Kölcsey–megemlékezés Sződemeteren
Tegnap huszonegyedik alkalommal szerveztek Kölcsey–megemlékezést Sződemeteren, a Himnusz szerzője tiszteletére felállított szobornál.
Kölcsey–emlékfutással vette kezdetét az idei Kölcsey–megemlékezés, amelyre Pakulár István irányításával tasnádi 50. számú cserkészcsapat 23 tagja nevezett be és tette meg a több mint tíz kilométeres távot. Kölcsey Himnuszának magyar és román nyelven történő elszavalása után Muzsnay Árpád hármas ünnepnek nevezte az idei megemlékezést. Húsz évvel ezelőtt gyűltek össze első alkalommal Kölcsey Ferenc szülőfalujában, hogy megemlékezzenek a Himnusz költőjéről. Azóta a minden évben megtartott ünnepség a Kárpát–medence egyik hagyományos rendezvényévé vált, amelyre nagyon sok Kölcsey–tisztelő és nagyon sok neves előadó jön el. A második ok az idei évfordulós megemlékezésre, hogy vasárnap lesz 220 éve, hogy ebben a kis faluban megszületett Kölcsey Ferenc. Harmadik okként említhetjük, hogy 200 éve született Erkel Ferenc, a Himnusz zeneszerzője. Gyakran beszélünk nemzeti egységről, nemzeti összefogásról, ritkán említjük viszont azt, hogy a Himnusz az, ami minden magyart összeköt. Pakulár István tasnádi lelkipásztor köszöntőjében elmondta, hogy azok, akik ide jöttek nem vendégek, hanem hazatértek, hogy feltöltődjenek nemzeti gondolatokkal.
Műsor és előadások
A köszöntők után a hirtelen jött vihar és zápor zavarta meg az ünnepséget. Mindenki a templomba rohant, ahol az előadók és a szavalók a szószékból mondták el beszédeiket, a szavalók pedig verseiket. Gheorghe Marian polgármester, a polgármesteri nemzeti szalaggal a vállán lépett a szószékre. Erdei D. István parlamenti képviselő miután megköszönte mindazoknak a munkáját, akik részt vettek az elmúlt húsz év rendezvényeinek a megszervezésében, Muzsnay Árpád főszervezőnek Vas Csaba egyik festményét adta át. A résztvevők nagy odafigyeléssel hallgatták Jeszenszki Géza, Cs. Varga István és Hrubik Béla előadását. A megemlékezés koszorúzással ért véget. erdon.ro

Nem (csak) Erdély volt a tét
Koszta István egyike azon Romániában élő magyar újságíróknak, akik filológiai végzettséggel nem a tanári pályát választották, hanem a sajtó berkeiben kezdtek dolgozni. Már az 1989. decemberi események után közvetlenül érezte, mit kell tennie. Ott volt a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt 1990. december 27-én Marosvásárhelyen tartott első országos kongresszusán, amelyen megválasztották a párt 11 tagú országos vezetőségét. Köztük volt Koszta István is. A sajtóban létrehozta a Pulzus című, gazdasági élettel foglalkozó lapot. Munkássága mind jobban bizonyítja, hogy rátalált arra az útra, amely mind tudatosabban tükrözi azt az irányt, amellyel az Erdélyben és a nagyvilágban élő olvasóinál mind jobban elérheti az önazonosság hatékony fejlesztését. Tényfeltáró könyvei beszédes bizonyítékai ennek. Legújabb könyve: Nem (csak) Erdély volt a tét. Alcíme: Kései tudósítás a párizsi konferenciáról (312 oldal, Kárpátia Stúdió Kft. 2010).
Maga a könyv unikum, ennek is köszönheti szokatlanul nagy sikerét. Az első kiadás hetek alatt (nem túlzás) elfogyott, már a második kiadást nyomtatják a budapesti Korrekt Nyomda nyomdaüzemében. A Tóth Gábor által tervezett borító megragadja az olvasó figyelmét, zsúfoltságával beszédesen bizonyítja, a könyv tartalma nem mindennapi. A címlap fotója a trianoni „békekonferencia” megnyitása. Febt a szerző neve, a könyv címe, alcíme, majd a kép alatt szalagcímben: Titkosított jelentések, eddig nem publikált dokumentumok. A hátsó borító képei: Clemenceau, Wilson és Lloyd George a diktátum aláírása után. Alexandru Vaida-Voevod (a magyar országgyűlés alsóházának jegyzőkönyve szerint Vajda Sándor) portréja. 1899. május 25. és egy bécsi orvostanhallgató diák aláírása. A fülszövegből gondolatsornyit idéznék: „Vajda-Voevod levelei a párizsi békekonferenciáról, olykor beszámoló, összegező tájékoztatói azért fontosak, mert abban a békéről alig szóló, általános zűrzavarban eligazítanak arról, hogy ki, kivel, hányszor, hol és mikor, meg miért, vagy mennyiért…”
Nem véletlen, hogy a könyvhöz Raffay Ernő történész, a vizsgált kor egyik legjobb magyar ismerője írt előszót. Így fogalmaz: „Trianonról és következményeiről szóló, minden szempontból körültekintő elemzést adó történelmi mű még nem született meg, de talán nem is fog hosszú ideig… Íme egy könyv, amely arról szól, hogy korántsem vagyunk minden titkok birtokában, kilencven év után is lehet megdöbbentően újat mondani… Ajánlom Koszta István könyvét minden magyar olvasó kezébe. Megérthető belőle nemcsak a Magyar Királyság tragédiája, de a különbség is a magyar és a román politikai elit (például gróf Tisza István és Brăteanu vagy éppen gróf Bethlen István és Alexandru Vaida-Voevod) szellemi és morális állapota, valamint érdekérvényesítő tehetsége között is.”
Koszta István tudatosságát jellemzi: a budapesti könyvhétre megjelent könyvet 2010. június 4-én, a nemzeti összetartozás napján du. 4–5 óra között a budapesti Vörösmarty téren a 80. számú Püski-pavilonnál dedikálta először, másodszor pedig az Erdélyi Magyar Igazság Klubban mutatta be. Ezt követte az erdélyi körút, csíkszeredai bemutató, majd Nagyszeben, ahol a könyvet az előszót író Raffay Ernő mutatta be. Kolozsvárról megtisztelő meghívást kapott, a Román Akadémia kolozsvári Gheorghe Bariţiu Történeti Intézetének konferenciatermében nemzetközi konferencia keretében mutatták be. A rendezvény védnöke Nicolae Edroiu, a Román Akadémia levelező tagja, a román–magyar történész vegyes bizottság elnöke, az intézet igazgatója volt, a moderátor pedig Lucian Nastasă-Kovacs, az Akadémiai Intézet főállású kutatója, a jelenkori történelem munkacsoport vezetője. Koszta István kötetét dr. Stelian Mânduţ ajánlotta a történésztársadalom figyelmébe. A hiánypótló munka Vaida-Voevod 1918–20-as, a párizsi béketárgyalásokról hazaküldött szigorúan bizalmas, máig nem publikált rejtjeles üzeneteit dolgozza fel. A dokumentációt alaposan ismerve írta, fordította és bő jegyzetanyaggal látta el a szerző. A könyv egyaránt szól románokhoz és magyarokhoz. (A nem könnyű, de kitűnőre sikeredett fordítást dr. Lakatos Artur Lóránd történész végezte.) Az egykori magyar országgyűlési képviselő Vaida-Voevod a Trianon után létrejött „Nagy-Románia” első miniszterelnöke volt, ám erdélyi autonomista elképzelései miatt hamar kiszorult a hatalomból.
A harmincas években közel került a jobboldali eszmékhez, így – bár háborús rémtettek nem fűződnek a nevéhez – a második világháborút követően munkássága tabutémává vált. Történettudományi recepciója máig rendkívül foghíjas és egyoldalú, többek közt ezen is szeretnének változtatni a konferencia szervezői.
A könyvbemutatóval egybekötött konferencián Kónya Hamar Sándor kolozsvári író-filozófus Demeter Béla politikai kálváriájáról beszélt. Szávay István történész-politológus a Vaida-Voevod személyiségével kapcsolatos képet árnyalta, többek közt elmondta: Vajda Sándor mint parlamenti képviselő egy pillanatig sem feledkezett meg arról, kik küldték őt a magyar palamentbe, kitűnő szónokként következetesen a románság érdekeit képviselte. Szónoki technikája a következő volt: mindig általános kérdést vetett fel, majd azt kifejtve eljutott a nemzetiségi problémához. Valamennyi felszólalásában a nemzetiségi kérdés került központba. Tudta érvényesíteni a magyarországi románság érdekeit, hangsúlyozta, hogy a monarchiában a magyarok és a románok egymásra vannak utalva. Az előadásokból kiderült: a Koszta István által közölt szövegek két részre oszthatók: Alexandru Vaida-Voevod Párizsból Iuliu Maniunak, illetve a kormányzótanácsnak írt levelei átfogják az ún. békekonferencián rendkívül tanulságosan és eredményesen tevékenykedő román delegáció első párizsi munkaévét (1919. január–november). A második rész: feljegyzései és emlékirat-töredékei, az 1920. év első negyedévének történéseit és azok összefüggéseit tartalmazzák. Vaida-Voevod levelei azért is fontosak, mert eligazítják az olvasót a párizsi békekonferencia munkálataiban.
A hallgatóság közt jelen volt Csucsuja István, a BBTE történettudományok professzora, volt dékánhelyettes, Vekov Károly volt RMDSZ-es országgyűlési képviselő, egyetemi tanár, Sipos Gábor, az EME elnöke, egyetemi tanár, Vasile Puşcaş, Románia EU főtárgyalója, egyetemi tanár, Zagyva György Gyula magyarországi képviselő, több akadémiai és egyetemi munkatárs.
Koszta István könyve hét nagy egységre tagozódik. Mindenik tartalma a maga egészében olyan információkat tartalmaz, melyek ismerete nélkül csak hiányos képünk lehet. Az ebben a részben elmondottakat árnyalja és egészíti ki a közel 35 oldalnyi függelék. Ehhez van csatolva a levelek jegyzéke és a névmutató, és kézbe vehetünk egy román térképet is, amely 1915-ben ábrázolja Erdélyt és Bukovinát. A kötetet érdemes figyelemmel olvasni, benne az ember előtt feltárul egy olyan világ, amelyről azt gondolta: ismeri. A könyvet elolvasva rájöhet arra, még sok tanulnivalója volna, ha ezt a kort tényleg szeretné megérteni.
Csomafáy Ferenc. Vasárnap (Kolozsvár)

Befalazott áldozatokat keresnek
Különös vizsgálat indult a Szekuritáté egykori kolozsvári székházában, a mai Gyermekpalotában, tegnap délelőtt tíz órakor: a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Központ (CICCR) nevű civil szervezet kezdeményezésére elkezdtek feltörni egy falszakaszt az épület alagsorában, tizenhárom olyan személy holttestét keresve, akiket a múlt rendszerben a helyszínen kivégeztek, majd feltételezhetően befalaztak.
Az áldozatok a kommunista rezsim ellenállói voltak, akik szabadcsapatokba verődtek, és az Erdélyi Érchegységben bolyongva kerestek menedéket. A Szekuritáté 1949 februárjában, márciusában és májusában valamennyiüket letartóztatta. A katonai bíróság tizenöt évtől életfogytiglanig tartó ítéleteket hozott ellenük. A kolozsvári bíróság fegyházába szállított tizenhárom elítéltet 1950 áprilisában a Szekuritáté saját székházába kérette. Itt Mihai Patriciu igazgató parancsára kivégezték, majd a feltételezések szerint befalazták őket az alagsor egyik helyiségébe.
Két hete felfedeztük az ellenállók egyik menedékhelyét az Öreghavason, ahol a Szekuritáté embereivel dúló harc nyomán tizenegyen estek foglyul. Közülük öten lelték végzetüket a kolozsvári székházban – magyarázta Marius Oprea, az CICCR koordinátora. Az archív adatok egyértelműen tanúsítják, hogy 1950. április 2-án és 5-én a Szekuritáté székházába 13 fogoly érkezett, akik nem élték túl a vizsgálatot, holttesteik pedig eltűntek – folytatta.
Kutatásunkat a Volt Politikai Elítéltek Egyesületének megkeresése nyomán kezdtük el – válaszolt kérdésünkre Gheorghe Petrov, az Erdélyi Történeti Múzeum régészeti szakembere, aki az CICCR önkéntes munkatársaként dolgozik. A tizenhárom elítélt holttestének befalazásának lehetőségét egykori foglyok visszaemlékezései, és többnyire közvetett tanúvallomások támasztják alá. Mindemellett az épület alaprajzából ítélve, az alagsor gyanúsan vastag falszakasza mögött további térrész rejtőzhet – folytatta a régész.
A tegnapi kutatások eredményei némiképpen alátámasztják a feltételezést: a több oldali fúrás nyomán egy körülbelül tíz méter hosszú és három méter széles betonkeret került elő, amelynek belseje földdel telített. – A betonlapok és a földréteg között üreget találtunk, ami arra utalhat, hogy egy térrészt megtöltöttek földdel, majd betonnal kiöntöttek. Egy-két napon belül kiderül, hogy találunk-e emberi maradványokat – jelentette be Marius Oprea a délutáni sajtótájékoztatón.
A katonai ügyészség hatáskörébe tartozó ügyben hivatalból vizsgálat indult. – A hatóságoknak kötelességük az eltűntek holttesteit felkutatni, és a tetteseket azonosítani – hangsúlyozta Oprea, hozzáfűzve: noha Románia hivatalosan elítéli a rezsim bűneit, mindeddig nem történt meg az egykori államapparátus képviselőinek felelősségrevonása, akiknek kezéhez embertelen kínzások és gyilkosságok tapadnak.
ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)

Partizánhamvakat keresnek Kolozsváron
Tizenhárom, a román kommunista hatóságok által hatvan évvel ezelőtt kivégzett politikai fogoly holtteste után kutat Kolozsváron a Marius Oprea történész vezette, a kommunizmus rémtetteit kivizsgáló civil szervezet. Egykori feljegyzések, volt politikai foglyok vallomása szerint a kommunistaellenes Dabija-csoport tagjait a jelenleg gyermekpalotának otthont adó, évtizedekkel ezelőtt a Szekuritáté kínzóközpontjaként működtetett kincses városi épület alagsorában falazták be. Szakértők szerint a vörös uralom idején tízezer ellenállót gyilkolt meg a Szekuritáté bírósági tárgyalás mellőzésével Romániában.
Újabb múltfeltáró akcióba fogott a romániai kommunizmus rémtetteit kivizsgáló bukaresti központ, amely szakértőinek eddig a vörös diktatúra idején kivégzett tizenkilenc áldozat földi maradványait sikerült feltárniuk.
Marius Oprea történész vezette kutatócsoport tegnap a kolozsvári gyermekpalota épületének alagsorában fogott hozzá egy olyan, évtizedekkel ezelőtt börtöncellaként használt helyiség feltárásához, amelybe feltételezések szerint tizenhárom kivégzett ellenálló holttestét falazták be a kommunista uralom pribékjei. A jelenleg gyermekprogramok szervezésével foglalkozó intézménynek otthont adó, Majális úti épületben működött a múlt század ötvenes éveiben a román kommunista államhatalom titkosszolgálata, a Szekuritáté.
Eddig feltárt dokumentumok, valamint egykori politikai foglyok és a hozzátartozók visszaemlékezése szerint a kolozsvári törvényszék fogdájából 1950 áprilisában ide szállítottak tizenhárom ellenállót, akik az Erdélyi-Szigethegységben Gheorghe Gheorghiu-Dej miniszterelnök, a Román Kommunista Párt első titkára vezette elnyomó hatalom ellen szervezkedtek, s akiket tizenöttől huszonöt évig terjedő börtönbüntetésre ítéltek, a hónap első napjaiban azonban nyomuk veszett. Marius Oprea a Krónikának elmondta: feltételezésük szerint a Szekuritáté emberei április 2-án és 5-én a titkosszolgálat alagsori celláiban kivégezték a 12 férfiból és egy nőből álló úgynevezett Dabija-csoport tagjait, majd a holttesteket befalazták egy kocka alakú, tíz méter hosszú és három méter széles cellába.
Az eddigi feltárás során megtalálták az egykori fogda betonnal leöntött téglafalát, mögötte pedig egy földdel feltöltött üreget, a csontvázak felkutatása azonban két-három napig is eltarthat. A történész közölte, eddigi tevékenysége során az általa vezetett szervezet 19, a kommunizmus idején kivégzett ellenálló földi maradványait sikerült megtalálnia – elsősorban az áldozatok utódainak kérésére –, a rendelkezésére álló adatok szerint azonban úgy véli, hogy a tízezret is meghaladja a Szekuritáté által bírósági tárgyalás nélkül kivégzett áldozatok száma. „Rendkívül örvendtem, amikor Traian Băsescu államfő 2006-ban a parlament plénuma előtt elítélte a román kommunizmus rémtetteit, csalódással tölt el viszont, hogy a román hatóságok egyetlen, a volt politikai foglyok kínzásában, likvidálásában vétkes szekust sem vontak felelősségre.
Márpedig egy ideológiát nem citálhatunk bíróság elé, csakis azokat, akik kiszolgálták azt, és részt vettek a rémuralom fenntartásában” – állapította meg a bukaresti történész, aki nem tartja kizártnak, hogy a hatvan évvel ezelőtti kivégzés elkövetői közül néhányan ma is életben vannak, így felelősségre vonhatók. Marius Oprea egyébként ez év februárjáig irányította a romániai kommunizmus rémtetteit vizsgáló, még a Tăriceanu-kormány idején alapított állami intézetet, a tavaly decemberi államfőválasztás után azonban a Boc-kormányra (Traian Băsescu az általa irányított szakértői csoport jelentése alapján ítélte el a kommunizmust) bízta az intézet vezetését, Opreát pedig több munkatársával együtt létszámleépítésre hivatkozva elbocsátották. Azóta a történész hasonló néven hozott létre civil szervezetet, és történészekből, régészekből álló maroknyi csapattal folytatja a kommunista titkosszolgálat által kivégzett áldozatok hamvainak felkutatását.
A feltárásban részt vevő Viorel Siserman ezredes, katonai ügyésztől megtudtuk, ha sikerül megtalálni a volt partizánok csontjait, a nyomozó hatóság vizsgálatot indít a felelősök azonosítása érdekében. Traian Neamţu, a volt politikai foglyok Kolozs megyei szervezetének elnöke – aki az ötvenes években hat évig raboskodott romániai börtönökben – elmondta, bizonyosak abban, hogy egykori bajtársaik a jelenlegi kolozsvári gyermekpalotában nyugszanak, és azt szeretnék, ha ma is élő egykori üldözőik a nyilvánosság előtt beismernék bűneiket.
„Mi nem akarunk bosszút állni egykori üldözőinken, csak azt kívánjuk, hogy soha ne térjen vissza se a bal-, se a jobboldali kommunizmus. Ugyanakkor jó keresztényekként azt szeretnénk, ha az áldozatokat emberhez méltó módon helyezhetnénk örök nyugalomra” – jelentette ki lapunknak Traian Neamţu, aki annak idején maga is részesült a Szekuritáté kolozsvári „vendégszeretetében”, sőt megmutatta azt a cellát is, ahol kezét-lábát bilincsbe verve, testét vizes lepedőbe burkolva verték a szekusok. Különben érdeklődéssel követte a feltárómunkát Asztalos Lajos helytörténész is, akit 1952-ben, 16 évesen két hónapig tartottak fogva a kolozsvári szekusszékházban, majd rendszerellenes tevékenységéért három év börtönbüntetést kapott, amiből kettőt letöltött.
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

