Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2006. április 5.
Felmondott állásából a tavaly Irakban elrabolt Ovidiu Ohanesian, a Romania Libera című napilap immár volt munkatársa. Az újságíró azzal indokolta döntését: a lap vezetősége sorozatosan megakadályozta, hogy a jelenlegi hatalmat bíráló cikkeket közöljön. A vitatott cikk szerint a három frissen kiszabadított újságíró a titkosszolgálatok felügyelete alá került, és luxusfoglyokká váltak néhány napig. Gyakori látogatójuk volt Traian Basescu államfő és vele Radu Timofte, a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) vezetője is. Catalin Harnagea, a Külügyi Hírszerző Szolgálat egykori elnöke megerősítette, hogy jelenleg az RHSZ kötelékében 12 ezer személy dolgozik. Ion Mihai Pacepa, az egykori Szekuritáté vezetője szerint ez kétszer több, mint ahány alkalmazottja van a francia titkosszolgálatnak, miközben Romániában csak 21 millió, Franciaországban pedig 61 millió ember él. /Felmondott állásából az Irakban tavaly elrabolt Ovidiu Ohanesian. A román sajtó Basescu és a titkosszolgálatok érdekszövetségéről cikkezett. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 5./
2006. április 5.
A szaktestület elfogadta a kisebbségi törvénytervezetnek azt a részét, amely tiltja a közigazgatási határok módosítását a hagyományosan az adott területen élő nemzeti kisebbségek etnikai részarányának hátrányára. “Ezt azt jelenti, hogy a magyarok megmaradhatnak kompakt közösségnek, ahol élnek. Tehát megszűnik az az eddigi állampolitika, hogy a megyehatárok ide-oda tologatásával változtattak az adott közigazgatási egység etnikai arányain” – magyarázta Máté-András Levente, a képviselőház jogi bizottságának RMDSZ-es tagja. Antal Árpád András képviselő április 4-i parlamenti felszólalásban reagált Mihail Hardau oktatási miniszter nyilatkozatára, amelyben elutasította a magyar tannyelvű állami egyetem létrehozását. “Valóban nem tudja, hogy a magyarok is adófizetők, és ha négyszáz ezer lakosra jut egy egyetem, akkor nekünk legalább három egyetemhez lenne jogunk?” – tette fel a kérdést a képviselő. /Cseke Péter Tamás: Kisebbségi törvény: még egy lépés. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 5./
2006. április 5.
A megáradt Vájla-patak megrongálta a Maroshévíz Borszék felőli kijáratánál levő hidat. A belvíz Csíkszeredában gondokat okoz, főleg a zsögödieknél, szivattyúzzák a vizet a pincékből, kutakból. /Kovács Attila: A megáradt patak megrongálta a hidat. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 5./
2006. április 5.
Gyermekzsivajtól hangos Szamosújváron a Zakariás-ház udvara. A református egyház közössége, konyha, étkezde, napközi, szórványbentlakás van benne. Szamosújvári és mezőségi gyermekek vannak itt, szüleik szegény emberek. Kiss Zsuzsanna tanítónő, nőszövetségi elnöknő mesélte, német és svájci segítséggel megépült a szamosújvári református egyház részére egy modern gyülekezeti ház, az Emmaus, amely alkalmat adott a közösségi tevékenységek bővítésére. Ismerve a szórványfalvak gyermekeinek helyzetét, először nyári szórványtábort szerveztek. 1997-ben megnyílt az első tábor. Tizenegy falu 41 gyermekét helyezték el helybeli családoknál. A következő nyarakon növekedett a gyermekek létszáma, anyagi támogatást kaptak több helyről. Időközben beindítottak állandó foglalkozást a helyi gyermekek részére, felekezeti hovatartozástól függetlenül. Felmérve a szórványban élő magyar gyermekek helyzetét, akik iskola hiányában nem tanulhatnak anyanyelvükön, ifjú Kabai Ferenc tiszteletes felkereste a Szamosújvár körzetéhez tartozó szórványfalvakat, és összeírta azokat a gyerekeket, akik ősztől bentlakásra szorulnak. A számuk 62 fő volt. Egy lerobbant házat német segítséggel felújított a református egyház. A fenntartás anyagi terhe továbbra is a református egyház gondja maradt. 2004-ben 92 gyermekkel kezdték az évet. A református egyház megvalósításai közé sorolható a Halacska vasárnapi óvoda és a Kismamakör beindítása. /Kabai Ferenc: „Nézd, vége van a télnek, itt az éneklés ideje”. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 5./
2006. április 5.
