A szórványok szórványa
Június 26-a az abrudbányai magyar közösség napja. Még élnek itt magyarok? – tenné fel a kérdést, aki keveset tud, vagy keveset hallott a szórvány szórványáról, a Nyugati-Érchegységben található, egykor virágzó bányavárosról. Élnek itt még magyarok. Olyanok, akik ragaszkodnak hagyományaikhoz, nyelvükhöz, s akik büszkén vallják magukat magyarnak, akik egyesületet hoztak létre azért, hogy szervezett keretek között tehessenek a beolvadás ellen, a megmaradásért, a továbblépésért.
Kétszer jött a veszedelem
"1784. esztendőben 9bernek 3dik napján jöve a hír Abrud Bányára, hogy edj Horja nevezetű oláh pap vezérlése alatt igen teméntelen nép pusztittya, öli a nemességet … felmentek Topánfalvára, ottan a Magyarságot el pusztitották, a házokat mind el rontották, vagyonokat elhordták. Másnap Abrudbánya felett a Verespatak felé való hegyet mint a felleg el borította, kiáltván, megöllyük mind edj lábig a magyarokat. A református templomba bémenvén, az orgonát porrá verték, a pap feje felett való koronát el rontották, oda le tett véghetetlen kincset el vitték, aki oda recipialtak volt magokat, sullyok bottal a templom közepén mind főbe verték. Ezen pusztittásban akik megöltettek, harangszó nélkül edj gödörbe lehányattak" – ezt írta Szabó Pál református lelkész az első veszedelmről. A második 1849 májusában volt, amikor két és félezer védtelen magyar esett a borzalmas mészárlások áldozatául. A templomokat felégették, a házakat kifosztották. Ezekre a traumákra ma is emlékeznek.
Aztán jött a következő veszedelem, a kommunizmus, amely bár működtette a kenyeret adó bányákat, a nemzetiségeket beolvasztó eszközök minden formáját alkalmazta.
Együttműködve van jövőnk
Mindezeket túléve, az abrudbányai magyarok, körülbelül nyolcvanan, próbálnak helytállni a hétköznapok sűrűjében.
– Úgy jönnek ide a magyarországiak, mint a rezervátumba. Megvallom, nem tetszik ez nekünk. Eléneklik a magyar himnuszt, aztán a székely himnuszt, filmezik az egészet, otthon mutogatják, hogy Abrudbányán találtak még magyarokat. Őszintén mondom, nem erre van szükségünk, hanem arra, hogy segítsenek, tanácsokkal lássanak el, felhívják ránk a figyelmet, hiszen akkor létezünk igazán, ha tudnak rólunk. Azért hoztuk létre az egyesületünket is. Egyet meg kell érteni: nekünk jóban kell lenni a többségi románsággal, nekünk csak velük együttműködve lehet továbblépni. Ezért döntöttünk úgy, hogy megszervezzük az abrudbányai magyar közösség napját, melynek célja a város interkulturális viszonyainak ápolása, hagyományaink kölcsönös tisztelete, a példás együttélés fontossága – mondta Kopenetz Loránd, az egyesület elnöke, a település gyógyszerésze.
Felújították a református templomot
Az Apafi Mihály fejedelem által 1672-ben adományozott tanulmányi ház után a református templomot is felújítják, amelynek elődjét feltehetően 1625-ben építették. Erre azért kerülhetett sor, mert a templom körül több üzlethelyiség van, s a bérleti díjakból származó összegekből állni tudták a költségeket – mondta Gábor Ferenc református lelkész, aki küküllőszéplaki születésű, s azért választotta az 50 lelkes abrudbányai gyülekezetet, mert felesége enyedi, s így idővel esélye lehet Fehér megyén belül Enyed környékére kerülni. Ottjártunkkor a padlózaton dolgoztak, a falak már frissen meszelve fehéren álltak. A restaurálás szakszerűen folyt, csak természetes anyagot használtak, hogy ne nedvesedjen a fal. A közösségi napnak a templom ad otthont, 11.30 órától itt tartják az istentiszteletet. A város épített örökségéről Kiss Loránd restaurátor és Berindei ortodox lelkész tart előadást. Ugyanitt orgonakoncert lesz, Suteu Ruth előadásában.
Fák nőttek ki az unitárius templom omladozó falából
Nem messze a reformátustól a katolikus templom áll, ide Lukács Róbert beszolgáló plébános jár misét tartani. Ünnepekkor többen vannak a templomban. – Még a román ortodoxok is betérnek, és pénzt tesznek a Szent Antal-perselybe. Nemrégiben, a meszelés alatt évszázados freskókat fedeztek fel, ezeket restaurálni kellene – mondta Kopenetz Loránd, aki szívesen kalauzolt végig a katolikus templomon is. A katolikus templommal szemben erősen romos állapotban áll még az unitáriusok egykori barokk hajléka. A katolikus templom a XIII. században épült, az unitáriuson 1796-os feljegyzés áll. Tetején karvastagságú fák nőttek ki. Siralmas, ahogy kinyílik az ajtó, a tiszta kék eget látni. A verespataki bányaterv tulajdonosa, az RM Gold Corporation segített abban, hogy a beszakadt mennyezetet, a többkamionnyi gerendát és gazt elhordják, s ők ajánlottak anyagi támogatást a templom helyreállítására. Ha az épületet sikerül megmenteni, itt fog működni a magyar kulturális központ.
– Magyar vagyok, nem tudok magyarul, de szeretnék megtanulni – mondta Szőcs Attila, akit nagymamája és ügyvéd édesapja tanított gyerekkorában magyarul. – A feleségem román, a kislányom már egy szót sem beszél magyarul. Szeretném, ha jönne valaki, aki magyarórát tartana nekünk – folytatta. A lelkész, a gyógyszerész gyerekei is román óvodában, iskolában tanulnak, ők is igénylik a magyar nyelvű oktatást. Erre kell majd megoldást találni, ezt szeretnénk kivitelezni minél előbb – mondták az abrudbányaiak.
Erre kellene odafigyelniük az érdekképviseletet felvállalóknak.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Tervezni könnyű
Élő embernek látszott kedden estefelé egy televíziós vitaműsorban Markó Béla, az RMDSZ elnöke.
Beszélt, néha még mosolygott is, bírálta kormánya lassúságát, elismerte, hogy a megszorító intézkedések parlamenti megszavazása elidegenítette választóik nagy részét, igaz, elengedhetetlenségükről majdnem ugyanazt a verset mondta fel, mint bármely demokrata liberális politikus: más lehetősége nem volt a kormánynak a nagy költségvetési hiány kiegyenlítésére. Újra bejelentette, amit hetek óta hajtogatnak a szövetség emberei: ha december 31-én nem kapják vissza a nyugdíjasok jelenlegi járadékaikat, kilépnek a kormányból. Az azért kellemetlen volt, hogy a miniszterek pillanatnyi intézkedéseiről, például Adriean Videanu ama bejelentéséről, hogy ősztől a központi fűtésre szoruló városlakók a jelenlegi költségek kétszeresét fogják fizetni, semmit nem tudott, mi több, cáfolni igyekezett azt, de ma már senki számára nem titok, hogy a miniszterek egy része öntörvényű, nem nagyon akaródzik nekik végrehajtani az átszervezést és költségcsökkentést, a tervezett közigazgatási és államreformot. A miniszterelnök-helyettes és RMDSZ-elnök úgy érzi, a magyarok jelenléte a kormányban hasznos és eredményes volt. Innen, lentről másképp látszik, ám megeshet, hogy a kis lépések politikájához szokott szövetségnek nem túl nagyok az igényei.
De szép és merész terveik vannak, a szombati SZKT-n például gazdaságösztönző intézkedéscsomagot fogadnak el, amely többek között a kis- és középvállalkozások adóterheinek csökkentését, kedvezményes hitelezését és a válság dacára is jelentős profitot termelő romániai bankrendszer többletadóztatását irányozza elő. Lehet, hogy nyitott kapukat döngetnek, erről beszélnek naphosszat a demokrata liberális képviselők is, a baj nem az elképzelésekkel, hanem azok kivitelezésével van. A tanügyi törvény körüli huzavona is élő bizonyíték erre.
Egy szó, mint száz, Markó bírta a csatát a nem túl barátságos újságírókkal, szinte dacosan jelentette ki, hogy kitartanak egyfajta, inkább kulturális, gazdasági, mint politikai területiautonómia-igény mellett.
Sajnos, választóikban mégis az a kép rögzült, amikor a parlamentben a szövetség szenátorai és képviselői szótlanul és jobb ügyhöz méltó fegyelemmel megszavazták a fizetések és nyugdíjak csökkentését.
Simó Erzsébet, Háromszék
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Védelmi stratégia - sajtó, irredentizmus ellen
Romániában nem várt felháborodást és éles bírálatokat váltott ki az ország védelmi stratégiája, amely, rendes körülmények között, csupán a titkosszolgálatok és a fegyveres erők körében tarthatott volna számot különösebb érdeklődésre.
A Legfelsőbb Védelmi Tanács szerdán megvitatta Románia védelmi stratégiáját, amely, alcíme szerint az eljövendő nemzedékek biztonságát és jólétét lenne hivatott szavatolni.
Politikai folyamat
A 29 oldalas dokumentum előszavát Traian Băsescu államfő jegyzi. A bevezető rész munkaeszközként határozza meg a védelmi stratégiát, amely az országot veszélyeztető „kockázatokat, fenyegetéseket és sérülékenységeket” hivatott kivédeni. Leszögezi: a stratégia a fegyveres védelem mellett más területekre is vonatkozik, így a külpolitikára, a közrendre, a titkosszolgálatokra, az energetikai és kibernetikai biztonságra, a kritikusnak minősülő infrastruktúrák biztonságára.
Románia védelmi stratégiája többdimenziós, a katonai vetület mellett politikai, gazdasági, társadalmi és ökológiai dimenziói is vannak. Több irányvonalat követ, mivel a biztonsági problémák egyaránt jelentkezhetnek sérülékenység vagy fenyegetés formájában. De multifunkcionális is: eszközök széles skáláját fogja át, a katonai erőtől kezdve a diplomácián át egészen a titkosszolgálatokig.
A nemzetbiztonság és -védelem szavatolása politikai folyamat, a legfőbb felelősség a kormányra és a parlamentre hárul. Hatékonysága és legitimitása érdekében a nemzetvédelmet és -biztonságot demokratikus ellenőrzés mellett kell szavatolni, a civil társadalom részvételével.
A dokumentum megállapítja: a biztonságot leginkább befolyásoló tényező a globalizáció marad, ezért realista és pragmatikus személetmód alapján kell felmérni a folyamatból fakadó fenyegetéseket, de lehetőségeket is. Románia legfőbb érdeke az, hogy szomszédságában stabil, virágzó és demokratikus államok legyenek, ami a térségbeli béke, egyensúly és gazdasági növekedés feltétele.
Belpolitikai téren a védelmi stratégia az állam korszerűsítését támogatja, a jó kormányzást pedig olyan eszköznek tekinti, amelynek útján a demokrácia elvből a valós élet részévé válik. Egyben megkülönböztetett figyelmet fordít az energetikai biztonságra, amely egyszerre határozza meg a társadalom tagjainak biztonságát és jólétét.
A stratégia a nemzetbiztonságot a nemzeti identitás és értékek érvényesülése, az állam léte és alapvető funkcióinak ellátása szempontjából lényeges igényekként és törekvésekként határozza meg. Országos biztonsági célként tűzi ki az emberi jogok szorgalmazását, a románok jogainak érvényesítését a világ bármely részében, a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartását, Románia korszerűsítését, nemzetközi befolyásának növelését, a NATO és az EU nemzetközi befolyásának fokozását.
Kockázat, fenyegetés, sérülékenység
A dokumentum a nemzetbiztonságot fenyegető kockázatokat, fenyegetéseket és sérülékenységeket különböztet meg. A kockázatokat annak valószínűségében állapítja meg, hogy számottevő károsodás éri a nemzetbiztonsági érdekeket, értékeket vagy célkitűzéseket; az ezeket veszélyeztető fenyegetések külső természetűek, a sérülékenységek a társadalomból fakadnak.
Kockázatot és fenyegetést jelent a nemzetközi terrorizmus fokozódása, a tömegpusztító fegyverek terjedése, a határokon átnyúló szervezett bűnözés, a kábítószer-csempészés és -fogyasztás, a Fekete-tengeri térség instabilitása, a Nyugat-Balkán övezetében állandósuló bizonytalanság, a nemzetközi pénzügyi rendszer törékenysége, hírszerző szolgálatok ellenséges tevékenysége, az állampolgári szabadságjogokat, a társadalmi összefogást vagy az etnikumközi kapcsolatokat sértő egyes radikális, irredenta vagy szélsőséges megnyilvánulások.
Sérülékenységhez vezethet egyes állami intézmények törvényalkalmazási kapacitásának csökkenése, egyes intézmények központi és helyi szintű elpolitizálása, az állami intézmények munkáját érintő korrupció, az adócsalás, a hibás politikai döntéseket követő költségvetési egyensúlyvesztés, az ország térségeinek eltérő fejlődési szintje, a negatív demográfiai tendenciák és a lakosság elöregedése.
A felsorolásban szerepel a hazai sajtókörökben máris nagy felháborodást kiváltó megállapítás, miszerint sérülékenységi tényezőnek tekinthető az állami intézményeket – a tevékenységükről közölt hamis információkkal – befeketítő megrendelt sajtókampány, a sajtótrösztök által a politikai döntéshozatalra gyakorolt nyomás, gazdasági előnyök érdekében.
Románia továbbra is ápolja kapcsolatait az Egyesült Államokkal, a Moldovai Köztársaságra továbbra is megkülönböztetett figyelmet fordít, és úgy véli, az ország uniós csatlakozásával felszámolhatják a nemzetet különválasztó utolsó sorompót is. Támogatja a NATO erőfeszítéseit a ballisztikus rakéták elleni védelem biztosítására, mivel az ország a NATO délkeleti térségében, destabilizáló övezet közelében terül el, ahol megnő annak kockázata, hogy rakétatámadás éri.
Külön fejezet foglalkozik a csalás és adócsalás leküzdésével, fontosnak tartva minden gyanús üzleti művelet nyomon követését, a jobb információcserét a bűnüldöző szervek között.
Az energetikai biztonsággal foglalkozó fejezet a nyersanyag- és elsősorban fölgáz- és kőolajforrások változatosságát célzó multinacionális programok kidolgozását, a vízi energia, az újratermelődő energia termelésének növelését, a villamos energia és földgázpiacok versenyképességének fokozását tűzi célul.
Végül a stratégia nagy figyelmet szentel a kritikus infrastruktúra védelmének is. Kritikus infrastruktúrának tekinthető minden olyan funkcionális gazdasági entitás, amely az egész társadalom számára létfontosságú termékeket/javakat és közszolgáltatásokat biztosít, és amelynek megsemmisítése vagy működésképtelenné tétele súlyosan kihat a lakosságra és az országos vagy regionális gazdaságra.
Bogdán Tibor
Új Magyar Szó (Bukarest)

Újságírók beszélgettek Tőkés Lászlóval Nagyváradon: ráfér Európára a keresztvíz
Húsz évvel ezelőtt avatták a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspökévé Tőkés Lászlót. A püspöki szolgálatról azóta lemondott, jelenleg európai parlamenti képviselőként, az EP alelnökeként tevékenykedő Tőkéssel négy újságíró beszélgetett a KREK székházának dísztermében szép számban megjelent közönség előtt.
A pénteki rendhagyó sajtóbeszélgetés A pusztai vándorlás útjának felén címet kapta. Tőkés László azt mondja, ezen az úton csak a maga erejéből haladhat tovább a magyarság, és semmiképpen nem elég csak Istenre hárítani a felelősséget. „Miért tartaná meg Istenünk Erdélyt, ha mi magunk nem tartjuk meg?” – tette fel a kérdést. Fábián Tibornak, a Harangszó főszerkesztőjének kérdésére válaszolva vette számba, hol tart jelenleg a vándorlásban. Számos eredményt sikerült elérni az elmúlt húsz évben, bár mint fogalmazott, a kezdeti lendület mostanra megtorpant.
Lapunk főmunkatársa, Gazda Árpád arra mutatott rá: sokan bírálják Tőkést amiatt, hogy püspökként a szószékről politikai tartalmú beszédeket tartott, közéleti, politikai megszólalásai alkalmával pedig még áldást is ad a hallgatóságnak. „Annyi baj legyen!” – kommentálta mosolyogva Tőkés. Elmagyarázta: az egyházba olyan időszakban vitte be a rendszert bíráló retorikát, mikor az tabunak számított, s az, hogy az egyre inkább világiasodó Európa „fázik” a keresztyén erkölcsöt hirdető megszólalásoktól, a legkevésbé sem baj. „Ráfér a szekuláris Európára egy kis keresztvíz” – jelentette ki Tőkés.
Rais W. István, a Bihari Napló főszerkesztője arra volt kíváncsi, mennyire látja aggályosnak az EP-alelnök az erdélyi magyarság körében tapasztalható megosztottságról. Tőkés kijelentette: ez a jelenség éppúgy nem véletlen, mint az, hogy a Ceauşescu-korszakban a magyart a románnal ugrasztotta össze a hatalom.
A Reggeli Újság főszerkesztője, Dénes László arra kérdezett rá, mi az európai közösség szándéka Romániával és az itteni magyarsággal. Tőkés szerint a román politikum helyesen lobbizik, nagy gondok nincsenek, de műhelytitok sem létezik, ami alapján az EP-ben a kisebbségben élő magyarokat megítélnék. Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

