Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2006. március 21.
Március 20-tól működik a határon túl élő magyarok első közös internetes portálja, a www.emagyar.net. Az eMagyar portált a finanszírozók, illetve üzemeltetők képviseletében Kovács Kálmán informatikai miniszter, Hámos László, a HHRF (Magyar Emberi Jogok Alapítványa) elnöke és Komlós Attila, a HTMH elnöke indította el a Budapesten szervezett eMagyar Nap keretében. „Óriási fantáziát látok abban, ami megvalósult – nyilatkozta Hámos László, a HHRF elnöke -, hisz az internet az eszköz, ami határokat lebont, időt irrelevánssá tesz, és olyan újszerű közösségeket tud teremteni, amelyek eddig elképzelhetetlenek voltak.” Az immár egy évtizede a világon bárhol is élő magyarok érdekeinek, jogainak érvényesítéséért kiálló New York-i alapítvány vállalta fel a portál házigazdájának szerepét, garanciaként arra, hogy politikai széljárásoktól függetlenül ez a program működni fog. A Kárpát-medence magyarok lakta régióiban eMagyar pontokat üzemeltetők első szakmai fórumán a hat régióból érkezett mintegy kétszáz, eMagyar Pontot üzemeltető szakember részvételével megrendezett konferencia egyben a portál hivatalos elindítása is volt. Komlós Attila, a HTMH elnöke egy új, digitális nemzedék felnövéséről beszélt, kiemelve, hogy a folyamatnak ez a mai esemény is felgyorsítója. A romániai eMagyar Pont hálózatot Farkas András ismertette. Előadásából kiderült, a közel 130 internetelérési ponttal ez az egyik legnagyobb hálózat. A portál sajátos, új eleme, hogy a Magyarországon kívüli oldalak szerkesztését, tartalommal való feltöltését a határon túli magyar szervezetek végzik. /Farkas Zoltán, Guther M. Ilona: Közös netes portál indult. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 21./ A magyar Informatikai és Hírközlési Minisztériumnak (IHM) köszönhetően 330 helyszínt számláló eMagyar pont hálózat működik a Kárpát-medencében és a tengerentúlon. Az ingyenesen vagy kedvezményes áron internetezési lehetőséget biztosító közösségi helyek a határon túli magyarok világhálóhoz jutását segítik elő. /Összekötötték az eMagyar pontokat. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 21./
2006. március 21.
A budapesti Farkas Attila Márton napokban megjelent könyvének, az Arroborinak bevezetőjében így összegezte a helyzetet „Ironikus, hogy (a szocializmus bukásával – B. B.) a kapitalizmusra használt összes régi kommunista közhely igaznak bizonyult: extrém egyenlőtlenségek, a profit mindenekfelettisége, kulturális szennyáradat, politikai és piaci manipuláció, munkanélküliség és elszegényedés, a kisember kiszolgáltatottsága, gyermekmunka, drog és bűnözés, mindent átható korrupció, maffiák és gengszterek világa, infernális dekadencia, össztársadalmi és családon belüli elidegenedés, az alullevők érdekvédelmének hiánya, a jog- és esélyegyenlőség hamis látszata, neokolonialista kalandorháborúk, vallási fanatizmus, áltudományok és babonaság, rasszizmus és szélsőjobboldali eszmék terjedése, s persze a többpártrendszer álságos, kirakat-demokrácia volta.” Ezek a jelenségek a maguk legleplezetlenebb brutalitásával elsősorban minálunk, a rendszerváltáson épp átesett kelet-közép-európai államokban lelhetők fel. A térségbe behatoló nyugati tőke ugyanis itt a valóságos közösségi érzés és szolidaritás hiánya miatt szinte már a vadkapitalizmus kezdeti időszakára jellemző munkafeltételeket kényszeríthet rá a fiatal munkavállalókra. Úgy tűnik, hosszabb távon a nyugati életszínvonal is nehezen lesz tartható. Ennek egyik jele a fiatal munkavállalók indoklás nélküli elbocsáthatóságára vonatkozó francia törvény is. /Bíró Béla: Szép új világ. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 21./
2006. március 21.
Március idusa idén újraélesztette az autonómiába vetett hitet, írta Makkay József, az Erdélyi Napló főszerkesztője. A Székely Nemzeti Tanács Székelyudvarhelyen szervezett nagygyűlése lázba hozta az országot. Nem véletlen az RMDSZ háza táján a retorikaváltás. Frunda György marosvásárhelyi kiállása a Székelyföld területi autonómiája mellett, vagy Markó Béla miniszterelnök-helyettes szokásosnál keményebb ünnepi beszéde, amelyben a székelyföldi román köztisztviselőket a helyi többségi lakosság nyelvének elsajátítására szólítja fel, jelzésértékű. Azonban az RMDSZ csúcsvezetősége továbbra sem hajlandó az érdemi párbeszédre azokkal, akik az RMDSZ-ből kiválva új pártot alakítottak. Ma az első számú közellenség Szász Jenő. Nem véletlen az igazi RMDSZ-hatalmat megtestesítő Verestóy Attila SZKT utáni kétségbeesett nyilatkozata az RTV1 hírműsorának, hogy összeesküvést lát az RMDSZ ellen Basescu államelnök vezénylete alatt és a magyarországi jobboldal (értsd a Fidesz) asszisztálásával. Udvarhelyen totális háború folyik az RMDSZ, illetve az ellenzéki párt színeiben bejutott tanácsosok és a polgármester között, ami szintén akadályozza az MPSZ és az RMDSZ közötti közeledést. Az RMDSZ-ben a Markó Béla, Verestóy Attila, Borbély László és Frunda György alkotta csúcs elmozdításával és a hátukban szerveződő néhány agilisabb fiatal hatalmi helyzetbe jutásával egyből megváltozhat sok minden. /Makkay József: Esélylatolgatás március idusa után. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 21./
2006. március 21.
