Betiltották a Wass-kötetek árusítását Csíksomlyón
Eltávolíttatta a rendőrség a szombati csíksomlyói búcsún portékáikat kínáló árusokkal Wass Albert köteteit, holott erre több illetékes elmondása szerint nem lett volna jogi alapja a hatóságnak.
A megyei rendőrség gazdasági osztályának munkatársai a szokásos ellenőrzések nyomán rendelték el, hogy az árusok leszedjék a standokról és a polcokról az író köteteit, arra hivatkozva, hogy Romániában tilos Wass Albert-irodalmat árulni, ugyanis az írót jogerős ítélettel háborús bűnösnek nyilvánították az országban. Az árusok egy része ennek nyomán Nyírő József köteteit is eltette.
Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőr-főkapitányság szóvivője portálunknak elmondta: a szombati ellenőrzések nyomán egy 35 éves csíkszeredai lakos ellen indítottak kivizsgálást, akitől húsz pólót és tíz könyvet koboztak el. A szóvivő a döntést a 2002/31-es számú sürgősségi kormányrendelettel indokolta, amely tiltja a fasiszta, rasszista, illetve idegengyűlölő szervezetek alapítását és szimbólumok használatát, valamint az emberiség elleni bűnöket elkövetett személyek népszerűsítését.
Ferencz Kornélia, a csíkszeredai Corvina Könyvesház ügyvezetője ezzel szemben kifejtette: a rendőrség a marosvásárhelyi Mentor Kiadó által törvényesen nyomtatott köteteket távolíttatta el.
Szabó Károly, a székelyudvarhelyi városi könyvtár volt igazgatója, jelenleg munkatársa a Székelyhon.ro-nak úgy nyilatkozott: valóban létezik Romániában tiltólista könyvekre vonatkozóan, de az olyan kiadásokat tartalmaz, mint például Adolf Hitler Mein Kampfja.
„Nincs tudomásom arról, hogy a listán Wass Albert is szerepelne. Ha bármely irodalom bekerül a névsorba, értesítik a könyvtárakat is, amelyeknek a raktárban kell tárolniuk a kiadásokat, és azokat csak kutatómunkára bocsáthatják az olvasók rendelkezésére. Megtörténhet, hogy sürgősségi rendelettel a közelmúltban Wass is a listára került, de még nem értesítették a könyvtárat” – magyarázta Szabó.
Káli Király István, a Wass-köteteket megjelentető Mentor Kiadó főszerkesztője határozottan cáfolta, hogy az író tiltólistára került volna. Szerinte a somlyói incidens a „túlbuzgó ellenőrzök” rovására írható, az eljárás pedig „hatalommal való visszaélést” jelent.
Jánosi András. Székelyhon.ro

Idős magyar sors öregek otthonában
A bágyoni öregotthon nagy társalgóasztalát körülülő néhány lakó Pálfi Éva szociális munkás társaságában tölti délelőtti programját. A 11 idős ember mintegy fele vesz részt a közös foglalkozáson a napsütéses délelőttön: aki nem ágyhoz kötött beteg, kimondottan örül, ha napi rendszerességgel összeverődik a négy asszonyból és egy férfiből álló asztaltársaság. Néhány percre magam is beülök közéjük. Nehezen indul a beszélgetés. Egy kintről jött ember mindig megzavarja az eltemetett múlt fölötti elmélkedést. Az öregotthonba „száműzött” idős embereket ritkán keresik fel hozzátartozóik, van, akit soha. A kíváncsiskodó akkor is sebeket tép fel, ha megpróbál a lehető legtapintatosabban „moderátori” szerepet vállalni. Az asztalfőn ülő egyetlen férfi, Korpos György arról beszél, hogy 11 éve, amikor felesége meghalt, teljesen megváltozott az élete. Hozzátartozók híján Körösfőről került be az idősek otthonába, azóta itt él. Elérzékenyülve beszél arról, hogy évek óta nem látogatja senki: utoljára néhány évvel ezelőtt jött el hozzá egy falubeli ismerőse...
Hasonló történetek sorakoznak. Kun Polixénia Kanadában élő keresztlányával tartja a kapcsolatot, aki két-három évente jár Erdélyben, akkor találkoznak. A többiek magukba roskadva hallgatnak: nem akarnak beszélni a kitéphetetlenül lelkükben hordozott örökségről. A öregotthon szociális munkása, kedves, fiatal lány megpróbál jobb hangulatot teremteni. Arról beszél, hogy a lehetőségek szintjén igyekeznek otthonosabbá, családbaráttá tenni a házat: nemcsak a változatos napi foglalkozások, a tágas, parkosított kertben eltöltött séta és pihenés szolgálja ezt, hanem a születésnapok és az egyházi ünnepek közös megünneplése is.
Kapacitásuk negyedén
A Torda közeli Bágyon negyven férőhelyes öregotthonának épületei ugyan nem kínálnak luxuskörülményeket, de erdélyi összehasonlításban állják a versenyt. Az 1350 lejes havi önköltség azonban sokak számára megfizethetetlen kiadás. Az évekkel ezelőtt 26 bentlakóval üzemelő öregotthon lakóinak egy része elhalt, és egyre kevesebb az új jelentkező.
Sógor Gyula gondnok (képünkön) a bekerülési kritériumokról beszél, amelyek között az egészségi állapot is szerepel. Olyan jelentkezőket látnak igazán szívesen, akik nem szenvednek súlyos betegségben, főleg nem a speciális gondozást igénylő Alzheimer-kórban. Kolozsváron létezik krónikus betegek gondozására szakosodott magyar öregotthon is, oda bekerülni azonban pénz kérdése: a havi 2000 lej körüli összeg kifizetése sok nyugdíjas számára lehetőségeit messze meghaladja.
Az 1996-ban alakult Misericordia – Irgalmasság Háza aranyosgyéresi alapítvány patrónusa, az időközben elhunyt lelkész-esperes, Sógor Gyula – a mai gondnok édesapja – még a hetvenes években Svájcban találkozott az időskori egyházi gondozással. A gyéresi református lelkésznek húsz évet kellett várnia, amíg Erdélyben is létrehozhatta az új egyházi szociális intézményt. Előbb Aranyosgyéresen próbálkozott, a helyi román polgármester azonban csak úgy engedélyezte volna, ha az önkormányzat is társtulajdonossá válik. Így került az öregotthon a Gyérestől mintegy 20 kilométerre fekvő Bágyon református szórványgyülekezetébe. A többségében unitárius lakosságú falu 25 tagú református gyülekezetében örültek, hogy a romos egyházi telekre végre élet költözik: a kétszáz éves felújított épületbe került az adminisztráció, az öregotthon lakói számára pedig nyugati támogatással két új épületet emeltek. A szűkös büdzsét ma is két holland alapítvány egészíti ki: egy-egy ellátott idős ember havi 1600 lejébe kerül az alapítványnak, és bizony nem mindenki tudja fedezni amegszabott 1350 lejes alapösszeget sem.
„A családi törvénykönyv nemcsak azt írja elő, hogy a szülőknek hogyan kell bánniuk a gyerekükkel, hogy a gyámhatóság ne lépjen fel ellenük, hanem arról is rendelkezik, hogy a gyerekek kötelesek gondoskodni öreg szüleikről. Az állam azonban csak a gyerekek jogaival foglalkozik, az idős szülőkével nem” – mondja Sógor Gyula. Hosszas jogi huzavonába kerül behajtani a gyerekeken a fenntartási költségeket, olyan esetet is említ, amikor négygyerekes szülők kerültek számkivetetten az öregek otthonába, anélkül, hogy a gyerekek kipótolnák az idős ember kevéske nyugdíját.
Rendszer közadakozásból
Öregotthont profitorientált vállalkozásban fenntartani Romániában lehetetlenség. Ez a történet szolidaritásról, emberi elkötelezettségről szól” – magyarázza Tokay Rozália (képünkön), a Magyar Mozgáskorlátozottak Társulata által fenntartott kolozsvári Szent Kamill Szociális Otthon vezetője. A gyerekkori bénulás következtében mozgássérült képzőművész hölgy rendszerváltás utáni élete egybeforrt az 1990-ben létrehozott egyesület, és a 2000-re megépült első magyar kolozsvári szociális intézmény történetével. Tokay Rozália jegyezte be az 1989 utáni első magyar egyesületet Kolozsváron, Gheorghe Funar pedig csak úgy akarta aláírni az öregotthon építési engedélyét, ha az egyesület nevéből kiveszik a magyar szócskát. Hosszú, több éves hercehurca következett, míg az Ausztriából hozott használt ruha árából mégiscsak elindult az építkezés.
„Amikor Bécsben a Kamilliánus Rend vezetőjének arról beszéltem, hogy készen állunk az építkezésre, de nincs pénzünk, visszakérdezett: van-e hitem? Amikor azt mondtam, hogy igen, ezekkel a szavakkal küldött haza: kezdjétek el az építkezést, mert a pénzről Isten gondoskodik” – mesél a kezdetekről. Az ingatlanegyüttes építésének minden mozzanatára igaznak bizonyult az osztrák szerzetes jövendölése: nemcsak a két tágas épület emelkedett fel adományokból, közadakozásból, de működését is az biztosítja. A hatvan főre tervezett öregotthonnak ma 40 lakója és 32 alkalmazottja van. A lakók 30 százaléka képes fizetni a bennmaradás költségeit, a fenntartáshoz szükséges pénz többi részét saját bevételekből és adományokból fedezik. Egyik emeleten vendégszobákat rendeztek be, ahol Kolozsváron tartózkodó szállóvendégeket fogadnak.
Tokay Rozália szerint Románia nemcsak abban különbözik Európa civilizáltabb részétől, hogy nem támogatja állami szinten az idősek ellátását, hanem abban is, hogy megdézsmálja azokat, akik önerőből erre vállalkoznak. Eddig több beadványt küldött a román törvényhozásnak, hogy legalább az adóktól és illetékektől mentesítsék az alapítványi működésű szociális intézményeket, de választ sem kapott. Az éves állami támogatás pedig kéthavi gázszámla költségeire lenne elegendő. A 200-300 lejes fejkvóta állami kifizetésére volna ugyan lehetőség, de cserébe az állam mindenbe beleszólna: többek között abba, hogy kik kerülhessenek be az intézetbe. Ezt a fajta együttműködést az alapítvány nem vállalja, hiszen a költségeik töredékének finanszírozásáért nem hajlandók lemondani önállóságukról.
Nyugati minta, romániai gyakorlat
Az elmúlt 25 esztendőben Romániában az egyházaknak és a magánalapítványoknak köszönhetően sok minden jó irányba változott az idős emberek ellátása terén, a nyugati modellt azonban nem sikerült meghonosítani. Az Európai Unió nyugati térfelén minden idős ember alanyi jogon jogosult szociális intézményi ellátásra, az intézményi beutalással járó gondozás költségeit az állam fedezi, amennyiben az érintett nyugdíja ezt nem teszi lehetővé. Az idős ember egyházi, alapítványi vagy magántőkével működő öregek otthonába kérheti felvételét. Nyugaton külön kategóriát jelent a magánintézmények luxuskörülményeket kínáló szolgáltatása, amit az igénylő fizet, cserébe viszont élete végéig külön szobát kap.
A hazai gyakorlat zömében egyházi és alapítványi tőkével működik, és az egyre fogyatkozó nyugati segítséggel fenntartott öregek otthona hálózatát jelenti. Ebben a rendszerben az ortodox egyház által működtetett szociális házak vannak előnyben, amelyek rendszerint a helyi önkormányzatokkal közösen kínálnak olcsóbb bekerülési lehetőséget a gondozásra szoruló, idős embereknek.
Amíg nem muszáj, szinte senki sem jön – szól Sógor Gyula tapasztalata. Sokan érdeklődnek, fontolgatják a lehetőséget, aztán amikor minden kötél szakad, megérkeznek a szerződés aláírására. Általában egy hónap próbaidő következik, ami alatt mindkét fél felmondhatja a megállapodást. Tokay súlyosabb esetekről is beszél, amikor a hozzátartozók eladják a szülő feje fölül a házat, és valaki értesíti az alapítványt, hogy az idős ember valamilyen pincehelyiségben vagy barakkban tengeti életét. Ilyenkor érte mennek, behozzák az intézetbe, az állami szervek ugyanis nem nagyon törődnek ezekkel az esetekkel.
Petőfi a tömbházrengetegben
A kolozsvári Hajnal negyed egyik csendes, félreeső utcájában felépített Szent Kamill otthon épületei által közrefogott udvaron Petőfi mellszobra fogad, nemzetiszínű szalagos koszorúkkal. A leányanya-központtal, magyar bölcsődével és óvodával kiegészítendő szociális épületegyüttes udvarát hamarosan gyerekzsivaj tölti majd be. Az otthon vezetői így is szeretnének családiasabb környezetet teremteni az öregek számára. Akik hamarosan nem csak Petőfi mellett, hanem történelmünk több nagy alakja mellszobrának társaságában pihenhetnek majd az udvaron. Tokay Rozália szerint a kolozsvári román hivatalosságoknak nem tetszik a magyar szoborpark ötlete, de nincs mit tenniük. Ő már Funar óta megszokta, hogy nem szabad engedni. Mert azért fontosak a magyar szociális intézmények, hogy ne csak magyarként éljük le az életünket, hanem az elmúlás időszakában is valahol otthon legyünk Erdélyben.
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Elbeszélnek egymás mellett
Bár a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságon megfogalmazták a válaszokat a csíkszeredai önkormányzati képviselők által elküldött kérdésekre, ezek mégsem jutottak vissza a városházára. A rendőrség most személyes találkozót javasol, tanácsülésen mutatnák be álláspontjukat.
Nem mozdult ki a holtpontról a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület és a városi rendőrkapitányság közti kommunikáció. Miután a csíkszeredai rendőrség képviselői korábban nem tettek eleget az önkormányzat helyi közigazgatási, jogügyi, közrend-fenntartási, állampolgári jogok és szabadságjogok tiszteletben tartásával foglakozó szakbizottsága személyes találkozóra szóló meghívásának, és azt válaszolták, hogy írásban kérik a kérdéseket, a képviselők április 4-én tanácsülésen döntöttek arról, hogy ezt megteszik. Hosszas egyeztetés után a 19 kérdést tartalmazó levelet, amelyet portálunk is közölt, május 9-én továbbították a csíkszeredai rendőrkapitányságnak.
Van és még sincs válasz
Mivel a törvény által előírt harmincnapos válaszadási határidő már eltelt, és mint megtudtuk, a városházára nem érkezett válaszlevél a rendőrségtől, Gheorghe Filip rendőrségi szóvivőt kérdeztük ezzel kapcsolatban. Mint elmondta, a levélben megfogalmazott minden kérdésre elkészültek a válaszok, viszont ezeket nem küldték vissza, mert az önkormányzati képviselő-testülettel történő személyes találkozón, tanácsülésen szeretnék bemutatni, illetve a témákat érintően párbeszédet folytatni. Filip szerint a személyes találkozót a levél is szorgalmazza, ezért tartják hasznosnak ezt a megoldást. Kérdésünkre, hogy mikor lenne a találkozó, azt mondta, amikor meghívják őket.
Nem értik a helyzetet
„Nem mi kezdeményeztük azt, hogy írásban tárgyaljunk egymással, hanem a rendőrség” – reagált a történtekre az elküldött levelet aláíró Fülöp Árpád Zoltán, az önkormányzat helyi közigazgatási, jogügyi, közrend-fenntartási, állampolgári jogok és szabadságjogok tiszteletben tartásával foglakozó szakbizottságának elnöke, furcsállva a helyzetet. Úgy vélte, ha már elindult a levelezés, akkor a kérdéseket meg kellene válaszolni. „Eddig is úgy volt, hogy elküldték a beszámolójukat, utána vettek részt a tanácsülésen” – emlékeztetett. Hozzáfűzte, nincs akadálya annak, hogy a képviselő-testületi ülésen részt vegyenek a rendőrség képviselői, mert ha a válaszok nem kielégítők, akkor további kérdéseket lehet feltenni. De ehhez szükség van először a leírt válaszokra. Egy lehetséges következő lépés lehet az ügyben a kérdések továbbítása a belügyminisztériumnak, mert ez még nem történt meg.
Kovács Attila. Székelyhon.ro

