„A csángó gyerekek tényleg tanulnak magyarul?”
Határozottan tagadta a maszol.ro-nak a Bákó megyei önkormányzat elnöke, Dragoș Benea, hogy a magyarnyelv-oktatás megszűntetésével fenyegette meg a csángó gyerekeket. A csángószövetség elnöke, Pogár László inkább a diákoknak hisz.
„Ha valaki bizonyítani tudja, hogy csángó gyermekeket fenyegettem meg a magyarnyelv-oktatás megszűntetésével, azonnal lemondok tisztségemből. Ez égbekiáltó hazugság” – jelentette ki a maszol.ro-nak a Bákó megyei önkormányzat elnöke.
Dragoș Beneát azért kerestük meg, mert a Krónika korábban arról cikkezett, hogy a Szociáldemokrata Párti (PSD) politikus a bákói Történelmi Múzeumba gyűjtötte a helyi Szent József Római Katolikus Főgimnázium számos diákját, és arról beszélt nekik, hogy a megyében megszüntetik a magyarnyelv-oktatást, elküldik a magyar pedagógusokat, ehelyett pedig bevezetik az olasz nyelv oktatását az iskolákban.
A politikus lapunknak elmondta, október 23-án valóban jelen volt a bákói Iulian Antonescu Történelmi Múzeumban, de „nem gyűjtött oda senkit”, hanem egy nyilvános eseményen, a „Román hadsereg a második világháborúban” című tárlat megnyitóján vett részt. Benea azt állítja, a rendezvényen még csak fel sem szólalt.
A magyaroktatásról sem tud?
„Ha valakinek van fotója arról, hogy a mikrofonnál állok vagy hangfelvétele a beszédemről, én azonnal önként távozok az hivatalomból. A szervezők meg is sértődtek, hogy nem tartottam beszédet” – mondta Benea. Határozottan cáfolta azt a felvetésünket is, hogy nem nyilvánosan hangzottak el a szavai, hanem odament a tárlaton részt vevő gyerekekhez, és fenyegetőzni kezdett. „Nem beszéltem egyetlen gyerekkel sem a rendezvényen” – nyomatékosította.
A megyei tanácselnök határozottan cáfolta, hogy megszűntetné a magyar oktatási programot Bákó megyében. Sőt azt állította: most hallja először, hogy a csángó gyerekeknek évek óta szervezett formában zajlik már a magyar nyelv oktatása. Cáfolta azt a neki tulajdonított állítást is, miszerint sérti a moldvai románok méltóságát a magyar állam által a magyar nyelvet is tanuló diákoknak nyújtott oktatási-nevelési támogatás. „Erről a támogatásról sem tudtam” – jelentette ki.
Pogár: én a gyerekeknek hiszek
A Krónika arról írt, hogy a Moldvában működő csángó civil szervezetek vezetői valamennyien értesültek Dragoș Benea fenyegetőzéseiről, de mivel a megbeszélésen csak gyerekek voltak jelen, csak közvetett forrásból tudják, hogy mi hangzott el a múzeumlátogatás idején.
Pogár László, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) elnöke is hallotta a történteket. „Több diákkal és az MCSMSZ kulturális felelősével, a pusztinai Nyisztor Ilonával is beszéltem. Én nekik hiszek, nem a tanácselnöknek” – mondta a maszol.ro-nak Pogár. Emlékeztetett arra, hogy a bákói katolikus oktatási intézményt az ortodox egyház is rossz szemmel nézi. „Tehát el tudom képzelni, hogy Dragoș Benea kampányolt egyet az elnökválasztás első fordulója előtt” – magyarázta.
Az MCSMSZ elnöke megosztotta velünk azt a levelet, amelyben Nyisztor Ilona beszámolt a szövetségnek a történtekről. A pusztinai pedagógus úgy tudja, hogy a Norvég Alap és az UNICEF támogatásával 50 bákói faluban indul program hátrányos helyzetű gyermekek számára, ám ennek hátterében a moldvai csángó magyarok iskolai és fakultatív anyanyelvi oktatásának az ellehetetlenítésére irányuló hatósági törekvések állnak.
A moldvai Bákó megyében jelenleg huszonkilenc csángó településen több mint kétezer gyerek tanulja a magyar nyelvet és irodalmat iskolai, illetve délutáni foglalkozások keretében. A gyermekek a magyar állam részéről oktatási nevelési támogatásban részesülnek. Többen közülük a magyar állampolgárságot is igényelték.
Olasz nyelv a magyar helyett?
A Krónika ezzel szemben úgy tudja, hogy a helyi közösségek társadalmi felzárkóztatását célzó projekt keretében a moldvai megye 85 településén nyújtanak szociális, egészségügyi és oktatási szolgáltatást 54 ezer, hátrányos helyzetben élő gyermek számára. A Victor Ponta kormányfő és Tove Bruvik Westberg, Norvégia bukaresti nagykövete részvételével rendezett október 10-ei projektismertetőn kiderült, a Norvég Alap 3,3 millió euróval, az UNICEF pedig kétmillió euróval támogatja a Bákó megyei programot.
 A lap szerint a Bákó megyei önkormányzat néhány hónappal ezelőtt olyan programot is elindított csángó falvakban, amely bevallottan a magyar oktatást kívánja ellensúlyozni. A képviselő-testület és a csángók román eredete mellett kardoskodó Dumitru Martinas Katolikus Egyesület társulása nyomán tavasszal fiataloknak szánt képzési központokat létesítettek a csángók lakta Forrófalván, Lábnyikban, Magyarfaluban és Klézsén, ahol többek között fotó- és angol nyelvtanfolyamot biztosítanak mintegy 160 diák számára.
Gheorghe Bejan megyei tanácsos, a Martinas-egyesület elnöke a közgyűlés jegyzőkönyve szerint a program elindításáról döntő önkormányzati ülésen kijelentette: nem válik hasznukra a csángó diákoknak a magyar nyelv oktatása. A programot a megyei tanács 87 ezer lejjel támogatta.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

Se hús, se hal?
Az RMDSZ csúcsvezetése ismét valamilyen salamoni döntésre kényszerült, amikor a szavazópolgárok lelkiismeretére bízná: az elnökválasztás második fordulójában minden magyar ember voksoljon úgy, ahogyan a szíve diktálja. Hozzátenném: ha egyáltalán voksolni szándékszik, dönteni két olyan jelölt között, kiknek egyike sem túl lelkes harcosa a jogos magyar kérések megoldásának.
Klaus Iohannis azért nem, mert szász létére már az autonómia „megpedzésével” is magára zúdítaná a román nacionalisták haragját, s azok nagy hányada sem szavazna rá, akik az első fordulóban támogatták. Victor Ponta – eddigi fennforgása során azt bizonyította – alamizsnákkal ugyan szívesen lekenyerezné a magyarokat, de a lényeges dolgokról hallani sem akar. Még olyanról sem, mint a marosvásárhelyi magyar orvosképzés ügyének méltányos rendezése, mert azzal is nagynemzeti érdeket sértene. És – horribile dictu! – autonómiát. Az egyetemi autonómiát. Amihez ugyancsak a románságnak van joga, a magyarok számára mindössze savanyú szőlő, mert, ugyebár, mindig az erősebb kutya… barátkozik.
Ponta az esetleges magyar választók szemében elkövetett még egy főbenjáró bűnt, jelesen azt, hogy olyan sötét figurákkal szövetkezett össze a második fordulóra, mint Corneliu Vadim Tudor, Gheorghe Funar és Dan Diaconescu. (Csak zárójelben mondom itt el, hogy vélekedésem szerint Victor Ponta vagy nem biztos a dolgában a második fordulót illetően, vagy „elsöpr” győzelmet szeretne, ha ilyen mélyre alacsonyodva cimboráskodik.)
Szóval szépreményű miniszterelnökünk is szalonképtelenné vált a magyar választók szemében, s ha jól megnézzük a dolgot, akkor ékesen kitetszik, nincs kisebb rossz, csak Rossz van. Választhatatlan választék. S mert ezt az RMDSZ is tisztán látja, hát bölcsen a választókra bízza a döntést. Hát a nép dönteni is fog, s alig hihetem, hogy a székely megyék elveszítenék utolsó helyeiket a szavazási kedv nagy ranglistáján, melyet mindig az oltyánok vezetnek, a muntyánok követnek, kissé megelőzve a moldovánokat, de tetemesen az árgyélánokat.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Csángóügy: hazugságot kiált a bákói tanácselnök
Nevetséges és nyilvánvalóan valótlan érvekkel igyekszik cáfolni Dragoş Benea, a Bákó Megyei Tanács elnöke a Krónikában leírt információkat, miszerint a csángó magyarok iskolai és fakultatív anyanyelvi oktatásának ellehetetlenítésére törekszik.
A moldvai megye önkormányzatának szociáldemokrata vezetője a Maszol.ro portálnak tagadta, hogy csángó gyerekeket fenyegetett, sőt azt állította: eddig nem is hallott a csángó gyerekeknek nyújtott magyar nyelvű oktatásról, valamint a magyar állam által folyósított oktatási-nevelési támogatásról.
Mint arról lapunkban csángóföldi illetékesektől származó információk alapján beszámoltunk, Benea nemrég arra figyelmeztetett csángóföldi iskolákból összeválogatott gyerekeket, hogy sérti a moldvai románok méltóságát a magyar állam által a magyar nyelven tanuló diákoknak nyújtott támogatás, továbbá előrebocsátotta, hogy a megyében megszüntetik a magyarnyelv-oktatást, elküldik a magyar pedagógusokat, ehelyett pedig bevezetik az olasz nyelv oktatását az iskolákban.
Lapunknak Nyisztor Tinka pusztinai néprajzkutató, Márton Attila, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) csángó oktatási koordinátora és Pogár László, a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének (MCSMSZ) elnöke egyaránt megerősítette, hogy valamennyien értesültek a tanácselnök kirohanásáról.
Dragoş Benea a Maszol.ro-nak nyilatkozva égbekiáltó hazugságnak nevezte a lapunkban közölt információkat. Elmondta, október 23-án valóban részt vett a bákói Történelmi Múzeumban rendezett eseményen, de szavai szerint egyetlen gyerekkel sem beszélt. Benea a portálnak azt állította, mostanáig nem is hallott a csángó gyerekeknek nyújtott magyar oktatási programról.
Ez azonban már csak azért is nehezen hihet, mivel maga a tanácselnök vezette a bákói önkormányzat ama februári ülését, amelyen a képviselő-testület megszavazta a csángók román eredete mellett kardoskodó Dumitru Mărtinaş Katolikus Egyesülettel kötött társulást.
A nyilvánvalóan a magyar oktatást ellensúlyozni hivatott program keretében képzési központokat létesítettek fiataloknak a csángók lakta Forrófalván, Lábnyikban, Magyarfaluban és Klézsén, ahol többek között fotó- és angolnyelv-tanfolyamot biztosítanak mintegy 160 diák számára.
Az ominózus tanácsülés jegyzőkönyve szerint maga Benea adta meg a szót Gheorghe Bejan tanácsosnak, a Dumitru Mărtinaş Egyesület elnökének, aki történelmi, néprajzi és vallási adatokkal fűszerezett kiseladás keretében adott hangot a „magyarbarát” szervezetek működése miatti sajnálatának, kijelentve: „semmi hasznukra nem válik a csángó diákoknak a magyar oktatás”. Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Újra megnyitják a kommunista diktatúra egyik áldozatának ügyét
Újrakezdik a bűnügyi vizsgálatot Gheorghe Ursu egykori román politikai fogoly ügyében, aki 1985-ben a börtönben elszenvedett verések és kínvallatások nyomán életét vesztette – közölte szerdán a bukaresti katonai táblabíróság.
Gherghe Ursu fia, Andrei Ursu október közepétől 17 napon át éhségsztrájkolt, azt követelve, hogy vonják felelősségre a hírhedt politikai rendőrség, a Securitate azon tisztjeit, akik szerinte apját halálra kínozták.
Az éhségsztrájkot azután függesztette fel, hogy Tiberiu Nitu legfőbb ügyész múlt héten közölte vele: elrendelte valamennyi olyan, az üggyel kapcsolatos dosszié újbóli kivizsgálását, amelyet vádemelés nélkül zárt le az ügyészség. A legfőbb ügyész rendelkezését erősítette meg szerdán a katonai táblabíróság.
MTI
Erdély.ma

Az EMNP-nek is lesz Kolozs megyei tanácselnökjelöltje
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelöltet állít az időközi Kolozs megyei tanácselnök-választáson – jelentette be Soós Sándor, a néppárt megyei szervezetének elnöke Kolozsváron.
Mint mondta, a jelöltet csak akkor nevesítik, amikor a kormány kiírja a választás időpontját. Emlékeztetett: Gheorghe Ioan Vuşcan prefektus október 6-án döntött úgy, hogy a korrupcióval vádolt Horea Uioreanut meneszti tisztségéből, így a törvény értelmében november 30. és január 18. között a kormánynak előrehozott választásokat kell kiírnia.
Soós Sándor kifejtette, a magyar közösség szempontjából kifejezetten kedvez állapot, hogy jelenleg az RMDSZ-es Vákár István látja el a Kolozs megyei közgyűlés ügyvivő elnöki tisztségét. „Ez akár elnyt is jelenthetne, hiszen a Kolozs megyei magyar ügyek végre megoldódhatnának" – nyilatkozta Soós.
Hozzáfűzte: tennivaló lenne bőven, hiszen annak dacára, hogy az RMDSZ-es önkormányzati képviselők népviseletbe vonultak be az ellen tiltakozva, hogy a megye nem finanszírozza a kalotaszegi Székre vezet megyei út korszerűsítését, továbbra sem történt szemmel látható előrelépés az ügyben.
Mint arról beszámoltunk, Kolozs megyében azt követen üresedett meg a megyei tanácselnöki szék, hogy Horea Uioreanu PNL-s megyei tanácselnököt a korrupcióellenes ügyosztály (DNA) letartóztatta folyamatosan elkövetett korrupció, okirat-hamisítás és pénzmosásbeli bűnrészesség miatt.
Soós Sándor ugyanakkor bejelentette: az RMDSZ-szel szemben a Kolozs megyei EMNP az elnökválasztások második fordulójában egyértelműen arra buzdít mindenkit, hogy szavazzon Klaus Johannisra, a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) jelöltjére.
„Az RMDSZ demobilizálni próbál, de világossá kell tennünk, hogy aki otthon marad, az Victor Pontára és annak szövetségesére, a nyíltan magyargyűlöl Corneliu Vadim Tudorra szavaz. A választás második fordulójában megteremthetjük a magyar egységet, ha közös erővel támogatjuk az erdélyi jelöltet" – mondta Soós.
Kiss Eld-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Voksnapi szabálytalanságok, felfedett RMDSZ-kampányolás
Miután az államelnök-választás második fordulóját megelőző időszakban többször kiderült, hogy az RMDSZ pártatlanságát hangsúlyozó nyilatkozatai ellenére burkoltan Victor Pontának, a kormánykoalíciós partner Szociáldemokrata Párt (PSD) miniszterelnök-államfőjelöltjének kampányol, a hétvégén a szövetség polgármestereit is kortesmunkával bízták meg.
Az Erdély.ma portál megtudta, az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének ügyvezető elnöke, Bíró Barna Botond november 10-én egy elektronikus körlevelet juttatott el a környékbeli polgármesterekhez, amelyben arra biztatta az elöljárókat, hogy „a november 7-ei polgármester-találkozón a megbeszéltek alapján” nyomtassák ki és írják alá az ügyvezető által csatolt szöveget, melyben a választópolgárokat arra biztatják, hogy ne szavazzanak Klaus Johannisra.
Bíró Barna Botond arra kérte az udvarhelyszéki polgármestereket, hogy a felhívást sokszorosítsák, és szórják a településeken.
„Számunkra jó választás csak egy van. Mert az a szász származású román ember, aki a nevét is megrománosította, eleve azzal kezdte, hogy megtagadta saját múltját. Továbbá figyelmen kívül hagyva a történelmi tényeket, meggyőződésesen állítja, hogy autonómia, nemhogy Erdélyben, de még a szász székekben sem létezett” – olvasható többek között az említett felhívásban, amely hosszasan sorjázza „az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának köszönhető” megvalósításokat is.
„Közösségünk érdeke, hogy megőrizzük a magyarság érdekképviseletének, az RMDSZ-nek a kormányzati pozícióját, hogy ezáltal az elkezdett fejlesztéseket folytathassuk, újakat indíthassunk el, hogy rólunk nélkülünk döntést ne hozhassanak” – írja a szövetség felhívásában.
A vasárnapi voksnapon egyébként több erdélyi településen jeleztek választási rendellenességeket. A Nemzeti liberális Párt (PNL) sepsiszentgyörgyi vezetője feljelentést tett a rendőrségen és a megyei választási irodánál a megyeszékhelyi ortodox katedrális egyik nyugdíjas pópája, Corneliu Bujoreanu ellen, aki a vasárnapi istentisztelet után arra buzdította a híveket, hogy a román és ortodox jelöltre szavazzanak.
A feljelentés szerint a nyugdíjas pópa azt állította, hogy a másik államfőjelölt megegyezett a magyarokkal, hogy elszakítsák Erdélyt Romániától. Mădălin Guruianu munkatársunknak leszögezte: bizonyítékokkal támaszthatja alá feljelentését.
A Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) aradi szervezete a Szociáldemokrata Párt (PSD) ellen tette feljelentést, miután kiderült, hogy a Victor Pontát támogató szervezet kampánystábja olyan szórólapokat osztogatott a voksnapon, melynek a tartalma szerint Gheorghe Falcă, a megyeszékhely ACL-s polgármetere a PSD-s államfőjelöltet támogatja. Később kiderült, a szórólapokat a környező településeken is osztogatták.
Az ACL Beszterce-Naszód megyében is feljelentést tett amiatt, hogy Oroszborgón több lakó kapujára élelmiszerrel teli csomagokat akasztottak a hajnali órákban. A településnek egyébként szociáldemokrata polgármestere van, az első fordulóban viszont az ACL jelöltje, Johannis nyert a községben.
Gyergyai Csaba, Szabó Enikő
Krónika (Kolozsvár)

Korrupcióval vádolt ­főügyész
Alina Bica főügyész, a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság vezetőjének őrizetbe vételéhez kérte a Legfelső Bírói Tanács hozzájárulását tegnap este a Korrupcióellenes ügyészség. Alina Bicát hivatali visszaéléssel gyanúsítják, kihallgatásra a korrupcióellenes ügyészséghez az utcáról vitték be.
A vád szerint Alina Bica 2011-ben, a vagyonvisszaszolgáltatási hatóság államtitkáraként részt vett egy bizottságban, mely arról döntött, 150 millió euró kárpótlást ítélnek meg Gheorghe Stelian (Elena Udrea volt férje, Dorin Cocoşhoz közel álló) üzletembernek egy természetben vissza nem szolgáltatható fővárosi területért, amelyet azonban jóval árán felül értékeltek fel. A bizottság másik tagját, Dragoş Bogdant szintén kihallgatta tegnap a korrupcióellenes ügyészség, harmadik tagját, Lăcrămioara Alexandrut már korábban őrizetbe vették. Alina Bicát 2013 májusában nevezte ki az államfő a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság élére Victor Ponta javaslatára, aki akkor ideiglenesen az igazságügyi miniszteri tisztséget is betöltötte. Személye legutóbb akkor foglalkoztatta a sajtót, amikor Párizsban készült fényképek jelentek meg róla egy blogon (pár óráig, később törölték), amelyeken Elena Udrea, a Népi Mozgalom Pártja jelenlegi elnöke társaságában látható.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Koncertsorozat zárása a Vigadóban
Gálakoncerttel ért véget szombaton este a Kárpát-medencei Magyarok Zenéje című koncertsorozat 2014-es idénye. A Pesti Vigadóban tartott eseményen nagyváradi küldöttség is részt vett.
A 2001 óta élő sorozat 2007-ben vette fel jelenlegi elnevezését, és ebben az évben már Nagyvárad is bekapcsolódott a nemzetet zenével, énekkel, tánccal összekötő “láncba”: október 28-án a színházban a Nagyvárad Táncegyüttes, a Misztrál együttes, illetve Pál István Szalonna és Bandája produkcióit láthatta a közönség (lásd. BN, október 30.). A koncertsorozat további állomásai voltak Királyhelmec (Szlovákia), Lendva (Szlovénia), Beregszász (Ukrajna) és Magyarkanizsa (Szerbia). A külhoni helyszínek delegációi is meghívást kaptak a Pesti Vigadóban szombaton este tartott, az idei sorozatot záró gálakoncertre, melyen Böszörményi Gergely főszervező-koncertigazgató és Balogh Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köszöntötte a megjelenteket.
Nagyváradi küldöttség
A nagyváradi küldöttség tagja volt Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója, Dimény Levente, a Nagyvárad Táncegyüttes vezetője és Tavaszi Hajnal, a Gheorghe Şincai Megyei Könyvtár aligazgatója. Nevezettek átvehették azt a hangzóanyagokból álló adományt, melyet a szervezők minden külhoni csoportnak biztosítottak. Budapestre tartó csoportunk szombat délben megállt egy időre Szolnokon is, összekötve a kellemest a hasznossal, de hogy miért, az is kiderül az eseményről készülő exkluzív beszámolónkból, amit hamarosan közlünk.
Rencz Csaba
erdon.ro