Mi történt 1989 decemberétől 1990 májusáig?
Ismeretlenek tüntették el az iratanyag egy részét, egyesek máig ódzkodnak mesélni az egyes településeken történtekről: a 89-kutatás résztvevőivel beszélgettünk.
A hiányos dokumentumok és a máig az emberekben élő félelem is akadályozza az 1989 végén és 1990 elején több erdélyi városban történtek rekonstruálását, az egyesek által forradalomnak, mások szerint puccsnak nevezett eseménysor kapcsán. Idén indult a Kisebbségkutató Intézet és a Progress Alapítvány közös kutatási projektje a '89-es események kapcsán Bárdi Nándor történész kezdeményezésére. A kutatás többek közt azt célozza, hogy a még meglévő dokumentumokat – újságokat, plakátokat, fényképeket, videó- és hangfelvételeket, iratokat, jegyzőkönyveket stb. – összegyűjtse, és ezek alapján rekonstruálja az 1989 végétől 1990 májusáig történt események kronológiáját, elsősorban a romániai nemzeti kisebbségek szemszögéből. A különböző városok a temesvári események visszhangjára reagálva mind-mind megélték a maguk „kis forradalmait”; több helyen is halálos áldozatokat követeltek az események, lincselések is voltak. Ebben az öt hónapos intenzív periódusban alapították meg a Nemzeti Megmentési Front helyi szervezeteit, az RMDSZ-t, a MADISZ-t, illetve számos kisebbségi szervezetet is. A marosvásárhelyi etnikai konfliktus, a fekete március kihatott más településekre, az ottani magyar-román viszonyokra. Ennek visszhangjára, illetve a máig tisztázatlan, háttérben folyó események, szerepek felderítésére is fókuszál a kutatás; a vizsgált periódus záróeseménye az első szabad választás 1990 májusában.
A kutatás során a fontosabb erdélyi városokban, municípiumokban, ahol jelentős számú kisebbség él, egy-egy helyi kutató igyekszik összegyűjteni a fellelhető dokumentumokat. Gondot jelent, hogy több erdélyi városból is a kilencvenes évek elején ismeretlenek elvitték felsőbb utasításra a Nemzeti Megmentési Front irattárát. „Elsősorban magyar szempontú kronológiák készülnek, de igyekszünk a jelentősebb kisebbségekre is odafigyelni, elsősorban Temesváron, Aradon, Szatmáron, Nagyváradon, Nagybányán, ahol több nemzetiség is együtt él. Elsősorban megyeközpontokat választottunk, illetve van néhány olyan kisebb város, amely bár nem megyeközpont, de fontos, hogy megjelenjen. Remélhetőleg sikerül a 89-es események magyar értelmezését is bevinni a román történeti diskurzusba” – vázolta az elképzelést Gidó Attila, aki Novák Csaba Zoltánnal együtt kutatásvezetőként koordinálja a helyi kutatók munkáját. A kutatás kiemelten figyel arra, hogyan vesznek részt már a kezdetektől vagy lépnek be utólag a kisebbségek képviselői a hatalmi struktúrákba. A dokumentumokból összeállt településspecifikus kronológiákat ezért interjúkkal is kiegészítik, amelyeket a helyi kutatók olyan személyekkel készítenek, akik cselekvő részesei voltak az eseményeknek a szóban forgó időszakban. Azokban a városokban – eddig összesen 13 településen –, ahol már tavasztól dolgoznak a helyi kutatók a témán, már elkészült az eseménykronológia. „A kutatás első fázisából néhány érdekességet már megállapíthatunk, bár természetesen ezt nem tekinthetjük végeredménynek, hiszen a történelemről való vélekedés szubjektív dolog. Kísérleteztünk az események szakaszolásával, és úgy gondolom, nemcsak az általam kutatott Marosvásárhely esetében érvényes ez, hanem a többi városnál is” – magyarázta kérdésünkre Novák Csaba Zoltán. „Négy szakaszt azonosíthatunk be: a temesvári eseményektől a Ceaușescu-házaspár meneküléséig tartana az első, december 16-22. között. Van egy nagyon rövid időszak, az új hatalmi szerkezet kiépülése december 22-től körülbelül január elejéig. A december 29-től február elejéig tartó időszakot a Nemzeti Megmentési Front határozza meg, majd február elején alakulnak meg a nemzeti egység ideiglenes tanácsai, amelybe már a Fronton kívüli szervezetek is beépülnek: újjászervezett politikai pártok vagy frissen alakult szervezetek. A Nemzeti Ideiglenes Tanács tevékenysége egészen a májusi választásokig alkotja a negyedik időszakot” – mondta. Forradalom volt-e vagy puccs 1989-ben? „Én úgy látom, kettős folyamat találkozik valahol térben és időben. Semmiképp sem hanyagolható el a népmozgalmi része, nagyobb erdélyi városokban – Temesvárhoz hasonlóan Kolozsváron, Szebenben, Brassóban, Marosvásárhelyen – még a diktátor bukása előtt is van nagyobb tömegmegmozdulás, illetve több esetben számos halálos áldozatot követelő beavatkozás a hadsereg részéről. Mindenképp van tehát forradalmi tömegjellege az eseményeknek” – tette hozzá. Ebben az időszakban nagy a kádermozgás; január végére, február elejére olyan struktúra alakul ki, amely gyakorlatilag alárendelt Bukarestnek. Ám azelőtt viszont napokra megszűnik a központi hatalom befolyása, a Securitate visszahúzódik, a régi pártstruktúrák szétesnek, gyakorlatilag az egyedüli erő a hadsereg. „Egyre többen látják úgy bukaresti szemszögből is kutatók, hogy a hadseregnek nagyon fontos szerepe volt, sokkal fontosabb, mint gondolnánk. Merem állítani, gyakorlatilag a hadsereg döntötte el, melyik legyen az az új politikai struktúra, amely Romániát a változás útján viszi. Ők fogadják el az Iliescu által vezetett új hatalmi struktúra működését, éspedig azért, mert ennek a csoportosulásnak van olyan praxisa, amely lehetővé teszi, hogy az állam működése gyakorlatilag folytatódjon. Nagyon sokan a nomenklatúra tagjai voltak a 60-as, 70-es években, majd valamilyen ok miatt a Ceaușescu-féle pártvezetésből kikerültek” – magyarázta Novák. A székelyföldi városokban egyértelműen magyar szervezésben alakulnak ki az új hatalmi struktúrák. Marosvásárhely érdekessége, hogy ellentétben a többi nagyobb erdélyi várossal, ahol a magyarság viszonylag későn, december 22. után épül be a hatalmi szerkezetbe, itt párhuzamos struktúrák alakulnak ki. A hadsereg minden más nagyobb városban uralja a helyzetet, Marosvásárhelyen azonban az első napoktól kezdve Király Károly révén egy erős magyar mag alakul ki. Novák Csaba Zoltán szerint ez a kettős hatalmi megosztás a fő oka annak, hogy később az indulatok elszabadulnak, nem sikerül stabilizálni a helyzetet.
Néhány kronológiakészítővel az általuk kutatott városokban tapasztalt helyi specifikumok kapcsán a szelterszi társadalomtudományi táborban beszélgettünk, miután a kutatásvezetők bemutatták a projektet a tábor résztvevőinek. Kolozsváron rengeteg halálos áldozatot és sebesültet szedett a forradalom. A magyarság szinte az első percektől képviseltette magát a hatalmi struktúrákban, a politikai, egyházi és diákszervezetek révén is – mondta el kérdésünkre Fodor János történész. A fekete március után, főleg mivel időközben itt is megalakult a Vatra Românească, érezhető volt egy etnikai konfliktus kiéleződése, amelyet azonban sikeresen csillapítottak a városban – tette hozzá a kolozsvári kronológia készítője. A kutatónak szerencsére rendelkezésére álltak a Kolozsvári Rádió korabeli hangfelvételei, az írott sajtó archívuma is megvan. Hátravan még az egyházi, RMDSZ-iratok átvizsgálása. Bár a kutatók nagy része fiatal, és mondhatni gyerek vagy kamasz volt a szóban forgó események idején, Fodor János nem tapasztalt emiatt akadályokat, nem akarták „megmondani neki a tutit” azok, akik felnőtt fejjel érték meg 1989-et. „Mindenhol segítőkész emberekre találtam, különösebb magyarázkodás nélkül sikerült megszereznem a kívánt dokumentumokat, remélhetőleg ez nem változik az adatgyűjtés további fázisaiban sem” – mondta a Transindexnek.
Szatmárnémetiben teljesen békésen zajlott le a forradalom, egy tüntetés volt december 23-án. Megyei és városi szinten is a hadsereg volt az, amely minden fontos tisztséget és pozíciót betöltött, a magyarság képviselőinek csak december végén sikerült bekapcsolódniuk a Nemzeti Megmentési Frontba – mondta el a Transindexnek a szatmári kronológia készítője, Sárándi Tamás. 1990 februárjában a magyarság helyi vezetői megelégedetten nyilatkoznak az elért eredményekről, teljesen békés átmenetként zajlik a magyar nyelvű oktatás visszaállítása, a Kölcsey Ferenc Gimnázium már januárban megkezdi működését. Március elején azonban helyi szinten is megalakul a Vatra Românească, nekik „köszönhetően” zajlik le Erdélyben a Marosvásárhely után a második legnagyobb összetűzés március 15. kapcsán, és a békés folyamat megtorpan – tette hozzá. Szatmárnémetiben igen nehéz összegyűjteni a dokumentumokat, nemhogy a Front irattára, de még a helyi újság korabeli lapszámai sem voltak fellelhetőek. Ami maradt, az az RMDSZ-nél fellelhető csekély anyag – sorolta a buktatókat a kutató, felhívva a közvélemény figyelmét, hogy akinek birtokában van bármilyen kordokumentum, bocsássa rendelkezésre, ezzel is segítve az események megértését. Hargita megyében ebben az időszakban elég sok lincselés történt, így Székelykeresztúron is – itt egy rendőrt öltek meg a tüntetők. Itt is megalakultak a Front, az RMDSZ helyi szervezetei, érdekességként pedig a Székely Ifjak Fóruma, amelynek képviselője később be is jutott a parlamentbe – mesélte Vass Réka. A kisvárosban megoszlanak a vélemények, hogy népfelkelés történt-e, vagy – mint ahogy sok vezető beosztású ember gondolja – megrendezték a „forradalmat”. „Azt tapasztaltam, hogy az emberek készségesek egy bizonyos pontig, érdeklődéssel fogadnak, hiszen ez a témát senki nem kutatta eddig Keresztúron. Ám van egy pont, ahol egyszer csak bezárulnak a kapuk, nem hajlandók se nyilatkozni, sem pedig forrásokat vagy anyagokat a rendelkezésemre bocsátani. Arra szoktak hivatkozni, hogy ha nem is ők, de a családjuk veszélybe kerülhet. Én próbálom mindenkivel tisztázni, hogy nem igazságot tenni jöttem, és nem értékítéleteket megfogalmazni, a kutatásnak ugyanis nem ez a célja. Minden alkalommal hangsúlyozom a Kisebbségkutató Intézet diszkrécióját, azt, hogy ezek az anyagok kutatók számára lesznek hozzáférhetőek” – mondta a helyi kronológia készítője. Kézdivásárhelyen Miklós Katalin készíti a kronológiát. Itt is egy lincselés áll az események középpontjában: Aurel Agache őrnagyot megölik, és a milícia épületét is felgyújtják 1989-ben. Mivel egy román nemzetiségű személy hal meg, a későbbiekben a román hatalom, illetve egyes politikai pártok támogatásával sikeresen kreálnak belőle etnikai ügyet. Miközben máshol az országban a hasonló lincseléseket vagy nem vizsgálják ki, vagy a tettesek általános amnesztiát kapnak, Kézdivásárhelyen öt embert vádolnak. „Az ügynek máig ható következményei vannak, a népharag áldozatául esett őrnagy halála után fotók és tanúvallomások alapján összeállítanak egy vádiratot, amit 1997-ben véglegesítenek, 1999-ben pedig ítélet születik a feltételezett elkövetők ellen. Akik nem menekülnek el, 4-7 évi börtönbüntetést kapnak, illetve pénzbeli kártérítés kifizetésére kötelezik őket. Ám 2002-ben is perek sorozata indul. Végül Strasbourgban mindkét félnek – a vádlottaknak és az ifjabb Agache-nek is – kártérítést ítélnek meg, előbbieknek azért, mert diszkriminatív módon volt összeállítva a perirat, a családnak pedig az ítélet miatti késedelemért” – foglalta össze röviden Miklós Katalin. Nagybányán a hatalomátvétel aránylag békés zajlott. December 23-án nagy tömeg gyűlt össze a város központjában, melynek tetemes részét a környék vállalatainak munkásai adják, és bár az indulatok elszabadultak a megyeháza „bevételénél”, az eseményeknek nem volt súlyosabb sebesültje. A közigazgatási szervekben a katonaság hangsúlyos jelenléte tapasztalható – vázolta kérdésünkre az eseményeket a nagybányai és zilahi kronológia készítője, Kiss Ágnes. A nagybányai fejlemények különlegessége a bányaipari alkalmazottak részvétele, akik tüntetéseket és sztrájkokat szerveznek; követeléseiket Bukarest fokozatosan teljesíti (például béremelés, különböző juttatások). Hálájukat a Nemzeti Megmentési Front és Iliescu-párti tüntetéseken való részvétellel fejezik ki több alkalommal is. További érdekesség, hogy korán megalakul a környezetvédő mozgalom, tüntetéseket és aláírásgyűjtést szerveznek a környezetszennyező anyagokat kibocsátó gyárak ellen. Még december folyamán megalakulnak Máramaros megyében a magyar és német kisebbségi szervezetek, februárban pedig az ukrán (RUSz). Jelentős többségi-kisebbségi konfliktusra nem kerül sor. Zilahon a hatalomátvétel teljesen békésen zajlott. A rendőrség, katonaság, Securitate villámgyorsan átállt. Jelentős többség-kisebbség konfliktusra nem került sor, bár provokációnak minősíthető események akadtak. Például március 15-re virradó éjszaka ismeretlenek festéket öntenek a zilahi Wesselényi-szoborra – foglalta össze Kiss Ágnes. A zilahi kutatást akadályozza, hogy nyoma veszett a megyei Ideiglenes Nemzeti Megmentési Front iratanyagának; elkallódott az a pár múzeumhoz beküldött élménybeszámoló is, amelyek Cornel Grad történész, Gheorghe Şişeşteanu szociológus és Bajusz István muzeológus felhívására érkeztek. A tervek szerint a kronológiákat önálló kötetben jelentetik meg jövőre, illetve egy konferenciát is szerveznek ebben a témában. A kutatás anyaga várhatóan az interneten is elérhető lesz majd az Adatbankban.
Bakk-Dávid Tímea. Transindex.ro

Végrehajtották a kormányátalakítást
A Demokrata-Liberális Párt (PD-L) vezető testületének tegnapi ülésén a kormányátalakítás volt a fő napirendi pont. Az már a délutáni órákban kiderült, hogy Sebastian Vlădescu pénzügyi, Mihail Dumitru mezőgazdasági, Mihai Şeitan munkaügyi és Gabriel Sandu távközlési miniszternek távozniuk kell tisztségükből. Később Adriean Videanu gazdasági miniszter maga kérte hogy távozhasson a kormányból. Videanu azzal indokolta kérését, hogy több ideje legyen a PD-L-vel foglalkozni. Végül Radu Berceanu szállításügyi miniszter is a távozó tárcavezetők közé került. A Boc által megnevezett miniszter-jelöltek a következők: Ion Ariton (gazdaság), Anca Boagiu (szállításügy), Valeriu Tabără (mezőgazdaság), Valerian Vreme (távközlés), Gheorghe Ialomiţean (pénzügy), Ioan Botiş (munkaügy).
Emil Boc a reggeli órákban Traian Băsescu államfővel találkozott, majd a párt székhelyén a demokrata-liberális párti vezetőkkel folytatott újabb megbeszéléseket. Ezt követően a Victoria-palotában külön tárgyalt Radu Berceanu közlekedési, Mihail Dumitru mezőgazdasági, Sebastain Vlădescu pénzügyi és Mihai Şeitan munkaügyi miniszterekkel. Ezek után ült össze délután 4 órakor a parlament épületében a PD-L vezető testülete, ahol az előzetes bejelentések szerint véglegesen döntenek a kormányátalakításról.
A demokrata-liberális párti politikusok szerdán este határoztak arról, hogy lemondjon-e az egész kabinet, vagy inkább a jelenlegi kormány átalakítását választják. A Gândul című országos napilap szerint csak haton – Elena Udrea, Sever Voinescu, Raluca Turcan, Sulfina Barbu, Zamfir Iorgus és Vasile Gherasim – szavaztak a Boc-kabinet teljes menesztése mellett.
Kiszivárgott hírek szerint a miniszterelnök és az államfő között nem volt teljes egyetértés a végrehajtó testület átszervezését illetően. Emil Boc a Primăverii negyedi rezidenciáján kereste fel csütörtökön reggel az államfőt, hogy tudomására hozza a feketelistán lévő miniszterek – Sebastian Vlădescu, Mihai Şeitan, Mihail Dumitru és Gabriel Sandu – nevét tartalmazó jegyzéket, amelyen állítólag egyetlen „nagyágyú” – mint például Vasile Blaga, Adriean Videanu és Radu Berceanu – sem szerepelt.
A Hotnews úgy tudja: az államfő a teljes kormányátalakítást tartotta volna a legjobb megoldásnak, egyedül Vasile Blagát és Elena Udreát nem menesztette volna tisztségéből. Hírforrások szerint a miniszterelnök bízik abban, hogy a posztjukon maradó tárcavezetők képesek lesznek lehívni az uniós pénzeket. Traian Băsescu a beszélgetés során állítólag kijelentette: ezek után „leveszi kezét a pártról”, és kollégái azt tehetnek, amit akarnak.
Ami az RMDSZ-es miniszterek lecserélését illeti, Markó Béla miniszterelnök-helyettes szerdán közölte: a kormányfő nem kérte az RMDSZ-es miniszterek leváltását, akik egy belső elemzés szerint jól teljesítettek.
„Mi is kielemeztük az RMDSZ-es miniszterek tevékenységét. Az a véleményünk, hogy minisztereink hathatós tevékenységet fejtettek ki, és jól teljesítettek” – mondta Markó Béla, hozzáfűzve: a koalíciós pártoknak saját minisztereik tevékenységét kell kiértékelniük. Szabadság (Kolozsvár)

Leváltások pártalapon?
Politikai okokat sejtenek Szatmáron az iskolaigazgatók menesztése mögött
Rendkívüli megyeitanács-ülést hívott össze tegnap Csehi Árpád, a Szatmár megyei önkormányzat RMDSZ-es elnöke, mert az utóbbi napokban több iskolaigazgatót is leváltottak a térségben, köztük több magyar pedagógust is.
Megkongatták a vészharangokat Szatmár megyében: pár nap leforgása alatt tizennyolc iskolaigazgatót és aligazgatót váltottak le a térségben. Az érintettek egy része és több helyi önkormányzati politikus úgy véli, a leváltások mögött politikai okok húzódnak, és az elbocsátott intézményvezetőket a nagyobbik kormánypárt, a PD-L „pártkatonáival” helyettesítik.
Ezt a vélekedést erősíti a Halmiban szolgálatot teljesítő Sárosi Tibor aligazgató esete, aki állítja: közölték vele, hogy ha a továbbiakban a demokrata-liberálisok zászlaja alá áll, akkor a szomszédos Kökényesden igazgató lehet. Incze Lajos, Halmi polgármestere tegnap a Szatmár megyei önkormányzathoz fordult és jelezte: a helyi testület nem járul hozzá Sárosi leváltásához.
Az önkormányzat döntését a helyi lakosok aláírásgyűjtéssel igazolják: háromszáz csatlakozó vélte úgy, ragaszkodik az eddigi aligazgatóhoz. A megyei önkormányzat tegnapi ülésén részt vett Radu Giurca prefektus is: neki azt üzenték Halmiból a tiltakozók, ha a követelésüknek nem lesz foganatja, a prefektúra épülete előtt demonstrálnak a továbbiakban.
Hasonló helyzet alakult ki Nagykárolyban, a helyi elméleti líceumban: az igazgatócserét itt is a tantestület és a szülők tiltakozása követte, a frissen kinevezett Radu Ciocotisan egy nap után kénytelen volt lemondani.
Vámfaluban a liberális polgármester, Vasile Corodan emelt szót az intézményvezetők cseréje ellen, Gheorghe Jurchiş, Csehál önkormányzati vezetője szintén csatlakozott a tiltakozók sorához. Az elmúlt napokban olyannyira elmérgesedett a pártpolitikai konfliktus a megyében, hogy híre terjedt, Szatmárnémetiben a Kölcsey Ferenc gimnázium vezetője is politikai játszmák áldozata lesz.
Érdekek és rémhírek
Csehi Árpád, a megyei önkormányzat RMDSZ-es elnöke a sokasodó panaszok miatt tegnap azonnali hatállyal összehívta a polgármestereket és más, iskolaügyben illetékes tisztségviselőket. A megyei tanács elnöke „elfogadhatatlannak” minősítette mindazt, ami igazgatócsere címén az elmúlt napokban történt. Csehi úgy vélte, ez az eljárás ellentétes a kormány által szorgalmazott decentralizációval: így nem nő, hanem csökken a helyi önkormányzatok hatásköre.
Csehi álláspontját kiegészítette Szatmárnémeti polgármestere, Ilyés Gyula, aki felháborítónak tartotta, hogy a fenntartókat kizárták a döntéshozásból. Radu Giurcă prefektus tegnapi tárgyaláson úgy nyilatkozott, nincs tudomása a sérelmezett ügyek hátteréről, mert szabadságon volt, és csak a tegnap tért haza. Dacára annak, hogy a vitatott intézkedések mögött a megyei tanfelügyelőség áll, Mariana Popa főtanfelügyelő más irányú elfoglaltságaira hivatkozva nem vett részt az megyei önkormányzat által kezdeményezett egyeztetésen.
Új törvényre várnak
Király András, az oktatási minisztérium államtitkára az ÚMSZ megkeresésére elmondta: a szatmári konfliktussorozat több csatornán is begyűrűzött már a szaktárcához, és Daniel Funeriu tárcavezető álláspontja világos: nincs helye politikai döntéseknek ilyen horderejű ügyekben. Az államtitkár szerint felesleges és káros pánikot kelteni, mert Szatmár megyében sem etnikai, sem politikai indok nem állt az igazgatócserék mögött.
„Az érvényes jogszabályok szerint azok az intézményvezetők, akik nem versenyvizsga révén töltik be a tisztségüket, évente köthetnek menedzseri szerződést, amelynek érvényessége szeptember 1-jétől a következő év augusztus 31-ig tart” – ismertette a jogszabályt Király András, aki szerint az lenne a kívánatos, hogy az ilyen jellegű szerződéseket ne hosszabbítsák meg több alkalommal, mert ez a versenyvizsgarendszer kijátszására alkalmas kiskapu.
Arra a kérdésre, ki felelős az elmaradt versenyvizsgákért, az érintett iskolaigazgatók, vagy a vizsgáztató hatóság, az államtitkár egyértelmű választ adott. „Három éve nincs megfelelő versenyvizsgáztatás, és azért nincs, mert az oktatási tárca az új tanügyi törvényre vár. Amíg nincs új törvény, nincs vizsga, és elismerem, ez az állapot lehetőséget teremt a visszaélésekre” – fogalmazott Király. Hozzátette, Daniel Funeriu tájékoztatást kért a megyei tanfelügyelőségtől a szatmári ügyekben, és figyelmeztette a főtanfelügyelőt jogszabályi kötelezettségeire.
Szezonviták országszerte
A Szatmár megyeihez hasonló konfliktusok bontakoztak ki az utóbbi napokban országszerte. A Gorj megyei tanfelügyelőség közleményben jelezte, hogy hiába neveztek ki három igazgatót gyors egymásutánban Leleşti község iskolájába, mindhárom jelölt gyorsan visszalépett.
A tanfelügyelőség szerint a helyi PSD gyakorol nyomást az érintettekre. Vâlcea megyében ezzel szemben a PSD-s jelölteket szorították háttérbe – a hírek szerint – a PD-L-s ellenjelöltek. A konfliktusok „szezonális” jellegét – amelyre Király András nyilatkozatában utalt – erősíti, hogy tavaly szeptemberben Arad és Kolozs megyében vált politikai kérdéssé a kinevezések ügye.
Ellenségesen fogadták tegnap a szatmárnémeti Aurel Pop Művészeti Líceum új igazgatóját azon a találkozón, amelyen az új intézményvezető mutatkozott be a szülőknek és a tanároknak. Utóbbiak nehezményezték azt, hogy szerintük Szabo Marcel politikai alapon került az iskola élére, a döntésből a tanfelügyelőség kihagyta a szülői bizottságot.
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)

