Zöld út a fűrészüzemnek (Környezetvédelmi engedélyt kapott a Schweighofer)
Megkapja a környezetvédelmi engedélyt rétyi fűrészüzeme számára a Holzindustrie Schweighofer (HS) – a dokumentum kiállításáról tegnap döntött a háromszéki környezetvédelmi hivatal illetékes szakbizottsága. Az osztrák fafeldolgozó tevékenységét ellenző civil szervezetek kilátásba helyezték, jogi úton támadják meg a határozatot.
A HS gyára környezetvédelmi engedélyének kiállításáról Gheorghe Neagu intézményvezető számolt be a Háromszék érdeklődésére, megjegyezvén: a kérelmezési iratcsomó szükséges kiegészítése is megtörtént a beruházó részéről. Az illetékes testület döntése kapcsán a következő 15 napban várják az esetleges észrevételeket, ezt követően kiállítják a rétyi fűrészüzem számára a környezetvédelmi jóváhagyásra vonatkozó dokumentumot. Neagu elmondta, a jelzett időszakban beérkező észrevételek nem írják felül vagy semmisítik meg a szakbizottság döntését. Valószínűbb, hogy a bírósági utat választjuk az észrevételezés helyett – reagált a környezetvédelmi hivatal döntésére Toró Attila, hozzáfűzve, a kérdésben már egyeztetett a fogarasi Neuer Weg, illetve a bukaresti BankWatch Egyesülettel. A környezetvédelmi aktivista kifejtette, számítottak erre a döntésre, ám nem tekintik lezártnak az ügyet, a jövőben is figyelemmel követik majd a Réty szomszédságában létrehozott gyár tevékenységét, a 112-es hívószámon pedig minden rönkszállító autó rakományát ellenőriztetik. Leszögezte azt is, mindent megtesznek azért, hogy a megyei önkormányzat vezetőségének felelősségét az engedélyeztetési folyamatban nyilvánosságra hozzák. Közben a HS rétyi fűrészüzeme kapcsán indított jogi eljárások is folytatódnak, július közepén a beruházás területrendezési terve ellen kezdeményezett ügyet tűzi napirendjére az illetékes bíróság – összegzett Toró Attila.
Demeter Virág Katalin
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gyűlölet nélkül Székelyföldön
Fiatalabb és kevésbé fiatal barátaimmal évek óta próbálunk minél több kommunikációs csatornát megnyitni a Székelyföldön kisebbségnek számító románok és az itt többségben lévő magyarok között, akár kulturális, sport-, környezetvédő, akár politikai tevékenységekről van szó.
Egyszerűen a normalitást, a jó együttélést és a multikulturalitást hirdetjük Sepsiszentgyörgyön, ahogy azt, szerintem minden épeszű embernek tennie kellene.
Több száz ilyenfajta tevékenységet említhetnék, a téli ünnepek környéki eseményekkel kezdve, a városnapokon, közös kirándulásokon, az angol nyelvű vitákon, a környezetvédő akciókon keresztül egészen a kizárólag magyar tannyelvű és román tannyelvű iskolák diákjai közötti találkozókig, koncertekig, feliratozott színielőadásokig.
Az interneten egyszerű kereséssel számos példát, fényképet és filmecskét találhatunk olyan eseményekről, mint a Povestea din Ajun/Mesés Karácsony, Cortul de Tineret/Ifjúsági Sátor, Saint George, City of Debate, 3M Talks, Shortcut, Saint George Earth Hour, Vox Populi, Let’s do it, Atelier, színházi fórum, Nu puteţi voi urî cât putem noi iubi (Nem tudtok annyira gyűlölni, mint amennyire mi szeretni – a szerk.), multikulturális budapesti és krakkói kirándulásokról – Prága következik –; román és magyar előadásokról és filmbemutatókról, román és/vagy magyar művészek koncertjeiről, például Luiza Zan fellépéséről a Snaps Vocals Banddel vagy Sárik Péterrel, a városi gyermekkórusokból verbuvált Madrigál Kórusról, a katolikus templomban fellépő Gheorghe Zamfirról stb.
Több száz ilyen példa van az utóbbi tíz évből, több ezer résztvevővel, és rendkívül pozitív reakciókkal. Tudják, hány ilyenről számolt be az országos sajtó?
Szórványosan néha, hogy ne mondjam, egyáltalán... Nyilvánvaló, rendezvényeink nem „vonzóak” számukra. Hogyan is írhatnák meg, hogy a román és magyar fiataloknak közös programjaik vannak? Miként írhatnák, hogy jól megértik egymást, közös rendezvényeket szerveznek és azokon együtt vesznek részt? Hogyan tehetnék meg, amikor ők, onnan Bukarestből, Moldvából vagy Olténiából „jobban tudják, mi a helyzet itt”?
Voltaképpen ez a „hagyd csak, én jobban tudom” hozza az ostoba ember legjobb leírását, ahogy azt remekül megfogalmazza az Osonó–Ecou legújabb együttműködésében készült Ismeretlen barátok társasága, avagy Piknik egy japán szőnyegen című előadás egyik szereplője. Hogyan is tudnád jobban, te, a kívülálló?
Minek kérdeznék meg tőlünk, hogyan boldogulunk itt, a „székelyek között”, ha ők amúgy is „jobban tudják”? Hogyan tudnák jobban nálunk, akik itt élünk? Naponta több tucatszor találkozunk magyar szomszédainkkal, munkatársainkkal, barátainkkal, ismerősökkel és ismeretlenekkel, akikkel együtt élünk ezen a vidéken. Természetesen itt is vannak jó és rossz dolgok, mint a világ bármely más térségében. És ők mégis azt hiszik, hogy jobban tudják. Persze ez a „jobban” azt jelenti, hogy szerintük mi biztosan rosszban vagyunk egymással, veszekszünk, talán még verekszünk is, egyáltalán nem tudunk megegyezésre jutni. Sőt, meg vannak győződve erről. Ráadásul senki sem képes meggyőzni őket az ellenkezőjéről, akármennyi példát mondanánk vagy érvet hoznánk fel. Kár.
Persze, az egyszerű tudatlanok mellett sok veszélyes ostoba is van, akiknek érdekük szítani vagy időnként felpiszkálni a konfliktust térségünkben, főleg akkor, amikor a központi hatalom valamilyen disznóságát kell elfedni…
A manipulálás „szakemberei” ők, akik rendszeresen fel kívánják korbácsolni a kedélyeket, legtöbbször politikai, e térségen kívüli szavazatszerzési okokból, mert a „magyar veszély” még mindig képes választókat mozgósítani másfelé. Ha tényleg így lenne, akkor itt lehetne ezzel szavazatokat szerezni, nem?
Akkor Székelyföldön csak a román ultranacionalisták képviselőit szavaznák meg. Ennek ellenére, a mindenféle vergődések dacára, az ultranacionalizmus itt marginális. Persze, néha összejön a másságot elviselni nem képes néhány dinoszaurusz, azok, akik „vadrománnak”, vagy „vadmagyarnak” tartják magukat. Néha tüntetgetnek a magyarok vagy románok ellen, de az általuk csapott zajban is rendkívül kevesen vannak, és nem reprezentatívak. Mindegy, mások hogyan vannak vele, de mi folytatjuk az általunk szabott irányt, melynek célja a románok és magyarok közötti jó kapcsolatok, az együttműködés és összefogás hirdetése. Tudjuk, hogy a kölcsönös bizalomért még rendkívül sokat kell tenni.
A végeredmény most kevésbé releváns és valószínűleg csak a Fennvaló ismeri azt biztosan, de Istenem, nagyon szép ez a magadfajtákkal járt út, akár különböznek tőled, akár hozzád hasonlóak!
Mădălin Guruianu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyarságunk szellemvédői
Budapesten egy szemműtét után lábadozva épp befejeztem Kocz­ka György 1956 novemberi-decemberi, 1957 januári-februári törvényszéki kihallgatási jegyzőkönyveinek magyar nyelvre fordítását, amikor a Háromszék és a Krónika napilapban olvastam, hogy 76 éves korában, tragikus hirtelenséggel távozott az élők sorából.
Egyike volt azoknak, akiket az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc ürügyén a romániai magyarság ellen indított retorzió nyomán 1956. november 18-án letartóztattak, s a mellényszabóból hadbíró őrnaggyá avanzsált Macskási Pál elnökletével 1957. március 2-án három év börtönbüntetésre ítéltek. Többször is megvitattuk: a Securitate által megfogalmazott prekoncepció alapján összeállított periratot, kihallgatási jegyzőkönyveket minden esetben a legalaposabb forráskritikával kell kezelni. Sajnos, már nem tudom átadni Koczka Györgynek a bukaresti levéltárban nemrég megtalált, fénymásolt négy vaskos kötetből álló megfigyelési és követési dossziéja dokumentumait, amelyek nemcsak az életút, az életmű, hanem a temesvári magyarság huszadik századi mindennapjainak döbbenetes látleletei. A több tízezer oldalas periratok, a hírhedt „szekus-dossziék” több éve tartó áttanulmányozása, fordítása, lábjegyzetelése minden kétséget kizáróan bizonyítja: a legfelsőbb román párt- és államvezetés 1956 őszén stratégiai célként fogalmazta meg a Bolyai Tudományegyetem – mint „nacionalista, irredenta fészek” – felszámolását, bedarálását. Mindezt egyetemi hallgatók, tanárok, családtagok bebörtönzése, meghurcolása, ellehetetlenítése, egyetemről való kizárása, életének derékba törése révén! Valójában a romániai magyarság értelmiségi képzésének legfontosabb központját állították hadbíróság elé. A levéltári dokumentumokból az is kiderül: „egy füst alatt” a kizárólag magyar nyelvű marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet fokozatos felszámolását, elrománosítását is eldöntötték.
Koczka Györggyel nem voltunk barátok! Közel másfél évtizeden át mindketten a bukaresti magyar tévéadás belső munkatársai voltunk. A Krónikában volt egy éles vitánk Fazekas János megítélése kapcsán. Mint minden vitában, ezúttal is mindkettőnknek igaza volt.
Koczka Györgynek abban: Fazekas Jánosnak meghatározó szerepe volt a Bolyai 1956 novemberében letartóztatott négy diákjának meghurcolásában, elítélésében! Később a Trabantok kiutalásában „jeleskedő” miniszter, az RKP KB egyik titkára, a „meggyőzés, a marxista-leninista útra való terelés nemes szándékával” a börtönben is felkereste a négy letartóztatott, megrémült diákot, Koczka Györgynek orra alá dugva a „munkásöklöt”, és megkérdezte: „Tudod, mi az osztályharc? Tudod az anyád p....ját!” Így „védelmezte” a letartóztatottakat, a börtön kapujában álló sorsosait az önmagát a romániai magyarság megmentőjeként „definiáló” kommunista politikus.
E sorok írójának abban volt igaza: mindezek ellenére a történésznek igenis, szóba kellett állnia Fazekas Jánossal! A beszélgetés elodázása miatt eddig nem derült ki: a magyar forradalom kirobbanása idején, 1956 október végén, a Belgrádban tartózkodó Gheorghe Gheorghiu-Dej első titkár – a hivatalos román párt- és kormányküldöttség vezetőjeként – forródróton arról tájékoztatta Fazekas Jánost, a Magyar Autonóm Tartomány 1956. október 24-én déli 13 órakor teljhatalommal felruházott „biztosát”, akit a hadsereg, a milícia, a Securitate, minden elnyomó szerv parancsnokává is kineveztek! –: mintegy ezer vezető székelyföldi magyar értelmiségit kell letartóztatni! Fazekas János azt állítja: megakadályozta a tömeges letartóztatást. Ezt a vallomását Sütő András Kossuth- és Herder-díjas írónak is megismételte. Megígértem Koczka Györgynek: mindent megteszek az állítást bizonyító vagy cáfoló dokumentum megtalálásáért!
Drága Gyuri! Sajátos, megkésett siratómban az elmaradt dialógust folytatom! Ezt is immár az égi magasságban közölhetem a változatlanul közöttünk lévő éneddel: kezemben a Gheorghe Gheorghiu-Dej által széljegyzetekkel ellátott dokumentum, amely igazolja, hogy a Bolyai Tudományegyetem felszámolása a legfelsőbb pártvezetés szintjén dőlt el! A letartóztatásotok után Gheorghe Gheorghiu-Dej első titkár Leonte Răutu és Fazekas János vezetésével 1956. november 23-a és 26-a között népes pártküldöttséget zúdított a Bolyai Tudományegyetemre, hogy „kifejezetten a magyar értelmiségiekkel és az egyetem hallgatóival foglalkozzanak”. A legfelsőbb pártvezetés azonnal felismerte: a Várhegyi István III. éves történész hallgató által összeállított Határozati javaslat valójában a második világháborút követő első egyetemi reformtervezet!
Leonte Răutu és Fazekas János az 1956. december 5-én véglegesített Jegyzékükben azt írták: „a Határozati javaslat szerzői közül négyen letartóztatásban vannak. (…) Előnyünkre szolgált, hogy elsősorban politikailag izoláltuk ezeket a hallgatókat, valamint hogy kizártuk őket az egyetemről. Ezek után kell következnie elkülönítésüknek” (azaz: a bebörtönzés! – T. Z.)”. „(…) Hozzá kell tennünk, hogy a Securitate szervei kapcsolataikat illetően nagyon gyengék voltak a Bolyai Egyetemen, s teljességgel elégtelenül tájékoztattak a dolgok ottani állása felől. A Securitate vezetésében egyetlen elvtárs sincs, aki ismerné a kolozsvári magyar lakosság problémáit.” A jegyzéket olvasva Gheorghe Gheor­ghiu-Dej – élet és halál uraként – hol felháborodott, hol irányelveket fogalmazott meg azzal kapcsolatosan, hogy a „négyek bandáját” – ahogyan Benneteket a kihallgató tisztek, a pártaktivisták, a Katonai Törvényszék bírái aposztrofáltak – először ki kellett volna zárni az ország összes egyeteméről, utána letartóztatni, majd példásan elítélni! Miközben e nekrológot írom, kibomlik előttem a romániai magyarság egyik legdrámaibb korszakának halálos ítéletekkel, kivégzésekkel, súlyos börtönbüntetésekkel „tarkított” sok-sok epizódja. Ki kell végre mondani: az 1956-os magyar forradalommal és szabadságharccal – Illyés Gyulával szólva: „a tigris karmaiba esett énekes madár sikolyával” – való együttérzésért a romániai magyarság (számarányához viszonyítva) nagyobb áldozatot hozott, mint az anyaországi magyarság! E megtorlássorozat „nyitányát”, drága Koczka Gyuri, a Ti letartóztatásotok, gyorsított eljárással való elítélésetek jelentette!
A Román Televízió magyar adásának 45. évfordulóján, 2014 novemberében a Sepsiszentgyörgyön tartott ünnepségen találkoztunk utoljára. A Rád jellemző nemes eleganciával jelentél meg a nagybetűs Publikum, a Tévénézők előtt. Amikor kezet fogtunk, fogaid között szűrve csak annyit jegyeztél meg: „Nagyon ramatyul érzem magam!” Néhány perc múlva, amikor Boros Zoltán, az 1989 decembere utáni főszerkesztő a közvetlen beszélgetések ringjébe invitált, már nyoma sem volt a „ramaty állapot”-nak. Az 1990-es évek rámenős, a „hivatalok packázásait” vitriolos gúnnyal kipellengérező fiatal szerkesztő szólalt meg, és fényűző részletességgel taglaltad: 1990. március 20-a, Európa és a rendszerváltást követő Románia kollektív emlékezetében túlságosan leegyszerűsítve „marosvásárhelyi interetnikus konfliktus”-ként emlegetett, négy magyar és két román áldozatot követelő véres összetűzés után hogyan sikerült a marosvásárhelyi kórházban a vatrás őrök hazafias éberségét kijátszani és megszólaltatni Mihail Cofart, aki a hivatalos román magyarázkodást meghazudtolva megvallotta: Libánfalván a pópa jelentette be, hogy amikor a harangokat félreverik, Marosvásárhelyre kell menni, megleckéztetni a magyarokat!
Igen, vérbeli újságíró, tévériporter voltál, kedves Koczka Gyuri! Most, amikor elindultál a „végzetes úton” az örökkévalóságba, mi mást tehetnék: tilalmat nem tisztelve, tabut nem ismerve írom a Bolyai Tudományegyetem ezeroldalasra tervezett kötetét. Csak így állíthatok méltó emléket mindazoknak – elsősorban Nektek –, akik az életük árán is védelmezték a romániai magyarság legfontosabb szellemi központját.
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Frunda szekusbesúgó volt!
Frunda György, az RMDSZ prominens politikusa, Victor Ponta miniszterelnök tanácsosa a Securitate besúgója volt – derült ki a CNSAS (a kommunista titkosrendőrség dokumentumait kutató hivatal) kutatásaiból. Minden átvilágításon tagadta...
Az RMDSZ egykori elnökjelöltje, Victor Ponta jelenlegi miniszterelnök tanácsadója, egykori szenátor és képviselő a Securitate besúgója volt. Legalábbis ezt állítja a CNSAS, hozzátéve, hogy az elmúlt 25 évben minden átvilágítás alkalmával Frunda "tisztának" hazudta magát. A volt kommunista titkosrendőrség iratait vizsgáló hivatal dokumentumaiból kiderül, Frunda Györgyöt (akkoriban Gheorghe alakú névvel) 1979-ben beszervezte a Securitate, és EMIL, FRICIU, illetve FREND fedőnevekkel jelentett.
A politikus múltjára akkor derült fény, amikor a CNSAS hivatalból ellenőrizte Frunda múltját SRI-s dokumentumok kikérésével egyetemben, elnöki tanácsadóként való kinevezésekor. Az illetékesek két évig vizsgálták a minden bizonnyal vaskos dokumentumköteget, valamint figyelmük kiterjedt Frunda egykori környezetének aktáira is, beleértve azokat a személyeket, akikről az RMDSZ egykori alapítója jelentett, vagy jelenthetett. A besúgás mindvégig tartott, az utolsó, Frunda fedőneveire hivatkozó dokumentum 1989.09.25 keltezésű.
Mindezek tudatában szembeötlő, hogy Frunda György 25 évig letagadva múltját, félrevezette a hatóságokat. Politikai önéletrajza ugyanis felsorol minden, a közjó és a törvényhozás érdekében betöltött tisztséget, de az egykori besúgó karrierről természetesen hallgat. Frundát a besúgómúlt sem gátolta abban, hogy a rendszerváltás óta az alkotmányozási bizottsági tagságtól elkezdve honatya és elnökjelölt is legyen. Igaz, a román törvényhozásban az ilyen múlt a cinkosok előjogaként talán előnynek is számított, és számít a mai napig is.
Még kínosabb, hogy a magyar kisebbség politikai, illetve érdekvédelmi tevékenységének is prominens szereplője volt, annak ellenére, hogy tevékenységének színvonala kevés haszonnal szolgált az általa képviselt erdélyi magyarság ügyének. Feltevődik a kérdés, még ki volt az RMDSZ és egyéb erdélyi magyar pártok soraiból a kifejezetten a magyar kisebbség megtörésére szakosodott Securitate fizetett vagy önkéntes, esetleg kényszerített besúgója. A végén a beszervezési mód nem is számít, csak az, ki vállalt köztisztséget, tudva, hogy ilyen szörnyű múlt terheli.
Frunda állítólagos, de bizonyítottnak látszó múltja nem is azért káros, mert támadási lehetőséget biztosít az erdélyi magyarság jogait elgáncsoló és azokat ostorozó román közvélemény jelentős részének. Talán nem is azért, mert Bukarest mindig is tudatában lehetett Frunda múltjának, és esetleges zsarolás útján – a magyarság nem kis kárára –, befolyásolták tevékenységét. Inkább azért kínos és felháborító, mert bizonyítja, az árulás nem 25 éve kezdődött...
[Varga Tímea Beáta - www.bursa.ro]
itthon.ma//szerintunk

Gettósítás után tisztogatás Nagybányán
A rendőrség naponta ellenőrzi a város szélén élőket, hogy megállítsa az „illegális térfoglalást".
Catalin Chereches nagybányai polgármester 15 rögtönzött házat romboltatott le néhány napja a város határában, annak ellenére, hogy korábban az Országos Diszkriminációellenes Tanács már elmarasztalta egyszer, amikor fallal határolt el egy romák által lakott telepet a város többi részétől – közölte kedden a kolozsvári Maszol.ro portál.
A mostani intézkedést a városháza azzal magyarázza, hogy a házakat illegálisan építették fel olyan romák, akik más településekről érkeztek. A hivatal két évvel ezelőtt jelentette be, hogy „megtisztítja" az erdélyi város tereit a „törvénytelenül kisajátítóktól".
Catalin Chereches kijelentette: senki sem építhet engedély nélkül házat, kalyibát, sátrat, sem a város szélén, sem a város közepén. Az elöljárót az is zavarja, hogy a beköltözők lovas szekerekkel közlekednek a város központjában.
A helyi rendőrség vezetője, Gheorghe Perian arról számolt be, hogy a lerombolt 15 házban 22 felnőtt és 5 gyermek lakott. A városháza nem biztosít nekik lakást, arra kérték őket, hogy menjenek vissza oda, ahonnan jöttek. A rendőrség naponta ellenőrzi a város szélén élőket, hogy megállítsa a törvénytelen építkezéseket és az „illegális térfoglalást".
A polgármester néhány éve egy csaknem kétméteres falat építtetett Nagybányán a Horea utcában levő, zömében romák lakta tömbházak és a városból kivezető út közé, amellyel az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet szerint gettósította és megalázta az ott élő közösséget – emlékeztetett az erdélyi hírportál.
MTI
Erdély.ma