A százhuszonöt éves EMKE
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület - rövidítve EMKE - 1885. április 12-én alakult Kolozsvár központtal az egykori alapszabálya szerint: „a hazafiság fejlesztése, az erdélyi magyarság közművelődési és közgazdasági megerősítése" céljából. Az első világháború előtti Magyarország legnagyobb közművelődési egyesületének emlékét - mely 1991-ben új életre kelt - idézzük fel a 125 éves évforduló alkalmával.
Az 1867-es kiegyezést követően a magyar állam nem tudta felvállalni az erdélyi magyar művelődés terjesztésére és az oktatásra vonatkozó valamennyi feladatot. Az erdélyi peremvidékeken a magyarság helyzete egyre nehezebbé vált, az alacsony műveltségi szinthez társult a német vidékeken kisebb­ségbe került magyarság beolvasztása, az asszimiláció. A nemzetiségek az új eszmék - a germanizmus, dákoromanizmus - hatására szervezkedni kezdtek, egyesületekbe tömörültek: 1840-ben megalakult a szász Erdélyi Országismereti Egyesület (a Verein für Siebenbürgische Landeskunde), 1861-ben az Erdélyi Román Irodalmi és Népművelődési Társaság, az ASTRA (Asociatiunea Transilvana pentru Literatura Romana si Cultura Poparului Roman). Szükség volt tehát a magyarság önuddatának erősítésére is.
Az EMKE előzménye az a hunyadmegyei mozgalom volt, amely az ottani végveszélybe jutott magyarságot próbálta megmenteni a beolvadástól. Ennek élén Kún Kocsárd gróf (1803—1895), az EMKE későbbi nagy mecénása állt. Ezt követően megindult az egész országra kiterjedő EMKE-szervezés, aminek eredményeképpen 1885 tavaszán megalakult a 21 fiókintézettel és 17 000 taggal rendelkező intézmény. Az indulás éveinek vezető alakjai Sándor József későbbi elnök, Kún Kocsárd gróf, Kún Géza gróf, Bethlen Gábor gróf az első elnök, Bartha Miklós az Ellenzék című napilap alapítója, alelnök, dr. Felméri Lajos egyetemi tanár, Szász Domokos erdélyi református püspök, Ferencz József unitárius püspök, Béldi Ákos gróf, Haller Károly, Kolozsvár polgármestere voltak. A legnagyobb feltűnést Kossuth Lajosnak Turinból küldött, a szervezkedést helyeslő távirata keltett, ő egyben 100 forinttal alapító tagul jelentkezett. Táviratának szavai a következőkről szóltak: „Fogadják elnézéssel a hontalan magyar filléreit. Erdély jobbkeze hazánknak, minden talpalatnyi térrel, amit ott a magyarság elveszít, hazánk ezeréves biztonsága csorbul. Hazafiúi irányban ellensúlyozni a magyarellenes állambomlasztó bújtogatást, fenntartani a magyarságot, visszaszerezni az elvesztett tért, fejleszteni a közművelődést - oly önvédelem, melyet minden magyarnak támogatni kell. "
Az EMKE történetének legdinamikusabb szakasza - az aranykor - az első évtizedre esett. Az évenkénti közgyűléseket más és más városban tartották, s az esemény minden alkalommal az illető megye ünnepévé vált. 1886-ban Kolozsváron az Iparos-egylet palotájában gazdasági kiállítást rendeztek, amelyen több mint száz cég állította ki termékeit, 1888-ban a fővárosi Operaházban EMKE-bált rendeztek, amelyen megjelent a trónörökös főherceg feleségével. Ez nagy országos szenzáció volt, ami jelezte, hogy a legmagasabb körök is tudomásul vették, elismerték az EMKE létezését.
A magyar társadalom az EMKE-t jelentős alapítványokkal támogatta: Kun Kocsárd gróf algyógyi (Hunyad vm.) kastélyát és 1800 holdas felszerelt birtokát 221.557 forint értékben adományozta az egyesületnek földműves iskola létesítésére (1889), Mohay Károlyné magyarkályáni birtokát 100.000 korona értékben ajánlta fel (1899), Miksa Zsuzsanna Nagyenyeden 160.000 koronát hagyott a kijelölt célok megvalósítására (1904). A legnagyobb alapítványokat számos kisebb adomány követte.
1891-ben az EMKE védnöksége alatt fiókegyesületként létrejött a honismeretet és természetjárást pártoló Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE), Kolozsváron felépült a kétemeletes, eklektikus EMKE-irodaház, amelynek homlokzatára az alapítás évét és a fiókokkal rendelkező vármegyék és városok címereit faragták, és kiadták az egyesület talán legsikeresebb kiadványát, a Sándor József szerkesztette EMKE úti-kalauz Magyarország erdélyi részében.
A 1892. évi közgyűlést a budapesti Vigadóban rendezték. A színhelyet és a dátumot az magyarázza, hogy ekkor ünnepelték Ferenc József megkoronázásának negyedszázados évfordulóját. A társadalmi egyesületek nevében az EMKE vezetősége üdvözölte az uralkodót, a közgyűlésen részt vett Tisza Kálmán, Apponyi Albert és a koszorús költő, Jókai Mór, a díszelőadáson fellépett Blaha Lujza is.
A következő időszak legjelentősebb eseménye az 1896 őszén Budapesten tartott EMKE rendezte millenniumi kongresszus és kiállítás volt, amelyen 34 egyesület és 7 irodalmi társaság vett részt, köztük a legnagyobb és leggazdagabb az erdélyi egyesület három millió korona vagyonával kiemelkedett.
Az EMKE aranykorát az egyesület negyedszázados fennállásának megünneplése zárta le. 1911 őszén Kolozsváron tartott ünnepségen részt vett Jósika Samu, a főrendiház elnöke, Berzeviczy Albert, az alsóház elnöke, Apponyi Albert, Rákosi Jenő s még számos nobilitás. A Nemzeti Színház díszelőadásán Hettyey Aranka Rákosi Jenő Prológját szavalta, majd az együttes Herczeg Ferenc Déryné ifi-asszony című három felvonásos színművét mutatta be.
Az évfordulót azonban nem a múló hatású ünnepség tette emlékezetessé, hanem az ennek kapcsán Sándor József összeállításában megjelent két díszkötet: Az EMKE megalapítása és negyedszázados működése 1885-1910. Sándor József beszámolt, hogy az EMKE közművelődési és közgazdasági célra összesen 10 millió koronát fordított, a gyámolító, perselyes és adományozó tagok százezrein kívül 20.000 örökös, alapító és rendes tagot szervezett. Büszkén felsorolta megvalósításaikat: a 163 népiskolát (az első világháborúig 268-at), 77 kisdedóvót, az algyógyi földművesiskolát, mely az országban a legnagyobb volt, 214 nép- és 24 katonai könyvtárat, 153 daloskört, 431 községben 12 ezer írástudatlant oktatott, 500 néptanítót jutalmazott, 118 községi lelkészt segélyezett, 80 honismertető, európai nyelveken is megjelenő kiadványa a magyarság védelmét is ellátta az igazságtalan támadásokkal szemben. Gazdasági téren Erdélyben elsőként az EMKE szervezett ipari, fogyasztási és hitelszövetkezeteket.
A jubileummal lezárult korszak végén megállapítható volt, hogy az EMKE elérte azt a célt, amit alapításakor kitűzött: amennyire lehetett megerősítette a szórványban élő magyarságot, lelassította az asszimilálódást. Fontos eredménynek tekinthető, hogy sikerült az erdélyi magyarság helyzetére a magyar közvéleményt, a kormányszerveket is figyelmeztetni, s az 1890-es évek végére, különösen Bánffy Dezső miniszterelnöksége idején az EMKE célkitűzései a kormánypolitika szintjére emelkedtek.
Az első világháborút követő közhatalom változás rendkívül tragikusan érintette az erdélyi magyarságot és természetesen az EMKE-t is. A támadások egymást érték: barbár kezek feldúlták az algyógyi földművesiskolát, megszentségtelenítették Kún Kocsárd sírját, az egyesület népiskoláinak, kisdedóvóinak jelentős részét lefoglalták, a népkönyvtárak többségét szétszórták, a dalosköröket feloszlatták. Az EMKE ez idő alatt az ostromállapot tilalma miatt nem tudott fellépni a törvénytelenségek ellen, nem szervezkedhetett, védekezhetett. A román sajtóban sorozatban jelentek meg az EMKE-t támadó írások, amelyek azzal vádolták az egyesületet, hogy csak színleg hirdetett kulturális célt, titkolt terve a románság magyarosítása volt, és Budapesttel összeköttetésben anarchikus akciókat készült szervezni. 1921. január 13-án a Bukaresti Hírlap közölte Jászi Oszkár támadó cikkét, mely szerint az EMKE „a grófok s egyéb deklamáló naplopók bankettező, hurázó, a faji gyűlölséget szító, dús szinekúrákat (munkával nem járó) nyújtó tápintézete."
A változások utáni első közgyűlést 1921. július 3-án, Kolozsváron tartották, amelyre Sándor József főtitkár az EMKE életéről rövid összefoglaló jelentést állított össze. Adatai megdöbbentőek, felsorolja mindazokat az atrocitásokat, veszteségeket, amelyek az egyesületet és intézményeit, birtokait érték, később kiderült, hogy az EMKE vagyonának nagy része elveszett. Furcsa módon a külföldön élő Béldi Ákos grófot - az előbbi időszak vezetőjét - meghagyták az elnöki székben, az alelnökök között találjuk Benedek Eleket, Szabolcska Mihályt, Sárkány Lajost, az örökös főtitkár Sándor József maradt. A hatalom által igényelt módosított alapszabályzatot eljuttatták az illetékes román szervekhez, majd megkezdődött a 17 évig tartó szélmalomharc annak jóváhagyásáért. A hatóságok különböző jogi kifogásokkal rendre elutasították elfogadását. Pedig az EMKE többször is kijelentette: „Mi nem kérünk többet és mást a román társadalomtól és közhatalomtól, mint amennyit adott, és ahogyan viselkedett annak idején a magyar társadalom és magyar állam a román irodalmi és művelődési egyesülettel, az ASTRA-val szemben". Az évtizedes jogi huzavona nyílván az egyesület kifárasztását, elsorvadásának kivárását is célozta. Aztán 1935 elején, amikor már az egész EMKE elaludt, megszűntek vidéki szervezetei, a magyarság már napirendre tért elvesztése felett, a belügyminisztérium váratlanul elfogadta az ismételten módosított, többszörösen visszautasított alapszabályokat.
Sajnos az egyesületnek ekkora már a magyar közönséggel való kapcsolata annyira megszűnt, hogy az újraszervezést elölről kellett kezdeni és így is csak lassú lépésben történhetett. 1938 tavaszán aztán Romániában bevezették az ostromállapotot és minden pártot, egyesületet, csoportosulást feloszlattak, az EMKE két világháború közötti korszaka véget ért.
1940 augusztusában a második bécsi döntés határozata következtében Észak-Erdély visszatért Magyarországhoz, magyar lakói felszabadultak a kisebbségi sors alól. Az EMKE első nagy ünnepségét 1941. március 15-én, Kolozsváron tartotta. Hosszú évtizedek után először lehetett az egész város ünnepévé tenni március idusát: a Mátyás szobor előtt a Főtéren, majd a Diákház nagytermében Bartók és Kodály dalaival köszöntötték a résztvevők a szabadság napját. A tisztviselői kar megújítására is sor került: Béldi Kálmán elnök mellett Szathmáry Lajos alelnök vezeti a testületet, a Közművelődési Szakosztályt László Dezső országgyűlési képviselő, a Társadalmi Szakosztályt Kovrig Béla egyetemi tanár irányította. Az ünnepi hangulatot rontotta a pénztári jelentés, amelyből kiderült, hogy a bécsi döntéskor az egyesület vagyonának 90%-a Dél-Erdélyben (Romániában) maradt. Az anyagi alapokat az új vezetőség elsősorban tagtoborzással igyekezett megteremteni, de az erdélyi városok és megyék közül számosan kisebb-nagyobb támogatással siettek az egyesület segítségére. A Hangya-szövetkezet 25 ezer pengős alapítványt tett az EMKE javára.
Az EMKE megünnepelte 1941 őszén Széchenyi István, „a legnagyobb magyar" születésének 150. évfordulóját, 1942. március 15-ét, 1942 őszén pedig Kőrösi Csoma Sándor születésének 150. évfordulóját.
Az 1940-es évek legjelentősebb EMKE-akcióit az ún. „meseautó" kiszállásai jelentették, amelyek igazi életet tudtak vinni az egyesület tevékenységébe. 1942-ben a magyar kultuszminiszter az EMKE-nek ajándékozott egy akkoriban korszerű audiovizuális eszközökkel felszerelt autóbuszt, mely hónapokon keresztül járta Erdély kisebb-nagyobb falvait, magával vitt néhány írót-költőt, akik műveikből olvastak fel, s ugyanakkor megismerkedtek a falusi élettel, művelődési szintjével. Több meghívott honismertető előadást tartott, rendszerint lemezhallgatás és filmvetítés zárta a falu ünnepévé emelkedő EMKE-napokat.
A „meseautó" kiszállásait mindig Unghváry Sándor, a közművelődési titkár vezette, az írók elsősorban a Termés című folyóirat fiatal munkatársainak köréből kerültek ki. 1942 decemberében meglátogatták: Gyalu, Bonchida, Kötelend, Alsózsuk, Bánffyhunyad, Szászfenes stb. helyiségeit. A Termés munkatársain - Asztalos Istvánon, Bözödi Györgyön, Kiss Jenőn - kívül a kiszállások egy részén részt vett az erdélyi körúton lévő Veres Péter is. Bözödi György lelkesen összegzi élményeit: „Nem lehet eléggé méltányolni az EMKE-nek azt a lendületes munkáját, amit a népművelés érdekében megindított. A vetítőgéppel, filmekkel, villamos fejlesztő géppel és hangszóróba bekapcsolható nagy gramofonkészülékével és egész ládát kitevő néprajzi lemezekkel felszerelt szerelvénye szinte naponta útban van Kalotaszeg vagy Szolnok-Doboka irányában, és az EMKÉ-n kívül a népművelési munkába bekapcsolódtak a Termés írói, a Nemzeti Színház művészei is." A ,,meseautó" befejezésül rendszerint megajándékozta a helyi tagozatokat egy-egy százkötetes könyvtárral. A krónikások összesen 70 vidéki EMKE-napról tudósítottak.
A második világháború végén a front átvonulásai Kolozsvár újabb „felszabadulása" után alig két hónappal az idős Sándor József - a Magyar Népi Szövetséggel (MNSZ) egyetértésben - hozzálátott az EMKE átmentéséhez. A közgyűlés Sándor Józsefet régi-új elnöknek választotta, alelnökök Tavaszy Sándor teológiai tanár és Nagy István író lettek. A vezetőségben az „új rend"-et Balogh Edgár, Szabédi László, Jordáky Lajos képviselték.
Az EMKE ebben az időszakban könyvek kiadásával próbálta társadalmi súlyát növelni: Az Erdély szabadságharca 1848-49 a hivatalos iratok és hírlapok tükrében című kötetet Balogh Edgár és Bözödi György írta, megjelent Nagy István Özönvíz előtt című színműve és öt egyfelvonásos színdarab a műkedvelők számára.
1945 júniusában nagy veszteség érte az EMKÉ-t, elhunyt Sándor József elnök. Az erdélyi magyarság egyik legnagyobb személyiségét a kolozsvári Farkas utcai templomból nagy egyházi pompával temették, a magyar értelmiség szinte teljes létszámban kivonult, a beszédet Vásárhelyi János református püspök mondta, a házsongárdi sírnál Tavaszy Sándor és Balogh Edgár búcsúzott. Sándor József halálával az EMKE önálló személyisége is nagyrészt megszűnt, szerepét a MNSZ Közművelődési Bizottsága vette át.
1947 nyarán nyílt támadás indult az erdélyi magyar intézmények ellen, a Világosság című lapban Tamás Gáspár és Balogh Edgár kezdte a számonkérést. A legkeményebb vádakat az Igazság fogalmazta meg, azt bizonygatta, hogy az EMKE fő célja a „grófi nagybirtok" megmentése volt, a feudális Magyarországot képviselte. Az EMKÉ-nek nincs helye a demokratikus Romániában, zárult a megrendelt aláíratlan cikk. Ezekben a napokban már kibontakozott a kolozsvári törvényszéken Unghváry Sándor koncepciós pere, amelyben az EMKE közművelődési titkárát a „reakciós budapesti fasiszta kormány" részére történő kémkedéssel vádolták. Ezzel az EMKE megszűntnek volt tekinthető. Megjegyezzük, hogy az EMKE irattárát 1992-ben (!) Bukarestbe szállították, jelenleg nem kutatható.
A kommunista diktatúra az EMKE-t negyvenhárom esztendeig „búvópataklétre" kényszerítette. Ennek a nemzedéknyi időszaknak az eseményei azonban bizonyítják, hogy az erdélyi magyarságban végig élt a közművelődés vágya és igénye, s még a saját szervezeti kereteket nélkülöző években, tőle teljesen idegen formákba kényszerítetten is, kifejezést tudott adni ennek a vágyának és igényének.
Az 1989 decemberében történt fordulat teremtette új helyzetben az erdélyi magyarság nem csak politikai érdekképviseleti szervezetét, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget hozta létre, hanem 1991. április 20-án a brassói közgyűlésen újraalakította 200 küldött szavazatával az EMKE-t is. Az alapító tagok az erdélyi művelődés kiemelkedő személyiségei, Dávid Gyula, Kötő József és Laskay Sándor voltak. 1995-ben már Románia 119 városában és falujában 403 egyesülete és közművelődési alapítványa működött, talán nem érdektelen ideiktatni a legfontosabbakat: az aradi Kölcsey Egyesületet, a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Egyesületet, a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesületet, a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Egyesületet, a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Egyesületet stb.
1992-től évente ünnepélyes külsőségek között adták át az EMKE-díjakat és diplomákat - Kemény János-díjat, Kun Kocsárd-díjat, Bánffy Miklós-díjat, Szentgyörgyi István-díjat stb. - azoknak a személyeknek, akik művészetükkel és munkájukkal maradandót alkottak az erdélyi magyar közművelődés terén.
Sajnos, az anyagi gondok korlátok közé kényszerítik az EMKE tevékenységét, az 1948-ban államosított székházakat, könyvtárakat, a működést támogató birtokokat az 1989 utáni román törvénykezés nem juttatta vissza jogos tulajdonosának. Az erdélyi magyarság tehát arra kényszerült, hogy alapítványi forrásokból, hazai és határokon túli támogatásból, egyének áldozatkészségéből teremtse meg a közművelődési munka lehetőségét. Így születtek Kolozsváron az EMKE Mikó Imre Könyvtára és Heltai Gáspár Alapítványi Központ, Györkös Mányi Albert EMKE műteremlakás, zilahi, szilágysomlyói EMKE-házak, csernakeresztúri Magyar Tájház.
2008-ban az EMKE elnöksége úgy határozott, hogy az 1885. évi alapítás emlékére április 12-ét az Erdélyi Magyar Közművelődés Napjává nyilvánítja, amely alkalommal minden esztendőben országos ünnepséget rendez. Ezeknek az ünnepségeknek a fő célja a magyar identitás, az erdélyiség és az egyetemes kulturális értékek megőrzése. Az erdélyi magyarság munkájában pedig csak akkor lehet eredményes, ha szellemiségét az EMKE régi jelszava hatja át: „Ki a köznek él, annak élni érdemes!"
Sebestyén Kálmán
Honismeret, 2010/3, XXXVIII évf.
Irodalom: Sándor József: Az EMKE megalapítása és negyedszázados működése 1885-1910. I—II. Kolozsvár 1911. - Unghváry Sándor (szerk.): EMKE naptár, 1943. Kolozsvár - Dávid Gyula-Nagy Pál (szerk.): EMKE 1885-1995. Kolozsvár 1995. - Balogh Edgár (szerk.): Romániai Magyar Irodalmi Lexikon. I. Bukarest 1981.
emke.ro/sajtóvisszhang

„Nem jó kormányozni” – Marosfőn véget ért a Magyar Ifjúsági Értekezlet által szervezett tábor
„A súlyos gazdasági helyzet és az ennek nyomán meghozott népszerűtlen megszorító intézkedések dacára, az RMDSZ addig vállalja a kormányzást, amíg esélyt lát arra, hogy valós és mélyreható reformokat foganatosítson a romániai közigazgatás átépítése és a decentralizáció megvalósítása terén” – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes Marosfőn, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) által szervezett EU-táborban.
Az RMDSZ elnöke az ország szociális-gazdasági helyzetét, a reformokat, a készülő oktatási törvényt és nem utolsósorban az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának politikai és erkölcsi vonatkozásait is taglaló előadásában úgy fogalmazott: olyan időszakban vagyunk, amikor alapvetően nem jó kormányozni, a Szövetség azonban mégis vállalja ezt, és nemcsak erkölcsi megfontolásból, hanem mert ebben az időszakban valóban nagy esély van jelentős, mélyreható reformok megvalósítására, a belterjes, túlburjánzó állami bürokrácia lebontására.
Kikényszerített decentralizáció
A bonyolult és bürokratikus állam „lebontásának” első kézzelfogható eredményeként Markó a kórház-decentralizációt nevezte meg. Elmondta, az elmúlt hónapokban az RMDSZ egy valóban mélyreható decentralizációt kényszerített ki az ágazatban, melynek nyomán az egészségügyi intézmények túlnyomó része a megyei, illetve a helyi önkormányzatok hatáskörébe kerültek át. „Az általános demokrácia kérdése a sajátos demokratikus jogokkal abban az elvben találkozik, amit egy szóban úgy hívok, hogy decentralizáció” – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.
Tanügyi sikerek leltára
Az oktatási törvényről szólva Markó kifejtette: alapvető cél az, hogy teljes körű és minőségi anyanyelvű oktatást biztosítsanak a legfelsőbb szintig, de ezzel egy időben a döntési jogkörök is a helyi közösség kezébe kerüljenek.
„Állítom, hogy magyarul tanulni és tanítani leghatékonyabban és legeredményesebben csak önálló intézményrendszerben lehet” – mutatott rá. Markó Béla emlékeztetett: 1989-ben egyetlen önálló magyar középiskola sem volt, ma 60 fölött van a számuk Erdélyben. Meglátásában az új oktatási törvénnyel reálissá válik az önálló döntéshozatal lehetősége.
Szerinte a törvény a decentralizációs elképzelések által lehetőséget biztosít arra, hogy minden közoktatási intézményben az iskolai vezetőtanácsok, tanárok, szülők, önkormányzatok képviselői hozzák meg a döntéseket. „A mi szempontunkból ez nagyon fontos előrelépés ahhoz, hogy mi dönthessünk az oktatással kapcsolatos ügyekben. Ha ugyanis ezekben megszerezzük a döntési jogokat, és megadjuk a helyi közösségnek, akkor rendkívül nagyot léptünk abba az irányba, amelynek végcélja az autonómia” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
Gazdasági kérdések
„Mennyibe fog kerülni harminc év múlva egy liter benzin, hol lesz a nyugdíjkorhatár és mekkora lesz a bevándorlás aránya? Az ideális helyzet, amit mindenki szeretne, természetesen az, hogy a nyugdíjkorhatár 65 év körül lenne, a benzinár a maihoz képest nem változna és a bevándorlók száma a kényelmes öt százalékot nem haladná meg. Ehhez képest a szakértők szerint 30 év múlva a nyugdíjkorhatár 70 év körül lesz, a benzin literenkénti ára mai összegre átszámítva 20-25 lejre nő és a bevándorlók aránya eléri a 20 százalékot” – fogalmazott Gáti István kormányfőtitkár-helyettes, hangsúlyozva, hogy Románia gazdasági jövőjét nem lehet külön, az Európai Uniótól függetlenül vizsgálni. Varga Gábor, az Országos Szabadalmi és Védjegyhivatal vezérigazgatója a szellemi tulajdon védelmének kérdésköréről beszélt.
EP-képviselők tanácsai
Winkler Gyula, Sógor Csaba és Sebastian Valeriu Bodu EP-képviselők Your choice: közéleti szerepvállalás vs. gazdasági szféra az EU-ban című előadása a köz- és versenyszféra kölcsönhatására világított rá. Bodu a privát és állami szektor előnyeinek és hátrányainak összehasonlítását követően részletesen tárgyalta a közszereplővé válás feltételeit.
A témát tovább fejtegetve, a mentalitásváltás szükségességének kérdéskörére alapozva, Winkler Gyula a fejlődési tendenciák figyelembevételét ajánlotta a hallgatóságnak, egy jövőjét tervező fiatal szempontjainak felvázolásával. Sógor Csaba beszédében arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy a mai globális pénzügyi válságban a legfontosabb hosszú távú befektetés az oktatás minőségének és körülményeinek javítása kell hogy legyen.
Versenyképesség hazai pályán
Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke a közigazgatásban való tapasztalatszerzés hasznosságát emelte ki, miszerint az itt szerzett ismereteket bármilyen szektorban, munkakörben lehet értékesíteni: „aki teheti, iskolavégzés után induljon a közigazgatásban, mert a tapasztalatszerzés mellett kapcsolatokat építhet, vagy akár széles körben képezheti magát”.
Tonk Márton, a Sapientia EMTE kolozsvári karának dékánja szerint a versenyképesség alapfeltétele nem feltétlenül az egyetemi képzésben elsajátított ismeretek, habár ezek is mind hozzájárulnak a munkaerőpiacon való érvényesüléshez. Szerinte „nem elsősorban az egyetemek fogják megoldani a fiatalok helyzetét, itt ugyanis gazdasági kérdésekről is beszélünk”, azonban mindez mellett kulcsfontosságú „az önerőből, az egyetem padjain kívül szerzett felkészültség” – hangsúlyozta a dékán. Új Magyar Szó (Bukarest)

Körmére néznek a Mecénás Alapítványnak?
Úgy tűnik, nem merült feledésbe az az egykor nagy port kavart eset, amikor ezelőtt hét esztendővel a nagyváradi Mecénás Alapítvány rátette a kezét a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által megpályázott summára, amelyből a pályázók Érmindszenten szándékoztak kialakítani egy, az Ady Endre nevét viselő és a költőóriás szellemi hagyatékát szolgáló központot.
A politikai suskusok rengetegéből annyi derült ki – és egyesek csak erre hajlandók emlékezni –, hogy a Bihar megyei RMDSZ-vezetők által gründolt Mecénás Alapítvány szerzett a magyar kormánytól 320 millió forintot egy kulturális központ létrehozására. A teljesebb igazság az, hogy ezt a pénzt a KREK által még 2001-ben elkészített „érmindszenti pályázat” nyerte el 2002 tavaszán az első Orbán-kormánytól, ám mire a pénz megérkezhetett volna a pályázókhoz, megtörtént a nem várt kormányváltás. Az újonnan felálló szocialista-szabaddemokrata kabinet pedig a magyar állami költségvetésből elkülönített összeget nem azoknak adta oda, akik elnyerték, hanem átjátszotta egy baráti csoportnak, amelyik „jelentkezett” érte. Ugyancsak Nagyváradról s ugyancsak építeni akart belőle. De ez már nem az egyházkerület volt és nem Érmindszentben gondolkodott...
Az első pályázatot MSZP-SZDSZ segédlettel „felülíró” második nyertes pályázat nyomán mindössze egy abbamaradt, omladozó építkezés és egy tornateremhez hasonló bálterem jött össze „Ady Endre Kulturális Központ” néven a nagyváradi Izabella (ma Codrilor) utca egyik félreeső telkén, a városi strand és belügyminisztérium üdülőtelepe között. Az évek során a Meggyessy-, majd a Gyurcsány-kormány már nem is firtatta a pályázat sorsát, ők a pénzt átadták váradi partnereiknek, emezek nyilván valamiképpen elszámolták, aztán lett belőle, ami lett. A további támogatás valami miatt elmaradt, így aztán egy tényleges, multifunkcionális, az Ady-kultuszt szolgáló kulturális és idegenforgalmi létesítmény se Váradon, se Mindszenten nem lett.
Idővel bebizonyosodott, hogy a 320 millió forintból felhúzott strand melletti hodály gyakorlatilag az RMDSZ Bihar megyei szervezetének afféle gyűlés- és báltermévé vált, amely az év nagy részében kihasználatlanul áll. A félbehagyott „termálszálló” mellett lapuló „Ady Endre Kulturális Központban” pártbulikat, lakodalmakat, babazsúrokat, divatbemutatókat stb. tartanak mindmái napig, s ezeknek vajmi kevés közük van a költői hagyaték vagy általában a magyar kultúra ápolásához. Mivel a több száz milliós „kulturális invesztíció” magyar közpénzekről szól, a második Orbán-kormány beiktatását követően úgy fest, ez a csontváz is kiesik abból a szekrényből, amelyben a határon túli magyar kultúra megsegítésére címzett, ám menetközben szőrén-szálán eltűnt, eltérített vagy látatlanban felélt támogatások titokzatos ügyei lapulnak.
A július 1–3. között megtartott VII. Partiumi Írótáborban ugyanis szombat délelőtt sajtótájékoztatót tartott L. Simon László, a Magyar Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke és Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, volt nagyváradi református püspök. Többek között az is elhangzott, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) – amelynek Tőkés az alapító elnöke – szorgalmazza az érmindszenti Ady-zarándokhely ügyének haladéktalan kivizsgálását, valamint a pályázat eltérítésében részvevők felelősségének megállapítását. Vizsgálati támpontként az EMNT kérelmében a következő személyek érintettségét tüntették fel: Medgyessy Péter volt magyar miniszterelnök, Kiss Elemér volt magyar kancellária-miniszter, Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal volt politikai államtitkára, Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának volt elnöke, illetve a nagyváradi Mecénás Alapítvány alapító és vezetőségi tagjai: Mudura Alexandru nagyváradi nagyvállalkozó, Kiss Sándor megyei RMDSZ-elnök, kuratóriumi elnök, Lakatos Péter parlamenti képviselő, a támogatási szerződés aláírója, Földes Béla, a Bihar megyei RMDSZ volt ügyvezető elnöke, kuratóriumi tag, Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke, alapítványi ügyvezető igazgató. A magyar kormányhoz eljutatott nyilatkozatban, szerepel az is, hogy a szocialista-liberális, magának többször egyházellenes megnyilvánulásokat megengedő egykori magyar kormánynak egyházi személyek bevonásával sikerült a hitelesség látszatát kölcsönöznie az elorzott projekt számára. Így például megemlítik, hogy 2002. december 10-én Fodor József római katolikus püspöki helynök, az RMDSZ akkori megyei tanácsosa aláírásával szentesítette a kétes hátterű beruházást.
L. Simon László a szombati sajtótájékoztatón elmondta, már a mai nap, azaz hétfőn javasolni fogja, hogy kezdjék el az Ady Endre Kulturális Központtal kapcsolatos pályázati visszásságok kiderítését. Lapunk kérdésére hozzáfűzte, a minél alaposabb kivizsgálás segíteni fog abban, hogy felelősségre vonják mindazokat, akik esetleges spekulációik következtében nemcsak a magyar kormány pályázati pénzeire tették rá illetéktelenül a kezüket, de meggátolták, hogy a határon túli magyar irodalom és kultúra ápolásáért, megtartásáért valós, eredményes lépéseket tehessenek mások. Amennyiben bebizonyosodik a sikkasztás, úgy a korrupcióellenes hatóságokat is bevonják a vizsgálatokba. Tőkés László azt is elmondta, nem tettek le arról, hogy felépítsék a tervbe vett érmindszenti zarándokhelyet, s bíznak abban, hogy Ady hallhatatlan soraiból erőt merítve, igazzá és aktuálissá válnak a következő verssorok: „Most perc-emberkék dáridója tart, / De építésre készen a kövünk.”
Szőke Mária
Reggeli Újság. Erdély.ma

Újjászületik a mezőmadarasi tánc
Pénteken zárt a mezőmadarasi gyermektánctábor. A szervezőket az eredményekről kérdezem.
Fazakas Ildikó, az EMKE Maros megyei szervezetének ügyvezető elnöke: – A rövid távú célunkat elértük: ízelítőt adtunk Mezőmadaras néptáncaiból mind a helyieknek, mind a Mezőmadarason megfordult vendégeknek, rendezvényünket ugyanis az anyaországi Mezőtúrról és a kalotaszegi Türéből érkezett vendégek is meglátogatták, ők a csittszentiváni fafaragó tábor lakói voltak. Ugyanakkor a résztvevők különböző kézműves-foglalkozásokkal ismerkedhettek, megtanulták a bútorfestés, gyöngyfűzés alapjait, valamint fonalakból készítettek különbőző tárgyakat, más-más technikával. Nem volt gondmentes a tábor, ezek Mezőmadaras infrastrukturális hiányosságaiból adódtak.
Fazakas János néptáncos, táncoktató: – Minden intenzív mozgás fárasztó és izzasztó. De komolyra fordítva a szót, a napi kétszeri tanítással a résztvevők mozgáskészsége sokat javult, egyúttal pedig a saját táncos anyanyelvüket is sikerült pallérozni. Mára igencsak megritkultak a táncos alkalmak, és ez a hiány nemcsak Madarason, hanem minden más faluban is nehezíti, ellehetetleníti a tánctanulást. Hiányzik az a közeg, ahol az idősebbeket egyáltalán táncolni látják. Ezért hívtam meg egyik estére a falu messze híres tánckútfőit egy rövid bemutatóra. Legalább láthatták őket és rádöbbenhettek arra, hogy a táncuk is érték.
Szabó Ibolya Izolda, a Pro Ruris Egyesület elnöke: – Röviden összefoglalva jó volt és hasznos. Már régóta szerettünk volna egy ilyen tábort, tervünk megvalósításában állt mellénk az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete, az EMKE pályázta meg a tábor költségeinek egy részét a Corvinus Támogatásközvetítő Zrt.-től, és vállalta a tábor vezetését.
Fazakas Ildikó: – Szerintem sikeres öt nap van a hátunk mögött. A felméréseink azt mutatják, hogy szükség van az ilyen rendezvényekre. Az utolsó napon a gyermekek megkérdezték, hogy a jövő héten is kell-e jönni. Válaszoltuk, hogy nem. Elkeseredve mondták: "Akkor mi mit fogunk csinálni?"
Úgy terveztük, hogy naponta kétszer két órában lesz táncoktatás és egy-egy fél óra énektanítás. Végül akkora lett az igény, hogy módosítani kellett, délutánra még be kellett iktatni egy órát külön a kicsiknek (ovisok meg elsősök és másodikosok), mert délutánra megérkeztek a fiatalok is a faluból, akik különböző elfoglaltságaik miatt délelőtt nem tudtak ott lenni. Este a táncházba pedig jöttek szülők és a környező falvakból a fiatalok, akik szintén táncot szerettek volna tanulni.
Fazakas János: – A siker közös és egyéni is egyben. Mindenki tanult, és nem keveset. A különböző korcsoportoknak differenciált nehézségi fokozatú tananyagot állítottam össze és tanítottam meg. Magabiztosabbak lettek, ezután bátran felállnak majd táncolni, ha alkalom adódik. És keresni fogják a táncos alkalmakat is. Személyesen is sok apró öröm ért a héten. Minden megtanított, már ösztönössé váló mozdulat az én sikerem is. A szabadtánc közben felismert és felszabadultan megszólaló, táborban tanult ének számomra a jól elvégzett munka egyik jele volt.
Fazakas Ildikó: – Mindenképpen közösségformáló ereje van. Azon kívül, hogy jól érezzük magunkat és tanulunk az oktatóktól és egymástól, rájövünk arra, hogy a település és a kistérség érdekében együtt kell működnie a civil szférának, az önkormányzatnak és a vállalkozóknak egyaránt. Ez alkalommal is bebizonyosodott, hogy a szervezők, a mezőmadarasi gyerekek szüleinek, a református egyházközség tagjainak, egy lelkes tanító néninek és segítőkész vállalkozóknak az összefogásából sikeres rendezvény születik.
Fazakas János: – A néptánc az közösségi kultúra. Kivételek persze vannak, mint ahogy szólóformák is kialakultak, pl. a legényesek. A páros táncot nem lehet egyedül táncolni. De ugyanakkor a régi falusi világban a táncnak is rendje volt. Szabályozva volt minden. Mostanra sajnos felbomlott a régi rend. És a gyerekek, fiatalok csak így, szervezett formában tanulhatják meg elődeik táncait. Aki kimaradt a tanításról, az a későbbiekben sokkal nehezebben tudja elsajátítani ezt a mozgásvilágot. Nem értik és nem is keresik a néptáncos alkalmakat. Marad nekik a diszkó és a kocsma világa.
Fazakas Ildikó: – Hogyan tovább? Ismeretes, hogy a Székely-Mezőség öt települése létrehozta a Maros Mezőségi Művésztelepet, ahol fontos képzőművészeti tevékenység folyik minden nyár folyamán. Elérkezett az idő, hogy a kistérségben folytatott kulturális tevékenységek néptánc és népzenei rendezvényekkel is bővüljenek, a népművészettel kapcsolatosakat pedig fejlesszük. Tudomásom szerint az idén a csittszentiváni fafaragó- és kézművestáboron kívül ilyen jellegű rendezvény nincs és nem is kerül megszervezésre a kistérségben. Madarason pedig meg szeretnénk szervezni jövőre is, mert igény van rá, sőt a bővítése is a terveink között szerepel, mivel egy ilyen rendezvénynek nemcsak hagyományőrző, hanem gazdasági hatása is van a kistérségre, például a hagyományos gazdasági tevékenység erősödése, a szolgáltatások bővülése a kistérségben, ezek szerves következménye pedig a munkahelyek teremtése lenne. Csak ehhez még kellene javítani a település infrastruktúráján, gondolok itt az ivóvíz- és csatornahálózatra, korszerűbb telefon- és telekommunikációs hálózatra. A szervezők egyik hosszú távú célja, hogy a térség népi kultúráját, hagyományait, művészi és kulturális értékeit feltárják, megőrizzék és terjesszék a kulturális turizmus részeként különböző csatornákon keresztül a megye és országhatárokon innen és túl. Fontos a turisták számának növelése a kistérségben, ehhez szervesen hozzájárulna a tábor is, mivel a rendezvény ideje alatt szerzett ismeretek és a kellemes tapasztalatok a legjobb reklám.
Szabó Ibolya Izolda: – Mivel a Pro Ruris Egyesület az idén szervezi a kilencedik képzőművészeti tábort, tapasztalatból tudom, hogy ha a művészek jól érezték magukat nálunk, visszajáró vendégekké válnak, sőt, tanácsukra minél többen fogadják el a szervezők meghívását. Ugyanígy, ha mindenki megtalálja egy hagyományőrző rendezvényen a számítását, szívesen jön vissza, és hoz másokat is magával. A Székely- Mezőségre látogató turisták számának növelését és a kistérség minél jobb megismerését fogja szolgálni az a turisztikai információs központ is, ami a közeljövőben épül fel Mezőmadarason az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból, ennek keretében kulturális útvonalak kidolgozását és a hozzá szükséges infra- struktúra létrehozását tervezzük.
Fazakas János: – A táborzárásra meghívtam a mezőpaniti fiatalok már öt éve működő Porka Színjátszó és Néptánccsoportját. A rendszeresen dolgozó csoport magas szinten mutatta be falujuk néptáncait. Ők nemcsak Mezőpanit táncait ismerik, hanem a vajdaszentiványi, nyárádmenti táncokat is. Jelenleg a mezőségi táncok koreográfiáját tanulják, amit műhelymunka alkalmával szemléltettek is. Az előadás és a tábori gálaműsor után a gyerekek szülei és a fiatalok is megkerestek, a továbbtanulás módozatairól beszélgettünk. Úgy néz ki, van igény a folytatásra. A falu szerintem megbírna még két különböző korosztályú tánccsoportot is. A Magyarországon is méltán híres mezőmadarasi tánc remélhetőleg újjászületik a faluban a gyerekek és a fiatalok lábán.
Bölöni Domokos. Népújság (Marosvásárhely)