Új egyetemi tanév kezdete Sepsiszentgyörgyön
A jól megérdemelt nyári szabadság után ismét beköltözött az élet a Kolozsvári BBTE Sepsiszentgyörgyi Kihelyezett Tagozatának épületébe. Új egyetemi év kezdődik a tudás impozáns, új fellegvárában. Tavaly az új épület egyik szárnyában már folyt az oktatás, idén birtokba vehetik a campus kétharmadát.
Ez látványos előrelépés, a szeptember 27-én tartandó évnyitón még tágabbra tárhatják a kaput. A fiatal, lelkes oktatócsapat készséggel óhajtja továbbadni tudását a hallgatóknak. Jelenleg tizenhat engedélyezett vagy akkreditált oktatási forma működik. Nemcsak a falak jelentik saját egyetemüket, ezt már eddig is tudással, odaadással és lelkesedéssel töltötték meg. Ez az intézmény alkalmas most és a jövőben is befogadni mind vidékünk, mind a távolabbi régiók ifjait.
Várnak továbbra is minden olyan fiatalt, aki gazdasági, környezetmérnöki vagy közigazgatási téren szeretné tudását gyarapítani. A szeptember 6-án kezdődött iratkozásról még senki nem késett le. Vannak még szabad helyek az említett három szakterületen, az iratkozás szeptember 15-ig tart.
Hová lehet jelentkezni? Íme ajánlataik:
1. Leendő közgazdászoknak:
a) Kereskedelem, turizmus és szolgáltatások gazdasága
b) Vállalatgazdaság
A fenti szakok mindegyike hároméves időtartamú, nappali és távoktatásban, román és magyar nyelven egyaránt.
2. Jövendőbeli környezetmérnököknek:
Környezetmérnöki szakirány — négyéves képzés, nappali tagozat román és magyar nyelven
3. Közigazgatás:
Nappali tagozaton és távoktatásban román és magyar nyelven, hároméves időtartammal
4. A három-, illetve négyéves alapképzésen kívül üzletkötés-fejlesztés menedzsment terén mesterképzés is folyik. Időtartama két év, nappali tagozaton, román nyelven, úgyszintén mesterképzést indítanak közigazgatási tudományok szakosodással egy- és kétéves távoktatási rendszerben román nyelven.
Szeretettel várnak minden érdeklődőt.
Elérhetőségek: 520064 Sepsiszentgyörgy, Stadion utca 12. szám. Telefon/fax: +(40) 267 352 805, e-mail: extensieusfg@gmail.com, honlap: http://extensii.ubbcluj.ro/sfantugheorghe.
Czompó János. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Terényi Edét köszöntötték
A Quadro Galériában kiállítással és koncerttel köszöntötték szeptember 6-án, hétfő este barátai és tisztelői a hetvenöt éves Terényi Edét, Kolozsvár és Erdély művészetének egyik fontos egyéniségét.
„Harminchét évesen találkoztam először életemben Dante Alighieri elbűvölő és lebilincselő alkotásával, az Isteni Színjátékkal. Azóta akarva akaratlanul ennek a műnek a hatása alatt élek, mintha Dante vezetne engem a világban, éppen úgy ahogy Vergilius vezette őt az alvilág különböző fokozatain keresztül” – mondta el lapunknak az ünnepelt zeneszerző, muzikológus, akinek ezúttal a grafikáit is láthatták az egybegyűltek.
A grafikus zenész
A tárlatnyitón az érdeklődők a művész – Dante Alighieri Isteni Színjátéka által ihletett – Dantesca című grafikasorozat darabjait, valamint a Dante kertjében című sorozat grafikáit tekintették meg.
„Sokan kérdezték tőlem, hogy miért épp az alvilági témákat festem és miért nincsenek bennük emberi alakok. Nos, úgy érzem, hogy az alvilág sokkal színesebb, sokkal több benne a művészi fantázia. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a helyszínek érzéki megjelenítése, alakok nélkül, vagy azok gondolati megragadása a grafika eszközeivel, sokkal érdekesebb” – magyarázta Terényi a Quadro Galériában látható munkáival kapcsolatban.
„Miután megszületett ennek az ünnepi kiállításnak az ötlete, elkezdtünk reprodukciók után keresgélni, amelyek alapján összeállítottuk volna az eredeti képanyagot. Így találtam rá több olyan grafikára is, amelyek nem képezték eredetileg a kiállítási anyag részét, viszont úgy éreztem, hogy ezeket is föltétlenül ki kell állítanunk, hisz egy különleges úton járó művészről van szó. Mind művészi koncepciója, mind pedig anyagkezelése egyszeri és megismételhetetlen. Szuggesztív erőt árasztó munkákról van szó” – méltatta a művészt Székely–Sebestyén György, a Quadró Galéria vezetője.
A zeneszerző grafikus
Az ünnepi megnyitóra ellátogató, érdeklődő közönségnek valódi összművészeti élményben lehetett része: a tárlatnyitó egyik fénypontját ugyanis a New York-i Forte Duó előadása jelentette. Az Artur Kaganovsky és Szilveszter Kaganovsky Eszter zenészpáros Terényi Ede szerzeményeket adott elő hegedűn és brácsán. Az alkalomra összegyűltek, a szakmabeli valamint a művész baráti társasága és egy pohár borral koccintva köszöntötték a 75 éves művészt. Az érdeklődők a kiállítást szeptember 17-ig tekinthetik meg hétköznaponként 11 és 18 óra között.
Hetvenöt év a művészetek szolgálatában
Terényi Ede 1935-ben született Marosvásárhelyen. Zeneszerző, muzikológus és 1958-tól a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia tanára, ahol zeneszerzést, összhangzattant, ellenponttant valamint zenedramaturgiát tanít.
1983-tól a zenetudományok doktora, kutatási területe: a modern zene harmónia elmélete, az európai zene generációs fejlődés-spirálja, a zenedramaturgia operai és szimfonikus zenei területen. Tagja a Román és a Magyar Zeneszerzők Egyesületének, 1994-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Több rangos kitűntetésben is részesült, mint a Román Akadémia George Enescu díja (1980), Bartók-Pásztory díj (1994), a Román Zeneszerzők díja (1974, 1978), Erkel-díj (2001)
Sipos M. Zoltán. Új Magyar Szó (Bukarest)

Új tanév meglepetésekkel?
Meglepetéseket is tartogathat a diákok, tanárok és szülők számára a ma kezdődött új tanév, ugyanis Markó Béla RMDSZ-elnök, miniszterelnök-helyettes szerint a kormány sürgősségi rendelettel fogadhatja el az oktatási törvénytervezetet. Amennyiben nem gyorsul fel az oktatási törvénytervezet vitája, a kabinet sürgősségi kormányrendelettel fogadtatja el a jogszabály decentralizációra vonatkozó részét, és ennek nyomán az iskolák átkerülhetnek az önkormányzatok hatáskörébe – jelentette ki Markó Béla. Az RMDSZ már megállapodott ebben a Demokrata-Liberális Párttal (PDL), mondta el a szövetségi elnök az Erdély Televízió Többszemközt című közéleti műsorában.
Kifejtette: a tanintézetek decentralizációja hatalmas lehetőség az önkormányzatok számára, hiszen ezt követően már nem Bukarest, hanem a helyi közösségek dönthetnek az iskolákat érintő kérdésekben.
Példaként említette az intézmények működtetését, az igazgatók személyét, illetve a tanintézeteket érintő fejlesztéseket is. A műsor házigazdájával, Lokodi Imrével folytatott beszélgetésen Markó arról is szólt, hogy az RMDSZ elégedetlen, amiért az elmúlt parlamenti ciklusban nem sikerült elfogadtatni az oktatási törvényt, ezért a következő időszak prioritásának tekinti, hogy felgyorsítsa a szenátus oktatási bizottságában elakadt jogszabály vitáját.
A pedagógusokat is súlyosan érintő költségcsökkentő intézkedések kapcsán megerősítette: a „fűnyíró” politikának vége, az RMDSZ nem fogad el több megszorítást, és azon lesz, hogy december 31-e után a pedagógusok kedvezőbb bérezésben részesüljenek, hisz erre van lehetőség, mondta.
Diákbarát lesz az új törvény
Bízik benne, hogy hamarosan felgyorsul a tanügyi törvény vitája, és a tervezet jelenlegi formájában léphet törvényerőre – nyilatkozta a Krónikának Király András oktatási államtitkár is. A szakember úgy véli, a képviselőházon már túljutott törvényjavaslat kisebbségi oktatásról szóló fejezetének sok pozitív hozadéka lesz a magyarul tanulók számára, ezért azt reméli, változtatások nélkül fogja azt elfogadni a felsőház.
Mint ismeretes, a tervezet szerint a román nyelvet speciális tankönyvekből, kvázi idegen nyelvként tanulhatnák a más anyanyelvű romániai diákok, illetve azokat a tantárgyakat, amelyeket eddig az állam nyelvén tanultak, mint a történelem és a földrajz, szintén anyanyelvükön sajátíthatnák el. Király András szerint azonban nemcsak ez a fejezet, hanem az egész törvénytervezet jobbá teheti a romániai oktatást, ha megszavazzák a honatyák. Mint magyarázta, az óraszám csökken, a tanterv sokkal szellősebb lesz, és egészében sokkal inkább koncentrál a készség- és képességfejlesztésre, mint mostanáig.
A szakállamtitkár úgy véli, kifejezetten diákbarát törvényről van szó. Ha sikerül elfogadtatni a szenátusban, hatásait a 2011–2012-es tanévben érezhetnék a diákok és oktatók, bár mint megtudtuk, bizonyos kitételek már minisztériumi rendelet formájában életbe is léptek, ilyen az iskolák vezetőtanácsainak összetétele, amely megváltozott, illetve az iskolaigazgatók kinevezése, amely egyre inkább a tanintézet saját döntésének eredménye. Király András azt reméli, az oktatásügy is egyre decentralizáltabbá válhat.
Ma kezdődik a tanév
Ma 3,2 millió diák és óvodás számára kezdődik meg az új iskolai-óvodai év. A magyar diákok számáról egyelőre még nincs összesített adat, tudtuk meg Király Andrástól, de az államtitkár ígérete szerint mára ezeknek az információknak is birtokába jut. Az új tanév 36 tanítási hétből áll, és 117 munkanapot foglal magába – néggyel többet, mint az előzők – és 2011. június 17-én zárul. Az első félév december 21-éig tart, az elemisták és az óvodások számára november 1–7. között vakáció lesz. A téli szünidőt december 22. és 2011. január 4. között kapják ki a diákok. Az első félév január 28-áig tart. A két félév közötti vakációra január 29. és február 6. között kerül sor. A második félév 2011. február 7-én kezdődik, majd április 16–25. között tavaszi vakációra mennek a diákok. A második félévet június 17-én zárják. A nyári vakáció június 18-ától szeptember 11-éig tart, egy héttel rövidebb, mint az idei. A diákoknak a hivatalos munkaszüneti napokon sem kell iskolába menniük.
Az új tanév kezdetén több mint 10 ezer rendőr vigyáz a rendre és a biztonságra az iskolák környékén – közölte a román rendőrség. Az iskolák szerepelnek az autós járőrök útvonalában, de folyamatosan ellenőrzik a tanulók közlekedési útvonalát is. A rendőrök naponta jelen lesznek az órák kezdetén és végén az iskolák környékén, de járőröznek majd akkor is, amikor nincs tanítás, mert sok iskolában van sportpálya, melyeket órák után is használnak a diákok.
A rendőrség szerint az elmúlt tanévben csökkent az iskolások által elkövetett bűncselekmények, illetve a kiskorú áldozatok száma is. A iskolákban és óvodákban regisztrált bűnesetek száma 25 százalékkal volt kevesebb, mint a 2008–2009-es tanévben. A diákok által elkövetett bűncselekmények aránya 30,3 százalékkal, az iskolás áldozatok aránya 12,68 százalékkal csökkent. A visszaesés a rablások esetében a legjelentősebb, 48,7 százalékos, a testi sértés 41,7, a fenyegetés 39,7 százalékos. A román rendőrség kidolgozott egy akciótervet az idei tanévre a biztonságos légkör megteremtése érdekében az iskolákban és környékükön. Az intézkedések a bűncselekmények megelőzésére, az iskolák őrzésére és az azonnali közbelépésre vonatkoznak.
Tüntetésre készülnek a szakszervezetek
Az Országos Tanügyi és a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség egyébként a tanévnyitáson jelen levő politikusok mellőzését kérte. A két szakszervezet pénteken megalapította a Tanügyi Föderációk Ligáját, és bejelentette, hogy a következő hónapokban több tiltakozó megmozdulást is szervez a pedagógusok bérének csökkentése és az elbocsátások miatt. Gheorghe Izvoranu, a Spiru Haret-szövetség elnöke kifejtette: ez a liga Románia, a tanügyi rendszer és a pedagógusok katasztrofális helyzete miatt fontos.
Úgy vélte, a szakszervezetek tevékenységének összehangolása révén nő ezek hitele és hatása. Mint mondta, október 5-én, a Pedagógusok Világnapján tüntetést szerveznek a Cotroceni-palota előtt, beadványokat nyújtanak be az Európai Bizottsághoz, és részt vesznek a szeptember 29-i brüsszeli tüntetésen. Újságírói kérdésre, hogy miért nem lépett be a ligába a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége (FSLI), az Alma Mater Szövetség és a többi tanügyi érdekvédelmi föderáció, Marius Nistor, a Spiru Haret ügyvezető elnöke elmondta: „Mert mi meg akartuk találni, és meg is találtuk a szükséges erőt, hogy áthidaljuk mindazt, ami elválaszt bennünket”. Krónika (Kolozsvár)

Betű és lélek
Szeretné, ha a demokrácia hozzá hasonló titánjairól csak jót írnának azok a szemtelen firkászok.
Napok óta tűnődöm azon, mit ért az a két évtizedes kísérletem, hogy egyazon oldalra álljon a romániai magyar sajtó és a romániai magyar érdekképviselet: a demokrácia védelmének oldalára. Napok óta tűnődöm azon, mit ért az a két évtizedes kísérletem, hogy egyazon oldalra álljon a romániai magyar sajtó és a romániai magyar érdekképviselet: a demokrácia védelmének oldalára. Semmit! Mert lám, akad olyan RMDSZ-es politikus, ügyvéd, aki a szabad sajtó ellenében védené az ügyet, a sértett önérzetű politikusok ügyét.
Máté András Levente is egyetért – hiszen csatlakozott hozzá – Silviu Prigoană törvénytervezetével, amely nem kevesebbet írna elő, mint azt, hogy az írott sajtót és az e-sajtót is az Országos Audiovizuális Tanács ellenőrizze, megadja vagy megvonja a közlési engedélyt. Egyszóval: vezessék be a cenzúrát!
Napok óta arra készülök arra, hogy felvilágosítom az 1989-ben még csak tizenöt éves Máté András Leventét, mit jelentett valójában hét évtizeden át a cenzúra a romániai magyarság számára. Milyen érzéssel lapozgatta az újságot az, aki azt olvashatta 1989-ben, hogy „a sfântu gheorghe-i magyar színház bemutatta”, vagy hogy „Miercurea Ciucon fagy volt az éjszaka”.
Igaz, a párt propagandaosztálya által nyomtatásra engedélyezett lapjainkban csupa pozitív hírt közöltek elöljáróinkról, többek közt, hogy a megyei elsőtitkár üdvözlő táviratot küldött a megye magyar lakóinak nevében, amelyben köszönetet mondott a nép legszeretettebb fiának azért a gondoskodásért, amellyel iránta viseltetik. Mindezt a fiatal RMDSZ-es képviselő nem érthette meg, mert nem érthette még. Ám minden jel arra utal, ezt kívánja. Lelke, meg következő mandátuma rajta!
Nem pazarlom többet erre az őrültségre a szót. (Noha kedvem lett volna ízekre tépni Prigoană tervezetét.) De igaza van Szász Attilának, az Országos Audiovizuális Tanács tagjának: az nagy hülyeség.
Inkább Székedi Ferenc hétfői jegyzetéhez (Akikért a csengő szól...) fűznék pár szót. Gondolatébresztő írás! Leginkább azok a megállapításai felkavaróak, amelyek a tanár–szülő konfliktus létezését bizonyítják. És valóban, ma ott tartunk, hogy a pedagógust lenézi a hatalom, megveti a diák és a szülő is; az elcsépelt közhelyet ugyancsak valós tényként értékelik: a pedagógus a nemzet napszámosa.
Legalább és legelőbb a tanulóknak és szüleiknek kellene változtatniuk téves nézetükön. A tudás magvát elvető, a rendszeres, kitartó munkára nevelő tanító, tanár nyomán érik a jövő. A közvélemény nyomására kényszerülne a hatalom anyagi és társadalmi megbecsülésben részesíteni az oktatásnak lelket kölcsönző pedagógusokat. Mert csak utóbbiak érhetik el, hogy megszűnjön a másfél századosnál is régebbi káros gyakorlat, az, hogy mi magoltunk, gyerekeink magolnak. Mert – Benedek Elek a koronatanú – a tanításnak az a legszörnyűbb hibája, hogy nincs benne lélek.
Amit 1896-ban a tankönyvszerző Benedek Elek leírt, az ma is érvényes a tantervekre, tankönyvekre. Azok akkoriban is rosszak voltak, ma is azok. Száraz, lelketlen kivonatai az ismereteknek, a tudománynak. Felemás, zavaros mondatok, nyelvérzéket rontó kivonatos nyelv, mű- és idegen szavak végtelen sora. Minden soruk csupa tudomány, gyermekeink mégis tudatlanul kerülnek ki az iskolából.
És ezen már csak egyvalaki segíthet: a tanító, a tanár, aki sutba dob minden abszurd előírást, lemond a tankönyvek tudományoskodó bikkfanyelvéről, megkönyörül a növendékein, s lelket önt a sivárnak szánt, eleve élvezhetetlennek gyártott tartalomba.
Ennek eredményeként aztán a gyermek ugyan nem tudja esztétikai szempontok, az aranymetszés szabálya szerint elemezni A walesi bárdokat, de lelkesen olvassa Aranyt, tőle tanul magyarul. Nem böki ki, melyik év hányadik hónapjának hányadik napján halt meg Mátyás király, de ismeri, milyen tragikus és hosszútávú következményekkel jár a diktatúra.
Például azzal, hogy egy fiatal politikus, aki azt a közösséget képviseli, amelynek vezető értelmiségieit a cenzúra hallgatatta el, műveiket indexre helyezte, jogos követeléseiket irredentizmusnak bélyegezte meg, alig húsz év múltán a cenzúra bevezetésének gondolatát támogatja. Csak azért, mert szeretné, ha a demokrácia hozzá hasonló titánjairól kizárólag csak jót írnának azok a szemtelen firkászok. Legyen meg a kívánsága! Képviselő úr, amit tett, példátlan!
Ambrus Attila

Bírság kétnyelvű táblák miatt
Újabb, ezúttal 6 ezer lejes pénzbírságot szabott ki a közlekedésrendészet Csíkszereda polgármesterére olyan kétnyelvű forgalmi táblák kihelyezése miatt, amelyeken a magyar felirat a román előtt szerepel. A városháza fellebbezett, és a bírósági végzésig nem távolítja el a táblákat.
Zsögöd – Jigodin, Központ – Centru, Csíksomlyó – Șumuleu, Minden irányba – Toate direcțiile. Ezek a feliratok szerepelnek azokon az irányjelző forgalmi táblákon, amelyek zavarták a Csíkszeredán nemrég átutazó Victor Socaciu Maros megyei szociáldemokrata párti képviselőt, és amelyek interpellációra késztették őt a parlamentben. A PSD-s honatya arra szólította fel a Közigazgatási és Belügyminisztériumot, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a törvényesség visszaállítása érdekében.
A minisztérium másfél hónappal később, augusztusban 1260 lejre bírságolta meg Ráduly Róbert Kálmán polgármestert, és felszólította, harminc napon belül távolítsa el a csíkszeredai törvényszék, valamint a Márton Áron Gimnázium épülete előtt álló táblákat – magyarázza a Hargita megyei rendőrség szóvivője, Gheorghe Filip. Erre azonban nem került sor, így a rendőrség újból megbírságolta az elöljárót – ezúttal 6000 lejre.
A csíkszeredai városháza viszont már az augusztusban kirótt büntetés ellen fellebbezett a bíróságon. Antal Attila alpolgármester a Hargita Népének azt mondta, bírósági döntés még nem született, így az ügy függőben van. Így amíg a taláros testület nem hoz ítéletet, az egyébként már három évvel ezelőtt kihelyezett táblák a helyükön maradnak.
Mihály László. Hargita Népe (Csíkszereda)

Megbírságolták Csíkszereda polgármesterét
A közlekedésrendészet másodízben bírságolta meg Ráduly Róbert csíkszeredai polgármestert, mivel megtagadta olyan irányjelző táblák lecserélését, amelyeken előbb magyarul, majd románul szerepelt a felirat.
Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivője elmondta, hogy a táblák a Hargita Megyei Törvényszék előtt és a Márton Áron Gimnázium közelében állnak. Az első, augusztusban kiszabott bírság 1260 lejes volt, ugyanakkor figyelmeztették a polgármestert, hogy 30 napon belül távolítsa el a táblákat. A polgármester nem tartotta be a határidőt, ezért a rendőrség kedden ismét megbüntette, ezúttal 6000 lejre.
Antal Attila alpolgármester, a polgármesteri hivatal szóvivője elmondta: a bírságok ellen óvást nyújtottak be a bíróságon, a táblákat pedig addig nem szerelik le, amíg a bíróság nem dönt az ügyben. A táblákat három éve helyezték el, és „meglepő, hogy csak most lett belőle probléma”.
Az irányjelző táblák szabályellenességét Victor Socaciu Maros megyei szocdem képviselő jelezte, aki két és fél hónappal ezelőtt átutazott a városon, majd június végén interpellált a parlamentben. Socaciu kérte, hogy a Közigazgatási és Belügyminisztérium intézkedjen a törvényesség helyreállítása érdekében. A Belügyminisztérium azonnal válaszolt a parlamenti képviselő interpellációjára, és megbírságolta a csíkszeredai polgármestert, egyben kérte a kifogásolt útjelző táblák azonnali lecserélését.
Mediafax. Nyugati Jelen (Arad)

