Magyarországon kivégzett erdélyi ötvenhatosok (1.)
Ennek a tanulmánynak bevallott célja: a magyar forradalom és szabadságharc 56. évfordulóján tudatosítani a közvéleménnyel, de a történészszakmával is, hogy 1956-ban az erdélyi magyarság nemcsak idehaza, hanem Magyarországon is óriási véráldozatot hozott.
Nem sokkal azután, hogy a szovjet tankok segítségével hatalomra került, Kádár János első „ténykedései” közé tartozott a forradalom és szabadságharc még szabadlábon lévő, az országban maradt vezetőinek azonnali letartóztatása és gyorsított eljárással történő kivégzése. Közéjük tartozott a Marosvásárhelyen 1912-ben született Dudás József, a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány elnöke – aki 1956. október 30-án Függetlenség, 1956. október 31-én Magyar Függetlenség címen önálló lapot adott ki, és aki a legradikálisabb forradalmárok közé tartozott, nem ismerte el a Nagy Imre-kormányt –, valamint Szabó János, a Széna tér legendás parancsnoka. A szovjetek által hozott, letartóztatásra ítéltek névsorában is az ő nevük szerepelt az elsők között!
A tanulmány megírására az is ösztönzött, hogy a budapesti, Andrássy úti, nagy látogatottságnak örvendő, imponálóan berendezett, nemzetközi összehasonlításban is magasan jegyzett Terror Házában az 1956-os kivégzettek névsorából sajnálatosan hiányoznak az erdélyi, romániai magyar mártírok nevei. Az október 20-án Sepsiszentgyörgyön felavatott, Kovács Kázmér építész által tervezett, belső számvetésre késztető emlékpark 774 elítélt nevét tartalmazó kőtábláiról viszont hiányoznak a Magyarországon kivégzett erdélyi származású ötvenhatos forradalmárok!
Az építészeti, művészeti alkotásként is számottevő emlékmű újszerűsége abban áll, hogy a kivégzettek, bebörtönzöttek neve önmagában is sokkolja a nézőt. Akik látták az 1958-ban kivégzett Nagy Imre mártír miniszterelnök és társai 1989. június 18-ai budapesti újratemetését, azok hasonló élménynyel távoznak a sepsiszentgyörgyi 1956-os emlékparkból is. (Az újratemetésen a nevek puszta felsorolása úgy hatott, mintha egetverő robajjal többtonnányi földet szórtak volna az emberi csontokat tartalmazó koporsókra. A jelenlévők tízezrei, a tévéközvetítést néző milliók közül senki nem akadt, akinek a hátán ne futott volna végig a hideg veríték: a kivégzések, a szadista megtorlások szörnyűsége alig tizenkét évvel a második világháború borzalmai után Európa szívében, a nagyvilág szeme láttára megtörténhetett.)
A 774 magyar, román és német bebörtönzött, meghurcolt, kivégzett neve is azt sugallja: az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc olyan történelmi nóvum volt az emberiség históriájában, amelynek hatására tízezrek szervezkedtek, hogy megdöntsék, vagy legalább elviselhetővé tegyék a hatalom birtokosai által a legjobbnak kikiáltott „létező szocializmust”. E sorok írója az erdélyi, romániai ’56 kutatójaként reméli, hogy a tanulmány hozzájárul annak tudatosításához: csak egyetemes magyar ötvenhatról beszélhetünk, a megemlékezések rendjén Magyarországon, Erdélyben, Kárpátalján, a Felvidéken, bárhol a világban csak akkor leszünk méltóak a kivégzettek véráldozatához, ha egyenlő súllyal említjük valamennyiük nevét, egyetlen áldozatról sem feledkezve meg.
Román és magyar elvtársak
A száz éve született Dudás József 1944 őszén erdélyi magyarként, illegális kommunistaként tagja volt a Moszkvába küldött első nem hivatalos fegyverszüneti küldöttségnek, visszatértekor súlyosan megsebesült, 1944. október 10-étől az antifasiszta Magyar Nemzeti Felszabadító Mozgalomban (közismertebb nevén: Magyar Frontban) tevékenykedett, 1956 októberében–novemberében a magyar forradalom egyik legvitatottabb személyisége. Budapesti kivégzésének az ad különleges aktualitást, úgymond „történelmi hátszelet”, hogy a Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Országos Tanács (CNSAS) bukaresti levéltárában általam nemrég megtalált levéltári dokumentumok alapján az is valószínűsíthető: az említett szovjet „névsor” összeállításában, majd a kivégzésében a Gheorghe Gheorghiu-Dej vezette Román Munkáspárt bosszúja éppen úgy közrejátszott, mint a Rákosi Mátyás vezette Magyar Dolgozók Pártjának, valamint az 1949. október 15-én kivégzett Rajk László (Székelyudvarhely, 1909. március 8. – Budapest, 1949. október 15.) korábbi belügy- és külügyminiszter véres leszámolása. Dudás József túlságosan sokat tudott az RKP, a Kommunisták Magyarországi Pártja belső, úgynevezett piszkos ügyeiről.
A legfelsőbb román pártvezetés 1932 és 1936 közötti romániai magatartásáért, a román titkosrendőrséggel, a Sziguráncával való együttműködéséért kérte Dudás József budapesti letartóztatását. Rákosiék kapva kaptak a „román elvtársak” felkérésén, mert Dudás József tudott a Donáth György-féle „összeesküvésről”, kapcsolatban állt Demény Pállal, Weiszhausz Aladárral, akiket trockistáknak minősítettek. Ugyanakkor Dudást azzal is vádolták, hogy a budapesti amerikai konzulátus tisztviselőivel kétszer is tárgyalt. Ez utóbbit a bukaresti vallatása során be is ismerte! Rajk Lászlóval szemben elkövette azt a meggondolatlan lépést, hogy a budapesti közművek egyik nyilvános gyűlésén – ahol mérnökként dolgozott – félreérthetetlenül Rajk Endrére, a magyar belügyminiszter testvérére célzott, aki a Szálasi-kormány kormánybiztosa volt és most az NSZK-ban szabadon sétál, miközben másokat kivégeztek, elítéltek!
A Rajk-perben – a vádiratot Rákosi Mátyás állította össze, Sztálin hagyta jóvá – ez a vádpont külön fejezetként szerepelt. Rajk Endre 1899-ben született Székelyudvarhelyen, és 1960-ban „ágyban, párnák közt” halt meg az NSZK-ban. A trianoni békeszerződés kettészakította a tizenegy gyermekes családot. Rajk Endre a Hangya Szövetkezet egyik magyarországi vezetője lett. 1924-ben hazalátogatott Székelyudvarhelyre, és az édesapjuk – aki Reichről Rajkra magyarosította a nevét – halála után Lászlót Budapestre vitte, fizette az iskoláztatása, egyetemi tanulmányai költségeit. Rajk Endre a hungarista mozgalom elkötelezett híve lett, Szálasi Ferenc holdudvarába került, az 1944. október 15-ei nyilas puccs után készletgazdálkodási kormánybiztossá nevezték ki.
A két testvér, Endre és László 1935-ben több heves vita után 1945-ig megszakította egymással a kapcsolatot. Rajk Lászlót – aki részt vett a spanyol polgárháborúban, az 1944. október 10-én létrejött Magyar Front egyik vezetője, az ellenállási mozgalom egyik fő szervezője és vezetője volt – a nyilasok ki akarták végezni, ezért Sopronkőhidára, majd Németországba hurcolták, de a bátyja, a nyilas kormánybiztos, amikor a számon kérő szék nevű nyilas bíróság elé állították, 1945. március 23-án, teljes díszegyenruhában jelent meg tanúskodni az öccse mellett. Így Rajk László megmenekült az akasztástól. Bajcsy-Zsilinszky Endrét viszont kivégezték.
A második világháború után a háborús főbűnösökre szakosodott amerikai katonai egység őrizetbe vette Rajk Endre nyilas kormánybiztost. Két éven át a salzburgi internáló tábor foglya volt. Miközben fogolytársainak döntő többsége a különböző népbíróságok elé került, Rajk Endre megúszta a felelősségre vonást minden bizonnyal az 1946. március 20-án belügyminiszterré kinevezett öccse, Rajk László közreműködésének is köszönhetően. Rajk László belügyminiszterként a „fasiszta és reakciós csoportok” üldözése ürügyén létrehozta az ÁVO-t, mintegy 1500 vallásos, nemzeti és demokratikus szellemű intézményt tiltott be, illetve oszlatott fel.
Az ő nevéhez kapcsolódnak az első magyarországi koncepciós perek. A szóbeszéd szerint 1956. október 6-ai budapesti újratemetésén az egyik közeli munkatársa meg is jegyezte: „milyen szívesen közénk lövetne most”. 1948. augusztus 5-étől 1949. május 20-áig külügyminiszter is volt, Kossuth-érdemrenddel is kitüntették.
A magyar kommunisták körében rendkívül népszerű volt, ez váltotta ki Rákosi Mátyás és köre féltékenységét. Magas rangú KGB-tisztek közreműködésével, Sztálin jóváhagyásával a kémkedést, az „imperialisták bérencével”, Titoval való együttműködést a koncepciós per folyamán, utólag konstruálták. Rajk Lászlót a Horthy-korszak titkosrendőrségével, Dudást a román Sziguráncával való együttműködéssel vádolták.
A CNSAS-nál fellelt levéltári dokumentumok alapján elsősorban azt tisztázom, ami az életének romániai szakaszát illetően a magyarországi tanulmányokban, 1956-os kötetekben – a hiteles források hiányában – nemcsak hézagos, zavaros, hanem ellentmondásos is. A most megtalált dokumentumok azért is különleges jelentőségűek, mert bepillantást nyújtanak az illegális Román Kommunista Párton belüli kíméletlen hatalmi harcokba, a mozgalom fertőjébe, és ahol – a szocialista történetírás állításaival ellentétben – igen gyakori volt a titkosrendőrséggel való együttműködés.
Titkosrendőrök, komisszárok, kvesztorok
Dudás József 1912. szeptember 22-én született Marosvásárhelyen, József és Kovács Róza fia, foglalkozása mérnök, lakhelye Budapest, Tompa utca, 15. szám. Bernát Andor révén 1932-ben került kapcsolatba a kommunista és ifjúsági mozgalommal. 1932-ben tagja lett a KISZ-nek. Brassóban a helyi KISZ-bizottság tagja Bernát Andorral, egy Imre fedőnevű fiatalemberrel, Hegedüs nyomdásszal, Karácsony Máriával, aki később a felesége is volt.
A brassói Schill-gyárban Dudás szervezte be a fiatalokat, közös frontot alakítottak a Szociáldemokrata Párttal és a szász munkásszervezettel. 1932. december 26-án Brassóban utcai tüntetést szerveztek. Először 1932 októbere végén, november elején tartóztatták le. Ion Munteanu komisszár hallgatta ki. Információkat kértek a KISZ-ről, azt ígérték, szabadon engedik. A román kommunista titkosszolgálat rendkívüli gyorsasággal megtalálta, és írásbeli vallomásra bírta mindazokat a titkosrendőröket, komiszszárokat, kvesztorokat, akikkel Dudás romániai életútja során kapcsolatban állt vagy állhatott. Állításuk szerint Dudás már az első letartóztatásakor vállalkozott az ügynöki szerepre. Megígérte, hogy az RKP szervezeteiről is jelent. Előlegként ezer lejt kapott.
Dudás 1933-ban átment Temesvárra, onnan visszajött Brassóba, majd Papp Ilona és Mogyorós Sándor Kolozsvárra hívta, hogy a tartományi KISZ-nél dolgozzon. 1933 áprilisától 1933 szeptemberéig instruktor volt Kolozsváron, megszervezte a helyi KISZ-t. Kiadták a Studentul Revoluţionar és az Ifjúmunkás lapokat. A KISZ felső vezetése részéről Mogyorós Sándorral, a kommunista párt részéről Szenkovits Sándorral tartotta a kapcsolatot. Ion Munteanu komisszárról a Szekuritáté azt is kiderítette, hogy egyben ügynök is volt, aki Dudást ötször-hatszor a lakásán is felkereste, legtöbbször az utcán találkoztak.
A Román Központi Büntetés-végrehajtási Parancsnokság 1954. május 11-ei átiratából kiderül, hogy Dudás Józsefet 1948-tól Budapesten, 1951-től 1954-ig a jilavai börtönben tartották fogva és vallatták. Dudás a jilavai börtönben 1951. május 30-án részben beismerte az ellene felhozott vádakat: „A találkozó során nem mondtam pontos információkat, próbáltam semmit mondani vagy hamis információkat közölni. 1933-ban még átadtam neki (Munteanu komisszárnak – T. Z.) egy brosúrát és egy kiáltványt, de a tartalmukra nem emlékszem.
A párt kiadványai voltak. 1933 áprilisától próbáltam meggyőzni őt (Munteanut – T. Z.), hogy nincs megfelelő kapcsolatom a párt és a KISZ-vezetőségével, hogy csak a Munkás-Paraszt Blokk körül ügyködöm, a KISZ-szel csupán felszínes viszonyban vagyok. Munteanu mindig azzal vádolt, hogy nem vagyok őszinte.” Dudást Marosvásárhelyen is letartóztatták, de a brassói Sziguránca igazolta, hogy ügynökük, és ezért szabadon engedték. 1933 szeptemberétől Dudás újra Temesváron tevékenykedik, Szenkovits Sándor és Mogyorós Sándor küldte oda, hogy Encsel Mór, valamint a párt és a KISZ helyi vezetőinek letartóztatása után újraszervezze a KISZ-t. Novemberben megérkezett az RKP KB részéről Wurmbrandt, akit Dudás ideges emberként jellemzett, s aki szerinte nem tudott helytállni. A további kutatásnak kell tisztáznia, hogy ugyanarról a Wurmbrandtról van-e szó, aki a román kommunista börtönökben megszervezte a föld alatti egyházat, s akinek szabadon bocsátásáért Nyugaton gyűjtéseket szerveztek, tízezer dollárt fizettek érte! Kiszabadulása és Nyugatra való menekülése után könyvek sorában elsőként számolt be a román kommunista börtönökben, megsemmisítő munkatáborokban uralkodó iszonyatos állapotokról, megtorlásokról, gyilkosságokról.
Dudás József 1933 decemberében Temesváron az ipari üzemekben általános sztrájkot szervezett, amelyik 1934. január 15-éig tartott. Temesváron 1934. február 16-án letartóztatták. Marius Râmneanu rendőrfőnök és Ovidiu Gritta kvesztor nyolc napon át vallatta. Dudás tagadta, hogy egy illegális szervezet tagja. Gritta azt mondta: ha részletes beismerő vallomást tesz, nem állítják hadbíróság elé. Dudás nem vallott sem az aradi, sem a resicai, lupényi, petrozsényi, vajdahunyadi, zsombolyai, lippai, pécskai pártkapcsolatairól. Öt napon át láncokban tartották.
A hadbíróság börtönében éhségsztrájkba kezdett, amely kilenc napon át tartott. Ezzel csomagot, újságokat kapott, engedélyt a beszélőre. A hadbíróság előtt Wurmbrandtot elítélte azokért a kijelentésekért, amelyeket a párt és a Szovjetunió ellen tett, nem árulónak, hanem provokátornak nevezte. Dudás beismerte, hogy kommunista, a gazdasági világválság a kapitalizmus ellentmondásai miatt kezdődött, szociális forradalomra van szükség.
Méltatta a Szovjetunió fejlődését, majd arról beszélt, hogy Romániában földreformra van szükség, Erdélyben „a kisebbségeket minden jog nélkül kizsákmányolják”. A tárgyalás harminc napig tartott. Szembesítették Wurmbrandttal, aki a tárgyalás során is „fenntartotta a párttal kapcsolatos hazugságait”. „Nem hagytam Wurmbrandtot, lelepleztem mint a Sziguránca ügynökét” – vallotta Dudás József, aki a fő tárgyaláson nyolc órán át beszélt. Dudást nyolc év börtönbüntetésre ítélte a temesvári hadbíróság, és akkora pénzbüntetésre, amely egy évvel ért fel.
A craiovai börtönben raboskodott, Ana Pauker pere idején döntötte el, hogy nem teljesíti a Marius Râmneanunak és Ovidiu Grittának Temesváron megfogalmazott korábbi ígéretét, miszerint leleplezi a legfelsőbb kommunista pártvezetést: „A börtönben Ana Pauker felajánlotta, hogy megkereszteli a fiamat.” Büntetését öt évre csökkentették. Doftanán együtt raboskodott Gheorghe Gheorghiu-Dejzsel, a későbbi román pártvezetés prominens tagjaival. Bár jó kapcsolatban állt Ana Paukerrel, a per kapcsán a párt is elítélte, kizárták, de Doftanán együtt maradhatott az ott raboskodó kommunistákkal. Mogyorós Sándor tartotta vele a kapcsolatot.
1937 végén a legfelső pártvezetés megparancsolta, hogy Dudás hagyja el az illegalisták celláját, költözzön át a köztörvényesek közé, és győzze meg őket a kommunista párt fontosságáról. Gheorghiu Dej tanácsára a börtönben alabástrom műhelyt hozott létre, majd lefizette Săvinescu börtönigazgatót, erre Gheorghiu Dej korrupcióval vádolta a doftanai börtön parancsnokát. Gheorghiu Dej megígérte, hogy figyelembe veszik Dudás meggyőző munkáját a köztörvényesek körében, hogy a börtönévek alatt kitartott a kommunisták közössége mellett. Dudás József 1939-ben szabadult a doftanai börtönből. Vallomása pontosan jelzi: mennyi szenny, mocsok tapadt az „illegális kommunista mozgalomhoz”, a pillanatnyi hatalmi harcok „állásától” függött ki maradhatott a kommunista párt tagja, kit zártak ki.
Dudás József olyan sokat tudott minderről, hogy már-már törvényszerű volt az időközben hatalomra került román pártvezetés azon törekvése, hogy őt fizikailag is megsemmisítsék. A börtönben ismerte meg későbbi élettársát, a szatmárnémeti Pancea Máriát, aki a férje után viselte a Pancea vezetéknevet. (Dudás József egyetlen unokája, Szakács-Pancea Margit jelenleg Magyarországon él, gyakran váltunk e-maileket.)
Az ellenzék likvidálásának janicsármunkája
A második bécsi döntés után (1940. augusztus 30.) Dudás József Sepsiszentgyörgyön telepedett le. 1951. május 30-ai vallomása szerint azért telepedett át az akkori Magyarországra, hogy folytathassa műegyetemi tanulmányait, Romániában nem érezte biztonságban magát. 1940-ben és 1941-ben technikus a Magyar Acélműveknél, 1941-ben és 1942-ben a Szalay-gyárnál technikai tisztviselő, 1942 és 1946 szeptembere között mérnök a Magyar Fogaskerék gyárnál. 1945 elején főmérnöknek, 1945 júniusában gyárigazgatónak nevezték ki. 1944 októberétől a Magyar Front tagja, majd belépett a Nemzeti Frontba, az általa alakított szervezettel részt vett „Magyarország felszabadításában”.
1946-ban szabadságérdemrenddel tüntették ki, Budapest képviselőjeként beválasztották az Országgyűlésbe. Végül nem került be az Országgyűlésbe, pótképviselő lett. A magyar kommunista hatóságok 1946-ban azért vallatták, mert Horthy Miklós kormányzó megbízásából tagja volt a Moszkvába küldött első fegyverszüneti küldöttségnek, a Szovjetunióval szemben nem volt elvszerű a magatartása. A román kommunista hatóságok az 1932 és 1939 közötti romániai „viselt dolgai” miatt kerestették a magyar titkosrendőrséggel.
Az 1948. évi letartóztatás különös fintora, hogy Dudás Józsefet állandóan összetévesztették az ugyancsak marosvásárhelyi, szintén illegalista Szabados Lajossal, akit az ÁVH 1951 áprilisában tartóztatott le, majd adott át a román hatóságoknak. (Külön tanulmány témája: bármilyen volt a viszony Magyarország és Románia között, bármilyen ellentétek feszültek a két ország között, a kommunista titkosrendőrségek olyan „harmóniában” végezték a belső ellenzék likvidálásának janicsármunkáját, amire a történelemben alig van példa! Szadista kéjjel adták egymásnak a kegyvesztett egykori kommunistákat, a regnáló hatalommal szemben bármilyen bírálatot megfogalmazó ellenzékieket!
A Dudás-dokumentumok tanulmányozása során döbbentem rá: 1982. október 30-án axiómaszerű igazságot fogalmazott meg a nálam házkutatást vezető szekus tiszt. Szó szerint ezt mondta: nehogy olyan ábrándokat kergessen, hogy átszökik a román–magyar határon! „Magyar kollégáink és barátaink ugyanúgy járnak majd el, mint mi!”) Dudás Józsefet – miután átadták a román kommunista titkosrendőrségnek, a Szekuritáténak – azzal vádolta az ügyészség, hogy 1932 nyarától 1933 áprilisáig jelentett, és ezért összesen 5000 lejt kapott. (A mai pénzügyi ismereteink alapján csak akkor mérhetjük fel ennek az összegnek a nagyságát, ha megjegyezzük: az említett időszakban egy kiló hús ára egy lej volt!)
Dudást a román titkosrendőrség 1954-ben visszaadta Magyarországnak. A magyarországi és a romániai börtönökben végigjárt kálváriastációktól nyílegyenes út vezetett a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány 1956. október végi létrehozásáig, a Dudás-csoport radikalizálódásáig, majd a forradalom vérbe fojtása után a tőrbe csalásához, kivégzéséhez. Dudás József a Magyarországon kivégzett nyolc erdélyi származású egyike. Illő, hogy a magyar forradalom és szabadságharc 56. évfordulóján megemlékezzünk róluk is.
A magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója tiszteletére Dávid Gyula irodalomtörténész, egykori politikai elítélt szerkesztésében megjelent 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956–1965 című kötet – e sorok írója is egyik munkatársa a kiadványnak – 1200 elítélt életútjának személyi adatait, periratának, ítéletének, börtönből való szabadulásának legfontosabb ismertetőit közli. Ezzel végérvényesen megdőlt minden olyan lekicsinylő, elbagatellizáló állítás létjogosultsága, miszerint 1956-ban Erdélyben, a Partiumban, a Bánságban, a történelmi Máramarosban – néhány szervezkedési kísérletet leszámítva – valójában nem volt semmi.
Az említett régiókban valóban nem dörögtek a fegyverek, az utcákon nem dübörögtek a tankok, azonban az erdélyi magyarság – Illyés Gyulával szólva – már 1956. október 23-án este meghallotta „a tigris karmaiba esett énekesmadár sikolyát”. A kommunista diktatúrát kiszolgálókat leszámítva szinte egy emberként álltak a forradalom eszméi mellé. Az 1956-hoz kapcsolódó erdélyi, romániai szervezkedések, szervezkedési kísérletek, perek történetét – ha késéssel is – fokozatosan tárja fel a hazai román és magyar historiográfia.
Arról, hogy az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, délvidéki magyarság Budapesten, Magyarország nagyvárosaiban és vidéken milyen mértékű és mekkora véráldozatot hozott, a mindennapi közbeszédben, a tanulmányokban eddig teljesen megfeledkeztek: az anyaországban élő, különböző okokból ott rekedt „határon túliak” közül (a kifejezés megalázó jellegét éppen egy ilyen megemlékezés kapcsán szeretném hangsúlyozni) hányan fizettek az életükkel azért, mert számukra valóban szent volt a forradalom és szabadságharc.
Eörsi László történész, az 1956-os intézet munkatársa 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő címmel Szentpétery Tibornak Budapesten, a forradalom napjaiban készült döbbenetes fotóinak a „társaságában”, a Rubicon Könyvek sorozatban betűrendben és fényképekkel, valamint a periratok legfontosabb jelzeteinek ismertetésével tárja az olvasó elé az 1956. november 4-ét követő retorzió során kivégzett mártírok névsorát. A marosvásárhelyi Dudás József és a Krassó-Szörény vármegyei származású Szabó János, a Széna tér legendás parancsnoka perében 1957. január 19-én, a fellebbezési jog megtagadásával, a legelsők között hajtották végre a halálos ítéletet.
Az is közismert, hogy a Corvin közi harcok meghatározó egyéniségei, a magyar örmény származású Pongrácz fivérek ugyancsak Erdélyből, Szamosújvárról telepedtek át Magyarországra. Az utóbbi években egyre több hiteles dokumentum került nyilvánosságra arról, hogy neves értelmiségiek, írók, művészek, orvosok, kétkezi munkások, gazdálkodók igen nagy számban tartózkodtak Budapesten, illetve Magyarország különböző régióiban.
Az író, építész Kós Károly, aki éppen Budapesten élte át a forradalom és szabadságharc napjait, élete „legnagyobb és legmegrázóbb élményének” nevezte az 1956. október 23-a és november 4-e közötti időszakot. Ötvenhatos naplójegyzeteit a Korunk 2005. decemberi száma közölte. A magyar fővárosban a forradalmi események fül- és szemtanúja, Lászlóffy Aladár Kossuth-díjas költő külön ciklust szentelt a forradalmi harcoknak. Ébresztő a forradalom első reggelén című költeménye egyetlen forradalmi antológiából sem hiányozhat:
„Köd van és statárium. A kivégzőosztag
tán el se látna az elítéltig.
Egy nemzet tüdőgyulladása fő a ködben.
S egy tüdőlövés, ha köhögni mersz, már a gőztől.”
Tófalvi Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