Novák Csaba Zoltán
VESZÉLYES VISZONYOK
Hogyan látta a román külpolitikai gondolkodás a magyar kérdést 1956 után?
Trianon-fóbia, kommunista ideológia, világ- és gazdaságpolitikai értelmezési különbségek bonyolították a kérdést.
A román külpolitikai gondolkodás magyarságképét 1956 után (is) rendkívül komplex ok-okozati tényezők befolyásolták, határozták meg. A kommunista ideológia, a világ- és gazdaságpolitikai értelmezési különbségek mellett meghatározó volt a két ország történelmi öröksége, a Romániában élő magyar kisebbség helyzete, az 1918 utáni utódállamokra jellemző Trianon-fóbiából fakadó bizalmatlanság, valamint a román kül- és belpolitikai élet változásai.
„Ezek mindenképpen azt akarják, hogy vitába szálljunk velük.” Az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő időszak Románia Magyarországgal való viszonyát, a román külpolitikai gondolkodást nagymértékben próbára tette és maghatározta az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc. A román pártvezetés két okból is kitüntetett figyelemmel kísérte a magyarországi eseményeket. A desztalinizációt eddig sikeresen elkerülő deji vezetésnek számolnia kellett az események ún. ideológiai következményeivel, másrészt pedig a romániai magyarokra kifejtett esetleges hatásával, a fegyveres lázadás Romániába, elsősorban Erdély magyarlakta részeire való átterjedésével. A pártvezetés ebből kifolyólag kitüntetett figyelemmel kísérte a budapesti eseményeket, megpróbált megfigyelni, kielemezni minden apró kis részletet.
Magyarországról kapott információk alapján a román pártvezetés azt a következtetést vonta le, hogy a magyarországi események Románia területi épségét is veszélyeztethetik. Valter Roman (a nagyváradi születésű Neulander Ernő), aki anyanyelvi szinten beszélt magyarul és kitűnően ismerte a budapesti közéletet, visszatérése után egy, november 2-án tartott KB ülésen megerősítette párttársaiban ezt a veszélyérzetet. Roman beszámolója azt jelezte, hogy a román csúcsvezetést már a forradalom napjaiban eluralta egyfajta fogadókészség minden, Erdélyre vonatkozó rémhírt illetően.
Az RMP-nek az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc jellegéről és annak a határokon túl kifejtett hatásáról leszűrt következtései hosszú ideig meghatározták Magyarország és az erdélyi magyarságról kialakított álláspontját.
A magyar forradalmárok iránt, az erdélyi magyar társadalom nagy többsége által táplált szimpátia és a forradalmi események és az azt megelőző folyamatok hatására aktiválódott erdélyi magyar értelmiségiek hozzáállása számos esetben kivívta magának a nemzetbiztonság szempontjából is veszélyes nacionalista vagy akár revizionista jelzőt.
A Securitate által 1957-ben kijelölt potenciális ellenségek listájára felkerült az ún. „magyar nacionalisták” csoport is és ugyanakkor a tömbmagyar területek is speciális megfigyelés alá kerültek. Ugyancsak 1956 után került sor a többségében magyarok által lakott területek informátorokkal való behálózása, a Securitate ottani működésnek tökéletesítésére.
1956 után a román titkosrendőrség és általában a politikai vezetés érzékenyebben reagált az ún. „magyar nacionalizmushoz” kapcsolódó kérdésekre. Annak ellenére, hogy az erdélyi magyar társadalom jelentős többségét érintő osztályharc során az osztályideológiára ellenséges elemek többsége teljesen eltűnt a döntéshozó vagy végrehajtó pozíciókból, a magyar nacionalizmus kérdése állandó témája volt, nem csak a belügyi munkának, hanem a politikai életnek is. Úgy is fogalmazhatunk az erdélyi magyarság ügye állambiztonsági kérdéssé vált.
Az új magyar kormány egy teljesen antinacionalista diskurzus alapján próbált berendezkedni és, 1956 után Magyarország egyfajta defenzív külpolitizálásra szorult, az első években arra kellett koncentrálnia, hogy megszilárdítsa belső hatalmát és újjáépítse külkapcsolatait. Ennek ellenére a román pártvezetés a Magyarországról átszüremlő hatásokban látta az ún. nacionalizmus probléma egyik fő okát.
A magyar forradalom utáni kedvező kül- és belpolitikai helyzetét a román pártvezetés arra próbálta kihasználni, hogy a saját szempontjából minél előnyösebben rendezze az ún. magyar ügyet. Belpolitikai szinten az ötvenes évek végén nagyfokú megtorló-tisztogató hadjáratot indított az összes, a pártvezetésre potenciálisan „veszélyes elemek” ellen, amelyből nem maradt ki az erdélyi magyarság sem. A letartóztatásokat, pereket, tisztogatásokat újabb lépések követték. Az eddig önálló státussal rendelkező, a nacionalizmus és szeparatizmus melegágyaként értékelt magyar kulturális intézmények jelentős hányadát felszámolták vagy hasonló román intézményekbe olvasztották be. A defenzívába kényszerült magyar külpolitikától pedig a román pártvezetés azt próbálta meg kisajtolni – sikeresen –, hogy elfogadja az eddig foganatosított, az erdélyi magyarságot érintő belpolitikai lépéseket, hogy a határokon túli magyarsággal való kapcsolattartást visszaterelje a hivatalos, a román fél által ellenőrzött és jóváhagyott keretek közé és mindezt szimbolikusan meg is jelenítse úgy a román és magyar közvélemény előtt, mint a szocialista táboron belül is.
A Kádár János vezette magyar pártküldöttség 1958-as romániai és Kállai Gyula 1959-es bukaresti látogatása híven tükrözi ezt az állapotot. Az 1958 februárjában lezajlott román-magyar találkozón az 1956-os események kerültek előtérbe, a magyarországi helyzet stabilizálásával kapcsolatos beszámolók, Románia segítségnyújtása, a nemzetközi helyzet értékelése.
A tárgyalás során a román fél különösebb problémákat nem vetett fel, a látogatást inkább saját kül- és belpolitikai pozíciói stabilitásának bizonyítására használta fel. Ilyen volt, pl. a két pártvezetés közös nyilatkozata, amely lényegében megerősítette a román fél számára előnyös politikai status quo-t. Ide sorolható, pl. a magyar fél azon kijelentése, hogy Magyarországnak nincsenek területi követelései Romániával szemben, vagy a magyar küldöttség erdélyi körútja is, amellyel a román fél a külvilág számára is bizonyíthatta, kül- és belpolitikai pozíciói a lehető legbiztosabb alapokon nyugszanak. A román pártvezetés, ráérezve a számára kedvező lehetőségekre határozott, megingathatatlannak tűnő állásponttal rendelkezett a magyar kérdést illetően.
Ez Kállai Gyula, az MSZMP PB titkára 1959-es bukaresti látogatása során ismét bebizonyosodott. A Kállaival tárgyaló román pártvezetők (Nicolae Ceauşescu, Vass Gizella, Leonte Răutu, Iosif Ardeleanu) alapos háttérmunkát igénylő felkészültséggel, helyzetismerettel lepték meg a magyar tárgyalófelet. A két ország kapcsolatát érintő összes kérdésben dominált a román nézőpont.
A budapesti román nagykövet beszámolóiból és a PB néhány ülésén elhangzottakból kiderült azonban, hogy a román pártvezetés Magyarországgal kapcsolatos aggodalmait az említett két találkozón elért diplomáciai sikerek sem szüntették meg.
Annak ellenére, hogy elismerték, a kádári vezetés számos, a román fél számára kielégítő lépést tett (kijelentette, pl., hogy Magyarországnak nincsenek területi igényei Romániával szemben, Magyarország gyakorlatilag elismerte a két egyetem összevonását is) úgy vélték, a magyarországi értelmiségi, kispolgári körökben, sőt a pártapparátus bizonyos szegmenseiben is románellenes, nacionalista légkör uralkodik.
A román félnek a Magyarországgal szemben tanúsított politikai hozzáállását Dej egyik 1959-es megjegyzése nagyon jól tükrözi. A román pártvezér a következő utasítást adta Pogăceanu nagykövetnek: „Nem szabad politikai vitába bocsátkoznod velük semmilyen kérdésben, sem a nemzetiségi politikát illetően, sem pedig a párt- és a kormánypolitikai kérdésekben.”
A trianoni határok békés eltüntetésén fáradoznak...” A hatvanas évek
Romániának a hatvanas évek második felében tapasztalható nagyon aktív külpolitikai szereplése és az ország belpolitikai életében bekövetkezett ideológiai fordulat nem eredményezett látványos javulást Magyarország és általában a magyarság megítélésében.
A magyar nacionalisták kérdése továbbra is külön hangsúlyt kapott a nemzeti érzésnek a hatvanas évek elejétől tapasztalható újszerű feléledésében is. A szocialista táboron belül „külön vizekre” evező Romániájában egyrészt megerősödött a hazafias érzés és ezzel párhuzamosan az attól való félelem is, hogy a különutas Románia pozícióit, lehetőségeit, sőt bizonyos esetekben akár területi integritását is veszélyeztetheti az esetleg a szovjetek által is támogatott magyar revizionizmus.
A Securitate központi és tartományi vezetőinek 1964-es megbeszéléséről készült jegyzőkönyvből kiderül, hogy a román állambiztonsági szervek komolyan számoltak az ún. „magyar nacionalizmus és irredentizmus” országhatárokon belüli tevékenységén túl, annak külföldön folytatott propaganda tevékenységéről is. A magyar nacionalizmus veszélyéről kialakult nézetet nem csak a belügyi szervek, hanem a legfelsőbb szintű pártvezetés is magáénak vallotta.
1960-ban egy a bukaresti magyar nagykövetségen adott fogadáson maga Mogyorós Sándor, az RMP PB-nek magyar származású tagja jelentette ki, hogy Magyarországon nem fordítanak kellő hangsúlyt a főleg 1956-ban jelentkező nacionalizmus és revizionizmus ellen. Mogyorós azt is kiemelte, hogy nem jó, ha a magyar hivatalnokoknak azt hangoztatják, hogy Magyarország szegény, kevés nyersanyaggal rendelkezik és, hogy Trianon miatt lettek ily szegények, mert az a reakciósok malmára hajtja a vizet.”
A magyar hivatalosságokat még nem vádolták azzal, hogy nyíltan támogatják románellenes megnyilvánulásokat, tehetetlenségüket, esetleges hallgatólagos beleegyezésüket viszont gyakran kiemelték. A román külpolitikai gondolkodás tehát továbbra is gyanakvóan szemlélte a magyarországi történéseket és a magyar külpolitika lépéseit. A magyar és román történelemszemlélet közötti markáns szemléleti eltérésből fakadó különbözőségek is gyakran eredményeztek nacionalista vádaskodást. Annak ellenére, hogy a történelem, mint a két nemzetfelfogás közötti szimbolikus csatatér inkább a nyolcvanas években jelentkezett markánsabban, a román pártvezetés kényesen vigyázott az általa elfogadott szemléletmóddal ellentmondó irányzatok, nézetek számbavételével és ellensúlyozásával. A Magyarországgal fenntartott kulturális kapcsolatok jelentős része is irredenta-nacionalista jelzőt kapott. A román pártvezetés továbbra is azt tartotta prioritásnak, hogy egyrészt a titkosszolgálati szervek igénybevételével hatékonyan fellépjen az általa nacionalistának bélyegzett magyarországi és romániai magyar nacionalista elemek ellen, másrészt továbbra is igyekezett minimalizálni, minél szűkebb mederbe terelni megakadályozzon minden olyan jellegű magyar közeledést, amely a kétoldalú (tudományos, tömegszervezeti, kulturális stb.) kapcsolatok elmélyítését, kiszélesítését célozta meg. „Bizonyos magyar körökben nagyon erősen jelentkeztek föderalista tendenciák. Ez a magyar hegemónia kiterjesztését követi. A trianoni határok békés eltüntetésén fáradoznak, hogy ily módon nyersanyagforrásokhoz jussanak”, emeli ki a Magyarországról szóló politikai jelentés.
Az RKP KB 1971. júliusi plenáris ülésén Nicolae Ceauşescu hangzatos beszédet mondott el a politikai-ideológiai tevékenység és a párttagok marxista nevelésének feljavításáról, amely később a „júliusi tézisek” néven vonult be a köztudatba. A „júliusi tézisek” és azok hosszú távú kihatásai érzékelhető töréspontot okoztak. A Dej-korszak végén és a Ceauşescu-időszak elején tapasztalható részleges nyitást egy újabb ideológiai szigor váltotta fel, amelynek gyakorlatba ültetése és alkalmazása a későbbiekben (hangsúlyosabban a hetvenes évek végétől) egyre súlyosabban érintette az egész román társadalmat. A társadalmi, gazdasági és politikai reformokat ily módon elutasító pártvezetés merev ideológiai szigorral kezelte az összes bel- és külpolitikai reakciót.
A különutas politikát továbbra is külpolitiaki dogmaként kezelő pártvezetés szocialista táboron belüli megítélése semmit sem javult. A KGST törekvéseit továbbra sem támogatta, sőt a teljes elutasítás jegyei is megmutatkoztak. Az egyre rosszabodó belpolitikai helyzet miatt az eddig sikeresnek nevezhető Nyugattal szembeni külpolitika is fokozatosan csődöt mondott. Az ország külpolitikai elszigetelődést a Harmadik Világ országai felé történő nyitással próbálta kompenzálni.
A hetvenes évek közepétől a rendszer működésének logikájában beállt változások (a reformok elutasítása, a merev dogmatikus irányvonal térhódítása, a személyi kultusz erősödése) újabb bizalmatlansági krízist eredményeztek a pártvezetésben. A belügyi szervek a politikai fordulatokat nyíltan vagy burkoltan, esetleg potenciálisan ellenző személyek, csoportok, közösségek személyében újabb célpontokat találtak. A pártvezetés és személyesen a Ceauşescu részéről megnyilvánuló bizalmatlanság új dimenzióba helyezte a magyar kérdés kezelését is.
Az ötvenes évek közepétől a nacionalistának, revizionistának tekintett magyar célszemélyek, csoportok (egyház, különböző értelmiségiek) képezték a belügy szervek megfigyelő munkájának fő célpontjait. Az általános bizalmatlanság növekedése közepette a potenciálisan megbízhatatlan elemek közé soroltak olyan értelmiségieket is, akik eddig (főleg a hatvanas évek végén) szocializációjuk, kulturális politikai tevékenységük révén is élvezték a pártszervek bizalmát (Domokos Géza, Huszár Sándor, Sütő András).
Újra a Securitate célkeresztjébe kerültek azok a magyar értelmiségiek is, akiket hazaárulás és kémkedés hamis vádjával elítéltek aztán a hatvanas években részben rehabilitáltak (Balogh Edgár, Demeter János). Amíg a hatvanas években a magyar pártvezetés szerepét a román fél abban látta, hogy szemet huny a román fél számára elfogadhatatlan megnyilvánulások fölött, addig a hetvenes évek közepétől szándékos és irányított beavatkozással vádolta.
Domokos esetében, pl. a hetvenes évek közepén a magyar nagykövetség embereivel való bizalmas kapcsolat és az erdélyi körútjain kifejtett a „a társadalmi rend ellen kifejtett propaganda” volt.
A romániai magyarsággal szemben tanúsított diszkriminatív politika kettős mozgást váltott ki. Egyrészt világossá tette az integrációban eddig hívő romániai magyar elit számára is, hogy mindennél nagyobb szüksége van Magyarország közbenjárására. Másrszt pedig a magyar pártvezetés is belátta, hogy a kétoldalú kapcsolatok elmélyítését erőltető politikája nem eredményes. Kádár az 1972-es román-magyar találkozón továbbra is a kétoldalú kapcsolatok elmélyítését, a konzulátus felállítását szorgalmazta, de már felvetette a kisebbségi kérdést is. A román fél taktikája változatlan maradt, igyekezett megnyugtató, ugyanakkor kitérő válaszokat adni. Az ideológiailag egyre merevebb pártvezetés legitimációját szolgáló új tézisek, a pártnak a nemzeti társadalmi felszabadításért vívott küzdelméről, az idegen elnyomás elleni felszabadító harcról, megjelenése Erdély és Magyarország esetében akár burkolt utalásként is értelmezhetőek.
A magyarországi vagy a nyugati magyar média érdeklődését a romániai magyarság helyzete iránt és annak kritikai megítélését szintén nacionalista és államellenes megnyilvánulásként értékelte a román államvédelmi hatóság. „Az utóbbi években néhány magyar újságíró és szökevény a horthysta propagandát teljese újjáélesztve sajtókampányba kezdett országunk ellen a magyar kisebbség állítólagos üldözése ürügyén. De mindez valójában Erdélyre vonatkozó revizionista kampánycélokat szolgál.”
A nyolcvanas évektől egyre inkább elszietelődő Ceauşescu-vezetés már nyíltan kinyivánított magyar- és Magyarország ellenes álláspontját. Az erdélyi magyarság ügyének megsegítésében aktiválódott magyar pártvezetében és értelmiségiekben nyílt ellenséget véltek felfedezni.
Az 1965 utáni időszakra vonatkozóan a magyar állam számlájára négy pontban fogalmazódtak meg vádak: a történelmi tények tudatos meghamisítása, az egyház és az írók nacionalista propagandára való felhasználása, a nyugati magyar emigráció revizionista szellemben történő megszervezése, államilag irányított propaganda megszervezése az USA-ban és Nyugaton.
Novák Csaba Zoltán
1975-ben született Nyárádszeredában. Középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi Benedek Eelek Tanítóképzőben végezte. 2002-ben történelem szakos oklevelet szerzett, majd 2002-2003 között mesteri képzésen vett részt a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. 2004-től doktori tanulmányokat folytat a Román Akadémia Nicolae Iorga Történettudományi Intézetében Bukarestben. Jelenleg a Román Akadémia Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Kutatóintézet munkatársa Marosvásárhelyen. Kutatási területe: nemzetiségpolitika Romániában a 20. sz. második felében, román-magyar kapcsolatok, Kelet-Európa története, baloldaliság, rendszerváltás 1989. Fontosabb publikációk:
Raport final. (A romániai kommunizmust elemző Tismăneanu Bizottság jelentése) társszerző Fejezetek Marosvásárhely új- és legújabb kori történetéből. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2007. társszerkesztő Aranykorszak? A Ceausescu-rendszer magyarságpolitikája 1965-1974. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2010.
Rendszerváltás és politikai átmenet Marosvásárhelyen 1945-1948. In: Marosvásárhely új és legújabb kori történetéből. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2007.
„A nyitás éve”, 1968. A romániai magyar értelmiségiek találkozója Nicolae Ceausescuval. Múltunk 2008/2. 229-266. pp.
A román külpolitikai gondolkodás magyarságképe 1956 után. Limes, 3-4/2008. 52-68. pp.
A romániai magyar kisebbség helyzete. Petru Groza politikájának magyar támogatása. In. Kisebbségi magyar közösségek a 20. században. Budapest, 2008. 204-210. pp.
A Brezsnyev doktrína és a szovjet nemzetiségpolitikai fordulat kelet-közép-európai következményei. In. Kisebbségi magyar közösségek a 20. században. Budapest, 2008. 274- 278. pp.
Revoluţia din decembrie 1989 în judeţele Harghita, Covasna şi Mureş. Clio 1989, 2008/2. Bucureşti. 48-59. pp.
Udvarhely vagy Csíkszereda? Harc a megyeszékhelyért. (Egy csíkszeredai küldöttség Nicolae Ceauşescunal 1968-ban). Székelyföld, 2008/július.
Anul posibilităţilor? 1968 în România şi problema naţională. In: Partide politice şi minorităţile naţionale din România în secolul XX. 4. Techno Media, Sibiu, 2009. 299-319. pp. Politica naţională a PCR la sfârşitul anilor ’60 la începutul deceniulul următor. In: Minoritatea Maghiară în perioada comunistă.” Institutul pentru Studierea Problemelor Minorităţii Naţionale, Cluj-Napoca, 2009.
Impactul reformei administrative don 1968 asupra politicii faţă de minoritatea maghiară. In: Minoritatea Maghiară în perioada comunistă.” Institutul pentru Studierea Problemelor Minorităţii Naţionale, Cluj-Napoca, 2009.
Faţă în faţă. Întâlnirea dintre conducerea de partid şi elita intelectuală maghiară din România la 28 iunie 1968. Anuarul Institului de Istorie „Nicolae Iorga”. A Székelyföld és az 1968-as közigazgatási reform. Székelyföld, 8/2010, 91-111. pp.
În slujba naţiunii şi a partidului. Dubla identitate a unui activist maghiar. Exemplul lui Janos Fazekas. Partide politice şi minorităţi naţionale din România în secolul XX., Techno Media, Sibiu, 2010, 316-329. pp. Trasindex.ro

Semmit Isten nélkül
Emléktábla a hitvalló tanárnőnek
Június 14-én Óradnán a templom búcsúünnepét ülték meg a Kiss Attila plébános által pasztorált hívek. A Szentháromság búcsúra a környékbeli papság is eljött ünnepelni: Geréb Péter besztercei plébánossal és kerületi főesperessel koncelebrált Fechete Jenő dési ferences, Ráduly Béla ferences, Claudiu Oltean görögkatolikus feldrui plébános, Vranau Pavel óradnai görögkatolikus plébános, meghívottak voltak: Nechiti Lazar és Ganea Gheorghe. Az ünnepélyes szentmise főcelebránsa és szónoka Geréb Péter volt. A szentmise után leplezték le és áldották meg azt az emléktáblát, amelyet a nagyváradi születésű Bauer Ilona tanárnő halálának egyéves évfordulóján a templomban helyeztek el. A tanárnőről Geréb Péter azt mondta: ő az angyalok között van, közbenjárását is lehet kérni, hiszen angyalként élt. Mivel szülőhelyére temették el, nem Óradnára, ahol munkás életét a helyi közösség megbecsülésének örvendve töltötte, s ahol a radnaiaknak hiányzik, ezért készült a tábla, ezzel a szöveggel: „Ez a tábla Bauerné Madarász Ilona (1942–2013) Julianus-díjas tanár emlékére állíttatott, a római katolikus hívekért és a magyar gyermekekért végzett több mint 45 éves áldásos munkásságának elismeréseként”. A tanárnő a magyar–angol szak elvégzése után Óradnára követte férjét, és itt élte le munkás életét, nevelte a sajátjai mellett a gyermekeket az iskolában, tanította a nyelvét veszített nemzedékeket kultúrára, Isten- és emberszeretetre, anyanyelvük, nemzetük ismeretére. Már 1990 előtt is férjével együtt támasza volt a mindenkori római katolikus plébánosnak, a plébániának. Iskolai tevékenységén túl önkéntesen foglalkozott a ministránsokkal, s ha a kamasz fiúk közül bárkinek papi hivatás csírázott a lelkében, ő segített magyarul tanulni és felkészülni a kántoriskolai felvételire, az ott való helytállásra: Óradnán ugyanis nem működik magyar oktatás, még a családban sem a magyart használják az itteniek. Nihil sine Deo, hirdeti a tábla, Bauer Ilona életét, hitvallását jól kifejezve és összefoglalva: semmit Isten nélkül. Ebben követendő példa sokak számára, ahogyan egy Isten háta mögötti, eldugott helyen, ahol anyanyelvét alig használhatta, ő megtalálta az örömet, az életet szebbé tevő apróságokat, azt, ahol ő adhat és segíthet. Sosem panaszkodott, hogy magyar szakosként alig-alig tudott a rajongásig szeretett irodalommal foglalkozni, csupán hobbiként, hanem azt végezte mindig, amire szükség volt, ugyanakkor megtalálta azt a helyet is, ahol belophatta tanítványai, környezete szívébe mindazt, ami számára fontos volt. Istennel és Istenből élt, erős és bizakodó volt egészségesen és betegen egyaránt. Őrzik és őrizzük emlékét.
bm
Bauer Ilona /Nagyvárad, 1942. szept. 27. - Óradna, 2013. május26.- Nagyváradon temették el. Vasárnap (Kolozsvár)

Vizsgálat Ráduly ellen
Hivatalos személy ellen elkövetett erőszak miatt indult vizsgálat Ráduly Róbert Kálmán ellen. Csíkszereda polgármesterét azért jelentették fel, mert torkon ragadott egy önkormányzati képviselőt. Az elöljáró érdeklődésünkre elmondta, egy korábbi frakcióülésen az egyik képviselő többször is sértő kijelentéseket tett rá, ezért szorongatta meg a nyakát. Azóta már elnézést is kért tőle, de valaki a hatóságokhoz fordult.
„Bejelentést kaptunk szerdán, miszerint Ráduly Róbert Kálmán megszorongatta egy helyi önkormányzati képviselő torkát. Az ügyben megkezdtük a nyomozást és az adatgyűjtést” – közölte érdeklődésünkre Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A bejelentő a rendőrség mellett a városi és a megyei ügyészséget is értesítette, az ügyet ugyanakkor a korrupcióellenes ügyészség (DNA) figyelmébe is ajánlotta. A városi ügyészség szerdán közleményt adott ki, a dokumentum szerint a városházán június 24-én tartott ülésen a polgármester bántalmazta az egyik helyi képviselőt, ezért hivatalos személy ellen elkövetett erőszakos cselekedet miatt eljárás indult.
„Múlt héten tartottunk zártkörű frakcióülést az RMDSZ-es önkormányzati képviselőkkel, amelyen Márk Csucsi András Róbert többször is sértő megjegyzéseket tett rám, amire felkaptam a vizet” – mesélte a történteket érdeklődésünkre Ráduly Róbert Kálmán. Úgy tudjuk, a képviselő többször is „Borbolyhoz hasonló pántlikavágónak” nevezte a polgármestert.
„Az elhangzott kijelentésekre a képviselőt hátulról nyakon ragadtam. Azt gondolom ma is, hogy joggal kaptam fel a vizet, mert nálam is mindennek meg van a határa” – szögezte le. Érdeklődésünkre az elöljáró elmondta: egy „közügynek nehezen nevezhető ügy kapcsán tört ki a vita, amikor Márk Csucsi András Róbert egy barátja ügyét próbálta védeni”.
Kedden is tartott ülést az RMDSZ-frakció, azon Ráduly bocsánatot kért az érintett képviselőtől, aki értesülésünk szerint a bocsánatkérést elfogadta. Az ügy kapcsán kerestük a képviselőt is, de telefonon nem értük el.
Székelyhon.ro

A "szekus hálózatok" jelentették fel Ráduly Róbertet?
A csíkszeredai polgármester által torkon ragadott önkormányzati képviselő az MTI-nek cáfolta, hogy feljelentést tett volna a polgármester ellen. Az elöljáró szerint "a szekus hálózatok" fogtak össze ellene.
Márk Csucsi András Róbert az MTI-nek elmondta, a tettlegességig elfajult vitát álláspontja szerint a csíkszeredai városházán és az RMDSZ-en belül kell rendezni. Hozzátette, elvárja azonban, hogy a kérdésben Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is kifejtse a véleményét.
Az RMDSZ színeiben megválasztott Ráduly Róbert Kálmán polgármester ellen szerdán testi sértés miatt indult bűnügyi kivizsgálás azt követően, hogy az RMDSZ önkormányzati frakciójának a június 24-i ülésén torkon ragadta Márk Csucsi András Róbert képviselőt.
Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőrség szóvivője szerdán az MTI-nek azt mondta, hogy "az állítólagos áldozat feljelentése alapján" indult kivizsgálás az ügyben. A polgármester viszont azt állította, hogy azok a "szekus hálózatok" fogtak össze ellene, akiknek régóta szálka volt a szemében.
Márk Csucsi András Róbert az MTI-nek elmondta, a tettlegességig fajult szóváltás másnapján törvényszéki orvosi látleletet vétetett a fojtogatás nyomairól. A képviselő elismerte, hogy a polgármester később bocsánatot kért a történtekért, de hozzátette, ezt nem tartja kielégítőnek. Nyomatékosította viszont, hogy nem ő a feljelentő.
"Nem én tettem a feljelentést. Sajnos megtette ezt más helyettem. Úgy tudom, névtelen feljelentés alapján indult kivizsgálás" - mondta Márk Csucsi András Róbert, aki szerint a névtelen feljelentés abban is sajátos, hogy azt nem lehet visszavonni.
Ráduly Róbert Kálmán az MTI-nek szerdán elismerte, hogy pártja önkormányzati frakciójának az ülésén "nem tűrte el képviselőtársa sértegetését", de hozzátette, az ügyet lezártnak tekintette az e hét keddjén tartott frakcióülés után, amelyen alaposan átbeszélték a történteket, és többször is bocsánatot kért képviselőtársától.
A „szekus” is feljelentette korábban Rádulyt
A polgármester csütörtökön a feljelentést is az állami hatóságoknak tulajdonította. Arra utalt, hogy tavaly augusztusban megkergetett és elfogott egy férfit, aki régóta követte és fényképezte őt. Az incidens után a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szóvivője elismerte, hogy a férfi a hírszerzés szolgálatában áll, de azt is hozzátette, hogy az illető nem teljesített hivatali megbízatást. A hírszerző testi sértésért tett feljelentést a polgármester ellen, az eset kivizsgálása folyamatban van.
A helyi sajtó sokat foglalkozott az önkormányzat és a rendőrség között kialakult feszült viszonnyal. Ráduly Róbert márciusban lemondásra szólította fel a rendőrparancsnokot egy - rendőrök által okozott, három halálos áldozatot követelő - közúti baleset után. A rendőrség a közelmúltban kitérő válaszokat adott az önkormányzati testületnek a balesettel kapcsolatos, írásban benyújtott kérdéseire. Ráduly Róbert Kálmán a harmadik mandátumát tölti Csíkszereda élén.
maszol.ro

Dr. Kozma Béla utca lett a Hargita utcából
Valós kétnyelvű utcanévtáblák Marosvásárhelyen
Néhány nappal ezelőtt új, valós kétnyelvű utcanévtáblát helyeztek ki a Hargita utcára. Az új utcanév: Dr. Kozma Béla. Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere szerint ezzel a gesztussal a marosvásárhelyi magyar közösség régi igényének tettek eleget.
– A városi tanács megtette a kötelességét, a szükséges döntéseket meghozta, sajnos, a kivitelezésnél problémák adódtak. Nem a tanácsi határozatnak megfelelően kerültek ki, azt is mondhatnám, hogy félig hajtotta végre a polgármesteri hivatal a tanácsi döntést. 2010-től kezdve minden egyes utcanévadás alkalmával két nyelven fogadtuk el az utcaneveket. Legutóbb a májusi tanácsülés alkalmával a Hargita utcát dr. Kozma Béláról neveztük el, és elkezdtük kitenni az új utcanévtáblákat.
– Mikor kezdték el és hogyan haladnak?
– Van egy bizonyos ütemterv, a legfrissebbel kezdtük, tíz nappal ezelőtt kikerült a Hargita utcára az új, a Dr. Kozma Béla utcanévtábla. Ezenkívül a 2001-es tanácsi határozatoknak megfelelően kikerültek az utcasarkokra az utcairányjelző táblák, ugyanúgy, ahogyan az megjelenik a tanácsi határozat mellékletében. Egyelőre tíz került ki, plusz a főtér. A tíz darab irányjelző táblára arányosan öt magyar és öt román név került: Bartók Béla, Bolyai, Köteles, Petőfi és Bernády, illetve a román oldalon Nicolae Iorga, Cuza Voda, Iuliu Maniu, Enescu és Horea. Most ezek következnek.
– Tehát kétfajta tábla van: az utca neve és az irányjelző…
– Igen, két típusú utcanévtábla van, az egyik a sarkon, amelyik az irányt jelzi, a másik az épület homlokzatán. Ha magánépületről van szó, természetesen szükségünk van a tulajdonos beleegyezésére. Mivel több mint 500 utca van Marosvásárhelyen, ez egy hosszabb folyamat lesz, de remélem, őszig, az iskolakezdésig, megszokottá és természetessé fog válni Marosvásárhelyen, hogy kétnyelvű utcanévtáblák köszönnek vissza.
– Azt jelenti, hogy ott, ahol eddig P-ta Trandafirilor tér volt kiírva, ott most Rózsák tere is lesz?
– Természetesen, Piata Trandafirilor – Rózsák tere lesz, sőt, jövő hétre tartogatok egy meglepetést is. Azt gondolom, hogy egy történelmi helyreigazítás is fog történni Marosvásárhelyen.
– Mi lesz azokkal az utcanevekkel, amelyek magyar személyiségekről vannak elnevezve, de le vannak fordítva románra, noha egyértelmű, hogy magyar személyiségekről van szó, mint például a Paul Chinezu vagy Gheorghe Doja?
– Ez lesz a meglepetés, és a helyreigazítás jövő héten meg fog történni. A tanácsi határozatnak megfelelően visszakerülnek a Dózsa György, Kinizsi Pál, Liszt Ferenc és Mátyás király utcanévtáblák is
Mózes Edith,
Népújság (Marosvásárhely)

