Forradalom és rendszerváltás Marosvásárhelyen
A Bernády Házban a fenti címmel tartott hétfő délután előadást Novák Csaba Zoltán, a marosvásárhelyi Román Akadémia Gheorghe Sincai Társadalomtudományi Kutatóintézetének munkatársa. Ugyanitt került sor az Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989–1990) tanulmánykötet bemutatójára, amelyet Gagyi József, a Sapientia EMTE tanára ismertetett.
Az előadásról, illetve a kutatásokról Novák Csaba Zoltánt kérdeztük:
– 25 éves a romániai rendszerváltás. Ennek kapcsán átfogó kutatást szervezett a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet 12 olyan településen, ahol a magyarság többségben van vagy nagy arányban van jelen: Aradon, Temesváron, Nagyváradon, Szatmáron, Máramarosszigeten, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában, Székelyudvar-helyen, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen. Főleg városokban vizsgáltuk meg, hogyan zajlott le a rendszerváltás az illető településen, illetve az adott magyar közösség hogyan szervezte meg önmagát. Minden településen egy helyi történész vagy történelemtanár készítette el a kutatásokat: egy dokumentációt az adott település rendszerváltásra vonatkozó történetében, a település eseményeinek kronológiáját, illetve minden településen öt-tíz személlyel készítettek életútinterjút. Ezek az anyagok megtalálhatók az intézet irattárában, de a honlapon is hozzáférhetők. A kutatás tehát föltérképezi, hogy hogyan szerveződött meg a romániai magyarság.
– Mi volt a közös vonás, melyek voltak a különbségek?
– Három típusú rendszerváltás-történetet lehet rekonstruálni Erdélyben magyar szempontból. Az első a Székelyföldön, vagyis a tömbmagyar vidékeken lezajlott rendszerváltás, ahol a magyarság aktívan részt vett a forradalmi eseményekben, és a számarányának megfelelő arányban került be a helyi vezetésbe. Van egy szórvány típusú rendszerváltás, ez általában a nyugat- vagy közép-erdélyi városokra jellemző, Aradra, Temesvárra, Nagyváradra, de akár Kolozsvárra is, ahol a magyarság számarányát tekintve kisebb arányban volt jelen, és külön fejezet Marosvásárhely, ahol egy sajátos keveréke zajlik a két típusnak. Itt a magyarság kellő súllyal van jelen a városvezetésben, de erős ellenlépés kezdődik el az 1990. januári időszaktól folyamatosan, ami majd elvezet a fekete márciushoz.
– Beszélt a romániai magyar szervezetek megalakulásáról is.
– Romániában a ’80-as években az erőteljes diktatórikus elnyomás miatt nem alakult ki a magyarországihoz vagy a lengyelországihoz hasonló demokratikus ellenzék, értelmiség. Ezért nehéz volt újraszervezni a diktatúra utáni új hatalmi szerveket, úgy fölállítani, hogy megkerüljék az egykori kommunista pártot. Az RMDSZ – és általában a magyar közösség – kemény szorítás után talált önmagára ’89-ben. Csodával határos módon egy 45-50 éves diktatúra után, szétvert intézményi hálózattal, szinte a semmiből, heteken belül a legelemibb szervezetektől egészen a politikai érdekképviseleti szervezetig megszervezi önmagát, új erővel töltődik fel, s olyan gyors volt ez az újjászerveződés, hogy sok románban azt az érzést keltette, hogy kívülről irányított és szervezett folyamat volt.
Nagyon nehéz volt érdekképviseleti szervezetet létrehozni, hiszen minden olyan intézmény, amely hátteret jelenthetett volna egy ilyen csoportosulásnak, a ’80-as években gyakorlatilag fölszámolódott. Egyetlen olyan értelmiségi kör működött Romániában 1989-ben, amelynek teljes Erdély-szintű lefedettsége volt, a Kriterion kiadó és a Domokos Géza által vezetett kiadói hálózat értelmisége, illetve a különböző helyi lapoknál működő értelmiségi csoportok. Ezekre épül majd az RMDSZ. Tehát a többnyire elszigetelt, de egymással informális kapcsolatban levő magyar értelmiségiek azok, akik megszervezik az RMDSZ-t, amely későbbi hetekben, hónapokban kiegészül egy nagyon jelentős szerepet játszó műszaki értelmiséggel.
– A romániai rendszerváltásnak az erdélyi magyarság szempontjából van egy másik nagyon fontos vetülete: az etnikai, nemzetiségi kérdés.
– Tudjuk azt, hogy a Ceausescu-rendszer utolsó időszakában az asszimilációra hajtott. Nagyon fontos volt, hogy a rendszerváltás után hogyan fog viszonyulni a kérdéshez a Nemzeti Megmentési Front. Úgy tűnt, hogy pozitívan viszonyul a kérdéshez, január elején ki is adtak egy nyilatkozatot, de valamikor január-február tájékán fordulat történt, amit úgy neveznek, hogy az ellopott forradalom. Ebben az Iliescu által vezetett új csoport – kénytelen vagy jószántából – alkut kötött azokkal a csoportokkal, amelyek tagjai az egykori nómenklatúrába tartoztak, vagyis a Román Kommunista Párt érdekszférájába tartozó csoportokkal. Ennek égisze alatt 1990 februárjában, majd később, a nyár folyamán a bukaresti bányászjárásokkal, Erdélyben a marosvásárhelyi eseményekkel gyakorlatilag átmentette a régi elit a pozícióit 1990-ben, és egy mérsékelt, amolyan peresztrojka típusú rendszerváltásról beszélhetünk Románia esetében.
Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989–1990)
"Az 1989-es események magyar szemszögből való kutatása 2010-ben indul a kolozsvári NKI keretében. A kutatás lezárásaként készült el a 12 esettanulmány (…). A cél az volt, hogy a romániai rendszerváltásnak egy eddig kevésbé ismert oldalát – tételesen a magyar kisebbségi szerepvállalást és önszerveződést – szakszerűen, történeti kutatásokkal dokumentáljuk és értelmezzük" – olvasható egyebek mellett a Bárdi Nándor, Gidó Attila és Novák Csaba Zoltán által szerkesztett, Gagyi József egyetemi tanár által bemutatott tanulmánykötet hátlapján.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Legfelsőbb bíróság: besúgó volt Fátyol Rudolf hegedűművész
Együttműködött a Securitatéval az ország egyik legismertebb hegedűművésze, Fátyol Rudolf – állapította meg kedden közzétett jogerős ítéletében a legfelsőbb bíróság.
A bukaresti ítélőtábla 2011. szeptember 30-án erősítette meg első fokon a Securitate Levéltárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) határozatát, miszerint a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia igazgatója a kommunista titkosszolgálat besúgója volt.
A hegedűművész sikerrel fellebbezett a legfelsőbb bíróságon, amely 2012 februárjában visszaküldte a dossziét újratárgyalásra a bukaresti táblabíróságra. A táblabíróság 2013 júliusában érvénytelenített a Fátyol Rudolf besúgói múltjáról szóló CNSAS-határozatot. Ezúttal a CNSAS fellebbezett a legfelsőbb bíróságon, sikerrel, mert 2014 májusában elfogadták az óvását. Ezt az ítéletet támadta meg szintén a legfelsőbb bíróságon Fátyol, ám fellebbezését jogerősen elutasították.
Az igazgatót kerestük szerda délelőtt a filharmóniánál, de munkatársai szerint éppen próbán volt.
A nagykárolyi születésű, 58 éves Fátyol Rudolf Románia egyik legdíjazottabb hegedűművésze. 2011-től az egyik legrangosabb állami elismerés, a Román Kulturális Érdemrend lovagkeresztjének tulajdonosa.
"A romániai elit" tagja
A Wikipédia szerint egyetemi oklevelét a Kolozsváron található Gheorghe Dima Zeneakadémián szerezte meg 1984-ben, mestere a nagybátya, Ruha István volt. 1985-ben a szatmárnémeti székhelyű Dinu Lipatti Filharmónia szólistája lett belőle. 1990-ben az intézmény igazgatójává, valamint 2000. január 1-jén főigazgatójává is megválasztották.
Fátyol Rudolf Európa számos országában koncertezett már, mesterkurzusokat tartott több külföldi egyetemen, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián, jelenleg a Debreceni Egyetemen működik oktatóként.
2000-ben megkapta a Szent-Györgyi Albert-díjat. 2003-ban megszerezte a művészetek doktora címet, valamint ugyanebben az évben Szatmárnémeti díszpolgári oklevelét is átvehette. 2006-ban az „év művésze” elismeréssel jutalmazta a Romániai Zenekritikusok Szövetsége, 2007-ben kitüntették a Bartók Béla-emlékdíjjal is.
2009-ben a Román Kulturális Intézet, valamint a Román Akadémia beválasztotta Románia 150 legismertebb személyisége közé, ezzel bekerült a Cartea elitelor címet viselő kötetbe, melyben olyan személyek találhatók, akik Európa-szerte öregbítik Románia hírnevét és pályájuk során elismerésre tettek szert.
Cs. P. T.
maszol.ro

Marosvásárhely márciusa (1.)
Lelkemben és tudatomban 1990. március 19-e, 20-a sebei az idő múlásával sem hegednek! Tényeket közlök – történész alapfoglalkozásom is erre kötelez.
Dr. Demény Lajos akadémikus, akkori oktatásügyi miniszterhelyettes a következőket írta: „Akkor a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum önállósítása körüli vita országos méretűvé terebélyesedett. (Demény Lajost Ion Iliescu ideiglenes államelnöknek Tőkés László, Domokos Géza és Király Károly 1990. február 1-jén javasolta oktatási miniszterhelyettesnek az azonnali hatállyal menesztett Pálfalvi Attila egyetemi tanár helyébe – szerz. megj.) Sikerült rávennem Mihai Şora miniszter urat, hogy miniszteri rendelettel saját aláírásával rendelje el a marosvásárhelyi Bolyai Líceum önállósulását. Mi több, sikerült rávennem, hogy döntését a televízió magyar adásában indokolja meg. Minden erőfeszítésünk ellenére fellépésünk nem sikerült. Marosvásárhelyen a miniszteri rendelet végrehajtási napjára, 1990. február 6-ára időzítették (és be kell ismernem, kitűnő szervezésben és óriási erőbedobással) a Vatra Românească alakuló gyűlését a helyi sportcsarnokban. Az utcára vitték a román diákok és egyetemi hallgatók ezreit, a volt titkosszolgálat és a hadsereg bizonyos tisztjeinek szervezése alatt.
Ugyancsak február 6-án – nem Ion Iliescu és Petre Roman kormányfő tudta nélkül – a Közoktatási Minisztérium egész vezetőségét rendkívüli és minden normális működési szabályt megszegő módon Drăgănescu miniszterelnök-helyetteshez rendelték. Ott állottunk a már annyiszor említett Gheorghe Manole (orvosdoktor, Ion Iliescu államfő kabinetfőnöke – szerz. megj.) által bevezetett és Marosvásárhelyről érkezett mintegy negyven személyből álló vatrás csoport előtt, amelyet egy Sabău nevezetű egyén vezetett.” Az öt órán át tartó támadássorozat végén – amikor Mihai Şora minisztert haza- és nemzetárulónak nevezték – Demény Lajos miniszterhelyettes megkérdezte: a marosvásárhelyi csoport kiket képvisel, kiktől van megbízatásuk? A Sabău Pop-Ioan vezette csoport képtelen állításaira kérte a gyűlés felfüggesztését, a románra fordított, a kolozsvári Szabadság napilapban megjelent, állítólag románellenes cikk eredetijének bemutatását és egy kívülálló, semleges tolmács azonnali behívását. Kiderült: a marosvásárhelyi tiltakozócsoportot Gheorghe Manole, Ion Iliescu államfő kabinetfőnöke készítette fel, amikor a kolozsvári Szabadság gyalázott számát az asztalra tették, abban semmi nem volt mindabból a „románellenességből”, amelyről a marosvásárhelyi csoport olyan vehemensen beszélt.
