Kampányforgatag
Az interetnikus viszonyok szempontjából homlokegyenest ellentétes utat járt be az elmúlt évtizedekben Kolozsvár és Marosvásárhely.
A kincses város 2004 után sikeresen túltette magát a Gheorghe Funar által szított "nemzetiségi tűzfészek" tituluson, és mára eljutott oda, hogy a magyarsággal amúgy nem túl barátságos viszonyt ápoló helyi román pártvezérek vagy a helyi román sajtó is egyaránt fontosnak tartják méltatni a Kolozsvári Magyar Napokat. Egy olyan, alig négyéves múltra rendezvény vívja ki a város többségi lakosságának elismerését, amelynek megrendezése ellen tíz esztendővel ezelőtt még minden eszközzel, a lehető leghangosabban tiltakozott volna szinte a teljes kolozsvári románság.
Jelenleg viszont Vásárhelyen próbálnak mindenáron keresztbe tenni egy hasonló magyar kezdeményezésnek. Dorin Florea azonban kerüli Funar harsány, de primitív nacionalista érveit, inkább európai mázzal leöntött, kisstílű balkáni húzásokkal próbálja már születése pillanatában ellehetetleníteni a Forgatagot.
Funar ma már csak akkor szerepel a hírekben, ha éppen megpuccsolja főnökét egy nacionalista zsebpárt elnöki tisztségéért, Vásárhely ura viszont szemmel láthatóan hosszabb távra tervez – és tudja, hogy ehhez majd még szüksége lehet néhány ezer magyar szavazatra. Ezért nem lép fel teljesen nyíltan a Forgatag ellen, hanem inkább szintén magyar szereplőket felvonultató ellenrendezvénnyel próbálja elcsábítani annak potenciális közönségét. Nem ő az első a történelemben, aki megosztás révén akar uralkodni.
Az egyre népszerűbb és sikeresebb magyar napokkal Kolozsvár már kiállta a próbát, a magyar közösség számára már csak egy rossz emlék a funari frusztráció. Vásárhelynek viszont meg kell küzdenie a pitiánerebb eszközökkel, de azonos célokat követő Floreával, akinek eddig populista módszerekkel sikeresen "eladott" jó városgazda képét igencsak elhalványítaná egy több ezer embert megmozgató, sikeres magyar rendezvénysorozat.
Az önkormányzati választások ugyan még nagyon messze vannak, de a kampány már javában zajlik
Boros Miklós
Krónika (Kolozsvár)

Holnap: Nemzetiségek Fesztiválja Aradon
Bemutatják a kisebbségek katalógusát
Holnap, a Nemzetiségek Fesztiválján – amelynek fő rendezvényeire 14 órától a nemzetiségi csoportok főutcai felvonulásával, illetve 14.30 órától a Megbékélés Parkjában kerül sor – bemutatják az Aradon élő főbb nemzeti kisebbségekről – magyarok, németek, szerbek, szlovákok, bolgárok, ukránok, zsidók, romák – szóló román nyelvű katalógust, amelyben e közösségek történetéről, kulturális hagyományairól, jeles személyiségeiről olvashat az érdeklődő.
A katalógus hangsúlyozza az etnikai közösségek hozzájárulását Arad város és megye fejlődéséhez, kiemelve olyan jeles helybeliek tevékenységét, mint például Salacz Gyula, Arad leghosszabb ideig funkcióban lévő polgármestere, a szerb Sava Tekelija, számos aradi kulturális-nevelő intézet megalapítója vagy a zsidó Neuman család, amely közel száz évig a város haladásának, felvirágzásának egyik mozgatója volt. „Városunk fejlődésének évei azok voltak, amikor a (nemzetiségek közötti – szerk.) harmonikus versengés szabadon megnyilvánulhatott, amikor a különböző etnikumok és vallások közötti különbségeket Arad szempontjából többletként fogták fel. És ellenkezőleg: azok az időszakok, amikor megpróbálták ezeket a különbségeket eltörölni, amikor a várost szándékosan megfosztották a nemzetiségek sajátos hozzájárulásának lehetőségétől, lelassult vagy éppen stagnált a fejlődés. Nem hiszem, például, hogy Arad újabb kori történelme ismert nagyobb drámát, mint német és zsidó lakosságának szétszóródása. Arad ezen kisebbségek drasztikus csökkenésével nemcsak értékes kulturális hagyományokat veszített, hanem szegényebb lett sajátos közösségi, szociális, de vállalkozói értékekkel is” – írja a könyv előszavában Gheorghe Falcă polgármester.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