A magyarok őstörténetének, majd a honfoglalásnak, a finnugor rokonságnak az elmélete régóta elfogadott, miközben időnként újabb teóriák jelennek meg, akár magyar, akár külföldi szerzők tollából. Ilyen volt a sumér rokonságot bizonyítani próbáló elmélet, majd a Marco Alinei által kifejtett etruszk-kapcsolat. Az Amszterdamból érkezett dr. Marácz László nyelvész hasonló témáról tartotta nemrég előadását Marosvásárhelyen a Belvárosi szerdák múlt heti rendezvényén. A nyelvészeti problémákat, a tökéletes nyelv megalkotásának egykori nagy divatját Bolyai János nevével kapcsolta össze. A magyar, amellett, hogy ragozó, ősi nyelv, úgymond gyöknyelv is. Legkisebb része a gyök, a megjelent szótár pedig ezen gyökrendszer alapelemeit tartalmazta. Az 1839-ben írott gyökszótár kitüntetésben részesült, szerzője marosvásárhelyi gyógyszerész, Engel József, Bolyai János háziorvosa volt. Marácz László emlékeztetett, a mai magyar tudományos élet a magyart mint finnugor nyelvet kezeli. A finnél azonban az elemek két szótagúak, a magyarnál egy szótagú – teljesen félresiklott a magyar eredetkutatás, hamis szótári alapokkal dolgoznak. Az egykori gyökszótár 2000 gyököt sorol fel, és ezek mind egy szótagúak. Ebből a kétezer elemből fel lehet építeni az egész magyar szótárat: a magyar nyelv óriási teremtő erő. A nyugati nyelvekben ez másképp működik, ott minden tárgyat külön szó jelöl. Mindezt azonban magyar egyetemeken ma „nem illik” tanítani. Bolyai János, a matematikus a gyökszerkezet alapján kívánta megalkotni a magyar nyelv alapján a tökéletes, univerzális nyelvet. Miután 1833 után visszavonult domáldi birtokára, akkor kezdett nyelvészeti kérdésekkel foglalkozni – a magyar leegyszerűsítésével próbálta megalkotni a tökéletes nyelvet: noha hagyatékában az általa teremtett új nyelvnek terjedelmes szótárai találhatóak, eddig csak egyre, egy 1843-as keltezésűre sikerült rábukkanni. Bolyai munkája megmaradt kéziratban a Teleki Tékában. /Nagy Botond: „A magyart egyetlen létező nyelvből sem lehet levezetni”. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 5./
2006. április 5.
A Megálló nevű kísérletező tárlatokhoz hasonlóan néhány lelkes fiatal művész kívánja bizonyítani, hogy Háromszéken is lehet alkotni és művészi víziókat nyújtani az azt igénylőknek. Az 1, 2, 4… Galéria megszervezője, kurátora Madaras Péter szobrász, tanár, aki egybegyűjti nemcsak a Művészeti Líceumban végzett aktív alkotókat, de más erdélyi városokból is hív művészeket. Sepsiszentgyörgyön az első tárlaton Selyem Katalin és Végh Ibolya grafikái, Madaras Péternek kisplasztikáit láthatók. A csoport videó-installációkat, kísérleti filmeket, animációkat mutat be. /Sántha I. Géza: Galéria 1, 2, 4… = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 5./
2006. április 6.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács együttérzését és szolidaritását fejezi ki mindazokkal, akiket a magyarországi árvizek miatt kár és szenvedés ért. Megköszönve magyarországi testvéreinknek a temesközi és a székelyföldi árvizek kapcsán nyújtott segítséget, most úgy érezzük: rajtunk a sor. Arra kérjük tehát az erdélyieket, hogy lehetőségük szerint segítsenek a bajbajutottakon – olvasható Tőkés László, az EMNT elnöke által aláírt közleményben. /Felhívás a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 6./
2006. április 6.