A marosvásárhelyi magyarellenes pogrom kidolgozói – írja visszaemlékezésében dr. Demény Lajos kiváló történész, volt oktatásügyi miniszterhelyettes – taktikát változtattak: negyedik miniszterhelyettesnek kinevezték a kétes jellemű Hans Otto Stampot: „A szebeni szász szociológus szűkebb körökben ismert volt, mint olyan, aki a Securitatéval és a nyugatnémet kontrainformációs szervekkel egyidejűleg együttműködött.”
Birtokomban Mihai Şora irodalomtörténész, oktatásügyi miniszter távirata Marosvásárhelyre, amelyben elrendeli a Bolyai Farkas Gimnázium – a volt, lassan 500 éves Református Kollégium – magyar tannyelvű oktatási intézménnyé való átalakítását. 1989. december 21-étől – amikor az alig tizennégy éves kisfiamat elvittem a Ceauşescu-rendszer ellen tüntetni – Marosvásárhely, Maros megye legújabb kori történéseinek krónikása voltam és maradtam. Az akkor szerzett gyomorfekélytől azóta sem sikerült megszabadulnom!
Az 1990. február 10-ei százezres könyves-gyertyás marosvásárhelyi felvonulásról külön tanulmányt írtam, hiszen a románokat – ahogyan Cristopher Dodd szenátor írta – valósággal sokkolta: tudtak arról, hogy elenyésző számban vannak ugyan magyarok, de február 10-én hirtelen, a föld alól Marosvásárhely utcáin megjelent százezer méltóságteljesen tüntető magyar! A könyves-gyertyás tüntetés után – végső kétségbeesésben – pontosan felmértem: párbeszédet kell kezdeményezni Marosvásárhely román lakosságával! Sajtótörténeti kuriózum, hogy 1990. február közepén megjelent szerkesztésemben az egyetlen lapszámot megért, gyönyörű kiadásban, tördelésben az olvasók asztalára eljuttatott, Dialog címet viselő folyóirat, amely vezércikként a Dialogare necesse est! mottót tűzte zászlajára. Később Egy lap tündöklése és bukása című tanulmányomban vázoltam: a marosvásárhelyi nyomda román nyomdamestere „véletlenül” hogyan ejtett kalapácsot a már kiszedett laptükörre. Ma már azt is tudom: minden olyan próbálkozás, mely az erdélyi magyarság jogsérelmeit, követeléseit, a jövővel kapcsolatos elképzeléseit román nyelven eljuttatni kívánja a többségi román nemzethez, eleve kudarcra van ítélve! Egyszerűen nem hisznek a kísérletezőnek!
Az első pillanattól kezdve, 1990. március 6-ától A Hét szerkesztőjeként minden nap jelen voltam az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar diákjainak ülősztrájkján. Én kalauzoltam a Fekete Doboz munkatársait, amikor felvételeket készítettek a sztrájkoló diákokról. Egyedi felvételek készültek! Negyedszázad eltelte után is pontosan emlékszem: talán soha nem lesznek olyan kiváló magyar orvos- és gyógyszerész hallgatói az egyetemnek, mint akikkel 1990. március elején örök barátságot kötöttem! Mivel ismertem a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem történetét, már-már törvényszerű volt, hogy 1990. március 19-én délután a Maros megyei RMDSZ engem „delegált”, hogy részt vegyek az N. S. Dumitru és Verestóy Attila vezette parlamenti küldöttség és az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román–magyar küldöttsége közötti „tárgyaláson”. Az idézőjel nem véletlen: a megegyezés szerint 1990. március 19-én délután négy órakor a román és a magyar tagozat két-két tanárának, illetve két-két diákjának kellett volna tárgyalnia a parlamenti küldöttséggel. A magyar diákok, tanárok betartották a megegyezést, a románok nem! Amikor délután négy órakor megérkeztem az OGYI épületébe, síri csend fogadott. Teljesen gyanútlanul beléptem az egyetemi szenátus tanácstermébe. Szembe találtam magam a román tagozat teljes tanári karával – akik még a családtagjaikat is meghívták! –, nagy részük részeg volt, és másfél órán át suhogó egyedül vitatkoztam, érveltem a magyar nyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem létjogosultsága mellett. 
Közben filmfelvétel is készült, mindegyre az arcomba világítottak!
Megvallom: úgy éreztem magam, mint Szibériában vagy a Duna-delta megsemmisítő munkatáboraiban érezhették magukat a politikai elítéltek. Ha eltűnök, senki sem fogja tudni, hol vagyok! Amikor a szenátus tanácstermébe beléptem, egy műanyag zacskóban a diktafont bekapcsoltam. Olyan üvöltés, az emberi mivoltukból kivetkőzött egyetemi tanárok hangzavara fogadott, hogy a legnagyobb szakértők sem tudják kiszűrni az ellenem, illetve az erdélyi magyarság ellen irányuló vádaskodásokat. Azok a román egyetemi tanárok, kiváló sebészek, akik magyar professzoroktól tanulták a medicinát, olyan mélységekbe zuhantak, mintha puszta fizikai létük is veszélybe sodródna, ha megalakulna a magyar tannyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem.
Huszonöt évi kutatás után joggal állíthatom: a magyar tannyelvű Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem fokozatos elsorvasztását, majd végleges felszámolását az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc vérbefojtásának ürügyén határozták el a legfelsőbb párt- és államvezetés szintjén, és ehhez a stratégiához foggal és körömmel ragaszkodnak! A véglegesítés szakaszában lévő, A Bolyai Tudományegyetem pere című, ezeroldalas kötetemben részletesen taglalom: 1962-től kezdődően hogyan katapultáltak a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetbe sztárnak kikiáltott román tanárokat, köztük a később Nicolae Ceauşescu kedvencének számító Dr. Pop D. Popa szívsebészt. A mi drámánk: a román nacionálkommunista kurzus felerősödésében támogatókra találtak a magyar nyelvű oktatás elsorvasztásában. Hadd ne említsek nevet: volt olyan rektora a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetnek, aki azért nem ment el a református papként szolgáló apja temetésére, nehogy klerikalizmussal vádolják.