A visszaszolgáltatások botrányai
Hét végén letartóztatták Alina Bicát, a szervezett bűnözéssel és terrorizmussal foglalkozó ügyészség főügyészét, kocsiját a csúcsforgalomban állították meg a rendőrök, így vitték a korrupcióellenes ügyészségre.
Kiderült, hivatali visszaéléssel vádolják egy 2011 márciusában zajlott visszaszolgáltatási ügyben, amikor az igazságügyi minisztérium államtitkáraként tevékenykedett. A külföldi hírügynökségek a sors iróniájának tartják, hogy pontosan a szervezett bűnözéssel foglalkozó főügyészt vádolják korrupcióval. Ráadásul az ügyet három és fél éve jegelik, nem tudni, mitől lett hirtelen ilyen sürgős Bica lekapcsolása. 
Az ügyben korábban már őrizetbe vették Lăcrămioara Alexandrut és Dragoş Bogdant, az Adó- és Pénzügyi Hivatal volt alelnökeit – akik szintén a korrupcióval vádolt bizottság tagjai voltak –, s letartóztatták Emil Nuţiut, a földterület értékét felbecsülő szakembert. A kommunizmus kárvallottjainak visszaszolgáltatási ügyeiben már számtalan botrány tört ki, ez csak a jéghegy csúcsa. Kiderült, egy Gheorghe Stelian nevű, telekspekulációkkal vádolt üzletember úgyszólván bagóért vásárolta fel a kárpótlásban már nem nagyon reménykedő érintettektől a Floreasca negyedben lévő telkeket és adta el húsz-harmincszoros áron. Ebben az ügyben, mivel állami épületek voltak a hatalmas telken, kárpótolták Steliant, 150 millió eurót fizettek ki neki. A vád szerint lefizette az illetékeseket, akik körülbelül 62 millió euróval túlértékelték a telket, és így megkárosították az államot. Kiderült, amiről már eddig is rengeteget cikkezett a fővárosi sajtó, hogy egész maffiacsoport „szakosodott” a visszaszolgáltatási ügyekre, egy másik ügyben Dorel Cocos, Elena Udrea volt férje közvetített (értsd összehozta a bizottság tagjaival az üzletembert), aki miért, miért nem, de hatott rájuk, s 60 millió helyett 90 millió eurót zsebelt be. A közvetítésért a szintén letartóztatott Cocosnak tízmillió eurót perkált le.
Szép történetek, nem igaz? Stelian különben néhány év alatt hasonló visszaszolgáltatási ügyek révén mesés vagyonra tett szert. Az érintettek köre egyre terjed, a villámok már Elena Udrea közelében csapkodnak. A politikus tagadta, hogy tudomása lett volna volt férje és Gheorghe Stelian kapcsolatáról, közben fényképek jelentek meg tavaszi párizsi kirándulásáról, amint barátnőjével, Alina Bicával bevásárol. A titkosszolgálatok már akkor figyelték a főügyészt. Ebből következően másról is szó lehet. Sok szakértő a hét végén úgy vélekedett, nincs kizárva az sem, hogy a szervezett bűnözéssel és terrorizmussal foglalkozó ügyészség és a korrupcióellenes ügyészség rivalizálásáról van szó, Laura Codruţa Kövesi most sakkot adott Alina Bicának, akit azóta 30 napos előzetesbe helyeztek és lemondott minden tisztségéről, de tagadja a vádakat, a letartóztatások pedig folytatódnak.
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Akik a „lábukkal szavaztak”
Negyedszázados visszatekintéseinket az elmúlt héten azzal zártuk, hogy három nappal a Román Kommunista Párt (RKP) utolsó kongresszusa után (ahol a nagy várakozás ellenére mégsem történt meg Nicolae Ceauşescu leváltása, sőt egyhangúlag újraválasztották) a világsztár tornászlány, Nadia Comăneci sikeres szökésének a híre  hozta lázba a nemzetközi sajtót.
Ekkora arculcsapás Ion Mihai Pacepa szekusfőnök, a külföldi hírszerzés volt parancsnoka 1978-as disszidálása óta nem érte Ceauşescuékat.
Pedig a több ezer kongresszusi „yesman” mellett a „lábukkal szavazók” sem voltak kevesebben, sőt ellenkezőleg! A haldokló rendszer utolsó két évtizedében százezernél is több román állampolgár folyamodott politikai menedékjogért nyugati országokban. Kisebb részben külföldi útjaikról felejtettek el hazatérni, legtöbben viszont útlevél nélkül, életük kockáztatásával szöktek át, kezdetben csak a jugoszláv, később már a magyar határon is. Már akinek sikerült egyáltalán. A többiek vagy a szögesdróton akadtak fenn, vagy a Dunába lőtték, az is megtörtént nem egyszer, hogy a határőrségen verték agyon őket.
Hozzájuk képest azok a sikertelen határsértők (a köznyelv „bokorugróknak” nevezte el őket), akiket „csak” kegyetlenül elvertek, majd börtönbe zártak, még szerencsésnek is mondhatták magukat. A tiltott határátlépés politikai bűncselekménynek, hazaárulásnak számított, ezt verték a többnyire Moldvából vagy Munténiából ide irányított kiskatonák fejébe, mert a helybeli határőrökben már rég nem bízott meg a rendszer. A helyi lakosság körében ugyanis az embercsempészet fejlődött iparággá, sokszor a milíciával és a Szekuritátéval is cinkosságban.
Nadia Comăneci szökésének máig nem tisztázott több homályos pontja is erre enged következtetni. A részleteknek a Monitorul de Neamţ oknyomozó riporterei próbáltak utána járni még 2006-ban. Hogy mire jutottak, cikksorozatukból Brânduşa Armanca közismert tévés újságíró is bőven idéz a tiltott határátlépések témáját összefoglaló könyvében. Magyarul is megjelent 2011-ben, Közelmúlt a médiában / Határesetek a szögesdróton címmel, az aradi Irodalmi Jelen Könyvek sorozatában, a fordítást Koszta Gabriella jegyzi. Mielőtt mi is idéznénk belőle, a fiatalabb olvasók kedvéért röviden az előzményekről.
Nadia alig 14 évesen, az 1976-os montreáli olimpián lett a világ legismertebb tornásznője, ahol is a sportág történetében először ért el maximális, tízes osztályzatokat. Ezzel a teljesítménnyel három arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet sikerült begyűjtenie. A közönség odakint el volt kápráztatva, idehaza meg jubilált a rendszer. Az igen ritka hazai sikertörténetet maga Ceauşescu is sietett honorálni, a zsenge kamaszlányt egyből a Szocialista Munka Hőse címmel tüntette ki.
A román nacionálkommunista rendszer még azt a kisebb „szépséghibát” is hajlandó volt elnézni, hogy a friss világsztárt edző házaspárt Károlyi Bélának és Mártának hívják. Erre a mulasztásukra csak 1981-ben döbbentek rá, amikor egy amerikai turné végén Károlyiék is elfelejtettek hazatérni. Edzői disszidálása után Nadia csak árnyéka maradt hajdani önmagának.
De ez még csak a kisebbik baja lett volna. A nagyobb gondot az okozta, hogy ezentúl még a Comăneci nevet sem lehetett anélkül kiejteni, hogy utána ne Károlyiék „lábukkal való szavazásán” kuncogott volna a világ. Ráadásul attól is joggal lehetett tartani, hogy az első adandó alkalommal a tanítvány is követi majd a mestereit. Nadiától be is vonták az útlevelét, s néhány váltakozó sikerű versenye után 1984-re teljesen holtvágányra tették.
Mire valóban felcseperedett, a Szocialista Munka Hőse azon vette észre magát, hogy szocialista munka nélkül maradt. Minden lépését éberen követik, már az egzisztenciája is bizonytalanná válik. Hogy lassan elfelejtsék, a híres „madárkát” kalitkába kellett zárni, nehogy a nagyvilágba kirepülve össze-vissza kezdjen ő is „csiripelni”...
De a madárkának mégiscsak sikerült kirepülnie. A máig titokzatos (jó pénzért) szabadítót állítólag Constantin Panaitnak hívják. Következzék az 1989. november 27-i szökés leírása az említett könyv 92. oldaláról:
„... hajnalig tartott a mulatság a csanádi juhász házában, aki az újságíróknak elmondta, hogy erre az alkalomra malacot vágott, és zenészeket hívott. A mulatságon részt vett a csanádi milícia parancsnoka is, aki jelentette a feletteseinek, hogy idegenek ülnek az asztalnál. Onnan a vendégek Nagyszentmiklósra mentek. A juhász által vezetett csoportot éjfélkor az Újbesenyőt Bukoveccel összekötő út mellett hagyták.
»Csak a talpunk alatt összezúzódó göröngyöket hallottuk. Suttogva beszéltünk, féltünk a határőrök kutyáitól. Mivel fagy volt, nem is tudtuk, hogy mikor értünk át a felgereblyézett földsávon. A katonáktól nem féltünk, tudtuk, hogy csak akkor lőhetnek, ha megtámadják őket, és ha elfognak, mit tehetnek velünk? De egyetlen kutyát sem hallottunk, egyetlen golyót sem lőttek ki, fényrakétát sem, csendben mentünk. Nem kúsztunk, csak bizonyos helyeken lehajoltunk...«
Heten voltak a csoportban: a Talpoş testvérek, Gheorghe és Dumitru, egy terhes nő, Gabi, Dumitru felesége, egy Monica nevű lány (Aurel Talpoş barátnője), egy bukaresti festő, név szerint Gheorghe Paraschiv, egy pusztakeresztúri ember és... Nadia Comăneci. Hajnali 4 óra 45 perckor a csoport a Kiszombor nevű határ melletti helységhez ért. »A mezőn, a falu szélén két magyar határőr megállított. Megálltunk, magyarul köszöntünk. Kérdeztek valamit, de nem értettem. Én, mi tagadás, eléggé féltem. És akkor hirtelen, nem fogják elhinni, pedig tényleg így volt: Nadia ugrani kezdett…, tornászott, és azt mondta, hogy ő Nadia Comăneci...«”
És így tovább. Az embercsempészek – tudják ők, amit tudnak – a részletekről még a mai napig sem nyilatkoznak. Ahogy nem nyilatkoztak ők a moldvai újságíróknak sem, Lukács Csaba anyaországi kollégánk az erdélyi menekülőkről most készülő filmje számára sem tudta szóra bírni őket. Őneki még a nevek közléséhez sem járultak hozzá.
Ceauşescu persze tombolt. A granicsárok országos parancsnokát azonmód kirúgta, december 15-én pedig a teljes határőrséget a Belügyminisztérium állományába helyezte át. Kétségbeesetten igyekezett erélyesnek látszani, de már csak egy fuldokló kapkodása volt az egész. Tehetett ő akkor már akármit, késésben volt, és ezúttal véglegesen. Két nap múlva Temesváron kitört a forradalom.
Krajnik-Nagy Károly
Krónika (Kolozsvár)

Nem támogatták Markó mentelmi jogának megvonását
Nem támogatta kedden a képviselőház jogi bizottsága az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) kérését, amelyben a hivatali visszaéléssel gyanúsított RMDSZ-es képviselő, Markó Attila előzetes letartóztatásba helyezését kezdeményezte.
A bizottságban csupán 13-an szavaztak a mentelmi jog megvonását, miközben 14 voksra – a testület létszámának fele plusz egy – lett volna szükség. A testület álláspontja csupán konzultatív jellegű, a végső döntést a képviselőház plénuma mondja ki. A szavazást várhatóan szerdán ejtik meg.
Markó ellen egy törvénytelen restitúciós ügy miatt indított eljárást a DNA. A testület egyébként az ugyanebben az ügyben szintén hivatali visszaéléssel gyanúsított demokrata-liberális párti Cătălin Teodorescu mentelmi jogának megvonását megszavazta.
Mint arról beszámoltunk, Markó ellen abban restitúciós az ügyben nyomoznak, amely kapcsán hivatali visszaélés gyanúja miatt múlt szombaton előzetes letartóztatásba helyezte az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Alina Bicát, a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Ellenes Ügyosztály (DIICOT) főügyészét.
Bica ellen az a gyanú, hogy az Országos Tulajdon-visszaszolgáltatási Hatóság (ANRP) restitúciós bizottságának tagjaként – Markó is ezen grémium tagja volt – anyagi ellenszolgáltatás fejében annak érdekében ügyködött, hogy a testület törvénytelenül ítéljen meg kárpótlást egy bukaresti telekért. A szóban forgó ügy 2011-ben történt, amikor a restitúciós testület egy 13 hektáros bukaresti telek ügyét tárgyalta, amelyet egy Gheorghe Stelian nevű üzletember igényelt vissza.
Végül kárpótlást ítéltek meg, ám mint kiderült, a telket valós értékének többszörösére értékelték fel, így a testület ennek megfelelően állapította meg a kárpótlás összegét.
A DNA szerint a telek értékét egy értékbecslő cég 377 282 300 lejben állapította meg, ami 263 327 559 lejjel (61 714 021 euróval) nagyobb a terület valós értékénél, vagyis ekkora az államot ért kár.
Balogh Levente
Székelyhon.ro

Helytörténeti konferenciát tartottak a Kultúrpalotában
Helytörténeti konferenciával ünnepelték a Magyar Tudomány Napját Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota kistermében. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Marosvásárhelyi Fiókegyesülete és a Borsos Tamás (Történész) Egyesület (BTE) szervezte, Maros megye és Marosvásárhely történetéből című tudományos ülésszakon 12 történész ismertette legújabb kutatási eredményeit.
A tudományos fórumot Simon Zsolt, az EME Marosvásárhelyi Fiókegyesületének titkára és László Loránd, a BTE elnöke nyitotta meg, majd Györfi Zalán régész, a Maros Megyei Múzeum munkatársa Középkori fegyverek a Felső-Maros mentén (14–16. század) című előadását hallhatták a jelenlévők. Weisz Szidónia, a Teleki-Bolyai Könyvtár könyvtárosa Hűség és lázadás címmel tartott előadásában a Somkeréki erdélyi család három generációjának a királyi hatalomhoz fűződő kapcsolatát elemezte. Simon Zsolt, a Gheorghe Şincai Társadalom- és Bölcsészettudományi Kutatóintézet főmunkatársa a marosvásárhelyi süveggyártócéh 1653. évi szabályzatán keresztül ismertette a céh történetét. Szekeres Attila István sepsiszentgyörgyi heraldikus a radnóti kastélyon megmaradt II. Rákóczi György és Báthori Zsófia házassági címerét mutatta be. Nemes Gyula helytörténész, a Nagyernyei Református Egyházközség főgondnoka az ernyei reformátusok orgonatörténetét ismertette. Tamási Zsolt, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatója az erdélyi románok egyházjogi helyzetét mutatta be az 1848-as és 1849-es nemzeti zsinat tükrében.
A konferencia második részében Bányai Réka, a Téka könyvtárosa előadása során arra kereste a választ, hogy milyen rendezvényeknek és szórakozási lehetőségeknek adott teret Marosvásárhely 1914–1918 között. Pál-Antal Sándor nyugalmazott főlevéltáros, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja Székelyföld a háború forgatagában 1916 őszén címmel tartott előadásában vázlatosan ismertette az 1916-os román katonai megszállás Székelyföldre és Dél-Erdélyre gyakorolt negatív hatásait. Koszta István csíkszeredai hadtörténész az 1916-ban Selye és Szováta között a Nyárád és a Küküllő közötti dombvonulat nyugati gerincén kiépített védvonalon kitartó 39. hadosztály kassai, 9. gyalogezredének II. zászlóaljának történetét vázolta fel. László Loránd, a Teleki Téka munkatársa az 1916-os román betörés utáni menekülés és visszatérés körülményeit mutatta be a Maros-Torda vármegyei református lelkészek jelentésein keresztül. Novák Csaba Zoltán, a Gheorghe Şincai Kutatóintézet munkatársa az 1989-es 1990-es események során és után történt politikai elitváltás mozzanatait ismertette az első szabad választásokig. A tudományos ülésszakot Lázok Klára, a Teleki Téka ügyvezetője Egy tudós könyvtáros párhuzamos életei. Farczády Elek és a Bolyai Dokumentációs Könyvtár útkeresései az ötvenes években című előadása zárta.
Nemes Gyula
Székelyhon.ro