Tőkés László királyhágómelléki református püspök április 5-én megtartott sajtótájékoztatóján bemutatta Imádkozás nemzetünkért és a rendszerváltozásért című nyilatkozatát. A püspök elítélően szólt a Gyurcsány-kormány politikai módszereiről, a MSZP „utókommunista” taktikáiról. Amennyiben az RMDSZ csatlósként csatlakozik az MSZP agresszív törtetéseihez, politikailag prostituálódik. Be kellene fejezni a rendszerváltást mind Romániában, mind Magyarországon – jelentette ki a püspök, hangsúlyozva, vállalja annak kockázatát, hogy politikailag egyértelműen a Fidesz mellett tör pálcát, mert ő nemcsak azóta tart az Orbán Viktor vezette párttal, mióta az hatalomra került, hanem azelőtt is hasonló értékekben mérte a nemzetpolitikai törekvéseket. /Szőke Mária: Politikai prostitúciótól tart Tőkés püspök. = Reggeli Újság (Nagyvárad), ápr. 6./
2006. április 6.
A marosvásárhelyi Cuvantul Liber azt állította, hogy Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke szoros kapcsolatban volt a Szekuritátéval. Smaranda Enache sajtótájékoztatóján elmondta, bepereli ezt a lapot. Közölte, hogy egy ideje sajtókampány indult a Pro Európa Liga és őellene. Az elnök asszony emlékeztetett, hogy tizenhat éve rendszeresen támadja őt Corneliu Vadim Tudor, a Cuvantul Liber és a Flacara című lap, az utóbbi időben azonban a demokratikus sajtó /Buna Ziua Ardeal és a Ziua/ is olyan rágalmakat fogalmaz meg, hogy „idegen körök bérence”, „a magyar titkosszolgálatok pénzelik” vagy a Magyar Polgári Szövetség fizeti. Smaranda Enache kijelentette: „nem hagyom magam megfélemlíteni, sem zsarolni”. Utalt arra, hogy az egyik helyi lap képviselője azzal kereste meg, hogy nála van a szekuritátés dossziéja. A válasza az volt, hogy értelmetlen a zsarolás. A múltja közismert, itt élt Vásárhelyen. Az állítólagos írásai is úgy „születtek”, hogy intézményvezetőként (a bábszínház igazgatója volt) időnként felkérték, írjon egy-egy cikket. Smaranda Enachét kétszer akarták beszervezni, sikertelenül. /Mózes Edith: Smaranda Enache: Kétszer próbáltak meg beszervezni. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 6./
2006. április 6.
Constantin Strujan, Hargita megye prefektusa bejelentette, feloszlatta a székelyudvarhelyi tanácsot, mivel az önkormányzat több mint három hónapja nem hozott egyetlen érvényes döntést sem. Az elmúlt időszakban kialakult helyzet miatt a városnak most sincs költségvetése. A Népi Akció Párt színeiben bejutott 9 tanácsos a rendkívüli üléseken nem vett részt, míg az RMDSZ 9 taggal maradt frakciója a rendes üléseken nem jelent meg. Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere a napokban jóváhagyja a költségvetést, így hamarosan a tanárok is megkapják esedékes bérüket. Ezt követően egy konzultációs tanácsot állít fel, nem kíván egyedül döntéseket hozni. Sófalvi László, az Udvarhelyszéki RMDSZ ügyvezető elnöke jelezte, hogy a prefektus határozatát megfellebbezik. /Tóth Adél: Feloszlatták a székelyudvarhelyi tanácsot. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 6./
2006. április 6.