Ma már vallom: volt egyfajta tudatosság abban, hogy a romániai román és magyar értelmiségi elit legkiválóbbjai számára – köztük Mircea Dinescu, Smaranda Enache – 1990. március 19-én és 20-án Budapesten szerveztek kerekasztalt! A Maros megyei RMDSZ – úgymond – vezetőség nélkül maradt. A 24 tagú megyei elnökségből mindössze öten álltunk a vártán: Borbély László, Kincses Előd, Szepessy László, Czire Dénes és alulírott. Téves minden olyan állítás, amely szerint március 20-án a hatalmas felháborodás – úgyszólván – elsöpörte a magyar elit minden próbálkozását! Állandó telefonkapcsolatban álltunk a vidéki RMDSZ-szervezetekkel! Alulírott délelőtt tizenegy órakor a marosvásárhelyi rádióstúdió magyar nyelvű adásában külön felhívásban kérte: a magyarok ne üljenek fel a provokációnak, a főtéren ne reagáljanak a román szélsőségesek támadásaira. Azt is megfogalmaztam: soha nem lehet lemosni azt a szégyent, hogy a 20. század egyik nagy magyar írójának, Sütő Andrásnak leitatott és félrevezetett románok verték ki az egyik szemét. Ott voltam a március 20-ai „interetnikus összecsapás” – ahogyan sajnálatosan aposztrofálják az akkor történteket – minden fontos mozzanatánál. Bárhogy magyarázzák: 1990. március 20-a az erdélyi magyarság egyik nagy győzelme! 
Sem a Görgény-völgyi, sem a mezőségi román lakosságot többé Marosvásárhelyre különböző magyarellenes ürügyekkel behozni nem lehet! Krónikásként és nem harcosként láttam, amint a kétségbeesett marosvásárhelyi magyarok másodpercek alatt puszta kezükkel széttörték a főtéri padokat és szembeszálltak a támadókkal, megfordítva a reménytelennek látszó csata kimenetelét. Magassarkú cipőben megjelenő csinos magyar nő valahogyan lapáthoz jutott és úgy vágta képen a rá támadót, hogy az soha nem felejti el!
Lassan már 25 éves megválaszolhatatlannak tűnő kérdés: miért sikerült a Görgény-völgyi, mezőségi románokat a magyarok ellen hergelni? Azért, mert egy 1849-es, az osztrák császárnak, Ferencz Józsefnek is eljuttatott jelentés szerint Görgényhodák, Libánfalva, Mezőpagocsa azon falvak közé tartozik, amelyeket – állítólag – a magyar forradalmárok földig romboltak, és részesei voltak a senki által nem bizonyított 40 ezer román áldozatnak. Holott az 1850. évi népszámlálás az említett településeken nemhogy veszteséget, hanem szaporulatot regisztrált!
1994. február 1-jétől a Román Televízió magyar adásának szerkesztőjeként minden esztendőben dokumentumfilmet készítettem a fekete március egy-egy kevésbé ismert fejezetéről. Megszólaltattam a Görgény-völgyéből Marosvásárhelyre tartó románok által halálra gázolt, háromgyermekes sáromberki Gémes István özvegyét, gyerekeit, az ugyancsak halálra gázolt nagyernyei Csupor István hozzátartozóit, a teremújfalusi Kiss Zoltán özvegyét – aki akkor lelte halálát, amikor 1990. március 20-án a Marosvásárhely főterén tüntető tömegen átszáguldó teherautó megállt az alsó, egykor görög katolikus, ma ortodox templom lépcsőjén. Megszólaltattam a marosszentgyörgyi roma származású Tóth Árpád özvegyét, akinek férjét az 1990. március 20-át követő magyarellenes retorzió idején a dübörgő tank hernyótalpa elé fektették.
Lányommal, Tófalvi Zselykével közösen megírtuk a tíz év börtönbüntetésre ítélt Cseresznyés Pál igazi drámáját Marosvásárhely márciusi mártírja címmel. Ott voltam a marosvásárhelyi törvényszéken, amikor Cseresznyés Pál ügyének tárgyalásakor bennünket, a teremben ülőket másfél órára bezártak, hogy a vád tanúja szabadon kószáljon Marosvásárhelyen, és elhozza az állítólagos tanút, aki Cseresznyés Pál bűnösségét igazolja. Tanúja voltam és vagyok Cseresznyés Pál lecsúszásának, de álljon elő bárki, aki annyi verés és megalázás után nem nyúl a pohár után. Mihailă Cofariu éppúgy áldozat, mint Cseresznyés. Koczka György tévés szerkesztő barátomnak bevallotta: az ortodox pópa figyelmeztette őket, hogy Marosvásárhelyre kell menniük a magyarokat megleckéztetni! Mihailă Cofariu – bárhogyan próbálja a román média fényesre csiszolni emlékezetét, valójában fejszével, rönkhúzó csákánnyal (capinával!) magyart ölni jött Marosvásárhely főterére, nem angyalként ereszkedett alá. Tudom, ha erőm, energiám engedi, megírom Marosvásárhely fekete márciusának az eddigi forrásoktól eltérő történetét.
Mindezt azért is írom, mert a következő „frontváros”: Sepsiszentgyörgy! Igen, a következő frontvárosnak Sepsiszentgyörgyöt szemelték ki, és következik Csíkszereda, a „kört” bezárja Székelyudvarhely. Szerencsére Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ennek tudatában van. Az ő szavait idézem: „Van erről egy elméletem. Eszerint a román nemzetállam-építő rendszer változatlanul dolgozik, csak más eszközökkel, mint 1989 előtt, és lassabban képes eredményeket felmutatni. 