Módosult az átadási határidő
Az idővel versenyeznek a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport restaurátorai
Ismét módosult a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport restaurálásának befejezési határideje. A napokban tárgyalt a felújításra kiírt pályázatot elnyerő Concefa cég és a kolozsvári városháza az új határidőről, valamint a módosult feltételek részleteiről.
Az új határidő: november 27.
„Az előre nem látható akadályok és az ebből adódó lassú munkamenet miatt, ismét tárgyaltunk a Concefa vezetőségével, és abban állapodtunk meg, hogy a legutolsó dátum, ameddig kitolható a restaurálási munkálatok befejezése, az november 27-e. Persze, jeleztük a Concefának, hogy a városháza nem ragaszkodik föltétlenül ehhez a dátumhoz, annál jobb, ha hamarabb is sikerül befejezni a munkálatokat” – mondta el lapunknak László Attila, Kolozsvár alpolgármestere.
Ezen a tárgyaláson módosították a szerződés feltételeit is, a korábbi szerződés értelmében ha a Concefa nem fejezi be a megszabott határidőre a munkálatokat – ez a határidő 2010. július 22-e volt – , büntetést köteles fizetni minden késett nap után. Az alpolgármester elmondta: nem érdekük további anyagi gondokat aggatni a munkáltató cégre, ezt a határidőt is november 27-ig tolták ki.
„Mindannyiunk érdeke, hogy a restaurálás minél hamarabb befejeződjön, és át tudjuk adni a szoborcsoportot eredeti formájában” – fejtette ki László Attila, majd hozzátette: „szerettük volna, ha a szoborcsoportot október 12-én teljes díszében tudtuk volna átadni, mivel 1902-ben ezen a napon avatták fel, de ez sajnos a jelenlegi helyzetben kivitelezhetetlen”.
Majd, ha fagy
A felújítást végző szakembereknek ugyanakkor az időjárással is fel kell venniük a versenyt, hisz a fagy beállta előtt be kell fejezniük a talapzat teljes restaurálását, mivel ezután már nem lehet a köveket egymáshoz illeszteni, betonozni, malterrel dolgozni.
„Megfeszített iramban dolgozunk, a szoborcsoport talapzatát mindennap két sor díszkővel borítjuk be, ezzel párhuzamosan folynak a Kolozsi úr által vezetett bronzelemek restaurálási folyamatai. A talapzat betonmagjának megöntése volt az egyik kulcsfontosságú kérdés a restaurálások folyamán: az eredeti talapzat belső magját kőtörmelékek alkották, és ez azt eredményezte, hogy a szoborcsoport teljes súlyával a díszburkolatra nehezedett, ami jelentős károsodással járt. Miután már elkészült a betonmag, reméljük, minél hamarabb sikerül köré építeni a díszburkolatot, hogy ezután a lovas alak és a hadvezérek alakjai ismét az eredeti helyükre kerülhessenek” – fejtette ki Nagy Benjámin kőfaragó, a talapzat díszköveinek felújításáért felelős szakember.
Lemaradnak a korábbi feliratok
Kérdésünkre az alpolgármester elmondta: a felújított szoborcsoportra nem fog visszakerülni sem a Gheorghe Funar volt kolozsvári polgármester idejében odakerült román nyelvű tábla, sem a szoborcsoport 1902-es, eredeti állapotában rajta megjelenő Nagy-Magyarország címer, viszont restaurálásetikai megfontolásokból ezek helyét jelezni fogják a szakemberek a talapzaton.
Sipos M. Zoltán. Új Magyar Szó (Bukarest)

Csíkszereda román felirat nélkül
A rendőrség megbünteti a csíkszeredai városházát, és nyomozást indít azt követően, hogy ismeretlen tettesek rovásírásos városnév-felirattal takarták el a város be- és kijáratánál található névtáblák román feliratát. Keddről szerdára virradó éjszaka a város hat ki- és bejáratának névtábláin csak a magyar név és a rovásírással kiírt elnevezés maradt látható.
Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőrség szóvivője kifejtette, egy ilyen lépés sérti az érvényes törvényeket, a polgármesteri hivatal megbírságolása mellett elindítják a nyomozást a tettesek azonosítása érdekében. A csíkszeredai polgármesteri hivatal képviselői elmondták, nem engedélyezték a rovásírásos feliratot, és az újságíróktól értesültek ezekről. ,,Nem engedélyeztük ezt, egy fél évvel ezelőtt éppen mi kezdeményeztük az eljárást, hogy mi, a városháza helyezzük el a rovásírásos feliratokat, de a törvényszék elutasította kérésünket. Most önöktől hallom, hogy valakik ilyeneket ragasztottak ki. Úgy tűnik, ez a válasz arra, hogy a rendőrség belekötött a magyar feliratokba, és megbüntette a városházát. Valakit zavarhatott ez, és ez volt a válasza” — nyilatkozta Szőke Domokos alpolgármester. Délután a hivatal munkatársai eltávolították a lehúzósokat, az alpolgármester szerint, hogy ,,orvosolják a helyzetet újabb diverzió nélkül”. Olguţa Vasilescu szociáldemokrata szenátor felszólította Traian Igaş belügyminisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket „eme soviniszta provokáció eltávolítása végett”, szerinte ,,ezen sovén támadás hátterében Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert áll”. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A jelent meghatározó múlt
Novák Csaba Zoltán történész kutatásainak vezérelve a kezdetektől: valós kérdésekre valós válaszokat kapni
Beszélgetőtársunk 2004 óta a Román Tudományos Akadémia marosvásárhelyi, Gheorghe Şincai nevét viselő intézetének munkatársa, jelenkorra szakosodott kutatója. Mint interjúnkból is kiderül, úgy látja, a közelmúlt sokkal jobban érdekli a társadalmat, mint az ókor vagy a középkor. Talán azért van ez így – vallja –, mert ami az utóbbi hatvan évben történt szűkebb környezetünkben, életünket ma is meghatározza.
Hogyan indult a pályája?
Kolozsváron végeztem az egyetemet 2002-ben, egy évet tanítottam a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban, majd három hónapot a 2-es számú általános iskolában, és 2004-ben sikeresen vizsgáztam a Román Akadémia marosvásárhelyi kutatóintézetébe. Egy jelenkor-kutatói állás volt meghirdetve, és mivel már egyetemista koromban kacérkodtam a kutatással, tehát komolyabban foglalkoztam ezzel a kérdéssel, szinte azt is mondhatom, adott volt a pálya.
Egy darabig párhuzamosan csináltam a két dolgot, majd fokozatosan feladtam a tanügyet a kutatás miatt, most pedig újrakezdtem, szintén párhuzamosan, de egy másik szinten, a Babeş-Bolyai történelem karán, óraadó tanárként. Még egyetemistaként szakosodtam a legújabb korra, és ezen belül is az 1945 utáni időszakra, amit sokan a kommunizmus időszakának is neveznek.
Ezen belül van néhány apró vagy kevésbé apró téma, amelyek érdekelnek, elsősorban a romániai kisebbségek helyzete a kommunizmus időszakában, és ezen belül az időszaknak más különböző kérdései is. Kimondottan a kultúra alakulását követem figyelemmel, ezen belül is az ifjúsági kultúráét, az ifjúsági kultúra és a kommunista diktatúra viszonyát, azt, hogy milyen ifjúság-politikával foglalkozott a párt stb.
A ’70-es, ’80-as években a történészképzés, főleg a magyar, nagy hiányt szenvedett, nem sok történészt termelt ki a magyar társadalom, és ’90 után ezt az űrt próbálta az oktatási rendszer betömni, ennek következtében számunkra, az új generáció számára történelmi lehetőségek adódtak, hogy az ember fiatalon, 20-30 évesen úgymond a pálya csúcsai felé törjön. Elég sokan próbálták megragadni ezt a lehetőséget.
Egy generációs csoporttal indultam a ’90-es évek végén, többnyire a kolozsvári egyetemről kerültünk ki, de itt elsősorban Bárdi Nándor magyaroszági kutató, tanár nevét emelném ki, akinek a hatására nagyon sok évfolyamtársam, egyetemi kollegám próbálkozott a kutatással. Olyan perspektívát vázolt fel Bárdi, ami az akkor tudásra éhes fiataloknak nagyon érdekes és fontos dolognak tűnt, és kiderült azóta, hogy az is volt.
A hatására többen is kutatásba kezdtünk és néhányan a pályán is maradtunk. Tehát mondhatom, hogy vagyunk, éppen elegen, viszont az intézményes keretek hiányosak, nagyon kevés a lehetőség. Én a szerencsésebbek közé tartozom, hogy hivatásosként végzem ezt, nincs más feladatköröm, csak a kutatás. Több pályatársamnak nem adódott meg ez a szerencse, nekik a kutatás mellett más munkával is kell foglalkozniuk, ami sok szempontból visszaveti munkabírásukat vagy a lehetőségeiket
Miért éppen ez a korszak a legérdekesebb?
Néha elemzem magamat és a pályámat, és úgy gondolom most: talán onnan is fakad ez a fajta érdeklődés, hogy már ifjúkorom, tehát középiskolás korom óta erősen reflektáltam az adott helyzetemre, próbáltam megérteni azt a közösséget, amelyben élek, és valószínűnek tartom, hogy ez a fajta érdeklődés vezérelt a történelmi korszak kiválasztásában is, hiszen a ’89 előtti időszak annyiban határozta meg, befolyásolta az életünket, hogy napjainkban is számos összefüggés van, ezt nem nekem kell részleteznem, mert ez köztudott, és egyrészt ez vezérelt, másrészt a kommunista ideológia megértése, szintén egy ifjúkori ábránd.
A korszak végét még elkaptam, ’89-ben 14 éves voltam, tehát részben tudatosan éltem át néhány évet ebből a korszakból. Máskülönben az orosz irodalom és kultúra is régóta foglalkoztat, és az orosz történelemmel való ismerkedésem során automatikusan eljutottam a kommunista ideológiához.
Nehezebb vagy könnyebb ezt a periódust kutatni?
Részben nehezebb, részben pedig könnyebb, de ha mérlegre tennénk a dolgokat, akkor a könnyebb változat maradna felül. Tehát könnyebb olyan szempontból, hogy a források tömkelegével állunk szemben, nagyon sok megközelítési lehetőség van, a történelem az utóbbi időben sok más társadalomtudományi ágazattal került kapcsolatba, kölcsönhatásba.
Másrészt pedig piacilag is sokkal fölkapottabb ennek a korszaknak a kutatása, éppen azért, mert nagyon sok szállal kapcsolódik a mostani életünkhöz, tehát azt is mondhatnám, csúnya szóval, hogy piacorientáltabb ez a korszak. Nehéz viszonylag, szintén a felsorolt okok miatt, hogy túl sok a forrás, nagyon nehéz szelektálni. Sokkal több forrás áll rendelkezésünkre, mint a középkor vagy ókor esetében, ezek között fel kell állítani a hierarchiákat, ezeket a forrásokat minőségileg is rangsorolni, elemezni kell, tehát bonyolultabb, mint más korszakok esetében.
A másik az, hogy nincs meg az időperspektíva, tehát annyira közel van, nem telt el az a bizonyos mennyiségű idő, hogy a társadalom letisztult emlékkel tudjon visszanyúlni ehhez a korszakhoz. Úgy gondolom azonban, hogy összességében könnyebb és előnyösebb kutatni ezt.
A történésznek nehéz-e kívülállóként szemlélnie a dolgokat, amikor olyan emberrel találkozik, aki megélt bizonyos eseményeket és nem tud objektíven viszonyulni azokhoz?
Van a szakmának módszertana, és a történésznek tudnia kell a számos forrás között olyan egyensúlyt teremteni, amiből kirajzolódik a múltról egy bizonyos képe.
Többen is érdeklődnek e korszak iránt. Ez azt jelenti, hogy divatos periódus?
Igen, divatos is, viszont a társadalmat, most, az átmeneti időszakban is, politikai-gazdasági-erkölcsi válságban is nagyon érdeklik azok a szálak, amelyekből gyökerezik a mostani helyzetünk. Az emberek általában kíváncsibbak ezekre a történetekre, mint a korábbi időszakok történetére.
Sok minden érdekli, hogyan választ a témák közül?
Adott a korszak és ezen belül a részkérdések, ez persze attól is függ, hogy mennyire lefedett ennek a kutatása, hogy a kollégák milyen témákkal foglalkoznak ezen belül. A forrásoktól is függ, hogy mihez találok dokumentációt, de általában a belső késztetés az, ami ráirányít egy témára. Elkezdtem a doktori kutatásomat, a disszertációmban a romániai kisebbségek kérdésével foglalkozom, amit sok szempontból kimerítettem, de kutatás közben is figyelek mindig, van-e olyan téma, ami majd a jövőben kutatható, és folyamatosan keresem az új kérdéseket.
Néha adódik a lehetőség, hogy ezek a belső motivációk találkoznak valamiféle intézeti vagy külső érdekkel, tehát van olyan intézmény vagy kutatási projekt, amelyik pont erre a kérdésre kíváncsi. Említettem, hogy a kommunizmus kialakulása is nagyon érdekel, és ezen belül például olyan kutatás is zajlik Magyarországon, amely a baloldaliság történetét próbálja megfogni, hogy mi az, hogyan jelentkezik az értelmiségnél, a baloldaliság mint eszme, és én nagy örömmel tudok egy ilyen kutatáshoz csatlakozni.
Volt a családban késztetés, ami miatt a történelem felderítését választotta életcéljának?
Gyermekkoromban nagyon szerettem a legendákat, a történeteket, szerettem ilyen jellegű műveket olvasni. Nem értelmiségi családból származom, de édesapámat érdekelték ezek a kérdések, ez biztosan hatással volt rám is, a ’80-as években sok más szórakozási lehetőség nem volt, és nagyon sokat olvastam. Ezek ez olvasmányaim olyan képzeletbeli világba repítettek, amelyben gyermekként nagyon jól éreztem magam.
Aztán középiskolás koromban szembesültem azzal, hogy mi a legendás múlt és mi az, ami ténylegesen, módszertanilag feltárt, megkonstruált múlt, és eléggé demoralizáló volt a legendák bűvköréből lehuppanni a valóságba, de én sikeresen vettem ezt az akadályt, túléltem ezt a traumát, és innen kezdve úgy döntöttem, ezek a történetek érdekelnek engem a legendákon túl is, tehát a valós kérdésekre lehetőleg valós válaszokat kapjak.
Novák Csaba Zoltán (1975, Nyárádszereda)
Történész, a Román Tudományos Akadémia marosvásárhelyi Gheorghe Şincai Kutatóintézetének tudományos munkatársa. Általános iskolai tanulmányait Nyárádszeredában végezte, a középiskolát a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképzőben.
2002-ben diplomázott a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Történelem karán, 2005-től a bukaresti Nicolae Iorga Történeti Intézet doktorandusza. Több szaktanulmány szerzője, a kommunizmus bűneit vizsgáló Tismăneanu-bizottság munkatársa volt. Hamarosan megjelenik első tanulmánykötete, a Ceauşescu-korszak magyarságpolitikájáról.
Ez hobbi is?
Igen, mert élvezem és szeretem csinálni, néha annyira, hogy nehezen tudom összeegyeztetni a családi élettel, de ez főleg az első időszakban volt nehézkes, most már kialakult az egyensúly.
Olvasmányaimat is meghatározza, olyan műveket olvastam az utóbbi időben, amelyek kapcsolódtak a szakmához, és így óriási hiányok támadtak a műveltségemben, úgyhogy most egy köteten dolgozom, és ha sikerül befejeznem az év végéig, akkor tervezek egy úgymond rövid szellemi szabadságot, amikor mást fogok olvasni, mert rájöttem, hogy sok esetben az egyetemi, a középiskolai olvasmányaimból élek, és ezt a fajta tudást fel kellene frissíteni, bővíteni.
A román történész kollégáival milyen a kapcsolata?
Két generációval tartom a kapcsolatot, és úgy érzem, sikeresen integrálódtam a román szakmai életbe. Egyrészt a tanáraimmal vagyok kapcsolatban, hiszen a doktori tanulmányaimat Bukarestben folytatom, lassan már a vége felé járok, a Román Akadémia Nicolae Iorga Történeti Intézetében végzem, és ott egy idősebb generációból kerülnek ki a mentoraim, és érdekes módon, annak ellenére, hogy ez a generáció viszonylag a korábbi időszakban, a ’60-as, ’70-es években szocializálódott, egyensúlyt sikerült találnom velük, közös szakmai nyelvet beszélünk, vannak kérdések, amelyekben nem értünk egyet, de ezt el lehet intézni szakmai viták keretében, és más probléma ezekből nem adódik.
Ugyanakkor van egy másik generáció, azok, akik velem együtt indultak a pályán, akikkel azonos korosztályt képviselek. Még közelebbi szálak fűznek nagyon sok személyhez Bukarestben és Kolozsváron is, most már azt is elmondhatom, hogy többükhöz nemcsak szakmai, hanem baráti szálak is kötnek.
Gyakran tesz eleget meghívásoknak, tudománynépszerűsítő előadásokat tartva.
Tudatosan vállaltam ilyen szerepet, mert a történelemtudomány is sokszor a saját elefántcsont-tornyába zárkózik, és tanári pályafutásom során is láttam, hogy az embereknek jelentős része érdeklődik a történelem kérdései iránt, nem pusztán csodálatos, legendás történetekre gondolok, hanem vannak olyan valóságos gazdasági-politikai helyzetek, amelyek megértéséhez, elemzéséhez szükséges bizonyos történelmi tudás is.
Ez az igény nagy egyrészt, másrészt pedig úgy látom, hogy pontosan ebből az igényből fakadóan nagyon sok népszerűsítő történelmi munka jelenik meg, amelyek nélkülözik a tudományosságot, nagyon sok legendára harapnak rá, és ezeknek óriási sikere van, amit ellensúlyozni kell. Ebből az indíttatásból döntöttem el, nagyon sok időt és energiát fektetve bele, hogy a tudásomat megpróbálom megosztani a szélesebb közönséggel is. Ezt több szinten művelem, majdnem minden előadást, felkérést elvállalok, és nemcsak évfordulók kapcsán, hanem év közben is, ha lehetséges, akkor szívesen elmegyek és tartok előadást az általam kedvelt vagy ismert témákról, hallgatóság előtt, vagy rádióban, televízióban.
Van egy sikeres projektem a Transindex honlapján, minden szombaton egy történelmi tematikájú cikket szerkesztek, és ez a visszajelzések szerint jól működik. Amíg egy kimondottan szakmai munkát néhány tucatnyian olvasnak el, ezeket a cikkeket, amelyek nem bulvártémájúak, hanem egyszerűbb, közérthetőbb nyelvezetben és talán érdekesebben megfogalmazott, de kutatásokon alapuló írások, több ezren olvassák el.
Meddig kutatható ez a téma?
Ennek a periódusnak is vannak látványos és vannak kevésbé látványos részei. Ebben is kettős mércét tartok szem előtt, vannak témák, amelyek nagyon érdekesek lehetnek, ha a médiában megjelennek, viszont vannak olyan szakmai témák, amelyek kevésbé tartanak igényt a nagyközönség érdeklődésére. Mindkettőben dolgozom, és úgy látom, a jövőben hosszú ideig kincsesbánya ez a korszak a történészek számára, a román levéltárakban egyre több forrást bocsátanak a kutatók rendelkezésére.
A magyarországi kollégákkal is együttműködik?
Természetesen. Úgy érzem, sikeresen integrálódtam a magyarországi szakmai életbe is. Ha már így alakult, hogy itt maradtam, a két közösség közötti átjárás lehetőségével élni fogok, így döntöttem, és tudatosan kettős irányba kezdtem meg a szakmai integrációmat.
Bárdi Nándor segítségével az első konferenciákon részt vettem még a ’90-es évek végén, a 2000-es évek elején, és innen kezdve lassú folyamatként sikerült a magyarországi közegbe is beilleszkednem. Ez szintén szakmai, baráti kapcsolatokat jelent. Kevés előnye van a kisebbségi létnek, de ami van, azt próbálom kihasználni.
Antal Erika, Új Magyar Szó (Bukarest)

Németország támogatja Románia schengeni csatlakozását – Német vállalatoknak is tartozik a román állam
Angela Merkel német kancellár bukaresti tárgyalásain megígérte, hogy méltányosan értékelik majd Romániának a Schengen-övezethez való csatlakozás érdekében tett erőfeszítéseit. A németek szerint a roma kérdés nem lehet elbírálási szempont.
A romák helyzete nem lehet szempont azok számára, akik döntenek majd Romániának a schengeni övezethez való csatlakozásáról – mondta Angela Merkel német kancellár, aki kedden Bukarestben tárgyalt. Az Emil Boc miniszterelnökkel folytatott megbeszélést követően Merkel kijelentette, hogy a romakérdés nem játszik szerepet Románia schengeni csatlakozási folyamatában, de fontos, hogy a keleti határon jogszerűen történjen az átlépés, és legyenek meg az ehhez szükséges technikai feltételek. Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a Schengen-határ Románia felőli külső részén ne korrupcióval és törvénytelenül történjen a vízumkibocsátás. Merkel a Traian Băsescu államfővel folytatott tárgyalások után kijelentette, hogy Németország méltányosan értékeli majd Romániának a csatlakozás érdekében tett erőfeszítéseit.
A megbeszéléseken szó esett még a hazai igazságügyi rendszerről, amelyet az Európai Bizottság továbbra is figyelemmel kísér. Merkel elmondta, hogy az igazságügy területén nagyon fontos az átláthatóság azoknak a német vállalkozóknak, akik Romániában akarnak beruházni.
A német kancellár elismerését fejezte ki Romániának a bukaresti kormány által alkalmazott megszorító intézkedések miatt, amelyeket szigorúaknak nevezett. Merkel támogatást ígért Romániának, hogy Bukarest javítsa az európai pénzek lehívásának és felhasználásának mértékét. Kiemelte, hogy Romániának és Németországnak közös érdeke a magát Moldovai Köztársaságtól függetlennek valló Dnyeszteren túli terület helyzetének és Nyugat-Balkán kérdésének rendezése.
Merkel több kérést is megfogalmazott Romániával szemben. A német kancellár azt kérte, hogy a beruházók megfelelő jogi garanciákat kapjanak a biztos és kiszámítható beruházási légkör megteremtése érdekében, és sürgette a német vállalkozásokkal szemben román állami vállalatok által felhalmozott adósságok törlesztését.
Gheorghe Gherghina, a pénzügyminisztérium államtitkára megerősítette a Hotnews című portálnak, hogy a román állami vállalatoknak valóban van adósságuk a német vállalkozásokkal szemben. Az államtitkár szerint az egyik ilyen vállalat a Román Állami Vasutaknak az infrastruktúra karbantartásával foglalkozó részlege. Emil Boc azonban megígérte Merkelnek, a román állam valamennyi vállalattal szemben kifizeti az adósságát, hogy ezzel is segítse a gazdaság fellendülését.
A német politikus Boc-kal folytatott tárgyaláson a romániai német kisebbségtől a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásának felgyorsítását is kérte. Boc ugyanakkor üdvözölte, hogy január 1-jétől Németország megnyitotta határait az idénymunkások előtt, így román állampolgárok is mehetnek 2011-től Németországba idénymunkásként. Szabadság (Kolozsvár)