Az erdélyi önrendelkezési küzdelem állomásai (Autonómiát!) – dokumentum
1989. december 25.
A december 25-i Kiáltvány „egy új nemzetiségi Statútum” kidolgozását szorgalmazta, ugyanakkor megfogalmazódik benne a „kollektív jogok” alkotmányos szavatolása iránti igény, valamint az, hogy az RMDSZ „az önrendelkezési jog elvi alapján” áll, vagyis a dokumentum tartalmaz az autonómiatervezetek irányába mutató megfogalmazásokat.
1990. április 21–22.
Az RMDSZ első, nagyváradi kongresszusán elfogadott program általános utalást tartalmaz az önrendelkezésre nézve, azaz célként olyan jogi keretek kialakítását jelöli meg, „amelyek szavatolják nemzetiségi viszonyaink rendezését az európai demokráciában megvalósult legjobb modellek szerint, biztosítják az egyéni és kollektív nemzetiségi jogok szabad érvényesítését, az önrendelkezést”. A program ezen elvi kijelentését a 13. pont konkretizálja: „különféle személyi és kollektív kisebbségi jogok gyakorlásának legmegfelelőbb biztosítéka a helyi önkormányzati rendszer kialakítása.” 1991. május 24–26.
Az RMDSZ II. (marosvásárhelyi) kongresszusán Szőcs Géza bemutatja Nemzetiségi törvénytervezet-csomagját, amely definiálja az autonómiaformákat is. A tervezet nem vált az RMDSZ hivatalos dokumentumává. 1992. október 25.
Az RMDSZ Küldöttek Országos Tanácsának (KOT) ülésén elfogadják a Nyilatkozat a nemzeti kérdésről című dokumentumot, amely az úgynevezett Kolozsvári Nyilatkozatként lett ismert. A határozat a „belső önrendelkezés” koncepciójára alapozó autonómiastratégia felülkerekedését jelentette a kisebbségjogi és a helyi önkormányzatokra alapozó felfogással szemben. 1992. december 31.
December 31-i dátummal teszi közzé Csapó József a Memorandum a romániai magyar nemzeti közösség önrendelkezéséről című tervezetét, amely bár a Kolozsvári Nyilatkozatra alapoz, még nem vált az RMDSZ hivatalos dokumentumává. E tervezet a „belső önrendelkezés” koncepciójának első megalapozási kísérleteként megpróbálta összefoglalni és hasznosítani a legfontosabb nemzetközi dokumentumokat. 1993. november 14.
Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) elfogadta a nemzeti kisebbségekről és autonóm közösségekről szóló törvénytervezetet, amelyet a román parlamentben törvényjavaslatként iktattak. A tervezet mind a kisebbségi jogokat, mind a közösségi autonómia három formáját (személyi elvű autonómia, a sajátos státusú önkormányzatok autonómiája és a regionális autonómia) megjelöli, azonban – kerettörvényként – nem kodifikálja azt. 1994. március
Szilágyi N. Sándor a Korunkban közzéteszi Törvény a nemzeti identitással kapcsolatos jogokról és a nemzeti közösségek méltányos és harmonikus együttéléséről című törvényjavaslatát. A tervezet inkább nyelvi rezsimet szabályoz, de bevezeti „az önadminisztráló nemzeti közösségek” fogalmát is. 1994. május 13–14.
Román–magyar szakmai tanácskozás a közösségi jogokról és az autonómiáról Tusnádfürdőn. Résztvevői: Gabriel Andreescu, Renate Weber, Valentin Stan, Smaranda Enache, Biró Annamária, Kolumbán Gábor, Bakk Miklós, Bodó Barna, Fábián Ernő, Varga Attila, Balázs Sándor, Horváth István, Eckstein-Kovács Péter és Nagy György. 1994. szeptember 28.
Csapó József az Erdélyi Naplóban közzéteszi javaslatát a három autonómiaforma kodifikálásáról. Ezek címei: A sajátos státusú helyi önkormányzat statútuma; A Romániai magyar nemzeti közösség személyi autonómiájának statútuma és A sajátos státusú helyi önkormányzatok regionális társulásának autonómia-statútuma. 1994. november
Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának határozata alapján szakbizottság jön létre az autonómiastatútumok véglegesítésére. Tagjai: Csapó József, Tokay György, Varga Attila, Béres András, Bodó Barna, Balázs Sándor, Bakk Miklós, Papp Előd, Hajdú Gábor, Katona Ádám, Madaras Lázár, Markó Attila, Szabó István, Szilágyi N. Sándor. A bizottság Csapó József tervezeteit vette alapul.
1995. április
Az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének Főosztálya két tervezetet bocsát belső vitára: A romániai magyar nemzeti közösség személyi elvű autonómiájának statútuma (kidolgozói: Bodó Barna, Bakk Miklós, Szász Alpár Zoltán); Törvénytervezet a személyi elvű önkormányzatokról (kidolgozója: Bakk Miklós). 1995. április 7–8.
Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának ülése a szakbizottság javaslatai alapján megvitatta az alternatív tervezeteket, de nem hozott döntést róluk. Csupán az a határozat született, hogy az autonómiavita eredményeit bele kell foglalni a közelgő kongresszus programtervezetébe. 1995. május 26–28.
Az RMDSZ negyedik, kolozsvári kongresszusa programba foglalt néhány elvi tézist az autonómiáról (ezek szerint az autonómia egyaránt jelent elvet a jogállam kiépítésében, a nemzeti közösség jogát, melyet identitása megőrzése érdekében gyakorol, eszközt a romániai magyarság gazdasági és kulturális fennmaradásának megalapozásához és stratégiai célt, melyet az RMDSZ politikai tevékenységében és a civil társadalom szervezeteivel kialakított kapcsolataiban követ), és rögzítette azt a három autonómia-formát, amelynek jogi megfogalmazására és a törvényhozás útján való érvényesítésére az RMDSZ törekedni fog. E három autonómia-forma: a személyi elvű autonómia, a sajátos státusú helyi önkormányzatok, valamint a területi autonómia, mely „a helyi önkormányzatok társulásával érdekszövetségként jön létre”. 1995. szeptember
Csapó József közzéteszi a Magyar Kisebbségben (1995/2. szám) Székelyföld autonómia-statútuma című tervezetét, mely Székelyföld autonómiájának megfogalmazására irányul, a belső önrendelkezés elvére alapozva. Ez a koncepció később a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) tervezetének alapjául szolgált. 2003. április 23.
Megalakul az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete, amely az RMDSZ programjában is szereplő autonómiaformák megvalósítását tűzi ki célul. A Tőkés László püspök és Fejes Anzelm premontrei főapát elnökletével megalakult testületnek 31 tagja volt, köztük parlamenti és önkormányzati képviselők, polgármesterek, RMDSZ-tisztségviselők, vállalkozók, civil társadalmi szervezetek vezetői.
2003. július 7.
Gyergyócsomafalván megalakul az EMNT KT székelyföldi tagjainak részvételével, önálló testületként a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testülete azzal a céllal, hogy Székelyföld autonómiaigényének közképviseletére, illetve megvalósítására létrehozza a Székely Nemzeti Tanácsot. A kezdeményező testület tagjai nyilatkozatban üdvözlik az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 2003/1334-es számú, Andreas Gross jelentése alapján elfogadott határozatát. 2003. október 26-án Sepsiszentgyörgyön, a Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében megalakul a Székely Nemzeti Tanács. Elnökké egyhangúlag dr. Csapó Józsefet választják. Alakulásakor meghirdetett célja, hogy a Székelyföld autonómiáját a jog és a demokrácia eszközével vívja ki, alkalmazva a nemzetközi jog kínálta lehetőségeket. 2003. október 29-én a román parlament felsőházának jogi bizottságában Antonie Iorgovan kormánypárti szenátor Románia alkotmánya elleni támadásnak nevezi a Székely Nemzeti Tanács megalakulását, kérve, hogy a testület forduljon az ország legfőbb ügyészéhez „a Székely Nemzeti Tanács akcióival kapcsolatban”. A szenátus ülésén megjelent Ilie Botos, Románia legfőbb ügyésze, és biztosította a testület tagjait, hogy az általa vezetett intézmény az ügyben „már teljesíti kötelességét” – közölte a román közszolgálati rádió. 2003. november 13-án a Székely Nemzeti Tanács elnöke, dr. Csapó József közzétette a Székely Nemzeti Tanács által közvitára bocsátott Székelyföld-statútum román nyelvű változatát, és kijelentette, hogy a román változat alapján konszenzusra szeretnének jutni a székelyföldi románsággal. 2003. november
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által felkért szakértői csoport (koordinátora: Bakk Miklós, tagjai: Bodó Barna, Borbély Imre, Biró Gáspár, Komlóssy József, Kovács Péter) elkészíti az ún. Autonómia-csomagtervet (mely három összefüggő tervezetet tartalmaz a regionális autonómiára vonatkozóan: Kerettörvény a régiókról, Törvénytervezet Székelyföld különleges jogállású régió létrehozásáról, Székelyföld különleges jogállású régió autonómiájának statútuma). Később a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vitatta e tervezet legitimitását, ezért nem vált az EMNT hivatalos dokumentumává. 2003. december 10.
Miután az Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Állandó Bizottsága a román és a magyar parlamenti pártok frakcióvezetőitől személyes találkozót kért, hogy tájékoztassa őket a Székely Nemzeti Tanács célkitűzéseiről, Ioan Solcanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt szenátusi frakcióvezetője fogadta az SZNT küldöttségét. A találkozó után Solcanu újságíróknak kijelentette: elfogadhatatlannak tartja a székelyföldi autonómiatervét. 2004. január 17.
Sepsiszentgyörgyön ülésezett a Székely Nemzeti Tanács, véglegesítette és elfogadta a Csapó József tervezetén alapuló Székelyföld autonómiastatútumának tervezetét. A tanács arról is döntött, hogy a statútumtervezettel Románia parlamentjéhez fordul. 2004. február 25.
Birtalan Ákos, valamint az RMDSZ-frakció polgári szárnyának képviselői, Kovács Zoltán és Szilágyi Zsolt Bihar, Pécsi Ferenc Szatmár, Toró T. Tibor Temes és Vekov Károly Kolozs megyei képviselő Románia parlamentje elé terjesztette Székelyföld autonómiastatútumának tervezetét. 2004. március 30.
A Képviselőház elutasítja Székelyföld autonómiastatútumának tervezetét. 2004. június 18.
Négy magyar képviselő és egy szenátor aláírásával iktatták a képviselőház állandó bizottságában az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által kidolgozott személyi elvű autonómia kerettörvényét, valamint a romániai magyarság személyi elvű autonómiájának statútumát, melyet Bakk Miklós és Toró T. Tibor dolgozott ki. 2004. június 29.
A szenátus elutasítja Székelyföld autonómiájának statútumát. 2004. szeptember 9.
Alkotmányellenességre hivatkozva a képviselőház közigazgatási bizottsága elutasította a romániai nemzeti kisebbségek személyi elvű autonómiáját szabályozó kerettörvényt, valamint a romániai magyarság személyi elvű autonómiájának statútumát, melyet június 18-án nyújtott be négy magyar képviselő és egy szenátor. 2004. december 23.
Az új kormány megalakításáról szóló parlamenti megbeszéléseken az RMDSZ a kisebbségek jogait magában foglaló és biztosító törvény megalkotását javasolta. 2005. január 18.
A Magyar Rádiónak adott interjúban Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök megállapította: a határon túl már van kulturális autonómia. 2005. február 8.
Az RMDSZ sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a többi kisebbség képviselőivel közösen dolgoznak a kisebbségi törvényen, mely kerettörvény jellegű lesz, és azt közvitára bocsátják. 2005. február 18.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szerint a kisebbségi törvény megalkotása aláássa az autonómiát. 2005. március 17.
Toró T. Tibor Temes megyei képviselő bírálta a tervezetet, mert az a kisebbségi szervezetek létrehozására vonatkozóan ugyanazokat a diszkriminatív kritériumokat tartalmazza, amelyeket a romániai választási törvényben több nemzetközi szervezet is kifogásolt. 2005. március 18.
Nyilvánosságra hozták az RMDSZ által kezdeményezett kisebbségi törvény tervezetének szövegét. 2005. március 21.
A Magyar Polgári Szövetség háromszéki egyeztető tanácsa bírálta a nemzeti kisebbségekről szóló törvény tervezetét, és széleskörű konzultációsorozat beindítását kezdeményezte az autonómiáról. 2005. március 22–25.
Toró T. Tibor képviselő benyújtotta a kisebbségi törvény tervezetéhez készített módosító csomagot, mely 15 indítványt tartalmaz, és az EMNT 2004-ben iktatott személyi elvű kerettörvény-tervezetéből indul ki.
2005. március 30.
Az erdélyi protestáns egyházfők Markó Bélához intézett nyílt levelükben kifejtik: nem célszerű jelen formájában a parlament elé terjeszteni a tervezetet, mert azt nem előzte meg széles körű szakmai és társadalmi vita.
2005. április 9.
A Székely Nemzeti Tanács ismét az igazságügyi minisztériumhoz fordult a népszavazásról szóló törvény módosításáért annak érdekében, hogy a székelyföldi helyi önkormányzatok által az autonómia kérdésében kiírt népszavazások ne legyenek megtámadhatóak a közigazgatási bíróságon. 2005. április 15.
Puskás Bálint szenátor bejelentette: az RMDSZ háromszéki törvényhozói népszavazási törvényt módosító tervezetet nyújtottak be a parlamentben annak érdekében, hogy váljon lehetővé a Székelyföld autonómiájáról szóló referendum kiírása. 2005. április 21.
A kormány úgy döntött, a kisebbségi törvény tervezetéről kéri a Velencei Bizottság és az EBESZ kisebbségi főbiztosának véleményét. 2005. április 23.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács közös nyilatkozatban bírálja a kisebbségi törvényt, mely „a magyar autonómia kijátszására és letörésére szolgál”. 2005. május 19.
Többszöri halasztást követően a kormány elfogadta az RMDSZ kisebbségitörvény-javaslatát. 2005. június 2.
A kisebbségi törvény tervezete eljutott a szenátus emberjogi, illetve közigazgatási bizottságának asztalára. 2005. június 3.
A kisebbségi törvénytervezet támogatását kérte az Európai Néppárttól Markó Béla. 2005. június 8.
Az RMDSZ frakciói úgy döntöttek, nem támogatják a Székely Nemzeti Tanács parlament elé terjesztett autonómiastatútumát. 2005. június 9.
Negatívan véleményezte a szenátus kulturális bizottsága a kisebbségi törvénytervezetet. 2005. június 30.
A Székely Nemzeti Tanács Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezetét másodszor is a parlament elé terjesztik; ezúttal a beterjesztők: Sógor Csaba szenátor és Becsek Garda Dezső képviselő. A tervezet a 2004. március 1-jén benyújtott változathoz képest módosításokat tartalmaz, többek között a parlament törvényhozási bizottságának észrevételei alapján. A tervezetet a képviselőház 2005. október 12-én elutasította. 2005. július 7.
A szenátus közigazgatási és területrendezési bizottsága kedvezően véleményezte a kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezetet. 2005. október 8.
A Székely Nemzeti Tanács összegzése szerint a tanács felkérésére 11 helyi önkormányzat határozott a helyi népszavazás megszervezéséről Székelyföld autonóm közigazgatási régió törvény általi létrehozásának tárgyában. A közigazgatási bíróságokon megsemmisítették a tanácsi határozatokat. 2005. október 12.
A képviselőház 188–16 arányban elutasítja a Székely Nemzeti Tanács Székelyföld autonómiájára vonatkozó, másodszor is a parlament elé terjesztett törvénytervezetét. 2005. október 14.
A Székely Nemzeti Tanács autonómia-statútuma felvállalhatatlan – jelentette ki sajtótájékoztatón Márton Árpád parlamenti képviselő. Arra a kérdésre válaszolva, hogy ha az RMDSZ felvállalhatatlannak tartja az SZNT tervezetét, akkor miért nem nyújtotta eddig be saját javaslatát, Márton Árpád azt válaszolta: az RMDSZ nem tartja jónak a mostani időpontot. 2005. október 21.
A Velencei Bizottság soros ülésén úgy értékelte a kisebbségi törvénytervezetet, hogy az lehetőséget teremt majd Romániában a kisebbségi jogok megerősítésére és kiszélesítésére. Ugyanakkor a jelentés bírálta a tervezet kisebbségi szervezetek bejegyzésére és választási részvételére vonatkozó, korlátozó előírásait. 2005. október 24.
A szenátus elutasította a kisebbségek jogállásáról szóló törvényjavaslatot. 2005. október 26.
A képviselőház házbizottságában leszavazták a kormánykoalíció azon kérését, hogy az alsóház sürgősségi eljárással tárgyalja meg a kisebbségi törvényjavaslatot. A Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) közleményben kérte az RMDSZ csúcsvezetőinek lemondását, a kisebbségi törvénytervezet visszavonását és egy másik, az autonómiáról szóló tervezet előkészítését. 2005. november 2.
A székelyföldi román civil szervezetek memorandumot tettek közzé, amelyben az európai követelményekkel ellentétesnek nevezik a kisebbségi törvényt. 2005. november 30.
Călin Popescu-Tăriceanu miniszterelnök kolozsvári sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a kisebbségi törvénytervezet „nem tartalmaz túlzásokat”. Mint mondta, nem hiszi, hogy félni kellene a kulturális autonómiától vagy a kisebbségeknek biztosított jogoktól. 2005. december 4.
Emil Boc, a Demokrata Párt elnöke kijelentette: pártja jelenlegi formájában nem támogatja a kisebbségi törvényt. 2005. december 7.
A képviselőház szakbizottságaiban megkezdődött a kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezet vitája. 2005. december 12.
Eugen Nicolăescu, az NLP–DP (D. A.) pártszövetség szóvivője bejelentette, hogy a két párt vezetői megállapodtak, kiiktatják a kisebbségi törvényből a kulturális autonómia-tanácsokra vonatkozó cikkelyeket. Az autonómiatanácsok hatáskörét, javaslatuk szerint, a Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) venné át. Markó Béla RMDSZ-elnök szószegőknek nevezte a román kormánypártok azon politikusait, akik nem támogatják, vagy ki akarják üresíteni a kisebbségi törvénytervezetet. 2005. december 13.
Az RMDSZ frakciója megszavazta, hogy Toró T. Tibor Temes megyei parlamenti képviselő vonja vissza módosító indítványait. Toró a szavazás után is megerősítette a Szabadságnak, hogy ennek a kérésnek nem fog eleget tenni. 2005. december 15.Az EP megszavazta a Romániáról szóló jelentést. A Pierre Moscovici francia EP-képviselő által készített dokumentumban az áll, hogy az EP „elégedetlenségét fejezi ki a kisebbségi törvény folyamatos késése miatt”. 2006. január 12.
A Ziua című lap révén ismertté vált Valeriu Tabără kisebbségi törvénytervezete. 2006. március 21.
A képviselőház jogi, emberjogi és tanügyi szakbizottsága folytatta a kisebbségi törvénytervezet vitáját; a vita a harmadik cikkelyig jutott. 2006. április 20.
Tabajdi Csaba (MSZP) és Szent-Iványi István (SZDSZ) EP-képviselő közös levélben hívta fel Olli Rehn figyelmét, hogy Románia többszöri ígérete ellenére a mai napig nem fogadta el a kisebbségekről szóló törvényt. 2006. május 17.
A kisebbségek jogállásáról és a pártfinanszírozásról szóló törvények elfogadását szorgalmazta Bukarestben José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság (EB) elnöke és Olli Rehn bővítési biztos. 2006. június 7.
Wilfried Martens, az Európai Néppárt (EPP) elnöke kijelentette: fontosnak tartja, hogy a román parlament elfogadja a kisebbségi törvényt, és hogy a romániai pártok támogassák ezt az ügyet. 2006. július 5.
A képviselőház plénuma elutasította az RMDSZ javaslatát, hogy tűzzék napirendre a kisebbségi törvénytervezetet. 2006. augusztus 2.
Antal Árpád Kovászna megyei RMDSZ-képviselő a Háromszék című lapnak nyilatkozva kifejtette, jobb lett volna, ha egy évvel korábban az RMDSZ azt kéri a kormánytól, vállaljon felelősséget a jogszabályért. Akkor frakció-kollégái nem támogatták ötletét. Meglátása szerint azért is kedvezőbb lett volna a másik utat választani, mert elutasítás vagy siker esetén az RMDSZ más fontos célkitűzésekre – például az önálló magyar egyetem létrehozására – összpontosíthatott volna. 2006. augusztus 31.
Frunda György Maros megyei szenátor kifejtette, nem hiszi, hogy a parlament a kormány által benyújtott formában elfogadja a kisebbségi törvénytervezetet. Emiatt viszont a magyar érdekvédelmi szervezetnek nem kell kilépnie a kormányból. 2006. november 3.
Az erdélyi magyar egyházak vezetői közös nyilatkozatban álltak ki az erdélyi magyar közösség önkormányzati jogai mellett, kinyilvánítva, hogy támogatják az autonómia kialakítására irányuló jogos igényét, beleértve „Székelyföld területi önrendelkezésének ügyét” is. 2006. november 23.
Az EP Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága, a román csatlakozás helyzetéről készült állásfoglalásában a kisebbségi törvény mielőbbi elfogadását szorgalmazta. 2006. december 10.
A Nemzeti Liberális Párt (NLP) és a Demokrata Párt (DP) fel kívánja gyorsítani a kisebbségi törvény parlamenti elfogadását. Markó Béla RMDSZ-elnök szkeptikusan fogadta ezt, kijelentvén: „Cinikusan úgy is lehetne fogalmazni, hogy miután kisebbségbe került a kormány a parlamentben, az RMDSZ partnerei megkönnyebbülten eldöntötték, hogy támogatják a kisebbségi törvényt.” 2006. december–2007. március
Az SZNT  kezdeményezésére Székelyföld számos településén nemhivatalos népszavazást szerveztek Székelyföld autonómiájáról. A nemhivatalos népszavazást annak nyomán szervezték meg, hogy a helyi népszavazási határozatokat a hatóságok (prefektúrák) jogi úton érvénytelenítették. 2008. február 21.
Klaus Johannis, Nagyszeben polgármestere, a Német Demokrata Fórum elnöke kijelentette, hogy az erdélyi szászok nem kérnek autonómiát. 2009. június–2010. január
A 2009 áprilisában megalakult Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) keretében 2009 júniusában létrejött az EMEF autonómia-munkacsoportja (két társelnöke Márton Árpád képviselő és Bakk Miklós politológus). A munkacsoport 2009 júniusa és 2010 januárja között háromszor ülésezett, azonban határozatai nem valósultak meg. 2009. július 18.
Traian Băsescu román államfő megismételte a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor közönsége, Tőkés László és Orbán Viktor előtt korábbi, számtalanszor már hangoztatott álláspontját, miszerint az autonómia minden közösséget egyformán megillet Romániában, és ugyanolyan mértékű önrendelkezés képzelhető el Székelyudvarhelyen, mint például Caracalban vagy Tulceában. 2012. szeptember 25.
A román szenátus elutasította a székelyföldi területi autonómiáról szóló törvénytervezetet, amelyet még 2005-ben terjesztett a törvényhozás elé Sógor Csaba és Garda Dezső. Az SZNT által megfogalmazott, Székelyföld autonómia-statútuma című tervezetet 2005. október 12-én a román képviselőházban 188–16 arányban leszavazták. A szenátusban érdemi vitát nem tartottak, 54 szenátor a jogszabály ellen szavazott, öten mellette, ketten tartózkodtak. Az RMDSZ-esek közül jelen volt, és igennel szavazott Albert Álmos, Cseke Attila, Fekete Szabó András, Günthner Tibor, de egyikük sem szólalt fel a tervezet mellett, ugyanakkor igennel szavazott Marcu Gheorghe SZDP-s honatya is. Hiányzott: Markó Béla, Frunda György, Verestóy Attila.
(Bakk Miklós politológus összeállítása alapján)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dr. Szabó Miklós köszöntése
Konferencia az erdélyiek külföldi egyetemjárásáról
Múlt vasárnap a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem szenátusi termében a Román Akadémia Gheorghe Sincai Társadalom- és Bölcsészettudományi Kutatóintézete az Erdélyi Múzeum-Egyesület marosvásárhelyi fiókjával közösen szaktanácskozást szervezett A külföldi egyetemjárás és Erdély európai kapcsolatai a 12–20. században címmel. A témával kapcsolatos tudományos kutatások bemutatása mellett a tanácskozás tulajdonképpen arra teremtett alkalmat, hogy felköszöntsék a 80 éves dr. Szabó Miklós volt levéltárost, főiskolai tanárt, történészt, aki e kérdéssel közel 40 évig foglalkozott.
A tudományos dolgozatok ismertetése után dr. Szögi László egyetemi tanár, a budapesti ELTE könyvtárának igazgatója, Körtesi Zsuzsa, a Román Akadémia munkatársa, Pál Antal- Sándor nyugalmazott levéltáros és dr. Cornel Sigmirean egyetemi tanár, valamint a családtagok és fiatal munkatársak köszöntötték Szabó Miklóst. Igencsak meglepődött az ünnepelt, amikor bemutatták A történetíró elhivatottsága – emlékkönyv Szabó Miklós születésének 80. évfordulójára című, a Mentor által kiadott kötetet, amelyet dr. Pál-Antal Sándor, dr. Cornel Sigmirean és dr. Simon Zsolt szerkesztett. A könyv 33 szerző magyar, román és német nyelven írott szakdolgozatait, tanulmányait tartalmazza.
Az ünnepség után dr. Szabó Miklós a kutatómunkája kezdetéről beszélt lapunknak.
– Az erdélyi egyetemjárás kérdésének kutatását úgy vetették fel, hogy ha foglalkozom a kérdéssel, akkor áthelyeznek az akadémia társadalomkutató intézete marosvásárhelyi fiókjához, ha nem, akkor kimegyek Panitra tanítani, ahol egy katedrát hárman tölthettünk be. Amikor a kutatást elvállaltam, majdnem hat évig levéltárosként dolgoztam, illetve ezt megelőzően 1962-től 1976-ig a főiskolán tanítottam. Ismertem a kutatás alapvető kérdéseit. A kezdetekben Bözödi Györggyel, Kocziány Lászlóval és Tonk Sándorral fogtunk hozzá a munkához, az előbbi két munkatársunk kimaradt, így Tonk Sándorral folytattam – mondta. Nem volt könnyű a kommunista időszakban egy olyan témát kutatni, ami az erdélyiek nyugati kötődését vizsgálta, hiszen nemcsak kizárólag az egyetemjárást vizsgálták. Miután az első évet szerencsésen lezárták, egy bukaresti kutató felvetette, hogy a külföldi egyetemre járó erdélyiek közül hány volt román.
– Megmagyaráztam neki, hogy a nevek latinok, és nem tudjuk kideríteni a nemzetiségi arányt – mondta, amit elfogadható válasznak találtak, ezért etnikai szempontokból többet nem feszegették a kérdést.
A több évtizedes kutatómunka során sok érdekes vetületét kutatták a társadalmi jelenségnek. Ezek közül példaként említette, amikor egy olyan középkori dokumentumra bukkant, amely leírta, hogy egy brassói gimnáziumban végzett diákot miként kísértek ki a város kapujáig, majd neve három hónap múlva felbukkant az akadémián. "Érdekes végigkövetni miként jutott el, milyen útvonalon haladt, hiszen ez a korabeli világlátásnak, -járásnak egy módozata volt".
Az erdélyi diákok – főként a szászok, akiknek könnyebb volt bejutni – a wittenbergi vagy heidelbergi egyetemre jártak leginkább.
S hogy mit jelentett ez a nyitás az európaiság fele? Azt sikerült igazolni, hiszen a diákok alig 5%-a maradt külföldön, a többiek hazatértek és itthon kamatoztatták mindazt, amit tanultak, láttak, tapasztaltak. Volt, aki csak három évet élt külföl-dön, mások peregrinációja 15 évet is tartott. Ez nemcsak azt jelentette számukra, hogy kitörtek a falusi környezetből, ahol szabadparasztként vagy kisnemesként éltek, hanem megismerték, behozták tájainkra a nyugati értékeket. Nemcsak szellemiekben, hanem mezőgazdasági, műszaki és tudományos szempontok szerint gazdagították Erdélyt. Például az 1800-as évek elején Gyarmati Sámuel hozta be a fehér krumplit, ami megmentette az itt lakókat az 1813-tól 1818-ig pusztító éhínségtől, mi több, a mai napig is a Székelyföldet éltető mezőgazdasági termény lett. Az évszázadok során egyre több erdélyi diák jutott el külföldi egyetemekre, például 1849 és 1918 között számuk elérte a 9.522-t. Ők voltak azok, akik Erdély szellemi kincstárát gazdagították.
Mai szemmel vizsgálva a kérdést, érdekes volt a kapcsolatrendszert is elemezni, amelyet ők építettek ki és ápoltak a korabeli Európával. Ez a mai társadalmi- politikai helyzetben is érdekes téma a kutatók számára – mondta dr. Szabó Miklós. Az évfordulóra kiadott kötettel kapcsolatban közölte, titokban készítették elő, ezért óriási volt számára a meglepetés.
– A kötet megjelenése örvendetes, fellelkesít és további erőt ad ahhoz, hogy a munkát folytassam. Az egyetemjárás kérdése 1976 óta foglalkoztat, s még mindig vannak olyan vetületei, amelyeket érdemes kutatni. Ma is volt két idevágó előadás, egy útinapló ismertetése valamint a külfölddel való kapcsolatot taglaló. Vannak fiatal történészek, levéltárosok, mint akár dr. Simon Zsolt is, akik tovább kutatják a témát, ezért sem volt hiábavaló a több évtizedes munkásságom – mondta lapunknak dr. Szabó Miklós.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Hírességeknek osztogatott előléptetéseket vontak vissza
Híres közéleti szereplőknek szabálytalanul osztogatott előléptetéseket és tartalékos rendfokozatokat vont vissza a román védelmi minisztérium – közölte hétfőn a Gandul című román lap a szaktárca közleményére hivatkozva.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Laura Codruta Kövesi volt legfőbb ügyész és Robert Turcescu televíziós újságíró tartalékosi előléptetését saját kérésükre vonta vissza a szaktárca.
A májusban kormányra került Szociál-Liberális Szövetség (USL) az előző, jobbközép kormány visszaéléseinek bizonyítékaként tárta a közvélemény elé júniusban, hogy Gabriel Oprea honvédelmi miniszteri mandátuma idején közismert személyiségek – politikusok, újságírók, bankárok, ügyészek és labdarúgók – tucatjai kaptak tartalékos ezredesi, sőt tábornoki rendfokozatot. A titkos előléptetések listáján azonban a jobb- és baloldali politikusok egyaránt szerepeltek és azóta sem derült ki, hogy a – közvetlen anyagi haszonnal, és nyugdíj-kiegészítéssel nem járó – tartalékos rendfokozatok odaítélése milyen célt szolgált.
Corneliu Dobritoiu jelenlegi honvédelmi miniszter bejelentése szerint a tavalyi és idei előléptetések között több mint 800 esetben találtak szabálytalanságot, és ezeket visszavonják. A román lapok szerint többek között Mugur Isarescu jegybankelnököt, Mihai Razvan Ungureanu volt miniszterelnököt, Bölöni László és Gheorghe Hagi futballedzőt is megfosztották frissen szerzett tartalékosi rendfokozatától.
Az RMDSZ elnöke júliusban maga kérte a honvédelmi minisztériumot, hogy vonja vissza tartalékos ezredesi előléptetését, „amelyet nem kért és amelyre nincs is szüksége". A honvédelmi tárca vasárnapi keltezésű közleménye szerint Kelemen Hunor rendfokozatát saját kérésére visszavonták.
A román sajtóban közzétett furcsa előléptetések listáján – több tucatnyi román politikus neve mellett – két RMDSZ-es szenátor, Verestóy Attila és Cseke Attila neve is szerepelt. MTI
Erdély.ma