Korábban pártdöntés alapján egy-kettőre megépítették az etnikai arányok megváltoztatását is jelentős mértékben célzó ipari létesítményeket, illetve végrehajtották az ezekhez kötött nagy lakosságbetelepítéseket, ami a regionális tudat kiölését is célozta, hiszen az erdélyi románokat is szétszórták az országban. Az elmúlt 25 esztendőben e tevékenység két nagy sikert tudhat magáénak: magához ragadta Marosvásárhely irányítását, illetve az emberek tudatában egyre hatékonyabban leválasztotta Maros megyét Székelyföldről. A folyamatban nyilvánvalóan elsősorban Sepsiszentgyörgy, másodsorban Háromszék gyengítése a következő célpont, ebben az összefüggésben talán érthető, miért vagyok éppen én a célpont.” ( Csinta Samu: Jövőkép az aknafedő mögül – Interjú Antal Árpáddal)
Akinek illúziói vannak azzal kapcsolatosan, hogy Románia önszántából területi autonómiát biztosít Székelyföldnek, nagyon téved! Románia csak nemzetközi nyomásra hajlandó hasonló gesztusokra. Ahogyan az történt 1940. augusztus 30-án a második bécsi döntéskor, vagy Besszarábia Szovjetunióhoz való annektálásakor. Mindezek ellenére vagy mindezek mellett: Székelyföld autonómiájának kérdését minden lehetséges alkalomkor a nemzetközi közvélemény tudomására kell hozni! Támaszunk a kiváló fiatal történészgárda, akiket holmi „nyári mesékkel” nem lehet megvezetni! Az erdélyi magyarság feladata: minden információs csatornán kiépíteni a kapcsolatokat a fiatal román történész nemzedékkel. Így kap „történelmi hátszelet” huszonöt évvel ezelőtti marosvásárhelyi megemlékezésem is!
(folytatjuk) Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Marosvásárhely márciusa (2.)
Minden település, minden egyén életében lehetnek olyan sorsdöntő vízválasztók, amelyek akár évtizedekre meghatározzák életútját. 
Marosvásárhely történetében és sokunk életében ilyen éles cezúra 1990. március 19-e és 20-a. Akik átéltük, tudjuk: azóta teljesen megváltozott az életünk. Másként nézünk ugyanarra a tárgyra, épületre, másként járjuk ugyanazokat az utcákat, talán a szót is másként ejtjük, s a gondolatok is egészen másként formálódnak szöveggé a fehér papírlapon.
Március 19-e és 20-a eseményei úgy záródtak a tudatomban, mint valami különös páncélszekrényben. Még mindig nem érzem magam elég erősnek elviselésükhöz. Félek e furcsa két naptól. Úgy félek, mintha előttem állnának.
„A dokumentumok hangján”, naplószerűen, az átélt események pontos bemutatásával igyekszem felidézni a legapróbb részleteket is, mert csak így válik teljessé a véres hétfő és kedd története. Azé a történelemé, amely elemi erővel szólt bele mindennapi életünkbe. Íme a sűrített krónika 1990. március 19-éről és 20-áról.
Az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet 350 hallgatója március 6-ától az önálló magyar tagozat létrehozását követelve ülősztrájkot tart. Hiába írják egyik kérést a másik után, követeléseik mindenhol süket fülekre találnak. Március 19-én felröppen a hír: felkeresi őket egy parlamenti küldöttség, végre elmondhatják óhajaikat azoknak is, akik talán továbbítják a kormány, az ország ideiglenes elnöke felé. Éppen ezért a diákok képviselői és a tanárok úgy döntenek: 19-ére felfüggesztik az ülősztrájkot! Még a gyanúját is kerüljék el annak, hogy nyomást gyakorolnak a parlamenti küldöttekre! Akkor még nem tudhatták: 1990. március 19-e reggelétől másként számolják majd az időt, hogy Marosvásárhely történetének egyik legdrámaiabb korszakát élik át a következő 48 órában. Ma már nemcsak megkockáztatjuk, hanem határozottan állítjuk: a görgényhodáki, libánfalvi, dédabisztrai, mezőpagocsai román lakosok behozatalának egyik fő indítéka éppen az volt, hogy nyomást gyakoroljanak a parlament küldötteire, mint ahogy 1990. február 8-án történt, a két tanügyminiszter-helyettes látogatása idején, amikor egyik pillanatról a másikra megváltozott a korábban kiadott miniszteri rendelet is.
1990. március 19-e, délelőtt 11 óra
Az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet főbejáratához megérkezik Dumitru S. Nicolae egyetemi tanár, Verestóy Attila, a parlament két képviselője, akik – eredeti elképzelés szerint – meghallgatják a román és magyar hallgatók beszámolóját az eltelt napok eseményeiről, majd valamikor a délutáni órákban találkoznak a tanárok és diákok képviselőivel. A város központjából viszont vészjósló hírek érkeznek: néhány száz, egyesek szerint több mint ezer román anyanyelvű tüntetett a városháza előtt. Miközben a parlamenti küldöttség meghallgatta az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet hallgatóinak részletes, dokumentumokkal alátámasztott tájékoztatóját, a tüntető tömeg behatolt a Nemzeti Egységtanács megyei székházába, követelte Kincses Előd, Király Károly azonnali lemondatását. Kincses Előd tiltakozott: minden hasonló eljárásnak megvannak a törvényes módozatai. Az Egységtanács tagjai végül is meggyőzték, hogy a tömeg nyomására mondjon le.
Az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben a parlamenti küldöttséggel folytatott első találkozó nem hozott semmilyen eredményt. Dumitru S. Nicolae és Verestóy Attila azt javasolták, hogy délután négy órakor a román és magyar tagozat két-két tanára és négy-négy diákja találkozzon a rektor irodájában, és közösen határozzanak az elméleti és gyakorlati oktatás megszervezéséről. (Az utóbbi hónapokban a román anyanyelvű tanárok és hallgatók a tagozat létét is megkérdőjelezték: valamennyi hivatalos és nem hivatalos okmányban, levélben, átiratban a sorozat – serie – megnevezést használták.)