200 éves a borossebesi református templom
Méltó utódai a dicső elődöknek
Szombaton a borossebesi református templomban 10 órakor kezdődött ünnepi istentisztelettel indult útjára az a rendezvénysorozat, amit a templom felszentelésének a 200. évfordulója alkalmából szerveztek.
Igehirdetésében ft. Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke, Pál Apostolnak a tesszalonikiekhez írt leveléből kiindulva, Istennek mondott hálát az eltelt 200 évért, valamint a következő, remélhetőleg hasonló időszakért. Mert Isten azért segít visszatekinteni, hogy még világosabban láthassuk, értékelhessük a jelent és a jövendőt. Vajon, meddig, a meddig – tette fel a kérdést. Vagyis e mai felgyorsult világban, amikor a sátáni erők egyre több hívőt eltávolítanak a templomtól, Istentől, meddig maradhat életben egy szinte maroknyira zsugorodott gyülekezet? Hogyan tovább, milyen erő viheti e gyülekezetet? Mert a nagyjaink nyomdokait követni felemelő dolog, csakhogy hol vannak már a dicső nagyjaink? Legnagyobb erőforrásunk a folytatáshoz az Istenbe vetett hitünk lehet, mert Isten hisz, a rengeteg botlásai ellenére is szereti a 21. századi embert. Még akkor is, ha mindennapos gondjaink, sikertelenségeink közepette, számtalanszor szembefordulunk Vele, Őt vádoljuk a botladozásainkért, a csalódásainkért, de még ekkor is hű az Isten. Pál Apostollal szólva: „Érzem, hogy hozzám hűséges az Isten”. Az Egyházkerület 300 gyülekezetének az utolsó templomában is érezniük kell a híveknek, hogy gyarlóságaik dacára, hozzájuk is hű az Isten. Éppen ezért kell neki hálát adni az elmúlt 200 évért, de a következőkért is, és szeretni kell Istent, de az egyházat is, ami hozzá vezet. A továbbiakban Voian Emília elszavalta Csiha Kálmán néhai püspök Szeressétek a templomot című költeményét.
Házigazdaként nt. Prém Imre Csaba lelkipásztor mondott köszönetet a püspöknek az igehirdetésért, egyben köszöntötte a születésnapján. Köszöntötte nt. Módi József esperest, aki az ágyai fiatalok egy csoportjával érkezett, hogy az előadásukkal emeljék az ünnepség színvonalát. Üdvözölte a megjelent lelkészeket, név szerint kiemelve Stojanovici Péter katolikus plébánost; feleségével együtt Gheorghe Feieş polgármestert, Bognár Levente aradi alpolgármestert, RMDSZ megyei elnököt, Faragó Péter ügyvezető elnököt, Jankó Andrást, az Aradi Kölcsey Egyesület elnökét, Kiss Lászlót, aki összeállította a Képek és szemelvények Borossebes város történetéből című kötetet, továbbá minden jelenlévőt. A borossebesi polgármestert az anyanyelvén is köszöntötte.
Nt. Módi József, az Aradi Egyházmegye esperese miután köszöntötte ft. Csűry István püspököt, a lelkésztársakat, a híveket, a meghívottakat, köszönetet mondott az isteni ajándékért, amivel 200 éven keresztül megtartotta a gyülekezetet és a templomát. Mert egy fehérre meszelt templom legnagyobb ékessége a gyülekezet, aminek a megtartásáért, Istené a dicsőség. A továbbiakban a Módi Kinga tiszteletes asszony által felkészített ágyai fiatalok 13 fős csoportjának a szavalatokkal fűszerezett ünnepi, zenés műsora következett. Duka Lilla elszavalta Wass Albert Üzenet haza; Zsóri Hortenzia, Reményik Sándor Ne hagyjátok a templomot, az iskolát; Kiss Evelin, Túrmezei Erzsébet Az otthonom a templom című költeményeit. Az ünnepi műsor ékes színfoltja volt a rendezvénynek.
Bognár Levente hozzászólásában köszöntötte a megjelenteket, majd azt a 200 évet értékelte, ami azt bizonyítja, múltja van a helybeli református gyülekezetnek, amelyiknek a tagjai a hitüket és az anyanyelvüket egyaránt megőrizték. Akik a templomot megépítették, a jövőben gondolkoztak, ezért nekünk is a jövőben kell gondolkoznunk, hogy a templom a következő 200 évben is erős bástyája lehessen a borossebesi református magyarságnak. A templomtorony a távolból nézve is iránymutató, mint világítótorony, biztonságot ad, hogy nem tévelyegtünk el. Azt kívánta, hogy a templom a jövőben is a helybeli hívek, a magyarság lelki világítótornya lehessen.
Hozzászólásában Gheorghe Feieş polgármester örömének adott hangot, amiért részt vehet e bensőséges ünnepen, ahol a templom 200 éves évfordulóját, a református, magyar közösség kultúrájának a megalapozottságát ünneplik. A városban élő 8 felekezetnek összesen 19 temploma, imaháza van, ami azt jelenti, az egységes egész szegényebb lenne a református kultúra nélkül, ezért ezt is nagyra becsülik. A nemzetiségek és a felekezetek közötti felhőtlen együttműködés, a tolerancia példaképévé emelte Borossebest. E szellemben, további hosszú, gyümölcsöző hitéletet, közösségi munkát kívánt a gyülekezetnek.
A továbbiakban nt. Prém Imre Csaba lelkipásztor Reményik Sándor Templomépítők című versét olvasta fel, majd rátért annak az alkalmi kiadványnak a bemutatójára, ami az 1546-ban megalakult helybeli református gyülekezet történetén vezeti végig az olvasót. A magyarul megtartott bemutatót követően, románul is kitért a gyülekezet történetének a legfontosabb eseményeire, majd felkérte elődjét, nt. Balla Sándor lelkipásztort és Máté József főgondnokot, a 200. éves évforduló alkalmából készült márvány emléktábla leleplezésére. Ennek a felirata: „E templom 200 éves fennállása megünnepeltetett 2013. szeptember 7-én, püspök Csűry István, esperes Módi József, lelkész Prém Imre Csaba, főgondnok Máté József, gondnok Patkó András, presbiterek Hălmăgean Ilka, Lach Gizella, Nanasszes János, Patkó Zoltán, Soltész Irén, Tóth Ilona, Radu Erzsébet és Venter Rozália”.
Az ünnepség után a templomudvarban szeretetvendégséget adtak a hívek részére, ahol egyik asztalnál Kiss László dedikálta a Képek és szemelvények Borossebes város történetéből című kiadványát. A meghívottak tiszteletére ebédet adtak a közeli vendéglőben. A borossebesi, maroknyi református gyülekezet tagjai méltó házigazdái voltak a 200 éves évfordulónak, ami azt jelenti, méltó utódaik is a gyülekezetalapító, templomépítő elődöknek, akiknek az örökségét remélhetően úgy őrzik, adják tovább, hogy megtartják hitüket, magyarságukat is.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Aradi nemzetiségek katalógusa, 2013
„Arad megye legnépesebb kisebbsége a magyar, a 2011-es népszámláláskor 36 600 személy vallotta magát magyarnak, igaz, ez kevesebb, mint 2002-ben amikor még 49 399 lelket számláltak.”
Igaz bizony. Mint ahogy az is, hogy 1930-ban – román statisztika szerint – a 87 662 fős városban nemzetiségét tekintve 31 167, anyanyelvére nézve 42 393 polgár vallotta magát magyarnak. Ugyanakkor Aradon 11 627 német, 7101 zsidó, 1113 szerb nemzetiségűt számolt össze a kimutatás.
Ha hozzáadjuk az aradiakhoz Pécska 9798 akkori magyarját, az jóval meghaladja a mai Arad megye magyarságának összlétszámát, és akkor nem számoltunk a ma is többnyire magyarok lakta, de számban jócskán megcsappant lélekszámú falvak lakosságával.
Az első mondatot az Aradul, reper de coabitare interetnică (Arad, az etnikumok közti együttélés támpontja) c., a Nemzetiségek Fesztiválja tiszteletére megjelent „katalógusból” idéztem. Nem tudom, hogy a katalógus megfelelő megnevezés-e a százoldalas kiadványra. Mondjuk, hogy igen, az aradi (két-három esetben Arad megyei) kisebbségeket, alapos, nyolc nemzetiséget átfogó ismertetőnek aligha lehetne nevezni. Bár az is igaz, hogy mostanra a kiadványban szereplő magyarok, németek, szerbek, szlovákok és csehek, zsidók, bolgárok, ukránok, romák mellett nemigen van számottevő kisebbség (a megyében, ha jól tudom, 13-mal számolnak), s a most még kisebbségnek számítók némelyike ki tudja, lesz-e még húsz vagy harminc esztendő múlva, hiszen elöregedtek, reprodukálásra rég képtelenek. Most kell tehát számba venni őket, amíg vannak. Mert mi lesz, ha a mai hetvenesek, nyolcvanasok végleg eltávoznak?
Nem mondom ki, a kedves olvasó képzeletére bízom a választ.
No de nem is erről van szó, hanem erről a kiadványról, amelyet – a belső borítón olvasható szöveg szerint – a Carpe Diem Egyesület szerkesztett (carpe diem: élj a mának, de még inkább: ragadd meg a napot), partnerségben Arad Polgármesteri Hivatalával, az Arad – a változatosság kulturális váraprojekt keretében. A szerkesztőbizottságban hat nevet találunk, de egyetlen magyar sincs köztük. Nem tudom, ki írta a rólunk szóló fejezetet – megtudhattam volna, persze, de mit változtatna a tényen, hogy a különböző nemzetiségű személyiségek között, akiknek a szerkesztő?, kiadó?, valaki más? köszönetet mond a támogatásért, szintén nincs fajtánkbeli. Pedig ismerek legalább három olyan aradi magyar történészt-helytörténészt, aki értékes segítséget nyújthatott volna legalább egy fejezet megírásához, szerkesztéséhez. Közreműködésével, például, aligha íródott volna le, hogy „A Habsburg katonák ötszáz magyar szabadságharcos tisztet zártak a vár (aradi vár – szerk.) börtönébe, többségüket kivégezték.”
Amúgy a kötet, törekvését tekintve, dicséretes, némelyik fejezet, például a németekről és szerbekről szóló, már-már részletes (és erősen látszik, hogy a konzultánsok között az illető nemzetiségbeliek jelen voltak). Magam, aki egyet-mást tudok a nemzetiségek történetéről, számos, általam ismeretlen információt találtam, s feltételezem, hogy a nagy átlag is így lenne vele, ha a könyvecskét – Gheorghe Falcă polgármester és dr. Elena Rodica Colta etnográfus, muzeológus tollából – román (és angol) előszavakkal elolvasná. Maguk a nemzetiségi ismertetők az illető nemzetiség nyelvén (a romákét kivéve, amely anyanyelven nincs) és román fordításban olvashatók, tehát mindenki számára megközelíthetők. Az ismertetőkben szerepel az illető kisebbség mai létszáma, rövid története, egy-két neves személyisége (a magyaroknál például Salacz Gyula egykori polgármester), a vallás (a magyaroknál ezt – a máriaradnai kegyhelyen keresztül – a katolicizmus képviseli, pedig egy félmondatot biztosan megérdemelt volna a protestantizmus is). Egyébként: szép papír, színes fényképek, színes borító.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Népszerűtlen szakközépiskolák
Az erdélyi és partiumi megyékben is érződik az országos tendencia, miszerint évről évre egyre kevesebben jelentkeznek a szakközépiskolák által meghirdetett helyekre. A tanfelügyelőségek képviselői szerint a jelenség nem új, ez a típusú az oktatási forma egyre kevesebb nyolcadik osztályt elvégzett diákot tud megszólítani, a szülők inkább a gimnáziumokban kívánják folytatni tanulmányaikat. Az erdélyi és partiumi megyékben is érződik az országos tendencia, miszerint évről évre egyre kevesebben jelentkeznek a szakközépiskolák által meghirdetett helyekre. A tanfelügyelőségek képviselői szerint a jelenség nem új, ez a típusú az oktatási forma egyre kevesebb nyolcadik osztályt elvégzett diákot tud megszólítani, a szülők inkább a gimnáziumokban kívánják folytatni tanulmányaikat.
Király András, az oktatási minisztérium államtitkára szerint nyilvánvaló, hogy az egyre népszerűtlenebb szakközépiskolai oktatás is sürgős reformra szorul. "Jobban elő kellene készíteni a szakközépiskolákat, biztosítani a gyakorlati órák feltételeit, korszerű műhelyeket kellene felszerelni, meg kell győzni, hogy a szülőket, bizonyosodjanak meg, hogy valóban komoly oktatás zajlik – mondta a Krónikának Király. – Jelenleg a szakközépiskolák félkész állapotban vannak, így nehezen lesz előrelépés. A a technikai jellegű gimnáziumi osztályokban olyan képzést kell biztosítani, hogy akik azt elvégzik, jól képzett szakmunkások legyenek, rendelkezzenek a képesítésnek megfelelő szaktudással."
Király András szerint a tantervben is eltolódás tapasztalható az elméleti szakoktatás felé, így a szakiskolákból kikerülő fiatalok nem rendelkeznek megfelelő szakmai tudással. "Ezt az ellentmondást kell feloldani, hiszen jelenleg a szülők azt gondolják, a szakiskolában sem tanul szakmát a gyerek, a gimnázium legalább olyan felkészülést biztosít, hogy az onnan kikerülő diákokból még bármi lehet" – mutatott rá az államtitkár.
Maros megye: házról házra járnak
"Nem keresettek a szakiskolák, úgy látszik manapság senki nem akar kétkezi munkás, jó szakember lenni" – jelentette ki lapunknak Illés Ildikó. Maros megye helyettes főtanfelügyelője elmondta, mindössze a marosvásárhelyi Elektromaros, Gheorghe Şincai és Traian Vuia szakiskolákban teltek be a helyek, az építkezési és faipari szakközépiskolák kevés jelentkezőt vonzották. Mi több, előbbit a bezárás veszélye fenyegeti, míg a faipari iskolát csak a kémiai gimnázium felszámolásával és az osztályok átköltöztetésével tudták megmenteni.
Eredetileg úgy tervezték, az Emil Dandea nevét viselő iskolát mindössze más épületbe költöztetik, de a helyi önkormányzat határozatát a tanfelügyelőség döntése felülírta. Még rosszabb a helyzet vidéken, például a sáromberki mezőgazdasági szakiskolában, ahol Illés elmondása szerint egy pedagógusnak kellett házról házra járnia, és a nyolcadik osztályos pótvizsgán átment gyerekeket kapacitálnia, hogy oda iratkozzanak.
Folyamatos a lemorzsolódás
Kovászna megyében a tervezettnél nyolccal kevesebb szakközépiskolai osztály indul, az esti tagozat iránt alig volt érdeklődés, így a beiskolázási tervben szereplő öt osztály helyett csak egy alakul meg – tudtuk meg a tanfelügyelőségtől. A 71 nappali tagozatos osztályból idén háromról mondott le a tanfelügyelőség, a csökkentett óraszámú nappali tagozaton a betervezett két osztály helyett csak egy indul a szeptember 16-án rajtoló új tanévben. Az elosztás utolsó szakaszában még 350 gyerek kellett iskolát válasszon.
A megyei tanfelügyelőség jelezte, a roma gyerekek körében egyre nagyobb a lemorzsolódás, és bár a szegényebb diákoknak havi ösztöndíjat biztosít az állam, sokan még így sem végzik el a kötelező tíz osztályt. Az elmúlt tanév kezdetén például több mint 800 diák kapta ezt az ösztöndíjat, a tanév végére már csak 270-en maradtak.
Keresztély Irma főtanfelügyelő a Krónikának elmondta az oktatási minisztérium a kilencedik osztályok létszámára vonatkozó rendelete miatt hátrányba kerültek a szakiskolák, a szaktárca ugyanis elrendelte, hogy a kilencedik osztályok legtöbb 29 fős létszámmal alakulhatnak meg, ez lehetővé tette, hogy az elméleti gimnáziumi osztályokba még egy-egy diák beiratkozzon, ami például Kovászna megye szintjén két osztálynyi diákot jelent. "A fiatalokat és a szülőket elsősorban a gimnáziumok vonzzák. Egyértelmű, hogy az elméleti iskolák elszívják a diákokat a szakiskoláktól, legalább két osztály veszett el ilyen módon" – jegyezte meg a főtanfelügyelő.
"Veszély fenyegeti a szakoktatást!"
Hargita megyében mintegy hét osztálynyi, vagyis több mint 200 gyerek választott osztályt az utolsó beiratkozási fordulóban, ez sokat javított a helyzeten, mondta el a Krónika megkeresésére Hodgyai László tanfelügyelő. "Ezzel az utolsó fordulóval helyrebillent valamelyest a helyzet, olyan gyerek is volt, aki részt vett az egységes felmérőn és mégis csak utolsó percben jelentkezett kilencedik osztályba. Reméljük a legtöbb osztály megalakul, hiszen még szeptember 16-ig felébredhetnek a szülők és a gyerekek. Törvény kötelezi a tanintézeteket, hogy utolsó percben is beírják a tanulókat"– mondta Hodgyai László.
Zetelakán például meghirdetett kilencedik osztályba a nyár folyamán nem volt egyetlen jelentkező sem, az utolsó beiratkozási forduló azonban megmentette a helyzetet, így megalakulhat az osztály. Ditróban és Balánbányán is kevés a kilencedikes, de reménykednek, hogy utolsó pillanatban megalakulhatnak a szakközépiskolai osztályok. Hodgyai László is úgy véli, a szakoktatás továbbra veszélyben van, mivel a szülők és a diákok inkább a gimnáziumokba iratják gyereküket.
"Hibás a rendszer"
Nagy-Máté Enikő, a Bihar megyei Borson lévő Tamási Áron Agráripari Iskolacsoport igazgatója is úgy véli, a jelenlegi rendszer nem segíti a szakoktatást. Mint mondta, a Nagyvárad melletti településen az idén szakközépiskolai osztályt mezőgazdasági technikusi szakon még tudnak indítani magyar nyelven, nappali és esti tagozaton, a jövő azonban bizonytalannak látszik. "Rossz a rendszer, mert kilencedik után nagyon kevés olyan diák van, aki iskolát vált, pedig a gyerekek többsége nem annyira felkészült, de nyolcadik után mégis a gimnáziumot választja, ha pedig már ott van, a szülők szeretnék, hogy érettségi diplomát szerezzen" – magyarázta a pedagógus.
Nagy-Máté Enikő szerint azonban tapasztalat azt mutatja, sokan nem képesek erre. Ha már a nyolcadik osztályban nagyon gyenge volt a diák, kevés az esély arra, hogy érettségi diplomát szerezzen. "Nálunk nagyon sok a hátrányos helyzetű család, sok tanuló már dolgozik, s azzal, hogy még az utazási támogatást sem kapják meg, szinte lehetetlen helyzetbe kerültek" – magyarázta az igazgató. A Borsi középiskolába különben többnyire helyi és a környező falvakból érkeznek fiatalok, sokan már most mezőgazdaságba dolgoznak.
Még mindig várják a beiratkozókat
Kéry Hajnal, Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes is elismeri, a mostani szisztéma nem éppen a legjobb. Mint mondta, a magyar nyelvű kilencedikes szakközépiskolai oktatás Bihar megyében nem túl népszerű, igaz ugyan, hogy az osztályindításhoz szükséges létszámot végül elérték – kivéve a nagyváradi Szent László Római-Katolikus Gimnáziumban, ahol végül csak egy közgazdasági osztályra lett elég jelentkező – de a tapasztalat azt mutatja, hogy ezek a szakok "kínlódnak".
"A diákok többsége az elméleti oktatás felé fordul, a szakoktatást nem találják elég vonzónak. A jövőben nagyobb hangsúlyt kell erre fektessünk, fel kell mérjük, hogy milyen képzésre van igény és azokat népszerűsítenünk kell" – véli Kéry. Arra vonatkozóan még nincs pontos adata, hogy végül hány magyar nyelvű szakosztályt tudnak tízediktől elindítani, a héten ugyanis még mindig fogadják a beiratkozókat.
Növekszik az iskolaelhagyások száma
Országos statisztikai hivatal legfrissebb felmérése szerint az iskolaelhagyások száma tovább nőtt az elmúlt években. Az iskolaelhagyás hátterében az esetek többségében a család rossz anyagi körülményei állnak. A felmérés szerint egy átlagos romániai család évi 419 eurót költ egy iskolás gyerekre, amit a szegénységben élő családok nem engedhetnek meg maguknak.
A roma gyerekek 14 százaléka egyáltalán nem járt iskolába, 40 százalékuk az általános iskola alsó, 24 százalékuk a felső tagozaton maradt ki az oktatásból. Remus Pricopie oktatási miniszter a gazdasági válságnak tulajdonítja azt, hogy miután az új évezred első évtizedében sikerült 18-ról 15 százalékra csökkenteni az iskolai lemorzsolódás arányát, 2010-től újból romlani kezdett a helyzet, és ismét 17 százalékra emelkedett azok aránya, akik már a középiskola elkezdése után kimaradnak a közoktatásból. A szakiskolák esetében ez az arány még rosszabb, 20 százalék körüli.
Bíró Blanka, Szucher Ervin, Gyergyai Csaba, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Gabriel Catalan: A kommunizmus elítélése
(Részletek egy hosszabb tanulmányból)
Immár közel hét év telt el azóta, hogy Traian Băsescu elnök a Román Parlamentben 2006. december 18-án hivatalosan elítélte azt a kommunista rendszert, amely országunkban volt, vállalva a („Végső”?!) Jelentést, amelyet a Vladimir Tismăneanu által vezetett bizottság szerkesztett. A bizottság hivatalos neve: a Romániai Kommunista Diktatúrát Elemző Enöki Bizottság. Miután az Elnöki Hivatal honlapján hosszasan csíszogatták (többször is változtattak rajta, korrigálták), ez a jelentés 2007 novemberében végre megjelent könyv alakban is a Humanitas Kiadó gondozásában, egy rangos belföldi könyvvásár alkalmából.
2008-ban a Polirom Kiadó tankönyvet jelentetett meg O istorie a comunismului din România (A romániai kommunizmus egyik története) címmel az IICCR – a Romániai Kommunizmus Bűntetteit Kutató Intézet – megbízásából; 2009-ben pedig megjelent e könyv második és javított kiadása, ugyancsak az említett kiadónál. Ez volt a Romániai Kommunista Diktatúrát Elemző Elnöki Tanácsadó Bizottság (2007—2009) egyetlen nagy műve, amelynek az volt a fő feladata, hogy megvizsgálja, miként léptetik életbe a téma feldolgozására létrehozott első elnöki bizottságnak a fentebb említett, Végső Jelentésében megfogalmazott ajánlásokat, valamint hogy tanácsokat adjon az állam elnökének azzal kapcsolatban, hogy hol tartanak az említett ajánlások életbeléptetését illetően, továbbá az, hogy használható megoldásokat kínáljon a menet közben feltárt problémák megoldását elősegítő stratégiák kidolgozásához. Meg kell jegyeznünk, hogy a Bizottság fennállásának egész ideje alatt csupán Vladimir Tismăneanu „helyettesei”, a két koordinátor: Cristian Vasile és Dorin Dobrincu kapott fizetést az Elnöki Hivataltól, olyant, mintha elnöki tanácsadók lettek volna, a többi bizottsági tagnak legfeljebb az utazási és elszállásolási költségeit számolták el.
Úgyszintén meg kell említenünk, hogy 2012-ben a iaşi-i Polirom Kiadónál megjelent egy újabb dokumentumkötet a kommunista időszakról, az első, amelyik a Ceauşescu-időszakkal foglalkozik, Istoria comunismului din România. Vol. II: Documente. Nicolae Ceauşescu (1965—1971) – A romániai kommunizmus története. II. kötet: Dokumentumok. Nicolae Ceauşescu (1965—1971) címmel. A kötet szerkesztői Mihnea Berindei, Dorin Dobrincu és Armand Goşu.
Ugyancsak említésre méltó, hogy 2007 júliusában megváltozott a Romániai Országos Levéltár (ANR) vezetősége, 2010 januárjában pedig a Securitate Archívumát Tanulmányozó Országos Tanácsé (CNSAS) is. Viszont mindaz az előrelépés, amit az ANR-ben Dorin Dobrincu vezérigazgató öt év alatt elért, meglehetősen kevés, rendkívül behatárolt, részleges ahhoz képest, amit a köz elvárt tőle. A kommunizmus időszakára vonatkozó dokumentumoknak csak egy kis részét bocsátotta a kutatók rendelkezésére, miközben azok, amelyeknek valóban nagy történelmi és ugyanakkor igazságszolgáltatási jelentőségük van (beleértve az Államtanács vagy az államfő törvényerejű rendeleteit, a Minisztertanács egyes határozatait illetve utasításait, miniszteri rendeleteket stb.) továbbra is titkosak maradtak, a vigilens levéltárosok és a belügyminisztérium régebbi valamint újabb alkalmazottai elrejtették azokat. Dorin Dobrincu 2009 decemberétől – a Belügyminisztérium átalakítása után – már csak igazgatói rangban végezte munkáját, 2012 júniusának közepéig, amikor Ioan Rus belügyminiszter úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg újabb hat hónappal a Dorin Dobrincu mandátumát, habár azt korábban megtette már kétszer. Ami pedig Dragoş Petrescut illeti, aki 2006 márciusától a CNSAS Kollégiumának a tagja, és akit Románia elnökének javaslatára 2010-ben a Kollégium elnökévé választottak, az általa elért valós sikerek is gyakorlatilag jelentéktelenek.
Semmi esetre sem valósult meg „a második célkitűzést”, nevezetesen: az ANR demilitarizálása, vagyis „a Romániai Országos Levéltár kivonása a Közigazgatási és Belügyminisztériumnak való alárendeltségből, abból az alárendeltségből, amelyet 1951-ben, a sztálini időszak kellős közepén helyezték, vagy legalább a Levéltár lényeges mértékű autonomizálása a Minisztérium vezetőségével való kapcsolatában, amelyben az abszurd titkosítást rákényszerítik”; és az sem valósult meg, hogy „a CNSAS-t segítse a titkosszolgálatokkal való nézeteltérések esetében, az átadni való dokumentumok kérdésben”, ellentétben azzal, miként azt Cristian Vasile úr fellengősen, s az ahhoz illő tudatlansággal és felületességgel állítja egy nemrég megjelent dicsőítő cikkében, amelynek a hivalkodó címe: Öt évvel a Végső Jelentés után. A kommunista rendszer – nem csupán szimbolikus – elítéléséről.
Valójában az ANR továbbra is a Belügyminisztérium keretén belül működő intézet, ugyanúgy miként 2007 júliusa előtt volt, továbbra is katonai egység státusa van, tökéletesen militarizált és gyakran abszurd procedúrák, módszerek, szokások és szabályzatok szerint működik, sőt a vezetősége megőrzött szinte minden együgyű reflexet, amit elődjeitől örökölt. A CNSAS pedig még kevésbé fejlődött jó irányba, pontosan olyan ferdén működik, mint korábban: a Kollégiumban éveken át üresen tátongott két hely (csak 2012-ben sikerült betölteni azokat), a működését meghatározó törvényes előírások továbbra is súlyosan csonkítják az intézmény jogait, viszont a CNSAS-nál továbbra is helye van a nepotizmusnak, a nemtörődömségnek és a hozzá nem értésnek, amit már alapításától fogva megszoktunk tőle (még akkor is, ha az utóbbi években átvett néhány dossziét a Securitate örökébe lépett titkosszolgálatoktól, ezeknek az iratcsomóknak a száma kevés, rendkívüli figyelemmel válogatták ki őket, és nehezen férhetnek hozzájuk az önálló kutatók; sőt a CNSAS birtokában lévő dokumentumok nagy részéről nincs minimális leltár, amely a közönség rendelkezésére állna, és az elemi irattári nyilvántartás is hiányzik, függetlenül attól, hogy a CNSAS mikor vette át a dokumentumokat).
Hát mindössze ennyit produkált egy bő „ötéves terv” alatt a romániai kommunizmus kései és bátortalan elítélése. A jelentés konklúzióiból következő és ott javasolt intézkedések közül egyiket sem léptették életbe. Való igaz, hogy rengeteget beszéltek a kommunista időszakról szóló múzeum létrehozásáról (különösképpen az utóbbi időszakban), de mindmáig nem találtak elegendő pénzalapot hozzá, és megfelelő helyiséget sem; szó volt a hajdani politikai foglyoknak szánt kártérítés növeléséről, és ígéretek is elhangzottak erről; de a lusztrációs törvény tervezetét időtlen időkig halogatják, sőt a rajta végzett módosításokkal lényegében elferdítették a készülő jogszabályt azok a parlamenti tagok, akik szorosan kötődnek, közvetlenül vagy közvetve (értsd: családtagjaik révén) a parancsuralmi múlthoz, a CNSAS pedig újból előszedte (jobban mondva folytatja) az ócska gyakorlatot: az igazság elrejtésének és az „erkölcsi halottak”-nak, vagyis a hazai politikai személyiségek többségnek tisztára mosását.
Érdemes megjegyeznünk, hogy 2008 decemberében meghalt Constantin Ticu Dumitrescu azok után, hogy egész éven át fúrták—faragták, amíg – nyilván negatív értelemben – radikálisan meg nem változtatták, azt a törvényt, amelynek alapján a CNSAS működik. Vagyis lemészárolták a 187/1999. számú törvényt (amely immár csupán halvány maradványa annak a jogszabálynak, amelyet eredetileg a Ticu törvényének neveztek). Az Alkotmánybíróság ugyanis a 2008. január 31-én hozott 51. számú Végzésével részben alkotmányellenesnek nyilvánította azt (lásd az eredményt, a 2008. november 14-i keltezésű 293. számú törvényt, amelyik a 24/2008. számú Sürgősségi Kormányrendelet törvényerőre emeléséről intézkedik. Ez a kormányrendelet az állampolgárnak a saját szeku-dossziéjához való hozzájutásáról és a Securitate dekonspirálásáról szól, s az ezt tartalmazó törvényt a Hivatalos Közlöny 2008. december 3-án megjelent 810. számában tették közzé).
Az hogy 2012-ben új nevek jelentek meg a CNSAS Kollégiumában: a nyolcvanas éveiben járó liberális, Dinu Zamfirescu, az IICCMER (a Kommunizmus Bűntetteit és a Román Száműzöttek Emlékét Feltáró Intézet) ügyvezető elnöke, aki jóllehet önként felfüggesztette liberális párti tagságát, hogy elfoglalhassa ezt a tisztséget a CNSAS Kollégiumában, mégis nyilvánvaló, hogy a törvény megszegésével illetve erőltetett/belemegyarázó értelmezésével lett oda kinevezve; a bukaresti Florian Bichir újságíró és ortodox teológus; Florin Abraham Szilágy megyei történész, aki a totatlitarizmusra szakosodott és Mihai Cioflâncă iaşi-i történész, aki a kommunizmus történetére és az antiszemitizmusra szakosodott, jelenlétükkel semmit, de semmit sem változtattak azon a betokosodott, politizáló és titkolózó módon, ahogyan ez az intézmény működik.
Nem szorulnak kommentárra azok a visszaélések, megkülönböztetések, zaklatások, lemondások, tiltakozások, szabálytalanságok valamint az a lehetetlen légkör, amit az IICCMER-ben az új vezetőség (a Muraru—Oprea—Zamfirescu-hármas) produkált, mert a tények önmagukért beszélnek, és tág teret kaptak a sajtóban valamit a blogokon, beleértve azt is, amit 2012-ben az Amerikai Egyesült Államok Kormányának a Jelentéséről készült összefoglaló ugyancsak megemlített az emberi jogok Romániában való tiszteletben tartásának a helyzetével kapcsolatban.
Sem a politikai pártok sem az államelnök semmit sem lépett előre a kommunista totalitárius múlttal való végleges szakítás ügyében. Ennek köszönhetően tartották meg magas állami tisztségekben a politikai és szekus múltjuk révén „beszennyeződött” személyeket, sőt közülük néhányat még jelentősebb tisztségekbe javasoltak. Példaként említjük egyes magasrangú szekus tisztek katonai előléptetését valamint olyan személyek kitüntetését, akik a kommunista totalitárius rendszer engedelmes kiszolgálói voltak, illetve kollaboráns magatartásuk révén kompromittálódtak (gondolunk itt Antonie Iorgovanra, Teoctist Arăpaşura vagy Dan Iosifra); és mindezt „a kommunizmust elítélő államelnök” aláírásával tették, azéval akinek a szekusdossziéját bezúzták illetve eltüntették, de aki név és szám szerint be van jegyezve a Securitate konstancai irattárában mint a IV. Igazgatóság kollaborátora, ezt bizonyítja több olyan dokumentum, amely a hadügyminisztérium Irattárában található. (Megemlítenénk itt: azoknak az RKP-tagok Jegyzékét, akik engedélyt kaptak arra, hogy a Securitate munkáját segítsék; a Konstancai Haditengerészeti Parancsnokságnak az információs hálózatot nyilvántartó Napló—Jegyzékét; továbbá a 00151392/29.09.1976. számú Átiratot, amellyel Traian Băsescu kollaboráns dossziéját átküldték a konstancai Securitatéhoz, más dokumentumok mellett); valamint hivatkozhatunk a Honvédelmi Minisztérium Hírszerzési Főigazgatóságának 2004—2005-ös levelezésére is, és tesszük ezt, mert legalábbis a SIE-nél és a SRI-nél államfőnkről semmi sem található ... egyelőre.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) mind a Călin Popescu Tăriceanu, mind pedig a Crin Antonescu vezetése alatt tagjai között tartotta, sőt méghozzá vezetői funkciókban, vagy tiszteletbeli vezetői funkciókban, a kompromittálódottakat (holott közülük nem egyet a CNSAS is leleplezett). Így Mircea Ionescu-Quintus a párt tiszteletbeli elnöke, Constantin Bălăceanu-Stolnici pedig a PNL Szenátusának az elnöke volt, és megtűrik őt a pártban azután is, hogy 2007 áprilisában beismerte, együttműködött a Securitatéval – és persze az akadémikusi székét is megőrizte Stolnici úr. Dan Ilie Morega csak 2010 júniusában lépett ki a pártból és mondott le a PNL Gorj megyei szervezetének ideiglenes elnöki tisztségéből, amikor egyébként is lejárt a mandátuma, és független képviselőként továbbra is van jelen a parlamentben. Teodor Meleşcanu (a DIE, a külföldi hírszerzési igazgatóság magasrangú tisztje), akárcak Ioan Ghişe, a brassói „antiterrorista” és igazságtevő képviselő. A DIE másik tisztjét, Daniel Dăianut pedig európai parlamneti képviselővé emelték azon az alapon, hogy gazdasági és pénzügyi téren rendkívül értékes szakember (sőt még a kommunista rendszerrel szembeni ellenállást illetően is!).
Ugyanakkor Marius Gheorghe Oprea és Stejărel Olaru – Călin Popescu Tăriceanu nemzetbiztonsági tanácsosai valamint a Securitate elleni és a kommunista nomenklatúra elleni kampány „élharcosai” – megelégedtek néhány kilátástalan, apró balhéval, s a tiltakozásuk egyre félénkebb lett, kifullasztották azt a magas állami tisztséggel járó előnyök és kiváltságok (pénz, szolgálati lakás, autó, titkárnők, külföldi utak, jelöltség az európa parlamenti helyekre, de a pártbeli tisztségek is, sőt főnöki tisztségek a titkosszolgálatoknál, feltűnés a sajtóban, befolyás a közvélemény terén; egyszóval kiadós támogatást kaptak a gyors politikai karrierhez és nemcsak ahhoz). A Tăriceanu-kormány bukását követően és azután, hogy a PNL kilépett a Demokrata Párttal (PD) való koalícióból, az IICCR-ből IICCMER lett azáltal, hogy a Román Száműzöttek Emlékét Őrző Országos Intézetet (az INMER-t) egybevonták az IICCR-vel, s az intézet élére a „liberális” Marius Oprea és Stejărel Olaru helyébe Vladimir Tismăneanu került valamint a Băsescu-pártiak csapata (Ioan Stanomir, továbbá Mihail Neamţu, aki 2011-ben lemondott és az államfőt támogató politikai mozgalmat alapított, amely reformmozgalom kíván lenni, s a lemondott helyébe Cristian Vasile került, a csapatban pedig még ott van Bogdan Cristian Iacob és Dorin Dobrincu is, többek között).
Miután a Külföldi Hírszerzési Szolgálat (SIE) korábbi igazgatója, Mihai Răzvan Ungureanu által vezetett Demokrata-Liberális Párti (PDL-s) kormány 2012 tavaszán siralmasan beadta a kulcsot, a Socialista—Liberális Unió (USL) által alkotott új hatalom – amelynek a főnökei: Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke és Crin Antonescu, a PNL elnöke – az IICCMER élére új vezető csoportot nevezett ki, amelynek tagjai: Dan Zamfirescu (aki az INMER főnöke volt 2003-tól, a megalapításától 2010-ig, amikor ezt az intézetet összevonták az IICCR-vel), továbbá az ifjú Dan-Andrei Muraru, Dorin Dobrincu helyettese és közeli munkatársa valamint Marius Oprea „fiacskája”, egy antiszemitizmusra és antikommunizmusra specializálódott másik történész. (Marius Oprea maga is visszatért az intézet Különleges Kutatási Főosztályának igazgatói székébe.) Az ANR vezetőségébe pedig kinevezték (2012 júniusában) Ioan Drăgant és (2012 augusztusában) Alina Pavelescu-Tudort. További változások: a nyugdíjazás előtt álló kolozsvári középkor-szakértő Ioan Drăgan, aki Fehér megyéből származik, 1989 óta a Romániai Országos Levéltár kolozsvári fiókjának volt a főnöke, ő lett a iaşi-i az igazgató Dorin Dobrincu helyett, aki visszatért a régi foglalatosságaihoz és szakmáihoz: a kommunizmus, az antiszemitizmus és a posztkommunizmus történetének kutatásához valamint társult egyetemi tanári beosztásához az Alexandru Ioan Cuza Egyetem Történelemtudományi Karán a Copoura épült városba; Alina Pavelescu pedig, a tanulékony, ambíciózus, opportunista, áskálódó és komformista bukaresti hölgy, akit kezdetben éppen Dobrincu léptetett elő az ANR vezetőségi tagjává, majd 2011 szeptemberében az ANR bukaresti fiókjának a főnökévé, miután aligazgatóként összetűzött vele a korábban Nagy Mihály Zoltán által elfoglalt pozíció miatt. Nagy Mihály Zoltán az RMDSZ pártfogoltja, fiatal, magyar nemzetiségű történész, Szilágy megyéből származik, ugyanabból a faluból mint unokatestvére, Szabó Ödön képviselő, aki ugyanakkor az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke. Nagy Mihály Zoltánt szolgálati érdekből, még idejében, főtanácsosi posztba helyezték át (végrehajtó funkcióba) – s vajon hová? – az ANR nagyváradi fiókjához.
Ugyancsak miután 2009 szeptemberében megbukott a szociáldemokrata és demokrata liberális kormány s 2009 decemberében Traian Băsescut újraválasztották Románia elnökévé, 2011 szeptemberében lefektették Szociálista—Liberális Unió (USL) alapjait, a Demokrata Liberális Párt és a Traian Băsescu elleni szövetségét, Crin Antonescu liberálisai kéz a kézben menetelnek Victor Ponta szociáldemokratáival, és egyáltalán nem restellik, hogy számos nomenklaturista, szekurista vagy besúgó és korrupt személy van e két párt egyikében, másikában, ugyanúgy miként a Dan Voiculescu – konspiratív nevén Félix – szekus által vezényelt Konzervatív Pártban is, amellyel együtt néhány hónappal korábban, 2011 januárjában létrehozták az ACD-t, a Közép-Bal Szövetséget.
Talán érdemes megemlítenünk azt is, hogy milyen rendkívül gyorsan emelkedett a ranglistán két másik fiatal „liberális” és történész, akik nemrég még nagy szájjal harsogták a lusztrációt és a volt kommunisták leleplezését, jóllehet ezen fiatalok KISZ-es múltjuk miatt jobb lett volna, ha hallgatnak. Az egyik Mihai Răzvan Ungureanu, aki Iaşi-ból származik, jelenkori történelemre szakosodott, 1998 és 2001 között államtitkár volt, 2004 és 2007 között pedig külügyminiszter, Mircea Geoană, a hivatásos diplomata után következett ebben a tisztségben (Mircea Geoană 2001 és 2004 között volt Románia külügyminisztere.) M. R. Ungureanu a külügyminiszteri székből a Külföldi Hírszerzési Szolgálat (SIE) igazgatói székébe került, ahol 2007 és 2012 között tevékenykedett, onnan pedig miniszterelnökké léptette őt elő Traian Basescu elnök. Rövid ideig, 2012 februárjában és májusában töltötte be ezt az újabb tisztségét, mert a parlament megszavazta az ellene szóló bizalmatlansági indítványt, és a fiatal miniszterelnöknek távoznia kellett. Jelenleg a Civil Erők nevű párt elnöke valamint a halottaiból föltámasztott Igazságosság és Igazság Szövetségé, amelynek másik tagja a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt. T. R. Ungureanu egyúttal még Arad megyei szenátor és egyik lehetséges elnökjelölt a 2014-es választáson. A másik, ugyancsak szép karriert befutott fiatal „liberális” pedig Adrian Mihai Cioroianu. Ő craiovai, a jelenkori történelem szakértője, újságíró és esszéista, liberális párti szenátor volt, Mona Muscă-val és Mihăiţă Calimentével együtt a lusztrációs törvény kezdeményezője, aztán liberális képviselő volt az Európai Parlamentben és e parlamenti csoport (az ALDE) alelnöke, továbbá egy évig, 2007 és 2008 között a Tăriceanu-kormány külügyminisztere, gyakorlatilag Ungureanut követte ebben a tisztségben. Jelenleg, 2012-től, A. M. Cioroianu a Bukaresti Egyetem Történelemtudományi Karának dékánja. Ungureanu, aki a KISZ Központi Bizottságának póttagja volt, az új rendszerben a román külföldi hírszerző szolgálat igazgatója lett (a SIE-jé, amely szekusokkal megtömött titkosszolgálat, főleg a vezetőségében zsúfolódnak ők); Cioroianu pedig, aki szerényebb kommunista tisztségeket töltött be a líceumban és az egyetemen, külügyminisztersége idején tűnt ki, akkor bizonyította be rátermettségét többször is, hatalmas melléfogásokkal.
A Demokrata Párt megalakulása óta kitartóan folytatja a képmutatást, bekebelezett majminden ideológiainak titulált programot (hol szocialista, hol kereszténydemokrata, hol konzervatív, hol pedig liberális) és számos romániai politikai személyiséget, létrehozva a korrupció fölülmúlhatatlan lecsóját. Jelenleg PDL-nek hívják, miután magába olvasztotta – és eltüntette – a liberális pártból kiszakadt liberális-demokrata csoportot. Ezt a pártot továbbra is ugyanaz a FSN-ből, a Nemzeti Megmentési Frontból maradt klikk vezeti, felerősítve egyéb maradvánnyal: apró, harmad vagy negyedrangú helyi kommunista vezetőkkel, kommunista diákszövetségiekkel vagy KISZ-esekkel (mint Emil Boc, Vasile Blaga, Gheorghe Falcă, Cristian Rădulescu – akiket profi módon tisztára mosott a CNSAS). A PDL még tagjai közé emelt időközben üzletemberekké, feddhetetlen kapitalistákká lett szekus tiszteket, akik nemrég az EU és a NATO országaiban kémkedtek (mint Silvian Ionescu), továbbá „tősgyökres/valódi” liberálisokat, Traian Băsescu hűséges híveit, élükön Theodor Dumitru Stolojannal, aki fontos tisztviselő volt a Pénzügyminisztériumban Nicolae Ceauşescu idejében, majd Iliescu idejében is ugyanott folytatta magasba ívelő pályáját, előbb államtitkár lett, aztán pénzügyminiszter, végül pedig még feljebb jutott: 1991 és 1992 között miniszterelnök volt.
S hát a PSD-ről mit lehet még elmondani? Például azt, hogy ott trónol ma is Ion Iliescu a párt tiszteletbeli elnökeként, annak ellenére hogy első rangú nomenklaturista volt. Victor Ponta pedig, akit a „kis Titulescunak” becéznek, a PSD jelenlegi végrehajtó elnöke, politikai tekintetben Adrian Năstase édes gyermeke. Năstase csupán stratégiai megfontolásból vonult vissza egy lépésnyit: jelenleg a párt Országos Tanácsának az elnöke. Erre a PSD imidzsének javítása végett volt szükség, mert Năstase ellen több ügyben is bűnvádi eljárást indítottak (börtönbe is került stb.) Ponta Mircea Geoanăt, Ioan Geoană ceauşista tábornok fiát követte a párt élén, az alelnökök, végrehajtó titkárok és a szocdem vidéki „bárók” között pedig nagyjából ugyanazok a kommunista múltú vagypedig korrupt magatartásuk miatt megvetni való figurák nyüzsögnek, bár néhányan közülük, mint például Nicolae Văcăroiu vagy Octav Cosmâncă háttérbe húzódtak, de az említettek listája még mindig tekintélyes, gondoljunk csak a következőkre: Constantin Niţă, Ioan Chelaru, Liviu Dragnea, Ion Stan, Gheorghe Nichita, Ioan Mircea Paşcu, Constantin Nicolescu, Dan Nica, Marian Vanghelie, Viorel Hrebenciuc, Marian Oprişan, Ion Vasile, Radu Mazăre, Ilie Sârbu. S hozzájuk társultak a fiatal „szocialisták”, az újabb bimbók mint Corina Creţu, Titus Corlăţean, Nicolae Bănicioiu, Robert Negoiţă, Oana Niculescu-Mizil, Dan Şova, Cristian Rizea, Daciana Sârbu-Ponta.
[…]
De a vallási vezetők sem szállnak síkra az igazi lusztrációért, többségük ugyanis még 1990 előtt került magas egyházi tisztségbe. A múlt köde lepi be a legtöbb idősebb egyházi vezető életrajzát, az ortodoxokét, a katolikusokét (sőt a görögkatolikusokét), a protestánsokét (beleértve a neoprotestáns szekták vezetőit is), a CNSAS ugyanis nehezen dekonspirálta néhány ortodox főpap együttműködését a Securitatéval. És a fiatal egyházi vezetők is tartózkodóan viselkednek a lusztrációt illetően, ők politikai okokból teszik ezt, féltik a karrierjüket, vagypedig szolidaritásból illetve rosszul értelmezett papi titoktartásból, egyes esetekben pedig (gondolok itt a főrabbira és a nagy muftira, mindkettő rendkívül fiatal) szóba jöhet a közöny is, illetve a tájékozatlanság. Daniel Ciobotea ortodox pátriárkáról például azt gyanítják, hogy együttműködött a Securitatéval, ugyanis a DIE 36 046-os számú – és ki hitte volna: éppen ő a„konspiráció végett” 1989. december 23-án megsemmisített – egyik dossziéjának a címszereplője (Micsoda balszerencse, mon cher!). Ioan Robu érsek pedig, a bukaresti római katolikus egyházmegye főpapja ugyancsak hasonló helyzetben van, mert annak ellenére, hogy a CNSAS nem talált (vagy nem találhatott) még olyan szekus dossziét, amelynek ő a címszereplője, mindenképpen tekintetbe kell venni azt, hogy Ioan Robut 1983-ban Nicolae Ceauşescu jelölte ki erre a tisztségre, és a kommunizmus utolsó hat esztendejében Robu érsek rendkívül fontos szerepet töltött be a belföldi és a külföldi propagandájában, egyik vezetőségi tagja volt a Szocialista Demokrácia és Egység Frontjának (a FDUS-nak), résztvett a diktátor istenítésében, az USA-val való kereskedelemi kapcsolatban a legnagyobb kedvezmény elvének megőrzésére tett kísérletekben, valamit a nemzetközi közvélemény félretájékoztatásában az országban uralkodó valóságos szociális, gazdasági, politikai és vallásügyi helyzetről.
A romániai civil társadalmat magát is, akárcsak a közvéleményt egyre kevésbé érdekli ez a kérdés, miközben mind az értelmiségieknek, mind az egyszerű állampolgároknak megélhetési gondjaik vannak. A Román Akadémiát és a romániai egyetemeket az „aranykorszakbeli dinoszauruszok és mamutok” ellenőrzik. A hazai civil szervezetek: a Társadalmi Párbeszéd Csoport (GDS), a Polgári Szövetség (Alianţa Civică), a Pro-Democraţia, a Transparency International, az Emberi Jogokat Védő Liga (LADO), a Romániai Akadémiai Társaság, az Emberi Jogok Védelmének Romániai Egyesülete (APDOR-CH) és a többiek mind vérszegények, mozgásképtelenek és teli vannak a Securitate egykori munkatársaival, vagyis hamis disszidensekkel, valamint a civil szféra olyan fiatal vezetőivel, akik unják a romániai társadalom erkölcsi megtisztítását, elsősorban inkább a mai közélet pénzügyi, kulturális vagy sajtóbeli vonatkozásai foglalkoztatják őket vagypedig a diszkrimináció elleni küzdelem jelenlegi tendenciái: a nemi, a szexuális érdeklődéssel kapcsolatos, az etnikai, a vallási és a vallási felfogással szembeni megkülönböztetés megszüntetése, továbbá a sajtó, az igazságszolgáltatás, a rendőrség, a közigazgatás, a börtönök és a politikai élet megfigyelése.
Következésképpen megállapíthatjuk, hogy kommunizmus (kizárólag elméleti, formális) elítélése körüli nagy ricsaj, úgy tűnik, előre megfontolt akció volt, amelynek ugyanúgy alanyai mind a hatalmon lévők, mindpedig az ellenzék szerepében ügyködő hazai politikai erők valamint a Securitatéból született titkosszolgálatok, közös törekvésük az, hogy a választók és a Nyugat számára kipipáljanak egy „tartalom nélküli forma” feladatot, s egyben lejárassanak minden valóban kommunizmusellenes tiltakozást és civil követelést, hogy aztán a jó mioritikus hagyománynak megfelelően a kommunista múlttal való szembenézést, ezt az ország demokratikus jövője szempontjából életfontosságú kérdést viszonylagossá tegyék és minimalizálják, vagyis elföldeljék végképp.
Utóirat. Hozzátenném, hogy nem vagyok híve a kommunizmusellenességel és a Tismăneanu Jelentéssel kapcsolatos baloldali elméleteknek, negativista vagy relativizáló kritikáknak illetve vélekedéseknek, miként nem értek egyet a kommunizmusról való nosztalgiázással (a nomenklaturistáknak, a szekusoknak valamint a marxizmus bármelyik típusának a szimpatizánsaival) sem.
Fordította: Zsehránszky István
Maszol.ro