Visszavonta a védelmi minisztérium Kelemen Hunor ezredesi rangját
érintettek kérésére a védelmi minisztérium visszavonta Kelemen Hunor, Robert Turcescu és Laura-Codruţa Kövesi katonai rangját. A szaktárca ugyanakkor kilátásba helyezte a 2011-2012 közötti tartalékos kitüntetések és előléptetések visszavonását is, mert szabálytalanságokat állapított meg odaítélésük kapcsán.
Az augusztusi listán például egy sor közéleti személyiség – többek között Gheorghe Hagi, Mugur Isărescu, Mihai Răzvan Ungureanu, Sorin Blejnar volt ANAF-elnök, Bogdan Chirieac újságíró, Constantin Boşcodeală Buzău polgármestere, Chirvăsuţă Laurenţiu független szenátor, Cătălin Flutur Botoşani volt polgármestere, Gheorghe Flutur a Suceava megye tanács volt elnöke, Miodrag Belodedici, Gabi Balint, Bölöni László, Helmut Duckadam, Adrian Bumbescu, Ştefan Iovan és Victor Piţurcă – neve is szerepel.
Tavaly 316 személyt léptettek elő és 426 személy kapott tartalékos rendfokozatot, míg idén 77 személy részesült előléptetésben és 16-an kaptak tartalékos rendfokozat.
Az Evenimentul Zilei júliusban tett közzé egy arról szóló listát, hogy vezető politikusok milyen katonai rangot kaptak az utóbbi két évtizedben. Több tucat vezető román politikus mellett Kelemen Hunor, Verestóy Attila és Cseke Attila is magas katonai rangot kapott. Az RMDSZ elnöke akkor úgy nyilatkozott a Transindexnek, hogy nem kérte, és nincs szüksége az ezredesi rangra. (gandul.info/hírszerk.)
Transindex.ro

Újabb magyarellenes kirohanások a kolozsvári tanács ülésén
A temetőszabályzat helyett a Bob utcai iskola ügye fulladt botrányba
Több szempontból is magyarellenes hangulatkeltés jellemezte a tegnapi kolozsvári tanácsülést, ugyanis várható volt, hogy az ellenzékben visszatetszést vált ki a napirendre tűzött új, jobb és szigorúbb temetőszabályzat. Sőt, a magyarellenességéről ismert egykori kolozsvári polgármester, Gheorghe Funar is nyílt levelet fogalmazott meg az ügyben, a temető „elmagyarosításától” tartva. A napirendi pontot végül elhalasztották, de ekkor újabb botrány robbant ki: Steluţa Cătăniciu tanácsos indított nyílt támadást a katolikus egyház ellen, amely szerinte nem hagyja játszani a gyermekeket a Bob utcai iskola udvarán. A római katolikus egyház elleni kirohanásairól is ismert liberális párti tanácsos „200 gyermek nevében” kért szót, és arra kereste a választ: az épületet ugyan visszaadták a római katolikus egyháznak, ám ma sem tudja megmagyarázni, hogy a városháza miért nem támadta meg a törvényszéken a visszaszolgáltatási döntést.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Iliescu és Stănculescu álltak az 1956-os temesvári lázadások leverése mögött
Egy egyedülálló kiállítás egy sor dokumentumot tár napvilágra a kommunista irattárakból, melyek olyan személyektől származnak, akik megszenvedték az 1956-os hallgatói lázadásokat.
Az „56 56-ból” című kiállítást a Terézia-bástya Vega Szalonjában nyitották meg és a Temesvár Társaság, a bukaresti 1989. december 21-e Egyesület és a Respublica szervezte. Azok aktáinak másolatait tették közzé, akik megszenvedték az 1956-os hallgatói lázadást, mely dokumentumok a Katonai Ügyészségnél voltak, de átvette azokat a Securitate Irattárát Tanulmányozó Országos Tanács (CNSAS). E dokumentumok megszerzése a magyarországi Varga Andreának köszönhető, aki az akkori dokumentumok tanulmányozása érdekében Bukarestre költözött.
A temesvári hallgatók lázadására a magyar forradalom és a szovjet csapatok Magyarországra történt behatolása miatt került sor. Temesvár után tüntetések zajlottak még a kolozsvári és bukaresti egyetemi központokban is.
„Ez a temesváriak nagyon bátor tette volt. Rendkívül kockázatos lépés volt. A fiatalok 1956-ban a halálbüntetést kockáztatták”, mondta Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke.
A temesvári hallgatók, a magyar forradalmárokkal vállalt szolidaritás jegyében, válságtanácsot hoztak létre a műegyetem menzáján, ahol a Román Munkáspártnak (PMR) szánt memorandumot is összeállították. Besötétedés után a különleges egységek és a hadsereg elfoglalták a menzát, letartóztatták a hallgatókat, akiket teherautókra raktak és a kisbecskereki katonai egységhez vittek kihallgatásra. A kommunista hatóságoknak nagyon gyorsan sikerült leverniük a hallgatók lázadását. A szervezőket négy és nyolc év közötti börtönbüntetésre ítélték, további több száz hallgatót pedig kizártak. Dan Voinea elmélete
A kiállítás megnyitóján jelen volt Dan Voinea tábornok is, aki a „Temesvár 1989”-aktát összeállította. A volt ügyész azonban az 1956-os eseményeket is sokat tanulmányozta, számos hasonlóságot találva az 1989. decemberi antikommunista forradalommal.
Az 1956-ban rendteremtési célból Temesvárra küldött személy Victor Atanasie Stănculescu volt. Akkoriban őrnagy és a vezérkari főnök helyettese, a Vezérkar Szervezési, Mozgósítási, Tervezési Igazgatóságának főnöke volt.
Dan Voinea fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a temesváriaknak úgy 1956-ban, mint ahogy 1989-ben is két „szomorú” emlékű személy beavatkozásában volt részük.
„1956-ban Bukaresten létrehoztak egy katonai tanácsot, amiben részt vett Ion Iliescu, a Dolgozó Fiatalok Szövetsége (UTM), hogy megvitassák a hallgatók követeléseit. Ahelyett, hogy a hallgatók memorandumára válaszoltak volna, az éjszaka folyamán úgy döntöttek, erőszakkal lépnek fel és letartóztatják a lázadókat. November 13-a és 16-a között gyorsan lezajlottak a sztálinista típusú perek, melyeken nem tartották tiszteletben a védelemhez való jogot. Akkor jelentek meg az olyan kifejezések, mint a huligánok és a csavargók, amiket úgy Ceauşescu, mint ahogy Iliescu is használt”, jelentette ki Dan Voinea.
Stănculescu: „Egyetlen nap alatt mindent felszámolok, mint 1956-ban”
Vasile Milea, a Honvédelmi Minisztérium (MApN) vezetője 1989. december 17-én két személyt küldött Temesvárra, hogy teremtsenek rendet: Mihai Chiţac belügyminiszterről és Victor Atanasie Stănculescuról, a honvédelmi miniszter helyetteséről van szó.
„Stănculescu akart Temesvárra menni. Azt mondta Milea tábornoknak, hogy 1956-ban egyetlen nap alatt felszámolta a hallgatók lázadását. És azt hitte, ezt fogja tenni 1989-ben is. Érdekes, hogy 1989. december 22-én, Bukaresten, Ion Iliescut Victor Atanasiu Stănculescu hívta oda. Közismert, hogy ők ketten mit tettek december 22-e után”, mondta még Dan Voinea.
Az Iliescu-életrajz titka
Visszatérve az 1956-os lázadáshoz, Ion Iliescu legutóbbi életrajzai egyáltalán nem említik a tevékenységét azokban az években, amikor a hallgatókat elnyomó apparátusban az egyik főszerep az övé volt. Iliescu volt az UTM két titkárának egyike, amit az I. Igazgatóság vezetője, Gheorghe Raţiu vezetett.
„Iliescu felelt a magyar területért, a magyar etnikumú hallgatókért”, tette hozzá Dan Voinea.
Virgil Trofin, az UTM Központi Bizottságának titkára az összes ellenálló leleplezését követelte, kijelentve: „Tudnunk kell, hány ellenség van hazánkban és próbál meg harcolni a pártunk ellen”.
A hallgatói egyesületeket a kommunista rendszer gyenge pontjának tartották, melyeknek nem sikerült megelőzniük a temesvári lázadást. Iliescut pont azért nevezték ki a Román Népköztársaság Hallgatói Egyesületei Szövetségének (UAS) elnökévé is, hogy biztosítsák a párt hallgatók feletti szorosabb ellenőrzését.
eurocom.worldpress.com / Ştefan Both, Adevarul
Erdély.ma

Felavatták Salacz Gyula szobrát
Meg kell őriznünk, amit elődeink építettek
Gyönyörű napsütéses időben, mintegy kétszáz aradi jelenlétében került sor november 17-én, szombaton délben az egykori és mai Salacz Gyula utcák (a mai Alecsandri, I. Chendi, Püspökség utcák) kereszteződésében Salacz Gyula egykori aradi polgármester mellszobrának felavatására.
A rövid, mintegy húszperces ünnepségen jelen volt Gheorghe Falcă polgármester, Faragó Péter parlamenti képviselő, a közelgő választásokon jelöltként induló Cziszter Kálmán városi tanácsos és Tóth Csaba, Király Árpád római katolikus főesperes, a város fontosabb civilszervezeteinek vezetői és képviselői.
Az ünnepséget Bognár Levente aradi alpolgármester, az RMDSZ megyei elnöke nyitotta meg, köszöntve a megjelenteket. Magyar és román nyelvű beszédében az alábbiakat mondta:
„Nagy öröm számunkra, hogy ma városunk kötelességét törleszti, egy tartozását, amivel Salacz Gyulának, a városunkat 26 évig vezető polgármesterének tartoztunk. Ő nagyon sokat tett a városért. Amikor ma egy szobrot leplezünk le a valamikori és a mostani Salacz Gyula utcák metszéspontjában, megtesszük azt, amit utódoknak meg kell tenniük azért az örökségért, amelyet a városépítő Salacz Gyula ránk hagyott. Hogy mit is tett, azt Puskel Péter cikkében a tegnapi újságban is láthatták. A város modernizálása, strukturális fejlesztése, az iskolák, a kultúra fejlesztése és fenntartása szempontjából is meghatározó városvezető volt.”
Ezt követően Gheorghe Falcă polgármester és Bognár Levente alpolgármester leleplezték a szobrot, amelyet ft. Király Árpád r. kat. főesperes megáldott, majd a hallgatósággal együtt elmondta a Miatyánkot.
Arad polgármestere így szólt az avatón részt vett közönséghez:
„Nem tudom, hogy elődeink magasságába jutunk-e. De biztos vagyok benne, hogy kötelességünk tisztelni őket. Amikor elhatároztuk, hogy a városháza folyosójára kitegyük a polgármesterek arcképét, elmondhatom: sokan ellenem fordultak. S amikor azt hallottam: ’láttam bizonyos neveket, és láttam bizonyos éveket ott’, mindig azt mondtam: egy város nem egy nap alatt készül el, és nem fejlődik egyetlen korszakban – folytonossága van, és minden egyes értékes ember, aki a polgármesteri funkciót elfoglalja, nagyszerű nyomot hagy maga után, ha szereti a várost. Minden nap járok a Városháza folyosóján, és megtisztelve érezzük magunkat elődeink által. Ezért is született a határozat, hogy mellszobrot állítsunk annak, aki ennek a városnak a legtovább gazdája volt. Mi abban az épületben működünk, amelyet mandátuma alatt építettek fel. Nekünk az a kötelességünk, hogy legalább megtartjuk azt, amit ők ránk hagytak” – mondta a polgármester, aztán, maga köré mutatva így folytatta: a házak tetején még mindig antennák állnak, holott régen kábelen jön a tévéműsor, a közlekedési jelet bemázolták, a szemben lévő szép épületre olyan reklámot raktak, amelynek nem lenne helye ott. „Nekünk nem is kell már építeni – folytatta –, mások építettek előttünk és köszönetet mondunk érte. Nekünk csak meg kell őriznünk mindezt. És elfelejtjük, hogy ők sokkal nehezebb körülmények között építkeztek, hisz nem voltak olyan építőanyagok, technológiák, felszerelések, mint ma – de volt lelkük. (…) Elképzelik, milyen szépen mutatna ez a város, ha mindenki csak mintegy 10 négyzetméternyi felületét tartaná rendben? Ha mindenkinek csak 5 négyzetméternyi homlokzatot sikerülni rendbe hoznia?  Azért mondom ezt, mert ekkorák Aradon az egy főre eső területek. Arad sokkal jobban mutatna, s mi nagyobb tiszteletet tanúsítanánk azok iránt, akik felépítették ezt a várost. Örülök, és megtisztelve érzem magam, hogy részt vehetek ezen az eseményen.”
Bognár Levente alpolgármester az ünnepség végén köszönetet mondott mindenkinek, aki a szobor felállítása érdekében közreműködött – Arad polgármesterének, tanácsosoknak, s nem utolsó sorban Kocsis Rudolf szobrászművésznek, a szobor alkotójának és Sándor István műépítésznek, majd a polgármesteri hivatal, az RMDSZ és több civilszervezet megkoszorúzta a szobrot.
***
Aradon ez az első szobor, amelyet polgármester kap. Talán egyetértenek azzal, ha azt kívánjuk: legyen még sok olyan polgármestere a városnak, aki kiemelkedő munkájáért az utókortól kiérdemli, hogy szobrot állítsanak neki.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Román állami kitüntetések címeres gazembereknek
Csalók, közpénzek lenyúlói, hivatali visszaélésért, megvesztegetésért börtönbüntetésre ítéltek (így például a korrupció miatt öt évi börtönre ítélt Cătălin Voicu, az országos vasúttárság pénzeit saját céljaira felhasználó Mihail Necoliaciuc, az okirathamisító Valentin Hurduc, a szekus verőlegény, Vasile Ciolpan) – egyszóval címeres gazemberek kaptak fontos állami kitüntetéseket 1989 után.
Az „intézkedő" honatya
A Florin Costiniu volt bíró, továbbá a két kétes hírű üzletember, Costel Căşuneanu és Marius Locic társaságában csalás, okirathamisítás, hatalommal való visszaélés, megvesztegetés miatt már 2010-ben előzetes letartóztatásba helyezett Cătălin Voicut az igazságszolgáltatás öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte. (Az ítélet azonban még nem végleges). A szenátor egyebek között 260 ezer eurót követelt és kapott Costel Căşuneanutól, 119 ezer eurót vett át Marius Locictól több, korrupció miatti ügycsomójuk „elintézéséért".
Cătălin Voicu számos fontos emberrel volt ugyanis kapcsolatban, akik „intézkedtek" felkérésére – természetesen ő maga is „fontos ügyeket" intézett el szükség esetén számukra. Kapcsolatai hosszú időkre nyúltak vissza, így például „jó embere" volt Ion Iliescu korábbi elnök bizalmi embere, a Védő-Őrző Szolgálat megalapítója, Dumitru Iliescu is.
Cătălin Voicu tényleges tiszt volt a kommunista rendszerben, majd 1989 után Ion Iliescu tábornoki rangra emelte, második mandátuma alkalmával elnöki tanácsosnak nevezte ki, a kormányőrség (SPP) képviselője volt a Legfelsőbb Védelmi Tanácsban. Viorel Hrebenciuc 2004-ben képviselővé választatta, 2008-2012 között szenátor volt. Ion Iliescu államfő két alkalommal is kitüntette: egyszer a Katonai Érdemrend parancsnoki, majd lovagi fokozatát vehette át.
Az „évszázad hamisítója"
Hasonlóképpen magas kitüntetést vehetett át – és ugyancsak Ion Iliescu államfőtől – a „évszázad hamisítójának" nevezett Valentin Hurduc, aki a kommunista rendszer áldozatának nevezte magát (Ceauşescu ideje alatt börtönben ült). Állami javak megkárosítása, pénzhamisítás, bélyeghamisítás és közszállítási jegyek hamisítása miatt a Legfelsőbb Bíróság négy év börtönre ítélte. A Coresi nyomda alkalmazottját 1997-ben vették őrizetbe, amikor 10 ezer dollárért megpróbált áruba bocsátani 300 ezer, hamisított cigaretta-védjegyet.
Mindennek ellenére Ion Iliescu elnök 2003-ban a Hit Szolgálata nemzeti érdemrend III. fokozatával jutalmazta, „az 1988-1989 időszakában tanúsított rendkívüli bátorságáért és honpolgári szelleméért, a kommunista-ellenes Luneta című folyóirat kiadásáért". Ugyanakkor Hurduc volt az, aki 1997-ben felgyújtotta Bukarestben, az akkoriban még a Scânteia-háznak nevezett Szabad Sajtó Palotáját.
A kérdésre, miszerint tudta-e, hogy a friss kitüntetett éppen akkor szabadult ki a csalás miatt letöltött börtönbüntetésből, az államfő csak ennyit válaszolt: „Nem érdekel. Az életben mindenkinek lehetnek bajai, ám megvannak a maga érdemei".
Mihai Necolaiciuc több százmilliós összegeket sikkasztott az országos vasúttáraságtól, majd, amikor már érezte, szorulni kezd nyaka körül a hurok, akkor az Egyesült Államokba menekült, röviddel azelőtt, hogy a bukaresti 1. kerületi bíróság kiadta volna ellene az előzetes letartóztatási parancsot. Az Egyesült Államokban viszont letartóztatták – nem romániai bűncselekményei miatt, hanem azért, mert megszegte a bevándorlási törvényt. A román államnak nem kevés erőfeszítés árán sikerült hazahozatnia, ám idén januárban a bukaresti bíróság végleges határozattal kiengedte a börtönből.
A cárt – Necolaicuicot így nevezték az állami vasúttársaságnál tanúsított önkényeskedő magatartása miatt – 2000-ben, Anca Boagiu akkori közlekedési miniszter javaslatára Emil Constantinescu államfő kezéből átvehette az ország legmagasabb kitüntetését, a Románia Csillaga nemzeti érdemrend lovagi fokozatát.
Kommunista börtönigazgató, verőlegény
Magas kitüntetést kapott Vasile Ciolpan is, aki a kommunizmus idején a Gheorghiu Gheorghiu Dej börtönrendszerének alkalmazottja volt. 1950 és 1955 között ő volt a hírhedett máramarosszigeti börtön parancsnoka, egyike volt a legkeményebb verőlegényeknek. Emil Constantinescu elnök azonban minderről tudomást sem véve 1997-ben, október 25-én, a román hadsereg napja alkalmából az 1941-1945- A Második Világháború Emlékkeresztjét adományozta neki.
Az Ellenállás és a Kommunizmus Áldozatai Emlékmúzeumának igazgatója, Gheorghe Mihai Barlea ezt követően felhívta az államfő figyelmét Ciolpan múltjára, és másnap Constantinescu máris visszavonta a kitüntetést – ám az érmet a kitüntetett nem volt hajlandó visszaadni, így az 2002-ig, amikor is visszaadni kényszerült, nála maradt.
„Éremfosztás"
A második személy, akitől 1989 után magas rangú állami kitüntetést vontak vissza, Corneliu Vadim Tudor volt. Őt – ugyancsak Ion Iliescu elnök – tüntette ki Románia Csillaga lovagi fokozatával. A kitüntetést a Traian Basescu által a parlament előtt felolvasott, a romániai kommunizmust elítélő nyilatkozat idején okozott botránya miatt vonták vissza a Romániai Csillaga Érdemrendet, az adományozás Becsületbírósága, a Doina Cornea asszony által vezetett testület javaslatára. A határozat két hónapig állt Calin Popescu Tariceanu akkori miniszterelnök asztalán, majd ugyancsak 60 napig rostokol Traian Basescu államfőnél is, mígnem a kitüntetést megvonták a „néptribuntól".
Mindez végül is külső nyomásra történt: a korabeli amerikai külügyminiszter, Condoleezza Rica helyettese, Daniel Fried, de az Egyesült Államok bukaresti nagykövete, Nicholas Taubman is szóvá tette Corneliu Vadim Tudor kitüntetését, amelynek nyomán egyébként a béke Nobel-díjas Elie Wiesel és a romániai származású, a holocausttal foglalkozó amerikai történész, Randolf R. Braham is visszaadta Ion Iliescutótól kapott korábbi kitüntetéseit.
Persze olyan eset is volt, hogy a megjutalmazott – nem is tudott kitüntetésétől. Állítólag így járt ad sógornője. Rodica Odobescu, aki a TAROM román országos légiszállíási vállalat vezérigazgatója volt, amikor Ion Iliescu államfőtől megkapta a Repüléstani Erény lovagi fokozatát. A sajtó felháborodására Odobescu kijelentette: senki nem értesítette őt a kitüntetésről, egyébként ünnepség sem volt, az érdemrend odaítélésének hírét csak akkor kapta meg, amikor az már megjelent a Hivatalos Közlönyben.
Bogdán Tibor
Maszol.ro

Romaháború tört ki Gyergyóban
Tizenöt személyt őrizetbe vett szombatról vasárnapra virradóra a gyergyószentmiklósi rendőrkapitányság, és összesen 24 személy ellen indult eljárás, miután szombaton délben a városban, a nyílt utcán csapott össze két romacsoport.
A konfliktus szombaton délben robbant ki, a rendőrség közlése szerint egy korábbi nézeteltérés miatt. Az előzetes nyomozás eredményei szerint az egyik csoport tagja felelősségre vont egy férfit a mások csoportból, amiért az ellopott tőle egy lovat. A két csapat tagjai furkósbotokkal, baltákkal és kaszákkal voltak felfegyverkezve, végül azonban személyi sérülés nem történt, tizenegy ház ablaka – ebből kettő romák tulajdonában állt, a többi más gyergyószentmiklósi polgárokéban – azonban betört.
Az összetűzés kirobbanását követően hamarosan a helyszínre érkeztek a rendőrség és a csendőrség különleges erői, és a konfliktusban részt vevő mind a 41 személyt előállították. A helyszínen egy ideig még a rendfenntartó egységek járőröztek.
Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a kihallgatásra előállított 41 személy között nők és gyerekek is voltak. A rendőrség rendzavarás, rongálás és jogtalan hidegfegyver-birtoklás miatt indított eljárást. A 24 személy közül, aki ellen eljárás indult, tizenötöt azért vettek őrizetbe, mert agresszívak voltak vagy a többieknél jelentősebb szerepet játszottak a konfliktus kirobbantásában. Az őrizetbe vett személyek életkora 19 és 45 év közötti, és egy nő is van közöttük.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

EMNP-s „meglepetés” Frundáék rendezvényén
Szokatlan és példátlan közjátéknak lehettek tanúi az újságírók az RMDSZ marosvásárhelyi szenátorjelöltje, Frunda György, illetve a város képviselőjelöltjei, Kerekes Károly és Lokodi Edit Emőke kedddi közös sajtótájékoztatóján.
Az RMDSZ-es esemény közben megjelent a Dózsa György úti székház termében az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) marosvásárhelyi szenátorjelöltje, Jakab István és képviselőjelöltjei, Portik Vilmos és Boros Zoltán. Lokodi azonnal felszólította őket, hogy távozzanak, de a néppártosok ehelyett Kerekes Károlynak a „strada Gheorghe Doja/Dózsa György utca” feliratú táblát nyújtották át, mivel szerintük a kétnyelvűség közös magyar ügy kell hogy legyen, és az EMNP szerint elvárható, hogy legalább az RMDSZ székházán legyen kihelyezve kétnyelvű tábla.
Jakab ezt követően átnyújtotta Frunda Györgynek a választási törvény másolatát, aláhúzva a 6:3-as alternatív küszöbre vonatkozó részt. Indoklása szerint az RMDSZ szenátorjelöltje folyamatosan félretájékoztat a törvénnyel kapcsolatban. Felhívta a figyelmét arra, hogy a törvény szerint 6 képviselői és 3 szenátori kerületben kell az első helyen végeznie az EMNP jelöltjeinek ahhoz, hogy a párt bejusson a parlamentbe. Az RMDSZ politikusai nem vették át az EMNP „adományait”.
„Ez nem közterület. Arra kérem önöket, ne jöjjenek be, mert zavarnak” – mondta dühösen a szenátorjelölt. Miután a néppártosok távoztak, Frunda megjegyezte, jó, hogy volt náluk tábla, ellenkező esetben azt hittem volna, hogy a Nagy-Románia Párt aktivistái akarják megzavarni a sajtótájékoztatót. „Ez a módszer a néppártosokat minősíti. Szemtelenség így bemenni egy sajtótájékoztatóra” – tette hozzá.
Arra a kérdésére, hogy ha már kész a tábla, kifüggesztik-e az épületre, Frunda elmondta, nem, mivel törvénytelenül van feltüntetve a név. „Ha valakiről elneveznek valamit, akkor az illető anyanyelvén kell kiírni a nevét. Nem Gheorghe Doját vagy Pavel Chinezut” – fogalmazott. A választási törvény másolatára vonatkozóan kijelentette: „Amikor Jakab István megtanul jogilag írni és olvasni, akkor elfogadom.” 
Fancsali Attila
Krónika (Kolozsvár)