X. Zimándújfalui Napok
Korona egy évtizedes sikertörténetre
Pénteken, a Zimándújfalui Napok X. rendezvénysorozata a kultúrotthon melletti, 22 órára meghirdetett gyülekezőt követően fáklyás felvonulással kezdődött, melynek során, mintegy 60 fiatal, zenekísérettel járta be a település főbb utcáit. Szombaton 16 órától a szokásos zenés hívogatás következett, ahol a 4 hintót és a zenészeket szállító társzekeret Kocsis József alpolgármester homokfutón vezette. A hintókon helyet foglaló fiatalok énekelve, a társzekérről harsogó zeneszóval hívogattak a rendezvénysorozatra. Az 18 órakor sportvetélkedőkkel indult: a fiatalok számára az iskolaudvaron megszervezett kosárlabda-mérkőzésekkel; a szervezők által felkért Gali Izabella és csapata a gyermekeknek aszfaltrajz-versenyt, kerámiafestést, kézimunkákat, illetve arcfestést szervezett. Emellett fiataloknak ki mit tud versenyt, érdekes programokat szerveztek, majd szabadtéri diszkó zárta a napot.
Hálaadó szentmise a támogatásokért
Vasárnap a helybeli katolikus templomban 12 órakor kezdődött a hálaadó szentmise, amit az orgona felújítása támogatóinak a tiszteletére ajánlottak fel. A trombitaszólóval indult szertartáson ft. Szabó Péter kanonok-plébános köszöntötte az anyaországi, illetve itthoni vendégeket és a híveket, majd örömének és hálájának adott hangot, amiért a jólelkű támogatóknak és közreműködőknek köszönhetően, az ünnepi szertartáson a felújított orgona újra a régi hangján hirdetheti Isten dicsőségét, de a templom is felújítva várja a híveket. A továbbiakban ismertette az előbb boldoggá, majd II. János Pál pápa által szentté avatott Szent Pio atya életét, akinek a kisméretű szobrát az egyházközség ajándékba kapta Olaszországból. Miután a kanonok-plébános vezetésével közösen elmondták a Pio atya szentté avatása alkalmából II. János Pál pápa által írt imádságot, a templom előcsarnokának a bal oldalán elhelyezett, Szent Pio atya szobrára áldást kért, tömjénfüsttel illette, majd megszentelte. A szertartás ünnepélyességét a Szilvágyi Gellért által felkészített templomkórus pallérozott énekei mellett, nagyban emelte Aurel Pisleagă trombitaművész kezdő, illetve záró szólója, Tóth Flóra orgonaművész játéka, Bodroghi Andrea szólóéneke, illetve Fall Ilona színművész szavalata, továbbá a „Hogyha ír majd édesanyám…” kezdetű dalnak a megszólaltatása, ami sok résztvevőnek könnyeket csalt a szemébe. Az ünnepélyességhez nagyban hozzájárult a Kozma Matild által szervezett és vezetett, népviseltbe öltözött gyermekek és fiatalok látványos be-, majd kivonulása, illetve az első padsorokban történt elhelyezkedése. Az ünnepélyes szentmiséről mindnyájan lélekben feltöltődve távoztak, az anyaországi vendégek tiszteletére a községi tanács nevében Kocsis József alpolgármester a kultúrotthonban, a templomban fellépett vendégek tiszteletére ft. Szabó Péter kanonok-plébános adott ebédet a parókián.
Ünnepi program
A X. Zimándújfalui Napokra elkészült, térkővel burkolt nézőtérrel ellátott, új nyári színpadról 16 órakor a szervezők, a Borostyán Egyesület nevében Ménesi Melinda alelnök köszöntötte magyarul–románul a résztvevőket, akiknek betekintést nyújtott az Egyesület tízéves életébe, a közművelődési programjaikba. A továbbiakban színpadra kérte Gheorghe Dorel Vidran polgármestert és Kocsis József alpolgármestert, akik románul, illetve magyarul köszöntötték a vendégeket, majd a községfejlesztés legutóbbi lépéseiről beszéltek, végezetül jó szórakozást, kellemes időtöltést kívánva mindenkinek. A programot Zsámbok Emese diáklány indította útjára Sajó Sándor Magyarnak lenni című költeményének a megszólaltatásával. A továbbiakban maga magyarul, míg Petrus Antónia románul vezette a műsort, amiben először a Bold Ildikó óvónő által felkészített óvodások esernyős táncát konferálták be, majd a színpadra kérték a testvértelepülés, Füzesgyarmat képviselőjét, Macskinné Poór Erzsébetet, a menettánc-oktatás művészeti vezetőjét, aki köszöntötte az egybegyűlteket és a község vezetőségét, majd a náluk zajló táncoktatásról beszélt. A számos díjat, köztük arany okleveleket nyert Napsugár és Szivárvány mazsorettcsoportok előadásához jó szórakozást kívánt. A jelzett csoportok csinos lányai a színpadnak térkővel burkolt előterén igen látványos, tartalmas műsort mutattak be, nagy tetszés közepette. A szünetekben a műsorvezetők ismertették az elért eredményeket. Előadásuk végén a vendégek nevében Macskinné Poór Erzsébet ajándékokat nyújtott át Ménesi Melindának, a Borostyán Egyesület alelnökének és Kocsis József alpolgármesternek, akik a kedvességet ugyancsak ajándékokkal viszonozták. Ezt követően a békéscsabai Tabán Táncegyüttes Farkas Tamás vezetésével tartott szemet, szívet gyönyörködtető táncbemutatót. Félórás műsorukban férfi szóló, illetve csoportban járt legényes táncok mellett népi játékokat felelevenítő táncokat, lassú páros és frisses, valamint leány táncokat láthattunk magas színvonalon. Utánuk a helybeli Kankalin néptánccsoport, Mészár Klementína betanításával somogyi táncokat adott elő, kitörő sikerrel. A továbbiakban a község Românaşul kiscsoportja mutatott be alföldi román táncokat szólóénekessel, Ioan Drăgan betanítása nyomán. A román táncosok számára fenntartott egy órában a Românaşuil nagycsoport, az Armonia népi zenekar kíséretével, Cristina Panda, illetve Marilena Cutcă szólóénekével Maros-völgyi táncokat adtak elő. Utánuk a Füzesgyarmati Kossuth Lajos Általános Iskola művészeti csoportja – Kiss Viktória betanításával és ismertetője nyomán – társasági táncokat adtak elő nagy sikerrel. A Kankalin néptánccsoport következett, Mészár Klementína koreográfiájára jobbágytelki táncokat adott elő. A délutáni programban, az Aradon közkedvelt Elisnek a színpadról diktált ritmusára a színpad előtt sok fiatal táncolta a zumbát.
Pörkölt 300 embernek
Közben a postakert egészét benépesítő kisütödék, büfék, illetve játszószerek szolgálták a közönséget. Közöttük találtuk meg Kurilla János helybeli mesterszakácsot és csapatát is, akik két jókora üstben, 40-40 kiló sertéshúsból főzték az ízletes pörköltet, egy üstben a burgonyát, több mint 300 ember számára Sebestyén János, Kurilla József, Lénárd Erzsébet, Zámbó Rita, illetve a felesége közreműködésével. Idén Németh Klaudia és csapata egy üst babgulyást is főzött.
Mulatság késő éjszakáig
Az esti program a Nóta tévéből ismert, Vidéki mulatós csapatának a fergeteges fellépésével folytatódott, utánuk az Esperaldo együttes mulattatta a közönséget késő éjszakáig. A X. Zimándújfalui Napok sikeréért köszönet illeti a fő szervezőt, a Borostyán Egyesület vezetőit és tagjait, akik ezúttal is össze tudták fogni a település magyarságát. Ezúttal is köszönetet mondanak a támogatásért a helybeli polgármesteri hivatalnak és a községi tanácsnak, a vállalkozóknak, illetve mindazoknak, akik a munkájukkal öregbítették a zimándújfalui vendéglátás hagyományát. Az elmúlt hét végi rendezvénysorozat feltette a koronát a helybeli a falunapok évtizedes sikertörténetére.
Balta János, Nyugati Jelen (Arad)

Tusványos számokban
Mintegy 16 ezren fordultak meg a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor esti programjain, koncertjein a szervezők által hétfőn ismertetett gyorsjelentés szerint.
Orbán Viktor miniszterelnök és Tőkés László európai parlamenti képviselő szombati előadását hozzávetőlegesen kétezren hallgatták meg a nagyszínpad előtti sportpályán.
A július 22–27. között rendezett jubileumi Tusványos 350 előadásnak, beszélgetésnek, kerekasztalnak, egyéb rendezvénynek adott otthont, többségük helyszíne 25 rendezvénysátor volt. Az Olt parti kempingben négyszáz előadó fordult meg, a rendezvényen tizenkét nagy- és tíz kiskoncert, továbbá több mint harminc buli szórakoztatta a táborlakókat; a zökkenőmentes szervezésről mintegy 150-en gondoskodtak.
Egyébként az idei Tusványos nem volt mentes a kisebb-nagyobb incidensektől. Több mint négy napja semmit nem tudni a táborban eltűnt 18 éves Tófalvi Csabáról, a korondi fiatalembert múlt csütörtök hajnali eltűnése óta a rendőrség, csendőrség, tűzoltóság, a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársain kívül hegyimentők és önkéntesek is nagy erőkkel keresik.
Hétfőn azonosították a hatóságok azt a 16 éves fiút, akit vasárnap hajnalban gázolt halálra az üdülővároson áthaladó vonat. Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, az előzetes vizsgálatok alapján a sepsiszentgyörgyi fiatalkorú valószínűleg öngyilkossági szándékkal lépett ki a bozótból a sínekre, a mozdonyvezető szerint ugyanis kezét a magasba emelve fordult szembe a szerelvénnyel.
A diáktábor alatt a Hargita megyei rendőrség kábítószerellenes osztályának munkatársai négy székelyudvarhelyi fiatalt értek tetten marihuánás cigaretta fogyasztása közben, ellenük bűnvádi eljárást indítottak. A Tusványoson összesen 11 fiatal igényelt orvosi ellátást túlzott alkoholfogyasztás miatt, hosszabb kórházi ellátásra egyikük sem kényszerült.
Krónika (Kolozsvár)

Tudatos elrománosítás a vásárhelyi orvosin?
Az új tanügyi törvény hatálybalépését követő mosolyszünet óta egészen felgyorsult a magyar oktatás visszaszorítása a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) – véli Szabó Béla, a magyar tagozat vezetője.
A professzor azok után nyilatkozott a Krónikának, hogy hétfői sajtótájékoztatóján Leonard Azamfirei rektor arról beszélt: a román többségű szenátus „bölcsességének és jóindulatának köszönhetően" oszlik meg fele-fele arányban a román és magyar diákok létszáma a felsőoktatási intézmény államilag támogatott helyein.
Az intézményvezető hangsúlyozta: senki nem kötelezte az egyetem vezetőségét arra, hogy ugyanannyi államilag támogatott helyet biztosítson az általános orvosira, a fogorvosira vagy a gyógyszerészeti karra felvételiző magyar diákok, mint a románok számára. „Egyetlen törvény vagy felsőbb utasítás sem kötelezett bennünket erre. Ezt mi, a szenátus tagjai döntöttük el. Íme egy újabb érv azok számára, akiknek szükségük van a bizonyítékokra" – fejtette ki Azamfirei, kidomborítva a román többségű vezetőségi testület „nagylelkűségét".
Átvenné a MOGYE a gimnáziumot is
A Gheorghe Marinescu Egészségügyi Gimnázium átvételére készül a MOGYE. A törvénymódosítás lehetővé tenné az egyetemeknek, hogy saját gimnáziumot működtessenek, amit Leonard Azamfirei szerint meg is kell próbálni.
„Létesíthetnénk mi is egy iskolát, de az csak fizetéses lehetne, így inkább az állami gimnáziumot vennénk át. Szándékunkat jeleztük mind a tanfelügyelőségnek, mind az önkormányzatnak" – mondta el a rektor. Azamfirei hozzáfűzte: az iskola ezentúl is kétnyelvű maradna. Szabó Béla szerint félő, hogy ez csupán kirakatintézményként működne, ahol öt-hat román osztály mellett egy magyar tannyelvűt is megtűrnek.
Mindezt a marosvásárhelyi rektor annak apropóján jegyezte meg, hogy az utóbbi egy-két évben felerősödtek azok a hangok, amelyek kifogásolják azt a néhány évvel ezelőtt bevezetett gyakorlatot, miszerint a két tagozat között egyenlő arányban oszlanak meg az államilag támogatott helyek.
Azamfirei állításával szemben Szabó Béla emlékeztetni kívánt az RMDSZ kezdeményezésére 2003-ban született sürgősségi kormányrendeletre, amely kötelezi az egyetem vezetőségét, hogy az utóbbi öt év eredményeinek megfelelően alakítsa a diáklétszámot. „Mivel az utóbbi öt esztendőben ez az arány fele-fele volt, most sem lehetett másként. De úgy tudom, egyeseknek már ez sem tetszik, és elkezdték piszkálni" – mondta el a magyar oktató. Két évvel ezelőtt feljelentés is érkezett ennek kapcsán az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD), mely azt firtatta, hogy a magyar tagozatra miért lehet kisebb átlaggal bejutni, mint a románra.
A CNCD azonban elvetette a diszkrimináció vádját. Idén viszont a roma diákoknak elkülönített hét hely, valamint a tandíjköteles helyek megoszlása miatt zúgolódtak egyesek. Arra a kérdésre, miszerint jó, vagy sem az előre meghatározott létszám, a rektor hétfőn kitérő, ám mégis egyértelmű választ adott.
„Ha válaszolok erre a kérdésre, gondom származhat belőle. Így inkább azt mondom, hogy az lenne az ideális, ami az én diákkoromban volt, vagyis hogy a legjobbak jussanak be, csakis a jegy és ne egyéb tényező számítson" – fejtette ki Azamfirei, aki a 80-as években, vagyis olyan időszakban jutott be az általános orvosi karra, amikor a magyar nyelvű oktatást szinte teljes egészében kiiktatták az egyetemről.
Egyébként számos magyar professzor úgy véli: újabban azért olyan magasak a román tagozatra jelentkezők jegyei, mert Marosvásárhelyen – az ország más egyetemeivel ellentétben – a biológia és a kémia közül csak egy tantárgyat követelnek a felvételin.
„Teljesen nyilvánvaló, hogy így egyre több diák részesíti előnyben a vásárhelyi egyetemet. A matematika szerint pedig minél több a jelentkező, annál nagyobb átlaggal lehet bejutni" – fejtette ki véleményét lapunknak egy neve elhallgatását kérő fiatal oktató a MOGYE-n tapasztalható jelenségről, amelyet sokan burkolt „elrománosítási" törekvésnek tartanak.
Mint ismeretes, az orvosi román tagozatára idén 9,77-es átlaggal jutott be az utolsó jelentkező, míg a magyar tagozat esetében az is jól járt, aki 9,44-et írt. Hasonló eltérés észlelhető a másik két karon is, ennek megfelelően a gyengébben teljesítő magyar felvételizőknek egyetlen hely sem jutott a fizetéses helyeken.
„Az egyetem vezetősége megfeledkezik arról, hogy amikor évekkel ezelőtt esztendőről esztendőre a magyar jelentkezők teljesítettek jobban, a tandíjas helyeket is fele-fele arányban osztottuk el. Amióta viszont fordult a kocka, a román vezetők hallani sem akarnak arról, hogy itt is 50-50 százalékban osztódjanak meg a helyek" – kifogásolta Szabó Béla. A paritásos elv három évvel ezelőtt borult fel; akkor az RMDSZ-nek kormányhatározattal sikerült kicsikarnia további húsz fizetéses helyet.
Lapunk arra is kíváncsi volt, miért nem biztosítanak külön helyeket a magyar fiataloknak a különböző rövid távú oktatási rendszerben. A fogtechnikumban, a táplálkozástanon és a balneo-fizikoterápián egyelőre kizárólag román nyelvű oktatás folyik. Kérdésünkre Leonard Azamfirei azzal érvelt, hogy nincs elég magyar oktató, sőt szerinte maholnap az általános orvosi karon sem lesz, aki előadjon.
A professzor azok után nyilatkozott a Krónikának, hogy hétfői sajtótájékoztatóján Leonard Azamfirei rektor arról beszélt: a román többségű szenátus „bölcsességének és jóindulatának köszönhetően" oszlik meg fele-fele arányban a román és magyar diákok létszáma a felsőoktatási intézmény államilag támogatott helyein.
Az intézményvezető hangsúlyozta: senki nem kötelezte az egyetem vezetőségét arra, hogy ugyanannyi államilag támogatott helyet biztosítson az általános orvosira, a fogorvosira vagy a gyógyszerészeti karra felvételiző magyar diákok, mint a románok számára. „Egyetlen törvény vagy felsőbb utasítás sem kötelezett bennünket erre. Ezt mi, a szenátus tagjai döntöttük el. Íme egy újabb érv azok számára, akiknek szükségük van a bizonyítékokra" – fejtette ki Azamfirei, kidomborítva a román többségű vezetőségi testület „nagylelkűségét".
Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár)

VÁKÁR ISTVÁNT LEVÁLTOTTÁK A MEGYE ÉLÉRŐL
A megyei tanács július 31-ii ülését követően Mihai Seplecan lett a Kolozs megyei tanács elnöki feladatkörrel felruházott alelnöke – a tisztséget eddig, több mint egy hónapon keresztül, Vákár István (RMDSZ) töltötte be.
Seplecan előbb elérte Ioan Oleleunak, a tanács alelnökének tisztségből való felmentését, majd a többségben lévő PNL-sek Seplecant választották meg új alelnöknek, végül átruházták rá az ideiglenes tanácselnöki tisztséget. A határozattervezetek egyaránt 19 igen szavazat mellett „mentek át”.
Oleleu leváltásakor a PSD-sek törvénysértésre hivatkozva kivonultak a teremből; a „puccsot” érintő határozattervezetek esetében az RMDSZ-es megyei tanácsosok sem szavaztak.
Korábban Simona Gaci, a megyei önkormányzat titkára negatívan véleményezte a hatalomátvételre benyújtott határozattervezeteket, mert a hasonló tartalmú korábbi tervezet alapján megszületett határozatok jelenleg a közigazgatási bíróság asztalán vannak, tehát törvénytelen lenne ismét szavazni róluk.
Ennélfogva Gheorghe Vuşcan prefektus minden bizonnyal felfüggeszti a határozatokat.
Szabadság (Kolozsvár)

Hol van „Csiglamező”? (I.)
Amikor Rugonfalvi Kiss István A székelyek származása és letelepedése c. könyvét olvastam, egy olyan részbe botlottam, amelyen jóindulatúan átugrottam, mondván, minek rontani szegény szerző hitelét egy elrugaszkodott kijelentése felhánytorgatásával. Ugyanis azt mondja, megtalálta Csigle mezejét egy 18. századi térképen, a Szeret torkolatánál: „Egyik térképen (Transsylvaniae, Moldaviae, Walachiae, Bulgariae nova et accurata delineatio... Opera et sumptibus Mathaei Seutteri Aug. Vin.) meglepetéssel ötlött szemembe a Szereth jobb partján a Chygly név. Lehet-e azonosítani krónikáink Chygle-jével? Ha nyelvész lennék, nyugodt lélekkel azonnal igennel feleltem volna, a história azonban nem egyszerű dolog!”
Ezután Rugonfalvi Kiss hosszan sorolja a Kárpátokon túli magyar nyomokat, kifejtvén, hogy „azok az írók, akik a Kárpátoktól keleten élő székely őstelepeket figyelembe nem veszik, és kizárólag okleveles alapon abból a feltételből indulnak ki, hogy a Székelyföld nyugatról keleti irányba történt telepítés útján alakult ki, a székely nemzet életének egyetlen megnyilvánulására sem tudnak kielégítő feleletet adni”. Míg a székelység Székelyföldre keletről nyugatra való betelepülése tárgyalható és tárgyalandó felvetés, addig sajnálattal állapítottam meg, hogy ugyan a térképen tényleg szerepel egy Chiglij nevű hely, de az bizony nem egyéb, mint két korábbi térkép rossz összevágásából származóan a közismert Kilia (románul Chilia) város félrelokalizálása – ám ég és föld a Csigla és a Kilia közti kiejtésbeli különbség.
Az egészről meg is feledkeztem addig, amíg az úgynevezett „ch-problémába” nem botlottam, abba, hogyan is kell kiolvasni a középkori szövegekben azokat a magyar szavakat, amelyekben a ch betűpáros szerepel: cs-nek vagy k-nak. És akkor feltettem magamnak a kérdést: vajon lehetséges, hogy Rugonfalvi Kiss – ugyan hibás alapokról kiindulva, de – megtalálta volna a megoldást?
A krónikák Csigle-mezeje
Nézzük, hogyan is írják le a középkori krónikák „Csigle” mezejéről. „Kézainál »In campo Chigle«, a Kálti Márk-féle Képes Krónikában »in campo Chiglamezey«, a Béldi Kódexben »Chyklamezew«, a Teleki Kódexben »Chiglamezei«, a Pozsonyi Krónikában »campus Siglamezei«, a Budai és Dubniki Krónikában »campus Chigladmezei«, Thuróczinál »campus Czyglamezew«”.
„Csiglamezőt” próbálták már lassan a magyar nyelvterület összes részén azonosítani, Ceglédtől Csíkig, az erdélyi Mezőségtől a Palócföldig stb., ám egyetlen esetben sem találtam olyan érvet, amely túlmutatna a többé vagy kevésbé tetszetős ötletek szintjén, s amely végső soron nem pusztán a kiejtésbeli hasonlóságra menne vissza.
Chigle vagy Chigla?
A krónikákban látható Chigle/Chigla váltakozásra Thúry József ad szakszerű magyarázatot: „E helynévnek megfejtésével már többen tettek kísérletet, de eredménytelenül. Mindenekelőtt azzal kell tisztába jönnünk, hogy a névnek igazi alakja Chigla, nem pedig Chigle (Csigle). Mert a Chigle a »campus Chigle« kifejezésben latinos genitivus, éppen úgy, mint a szintén Kézainál található következő kifejezésekben: filius Ethele, banerium regis Ethele (a hun fejedelem neve ugyanis nála: Ethela); ad tempora ducis Geiche (nominativusban: dux Geicha); exercitus Chabe (nominat.: Chaba); flumen Tize (nom. Tiza, acc. Tizam) stb. Egyszóval a Chigle alak a »campus Chigle«-kifejezésben un. genitivus explicativus, mint a »flumen Tize«-ben, úgy hogy a »campus Chigle« ezt jelenti: Chigla mezeje, vagyis a Csigla nevű mező.”
Románul értő olvasóim azonnal megértik, miről is szól a fenti rész: a románban egyformán helyes, ha azt mondjuk, Câmpul Chilia vagy Câmpul Chiliei.
Csigla vagy Kilya?
A jelenlegi abszolút általános vélemény szerint a Chigla olvasata Csigla, ez pedig arra megy vissza, hogy 1918-ban Gombocz Zoltán és Melich János a Magyar etymológiai szótár VII. füzetében, a Csigla szócikkben megállapítja azt, hogy az cs-vel olvasandó. Ugyanakkor nagyon helyesen jegyzi megy Korompay Klára, hogy bizony középkori szövegek esetében az olvasat megállapítása nem is olyan egyszerű: „A legnagyobb tévedés volna ómagyar adatok kapcsán egy-egy betű hangértékét abszolutizálni. Röviden összegezve: az olvasat nem adódik magától – azt csak gondos elemzőmunkával lehet kialakítani.”
Kézai italicizmusai
Próbáljunk utánajárni annak, hogy Kézai Simon (akihez a Chigla első felbukkanása köthető) vajon milyen hangalakot „akarhatott visszaadni”. Arra nézve, hogy milyen forrásokból dolgozott, Kézai ezt írja: „Mivel szenvedélyes vágya szívednek, hogy megismerd a magyarok viselt dolgait, én pedig ezeknek igaz ismeretére jutottam, gondom volt rá, hogy e nép történetét, ami Itáliában, Franciaországban, Németországban a különböző iratokban szétszórtan és összefüggéstelenül található, egy kötetbe szerkesszem.”
Annyit mindenképp megállapíthatunk, hogy Kézai egy jól képzett szerző volt, aki bizonyára kora legjobb oktatásában részesült, méghozzá Nyugaton, és biztosan első kézből ismerte az Olasz-, Német- és Franciaországban található forrásokat. Mi több, művében több italicizmus is található (a latinhoz képest), mint ahogy Nicolae Iorga és Gheorghe Popa-Lisseanu megállapítja, lásd transpassare, crapulati, lucta, fatiga, missitalius, scartabellis maneries, cambi, bravium, ami azt mutatja, hogy legalábbis Olaszföldön élt hosszabb ideig.
A che, chi középkori olvasata
Az olaszban (és az Olaszországban használatos középkori latinban) – és ez ugyanígy van a mai románban is – a cs, illetve a k hang jelölése így néz ki:
1.) a ce, ci cse, csi hangértékkel bír. Kézai szövegében: principalo, scithica, tradiciones, simpliciter, dicitus, circuitu stb, facere, descendit, dicetur, ducem, cessarunt, cepissent stb.
2.) a c betű az összes többi magánhangzó előtt k hangértékkel bír. Kézainál: vocantur, scithica, cantu, capita stb., consilio, confluerent, ruthenico stb., cumanorum, cum, pascua, ducum stb.
3.) a che, chi khe, khi hangértékű. Kézainál: machinarum, brachio, michi, marchiam, archipresul, nichilo, Archelaus rex stb.
Az olasz gl a magyar ly-t jelöli
Nézzük, mi is a hangértéke a gl betűkapcsolatnak a középkori olaszban. Nos, meglepetésemre az a Melich János ír erről a kérdésről, aki a Campo Chigla esetében megállapította, hogy az Csiglának olvasandó. A gl Kézai korában a magyar ly-nak megfelelő hangot jelöli: Melich szerint „a régi észak-olasz, s így a velenczei, milánói, genovai olasz emlékek a 13–15. században a vulg. lat. ly (irod. lat. le, li) helyén j-t, esetleg lg, gl-et mutatnak föl (v. ö. lat. cl, gl > északi ol. j)”, majd példákat is felhoz, a magyar pálya például a latin palea, olasz paglia-val van kapcsolatban.
Megjegyzem, Melichnek ennek ellenére nem jutott eszébe, Kézai akár olaszosan is írhatta a Chiglát, így azt olaszosan/középkori latinul is kell olvasni. Ha a gl a magyar ly hangot takarja, és nem a gl hangkapcsolatot, azaz olaszos jegy, akkor kötelező, hogy a chi betűkapcsolatot is olaszosan olvassuk. Olaszos olvasat esetén tehát a végeredmény: Kilya.
Vonjuk hát le a következtetést: ha a Campo Chigla valamilyen, Kézai által Olaszországban megismert irat helyesírását követi, vagy a szerző egy olasz térképet használ, vagy egy nem túlságosan ismert, a kancelláriában nem igazán használatos nevet adott vissza olaszosan, akkor Kézai belső logikáját követve azt olaszosan kell kiolvasnunk. Mentse Melich kategorikus Csigla-olvasatát az, hogy már csak kronológiai okokból sem ismerhette a két román tudós, Iorga és Popa-Lisseanu megállapításait arról, hogy Kézainál jócskán találni italicizmusokat, emiatt feledkezhetett meg a kötelező kételyről a középkori szövegek kiolvasása során.
Mellékszál: Chaba
Mielőtt viszont rátérnénk a Kilya olvasat tárgyalására, oldjuk meg azt is, Kézai milyen hangalakot ír le a Chaba formával. A ca betűkapcsolat ka hangalakot hordoz a latinban Kézainál, a cha eszerint egyebet – a magyar nyelv hangjai rögzítésének történetéből tudjuk, hogy általában cs-t, Kézai belső logikájában akár c-t is. Kézai ezt a cha, cho, chu betűkapcsolatokkal oldja meg: így a Caducha, Kaducha alakja Kaducsát vagy Kaducát, a Chaba Csabát vagy Cabát takar.
A kulcs: Vignola térképe
Nos, úgy tűnik, a Kilyaként való olvasat mellett jóval több érvet tudunk felhozni, mint azok, akik kétszáz éve keresik a különféle Csiglákot, Csigléket, Ciglákot, Sziklamezőket. Rugonfalvi Kiss a 1720–30 között készített Seutter-térképen találja meg Chiglát, ám ugyanez szerepel Joachim Ottens 1726-os térképén is. Ezeken a Duna alsó folyásánál, a bal parton találjuk Kilia Novát és Chiglijt, a jobb parton Kilia Staryt és Kiliert, külön településeknek véve (mindkét térkép ilyen szempontból hibás, több alaptérkép gondatlan összedolgozása miatt a különböző formában leírt helynevekhez külön településeket is kitalálnak, így például nem kevesebb mint négy Brăila szerepel rajtuk).
Szerencsére azt is meg lehet állapítani, hogy Seutter és Ottens honnan veszi értesüléseinek egy részét: Giacomo Cantelli da Vignola 1686-ban készít egy térképet, ezen kétfajta helyesírással is fel vannak tüntetve a helynevek: olaszosan, valamint hagyományos módon, például Chigli és Kilia noua (a kettő ugyanaz). Ebből kiderül, hogy a Chigli alak Kilia városát takarja.
Ám nemcsak ezen térképből, hanem más szövegekből is tudjuk, hogy olaszosan Chigli-nek írták Kiliát. 1548-ban Velencében megjelenik egy könyv, ebben Marco Guazzo mester elmondja Kilia és Moncastro (Dnyeszterfehérvár) váraknak a törökök általi bevételét, Kiliát Chigli alakban írja.
A folytatásban arról, hogy bizony már a 6. századtól kezdve minden adat ide helyezi a hunok egy részét, méghozzá azokat, akikből a magyar krónikák szerint a székelyek lesznek.
Sántha Attila, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Máris megrongáltak egy vásárhelyi magyar utcanévtáblát
Alig került ki Marosvásárhely néhány épületére pár valós kétnyelvű utcanévtábla, máris megrongáltak egyet közülük. Kedden a Mátyás király téren, a Turbina-árok mellett akadtunk olyanra, amelyen a magyar nyelvű felirat egy részét piros-sárga-kék alapú lehúzós képpel takarták le.
A matricán az „Uniţi sub tricolor” (Egyesülve a trikolór alatt) felirat olvasható. Huszonöt évvel ezelőtt, 1990 véres márciusát megelőzően szintén a Corvin Mátyás nevét hirdető táblát mázolták le elsőként a városban.
A Turbina-híd mellett lévő kiskocsma kerítésén található tábla mostani megcsúfolásáról nem tudtak az illetékesek, sem az italozóban üldögélők. Peti András alpolgármester viszont megígérte, hogy akárcsak a folyamatosan lefestett helységnévtáblákat, az utcanévtáblákat is letisztítják vagy kijavítják.
A csere folyatódik, de milyen iramban?
Mint arról beszámoltunk, az önkormányzat illetékesei múlt héten több olyan egynyelvű táblát cseréltek ki, melyeken a magyar személyiségek neve mindössze románosított vagy németesített változatban jelent meg. Néhány napja a Strada Gheorghe Doja alatt a Dózsa György utca felirat is olvasható; hasonlóan jártak el a Paul Chinezunak átkeresztelt Kinizsi Pállal, a Matei Corvinnak nevezett Mátyás királlyal, valamint a Franz Lisztként írt Liszt Ferenccel.
Kérdésünkre, hogy mikor olvashatjuk magyarul szentjeink, például István király, valamint a 19. századi mócvidéki bányászmozgalom vezetőjének, Varga Katalinnak a nevét, Peti András azt ígérte: hamarosan.
„Naponta két-három utcába kerül ki új, kétnyelvű tábla” – fejtette ki az alpolgármester, aki szerint várhatóan szeptember derekára az összes vásárhelyi köztéren kétnyelvű táblák tájékoztatják majd a járókelőket.
Ezzel szemben a táblacserével megbízott városházi igazgató, Florian Moldovan azt állítja, hogy jóval hosszabb folyamatról van szó, amely csupán 2015-ben ér véget. „Mindez költségvetésfüggő” – adott hangot a hivatal álláspontjának a lapunk által megkérdezett Aurel Trif városházi szóvivő is.
A kétnyelvűséget szorgalmazó Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) vezetője, Szigeti Enikő attól tart, hogy néhány kicserélt utcatábla után az önkormányzat, forráshiányra hivatkozva, lezárja az ügyet.
„Tapasztalataink azt mutatják – például a kétnyelvű iskolanévtáblák ügye –, hogy a városháza egyik időhúzó érvelése a kétnyelvűség témakörben a forráshiányra való hivatkozás” – fejtette ki lapunknak Szigeti. A Cemo-aktivista szintén cáfolta Peti András állítását, miszerint naponta több feliratot is lecserélnek: mint mondta, információik szerint a táblákat készítő cég nem kapott több rendelést.
RMDSZ-siker idegen hátszéllel
Miközben a valós kétnyelvű utcanévtáblák megjelenését múlt héten saját sikereként tálalta az RMDSZ helyi vezetősége, kiderült, hogy Dorin Florea polgármestert az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) kötelezte az ügy mielőbbi intézésére.
A Cemo a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen! elnevezésű civil érdekérvényesítő csoport szakmai tanácsadójaként májusban feljelentette Marosvásárhely polgármesterét és Maria Cioban jegyzőt, mivel diszkriminatívnak tartotta a csak román nyelven kiírt utcaneveket. A CNCD július 31-én meghozott döntése értelmében az egynyelvű marosvásárhelyi utcanévtáblák sértőek a marosvásárhelyi magyar közösségre nézve.
A diszkriminációellenes testület figyelmeztetésben részesítette Floreát és Ciobant, továbbá hat hónapos határidőt szabott ki a valós kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztésére. A tanács ugyanakkor felszólította a polgármesteri hivatalt, hogy amennyiben az utcanévtáblák elkészítése nincs befoglalva a kiadások közé, mielőbb módosítsa az idei költségvetést.
Egyébként a Strada Gheorghe Doja – Dózsa György utca felirat kihelyeztetésére még 2012 őszén az Erdélyi Magyar Néppárt tett egy nem mindennapi kísérletet. A szervezet vezetői, Portik Vilmos, Jakab István és Boros Zoltán egy kész táblával állítottak be az RMDSZ Dózsa utcai székházába, és félbeszakítva a szövetség sajtótájékoztatóját, arra kérték a párt szenátor-, illetve képviselőjelöltjét, Frunda Györgyöt és Kerekes Károlyt, hogy mielőbb helyezzék ki azt az iroda külső falára.
A néppárti küldöttséget ingerült hangnemben kitessékelő Frunda György akkor úgy vélekedett, hogy „az EMNP táblája nem helyes, ugyanis a törvény azt írja elő, hogy az utcanév csak azon a nyelven legyen kiírva, amilyen a névadó nemzetisége”.
„A következetesség szép erény: akkor nem tetszett ez a kompromisszumos változat az RMDSZ-nek, most meg ezzel dicsekszik” – fogalmazott a szövetség múlt heti nyilatkozataira reagálva Portik Vilmos, a néppárt megyei elnöke.
Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár)