13 órakor
nagy-nagy izgalommal, belső feszültséggel hagytuk el az intézetet. Az RMDSZ Bolyai téri székháza körül vihar előtti csend. Izgatott emberek magyarázzák, mi történt az Egységtanács megyei székházában. Ez már különbözött a korábbi tüntetések viszonylag csöndes folyamától: áramütésként ért Kincses Előd lemondása. Akkor még nem is sejtettük, mit tartogat számunkra 1990. március 19-e.
Hiába erőltetem, egyetlen falat sem megy le a torkomon. Tartok a délutáni megbeszéléstől. Három órakor még beszaladok az RMDSZ megyei székházába. Ott van a maroknyi vezetőség, hiszen a derékhad éppen Budapesten a román–magyar közeledést, megbékélést készíti elő a román szellemi élet legkiválóbbjaival: Mircea Dinescuval, Gabriel Liiceanuval, Smaranda Enachéval az élen. Borbély László és Király István bejelenti: fél négykor a megyei vezetőség itthon maradt tagjai tanácskozásra gyűlnek össze. A székház körül a délelőtti váltásból kijött munkások gyülekeznek. Az RMDSZ vezetősége felkéri őket: menjenek nyugodtan haza, tartózkodjanak minden provokációtól. Válaszunk a délelőtti tüntetésre, lemondatásra, a február 10-ei tüntetéshez hasonlóan méltóságteljes, minden erőszaktól mentes magatartás lehet. Mindezt azért hangsúlyozom, hogy az olvasó világosan tájékozódjék: sem március 19-én, sem 20-án a magyarság részéről egyetlen, az uszítás legparányibb gyanúját tartalmazó felhívás sem hangzott el!
Délután háromnegyed négykor
már fent vagyok az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet központi épületében. A rektori előtt nagy a sürgés-forgás. Balsejtelmem beigazolódott: miközben a magyar tagozat képviselői pontosan betartották a találkozó lebonyolítására vonatkozó játékszabályokat, addig a román tagozat teljes létszámban megjelent. Megkérdőjelezték jelenlétem létjogosultságát is. Hiába hivatkoztam arra, hogy a délelőtt folyamán már jártam itt, tehát tudtam a délutáni találkozóról, egyszerűen kinéztek a rektori iroda előszobájából. (Már korábban is volt egy találkozó, amelyről azért maradtam le, mert közös megegyezés alapján a sajtó képviselői nem vettek részt. Ám a helyi román sajtó testületileg ott volt.) Heves vitákkal tarkított másfél óra következett. A két tagozat megbeszéléséről szó sem lehetett. A parlamenti küldöttség tagjai jóformán szóhoz sem jutottak, a magyar tagozat képviselői pedig az előszobában és a folyosón rekedtek. Délután fél hat körül hagytuk el az intézetet. Jung János adjunktussal úgy jutottunk ki a főbejáraton, hogy az őrséget álló román diákok öklüket rázva kiáltoztak utánunk.
A délelőtti tüntetésen olyan követelések is elhangzottak, hogy másnap reggelig minden magyar feliratot el kell tüntetni a városból! Ezért elindultak a Nemzeti Színház épülete felé. Valósággal ostrom alá vették Marosvásárhely főterét. Botokkal, fejszékkel verték le a még meglévő magyar feliratokat, bezúzták, darabokra törték a kirakatokat, hirdetményeket. A „népharag” lecsapott minden gyanútlan járókelőre: Vorbiţi româneşte, mâncaţi pâine românească (Beszéljetek románul, a románok kenyerét eszitek!) – kiáltásoktól visszhangzott az ország korábban talán legbékésebb főtere. A Színház téren máglyába hordták a magyar nyelvű falragaszok, hirdetőtáblák szövegeit. Égtek a színház hirdetőoszlopairól letépett fényképek is. A színház épületéből ki akarták kergetni a magyarokat. Néhány román színész próbálta menteni a válságos helyzetet, ahogy tudta.
Ilyen „erőpróba” után érkezett a felbőszült nép a Bolyai térre. A pártok székházát ostromgyűrű vette körül. A rádióstúdió épületét is megrohamozta a tömeg. A román szerkesztők leleményességén múlott, hogy az éppen adásban lévő magyar kollegáiknak, meg a technikusoknak nem esett bántódásuk. Megígérték, hogy a rádióban többet nem hangzik el magyar szó. A fejszével, villával, vasdorongokkal felfegyverzett tömeg a pártok székháza előtt üdvrivalgás és diadalordítás kíséretében egyesült: „Murim, luptăm, Ardealul nu cedăm!” (Meghalunk, harcolunk, Erdélyt nem adjuk!) A környéken lévő minden magyar táblát, feliratot letéptek, szétzúztak, eltapostak. A leíró- és másolóirodák kétnyelvű feliratait sem kímélték: csörömpölve zuhant az üveg a járdára. Az egyik vasrudas észrevette, hogy a Bolyai utca végét jelző névtábla véletlenül ott maradt a ház falán. Gyorsan ott termettek, fejszével verték le a zománcozott táblát. A sors furcsa fintora, hogy a ház egy román család tulajdona volt.
Megzavart lélekkel, kétségbeesetten nézte az a néhány magyar, hogy mit művel a felbőszült, félrevezetett tömeg. Gyorsan hazaszaladtam, felhívtam Sütő András lakását. Éva, Sütő András felesége akkor még úgy tudta, hogy férjét egy terepjáróval kimenekítették a székházból. Egy picit megnyugodtunk. Az újabb terepszemle azonban pontosan az ellenkezőjéről győzött meg. Emberi mivoltukból kivetkőzött férfiak, nők keringtek a székház körül. Millió darabba hullott szét a Teleki-Bolyai dokumentációs könyvtár, a galéria, a társadalomtudományi kutatóközpont névtáblája. A hajdani, Oroszlán névre hallgató vendéglő tőszomszédságában lévő másoló- és leíróiroda cégjelzése heteken át meggörbítve, szétverve szomorú mementóként figyelmeztette a járókelőket, hogy március 19-én a tüntetők a békés szóról feledkeztek meg leghamarább: Király Károly, Kincses Előd, Bolyai (?!) felakasztását követelték.