A pillanat alkalmassága
Miközben az ország és benne a szorongatott falvak-városok szügyig állnak vízben, házak, hitek, politikai erődítmények dőlnek, s a víz színén tojásdobálóktól és feldühödött valódi és műparasztoktól űzve egy vízi- és csoda-Boc szaladgál, miközben a világ tetőtől-talpig fociban tobz, brazilt sirat, németet éltet, a megtalált pillanatban meg vagy inkább még inkább: újjáalakult a Román Kommunista Párt.
Korábban – amolyan kéregalatti sekély illegalitásban – a Társadalmi Szövetség pártjának nevezte magát. Mára megizmosodott nyugdíjasként (micsoda nyugdíjakkal zsebükben, takarék- és pártkönyvekben!) kilépve a nyilvánosság elé, bátran hirdeti, hogy éljenek a kommunisták és a nemzetköziség!
Ez utóbbiról maga sincs meggyőződve, hiszen, ha a nagy elődpárt kinyírt főtitkárának nemzetköziségére gondol, eszébe jut, hogy csak a főtitoknok-elnök utazott a nemzetköziség tengerein, a honi komcsi a nemzeti nagyobbság érzeteinek tócsájában volt kénytelen papírhajókázni, már ha volt papír, írni, alféltekét törülni.
Szóval itt a párt, az aggmenház acélos élcsapata, vagy bicebóca alcsapata, amely kíméletlen harcot hirdet a megbukott kapitalizmus ellen, a dolgozók millióinak fog vörös reményt sugallni, szép jövőt, munkát kenyeret ad a mai párttagok főnökségre vágyó unokáinak mankójához. Érlelődik újra a szocialista munkaverseny és a velejáró nemzeti sorálló bajnokság, forr már a virtusokban a virtuális étel és ital, jönnek a végeérhetetlen gyűlések és a kudarcápoló szerek nagyvására.
De ha egy kevéssé eltekintünk a visszahúzóktól és arasszal feljebb emeljük szemünk, ott látjuk a húsz év alatt tökéletesen átfestett ócskákat, akik hallgatva az idők szavára átrétegződtek, asszimilálódtak, átfestették politikai jelmezüket, pártokba csoportoztak, befurakodtak a demokrácia lágy zsigereibe, a hézagokba, testrésekbe.
Mára a tegnapi arctalanok, kis stréberek, vidéki párttitkárok és tagdíjbeszedők, szakszervek, tisztes polgári technokraták, liberálisan ókonzervatívok, szekusan parasztdemokraták, kiszesen új degenerék lettek, jobboldalon viselik amúgy baloldali kardiovaszkuláris párt- és kormányszervüket.
Bár nincsenek ott az újjáalakulásnál, figyelnek. Ha ugyanis újabb fordulat jőne, amitől a történelem szellentése mentsen, akkor ugrásra készek. Visszaigazolnak.
Addig pedig hirdetik, hogy az RKP főtitkára Constantin Rotaru elvtárs, aki most odaállt a gátra – nem a Szeret és a Szeretet (a hatalmat szeretné) vagy az Olt gátjára, hanem a kapitalizmuséra – nem is román, hanem cigány, ne adj isten, Roth (áru-ló). Sőt ultrarőt.
Sebestyén Mihály. Új Magyar Szó (Bukarest)

Korlátozzák a kisebbségi nyelvű közvetítéseket
A dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság közvetítése kapcsán a nemzeti kisebbségek nyelvén történő televíziós sugárzás korlátozásának problémája is felmerült az Európai Parlament (EP) kisebbségi munkacsoportjának e heti ülésén – közölte csütörtökön Gál Kinga fideszes EP-képviselő, a munkacsoport vezetője.
Az ülésen a dél-tiroli német csatorna (RAS) képviselői elmondták, hogy Olaszország egyetlen kisebbségi nyelven, németül sugárzó csatornája nem közvetítheti a világbajnokságot. A nemzetközi szövetség (FIFA) ugyanis csak az adott ország nemzeti csatornájának adott közvetítési jogokat.
Ugyanez a probléma merült fel Erdélyben is, ahol a Román Televízió kizárólagos jogára hivatkozva felfüggesztették az MTV1 sugárzását a meccsek idejére. Ennek eredményeként a nemzeti kisebbségek nyelvén sugárzó helyi adók nem közvetíthetik a mérkőzéseket, az anyaország csatornáit pedig a mérkőzések közvetítésének ideje alatt „felfüggesztik".
A dél-tiroli szakemberek arról is tájékoztatták a munkacsoport tagjait, hogy beadványban fordultak a FIFÁ-hoz, de azt a szervezet elutasította arra hivatkozva, hogy a műsorszolgáltatás jogait nem régiók, hanem államok szerint adják.
Paradox módon ugyanakkor a műholdon keresztül közvetítő német társaságok adásai – így például a ZDF és ARD – egész Európában foghatóak. Erdély.ma

Magyarországi segélyszállítmány érkezett Gyimesközéplokra
A megkezdett árvízvédelmi, partvédelmi munkálatok folytatásának szükségessége, az összefogás igénye volt a vezérmotívuma annak a megbeszélésnek, amelyet július 9-én, pénteken folytatott Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke Pál Sándorral, a Magyar Református Szeretetszolgálat elnökével, dr. Szabó Béla csíkszeredai magyar főkonzullal és a két Hargita megyei gyimesi község elöljáróival Gyimesközéplokon.
Gyimesközéplokon 3 km községi utat, Bükkhavaspatakán 6 hidat és 2 km megyei utat, Farkaspallón 3 km községi utat tett tönkre az árvíz, Felsőlokon 6 km községi utat és egy hidat tettek járhatatlanná a többrendbeli áradások – hangzott el a megbeszélésen. Ezenkívül 3 lakóház vált lakhatatlanná, további húszban pedig jelentős károk keletkeztek.
Pál Sándor, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumának elnöke hangsúlyozta, hogy szervezetük mindenhol segít, ahol szükség van rá, s noha Magyarországot is súlyosan érintették az áradások, kötelességüknek érezték, hogy segítsenek az erdélyi bajbajutottakon, mint ahogy az erdélyiek is segítettek a magyarországi árvíz sújtotta települések lakóin.
„Ebből a segítségből viszonozunk most valamennyit” – mondta a szeretetszolgálat vezetője, megjegyezve, hogy a jelenlegi segélyszállítmány, a helyiek igényének eleget téve, mentéshez szükséges gumicsizmát és esőköpenyt tartalmaz. Ugyanakkor a látogatás alkalmával felmérik a további igényeket, hogy a szükségleteknek megfelelően állítsák majd össze a következő segélyszállítmányt.
„A megyében sok helyen pusztítottak az árvizek” – jegyezte meg Borboly Csaba, hangsúlyozva, hogy a károk ott voltak a legalacsonyabbak, ahol partvédelmi, árvízvédelmi munkálatokat végeztek az elmúlt időszakban. Mint mondta, ebből az a tanulság, hogy folytatni kell ezeket a munkálatokat annak érdekében, hogy a lehető legkisebbre csökkentsék a további áradások kockázatát.
A megyei önkormányzat vezetője ugyanakkor megígérte, hogy az általa vezetett intézmény kiveszi részét az utak, hidak helyreállítási munkálataiból, minden lehetséges eszközzel a bajbajutottak segítségére lesz.
Dr. Szabó Béla főkonzul kiemelte a megyei önkormányzat és a többi Hargita megyei hatóság gyors közbenjárását a nemrégiben Háromkúton rekedt magyarországi turisták biztonságba helyezése és hazaszállítása érdekében.
A megbeszélésen, valamint a segélyek átadásán részt vett Zólya Zoltán, a megyei tanács közigazgatási osztályának, illetve árvízvédelmi munkacsoportjának vezetője, Rácz Árpád megyei tanácsos, valamint Mihók Péter és Timár Zsombor középloki, illetve felsőloki polgármester. Valamennyien egyetértettek abban, hogy a nehézségben mutatkozik meg az összefogás ereje, ugyanakkor nehezményezték, hogy még vészhelyzetben is akadnak akadékoskodók, gáncsoskodók. erdon.ro

Az erdélyi magyar irodalom hűséges krónikása
Nagy Pál (Mezőkölpény, 1924. január 24.) nyolcvanhat évesen is egyike legmozgékonyabb irodalmárainknak, a szó valós és átvitt értelmében egyaránt. Konferenciákon vesz részt és szólal fel Budapesten, Debrecenben, Kecskeméten és másutt, irodalmi zarándokhelyeken jelenik meg és koszorúz, publicisztikája pedig jelentősen gazdagodott az 1989-es fordulat, a diktatúra bukása utáni esztendőkben. Önálló köteteinek száma elérte a tízet, ezek mind 1990 után jelentek meg, a tizedik éppen most kerülhet az olvasó asztalára (Betűvetés mezején. Írókról, írásokról. Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2010). Jelentős a szerző szerkesztői, válogatói, elő- és utószóírói munkássága is, hiszen 1984- től kezdődően tizenegy antológiát állított össze, az utóbbi három kategóriában pedig hetvenhat kiadványon szerepel a neve. Ha csak a Wass Albert-sorozatot tekintjük, akkor is kalapot kell emelnünk Nagy Pál előtt: huszonhét Wass Albert-alkotást sorolhatunk fel, ami a kétkötetes művek okán harminchat könyvet jelent, amelyeket sajtó alá rendezett, és látott el szükség szerint elő- vagy utószóval.
Új könyvében napi- és hetilapokban megjelent rövid recenzióit olvashatjuk, az alcím pontos, valóban írókról, könyveikről, olykor folyóiratokról, szerkesztőségi emlékekről van szó. A kötetbe fölvett szövegek szerzőit számba véve nagyjából kirajzolódik az irányulás is, amelynek mentén a szerző irodalmi ízlésének, az évek hosszú során át egyre gazdagodó, pallérozott műveltségének köszönhetően kritikusi hozzáállása és krédója fölfénylik, jelesen a népnemzeti irodalom nyomon követése és értékeinek fölmutatása. Ezt a hitvallását Nagy Pál sohasem adta fel, hanem dicséretes következetességgel emelte szemléletmódjának fókuszába, valahányszor pennához nyúlt.
A Betűvetés mezején harmincnégy írást tartalmaz mintegy százhetven oldalon, abból hatvan 1989 előttről származik, százöt pedig immár a közlésszabadság józan kötelékében fogant. Tizenhat könyvről szólnak az 1989 előtt megjelent recenziók, szerzőik (a közlés rendjében): Molter Károly, Szenczei László, Horváth István, Szépréti Lilla, Fábián Ernő, Veress Dániel, Szemlér Ferenc, Fodor Sándor, Zágoni Attila, Mikó Imre-Kicsi Antal- Horváth Sz. István (a Balázs Ferenc-antológia szerzőhármasa, Mikó halála után Kicsi Antal írta tovább, az ő elhunyta után a fiatalabb szerző fejezte be a monográfiát), Szabó T. Attila, Tamási Áron, Sütő András, Kemény János, Gellért Sándor, Sipos Domokos, Bözödi György. Nem érzünk semmiféle törést a korábbi és későbbi szövegek között, sem szemléletben, sem stílusban. Kik az 1989 után keletkezett írások szereplői? Kacsó Sándor, Tamási Áron, (az akkor hatvanéves) Ráduly János, Bözödi György, Sütő András, Sipos Lajos (Tamási-monográfia szerzője), Nyirő József, Szász István Tas, (a nyolcvanéves) Fodor Sándor, Wass Albert, Beke György, (a hetvenéves) Páll Lajos, újfent Bözödi (a Termés kapcsán), és az utolsó két méltatás főszereplője ismét Sütő András. Néhány szöveg antológiákról, folyóiratokról, a hajdani Művészetről, illetve a kolozsvári Hitelről szól, egy pedig vitairat: Stefano Bottoni történész tévedéseit igazítja ki, és a marosvásárhelyi írók ötvenhatos szerepével kapcsolatosan tárja fel a tényeket, dokumentummal alátámasztva: Hajdu Győző 25 oldalas feljelentésének közlésével, melynek következtében eltávolították az Utunk hetilap éléről Földes Lászlót. Ezt az írást, benne a rágalmazó "csúcsmunkával" jó volna, ha a tisztességes irodalmi és közéleti portálok fölvennék és fölmutatnák, valahányszor Sütő Andrást és három (az aláírásukat visszavonó) társát mocskolnák azok, akik az Ő "létvégi hajrájában" s halálában sem röstelltek gyűlölettől csepegő szennyhadjáratot indítani ellene egy (azóta "elvérzett") bukaresti magyar hetilapban...
Nagy Pál egész élete során hűséges közvetítője volt az erdélyi és az egyetemes magyar irodalom maradandó értékeinek. Könyvismertetőiben mindig ott a távlat, a mű behelyezése ebbe a kettős mezőbe, és ha ízléspreferenciái, kedvencei vannak is, a személyesség sosem ütközik ki ezekből a párperces olvasásra, olvasói párbeszédre serkentő "monológokból" – inkább a megbecsülés, a tisztelet kristályosodik ki, a legnagyobbak és a kevésbé nagyok iránt is. Tamási a kedvence, Wass Albert a kedvence, Sütő András a kedvence. De hát kinek nem "jön be" az erdélyi magyar irodalomnak ez a pompás triója?! Róluk gyakrabban s bővebben ír – de hát ki tenne másként?! A könyv első írása – Molter Buborékharc című kötetéről – 1981-ből való, az utolsó 2009-ből: a szerkesztő, az ember Sütő Andrásról szól, ez idáig kevéssé ismert életrajzi elemekkel gazdagítva a róla kialakult képet. A két írás némileg marosvásárhelyi "keretet" is nyújt a köztük szövegtelérként meghúzódó gazdag tartalomnak. A könyv utolsó mondatát idézem: "Visszavonulása után nem sokkal – 1989 decemberében – megszűnt az Új Élet. (Rövid ideig Erdélyi Figyelő volt a folytatása.) Az író-főszerkesztő Sütő András öröksége, emléke azonban tovább él olvasóinak, tisztelőinek tudatában. Mert ő egész pályája során tisztességes magyar szavak, tisztességes magyar mondatok teremtését, terjesztését, megőrzését tekintette hivatásának. Így ismerik őt szerte a nagyvilágban mindenütt – mindenfajta határokon innen és túl."
Kissé szomorkás hangulata támad az embernek, ha elgondolja, hogy a kötet csaknem valamennyi szerzője kortársa (volt) Nagy Pálnak, közülük azonban már csak néhányan élnek, írnak. Azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy az erdélyi irodalom tiszta vizű forrásai, bármennyire "bolygatták" is letűnt korok szájzáras politikai kurzusai, nem száradtak ki, apadtak el; olyan természetűek, hogy minél inkább bántják, annál erőteljesebben buzognak – mint azt az elmúlt két évtized fiatal írónemzedékeinek látványos előretörése is mutatja. És voltak, vannak, lesznek Nagy Pálok is, akik segítenek (a világhálós szemrontást előbb-utóbb elunó) olvasóknak a tájékozódásban, a jó művek keresésében, befogadásában és értékelésében.
Bölöni Domokos. Népújság (Marosvásárhely)

Sapientia: a titokzatos egyetem vége
Beszélgetésre hívtak meg a csíkszeredai Sapientia Műszaki és Társadalomtudományi karának vezetői több közéleti személyiséget, intézményvezetőket, tehetős üzletembereket. Biró Zoltán és Lányi Szabolcs arra kértek minket, akik jelen voltunk, hogy segítsünk az egyetemnek beilleszkedni a székelyföldi társadalomba annak érdekében, hogy ténylegesen a térség hasznára tudjon válni, tudjon székelyföldi intézményként működni.
A tanácskozáson kiderült néhány olyan dolog, ami valójában addig is szinte evidencia volt azok számára, akik az egyetem sorsán elgondolkodtak. Elsősorban az, hogy jelenleg a Sapientia nem felel meg annak a szerepnek, amire szánták. Vagyis nem tudott térségi intézménnyé válni, elszakadt a társadalomtól, egyre titokzatosabbá vált, és ezért sokat veszített presztízséből, illetve hatékonyságából. Veszített annak ellenére, hogy közben az akkreditációs folyamat sikeresen haladt előre, és technikai felszereltségben sincs hiány. Ennek ellenére, a jelentkezők száma évről évre csökkent, senki sem látott bele a folyamatba, ezért a bizalom helyett a tanintézmény iránti bizalmatlanság nőtt.
A beszélgetésen arra is fény derült, hogy többen azok közül, akik részt vettek az egyetem elindításában, úgy érzik, nem olyan irányba fejlődtek a dolgok, amerre ők szerették volna, és amerre a térségi igények alapján kellett volna elmozduljanak.
A Sapientia egy térségi innovációs központként kellene működjön, ennek ellenére nem tudunk helyi vállalatokkal közös fejlesztési beruházásokról. Az egyetem tudásközpont kellene legyen, de nem érezzük a tudományos munkacsoportok tevékenységének kisugárzását, és a kritikai észrevételek sorát lehetne folytatni.
Ezenkívül az intézménybe belekódolták a menedzsmenti működésképtelenséget is akkor, amikor két dékánt neveztek ki egyetlen helyszínre. A két struktúra képtelen kezelni az adminisztrációs helyzetet, a kinevezett rektorhelyettes, Szép Sándor nem tudta helyreállítani a természetes működés rendjét, intézkedéseit és terveit folyton megkerülték, végül egészségi okokra hivatkozva lemondott.
És ez – még ha igyekeztek is az épület falai között tartani a problémákat – valamiképpen hangulat szintjén kisugárzik az egyetemről.
Ebben a helyzetben fordulópontot jelentett a múlt heti találkozó: a karok egy része elhatározta, hogy az intézményhez kapcsolódó döntések meghozatali folyamatába bevonja a térség elitjét is. Ennek első lépése, hogy a Sapientia kiterítse kártyáit – vagyis a segítségkérés mellett fel kell fedje titkait. Nyilvánosságra kell hozni a hatékonysági mutatókat, az erőforrások felhasználásának eredményeit, az egyes szakokhoz kapcsolódó tudományos műhelyek szakembergárdáját (lássuk, vajon mennyire helyi a tanári kar, illetve ide csupán óraadni járó személyekről van szó). Ha ezeket az információkat kiadja az egyetem, és akkor elkezdődhet beillesztése a társadalomba, igazi székelyföldi intézménnyé alakítása.
A beszélgetés végkicsengése az volt, hogy kivétel nélkül minden meghívott hajlandó segíteni, megelőlegezve a bizalmat, illetve, hogy a Sapientia részéről is őszinte nyitási szándékról van szó. És erre lehet alapozni.
Isán István Csongor. Hargita Népe (Csíkszereda)

Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke ma sajtótájékoztatót tartott a nagyváradi Központi EP-Irodában. A sajtótájékoztató kiemelt témája a Verespataki bányaügy volt Janez Potoćnik európai biztos állásfoglalásának összefüggésében. Tőkés László EP-alelnök ez ügyben kiadott Nyilatkozatát mellékeljük. A sajtótájékoztató másik témája az átvilágítási folyamat volt. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke egyfelől a Román Parlament által elfogadott, de az Alkotmánybíróság által elkaszált átvilágítási törvénynek az erdélyi magyar kistársadalmunkra való önkéntes alkalmazását sürgette, másfelől örömmel nyugtázta, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Átvilágító Bizottsága múlt héten döntött hat dosszié ügyében (három lelkipásztorról mondták ki, hogy együttműködött a Szekuritátéval). Hogy az átvilágítási folyamat mennyire összetett, arra Tőkés László Balogh Béla példáján keresztül világított rá. A vonatkozó Közleményt és mellékleteit csatoljuk.
K Ö Z L E M É N Y
Egy olyan világból jövünk és egy olyan rendőrállami, titkosszolgálati, diktatórikus korszak átkos örökségével kell nap mint nap szembenéznünk, melyben maga a püspök, az Egyház „első őrállója” járt élen az elnyomó hatalommal való kollaborációban. Erről a világról kíméletlen realizmussal tanúskodik a következő, 1968-ból való Szekuritate-jelentés, néhai Papp Ladislau alias „PĂUN” vonatkozásában: „Jelentem, hogy 1959. szeptember 31-i dátumon hazafias érzelmek alapján hatóságaink által informátornak rekrutáltatott nevezett Papp Ladislau, aki 1915. május 19-én Gencs községben született, Iosif és Margareta fiaként, foglalkozása református pap, házas, 5 gyermeke van, lakóhelye Oradea, P-ța Libertății 38.... Nevezett Papp Ladislaut 1967 júniusában Oradea püspökévé, 1967. június 11-én pedig a Nagy Nemzetgyűlés (Marea Adunare Națională) képviselőjévé választották… Választott tisztségviselővé válása nyomán megszűnt vele a kapcsolat, és az iratgyűjtője átkerült a „C” Hivatalba. A kapcsolat megszűnése után fentnevezett hatóságainknál amellett inszisztált, hogy továbbra is fenntartsuk vele a kapcsolatot, mivelhogy annyira hozzánőtt hatóságainkhoz, hogy nem tudja elképzelni, hogy a jövőben is ne támogassa hatóságainkat (1968. június 4.).
Az utóbbi évek titkosszolgálati feltárásainak és leleteinek ismeretében mi sem természetesebb annál, hogy Anyaszentegyházunk szembe kíván nézni és szakítani akar visszahúzó múltjával. Dicséretes és elismerésre méltó, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület az elkezdett úton következetesen tovább halad. Ennek bizonysága az Egyházkerületi Átvilágító Bizottság tevékenysége, melynek első eredményeit a testület múlt héten tárta az Igazgatótanács elé.
A Püsök Csaba lelkipásztor-elnök által vezetett bizottság munkája annál is sürgetőbb, mivel a küszöbön álló egyházkerületi általános tisztújítás valamennyi jelölt átvilágítását szükségessé teszi.
A háttérben meghúzódó, volt kollaboránsok vonatkozásában említésre méltó, hogy mind a mai napig nem derült fény az Országos Átvilágító Bizottsággal (CNSAS) levelezők kivoltára, akik Tolnay István előadótanácsos nevével visszaélve tettek feljelentést Egyházkerületünk, illetve annak átvilágítást végző vezetői, sőt személy szerint Csendes László volt CNSAS-elnök ellen.
Mindezek ellenére az egyházi titkosszolgálati múlt átvilágítása vontatott módon ugyan, de tovább folytatódik. Legutóbb újabb volt ügynökök kilétére derült fény – köztük Balogh Béla alias „BODEA IOAN” volt szemlaki lelkész esetére, aki 1989 októberében, a Ceausescu-diktatúra utolsó hónapjainak legsötétebb időszakában szegődött másodszor is a hírhedt Szekuritáté szolgálatába.
A – feltételezhetően – nagy költséggel súlyos egyházromboló tevékenységet folytató volt kolozsvári lelkész a „visszaeső bűnösök” csoportjába tartozik. Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyvének I. kötetében ugyan még a „Megfigyelőkből megfigyeltek” fejezetében szerepel, „BEBE” álnéven, mint aki megtagadván a kollaborációt, a Szekuritáté célszemélyévé vált – mostanság megtalált beszervezési dossziéjából viszont az derül ki, hogy utóbb újból a „Megfigyelők” kategóriájába igazolt át, hogy ezáltal a kicsiny Arad megyei Szemlakról a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet főtitkári tisztségébe avanzsálhasson.
Balogh Béla /„BODEA IOAN”/ esete arra vall, hogy a fellelt iratanyag hiányossága, illetve a volt titkosszolgálat érdekköreinek manipulációja miatt még sok titok vár megfejtésre, és nem egy megfigyeltről derülhet még ki, hogy valójában ügynöki tevékenységet folytattak. Éppen ezért az Egyházkerületi Átvilágító Bizottság a lehető leghelyesebben cselekedett, amikor az eddig elbírált ügyekben is a dolgok jelenlegi állásának nyitott voltát hangsúlyozta.
Balogh Béla alias „BODEA IOAN” esete drámai erővel példázza, hogy a kollaboránsok saját múltjuknak foglyai. Ez a körülmény viszont megkerülhetetlen követelményként állítja elénk a titkosszolgálati átvilágítás következetes folytatását. Ez alól a romániai – erdélyi – magyar kistársadalom sem képezhet kivételt.
Elégtétellel üdvözölhetjük a Románia Parlamentje által legutóbb elfogadott lusztrációs törvényt. Ennek jelentőségét még a kommunista múlthoz húzó Alkotmánybíróság felülbírálata sem csökkentheti.
Az erdélyi magyarság joggal várhatja el, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség magára nézve is kötelezőnek tartsa az átvilágítási törvény előírásait.
Szégyennel tölt el minden magyart az RMDSZ-nek az Országos Feddhetetlenségi Ügynökséggel (ANI) kapcsolatos elvtelen magatartása.
Az volna helyes, hogyha az RMDSZ példát venne erdélyi protestáns egyházainktól a titkosszolgálati múlt átvilágítása, illetve a magyar közélet megtisztítása dolgában. Társadalmunk erkölcsi megújulása elengedhetetlen előfeltétele a rendszerváltozás folytatásának.
Nagyvárad, 2010. július 12.
Tőkés László
az EMNT elnöke
EP-alelnök
Kötelezettség-vállalás
Alulírott BALOG BÉLA, Béla és Rozalia fia, született 1955 április 4-én, Zilahon, magyar nemzetiségű, román állampolgár, KISZ tag, családi állapota nem házas, liceumot végzett, állandó lakhelye Nagyvárad, Anatole France u. 42.
Vállalom, hogy titkos és szervezett módon együttműködök a Belügyminisztérium keretében az állambiztonsági szervekkel azzal a céllal, hogy információkat szolgáltassak nacionalista-irredentista tevékenységekról, vagy bármely, az államrend ellen irányuló tevékenységről, valamint azokról a dokumentumokról melyek a tudomásomra jutnak.
Az információkat írott jelentések formájában szolgáltatom, melyeket, valódi nevem helyett a „Bodea Ioan” fedőnéven írok alá.
1976.06.29.
Beszterce
/Balogh Béla/
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája

Megszűnhet az egységes adókulcs, progresszív adórendszer jöhet
Noha végleges döntés egyelőre nem született, valószínűsíthető, hogy január elsejétől megszűnik a hat éve bevezetett 16 százalékos egységes adókulcs, helyét pedig a jövedelem nagyságán alapuló progresszív adózás veszi át. Az intézkedést Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter helyzete kilátásba. A Krónika által megszólaltatott politikusok, gazdasági elemzők többsége nem ellenzi az intézkedést. Az elemzők arra figyelmeztetnek: fennáll a fekete gazdaság növekedésének veszélye, a vállalkozók pedig gazdaságélénkítő intézkedéseket várnak.
A jövedelem progresszív adózását javasolja január elsejétől a jelenleg alkalmazott 16 százalékos egységes adókulcs helyett Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter. A tárcavezető erről a Ziarul Financiar gazdasági és pénzügyi napilapnak nyilatkozott. Mint hangsúlyozta, ezt az intézkedést a nyugdíjak megadóztatásával és a hozzáadottérték-adó (áfa/TVA) 2-3 százalékos csökkentésével párhuzamosan kellene meghozni. A miniszter szerint a progresszív adórendszer januári bevezetése elengedhetetlen az ország működéséhez, mivel az egységes adókulcs nem képes fenntartani az állami költségvetést. Vlădescu – aki a Tăriceanu-kormány pénzügyminisztereként egyike volt az egységes adózás szorgalmazóinak – úgy látja, a különböző vizsgálatok azt mutatják, hogy a progresszív adó lehet a megfelelő megoldás a jelenlegi helyzetre.
„Az egységes adózás egy korszak volt, de most véget ért. Mindezt nem azért mondom, hogy politikai vitát gerjesszek” – fogalmazott a pénzügyminiszter. Mint kifejtette, felvetésével nem az egységes adókulcsot szorgalmazó demokrata liberálisok ellen beszél, s nem is a progresszív adózást szorgalmazó szociáldemokraták pártját fogja. „Ez egy szigorúan szakmai opció, aminek alapját a minisztérium szakemberei által végzett elemzések képezik” – hangoztatta a szaktárcavezető. Ugyanakkor ismételten leszögezte, hogy óriási gazdasági tévedés volt az áfaemelés. Mint elmondta, a szaktárca és a Román Nemzeti Bank (BNR) szakemberei most egy olyan projekten dolgoznak, amely lehetővé tenné az áfa 2-3 százalékos csökkentését, ami hozzájárulhatna a fogyasztás fellendüléséhez.
Meg nem erősített bejelentés
Emil Boc miniszterelnök keddi sajtónyilatkozatában azonban nem cáfolta, de nem is erősítette meg Vlădescu kijelentéseit, mindössze annyit mondott, megtiltja, hogy a továbbiakban a tárcavezetők olyan témákban nyilatkozzanak, amelyekről a kabinetben nem született végérvényes döntés. A kormányfő ugyanakkor rámutatott, hogy kormánya programjában vállalta, hogy védelmezi az egységes adókulcsot, illetve a 19 százalékos áfát. „Az áfát az alkotmánybíróság döntését követően kénytelenek voltunk emelni, de ez a kormány óriási erőfeszítéssel dolgozik azért, hogy megvédje azokat a dolgokat, amelyeket felvállalt. Az egységes adókulcs nem szemináriumi téma, hanem egy igen fontos politikai döntés, amit nem lehet egy sajtónyilatkozattal bedobni a köztudatba” – szögezte le Boc, aki szerint a kormány tagjainak egységes véleményt kell tolmácsolniuk.
Markó Béla miniszterelnök-helyettes eközben úgy nyilatkozott, hogy ebben a kérdésben sem a kormánykoalícióban, sem az RMDSZ-ben nem született döntés. „Csak a saját véleményem mondhatom. Én komolyan megfontolnám a progresszív adózás bevezetését. Egyetértek ezzel az ötlettel, mivel főként a jelenlegi válsághelyzetben társadalmi szolidaritásra van szükségünk, azoknak az embereknek a szolidaritására, akik több pénzt halmoztak fel” – fogalmazott Markó, aki szerint meg kell vizsgálni, hogy gazdasági szempontból valóban hatékony döntés lenne-e a progresszív adóztatás.
Markó: elég a megszorításokból
Az RMDSZ álláspontja szerint a kormány már meghozta a költségvetési egyensúly megtartásához szükséges megszorító intézkedéseket, következésképpen a Szövetség nem fogad el további olyan megszorító intézkedéseket, amelyek a nyugdíjak csökkenéséhez, vagy az adók további növeléséhez vezetnének – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes kedden, Bukarestben tartott sajtótájékoztatóján. Bár az elképzelhető, hogy 2011-ben újragondolják az erre vonatkozó gazdaságpolitika egyes elemeit, ebben az évben az a kormány feladata, hogy a lehető leghatékonyabban érvényesítse a már meghozott intézkedéseket, és erőteljes gazdaság-ösztönző intézkedéseket hozzon a gazdasági élet fellendítése érdekében. Az RMDSZ álláspontja az, hogy a megszorító intézkedéseknek csak akkor lesz hatásuk, ha ez idő alatt komoly gazdaságösztönző reformintézkedéseket foganatosít a kormány, és ha sikerül átszervezni a helyi és központi közigazgatást – szögezte le a szövetségi elnök, aki hozzátette: bár a nyugdíjak csökkentésére vonatkozó kormánydöntés alkotmányellenesnek nyilvánítását követően a koalícióban felmerült a nyugdíjak megadóztatásának lehetősége, az RMDSZ elutasította ezt.
„Valóban szóba került az adótörvénykönyv ezirányú módosítása, de egyelőre ez csak mese” – válaszolta a Krónika kérdésére Lakatos Péter parlamenti képviselő. Megtudtuk: Traian Băsescu államfő valamennyi minisztert megkérte, még ne beszéljenek a progresszív adózás bevezetéséről. „Olyan esetekben, amikor alkotmányossági kérdések merülnek fel, megoldást kell keresni” – magyarázta Lakatos. Mint részletezte, ehhez hasonló intézkedés lett volna a nagy nyugdíjak megadóztatása is, de amikor a képviselők ezt a javaslatot tették az elnöknek, Băsescu hallani sem akart róla, később pedig kiderült, hogy a nyugdíjcsökkentés alkotmányellenes.
Romániában egyébként amúgy is csak papíron létezik egykulcsos adórendszer a Bihar megyei RMDSZ-es honatya szerint, sok ugyanis a kiskapu, emellett a különféle illetékek összeadódnak: a 16 százalékos profitadóra például az osztalékból még rá kell fizetni tíz százalékot, illetve a minimáladó sem 1 százalékos. „A kormány emellett számos szubvenciót számolt fel idén, de az még nem dőlt el, hogy a támogatások hogyan oszlanak majd meg. Összességében az a helyzet, hogy az adórendszer folt hátán folt, mégsem felel meg a mostani helyzetnek” – fogalmazott Lakatos, aki szerint az új adótörvénykönyv létrehozásához átfogó elemzésekre van szükség, mert nem elég bizonyos hiányosságokat pótolni, másokat pedig érintetlenül hagyni. „Mindennek pedig október 15-ig el kell dőlnie, hiszen ekkorra kell elkészülnie a jövő évi költségvetés-tervezetnek, és akkorra már világossá kell hogy váljon, miből áll össze a bevételi oldal” – sommázott Lakatos Péter.
Átlátható rendszert szorgalmaz László János
Nem tartja rossz ötletnek a progresszív adózás alapelvét László János székelyudvarhelyi üzletember, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) gazdasági szakbizottságának elnöke sem. A vállalkozó szerint azonban Románia jelenleg nincs abban a helyzetben, hogy tovább bonyolítsa amúgy is bonyolult adórendszerét. „A beteg gazdaság gyógyításának három fokozata van – magyarázta László János. – Első lépésben az állami költségvetés kiadásait kell csökkenteni, ezután egyszerű és átlátható adórendszert kell kidolgozni, majd gazdaságélénkítő-csomagot gyakorlatba ültetni. Az első kettő nélkül a harmadik lépés sem működik.” László szerint a jelenlegi adórendszer is annyira bonyolult, hogy még az a vállalkozó sem fizeti be rendesen járulékait, aki különben tisztességesen akar adózni. „Nem tovább bonyolítani, hanem egyszerűsíteni kell a rendszert” – véli László János, aki szerint az áfaemelés elhibázott intézkedés volt, és a politikusok is rájöttek, hogy nem fenntartható.
Elemzői pro és kontra
Jó kezdeményezésnek tartja a progresszív adózást Ilie Şerbănescu. Az ismert gazdasági elemző kedden lapunk kérdésére leszögezte, az egységes adó kulcs semmit nem hozott Romániának. „A liberálisok azzal érveltek, hogy az egységes adókulcs munkahelyeket teremt, de 2004. és 2008. között a mintegy 140 ezer munkahelyből 125 ezret az állam hozott létre. Akkor lett volna értelme az egységes adókulcsnak, ha a magánszektorban jött volna létre ennyi munkahely” – mondta Şerbănescu. Az elemző szerint semmilyen kézzelfogható eredménye nem volt az egységes adókulcsnak. Kérdésünkre, hogy a progresszív adózás kiválthatja-e a közalkalmazottak bérének 25 százalékos csökkentését és az 5 százalékos áfaemelést, mint azt korábbi nyilatkozatában Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter állította, Şerbănescu leszögezte, a progresszív adódásból származó jövedelmek nem tudják pótolni a közalkalmazottak bérének csökkenéséből és az áfa emeléséből származó bevételeket. „Az egyetlen dolog, amit megtehetnek, hogy igazságosabbá teszik a nyugdíjak adózását, a jelenlegi egykulcsos adórendszerben ugyanis az ezer lejnél kisebb összeget kapó nyugdíjasok járnak a legrosszabbul. Progresszív adózás mellett nekik akár tíz százalékra is csökkenthetik az adót, és ez így is lenne méltányos” – összegzett a gazdasági elemző.
„Kapkodó, át nem gondolt bejelentések, intézkedések követik egymást, miközben a vállalkozói szféra a gazdaságélénkítő csomagot várja” – fejtette ki a Krónikának Herman Rosner. A Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a progresszív adózás már nem ront a helyzeten, mert az ennél rosszabb már nem lehet. „Azonnali hatállyal meg kellene szüntetni az átalányadót, hiszen a kis- és közepes vállalkozók egy része bizonyos sávban 32 százalék átalányadót fizet, ami a 24 százalékos áfával tetézve 56 százalékos adóteher. Ennél többet adózni, már semmilyen adókulccsal nem lehet. Minden európai országban adócsökkentéssel próbálják serkenti a gazdaságot” – szögezte le Rosner, aki szerint aggasztó, hogy egyre több nagyvállalkozó fontolgatja, hogy átteszi székhelyét Ciprusra. A szakember ugyanakkor nehezményezi, hogy a kormány nem konzultál a gazdasági szféra képviselőivel. „Ha a fekete és a szürke gazdaság sávját 2 százalékkal csökkentenék, sokat javítana a költségvetési hiányon. Erre az európai országok bevált módszereket alkalmaznak. Például ha tudják, hogy a kenyér 40 százaléka feketén talál gazdára, biztosítani kell a lakosságnak, hogy a kenyérszámlái egy hányadát leírhassa a személyi jövedelemadójából. Ilyen esetben mindenki kérné a számlát a kenyérre, és fehéredne a gazdaság” – részletezte a szakember. Rosner szerint ugyanakkor nem lehet a pénzügyi törvényt állandóan változtatni, és amíg a kormány nem talál módszert a gazdaság élénkítésére, a problémák csak gyűlnek, mert az államkassza bevételei nem fognak növekedni.
„Csökkenteni fogja az adózási kedvet a progresszív adózás bevezetése, emellett a fekete- vagy szürkegazdaság erősödését is ennek számlájára írhatjuk majd” – vélekedik Pajzsos Csaba, a Partiumi Keresztény Egyetem közgazdasági tanszékének adjunktusa. A közgazdász elmagyarázta: ha a nagyobb fizetésekre nagyobb adót kell majd fizetni, a munkaadók ezeket titkolják majd el a legszívesebben, a munkavállaló pedig kényszerhelyzetbe kerül: ha nincs más munkalehetősége, elfogadja, hogy a fizetésének egy kisebb részét kapja csak legálisan, a többit pedig feketén. Ez pedig a különböző szociális juttatások igénybevételekor üt majd vissza, hiszen mindegyik annál kisebb lesz, minél kevesebbet fizetett be az illető járulékként az államkasszába. Az eltitkolt jövedelmek és be nem fizetett adók miatt pedig természetesen az állam is bevételkiesésre számíthat. Az egykulcsos adórendszer 2006-os bevezetése Pajzsos Csaba szerint valamelyest megtisztította a román gazdaságot, megnövelte az adózási kedvet, ha azonban a progresszív adózás tér vissza, épp az ellenkező hatás mutatkozik majd meg.
Vlădescu: több mint 1,5 százalékkal csökkenhet a GDP
Románia idei bruttó hazai terméke (GDP) több mint 1,5 százalékkal csökkenhet, nagyobb mértékben az eddig vártnál, a kormány megszorító intézkedései miatt – nyilatkozta a Ziarul Financiar gazdasági és pénzügyi napilapnak Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter. Mint beszámoltunk, korábban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) stagnálni várta a román GDP-t az idei évre, de nem zárta ki azt sem, hogy 0,5 százalékos lesz a csökkenés. A pénzügyminisztérium június végén több mint egy százalékos GDP-csökkenéssel számolt. Az idei első negyedévben 2,6 százalékkal csökkent a GDP az előző év azonos időszakával összevetve. Tavaly egész évben 7,1 százalékkal csökkent a hazai össztermék. Sebastian Vlădescu a lapnak nyilatkozva úgy vélte, hogy Románia 2013-ig meghosszabbítja az IMF-fel kötött hitelszerződését. Mint ismeretes, a 13,6 milliárd euró készenléti hitelt 2009 májusában hagyta jóvá az IMF két évre. Idén július elején az IMF igazgatótanácsa 913,2 millió euró újabb hitelrészlet folyósításáról döntött. Az azonnali átutalásról az után született döntés, hogy zöld fényt kapott a kormány új takarékossági csomagja. A július elején jóváhagyott összeggel az ország 10,7 milliárd eurót hívott már le a készenléti hitelkeretből.
Nagy Orsolya, Kiss Előd-Gergely, Bíró Blanka, Bálint Eszter. Krónika (Kolozsvár)

Jecza Péter győzelmes hazatérése
Tanuljuk meg Jecza Pétertől, hogy céltudatosaknak kell lennünk, nem kishitűeknek — mondta a tegnap esti szoboravatón Gazda József művészettörténész. Vargha Mihály képzőművész szerint szükséges, hogy lendületet kapjunk egy olyan köztéri alkotástól, amely a tiszta művészi szabadságot hirdeti. Noha Jecza Péter szobrászművész már az ezredforduló után, halála előtt felajánlotta, ingyen ad egy reprezentatív köztéri szobrot Sepsiszentgyörgynek, az előző önkormányzati ciklusban nem sikerült hazahozni alkotását — közölte lapunkkal Gazda Zoltán önkormányzati képviselő, a szoborállítás ,,ötletgazdája". (mol)
Tegnap avatták Jecza Péter szobrászművész Niké II. szobrát Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet park dísztava mellett. Niké a görög mitológiában a győzelem istennője, a rómaiaknál Victoria néven reinkarnálódott. A sepsiszentgyörgyi születésű, európai rangú művész szülővárosával, Háromszék egészével eszmélő korától kezdve, különösen az 1968-as megyésítés után bensőséges, művészi vonatkozásban folyamatos alkotó kapcsolatot ápolt. Szimbolikus alkotásának, a Niké II. szobrának sepsiszentgyörgyi felavatása ennek a kapcsolatnak az összegzése. Jecza győzelemszobra nem egy hadi esemény megörökítése, hanem az emberi gondolat világába emelt absztrakció, az elvonatkoztatott Győzelem. Az alkotásokból sugárzó szuggesztív gondolatiság megragadásának képessége Jecza Péter szobrászművészetének fő jellemzője.
E sorok íróját háromszéki baráti körével együtt a hatvanas évek végétől négy évtizedes kapcsolat szálaiból szőtt szoros szövetkezés vonzotta egymás közelségébe. Szobrának, egyben szellemiségének hazatelepedése napján eme kapcsolat révén született alkotói munka néhány mozzanatát és ennek tárgyi megjelenítését kísérelem meg.
Grafikai jelből portré
A megyésítés után, a Király Károly-éra alatt, 1969-ben kijártuk, hogy Dálnokban, Dózsa szülőházának vélt helyén emlékjelet állíthassunk. A bukaresti jóváhagyás egy román és magyar nyelvű szöveg elhelyezésére szólt. Plugor Sándorral, a helyi és a Háromszékre hazaszólított képzőművészekből alakított szövetségi fiók vezetőjével azt sütöttük ki, hogy a kétnyelvű feliratot egy hatalmas kőtömbre helyeztetjük el, hisz Dózsa szülőháza nincs meg, s a levegőbe nem tudunk szeget verni, hogy a táblát arra felfüggesszük. A példa saját tapasztalatunkból adott volt, már egy éve állt Barabás Miklós kézdimárkosfalvi szobra a hatalmas andezittömbből faragott talapzaton, mert a mikóújfalusi faragómesterek nem voltak hajlandóak kisebb kőelemekből megépíteni.
A kétnyelvű szöveget a nagy felületen valamilyen grafikai jellel szokás elválasztani. Vonalkával, ponttal, a kor politikai kívánalmai szerint ötágú csillaggal. Egyik megoldás sem tetszett, ezért a sepsiszentgyörgyi származású és szülőhelyéhez vonzódó Jecza Péterhez, a már országos hírű szobrászhoz fordultunk. Azért is hozzá, mert ahhoz már nem volt pénzünk, hogy grafikai jel helyett portrét rendeljünk, s ehhez egyébként a szükséges hatósági jóváhagyások is hiányoztak.
Ezt megelőzően, amikor egy minimálisan héttagú, képzőművészeti szövetségi tagokból álló művészcsoportot kellett az országos szétszórtságukból Háromszékre hazaszólítani, Jecza Péter is szerepelt ennek a virtuális szövetségi fióknak a tagsága között, de hamarosan be kellett látnunk, hogy az általa Temesváron teremtett alkotói feltételeket, az ország egészére szétsugárzó szellemi légkört itthon egyelőre nem tudjuk megadni, és provinciális önzés miatt megbontani sem szabad az ott megteremtett alkotói körülményeket. Jecza esetleges hazatelepedéséről tárgyaltunk, de az ott maradás érveit el kellett fogadnunk, viszont mindkét tárgyaló fél természetesnek tartotta, hogy alkotó kapcsolatokat alakítunk ki.
Ezért utaztunk Temesvárra azzal az abszurdnak tűnő ötlettel, hogy egy pontszerű grafikai jel helyett alkosson egy nagyméretű Dózsa-portrét.
Megtörtént.
Így született két, néhány mondatos szövegű emléktábla-felirat helyett egy emlékmű és ennek művészi értékeit tekintve is lényegi eleme, a dálnoki Dózsa-portré. Markáns, erőt, elszántságot, az eszme legyőzhetetlenségét sugárzó nagyméretű bronz dombormű, amely a háttérül szolgáló sziklatömb keménységéhez társulva, a bazaltoszlopok közé fogott, kiegyenesített kovácsoltvas kaszakert és a mögéje telepített göcsörtös gyertyánfasor összhatásaként hatalmas erőt és akaratot áramoltat a néző felé.
Kőrösi Csoma Sándor Kovásznán
A dálnoki Dózsa-plakettet megelőzően Jecza Pétert kértük föl a Kőrösi Csoma Sándor-szoborpályázaton való részvételre. Ha a szoborállítási szándék érvényesítése közben nem alakult volna ki éles vita afölött, hogy hová, a szülőfaluba, Csomakőrösre kerüljön-e a Csoma-szobor, vagy az európai rangúra emelkedő fürdőváros központjába, Kovásznára, meggyőződésem, hogy Jecza Péter akkor is az általa képviselt alkotói iskola szellemiségéhez igazodva alkotta volna meg.
A szakmai zsűri és mindannyiunk megítélése szerint a pályázaton Jecza Péter volt a nyertes, de figyelemre méltó, végleges anyagba, bronzba-kőbe kívánkozó alkotások kerültek ki a többi pályázó műhelyéből is. (Puskás Sándor Csoma Sándor-szobra a csomakőrösi emlékkiállításon látható.)
A szobor helyének kijelölése körüli vita arra volt alkalmas, hogy Kovászna főterére egy egyenes testtartású, tisztaságot, értelmet és elhivatottságot sugárzó arcú, emberi méltóságot megjelenítő, háromnegyed alakos mellszobor szülessen, amely a tudós-kutató elkötelezettségét szuggesztív erővel közvetíti.
1969-ben avattuk, országra szóló ünnepséget szervezve köréje. Tulajdonképpen ez az alkalom volt az első olyan dobbantás, amely az ennek nyomán is kialakult, mára nemzetközi rangra emelkedett Kőrösi Csoma Sándor-kultuszt elindította, a társművészeteket is inspirálta, és az 1968-ban, az adminisztratív-területi újjászervezés nyomán született Kovászna megye egyik kulturális „védjegyévé" vált. A szobrot egyébként 1969-ben a legmagasabb szakmai minősítésre tartották érdemesnek: az Év Portrészobra volt.
És a kovásznai szoboravatással egy időben a szülőfalu, Csomakőrös is felállíttathatta az archaikus faluképhez, a faluközpont kis teréhez illő, stílusjegyeit tekintve klasszikus fogantatású Csoma Sándor-szobrát.
Patrontáskás katonaszobor
A Jecza Péterrel kiépült sokrétű kapcsolatainknak voltak „kudarcos" mozzanatai is, amelyek nem építhették köztereink esztétikai élményét, de ennek dacára a szobrász lelki építkezésében, művészi-emberi tartásában kamatozódtak.
Ilyen volt a sepsiszentgyörgyi katonaszobor története, amelyre Jecza Péter is pályázott. Eredetileg a felszabadulás élményét akartuk köztéri szoborral kifejezni, és nem valamilyen katonai haditettekre emlékeztetve, amire, köztudott, Sepsiszentgyörgyön a második világháborúban nem is került sor.
Jecza Péter a felszabadulást mint absztrakciót elvont térplasztikai alkotáshoz igazítva képzelte el. Kizsűrizték. Így került képbe szegény Balogh Péter, akinek a betegsége elhatalmasodásához — tanúja voltam — ez a szobortörténet nagymértékben járult hozzá.
Balogh Péter kiváló szobrász volt, eleve a természeti és emberi formák absztrahálásából indult ki. Ezt akarta továbbépíteni a szentgyörgyi szabadságszobor esetében is. Bennünk, úgy tapasztalta és úgy vélte, megértő és támogató partnerekre talál.
Abban az időszakban már mi is „tehetetlenek" voltunk. Tőlem — részben éppen a szobrok miatt — megvonták a bizalmat, és eltávolítottak a szobrok mellől. Balogh Péter pályamunkáját a legmagasabb szintű „szakmai" ellenőrzésnek vetették alá: aggastyánkorú tartalékos katonatisztek vegzálták a munkát, és volt, aki a maketten kézzel tapogatva is kereste a felszabadító katona patronjának a helyét, és a bronzszobor paruléja fölött vitatkoztak, hogy annak a hegyivadászokra emlékeztetőnek vagy valami másnak kell lennie.
Ez is hozzátartozik Bronz Béla születéstörténetéhez.
Jecza Péter háttérbe szorítása pedig művészi-erkölcsi értékmentésnek bizonyult, mint ahogyan magam is áldhattam a Fennvalót, hogy a katonaszobor végleges kivitelezésében nem kellett részt vennem.
Aki a hazájában is lehet próféta
Jecza Péternek Sepsiszentgyörgyön és Háromszéken még számos monumentális köztéri és egyéb alkotása van. Ő készítette el a Váradi József Általános Iskola előtt álló Lázár Mihály-szobrot is.
1972-ben rendeltük meg — úgy emlékszem, ezt is pályázati kiírás révén — Bölöni Farkas Sándor szülőfalujában elhelyezendő köztéri mellszobrát. A nagy utazó a demokratikus eszméket hazaplántáló szándékkal járta Nyugat-Európát és főleg Észak-Amerikát, ami szerencsés módon egybeesett Jecza Péter abban az időben már kiállításai, munkái révén Nyugat felé és Nyugat felől közvetítő gondolkozásával. A nagy utazó hazája-népe iránti elkötelezettségét megjelenítő alkotás gipszmakettként vészelte át a diktatúra hátralevő éveit, és csak a ’89-es romániai fordulat után kerülhetett Bölön „templomnegyedének" teraszos terére.
Jecza Péter szülőföldi megbecsülésének jelzése az is, hogy ő készíthette el ugyancsak az erdővidéki nagyközség, Nagyajta számára Kriza János köztéri arcképszobrát. A tudós püspök, híres székely népdalgyűjtő portréját a 90-es évek elején avatták fel.
Ezt megelőzően, a kommunista diktatúra legsötétebb éveiben felkérésre a sepsiszentgyörgyi Csíki utcai új római katolikus templom számára készítette el a Keresztút című alkotást és Szent Mihály arkangyal szobrát. A föld felett valóságos „földalatti" munkát végzett. Titokban formázott és öntött. Az oltárkép szenvedéstörténete és a művész személyes élete egybefonódott. Valóság és mítosz, reális szenvedés és transzcendens értelmi-érzelmi síkok kerülnek így egymás mellé.
Jecza Péter hatalmas tehetsége révén még éltében próféta lehetett saját hazájában. Folyamatosan csatákat nyert itthon és igen számos nyugati világvárosi kiállítása révén. Győzött.
Ennek a győzelemnek egyik stációja a sepsiszentgyörgyi Erzsébet park Niké-szobra.
Jecza Péter élete során folyamatosan itthon volt, és most mégis hazaérkezett.
Jecza Péter nem megtért — erre nem volt oka —, hanem hazatért.
Alkotásának avatása kapcsán együtt örvendezzünk ama szándék kivitelezésének, hogy a sepsiszentgyörgyi Erzsébet park Háromszék neves emberei köztéri szobrainak hazatérésre, visszatérésre alkalmat teremtsen, és örökös otthont biztosítson.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