Határon átnyúló EU pályázatokat céloznának meg
Láthatáron a Kisjenő–Csanádpalota együttműködés
A Kisjenői Városnapoknak a városháza nagytermében megtartott nyitóünnepségén többek között szót kapott Kovács Sándor, Csanádpalota polgármestere is, aki arról beszélt, hogy Gheorghe Burdan kisjenői polgármesterrel több, határon átnyúló, infrastrukturális beruházást támogató pályázatot kívánnak közösen benyújtani. A megnyitó után az említettekről bővebben kérdeztük Kovács Sándort.
– Polgármester úr, mivel a 2014–2020. közötti EU-költségvetés pályázati kiírásai még nem ismeretesek, vannak-e a két település között olyan fogódzók, amelyek mentén közösen tervezhetnek?
– Mi partnerei tudunk lenni Kisjenő polgármesterének, Gheorghe Burdan úrnak a tervezett szennyvízberuházásban, amit helyi szinten szeretnének megépíteni. Mivel Csanádpalotát is kisebb települések veszik körül, a mi szennyvízberuházásunk idén befejeződik, de a bővítésben mindenképp érdekeltek vagyunk, tehát közösen alapozhatunk a határon átnyúló fejlesztési programra. Ugyanakkor a kultúra és a sport területén is hasonló pályázati lehetőségeket szeretnénk kihasználni, de a vállalkozásfejlesztési infrastruktúra területén is komoly lehetőségek kínálkoznak. Akkor is, ha a két település között nagy különbségek vannak: Kisjenőn nagyon sok külföldi vállalkozás telepedett meg, ezért a városvezetés tapasztalataiból kívánunk ötleteket szerezni a Csanádpalotán tervezett ipari park beindításához. Az M3-as autópálya ugyanis mellettünk húzódik, az utolsó lehajtó, a határátkelő nálunk épül, ezért Csanádpalota fel fog értékelődni.
– Miért bízik annyira a határon átnyúló pályázatokban?
– Csanádpalotának az elmúlt időszakban 6, határon átnyúló programja volt, amiből a Nagylak–Csanádpalota összekötő út milliárdos beruházás. Azon felül kulturális programok, úttervezés, különféle infrastrukturális beruházások szerepelnek. Úgy tűnik, az elkövetkezendő időszakban a határ menti együttműködés az eddiginél is jobban felértékelődik, nagyobb pénzforrások állnak majd rendelkezésre, amelyeket közösen szeretnénk kihasználni.
– Romániából eddig milyen településekkel működtek együtt?
– Lippával utat terveztünk közösen, Nagylakkal utat építünk román Nagylak és Csanádpalota között. Ezen kívül Zsombolyával is komoly kapcsolatokat ápolunk, főként kulturális programokban, gyermekek számára nyári táborokat, foglalkozásokat szerveztünk. Ezen kívül szerbiai településekkel is vannak hasonló programjaink, Adával 65 ezer eurós projektünk volt, de a Lippával közösen benyújtott projektünk is közel 100 ezer euró értékű volt.
– Mivel ipari parkot terveznek, gondolkoztak-e olyan kedvező cégalapítási feltételeken, amelyek a nyugati vállalatok számára vonzóvá teszik azt?
– Csanádpalotán minden kedvező feltétel rendelkezésre áll, hiszen az iparűzési adó minimális, azon kívül semmilyen adó nem terheli a vállalkozásokat, de olcsó telkeket, ingatlanokat is ajánlani tudunk mindazoknak, akik megkerestek, illetve megkeresnek bennünket.
– Köszönöm szépen, és Kisjenővel gyümölcsöző együttműködést kívánok mindkét fél számára!
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János, Nyugati Jelen (Arad)

Ügyészség: nem gyilkosság, baleset történt Kézdiszentléleken
Nem merül fel a gyilkosság gyanúja a Kézdiszentléleken elhunyt motoros, Sebestyén Attila halálának ügyében – közölte érdeklődésünkre hétfőn a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség főügyésze.
Florin Sătârbașát a háromszéki községben egy héttel ezelőtt történt balesetről kérdeztük. Mint ismert, Sebestyén Attila múlt vasárnap életét vesztette Kézdiszentléleken, amikor megpróbált elkerülni egy 11 éves kislányt, aki szabálytalanul kelt át az úttesten.
A főügyészt azért kerestük meg, mert névtelenül nyilatkozó szemtanúk korábban azt állították: amikor a kiabálásra kimentek az utcára, azt látták, hogy az elütött gyermek feldühödött hozzátartozói botokkal, lécekkel ütötték a földön fekvő motorost.
A főügyész elmondta, bár a részletes törvényszéki orvostani jelentés még nem készült el, nincs bizonyíték arra, hogy a férfit a kislány hozzátartozói bántalmazták volna. Az ideiglenes halottkémi vizsgálat megállapította, hogy a férfi nem ütlegelések, hanem az esése következtében szerzett sérüléseiben halt meg. „Így ebben az ügyben nem várható bűnvádi eljárás gyilkossági kísérlet gyanújával” – magyarázta a maszol.ro-nak Sătârbașa.
Gyilkossággal vádolják a kislányt?
Sebestyén Attila halála miatt azonban mégis indulhat bűnvádi eljárás, mégpedig a balesetet okozó kislány ellen – tudtuk meg a kézdivásárhelyi bírósági ügyészség főügyészétől. Gheorghe Achim elmondta, jelenleg azt vizsgálják, gyanúsítható-e a gyermek mulasztásból elkövetett emberöléssel.
Az ügyész arra utalt: ha bebizonyosodik, hogy a kislány figyelemetlensége okozta Sebestyén Attila halálát, akkor az ügynek büntetőjogi vonzata is van. Arra a kérdésünkre, hogy vádolhatnak-e gyilkossággal egy olyan kiskorút, aki maga is majdnem belehalt a sérüléseibe, a főügyész kijelentette: egyelőre csak a gyanú megalapozottságát vizsgálják, a kislány esetleges büntetőjogi felelősségét később állapítják meg.
Mint korábban beszámoltunk róla, a községben múlt vasárnap óta robbanékony, romaellenes a hangulat, külünösen amiatt, mert a Sebestyén Attila és a kislány segítségére siető motorost a gyermek feldühödött hozzátartozói súlyosan bántalmáztak. A történtek miatt egy személyt letartóztattak.
Cseke Péter Tamás, maszol.ro

Nagy sikert aratott Majláthfalvi Napok
Történetének leggazdagabb programja
Majláthfalván a több mint 4 évtizede folyó, többször is nevet változtatott falunapok rendezvénysorozata talán soha nem volt még ennyire változatos, tartalmas, mint idén. Augusztus 12-én, kedden a Tanyaszínház előadásával indult. Ezen egy ókori darabot elevenítetek fel átdolgozott, modern változatban, amit a gyermekekkel együtt mintegy 100 személy tekintett meg. Ezt követően, a helybeli gazdák jóvoltából, a színművészeti főiskola hallgatói közös, hangulatos vacsorán vettek részt, ahol mindnyájan jól érezték magukat.
Templombúcsú, koszorúzás
Csütörtökön a Nagyboldogasszony nevére felszentelt helybeli katolikus templomban 18 órakor kezdődött a búcsúi ünnepélyes szentmise, amit ft. Máthé Zoltán temesvár-mehalai káplán celebrált 8 katolikus pap és egyházi méltóság, illetve a nagyszámú hívek jelenlétében. Az ünnepélyes szertartás után az I. világháborúban elesett majláthfalvi hősöknek, a főutcán lévő emlékművénél ft.
Miklós Csaba plébános vezetésével imádkoztak, nt. Baracsi Levente református lelkipásztor áldást mondott rá, majd a majláthfalvi RMDSZ részéről Sipos György megyei tanácsos és Andresz József elnök, a Vingai Polgármesteri Hivatal nevében Ioan Sorin Negrei polgármester, a Pro Majlát Egyesület nevében Kaslik András elnök és Bányai Eliza iskolaigazgató, a katolikus egyháztanács részéről Szécsi Ferenc és Tarkó László, a Majláthfalvi Gazdák nevében Molnár András és Molnár András, míg a Majláthfalvi Önkéntes Tűzoltó Egyesület részéről Nyári István és Banianschi György helyezték el az emlékmű talapzatára a kegyelet koszorúit. Ezt követően, 19 órától a Magyar Continental Singers egyházzenei koncertjét tartották a kultúrotthonban, ahol a helybeli és környékbeli érdeklődők mellett simonyifalvi, sőt Bihar megyei vendégek is megjelentek. A modern koreográfiával, megvilágítással előadott egyházzenei művek igen nagy sikert arattak az erdélyi turné első előadásán, a majláthfalvi kultúrotthonban, ahonnan mindenki feltöltődve tért haza. Pénteken, Nagyboldogasszony ünnepén 10 órától a templomban a helybeli hívek számára tartottak búcsúi szentmisét.
Ünnepi műsor a nyári színpadon
Szombaton a néptánccsoportoknak a helybeli iskolában történt fogadása idején a nagyzerindi református egyházközség 9 fős fúvószenekara nt. Dénes József lelkipásztor vezetésével, Sipos György megyei tanácsos nyomában zenélve vonult a főutcán, ahol térzenét adott, majd az iskolaudvaron előadott csárdásokkal teremtette meg a hangulatot az utána következett néptáncgálához. Miután az utolsó néptánccsoportok is megérkeztek, a mindenkori műsorvezető, Matekovits Mihály megyei RMPSZ-elnök felvezetésével, a házigazda Százszorszép néptánccsoport által hordozott majláthfalvi lobogó nyomában, fúvószenekar kíséretében vonultak a kultúrotthon udvarán lévő szabadtéri színpadhoz. Mielőtt bevonultak volna, csoportonként körcsárdást, majd frissest jártak. A szabadtéri színpadról Matekovits Mihály műsorvezető köszöntötte az egybegyűlteket, név szerint megemlítve Ioan Sorin Negrei polgármester, Bognár Levente RMDSZ-megyei elnök, aradi alpolgármester, illetve Király András oktatási államtitkár neveit. Közülük elsőként a polgármestert, Ioan Sorin Negreit kérte a színpadra, aki köszöntötte a vendégeket, a fellépőket, mindenkinek jó szórakozást kívánt, megnyitva a rendezvényt. Miután a műsorvezető örömének adott hangot, amiért 11 néptánccsoport kíván fellépni a matematikai pontossággal összeállított műsorban, bekonferálta az első fellépőt, a kisebbik házigazda, Csipkebokor gyermektánccsoportot, amelyiknek a 7 párja Halál Rajmond és Halál Henrietta koreográfiájára széki táncokat adott elő, nagy sikerrel. Utánuk a nagyzerindi Ibolya tánccsoport Szilágyi András koreográfiájára, Kiss-Gáll Csilla vezetésével bemutatott szilágysági táncainak tapsolhatott a közönség. A műsorvezető külön tapsot kért az együttesvezető, Kiss-Gáll Csilla tiszteletére, aki azért nem tudott jelen lenni, mert a második gyermekének a keresztelőjére készült. Ezt követően Bognár Levente RMDSZ-megyei elnök a színpadról elmondott köszöntőjében az Arad megyei magyar kulturális élet kiemelkedő eseményeként értékelte a Majláthfalvi Napokat, amelyeket példaértékű módon, a helybeli közösség immár 4 évtizede folyamatosan szervez. Ehhez a munkához kívánt további sok sikert, kitartást, köszönetet mondva vezetőiknek. A továbbiakban a pécskai Búzavirág kiscsoportja, a Boglárka, Engi Márta és Bartok Debóra betanításával felcsíki táncokat adott elő azon a színpadon, ahol valamikor a szüleik, sőt a nagyszüleik is táncoltak. Utánuk az ágyai Tőzike néptánccsoport – Erdős Márta vezetésével, Nagy Rozália és Haász Endre koreográfiájára – ropogós dél-alföldi táncát ünnepelte a közönség. Király András oktatási államtitkár köszöntőjében az 1819-ben alapított faluközösségnek a hagyományőrzésben megmutatkozó élni akarását méltatta. Az egyházára és az iskolájára támaszkodó közösség 1977 óta fogyatkozik, de e két pillérre támaszkodva, igyekszik megtartani értékeit. Az összefogással történő értékmentéshez kívánt további sok sikert, lelkierőt. Utána újra a pécskai Boglárka 7 párja lépett a színpadra, ahol szatmári lassú, csárdás és frisses táncukat vastaps kísérte. A tapsvihar azonban a helybeli Százszorszép tánccsoportnak a Bagi Ferenc és Orbán László által koreografált, igen lendületes délalföldi és mezőségi táncai után tört ki. A fiúk igen látványosan forgatták a lányokat, maradandó élményt nyújtva. Utánuk a vingai Liliacul bánsági román táncai, majd 10 leány körtánca, illetve a nagycsoport 5 párja által, Mihai Gheorghe betanításával előadott román táncok kaptak nagy tapsot. A simonyifalvi Leveles tánccsoport 9 párja Farkas Tamás koreográfiájára tetszetősen járta a szatmári táncait. Utánuk újra az ágyai Tőzike, majd a nagyiratosi Rozmaring aratott sikert a szatmári táncaival, utóbbiakat Király Sándor és Papp Johanna tanították be. Az ünnepi programba stílusváltást hozott a Majláthfalvi Nyugdíjasok Dalárdájának a fellépése, akik Bányai Mónika betanításával, közreműködésével népdalokat, magyar nótákat énekeltek vastaps közepette. Utánuk a vingai Bălgărce bolgár néptánccsoport Adrian Cosilcov betanításával pergő ritmusú balkáni táncokat mutatott be, a magyar közönségnek is tetszetős ruhákban – a lányok ruháinak a díszítőelemei igen sok magyaros vonást tartalmaztak. Majd a simonyifalvi Leveles 8 párja adta elő eredeti kalotaszegi ruhába, az onnan származó táncát. Sipos György megyei tanácsos, majláthfalvi nagygazda a színpadról mondott köszönetet a fellépett fiataloknak és koreográfusaiknak, vezetőiknek, kiemelve az évtizedek óta műsorvezetőként közreműködő Matekovits Mihály és Kiss Anna munkáját. Zárszavában a rendezvénysorozat támogatásáért köszönetet mondott Arad Megye Tanácsának, a Vingai Polgármesteri Hivatalnak, a Pro Majlát Egyesületnek, valamint a majláthfalvi gazdáknak. A néptáncgála végét, egyben csattanóját a Százszorszép együttesnek a Bagi Ferenc és Orbán László által betanított marosszéki táncai képezték, amelyeknek a gyors ritmusa, a lányok szemet gyönyörködtető kiforgatása magával ragadta a közönséget.
A néptánc után a sepsiszentgyörgyi Insect hármasának paródiával fűszerezett dalai szórakoztatták a közönséget, majd a 4+2 Aszinkron zenekar közreműködésével szabadtéri bál következett.
Közös vacsora, köszönet
Ezzel párhuzamosan, a szervezők a sportteremben vacsorát adtak a vendégek és a meghívottak tiszteletére. A mulatós alaphangot itt is a nagyzerindi fúvószenekar indulói, magyar nótái adták meg. Vacsora előtt nt. Dénes József lelkipásztor monda el az asztali áldást, majd Sipos György megyei tanácsos köszöntötte a vendégeket, a színpadon már említettek mellett kiemelve Almási Vince kisiratosi polgármester és Halai János alpolgármester, valamint Kocsik József AMMGE-elnök és Horváth Imre alelnök neveit, majd újra köszönetet mondott a támogatóknak, Arad Megye Tanácsának, a Vngai Polgármesteri Hivatalnak, a Pro Majlát Egyesületnek, a majláthfalvi gazdáknak és mindazoknak, akik a szervező-, illetve a kifogástalan ellátásban végzett munkájukkal járultak hozzá a több mint 4 évtizedes történetének leggazdagabb programjával megszervezett Majláthfalvi Napok sikeréhez. Az együtt, jó hangulatban elköltött vacsora után még sokáig beszélgettek, nótáztak, megalapozva a Majláthfalvi Napok további sikeres rendezvényeit.
Balta János, Nyugati Jelen (Arad)

„Kivágnák” a famaffiát – házkutatás több tucat cégnél
Házkutatást tartottak csütörtökön több mint 40 fakitermeléssel foglalkozó cég, köztük székelyföldi vállalkozások székházában egy illegális fakitermeléssel és adócsalással kapcsolatos vizsgálat keretében. Korodi Attila elmondta, titkos akcióról van szó.
A nagyszabású akció egyidejűleg 80 helyszínen zajlott, többek között Hargita és Kovászna megyei cégeket és kitermelési helyszíneket is ellenőrzött a rendőrség, a vizsgálatot a csendőrség, az erdészeti és vadászati felügyelőség, valamint a környezetvédelmi igazgatóság munkatársai is segítik.
A rendőrség közleménye szerint az akció keretében aprólékosan ellenőrzik a kibocsátott fakitermelési engedélyeket, és arra kíváncsiak, hogy a dokumentumokban szereplő adatok megegyeznek-e a valós termelési mutatókkal. A hatóságok arra is kíváncsiak, hogy a letarolt famennyiség milyen arányban kerül a kereskedelembe.
Korodi: el akartuk hallgatni az akciót
Korodi Attila környezetvédelmi miniszter csütörtökön meglepődött, amikor arról értesült, hogy tudomásunk van az átfogó akcióról. Mint mondta, az általa vezetett minisztériumban és a rendőrségen is nagyon kevesen tudtak a razziáról.
„Elhallgattuk, hogy ne szivárogjon ki, hisz minél kevesebben tudnak róla, annál hatékonyabban tudunk eljárni – fogalmazott a tárcavezető. – Az ellenőrző szervek küldetési papírján is csak annyit ír, hogy Románia. A rendőrök csak indulás előtt szereztek tudomást arról, hova kell menniük.”
Mint mondta, számos hasonló, nagyszabásúnak ígérkező akció éppen azért végződik kudarccal, mivel az illetékesek közül mindig akad valaki, aki kiszivárogtatja a hírt, és az ellenőrök zárt kapukat találnak az időben fülest szerző érintetteknél.
Kérdésünkre, hogy mit remél a csütörtöki akciótól, Korodi elmondta, minden egyes hasonló fellépésnek megvan a maga értelme és eredménye. „A fatolvajlás olyan méreteket öltött, hogy föltétlenül lépnünk kellett” – mondta, majd arra is ígéretet tett, hogy a jövőben egyre sűrűbbek és szigorúbbak lesznek az ellenőrzések.
Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőrség szóvivője érdeklődésünkre annyit mondott, tud az országos szintű vizsgálatról, a Hargita megyei rendőrség azonban nem vesz részt az akcióban.
Ijesztő méreteket ölt a fakitermelés
A hivatalos adatok szerint egyébként 1990-ben Románia 6,5 millió hektár erdővel rendelkezett, melynek fele azóta magántulajdonba került. A környezetvédelmi szaktárca által korábban közölt adatok szerint az elmúlt huszonöt évben 125 ezer hektár erdőt irtottak ki illegálisan az országban – ez több mint 80 millió köbméter fát jelent a szakértők szerint –, ebből mintegy 30 ezret teljesen letaroltak.
Az évente legálisan kitermelt 14 millió köbméter fa mellett több mint egy millió köbméternyi fát termelnek ki törvénytelenül. A legfrissebb adatok szerint nem csoda, hogy a fatolvajok évek óta randalíroznak, több mint 500 ezer hektár ugyanis őrizetlen. A Természetvédelmi Világalap (World Wild Found, WWF) korábban egy jelentésében arra mutatott rá, amennyiben hasonló iramban halad tovább az erdőirtás, az ország akár 10-20 éven belül erdő nélkül maradhat.
Gyergyai Csaba, Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Ünnepi tanácsülésen koccintottak a testvérvárosok küldöttei
Már hagyománynak számít, hogy az Aradi Napok rendezvénysorozat keretén belül egy közös, ünnepi tanácsülésen ülnek össze a testvérvárosok küldöttei. Idén sem volt ez másként, pénteken délelőtt, a városháza dísztermében Gheorghe Falcă aradi polgármester és Bognár Levente alpolgármester fogadta Pécs, Gyula, Zrenjanin (Nagybecskerek, Szerbia), illetve Prága V. kerületének képviselőit.
Arad polgármestere – aki igyekezett emlékeztetni a jelenlevőket arra, hogy mandátumának 10. évét tapossa – köszöntőjében hangsúlyozta: büszke arra, hogy mind a négy településsel testvérvárosi kapcsolat alakult ki, ugyanakkor reméli, együttes erővel sikerül támogatni Arad jelölését az Európa kulturális fővárosa cím elnyerésére. Egyébként a beszédek is erre a témára irányultak, a nemes célkitűzés fontosságáról Andó András, a pályázatot meghirdető Arad, Európa Kulturális Fővárosa 2021 Szövetség elnöke beszélt. Felszólalt dr. Páva Zsolt pécsi polgármester, Galbács Mihály gyulai alpolgármester, Duško Radović, zrenjanini alpolgármester és nem utolsó sorban Jiří Vitha, Prága V. kerületének tanácsosa.
Amint azt a Nyugati Jelen megírta, a tanácsülésen egy Pro Urbe és több Kiválósági díj is gazdára talált. Előbbit post mortem a tavaly júliusban elhunyt, ’51-es születésű Sándor István műépítésznek ítélték oda. Arad egyik emblematikus szakembere – aki tévés operatőrként is sikeresen megállta a helyét, többek között az MTV és a Duna TV aradi stábjának oszlopos tagja volt – nevéhez számos építészeti projekt fűződik. Összetett városrendezési tanulmányokat, terveket készített, műemlékeket restaurált, templomokat, tömbházakat tervezett stb. Együttműködött a Hirschl-ház és a Régi színház, valamint a Csiky Gergely Főgimnázium felújításában, koordinálta az egykori Tűzoltótér (Megbékélési park) átrendezését, kulcsszerepet játszott a Szabadság-szobor visszaállításában és még sorolhatnánk.
A díjat lánya, Zelenák Andrea vette át, de az eseményt könnyes szemmel követte a kiváló szakember édesanyja is. Utóbbi a Nyugati Jelennek így vélekedett: „Kicsit elkéstek, erre gondoltam, amikor megtudtam, hogy a fiamat is kitüntetik. Megérdemelte a díjat, hisz végigdolgozta az életét. Kár, hogy nem személyesen vette át, hogy ő is érezhesse: munkáját elismerik. Szívvel-lélekkel csinálta, amit csinált, igazi aradi volt, aki az ő városáért mindent megtett” – nyilatkozta Sándor Klára. Zelenák Andrea, úgy érzi, édesapja kézzelfogható örökséget hagyott hátra a városnak, kár, hogy ezt élete során nem értékelték kellőképp.
Kiválósági díjat kapott továbbá: Ştefan Oroian festő, grafikus, szobrász, Virgil Jireghie fotóművész, Vadász Ernő nyugalmazott testnevelő tanár, Jigău Adrian-Ioan sportoló, Mircea Potocean tanár, Nicolae Blaga üzletember, Lars T Gareberg svédországi lutheránus pap és nem utolsó sorban Tiberiu Ţiganu sporttörténet-író.
A díjátadások után a jelenlevők pezsgővel koccintva oldották a hangulatot.
Sólya R. Emília, Nyugati Jelen (Arad)

A sikeres kiugrás
Romániában nem nagyon ünnepli senki augusztus 23-át, pedig a hetven éve e napon történtek megérnének egy misét. 1944-ben ezen a napon Mihály király elrendelte Antonescu marsall letartóztatását, és nemes egyszerűséggel átállíttatta a román hadsereget az oroszok oldalára.
Később – bizonyosan hálából – a királyt elűzték az országból. Kezdetben azt tanították, hogy e napon a dicsőséges szovjet hadsereg felszabadította hazánkat. Később azt mondták, hogy fegyveres felkelés volt, majd az antikapitalista, antiimperialista, nemzeti felszabadító forradalom kitörésének napjává változott.
Tény, hogy ügyesen tették. Nem úgy, mint Horthy Miklós, aki később, október 15-én megkísérelte a kiugrást, amiből semmi nem lett. Horthy hadiparancsát az átállásról a vezérkar ki sem küldte a csapatokhoz. Ráadásul a nyilasok jutottak hatalomra Szálasi Ferenc vezetésével. És aztán ők Kitartás! jelszóval a végsőkig ki is tartottak a németek mellett a vesztes háborúban. Rájuk is ragasztották az „utolsó csatlós” címkét. Igazából a magyarok az angolokat és az amerikaiakat várták, de helyettük is az oroszok jöttek. A román átállást nevezték árulásnak is, de milyen jó lett volna, ha a magyarok is egy ilyen árulást el tudnak követni! Ennek a fordulatnak köszönheti Románia Észak-Erdély idecsatolását.
A kommunizmus így is, úgy is bekövetkezett volna, mert az Egyesült Államok elnöke, Roosevelt, Nagy-Britannia miniszterelnöke, Churchill és a szovjet vezér, Sztálin Jaltán (1945. február 4–11.) már megegyezett a kelet-európai országok sorsáról, amikor állítólag egy szalvétára írták fel, hogy ezeket nagylelkűen a Szovjetunió kezére adják. A papírszalvétát nem fűzték le a történelmi dokumentumok közé, de mégis az történt, amit az oroszok akartak. Aztán a dicsőséges szovjet hadsereg felszabadította Magyarországot is, és ott is maradt egészen a rendszerváltásig. Közben sikeresen leverték a forradalmat 1956-ban.
Romániában kezdetben sokkal jobban ment a kommunizmusra való átállás, mint Magyarországon. Ennek az is lehet oka, hogy itt igen sok magyar kommunista volt, aki vállvetve a román, zsidó és orosz kommunistákkal szorgalmasan küzdött ezért. Csak néhányat említsünk meg azok közül, akik a mostani szemlélet szerint is a legnagyobb szerepet játszották ebben: Fóris István (Ştefan Foriş), akit a Komintern a Romániai Kommunista Párt élére nevezett ki 1940 és 1944 között. Aztán kinyírták. Vagy ott volt Rángetz József (Iosif Rangheţ), Mogyorósi Sándor (Alexandru Moghioroş), Luka László (Vasile Luca) is. Nevüket helyes magyarsággal sorolja a jelenkori román sajtó, míg például Tőkés László vagy Markó Béla és más romániai magyar politikusokét még véletlenül sem. De ne feledjük Ana Paukert (Hanna Rabinsohn) vagy Valter Romant (Ernest Neulander, Petre Roman apja). És említsünk meg bár egy orosz nevűt is: Gheorghe Pintilie (Pantelei Bodnarenko). A sort különben lehetne folytatni.
A végén történészek még kiderítik, hogy Romániában a proletárdiktatúráért nem is a románok a felelősek. Kuti János, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem – (3.)
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a MOGYE egy állami felsőoktatási intézmény Marosvásárhelyen. Az egyetem a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Orvosi Karából nőtte ki magát 1948-ban. A második bécsi döntést követően Kolozsvárott újraalakult a Ferenc József Tudományegyetem. Az 1944-es kiürítési parancsok és a háborús viszonyok ellenére a tanítás folytatódott az egyetemen és 1945-ben felvette a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem nevet. Mivel ugyanebben az évben Nagyszebenből Kolozsvárra költözött az I. Ferdinánd király Tudományegyetem és a kolozsvári klinikákon nem volt elég hely, az orvosi kart áthelyezték Marosvásárhelyre. Ezen a héten, befejezésül még erről az intézményről írunk lapunk olvasóinak.
Bevezetik a kétnyelvű oktatást…
Az 1948-as tanügyi reformot követően a marosvásárhelyi orvosi kart különválasztották a Bolyai Tudományegyetemtől és létrehozták a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetet, melynek rektora dr. Csőgör Lajos lett.
1962-ben a román állam, anélkül hogy hivatalos dokumentumot adott volna ki és ezáltal megváltoztatta volna az 1945, 1946, 1948-as törvényrendeleteket, mely szerint az egyetemet a magyar kisebbség számára hozták létre és a tanítás nyelve magyar, bevezette a kétnyelvű oktatást. Az előadásokat románul és magyarul, a gyakorlati órákat csak románul lehetett hallgatni. A magyar diákok részaránya azóta fokozatosan csökkent.
Történelmi visszapillantó: a letartóztatott egyetemi vezető
Amint azt már összeállításban említettünk, az intézmény első rektora tehát Csőgör Lajos volt, aki 1904-ben született. Negyven és negyvennégy között tanársegédként tevékenykedett a kolozsvári Ferenc József Egyetem fogorvosi tanszékén, azonban negyvenkilencben politikai okból letartóztatták. Tíz évvel később azonban rehabilitálták. Ennek nyomán hetvenegyben megkapta a szocialista munka hőse kitüntetést, hetvenkettőben pedig a kiváló orvos címet.
A birtokunkban lévő dokumentumok nem tartalmazzák azt, hogy Csőgör Lajos rektort miért tartóztatták le és zárták börtönbe, azonban ismeretes az a tény, hogy abban az időben gyakoriak voltak az ilyen kirakatperek – ezt támasztja alá az egyetem legkiemelkedőbb tanárának, Miskolczy Dezsőnek a dossziéja is (az irat a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanácsánál található).
A kommunista rezsim látszatkeltése
Miskolczy Dezső nemzetközi szinten is ismert magyar neurológus volt, aki amerikai és nyugat-európai tudósokkal is tartotta a kapcsolatot. Sorina Buta kapta meg a választ arra, hogy ez miként is volt lehetséges…
A kommunista rezsim azt a látszatot akarta kelteni, hogy tudományok terén nyitott a kommunikációra. Így lehetett fenntartani a külföldi kapcsolatokat, és felnéztek azokra, akik ezekben részt vettek.
Miskolczy pályafutása a szekuritátás dossziéja, és a koholt vádak
A professzor Budapesten végezte tanulmányait, aztán kutatóként dolgozott egy neves madridi intézetben. Harminc és negyven között a szegedi egyetem tanára és tanszékvezetője volt, aztán kinevezték a kolozsvári egyetem ideggyógyászati tanszékének vezetőjévé, ezután a kolozsvári elmegyógyintézet igazgatója lett, majd pedig egyetemi tanárként folytatta pályáját a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, ahol neurológiát és endokrinológiát tanított. Ugyanakkor kitűnő ismerője volt a latin, német, spanyol, olasz és francia nyelveknek, sőt még románul is megtanult.
Tudni kell azonban még azt is, hogy a Magyar-, illetve a Román Népköztársaság között kötött szerződés tette lehetővé, hogy itt taníthasson. Hatvannégyben tért vissza Magyarországra.
A szekuritátés dossziéjában szereplő adatok szerint negyvenkilencben részt vett a marosvásárhelyi egyetem szabotázsakciójában. A leírtakból azonban az nem derül ki, hogy pontosan mit követett el, nyilvánvaló tehát, hogy koholt vádak voltak ezek. Sokak előtt ismeretes az a tény, hogy zavart idők jártak akkor, és sok ilyen „képzelt” összeesküvési kísérletet vélt felfedezni a rendszer.
A román tagozat pedagógusainak itt van lehetőségük arra, hogy feljebb kapaszkodjanak a ranglétrán…
A hatvanas években megalakult az egyetem román tagozata. Az itt tanító pedagógusok többsége szintén Kolozsvárról érkezett. Ott tanársegédek vagy dolgozatvezetők voltak, Marosvásárhelyen azonban lehetőségük adódott arra, hogy feljebb kapaszkodjanak a ranglétrán.
De akár pár példával is élhetünk… E tekintetben Liviu Popovici-ot kell megemlíteni, aki ötvenegyben kezdett el tanítani Kolozsváron, hatvanhatban jött Marosvásárhelyre, és talán az egyetem egyik legkiemelkedőbb személyisége lett. Csakis azért említjük az ő nevét, mert az alvásról végzett kutatásai és az epilepszia mechanizmusáról írt tanulmányai az országhatáron kívül is ismertté tették a román ideggyógyász nevét. Így nyolcvannégyben a Francia Akadémia tagjává választották, és számos rangos kitüntetésben volt része nem csak Franciaországban, hanem Prágában és Moszkvában is.
És hadd említsünk meg még egy nevet. Az egyetem másik meghatározó tanára Gheorghe Simu volt, akit az egyik legjelentősebb román patológus szakembernek tartanak. Az ő tanulmányait is számos rangos nyugat-európai onkológiai szaklapok is elismerve publikálták.
Román tanárok, akik magyarul is tanítottak
Megemlítünk még pár nevet. A lentiekben az is ki fog derülni, hogy ezt miért is tesszük… Az orvosi egyetem szemészeti tanszékét Vasile Săbădeanu vezette. Ő a marosvásárhelyi római katolikus líceumban végezte tanulmányait, aztán felkészítő tanárként tevékenykedett a kolozsvári szemészeti klinikán, majd egyetemi tanársegéd lett, és noha Kolozsvárott lehetősége lett volna arra, hogy egyetemi tanári pályát fusson be, áthelyeztette magát a marosvásárhelyi járóbeteg-rendelő mentőszolgálatára, majd pedig a társadalombiztosítási pénztárnál töltött be vezető tisztséget. Negyvenöt és negyvenhat között a marosvásárhelyi kórházban dolgozott szemész főorvosként, és közben tanított is előbb magyar, majd román nyelven.
De az egyetem tanárai között volt Zeno Barbu is. Ő a kolozsvári egyetemen végezte tanulmányait, és esetében is kimondottan fontos megjegyezni és leírni, hogy magyarul tanított, sőt mi több: ötvenkettőben írt egy magyar nyelvű tüdőgyógyászati szakkönyvet is. Ötvenegy és nyolcvanöt között a tüdőgyógyászati klinika vezetője volt.
2007-ben az egyetem falaira magyar feliratok kerülnek
1990. márciusában az egyetem magyar hallgatói sztrájkba kezdtek, egyenlő jogokat követelve. A sztrájkhoz később a tanárok is csatlakoztak, de a román hatóságokkal nem tudtak megegyezni. Ezek az események voltak a későbbi fekete március néven elhíresült pogrom kezdetei. Csak 17 évvel a rendszerváltozás után, 2007 áprilisában sikerült elérni, hogy magyar feliratok is kerüljenek az egyetemre. A kommunizmus éveinek szabályszerű numerus claususa után hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a román és magyar tannyelvű helyek aránya valamelyest kiegyenlítődjön.
Az egyetem magyar oktatói és a magyar politikai, érdekvédelmi, tudományos és diákszervezetek elszánt küzdelme folytán fokozatosan emelték ugyan a magyar helyek számát, de egészen a kétezres évek végéig a román tannyelvű helyek voltak többségben.
Az orvosi oktatásban az 1989. decemberi forradalom óta tehát voltak bizonyos eredmények – így helyreállították a magyar nyelvű előadásokat az összes diszciplínákon. A jelen feladati körül egy probléma különleges jelentőségű és fontosságú: a diákság és a fiatal orvosok körében kialakult elvándorlási láz fékezése.
1991-ben az intézmény nevét Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem-re módosították. Az egyetem jeles tanárai, diákjai
Benedek Imre, Benedek István, Grépály András, Gyergyay Ferenc Pál, Lőrincz Ernő András, Máthé Ákos, Maros Tibor, Mártha-Papp Ilona, Mártonfi László, Mátyás Mátyás, Miskolczy Dezső, Molnár Vince, Mühlfay László, Nemes László, Sipos Emese, Steinmetz József, Szabó Béla, Szabó Endre, Száva János Zoltán, Székely Károly, Székely Melinda Gyöngyi, Toró Árpád, Tóth Katalin Tünde, Tőkés Béla, Veress Albert – és minden bizonnyal, még nagyon, nagyon sokáig sorolhatnánk. Nagy-Bodó Szilárd
Nagy-Bodó Tibor
Központ
Erdély.ma

Lefestették a magyar helységneveket Siménfalván
Megrongálták a Hargita megyei Siménfalva községhez tartozó szinte mindegyik település helységnévtábláját csütörtökön, az egyelőre ismeretlen tettesek fehér festékkel kenték le a magyar megnevezéseket.
Péter Zoltán, a község polgármestere kifejtette: Siménfalva, Szentmihály, Kis- és Nagykadács, valamint Kobátfalva falvakban több mint tíz táblán festették be a magyar feliratokat. Az elöljáró azt is elmondta: a rendőrség hivatalból eljárást indított, az ügyben azonban a polgármesteri hivatal is feljelentést tett, ugyanakkor az országos útügyi hatóságnak (CNADNR) is jelezték a történteket, és a megrongált táblák kicserélését kérték, az érintett útszakasz karbantartása ugyanis a CNADNR hatáskörébe tartozik.
Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: tavaly kétszer fordult elő, hogy csíkszéki helységnévtáblákon a román megnevezéseket festették be feketére, de elmondása szerint az ilyesfajta kihágások nem gyakoriak a térségben. Hozzátette: ugyan minden esetben eljárást indítanak, de az elkövetőket legtöbbször csak tettenérés esetén kerítik kézre.
Erdély vegyes lakosságú térségeiben most is rendszeresen előfordul, hogy a magyar település-feliratokat – feltehetően átutazó autósok – bemázolják, de a Székelyföldön ez nem jellemző.
A 2001 óta hatályos közigazgatási törvény szerint azokon a településeken, ahol valamely nemzeti kisebbség számaránya eléri a 20 százalékot, a település nevét az adott kisebbségi nyelven is fel kell tüntetni a település bejáratainál, a román megnevezés alatt, azonos méretű betűkkel.
Románia megyéi közül Hargitában a legnagyobb a magyarok aránya: a 2011-es népszámláláson a lakosok csaknem 83 százaléka vallotta magát magyarnak. Siménfalvának a cenzus idején 3363 magyar, 33 román és 49 cigány lakosa volt.
Jánosi András , Krónika (Kolozsvár)