Parászka Boróka azon tűnődött, hogy a magyar szocialisták /az MSZP/ köztársaság-párti megszólalása tisztázhatja-e a magyar társadalmon belüli feszültségeket, jelentheti-e a magyar baloldal tényleges megújulását, vagy ez csak egy hangzatos jelszó a magyar jobboldal nemzeti jelszavai alternatívájaként. Parászka Boróka szerint sokszor indokolatlan izgalommal tekintenek Magyarországra, „más köztársaságok más állampolgáraiként”. „Nem tudni, miért is olyan fontosak nekünk ezek a döntések”, a Magyarországon hozott döntések. A cikkíró szerint ez jelzi a nemzeti gondolkodás megújulásának a szükségességét is. A nemzeti közösségre való hivatkozás nem helyettesíti és nem pótolja az államközösségek közötti együttműködést, a nemzetközi politikai viszonyok rendezését. „Akit a magyar politikai élet határon túli magyarként aposztrofál, az lassan önmagát, önkéntesen hontalanítja.” Politikai élete a sértődésekből áll, nem az érdekérvényesítésből. Felelősségvállalás és tevékeny részvétel szükséges és nem etnikai bezárkózás. Parászka Boróka ostorozta Mikola Istvánt: a „határon túli magyar”, Mikola szerint, jól programozható szavazóautómata. A cikkíró leszögezte, hogy a Fidesz gátlástalan „nem elégszik meg az általa kiselejtezett Szász Jenővel, a Brüsszelben autonómiából megbukott Tőkés Lászlóval, de a dísztribünre rángatja a csángó gyerekkórust is, csatarendbe állít minden Erdélyhez köthető hívószót.” Az MSZP egy kampányfilm erejéig visszatáncolt a huszonhárommillió román mumusához. Megjelenik a kampányfilm, amelyben Mikolára utalva arra figyelmeztetik a magyar választót „ne hagyja, hogy az Ön pénzén mások döntsenek az ország sorsáról”. Parászka szerint ez a posztkádári neobarokk. /Parászka Boróka: Posztkádári neobarokk. = A Hét (Marosvásárhely), ápr. 6./
2006. április 6.
Azokban a falvakban, ahol a roma gyerekek nem javítják az arányt, talán nincs is olyan iskola, tagozat Háromszék megyében, ahol teljes létszámmal (25 tanuló) működnének a magyar tannyelvű osztályok. Az elszórványosodó településeken pedig csak osztatlan osztályokban tanulnak a magyar gyerekek. Sem tanítónak, sem tanárnak nem könnyű feladat úgy megszervezni az órát, hogy az új ismereteket is átadja, s közben a két különböző osztályba járó gyerekek teljesítményét mérni tudja. A március 6-i miniszteri rendelet szerint ha egy településen 4-22 I-IV. osztályos gyerek van, akkor csak egy tanítót helyeznek ki, aki egy osztatlan osztályban oktatja az elemistákat. 23-40 közötti gyereklétszám esetén két, 41-60 között három, és 60 gyerek fölött négy tanítóra jogosult az iskola. Az V-VIII.-ban ezentúl csak az elszigetelt településeken lehet megszervezni az összevont osztályokat, akkor, ha egy osztályban legalább kilenc gyerek van. Az általános iskolát lezáró teszthez szükséges tantárgyakat pedig a rendelet értelmében csak a nyolcadikosok számára oktathatják külön órában, ami a jövő tanévtől jó néhány, még működő magyar tagozat végét jelenti. Az idézett miniszteri rendelet több kérdést vet fel. Melyek lesznek azok a települések, amelyeket elszigeteltnek lehet tekinteni? Mi lesz az elszórványosodott falvakkal? Ha megszűnik a tagozat, iskolabusz hiányában hova járnak majd a gyerekek? Az RMDSZ-képviselőknek jobban oda kellett volna figyelni a magyar iskolák megszüntetését eredményező rendeletre. /Bodolai Gyöngyi: Megszűnésre ítélt iskolák, tagozatok. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 6./
2006. április 6.
A következő tanévben Sepsiszentgyörgyön kétszázzal több gyerek iratkozik be az első osztályba, az ószemerjai városrészben ősztől mégis bezárják a Kiss Árpád Általános Iskolát, mert a tanintézet fenntartásához nem elég a diáklétszám. – A következő években újraindulhat ez az iskola, jelezte Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő. A szülők sznobságára, nagyravágyására panaszkodott Imreh Magdolna iskolaigazgató. Szerinte megmenthető lett volna ez az iskola, amennyiben a város nagy iskoláiból átirányítják az elemistákat ide. A külvárosi iskoláktól a diákokat elszippantó nagyiskolák felelősek a kialakult helyzetért. /Domokos Péter: Magyar iskolát zárnak be ősztől Szentgyörgyön. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 6./
2006. április 6.