A virtuóz hegedűművész
Ruha István ízig-vérig zenész volt. Számára természetes volt az, hogy a hegedűjét, ahova csak lehetett, magával vitte. Szívesen és jó kedvvel játszott.
A templomban vagy hangversenyteremben, de szűk körben, baráti társaságban is ugyanolyan szenvedéllyel szórakoztatta hallgatóságát. Számára az volt a fontos, hogy örömöt okozzon az embereknek. Szerette azt, ha a társaság vagy a hallgatósága a hallottaktól el volt ragadtatva.
Közvetlen természetének köszönhette, mindenki szerette. Szerette, mert őszinte volt, és ha megkérték, szívesen játszott. Mindig Ő volt a vezéregyéniség. Hiszen a hegedűből a maximumot tudta kihozni. De ahhoz, hogy ez megtörténjen, állandóan gyakorolt, mert szerinte a gyakorlás, a mű tökéletes tudása az, amely segíti az előadót abban, hogy a zene minél hatékonyabban hasson a közönségre.
Ruha István (Nagykároly, 1931. augusztus 17. – Kolozsvár, 2004. szeptember 28.) romániai magyar hegedűművész, kamarazenész, egyetemi oktató. Pályafutása során volt hangversenymester a Kolozsvári Magyar Operában (1949–1957), első hegedűs (1957–1958) illetve szólista (1958–) a Kolozsvári Filharmóniánál, majd tanár a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián (1963–2003). 1964-ben megalapította a Napoca Vonósnégyest. Tanítványai voltak többek között: Ágoston András, Fátyol Rudolf, ifj. Boros Mátyás, Gátai Tibor, Mirela Capătă. Fiatalkorában szerzett díjak: 1958 – harmadik díj a moszkvai Csajkovszkij-versenyen. 1958 – első díj a bukaresti Enescu-versenyen.1959 – második hely a párizsi Jacques Thibaud – Marguerite Long versenyen. Számos értékes kitűntetést kapott: Érdemes Művész Oklevél (1968), Kultúra Érdemrend (1968), I. Cuza érem (2001), a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze díj, ami talán az összes díjak közül a legértékesebb.
A hegedűművészet virtuóza
Mirela Capătă Ruha István tanítványa volt, majd, mint a kolozsvári Filharmónia tagja, húsz évig együtt koncertezett a mesterrel. „Ruha István fenomén, a XX. század hegedűművészetének virtuóza és szimbóluma” című doktori értekezésében a világhírű hegedűművész életét, művészi pályájának alakulását, kibontakozását mutatja be. A disszertáció anyagának nagy részét két könyvbe foglalta össze, és juttatta el a zenekedvelőkhöz, a nagyközönséghez, tisztelegve, emléket állítva a nagy művésznek. Mindkét könyvet, 2012-ben, a Charmides és Eikon kiadó adta ki.
A téma választását a szerző azzal indokolta, hogy szintetizálni akarta a hazai és a nemzetközi hegedűművészet egyik legkiválóbb képviselőjére vonatkozó adatokat. Ruha bűvkörébe kerülve, kötelességének érezte, hogy megörökítse az utókor számára a zseniális művész munkáját.
A Ruha István művészetével kapcsolatos kutatómunka 5 évig tartott. Hatalmas mennyiségű anyagot halmozott fel, melyet kategorizált, rendszerezett. Az adatok feldolgozása alapján igazolódott az, az állítás, hogy Ruha „fenomén”, a romantikus hegedűművészet utolsó képviselője. Bár pályatársai közül sokan meghaltak, még élnek olyan művészek, akikkel együtt koncertezett. A velük készített 40 interjú, a beszélgetések, a kolozsvári Filharmónia és a Gheorghe Dima Zeneakadémia levéltárában található Ruha művészetére vonatkozó anyagok információs forrást jelentettek. Felhasználta a műsorfüzetek, a koncertek plakátjainak , a művész bejegyzéseivel ellátott zenei partitúrák anyagát is, melyeket rendszerezett. Az orális emlékezés anyagát összevetette, ellenőrizte azok hitelességét azáltal, hogy összehasonlította a levéltári anyagokkal, a különböző könyvekben, lexikonokban megtalálható, Ruha művészetére vonatkozó adatokkal. Forrásanyagot jelentett Selmeczi György által készített, Ruha életére vonatkozó film, melynek operatőre Xantusz Gábor volt. Ruha özvegye is rendelkezésére bocsátotta a családi archívumban levő anyagot, a füzetet.
A könyvei abban különböznek a doktori értekezésétől, hogy sokkal olvasmányosabbak, számtalan epizód utal a művész magánéletére, szokásaira. Ezáltal élet közelbe hozza a nagy művészt.
Ruha István a hegedű szolgálatában
„Ştefan Ruha o viaţă în constelaţia viorii” – című, 324 oldalas könyv fedőlapja Baja Francisc munkája. A könyv hátsó lapján Mirela Capătă Ruha monográfiájával kapcsolatos értékelések olvashatók. Valentina Sandu -Dediu így jellemzi a szerző munkáját: „Az a tény, hogy Ruha tanítványa és munkatársa volt, indokolja a tiszteletet, melyet a romantikus nagy művész iránt tanúsított…Ruhának szerencséje volt, hogy olyan elkötelezett tanítványa és munkatársa volt, aki egy kiváló kötetben örökítette meg emlékét”.
A könyv Előszavában Mirela Capătă bemutatja Ruha István személyiségét. Rendkívüli technikával, gazdag repertoárral rendelkezett. Mindig kezében volt a hegedű, a diákétkezdében, a vonaton is. Másnál nem létezik ilyen tökéletes „ember-hegedű” kapcsolat, mint Ruhánál.
A könyv 3 fejezetből és Dokumentumok, könyvészeti anyagból tevődik össze. „Gyökerek. Iskolai tanulmányok” címmel írt első fejezetben megismerhető a gyermek, a fiatal Ruha egyénisége. Az apja korán észrevette zenei hajlamát, zene iránti érdeklődését. Az örökletes tényezők, a művészi- népzenei környezet, a szülők, befolyásolták a gyermek karrierjének alakulását. Megismerhetjük az elemi, illetve gimnáziumi éveit. 1945 év fontos volt a gyermek Ruha István életében. Nagykárolyban tehetségkutató versenyen vett részt, ahol a szakemberek is felfigyeltek rendkívüli adottságaira.
Kolozsváron folytatja zenei tanulmányait. Tanárai voltak Balogh Ferenc, Zsurka Péter, Kouba Paula. Rendkívül nehéz anyagi körülmények között élt. Sokat éhezett. Balogh Ferenc javaslatára felvették a Kolozsvári Magyar Opera zenekarába. Ruha ezekre az évekre így emlékezett: „Olyan szegény voltam, hogy nem engedhettem meg magamnak, hogy hosszú nadrágot vásároljak. Rónai karmester elvitt egy ruhaüzletbe, tetőtől talpig felöltöztetett.” Az operában Antoniu Ciolan karmester csiszolta stílusát, próbálta megszabadítani a népi muzsikusi szokásoktól.
A II. fejezet „Versenyek, győzelmek” címmel a nagy tehetség kibontakozásának szakaszait mutatja be. Szuggesztíven írja le a nemzetközi zenei fesztiválokra való felkészülés bonyolult, sok munkával járó folyamatát. Ugyanakkor érzékelteti a korszak sajátosságait. Az olvasó felteszi a kérdést, miért olyan jelentős a korszak bemutatása. Sztálin halála utáni évekről van szó, melyet Ilja Ehrenburg az „olvadás” éveinek nevezett, megélénkülnek az országok közötti kapcsolatok. 1953-ban részt vett a Bukarestben szervezett Világifjúsági Találkozón, melyen első díjat nyert. Kolozsvárra hazatérve, sok koncertre kapott meghívást. 1958.-ban Moszkvában tartott Csajkovszkij Nemzetközi Hegedűversenyen III. díjat nyerte. A megnyitó beszédet Dmitrij Sosztakovics tartotta. 22 országból 61 versenyző küzdött a trófeáért. Ugyanabban az évben, 1958-ban, tartották Bukarestben a Nemzetközi Enescu Fesztivált, melyen Ruha István első díjat nyert.
A könyv betekintést nyújt Ruha magánéletére is. A felesége Esztergár Jolán Júlia lemond egyetemi tanulmányairól, és a családnak szenteli az életét. Míg ő a mindennapi, világi problémákkal foglalkozik, férje a művészettel, világot járva.
A III. fejezetben a hangversenyző Ruha karrier alakulásáról írt. A Filharmónia levéltári anyaga, a saját dokumentumai alapján összeállította a hegedűművész tevékenységének kronológiáját. A könyvben, 174 oldalon keresztül, az életrajzi adatok kronológiáját, a Függelékben, a művész hazai és külföldi koncertjeinek jegyzékét, fényképeket találhatjuk.
Ruha István hegedűművész és tanár bűvkörében
„ În cercul magic al violonistului şi profesorului Ştefan Ruha” című, 300 oldalas könyvben nyomon követi a művész pályájának alakulását, hogyan jut el az „empirikus iskolától a kulturált zenéig”. A jegyzetekkel, fényképekkel, művészre vonatkozó dokumentumokkal, a koncertek programjával ellátott könyv nemcsak a hegedűművész életére, hanem a kortársaira vonatkozó adatokat is bemutatja.
A könyv Előszavában Mirela Capătă a mestert „fenoménnek” nevezte, melyet a nemzetközi zenei világ kiváló művészeinek, a művészre vonatkozó adatok alapján fogalmazott meg. „Szerencsésnek nevezi magát, hogy egy levegőt szívott a nagy művésszel, megismerhette előadói és tanári, mentori munkáját”.
Az I. fejezetben Ruha Istvánt, mint tanárt mutatja be.
A hallgatók különböző színtű felkészültséggel rendelkeztek. A mester „atyai” módon viselkedett. A családias hangulat ugyanakkor a tiszteletet is jelentett. Gyakran használta a szemléltetés módszerét. Az volt az elve, hogy a hegedülést, akárcsak a karmesteri munkát el kell „lopni”. Kezébe vette a hegedűt, és élőben mutatta meg, hogyan kell technikailag megoldani a feladatot.
A II. fejezetben Ruha hegedűművészeti és előadói sajátosságairól értekezik. Bemutatja pszichológiai portréját. Az édesapja a kiskorú gyermek sajátos képességeire figyelt fel: az abszolút hallás, a ritmus érzék, zenei érzék. Ezek az adottságok kiegészültek más pszichikai képességekkel, mint az intelligencia, a zenei érzékenység, figyelem összpontosító képesség. Rendkívüli zenei memóriával rendelkezett. A szerző elemezte azokat a lelki jellemzőket, melyek a hegedűművész sikerét eredményezték. Szerinte a kivételes memóriának meghatározó szerepe volt a művész munkájában. Soha nem látta, hogy kotta alapján játszott volna, kivételt képezett a kamarazenekari játéka. A fizikai képessége szerencsésen segítette művészi munkájában. A nagy koncentráló képessége, a fegyelmezett gondolkodása is szerepet játszott a hegedülésnél. Az önkontrollja lehetővé tett, hogy túl lépjen a nehéz helyzeteken. Élményt jelentett számára a hegedülés. Ruha sikerének titkát az érzékenységgel párosult intelligenciában, a kivételes memóriában, spontaneitásban, a kreativitásban látja. Rendkívül hamar megtanulta a zenei alkotást. Mindezek a pszichikai jellemzők következetes munkával, önmagában vetett hittel társultak. A szerző érdekes észrevétele, Ruha függetlenül, hogy Tokió, Párizs vagy más világváros koncert termében, vagy Bukarestben, Nagykároly Kultúrházában lépett fel, ugyanolyan szenvedéllyel játszott. Az alapos felkészülés, a nagy teherbíró képessége segítette, hogy bármilyen, még zavaró körülmények között is hegedüljön.
Példázhatnánk: Fiatal házas volt, mikor a Lakáshivatal kiutalt számukra egy lakást, azaz konyhát. Csak a mosdóban hegedülhetett. Vagy, mivel nem voltak megfelelő körülmények a gyakorlás számára, éjszaka az Operában gyakorolt.
A III. fejezet: Dokumentáció. A hegedűművészt ismerő személyekkel való beszélgetéseket, a hazai és külföldi sajtóban megjelent Ruha koncertjére vonatkozó írásokat tartalmazza. A Ruha monográfiában megfogalmazott következtetéseket két nyelven mutatja be. A gazdag életrajzi és könyvészeti anyagból kitűnik a virtuóz hegedűművész zsenialitása.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Főhajtás a kolozsvári színjátszás 220. évfordulóján
Háromnyelvű tábla az első magyar kőszínház emlékére
A kolozsvári magyar színjátszás 220 éves története előtt tiszteleg az utókor az első magyar kőszínház helyén álló épület falára helyezett emléktáblával, amelyet pénteken délben, ünnepélyes keretek között avattak fel a Farkas/Kogălniceanu utca 3–5. szám alatt. Starmüller Géza képzőművész alkotását eredetileg a kétszázadik évforduló alkalmából, 1992 decemberében helyezték volna el az Egyetemiek Háza falára, Gheorghe Funar városvezetése idején azonban erre nem kerülhetett sor. Az emléktáblát Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója és Kötő József színháztörténész, az intézmény korábbi vezetője leplezte le. Ünnepi beszédében Tompa a jeles elődök – Kótsi Patkó János, E. Kovács Gyula, Janovics Jenő, Harag György – tevékenységét méltatta, amelynek révén a haladó színházak sorában tudták megőrizni a kolozsvári társulatot, amelyet a legrégebbi hivatásos magyar színtársulatként tartanak számon.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Novák Csaba Zoltán
PÁRTÉPÍTÉS A Román Kommunista Párt hatalmi szerkezetének kiépítése Maros megyében, 1944-1948
Szinte nulláról kezdték az ország szovjet minta szerint való megszervezését.
A Román Kommunista Párt az 1944. augusztus 23. után kialakult politikai helyzetet arra próbálta felhasználni az első pillanattól kezdve, hogy megszerezze a teljes politikai hatalmat, és hogy az országot egy szovjet mintára megszervezett állammá tegye. A Vörös Hadsereg bevonulása után az addig illegalitásban tevékenykedő kommunisták hozzáfogtak a párt helyi szinten történő megszervezéséhez. A kommunista párt Maros megyei szervezetét teljes mértékben új alapokra kellett helyezni, ugyanis az RKP illegalitásba helyezése folytán a helyi szervezeteket is betiltották, tagjait pedig üldözték a hatóságok. A munkásmozgalmi családból származó B. J. így emlékszik vissza: „a vásárhelyi szervezetet 1922-ben alapították meg. Az alapítók között volt édesapám is. A párt illegalitásba helyezése után az itteni szervezetet is betiltották. A hajdani Kossuth utcában működő munkásház még fennállt egy ideig, mi munkásgyerekek ide jártunk minden vasárnap, aztán a harmincas évek közepén ezt is felszámolták.” A párt a két világháború közötti időszakban nem rendelkezett jól kiépített vidéki szervezetekkel és megfelelő tömegbázissal sem. Vidéken az emberek nem kapcsolódtak be tömegesen a baloldali mozgalomba. Egy 1951-ben készült összeírás a megye 120 vidéki településéből csupán 90 olyan személyt nevez meg, akik 1944. augusztus 23. előtt az RKP szimpatizánsai, vagy illegális tagjai lettek volna. Az ún. illegalista mozgalom jellegzetességeihez tarozik az a tény is, hogy a konkrét akciók szinte teljes mértékben Marosvásárhely területére korlátozódtak.
Vidéki szervezetek elszórtan működtek, általában olyan a megyeközponthoz közel eső falvakban, amelyek lakosságának egy része a városban dolgozott, és nagyon sok esetben valamely karizmatikusabb helyi származású aktivista nevéhez kötődtek.
Csernovics Sámuel, aki nagyon fiatalon került kapcsolatba ezzel a mozgalommal, és aki a későbbi marosvásárhelyi pártiskola előadója lett, így emlékszik vissza: „Az eszmékkel felületesen már gyermekkoromban megismerkedtem. Az utcánkban nagyon sok munkás élt. Ezek közül többen is illegalisták lettek. Komoly mozgalmista volt a Löbl család, Márton és Piri, Gombos Mihály, a Minor család, Nemes Dezső. Ezek mind a mi utcánkban laktak.
Az egyik Minor fiú még a spanyol polgárháborúban is harcolt Franco ellen. Esténként összeültünk az utcánkban és beszélgettünk. Inkább, amolyan tőmondatokban beszéltek, a tudományosság teljes mértékben hiányzott. Jómagam sem ismertem akkor egyetlen ilyen jellegű munkát sem. Ezek az emberek meséltek nekünk a pártról, hogy miért is harcol, milyen célkitűzései vannak. Egyiküknek sem volt tulajdonképpen valamiféle marxista képzettsége.”
A szervezkedés, a kommunista mozgalom felvállalásának komolysága is váltakozott. A magyar közigazgatás visszatérése 1940-ben felszámolta még ezt a szórványosan működő illegalista mozgalmat is. A vásárhelyi illegalisták egy része, pl. Löbl Márton elhagyta a várost, másokat pedig elfogtak és Ákosfalvára szállították.
Az akkor, a pártstatisztikák szerint 338 000 lakossal (46,1% román és 50,8% magyar) rendelkező Maros megyét is megviselte a front átvonulása. A megye területe nagy részének háborús övezetté válása, a front átvonulása utáni zavargások, a súlyos gazdasági helyzet óriási megpróbáltatások elé állították a lakosságot.
A Felső-Maros mentét így mutatja be egy 1944-ből fennmaradt jelentés: „Sáromberke már szinte kihalt, kisszámú nép lakja. Átlag minden tizedik háznak van lakója. Ugyanez vonatkozik Gernyeszegre is. Körtövélyfája már ennél lakottabb. […] Petele pedig teljesen üres. Jelenleg már csak a cigányok járnak be egy-egy rozoga fogattal, hogy elvigyék mindazt, ami a korábbi látogatóknak nem kellett.
Jelenleg Petelén egy pár orosz katona is tartózkodik, akik a szőlőtermés betakarításával foglalatoskodnak. […] A Szászrégenbe vezető úton látni az aknák által megölt falusiak hulláit, amelyeket az asszonyok a helyszínen egész felületesen a földbe ásnak. […] Szászrégen félelmetesen kihalt.” Az 1946 és 1947-ben kicsúcsosodó szárazság csak fokozta az amúgy is válságos gazdasági helyzetet.
A Maros megyei pártszervezés első jelentős, háború utáni lépésére 1944. szeptember 24-28. táján kerülhetett sor és az illegalista mozgalom tagjainak nevéhez fűződött. „Az elvtársak legnagyobb része a Szászrégenben megalakított 503-as munkaszázadhoz volt beosztva, és akik onnan megszöktek, az orosz csapatok szeptember 28-i bevonulása előtt néhány nappal érkeztek haza. A hazajöttek, azonnal megalakították a párt 8 tagból álló Ideiglenes Végrehajtó Bizottságát.” Fontos tényező, hogy erre a lépésre helyi kezdeményezés révén került sor, ugyanis az RKP központi kiküldöttei szeptember végén még nem érkeztek meg a városba. 1944 őszén megalakult a RKP Maros megyei szervezete, amelynek a vezetőségét egy öttagú bizottság jelentette. A bizottság tagjai az eddig illegalitásban levő tagokból került ki, név szerint: Soós József (később polgármester Marosvásárhelyen), Löbl Márton, Szőcs Béla, Nemes Dezső és Lakatos Albert. Ez volt a „fej”.
A „test” megszerzése, kiépítése jelentette ezek után a megyei szervezet egyik legfontosabb feladatát. A párt Maros megyei szervezete egyelőre a Kolozs megyei regionális szervezet hatásköre alá tartozott.
Kezdetben kaotikus állapotok uralkodtak a párt háza táján. „Az elején nem tudták megmondani, hogy ki milyen funkciót tölt be.” Az 1945-ös év folyamán az aktív szervezői munkának köszönhetően megalakultak a párt működését biztosító legfontosabb osztályok, illetve alosztályok, az akkori kifejezéssel élve „reszortok”, amelyek a párt különböző területeken kifejtett tevékenységét szervezték és irányították: propaganda, gazdaság, kultúra stb.
1945-ben első lépésként megalakultak a járási titkárságok, amelyek létrehozták a járási osztályokat is. Az esetek többségében a helybeliek közül kerültek ki a járási vezetők, de ha szükség volt rá, a megyétől is neveztek ki titkárokat. A vidéki szervezetek a megyei központi osztályok hatásköre alá tartoztak, amelyek a megyei Központi Bizottságnak tartoztak felelőséggel, innen kapták a módszertani utasításokat és ide küldték el havi jelentéseiket.
Mint említettem már, a RKP periférikus jelleggel bírt a háború előtt az általunk vizsgált régióban is. Mindez arra kényszerítette az országos vezetőséget és az alapszervezeteket egyaránt, hogy nagyszabású „toborzó” tevékenységbe kezdjenek, megkeressék az utat a megye munkássága, valamint az elég nagyszámú parasztság felé.
A munkásság megszervezése, mozgósítása a szakszervezeteken keresztül történt. A tömegtámogatottság növelését célozta meg a különböző „tömegszervezetek” létrehozása. Ezeknek a szervezeteknek elméletileg a különböző társadalmi csoportok érdekeit kellett képviselniük, gyakorlatilag azonban az RKP szatelitszervezeteivé váltak:
Kommunista Ifjak Szövetsége (KISZ) a fiatalság bevonását célozta meg, a Magyar Népi Szövetség (MNSZ) a magyar ajkú tömegek mozgósításáért felelt, a Hazafias Szövetség a fasisztaellenességre és a hazafiságra építkezett, az Ekésfront a román parasztság mozgósításáért felelt.
A tömegszervezetek kiépítését vidéken ún. „instruktorok” irányították. Ezeknek állandó jelleggel a tömegek között kellett tartózkodniuk, ők feleltek a különböző propagandisztikus tevékenységekért.
Az RKP alapszervezetei vidéki és városi szinten egyaránt az ún. sejtek voltak.
A sejt, mint alapszervezet arra volt hivatott, hogy megfelelő kommunista propagandát fejtsen ki, minél több tagot vigyen be a pártba, megteremtve így az alapot az RKP helyi szintű kiépítéséhez. Egy sejt megszervezéséhez, működéséhez legalább három ember szükségeltetett. A sejt élén a sejt titkára állt, őt segítették a különböző beosztásban tevékenykedő sejttagok.
Az első adatok, amelyek a párt tagságára vonatkoznak, 1945 nyarától jelennek meg. A városokban, üzemekben, falvakon megalakuló első RKP sejtek beküldték jelentéseiket a tagságuk számának alakulásáról. Az igen aktív agitprop akció eredményeként a megyei RKP egy bizonyos létszámnövekedést könyvelhetett el a párttagok soraiban.
Az RKP Maros megyében 1945 végén 2.852 taggal rendelkezett. A háború előtti időszakhoz viszonyítva ez mindenképp biztató előjel volt. A megye összlakosságát nézve azonban még mindig elenyésző volt a párttagok száma, 0,95%.
Az 1946-os év politikai eseményei, a nemzetközi helyzet alakulása, a baloldali blokk létrehozása, a választások „megnyerése” növelhették valamelyest a vizsgált térségben is az RKP presztízsét, ugyanis a párttagok száma majdnem megháromszorozódott. 1946 végén a pártstatisztikák szerint az RKP-nak Maros megyében 6.593 tagja volt.
A párt minden jelentkezőt szinte feltételek nélkül, tárt karokkal fogadott, csupán azoknak kellett igazoló önéletrajzot írniuk, akik nem voltak munkás- vagy parasztszármazásúak.
Az igazi áttörést az RKP számára az 1947-es és az 1948-as év hozta meg.
A történelmi pártok lefejezése, a király elűzése, majd a teljes politikai hatalom megszerzése új lehetőségeket biztosított az RKP számára. „A járásban a politikai helyzet általunk van irányítva, a rémhíreket párttagjainkon keresztül hamar visszaverjük, mert nem egységesek és az utóbbi időben nagyon kis mértékben nyilvánulnak meg” – jelentik a nyárádszeredai járásból 1947-ben.
Megyénkben is növekedett a párttagok száma, amely 1947 végére elérte a 9.267-et (3,08%). 1948-ban az RKP és a Szociáldemokrata Párt egyesítése az ily módon megszületett Román Munkáspárt tagjainak száma országos szinten egy millió fölé nőtt.
Ez a folyamat az eredményezte, hogy 1948 végére a párttagok száma Maros megyében is 12.474-re (3,81%) emelkedett. Ez már komoly tömegbázist jelentett. Az RKP-nak a megye minden vidékén volt már kiépítve szervezete, amelyek biztosították a tagság számának állandó növekedését.
A marxi és lenini tanítások alapján a kommunista pártoknak, mint „élcsapatoknak” az a feladatuk, hogy megszervezzék a munkásosztályt, amelynek az uralma jelentené a kommunizmus felé vezető út első szakaszát. A kommunista propaganda tehát elsősorban a megye munkásságát célozta meg.
Ezt a célt szolgálták az üzemekben, gyárakban létrehozott sejtek és nem utolsó sorban a szakszervezetek fölötti irányítás megszerzése. A megye, főleg Marosvásárhely munkássága csatlakozott első ízben az RKP-hoz. 1945-ben a párttagok 55%-a volt munkás. Ez az 50% körüli arány fennmaradt egészen 1948-ig.
A munkásszármazású párttagok közel 50%-át minden esetben a marosvásárhelyi munkások adták. A munkások másik hányada azokból a járásokból került ki, amelyek rendelkeztek valamiféle ipari egységgel. Itt elsősorban a Maros menti fafeldolgozó egységeket, pl. Maroshévízt, vagy a városokat, mint pl. Szászrégent kell megemlítenünk.
Ami a Maros megyei RKP etnikai összetételét illeti, a lakosság sajátos etnikai megoszlása miatt az országos átlagtól eltérő számadatokkal találkozunk. A kezdeti időszakban a kisebbségiek – magyarok, zsidók – viszonylag nagy számban képviseltették magukat az RKP soraiban. Az országos viszonylatban kisebbségben, de megyei szinten még többségben levő magyarsága adta 1945-ben és 1946-ban a Maros megyei RKP tagságának több mint 80%-át: 1945-ben 85,49%, 1946-ban 83,02%. Ezek az arányok mindenképp eltérnek a megye etnikai arculatától: 50,8% magyar, 46% román. (az RKP nemzetiségi összetételének alakulásáról lásd Novák korábbi cikkét – szerk. megj.)
Összegzésként elmondhatjuk, hogy 1944. augusztus 23. után, akárcsak az egész országban, Maros megyében is teljesen új alapokra kellett helyezni a Román Kommunista Pártot. A megyei RKP erőteljes központi támogatottsággal és igencsak szívós propagandamunkával hozzálátott tagjai számának növeléséhez ami, mint legitimációs eszköz elengedhetetlen volt a teljes politikai hatalom birtoklásához. Ez a két világháború közötti időszak illegalistáinak és szimpatizánsainak számából kiindulva igencsak nehéz feladatnak tűnt. A Maros megyei RKP útja a néhány tagot számláló, periférikus párttól a több ezer tagot magának mondható tömegpártig mégis viszonylag rövid időszak volt, mindössze négy év.
A sajátos kül- és belpolitikai viszonyok következtében a Maros megyei RKP, amely a két világháború között csupán néhány tucat taggal rendelkezett, 1945 végén már több mint 2000 tagot számlált. 1948 végén a Román Munkáspárt név alatt egyesült RKP és Szociáldemokrata Párt 12.474 tagot mondhatott a magáénak.
Ez egy szokatlanul gyors folyamat, amelyben óriási szerepet játszott a második világháború utáni kül- és belpolitikai helyzet: a fasizmus szörnyűségei, a szovjetek jelenléte, a vasfüggöny megjelenése, a baloldali propaganda hatása stb.
A párt társadalmi összetétele, néhol kisebb eltérésekkel, megfelelt az országos átlagnak. A párt tömegbázisának alapját kezdetben a városi munkásság adta, idővel aztán megnövekedett a parasztság aránya.
Ez a két társadalmi csoport jelentette az RKP tömegbázisának több mint 80%-át. A Maros megyei RKP soraiban is megtaláljuk az értelmiségieket és a hivatalnokokat, számuk fokozatosan növekedett a párt hatalmának kiteljesedésével.
Amint az adatokból is kitűnik, az RKP tagságának jelentős többségét ebből az időszakból a megye magyar ajkú lakossága adta. Az első három évben a megyében a kb. 51%-ot kitevő magyarság és a zsidók túlsúlyban képviseltették magukat. Ezek az adatok megcáfolják azokat az állításokat, miszerint a párt kiépítése helyi szinten egyedül a román államot terhelné.
A pártstatisztikák alakulása az ellenkezőjét bizonyítja. Másrészt ugyancsak alaptalan kizárólag az itt élő kisebbségiek számlájára írni mindezt. A pártstatisztikákban 1947-1948-ban megmutatkozó nagy arányú változások – az arányok 1948-ra viszonylag kiegyensúlyozódtak – már cáfolják ezt. Megyei szinten a magyarság még mindig valamivel nagyobb arányban volt jelen a pártban, de Vásárhely szinten a románokról mondható el ugyanez.
Novák Csaba Zoltán
1975-ben születetett Nyárádszeredában. Középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképzőben végezte. 2002-ben történelem szakos oklevelet szerzett, majd 2002-2003 között mesteri képzésen vett részt a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen.
2004-től doktori tanulmányokat folytat a Román Akadémia Nicolae Iorga Történettudományi Intézetében Bukarestben. Jelenleg a Román Akadémia Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Kutatóintézet munkatársa Marosvásárhelyen. Kutatási területe: nemzetiségpolitika Romániában a 20. sz. második felében, román-magyar kapcsolatok, Kelet-Európa története, baloldaliság, rendszerváltás 1989.
Transindex.ro