Stefano Bottoni olasz történész rámutatott, hogy Romániában 2000-ig alig voltak hozzáférhetők levéltári anyagok. Gyakorlatilag oral history módszerekkel lehetett meginterjúvolni a túlélőket, és az ezekből alkotott kép csak nagyon részleges lehetett. Eddig elsősorban a nagyvárosokról lehetett tudni: Temesvárról és a kolozsvári próbálkozásokról, a Bolyai Egyetemen meg a képzőművészeti főiskolán történtekről. Arról, hogy mi történt vidéken, Székelyföldön vagy Bukarestben, eddig nem lehetett semmit sem tudni. A levéltári anyagokból rajzolódott ki, hogy az erdélyi 56 más, mint a magyarországi eseménytörténet. Mégis országos méretű megmozdulásról van szó, meg is torolták országosan. Bottoni a Szoboszlay-ügyre a szakirodalomban bukkant rá, amikor doktori munkáját készítette. Tíz véglegesen halálos ítéletű per alig van a román kommunista rendszer történetében. Bottonit foglalkoztatta, hogy mi vezetett ilyen méretű megtorlásra: 57 vádlottat elítéltek, 10 halálos ítéletet és további 10 életfogytiglani vagy kényszermunkára való ítéletet hajtottak végre. Megállapította, hogy volt egy komoly konspirációs terv, nem egy őrült, hanem egy nagyon elszánt és intelligens ember vezette, talált társakat is hozzá. Azért maradt névtelen forradalmár Szoboszlay, mert családja nem tudott róla: 1945 után áttelepedtek Magyarországra, miközben Szoboszlay Aladár Erdélyben maradt, és ott pappá szentelték 1948 után Temesváron. Mivel nagyon nehéz volt a kapcsolattartás a két állam között, keveset tudtak róla. Családja azt sem tudta, hogy Aladárt 1958-ban kivégezték. - Szoboszlay meg tudta győzni társait arról, hogy ezt a tervet véghez lehet vinni. Bottoni társalkotója a Képzelt forradalom, avagy Osztrák–Magyar Románia című filmnek. Zágoni Balázs fedezte fel a Magyar Történelmi Filmalapítvány 56-os tárgyú filmekre szóló pályázatát, és megkereste Bottonit, mint történelmi szakértőt. Majdnem egy évig dolgoztak együtt ezen a filmen. /Csóg Szidónia: Erdélyi 56. Beszélgetés Stefano Botoni történésszel. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 21./ Zágoni Balázs filmrendező elmondta, hogy félelmetes szakadék tátong a Szoboszlay-ügyben a legenda és a dokumentumok között. Rengeteg ember nagyon sok mindent eltemetett, mert olyan megrázó és veszélyes volt erről beszélni, hogy jobbnak látták a hallgatást választani, és sokan ma sem mernek beszélni. Zágoni Balázs számára megdöbbentő volt, ahogy Szoboszlay fokozatosan radikalizálódott. Ezek az emberek elhitték, hogy sikerül létrehozni az Osztrák–Magyar–Román Államszövetséget. /Csóg Szidónia: Képzelt forradalom, avagy Osztrák–Magyar Románia. Beszélgetés Zágoni Balázs filmrendezővel. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 21./
2006. március 21.
Március 18-án az RMDSZ Szövetségi Képviselő Tanácsának (SZKT) és Szövetségi Egyeztető Tanácsának (SZET) együttes ülésén a falu és vidékfejlesztéssel kapcsolatosan határozatot fogadtak el. A határozat értelmében az SZKT megbízta az RMDSZ parlamenti képviselőit és szenátorait, hogy vitassák meg a Vidékfejlesztés és falupolitika munkaanyagban ajánlott törvényhozási javaslatokat. Megbízta ugyanakkor a megyei, illetve területi RMDSZ-szervezeteket, hogy 2006 folyamán: szervezzenek fórumokat a vidéki pályázási lehetőségekről, együttműködve a szövetség gazdasági és európai integrációs főosztályával; szervezzenek tájékoztató rendezvényeket az EU vidékfejlesztési támogatásairól; ismertessék a szövetkezetekben, társulásokban rejlő lehetőségeket vidéken; nevezzenek ki kistérségi megbízottat, dolgozzanak ki befektetési ajánlatokat; nyújtsanak folyamatos tájékoztatást a vidéki önkormányzatoknak, civil szervezeteknek, szövetkezeteknek, társulási formáknak az őket érintő fejlesztési lehetőségekről, finanszírozási programokról, írott és elektronikus formában. /Vidékfejlesztést kezdeményez az MDSZ. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 21./
2006. március 21.