Az utóbbi időben ismét napirendre került az erdélyi magyar sajtó helyzete azt követően, hogy az Evenimentul Zilei című napilap cikket írt Verestóy Attila RMDSZ-es szenátorról. A cikk szerint a magyar sajtó úgy táncol, ahogy Verestóy Attila húzza. Gyakran elhangzik, hogy az erdélyi magyar média az RMDSZ-nek kiszolgáltatott, főleg a szövetség által kezelt alapítványi támogatások révén. A szakma csak hebegve-habogva cáfolt. A Szabadság napilap részére az Illyés és a Communitas Alapítvány által nyújtott támogatás összértéke tavaly – ami jó évnek számított – nem haladta meg a 140 millió lejt, ami a Szabadság havi papír és nyomdai költségét fedezi szűkösen. Ez a napilap évi összköltségének csupán 1,8 százaléka! A legtöbb helyi és regionális napilapnál is hasonló a helyzet. Ilyen mértékű támogatás esetén nem lehet szó attól, hogy a lap anyagilag lekötelezettje az RMDSZ-nek. Természetesen léteznek olyan lapok, amelyek köztudottan RMDSZ-közeliek, a nekik juttatott alapítványi támogatás nagyobb értékű. /Borbély Tamás: Médiagondok. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 6./
2006. április 6.
Az Új Magyar Szó munkatársa rossz néven vette, hogy gyimesfelsőloki gyerekek székely és csángó népviseletben megjelentek a Fidesz választási nagygyűlésén. A gyimesfelsőloki iskolát be kell fejezni, ki kell fizetni az esetleges tartozásokat, a lap szerint ezért voltak ott a tanulók. December 5-én „senkinek nem kellettünk”, tette hozzá az újságíró. /Daczó Dénes: Az első sorban tárcsával. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 6./
2006. április 6.
Fertelmek, ha zengenek címmel az ÚMSZ február 18-i számában Barabás István tiltakozott a trágárság ellen. Ezt vitatta Alburnus név alatt egy olvasónk, majd erre reagált Barabás István. Most ismét Alburnus „vitatkozik”: az „obszcén szavak is kultúránk részét képezik”. Nagy erővel keresett irodalmi művekben előforduló kifejezéseket és azokat idézte. Álszeméremnek nevezte ezek mellőzését. /Alburnus: Mellébeszélünk vagy vitatkozunk? = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 6./
2006. április 6.
Gyergyószentmiklóson idén 1600-an jelentkeztek a tojásfestő-programra, mesélte el Kis Portik Irén néprajzkutató. Általában 25-30 fős iskolás csoportok érkeznek a gyergyószentmiklósi tájházba. Az Etnographia Gyergyóiensis Alapítvány keretében működő alkotóház udvarán gyülekező gyerekek büszkék arra, hogy otthon a húsvéti asztalra saját készítésű írott tojás is kerül. A tájházban immár nyolc esztendeje két tojásíró nő segít az érdeklődőknek. A Kis Portik Irén kezdeményezésére indított program hátterében egy 1500 darabból álló mintakészlet feltérképezése és megmentése volt a cél, erre pedig a legjobb megoldás a minták tanítása. /Bababás Márti: Hímestojás-mozgalom. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 6./
2006. április 6.
Hazaérkezett a Kovászna megyei Nagyajtára az a kis csapat, mely székelykaput „állított” Párizs elővárosában, Fresnes-ben. Kriza János szülőfalujában ugyanis az elmúlt 16 év alatt közel száz francia személy fordult meg – magyarázza Bartha István könyvtáros, faragómester, a nagyajtai küldöttség tagja. 1990 óta testvértelepülés a francia város. Eddig a franciák küldték a segélyszállítmányokat, idén viszont a nagyajtaiak mentek és székelykaput állítottak, a homlokzatán a „Le symbole de l'amitié Fresnes-Nagyajta, 2006” felirattal. A franciák segítenek a nagyajtai kultúrotthon javításában, a korábbi huszárlaktanya szabadidő-központtá átalakításában. A székelykapuért cserében a fresnes-iek egy mikrobuszt adományoztak, hogy megkönnyítsék a közlekedést. /Kisgyörgy Réka: Székelykapu Párizsban. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 6./
2006. április 6.