Dr. Héjja Julianna Erika, a Békés Megyei Levéltár fő levéltárosának előadása a Kovách Géza-emléknapon
Arad krónikása, Kovách Géza történész-tanár tudományos munkássága
Működése fő színterén, Aradon nehéz Kovách Gézáról szólni. Itt, ebben a városban és javarészt a Csiky Gergely Főgimnázium falai között telt életének java része. Sokak személyes ismerőse volt a tíz éve elhunyt tanár, a tudós, az ember, a barát, mindenki Gazsija. A róla kialakult kép – különösképpen a tudósportré – a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltárába, Gyulára került irathagyatéka alapján tovább finomítható.
Kovách Géza 1925. december 22-én született Székelyudvarhelyen. Alapfokú iskoláit 1936–1940 között a zilahi református elemiben, gimnáziumi tanulmányait ugyanitt, a Wesselényi Kollégiumban folytatta. A múlt iránti érdeklődése már ekkor megmutatkozott, ötödik osztályban a magyar történelmi versenyvizsgán jutalomban részesült. A középiskolai évek alatt osztálytársával, az író, szociográfus László-Bencsik Sándorral (1925–1999) diáklapot is szerkesztett. 1944-ben érettségizett, de a háború és a hadifogság miatt csak 1946-ban iratkozhatott be a kolozsvári Bolyai Egyetemre. 1948-ban itt végzett történelem–néprajz–földrajz szakon. Tanulmányai befejezését követően egy évig a Gunda Béla vezette Néprajzi Intézetben gyakornokoskodott. Ennek a nyitott, rendkívül közvetlen fiatal professzornak sikerült hallgatói körében a néprajz iránti érdeklődést felkelteni, közös terepbejárásokat szervezett, sőt aktív gyűjtőmunkára is serkentette őket, s a társszerkesztésében Budapesten megjelenő rangos folyóiratban, az Ethnographiában publikálási lehetőséget is biztosított számukra. Kovách Géza is már 1947-ben megbízást kapott egy Gunda-szemináriumon – a gyermekkorában meghatározó szerepet játszó helyszín – Zilah mészárosai szokás- és szókincsanyagának összegyűjtésére. Hozzá hasonlóan a többi diáktárs – Kós Károly, Faragó József, Nagy Olga, Palkó Attila – aktívan bekapcsolódott az anyaggyűjtésbe. Valamennyien komoly veszteségként élték meg a történelmi sorsfordulást, amelynek nyomán a professzor magyarországi tanártársaival együtt 1948 tavaszán kénytelen volt a Bolyai Egyetemet elhagyni. Gunda Debrecenben kapott katedrát, ahol rövid időn belül európai hírű tanszéket szervezett, de közben folyamatosan ápolta kolozsvári kapcsolatait is. Még az ő ösztönzésére készült el Kovách Géza első nyomtatásban megjelent írása, egy román folklorista, Gheorghe Pavelescu Bihar-hegységben végzett kutatásait összegző tanulmánykötetéről írt recenziója. A könyvismertetést 1948-ban a már említett Ethnographia közölte. Egy évvel később ugyancsak az Ethnographiahozta Kovách Géza első önálló, a szilágysági népi űrmértékekről szóló szakcikkét is.
Gunda Béla jelenléte, közvetlen útmutatásai híján a biztató néprajzos indulás megfeneklett, s Kovách Géza a kolozsvári egyetem középkori történelmi tanszékére került, ahol 1948–1951 között Jakó Zsigmond asszisztense lett. A professzor felkérésére 1948-ban a bomló zilahi céhrendszer (fazekasok, csizmadiák, tímárok, gubások) sajátosságait vizsgálta meg. 1949-ben újabb megbízást kapott a Szilágy vármegyei (Közép-Szolnok, Kraszna) és a zilahi levéltárak felmérésére. Az ott látottakról írt jelentésének nagy szerepe volt abban, hogy Jakó Zsigmond 1950 nyarán egy munkacsoporttal szállt ki Zilahra a pusztulásnak kitett anyag megmentése érdekében. A csapat tagja volt Kovách Gézán kívül Dani János, az Erdélyi Múzeum levéltárosa, két fiatal történelemtanár, Szabó Klementina és Szőcs Gyula (a későbbi Bartók-kutató) és Vágó Béla egyetemi tanársegéd, utóbb a haifai egyetem professzora. A II. világháború utáni iratmentés kiterjedt a hadadi Wesselényi, a bonyhai Bethlen család levéltárára is, de gondoskodtak a zilahi fazekasok céhleveleinek múzeumba helyezéséről is. 1950-ben a nagyváradi püspöki levéltár közép- és koraújkori részét juttatták megfelelőbb viszonyok közé. Ez az irategyüttes különösen jelentős forrásértékkel bírt, ugyanis Bihar vármegye és Nagyvárad város XVIII. század előtti levéltára rendkívül hiányos volt. Az ekkoriban, az 1940–50-es évek fordulóján megismert és biztonságba helyezett iratanyag évekre szóló kutatási témát jelentett a fiatal Kovách Géza számára, bár 1951-től a tudományos munka évtizedeken át csak mint szabadidős tevékenység lehetett jelen az életében. Kovách Géza ugyanis kénytelen volt megválni kolozsvári egyetemi állásától is: 1951-ben Aradra helyezték, először a külvárosi, Mosóczy-telepi iskolába került, majd rövid időre a tanítóképzőbe, végül 1954-től a magyar reál-humán líceum tanára lett, innen vonult nyugállományba 1986-ban. Teljesítménye, elért eredményei különösen a kényszerű váltás figyelembevételével értékelődnek fel.
Az 1950-es évek első fele nemcsak Kovách Géza pályakezdése, hanem az erdélyi magyar történetírás egésze szempontjából is válságos időszak volt. A közlési lehetőségek rendkívüli módon beszűkültek, a cenzúra és a nyelvi nehézségek bénították a színvonalas munkát, sok írás az íróasztalfiókok mélyén pihent. Az évtized első felében jórészt munkásmozgalmi írásokat és alkalmi jubileumi megemlékezéseket bocsáthattak közre. Az oldódás jeleként 1956–1957-ben megjelent a Bolyai Farkas- és Kelemen Lajos-emlékkönyv, és a háború utáni általános fejlődésnek megfelelően – ahogy Jakó Zsigmond fogalmazott a menekülés egyik formájaként a cenzúra és a politika durva és szakszerűtlen beavatkozásai elől – a társadalom-, művelődés- és gazdaságtörténeti kutatásokra helyeződött a hangsúly. A kijelölt úton haladt Kovách Géza is, aki a Gunda Bélától kapott rendszert és módszert, a Jakó Zsigmondtól elsajátított forráskritikát, igényességet és kitartást kamatoztatva kezdte el az 1940–1950-es évek fordulóján a losonci Bánffy család gazdasági iratainak kutatását Kolozsváron. 1955-re már Aradon készült el a családi allódium 19. század eleji birtokrendezési kísérleteit ismertető, primer levéltári forrásokon alapuló tanulmánya. Még ugyancsak a kolozsvári egyetemi évek alatt összegyűjtött könyvészeti és levéltári cédulaanyagból született meg Kovách Géza első monográfiája, A zilahi céhek története. A kötet a bukaresti Tudományos Könyvkiadó 1956-ban indított Gazdaságtörténeti tanulmányokcímű sorozatában jelent meg 1958-ban, Jakó Zsigmond, Imreh István, Csetri Elek, Benkő Samu kismonográfiái után. Dankó Imre etnográfus szerint a könyv igazi értéke abban áll, hogy nemcsak egy lineáris szervtörténetet kap az olvasó, hanem széles összefüggésrendszerbe ágyazva megismerheti a céhszokásokat, a céhkötelék fellazulásának hátterét. A kötetből a néprajzi megközelítés sem hiányzott, Kovách Géza írott források és idős kézművesek beszámolói alapján rekonstruálta öt zilahi mesterség – tímárok, csizmadiák, gubások, fazekasok, mészárosok – XVIII–XIX. századi munkamódszerét, eszközkészletét és termékeit is.
Kovách Géza a zilahi céhtörténet megjelenését követő időszakot, az 1960-as évek jó részét, az Arad megyei és városi forrásadottságok- és lehetőségek alapos feltérképezésével töltötte. Ekkoriban inkább rövidebb terjedelmű újság- és folyóiratcikkek, témába vágó részlettanulmányok jelentek meg a tudós-tanár neve alatt, továbbá – mint a pedagóguspálya iránt elkötelezett tanárember – pedagógiai, oktatás-módszertani referátumokat írt. Az 1970-es évekre már Arad és a megye történetének elismert, értő kutatójának számított, Ahol Dózsa és Horea hadai jártak című tanulmánykötetének recenzensei külön kiemelték a szerzőről, „bár nem az aradi táj szülötte, munkája révén belegyökerezett a tájba a katedra és a könyv embere”.
A Kriterion Kiadó 1967-ben indított népszerű Téka-sorozatában 1971-ben megjelent, Erdélyi jobbágyok panaszlevelei című újabb dokumentumválogatásban a Mária Terézia-féle úrbérrendezéstől 1848-ig tett közzé 85 szívbemarkoló folyamodványt. A bevezető tanulmányban itt is „tankönyvbe illő pontossággal” részletezte a jobbágyság rétegeződését, a jobbágyi terhek és szolgáltatások fajtáit. Kovách Géza ez után a társadalomtörténeti kitérő után az Arad megyei települések vonatkozásában is elkészített egy, a zilahihoz hasonló, XVIII–XIX. századi kézművesipar-történeti összeállítást. A román nyelvű monográfia 1974-ben Aradon jelent meg. A későbbiekben hosszú időre elkötelezte magát az ipartörténet mellett, megkezdte a céhszabályzatok szisztematikus összegyűjtését, 1978 szeptemberétől Binder Pál brassói történésszel közösen folytatta ezt a munkát a készülő, A céhes élet Erdélyben című válogatáshoz. A teljességre törekedve egykori kolozsvári egyetemi kapcsolatait is latba vetette, a gyergyói céhes anyag felkutatásában például tanítványa, Tarisznyás Márton muzeológus, néprajzkutató volt a segítségére. Az 1981 nyarán kiadott kötet kedvező sajtóvisszhangra talált határon innen és túl is. Egyedülálló, a magyarországi céhkataszter előtt addig ismeretlen privilégiumokat, céhuniós szabályzatokat tettek közkinccsé benne. A kötet a szerzők számára belépőt jelentett a Veszprémi Akadémiai Bizottság, majd ennek Kézművesipar-történeti Munkabizottsága nemzetközi szimpóziumaira. Évről-évre meghívást kaptak az Éri István, Nagybákay Péter szervezte rendezvényekre, ahol Kovách Géza 1982–1992 között három előadást tartott az aradi kalmár céhekről, a Bánság és Körös-vidék 18. század eleji mezővárosi kézművességéről, valamint Arad megye kisiparáról a XIX. század utolsó harmadában. Binder Pállal a kapcsolat a közös kiadvány megjelenése után sem szakadt meg, együtt állítottak össze egy céhbibliográfiát, ám a Binder által felvetett városi belső rendtartások Téka-kiadása, vagy Kovách Géza a Dózsa-féle felkelés elbeszélő forrásainak összegyűjtésére irányuló javaslata – másikuk érdeklődésének hiányában – nem valósult meg.
Kovách Géza a veszprémi szerepléseken kívül is – lehetőségeihez mérten – aktívan bekapcsolódott a nemzetközi tudományos életbe. A tanítási szüneteket kihasználva rendszeresen kutatott budapesti közgyűjteményekben: a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában talált rá a történész Márki Sándor levelezésére és több tudóshagyatékra. Ennek a nagy merítésnek a részeredményeit a bukaresti magyar életet felvillantó forráskiadványban hasznosította – nagy részben Veress Endre, Jancsó Benedek, Koós Ferenc levelezésére építve.
Kovách Géza a továbbiakban is fáradhatatlan szorgalommal folytatta a tudományos kutatást. A Magyar Országos Levéltárban az 1767–1780 közötti úrbérrendezés Bánságra, Körösök vidékére vonatkozó statisztikai adatait cédulázta ki. 1978 nyarán Araddal kapcsolatos anyaggyűjtést végzett, 24 napos bécsi, német- és olaszországi kutatóút keretében a vatikáni levéltárat is felkereste, Nürnbergben – a Dózsa-téma iránti érdeklődést ébren tartva – a Hunyadi-archívumban kutatott. 1983. évi újabb német kutatóútjának egyes állomásairól – köztük Drezda, Lipcse, Meissen, Potsdam – a VörösLobogóban saját rovatban, az Úti jegyzetekben számolt be az érdeklődő olvasóközönségnek. T. Mérey Klára pécsi egyetemi tanár javaslatára Kovách Géza Egyed Ákossal meghívást kapott az 1994-ben Milánóban megrendezett 11. agrártörténeti kongresszusra, s bár a kiutazás végül elmaradt, távollétében is felolvasták a Temesi Bánság 1718–1828 közötti mezőgazdasági fejlődéséről szóló írását. A tanulmányt kivonatolva, folytatásokban a Jelen olvasói is megismerhették, a rezümét 1995-ben a Világtörténetközölte. A témáról szóló kiérlelt monográfiát 1998-ban a Csongrád Megyei Levéltár Szegeden jelentette meg. Ebben feldolgozta az úrbérrendezés és a II. József-féle népszámlálás iratanyagát, valamint az 1828. évi országos összeírás szerteágazó statisztikai adatsorait. Árnyalni tudta a bánsági betelepítések folyamatát, tervszerűségét, kitért a mezőgazdaság technikai fejlődésére, a vízlecsapolás, csatornázás, a nemesített növénytermesztés kérdésére, azaz a térség gazdasági fejlődésének leglényegesebb mozgatórugóira. 510 falu terjedelmes adatsorát rendszerezte, dolgozta fel – s tegyük hozzá, mindezt hagyományosan, papíron, számítógép nélkül tette.
1999-ben a 150. évforduló alkalmából az aradi vértanúk előtt tisztelgett Az emlékező városcímű dokumentum- és forrásválogatásával. Korábban még nem közölt írásokat, szépirodalmi alkotásokat szerkesztett egybe ebben az utolsó forráskiadványában. A hátralévő években települési kismonográfiákat alkotott, az eltűnt Arad megyei településkataszter megjelenését 2005-ben sajnos már nem élhette meg.
A pálya végén, az ezredfordulón Kovách Géza közel húsz önálló kötet, számos tanulmány, több száz cikk szerzőjeként elismert, megbecsült aradi tudósnak, nemzedékek sorát szárnyra bocsátó pedagógusegyéniségnek számított. S hogy mire volt elegendő ez a teljesítmény, merre billen a mérleg nyelve? Egy, az erdélyi magyar tudományos kutatások 1990–2001 közötti helyzetét elemző felmérés szerint a vizsgált időszakban – a humán és a reál területeket is figyelembe véve – a történettudomány az egyik legrangosabb, legszínvonalasabban művelt erdélyi magyar tudományterületnek számított. A történészszakma ekkor összesen 33 doktori fokozattal rendelkező erdélyi magyar történészt tartott nyilván – köztük az 1974-ben graduált Kovách Gézát. Többségük – hasonlóan Kovách Gézához – az újkort kutatta, leggyakrabban művelt szakterületük a gazdaság- és társadalomtörténet volt. A történészdoktorok több mint fele Kolozsvárott működött, amit a város magyar művelődési, tudományos, egyetemi központ jellege magyaráz, a többiek viszont szellemi elszigeteltségben, egy-egy településen – amint Aradon is – egy, legfeljebb két kutatóval voltak jelen. Jó részük kívül rekedt az egyetemről, kutatóintézetekből, s nem főfoglalkozásként, hanem mint általános vagy középiskolai tanár „szabadidős történészként” művelte a történettudományt. Rendkívül kedvezőtlennek bizonyult a történetírók korösszetétele, a vizsgálat szerint közel egynegyedük Kovách Gézához hasonlóan 70 évnél idősebb volt, s aggasztónak tűnt a szellemi utánpótlás hiánya.
Az ezredfordulós tudományos körképpel egy időben, 2002-ben a stockholmi székhelyű Erdélyi Könyv Egylet Erdély kövei című sorozata egyik kötetét a kortárs erdélyi magyar történettudomány képviselőinek szentelte. A Dávid Gyula szerkesztette rangos kötetbe a „nagy nemzedék” 20 képviselőjének írását válogatták be. Kovách Gézától a XVIII. század végi tiszántúli parasztság helyzetéről írt összefoglalás került be. Nyilvánvaló tehát, kutatási eredményeit a határon inneni és túli tudományos élet el- és befogadta, személyét – Dánielisz Endre szavaival élve – a „magyar tudományosság oszthatatlanságának bizonyságtevőjeként” értékelték. Pál-Antal Sándor három évvel ezelőtti helyzetértékelésében pedig egyenesen az áll, hogy Aradon „Kovách Géza halála után nincs igényes magyar történelemkutatás”. Neve, művei hosszú időre be fognak épülni a történelmi, helytörténeti kutatások vérkeringésébe, hiszen írásai között sokat hivatkozott alapművek is akadnak. Az életmű, a történészhagyaték egésze pedig a Békés Megyei Levéltárban, Gyulán várja értő feldolgozóit.
Nyugati Jelen (Arad)