Végleges megyei választási eredmények
A 2012. december 9-i parlamenti választások eredményeit tegnap közölte a Maros megyei választási iroda (BEJ).
A választási névjegyzéken szereplő választópolgárok száma: 484.889
A választáson részt vevő választópolgárok száma: 196.307
Pótlistákon szavazók száma: 3.496
Érvényes szavazatok száma: 194.714
Érvénytelen szavazatok száma: 4.462
Fehér szavazatok száma: 2.657
A választásokon részt vevő politikai pártok, választási szövetségek által elért eredmények:
1. Szociálliberális Unió (USL): 75.263 szavazat (38,65%)
2. RMDSZ: 67.519 (34,67%)
3. Igazságos Romániáért Szövetség (ARD): 23.358 (11,99%)
4. Dan Diaconescu Néppárt (PP-DD): 18.300 (9,39%)
5. Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP): 7.153 (3,67%)
6. Nagy-Románia Párt (PRM): 3.121 (1,60%)
Szenátus
1-es szenátori körzet:
1. Frunda György – RMDSZ: 22.888 szavazat (39,96%)
2. Somesan Stefan – USL: 19.925 szavazat (34,70%)
3. Pascan Emil-Marius – ARD: 8.611 (14,99%)
4. Gabor Ioan Gabriel – PPDD: 2.004 (3,49%)
5. Dragulet Razvan Laurentiu – PRM: 1.183 (2,06%)
6. Jakab István – EMNP: 2.799 (4,87%)
2-es szenátori körzet:
1. Markó Béla – RMDSZ: 30.144 (65,49%)
2. Duma Ioan Cosmin – USL: 8.649 (18,79%)
3. Schwartz Ladislau – ARD: 1.691 (3,67%)
4. Dogar Dorin-Ovidiu – PPDD: 2.125 (4,61%)
5. Padurean Sorin Pompei – PRM: 734 (1,59%)
6. Tőkés András – EMNP: 2.685 (5,83%)
3-as szenátori körzet
1. Csép Éva-Andrea – RMDSZ: 7.992 (17,21%)
2. Mora Ákos Daniel – USL: 22.536 (48,53%)
3. Basa Petru – ARD: 7.568 (16,29%)
4. Precup Valentin – PPDD: 7.448 (16,04%)
5. Máté János – EMNP: 886 (1,90%)
4-es szenátori körzet
1. Balogh József – RMDSZ: 6.495 (14,48%)
2. Fratean Petru Alexandru – USL: 24.153 (53,85%)
3. Matei Dumitru – ARD: 5.488 (12,23%)
4. Cocean Maria – PPDD: 6.723 (14,99%)
5. Diaconescu Maria – PRM: 1.204 (2,68%)
6. Varga Loránd Jenő – EMNP: 783 (1,74%)
Képviselőház
1-es körzet
1. Kerekes Károly – RMDSZ: 12.209 (43,88%)
2. Sîmpalean Dan-Stefan – USL: 8.965 (32,22%)
3. Roman Ioana-Dana – ARD: 3.322 (11,94%)
4. Tintosan Doina-Elena – PPDD: 928 (3,33%)
5. Amza Margarit-C-tin – PRM: 539 (1,93%)
6. Portik Vilmos-László – EMNP: 1.569 (5,63%)
2-es körzet
1. Lokodi Edit Emőke – RMDSZ: 10.463 (35,43%)
2. Buicu Corneliu-Florin – USL: 11.980 (40,56%)
3. Opriscan Mihai Doru – ARD: 4.414 (14,94%)
4. Presecan Alexandru – PPDD: 1.254 (4,24%)
5. Boros Zoltán-Ferenc – EMNP: 1.084 (3,67%).
3-as körzet
1. Kelemen Atilla-Béla – RMDSZ: 13.528 (57,30%)
2. Lukacs Lorand István – USL: 5.799 (24,56%)
3. Giurgea Teodor – ARD: 1.629 (6,90%)
4. Chiorean Anghel – PPDD: 1.562 (6,61%)
4-es körzet
1. Fodor Sándor-József – RMDSZ: 4.042 (16,57%)
2. Butiulca Manuel-Augustin – USL: 11.527 (47,26%)
3. Urcan Ionas-Florin – ARD: 4.204 (17,23%)
4. Ignat Mircea – PPDD: 3.086 (12,65%)
5. Man Tudor-Eduard – PER: 74 (0,30%)
6. Avram Ioan-Florin – PRM: 491 (2,01%)
7. Pálosi Csaba – EMNP: 303 (1,24%)
5-ös körzet
1. Borbély László – RMDSZ: 15.925 (72,96%)
2. Socotar Dinu-Gheorghe – USL: 2.281 (10,45%)
3. Meleg Victor – ARD: 509 (2,33%)
4. Gabor Tiberiu – PPDD: 633 (2,90%)
5. László György – EMNP: 1.744 (7,99%)
6-os körzet
1. Gogolák Hrubecz Csongor – RMDSZ: 3.640 (16,82%)
2. Juganaru Anne-Rose – USL: 9.129 (42,20%)
3. Stroian Toader – ADR: 3.758 (17,37%)
4. Sefer Cristian-George – PPDD: 3.519 (16,26%)
5. Ölvedi Zsolt – EMNP: 510 (2,35%)
7-es körzet
1. Sallai Imre – RMDSZ: 3.287 (14,86%)
2. Chirtes Ioan-Cristian – USL: 11.572 (52,33%)
3. Vasu Ioan – ARD: 2.921 (13,21%)
4. Curticapean Septimiu – PPDD: 3.097 (14,00%)
5. Hurdugaci Emanoil – PRM: 447 (2,02%)
8-as körzet
1. Erős Csaba – RMDSZ: 3.353 (14,98%)
2. Gliga Vasile-Gheorghe – USL: 13.145 (58,74%)
3. Todoran Liviu-Emil – ARD: 1.742 (7,78%)
4. Feier Ioan – PPDD: 2.754 (12,30%)
5. Jîrcan Ioan – PRM: 382 (1,70%)
6. Barabás Tibor – EMNP: 400 (1,78%)
Azok a képviselő- és szenátorjelöltek jutottak parlamenti mandátumhoz, akik a vasárnapi szavazás során 50% plusz 1 szavazatot szereztek.
Szenátori mandátumot szerzett:
Markó Béla (2-es választókerület)
Fratean Petru (4-es választókerület)
Képviselői mandátumot szerzett:
Kelemen Atilla (3-as körzet)
Borbély László (5-ös körzet)
Chirtes Ioan (7-es körzet)
Gliga Vasile (8-as körzet)
Az országos leosztásból Maros megye még két szenátori és négy képviselői helyet kap.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Sergiu Nicolaescu, a történelemhamisítás mestere
Akárcsak a kommunista rendszer volt udvari költője, Adrian Păunescu halálakor, most, a Ceuasescu-féle politika szintén feltétel nélküli kiszolgálója, Sergiu Nicolaescu elhunyta alkalmából is valóságos nemzeti hisztéria tört ki – amit ezúttal természetesen súlyosbított az ortodoxok szerint „nem keresztényi temetésnek" számító, a „szinte az öngyilkossággal egyenlő" elégetés ténye is. Érdekes, hogy az emberek mennyire könnyedén feledkeznek meg mennyekbe emelt „hőseik" emberi gyarlóságairól, meghunyászkodásairól-gyávaságairól, megalkuvásairól.
Telt ház – nemzetközi díj nélkül
Sergiu Nicoalescu filmjei idehaza telt házakat vonzottak – ám soha egyetlen rangosabb nemzetközi díjat nem nyertek, még csak nevezésre sem tartották alkalmasnak műveit. Ezek a filmek voltaképpen a Ceauşescu-féle diktatúra szolgálatában állottak, egyaránt meghamisítva a múltat, a jelent és a „dicsőséges jövőt".
Történelmi filmjeiben a „román nép nagyszerű múltját" elevenítette fel, korántsem visszariadva a „múlt nagyszerűsége" érdekébent tett történelmi csalásoktól. Filmjei azoknak a filmeknek a kategóriájába tartoztak, amelyekben – ha egyáltalán voltak is – a magyar figurák csakis az „ország újraegyesítését" meggátolni akaró, „románnyúzó", „hazaáruló" grófok voltak – vagy legalább is púposak.
1970-ben készült, Romániába még ma is vetített Mihai Viteazul című filmjében a legnagyobb hamisítást a „román nép újraegyesítése" jelenti. Mihai Viteazulnak ugyanis ilyesmi eszébe sem juthatott, a középkorban ilyen cél még nem létezett – egyetlen nemzet számára sem. Az újraegyesítés gondolata Romániában például csak a 19. században fogalmazódott meg, a cél harcosai, a román értelmiségiek Mihai Viteazult csupám annak bizonygatására kívánták felhasználni, hogy ez a törekvés már évszázadok óta lelkesítette a román népet.
A Ceauşescu-féle nemzeti kommunista Romániában mindez nagyszerűen megfelelt a Moszkva befolyása alól némiképpen szabadulni kívánó pártfőtitkárnak, a „nemzeti egységet" valamennyi román uralkodót vezérlő gondolatnak kiáltotta ki, Burebisztától kezdve, Decebálon át – Nicolae Ceauşescuig.
Történelemhamisító hazugság az is, hogy az „Erdélyt az ősi román röghöz csatoló" címszereplőt a calugareni-i csata győzteseként ábrázolja, hiszen – a történelmi tények szerint – Mihai Viteazul felismerve a török hadsereg túlerejét, a törökök kezén hagyta Bukarestet és Targovistét, visszavonulva a csata színhelyéről a hegyekbe, ahol magyar segítségre várt. 1989-ben készül Mircea című filmjében Mircea cel Mare rovinei „hőstettéről" ír – még a főhös nevét is meghamisítva. Mircea cel Mare neve Mircea cel Bâtrănből ered, csakhogy a nyolcvanas évek elején Nicolae Ceauşescu rendeletére meg kellett változtatni a román történelmi személyek nevét is: Mircea cel Bâtrin nem lehetett „öreg, legfeljebb „nagy", így vált belőle Mircea cel Mare, Ioan Vodă cel Cumplitból pedig Ioan Vodă cel Viteaz lett. (Ezt bármely korabeli történelemtanár megmondhatja).
Kommunista akciófilm
„Akciófilmjeiben" Andrei Moldovan rendőrbiztos a főszereplő. Ő többé-kevésbé valós alak: Sergiu Nicoalescu nagybátyáról, a negyvenes évek Bukarestjének legendás hírű rendőrfelügyelőjéről mintázta meg. A többi viszont hazugság.
A komisszár vádol című filmjében a kommunisták vasgárdistákkal szembeni hősies ellenállásáról ír. A film szerint a kommunistákat 1941-ben kimentették a jilavai börtönből a vasgárdisták vérengzése elől. Csakhogy mindez nem igaz. A kommunisták a börtönben maradtak, és jóllehet a vasgárdisták 64 bebörtönzött tisztet, volt magas rangú tisztségviselőt öltek meg, a kommunistákkal nem foglalkoztak. A korabeli kommunista párt jelentéktelen erő volt akkor is, akárcsak 1944-ben.
A film Nicolae Ceauşescu hírhedtté vált 1971. júliusi téziseinek jegyében született meg: a 17 pontból álló „pártfőtitkári kezdeményezés" az Intézkedési javaslatok a politikai- ideológiai, a párttagok, valamennyi dolgozó marxista-leninista szellemben történő nevelése érdekében címet viselte, amolyan „kínai kulturális forradalom" megvalósítását javasolva. Sergiu Nicolaescu az időtájt a filmművészek pártszervezetének titkára volt. A téziseket követő ülés alkalmával arról biztosította a pártfőtitkárt, hogy a filmművészek a legteljesebb módon megértették az előttük álló feladatokat.
Az 1978-ban forgatott Megtorlás című filmjében a kommunista történetírásnak azt a tételét próbálja illusztrálni, hogy a vasgárdisták és az Antonescu-rendszer utcai harcáért a vasgárdisták voltak a felelősek. A filmben ugyanis egyik vezérük gyilkolta meg a Helmut Döring német őrnagyot, ami miatt kezdetét vették a harcok. A valóságban azonban köztudott, hogy a gyilkos egy görög eredetű angol titkosszolgálati ügynök, Sarantopoulos volt. Ő azonban a filmben csak egyszerű utcai csavargóként jelenik meg, akit a vasgárdisták megpróbáltak bűnbaknak megtenni a merénylet kapcsán.
Sergiu Nicolaescu felismerte, hogy Romániában nagy keletje van az akciófilmeknek. Román lapok idézik a Securitate volt tábornokát, Aurel Rogojant, aki szerint a rendező – nyilván, nem csak a tézisek illusztrálása miatt, de saját sikere érdekében is – megegyezett a Belügyminisztériummal abban, hogy komisszárja vitéz tetteiben egyben népszerűsíti majd a román rendőrséget is.
Sergiu Nicolaescu kiválóan tudott helyezkedni is. Fiatal rendezőként, amikor Nicolae Ceauşescu 1966-ban utasítást adott a művészeknek arra, hogy alkotásaikban a román nép bátorságát népszerűsítsék a történelmi hősökön keresztül, nyomban leforgatta A dákok című filmjét. E filmnek nagy szerepe van abban, hogy 1968-ban meghívták a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága Ideológiai Bizottságának ülésére, ahol rögtön Ceauşescu után kapott szót.
Nem lett Mihai
Sergiu Nicolaescu nem csak rendezőként, de színészként is sikerre vágyott. Egyebek között Mihai Viteazul szerepét kívánta eljátszani. Ebben éppen egyik forgatókönyv-írója, Titus Popovici akadályozta meg, aki a Központi Bizottság ideológiáért és kultúráért felelős titkárához, Dumitru Popescuhoz fordult azért, hogy Sergiu Nicolaescut megakadályozza tervében. Titus Popovici szerint Sergiu Nicolaescunak nem voltak meg a színészi adottságai egy ilyen szerep eljátszásához. Annyit elért, hogy a központi bizottsági titkár meghallgatta a szerepre kiírt többi jelöltet is – és végül Amza Pellea mellett döntött.
Sergiu Nicolaescu azzal fenyegetőzött, hogy Ion Gheorghe Maurer miniszterelnökhöz fordul, akivel – mint híreszelte – unokatestvér. Dumitru Popescu azonban megelőzte őt, javaslatával közvetlenül Nicolae Ceauseşcuhoz fordult, aki rábólintott Amza Pelleára.
Dumitru Popescu persze azért is igazat adott Titus Popovici-nak, mert jól tudta, forgatókönyv-írókra szüksége van: egy-egy forgatókönyv elfogadása ugyanis rendkívül lassan haladt, több mint 40 ember kezén ment át, ameddig végül is a rendezőhöz jutott.
Ceauşescu szavaival
A középkorral foglalkozó román történész, Mariu Diaconescu a Histora című folyóiratban kitér Sergiu Nicolaescu filmjeinek történelemhamisítására. A Mircea című film kapcsán megjegyzi: Mircea cel Bâtran korántsem nyerte meg a csatát Bajaziddal szemben, mi több, csaknem két évig Erdélyben kényszerült maradni, 1395-ben pedig Brassóban hűséget esküdött Luxemburgi Zsigmond magyar királynak. Magyar segítséggel többször is megpróbált ismét trónra lépni, de a törökök minden kísérletét meghiúsították. „Hazafinak lenni nem jelenti az is, hogy hazugnak kell lennünk: A hazafiságot nem hazugságokban mérik" – vonta le következtetését cikke végén a történész.
Persze Romániában más filmrendezők is enyhén szólva könnyedén bántak a történelmi valósággal A Pintye Vitéz című filmben Mircea Moldovan rendező Pintyét a Habsburg-elnyomás ellen harcoló román hősként állítja be. Marius Diaconescu szerint azonban „Pintye vitéz" egyszerű útonálló volt, akit éppen a Habsburgok támogattak a románság magyarok elleni harcában.
Sergiu Nicolaescu azonban mondhatni mindannyiukon túltett. Így például Mircea című filmjében Mircea cel Batran (avagy a filmben: Mare) a román nép hősiességéről Nicolae Ceausescu egyik pártkongresszusi mondatával áradozik.
Maszol.ro,

A rendőrség vizsgál egy gyergyószentmiklósi Wass Albert-megemlékezést
A székelyföldi Gyergyószentmiklóson a rendőrség vizsgálja a Wass Albert születésének 105. évfordulója alkalmából tartott január 8-i megemlékezés szervezőit és előadóit.
A Székelyhon portál vasárnapi közlése szerint az elmúlt napokban a rendőrök két illetékest kérdeztek arról, hogy ki volt a rendezvény ötletadója, szervezője, finanszírozója. A rendezvény előadóját hétfőre idézték be a rendőrségre.
A január 8-án tartott megemlékezésen a résztvevők megtekintették a Duna Televízió által készített Wass Albert-portréfilmet, meghallgatták az Üzenet haza című Wass Albert-verset, és Selyem Antónia irodalomtanár előadását az íróról.
Kisné Portik Irén, a rendezvény egyik szervezője a Székelyhont arról tájékoztatta, hogy a rendőröknek is elmondta, a rendezvényen kizárólag Wass Albert írói munkássága került szóba. Selyem Antónia, a rendezvény másik szervezője nyomatékosította, Wass Albert regényeit Romániában adták ki, azok megvásárolhatók a romániai könyvesboltokban. „Nem értem, mi a gond, ha megemlékezünk a szerzőről” – tette fel a kérdést.
Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőrkapitányság szóvivője a Székelyhont arról tájékoztatta, kivizsgálásnak sem nevezné a rendőrség érdeklődését, csupán az esemény törvényességének az ellenőrzése zajlik.
Az erdélyi arisztokrata családból származó Wass Albertet azzal vádolták meg a korabeli román hatóságok, hogy 1940-ben, a magyar hadsereg Észak-Erdélybe történő bevonulásakor parancsot adott több ember kivégzésére. 1946-ban háborús bűnök elkövetése miatt egy kolozsvári népbíróság távollétében halálra ítélte. Romániában 2002-ben kormányrendeletben tiltották be a háborús bűnösök kultuszát. A jogszabály értelmében három erdélyi településen távolították el talapzatáról az író szobrát.
MTI
Erdély.ma,

Rendőrségi „érdeklődés” a Wass Albert-emlékest miatt
A Wass Albert születésének 105. évfordulójára szervezett gyergyószentmiklósi megemlékezést követően rendőrök tettek fel kérdéseket a rendezvényszervezőknek. A rendőrségi sajtószóvivő szerint az esemény törvényességének vizsgálata van folyamatban.
A Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ, a Rákóczi Szövetség és az Ethnographia Gyergyóiensis Alapítvány szervezésében január 8-án tartottak Wass Albert-emlékestet a művelődési ház Karancsi Sándor-termében. Az eseményt követő napokban több személyt is megkerestek a rendőrök. „Megkerestek otthonomban a rendőrség képviselői, arról érdeklődtek, ki volt a Wass Albert-emlékest ötletadója, szervezője. Mondtam, városi kulturális felügyelőként fontosnak tartom, hogy a szellemi nagyjainkra legalább kerek évfordulóikon megemlékezzünk, akinek szobra van a város területén, annál koszorúzzunk. Tudomásom van arról, hogy a román állam háborús bűnösként tartja számon Wass Albertet, de mi az íróra emlékeztünk, a Duna Tévé által készített portréfilmet tekintettük meg, az Üzenet haza című verset hallgattuk meg, és felkérésemre Selyem Antónia beszélt Wass Albertről, az íróról. Kérdésükre azt is közöltem, hogy állam- és románellenességről, Erdély leszakításáról szó nem esett a rendezvényen” - nyilatkozta Kisné Portik Irén kulturális felügyelő, az Ethnographia Gyergyóiensis Alapítvány vezetője. Hozzátette: eszébe nem jutott volna, hogy Wass Albertre tilos emlékezni, korábban könyvtárigazgatóként sem kapott semmi olyan utasítást, hogy a Wass-kötetek index alatt lennének. Szintén rendőrök keresték fel munkahelyén Czegő Csongort, a művelődési ház gondnokságát ellátó Figura Stúdió Színház igazgatóját. „Mint a rendezvénynek helyet adó művelődési ház gondnokát kérdeztek meg arról, hogyan és milyen körülmények között jöhetett létre ez a rendezvény, ki szervezte és ki engedélyezte azt, valamint arról is érdeklődtek, ki biztosította a rendezvény anyagi fedezetét. Amit elmondtam, egy író születésének évfordulóját ünnepelték a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ és két civil szervezet által létrehozott rendezvény keretében” – tájékoztatott az igazgató. Hozzátette, nincs tudomása arról, hogy létezne olyan tiltólista, mely szabályozná, hogy Romániában mely alkotókról, festőkről, írókról szabad és kiről tilos megemlékezni. Elmondása szerint a rendőrség képviselői először szóban érdeklődtek, majd péntek délelőttre a rendőrségre invitálták, ahol nyilatkozatot kellett tennie. Itt értesült arról is – mint elmondta –, hogy a gyergyószentmiklósi ügyészség által hivatalból indított eljárásról van szó. Selyem Antónia is kérdésekre kell feleljen, őt hétfőn 10 órára hívták a rendőrségre. A megemlékezés társszervezője, a gyergyószentmiklósi Rákóczi Szövetség vezetője értetlenül áll a megkeresés előtt. „A Wass-könyveket árulják a könyvesboltokban, itt adták ki az országban, mi itt vásároltuk meg. Nem értem, mi a gond, ha megemlékezünk a szerzőről.” A rendőrségi kikérdezések okáról, céljáról Filip Gheorghe rendőrségi sajtószóvivőt is megkérdeztük. „Az esemény törvényességének ellenőrzése zajlik, ez van a kérdésfeltevések mögött. Ez egy szokványos eljárás, ellenőrzés, mert még kivizsgálásnak sem nevezném, gyakran kerül rá sor, ha egy esemény kapcsán észrevételezés érkezik hozzánk, vagy mi észrevételezünk olyasmit, mely felveti a törvényesség kérdését. Az ellenőrzés folyamatban van, amennyiben törvénysértésre derül fény, azt nyilvánosságra fogjuk hozni” - összegzett a szóvivő.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro,

Szilágysági rendőrterror: ittasan, ok nélkül bántalmazott egy magyar férfit az őrsparancsnok
Minden ok nélkül megvertek egy magyar fiatalembert a szamosudvarhelyi rendőrőrsön. A szóban forgó Szőcs Zoltán vállalkozó szerint a Szilágy megyei település rendőrőrsének parancsnoka ittas állapotban bántalmazta, és többször „lebozgorozta”. A Zsibó városától nyolc kilométerre fekvő községben január 9-én történt incidensről a sértett számolt be a Krónikának, jelezve, hogy a napokban feljelentést készül tenni az ügyben a megyei törvényszéken. A megyei rendőr-főkapitányság viszont azt állítja, hogy a szamosudvarhelyi rendőrök törvényesen bilincselték meg, majd állították elő a személyi okmányai felmutatását megtagadó férfit.
Több órán keresztül tartottak bilincsbe verve és bántalmaztak egy 25 éves, szilágysági férfit a szamosudvarhelyi rendőrőrs munkatársai. A Zsibó városától nyolc kilométerre fekvő községben január 9-én történt incidensről a sértett számolt be a Krónikának, jelezve, hogy a napokban feljelentést készül tenni az ügyben a megyei törvényszéken. A többek között műtrágya (ammónium-nitrát) forgalmazására szakosodott céget működtető Szőcs Zoltán a múlt hét szerdán zsákokba ömlesztett árut szállított megrendelőinek, amikor gépkocsijával félrehúzott Szamosudvarhely főutcáján, mivel megcsörrent a mobiltelefonja, és nem akart vezetés közben beszélni. A fiatalember elmondása szerint ekkor megjelent a községi rendőrőrs egyik munkatársa, áttanulmányozta a jármű és az áru okmányait, majd miután mindent rendben talált, ráripakodott, hogy többet meg ne lássa, ne kereskedjen többet műtrágyával a környéken.
„Bár utólag letagadta, a rendőr le is fényképezte a papírjaimat, azzal továbbállt. Én betértem egy ábécébe ásványvízért, és amikor visszafelé tartottam az autóhoz, már a şef de post (a helyi rendőrőrs parancsnoka – szerk. megj.) jött elébem, és követelte ő is az okmányokat” – idézte fel lapunknak a történteket a Szilágynagyfalu tőszomszédságában fekvő Bürgezden élő Szőcs Zoltán.
„Magyarországon képzeled magad?”
Ekkor kezdődött a vállalkozó kálváriája. Hiába próbálta elmagyarázni a szamosudvarhelyi rendőrparancsnoknak, hogy beosztottja néhány perccel korábban már tüzetesen átnézte a papírjait, és hogy abban a pillanatban épp gyalogol, nem autóval közlekedik, Costel Zaharia ellentmondást nem tűrő hangon követelte tőle a dokumentumokat. „Nem bízom a kollégámban, mutasd a jogosítványodat és az áru papírjait. Rád rakom a bilincset, te! Hát hol képzeled magad, Magyarországon?!” – kiabálta a közeg Szőcsnek. A férfi felhívta a rendőr figyelmét, hogy nincs előírásszerűen felöltözve (rendőregyenruhája hiányos volt, fején nem volt tányérsapka), továbbá bűzlik az alkoholtól.
Emiatt nincs joga eljárni vele szemben, ő pedig nem köteles alávetnie magát az utasításainak, annál is inkább, mivel a rendőr nem volt hajlandó igazolni magát. „Török vagy, hogy nem érted? Mutasd a papírjaidat! Én ismerem a jogaimat, de úgy látom, te nem vagy tisztában a kötelezettségeddel. Hát mit képzelsz, mi történik itt, találkozott a tolvaj a hülyével?” – érkezett Costel Zaharia replikája. És hogy mindez valóban így hangzott el, azt hangfelvétel bizonyítja, Szőcs Zoltán ugyanis az incidens során mobiltelefonján rögzítette az elhangzottak egy részét.
Az utcai szóváltást rövid időn belül dulakodás követte, a hangfelvétel tanúsága szerint Szőcs Zoltán kétségbeesetten ordít az elszenvedett ütlegelések miatt, a szemtanúk közül azonban senki nem reagál a segélykiáltásaira. A két rendőr megbilincselte, majd a szolgálati autóba tuszkolta a fiatalembert. Szőcsöt négy órán keresztül tartották fogva a szamosudvarhelyi rendőrőrsön. „Bilincsben tartottak, a parancsnok többször megütött. Amikor vécére akartam menni, azt válaszolta, csak akkor mehetek, ha magyarul kérezkedem, különben csináljam össze magam” – emlékezett vissza a Krónikának az amúgy románul hiányosan beszélő Szőcs Zoltán.
Csak hosszas követelése nyomán telefonálhatott, így a helyszínre sietett az édesanyja és egy szintén vállalkozó barátja, majd a szamosudvarhelyi rendőrök szilágynagyfalusi kollégájuknál is érdeklődtek a férfi kiléte felől. Sőt Szőcs addig erősködött, amíg a 112-es segélyhívó számon keresztül riasztott zsibói rendőrök alkoholtesztet végeztettek Costel Zahariával. Az ügy pikantériája egyébként, hogy a Szőcs által készített hangfelvétel tanúsága szerint a rendőrparancsnok korábban elismeri, hogy megivott két pohár bort – ennek ellenére a rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint az alkoholteszt eredménye szerint Zaharia nem fogyasztott szeszes italt.
Szemet szúr a műtrágyabiznisz?
A bürgezdi vállalkozó másnap jelentkezett a törvényszéki orvosnál, aki megállapította, hogy a testére mért ütések nyomán egy-két napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Szőcs Zoltán csak az incidens utáni napokban értesült arról, hogy személyi okmányai felmutatásának megtagadása miatt 500 lejes pénzbírsággal sújtotta a szamosudvarhelyi rendőrség. Amely azonban a férfi kereskedelmi tevékenysége, az általa szállított és forgalmazott műtrágya esetében már árnyékra vetődött, holott az őrsparancsnok adott pillanatban azzal is meggyanúsította, hogy lopta az árut. Costel Zaharia altiszttel lapunknak nem sikerült felvennie a kapcsolatot.
Tincuţa Dumuţa őrnagy, a Szilágy megyei rendőr-főkapitányság szóvivője a Krónikának elmondta, Szőcs Zoltánnal szemben szamosudvarhelyi kollégái a törvényes előírásoknak megfelelően jártak el: mivel az őrsparancsnoknak már nem igazolta magát, és agresszíven viselkedett, a rendőröknek jogukban állt megbilincselni és előállítani. Felvetésünkre, miszerint a sértettet nem vezetés, hanem gyaloglás közben szólította le a rendőr, továbbá hangfelvétel bizonyítja, hogy Szőcs át akarta adni az iratait, a szóvivő megjegyezte: szerinte nincs rá bizonyíték, hogy a felvételeken valóban az érintettek beszélnek. Úgy véli ugyanis, hogy a hangfelvételek könnyen manipulálhatók.
„Egyébként is furcsa, hogy a férfinak volt gondja működésbe léptetni telefonja felvevőjét” – jegyezte meg Tincuţa Dumuţa. Hozzátette, a zsibói rendőrök által Costel Zaharián elvégzett alkoholteszt negatív lett, majd megjegyzésünkre, miszerint az őrsparancsnok elismerte, hogy fogyasztott alkoholt, a szóvivő úgy válaszolt: „de nem mondta, hogy mikor ivott”...
Szőcs Zoltán nem hajlandó fátylat borítani a történtekre, és még a napokban feljelentést tesz a törvényszéken bántalmazásáért. Elmondása szerint mindeddig azért nem tette meg, mert az incidens után néhány napig Magyarországon tartózkodott, majd túlságosan lefoglalta vállalkozása irányítása. „A történtek óta a rendőrök vadásznak a kamionjaimra, úton-útfélen ellenőrzik őket, a vevőimet zaklatják, hogy mutassák meg, adtam-e nekik számlát. Ez tűrhetetlen” – méltatlankodott lapunknak a szilágysági vállalkozó. Szőcs különben azt gyanítja, hogy a magyarokkal szemben táplált ellenszenven kívül a szamosudvarhelyi rendőrök gazdasági érdekek miatt akarták megleckéztetni. Úgy tudja, hogy az őrsparancsnok egyik közeli ismerőse ugyancsak műtrágya-kereskedéssel foglalkozik, a konkurenciát pedig zavarja, hogy Szőcs olcsóbban kínált portékája iránt nagyobb az igény.
(Csíkban a vasúti főrendőr hőzöngött
A szamosudvarhelyihez hasonló rendőri túlkapás történt nemrég Csíkszeredában is. A Csíki Hírlap szerdai számából értesülünk arról, hogy szintén január 9-én a megyeszékhely pályaudvarának várótermében a vasúti rendőrség parancsnoka minden ok nélkül rátámadt egy gyergyóditrói házaspárra. A sértettek beszámolója szerint a civil ruhás, ittas állapotban lévő rendőr felszólította őket, hogy azonnal hagyják el a várótermet, rángatta a nő kabátját, majd három egyenruhás beosztottjával visszatérve az őrsre vezették őket. M. Sándor szerint az incidens azzal zárult, hogy egyik beosztottja elterelte felettese figyelmét, a két másik rendőr pedig elengedte őket.
Miközben a lap információi szerint a vasúti rendőrség parancsnoka nem először inzultálja az utasokat, Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, a ditrói házaspárnak a városi kapitányságon tett panaszát továbbították az ügyészségre. Az említett mostani rendőri túlkapások rendkívül rossz fényt vetnek az állampolgárok védelmére és a közbiztonság megteremtésére hivatott hazai állami szervre. Különösen ebben az időszakban, amikor a román rendőrség kötelékeiben előzmény nélküli botrány robbant ki, miután kiderült, hogy számos megyében zaklatják a női alkalmazottakat, sőt néhány magas beosztású rendőrtiszt szexuális szolgáltatásokra kényszeríti női beosztottjait.)
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár),