Feledésbe merült kétnyelvűség
Egyelőre késik a turisztikai, tájékoztató jellegű történelmi utcanevek kifüggesztése Marosvásárhelyen. Az RMDSZ-es frakció kezdeményezését a Maros megyei prefektúra még nem támadta meg, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) viszont részmegoldásnak tartja.
Egyelőre úgy tűnik, feledésbe merült a marosvásárhelyi tanács RMDSZ-es frakciója által kezdeményezett, a testület által május végén megszavazott határozat a hagyományos utcanevekre vonatkozó tájékoztató táblák kifüggesztéséről. Az időhúzás már abból a szempontból is érthetetlen, hogy a magyar feliratokat állandóan piszkáló prefektúra nem támadta meg a tanács döntését. A kétnyelvű táblák kihelyezéséért évek óta küzdő Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) egyébként közleményben szögezte le: a civilek szerint a mindössze harminc tábla kifüggesztéséről szóló döntés nem eredmény és még jóindulattal sem lehet hatékony politikai érdekérvényesítésnek nevezni. „Székelyföldön nem létezik egyetlen település sem, ahol a magyar közösség régi utcaneveinek egy piciny százalékát a hivatalos egynyelvű utcanévtáblák alatt elhelyezett tájékoztató táblákon jelenítenék meg” – írta Peti András alpolgármesternek címzett nyílt levelében Szigeti Enikő, a Cemo ügyvezető igazgatója, emlékeztetvén, hogy Marosvásárhelynek nem harminc, hanem 425 utcája van.
Széchenyi, Ferdinánd vagy Sztálin?
„Marosvásárhelyen még jelentős számú magyar él, a magyar közösség nem ment el, nem tűnt el, nem lehet muzeális tárgyként kezelni, és a jelenlegi egynyelvű utcanévtáblák alá mindössze tájékoztató táblán jelezni az utca száz évvel ezelőtti nevét, maximum harminc utcában, elszórtan” – sorolja a döntés hátrányait közleményében a Cemo. A civil aktivisták ugyanakkor attól tartanak, hogy a május végén megszavazott tanácsi határozatot nemsokára egy újabb döntés követi, mely lehetővé teszi a régi román utcanevek használatát is. Köztudott, a főteret nemcsak Széchenyi térnek hívták, Trianon után Ferdinánd király nevét is viselte, majd a második világháborút követően Sztálin nevét vette fel. Peti András szerint nem kell amiatt aggódni, hogy az utcáknak esetleg a két világháború közötti vagy a kommunizmus első éveiben használt „történelmi” román nevük is felkerülne a táblára. „A tanácshatározat leszögezi pontosan, hogy melyik az a harminc utca, amit egyelőre feliratoznánk, és azt is, hogy miként ” – mutatott rá az alpolgármester. A Călăraşilor utca névtáblája alá ismét az épületek falára kerülhet Kossuth Lajos neve, Mihai Eminescu félhivatalosan újból Jókai Mór lesz a magyarok számára, a Horea pedig Baross Gábor. Visszatérnek az ennél régebbi, hagyományos elnevezések is, mint például a Kálvária (jelenlegi Alexandru Papiu Ilarian), Kosárdomb (Gheorghe Marinescu), Rigó (General Averescu), Sáros (Târgului), Sörház (Sinaia) vagy Téglagyár (Zsidó Vértanúk) utcanevek. A harmincas listán ugyanakkor olyan név is szerepel, a Petru Muşaté, amely a magyar köztudatban szinte ismeretlen; az 1986-ban Memorandului névre keresztelt teret azelőtt Kistemplomtérnek hívták, és mindössze a két világháború között, rövid ideig viselte a moldvai uralkodó nevét.
Mivel a jelenlegi Rózsák tere nevet viselő főtér nem lehet ismét Széchenyi tér – ugyanis a legnagyobb magyar nevét egy kövesdombi félreeső kisutca viseli –, a kezdeményezők a Deák Ferenc tér elnevezés használatát szorgalmazzák. A haza bölcseként számon tartott politikusról korábban – Trianon előtt, majd Észak-Erdély visszaszerzése után – a főtér alsó fele volt elkeresztelve.
Reagált az RMDSZ
„Marosvásárhelyen egyelőre 30 utca hagyományos, történelmi neve kihelyezéséről döntöttünk, illetve a további utcanevek tekintetében bizottságot hoztunk létre. Az első 30 hagyományos utcanév kiválasztásánál elsősorban a régi főtérre és közvetlen környezetére koncentráltunk, de szem előtt tartottuk a zsidó és örmény közösség elvárásait is, akik a román és magyar közösségek mellett hozzájárultak városunk fejlődéséhez. Ergo, megjelenik az Iskola utca az első zsidó iskola emlékére, valamint a Sörház utca a Bürger család által alapított sörgyár emlékére, illetve a Petelei István utca az örmény származású író emlékére. Ugyanakkor újra lesz Kossuth Lajos utcánk, Rákóczi-lépcsőnk, Deák Ferenc terünk, Somostetőnk és Kosárdombunk stb. Döntsék el önök, tisztelt olvasók, a kezdeményezésünk helyességét, szükségességét és fontosságát” – olvasható többek között a Cemónak válaszoló RMDSZ-közleményben. Peti András alpolgármester hangsúlyozni kívánta, a történelmi nevek megjelenítése nem jelenti azt, hogy az RMDSZ lemondott volna a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezéséről. Egyébként a nagyváradi magyarság éppen azt próbálja elérni, hogy ne a fordítások, hanem a történelmi megnevezések kerüljenek fel a táblákra, mint ahogy például Besztercén, Tordán, Halmiban vagy Szászsebesen.
Goga ezúttal nem lépett
Információink szerint Lucian Goga, a nem hivatalos magyar megnevezések ellen háborúzó Maros megyei prefektus meglepő módon nem támadta meg a közigazgatási bíróságon a döntést. Értesüléseinket helyettese, Nagy Zsigmond is megerősítette. Azt viszont még nem lehet tudni, milyen jogi lépésre szánta el magát a Civil Elkötelezettség Mozgalom. Az MTI korábbi tájékoztatása szerint ugyanis a Cemo formai okokra hivatkozva megtámadná az önkormányzati határozatot. Lapunknak nem sikerült elérnie Szigeti Enikőt, a szervezet vezetőjét, kollégája, Barabás Miklós – aki egyben független polgármesterjelölt is – nem kívánt nyilatkozni az esetleges perindításról. Azt viszont elmondta, hogy a civil szervezet a továbbiakban is elutasítja az RMDSZ „irreális és a kétnyelvűséget zsákutcába terelő” állítólagos megoldásait. Kérdésünkre, hogy a vásárhelyi önkormányzat mikor lát neki a – valós kétnyelvű, illetve tájékoztató jellegű – táblák szereléséhez, Peti András alpolgármester nem tudott időpontról beszámolni, azt viszont elmondta, hogy a táblák elkészítésére kiírt közbeszerzés tervszerűen halad.
Mint ismeretes, a kétnyelvűsítés miatt hónapok óta parázs vita dúl Marosvásárhelyen. A román politikum körében legutóbb (is) a Cemo okozott felháborodást: a civilek az Alexandru Ioan Cuza nevét viselő iskola folyosóira kétnyelvű feliratokat helyeztek ki. Az akciót követően Horaţiu Lobonţ városházi aligazgató körlevélben fenyegette meg a tanintézetek vezetőit. A kétnyelvűsítésre vonatkozó törvényt sajátosan értelmező igazgató-helyettes szerint a civilek törvénytelenül helyezték ki a magyar feliratokat is tartalmazó táblákat. Ezt követően Szigeti Enikő Cemo-elnök bemutatta az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) 2014/415 számú határozatát, amely ezt a témakört egyértelműen tisztázza. A határozat a Cemo által 2013-ban a CNCD-hez benyújtott panaszlevele alapján született, amelyben a civilek feljelentették a teljes marosvásárhelyi iskolahálózatot. A határozat egyértelműen leszögezi, hogy nemcsak az épületek homlokzatát, hanem az iskolák belső tereit, az osztály- és szaktermeket Marosvásárhelyen románul és magyarul kell feliratozni.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

IX. Kisjenői Városnapok
Sok népzene és -tánc, vidámság
Szombaton és vasárnap a Kisjenői Polgármesteri Hivatal és Kisjenő Város Tanácsa megszervezte a hagyományos, ezúttal a IX. Városnapokat. A program szombaton 11 órától a városháza dísztermében Gheorghe Burdan polgármester köszöntőjével, illetve azzal a kérésével indult, hogy a résztvevők egyperces felállással emlékezzenek meg a város jótevőjéről, a Maschio Gaspardo Mezőgazdasági Gépgyárnak a közelmúltban elhunyt tulajdonosáról, Egidio Maschióról. Ezt követően bemutatta az ülés prezídiumában helyet foglaló Florentina Horgea alprefektust, prof. dr. Aurel Ardeleant, a Vasile Goldiş Nyugati Egyetem elnökét, Paolo Maurizio Rocchit, a Maschio Gaspardo kereskedelmi igazgatóját, Dorel Căprar parlamenti képviselőt, az SZDP aradi elnökét, Kalcsó Istvánné kétegyházi polgármestert, Ioan Tripa kisjenői alpolgármestert, Király András oktatási államtitkárt, Florina Matiuţ jogtanácsost, Kovács Sándor csanádpalotai polgármestert és prof. dr. Eugen Gagea városi tanácsost.
A kisjenői politika a nyerő
A polgármester ünnepi beszédében előrebocsátotta: attól függetlenül, hogy milyen párthoz tartozik, a kisjenői politikát érvényesíti, ami azt jelenti, mindent a város polgárai életminőségének a javításáért tesz. Az elmúlt héten adták használatba a Kisjenő–Nadab közötti Mária királynő kerékpárutat; kézzelfogható ígéretet kapott az illetékesektől, hogy az év másodig felében elkezdődik a város körgyűrűjének a megépítéséhez szükséges tanulmányterv elkészítése; ugyanakkor hozzáfogtak a város Erdőhegy negyedében a szennyvízlefolyó rendszer megépítéséhez; az ivóvíz nyomásának a stabilizálása érdekében önerőből két, egyenként 100 méter mély, 330 milliméter átmérőjű kutat fúrattak; az ANL-lakások számára 600 ezer lej befektetéssel megépítették a hőközpontot; ugyancsak komoly összegeket fordítottak a város egészségügyi központja udvarának, Erdőhegy utcáinak a rendbetételére; a város négy bejáratát térfigyelő kamerákkal látták el; az oktatási intézmények épületeit korszerűsítették. A Kisjenőn végrehajtott korszerűsítési munkálatok, fejlesztések kivitelezéséért köszönet jár az itt megtelepedett vállalatoknak, amelyek nagyban hozzájárulnak a város bevételeinek a növeléséhez. Zárszavában a Kisjenői Városnapok alkalmából minden vendégnek, résztvevőnek és helybeli polgárnak jó egészséget, kellemes időtöltést, jó szórakozást kívánt. Végszóként még bejelentette: egy törökországi befektető Kisjenő határában mélyfuratokat kíván végeztetni hévízfürdő, illetve üdülőközpont kiépítése céljából.
A hangulat feldobására Ioan Selesi humorista frakkban, cilinderben mondott tréfás történeteket. A polgármester által felkínált hozzászólási lehetőséggel, a prezídiumban ülők Ioan Tripa alpolgármester és Florentina Matiuţ jogtanácsos kivételével, mindnyájan éltek, örömüknek adva hangot, amiért részt vehetnek a rendezvénysorozaton. Király András államtitkár magyarul is köszöntötte az egybegyűlteket, a két magyarországi polgármester mondanivalóját tolmács fordította románra, míg prof. dr. Aurel Ardelean köszöntője végén, a Vasile Goldiş Nyugati Egyetem részéről Kiválósági Díjat és emlékplakettet nyújtott át Gheorghe Burdan polgármesternek, a városfejlesztés terén elért eredményeinek az elismeréseként. A közönség soraiból a Kisjenői Nyugdíjasklub elnöknője, Georgeta Csáky mondott köszönetet Gheorghe Burdan polgármesternek, amiért a szívén viseli a város nyugdíjasainak a sorsát. Az ünnepi ülést követően mindnyájan a főutcára vonultak, ahol villogó lámpájú rendőrautó felvezetésével, a Sunetul Aradului fúvószenekarral az élen, népviseletbe öltözött fiatalok, mesefigurák, gólyalábakon járó szellemek vonultak a lovas szekerek és a lovasok előtt. A városháza elé érve, a fúvószenekar tust játszott az elöljárók tiszteletére, majd tovább vonultak Erdőhegy irányába. Az ünnepélyes megnyitó vendégeinek tiszteletére Gheorghe Burdan polgármester ebédet adott a Mihai Veliciu Elméleti Líceum étkezdéjében.
Szórakoztató programok
13 órától a Sunetul Aradului fúvószenekar térzenét adott a központi parkban. A városi stadionban 16.30 órától a szatmári, valamint a vajdasági fúvószenekarok térzenéjére került sor, majd az aradi veteránok néptánccsoportja járt alföldi román táncokat. A kétegyházi Kaláris néptánccsoport 3 párja kétegyházi, nyírségi, nadabi román, illetve rábaközi táncokat adott elő a gyülekező magyar közönség tapsa közepette. Valamivel 18 óra után a csanádpalotai néptánccsoport szatmári verbunkos, kalotaszegi, illetve győrteleki táncokat mutatott be, mutatósan kidolgozott koreográfiára. Utánuk Aron Nicula román népdalai, a Junii Şimandului román néptáncai, Vasile Iova és Ghiţa Baciu román népdalai, illetve a kerülősi Moştenitorii néptánccsoport fellépése következett. Ezt követően Gina Rus és Adelina Talpoş román népdalai, a Zestrea Buduresei néptánccsoport fellépése, Ştefan Muntenaş román népdalai, Ioan Selesi vidám műsora, Simona Boncuţ és Nicu Vesa népdalai következtek. 22.30 órától a Mini Step, a Step Experience, a Happy Dance Crew és a Chiqui Dance moderntánc-csoportok fellépései színesítették a programot, késő este Alina Eremia koncertje zárta a napot.
Vasárnap 14 órától indult a szórakoztatópark a stadionban; 17 órától a Floarea Crişului néptánccsoport lépett fel, Florin Cociomag és Oana Miron népdalokat énekelt, fellépett a Rapsozii Zărandului népi zenekar, amely Petrică Paşca, Cornelia Căprariu, Tiberiu Crişan és Malvina Nagy énekeseket kísérte. Utána Aurel Vlaicu Turcas népdalai, Simona Costin, Ionuţ Mateş és Cornel de la Chişcău népdalai, a máramarosi Transilvania néptánccsoport fellépése, a General Music zenekar koncertje következett. 23 órától tűzijáték, majd Antonia koncertje zárta a Kisjenői Városnapok idei rendezvénysorozatát.
Mindkét nap, a stadionban felállított hatalmas csúszda, a körhinta, illetve más játszószerek szórakoztatták a gyermekeket, a sörsátrak alatt, a büféknél mindenfajta itallal és étellel szolgálták a vendégeket, akik nem sokat kérették magukat, ettek-ittak, jól mulattak.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Horváth Anna: a román tanácsosokból néha még előtör a magyarelleneség
kérdezett: Kertész Melinda
Az alpolgármester szerint a napi, közérdekű problémák a "magyar ügyeknél" is jobban foglalkoztatják a kolozsvári magyarokat.
Nemcsak magyarként kell sokszor politikai csatákat vívnia a román többségű, sokszor soviniszta tanácsosokkal, mandátuma alatt azzal is szembe kellett néznie, hogy a kolozsvári magyarok egy része elfordult az RMDSZ-től. Felismerte, hogy a választók bizalmának visszaszerzését azzal kell kezdeni, hogy meg kell hallgatnia igényeiket. Ezek az igények pedig nem feltétlenül esnek egybe a politikum által oly sokszor felvállalt "magyar ügyekkel". Horváth Annát a városházán folytatott munkájáról kérdeztük. Emil Boc polgármester mindent megtenne, csakhogy elkerülje a többnyelvű helységnévtábla témáját. Legutóbb azt mondta, hogy ő nem tehet mást, mint betartani a bírósági határozatot. Azt már nem említette, hogy ő döntött az alapfokon született pozitív bírósági határozat megtámadásáról. Szerinte a városkapuk felirata megoldaná az összes többnyelvű városnévtábla feliratot illető vitát. Ön pedig csatlakozott a várostáblák többnyelvűsítése miatt indult kezdeményezéshez, az Ezer per tavaszához. Ebből a helyzetből kiindulva ön szerint hogyan alakulhat a helységnévtábla sorsa?
- A törvény a polgármestert nem kötelezi semmire. Sem arra, hogy kitegye a táblát, de arra végképp nem, hogy ne tegye ki. A törvény 20%-on felüli kisebbségek esetében rendelkezik kötelező érvénnyel a kisebbségi nyelvi jogokat illetően. Ahol a nemzeti kisebbségek számaránya nem éri el a 20%-ot, ott lehetőség nyílik a többnyelvű várostábla kihelyezésére, ezt egyébként az alapfokon született ítélet indoklásában a bírónő is tételesen leírta: amit nem tilt a törvény, az megengedett. Tehát a törvény nem tiltja, hogy a polgármesteri hivatal kitegye a többnyelvű helységnévtáblát, és megadja a lehetőséget egy helyi közösségnek, hogy eldöntse, akar-e élni ezzel a lehetőséggel, vagy sem. Erre Brassótól Szászmedgyesig számos példa van országszerte, nem is érdemes őket sorolni.
Aranyosgyéres esetében azt mondta a bíró, hogy nem lehet a törvényhez hozzátenni, tehát ami nincs benne a törvényben, az még nem jelenti azt, hogy lehet.
- Aranyosgyéres esete tükrözi leginkább annak a következményét, amikor egy országban a bíró, vagy az ügyész a döntéséért nem tartozik semmilyen felelősséggel, hanem a saját meggyőződései, érzései és ellenérzései által befolyásolva leír valamit, amit később, 2015-ben saját bíró kollégája – gondolok itt a helységnévtábla-ügyben megszületett alapfokú döntésre - darabokra szed.
Más önkormányzatoknak, akik hivatalos helységnévtáblát tettek ki, nem kellett szembenézniük ezzel a jogértelmezési problémával, hiszen senki nem támadta meg a döntésüket. Ugyanakkor, sok esetben, az önkormányzatok a település bejáratokhoz több nyelven feliratozott „városkapuk”, obeliszkek kihelyezése mellett döntöttek, mert ezzel az adminisztratív döntéssel elkerülhették a pereskedést.
Egy ilyenszerű városkapuval próbálja Emil Boc polgármester áthidalni a problémát Kolozsváron is, mert ehhez nem szükségeltetik városi tanácshatározat. Ez egy adminisztratív döntés, de ennek az a hátulütője – és ide szeretnék kilyukadni a polgármester nyilatkozata kapcsán –, hogy nincs törvényes garancia: nem lévén egy tanácshatározat erről, egy következő városvezetés jóindulatának hiányában, neadjisten, rosszindulata esetén, a városkapukon szereplő többnyelvű felirat ugyanolyan könnyen levehető, ahogy azt kitették.
Hogy látja, miért maradt a pereskedés az utolsó lehetőség, mi az oka annak, hogy politikai eszközökkel nem sikerült elérni azt, hogy Kolozsvár bejáratainál magyarul is kikerüljön a város neve a helységnévtáblákra?
- Az elmúlt 25 évben igyekeztünk az ügy kapcsán partnert találni, ugyanis a román többség támogatása hiányában erről nem születhetett pozitív döntés. A román politikusok nagyon nehezen, és ritkán döntenek úgy, hogy véleményformálóként támogatnak egy kisebbségi ügyet, és a szavazótáboraik vélt vagy valós elvárásaiktól elvonatkoztatva, azt mondani: ez a normalitás része, ez egy európai opció.
Emil Boc retorikájában azonban jelen vannak azok az elemek, hogy európaiság, kisebbség elismerése, békés együttélés, mégis a tábla ügye nem látszik megoldódni.
- Én úgy egészíteném ki azt, amit ő mondott, hogy a városkapu többnyelvű feliratozása egy pozitív gesztus, egy lépés a normalitás és az európaiság irányába. Azért nem elég, és ezt neki valamilyen módon meg kell értenie, mert ez a vállalása nem foglal magába törvényes garanciákat. A kolozsvári magyar közösség – számát tekintve is, és a város fejlődéséhez, történelméhez való hozzájárulása okán is – kell legyen olyan értékű, hogy törvényes garanciákba is tudjuk foglalni a város többnyelvű helységnévtáblája ügyét. Azonban, amint azt az elmúlt évek tapasztalata is mutatja, ez nem fog menni anélkül, hogy a többségi román közösséget a mi oldalunkra állítanánk. Azért nem fog menni, mert a román politikusok arra koncentrálnak, hogy egy ilyen vállalás milyen hatást válthat ki az általuk képviselt közösségben.
Ezért mondtak csődöt a politikai eszközök is az elmúlt években. A törvényes előírásoknak és feltételeknek megfelelően az RMDSZ 2011-ben 13500 aláírást nyújtott be polgári kezdeményezésű tanácshatározatra. A törvény értelmében egy adott közigazgatási egységben polgárok is kezdeményezhetnek tanácsi határozatot, ha a szavazati joggal rendelkezők legalább 5%-a aláírásával támogatja azt. Ezzel együtt, azóta sem került napirendre a helységnévtábla-tervezet. Románok és magyarok egyaránt aláírták a határozat-tervezetet, ami megérdemelne annyi figyelmet, hogy napirendre tűzze a tanács, hiszen egy egyértelmű támogató vagy ellenző szavazat hiányában egy folyamatos játszma folyik ebben az ügyben: senki sem mondja azt ki nyíltan, hogy „nem”.
Februárban kiütötte a biztosítékot a PSD-frakcióban, hogy az Ezer per tavaszához való csatlakozásra buzdítottam az ügyet támogató kolozsvári román és magyarokat egyaránt. A tanácsülés másnapján kérték a lemondásomat. Ebben a kérdésben sajnos, a román politikusok kettős játszmát folytatnak: nem foglalnak állást a kérdésben, és nem hajlandóak támogatni, felvállalni azt, hogy ez egy olyan ügy, egy olyan pont, amin túl kell lépnünk. Ha nem oldjuk meg ezt a kérdést, akkor nem tudunk kulturális fővárosban gondolkodni. Például a Kolozsvári Állami Magyar Színház egy olyan intézmény, amely megoldotta a román feliratozás kérdését, úgy, hogy közben nem vár kölcsönösséget a román színháztól, mert úgy gondolja, hogy a román közönség felé is nyitnia kell. De amíg nem tudja a román többség is felmutatni ugyanezt a típusú hozzáállást, mentalitást, addig valóban csak üres szlogenekről beszélhetünk.
A mutlikulturalitásról Európa-szinten lemondtak a társadalomkutatók, a vezető politikusok, és helyette az interkulturalitást ajánlják, szerintük ezt a kifejezést kellene feltölteni tartalommal. Kolozsvár esetében nem is lenne olyan nagyon rossz ötlet, mert a multikulturalitás fogalma már nem hangzik hitelesen Boc részéről. Ön szerint el kellene mozdulni az interkulturalitás irányába?
– Jónak tartom azt, ha a szakemberek bizonyos fogalmakkal zsonglőrködnek, vagy játszanak, hiszen a fogalmakat időről időre – és ha a használati módozathoz, vagy a tartalmukhoz negatív konnotációk is kötődnek, akkor annál inkább – egy picit újra kell gondolni, de ezek még mindig csak szavak. Akár interkulturalitásnak, akár multikulturalitásnak nevezzük, mindkét esetben elsősorban a kultúrák egymáshoz viszonyított autonómiájáról kellene beszélnünk. Lucian Kovács Nastasă nagyon szépen fogalmazott, amikor azt mondta: ő abban hisz, hogy a különböző kultúrák legfennebb kölcsön tudnak kérni egymástól értékrendet, de nem kell egybefolyniuk, sem egybekapcsolódniuk. Én úgy fogalmaznék, hogy egymásból kellene építkezniük ezeknek a kultúráknak. Az egymás mellett élő közösségek megmaradása és a kulturális értékeinek újratermelése csak úgy valósulhat meg, ha egymástól függetlenek, létezik autonómiájuk, és ha intézményes keretek között is kapnak erre segítséget. Ilyen keret lehet például a Kolozsvári Magyar Napok, vagy a Kolozsvári Állami Színház és a Kolozsvári Magyar Opera.
A következő helyhatósági választásokig egy szűk év van hátra. Visszatekintve, milyennek értékeli a három éves tevékenységét, és még mit kellene elvégezni a következő mandátumig?
- A 2012-es választási kampányban azzal szembesültem, hogy a kolozsvári magyarok úgy érezték: az RMDSZ-frakció nem figyel eléggé rájuk, sokkal inkább a saját maga által felállított prioritások, célkitűzések, mint az emberek által megfogalmazott problémák, elvárások mentén tevékenykedik.
Talán az is fokozta ezt az érzést, hogy nem tájékoztattuk őket rendszeresen, naprakészen, ezért ábrándultak ki a politikából, fordultak el az RMDSZ-től. Ugyanis nem elég csak a kampányidőszakban ráerősíteni a választókkal való kommunikációra, hanem rendszeresen jelen kell lenni a közbeszédben, a köztudatban, konzultálni kell, beszélni a megvalósításokról, vagy éppen a kudarcokról, annak okairól. Másrészt, talán túl sokat foglalkoztunk a szervezeti gondokkal, és ez elvont energiát attól, hogy odafigyeljünk az emberek mindennapi gondjaira. Én akkor jöttem rá, hogy nagyon nagy személetváltásra van szükség, amikor kétheti rendszerességgel elindult a Paprika Rádióban az interaktív műsorom, talán elsőként a mindenkori városvezetés történetében. Azt tapasztaltam, hogy a kérdések 90%-a napi, közérdekű problémákról szól. Majdhogynem egyáltalán fel sem merültek kizárólag a magyar közösséget érintő kérdések, hiszen jellemzően a városgazdálkodás, parkolók, forgalomszabályozás problémakörben mozogtak a kérdések.
Ebből, persze, nem az következik, hogy a kolozsvári magyaroknak nem prioritás például az anyanyelvhasználat, a műemlékfeliratok, a magyar iskolák, egyházak, civil szervezetek támogatása, hanem, hogy úgy érezték, kiváltság és jó dolog az, ha van kihez rendszeresen forduljanak mindennapi gondjaikkal, javaslataikkal a polgármesteri hivatalban. Ettől kezdve részemről ez egy tudatos váltás volt, és az emberek egyértelműen pozitív változásként élik meg, hogy elérhető vagyok, a rendelkezésükre állok, feladatokat kapok és megoldásokat keresek ezekre.
Másrészt viszont, a magyar bölcsődei helyek kérdéséről tudtam, hogy egy olyan hiányosság, amely a magyar közösséget húsba vágóan érinti. Persze az is történhetett volna, hogy gyorsan beindítunk egy-két csoportot, hadd látsszon, hogy foglalkozunk az üggyel – a többi meg, ha összejön jó, ha nem, más prioritások veszik át a helyét. Ehelyett folyamatos odafigyeléssel, hosszútávú következetes építkezéssel próbáltam elérni, hogy minden évben sikerüljön a bölcsődei helyek számát növelni, újabb bölcsődei helyszíneken magyar csoportokat beindítani. A folyamat maga nagyon nehézkes, egy bölcsőde beindításának kifutási ideje legalább egy év: be kell azonosítani az intézménynek megfelelő ingatlant, a jogi, vagyoni kérdéseket rendbe kell tenni, az épületet fel kell újítani. A fél szemem mindig rajta kellett legyen ezen a projekten, de ebben a polgármester gyakorlatilag szabad kezet adott nekem. Persze az sem mellékes, hogy kezdetektől nagyon jó volt az együttműködésem a bölcsődéket igazgató kolléganőmmel, aki először talált olyan alpolgármester-partnerre, aki ezt az ügyet a sajátjának tekinti. Ilyen körülmények között az sem zavarta, hogy én a saját közösségem érdekeit akarom érvényesíteni, hiszen ebben a helyzetben mindenki nyert. 2012 óta évente indult a lakónegyedekben újabb magyar csoport, sőt az elkövetkező két évre is folynak az előkészületek: idén a Mărăști tér közelében a Karjala (Coastei) utcában, jövőre a Donát út végén, 2017-ben a Hajnal negyedben nyílik újabb bölcsőde és indulnak be újabb magyar csoportok. A polgármesteri hivatal egy olyan intézmény, ahol sokféle ember dolgozik. Csaknem 80%-uk 15 éve itt van, legtöbbjüket az akkori polgármester, Gheorghe Funar semmiképpen nem a hozzáértés, kompetenciák, szakmai tudás alapján hozta ide, tisztelet a ritka kivételnek.
A köztisztviselő egy nagyon alkalmazkodó fajta, legalábbis felszínesen, és a látszat erejéig nagyon képes az új retorikát elsajátítani, újszerűnek mutatkozni világnézeteiben és elképzeléseiben. Az egyetlen dolog, amiben nagyon nehéz ezt a váltást, változtatást eszközölni, az a szakmai hozzáértés, mert az vagy van, vagy nincs. S bár retorikailag mindenkinek könnyen megy az, hogy most nem divat gyűlölni, vagy nyíltan utálni a magyarokat, néha váratlan helyzetekben előtör belőlük, a tanácsosokból is a magyarellenesség.
Zsigeri ez a magyarellenesség?
- Nekem még mindig tudnak meglepetéseket okozni a városi tanácsban a kollégák. Az például, amikor egy liberális, nálam talán fiatalabb politikus azzal kezdi a mondatot, hogy a nagyapja magyar volt, és azzal folytatja, hogy őt „vérig sérti” az, hogy az Avram Iancu utca az számunkra Petőfi utca. Nem a magyar nagypapát, felmenőt nem tudom elhelyezni a képben, akit ő sűrűn emleget, hanem ezt a lelkiállapotát, hogy miért sérti, mitől tartja ő veszélyesnek, károsnak a magyar utcanév-használatot, arra hivatkozva, hogy mi a múltban élünk, és összezavarjuk a gyerekeinket a kettős utcanév-használattal. Hogy ez mennyire zsigeri, azt nem tudnám megmondani, de eléggé elkeserítő.
Ebből a szempontból Bocról mi mondható el?
- Úgy gondolom, hogy nekünk, magyaroknak, a jelenlegi helyi román politikusi kínálatból ő a legjobb és legelfogadhatóbb partner, és ide a politikai pártok teljes palettáját beleértem. Azt tapasztaltam, hogy benne nincs az a típusú ellenállás, ellenérzés, mint az említett kollégában. Októberben, a helységnévtábla-per kapcsán is elmondta: választási kampány van és ez egy olyan politikai kérdés, amit a pártja ebben a pillanatban nem vállalhat fel, mert ha ezt megtenné, szavazatokat veszíthet.
Azt nem tudhatom, hogy milyen adatokra támaszkodik, nem tudok olyan felmérésről, ami a kolozsvári lakosok körében szakmailag megalapozottan, mindenféle szempontból mérte volna a nacionalizmus alakulását, de ugyanígy reagált valamennyi helyi tanácsos, illetve az ellenzék, a PSD meg is mutatta, hogy milyen könnyedén lő csípőből, még akár a saját érdekei ellenében is, amikor adódik egy általa jónak vélt helyzet, amikor a magyar kérdésből ügyet lehet csinálni. Gondolok itt arra a februári esetre, amikor a lemondásomat kérték. Azzal próbálták a mézesmadzagot elhúzni a polgármesternél, hogy jelezték neki: hajlandóak lennének nagykoalíciót kialakítani a leváltásomra, és megszavaznák utólag a helyembe tett liberális kollégát, azonban a polgármester erre nem volt kapható. Ők sem gondolták végig, hogy mit nyernének abból, hogy a teljes magyar közösség haragját, ellenérzését magukra vonnák, hiszen precedens nélküli lenne, hogy 14 év után nincs magyar alpolgármestere a városnak, ráadásul nem azért, mert nem végzi a dolgát, vagy valamit mulasztott a hivatali teendői közül, hanem azért, mert kiáll a táblaügy mellett, ami a világ legtermészetesebb dolga. A PSD azt vágta a fejemhez, hogy hogyan támadhatom meg azt az intézményt, ahol dolgozom, és ahonnan a fizetésemet kapom, és hogyan buzdíthatok arra embereket, hogy perbe hívják a polgármesteri hivatalt. Azonban ebben a tényállásban semmi ellentmondás nincs, mert ez a per nem valaki, vagy egy intézmény ellen indult, hanem egy ügyért, és azért kell folytatódnia, mert nincs politikai akarat a többnyelvű helységnévtábla kihelyezésére. A román jogrendben bízva akarjuk a tanács döntésének hiányát egy bírósági döntéssel helyettesíteni. A magyar közösség képviselete számomra elsőrendű, hiszen ők küldtek ide szavazataikkal, az intézményi munkából fakadó kötelességek csak ezután következnek. Nagyon ritka, hogy ez a két érdek ütközik, de ha alpolgármesteri tisztségembe is kerül, nekem nincs más opcióm, mint az általam képviselt közösség érdekeit prioritásként kezelni.
Úgy gondolom, hogy ezt mára már megértették. A napokban azt kérdezték tőlem, hogy nem félek-e attól, hogy támadások érnek, amiért az Ezer per tavaszához csatlakoztam. Azt válaszoltam, hogy szerintem ezt a hibát senki nem fogja megismételni, azt gondolom, hogy mára a dolgok a helyükre kerültek a fejekben.
Ön szerint mekkora az esélye, hogy jövőre, a helyhatósági választások után az alpolgármesteri tisztségben folytassa a munkáját?
- Nagyon nehéz kimatekozni, hogy hány önkormányzati mandátummal válik megkerülhetetlenné az RMDSZ-frakció. Remélem, senki sem olyan naiv, vagy nem ringatja magát abban a hitben, hogy a mindenkori román polgármester úgy gondolja, hogy jár ez a tisztség a magyar közösségnek, mert ez nem igaz. Magyar alpolgármester akkor van, amikor a többséget velünk kialakítani tudó párt valamilyen politikai számításból úgy gondolja, hogy jó neki, ha köt egy ilyen alkut.
Persze, sokat lehet köbözgetni, de én azt gondolom, hogy ahhoz, hogy valamelyes bizonyossággal lehessen alpolgármesteri tisztségre számítani – függetlenül, hogy én vagyok az, vagy más – legalább hatszemélyes RMDSZ-frakcióra van szükség. Ha a tanácsra leképezzük a kolozsvári magyar közösség 16%-os számarányát, akkor az a 27 tanácsosból négy, jó esetben öt magyar tanácsost jelent. Ahhoz, hogy ebből hat legyen, vissza kell térni azokhoz a 90-es évek eleji állapotokhoz, hangulathoz, amikor a funari veszélyérzet, nyomás hatására, vagy más logikák mentén a kolozsvári magyar közösség példásan tudta mozgósítani magát a választásokkor. Akkoriban, azokon a településeken, ahol az elöljárói hitelesek tudtak lenni, a magyar közösség sokkal nagyobb arányban ment szavazni mint a román.
Nem értékelhető mégis pozitív fejleményként az, hogy ma már nem létezik az a félelem, ami ezt a nagy mozgósítást generálhatná, és, hogy az emberek nem gondolják azt, hogy nagy veszteséget jelentene vagy veszélyes lenne számukra, ha nem mennének el szavazni?
- Nagyon szomorú lenne, ha arra a következtetésre kellene jutni, hogy csak a félelemérzet az, ami ilyen példás, arányainkon felüli mozgósítást ki tud váltani. Én hiszek abban, hogy az elkötelezett munkavégzés és az őszinte odafordulás a választók felé, az elvárásaikra való figyelés meghozza a várt eredményét és az emberek megértik, hogy el kell menni szavazni. Megértik, hogy meg kell fogni egymás kezét, mertszükség van a hat tanácsosra ahhoz, hogy a román politikusok ne tudjanak játszani velünk, ahogy azt 2008 és 2012 között tették, amikor a PDL-nek egyedül is bőségesen megvolt a többsége, amikor az RMDSZ szavazatára majdhogynem csak kirakatból volt szükség. A magyar alpolgármestert pozitív gesztusként támogatták és szavazták meg, de az RMDSZ-frakció sokkal kisebb súllyal tudott fellépni bármilyen olyan ügyben, amit a politikai koalíciós partner kényelmetlennek tartott valamilyen oknál fogva. Úgyhogy nagyon nehéz volt ilyen körülmények között dolgozni, sokkal nehezebb volt eredményeket felmutatni.
Ebben a ciklusban – noha csak négyen vagyunk – egy nagyon szerencsés konjunktúra folytán lehet, hogy jobb a helyzetünk, mint az 5 tanácsosnak 2008 és 2012 között. Azonban nem hiszek a sorozatos és visszatérő szerencsében, azt gondolom, hogy egyfelől nekünk, önkormányzati képviselőknek kutyakötelességünk észrevenni, hogy mivel nem voltak megelégedve a magyar választópolgárok, és változtatni a viszonyulásunkon, a munkastílusunkon.
Áttérnék a Nőszervezet-beli tevékenységére, arra, hogy a nőket érintő kérdések mennyire vannak napirenden az önkormányzati munkájában. Például a háromszázezernél is több lakosú Kolozsváron nem működik menedékközpont a családon belüli erőszak áldozatainak. Fontosnak tartja pótolni ezt a hiányt? - Egy ilyen központ kétféle módon jelenhet meg és kellene megjelenjen egy településen, egy városban. Az egyik módja, hogy egy civil szervezet, amelyet az önkormányzat anyagilag támogat, felvállalja és működteti ezt a központot. A másik módja, hogy maga az önkormányzat találja meg annak a módját, hogy működtessen egy ilyen központot. Jelen pillanatban nincs döntés arról, hogy melyik irányba kellene elindulnunk, de jövőre, akár európai forrásokat is felhasználva meg kell találni a megoldást erre a kérdésre. Nemcsak az utcahálózati javításokra, és a közszállítási rendszer korszerűsítésére, hanem egy ilyen központ megnyitására is fel kell használni a pályázási lehetőséget. A 2008-ban bekövetkezett megszorító intézkedések, munkahely-befagyasztások miatt ezt a kérdést nem tudta az önkormányzat megoldani.
Az európai város szerepében tetszelgő Kolozsváron a kutya-kérdés még mindig nincs megoldva, noha egy közvitát is szervezett az ügyben a városháza. Egyik sarkalatos kérdés az volt, hogy a gazdák utazhatnak vagy sem ezentúl a buszon a kutyáikkal. Mi történt ezzel a tanácsi határozattervezettel?
- Néhány hónap megfeneklett vita után a polgármesternek sikerült döntést hoznia, így hamarosan a tanács elé kerül a szabályzat-tervezet. A közviták szakítópróbájának bizonyult, hogy a közszállítási eszközökön utazhassanak, vagy nem a kutyákkal közlekedők. Ebben a kérdésben rengeteg pró és kontra érv felsorakozott és végül a kutyatartók irányába billent el a mérleg, azaz megpróbáljuk, működőképes-e a közszállítási eszközökön kutyával utazni.
A kolozsváriak eléggé nehezen viselik, hogy a fesztiválszezon közepén, az ifjúsági főváros évében a város központja leginkább egy építőtelepre hasonlít. Bár soha nem jön jókor a közlekedés számára egy ekkora munkálat, a helyzetet súlyosbítja, hogy nagyon sok helyszínen dolgoznak. Miért időzítették ilyen szerencsétlen időpontra a munkálatokat?
- Tavaly az önkormányzat két opció közül választhatott: vagy elveszíti azt a nagyjából 20-30 millió eurónyi vissza nem térítendő támogatást, amelyet a megkésve jóváhagyott, ezért egymásra csúszott európai projektek jelentettek, vagy vállalja, hogy ezek a munkálatok egyszerre zajlanak és kellemetlenséget okoznak a város lakóinak.
A projektek kiterjednek a teljes villamosvonal mentén az utcahálózat, a járdarész és úttest feljavítására, emellett a Király utca, az Unió utca, a Mócok útja, illetve a Petőfi utca feljavítására is.
Akkor úgy döntöttünk, hogy vállaljuk a közfelháborodást, de nem mondunk le a finanszírozásról. Nagyon sok tényezős az, hogy kinek a hibája, hogy megcsúsztak a pályázatok és a munkálatokat most egyszerre kell elvégezni. A minisztériumokban késett éveket a jóváhagyás, illetve a finanszírozási szerződések megkötése. Emellett lassította az eljárást, hogy össze kellett hangolni a munkálatokat, például a gázvállalat munkálataival. Ezekkel a cégekkel nehéz volt együttműködni, mert nem alárendelt intézményekről van szó. Gyakorlatilag a tárgyalásokon és a jóindulatukon múlik az, hogy a németországi székhelyű E.ON Gaz hajlandó-e összehangolni velünk a munkálataikat.
A belváros legalább az ősz beálltáig így fog kinézni. Igyekszünk meggyőzni a kivitelező vállalatokat, hogy a lehető legjobban, leggyorsabban dolgozzanak, és próbáljuk minimálisra csökkenteni a kellemetlenségeket. Sokszor úgy tűnik, hogy senki nem dolgozik egy-egy útvonalon, de ez csak a látszat, mert vannak olyan munkaszakaszok, amikor az egyik a másikat be kell várja, vagy el kell telnie néhány napnak, mint például a Petőfi utcában, ahol a 80 centi mélyen kiásott, elhordott és helyére behozott új alapot ledöngölik, és az megroskad. Vannak olyan munkaszakaszok, amelyek betartásától függ az elvégzett munka tartóssága.
Transindex.ro