A Mikó-ügy másfél évtizede: egy ingatlan-visszaszolgáltatás kálváriája
Bő két év és tizenöt tárgyalási forduló után került pont a Mikó-ügyként elhíresült tulajdon-visszaszolgáltatási per végére. A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatása miatt indult büntetőperben a Ploiesti-i Táblabíróság három-három év felfüggesztett szabadságvesztésre enyhítette Markó Attila és Marosán Tamás alapfokon kiszabott három-három év letöltendő börtönbüntetéséről szóló ítéletét. A testület eltörölte a buzãui bíróság alapfokú ítéletének azt a részét is, amely az Erdélyi Református Egyházkerületet 1,13 millió lejes kártérítésre kötelezte, ugyanakkor megerősítette az elsőfokú határozat ama részét, amely szerint a református egyház elveszíti az ingatlan feletti tulajdonjogát.
Összességében több mint tízévnyi pereskedés után jutott el a jogerős ítéletig a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó kollégium ügye. Az ingatlant – a hajdani mikós tanári lakásokkal együtt – 1999-ben sürgősségi kormányrendelet révén kapta vissza az Erdélyi Református Egyházkerület. A lakásokat a kilencvenes években megvásároló két sepsiszentgyörgyi magánszemély azonban beperelte az egyházat azzal az érveléssel, hogy az ingatlanegyüttes tulajdonjoga nem az egyházé volt, hanem a város közösségéé. A korrupcióellenes ügyosztály (DNA) vizsgálódását követően bűnügyi per lett az ügyből, amelynek alapfokú ítélete három éves letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta a restitúciós bizottság három tagját, az ingatlan tulajdonjogát megvonta az egyháztól, és 1,1 millió lejes kártérítésre kötelezte. Az ügyet 2013. október 10-én tárgyalta a legfelsőbb bíróság, amely a ploieşti-i táblabíróság hatáskörébe utalta vissza.
Lakásgazdálkodási hibák
Az ügy tulajdonképpen egy tizenöt évvel ezelőtti törvény (1995/112.) kibocsátásáig vezethető vissza, amelynek értelmében az önkormányzatok – ingatlankezelő cégeik révén – eladhatták a kommunizmus idején magánszemélyektől államosított ingatlanokat. A Konsza Samu utca 14–16. szám alatti két tanári lakást 1997-ben vásárolta meg két sepsiszentgyörgyi magánszemély, mindketten bérlőkként laktak az ingatlanban. A Székely Mikó Kollégium igazgatósága ugyan hivatalos átiratban értesítette az ingatlankezelőt, miszerint a lakások az egykori Református Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatandó vagyonának részét képezik, de az eladást nem tudták megakadályozni.
Az 1999/83-as sürgősségi kormányrendelet egy sor, korábban közösségi vagy egyházi tulajdonú ingatlan visszaszolgáltatásáról rendelkezett. Hogy kinek kell visszaadni, egy közösségen belül ki a jogos tulajdonos, arról a visszaszolgáltatási bizottságnak kellett döntenie, amelynek tagjai voltak Silviu Clim (az igazságügyi minisztérium részéről), Markó Attila államtitkár, valamint Marosán Tamás, az egyházkerület akkori jogtanácsosa. A kormányrendeletben ugyan még nem szerepelt a Mikó, de a 2000. decemberi kiegészítés már tételesen megnevezi a Mikó Kollégium épületét is. A bizottság megállapította, hogy a visszaigényelt ingatlan a református egyházkerület tulajdonát képezte. A végleges döntést 2002 májusában hozta meg a bizottság, ekkor kapta meg a határozatot az egyház, és tette meg a szükséges lépéseket a Székely Mikó Kollégiumnak az egyházkerület nevére való telekeltése érdekében.
A NATO-tagságra és az Európai Unióba pályázó román állam felgyorsította a visszaszolgáltatási folyamatot. A 2000/94-es számú sürgősségi kormányrendelet alapján, kifejezetten az államosított egyházi épületek visszaszolgáltatására létrehozták a ma is létező Visszaszolgáltató Bizottságot (Comisia de Retrocedare), amelynek tagjait az aktuális kormány nevezi ki. Az egyházak ide nyújthatták be előbb csak tíz-tíz, később már számbeli korlátozás nélküli, több száz épületre vonatkozó visszaigénylési kérésüket. Az időközben életbe lépő 2002/501-es törvény lehetővé tette, hogy a korábban törvénytelen módon megszerzett ingatlanok adásvételi szerződését a jogos tulajdonos megtámadhassa. Ez alapján igényelte 2004-ben az egyház a Konsza Samu utcai tanári lakások adásvételi szerződésének törvényszéki megsemmisítését. 2006-ban végleges, megfellebbezhetetlen táblabírósági döntés szögezte le, hogy az egykori Református Székely Mikó Kollégium vagyonának tulajdonosa az Erdélyi Református Egyházkerület, és visszautalta az ügyet alapfokra az adásvételi szerződések megsemmisítése céljából.
Ezt követően született meg a bérlők első feljelentése, előbb a rendőrségen, majd az ügyészségen, végül a DNA-n. A feljelentés indoklásában az szerepelt, hogy az iskolaépület az iskola kizárólagos tulajdona volt, nem az egyház pénzéből épült, hanem állami alapokból, az egyház csak felügyelte az oktatási folyamatot, ezért az iskolának kellett volna azt visszaszolgáltatni, nem pedig az egyháznak.
A DNA több személy ellen vizsgálatot indított, köztük Bustya János lelkipásztor-tanár ellen, Kató Béla akkori püspökhelyettes ellen, valamint a hivatalos fordító ellen, de vádat egyikőjük ellen sem emeltek. Markó Attila, Silviu Clim és Marosán Tamás ellen eredetileg okirathamisítás, később szolgálati visszaélés címén emeltek vádat, mivel bizottsági tagként tudniuk kellett volna, hogy az ingatlan nem az egyházé, mégis pozitív döntést hoztak. A DNA megállapította az érintett három bizottsági személy vétkességét, így bűnvádi eljárás indult ellenük.
Kié az iskola?
Perektől és kivizsgálásoktól eltekintve az ügy lényege, hogy ki a tulajdonos. A rendelkezésre álló dokumentumok szerint az egyház. Ezt az állapotot támasztja alá az a minisztériumi engedély is, amelyet Constantin I. Anghelescu oktatásügyi miniszter bocsátott ki (1928/81.). Ebben a Mikó Kollégiumról a következő szerepel: aceastã şcoalã este proprietatea Eparhiei Reformate din Ardeal (ez az iskola az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdona). Az engedély 1928. augusztus 8-án megjelent a Hivatalos Közlönyben is. Az egyházi tulajdont látszik bizonyítani egy másik irat is, a magyar nyelvű telekkönyvi kivonat: sepsiszentgyörgyi ev. ref. székely Mikó Kollégium (az ev. ref. azt jelenti, hogy evangélium szerinti református, ezt a 19. században mindenhol így használták, az egyházi törvényekben, még a kommunista időkben is – szerk. megj.).
Számos további korabeli dokumentum is arról tanúskodik, hogy a 19. század második felében alapított iskolát a reformátusok hozták létre. Az egyházkerület jogászai által az egyik tárgyalásra a 19. századi törvények, dokumentumok alapján összeállított román nyelvű magyarázat szerint az iskolát a „Rikán belüli Kommunitás” hozta létre, amely a háromszéki egyházmegyék közös szervezete volt, és a háromszéki református egyház képviselőiből állt (a három esperes, küldöttek és jegyzők). Ezt a közösséget már a 17. századi fejedelmi rendeletek is önálló egyházi közösségként ismerték el. A kollégium épületének nyugati szárnyát a háromszéki református egyházközségek építtették saját költségen, a déli szárny ugyancsak a „Rikán belüli Kommunitás” támogatásával épült fel egy város által az egyháznak adományozott telken, valamint a közösség saját telkén. Az építkezés költségeit részvények kibocsátásával, adományokból és állami támogatással sikerült végül előteremteni. A sepsiszentgyörgyi kollégium a 19. század második felétől az 1948-as államosításig az Erdélyi Református Egyházkerület iskolájaként működött önálló oktatási központként, önálló vagyonkezelési joggal.
Az államosítási rendelkezés nyomán született iratban (Decret nr. 176/2. aug. 1948) az iskola a következőképpen szerepel: Liceul reformat bãieþi din Sf. Gheorghe, al. Bis. Ref. A dokumentum felsorolja az iskola vagyonát képező ingatlanokat – köztük a tanári lakásokat is –, azonosíthatóan, pontos címmel és házszámmal ellátva. Az adásvételi szerződések megsemmisítése érdekében az egyházkerület által 2004-ben elindított jogi procedúra leállt, az indoklás szerint a büntetőjogi perek lezárása előtt az adásvételi szerződéseket sem semmisíthetik meg véglegesen.
Fordulat, tiltakozás
A DNA kivizsgálása megállapította, hogy az egykori restitúciós bizottság három tagja törvénytelenséget követett el, és nagy értékben elkövetett hivatali visszaélés címén emelt vádat. Az ügy sokak számára váratlan, nagy felháborodást okozó fordulatot vett: 2012-ben a buzãui bíróság első fokú ítélete szerint hivatali visszaélés miatt három-három év börtönbüntetésre ítélték a per három vádlottját. Míg azonban a két magyar vádlott (Marosán Tamás és Markó Attila) esetében letöltendő börtönbüntetést szabtak ki, a bizottság román tagja (Silviu Clim) ellen csupán felfüggesztettet. A bírói ítélet érvénytelennek nyilvánította a visszaszolgáltatási iratot, és elrendelte, hogy töröljék az Erdélyi Református Egyházkerületet, mint tulajdonost a telekkönyvből. A bírósági ítélet megállapítja, hogy a vádlottak a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalt károsították meg, holott a per folyamán a hivatal jelezte: nem tart igényt az épületre, mert az a református egyházé volt.
Vonal alatt, vonal felett
„Szögezzük le mindjárt az elején: a törvény úgy szól, hogy annak kell visszaszolgáltatni az ingatlant, akitől 1948-ban a román állam elkobozta az államosítás idején. A szentgyörgyi Mikó Kollégium a református egyház tulajdona volt, tehát neki kellett visszaadni” – állítja Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület volt püspöke. Ezt a gondolatot támasztja alá Sipos Gábor egyházkerületi levéltáros is, aki a következőképpen fogalmaz: az államosított egyházi ingatlanok tulajdonjoga a telekkönyvi betétlapból deríthető ki, a birtoklapon az utolsó bejegyzés után vonalat húztak, ott szerepel a „naþionalizat în favoarea Statului Român” szövegrész. Amely tulajdonos a vonal felett szerepel, az jogosult a visszaszolgáltatásra. A telekkönyvben rögzített tulajdonjogot nem befolyásolja, hogy az ingatlan építéséhez-fejlesztéséhez ki járult hozzá anyagi eszközökkel.
A bírósági döntés következtében mindenki megmozdult, az egyház 2012. szeptember elsejére tiltakozó megmozdulást szervezett, amelyre Erdély valamennyi szegletéből érkeztek tüntetők. Az Igazság Napján a Székely Mikó Kollégium épületén hatalmas transzparensekre a református egyház tulajdonjogát igazoló dokumentumokból származó idézetek kerültek: 1928-ból a román oktatási működési engedélye, amelyben az egyház szerepel tulajdonosként, valamint az 1948-as államosítási törvény, amely szerint a kollégium épületét a református egyháztól vették el. A tiltakozó nagygyűlés alkalmával több egyházi vezető és politikus is felszólalt.
Az ügyet közben Buzãuból a ploieşti-i ítélőtáblára helyezték, a per azonban innen is tovább került. A 2012-es parlamenti választásokat követően ugyanis Markó Attila az RMDSZ színeiben képviselői mandátumot szerzett, így a folyamatban levő ügyet kötelező módon a bukaresti legfelsőbb bíróságnak kellett tárgyalnia. A testület azonban úgy döntött: nem illetékes az ügyben, ezért az egészet visszautalta a ploieşti-i ítélőtáblára, ahol rengeteg halasztást követően 2014. november 26-án hirdettek ítéletet.
Somogyi Botond
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Eleve elrendelt etnomuzikológus
Almási István népzenekutató nyolcvan életévéből közel ötvenet egyetlen munkahelyen, a Kolozsvári Folklórintézetben töltött. Az intézmény neve többször változott, az etnomuzikológus viszont mindvégig a magyar népzenét kutatta.
– Gyerekként mi szeretett volna lenni? Irányították a szülei a választását, vagy a népzene mindig fontos volt?
– Nyolcéves koromban kezdtem tanulni hegedülni – édesapám döntése alapján. Nem az volt a szándéka, hogy muzsikus legyek, azért tartotta fontosnak a zenét, mert szerette volna, ha a fiából – ahogy a család számos tagjából – református lelkész lesz. Úgy tartotta, Erdélyben sokoldalúan képzett lelkészekre van szükség, akik a gyülekezetüket minden téren nevelni tudják. A zeneértő pap gondolata Almási Sámuel nevű dédapámhoz fűződik, aki népdalgyűjtő lelkész volt, hatalmas, ötkötetes gyűjteményéből sajnos csak három maradt meg. Dédapám a 19. században tevékenykedett, de a 18. század közepéig visszakövethető, hogy apai ágon a családban valamennyi elsőszülöttet Almási Sámuelnek kereszteltek, és kötelező módon papnak adták. Édesapám is Sámuel volt, de ő eltért a hagyománytól, jogot végzett, minden lépcsőfokot megjárt, és életének utolsó harminc évében az Erdélyi Református Egyházkerület jogtanácsosa volt, tehát az egyházi kapcsolódás megmaradt. Az éneklés különösebb zenei képzettség nélkül is állandó gyakorlat volt nálunk, úgyhogy az otthoni nagy éneklések során én lettem a prímás, apámat, anyámat hegedűn kísértem.
– A zeneakadémia már logikus folytatás volt?
– Még csak 16 éves voltam, amikor édesapám 1951 tavaszán meghalt. A középiskola utolsó két osztályát egy év alatt elvégeztem, de nem volt határozott tervem, titokban geológus szerettem volna lenni. Nekem nem sikerült, a Kanadában élő fiam viszont hidrogeológus. Abban az évben augusztus végén érettségiztem, szeptember elején voltak a felvételik, és hirtelenjében időm sem volt készülni semmire. Az egyik osztálytársam nővére mondta, hogy „te, Pista, gyerekkorod óta hegedülsz, ahhoz értesz, próbálj felvételizni a zeneakadémiára”. Megvallom, azt sem tudtam, hogy Kolozsváron hol a zeneakadémia. Akkor a Bocskai-házban volt, ahol most a Sapientia rektorátusa. Nem volt nagyon sikeres a felvételi vizsgám, de felvettek.
– És hogy lett zeneakadémiai hallgatóból etnomuzikológus?
– A zeneakadémia ötéves volt, népzenét másodévtől tanultunk. Ekkorra már tudtunk kottát írni hallás szerint. Jagamas János, a folklórintézet vezetője volt a népzenetanárom, folklórkört szervezett a diákok számára. Egy jókora csoportot 1953 tavaszán ki is vitt a nádasmenti Türébe gyűjtési gyakorlatra, majd a mezőségi Ördöngösfüzesre. Később Magyarlapádon jó zenészekkel és kitűnő énekesekkel találkoztunk, meghatározó élményekben volt részem. A lejegyzett adalékokból Szenik Ilona tanárnővel és Zsizsmann Ilona kolléganővel összeállítottunk egy kis népdalfüzetet. Ez volt az első népdalgyűjteményem, amely 1957-ben meg is jelent: A lapádi erdő alatt. A lapádi gyűjtéskor kezdett egyértelművé válni, hogy ez lesz az én utam. Ezek után Jagamas János azt mondta – nem is kérdezte, hanem mondta –, hogy „remélem, a szakdolgozatát folklórtémából fogja megírni.”. Kicsit váratlanul ért a szigorú felszólítás, de végül a refrén a moldvai csángók népdalaiban lett a témám, s az addigi gyűjtéseket néztem át a folklórintézet archívumában. Mikor átadtam a dolgozatot – noha még nem államvizsgáztam – azt kérdezte, el tudnám-e képzelni a jövőben a munkakörömet a folklórintézetben.
– Az életrajzát böngészve nyilvánvaló, hogy Jagamas János és a folklórintézet meghatározó volt az ön számára.
– Természetesen. Jagamas egyébként még egyetemista koromban kérdezte, hogy rokona vagyok-e a dalgyűjtő Almásinak. Mondtam, hogy dédapám volt. Erre Jagamas felemelte az ujját és azt mondta: „na, ez akkor kötelezettségekkel jár”. A folklórintézeti lehetőséget kizárólag Jagamas Jánosnak köszönhettem. Reformátusként gyerekkorom óta hittem az eleve elrendelés tanában, amely szerint az isteni gondviselés irányítja életünk minden mozzanatát. Esetemben Jagamas volt a sors keze, 1957. január 15-től kineveztek, attól kezdve közel ötven éven át voltam az intézet munkatársa. A mai fiatalok kacagnak az ilyesmin, hisz ők elég sűrűn váltogatják a munkahelyüket, ha nem is a szakmájukat. Én azonban akkoriban erősen konzervatív hajlamú, ragaszkodó természetű voltam, és maradtam. Nem akartam hátat fordítani egy olyan közösségnek, amelynek körében azt végeztem, amit a hivatásomnak tekintettem.
– Soha nem merült fel, hogy máshol dolgozzon?
– Egyetlen alkalommal alakult úgy, hogy szerettem volna elmenni. Akkor Jagamas már nem volt az intézetben, mert egy 1960-ban megjelent törvény tiltotta az álláshalmozást, Jagamas pedig tanított a zeneakadémián is, és végül azt választotta. Így én kezdőként irányítás nélkül maradtam. Aztán olyan főnököt neveztek ki, aki tapasztalatlan volt, soha egy cikket nem írt, máris egy tudományos kutatócsoport vezetője lett. Lehettem volna a Kolozsvári Rádió zenei osztályán szerkesztő, de volt valaki, aki az önéletrajzomat csak odáig olvasta el, ahol azt írtam, hogy édesapám a református egyházkerület jogtanácsosa volt. Marosvásárhelyen lehettem volna középiskolai szolfézstanár vagy zenei irányító a Népi Alkotások Házánál, de végül addig késlekedett az ügyintézés, hogy 1964-ben óriási változáshoz érkeztünk. Önálló akadémiai intézetté vált a kolozsvári kutatócsoport, és Ion Musleát nevezték ki vezetőnek, aki Erdély legkiválóbb román néprajzkutatója volt, nagy tudású, kiváló tudományszervező, igazi európai jelenség. Nyilvánvalóvá vált, hogy maradnom kell.
– Hol gyűjtött a legszívesebben?
– Évtizedeken keresztül semmilyen kapcsolatunk nem volt a budapesti népzenekutatókkal, teljesen el voltunk zárva tőlük, de tudtuk, hogyan alakult a magyar folklórkutatás története. Az első világháború előtti jó évtizednyi időszakban a legnagyobbak jöttek ide gyűjteni, Bartók és Kodály, de nagy hézagok voltak az erdélyi népzene kutatástörténetében, és lehetett tudni, hogy melyek azok a tájegységek, ahol nem járt senki. Jagamas János ’49-ben ebből indult ki, amikor megkezdte a gyűjtéseit, és én is az ő nyomán kezdtem a munkám, ennek a figyelembevételével kellett dolgozni: ahol nem volt egyáltalán gyűjtés vagy csak kevés. Tudtam róla, hogy az akkor még fiatalember Kallós Zoltán Moldvában, Gyimesben, a Mezőségen, Kalotaszeg Nádas-menti részén sokat gyűjtött sikeresen. De ezeken a tájakon is voltak még hézagok, így a sokat kutatott Kalotaszeg szélén is, Magyargyerőmonostoron. Intézeti munkám második évében mentem ki oda először, kerékpárral. Később is visszatértem és közben találtam ott két érdekességet: a Kádár Kata ballada egy változatát, ami addig ismeretlen volt a Székelyföldön és Moldván kívül, pár évvel később pedig a Töröknek eladott leány balladájának kalotaszegi változatait. Ezekre figyelt fel Olosz Katalin, aki aztán szövegeket gyűjtött ugyanott. Ebből a kétféle gyűjtésből született az 1969-ben napvilágot látott közös kötetünk, a Magyargyerőmonostori népköltészet. Az 1957-es lapádi gyűjtések és e között azért telt el oly sok idő, mert ’59 és ’68 között még román népköltészeti vagy népzenei kiadvány sem jelenhetett meg. Jelentős népzenei anyagot gyűjtöttem az Érmelléken, a Lápos vidékén, a Szilágyságban, Aranyosszéken, a Nyárádmentén, a Maros–Kis-Küküllő közén, a Homoród mentén, Háromszéken, de gyűjtöttem még a Vajdahunyad melletti Lozsádon is.
Almási István
Kolozsváron született 1934. december 8-án. A Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskola zenetanári és karvezetői szakán tanult 1951–56 között. 1989-ben megszerezte a zenetudományok doktora címet. Nős, két gyermek édesapja. 1957. január 15-től 2004. december elsejei nyugdíjazásáig a Kolozsvári Folklórintézet különböző rangú munkatársaként, legutóbb első fokozatú tudományos főmunkatársaként dolgozott. 130 erdélyi és partiumi helységben mintegy ötezer vokális és hangszeres dallamot gyűjtött. Tizenegy kötet és számos tanulmány szerzője. Legismertebb munkája a két kiadást megért (1972, 1982) Tavaszi szél vizet áraszt című antológia. 2009-ben jelent meg a válogatott írásait magában foglaló A népzene jegyében című tanulmánykötete. Népzenekutatói munkásságát több kitüntetéssel is elismerték, a Szabolcsi Bence-díj, a Kodály Zoltán-emlékdíj és az Arany János-érem birtokosa. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tiszteletbeli doktora, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületi tagja. 1990–1993 között az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka volt.
– Csak közölni nem lehetett, a gyűjtőmunkát nem zavarták?
– Voltak időszakok, amikor szívesen látták a népművészettel és a népköltészettel való foglalkozást, és olyanok is, amikor a parasztságot egyenesen ellenségnek tekintették. Nekünk is volt egy-két olyan évünk, amikor megmondták: inkább munkásfolklórt gyűjtsünk. A Kolozs megyei illegalista-kommunisták névjegyzéke alapján kerestük meg az „adatközlőket”, hogy mondják el: mit énekeltek az illegalitás éveiben? Olyan feladat volt ez, amit nem volt tanácsos kikerülni. És voltak az intézetnek is különböző szakaszai: más-más nevei voltak és más szervezeti háttere volt, de ez engem nem zavart, mert kiépítettem magamnak egy – mondjuk úgy – kis önálló műhelyt. Akármi történt, én az erdélyi magyar népzene kutatásával foglalkoztam. Hogy annak mi volt a legfelsőbb címe, nem számított, én ezt végeztem.
– A Szilágysági magyar népzene című kötetnek mi a története?
– A Szilágyságban a hatvanas évekig összesen 34 dallamot gyűjtöttek, ezért szükség volt a részletesebb kutatásra. A Szilágyságot úgy egészében szerettem, a szilágyságiak békés, szelíd, barátságos emberek, könnyen lehetett velük boldogulni, szívesen álltak szóba a néprajzkutatókkal. 1963 és 1976 között huszonhárom szilágysági helységben mintegy ezer dallamot vettem föl magnetofonszalagra. Ezek lejegyzése és rendszerezése alapján készítettem el az 1979-ben megjelent Szilágysági magyar népzene című monográfiát.
– Amikor én kezdtem a gyűjtést, nem az volt a cél, hogy okvetlenül új dallamokat találjunk, hanem hogy a meglévőket még alaposabban megismerjük. A népdal ugyanis változatokban él, az emberek nem típusokat énekelnek. Ezért a népdal életének a változása érdekli a mai folkloristát, hogy a variánsok miként alakulnak, milyen irányba fejlődnek. Az új dallamok keresése akkor volt fontos és divat, amikor zeneszerzők gyűjtöttek azzal a céllal, hogy azokból zeneműveket alkossanak. Gyűjteni most is lehet, sőt kell is. Jóval később indult meg például a hangszeres zene kutatása, mint az énekesé. Ezen a téren a mai napig új feladatok adódnak, de tényleg apad a népzene eredeti forrása.– Van még ma kitől népzenét, népdalt gyűjteni? Mit csinál ma egy etnomuzikológus: beveszi magát az archívumba?
– Megvalósításai közül mire a legbüszkébb?
– Azokra az almafákra Felsőtőkön, amelyeket több mint tíz éve magam ültettem. Máig nagyon szépek és jól teremnek.
Dénes Ida |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Budapestre távozott Markó Attila
A mentelmi jogától megfosztott Markó Attilát csütörtök reggelre beidézte a DNA, azonban kiderült: a képviselő időközben Budapestre utazott. Az RMDSZ kiáll mellette.
Beidézte csütörtökön kihallgatásra az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Markó Attila RMDSZ-es képviselőt, akit hivatali visszaéléssel gyanúsítanak egy ingatlanrestitúciós ügyben, és akinek mentelmi jogát szerdán vonta meg a képviselőház, a honatya azonban nem jelent meg az ügyészségen. Ügyvédje, Eugen Iordăchescu közölte, tájékoztatta védencét az idézésről, Markó azonban Budapesten tartózkodik, és nem tudni, mikor tér vissza az országba.
Ennek nyomán az ügyben eljáró ügyész kérheti a letartóztatási parancs kiadását ellene. Mint ismeretes, a DNA Markó előzetes letartóztatásba helyezésének jóváhagyását kérte az alsóháztól. Ezt a képviselők jóváhagyták, viszont az ugyanabban az ügyben érintett, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) színeiben a képviselőházba jutott Cătălin Teodorescu mentelmi jogát nem vonták meg, mivel nem volt meg az ehhez szükséges szavazatszám. Ennek nyomán az ügyészség őt bírói felügyelet alá helyezte, és megtiltották, hogy elhagyja az országot.
Az RMDSZ eközben szolidaritásáról biztosította Markó Attilát. A Kelemen Hunor szövetségi elnök által aláírt közlemény szerint Markó ellen úgy indul most bűnvádi eljárás, hogy azon a bizottsági ülésen, amelyre az ügyészség hivatkozik, bizonyíthatóan nem volt jelen, hiszen 2011. március 15-én Markó Attila Brassó megyében vett részt az ünnepi megemlékezéseken. Ezzel együtt kollégánknak nem mutatták meg az ellene zajló ügy dossziéját, meg sem hallgatták őt. 
„Markó Attila politikai pályája során több mint 1000 államosított egyházi és magáningatlan visszaszolgáltatásában segített, a restitúciós folyamat azonban még mindig nem fejeződött be. Képviselő kollégánk meghurcolása ellen tiltakozunk, bízunk ártatlanságában, és abban, hogy az igazságszolgáltatás nagyon hamar lezárja az ellene indult eljárást. Szövetségünk szolidáris Markó Attilával, hiszen egy olyan politikusról van szó, aki hosszú éveken keresztül a közösség érdekében végezte munkáját. Értetlenül állunk az ügy előtt, és várjuk a mihamarabbi döntést ebben az ügyben” – áll a közleményben.
Mint arról beszámoltunk, Markó ellen abban restitúciós az ügyben nyomoznak, amely kapcsán hivatali visszaélés gyanúja miatt a DNA múlt szombaton előzetes letartóztatásba helyezte Alina Bicát, a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) főügyészét. Bica ellen az a gyanú, hogy az Országos Tulajdon-visszaszolgáltatási Hatóság (ANRP) restitúciós bizottságának tagjaként – Markó is ezen grémium tagja volt - anyagi ellenszolgáltatás fejében annak érdekében ügyködött, hogy a testület törvénytelenül ítéljen meg kárpótlást egy bukaresti telekért. A szóban forgó ügy 2011-ben történt, amikor a restitúciós testület egy 13 hektáros bukaresti telek ügyét tárgyalta, amelyet egy Gheorghe Stelian nevű üzletember igényelt vissza.
Végül kárpótlást ítéltek meg, ám mint kiderült, a telket valós értékének többszörösére értékelték fel, így a testület ennek megfelelően állapította meg a kárpótlás összegét.
A DNA szerint a telek értékét egy értékbecslő cég 377.282.300 lejben állapította meg, ami 263.327.559 lejjel (61.714.021 euróval) nagyobb a terület valós értékénél, vagyis ekkora az államot ért kár.
Balogh Levente |
Székelyhon.ro