Népirtók „leltára”
Összesen 69 személy ellen emeltek vádat népirtás vagy népirtásban való bűnrészesség miatt 1989 óta – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
A vádlottak mindegyikét az 1989-es forradalom során elkövetett tettek miatt állították bíróság elé, összesen nyolc ügyben.
A legismertebb eset a Nicolae Ceauşescu egykori kommunista diktátoré és a feleségéé, akit még 1989 december 25-én ítéltek golyó általi halálra a hivatalos vádak szerint népirtás, az államhatalom aláaknázása, diverzió és a nemzetgazdaság aláásása miatt.
Még 1990 januárjában bíróság elé állt Tudor Postelnicu volt belügyminiszter is, akit három társával együtt népirtásban való bűnrészességgel vádoltak meg. Andruţă Nicolae Ceauşescut, a szekuriitáté tábornokát, a kivégzett diktátor fivérét, aki a belügyminisztérium tiszti akadémiájának a parancsnoka volt, egy hónappal később állították bíróság elé népirtásra való felbujtás miatt.
Iulian Vlad volt állambiztonsági szolgálati parancsnok ellen ugyanazon év júliusában emeltek vádat népirtásban való bűnrészesség miatt. Ugyanabban a hónapban népirtás vádjával bíróság elé állították Constantin Dăscălescu volt miniszterelnököt és három társát. Emil Macri vezérőrnagynak, a szekuritáté gazdasági elhárítási osztálya egyik vezetőjének a temesvári katonai ügyészség által kivizsgált ügyben 1990 augusztusában népirtásban való bűnrészesség miatt kellett bírák elé állnia, Gheorghe Roseti századosnak, a karánsebesi milícia egykori parancsnokának pedig tíz társával együtt népirtás kísérlete miatt.
Ioan Coman vezérezredes ellen, aki a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára volt, három társával együtt szintén a temesvári katonai ügyészség vizsgálata nyomán 1990 februárjában emeltek vádat népirtás miatt.
Az téma aktualitását az adja, hogy a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) augusztus elején bejelentette: vizsgálatot indított a kommunista börtönökben politikai foglyokat megkínzó vagy meggyilkoló egykori börtönparancsnokok és börtönőrök leleplezésére. Összesen harmincöt ilyen személyt fedeztek fel, akik ellen gyilkosság miatt tesznek feljelentést. Az első személy, aki ellen feljelentést tettek, Alexandru Vişinescu, aki az 50-es évek végén, illetve a 60-as évek elején volt a Râmnicu Sărat-i börtön parancsnoka, ebbéli minőségében pedig olyan embertelen körülményeket honosított meg a fegyintézetben, hogy az alultápláltság, illetve a rendszeres bántalmazások miatt több politikai fogoly is életét vesztette. A most 88 éves Vişinescu ellen népirtás gyanúja miatt indított eljárást a legfőbb ügyészség.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Lopás a visszaszolgáltatás, ha magyar volt a tulajdonos
Gheorghe Funar, Vadim Tudor után Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere is úgy véli, a visszaszolgáltatások révén az ügyvédek „szétlopkodják” városát, és a továbbiakban nem hajlandó részt venni a restitúciós bizottságban sem.
A visszaszolgáltatásoknak tulajdonítja, hogy nem tudja valóra váltani nagy városépítő elképzeléseit. Igaz, nem volt hajlandó elmondani, milyen nagy lélegzetű terveket nem tudott megvalósítani a visszaszolgáltatási kérelmek miatt.
Szerinte a Felső-Maros mentén több ezer hektárnyi erdőt adtak oda olyanoknak, akiknek „semmilyen közük nem volt az eredeti tulajdonoshoz”.
Háromszék / Krónika
Erdély.ma

Becsületbíróság elé idézték Tőkés Lászlót
Kincses Előd képviseli az európai parlamenti képviselőt
Nemcsak a Románia Csillaga érdemrend becsületbíróságának létrehozása történt szabálytalanul, hanem annak összetétele is sérti a bírói függetlenség elvét – jelentette ki tegnap dr. Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd, aki Tőkés László képviseletét látja el a becsületbíróság előtt.
A Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága dönti el, visszavonják-e az 1989-es forradalomban játszott történelmi szerepéért kapott kitüntetést Tőkés László európai parlamenti képviselőtől vagy sem. A kitüntetés visszavonását elsőként Victor Ponta kormányfő kérte Traian Basescu államfőtől, majd Corina Cretu (szintén európai parlamenti képviselő) tett javaslatot, az előterjesztésében foglaltakat azonban nem ismeri Kincses Előd, mint ahogyan az érdemrend becsületbíróságának szabályzatát sem, ugyanis nem szerepel az államelnöki hivatal honlapján.
"Felkértem a becsületbírságot, hogy vegyen tudomást megbízatásomról ebben az ügyben, ugyanakkor kérni fogom Corina Cretunak a kitüntetés visszavonására tett javaslata tartalmának közlését, az érdemrend szabályzatát, de a kitüntetettek közgyűlésének jelenléti naplóját is" – jelentette ki Kincses Előd. Az ügyvéd elmondta, már a becsületbíróság létrehozása is jogilag semmis, hiszen a szeptember 9-i megalakuló közgyűlésen első összehívásra a 630 kitüntetettből csupán 112-en voltak jelen, ami csupán 17,7 %-os jelenlét a szükséges fele plusz egy helyett. Ugyanakkor összeférhetetlennek nevezte azt, hogy a kitüntetés visszavonására javaslatot tett Corina Cretu tagja volt a szavazatszámláló bizottságnak, és nem utolsósorban hangsúlyozta, a becsületbíróság összetétele igencsak kifogásolható, hiszen tagjai mind pészédés politikusok, akik pártelnökük véleményét képviselik, sértve ezzel a bírói függetlenség elvét.
Kincses szerint az is érthetetlen, hogy miért Gheorghe Anghelescu államelnöki tanácsos vezette le a közgyűlést, hiszen ő nem birtokolja a Románia Csillaga érdemrendet. Kincses a kitüntetésügy érdemi részét illetően közölte, válasziratában hivatkozni fog Victor Ponta alperes által a bukaresti 1. kerület bírósága előtt folyamatban levő személyiségjogi perben benyújtott válasziratra. Az ügyvéd szerint furcsa, hogy Tőkés Lászlótól megvonnák a kitüntetést, hiszen ezt a lépést akkor tehetik meg, ha a kitüntetés birtokosát elítélik végleges és visszavonhatatlan bírói ítélettel. Mindazonáltal jelenleg 11 kitüntetettet ítéltek el, akiktől nem vonták vissza a Románia Csillaga érdemrendet: Adrian Nastasét, Irina Jianut, Ion Dumitrut, Eugen Badalant, Ionel Mantogot, Emilian Curteant, Dumitru Cioflinat, Mihail Popescut, Otelean Neculaét, Cristian Anghelt és Vasile Eugen Calcant. Visszavonták az érdemrendet Corneliu Vadim Tudor nagy-romániás képviselőtől – tette hozzá Kincses.
Tőkés László az 1989-es forradalomban játszott történelmi szerepének elismeréséért, a kommunista rendszer elleni forradalom kirobbantásában tanúsított bátorságáért és méltó helytállásáért kapta meg a Románia Csillaga érdemrend Lovagi Fokozatát. A kitüntetést Tőkés Lászlónak az idei bálványosi szabadegyetemen tett kijelentései miatt vonnák vissza, azt állítva, hogy az európarlamenti képviselő megkérdőjelezte Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam jellegét akkor, amikor javasolta, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély fölött, ahogy azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében. Kincses szerint a védhatalmi kifejezést félreértő fordítás okozta a cirkuszt, amit a média összekevert a protektorátus kifejezéssel, azt feltételezve, hogy Tőkés Erdélyt Magyarország gyarmatává tenné.
Tegnap lapzártakor értesültünk, hogy az államelnöki hivatal csütörtökön 16 órára idézte be Tőkés Lászlót a becsületbíróság elé meghallgatásra, ugyanakkor Kincses Előd, Tőkés ügyvédje megkapta a kitüntetés visszavonására tett javaslatok szövegét is. Az érdemrend becsületbíróságának két tagja is a javaslattevők közt van, mint ahogy Alexandru Petru Fratean Maros megyei szenátor is.
Időhúzásra játszanak?
Dr. Kincses Előd a MOGYE-ügyre is röviden kitért, azzal vádolva a marosvásárhelyi orvosi egyetem vezetőségét, hogy tudatosan húzza az időt azzal a céllal, hogy az új egyetemi tanévet változások nélkül, a tavalyi feltételekkel kezdhessék meg a MOGYE-n. Az ügyvéd a Diszkriminációelleni Tanácshoz fordult az egyetemi akkreditációért felelő ARACIS szabályzata miatt, amelyet diszkriminatívnak tart, mivel az ARACIS csupán egyetlen szakbizottságának – az orvostudományi bizottságnak, amelynek tagja dr. Brânzaniuc Klara, a MOGYE oktatója is – szabályzata írja elő, hogy az orvosi oktatásban a gyakorlati képzés csak román nyelven folyhat. "Ezt mintha csak a MOGYE vezetőségének érdekében fogadták volna el, és ellentmond az új tanügyi törvénynek, illetve korlátozza az anyanyelvhasználati jogot az oktatásban" – jelentette ki Kincses.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Érdemrend-ügy: nem képviselhette Kincses Előd Tőkés Lászlót
Nem engedték be Kincses Elődöt, Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke ügyvédjét a Románia Csillaga érdemrend becsületbíróságának csütörtök délutáni, bukaresti ülésére, amelyen neki kellett volna képviselnie az európai parlamenti munkája miatt távol maradó Tőkést.
A testület legközelebb október 11-én ül össze, és várhatóan akkor hoz döntést arról, hogy javasolja-e Tőkés László érdemrendjének visszavonását, vagy sem.
Kincses a Krónikának elmondta, már a testület ülése előtt megérkezett az ülésterembe, majd amikor annak tagjai megérkeztek, felkérték, hogy fáradjon ki, mert meg szeretnék tartani az alakuló ülést. „Harmincöt perc múlva aztán kijött Gheorghe Angelescu, az államfői hivatal érdemrendekért felelős kancelláriájának vezetője, és közölte: nem képviselhetem ügyfelemet, a következő ülést pedig 11-én tartják, és arra várják Tőkés Lászlót is” – ecsetelte a történteket Kincses. Az ügyvéd lapunknak kifejtette: a testület ugyan egy szabályzatra hivatkozott, az ügyvédi törvény 3. szakaszának e pontja ugyanakkor világosan leszögezi, hogy képviselhette volna Tőkést a meghallgatáson, márpedig egy törvény mindig magasabb rendű egy szabályzatnál. Közölte, a becsületbírósághoz benyújtott, Tőkés válaszát tartalmazó beadványhoz a törvény vonatkozó részét is csatolta, valamint Tőkés László augusztus 20-i közleményét, amelyben jelezte: nem protektorátust kért Erdély számára, ahogy az a román sajtóban megjelent. Ezt azonban nem vették át tőle, ezért elmondta: villanypostán elküldi Tőkés Lászlónak, hogy ő küldje el a testületnek ugyanazt az anyagot. „Ilyen a jogállamiság állapota ma Romániában” – jellemezte a helyzetet Kincses, hozzátéve: egyik érvük az érdemrend visszavonása ellen Victor Ponta miniszterelnök állásfoglalása, amelyet a Tőkés László által ellene indított kártérítési perben fogalmazott meg, és amely szerint egy plurális társadalomnak a sokkoló véleményeket is el kell fogadnia. Az EP-képvselő azért perelte be a kormányfőt, mert az egy beszédében azzal vádolta meg, hogy Románia érdekei ellen cselekszik.
Az ülést követően Gabriela Firea, a testület tagja közölte: október 11-ére halasztották a döntést Tőkés ügyében. Hozzátette: Angelescu szerint a testület megalakulása a Kincses által korábban mondottakkal szemben törvényes volt, mivel a rend tagjainak 96 százalékát értesítették a múlt csütörtöki közgyűlésről. Kincses ugyanis korábban azzal érvelt: a becsületbíróság nem jogszerűen alakult meg, mivel nem vettek részt elegen a közgyűlésen. Firea még az ülés elmondta: ha Tőkés a következő, októberre tervezett meghallgatáson sem jelenik meg, akkor a távollétében hoznak döntést.
Creţu újabb kirohanása
Mint arról beszámoltunk, a becsületbíróságot Victor Ponta miniszterelnök indítványára, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusaink közreműködésével azért hozták létre, hogy eldöntse: visszavonják-e Tőkéstől az 1989-es forradalomban játszott szerepéért kapott érdemrendet, amiért júliusban Tusnádfürdőn védhatalmi szerep vállalását kérte Magyarországtól az erdélyiek fölött. A Tőkés elleni hadjárat élharcosa Corina Creţu PSD-s európai parlamenti képviselő, aki az érdemrend birtokosaként indítványozta a becsületbíróság összehívását, arra hivatkozva, hogy Tőkés kijelentése és korábbi, autonómiapárti megnyilvánulásai sértik az alkotmány első cikkelyét, amely egységes nemzetállamként határozza meg Romániát.
Creţu csütörtökön közleményt adott ki, amelyben úgy fogalmazott: a becsületbíróság ülésének fő témája nem az érdemrend elvétele, hanem Tőkés „románellenes” magatartása, amely a kitüntetés visszavonására vonatkozó kéréshez vezetett. A PSD-s politikus reményét fejezte ki, hogy a meghallgatás nyomán visszavonják az érdemrendet, hogy az „az első lépés lesz egy szélsőséges hang megbüntetésére, amely időről időre erőszakos támadást intéz Románia ellen.”
PSD-s „holdudvaroncok” a becsületbíróságban
Mint megírtuk, a héttagú testület a Szociáldemokrata Párt (PSD) holdudvarából áll. A becsületbíróság tagjainak elsöprő többsége a párt politikusa, vagy a PSD kormányzása alatt kapta meg a kitüntetést. A testület tagja lett Ionel Haiduc, az akadémia elnöke, Constantin Degeratu tábornok, Costin Georgescu volt SRI-vezér, Mircea Geoană és Gabriela Firea PSD-s szenátorok, Ecaterina Andronescu volt PSD-s oktatási miniszter és Șerban Brădișteanu orvos, a párt volt szenátora.
A testület a rend valamely tagjával szembeni panasz kézhez vételét követően legtöbb negyvenöt napon belül köteles meghallgatást tartani, amelyre a bepanaszolt rendtagot is beidézik. Amennyiben nem jelenik meg, új időpontot tűzhetnek ki, de úgy is dönthetnek, hogy a távollétében hoznak döntést. Az ítéletet titkos, többségi szavazással hozzák meg, legtöbb hatvan nappal az első ülést követően, majd továbbítják az államfőnek.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