Kis művészek együttléte
110 gyermek az ötödik MaKiTában
Több mint száz gyermekhang tölti be ezekben a napokban a marosszentgyörgyi római katolikus plébánia környékét. Ahelyi Szent Cecília egyesület szervezésében ötödik alkalommal énekelnek, zenélnek, táncolnak, rajzolnak itt egy hétig a MaKiTa-tábor résztvevői. A marosszentgyörgyi kis művészek nemzetközi táborába idén kétszer annyian jöttek, mint a korábbi években, az 53 helyi gyermek, illetve fiatal mellett 23-an Kecskemétről, 30-an pedig Zalaszentgyörgyről érkeztek – tudtuk meg Simon Kinga főszervezőtől.
"Széllyel tündökleni nem ládd-é ez földet gyönyörű virágokkal?" – csendült fel tegnap délelőtt többször is a megzenésített Balassi-vers a plébánia udvarán levő iskola termében. A szomszédos teremben egy moldvai népdalra – Lérem, lérem, utolérem. Száz kutyával összetépem! – dobbantak a lábak. A plébánia udvarán, a filagóriában fehér-fekete és színes rajzokon körvonalazódott egy templom, a tanácsteremben textilanyagokból kis pingvinek születtek. Aztán begördült a kapun a fagylaltosautó, és elkezdődött a fagyiszünet. Simon Kingát ezekben a percekben kérdeztük a tábor öt évvel ezelőtti születéséről és fejlődéséről.
– A különböző művészcsoportjaink már régebben megvoltak, számukra Borzonton szerveztünk táborokat. Fél évtizeddel ezelőtt azért döntöttünk úgy, hogy Marosszentgyörgyön táboroztatunk, mert úgy gondoltuk, hogy így több gyermeket tudunk megszólítani. Már az első MaKiTában is voltak magyarországi vendégeink, csak sokkal kevesebben – mondta a főszervező, aki arról is tájékoztatott, hogy az idei táborban hatévestől 25 éves korúakig vannak résztvevők, az anyaországi gyerekek természetesen felnőttek kíséretében érkeztek. Az énekcsoportot a Szent Cecília együttes tagjai vezetik, a hangszeroktatásban a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia hallgatói, a marosvásárhelyi Művészeti Líceum pár diákja, illetve helyi népzenészek vesznek részt. A reneszánsz és népi táncot Simon Imre tanítja, a rajzcsoportot Albert Katalin grafikusművész irányítja, hímezni pedig a kecskeméti csoportvezető, Szakál Klára tanítja a gyerekeket.
– A nap reggel fél 8-kor a rózsafüzér elmondásával kezdődik, 8 órától szentmise. A mai misén a zalaszentgyörgyi Örömzene kórus énekelt, holnaptól azonban ezeken az együttléteken mind a 110 gyermek hangja felcsendül – mondta Simon Kinga, majd a tábori napok körvonalazása közben arra is kitért, hogy a csoportos foglalkozások reggeli után kezdődnek, délben pedig mindenki átmehet egy másik csoportba, az érdeklődési körének megfelelően.
– Ma az esti reneszánsz koncertre és táncházra készülünk, ahol a csíkszeredai Codex együttes is fellép. Ebéd után tartjuk a főpróbát. A kecskemétiek korhű ruhákat is hoztak, nemsokára elkezdődik a "turkálás", hogy mindenki megtalálja a kedvére való viseletet – tette hozzá a tábor főszervezője.
Határon túli barátságok születnek
A MaKiTának régi és új résztvevői is vannak. A marosszentgyörgyi 23 éves Iszlai Brigitta minden évben eljött a táborba.
– Tagja voltam a Jubilate kórusnak, amiből aztán kinőtt a Szent Cecília együttes. Elsősorban az énekcsoport foglalkozásain veszek részt – mondta Brigitta, majd azt is megfogalmazta, hogy szerinte miért jó ez a tábor.
– Nagyon változatos a program, mindenki megtalálja azt, ami érdekli. Ugyanakkor új barátságok is születnek. Nemcsak magyarországi ismeretségekkel gazdagodom, hanem a marosszentgyörgyiek közül is több gyereket és fiatalt megismerek. Ez azért is jó, mert mióta egyetemre kerültem, ritkábban tartózkodom itthon.
Kasza Dániel második alkalommal vesz részt a marosszentgyörgyi kis művészek táborában. A 15 éves kecskeméti fiú leginkább rajzolni szeret, de a citerázást is kipróbálta, beszélgetésünkre éppen a hangszeresek csoportjából érkezett.
– Az idei tábor talán a múlt évinél is jobb. Leginkább a közösség tetszik – jegyezte meg Dániel.
Standi Barnabás első alkalommal jött a MaKiTába, az ének- és tánccsoportba jelentkezett.
– Tavaly a marosszentgyörgyi csapat járt nálunk, most mi is viszonoztuk a látogatást. Nagyon tetszik a tábor hangulata, már új barátságok is alakulnak. Ami pedig a leginkább megfogott, az az erdélyi táj. Útban errefelé megálltunk a Királyhágón, csodálatos volt – mondta a 16 éves zalaszentgyörgyi fiú, aki az Örömzene kórusban énekel. Szerinte az a legjobb a MaKiTában, hogy közösséget kovácsol, határon túli barátságokat teremt.
A kisebb táborozók közé tartozik a 8 éves Tercsi Borbála, aki Izsákon él, és a kecskeméti csoporttal érkezett.
– A tavaly is eljöttem ide. Leginkább hímezni szeretek, meg játszani a barátnőimmel. A múlt évben a "pacs-pacs" volt a kedvencünk, az olyan, mint a bújócska, csak pár új szabály is tartozik hozzá – mesélte a kislány, majd azt is elárulta, hogy jövőre is szívesen eljönne a táborba, mert a vendéglátók nagyon kedvesek.
Ma délelőtt a bekecsi kápolnában szentmisén vesznek részt a táborozók, majd jótékonysági koncertet tartanak a kápolna javára. Szombaton a marosszentgyörgyi malommúzeumba látogatnak el, aztán a kürtőskalácssütés titkaiba is bepillantanak. A táborzáró ünnepség szombaton este 8 órakor kezdődik a kultúrotthonban, ahol kiállítás nyílik a kis művészek munkáiból, a tábor énekcsoportja koncertezik, és a táncosok is színre lépnek. Vasárnap délelőtt hálaadó szentmisével zárul az ötödik MaKiTa.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Mit tesznek közösségeikért a kisebbségek parlamenti képviselői?
Ezúttal nem a magyarokról van szó. Hanem a többi kisebbség képviselőiről. Akik, nos, nem halnak bele a munkába. És a korrupciót sem vetik meg.
A jelenlegi parlamenti ciklusban a Romániában hivatalosan elismert etnikai közösségek részéről 17 képviselő ül a nemzeti kisebbségek képviselőházi frakciójában, melybe a külön frakcióval rendelkező magyar közösség nem tartozik bele. A frakcióban egy hely betöltetlen, mert az olasz kisebbség képviselője elhunyt. A 2011-es népszámlálás szerint a kisebbségi parlamenti képviselők az összeszámolt csaknem 19 millió állampolgárnak mintegy 5 százalékát fedik le. Ha a magyarokat is ideszámítjuk, az arány 11 százalékra nő. Ezzel megerősítést nyer Lucian Boia történész következtetése, hogy
Románia ma románabb, mint bármikor volt a történelme folyamán
(Románia elrománosodása/Cum s-a românizat România). Az etnikumokkal szembeni bánásmód egyik modelljének tekintett megoldás, hogy a közösség méretétől függetlenül biztosítanak egy helyet a parlamentben, bizonyos kockázatokkal is jár, hiszen egy adott pillanatban „csaknem fiktív, néhány ezernyi, a román tömegbe teljesen beolvadt közösségeket” képviselnek, ahogy azt Boia leírta. Egy túl sok munka nélkül szerzett parlamenti hely csábító lehetőség lehet. Míg 1990-ben csak 12 elismert kisebbség volt, a csehek elszakadásával a szlovákoktól, illetve a rutének és lipovánok különválásával az oroszoktól, például, mára 18 lett (mint a kisebbségi képviselők lentebbi felsorolásából kiderül, nem emiatt lettek többen a kisebbségi képviselők – a szerk.). De a parlamenti tevékenységi jelentésekből, illetve a helyi sajtó – anyagom alapját képező – jelzéseiből látható, mennyire elkötelezettek a parlamenti képviselők az etnikum fennmaradása és az etnikumok közötti párbeszéd iránt.
Politikai haszonnal járó szimbolikus rendszer
A választási törvény szerint a nemzeti kisebbségek képviselői akkor szereznek parlamenti mandátumot, ha a választáson kapott szavazatok száma eléri az országos szintű választási szint legalább 10 százalékát. Tehát a mandátum kötött, és az etnikai szervezetek által jelölt személyek senkivel sem versenyeznek. Egyformán szerez mandátumot a legnépesebb, a hivatalos adatok szerint több mint 600.000 főből álló roma kisebbség, és a 3.203 tagú olasz, 2.477 fős cseh, vagy az 1.361 fős örmény közösség. Az Adevărul által megkérdezett Monica Căluşer (Etnokulturális Változatosságért Forrásközpont, CRDE) azt mondja, nem jó a törvény, mert nem serkenti versenyre a legjobb jelölteket: „A hazai rendszer szimbolikus, nincs túl nagy hatása, de megadja az elismerés érzését a kisebbségieknek.” A román választási törvénynek elég sok hibája van, és lehetővé tette a korrupció, az összeférhetetlenség, a saját érdekek érvényesítésének bekerülését a törvényhozásba. Sajnos, a kisebbségiek sem bizonyultak jobbnak. És az, hogy mindig a kormánykoalíciókat támogatják, az öt mandátum óta az örmény Varujan Pambuccian által vezetett parlamenti frakció egyfajta íratlan szabályává vált, ami néha, kiélezett szavazásokkor „királycsináló” lehet. Az RMDSZ-szel kapcsolatos vicc erre a frakcióra is ráillik: „Miért tartanak választásokat Romániában? Hogy kiderüljön, kikkel fog kormányozni az RMDSZ”… és a kisebbségek frakciója.
Az etnikai kisebbségek képviselői Románia Parlamentjében
2012–2016-os törvényhozási ciklus
Pambuccian Varujan – Romániai Örmények Szövetsége,
Mircovici Niculae – Bánsági-Romániai Bolgár Szövetség,
Amet Varol – Romániai Muzulmán-Török Tatárok Demokratikus Szövetsége,
Păun Nicolae – Romák Pro Europa Pártja Egyesület,
Ignat Miron – Romániai Lipován Oroszok Közössége,
Vainer Aurel – Romániai Zsidó Közösségek Föderációja,
Ganţ Ovidiu Victor – Romániai Németek Demokratikus Fóruma,
Ibram Iusein – Romániai Török Demokratikus Szövetség,
Firczak Gheorghe – Romániai Rutének Kulturális Szövetsége,
Merka Adrian Miroslav – Romániai Szlovákok és Csehek Demokratikus Szövetsége,
Gvozdenovici Slavomir – Romániai Szerbek Szövetsége,
Longher Ghervazen – Romániai Lengyelek Szövetsége,
Stancu Ionel – Romániai Macedónok Egyesülete,
Manolescu Oana – Romániai Albánok Ligája Egyesület,
Zisopol Dragoş Gabriel – Romániai Görögök Szövetsége,
Ghera Djurevici Slobodan – Romániai Horvátok Szövetsége,
Marocico Ion – Romániai Ukránok Szövetsége,
Grosaru Mircea – Romániai Olaszok Egyesülete (elhunyt).
Visszafogott törvénykezés
A parlamenti képviselőknek a képviselőház honlapján olvasható törvénykezdeményezéseiritkán vonatkoznak a saját közösségük érdekeire. Itt-ott egy-egy módosítás az oktatási, a választási, vagy a helyi közigazgatásról szóló törvényen, és néhány kezdeményezés olyan jellegzetes ünnepek elfogadásáról, mint amilyen a szlovák vagy cseh nyelv napja, illetve a tatár etnikum ünnepe, a jelenlegi mandátum alatt csak ennyire terjedt ki a törvényhozási tevékenység. Ezen kívül a kisebbségek képviselői, mint mindenki más, a saját szakmáikat érintő ügyekkel foglalkoznak: a bolgár Niculae Mircovici tartalékos dandártábornok a hadsereg ügyeivel, Varujan Pambuccian IT-fejlesztéssel, Aurel Vainer, a zsidó üzletemberek képviselője a szerencsejáték-szervezéssel és így tovább. Ez nem baj, ám vagy az etnikai közösségek igénytelenségét jelzi, vagy azt, hogy egy részük csak papíron létezik. Az etnikai kultúra fellendítéséhez nem elég népünnepélyeken részt venni. Ami pedig a parlamenti életben való részvételt illeti, az annyira diszkrét, amennyire a Képviselőház tekintélyt parancsoló pulpitusa esetében is tapasztalható: a frakció
csak akkor jelenjen itt meg, ha szavazni kell.
De azért jó példa is van a Német Fórum képviselője, Ovidiu Ganz (a név írásmódjában tapasztalható különbség az eredeti szövegnek megfelelő – a szerk.) személyében, aki az előző ciklusban 99,7 százalékos jelenléti arányt és rekordnak számító tevékenységet mutathatott fel. Johannis elnök idei májusi találkozójára a frakcióvezető kérésére került sor, hogy tesztelhessék az elnökválasztás utáni politikai hangulatot. Azt is számításba kell venni, hogy az etnikumok különféle olyan igazgatótanácsokba és közhatóságokba juttathatják el az embereket, mint a TVR (a közszolgálati televízió – a szerk.), a SRR (a közszolgálati rádió – a szerk.), a CNA (Országos Audiovizuális Tanács – a szerk.), a Kisebbségek Tanácsa, minisztériumok és így tovább, így politikai és társadalmi szinten jelentősen megnő a befolyásuk. De a számok kíméletlenek és a kisebbségek számának folyamatos csökkenését mutatják, a roma etnikum kivételével. Ez is a parlamenti tevékenység hatékonyságának egyik negatív mutatója lehet.
Mindennapos összeférhetetlenségek
Románia Parlamentjében a kisebbségeket sem kerülte el a korrupció és a személyes érdekek érvényesítése. A Romák Pro Europa Pártját képviselő Nicolae Păun ellen a DNA(Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.) folytat vizsgálatot, mert 800.000 lejt találtak cége, a Niky Scorpion Alcom Kft. számláján, mellyel nem tud elszámolni. Az Agerpresigazságszolgáltatási forrásokra hivatkozva arról írt, hogy Nicolae Păun állítólag pénzt kért a romáktól az adóamnesztiáról szóló törvény parlamenti támogatásáért. Egy Păun által, Mădălin Voicu PSD-s képviselővel, jelenlegi bonni főkonzullal együtt nagy hangon támogatott másik gyanús kezdeményezés volt az 1 és 5 év közötti börtönbüntetést töltő személyekre kiterjedő kollektív amnesztia is. Összeférhetetlenség miatt is több jogerős, vagy első fokú ítélet született. Nicolae Mircovici a Bánsági Bolgár Szövetségtől hat hónapos felfüggesztett börtönbüntetést kapott egy összeférhetetlenségi ügyben. Feleségét referensként alkalmazta a Temes megyei 35. sz. választókörzetben lévő képviselői irodájában. A ma a Képviselőház titkári tisztségét betöltő képviselő azt mondta, hogy az EJEB-en (Emberi Jogok Európai Bírósága – a szerk.) fogja megtámadni az ítéletet. A kisebbségi státusz és a diszkrimináció mindig jó hivatkozási alap. „Meglepő, hogy miért csak a kisebbségeknek… egy lengyelnek, egy bolgárnak, egy ukránnak, két magyarnak van jogerős ítélettel lezárt ilyen ügye Románia Parlamentjében”, mondta Mircovici a Mediafaxnak. Gervazen Longhert, a Romániai Lengyelek Szövetségének elnökét három hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte az ICCJ (Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék – a szerk.), mert a fivérét és lánytestvérét alkalmazta saját irodájában. Az ANI(Országos Feddhetetlenségi Ügynökség – a szerk.) 2013-ban Mihai Radan ügyében is vizsgálatot indított, aki a horvátokat képviselte az előző ciklusban, mert az anyját alkalmazta irodájában. A Szlovákok és Csehek Demokratikus Szövetségének – sajtóközlemények terén nagyon aktív – képviselője sem úszta meg: Adrian Merkát egy év hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték szülei alkalmazása miatt, akik a vizsgált időszakban több mint 39.000 lejt kerestek. A büntetőtörvénykönyv értelmében az elítéltek három évig nem tölthetnek be köztisztséget. Tekintettel arra, hogy 144 parlamenti képviselőt gyanúsítottak meg, vizsgáltak ki, vagy ítéltek már el összeférhetetlenség miatt, nehezen állítható, hogy az ANI, vagy a DNA a megtizedelés rejtett céljával támadná a nemzeti kisebbségeket.
A deputáció előbbre való a reputációnál
Az etnikai közösségek körében is tapasztalható az a széles körben elterjedt nézet, hogy a tisztségviselő többletjogokkal rendelkezik a néppel szemben. Bár a saját választókörzeteikben szinte senki sem ismeri őket, a kisebbségek parlamenti képviselői szórják a közpénzt. A Iaşi-i ziarulevenimentul.ro elektronikus kiadvány arról számol be, hogy Ionel Stancu „láthatatlan képviselő”, akit a Romániai Macedónok Egyesületének országos listáján választották meg, 2013-ban többet költött, mint parlamenti kollégái, vagyis 6.653 lejt a személyzet béreire és 4.826 lejt javakra és szolgáltatásokra. Macedónokból nálunk már csak 1.264 van. Szemrehányások vagy botrányok általában a parlamenti választások környékén jelentkeznek, amikor hevesebbé válik a harc a képviselőségért. Slavomir Gvozdenovici-nak, aki saját sajtónyilatkozatai szerint Szlobodan Milosevity nagy csodálója, eddig öt mandátumot sikerült szereznie a szerbek nevében, pedig bírálták és szakadást okozott a Szerbek Szövetségében: „Általában véve demokratizálni akarjuk a közösségünket és meg akarjuk tisztítani az elavult totalitarizmustól”, indokolta az – amúgy sikertelen – próbálkozását a temesvári helyi sajtóban Milenco Luchin, az új Romániai Szerbek Közössége elnöke. A lipován oroszok közössége jelöltjének kiválasztásakor is előkerültek a szuronyok, melynek alapítói azt állították, elegük van Miron Ignat tekintélyelvű és nem átlátható vezetési stílusából. „Ignat elnök bírálói csodálkoznak azon, hogy a közösséget képviselő parlamenti képviselő vagyona jelentősen megnőtt az utóbbi években, ugyanis csaknem negyedmillió euró van a személyes számláin! A közösség alapító tagjai szerint a Lukoil cégtől kapott adomány is megmagyarázhatatlan”, írta 2012-ben a Ziarul de Tulcea. Ennek ellenére ma is Ignat képviseli a lipovánokat. Amet Varol, a Muzulmán-Török Tatárok Demokratikus Szövetségének képviselője az előző mandátum végén 20 felszólalásról, 17 napirend előtti nyilatkozatról és 13 törvénytervezetről számolhatott be. De Dobrudzsában, ahol köztiszteletnek kellene örvendenie, a medgidiai szervezet – az Observatorul de Constanţa szerint – azzal vádolja Varolt, hogy egy „bűnözőkből álló bandával” kisajátította a szervezetet és eltért attól a céltól, hogy fel kell támasztani a török-tatár kultúra látens energiáit. Ion Marociconak, az Ukránok Szövetsége elnökének a Graiul Maramureşului-ban azt vetik a szemére, hogy rossz hírű és az ukránok érdekeitől távolálló személyekkel tart fenn kapcsolatot. Az ország lakosságának kevesebb mint 0,1 százalékát kitevő albánokat Oana Manolescu „fantomképviselő” képviseli, aki a választáson 200 szavazatot kapott és aki 2013-ban összesen nagyjából 3 percet dolgozott, legalábbis egy Iași-i ironikus kiadvány szerint. A România liberă erdélyi kiadása már 2006-ban jelezte, hogy a Parlamentben ma a ruténeket képviselő vajdahunyadi Gheorghe Firczak Securitate-besúgóként szerepelt a CNSAS listáin. Firczak, miután kilépett a PDSR-ből (a Nemzeti Megmentési Frontból – FSN – létrejött és a mai Szociáldemokrata Párt – PSD – elődjének számító Szociális Demokrácia Romániai Pártja – a szerk.), gyártott magának egy rutén életrajzot és a hátsó bejáraton, de szívével és szavazatával még mindig a szociáldemokraták mellett állva jutott be a parlamentbe. A bolgárok, a szerbek és az ukránok képviselői különben nyíltan támogatták Victor Ponta államfő-jelöltségét, feltételezésünk szerint anélkül, hogy saját szervezeteikkel konzultáltak volna. Persze nagy különbség van a kisebbségi frakció képviselőinek jelentései és a sajtóban megjelentek között. Az igazság valahol középen lehet. De nem ártana komolyan felülvizsgálni a törvényeket, hogy biztosítani lehessen az etnikai közösségek magánérdekeknek, vagy a hatalmon lévő pártok érdekeinek túl könnyen alárendelt kulturális-oktatási érdekeit.
Nemzeti kisebbségek Romániában,
a magyarok nélkül (az Országos Statisztikai Intézet 2011-es népszámlálása szerint)
Romák 621.600
Ukránok 50.900
Németek 36.000
Törökök 27.700
Lipovánok 23.500
Tatárok 20.300
Szerbek 18.076
Bolgárok 4.500
Zsidók 3.271
Olaszok 3.203
Lengyelek 2.543
Csehek 2.477
Örmények 1.361
Macedónok 1.264
foter.ro