HULLÁMTÖRÉS – Cselényi távozik, oda az igazság?
Közös megegyezéssel távozik a Duna Televízió elnöke. Botrányok, változó állami médiapolitika, konkurenciaharc: mi vezetett ide?
Tizennyolc évvel ezelőtt volt egy bizonyos nap, amikor az erdélyi családok a pár évesektől a nyolcvanon túliakig szinte kivétel nélkül a tévé elé ültek, és fölösleges lenne tagadni: jó pár könnycsepp is kihullt, amikor beindult az első, egész Erdélyben nézhető magyar televízió próbaadása.
Az elvárások nem voltak túl nagyok: épp elég volt az, hogy minden magyarul szólt hozzánk. Bevallhatjuk: a Dunán még a néma akváriumi aranyhalak is érdekesebbnek tűntek, mint ma az Animal Planet mélytengeri élővilágról szóló műsorai.
Aztán eltelt pár év, és megjelent a konkurencia. A Duna közben szépen fejlődött, de középtávon számolni lehetett vele: hamarosan ő is csak egy lesz a nálunk is fogható magyar adók közül. És most ugorjunk az időben.
A megváltó 2005-ben érkezett.
Megváltást ugyan nem hozott, viszont olyan személyi kultuszt alakított ki maga körül, amely minimum szokatlan egy közintézmény vezetőjétől. Vagy tudja valaki kapásból egy másik magyar közmédium vezetőjének a nevét? Igaz, neki ideje is volt felépítenie a piedesztált: uralkodása szokatlanul hosszú ideig tartott.
Cselényi Lászlót 2005. február 17-én választották meg a Duna Televízió Zrt. elnöki tisztségébe. A Fidesz emberének számító erdélyi filmes akkor meglehetősen nagy bizalomnak örvendett: a csatornát felügyelő, 31 tagú Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriuma 25 szavazattal választotta meg elnöknek, miután a pártdelegáltakból álló nyolctagú kuratóriumi elnökség hat vokssal szavazta meg elnökjelöltnek.
Egyértelműen politikai döntés áll annak a hátterében, hogy pont a Duna Televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumának fideszes tagja, Szabó László kezdte piszkálgatni a kényesnek vélt pénzügyeket. Szabó azzal vádolta meg a Duna-elnököt, hogy felelőtlenül kezelte a külső produkciókra szánt 1,4 milliárd forint több mint kétharmadát. A Duna Televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány ellenőrző testülete az ügyben levelet írt a közalapítvány elnökének és a tagoknak. Ebben az áll, hogy szerintük különösen nagy értékre elkövetett hűtlen vagy hanyag kezelés alapos gyanúja merül fel két szerződés esetében: mintegy 255 millió forint tűnt el két televíziós produkció, az Egy különleges ember és a Suli buli megrendelésekor.
Előbbi egy nyolc darab 30 perces részből álló játékfilmsorozat, amelyért a Duna Tv 205,2 millió forintot fizetett a Jadedragon TV Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nek. A Suli buli című hatrészes sorozatot 162,5 millió forintért rendelték meg a See Walker Televison Szolgáltató Kft.-től. A Duna Tv közleménye szerint a sorozatokra kötött szerződések "a hasonló típusú műsorok hazai piaci árait tartalmazzák". A két produkciót azonban nem a szerződéses adatokban szereplő cégek, hanem a Megafilm Kft. adta be a Magyarországon készülő filmeket nyilvántartó állami szervhez, a Nemzeti Filmirodához – tudta meg az [origo] Elek András gyártás-ellenőrzési osztályvezetőtől.
A filmiroda adatai szerint a Suli Buli tervezett költségvetése 48 millió forint, az Egy különleges emberé a filmiroda szerint 68 millió. A Megafilm Kft. egyik tulajdonosa, Kálomista Gábor megerősítette az [origo]-nak, hogy ezekért az összegekért (illetve az Egy különleges ember esetében ennél 4 millió forinttal kevesebbért) szállítják le a kész sorozatokat.
Az [origo] utánajárt a Jadedragonnak és a See Walkernek: a cégnyilvántartás szerint mindkét cégnek Turi János Sándor a tulajdonosa, a bejelentett székhelyük pedig üresen áll. Pár nappal később, július 5-én a kuratóriumi elnökség egyhangú határozattal kérte fel a Duna Televízió elnökét, hogy három napon belül adjon részletes tájékoztatást a Szabó László elnökségi tag által kifogásolt szerződésekről. Hétfőn kelt közleményük szerint a testület egyúttal a felügyelő bizottságot is felkérte arra, hogy folytasson le részletes vizsgálatot a kifogásolt szerződések "jogszerűségéről, gazdasági hatékonyságáról, azok piaci ár-érték arányairól, beleértve a szerződő partnerek alvállalkozói szerződéseit is."
A kuratórium fideszes tagja közben újabb adalékokat szolgáltatott az egyre kényelmetlenebbé váló ügyhöz: szerinte a televízió a Gézengúzok című fikciós sorozatra 231 millió forint értékben szerződött az Arac produkciós irodával, amely a szerződést 72 millió forintért adta tovább egy gyártó cégnek. Így nagyjából 160 millió forintot "nyelt le" ez a cég, amely összesen három produkcióra szerződött a televízióval – mondta Szabó.
Hozzátette: a Meyer Consulting Kft. is – amelyet ugyanakkor jegyeztek be, amikor az Aracot, és tulajdonosuk is ugyanaz – százmilliós nagyságrendben szerződött a Duna Televízióval. A kurátor egy dokumentumfilmek és játékfilmek vásárlásával megbízott céget is említett, amely több százmilliós megrendelést kapott a Duna TV-től.
A Duna Televízió akkor közleményben reagált a kurátor állításaira. Ebben kifejtették: Szabó László "felelőtlenül terjesztett gyanakvásaival" súlyosan csorbította a Duna Televízió jó hírnevét. Kijelentették: a televíziónak semmiféle közvetítő céggel nincs szerződése, a tévé kizárólag produceri irodákkal szerződött konkrét produkciókra. A szóban forgó, műsorgyártásról szóló szerződések piaci árakat tartalmaznak, továbbá nyilvánosak, így a bennük foglalt teljesítés menete ellenőrizhető – írták.
Cselényi tagadott, a tévében vágott vissza, számlákat lobogtatva, az ősellenség MTV-re mutogatott, aztán egy másik közmédium, az MTI révén kiszivárgott: benyújtotta lemondását.
Az MTI értesülései szerint Cselényi László a július 8-i kuratóriumi ülésen nyújtotta be lemondását. A kuratórium tagjai abban állapodtak meg, hogy a következő, július 15-i ülésig nem nyilatkoznak az ülésen történtekkel kapcsolatban.
A Duna TV és a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége péntek délután közös közleményben reagált a kiszivárgott információra. "A Duna Televízió Zrt. elnöke, Cselényi László lemondásáról szóló MTI-hírt sem Cselényi László, a közmédium elnöke, sem a Duna Televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány Kuratóriumi Elnöksége nem erősíti meg" – írták.
Cselényi: félreállok, ha nem tartanak igényt a szolgálatomra
"Amikor az emberrel folyamatosan közlik, hogy a jövőben nem tartanak igényt a szolgálataira, amikor elkezdődik a jégeső, először mogyoró-, aztán dió-, majd végül teniszlabda nagyságú, akkor félre kell állni" – mondta a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában csütörtök este Cselényi László, a televízió elnöke.
Hangsúlyozta: a lépésre nem önmaga védelmében szánta el magát, hanem azért az intézményért tette, amelyért "él-hal", és amelyben életének egy jelentős részét töltötte el.
A háttérműsorban a televízió július 22-én távozó elnöke kifejtette: a nap, amelyen távozik, szimbolikus, hiszen aznap fogadja el a parlament az új médiarendszert felépítő törvényt, amellyel nem ért egyet, véleménye szerint az új szabályozás elveszi a Duna TV gazdasági függetlenségét, és ezzel a szabad alkotás is megszűnik.
A Duna Televízió ügyvezetését a távozása után ellátó A. Szabó Magda Duna TV-alelnökről elmondta: örül, hogy ő képviselheti az kontinuitást, bár "keskeny ösvényen jár, nincs nagy mozgástere."
Az elnök a műsorban újfent hangoztatta: a közelmúltban megkérdőjelezett műsorgyártási szerződések "messzemenően jogszerűek, kizárólag a Duna TV érdekeit szolgálják, a műsorok rendben el fognak készülni."
Simkó János, a Duna TV-t felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöke a műsorban azt mondta, hogy "a nemzet televíziójából fontos európai televízió lett". Mint közölte, a testületet meglepte, de elfogadta az elnök döntését a távozásáról. Úgy folytatta: az elmúlt öt és fél évben Cselényi László elnöksége alatt a tévé eljutott mindenhova, ahol fontos a magyar szó, a magyar identitás. "A televízió sok díjat kapott, tevékenységével sokat tett a nemzetért és Európáért."
Simkó János a parlament által a tervek szerint a jövő héten megszavazandó új médiaszabályozásról elmondta: a törvény nem a közszolgálatról, annak autonómiájáról, nem a sajtószabadságról, nem annak kiteljesedéséről szól. A médiumok "összetolása" szerinte veszélyeket rejt. "Ha a Duna TV lemond gazdasági önállóságáról, lemond a szabadságáról is" – jelentette ki, hozzáfűzve: Cselényi László autonóm személyiség volt, és ezt az autonómiát a Duna TV-re is vonatkoztatta: "nem lehetett átgyalogolni a Duna TV-n."
Az MTI aztán július 15-én így tájékoztat a Hungária Televízió Közalapítvány (HTVKA) kuratóriuma elnökségének döntéséről:
Közös megegyezéssel távozik posztjáról Cselényi László, a Duna Televízió elnöke - közölte a Duna Televízió Zrt. és a Hungária Televízió Közalapítvány elnöksége.
Az elnök és a Hungária Televízió Közalapítvány (HTVKA) kuratóriuma elnökségének döntése értelmében Cselényi László mandátuma elnökségének hatodik évében, július 22-ével, a médiatörvény parlamenti megszavazásának tervezett napján szűnik meg - olvasható a Duna Televízió Zrt. és a Hungária Televízió Közalapítvány elnökségének közleményében.
Mint írják, az elnök távozását követően a Duna Televízió Zrt. irányítását A. Szabó Magda ügyvezető alelnökként látja el.
A képlet lehetne akár egyszerű is: a Fidesz ki akarta ebrudalni az időközben a szocialistákkal lepaktáló Cselényit – nem az első eset lenne, amikor egy közintézmény vezetője távozni kényszerül a kormányváltást követően. De kötve hisszük, hogy csak ennyiről lenne szó.
Cselényi annyira összenőtt a Dunával az öt év alatt, hogy sokak számára a vezető bukása egyenértékű az intézmény bukásával. Ezért nehéz átlátni azon is, ami az igazi nagy kérdés: Cselényitől vagy a Duna Televíziótól akar megszabadulni a Fidesz? A lemondatás maga a cél, vagy az eszköz a közszolgálati műsorszórás átszervezéséhez?
Egy egyszerű bosszú ez, a revans azért, hogy tavaly novemberben az eredetileg az MTV-nek szánt 2,34 milliárd forintot a Dunának irányította át az MSZP? Akár erre is utalhat az, hogy most pont ennek a pénznek néz utána Szabó László.
De az is lehet, hogy hosszú távú tervek vannak e mögött, amelyekről az új médiaszabályozás nyújthat majd átfogó képet. Ennek ismeretében alkothatunk majd tisztább véleményt arról, hogy Cselényi az a kapitány volt, akit sikerült megállítani, mielőtt zátonyra vitte a hajót, vagy az a kapitány, akinek még az a tisztesség sem adatott meg, hogy utolsónak hagyhassa el a süllyedő hajót. Transindex.ro

Nem maradt el érdeklődés hiányában
Szatmár megye – A fesztivált megelőző hercehurca láttán bárki azt gondolhatta volna, hogy a szervezők megfutamodnak, de a Partiumi Híd Fesztivál mégsem maradt el. Pusztadarócon — többek között – nagyszerű bemutatókat tekinthettek meg.
A szervezők és a fellépők nem kis csalódottságára a vártnál nagyságrendekkel alacsonyabb volt a II. Partiumi Híd Fesztivál látogatottsága. Némileg érthetetlen ez, hiszen a szervezési bakikról nem tudhatnak azok, akik ki sem látogattak a helyszínre, míg azelőadások, a hagyományőrző bemutatók és a koncertek is igazán nagyszerűek voltak. Ahogy Fanka Deli fogalmazott, amikor meglátta mindössze két maroknyi nézőközönségét: családias itt a hangulat. Valóban az volt, hiszen a második nap után nemigen különültek el a szervezők és a résztvevők, ha kellett akkor a fesztiválozók is besegítettek a szervezésbe. Erre a legutolsó napon volt a leginkább szükség, amikor váratlan, de annál ijesztőbb szélroham próbálta meg elkedvetleníteni a helyszínen lévőket azzal, hogy a fejükre borította a sörsátrakat, megtépázta a színpadot borító ponyvát, és meglazította az előadósátorpányvázását. Az első riadalom után kiderült, hogy senki sem sérült meg, de mindenki igyekezett közös erővel, a lehetőségekhez mérten helyrehozni a károkat. Általános derültségre adott okot, hogy együtt segédkezett a mentésben a hagyományos magyar viseletben érkező férfi és mindenki más, akiken a megszokott ruhadarabok voltak.
Hagyományőrzés
S ha már hagyományőrzés, akkor külön ki kell emelni azokat a bemutatókat, amelyek még a Pusztadaróci Református Egyházközséghez érkező hollandiai önkénteseket is lenyűgözték. Szombaton a fehérgyarmati Szabó Lovasíjász Kör mutatta meg, hogy miért is rettegtek a magyaroktól több évszázadon át a Kárpát-medencében. Lovaikkal szédítő tempóban vágtáztak a kijelölt pályán, miközben nyilaikkal álló és mozgó célpontra lövöldöztek, valamint lándzsával, fokossal, kelevésszel és csatacsillaggal imitálták az ellenfél leverését. Az ostorcsattogtatás fülsiketítő módszerét többen ki is próbálták. Pénteken délután a maroknyi, de annál lelkesebben fotózó közönség előtt lépett fel a nagybányai Turul-Sas Lovagrend, akik középkori táncokat és harci játékokat mutattak be. Itt is nagy szerepet kapott az íjászbemutató, mint az a játék, amelyet igencsak kedveltek akkoriban. Ekkorra a közönség már megismerkedhetett az íjak hatékonyságával, hiszen délelőtt a Bocskai István Debreceni Hajdúk Baranta Sport Egyesület bemutatóján céllövést is láthattak, és nem csak az ősi magyar harcművészetében gyönyörködhettek. A három bemutató és az előadások résztvevői megérdemeltek volna egy nagyobb közönséget. Lehet találgatni, hogy mi volt a távolmaradás oka, s nem kétséges, hogy a rendezvény ellenzői, most dörzsölik a markukat, de ezzel egyvalamit érnek el: gyengítik saját nemzetüket.
Őri-Pákay Franciska. erdon.ro