A sürgősségi, baleseti osztályon készült tanúvallomások egyértelműen bizonyítják, elegendő volt egyetlen magyar szó, hogy elszabaduljon a pokol. Ioan Gheorghe petelei lakos, a gernyeszegi sertéshizlalda alkalmazottja egyenesen a munkából jött a tüntetésre. A Bolyai téren egyik magyar barátját vélte felismerni. Elkiáltotta magát: Karcsi! Erre mindenfelől záporoztak rá az ütések. Hiába kiáltotta, hogy ő román, félholtra verték. A kórházban készült videofelvételen is világosan látszik, hogy a szája széle, a szeme alja, az egész arca állandóan vérzik, vérrel kevert nyállal formálja a szavakat. A pártok székházát két óra körül vette körbe egy rendkívül gyér rendfenntartó kordon. Még egy sokadalom felügyeletére is kevés lett volna. A felbőszült tömeg behatolt a székházba. Papírok, könyvek, Petőfit ábrázoló jelvények, újságok repültek ki az ablakon. Utólag azt állították: azért rohamozták meg a székházat, mert ott – úgymond – magyar nemzetiszínű zászló lengett a fő „árbocon”, meg a bent rekedt RMDSZ-esek kövekkel, téglákkal, cserepekkel dobálóztak az épületből, miközben meg sem mertek mozdulni a padláson! Az árbocon pedig csak román nemzetiszínű zászló lengett, soha senkinek eszébe sem jutott mást kirakni. Este fél kilenc után rendkívül veszélyessé vált a helyzet: a kiszórt papírokat, nyomtatványokat, könyveket, újságokat meggyújtották, s az épület, a padlásfeljáró felgyújtásával fenyegetőzött a tömeg. 
Ekkor hívtam újra Sütő András lakását. Mikor elmondtam, hogy az épület felgyújtásával fenyegetőznek, Éva kiejtette kezéből a telefonkagylót. Még hallottam, hogy kétségbeesett zokogása visszhangzik a lakásban. Bénító csend, leírhatatlan fájdalom és kétségbeesés nehezedett a városra. Sütő András szemét, amely oly felszabadultan és diadallal ragyogott december 22-én, és az azt követő napokban, akkor érte a végzetes ütés. Juhász Ilona a Népújság másnap megjelenő számában (1990. március 20.) keserűen jegyezte meg: „Az a gyűlölet, ahogyan ütöttek, az már nem ember ember elleni harc volt. Talán még a zsidókkal sem voltak ilyen kegyetlenek.” Aznap este 30 személy nevét jegyezték be a sürgősségi klinikán. 
A legsúlyosabb sérülést Sütő András szenvedte: arckoponyaseb, súlyos szemsérülés, szem- és szem körüli masszív bevérzés, bordatörés, tüdősérülés, repedés a bal karon, többszörös külső sérülés az egész testen. Szemtanúk egybehangzó vallomása szerint a tüntető tömegből többen is felmásztak arra a katonai teherautóra, mely menekíteni lett volna hivatott a pártházból a magyarokat, letépték a ponyvát, majd botokkal, husángokkal ütötték-verték Sütő Andrást és társait. A tompa ütések hangja messzire hallatszott. A teherautó elindult, de a megvadult tömeg megállásra kényszerítette. Katonák húzták le a rakodótérből a felmászott botozókat...
(folytatjuk) Tófalvi Zoltán
Erdély.ma

A SRI állt az egyik legnagyobb romániai átverés, a Caritas mögött?
1993-ban a piramisjátékban résztvevők számát 4 millióra lehetett tenni, az ország készpénzállományának egyharmada a birtokukban volt.
Ki állt az 1993-ra a romániai készpénzek egyharmadát kezelő piramisjáték hátterében? – teszi fel a kérdést az Adevarul, és be is azonosítja a tetteseket a három részes anyagában. 
A piramisjátékról azt írta 1993-ban a The Economist, hogy ha a jelenség folytatódik, akkor elképzelhető, hogy a Caritas készpénz-állománya meghaladja az akkori román GDP-t. Azonban még azelőtt, hogy ez megtörténhetett volna, a Caritas piramisjáték bebukott. 
„Tedd be a pénzed, és három hónap múlva nyolcszorosát veheted ki!” – volt olvasható a kolozsvári Mesagerul transilvan hasábjain. A rendszerváltás utáni közhangulatban, miközben a lakosság jó része továbbra is szegénységben tengődött, ezek a szavak a kezdeti hitetlenkedés ellenére nagy visszhangot váltottak ki. A lelkesedés akkor hágott a tetőfokára, amikor az első győzteseket kisorsolták, és megkapták a betett pénzük sokszorosát. 
Úgy tűnt, hogy a piramisjáték kiötlője, a brassói Ioan Stoica olaszoknál tanult „titkos matematikai képlet” működik, és míg a kormány nem képes arra, hogy az embereknek színes tévét, autót és reményt adjon, addig a Caritas igen. 
Kolozsvár volt a piramisjáték legnagyobb kedvezményezettje. Ahogy a játék egyre több embert vonzott be, és egyre többen voltak képesek akár a házuk elzálogosítására is, úgy nyertek egyre többen az első körökben csatlakozók közül. 
Aztán 1994-re bekövetkezett az, amire számítani lehetett: a Caritas becsődölt, sok romániai meg a betett pénzét se kapta vissza, nemhogy annak a sokszorosát. 
De hogyan volt lehetséges mindez? 
A végül becsődölő Caritas ügye az 1995-ben emiatt 10 hónapot ülő Stoicán kívül nem járt mások felelősségre vonásával. Azonban, mint azAdevarul anyagából kiderül, a Caritas működése nem lett volna lehetséges a hatóságok legalább passzív hozzáállása, és a román belföldi hírszerzés (SRI), valamint annak aktív és nyugalmazott tagjainak a „belefolyása” nélkül. 