Többtucatnyi honatyai mandátum szűnt meg
Összesen 43 képviselő vagy szenátor mandátuma szűnt meg a jelenlegi parlament 2012-es megválasztása óta. A Mediafax hírügynökség által készített összesítésből kiderül: az érintettek több mint felének azért kellett a törvényhozói tisztségtől megválnia, mert bűnvádi eljárás indult ellene, és vagy jogerősen elítélték, vagy önszántából mondott le – írja összeállításában Balogh Levente a kronika.ro-n. Tizenhárom honatya ugyanakkor azért távozott, mert jobban fizető állással „kínálták meg”. Nyolc esetben jogerős ítélet született, tizenegy mondott le önszántából az ellene zajló bűnvádi eljárás miatt, négy honatya mandátuma pedig összeférhetetlenség miatt szűnt meg.
Az ismertebb képviselők között szerepel George Becali (képviselői mandátuma egy hároméves szabadságvesztésről szóló jogerős ítélet miatt szűnt meg), Relu Fenechiu volt közlekedési miniszter, akit öt évre ítéltek, Gheorghe Coman, aki egy évet kapott, miután tetten érték vesztegetés elfogadása közben. Különleges eset Gigi Neţoiu volt PPDD-képviselőé, akit két év szabadságvesztésre ítéltek az illegális labdarúgó-átigazolások ügyében, azonban a bürokrácia miatt még egy évig betöltötte tisztségét. Az ismertebb szenátorok között található Antonie Solomon, akit vesztegetés elfogadása miatt ítéltek három évre, illetve Sorin Roşca Stănescu, aki a Rompetrol-ügyben kapott két év négy hónapot.
Magyarok is vannak az igazságszolgáltatással szembekerült politikusok között. Markó Attila ügye premier, ő ugyanis az első romániai képviselő, aki ellen Interpol-körözést adtak ki. Mint ismeretes, Markó Budapestre költözött, és lemondott mandátumáról, miután azzal vádolták meg, hogy illegális visszaszolgáltatási ügyekben működött közre a restitúciós testület tagjaként.
Ugyancsak lemondott mandátumáról Olosz Gergely, akit korrupcióval gyanúsítanak, de szintén az ellene zajló bűnvádi eljárás miatt távozott a parlamentből a kormányzó Szociáldemokrata Párt egyik legbefolyásosabb politikusa, Viorel Hrebenciuc. Összesen 23 olyan képviselő vagy szenátor van, akinek bűnvádi eljárás miatt kellett megválnia mandátumától. Hárman személyes okokból mondtak le mandátumukról, és szintén hárman elhunytak – adja hírül a kronika.ro.
Erdély.ma

A Nágó-Lukács vita
„Nincs lokális jogbiztonság, ha nincs globális jogérvényesítés." Parászka Boróka jegyzete két, a menekültkérdésben megszólaló erdélyi hangról
Néhány nap leforgása alatt két szakmailag elismert, fontos közéleti szerepet betöltő erdélyi magyar – a székelyudvarhelyi Nágó Zsuzsa és a parajdi Lukács Csaba – szólalt meg menekültkérdésben. Egymásnak radikálisan ellentmondó álláspontot képviseltek. Nágó Zsuzsa önkéntesként a menekültkrízis frontvonaláról ismeri az érintetteket, törökországi menekülttáborokban dolgozott. Lukács Csaba a Baptista Szeretetszolgálat munkatársaként járja a világot, főállású utazó. Nágó Zsuzsa a magyar kormány menekülttellenes intézkedései ellen tiltakozva lemondott frissen megszerzett magyar állampolgárságáról. Lukács Csaba Néhány eddig fel nem tett kérdés a hazánkba érkező menekülthullám kapcsán alcímmel tett közzé hosszabb jegyzetet, és abban pontosan megismételte a kormányzati kommunikáció alaptételeit: a segítségetkérők biztonságpolitikai kockázatot, közegészségügyi veszélyt jelentenek, és meg kell védeni tőlük a „keresztény szolidaritás” nevében Európát. Ez a két álláspont nem összeegyeztethető, vagy Nágó, vagy Lukács végzetesen téved. Az is lehet, hogy mindketten tévednek. A mai „menekültügy” mögött van egy százéves erdélyi magyar tapasztalat, soha Trianon nem volt annyira érthető, és átlátható, mint ma. Érdemes élni a lehetőséggel, és átgondolni, mi történt akkor, mi történik ma velünk.
Erdélyi magyarként mindenki találkozott már az „igazságos határok” kifejezéssel. Ez a napi közbeszédben azt jelenti, hogy „az igazságos határok” alapján Erdély „magyar” kellene legyen – Magyarországhoz kellene tartozzon. Ugyanennek az értelme a román közösségben a fordítottja: a határ akkor igazságos, ha Erdély Romániához tartozik. Sőt – vélik a radikálisabbak – akkor lenne a legigazságosabb, ha a Pruttól a Tiszáig terjednének a határvonalak.
Az utóbbi száz év rendszerei a térségben határok révén fegyelmezték állampolgáraikat, korlátozták szabadságjogaikat. A határátlépés jogát politikai önkény határozta meg, privilégiummá vált, amelyet ki kellett érdemelni, amelyért meg kellett szenvedni. Aki nem engedett az önkénynek, aki a szabad mozgást elidegeníthetetlennek tekintette, az határsértővé vált, az életét kockáztatta.1918 után, 1940 után, 1989 előtt határsértő magyarok ezrei szenvedték ezt meg.
Ők nem menekültek voltak, nem ők hagyták el a hazájukat, hanem a hazájukat „vették el” tőlük, és módosították a határt akaratuk ellenére – érvelhetnénk a jelenlegi helyzettel való analógia ellen. A kelet-közép-európai államok saját állampolgáraikkal szemben erősítették a határokat – hogy ne menjenek el, ne tartsák a kapcsolatot külföldre szorult rokonaikkal, barátaikkal. Most viszont a határszakaszokat „idegen”, ráadásul „illegális” határsértők előtt zárják le.
De ki az idegen? És ki, miért minősül illegálisnak? Az erdélyi tapasztalat az, hogy bárki idegennek és illegálisnak minősíthető, ha ehhez van kellő politikai erő és akarat. Nem csak az, akinek bőrszíne, kultúrája távoli. Idegennek minősíthető a szomszéd, a lakótárs, az évtizedes munkatárs. A katolikus-protestáns is idegen lehet egy ortodox államban, ha az államvallás és államnemzet elég erős ehhez. Keresztény szolidaritásról beszél Lukács Csaba, de hol működött a keresztény szolidaritás például a Mikó-kollégium esetében? Az elkobzott görög-katolikus javak esetében? A „kereszténység”, amint a politikai hatalomgyakorlás eszközévé válik, teret nyit az önkénynek és az erőszaknak.
Az „idegen” vallásoktól félünk, pedig bőven van történelmi tapasztalatunk arról, hogyan jöhet létre a „saját” fundamentalizmusunk, és az milyen károkat tud okozni. Ezzel viaskodik tiszteletre méltó heroizmussal, több sikerrel, és időnként törvényszerűen bekövetkező kudarcokkal a katolikus egyház: gondoljunk csak azokra a bűnökre, amelyekért II János Pál pápa bocsánatot kért.
Ezért teszik fel újra és újra a kérdést a protestáns és neoprotestáns egyházak: mi az esélye és módja a megtisztulásnak, korszerűsödésnek és az állammal való méltányos, jogtisztelő együtt-egymás mellett élésnek? Ma a korrupció az európai államok működésének legnagyobb problémája. De a korrupció formái, kultúrái honnan erednek? Hogyan működik a görög, az orosz és a román ortodox egyház – állam az államban? Mi a tanulsága a Vatikáni Bank körüli botránysorozatnak? A „keresztény Európa” legbelsőbb válságának forrásvidékén járunk.
Ma a magyar társadalom jelentős része úgy véli, hogy az „idegenség”, „a veszély” földrajzilag meghatározható fogalmak, és földrajzi határokkal körülbástyázható a saját biztonságunk. A távoli a rossz, a közeli a jó.
Az erdélyi magyar tapasztalat az, hogy a földrajzi hovatartozáshoz kötött jogbiztonság nem jogbiztonság. Ma járnak jogok a parajdi magyarnak, holnap nem járnak jogok a parajdi magyarnak csak azért, mert parajdi. (Parajdot kedves olvasó helyettesítse be mondjuk Aszmarával vagy Aleppóval). Hogy van ez? Bele lehet törődni ebbe? Nem.
Lehet korrigálni egyénileg az állam, vagy államok jogsértését? Van mód az ellenállásra? Az erdélyi magyar tapasztalat az, hogy a földrajzi alapon elszenvedett jogsérelmek földrajzi korrigálása – az elköltözés, a kivándorlás, a menekülés ezek különböző formái – csak töredéknyi jóvátétel, és rendkívül kockázatos. Utolsó esély. A veszteségek minimalizálhatóak de meg nem szüntethetőek. Az, aki Parajdról távozni kényszerült, lehet vendégmunkás, bedolgozó, sőt főállású munkatárs Budapesten (szerencséjétől, kapcsolataitól, anyagi javaitól, tudásától és a befogadó környezettől függően), a parajdi életét nem kaphatja vissza, visszatérni ugyanoda, ugyanúgy már nem lehet. A menekülés kompromisszum, áldozat.
Ha van valós veszély, akkor az a saját territoriális konstrukcióinknak a félreismerése, túlbecsülése, meg nem értése. Minél inkább zártabb egy politikai rendszer, minél inkább fegyelmez a saját határaival, annál nagyobb teret nyit az önkénynek, a torzulásnak, a jogsértéseknek, és a korszerűtlenné válásnak. Minden birodalom előbb-utóbb ebbe bukott bele.
A Nágó–Lukács vita, a „menekültügy” mélyen erdélyi vita, és arról szól, hogy Trianon után száz évvel értjük-e, mi a határ, az állam, és az állampolgárság.
Lukács Csaba a hatalom oldaláról beszélt ma, az Orbán kormány véleményét képviseli, 1918-ban ugyanez a logika – a határzárás elve – a román kormányt segítette volna. 1940-ben, akár a román oldalon, akár a Horthy-rendszer oldalán is megszólalhatott volna, de mondanivalója mindenképpen a Dél-Erdélyben élő magyarok, vagy az onnan menekülők ellen irányult volna.
Nágó Zsuzsa nyilvános megszólalásával kockázatot vállalt: szembefordult a határzáró hatalommal. Támadások kereszttüzébe került. „Nem jó magyar”, „nem is magyar” – szidalmazta sok-sok magyar internetező. És nem jutott eszükbe, hogy a román hatalom nyelvét beszélik, azét, amely jogot formál arra, hogy megmondja, ki milyen nemzetiségű. Vadim Tudor, Gheorghe Funar szinkronhangjai. Így válik a trianoni helyzetével tisztában nem lévő magyar nacionalizmus a román nacionalizmus szócsövévé. Sokkoló helyzet.
Legalább annyira sokkoló, mint amikor Lukács Csaba cikke alatt a kommentelő levonja a szövegből levonható következtetéseket, azt írja: ne jöjjenek a menekültek Magyarországra, menjenek Románia felé, ott majd a románok jól ellátják a bajukat. Az igazán letaglózó azonban az volt, hogy elmaradt Lukács Csaba válasza. Vártam, hogy az erdélyi emlékek megszólalnak benne és általa: „Kedves kommentelőm, írásom értője és továbbgondolója, ha írásom alapján erre a következtetésre jutott, akkor hibát követtem el. Mi, erdélyi magyarok nagyon jól tudjuk, milyen, amikor a romániai határőr szembefordítja a fegyvert, és belelő a menekülőbe. Rokonaink, barátaink vesztették az életüket ezen a határon. Ne sértsen kegyeletet, ne kívánja vissza ezt a múltat”.
Nem csak a múlt, a jelen sem értett a számunkra. Nágó Zsuzsa, aki a szolidaritás jegyében szólalt meg, azt mondja. „Azért kérvényeztem, hogy tudjak szabadon utazni, és segítsen a munkavállalásban.” Érthető álláspont, a menekülő, segítségkérő álláspontja. De a mélyén ott egy másik, be nem teljesített, elmulasztott szolidaritás.
Éveken át azt láttuk, látjuk, hogy a romániai állampolgárok szabad utazáshoz, munkavállaláshoz való jogát korlátozzák. Éveken át a romániaiak voltak Európa belső mumusai. A megvetett keleti ellenség. Az éhenkórászok, rongyosok, ügyeskedők, tisztátalanok. Tőlük kellett félteni az európai munkahelyeket, az ő rémtetteikről, bűncselekményeikről lehetett cikkezni. Elmélkedni arról, hogy képtelenek a beilleszkedésre: megeszik a közparkok hattyúit, a szökőkutakban fürdenek, odarondítanak, ahova érik, és válogatott gazemberségre képesek egy-egy munkavállalói vagy letelepedési engedélyért. Brit és francia lapok hónapokon át tartó kampánnyal küzdöttek a románok ellen. Kísértetiesen hasonló volt az akkori offenzíva a mai menekültellenességhez. Lám, nincs szükség „idegen exportra”, szükség esetén a kontinens sajátjai között is megtalálja az ellenséget.
Ma már mindennek az emléke elhalványult. Elérkezett a pillanat, hogy végiggondoljuk: az állampolgárság is csak egy viszonylagos, változó konstrukció. Ha a diszkrimináció alapja: akkor nem nyújthat jogbiztonságot. Az állampolgári közösség a kooperáció tere és nem az offenzíva eszköze. Ha elfogadjuk, hogy a magyar állampolgároknak lehet szabadon utazni, és munkát vállalni – a románoknak pedig nem, akkor ott nincs megállás. Ma a román állampolgárok jogai sérülnek, holnap a szíreké, vagy az afgánoké. Nincs lokális jogbiztonság, csak globális jogérvényesítés.
Változnak a határok, változhat az állampolgárság, csak az emberi kiszolgáltatottság állandó. Ez az erdélyi magyar tapasztalat, ahonnan az európai és magyar menekültügy újragondolható és a Nágó–Lukács vita tovább folytatható. Rajta.
erdelyiriport.ro