Az új beiskolázási terv szerint
Ugyanannyi magyar osztály lesz, mint román
A megye beiskolázási tervéről beszélt az RMDSZ székházában, a dr. Kelemen Atillával és Peti Andrással közösen tartott szerdai sajtótájékoztatón Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes, kijelentve, hogy minden diák anyanyelvű oktatásban részesül a 2013/2014-es tanévben Maros megyében, ugyanis az új beiskolázási terv szerint minden iskolában az igényeknek megfelelő számú osztályt indítanak.
A tanfelügyelő szerint 1990-hez viszonyítva a gyerekek száma 36%-kal csökkent, a magyar tagozaton ez az arány 50%. Annak ellenére, hogy kevesebb a gyerek, az osztályok számát nem csökkentették. – Nagyon oda kell figyeljünk, hogy a Maros megyei iskolákat benépesítsük, és továbbra is fenn tudjuk tartani a magyar tagozatot, jelentette ki. Mint mondta, jelenleg Maros megyében és Marosvásárhelyen minden magyar ajkú gyermeknek biztosítanak oktatást anyanyelvén.
A líceumok és középiskolák esetében nagyon lecsökkent a gyermekek száma. Marosvásárhelyen, bár sok líceum van, a szülők sem tudják nagyon fizetni az ingázás vagy a bentlakás költségeit. Elmondta, hogy a szakminisztérium javaslatára a tanfelügyelőség próbálta rendezni az iskolák helyzetét, úgy, hogy az ipari líceumokat különítsék el az elméleti líceumoktól: az elméleti líceumokban csak elméleti osztályok működjenek, az ipari líceumokban kizárólag szakoktatást tartsanak. A magyar oktatás szempontjából előnyösnek nevezte ezt a megoldást, mert ezáltal a vegyes iskolákban kiegyensúlyozott osztályszámot tudtak létrehozni. (pl. a pedagógiai líceumban három román és három magyar osztály működik, a Gheorghe Sincaiban is három magyar, három román osztály van, ugyanígy a Traian Vuiában vagy az Elektromarosban).
A magyar osztályok száma Marosvásárhelyen nem csökkent, sőt egy osztállyal több van a tavalyhoz viszonyítva. A sportiskolában indul egy új magyar osztály.
Hisztériakeltés
Hisztériakeltésnek nevezte azt a hírt, hogy csökkentették volna az informatikaosztályokat. – Nem csökkentettük, az informatikaosztályok száma megmaradt, csak átrendeztük, mivel az informatika elméleti tantárgy, próbáltuk más, akkreditált iskolába helyezni, ahol van magyar ajkú tanárunk. Az Elektromarosban, ahol eddig működött ez az osztály, egy új szakot, turisztikát indítunk, amelyet nagyon sokan igényeltek, szülők és gyerekek egyaránt. Úgy, hogy a magyar osztályok száma nem csökkent, ugyanannyi magyar osztály fog működni, mint a román tagozaton, nyilatkozta Illés Ildikó.
A tanfelügyelő szerint az idei tanévben 5096 diák (1568 magyar, 3444 román, 84 német anyanyelvű) végzi a nyolcadik osztályt Maros megyében. Az egészségügyi líceumban csak elméleti osztályok vannak, ezért nem látták indokoltnak, hogy ott magyar osztályt indítsanak, válaszolta újságírói kérdésre. – Az volt az elképzelésünk, hogy próbáljuk a magyar osztályokat csoportosítani, hogy sehol ne legyünk kisebbségben, és egyenlő esélyt biztosítsunk a magyar gyerekek számára. Ezért minden kétnyelvű iskolában ugyanannyi magyar osztály működik majd, ahány román.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),

Néhány megjegyzés a román–magyar feszültségekről
A székelyzászló-ügy keltette feszültségekből valamennyi politikus hasznot húz Budapesttől Bukarestig felháborodott, frusztrált, a diverzió csapdájába esett, manipulált tömegeket hagyva maguk mögött. Elsősorban Orbán Viktor Fidesze nyer, hála a bukaresti politikusoknak és tévécsatornáknak, amelyek mintha ingyen nekik kampányolnának. A Németh Zsolt államtitkár által tett felelőtlen kijelentések, amelyekre Magyarország bukaresti nagykövete is ráerősített, lángba borították a román politika és média színterét. Erre is számítottak. A románok nagy szolgálatot tesznek azzal, hogy megnyilvánulásaikkal radikálizálják a Hargita és Kovászna megyei magyarokat, a Fidesz malmára hajtva a vizet, amely elkezdte a választási kampányt a határon túli magyarok szavazatáért.
A Szociálliberális Szövetség (USL) is sokat nyer, mivel sikerült elterelni a figyelmet egy ország életének egyik legfontosabbnak számító témájáról, a költségvetésről e mostani álprobléma felelőtlen kezelésével. Amikor a magyar politikusok szorult helyzetbe kerülnek – és a Fidesznek érdeke, hogy maga is efféle felfújt nacionalista témákkal terelje el a figyelmet Magyarország gazdasági nehézségeiről –, a régi trükköt veszi elő. Átdobják a területi autonómia témáját a román határon, bízva az együgyű politikusok pavlovi reakciójában és a könnyen felhergelhető médiában.
Valahányszor politikusaink különböző botrányokat akarnak eltussolni, a magyarokra támadnak, mivel tudatában vannak annak, hogy az így kipattant cirkusz minden mást elfed. Az egészben az az érthetetlen, hogy sem a magyarok, sem a románok nem unták még meg ezt a buta játékot. Valószínű, hogy a nacionalizmus a szexuális ösztönhöz hasonlóan működik: izgalmi állapotban az ész eltűnik. A Budapesten és Bukarestben elkezdett tűzijáték nemcsak hogy elvonja a nép figyelmét a valós problémákról, hanem felforrósítja az agyakat és képes akár hosszú távra is elhomályosítani az értelmet.
Nagyon jól jön a Kovásznán állítólag törvénytelenül kifüggesztett székelyzászló-ügy az utóbbi hetek egyik főszereplőjének, Dan Voiculescunak is, aki így megúszta a bűnvádi dossziéja miatti magyarázkodást, az igazságszolgáltatással szembeni szégyenteljes megfutamodásának indoklását. Szenátusbeli lemondása azzal hozható összefüggésbe, hogy a brüsszeli jelentés névszerint is említi az Intact médiabirodalmat, amely a nyilvánosságot egyes politikusok meghurcolására használja. A legnagyobb nyereség viszont a magyar közösség befeketítéséből származik, amelynek jelentős belpolitikai hatása lesz. Ezek után Victor Ponta már nem tudja azzal zsarolni a liberálisokat, hogy kizárja őket a kormányzásból és az RMDSZ-szel hoz létre kormányzó többséget. A közvélemény szemében a romániai magyarság „démonizálása” egy időre megakadályozza az RMDSZ kormányzati szerepvállalását.
Bár ezzel Victor Ponta elvesztette az egyik fontos ütőkártyáját, még számára is nyereséges a Budapesttel folytatott diplomáciai háború. Autoriter kormányfőként tetszeleghet, aki éberen őrködik az ország határai fölött. így kevésbé tűnik annak a köpönyegforgató kormányfőnek, aki a túlélés kedvéért itthon teszi a szépet a liberálisok és Dan Voiculescu előtt, gyalázza az Európai Bizottságot, ahogy viszont Brüsszelbe ér, pont az ellenkezőjét képviseli. Kész tudathasadás.
Az EU-ellenes nacionalisták is teljes mértékben kihasználják ezt a botrányt, hogy még egy ütést mérjenek Brüsszelre és Traian Băsescura. Az egyik vitaműsorban már az is elhangzott, hogy az európai bürokraták összejátszanak a magyarokkal, azért nem lép közbe Brüsszel. Az EU-t azzal vádolták, hogy kettős mércével mér, mert most nem lép közbe tüstént, hogy megfékezze ezt a mesterségesen generált konfliktust, úgy ahogy például a nyáron a román belpolitikai válság elmérgesedésekor. Nyilvánvaló, hogy a két pillanat között nagy a különbség: tavaly jogosan beszéltünk a jogállamiság megsértéséről, most viszont az ország területi integritásának veszélye csak néhány forrófejűnek a képzeletében él. Traian Băsescu sem menekül: állítólag az autonómiával voltaképpen kiegyenlíti a népszavazáskori számlát Orbán Viktorral szemben, amikor a magyar kormányfő azt kérte az erdélyi magyaroktól, ne vegyenek részt az államfő menesztésére kiírt referendumon, így mentve meg őt a küszöbön álló lemondatástól.
Ezek lennének a politikai megjegyzéseim az ügy kapcsán. Most viszont vessünk egy pillantást a dolog lényegére. Kinek van igaza, a románoknak vagy a magyaroknak? Ki sérti meg törvényt? Hol kezdődött ez az őrület?
Először is a székely zászló kifüggesztése a román mellett teljesen törvényes. Ezt már több romániai bíróság is elismerte. Ez nagyon fontos részlet: az, aki most a székely zászló kifüggesztésének problémáját kipattintotta, ebben az esetben egy román volt. Nem a magyarok feszítették túl a húrt, hanem a románok. A volt kovásznai prefektus, akit leváltottak tisztségéből, a törvényszéken támadta meg a megyei tanács azon határozatát, amelyben jóváhagyták a székely zászló kitűzését. Így jött létre ez a jogi vita, ez a kiprovokált konfliktus, amelynek törvényes jogi lezárása 2012 novemberében megtörtént. Magától értetődő megoldás különben. Sorin Oprescu főpolgármesternek joga van kitenni Bukarest zászlóját fontos eseményekkor. A vörös kutyák felhúzzák a Dinamó zászlóját minden mérkőzéskor. Az egymilliós lélekszámot meghaladó romániai magyar közösségnek miért ne engednék meg, hogy saját szimbólumait használja, ameddig a hivatalos szimbólumokat tiszteletben tartja?
Választ keresve ezekre a kérdésekre, érdekes részletre bukkanunk. Kik is azok, akik elvitatják a magyarok azon jogát, hogy a román zászló mellett kifüggesszék a székelyt is? A volt kovásznai prefektus, Codrin Munteanu, aki a magyarok minden identitáskereső gesztusáért a törvényszékhez fordult (iskolanévadástól kezdve a zászló kifüggesztéséig). Munteanu a Konzervatív párt (PC) tagja, aki anyagilag is támogatja a Románok Polgári Fórumát. Márpedig Dan Voiculescu pártja igenis túlnőtt Vadim Tudor Nagy-Romániáján, ami a nacionalizmust, Európa- és Amerika-ellenességet illeti. Következtetésképpen nem véletlen, hogy az Antena 3 és Dan Voiculescu melegen tartja ezt az egyik saját emberük által generált konfliktust. Hála Istennek, a Ponta-kormány múlt héten leváltotta tisztségéből Codrin Munteanut.
A médiában újra életre keltek az 1990-es évek „trikolór-kísértetei”. Gheorghe Funar egyik tévéstúdióból a másikba megy, hogy egy új bécsi diktátum rémét vetítse elő, amely szétdarabolja az országot. A volt Nagy-Románia párti Lucian Bolcaş pedig újra az „irredenta” magyarokkal folytathat harcot, mint a régi szép időkben, amikor Vadim Tudorral együtt ették őket. Titus Corlăţean külügyminisztert is gyakran hívják a „válság- és ideggóc” Antena 3-hoz, ahol felelőtlenül beszélnek a nemzetbiztonságra leselkedő veszélyről, bűnvádi dossziékról, a Kovászna Megyei Tanács elnökének kivizsgálásáról és lemondatásáról. Monica Tatoiu hisztériarohamai különleges színt adnak a Romania TV adásainak, ahol bejelentette: habár magyar és szerb vér csörgedezik ereiben, kénytelen határozottan állást foglalni, mivel „ezek mindenhova betörnek”.
Elég! A nemzetféltő hazafiság az utóbbi években tapasztaltnál is sokkal nagyobb hangerőre kapcsolt. A romániai tévékben mintha polgárháborút közvetítének, az újságírók és kommentátorok mintha a végső harcokat vívó román–magyar háborúról tudósítanának.
A magyaroknak is megvan a maguk tévedése, amikor az identitásukat őrző egyszerű székely zászlónak nagyobb jelentőséget tulajdonítanak, mint amennyi valójában van. Amikor a radikális nézeteket valló magyarok választóik orra előtt lebegtetik a székely zászlót, ehhez szeparatista eszméket is társítanak, Nagy-Magyarország képét, és nem arra szorítkoznak, hogy a székely zászlót egy helyi közösség jelképének tekintsék és így használják.
Az RMDSZ vezetőinek reakciója sem volt a legsikeresebb ebben a bolondulásban. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök mintha Orbán radikálisaival igyekezett volna lépést tartani, amikor a „nemzetállam” szókapcsolat kihagyását kérte a következő Alkotmányból. A téma felvetése abszolút legitim, Kelemen Hunor érvei helyesek ugyan, de a pillanatot rosszul választotta meg, és csak olajat öntött a tűzre.
És hogy mi az eredménye mindennek? Termőréteg helyett egy újabb réteg hamu a román–magyar kapcsolatok felett. Egyes racionálisabb hangok úgy vélik: a kellemetlen incidens nyomán keltett feszültségek nem fognak egyhamar elcsitulni az amúgy is frusztrált magyar közösségben, amelyben egyre erősebb az elszigetelődési komplexus; erősebb, mint akkor, amikor – jól-rosszul – az RMDSZ kormánypártként képviselte a romániai magyarság érdekeit. Ezen vélemények szerint a Székelyföld autonómiája kapcsán Bukarest és Budapest között kirobbanó botrány ugyanakkor lerombolja azt a mítoszt, miszerint Románia jó példa, ami a kisebbségi jogok tiszteletben tartását illeti.
Az Alkotmány legutóbbi módosítása óta tíz év telt el, de ennyi idő sem volt elég arra, hogy Romániában elfogadják a kisebbségi törvényt, az anyanyelvnek a közigazgatásban való használata kaotikus, a regionalizálási projektet pedig második Trianonként emlegetik, amennyiben a magyar kisebbséget egy olyan közigazgatási egység határai közé szorítanák, amelynek megrajzolásakor nem veszik figyelembe a történelmi valóságot, a román prefektusok pedig nem a kormány képviselőiként, hanem nagykövetként viselkednek Hargita és Kovászna megyében.
Ami pedig a magyarokat illeti, úgy tűnik, elfelejtik, hogy Románia legszegényebb megyéiben élnek. Fel kellene tenniük néhány kérdést maguknak: bár a román többség nem teljesítette a magyarság összes elvárását, nem adta meg a kért jogokat, miért élnek rosszabbul a székelyföldi magyarok, mint azok, akik olyan megyékben laknak, ahol a románság többségben van, és a megyei vagy a városvezetők románok? Hogyan lehetséges, hogy a magyar politikai elit pont olyan korrupt, mint a román? Hogyan lehetséges, hogy annyira rosszak a székelyföldi utak, és oly mértékű ott a szegénység, bár a székelyföldi megyék nagyon gazdagok természeti kincsekben? Polgármestereik, megyei tanácselnökeik, a helyi közigazgatások mit tettek a romániai magyarokért huszárkarneválok szervezésén, Avram Iancu-bábuk felakasztásán, zászlólengetésen és 1848-as jelképek felemlegetésén kívül?
DAN TAPALAGĂ
(Forrás: Hotnew.ro)
Szabadság (Kolozsvár),

Volt felesége lépett Benedek helyére
Beváltotta hétvégi fenyegetőzését Eugen Nicolaescu egészségügyi miniszter, aki tegnap délelőtt leváltotta a Maros Megyei Sürgősségi Kórház onkológiai programjának vezetői tisztségéből Benedek Istvánt. Helyébe ennek volt feleségét, Benedek Lázár Erzsébetet nevezte ki.
Mint arról beszámoltunk, a tárcavezető szerint az ismert orvos nem végezte megfelelően a tevékenységét. Nicolaescu azt vetette a hematológus szemére, hogy az elmulasztotta jelezni, hogy az egészségügyi intézmény nem rendelkezik a kezelések megfelelő lebonyolításához szükséges, kulcsfontosságú gyógyszerekkel. A liberális párti minisztert arról tájékoztatták alattvalói, hogy a marosvásárhelyi kórház nem rendelt bizonyos hiányzó gyógyszereket az Unifarm Országos Gyógyszervállalattól, és állítólag már arra is volt példa, hogy az egészségügyi egység patikájában bizonyos gyógyszerek lejártak, mert senki nem nyújtott be kérést ezek felhasználására. Ezzel szemben Benedek István, a Hematológiai és Gerincvelo-átültetési Központ vezetője úgy nyilatkozott, noha a kormány jelentős összeggel támogatta a fontos gyógyszerek beszerzését, jelenleg hét-nyolc, a leukémia kezelése és a veloátültetés során használt gyógyszer hiányzik.
Eugen Nicolaescu továbbá elmondta, a minisztérium azért is döntött Benedeknek a gerincvelő-átültetési program koordinátori tisztségébol való eltávolításáról, mert az orvos félretájékoztatta a közvéleményt, és nem viselkedett felelős vezetoként. A leváltásáról kérdezett orvos tegnap lapunknak elmondta: „nem kevés pluszpénzzel, de hatalmas felelőséggel járó tisztséget, hanem a betegeit sajnálja”. „Én most is azt mondom, amit eddig: nagyon sok citosztatikum hiányzik a romániai kórházakból. És amint egy citosztatikumot nem lehet aszpirinnel helyettesíteni, egy másik citosztatikummal sem pótolható” – szögezte le. Kérdésünkre, hogy a marosvásárhelyi RMDSZ nemrég elmozdított elnökeként lát-e összefüggést pártbeli kegyvesztése és Nicolaescu döntése között, Benedek István úgy fogalmazott: „szeretné elhinni, hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz”.
Mint ismeretes, egy héttel korábban Ciprian Dobre, a Maros megyei önkormányzat liberális elnöke Vass Leventét váltotta le a Maros Megyei Klinikai Kórház, illetve a dicsőszentmártoni Gheorghe Marinescu Kórház igazgatótanácsából. A Maros megyei RMDSZ-ben mind Benedeket, mind Vasst a belső ellenzék vezéregyéniségeiként tartják számon.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),

Így nyírták ki a magyar autonómiát Romániában
Negyvenöt évvel ezelőtt, 1968 februárjában tüntették el az akkor már csak névleg autonóm magyar terület utolsó maradványait Romániában. Az igazi csapásokat korábban, az 1956-os magyar forradalom után mérték a magyar nemzetépítés lehetőségét is magában rejtő Magyar Autonóm Tartományra.
"Befejeződött a román parlament ülése" - ez a semmitmondó cím jelent meg 1968. február 17-én a Népszabadságban. A rövid cikkből nem derül ki, mi történt: "A román nagy nemzetgyűlés (...) megvitatta, és törvényerőre emelte a közigazgatási-területi átszervezést." A hír szerint megyerendszert hoztak létre 1968. február 16-ai hatállyal.
A magyar pártlapból tehát nem lehetett megtudni, hogy a nagy nemzetgyűlés valójában véget vetett az "autonóm" magyar közigazgatási területek 16 éves hagyományának Romániában. Megszüntették ugyanis a Maros-Magyar Autonóm Tartományt. Ennek felbomlasztásából jött létre a mai Maros és Hargita megye, illetve ekkor, 1968-ban választották le Brassó tartományból Kovászna megyét Székelyföld déli harmadán.
Észak-Erdély többször is gazdát cserélt
A részben vagy többségében magyarlakta észak-erdélyi területek - és a Székelyföld is - a második világháború vége óta gondot okoztak a Szovjetuniónak. Miután 1944-ben a Vörös Hadsereg - szövetségben az épphogy átállt királyi Romániával - elfoglalta az 1940-44 között Magyarországhoz tartozó Észak-Erdélyt, rövid ideig román közigazgatás alatt állt a terület. Ám itt olyan vérengzéseket hajtott végre az önkéntes román rohamcsapatokból álló Maniu-gárda, hogy Vinogradov orosz vezérezredes szovjet katonai közigazgatást vezetett be 1944. november 14-én - írja R. Süle Andrea történész a Románia 1944-1990 című kötet társszerzőjeként.
Visinszkij szovjet külügyminiszter-helyettes 1945-ben megfenyegette a román királyt: az ország függetlenségét veszélyezteti, ha nem nevezi ki Petru Grozát kormányfőnek. Cserében Moszkva Észak-Erdély román közigazgatás alá helyezését is megpendítette. Ez meg is történt Groza kinevezése után, de Sztálin a nemzetiségi jogok biztosítását előírta.
Sztálin hozatta létre az autonóm területet
Groza valóban enyhébb politikát folytatott, ám a földosztásoknál a magyarokat súlyos sérelmek érték. A nemzetiségi érdekképviseletre elvben hivatott Magyar Népi Szövetség (MNSZ) működése a kommunista diktatúra erősödésével, 1947-től formálissá vált Romániában, írja R. Süle. Az 1948-as román alkotmány a kisebbségi kollektív jogokat tovább korlátozta. 1949-ben letartóztatták Márton Áron püspököt, mert az egyházi iskolák anyanyelvi oktatását védte, majd az MNSZ több vezetője és más prominens magyarok kerültek börtönbe. Sokan a Duna-delta haláltáboraiba jutottak, az MNSZ 1953-ban megszűnt.
Így a hagyományos értelemben vett magyar érdekképviselet lehetetlenné vált, de Sztálin 1952-ben Romániában is bevezette a szovjet nemzetiségi modellt, és autonóm tartományt kreált. Stefani Bottoni történész néhány éve könyvet írt Sztálin a székelyeknél címmel. Szerinte 1952-ben mind a magyar, mind a román kommunistákat meglepte a szovjet ötlet a székelyföldi magyar autonómiáról. A magyarok körében azért nem volt népszerű ez, mert politikájukat összerdélyi szinten akarták képviselni, a románok pedig Románia egységét féltették.
Nem igazi autonómia, inkább üvegház
Természetesen 1952-ben egyik fél sem mert ellenkezni Sztálinnal. Így Bottoni szerint ha nem is jött létre klasszikus értelemben vett autonómia a Magyar Autonóm Tartomány (MAT) székelyföldi területein, nagyjából a mai Maros megye magyarlakta területeit, továbbá a mai Kovászna és Hargita megyéket egyesítették ebben az "autonóm" közigazgatási egységben.
Az "autonóm" szó nem igazi önrendelkezést jelentett, hanem a kommunizmus "közelebb hozását" az adott nemzetiséghez. Így a beszolgáltatások, a represszió a sztálinista MAT-ban is megvalósult, de az "elnyomottak nyelvén", magyar kommunisták vezényletével. Bárdi Nándor kisebbségkutató szerint itt magyar nyelvi keretek között folyt a társadalom átalakítása, de a MAT-on kívüli Erdélyben a magyar nyelvhasználat leszűkült, elkezdődött a kulturális intézményrendszer leépülése, elrománosítása.
Bottoni "üvegháznak" minősíti a Magyar Autonóm Tartományt: az oktatási és kulturális intézmények, színházak, művelődési házak és néptánccsoportok kiemelkedő szerepet játszottak ugyanis az archaizált vagy folklorizált székely identitástudat megőrzésében. A MAT-ban nem a kommunista párt hivatalos ideológiája játszotta a legfontosabb szerepet, hanem az egalitárius, egyenlőségelvű társadalomkép és a magyar népi kultúra.
Fordulópont: 1956
Ebben a magyar nemzetépítés lehetőségét is magában rejtő folyamatban hozott döntő fordulatot az 1956-os magyar forradalom, amely az erdélyi fiatalokat is mozgósította. 1957. március 15. előestéjén magyar diákcsoportok rendszerellenes demonstrációkat szerveztek. Sepsiszentgyörgyön tíz diák gyászszalagos koszorút rakott a '48-as emlékműre. Szintén 1957. március 15-én a Petőfi-emlékműnél az EMISZ - az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségét 1956-ban Brassóban alapította néhány magyar középiskolás és munkás - demonstrált, a szervezet tevékenysége a Székelyföldre is kiterjedt.
Mindez kapóra jött a román hatóságoknak arra, hogy fellépjenek a magyar autonómia ellen. Bottoni rámutat arra, hogy e folyamatok összekapcsolódtak a csehszlovákiai hasonló intézkedésekkel és más kelet-európai homogenizáló törekvésekkel. Az események gyökere azonban keletebbre keresendő: Hruscsov ekkor látott neki újra a Szovjetunió oroszosításának.
Így aztán 1956 után kezdődik meg a MAT felszámolása (formailag előbb csak 1960-as átalakítása), illetve a MAT-on kívüli, kolozsvári magyar Bolyai Egyetem egy román intézménnyel való 1959-es egyesítése, a nemzetiségi nyelven való oktatás további visszaszorítása. Bottoni szerint 56 után a romániai magyar nemzetiségű kommunisták felügyelete alatt indult meg Székelyföld társadalmi betagolódása az egységes román kommunista államba. A román hatóságok ekkor átértelmezték a magyar kérdést: Erdély ismét politikai, sőt állambiztonsági üggyé vált (bár nemcsak magyarok ellen léptek fel ekkoriban).
Román kézben a MAT kulcspozíciói
A MAT kulcspozíciói fokozatosan románok kezébe kerültek 1956 után. A háttérben a "nemzeti homogenizációs program" állt. Bárdi Nándor szerint ekkor a szeparatizmus elleni küzdelem jegyében sor került a román és a magyar intézmények összevonására.
1957 januárjában Budapesten Varsói Szerződés-csúcstalálkozót rendeztek, amely fordulatot hozott: Magyarországon a Kádár-kormány elhatározta a megtorlást, Romániában pedig Alexandru Draghici állambiztonsági miniszter parancsot adott hírszerző akciókra. Az 1957. februári romániai parlamenti választásokat számos incidens kísérte Székelyföldön.
Ezután az 1957. február 23-ai zárt ülésen a román belügyminisztérium képviselői (az ekkor már a pártban második emberek számító Nicolae Ceausescu emberei) és a tartományi párttitkárok csaptak össze. Draghici 1957 decemberében nevezte először veszélyforrásnak a kisebbségeket. Szerinte 240 nyomozás folyt csak a MAT területén. (Draghici 1993-ban Magyarországon hunyt el, hiába kérte Románia éveken át az Antall-kormánytól az exminiszter kiadatását.)
Romániában az 1956-os magyar forradalom után legalább 45 román és magyar nemzetiségű embert végeztek ki, az elítéltek száma pedig 1957-59 között tízezerre tehető (többségében románokról van szó), de a börtönbe kerültek összlétszáma akár majdnem 18 ezer lehetett. A legtöbb letartóztatás nem Erdélyben történt, hanem Galati és Craiova megyékben. Bár a teljes népességhez viszonyítva a magyarokat sűrűbben sújtották a letartóztatások, igazán kirívó a halálos ítéletek kiszabása volt. Bottoni szerint 1958-ban 34 romániai halálraítélt közül tizenhárman (38 százalék) voltak magyarok.
A MAT megtörése
A MAT végleges meggyengítése, feldarabolása és román lakossággal való felduzzasztása 1960 végén történt. Ekkor került Kézdi és Sepsi járás Brassó tartományhoz. A MAT helyett létrehozták az MMAT-ot, vagyis a Maros-Magyar Autonóm Tartományt, amelyhez viszont román lakta Kolozs megyei területeket csaptak, módosítva az etnikai arányokat.
Végül a folyamatot a már említett 1968-as átszervezés tetőzte be. Ekkor a korábbi 17 tartomány helyett 40 megye jött létre - ezt már az említett Románia 1944-1990 című kötetben írja Hunya Gábor. A megyerendszer megszüntetésével feldarabolták a Maros-Magyar Autonóm Tartományt is, amelyet Maros és Hargita megyékre bontottak szét.
Valójában ez már csak formai változás volt, és az ekkor létrehozott Kovásznának - Sepsi és Kézdi járásoknak - a román többségű Brassóból történő 1968-as kiválása pozitívnak is lehetne tekinthető. Ez a térség ugyanis a MAT részét képezte 1952 és 1960 között. Így az átszervezést a magyar tartományi vezetők a hatvanas évek végének viszonylag liberális belpolitikai helyzetében nem tekintették a nemzetiségi jogok csökkentésének - írta Hunya Gábor.
Nem váltak be a magyar remények
Az 1965-től, Gheorghe Gheorghiu-Dej pártvezér halálától a hatalmát fokozatosan kiépítő új pártfőtitkár, a később a nacionalizmusra építő Nicolae Ceausescu kezdeti éveiben valóban eltért a korábbi kommunista vezetőktől. 1968-ban Románia például nem vett részt a Prágai Tavasz katonai eltiprásában, Csehszlovákia katonai megszállásában, és Románián belül is némileg teret engedett a kisebbségi törekvéseknek ebben a periódusban.
Hunya az 1968-as közigazgatási reform kapcsán hangsúlyozza: "...a hatalom ugyanis ekkor még nem használta ki a megosztás és a különstátusz felszámolásából adódó lehetőségeket, a maradék kollektív nemzetiségi jogok elvesztése sokak számára nem látszott nagy áldozatnak, amikor az általános oktatási, publikálási, művelődési lehetőségek rövid időre javultak" Romániában.
Ám utólag nem váltak be a magyar remények. Marosvásárhely elrománosításához például nagyban hozzájárult az 1964-re elkészült Azomures vegyi művek, amelynek építését és ellátását román munkaerővel még a MAT elleni kampány idején határozta el Bukarest. A magyar autonómia megszűntével a város etnikai arányai lassan eltolódtak. 1966-ban még 60-61 ezer magyar jutott 24-25 ezer románra a népszámlálások tanúsága szerint, 2002-ben viszont már a románok kerültek többségbe. A 2011-es népszavazás azt mutatja - bár ezeket az adatokat nagyfokú óvatossággal kell kezelni a kisebbségkutatók szerint -, hogy 66 ezer románra már csak 57 ezer magyar jut Marosvásárhelyen.
Szegő Iván Miklós
Origo.hu,