Előzetesbe kerülhet Ördög Loránd András (Erdő-visszaszolgáltatás)
Harmincnapos előzetes letartóztatás jóváhagyását kérte tegnap a legfelsőbb bíróságtól az Országos Korrupcióellenes Ügyészség Ördög Loránd András, a sepsiszentgyörgyi törvényszék bírája esetében. A bírót, aki ellen házi őrizetet rendeltek el december 4-én, egy nagy kiterjedésű Bákó megyei erdő jogtalan visszaszolgáltatásáról szóló korrupciós ügyben vizsgálják. Az ügy vádlottai között szerepel mások mellett Viorel Hrebenciuc és Ioan Adam szociáldemokrata párti képviselő is.
A korrupcióellenes ügyészek tegnap juttatták el a legfelsőbb ítélőszékhez azt a ügyiratot, amely alapján szerintük Ördög Loránd súlyos következményekkel járó hivatali visszaéléssel és csúszópénz elfogadásával gyanúsítható. Mivel az ügyészek szerint a bizonyítékok alapos gyanút támasztanak alá, javallott a bíró harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezése a most érvényben lévő, a Legfelsőbb Bírói Tanács által elrendelt házi őrizet helyett. A vádirat szerint Ördög Loránd mint a törvényszék bírája 2010 nyarán az akkor még ügyvédként tevékenykedő Ioan Adam jelenlegi honatyától tízezer euró csúszópénzt vett át annak fejében, hogy ügyfele, Gheorghe Paltin Sturdza erdő-visszaszolgáltatási ügyében kedvező ítéletet hozzon. A per tárgya egyébként a visszaszolgáltatási ügy újratárgyalása volt, amit a törvényszék végül jóvá is hagyott. Az ügyészek szerint az összeget Adam a bíró törvényszéki irodájában adta át. Később, 2012 márciusában Ördög újabb 50 ezer eurót kért, hogy az újratárgyalás során is kedvező ítéletet hozzon, és ezt az összeget is az irodájában kérte ugyancsak Ioan Adam ügyvédtől, aki megígérte, hogy átadják az összeget. Ezt követően a háromtagú bírói testület – melynek tagja Ördögön kívül Gabriel Uţă és Maria Daniela Velican volt – Gheorghe Paltin Sturdzának kedvező ítéletet hozott, azaz jóváhagyták 43 227 hektárnyi, Bákó megye területén található erdő visszaszolgáltatását. A döntéssel az állami erdészeti vállalatnak, a Romsilvának közel 304 millió eurós kárt okoztak. Mint arról korábban már beszámoltunk, az ügyben a sepsiszentgyörgyi bírák, valamint Ioan Adam képviselő mellett Viorel Hrebenciuc volt képviselő és fia is a gyanúsítottak között van, őket már őrizetbe vették, illetve Ilie Sârbu szociáldemokrata szenátort és Adam Crăciunescut, a Romsilva igazgatóját szabadlábon vizsgálják. Ioan Adam szintén őrizetben várja a fejleményeket, miután a képviselőház megvonta mentelmi jogát.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Rendőrség: a PSD-s szórólapok nem sértettek törvényt
A rendőrség szerint alaptalannak bizonyult az a feljelentés, amelyet az RMDSZ tett a Hargita megyei rendőrségen, miután az elnökválasztás második fordulója előtt olyan szórólapok jelentek meg a Székelyföldön, amelyeken Markó Béla és Kelemen Hunor neve és arcképe mellett „Az RMDSZ nem szavaz Johanniszra” felirat volt olvasható.
Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőrség szóvivője a Főtér.ro portálnak azt nyilatkozta: a rendőrség megállapította, hogy a feljelentő által felsoroltak egyetlen bűncselekmény fogalmát sem merítik ki.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök néhány nappal az elnökválasztás második fordulója előtt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, miután Hargita megyében megjelentek a szórólapok. Sajtóinformációk szerint a szórólapokat a PSD rendelte és 200 ezer példányban osztották volna a magyar lakosságnak Hargita, Kovászna és Maros megyében. A kampányanyagok szórását leállították, mivel a PSD egy lejárt szerződés alapján rendelte meg azokat. (Dehogy állították le, legalábbis Háromszéken mindenki megkapta – szerk.)
Az RMDSZ által tett feljelentés, amely szerint a lapok tartalma több személyiségi jogot is sért, a Polgári törvénykönyvre és az alkotmány előírásaira hivatkozik, ám a rendőrség csak bűnvádi feljelentések esetében járhat el, polgárjogi kérdésekben nem illetékes.
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Ágyúmakett miatt vizsgálódnak Szentegyházán
Házkutatásokat tartottak csütörtökön Szentegyházán és Székelyudvarhelyen annak a hatósági kivizsgálásnak a keretében, amelyet még a szentegyházi Őszi Huszárhadjárat után indítottak, elsősorban a szervezők körében. A vizsgálat alapját az az ágyú – pontosabban makett – képezi, amelyet az októberben immár kilencedik alkalommal megtartott rendezvényen mutattak be.
Egy bűnügyi kivizsgálás részeként nyomoznak a rendőrség fegyver- és lőszerszakértői – erősítette meg portálunknak Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A kivizsgálás részleteiről az érintettek meséltek lapunknak.
A szóban forgó fegyver makettjét egy magyarországi hagyományőrző huszárezred kölcsönözte a rendezvénynek – mondta el a Székelyhonnak Molnár Tibor szentegyházi huszár, a város alpolgármestere. Őt és szervezőtársait többször is megkeresték már, nyilatkozatokat kérve az ágyúról. „Nem képes az lőni, egy 1848-as ágyú makettje, inkább szemléltető eszköz. Már többször elmondtuk, hogy a magyarországiak hozták, és vissza is vitték, de még mindig fegyvert keresnek rajtunk. Azt hiszem, valakinek egyáltalán nem tetszik, hogy a szentegyházi őszi hadjárat rangos rendezvénnyé nőtte ki magát az utóbbi évtizedben. Pedig csak az ezredünk nevét kellene elolvasniuk: Szentegyházi Hagyományőrző Huszáregyesület. A hagyományőrzés a célunk, nem az agresszió” – magyarázta Molnár.
Mihály József kapitány, a huszáregyesület vezetője portálunknak elmondta, a makettnek egyetlen szerepe volt a rendezvényen: petárdát pukkantott, hogy az utolsó nap programjait elindítsa, sem a vágtán, sem a többi programban nem jutott „szóhoz”. A kapitány nem érti, miért keresnek ekkora vehemenciával egy makettet a fegyverszakértők, amikor jó néhányuknak törvényes fegyvertartási engedélye is van. „Ha belegondolok, egy ilyen hagyományőrző rendezvényen szégyen is lenne a tűzfegyver egy huszárnak. Az ágyúmakett még elmegy 1848-ra emlékezve, de ha huszárra gondolunk, legtöbben lovon és karddal látjuk magunk előtt” – fogalmazott a vezető.
Jánosi András
Székelyhon.ro

„Arad és Gyula kapcsolata közelebb hozta egymáshoz a két országot”
20 éve testvérváros
Amint azt a beharangozónkban is olvashatták, pénteken délután az Aradi Városházán hangulatos ceremónia keretében Arad és Gyula önkormányzatának képviselőtestülete közös tanácsülésen vett részt, ahol aláírták az immár 20 éves testvérvárosi kapcsolat megerősítésére szolgáló dokumentumot. Az ünnepséget az Aradi Állami Filharmónia előadóművészei alkotta duó nyitotta meg, az eseményre meghívták mindazokat az önkormányzati tisztségviselőket, civilszervezeteket, illetve az élet különféle területein tevékenykedő személyiségeket, akik fontos szerepet játszottak a testvérvárosi kapcsolat létrejöttében.
Az egybegyűlteket Gheorghe Falcă aradi polgármester köszöntötte, emlékeztetve őket, hogy húsz évvel ezelőtt Arad volt az első az országban, ahol testvérvárosi megállapodás születhetett. Hangsúlyozta, fontos számukra a Gyula várossal folytatott együttműködés, különösen most, amikor Arad az Európa Kulturális Fővárosa címért száll versenybe. Elismerte, számítanak a testvérvárosok együttműködésére, kiemelve Pécs várost, melynek van némi tapasztalata e téren, hisz köztudottan már elhódította e címet. „Arad város kulturális fejlődése elképzelhetetlen az aradi magyarság fejlesztése nélkül, ezért az aradi önkormányzat egyik célja a magyarok kulturális identitásának megőrzése” – tette hozzá.
Gyula jelenlegi polgármestere, dr. Görgényi Ernő kicsit visszatekintett az elmúlt húsz évre, megemlítve azokat a személyeket, akiknek a munkája nélkül most nem ünnepelhetnének. A gyulai polgármester szerint Arad és Gyula kapcsolata rendkívül sokat tett a két ország egymáshoz való közeledéséért, ugyanakkor a kulturális kapcsolatok megerősítésével jobban megismerhették egymás értékeit. Ami viszont a legfontosabb, hogy a közös programok, rendezvények, kulturális tapasztalatcserék révén nem csak az intézmények, hanem a két város egyszerű polgárai is közelebb kerülhettek egymáshoz.
Gyula város egykori polgármestere, Pocsay Gábor – akinek idején, 1994-ben elhelyezték a megállapodás alapjait – megjegyezte, hosszú út áll a két testvérváros előtt, hiszen még mindig nem ismerik kellőképpen egymás kultúráját. Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, utalva az aradi Szabadság-szobornak helyet adó térre, elmondta: azt kívánja, hogy az egész térség egy megbékélési parkká alakuljon, egy ilyen jellegű együttműködés ugyanis példaértékűnek számít a nagypolitikának. A felszólalók között jelen volt még Florin Vasiloni, Románia gyulai főkonzulja, Arad 1994-es polgármestere, Cristian Moisescu azonban hiányzott az eseményről.  
A beszédek után a két polgármester aláírta a megállapodást, majd az ajándékozások után, Bognár Levente aradi alpolgármester közreműködésével vetítés következett a testvérvárosi kapcsolat legjobb momentumairól.
Az esemény végén a jelenlevők kézbe vehették az Arad Megyei Jogú Város Tanácsának kiadványát, az Arad–Gyula 20 éve testvérvároscímű kötetet. Az Irházi János szerkesztésében és az aradi Gutenberg Univers Kiadó gondozásában megjelent kétnyelvű, illusztrált kötet a testvérvárosi kapcsolat legfontosabb pillanatait követi nyomon, a benne szereplő fotók egy részét a Nyugati Jelenből válogatták.  
A ceremónia végén a vendégsereg átvonult a megyei múzeumba, ahol részt vettek a Kohán-tárlat megnyitóján.
Sólya R. Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Őrizetbe vették a sepsiszentgyörgyi magyar bírót
Az erdő-visszaszolgáltatási korrupciós botrányban gyanúsított Ördög András Lóránd bírót bekísérték a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság sepsiszentgyörgyi fogdájába. A rendőrség csütörtöki közleménye szerint már szerdán délután érvényt szereztek a legfelsőbb bíróság jogerős ítéletének, és őrizetbe vették a 44 éves gyanúsítottat.
A legfelsőbb bíróság a múlt héten elutasította az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) 30 napos előzetes letartóztatásra vonatkozó javaslatát, és alapfokon úgy döntött, a gyanúsított továbbra is házi őrizetben marad. A vádhatóság azonban megfellebbezte a döntést, és a jogerős ítélet szerint a bírót 30 napos előzetes őrizetbe vették.
A sepsiszentgyörgyi bírói testületet azzal gyanúsítják, hogy jogtalanul ítéltek meg 43 227 hektár erdőt Gheorghe Paltin Sturdzának, ezzel több mint 303 millió eurós kárt okozva az állami erdészetnek. A korrupciós botrányban már letartóztatták Viorel Hrebenciuc volt képviselőt és fiát, valamint Ioan Adam képviselőt. Ilie Sârbu szenátort és Adam Crăciunescut, a Romsilva igazgatóját szabadlábon vizsgálják.
Ördög Lóránd András a DNA szerint 2010-ben az irodájában átvett 10 ezer eurót Ioan Adam ügyvédtől, ezután a bírói testület helyt adott az erdő-visszaszolgáltatási ügyben a per újratárgyalási kérésének. Két évvel később 50 ezer eurót kért az ügyvédtől, ebből később Ioan Adam újabb 10 ezer eurót adott át, a bírák megítélték a több mint 43 ezer hektár erdőt a felperesnek. A vádhatóság szerint a döntés egyértelműen a bizonyítékok részrehajló értelmezése nyomán a valóság és jogszerűség ellenében született.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Goga özvegyének leszármazottai kapták vissza a csucsai kastélyt
Octavian Goga felesége, Veturia Goga leszármazottainak szolgáltatták vissza a csucsai kastélyt. A Bukaresti Táblabíróság döntött arról, hogy a kastély a Kolozs Megyei Tanács tulajdonából Florin-Gheorghe Mureşan, Radu Mureşanu és Eugenia Mureşanu tulajdonába kerül át. A döntés megfellebbezhető. A kastélyt Ady Endre apósa, Boncza Miklós építtette, majd Csinszka Octavian Gogának adta el, aki újraépíttette az épületet. Veturia Goga a hatvanas években az államnak adományozta a kastélyt, ezt az adományozást semmisítette meg a bíróság döntése. A Kolozs Megyei Tanács egyik tanúja, Ioan Pop, a Kolozsvári Törvényszék volt elnöke jelen volt az adományozásnál, akkor bánffyhunyadi bíróként. Pop azt nyilatkozta, hogy Veturia Goga azért adományozta oda a kastélyt, mert egyfelől tiszteletben tartotta a költő kívánságát, másfelől egyedül nem tudta volna fenntartani az épületet.
(Transindex)
Nyugati Jelen (Arad)