Balázs Imre József: Nem vagyok az a hátradőlős fajta
Költő, író, kritikus, szerkesztő, egyetemi tanár – Balázs Imre József élete ezer szállal kötődik az irodalomhoz. Pedig matekzseninek indult.
Évfolyamelső volt a gimiben a kilencvenes évek elején, mindenki azt várta tőle, hogy a reáltudományok felé igazodik – de mégsem. Balázs Imre József családjából és a könyvekből kapott egy olyan lökést és ihletet, ami az irodalom felé terelte – nemcsak erről, hanem az olvasásról, az írásról is beszélgettünk.
Imre ma még mindig fellapozza gyerekkori olvasmányait, a közelmúlt megértéséhez pedig többek között Dragomán György, Tompa Andrea, Papp Sándor Zsigmond vagy Nagy Koppány Zsolt műveit ajánlja.
Nem véletlen, hogy az irodalmi pályát választottad, hiszen a tágabb családodban több ilyen irányultságú személy is van, illetve volt, többek között színész és költő is. Gyerekkorodban ez mennyire befolyásolt? Mit kaptál a családtól ilyen téren?
Volt alapja ennek a választásnak, az biztos: a nagybátyáim közül ketten, Balázs László és Balázs András is a bölcsészkaron végeztek, sőt, Laci bátyám egyetemi tanárként is a kolozsvári egyetemen maradt, nyelvészként onnan vonult nyugdíjba.
Balázs András a hatvanas-hetvenes években jegyzett fiatal költőnek számított, az ő pályáját viszont kicsit árnyékban hagyta a korai halála. Balázs Éva néném verslemezét és balladalemezét is meg-meghallgattuk, megnéztük az előadásokat, ha Udvarhelyen játszott. Szóval igen, volt egyfajta természetessége a családban annak, hogy ilyesmikkel is lehet foglalkozni.
A gyerek hajlamos abból kiindulni, amit maga körül lát és tapasztal, még ha esetleg később el is szakad attól. Gyorsan hozzátenném azért azt is, hogy gyerekként talán ezeknél a mintáknál is jobban lenyűgözött az, ahogyan a bátyám mai szemmel is zseniálisan morbid képregényeket rajzolt a maga és a család szórakoztatására, különféle vizuális technikákkal.
Indiánok, banditák, űrlények, nagyjából ezek voltak a témakörök. De arra jól emlékszem, hogy még mielőtt írni tudtam volna, már én is képregényeket rajzoltam. Jóval kevésbé zseniálisakat és morbidokat persze, mint a bátyám.
Úgy emlékszem rád, mint aki kölyökkorában sokat is olvasott, ugyanakkor sokat is focizott – akkoriban ritka volt az ilyen gyerek, mert vagy egyik, vagy a másik volt a jellemző...
Ebből a képregény-történetből látszik talán, hogy én teljesen az élvezetből olvasó kategória felől indultam a könyvek felé. Kölyökkoromban a vadnyugati tárgyú könyvek, a Verne-regények, a sci-fik, a Rejtő-regények, a Delfin Könyvek voltak azok, amiket számolatlanul olvastam.
Aztán Fekete Istvánnal és Gerald Durrell-el szépen átcsúsztam A három testőr, A nyomorultak, a Fekete gyémántok és hasonlók terepére, miközben továbbra is imádtam Agatha Christie-t és Isaac Asimovot. A szüleim rengeteg könyvet vásároltak akkoriban, egyfajta csendes reakcióként talán arra, ahogy egyre szűkült Romániában a magyar nyelven történő létezés terepe, s ez Udvarhelyen is egyre érezhetőbb lett. Nem nagyon kellett kimennem a házból ahhoz, hogy jó, nekem való könyveket találjak.
A mából nézve úgy tűnik, rengeteg volt az időnk. Tévét nézni nem nagyon volt miért, az élet ritmusa nagyon ráérős volt, így csetlő-botló koromtól nyolcadikig tényleg szinte naponta fociztunk. Még télen, a hóban is, ugyanis sínadrágban nagyon jó becsúszó szereléseket lehetett végezni!
Ötödik osztály után még fociedzésre is eljártam, az is heti egy-két meccset jelentett, Szávuly Attila vagy Lőrincz Attila vezényletével. Kilencediktől, 1990 után is volt foci, de az életritmus, amiről beszéltem, kicsit más lett...
Zseninek tartottak matekből a nyolcvanas évek végén a korosztályodban, aztán a gimnázium után – a tanári kar egy részének óriási megrökönyödésére – az irodalmat választottad, magyar-angol szakra mentél Kolozsvárra. Mi döntött az irodalom javára?
Erre nincs egyetlen válaszom, mert ez egy fokozatosan érlelődő folyamat volt, pedig még tizenegyedikben is matek- és fizikaversenyekre készültem. Azt hiszem, nagyjából a mi korosztályunk lett az, amelyik a forradalom és az azt követő évek eufóriájában elhitte, hogy bármit meg lehet csinálni, és erre esélyei is adódtak.
Emlékszem, nyolcadikos koromban, 1990 elején egy segélycsomagból egy özönvíz előtti írógép került a házba. Akkor még a fénymásolás ritka luxus volt, de nekem az írógépről rögtön az jutott eszembe, hogy milyen jó osztályújságot lehetne készíteni írógéppel és indigóval. El is készült néhány lapszám, Im-Press címmel, valahol még most is megvannak a mesterpéldányok.
Voltak benne riportok, viccek, dalszövegek, vezércikk... Szóval igazi, rendes lap lett. Dávid Attila, akit most fotósként sokan ismernek a városban, kisinterjúkat készített a lapba egyik-másik osztálytársunkkal, de a Kossuth-sarkon Turbo rágót és eredeti török karórákat forgalmazó árusokkal is.
Szóval tényleg bármi lehetségesnek tűnt. Az angol nyelv is igazi, életszerű vonzást jelentett. Én az iskolában franciát tanultam ugyan idegen nyelvként ötödiktől, de amikor 1990 után megérkeztek a városba az amerikai „native speaker" tanárok, akkor tényleg kinyílt a világ.
Emlékszem, nagyon furcsán néztem Glenna Roukes-ra ezerkilencszázkilencvenakárhányban, amikor egy tanfolyamos angolórán arról beszélt, hogy ők tulajdonképpen alig látnak, használnak készpénzt, hogy a számláit a bankja automatikusan fizeti, hogy bankkártyákat használnak, satöbbi, satöbbi. A kollégájától, Robtól jó kis country nótákat lehetett tanulni gitáron. Ez is nagy vonzás volt.
És persze jött szép lassan az irodalom is, az, hogy a kortárs irodalom is létezik, amelyik beléd nyúl, kifordít, nem hagy békén. S hogy esetleg lehetne írni is efféléket. Én nem lettem ugyan szerkesztője a gimis diáklapnak, az Ébredésnek, de írtam bele néhány ilyen, általában vicces irodalomszerű szöveget.
Utólag kicsit tényleg vakmerő húzásnak tűnik, hogy a kezdő, társalgásalapú angolomra és beható irodalomtörténeti ismeretek helyett inkább az irodalmi érzékenységemre és régi nyelvtanrutinomra alapozva beszálltam a veterán magyarolimpikonok versenyébe az egyetemi felvételin, mert akkoriban még háromszoros túljelentkezés volt a magyar szakon. Elég derekasan helytálltam végül is.
Ha jól emlékszem, te a kilencvenes években, habár ott voltál Kolozsváron, nem voltál benne az Orbán János Dénes, Sántha Attila, stb. nevei által fémjelzett, Cs. Gyimesi Éva által transzközépnek keresztelt irodalmi áramlatban – picit másabbak voltak a verseid, az egész személyiséged... Miért nem kapott el az a hullám?
Néha egy-két év korkülönbség is sokat számít, itt pedig kicsit ez volt a helyzet. A transzközép első robbanásainál még nem voltam személyesen jelen Kolozsváron, az Előretolt Helyőrség első, újságformátumú szériájába sem írtam. De ha megnézed, az 1995. decemberétől kezdődő második, majd a harmadik Helyőrség-folyam szinte mindegyik számában van valamilyen írásom.
Ebben a leosztásban azért nekem inkább a kritikus szerepe jutott, abból jóval kevesebb volt a társaságban, mint költőből. Abban pedig igazad van, hogy a verseim nem igazán passzoltak ahhoz az imázshoz, amelyet a Helyőrség magáról kialakított.
Valahogy azt éreztem, hogy értem ugyan, hogy mivel van baja a Helyőrségnek, mivel vitatkozik, hogy részben igazuk is van, de hogy én sok mindent szeretek abból is, amivel ők vitatkoznak.
Szóval valahogy tágasabb irodalomkép szerint próbáltam berendezkedni az irodalomban, ami azt is jelentette, hogy már elég korán a saját utamat próbáltam járni. De ettől nem igazán tartottam, s most sem tartok. Visszafelé nézve pedig az egy-két év korkülönbségek már egyre kevésbé fontosak.
Az első köteted az Ismét másnap volt 1998-ban. Ez egy verseskötet, amit kezdeti szárny- vagy szájpróbálgatásnak is nevezhetnénk. Milyen fogadtatása volt akkoriban? Nagyot ütött vagy csak megvolt, mint azoknál a popsztároknál az első lemez, ami nem dörrent nagyot?
Verseskötetek ritkán szólnak nagyot, ennek a megjelenése is inkább csendes volt, mint zajos, de szakmai elismerések azért voltak körülötte. Emlékszem, ehhez kapcsolódott az első igazi, felnőtt utam Bukarestbe. Át kellett vennem a kötetért járó írószövetségi díjat.
Ebből az útból néhány kép maradt meg csak, például Balogh József írószövetségi titkár irodája, ahol elképesztő rendetlenségben álltak több évtizedre visszamenőleg folyóiratszámok és könyvek, ő pedig nagyon bátorítóan pislogott ki a vastag szemüvegkerete és sok dioptriája mögül.
És emlékszem egy levezető körre is egy kerthelyiségben, román írókkal, akik közül az egyik, Gheorghe Iova váratlanul és hangsúlyosan azt mondta nekem: „Tanulj meg nemet mondani! Nagyon egyszerű. Csak mondd azt: Nem!" Teljesen váratlan és szürreális élmény volt. De megjegyeztem.
Az egyetem elvégzése után rögtön tanítani kezdtél, majd rengeteg olyan dologgal foglalkoztál, és a mai napig foglalkozol, ami az irodalommal kapcsolatos: szerkesztesz lapot, kötetet, kritikáid jelennek meg, de a versírástól sem szakadtál el, már gyerekvers-köteted is jelent meg. Melyikben érzed magad a legjobban otthon, mit szeretsz a legjobban?
Ezek nem esnek szerencsére nagyon távol egymástól. Vannak köztük látványosabb dolgok, amelyek áttörik a szűkebb szakma köreit, és vannak, amelyek egy hosszú távú építkezés elemei, lépcsőfokai inkább.
Eddig két dolog kapcsán éreztem leginkább, hogy átszakadt a szakmai fal: az egyik az a sorozat volt, amikor a Korunk főszerkesztőjeként a kortárs magyar irodalom legjelentősebb szerzőit hívtam meg Kolozsvárra, és gyakran kétszáznál is többen voltak kíváncsiak rájuk.
Ez biztosan nem a szakma volt, hanem azok az olvasók, akik Nádas Pétert, Bodor Ádámot, Krasznahorkai Lászlót olvasva valami személyes érintettséget is tapasztalnak, az írók sem feszengtek. Jó beszélgetések voltak, azt hiszem.
A másik alapélmény a gyermekversköteteim kapcsán ért. Azt vettem észre, hogy akár ismeretlenek, vagy nem, irodalmárok is meg-megszólítanak, hogy egyik-másik verssel nagyon eltaláltam valamit. Vagy, hogy a gyereküknek esténként folyton egy bizonyos macskás versemet kell felolvasni. Ez számomra azt jelenti elsősorban, hogy van még egy-két élethelyzet, ahol természetes az, hogy az ember verset olvasgat-mondogat, például amikor a gyerekével kettesben-hármasban van.
Csak aztán eltünedeznek az életünkből ezek a természetes helyzetek, esetleg másvalami kerül azokra a helyekre, ahol akár versek is lehetnének. Például dalok vagy dalszövegek.
De visszatérve a kérdéshez, az azért fontos, hogy én a dolgok igazi mércéjét mindig belül keresem, és nem abban, hogy mire hogyan reagálnak az emberek. Ha odabenn rendben vannak a dolgok, akkor nincs baj, bármit érdemes megcsinálni, a jól végzett munka öröme miatt is. Mint amikor az ember jól bever egy szeget a falba, vagy jól hegyez meg a lányának egy ceruzát.
A mai, filológia, illetve irodalom-szakos egyetemistákon mit veszel észre? Többet, kevesebbet, ugyanazt vagy mást olvasnak, mint ti a kilencvenes években?
Mást olvasnak mindenképpen, talán kicsivel több kortárs külföldi irodalmat. Valószínűleg általában kevesebbet olvasnak. Viszont sokkal több jó filmet töltenek le, és néznek meg, mint amennyit mi megnézhettünk a kilencvenes években.
Aki kevesebbet olvas, talán kicsit jobban ki van szolgáltatva a divatoknak, kevesebb a viszonyítási alapja, remekműnek tart esetleg olyasmit is, ami valami más, általa nem ismert műnek a gyöngébb utánzata. Ilyeneket néha tapasztalok. De azt is tudom, hogy egy egészen más életritmus szerint, más impulzusok között élnek azok, akik most jönnek az egyetemre, mint én magam vagy pláne az egykori magam.
Szerintem az a lényeg, hogy az ember olyasvalamivel találkozzék az irodalomban, filmben, színházban, zenében, ami mélyen érinti őt, s aminek a nyomában érdemesnek érzi továbbmenni, és nem áll meg a lenyűgözöttség érzésénél. Ez az élmény-lehetőség pedig nem attól függ, hogy valaki sokat olvas vagy keveset, egyszerűen attól, hogy találkozott-e már ilyesmivel, vagy még csak ezután fog.
Hogyan csinálnál gusztust az irodalomhoz? Itt a nem rendszeresen olvasó felnőttekre, illetve a gyerekekre gondolok. Szerinted is a több mint száz éve íródott művek, az Egri csillagok, A kőszívű ember fiai vagy A Pál utcai fiúk kell, hogy legyenek a kötelező alapolvasmányok egy mai 12-14 éves gyerek számára?
Nem. A felsorolt művek mindegyike azt feltételezi, hogy előtte már rengeteget olvasott a gyerek, aki kézbe veszi őket. Hogy eligazodik régi emberek amúgy nehezen érthető, de általuk láthatóan természetesnek vett szokásai között, nem zavarja őt, hogy furcsán beszélnek, satöbbi.
Én olyan könyveket adnék ennek a korosztálynak a kezébe először, amelyek a sajátjukhoz hasonló világban játszódnak, a sajátjukhoz hasonló korosztályú hősökkel, akik az övéikhez hasonló problémákkal küzdenek. Vannak ilyenek a kortárs magyar ifjúsági irodalomban is, és a fordításban megjelent művek közt is.
Ilyen szempontból már a Harry Potter-sorozat is elvonatkoztatást feltételez, de ott is megvan a jelenre utaló keret, illetve az iskolai, közösségi élethelyzet. A rajzfilmek, filmek, videoklipek kortárs történetei pedig eleve háttérbe szorítják a lassabban hömpölygő történetmesélést. Az ilyen könyvekhez, mint amilyenek például Fekete István könyvei vagy pláne Jókai művei, sok olvasásgyakorlat után lehet esetleg eljutni.
Vannak-e olyan divatos írók, könyvek, amire te azt mondod, hogy „na, azt azért mégsem kellene, mert..." Vagy ez nálad nem így működik?
Engem leginkább azok a könyvek taszítanak, amelyek a gyűlölködés vagy düh irányában próbálnak manipulálni. A nagy összeesküvés-elméletek víziói is zavarnak a könyvekben, ha például egy regény halál komolyan veszi ezeket.
De, ahogy Orbán János Dénes mondani szokta, bár olyan lenne az irodalom helyzete, hogy azzal lehetne elrontani az embereket! Ez most nem az a helyzet, és ebben teljesen egyetértek vele, az irodalom nagy esélye viszont, hogy reflektálhat mindezekre.
Sok székelyföldi család könyvespolcán tízesével sorakoznak a Wass Albert és Nyirő József kötetek, még mindig divatosnak számítanak, holott egy Karácsony Benő vagy Bálint Tibor, nem beszélve Sütő Andrásról vagy Szabó Gyuláról, gyakorlatilag elfelejtődtek. Kinek a feladata a köztudatban tartani ezeket az erdélyi magyar írókat, illetve jó-e az, hogy a könyvesboltok polcain is kiemelt erdélyi írók vannak? Jó-e az, hogy Nyirő József hamvainak újratemetési kísérlete a könyvesboltoknak hoz bevételt?
Mély társadalmi okai voltak Wass Albert vagy Nyirő József sikerének. Az emberek úgy érezték, elvették a saját történeteiket, saját történelmüket. Rajtuk keresztül megpróbálták újra elsajátítani őket. Ez megtörtént, rendben van.
Létezni viszont a jelenben kellene, s közben persze újra lett egy közelmúlt, amelyet meg kellene érteni. Ehhez én Dragomán Györgyöt, Tompa Andreát, Papp Sándor Zsigmondot és hasonlókat olvasnék elsősorban. Vagy akár Nagy Koppány Zsolt vendégmunkás-történeteit.
Az 1989 előtti műveket nem könnyű a köztudatban tartani vagy bevinni őket oda. Az egyetemnek, a középiskolai és általános iskolai tanároknak, a Székely Könyvtárhoz hasonló vállalkozásoknak, digitalizálási programoknak egyaránt vannak ebben feladatai és lehetőségei. Ez hosszú távú projekt, és nem lehet leállni vele.
A múltkor egy sporthorgásztól kérdeztem, hogy saját maga szórakoztatására, vagy úgy egyáltalán szokott-e horgászni, és halat sütni. Most is adja magát ez a kérdés: szoktál-e úgy olvasni, hogy utána nem írsz kritikát az elolvasott műről, nem feltétlenül beszélgetsz egy adott könyvről társaságban, hanem csak magáért az olvasás élményéért?
Igen, ilyenekre is próbálok időt szorítani. Néha újraolvasok egy-egy Delfin Könyvet vagy más gyerekkori olvasmányt is. Vagy vidrás könyvekre vadászok az internetes könyvesboltokban és sürgősen birtokba veszem őket. Ahogy nőnek a lányaim, az ő olvasmányaikkal is próbálok lépést tartani. Vannak jó kortárs gyerek- és ifjúsági könyvek.
Udvarhelyhez mi köt még azon kívül, hogy a szüleid, illetve a testvéred itt élnek? Milyen gyakran jársz haza?
A szüleim, testvéreim, tágabb családom elsősorban: úgy kéthavonta általában hazaugrom rövidebb időre, nyáron több hétre is. De már a lányaimnak is vannak kedvenc helyei, amelyek az én udvarhelyiségem idején esetleg nem is léteztek.
Ők el se tudják képzelni, hogy ha Udvarhelyen vagyunk, például ne menjünk el az Alexandra cukrászdába. És még van néhány ilyen hely, ahol úszni vagy lovagolni lehet például. Van néhány barát, akit mindig megkeresek, ha hosszabban vagyok otthon.
És persze Udvarhely nekem mindig időutazás is. Még megvan a szüleim lakásában a szobám, nagyjából a régi berendezéssel, régi könyvekkel a polcokon. Ez megnyugtató. Közben pedig van egy mások számára nehezen belátható virtuális Udvarhely is a nagyvilágban. Az ember hajlamos számon tartani az egykori és örök udvarhelyiek máshol elért sikereit és egyáltalán, az életét. Az internet erre elég kézenfekvő lehetőség.
Több díjat is kaptál az elmúlt 10-15 évben, pl. a Látó debüt díját pályád kezdetén, három éve pedig József Attila-díjat. Melyik jelentette a legtöbbet? Fontosak a díjak neked, valódi elismerést jelentenek?
Nem a díjakért dolgozik az ember. A díjak olyanok, mint egy beszélgetés, vagy egy beszélgetés lehetősége. Találkoztam például olyan emberekkel díjak kapcsán, akikkel esetleg nem találkoztam volna. Vagy nem tudtam volna meg, hogy figyelnek a dolgaimra.
És egy díj kapcsán mindig történhetnek váratlan dolgok is, mint amilyet a bukaresti írószövetségi díj kapcsán meséltem. De én továbbra is ahhoz tartom magam, hogy a számomra fontos dolgokra elsősorban egy benti mércének kell rábólintania. És nem vagyok az a hátradőlős fajta.
Jelenleg mivel foglalkozol, milyen tanulmányokkal, kötetekkel, mit fogsz szerkeszteni a közeljövőben? A szabadidődben a gyerekeken kívül jut-e idő például a focira? A meccsnézésre? Hát a matekre?
Két-három éve rendszeresebben járok nemzetközi szakmai rendezvényekre, konferenciákra, amiken szürrealista művészetről, irodalomról, a kelet-európai szocializmus perverz és egyben tanulságos kultúrpolitikájáról szoktam általában beszélni.
Most az az izgalmas kihívás és tanulási folyamat számomra, hogy az angol vagy francia szakmai folyóiratok milyen elvárásokat támasztanak egy-egy tanulmánnyal kapcsolatban, igyekszem figyelni és persze alkalmazni bizonyos fogásokat az itthoni dolgaimban is. Tanítok az egyetemen, magyar és összehasonlító irodalommal kapcsolatos tárgyakat. Fontos, hogy képben legyek azzal, ami máshol történik.
Részben és távolról ide kapcsolódik, hogy idén várható egy verseskötetem, mindenféle külső és belső utazások, belül hallható zenék lenyomata, Jung a gépteremben lesz a címe.
A foci mostanában elég rendszertelen, de vannak az egyetemen tradicionális tanár-diák meccsek, és még egyszer sem sikerült kikapnunk a valamivel azért virgoncabb diákoktól! És persze ha jobb csapat jött a kolozsvári CFR-stadionba a Bajnokok Ligájában vagy az Európa Ligában, többnyire ott voltam. A közeljövőben ilyesmi sajnos nem várható.
A matekre viszont előreláthatólag szükség lesz, főleg ha a gyerekek kérdezgetnek valamiket a házi feladatok kapcsán, és néha szoktak is. Mivel a feleségem idegennyelv-szakos volt már az iskolában is, így a matek-kérdések nekem jutnak.
Balázs Imre József
1976. január 9-én született Székelyudvarhelyen. A Tamási Áron Gimnáziumban érettségizett 1994-ben, majd a Babeș-Bolyai Tudományegyetem magyar-angol szakát végezte el 1998-ban. Az egyetem tanára, később adjunktusa lett a Magyar Irodalomtudományi Tanszék munkatársaként.
Kutatási területe a 20. századi magyar irodalom, az erdélyi magyar irodalom, azon belül az avantgárd, 2004-ben védte meg Az avantgárd az erdélyi magyar irodalomban című doktori értekezését. Négy évig a Korunk főszerkesztője volt, rendszeresen publikál kritikát, tanulmányt, esszét, eddig több kritika- és tanulmánykötete, illetve hat verseskötete jelent meg. Felesége Vallasek Júlia, szintén egyetemi oktató, műfordító és irodalomkritikus – két lányuk van.
Katona Zoltán, Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely)

Novák Csaba Zoltán BARÁTSÁGRA ÍTÉLVE Kádár János és Nicolae Ceaușescu viszonya 1. Ötezer kilométer távolságból mindketten csak kommunista vezetők voltak? Mi volt a két ország közötti feszültség legfőbb oka? Válaszok az eheti történelem anyagunkban.
„Teller Edének próbáltam megmagyarázni egyszer, mi a különbség Kádár és Ceauşescu között. Teller egy darabig hallgatott, aztán azt mondta: Nézze, ez a maga szemében különbség. Ötezer kilométer távolságból az egyik is kommunista vezér, a másik is.” Popper Péter
Igaza van Teller Edének? Valóban „csupán” két, egymással nagyon sok közös jegyet felvonultató kommunista vezetőről van szó? Kádár János és Nicolae Ceauşescu az 1945-1989 közötti Magyarország, illetve Románia meghatározó politikusai voltak. A két ország kapcsolatát illetően látszólag valóban két, a szocialista tömbhöz tartozó baráti országról beszélünk, amelyeket elvileg közös gazdaságpolitika és ideológia kötött össze. Ha ezt a viszonyt felnagyítjuk és egy közelebbi optikával szemléljük, sokkal árnyaltabb képet nyerünk. A két ország és a két nemzet közismerten sajátos történelmi örökséggel bírt, ami értelemszerűen, az emberi, politikai személyiségjegyeken túl, meghatározta a két pártvezetés és politikus közötti kapcsolatot. Ebben a viszonyrendszerben az 1965-1988 közötti időszak számított meghatározónak, amikor is Nicolae Ceauşescu az RKP első titkáraként, 1974-től államelnökként vezette Romániát, Kádár János pedig az MSZMP első embereként Magyarországot. Milyen kapcsolatban állt egymással a két pártvezetés és a két vezető ebben az időszakban?
Előzmények Kádár és Ceauşescu kapcsolatához
Kádár János és Nicolae Ceauşescu legfelsőbb vezetői szintű kapcsolata 1965-ben kezdődött, amikor az utóbbit megválasztották az elhunyt Gheorghe Gheorghiu Dej utódjának. Kádár János az 1956-os forradalom leverése után került Magyarország élére és az ezt követő zűrzavaros és ellentmondásos korszakban kellett megszilárdítania hatalmát és nem utolsó sorban, helyrehozni az ország megtépázott bel- és külpolitikai imidzsét. Belpolitikai téren a kádári vezetés, igyekezve, hogy megszerezze és megtartsa a legitimációját, a kezdeti megtorlások, hatalmi konszolidáció rögös útján érkezett el a hatvanas évek első felében ahhoz a rendszerhez, amit a szakirodalom a „klasszikus kádárizmusnak”, a sajátos magyar modellnek is nevez: kiegyezés a társadalommal, az értelmiséggel, gazdasági reformok, a szocialista nemzet megfogalmazásával egy új típusú nemzeti integráció stb. Ekkortól kerülhetett sor arra is, hogy az ország az 1956 után megtépázott nemzetközi megítélésből fokozatosan kilábaljon felhagyjon a kimondottan defenzív külpolitikával.
Nicolae Ceauşescu 1965-ben viszonylag konszolidált hatalmi pozíciókat örökölt elődjétől. Az RKP nem csak hogy sikeresen vészelte át az 1956-os magyar forradalmat, hanem meg is erősödött. A magyarországi eseményeket követve a román pártvezetés sikeresen zárta le mindazon társadalmi szelepeket, amelyek a legkisebb mértékben is veszélyeztethették a párt hatalmát. Jelentős mértékben erősödött az ideológiai szigor, a politikailag veszélyesnek tartott társadalmi, etnikai csoportok körében nagyméretű letartóztatási hullám zajlott le.
Helyzeti előnyét kihasználva a román pártvezetés jelentős külpolitikai sikereket is elkönyvelhetett. 1958-ban a szovjet csapatok elhagyták az országot, 1964-ben pedig az úgynevezett függetlenségi nyilatkozattal a román pártvezetésnek sikerült kiharcolnia a szocialista táboron belüli „különutas” státust. Ennek köszönhetően felértékelődtek az ország nyugati kapcsolatai, amelyek jelentős gazdasági előnyöket jelentettek. Az ötvenes évek végére, hatvanas évek elejére a román pártvezetés tehát nem csak, hogy túlvészelte a desztalnizációt, hanem biztos alapokon álló politikai rendszert épített ki, gazdasági reformokat vezetett be és ennek birtokában mérsékelt nyitást hajtott végre a társadalom irányába. Az 1965-ben hatalomra kerülő Nicolae Ceauşescu a legtöbb szempontból követte a már kijelölt utat.
Ami a román-magyar kapcsolatokat illeti,
a román külpolitikai gondolkodás magyarságképét 1956 után (is) rendkívül komplex ok-okozati tényezők befolyásolták, határozták meg. A kommunista ideológia, a világ- és gazdaságpolitikai értelmezési különbségek mellett meghatározó volt a két ország és párt vezetője politikai koncepciói közötti különbségek, a két nép történelmi öröksége, a Romániában élő magyar kisebbség helyzete, az 1918 utáni utódállamokra jellemző Trianon-félelemből fakadó bizalmatlanság, valamint a román kül- és belpolitikai élet változásai.
1956-után Magyarországot és a magyar külpolitikát a hivatalos nyilatkozatok ellenére is gyanúsan szemlélte a román külpolitikai gondolkodás. A defenzívába kényszerült magyar külpolitikától pedig a román pártvezetés azt próbálta meg kisajtolni – sikeresen –, hogy elfogadja az eddig foganatosított, az erdélyi magyarságot érintő belpolitikai lépéseket, hogy a határokon túli magyarsággal való kapcsolattartást visszaterelje a román fél által ellenőrzött és jóváhagyott keretek közé, és mindezt szimbolikusan meg is jelenítse mind a román és magyar közvélemény előtt, mind pedig a szocialista táboron belül is. A román tárgyalók a két ország közötti estleges feszültségek legfőbb okát a nacionalizmusban látták.
A hatvanas évek közepétől belpolitikai szinten mindkét vezető viszonylag konszolidált hatalmi pozíciókból politizálhatott. A magyar-román kétoldalú kapcsolatok mindkét fél számára a minél ideálisabb bel- ás külpolitikái helyzet megteremtéséhez szolgáltattak terepet és eszközt, jól körülhatárolt stratégiai megfontolásokkal. Ceauşescunak fontos volt megfelelő terepet biztosítani a hatvanas évek végétől elkezdődött neosztálinista típusú rendszer működtetéséhez, és folyatni a sikeresen kidolgozott különutas politikát, ebben pedig elnyerni Magyarország támogatását vagy semlegességét. Nemzetiségpolitikai szempontból pedig fontos tényező volt, hogy a lehető legnagyobb mértékben minimalizálják a mindenkori magyar vezetésnek a romániai magyarsághoz történő közeledését. Magyarország fontosabb stratégiai céljai közé tartozott a szocialista együttműködés (KGST, Varsói Szerződés) elmélyítése, a kedvező gazdasági kapcsolatok kialakítása, a nemzetiségi kérdés tematizálása (az ezen a téren a társadalom vagy az értelmiségiek részéről érkező kritikák kivédése). A magyar fél mindezt a kádári vezetés sajátosságából kiindulva a konfrontációmentesség, a jószomszédi viszony fenntartásával képzelte el.
Az eddig előkerült forrásokat elemezve úgy véljük, hogy Kádár és Ceauşescu politikai kapcsolatát három, egymástól jól elkülöníthető szakaszban írhatjuk le. Az első szakasz a hatvanas évek második felétől a hetvenes évek első feléig tartott. Ezt az időszakot a „terepfelmérő barátkozás” szakaszának is nevezhetjük. Ekkor a magyar pártvezetés, személyesen Kádár János vezetésével megpróbálta új alapokra helyezni a román-magyar kapcsolatokat. A hetvenes évek második felétől magyar részről az előző időszak kudarcainak számonkéréséről beszélhetünk. A nyolcvanas évek második felétől egy fokozatosan romló kétoldalú viszonyról beszélhetünk. Ekkor Kádár János, szembesülve az előző időszak kudarcaival, tudatosan kerülte a találkozást Ceauşescuval.
1.A „terepfelmérő barátkozás” konfrontáció nélkül
A hatvanas évek második felében Kádár azt remélte az új román pártvezetéssel való kapcsolatából, hogy Románia tekintetében is sikerül kilépni az 1956 utáni defenzív külpolitika árnyékából és az 1964-es román külpolitikai sikerek okozta lépéshátrányból. Kádár megpróbálta feltérképezni a romániai gazdasági és belpolitikai helyzetet, és ennek alapján megvalósítani a magyar stratégiát: szorosabbra fűzni a kétoldalú kapcsolatokat (egyezmény az orvosi, egészségügyi ellátásban a kulturális élet területén, cserekapcsolatok, rokoni kapcsolatok, kishatárforgalom, a külpolitika egyeztetése stb.).
A magyar remények szerint mindezek előnyt jelentettek volna az ország számára kül- és belpolitikai téren egyaránt. Valószínűnek tűnik, hogy Kádár azzal a szándékkal találkozott az új román pártvezetéssel, hogy a nemzetiségi kérdést leszámítva tisztázza a két ország viszonyát érintő legfontosabb problémákat. A magyar párt-és kormányküldöttség 1966. március 10-11. közötti romániai látogatása ennek a „politikai tapogatózásnak” a jegyében zajlott le. A találkozó két fontosabb téma köré szerveződött: a két ország belpolitikai helyzetének kölcsönös bemutatása, illetve a nemzetközi helyzet kielemzése. A kétoldalú kapcsolatok elemzésekor a magyar fél igyekezett túllépni 1958, 1959 árnyékán, először fogalmazott meg nyílt kritikákat. A két ország közötti talán legkényesebb kérdést, a nemzetiségi problémát illetően Kádár a kétoldalú kapcsolatok elmélyülésétől várta a megoldást.
Ceauşescu stratégiáját alapjában a hatvanas évek elejétől kialakult romániai viszonyok határozták meg. A román pártvezetés továbbra is azt tartotta prioritásnak, hogy egyrészt a titkosszolgálati szervek igénybevételével hatékonyan fellépjen az általa nacionalistának bélyegzett magyarországi és romániai magyar nacionalista elemek ellen, másrészt továbbra is igyekezett minimalizálni, minél szűkebb mederbe terelni minden olyan jellegű magyar közeledést, amely a kétoldalú (tudományos, tömegszervezeti, kulturális stb.) kapcsolatok elmélyítését, kiszélesítését célozta meg. A magyar „közeledés” negatív megítélésében az is szerepet játszott, hogy a román fél megítélése szerint Magyarország a nemzetközi szervezeteket is arra próbálta felhasználni, hogy gazdasági előnyöket csikarjon ki Romániától és, hogy ezeken keresztül valósítsa meg mindazt, amit kétoldalú kapcsolatok során nem sikerült.
Ceauşescu a fent megfogalmazott stratégiai megfontolások szellemiségében cselekedett és tárgyalt Kádárral, illetve a magyar pártküldöttséggel. Remek taktikai érzékkel tért ki a konkrét válaszadástól. A kétoldalú kapcsolatokat alapjában kielégítőnek találta, konkrétumok megfogalmazása nélkül ígért bizonyos változtatásokat.
A magyar kormányküldöttség 1966-os romániai látogatása sem hozott komolyabb áttörést, de Kádár feltérképezhette, milyen szinten áll a két ország közötti kapcsolat, melyek voltak az 1958-as találkozó után fontosabb változások, melyek azok a kérdések, ahol még pozitív változást lehetett remélni és melyek azok, amelyek nagyobb odafigyelést igényelnek. Kádár 1966-ban még illúziókat táplált abban a tekintetben, hogy az internacionalizmus szellemében közelebb lehet hozni az álláspontokat. A találkozóban és főleg az azt követő időszakban viszont ott lebegtek mindazon problémák, amelyek később összebékíthetetlennek számítottak a két vezető és a két ország kapcsolatában: a kétoldalú kapcsolatok elmélyítésének román részről történő szándékos halogatása, a nemzetközi helyzet megítélésében fennálló nézetkülönbségek, eltérő stratégiai célok.
Az 1967-ben lezajlott pártközi találkozó jó lehetőségnek bizonyult arra, hogy a felek felmérjék az előző évi párt- és kormányküldöttség találkozójának eredményeit. Egy év távlatából Kádár számára már világosabbak voltak a két ország kapcsolatára vonatkozó problémák. Ennek függvényében az alapcélok magyar részről, ha minimálisan is, de változtak: fenntartani az érintkezést, de nem legitimálni a különutas politikát, hatást gyakorolni Bukarestre, szóvá tenni a kétoldalú kapcsolatok stagnálását. Ezen a találkozón még inkább világossá vált, hogy a Ceauşescu-féle nyitás (kül- és belpolitikai) szándékaiban és mélységében nem azonosak a magyar fél által megvalósítottakkal. A belpolitikai különbségeknél sokkal komolyabb problémát jelentett egyes külpolitikai történések megítélése és a kétoldalú kapcsolatok alakulása. A román fél világosan jelezte, hogy teljesen másképpen értékeli és értelmezi a szocialista táboron belüli kapcsolatokat, mint a magyar fél.
Mint említettük, a kétoldalú kapcsolatok alakulása terén tapasztalható stagnálás jelentette a legnagyobb dilemmát Kádárnak. Az 1966-ban megfogalmazott és gyakorlatba ültetett stratégia, ami a kétoldalú kapcsolatok és a jószomszédsági viszony elmélyítésére alapozott több kérdőjelet is felvetett. Ezt Kádár közölte is tárgyalópartnerével, ugyanakkor mélyebb szintű konfrontációt ezúttal sem volt hajlandó felvállalni.
Novák Csaba Zoltán
Transindex.ro