Funar vesztett: a CNCD nem szegett törvényt, amikor megbüntette magyargyalázásért
Nem szegte meg a törvényt, így nem követett el bűncselekményt az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD), amikor a magyar nyelv meggyalázásáért kétezer lejes bírság kifizetésére kötelezte Gheorghe Funart márciusban - döntötte el Bukarest első kerületének bírósági ügyészsége.
Kolozsvár volt polgármestere korábban a „lovak nyelvének” nevezte a magyart a közszolgálati televízióban. Miután emiatt megbüntette a CNCD, Gheorghe Funar bepanaszolta az intézményt az ügyészségen. A váhatóság azonban megállapította: megalapozatlan a volt polgármesternek az a vádja, miszerint a tanács mellett hivatali visszaélést és okirat-hamisítást követett el.
Mint arról már korábban beszámoltunk, márciusban a CNCD a pénzbüntetés mellett arra kötelezte a politikust, hogy egy országos napilapban, saját költségén jelentesse meg a megbírságolásáról szóló közleményt. A CNCD a büntetést azzal indokolta, hogy Gheorghe Funar kijelentése diszkriminatív, mert a magyar nyelvvel szembeni „ellenséges hangulatot” teremt. "Az ilyen kijelentések interetnikai intoleranciát szítanak, ezért büntetendők" – idézte akkor a HotNews a testület határozatát.
Kolozsvár volt polgármesterét Tánczos Barna szenátor panaszolta be 2014 októberében a diszkriminációellenes tanácsnál, miután Gheorghe Funar államfőjelölttel együtt vett részt a Román Televízió egyes csatornája választási vitaműsorában. A román politikus magyargyalázó kijelentései ebben a műsorban hangzottak el.
Tánczos a stúdióban két nyelven, magyarul és románul is köszöntötte a nézőket és a meghívottakat. Gheorghe Funar ezen bukott ki. Előbb felhívta az RMDSZ-es politikusának figyelmét arra, hogy Romániában él. „Arra kérem, hogy többet egy szót se ejtsen ki a lovak nyelvén, az ország hivatalos nyelve a román” – jelentette ki. Hozzátette, ha megnyeri az elnökválasztást, gondoskodik arról, hogy Romániában ne lehessen magyarul megszólalni, „köztelevízióban sem”.
Funar a Maszoltól tudta meg, hogy megbüntették
A CNCD döntését követő napon Gheorghe Funar a Maszoltól tudta meg, hogy megbüntették. Kérdésünkre már akkor közölte, hogy biztosan megfellebbezni a tanács határozatát.
Arra a felvetésünkre, nem gondolja, hogy a közszolgálati televízióban tett kijelentéseivel egy egész nemzetet megsértett, Gheorghe Funar kijelentette: nem érti a kérdést, hiszen az a személy (Tánczos Barna szenátor – szerk. megj) sem érezte magát megsértve, aki bepanaszolta őt a diszkriminációellenes tanácsnál.
Amikor szembesítettük azzal, hogy Tánczos Barna szerint is „felelőtlenül sértegetett egy egész nemzetet”, a román politikus visszakérdezett: „Az nem sértő, hogy a Romániában élő magyarok nem ünneplik december elsejét?” Hozzátette: az Egyesült Államokba kitelepedett magyarok például tiszteletben tartják az amerikai nemzeti ünnepet, Romániában azonban „a magyarok gyászszalagot tűznek ki a román nemzeti ünnepen”.
maszol.ro

XXIII. Nagy Pál Alkotótábor
Kusztos Endre emlékére
A táboralapító és szellemi vezető Kusztos Endre nélkül a makfalvi tábor már sosem lesz ugyanaz, mint korábban volt, de mint az eddigi sorozatos csapásokat, súlyos veszteségeket, a község értékteremtő létesítménye ezt is túl fogja élni. Azért is, mert működtetőit, fenntartóit a fent nevezett két kiváló mester szellemisége is erre kötelezi. Ez a gondolat kimondva, kimondatlanul mindegyre megfogalmazódott az augusztus 3 – 9. között zajló tábor résztvevőiben, házigazdáiban. A záróünnepségen a népes közönség is előtt is megismételték. Folytatni kell, hiszen fontos a faluközösségnek, és a visszatérő alkotók, a törzstagok is úgy érzik, tovább kell gyarapítani a nagy értékű gyűjteményt, tovább kell vinni, amit elkezdtek. A makfalvi jelenlét lelki, szellemi felüdülést nyújt azoknak is, akik csupán belekóstolnak mindabba, amit az alkotó együttlét, az egyhetes munka teremt, jelent. Ezt az az írás is példázza, amit Doszlop Lídia Makfalvi élmények címmel küldött el szerkesztőségünknek. Kissé rövidítve közöljük az alábbiakban.
Vasárnap, augusztus 9-én zárult a XXIII. Nagy Pál Alkotótábor Makfalván. Istentiszteleten vettünk részt a református templomban, Kiss Károly tiszteletes úr szolgálatával, majd a helyi művelődési otthonban találkozás következett a művészekkel. A jelenlévőket Fülöp Irén tanárnő köszöntötte, aki a tábor lelkes szervezője évtizedek óta. Az elmúlt hét alkotásaiból nyílt kiállítást Sz. Kovács Géza festőművész méltatta és mutatta be a közönségnek. Fülöp Irén elmondta, az idei tábor az emlékezés jegyében telt, hiszen nagy veszteség érte a művészközösséget Kusztos Endre festőművész tragikus halálával.
A művésztábor 1979-ben alakult Nagy Pál, Kusztos Endre, Fülöp Dénes, Kedei Zoltán kezdeményezésére. A június 16-ra tervezett, várva várt megnyitó fényét egy tragikus esemény árnyékolta be: a táborba tartó Nagy Pál festőművész, a felesége, Kemény Zsuzsa és D. Varga Katalin bukaresti grafikusnő szörnyű halálhíre a helyszínen már összegyűlt művészek szívében mély sebet ejtett. 1980-ban emlékkiállítást szerveztek Nagy Pál tiszteletére. A kommunista hatalom nem nézte jó szemmel ezt a kezdeményezést, a festőtábort felfüggesztették. 1990-ben megalakult a makfalvi Wesselényi Művelődési Egyesület Fülöp Dénes tanár szervezésében. 1992-től – három év kihagyással – évente megszervezik az alkotótábort a Fülöp házaspár irányításával. Fülöp Dénes halála után felesége, Fülöp Irén tanárnő viszi tovább a nemes küldetést. Az idei tábor megszervezésében Fülöp Irén jobbkeze, Péterfi Levente tanár segített. Vass Imre alpolgármester a szervezésben, elszállásolásban nyújtott támogatást, a zárókiállításon a művészeknek a Makfalva, a Dózsák falva című falumonográfiát ajándékozta.
Sokan emlékeznek, hogy a festőtábor megalakulása előtt, 1969-től Makfalván Fülöp Dénes szervezésével irodalmi színpad működött. Évente kortárs írókat, költőket hívtak meg; elsőnek Kányádi Sándort, és ilyen alkalmakkor tárlatokkal tették teljesebbé a művelődési eseményt. Kusztos Endre, Suba László, Nagy Pál, Kedei Zoltán, Balázs Imre, Maszelka János, Olariu Gheorghe, Szécsi András, Kazinczy Gábor és más neves művészek működtek közre.
Idén Kusztos Endrére emlékezve a jelen lévő művészek emlékkönyvet nyitottak, ezt az állandó tárlat új helyén, a Dózsa- kúriában helyezik el. Íme az alkotók, akik egy termékeny hét után alkotásaikkal örvendeztettek meg bennünket a helyi művelődési ház kiállítótermében: Sz. Kovács Géza, Nagy Dalma, Károly-Zöld Gyöngyi, Deleanu Márta, Suba László, Kádár-Dombi Péter, Moldován Gyula, Orbán Irén, Sándor János, Kováts Mátyus Erzsébet, Joó Dénes és Bernád Ilona néprajzkutató, természetgyógyász, valamint ifj. Kovács Árpád fotós.
László János tanár Király László Menyasszonybokor című, Kusztos Endrének ajánlott versét adta elő, majd a Makfalva tiszteletére írt, Fohász a lent maradottak életéért című saját versét is elszavalta.
Isten adjon egészséget mind-annyiunknak a jövő évi viszontlátásig!
Doszlop Lídia
Népújság (Marosvásárhely)

KMN – Újrafogalmazott magyar közösség
A kárpátaljai magyarsággal vállalt szolidaritás, az összefogás, a megújulás és a normalitás fontosságát hangsúlyozták a 6. Kolozsvári Magyar Napok (KMN) nyitógáláján felszólaló közéleti szereplők.
Mint minden évben, hétfőn este is telt ház előtt nyitották meg a Kolozsvári Magyar Operában az egyhetes rendezvénysorozatot.
Gergely Balázs főszervező megköszönte a támogatóknak a rendezvénysorozat megszervezéséhez nyújtott segítséget. Kifejtette: az a tény, hogy immár hatodik alkalommal köszönthetik a távolról érkező résztvevőket, azt jelzi, hogy a magyar napok hagyományt teremtett, ennek keretében „megmutathatjuk a többségi társadalomnak kultúránkat és értékeinket”.
Ugyanakkor emlékeztetett: feladatuknak érzik a fontos magyar ügyek támogatását, így az idei rendezvény fókuszába a háború sújtotta kárpátaljai magyarság megsegítését állították. „Nem az az erős közösség, amely a másikat le tudja győzni, hanem az, amely képes megsegíteni testvéreit” – jelentette ki Gergely Balázs. Elmondta, hogy a 6. Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt bárki adakozhat a Kárpátalján élő magyarság számára a rendezvény több pontján felállított urnáknál, sms-ben vagy banki utalással.
Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke köszöntőbeszédében a széleskörű civil és politikai összefogás erejét hangsúlyozta, amelynek köszönhetően „a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt előtérbe kerül a város magyar jellege”.
A rendezvény sikerét szemléltetve rámutatott: kezdetben a román városvezetés tartózkodással fogadta az egyhetes magyar kulturális rendezvény ötletét, nem értették, hogy miért nem elég a hivatalos városnapok keretében megmutatni a magyar sajátosságokat. Ehhez képest immár Kolozsvár önkormányzata is kiemelt rendezvényként kezeli a rangos kulturális eseményt, „melyet nem szabad alárendelni kicsinyes érdekeknek”, hangsúlyozta Csoma Botond.
Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja beszédében rámutatott: a Kolozsvári Magyar Napok az élni akarás jele, erről árulkodik az a több mint 500 programpont is, melyek közül a fesztiválozók válogathatnak.
Emil Boc polgármester üzenetét Gheorghe Şurubaru alpolgármester olvasta fel, kifejtve: a városvezetés büszke Kolozsvár kulturális sokszínűségére, a város minden közösségnek az otthona kell hogy legyen.
„A mi kezünk ki van nyújtva”
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke a Kolozsvári Magyar Napoknak a teljes erdélyi magyarságot megmozgató hatását emelte ki, rámutatva, ennek mintájára immár Nagyváradon, Marosvásárhelyen és Brassóban is önálló rendezvénysorozata van a helyi magyarságnak.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának Fideszes elnöke a magyarság teljes megújulásának szükségességéről értekezett. Történelmi párhuzamot vont a reformáció közelgő ötszázadik és a trianoni döntés közelgő századik évfordulója kapcsán a jelenkorral.
Kifejtette: a reformáció annak idején „újrafogalmazta Európát és a magyarságot”, míg Trianon után a magyarság képes volt arra, hogy „újrafogalmazza Erdélyt”. Az újrafogalmazás kényszere most, az évfordulók közeledtével is jelen van, jelentette ki Németh Zsolt, aki nem hagyta szó nélkül az elmúlt időszakra jellemző román–magyar nyilatkozatháborút sem.
„Mi nem kívánunk olajat önteni a tűzre, a mi kezünk ki van nyújtva, várjuk azt a román vezetést, amelyik a kölcsönös tisztelet jegyében kész együttműködni velünk” – szögezte le az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke megköszönte a szervezők, illetve az erdélyi magyarok szolidaritását emlékeztetve, hogy a kárpátaljai magyarokat is segítségnyújtásra késztette egykoron a romániai Ceauşescu-diktatúra bukása.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke beszédében a bukaresti politikum legutóbbi magyarellenes megnyilvánulásaira emlékeztetett, kifejtve: nem felejthetjük el, hogy még mindig nem biztosítottak nyelvi jogaink, ilyen körülmények között pedig csodaszámba megy a KMN sikertörténete.
Akad még tennivaló
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke ezzel szemben a Funar-korszakot átvészelő kolozsvári közösség erejére emlékeztetett, rámutatva: végül a román közösség visszautasította a szélsőséges nacionalizmusáról ismert Gheorghe Funart. Ugyanakkor úgy vélte, hogy a normális légkör megteremtése terén akad még tennivaló, emlékeztetve, hogy nemrég festékkel öntötték le a Mátyás-szoborcsoportot, és lekaparták az egyik jegyautomatáról a nemrég kitett Kolozsvár feliratot.
„Immár azért kell küzdenünk, hogy a Kolozsvári Magyar Napok mottójában szereplő trendiség után a rend is helyreálljon, és a Mátyás-szobrot ne csak letakarítsák a rongálás után, hanem az elkövetőket a lehető leggyorsabban állítsák elő, és szolgáltassanak igazságot az igazságos Mátyás királynak” – fogalmazta meg elvárásait Kelemen Hunor.
A politikusok beszédeit követően a Magyar Állami Népi Együttes mutatta be a Mihályi Gábor rendező-koreográfus által színpadra állított Megidézett Kárpátalja. Hágókon innen és túl című előadást.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Rengeteg elöljárónak gyűlt meg a baja a törvénnyel
Összesen 24 megyei közgyűlési elnök, és 40 megyei jogú város polgármestere, illetve bukaresti kerületi elöljárónak gyűlt meg a baja a törvénnyel, azaz vagy az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) indított ellenük eljárást, vagy már el is ítélték őket, vagy az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) állapított meg hivatali összeférhetetlenséget az esetükben, amelynek nyomán el is veszítették tisztségüket.
A Mediafax hírügynökség összesítése szerint a 41 megyei közgyűlési elnök közül 24 ellen zajlik vagy zajlott valamilyen eljárás. Közülük a legtöbb, 14 a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Pártból (PSD) került ki, 9 a Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben jutott mandátumhoz, egy pedig RMDSZ-es. Tizenketten már el is veszítették tisztségüket, vagy a megye prefektusa függesztette fel őket.
A PSD-s megyei közgyűlési elnökök közül a Mehedinţi megyei Adrian Duicu – akit azzal gyanúsítanak, hogy Victor Ponta miniszterelnök irodájában követte el a befolyással üzérkedés bűncselekményét, amikor telefonon tisztséget ígért egy megvesztegetőnek – már el is veszítette mandátumát, de nem ezért, hanem mert jogerősen összeférhetetlenséget állapítottak meg az esetében.
Gheorghe Bunea Stancut (Brăila) egy kampányvesztegetési botrány miatt hároméves szabadságvesztésre ítélték, míg Constantin Nicolescu (Argeş) hét év nyolc hónapot kapott korrupció miatt.
A PNL részéről három megyei közgyűlési elnök veszítette el mandátumát, Florin Ţurcanut (Botoșani) hat hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték okirat-hamisítás miatt, Mircea Moloţ (Hunyad) ellen korrupció miatt nyomoznak, de összeférhetetlenséget is megállapítottak az esetében, Horea Uioreanu (Kolozs) pedig az ellene korrupció miatt indított eljárás nyomán veszítette el tisztségét.
Tisztségében maradt viszont Borboly Csaba, Hargita megye közgyűlésének RMDSZ-es elnöke, aki ellen hivatali visszaélés miatt zajlik eljárás. Megjegyzendő, hogy Bihar megyében a közgyűlés RMDSZ-es alelnöke, Kiss Sándor ellen is korrupció miatt zajlik eljárás.
A 103 megyei jogú város polgármestereinek, illetve a hét bukaresti elöljáró több mint egyharmada – 40 fő – került összeütközésbe a törvénnyel. A legtöbben – 20 fő – PNL-s, 14 PSD-s, 2 UNPR-es, 2 RMDSZ-es, egy MPP-s, egy pedig független.
A magyar polgármesterek közül Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai elöljáró már le is mondott az ellene korrupció gyanúja miatt indított, a politikus által koncepciósnak tartott eljárás miatt. Mezei János, Gyergyószentmiklós MPP-s polgármestere ellen is korrupciós vizsgálat zajlik, de ő nem mondott le. Kovács Jenő nagykárolyi elöljáró esetében az ANI állapított meg összeférhetetlenséget, de ez még nem jogerős.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Herczeg-tárlattal nyitották meg Pécs Napját Aradon
„Élő kapcsolatot fenntartani az aradi és pécsi polgárok között”
Festménytárlattal debütált kedden délután az Aradi Napok rendezvénysorozat (augusztus 17–30.) keretén belül már hagyományként megszervezett Pécs Napja. Az eseményt az aradi Klió Terem fogadta be, a látogatók Herczeg László festőművész (Budapest, 1950 –) kiállítását tekinthették meg. Arad testvérvárosának küldöttségét dr. Őri László pécsi alpolgármester, illetve Decsi István városházi képviselő vezette, továbbá jelen volt Horzsa Gábor, a Pécsi Kulturális Központ vezetője is.
A meghívottakat Bognár Levente aradi alpolgármester után Gheorghe Falcă polgármester is köszöntötte, hangsúlyozva: az idei városnapok középpontjában Arad pályázata áll, melyet az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésére fog még idén bemutatni. Mivel Pécsnek öt évvel ezelőtt sikerült elnyernie a rangos titulust, külön megtiszteltetés Aradnak, hogy (idestova 8 éve) testvérvárosi kapcsolatot ápolhat a komoly tapasztalattal rendelkező magyar várossal.
Dr. Őri László pécsi alpolgármester kiemelte, a két várost az elmúlt években egyre intenzívebb kapcsolat jellemezte. Mindkét város célja egyértelmű: élő kapcsolatot fenntartani az aradiak és a pécsi polgárok között. Arad pályázatával kapcsolatban hozzátette: a végső eredménytől függetlenül, a városnak csakis előnye származhat a versenyből.
A tárlatnyitó végén a pécsi küldöttség egy hivatalos nyilatkozatot nyújtott át Arad polgármesterének, ezzel is nyomatékosítva, hogy támogatja testvérvárosát a rangos megmérettetésben.
A festőművész szerény beszámolójában a kiállított alkotásokról csupán annyit mondott, megpróbált átmenetet képezni az absztrakt és a realista ábrázolásmód között.
A tárlat megtekinthető augusztus 30-ig, keddtől vasárnapig, naponta 9–17 óra között.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)

A Főtér arcai
A Kolozsvári TV magyar adásának huszonötödik évfordulója alkalmával mutatták be Bardocz Sándor A Főtér arcai című dokumentumfilmjét kedd este a Tranzit Házban. A Kolozsvári Magyar Napok keretében sorra kerülő vetítést beszélgetés követte.
A Román Televízió Kolozsvári Stúdiójának munkatársa összeállításában a kolozsvári Főtér „arcait” szándékozott bemutatni az elmúlt 25 év társadalmi, politikai, kulturális folyamatainak tükrében. A negyedszázadnyi történelmet felidéző képeken pillanatokra megelevenedik a város szimbólumává vált terének hányatott története, különös figyelmet szentelve a rosszemlékű „kolozsvári bíró”, a várost tizenkét évig vezető szélsőséges nacionalista Gheorghe Funar polgármester magyarellenes hadjáratára, annak következményeire. A dokumentumfilm szerzője kiemelte azt a kolozsváriak számára mind a mai napig megrázó élményként ható pillanatot, amikor 1992-ben a Mátyás-szoborcsoportra felkerült a továbbra is eltávolíthatatlannak bizonyuló Iorga-tábla, illetve a kolozsvári polgároknak az 1994-ben elrendelt régészeti ásatások megakadályozására tett kísérleteit.
Az ezt követő időszak a Mátyás-szobor restaurálásáról, a régészeti leletek befedéséről, a Fadrusz János alkotása előtti „üvegkoporsó” létrejöttéről szól. Az öt évvel ezelőtti átalakítását követően a Főtér az egymást érő tömegrendezvények helyszíne. Ezek változatossága, hangulata már egy új, békésebbnek remélt korszaknak a szerves része, mindemellett szó esett ezeknek a fesztiváloknak a hátulütőiről, a közeli műemléképületekre gyakorolt negatív hatásairól is.
A vetítés után Horváth Anna RMDSZ-es alpolgármester és szociológus férje, Horváth István, Marius Tabacu, a Transilvania Filharmónia igazgatója, és Guttmann Szabolcs műépítész beszélgetett a témáról Bardocz Sándorral. A tévés azonnal rákérdezett Horváth Annára: 1992-ben, a Iorga-táblának a Mátyás-szobor talapzatára történő visszahelyezésekor hogyan érezte volna magát alpolgármesterként. Kitérő választ kapott – Azokban az években nem éltem Kolozsváron – mondta az alpolgármester.
Bőbeszédűbbnek bizonyult Marius Tabacu, aki bevallotta: az 1989-es forradalom után 1992-ben érezte azt, hogy fél. – Tudtam, hogy ebből nagy baj lehet – utalt a helyi lakosok ellenállására, a Mátyás-szoborcsoport körüli élő láncra, amelyet Kolozsvár magyarsága szervezett a műemlék megvédésére. (Erre akkor került sor, amikor a polgármester utasítására 1992. december 1-jén, a román nemzeti ünnep napján (ismét) elhelyezték az emlékmű talapzatán azt az 1932-ben már egyszer sértő szándékkal kifüggesztett, majd 1940-ben eltávolított táblát, amely Nicolae Iorgának a „saját nemzetére támadó, de legyőzött királyról” szóló szövegét tartalmazta – szerk. megj.) – Eszembe jutott az, ami 1990 márciusában Marosvásárhelyen történt. Féltem, mert tudtam, hogy kezelhetetlenné válható indulatok szabadulhatnak el – magyarázta.
KISS OLIVÉR
Szabadság (Kolozsvár)

Széles Annát köszönti születésnapján a TVR
A Harag György rendezte Csehov-drámát, a Medvét sugározza a Román Közszolgálati Televízió 2-es csatornája augusztus 24-én, Széles Anna születésnapján. A 40 évvel ezelőtt készült fekete-fehér tévészínházzal ünneplik az egyik legismertebb romániai magyar színésznőt, aki 1989 óta Magyarországon él és dolgozik.
A Román Közszolgálati Televízió 2-es csatornáján 2013 szeptembere óta, minden hétfő este színházi produkcióra kapcsolhatnak a nézők. A színész Demeter András vezette „Produkciós Ház” legfrissebb alkotásai, valamint az archívumban megőrzött régi felvételek egyes darabjai, újabb és régi bemutatók, tv-játékok és színházi előadások láthatók a Nemzeti Televízió Színház műsorán. A tv-színházigazgató felel a repertoár összeállításáért is, amely kezdettől fogva tudatosan szerkesztett programot ajánl. Az évadok nagyobb témaköröket járnak körül, ily módon a színházszerető tévénézők behatóbban megismerkedhetnek a jubileumokhoz kapcsolódó kultúrtörténeti eseményekkel, korszakos színpadi alkotásokkal, személyiségekkel, intézményekkel, történelmi összefüggésekkel is. Például ebben az évben 155 esztendeje annak, hogy 1860. január 29-én Anton Pavlovics Csehov megszületett, ezért idén mintegy havi rendszerességgel különleges tv-színházi feldolgozásban láthatók a klasszikus orosz író művei.
Augusztus 24-ére kiváltképp érdekes csemegét kínál a közszolgálati csatorna. Azon a hétfő estén a hetvenes évek első felében, fekete-fehérben rögzített két Csehov-egyfelvonásos közül az egyik ráadásul magyar nyelvű adaptáció, melynek román fordítása a képernyőn feliratozva követhető. Rendezőjének kettős jubileuma van 2015-ben: Harag György (1925-1985) 90 éves lenne és 30 éve hunyt el. Júniusban, a születésnapja tiszteletére szintén Csehov, mégpedig „Gheorghe Harag” legutolsó rendezése, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Román Tagozatának Cseresznyéskert előadása emlékeztetett az egyik legnagyszerűbb romániai rendező örökségére.
A „Medve” televíziós rendezése éppen tíz évvel korábbi. Mi több, a produkció közkedvelt női főszereplője pont az adásnapon ünnepli a születésnapját. Ekképp a Televízió és a nézők a 40 évvel ezelőtt készült tv-játékkal köszönthetik Széles Annát: Isten éltesse sokáig!
„Ana Szeles”, ahogy akkoriban írták a nevét, máig talán a legnépszerűbb magyar színésznő Románia szerte, noha 1989 óta Magyarországon él és játszik. 50 éve végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, de már elsőéves korában felfedezte magának a román filmművészet. Akkor is államvizsga előtt állt még, amikor Liviu Ciulei a Cannes-i Filmfesztivál rendezői díját elnyert Akasztottak erdeje című, a tíz legjobb román film közé beválasztott, nemzetközi sikerű alkotásának „legjobb női alakításért” járó elismerését megkapta a mamaiai filmfesztiválon. A természetes aranyszőke, hosszú hajú, ártatlan arcú, vonzó ifjú sztár ugyanis nem csupán nagyon szép, de legalább annyira tehetséges. Széles Anna 1965-ben friss diplomásként a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja lett és maradt egészen addig, míg kisfiával együtt át nem települt Budapestre. Közben – remek színházi feladatok mellett – rengeteg román és magyar film fontos szerepeit játszhatja el. A közönség pedig nemzetiségtől függetlenül, egyformán imádja Székelyföldtől a Regátig és tovább. Népszerűsége tovább növekedik, amikor épp a „Medve” elkészültének évében, 1975-ben feleségül megy hasonlóan körülrajongott román kollégájához, Florin Piersichez. A televízióban gyakran szerepelnek együtt is, hisz a közönség duplán lelkesedik az álompárért. Házasságuk tíz év után felbomlik ugyan, de a barátságuk máig töretlen. Közös gyermekük, Piersic Dániel nem követte szülei mesterségét.
Az 55 perces „Medve” című tv-játékban, a csalfa férjét halálig gyászolni akaró fiatal özvegyasszony partnerei a tévés felvételek idején civilben 48 évesek, a marosvásárhelyi Székely Színház tagjai, és mindketten tanítanak a Színművészeti Intézetben. Az aggodalmas és hűséges Lukát bölcs riadtan alakító, rendkívül sokszínű színészegyéniség, aki mindenféle műfajban mindig emlékezetes karaktereket nyújtott, vagyis a kollégájánál majd egy hónappal idősebb, július 28-án született Tarr László (1927-2010) ráadásul Széles Anna kedvenc tanára is volt a főiskolán. Az akkori felsőbb évfolyam vezetőjét viszont inkább markáns hős-típusnak mondották. Az aranyember c. film Tímár Mihályaként közismertté vált Csorba András (1927-1987) augusztus 24-én hunyt el, egy nappal 60. életévének betöltése előtt, ekképp 88. születésnapjának előestéjén láthatjuk a Csehov-vígjáték címszerepében. Itt nem annyira Jókai-hős, mint amennyire orosz földbirtokos jelmezbe bújtatott, mulatságosan dühöngő, önhergelt magyart játszik. A címben szereplő idézőjel ugyanis a teljes Csehov-adaptációra vonatkozik: a szereplők viselkedésétől, a felvállaltan színházi díszleten át, a „nemzetkarakteri” vonások allúziójáig, no meg az ironikus-játékos értelmezésig.
A Medve a TVR 2-es csatornáján, augusztus 24-én, hétfőn este 20.10 órától tekinthető meg.
maszol.ro