"Lefejeznék az erdélyi magyar érdekképviseletet"
A kisebbségvédelmi politika ellenzői most már az igazságszolgáltatás segítségével próbálnak fellépni a magyarság érdekképviselete ellen, és ezt politikai eszközökkel kivédeni nem lehet – állapította meg Kelemen Hunor az újságírókkal tartott sajtóreggelijén, melyen a maszol.ro munkatársa több kérdést is feltett.
 „Hihetetlenül veszélyesnek” tartja Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) vizsgálódását az SZKT legutóbbi ülésén elhangzottak miatt. „Ma még beláthatatlan, hogy ez milyen következményekkel jár” – fogalmazott a politikus az újságírókkal tartott kolozsvári sajtóreggelin.
Kelemen megköszönte az Active Watch nevű román civil szervezetnek, hogy „hihetetlenül gyorsan és korrekten” felhívta a hazai sajtó figyelmét: ebben az ügyben veszélyes manipulációs kísérlet történik, mert az ügyészség olyan kijelentések miatt indított eljárást, amelyek nem, vagy nem úgy hangzottak el Marosvásárhelyen, ahogyan a médiában megjelent.
Téves sajtóinformációkra alapoznak
A szövetségi elnök példátlannak nevezte, hogy a DIICOT politikai nyilatkozatok ellen eljárást indítson, és ezt olyan sajtóinformációkra alapozza, amelyeknek nincs sok közük a valósághoz. „A sajtó találgatott, hogy vajon melyik nyilatkozat keltette fel az ügyészek figyelmét, és a legtöbben Antal Árpádéra tippeltek. Nem tudjuk, hogy ez így van-e, mert a DIICOT személy nem nevezett meg” – tette hozzá.
Emlékeztetett arra, hogy a sepsiszentgyörgyi polgármester nyilatkozata nem úgy hangzott el, ahogy a sajtóban megjelent. „Aggódva, nem pedig fenyegetően jelentette ki: reméli, senkinek nem érdeke, hogy olyan helyzetet teremtsen, ami az 1990-es marosvásárhelyi események megismétléséhez vezessen” – magyarázta.
Kelemen szerint elképzelhető, hogy az ő beszéde is felkelthette a DIICOT figyelmét, ugyanis az Ezüstfenyő-díjak átadásakor a szülőföld visszafoglalásáról beszélt. „Ezt ismét csak rosszul fordították, a sajtó pedig úgy értelmezte, hogy hadat üzentünk román államnak. Persze, ez a mi hibánk is, mert a mostani SZKT-ülésen nem a megszokott szinkrontolmács fordított” – jegyezte meg.
A terrorizmus bélyege
A politikus szerint, ha a DIICOT nem állítja le az eljárást ebben az ügyben, annak az lesz a legsúlyosabb következménye, hogy a terrorizmus bélyegét rányomják az RMDSZ-re. „Akinek a homlokára a terrorizmus bélyegét a mai világban ráütik, az végérvényesen, vagy legalábbis hosszú évekig szalonképtelen marad mindenhol” – tette hozzá.
Fontosnak nevezte leszögezni, hogy az RMDSZ-nek és politikusainak semmi köze a terrorizmushoz. Szerinte, ha a szövetség terrorizmusgyanús szervezet látszatát kelti, akkor azoknak a céljait szolgálja, akik lefejeznék az erdélyi magyar érdekképviseletet. „Attól félek, ebben az esetben, akárcsak a Mikó-ügyben, az igazságszolgáltatás eszközeit használják a közösség ellen. A Székely Mikó kollégium épületének visszaállamosítására kitalálhattak egy olyan forgatókönyvet, amelyhez csak ürügyet kellett keresni, hogy elindíthassák” – vélekedett.
Kelemen Hunor bejelentette, hogy folytatódik a székelyföldi autonómiatervezet közvitája. Elmondta: fontos, építő jellegű kiegészítő javaslatok érkeztek a tervezethez, ezeket januárban kívánják összegezni, hogy beépíthessék a dokumentumba. Megjegyezte, januárban kíván azzal is foglalkozni, hogy vállaljon-e újabb elnökjelöltséget az RMDSZ áprilisban tartandó tisztújító kongresszusán (Forrás: MTI).
Kelemen szerint éppen azért nagyon veszélyes az igazságszolgáltatás eszköze, mert ez ellen politikai úton nem lehet védekezni. „Legfennebb a közvélemény korrekt tájékoztatásával lehet védekezni ilyesmi ellen. Azt akarom hinni, hogy amikor ilyesmikről van szó, mégis csak az igazság és a tények fognak győzedelmeskedni” – jelentette ki.
Tájékoztatása szerint az ügyészség mindeddig semmilyen információt nem kért az RMDSZ-től az SZKT-ülésen elhangzottakkal kapcsolatban. „Ez nem jelenti azt, hogy a DIICOT-nek nincs meg az ülés hangfelvétele és az eljárás nincs folyamatban” – magyarázta. Megjegyezte: ez több, mint bármi, ami eddig az RMDSZ ellen történt, és nem tekinti véletlennek.
Miért nem véletlen?
A maszol.ro munkatársának kérdésére, miért nem tekinti véletlennek a DIICOT eljárását, a politikus kijelentette: „Nyilvánosan néhányszor már elmondtam: az a konklúzióm kezd kikerekedni, hogy a kisebbségvédelmi politika ellenzői más eszközöket és módszereket keresnek ellenünk. Az igazságszolgáltatás intézményeinek, beleértve az ügyészséget, megfelelő útnak látszik számukra. Ilyen módszer terrorista szervezetnek beállítani az RMDSZ-t, amely 25 éve parlamenti eszközökkel küzd a magyar közösség jogaiért” – fogalmazott.
Arra az újságírói kérdésre, ki vagy kik állnak az RMDSZ lejárató kísérletek mögött, Kelemen azt válaszolta: nem akar erről spekulálni, ezt inkább az elemzőkre, újságírókra bízná. Szerinte egyébként ezt nem nagyon nehéz kikövetkeztetni. „Huszonöt éve folyamatosan voltak ilyen kísérletek” – jegyezte meg.
Kelemen Hunor tévesnek tartotta Victor Ponta miniszterelnök korábbi megállapítását, mely szerint azért kell kormányon tartani az RMDSZ-t, mert így előzhető meg a magyar közösség radikalizálódása. A Székelyföld területi autonómiáját kezdeményező, kormányzati pozícióból benyújtott törvénytervezetet tartotta a legjobb bizonyítéknak arra, hogy a kormányzást nem lehet a magyarság féken tartása eszközének tekinteni. Elmondta, hogy a szövetség továbbra is a parlamenti politizálás eszközeivel kíván élni, és nincs különbség a szövetség kormányzati és ellenzéki hangvétele között. (Forrás: MTI)
A maszol.ro munkatársának arra a kérdésére, hogy összefüggnek-e ezek a kísérletek az RMDSZ kormányból való kilépésével, a szövetségi elnök azt mondta: erre nem tud egyértelmű igennel válaszolni. „Valóban felgyorsultak az események az ellenzékbe vonulásunk bejelentése után. De ezt úgy is lehet értelmezni, hogy azt a bizonyos gombot nem politikusok nyomják meg, hanem a rendszer most gondolta úgy, hogy most lehet az RMDSZ ellen lépni. Nincs nekem erre bizonyítékom” – jelentette ki.
Lapunk felvetésére a szövetségi elnök Vadim Tudornál és Gheorghe Funarnál is veszélyesebbnek nevezte Bogdan Diaconu képviselő RMDSZ-elleni feljelentéseit. „Azért veszélyesebb, mert keveset nyilatkozik, többet ír, és jogászként, ügyvédként dolgozik” – magyarázta.
Ki vonja felelősségre az ügyészeket?
Arra az újságírói kérdésre, hogy miért nincs megteremtve a törvényes kerete a bizonyítékok hiányában eljárásokat indító ügyészeknek, Kelemen Hunor felidézte: az RMDSZ tett egy jogszabály-módosítási próbálkozást az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvénykönyvek parlamenti vitája során, de ez a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) ellenállásába ütközött, a parlament pedig a CSM-nek engedett. Utalt arra is, hogy a törvényhozó testület a közvélemény hatására engedett, mert a társadalom másképp ítéli meg az igazságszolgáltatás működését.
„Két képviselőtársam, Máthé András és Márton Árpád a törvénymódosítást folyamatosan szorgalmazta. A bírák azonban ezt politikai nyomásnak értelmezték, és arra hivatkoztak, hogy ők elmozdíthatatlanok, sérthetetlenek, ezért ilyen típusú felelősségre vonást nem fogadnak el” – mondta Kelemen. Emlékeztetett arra, hogy a román államot már eddig hatalmas összegű kártérítésekre kötelezte az Európai Emberjogi Bíróság téves bírósági ítéletek miatt.
Az utóbbi évek kreált ügyei
A szövetségi elnök elmondta, az RMDSZ tájékoztatta az Európai Unió tagállamai és az Egyesült Államok nagykövetségét is a Mikó-ügyről, illetve a Markó Attila képviselő ellen zajló újabb eljárásról. Megismételte: nincsenek politikai eszközeik ennek a kérdésnek a rendezésére. Az egyetlen jogi eszköz pedig az Európai Emberjogi Bíróság, és az egyházak már készülnek is keresetet benyújtani Strasbourgban.
Kérdésre válaszolva a Nagy Zsolt elleni pert (melyben január 5-én születik ítélet) is olyan eljárásnak nevezte, amelyet az RMDSZ-nek nincs lehetősége politikai eszközökkel megakadályozni. „Ez is egy DIICOT által kezdeményezett ügy, amely ráadásul eredetileg hazaárulásnak indult. De valójában nincs ügy, nem tudják bizonyítani, hogy Nagy Zsolt bármilyen bűncselekményt elkövetett volna. Ez az ötvenes évek politikai pereihez hasonló eljárás” – fogalmazott a politikus. Hozzátette, az „utolsó pillanatban is” abban reménykedik, hogy a volt RMDSZ-es minisztert felmenti a bíróság.
Kelemen hasonlóságot vélt felfedezni a Nagy Zsolt elleni, illetve az RMDSZ ellen zajló DIICOT-eljárás között. „Ezt is, azt is meg lehetett kreálni. Ha nincs ügy, fel lehet építeni. El lehet jutni odáig, hogy elítéljenek egy kreált ügy miatt valakit” – jelentette ki. A politikus megemlítette Varga Gábor volt OSIM-elnök ügyét is, aki szerinte egy volt munkatársa politikai bosszújának áldozata lett. „De Varga Gáboron is csak annyit tudtunk segíteni, hogy hozzájárultunk az ítéletben megszabott kártérítés kifizetéséhez” – tette hozzá.
A maszol.ro munkatársának kérdésére Kelemen Hunor elmondta: jómaga nem látta a Markó Attila elleni letartóztatási kérelmet, amelyet a parlament jóváhagyott, de akik látták, azt mondják, hogy az ügyészek bizonyítékok hiányában kérték a képviselő vizsgálati fogságba helyezését. Emlékeztetett arra, hogy időközben Markó Attila is megkapta a dossziét, s kiderült, hogy az  aláírása nem is szerepel annak a kárpótlási döntésnek a jegyzőkönyvében, amely miatt eljárás indult ellene.
„Markó Attila korábban csak abban volt biztos, hogy nem volt ott azon az ominózus bizottsági ülésen, amelyen a kárpótlásról döntés született. De abban nem, hogy esetleg nem hamisították-e oda az aláírását vagy íratták utólag alá vele a jegyzőkönyvet. Ez nem történt meg, és ez is szerintem az oka annak, hogy nem emeltek vádat ellene” – magyarázta.
Bárkit letartóztathatnak
Arra a felvetésünkre, hogy ezek szerint ma, Romániában bizonyítékok nélkül is bárkit letartóztathatnak, Kelemen visszakérdezett: „Persze, hogy lehet, ez eddig nem tudta?” Nagy problémának nevezte, hogy az ügyészek ma már úgy érzik Romániában, bármit megtehetnek, és ennek a társadalom nagy többsége tapsol. Megjegyezte: őt magát is felháborította az ebben a kárpótlási ügyben elkövetett hatalmas méretű csalás, de szerinte az ügyészek Markó Attila gyanúsításával „bokrostól lőtték ki a nyulat”.
Cs. P. T.
maszol.ro

Huszonöt éve végezték ki a Ceaușescu-házaspárt
Huszonöt éve, 1989. december 25-én végezték ki Romániában a népfelkelés által megbuktatott román diktátort, Nicolae Ceaușescut és feleségét.
Nicolae Ceaușescu 1918. január 26-án született az Olt megyei Scorniceștiben. Még fénykorában is nagy becsben tartotta szülőhelyét, amelyet "szocialista mintatelepüléssé" akart átalakítani. A falut 1988-ban várossá minősíttette, a régi parasztházakat leromboltatta és paneltömböket emeltetett a helyükre, a változásokat csak múzeummá alakított szülőháza élte túl.
izenegy éves korában cipészinasként került Bukarestbe, ahol bekapcsolódott a munkásmozgalomba. A kommunista ifjúsági szervezet egyik vezetőjeként 1936-ban, majd 1940-ben is bebörtönözték, s paradox módon a rács mögött kezdődött politikai karrierje. Együtt raboskodott ugyanis Gheorghe Gheorghiu-Dej-zsel, aki a második világháború után az ország teljhatalmú irányítója lett.
Ceaușescu 1944-től hagyományos pártkarriert futott be: az ifjúkommunista szövetség bukaresti, majd országos titkára, főtitkára, a bukaresti pártbizottság tagja, országgyűlési képviselő, mezőgazdasági, majd honvédelmi miniszterhelyettes volt. Gheorghiu-Dej 1952-ben, a rivális frakciókkal való leszámolás után vitte be fiatal protezsáltját a Központi Bizottságba, ahol a pártvezér hű famulusaként már két évvel később a Politikai Bizottság tagja lett.
A csúcsra 1965-ben, Gheorghiu-Dej halála után jutott fel: ő lett a párt első számú vezetője, 1967-ben az Államtanács elnöke, majd 1969-ben a hadsereg főparancsnoka is. Hatalmát 1974-ben tovább erősítette a testére szabott államfői poszttal, a hivatalos fotók ezután jogarral a kezében ábrázolták. A Conducător (Vezér), a "Kárpátok géniuszának" alakja köré mind erősebb személyi kultusz fonódott, versek, képek, filmek magasztalták. A hivatalos ikonográfia része lett felesége, Elena is, aki idővel a formális hierarchiában is a második helyet foglalta el férje után.
Ceaușescut kezdetben odahaza és többé-kevésbé nyugaton is népszerűvé tette a többi szocialista országénál önállóbb, nacionalista politikája. Igyekezett növelni Románia nemzetközi súlyát, mozgásterét, látványosan fejlesztette a kapcsolatokat a nyugati államokkal és Kínával, miközben azért figyelembe vette az alapvető szovjet érdekeket. 1958-ban elérte a szovjet csapatok kivonását Romániából, 1968-ban távol maradt a Varsói Szerződés "prágai tavaszt" eltipró katonai intervenciójától, 1980-ban elítélte Afganisztán szovjet megszállását, 1984-ben elküldte sportolóit a többi szocialista ország által bojkottált Los Angeles-i olimpiára.
A Nyugat hosszú ideig táplált illúziókat Ceaușescu iránt. 1969-ben Richard Nixon amerikai elnök ellátogatott Bukarestbe, az Európai Közösség pedig a szocialista tábor országai közül 1974-ben egyedül Romániával kötött kereskedelmi megállapodást.
A romániai lakosság számára az újságokban gyakran emlegetett "aranykor" egyre inkább rémálommá változott. A Ceaușescu-korszak politikai és kulturális enyhüléssel kezdődött, de a végletekig központosított hatalom néhány év után az emberek életének totális ellenőrzésére tört. Korlátozták a szólás- és sajtószabadságot, a rettegett titkosrendőrség, a Securitate minden formálódó ellenzéket csírájában igyekezett szétzúzni.
A megalomániás Conducător az 1960-70-es években idejétmúlt nagyipari beruházásokra tékozolta el a gazdaság erőforrásait, az ezekre felvett hatalmas hitelek erőltetett törlesztése a nyolcvanas években komoly élelmiszer-, üzemanyag-, energia- és gyógyszerhiányhoz vezetett, s az ország az éhínség, a gazdaság pedig az összeomlás szélére került.
Az 1970-es években megindított homogenizálási program a nemzetiségek elrománosítását célozta, ebbe illeszkedett a "településrendezési" terv is, amely több ezer, zömében magyarok lakta falu felszámolását tűzte ki célul. Az elnyomás, a nyomor, a nepotizmus (a nyolcvanas években a Conducător 400 rokona volt magas párt- és állami tisztségekben) odahaza belső ellenállást, nemzetközi téren felháborodást váltott ki.
A feszültségek 1989-ig többnyire gyorsan felszámolt sztrájkok formájában jelentkeztek, 1987-ben brutálisan leszámoltak a brassói munkáslázadás résztvevőivel is. A Nyugaton és Keleten egyaránt elszigetelődött Ceaușescu 1989-ben minden erővel igyekezett elejét venni a szocialista országokban megindult erjedésnek, a párt novemberi kongresszusán a demokratizálás és a reformok ellen foglalt állást. 1989. december 16-án azonban, amikor a temesvári lakosság meg akarta akadályozni Tőkés László református lelkész eltávolítását parókiájáról, sortűz dördült, és az összecsapásokban száznál többen vesztették életüket.
A tüntetések a következő napokban átterjedtek a nagyvárosokra és Bukarestre is, ezért az iráni látogatásáról előző nap hazatért Ceaușescu december 21-én saját támogatottságának demonstrálására nagygyűlést hívott egybe. Az elnöki palota erkélyén megjelenő diktátorba a tömeg belefojtotta a szót, s aznap már lőttek a bukaresti utcákon. Amikor 22-én a hadsereg átállt a felkelők oldalára, az elnöki pár helikopterrel elmenekült a pártközpont tetejéről. A pilóta üzemzavarra hivatkozva Târgoviște közelében leszállt, majd az autóval továbbmenekülni próbálókat elfogták. –
Ceaușescut és feleségét egy sebtében felállított rögtönítélő bíróság elé állították, s népirtásért, közjavak, városok és falvak tönkretételéért, a nemzetgazdaságban okozott súlyos károkért, szökési kísérletért és egyéb bűnökért halálra ítélték. Az ítéletet a tirgovistei laktanya udvarán azonnal végrehajtották. A perről és a hatalom néhány nappal korábban még teljhatalmú birtokosainak szitává lőtt holttestéről készült felvételeket másnap mutatták be a román televízióban. A harcok ezután fokozatosan megszűntek, győzött a forradalom.
maszol/MTI