Sikeres XV. Magyar–magyar Gazdatalálkozó
A Kárpát-medence mezőgazdaságának jelene és jövője
Amint arról előzetesen hírt adtunk, Aradon a Kiállítási Csarnok B pavilonjában szombaton szervezték meg a XV. Magyar–magyar Gazdatalálkozót. Ezt megelőzően, pénteken este a Wine Princess vállalat ópálosi borpincéjében tartották a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének az országos, bővített elnökségi ülését. A közel 20 tagú fórumon egyeztették a másnapi programot, megvitatták az országos gazdaszervezet időszerű kérdéseit.
Rangos gazdafórum
Szombaton 10 órától fogadták a vendégeket, majd házigazdaként Kocsik József AMMGE-elnök köszöntötte a XV. Magyar–magyar Gazdatalálkozó hazai és anyaországi résztvevőit, és a munkálatok levezetésére felkérte a prezídiumban helyet foglaló Horváth Imre alelnököt. Az első felszólaló a Csarnok igazgatója, Adrian Negrău volt, aki megtiszteltetésnek érezte a magas rangú hazai és magyarországi vendégek jelenlétét, nagyra értékelte az AMMGE-vel másfél évtizede működő felhőtlen kapcsolatokat, majd abban a reményben zárta mondanivalóját, hogy a következő másfél évtizedben is rendszeresen házigazdái lehetnek a két ország gazdálkodóinak, mezőgazdaságának a haladását célzó további rendezvényeknek.
A tényleges munkálatok kezdetén Szevelényi János anyaországi evangélikus-lutheránus lelkipásztor magyarul mondott fohászt, illetve a vezetésével közösen elmondták a miatyánkot. A rövid szertartást románul Jakab István aradi evangélikus-lutheránus lelkipásztor vezetésével ismételték meg.
Bognár Levente RMDSZ-megyei elnök, aradi alpolgármester üdvözlő beszédében – Nagy Andrea tolmácsolt – kiemelten fontosnak tartotta a másfél évtizedes munkát, amivel a határon inneni és túli gazdák érdekeit, a közösségeiknek az építését szolgálják. Ugyanezt teszi az RMDSZ is, immár 25 éve, és a munkában mindig segítő partnerre talált a gazdaszervezetben, annak vezetőségében. Ezt követően, Sebestyén Csaba RMGE-országos elnök köszöntötte a fórum résztvevőit. Visszaemlékezve az eddigi aradi rendezvényekre, megfogalmazta Aradnak a gazdákhoz szóló üzenetét: a gazdafórumokon nem kulturális, hanem rangos szakemberek és politikusok közreműködésével magas színvonalú szakmai előadások, megbeszélések zajlottak. Ezekre van szükség a mezőgazdaság és a gazdálkodás valós fejlődéséhez.
Daniel Bogoşel, az Arad Megyei Agrárkamara alelnöke, miután tolmácsolta Gheorghe Grad elnök üdvözletét, bizalommal tekintett a magyar és a román agrárkamarák együttműködése elé, megjegyezve: tényleges eredményt csak tízéves munkával lehet felmutatni, de reméli, ennél sokkal tovább fog tartani a mindkét fél számára gyümölcsöző együttműködés. Mondanivalóját ugyancsak NAGY Andrea tolmácsolta.
Miután a lippai Degré Alajos Olvasókör szervezője, Czernák Ferenc egy valódi csikóbőrös kulaccsal alátámasztva mondanivalóját, nagy átéléssel szavalta el Csokonai Vitéz Mihály Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz című költeményét, Horváth Imre értékelte az idei búzatermést – az mennyiségileg kielégítő, minőségileg valamivel gyengébb, de az értékesítésével komoly gondok vannak. A nagybani felvásárlók ugyanis 0,5 lejért kívánják átvenni, noha a kenyér ára nem csökken. A lehetetlen helyzet megoldását a kormánytól reméli.
EU-költségvetés függvényében
A továbbiakban Sebestyén Csaba RMGE-országos elnök az Európai Unió 2014–2020. közötti költségvetési időszakát elemezve, érintette az abban megfogalmazott prioritásokat: a mezőgazdaság zöldítését, az ökogazdálkodás, a fiatal gazdálkodók, illetve a kisgazdaságok támogatását, a tematikus alprogramok támogatását. Új szerepkört kívánnak adni a szaktanácsadásnak, az együttműködésen alapuló nemzetközi befektetéseknek és az innovációnak. Támogatni kívánják a nehézségekkel küszködő ágazatokat és a hátrányos helyzetű hegyvidékeket. Mivel tagja az államelnöki hivatal mezőgazdasági tanácsadó testületének, betekintést nyújtott abba a kemény küzdelembe, amit a nagygazdaságok képviselőivel kellett véghezvinniük a kisgazdaságok támogatásáért. Szerinte ugyanis, nem a gépet, hanem az embert, a családi vállalkozásokat kell támogatni, amelyekből Erdélyben van a legtöbb. Románia a következő 7 évben 8,1 milliárd euró támogatást kap vidékfejlesztésre, amiben a családi vállalkozások fejlesztését kiemelt prioritásnak tartaná.
Utána dr. habil Horváth József dékán, a Szegedi Tudományegyetem Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karának a tanára tartott előadást Az agrár-felsőoktatás szerepe a mezőgazdaság fejlesztésében címmel. Szerinte a fejlődés fontos eleme a szakosodás, ami azt jelenti, az idei termesztési tervet a jövő évi támogatások ismeretében, figyelembe vételével kell elkészíteni. Ezzel párhuzamosan a munka nem csak emberi képességet, hanem menedzserkészséget is feltételez, ugyanis ha nem követjük nyomon a piaci folyamatokat, komoly zavarok állhatnak be a gazdálkodásunkban. Ami a mezőgazdasági szakképzést illeti, az új tanévben az agrármérnöki karra jelentkező fiatalok száma 15%-kal növekedett, de az Egyetem is folyamatosan méri a piaci igényeket, ezért juh- és kecsketenyésztő szakot is beindítottak. Előadása végén kitért arra a sikeres pályázatra, amit az egyetem, a Temesvári Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetemmel, illetve az AMMGE, a Bánsági Magyar Gazdák Egyesülete, továbbá az Orosháza és Vidéke Gazdakör közösen nyert a falusi turizmusnak a régióban történő fellendítése érdekében.
A továbbiakban Horváth Levente Ákos, a Szociális, Családi és Munkaügyi Minisztérium államtitkára tartott magvas előadást Munkahelyteremtő mezőgazdaság címmel. Ebben részletes adatokkal alátámasztva elemezte a hazai mezőgazdaságban foglalkoztatott, továbbá a nyugati mezőgazdasági szektorban tapasztalatot szerzett romániai munkaerő hazahívásának, tapasztalata hasznosítását célzó elképzeléseit. Az előadás fontosságára való tekintettel, arra egy későbbi időpontban részletesen visszatérünk.
Utána Lázár Zoltán, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöki kabinetfőnöke tartott előadást A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a Kárpát-medencében – A pártoló tagság fogalma címmel. Ebben részletesen kitért az anyaországi helyzetre, ahol az Agrárgazdasági Kamarának 380 ezer tagja van, 600 falugazdász hatékonyan segíti szaktanácsaival a gazdálkodókat. Mivel az Agrárkamara első alkalommal vesz részt hivatalosan romániai rendezvényen, ez a kezdő lépés afelé, hogy a Kárpát-medencében működő magyar gazdaszervezetek számára is elérhetővé tegyék mindazokat az előnyöket, amelyeket az anyaországiak a vetőmagbeszerzés, az üzemanyag-vásárlás, illetve a szaktanácsadás terén élveznek.
Ezt követően Vasile Buta, az Archim Fertil Kft.-nek az öthalmi telepén található, a marosvásárhelyi Azomureş Vegyipari Kombinát termékeiről tartott román nyelvű bemutatót. Utána Marozsán Henrietta, a Marton Genetics Kft. kereskedelmi igazgatója tartott színes, termékismertetők szórásával egybekötött előadást Újgenerációs Marton Genetics hibridkukoricák címmel.
A résztvevők közül Nagy Miklós, a Vajdasági Gazdaszervezetek Szövetségének az elnöke ismertette az EU-tagjelölt szerbiai, illetve vajdasági mezőgazdaság helyzetét, ahol egy-egy családra hozzávetőleg 5 hektár termőföld esik, és a feldolgozóiparban mutatkozó munkanélküliség miatt nőtt a gazdálkodók aránya.
Bográcsos pörköltfőző-verseny
A rövid kávészünet előtt Horváth Imre javaslatára, a kültéri kiállítás szélén javában zajló bográcsos pörköltfőző verseny zsűrijébe beválasztották Farkas Viktóriát, Pallér Istvánt és Bóka Eriket. Kávészünet után Farkas Viktória, a Máltai Segélyszolgálat Aradi Szervezetének az elnöke, gabona minőségi ellenőrként eltöltött 40 évének a tapasztalatait osztotta meg hallgatóságával, az idei kenyérgabona minőségével kapcsolatban. Bodó Géza, az Udvarhelyszéki Gazdakör elnöke, az országos elnökség tagja, a burgonyaértékesítés és -tárolás nehézségeit ecsetelve, a gazdálkodók által létrehozandó és működtetett értékesítés szövetkezet fontosságát emelte ki. Pallér István szabadkígyósi biogazdálkodó az ökögazdálkodásban rejlő lehetőségeket domborította ki.
A Magyar–magyar Gazdatalálkozó Sebestyén Csaba értékelőjével zárult, amiben köszönetet mondott a rangos előadásokért, Kocsik József AMMGE-elnöknek és csapatának a kiváló szervezésért, az ebben közreműködő RMDSZ Arad megyei szervezetének, a Románia Magyar Gazdák Egyesületének, az Arad Megyei Kereskedelmi, Ipari és Agrárkamarának, valamint a Magyar Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának, illetve a támogatásért a Magyar Földművelésügyi Minisztériumnak, a Communitas Alapítványnak és az Arad Megyei Kulturális Központnak. Zárszavában a Székelyudvarhelyen november 8-ára tervezett, az RMGE és jogelődjei alapításának a 170 éves évfordulója alkalmából terezett nagyszabású ünnepségre hívott minden résztvevőt.
Kiállítók között
A kiállítócsarnokban járva, mindenfajta kézműves terméket, élelmiszereket, italokat, háztartási felszereléseket kínáltak eladásra. Közöttük közös standon újra megtaláltuk Csipkár Imre, Fazekasvarsándon munkálkodó fűszerpaprika termesztőt, aki a felfűzött, csöves fűszerpaprikával, mezőgazdasági terményekkel ékesített standon idei, őrölt fűszerpaprikát kínált eladásra, különböző csomagolásban. Nem is akármilyet, mert a termesztő szerint, az idei közepes termésből készített őrleménye jobb a szegedinél. Amint a stand társbérlőjétől, a Tulipán Kft. jelen lévő képviselőjétől, Balta Emesétől megtudtuk, ismét anyaországi és ménesi palackozott borokat, színes szakácskönyveket, lapokat, Arad feliratú, illetve a várost ábrázoló képekkel díszített csuprokat, hűtőmágneseket kínáltak eladásra, a tavalyinál nagyobb sikerrel. A pörköltfőző verseny helyszínéhez vezető úton főként korszerű mezőgazdasági gépeket, traktorokat, mezőgazdasági kellékeket, az állatrészlegen kevés lovat láttunk.
Közben a zsűri meghozta döntését, és a három induló közül az arad-gáji RMDSZ, Khell Levente és Péter Vilmos gazdák által képviselt csapata győzött. A résztvevők a sörsátrak alatt minden pörköltet jó étvággyal elfogyasztottak, közben jó hangulatba beszélgettek, ismerkedtek, együtt tervezték a gazdálkodás közös jövőjét.
Balta János, Nyugati Jelen (Arad)

Funar, az autonóm
Kedves olvasók, kérjük, készítsék elő ünneplő öltözetüket, magyar és székely zászlóikat, illetve ha még nem rendelkeznek ilyenekkel (mármint zászlókkal), akkor haladéktalanul szerezzék őket be a legközelebbi boltban.
Emellett szerezzenek be rengeteg virágot (nem cserepeset!), hogy legyen amit a fehér lovon bevonuló autonómia elé szórni az utcákon.
Október 23-án ugyanis kikiáltják a Székelyföld autonómiáját, majd ezt követően elfogadják a brüsszeli döntést, amelynek értelmében bevezetik Erdély területi autonómiáját, ezt a csodálatos eseményt pedig méltóképpen meg kell ünnepelni. Hogy honnan tudjuk mindezt?
Nem kisebb személyiség jelentette be, mint Gheorghe Funar. Akiről a Corneliu Vadim Tudor által indított perek miatt most éppen nem lehet tudni, hogy jogerősen a magyargyűlölő Nagy-Románia Párt elnöke, vagy sem, de ez nem is lényeges: egy vérbeli, öntudatos sovinisztát nem az tesz szakmája művészévé, hogy vezető tisztséget tölt be valahol, hanem a nagy, szent belső meggyőződés, a nemzet iránti olthatatlan imádat, amely néha váteszi erővel ruházza fel az embert.
A jelek szerint a felruházás most ismét megtörtént, tünetei pedig egy újabb, gyújtó hangvételű közleményben öltöttek testet, amelyben Funar felszólítja az államfőt, hogy haladéktalanul vezessen be ostromállapotot Erdélyben, de legalábbis Hargita, Kovászna és Maros megyében, hogy a román hatóságok még idejekorán, legalább a székely megyék határainál feltartóztathassák az Édes Erdély, itt vagyunk! akkordjaira masírozó autonómiát.
Érvei között többek között felsorolja, hogy Magyarországnak és az RMDSZ-nek az Európai Uniót, sőt az egész nemzetközi közösséget sikerült meggyőznie az erdélyi magyar nemzeti önrendelkezés jogosságáról. Ehhez többek között hozzájárult, hogy az egymillió romániai magyar mellett már jó hárommillió román is magyar állampolgárságot kapott.
Az államfő felfüggesztésére irányuló kísérlet pedig azon nemzetárulók kezdeményezése, akik így kívánják elejét venni annak, hogy kihirdethesse az ostromállapotot. Meg kell hagyni, Funar egyre magasabb szinten műveli, amit még Kolozsvár polgármestereként kezdett el, látszik, hogy az a szabadság, amelyet mandátuma elvesztése óta élvezhet, kimondottan jó hatással volt a kreativitására.
A legkevésbé sem akar alkalmazkodni a fősodorhoz, saját, összetéveszthetetlen politikai stílussal, eszme- és érvrendszerrel rendelkezik. Mondhatni, igazi autonóm gondolkodóvá vált.
Balogh Levente, Krónika (Kolozsvár)

Novák Csaba Zoltán
LÉPÉSKÉNYSZERBEN „Barátságra ítélve.” Kádár János és Ceausescu 2.
A mérsékelt számonkérés időszakától a diplomáciai hidegháborúig: Kádár jól látta Ceauşescu „predesztinált” bukását, de kettőjük kapcsolatából rövid távon Ceauşescu került ki nyertesen.
A „mérsékelt számonkérés” időszaka
A hatvanas évek végére, a hetvenes évek elejére nyilvánvalóvá vált, hogy a két ország közötti kapcsolatban nem csak a történelmi örökség és a nemzetiségi kérdés jelent problematikus pontot, a kommunista ideológia értelmezésében, a szocialista tábor jövőjét illetően is jelentős eltérések mutatkoztak. Kádár számára, amint azt többször hangsúlyozta, a Szovjetunió által kezdeményezett politikai, gazdasági együttműködés tűnt a járható útnak oly módon, hogy közben Magyarország ne térjen le a „klasszikus kádárizmus” útjáról. A romániai belpolitikai történések viszont jelentős belpolitikai fordulatot vettek. 1971-ben véget ért a Ceauşescu által, politikai célokból kezdeményezett rövid nyitási időszak. A júliusi tézisekkel nyilvánvalóvá vált, hogy a Ceauşescu-féle pártvezetés az ideológiai befele fordulás, a gazdasági reformok elutasítását helyezi előtérbe. Ceauşescu rendszere látványos neosztálinista jegyeket hordozott magában, amit különutas politika folytatása tett még markánsabbá. A jó taktikai érékkel bíró román pártvezető a szovjetek oldaláról is bebiztosította magát. A hatvanas évek második felében világosan jelezte a szovjeteknek, hogy nem kérdőjelezi meg a kommunista dogmákat, a szocialista tábor egységét, de ezek romániai megvalósításában külön utat akar.
A romániai helyzet változásával párhuzamosan Kádárnak belső kritikákkal is szembesülnie kellett. A magyarországi értelmiségi társadalom és ennek hatására néhány politikus is érzékelte, hogy a román-magyar viszony nem lépett előre a hatvanas évek tárgyalásai, az ott alkalmazott taktika nyomán. 1968-ban a Magyar Írószövetségben az értelmiségiek azt kérték számon, hogy mit tesz az MSZMP a határon túliak kérdésében. Nem sokkal később a romániai Fazekas János panaszai miatt a Népszabadság főszerkesztője, Gosztonyi János feljegyzést intézett Kádárhoz és felrótta az MSZMP Romániával szemben tanúsított passzivitását. A lassan körvonalazódó újabb Kádár-Ceauşescu találkozóra tehát az előbbinek lépnie kellett.
Erre az 1972-es barátsági szerződés aláírása jelenthetett megfelelő lehetőséget. A megoldatlan problémákat immár nem lehetett megkerülni, a magyar vezető nem tekinthetett el a belső kritikáktól. A találkozó előkészítése, Komócsin Zoltán és Aczél György tárgyalásai a román partnerekkel látszólag ezt jelezték. Az előkészítéssel megbízott Aczél és Komócsin az egyeztetések során egy sor olyan problematikus kérdést is felvetett, amire az előző években nem volt példa.
A két magyar politikus szembesítette a román küldötteket azzal, hogy a magyar fél, hogy az előző tárgyalások során lefektetett együttműködési alapelvek nem valósultak meg a gyakorlatban. Aczél sérelmezte, hogy Magyarország már évek óta nem kap választ olyan fontos kérdésekben mint: a vízügyi megállapodás, kulturális cserék, gazdasági kapcsolatok, kereskedelem stb. Ezúttal terítékre kerültek a román-magyar kapcsolatok neuralgikus pontjai, köztük a legkényesebb kérdés, az erdélyi magyarság helyzete is. A Paul Niculescu Mizil vezette román küldöttség válaszaiból azt lehetett kiszűrni, hogy a két vezető találkozása során végre előrelépésekre kerül sor.
A előkészítés során tehát adott volt a terep Kádárnak, hogy eredményeket csikarjon ki román partnerétől, amely ezúttal is a megszokott defenzív stratégiát választotta: védeni a meglevő pozíciókat, a status-quót, kivédeni és mérsékelni Magyarország túlzottnak tartott közeledési törekvéseit. Kádár ezúttal a jó példák ismertetése mellett egy kis lépéssel lelőbbre ment, a mérsékelt számonkérés taktikáját is bevetette. A két vezető beszélgetése során ismét felszínre került a két rendszer működése közötti különbség. Kádár, az aki nincs ellenünk, velünk van taktikáját vázolta fel, de Románia ekkor már az ideológiai szigor újabb útját járta. Kádár újabb kísérletet tett a kétoldalú kapcsolatok elmélyítésére, konzulátusok felállítását javasolta és a Ceauşescuval való találkozásai során (tudomásunk szerint) először felvetette az oly kényes nemzetiségi kérdést is. Hangsúlyozta, hogy belügyi kérdésnek tekinti ugyanakkor arra hivatkozott, hogy érdekli a magyar közvéleményt a probléma, ezért nem kerülheti meg.
A román vezető az eddig is bevált taktikát alkalmazta, elviekben egyetértett a magyar felvetésekkel, a gyakorlati megvalósításokat viszont időben eltolta. A romániai helyzet felvázolása közben pedig visszaverte a nemzetiségi kérdésben elhangzott magyar utalásokat. Kádár nem bonyolódott vitába, pedig a magyar pártvezetésnek ekkor már összetett elemzései voltak a romániai helyzetről, a nemzetiségpolitikában felmerülő problémákról. A találkozóról Kádár javaslatára emlékeztető is készült, amely a magyar fél számára életben tartotta azt a reményt, hogy ezúttal konkrét megvalósításokra is sor kerül.
Az 1972-es találkozó nem váltotta be a várt magyar reményeket. A román pártvezetés nem nyitott, ellenkezőleg sok területen még inkább visszafogta a kétoldalú kapcsolatokat, elsősorban a kulturális élet területén. Ceauşescu, ekkor már államelnöki funkcióban is, nagyfokú hatalomkoncentrációt hajtott végre, személyi kultusza növekvő tendenciákat mutatott. A magyar külügyminisztérium elemzése szerint a szomszédos ország a „nemzeti érdekeit a szocializmus fölé állította, a szocializmusban bekövetkezett változásokat figyelmen kívül hagyja a szocialista országokkal való kapcsolatában, a KGST-ben a saját érdekeit a közösségi érdekek fölé helyezi.” Az elemzés aláhúzta, hogy Magyarország és Románia kapcsolatai formailag rendben vannak, de messzire elmaradnak a lehetőségektől. Az 1972-es találkozó emlékeztetőjéből a reméltnél is kevesebb valósült meg, nem növekedett a kishatárforgalom, a kulturális termékek cseréje csökkent és nem utolsó sorban, nem javult, sőt látványosan romlott a határon túli magyarság helyzete is.
A magyar közvélemény ekkor már tisztában volt a helyzet mélységével. Az értelmiségiek részéről egyre több kritika fogalmazódott meg Kádár irányába, hogy magára hagyta az erdélyi magyarokat. Közben elkészült az első hivatalos elemzés is a határon túli magyarok helyzetéről. Valószínűleg a belpolitikai nyomás hatására vállalta Kádár, hogy egy újabb, számára egyre kényelmetlenebbé váló, magyar-román találkozón vegyen részt. Kádár tartózkodó magatartásáról számol be Roska István is visszaemlékezésében. A magyar vezető már annyira nem óhajtotta román partnere társaságát, hogy nem volt hajlandó Nicolae Ceauşescuval egy épületben megszállni. Kádár ekkor még mindig hajlott arra, hogy a kényes kérdéseket a kétoldalú kapcsolatok szintjén lehet megoldani és nem a nemzetközi fórumok előtt. Végül 1977-ben két fordulóban találkoztak a határ mellett, Nagyváradon, majd Debrecenben.
Kádár ismét a kétoldalú kapcsolatok elmélyítésével próbálkozott. Az ebben a kérdéskörben szokásos problémák (kulturális csere, oktatási együttműködés, kishatárforgalom stb.) mellett két olyan javaslattal is előállt, ami gyakorlatba ültetésétől konkrét megoldásokat remélt. A nemzetiségek híd szerepének elfogadtatásától az erdélyi magyarság kettős, elsősorban a Magyarországihoz való kötődésének elismerését remélhette. A konzulátusok felállításával pedig a kétoldalú kapcsolatokat pedig jogilag és törvényesen szabályozott új szintre lehetett volna emelni a remények szerint.
Kádár némi sikerként könyvelhette el, hogy végül is mindkét javaslatát elfogadta a román fél. A közös nyilatkozatban szerepelt a nemzetiségek híd szerepének elve, illetve a konzulátusok felállítására is konkrét ígértek hangzottak el.
A jószomszédi stratégia bukása és a diplomáciai „hidegháború”
A Nagyvárad-Debrecen találkozó utáni reményeket a romániai belpolitikai változások nagyon gyorsan eloszlatták. A reformokra képtelen, a nemzetközi gazdasági helyzettől is sújtott Ceauşescu rendszer tovább ment a neosztálinista gazdaságpolitika és az egyszemélyes diktatúra fémjelezte úton. A román pártvezér felismerte azt, hogy addig, amíg nem áll fenn részéről a szocialista tömb elhagyása, addig Románia kérdése nem lesz stratégiailag fontos az amúgy is belső politikai és gazdasági problémákkal terhelt Szovjetuniónak. A nyolcvanas évektől kezdődően nyílt asszimilációs politikát folytattak a nemzetiségek ellen. A két ország kapcsolat nem hogy javult volna 1977 után, hanem határozottan negatív tendenciákat mutatott. Kádár Nicolae Ceauşescuval kapcsolatos külpolitikai törekvései és stratégiája csődöt mondott. A magyar külügyminisztérium éves jelentése csökkenő tendenciákról beszélt minden területen.
Kádár ekkor már, felismerve a Nagyvárad-Debrecen utáni zsákutcás helyzetet, tudatosan kerülte a román pártvezetővel való hivatalos találkozót. Ceauşescu viszont több úton-módon jelezte, hogy szívesen ellátogatna Budapestre, viszonozni az 1972-es magyar látogatást. Kádár, az eddigi sikertelen próbálkozásai után nem szerette volna legitimálni a romániai állapotokat, Ceauşescunak viszont, az egyre elszigeteltebb külpolitikai helyzetben jól jött volna ily módon kommunikálni, hogy a román-magyar kapcsolatok a helyes mederben vannak. A hivatalos magyar álláspont szerint a felsőbb szintű találkozó akkor érik be, ha a függő kérdéseket le tudják zárni, ha a 1977-es találkozó eredményeiről pozitív mérleg vonható meg.
Kádárnak 1977 után sikerült elkerülnie a Ceauşescuval történő hivatalos, kétoldalú találkozót. A nemzetközi fórumokon kívül többé nem találkoztak. Ugyanakkor nem menekülhetett a román vezető politikájának következményeitől. A romániai magyarság helyzetének romlásával és a magyarországi közvélemény ebben a kérdésben is egyre aktívabb megnyilvánulásai lépéskényszerbe hozták. A magyar pártvezetésnek komoly ellenlépéseket kellett tenni. Kádár ebben már nem kívánt részt venni, a megoldást másokra bízta, azt is mondhatjuk, szabad kezet adva. A nyolcvanas évek közepétől erőteljes propaganda- és diplomáciai háború bontakozott ki a két ország között. Ceauşescu teljes erőbedobással vett részt ebben, Kádár viszont csak asszisztált.
Összegzés Ha a fent vázolt eseményeket kivetítenénk egy képzeltbeli grafikonra egy erőteljesen hullámzó, az idő múlásával kimondottan lefele tendáló kapcsolatrendszer képét kapnánk meg. Mindezt több tényező is befolyásolta: a két ország belpolitikai helyzete, történelmi öröksége, a szocialista táborban és a nemzetközi életben lezajlott folyamatok, a két politikus szocializációja, habitusa. A két vezető kapcsolatát és a korszakot alaposan megvizsgálva kijelenthetjük, hogy két, egymástól nagyon különböző, esetenként egymásnak teljesen ellentmondó személyiségről, politikai koncepcióról beszélhetünk.
Kádár János internacionalista volt, Trianon után született és a munkásmozgalomban szocializálódott. Reálpolitikus volt, nem szerette a kockázatot. Fontos volt számár a „fontolva haladás”, a biztosan elérhető eredmény. Internacionalizmusa végigkísérte egész pályafutását, és meghatározta a munkásmozgalomhoz és a szocialista táborhoz fűződő viszonyát. Ami a Szovjetunióval való kapcsolatát illeti, ezt nagymértékben meghatározta 1956 öröksége is. Kádár plebejus nemzetfelfogása is valószínűleg az internacionalista szocializációjából és az ország reálpolitikai helyzetéből fakadt. Kádárra, ahogy többen is megállapították, jellemző volt, hogy gyakran jobban félt a magyar nacionalizmustól, mint a szomszédos országok nacionalizmusától.
Nicolae Ceauşescu szintén a munkásmozgalomban szocializálódott, de politikai karrierjének alakulását nagyban meghatározta a párton belüli frakcióharc. 1952-ben a hazai, „nemzeti” vonal győzedelmeskedett a Luka László és Ana Pauker fémjelezte moszkovita frakció fölött, 1956 után pedig a megerősödött román pártvezetés fokozatosan elkezdte a Szovjetuniótól történő „függetlenedés” előkészítését és megvalósítását. Ez a későbbiekben a párt egyik legfontosabb legitimációs eszköze lett. Ceauşescu ilyen értelemben nacionalista volt, hatalmát nagymértékben a nemzeti szuverenitásra és saját erőforrások használatának mobilizálható hatására építette. A nacionalizmust legitimációs és mobilizációs eszközként használta. Ceauşescu a hatvanas évektől egy emancipációt óhajtó romániai elit élén állt, és ennek a törekvéseit fogalmazta meg, ugyanakkor diktátor is volt. Kádár reformokkal, antinacionalizmussal, társadalmi megbékéléssel és jóléttel operált, Ceauşescu ellenkezőleg: egyre nagyobb teret engedett a nemzeti tudatnak.
A hatvanas évek közepétől Kádárnak a nagy társadalmi támogatottsággal bíró Ceauşescuval kellett volna rendezni a magyar-román kérdéseket, kitörni az 1956 utáni defenzív állapotokból. Kádár ekkor úgy mérte fel, hogy a két ország belső viszonyainak kölcsönös kiismerésével, rendezésével elérhető lesz a szerinte mindenre megoldást hozó kétoldalú kapcsolatok elmélyítése. Az 1966-os és 67-es találkozók ennek a szellemiségében zajlottak le.
Kádár a belső reformok, a szocialista együttműködés útján járó, a belpolitikai „hibákat” állandóan az internacionalizmus szellemiségében korrigáló Magyarország barátságát ajánlotta fel annak érdekében, hogy kielégítse a magyar társadalom és a politikai osztály igényeit, elvárásait. Ceauşescu ekkor már a különutas politika ösvényét járta. Románia részéről nem merült fel a kommunista ideológiával való szakítás, a tábor elhagyásának lehetősége, ugyanakkor világosan jelezte (és az adott politikai kontextusban meg is tehette), hogy saját erőforrásait használva halad a szocializmus útján. Ebben Magyarországra csak annyiban volt szükség, hogy a román pártvezetés szándékainak megfelelően kezelje a két ország között a nemzetiségi kérdés miatt fennálló sajátos viszonyt. Ceauşescunak ebből a logikából nézve nem állt érdekében a kétoldalú kapcsolatok átlagosan túli elmélyítése. Az internacionalizmus sem motiválta, és a romániai magyarság és az anyaország viszonyának elmélyülése sem állt érdekében. Ezt különböző taktikai fogásokkal érte el. Kádár Jánossal szemben a halogatás és a látszatkapcsolatok fenntartása taktikáját alkalmazta, belpolitikai szinten pedig esetenként a romániai magyar elit részleges politikai integrációjával húzta ki sikeresen a kérdés méregfogát.
A hetvenes évek elejére nyilvánvalóvá vált Kádár számára is, hogy az előző taktika nem hozta meg a kívánt eredményeket. Ráadásul, a nemzetiségi kérdés területén a magyar értelmiség részéről is egyre nagyobb nyomás nehezedett rá. A román pártvezetés mindenképpen szembesíteni kellett a magyar részről felmerülő problémákkal. Kádár ezt 1972-ben és 1977-ben mérsékelt formában tette meg. Ekkor sem mert felvállalni egy esetleges konfliktushelyzetet román partnerével. Jellemző, hogy az Aczél, Komócsin előkészítőn sokkal hangsúlyosabban merültek fel a problémák, mint a későbbi államfői találkozón. 1977-ben a két vezető a két ország határán találkozott, és mindketten elmentek addig a határig, ameddig politikájuk engedte őket. És ez fordítva is igaz: mindkét politikus eljutott addig a pontig, ameddig a másik engedte őt.
1977 után már nem került sor több kétoldalú találkozóra, habár a román fél taktikai megfontolásból többször is szorgalmazta. A két ország viszony a nyolcvanas évektől folyamatosan romlott, sőt azt is mondhatjuk, hogy egyfajta diplomácia „hidegháború” vette kezdetét. Kádár ebben viszont már nem vállalt aktív szerepet.
A korszakot vizsgálva azt is megállapíthatjuk, hogy az esetek többségében Kádár lépéskényszerben volt Ceauşescuval szemben. 1956 után új alapokra kellett helyezni a kétoldalú kapcsolatokat, a hatvanas évek végén figyelembe kellett venni Ceauşescu nemzetközi sikereit, és nem utolsó sorban folyamatosan figyelni kellett a két ország történelmi örökségét, a romániai magyarság helyzetét, amire a magyar társadalom érthető módón érzékeny volt.
Kádár és Ceauşescu kölcsönösen nem kedvelték egymást, és ez a kortársak visszaemlékezése mellett kimutatható a személyes találkozókról készült jegyzőkönyvekből is. A Kádár-Ceauşescu beszélgetésekből általában hiányoztak a hivatalos kapcsolatokon túlmutató személyes megnyilvánulások. A szovjet-román találkozókon a két ország kapcsolatában mélypontot jelentő hatvanas években sem maradtak el az anekdotázások, a különböző vadásztörténetek kölcsönös megosztása. Kádár nem kedvelte román partnere stílusát, személyiségét, politikai habitusát. Ceauşescu túl gyengének tartotta Kádárt, aki nem képes erőteljesen kezében tartani a dolgokat, így teret enged a Románia által túlzottan is félt magyar nacionalizmusnak. Ceauşescunak Kádár annyiban volt fontos, hogy a külvilág számára fenntartsa a normalitás látszatát, Magyarország nem tartozott a stratégiailag fontos partnerek közé.
Kádár nem volt dinamikus a Ceauşescuval való kapcsolatában, a tárgyalások során sosem váltott ütemet, kerülte a konfrontációt még akkor is, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az általa szorgalmazott stratégia nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Elvi megfontolásokból ugyanazt az internacionalista diskurzust erőltette, internacionalista szocializációja és a Trianon-komplexus foglya maradt a román partnerével szemben.
A valóság az, hogy a két vezető között az idő előrehaladtával egyre több volt a nézetkülönbség a szocializmus fejlődését illető kérdésekben is. A Kádár által preferált kivárás taktikája, hogy Ceauşescu „eltévelyedése” a szocializmus helyes útjáról a diktátor és az általa képviselt politika bukását eredményezi, nagyon későn avanzsált előnnyé. Mire ez beérett a nyolcvanas évek második felében, Kádár esetében már egy öregedő, a konfrontációkat még inkább nem vállaló politikusról beszélhetünk. Kádár jól látta Ceauşescu „predesztinált” bukását, ugyanakkor nem sikerült megoldást találni a bukás bekövetkeztéig fennmaradó időszakra. Kettőjük kapcsolatából rövid távon Ceauşescu került ki nyertesen, hiszen mérsékelt diplomáciai agresszivitással és ügyes külpolitikai lavírozással mindig sikeresen tematizálta a felmerülő kérdéseket, elhárította a Kádár részéről érkező gyenge kísérleteket.
Novák Csaba Zoltán
1975-ben született Nyárádszeredában. Középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi Benedek Eelek Tanítóképzőben végezte. 2002-ben történelem szakos oklevelet szerzett, majd 2002-2003 között mesteri képzésen vett részt a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. 2004-től doktori tanulmányokat folytat a Román Akadémia Nicolae Iorga Történettudományi Intézetében Bukarestben. Jelenleg a Román Akadémia Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Kutatóintézet munkatársa Marosvásárhelyen. Kutatási területe: nemzetiségpolitika Romániában a 20. sz. második felében, román-magyar kapcsolatok, Kelet-Európa története, baloldaliság, rendszerváltás 1989. Fontosabb publikációk: Raport final. (A romániai kommunizmust elemző Tismăneanu Bizottság jelentése) társszerző Fejezetek Marosvásárhely új- és legújabb kori történetéből. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2007. társszerkesztő Aranykorszak? A Ceausescu-rendszer magyarságpolitikája 1965-1974. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2010. Rendszerváltás és politikai átmenet Marosvásárhelyen 1945-1948. In: Marosvásárhely új és legújabb kori történetéből. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2007. „A nyitás éve”, 1968. A romániai magyar értelmiségiek találkozója Nicolae Ceausescuval. Múltunk 2008/2. 229-266. pp. A román külpolitikai gondolkodás magyarságképe 1956 után. Limes, 3-4/2008. 52-68. pp. A romániai magyar kisebbség helyzete. Petru Groza politikájának magyar támogatása. In. Kisebbségi magyar közösségek a 20. században. Budapest, 2008. 204-210. pp. A Brezsnyev doktrína és a szovjet nemzetiségpolitikai fordulat kelet-közép-európai következményei. In. Kisebbségi magyar közösségek a 20. században. Budapest, 2008. 274- 278. pp. Revoluţia din decembrie 1989 în judeţele Harghita, Covasna şi Mureş. Clio 1989, 2008/2. Bucureşti. 48-59. pp. Udvarhely vagy Csíkszereda? Harc a megyeszékhelyért. (Egy csíkszeredai küldöttség Nicolae Ceauşescunal 1968-ban). Székelyföld, 2008/július. Anul posibilităţilor? 1968 în România şi problema naţională. In: Partide politice şi minorităţile naţionale din România în secolul XX. 4. Techno Media, Sibiu, 2009. 299-319. pp. Politica naţională a PCR la sfârşitul anilor ’60 la începutul deceniulul următor. In: Minoritatea Maghiară în perioada comunistă.” Institutul pentru Studierea Problemelor Minorităţii Naţionale, Cluj-Napoca, 2009. Impactul reformei administrative don 1968 asupra politicii faţă de minoritatea maghiară. In: Minoritatea Maghiară în perioada comunistă.” Institutul pentru Studierea Problemelor Minorităţii Naţionale, Cluj-Napoca, 2009. Faţă în faţă. Întâlnirea dintre conducerea de partid şi elita intelectuală maghiară din România la 28 iunie 1968. Anuarul Institului de Istorie „Nicolae Iorga”. A Székelyföld és az 1968-as közigazgatási reform. Székelyföld, 8/2010, 91-111. pp. În slujba naţiunii şi a partidului. Dubla identitate a unui activist maghiar. Exemplul lui Janos Fazekas. Partide politice şi minorităţi naţionale din România în secolul XX., Techno Media, Sibiu, 2010, 316-329. pp.
Transindex.ro

Az orgona szerelmese
Kozma Mátyás-emlékműsor
Marosvásárhely zenei világának meghatározó egyéniségére, Kozma Mátyás orgonaművészre, zeneszerzőre emlékeznek szeptember 26-án, pénteken 18 órától a marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius templomban. A 85 éve született és 20 éve eltávozott művészről, illetve az emlékműsorról Kozma Mátyás özvegyével, Jászberényi Emese rádióriporterrel, szerkesztővel beszélgettünk.
– Jó és kell emlékezni azokra, akik itt éltek, itt alkottak Marosvásárhelyen, és nagyon szerették ezt a várost. Kozma Mátyás orgonaművész, zeneszerző és egyetemi tanár ennek a városnak volt a rabja, a szerelmese, de elsősorban az orgonáé. Kolozsváron, a Gheorghe Dima Zeneakadémián végzett, és mivel kitűnő diák volt, ott akarták tartani tanársegédnek. De a kolozsvári templomok és orgonák nem csábították el, így hazajött Marosvásárhelyre. Annak idején a Székely Színház és a Székely Népi Együttes is a Palotában székelt, a színészek és muzsikusok reggel és délben ott próbáltak, a hangversenyeket, valamint a színházi előadásokat este tartották, így sokszor késő éjszaka volt, mire odaférhetett az orgonához, és gyakorolhatott. De számára ez volt a legcsodálatosabb.
– Kozma Mátyást a népzene is nagyon vonzotta.
– Egy időben a népi együttes művészeti titkára volt, de a korábbi években számos gyűjtést is végzett a 12 kilogrammos Tesla magnóval. Táncjátékait a Székely Népi Együttes be is mutatta. Az ötvenes évek közepén egy érdekes felkérést kapott, amit nagyon szeretett. Balettzenét kellett komponálnia a Szent Anna-tó legendájához. Abban az időben nagyon híres balettintézet működött Marosvásárhelyen, egy orosz balettművésznő tanította a gyerekeket, és az ő irányításával színre vitt előadások mindig nagy sikert arattak. Ezenkívül Kozma Mátyás a magyar és a világirodalom költőinek zeneileg is érdekes verseit megzenésítette. Többek között Áprily, Dsida, Puskin, Verlaine verseit, hogy csak néhány nevet említsek. De első és utolsó szerelméhez, a hangszerek királynőjéhez mindig hű maradt, így a legtöbb szerzeményét orgonára írta.
– Milyen volt Kozma Mátyás, a tanár?
– A Tanárképző Főiskola zene szakán zenetörténetet tanított. Mindig legalább ötkilós táskával érkezett az órákra, mert ha az impresszionizmusról volt szó, például Debussyről, nem tehette meg, hogy ne mutassa meg diákjainak Manet, Monet festményeit vagy ne olvastasson, olvasson fel Baudelaire, Verlaine verseiből. Azt is mondta róla az egyik tanítványa: "nagyon tiszteltük, nagyon szerettük, és szégyelltünk nem tudni a vizsgáin."
– Milyen embernek ismerte ön Kozma Mátyást?
– Végtelenül szerény volt, és nagyon ritkán mosolygott. Imádta a rajzfilmeket, és Chaplin, akit a legnagyobb színésznek tartott, mindig meg tudta nevettetni.
– Beszéljünk egy kicsit a pénteki műsorról.
– Elsősorban szeretném megköszönni mindazoknak, akik azonnal válaszoltak a felkérésemre, és részt vesznek a megemlékezésen. Úgy érzem, hogy egy olyan emberre, aki az életét a zenének, az irodalomnak, a tudománynak szentelte, és mindössze 65 évet élt, de értékes életmuvet hagyott maga után, legalább ilyenkor, 85 évvel a születése és 20 évvel a távozása után emlékezni kell. Azért választottam színhelyül az unitárius templomot, mert Kozma Mátyás nagyon sokat orgonált ebben a templomban. Dávid Ferenc 400. születési évfordulóján pedig, amit Kolozsváron tartottak, a Tebenned bíztunk eleitől fogva című zsoltárt adta elő, amelyet ő írt át toccatára és fugára. Akkoriban nem volt szokás templomban tapsolni, de az Amerikából érkezett lelkipásztorok felállva, tapssal ünnepelték, majd a vacsoránál kérésükre le kellett kottáznia a művet.
Az emlékműsorra visszatérve Kozma Mátyás műveit Molnár Tünde szólaltatja meg, és Albinoni csodálatos, mindenki által nagyon ismert művét is eljátssza. A Soli Deo Gloria kórus Hajdó Károly karnagy vezetésével a Kicsi tulok, nagy a járom című kórusművét énekli. Madaras Ildikó az Altatódalt adja elő, kíséri Szakács Mária Magdolna. Mezei Erzsébet zenetanárnő az egykori tanárra emlékezik, Borbély Zoltán zeneszerkesztő a rádiós éveit idézi fel. A rádió indulásakor ő volt a Marosvásárhelyi Rádió zeneosztályának a vezetője, és talán nem sokan tudják, hogy a rádió szünetjele a Szeresd népedet című kórusművének refrénje. És bármennyire is hihetetlen, a Novax nevű rockegyüttessel is fellépett Kozma Mátyás, erről majd az emlékműsoron tudhatnak meg többet Novák József képzőművésztől, aki a plakátot is tervezte. Az emlékműsort a Cantuale együttes fellépése is gazdagítja. Vasile Cazan, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia igazgatója is örömmel emlékezik egykori tanárára, barátjára. Nagy László lelkipásztornak, az est házigazdájának külön köszönet. Kovács Zsuzsa zenetanárnő lesz az est másik házigazdája. A nyitó- meg a zárószám legyen meglepetés. Mindenkit nagy szeretettel várok az emlékhangversenyre.
Nagy Székely Ildikó
Kozma Mátyás (Marosvásárhely, 1929. július 23. – Marosvásárhely, 1994/ orgonaművész több évig Tanárképző Főiskola zene szakán volt adjunktus
Népújság (Marosvásárhely)

Amikor elszakad a cérna
Megvert falusi asszonyok sok esetben kényszerülnek a csűrben, istállóban vagy a szomszédnál éjszakázni. A városon élők rosszabb helyzetben vannak, hiszen nincs, ahová menekülniük az erőszakoskodó férjük, élettársuk elől. Legtöbb esetben a nincstelenség, a pénz hiánya okoz feszültségeket.
A Székelyföldön is jól ismert családon belüli erőszakról Tankó Évával, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság munkatársával beszélgettünk.
„Egyre többen fordulnak a gyermekvédelmi vezérigazgatósághoz segítségért, mint a családon belüli erőszak áldozatai, olyan is volt, hogy hárman telefonáltak egy nap alatt” – mondta Tankó Éva.
A családon belüli erőszak lehet verbális, fizikai, lelki, de kevésbé ismert formáit is bünteti a törvény: a kulturális és gazdasági erőszakot is. „Ha az egyik fél nem engedi a másiknak, hogy szabadon gyakorolja a vallását vagy használja az anyanyelvét, akkor kulturális erőszakról, ha pedig elveszi a pénzét, vagy nem enged beleszólást a pénzügyi döntésekbe, akkor gazdasági erőszakról beszélhetünk” – magyarázta a családon belüli erőszak problémájával foglalkozó szakember.
Fizikai bántalmazás miatt panaszkodnak többen
Tankó szerint Székelyföldön a fizikai és a lelki erőszak a legjellemzőbb. „Akkor kérnek segítséget, amikor már nem bírják tovább, elszakad a cérna. Nem bírják a légkört, a durva szavakat, a bántalmazást, emiatt reszketnek és pánikrohamaik vannak” – magyarázta. Falun és városon azonban másképp kezelik ezeket a helyzeteket: falvakon a közösség jobban ellenőrzése alatt tartja a jelenséget, a szomszédok is segítőkészebbek, ismerik egymást, és tudják, kikkel van nagyobb probléma.
„Falun szokás az, hogy a férj vagy az élettárs az asszonyt megveri, elhajtja, és szegény istállókban, csűrökben vagy a szomszédoknál kényszerül aludni. Városon azonban nincs, ahová menekülni, a szomszédok, ha hallják, hogy cirkusz van, inkább kihívják a rendőrséget” – fejtette ki a szakember. Hozzáfűzte, sok esetben indokolt is, mikor nagy a veszély, hogy az egységes segélyhívón, a 112-es számon kérjenek segítséget.
Menedékközpontok
Az áldozatok sok esetben függnek a bántalmazójuktól. „Önbizalmuk nincsen, nem bíznak abban, hogy egyedül is fenn tudják tartani magukat, pénzt tudnak keresni. Sok esetben nem merik elhagyni az erőszakos párjukat” – vázolta a helyzetet Tankó. Pedig segítséget tudnak nyújtani az igazgatóság munkatársai, hiszen amellett, hogy van egy sürgősségi központjuk, az adott helyzetet mindig megvizsgálják, elbeszélgetnek az érintettekkel, konzultálnak arról, hogy a gyerekeket szükséges-e kivenni a családból vagy sem. „A valóságban nem tudjuk, hány ilyen eset van. Biztosan nagyon sokan hallgatnak, mert nem tudják, milyen lehetőségeik vannak” – véli a szakember. Többek között pszichológiai tanácsadással, ügyintézéssel, adott esetben a válás lebonyolításában, menedékközpontokba való elhelyezéssel tudnak segíteni azokon, akik kérik, helyzettől függően pedig orvoshoz vagy törvényszéki orvoshoz küldik az áldozatokat.
„A dévai Szent Ferenc Alapítvánnyal és egy vásárhelyi menedékközponttal van jó kapcsolatunk, az utóbbiak nemcsak az áldozatokkal, hanem a bántalmazókkal is foglalkoznak, indulatkezelést biztosítanak számukra” – részletezte a gyermekvédelmi igazgatóság alkalmazottja. Tőle tudjuk, hogy ha önként vállalják az indulatkezelést, akkor nagyobb a gyógyulási arány, kevésbé eredményes, ha bírósági rendeletre vesz részt valaki ezen a kezelésen. 2012-ben módosították a 2003-ból származó 217-es törvényt, amely lehetővé tette, hogy a bíróság által kiadott védelmi rendelet alapján a bántalmazót ideiglenesen eltávolítsák a lakásából, attól függetlenül, hogy tulajdonos-e vagy sem. Továbbá távolságtartási végzést is kérhet az áldozat, ehhez egy űrlapot kell kitöltenie, ebben is segítenek az igazgatóság munkatársai.
Gyermekek is fordulnak segítségért
A családon belüli erőszak áldozatai nemcsak a nők, hanem a férfiak vagy akár az idős szülők és sok esetben a gyermekek is lehetnek. Tankó úgy tapasztalta, hogy sok esetben az anyák erőszakosabbak a gyermekeikkel, mint az apák, például, ha rossz jegyet visznek haza az iskolából. Az igazgatósághoz egyébként a középiskolás korúak szoktak inkább fordulni, akik tudatosabbak a jogaikat illetően, de sok esetben túloznak.
A pénznélküliség a fő ok
Legtöbb esetben a nincstelenség, a pénz hiánya okoz feszültségeket a családban és vezet agresszivitáshoz, vagy ha valamilyen válság, változás történik az életükben, például, ha valamelyik fél elveszti az állását. További okok az alkohol- és drogfogyasztás, illetve a szerencsejáték-szenvedély.
Gyilkosságig fajult veszekedés
Gheorghe Filiptől, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől megtudtuk, hogy ebben a hónapban a megyében három esetben lépett közbe a rendőrség erőszakos viselkedés miatt. Oroszhegyen egy asszony alkohol befolyásoltsága alatt összeveszett élettársával, és egy bicskával torkon szúrta.
Barabás Hajnal, Székelyhon.ro

Rajt előtt
Felsorakoztak immár az államfőjelöltek, a törvényes határidőig 14-en iktatták indulási szándékukat és a támogató aláírásokat a Központi Választási Irodánál.
Köztük a felmérések szerint a győzelemre leginkább esélyes szocialista Victor Ponta, a korábban miniszterelnökként sokkal következetesebbnek és megnyerőbbnek mutatkozó Călin Popescu Tăriceanu, illetve a jobboldalon a jelenlegi kormányfő legkomolyabb kihívójának tartott Klaus Johannis, az elnöki pártot képviselő Elena Udrea, az igencsak harcias volt igazságügy-miniszter, Monica Macovei. Jelentkeztek eddigelé jóformán ismeretlen aspiránsok ismeretlen pártok színeiben – például William Brânză vagy Constantin Rotaru –, de ott vannak a jól ismert örökös jelöltek, a habzó szájú nacionalisták, Gheorghe Funar és Corneliu Vadim Tudor is. S mert Romániában bármi megtörténhet, a határidő előtt egy nappal ringbe szállt Theodor Meleşcanu, aki hétfőn lemondott a Külügyi Hírszerző Szolgálat vezetői tisztségéről, kedden reggel pedig már 400 ezer támogató aláírással jelentkezett a választási hatóságnál. A sietség aligha véletlen, a napokban ugyanis kiderült: Klaus Johannis összeférhetetlenségi perét ma tárgyalja a legfelsőbb bíróság, ha pedig vétkesnek találják, Ponta legesélyesebb ellenfele már a rajt előtt kiesik a versenyből. Meleşcanura tehát afféle tartalékjelöltként tekint a román sajtó: ha minden kötél szakad, mögéje sorakozhat fel a jobboldal. De ami bennünket leginkább érdekel: abszolút újdonság, hogy a tizennégy jelentkező közül kettő magyar. E tekintetben tehát számarányához képest jócskán felülreprezentált a magyarság, a kampányban pedig immár ketten tolmácsolhatják az erdélyi, a székelyföldi magyarok igényeit, elvárásait. Azt is pozitívumként értékelhetjük, hogy Kelemen Hunor és Szilágyi Zsolt együttesen közel félmillió támogató aláírást nyújtott be – sikerült tehát olyanokat is megszólítani, akik az elmúlt voksoláskor távol maradtak. Az Erdélyi Magyar Néppárt ráadásul már a megmérettetés előtt győzelemként könyvelheti el, hogy össze tudta gyűjteni az induláshoz szükséges 200 ezer aláírást, és így ismét legitimálta létét, kiköszörülte az európai parlamenti választásokon való távolmaradása miatt esett csorbát, miközben nagyjából egy táborba terelte a nemzeti oldal erőit. Ahhoz azonban, hogy mindannyian nyertesek legyünk, a két magyar jelöltnek tisztán, bátran kell közvetítenie elvárásainkat – nekünk pedig minél nagyobb számban kell a szavazóurnákhoz járulnunk. Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)