3.
ELTÁVOLTÍTOTTÁK A GYALÁZKODÓ SZÖVEG EGY RÉSZÉT A KOLOZSVÁRI BABA NOVAC SZOBORRÓL
Az imént kaptuk a hírt: ismeretlen tettesek eltávolították a gyalázkodó szöveg egy részét a kolozsvári Baba Novac szoborról.
Megtudtuk: a feliratból az unguri szót törölték.
Mint ismeretes, a szélsőségesen nacionalista kolozsvári ex-polgármester, Gheorghe Funar kezdeményezésére elhelyezett felirat a következő volt: Baba Novac - căpitan al lui Mihai Viteazul, ucis în chinuri groaznice de către unguri în data de 5 februarie 1601.
Magyarul: "Baba Novac, Vitéz Mihály hadvezére, akit szörnyű kínok között öltek meg a magyarok 1601. február 5-én.”
Szabadság (Kolozsvár)

Könyv Szántay Lajos palotáiról
Tízéves a Szabadság-szobor Egyesület
Arad – Tízéves az aradi Szabadság-szobor Egyesület. Amikor létrejött, még a gyönyörű szobor visszaállítása volt a fő cél, mára, mondta a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében megtartott tegnapi megemlékezésen Király András, az Egyesület elnöke, rég túlteljesítettük a szobor újraállítását, azóta a közösség összefogásán, szervezésén, erősítésén munkálkodik az Egyesület. És, tehetnénk hozzá, szép és értékes könyvek kiadásán. Idén, az aradi Kultúrpalota százéves évfordulóján megépítőjének munkássága előtti tisztelgésként jelentették meg Ujj János Szántay Lajos palotái c. könyvét, s a nyomdából tegnap kikerült, nagyon szép kivitelezésű munka még azon frissiben került a közönség elé – úgy, hogy szerzője jószerével átlapozni sem tudta. (Ismertetésére visszatérünk.)
Ujj János elmondta: kellemetlen meglepetés számára, hogy a címlapon eredetileg társszerzőként szerepelt Cziszter Kálmán neve lemaradt (az ismert aradi műépítész „lekönyörögte magát”). A végül egyedül maradt szerző elmondta: Gheorghe Lanevski aradi muzeológus nemrégiben két könyvet is megjelentett Szántayról, megírásukkor a megyei múzeumban található iratokra, dokumentumokra támaszkodott. Szántay, a kiváló építész, többek között a Kultúrpalota és a Bohus-palota tervezője öreg korában mélyszegénységben élt, halála után leánya kénytelen volt apjának iratait eladni (mintegy két közepes fizetésnyi összegért). Ujj János nem teljesen biztos abban, hogy a könyvének megírásakor rendelkezésére bocsátott múzeumi anyag a teljes Szántay-irattár, de az biztos, hogy könyvében több olyan vonatkozás is szerepel, amely az előző, Szántayról szóló könyvekben nem.
Cziszter Kálmán személyes emlékeket is felelevenítve beszélt az építészről, akit személyesen ugyan nem ismert, de temetésén részt vett. Később – mesélte –, immár építészként, több Szántay-épület restaurálásakor közelebbről is megismerkedett munkáival, s akkor győződött meg róla, hogy remekei épületszerkezeti szempontból is kiválóak.
Horváth Levente, aki szintén közreműködött a könyv megjelentetésében, Szántay Lajosról, a két világháború közötti Arad „igazi közéleti személyiségéről”, a filharmónia hegedűséről és támogatójáról szólt, Bognár Levente alpolgármester, megyei RMDSZ-elnök arról a felelősségről, amely örökségünk megőrzésében és továbbvitelében ránk hárul. Tudatosítani kell a nem magyar aradiakban is, mondta, hogy mekkora értékek vannak ebben a városban.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Az emlékezés virágait elhelyezték a Megbékélés Parkjában
Az elmúlt napok zord és hideg időjárása után napos október 6-ára virradtunk. A Megbékélés Parkjában sok száz ember összegyűlt, hogy lerója kegyeletét a 13 aradi vértanú előtt, és méltósággal ünnepeljen ezen a napon.
A megemlékezésre érkezett civileket leszámítva jelen voltak Arad megye és város elöljárói, Kelemen Hunor, az országos RMDSZ elnöke, Schmitt Pál, Magyarország volt köztársasági elnöke és felesége, dr. Hende Csaba, Magyarország honvédelmi minisztere, Bognár Levente aradi alpolgármester, az Arad megyei RMDSZ elnöke, Cosmin Pribac Arad megye prefektusa, Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete, Adrian Ţolea, Arad megye tanácsának alelnöke, Gheorghe Falcă aradi polgármester, Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Király András tanügyi államtitkár, Traian Cresta, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának elnöke, a 13 vértanú leszármazottai, európai parlamenti, országgyűlési és parlamenti képviselők, önkormányzati vezetők.
Az ünnepi beszédek sorát Gheorghe Falcă polgármester nyitotta meg, akit Kelemen Hunor RMDSZ-elnök felszólalása követett. Mindkét politikus beszédét időnként fel-feltörő taps szakította félbe. Miközben Falcă a nemzetiségek békés együttéléséről, a toleranciáról beszélt, Kelemen Hunor a MOGYE-ügyet is felhozta megemlékező szónoklatában.
„A legjobb meghatározás a mi számunkra a tolerancia megértésére azt jelenti, hogy tiszteljük egymás szabadságát. (…) Arad példaértékű lehet helybéliek, tartományok, vagy akár államok számára” – zárta beszédét Gheorghe Falcă polgármester.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a szabadság égő szeretetét emelte ki, melynek elérése érdekében egy nép elutasítja az elnyomást, ki akar törni a rákényszerített igából.
Az 1848–49-es visszaemlékezéssel kezdte beszédét dr. Hende Csaba, Magyarország honvédelmi minisztere: „Kevés olyan pont van a magyar történelemben, ami ennyire összefogná, ennyire összekötné azt a közösséget, amiben élünk. Kevés olyan hős van történelmünkben, mint az aradi 13 honvédtábornok, akik ennyire osztatlanul és ennyire méltóan, ennyire igaz módon birtokolják tiszteletünket és megbecsülésünket, rokonszenvünket és együttérzésünket.”
Az aradi hősökre emlékezve minden túlzás nélkül kijelentette, hogy katonaemberek voltak valahányan, méghozzá a legnagyobbak közül valók. Említette azt az elkésett jóakaratot, ami a testvérháború lezárása és a kölcsönös bizalmatlanság eloszlatása után csak végzetesen későn, 1849. július 14-én következett be, csak ekkor tudott megegyezni a magyar kormány a románsággal.
„Örök tanulság: senki sem lehet szabad, ha a mellette élő nem szabad. Nem élhetünk szabadon, ha a mellettünk élő nem használhatja az anyanyelvét, ha nem imádkozhat szabadon, ha nem álmodhat szabadon, ha nem dönthet a sorsa felett szabadon. Nem élhetünk szabadon, ha nem fogunk össze, ha nem dolgozunk össze. Különösen igaz a világnak ezen a pontján” – fejtette ki dr. Hende Csaba, majd befejezésül hozzátette: „Tisztelettel hajtunk fejet az aradi magyarság előtt. Köszönjük mindazt, amit egymásért és a magyarság egészéért tettek. (…) Méltónak kell lennünk az aradi hősök életéhez és áldozatához”.
Arad Megye prefektusa, Cosmin Pribac is mikrofonhoz lépett, majd Bognár Levente alpolgármester beszéde után kezdetét vette a megemlékező koszorúzás.
A Szabadság-szobor talapzatánál az emlékezés koszorúit helyezték el a helyi, megyei és országos RMDSZ képviselői, önkormányzati képviselők, Magyarország képviseletében érkezett közéleti szereplők, az aradi vértanúk leszármazottai, valamint szervezetek, egyesületek, intézmények képviselői.
A napfényes megemlékezés „hátterében”, a román hősök emlékműve előtt a Noua Dreaptă képviselői kitartóan, csendben végig ülték az eseményt román nemzeti zászlókat lobogtatva.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)

Megrongálták a magyarokat sértő szobrot Kolozsváron
Nyomozást rendelt el a Kolozs Megyei Rendőrség, hogy kiderítse, ki távolította el egy kolozsvári szobor magyarokat sértő feliratának egy részét – közölte hétfőn a citynews hírportál.
A portál közlése szerint a kolozsvári Szabók bástyája előtt álló Baba Novac-szobor feliratából a "magyarok" szót tüntették el ismeretlenek az elmúlt héten. A "Baba Novac, Vitéz Mihály hadvezére, akit szörnyű kínok között öltek meg a magyarok 1601. február 5-én" felirat a szélsőségesen nacionalista Gheorghe Funar polgármestersége idején, 1996-ban került az 1975-ben állított szobor talapzatára. Baba Novacot az erdélyi országgyűlés ítélte árulásért halálra. A hadvezért máglyán égették meg Kolozsvár főterén, majd holttestét a Szabók bástyája előtt karóba húzták.
Szász Péter, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezetének az alelnöke elmondta, 2011-ben az Országos Diszkriminációellenes Tanácstól kérték, hogy a testület állapítsa meg a felirat diszkriminatív voltát. A tanács azonban nem találta megbélyegző jellegűnek a feliratot.
Szász Péter elmondta, az EMNT elítéli a rongálást. Hozzátette azonban, hogy Gheorghe Funar polgármester is engedély nélkül feliratozta a szobrot. "A rendőrség már a felirat törvénytelen elhelyezésekor elkezdhette volna a nyomozást a műemléken történt engedély nélküli beavatkozás miatt" – tette hozzá az EMNT alelnöke.
A szerb származású katona Vitéz Mihálynak, a moldvai és erdélyi trónt is rövid időre birtokló havasalföldi vajdának volt a bizalmi embere. Vitéz Mihályt a román történelemtankönyvek a román fejedelemségek, Havasalföld, Moldva és Erdély első egyesítőjeként mutatják be.
mti/citynews.ro
Manna.ro

S a finnországi svédeknél?
Politikusokból, kutatókból és újságírókból álló jeles küldöttség érkezett hétfőn a Szabadság szerkesztőségének is otthont adó Minerva Művelődési Egyesület székhelyére. A vizit során a vendégek elsősorban a romániai magyar kisebbség helyzetéről érdeklődtek, több politikussal, civil aktivistával és újságíróval találkoztak.
A Minerva-házban tartott kötetlen beszélgetésen Tibori Szabó Zoltán, a művelődési civil szervezet vezetője a Szabadság napilap sajátosságairól, egyedülálló helyzetéről tájékoztatta a vendégeket. Szólt az erdélyi magyarságot foglalkoztató kérdésekről, politikai, társadalmi és szociális törekvéseiről, célkitűzéseiről. Természetesen szó esett a kommunista rendszer által elkobzott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatási folyamatának buktatóiról, az etnikumközi kapcsolatokról, az autonómiatörekvésekről, s a romániai magyar sajtó helyzetéről.
Az interetnikus kapcsolatok alakulásáról szólva a vendégek együttérzően csóválták a fejüket, amikor az 1990-es évek konfliktusairól, feszültségekről, a magyar–román viszonyt hosszú távon megmérgező szélsőségesen nacionalista kolozsvári expolgármester, Gheorghe Funar ténykedéseiről számoltunk be. Nem lepődtek meg nagyon, amikor arról tájékoztattuk őket, hogy nemrég fiatal lányt köptek le a trolibuszon, mert magyarul beszélt telefonon. Elmondták: Finnországban még ma is előfordul, hogy svéd fiatalok arról számolnak be, nemigen mernek megszólalni szombat késő este anyanyelvükön, mert nem lehet tudni, melyik finn társukat találják „virágos” hangulatban, és milyen következményekkel járhat, ha meghallják a svéd beszédet. Ez viszont minket lepett meg, mégpedig nagyon, hiszen a finnországi svéd közösség mint az egyik leginkább megbecsült kisebbség példaként állt mindig is előttünk.
A Finnországban élő svédek arányukat tekintve 5,46 százalékát teszik ki az összlakosságnak, ami alig kevesebb, mint a romániai magyar lakosság számaránya (6,5 százalék), és mégis mekkora különbségek mutatkoznak a két nemzeti közösség helyzetét tekintve.
„Finnország volt az európai államok körében az első, amelyik biztosította állampolgárai számára az általános és egyenlő választójogot. A finnek demokratikus értékek iránti elkötelezettsége más területeken is megmutatkozott, mindenekelőtt a kisebbségvédelem területén. Az első világháborút követő években a fiatal finn állam az egész kontinens számára példaadó módon rendezte a területén élő svéd kisebbség helyzetét, a szinte kizárólag svédek lakta Åland-szigetek számára biztosított széles körű területi autonómia pedig napjainkig a kisebbségvédelemmel foglalkozó kutatók kedvenc, legtöbbször idézett példája. A finnországi svédek kedvező – a többi finnországi kisebbséghez képest megkülönböztetett – helyzetét az 1919-ben elfogadott finn alkotmány garantálja, amely kimondja a finn és a svéd nyelv Finnországon belüli egyenjogúságát, társnemzeti státuszba emelve ezzel az államlakosságának akkor mintegy 12, ma 6%-át kitevő svédeket. A svéd kisebbség helyzetére adott finn megoldás európai szinten egyedülálló, az etnikailag homogénnek tekinthető nemzetállamok közül ugyanis Finnország az egyetlen, amelyben a legnagyobb kisebbség ténylegesen államalkotó, vagyis nyelve és kultúrája egyenrangú a többségével. – összegzi A finnországi svédek mint államalkotók című dolgozatában Bander Katalin.
Románia is Gyulafehérvári Nyilatkozatában széles körű jogok biztosítását ígérte az „együtt élő népeknek”, az 1923-as román alkotmány azonban egységes nemzetállammá nyilvánította Romániát, és nem szerzett érvényt a kilátásba helyezett kisebbségi jogoknak.
Az idézett tanulmány szerint a svédek Finnországon belüli sajátos státusza a két nép közös történelmi múltjában, és a finn területeken élő svédek finn nemzeti ébredésben betöltött szerepében gyökerezik. A finnországi svédek jogi értelemben nem tekinthetők kisebbségnek, hanem a többségben lévő finnekkel egyenrangú államalkotók. Mindez széles körű politikai és kulturális jogok élvezetét jelenti. A tanulmány szerzője megállapítja: a finn jogi szabályozás és az ennek alapján meghonosodott gyakorlat, még ha a finn–svéd viszony speciális jellege miatt más országok, népcsoportok relációjában módosítások nélkül nem is alkalmazható, mindenképpen hasznos és megfontolandó például szolgálhat a jelen és a jövő európai kisebbségvédelmi gyakorlata számára. „A finn alkotmány a svéd nyelv egyenjogúsítása révén megteremtette a lehetőségét annak, hogy a finnországi svédek a közélet valamennyi területén szabadon gyakorolhassák nyelvi jogaikat”, állapítja meg Bander Katalin.
Ezzel szemben Romániában évtizedek óta harc folyik az államilag finanszírozott önálló magyar egyetem létrehozásáért, a kisebbségi, illetve a nyelvhasználattal kapcsolatos jogok tiszteletben tartásáért, a romániai magyar politikusok autonómia-kezdeményezései gyanút, ellenérzéseket ébresztenek a román többségben, szeparatizmussal, irredentizmussal vádolva a magyar közösséget.
A dolgozat kitér a finnországi svédek politikai szerveződésére is. Eszerint „a finnországi svédek legfontosabb politikai érdekképviseleti intézménye, a Svéd Néppárt (Svenska Folkpartiet, SFP), amely a többi, döntően osztályérdekeket megjelenítő politikai alakulatokkal ellentétben elsősorban nyelvi és etnikai alapon szerveződik, s társadalmi helyzetre való tekintet nélkül a svéd nyelvű lakosság érdekeinek képviseletét célozza.”
A tömegtájékoztatási eszközök vonatkozásában is összehasonlíthatatlanul jobban állnak a finnországi svédek. Skandináviai utam alkalmával jó néhány svéddel és finnel is beszélgettem: egyáltalán nem zavarja őket egymás jelenléte, természetesként élik meg a nyelvi és kulturális sokszínűséget, a példaértékű kisebbségi jogrendszert, míg nálunk... Talán a finnországi svédeknek kellene közvetlen módon meggyőzniük a román politikusokat széles jogkörű státusuk működőképességéről, európaiságáról, s arról, hogy ez nálunk is működne, mi több, a román állam javára válna azáltal, hogy kisebbségi polgárai otthon érzik magukat e földön.
KISS OLIVÉR
Szabadság (Kolozsvár)

Ilyenre még az ügyvédi kamara elnöke sem emlékszik
Példátlan esetnek nevezte a Romániai Ügyvédi Kamarák Egyesületének elnöke a Románia Csillaga Nemzeti Érdemrend Becsületbíróságának azt a döntését, miszerint Tőkés Lászlónak saját magát kell megvédenie a testület előtt, meghatalmazott ügyvédje nem biztosíthat jogi képviseletet. A Krónikának nyilatkozó Gheorghe Florea elmondta, nem emlékszik olyan esetre, hogy Romániában valakinek megtiltották volna a védekezéshez való jogot.
Az európai parlamenti képviselő ügyvédje, Kincses Előd azok után fordult az ügyvédi kamarák egyesületéhez, miután szeptember 26-án az érdemrend becsületbíróságának tagjai nem akarták őt meghallgatni, és csak annyit üzentek ki a folyósóra, hogy a következő ülésen, október 11-én a bepanaszolt személyesen védje meg magát. A marosvásárhelyi jogász szerint a testület ezzel első sorban a román alkotmány által szavatolt jogot tagadott meg, ami annál is súlyosabb, hogy ezt úgy tette, hogy soraiban jogi végzettséggel rendelkező személy is található. „Meg szerettem volna tudni a jogi diplomával rendelkező Mircea Geoanától, hogy mehetett bele egy ilyen döntésbe, de a válasz helyett elslisszolt az épületből” – idézte fel a szeptember végi alakuló ülést követő helyzetet Kincses Előd. Mint hozzátette: amikor ’89 decemberében, a temesvári kilakoltatási perben felvállalta a rendszer által már régóta üldözött Tőkés László jogi képviseletét a kommunista hatalommal szemben, az igazságügyi minisztériumhoz fordult, ahol a lehető természetesebbnek tartották, hogy a vádlott ügyvédet fogadhasson.
A Romániai Ügyvédi Kamarák Egyesületének küldött levelében Kincses Előd rámutat: elutasító döntésével, a testület nem csak az ügyvédi tevékenységre vonatkozó 1995/551-es törvény több cikkelyét szegte meg, de semmibe vette saját működési szabályzatát is. A beadvány sorsával kapcsolatosan Gheorghe Florea nem szándékozott jóslatokba bocsátkozni. Mint mondta, nem lenne etikus, ha annak megtárgyalása előtt nyilvánosságra hozná a véleményét, mint ahogy egyébként tették a Románia Csillaga Nemzeti Érdemrend Becsületbíróságának tagjai. Az ügyvédi testület vezetősége e hónap 25-én ül össze, és akkor tárgyalja meg Kincses Előd panaszát. A marosvásárhelyi jogász szerint, ha október 11-én a Szociáldemokrata Párt holdudvarából verbuválódott becsületbírósági tagok megfosztják Tőkés Lászlót állami kitüntetésétől, és az ügyvédi kamarák egyesülete neki ad igazat, a határozat a védelemhez való jog megsértése miatt semmissé nyilvánítható.
Közben Tőkés László hivatalos megkereséssel fordult az Érdemrendek Kancellári Hivatalához, személy szerint Gheorghe Anghelescu kancellárhoz, amelyben ismételten kérte a védelem alkotmányos jogának biztosítását meghatalmazott ügyvédje által. Tőkés egyúttal közölte, a holnapi ülésen sem fog megjelenni. „Mindent egybevetve, törvényes jogi védelmem alapvető alkotmányos jogának biztosításához továbbra is ragaszkodom. Figyelembe véve, hogy egy állami kitüntetés visszavonásáról egy pártbizottság csak egy pártállamban dönthet, jelenlétemmel nem vagyok hajlandó asszisztálni ahhoz a „koncepciós perhez”, melyet a plágiummal gyanúsított Victor Ponta miniszterelnök politikai rendelésére egy szocialista-liberális pártbíróság bonyolít le” – szögezi le a becsületbírósági testülethez eljuttatott levelében az érdemrend lovagja. Gabriela Vrânceanu-Firea, a bizottság tagja szerint Tőkés László távolmaradása nem jelenthez gondot számukra, hisz a távollétében is meghozhatják a döntést.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)|

Alternatív utcanevek: Besztercén normalitás, Kolozsváron álom
Nyugat-európai példára alternatív utcanévtáblák jelentek meg Erdély több településének történelmi belvárosában. Ezek az utca hivatalos nevét jelző táblák alatt vagy fölött találhatók, és annak hajdani nevéről tanúskodnak.
A több nemzet által lakott nyugat-európai városokban bevett szokás, hogy ugyanazon utcának két megnevezése van: az állam nyelvén íródott hivatalos és a kisebbségek által használt hagyományos. Szászsebesen a mai Lucian Blaga utca a németek számára – immár a névjelzőtáblán is – Innere Siculorumgasse, míg Besztercén a Nicolae Titulescu utcát hívják a táblán is Ungargassenak, azaz Magyar utcának. Tordán a régi magyar utcanevek is megjelentek a belvárosban.
Példát mutató szász városok
A Fehér megyei Szászsebes volt az első erdélyi település, ahol a belvárosi utcák falára felkerültek a történelmi nevek. Az Innere Siculorumgasse sárga alapon fekete színű felirat a hivatalos B-dul Lucian Blaga alá került, és egyáltalán nem zavarja a Sebes melletti Lámkeréken született költőről elnevezett kulturális alapítvány elnökét. Pedig az egykori szász, jelenlegi román többségű városból már a 12. század közepén Sepsiszékre költöztek a sebesi székelyek. Mi több, Liviu Mugurel Sârbu alapítványi elnök maga kezdeményezte az alternatív táblák kihelyezését – első polgármesteri mandátuma alatt. „Idestova tizenhárom éve ott állnak a táblák, és senkit nem zavartak. Annak idején én döntöttem a kifüggesztésükről, elvégre, ha multikulturális településnek tartjuk Szászsebest, akkor nem illik szőnyeg alá söpörni a történelmet” – hangsúlyozta lapunknak a volt elöljáró. Sârbu szerint, ha Erdély lakossága valamire is büszke lehet, az a nemzeti, vallási és kulturális sokszínűsége. A Német Demokrata Fórum helyi elnöke, Alfred Dahinten evangélikus lelkész is dicsérő szavakkal illeti a politikából kiszállt ex-polgármestert, annak európai gondolkodásmódját.
Ahogy a sebesieket nem zavarja, úgy a beszterceiek sem tiltakoztak a Nicolae Titulescu román politikus és diplomata nevét viselő utcanévtábla alatt nemrég megjelent Ungargasse felirat ellen. Ahogy az a turisztikai ismertető tábla sem zavarta őket, amely a Magyar utca – Strada Ungurească múltját mutatja be. Besztercén azt sem rejtik véka alá, hogy a valamikori Marktplatz nevű piactér, a mai Piaţa Centrală 1940-ben a Horthy Miklós nevét kapta, hatalomváltást követően Sztálinról nevezték el, és 1962-ben vette fel jelenlegi nevét.
Ökuménia után többnyelvűség Tordán
Tordán – ahol egy évtizeddel korábban a helyi magyarságnak ádáz harcot kellett vívnia az önálló iskola létrehozásáért – a jelenlegi városvezetés nem riadt vissza a magyarul is kiírt történelmi utcanevek használatától. Az RMDSZ kérésére Tudor Ştefănie polgármester több mint egy éve kihelyeztette a hivatalos feliratok fölé a háromnyelvű – román, magyar és angol – alternatív táblákat. Így a helyi románság is megtudhatja, hogy a jelenlegi 1918. december 1. teret, valamikor Szénapiacnak hívták, a Mircea cel Bătrân utca egykoron Kastély utca volt, az Anderi Şaguna nevét viselő utcát pedig a magyar világban még Testhordó sikátorként emlegették.
„Amikor Torda megnyert egy uniós pályázatot a történelmi városközpont helyreállítására, kihasználtuk a lehetőséget és felkértük a polgármestert: ha már a régi utcaneveket nem adhatja vissza, legalább tájékoztató jelleggel írja ki azokat a jelenlegi alá. Fogékonynak bizonyult, és a városnapokra meg is jelentek az új táblák” – idézte fel az alternatív táblák születésének történetét Ádámosy Margit Klára, az RMDSZ helyi elnöke és önkormányzati képviselője. Ugyanakkor kerültek ki a szintén háromnyelvű tájékoztatók a műemlék épületekre is. Mindezt Ştefănie a lehető legtermészetesebbnek tartja. „Nem látok ebben semmi rosszat, sőt jogosnak tartom a magyar közösség igényét” – fejtette ki a Krónikának a polgármester, mintegy követve a város szellemiségét, hiszen 1568-ban, Európában először a tordai templomban hirdették ki a vallásszabadságot. A döntés meghozatalakor Tudor Ştefănie azt is szem előtt tartotta, hogy a városba látogató külföldi vendégek többsége Magyarországról érkezik.
A Szatmár megyei Halmiban fél évtizede ugyanazon tábláról olvasható le a mai hivatalos román megnevezés és az egykori magyar hagyományos név. Míg a határ menti községben a románok számára az egyik utcát Nicolae Titulescunak hívják, a magyarok ma is Nevetlenként emlegetik. A múlt rendszerben átkeresztelt Fő utca a tábla alsó részében továbbra is régi nevét viseli, míg fölötte a Strada Eliberării megnevezés olvasható.
Kolozsvári remény, vásárhelyi ábránd
Bár előszeretettel hívják magukat a multikulturalizmus fellegvárának, Erdély két legnagyobb magyar közösségű városában, Marosvásárhelyen és Kolozsváron még csak álom az alternatív táblák kifüggesztése. Mindkét településen mindössze a magyar közösség álma. Míg a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere reális esélyt lát az elképzelés valóra válására, Dorin Florea helyettese nagyon jól tudja, hogy mindaddig, amíg az utcanévtáblák szintjén a vásárhelyi elöljáró a valós kétnyelvűség kerékkötője, illúzió a történelmi nevek kiírása. „Elképzeléseink vannak, de a polgármesternél még azt sem sikerült elérni, hogy a jelenlegi nevek esetében alkalmazza a valós kétnyelvűséget” – fejtette ki lapunknak Florea helyettese, Peti András. Mint ismeretes, a vásárhelyi polgármester számára a kétnyelvűség mindössze az utca vagy tér szónak a román megnevezéshez való biggyesztésében merül ki. Így Marosvásárhely főterét – az úgymond kétnyelvű tábla szerint – Piaţa Trandafirilor térnek hívják. Ennél idegenebbül már csak a Paul Chinezu, Ecaterina Varga vagy Gheorghe Doja utca neve hangzik a magyarok számára. Tavaly az Erdélyi Magyar Néppártnak volt egy-két próbálkozása az alternatív táblák felszerelésére, azonban azokat vagy tizenöt perc alatt leszerelte (a Kossuth utca sarkáról) a polgármesteri hivatalnak alárendelt helyi rendőrség, vagy fenyegető módszerekkel a szervezet vezetőit kényszerítette az eltávolításra (a Klastrom utcai EMNP-székházról). „Azzal érveltek, hogy a Kossuth nevet nem szabad használni, így meg is büntettek. Felkértük a magyar-román történész bizottságot, hogy egyszersmind tisztázza a magyar nemzeti hős szerepét. Nem lehet, hogy Amerikában utcák, terek, sőt települések viselik a nevét, nálunk meg egyesek háborús bűnösnek kiáltják ki” – mondta Jakab István, a néppárt vásárhelyi vezetője.
Kolozsvár jelenlegi elöljárója, Emil Boc több gesztust is tett a magyarság irányába, hogy feledtesse a magyarellenes Funar-korszakot, azonban a kétnyelvű feliratozással még adós maradt. Horváth Anna alpolgármester viszont úgy véli, felettese nem zárkózik el a magyar nyelvű utcanévtáblák kihelyezésétől, az RMDSZ azonban még nem vetette fel az ötletet demokrata-liberális partnerének. „Előbb fel kell vennünk a kapcsolatot a tordai kollegákkal, össze kell állítanunk egy dokumentációt, csak azután tálaljuk kérésünket koalíciós partnereinknek” – vázolta a lépéseket az alpolgármester. Horváth szerint, ha a következő időszakban a település magyar neve kikerül Kolozsvár bejárataihoz, majd a belvárosi műemlék épületekre helyezendő ismertetőtáblákon magyarul is olvasható lesz az ingatlan leírása, akkor egy következő lépésben az alternatív utcanévtáblák kifüggesztését is kérhetik.
Kegyetlen öngól Váradon
Míg a közép-erdélyi nagyvárosokban körvonalazódik az elképzelés a hagyományos utcanevek használatáról, Nagyváradon az RMDSZ és ellenzéke azon háborúzik, hogy milyen elnevezéseket használjon. Míg az Erdélyi Magyar Ifjak és a néppárt is az alternatív táblák kihelyezését szorgalmazta, a szövetség politikusai a jelenlegi utcanevek lefordításában látják a jövőt. Az elmúlt években lapunk többször is cikkezett arról a hiteles fordító által készített lajstromról, melyet az RMDSZ rendelt meg. A szakember olyan muris neveket javasolt, mint például Piros-tó utca a Lacul Roşunak, azaz Gyilkostónak, Szenátus a Sanatoriuluinak, Szalázs a Sălajului vagy Galaction Gála a Gala Galaction román íróról elnevezett utcának. A nyilvánosságra hozott helytelen, nevetséges fordításokkal az RMDSZ nem csak magát, de az ügyet is nevetségessé tette. „Mi még mindig a történelmi utcanevek kiírását szorgalmazzuk, csak több ilyen esetben is tisztázni kellene, hogy mit tekintünk annak. Például a Ritók Zsigmondot vagy a Koronát? Az Állomás utcát vagy a Főutat, netán Horthy Miklós utcát?” – fejtegette lapunknak Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei elnöke. Szerinte mielőbb létre kellene hozni egy helytörténészekből álló bizottságot a vitás kérdések tisztázására. Csakhogy a néppárti politikus szerint mindaddig nem hívható életre a testület, amíg az RMDSZ tiltja az általa befolyásolható szakembereknek, hogy részt vállaljanak az EMNP kezdeményezésében. „Nem lenne szabad ebből hiúsági kérdést csinálni; közösen kellene a polgármester asztalára tennünk egy hiteles listát” – vélekedett Csomortányi. Váradon az utóbbi időben több ház falára is kikerült az ellenzékiek által javasolt alternatív név, de azokat Ilie Bolojan polgármester utasítására az önkormányzat munkásai eltávolították.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Centenáriumi könyvtári kiállítás
Főhajtás elődeink előtt
Száz évvel ezelőtt, 1913. október 25-én avatták fel hivatalosan a Kultúrpalotát, amely egy időben múzeumnak, filharmóniának és közkönyvtárnak is helyet biztosított.
Az A. D. Xenopol nevet viselő megyei könyvtár is ezt a dátumot tartja megalakulása időpontjának, és ezt méltóképpen meg is akarják ünnepelni, noha 1970-ben elköltöztették onnan, és a jelenlegi azóta már a második székhelye. A városi közkönyvtárként mintegy 1500 kötettel induló intézmény ma megyeiként már több mint 500 ezer kötettel rendelkezik, köztük nem egy ritkasággal. Ezek közül is sokat bemutatnak, egyéb dokumentumok mellett azon a jubileumi tárlaton, amely hétfőn délután nyílt meg a megyei könyvtár Klió Termében.
Florin Didilescu, a könyvtár igazgatója az intézmény jelenlegi munkatársai hitvallásaként jellemezte a kiállítást, amely egyrészt ünnep, másrészt szívből jövő, őszinte főhajtás mindazok előtt, akik az évek, évtizedek során adományaikkal gazdagították az aradi közkönyvtár állományát.
Bognár Levente alpolgármester úgy vélte, a Kultúrpalota – mint Arad emblematikus épülete – ünnepének fontos mozzanata ez a kiállítás, amely ugyanakkor azt is igazolja, hogy van alapja annak az álomnak, amely célul tűzte ki az Európa Kulturális Fővárosa cím elérését.
A kiállítás 23 tárlóban mintegy 180 régi kötetet mutat be, köztük egy 1499-ben megjelent inkunábulumot (ősnyomtatványt) is, mindezekhez járulnak dokumentumok másolatai, a tárlók fölött az adományozók portréi, nem utolsósorban a könyvtár mai tevékenységét illusztráló kiadványok is.
A könyvtár százéves történetét Ligia Margea könyvtáros, a tárlat megálmodója és kivitelezője ismertette tömören, nem feledkezve meg a Kölcsey Egyesület meghatározó szerepéről, amelynek könyvtára az induló állományt képezte, aztán az Orczy, a Vásárhelyi-Atzél, Francisc Vörös de Farad, majd a Fábián Gábor, a Mocioni, később az A. D. Xenopol, Coriolan Petranu, Iosif Moldovan, Czárán Gyula, Ioan Tomuţia, Gheorghe Ciuhandu családoktól származó értékes könyvekről.
A most bemutatott legrégebbi könyv a Francisc Vörös de Farad (így szerepel az ex librisében) könyvtárából származik a már említett 1499-es kiadású, latin nyelvű ősnyomtatvány a trójai háborúról szól. Eredeti tulajdonosáról, sajnos, a szervezők nem tudnak semmi közelebbit. Érdekes az a dokumentum is, amelynek eredetije a megyei múzeum tulajdonában van, és amely egy 1913. március 14-i Jegyzőkönyvben rögzíti, hogy a Kölcsey Egyesület Arad szabad királyi város tulajdonába „átmenti” könyvtárának állományát.
Egy beszámolóban, természetesen, nem lehet mindent összefoglalni, sok minden megtudható a tárlatnyitó alkalmával megjelentetett színvonalas katalógusból is. De a legbiztosabb megtekinteni ezt a tartalmas kiállítást, amely november 8-ig látogatható hétköznapokon 9–17 óra között.
Kiss Károly
Nyugati Jelen (Arad)

Díszdoktorrá avatták Angi István zeneesztétát
Ünnepélyes keretek között, de ugyanakkor családias hangulatban avatták a Gheorghe Dima Zeneakadémia díszdoktorává Angi István nyugalmazott professzort, esztétát tegnap délben, az intézmény zsúfolásig megtelt stúdiótermében. Vasile Jucan rektor beszédében kifejtette: Angi István a zeneakadémia intellektuális tőkéje, szellemi vagyona, hiszen növeli az intézmény minőségét, szavahihetőségét. Laudációjában Pavel Puşcaş zeneakadémiai professzor, esztéta kiemelte: a napokban 80. életévét betöltött Angi professzor fiatalos energiával, teljes szellemi frissességben áll előttünk. Angi István 1933. október 16-án született a székelyföldi Ozsdolán, és éppen hatvan évvel ezelőtt, azaz 1953-ban iratkozott be a kolozsvári zeneakadémiára, ahol tanulmányainak befejezése után, 1958-ban kezdett el tanítani.
– Különleges alkalom a mostani, hiszen olyan kolozsvári személyiséget köszönthetünk, aki nem kevés időt, hatvan évet töltött el az intézmény falai között – hangsúlyozta Pavel Puşcaş a díszdoktorrá avatáson, majd Angi István zeneesztéta munkásságát ismertette. Rámutatott: édesapja a pedagógusi pályát választotta, lánytestvére és felesége is a konzervatóriumot végezte el, tehát szerettei életpályája a zenéhez és az oktatáshoz kötődött. Megtudtuk: Angi István három évig volt a kolozsvári agrártudományi egyetem hallgatója, majd 1953-ban átiratkozott a konzervatórium zenepedagógia szakára, amelyet 1958-ban végzett el. Több mint fél évszázados tanári pályája során nem csak a kolozsvári zeneakadémián, hanem a Babeş–Bolyai Tudományegyetem filozófia és bölcsészeti karán, a képzőművészeti egyetemen, valamint a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen is tanított.
Ez idő alatt rengeteg könyvet, tanulmányt, cikket írt. – Angi István legjellemzőbb tulajdonsága a türelem, a megértés és a reménykedés. Ugyanakkor minden tudomány és művészeti ág érdekli; az elmúlt húsz évben pedig mindent megtanult a számítógépen, amire szüksége volt. Erős istenhitének tulajdonítható a szakrális zene iránti fogékonysága. Két kötetbe foglalt esztétikai tanulmányai a legkiterjedtebb és tartalmasabb romániai tanulmányok, amelyek az elmúlt nyolcvan évben íródtak. Angi István országos hírű esztétikai iskolát hozott létre Kolozsváron, ami pedig emberi tulajdonságait illeti, rendkívüli szerénysége elvitathatatlan – összegezte Pavel Puşcaş. Hozzáfűzte: egykori diákjai Angi papának vagy Angelicusnak, azaz angyalnak hívták a professzort.
– Tanári kvalitásai emberi jellemzőiből eredeztethetők. Egész életét az oktatásnak és a kolozsvári zeneakadémiának szentelte, ezért tartozunk neki tisztelettel és csodálattal – zárta beszédét a zeneesztéta.
Gabriel Banciu professzor, a zeneakadémia szenátusának elnöke felolvasta az intézmény szenátusának szeptember 26-án kelt döntését, amely a díszdoktori cím odaítéléséről döntött, majd Puşcaş a latin nyelvű oklevél tartalmát ismertette.
Angi István megjegyezte: zenetudományi és esztétikai kutatásai kiterjedtek Bartók és Enescu műveire, Kodály Zoltán kórusművészetére, a két Bolyai zeneelméleti koncepciójára is. Mint mondta, az esztétikai kategóriák közül az igazság, a jó és a szépség lineáris rendszert alkot, ezek közül pedig a szépség a legfontosabb, hiszen egyensúlyt teremt. – Az esztétikai kategóriákat a zene által őrizhetjük meg – állapította meg Angi professzor. Az esztétikai kategóriákról szóló kiselőadását Enescu Vox Maris című szimfonikus költeményének részleteivel, Cl. J. Vernet és Tiziano festményeivel, valamint Lucian Blaga-verssorokkal illusztrálta. Angi István köszönetet mondott családjának, azaz lányának és feleségének, kollégáinak, volt diákjainak az ünnepségért. Zárszóként azt kívánta: ahogy ő érezte, hogy Isten mindig vele volt, ugyanúgy ez a jelen lévőknek is adassék meg.
(Nagy-Hintós Diana)
Szabadság (Kolozsvár)

Így szüntették meg a Magyar Autonóm Tartományt
Negyvenöt évvel ezelőtt, 1968 februárjában tüntették el az akkor már csak névleg autonóm magyar terület utolsó maradványait Romániában. Az igazi csapásokat korábban, az 1956-os magyar forradalom után mérték a magyar nemzetépítés lehetőségét is magában rejtő Magyar Autonóm Tartományra. „Befejeződött a román parlament ülése" – ez a semmitmondó cím jelent meg 1968. február 17-én a Népszabadságban. A rövid cikkből nem derül ki, mi történt: „A román nagy nemzetgyűlés (...) megvitatta, és törvényerőre emelte a közigazgatási-területi átszervezést." A hír szerint megyerendszert hoztak létre 1968. február 16-ai hatállyal. A magyar pártlapból tehát nem lehetett megtudni, hogy a nagy nemzetgyűlés valójában véget vetett az „autonóm" magyar közigazgatási területek 16 éves hagyományának Romániában. Megszüntették ugyanis a Maros-Magyar Autonóm Tartományt. Ennek felbomlasztásából jött létre a mai Maros és Hargita megye, illetve ekkor, 1968-ban választották le Brassó tartományból Kovászna megyét Székelyföld déli harmadán.
Észak-Erdély többször is gazdát cserélt
A részben vagy többségében magyarlakta észak-erdélyi területek – és a Székelyföld is – a második világháború vége óta gondot okoztak a Szovjetuniónak. Miután 1944-ben a Vörös Hadsereg – szövetségben az épphogy átállt királyi Romániával – elfoglalta az 1940-44 között Magyarországhoz tartozó Észak-Erdélyt, rövid ideig román közigazgatás alatt állt a terület. Ám itt olyan vérengzéseket hajtott végre az önkéntes román rohamcsapatokból álló Maniu-gárda, hogy Vinogradov orosz vezérezredes szovjet katonai közigazgatást vezetett be 1944. november 14-én – írja R. Süle Andrea történész a Románia 1944-1990 című kötet társszerzőjeként.
Visinszkij szovjet külügyminiszter-helyettes 1945-ben megfenyegette a román királyt: az ország függetlenségét veszélyezteti, ha nem nevezi ki Petru Grozát kormányfőnek. Cserében Moszkva Észak-Erdély román közigazgatás alá helyezését is megpendítette. Ez meg is történt Groza kinevezése után, de Sztálin a nemzetiségi jogok biztosítását előírta.
Sztálin hozatta létre az autonóm területet
Groza valóban enyhébb politikát folytatott, ám a földosztásoknál a magyarokat súlyos sérelmek érték. A nemzetiségi érdekképviseletre elvben hivatott Magyar Népi Szövetség (MNSZ) működése a kommunista diktatúra erősödésével, 1947-től formálissá vált Romániában, írja R. Süle. Az 1948-as román alkotmány a kisebbségi kollektív jogokat tovább korlátozta. 1949-ben letartóztatták Márton Áron püspököt, mert az egyházi iskolák anyanyelvi oktatását védte, majd az MNSZ több vezetője és más prominens magyarok kerültek börtönbe. Sokan a Duna-delta haláltáboraiba jutottak, az MNSZ 1953-ban megszűnt.
Így a hagyományos értelemben vett magyar érdekképviselet lehetetlenné vált, de Sztálin 1952-ben Romániában is bevezette a szovjet nemzetiségi modellt, és autonóm tartományt kreált. Stefano Bottoni történész néhány éve könyvet írt Sztálin a székelyeknél címmel. Szerinte 1952-ben mind a magyar, mind a román kommunistákat meglepte a szovjet ötlet a székelyföldi magyar autonómiáról. A magyarok körében azért nem volt népszerű ez, mert politikájukat összerdélyi szinten akarták képviselni, a románok pedig Románia egységét féltették.
Nem igazi autonómia, inkább üvegház
Természetesen 1952-ben egyik fél sem mert ellenkezni Sztálinnal. Így Bottoni szerint ha nem is jött létre klasszikus értelemben vett autonómia a Magyar Autonóm Tartomány (MAT) székelyföldi területein, nagyjából a mai Maros megye magyarlakta területeit, továbbá a mai Kovászna és Hargita megyéket egyesítették ebben az „autonóm" közigazgatási egységben.
Az „autonóm" szó nem igazi önrendelkezést jelentett, hanem a kommunizmus „közelebb hozását" az adott nemzetiséghez. Így a beszolgáltatások, a represszió a sztálinista MAT-ban is megvalósult, de az „elnyomottak nyelvén", magyar kommunisták vezényletével. Bárdi Nándor kisebbségkutató szerint itt magyar nyelvi keretek között folyt a társadalom átalakítása, de a MAT-on kívüli Erdélyben a magyar nyelvhasználat leszűkült, elkezdődött a kulturális intézményrendszer leépülése, elrománosítása. Bottoni „üvegháznak" minősíti a Magyar Autonóm Tartományt: az oktatási és kulturális intézmények, színházak, művelődési házak és néptánccsoportok kiemelkedő szerepet játszottak ugyanis az archaizált vagy folklorizált székely identitástudat megőrzésében. A MAT-ban nem a kommunista párt hivatalos ideológiája játszotta a legfontosabb szerepet, hanem az egalitárius, egyenlőségelvű társadalomkép és a magyar népi kultúra.
Fordulópont: 1956
Ebben a magyar nemzetépítés lehetőségét is magában rejtő folyamatban hozott döntő fordulatot az 1956-os magyar forradalom, amely az erdélyi fiatalokat is mozgósította. 1957. március 15. előestéjén magyar diákcsoportok rendszerellenes demonstrációkat szerveztek. Sepsiszentgyörgyön tíz diák gyászszalagos koszorút rakott a '48-as emlékműre. Szintén 1957. március 15-én a Petőfi-emlékműnél az EMISZ – az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségét 1956-ban Brassóban alapította néhány magyar középiskolás és munkás – demonstrált, a szervezet tevékenysége a Székelyföldre is kiterjedt. Mindez kapóra jött a román hatóságoknak arra, hogy fellépjenek a magyar autonómia ellen. Bottoni rámutat arra, hogy e folyamatok összekapcsolódtak a csehszlovákiai hasonló intézkedésekkel és más kelet-európai homogenizáló törekvésekkel. Az események gyökere azonban keletebbre keresendő: Hruscsov ekkor látott neki újra a Szovjetunió oroszosításának.
Így aztán 1956 után kezdődik meg a MAT felszámolása (formailag előbb csak 1960-as átalakítása), illetve a MAT-on kívüli, kolozsvári magyar Bolyai Egyetem egy román intézménnyel való 1959-es egyesítése, a nemzetiségi nyelven való oktatás további visszaszorítása. Bottoni szerint 56 után a romániai magyar nemzetiségű kommunisták felügyelete alatt indult meg Székelyföld társadalmi betagolódása az egységes román kommunista államba. A román hatóságok ekkor átértelmezték a magyar kérdést: Erdély ismét politikai, sőt állambiztonsági üggyé vált (bár nemcsak magyarok ellen léptek fel ekkoriban).
Román kézben a MAT kulcspozíciói
A MAT kulcspozíciói fokozatosan románok kezébe kerültek 1956 után. A háttérben a „nemzeti homogenizációs program" állt. Bárdi Nándor szerint ekkor a szeparatizmus elleni küzdelem jegyében sor került a román és a magyar intézmények összevonására.
1957 januárjában Budapesten Varsói Szerződés-csúcstalálkozót rendeztek, amely fordulatot hozott: Magyarországon a Kádár-kormány elhatározta a megtorlást, Romániában pedig Alexandru Draghici állambiztonsági miniszter parancsot adott hírszerző akciókra. Az 1957. februári romániai parlamenti választásokat számos incidens kísérte Székelyföldön.
Ezután az 1957. február 23-ai zárt ülésen a román belügyminisztérium képviselői (az ekkor már a pártban második emberek számító Nicolae Ceausescu emberei) és a tartományi párttitkárok csaptak össze. Draghici 1957 decemberében nevezte először veszélyforrásnak a kisebbségeket. Szerinte 240 nyomozás folyt csak a MAT területén. (Draghici 1993-ban Magyarországon hunyt el, hiába kérte Románia éveken át az Antall-kormánytól az exminiszter kiadatását.)
Romániában az 1956-os magyar forradalom után legalább 45 román és magyar nemzetiségű embert végeztek ki, az elítéltek száma pedig 1957-59 között tízezerre tehető (többségében románokról van szó), de a börtönbe kerültek összlétszáma akár majdnem 18 ezer lehetett. A legtöbb letartóztatás nem Erdélyben történt, hanem Galati és Craiova megyékben. Bár a teljes népességhez viszonyítva a magyarokat sűrűbben sújtották a letartóztatások, igazán kirívó a halálos ítéletek kiszabása volt. Bottoni szerint 1958-ban 34 romániai halálraítélt közül tizenhárman (38 százalék) voltak magyarok.
A MAT megtörése
A MAT végleges meggyengítése, feldarabolása és román lakossággal való felduzzasztása 1960 végén történt. Ekkor került Kézdi és Sepsi járás Brassó tartományhoz. A MAT helyett létrehozták az MMAT-ot, vagyis a Maros-Magyar Autonóm Tartományt, amelyhez viszont román lakta Kolozs megyei területeket csaptak, módosítva az etnikai arányokat.
Végül a folyamatot a már említett 1968-as átszervezés tetőzte be. Ekkor a korábbi 17 tartomány helyett 40 megye jött létre – ezt már az említett Románia 1944-1990 című kötetben írja Hunya Gábor. A megyerendszer megszüntetésével feldarabolták a Maros-Magyar Autonóm Tartományt is, amelyet Maros és Hargita megyékre bontottak szét.
Valójában ez már csak formai változás volt, és az ekkor létrehozott Kovásznának – Sepsi és Kézdi járásoknak – a román többségű Brassóból történő 1968-as kiválása pozitívnak is lehetne tekinthető. Ez a térség ugyanis a MAT részét képezte 1952 és 1960 között. Így az átszervezést a magyar tartományi vezetők a hatvanas évek végének viszonylag liberális belpolitikai helyzetében nem tekintették a nemzetiségi jogok csökkentésének – írta Hunya Gábor.
Nem váltak be a magyar remények
Az 1965-től, Gheorghe Gheorghiu-Dej pártvezér halálától a hatalmát fokozatosan kiépítő új pártfőtitkár, a később a nacionalizmusra építő Nicolae Ceausescu kezdeti éveiben valóban eltért a korábbi kommunista vezetőktől. 1968-ban Románia például nem vett részt a Prágai Tavasz katonai eltiprásában, Csehszlovákia katonai megszállásában, és Románián belül is némileg teret engedett a kisebbségi törekvéseknek ebben a periódusban.
Hunya az 1968-as közigazgatási reform kapcsán hangsúlyozza: „...a hatalom ugyanis ekkor még nem használta ki a megosztás és a különstátusz felszámolásából adódó lehetőségeket, a maradék kollektív nemzetiségi jogok elvesztése sokak számára nem látszott nagy áldozatnak, amikor az általános oktatási, publikálási, művelődési lehetőségek rövid időre javultak" Romániában.
Ám utólag nem váltak be a magyar remények. Marosvásárhely elrománosításához például nagyban hozzájárult az 1964-re elkészült Azomures vegyi művek, amelynek építését és ellátását román munkaerővel még a MAT elleni kampány idején határozta el Bukarest. A magyar autonómia megszűntével a város etnikai arányai lassan eltolódtak. 1966-ban még 60-61 ezer magyar jutott 24-25 ezer románra a népszámlálások tanúsága szerint, 2002-ben viszont már a románok kerültek többségbe. A 2011-es népszavazás azt mutatja – bár ezeket az adatokat nagyfokú óvatossággal kell kezelni a kisebbségkutatók szerint -, hogy 66 ezer románra már csak 57 ezer magyar jut Marosvásárhelyen. Szegő Iván Miklós
origo.hu
Székelyhon.ro

Csendőri túlkapás a kolozsvári tüntetésen?
Túlkapással vádolják a csendőröket a verespataki ciántechnológiás bányakitermelés elleni, kolozsvári tüntetés résztvevői. A csendőrök vasárnap a hatósági engedély nélküli tüntetésen részt vevő, a prefektúra elé vonuló tömegből több személyt igazoltattak, aminek során dulakodás alakult ki, és bár a csendőrparancsnok szerint semmilyen erőszakos megnyilvánulásról nem volt szó, a tüntetők egyike orvosi igazolással bizonyítja a hatósági „számonkérés” során szerzett sérüléseit, és büntetőfeljelentést kíván tenni az ügyben.
Az esetet követően a tüntetők egy harmincfős csoportja tegnap reggel Gheorghe Vuşcan prefektushoz fordult, majd panasztételt iktatott a prefektúrán a karhatalmi erők erőszakos fellépése ügyében, amely szerintük egyáltalán nem volt indokolt.
A tiltakozók elmondása szerint, amikor vasárnap este a prefektúra épülete elé értek, a csendőrök kiszúrtak néhány tüntetőt a tömegből, és amint többen azok védelmére keltek, nagy lökdösődés kezdődött. – Annak a nevét követeljük, aki a csendőrcsapatot vezette vasárnap este, és magyarázatot várunk az erőszakos beavatkozásra, a tüntetők tömegből való kiemelésére. Indoklást kérünk a brutális fellépésre azok ellen, akik erőszakmentesen próbálták érvényre juttatni véleményüket – áll a prefektúrán iktatott panaszlevélben.
Florinel Budişan, a mobil csendőrosztag ezredese a vádakra reagálva elmondta: nem volt szó erőszakos fellépésről, csak néhány tiltakozót akartak igazoltatni, akik ellenálltak ennek. – Tizenhat esetben bírságoltunk szabálysértésért (csend- és rendháborításért), de még nem döntöttünk a következő intézkedésekről – tette hozzá.
Az egyik tüntető, Radu Costea ezzel szemben azt állítja, hogy valósággal rátámadtak a csendőrök vasárnap este. – Négy-öt csendőr jött egyszerre felém. Csak annyit hallottam, hogy „gyere ide”, és máris lökdösni kezdtek, majd a földre zuhantam. Arra nem emlékszem, hogy megütöttek volna, de így is vannak sérüléseim – mesélte Costea, aki be is mutatta a sérüléseit igazoló orvosi okmányt. A tüntető kiváncsi rá, miért bántalmazták, miközben ő egyebet nem tett, csak telefonon beszélt abban a pillanatban.
Gheorghe Vuşcan prefektus a tegnapi, tüntetőkkel való találkozón megjegyezte: tiszteletben tartja a sztrájkolók békés megnyilvánuláshoz való jogát, de arra kérte őket, hogy ők is tartsák tiszteletben a városlakók jogait. – A tüntetésnek törvényes keretek között kell lefolynia – hangsúlyozta a prefektus.
Vasárnap este – immár sorozatban a tizedik vasárnapon – több százan gyűltek össze a Főtéren, majd indultak el a város utcáin, hogy a verespataki bányaprojekt ellen tiltakozzanak. A résztvevők a Hunyad megyei csertési ökológiai katasztrófa 89 áldozata emlékére gyújtottak gyertyát. A tüntetésen részt vett Oana Boc – Emil Boc polgármester felesége – és Eckstein Kovács Péter volt miniszteri tanácsos is. – Nem szabadna hagyni, hogy a politikusok addig húzzák az időt, míg a lakosság megunja a tiltakozást – mondta Eckstein. – A tüntetéseket folytatni kell, mert a kormány csak tapogatózik, a liberálisok ellenzik a ciános bányakitermelést, néhány PSD-tag támogatja, a közvélemény pedig leginkább ellene van, ezért az utcára vonulás nagyon fontos. Be kell bizonyítani, hogy nem az lesz, amit a politikusok akarnak, vagyis, hogy az időhúzás miatt mindenki megunja a témát. Ez a nyilvánvaló taktikája a Gold Corporation támogatóinak – mondta el a tüntetésen Eckstein.
Szabadság (Kolozsvár)

Nagyváradi Irodalmi Napok első ízben
Idén első alkalommal kerül sor a Nagyváradi Irodalmi Napok elnevezésű rendezvénysorozatra, tudtuk meg Barabás Zoltántól, a Partiumi Írótábor Egyesület vezetőjétől, az esemény főszervezőjétől egy tegnapi sajtótájékoztatón. Nagyváradon az elmúlt évek során több olyan kezdeményezés született, amellyel több-kevesebb sikerrel Ady Endre zseniális költészetének kívántak emléket állítani, azonban Barabás Zoltán úgy véli, a legtöbb ilyen irodalmi jellegű próbálkozásból valahogy hiányzott az interaktív jelleg, Ady kultuszának életben tartása, sőt megélése, ezért volna aktuális egy olyan rendezvényt szárba szökkenteni Váradon, amely a költőóriás halhatatlan szellemének védnöksége alatt hirdeti majd, hogy Nagyváradon ma is vannak irodalomkedvelő magyar polgárok. Az I. Nagyváradi Irodalmi Napok eseményeire november 21-én és 22-én kerül sor. Huszonegyedikén egy emlékezésre, kegyeletre és tiszteletre alapozó zarándoklat lesz a váradi Rulikowski temetőben, melyre a szervezők elvárnak mindenkit, aki tiszteletét akarja tenni azoknak a néhai váradi tollforgatóknak a sírjánál, akik az elmúlt évek, évtizedek alatt irodalmi, újságírói munkásságukkal gazdagították közösségünket. A tervek szerint a zarándoklat során felkeresik Emőd Tamás, Horváth Imre, Indig Ottó, Bölöni Sándor, Fábián Imre, Mérai Csilla, Hunyadi Mátyás, F. Diósszilágyi Ibolya, Ötvös Béla, Bokor András, Gheorghe Moldovan sírjait, amelyekre virágot, mécsest helyeznek. Ez a program másfél óránál nem tart tovább, így kérik azokat a váradi olvasókat, akik ismerték és szerették elhunyt tollforgatóinkat, ha idejük megengedi vegyenek részt a zarándoklaton, hiszen ahogy a mondás tartja, egy íróember csak akkor lesz igazán halott, ha az olvasók elfelejtik. Huszonegyedikén délután is lesznek rendezvények. A Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban (LEK) emlékünnepély lesz Ady Endre születésének 136. évfordulója alkalmából 18 órai kezdettel. Két kötetbemutatóra is sor kerül, Papp Fűr János nehogy egyedül, illetve Hodossy Gyula Ma elkezdődik bennünk a szeretet című versesköteteivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. 19 órától Új vizeken járok címmel megzenésített Ady-verseket ad elő Tasnádi Ferenc és Tasnádi Melinda, zongorán kísér Thurzó Zoltán.
November huszonkettedikén délelőtt 11 órakor a református püspöki palota belső udvarán megkoszorúzzák Ady Endre, illetve a Holnaposok emléktábláit. Ezután az irodalombarátok egy meglepetésprogramra is számíthatnak, de hogy mi ez, azt Barabás Zoltán az újságírók faggatására sem volt hajlandó elárulni.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Megfélemlített városrész
A derítőállomás közelében élő cigányok ellen kilenc pontba foglalt panaszt tartalmazó felhívást intéztek hétfőn a csíkszeredai Fürdő, Halász és Tavasz utcák lakói a polgármesteri hivatalhoz, amelyből egy-egy példányt eljuttattak a prefektúra mellett a csendőrségre, a rendőrségre, valamint Korodi Attila képviselőhöz és Tánczos Barna szenátorhoz is. A lakók célja, hogy véget vessenek az általuk tarthatatlannak ítélt állapotoknak. Halvány remény lehet a cigánysorra tervezett néhány kamera.
Nem tudni pontosan hányan vannak, honnan jöttek, hová tartanak
„Sokan arra kényszerülnek, hogy eladják házaikat, telkeiket, és elköltözzenek, mert rettegnek attól, hogy kárt tesznek bennük a jogtalanul felhúzott építményekben élő cigányok” – számolt be hétfőn egyik olvasónk, miközben átnyújtotta a 237 szignóval ellátott panaszlevelet.
Kilenc kifogásolt pont a változásért
Az említett utcák lakóinak felhívásában mindenekelőtt az szerepel, hogy a korábban békés környék „a polgármesteri hivatal meggondolatlan döntése nyomán terror uralta övezetté változott”, mivel a 2005-ben a derítőállomás környékére költöztetett cigányok száma az évek során megsokszorozódott, így „mindennapossá váltak a fenyegetések, verekedések, csendháborítások és lopások”.
A kilenc pontba szedett panaszlistán szerepel, hogy a Lipován- és Bot-földekről rendszeresen termést lopnak, arra kényszerítve a területtulajdonosokat, hogy felhagyjanak a termőföld megművelésével. Nehezményezik ugyanakkor, hogy a cigányok éjszakánként a lovaikat magánterületekre hajtják legelni, sőt, napi rendszerességgel behatolnak az udvarokra, pincékbe, melléképületekbe, „elemelve mindent, ami kezük ügyébe kerül”. A panaszok között helyet kapott, hogy a fakerítéseket letörik, tüzelőnek használják, a lopásokból származó pénzből pedig alkoholt vásárolnak és „egész éjjel randalíroznak”. A lakók azt is kifogásolják, hogy „bármilyen engedély hiányában, önkényesen építkeznek, következmény nélkül”, emellett a bandába verődött kiskorúak fenyegetései is mindennaposak. A felsorolásban sérelmezik, hogy a derítőállomásról rendszeresen felszereléseket, berendezéseket tulajdonítanak el, végül pedig, hogy a „hatalmas mennyiségű szemétből és rendezetlenségből fakadóan a környék egy fertőzési gócponttá változott”.
„Betelt a pohár”
„Betelt a pohár. Egyetlen megoldást fogadunk el a városvezetés részéről: költöztessék el minél távolabb a cigányokat, legkésőbb jövő év tavaszáig” – közölte a panaszosok képviselője. Hozzáfűzte, amíg konkrét lépés történik, felkérik a csendőrség és rendőrség képviselőit, hogy biztosítsanak állandó járőrözést a városrészen. Amennyiben „süket fülekre találnak”, a lakók „a legfelsőbb szintekig is hajlandók elmenni”.
„Nem mi, hanem ők”
A helyzetet bonyolítja, hogy a Tavasz utcában két különálló cigánytelep található. Megközelítőleg százan élnek a tizenkét házból és barakkból álló, közvetlenül a szennyvíztisztító állomás mellett lévő kolónián. Az építményekben hét-nyolctagú családok zsúfolódnak össze, több családtag is a földön alszik – szemléltette a Tavasz utcai körülményeket Ráduly Ferenc udvarfelelős. Az ottani cigányok vezetőjét nem érte meglepetésként a panaszlevél. „Nem mi vagyunk a hibásak, hanem ők” – mutatott a közeli, néhány száz méterre lévő, „az övétől teljesen független” cigánytelepre. „Az én cigányaimnak tudok parancsolni, ők nem lopnak. Ha valamire készülnek, rájuk szólok, sőt, a lakók is fordulhatnak hozzám” – hangsúlyozta. Szerinte „az innen-onnan összeverődött felsősök” a problémák okozói.
Veszélyes „erősítés nélkül" terepezni
Az udvarfelelőssel azonos véleményen volt Jancsi Sándor, a Hargita Megyei Roma Szövetség csíkszeredai tagja is, aki személyesen kísért a Ráduly telepénél is népesebb cigánysor közelébe – azt azonban nem javasolta, hogy „erősítés nélkül” túl közel merészkedjünk.
Az általunk megkérdezett környékbeliek szintén úgy nyilatkoztak, hogy a nyolc éve a Petőfi Sándor és a Nagy Imre utcákból a derítőállomás melletti barakkokba költöztetett „tősgyökeres csíki cigányokkal” nincs probléma, sőt, amikor szükség van rájuk, napszámosként örömmel állnak be dolgozni a mezőn. „A felfordulást a megszámlálhatatlan, egymás hegyére-hátára épített viskókban tengődő cigányok okozzák” – pontosítottak.
„A lovakat mindennap kicsapják a magánterületekre, néhányan villanypásztorral, szögesdróttal vagy nagy testű kutyákkal kénytelenek védekezni. A fakerítést több száz méteren teljesen lebontották” – mutatta egy gazda. A faanyag mellett a kerítés vasoszlopait is kiásták és „értékesítették”. Jancsi Sándor úgy véli, csak úgy tudják elejét venni a rongálásoknak és lopásoknak, ha megerősödik a rendőri jelenlét.
A polgármesteri hivatalnak lépnie kell
„Nagyon súlyos a Tavasz utcai helyzet” – ismerte el Joni Géza, a Hargita Megyei Roma Szövetség elnöke. Mint mondta, a cigányok által megvásárolt területeken, valamint a „bármiféle jóváhagyás nélkül használt részeken” rengeteg a törvénytelen építkezés, a lakók pontos számát pedig megtippelni sem lehet a folyamatos vándorlás miatt. „Laknak ott Gyergyóból, a Kászonokból, Csíkszentdomokosról és ki tudja, még honnan. A legtöbb cigánynak nem oda szól a személyi igazolványa, jönnek-mennek az emberek” – tette hozzá. Szerinte a városvezetőknek mihamarabb le kell ülniük beszélni a cigányokkal, sürgősen kidolgozva egy tervet a helyzet rendezésére.
Az üggyel kapcsolatban megkerestük Jean Adrian Andrei Hargita megyei prefektust, azonban az említett levél még nem jutott el hozzá, így az abban foglaltak ismeretének hiányában nem kívánt nyilatkozni, de ígérete szerint az elkövetkező napokban visszatér a témára.
A városvezetés álláspontja
Részben visszadobta a városvezetés a labdát a rendőrség térfelére – vonható le a következtetés a polgármesteri hivatal álláspontjából. A városellenőrzési és kényszervégrehajtó osztálytól kapott válasz alapján „nincs, ahová költöztetni a cigányokat, mivel a település nem rendelkezik erre fordítható földterülettel”. Szőke Domokos alpolgármester „kényes ügynek” nevezte a cigánykérdést, s bár a levél még nem jutott el hozzá, az általunk felvázolt helyzet ismeretében a rendszeres hatósági jelenlétet tartja a legjobb gyorsmegoldásnak.
Meglepően kevés törvénysértés
Az elmúlt közel négy év alatt egyébként mindössze öt, Tavasz utcai cigányokhoz köthető törvénysértés szerepel a – meglehetősen foghíjas – rendőrségi statisztikákban. Ezek alapján 2010 tavaszán kaszákkal és fejszékkel heten csaptak össze a cigánysoron, aminek nyomán ketten sürgősségi ellátásra szorultak. Két évvel később tizenöt személy között tört ki tömegverekedés, a nézeteltérés következtében az egyik „részvevőt” súlyos sérülései miatt a marosvásárhelyi kórházba kellett szállítani. Tavaly nyáron szintén heten estek egymásnak, négyen kórházi ellátásra szorultak. A karácsonyi ünnepek előtt nagy felháborodást keltett a Halász utcában történt tyúkol-fosztogatás, amikor a cigányok egy idős házaspár udvarára illetéktelenül behatolva elloptak három tyúkot, három baromfit pedig helyben feldaraboltak. A legutóbbi eset idén júliusban történt, akkor egy alkoholfogyasztás után kialakult verekedés eredményeképpen hárman a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi osztályán kötöttek ki.
„A rendfenntartás a csendőrség és rendőrség hatásköre” – mutatott rá az elöljáró. A helyzet orvoslásához szerinte hozzájárulhat a hamarosan megvalósuló térfigyelő rendszer kiépítése is. „Ez a városrész rajta van azon a listán, amely fokozott odafigyelést igényel, ennek megfelelően oda csoportosítjuk a város több pontjára hamarosan felszerelendő kamerák egy részét is” – mondta el Szőke Domokos. Csíkszereda alpolgármestere szintén azt ígérte, hogy hamarosan visszatér az ügyre.
Két és fél évvel ezelőtt egyébként az Amnesty International emberjogi szervezet elmarasztalta a polgármesteri hivatalt, mert „nem biztosítanak a Tavasz utcai cigányoknak emberhez méltó lakhatási körülményeket”. A szervezet több kontinensről összegyűjtött harminchatezer levéllel próbálta nyomatékosítani kampányát, azonban kiderült, hogy nemcsak a távoli aláírók, hanem az Amnesty International képviselői is csupán felszínesen ismerik a Tavasz utcai cigányok helyzetét. Sőt, a sajtó azon felkérését is elutasították, hogy közösen látogassák meg a cigánytelepeket.
„Nem korlátozhatjuk a cigányokat szabad mozgásukban”
A Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség szóvivője, Gheorghe Suciu a panaszlevéllel kapcsolatban kifejtette, elsősorban a városvezetés feladata a helyzet rendezése, de „az észrevételt természetesen vezetőségi szinten is elemezni fogja a csendőrség”. Ugyanakkor az állandó járőrözés véleménye szerint nem megoldás, mivel „egyrészt nincs rá kapacitás, másrészt a cigányokat napközben nem lehet korlátozni szabad mozgásukban”. Azt viszont valószínűnek tartotta, hogy – amennyiben tényleg indokolt – „a kritikus napszakokban erősített járőrcsapatok fognak vigyázni az együttélés szabályainak betartására”.
Ezzel szemben a lakók biztonságérzetének növelését ígérte Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. „Közismert a Tavasz utcai állapot. Eddig sem utasítottuk vissza a környék lakóit, ha segítséget kértek, ezután sem fogjuk” – hangsúlyozta a sajtóreferens. Hozzátette, ha arra van igény, akkor a helyzet szakértők általi felmérését követően akár a huszonnégy órás rendfenntartói jelenlét is megoldható. „Együttműködünk a csendőrséggel, elsősorban vegyes közbiztonsági járőregységekkel kivitelezhető a közrend megőrzése” – emelte ki.
Pinti Attila
Székelyhon.ro

Vişinescu magyar áldozata
Magyar áldozatát is sikerült azonosítani Alexandru Vişinescunak, a politikai foglyok fogva tartási helyéül szolgáló Râmnicu Sărat-i börtön egykori parancsnokának: Sándor Imre római katolikus papról van szó, aki Márton Áron erdélyi püspök püspöki helynökeként is szolgált.
Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Emigráció Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) szerdán hozta nyilvánosságra, hogy az eddigi öt mellett újabb hét olyan egykori politikai fogoly nevét derítették ki, akik abban az időszakban lelték halálukat a Râmnicu Sărat-i börtönben, amikor annak élén Vişinescu állt. Az IICCMER szerdai közlése szerint az újabb áldozatok kilétére a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) által átadott dokumentumok alapján derítettek fényt.
Sándor mellett hat olyan személyiség nevét tették szerdán közzé, akik vezető politikusok és értelmiségiek voltak a két világháború közötti Romániában, és a kommunisták hatalomra jutását követően mindannyiukat politikai okokból börtönözték be, mivel a rendszer ellenségeinek bélyegezték őket.
AZ IICCMER listáján Sándor mellett Ion Lugoșianu egykori ipari és kereskedelmi miniszter, (1957-ben halt meg), Theodor Roxin volt parasztpárti politikus (1960), Ion Gigurtu egykori miniszterelnök (1959), Constantin Hagea volt újságíró és parasztpárti politikus (1960), Gheorghe Leon jogász, közgazdász, egykori liberális párti gazdasági miniszter (1959) és Mircea Cancicov korábbi liberális politikus, ugyancsak volt gazdasági miniszter (1959) szerepel.
Mint arról beszámoltunk, az IICCMER augusztus elején jelentette be: vizsgálatot indított a kommunista rendszer 35 egykori, népirtással gyanúsítható börtönparancsnoka és büntetés-végrehajtási tisztje ügyében, a vizsgálat eredményei alapján pedig ügyészségi feljelentést tesz az érintettek ellen.
Az első kiszemelt Alexandru Vişinescu, a Râmnicu Sărat-i börtön egykori parancsnoka, aki 1956 és 1964 között állt a fegyintézet élén, ez idő alatt pedig a terror légkörét honosította meg. Az IICCMER vizsgálatai szerint ez idő alatt tizenkét politikai fogoly halt meg a börtönben a Vişinescu által bevezetett kegyetlen bánásmód, a rossz élelmezés, az állandó verések és a magánzárkában eltöltött idő miatt. A most 88 éves egykori börtönparancsnok volt az első, aki ellen hivatalosan ügyészségi feljelentést tettek a bukaresti területi katonai ügyészségen több rendbeli, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt. A legfőbb ügyészség szeptemberben népirtás miatt indított bűnvádi eljárást ellene.
Egy erdélyi vértanú
Sándor Imre Csíkverebesen született 1893-ban. Iskolai tanulmányait Csíksomlyón és Csíkszeredában végezte el, majd teológiai tanulmányait Gyulafehérváron és Budapesten végezte. 1916. július 3-án Majláth Gusztáv Károly püspök pappá szentelte Gyulaférváron. Káplán volt Gyergyóremetén és Csíkszeredában, majd hitoktató Gyulafehérváron és Brassóban. 1934–39 között főesperes-plébános volt Székelyudvarhelyen. Később Márton Áron püspöki helynökké nevezte ki. A második bécsi döntés, vagyis Észak-Erdély felszabadulása után Kolozsvárról ő irányította a kettészakadt egyházmegye északi, Magyarországhoz visszakerült részét. Később, 1951. március 10-én letartóztatták, majd 1952. január 14-én a bukaresti katonai törvényszék 25 év kényszermunkára és teljes vagyonelkobzásra ítélte hazaárulás címén. 1956. február 29-én a Râmnicu Sărat-i börtönben megfagyott. Holttestét - a többi politikai fogolyéhoz hasonlóan - jeltelenül temették el, ma sem lehet tudni, hol nyugszik. 2003. január 13-án megindították a boldoggá avatásához szükséges egyházmegyei vizsgálatot.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Olosz Levente
A ZSIDÓK KIÁRUSÍTÁSA
"Olaj, zsidók és németek a mi legfontosabb export árucikkeink"
Bár a romániai zsidók kiárusítása már az ötvenes években elkezdődött, Ceaușescu volt a fő haszonélvező: 1968 és 1989 között 40 577 zsidót adott el Izraelnek 112.498.800 dollárért.
Miután a kelet-közép-európai országokban a kommunista rendszerek teljesen megvetették a lábukat, az addig a hatalomátvételben nagy szerepet játszott zsidóság jelentősége megszűnt. A szocialista országokban a Szovjetunió vezetésével és iránymutatásával hatalmas antiszemita hullám vette kezdetét, amely 1953-ban érte el a csúcspontját. Romániában is végigsöpört a tisztogatási hullám, hosszabb ideig szabaddá tették a kivándorlást. Annak ellenére, hogy szerettek volna a teherré vált zsidóságtól megszabadulni, nem tudták szakértelmüket nélkülözni az ország gazdasági ágazataiban.
1953-tól teljesen beszüntették a zsidók kivándorlását.
1958-ban a Szovjetunió kivonta csapatait Romániából, így mindinkább lazult a szovjet nyomás az országon. A csapatkivonás után Románia kifejezte hajlandóságát a kereskedelmi kapcsolatok újjáélesztésére a nyugati országokkal. Mivel a nyugati országok szkeptikusak voltak, Románia jó szándéka jeléül ismét megkönnyítette a zsidók kivándorlását.
A kivándorlás lehetősége izgalomba hozta a romániai zsidóságot. Az ország elhagyásához szükséges iratokat kiadó intézmények előtt több kilométeres sorok alakultak ki. Azokat, akik a kiutazási dokumentumokat kérték, elbocsátották munkahelyükről, a diákokat pedig kizárták az egyetemről. A kiutazási kérelmek elérték a 100 ezres számot. A román diplomácia azonban nem várt nehézségekbe ütközött. Az arab országok heves tiltakozásba kezdtek amiatt, hogy Románia katonákat küld Izraelnek. Románia, engedve az arab nyomásnak, 1959-ben visszavonta a kivándorlás engedélyezését, a kiadott engedélyeket semmisnek nyilvánította, és újbóli letartóztatásokat hajtott végre a cionista vezetés soraiban.
A román külügyminiszter, Ion Gheorghe Maurer azzal a kéréssel fordult az izraeli kormányhoz, hogy tiltsa meg az izraeli sajtónak, hogy tudósítson a romániai bevándorlókról, és ne szivárogtasson ki információkat az arab országoknak. Az izraeli kormány beleegyezett a feltételekbe, és megtette a szükséges intézkedéseket. Ettől kezdve a romániai emigránsok kérdése tabutémának számított az izraeli sajtóban. A Kneszet egy speciális törvényt fogadott el, amely bűncselekménynek minősítette az Alijára való vonatkoztatást. Az új emigrációs törvény neve „sha-sha alyah” „Csit-csit alija” volt. Az amerikai diplomácia kikötötte, hogy a kereskedelmi kapcsolatokat a két ország között csak akkor újítják fel, ha Romániai szabaddá teszi a kivándorlást a zsidók számára.
Románia és Izrael olyan megoldást keresett, amivel feltűnés nélkül le tudták bonyolítani a zsidók kivándorlását. Végül Henry Jacober személyében megtalálták a megfelelő embert az ügylet lebonyolítására. Jacober 1961-ben kezdte el tevékenységét, amely során zsidókat váltott ki Romániából az Izraelben élő rokonaik kérésére.
A személyek ára 4000 és 6000 dollár között változott.
Az izraeli titkosszolgálat is felfigyelt Jacober működésére. Először nagyon zavarta őket a ténykedése, de Shaike Dan (az izraeli titkosszolgálat Romániába kihelyezett főnöke) találkozott Jacoberrel, és meglátta a benne rejlő lehetőséget. Miután Ben Gurion 1961-ben megadta a felhatalmazást, Dan nekikezdhetett a munkának. Jacobert utasította, hogy találkozzon Gheorghe Marcuval, a DGIE (Direcţia Generală de Informaţii Externe) vezetőjével. Jacober elmondta, hogy az izraeli titkosszolgálat az ő közvetítésével szeretne egy általuk megegyezett összeget fizetni minden egyes zsidóért, akit a román hatóságok emigrálni engednek. Románia először visszautasította az ajánlatot, mivel provokációt sejtett a háttérben. Jacober ekkor arra tett javaslatot, hogy 500 zsidó emigrálásáért cserébe egy csirkefarmot épít Romániában.
Dej jóváhagyta, mint egyedi alkalmi üzletet. A farm elnyerte Dej tetszését, és még továbbiakat rendelt ugyanezért az „árért.” 1960 közepére a Belügyminisztérium rendelkezett a legnagyobb csirke-, malac- és más típusú farmmal az országban. A farmok által termelt javakat diplomáciai fedezet alatt, Jacober segítségével nyugatra exportálták. Az ezekből származó jövedelem elérte az évi 8-10 millió dollárt. A farmok létrejöttében játszott izraeli szerepről csak pár ember tudott.
1958 és 1965 között Romániából 107 540 zsidó emigrált Izraelbe.
Évente átlagosan 13 000. Ekkor azonban két fontos eseményre került sor. 1965 márciusában hatalomra került Nicolae Ceaușescu, 1967-ben pedig sor került a hatnapos háborúra, amely után Románia egyedüliként a kelet-európai szocialista államok között, nem szakította meg a diplomáciai kapcsolatot Izraellel. Miután Ceaușescu tudomást szerzett a Jacober ügyről, leállította a további kivándorlást, a titkos üzlet miatt kirúgta Marcut, és a belügyminisztert is kommunista-ellenes tevékenységgel vádolta meg.
Két évvel később Ceaușescu már maga vetette fel az ötletet,
hogy tovább kell folytatni a „kereskedést”. Visszahelyezték hivatalába Marcut, aki újból felvette a kapcsolatot Jacoberrel. Ekkor szorosabbá vált a kapcsolat a DGIE és a Moszad között. Marcu és Dan között több találkozásra is sor került, ahol már a zsidókért fizetendő összegről tárgyaltak. Ceaușescu kifejtette, hogy le kell állni az őskori cserekereskedelemmel, és új kereskedelmi formában kell az ügyet lebonyolítani. A zsidókért cserébe amerikai dollárt akart kapni. Kikötötte, hogy Izrael minden egyes zsidóért meghatározott összeget kellett fizessen. Az összeg nagysága a zsidók korától, iskolai végzettségétől, mesterségétől és családi státuszától függött. Fenntartotta a tárgyalások titkosságát, az új meggyezésből eltávolította a DGIE-t, és a Világkereskedelmi Intézet álcája alatt futtatta az üzletet.
1969-ben létrejött az egyezmény Dan és Marcu között, amely 3 évre szólt. A megállapodás szerint 1971-ig összesen 40 000 zsidó emigrációját hagyják jóvá. Ezek között 10% egyetemi diplomával rendelkező, 10% képzett technikus és munkás, és 2% egyetemi hallgató. A tárgyalások sarkalatos pontját a zsidók szállítása jelentette, mivel a románok saját légitársaságukkal akarták, teljes áron szállíttatni őket. Végül lecsökkentették az árat, de a jegyért még mindig az izraeliek kellett fizessenek.
Az első 3 éves szerződést Románia nem tartotta be,
a megígért szám felét sem engedte kivándorolni. Ennek ellenére tovább folytatták az tárgyalásokat, az egyezményeket ezután minden 5 évben megújították. Románia a kivándorolni készülők között kémeket toborzott, Izraelbe érkezésük után ezek Bukarestnek jelentettek. 1969-1970 között 250 ilyen informátorral rendelkezett a romániai titkosszolgálat. Az egyiket, Francisc (Efraim) Samuel volt szekus ezredest elfogták az izraeliek, de miután Ceaușescu azzal fenyegetőzött, hogy leállítja a zsidók kivándorlását, a foglyot elengedték.
Romániának lavíroznia kellett Izrael és az arab államok között. Annak ellenére, hogy Románia Izraellel fejlesztette a diplomáciai kapcsolatait, Ceaușescu több arab országgal is jó kapcsolatot tartott fent. Az 1970-es évek végére az izraeli-román kapcsolatok megromlottak, de ez nem volt kihatással a gazdasági, „kereskedelmi” kapcsolatokra.
Az izraeli kormány nemcsak pénzben fejezte ki háláját a romániai zsidókért. Sokkal több árut importált Romániából, mint amennyire szüksége lett volna. Többször utasítottak izraeli cégeket arra, hogy a speciális kapcsolatok fenntartása érdekében Romániából szerezzék be áruikat, még akkor is, ha az üzlet nem termelt profitot a cégnek. Ezen felül több kölcsönszerződést is kötött a két ország. 1970-ben Izrael 7 milliós, kamat nélküli kölcsönt nyújtott Romániának.
A legérdekesebb a történetben a zsidókért fizetett pénz mennyisége, amely nem nagy meglepetésre Ceaușescu magánszámláján landolt.
1978-ban az egy főre kifizetett összeg 2000 és 50 000 dollár között változott. A kifizetések üzleti találkozóként zajlottak le, általában valamelyik nyugati ország fővárosában. Marcu vitte a listát, amelyen azok a zsidók szerepeltek, akik megkapták az engedélyt a kivándorlásra, Dan és az izraeli titkosszolgálat emberei pedig pénzzel teli bőröndökkel érkeztek a megbeszélt helyre, és bonyolították le a cserét.
Annak ellenére, hogy általában Izrael személyenként 2000 dollárt fizetett, egyes különleges esetekben a román hatóságok csillagászati összegeket követeltek. Így volt ez Lazar Derera esetében, akit a román hatóságok szabotázs vádjával ítéltek el. Jacobernek 1972-ben sikerült negyed millió dollárért kivásárolnia őt. 1983-ban az ár körüli tárgyalások elmérgesedtek. Ceaușescu kijelentette, hogy
Izraelnek meg kell fizetnie a zsidók oktatási költségét is.
A DIE (Direcția de Informații Externe, a volt DGIE) a tárgyalások folyamán 9 500 dollárt követelt minden egyes zsidóért, és 15 500-at azokért, akik egyetemi diplomával rendelkeztek. A román vezetést nagyon bosszantotta az, hogy Izrael visszautasította a fizetést a kisgyerekekért és az öregekért.
A DGIE/DIE nagyban hozzájárult a román gazdaság fenntartásához. Amellett, hogy parancsot kapott a zsidók kiárusítására, anyagi érdekek is közrejátszottak az üzletben, mivel a szerzett pénz 80%-át kellett csak átadja a kincstárnak, a többit megtarthatta.
1970-ben Ceaușescu és Ion Stănescu (a Szekuritáté vezetője) utasította a DIE-t, hogy kezdje el a Peregrinii akciót. A program célja az volt, hogy bármely román állampolgár, aki el akarja hagyni az országot, megválthatja az engedélyt. Az összeg 826 lejtől 10 000 lejig váltakozott. 1973-ban bezárták a programot, mivel nagyon sok szekus tiszt tett szert kisebb vagyonra, elvonva a párttitkár elől a piszkos bevételt. Egy durva becslés szerint
1968 és 1989 között Ceaușescu 40 577 zsidót adott el Izraelnek 112.498.800 dollárért, kezdetben 2000, később 3300 dollárért per személy. A zsidók eladása következtében a romániai zsidók létszáma 1988-ra 23 000-re csökkent. 1989-ben Ceaușescu jóváhagyta, hogy vegyes házasságban élő egyéneket is el lehessen engedni, csak hogy teljesíteni tudják a megígért kvótákat.
Egy másik fontos eseményben is közrejátszott a Románia és Izrael közötti emberkereskedelem. Az 1960-as évektől Románia kezdett eltávolodni a Szovjetuniótól, és egyre jobb kapcsolat alakított ki az Amerikai Egyesült Államokkal. Nixon 1969-ben Bukarestbe látogatott. Ez volt az első látogatás, amelyet egy amerikai elnök kommunista országba tett. Romániai azért kardoskodott, hogy elnyerje a „Most Favored Nation” címet (Legnagyobb Kereskedelmi Kedvezményt), amit 1972-ben meg is szerzett. Romániának lavíroznia kellett Izrael és az arab államok között. Annak ellenére, hogy Románia Izraellel fejlesztette a diplomáciai kapcsolatait, Ceaușescu több arab országgal is jó kapcsolatot tartott fent. Az 1970-es évek végére az izraeli-román kapcsolatok megromlottak, de ez nem volt kihatással a gazdasági, „kereskedelmi” kapcsolatokra. A státusz fenntartása érdekében Romániai utasította a romániai zsidó szervezetek vezetőit és Izraelt, hogy vesse be befolyását a cél érdekében. Izrael először visszautasította a „felkérést,” de miután Ceaușescu azzal fenyegetődzött, hogy teljesen megszünteti az kivándorlást, végül is vonakodva beleegyezett. Az Amerikai Egyesült Államok 1988-ban visszavonta a státuszt Romániától, amihez az is hozzájárult, hogy tudomást szerzett az Izrael és Románia közti „kereskedelemről.”
A leírtak alapján mindenki eldöntheti, hogy ezt a XX. században mindenképpen egyedi üzletet – amely két ország kormányának tudtával és a titkosszolgálatainak részvételével történt – Románia erkölcsi és morális süllyedéseként vagy pedig ellenkezőleg, külpolitikai és titkosszolgálati bravúrként kell/lehet értékelni.
Transindex.ro

Vizsgálnák az erdélyi visszaszolgáltatásokat
Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Romániában kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) az erdélyi ingatlan-visszaszolgáltatások ügyében – közölte szerdán Victor Ponta miniszterelnök a PSD képviselőházi és szenátusi frakcióinak együttes ülése után.
„Erdélyben mindenféle hamis dokumentumok és a különböző törvények félreértelmezése alapján oda jutottunk, hogy egész falvakat szolgáltattak vissza, földekkel, erdőkkel együtt" – indokolta a kezdeményezést a román kormányfő. Gheorghe Funar, a Nagy Románia Párt (PRM) elnöke pénteken bejelentette, hogy a kommunizmus idején államosított ingatlanok visszaszolgáltatásának leállítását kérte a miniszterelnöktől, mert Magyarország a magyar egyházak segítségével Erdély elcsatolására használja a román restitúciós törvényeket.
Marian Neacsu, a PSD képviselőházi frakcióvezetője az MTI érdeklődésére elmondta: a Kolozs megyei honatyák kezdeményezésére vették fel a párt közeljövőben esedékes akciói közé a restitúciós vizsgálóbizottság megalakítását. A frakcióvezető cáfolta, hogy ennek köze lenne a magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásához. Mint mondta, olyan esetek kivizsgálásáról van szó, amelyekben magánszemélyek kétszer kaptak kártérítést.
Markó Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője, az egyházi restitúciós bizottság korábbi tagja szerint precedens nélküli, hogy az ingatlan-visszaszolgáltatást parlamenti bizottság vizsgálja, mert az esetleges törvénytelenségek vizsgálata az igazságszolgáltatásra tartozik.
„A kezdeményezés kolozsvári kötődése és a kormányfő hivatkozása gyanúsan egybecseng Funar véleményével: ő mondta mindig, hogy szétraboltuk Erdélyt, falvakat vettünk el visszaadás címén" – jegyezte meg a képviselő. A Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó református kollégium visszaszolgáltatásáért első fokon letöltendő börtönbüntetésre ítélt Markó Attila szerint nincsenek véletlenek: szerinte politikai hangulatkeltés lehet a kezdeményezés hátterében.
„Amennyiben a PSD komolyan gondolja, hogy a parlamentnek kell kivizsgálnia a visszaszolgáltatásokat, az azt jelenti, hogy minden eszközzel meg akarják akadályozni, hogy a jogos tulajdonosok visszakapják az ingatlanaikat, főleg az egyházak, és amit visszakaptak, azt is valamilyen eszközzel megpróbálják visszaállamosítani" – vélekedett az RMDSZ politikusa.
A szövetség szerdai állásfoglalásban politikai hangulatkeltésnek minősíti a kezdeményezést, amellyel a PSD azt a látszatot kelti, hogy visszaállamosítás kezdődik, a jogos tulajdonuktól megfosztott magánszemélyeket és egyházakat pedig hirtelen meggazdagodni vágyó, pénzéhes szerepben tűntetik fel. A dokumentum azt is elfogadhatatlannak tartja, hogy diszkriminatív módon, csupán az erdélyi ingatlan-visszaszolgáltatásokat vizsgálják.
MTI
Erdély.ma