Másodhegedűs sors várományosai? (I.) – Regionalizálás politikus szemmel
Románia lakosságát manapság élénken foglalkoztatja az EU-pénzek lehívásának állítólagos hatékonyságát előmozdító régióknak a kialakítása, amit ebben az évben végre is hajtanának.
A régiók határvonalaival kapcsolatban több elképzelés is született, azok megújuló viták témáját képezhetik, de a tényleges kivitelezés komoly feszültségeket is előrevetít. Annak érdekében, hogy az átlagember is kialakíthasson magának egy képet a jelzett fejlesztési régiók céljairól, a működéséről, a hatásköreiről Arad, Hunyad és Temes megyei politikusokat, polgármestereket kérdeztünk a régiók megrajzolásával és kompetenciáival kapcsolatos elképzeléseikről, lobbiról, előnyökről, hátrányokról.
Ne a magyarság mellőzésével döntsenek!
Bognár Levente RMDSZ megyei elnök, aradi alpolgármester érdeklődésünkre elmondta: jelenleg létezik egy olyan, örökölt régiós struktúra, amelyiknek a létrehozásakor nem kérték ki a polgárok véleményét, összekapcsolták Arad, Temes, Hunyad és Karssó-Szörény megyéket egy fejlesztési régióba. Ennek a működése egyelőre a pénzek leosztására szorítkozik, nem dolgoztak ki egy régiófejlesztési stratégiát, ami a hasonlóságokon alapult volna. A létrehozandó régiónak a megyék sajátosságain kellene alapulniuk, mert Arad megye országhatár övezetben, a Bánság és a Partium találkozási területén található, de Erdély és Magyarország határán is fekszik. Arad megye hovatartozását a történelemben inkább a Partium jelentette, ezért nyugati modell szerint, referendumon kellene megkérdezni a lakosság véleményét a bánsági vagy a partiumi régióhoz való tartozást illetően. Annál is inkább, mert a kommunizmus alatt Arad megyét felosztották a két szomszédos tartomány között. Ha eldől, hova tartozik, meg kell választani a regiós döntéshozó testületet, létrehozni a döntések végrehajtó szerveit, de tisztázni kell a helyi vagy a megyei adminisztrációk kompetenciáit is. Szerinte a megyei tanácsoknak részben, de a prefektúráknak teljesen meg kell szűnniük.
A fejlesztési régiók működésére használható nyugati modellek léteznek, amelyeket azonban a helyi valósághoz kellene alkalmazni. Maga mindenképp fontosnak tartja a jelenlegi megyei tanácsok és a prefektúrák működése közötti párhuzamosságoknak a kiiktatását. Mert egyértelmű, hogy a lakosságot leginkább érintő ügyintézéseknek hozzájuk a legközelebb kell lenniük, míg a régiós fejlesztési feladatokat az e célra létrehozandó, működőképes intézményeknek kell felvállalniuk. E régiók létrehozásakor a történelmi előzményeket is figyelembe kell venni, mert nekünk, Arad megyeieknek nem mindegy, hogy olyan régióhoz tartozunk-e, amelyikben még inkább kisebbséggé válunk, vagy olyanhoz, ahol nagyobb számú magyarság él. Az RMDSZ által kidolgozott felosztás a földrajzi, történelmi, gazdasági és mentalitási alapokon nyugvó, összetartozó régiók működőképességét szolgálja. Az érdekvédelmi szövetség azt szeretné elérni, hogy e fontos kérdésekben ne döntsenek a magyarság képviselőinek a mellőzésével. Amennyiben nem így történik, határozottan hallatni kívánják a hangjukat.
Arad megye csak másodhegedűs lehet
Király András oktatási államtitkár szerint az a nagy kérdés, hogy a régiókat működőképesekké akarják-e tenni vagy csak a változtatás kedvéért hozzák-e létre őket. Mert létezik egy olyan EU-elképzelés, ami a régiók Európáját akarja létrehozni, ezért a tagországokat is a regionális szerveződésre ösztönzik. A romániai magyarság nagy gondja viszont, hogy mi történik a mi tradicionális területeinkkel? Parlamenti képviselő korában nagyon sok vita alakult ki a szűkebb hazánk, Arad megye régiós hovatartozása kapcsán. Mert hiába alakult ki egy olyan vélemény, hogy Arad inkább a Bihar, Szatmár, Szilágy megyéket tömörítő régióban tudna jobban fejlődni, akkor sem volt meg, most sem létezik az a politikai akarat, amelyik megvédené egy olyan régióba való kényszerítéstől, amelyikkel semmilyen gazdasági viszonyban nem volt. Ennek egyedüli oka az a tudat, hogy valamikor volt egy Bánság tartomány, amelyiknek akaratlanul is része volt. Ugyanígy az erdélyi, illetve a romániai magyarság szempontjából is tradicionális forma lenne a legmegfelelőbb formája a régióknak, ha azokon belül a kis területek is megtalálhatják önmagukat és a fejlődési lehetőségeket.
Király András reméli, hogy a folyamatban lévő tárgyalásokon sikerül egy megfelelőbb felosztási tervet elfogadtatni, aminek a 8 régiós változatban nincs esélye. A 8 régió országos szinten kevés, egyelőre nem lehet tudni, hogy régión belül, hol áll meg az adminisztrációs felosztása az országnak. Király András szerint, egy 12-16 régiós megoldás sokkal működőképesebb lenne, figyelembe lehetne venni gazdasági, történelmi és tradicionális kapcsolatokat is. Ha létrehozzák a régiókat, biztosítékokat kellene szerezni a megyei kompetenciák megmaradására. Ellenkező estben visszajuthatunk az 1968. előtti időszakba, amikor a rajonok elhanyagolható intézményei voltak a tartományoknak. Mindenképp el kell kerülni, hogy Arad megyét esetleg újra kettéosszák.
Király András egyelőre nem ismer olyan régió-felosztási tervet, ami Arad megyének jó lenne, noha a leváltott kormánynak voltak olyan elképzelései, amelyek szerint a régió minden megyéje egy-két fontos kompetenciát kapott volna. Nem minden Temesvárra összpontosult volna, hanem a minisztériumok területi intézményeit elosztották volna a megyéknek. Manapság, ilyesmiről senki nem beszél, hanem olyan régiós parlamentet terveznek, amelyiknek a tagjait a megyék megválasztott polgármesterei adnák. Ez a változat sem jó, mert a döntéshozatalt a végrehajtástól külön kell választani. Amíg a hatalom nem dönt határozottan a decentralizáció végrehajtása mellett, illetve a döntéshozatalhoz, valamint a végrehajtáshoz szükséges pénzalapokat nem biztosítja, a régiós elképzelés nem más, mint fából vaskarika. Lényeg, hogy Arad megye számára nincs jó megoldás, bármelyik régióba is csatolják, mindenhol másodhegedűs szerep jut neki, mert Arad megyét a tradicionális kapcsolatai Csongrád, illetve Békés megyékhez kötötték.
Mindent meg kell tenni a megfelelő megoldásokért
Faragó Péter volt parlamenti képviselő, választmányi elnök elmondta: mindnyájan tudjuk, hogy szükség van egy új régiós felosztásra, amely során azonban a helyi érdekeket feltétlenül figyelembe kell venni. Szerinte, Arad megyének nem válik hasznára, ha Termes megyével kerül egy régióba, aminek a központja Temesvár lesz. Ebben az esetben a régióközpont minden forrást elvonhat, Arad megye hátrányára. Ugyanakkor a megye magyarságának sem lehet érdeke egy olyan régióba tartozni, ahol a magyarok aránya 5% alatt van, ezért soha nem lesz esélyünk egyetlen régióvezetési struktúrába se bekerülni. Éppen ezért, az Arad megyei magyarságnak egy tradicionális régióban kellene gondolkoznia, olyanért kellene harcolnia, amelyik a Körösök-völgye által, Nagyvárad központtal a legmegfelelőbb megoldás lenne számunkra. Sajnos, egyelőre papírformában is megjelent lehetőségek nincsenek az efelé történő törekvések számára, de az RMDSZ-nek azért kell lobbiznia, hogy az erdélyi magyarság számára a legmegfelelőbb régiók alakulhassanak meg. Abban a tudatban kell tenni, hogy a kétharmados többséggel rendelkező jelenlegi hatalom, a parlamentben bármit keresztül tud vinni. Ezzel együtt, el kell mondanunk a sérelmeinket, ismertetnünk kell a lehetőségeinket. Magunk között is újra át kell beszélni, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy egy ilyen fontos kérdésben, mint a fejlesztési régiók kialakítása, térségenként is megfelelő megoldások szülessenek az erélyi magyarság számára.
A megtermelt pénz 70-80%-ának itt kell maradnia
Sipos György megyei tanácsos szerint, a fejlesztési régiók kialakítása nem arról szólhat, hogy egyik megye hozzátartozik a másikhoz, hanem a közös fejlődést szolgáló pályázatok sikeréért történő közös fellépésről, az EU-támogatásoknak a lehívásában kell gyümölcsöznie. Ehhez azonban elengedhetetlenül fontos, hogy nagyjából azonos fejlettségű megyéket kapcsoljanak össze, egyébként a fejlett megyék továbbfejlődését visszahúzzák a kevésbé fejlettek. Valószínűleg minden társult megye azt szeretné, ha a régióközpontnak maga adhatna otthont. Mivel az állam amúgy is túl nagy közalkalmazott gárdával rendelkezik, nagyon fontos a jelenlegi megyei, illetve a kialakítandó régiós kompetenciáknak, jogosultságoknak az elosztása. Ha ugyanis felszámolják a megyei adminisztrációkat, nem biztos, hogy megfelelő válságkezelő lépésnek fog bizonyulni, de annak sem látja értelmét, hogy a megyei tanácsi adminisztrációk fölé még egy régióst is létrehozzanak. Legfontosabb, hogy a régiók nagy önállósággal rendelkezzenek, bizonyos tekintetben átvegyék a törvényhozás jogköreit is, ott döntsenek a helyben megtermelt pénznek az elosztásáról. Szerinte a régiókban megtermelt pénzek 70-80%-ának helyben kellene maradniuk. Ha továbbra is a jelenlegi gyakorlat folytatódik, miszerint Bukarestből a pénzt nem annak osztják vissza, aki megtermeli, hanem annak, aki közelebb áll a kormányhoz, nem nagy értelme lesz a régiós felosztásnak.
Régiós ügyben kikérik a magyarság véleményét
Cziszter Kálmán aradi tanácsos, az RMDSZ megyei szervezetének politikai alelnöke szerint, az érdekvédelmi szövetség országos szervezete által létrehozott szakértői bizottság a régiós koncepció több változatán is dolgozik, amit elő kívánnak terjeszteni. Olyan változat is van, amelyik 12-13, de olyan is, amelyik 16 fejlesztési régióval számol. Lényeg, hogy a régiók történelmileg kialakult, gazdasági, társadalmi kapcsolatok fenntartásán, a meglévő összeköttetések továbbfejlesztésén alapuljanak. Ebben elsősorban a gazdasági, de a magyarság etnikai érdekei is érvényesülnének. A régiókban nagyjából egyforma gazdasági fejlettséggel rendelkező megyéket kellene csoportosítani. Példának okáért, Hargita és Kovászna megyét semmiképpen nem lenne szabad Barassó vagy Szeben megyékhez csatolni, mert utóbbiak jóval magasabb fejlettségi színvonallal rendelkeznek. Inkább Maros, valamint Beszterece-Naszód megyékkel kellene összekapcsolni. Másik példa szerint, Bihar megyét nem lenne szabad Fehér megyével összekapcsolni, mivel Biharnak van egy történelmi, illetve gazdasági szempontból is alátámasztott egysége, amibe Szatmár, Szilágy, sőt Máramaros is bekapcsolható. Ami Arad megyét illeti, Temes megyével sok gazdasági kapcsolata van, amit csak elősegít az autópálya, de Krassó-Szörény megye is beleillene a régióba, miközben Hunyad, inkább Fehér megyével illik össze. A régiók működtetésekor azonban fontos lenne, hogy a meglévő adminisztrációt felhasználva történjen, ne növeljék a közalkalmazottak számát. Az egész régiós elképzelés azonban zátonyra futhat, ha a működéshez Bukarestből nem osztják le a szükséges jogosítványokat. E kérdéseknek a megvitatására, az RMDSZ megyei szervezete lakossági fórumon is meg kívánja hallgatni a magyarság véleményét.
Egyetlen működőképes tervezet, az RMDSZ-é
Bölöni György megyei tanácsos elmondta: az RMDSZ rendelkezik a fejlesztési régiók létrehozására, működtetésére kidolgozott törvénytervezettel, amelyik maximálisan figyelembe veszi a romániai magyarság érdekeit, beleágyazva az országos szempontokba. A tervezet két és fél éve a parlament asztalán, esetleg valamelyik fiókjában hever, az egyik ház már jóvá is hagyta, miközben a második még nem is tárgyalta. Bölöni véleménye szerint, e tervezetet el kell fogadni, mert működési szempontokat is taglal. Végeredményben nem az a fontos, hány régió jön létre, hanem azoknak a működőképessége. Maga nem érzi szükségét, de talán akarat sincs a megyék megszüntetésére. Ha a fejlesztési régiók létrehozására egységes politikai akarat van, a gyors, hatékony megvalósításra más esélyt nem lát, mint elfogadni az RMDSZ törvénytervezetét, aminél jobb amúgy sem létezik.
Visszaköszönő tartományi emlékek
Almási Vince kisiratosi polgármester az RMDSZ által benyújtott régiós felosztási módot támogatná. Szíve szerint azonban, a kis települések nevében attól tart, hogy a régiós felosztás központosításként nyilvánul meg. Ez viszont azzal járhat, hogy a kis települések elveszítik az önállóságukat, nagyobb körzeti központokhoz csatolják őket. A kisiratosiak viszont 36 évi, felettük történt bábáskodás után ezt nem támogathatják, mert szerintük minél nagyobb régiókat hoznak létre, a bennük lévő kis települések annál nagyobb mértékben veszítik el az önállóságukat. A régiók működéséről egyelőre semmi kézzelfoghatót nem lehet tudni, ezért attól tart, ha a központosítás miatt a települések ügyeit a régiós központokban kell majd intézni, a „sok bába közt elveszhet a gyermek”. Maga attól tart, hogy a folytonosan szajkózott bürokrácia-csökkentés helyett, a létrehozandó régiós adminisztrációval azt inkább növelni fogják. Mindent egybevetve, maga kissé tartózkodással viszonyul a régiós elképzelésekhez, mivel az idősebb generáció emlékiben még élénken élnek azok az idők, amikor Bánság tartományhoz tartoztak. Akkor mindent csak Temesváron lehetett elintézni, minden mozijegy mellé csatoltak egy lej értékű szelvényt, aminek az árával a tartomány minden tagja hozzájárult a temesvári Május 1 Stadionnak az építkezési költségeihez. Előnyökkel is járhat
Erdős Bálint szintyei polgármester szerint, az RMDSZ által benyújtott, a fejlesztési régiók kialakítására vonatkozó törvénytervezet képviseli a magyarság érdekeit, ráadásul az működőképes elképzeléseket is tartalmaz a különféle intézmények közötti kompetenciákra, jogosultságokra vonatkozóan. Szerinte, ha a jelzett régiók a mostani megyékhez viszonyítva nagyobb szerepet kapnának a döntéshozatalban, amelyeknek a többsége nem Bukarestben, hanem itt történne meg, előnyösebb lenne a mostani helyzetnél.
Jó lenne a belga modell
Haász Tibor tőzmiskei polgármester Belgiumban tapasztalhatta meg a fejlesztési régióknak a működését, ahol viszont egy szövetségi állam kereteire szabták. Azzal együtt, hogy kis államról van szó, három föderatív régióra oszlik: a francia származású vallonok, a holland származású flamandok, illetve a Luxemburg térségében élő németek közössége. Mindnyájan rendelkeznek egy-egy tartományi parlamenttel, amelyek maguk döntenek a náluk megtermelt pénzeknek az elosztásáról. Brüsszelnek csupán az állami adminisztráció működtetéséhez szükséges pénzeket utalják át. Szerinte, a belga modell nekünk is jó lenne. Ha a román kormány elképzelései szerint alakulnak meg a fejlesztési régiók, Arad megye Temes, Hunyad és Krassó-Szörény megyékkel kerül egy csoportba. Maga azonban kételkedik abban, hogy az Arad a nála jóval népesebb Temes és Hunyad megyékkel szemben érvényesíteni tudja az érdekeit.
Legjobb megoldás, a szövetségi rendszer
Dr. Burián Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt Arad megyei elnöke elmondta: a Néppárt a szeptemberi választási kampányban is kifejtette nézetét a fejlesztési régiókkal kapcsolatban. A különböző történelmi hagyományokkal, különböző gazdasági fejlettséggel, különböző etnikai összetétellel rendelkező államok csak akkor tudnak igazán fejlődni, ha szövetségi formában működnek. Éppen ezért javasolták a szövetségi formát, noha tudták, hogy ez egy hosszú folyamat, léteznek a régióalakítási törekvések. Ezekkel kapcsolatban a történelmi határ betartását javasolták, mivel ennek megvannak a hagyományai. A bemutatott fejlesztési régiótervezetek egyenetlenek, furcsák, a határaiknak a meghúzásakor a történelmi hagyományokat tiszteletben kellene tartani. Ugyanakkor az is tudott, hogy egy régiós határ nem tart az örökkévalóságig. Tehát, ha azokat valaki helytelenül húzta meg, azt később más ki fogja javítani, hiszen Romániát az utóbbi 100 évben többször is átalakították, több adminisztratív átszervezés történt. A mostani átalakítás alkalmával a Néppárt nagyon szeretné, ha meghallgatnák az ott lakó román állampolgároknak is a véleményét, a kívánságát. Tehát egy referendumon kellene eldönteni, ki, hova szeretne tartozni. A 8 fejlesztési régiós elképzelés a Ponta-kormányt kiszolgáló pártkatonák érdekeit szolgálja, az ország szempontjából viszont nem más egy fölösleges bürokrácianövelésnél. El kell dönteniük: régiók vagy megyék lesznek-e. Mert a kettősség egy gazdag állam esetében sem fenntartható állapot. Noha a fejlesztési régióknak a lényege az lenne, hogy az itt megtermelt értékek többsége helyben maradjon, ebbe Bukarest valószínűleg nem fog belemenni, noha éppen ez lenne a fejlesztési régiók működésének a lényege. Ezen túlmenően az is fontos lenne, hogy ne Temesváron vagy Nagyváradon döntsék el, mi történjen egy Arad megyei faluban. Dr. Burián szerint a fejlesztési régiókat a kormány elképzelései szerint fogják létrehozni, a régiókat adminisztratív jogokkal is felruházzák, ami fölösleges költekezés. Ha az erdélyi magyarság szempontjából hátrányosan vonják meg a régiós határokat, a Néppárt törekvése nem változik, mert a nagy régiókon belül autonómia státust szeretnének szerezni az olyan magyarlakta vidékeknek, mint a Székelyföld vagy az Érmellék. Európában is az a példa, hogy a kisebbségeknek autonómiát biztosítanak a nagyobb adminisztratív egység keretében.
Referendumon megtudni a polgárok véleményét
Antal Péter pécskai polgármester szerint Pécska példaként szolgálhat az egész ország számára a különböző nemzetiségek és vallások közötti békés együttélésben. Azzal is, hogy a román többségű városban a polgármester magyar, az alpolgármester pedig szerb. Minden az emberek felfogásától és hozzáállásától függ. Személyes véleménye szerint, a következő régiókat lehetne kialakítani a legegyszerűbben: Bihar, Arad, Temes, Krassó-Szörény és Hunyad megyét együtt, Arad központtal. További régió „fővárosa” lehetne Kolozsvár, ahova tartozna Kolozs, Fehér, Szeben, Szatmár, Szilágy, Beszterce-Naszód, Máramaros, Maros, Hargita, Kovászna és Brassó megye; ugyancsak régióközpont lehetne Bukarest, Konstanca vagy Galac, illetve Jászvásár. Ha a legkézenfekvőbb és történelmi alapokra helyezhető megoldást szeretnénk, akkor még könnyebb az elosztás. Három nagy régió: Erdély központja Kolozsvár, Havasalföld központja Bukarest, illetve Moldva központja lehetne Jászvásár.
Természetesen a mostani megyéknek meg kell maradniuk intézményeikkel együtt, a régiók viszont maguk rendelkezzenek a területükön begyűjtött pénzekkel. Ezáltal mindegyiknek érdeke lesz egyre jobban fejlődni és senki sem vár majd alamizsnát a közös kasszából, Bukarestből.
Akármilyen variáns is születik, feltétlenül ki kell kérni a polgárok véleményét referendum szervezése által.
Nem a legjobb megoldás
Simándi Sándor nagyzerindi polgármester kételkedik a jelenlegi hatalom azon kijelentésében, miszerint fejlesztési régiók nélkül nem lehet lehívni az EU-s pénzalapokat. Ha ez valóban így van, hogyan nyílik mód a nálunk 4-5 évvel előbb járó Magyarország számára, nálunk jóval több pénzt lehívni, miközben nincsenek fejlesztési régiói. Szerinte, az ország területi újrafelosztása csak egy hatalmas káoszt fog előidézni, ráadásul a régiós tanács vagy kisparlamentek létrehozásával csak növelik az eddig is túltengő bürokráciát. Arra sem lát komoly esélyt, hogy a régiókban megtermelt anyagi javak nagyobbik részének a felhasználásáról helyben döntsenek. Tulajdonképpen az EU-stratégia sem arról szól, hogy az egyes országokban megtermelt, az általuk befizetett pénzek ugyanoda kerüljenek vissza, hanem arról, hogy a legtöbbet az elmaradott térségeknek a felzárkóztatására költsék. Simándi Sándor nem hiszi, hogy az EU-s pénzek lehívásának a hatékonyabbá tételére a fejlesztési régiók kialakítása a legjobb megoldás.
Fogódzó? Amint az elhangzott véleményekből is látszik, a megkérdezettek borúlátón tekintenek a fejlesztési régiók kialakításának erdélyi, illetve Arad megyei kilátásai elé. Nem is számítottunk részükről hurráoptimizmusra, a szándékunk elsősorban az volt, hogy az elhangzott vélemények alapján az átlagolvasó is kialakíthasson magának egy elképzelést a rá váró adminisztratív felosztásról.
„Temesvárral nagy gazdasági pólust alkothatnánk”
Gheorghe Falcă aradi polgármester a régiósításról:
– Polgármester úr, mi a véleménye a régiósításról általában? – Pillanatnyilag nincs egy érvényes program a regionalizálásra. Mint tudja, én a brüsszeli Régiók Bizottságának tagja vagyok, 2003-ban Pisában az európai közigazgatási és törvénykezési rendszerekben specializálódtam. Szükség van Romániában régiósításra, mert nagyon nagy a Bukarest központú centralizáció, a regionalizálás pedig bizonyos kormányzati feladatok decentralizációját jelenti, a központi hatalom, a kormányzat feladatainak a tartományok felé, a megyei feladatok régiók felé történő átadását jelenti. A régiók tevékenységének nyolcvan százaléka a kormányzattól, húsz százaléka a helyi szintről származik.
– És milyen kellene legyen ez a regionalizálás? – Vannak modellek Olaszországban, Németországban, Franciaországban. Én azt hiszem, a régiók léte dinamizálni fogja a gazdasági tevékenységet, a megyei tanácsok, a megyék a közigazgatás feladatait látják el, a fejlesztéssel pedig a gazdasági pólusok foglalkoznak, amilyen Arad is, valamint a régiók.
– Egy régiós rendszerben, akármilyen is legyen is az, hogyan látná a ma megyeközpont Arad helyzetét, amely nem kis-, de nem is igazán nagyváros? – Gazdasági pólus vagyunk, és Temesvárral együtt egy igazi nagy gazdasági pólust alkothatnánk a Nyugat régióban, amely Bukarest után a második legerősebb lenne Romániában. Remélem, ennek vonzó neve lesz, egy brandet hozhatnánk létre. Sorin Frunzăverde úr egy olyan tervet tett közzé, ami nagyon jól hangzik, de egy személyes, vagy mondjuk így: a Nyugati Régió kezdeményezése.
Balta János
nyugatijelen.com
Erdély.ma,