Könyvbemutató
Kolozsváron a Phoenix Könyvesház Főtér 23. szám alatti bemutató termében, 2010. október 14-én délután 17 órakor mutatták be Koszta István Nem (csak) Erdély volt a tét – kései tudósítás a párizsi konferenciáról. Titkos jelentések, eddig nem publikált dokumentumok című könyvét.
A könyv ötletének kialakulását és keletkezését ismertette Dr. Pál – Antal Sándor levéltáros-történész, az MTA külső tagja, Koszta István publicista-író. A könyvről beszélt Csomafáy Ferenc újságíró. Az alábbiakban az általa elmondott szöveg szerkesztett formáját közöljük. Majd Koszta István ismertette azt a tudományos munkát, amit befektetett a könyv elkészítésébe. Házigazda a Phoenix Könyvesház tulajdonosa, Magyary Eszter volt.
Tisztelt hölgyek és tisztelt urak!
Van egy mondás: A jó könyv eladja magát. De a Budafoki pezsgő és borfesztiválon meggyőződhettem a jó bornak is, kell a reklám. Ezért gyűltünk itt össze.
Engem hírben értesítettek, hogy Koszta István Nem (csak) Erdély volt a tét című könyvét Budapesten 2010. június 4. a Nemzeti Összetartozás Napján, Vörösmarty téren a Püski pavilonnál dedikálja először. Másodszor az Erdélyi Magyar Igazság Klubban mutatják be és dedikál is. Ezután következik az erdélyi körút Csíkszeredai bemutató, majd Nagyszeben, ahol a könyvet, az előszót író Raffay Ernő mutatja be. Ezt követi a Kolozsvárról érkező megtisztelő meghívás nem is akármilyen helyről: a Román Akadémia Kolozsvári Gheorghe Baritiu Történeti Intézetének konferenciatermében (Kolozsvár, Kogălniceanu (Régi nevén Farkas) utca 12-14. I. emelet), ahol nemzetközi konferenciát tartanak. Erre az eseményre voltam meghívva.
Számomra itt az volt az érdekes, ismervén a történészeket, akik között általában két fajta van. Van nagyon jól felkészült és van nagyon, nagyon felkészült, aki végig okoskodja az eseményeket.
Az tűnt fel, hogy ez utóbbival nem találkoztam. A szakma rendkívül jól felkészült egyéniségei voltak ott, akik tényleg jól ismerik ezt a kort, de fogást a szerzőn nem találtak. Ez már sokat jelentett számomra. A rendezvény fővédnöke Nicolae Edroiu, a Román Akadémia levelező tagja, a Román- Magyar Történész Vegyes Bizottság elnöke, az intézet igazgatója volt. A moderátor Lucian Nastasă-Kovacs volt, az Akadémiai Intézet főállású kutatója, a jelenkori történelem munkacsoport vezetője. Ez mindet elmond.De jelen volt Szávay István történész- politológus, a Jobbik Magyarországért párt országgyűlési képviselő, aki szakdolgozatot írt Vajda Sándorról. Az eseményről írásban számoltam be, amelyet a Kolozsváron megjelenő Vasárnapban jelentettem meg. Azért, mert szerettem volna mind azt, ami ott elhangzott egy olyan lapban közölni, amelynek olvasó táborában vannak olyan személyek, akik kisebb vagy nagyobb hivő közösségek élén állanak. Mert maga a könyv üzenete olyan, hogy véleményem szerint föltétlenül el kell jusson azokhoz, akik higgadtan, indulat nélkül tudnak szembenézni azokkal a történelmi eseményekkel, melyek, befolyásolják mindennapi életünket. A terjedelmes anyagot a Vasárnap szerkesztői el helyezték a lapban. Köszönet érte. Ezzel teljesült az, amit Koszta István a kolozsvári könyvbemutató után kérdésemre, ami így szólt „Egy mondatban neked, mit mondott Vaida Voievod? Válasz: Olyan tudatos, népét szerető politikus szeretnék lenni, amilyen ő volt.
Tisztelt hölgyek és urak!
Meg kell, mondjam őszintén egy nagyon csalóka könyvet, vesznek kézbe. Oldalainak száma a fedőlappal együtt 314. De mivel 4 fajta kisbetűkkel nyomtatták, ha rendes megszokott nagyobb betűtípust használtak, volna akkor kb. 800 oldalas lenne a könyv, mely a maga nemében merem állítani a hatalmas könyvtárnyi irodalmat magába foglaló trianoni irodalomban is egyedi. Olvasás közben olyan kulisszatitkokat tudnak meg, melyet csak egy nagyon jó adottságú értelmes egyén, aki részt vett személyesen Párizsban január- november, tehát 11 hónapon keresztül, az úgy mond békekonferencián, melynek fővonala a koncon való osztozkodás volt. Tudatosan ezért robbantották ki az első világháborút. Azért, mert azok az országok, melyeknek nem jutott gyarmat és közben iparilag és gazdaságilag megerősödtek, most területeiket kibővítsék. Az összesen több mint 15 millió ember halálát okozó, négy éven át, tartó öldöklő küzdelem a korabeli gyarmat– és érdekeltségrendszer újrafelosztásáért indult. Területszerzésben elvakult résztvevő nemzet meg volt győződve arról, hogy gyors offenzívával legyőzheti ellenfeleit, s fél év alatt véget érhetnek a hadmozdulatok, a háború végül négyévnyi véres küzdelemmé terebélyesedett. Az Osztrák–Magyar Monarchia szétesett a háború végére, valamint anémet területszerzés illúziója is szertefoszlott.
A világ életét befolyásoló eseménysorról könyvtárnyi irodalom jelet meg. Levéltári szobák teltek meg dokumentumokkal, melyeknek nagy része titkosítva volt és véleményem szerint most is vannak titkos iratok, melyek elkerülték a kutató gárda figyelmét.
Koszta István könyv egy olyan szegmentumot választott témájául, amely az eddig megjelent irodalomban páratlan. Vajda Sándor az Osztrák- Magyar Monarchiában született. Az egykori Szolnok Doboka megyében, ma Kolozs megyében Alparéten. Magyar iskolában tanult. Kitűnő képességeinek is köszönhetően Bécsben szerez Doktori diplomát. Maga a gyógyítás nem igen érdekli, de a különböző politikai áramlatok annál inkább. Több nyelvet beszél, köztük a franciát anyanyelvi fokon. Rendkívül jó interperszonális képességekkel magáldott ember. Aki hamarosan a magyar országgyűlés tagja, ahol a parlamentben minden alkalmat megragad a Magyarországon élő románok érdekeinek kihangsúlyozására.
Politikai felkészültségét hamarosan Bukarestben is felismerik és ott is jelentős szerepet játszik el egészen oda, hogy a Párizsban tárgyaló román delegáció egyik legfontosabb tagja, aki írásban referált a Delegáció megbízott vezetőjének Ion Brăteanunak és a kormányzótanácsnak. Az általa megírt leveleket rejtjeles formában továbbítják a címzetthez. A könyvben közölt levelek, ebből rendkívül jól őrzött forrásból származnak. Ezért is bizonyos érdeklődésű emberek számára végtelenül értékesen vallanak azokról a tevékenységekről, melyeket a román delegáció egyik legfontosabb tagja megtett Párizsban a XX. szádad 1919-es évben. Ezekből a levelekből, melyekből, az első 1919. február 5. az utolsó 1920. február 23. között íródott kiderülnek, mindazok a cselekedetek, melyek annak érdekében történnek, hogy a háborút vesztes
státusban levő Románia, mely a párizsi tárgyalások kezdetén rosszabb tárgyalási pozícióban volt, mint a nagy ellenség, Magyarország végül is nyerő helyzetbe kerüljön.
A rendkívül nagyszámú Párizsban tárgyaló román delegáció minden erejével és főleg pénzével, ígéreteivel, fondorlatával, néhol gátlástalanságával elérte azt, amit akart. Mindezt messze menőleg bizonyítja azt, amit az eseményeken jelenlevő Vajda Sándor, aki ekkor már felvette új nevét Alexandru Vaida Voevod leveleiben többször is, leír. Az olvasó első kézből tudhatja meg egy néhány ember kivételével a nagyhatalmak képviselőinak fogalmuk sem volt arról, hogy amiről tárgyalnak tulajdonképpen hol is, fekszik a világtérképen. Nem túlzás a közölt anyagokból tökéletesen kiderül az a ragyogó mesterkedés, amivel bizonyos delegációk ki tudták harcolni azokat az előnyöket, melyek számukra fontos volt. Az események nagy része nem a különböző tárgyalásokon dőlt el, hanem a fehér asztalnál, ahol bőven volt mit fogyasztani. Csak a megjelent levelekből látszik milyen hatalmas pénzeket költöttek ilyen célokra. Vajda nem egy levelében pénzt kért a legkevesebb amire én emlékszem, az 800.000 dollár, de nem egy levelében a milliót, milliókat is túllépi. A könyv számomra még azért is érdekes, mert például elmondja, francia sajtó Románia számára, kedvező reklám anyagok közléséért 500.000 frankot kapott 1919-ben. A pénz nagyhatalom. Az ígérgetés manipulációs felhasználása rendkívül eredményes volt a konc, a zsebbe dugható dollár kötegek bárkinek jól jöttek. A könyv számomra egyik csemegéje az, amikor Koszta István egy 1919-ben írt levél, mellé tesz egy Vaida által 20 évvel később írt levelet ugyanarról az eseményről. Még egy csemege, amikor román hölgykoszorút visznek le a királynő vezetésével a Párizsban unatkozó diplomáciai testület szórakoztatására. Ennek a csoportnak még Kolozsvárról is volt tagja. A csemegéket tovább lehetne sorjázni. De benne van a könyvbe. Még van egy számomra nagyon fontos tényező. Dr. Páll- Antal Sándor levéltáros – történész. MTA külső tagja, akinek a munkája nélkül ez a könyv nem lenne olyan, amilyennek elkészült. Ebben az esetben láthatjuk, hogy egy jó levéltáros mennyire segítheti a kutató újságírót. Megmondván neki, mit hol kaphat meg. A többi már a szerzőn múlik, aki ebben a könyvében, ebben a tárgyban csúcsformát fut meg. Mert egy ilyen típusú könyv hozzá segíti az embert ahhoz, hogy egy bizonyos kis, de nagyon fontos szegmentumot tárjon fel egy világot átrendező eseményről.
Csomafáy Ferenc, erdon.ro

Bizalmatlansági indítvány: nem szavaz a PDL és az RMDSZ
A kormánykoalíciót alkotó pártok tegnapi tárgyalásán döntés született arról, hogy azt javasolják a koalíciót támogató parlamenti alakulatoknak, ne vegyenek részt a holnapi bizalmi szavazáson. Adriean Videanu, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) első alelnöke közölte, ez csupán ajánlat a koalíció részéről.
A PDL és az RMDSZ mindenesetre már döntött: előbbi alakulat frakciói vasárnap este, utóbbié tegnap döntöttek arról, hogy a szavazáson részt vesznek ugyan, de voksolni nem fognak. Videanu szerint az ellenzék csupán politikai okokból nyújtott be bizalmatlansági indítványt a kormány ellen, és a rendszerváltás óta először azt akarja, hogy a parlament helyett az utcán „vitassák meg” a kormánybuktató dokumentumot.
Hogy ezen mit értett, azt Gheorghe Flutur, a párt alelnöke magyarázta el, aki szerint a PDL-nek információi vannak arról, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) utcai erőszakra bujtogatja szimpatizánsait a bizalmi szavazás napján. Flutur szerint a PSD megyei szervezetei arra készülnek, hogy a párt többbusznyi és -vonatnyi szimpatizánsát utaztassák Bukarestbe szerdán. A politikus szerint a PSD vezetői a kezdetektől tudják, hogy a bizalmatlansági indítványnak nincs esélye, ezért a bizalmi vitát ki szeretnék vinni az utcára, „ami sajnálatos lépés egy magát európainak tartó párt részéről”. A PSD által szervezett bukaresti megmozdulások kapcsán tegnap Sorin Oprescu, Bukarest főpolgármestere közölte, a rendfenntartó erőkkel együtt figyelemmel követik a tüntetők mozgását, és felkérte a szakszervezeti vezetőket, viselkedjenek felelősen. Emellett arra kérte az öregeket és a kisgyerekes családokat, hogy holnap maradjanak távol azon útvonalaktól, ahol a tüntetések zajlanak.
Nem szavaz a két kormánypárt és a kisebbségi frakció sem
A PDL egyébként végleg eldöntötte, hogy nem vesz részt a holnapi szavazáson: a párt honatyáinak és vezetőinek vasárnap esti ülésén arról határoztak, hogy a PDL-s képviselők és szenátorok jelen lesznek ugyan a voksoláson, de nem fognak szavazni. Az RMDSZ tegnap ugyanígy döntött: a szövetség frakcióülésén elhatározták, hogy az RMDSZ szenátorai és képviselői nem vesznek részt a voksoláson.
Markó Béla szövetségi elnök közölte: az ülésen a PDL-hez hasonlóan részt vesznek, de szavazni nem fognak a honatyák. Mint kifejtette, erről a frakciótagok többségi szavazata alapján döntöttek. „A bizalmatlansági indítvány benyújtása politikai aktus, így a mi válaszunk is politikai. Ott leszünk a bizalmi szavazáson, de voksolni nem fogunk” – hangoztatta Markó. A többi kisebbség képviselőit tömörítő frakció sem áll az ellenzék mellé: Varujan Pambuccian frakcióvezető este közölte, nem szavazzák meg az indítványt, sőt a szavazáson sem vesznek részt.
Ponta: gazemberség a PDL döntése
A kormánypárti döntés alaposan kihozta a sodrából Victor Pontát, a PSD elnökét: tegnapi nyilatkozata szerint a PDL lépése „az elmúlt húsz év legnagyobb gazembersége”. A politikus úgy vélte, a PDL „túszul ejtette” saját képviselőit. Mindemellett arról is beszámolt, hogy míg más ellenzéki vezérek tíz televíziós műsorban léptek fel, a PSD tíz kormánypárti voksot szerzett meg az indítványhoz azáltal, hogy befogadta a pártjukból kilépett PDL-s honatyákat. Az ellenzék egyébként is rendkívül aktív a kormánypárti honatyák csábításában, elsősorban az RMDSZ-re „utaznak”.
Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke ugyanakkor némileg árnyalta tegnap Radu Moldovan, a PSD szóvivője által még pénteken mondottakat, miszerint amennyiben az RMDSZ átáll, a következő kormányban is megtarthatja jelenlegi tisztségeit. Antonescu szerint az ajánlat kissé még korai, mivel az ellenzéki pártoknak előbb tárgyalniuk kellett volna az RMDSZ-szel. A pártelnök egyébként úgy vélte, azáltal, hogy a kormánypárti honatyák nem szavazhatnak, csökkent annak az esélye, hogy a bizalmatlansági indítványt elfogadja a parlament.
Balogh Levente, Krónika (Kolozsvár)

Ötölés-hatolás ellen: A Hét
Lehetne ötölni, hatolni, hogy miért szűnt meg A Hét, de talán hasznosabb lenne újraindítani. Gondos előkészítéssel, a munkatársak megválogatásával, alkalmas (...) főszerkesztő megtalálásával a siker sem maradna el.
Amikor a Pro Minoritate című kisebbségpolitikai szemle tavaly felkért, hogy írjam meg a romániai magyar sajtó történetét, örömmel tettem eleget, hiszen számos jelentős lappal ismertethettem meg az Erdélyen kívüli olvasókat.
Az Erdélyi Múzeummal – amelyről feljegyezték, hogy Kazinczy Ferenc az első kötetét az utcán lapozgatva önfeledt gyönyörűségében orra bukott -, a Brassói Lapokkal, a Helikonnal, a Korunkkal, és sorolhatnám. Örömömbe csupán akkor vegyült üröm, amikor A Hét társadalmi szerepéről kellett szólanom.
Arról, hogy Gheorghe Gheorghiu Dej halálával és Nicolae Ceauşescu hatalomra kerülésével az RKP elfogadta, vagy inkább csak mímelte a kulturális nyitást, s ezzel lehetővé vált értelmiségieknek szánt lapok indítása is.
A szocializmus időszakának legjelentősebb folyóirata, A Hét első száma 1970. október 23-án (azaz negyven éve) jelent meg a Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács társadalmi-politikai-művelődési hetilapjaként Bukarestben. Alapító főszerkesztője Huszár Sándor volt.
A romániai magyar sajtó történetében ez az első (és mindmáig utolsó) olyan hetilap, amely rendszeresen foglalkozott a társadalmi és politikai élet, az irodalom, színjátszás, film, zene, képzőművészet mellett a közművelődés, történelemtudomány, műszaki és természettudományok időszerű kérdéseivel, nyomon kísérte a legfontosabb vitákat és megjelenő műveket a művészetek, a tudományok minden területéről.
Ilyen sokirányú lap legfőbb szerkesztési problémája az egyensúly biztosítása volt, ám évfolyamait olyan egység jellemzi, amelynek összhangját a munkatársak egyéni véleménnyilvánítása, szabad vizsgálódása, szemléleti és stiláris különbözősége adja meg – vallotta Huszár Sándor főszerkesztő. Méliusz József, aki tekintélyével támogatta a lap törekvéseit, a Román Televízió magyar nyelvű adásában úgy jellemezte a lapot, mint amelyik mindig meg tudja találni a maga helyét a változó időben.
A tízéves évfordulón Huszár Sándor főszerkesztői számvetése a lap fő erényét abban látta, hogy az „a társadalmi cselekvés egy modelljének kifejezője.”
A lap társadalmi szempontból legjelentősebb rovata a Fórum volt, amely az olvasói véleményeket közölte. A romániai magyar sajtóban legkövetkezetesebben közölte az olvasói visszhangokat, amelyekből valós társadalmi problémákat felmutató, elemző és megvitató viták bontakoztak ki.
A Hét statisztikái szerint évente mintegy 1000–1500 levél érkezett a szerkesztőségbe! Szintén újdonság és példanélküli volt a szocializmus erdélyi magyar sajtójának a történetében, hogy a romániai magyar és a román szerzők mellett mintegy félszáz külföldi, köztük számos magyarországi munkatársat is foglalkoztattak.
A lap érdeme, hogy magyar nyelven közlő tudományos szerzőgárdát alakított ki egy olyan korszakban, amikor az RKP célja egyértelműen a magyar nyelvű felsőoktatási és értelmiségi képzés felszámolása volt.
Az RKP szemléletéhez mérten túlságosan is liberális lapot, előbb lefejezték, főszerkesztőjét leváltották, majd a nyolcvanas évek végére a pártpropaganda eszközévé züllesztették le.
Eddig a Pro Minoritatéban megjelent vonatkozó szövegrész, ami mint mondtam, némi szomorúsággal töltött el. Mert A Hét ma már nincs, noha lehetne. Mi több, lennie kellene, mert semmire sincs nagyobb szüksége az erdélyi magyar társadalomnak, mint egy olyan hetilapra, amely rendszeresen foglalkozik a társadalmi és politikai élet, a művészetek mellett a közművelődés, történelemtudomány, műszaki és természettudományok időszerű kérdéseivel, nyomon kíséri, levezényli, kanonizálja a legfontosabb értelmiségi vitákat, segít a társadalom(át)építésben.
Lehetne ötölni, hatolni, hogy miért szűnt meg A Hét, de talán hasznosabb lenne újraindítani. Gondos előkészítéssel, a munkatársak megválogatásával, alkalmas, a különböző társadalmi rétegek, generációk, gondolati irányzatok párbeszédét-vitáját kelteni és levezetni képes főszerkesztő megtalálásával a siker sem maradna el. Az a csekély anyagi ráfordítás pedig jelentős szellemi tőkefelhalmozást jelentene, amelyre szüksége van az erdélyi magyar társadalomnak.
Ambrus Attila, Új Magyar Szó (Bukarest)

1956 és következményei Romániában
Volt-e forradalom Romániában 1956-ban? Ha nem, miként jellemezhetjük az akkori eseményeket, és mivel lehet magyarázni az 1957-64 közötti súlyos megtorlásokat?
Az 1956-os lengyel és magyar események romániai recepcióját erősen befolyásolta a Sztálin halálát követően indult politikai és gazdasági önállósodási folyamat. Politikai téren a Gheorghe Gheorghiu-Dej vezette Román Munkáspárt ugyanakkor nem törekedett a belső pluralizmus kialakítására. Nem létezett, és nem is jöhetett volna létre egy, a Nagy Imréhez és köréhez mérhető mérsékelt „reformer” irányzat, sőt, Gheorghiu-Dej attól tartott, hogy az 1953-1954-es magyar reformkísérlet nyomán Moszkva Romániában is reformokat és személyi változásokat fog követelni.
Az SZKP XX. Kongresszusát követően pedig egyértelművé vált, hogy a bukaresti hatalom mozdulatlanságának és a reformok hiányának hátterében nem pillanatnyi zavar áll, hanem ez strukturális eleme a Vladimir Tismăneanu politológus által „szovjetellenes sztálinizmus”-nak nevezett konstrukciónak. Az egyetlen politikai reformkísérlet is csúfos kudarccal végződött: az 1956. április 3-12. között tartott négy Politikai Bizottsági ülésen a korábban „sztálinista” Miron Constantinescu és Iosif Chişinevschi élesen bírálta az állambiztonsági szervek túlkapásait és a XX. Kongresszus gyenge recepcióját, kiváltva ezzel a pártvezetés önvédelmi reflexeit. A magyar forradalom kitörése 1956. október 23-án „felkészülten” érte a román kommunista rendszert. Az 1956. október 24. és november 5. közötti diáktüntetéseket vagy rendvédelmi eszközökkel oszlatták fel (október 30-31-én Temesváron, november 5-én Bukarestben), vagy az etnikai kártyát kijátszva lehetetlenné tették megszervezésüket, (október 24-25-én Kolozsváron, ahol a Securitate feszültséget szított a magyar és a román diákság között). A román lakosság körében sikeresnek bizonyult az etnikai feszültség gerjesztése és a budapesti forradalom nacionalistaként/revansisztaként való megbélyegzése. A romániai ’56-os események így csak Temesváron „hasonlítottak” a magyarországi folyamathoz. A különböző nemzetiségek feszültségmentes együttélése Kolozsvártól eltérően kooperációs felületet teremtett a román, magyar, sváb vagy szerb diákok között, és ez nem korlátozódott a diáktársadalom kérdéseire (kollégiumok építése, ösztöndíjak emelése, orosz nyelvtanítás megszüntetése), hanem politikai követeléseikre is kihatott: a Temesváron közzétett „pontok” szinte megegyeznek a szegedi, majd a budapesti diákok eredeti követeléseivel. Október 30-án a temesvári megmozdulás akár forradalommá is válhatott volna, de ezt megakadályozta az állambiztonság rajtaütésszerű intézkedése, és a kétezer résztvevő diák ideiglenes internálása egy üresen lévő szovjet laktanyába.
A forradalom napjaiban és a magyar események hatására elsősorban, de nem kizárólag, Erdélyben többezer ellenzéki jellegű, állam- és rendszerellenesnek minősített cselekményre került sor. Ezek között megtalálhatóak nagyszabású összeesküvési kísérletek (Szoboszlay-, Faliboga-, Mărgineanu- és Sass-féle), illegális diákszervezet-alakítás és -működtetés (a székelyföldi Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége – EMISZ, a Székely Ifjak Társasága – SZIT, a partiumi Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetsége – SZVISZ, a felső Maros-völgyi Fekete kéz), valamint lokális vagy egyéni akciók: hivatalos személyek, főleg pártaktivisták vagy néptanácsi vezetők bántalmazása vagy fenyegetése, mezőgazdasági szövetkezetek és üzemek szándékos megrongálása, szórólapok szerkesztése és terjesztése.
Noha az említett akciókban a résztvevők egymástól függetlenül, elszigetelten cselekedtek, az elindított nyomozások nem a fennálló rendszerrel szembeni „spontán” elégedetlenséget tárták fel a pártvezetésnek, hanem arra irányultak, hogy bebizonyíthassák: átfogó „ellenforradalmi” tevékenység zajlik, amely bizonyos társadalmi csoportok (a volt fasiszta és polgári pártok tagjai, a volt „kizsákmányoló elemek”, a tiltott vallási szekták és a legálisan működő egyházak) irányítása alatt áll.
Külön vizsgálat tárgya lehetne a romániai (és ezen belül az erdélyi magyar) értelmiség hozzáállása 1956-hoz. Nem könnyű, de el kell ismerni, hogy a rendszerben sikeresen integrálódott rétegei – nem csak a középgeneráció, hanem a fiatalok nagyrésze is – politikai veszélynek tekintette a forradalmat, és nem tudott vele azonosulni.
Kisebbségi emberként az erdélyi magyar nyilvánosság működtetői (élükön Fazekas János Központi Bizottsági titkár, aki Gheorghiu-Dej különmegbízottjaként végigjárta a Székelyföldet, hogy lecsillapítsa a kedélyeket) nemcsak saját pozíciójukat féltették, hanem az egész közösség által elért politikai integrációt is. A forradalom napjaiban több, fájdalmasan rendszerhű, a forradalmat súlyosan dehonesztáló szöveg látott napvilágot (pl. a Lelkiismeretünk parancsszava, amit november 4-én közölt a Vörös Zászló marosvásárhelyi napilap). Az 1957-es magyarországi „írósztrájk” idején pedig Romániából szállították Magyarországra a megfelelő politikai irodalmat. A romániai 1956 tehát perifériára szorult csoportok, személyek és nem egy közösség – kiváltképp annak vezetőinek – érdeme volt.
A magyarországi és a romániai megtorlásban ugyanakkor közös a folyamat kezdetének időzítése. Mindkét országban az 1957. január 1-4. között Budapesten megtartott tanácskozás jelentette a fordulópontot. 1957. január 17-én a román Belügyminisztérium operatív parancsot adott ki a volt politikai pártok és társadalmi szervezetek tagjainak azonosítására és vezetőinek letartóztatására, majd vizsgálat indult a közintézmények dolgozói által tanúsított politikai magatartásról.
A megtorlás intenzitása 1958-ban és 1959 első felében tetőződött: egy 1967-es összegző jelentése szerint 1958-ban és 1959-ben az állambiztonság összesen 15.272 személyt tartóztatott le. Egy 1968-as kimutatás szerint 1956 októbere és 1963 decembere között összesen 24.472 személyt tartóztattak le politikainak minősített kihágás címén (ilyen volt például a tiltott határátlépés vagy a nemzetgazdaság megkárosítása); 3.663 személyt az 1950-ben bevezetett „adminisztratív büntetéssel” sújtottak, majd kényszerlakhelyre és/vagy kötelező munkára irányítottak. Összesen tehát közel 30.000 embert tartóztattak le és helyeztek vizsgálat alá. A kihallgatottak, a közvetett módon érintettek (családtagok, munkatársak, barátok) száma ennek a többszöröse lehet.
Az ítéletek száma 1957. január 1. és 1959. július 31. közötti időszakban megközelítette a tízezret. Az 1956 utáni években a katonai törvényszékek több tucat halálos ítéletet is hirdettek: 1957-1958 között 45 végrehajtott ítéletről van tudomásunk, de valódi számuk ennél lényegesen magasabb lehet. A börtönben, munkatáborokban vagy a kihallgatások során több százan vesztették életüket. Ehhez az adathoz hozzá kell adni a szamosújvári börtönben 1958. július 14-én kitört lázadás több tucat halálos áldozatát.
Az 1956 utáni romániai „forradalom nélküli” megtorlás tehát a magyarországihoz volt mérhető. Eltérőek voltak azonban az 1956 utáni „rendcsinálás” középtávú céljai: Romániában a hatvanas évek elején fel sem merült a konszolidált rendszer fokozatos liberalizációja, sőt, a magyar forradalmat követően új államépítési folyamat indult, amellyel a totalitárius állam egyszerre válaszolt a „lentről” és „kívülről” érkező kihívásokra.
Jól érzékelhető ez, ha a megtorlások etnikai megoszlását vizsgáljuk: a kezdeti szakaszban, 1957-ben a letartóztatottak nagy része román nemzetiségű, szélsőjobboldali meggyőződésű személy volt (a magyarok aránya a 10%-ot sem érte el). 1958-ban a magyarok aránya 15%-ra emelkedett, az 1960-as évek elején pedig elérte a 18-20%-ot, ami azt jelenti, hogy Erdélyben akkor már inkább a magyar kisebbségre „vadászott” az állambiztonság.
A legsúlyosabb ítéleteket is az 1958-1959-ben megtartott „magyar” perek során hozták meg (Szoboszlay-per, 10 halálos ítélet, Sass Kálmán-per, 2 halálos ítélet, EMISZ-per, 77 súlyos ítélet) A bírósági megtorlásnak kétszeres funkciót tulajdonítottak: az egyéni felelősségre vonás mellett egyre nagyobb szerep hárult az (nemzeti, vallási, vagy falusi közösség) elrettentésre.
Az 1956 utáni években alaposan átrendeződtek a román kommunista párton belüli viszonyok is: Gheorghiu-Dej pozíciója az 1958. nyári szovjet katonai kivonulás után annyira megszilárdult, hogy minden potenciális reformtörekvéssel vagy potenciális hatalmi kihívással (pl. az 1958-ban kizárt, nagyrészt nem román nemzetiségű „illegalistákkal”) szemben bírta a teljes pártapparátus támogatását.
A párt és az államapparátus megszilárdításához nagymértékben hozzájárultak a zsidókkal szemben foganatosított intézkedések is. Közel hat év tiltás után 1958 januárjában újból engedélyezték a zsidók kivándorlását, és néhány hét alatt több mint 120 ezer személy iratkozott fel a kivándorlási listákra. Őket azonnal eltávolították a korábban betöltött állásukból és „hűtlen” elemekként megfosztották román állampolgárságuktól is.
A közéletre jellemző alig leleplezett antiszemitizmus 1959-tól összekapcsolódott a szintén „idegen” magyarok elleni politikai támadással (Babeş és Bolyai egyetem erőszakos egyesítése Kolozsváron, majd ősztől az önálló magyar iskolák megszüntetése vagy „tagosítása”). Az 1956 utáni kisebbségpolitikai fordulat a két világháború közötti államépítési technikák újbóli bevezetéséhez és egyre szisztematikusabb alkalmazásához vezetett: felgyorsult az észak-erdélyi városok románosítása (Kolozsvár, Szatmárnémeti, Nagybánya, Nagyvárad, később Marosvásárhely), a nem román kulturális/oktatási intézmények elsorvasztása, a kisebbségek gazdasági/társadalmi érvényesülésének megakadályozása (pl. a gyárakban és közüzemekben alkalmazott „numerus clausus”).
Az állampolgárok életébe való beavatkozásában az 1956 utáni perek és az elítéltek családjai ellen meghozott intézkedések csak a jéghegy csúcsát képezték. 1956-tól ugrásszerűen megnőtt a Securitate által többnyire zsarolással beszervezett, majd vele akár évtizedekig együttműködő személyek száma; Magyarországhoz hasonlóan, Romániában is számos volt politikai üldözött, börtönviselt ellenállót sikerült megtörnie az állambiztonságnak. Későbbi együttműködésükkel a volt ellenzékiek saját társaik előtt is hitelüket vesztették. A politikailag integrált rétegek, a diktatúra előnyeit élvező vagy a diktatúrát túlélni akaró tömegek önigazolásként azzal érvelhettek, hogy 1956 után már nincsenek „tiszta” emberek.
Még mindig az a mondás tartja, hogy 1956 az első szöget ütötte a szocializmus koporsójába. Kerek, de hamis mondat, különösen Romániában, ahol a következő időszakban vált igazán elfogadottá az egyre erősebb nemzeti beütéseket viselő kommunista rendszer.
Stefano Bottoni, Transindex.ro

Antonescu-kultusz a marosvásárhelyi iskolában?
?Az 1991-ben kiadott Ion Antonescu şi Garda de fier (Ion Antonescu és a Vasgárda) című kötet ékesíti a marosvásárhelyi Serafim Duicu kéttagozatos általános iskola vitrinjét. A kötet – borítóján a háborús bűnös marsall portréjával – a főbejárattal szemben álló kirakat közepén kapott helyet. Radu Botez iskolaigazgató azzal mentegetőzött, hogy a könyv az iskola névadójának munkásságát képezi, ráadásul a vitrint így „örökölte” elődjétől. Dumitru Matei főtanfelügyelő a Krónikának megígérte, hogy eltávolíttatja az iskolából a Duicu özvegye által adományozott kötetet. Ion Antonescu és a Vasgárda népszerűsítése a fasiszta jelképek kultuszát tiltó 2002/31-es sürgősségi kormányrendelet előírásaiba ütközik.
Miután a legtöbb településen a hatóságok alkalmazkodtak a 2002/31-es számú sürgősségi kormányrendelethez és eltávolították a háborús bűnösöknek emléket állító szobrokat és emléktáblákat, megváltoztatták az utcák, terek és intézmények nevét, Marosvásárhely egyik általános iskolájában előkelő helyen, a főbejárattal szemben elhelyezett vitrinben díszeleg a Ion Antonescu şi Garda de fier (Ion Antonescu és a Vasgárda) című kötet – tudósít a Krónika.ro. A háborús bűnösnek nyilvánított marsall könyvborítóra nyomtatott képe az erdélyi román történelem kiemelkedő személyiségei, Gheorghe Şincai, Petru Maior, Alexandru Papiu Ilarian, Octavian Goga társaságában tekint a belépőre.
A kötet közel húsz évvel ezelőtt, Serafim Duicu irodalmár és közíró és az iskola későbbi névadójának tollából, a Rom-Edition Kiadóházban látott napvilágot. Szerzője, aki az 1990-es évek elején mind a közéletben, mind a helyi Cuvântul Liber napilapban számtalanszor tett tanúbizonyságot nacionalista eszméiről, tisztára mossa Ion Antonescut, akit nemzeti hősként állít be. Ezelőtt tizennégy évvel bekövetkezett haláláig Duicu számos kisebbségellenes cikket írt, Maros megye művelődési főfelügyelőjeként pedig nemcsak a magyarokat, hanem az európai gondolkodású románokat is megpróbálta lejáratni, vagy legalábbis háttérbe szorítani. Halála után előbb iskolát, majd – az RMDSZ-tanácsosok döntő szavazataival – utcát neveztek el róla Marosvásárhelyen.
A gyerekeket nem zavarja
A Bodoni utcai iskola folyosóin a gyerekek, pillantást sem vetve a vitrinre, rohangálnak az épület egyik végéből a másikba. Amikor a Krónika újságírója találomra egyikükre rákérdezett, hogy tudja-e, ki az a katonatiszt, akiről könyvet írtak, képe meg ott díszeleg a borítón, nemet int. Aztán, hogy ne tűnjön teljesen tudatlannak, kiböki, hogy „biztos valami hős”. Elmondja, hogy ő a román tagozat hatodikosa, szereti nézni az akciófilmeket, de eddig egyikben sem látta Antonescut. Társa viszont magabiztosan állítja, hogy „egy nemzeti hős, akivel Románia megnyerte a második világháborút”.
Egy náluk valamivel nagyobb magyar fiú is a világégéshez kapcsolja Antonescu nevét. „Valamit hallottam róla, hogy állítólag Hitlerrel meg Horthyval együtt vívták a világháborút. A nagytatám mesélte, hogy nagyon sok zsidó életéért felelős. De egyszer az egyik román katona- vagy rendőrtiszt szomszédunk azt mondta, hogy ebből semmi sem igaz, a zsidókat csak a németek meg a magyarok ölték. Ezek után fogalmam sincs, hová tegyem ezt az embert” – mondja a tizenhárom éves fiú, megvallva: eddig meg sem fordult a fejében, hogy Romániának is vannak háborús bűnösei.
Az illetékesek csak csodálkoznak
Radu Botez iskolaigazgató szerint a Ion Antonescu şi Garda de fier című kötet eddig nem keltette fel senkinek a figyelmét, alulírott az első, aki szóvá teszi. „Félreértés ne essék, mi nem Antonescunak szeretnénk emléket állítani. A vitrinbe iskolánk névadója munkái kerültek, azok a könyvek, amelyeket Serafim Duicu özvegye adományozott nekünk. Ha valakit zavar – és valóban zavarhat is –, minden további nélkül kivehetjük onnan” – fejtette ki a Krónikának az igazgató. Mentségül Botez hozzáfűzte, a könyv sokkal régebbről ott van, mint amennyi ideje ő vezeti az iskolát, és megígérte, hogy hamarosan ő is elolvassa.
A Krónika.ro kérdésére, hogy mi a véleménye a kiállított tárgyról, Dumitru Matei főtanfelügyelő is meglepődésének adott hangot. Kijelentette: nem tudott arról, hogy a kötet ki van állítva, de utánanéz a történteknek és eltávolíttatja onnan. „Egyértelmű: egy ilyen kötetnek nincs mit keresnie az iskola vitrinjében” – szögezte le a főtanfelügyelő, megköszönve az értesítést.
Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár)

Marosvásárhelyen az I. Székelyföldi Grafikai Biennále
11 osrzág 240 bezsűrizett alkotása kiállítássorozatának utolsó állomása Marosvásárhely lesz, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda és Temesvár után. Hargita és Kovászna megye tanácsa után most a Maros megyei önkormányzaton a sor, hogy helyet biztosítson a tetemes méretű képzőművészeti anyag kiállításának. A feladatnak eleget téve az önkormányzat a Kultúrpalota épületében lévő, a Képzőművészeti Szövetség által működtetett galériát bocsátotta a Biennále rendelkezésére. A Székelyföldi Grafikai Biennále marosvásárhelyi megnyitója 2010. november 24-én 17 órakor kezdődik a fent említett helyszínen. A kiállítást megnyitják: Túros Eszter művészettörténész és Gheorghe Mureşan képzőművész, az Országos Képzőművészeti Szövetség Maros Megyei Szervezetének elnöke. (sajtóközlemény) Transindex.ro

Jogi analfabetizmus?
Lehetséges, hogy a jogi problémákkal kapcsolatos túlzott kíváncsiságom még abból az időszakból ered, amikor a várható titkosrendőrségi retorziókra felkészülve folyton a zsebemben hordtam az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának fénymásolt példányát, legyen rögtön a kezem ügyében, ha faggatózásra, házkutatási eljárásokra válaszolni kell. A diktatúra korából őrződött meg egyfajta rendhagyó érzékenységem olyan jogsértések, sőt jogsértési kísérletek iránt, amelyek általában észrevétlenül maradhatnak az ilyesfajta önvédelmi vagy jogászi felkészültség bizonyos szintje híján. Nem kizárt, hogy ez a reflexszerű beidegződés indította el az alábbi gondolatmenetemet, amellyel a magyar Alkotmánybíróság jogkörének szűküléséről szóló hírekre reagálok.
A pontatlanságok elkerülése végett idézek a Heti Világgazdaság (HVG) honlapján megjelent tudósításból, amely szerint az Alkotmánybíróság a költségvetésről, adókról, illetékekről és járulékokról szóló törvényeket „csak akkor vizsgálhatja felül és semmisítheti meg, ha azok az élethez és emberi méltósághoz való jogot, a gondolat, a lelkiismeret és vallás szabadságát vagy a magyar állampolgársághoz kapcsolódó jogokat sérti.” (Szűkül az Alkotmánybíróság hatásköre. 2010. november 16.: http://hvg.hu/itthon/20101116_alkotmanybirosag_hataskore)
Ebben az idézőjelbe tett mondatban, ha kiragadjuk a kontextusból, a szabadságjogok szó szerint megfeleltethetők az egyetemes emberi alapjogoknak. Csakhogy a mondaton kívüli, tágabb, de szoros – költségvetési problémákat tartalmazó – szövegösszefüggésben az egyik, mégpedig személyesen velünk született érték, a méltóság elveszítette eredeti tartalmának egyik igen fontos részét. A szó jelentéséből implicit módon, e mondatban ugyan láthatatlanul, kivonódik a magántulajdonhoz való emberi jog, amit minden demokratikus társadalom alaptörvénye kiemelten fontosnak tart, a polgári közvélekedés szerint pedig szent és sérthetetlen. Minden posztszocialista ország, például Románia alkotmánya is elfogadta a magántulajdonhoz való jogot, és ennek alapján elvileg most is a teljes restitúció vagy kárpótlás van érvényben azokra nézve, akiket az államosításkor minden tulajdonuktól megfosztottak. Nem hiába kapott az ország ilyen értelemben is ultimátumot Strasbourgtól.
Szóval, hogy csak egyetlen példát említsek, a költségvetést és egyéb pénzügyeket alkotó és módosító magyar országgyűlési többség úgy fogadta el a magán nyugdíjpénztárak államosítására tett javaslatot, mintha az ott felhalmozódott 3000 milliárdnyi forint beömlesztése az államkasszába (a visszatérítés konkrét perspektívája nélkül) nem sértené az adott állampolgárok emberi méltóságát. Fiatal dolgozóként, mondjuk, idejekorán elkezdek tagdíjat fizetni a kiválasztott magán nyugdíjpénztárnak, hogy megfelelően gondoskodjam idős kori életszínvonalam minőségének biztosításáról, mert a befizetett összegnek nem kis hozama is lehetséges, sőt halálom esetén családom által örökölhető. Amikor ezt teszem, takarékossági hajlandóságomhoz és sáfárkodási felelősségtudatomhoz mérten, öregkoromban nem leszek teljesen kiszolgáltatva a családi és állami gondoskodás korlátainak, tehát lassacskán megteremtem saját méltó időskori létfenntartásom egy részének anyagi feltételeit.
A sáfárkodás nem ördögtől való, sőt a Biblia szerint pozitív cselekedet. Az összeg fizikai és szellemi munkám anyagi eredményeit fejezi ki, szimbolikusan azt is, hogy hasznára voltam a társadalomnak.
Vajon jogi analfabetizmusra vall ez a fent idézett, nyilvánvaló joghézag? Elképzelhetetlen, hiszen kigondolói jelentős támogatással nyugati egyetemeken tanulhattak jogot és közgazdaságtant. Vagy ez „a magyaroknak” állított fogalmazási csapda a gátlástalan cinizmus jele?
Rabszolga, jobbágy, zsellér – ezek jutnak eszünkbe arról a „méltóságról”, amelyben nem foglaltatik benne a saját tulajdon joga. Vagy Gheorghe Gheorghiu Dej és Rákosi elvtárs rendszere rémlik fel, ha a diktatúrát kezdetétől átélt nemzedék közelmúltjára gondolunk. Enyhén szólva példátlan anakronizmusról van szó. Nyersebben kifejezve: ez bizony bolsevik tempó. Bármi történjék is vele a továbbiakban, feledhetetlenül szégyenletes. Szabadság (Kolozsvár),