Március 19-én már nem indították el a Segesvár-Székelyudvarhely közti vasúti járatot, így teljesen elvágták az udvarhelyiek vasúti közlekedését, a kisvárost csak egyetlen vonal köti össze a vasúti hálózattal. Meghatározatlan időre felfüggesztették a Héjjasfalva-Székelyudvarhely között közlekedő szárnyvasút járatait, mivel Bikafalva és Székelyudvarhely között a Nagy-Küküllő vize kilazította egy szakaszon a vasúti sín alatti töltést és életveszélyessé vált a közlekedés. Ezt a hibát meg tudják szüntetni, azonban a tavaszi olvadás miatt a szakértők szerint több ponton is meggyengülhet a töltés, ezért döntöttek a járatot felfüggesztésében. Az udvarhelyiek által csak „székelygőzösnek” becézett vonat már régóta veszteséges, azonban egyelőre nem szüntetik meg véglegesen, mert Székelyudvarhelynek ez az egyetlen vasúti összeköttetése. Ezen a vonalon naponta háromszor, a gyári munkások programjához alkalmazkodva érkezett az udvarhelyi állomásra a vonat, majd a munkásokkal tért vissza Segesvárra. A váratlan szünet a személyszállításon kívül sok udvarhelyi céget, vállalatot is érzékenyen érint. Az 1888. március 15-e óta működő járat ideiglenes felfüggesztése leginkább a munkásoknak okoz gondot. /Tóth Adél: Leállt a „Székelygőzös”. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 21./
2006. március 21.
Szabó Béla csíkszeredai főkonzul szerint az igazi diplomaták a táncosok, akik itthon és a határokon túl is képviselik a magyar kultúrát. „Egyetemista koromban én is eljártam táncházba, azóta az idő egy kicsit megkoptatta a tudásomat, de mindig is érdekelt a népzene és a néptánc” – mondta Szabó Béla. A diplomata feleségével tett látogatást a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes otthonában, ahol betekinthetett a csíkszeredai hivatásos együttes mindennapjaiba. Rövid ideig a főkonzult és feleségét is táncra perdítették a hargitások. /Daczó Dénes: Táncos diplomaták. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 21./
2006. március 21.
A kommunizmus idején a kollektivizálással magyar falvak, vidéki közösségek életét tették tönkre. Sokakat deportáltak, kényszermunkára vittek Dobrudzsába, s voltak, akik életüket vesztették azokban az időkben. Az erőszakos kollektivizálás, a kommunista terror a Bihar megyei Bélfenyéren is szedett áldozatokat. Rájuk emlékeztek március 18-án, szombaton a településen. A bélfenyéri plébános és a Szent Miklós gyermekotthon és kollégium vezetője, Kiss Márton fontosnak tartja, hogy a faluban emlékezzenek a múltra. Fölavatták „az el nem sodort falu” hőseinek tiszteletére készített és a római katolikus templomkertben lévő feszület talapzatánál elhelyezett emléktáblát. Az 1949-es események krónikája tavaly jelent meg a Magyar Nemzetben. A bélfenyéri historia domusban hiteles leírás olvasható a történtekről. Miniszteri rendelet értelmében a cséplőgépnél dolgozó munkások az eddigi szokástól eltérően bérüket nem búzában, árpában kapták, hanem pénzben, nagyon kis összegben. A munkások megtagadták a munkába állást. A lázadás Feketetóton kezdődött, ahol állítólag a kivezényelt katonasággal is megütköztek. Feketegyőrösi munkások átjöttek Bélfenyérre és követelték, tartson velük a lakosság, közösen tüntetésben vonuljunk át Kocsubára. Ott azonban várt a kivezényelt katonaság, egy kocsubai fiút agyonlőttek. Katonaság lepte el a falut. Kezdte összeszedni a Kocsubára átmenő férfiakat. Úgy 60-70 embert vittek az őrsre. A környező falvakból is vitték el az embereket. A faluban Csák Lászlót és Bíró Józsefet augusztus 3-án agyonlőtték, hogy a lakosságot megfélemlítsék. Kevéssel a kivégzés után hat családot, a legjobb módúakat Konstanca melletti falvakba deportálták. A hat család vagyonát elkobozták. Bihar megyéből közel kétszáz famíliát deportáltak. /Tóth Hajnal: Az el nem sodort falu hősei. = Reggeli Újság (Nagyvárad), márc. 21./
2006. március 21.
Baróton az RMDSZ és a helyi Gaál Mózes Közművelődési Egyesület március idusán Tornai Endre monumentális térplasztikai alkotásával, a Véceri Emlékművel átellenben kopjafával jelölték meg azt a helyet, ahol az 1901-ben állított, több ízben is lerombolt eredeti obeliszk állt. Incze István és Dimény János kezdeményezése a térség rendezésének, emlékparkká alakításának lehetőségét is előrevetíti. 1973-ban az akkori megyei vezetés néhány embere eltávolította a köpeciek és barótiak által visszaállított obeliszket. Akkor a visszaállított véceri obeliszk lerombolása politikai botránnyá dagadt, s a nemzetközi megbélyegzéstől félve elhatározták, hogy új emlékművet emelnek. Ezt az emlékművet ismeretlenek mostanában megrongálták. Most az egykori véceri obeliszk helyének kopjafás megjelölése szükséges cselekedet volt. Jó lenne, ha a kopjafa első fecske lenne. Melléje újak, sőt, kőtömbös kegyeleti jelek is odakerülhetnének. A köpeci-véceri csata áldozatainak azonosítása javarészben már megtörtént. A kopjafa köré falvankénti, akár személyekre utaló jeleket lehetne elhelyezni úgy, ahogy ez ma a Nyergestető esetében történik. A területrendezést egybe kellene kötni a Brassó–Barót–Oklánd–Székelyudvarhely útszakasz megépítésével. /Sylvester Lajos: Véceri (Erdővidéki?) Emlékpark. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 21./
2006. március 21.