Kérdezett: Sipos Zoltán
A SZABADSÁG TERHE
Etnikai dimenziót kaptak Marosvásárhelyen az átmenet problémái
A fekete március eseményeinek történeti feltárására törekszik László Márton és Novák Csaba Zoltán könyve, A szabadság terhe.
Az utóbbi években viszonylag sok anyagot – filmet, visszaemlékezést, könyvet, meg persze egy színházi előadást – láthattunk a márciusi eseményekről. Miben más könyvetek, A szabadság terhe?
László Márton: – Könyvünk különféle forrásanyagok (levéltári iratok, interjúk, videofelvételek) alapján az események történeti feltárására törekedett: azaz az események tényszerű leírására, az ok- okozati összefüggések feltárására. Lábjegyzetelt – azaz visszakereshető – munka, amely a két fél szempontjainak megértésére összpontosít.
Novák Csaba Zoltán: – A legnagyobb eltérést a fent említett tényeken túl abban látom, hogy ez a munka egy szélesebb történeti kontextusba helyezi bele az eseményeket. Ebben helyet kap a város sajátos történetének, váltakozó szerepköreinek alakulása, Románia és Magyarország 1989 előtti és utáni viszonyának alakulása, a rendszerváltás sajátosságainak leírása.
Fontosnak tartom, hogy sok helyi jellegű forrásanyag (pl. a Nemzeti Megmentési Front iratanyaga) elemzésével sikerült kibontanunk a konfliktus kialakulását, kiterjedését és az azt mozgató események folyamatát.
Ha tömören szeretnék fogalmazni, akkor azt mondanám, ez egy kimondottan elemző munka, és talán nem túlzás azt gondolni, remélni, hogy egy megfelelő alap egy magyar-román szakmai párbeszéd elkezdéséhez.
Az előszóban szó van arról, hogy nem sikerült szakmai együttműködést kialakítani a román történészekkel. Mi volt ennek az oka?
N.CS.Z.: – A könyv megírása ötletének megfogalmazásakor nyilvánvaló volt, hogy egy közös, román és magyar történészeket bekapcsoló munka hozná meg leginkább a kívánt eredményt, azt, hogy egy kimondottan szakmai mederben történő vita során szülessen meg a kézirat.
Megkerestünk egy bukaresti intézetet az ötlettel, amely az akkori viszonyok között ún. erkölcsi támogatást ígért, semmi mást. Ennek hiányában az általunk megkeresett román történész barátaink nem vállalták a munkát.
Így fordultunk a Bernády György Alapítványhoz (amelynek dokumentumtárába már összegyűjtöttek egy jelentős mennyiségű, nagy fontossággal bíró forrásanyagot), hogy támogassák kutatásainkat. Utólag, a kézirat elkészülése után belegondolva, talán nem is rossz megoldás a részünkről már kialakított és valamennyire letisztított narratíva megvitatása a román szakmával.
Ehhez a kérdéskörhöz kapcsolódik a könyv román fordításának problémája. Milyen stádiumban áll ez a projekt, és főként: ki finanszírozza?
N.Cs.Z.: – Menet közben kiderült, hogy kettesben dolgozva sokkal könnyebb adminisztrálni a kutatást. Eldőlt az is, hogy megírjuk a könyvet és a kézirat román nyelvre történő fordításával nyitunk a román szakma, illetve közvélemény felé. Jelen pillanatban ezen a téren a tanácskozás, a tervezgetés stádiumában vagyunk, keressük és fontolgatjuk a lehetőségeket.
Magán jellegű pályázat során valószínű, hogy viszonylag hamar lehetne fordítót találni, de mi intézményes keretben (egy szakmai intézet programjának részeként) szeretnénk ezt megvalósítani.
Szintén a bevezetőben említitek, hogy az eseményeknek továbbra is vannak homályos pontjai. Melyek lennének ezek?
L.M.: – A jelenleg rendelkezésre álló forrásanyag nem biztosítja a rendőrség, a hadsereg, a Hazafias Gárdák és – ha még/már működött – a belföldi titkosszolgálat tevékenységének pontos ismeretét a kutatott időszakban.
N.CS.Z.: – Ezek az iratok a jelenleg érvényben levő levéltári szabályozások értelmében titkosítottak. Ezek hiányában bizonyos részletkérdésekre nem kaphatunk választ. Például nem tudni, milyen típusú és mekkora mennyiségű iratanyagot állíthatott elő a titkosszolgálat, kik voltak a szolgálat aktív emberei, milyen utasítást kaptak a város bejáratait lezáró vagy az azt elmulasztó kisebb katonai egységek.
Ugyanakkor felmerül az a kérdés is, hogy egy ilyen történelmi helyzetben, egy ilyen ütemben pörgő eseménysorozatról mennyi írott forrás készülhetett, maradt fenn. Azt viszont egyértelműen fel tudjuk vázolni a rendelkezésünkre álló anyagból, hogy a konfliktus hogyan jelentkezett a városi és a megyei vezetői szervekben.
Hozhatnak-e 180 fokos fordulatot az események értelmezésében a jelenleg hiányzó, titkosított dokumentumok? L.M.: – Véleményem szerint azt a következtetést, hogy mesterségesen gerjesztették tovább a helyi szinten már meglévő feszültségeket, nem hiszem, hogy módosítaná bármilyen a jövőben előkerülő irat. Természetesen óriási meglepetések fognak még érni minket az események megszervezésére, lebonyolítására, a résztvevő személyekre vonatkozóan, de nem hiszem, hogy ez alapjaiban módosítaná a végkövetkeztetésünket.
Mit gondoltok, mennyire sikerült feltárni az események mozgatórugóit?
L.M.: – Kitapintható az 1989. decemberi fordulatot követően a marosvásárhelyi román elit félelme: egy demokratizálódási folyamat óhatatlanul is addigi pozícióik meggyengülését eredményezhette volna, esetenként addigi egzisztenciájuk megszűnésével járt volna.
Ez volt az események fő mozgatórugója: kellett egy olyan eseményt találni, amely igazolja, hogy egyrészt szükség van egy, az országot felügyelő titkosszolgálatra, másrészt szükséges a többségében nemzeti kisebbségek lakta területeken a helyi román eliteket a központból támogatni, akár a demokratikus elvek és gyakorlat figyelmen kívül hagyásával is.
Arra viszont, hogy az 1989-ig működő románosítási projektet felfüggesztették-e, vagy csupán a megváltozott körülményekhez igazítva tovább működtették-e, nem tudunk választ adni.
Az, hogy erre az Erdély elvesztésétől való lappangó félelmet használták fel, egy kézenfekvő megoldás volt, akárcsak egy (ebben az esetben nemzetiségi alapon szerveződött) csoport felhasználása egy másik ellen – az 1989. decemberi fordulatot követő többrendbeli bányászjárásnak is ugyanez volt a forgatókönyve.
Én ezeket tekintem az események fő mozgatórugójának, természetesen rengeteg technikai részletkérdést nem látunk még tisztán.
N.CS.Z.: – Én személy szerint azt emelném ki, hogy sikerült egy folyamatban leírni az eseményeket, ok-okozati összefüggésekkel alátámasztva. Ebben az ún. mozgatórugókat a maguk folyamatában mutatjuk be, amit a könyvben úgy fogalmaztunk meg, hogy az átmenet etnicizálódása. Vagyis a Marosvásárhelyen a fennálló sajátos (etnikai, politikai stb.) helyzet folytán a rendszerváltás alapvető kérdései (politikai, gazdasági szerkezetváltás, elitcsere) etnikai színezetet kapott. Így, 20 év távlatából és a dokumentumok (részleges) ismeretében meg lehet-e nevezni az események felelőseit?
L.M.: – A végrehajtók és a nyilvános vezetők személye már az események időpontjában is, vagy kevéssel utána ismert volt, de a nyomozati és az igazságszolgáltatási szervek szándékosan senkit sem vontak közülük felelősségre, és nem büntettek meg.
A szervezők és a tervezők személye természetesen nem ismert, bár feltételezések vannak, és az intézményi struktúrák ismeretében ki lehetne sakkozni a személyüket. De nem látom sok értelmét a személyes felelősök megtalálásának, hiszen nemhogy felelősségre vonás, hanem még magyarázatkérés, elszámoltatás sincs.
Milyen más végkifejlete lehetett volna az eseményeknek magyar szempontból? Mennyire voltak a helyzet magaslatán a magyar elitek?
L.M.: – Nem hiszem, hogy ennek az eseménynek lenne magyar vagy román szempontú végkifejlete – a kettő összefonódik. Sokan sokfélét mondanak, hogy mi történhetett volna, polgárháborútól etnikai tisztogatásig.
De ha “magyar szempontú” végkifejletről esett szó – azaz a magyarság szempontjából szerencsés végkifejletről, akkor is elég széles skálán mozoghatunk: rendkívül szerencsés lett volna a román intézmények – különösen a hatalmi szervezetek – vezetőinek cseréje 1990 januárjában, márciusában. De ez csak egy országos szintű vezetőségcsere esetében történhetett volna meg.
Még ennél is nagyobb léptékű tisztulás lehetett volna, ha a kommunista párttagsággal rendelkezőknek megtiltották volna a köztisztviselői, közalkalmazotti tisztségek betöltését, netán a közszereplést is. Egészen biztos, hogy az új vezetők tapasztalatlanságából adódó hibák kevesebb kárt okoztak volna, mint a helyükön hagyottak tudatos és begyakorlott szervezőmunkája, amely a márciusi események “profi” megszervezésében mutatkozott meg. De az országos események ismeretében – no és tudva, hogy ma sem működik a lusztráció – ez is utópia.
A valóság talajára visszatérve: szerencsésebb lett volna, ha Maros megye és Marosvásárhely nem katonai vezetőket választ döntéshozóknak az átmeneti időre, hiszen kevesebb rugalmasságot tanúsítottak komplex társadalmi problémák kezelésében – és az események későbbi alakulásában nagy súllyal bírt tevékenységük.
De az események végződhettek volna úgy is, hogy mondjuk 19-én este az ostromlott RMDSZ székházhoz nagyobb erőkkel vonul ki a pár száz méterre lévő rendőrség, vagy a jelentős erőkkel rendelkező katonaság – több óra állt a rendelkezésükre, hogy ezt megtegyék.
És 1990. március 20-án pedig végződhettek volna úgy is az események, hogy a város bejáratánál lévő két páncélozott jármű nem engedi be a városba a görgényvölgyieket szállító konvojt, a főtéren pedig a szóváltásokon kívül nem történik más összecsapás, mert a két felet elválasztó rendőrök sorfalát könnyedén meg lehetett volna erősíteni más egységekkel. Az este/éjszaka folyamán, amikor gyérül a tömeg, lassan el lehetett volna távolítani egymástól a két felet.
A magyar elitek – mint mindig – a tényleges lehetőségek és az általuk képviseltek elvárásai között kellett lavírozzanak. Azt, amit tettek – egészen 1990. március 19-e estéig –, az adott körülmények között ma sem nagyon lehetne másképpen tenni, utána – másnap – pedig elmosta őket a tömeg elemi erejű felháborodása, már csak követték az eseményeket, próbálták kordában tartani az indulatokat. De hát akkor már ők nem rendelkeztek eszközökkel a helyzet kezelésére.
(Novák Csaba Zoltán
1975-ben születetett Nyárádszeredában. Középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképzőben végezte. 2002-ben történelem szakos oklevelet szerzett, majd 2002-2003 között mesteri képzésen vett részt a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. 2004-től doktori tanulmányokat folytat a Román Akadémia Nicolae Iorga Történettudományi Intézetében Bukarestben. Jelenleg a Román Akadémia Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Kutatóintézet munkatársa Marosvásárhelyen. Kutatási területe: nemzetiségpolitika Romániában a 20. sz. második felében, román-magyar kapcsolatok, Kelet-Európa története, baloldaliság, rendszerváltás 1989.
László Márton
köztisztviselő, levéltáros a Román Nemzeti Levéltárak Maros Megyei Hivatalában. Tanulmányait a Babeş-Bolyai Tudományegyetem történelem szakán végezte, jelenleg doktorandusz a piliscsabai Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.
Kutatási területe a 20. századi Erdély had- és társadalomtörténete, doktori disszertációjának témája a székelyföldi kollektivizálás.)
Transindex.ro,

Hírsaláta
ŐSI ZÁSZLÓK. Gheorghe Funar szerint a székelyek ellopták a dákoktól zászlójuk szimbólumait, a holdat és a napot, Victor Ponta megjegyezte, hogy jó kezekben van Antonescunál a Kelemen Hunor ajándékozta lobogó, mert amúgy is a liberálisok színét viseli, Markó Béla pedig Juszt László Magánbeszélgetésében egyértelműsítette: az RMDSZ zászlója négy esztendővel idősebb a székely zászlónál.
NEM TÉR JOBB BELÁTÁSRA Crin Antonescu a Kelemen Hunor ajándékozta székely zászlótól. Ismét elmondta: a nemzetállamiságot, a románt mint az állam hivatalos nyelvét kívánják hangsúlyozni az alkotmánymódosítás során. Kétkamarás parlamenti rendszert javasolnak, a képviselőház és szenátus hatáskörének egyértelmű elkülönítésével. Az alsóházként működő képviselőháznak legfennebb 300 tagja lenne, a szenátus a régiókat képviselné. (Mediafax) BAJBAN ISMERSZIK MEG A JÓBARÁT. Meglátogatta a börtönben Adrian Năstasét Emma Nicholson bárónő, az Európai Parlament 2000–2004 közötti raportőre, aki különösen jó viszonyt ápolt az akkori miniszterelnökkel. Nicholson érdeklődött Năstase börtönviszonyairól, az intézmény vezetőinek viselkedéséről, s azt a volt miniszterelnök a lehetőségekhez képest elfogadhatónak ítélte. Emma Nicholsont elkísérte a fegyházba Dana Năstase. A rács mögött lévő ex-miniszterelnök megajándékozta látogatóját saját, börtönben írt könyveivel. (Jurnalul naţional) LÓHÚST TALÁLTAK A TARNICAI TÓBAN, de biztosat csak azután tudnak mondani, miután megkapják a bukaresti laboratóriumi vizsgálatok eredményét. A hatóságok szombaton este egy halász bejelentése nyomán érkeztek a helyszínre, ahol 800–1000 kilogrammnyi húst találtak a vízparton és a vízben. (Mediafax) REFORMEREK JELÖLTJEKÉNT Monica Macovei is megpályázza a Demokrata Liberális Párt közelgő kongresszusán az elnöki széket. Bejelentette, ő az úgynevezett reformisták nevében szeretne a párt élére állni. Az eddigi jelöltek, Vasile Blaga és Elena Udrea nem repesnek az örömtől, mi több, Blaga azt is kilátásba helyezte, ha Macovei nyer, ő elhagyja a pártot. (Cotidianul) NINCS KÜLÖNÖSEBB JELENTŐSÉGE a kormány kisebbségvédelmi politikája szempontjából annak, hogy Klaus Johannis, a Német Demokrata Fórum volt elnöke vezető tisztséget kapott a Nemzeti Liberális Pártban – vélekednek az RMDSZ-es politikusok. A liberális párt elnöke Klaus Johannis segítségével elsősorban Angela Merkel német kancellár kegyeit keresi, akivel Nagyszeben polgármestere kiváló kapcsolatokat ápol.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Ismét előszedték a naftalinból Gheorghe Funart
Éles szóváltás volt csütörtök este Gheorghe Funar, a Nagy-Románia Párt főtitkára és Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke között a Realitatea TV-ben.
A volt kolozsvári polgármester hosszú szünet után állt ismét nyilvánosság elé, s mint kiderült, gondolkodásmódja mit sem változott, ugyanis ismét hajmeresztő vádakkal illette az RMDSZ-t és a magyar közösséget. Többek között azt állította, hogy a szövetség vezetői román államtitkokat fedtek fel Budapestnek.
Funar szerint a magyarok 2014-ben brüsszeli segítséggel Erdély Magyarországhoz csatolására készülnek. Ez a szándék áll valójában szerint a kettős állampolgárság intézménye mögött, mert így közel négymillió olyan személy jut majd magyar állampolgársághoz, aki egy szót sem tud magyarul. A nagy-romániás politikus azt is tudni véli, hogy az erdélyi történelmi egyházak hamis dokumentumok után szerezték vissza ingatlanaikat.
Kijelentette: miniszterként Markó Béla és Borbély László is hozzáférhetett román államtitkokhoz. „A titkainkat elvitték Budapestre, mert a magyar államnak tettek hűségesküt" – tette hozzá.
Borbély úgy reagált: ilyen képtelenségekre nincs mit válaszolnia. „Csak azzal tudok párbeszédet folytatni, akivel lehetséges a dialógus. Önök elővettek a naftalinból egy olyan politikust, akiről mindenki tudja már, hogy milyen" – mondta a Realitatea TV szerkesztőinek az RMDSZ politikai alelnöke, aki emlékeztetett arra, hogy az autonómia 1993-tól szerepel a szövetség programjában.
„Értékelem azoknak a politikustársainknak a tisztességességét, akikkel évekig együtt kormányoztunk. Ők megértették, hogy mi a párbeszéd útját választottuk. Megértették, hogy a romániai magyar közösség erős, legitim képviselői vagyunk" – jelentette ki Borbély.
Krónika (Kolozsvár),

Hírsaláta
FELHÁBORÍTÓ PROVOKÁCIÓ. Az Erdélyi Magyar Televízió Sajtóprés című műsorában Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, Farkas István EMT-szerkesztő és Parászka Boróka publicista személyes véleményként, egyértelműen fogalmazta meg az RMDSZ ama álláspontját, miszerint felháborító provokációnak tartják a Székely Vértanúk Napjára Marosvásárhelyre, „az akasztott ember városába” szervezett autonómiatüntetést. Az RMDSZ törekvései szempontjából rendkívül károsnak tartják az úgynevezett Székelyföldre és az úgynevezett székely zászlóra hivatkozó, szimbolikus külsőségekben megnyilvánuló politizálást. A nemzeti kultúra és egység megbontásának tartják a regionális székelyföldi törekvéseket, különutas vezetőivel együtt. Közösségi szándékok manifesztálása helyett további tárgyalásokat javasolnak.
BESÚGÓK, KIK MA IS KÖZTÜNK JÁRNAK. A Ceauşescu-rezsim titkosszolgálatának felépítését és a legismertebb, a közéletben máig jelentős szerepet betöltő besúgók névsorát tette közzé az Adevărul csütörtöki száma. Így ismét szembesülünk azzal, hogy Felix és Mircea néven Dan Voiculescu szorgalmas munkatárs volt, s e státusát több, végleges bírósági döntés is megerősítette. A zenei világ ügyeiről Ducu Bertzi Victoria néven tájékoztatta a szekut, Paula Iacob ügyvéd Gabriela és Ioana fedőnévvel kollégáit és külföldi kapcsolatait volt hivatott megfigyelni, Sorin Roşca Stănescu H15 és Deleanu néven maga jelentkezett a szekuritáténál, mert tudomást szerzett arról, hogy egy arab barátja terrorista akcióra készül más országban, Alex Mihai Stoenescu történész Adrian Gavrilescu néven jelentett, mióta e feladata megszűnt, történelemhamisítással foglalkozik, Gheorghe Nichita, Jászvásár polgármestere nemcsak figyelte, de be is szervezte kollégáit a Securitate külmunkatársaivá. A liberálisok nagy öregje, Mircea Ionescu-Quintus is szolgálta őket, Ioan Ghişe liberális brassói szenátor is. Ion Besoiu ismert színművész a film és a színházak világának volt a megfigyelője, Andrei Marga Horia Mureşan és M. A. néven német ösztöndíjasként szolgálta a Securitatét, s ugyanezt tette Őszentsége Teodosie, Tomis püspöke is – igaz, ő már az ortodox papokat tartotta szemmel. NEM EGYEZKEDTEK. Leszavazta a szenátus mezőgazdasági bizottsága azokat a javaslatokat, amelyeket az RMDSZ terjesztett elő. Tánczos Barna, a szenátus mezőgazdasági bizottságának titkára egy Facebook-bejegyzésben felháborodásának adva hangot arról ír, hogy a javaslatokat politikai okokból, nem pedig tartalmi, szakmai kifogások alapján utasították el a kormánypárti törvényhozók. (Transindex)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Az eladható kultúra jegyében (Szent György Napok)
Összeállt a Szent György Napok kulturális hetének programja, szombattól csütörtökig a nagyközönséghez szóló, illetve ínyencek figyelmére számot tartó produkciók egyaránt lesznek. Kiváló koncertek, jeles színházi előadások, kiállítások, író-olvasó találkozók, gyermekelőadások szerepelnek a programban. Jegyek már kaphatóak a városi kulturális szervezőirodában. A szervezők az idén bevallottan a kulturális és a gasztroturizmus jegyében készülnek a város immár 22. alkalommal sorra kerülő ünnepére.
A Szent György Napok nyitókoncertje ismét szombat este (április 20.) lesz, és akárcsak az előző években, a Krisztus Király-templomban. A fellépő idén a nemzetközileg elismert magyarországi Horgas Eszter fuvolaművész, aki a sepsiszentgyörgyi Georgius Kamarazenekarral és a Csíki Kamarazenekarral mutatja be Fuvolavarázs című koncertjét. Ugyanez a templom lesz a helyszíne egy másik rangos előadásnak, április 23-án este az erdővidéki származású, Európa-szerte egyre elismertebb Barabás Annamária szoprán és a Krisztus Király-templom orgonájának jó ismerője, a svájci Martine Reymond (2009 júniusában ő szólaltatta meg először a frissen felszerelt orgonát) koncertezik. Vasárnap a belvárosi református templomban hangversenyez a Szentegyházi Gyermekfilharmónia, Gheorghe Zamfir pánsípművész és a Taraf koncertjének ad otthont a színház nagyterme. Nem feledkeztek meg a szervezők a legkisebbekről sem, nekik szól Tarján Pál mesés-zenés előadása, melynek címe: Fánk történetek. A Szegedi Miniszínház két produkcióval érkezik, ezek címe: Rémusz bácsi meséi és A három szabólegény, a marosvásárhelyi Ariel Bábszínház A tengerkék kutyus című bábelőadást mutatja be a sepsiszentgyörgyi apróságoknak. Három budapesti és egy erdélyi színház produkciói kaptak helyet a kulturális hét kínálatában, csütörtök este a román közönségnek – és nem csak annak – rendkívüli előadást kínálnak: a 94 éves Radu Beligan nagymonológját, amely több, mint egyszerű élettörténet, igazi színház – ajánlják a szervezők. Kiemelkedő sikere volt tavaly és tavalyelőtt a marosvásárhelyi Yorick Stúdió produkcióinak, most a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulattal közösen a Bányavirág folytatását, Székely Csaba trilógiájának második részét, a Bányavakságot hozzák el a Szent György Napokra. A Kramer kontra Kramer előadásról már esett szó, a Budapesti Operettszínház a Lili bárónővel érkezik, a mifelénk elsősorban könnyűzene-énekesként ismert Gergely Róbert kis színháza, a Gergely Theáter vígjátékkal (Két férfi sakkban) mutatkozik be, a szereplők között van például Détár Enikő, Pelsőczy László. Gergely Róbert egyéni műsort is bemutat, Szereted-e még? a címe Szécsi Pál-emlékestjének, amelyet nagy sikerrel játszik Magyarországon – mondta el Dancs Zsolt programigazgató. A Sepsiszentgyörgyről elszármazott Incze Ildikó előadóestjét is megtekintheti a nagyérdemű csütörtök este, Szakonyi Károly és Gyurkovics Tibor közös művét vitte színre, melynek címe: Fejezetek egy házasságból. Dancs Zsolt azt is kiemelte, igyekeztek olyan előadókat, színészeket meghívni, akik sokak által jól ismertek. Grubisics Levente fesztiváligazgató hangsúlyozta: megcélozták a színházba járó közönséget, de szeretnének olyanokat is bevinni egy-egy előadásra, akik egyébként nem nagyon járnak teátrumba. A felsorolt előadásokra jegyet kell váltani, többnyire 35 lejbe kerül. Bíznak benne, nemcsak a helyiek lesznek kíváncsiak, de más erdélyi városokból is érkeznek érdeklődők, hiszen a Kramer kontra Kramert Európában először mutatják be Budapesten kívül (a filmből ismert történetet két neves színész, Nagy Ervin és Kovács Patrícia előadásában láthatjuk). Szeretnék, ha a Szent György Napok kulturális hete is beékelődne az erdélyi köztudatba, és sokan nemcsak hétvégére, de erre a néhány napra is érdemesnek tartanák városunkba utazni.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Politikai segítséget vár az EME
Politikai akarat kell ahhoz, hogy rendeződjék az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) kolozsvári, visszaszolgáltatásra váró ingatlanjának sorsa – fejtette ki lapuknak Sipos Gábor, az EME elnöke, aki a napokban tárgyalt Horváth Anna alpolgármesterrel az egyesült ingatlanjainak helyzetéről.
„A Kőkert (Haşdeu) utcai Jordáky-ház pincéje megvásárlásának van realitása, azonban a főtéri Wass Ottília-ház visszaszolgáltatására jelenleg nem látok valós esélyt” – nyilatkozta a Krónikának Sipos Gábor. Elmondta: ahhoz, hogy lezáruljon a Wass Ottília-ház csaknem két évtizede húzódó visszaszolgáltatása, politikai akaratra lenne szükség, meg kellene változzék a romániai jogi környezet. Mint részletezte: egy 1998-ban született és máig érvényben lévő kormányrendelet értelmében az EME-nek – számos más civil szervezettel egyetemben – már régóta vissza kellett volna kapnia ingatlanjait, azonban hiába hatályos a fent említett jogszabály, nem alkalmazzák.
Hozzáfűzte: az is nehezíti a dolgukat, hogy Gheorghe Funar polgármesteri mandátuma idején a Wass Ottília-ház több lakrészét jogtalanul eladta az önkormányzat. „Azt is kérjük, hogy legalább az el nem adott épületrészeket szolgáltassák vissza, de erre sem hajlandó a kormány és az önkormányzat” – magyarázta Sipos Gábor. Az EME elnöke arról is beszámolt, hogy a Jordáky-ház egykori pincéjét és nyári konyháját is régóta szeretnék megvásárolni, azonban az általuk megrendelt szakértői felbecsülés szerint nem ér annyit, amennyit az önkormányzat kér érte. Mint részletezte, az egyesület jelenleg az épület 25 százalékát birtokolja, ahol könyvtárat működtet, ennek bővítéséhez lenne szüksége az 50 négyzetméter alapterületű helyiségre. „Ennek az épületrésznek a megvásárlására látok valós esélyt, úgy tűnik, a városháza hajlandó engedni az árból” – fejtette ki lapunknak Sipos Gábor.
Horváth Anna alpolgármester a hétvégi találkozón leszögezte: minden rendelkezésére álló eszközzel hozzá kíván járulni ahhoz, hogy az említett ingatlanok helyzete mihamarabb rendeződjék. Az RMDSZ-es elöljáró szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében leszögezi: prioritásnak tekintik a visszaszolgáltatási folyamat felgyorsítását, és a román pártok képviselőit is igyekeznek majd meggyőzni arról, hogy a városháza érdeke is, hogy mielőbb tisztázódjék a visszaigénylés alatt levő ingatlanok tulajdonjogi helyzete. Az elöljáró emlékeztet: a restitúciót nehezíti, hogy a rendszerváltást követően az akkori városvezetés a lakások jó részét törvénytelenül eladta magánszemélyeknek.
( Restitúció felelősségvállalással
Felelősségvállalással terjeszti a parlament elé a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásával kapcsolatos törvénymódosítást a kormány – jelentette be tegnap Victor Ponta miniszterelnök. Ponta szerint a tervezetet holnap ismerteti a kormánnyal, majd hétfőn az USL vezetőségével. Mint ismeretes, a felelősségvállalás azt jelenti, hogy a kormány egyben bizalmi szavazást kér maga ellen. Amennyiben a parlament elutasítja a beterjesztett jogszabályt, a kabinet megbukik.)
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár),