöke, Vona Gábor Romániából való kitiltásának ügye egy olyan műbotrány, ami éppen a lényegről, a székely közösség kinyilvánított autonómiaigényéről tereli el szándékosan a közvélemény figyelmét.
Nem is találkoztam Vona Gáborral, a sajtóból értesültem arról, hogy ő is részt vett a rendezvényünkön – mondta el Izsák Balázs a Kossuth Rádiónak.
Kossuth Rádió
Erdély.ma,

Ki a szélsőséges?
Ha a székely szabadság napja utáni hisztérikus román reakciókat nézzük – amelyek javarészt elsiklanak a lényeg mellett, és kizárólag a súlyos incidensekként tálalt, a megmozdulás egészére egyáltalán nem jellemző mozzanatokra összpontosítva afféle szélsőségesek randalírozásaként próbálják beállítani az eseményt –, akkor bizony be kell látnunk: ezt a csatát elvesztettük.
Tavaly március 10-én és október 27-én, a székelyek nagy menetelésén is sikeresen semlegesítettük a román államhatalom fegyverét, az agyonhallgatást. Azzal ugyanis, hogy a rendezvények nemzetközi dimenziót kaptak, a világ több fővárosában zajlottak szimpátiatüntetések, és az autonómiaküzdelemről a külföldi sajtó is beszámolt, a bagatellizálás, a tudomást sem veszünk róla magatartás már-már nevetségessé vált. Nem véletlen hát, hogy taktikát váltottak Bukarestben, ezúttal zavarkeltéssel próbálkoztak, megosztásunkra játszottak – bennünket pedig teljesen felkészületlenül ért ez. A tavaly két alkalommal is tanúsított összefogás és egységes, fegyelmezett fellépés ezúttal szertefoszlott – alighanem a hatósági tiltás hatására, melynek éppen ez lehetett a célja. És lám, azóta is zűrzavar uralkodik a magyar közéletben, magunk sem tudjuk, mi a következő lépés, egymásra mutogatunk, némelyek árulónak kiáltják ki a szervezőket, Izsák Balázst, mások az RMDSZ-t szapulják, majd mindenki elhatárolódik a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomtól. Mert ezeket a legkönnyebb megtenni – ami nehezebb, hogy levonjuk a következtetéseket, megbeszéljük közös dolgainkat, elosszuk a munkát. Nem kell mindenben egyetérteni az RMDSZ-szel – de el kell ismerni, hatékony eszköze lehet a jogérvényesítésnek a kormányzati és parlamenti munka. Nem gőggel, lekicsinylően kell viszonyulni a két kisebb párthoz, az EMNP-hez és az MPP-hez: megvan a maguk szerepe az egypártrendszer felszámolásában, de még az RMDSZ autonómiához fűződő viszonyának alakításában is. Nem Izsák Balázs az egyetlen felkent vezetője a magyarságnak, de tény: SZNT-elnöki mandátuma alatt új lendületet kapott az autonómiamozgalom. És nem kizárólag a vármegyések felelőssége a rendfenntartókkal történt dulakodás. Mert felmerül a kérdés: ha mindent oly tökéletesen végzünk mi, mérsékeltek, a fiatalok egy része miért vonzódik mégis hozzájuk, és egyáltalán: próbált bárki is tárgyalni velük, elmagyarázni, miért ártalmas az, amit kiáltanak, amit tesznek, miként tudnák esetleg más módon hasznossá tenni magukat? Mert az autonómiaküzdelem egyik próbaköve az is, hogyan szervezi meg önmagát a közösség, tud-e viszonyulni saját kisebbségeihez, esetenként szélsőségeseihez? Mely minősítéssel amúgy nem árt vigyázni: számos román politikus szerint például magunk is ebbe a kategóriába tartozunk csak azért, mert autonómiát akarunk.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Gábor Áron-könyvritkaság
Annak ellenére, hogy Gábor Áronról igen hamar, gyakorlatilag már halála pillanatában megszülettek a legendák, a hősi alakja köré font mítosz pedig nemcsak az 1848/49-es szabadságharc leverését követő, megtorlásokkal és megaláztatásokkal teljes időszakban vált a túléléshez szükséges fogódzóvá, de a későbbiekben, a történelem szeszélye miatt sokszoros elnyomatásba kerülő székelység életében a mai napig is, Gábor Áronról elég kevés irodalmi alkotás, még kevesebb képzőművészeti feldolgozás született.
Életének regényes feldolgozására pedig éppenséggel nagyon kevesen vállalkoztak, ezek egyike Sombori Sándor, akinek regényes krónikáját lapunk sorozatban közli. A sepsiszentgyörgyi szerző műve első megjelenése (1957) előtt majd másfél évtizeddel, a „kicsi magyar világ” korában tetőző Gábor Áron-kultusz idején jelent meg előbb a Székely Népben folytatásokban, majd 1942-ben a sepsiszentgyörgyi Jókai Nyomda kiadásában könyvként is a kézdivásárhelyi Földi István regénye, melyből aztán – akárcsak később Sombori Sándor – színdarabot is írt, kézdivásárhelyi bemutatóját a most a céhes város főterét díszítő Gábor Áron-szobor első, 1943. évi nagyváradi felavatásának napján tartották. Földi István Gábor Áron életének megírásához egy kézdivásárhelyi legendát használt fel, az író lánya, dr. Sánta Péterné Földi Anikó szerint „a kézdivásárhelyi református temető végében egyszer mutattak neki egy sírt, amely állítólag egy titokzatos, szép pesti asszony maradványait őrizte, aki akkor lett öngyilkos, amikor a kökösi ütközet után értesült Gábor Áron haláláról”. A történet egy másik változata szerint Vorwiczek Alfonz osztrák császári kapitány a feleségét küldte el Gábor Áron lemérgezésére, ám a nő szerelmes lett belé, a méreg felével előbb férjét ölte meg, majd a másik felét bevéve, Gábor Áron karjaiban halt meg, és az ő földi maradványait rejtené a kézdivásárhelyi református temető egy mára már fellelhetetlen sírja. Akármint is legyen, Földi István e helyi legendát felhasználva alkotta meg könyvében Amália figuráját, akivel – írói képzelete szerint – Gábor Áron még budapesti kiképzésének idején ismerkedik meg, és a köztük kibontakozó szerelemre építi regényét. Földinek alkalma volt hallgatni még több idős ’48-as honvéd elbeszélését, ezeket, ugyancsak lánya szerint, „elraktározta emlékezetében, vagy némelyiket le is jegyezte”, tőlük hallott a szép arcú, púpos csángó leányról, Jusztináról, akit – ugyancsak az írói fantázia szerint – Amáliával való kísérteties hasonlósága miatt fogadott élettársául Gábor Áron. Regényét egyébként már 1937-ben elkezdte írni, de csak a késő esti órákban jutott rá ideje a kézdivásárhelyi Mezőgazdasági Iskolában betöltött tanári, nevelői feladatai mellett. A könyvnek akkora sikere lett, hogy 1943-ban a Jókai Nyomda másodszor is kiadta, sőt, 1944-ben felkérték Földi Istvánt egy Gábor Áron-film forgatókönyvének megírására is, erre azonban már nem kerülhetett sor, a háború utáni Magyarországon – ahol megtelepedett a szerző és családja – már nem volt „téma” Gábor Áron.
Földi István két kiadást megért Gábor Áron című regénye mára könyvritkaságnak számít. A háromszéki közkönyvtárak egyetlen példánnyal sem rendelkeznek belőle, csupán a Székely Nemzeti Múzeumban található meg. Ezért, valamint mert rendkívül olvasmányos, történetének szövésében izgalmas, döntött a Gábor Áron Ünnepet Rendező Bizottság a regény hasonmás kiadásáról. A támogatott árú – 32 lejbe kerülő – könyv előjegyezhető a Kovászna Megyei Művelődési Központnál (Szabadság tér 2. szám, telefon: 0267 351 648, e-mail: office@cultcov.ro), a májusi megjelenésig rendelésüket leadó könyvvásárlók – akár ajándéknak, akár a házi könyvtár számára szánt példányokban – névre szóló köteteket kapnak.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Körkép
Andrei Plesu író, művészettörténész, volt külügyminiszter, volt elnöki tanácsos, a román értelmiség egyik kiemelkedő alakja szerint a politikában olyan hangulat uralkodik, mint egy futballmeccsen, vagy még inkább mint egy szektában, ahol a tagok kölcsönösen kiátkozzák egymást: a politikusok nem csinálnak semmit, csak saját személyes érdekeiket követik, ezenkívül minden idejüket és energiájukat a politikai hadakozásra és intrikákra használják. Jó példa erre, hogy a nemrég kimúlt USL egykori társelnökei a legádázabb ellenségekké váltak, a kormány(fő) csak azért "alkot" törvényeket, hogy "szájba vágja" az államfőt (egyébként maga Ponta nyilatkozta, hogy olyan intézkedéseket hoz, amelyekkel idegesítheti Traian Basescut), és eközben senki sem gondol arra, hogy mi történik a gazdaságban vagy az amúgy is ingatag demokráciában.
A neves értelmiségi azon is elmélázott a minap, hogy a húsosfazék körül ülők és osztozkodók vajon honnan is kerítenek elő a különböző tisztségekbe, a legmagasabb kormánypozícióktól a helyi igazgatócskákig, olyan személyeket, akik – amellett, hogy nyalogatják "kenyéradó gazdáik" kezét, még akkor is, ha nyakon vágja őket – , hozzájuk hasonlóan valójában semmit sem csinálnak, csak saját érdekeiket követik? Azt mondja, az az érzése, hogy a politikai osztály a rosszindulat, a rosszhiszeműség és az ostobaság keveréke, amelyben a hangsúly az ostobaságon van.
Mindezt igazolják az utóbbi idők történései is. Hatalmas a változás: a több mint hetvenszázalékos kormánykoalíció, amelyről azt mondták, hogy az állampárt irányába halad, hogy utolsó vérig megvédi korrupt politikusait, széthullt, egyik vezére a legharsányabb ellenzékivé vált. A PSD most kétségbeesetten próbál újabb többséget létrehozni, bárkivel, aki hajlandó alkut kötni vele, ugyanúgy, ahogy 2004-ben, majd 2008-ban is tette Traian Basescu. Az elnök támad és vádol, a miniszterelnök külpolitikája szembemegy Brüsszellel. Eközben a korrupció burjánzik, a korrupt politikusok a tévékamerák előtt gratulálnak egymásnak, amikor a törvényhozás megakadályozza a bűnüldöző szerveket, hogy eljárást indítsanak ellenük, Ponta a tévékben "kormányoz", a "nagypolitika" a televízióban zajlik.
Nő az államadósság, a lakosság egyre jobban szegényedik, senki sem beszél fejlődésről, gazdasági növekedésről, a szolgáltatások minőségéről, egészségügyről, oktatásról, adókról és illetékekről. Mindenki "főnök", de sajnos, senki sem igazi vezető.
Ha ezekhez hozzáadjuk az egyre harsányabb nacionalizmust, teljes lesz a körkép.
Népújság (Marosvásárhely ),