„Gyanús” erdélyi restitúció
Parlamenti vizsgálóbizottságot hozna létre a Szociáldemokrata Párt (PSD), amelynek feladata kimondottan az erdélyi visszaszolgáltatások kivizsgálása lenne.
Victor Ponta miniszterelnök ezt szerdán jelentette be, azt követően, hogy egyéb témák mellett a Szociáldemokrata Párt (PSD) frakcióival egyeztetett a kérdésről. Markó Attila RMDSZ-es képviselő, aki korábban maga is tagja volt a restitúciós bizottságnak, lapunknak úgy vélekedett: ha a kezdeményezés megvalósul, annak célja a visszaszolgáltatási folyamat leállítása lehet.
„Különösen az erdélyi visszaszolgáltatásokat kell kivizsgálni, mivel mindenféle hamis okmány és egyes törvények hibás értelmezése oda vezetett, hogy egész falvakat szolgáltattak vissza, nem beszélve több ezer hektárnyi földterületről, erdőről és egyébről. A parlamentnek létre kell hoznia egy vizsgálóbizottságot, amely jelentést készít, amelynek nyomán mind a kormány, mind az igazságszolgáltatás intézkedhet” – hangoztatta Victor Ponta. A miniszterelnök már az új restitúciós törvény áprilisi, felelősségvállalással történő elfogadásakor is azt próbálta elhinteni a közvéleményben, hogy nem minden esetben zajlottak törvényesen a visszaszolgáltatások. „A restitúciós folyamatból ingatlanüzérek és korrupt hivatalnokok húztak hasznot, a valódi tulajdonosok pedig évek óta hiába várják a jóvátételt” – magyarázta akkor a kormányfő.
A magyar tulajdonú ingatlanok visszaszolgáltatása ellen több román sajtóorgánum és politikus is szót emelt, Gheorghe Funar, a Nagy Románia Párt (PRM) elnöke például pénteken bejelentette, hogy a kommunizmus idején államosított ingatlanok visszaszolgáltatásának leállítását kérte a miniszterelnöktől, mert Magyarország a magyar egyházak segítségével Erdély elcsatolására használja a román restitúciós törvényeket. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere szeptemberben azzal érvelt, hogy a restitúcióval szemben neki „a város vagyonát” kell védenie, és azt állította, hogy a visszaszolgáltatási törvénynek köszönhetően a Felső-Maros mentén több ezer hektárnyi erdőt adtak oda olyanoknak, akiknek „semmilyen közük nem volt az eredeti tulajdonoshoz”. Marius Paşcan Maros megyei Demokrata-liberális párti (PDL) szenátor, volt prefektus júliusban a történelmi tényeket meghamisítva azzal vádolta meg a magyar államot, hogy az 1941-ben tulajdonképpen „elrabolta" román tulajdonosuktól a most a magyarok által visszaigényelt javakat, a román állam pedig az 1990 után hozott restitúciós törvényekkel szentesítette a „lopást." Bogdan Diaconu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője pedig olyan blogbejegyzést írt, amelyben egy gyanúsnak tűnő viszszaszolgáltatási ügy miatt azzal vádolja meg a magyarokat, hogy hamis bizonyítékok alapján a restitúció révén próbálják meg „visszarabolni" Erdélyt.
Marian Neacșu, a PSD képviselőházi frakcióvezetője ugyanakkor az MTI érdeklődésére tegnap elmondta: a Kolozs megyei honatyák kezdeményezésére vették fel a párt közeljövőben esedékes akciói közé a restitúciós vizsgálóbizottság megalakítását. A frakcióvezető cáfolta, hogy ennek köze lenne a magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásához. Mint mondta, olyan esetek kivizsgálásáról van szó, amelyekben magánszemélyek kétszer kaptak kártérítést.
Markó Attila RMDSZ-es képviselő ugyanakkor nem így gondolja. „Sajnálom, hogy a PSD egy olyan közismerten magyarellenes politikus kijelentésére reagál, mint Gheorghe Funar, egyszerűen nem kellett volna tudomást venniük róla. Ha a bizottság létrehozásáról szóló bejelentés nem csupán politikai reakció Funar kijelentésére, hanem tényleg komolyan gondolják, akkor egyértelmű, hogy igazunk van, amikor azt mondjuk: a cél a visszaszolgáltatás leállítása, és a már visszaadott ingatlanok visszavétele” – fogalmazott a Krónikának nyilatkozva a politikus. „Mint a restitúciós bizottság egykori tagja, kijelenthetem: az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása során semmiféle hiba, tévedés vagy törvénytelenség nem történt. A magánszemélyek esetében ezt nem tudom egyértelműen kijelenteni, mivel több száz esetről kellett egyszerre dönteni” – tette hozzá Markó, akit a Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó református kollégium visszaszolgáltatásáért első fokon letöltendő börtönbüntetésre ítéltek.
Elítélte a kezdeményezést Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is. Teljes mértékben elfogadhatatlan ez számunkra, hiszen egyrészt diszkriminatív csupán az erdélyi ingatlan-visszaszolgáltatásokról beszélni, másrészt 2013-ban Romániában arról kellene beszélnünk, hogy a kárpótlás, a visszaszolgáltatás folyamata befejeződött” – nyilatkozta. „Egyébként precedens nélküli, hogy az ingatlan-visszaszolgáltatást parlamenti bizottság vizsgálja, mert az esetleges törvénytelenségek vizsgálata az igazságszolgáltatásra tartozik. Az RMDSZ véleménye szerint politikai hangulatkeltés a célja ennek a bejelentésnek” – szögezte le Kelemen.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Erdélyi magyarok visszatelepedése – egy hiányzó stratégia
Nemzedékemnek legalább kétharmada kivándorolt külföldre, főleg Magyarországra. Ezzel általában így vannak a hatvanas, hetvenes években született erdélyi magyarok. Vannak osztályközösségek, amelyeknek tíz százaléka sem maradt az országban. Nagyon sokan elmentek, közülük nagyon kevesen jöttek vissza. Eközben számos külföldi találja vonzónak Kolozsvárt, és telepszik meg városunkban.
Olyanok, akik nem itt nőttek fel, nincs semmi érzelmi kötődésük, tudásuk, gyermekkori élményeik, barátaik e térségből, felfedezik maguknak az országot, városunkat, többen is úgy döntenek, hogy letelepednek, s ha kell, megtanulják a hivatalos nyelvet is. Beszéltem már románul Kolozsváron tanuló vagy üzletelő arabbal, franciával, de még ekuádori kecsua anyanyelvű (kémikus) indiánnal is. Elég sokan vannak, akik jól érzik magukat nálunk, jó befektetési lehetőségeket látnak itt, de ezek közt sajnos elenyésző azon magyarok száma, akik valaha innen mentek el.
Valami nem működik. Hiszen elég sok a kivándorolt magyarok közt is a vállalkozó szellemű egyén. Magyarországi kutatások szerint az érettségivel rendelkező erdélyi emigránsok tekintélyes része később ott a vállalkozói réteget gyarapította. Általuk azt a mobilis réteget vesztettük el, amely mostanra itthon valószínűleg a kis- és középvállalkozóinkat, egy erős polgárságot, a középosztályunkat adná.
Társaságuk hiányát érezzük. Ottani tapasztalatuk, kapcsolataik, de még a puszta „statisztikai ittlétük” is hasznára válna mindannyiunknak. Ma ezeknek a nemzedékeknek a gyermekei iskolások, egyetemisták, de nem itthon, hanem külföldön. A mi iskolásaink száma pedig elkezdett rohamosan apadni, tanintézményeink évek óta létszámhiánnyal küszködnek. A valaha nagy számú külvárosi magyar osztályokból ma alig maradt hírmondó.
Olvasom a megyei főtanfelügyelőségnek a múlt tanévről szóló kiértékelő tanulmányában (Stare şi calitatea învăţământului preuniversitar clujean. Raport anual 2012–2013. Inspectoratul Şcolar Judeţean Cluj. 103.–104. oldal), hogy Kolozs megyében összesen 203 idegen, illetve román állampolgársággal rendelkező iskolás kérte tavaly külföldi tanulmányainak elismerését, hogy itthoni tanintézményekben folytathassa tanulmányait (80 elemista, 68 általános iskolás, 55 líceumi diák). Ebből 14 olyan külföldi állampolgár, akinek nincs román állampolgársága is: 2 magyar, 2 kanadai, 3 német, 3 olasz, egy-egy kínai, török, argentin, illetve belga állampolgárságú. Az arányok valószínűleg hasonlóan lehangolóak lehetnek más észak-erdélyi megyékben is, délen pedig még rosszabbak – Székelyföld kivételt képez.
Ezrével jönnek évente a külföldi diákok Kolozsvárra tanulni (főleg orvosi, fogorvosi, illetve gyógyszerészeti szakra). Jönnek Afrikától Ázsiáig, Nyugat-Európától Amerikáig mindenhonnan, de én még nem hallottam olyanról, hogy a kitelepedett magyarok csemetéi is felfedezték volna, hogy Kolozsváron, ahonnan származnak, van egyetem, ahova megéri eljönni tanulni. Nem állítom, hogy nincsenek vagy nem lehettek elszigetelt esetek, de számuk elenyésző lehet. Ezzel szemben egyes külföldi országokból, mint például Tunéziából több százan jönnek minden évben, de akár a fejlett Nyugatról is elég sokan jelentkeznek itteni egyetemekre. Mind olyanok, akiknek semmilyen kolozsvári kötődésük nincs.
A városunkból kitelepedők közt messzemenően felülreprezentáltak a magyarok. Ezek többnyire Magyarországra mentek, de a visszatelepedő iskolások fenti rangsorában mégis csupán ötödikek. A magasan kiugró listavezetők a Spanyolországból és Olaszországból hazatelepülő szülők gyermekei (spanyolországi tanulmányait 90, az olaszországit 55 gyereknek honosították). Magyarországi tanulmányait 5 diáknak ismerték el (ez megegyezik a kanadai és a németországi sikeres kérvényezők számával).
Miért olyan elenyésző a visszatelepedő magyarok aránya?
Pontos statisztikai adataink nincsenek, de némi ismereteink vannak az elmúlt évek népmozgásairól, ezek tükrében megkockáztatok néhány feltételezést. Így például azt is, hogy a más nyugati országokból visszatelepedők közt elenyészően kevés lehet a magyar. A magyar migráció nagy hulláma a rendszerváltás környékén zajlott le, a román legalább tíz évvel később. A magyar migránsoknak többnyire Magyarország volt a célpontja, s mivel nyelvi nehézségekkel nem szembesültek, itt jobban integrálódhattak. A román migrációs hullám nagy része 10-15 évvel később indult be, és többnyire ez sem kivándorlási céllal, hanem elsősorban átmeneti vendégmunka jelleggel. Az útnak indulók közt kevesen voltak, akik teljes családdal, azaz gyermekestől vágtak neki az új hazának. Ezek az egész családos távozások, vagy akár a kétlaki életre való berendezkedés többnyire későbbi döntések eredménye. Közöttük is voltak erdélyi magyarok, akik, ha tehették, Magyarország helyett ekkor már inkább Nyugat-Európába igyekeztek, de ők is ezt inkább csak átmeneti vendégmunkának fogták fel az első nekirugaszkodáskor.
Azt figyeltem meg a Nyugatra emigrált erdélyi magyar ismerőseim körében, hogy egy részük, ha már visszatelepedésben gondolkodik, inkább csak Magyarországig merészkedne vissza. A fiatalok rendszerint végleg, a nyugdíjasok pedig, akik jobban integrálódtak Nyugaton, inkább kétlaki élet formájában.
Hosszú elemzések tárgya, hogy egy hosszabb időtartamra szóló, vagy véglegesnek szánt országváltás eldöntésekor melyek azok a tényezők, amelyek vonzzák, illetve taszítják a potenciális migránsokat. Hogy szűkítsük a kört (és mert a kivándorlás okai sokkal evidensebbek), a teljesség igénye nélkül tegyünk egy kísérletet arra, hogy tapasztalataink alapján feltérképezzük: a kitelepedett erdélyiek esetében melyek a visszatelepedés főbb pro és kontra érvei. Az általános országos jellemzőkön túlmenően Kolozsvár némi sajátosságokkal is bír, megpróbálok ezek közül is néhányat beazonosítani, s ahol lehet, a visszatelepedés célpontját a városra szűkíteni, hogy a kapott kép ezáltal is élesebb legyen.
Számos kivándorolt ismerősömmel, osztálytársammal, barátommal találkoztam az elmúlt években és elég sokan panaszkodtak – főleg a magyarországiak – az új, választott országukra. Panaszkodnak a jelenlegi magyarországi közhangulatra, a gazdaság hosszú ideje tartó stagnálására, kiábrándultság-, otthontalanság-, vagy ha úgy tetszik, idegenségérzetüket hangoztatják. Legtöbbször felteszem a kérdést: miért nem jönnek haza?
A családosoknál az egyik hazatelepedés elleni érv, amit a legtöbbször hallok, az az, hogy gyermekeik miatt nem tudnak már visszajönni, hiszen őket már semmi nem köti ide, s ráadásul a román nyelvet is meg kéne tanulniuk, amit egyáltalán nem beszélnek. Pedig az sem lehetetlen vállalkozás, hiszen vannak erre is példák. Megtanulni egy új nyelvet vagy egyáltalán újra megszokni a magyar után a román nyelvi, kulturális közeget valóban nem könnyű. De nem is lehetetlen. A fenti iskolai statisztikákat nézve, szintén az az érzésem, hogy állhatnánk jobban is. Ismertem meg olyan tősgyökeres egyesült államokbeli fiatal amerikait is Kolozsváron, aki románul és magyarul is beszélt. (Eleinte csak bulikban láttam a világutazót, aki az itteni hangulatot, életérzést élvezte, majd a lassanként kiépített stabil üzleti vállalkozása, megélhetése is idekötötte). Helyszűkében nehéz lenne itt felsorolni az előnyöket, de a kétnyelvű közeg, az interkulturális tapasztalat a későbbiekben sok mindenben előnyére válhat egy fiatalnak (további idegennyelv-tanulás, interkulturális készségek és kompetenciák kialakulása, stb. de még a kollektív identitástudatra is pozitív hatással lehet).
Magyarországról visszatelepedni – ha leszámítjuk a humán értelmiségi alkalmazottakat – ma már nem jelent olyan nagy különbséget anyagi szempontból. A visszatelepedő ismerőseim közt volt olyan is, aki elmondta, itthon jobban keres, mint ha Magyarországon maradt volna. A válság előtti pár évben Románia nagyon sokat fejlődött, ebben az időben – közvetlenül a Gheorghe Funar utáni időszakról van szó – a feltételek Kolozsváron is adottak voltak a fejlődéshez. Ugyanekkor viszont Magyarország szinte stagnált, a két ország közti gazdasági fejlettségbeli különbség lényegesen csökkent. Magyarországon a lakosság és az ország is nagyon eladósodott, azok, akik a korábbi életszínvonalat megszokták, ezt nagyon nehezen élik meg, ami az egyre romló a közhangulaton is érződik.
Nyugaton persze más a helyzet, azt az életszínvonalat belátható időn belül itthon nem fogjuk elérni. Nyugatról inkább csak vállalkozni éri meg hazajönni, mivel itthon újdonságnak számít az, ami ott már bejáratott, illetve induláshoz elegendő lehet a kisebb tőke is (kilencvenes években többen is jöttek haza Magyarországról is úgy, hogy az ottani alkalmazottként megspórolt pénzükből itthon jól menő kisvállalkozást indítottak).
Tudom, hogy egy ott befutott saját vállalkozást nem lehet egyik napról a másikra áttelepíteni. De számos esetben (vállalkozóknál vagy akár multiknál dolgozó) magyarországi ismerősöm esetében tapasztaltam azt, hogy nem is érdeklődnek ez irányba. Úgy is mondhatnám, hogy bárhova, csak haza nem jönnének.
A másik hasonló gazdasági vonal a romániai letelepedésre, amikor egy Nyugatról errefele terjeszkedő multi alkalmazásában jön valaki területi képviselőként. Egyelőre ilyen pozícióban levő visszatelepedett kolozsvári magyarról sajnos még nem hallottam.
Rossz emlékek, megaláztatások, szegénység helyszíne
Szintén visszatartó erőnek számíthat, hogy sok kivándoroltban még mindig élnek a kitelepedést kiváltó okok kellemetlen emlékei. Elsősorban a szegénység, a magyarellenes jogfosztások emléke és a régi rendszer magyargyűlölete (erre adott reakcióként akár a románellenesség is). Még mindig emlékeznek ma is, hogy amikor itt éltek, mennyire lehetetlen volt magyarként karriert befutni számos területen, mennyire távol álltunk attól, hogy teljes értékű emberi életet lehessen élni. A szép gyermekkori élmények, a szoros barátságok, a nagy kalandok mellett sokakban a megaláztatások, a diktatúra elleni tehetetlenség, a kiszolgáltatottság termelte frusztrációk és a nyomor képe még eleven emlékezetükben, számukra Erdély ezeknek is helyszíne. Sokakban ez az Erdély-kép nem ment át a megfelelő változásokon, nem „aktualizálták”, nem igazították a mai valósághoz. Sem gazdasági, sem egyéb téren. Sokan még mindig azt hiszik, hogy Erdély az az elmaradt kis nyomortanya, ahol mindenki mélyszegénységben él, s még a technika is valahol a húsz évvel ezelőtti szinten van.
Így nem csoda, hogy csemetéiket sem akarják ideküldeni tanulni sem.
FOLYTATJUK
HERÉDI ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Hírsaláta
GYENGE AZ OKTATÁS. Az iskolások olvasási, matematikai és természettudományos képességeit összegző, nemzetközi tanulói teljesítménymérési program (Programme for International Student Assessment, PISA) szerint Romániában 3–6 százalékpontos a javulás 2009 óta, de a megméretéseken a diákok 37–40 százaléka még így is leszerepel. A felmérésben szereplő romániai gyermekek 3,2 százaléka mutatott kiemelkedő teljesítményt, míg közel 41 százalékuk matematikából nagyon gyengének bizonyult.
ROMLIK AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS. Harmincharmadik helyen áll Románia az európai országok között az egészségügyi ellátás tekintetében, 478 pontot ért el a maximális 1000-ből. Tavalyhoz képest egy hellyel lejjebb került az ország, a sort Szerbia zárja a 34. helyen. A Hotnews által idézett felmérés szerint az egészségügyi szolgáltatások minőségében Hollandia áll az első helyen, ezerből 870 pontot gyűjtve össze, majd Svájc, Izland, Dánia és Norvégia következik. FELTŰNÉSI VISZKETEGSÉG. Nemzetiszínű csokornyakkendőre váltotta trikolór hajpántját a kovásznai diáklány december elseje tiszteletére. Sabina népviseletben ment iskolába a nemzeti ünnepet megelőző pénteken, és fényképeket osztott meg erről a Facebook-oldalán. (Wowbiz.ro) VONATBALESET PARAJDON. Vasúti baleset történt szerda reggel Hargita megyében: vonat rohant bele egy haszongépjárműbe. Az autó vezetője megsérült. Hírügynökségi jelentések szerint a nyolc órakor történt baleset miatt leállt a forgalom a 13A számú országúton Parajd kijáratánál. A megyei rendőrség szóvivője szerint a sofőr vélhetően látta az érkező személyvonatot, ennek ellenére akart áthajtani a vasúti síneken. HATVANKILENCEDIK. Nőtt a korrupció mértéke Romániában idén az egy évvel korábbi szinthez képest – derül ki a Transparency International nemzetközi jogvédő szervezet kedden nyilvánosságra hozott adataiból. Románia 43 ponttal a 69. helyen áll a 177 országot tartalmazó listán, míg egy évvel korábban a 66. volt. (Krónika) LEGYEN NEMZETI ÜNNEP A KISEGYESÜLÉS IS. Nemzeti ünneppé nyilvánítaná január 24-ét a Iaşi megyei SZLSZ – jelentette be Jászvásár polgármestere, Gheorghe Nichita, aki szerint Victor Ponta miniszterelnök is támogatja az ötletet. Hasonló kezdeményezése a SZDSZ-nek 2010-ben is volt, amelyet a szenátus elfogadott, de 2011-ben, amikor a képviselőház is szavazott róla, elutasították. 1859. január 24-én egyesült Moldva és Havasalföld, ekkor választotta meg mindkét tartomány Alexandru Ioan Cuzát fejedelemmé. (Mediafax)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Milyen az autonómia...
Különben épphogy megvolnánk
Reggel Adjon Isten jó napottal indulnak csíkszeredai munkahelyükre a menaságiak. Hozzájuk hasonlóan így mennek reggelenként Kökösből Sepsiszentgyörgyre, Szentkatolnáról Kézdivásárhelyre, Nagyajtáról és Nagybaconból Barótra, Gyergyócsomafalváról Gyergyószentmiklósra, Zetelakáról és Homoródszentmártonból Székelyudvahelyre, Etédről Székelykeresztúrra, Nyárádszeredából és Mezőpanitból Marosvásárhelyre is.
Egész nap magyarul társalognak mindenkivel, majd hazatértükkor, délután Jó estéttel köszönnek minden embernek, akivel csak találkoznak. Otthon folytatják a beszélgetést családtagjaikkal, majd bekapcsolják a Duna és a Hír tévét, hogy meghallgassák a híreket, megnézzenek egy filmet, vagy belenéznek a helyi magyar nyelvű megyei vagy országos lapokba. A faluban magyar az iskola, magyar az egyház, magyar a polgármesteri hivatal, és magyarul beszél mindenki. Ahogy errefelé mondani szokták: „itt még a fű is székely”, leszámítva azt a néhány román rendőrt, aki itt őriz minket. Ez így van a Székelyföld közel minden településén, ez olyan természetes állapot, mint a levegő. Ahogy a levegőt örökkévalónak tudja mindenki, ezt az állapotot is annak tartja. Így volt ez mindig. Nemrég 54 kilométeres távon rendezték meg a székely menetelést Kökös és Bereck között. Jó volt ott lenni egymás között, és mellre szívni a székely levegőt. Az 1848-as szabadságharc, majd az I. és a II. világháború idején meneteltek itt a székelyek. Egymás tekintetéből tudják, hogy a bicska most is kinyílna a zsebükben, ha valaki bántani merészelné őket. Hogy miért mentek el menetelni, maguk sem tudnák pontosan megmondani. Nem parancsolta azt nekik senki, mert akkor el sem indultak volna. De így, hogy nem volt kötelező, legtöbbje úgy érezte, neki most ott a helye. A szabadságharc idején meg a tatárjáráskor sem kellett kötelezni egyetlen székely embert sem, hogy szembeszálljon az ellenséggel. Most ismét tanújelét adták annak, hogy ha kell, készen állnak harcolni a Székelyföldért.
Jó volt látni,
hogy nem külön-külön, pártok szerint meneteltek, hanem csak úgy, egyszerűen gyalogszékelyként. Aztán a déli harangszó az 1456-os, a magyarok fényes győzelmével végződő nándorfehérvári csatát juttatta eszükbe, ahol az akkori világ két jeles személyisége, Hunyadi János, a nagy törökverő és II. Mehmed, az oszmán törökök legnagyobb szultánja mérkőzött meg egymással. Most pedig nekik szólt a harang, a menetelőknek. Egyszerre mozdult meg mind a százhúszezer székely. Még Gábor Áron is, de a dálnoki Dózsa György is elcsodálkozna, ha látná – ki tudja, az is lehet, itt vannak közöttük, és azt sugallják, hogy ne hagyják magukat.
Haz atérve az otthon maradottaknak elmesélték a nagy élményt. Csak úgy füleltek az emberek, szemük kitágult és gyorsabban vert a szívük is. Senki sem mondta, hogy ez „felesleges” volt. Mindenki meg volt győződve, hogy az utóbbi hetven évben ez a legjelentősebb céltudatos székelyföldi megmozdulás. Abban is egyetértettek, hogy ha még sor kerül egy másik menetelésre, még többen gyűlnek majd össze. Elég nagy a Székelyföld, hogy menetelésre alkalmas utakra találjanak. Ha kell, hát miért ne meneteljenek az autonómiáért! De hogy az milyen is, és miért kell érte menetelni, a politikusokon kívül vaj’ kevesen tudják. Az utóbbi hetven év legszabadabb húsz évét hagyták maguk mögött. Meg aztán úgy élhetik meg itt magyarságukat, hogy még a magyarországiak is megirigyelhetnék. Ők csak annyit tudnak, hogy harcolniuk kell az autonómiáért. Volt a kommunizmus idején is autonómia, de ahogy mondták akkor, magyar volt az autó és román a sofőr. Hát ebből nem kérnek. Jól van ez így, ahogy most van, csak ne változzék a világ.
Márpedig a világ változik
Marosvásárhely sem az, ami volt. Még emlékeznek arra az időre, amikor majdnem mindenki magyarul beszélt a városban, aztán lassan kezdett megtelni Kárpátokon túliakkal, akiknek annyi közük volt Marosvásárhelyhez, mint nekik Vaslui-hoz. Aztán, ahogy számuk gyarapodott, egyre hangosabbakká váltak, ők lettek az őslakók, és a városalapítók jövevényekké váltak. Ma már az utcán, üzletekben és minden hivatalban románul folyik a társalgás. A városi tanácsban, ahol fele-fele arányban ülnek, napjainkban már szinte bűncselekménynek számít, ha a magyar képviselő magyarul merészel megszólalni. Törvény írja elő a magyarul is szólás jogát, és évek óta kérik megfelelő tolmácsgép megvásárlását, bár ezt megtehette volna tíz évvel ezelőtt az akkori magyar városvezetés – erre mindmáig nem került sor. A novemberi városi tanácsülésen aztán elszakadt a cérna. A helyi rendőrség vezetőjének kellett fellépnie, hogy megfékezze a magyarellenes bekiáltásoktól zajos gyűlésterem román tanácstagjait. Történt mindez a székelyek hajdani fővárosában, Marosvásárhelyen. Még az utcaneveket sem lehet magyarul kiírni, nem beszélve az önkényes névadás gyakorlatáról. Hogy csak egyet említsek a sok közül: Dózsa Görgy utca helyett Strada Gheorghe Doja. Ugyancsak itt a magyar napokat szervező marosvásárhelyieket a városvezetés, élén román polgármesterével, kitiltotta a főtérről. A piacon még a zöldségek nevét sem szabad kiírni magyarul. Marosvásárhely ma frontváros szerepét tölti be, és durván folyik az egyenlőtlen harc a magyar nyelv ellen. Ugyanaz történt a hetvenes-nyolcvanas években Kolozsváron, és ha nem cselekszünk, ez lesz a soron Sepsiszentgyörgyön, aztán mint futótűz, bejárja az egész Székelyföldet.
Egyre kézenfekvőbbé válik, hogy nem arról kell beszélni, ami még megvan, hanem ami fokozatosan leépül körülöttünk. Nemigen tudjuk, hogy mi az autonómia, mert csupán lélegzetvételünkkel véljük azonosnak. Teremtsünk kapcsolatot szórványban élő magyar testvéreinkkel, hogy lássuk, mi vár ránk a jövőben, ha nem cselekszünk idejében. Csak akkor tudnánk igazán értékelni a mai állapotokat, ha ez egyik napról a másikra megszűnne, és a marosvásárhelyihez hasonlóvá válna. Azért kell hát harcolni, hogy ez sose következzék be. Az autonómiáért küzdeni egyben azt is jelenti, hogy ennek a kívánalomnak törvényes formát szánunk. Mindenekelőtt tudnunk kell, hogy nekünk nem a román emberek, hanem a felbujtható, tanulatlan tömeg az ellenségünk. Az a sok emberből összeverődött, hamis próféták sugallatára beindítható amorf tömeg, amely többségbe kerülve úthengerként söpri el a nyelvi jogokat. Velük a harcot csak a tömegben szerveződött székelység képes felvenni, olyanformán, ha lakhelyén megtartja többségi arányát, sőt, növeli is azt, és ragaszkodik erkölcséhez, nyelvéhez. Minden más próbálkozás csak lassítja, de nem állítja meg ezt a folyamatot. Ezért kell az autonómia.
Beder Tibor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)