A Körös-parton tervezi felállítani Horváth Imre költő egész alakos szobrát a Nagyváradi Ady Társaság és a polgármesteri hivatal. A mintegy kétméteres bronzszobrot nem emelik magas talapzatra, hogy emberközeli legyen – mondta leendő alkotásáról Deák Árpád szobrászművész. Az avatásra november 4-én, a költő születésének századik évfordulóján kerül sor. A szervezet adománygyűjtési akciót kezdeményezett, hogy előteremtsék a 24 ezer eurós költséget. Az Ady Társaság az idei évet Horváth Imre-emlékévvé nyilvánította. /Pap Melinda: Szobrot kap Horváth Imre. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 6./
2006. április 6.
Ionel Haiducot választotta elnökévé a Román Tudományos Akadémia. Elődje a nyolc év után leköszönő Eugen Simion 1990-1993 között a BBTE rektora volt. A Román Akadémia idén ünnepli fennállásának 140. évfordulóját. 1866-ban jött létre Román Irodalmi Társaság néven. Az akadémia célja a román helyesírás, nyelvtan és az első szótár kidolgozása volt. Az akadémia tulajdonképpen 1867-ben jött létre, amikor az intézmény Román Akadémiai Társasággá alakult három tagozattal. Jelenlegi nevét 1879-ben vette fel, akkor nyilvánították nemzeti érdekeltségű intézménnyé. /Sz. L.: Új elnök az Akadémián. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 6./
2006. április 7.
Ideje van a szólásnak – ezzel a címmel tett közzé nyílt levelet Papp Előd, Csíkszereda volt alpolgármestere. A levél címzettje Ráduly Róbert, a jelenlegi polgármester. A levélíró rámutat: „Két éve tűröm az alattomos megjegyzéseket, a nagyhangú kijelentéseket, hallgatom az egyszerű emberek, az értelmiségiek, a vállalkozók, a közalkalmazottak panaszáradatát, a keserűség, a felháborodás hangjait. Tovább nem hallgatok.” Ráduly Róbert polgármester nem kívánta kommentálni a levelet, úgy vélte, ez „túlhalad minden politikai etikát”. /Daczó Dénes: A volt alpolgármester nyílt levélben támadja Ráduly Róbertet. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 7./
2006. április 7.
Marosvásárhelyen, ugyanúgy a megyei tanácsnál a határozattervezetek, a határozatok esetében a magyar neveknél, megnevezéseknél a magyar ábécé ékezetes betűit előszeretettel nem alkalmazzák, elírják, időnként teljes szavakat elhagynak. Legutóbb éppen Csegzi Sándor alpolgármester neve maradt le határozatról. Két iroda személyzete illetékes a tanácsi dokumentumok megszerkesztésében. Nincs megrovás, minden marad a régiben. Bezzeg a vidéki polgármesteri hivatalok által a prefektúrához beküldött határozatok szövegében egy vesszőt is rossz helyre tesznek, a főispáni hivatal mindjárt észreveszi. /(antalfi): Hanyag tisztviselők. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 7./
2006. április 7.
Sebestyén Mihály reagált Tóth Tamás írására /Tóth Tamás, Kecskemét: Sorok a modortalanságról, Népújság, ápr. 4./, mondván, nem tudja, „melyik alpolgári körben jegyzik nevét”, Tóth biztosan a Fidesz híve. Sebestyén kijelentette: a „magyar(országi) jobboldalt azért nem csípem, mert előbb-utóbb elkezd zsidózni”, továbbá Szabad György lélekhasadásban szenved, mert Kossuth Lajos híve, és a Fidesz a szekerét tolja. Sebestyén leszögezte, Sólyom László elnök nem viselkedhet magánemberként és megfeddte Szabad Györgyöt, mert nem fogott kezet Gyurcsánnyal. Ma csak kezet nem fognak, azután csillagot varrnak… /Sebestyén Mihály: Levél Kecskemétre. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 7./
2006. április 7.