Laurenţiu Ghilincea: Ha nem ismerjük Erdélyt (Miként lesz román–magyar megbékélés)
Telivér „regáti” vagyok. Több nemzedék óta argeşi. A déli, „balkáni” hagyományba születtem bele, és abban nevelkedtem, annak minden jó és rossz oldalával.
Sokáig teljesen közömbös voltam mindennel szemben, ami Erdéllyel kapcsolatos, és nem tudtam róla többet, mint amit a havasalföldiek és a moldvaiak többsége most is tud, nevezetesen, hogy ott nagy „román” vezérek uralkodtak: Burebista, Decebal, Gelu, Glad és Menumorut (a történelmi személyiségek nevét az eredeti szövegben tapasztalható következetlenségek ábrázolása érdekében szabálytalanul, nem magyarosított formában közöljük, a magyar személyiségek esetében sem – a szerk.), aztán a magyarok lóháton megérkeztek Ázsiából, és „meghódították” Erdélyünket. Csaknem ezer év után sikerült „visszaszereznünk” (egyedüli eset a világtörténelemben). De a magyarok revánsra vágyók és revizionisták, s alig várják a kedvező alkalmat, hogy „elvegyék” tőlünk Erdélyt. Igaz, hogy a nagy Mihai Viteazul „elsőként” megvalósította a román országok nagy politikai egyesítését, de a magyarok ezt nem fogadták el, és csellel fejét vették. És volt még néhány román, akik némi botrányt csaptak arrafelé, de a magyarok őket is megölték: Horeát, Cloşcát és Crişant. Avram Iancu volt az egyetlen, aki megúszta, és délen egyáltalán nem merül fel senkiben a kérdés, hogy „miért”. Hogyhogy megbocsátottak az akkori hatóságok egy „nagy lázadó”-nak, és végül végelgyengülésben halt meg?
Délen nagyjából ennyi Erdély története.
Ennyit tanítottak nekünk az iskolában, ez volt a kommunista állam hivatalos propagandája, és főleg erről szóltak Sergiu Nicolaescu filmjei.
A valós életben vagy a közösségi hálózatokon zajló bármilyen vitában nagyjából ezek a román szélsőségesek „érvei”.
Gyakorlatilag az egész egy Forma1-es verseny kvalifikációinak a kommentálására korlátozódik: „ki volt pole pozícióban?”
Nos, jóemberek, románok és magyarok, a Forma1-ben a kvalifikációért nem jár pont! Ott csak az igazi verseny rajtsorrendje dől el. A Forma–1-ben csak a versenyvégi sorrend számít. És elmondok egy másik titkot is: a Forma–1, bár egyéni sportágnak tűnik, valójában csapatsport. Michael Schumacherből vagy Lewis Hamiltonból sohasem lett volna többszörös bajnok, ha nem rendelkeztek volna a csapat által biztosított jó együlésessel, jó motorral és jó műszaki csapattal. Esetünkben Erdély a csapat, Európa a motor, a románok és a magyarok pedig a pilóták és a műszakiak. A csapat nagyon jó, a motor kitűnő, már csak a pilótáknak és a műszakiaknak kell a dolgukat tenniük, hogy a csapat jól teljesítsen. Persze, vannak ellenfelek is, akik mindent elkövetnek, hogy ne a mi csapatunk győzzön. Vannak román és magyar, de más nemzetiségű csapatok is, melyek nem akarják, hogy a mi csapatunk nyerjen. És itt elsősorban az orosz csapatokra gondolok.
Már mondtam, hogy a szélsőségesek fő érvei „történelmiek”. Látom, hogy mindenki ezekbe a „hivatalos” történelmi érvekbe kapaszkodik. Mert Románia iskoláiban ezt oktatják. Tapasztaltam, hogy e tankönyvek a nagy erdélyi fejedelmeket és vajdákat néhány oldalon „elintézik”, a románok pedig egyszerűen sehonnan sem értesülhetnek nagyszerű fegyvertényeikről, közép-európai külpolitikájukról, Erdély gazdasági és kulturális fejlődését szolgáló százados küzdelmükről. Nos, ha Erdély a „mienk”, akkor e hajdani vezetői nem szintén a mieinkek? Vajon hány telivér román tudja, hogy az erdélyi fejedelmi családok Magyarországot, Lengyelországot, Csehországot is irányították? Vajon hányan tudják, hogy a „mi” Erdélyünk a XVII. század környékén politikai és katonai döntőbíró volt Közép-Európában? Vajon hányan tudják, hogy a három román fejedelemség első politikai és dokumentált egyesülését nem Mihai Viteazul hajtotta végre 1600-ban, hanem Sigismund Bathory 1595-ben? Mert a középkorban ezek voltak az általánosan elfogadott szabályok: a hűbérúr–hűbéres kapcsolat. Sigismund Báthory (az ékezet megjelenése az eredeti szöveg szerint – a szerk.) volt a hűbérúr, Mihai Viteazul és Aron Răzvan (később Ştefan Răzvan) pedig a hűbéresei. A helyettesei azokon a területeken. S ha már amúgy is Sigismund Bathorynál tartunk, fölmerül egy másik dolog, amit sohasem értettem a román történelemkönyvekben: a nevek elrománosítása. Zsigmondból Sigismund lett, Dózsa Györgyből Gheorghe Doja, Ferencből Francisc és így tovább. Ez a legnagyobb pofátlanság, és azt hiszem, ennek kellene lennie az első lépésnek a kapcsolatok normalizálása felé: a történelmi nevek visszamagyarosításának.
A párhuzamos történelem arról árulkodik, hogy románok és magyarok között évszázadokig rendkívül szoros kapcsolatok voltak. És az igazság megismeréséhez a sorok között kell olvasni, vagy alternatív történelmi forrásokat kell felkutatni. Mit tudunk meg abból, ha figyelmesen olvassuk a történelemkönyveket?
Nos, azt, hogy mindkét hegyen túli román államot magyarok vagy magyar segítséggel alapították. A szájhagyomány szerint Havasalföldet Negru Vodă, az erdélyi honfoglaló alapította, és fellelhetők román dokumentumok, melyek bizonyítják, hogy a Basarabok dinasztiája, a magyar királyság hűbérese kun eredetű volt, és valószínűleg Erdélyből érkezett. És mivel a Basarabok türk eredetűek, sötétebb bőrűek voltak, ebből származik a Negru Vodă név is.
Moldva esetében a helyzet rendkívül egyértelmű: Dragoş (Drágfi) vajdát a magyar királyság küldte a hegyeken túlra egy védelmi őrvidék létrehozására (tehát Dragoşnak őrgrófi rangja volt) a mai Moldva északi részén. Később egy másik román származású máramarosi vajda fellázadt, átkelt a hegyeken, és csatlakozott a moldvai Dragoşok családjához. Utóbbiak visszatértek Erdélybe (a Dragffy hercegi család néven ismerik őket), és továbbra is hűek maradtak a magyar királysághoz, sok képviselőjük rendkívül fontos tisztséget töltve be Erdélyben.
Sok vezető tartotta fenn a baráti kapcsolatokat a három fejedelemség között, támogatásra lelve és együtt harcolva a törökök ellen. Mircea cel Bătrân, Alexandru cel Bun, Vlad Dracul, Vlad Ţepeş, Ştefan cel Mare, Iancu de Hunedoara, Matia Corvinul, Petru Rareş, Mihai Viteazul, Radu Şerban, Sigismund Bathory, Gabriel Bethlen (érdekes, hogy a szerző a történelemírásban helyes, fentebb hangoztatott elvével ellentétben a magyar uralkodók, fejedelmek nevét szintén románosította – a szerk.) csak néhány a három fejedelemség nagy vezetői közül, akiknek nagyobb ívű elképzeléseik voltak, mint az általuk adott pillanatban vezetett terület, és akik közös erőket fogtak össze az ellenséges országok elleni harcokban.
Nehéz időkben a havasalföldi vezetők az Erdéllyel közös határ felé vagy éppenséggel Erdélybe vonultak vissza, magyar partnereiktől várva segítséget. Így tett Mircea cel Bătrân, Vlad Ţepeş, Mihai Viteazul. Ştefan cel Marét Vaslui-nál 4000 székely segítette. Ez akkoriban óriási szám volt. Gondoljanak arra, hogy Mihai Viteazulnak Călugăreni-nél kb. 10 000–12 000 katonából álló hadserege volt. A 4000 székely akkoriban valószínűleg a székelység katonai fő erejét képviselte. És elmentek egy „idegen” országért harcolni. Szintén a székelyek voltak Mihai Viteazul legfőbb szövetségesei. Iancu de Hunedoara a magyarok, románok, szerbek és más keresztény népek törökök elleni közös harcát koordinálta. Mind a havasalföldi, mind a moldvai fejedelmeket jelentős erdélyi birtokokkal jutalmazták Magyarországnak és Erdélynek tett szolgálataikért.
És akkor mi ma a románok és magyarok közötti több évszázados ellenségességet alátámasztó „történelmi érvek”-ről beszélünk?! Történelmileg bizonyított tény, hogy a románok és a magyarok évszázadokig partnerek voltak, és rendkívül szoros kapcsolatban álltak egymással. Igaz, konfliktus is támadt magyarok és vlachok között, de nem hiszem, hogy ezek száma meghaladta volna a Moldva és Havasalföld közöttiekét. Ştefan cel Mare és Vlad Ţepeş egy adott pillanatban a legnagyobb ellenségei voltak egymásnak, ugyanakkor Vlad Ţepeşnek baráti kapcsolatai voltak a magyarokkal, Ştefan cel Mare pedig a törökökkel együtt támadta Havasalföldet… Most már látjuk, hogy az úgynevezett román–magyar ellenségesség csak valamikor a XVIII–XIX. század környékén jelent meg politikai érdekek miatt, amikor mindkét erdélyi nemzet voltaképpen Habsburg-uralom alatt állt. Ez utóbbi pedig rendkívül sikeresen alkalmazta az oszd meg és uralkodj elvet. Ezzel magyarázható az is, hogy Avram Iancu az 1848–49-es események után nyugodtan élhetett az Erdélyi Szigethegységben. Mert az osztrákok közvetlenül érdekeltek voltak abban, hogy a román és a magyar forradalmárok ne tudjanak megegyezni.
Erdély mindig is autonóm vagy a magyar királysággal szemben független volt (így! – a szerk.). Jó ideig a Habsburg Birodalmon belül is viszonylagos autonómiával rendelkezett. Erdélyt csak az osztrákok 1866-os katasztrofális veresége és az Ausztria–Magyarország dualista állam 1867-es létrehozása után csatolták erőszakkal Magyarországhoz. Tehát Erdély csak egy kb. 50 éves időszakban volt Magyarország integráns része, ezenkívül széles körű autonómiával, saját szabályokkal, saját elittel, hosszú ideig saját hadsereggel rendelkező tartomány volt. De még ebben az időszakban is kivel volt Romániának szoros politikai-katonai szövetsége? Nos: Románia szintén Ausztria–Magyarország és Németország szövetségese volt… Az első világháború alatt a románok és a magyarok érdekei szöges ellentétben álltak egymással. Talán először a történelem folyamán. Azt hiszem, hogy nemzeti és hazafias értelemben mindkét tábornak megvolt a maga igazsága, de a háború vége Romániának kedvezett. Magyarország és a magyarok akkor nagy drámát éltek át.
Több millió magyar és székely – bár nemzedékek óta őslakos volt –Magyarország nemzeti területén kívülre került. Nem tudom, ki a hibás… a sors? A történelem?
Tény, hogy az osztrák–magyar birodalom szétesése után megjelent új államokban nagy magyar közösségek jöttek létre. Romániában is, Csehszlovákiában is, Jugoszláviában is. Az új államok talán nem voltak ké­pesek méltányosan kezelni a helyzetet, és láthatjuk, hogy még száz év­vel később is gondok vannak Romániában is, Szlovákiában is, Ukrajná­ban is, a volt Jugoszláviában is. A kisebbségek kérdése rendkívül érzékeny, és csakis tőlünk függ, hogy ne eszkalálódjék. Az 1989 utáni új romániai rezsim hibát követett el, amikor december 1-jét jelölte ki nemzeti ünnepnek. Az államok többsége esetén a függetlenség kikiáltásának napja a nemzeti ünnep. Csak Románia választott olyan napot, amikor az egyik tartomány egyesült az anyaországgal, holott az ország lakosságának jelentős része egyszerűen nem ünnepelheti meg ezt a napot, mert a Romániával való egyesülés a Magyarországtól elszakadás napja is.
Miért fontosabb Erdély egyesülése, mint Moldva 1859-es egyesülése Havasalfölddel vagy Dobrudzsa 1877-es egyesülése, vagy a Bánság, Bukovina vagy Besszarábia egyesülése? Azt hiszem, erre senki sem tud logikus választ adni.
Május 10-e Románia függetlenségének napja. 1877-ben akkor írták alá és tették közzé az ezt kihirdető dokumentumokat. De ez volt a király születésnapja  és Románia háborúk közötti „polgári” nemzeti ünnepe is, és egyesek ezt nem akarták. A nemzeti ünnepet a magyar honfitársaink számára szomorú napra akarták tenni.
Az idők mára megváltoztak. Olyan választott elnökünk van, aki az egyik kisebbség tagja. A román többségnek érdekében kellene állnia, hogy egyetlen kisebbségi se sajnálja egyetlen pillanatig sem, hogy Romániában él.
Rendezni kell a zászlók ügyét is, mert nemcsak ésszerűtlen, de nagy igazságtalanság megtagadni egy nemzeti vagy helyi közösségtől azt a jogot, hogy kimutassa identitását. Cselekedni kell alulról felfelé is, hogy ne mindig csak a politikusoktól várjunk mindent. Le kell cserélni a jelenlegi politikai osztályt. Mind a románt, mind a magyart. A jelenlegi politikusok kimutatták korlátaikat. MEGÁLLJ-t kell parancsolnunk. Más embereket kell találnunk. Csak együtt – románok, magyarok és a többi Romániában született vagy nemrég bevándorolt nemzetiség – tudunk egy jobb világot felépíteni. Olyan világot, ahonnan már nem kell Nyugatra menekülnünk egy jobb életért.
(Forrás: Corbiialbi.ro)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Betörtek a gyergyószentmiklósi Szent István-templomba
Inkább erkölcsi, mint anyagi kárt okozott az az ismeretlen elkövető, aki vízkereszt ünnepére virradóan betört a gyergyószentmiklósi Szent István római katolikus templomba. A plébános jelzésként tekint a történtekre: mihamarabb megfigyelő kamerát kell szereltetni a templomba.
Nyilvánvalóan csakis pénzlopás volt a szándéka annak a betörőnek, aki keddre virradóan betört a Szent István-templomba. Erre utal, hogy mindössze a Szent Antal-persely tartalma hiányzott, más tárgyat nem tulajdonított el az elkövető.
A bűntettet reggel hétkor észlelte a sekrestyés, és azonnal értesítette Keresztes Zoltán plébánost, aki kihívta a rendőrséget. A helyszíni vizsgálat megállapította, a betörő a sekrestye ajtaját befeszítve hatolt be a templomba. Feltörte a sekrestyében található szekrényt, de itt nem talált pénzt. Kivett onnan egy vasból készült gyertyatartót, amivel leütötte a templom bejáratánál elhelyezett Szent Antal-perselyt, kivette belőle a pénzt és távozott. Hogy csak a pénz kellett neki, egyértelmű, hiszen semmilyen más tárgyat nem vitt magával, pedig a különböző kegytárgyakon kívül például egy laptop meg videoprojektor is hozzáférhető volt.
Amint azt Keresztes Zoltán plébános elmondta, a zsákmány nem lehetett jelentős összeg, mert a hívek adományait tartalmazó perselyt pár nappal korábban ürítették ki. Becslése szerint a templomot ért kár nem haladja meg a száz lejt, és ebben a feltört ajtó javítási költségei is benne vannak.
Gheorghe Filip rendőrségi szóvivő közölte, a nyomozók elvégezték azokat a vizsgálatokat, amelyek az ilyen bűntények során szokásosak, és elindult a nyomozás ismeretlen tettes ellen.
Keresztes Zoltán úgy véli, ez a betörés intő jel, amely arra figyelmeztet, hogy komolyabban oda kell figyelniük a templom biztonságára. Tervben volt, hogy 2015-ben megfigyelő kamerarendszert építenek ki a templomban. A mostani eset jelzi, ezt minél hamarabb meg kell tenniük.
Ha magában a templomban nem is okozott nagyobb értékű kárt, a betörő mégis tönkretett valamit, ami nem kis munka árán valósult meg, és elmondható, hogy komoly szellemi értéket képvisel. A bejárat közelében állt Kari Beáta origami technikával készült Szent István-templom makettje. A mintegy harmincezer darab hajtogatott papír-elemből készült alkotást szeptembertől decemberig építette az alkotó, most pedig az bűncselekményt elkövető ismeretlen egyszerűen betörte a tetejét, valószínűleg ott is pénzt keresve. „Három hónapig dolgoztam a templomon, csaknem minden szabadidőmet erre áldoztam, el sem tudom képzelni, hogy ki és miért tette tönkre. Lehet azt hitték arany van benne? Nem láttam még, hogy milyen kár érte, de nagyon remélem, hogy helyre tudom hozni. még egy ilyent újra nem tudnék csinálni” – mondta Kari Beáta.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

A kormány közbelépését kérte a romániai frankhitelesek ügyvédje
A kormány közbelépését kérte Gheorghe Piperea, a svájci frankban eladósodott romániai devizahitelesek egyesületének ügyvédje tegnap, miután a jegybank az előző napinál 15 százalékkal magasabb, 4,32 lejes frankárfolyamot tett közzé. A svájci jegybank ugyanis tegnap eltörölte az euróval szembeni árfolyamküszöbét, aminek hatására a frank jelentősen erősödött az euróval és más devizákkal, így a lejjel szemben is.
Egyes bankoknál a frankot a 4,5 lejes árfolyamon jegyzett eurónál is drágában kínálták tegnap. Valójában azonban nem folyt kereskedés, a bankoknál és a valutaváltóknál a frank vásárlási árfolyama nem emelkedett.
Piperea szerint Romániában legalább 150 ezer frankhiteles van, túlnyomó többségük 25–30 éves lejáratú lakáshitelt vett fel, amit most már képtelen az eredeti árfolyam több mint kétszereséért törleszteni. Az ügyvéd szerint a kormánynak sürgősségi rendeletben kellene az árfolyam-ingadozástól megvédenie a frankhiteleseket.
Dan Suciu, a Román Nemzeti Bank szóvivője azonban nyugalomra intett: szerinte nem szabad fontos döntéseket a felfokozott érzelmi reakciók idején meghozni. Suciu úgy vélekedett, néhány napon belül lecseng a frankpánik, és nem ismétlődik meg a három-négy évvel ezelőtti válság. Suciu szerint a román bankrendszert nem rendíti meg a frank heves árfolyammozgása, tekintettel arra, hogy a hitelek kevesebb mint 5 százaléka van frankban.
Romániában a nem teljesítő hitelek aránya tavaly áprilisban meghaladta a 20 százalékot, azóta azonban 15 százalék körüli értékre csökkent, miután a nemzeti bank mérlegük megtisztítására, a hitelkockázati fedezet növelésére és a hitelezés újraindítására szólította fel a bankokat. MTI
Erdély.ma