Napba öltözött asszony címmel mutatják be július 1-jén Csíksomlyón Koltay Gábor és Koltay Gergely legújabb rockoperáját. Az ősbemutatón a Budapestről érkező közel kilencven személy mellett négyszáz helyi statisztát is felvonultatnak. Koltay Gábor Megfeszített című előadását a tavalyi Ezer Székely Leány Napja alkalmával láthatta itt a közönség. „A Megfeszített végén döntöttem el, hogy ha még egyszer az életben közöm lesz ehhez a helyszínhez, akkor a csíksomlyói Madonna történetét fogom színpadra vinni” – mondotta Koltay. A csíksomlyói búcsú és a Mária-szobor köré fonódó legendák, mondák képezik a mű gerincét. Koltay szerint a darab mondanivalója így foglalható össze: „a mai agresszív világban a szeretetnek kell győzedelmeskednie”. Főbb szerepeiben Bodnár Vivien, Varga Klári, Varga Miklós, Vikidál Gyula, Kalapács József és Makrai Pál látható. Az előadás zenéjét a Kormorán együttes írta. /Daczó Dénes: Somlyói Napasszony. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 21./
2006. március 21.
Elhúzódik a nagyenyedi református egyházkerület tulajdonába tartozó természetrajzi és történelmi múzeum visszaszolgáltatása. Ada Rus városházi szóvivő szerint az egyházkerületnek előbb bizonyítania kell a tulajdonjogot. Kónya Tibor iskolalelkész jelezte, hogy minden szükséges iratot eljuttattak Bukarestbe, és válaszra várnak. A könyvtár átadása viszonylag simán ment – számolt be Györfi Dénes könyvtáros. A könyvtár 1848-as pusztulása után gróf Mikó Imre, a kollégium akkori főgondnoka 5000 kötetet ajándékozott a kollégiumnak. A könyvtár egyik gyöngyszeme egy 1474-ből származó, latin nyelvű ősnyomtatvány, melyre 1849-ben Herepey Károly talált rá egy 20 km-re lévő hegyi faluban, ahol egy román család fejőszéknek használta. A Bethlen-kastélybéli történelmi múzeumban néhány avar kori leleten kívül szinte semmi sem idézi a hajdani állapotokat. A természetrajziból gróf Mikó Imre éremgyűjteménye hiányzik. /Tamás András: Enyedmúzeumi huzavonák. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 21./
2006. március 21.
A böjti időszakban, az elcsendesedéskor jöttek a budapesti Református Teológia hallgatói Galambod erdélyi faluba, teológus hétvégére. A hallgatók a református gyülekezetben szolgáltak. Szerintük fontos, hogy ezek a gyakorlati hétvégék ne csak magyarországi gyülekezetekben történjenek, hanem határon túli református gyülekezetekben is. Gyakran járnak Délvidékre, Felvidékre. Ez egyfajta határokon átívelő kapcsolatépítő misszió. – Mi odahaza talán túlságosan elsüppedünk saját kényelmünkben. Itt viszont azt látjuk, hogy az embereknek tartása van – meséli az egyik teológus lány. /Nemes Csilla: Budapesti teológusok Galambodon. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 21./
2006. március 21.
1991 elején Bíró István, az RMDSZ oktatási alelnöke, Lőrinczi Gyula matematikus, egyetemi tanár és Nagy E. József egyetemi adjunktus kezdeményezésére bizottság alakult, hogy a másfél évszázados bukaresti magyar közművelődési hagyományok folytatásaként intézményt teremtsenek. Március 6-án megválasztották a vezetőséget. Az elnöki tisztséget azóta mindmáig Lőrinczi Gyula tölti be. A Bukaresti Petőfi Művelődési Társaság az 1857-ben alakult Hunnia Olvasóegylet jogutódjának vallja magát, a társaság jelenleg mintegy ötszáz tagot számlál. Céljuk a bukaresti magyarság művelődési és tudományos életének fellendítése és az Ady Endre Iskola támogatása. Alakulásuk után vissza kellett szerezniük a kommunista rendszerben államosított Petőfi Házat, noha azt a XIX. század derekán a bukaresti magyarok közadakozásból építették. Az RMDSZ vezetősége parlamenti úton szorgalmazta az erre vonatkozó sürgősségi kormányrendelet megszavazását, ennek alapján 1999-ben a Petőfi Ház újból visszakerült, 2004-ben pedig sikerült a könyvtárat is visszaszerezniük, számolt be az elnök a társaság munkájáról. A Bukaresti Petőfi Művelődési Társaság Értesítője cím alatt eddig két kötet jelent meg, a harmadik, amely 2005-ig foglalja össze az intézmény történetét, a napokban kerül nyomdába. Munkájuk elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia Berényi Dénes akadémikus javaslatára BPMT-t fölvette a határon túli magyar tudományos