Simon Judit, a lap főmunkatársa szerint a miniszterelnök-jelöltek vitájában Orbán Viktor beígérte a számonkérést, a szocialisták viszont alig néztek utána, mi történt ellenfelük kormányzása idején. A határon túli magyarsággal kapcsolatos politikát illetően a „polgári kormány felvállalta a barátait, néha mellékvizeken is juttatott számukra támogatást”. „A Fidesz az MPSZ-t, az MSZP az RMDSZ-t tekintette elsődleges partnernek.” /Simon Judit: Vasárnap kiderül. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 7./
2006. április 7.
A magyarországi országgyűlési választások előtti utolsó nagy televíziós vita április 6-án zajlott le, ezúttal mind a négy kormányfőjelölt részvételével. A munkahelyteremtés, az egészségügy, a korrupció és a fejlesztés témájában Orbán Viktor, a Fidesz–MPP, Kuncze Gábor, az SZDSZ, Gyurcsány Ferenc, az MSZP és Dávid Ibolya, az MDF miniszterelnök-jelöltje csapott össze. Orbán azt mondta: a munkahelyteremtéshez radikális társadalombiztosítási járulékcsökkentésre van szükség, illetve a részmunkaidős foglalkoztatás bevezetésére, valamint a fogyatékkal élők foglalkoztatásának esetében a régi szabályozás visszaállítására. Kuncze szerint az államnak a kereteket kell megteremtenie ahhoz, hogy a gazdaság fejlődjön. Gyurcsány szerint a munkahelyek létrejöttéhez szükség van a piacra, a közlekedés fejlesztésére, a szakképzésre és az állam kiszámítható működésére. Dávid Ibolya közölte: a munkahelyeket nem a politikusok, hanem a vállalkozások és a beruházások teremtik. Az egészségügy kérdéskörében Kuncze hangsúlyozta, a megoldást a több-biztosítós rendszer létrehozása jelentheti. Gyurcsány szerint az egészségügyet nemzeti kockázatközösségben kell tartani, különben szegények és gazdagok biztosítója jön létre. Dávid Ibolya hangsúlyozta, hogy a magántőkét be kell vonni az egészségügybe. Orbán kijelentette: pártja nem támogatja a kórházak privatizációját. A korrupció témakörében Dávid Ibolya a Gazdasági Versenyhivatal és az Állami Számvevőszék megerősítésére, valamint a pártpolitikától mentes, közpénzek felhasználását ellenőrző, úgynevezett Tiszta Kezek Hivatalának felállítására tett javaslatot. Orbán a Költségvetési Tanács létrehozásáról, a rendőrség megerősítéséről, esetlegesen a kormánytagok és parlamenti képviselők adóbevallásának kötelező nyilvánosságra hozásáról, valamint a privatizációhoz kötődő korrupció elleni fellépésről beszélt. /(MTI – Sz. A.): Tessék választani! (Kormányfőjelöltek vitája). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 7./
2006. április 7.
Gyurcsány Ferenc mindent, mindenkinél jobban tud. És kezd „értékes útmutatásokat” is adni! Budapesten egy sok emeletes toronyházat tetőtől talpig beborították arcképével. Amikor a lengyel államfő Magyarországra látogatott azt is megengedte magának, Szili Katalinnal karöltve, hogy ne fogadják a vendéget. Naponta hányszor látható Gyurcsány a TV-ben? Lassan többször, mint Ceausescu. Az 1700 négyzetméteres óriás pannó ott díszeleg most is. /Dr. Sasi Nagy Béla: Jegenyefák nem nőnek az égig. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), ápr. 7./
2006. április 7.