Erdély nevezetes fő végháza: Lippa
Győzködöm fotográfusomnak is elszegődött komédiás cimborámat: Kisjenő után kanyarodjunk Hegyalja felé az aradi főútról. Lehet, hogy hosszabb és rosszabb a szülőföldemen, az ősi borvidék tövében haladó út, de élvezetesebb tájat kínál, mint a két nagyváros közötti lapályt átszelő fővonal. Aranyos-mente fia még soha nem forgolódott a Hegyes-Drócsa nap fürdette, szőlők koszorúzta lankáin. Simább terepre tervezett Aveójának óvatos vezetése közben helytörténeti ismeretekkel traktálom, adagolom, hogy balra magasodik az apatelki hegy a Rákócziak borospincéjével, hogy most hagyjuk el a szőlősi malom hídját, amelynek közelében tette le Görgey serege a fegyvert, most haladunk át szülőhelyemen, Pankotán, ahol pillantást vethet Csiky Gergely szülőházára, a Sulkowskyak hercegi kastélyára, most döcögünk át Magyarád-Hegyalján, ahol a tokaji hárslevelűvel vetélkedő mustos terem, majd nemsokára Ménesen és Páloson, a kadarka földjén, ahol a világon először varázsoltak a Grassalkovich-pincében vörös aszúbort, de előtte át kell haladnunk Világoson, a fegyverletétel aláírásának színterén is, a Bohus-kastéllyal, fölötte a várral. Az idő sürget, nincs módunk megállni sehol, de Feri barátom váltig fogadkozik, hogy hamarosan végigjárja a párjával az általam felvillantott kishazát. A Maros völgyébe fordulva rátérünk a sztráda-minőségű arad–dévai műútra. A Radnát és Lippát összekötő, a vasúton és a folyón átívelő híd túloldalán, a katolikus plébánián várnak bennünket első riportalanyaink.
Egy korty történelem. A Partiumhoz és a Bánsághoz kötődő ikerváros – főleg Lippa – históriájának felvázolása meghaladna egy riportnyi spáciumot. A Szalárdi János Siralmas magyar krónikájában „Erdély nevezetes fő végháza”-ként emlegetett Lippa a tatárjárás után emelt várával közel öt évszázadon keresztül Erdély kulcsvárosa volt. Jelentősége Róbert Károly idejében nőtt meg, első vegyesházi királyunk gyakran tartózkodott a falai közt. Díszes templomot alapított Szent Lajos tiszteletére, mellette Ferenc-rendi kolostort. Több királyi oklevél keletkezett itt, köztük az is, amelyben Lippa első privilégiumait kapta. Mielőtt stratégiai szerepe megnőtt volna, a gazdasági jelentősége volt nagyobb, hiszen birtokosai – itt, ahol a Maros kilép a hegyek közül – ellenőrizhették a Belső-Erdélyből érkező só szállítását és a rönkökkel megrakott tutajok forgalmát. Nagy Lajos idejében felélénkült a kereskedelem, kincstári sóraktár és pénzverőház működött benne. Mátyás király uralkodása alatt többször cserélt gazdát, 1514-ben Dózsa György seregeinek kezére került. Ettől kezdve, a mohácsi vészt követő két évszázadban, hol az Erdélyi Fejedelemség végváraként, hol török, hol osztrák kézre kerülve több mint húsz ostromot kellett átélnie. 1516-tól Szapolyai János birtokolta. Az uralkodó 1529-ben szabad királyi várossá emelte, és Buda szabadalmaival ajándékozta meg, ugyanakkor itt fogadta az erdélyi részek hódolatát. Buda török kézre jutása után özvegye, Izabella – Szulejmán szultán rendeletére – fiával, János Zsigmonddal, a koronával és a kincstárral 1541-ben itt lelt menedéket, mígnem a következő esztendő májusában Gyulafehérvárra, Erdély új fővárosába helyezte át a székhelyét.
A korszaknak fontos lippai vonatkozásai vannak a reformáció szempontjából is. Egyrészt a város szülötte, Lippai Kristóf volt az, aki előbb szűkebb pátriájában, majd elsőként Váradon is elhintette az új hit magvait, másrészt a lippai scholában tanult a reformáció elterjedésének egyik legjelesebb bajnoka, Szegedi Kis István. A ferencesek már legalább kétszáz éve működtettek itt iskolát, de hogy ekkor milyen színvonalú tanintézete lehetett a városnak, az kiderül Kis István életrajzírójának a szövegéből, mely szerint a mindig komoly dolgokkal foglalkozó ifjú „ellenállhatatlan vágyat érzett magában a tanulói pályára. (…) Előbb Lippára, majd Gyulára vitték, az ottani iskolákba. Itt lett nyilvánvalóvá az ifjú Szegedinek kiváló észtehetsége, éles felfogása, s a tisztes tudományokban való bámulatos előhaladása. Csakhamar ezen iskolák legkiválóbb növendékévé lett, ki tanulótársait jóval felülmúlta a tudományos képzettségben.” Szegedi Kis István éppen Izabella ottani tartózkodása idején térhetett vissza igehirdetőként egy esztendő erejéig Lippára.
A „nevezetes fő végház” háromszor került hosszabb ideig török kézre. Legdrámaibb ostromát Bethlen Gábor idején érhette meg, hiszen az országgyűlés 1616-ban a fejedelem javaslatára, népe szabadságának és önnön trónjának biztosítása érdekében engedett a Porta követelésének, átengedte Erdély legfontosabb déli erősségét. Bethlen így mentegetőzött a tragikus döntést illetően: „Ha módom volna megtartásában, minden úton azt követném, de nekem módom se annak tartásában, se halasztásában nincsen, mert ha a lelkemet kiokádnám a török előtt, akkor se engedné.” Vajda István lippai várkapitány a felszólításnak nem tett eleget, mire a fejedelem kénytelen volt az erődítményt elfoglalni és más várakkal együtt átadni a temesvári beglerbégnek. Az aradinál is fontosabb várat a török azonnal helyreállította, és nagyszámú őrséggel látta el. A megerősített Lippát csak 1686-ban sikerült Caraffa tábornagynak visszafoglalnia, azonban kilenc év múltán ismét török kézre került. Ez utóbbi ostrom során annyira megrongálódott, hogy a törökök nem tartották érdemesnek kijavítani, lerombolták és elvonultak Temesvárra. Az utolsó maradványokat 1717-ben bontatta le az aradi vár császári parancsnoka. A törökvilág elmúltával újraéledő várost akkori, az elmenekült magyarok helyébe telepedett, zömében szerb és bosnyák lakói elhagyták, majd német és román telepeseket hoztak, a magyarok érkezhettek a legkésőbben. Megindult a polgári fejlődés, Lippa újból szabad királyi városi rangot kapott. Moise Bota ortodox tanító – Csokonai első fordítója – itt jelentette meg az első latin betűs román ábécéskönyvet. 1848-ban a helybeli lakosság a forradalom mellé állt. A század utolsó harci cselekményeként a temesvári osztrák helyőrség egyik különítménye itt verte meg Máriássy János ezredes honvédeit. 1849 augusztusában itt töltött egy éjszakát az Aradról menekülő Kossuth Lajos, szűkebb kíséretével és a Szent Koronával egyetemben…
A kiegyezés táján gyorsan fejlődő városban fellendült a kézművesség, a kereskedelem, s már a 18. század vége óta működő román és német iskolák mellett, éppen az utóbbiak, a magyarosodó német polgárok igényeinek köszönhetően, beindították a középfokú magyar nyelvű oktatást. A felső kereskedelmi iskola legjelesebb tanára, a magyar szociológia úttörője, Braun Róbert 1908-ban megjelent könyvében elemezte a város társadalmi-gazdasági életét. A városon belül területileg is elkülönült egy román és egy német negyed. A német iparosok és kereskedők közül sokan 48-as, magyarbarát hagyományokat őriztek és a népszámlálásokon magyarnak vallották magukat. Külön ipartestületben tömörültek, külön takarékpénztárt és dalárdát hoztak létre. Ehhez a réteghez sorolja Braun a betelepült 27 magyar kézművescsaládot. A város 393 önálló iparosából 137 volt román nemzetiségű. Túlnyomóan körükből kerültek ki a bőripari szakmák művelői (szűcsök, tímárok, csizmadiák). A község politikai életében a legfontosabb választóvonal a két fő etnikum között húzódott. 1900-ban 7427 főből 3191 román (43 százalék), 2464 német (33 százalék) és 1662 magyar (22 százalék) anyanyelvű volt. A legutóbbi, 2002-es népszámláláskor 7920 lakost írtak össze. Közülük 91,7 százalékban, 7283-an románnak vallották magukat. A magyarok lélekszáma immár mindössze 333 volt (4,2 százalék), a németeké pedig még kevesebb: 179 (2,26 százalék).
Szórványpásztorok. Szerencsémre, a plébánián három papot, egy református és két katolikus lelkészt faggathatok ki egy ültömben. Seres Géza, az aradi református egyházmegye esperese az angyalkúti és a lippai anyaegyházközség, valamint a gyoroki 45 lelkes filia lelkipásztora. Az angyalkúti gyülekezet a legnépesebb, ott jelenleg is 150 református él. Akár Radna-Lippán, ott is szinte valamennyien a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben a rohamosan fogyatkozó svábok helyére telepedett szilágysági, székelyföldi magyarok. Seres Géza amiatt költözött tíz évvel ezelőtt a már kihalófélben lévő városi gyülekezet parókiájából az angyalkúti falusi paplakba, mert akkor még ötven fiatal tagja volt az ottani egyházközségnek. Ami Lippát illeti, ott a reformátusság még Trianon előtt sem haladta meg a kétszáz főt, jelenleg 27-en vannak. Keresztelő 12 esztendeje volt utoljára, esketés még régebben, de minden évben van három-négy temetés. A gyülekezet régi templomát lebontották, az újat 1897-ben alakították ki, egy polgárház közepére apró tornyot emeltek, és két fal kibontásával képezték ki az istentiszteletek megtartására alkalmas helyiséget. Később meg is látogatjuk a felújításra váró épületet, amelynek egyik szárnyában matracos vaságyak, szekrények, asztalok jelzik, hogy a 90-es években ifjúsági tábor működött benne. Seres esperes – a templom mellett – ezeket a lerobbant helyiségeket is szeretné feljavítani. „Azon fáradozunk, hogy valamilyen formában megmaradjon a református jelenlét, a lelkészi lakást szeretnénk ifjúsági központnak berendezni a temesvári gyülekezettel összefogva, hiszen az aradiak mellett eddig is az ő fiaik-lányaik töltötték be élettel. Emberi számítás szerint 10-15 év múlva itt már nem lesz kit pásztorolni. Ez a nemzedék azt mondja, javítsunk, ameddig ők élnek. A hívek segítőkészek, a maguk kicsinységében áldoznak az egyházra. Szemrebbenés nélkül kitesznek ötven-száz lejeket a maguk kis nyugdíjából, ha kell. Aztán pályázgatunk, most is 3000 lejt kaptunk a Communitas Alapítványtól, az ifjúsági ház kialakítására. A visszakapott szántóföld vált az egyház fő jövedelemforrásává. Hosszabb ideig itt szolgáló, megboldogult elődöm, Elekes tiszteletes úr két lóval és egy társzekérrel kereste meg a kenyerét. Az állomásról fuvarozta a szenet, a tűzifát. Úgy maradt fent a románok emlékezetében is, hogy »popa cel calvin cu doi cai«, a kétlovas kálvinista pap – így emlegették az én időmben is.” A házasságok – két pár kivételével – mind vegyesek. A román fél ért, de nem beszél magyarul. Itt egy nagy katonai központ volt, és a regáti román tisztek előszeretettel házasodtak szemrevaló, szorgalmas, ügyes magyar lányokkal. „Hogy mikor működött itt utoljára magyar iskola, nem tudom, majd Simó Luca óvó néni megmondja.”
Gyorokon valamivel jobb a helyzet a katolikusság szempontjából. Erős Miklós plébánosnak ott 450, két filiájában, Világoson és Páloson 150 híve van. Körülbelül harminc itt rekedt sváb mellett a magyarok többsége csángó ivadék. 1883-ban az állam 126 bukovinai, főként istensegítsi székely családot telepített le a falu mellett, a három szomszéd falu határából kikerekített Csángótelepre. Az első telepítést 1892-ben egy második is követte. A székelyeket szegénységük, kulturális és nyelvi archaizmusaik miatt az őshonos magyarok sokáig lenézték, és ők még évtizedekig inkább más bukovinai eredetű falvak lakóival, illetve közvetlenül istensegítsiekkel házasodtak össze, mint a helyi magyarsággal. A viszonylag kedvezőbb demográfiai helyzet ellenére tavaly egyetlen keresztelő volt, esketés egy se, és… 15 temetés. „Nagyon sok az idős ember, a fiataljaink többsége beköltözött Aradra, vagy inkább Magyarországra ment dolgozni, és ott is maradt. Maradék ifjaink nem sietnek megházasodni. Nem csoda, hogy Arad-Hegyalja egyetlen nyolcosztályos iskolájában, ahol még magyar nyelven is oktatnak, a felső ciklus 1975-ben megszűnt, 12 elemista gyerekünk pedig egy összevont osztályban tanul. Most éppen a templombúcsúra készülünk, hazavárjuk a szétszóródottakat. Védőszentünk Szent Donát – nem véletlenül, hiszen boraink az 1862-es londoni világkiállításon aranyérmet nyertek.”
Andó Attila lippai plébános családneve ismerősen cseng számomra. Meg is kérdem a fiatal lelkészt: nemde, Kisiratos szülötte? Kiderül, hogy hajdani líceumi osztálytársam, a korán elhalálozott Andó János fiával hozott össze a szerencse. Attila Nagyváradon érettségizett a tanítóképzőben, a teológiát Gyulafehérvárott végezte, utána Rómában doktorált.
„Négy évig voltam Temesváron a katolikus líceumban spirituális vezető és hittantanár. 2004-től vagyok Lippa plébánosa. Hozzám tartoznak a környező falvak is, még kilenc helyen tartok szentmisét. Van három-négy falu, ahol már gyülekezet nincsen, de a templom még megvan. Összesen majdnem ezer hívünket pásztorolom. Háromnyelvű közösség, a többség még papíron magyar, a második helyen majdnem egyforma arányban a német és a román hívek állnak. A németek és a magyarok fogyóban, a románok száma növekedőben. Vagy ők jönnek jövevényekként, vagy egyszerűen a magyar és német unokák már csak románul beszélnek. Lippán 480 körül van a híveink száma, ebből 240 magyar, 90 német, és 150 román. Hajdanában itt erős német, sváb telepes közösség élt, de elmentek Németországba. Csak idősek maradtak vagy vegyes házasságban élők, illetve félvér németek. De beszélnek németül. Ami a kereszteléseket meg az esketéseket illeti, ha nem csurran, cseppen, minden évben van egy-kettő. A temetések száma jóval nagyobb, tavaly volt három keresztelő és vagy harminc temetés. Hogy miként győzöm a munkát? A gond inkább a karbantartással van, a dolgok menedzselésével is én foglalkozom. Nagy az egyházközség vagyona, csak gond van vele és nyűg, hiszen sok épület, sok templom, sok föld van az egyház birtokában szanaszéjjel mindenfelé, és a falvakban nagyon kevés a segítség. A híveim vagy idősek, vagy nagyon szegény sorsúak. De velük van szerencsém, mert összeszedegettem őket, és ezek a szegények sokkal jobban ragaszkodnak a templomhoz, az egyházhoz, mint a jómódúak. A szentmisék rendje el van osztva, minden vasárnap van négy vagy öt, Lippán délelőtt tízkor minden vasárnap, s a többi településen kétszer vagy egyszer havonta.
Amikor telefonon egyeztettem Andó tisztelendővel, nem titkolta, hogy rengeteg a dolga, most a máslaki templomot renoválják, ő hozza-viszi a munkásokat, anyagbeszerző is, építkezési felügyelő is egy személyben. Az ifjúsági munkában egy ferences nővér segíti. A fiataloknak a lelkész tartja a hittanórát, a kisebbekkel a nővér foglalkozik. A falvakba is kijár pénteken-szombaton, két helyre gyűjti, hozza-viszi a gyerekeket. „Talán jobban élvezik az autókázást, mint a foglalkozásokat – mondja félmosollyal. – A hitoktatás több helyütt románul folyik, mint ahogy a lippai misék felét is mindig románul tartom, hiszen román híveim másképp nem értenék, a másik felét vagy németül, vagy magyarul. Erősködhetnék, hogy csak magyarul prédikálok, de a többi nem érti, akkor minek jöjjön templomba? Háromnyelvű közösségben nehéz igazságot tenni. Van hétvégi fakultatív magyaroktatás, itt, a plébánián, az irodalomkedvelő felnőttek körét, az olvasókört is itt tartják. A legfontosabb közösségi alkalmunk a szentmiséken kívül a templombúcsú ünnepe, védőszentünk, Nepomuki Szent János napján, május 16-án.”
A legnépesebb szórványok közül Temesfüvesen kilencven, Szépfaluban, illetve Temesújfaluban mintegy hetven-hetven katolikust tartanak számon. Az utóbbi település templomában, a Zelinsky grófok kriptájában van eltemetve I. Ferenc osztrák császár és magyar király nővére, Mária Anna Ferdinanda, a kitagadott főhercegnő. Eötvenesi Lovász Zsigmond kastélyában hunyt el, 1809-ben. A kastélyban tartózkodott 1903. szeptemberében Ferenc Ferdinánd trónörökös, aki ez alkalommal a főhercegnő sírját is megkoszorúzta.
A lippai templomot 2008-ban újították fel kívülről, a szentelési ünnepségen zsúfolásig megtelt istenházában Roos Márton megyés püspök beszélt a település elsőrendű hajlékáról, melyet Isten segedelmével, a hívek hitben és szeretetben való összefogásával sikerült felújítani. Végszavában megköszönte Andó Attila plébános állhatatosságát és szorgalmát, amivel kiérdemelte a „templomfelújító” jelzőt, hiszen nemcsak a helybeli templomot hozta rendbe, hanem több hozzá tartozó filiáét is. A templombelsőre nemcsak a felújítás fér rá, hanem a szakszerű restaurálás is. Az előző templomot itt 1526 után emelték, de a Maros vizének közelsége miatt tönkrement, ezért a 19. század elején lebontották és újraépítették. Az oltár és a szentély négy oszlopával a régi épület maradványa. Sajnos, a legutóbbi felújításkor a gazdag ornamentikájú szecessziós felületeket olajfestékkel fedték le, a mennyezet fára applikált freskóinak restaurálása mellett, a falakat újrafestés előtt le kell kaparni, hogy lélegezhessenek. Egy szó, mint száz: ha Andó főtisztelendő tovább is itt marad, a teendői tovább gyarapodnak…
Lippa mindenese. Eddigi portyáim során szerinszerte megtapasztaltam, hogy – különösen szórványvidéken – mennyire fontos egy-egy közéleti-kulturális mindenes jelenléte. Ilyen „egyszemélyes intézmény” Czernák Ferenc nyugállományú katonatiszt.
„A hetvenharmadik évemet taposom. Lippai volnék, nem egészen tősgyökeres, hiszen Aradon születtem. A családom 1939 óta él itt, itt találtak munkalehetőséget. Én sokszor elkerültem, nagyon messzire, többször visszatértem. Harminchárom éven át a hadseregben szolgáltam, vegyésztisztként. Három gyermekem van, a feleségem sajnos elhalt. Két fiam Temesvárra, a lányom Konstancára került. Itt az RMDSZ elnöke volnék, 1993 óta, voltam egyháztanácsos is, igyekeztem a kis magyarságot összefogni. Nehéz volna megmondani, hányan vagyunk, hiszen vannak rejtett magyarok is, vegyes házasok sokan. Négy-ötszázan biztos vagyunk. Annak idején a MADOSZ-nak volt itt egy székháza. Próbáltuk megszerezni, de hiába, lerombolták, kilátástalan az egész. Annyi pénzünk nincs, hogy egy új székházat építsünk. Nem hiába szavalom azt – mert szeretek szavalni is –, hogy „ne hagyjátok a templomot s az iskolát”, a művelődési házat sem szabad hagyni. A MADOSZ épületében lehetett előadásokat rendezni, mulatságokat is. Régebben még nem volt annyira szembetűnő a sok vegyes házasság, a közösségben ismerkedtek meg a fiatalok egymással. Jómagam megszerveztem egy olvasókört, 2005 óta működik, körülbelül húsz tagja van. Inkább idősebbek látogatják, a fiatalok nem. Havonta egyszer jövünk össze, legutóbb Az ember tragédiáját olvastuk fel, szerepekre osztva. Máskor novellákat, verseket olvasunk. Beosztom, hogy mindenki szóhoz jusson, legalább olvasni ne felejtsenek el az anyanyelvükön. Különben a pártok közül egyedül az RMDSZ-nek nincs székháza, irodája Lippán. Egyszer volt itt városi tanácsosunk, de ő elköltözött, mást nem választottak meg helyette, pedig vagy 330 szavazat kellett volna, annyit össze lehetett volna gyűjteni. Én nem tolakodtam, van dolgom így is elég. Fiatal koromban is szerettem a verseket, amióta meghalt a feleségem, előszedtem a régi emlékeimet, könyveimet, Vörösmarty, Petőfi, Ady, József Attila, Wass Albert költeményeit. Előadásokat is tartok, helytörténeti, történelmi, irodalmi, nyelvhelyességi kérdésekről. Apránként adagolom, és versekkel illusztrálom. Amikor például a tehetetlenségünkről volt szó, Vörösmarty Országházát mondtam el. Nem dicsekvésképpen mondom, de itt én tudom a legtöbbet Lippa történetéről. Elég szelíd tudásanyag, amivel rendelkezem, de azért engem nem lehet átejteni. Olvasókörünket a márciusi fiatalok egyikéről, a lippai születésű Degré Alajos íróról neveztük el, megemlékezései az 1848–49-es forradalomról és szabadságharcról ma is forrásmunkának számítanak. Úgy rendezem, hogy az olvasókör napi tematikája megegyezzen az éppen aktuális történelmi évfordulóval. Ugyancsak én kezdeményeztem a magyar nyelv nem hivatalos, fakultatív oktatását is. Az iskolákban hiába próbálkoztunk, a tanulók szétszórtak voltak, nem is voltak elegen, az illetékesek mindenféle előírásokat dugtak az orrom alá, lépten-nyomon akadályokat gördítettek elibénk. 1994-ben kezdtem, aztán Simon Luca óvónő vette át, az egyetlen magyar pedagógus, aki felvállalta ezt az ingyenmunkát. Az én gyermekkoromban még volt hétosztályos magyar nyelvű iskola, a négy, összevont alsó osztály pedig a hetvenes évek elejéig működött.
Czernák Ferenc idejét az ezermesterkedés teszi teljesebbé, jól felszerelt műhelyében, és kedvenc sportja, a céllövészet. A mai napig sikerrel szerepel az országos bajnokságokon. No és nem utolsósorban értékes könyvtárának a böngészése, a verstanulás, hiszen előadóként más városokban is szerepel. Kérdésemre, hogy mikor láttak magyar színházat Lippán, hosszan ingatja a fejét: „Talán Varga Vilmos és Kiss Törék Ildikó lépett fel itt utoljára.”
A helytörténész Czernák Ferenc nagyon büszke arra, hogy kétszer is „itt járt” a magyar Szent Korona. „Először Izabella királyné hozta ide, 1541-ben, amikor nyolc hónapig Erdély fővárosa lettünk, majd Kossuth Lajosék, mielőtt tovább menekítették volna Orsovára. Megvan a ház, ahol a családjával időzött, vele volt Szemere Bertalan is, a kincstár Radnán maradt, az osztrákok foglalták le 1849. augusztus 10-én, három nappal Világos előtt.”
Andrások asztala. Amikor egyeztetés végett felhívtam Reinholz András főesperest, és megállapodtunk abban, hogy Lippán való portyázásunk közben déli egy óra tájt kereshetjük fel, Máriaradna plébánosa nyomban szerény ebédre is meghívott bennünket. A kegytemplom alatti parkolóban két autóbusz és több külföldi gépkocsi vesztegel, a bazilikához vezető lépcsősoron nyüzsgő csoportok láttán megbizonyosodhatunk arról, hogy valóban Arad megye legkeresettebb turisztikai célpontjához érkeztünk, ahol a nagy búcsújárások közötti időszakokban is pezseg az élet. Begördülünk az impozáns kolostor udvarára. Ahogy körbetekintek a templomhoz illesztett, jobb sorsra érdemes hajdani ferences központ háromszintes épületegyüttesén, szorongás fog el, hiszen gazdátlannak tűnnek omló-bomló, malterrongyos falai. Csupán a kaputól balra húzódó földszinti rész gondozottsága jelzi, hogy a klastromot mégis lakják valakik. Csengetésünkre maga Reinholz atya nyit ajtót, s az ebédlőbe terel bennünket.
A hosszú asztal körül féltucatnyi fiatal kanalazza a krumplilevest. Bemutatkozás közben kiderül, hogy az „Andrások asztala” mellé telepedünk le, hiszen a szakácsnő kivételével mindenki az Andreas, Andrei vagy Andreea névre hallgat. A főesperes druszái munkatársak és önkéntesek, akik az egyház és a kegyhely dolgait intézik. Valamennyien házigazdánk lelki gyermekei, kit Temesvárról hozott magával, ki itt szegődött a plébánia szolgálatába. A társalgás három nyelven, hol románul, hol németül, hol magyarul folyik. A családias hangulatot jelzi, hogy a szakácsnő, mielőtt feltálalná a rántott húst, megkóstoltatja a minap eltett kovászos uborkát az atyával: ehetővé vált-e már az erjesztett savanyúság? A konyha úrnője meg is korholja az asztalfőn ülő házigazdánkat, hiszen annyira belefeledkezik az általam kiprovokált beszélgetésbe, hogy kihűl előtte az étel…
„Megyés püspökünk azért is helyezett ide, mert szeretem az építkezéseket. Temesvárott 28 év alatt sok mindent csináltam, több épületet javítottam, új épületeket emeltem. Utolsó létesítményem a katolikus óvoda volt, a legmodernebb berendezéssel. Alighogy befejeztem, egy hét múlva át is adtam az utódomnak, és jöttem Radnára. A szerény, mintegy 120 hívünket magában foglaló plébánia, s a kegytemplom gondozása mellett a tennivalók tovább sokasodtak, hiszen 55 év múltán a kolostort is visszakaptuk. Hozzáfogtunk egy nagyszabású projekt elkészítéséhez, európai uniós segítséggel és remélhető kormánytámogatással. A projekt értéke körülbelül 10 millió euró, a teljes patrimónium felújítását és újrahasznosítását foglalja magában, hazai és németországi szakemberek bevonásával. A templom van benne, a kolostor és a környéke, az előtér, a park, a keresztút. Az egyik melléképületben információs központot szándékozunk kialakítani, működése áldásos lesz a régió idegenforgalmának felélénkítésében is, hiszen – ezt a megyei és a minisztériumi illetékesek is tudják – megyeszerte mi vagyunk a leglátogatottabb turisztikai célpont. A kolostorban minden szobának, minden teremnek megvan már a rendeltetése. Amit az Unió nem támogat, nem is vesszük be a tervünkbe. Eredetileg azt szerettük volna, hogy kizárólag a vallásos turizmus központja legyen, legyenek vendégszobák a zarándokoknak, s hogy el is lássuk a vendégeket. Ezt nem támogatják. Múzeum lesz, könyvtár, kiállítótermek, továbbképzés, lelkigyakorlatok számára helyiségek. A két világháború között is volt itt ilyen jellegű központ, az akkori püspök szorgalmazta a folyamatos működtetését. Eljöttek például a kántortanítók külön lelkigyakorlatra, a plébániák szakácsnői, a kántorok, egyháztanácstagok. A Monarchia területén két nagy kegyhely volt, Máriacell és Máriaradna. A Mária-kultusz szempontjából, európai szinten Máriaradna fontosabb, mint Csíksomlyó. Csíksomlyó inkább nemzeti kegyhely, nem lehet őket összehasonlítani. Mint Ferenc-rendi kolostor is a radnai volt a legnagyobb. Három szinten 63 szobája van.”
A rend felszámolása idején, 1951-ben kilenc hónapig ide volt zsúfolva az összes erdélyi-bánsági ferences. 1952 húsvétján több mint száz, papi ornátusba beöltözött szerzetes vett részt az ünnepi körmenetben. A kommunista hatóságokat roppant zavarta ez a békés demonstráció, annál is inkább, mert a kolostor tőszomszédságában szovjet laktanya működött, ágyúk és tankok csövei meredeztek a rendház ablakaira. A szerzeteseket szétszórták, bebörtönözték, és mindent elkövettek a kegyhely elsorvasztásáért. Az ingatlant egyetlen lakás kivételével az állam vette „kezelésbe”, öregotthont és kórházat működtettek benne. Amikor a rendszerváltás után a szerzetesrendek újjászerveződtek, bár az ingatlant nem szolgáltatták vissza, három atya próbálkozott a kolostori élet feltámasztásával. Végül a ferences tartomány a temesvári egyházmegyének adta át a kegyhely felügyeletét, gondozását.
Ahol a rombolás szelleme kísért. Nehéz elhinnem a kolostorbeli pusztulás láttán, hogy egyhamar új élet fakadhat az épületben. Ugyanis az ingatlan jogcím nélküli használói több mint fél évszázad alatt nemcsak hogy lelakták az 1727 és 1822 között épült műemléket, nemcsak falak kiverésével, falak felhúzásával változtatták meg önkényesen a helyiségek beosztását, hanem 2006-ban, távozásuk idején, három nap alatt, amit tudtak, szétromboltak, leszereltek, elhurcoltak. Még a félszáz antik cserépkályhát is szétverték, s a csempék javát is eltulajdonították. Pedig, pedig az öregotthon haldoklóihoz a mindenkori plébános „szolgáltatásait vették igénybe”, elvégre a katolikus pap „kéznél volt”…
Az egyik folyosószárny viszonylag épebben megmaradt ornamentikája érzékelteti, hogyan nézhetett ki fénykorában az épület belső tere. A csehboltozatos mennyezet alatt nagy Ferenc-rendiek, jeles atyák freskóportréi kínálnak „képes albumot” a rend históriájából. A kolostort a templommal összekötő földszinti fogadalmi folyosó teljes falfelületére a népi vallásosság úgynevezett votív tárgyainak példa nélküli gyűjteményét zsúfolták össze. Több mint kétezer festmény, sokszorosított másolat, színes nyomat illusztrálja, hogy a Szűzanyának hány csodás meghallgatásért, közbenjárásért fejezték ki hálájukat Máriaradna zarándokai. Bár a gyűjtemény régebbi része tűzvész martaléka lett, a fennmaradt anyag, a maga német, magyar, bolgár, horvát, szlovák és újabban egyre több román nyelvű köszönő feliratával bizonyítja, hogy a kegyhely méltó a hírnevéhez.
Reinholz főtisztelendő csupán a templomhajóban búcsúzik el tőlünk. Mialatt az 1767-ben felszentelt, II. János Pál által basilica minor rangra emelt istenháza szépségeit szemlélgetjük, a karzaton Andreea Iliuţă orgonaművész, a templom kántora ajándékoz meg néhány futamnyi Bach-muzsikával, majd énekszót hallunk, Schubert Ave Mariája szárnyalja be a megújhodásra váró barokk falakat.
A tanító néni meg a borász. Simó Luca óvónő a Hargita megyei Szentegyháza szülötte. A szülei 1956-ban költöztek Lippára. Domboldalba kapaszkodó, zölden tobzódó kert övezte portájának hűvösében faggatjuk „a legilletékesebb illetéktelent”, az anyanyelv tanításának önkéntesét a radna-lippai oktatás helyzetéről.
„Én még végig magyar iskolát végeztem, három évet itt, Radnán, negyedik osztálytól pedig nyolcadikig Gyorokon. Akkor szűnt meg itt Lippán a magyar iskola. Nem volt elég gyerek, mert átiratkoztak a román osztályokba. Amikor ide jöttünk, még volt külön hétosztályos magyar intézmény, amikor én a harmadikat elvégeztem, végleg megszűnt. Előbb a felső ciklust számolták fel 1961-ben, rá egy évre az alsót is. Elvégeztem a nyolc osztályt Gyorokon, aztán felvételiztem Enyedre. Bélzerinden dolgoztam hét évet, a magyar óvodában, de mivel két gyerek hiányzott a létszámból, megszűnt a magyar óvoda, és onnan kerültem a szomszédos Ópálosra, Arad megyében sehol nem volt magyar állás. Ott tanítok most már 31 éve, hiszen ott négy román csoportnyi gyerek van.”
1997-ben kérte fel a helyi RMDSZ, hogy tartson fakultatív magyarórákat, heti egy alkalommal. Amikor igent mondott, nem is sejtette, hogy mit vállal. Hiszen évente tíz-tizenkét gyermekkel foglalkozik, ami önmagában még nem volna megerőltető, de tanítványai minden korosztályból toborzódnak, az első osztályosoktól a nyolcadikosokig, s ami még inkább bonyolítja a munkáját: három nyelvi szintet kell figyelembe vennie. Néhányan közülük – a legkevesebben – nem csupán értenek, hanem beszélnek is magyarul. A többségüknek jó esetben van valamelyes passzív szókincse, ami néhány év alatt élénkíthető. Legtöbb gondja azokkal a gyermekekkel van, akik, bár nem feltétlenül vegyes házasságban élő szülők ivadékai, úgy kerülnek Simó Luca szárnyai alá, hogy köszönni se tudnak magyarul. Példákat is sorol, olyan, a nagy szárazság idején a Székelyföldről ide menekült famíliákról, amelyeknek egyetlen nemzedéke sem keveredett más nációbeliekkel, de az utolsó felnőtt generáció tagjai valamennyien román iskolába jártak, s az ő gyermekeik már csak román szót hallanak odahaza. Luca tanító néni a legutóbbi tanévben már az égvilágon senkitől nem kapott támogatást ingyen végzett munkájához. A legnagyobb elégtétel számára, hogy akadt már olyan hűséges tanítványa, aki középiskolásként is kitartott mellette, és szentmiséken hibátlanul olvassa fel a szentleckék szövegét.
Tornáczky Dénes nyugalmazott szőlész-borász Arad-Hegyalja történelmi borvidékének legjobb ismerője. Bár Temesfélegyháza szülötte, több mint hat évtizedet töltött Pankota, Magyarád, Világos, Gyorok, Ménes, Pálos övezetében, a szőlőültetvények, gyümölcsösök, pincészetek, borüzemek és pálinkafőzdék színes világában. Mindent tud a fénykorában jó tízezer hektárnyi, mára alig 1500 hektárra zsugorodott hegyaljai szőlő- és gyümölcstermesztés történetéről. A Grassalkovichokat emlegeti, akik már a 18. században nemzetközi hírt s nevet szereztek a ménes-magyarádi boroknak, akik a 19. század végén pusztító filoxérajárvány után újratelepítették, újraélesztették a hajdan Tokajjal vetélkedő borvidéket, az általuk létrehozott vincellériskoláról, ahol jeles elődök sajátították el a szőlészet-borászat művészetét.
Dénes bátyánk Csávossy György csombordi iskolájában tanulta ki a szőlő- és bormívességet. Arad-Hegyalja hajdan legnagyobb borászati üzemének vezetőjeként ment nyugdíjba 1990-ben. Egy kapavágásnyi szőleje sincs, de a maga örömére minden ősszel vásárol egy-két mázsányi – a saját kifejezése szerint elszomorítóan olcsó – kitűnő minőségű szőlőt, s abból készít a maga ízlése szerinti borokat. Mielőtt elbúcsúznánk, szerre kóstoltatja riporterségemmel szülőföldem legjobb nedűit.
Lippa városának legrégibb műemléke a 17. századból fennmaradt török bazár. Evlija Cselebi, a jeles világutazó és történész úti krónikájában csodákat regélt a muzulmán félhold árnyékában felvirágoztatott városról, melynek ez az épület volna az utolsó tanúja. A főtér hepehupás, tengelytörő kövezetén hánykódunk az árkádos bazársorig. Bár ne tettük volna! Meghökkentő látvány Radna-Lippa legrégebbi nevezetessége: legalább hat gazdája hatféleképpen festette ki, hatféleképpen alakította ki a homlokzatát, hatféleképpen hagyta a magas tetőzetet tönkremenni, és felerészben a boltíveket is eltüntette az oszlopok közül. Kőhajításnyira a polgármesteri hivataltól…
Szilágyi Aladár. Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Árvíz pusztított Csíkszereda déli részén
Körülbelül 30 liter eső esett négyzetméterenként hétfőről keddre virradó éjjel Csíkszeredában, illetve a város környékén. A kiadós esőzés következtében ismét kiléptek medrükből a patakok, lakásokat, gazdasági épületeket, termőföldeket árasztottak el.
A jelentős mennyiségű csapadék miatt az Olt vízszintje is megemelkedett, de komoly gondot ezúttal is a kisebb patakok okoztak. A lehullott nagy mennyiségű csapadék rengeteg hordalékkal töltötte fel a patakok medreit, ezeket kézi erővel nem lehet kitakarítani, a vízügyi hatóság gépeit pedig lassan meghaladja a munka mennyisége. A hétfőről keddre virradó éjjeli esőzés főként Csíkszereda környékét érintette, itt körülbelül 30 liter csapadék hullott négyzetméterenként. A sürgősségi esetek felügyelőségét tegnap reggel értesítették, hogy Csobotfalván mintegy 60 portát öntött el a víz, Zsögödben, pedig húszat. Utóbbi helyszínen az árhullám még a délutáni órákban is gondot okozott a patak mellett lakóknak. Egyes házakat teljesen elszigetelt a víz a külvilágtól, több a lakást elöntött. Dézsi Zoltán, egyik károsult szerint ez az elmúlt évek sokadik áradása, idén például már ötödik alkalom, hogy körülvette házát a víz. Ez alkalommal azonban befolyt a lakásba is, éppen a frissen felújított konyharészt tette tönkre. Az udvaron a gazda nem tudott közlekedni még magasított szárú combközépig érő horgászgumicsizmában sem.
„A gát építése után vált rendszeressé a jelenség 96 óta keményebb, de a problémák már 86-ban megkezdődtek, most az egész lakás elázott, gazdasági épületek kevésbé károsultak” - állította Dézsi, hozzátéve, hogy több beadványt fogalmaztak a szomszédsággal együtt az összes illetékes intézményhez, amelyek azonban hatástalanok maradtak
fogalmaztak a szomszédsággal együtt az összes illetékes intézményhez, amelyek azonban hatástalanok maradtak.
Néhány számmal odébb, egy idős házaspárnak szintén tíz centis víz öntötte el szobáit, a holmikat éppen, hogy sikerült a magasabb bútorok tetejére menekíteni. Asztalok, szekrények, ágyak álltak a vízben, a háziak az elárasztott tornácról figyelték szomorúan az elárasztott veteményest, amelyből csupán a fuszulyka-karók hegyei látszottak.
„Kell legkevesebb egy hónap, amíg minden valamennyire kiszellőzik, kiszárad. Tönkre ment az egész padló, újra kell padolni az egész lakást” – panaszkodott az idős házigazda, Páll Domokos.
A tűzoltóság szivattyúi dolgoztak, Ráduly Róbert Kálmán a megyeszékhely polgármestere a helyszínre sietett, a sürgősségi esetek felügyelőségének akciócsoportját vezető tiszttel megejtett gyors tanácskozást követően megindult a telefonálás. Hamarosan homokzsákos pótkocsi érkezett, gyorsan gát épült az áradat útjába, a jelenlevők igyekeztek menteni a még menthetőt. Az árvizekkel kapcsolatosan még egy hír: dr. Braic Emilia, a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője a prefektusi kollégium ülésén kijelentette, hogy elegendő klórmész áll rendelkezésre a fertőtlenítéshez, ám az igazgatóságnak kimerült az üzemanyagkerete, így nem tudja a fertőtlenítőszert kiszállítani az árvíz sújtotta településekre. Ezért a polgármestereket várják az igazgatóság székhelyére, ahol átvehetik a szükséges klórmeszet, és útbaigazítást is kapnak arra vonatkozóan, hogy miként kell elvégezni a fertőtlenítést.
Hompoth Lóránd. Erdély.ma

Bogdánffy Szilárd-napot tartottak Margittán
Bihar megye – Vasárnap a margittai Árpád-házi Szent Margit templomban Bogdánffy Szilárd-napot tartottak. A szentmisét Mns. Fodor József általános helynök celebrálta, aki rengeteget foglalkozott a vértanú püspök életpályájával, melyről átfogó képet adott a híveknek.
Beszédem most nem prédikáció, inkább beszámoló lesz, mondta Mns.Fodor József. Bogdánffy Szilárd 1911-ben született, a Torontál vármegyei (Délvidék) Feketetón. Örmény nemesi családból származik, édesapja kántor-tanító volt. Tanulmányait Torontálkeresztesen, Temesváron, majd a teológiát Nagyváradon végezte. Humán és reál tantárgyakban is jeles volt. A felsőfokú teológiát Budapesten végezte el és 1934-ben szentelték pappá. Jelmondata: „Magasztalja az én lelkem az Urat.”
Nyughelye ismeretlen
1939-ben politikai okokból, melyekhez semmi köze nem volt, áttették a határon és a bécsi döntésig Budapesten élt. Közben elkészítette doktori disszertációját és megszerezte adoktori címet, melyet szerénysége miatt soha nem használt. 1949-ben Bukarestben titokban püspökké szentelik. Még ez évben letartóztatják és innentől a raboskodás évei következnek különböző fegyintézetekben. 1953-ban halt vértanúhalált a nagyenyedi börtönben. A börtöntemetőben temették el, melyet később felszámoltak, beépítettek, így nyughelye ismeretlen.
Mns. Fodor József általános helynök az általános életrajz mellett sok olyan adattal is szolgált, melyhez személyes kutatásai során jutott hozzá. A boldoggá avatás elindításához szükséges iratok hiányoztak a levéltárakból, végül a gondviselés ezt is előteremtette. Felkereste az egykori rabtársakat, akik megrázó történetekkel szolgáltak arról, hogy milyen válogatott kínzásoknak volt kitéve. Rabtársai tisztelték és szerették. Vitás ügyekben mindig az ő tanácsát kérték, melyet meg is fogadtak. Halálakor a rabtársak, a börtönvezetés engedélyével, koporsót készítettek neki. Ez nem volt szokás afegyintézetben. Arra is odafigyeltek, hogy a keresztet ráfessék egyszerű fekete korommal, mivel máshoz nem jutottak hozzá. Olyan esetet is elmeséltek a rabtársak, amikor úgy köszöntötte fel őket, hogy eltette előző napi szűkös kenyéradagját és a „névnapi lakomán” megosztotta velük. Nagy lélek kell ahhoz, hogy egy börtönben valaki ezt megtegye.
Emlékkönyv
Bogdánffy Szilárd emlékkönyvét is a gondviselés vezérelte Fodor József kezébe. Elöljárói és évfolyamtársai egyaránt szeretettel írnak róla. Már akkor előrevetítették, hogy egykor vezető lesz.
A bemutató beszéd után Mns. Fodor József átadta a Bogdánffy Szilárd lobogót Maiernik Mihály prépost kanonok úrnak, mely a boldoggá avatás napjáig végigjárja a margittai esperesség minden plébániáját. Ezt követően elkezdték a Bogdánffy Szilárd kilencedet, elmondván az első imát.
A boldoggá avatás október 30-án lesz Nagyváradon. Jelentős eseménye ez a megyeközpontnak: a városban utoljára több mint 800 éve, 1192. február 2-án volt szentté avatás, amikor Szent Lászlót avatták a szentek sorába. Romániában ez az első alkalom, amikor a kommunizmus vértanúját boldoggá avatják.
Szőke Ferenc. erdon.ro

Víz alatt Csíkszereda több része
Embereket kellett kimenekíteni, házak kerültek víz alá, és száznál is több portát öntött el az ár augusztus 1-jén, vasárnap, amikor egy gyors felhőszakadás következtében több patak áradt meg és lépett ki medréből. Csíkszereda több részén az úton hömpölygött és a házak ablakáig ért a víz, a hatóságok ráadásul újabb esőzésekre, és emiatt megnövekvő vízszintre figyelmeztetnek.
Nem tartott sokáig a nyári öröm: két nap meleg után vasárnap egy gyors felhőszakadás következtében újból több Hargita megyei település házai kerültek víz alá. Csíkzsögödben, Csobotfalván, Mindszenten, Csíkszentléleken és Lókodon összesen száznál is több háztartást öntött el az ár, az egyszerre több helyről riasztott katasztrófavédelmiseknek embereket és háziállatokat kellett kimenekíteniük.
„Egy héttel ezelőtt, amikor még kiöntött a patak, azt mondtuk, harminc éve nem volt ilyen magas. Most azt kell mondanom, soha nem volt ilyen nagy a vízszint” – mutat a hömpölygő Fitód-patakára az egyik lakó, akinek udvarában térdig ér a víz. A máskor nyugodt kis patak ezúttal nemcsak megközelítette a meder szélét, hanem át is lépte azt, így egyes udvarokon másfél méteres víz folyt végig, 20 házat és 40 portát öntött el. Amint azt a katasztrófavédelem ügyeletese lapunknak elmondta, négy idős embert és két gyereket kellett kimenteni, a víz kiszivattyúzását azonban mindaddig nem tudták elkezdeni, amíg nem apadt a vízszint – vasárnap este ráadásul a további esőzések miatt újabb hidrológiai figyelmeztetés lépett érvénybe. Csobotfalván az elmúlt néhány nap alatt immár harmadszor pusztított a megáradt Somlyó-pataka. Az úton folyt a víz, még a tűzoltóautó is alig tudott végighaladni rajta. Itt 60 háztartás és 10 ház került víz alá. Szentléleken 30 udvart öntött el az ár, Csíkpálfalván villám csapott egy fába, amely egy elektromos vezetéket leszakítva egy autóra borult, Csíkszereda központjában egy méretes faág szakadt le, az alatta parkoló furgon azonban tartotta mindaddig, amíg a katasztrófavédelem munkatársai elhárították a veszélyt. Hargita Népe (Csíkszereda)

Újabb árvízek Háromszéken
Háromszéken huszonnégy települést érintettek a hétvégi áradások: Kovásznát trópusi égszakadás sújtotta, Orbaiszék, Erdővidék, az Olt mente számos településén okozott gondokat a víz. Kézdivásárhely környékén egy 19 éves lányt villámcsapás sújtott, tegnap a sepsiszentgyörgyi megyei kórház intenzív osztályán ápolták kómás állapotban.
Harmadszor pusztított az ár Orbaiszéken
Harmadszorra került idén víz alá Zabola és Páva. A vasárnap esti ár minden eddiginél pusztítóbb volt, két hidat, tucatnyi átereszt rongált meg. Közel háromszáz hektár mezőgazdasági terület is víz alá került. Az utakról több mint ezer köbméter sódert, homokot mosott le, néhol csak a száz évvel ezelőtti kövezés maradt meg — mondta el Ádám Attila polgármester. A kár értékét meg sem próbálták még felmérni, de a helyrehozatal meghaladja önerejüket — hangsúlyozta. Tegnap reggel a tűzoltóság és saját motorpumpáik segítségével a pincékből, kutakból szivattyúzták a vizet. Már hétfő hajnalban elkezdték az utak melletti sáncok kiásását, az összegyűlt iszap, hordalék eltakarítását.
Papolcon az országúton átívelő hidat megkerülte az ár, elöntötte a szomszédos gazdaságot, majd az úttesten áthömpölyögve tért vissza medrébe. Pákéban is nagy volt a veszély, de összefogással megmenekült a falu. A Kovászna vize rönköket, hordalékot tornyozott össze, a falu és Barátos lakossága egész éjjel a torlaszok szétverésén dolgozott. Kisborosnyón hetven udvart öntött el a Nagypatakról lefolyó víz. Nagyborosnyó megmenekült, mert a nagypataki vízfolyás Kovászna-patakba torkollása előtti szakaszán korábban megemelték a gát magasságát. (Bokor)
Trópusi égszakadás Kovásznán
Vasárnap délután évek óta nem tapasztalt felhőszakadás sújtotta Kovásznát. Mindössze két óra alatt 65,7 liter csapadék hullott négyzetméterenként. Ezt a szívkórház meteorológiai állomásán mérték. Az égszakadás jégesővel kezdődött, 3—5 mm nagyságú szemcsemérettel, majd rendkívül agresszív villámlás kíséretében úgy zúdult az eső két órán át, hogy közben a hőmérséklet nem esett 22 Celsius-fok alá. Ez a jelenség már a trópusi esőzés kategóriájába lenne sorolható, ha nem kezdődött volna jégesővel, így a maga nemében akár parafenoménnek is lehet nevezni. A hirtelen megduzzadt Kovászna-patakán hatalmas mennyiségű faanyagot, szénaboglyát, tyúkpajtát, műanyag palackokat... vitt a víz, de volt, aki traktorgumit, fejőszéket is látott. Pincéket, kutakat, műszaki alagsorokat öntött el, több helyen a városi szennycsatorna betört földszinti fürdőszobákba. (Gyila S.)
Huszonnégy település érintett
Nem csak Orbaiszéken, Háromszék majd minden régiójában gondot okozott az árvíz. A Katasztrófavédelmi Felügyelőség nem végleges adatai szerint huszonnégy települést, négyszáz háztartást, harminc pallót érintett az ár. Erdővidéken Bölönben mintegy félszáz háztartásban tett kárt a víz, emellett megrongálta a 103E megyei utat, melyre korlátozást is elrendelt a rendőrség a 3,5 tonnánál nehezebb járművekre, de Baconban, Középajtán is gondok adódtak. Az Olt mentén Sepsibükszádot, Mikóújfalut, Málnásfürdőt sújtotta az árvíz, Zalánpatak részben elszigetelődött, itt a brit trónörökös, Károly herceg birtokait is elöntötte az ár. (Farcádi)
Embert sújtott a villám
A megyei kórház intenzív osztályán ápolják azt a 19 éves lányt, akit villámcsapás sújtott vasárnap délután Kézdivásárhely környékén. A barátjával sétálgatott egy legelőn, mikor a zivatar kitört, és bár körülötte a juhok mind elpusztultak, a lányt a kísérője által riasztott mentősök újjá tudták éleszteni. Dr. Albert István igazgató-szóvivő közlése szerint kómás állapotban van — a létfenntartáshoz szükséges szervei ugyan tökéletesen működnek, és mozgatni tudja végtagjait, az agyát ellenben súlyos károsodás érte, és emiatt még mindig életveszélyben forog. De mivel már az is csodával határos, hogy túlélte a villámcsapást — általában azok menekülnek meg, akiket a magas feszültségű kisülésnek csak a szele érint, ezen a betegen viszont átment, látszik a helye —, és erős, fiatal szervezetről van szó, az orvosok remélik a legjobbakat. A teljes felépülés is lehetséges, de minden attól függ, hogy az agyi vérzés mennyire tud lokalizálódni, és ez a következő napokban dől el — magyarázta a kórház vezetője, hozzátéve: a sérült lány ellátásához minden szükséges műszaki felszereléssel rendelkeznek.
(demeter) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Múlt és jelen
Szilágyi József vagyok Magyaróról. Falunk a Felső-Maros bal partján van. Ez a falu egyike a környék legrégebbi településeinek. Már 1228-tól írásos feljegyzések vannak róla. Közel nyolc évszázada sok pusztuláson ment át. Már 1240-ben a tatárok majd' az egész lakosságot kiirtották, 1260-ban másodszor is feldúlták a falut. Aztán a törökök sanyargatták 150 évig, majd következtek az osztrákok. Sok pusztító járvány tizedelte, 1808-ban a fél falu leégett. Az I. világháborúban 74 férfi veszett el, a másodiknak 43 áldozata volt. A sok pusztítást a falu túlélte, tovább fejlődött, minden családban legalább 4 gyerek, de volt olyan család is, ahol 8-10 gyermek született.
Az 1930-as évektől kezdett csökkenni a szaporulat, majd a kommunizmus idején elkezdődtek az erdőirtások, következett az államosítás és a kollektivizálás, a faluban már nem lehetett megélni. Más kiút nem volt, el kellett hagyni a szülőföldet: a fiatalok a városokban kerestek munkát.
Az 1980-as évekig több mint 300 magyar család költözött el a faluból.
Magyaró szép, rendezett falu, van iskola, óvoda, orvosi rendelő, gyógyszertár, polgármesteri hivatal, üzletek, állomás. De a legfontosabb, munkahely nincs. A fiatalok nem is tartják érdemesnek családot alapítani. 2009-ben húsz temetés volt és csak nyolc születés. Nagyon kevés a fiatal. Sok ház ablakára ki van tűzve, hogy "eladó". Hetvenöt olyan ház van, ahol évtizedek óta nem él senki, s még szomorúbb, hogy 118 házban egy-egy öregasszony vagy öregember él. Olyan család ma nincs, ahol 4 gyermek volna. Józan számítások szerint 15 év múlva nem lesz 200 lakott ház sem.
Bárhogy is fáj nekem, nem tudok a jövőbe látni. Mi lesz veled, szülőföldem, Magyaró?
Tisztelettel,
Szilágyi József. Népújság (Marosvásárhely)