műhelyek jegyzékébe. A bukaresti és ezen felül az ókirályságbeli magyarság közművelődését és egyházainak történetét Bíró István, Takács Pál, Lőrinczi Gyula, Zágoni Albu Zoltán, Bányai László, Árvay Árpád, Árvay Zsolt, Adorjáni Dezső és Szász Ferenc tanulmányai örökítették meg. 2001-ben a BPMT pályázattal elnyerte az Arany János Alapítvány támogatását „A bukaresti magyar diaszpóra szellemi élete” című programjához. Molnár Szabolcs a Bukaresti Tudományegyetem magyar tanszéke, illetve az ennek folytatásaként beindult hungarológiai oktatás adatait dolgozta fel. Demény Lajos akadémikus levéltári felfedezések alapján új adalékokkal gazdagította a bukaresti református egyház és iskola 1848 előtti történetét. Lőrinczi Gyula az 1857-ben alakult Bukaresti Magyar Olvasóegylettel kezdődően a közművelődési szerveződéseket mutatja be korabeli jegyzőkönyvek, egyéb dokumentumok alapján, Bántó István, Tapodi Zsuzsanna, Bányai Éva és Szonda Szabolcs sajtótörténeti tanulmányokkal kapcsolódott a kutatói programba. Az érdeklődők tudják, hogy a Petőfi Házban melyik nap milyen rendezvény várja őket. A hétfői nap például a Petőfi Színköré: irodalmi megemlékezések, színielőadások teszik emlékezetessé az esteket; Kováts László, a kör vezetője tavaly az EMKE Szentgyörgyi István díját érdemelte ki. Baloghy Bibiánna divattervező minden ellenszolgáltatás nélkül készíti a színjátszók és a régizene-együttes jelmezeit. Szerda a tudománynépszerűsítő, nyelvművelő előadások napja, de működik itt komolyzenei klub is Árvay Zsolt vezetésével, ahol rendszeresen fellép az Öllerer Ágnes vezette Lyceum Consort régizene-együttes is. Egy nap az időseknek van fenntartva: klubjuk keretében találkoznak, szükség esetén ingyenes orvosi konzultációban részesülnek. A BPMT Kozma Kiss Tibor ügyvédnek köszönhetően ingyenes jogi tanácsadással is az érdeklődők rendelkezésére áll.. /Barabás István: Tizenöt év a bukaresti magyarságért. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 21./ Emlékeztető: az első évkönyv: A Bukaresti Petőfi Művelődési Társaság Értesítője 1991-1993 /Kriterion, Bukarest, 1995/
2006. március 21.
Háromtagú várpalotai küldöttség látogatott a napokban a Zsil-völgyi Petrozsényba. Immár hagyomány, hogy az anyaországi testvérváros képviselői részt vesznek a március 15-i rendezvényeinken – számolt be Wersanszky Eduárd petrozsényi tanácsos. A Várpalotáról érkezett küldöttség az idei közös kulturális programot egyeztette. Májusban a várpalotai ifjak fúvószenekara érkezik Petrozsényba, a Zsil völgye több településén tartva majd előadást. A kölcsönös gyermektáboroztatásban évről évre számos petrozsényi és várpalotai gyermek részesül. A várpalotaiak most felvették a kapcsolatot a petrozsényi Jézus Szíve Kollégiummal. Ellátogattak a Szent Ferenc Alapítvány segítségével létrehozott magyar tanintézetbe és testvériskolai kapcsolat kialakításáról tárgyaltak. Petrozsény Várpalotával kötött testvérvárosi szerződésének köszönhetően került be a kistérségi társulásba, így egyszerre szlovák, osztrák, horvát és olasz kapcsolatokkal gazdagodott az amúgy elszigeteltségben élő Zsil-völgyi település. /GBR: Testvérváros után testvériskola. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 21./
2006. március 21.
A Nyugati Jelen szerkesztői Majláthfalvára látogattak. A kis magyar közösség a legutóbbi népszámláláskor még 1086 fő volt, mára a lélekszám ezer alá zuhant, s a csökkenés, a falu elöregedése egyelőre megállíthatatlan. Tavaly egyetlen esküvő sem köttetett a templomban, ellenben 38 személy hunyt el és mindössze két gyermek született. Fiatalok azért vannak, az iskolába körülbelül nyolcvan, az óvodába pedig negyven gyermek jár, a legégetőbb gond a munkahelyek hiánya. Lucian Stoicu vingai polgármester aláírt egy papírt, miszerint Majláthfalván nincs szükség önálló magyar iskolára. Szerencsére az RMDSZ-esek az utolsó pillanatban visszavonatták Stoicuval a dokumentumot, ellenkező esetben az iskolát halálra ítélték volna. Ez volt a harmadik próbálkozás a majláthfalvi iskola bezáratására, az első kettő még a diktatúra idején történt. /Irházi János: Majláthfalván. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 21./
2006. március 21.