Magyarországon választások lesznek. Kinek drukkol vasárnap? – kérdezték a lap munkatársai. Király András aradi képviselő, a megyei RMDSZ elnöke a magyar népnek drukkol, személyes szimpátiáitól parlamenti képviselőként nem nyilatkozhat. Az 1990-es rendszerváltás után mindegyik magyar kormány a saját programjának megfelelően próbált segíteni. Bodó Barna, a temesvári Szórvány Alapítvány és a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke szerint az anyaországi támogatás a kisebbségi közösség esetében roppant érzékeny kérdés. Az a jó, ha a támogatáspolitika világos és egyértelmű. Az utóbbi időben a határon túlra irányuló budapesti támogatáspolitika megbicsaklott. Winkler Gyula megbízott kereskedelmi miniszter, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke: Az RMDSZ-nek továbbra is függetlenül kell politizálnia. – Az anyaországi politikai elit még mindig képtelen közös nevezőre jutni a határon túli magyarsághoz fűződő viszonyban. Túsz Ferenc aradi tanácsos Orbán Viktornak drukkol. Szerinte az erdélyi magyarság kilencven százaléka Orbánnak és a Fidesz győzelmének szurkol. Halász Ferenc a Temes Megyei RMDSZ elnöke: A Fidesz kormányzása alatt a megígért segítségnyújtás biztos volt, lehetett előre tervezni. A szocialista érában viszont mindez bizonytalanná vált, az előre megígért támogatásokban sem lehetett bízni. A legnagyobb érvágást a Bartók Alapítvány számára az Apáczai Közalapítvány oktatási támogatásának a megszűntetése jelentette, és ez a veszteség az Arad, Hunyad és más erdélyi megyékben működő szórványközpontokat érintette. Horváth Zoltán, vajdahunyadi RMDSZ-tanácsos: Kedvence az MDF. Ha nem a Fidesz nyer, katasztrófa lenne az anyaországnak és az erdélyi magyarságnak is. Cziszter Kálmán aradi tanácsos: bárki kerül hatalomra, érdemben foglalkozzon a határon túli magyarság problémáival. Dézsi Attila, Hunyad megye alprefektusa: azokat az erőket pártolja, amelyek képesek nemzeti programot kidolgozni. Az erdélyi magyarság számára azoknak a győzelme lenne kedvezőbb, amelyek fokozzák a határon túli nemzetrészeknek nyújtandó támogatást. /Választások Magyarországon. Kinek drukkol vasárnap? = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 7./
2006. április 7.
Közel másfél éve zajlik a korrupcióellenes harc. Ez a színjáték a fő kormánypárt koalíción kívüli ellensége és azon belüli ellenzéke lejáratása szolgál. A valódi “nagyhalak” mindig kicsúsznak az igazságszolgáltatás “vasmarkából”. Egy magyarlakta településen tavaly tízesével, húszasával lopták a tyúkokat, a házőrző ebeket könnygázzal kábították el. Az éjjeli randalírozók rettegésben tartották a falut, miközben a helybeli rendőrök vég nélkül “vizsgálgatták” a bejelentett eseteket. Egyszer az egyik többszörösen károsult segítségért fordult a megyei rendőrséghez, másnap nyomkereső kutyákkal indult be a vizsgálat. A gyanúsítottak bevallották tettüket. A lopások megszakadtak, a lakosság várta a vétkesek méltó büntetését. Öt hónap múlva a végzésből kiderül: az elkövető egy Bihar megyei, büntetlen előéletű kiskorú, aki vállalja 400 új lej, az eltulajdonított 39 szárnyas ellenértékének több részletben való visszafizetését. Az ítélethirdetés óta a településen újraindult a nagyüzemi tyúklopás. /Balta János: Látszatüldözés. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 7./
2006. április 7.
„Ha a sakál énekel, a pacsirta üvölt” című nagysikerű pódiumesttel vendégszerepel Budapesten Kovács Éva színművésznő, a Harag György Társulat tagja /Szatmárnémeti/ és Boér Ferenc színművész, a kolozsvári színház tagja. A következő időszakban több magyarországi meghívásnak is eleget tesznek. /Művészeink Budapesten. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), ápr. 7./
2006. április 7.
Ferenczes István költő verseiből adott elő egy csokorra valót Csíky Csengele színésznő előadóestjén, Csíkszeredában. A színésznő elmondta: Ferenczes István költő a kedvence. /Székely Judith: Didergés. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 7./