A paktum buktatói
A 2011. évi 1. új román tanügyi törvény hatályba lépése óta három év telt el, de a magyar nyelvet az orvos- és gyógyszerészképzésben továbbra is csak az előadásokon lehet használni. 2012. szeptember 21-én Ecaterina Andronescu akkori tanügyminiszter, Victor Ponta miniszterelnök és néhány RMDSZ-es vezető nem túl szerencsés nyomására megszületett egy hétpontos egyezség arról, hogyan is kellene alkalmazni a tanügyi törvény anyanyelvi-multikulturális felsőoktatásra vonatkozó rendelkezéseit.
Jogászként azóta sem értem azt, hogy miért kell egyezkedni arról, hogy a törvényt be kell tartani, illetve abba beleegyezni, hogy csak bizonyos korlátok között kell alkalmazni a teljesen egyértelmű, teljes körű anyanyelven történő felsőoktatást biztosító rendelkezéseket.
Az egyezség második pontja rögzítette azt, hogy a magyar oktatási vonal prorektorát és prodékánjait ki fogják jelölni. A román fél szóban kikötötte, hogy a magyar oktatás vezetője, prof. dr. Szabó Béla nem lehet prorektor. Szerencsénkre a románok által favorizált prof. dr. Szilágyi Tibor Szabó professzorral egyetértésben megfelelően látja el feladatát. Ennek ellenére elfogadhatatlan az a gyakorlat, hogy a román fél jelölje ki a magyarság képviselőit – itt persze nem csak a MOGYE- ról van szó!
Az egyezségben egy szó sincs arról, hogy a gyakorlati oktatás, a szemináriumok, az államvizsga-dolgozatok megvédése a tanügyi törvény rendelkezéseinek megfelelően magyar nyelven történhessen, és említésre sem kerülnek a teljes körű anyanyelvi felsőoktatást előíró 135. szakasz rendelkezései.
A magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés visszaállítása ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány buktatta meg az Ungureanu-kormányt. Azért, hogy ismételt kormányra kerülését a romániai magyarsággal elfogadtassa, az RMDSZ a Victor Pontáékkal megkötött paktumba megoldandó politikai kezdeményezésként belefoglaltatta az alábbiakat:
"A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem keretében önálló magyar tagozat létrehozása, a román és magyar tanerők által 2012. szeptember 21-én Marosvásárhelyen aláírt egyezmény értelmében." Igen ám, de az egyezmény nem tagozatról, hanem oktatási vonalról szól – a tagozat önszerveződő, magyar felső vezetőkkel jön létre. Az oktatási vonal esetén pedig a román főnök irányítgatja magyar helyettesét. A differenciát nem észlelte vagy pedig nem akarta észrevenni az RMDSZ-vezetés?
Igen érdekesnek tartom a MOGYE szenátusi ülésének az időpontját, amelyen a magyar főtanszékek létrehozásáról kellene dönteni: A Vatra Româneasca alapításában jeleskedő egyetemi káderek és neveltjeik tiszta véletlenül március 20-ra, a fekete márciusi főtámadás évfordulójára hívták össze a szenátus ülését…
Felhasználom az alkalmat, és felhívom az illetékesek figyelmét arra, hogy a magyar oktatási vonal keretében létrehozandó magyar főtanszékek (departamentumok) nem jelentik azt, hogy a gyakorlati oktatás magyar nyelven is folyhat. Ehhez az egyetemi chartából ki kell gyomlálni az ARACIS (a Felsőoktatás Minőségét Biztosító Román Hivatal) sztenderdekre való valamennyi hivatkozását.
A MOGYE szenátusának román kétharmada és rektora foggal és körömmel ragaszkodik a 2010. július 22-én elfogadott ARACIS-sztenderdhez, amelynek anyanyelvhasználatot tiltó rendelkezését messzemenően kibővítették a charta megszövegezése során. Ez a szabályozás, amelyet a tanügyi törvény hallgatólagosan hatályon kívül helyezett, mert az a teljes körű anyanyelvi oktatásra vonatkozó rendelkezéseivel abszolút ellentétes, a következőket tartalmazza: "a klinikai gyakorlatok kizárólag román nyelven folyhatnak". A román kétharmad által jóváhagyott charta szerint azonban nem csak a klinikai gyakorlatok, hanem minden gyakorlat, tehát az anatómia (noha a hullák már nem beszélnek), a laboratóriumi gyakorlatok (a lombikok sem igen szólalnak meg), a szemináriumok és a diplomadolgozatok megvédése stb. csak románul történhet. Az ARACIS-sztenderdek szerint az elméleti oktatás a tanulmányi idő 30 százalékát, a labor-, klinikai gyakorlatok, szemináriumok stb. a 70 százalékát teszik ki. Tehát ha marad a mostani charta, akkor jogilag alátámasztott alapvető változtatásra, a valódi anyanyelvi orvos- és gyógyszerészképzés visszaállítására továbbra sem lesz lehetőség.
Tudom, mit beszélek, mivel a MOGYE vezetése megpróbál beavatkozni abba a Bukaresti táblabíróság előtt folyamatban levő perbe, amelyben az RMOGYKE és a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség megtámadta az anyanyelv használatát tiltó ARACIS-sztenderdeket, mert törvénysértők és abszolút semmisek. A MOGYE védelmébe próbálja venni azokat a sztenderdeket, amelyeket az oktatás minőségét biztosító 75/2005-ös sürgősségi kormányrendelet 17. szak. (1) bekezdése rendelkezései szerint kormányhatározattal kellett volna jóváhagyni és amely határozat kilenc év alatt sem született meg!? Ennek hiányában viszont a Bukaresti Táblabíróság hatályon kívül kell helyezze a sztenderdeket – amennyiben a hivatkozott jogszabálynak megfelelően dönt!
Régóta vagyok a pályán, de még nem hallottam olyat, hogy a jogalkalmazó perbe lépjen a törvényhozó oldalán, védelmébe véve az anyanyelv használatát tiltó passzust. A MOGYE a törvényt kellene alkalmazza, a törvényhozásba való belekontárkodásának nincs jogalapja. Ezzel a perbe lépéssel a MOGYE vezetése igencsak kilógatta a lólábat – csak remélni tudom, hogy az illetékesek is észreveszik ezt…
Azok számára, akik a tanügyi törvény felpuhított alkalmazásán ügyködnek, Deák Ferenc, a haza bölcse intelmét idézem: "amit erő vagy hatalom elvesz, azt idő és szerencse visszaadhatják. De amiről a nemzet önként lemondott, annak visszaszerzése kétséges."
Arról sem feledkezhetünk meg, hogy Románia kormányának erkölcsi és anyagi felelőssége egyértelmű azzal kapcsolatban, hogy az 1945-ben királyi rendelettel létrehozott, kizárólag magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés számára alapított intézetben elsorvasztották a magyar karokat, és visszaállításukat továbbra is akadályozzák, méghozzá a tanügyi törvény által biztosított kötelezettségek semmibevételével.
Kincses Előd
Népújság (Marosvásárhely),

Struccpolitika
Nemzetállam a globalizmus korszakában? Már a kérdésfelvetés is nevetségesnek tűnne, amikor az EU-ban a határok egyre jelképesebbé válnak. A román–magyar viszonyban a nemzetállami szemlélet mégis erős, legalábbis a politikusok fejében. S nemcsak román oldalon.
A hétfői Székely Szabadság-napi marosvásárhelyi események nagyszerű példa erre. A román politikai osztály – élen Băsescu elnökkel – a Jobbik Romániából való kitiltásáért szállt síkra a – fölöttébb tisztázatlan eredetű – csetepatéra hivatkozva. Az RMDSZ is elhatárolta magát a Jobbiktól, Kelemen Hunor arra szólította fel őket, hogy otthon tüntessenek.
Nyilván nem kell feltétlenül egyetérteni minden magyarországi politikai alakulattal, de attól még EU-s állampolgárok szabadon vonulhatnak fel, nyilváníthatnak véleményt bármely más EU-s tagországban. Romániában is. Akár tetszik ez a romániai – román és magyar – politikusoknak, akár nem. Végül is Marosvásárhelyen katalán és baszk politikusok is együtt léptek fel a székelységgel az autonómiáért.
Román oldalon alighanem ez a legérzékenyebb pont. Az európai példák egyre szélesebb körű megismerése, a különböző nemzetiségű európai politikusok együttes fellépése nyomán egyre nehezebb lesz jogi-ideológiai alapon megvédeni a régóta elavult nemzetállam fogalmát.
Könnyebb tisztázatlan csetepatékra hivatkozva ellehetetleníteni a nemzeti autonómia hirdetőit. Bezzeg, ha valamelyik nyugati ország fontolóra veszi a kapuk bezárását a román bevándorlók előtt, a román politikai osztály felháborodottan reagál, diszkriminációt, európai szemlélettel ellentétes viselkedést reklamálva. Arról nem is beszélve, hogy több ezren – románok és magyarok – vettek házat a határ másik oldalán.
Az RMDSZ sem igazán kedveli a politikai globalizációt, ingerülten reagál, amikor anyaországiak szólnak bele az erdélyi magyar politikai levesbe. Noha a hivatalos szólamok terén évek óta a jelképessé váló határokon átnyúló, EU-n belüli nemzeti összefogásról/összeborulásról hallani. Inkább felkészülne az anyaországi konkurenciára, amely már a májusi EP-választáson jelentkezik, amikor a kettős állampolgárok – főleg a határhoz közel élő partiumi magyarok – szabadon választhatnak az erdélyi magyar és az anyaországi politikai kínálatból.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad),

Az EMNP elítéli a Székely Szabadság Napjával kapcsolatos félretájékoztatást
A Székely Szabadság Napján megrendezett emlékező nagygyűlésen nemzeti közösségünk jogos autonómiaigényének békés kinyilatkoztatása zajlott.
Az Erdélyi Magyar Néppárt határozottan visszautasítja azokat az uszító jellegű híreszteléseket, amelyek alapján a rendezvény egészére a szélsőséges bélyeget próbálják rányomni, elsősorban egyes központi román nyelvű médiaorgánumok. Mi, akik jelen voltunk hétfőn a marosvásárhelyi Postaréten és a békés, fegyelmezett polgári sétán a Főtérig, nagyon jól tudjuk, hogy egyetlen, pár perces dulakodás kivételével (mint ahogy ezt a csendőrség szóvivője is megerősítette) nem történt semmilyen rendbontási akció. Ezért az elszigetelt incidensért elsősorban a helyi hatóságok előzetes tiltó magatartását tartjuk felelősnek, amivel a tízezres tömeget a járdákra kényszerítve megteremtették a rendbontás gyakorlati lehetőségét. Ennek fényében úgy értékeljük, hogy a bukaresti román tudósítások, mintegy régmúlt időkre emlékeztetve, amikor egyes témákban pártmegrendelésre ugrott egyhangúan a média, összehangolt támadást jelentenek nemzeti közösségünk autonómiaküzdelme ellen, annak a közvélemény előtti diszkreditálását célozva. A hamis, túlzó híresztelések kimerítik akár a nemzeti alapú uszítás bűnügyi jellegű kategóriáját is, amire normális körülmények között az igazságszolgáltatási szervek megfelelő kivizsgálási akciói kellene, hogy következzenek.
Ugyanakkor megdöbbenésünknek adunk hangot, hogy az RMDSZ csúcsvezetői, akik ráadásul nem tisztelték meg jelenlétükkel az autonómiatüntetést, a fent említett félretájékoztatás vonalán haladva inkább elhatárolódnak az egész eseménytől, minthogy a tiszta, tényeken alapuló helyzet bemutatásával megvédenék azt, mintegy megerősítve azt a veszélyes társítást, hogy az autonómiát célzó közösségi megnyilvánulások szélsőséges beállításúak lennének. Felszólítjuk az RMDSZ hétfőn jelenlevő székelyföldi vezetőit, hogy saját tapasztalatuk alapján tegyék helyre az eseménnyel kapcsolatos kommunikációt mind a szövetségen belül, mind a médiában.
Csak reménykedni tudunk abban, hogy az RMDSZ vezetőinek nyilatkozatai nem azt a több ízben említett gyanúnkat erősítik meg, hogy a kormányzati szerep vállalásával az autonómia ügyének felvállalása újból háttérbe szorul a pillanatnyi egyéni- és pártérdekek előtérbe kerülése miatt, mint ahogy ezt az eddigi kormányzati szerepvállalások esetében megfigyelhettük. Különleges időszerűséggel említjük meg a beharangozott székelyföldi autonómiastatútumot, amelynek a Székelyek Nagy Menetelése óta tapasztalható ködösítések és folyamatos halasztások miatt igencsak kétségesnek tűnik a sorsa.
Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége nevében
Toró T. Tibor elnök,
Zakariás Zoltán alelnök, választmányi elnök
Nyugati Jelen (Arad),

BBTE: idén tízezer gólyát várnak, fele az ingyenes helyekre juthat be
Esszéírás, érettségi eredmény, írásbeli vizsga adja meg a végső jegyet
Sajtótájékoztatón számolt be a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) vezetősége az idei egyetemi felvételi újdonságairól és a most rajtoló népszerűsítő kampányról.
Ioan Aurel Pop, a BBTE rektora azt hangsúlyozta, hogy az egyetem 21 karán szerveznek valamilyen megmérettetést, amelynek keretében felmérik a diákok tudását, de ugyanakkor több karon ingyenes felkészítőt is tartanak a maturandusoknak. Soós Anna, a magyar tagozatért felelős rektorhelyettes elmondta: a 2014/2015-ös tanévben 249 alap- és 204 mesteri képzés lesz; az alapképzések közül 206 nappali tagozaton, 43 pedig távoktatás keretében valósul meg. Több új szakot – köztük magyarokat is – indítanak mind alap-, mind pedig mesterképzésen. Soós elmondta: a 21 karból 14 szervez kimondott vizsgát, 7 kar pedig kizáró jellegű esszéírást követel majdani hallgatóitól. Ugyanakkor olyan versenyeket is szerveznek, amelyek nyertesei felvételi nélkül bejutnak.
Szabadság (Kolozsvár),

Szól a Kolozsvári Rádió – immár 60 éve
Hagyomány és újdonság együtt: nemcsak hallható, hanem látható is a Rádió
Március 15-én 60 évvel ezelőtt „kapcsolták be” a Kolozsvári Rádiót, és szól azóta is kitartóan, összetartóan magyar közösségünkhöz.
Ez az emberöltőnyi idő azonban nem volt zavartalanul egységes, sem nehézségektől mentes, de mindenek ellenére örömöt is szolgáltatott bőven, egykori munkatársaknak, jelenlegi szerkesztőknek és természetesen a rádióhallgatóknak egyaránt. Az évek során fel kellett zárkózni, meg kellett újulni: kihasználva a modern kor műszaki lehetőségeit, és eleget téve az új elvárásoknak, a Kolozsvári Rádió már nem csak hallható, de régóta látható is – az internet révén.
Szabadság (Kolozsvár),

Tăriceanu Orbánt támadja, Vona Băsescuékkal levelezik
Călin Popescu Tăriceanu volt liberális miniszterelnök, a román szenátus elnöke szerint a magyar kormány nem tett semmit azért, hogy visszaszorítsa a szélsőségességet Magyarországon. Vona Gábor nyílt levélben reagált Traian Băsescu és Victor Ponta kijelentéseire.
„Mindig elítéltem a szélsőségességet, a romániait és a külföldit egyaránt. Magyarországon nagyon veszélyes szélsőségesség létezik, és sajnos az Orbán Viktor vezette jelenlegi kormány semmit nem tett a visszaszorításáért, mi több, a saját, nacionalista jellegű politikájával számos kérdőjelet vetett fel az Európai Unióban, a konszolidált demokráciákkal rendelkező országokban” – mondta szerdán Tăriceanu, akit a héten választottak meg a román felsőház élére.
Hozzátette: egy demokratikus világban rendelkeznünk kell annyi bátorsággal, hogy nemet mondjuk a szélsőségességre. A Jobbik elnökének nemkívánatos személlyé való nyilvánítására, illetve a Jobbiknak a Romániából való kitiltására irányuló tervekkel kapcsolatban Tăriceanu úgy vélte: „elégséges” a jelenlegi román törvényes keret arra, hogy alkalmazzák a szélsőségesekkel szemben.
Victor Ponta miniszterelnök szerdán jelentette be: elkezdődhet az eljárás Vona Gábornak, a Jobbik elnökének nem kívánatos személlyé nyilvánítására, mihelyt Traian Băsescu államfő jóváhagyja a román belügyminisztérium által kezdeményezett lépést.
Kedden Băsescu a Jobbik vezetőinek és tagjainak kitiltását kérte Romániából a bukaresti kormánytól és a parlamenttől a hétfői marosvásárhelyi autonómiatüntetés miatt.
Vona Gábor nyílt levélben reagált a román politikusok nyilatkozataira. A Traian Băsescunak és Victor Pontának címzett szövegben a Jobbik elnöke hangsúlyozza, csendben és békésen vonult fel Marosvásárhelyen, ezért „teljes értetlenséggel áll” a kijelentések előtt.
„A híradások szerint a Jobbik és a Gárda tagjai okoztak incidenst. Ez azonban hatalmas hazugság! Ahogy én magam is, úgy a Jobbik és a Gárda minden tagja végig békésen, a szabályokat betartva és a szervezők kérésének megfelelően pártzászlók nélkül vonult – áll az államfőhöz és a miniszterelnökhöz román nyelven is elküldött nyílt levélben. – Mindezt Corneliu Grosu, a román megyei prefektus maga is megerősítette, elmondva, hogy az összetűzéshez nekünk semmi közünk nem volt. Ennyi történt. Ezért akarnának kitiltani?”
Mint ismeretes, a székely szabadság napján, a Postaréten megszervezett megemlékezés után a tömeg csendőrkordon mellett, a járdán volt kénytelen a főtérre vonulni a hatósági tiltás miatt. Menet közben a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) agresszíven viselkedő, a szervezőkre sem hallgató tagjai dulakodni kezdtek a rendfenntartókkal – a román média ezeket a képsorokat ismételve „mutatta be” a rendezvényt.
A HVIM nemzeti radikális ifjúsági szervezetet 2001-ben alapította Toroczkai László Magyarországon, azóta Erdélyben is több helyi szervezetet hoztak létre.
Krónika (Kolozsvár),

Önrendelkezés és szuverenitás
Alaposan feladja a leckét a krími helyzet a nemzetközi közösségnek, mivel két elv ütközik egymással: az önrendelkezésé és a szuverenitásé.
Az önrendelkezés elve szerint ugyanis – amely az első világháborút követően vált a rendezés alapelvévé, és amely alapján a győztes hatalmak szétverték az Osztrák–Magyar Monarchiát, illetve Magyarországot, mondván: minden népnek joga van eldönteni, milyen államhoz tartozzanak az általa többségben lakott területek, csak a magyarok nem dönthettek erről – a krími orosz többségnek jogában áll eldönteni, hogy egy olyan államhoz kíván csatlakozni, amelyről úgy érzi, veszélyeztetheti nemzeti identitását, vagy elszakad, és csatlakozik Oroszországhoz. A szuverenitás elve ugyanakkor alapvetően sérthetetlennek tekinti a határokat, és azok megváltoztatását csakis nemzetközi tárgyalások után, legeslegvégső megoldásként hajlandó elfogadni.
Már ha egyáltalán. A legfontosabbak ugyanis mindig a hatalmi érdekek. Ahogy Oroszország sem csak az ukrán nacionalisták által fenyegetett oroszok érdekében akarja saját ellenőrzés alá vonni a Krímet, hanem azért, mert annak birtokában bebiztosítaná stratégiai kijáratát a Földközi-tengerre, az Egyesült Államok vezette NATO és az Európai Unió sem elsősorban az ukránok iránti mérhetetlen baráti érzületből ragaszkodik Ukrajna területi épségéhez, hanem azért, mert nem szeretné, ha Oroszország ismét stratégiai előnybe kerülne.
Ráadásul tartanak attól, hogy ha most beadják a derekukat, Moszkva további egykori orosz befolyás alatt lévő államokat is megpróbál ismét saját érdekszférájába vonni. Másrészt vannak más olyan államok is, amelyekben szintén elszakadni kívánó nemzeti közösségek élnek: például Spanyolországtól a katalánok, Nagy-Britanniától a skótok akarnak elszakadni.
Az Európai Bizottság máris igyekszik olyan nyilatkozatokkal elbátortalanítani az önállóságra törekvő nemzeteket, hogy nem lesznek automatikusan EU-tagok, vagyis megpróbálják elejét venni a határmódosítási törekvéseknek, mivel azok nyomán beindulhat a láncreakció, és más nemzeti közösségek is önrendelkezési követelésekkel állhatnak elő.
Ezért ment neki Traian Băsescu román államfő is a jelenlegi Nagy-Románia létrejöttét is lehetővé tévő önrendelkezési elvnek: a magyar autonómiatörekvésektől tartva nyilvánította előre illegitimmé a krími népszavazás eredményét, mint ahogy Koszovó elismerését is ezért tekinti továbbra is ördögtől való dolognak.
(Pedig Erdély Romániához csatolását még csak nem is szentesítette népszavazás, vagyis a krímiek borítékolható eredményű döntése szigorúan ebből a szempontból korrektebb. Abból természetesen nem, hogy Oroszország már jóval korábban megszálló hadsereget küldött a területre, és az ukrán kormány kisebbségellenes lépésére, a nyelvtörvény eltörlésére ürügyként hivatkozva csak kihasználja a krími oroszokat saját hatalmi törekvései érdekében).
Jelenleg tehát a szuverenitás számít elsődlegesnek, mert a nyugati hatalmak stratégiai érdekei ezt követelik meg. Ha azonban ezen érdekeket máskor az önrendelkezés szolgálja, akkor azt támogatják – ahogy ezt éppen Koszovó példája mutatja.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár),

Kifogásolják a tanügyi etikai kódexet
Bőven hagy maga után kívánnivalót az oktatási minisztérium által kidolgozott pedagógusi etikai kódex – vélekedett Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke.
Amint a Krónikának kifejtette: a dokumentum egyoldalú, hiszen szinte kizárólag a pedagógusok kötelezettségeiről szól, és figyelmen kívül hagy egyéb társadalmi vonatkozásokat, így kétséges, hogy alkalmas lehet a tanárok közmegítélésének javítására.
Az erkölcsi kódex tervezetét néhány napja hozta nyilvánosságra a román sajtó, Remus Pricopie tárcavezető elmondása szerint azonban a szöveg még nem végleges, a továbbiakban ugyanis a pedagógusokkal és a szülőkkel is egyeztetni kívánnak egyéb javaslatokról, amelyeket igazságügyi szakértők is elemeznek, és csak ezt követően bocsátják közvitára a dokumentumot.
A kiszivárgott verzió szerint az etikai kódex többek között megtiltja a pedagógusoknak, hogy pénzt vagy ajándékokat kérjenek, illetve fogadjanak el a gyermekektől vagy a szülőktől, gyűjtést szervezzenek a vizsgák, általános felmérések, tantárgyversenyek lebonyolítására, a tanárok ugyanakkor nem tarthatnak majd magánórákat fizetés ellenében az általuk oktatott diákoknak.
A dokumentum azt is leszögezi, hogy egyetlen diákot sem lehet kiértékelésnél előnyben részesíteni társaival szemben, a pedagógusok pedig tilos lesz megfenyegetni, megalázni vagy bántalmazni a tanulókat. A szaktárca azt is megtiltaná az oktatóknak, hogy saját gyermeküket vagy közeli rokonukat tanítsák, ez alól kivételt jelenthet, ha az adott iskolában az illető az egyetlen szaktanár.
A pedagógusi etikai kódex kidolgozása már évekkel ezelőtt felmerült a minisztériumban, az elképzelés azonban nem valósult meg. A szaktárca annak nyomán kezdte újra a projektet, hogy az elmúlt év végén az egyik bukaresti iskola tanítónője osztálypénzt követelt tanítványai szüleitől, akik lefilmezték az esetet, a felvételt pedig közzétették az egyik videómegosztó portálon.
Burus Siklódi Botond lapunknak elmondta: annak megtiltásával, hogy a tanár saját diákja számára tartson magánórákat, lényegében korlátozzák a szülők és a gyerekek döntéshez való jogát, holott a képességgondozás terén a kiváló eredmények eléréséhez szükséges az iskolai programon túli munka.
Az RMPSZ elnöke azt is kifogásolta, hogy noha más szakma esetében is létezik etikai kódex, ezt jellemzően nem egy minisztérium dolgozza ki, hanem szélesebb körű egyezség eredménye, amelybe érdekvédelmi és szakmai szervezeteket is bevonnak. Meglátása szerint szerencsésebb az ilyen jellegű szabályrendszert egy-egy iskola szintjén megalkotni, a kidolgozás során pedig ajánlatos figyelembe venni a pedagógusok és a szülők véleményét is.
A kiszivárgott szöveget Simion Hăncescu, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke is hiányosnak tartja, szerinte a tervezetet a diákokra és a szülőkre vonatkozó kötelezettségekkel és tiltásokkal kell kiegészíteni. Hozzátette: az erkölcsi kódex kidolgozását hasznosnak tartja, a minisztériumnak azonban ehhez együtt kell működnie a szakszervezetekkel.
Babos Krisztina, Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár),

Toró T. Tibor a regisztrációról: erkölcsi kötelesség
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke szerint a magyar országgyűlési választásokon való részvétellel az erdélyi magyarok visszaigazolhatják azokat a fontos nemzetpolitikai döntéseket, amelyeket az Orbán-kormány meghozott az elmúlt négy esztendőben.
– Miért tartja fontosnak, hogy az erdélyi magyar állampolgárok részt vegyenek a magyarországi országgyűlési választásokon? – Ennek elsősorban szimbolikus jelentősége van, ezúton tudjuk mi, erdélyi magyarok visszaigazolni azokat a fontos nemzetpolitikai döntéseket, amelyeket az Orbán-kormány meghozott az elmúlt négy esztendőben. Mindenek előtt az új alaptörvényre gondolok, amely alapján a magyar politika képviselői immár nemcsak felelősséget éreznek határon túli magyar nemzettársaikért, hanem a felelősséget vállalják és viselik is.
Másrészt a mindenkori magyar kormánynak kötelessége támogatni a határon túli magyar közösségek önrendelkezési és önkormányzati törekvéseit, beleértve az autonómia különböző formáit. A nemzetpolitikai döntések legfontosabbika az állampolgárság kiterjesztése, a kedvezményes honosítás. Még az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnökeként az a megtisztelés ért 2010-ben, hogy egyik aláírója lehettem az EMNT és a magyar kormány közötti megállapodásnak, amelynek eredményeképpen több százezer embernek segíthettünk, hogy visszakapja vagy megkapja magyar állampolgárságát.
Harmadrészt az Orbán-kormány szavazati jogot is biztosított nekünk a választójogi törvény módosításával. Azt gondolom, hogy mindenkinek, aki megkapta a magyar állampolgárságot, erkölcsileg is kötelessége élni a választójogával. Ugyanakkor jó érzés is eleget tenni ennek a kötelezettségnek, mert ezzel közjogilag is összekapcsolódnak annak a magyar nemzetnek a részei, amelybe beleszülettünk, és amelyhez való tartozásunkat természetesként éljük meg.
– Nemzetpolitikai szempontból milyen hozadéka lehet annak, hogy először vehetnek részt a külhoni magyarok a magyar választásokon?
– Részvételünk elsődleges nemzetpolitikai hozadéka az, hogy immár ebben is egy a nemzet, tehát közjogilag is, nem csak kulturális szempontból. Ugyanakkor látni kell, hogy mindaddig, amíg a külhoni magyar állampolgárok részvétele a magyarországi választásokon nem válik magától értetődővé, segíteni kell közösségünk tagjainak. Most még fel kell iratkozni a külhoni magyarok választói névjegyzékébe, amire eddig, a romániai választásokon nem volt szükség. Másrészt a levélben való szavazás intézménye is új, Erdélyben soha nem szavaztak az állampolgárok levélben.
Örömmel látom, hogy szinte valamennyi politikai szervezet, a magyar történelmi egyházak és a civil szervezetek nagy része szívesen vállalt részt ebben a tájékoztató és segítő munkában. Ez is azt jelzi, hogy a választásokon való részvétel a nemzeti szolidaritás megnyilvánulási formája. Ugyanakkor a szimbolikus visszajelzésen túl, ezáltal részesei lehetünk a nagy nemzetpolitikai döntéseknek. A választójog kiterjesztése a határokon túlra kihívás a magyarországi politikai pártok számára is, hiszen kénytelenek jobban odafigyelni a nemzetpolitikai kérdésekre, azokat szűk pártpolitikai érdekek fölé emelni, illetve programjaikba be kell építeniük ez irányú üzeneteiket. Részvételünk tehát mindenképpen pozitív folyamatot indít el az anyaország politikai rendszerében is.
– Említette, hogy teljesen új a levélben szavazás intézménye: mire kell odafigyelniük az erdélyi szavazópolgároknak ezzel kapcsolatban?
– Az tanácsolom mindenkinek, hogy először is tájékozódjon a szavazás mikéntjéről. Figyeljünk arra, hogy nem csak a szavazócédulát kell kitölteni, hanem a személyi adatainkat tartalmazó azonosító lapot is. Nagyon fontos, hogy míg a pártválasztás – vagyis az, hogy melyik párt neve mellé tesszük az ikszet – lelkiismereti kérdés és mindenkinek magánügye, addig az azonosító lap helyes kitöltéséhez vagy a szavazatunkat tartalmazó lezárt boríték célba juttatásához segítséget lehet kérni megbízható személytől vagy intézménytől.
Jó szívvel tudom erre ajánlani az EMNT demokrácia-központjainak munkatársait vagy a magyar történelmi egyházak képviselőit. Ha biztosak akarunk lenni, hogy szavazatunk időben megérkezik a magyarországi Nemzeti Választási Irodához, ne bízzuk azt a Román Postára. Levélben szavazni ugyanis az április 6-i választás előtt 15 napig lehet, de tudjuk, hogy innen Magyarországra egy levél jó esetben egy hét vagy annál hosszabb idő alatt érkezik meg. Ezért mindenkinek azt javaslom, inkább keressen alternatív megoldásokat. Ebben is segítenek az EMNT demokrácia-központjai vagy a magyar egyházak.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár),