kérdezett:B. D. T.
VÖRÖS ERDÉLY
Rákattan a román közönség a Magyar Autonóm Tartományra
"Meg kéne érteni, hogyan működhetett ez az ország a 80-as években, hogy is nem omlott össze" - Stefano Bottoni román nyelvű könyvéről és a kutatás további irányairól. [interjú]
A román történetírásban mindeddig kiaknázatlan területeket nyit meg a Transilvania Roşie, például 1956 eseményeinek romániai hatástörténetével mindeddig nem igazán foglalkoztak a kutatók – méltatta Vasile Puşcas egyetemi professzor Stefano Bottoni történész román nyelvű kötetét a hétfői kolozsvári bemutatón.
Zsúfolásig telt a Gheorghe Bariţiu Történelmi Intézet konferenciaterme, sokan kíváncsiak voltak a Sztálin a székelyeknél című, a Magyar Autonóm Tartomány (1952–1960) történetét feldolgozó kötet rövidebb, román nyelvű változatára, amely voltaképpen Bottoni olasz nyelvű doktori disszertációjának kiegészített fordítása. Bottoni politikatörténetből és módszertanból is jelesre vizsgázott, és olyan új kutatási területeket nyitott meg, hogy akár száz kutatónak is elég munka lenne
továbbgördíteni a felvetett témákat – mondta a professzor, kiemelve a fiatal történész „bátorságát”, amellyel kutatási témájához nyúlt. Ugyanakkor hiányolta például, hogy a román nemzetiségű kommunista nomenklatúrával kapcsolatos forrásokat, például emlékiratokat kevésbé használt fel az író, főként a kisebbségi, magyar kommunista pártvezetőkről esik szó a könyvben.
Lucian Nastasă-Kovács, a George Bariţiu intézet kutatója a forrásanyag gazdagságát emelte ki, megjegyezve, hogy bár eltelt 20 év a ’89-es fordulat óta, nem igazán dolgozták fel és publikálták a kommunizmus korszakára vonatkozó párt- és egyéb dokumentumokat. Bottoni munkája igazi interdiszciplináris kutatás, és sikerült, amennyire lehetett, eseményeket és szálakat rekonstruálnia benne a Magyar Autonóm Tartomány létrehozása és működése kapcsán. Az adatok és sokszor megbízhatatlan források dzsungelében nehéz GPS nélkül tájékozódni – tette hozzá –, ám Bottoninak mégis sikerült, ellenállt a bizonytalan vagy hiányos dokumentumok „provokációinak”, és igényes munkát tett le az asztalra. Egy román történész, hacsak nem ismeri a magyar és német nyelvet, nem tudott volna írni erről a témáról, jegyezte meg.
A román történészek ugyanakkor felhívták a figyelmet a könyv fordításbeli hiányosságaira, terminológiai problémákra is, ám mint elhangzott, nehéz volt a fordító dolga, hiszen a nemzetközi kapcsolatok területének nincs is igazából kidolgozott román szakterminológiája. Horváth István, a román nyelvű könyv társkiadójának, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézetnek a vezetője az utóbbi két év kiadványairól beszélt. Az autonómiadiskurzust nem lehet megérteni a MAT történetének ismerete nélkül – hívta föl a figyelmet. Stefano Bottoni 2002-ben kezdte el a kutatást. Egyrészt az érdekelte, hogyan „született” és hogyan „nőtt fel” az a kommunista diktatúra, amelyet Ceauşescu-rezsimként ismerünk, hiszen erről még mindig nagyon keveset lehet tudni; illetve hogy a Magyar Autonóm Tartomány
valódi autonómiát biztosított-e a romániai magyar kisebbségnek, vagy egy formális sztálinista kreáció volt, tartalom nélkül. Arra a következtetésre jutott, hogy ez egy szovjet típusú autonómia volt, amely voltaképpen nem a nemzetiségi jogok bővítését szolgálta, hanem hogy „magyarul is lehessen építeni a szocializmust”. Ez az utópia pedig „sokak előtt elfedte, hogy öntudatlanul is segédkeznek egy rendkívül kemény diktatúra kiépítésében”. 1956-ig még egyes magyar vezetők is elhitték, hogy a MAT „kis magyar világ” lehet, ám a magyar forradalom hatására más irányt vettek a dolgok, a román hatóságok átértelmezték a magyar nemzetiségi kérdést, megtorlások voltak, 1959-60-ra átszervezték és elsorvasztották a MAT-ot is. (Bővebben lásd a Sztálin a székelyeknél című kötetben, amely elérhető az Adatbank.ro-n itt.)
Bottoni vázolta a kutatás további lehetséges irányát is a kolozsvári könyvbemutatón. Egy néhány éven belül tervezett folytatásban azt a kérdést próbálja majd megválaszolni, hogyan kezdődhetett el a 60-as évek második felében a liberalizáció korszaka, és hogyan vált a 80-as évekre keményen elnyomó, represszív rezsimmé? Miért volt ennyire stabil a Ceauşescu-rezsim? Mi történt az átmenetkor, és hogyan reagált Románia az „új korszak” kihívásaira? Az etnikai problémákat minél tágabb társadalmi perspektívában kell majd értelmezni – tette hozzá.
Arra számítottam, sokkal több román nemzetiségű jön el a könyvbemutatóra, mert ugyan zsúfolt volt a terem, de a közönség fele magyar volt.
Stefano Bottoni: – A könyvemet is magyarok vásárolták főleg, román nyelven talán csak egyet dedikáltam. Bukarestben azonban lesznek. Másrészt meg ki ér rá délután 3-kor könyvbemutatóra jönni? De amikor beléptem, és láttam, mennyire tele van a terem, azt mondtam, rendben van. A lényeg az volt, hogy bemutassuk a könyvet a román közönségnek.
Mit gondolsz a Vasile Puşcas által megfogalmazott kritikáról?
– Teljesen igaza van, és ha most kellene megírnom a könyvet, nem így írnám meg. Mikor tavaly szó volt egy új kiadásról, már akkor felmerült ez bennem, hiszen azóta kicsit változott a perspektíva. Nem így közelíteném meg a témát, nem a nemzetiségi szempont lenne az elsőrendű. Többet foglalkoznál a román forrásokkal?
– Nemcsak a román forrásokkal, hanem a románokkal. Meg a németekkel. Nagyobb tere nyílt volna az összehasonlításnak, elhelyezni Erdélyt, Európa-szinten összehasonlítani Jugoszláviával, Szlovákiával – sokkal jobban ki lehetett volna domborítani ezt az összehasonlító perspektívát. Nyilván még több időt, energiát kellett volna rááldozni.
Nem kizárt, hogy lesz még ennek a könyvnek egy kiadása, de nem ezt a könyvet kell még egyszer megírni. Olyant viszont meg lehetne egyszer írni, amely 1945-től 1989-ig dolgozza föl a korszakot. Az lehetne majd a folytatás, néhány hibát korrigálva.
Puşcas kitűnő ember, nagyon jó olvasó, jól látta a gyengeségeket, és jó, hogy szóvá tette. Szóval, én is töprengtem, hogy új könyvet írjak, nagyon belenyúljak a régibe? Végül alig nyúltam bele, csupán néhány új szakirodalommal bővítettem ki.
A könyvbemutatón is beszéltél arról, hogyan lehetne folytatni a kutatást. Korai erről bővebben mesélni, vagy már vannak kialakult terveid?
– Tervek vannak, a megvalósítás odébb van. Akár az EU-projekteknél, a pályázat első részénél vagyunk (nevet). Van az alapötlet: meg kéne érteni, hogyan működhetett ez az ország a nyolcvanas években, hogy nem omlott össze – és ha nem történik ez a '89-es dolog, abszolút nem is omlik össze. Semmi jele nem volt az ellenzékiségnek, ellenzéki mozgalmaknak, civil társadalom nem létezett. Olyan könyvekre támaszkodom, amelyek most jelentek meg, az egyik Stephen Kotkin: Societatea necivilă című munkája. Ez a könyv letarolja a civil társadalmas mítoszokat Kelet-Európában. Társadalom nem létezik – szólt Thatcher híres mondata. Nos, társadalom lehet létezik, ám civil társadalom valóban nem létezik! Legalábbis itt nem létezett.
Most, hogy egy nagy amerikai professzor megmondta a tutit, már el lehet indulni bizonyos irányokba, pontosabban bátrabban lehet kijelenteni olyan dolgokat, amit szerintem már sokan éreztek, hogy ez a nagy civil társadalmas teória kicsit recsegett-ropogott. Valószínűleg ki lehet jelenteni, hogy a román forradalmat nem lehet felfogni a civil társadalom győzelmeként – mert nem a civil társadalom robbantotta ki. Nem a civil társadalom robbantotta fel a kommunizmust, és nem az antikommunisták, akik gyakorlatilag nem voltak. Hanem egy egészen váratlan esemény, amit nem lehet a KGB-vel és Moszaddal és a magyar titkosszolgálattal magyarázni, mert igenis voltak belső mozgatórugói. Meg kell érteni, hogy mi.
Stefano Bottoni: az 1989-es romániai fordulat értelmezései
Ezt a hosszú folyamatot, ezt a hosszú forradalmat, amely 1989. decemberben indult, és júniusig, legalább a bányászjárásig eltartott, ezt az elhúzódó, nagy politikai konfliktust, ennek a logikáját csak úgy lehet megérteni, ha előtte megértjük, mi van mögötte. Milyen volt a Ceauşescu-rendszer, és mi volt a legitimációs forrása? Hogyan lehetséges, hogy ez a rendszer, amely a nyolcvanas években gazdasági-társadalmi viszonylatban egyre rosszabb, egyre borzasztóbb, mégis fennmarad? És nincsenek reformok, számottevő belső erjedések stb. Ez az igazán nagy probléma. Ha valami nem történik egészen véletlenül Temesváron, gyakorlatilag az ország többi része mozdulatlan marad. És az ország nagy része otthon marad, amikor a megmozdulások vannak, ez az a forradalom, amit mindenki a tévében néz, de amire kevesen mennek ki. Ez arról árulkodik, hogy valószínűleg sokkal többen meg voltak elégedve valamilyen szinten ezzel a rendszerrel, mint ahogy gondoltuk volna. S ez problémákat vet fel, mert hogy lehet élni egy ilyen rendszerben? Mik a túlélés stratégiái, hogyan élik túl az emberek ezt a rendszert?
Ebből a szempontból mondtam, hogy nem jó kizárólag a kisebbségi perspektíva, mert nyilvánvaló: kisebbségi perspektívából ez a rendszer borzalmas volt. Magyarnak lenni a nyolcvanas években valami katasztrófa volt. Ez egyértelmű. De románnak lenni milyen volt? Moldvában, Olténiában, valahol Arad megyében? Lehet, nekik sokkal jobb volt, és sokan észre sem vették, hogy milyen burokban élnek.
Ebből az is következik, hogy az értelmiségi, illetve a kisebbségi perspektíva nagyon torzít. Nyilván kialakul az a jellemző frusztráció, hogy gyakorlatilag van egy borzasztóan elmaradt társadalom, ahol nincs mit kezdeni. A hülye nép mítosza. Hogy mi márpedig szeretnénk valamit kezdeni a "poporral", de az buta. Hagyja magát irányítani, nem határoz, nem dönt, nem tiltakozik.
De azt kéne kideríteni, hogyan élte meg ezt az egészet a "popor", a nép, az egyszerű emberek, régi terminológiával élve a munkások és a parasztok. Ezen dolgozom, de itt nemcsak források kellenek, hanem először a megközelítést kell megtalálni. Mert az, amit eddig olvastam a Ceauşescu-rendszerről, nem volt teljesen meggyőző. Vannak már jó elemzések, de Ceauşescu és az a 20-25 év még mindig olyan megfoghatatlan. És 20 év után még mindig téma, sokkal mélyebb nyomokat hagyott, mint gondolták volna 10-15 éve, mikor azt hitték, hogy a fiatalok egy egészen más világban nőnek fel.
Lehet, hogy a fiatalok nem tudják, mi volt akkor. De érzik. Az, ami volt, nagyrészt ma is meghatározza az életterüket. Ezt kellene valahogy megfogni.
A Transilvania Roşieben szerinted melyik az a téma, ami leginkább újszerű lesz a román értelmiség számára?
– A Magyar Autonóm Tartományra rácuppantak, az nyilván érdekes téma, mert ők is hallottak erről elég sokat, de csak legendaszerűen vagy említés szintjén. Most kapnak egy kemény, dokumentumokon alapuló, 40 oldalas narratívát arról, hogy ez milyen volt. Illetve arra is fel lehetne figyelni, hogy az erdélyi kommunista építkezést mennyire meghatározzák a magyarok és egyáltalán a kisebbségiek a negyvenes-ötvenes években. Rendben van, hogy nemcsak a zsidók meg a magyarok hozzák be a kommunizmust, de igenis benne vannak, tehát ez az egész sztálinista kurzus igenis egy kisebbségi építkezés is. Akár arra is lehetne hivatkozni, hogy én ezzel visszaigazolok bizonyos állásponthoz, de úgy látom, Puşcas sem ilyen irányba vitte el a kritikát.
Ami viszont jó lenne, ha bekerülne a köztudatba, az 1956. Két ’56-os fejezet is van, a könyv felépítésében elég hangsúlyos ’56 szerepe és az 1956 utáni megtorlások. Jó lenne, ha ezen a vonalon el lehetne indítani a fiatal kutatókat. Rengeteg jó doktori témát lehetne adni ennek a könyvnek valamelyik szeletéből, mert amibe én belemarkoltam, az egy elsietett dolog.
Én siettem, rengeteg mindenbe fogtam bele, és nagyon sok helyen csak utaltam a problémákra. Viszont ezek olyan problémák, amelyek egy normális országban 10 doktori disszertációt indítanának el. Ideje annak, hogy megszülessenek végre az igazi mélyfúrások.
Hiába mondják, hogy amit én csináltam, az mélyfúrás: nem igaz. Egy-két fejezet eléggé mélyfúrás, de a többi nagyon felszínes. A probléma az, hogy mihez képest volt felszínes... Most eljött az ideje annak, hogy még mélyebbre ássanak. Transindex

Régi fényében a Mátyás-szobor
Tizenhat hónapig tartó munka után, négy hónapos késéssel fejeződött be a Mátyás-szoborcsoport restaurálása Kolozsváron: Fadrusz János 1902-ben leleplezett, most felújított alkotásának műszaki átadására tegnap került sor. A járókelők már tegnap a déli órákban megcsodálhatták a szoborcsoportot és a Mátyás királyt ábrázoló lovas alakot, fején az aranyozott babérkoszorúval. A restaurált alkotás talapzatáról eltávolították a Gheorghe Funar korábbi polgármester utasítására elhelyezett táblát, a Mathias Rex felirat viszont a helyén maradt. László Attila, Kolozsvár alpolgármestere közölte: az önkormányzat teljes mértékben elégedett a munkálatok minőségével, és gratulált a restaurálást végző nagyszebeni Concefa Rt. képviselőinek.
Úgy látszik, valaki fönt szereti a kivitelezőket, hogy ilyen szép hosszú őszt adott. Bízom abban, hogy néhány nap alatt az önkormányzat elkészül a térrendezéssel is” – mondta a munkálatok átvétele alkalmával az elöljáró. Hozzáfűzte: reméli, hogy a román és a magyar kormány mielőbb megállapodik a hivatalos átadás időpontjáról. Megtudtuk: eddig január 22. – a Magyar Kultúra Napja –, illetve február 23. – Mátyás király születésnapja – került szóba.
László Attila a Krónikának elmondta: a szoborcsoport restaurálása végül áfa nélkül 49 százalékkal került többe, mint amennyi a Concefa pályázati ajánlatában szerepelt. Mint ismeretes, a közbeszerzési eljáráson nyertes, főként az építőiparban jártas nagyszebeni cég az önkormányzattal megkötött szerződés szerint 1,6 millió lejért, azaz 380 ezer euróért (plusz áfa) vállalta a kivitelezést.
Az alpolgármester szolgáltatta adatok alapján kiszámoltuk: a restaurálás végösszege 2 956 160 lejre rúg. Az alpolgármester elmondta, az önkormányzat jelenleg ellenőrzi, hogy valóban indokoltak-e az egyes kiadási tételek. „Éppen hogy befértünk a törvényes keretekbe, a vonatkozó jogszabály szerint ugyanis műemlék-restaurálás esetén legfeljebb az eredeti ár másfélszeresét lehet a munkálatokra költeni” – ecsetelte.
László Attilától megtudtuk, hogy a többletköltségek részben a kivitelező céget terhelték, ugyanis ez volt a feltétele annak, hogy az önkormányzat elengedte a késedelmi büntetőkamatot a nagyszebeni vállalatnak. Mint ismeretes, a felújítást a román és a magyar kormány fele-fele részben, azaz 400-400 ezer euróval támogatta. A román kormány, mint kiderült, ebben a hónapban utalta át az önkormányzatnak a rá háruló összeget.
Benedek Zakariás, a Concefa Rt. műszaki igazgatója megerősítette, nem végleges a felújítás költségvetése, erről a napokban állapodnak meg az önkormányzattal. Közölte továbbá: többletköltség és a munkálatok négy hónapos csúszása azért következett be, mert az eredeti hatástanulmány és tervrajz szerint a talapzatból 38 követ kellett volna kicserélniük, ehhez képest teljes egészében le kellett bontaniuk és újra kellett építeniük a talapzatot.
Korábban a Krónikának több hazai és magyarországi restaurátor úgy nyilatkozott, lehetetlen annyi pénzért és olyan rövid idő alatt restaurálni a szoborcsoportot, mint amennyiért a Concefa végül elvállalta. Szabó Bálint építőmérnök, az Utilitas Kft. igazgatója, aki a Kolozsi Tibor szobrászművész vezette Part of Art Alapítvánnyal dolgozta ki a Fadrusz-alkotás restaurálási tervét, tavaly augusztusban kockázatosnak nevezte, hogy a Concefa féláron, hiányos szakmai felkészültséggel vállalta el a munkát. A felmérést elvégző Utilitas Kft. a munkálatok kezdete előtt úgy ítélte meg, a szoborcsoport restaurálása legalább 16 hónapot és 800 ezer eurót vesz igénybe, azaz pontosan annyit, amennyit a két ország kormánya elkülönített erre a célra.
Kiss-Előd Gergely, Krónika (Kolozsvár)

Magyarságpolitikák a kommunizmus idején
Kettős könyvbemutató lesz csütörtökön (december 9.) 18 órától a Csíki Székely Múzeumban. Ismertetik a Pro Print Könyvkiadónál megjelent, Nagy Mihály Zoltán és Olti Ágoston által összeállított kötetet, melynek címe Érdekképviselet vagy pártpolitika? Iratok a Magyar Népi Szövetség történetéhez 1944-1953., valamint a szintén ennél a kiadónál megjelent Novák Csaba Zoltán: Aranykorszak? – A Ceauşescu-rendszer magyarságpolitikája 1965–1974 című könyvet. A szerzőkkel Forró Albert és Orbán Zsolt beszélget.
A két kötet a kommunizmus különböző korszakaiban folytatott stratégiákat ismerteti. Amint Nagy Mihály Zoltántól megtudtuk, 2006-ban előkerült a Magyar Népi Szövetség irattára, gyakorlatilag ez ösztönözte a szerzőket, hogy mélyebben átvizsgálják a politikai párt történetéről fennmaradt iratokat, és a legfontosabbakat nyilvánosságra hozzák. Továbbá nagyon sok iratot válogattak be magyarországi irattárakból (Magyar Országos Levéltár, Politika Történeti Intézet Levéltára stb.), amelyek inkább a Magyar Kommunista Párttal ápolt kapcsolatokról szólnak. Romániai megyei levéltárakban talált iratokat is beválogattak, valamint a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság által hozzáférhetővé tett néhány dokumentummal foglalkoztak.
Érdekes következtetésekre jutottak: „valójában 1945–1947 között a Magyar Népi Szövetség égisze alatt egyesek úgy gondolták, hogy megvalósulhat a romániai magyarság jogegyenlősége. Szövetséget is kötöttek a Román Kommunista Párttal, melyben egyenrangú félként tüntették fel őket. Sokan ekkor még abban bíztak, hogy sikerül megmenteni a magyar intézményrendszert, legyen szó kulturális vagy gazdasági rendszerről, de 1947-től a román belpolitikai és a nemzetközi helyzet megváltozása következtében megbomlott a szövetség. Ezután a magyar politikai szervezet keretében mind olyan személyek kerültek előtérbe, akik az előbb említett vagyonok államosításán dolgoztak, és már nem a magyar érdekképviselet volt a lényeg.”
Mélyen tanulmányozták persze, a Román Kommunista Párt és nagyban az állam nemzetiségpolitikáját. Olyan személyekről is szó esik, akik a baloldali ideológia mentén próbálják védeni a magyar érdekeket.
„Valójában az derül ki ezekből az iratokból, hogy bármilyen korszakról is legyen szó, akár baloldali, akár jobboldali pártok irányítottak, a nemzetiségi sérelmek szinte azonosak. Persze, a pártok is az államtól független nemzeti intézményrendszer kiépítésén szorgoskodnak. Nekem ez a legfontosabb tanulság” – összegzett Nagy Mihály Zoltán.
Az Aranykorszakról szóló kötet esetében az előszóból idézünk:
„A határon túli magyarság kutatásában három fő nézőpont létezik. Az egyik a szenvedéstörténeti megközelítés, amely a határon túli magyar közösségek mártír jellegére és sérelmeire fekteti a hangsúlyt. Az ún. konfliktuskezelő nézőpont szerint a térség népei túl keveset tudnak egymásról, és a felülről gerjesztett konfliktusok nehezítik meg az etnikumok együttélését. A harmadik típusú szemlélet a különböző (kisebbségi) közösségek változó hatások nyomán történő minduntalan fel- és megújuló építkezéseként tekint a határon túli magyar közösségek történetére.
Magyarságpolitikán az RKP nemzetiségpolitikájának azt a szegmensét értjük, amely közvetlen vagy közvetett módon kihatással volt a romániai magyarság életére. A magyarságpolitika szerves része volt a párt nemzetiségpolitikájának, ugyanakkor több partikuláris elemet is tartalmazott. Megnyilvánulásainak intenzitását az adott kül- és belpolitikai helyzet befolyásolta, emelte az RKP politikájának fontos tényezőjévé vagy éppenséggel mellőzött kérdésévé.
Elemzésünkben nem szándékoztunk megírni a romániai magyarság 1965–1974 közötti politika- és intézménytörténetét vagy épp sérelemkatalógusát. Ez, a tematikus, mikrotörténeti kutatások jelenlegi mozaikszerű állapotából kiindulva egyelőre nem is lehetséges. Elsődleges szempontunk az volt, hogy a rendelkezésünkre álló források alapján felvázoljuk az RKP magyarságpolitikájának alakulását, változásait, ok-okozati összefüggéseit, kihatásait a romániai magyarság társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális életére. Pontosabban, az érdekelt, hogy milyen külső és belső tényezők alakították a pártnak a kisebbségekhez való viszonyulását, milyen reakciókat, viszonyulásokat váltott ki ez az érintett közösségekben, és ezen változó ideológiai, politikai hatások közepette, a mindenkori kisebbségi elit hogyan, milyen stratégiákkal próbált meg-, illetve újjászerveződni, megfelelni az újabb és újabb feladatoknak.”
A szerzőkről:
Nagy Mihály Zoltán 1999-ben szerzett oklevelet a Pécsi Tudományegyetemen. Ugyanott az „Európa és a magyarság a 18–20. században” Újkori és Modernkori Történeti Program doktorandusa. 2000-től az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kutatóintézetének tudományos munkatársa, 2008-tól a romániai Vallásügyi Államtitkárság magyar szakreferense, 2010-től a Román Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese. Kutatási területe a romániai magyar nemzeti közösség második világháború utáni társadalmi, politikai integrációja, valamint a magyar történelmi egyházak és a román állam viszonya. Vincze Gáborral közös kötete: Autonomisták és centralisták. Észak-Erdély a két román bevonulás között (1944. szeptember – 1945. március). EME – Pro-Print, Kolozsvár-Csíkszereda, 2003.
Olti Ágoston 2003-ban végzett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelem szakán. 2004-től a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Új- és Jelenkori Egyetemes Történelem doktori programjának doktorandusa. 2007-től EU és nemzetközi kapcsolatok tanácsadó. Kutatási területe a második világháború utáni romániai politikai rendszer kialakulása, társadalom- és politikatörténete, valamint a baloldali mozgalmak, életpályák a kisebbségek körében.
Novák Csaba Zoltán 1975-ben születetett Nyárádszeredában. 2002-ben történelem szakos oklevelet szerzett, majd 2002-2003 között mesteri képzésen vett részt a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. 2004-től doktori tanulmányokat folytat a Román Akadémia Nicolae Iorga Történettudományi Intézetében Bukarestben. Jelenleg a Román Akadémia Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Kutatóintézet munkatársa Marosvásárhelyen, 2007-től pedig tanár a BBTE jelenkortörténet és nemzetközi kapcsolatok tanszékén. Kutatási területe: nemzetiségpolitika Romániában a 20. sz. második felében, román-magyar kapcsolatok, Kelet-Európa története, baloldaliság, rendszerváltás 1989.
Szőcs Lóránt, Székelyhon.ro