Feledésre ítélt magyar utcanevek nyomában
Irigylésre méltó életpálya áll Asztalos Lajos mögött: írt, fordított és kutatott, miközben nyomdászként kényszerült leélni életének több évtizedét. Tucatnyi kötet szerzőjeként Kolozsvár helytörténetéről írott könyvei alapművek. Legújabb könyvbemutatóján beszélgettünk.
– Magyar nyelvű városnéző sétákon igazította el a Főtér és környéke épített örökségére kíváncsi kolozsváriakat és turistákat a Kolozsvári Magyar Napokon. Mekkora az érdeklődés a kincses város iránt?
– A rendszerváltás után, 1990-ben létrehoztuk a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaságot, és szervezetten kezdtünk foglalkozni városnézéssel: már az elején tömegek voltak kíváncsiak az eseményre. Az évek során sok előadás is elhangzott e tárgyban. Most azt tapasztalom, hogy a magyar napok által felkarolt városnéző sétáknak ismét megnőtt a közönsége, és jó hír, hogy sok a fiatal érdeklődő.
– Gyakran kell tévhiteket, mítoszokat eloszlatnia?
– Magyar közönség esetében nem igazán. A kolozsvári születésű városnézők sok mindennel tisztában vannak, a vendégek számára pedig minden adat újdonság, amit örömmel is vesznek. Habár nagyon ritkán vezetek nem magyar nyelvű városnéző sétát – hasonló kezdeményezésre már évekkel ezelőtt sem volt igény –, ilyen alkalmakkor óhatatlanul előkerül a mítoszrombolás. Amikor a Széchenyi téren átmegyünk, pontosítanom kell, hogy Mihály vajda nem Erdély fejedelme volt, hanem Rudolf Habsburg császár erdélyi megbízottja. Vannak román barátaim, akikkel történelmi kérdésekben vitázunk.
– Miről szokott velük vitatkozni?
– Léteznek nyilvánvaló történelmi igazságok, melyeket francia, olasz vagy magyar történész egyként lát, a román viszont az ellenkezőjét állítja. Tény például, hogy a román kivételével minden újlatin nyelvben sok a germán eredetű jövevényszó. Amikor a germán törzsek végigvonultak azokon a tartományokon, mindenhol nyomuk maradt. A románban ennek azért nincs nyoma, mert annak idején nem éltek itt. Magyar közvetítéssel honosodott meg jóval később nyelvükben a mester szó, például a Meşterul Manole balladában. Mondhatnám a szlávoktól átvett magyar helynevek sokaságát is: Visegrád, Nógrád, Csongrád, Veszprém, Kraszna... A románoktól egyetlen régi hely- vagy folyónevünk sem származik Erdélyben. A magyarázat egyszerű: a magyarok bejövetelekor nem éltek itt, nem volt kitől román helységneveket örökölnünk.
– Kolozsvári helytörténészként önt sokat foglalkoztatta a román–magyar párbeszéd, hiszen román nyelvű lapot is szerkesztett...
– Az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének kiadásában 1991 és 1993 között megjelent, és 22 lapszámot megért Puntea című havi lapnak magam voltam az egyik legkitartóbb szószólója. A román politikum és a sajtó részéről sok támadás érte a magyarságot, és úgy gondoltam, ha komolyan vesszük magunkat és törekvéseinket, a románoknak meg kell magyaráznunk az igazunkat. Készítettünk tematikus lapszámokat a magyar oktatásról, a Mátyás-szoborról, sorozatban közöltem a kolozsvári magyar utcanevek változásának történetét – érdemben tudtuk cáfolni a bennünket ért vádakat. E jobb sorsra érdemes lapnak voltak mélyen demokrata elkötelezettségű román szerzői is. Kezdeményezésünk két év után azon bukott meg, hogy az RMDSZ nem állt mellé, nem terjesztette, koloncnak tekintette.
– A Kolozsvári Magyar Napokon mutatták be legújabb könyvét, a Kolozsvár – közelről címűt. A tíz éve megjelent Kolozsvár. Helynév és településtörténeti adattár alapmű a kincses város helytörténete és történelme iránt érdeklődök számára. Vannak még fehér foltok?
– A szerzőnek mindig hiányérzete marad egy könyv megjelenésekor, mert a kiadó által véglegesnek tekintett változatból ki-kimarad valami. A több mint 600 oldalas adattár is foghíjasra sikerült: a kiadót szorította az idő, így a rövidebb változat mellett döntöttünk. A könyv megjelenése után a helyi napilapban, a Szabadságban, sorozatban közöltem a kimaradt részeket. Több évtizedes kutatás eredménye ez a munka. A kiadói ígéretek szerint jövőre sikerül kinyomtatni Kolozsvár általam immár teljesebbnek tekintett helytörténetét, és a kincses város fellelhető teljesebb adattárát.
– Mikor tudatosult önben, hogy Kolozsvárral, a kincses város múltjának tanulmányozásával kell foglalkoznia?
– A kiindulópont 1964 januárja volt számomra. Kolozsváriként egyik napról a másikra arra ébredtem, hogy a kétnyelvű utcanév-táblákat egynyelvűre, azaz románra cserélték. A háború után, 1945-ben a sarjadzó „román népi demokrácia” számára vállalhatatlan történelmi magyar személyiségekről elnevezett utcák nevét lecserélték ugyan, de az utcanevek mégis kétnyelvűek maradtak Ezt szüntették meg 1964-ben, majd a nyolcvanas évek vége felé az utolsó magyar utcanevet is eltűntették. Tősgyökeres kolozsváriként még édesapámtól hallottam az eredeti magyar utcaneveket, a hatvanas évek derekától pedig hangyaszorgalommal gyűjtögettem minden idevágó helytörténeti adatot.
– Akkoriban ezekről csak az íróasztalfióknak írhatott?
– Rendszeresen közöltem a helyi magyar napilapban, az Igazságban, illetőleg az Ifjúmunkásban is, helytörténeti írás azonban ritkán csúszott át a cenzúra szűrőjén. Emlékszem, 1574-ből származó sírfeliratokra bukkantam a középkori városfal maradványán és a Házsongárdi temetőben: ezekről írtam egy cikket az Igazságnak. A szerkesztő jóhiszeműen betördeltette, azonban a cenzor kidobatta, mert olyasmi nem jelenhetett meg, hogy „itt nyugszik, Istenben”... Volt még néhány hasonló, sikertelen próbálkozásom, de egy-két sikeres is, amikor az írás átcsúszott a szűrőn. Például a Művelődés 1985. évi utolsó számában a Dónát mondáról írt. Igaz, a Művelődésnek ez volt az utolsó száma, mert a lapot megszűntették.
– Miről írhatott a kommunizmusban?
– Sokat köszönhetek annak, hogy elkötelezett eszperantista voltam. Az eszperantó nyelv iránti szeretetet édesapámtól örököltem, a kérészéletűre sikeredett egyetemi tanulmányaim alatt, 1956 és 1958 között egy tanfolyam keretében sajátíthattam el az akkoriban nagy jövő előtt álló világnyelvet. A következő években sok levelezőtárssal ismerkedtem meg Európából, Amerikából, sőt a Távol-Keletről is. Budapesten élő unokabátyámtól magyar–eszperantó, eszperantó–magyar szótárt kaptam ajándékba. Első körben a Nagyapó mesefája sorozat számára különböző nyelvekből eszperantóra átültetett meséket, az Utunk című irodalmi lapnak verseket, elbeszéléseket fordítottam. Közben viszonylag jól megtanultam spanyolul és portugálul is, így nem csak európai, hanem latin-amerikai szerzőktől is fordíthattam. Számomra ez volt akkoriban a fő közlési lehetőség. Sokszínű és soknemzetiségű tartományai miatt Spanyolország különösen érdekelt. Noha levelezőtársaim évekig hívtak, a kommunizmusban nem kaptam útlevelet: 1993-ban juthattam ki először Spanyolországba.
– 1991-es nyugdíjazásáig nyomdászként dolgozott Kolozsvárt. Nem taglózta le az a tudat, hogy „bűnös” múltja miatt ígéretesnek induló értelmiségi pályája derékba tört?
– Nagyon korán, már tizedikes fejjel elkezdődött szélmalomharcom a kommunista hatalommal. A 2-es számú fiúlíceumban, a volt Kolozsvári Református Kollégiumban egy rendszerellenes szervezkedésbe keveredtem. A későbbi költő, Palocsay Zsigmond barátom 1952-ben arról győzködött, hogy valamit tenni kell, mert sok embert letartóztatnak. Nos, akkor tiltakozzunk! Mondtam, hogy így van, de ezt nem ússzuk meg. Ő rávágta, hogy mi ügyesebbek leszünk. Tervek születtek, hogy siklassuk ki a Szovjetunióba tartó valamelyik vonatot, robbantsuk fel a Kolozsvárt villamos árammal ellátó egeresi magasfeszültségű távvezetéket. Ez a kettő, szerencsére, nem került megvalósításra, de az már kézenfekvőbb volt, hogy röpcédulákat nyomtassunk. Volt két gumibetű-készletem, így készült el a kétezer példányban vécépapírra nyomtatott röpcénk, melyben magyarul és románul arra bíztattuk az embereket, hogy harcoljanak a vörös kutyák rémuralma ellen. Mai fejjel nézve is szép teljesítmény volt.
– A hatalom viszont nem nézte tétlenül...
– Érdekes, hogy a kiszórás idején, május elsején nem buktunk le, pedig 18 magyar fiatal vett részt az akcióban. Augusztus 21–22-én kaptak el, amikor egyik társunk meggondolatlanul újabb szórást akart, ezúttal vonatablakból. Egyik rokona buktatta le, utána mindnyájunkat letartóztattak. Három és nyolc év közötti börtönbüntetésre ítélték a társaság tagjait, összesen 35 magyar lányt és fiút. Azokat is, akik csak tudtak róla, de nem jelentették. Azért úsztam meg csak három év börtönnel, mert sem a nyomtatásban, sem a szórásban nem vettem részt, de a szekuritátés tisztek szerint én voltam a „nyomdatulajdonos”. Végül Palocsay Zsiga barátom édesapja, Rudi bácsi közbenjárására szabadultunk, aki akkoriban nemzetközi kertészeti díjakat nyert, nagy volt az elismertsége Bukarestben, így másodszori próbálkozására Gheorghe Gheorghiu-Dej pártfőtitkár szabadlábra helyeztette a társaságot.
– Ilyen előzmények után aligha lehetett az ötvenes években értelmiségi pályára gondolni...
– A börtön után érettségiztem. Amikor szabadultunk, azt mondták, eltörlik a büntetésünket, akár miniszterek is lehetünk, ha tanulunk és jól viselkedünk. Ezt komolyan is gondoltam, de 1958-ban, másodév végén a Bolyai Egyetem földrajz–természetrajz szakáról úgy távolítottak el, hogy esélyt sem adtak igazam megvédésére. Megélhetést kellett keresnem, így kötöttem ki a nyomdászat mellett. Amikor 1968-ban lehetővé tették, hogy újra kezdjem egyetemi tanulmányaimat, már házas voltam, két gyerek apja, így nem tudtam vállalni a nappali szakon kötelező évet.
– Egyetemi tanárokat is meghazudtoló következetességgel írt, kutatott, több könyve is megjelent. Elégedett a megvalósításaival?
– Úgy gondolom, hozzám mégis kegyes volt az élet, hiszen mindazt, amit tettem, a rendszerváltás után értékelték és elismerték. A magyar állam Ezüst érdemkereszttel tüntetett ki, és 2008-ban a Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületi tagjává választottak. Könyveim többsége a kincses város történelmi örökségének a megőrzését szolgálják.
Asztalos Lajos
Párizsban született 1936. január 31-én, szülei hazatelepedésével 1936 őszétől él Kolozsvárt. Tanulmányait a kolozsvári Református Kollégiumban kezdte, ahol tizedikes korában, 1952-ben államellenes tevékenységéért letartóztatták, és 3 év börtönre ítélték. Két évig a Bolyai Tudományegyetem Természetrajz–Földrajz Karának hallgatója, de büntetett előélete miatt 1958-ban eltávolítják az egyetemről. Volt munkaszolgálatos katona, kötőgyári munkás, majd gépszedő nyomdászként dolgozott 1991-es nyugdíjazásáig. Írásai az 1960-as évek elejétől, majd a spanyol, portugál, galego, francia nyelvű irodalomból készült vers-, elbeszélés-, regény- és népmesefordításai 1970-től jelentek meg a romániai, magyarországi, felvidéki, délvidéki lapokban és kötetekben. A rendszerváltás után kiadott hét helytörténeti kötet szerzője vagy társszerzője. 1996-tól a budapesti Madách Irodalmi Társaság tagja. 2001-ben az erdélyi magyar nyelv ápolásában, az anyanyelvi műveltség terjesztésében és a nyelvhasználat bátorításában szerzett érdemeiért elnyerte az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége Nyelvőrzés Díját. 2008-tól a Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületi tagja. 2011-ben helytörténeti kutatásaiért az EMKE Kőváry László-díjjal tüntette ki. 2012-ben irodalmi fordításaiért és átfogó helytörténeti munkásságáért Magyar Ezüst Érdemkeresztet kapott.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Bartók Béla-szobrot avatott Semjén Zsolt Nagyszentmiklóson
Bartók Béla szobrát, Aurel Gheorghe Ardeleanu temesvári szobrászművész alkotását avatta fel szülőhelyén, Nagyszentmiklóson Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szeptember 4-én, pénteken.
Semjén Zsolt beszédében kiemelte: Bartók Béla életére tekintve látni kell, hogy lelki, szellemi értelemben egyaránt rendkívüli gazdagság örökösei vagyunk. Munkássága példa az egymás felé fordulás, egymás gondolkodásmódjának közelítésére, elfogadására is. Az egymás felé fordulás különleges eszköze a zene közös nyelve - hangsúlyozta a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Kereszténydemokrata Néppárt által az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Semjén Zsolt kiemelte: Bartók Béla tevékenysége minden bizonnyal közelebb hozta egymáshoz a Kárpát-medencében élő embereket. A ma élő ember számára is ez legfőbb üzenete, a közelebb kerülés, a közel maradás lehetőségének megtalálása. A mai világban is az egyik legnagyobb megtartó erő, ha képesek vagyunk egymás felé érdeklődéssel fordulni - fogalmazott.
Bartók Béla élete, munkássága, szellemi, lelki hagyatéka példa az utókor számára, ezért is különösen fontos a Pro Bartók Egyesület tevékenysége, s az az összetartás, ami Nagyszentmiklóson a város nagy szülötte emlékének ápolásában tapasztalható - zárta beszédét a kormányfő helyettese.
A nagy magyar zeneszerző és népdalgyűjtő halála 70. évfordulójának emléket állító műalkotást az erdélyi település önkormányzata és a Pro Bartók Egyesület kezdeményezte. A szobrot a nagyszentmiklósi, egykori Nákó kastély előtt leplezte le a magyar kormányfő helyettese.
maszol.ro

Dragnea a Keletiben
Aggodalommal nyilatkozott az illegális bevándorlók befogadásáról és az uniós kvótákról Liviu Dragnea, az SZDP ideiglenes elnöke tegnap, miután felkereste a budapesti Keleti pályaudvart. A kormánypárt vezetője a magyar–román labdarúgó Eb-selejtező mérkőzésre érkezett Budapestre, ahol személyesen akart tájékozódni a migránsok helyzetéről.
A Hotnews.ro hírportál beszámolója szerint a politikus kijelentette: „Látni akartam a bevándorlókat, mert a román állam nagyon derűsen ajánlkozik, hogy mi is befogadjuk őket, holott azt sem tudjuk, fel vagyunk-e erre készülve vagy sem”. Dragnea úgy vélekedett, hogy vannak a bevándorlók között szánalomra méltó, elesett emberek, ugyanakkor furcsának tartotta, hogy a többség fiatal férfiakból áll, akik nagyon jól szervezetteknek tűnnek, elrejtik arcukat, amikor filmezik őket. Minden csoportnak megvan a vezetője, és egyetlen céljuk van, hogy eljussanak Németországba – mondta.
BARTÓK BÉLA-SZOBOR NAGYSZENTMIKLÓSON. Bartók Béla szobrát, Aurel Gheorghe Arde­leanu temesvári szobrászmű­vész alkotását avatta fel szülőhelyén, a Temes megyei Nagy­szentmiklóson Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes tegnap. Kiemelte: Bartók Béla életére tekintve látni kell, hogy lelki, szellemi értelemben egyaránt rendkívüli gazdagság örökösei vagyunk. Munkássága példa az egymás felé fordulás, egymás gondolkodásmódjának közelítésére, elfogadására is, tevékenysége minden bizonnyal közelebb hozta egymáshoz a Kárpát-medencében élő embereket. (MTI)
APRÓPÉNZ A MENEKÜLTEKNEK. A belügyminisztérium közlése szerint a hat romániai menekültközpontban (Bukarest, Giurgiu, Galac, Radóc, Nagysomkút, Temesvár) egy menekült eltartása aprópénzből kijön: naponta mindössze 3 lej értékben kapnak ételt, „zsebpénzt” pedig 60 banit. A szállás díja 1,8 lej/nap, minden migránsnak ingyenesen jár az orvosi és kórházi (sürgősségi) ellátás, krónikus betegségek esetén a kezelés. Amennyi­ben a migráns formailag is védettséget kap, kérvényezheti a munkaügyi minisztérium által biztosított segélyt, melynek személyenkénti összege nem haladhatja meg a napi 5,4 lejt. Ezt legfeljebb hat + három hónapig kaphatja kézhez. A letelepedési engedély megszerzése után a bevándorlók társadalmi felzárkóztatásukat elősegítendő programokon vesznek részt, amelyek célja, hogy állami segítség nélkül, önállóan is talpon maradjanak. A program keretében hat hónapig kapnak pszichológiai tanácsadást, felvilágosítják őket jogaikról, és segítséget kapnak a román nyelv elsajátításában is. Miután hivatalosan is megkapják a menekültstátuszt, személyi számot kapnak, amelynek alapján ugyanolyan jogokkal bírnak, mint a román állampolgárok, kivéve, hogy nem szavazhatnak. Munkakönyves állásokat pályázhatnak meg, és biztosított számukra a szabad helyváltoztatás az Európai Unió területén. Amennyiben nem jutnak munkához, a menekültek jogosultak a havi 540 lejes munkanélküli-segélyre. (Főtér)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bartók Bélára emlékeztek Nagyszentmiklóson
Szobor és hangversenyt
Hétfői lapszámunkban kis cikkben közöltük, hogy Bartók Béla szobrát avatták fel a múlt héten Nagyszentmiklóson. A világhírű zeneszerzőt ábrázoló alkotás Aurel Gheorghe Ardeleanu temesvári szobrászművész munkája, leleplezésére a Bartók Béla halálának hetvenedik évfordulója alkalmából szervezett eseménysorozat keretében került sor. A Pro Bartók Társaság évek óta népszerűsíti a zeneszerző életművét Nagyszentmiklóson, Bartók Béla szülővárosában, számos hangverseny, esemény, legutóbb pedig a szoborállítás idézi a város nagy szülöttjének emlékét.
Minderről, valamint a szoborállítás előzményeiről Tamás Sándor, a Pro Bartók Társaság elnöke mesélt lapunknak részletesen.
– Bartók Béla Nagyszentmiklóson született 1881. március 25-én. Jómagam marosvásárhelyi vagyok, Vásárhelyen jártam a zeneiskolába klasszikus gitár szakra, majd ott végeztem a gyógyszerészeti egyetemet is, ezután kerültem Nagyszentmiklósra. A '89-es változások után mindenki a saját szakmai előrelépésével volt elfoglalva, közöttük én is, két gyógyszertárat nyitottunk. De az évek múlásával észrevettem, hogy egyre kevesebbet foglalkoznak Bartók Béla emlékének ápolásával, életművének népszerűsítésével, ezért 2001-ben megalapítottuk a Pro Bartók Társaságot e céllal. Bartók születésének 120. évfordulóján hangversenyt szerveztünk, a koncert pedig szép hagyománnyá vált Nagyszentmiklóson. Akkor Kocsis Zoltán segítségével a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia tanárai és diákjai léptek fel a temesvári filharmonikusokkal közösen. Később a szegedi és temesvári konzervatóriumok vezetőségét kerestem fel – dr. Kerek Ferenc Liszt- díjas zongoraművész, a szegedi zeneakadémia volt dékánja nagyon sokat segített a további koncertek megszervezésében, olyannyira, hogy 2001-ben elvállalta a Pro Bartók Társaság művészeti vezetői tisztségét. 2006-ban kétnapos rendezvényt szerveztünk, 2011-ben szintén nagyszabású eseménysorozattal jelentkeztünk, és két évvel ezelőtt a Nagyszentmiklósi Polgármesteri Hivatal is elkezdte támogatni a rendezvényeinket, amelyek segítségével kis zenei központtá vált Bartók Béla szülővárosa. Az elmúlt tizenöt év alatt több mint hatvan hangversenyt szerveztünk Nagyszentmiklóson, és idén úgy gondoltuk: még emlékezetesebbé tesszük a rendezvényt, amelynek keretében a helyi Nákó-kastély előtt – a koncertek helyszínén – felállítjuk Bartók Béla egész alakos szobrát. Tervünkkel akadályba nem ütköztünk: a helyi polgármesteri hivatal biztosította a szobor elkészítésének anyagi hátterét, a Pro Bartók Társaság felelt a rendezvénysorozat megszervezéséért és lebonyolításáért, a magyar kulturális minisztérium Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkárának ígérete szerint anyagiakkal ez utóbbit segítette. Igencsak nívós eseményt sikerült szerveznünk: a szobrot Semjén Zsolt, Magyarország nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettese avatta fel, Bartók-árnyék címmel ősbemutatóra került sor (Hollós Máté szerzeményét dr. Kerek Ferenc és felesége, Kerek Fekete Éva adta elő), amelyet a Nagyszentmiklósról és a Pro Bartók Társaságról készült kisfilm levetítése követett, majd a magyar kulturális minisztérium által felajánlott koncert keretében Oravecz György zongoraművész játszott Bartók- műveket. A rendezvénysorozatot nagy siker övezte, valóban Bartókról szólt, minden zenekedvelő örömére.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Meghalt Corneliu Vadim Tudor
Kórházba utalását követően szívinfarktusban hunyt el szetember 14-én, hétfőn Corneliu Vadim Tudor, román politikus, aki szélsőséges nézeteiről volt híres.
Corneliu Vadim Tudort hétfőn délelőtt súlyos állapotban szállították a bukaresti katonai kórház szívsebészerti osztályára, miután otthon rosszul lett. A Mediafax hírügynökség tájékoztatása szerint az orvosok megpróbálták újraéleszteni a politikust, akin műtéti beavatkozást is végrehajtottak, ám az életét már nem tudták megmenteni. C. V. Tudornál 18.30-kor állapították meg a halál beálltát.
A költő, író, újságíró, politikus 1949. november 28-án született Bukarestben. A kommunista rendszer alatt újságíróként, költőként és szerkesztőként dolgozott, az 1970-es évek elején a România Liberă egyik szerkesztője volt, majd később, 1975-től a román kormány hivatalos hírügynökségéhez, az Agerpreshez szerződött át. Tudor az 1989-es forradalom előtt verseiben előszeretettel dicsérte, és istenítette Nicolae Ceauşescu kommunista diktátort.
1992 és 2008 között szenátor volt a bukaresti felsőházban az általa alapított PRM színeiben, 2009-ben szerzett európai parlamenti képviselői mandátumot. Politikai karrierje csúcsát a 2000-ben rendezett romániai államfőválasztáson érte el, amikor Ion Iliescuval együtt bejutott a megmérettetés második fordulójába, ahol azonban alulmaradt.
Két évvel ezelőtt kibékíthetetlen ellentét alakult ki közte és egykori kebelbarátja, Gheorghe Funar volt kolozsvári polgármester, a PRM egykori főtitkára között. Konfliktusuk nyomán Funar átvette a hatalmat az alakulat élén, kezdeményezésére pedig a PRM eltávolította az elnöki tisztségből C. V. Tudort.
A „Néptribünnek” is nevezett politikus karrierje során erőteljes idegengyűlöletéről, elsősorban magyarellenességéről híresült el. Többször nevezte terrorista szervezetnek az RMDSZ-t, kezdeményezve az alakulat betiltását. Az általa szerkesztett România Mare című kiadványban egy alkalommal a zsidók és magyarok kivégzését szorgalmazta.
Székelyhon.ro