Anyanyelvből jeles, hozzáállásból bukás
A középiskolások esetében is az anyanyelv és irodalom megy a legjobban, bizonyítják a próbaérettségi eredményei. Idén a tizenegyedik osztályos diákok is részt vettek a tudásfelmérőn, akik gyengébben szerepeltek a végzősöknél, azonban a tizenkettedikesek fele sem írt átmenőt a tudásfelmérőn.
Az ország végzőseinek 42 százaléka írt ötösnél nagyobb jegyet a próbaérettségin, míg az első alkalommal vizsgázó tizenegyedikeseknek csak 36 százaléka ment át. Nekik mindössze három próbavizsgán kellett részt venniük, román nyelv és irodalomból, anyanyelv és irodalomból, illetve a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból. Az első vizsgán a tizenegyedikesek 44,22 százaléka írt átmenőt, anyanyelvből 62,42 százalék és a kötelező tantárgyból 36,32 százalékuk írt ötösnél nagyobbat. A végzősöknek is a fent felsorolt tárgyakból kellett vizsgázniuk, ezek mellett pedig még a szaknak megfelelő választható tantárgyból is írtak dolgozatot. A román vizsgán a tizenkettedikesek 52,80 százaléka teljesített, anyanyelvből pedig 67,78 százalék. A szaknak megfelelő kötelező tárgyból országos szinten 42,51 százalékuk írta meg az ötöst, a szaknak megfelelő választott tantárgyból viszont 53,92 százalékuk ment át.
A Maros megyeiek az országos szinthez hasonlóan teljesítettek. A megye tizenegyedikeseinek 46,07 százaléka írt átmenőt románból, anyanyelvből 60,37 százaléknak, a kötelező tantárgyból pedig 38 százaléknak sikerült a próbavizsga. A tizenkettedikesek valamivel jobban teljesítettek a tudásfelmérőn. Az első vizsgán a megye végzőseinek 52,45 százaléka ment át, az anyanyelv vizsgán pedig 67,78 százaléka. A kötelező tárgyból 41,86 százalékuk, a választhatóból pedig 53,82 százalékuk írt átmenő jegyet. Az eredmények kifüggesztését követően minden iskola kijelöl egy időpontot egy rendkívüli szülői értekezletre, amelynek témája a próbaérettségin elért eredmények lesznek.
A próbavizsga eredményeiről Brandner Emőkét, az Unirea Főgimnázium aligazgatóját kérdeztük, aki úgy véli, a számok ismét csak a diákok érdektelenségéről árulkodnak. „A tizenegyedikesek számára ez csak egy újabb felmérő volt, ráadásul a jegy be sem került a naplóba. A tizenkettedikesek egy kicsivel komolyabban vették a próbavizsgát, hiszen ők benne vannak a hajrában, folyamatosan készülnek az érettségire, és már az első félévi dolgozat is egyfajta próbaérettségi volt. Valahol természetes az, hogy anyanyelvből vannak a legnagyobb eredmények, bajban lennénk, ha nem így lenne. Magyar szakos tanárként elmondhatom, nem volt egy nehéz tétel, de ettől függetlenül az első két feladatot mindenkinek meg kell tudni oldani, hiszen anyanyelv ismeretet kérnek” – tájékoztatott a pedagógus.
Becze Dalma
Székelyhon.ro,

Ezt üzeni Victor Ponta a magyarok nemzeti ünnepén
„Bárhová is helyezte a történelem az idők folyamán a román és magyar közösségeket, a történelemnek köszönhető, hogy a jelenben a racionálisan gondolkodó ember számára nincs a békénél, a toleranciánál, az együttműködésnél fontosabb” – fogalmaz Victor Ponta kormányfő a magyarok nemzeti ünnepe, március 15. alkalmából írt pénteki üzenetében.
A miniszterelnök szerint Románia olyan ország, ahol békében és harmóniában él nagyon sok magyar ember. Ez – mint írja – leginkább a kormány abbéli törekvéseinek tulajdonítható, hogy a nemzeti kisebbségek hagyományai, kultúrája, nyelve megőrzésének kereteit biztosítsa.
„Ugyanakkor nem szeretném, ha megfeledkeznénk Románia és Magyarország az önkényuralmi rendszerrel kapcsolatos közös, tragikus tapasztalatairól, de az Észak-Atlanti integrációhoz és a demokratikus értékeket, a polgárok jólétét előtérbe helyező Európai Unióhoz való csatlakozáshoz fűződő sikereiről sem. E közös út folytatódik. A politikán, a pillanatnyi nézetkülönbségeken túl valójában a két nép közös óhaja lényeges: szabadságban és jólétben élni” – írja Ponta.
A miniszterelnök boldogságot kíván ünnepnapjuk alkalmából a magyaroknak. „Biztosítom Önöket afelől, hogy a román állam intézményei etnikai hovatartozástól függetlenül mindenkoron támogatják a román állam polgárait” – zárul az üzenete.
maszol,

A román külügyminiszter is üzent Budapestnek
Begyűrűzött Romániába a magyarországi választási kampány az új magyar állampolgársági törvény miatt, amellyel három év alatt több mint félmillió külföldi állampolgárnak adtak magyar állampolgárságot - jelentette ki Titus Corlățean külügyminiszter csütörtökön.
Az Agerpres hírügynökség szerint a román diplomácia vezetője a magyar honosítási törvény romániai hallgatólagos elfogadásának tulajdonította a köztelevízió műsorában, hogy "egyes szélsőséges magyarországi pártok Erdélyben folytatnak választási kampányt".
„2010-ben a Fidesz-kormány a Jobbik támogatásával két fontos törvényt fogadott el: az egyik Trianonnal foglalkozik, a másik az állampolgárság odaítélésével. Akkor a Boc-kormány és Románia elnöke hallgatásukkal elfogadták ezt a törvényt. Én már akkor megmondtam, hogy ha Bukarest ezt elfogadja, márpedig hallgatólagosan elfogadta, annak következményei lesznek" - hibáztatta politikai ellenfeleit a szociáldemokrata politikus.
Corlățean hangsúlyozta, a magyar állampolgársági törvény különbözik a romántól. Szerinte az etnikai kritérium sokkal erőteljesebben jelen van a magyar jogszabályban, amelyet a románnál sokkal rugalmasabbnak nevezett. A külügyminiszter a különbségek hangoztatásával a magyar kormánynak azon állítását igyekezett cáfolni, miszerint a külhoni magyarok gyorsított honosításáról szóló törvény kidolgozásánál a román példából is ihletet merített.
A román politikusok többsége a magyar szélsőjobb által kampánycélokra felhasznált szélsőséges megnyilvánulásnak minősítette a Székely Nemzeti Tanács hétfői marosvásárhelyi autonómiatüntetését, amelyen Vona Gábor, a Jobbik elnöke is jelen volt. Traian Băsescu a román alkotmány tiszteletben tartására szólította fel csütörtökön a Romániába látogató magyar politikusokat, és kilátásba helyezte, hogy kiutasítják azokat, akik az alaptörvényt sértő kijelentéseket tesznek.
maszol/MTI,

Magyarország Babérkoszorúja Díjat kapott Orbán János Dénes
Költői és írói tevékenységéért, valamint az erdélyi magyar irodalmi életben betöltött irodalmi szervezői szerepe elismeréseként Magyarország Babérkoszorúja Díjat kapott Orbán János Dénes költő. OJD idén egyetlen erdélyiként kapta meg az irodalmi kitüntetést, amely a legmagasabb állami díjnak számít kifejezetten irodalmi téren.
A díjat korábban olyan írók, költők nyerték el, mint Bodor Ádám, Kovács András Ferenc, Szőcs Géza, Borbély Szilárd vagy Balla Zsófia.
maszol,