Közel száz, különböző műfajú és terjedelmű, Temesvár múltjával foglalkozó könyv után is lehet még újat mondani a Bega-parti város történelméről. Ezt állapította meg Vicze Károly “Az vég Temesvárban…” /Marineasa Kiadó, Temesvár/ című történelmi munkájáról Bodó Barna, annak a Szórvány Alapítványnak az elnöke, amelynek a helytörténeti sorozatában megjelent az igényes kivitelezésű kötet. A bemutatón Halász Ferenc történelemtanár, Temes megyei főtanfelügyelő-helyettes méltatta a pedagóguskolléga munkásságát és könyvét, melyről elmondta: több mint kilencven év – a Borovszky Samu-féle kiadvány – után ez az első magyar nyelvű Temesvár-monográfia. “A török, majd az osztrák uralom több száz esztendejének társadalom- és gazdaságfejlődési, geopolitikai keresztmetszete ez. Ezen belül végigköveti a vár történetét, ami egyben politikatörténet is” – fejtette ki. Temesvár története nem 1918 óta íródik – mint azt a jelenlegi többségi nemzet tagjai hajlamosak elhinni –, hanem közel ezer éve, szinte egyidős a magyar királysággal. “Nyolc évig magyar főváros, majd a határok változtatása nyomán több tartomány, sőt egy rövid ideig a független Bánság székvárosa is volt” – tette hozzá Halász. Vicze Károly, a Bartók Béla Elméleti Líceum történelem-földrajz szakos tanára elmondta: 14 éves kora óta foglalkoztatta a történelem. /Pataky Lehel Zsolt: Vicze Károly könyvbemutatója. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 21./
2006. március 22.
A Hargita megyei alkalmazottak felét minimálbérrel alkalmazzák, jelentette ki Adrian Panescu, a Hargita Megyei Munkaerőképző és – Elhelyező Ügynökség igazgatója. Panescu szerint az elmúlt időszakban aggasztónak mondható a munkanélküliek száma is. Az elmúlt év hasonló időszakához képest háromezerrel több munkanélkülit tart nyilván a hivatal. Jelenleg a megyében 13 588 az állástalan van, közülük 7161 személy vidéken él. Az igazgató szerint ennél jóval többre tehető a munkanélküliek valós száma. /Sok a minimálbéren foglalkoztatott. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 22./
2006. március 22.
Lassan halad az átvilágítási törvénytervezet tárgyalása. Több mint tizenöt évi kivizsgálás, tárgyalás, felderítés ellenére sem mondták még ki, hogy kik a felelősek az 1989. decemberi ártatlan emberáldozatokért. Az átvilágítási törvény megtiltaná, hogy közméltósági tisztséget töltsenek be olyanok, akik a kommunizmus alatt élvezték a pártvezetőségnek kijáró előnyöket, és kommunista elveket vallottak. Egyesek már elkészítették a volt kormánypárt feketelistáját azok névsorával, akik az új átvilágítási törvény szerint „tisztátalanoknak” bizonyulhatnak. Az első helyre Ion Iliescu került, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának egykori tagja, propaganda titkár, ifjúságügyi miniszter, megyei pártbizottsági első titkár. Őt követné Nicolae Vacaroiu, aki az állami tervbizottságban volt igazgató. Octav Cozmanca a miniszteri tanácsban töltött be vezető tisztséget. Doru Ioan Taracila és Ion Solcanu jelentős állásokat foglaltak el a kommunista pártbizottságban. Ioan Talpes tiszt volt a Védelmi Minisztériumban, és egy katonai kiadvány főszerkesztője. Viorel Hrebenciuc megyei párttitkári tisztséget töltött be, Dan Ioan Popescu felügyelő volt a kommunista minisztertanácsban, Mircea Pascu volt védelmi miniszter a pártaktivistákat felkészítő akadémián (Stefan Gheorghiu) volt kutató és lektor, Vasile Puscas a kommunista egyetemisták szövetségében töltött be tisztséget, Ovidiu Banzan volt egészségügyi miniszter pedig ugyanitt az oktatási, művelődési osztály alelnöke volt. /Újvári T. Ildikó: Átvilágítás. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./
2006. március 22.
Simon Judit, az Új Magyar Szó főmunkatársa elkötelezetten áll ki az MSZP mellett, a magyarországi választási csatározásokról szóló beszámolóiban, így a mostaniban is. /Simon Judit: A szocialisták a nyugalomért, a Fidesz a békéért harcol. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 22./
2006. március 22.
Ladányi Árpád Fehér megyei alprefektussal január 5-én tette le a hivatali esküt. Elmondta, munkakörébe tartozik a megyei földosztó bizottságok munkájának vezetése, illetve a munkacsoportok irányítása. Ide tartozik a birtoklevelek kiállítása is. A benyújtott visszaigénylések kapcsán még kb. 10 ezer kérést kell ellenőrizni, kiállítani a birtoklevelet. A munka felgyorsítása érdekében körlevélben leszögezte a helyi földosztó bizottságok kötelességeit, illetve a mulasztás miatti büntetéseket. Az egyházi javak visszaszolgáltatása terén úgy látja, hogy a polgármesteri hivatalok nagyon lassan intézkednek. Több esetben közbe kellett lépnie. /Takács Ildikó: Folytatná a felvállalt munkát. Beszélgetés Ladányi Árpád Fehér megyei alprefektussal. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 22./
2006. március 22.
Versenyvizsga eredményeként márciusban új igazgató foglalhatta el állását a marosvásárhelyi Egyetemisták Kultúrháza élén. Tóth B. Andrea jogot végzett, korábban a megyei tanács elnökének tanácsosa volt. Az Egyetemisták Kultúrháza feladata az egyetemisták kulturális, szabadidős tevékenységének megszervezése, a különböző egyetemek ilyen jellegű aktivitásának összehangolása. Eddig a Cununita román néptánc-, két moderntánc- és egy break dance együttes tevékenykedett a kultúrházban. Tóth B. Andrea számos rendellenességet talált az intézményben. A kiállító teremben s egyes irodákban folyik a víz a mennyezetről. A villamos hálózatot működtetni veszélyes, annyira átáztak a falak. /Vajda György: Új igazgató az Egyetemisták Kultúrházában. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 22./
2006. március 22.