A XVI. Magyar–magyar Gazdatalálkozó sikere
Tartalmas előadások az összetartozás jegyében
Amint azt többször is meghirdettük, szombaton az AGROMALIM 2015. Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár részeként megszervezték a XVI. Magyar–magyar Gazdatalálkozót. A Kiállítási Csarnok B pavilonjának az emeleti tárgyalójában valamivel 10 óra után Horváth Imre AMMGE-alelnök, műsorvezető köszöntötte a félháznyi hazai és anyaországi mezőgazdászt, üzletembert és szakembert, illetve a prezídiumban helyet foglaló Gheorghe Seculiciot, az Arad Megyei Kereskedelmi Ipari- és Agrárkamara elnökét, dr. Torda Mártát, Magyarország Földművelésügyi Minisztériuma Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok főosztályának az osztályvezetőjét, Simona Alice Mant, Románia Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumának az államtitkárát, Sebestyén Csabát, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének az elnökét, illetve Faragó Pétert, az RMDSZ Arad megyei szervezetének az elnökét. A műsorvezető felkérte a Kamara elnökét, a fórum megnyitására.
A magyar–magyar gazdatalálkozók előre vitték a mezőgazdaságot
Gheorghe Seculici köszöntőjében örömének adott hangot, amiért a XXVI. AGROMALIM otthont ad a XVI. Magyar–magyar Gazdatalálkozónak, ami a kiváló együttműködés eredménye. A továbbiakban a 240 hazai és külföldi vállalatot megmozgató nemzetközi kiállításban és vásárban rejlő üzleti lehetőségeket méltatta, majd sok sikert kívánt a Magyar–magyar Gazdatalálkozóhoz.
Faragó Péter RMDSZ megyei elnök köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelve: az eddig megszervezett magyar–magyar gazdatalálkozók mindig előre vitték a mezőgazdaságot, ami nagyon fontos az Arad megyei magyarságnak, hiszen többsége vidéken él, ezért a mezőgazdasághoz fűződik az élete. Éppen ezért, az érdekvédelmi szervezet kiemelten támogatja a mezőgazdaságot. Az RMDSZ megyei szervezetében működő Mezőgazdasági Szakbizottság elnöke, Kocsik József egyben az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének az elnöke is, akinek és csapatának ezúton is megköszönte a Magyar–magyar Gazdatalálkozó megszervezésében kifejtett fáradozásukat. Zárszavában sok sikert kívánt a Gazdafórum munkálataihoz.
Dr. Torda Márta, a Magyar Földművelésügyi Minisztérium osztályvezetője miután tolmácsolta Tóth Katalin helyettes államtitkárnak az AGROMALIM, illetve a találkozó szervezőihez és résztvevőihez intézett üzenetét, A víz a mezőgazdaságban, mint éltető erő témakörre építette fel mondanivalóját. Ebben az emberi élet nélkülözhetetlen elemének, a víznek a fontosságát ecsetelte az őstörténettől, napjainkig. A határokat is átszelő vízfolyások, illetve nemzetközi vizek használatáról, szabályozásáról szóló egyezmények a vízhasználat és a fenntartható gazdasági fejlődés elengedhetetlen feltételei. Éppen ezért, nemzetközi konferenciákon szabályozták és újraszabályozzák a vízhasználat kérdéseit. Mivel a víz elsőrendű feltétele a mezőgazdaságnak, a Magyar Földművelésügyi Minisztérium az egész Kárpát-medencére érvényes mezőgazdaság-serkentő stratégia kidolgozásának a híve. Mert a szülőföldön való megmaradás és boldogulás alapvető feltétele a mezőgazdaság fellendítése, amire erőforrásként kell tekinteni. Azt úgy kell alakítani, hogy utódaink is megélhessenek belőle. Éppen ezért a Földművelésügyi Minisztérium mindent megtesz azért, hogy a Kárpát-medence mezőgazdasága megmaradjon, fejlődjön. Ennek egyik eleme a mostani Magyar–magyar Gazdatalálkozó, de a december 23–25. között Budapesten sorra kerülő Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár is, ahol a külhoni mezőgazdászok részére 250 négyzetméteres kiállítóteret biztosítanak. Felkérte a gazdálkodókat, minél többen vegyenek részt a fórumon.
A továbbiakban Simona Alice Man, a hazai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára mondott köszönetet a meghívásért, a Magyar Földművelési Minisztérium képviselője megismerésének a lehetőségéért. Fontosnak tekinti, hiszen az RMGE tagjai végeredményben a román mezőgazdaságban tevékenykednek, ezért az ő gondjaik egyben a minisztérium gondjai is. Mert az idei szárazság nemzetiségre való tekintet nélkül, a legtöbb gazdálkodónak a munkáját megnehezítette. A klímaváltozások a vízzel kapcsolatos gondokat a jövőben tovább súlyosbíthatják, amelyeket csakis nemzetközi összefogással lehet enyhíteni. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium nagyszabású, 7 év lefolyású tervet dolgozott ki az öntözőrendszernek az egész országra történő kiterjesztésére. Erre 7 éven keresztül évente 145 millió eurót kívánnak fordítani. A gazdálkodókat arra kérte, bízzanak a minisztériumban.
Sebestyén Csaba RMGE-elnök hozzászólásának első mondatait az államtitkár asszonyhoz címezte, ezért románul mondta el, hogy az általa vezetett gazdaszövetség a munka hatékonysága érdekében, mindenben együtt működik a minisztériummal. A továbbiakban magyarul adott hangot örömének, amiért a fórumon újra találkozhat az ismerős arcokkal. A Magyar–magyar Gazdatalálkozó ötlete az I. Orbán-kormány idején született, amikor az RMGE az akkori földművelésügyi tárcavezetővel, dr. Torgyán Józseffel írta alá az erről szóló szerződést. A helyi szervező Egyesület érdeme nem kisebb azáltal, hogy az országos szervezet is besegít. Az azóta megszervezetett gazdafórumok mindig fontos üzeneteket fogalmaztak meg a két szaktárca, illetve a gazdálkodók felé. Ugyancsak itt, ezelőtt 5-6 évvel mondták ki azt is, hogy szükség van egy Kárpát-medencei közös agrárstratégiára. A víz nem csak a gazdálkodók, hanem az érdekvédelmi szervezetek számára is fontos, hiszen emiatt új kihívások jönnek létre. Az RMGE azért tudott ilyen hosszú ideik megmaradni, mert a gazdák gondjaira mindig megtalálták a megfelelő válaszokat. Most új, a mezőgazdaság számára szükséges víz biztosítása a legnagyobb kihívás, amire megoldást kell találni. Az RMGE ebben is teljes együttműködésről biztosítja a gazdálkodókat, de a szaktárcát is.
Ezt követőn Horváth József az Orosháza és Vidéke gazdakör elnöke, a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumáénak alapító elnöke tolmácsolta Jakab Istvánnak, a Magyar Országgyűlés alelnökének, a MAGOSZ elnökének az üzenetét.
Nt. Jakab István evangélikus-lutheránus lelkipásztor vezetésével a fórum résztvevői magyarul, illetve románul fohászkodtak az egyetértésért, a jó termésért.
Szakmai előadások
A negyedórás kávészünet után szakmai előadások következtek, melyek során dr. habil. Horváth József, a Szegedi Tudományegyetem Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karának a dékánja Innovatív mezőgazdasági oktatással és kutatással a jövő agrárszakembereiért, dr. Somogyi György kutatómérnökA paprika, mint hungarikum címmel tartott előadást. Majd dr. Csőcs János, a Temesvári Agrártudományi Egyetem tanára értekezett, Enachiuc Dumitru projektmenedzser az Alsó-Maros árterület Helyi Akciócsoport munkájáról számolt be, Tasnádi Gábor Császárfa/Palownia a zöldbefektetés címmel, míg Bánszky József ügyvezető Energiatakarékos gabonatárolás címmel tartott előadást.
Lica Cociuban egyetemi tanár, az Arad Megyei Tanács alkalmazottja, igen érdekes pályázati lehetőségről számolt be, ami a nagylaki vámházak felszabadulásával nyílna. Komjáti Endre fűszerpaprika-kereskedő ezúttal is bemutatott néhány különleges csomagolású terméket. Mivel e szakmai előadások némelyike igen terjedelmes, ugyanakkor érdekes is, velük különálló írásokban foglalkozunk.
Kiállítók között
A gazdafórum után a résztvevők a kiállítóterület szélén felállított sörsátrak mellett rotyogó bográcsos pörköltek körül gyülekeztek. Út közben magyar résztvevők iránt kutakodtunk a B pavilonban, ahol ezúttal is találkoztunk a nagyzerindi Szénási Ferenccel és a mézeskalácsaival, közös standon állított ki a Tulipán Könyvesbolt és Borozó Csipkár Imre fazekasvarsándi paprikatermesztővel, akinek az őrleményét dr. Somogyi György paprikaszakértő szaglással, szemrevételezéssel, ízleléssel elemezte, megállapítva: annak a minősége a szegedi legjobb minőségű őrleményekkel vetekszik. Nem véletlenül, hiszen azonos magról, hasonló eljárással termesztették, dolgozták fel.
Amint Csipkár Imre elmondta, a 400 négyzetméteres sátrában eddig 320 kiló száraz őrleményt termesztett, amihez egy kevéssel segít a szabadban termesztett fűszerpaprika is. Azért termeszt ott is, hogy évente összejöjjön az 500 kiló őrlemény, amivel igen elégedett.
Pörkölt, nótázás, jókedv
A sörsátrak mellett javában rotyogott a pörkölt a bográcsokban. A zimándközi Szabó Sándor és csapata két bográcsban mintegy 50 kiló sertéshúsból főzött pörköltet. A majláthfalvi bográcsban Nyári Imre nyugdíjas gazdálkodó őzpörköltet főzött, miközben a helybeli gazdák asztalánál Jenes Ferenc harmonikakíséretével nagyban nótáztak. A kisiratosiak birkapörköltjét Szatmári Pál és Lévai Tibor főzték, savanyúdinnyével tálalták. A pécskai gazdák pörköltjét id. Zágoni Szabó András és csapata főzte. Ezúttal nem volt verseny, minden szakács a saját gyönyörűségére, a legjobb tudása szerint készítette. Hogy ízlett, az is bizonyította, hogy a helyszínen lévők szívesen kóstolták végig a pörkölteket, majd sörrel, borral öblítették, amitől a jókedv a magasba csapott, nótázni kezdtek. A majláthfalvi nótázókkal dr. Torda Márta osztályvezető is szívesen énekelt együtt, tovább erősítve az összetartozás érzését, megalapozva a Magyar–magyar Gazdatalálkozók szép hagyományának a jövőjét.
A szervezők, Kocsik József elnök és csapata, ezúttal is köszönetet mondanak a támogatóknak, illetve a megyei gazdaköröknek, amelyeknek a tagjai a maguk által hozott húsból főztek pörköltet a találkozó résztvevőinek, nagyban hozzájárulva a rendezvény sikeréhez.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Gyuszi atya és a brádi szórványközösség
A dél-erdélyi 12 ezer fős városban, Brádon ma már csak 200 magyar él, kb. fele-fele arányban katolikusok és reformátusok. A római katolikus pap, a vegyes házasságból született Buciuman Gheorghe Traian, Gyuszi atya a gyulafehérvári magyar teológián tanult. Magáról és a magyar közösségről beszélt Barta Csabának.
Gyuszi atya elmondta: miután az általános iskolát románul végezte, a sors úgy hozta, hogy a papi életet válassza. Amikor a gyulafehérvári katolikus líceumban jelentkezett, csak néhány szót tudott magyarul, majd elutasította, hogy Jászvárosban tanuljon, ő inkább Gyulafehérváron jelentkezett a teológiára. Neki könnyebb a kis brádi szórványközösséget megérteni és vele azonosulni, mert ő is egy kis közösségből, Zalatnáról származik – magyarázta a Buciuman Traian Gheorghe.
115 személy van a nyilvántartásában, de ez a szám egyre fogyatkozik, nagyrészt nyugdíjasok, sok a temetés – panaszolta Gyuszi atya, aki már három éve ápolja fiatalos lelkesedéssel ezt a kis közösséget. Az is panaszként hangzott el, hogy kevés gyermek jár hittanórára. Viszont a karácsonyi szereplésekbe számos gyermek bekapcsolódik, azokon ortodox vallású gyermekek is részt vesznek.
A beszélgetés során az is elhangzott, hogy a szentmiséken az atya mintegy 70 százalékban magyar nyelven beszél, de minden esetben figyelembe veszi a nemzetiségi összetételt, és igyekezik mindenkit saját anyanyelvén „kiszolgálni”.
Gyuszi atya két kultúra szüleményeként szerencsés embernek tartja magát, mert a két kultúra legjavát próbálta mindig elsajátítani, és értéküket megőrizni.
Brádon az iskolában csak fakultatív módon lehet tanulni a magyart, már Déván van magyar iskola, ahová nem ingáznak az itteniek, sőt sok esetben a magyar szülők is románul beszélnek otthon – mesélte szomorúan az atya.
Buciuman Traian Gheorghe borúlátó a brádi szórvány jövőjét illetően, ő 10-15 éves távlatokban nem mer tervezni, már csak konzerválni próbálja az itteni értékeket. „Az emberi anyagot legnehezebb konzerválni, mert az ember mindig egy jobb megélhetést igyekszik biztosítani magának, gyermekeinek, és nehéz elérni, hogy az ember mindig az értékeket vigye magával, ha már elvándorol – fogalmazott Gyuszi atya a beszélgetés végén.
Kossuth Rádió
Erdély.ma