Üdvözlet és megfélemlítés (Ünnepi előkészületek)
Igen vegyes a március 15-ei ünnep romániai fogadtatása. Míg Victor Ponta kormányfő toleranciára és békés együttélésre figyelmeztető üzenetben üdvözölte az ország magyar polgárait, a belügyminisztérium négy szélsőségesnek nyilvánított magyarországi szervezet tagjait tiltotta ki az országból.
A romániai Új Jobboldal azonban engedélyt kapott arra, hogy ma felvonuljon Kolozsváron, Marosvásárhelyen pedig a hatóságok a szeparatista jelszavak mellőzésére szólították fel a magyar rendezvények szervezőit. Ugyancsak tegnap derült ki, hogy Románia az EB mellett, azaz a nemzeti régiókra vonatkozó polgári kezdeményezés ellen kíván belépni az SZNT által indított perbe.
Az állam támogatja polgárait
A magyar és a román nép sorsközösségére utalva köszöntötte tegnap a romániai magyarokat Victor Ponta. A miniszterelnök boldogságot kíván ünnepnapjuk alkalmából az országban élő magyaroknak, arról biztosítva a közösség tagjait, hogy „a román állam intézményei etnikai hovatartozástól függetlenül mindenkoron támogatják a román állam polgárait”. „Bárhová is helyezte a történelem az idők folyamán a román és magyar közösségeket, a történelemnek köszönhető, hogy a jelenben a racionálisan gondolkodó ember számára nincs a békénél, a toleranciánál, az együttműködésnél fontosabb” – fogalmazott. A kormányfő szerint Romániában békében és harmóniában élnek a magyarok, ami elsősorban annak tulajdonítható, hogy a bukaresti kormány biztosítani igyekszik a feltételeket a nemzeti kisebbségek hagyományainak, kultúrájának és nyelvének megőrzéséhez. „Ugyanakkor nem szeretném, ha megfeledkeznénk Romániának és Magyarországnak az önkényuralmi rendszerrel kapcsolatos közös, tragikus tapasztalatairól, de az észak-atlanti integrációhoz és a demokratikus értékeket, a polgárok jólétét előtérbe helyező Európai Unióhoz való csatlakozáshoz fűződő sikereiről sem. E közös út folytatódik. A politikán, a pillanatnyi nézetkülönbségeken túl valójában a két nép közös óhaja lényeges: szabadságban és jólétben élni” – mutatott rá ünnepi üzenetében Victor Ponta. Romániában 1997 óta üdvözli a miniszterelnök az ország magyar nemzetiségű polgárait nemzeti ünnepükön.
Kitiltottak négy szervezetet
Nemkívánatosnak nyilvánította Romániában a magyarországi Jobbik párt, az Új Magyar Gárda, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Betyársereg nevű szervezet némely tagjait a belügyminisztérium, és megtiltotta belépésüket az ország területére március 15-én. A tárca tegnap esti közlése szerint az intézkedés azokra vonatkozik, akikről minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy tevékenységükkel rászolgáltak az intézkedésre. A kitiltott személyek nevét és számát nem hozták nyilvánosságra, Monica Dajbog szóvivő szerint egyelőre a magyar belügyi szerveket tájékoztatják, hogy minden érintett idejében értesüljön a rá vonatkozó korlátozásról. Azt sem közölte, hogy a Jobbik elnöke, Vona Gábor rákerült-e a feketelistára: mint mondotta, erről nem nyilatkozhat, mert a politikus bűnvádi kivizsgálás alatt áll Romániában, miután tavaly augusztusban „az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásával” próbálkozott. A belügyminisztérium arra hivatkozva döntött a négy szélsőségesnek tekintett magyarországi szervezet némely tagjainak kitiltásáról, hogy meg kívánják előzni a közrendet és az állambiztonságot veszélyeztető eseményeket.
Mozgósítják a rendőrséget
Közel ezer rendőrt mozgósítanak a március 15-ei magyar rendezvényekre az ország tizenöt megyéjében. A rendőrök a közrend fenntartására, a társadalomellenes tettek és a forgalmi dugók megelőzésére fognak figyelni – tájékoztatott a rendőrség, amely szerint 15 megye 56 településén szerveznek a magyar közösségek megemlékezéseket, és ezeken mintegy 30 000 személy vesz részt. Kovászna megyében összesen tízezer ünneplőre számítanak. Marosvásárhelyen a szeparatista jelszavak mellőzésére szólították fel a szervezőket, Kolozsváron viszont a román fiatalokból álló Új Jobboldal is felvonul.
Gábor Áron-postabélyegző
A Gábor Áron Emlékév nyitánya alkalmából az ágyúöntő portréjával ellátott bélyegzőt használ ma a román posta sepsiszentgyörgyi hivatala. A bélyegzőn Gábor Áron portréját a Gábor Áron Emlékév, Sepsiszentgyörgy, 2014. 03. 15. felirat futja körül románul és magyarul. A különleges ünnepi bélyegzővel elsősorban a gyűjtőknek próbálnak kedveskedni, de bárki számára elérhető lesz.
Románia is perel az SZNT-vel
Szlovákia és Magyarország után Görögország és Románia is kérte belépését abba a perbe, amelyet Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke és Dabis Attila, az SZNT külügyi titkára indított az Európai Unió luxemburgi bíróságán az Európai Bizottság (EB) ellen. Az SZNT képviselői azt kifogásolták, hogy a bizottság elutasította a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésük bejegyzését. Izsák Balázs elmondta: Görögország március 7-ei és Románia március 12-ei beavatkozási kérelméről a bíróságtól kapott tájékoztatást, de megítélése szerint Románia elkésett, március 10-éig kellett volna lépnie. Izsák valószínűnek tartja, hogy a megkésettség okán kérni fogja Románia beavatkozásának elutasítását. Az SZNT elnöke különösnek találta, hogy míg Korodi Attila környezetvédelmi miniszter a kezdeményezés polgári bizottságának tagja, a kormány az ellenkező oldalt próbálja erősíteni. Megjegyezte: nincs tudomása arról, hogy az eddig iktatott polgári kezdeményezések bármelyikének is ilyen jelentőséget tulajdonítottak volna a tagállamok, de „a reakciók is jelzik, hogy nagy súlyú kezdeményezésről van szó”. Az SZNT elnöke egyelőre nem ismeri a beavatkozni kívánó államok érveit, de nem tűnik számára „életszerűnek”, hogy pusztán az EB hatásköréről akarnának véleményt nyilvánítani – valószínűbb, hogy a kezdeményezés tartalmát kifogásolják. A mostani per csupán arról folyik, hogy az EB megalapozottan utasította-e el a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés bejegyzését. Az SZNT és partnerei azt szeretnék, hogy az EU kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kezdeményezés elfogadása a székelyföldi autonómiatörekvéseket erősítette volna. Az EB szerint a kérdés nem tartozik a hatáskörébe, így el sem kezdhették az egymillió aláírás összegyűjtését. * Szerencsétlen döntésnek tartja Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, hogy Románia is belépését kérte az SZNT luxemburgi perébe. Amióta az RMDSZ is tagja a kormánynak, sem a kormányüléseken, sem a koalíciós egyeztetéseken nem került szóba a per, de a belépésre az államelnök, a miniszterelnök vagy a külügyminiszter is utasítást adhatott. Emlékeztetett: Korodi Attila jelenlegi környezetvédelmi miniszter az RMDSZ megbízásából van jelen abban a kezdeményezőbizottságban, amelynek ügye a luxemburgi bíróságra került. Kelemen szerint a kezdeményezők semmi olyat nem kértek, ami nem lenne normális, ésszerű, európai szellemű. Hozzátette: maga is kidolgozója egy másik, Minority SafePack elnevezésű polgári kezdeményezésnek, amelynek bejegyzését szintén elutasította az EB. Ezt az elutasító határozatot is megtámadták a kezdeményezők az EU luxemburgi bíróságán.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Jókai Anna Kossuth-nagydíjas
Egy közösség erejét nem csak a közös hit, akarat, cél, elszánás és cselekvés jelenti. A jó szóban és a követendő példában rejlő erő legalább ilyen fontos, mert általuk megsokszorozhatjuk teljesítményünket – mondta Áder János államfő tegnap a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseinek átadásakor.
„A mai díjazottak és kitüntetettek életében is ott találjuk mindazokat, akiknek személyes példája fontos ösztönzést jelentett számukra. Akik lelkierőt és inspirációt nyújtottak mindahhoz, amit elértek, amit megvalósítottak, amiben sikeresek lettek” – hangsúlyozta a köztársasági elnök a Parlamentben mondott beszédében. Idén Jókai Anna író kapta a Kossuth-nagydíjat. Húsz művésznek ítéltek oda Kossuth-díjat, a Vujicsics Együttes tagjai pedig megosztva részesültek az elismerésben. Széchenyi-nagydíjjal tüntették ki John Lukacs magyar származású történészt, 19-en pedig Széchenyi-díjat kaptak. Magyar Érdemrendet 29-en vehettek át. Az elismeréseket Áder János Orbán Viktor kormányfő és Kövér László házelnök társaságában nyújtotta át.
Díjazott erdélyi alkotók
Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15., az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja alkalmából a Magyar Érdemrend középkereszt a csillaggal (polgári tagozat) kitüntetést adományozta Szilágyi István írónak, az MMA rendes tagjának a kortárs magyar prózairodalom legnagyobb értékei közé tartozó nagy sikerű regényeiért, valamint szerkesztői tevékenysége elismeréseként. * Babérkoszorú-díjat kapott Orbán János Dénes József Attila-díjas költő, író. * A magyar sajtó napja alkalmából elismeréseket adott át a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, a határon túli magyar újságíróknak odaítélt Aranytollat Gálfalvi Zsolt erdélyi irodalomkritikus, szerkesztő és közíró, valamint Tar Károly jelenleg Svédországban élő egykori erdélyi újságíró kapta.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Március 15. a Magyar Szabadság Napja
A forradalom eszméje ma is él
Az ünnepi rendezvények sora már tegnap elkezdődött. A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumban két rendezvény zajlott: a díszteremben történelmi témájú zenés-táncos előadás, míg az udvaron a székely vértanúk emlékét idézték fel, emléktábláikat megkoszorúzták.
Itt vagyunk!
Ismerni a múltat, büszkén vallani a hovatartozást, vállalni őseinket és hivatkozni mindazokra az értékekre, amit megalkottak, szent kötelességünk. Ez nemzetünk éltető ereje. Ez ad szilárd öntudatot és erőt ahhoz, hogy biztosítsuk a jövőt, magyar nemzetünk vitathatatlan helyét az európai közösségben. Történelmünkön végigvonulnak örömteli, de gyászos események is. Az évszázadok alatt nemzetünk átvészelte a megpróbáltatásokat, és többszöri összeomlás után is talpra tudott állni, mert nem mondott le az élethez való jogáról, a szabadságról és a függetlenségről. Volt tatárdúlás, volt mohácsi vész és világosi fegyverletétel, de hiába rendítették meg létünket a hódítók, a Habsburg önkény, mert mindez a történelem süllyesztőjébe került. Mi viszont itt vagyunk! Megmaradtunk a Kárpát-medencében, Erdélyben, szülőföldünkön! A forradalom kisugárzása máig sem vesztett erejéből, az európai közösségben döbbenünk rá, hogy március 15-e eszméi és céljai az unió kötelékében is időszerűek – hangzott el tegnap a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum dísztermében azon az előadáson, melyet nemzeti ünnepünk tiszteletére Hajdú Zoltán történelemtanár szervezett.
Magyarnak lenni büszkeség!
A rendezvény első felében dr. Tamási Zsolt 1848 Marosvásárhelyen címmel tartott telt ház előtt vetített képes előadást, melyet a közönség nagy érdeklődéssel kísért végig. Ezt követően dr. Bálint István igazgató köszöntötte az ünneplő ifjúságot.
– Magyarnak lenni büszkeség! Minden bolyais diáknak tudatosan kell vállalnia hovatartozását, hiszen csak közösen lehetünk erősek, csak közösen erősíthetjük nemzetünket. Arra törekszünk, hogy a ránk bízott feladatot teljesítsük, a legjobbak legyünk, s a Bolyai idén is megőrizze elsőségét az erdélyi középiskolák között! – hangsúlyozta ünnepi beszédében az igazgató.
Miközben a díszteremben folyt az előadás, a Református Kollégium–Bolyai Farkas Elméleti Líceum Öregdiákok Baráti Köre megemlékezést tartott és koszorúzott Török János és Horváth Károly székely vértanúk emléktábláinál. Itt Balás Árpád elevenítette fel a székely vértanúkhoz fűződő eseményeket, illetve a kivégzésük körülményeit.
Együtt a márciusi ifjakkal
A zenés-táncos összeállítás az 1848-as forradalom eseményeinek forgatagába varázsolta a nézőt. Úgy vonultatták fel a történéseket, hogy közben pesti fiatalok közé keveredhettünk, akik a bécsi forradalom hírét fogadják. Képzeletben vendégei lehettünk a Pilvax kávéháznak, ahol egyetemistákkal találkozhattunk, akiket már márciusi ifjaknak neveztek. Megismerkedhettünk a Pilvax-kör tagjaival, élükön Petőfi Sándorral, Jókai Mórral és Vasvári Pállal, akik elhatározták, hogy maguk vívják ki a sajtószabadságot, hogy ne kelljen többé a bécsi udvar engedélyére várni magyar nyelvű írás megjelentetésekor. A százezres Pesten gyalogolhattunk Landerer nyomdája felé, hogy kinyomtassák a magyar nép Irinyi József által megfogalmazott 12 pontos követelését és Petőfi lelkesítő költeményét, a Nemzeti dalt. Délutánra a Múzeum térre értünk, ahol tízezer ember közé keveredhettünk, hogy végighallgassuk a szónoklatokat és Petőfi szavalatát. Budára igyekeztünk, megnyitottuk a börtön ajtaját, s diadalmenetben kísértük Táncsics Mihályt... Mindebben Szász Barna és Szucher Eszter műsorvezetők is segítettek.
Az ünnepi műsor színvonalát több zenei betét emelte, többek között elhangzott a Nélküled című dal, a Nemzeti dal Osztián Pálma és Jakab István tizedikes tanulók előadásában, akiket Németh Ádám kísért. Petőfi Sándor Kemény szél fúj című versét Székely Noémi, Reményik Sándor Erdély magyarjaihoz című versét, majd a Szózatot Székely János szavalta el.
Németh Péter színdarabja – A sötét lobogó – szintén a forradalmi hangulatot, Petőfi és Szendrey Júlia utolsó találkozását idézte fel.
Az iskola néptánccsoportja Küküllő menti táncokat adott elő.
Méltó befejezésként Jakab István hegedűkíséretében csendült fel a magyar himnusz.
Szép volt, felemelő!
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely),