1995 novemberében hivatalosan is megalakult az Apáczai Csere János Líceum /Kolozsvár/ néptáncegyüttese Szarkaláb néven. A Szarkaláb Néptáncegyüttes vezetője a kezdetekben Pillich Gyöngyvér volt. Az évek során mind az együttes-vezetők, mind pedig a tagok cserélődtek. 1998-tól a Szarkaláb vezetését Pillich Balázs vette át, az Apáczai Csere János Líceum részéről pedig 1999-től Mihály Béla testnevelés tanár felelt a csapat munkájáért. 1999-ben teljes egészében kicserélődött az együttes tagsága, ez a szakadás egybeesett egy új kolozsvári néptáncegyüttes, az Ördögtérgye megalakulásával. Ettől kezdve a Szarkaláb zömét már nem apáczais diákok, hanem Erdély különböző vidékeiről származó, Kolozsváron tanuló egyetemi hallgatók alkotják. Az új csapat több bel- és külföldi rangos fesztiválon, rendezvényen vett részt. A Szarkaláb fennállásának tíz éve alatt több mint 40 fesztiválnak, falunapnak, kiállításnak, ünnepségnek volt a meghívottja Magyarországon, Felvidéken, Vajdaságban Horvátországban és más országokban. A Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány az együttes fenntartó intézménye, turnészervezéssel, támogatásszerzéssel, a teljes infrastruktúrájának használatával nyújtott támogatást. A Heltai Alapítvánnyal való szoros együttműködés eredményeként a Szarkaláb társszervezője az évente megszervezendő „Szent István-napi Néptánctalálkozónak”, melyet a szakmai körök már Erdély legnagyobb nemzetközi kisebbségi fesztiváljaként tartják számon. Az együttesnek saját zenekara nincs, Erdély valamennyi táncház-zenekarával dolgoztank már. Muzsikált már nekik a Palló, Tarisznyás, Tüske, Pirászló zenekar, a Háromszék és a Hargita Együttesek zenekarai és mások is. A Szarkaláb Néptáncegyüttes 2005/2006-ban ünnepli fennállásának 10. évfordulóját. /Tíz év Szarkaláb – Ünnepi fesztivál március 25–26-án. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./
2006. március 22.
A budapesti Tilos Rádió a székelyudvarhelyi nagygyűlés részvevőit – mintegy tizenöt-húszezer embert – szélsőséges nacionalista csürhének nevezte. A bolsevista diktatúra berendezkedésének idején vezetékes rádiók voltak, amelyeket gazdaemberek görényládának neveztek. Az egykori vezetékes rádió görényládáit az utcákon oszlopokra akasztották, a nagyobb forgalmú helyekre, hogy hallani lehessen a párt osztályharcos szavát. A Tilos Rádiót, amelynek egyik részeg bemondója 2003. december 23-án azt mondta, hogy kiirtaná az összes keresztényt, s amiért mintegy félezer feldühödött ember tüntetett eme kulturális intézmény előtt. ,,Autonómia? Mi a fenének az? Szélsőséges nacionalista csürhe.” (A műsorvezető szavai.) Tőkés az a ,,figura”, akivel szemben különösen megáll a csürhe kifejezés. Ezek is a műsorvezető szavai, aki szerint a határon túli magyarok ,,holdkóros politikusaiktól feltüzelve” nap mint nap kiállnak mindenféle ,,légvárak” mellett. A másik műsorvezető szerint Kézdivásárhelyen voltak ,,irradenta” – így, nem elírás! – megnyilvánulások is. Továbbá ,,kreálunk olyan kiskirályokat, akiket aztán hazai politikai céljainkra is felhasználhatunk”, meg filléreket csúsztatunk nekik azért, hogy aztán ,,oda járhassunk parádézni”. ,,Erdélyi megélhetési politikusok szerencsétlen embereket terelnek egy helyre”, s azt mondják nekik: most forradalmat csinálunk. A stúdióban ülők azt hitték, hogy mindez Kézdivásárhelyen történik, aztán az egyik betelefonáló felvilágosította őket, hogy Székelyudvarhely is van a világon. ,,Tőkés az a figura, akivel szemben jogosnak érzi” a csürhézést, mert ő az az ember, aki bármilyen célért ,,összetrombitál” ezer, kétezer embert. /Sylvester Lajos: Görényláda. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 22./
2006. március 22.
A Csíkkozmási Ifjúsági Szervezet /KOMISZ/2003-ban alakult meg, azóta a KOMISZ szerepe a mérvadó lett falu életében. Az évi nyolc állandó rendezvény, mind kulturális, mind szórakozás, mind sport és kikapcsolódás, avagy akár oktatási szinten életben tartja a falu és esetenként Csík vidék civil életét. A szervezet keretén belül működő Bojzás Néptánccsoport már több erdélyi rendezvényen sikerrel lépett fel. A Bojzácska gyermek néptánccsoport hagyományőrző lesz, hasonlóan nagyobb testvéréhez. A Vigyorka amatőr színjátszó csoport is tevékeny. A faluban működtetett Teleház megfelelő információs központtá nőtte ki magát. /Szántó László, Csíkkozmás: Méltó 3. KOMISZ-szülinap. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 22./
2006. március 22.
Elhunyt dr. Újvári József professzor /Nagyenyed, 1928. ápr. 15. – Kolozsvár, 2006. márc. 20./, a kiváló egyéniség. A Bolyai Egyetemen folytatta tanulmányait, Szentpéterváron szakosodott, elkészítette „Románia vízrajzának elemei” című doktori tézisét. A bukaresti Hidrometeorológiai Vezérigazgatóságon osztályvezető lett és oktatott a Parhon Egyetemen. Később Kolozsvárra ment előadótanárnak a Bolyai Egyetemre, majd a Babes–Bolyaira. 1981-ben kinevezték professzornak, 1990-től doktori vezető, majd 1993-ban nyugdíjba vonult. Foglakozott Románia vízrajzával, földrajzi monográfiájával, megírta „Románia vizeinek földrajza” című munkáját. Számos könyvet, egyetemi jegyzetet, tanulmányt jelentetett meg itthon és külföldön egyaránt. /Dr. Pándi Gábor: A TANÁR ÚR! Dr. Újvári József professzor (1928–2006). = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./
2006. március 22.
Jubileumi ünnepséget tervez 25. száma megjelenését követően Baróton az Erdővidéki Lapok. „A lap körül formálódó műhely munkálatainak eredményeképpen létrehoztuk az Erdővidéki Történeti és Természettudományi Tárat is” – nyilatkozta Demeter László, az EL szerkesztője, aki a 15 éves múlttal rendelkező baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnöke is. Néhány éve indított helytörténeti és néprajzi folyóiratot Erdővidéki Lapok címmel az egyesület, s ebben számos, Erdővidékről szóló tanulmányt közölt. Szeretnék országszerte, de a határokon túl is ismertté tenni a kiadványt. Az Erdővidéki Lapok 500 példányban jelenik meg. /Kisgyörgy Réka: Erdővidéki Lap- és Tár. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 22./
2006. március 22.
Nehéz volna leltárt készíteni Kovászna megyében az időszakos sajtótermékekről: számos egyesület, önkormányzat jelentet már meg nyomdában készült négy- avagy nyolcoldalas vidéki minihírlapot, hírmondót. Nemrégiben az erdővidéki Bölöni Figyelő, most pedig Beke György szülőfaluja, az alsóháromszéki Uzon is jelentkezett közösségi eseményeinek tájékoztatójával: a frissen megjelent kiadvány neve Uzoni Hírlap. A lap szerkesztői nem csupán visszajelzéseket és témajavaslatokat várnak az olvasóktól, hanem azt is előrebocsátják: közérdekű témában bárki tollat ragadhat. /K. R.: Uzon-vidéki sajtónóvum. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 22./
2006. március 23.
Kormányválságot idézhet elő Adrian Nastase képviselőtársaival együtt, ha úgy döntenek, a Konzervatív Pártba iratkoznak be. A sajtó egyelőre kilenc személyt emlegetett, hogy Dan Voiculescu pártjába iratkoznának. Ezek után a D. A. Szövetség kénytelen lesz szakítani konzervatív koalíciós partnerével, amely az ellenzékbe sodródva a meggyengült Szociáldemokrata Párttal és a Nagy-Románia Párttal együtt többséget alkothatna a képviselőházban is. A mérleg nyelve 163–156 arányban az ellenzék javára billenhet. /Sz. K.: Kormányválság előtt az ország? Előrehozott választásokat idézhet elő Nastase esetleges távozása. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 23./
2006. március 23.
Mindössze három hétig tartott az a remény, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) összeolvad a Demokrata Párttal (DP), azonban kiderült: az egykori parasztpártiak és a demokraták összeférhetetlenek. A továbbiakban választási együttműködés tető alá hozatalán dolgoznak. /Borbély Tamás: Elmarad a DP–KDNP fúzió. A két párt nem zárkózik el az együttműködéstől. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 23./
2006. március 23.
Nincs helye magyar-magyar vitának Brüsszelben, és a Románia EU-csatlakozását érintő kérdésekben is a lehető legszélesebb körű magyar nemzeti konszenzusra van szükség – írta közleményében az MSZP európai parlamenti bizottsága azt követően, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében Brüsszelbe utazott küldöttséggel találkozott. Az öttagú erdélyi delegáció többek között Pierre Moscovici EP-raportőrt, Elmar Brokot, a Külügyi Bizottság elnökét, valamint több európai néppárti képviselőt tájékoztatta az erdélyi magyar törekvésekről. A háromnapos látogatást eredményesnek nevezte Sógor Csaba RMDSZ-es szenátor, a küldöttség tagja. “Mindenhol elmondtuk, számunkra is Románia integrációja a legfontosabb, és abban bízunk, hogy akár a kisebbségi törvény, akár a magyar egyetem ügyében az otthoni döntéshozó szervek is azon lesznek, hogy minden a lehető legjobb irányban haladjon, és 2007. január 1-jén Románia is az EU tagja legyen” – nyilatkozta Sógor. Tőkés László püspök, az EMNT elnöke és Szabó Károly RMDSZ-es EP-megfigyelő között kisebb összeszólalkozásra került sor a frakcióülésen. Tőkés a romániai EP-megfigyelők aktívabb brüsszeli tevékenységét kérte, amit Szabó magára vett, és szóvá tette. Erre mondta Szájer József fideszes EP-képviselő, hogy Brüsszelben nincs helye magyar-magyar vitának. /Mihályi László: Tőkés-Szabó vita Brüsszelben? = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 23./