Bűnözők és cinkosaik
Civil szervezetek nemrégiben feltérképezték a romániai alvilágot, az egyes klánok befolyási övezeteit, amelyek az ország minden részében fellelhetők.
Egy idő óta szinte naponta érkeznek a hírek véres utcai leszámolásokról, lövöldözésekről, rablásokról, ami arra utal: a rendőrség képtelen úrrá lenni az egyre szervezettebbé és agresszívebbé váló alvilág fölött. A különféle klánok pedig eközben lassan felosztják maguk között az országot, behálózva a rendfenntartókat is.
Bukaresti bandák
Sok esetben a bűnözők a rendfenntartók, befolyásos üzletemberek, politikusok támogatásával építik ki és tartják kezükben birodalmukat. Mindez olykor óhatatlanul botrányhoz vezet, ami néha egy-egy magas rangú tisztségviselő székébe kerülhet, ami azonban kevés az alvilág megfékezéséhez.
A bűnbandák elsősorban a fővárosban szaporodtak el. A leghírhedtebb klánok közé tartozott Fane Spoitoru bandája, amelynek hatalma a bandavezér letartóztatása után meggyengült. Így feltörhetett a Ion és Vasile Balint testvérpár által vezetett csoport, valamint a Cămătaru- klán.
Utóbbi vezetője, Nuţu Cămătaru, akit 2004-ben tartóztattak le, nemrégiben éjfekete lovon, hívei által felröppentett fehér galambok kíséretében hagyta el a börtönt, sőt – amolyan romániai specialitásként – az államtól 3200 eurós kártérítést kapott, miután a strasbourgi Európai Emberjogi Bíróság helyt adott panaszának, miszerint az igazságszolgáltatás képtelenül elnyújtotta perét, amely 1996–2004 között tartott.
Cămătaruék letartóztatását kihasználva, Bukarestben a Ştoacă-csoport rátette a kezét az 5. kerületre. Tagjai főleg heroincsempészettel foglalkoznak, zsarolásból, prostituáltak futtatásából, „védelmi díjból” és uzsorakölcsönökből élnek meg.
A Geamănu-testvérek bandája tavaly híresült el, amikor ellopta Gigi Becali autóját, amelyet a „piperai földbirtokos” gorillái szereztek vissza, ugyancsak törvényszegő módon.
A bukaresti Militari és Crângaşi negyedben garázdálkodó csoportok fő megélhetési forrását a sírokra kivetett kényszeradók és a kölcsönbehajtások jelentik. A 6. kerületben nemrégiben még az egykori profi birkózó, Eugen Preda volt az úr. Ők hajtották végre a Ciorogârlán elkövetett, mindeddig legnagyobb romániai fegyverlopást. Tavaly év végén viszont a bandát a bűnüldözők – kevés sikerük egyikeként – nagyrészt felszámolták.
A főváros keleti részét Sile Pietroi, azaz Vasile Fierbântu tartja hatalmában. A klán illegális fogva tartásaival, zsarolásaival tette magát félelmetessé, olyannyira, hogy a Pantelimon negyedet kézben tartó Duduianu-klán is meghátrálni látszik előtte.
Erdély alvilága
A bűnbandák Erdélyben is viszonylag zavartalanul működhetnek. Nagyszeben lakosságát a Blaga-csoport tartja rettegésben: tagjai prostituáltak kihasználásával és embercsempészéssel foglalkoznak.
A szervezett bűnözés elleni ügyészek állítása szerint a városban sikerült ártalmatlanná tenni az aranykereskedelemre szakosodott Râcean-bandát, amelynek idén februárban több tagját is letartóztatták. A Lenis-banda számláját két év alatt több mint száz bűncselekmény – rablás, zsarolás, csalás, magánterület megsértése, súlyos bántalmazás, gyilkossági kísérlet – terhelte már, amikor tavaly végre sikerült ártalmatlanná tenni.
Gyulafehérváron Claudiu Mircea Sibişean és Adrian Bălan klánjai garázdálkodnak: előbbi szeméremsértések, fogva tartások, gyilkossági kísérletek sorozatával, utóbbi utcai verekedésekkel, nyilvános botrányokkal hívta fel magára a figyelmet.
Arad jó ideig az önmagát Ştefan cel Marénak, illetve Vlad Ţepesnek nevező Uţu Rohozeanu bandájáé volt, amely része a nyugati országrész legnagyobb szervezett bűnhálózatának. Legnagyobb vetélytársa a temesvári Claudiu Baderca csoportja, amelynek sikerült részben rátennie a kezét a Bánság egyik legnagyobb tervező intézetére, az Iprotimre. A bandavezér ugyanis tavaly negyedmillió eurót kölcsönzött az olasz állampolgárságú Pietro Manitónak, aki az intézmény 340 ezer részvényével garantálta a hitelt. Ezzel a bandavezér a részvénycsomag 40 százalékának tulajdonába jutott.
Temesváron alakította ki a törvény embereinek nem kevés cinkosságával ingatlan-maffiáját Ionelaş Cârpaci, aki emberek százait kényszerítette lakásaik elhagyására. Így a polgármesteri hivatal, a rendőrség és az igazságszolgáltatás néhány képviselőjének támogatásával számos villát kaparintott meg a város történelmi negyedében.
Dévát több mint egy évtizedig tartotta rettegésben Spuma és Bibanu bandája, amely a dák aranykarperecek ellopásában is részes volt – az egykori forradalmár, Dan Iosif cselekvő közreműködésével. A bandavezérek idén tavasszal kerültek rendőrkézre, 5-5 évi börtönre ítélték őket, a volt dévai rendőrparancsnokkal, Ioan Daviddal együtt.
Klánok a déli és keleti országrészben
A déli országrészt vadnyugataként tartják számon Craiovát, ahol a rivális bandák rendszerint az utcákon csapnak össze, fehér és lőfegyvereket egyaránt használva. A városban a Gigiók, a Para- és az Enriko-klán vetekszik egymással a hatalomért. Dolj megye székhelyének alvilága legutóbb a hírhedt bandavezér, Caiac meggyilkolásával hívta fel magára a figyelmet.
Târgoviştéban a Ghenosu-csoport egyik maffiózója rendőrre támadt, aki kómába esett, és mindmáig nem épült fel. Piteşti-ben hét alvilági banda is működik. A Titoaşcă-csoport egyik vezére, Alexandru Ion, a maneleénekes, Adi Minune barátja. A volt birkózó, Dan Cârciumaru kemény ökléről híresült el, akárcsak az egykor testőrként tevékenykedő Căldaru testvérpár.
Slatinán Bercea Mondialu, alias Anghel Sandu az úr. Ő jó kapcsolatot ápol Traian Băsescu államfő testvérével, Mircea Băsescuval, aki a bandavezér unokájának keresztapja.
A moldvai Iaşi-ban két egykori ifjúsági szabadfogású birkózó Európa-bajnok, volt olimpikon, Costel és Gheorghe Corduneanu épített ki maffiahálózatot, amely a Tănase-csoporttal osztozik a városon.
Neamţ megyében nemrégiben az uzsorakamattal foglalkozó Gheorghe Mărarut tette hidegre hét golyóval a „konkurencia”. Az incidens támogatójuk, az uzsorakamat védelmében fellépő megyei rendőrfőnök, Aurelian Şoric székébe került.
A felsoroltak csak a legfontosabb bűnbandák, és csupán a jéghegy csúcsát jelentik. A jéghegy pedig terebélyesedik, és ha a rendfenntartók, az illetékesek továbbra is a jelenlegihez hasonló közönnyel viszonyulnak, olykor pedig még cinkosságot is vállalnak a szervezett bűnözéssel, akkor félő, hogy hamarosan az ország egész területe „eljegesedik”.
Bogdán Tibor, Új Magyar Szó (Bukarest)

Hihetetlen Gyerünk is gyorsan haza, muszka földre még sokáig szükség lesz útlevélre-vízumra, van nekünk tennivalónk elég itthon is.
Nem az a hihetetlen, hogy magyarországi üzletben román bankkártyával – magyarán lejjel – tudok fizetni, mert ez visszafelé is igaz; de hát akkor minek ide euró meg Schengen? Járunk át szépen egymáshoz, főleg a határ mentén folyik a szokásos seft.
Nem az a hihetetlen, hogy magyarországi üzletben román bankkártyával – magyarán lejjel – tudok fizetni, mert ez visszafelé is igaz; de hát akkor minek ide euró meg Schengen? Járunk át szépen egymáshoz, főleg a határ mentén folyik a szokásos seft. Magyarországról egy bizonyos körzeten belül például benzinért, amelynek ára történelmi csúcsra tört, és szilveszteri ajándékként literje még a hat lejt is meghaladja. De még ez sem hihetetlen: a magyarországi jövedelmek – a nyugdíjakat is beleértve – azért minden megszorítás ellenére még mindig magasabbak, mint Romániában. Ha valamikor, hát most igazán tarthatnának Kovács László volt magyar külügyminiszter és pártelnök, utóbb európai uniós biztos jóslatától, a „huszonhárommillió román munkavállaló” beözönlésétől, amit a magyarigazolvány bevezetésekor vizionált, de az özönlés ezúttal is elmarad. Egészen más az, ami – Schengen ide, Schengen oda – nem ismer határokat, jelesül a jelképek nemtisztelete. A szobormászás – olvasom – amolyan nemzeti sporttá vált, amióta Kolozsváron régi pompájában visszaállították Fadrusz János alkotását. Divat lett, hogy a fiatalok meglovagolják Mátyás király szobrát, nincsen bennük semmi tisztelet. (A városi tanács tavasszal növényeket akar körbeültetni, hogy így védje a szoborcsoportot; javaslom, a sövény húsevő növényekből álljon.) Amúgy a „Matyi-szobor” esetében azt sem ártana figyelembe venni, hogy utoljára Gheorghe Funarnak volt bátorsága pimasz módon hozzápiszkálni. No de hát mi köze a szobormászásnak Schengenhez? Hát annyi, hogy nem kimondottan romániai, sokkal inkább nemzetközi jelenségről van szó. Budapesten például most próbálják a Hősök teréről kiűzni a gördeszkásokat, noha korábban – amikor az volt a divatban – már a görkorcsolyásokat rendeletileg kitiltották, mert nemcsak tiszteletlenség a honfoglaló hősökkel, a szoborgalériából letekintő nemzeti nagyokkal, sőt, a magyar hősök emlékművével (korábban az Ismeretlen katona sírjával) szemben, ahol ráadásul díszőrség is áll, hanem még a díszburkolatot is rongálja, ami viszont kárt okoz az önkormányzatnak, végső soron az adófizetőknek. Amikor ilyesféle híreket olvasok, visszamerengek a régi szép diktatúrás időkbe, s eszembe jut a moszkvai Vörös tér. Ahol bizony illően kellett viselkedni, olyannyira tilos volt például a dohányzás, hogy elég volt elővenni egy szál staubot, és máris ott termett szigorú tekintetével a rendőr (helyi nyelven: GAI-poszt), és felszólításának gumibotja meglengetésével adott nyomatékot. Csókot is csak egyetlen esetben lehetett váltani: a Lenin-mauzóleumot az esküvőjük alkalmával szigorúan kötelező jelleggel fölkereső ifjú pároknak – csakis és kizárólag férfinak nővel; kivételt egyedül az képezett, amikor Leonyid Brezsnyev pártfőtitkár megkívánta valamely elvtársának („csókosának”) a száját. Ezt nem sírom vissza, dehogy, a rendet azért nem bánom, csak ne úgy kényszerítsék rám, hanem belülről fakadjon. (József Attilával: „Jöjj el szabadság! Te szülj nekem rendet...”) De hát ott is mi történik manapság? A Vörös téren rock-koncertek sorát rendezik, korcsolyapályát nyitnak rajta télen, az egykori szovjet időket kifigurázó, avagy napjaink maffiaéletét leleplező hollywoodi filmeket forgatnak, a háttérben a Szpasszkij-torony ormán rendületlenül forgó vörös csillaggal. Bozse moj! Ha most élne, bizony Sztálin is forogna a sírjában. Gyerünk is gyorsan haza onnét, muszka földre még sokáig szükség lesz útlevélre-vízumra, van nekünk tennivalónk elég itthon is. Friss hír: kimutatták, hogy a rendfenntartó erők kötelékében dolgozók létszáma jelenleg huszonöt százalékkal haladja meg az európai átlagot. Ez azt jelenti, hogy nálunk százezer lakosra ötszáz belügyi alkalmazott jut, miközben az európai átlag csak négyszáz. Ezért jövőre leépítések várhatók a belügyminisztériumnál is. Azért ez Ceauşescu idején elképzelhetetlen lett volna, de valójában ez sem hihetetlen. Elvégre ma hosszú évtizeden, a harmadik évezred első évtizedén lépünk túl, holnap már 2011-et írunk. És ez a hihetetlen.
Gyulay Zoltán, Új Magyar Szó (Bukarest)

A magyar név ára
A magyar állampolgárság igénylésével egyidejűleg enyhén megnőtt azoknak a kérvényezőknek is a száma, akik születésükkor elrománosított nevüket most hivatalosan is visszaváltoztatnák magyarra. Hogy az anyakönyvi hivatalokat mégsem rohanták le százával, arra éppen az érintettek adnak magyarázatot: túl sok az azt követő utánajárás.
Pontos számadatok ugyan nem születtek, becslések alapján viszont több tízezerre tehető Erdélyben azoknak a magyaroknak a száma, akiknek a nevét születésükkor román nyelven tüntette fel az anyakönyvvezető. 1921, majd 1944 után ugyanis az erőteljes elrománosítási politikát pártoló – vagy éppen attól félő – hivatalnokoknak hiába jelezték esetleg a szülők, hogy gyermekük nem Ion, Gheorghe, Ştefan vagy Ecaterina, a felnövő Jánosnak, Györgynek, Istvánnak és Katalinnak egész életében a román névvel kellett szembenéznie a hivatalos iratokban, bármennyire sem érezte azt magáénak. Bár a 2003/41-es számú kormányrendelet szabályozta, hogy akiknél az anyakönyv kitöltése nem anyanyelve helyesírási szabályai szerint történt, azok széljegyzettel kiigazíttathatják az anyakönyvet mind a kérvényező személyére vonatkozó rovatok, mind pedig a szüleire vonatkozó rovatok esetében, az anyakönyv kiigazítása sokáig mégiscsak bírósági határozattal volt lehetséges.
A 2006/117-es törvény azonban az anyakönyvek és az anyakönyvek széljegyzeteinek kiigazítását a polgármesterek hatáskörébe utalta. Ez a két jogszabály lehetővé teszi, hogy a legalább 20 százalékban magyarok által lakott településeken, egyszerűen, egy magyar nyelvű levéllel el lehessen intézni az anyakönyvben a helyes magyar név feltüntetését és helyes anyakönyvi kivonatok kiállítását.
Noha a lehetőség adott volt, kevesen éltek vele az utóbbi években: 2005 óta például Hargita megyében a kétszázat sem érte el azoknak a személyeknek a száma, akik kérték nevük „visszamagyarosítását”. Nemhiába elégedetlen tehát Veress Dávid, az Édes Anyanyelvünkért Szövetség elnöke, aki többek között kis cédulákkal vagy szórólapokkal igyekszik felhívni az emberek figyelmét, éljenek a törvény biztosította jogaikkal. „Az erdőink, elkobzott javaink mellett a nevünket is vissza kell kérni, főleg hogy jogszabályt is hoztak rá. Miért ne szerepeljen a román helyett hivatalosan is az a név, amelyiken szólítanak, amelyiket adtak születésemkor?” – teszi fel a kérdést Veress.
Két lej, majd a többi
– Egy írásban letett kérésre és az ehhez társított kétlejes illeték kifizetésére – válaszolták a csíkszeredai polgármesteri hivatal anyakönyvi irodájában, ahol arról érdeklődtünk: mi szükséges az egykor románul bejegyzett keresztnevek „visszamagyarosításához”? Maga a procedúra nem túl körülményes: a polgármester ellenvetés nélkül aláírja a névcserét óhajtó személy kérését, ezt követően az anyakönyvi irodában kiállítják számára az új keresztlevelet. Ennek birtokában viszont már meglehetősen bonyolult bürokratikus és adminisztratív procedúra elé néz a Ladislauból, Tiberiuból vagy Andreiből „visszaváltozott” László, Tibor vagy András. – Az természetesen jelentős pozitívum, hogy adott a lehetőség olyan személyes okmányok megszerzésére, amelyekben a helyes magyar keresztnév, és nem annak román megfelelője szerepel. Ez nem képezi vita tárgyát. Azonban helyes, ha a kérelmező tudja, hogy az új keresztlevél megszerzése után ki kell cserélnie minden iratát a személyi igazolványtól kezdve az iskolai végzettséget igazoló okiratokon vagy a vezetői jogosítványon át az útlevélig. Ez adott esetben a családban lévő gyerekeket is érintheti. Az sem mellékes, hogy a bürokratikus berendezkedésű rendszer nem siet a nevét megváltoztató segítségére: számos tanintézményben például csak elméletben létezik lehetőség az általuk kiállított diplomák cseréjére, de a keresztnév megváltoztatása okozhat fennakadást akár az örökösödési folyamatban vagy az élet egyéb területein is – figyelmeztettek az anyakönyvi irodánál.
Amint a lapunk rendelkezésére bocsátott statisztikából kiderül, a megyeszékhelyen az elmúlt két évben kérték a legtöbben, hogy irataikban a magyar keresztnevüket használhassák. Míg 2005-től kezdődően évente 12, 27, 18, illetve 21 személy kereste fel ez ügyben az anyakönyvi irodát, 2009-ben és tavaly 30-30 polgár élt ezzel a jogával.
Nem érv, hogy „nem értik” Székelyudvarhelyen is az utóbbi egy évben nőtt meg észrevehetően a hasonló jellegű kérések száma, a város polgármestere szerint azonban ez nem feltétlenül a magyar állampolgárság megszerzésével hozható összefüggésbe, bár a magyar igazolványok kibocsátásának idején is érezhető volt egy hasonló roham. Amint azt Bunta Levente lapunknak elmondta, újabban havonta 4–6 „névvisszamagyarosítási” kérést ír alá, szemben a korábbi havi 2–3-mal.
Csíkszentkirály viszont nem dicsekedhet hasonló számokkal, Székely Ernő polgármester szerint az utóbbi években egyetlen ilyen igénylést sem kellett aláírnia. „A 90-es évek elején még voltak néhányan, akik azonnal kérték nevük magyarra való visszaírását, azóta viszont nincs tudomásom ilyesmiről” – szögezte le lapunknak a község elöljárója.
Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere azonban már tapasztalja, hogy újabban sokan érdeklődnek a névváltoztatás iránt, bár az idén még egyetlen ilyen kérést sem nyújtottak be. „Tavaly összesen ketten kérték, hogy nevük román megfelelője helyett a magyart használhassák hivatalosan, de a legtöbben valószínűleg a változtatást követő procedúra – a további dokumentumok cseréje – miatt hátrálnak meg végül. Az elöljáró hozzátette azonban, az alacsony szám annak is betudható, hogy a legtöbb tusnádfürdői lakos máshol született, és később telepedett a fürdővárosba. A jogszabály szerint ugyanis mind a születés, mind a jelenlegi lakhely szerinti településhez be lehet nyújtani az igényt, azonban mivel az anyakönyv eredeti példánya a születés szerinti településen van, gyorsabb, ha egyből ahhoz fordulunk – ott akár egy órán belül, de legfeljebb 30 nap alatt kibocsátják az új születési bizonyítványt.
Veress Dávid arra is felhívja a figyelmet, ne riasszon el a hivatalnok esetleges akadékoskodása. A nyelvijogok.ro oldalra hivatkozva az anyanyelvápoló szövetség elnöke elmondta, az anyakönyvvezető az anyanyelv szabályai szerinti beírást 1997/1-es törvény V. fejezetére hivatkozva nem köteles vállalni, azt mondván, nem biztos a fordításban, nem ismeri kellő mértékben a beírandó nyelv és nevek helyesírási szabályait. „Ezt azzal előzhetjük meg, hogy magyarul kérelmezzük a módosítást, erre ugyanis a törvény szerint magyarul (is) kell válaszolnia, így pedig életszerűtlenné válik a nyelv nem ismerésére vonatkozó érv. Ha mégis erre hivatkozva érkezne visszautasítás, akkor egy közjegyzővel hitelesített fordítást kell mellékelni, miszerint Ioan Sabo magyarul valóban Szabó Jánosnak felel meg” – hangsúlyozta Veress.
A magyar állampolgárság igénylésekor különben nem szükséges, hogy a kérelmező előtte „visszamagyarosítsa” nevét – elég, ha az űrlapon feltünteti, ő nem a hivatalos román iratokban szereplő románosított változatot látná viszont. Veress Dávid ettől függetlenül azt javasolja, hogy éljünk a jogainkkal, mert annak elmulasztása „egyfajta bűn”. Majd hozzáteszi: ha nem kérjük korábban, a gyászjelentő lesz az első, ahol úgy fog megjelenni a nevünk, ahogy életünkben ismertek. Hargita Népe (Csíkszereda)