Semjén: azt kérjük, ami másoknak is megvan!
Kézdivásárhelyre figyelt a román média: a március 15-ei ünnepségen részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, 10-e után pedig minden egyes anyaországi politikus kiemelt figyelemben részesül.
Több mint tízezer ember zsúfolódott össze Kézdivásárhelye főterén az 1848-as forradalom kirobbanásának évfordulójára megszervezett ünnepségen. Az elmúlt napok történései miatt (a zavargásokkal befejeződő március 10-ei Székely Szabadság Napja) a román média is erőteljesen jelen volt, a tucatnyi román tévécsatorna képviselői már reggel elfoglalták helyüket a Gábor Áron téren, élőben közvetítve a céhes városban zajló eseményeket.
A sajtósok nem ok nélkül voltak nagy számban jelen, hiszen Magyarország a legmagasabb szinten idén ismét Kézdivásárhelyen képviseltette magát Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes révén, aki a tavaly is Háromszék Párisában ünnepelt. A KDNP elnöke amúgy az esemény kezdetére a régi kaszárnyaként ismert Székely Katonanevelde előtti téren, lóháton várakozott: a mentébe, lovagolócsizmába öltözött politikus Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke és Fejér László Ödön RMDSZ-es képviselő társaságába várta a lovas, illetve szekeres felvonulás kezdetét.
A felvonulás idén 11 órakor kezdődött, először Kézdivásárhely iskolásai tettek tiszteletkört a város központjában, utánuk gyalogos hagyományőrzők, majd tapsvihart aratva Semjén vonult fel Tamás Sándor és Fejér László Ödön kíséretében. Utánuk a települések felvonulása következett, érdemes kiemelni a felső-háromszéki községek közül a hagyományőrzők után parádésan vonuló, póniló által vontatott parányi szekéren üldögélő óvodáskorú, székely ruhába öltöztetett torjai gyerekeket, a gyönyörű méneken ülő székely ruhás torjai ünneplőket, vagy a nagyméretű magyar zászlókkal megjelent kézdiszentlélekieket.
A mintegy órás felvonulás után a berecki ágyúöntő mester szobra előtt folytatódott az ünnepség. A jelen levő közéleti személyiségek a Gábor Áron rézágyúja fel van virágozva című hazafias dal szólamai közepette egy-egy szál virágot helyeztek a mester ágyújának másolata torkolatába, majd kezdetét vették az ünnepi beszédek. A kéttucatnyi tévékamera tüzében elsőként Bokor Tibor polgármester osztotta meg gondolatait.
„Voltunk, vagyunk, leszünk! Talán így lehetne összefoglalni történetünket. Talán 166 év kellett ahhoz, hogy ma igazán fontosnak érezzük magunkat. Fontosnak, mert térségünk egy olyan hőst adott a székelynek, a magyarnak, a világnak, akit 200 évvel születésének, 165 évvel halálának évfordulóján országok magyarjai ünnepelnek. Talán sosem gondoltunk igazán bele, hogy valóban mekkora értéke van annak, hogy Gábor Áron nemzedékének, őseinek honfitársai lehetünk. Tudjuk, hogy mekkora értéke van annak, hogy az első dolog, ami Kézdivásárhelyről az emberek eszébe jut, hogy itt öntötte ágyúit Gábor Áron, itt szedte áldozatait rézágyúja, itt dőlt el a magyar szabadság, itt haltak meg a bátor székelyek, érted, értünk, mindannyiunkért. Ilyenkor, március 15-én valahogy mindig az az érzésem, hogy megelevenedik a történelem. Amikor itt látom ezt a sok embert, számunkra a legszebb három színnel a mellükön, amikor itt vagyunk a legnemesebb huszárruhás vitézeink társaságában, magyar és székely érzésekkel szívükben. Mitől lett volna más ez 166 évvel ezelőtt? Gábor Áron idén lenne 200 éves. Lehet, hogy ha nem esik el 1849-ben, 35 évesen, ma lenne autonómiánk, mert beleszülettünk volna. Ma lennének mások által is elismert szimbólumaink, mert már legitimizálták volna őket. Lehet, hogy gazdaságunk virágzóbb, környezetünk zöldebb, kultúránk még színesebb, emberiségünk kiegyensúlyozottabb, egészségünk erősebb lenne. Kis nemzet vagyunk, de nagycsalád a miénk. Ha számba vennénk, mennyivel több az, ami összeköt bennünket, mint az, ami szétválaszt, magunk is csodálkoznánk. Őseink meglehetősen erős fából faragták azt a nagy asztalt nekünk, amelyet csak körül kéne ülnünk. Nagynak is faragták, szélesnek is. Mindenkinek jut hely körülötte. Gábor Áron azt akarta, hogy elhiggyük: hazánk olyan lesz, amilyenné mi magunk azt képességeink nyomán formáljuk. Maroknyi nemzetünk Európa népei között megbecsült helyet csak akkor tud kivívni, ha közös erővel, együtt cselekszünk, biztos jövőnk érdekében” – mondotta a céhes város első embere.
Bokor Tibor után Semjén Zsolt beszélt. A magyarországi politikus a székely-magyarság évszázadok során folytatott, Európa határainak megvédése kapcsán kifejtett küzdelmeiről beszélt, majd az önrendelkezés jogkörével kapcsolatos véleményét fejtette ki, elsősorban köszönetet mondva a helyi hagyományőrzőknek, akiket meghívott a tápióbicskei csata évfordulójára szervezett ünnepségre.
„Létszámában kis nép számára csak akkor van megmaradás, ha minden egyes magyarban benne él az egész magyar történelem és az egész magyar kultúra. És ebben segít minket a korabeli magyar ruha, az ünnep, a felvonulás, a zászlók, az egyenruhák, mert ez teszi megélhetővé azt, hogy a mi őseink nagyszerű dolgokat cselekedtek. És ezért büszkeség az, hogy magyarok lehetünk” – mondotta a KDNP vezető politikusa, aki az önrendelkezésről is szólt. „Ami az Európai Unióban más népeknek szabad és lehet, nekünk pedig nem, akkor azt fogadhatnánk el, hogy másodosztálybeli emberek vagyunk, másodosztálybeli állampolgárok, és alábbvalók a többi népnél. És miután ez nincs így, és ezt nem fogadhatjuk el, ezért ki kell mondanunk: ami másoknak jár, nekünk is jár. Amit másnak szabad, nekünk is szabad. Megjegyzem, hogy a magyarság soha nem kért, soha nem követelt olyat, amire ne lenne precedens. Ami ne lenne megvalósult valóság az Európai Unióban. Tehát amit mi mondunk, amit mi kérünk az nem valamilyen székely specialitás, valamilyen soha nem látott és soha nem hallott, túlzott követelés. Hanem az, ami másoknak természtesen napi valóság az Európai Unióban” – mondotta Semjén.
A zenés-verses összeállításokkal tarkított ünnepség végén Csige Sándor, Magyarország csíkszeredai konzulátusának vezető konzulja tolmácsolta Orbán Viktor üzenetét, majd Varga Béla kézdi-orbaiszéki római katolikus főesperes és Beder Imre kézdivásárhelyi református lelkész mondott áldást. A március 15-ei megemlékezés koszorúzással és a nemzeti imáink eléneklésével ért véget.
Bartos Lóránt
Székelyhon.ro,

Bekiabálások a székelyudvarhelyi megemlékezésen
Két helyszínen zajlott az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc 166. évfordulója alkalmából tartott ünnepség, melyet a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal késő délutánra szervezett. A Márton Áron téren megtartott beszédekről több alkalommal is bekiabálások vonták el a közönség figyelmét.
A polgármesteri hivatal által megszervezett március 15-ei rendezvénysorozat részeként a gyerekek szombaton délelőtt tíz órától a Művelődési Házban interaktív foglalkozáson vehettek részt, délben pedig a Városháza téren a Székelyföldi Kézműves Egyesületek kiállítását tekinthették meg az érdeklődők. Ugyancsak délben nyitották meg az iskolások számára meghirdetett képzőművészeti és kokárdakészítő pályázatra beérkezett alkotások kiállítását a Városi Könyvtár előtt.
A megemlékezés részeként délután öt órakor nyílt meg a Művelődési Ház koncerttermében a Páll Lajos alkotásaiból rendezett kiállítás, egy órával később a nagyteremben telt ház előtt adott koncertet a Szentegyházi Gyermekfilharmónia és a Hagyományőrző Huszáregylet, Haáz Sándor vezényletével. Az előadás kezdete előtt Elekes Gyula, a Művelődési Ház igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, röviden összefoglalva az 1848. március 15-én történteket. Ezt követően a gyermekfilharmónia és a huszáregylet tagjai zenére vonultak be, majd a filharmónia egyik tagja üdvözölte a közönséget, hangsúlyozva, büszkeséggel tölti el őket, hogy a székelyudvarhelyi megemlékezésen énekelhetnek. A repertoárban a Szózat mellett katonadalok és Kossuth-nóták is szerepeltek – a közönség a produkció közben ütemesen tapsolt.
Több ezren vonultak fáklyával
A dalok között Kulcsár-Székely Attila színész Petőfi Sándor naplójából olvasta fel a március 15-ei események leírását, később Gajevszky Klára, a Nyugdíjasok Önsegélyző Pénztárának tagja Petőfi Sándor A magyarok istene című versét szavalta. A gyermekfilharmónia és a huszáregylet tagjai egyéni produkciókkal is tarkították a műsort, továbbá az egyik huszár és két filharmóniás lánya közös dalát is hallhatták a részvevők. A műsor végén a közönség több tagja állva tapsolt. A Művelődési Háztól több ezer ember vonult a Márton Áron térre, a szervezőktől kapott égő fáklyákkal és magyar, illetve székely zászlócskákkal – a menet több pontján felnőttek és gyermekek énekelték: „Kossuth Lajos azt üzente…”
A megemlékezés Márton Áron téren lezajlott része este fél nyolckor kezdődött, amikor a részvevők elénekelték a magyar himnuszt az Alla Breve és a Balázs Ferenc vegyeskarok, a Székely Dalegylet, illetve a Dr. Pál Gyula Nyugdíjas Kórus vezetésével. Azt követően a történelmi egyházak képviseletében Gede Ildikó református lelkész, Mátyás Károly székelyudvarhelyi főesperes-plébános, illetve Kedei Mózes unitárius lelkész imáját és áldását hallhatták az egybegyűltek, majd Kopacz Zsófia, a Tamási Áron Gimnázium IX. osztályos tanulója szavalta Gyulai Pál Hazám című versét.
Hangoskodás a beszédek alatt
Az ünnepségen Bunta Levente polgármester tüdőgyulladása miatt nem lehetett jelen, köszöntő szavait Benedek Árpád Csaba alpolgármester tolmácsolta: a szabadság, a jogok és az identitás, illetve az önrendelkezés érdekében való összefogás szükségességét hangsúlyozta. A beszéd alatt több helyről is bekiabáltak – az azután szóló Verestóy Attila, RMDSZ-szenátor beszédébe pedig néhányan belefütyültek. A jelenlévők csendben hallgatták Orbán Viktor üzenetét Szentgyörgyi Zoltán, a bukaresti magyar nagykövetség diplomatájának tolmácsolásában, ám Victor Pontának a Kulcsár-Székely Attila által felolvasott ünnepi köszöntőjébe belenevetett egy nagyobb csoport. A beszédekben túlnyomórészt a márciusi ifjak hősiességét, áldozatát méltatták, valamint az összefogás, az önrendelkezés szükségességét emelték ki. Victor Ponta üzenete Magyarország és Románia közös útjáról és céljairól, illetve a konfliktusok mulandóságáról szólt.
A beszédeket a Tamási Áron Gimnázium IV. osztályos tanulóinak Udvarhely tavasza című műsora követte, melyben az 1848–49-es forradalom és szabadságharc székelyudvarhelyi történéseit mutatták be. A műsort koszorúzás zárta – a tömeg jó része a hirtelen feltámadt szél és szemerkélő eső miatt szétszéledt.
A megemlékezésen ezúttal is közreműködtek a székely vörös darabontok, az Udvarhelyszéki Fúvószenekar, a Székelyudvarhelyi Hagyományőrző Huszárezred, valamint a 8. Sz. Z. Sebess József cserkészcsapat.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro,

Székely, szabadság
Ebben a csodálatos, hegyes-völgyes, tengeri kijárattal is rendelkező, drága – és állítólag szabad – országban, amelyben élünk, valahogy ismét elkezdett a történelem kereke visszafelé pörögni. Hisz akkora a szabadság ebben az országban, hogy lám, mindenki meg szeretné szabni a székelyeknek, hogy mit csináljanak, s legfőképpen: mit ne. Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea nem akart „székely Majdant”, ezért minden eszközzel azon is volt, hogy akadályokat gördítsen a március 10-ei megemlékező ünnepséget követő felvonulás útjába, majd miután ezt mégsem tudta teljesen megakadályozni, sommásan kijelentette: a székelyek szerinte üljenek otthon. A város helyi rendőrségének parancsnoka, Valentin Bretfelean szakmai helyett politikai nyilatkozatokkal hergeli a kedélyeket, például szerinte a székelyeknek nincs is mi ellen tiltakozniuk, hisz a régiósítás tervét elvetették, ezért nem indokolt a felvonulás. Mert egy rendőrtiszt (vagy polgármester) dolga eldönteni, hogy országának polgárai, legyenek azok székelyek vagy sem, mi iránt érezhetnek elégedetlenséget, mi ellen emelhetik fel hangjukat és mi ellen nem – mintha újra 1989-et írnánk.
Ez lehetett a benyomása Tánczos Barna RMDSZ-szenátornak is a Digi 24 élő adásában, amikor a volt elnöki tanácsossal, Adriana Săftoiuval volt kénytelen parttalan vitába bonyolódni a marosvásárhelyi orvosi egyetemen elképzelt magyar főtanszék, s általában Székelyföld önrendelkezése ügyében. A drága (ex)tanácsos asszony szerint sokkal jobb volt akkor, az ő idejében, amikor Marosvásárhelyen középiskolába járt, s nem voltak olyan szeparációs törekvések, mint most: ez persze az az időszak volt, amikor a csíkszeredai gimnáziumban is mindössze egyetlen szakon, a biológia-kémián zajlott csak már magyarul az oktatás, s az is valószínűleg csak azért, hogy az akkor még magyarul is zajló marosvásárhelyi orvosképzéshez biztosítsa a diákutánpótlást. Săftoiu eszmefuttatása olyannyira jellemző volt a Ceaușescu-érára, hogy Tánczos Barna is élő adásban meg kellett ezt jegyezze. Valójában egyes jelenkori diskurzusok elmaradottabb gondolkodásmódot tükröznek, mint a kommunizmusban kialakult status quo: miközben még Ceaușescu is belátta a magyar nyelvű orvosképzés szükségességét, épp a MOGYE mostani rektora, Leonard Azamfirei dörgölte az orrunk alá nemrég, hogy szerinte a szakmában nincsen helye a magyar nyelvnek, elég, ha azt otthon és a könyvtárban használjuk.
Csoda-e, ha újabban a saját létét veszélyben érző székelység „radikalizálódásáról” lehet beszélni? El lehet-e ítélni mindezek tükrében azt a polgárt, aki úgy érzi, kulturális-nemzeti értelemben (is) egyre nyomasztóbb a helyzete, s még azt sem engedik meg neki, hogy búját-baját egy rendes tüntetésen, tiltakozó megmozduláson az utcán világgá kiáltsa? Ha a járdára szorítják vissza az utcai megmozdulást is? El lehet ítélni, meg lehet-e szólni az akasztott embert azért, mert kapálózik?
A székely azért szerencsére akaratos, makacs nép: ha nem engedték meg neki az utcai felvonulást, a járdán vonult, de vonult. A március 10-ei marosvásárhelyi események számomra erről szóltak: nem a vármegyés balhézásról, a jobbikos kampányolásról, a szervezők pánikhangulatáról, hanem arról a több ezer egyszerű székely polgárról, köztük – s ez nagyon fontos – sok marosvásárhelyi székely-magyar emberről, akik büszkén, mosollyal az arcukon, boldogan hurcolták keresztül a városon a kétszázötven méteres székely lobogót. Nem a balhézásért, nem kisebb adókért, több szociális juttatásért, nem a megélhetésért: egyszerűen az életért, azért, hogy a székely-magyar ember Székelyföldön, benne Marosvásárhelyen továbbra is otthon érezze magát. Hogy gyerekeink, unokáink is elmondhassák majd a Színház téren vagy Bernády Kultúrpalotája előtt: itthon vagyunk, s itthon is maradunk.
Rédai Attila |
Székelyhon.ro,

Az író és a témahűség
Lőrincz György írót (1946, Kápolnásfalu) és munkásságát nem kell különösebben bemutatni Udvarhelyszéken, hiszen irodalmi eszmélése óta – első novellája 1970 karácsonyán jelent meg az Utunkban – minden betűjével a helyhez és az itt élő emberekhez kapcsolódik. „Immár bő negyven esztendeje, hogy a fiatalon kiválasztott témák körül mozgolódom, amikor írok – mondotta a közelmúltban –, novellákkal, karcolatokkal kezdtem az akkor rendelkezésre álló szépirodalmi orgánumokban, az Utunkban, az Igaz Szóban, a Korunkban, a Falvak Dolgozó Népében, később A Hétben is, de épp ilyen erővel vonzott az irodalmi és szociográfiai igényességgel megírt riport is. Magától értetődő, hogy azokban Beke György volt a példaképem, aki majdhogynem egyedüliként barangolta be magyar író-riporterként Erdélynek a Székelyföldön kívülre eső tájait. Ő hozta minden félreeső vidékről, elfogulatlanul és meglepő merészséggel a szórványban élők mindennapjait bemutató riportokat.
Én sokáig gyárban dolgoztam, sokkal szűkebb mozgásterem volt, de szülőfalumban, a két Homoród között, Udvarhelyen magam is a Beke Györgyéhez, s a másik nagy mesteremhez, a Bözödi György-féle látás- és szemléletmódhoz igazodva nyitott szemmel járkáltam és működtem.”
– Első könyved a Forrás-sorozatban megjelent Amíg csak él az ember tulajdonképpen riportsorozat (Székelyföldi tájak, sorsok a mű alcíme), 1980-ban látott napvilágot. Akkor már novellákból és karcolatokból is össze lehetett volna állítani egy könyvre valót…
– Így van. Valahogy mégis úgy alakult, Csíki László volt a szerkesztőm. Én vidéki emberként kívül estem az irodalmi élet fősodrán, megfogadtam a tanácsát, amikor azt javasolta, hogy az irodalmi riport abban a pillanatban inkább belefér a kiadói politikába a Kriterionnál, és át is megy a cenzúra szűrőjén. Aztán nemsokára megjelentek a novellák is kötetben (A hallgatás csöndje, 1983), de riportírást soha nem hagytam abba. Mindettől függetlenül jó volt ez az indulás.
– A nyolcvanas években s aztán a rendszerváltozás után úgyszólván minden prózai műfajt kipróbáltál. Írtál továbbra is riportokat, karcolatokat, novellákat, elbeszéléseket, kis- és nagyregényeket. Verssel próbálkoztál-e?
– Igen. Körülbelül öt verset mutattam meg pályám során irodalmi szerkesztőnek, de nyomtatásban egyetlenegy jelent meg. Édesanyámnak írtam, s valamikor a kilencvenes évek közepén közölte valamelyik Hargita kalendárium. Úgyhogy az a veszély nem áll fenn ezen a téren, hogy költőként skatulyázzanak be az irodalomtudósok. Bár, ki tudja, még változhatok a hátralevő nem túl hosszú időben, de nem nagyon hiszem.
Most is prózában gondolkodom, nagyobb lélegzetű és rövidebb írások egyaránt készülnek.
– A publicisztika egészen más dolog… Vagy kipattan az emberből, csak úgy, vagy pedig várni kell a megfelelő pillanatra.
– Így van. Rokon, ám teljesen más fogantatású, mint a próza, de nem alábbvaló! Publicisztikát a rendszerváltozás előtt is írtam, de aztán a fordulat után vált majdhogynem rendszeressé. A csíkszeredai Hargitába, az Előrébe, aztán a Hargita Népébe, a Romániai Magyar Szóba, és olyan tíz-tizenöt esztendővel ezelőtt igen gyakran publikáltam az Udvarhelyi Híradó korábbi változatában, amely furcsa átmenet volt akkor a napi és hetilap között, előbb hetente kétszer, majd háromszor jelent meg, mielőtt „igazi” napilappá változott volna a heti ötszöri megjelenéssel.
Ez a mostani könyv, az Időrendben az utóbbi három-négy esztendőben keletkezett hétfői jegyzetekből, néhány alkalmi beszédből, illetve másutt – a Magyar Naplóban, a Bárkában, az Agriában közölt kisesszékből, tárcákból áll. Majdnem háromszáz oldal. A tizennyolcadik köteted. És majdnem háromszáz oldal. Foglalatai a közelmúltnak. Prózai írások, esetleg „nagylélegzetű” regények vannak-e a tarsolyban?
– Vannak. A Budapesti Magyar Napló újra kiadja a Sóvárgás című kisregényemet, a csíki Pro-Print Kiadónál, amellyel immár évtizedek óta együttműködök – „embrionális” fázisban van egy két kisregényt és néhány novellát magába foglaló újabb mű. Ennek a tartalma és a terjedelme attól is függ, hogy sikerül-e megfelelő támogatáshoz jutnia a közeljövőben a kiadónak. Kis pénz, kisebb kötet. Ha a focira ez a mondás igaz, akkor az irodalomra hatványozottan ráillik. Most már „igazi” nyugdíjas vagyok, csak az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány körüli ügyvezetés teendőit végzem, s annyit írhatok, amennyit bírok és akarok. A hitem és az elkeseredettségem a régi.
Simó Márton
Székelyhon.ro,