Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2006. április 8.
Közös székelyföldi fejlesztési tervet dolgoznak ki Hargita, Kovászna és Maros megye önkormányzatai az RMDSZ-el együtt a következő hónapokban – erről született döntés április 7-én Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ vezetőinek, az említett megyék önkormányzati elnökeinek, valamint a szövetség székelyföldi képviselőinek és szenátorainak tanácskozásán. Markó Béla az RMDSZ elnöke az ülés után bejelentette: megyénként három-három szakemberből álló munkacsoportot hoznak létre, amely az RMDSZ irányításával kidolgozza Székelyföld egységes fejlesztési stratégiáját. Az együttműködés főként a közös gazdasági fejlesztésre összpontosít, de kiterjed majd az infrastruktúra, a kommunikáció, a kultúra, az oktatás területeire, illetve a kistérségi együttműködés összehangolására is. /Közös székelyföldi stratégia kidolgozásáról döntöttek. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 8./
2006. április 8.
Markó Béla miniszterelnök-helyettes Sepsiszentgyörgyről Csíkszereda felé haladva állt meg Csíkszentimrén, hogy a tavaszi áradások okozta károkról tájékozódjon. Kencse Előd, Csíkszentimre polgármestere kifejtette, hogy a két éve különvált település az önállósodással járó többlettevékenység mellett kell megküzdjön minden évben a természeti csapással. Ezután az árvíz által érintett települések – Karcfalva, Madéfalva, Csíkszentkirály, Csíkszentsimon, Tusnád, Tusnádfürdő és Kászonaltíz – polgármesterei vázolták a településeket ért károkat. Miklós Géza, a Hargita Megyei Vízgazdálkodási Hivatal igazgatója arra figyelmeztetett, hogy ha nem folytatják az Olt mentén a tavaly megkezdett árvízvédelmi munkálatokat, továbbra is árvizekkel kell számolni a környéken. Markó Béla úgy értékelte, hogy az árvíz elleni védekezés a hosszú távú székelyföldi árvízvédelmi stratégia kidolgozásán múlik. /Orbán Ferenc: Markó Béla a Székelyföldön. Alcsíkon az árvízhelyzetről tájékozódott. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 8./
2006. április 8.
Az Aradon megalakult In memoriam 1956 nevű civil szervezet célja az 1956-os magyarországi forradalom erdélyi áldozatai és meghurcoltjai emlékének ápolása. Idén az 50. évforduló alkalmából méltó emlékművet szeretnének állíttatni annak az 57, zömében Arad és Temes megyei személynek, akik a Szoboszlay-per áldozataiként lettek ismertek (összesen több mint 1300 évnyi börtönbüntetést kaptak és tíz embert végeztek ki). Ismert képzőművészek készítik a tervet, és szakértőkből álló bizottság fog dönteni. Hozzájárulást, illetve az adó 2 százalékának felajánlását kéri a szervezet. /Jámbor Ilona elnök: Az 1956-os aradi emlékműért. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 8./
2006. április 8.
Nagyszámú közönség jelenlétében április 6-án Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke és Vargha Mihály sepsiszentgyörgyi képzőművész Kovásznán megnyitották a Csoma-napok képzőművészeti tárlatát. Az idei tárlat témája Az út, mely valahonnan jön, és mindig valamerre tart. A kiállításon 97 művész 108 munkája vallott az útról. A Csoma-napok keretében megtartott tudományos szimpózium végén bemutatták a tavalyi tudományos ülésszak dolgozatait, tizennégy szerző tizenhét írását összefoglaló, Kőrösi Csoma Sándor test és lélek a keleti kultúrákban című kötetet. Az ismert Kőrösi Csoma Sándor-kutatók – Marczell Péter (Genf), Bernard le Calloc’h (Párizs) – mellett a kiadványban első ízben szerepelt a Gulag-lexikon és több más, a magyarság meghurcolását bemutató könyv szerzője, Rózsás János is. /Bodor János: Csoma-napok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 8./
2006. április 8.
Régi jó szokás Erdélyben, különösen Székelyföldön, hogy egy-egy pedagógus megírja faluja monográfiáját, látleletet készít. A kis falvak esetében általában szomorú ez a leltár, mert szemlátomást pusztulnak, öregednek, fogyatkoznak az egykoron még megtartónak mondható apró falvak. Farkas Albert a Nyikó menti Székelyszentmiklósról készítette el a maga ,,látleletét”: Szülőfalum, Székelyszentmiklós. – Mára néhány tucat idős emberre csökkent a település lélekszáma. – Farkas Albert azóta maga is kiköltözött a székelyudvarhelyi unitárius temetőbe. /Magyari Lajos: Szülőfalum… = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 8./
2006. április 10.
A romániai magyarságot érintő problémák bemutatását, tudatosítását kezdeményezi levélkampány révén több erdélyi magyar civil szervezet és a Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF). Az Európai Unió bővítési biztosa nemrég úgy értékelte, hogy az erdélyi magyarság helyzete összességében kielégítő. Valójában ez nincs így. „Mindennapi életünkben tapasztaljuk annak a sok éve tartó hátrányos megkülönböztetésnek a hatásait, amelynek mind a mai napig szenvedői vagyunk. Teljes értékű államalkotó nemzeti közösségként kívánunk az Unióhoz csatlakozni és meg kívánjuk őrizni identitásunkat. Ehhez, jogaink tiszteletben tartásán túl, olyan önálló intézményrendszerre is szükségünk van, amely, az európai haladó gyakorlathoz igazodva biztosítja megmaradásunkat, fejlődésünket” – áll a felhívásban. A kezdeményezést támogatja a többi között az amerikai székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF), a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB), az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZMT). /B. T.: Levélkampány a kisebbségi jogokért. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 10./
2006. április 10.
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) enyhe előnyét mutatták az április 9-én megtartott magyarországi választások részleges eredményei: a szavazatok 92,81 százalékos feldolgozottsága után az MSZP 43,29 százalékkal vezetett a 42,30 százaléknál tartó Fidesz előtt. A Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) 6,16 százalékkal átlépte a parlamenti küszöböt, és ugyanez elmondható a Magyar Demokrata Fórumra (MDF), amely 5,02 százaléknál tartott. „Az erdélyi magyarság számára nincs tétje a magyarországi választásoknak” – kommentálta az Új Magyar Szó felkérésére a választási eredményeket Tamás Gáspár Miklós politikai elemző. A részvételi arány a részleges adatok szerint 67 százalék körüli volt. A választások második fordulóját két hét múlva tartják. /Négypárti Országgyűlés, MSZP-előny. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 10./
2006. április 10.
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) nyerte a magyarországi parlamenti választás első fordulóját a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt választási szövetsége előtt a pártokra leadott listás szavazatok alapján. A szavazatok feldolgozása után az MSZP 43,32, a Fidesz 42,17, az SZDSZ 6,25, az MDF 5,03 százalékot ért el. A Csurka István vezette Magyar Igazság és Élet Pártja és a Jobbik választási szövetsége a szavazatok 2,19 százalékát kapta. Az első fordulóban 66 egyéni választókerületben dőlt el a mandátumok sorsa. 32-t az MSZP, 29-et a Fidesz, 5-öt az MSZP és SZDSZ közös jelöltje nyert el. /Szekeres Attila: Az MSZP nyert, négypárti parlament lesz. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 10./
2006. április 10.
A Fidesz Újpesten található választási központjában gyűltek össze a szimatizánsok. Tömeges kampánycsend-sértéssel vádolta meg az MSZP-t Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője: „Az elmúlt két napban sajnálatos módon tömeges, sorozatos törvénysértésről és kampánycsend-sértésről érkezett bejelentés a Demokrácia Központba, és ilyen értesüléseket juttattak el hozzánk a választáson részt vett állampolgárok.” „A jelenlegi hatalom birtoklói megpróbáltak félelmet és bizonytalanságot kelteni az országban” – mondta. /Mihály László: Fidesz: sikeres volt a mozgósítás. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 10./
2006. április 10.
Amennyiben a Fidesz győz, Markóék készülhetnek a gyónásra. Akkor hamar kiderül, hogy a tavaly októberi bukaresti közös kormányülésből a románok öt-nullás győzelemmel kerültek ki: nincs Bolyai Egyetem, nincs kisebbségi törvény, nincs autonómia, a Gozsdu Alapítványt az ortodox egyház nyomására nem szavazták meg, az észak-erdélyi autópálya ügye nem halad. /Irházi József: Hétfőzet. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 10./
2006. április 10.
Tizenöt éves a Német Demokrata Fórum szatmárnémeti alapítványa, a Sathmarer Stiftung. Induláskor, meg a következő években összesen 1,3 millió eurót, illetve ennek megfelelő márkát kapott az alapítvány Németországtól. Ebből a pénzből 15 év alatt 650 kisvállalkozót segítettek, ami a gyakorlatban ötezer új munkahely létrehozásában öltött testet. Az említett 1,3 millió euróból, pályázati úton, 3-tól 5 éves futamidejű kamatmentes kölcsönöket adnak a kisvállalkozóknak. A visszafizetett kölcsönökből 200 ezer eurót tudnak ismét kihelyezni a sikeres pályázóknak. /Sike Lajos: Német eurómillió a diaszpóráért. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 10./
2006. április 10.
Virágvasárnap minden évben felidézik a katolikus templomokban Krisztus szenvedéstörténetét, a jeruzsálemi bevonulástól kereszthaláláig. Csíksomlyón látványos a helyi fiatalok által bemutatott passiójáték, a híres somlyói misztériumdrámák nemes hagyományát követve idézik fel a bibliai történéseket. A csíksomlyói iskoladrámákat jeles napokon mutatták be az egybegyűlt hívek okulására és szórakoztatására. A XVII. századi hagyományt 1996-ban élesztették fel Csíksomlyón a fiatalok, passiós közösségbe szerveződve. /Krisztusi szenvedéstörténet Csíksomlyón. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 10./
2006. április 10.
Húsvét üzenetét tolmácsolta az egész múlt hét folyamán Szatmárnémetiben, a Szamos–negyedi református templomban Csiha Kálmán nyugalmazott erdélyi református püspök. A megjelentek a püspök köteteiből is vásárolhattak. Ezek között voltak a következők: Isten ösvényein, a Heidelbergi Káté gyakorlati magyarázata; Fény a rácsokon, börtönévek vallomása; A szépség titka, prédikációk; Gyülekezetépítés; A börtönből a püspökségig; Harangszó az elsüllyedt világból; Templomküszöb, valamint Csiha Kálmánné kötete: Légy csendes szívvel. /Karikás Enikő: Húsvéti üzenet. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), ápr. 10./
2006. április 10.
Gavrucza Tibor székelyhídi református lelkész festményeiből vándorkiállítást állított össze Álmom, az Érmellék címmel. Bihar megyében eddig négy helyszínen mutatták be alkotásait. A debreceni Kölcsey Ferenc Közművelődési Egyesület támogatásával mostanság Magyarországon tekinthetik meg a lelkész-festő munkáit az érdeklődők. /D. Mészáros Elek: Gavrucza Tibor álma Hajdú-Biharban. = Reggeli Újság (Nagyvárad), ápr. 10./
2006. április 11
Papp László, aki tíz éven át volt Nagyenyed katolikus plébánosa, most ellátogatott Nagyenyedre. A mindenki által szeretett Laci atya elévülhetetlen érdemeket szerzett a nagyenyedi magyar katolikus közösség összekovácsolásában és az ősi templom felújításában. Nevéhez fűződik a kisiskolások Kairosz, a felnőttek Horgony és az idősek Alkony nevű csoportjának kialakítása és lelki vezetése. /Takács Ildikó: Lélekemelő viszontlátás Nagyenyeden. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 11/
2006. április 11
Közös nótázással zárult az idei, ötödször megrendezett hagyományőrző nótaest Nagyzerinden, az Olosz Lajos Művelődési Házban. A szervező Pro Zerind Kulturális Egyesület célja az együttlét és az együtt éneklés volt. Az április 9-i est a Körösköz egészét átfogni kívánó hagyományőrző rendezvény volt. A színpadon egymást követték a szereplők, fellépett a helybeli Tabajdi Károly Általános Iskola Rozmaring együttese és a kisiratosi férfikórus is. Jelentős szerepet vállalt az est sikerében Dénes József helybeli református lelkész, RMDSZ-elnök, valamint felesége. /Kiss Károly: Hagyományőrző nótaest Nagyzerinden. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 11/
2006. április 11.
Április 10-én Magyarországon a két kormánypárt megegyezett abban, hogy az SZDSZ 55, az MSZP pedig 3 helyen lépteti vissza jelöltjeit egymás javára a második fordulóban. Gyurcsány Ferenc telefonon beszélt Dávid Ibolyával, az MDF elnökével, aki ismét megerősítette: nem lép koalícióra a Fidesszel. Arra a kérdésre, vajon az MSZP koalíciót köt-e az MDF-fel, Hiller István azt mondta: „erről nem volt szó”. Április 10-én az MDF elnöksége többséggel azt javasolta országgyűlési képviselő-jelöltjeinek, hogy ne lépjenek vissza a második fordulóban a megmérettetéstől. Dávid Ibolya pártelnök kijelentette, az MDF nem fog asszisztálni Orbán Viktornak, és nem fogja hatalomra segíteni Gyurcsány Ferencet. Az MDF nem kíván együttműködni a Fidesszel – válaszolta az esetleges koalíciókötés lehetőségét firtató kérdésre. A pártelnök ezt úgy indokolta: az MDF számára elfogadhatatlan az a populista program, az az alkotmány- és demokrácia-felfogás, az a piacellenes magatartás, amely távol áll egy konzervatív jobboldali párttól. – Ha nem vagyunk képesek összefogni, mert a hiúság erősebb, mint a haza szeretete, akkor történelmi vétket követünk el – jelentette ki Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke. A budai Várban mondott beszédében kifejtette: a nemzeti oldal már kétszer veszítette el a választást azért, mert nem volt képes összefogni. /MSZP-s győzelem az első fordulóban. Az MDF tegnapi döntése miatt Fidesz-vereség körvonalazódik. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 11./
2006. április 11.
A Magyar Szocialista Párt, noha alig tett szert előnyre a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt alkotta koalícióval szemben, arra játszik, hogy a „győztes vagyok, a győztessel tartani pedig jó” képzetének az agyakba sulykolásával toboroz szavazókat a második fordulóra. A 42 százalékot megszerzett Fidesz elnöke, Orbán Viktor minden eddiginél nagyobb mozgósításra ösztökélt április 23-ára. A Fidesz elnöke volt az egyetlen, aki más párt parlamenti széket szerzett jelöltjeinek is gratulált. Sokan a választások nagy meglepetéseként tartják számon a Magyar Demokrata Fórum (MDF) alig ötszázad százalékos felülemelkedését a bejutási küszöbön. Dávid Ibolya azt is elvetette, hogy a miniszterelnöki szék fejében lépjen szövetségre a Fidesszel. Megéri-e az MDF-nek annak az ódiumát vállalni, hogy miatta nem alakult jobboldali kormány? /Balló Áron: Mindenki győzött Magyarországon? = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 11./
2006. április 11.
„A szoros választási eredmény jó, ez azt jelenti, hogy Magyarországon működik a demokrácia” – nyilatkozta az ÚMSZ-nek Markó Béla RMDSZ-elnök. Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke az ÚMSZ megkeresésére üdvözölte az MDF parlamentbe jutását. „El kell fogadnunk a magyar állampolgárok döntését, és együtt kell működnünk a mindenkori magyar kormánnyal – értékelte Gajdos. Kovács Miklós, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke azt szeretné, ha a határon túli magyar kisebbségek számára Magyarország valóban hátországként létezne. „Azt szeretnénk, hogy a parlament összetételétől függetlenül megkapjuk a kezdeményezéseinkhez szükséges támogatást, amit sokszor a pártpolitikai elfogultság akadályoz” – nyilatkozta. Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnöke szerint meg kell próbálni együttműködni a mindenkori magyar kormánnyal. Bugár bízik benne, hogy az MSZP és a következő magyar kormány kész lesz „tisztességesebben együttműködni” a határon túli magyarokkal. Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetsége (VMSZ) szerint semmiféle meglepetést nem hozott az első forduló. „Örülök, hogy az MDF komoly szerephez jut majd a parlamentben. A VMSZ mind a négy politikai párttal egyformán jól együtt akar működni, hiszen a határon túli magyar kisebbségek képviselőinek nem lehetnek preferenciáik” – magyarázta Kasza. A londoni Financial Times szerint éles fordulatnak kellene bekövetkeznie ahhoz, hogy ne váljék kérdésessé Orbán Viktor Fidesz-elnök politikai jövője. /Gujdár Gabriella: A határon túli kisebbségi szervezetek örülnek a négypártnak. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 11./
2006. április 11.
– Mivel az MDF nem kívánja támogatni a Fideszt, annak nyerési esélyei a második fordulóban jóval kisebbek – jelentette ki Bakk Miklós politológus a magyarországi választásokra reagálva. A függőben maradt egyéni választási körzetekben a Fidesznek és az MDF-nek közösen kellene megnyerniük a mandátumok kétharmadát. Ha nem jön létre az együttműködés, akkor a Fidesznek ezt elég nehéz lesz egyedül megszereznie. Az MSZP első fordulós választási győzelmét értékelve a politológus elmondta: az a pszichológiai mozzanat volt a döntő, hogy Gyurcsány Ferenc el tudta hitetni az MSZP tagságával és választóival, hogy az MSZP győzni fog. Szerinte Gyurcsány át akarja venni az „orbáni modellt”, vezérelvűvé akarja átszervezni a szocialista pártot. Bakk szerint Dávid Ibolya stratégiája tulajdonképpen az, hogy az MDF olyan együttműködést alakítson ki a Fidesszel, amelynek nem Orbán Viktor lesz a meghatározó egyénisége. /Bakk Miklós: új vezetésű Fidesz körvonalazódhat. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 11./
2006. április 11.
A komolytalanul és felelőtlenül ígérgető pártok mellett a magyar parlamentbe be kellett jutnia egy komoly, megfontolt, a magyar történetiség legnemesebb hagyományait felvállaló pártnak, hisz látjuk, hogy az ország majdnem a kormányképtelenség határán mozog a megosztottság folytán” – nyilatkozta az ÚMSZ-nek Boross Péter MDF-es politikus, volt miniszterelnök. Elmondta: a választás napján üzent erdélyi barátainak, emlékezzenek ők is Erdély történelmére, hány ártatlan fejet vágtak le egymás közti harcok miatt a törökpártiak, a Habsburg-pártiak, mit műveltek a székelyekkel, majd milyen volt a székely bosszú. „Ez óhatatlanul kijön belőlem – tette hozzá -, amikor aggódom, hogy Erdélyben is a széthúzás tünetei elég markánsan kezdenek kialakulni, hadd legyen könnyebb a román hatalomnak e megosztottságot kihasználni.” Az MDF-nek Boross szerint napirendre kell tűzni a határon túli magyarokkal való viszonyrendszer kérdését. „A baloldalnak nincs érzéke ehhez, nem is érti nagyon, a lelkéből hiányzik ez az elem, a Fidesz pedig némelykor túlzottan beavatkozik, elősegítve ellentétek kialakulását” – tette hozzá. Soós Károly kánonjogász, MDF-es kisebbségi szakértő az ÚMSZ kérdésére a határon túli magyarok ügyét illetően leszögezte: ami az MDF-en múlik, abban nem lesznek problémák. „Nagy szomorúsággal láttam mindazt, ami 1998 után elkezdődött – tette hozzá -, egy egységes népet ilyen módon lelkileg és pszichésen megosztani az úgynevezett anyaországból, súlyos hiba és bűn is egyben.” /Guther M, Ilona: Különutas MDF – tiszta kéz a politikában. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 11./
2006. április 11.
Az MDF eredménye a legfontosabb eseménye is a magyarországi választások első fordulójának – vélekedett Bányai Péter politikai kommentátor. Szerinte az MDF szavazói Nem-et mondtak a baloldalnak, és Nem-et a szélsőséges, populista Fidesznek. Bányai szerint eddig a történet főszereplője Orbán volt. „A baloldalra kellett szavazni, hogy megszabadulj a felelőtlen kalandortól és hisztérikus társaitól. Úgy tűnt, Magyarországon bukásra van ítélve egy civilizált jobboldali párt.” Most viszont megteremtődött az esély erre. Dávid Ibolya tudja, hogy az MSZP és SZDSZ politikai rivális, ideológiai ellenfél, de nem „ellenség”, mint a Fidesz. Bányai szerint a Fidesz: „Nevetséges egyveleg, szélsőjobboldali, radikális retorika a Kádár-korszak nosztalgiájával, klerikális elemekkel keverve”, ebben oroszlánrésze volt Mikola István kormányfőhelyettes-jelöltnek is. /Sz. K.: Bányai Péter: Mikoláék nem a saját, hanem a baloldal választóit mozgósították . = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 11./
2006. április 11.
Magyarhonban a magyar nemzet sorsának alakulásáról döntenek, s a nemzet lelke a magyarok esetében átnyúlik a határokon. Budapesten, kimondatik vagy nem, rólunk is döntenek. Rólunk, akik jogi értelemben nem lehetünk a nemzet tagjai, írta Sylvester Lajos. Az MDF második fordulós viselkedésén áll vagy bukik, hogy lesz-e kormányváltás Magyarországon. Dávid Ibolya azonban nem hajlandó Orbán Viktor kormányzásához asszisztálni. Gémesi György elnökségi tag szerint – aki Fidesz–MDF-színekben szerzett már az első fordulóban mandátumot – az sincs kizárva, hogy az MSZP-vel szövetkezzenek. Ezt egy rendszerváltoztató párt tenné, amely Antall József örököseként tetszeleg. Vajon Dávid Ibolya számot vetett-e azzal, hogy a magyar nemzet egésze előtt kell felelősséget vállalnia, ha a konzervatív polgári oldalt elárulva egy posztkommunista formációt juttat hatalomra, s ha a kádári visszarendeződés malmára hajtja a vizet? Ő ne tudná, hogy a saját választói kerületében mindössze 12 százalékot kapott, s hű bajtársa, dr. Csapody Miklós, aki három választási ciklusban nagy biztonsággal első körös bejutó volt, most negyedikként már az első körben kiesett? /Sylvester Lajos: Választási zászlóbontás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 11./
2006. április 11.
Budapesten a Magyar Érdekvédelmi Szövetség és a Magyarok Világszövetsége nemzetközi konferenciát rendezett a kommunisták által elvett javak visszaszolgáltatásáról a Kárpát-medencében. A konferencián résztvevő Garda Dezső képviselő elmondta, hogy számba vették az utódállamokban a tulajdon-visszaszolgáltatásnak a helyzetét. A felvidékiek elmondták, hogy a visszaszolgáltatások rendezéséért nekik is sokszor meg kellett megjárniuk Strasbourgot. A Vajdaságban a legrosszabb a helyzet, ott nem történt semmiféle visszaszolgáltatás. Garda Dezső beszélt a romániai ingatlanok és erdők visszaszolgáltatásáról. A volt tulajdonosok kiszolgáltatottak a polgármesteri hivatalnak, illetve a prefektúrának. 2002-ben visszaadták az erdőt a közbirtokosságoknak, de a magánbirtokosok csak csutakos határrészeket kapnak. A konferencián elítélték Marx Kommunista kiáltványát. Ennek megjelenése volt ugyanis a kezdete a folyamatnak, amely a kommunizmushoz, a tulajdonjog eltörléséhez vezetett. A konferencia kiállt az autonómia mellett, mert csak ennek keretében lehet a teljes visszaszolgáltatást elvégezni. A Kárpát-medencében ugyanis a legjobban a magyarságot sújtotta a kisajátítás, s mind a mai napig várat magára a teljes visszaszolgáltatás. /A rossztól a legrosszabbig. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 11./
2006. április 11.
Az idei év az utolsó esztendő, amikor még a fiatalokat kötelezik katonai – sorkatonasági, csendőrségi – szolgálattételre. Toró T. Tibor képviselő, az alsóház nemzetvédelmi bizottságának tagja leszögezte, tényleg 2006 az utolsó év, amikor van kötelező katonai szolgálat. Jövőre nem lesz katonai szolgálat, de a 18. évüket betöltő fiatalokat orvosi vizsgálatnak vetik alá és továbbra is nyilvántartásba veszik. Megmaradnak a regionális katonai központok, ahol a fiataloknak a behívó kikézbesítése után kötelező nyilvántartásba vételre kell jelentkezniük. Ha ennek nem tesznek eleget, akkor büntetés róható ki rájuk. Rendkívüli állapot idején megszűnik a katonai szolgálat alóli mentesség. /Búcsú a bakaruhától. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 11./
2006. április 11.
Az Előretolt Helyőrség alkotói műhely vezéregyéniségét, Orbán János Dénes Kolozsváron élő József Attila-díjas, Herder-ösztöndíjas költőt választotta közgyűlésén elnökéül az Erdélyi Magyar Írók Ligája /E-MIL/. Az új elnök a közgyűlésen legfontosabb feladatokként alkotói ösztöndíjak létrehozását, vidéki irodalmi rendezvények szervezését, valamint az Európai Írók Kongresszusa (European Writers' Congress) tagsági státusával járó lehetőségek kihasználását jelölte meg. Márkus-Barbarossa János, az előző elnök lemondott. Elmondta, hogy aktívabb tagságot kívánt. Sok ötlete volt, de azokat nem tudta megvalósítani. Botrányosnak tartja az E-MIL-honlap helyzetét: fizettek a honlapért az Erdélyi Terasznak, ennek ellenére nem voltak hajlandók feltölteni azt. Az irodalom.org honlap feltöltésére partnerséget vállaló Erdélyi Terasz főszerkesztője, Szabó Géza úgy magyarázta, hogy a honlapnak bizonyos technikai hibái voltak, ezért nem lehetett rá adatokat feltölteni. Az utóbbi időben az Erdélyi Terasz szerkesztősége más honlapon /erte.freeblog.hu/ frissül naponta. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) 2002. február 9-én alakult meg. Az alakuló ülés jegyzőkönyvét 21 szerző írta alá, azóta a tagok száma 150 fölé duzzadt – az erdélyi magyar írótársadalmat az E-MIL alakulásakor 170-180 főre becsülték. Az E-MIL az egyetlen erdélyi magyar írószervezet. A Liga első elnöke Fodor Sándor volt, akit Sántha Attila váltott fel e feladatkörben. Visszavonulása után Fodor Sándort az E-MIL tiszteletbeli elnökévé választották. Márkus Barbarossa János – Bécsben élő E-MIL-alapító és korábbi mecénás – harmadik elnökként a Fekete Vince, Karácsonyi Zsolt, László Noémi, Sántha Attila alkotta választmánnyal dolgozott együtt. /Debreczeni Hajnal: „Botrányos az E-MIL honlapja”. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 11./
2006. április 11.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete idei közgyűlésének apropóján egy szakmai tanácskozást is szerveztek Szatmárnémetiben, ahol a civil szervezetek és a sajtó viszonya került terítékre. Romániában kétezer körül mozog csak a magyar érdekeltségű civil szervezetek száma. A civil szervezetek szeretnének munkájukról tájékoztatást adni. Azonban a sajtó meghatározó része piaci szereplő, ennélfogva olyan témákkal kell foglalkoznia, amelyek minél többeket érdekelhetnek. Ezért kevés mód van a nonprofit civil szervezetek ismertetésére. A civil szféra képviselői között megjelent Fleisz János is, ezúttal nem csupán mint a Bihari és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségének elnöke, hanem mint történész-publicista is, bemutatta Az erdélyi magyar sajtó története 1890-1940 című, nemrég megjelent könyvét. A tanácskozáson megjelent többek között Makkai János, a Népújság, Veres István, a Szatmári Magyar Hírlap és Dénes László, a Reggeli Újság főszerkesztője. /Civil szervezetek és a sajtó. = Reggeli Újság (Nagyvárad), ápr. 11./
2006. április 11.
Első kötetük megjelenéséről vallott két fiatal irodalmár április 9-én Marosvásárhelyen a Látó Irodalmi Színpadán: Szlukovény Katalin Kísérleti nyúlorr című verseskötetét és Papp Sándor Zsigmond Az éjfekete bozót című novellagyűjteményét mutatta be Vida István műsorvezetésével. Mindkét könyvet a pécsi Alexandra Kiadó jelentette meg. Papp Sándor Zsigmond Erdélyből nemrég Magyarországra települt publicista, író, aki az Európai Elsőkötetesek Fesztiválján Magyarországot képviseli elbeszéléskötetével. A győri Szlukovény Katalin tizenhét évesen kezdett publikálni, jelenleg az ELTE angol szakán doktorál ösztöndíjjal. /Mészely Réka: Látó-est elsőkötetes alkotókkal. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 11./
2006. április 12
Ferenczes István helyi költő talán nem eléggé ismert verseiből hallhattunk egy csokorra valót Csiky Csengele színésznő előadásában, olvasható a megyei napilapban, mindez sértő félreértéseket okozhat. A „helyi költő” szókapcsolat értékítéletet jelöl: a helyi költő fűzfapoéta. Ferenczes István nem helyi költő, József Attila-díjas, a jelenkori magyar irodalom egyik neves alkotójaként tartják számon. Jobban kell figyelni a szavakra. /Székedi Ferenc: Ferenczes István, a helyi költő. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 11./ Az említett cikk: Székely Judith: Didergés. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 7./
2006. április 12
Az irodalmi kanonizáció tüstént megérkezik, ha valaki a baloldal kultuszfigurája – jelentette ki Haklik Norbert. Magyarországon ha egy írónak nyilvánvalóvá válik az eszmei hovatartozása, akkor ő is elfoglalja helyét annak a bizonyos ároknak valamelyik oldalán. Beteges módon – tisztelet a kivételnek – politikai indíttatásból ítélnek meg olyan közszereplőket is, akikről egy egészséges társadalomban kizárólag teljesítményük és munkásságuk alapján lehetne véleményt mondani. Haklik emlékeztetett arra a kijelentésre, miszerint Egerszegi Krisztina már csak a fél ország Egérkéje. Ez a háttere Wass Albert megítélésének is. Wass Albert jó író, némelyik művében egyenest remek, de nem írófejedelem. Az átlag jobboldali nem olvassa a nemrégiben elhunyt Eörsi Istvánt, de letehetségtelenezi. Az átlag baloldali pedig Wass Alberttel teszi ugyanezt. A Wass Albert ellen zsigeri gyűlöletet érzők mankóra találtak a kolozsvári népbírósági ítéletben. Az akkori ítéletet a romániai semmítőszék is hatályon kívül helyezte. Ez a tény sem volt elég, hogy megváltoztassa a militáns Wass-gyűlölők ítéletét. A fiatal írók között is vannak, akik örömmel olvassák Wass Albert munkáit, és vannak, akik nem. Az irodalmi érték nem pártfüggő. Haklik Norbertet Wass Albert írásaiban elsősorban a történetközpontúság, a meseszövés fogta meg. Emellett Wass mestere a tájleírásoknak is. Írásainak roppant nyelvi gazdagsága is rabul ejtette. Irodalmi műveket szakmai vitákban, szakmai érvekkel kell bírálni. Amíg politikai jellegű hisztéria zajlik egy alkotó személye és műve körül, addig kevés az esély arra, hogy meginduljon a színvonalas szakmai vita. Haklik Norbert /sz. Ózd, 1976/ Budapesten él. Első kötete 1998-ban jelent meg A Mennybemeneteli Iroda és más történetek címmel. Második novelláskönyve 2001-ben látott napvilágot Világvége Gömörlúcon – Magyar kalendárium címmel. Írói tevékenységét 2000-ben Hajnóczy Péter-ösztöndíjjal, 2001-ben Móricz Zsigmond-ösztöndíjjal jutalmazták. /Fábián Tibor: Az irodalmi érték nem pártfüggő. Haklik Norbert író, publicista a militáns Wass-gyűlölőkről és a politikai jellegű hisztériáról. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 11./ Emlékeztető: Vitray Tamás mondta, hogy Egerszegi Krisztina úszó világbajnok már csak a fél ország Egérkéje, miután a volt világbajnok megjelent a Fidesz választási rendezvényén.