Kádár Gyula: A történelem nem harci eszköz, hanem tudomány
A középkorra nem jellemző az etnikai elnyomás Évszázadokon át senkit nem zavart, ha az elpusztult magyar települések helyén román falvak létesültek, mert a pusztán maradt falu és határa értéktelen volt. Erdélyben az etnikai hovatartozásnak nem volt jelentősége. Demény Lajos akadémikus kutatásai alapján ismerjük az első román családok Marosszékbe telepítését. 1600 táján – a háborús pusztítások eredményeképp – itt is jelentős a népességfogyás, szükség van a munkaerőre, ezért 76 marosszéki székely falu 196 román család beköltözését engedélyezi.
Hosszú évszázadokon át az erdélyi magyarok, románok és a szászok békességben éltek. Ez ma is megvalósítható lenne, ha az itt élők ismernék a propagandamentes történelmi múltat. Azonban a román nacionalisták folytatják az 1918-ban megkezdett nemzeti elnyomó, felszámoló politikát, melynek része az imaginárius történelem jogérvként való felhasználása. A románság többsége nem tudhatja, hogy a román nép a Balkán-félszigetről, illetve a két vajdaság – Moldva és Havaselve – területéről vándorolt Erdélybe. Nem tudhatják, hogy a középkorban nem volt etnikai elnyomás, a nyelvnek nem volt politikai jelentősége. Így például a székelynek és a magyarnak ugyanaz a nyelve, de külön rendi nemzethez tartozik. Székelyföldön, Szászföldön, a Vármegyékben csak a szabad jogállásúakat tartják székelynek, magyarnak, szásznak, a jobbágyok, a zsellérek nem tagjai a rendi nemzeteknek. A románság azért marad ki az erdélyi nemzetek sorából, mert későn és nem egyszerre telepedik le. A betelepedés hosszú folyamat, kezdetben jelentéktelen kisebbséget alkotnak, a társadalmi jogállásnak megfelelően integrálódnak a szász, a magyar és a székely jogú társadalomba. Így alakul ki az a helyzet, hogy Fogaras-földet leszámítva – amely hosszú ideig a vazallus havaselvi vajdák hűbérbirtoka – a románok vezető rétege a magyar nemesség öntudatos része lesz, bár tekintélyes részük nem tud magyarul. Ezzel magyarázható, hogy a románságnak Erdélyben nem alakul ki saját nemesi rétege, ezért jut jelentősebb szerephez a klérus a társadalmi-politikai küzdelmek irányításában. A Horea-felkeléskor az alsó papság, 1848/49-ben a papság széles tömegei vezeti híveiket.
Románok a korai századokban
Kik élnek a középkori Erdélyben? Erre nem nehéz választ adni. Hely hiányában nem térünk ki a régészet és más tudományágak eredményeinek bemutatására, csak a toponímia szolgáltatta adatokat ismertetjük. Az okmányokban előforduló földrajzi nevek aránya szemléletesen mutatja az etnikai viszonyokat. A magyarok mellett – a 11. század vége és a 13. század közepe közti időszakban – kimutatható a besenyők, a szlávok és a németek erdélyi jelenléte, de románokra utaló megnevezés nincs. Az oklevelekben szereplő 511 helynévből a 13. század végén 428 (83 százalék) magyar, három román (0,6 százalék). Ez azt jelenti, hogy Erdélyben az első román telepesek a nagy tatárjárás után (1241) jelentek meg, majd fokozatosan növekedett számuk. 1400-ban az ismert 1757 helynév aránya: 1355 (77 százalék) magyar, 76 (4,3 százalék) román. A románokat – az akkori szóhasználattal oláhokat – többnyire kunszármazású kenézek, vajdák telepítik, akik címük ellenére egyszerű falutelepítők. Némelyek felemelkednek a magyar nemesség soraiba, mások lecsúsznak, és jobbággyá válnak. Ez nem etnikai alapon történik. Bármelyik nemzeti közösséghez tartozó, ha királyi, egyházi vagy magánbirtokra telepedik, akkor – saját földtulajdon hiányában – fokozatosan jobbágysorba süllyed.
A nemzeti ébredés korában
A nemzetiségi hovatartozás – a nemzeti ébredés, az újkor hajnaláig – senkit nem érdekel, csupán a társadalmi jogállás. A 18. században megerősödő román nacionalizmus felfedezi a történelem nemzetformáló szerepét, és azt a nemzettudat-építés eszközévé teszi. Az Erdélyi Iskolának (Şcoala Ardeleană) nevezett maroknyi román értelmiségi – Ion Budai-Deleanu, Petru Maior, Samuil Micu Klein és Gheorghe Şincai – teremti meg a román őshonosság mítoszát, amelyet a politikai küzdelmek során jogforrásként használnak. 1791-ben a Supplex Libellus Valachorum (Az erdélyi oláhok kérelme) című beadványban már azzal érvelnek, hogy a románok a Traianus császár által letelepített rómaiak leszármazottai, s őket mint őslakókat illeti meg Erdély negyedik nemzeteként való elismerés.
Később már célul tűzik ki a románság külön tartományba, mai szóval élve területi autonómiába való tömörítését. Az őshonosságra való hivatkozás, a történeti jog mellett fontos érv a románok nagy számának emlegetése, tehát az etnikai jog. Küzdenek az erdélyi román ortodox egyház szerb egyháztól való elszakításáért (is), így alakul meg 1864-ben a karlócai szerb érsekségtől független, Szeben központú erdélyi ortodox egyház. Fokozatosan teret hódít Erdély Magyarországtól való elszakításának gondolata, melyet az Osztrák Birodalom keretében, külön koronatartományban látnak megvalósíthatónak. Ezt tükrözi Andrei Şaguna püspök Ferenc Józsefhez benyújtott (1849. február 25.) emlékirata. A román politikai elit arra kéri a császárt, hogy legyen a birodalom összes románjának uralkodója, vegye fel a románok nagyfejedelme címet.
Fordulat a román önállósodási küzdelemben
Amikor Erdély határán 1881-ben megjelent a Románia névre keresztelt független állam, gyökeret vert egy nagy román állam megteremtésének gondolata. Amíg a román nacionalizmus – a 18. század második felében és a 19. század elején – a történelmet a román nemzeti tudat megteremtésére használja, majd a nemzeti egyenlőségért folytatott harc eszközeként, a 20. század elején propagandaként szolgál Erdély elszakítására. Az erdélyi románok jelentékeny része jövőjét – még az első világháború előtti évtizedben is az Osztrák Birodalom keretében – föderalista államközösségben képzeli el. 1906-ban Aurel C. Popovici – aki élvezi Ferenc Ferdinánd osztrák trónörökös támogatását – kidolgozza a Nagy-Ausztria Egyesült Államok tervét. E föderális államrendszerben Székelyföldnek külön állami státust szánt. Popovici figyelembe veszi a székely többség etnikai jogát az általa lakott területre. Erdélyt, Bánságot és Partiumot mint román többségű régiót román államként szeretné megszervezni. Ezt az erdélyi románság, elsősorban a görög katolikus egyház klérusa, nagyszámú román értelmiségi és a szervezett szocialista munkásság támogatja. Ők nem szívesen csatlakoznának az elmaradott társadalmi-politikai színvonalon álló Romániához. A következő években egyre nagyobb teret nyert a gondolat, hogy Erdély Romániával való egyesülése után a fejlettebb régió felemeli az alacsonyabb szinten lévőt. Amikor az első világháború idején Románia – szövetségeseinek többszörös elárulásával – minden szomszéd országtól területet szerzett, az erdélyi románság betagolódott Nagy-Romániába.
A skizofrén félelem
1918 után a szélesebb látókörű erdélyi románok hamar megtapasztalják a balkáni demokrácia áldásait, az alacsonyabb életszínvonalat, a politikai kultúra elmaradottságát. Bár uralkodó nemzeti státussal és gazdasági előnyökkel kompenzálják őket, de elégedetlenségük leszerelésére fokozzák az imaginárius történelmi múlt mítoszát, kiemelt szerepet biztosítva a félelemkeltésnek, emlegetve az ezeréves magyar elnyomást. A skizofrén félelem, Erdély elvesztésének réme, az őshonosság, a dicső múlt emlegetése fontos maszlaggá vált. Megjelent a magyar kártya, a félelemkeltés propagandája, melyet ma is eredményesen alkalmaznak.
A nacionalista szemlélet sziklaszilárd alapja a történelem lesz. Ez olyan kábítószer, olyan bódító drog, amely alapján felejteni lehet a szegénységet, a korrupciót, a társadalom bajait. Ma is fontosabb a 700 ezres székelység felszámolása, mint arra törekedni, hogy megfelelő feltételek teremtésével megállítsák a fiatal román nemzedék kivándorlását. A lényeg: a nacionalizmusból sokan jól élnek. A tömegek kárpótlására kéznél a nemzeti büszkeség, a dicső múltban ábrándozás öröme.
Az imaginárius történelem eredménye
A román politikai elit jelentős része – propagandajellegű történelmi ismeretekkel felvértezve – jogosnak tartja a székelyek jövevényként való kezelését, fenyítését egy-egy magyar szóért, ősi szimbólumai használatáért. A székelység, bár szülőföldjén őshonos, de megtűrtként, másodrangú állampolgárként él, mert még a saját himnuszának éneklése is bűncselekmény! A székely nép azért célpontja a szélsőséges idegengyűlöletnek, mert nem akar beolvadni a románságba, nem akarja elhagyni szülőföldjét, küzd a megmaradását biztosító területi autonómiáért. Tiltakozik az olyan régiósítás ellen, amelynek célja kisebbségbe szorítása, a székely tömb etnikai fellazítása, a románosítás felgyorsítása. A fasiszta ideológia talaján álló szélsőséges nacionalista erők a székelyeket még másodrangú állampolgárként sem akarják megtűrni. Az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) hívei a Tiszától a Dnyeszterig terjedő egységes, homogén nemzetállam, Nagy-Románia megteremtéséért küzdve úgy gondolják, hogy abban nincs helyük az idegeneknek, magyaroknak. A székelyföldi románok egy része hallgatólagosan szimpatizánsa, cinkosa a szélsőséges Új Jobboldalnak. Lélekben helyesli a magyarellenes tüntetéseket. A december elsején évi rendszerességgel masírozók azzal az átlátszó, álszent ürüggyel tüntetnek, hogy a székelyek megalázzák, elnyomják a románokat. A székely városokban felvonuló hősök fasiszta ideológiára utaló szlogeneket harsognak, mint például a Székelyföld nem létezik! Menjetek haza Ázsiába, Mongóliába stb.
Arra a kérdésre, hogy 2014-ben miért lehet magyarellenes tüntetéseken ilyen jelszavakat skandálni, a választ a történelemoktatásban találjuk. A történelmi tudat legmélyén ott lappang a történelmi sérelmek megtorlásának vágya. A kitalált történelem szerint a magyarok leigázták az őslakó románokat, elvették Erdélyt, majd – az 1918-as egyesülés után – az ősi román föld elrablásán mesterkednek. A román média gyakran csúsztat, félretájékoztat, erősíti e beteges félelmet. Megállapítható, hogy az említett szlogenek a gyűlöletkeltő történelmi ismeret tükrei. Bár az Új Jobboldal még nem tett szert tömegbázisra, de ez nem megnyugtató sem a magyarság, sem a polgári demokráciában gondolkodó románok számára, mert százezrek, talán milliók vannak, akik, bár nem tagjai a szélsőségesen intoleráns mozgalomnak, lelkük mélyén egyetértenek velük. Ne feledjük, az Új Jobboldal szellemi elődei az 1930-as években minisztereket, miniszterelnököket, tábornokokat, magas rangú politikusokat gyilkoltak, mert a hatalom az idegengyűlöletet saját érdekeiknek megfelelően próbálta felhasználni.
Új esztendő kezdetén nem kívánhatunk mást, mint az együttélés szellemének meghonosodását, amelynek alapja a kollektív jogok biztosítása, a történelem tudományként való értelmezése.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tiltakozás a Wass Albert-megemlékezést követő eljárás miatt
Vizsgálat indult azon személyekkel kapcsolatban, akik január 8-án, Wass Albert születésének 107. évfordulóján gyertyagyújtással emlékeztek az íróra Székelyudvarhelyen, az Emlékezés parkjában felállított Wass-szobornál.
Maroknyi székely csoport gyűlt össze az Emlékezés parkjában Wass Albert születésének 107. évfordulóján, hogy gyertyát gyújtva adózzon az író emléke, irodalmi munkássága, hátrahagyott értékei előtt. A szűk körű megemlékezés nem egészen az elképzelések szerint alakult: egyrészt a jelenlévők legnagyobb meglepetésére legalább annyian voltak jelen a megfigyelők, mint maguk az emlékezők, másrészt utólagos kivizsgálás indult az ügyben.
A kivizsgálásra Marosi György székelyudvarhelyi ügyvéd – aki az egyik vizsgálat alatt álló személyt is képviseli – hívta fel a figyelmet blogbejegyzésében. „Magyarázatra szorul az, ahogy a hatóságok Wass Alberthez viszonyulnak. Ítéletében nem is úgy szerepel, mint aki háborús bűnös lenne, hanem úgy, mint aki gyilkosságra bujtott fel. Azt viszont ne is taglaljuk, hogy e per újrafelvételét – amit a fia kezdeményezett – megtagadták. Azt se említsük, hogy könyvei egyáltalán nincsenek betiltva, egy erdélyi kiadó gondozásában szabadon meg lehet vásárolni. Ezzel szemben a hatóságok magyarázata a kivizsgálásra az, hogy a 2002-es évi 31. sürgősségi kormányrendelet tiltja a béke és az emberiség ellen elkövetett bűnökért elítélt személyek kultuszának propagandaszerű terjesztését. A gyertyagyújtás pedig sohasem felel meg a béke és az emberiség ellen elkövetett bűnökért elítélt személyek kultuszának propagandaszerű terjesztésének. Tizegynéhány ember békés főhajtása aligha jelent szervezett tiltakozást, nemhogy propagandát” – magyarázta Marosi György, aki portálunknak kiemelte, román ajkú történész barátja úgy méltatta Wass Albert A funtineli boszorkány című regényét, hogy abban az erdélyi román emberek legszebb leírása található.
Ügyfelének kihallgatása ellen tiltakozott Marosi, aki arra volt kíváncsi, hogy ha Wassnál még az ítéletben sem említik az emberiség ellen elkövetett bűntettet, akkor miképp lehet felelősségre vonni valakit kultuszának terjesztéséért, csupán mert gyertyát gyújtott a szobránál. Az ügyvéd ugyanakkor arra sem kapott választ, hogy feljelentésre történik-e a kivizsgálás, vagy hivatalból, „önszorgalomból” dolgoznak a hatóságok. Úgy véli, bármi is legyen a vizsgálat mögött, nem lehet magyarázat arra, miért szolgál rá jobban a nyomozásra az udvarhelyi emlékező, mint azok a rendszeres gyertyagyújtók, akik a béke és emberiség ellen elkövetett bűnökért – mert a genocídium ennek felel meg – elítélt és kivégzett diktátor, Ceaușescu kultuszát terjesztik, rá emlékeznek gyertyagyújtással.
Marosi György ügyfelét kihallgatták, de írásban nem adott nyilatkozatot. Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint csak a tények ellenőrzése miatt folytattak kivizsgálást, ugyanis a helyszínen jelen lévő közös csendőri és rendőri csoport jelentése olyan körülményeket tartalmazott, amelyek megelőző lépéseket követeltek. A szóvivő nem tartotta valószínűnek, hogy az eset bármilyen következményeket is vonjon maga után.
Jánosi András
Székelyhon.ro

Hitel
Az elmúlt hetekben sokan és sokfelé emlékeztek meg az 1989-es kelet-európai változásokról. A Népújság is közölt írásokat a 25 év előtti események első heteinek-hónapjainak történéseiről, köszönő és köszöntő megnyilatkozásokat a Lap újjászületésének negyedszázados megalakulása alkalmából, és beszámolt több rendezvényről is.
Úgy gondolom, sok marosvásárhelyi, Maros megyei olvasónk érdeklődését is megragadta volna az a rendezvény, amelyre január 14-én a budapesti MOM házban került sor. A házigazda Hitel című folyóirat ugyanis 2014. decemberi és 2015. januári számaiban több szerzőnek adott lehetőséget arra, hogy a romániai forradalom (?) eseményeiről, az akkori érzésekről, emberi kapcsolatokról beszámolhasson.
Kiemelt figyelmet kapott a folyóirat szerkesztőségétől az egykori marosvásárhelyi Király Károly testvérhúga, Király Ibolya nyugalmazott francia szakos tanárnő, akinek a Hitel mindkét említett számában megjelent írása (Emlék-repeszek). Felidézi mind az 1989 előtti évek, mind a fordulat utáni évek – immár Pécsett átélt – drámai eseményeit. Ezeknek az írásoknak az alapját azok az írásos feljegyzések képezik, amelyeket Király Ibolya megőrzött és kiegészített azokkal a titkosszolgálati iratokkal, amelyeket a Király család megfigyelési dossziéiból fordított magyarra. Megjegyzendő, hogy nemcsak Király Károly, de testvérei, családjuk és barátaik, munkatársaik is a megfigyeltek és megfenyegetettek között voltak a hetvenes-nyolcvanas években. Van remény arra, hogy Király Ibolya, Király Károllyal közösen, könyv formájában megjelenteti a több ezer oldalra terjedő iratanyag általuk fontosnak, közérdeklődésre számot tartó és tanulságul szolgáló eseményeit.
A mintegy hatvan megjelent érdeklődő (részben érintett, részben kíváncsi, egykori marosvásárhelyiek, de történészek, levéltárosok, politológusok, emlékírók, budapestiek is) közel két órán át figyelmesen hallgatta azokat a megszólalókat, akiknek alkalmuk volt elmondani a véleményüket az egykori eseményekről. Jelenlétével megtisztelte a rendezvényt a magyar Országgyűlés egykori elnöke, Szili Katalin és Marosvásárhely Pro Urbe-díjas barátja, Kerényi György is. A főszereplő Király Ibolya mellett emlékeit idézte Kincses Előd, valamint e sorok írója is. A Tőkéczki László történész, a folyóirat szerkesztője által moderált előadások során a romániai eseményekről megfogalmazott gondolataikat előadták még Stefano Bottoni és Hámori Péter történészek is, de a hallgatóság soraiból feltett kérdésekre is választ adtak a megszólítottak. Az est során egy kivetítő segítségével bemutatásra kerültek korabeli fényképek is, amelyeket Vajda György, a Népújság szerkesztője bocsátott Király Ibolya rendelkezésére. Bemutatásra került a hat marosvásárhelyi halott fényképe is, név szerint emlékeztünk meg Róluk. Ugyancsak megnézhettük azt a rövidfilmet is a székelyudvarhelyi tömeggyűlésről, amelyet az 1990. március 20-i marosvásárhelyi események után tartottak. Kincses Előd akkor ott arra kérte a helyieket, hogy ne utazzanak Marosvásárhelyre, hiszen ez azt jelentené, hogy a magyar közösség besétál abba a csapdába, amelyet az újjáéleszteni kívánt romániai titkosszolgálat állított. Megjegyzendő, hogy bár a tömeggyűlésről Kincses Előd azzal az indokkal távozik a bejelentettnél korábban, hogy a Marosvásárhelyre érkező Ion Iliescu és Király Károly várják, azokban a napokban Király Károly nem utazott Marosvásárhelyre, hiszen sokkal fontosabb volt, hogy Bukarestben elérje a hadsereg beavatkozását a helyzet normalizálására. Ezt pedig csak és kizárólag a fővárosban, Iliescut folyamatosan nyomás alatt tartva tudta elérni. Bár ez a tény az utólagos történések fényében egyértelmű, sokan mindmáig azt nehezményezik, hogy Király Károly (és persze Ion Iliescu) miért nem "jött le" akkor azonnal Marosvásárhelyre.
Ennyit szigorúan, szárazon a rendezvényről, amelyen alulírottban több gondolat is megfogalmazódott. Nem először.
Az elmúlt 25 évben nagyon sokan voltak azok, akik Király Károly 17 éven át (1972–1989) önként vállalt ellenzékiségét leszólták, az egykori magas rangú pártvezetőt lekommunistázták és előszeretettel emlegették, hogy ő csak hallgasson, mert egykor Ceausescuval vadászott. Tulajdonképpen nem is lenne érdemes szót vesztegetni az ilyen vélekedésekre, ha nem bizonyosodott volna be az elmúlt két és fél évtizedben, hogy ezeket a megjegyzéseket (és még egyéb vádakat) nem is elsősorban a "nép egyszerű fiai", hanem igen fontos közéleti szerepet azóta és esetenként máig viselő személyek hangoztatták.
Akkor hát lássuk a "medvét"! No, nem azt, amit anno a főtitkár levadászott, hanem azt, akit nem sikerült megtörnie!
Király Károly nemhogy nem tagadta, de könyvében (Nyílt kártyákkal, önéletírás és naplójegyzetek, Nap Kiadó, 1995) egyértelmű őszinteséggel beszél arról a tevékenységéről is, amelyet 1972-ig fontos párt- és állami vezetőként folytatott. Ha valakit valóban érdekel, hogy 1972 után miként és milyen kockázatokkal vállalta fel az ellenzéki szerepet, milyen tartalmú leveleket fogalmazott meg és juttatott el a párt legfelső vezetőihez, köztük a főtitkárhoz, az olvassa el ezt a könyvet. Azokban az években többen is azok közül, akik a fent említett vádakat hangoztatják, élték mindennapi életüket, ahogy lehetett. Kétségtelen, a nyilvánosságra került titkosszolgálati anyagokból az is közismertté vált, hogy a magyar közösség számos elismert tagja készségesen vagy zsarolás miatt együttműködött a szekuritátéval. Sokkal kevesebben vannak viszont azok, akik merték vállalni a Király Károllyal való szolidaritást, leveleinek tartalmát esetenként akár aláírásukkal is támogatták. Köztük volt többek között Sütő András, de az egykori román miniszterelnök, Ion Gheorghe Maurer is. Szó sincs tehát arról, hogy egyedüli ellenálló volt Romániában, soha nem is gondolta így. Ugyanakkor, éppen előző ismertsége és a birtokában levő tudás a rendszer működéséről, a megbízható ismerősei, külföldi támogatói által a világ közvéleménye tudomására hozott tevékenysége részben megóvta attól, amire különben számítani lehetett: megkísérelték eltüntetni. Miután az 1978 nyarán végrehajtott, közúti balesetnek álcázni szándékozott gyilkossági kísérlet kudarcot vallott, folyamatos fenyegetettség nehezedett rá és családtagjaira, közeli rokonaira.
Nem is folytatom, hiszen végeredményben a féltékenységből vagy más önös érdekből Király Károlyt lekicsinylőket úgysem fogom tudni meggyőzni arról, hogy ő valóban Saulusból lett Paulus. De az akkori időkben még nem élt generáció, az utókor számára fontosnak tartom, hogy a tényeket Király Károlyról minél alaposabban megismerjék.
Tulajdonképpen ezért is írok most: napi rendszerességgel követem Budapestről is a Marosvásárhelyen, Romániában történteket. Elképedve olvasom, hogy Kincses Elődöt nem hagyták volna megszólalni az RMDSZ megalakulására emlékező ünnepségen, ezért ő nem tett eleget a meghívásnak, nem óhajtott díszletként szerepelni a megemlékezésen. Arról nem olvastam, hogy Király Károlyt, a minden kétséget kizáróan az 1989. decemberi és azt követő időben legfontosabb marosvásárhelyi magyar személyiséget egyáltalán meghívták-e az ünnepségre?! A beszámolókból az sem derül ki, hogy szóba került-e a neve az emlékezés során. Igaz, már egy évtizede Magyarországon, Mezőkovácsházán él, egészségi állapota, fizikai gondjai korához mérten nem súlyosak, de talán akadályozták volna személyes megjelenését Marosvásárhelyen. Szellemi frissessége és emlékiratainak gyarapodó mennyisége viszont azzal a reménnyel tölt el, hogy sor kerülhet még a nem is oly távoli jövőben egy Marosvásárhelyen tartandó könyvbemutatóra. Biztos vagyok benne, hogy mindazok, akik még életben vagyunk az "örök marosvásárhelyiek" közül, legkevesebb ennyivel tartozunk annak az Embernek, akinek nevét 1989. december 22-én, 23-án lelkesen skandáltuk a főtéren. Aki soha nem várt semmilyen anyagi előnnyel vagy kitüntetéssel járó elismerést. Aki 1991 decemberében inkább lemondott szenátori mandátumáról, egyedüliként, mintsem hogy részt vegyen az új román alkotmány megszavazásán, tiltakozásul főleg az első cikkelyben foglaltak miatt. Aki valóban szolgálatként fogta fel a közszereplést, magyar nemzeti közösségünk jogainak biztosításáért.
Az RMDSZ fiatal Maros megyei elnöke az emlékező ünnepségen azt nyilatkozta, hogy vissza kell térni a gyökerekhez. Üzenem, kedves Brassai Zsombor: ha a gyökereket keresitek, semmi esélyetek sincs arra, hogy Király Károlyt "kikerüljétek".
Virág György
Népújság (Marosvásárhely)