Megalázó felújítás: nem állítják helyre a magyar emlékeket Marosvásárhelyen
Nem állítják vissza a magyar történelmi személyiségeket ábrázoló vitrailokat a régi marosvásárhelyi városházára, és a megyei önkormányzatnak, illetve a prefektusi hivatalnak otthont adó épületet elcsúfító, magyarellenes szövegeket tartalmazó márványtáblákat nem távolítják el a javában zajló restaurálás során. Az egymillió lejre rúgó munkálatokat az tette elkerülhetetlenné, hogy az épület kocsifelhajtója és előcsarnoka egy öt évvel ezelőtt szakszerűtlenül elvégzett munkálat következtében megrongálódott.
Jelentős, egymillió lejt érő restaurálási munkálatokba kezdtek Marosvásárhely régi, tornyos városházán. A részleges helyreállítási munkálatok során az előcsarnokban és a lépcsőházban kicserélik a villanyhálózatot, kijavítják a plafonon megjelent repedéseket, majd sablonok segítségével festik újra a szecessziós motívumokat.
Megtisztítják továbbá a csillárokat, kijavítják a csempeburkolatot, felcsiszolják a márványpadlót. A bejáratnál ezzel párhuzamosan megerősítik a megsüllyedt boltíveket, illetve megjavítják a fölötte található erkélyt. A szakemberek szerint a hat hónaposra tervezett beavatkozást az idő és egy néhány évvel ezelőtt elkövetett hanyag felújítás tette szükségessé. Akkor úgy padlózták újra a díszteremből nyíló erkélyt, hogy az esőlevezetőket eltömítették, a magának egérutat nyerő víz pedig lényegesen megrongálta az épület szerkezetét.
A régi, szecessziós stílusban épült városháza Marosvásárhely szimbólumának számít, amely a múlt század elején Bernády György városépítő polgármester idején készült a lakosság pótadójából. A szecessziós épületet két budapesti műépítész, Komor Marcell és Jakab Dezső tervezte. Ottjártunkkor szorgos fiatalok ifj. Molnár Dénes, Kiss Lóránd és Pál Péter irányításával éppen az előcsarnok falait és plafonjait tisztították.
A helyreállítási tervet készítő marosvásárhelyi Proiect Rt. műépítésze, Keresztes Géza elmondta, az idei restaurálási szakaszban két fontos dolgot kell megoldani. „Az esővíz beszivárgása miatt a kocsiáthajtó egyik lába megsüllyedt, emiatt a boltív megrepedt. Mivel az a falat is húzza előre, az előcsarnok plafonján is megjelentek a repedések, mindez egy korábban, szakszerűtlenül végzett munkálatnak köszönhetően” – vélekedett a tervező. Építőmérnök kollégája, Csákány Dezső mára sem derítette ki, ki lehetett az, aki a boltívek fölötti erkélyen úgy cserélte ki a kőpadlózatot, hogy elzárta a vízlevezetőket. „A szakszerűtlen és engedély nélkül végzett munkálatnak nincs gazdája. Pedig alig néhány évvel ezelőtt végezték el” – tette hozzá.
Eredetiség – már csak az emlékezetben
A főbejárat feletti szecessziós vonalvezetésű attikafal díszítése több ízben is változott. Eredetileg a város régi címere színes majolika virágdíszek közé került, a Marosvásárhely szabad királyi város székháza felirattal. Ezt még Trianon után a bevonuló román hatalom lecserélte, majd Erdély visszafoglalása után néhány esztendeig semmiféle felirat nem ékesítette a falat. Az 1950-es évek végén a virágdíszek eltűntek, de felkerült a város új címere.
Ez sem bizonyult hosszú életűnek, mert 1965-ben az épületet átvevő Román Kommunista Párt jelvénye váltotta. Ekkor a főbejárat előtti kocsifelhajtó és nyitott terasz felépítményének kőből faragott mellvédjéről a város és a vármegye címerét is lefaragták. Hasonló sorsra jutott az előcsarnok oldalfalában lévő nagy emléktábla is, melyet összetörtek. A város egykori színes címere a főlépcső berakásos üvegablakából is kikerült, megürült helyét az ólomkeretben közönséges üveggel pótolták. A lépcsőpihenő két oldalán díszes keretben egy-egy rózsaszínű márványtáblát helyeztek el, melynek felirata örökítette meg a székház tervezőinek és kivitelezőinek nevét.
A kommunisták hatalomra kerülése után a két márványtáblát kalapáccsal törték darabokra. Nem úszta meg a magyarellenesség tombolását az emeleti gyűlésterem sem. Az öt színes ólomberakásos üvegablak közül valamikor a középső Ferenc József királyt ábrázolta Szent István palástjával, a többiekben Bethlen Gábor, II. Rákóczi Ferenc, Deák Ferenc és Kossuth Lajos portréi voltak. Ezeket még 1921-ben kiszedték. A vitrailok egy része néhány éve közszemlére került a megyei múzeumban. Állapotuk azonban lehetővé tenné, hogy bármikor visszakerüljenek a helyükre.
A sértő táblák maradnak
Kérdésünkre, hogy mi lesz a főbejárat körüli homlokzatra összezsúfolt, magyarellenes szöveget tartalmazó márványtáblák sorsa, sem Bartha József, sem Márton Katalin nem tudott pontos választ adni. A megyei önkormányzat gazdasági, illetve beruházási igazgatója nem tudnak arról, hogy a főbejárat restaurálása alkalmával szó lenne a táblák leszereléséről. Annak ellenére, hogy már évek óta felmerült valamennyi tábla eltávolításának lehetősége, erre nem valószínű, hogy az idei helyreállítási munkálatok alkalmával sor kerül.
„A táblák nem illenek egy ilyen jellegű épület főbejáratához. Ezt már többször is hangoztattam, és szorgalmaztam az eltávolításukat, de mindmáig nem találtam meghallgatásra. Ha jól tudom, annak idején még csak építkezési engedéllyel sem rendelkeztek azok, akik a feliratokat kifüggesztették” – nyilatkozta lapunknak a megyei önkormányzat gazdasági igazgatója. Kolléganője, Márton Katalin sem tud arról, hogy a restaurálás során a bejáratot visszaállítanák eredeti formájába. „Úgy tudom, nem volt szó a táblák eltávolításáról” – mondta. A pontos választ Lokodi Edit Emőkétől szerettük volna megtudni, ám a munkálatok leszerződtetését aláíró megyei tanácselnök nem volt hajlandó válaszolni a kérdésre. „Most nincs időm nyilatkozni, mert dolgozom” – fizetett ki kurtán-furcsán.
Az 1990 után, a kolozsvári Funar-modell szerint felkerülő román nyelvű márványtáblák a Maros megyét a „horthysta terror alól felszabadító” 15 ezer román hős halottnak, a trianoni döntést megelőző balázsfalvi nagygyűlés résztvevőinek, az első világháborúban elesett román katonáknak és a ’89-es forradalom helyi áldozatainak állítanak emléket. A forradalmárszervezetek már évekkel ezelőtt elkészíttettek egy kétnyelvű táblát is, de annak felszerelését a mindenkori prefektus akadályozta, mondván, hogy a régi városháza nem karácsonyfa, ahova mindenki kiaggathatja a tábláját. A feliratos márványdarab sokáig a kabinetfőnök irodájában rostokolt. Egy ötödik tábla, amelyet 2000 után a prefektúra hallgatólagos beleegyezésével és a megyei önkormányzat asszisztálása mellett, szintén a román nacionalista szervezetek a torony talapzatára helyeztek, azokról az állítólagos bebörtönzött román embereknek állít emléket, akiket a torony alatti pincében a magyarok tartottak fogva és kínoztak meg.
„Elvonatkoztatva a táblák szövegétől, ezeknek akkor sem lenne helyük a bejáratnál, főleg a jelenlegi, összezsúfolt formában. Kifüggesztői nem is kaptak rá engedélyt. Eltüntetésükhöz sajnos nem elegendő a műemlékvédelmi hatóságok véleményezése, politikai akaratra is szükség lenne” – fejtette ki Keresztes Géza. Megítélésében a márványlapokat múzeumban kellene közszemlére állítani.
A vitrailokról szó sem lehet
Míg a magyarságot sértő táblák valószínűleg a helyükön maradnak, sem az előcsarnok falára festett címerek, sem a lépcsőházi díszes ablakok ólomkristályos vitrailjai hatvan év után sem kerülnek vissza. A nacionalista-kommunista hatalom által eltávolított magyar történelmi címerek, illetve Kossuth Lajos, Deák Ferenc, II. Rákóczi Ferenc, Bethlen Gábor arcképei és Ferenc József koronázást ábrázoló képe továbbra is múzeumi tárgy marad.
„Műemlék jellegű épületről lévén szó, mi szerettük volna valóban eredeti állapotában visszaállítani, de a prefektúra közbenjárására a művelődési minisztérium nem hagyta jóvá a címerek visszahelyezését” – sajnálkozott Márton Katalin. Az üvegfestmények már korábban a helyükre kerülhettek volna, amikor egy magyarországi szakembercsoport elvégezte az összes díszablak restaurálását és a hiányzó elemek kiegészítését. A művelődési minisztérium azonban akkor is negatívan véleményezte a teljes helyreállítást. Kelemen Hunor kulturális tárcavezetőt lapzártánkig nem sikerült elérnünk, azonban a felújítási munkálatokat még elődje, Theodor Paleologu engedélyezte ebben a formában.
Főbejárat csak főbejáróknak
A fél év múlva elkészülő munkálatokat a nagyközönségnek aligha lesz alkalma megcsodálni. Az épületben működő két intézmény, mellőzve a civilizált államok gyakorlatát, húsz évvel a diktatúra megdöntése után is mindössze az oldalsó mellékbejáratot tartja nyitva az ügyfelek számára. A főbejárat a mai napig is csak a kiváltságos helyzetet élvező intézményvezetők, alkalmazottak és politikusok előtt áll nyitva.
„Bárhol Európában a személyzet az oldalsó vagy hátsó bejáratot használja, a főbejárat az adófizető állampolgároké. Úgy látszik, nálunk megrekedt az idő, vagy csak az épületben dolgozó vezetők cserélődtek, a pórnépet lenéző mentalitás maradt a régi” – panaszolta el lapunknak a város egyik jó hírnévnek örvendő nyugdíjas pedagógusa, akit ottjártunkkor éppen a szolgálatot teljesítő őr ellentmondást nem tűrő hangon a kiskapuhoz küldött át. Hasonló véleményt képvisel Keresztes Géza is, mondván, hogy ebből is kitűnik, mennyire tiszteli a politikai hatalom adófizető szavazóbázisát.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Búvárkodás szavak között - interjú Murvai Olga filológussal (Egyetemi tanár, 1942. október 10-én született Kolozsváron. A Babeş–Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom tanári diplomát. Három éven át a Szatmár megyei Sándorhomok általános iskolájában tanított, majd a Bukaresti Tudományegyetem idegen nyelv karán, a Hungarológia Tanszéken előbb tanársegédként, majd adjunktusként, később docensként, egyetemi tanárként dolgozott. Ugyanott tanszékvezető volt, és doktorátusvezető. 2006-tól a Sapientia EMTE Marosvásárhelyen működő Műszaki és Humántudományok Karának a főállású professzora, dékánhelyettes. Kutatási területe: stilisztika, szemantika, pragmatika, kommunikációelmélet. Fontosabb kötetei: - Stilisztikai tanulmányok (1976, Bukarest) - Szöveg és jelentés (1980, Bukarest) - Mic dicţionar român–maghiar de expresii si locuţiuni (1985, Bukarest) - Magyar–román kifejezések szótára – Román magyar kifejezések szótára (2000, Budapest) - Vers-rekviem (2005, Kolozsvár) - Viseltes szavak (2006, Csíkszereda). A filológia doktora. 1998 és 2002 között Széchenyi-ösztöndíjjal Magyarországon tanított. A Magyar Szemiotikai Társaság, a Magyar Nyelvtudományi Társaság, az AESZ tagja, az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottsága keretében a pedagógiatudományi szakosztály megteremtője.)
„Aki azt akarja, hogy az egyetem elvégzése után azonnal el tudjon helyezkedni, s jó állása, jövedelme legyen, az nyugodtan választhatja a fordító szakot. Ugyanis okiratok fordítására mindig szükség lesz.”
Ki oltotta be önbe a nyelv szeretetét? Ki bírta rá arra, hogy a magyar nyelv szépségeivel, rejtelmeivel hivatásszerűen foglalkozzon? – Nem a szüleimtől örököltem ezt a mesterséget, ha annak lehet nevezni azt, amit űzök, hiszen a szüleim kolozsvári kereskedők voltak. Viszont a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen kiváló nyelvészeti képzést kaptunk. Az 1960-as évek végén és az 1970-es évek elején indultak be az akkoriban modernnek számító nyelvészeti irányzatok, amelyek az oktatási folyamatot is izgalmassá tették. Az egyetem jeles tanárai, főleg Szabó T. Attila és Szabó Zoltán irányt mutattak számomra. Szabó T.-nél doktoráltam. Szabó Zoltán stilisztikaprofesszor több nyelven beszélt, naprakészen követte a fent említett irányzatokat. Ő egy kis csapatot gyűjtött maga köré a doktorandusok közül. Ebből nőtt ki az ún. kolozsvári stilisztikai iskola, amelynek én is tagja volt.
Mi volt az a nóvum, ami akkor megfogta a bölcsészkaron a diákokat? Mi volt az ön doktori disszertációjának a témája? – Abban az időben egyedül Szabó T. Attilának volt doktorátusvezetési joga. Habár ő nyelvtörténész volt, minden további nélkül elfogadta, hogy én – de más is – stilisztikából doktoráljak. A szabad indirekt stílussal foglalkoztam, ami lényegében a klasszikus retorikából átmentett alakzat, az úgynevezett oratio recta libera, az impresszionista stílusig követtem ezt. Arról van szó, hogy a prózai alkotásokban a narrátor szerepe fellazul. Amikor az író anynyira azonosul a szereplőivel, hogy nem lehet tudni, kinek a szájából halljuk a kommentárt, akkor beszélünk szabad indirekt stílusról. Az impresszionista stílus szerette ezt a szövegtani megoldást.
Az egyetem elvégzése után közvetlenül Szatmár megyében tanított. Ez hogy történt? – Szatmárnémetitől 17 kilométerre, a határhoz közel, Sándorhomok nevű községben, általános iskolában tanítottam. Nagyon jó hangulat volt ott, sok fiatal tanerő gyűlt össze. Lényegében azért kerültem e félreeső településre, mert akkor már férjnél voltam, párom, Murvai László Szatmárról származott. Két tanári állásra volt szükségünk. Szatmárnémetiben laktunk, és más-más településre ingáztunk. Három évig tanítottunk, majd a férjemet felvitték Bukarestbe, az oktatási minisztériumba, én meg bekerültem az úgynevezett Országos Pedagógiai Továbbképző Intézetbe, a tantervosztályra, és onnan a Bukaresti Tudományegyetemre, a filológia karra mentem át, ami ma az idegen nyelvek kara. Harmincnégy éven át tanítottam a bukaresti egyetemen.
Kik voltak a munkatársai a magyar szakon? Már a múlt rendszer idején is jártak át oktatni magyarországi tanárok? – A diktatúra legsötétebb éveiben is volt magyar vendégtanárunk. Szerencsénkre a filológián megforduló rengeteg külföldi tanár magával hozta a legfrissebb német, angol szakirodalmat, és ezek a kötetek körbejártak. Az 1989-es fordulat úgy ért bennünket, hogy szinte teljes mértékben naprakészen ismertük a szakmai újdonságokat. Nagyon sokat dolgoztunk. Olyasmivel is foglalkoztunk, aminek semmi köze nem volt az oktatáshoz, például fordítottunk, és sokfelé hívtak bennünket tolmácsolni. Például a bukaresti magyar követség is igénybe vette a szolgálatainkat.
Ez a munka nem okozott állambiztonsági problémákat? A hatalom egyáltalán nem szerette, ha a hazai magyar értelmiségiek bejáratosak voltak a követségre. – Ezek a felkérések egy alkalomra szóltak a követség részéről, s ugyanez történt, ha írott szövegek fordításáról volt szó. A felkérések az egyetemre érkeztek, és az egyetem vezetősége megkereste a megfelelő embert. Ha a külügyi osztály engedélyezte a fordítói munkát vagy a tolmácskodást, akkor elvégeztük, ha nem, akkor az egyetem visszautasította a felkérését.
„Pártunk és kormányunk” is adott ilyen megbízásokat, onnan is jöttek felkérések? – Természetesen. Főleg akkor, ha magyarországi küldöttségek érkeztek. A hivatalos fővárosi tolmácstevékenység e körül az egyetem körül zajlott. Másokat is hívtak tolmácsolni, például újságírókat, nem csak minket. Viszont mi voltunk állandóan kéznél. Hivatalos tolmácsképzés nem létezett.
Kolozsvárról, az egyetemről jártak oda óraadó oktatók? – Egyedül Szabó Zoltán, ő kéthetente ingázott Bukarestbe. A magyarországi tanárok is szívesen jöttek, mert odahaza az előléptetések attól is függtek, hogy kinek milyen külföldi meghívásai voltak, milyen a renoméja. Igen tekintélyes kollégák fordultak meg Bukarestben: Károly Sándor nyelvész, Hopp Lajos, Gergely Gergely irodalomtörténészek és sokan mások. Négyéves időközönként váltották egymást, és olyan is akadt, aki két turnust is elvállalt.
A Babeş–Bolyai Tudománygyetem filológia kara hogyan viszonyult ehhez a bukaresti magyar tanszékhez? Nem volt közöttük rivalizálás? – Nem volt, mert különbözött a profilunk. Mi lényegében a magyart mint idegen nyelvet oktattuk és a magyar kultúrát tanítottuk nem magyar ajkú, külföldi vagy román hallgatóknak. Kolozsváron nyilvánvalóan magyar szakos tanárképzés folyt. Persze Bukarestben is voltak magyar ajkú diákok, akik azért választották azt az egyetemet, hogy a magyar nyelv és irodalom mellett valamilyen idegen nyelvi képzést is kapjanak. Tulajdonképpen mi kétszer annyit dolgoztunk, mint mások, mert másféleképpen kellett oktatni a magyar és a nem magyar ajkú diákokat, akikből külön csoportokat szerveztünk.
Tehát több mint harminc éven át tanított a bukaresti egyetemen, viszont most Marosvásárhelyen él, dolgozik. Mikor, hogyan történt a váltás? – Csak félig-meddig jöttem el a bukaresti egyetemről, hiszen az idegen nyelvek kara keretében működő Nyelv és nemzeti identitás című doktoriskolának a tagja vagyok. 2000 óta foglalkozom doktori képzéssel, és azóta nagyon sok magyar ajkú diák doktori disszertációját irányítottam. Tanítok is a doktori iskolában, tehát gyakran járok Bukarestbe, s mióta nem lakom ott, szeretem a várost. 2006-ban jöttem el részben személyi okokból. Ugyanakkor meghívást kaptam a Sapientia EMTE részéről, Marosvásárhelyre hívtak a Műszaki és Humántudományok Karra. A humánrészlegnek volt szüksége egyetemi oktatói tapasztalattal rendelkező munkatársra, aki az egyetem szervezését is átlátja. Nagyon jól érzem magamat a Sapientián. Új szakokat indítottunk be, amelyeket én találtam ki, s remélem, hogy idővel nagyon jól fognak működni.
Ilyen például a fordítói és tolmács szak. Van iránta érdeklődés? – Van, annak ellenére, hogy kizárólag tandíjköteles szak, 750 euró az éves költség. De az ötven hely így is évről évre betelik. Aki azt akarja, hogy az egyetem elvégzése után azonnal el tudjon helyezkedni, s jó állása, jövedelme legyen, az nyugodtan választhatja a fordító szakot. Ugyanis okiratok fordítására mindig szükség lesz. A hároméves képzés után bárki fordítói irodát nyithat, és akár a saját lakásából is megszervezheti az egész életét. Jövőre végez az első évfolyam. Tehát a fordítók három év után dolgozhatnak, illetve utána nyelv szakokon vagy máshol is mesterizhetnek, hiszen a mesteri képzések nyitottak. Mezőgazdasági, jogi, politikai, orvostudományi, műszaki és más szakfordítókat képezünk. Ilyen jellegű speciális képzést kapnak a hallgatók. Ők maguk döntik el, hogy mire szakosodnak. Irodalmi fordítókat nem képezünk. Ahhoz tehetség szükséges, és véleményem szerint azt nem lehet egyetemen elsajátítani.
A különböző szakterületeken léteznek-e segédeszközök, szótárak? – A legmodernebb számítógépes segédeszközökkel dolgozunk, amelyeket ingyen és bérmentve kaptunk meg egy magyarországi cégtől. Az egyetemen belül minden hallgatónk használhatja. Ez nagyon nagy dolog. A tolmácsképzés keretében kizárólag konferenciatolmácsokat fogunk képezni különböző szakterületeken, de a tolmács szak csak akkor fog működni, ha a mesterképzésre is megkapjuk az engedélyt. Közben szinkrontolmácsoló gépekhez is hozzájutottunk. Ezek segítségével a diákok ízelítőt kaphatnak a mesterségből.
1985-ben ön is kiadott egy román–magyar szótárt. – Ez kifejezések szótára. Annak idején a saját diákjaink számára készült, belső használatra. Bizonyára mindenki tapasztalta, hogy ha nem ismer eléggé egy idegen nyelvet, akkor a legkomolyabb gondot a kifejezések, a közmondások, a szóviccek megértése okozza, viszont éppen ezek adják meg mindenféle társalgásnak a sava-borsát. Ezek félremagyarázása, félreértése miatt néha kínos helyzetbe kerülhetünk. Egyszer én is ilyen helyzetbe keveredtem, és akkor határoztam el, hogy elkezdem gyűjteni a sajátos, gyakran előforduló román kifejezéseket. Azóta 2000-ben egy magyarországi kiadó megjelentette két kötetben ennek a bővített változatát román–magyar, illetve magyar–román kifejezések szótáraként.
Kutatási területei a stilisztika, a szemantika, a pragmatika és a kommunikációelmélet. Mit kell tudni a pragmatikáról? – Azt jelenti, hogy a beszédet visszahelyezzük abba a környezetbe, ahol elhangzik. Ha azt mondom, hogy igen, ez egy kijelentés. Ha a házasságkötő teremben hangzik el, az egy olyan beszédszituáció, ami a további eseményeket befolyásolja, kihat rájuk. Vagyis olyan beszédszituáció, amivel beleavatkozunk a környezetünk, a világ dolgaiba. A házasságkötő előtt ezt az igent nem lehet kérdő formában mondani. Tehát a pragmatika annak elemzése, hogy miként hatunk a környezetünkre azzal, hogy kimondunk valamit: igen, nem, bocsánat stb. Érdekes egyébként, hogy mi, magyarok felszólító módban kérünk bocsánatot még a Jóistentől is: „Bocsásd meg a mi vétkeinket!” Az is érdekes, hogy mi, magyarok általában nem mondunk kategorikusan nemet, hanem kifogásokat keresünk visszautasításkor.
Milyen témákkal foglalkoztak a doktorandusai? Általában ők választottak témát, vagy ön bízott rájuk különböző kutatási feladatokat? – Az én témaköröm – nyelv és nemzeti identitás – nagyon tág terület, igen sok minden belefér. Azt szeretem, ha a hallgató jön témával, viszont ha megkér, akkor esetleg együtt keresünk témát. Szerettem volna a kommunikáció felé elmenni, ezért örvendtem annak, hogy az egyik kiváló doktorandusom, Gászpor Réka a reklámnyelvvel foglalkozott. Ő most szintén a Sapientia EMTE-n tanít. Az első védés a latin–magyar kétnyelvűség a középkori dokumentumokban témakörhöz kapcsolódott, egy Maria Dragomir nevű levéltáros hölgy készítette, aki magyarul is tud, és igen nagy sikere volt. 2005-ig nyolc évig tartott a doktorira való felkészülés, most, a bolognai folyamat életbelépése óta már csak hároméves a doktori képzés. A két tévészerkesztő, Simonffy Katalin és Kós Anna doktori disszertációja immár kötet formájában is hozzáférhető. Simonffy Képnyelv, szónyelv című dolgozata főképpen azzal foglalkozik, hogy az, amit a képen látunk, hogyan adható vissza szavakkal, illetve, hogy visszaadható-e szavakkal az, amit látunk. Kós Anna tanulmánya Nyelvhasználat és politikai kommunikáció címen látott napvilágot, és tulajdonképpen az erdélyi politikai diskurzus röntgenképe.
Máthé Éva. Krónika (Kolozsvár)

Hungarikum
Úgy döntöttem, hogy szerény ismereteimmel magam is gyarapítom a megkülönböztetett jelzővel, piros-fehér-zöld szalaggal forgalomba hozandó magyar nemzeti termékek számát.
Az első általam javasolt hungarikumot, más régi magyar falusi játékokkal együtt, augusztus végén, a szatmári Partiumi Magyar Napok gyermekműsorán mutatom be.
A jól hangzó név miatt egyelőre magyar vuvuzelának hívom, de a bejegyezésnél már a régi magyar nevét használom. Garantálom: totál csődbe viszi a dél-afrikai vuvuzelát, s fellendíti Magyarországot, mivel az én vuvuzelám olyan egyszerű, hogy mindössze három nyesés a bugylibicskával és kész. S ezzel elárultam, hogy az anyaga is könnyen fellelhető, pláne nyáron.
Kölyökként, ha egy kis lármát akartunk csapni (például, ha a bakter részegségében elfelejtette a dobolás szövegét, Lika néni megint káromkodva ment haza a kocsmából, netán megelégeltük, hogy a tiszteletes úr sok zsoltárt magoltat be velünk), vettük a bicskát, lementünk a kertbe, nyestünk pár szál izét (mert ez még titok) aztán volt olyan sípolás, tülkölés, hogy anyánk is kiszaladt a seprűvel.
Javasolnám továbbá, hogy hungarikum legyen több olyan egyszerű étel, mint a sült krumpli, sültalma, nudli (másként angyalbögyörő), hagymaleves, lekváros derelye, tökkáposzta. Annyira egyszerű étkek ezek, hogy megválthatnák a világot az éhezéstől, fényesítve a magyar nevet.
A jó borok közül is csak azokat nevezném hungarikumnak, amelyek vidám nótákat csalnak elő és derűsebb életszemléletet adnak a káromkodásra és öngyilkosságra fölöttébb hajlamos magyarnak. Azokat, amelyek nem Mohácsot, Világost, Trianont, s még csak nem is a magyarfaló Ficót, Slotát juttatják eszünkbe, hanem elsősorban és inkább azt: miként verte be Botond buzogányával Bizánc kapuját, sétált be Mátyás Bécsbe, sarcolta meg Hadik András Berlint, s miként lett a magyar anyanyelvűek gyülekezete az amerikai atombomba kidolgozásában fő szerepet játszó tudósok csapata. Mert, ha sokat emlegetjük, hogy mi sikertelen, sőt tragikus nép vagyunk, sokan el is hiszik, még akkor is, ha történetesen a Kanári-szigeteken nyaralnak, szarvasgombát vacsoráznak egy előkelő párizsi vendéglőben, Kemény Dénes vízilabdázói zsinórban negyedszer is megnyerik az olimpiát, az OTP pedig nem az EU második, hanem a világ első bankja.
Csak ne legyen a remek kezdeményezés a kormánypárti brancsszellem eszköze, hogy csupán a színe miatt még a gatyamadzagot is hungarikumnak nyilvánítsák. Mert semmi nem lehet ártalmasabb hírünknek, mint az olcsó, giccses, banális magyarkodás.
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)

Előadás kulákgyilkosságról
Vasárnap este 9 órától minden bizonnyal igen érdekes előadást tart László Márton történész Vadadon. A Csíkfalva községhez tartozó falu kultúrotthonában egy hatvan évvel ezelőtti kulákgyilkosságról értekezik a kutató, aki elmondta, a falubeliek kérésére tette erre az időpontra előadását.
Az előzményekről annyit mondanék, hogy a kollektivizálás bevezetése, illetve az ez elleni tiltakozás miatt Maros megye területén ’49-ben és ’50-ben négy embert gyilkoltak meg. ’49-ben bevezették a szérűcséplést. A gabonát ugyan le kellett adni, de az emberek otthon csépeltek, így egy részét el tudták dugni. A hatalom rájött erre, ezért tették kötelezővé a szérűn való cséplést, ahonnan már nem lehetett gabonát hazavinni. Ezt az emberek nem akarták. A tiltakozók közül Vadasdon Sánta József tanítót gyilkolták meg, Nyárádszeredában Kacsó István gazdálkodót.
’50-ben a kollektivizálás elleni tiltakozók közül Vadadon Kiss Isvánt, Udvarfalván pedig Nagy Lászlót ölték meg. Éjjel kiment értük a szekuritáté különítménye, elvezették, majd lelőtték őket. A hivatalos verzió szerint kísérés közbeni szökéskísérlet miatt. Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy Kacsó István például hetven körüli, sántító öregember volt. Ebbe a sorozatba illeszkedik Kiss István története. Azért ezt az esetet kutattam és dolgoztam fel, mert ehhez találtam a legtöbb forrásanyagot – mondta a kutató.
Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)

Vérkép
„Marosvásárhelyen megalakult a Jobbik Baráti Kör”– olvasom. Erre iszonytató szüksége is volt, hiszen ellenségeik köre is azonnal megalakult, amint betették lábukat a vásárvárosba.
Nem kicsinyded volt meglepetésük, midőn tudomásukra jutott, hogy rövidlátóbbnál többet látók úgy ítélték meg, semmi keresnivalójuk sincs ezen a trianonilag kiszabott, szétszabdalt földabroszon.
A köralakítás kapcsán nyilatkozott szósszegedi csanárdok, mondván: vérfrissítésre van szükség az erdélyi (romániai) magyar politikában. Bizonyára csak elszólás volt, hiszen valójában vérfürdőt akart mondani, ami természetesen tiszta helyzetet, borotvált ábrát és táblát (tabula rasa) teremt majd a politikum arculatán.
Odanyilatkozott: akik egykor tiltakoztak, mára belátták, hogy a Jobbik irodája pozitív hatással van a közéletre. Miként a pestises belátta, hogy amióta e súlyos kórban fetreng, ráadásul kolerát is szerzett, és azóta sokkal jobban van. De nem állt itt meg, miként a cég nevéből is kiderül, állásokat fog teremteni. Ugyanis a Jobbik román-angol kiejtésben dzsobik (job = szolgálat, munka) azt jelenti munkaközvetítő. (Két bével, mert nyilván többet ad, mint Románia.)
Munkahelyeket teremt, aszfaltoz, közbiztosít, bojlereket szerel be ingyen, termopán helyett tulipán lesz az ablakokban, magyarosan. Megakadályozzák az orvosok és kedvesnővérek elcsángálását, itthon fognak ülni ezentúl és frissíteni fogják a vért, mindenkit át fognak képezni hematológussá, vérelemzővé, állami egyenes adók helyett véradót fogunk fizetni, minden fajtisztától lecsapolják a hemoglobint, amiben aztán átfürdetik Erdély közéletét.
Aki pedig hitetlenkedik, az kap az fejére egy szép hematómát. Lesznek véraláfutó versenyek, és felállítják a vérfertőző klinikákat. A reteráton légfrissítő helyett használj vérfrissítőt!
A művelődéstől sem riadnak vissza, pályázatot írnak ki a legjobb harci induló, a leggyorsabb romaverő címért, zsidó és más nemzetidegen szerzőkből raknak tábortüzet, amely mellett a harcosok egy jobb(ik) vérfürdő után szittyogni fognak pihenésképpen.
Alig várjuk a Jobbik könyvtárisztogató, múzeumsöprögető, színházrobbantó, káderszűrő alakulatait, akik majd a románság újabb jobbjával (a Noua Dreaptával) és a Konzervgyárral találkozva az eszmebarikádon, együtt legeltetik a jövőben a nyájjá idült és szelídült barikákat.
Ja, a végén mégiscsak kibújt a szeged a csalánból: „Nekünk – szemben a többi párttal – semmiféle megfelelési kényszerünk nincs”. Valóban, senkinek sem kellenek, semmilyen erdélyi normának nem felelnek meg.
Ahogy mondani szokás: a Góbi sivatag tágasabb.
Sebestyén Mihály. Új Magyar Szó (Bukarest)

Csupa csapás az élet – Az „összeesküvés"
S. L.: Az elképzelésnek volt valamilyen konspiratív jellege? Bartis Árpád bácsi és társai nem a legnagyobb nyilvánosság előtt végezték ezt a missziót...
F. G. D.: Teljesen titokban dolgoztak Bányai Lászlóval egyetértésben. Hát ebben a történetben benne van az is, hogy néhány fennforgolódó személy szerepét abból a korszakból értékelni kell. Ezt, gondolom, a történelem elvégzi, s kibogozza majd, hogy ki mit ért.
S. L.: Személyére nézvést milyen következményei voltak ennek a csángó ügynek?
F. G. D.: Azt szeretném elmondani, mielőtt erre felelnék, hogy egy Szász Mária nevezetű tanárnő írt levelet Bukarestből, amelyet a gyermekek nekem elhoztak, s amit más jegyzeteimmel és könyveimmel együtt a szekuritáté lefoglalt. A vártemplom gótikus termének egy részét elfalazták, s az volt a segédlelkészi lakás. Innen tartóztattak le, voltaképpen nem sokkal az akció után, június hetedikén. Ugyanezen a napon újabb csoport csángó gyermek érkezett, elhelyezésükre egy másik iskola vállalkozott, de ezt már nem érhettem meg. Szász Mária levele arról szólt, hogy a Bákóban beindított pedagógiaiskola az utolsó napjait járja. A gyerekek főleg lészpediek voltak. Értelmét látnám-e annak, hogy ezeket a gyerekeket átmentsük? Az érdekes az, hogy én soha nem találkoztam Szász Máriával. Érdemes volna megkeresni, valószínű, még most is emlékszik a gyermekeknek a névsorára, akiket el kellett volna helyezni.
Amint mondtam, 1959. június 7-én letartóztattak, és megkezdődött a börtönös életem. Tizenkét évre ítéltek, teljes vagyonelkobzásra és szabadságjogaimnak tízévi felfüggesztésére. Nem tudom, a csángó gyermekeknek mi lett a sorsuk. Az az iskolaigazgató, aki akkor befogadta őket, már meghalt, de minden bizonnyal vannak még tanügyiek, akik emlékeznek a történtekre.
S. L.: A börtönben találkozott-e csángó ügyekkel, emberekkel?
F. G. D.: Igen. Gyergyina páter, nem tudom, még életben van-e, ő lészpedi lelkész volt, Ferenc-rendi szerzetes. Határozottan nem emlékszem, hogy melyik kolónián hozott össze bennünket az élet, az biztos, hogy a Balta Brãilei nyugati oldalán húzódó kolóniavonulatnak valamelyikén, vagy Salceán vagy Grãdinari-on, ezek különböző kolóniák voltak a nagy deltai mezőben vagy a brãilai pusztaságon dróthálóval körülkerítve. Talán a grãdinari-i kolónián történt. Most is előttem van, egy nagyon szelíd, szerény egyéniség volt a páter, egyszerűen azt mondom, bűbájos egyéniség, abból a világból származó értelmiség, aki szabatosan beszélte azt a csángó nyelvet, ami az övéké. Olyan archaikus volt a beszéde, hogy csodálattal hallgattuk.
S. L.: Beszéltek-e arról, hogy mi a helyzet a moldvai csángókkal? Mi történik a gyermekeikkel?
F. G. D: Igen, de most nem tudok pontosan számot adni, hogy mik voltak a konkrét témák.
Gondolom, hogy őt már sokkalta korábban letartóztatták.
Sylveszter Lajos
Előzmény: Csupa csapás az élet – Moldvaiak Erdélyben - Erdély.ma, 2010. augusztus9.