Autonómia: elmélet és gyakorlat
Önálló döntéshez való jog
"A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kisebbségi szemináriumsorozatának idei utolsó állomása, amelyet Autonómia: elmélet és gyakorlat címmel szerveztünk, ismételten arról győzött meg mindenkit, hogy folytatnunk kell a párbeszédsorozatot, hiszen mérvadó előrelépés a kisebbségi közösségek és a többségi társadalom kapcsolatában csak akkor következhet be, ha képviselőik egymást folyamatosan informálják a közösségeik számára fontos témákról, problémákról" – jelentette ki Borbély László, az alapítvány elnöke a kétnapos szeminárium záróbeszédében.
Borbély szerint az RMDSZ azért választott a dél- tiroli autonómiamodellhez hasonló tervezetet, mert abban világosan meg vannak fogalmazva azok a kitételek, amelyek minden téren védelmezik a kisebbségben élő közösségeket.
Az európai idegengyűlölet és nacionalizmus
"A menekültügy egyik napról a másikra nem megoldható problémáinak orvoslása után is szembe kell néznünk majd az idegengyűlölettel és nacionalizmussal. Ez a mi kisebbségi törekvéseinkben is jelentősen megnehezíti a megoldás- és partnerkeresést. De nem jelenti azt, hogy megtorpanunk, és nem beszélünk a romániai magyar közösség célkitűzéseiről" – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök. Az RMDSZ elnöke szerint a jelenlegi geopolitikai helyzet nem kedvez az őshonos kisebbségek jogairól és törekvéseiről való közéleti állásfoglalásnak, de erről mégis folyamatosan beszélni kell, még akkor is, ha az Európai Uniót most a határainál történő helyzet foglalkoztatja, és az aktuális téma a menekültügy.
A kisebbségi jogok tekintetében három korszakról beszélt: az első 1993-ig tartott, Romániának az Európa Tanács parlamenti közgyűlésébe való felvételéig. A másodikban a kisebbségek képviselői sikeresen fogadtatták el törekvéseiket a többségi társadalommal. Ennek azonban 2007-ben, Románia EU-csatlakozásával vége szakadt. A jelenlegi, harmadik korszakban lelassult a kisebbségi jogok érvényesítése, a többségi politikumra nem nehezedik külső nyomás, nemzetközi szintű elvárás. Elmondta, hogy tavaly bocsátották közvitára a regionális autonómiára vonatkozó törvénytervezetüket, amely kiindulópontként a működőképes dél- tiroli modell elemeit használta fel. Viszont az autonómia közvitája kapcsán nehezményezte a folyamatosan ismétlődő berögződéseket, sztereotípiákat, illetve a másság és az újszerűség keltette félelmeket.
Kelemen Hunor a tanügyi törvényt nevezte az utolsó olyan romániai jogszabálynak, amely a kisebbségi közösségek igényeit is figyelembe vette, de felháborítónak tartja, hogy a törvény előírásait nem sikerült betartatni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen.
Európának jelenleg nincs megoldása
Európának jelenleg nincs megoldása az etnikai kérdések rendezésére – jelentette ki Markó Béla szenátor. Véleménye szerint téves megközelítés, ha az autonómia kapcsán kizárólag egyfajta közigazgatási felosztásra gondolunk. "Az autonómia egy olyan elv, amely elválaszthatatlan az etnikumközi viszonyok általános rendezésétől, gyakorlatilag nincs elvi, csak nagyságrendi különbség például egy önálló magyar iskola és egy bizonyos terület sajátos státusának elfogadása között. Az autonómia ugyanis nem más, mint az önálló döntéshez való jog mindazokban a kérdésekben, amelyek az adott kisebbséget érintik. Az önálló döntéshozatalhoz való jog elengedhetetlen feltétel a kisebbségi közösségek önazonosságának megőrzéséhez" – jelentette ki.
A menekültválság kapcsán úgy vélte, a jelenlegi feszültségek nem az egységes Európát, hanem a nemzetállamokat erősítik. "Az európai vezetőknek most lett volna alkalmuk arra, hogy együttműködjenek, ehelyett kerítéseket építenek egymás között" – tette hozzá.
Fel kell gyorsítani a megértés és elfogadás folyamatát
"Jogosan érezzük úgy, hogy kevés az előrelépés, tapasztaljuk, hogy a többség, a romániai elit nem áll készen az EU több mint 16 országában sikeresen működő kollektív jogok rendszerének elfogadására. De látnunk kell, hogy a román társadalom a szociális, gazdasági élet számos más területén is lassan fejlődik. Elég, ha az elmulasztott országos jelentőségű infrastruktúra-fejlesztésekre gondolunk, a megígért és soha meg nem épített sok száz kilométer autópályára" – fogalmazott Vincze Loránt, a FUEN alelnöke. Kijelentette: szeretné, ha egy következő konferencián az autonómiamodellek között már az erdélyi magyarok önrendelkezéséről is beszámolhatna, és az autonóm területek zászlói között a székely zászló is ott lenne. Mint mondta, az autonómia romániai elfogadtatását célzó munkát folytatni kell: "érdekvédelmi szervezetként, európai partnereink segítségével az a feladatunk, hogy a megértés és elfogadás folyamatát minden eszközzel felgyorsítsuk. Ehhez folyamatosan ismételgetnünk kell érveinket, koncepciónkat, szövetségeseket kell keresnünk a román többség soraiból, és mindezek mellett fel kell mutatnunk a magyar közösség egyöntetű támogatását".
Az autonómia megoldása Romániában várat még magára
Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke hangsúlyozta: az autonómiáról szóló kerekasztalok, egyetemi kutatások, rendezvények már huszonöt éve zajlanak, de az eredmények nem igazán látszanak. Arról is beszélt, hogy a PEL mindig is támogatta az autonómiát mint demokratikus megoldást a magyar közösség megmaradására Erdélyben és szülőföldjén. "Ez 25 év után sem változott meg. Meglátásom szerint, amíg Romániában létezik a megosztottság a magyar közösségen belül az autonómia eszközeivel kapcsolatosan, amíg az Európai Unióban a kisebbségek státusa nem prioritás, az autonómia megoldása Romániában is várat még magára. Azt hiszem, ebben a kontextusban nagyon fontos lenne, hogy a magyar közösség állítson össze egy leltárt arról, amit a 25 év alatt elért, és azokról az elvárásokról, amelyek léteznek, és ezen belül a különböző törvényeket és a különböző autonómiaformákat is nevezze meg. Ugyanakkor meg kell nevezni, kik a partnerek ebben. Fontos elmondani, hogy az autonómia megvalósítása a liberális demokrácia elveit, az európai közösséget fogja megerősíteni, és ezt a dokumentumot feltétlenül román és angol nyelven is meg kell jelentetni, mert ebben a pillanatban sokan úgy érzik, hogy többfajta autonómia is létrejöhet: olyan autonómia is, amiben egy állam kerítéseket húzhat fel, de olyan is, amiben egy nagyhatalom elfoglal egy félszigetet. Fontos, hogy a romániai magyar közösség erőteljesen tudja kifejezni, hogy az az autonómia, amire vágyik, nem szeparatizmus, a demokratikus elvekre és az európai hagyományokra épül, és azokat erősíti" – jelentette ki a PEL elnöke.
A tanácskozáson jelen volt Gabriel Andreescu, a Nemzeti Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem tanára, Carla Andrea és Constantin Sergiu, a Bolzanói Kisebbségkutató Intézet munkatársai, Firczak Gheorghe, a Romániai Rutének Kulturális Egyesületének elnöke, Horváth István, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elnöke, Frunda György, a miniszterelnök tiszteletbeli tanácsosa, Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Márton Árpád képviselő, az RMDSZ autonómiatervezetének társszerzője, Nastasa- Kovács Lucian, a Román Akadémia G. Baritiu Történelemtudományi Kutatóintézetének munkatársa, Novák Csaba Zoltán történész, a Román Akadémia marosvásárhelyi Gh. Sincai kutatóintézetének munkatársa, Cristian Pirvulescu egyetemi tanár, a Pro Demokrácia elnöke, Salat Levente egyetemi tanár – BBTE, Sigmirean Cornel egyetemi tanár – Petru Maior, Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Szokoly Elek politikai elemző.
Konklúzióként fogalmazódott meg, hogy bár léteznek érvényben lévő kisebbségi törvények, és Románia több nemzetközi egyezményt is aláírt, nincs egy olyan követési rendszer, amely a vállalt jogok alkalmazását biztosítaná. A résztvevők egy olyan monitoring- rendszer kialakítását javasolták, amely világosan megfogalmazza, milyen kötelezettségeik vannak azoknak az intézményeknek, amelyeknek a törvény szerint alkalmazniuk kell a nemzeti kisebbségi közösségekre vonatkozó jogszabályokat.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Beszélő kövek Óradnán
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete által a Beszterce-Naszód megyei Óradnán és a közigazgatásilag hozzá tartozó Radnaborbereken július közepén tartott riporttábor termését mutatták be szeptember 12-én az óradnai kultúrházban a X. Óradnai Magyar Napok során. A Szűcs László által szerkesztett, Nem magyarul magyarok című könyvben megjelent szocio­riportok, tényfeltáró anyagok, a környék múltját, az ércbányászat szerepét, a két település magyar közösségének rendhagyó identitástudatát bemutató írások között helyet kapott Szekeres Attila, a Háromszék munkatársa Beszélő kövek Óradnán című írása, melyet terjedelmi okokból rövidítve közlünk.
Radna, a Radnai-havasok névadója érc, legfőképp ezüstkitermeléséről volt híres. A ruda szláv szó ércet jelent. Így, más érclelőhelyekhez hasonlóan, ez a település is a Radna nevet kapta. A 19. század második felében került neve elé a régiséget jelző előtag, Óradna néven említik, a később keletkezett közeli Újradna településtől való megkülönböztetésként. Mesél a múlt
Óradna központjába érve a könyvekből, képekről, tévéfelvételről ismert középkori templomromot kerestük. Nem találtuk, s rá kellett kérdeznünk. Az 1965-ben felszentelt nagyméretű ortodox templom mögött áll, eltakarva. Mögötte görögkatolikus templom, mellette az ahhoz tartozó harangtorony. A romok hatalmas méretű egykori épületről tanúskodnak. Építészet- és művészettörténészek feltárásai alapján kéttornyos, háromhajós bazilika állt itt. Az egykori két tornyából szemből nézve a jobb oldalinak a keleti fala maradt meg, az ablaknyílások tanúsága szerint két emelet magasságig. Némi falmaradvány is hozzá tartozik. Az egykori két torony közötti homlokzatfalból is megmaradt egy rész, s azon szakszerűtlenül renovált portálé, a nyugati kapu tátong. A betonos beavatkozást felirata szerint 1925-ben végezték.
A romos épület köveit felhasználva az egykori templom szentélyét újjáépítették – templommá. Ezt az építkezést 1260–1270 közé időzíti Entz Géza művészettörténész. Bejárata fölötti román nyelvű felirat szerint 1859-ben renoválták, és meghosszabbították az 1242-ben a mongolok által lerombolt templom romjain. Valójában egy évvel korábban zúdultak itt be a tatárok.
Óradna ezüstbányászatáról volt híres. Német telepesek érkeztek ide a 12. század második felében, és bányavárost építettek ki. Korábban szláv település lehetett itt, erre utal neve. Temploma alatt II. István király korabeli pénzérmékre bukkantak. Az uralkodó 1172-ben hunyt el, tehát e dátum előtt épülhetett a nagy méretű szerzetesi templom, melyet Domonkos-rendinek vagy Ferenc-rendinek említenek. Egy orosz krónikában Родна (Rodna) néven szerepel a virágzó bányaváros, az 1235-ben keletkezett iratnak egy 1425 körül készült másolata maradt fenn. Aztán a város hatalmas templomát 1241-ben lerombolták a tatárok. Erről Rogerius mester váradi kanonok ír Siralmas énekében: Kadan király elérte a gazdag Radnát, amely a hegyek között feküdt, egy királyi német várost ezüstbányákkal, amelyben nagyszámú nép lakott. Más leírás így szól: A tatároknak egy vad csoportja Kadán vezér alatt észak felől rontott Erdélynek. Három napig tartott, míg a radnai szoroson áthatolhattak és Radna vidékére érkeztek. Ott akkor egy német város állott, melynek lakói gazdagok valának és bányászattal foglalkoztak. Egyes utólagos leírásokban szerepel, hogy a tatárok lemészárolták a templomban összesereglett radnaiakat.
A krónikákból kitűnik, hogy nagy, virágzó település volt Radna, akkor főként Rodna-ként említve. Ám 1440-re mintha megállt volna az élet. Luxemburgi Erzsébet királyné a már lakatlan Radnát a Jakcs családnak adományozta.
Később ismét megtelt élettel. 1631-től luteheránus papjait említik. Az utolsó lelkész 1766-ban hagyta el a települést. Ez ismét német lakosságra utal. Időközben 1764-ben a határőrség megszervezésekor Mária Terézia királynő a görögkatolikus egyháznak adta az egykori Mária-templom maradványait és környékét. Ez időszakban, amikor Naszód vidéke román többségűvé vált, számos konfliktust jeleztek a Radna-völgyi románok és az óradnai szászok, illetve magyarok között. Több magyar család hagyta el a vidéket, részben Máramarosba, de főleg Moldvába telepedtek át. 1760. március 16-án a radnai magyarok és szászok a hatóságok segítségét kérik a valachok önkényeskedése ellen. Templomok A középkori német szerzetesi templom szentélye helyén 1260–1270 között kis templomot építettek. Az a reformáció után protestánssá vált. 1764-ben a román görögkatolikus egyház kapta meg, s 1859-ben bővítette. Ma is áll. A római katolikusok az 1770-es években fakápolnát építettek, 1782–1783-ban plébániát alapítottak, majd a kápolna helyére 1824-ben kincstári támogatással kőtemplomot emeltek a Szentháromság tiszteletére, ma is használják.
Időközben megszaporodott a román lakosság Óradnán. Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben című gyűjteményes munka Erdélyt tárgyaló, 1901-ben megjelent kötetében olvasható: ma falusias község, melynek 4340, többnyire oláh földmívesekből és bányászcsaládokból s csak kevés magyarból álló lakossága van. Felmerült egy ortodox templom építésének szükségessége. 1938-ban letették annak alapkövét. Ám 1940-ben a vidék Észak-Erdéllyel együtt Magyarország részévé vált. A második világégést követően ismét Romániához került, de az akkori rendszer nem kedvezett a templomépítésnek. 1948-ban a szocialista Románia vallásrendelete megszüntette a görögkatolikus egyházat, és vagyonát az ortodox egyháznak adta. 1965-ben befejezték az új templomot. Hatalmas, egy központi és két melléktornyos, kupolás neobizánci stílusú építmény. Uralja a központot. Az 1989-es rendszerváltást követően a feléledt görögkatolikus egyház visszakövetelte templomát, épületeit és telkét. Nem ment egyszerűen. A Beszterce-Naszód Megyei Törvényszék 2013-ban elrendelte a telek megosztását olyanképpen, hogy a régi templom, a harangtorony és a templomrom a görögkatolikusoké legyen, az ortodoxoké marad a templomuk és közvetlen környezete. Utóbbiak fellebbeztek. A Kolozsvári Táblabíróság tavaly hozott végleges ítéletében helyben hagyta az alapfokú döntést, és perköltség megtérítésére kötelezte az ortodox egyházat – derül ki az igazságszolgáltatás honlapjáról. Sírkövek a temetőben
Kíváncsiak voltunk, miről mesélnek a kövek a temetőben. Kalauzunk Strâmbuné Osztrovszki Erzsébet, akinek hozzátartozói a dombon nyugszanak, az úgynevezett magyar temetőben. Az első, településre néző részben magyar, magyaros nevekkel vagy csak magyar keresztnevekkel találkoztunk, továbbá idegen hangzású vezetéknevekkel is, de már jócskán keveredtek ide román családnevek. Hátrébb már szinte csak román nevek olvashatóak a síremlékeken.
Itt nyugszik felirat alatt olyan nevek szerepelnek, mint: Szilágyi András, Bráz Ignác, Viliczki János, Debreczeni Ana, Schultz Ilonka, Miskolczi János, Skhneider Ferencz, Varga Petru, Kellner Károly, Lönhardt Antal, Karácsonyi János, Kincses János, Bauer Ferenc, Schuller Nándor, Tersancki Marika, Perhált Péter, Bindiu Ilona. Megjegyezzük, egy családnevet csupán egyszer tüntettünk fel. Egyik kereszten csupán ennyi jelent meg: Visky család. Más kövön Fodor Gheorghe neve, alatta: Istenem kezedbe ajánlom lelkemet.
Más magyar/magyaros nevekkel is találkoztunk: Sturavics Antal, Tankovics Antal, Körösi Péter, Barany Károl, Vinkler Lajos, Tersánszki Ferdinánd. Továbbá magyar vezeték- és román vagy románra fordított keresztnevekkel: Szabo Iosif, Mezöfi Florian. De román feliratú sírköveket is láttunk. Aici odihnesc (Itt nyugszik) felirat alatt: Viliczki Vasile, Somkereki Mihai, Tankovics Vergina, Szilagyi Istvan, Fari Bela, Ernszt Ioan. Továbbá Sabo Emil, Czervenski Norbert, Konrad Stefan neve alatt: Dormiţi în pace (Nyugodjék békében). A magyar temetőből szép kilátás nyílik a városra. Gyönyörű a hegyes, erdős környék, ám kimagaslik a neobizánci stílusú ortodox templom fehér tömege, s rondítja a tájat a központban levő szálló kék tetőzete. Gróf Zichy Domonkos emléke
A dombról leereszkedve egy másik temető terül el az erdő alatt, az utca mentén. Román temető, ám annak legmagasabb pontján kiemelkedik egy csiszolt fekete obeliszk, zicsi és vázsonykői gróf Zichy Domonkos (1808–1879) – a felirat szerint a szenvedő felebarátok jótevője, orvosa, ápolója – síremléke. A felirat fölött egy lyuk látszik, abból jócskán megfakult piros-fehér-zöld szalag lóg. Hozzá kell tennünk, hogy a síremlék felállításakor oda grófi koronát erősítettek, ám annak nyoma veszett. Zichy Domonkos előbb rozsnyói (1841), majd veszprémi püspök (1842). Öccsét, Zichy Ödönt Görgei Artúr árulás vádjával kivégeztette. Zichy Domonkos lemondott püspöki tisztségéről, Salzburgba menekült. 1858-ban az Órada közelében levő Majoron telepedett le. Ottani kúriáján kívül Radnaborbereken és Dombháton is villája volt. Megromlott egészségi állapota miatt választotta a jó levegőjű, gyógyfürdővel rendelkező vidéket, ám az év hidegebbik felében már nem tartózkodott itt. Ismert volt jótékonykodásairól. Csak az óradnaiakra szorítkozunk. Életrajzírója, Bíró Vencel közölte róla 1942-ben: 1872-ben az óradnai római katolikus templomnak gyönyörű készleteket vett, majd lila színű miseruhát ajándékozott. A következő évben ugyanoda orgonát ígért, melyet utóbb el is készíttetett. 1874-ben baldachint, miseruhát, négy év múlva meg két oltárt ajándékozott e templomnak. Egyiket lugosi házi kápolnájából, a másikat Olaszországból hozatta. Ez utóbbi ereklyés oltárt a borbereki templomban helyezték el. Az óradnai templomnak 1879-ben is ajándékozott miseruhákat. Áldozatkészsége jutalmazására az ottani egyházközség őt 1877-ben tiszteletbeli főgondnokká választotta.
Kalauzunktól megtudtuk, Pál Vilmos Barna csíkszentgyörgyi plébános, főesperes még óradnai szolgálata idejében kezdeményezte Zichy-emléktábla állítását.
A római katolikus templomba Kiss Attila plébános kísért el. Megtudtuk, a liturgia magyarul és románul zajlik. A templomlátogatók száma meghaladja a kétszázat, ám a nagy többség csak gépiesen mondja a betanult magyar válaszokat, a magyar prédikációt tucatnyian, ha értik. A falon fehér márványtábla hirdeti: Gróf Zichy Domonkos 1879–1999 volt veszprémi püspök halálának 120. évfordulója alkalmából állít(t)atott az óradnai hívek hálája jeléül az orgonáért és a harangokért. Az orgona koronázópárkányán ott díszeleg a Zichy család grófi címere. Nem akármilyen hangszerrel állunk szemben. Építője az F. Rieger & Söhne cég. A Franz Rieger által alapított osztrák orgonaépítő cég hírnevét bécsi, salzburgi, londoni, budapesti (Mátyás-templom) orgonák öregbítik. Zichy Domonkos adományát az idő kikezdte. Az első világháború idején főbb sípjaiból golyót öntöttek, aztán az 1970-es években teljesen elnémult. Osztrovszki Erzsébet elmondta, a helyi tanács RMDSZ-es tagjaként sikerült kiharcolnia, hogy az önkormányzat támogassa az orgonajavítást, így mintegy harmincévnyi szünet után 2007 óta ismét szól.
A Zichy-tábla szomszédságában egy egészen friss emlékkő is áll a falon: Ez a tábla BAUERNÉ MADARÁSZ ILONA (1942–2013) Julianus-díjas tanár emlékére állíttatott a római-katolikus hívekért és a magyar gyermekekért végzett több mint 45 éves áldozatos munkásságának elismeréseként. „NIHIL SINE DEO”.
Isten nélkül semmit fordítású latin jelmondat alatt román nyelven is megismétlik, kinek mily érdemeiért állították a jelt. Különben a család készíttette az emléktáblát. Visszatérve Zichy Domokosra: amint emléktáblája jelzi, a templom harangjai is az ő adományából kerültek a toronyba. A plébánia honlapján is olvashatjuk a most is meglévő egyik harang feliratát: Hegyen, völgyön, e szép tájon zengő szavad tovaszálljon.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Közös fejlesztési tervekről tárgyaltak Arad és Békés vezetői
A Románia–Magyarország 2014–2020 Határon Átnyúló Együttműködési Program (INTERREG) keretében az elkövetkezőkben lebonyolítandó közös fejlesztési projektekről tárgyaltak az aradi Városházán Arad és Békés megye vezetői hétfő délelőtt. Az esemény házigazdája volt Gheorghe Falcă aradi polgármester és Bognár Levente alpolgármester, továbbá Adrian Ţolea, a megye ideiglenes elnöke. A magyar küldöttséget Zala Mihály, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke, Simonka György országgyűlési képviselő és Szász Zsolt, a Békés Megyei Kormányhivatal pályázati referense képviselte. A megbeszélésen jelen voltak a békéscsabai és aradi önkormányzatok illetékes osztályainak a képviselői is.
Arad és Békés megye között több évre visszanyúló gazdasági és kereskedelmi kapcsolat áll fenn, hála az önkormányzatok közötti eredményes együttműködésnek. A közös pályázatok révén a két megyének fontos finanszírozásokat sikerült lehívnia, melyekkel jelentős mértékben hozzájárultak a térség gazdasági, szociális és infrastrukturális fejlődéséhez.
Az aradi önkormányzat sajtóirodájának közleménye értelmében a Phare–CBC, illetve a HU–RO programok keretében finanszírozott projekteket a helyi, illetve megyei önkormányzatok szintjén, továbbá az üzleti és akadémiai szférában, valamint egyéb területeken bonyolították le.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Az erdélyi románok elnyomása
Igyekszünk rövid betekintést nyújtani az erdélyi román egyház- és oktatástörténetbe, mert lépten-nyomon találkozunk azzal a véleménnyel – mind a magyar, mind a román médiában –, hogy a magyarok ezer éven át erőszakkal magyarosították, elnyomták a románokat. Nem tagadható, hogy itt-ott erre sor került. A határőrövezetekre vonatkoztatva – az első világháború idején – valóban adnak ki megszorító rendelkezéseket, de Erdélyben soha nem valósul meg az állami szintű magyarosítás, még akkor sem, ha az 1880-as évektől kezdve a román tannyelvű iskolákba bevezetik a magyar nyelv tantárgyként való oktatását.
Az első román iskolákat a 17. század első felében szervezik, számuk elenyésző. Az iskolák fenntartása a hívek és a papság feladata, a pópák a saját tudásuk és belátásuk szerint oktatnak. A románság ezeréves elnyomását emlegetők elfelejtik azt is, hogy Magyarországon és Erdélyben – az 1840-es évek derekáig – a hivatalos nyelv a latin. Azt sem harsogják, hogy Erdély rendi társadalmában mindenki, nemzetiségre való különbség nélkül, a saját társadalmi jogállásának megfelelő jogi keretek között élt. Nemzetiségi elnyomásról csak az beszél, aki nem ismeri Erdély történelmét, illetve azok, akik a történelmet politikai propagandaként használják. Az első erdélyi román iskolák
A magyar fejedelmek nemhogy nem akadályozzák, hanem támogatják a román iskolák szervezését. Báthori Gábor erdélyi fejedelem (1608–1613) felszámolja a román pópák jobbágyi státusát. Azonban az iskolaszervezést a román klérus nem mindig tartja szívügyének. Így például Ilie Vladika püspök, bár 1640-ben – a püspöki székbe való beiktatáskor – megígéri I. Rákóczi György fejedelemnek (1630–1648), hogy Gyulafehérváron román iskolákat alapít, ígéretét nem teljesíti. Végül a kultúrát támogató Rákóczi fejedelmi család elsőként indítja be a román iskolaalapítást. Fogarason Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony „az oláh nemzet” épülésére román nyelvű iskolát létesít. A század második felében I. Apafi Mihály fejedelem (1660–1690) folytatja elődei politikáját, védelmet biztosít a pópáknak a földesurak visszaéléseivel szemben. Támogatja a román nyelvű istentiszteletek tartását és terjesztését. Az iskolákat az egyház „veteményeskertjének” tekinti. Anyagilag segíti a fogarasi román iskolát, lehetővé téve annak magasabb szintre emelését. Ennek eredménye, hogy a fogarasi iskola pap- és tanítóképzővé alakul. Apafi a gyulafehérvári görög monostorban (1667) nyomdát és iskolát alapít. 1683-ban Szászvároson kinyomtatják az első román egyházi kiadványt.
Az erdélyi görögkatolikus román egyházat 1701-ben ismerték el. Az osztrák hatalom ösztönzi a románok katolikus hitre való térését, érthető, hogy az új egyházat bőkezűen támogatják, több kincstári uradalmat is adományozva számukra. Az egyház székhelye kezdetben Fogarason van, majd 1738-tól a püspökség Balázsfalvára költözik. Kezdetben a görögkatolikus papok képzése a katolikus iskolákban zajlik. A képzés magasabb szintje a kolozsvári jezsuita akadémián és a külföldi egyetemeken valósul meg, mert ezt a hatalmas egyházi uradalmak jövedelme lehetővé teszi. 1738-ban Balázsfalván elemi iskolát szerveznek, 1754-ben alsó fokú középiskolát alapítanak, 1772-ben már filozófiát is oktatnak, azonban a fő cél mindvégig a papképzés marad. Miután 1774-ben Balázsfalván nyomdát állítanak fel, lehetőség nyílik nagyobb számú görögkatolikus iskola szervezésére. Görögkatolikus püspökség alakul Nagyváradon is…
1794-ben a kolozsvári piarista (kegyesrendi) katolikus iskolában a diákok 27,1 százaléka román (görögkatolikus és ortodox) nemzetiségű. Arányuk 1846-ban 49,2 százalék. Itt tanult Ioan Leményi görögkatolikus, Vasile Moga ortodox püspök. Az iskola diákja volt a későbbi havaselvi iskoláztatás megszervezője, Gheorghe Lazăr is.
A dákoromán kontinuitás elméletének kidolgozói szabadon fejthetik ki véleményüket, köztük Samuil Micu-Klein, Gheorghe Şincai, Petru Maior. Ők alapozzák meg a román nemzeti tudatot. Petru Maior a budai Egyetemi Nyomda cenzoraként 1812-ben Budán kiadja Istoria pentru începutul românilor în Dacia (A románok eredetéről Dáciában) című könyvét. Az erdélyi iskola említett szerzői hozzájárulnak az 1791-es politikai beadvány, a Supplex Libellus Valachorum (Erdélyi oláhok kérelme) összeállításához.
A 18. század első felében az ortodoxoknak egy jelentősebb iskolája működik Brassóban. Számuk fokozatosan nő. Még a görögkatolikus Aaron püspök is – bár katolizáló szándékkal – létesít 56 népiskolát Dél-Erdély ortodox településein. A papok és a tanítók képzése alacsony színvonalú, áttörésre csak a 19. század derekán kerül sor. Şaguna püspök utasítására (1850-ben) Nagyszebenben tanítóképző intézet létesül. A szokásos hat hónapos teológiai képzés helyett kötelező lesz a kétéves, majd 1863-tól a hároméves képzés. A püspök utasítására elemi iskolák is létesülnek. Ezek alacsony színvonalára az 1870-es években végzett felmérés alapján következtetünk. Grigore Moldován, Torda-Aranyos vármegye tanfelügyelője úgy értékeli, hogy Şaguna püspök egyházmegyéjében az analfabetizmus 1868-ig alig változik. Şaguna közreműködésével alakul meg az Astra közművelődési egyesület, amely fiatalokat küld külföldre tanulni, 1851-ben pedig támogatja a brassói román főgimnázium létrehozását. 1852-ben egyházi kőnyomdát állíttat fel, és 1853-ban megjelenteti a Telegraful Român című hírlapot.
„Magyarosítás” Erdélyben
A román iskolahálózat fejlődése csak az 1868-as magyar oktatásügyi törvény után figyelhető meg. Néhány évtized alatt kiépül a magyarországi román iskolahálózat. Ha ezt összehasonlítjuk a szabad Romániában működővel, azt látjuk, hogy az „elnyomott erdélyi románok” helyzete sokkal jobb, mint a szabad Romániában élőké. Amíg Erdélyben minden 1016 román lakosra jut egy román tannyelvű iskola, addig a Kárpátokon túl csak 1418-ra. Megállapítható, hogy a 20. század első dekádjában Magyarországon közel egyharmaddal nagyobb számú diák tanulhat, mint Romániában. A magyar nyelv tantárgyként való oktatására bátortalan kísérleteket tettek 1879-ben és 1907-ben, de vehemens ellenállásba ütköztek. Megkezdődött az erdélyi román politikai elit magyarosítással való riogatása, amely mindmáig élő propaganda marad. Hirdetői elfelejtik emlegetni, hogy a román iskolák többsége (80 százalék) felekezeti, és a román egyházmegye szabja meg a tanfelügyeletet, valamint az oktatás nyelvét.
A magyar nyelv tantárgyként való oktatása azért sem lehet hatékony, mert a román tanítók zöme nem ismeri az államnyelvet. Őket a tanítóképzőkben nem kényszerítik a magyar nyelv megtanulására, az államnyelvet a hét román teológiai képző egyikében sem oktatják. 1880-ban a románok 5,7 százaléka beszél úgy-ahogy magyarul. A „nagy magyarosításnak” mondott 30 év után (1910-ig) a románok alig 12 százaléka állítja, hogy valamilyen szinten beszéli a magyar nyelvet, míg a román papság húsz százaléka. Az ó-romániai helyzet
Az 1864-es első román oktatási törvény előírja, hogy román állampolgárságúak csak román (tannyelvű) iskolába járhatnak. Amíg Erdélyben a magyar nyelv tantárgyi oktatása csak elméletben valósul meg, addig Romániában a román nyelv oktatása „modellértékű”. Nem tantárgyként tanítják, hanem csak e nyelven lehet tanulni. Nincs magyar nyelvű pap- és tanítóképzés. A százezernél több román állampolgárságú magyarnak nincs egyetlen magyar iskolája. Még a vallását sem gyakorolhatja anyanyelvén. A vallási és etnikai türelmetlenség illusztrálásra említjük meg, hogy az 1850-es évek második felében a bukaresti reformátusok kénytelenek a kálvinista csillagot levenni a templom tornyáról, hogy elkerüljék az ortodoxok ellenszenvét. A 19. század második felében a moldvai Szászkút református templomát megostromolják, a berendezést megrongálják, mert a templomban magyarul énekelnek, és a templom épületének formája (is) eltér az ortodox templomokétól. Az 1880-as években (Moldvában) az egyetlen magyar katolikus papnak megtiltják még azt is, hogy híveivel magyarul beszéljen.
Románosítás céljából hozzák létre az óvodákat. Az 1909-es első óvodai törvény után (1911-ig) 168 román óvodát szerveznek, melyből 133-at a magyarok (csángók) és bolgárok lakta településeken. Amíg az 1900-as évek táján Magyarországon nagyszámú román újság, folyóirat, szakmai lap és könyv jelenhet meg, addig Romániában egyetlen magyar nyelvű újság megjelenésére sem adnak engedélyt. A nemzetiségek elnyomásában Románia – Erdély megszerzése idején (1920) – már félévszázados gyakorlattal rendelkezik. Dobrudzsa bekebelezésekor (1878) Románia a lakosság túlnyomó többségének – a muzulmánoknak és zsidóknak – nem ad román állampolgárságot, amely teljes jogfosztottságot, kiszolgáltatottságot jelent. Hasonló módon járnak el Erdélyben is, ahol 1920-tól 1947-ig (eltekintve persze 1940–44-től) mintegy százezer magyar nem kap állampolgárságot.
Román iskolapolitika
Az 1921-es diszkriminatív földreform – más-más földreform valósul meg Moldvában, Havaselvén, Dobrudzsában és Erdélyben – megfosztja a magyar egyházakat azoktól a földbirtokoktól, amely évszázadokon keresztül a magyar iskolák és közművelődési intézmények fenntartását szolgálják. Miután elkobozzák a 372 ezer holdnyi egyházi földbirtok 84,5 százalékát, engedélyezik – az 1919-es kisebbségi szerződés előírása alapján – a felekezeti (egyházi) iskolák felállítását. A magyarság a román uralom kezdetén 645 magyar óvodával, 45 gyermekmenhellyel, 3500 ismétlő, 200 ipari és kereskedelmi iskolával rendelkezik. A nacionalista politika – a románosítás felgyorsítására – 1923-ban húsz megye területét kultúrzónává nyilvánítja. Mindazok a románok, akik a kisebbségek által lakott területen vállalnak munkát, 10 hektár földet, 50 százalékos fizetéskiegészítést és költözési segélyt kapnak. Az 1925-ös törvény az alkotmánytan, a történelem és a földrajz tanítását csak román nyelven engedélyezi. A magyar diákok román bizottságok előtti vizsgáztatása, valamint a kisszámú állami és egyházi iskola következménye az anyanyelven való tanulás visszaszorulása. 1930/31-ben a magyar tanulók 57,6 százaléka jár felekezeti iskolába. A középiskolások 54 százaléka nem tanul anyanyelvén. A bíróságokon 1921-től, a közigazgatásban 1922-től kötelező a román nyelv használata. Az ügyfelekkel az állami hivatalokban csak románul szabad beszélni. Az 1930-as években az állások betöltésének alapfeltétele a románnyelv-ismeret. Miután Románia megfelelő létszámú román tisztviselőt nevel – a román nyelv ismeretének hiányára hivatkozva –, mintegy tízezer szakmailag jól képzett erdélyi magyar hivatalnokot bocsátanak el.
A nacionalista román iskolapolitika mindmáig töretlen, csupán az 1945 és 1947 közötti pár év tekinthető kivételnek, amikor a béketárgyalások befolyásolására kirakatpolitikát folytatnak. Ekkor épül ki az óvodától az egyetemig működő magyar iskolahálózat, amelynek felszámolása – a párizsi békeszerződés aláírása után (1947. február 10.) azonnal megkezdődik.
Az olvasó – e részleges iskolatörténeti ismertetés alapján – összehasonlíthatja a magyar és a román nyelvi elnyomást. A magyar nemzetiségi politikáról megállapíthatja, hogy olyan liberális jellegű volt, amelyet még összehasonlítani sem lehet a románnal. Úgy véljük, itt az ideje, hogy megszűnjék az erdélyi magyarok és románok közötti gyűlölködés. Sajnos, a történelmi propaganda célja (ma is) a magyarellenesség fenntartása. A jelenleg tomboló „modellértékű” román nemzetiségpolitika célja a magyarság végleges felszámolása. A sikeres magyartalanítás eredményeképp a magyar nyelv ismerete és használata Erdélyben (is) egyre szűkül. Pomozi Péter nyelvész felmérései és statisztikai adatok arra mutatnak, hogy a határon túli magyarság és magyar nyelvűség 2060-ra teljesen felszámolódik. Hogy ez ne váljék valóra, szükséges kiharcolnunk a minket megillető közösségi jogokat, ideértve a területi autonómiához való jogot is.
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)