Az Adevarul anyagának az értelmezése szerint a Ion Iliescu akkori államfő, valamint a SRI akkori vezetője, Virgil Măgureanu 1989 után megszerzett hatalmának a megerősítésével áll összefüggésben a Caritas-sztori. 
Egy (többnyire) kolozsvári történet 
Grigore Zanc, a Nemzeti Megmentési Front (FSN) Kolozs megyei elnöke és Dan Pantea, a FSN ifjúsági szervezetének vezetője, valamint a Securitate volt ügynöke 1990-ben alapítja meg az Azi de Cluj nevű hetilapot. A cél a FSN propagandáját terjeszteni. 
Ezt a lapot alakították át Mesagerul transilvanná, amely azután, hogy Zanc Kolozs megye prefektusa lett, a prefektúra hivatalos lapjává vált. A hetilap élére Pantea került, a székhelyét meg a prefektúra épületében rendezték be. 
Pantea ugyanakkor megkérte Zancot, hogy hozza össze Virgil Măgureanu SRI-igazgatóval. Mint később kiderült, Pantea azért ment találkozni a kémfőnökkel, hogy támogatását kérje egy olyan médiaorgánum létrehozásához, ami egyes titkos SRI-akcióknak szolgálhat fedőszervül, ehhez Mileniul III néven akartek egy céget létrehozni. Măgureanu 1992-re adott zöld utat a projektnek, és a Pantea által elmondottak szerint a Mesagerul transilvan vezetője újra a SRI tisztjévé vált. 
A Caritas 
A Brassóban 1992. április 16-án bejegyzett Caritas először Kolozsvárra költözött, majd valamilyen módon megszerezte a Mesagerul transilvan támogatását. 1992. május 29-én jelent meg az első hirdetés, amelyben szépen ötvözték a piramisjátékok alapgondolatait, a populizmust és a gyors nyereség ígéretét. Az egész hátterében az alapító nagy szíve és csodálatos tudása állt, a cél az volt, hogy a románokat kimozdítsák az elkeseredésből és a szegénységből. 
Az emberek érthető módon nagyobb bizalommal fordultak a piramisjátékhoz a hatóságok cinkossága miatt, hiszen a prefektúra hivatalos lapjában jelentek meg a hirdetések, ráadásul a prefektúra épületében volt a Caritas székhelye. 
A jelenség 1993-ban érte el a tetőfokát. Ekkorra már többek között a kolozsvári Sportcsarnokban folytak a kifizetések, más városokban is nyíltak kirendeltségek. A Mesagerul transilvan 4 oldalról 16 oldal terjedelemre váltott: valahol el kellett férjen a nagyszámú nyerteslista. 
Kolozsvár hirtelen az első helyre került az országban az egy főre jutó autók tekintetében. A sikernek meg híre ment, az egész országból jöttek pénzt letenni a városba. 
A népőrületet a nyugati sajtó is megneszelte, és egy rend elemzés is készült, ami azt bizonyította, hogy a modell fenntarthatatlan. Ezeket a híreszteléseket Stoica egy sor újságíróval és közéleti személyiséggel igyekezett eloszlatni. 
Dan Zamfirescu és Dumitru Cerna, a Romániai Írószövetség tagjai egyenesen könyvet írtak arról, hogy a Caritas arról szól, hogy elhárítsák a szegénység és kétségbeesés révén eszközölt „román-ellenes genocídiumot, amit a külföldi erők visznek véghez”. Eközben a Román Televíziónál sorra jelentek meg Mihai Tatulici riportjai a boldog nyertesek, vagy a reményteljes „befektetők” történeteivel. A Gheorghe Funar által vezetett PUNR és a kolozsvári önkormányzat képviselői, valamint maga Funar is gyakran tette tiszteletét a Caritas rendezvényein. 
A lufi kipukkan 
1994. május 19-én jelent meg az a cikk a Mesagerul transilvánban, ahol maga Stoica jelentette be, hogy a Caritas bezár. A cikkben még a pénz teljes mértékű visszaadásáról volt szó, amit persze nem volt ahonnan kifizetni. 
Pantea, aki a Caritas hálózatnál is fontos szerepet töltött be, egy 2002-es, a Ziua hasábjain megjelent anyagban kijelenti, hogy a SRI által működtetett sajtóorgánum pénzgyűjtéssel is foglalkozott a román titkosszolgálat számára. 
A Caritas-lufi kipukkanása után Panteát gyorsan tartalékba helyezték, a Mileniul III projektet pedig felfüggesztették. Mint kiderült, Pantea volt az, akinél teljes egészében megtalálható volt a nyertesek listája, sőt azoknak a listája is, akiknek „előrehozták” a kifizetés pillanatát. Dan Pantea, a Caritas adatbázisát kezelő SRI-ügynök ezután eltűnt az országból, így az adatbázisok a mai napig nem ismertek.  Miután az ország ráébredt a Caritas jelentette átverésre, éhségsztrájkok és tüntetések kezdődtek: a pénzük nélkül maradók vissza szerették volna kapni az összegeiket. Ioan Stoicát végül letartóztatták, azonban annak ellenére, hogy hét évet kapott, végül 1996-ban, 10 hónap börtönbüntetés után kiengedték. Stoica azóta sem hajlandó nyilatkozatokat tenni a sajtónak. 
A PUNR 1994. augusztus 20-án lépett kormányra, később fúzió révén egyesült Corneliu Vadim Tudor PRM-jével, ami az anyag megállapítása szerint úgyszintén a Securitate volt embereinek politikai eszközeként működött. Már a kormányra lépésükkor átértékelték a Caritas-őrület idején mutatott hivatalos támogatásukat. Ioan Gavra PUNR-alelnök így nyilatkozott az ügyről: „A Caritashoz hasonló játékok révén beszedett adókkal a román kormány igazából a románok naivitását és butaságát adóztatta meg”.
Transindex.ro

Kényszerű különút? (A rendszerváltás és a magyarok)
Miért kényszerült önszerveződésre, és ezáltal tulajdonképpen egyfajta különutas szerepre az erdélyi magyarság a negyedszázaddal ezelőtti romániai rendszerváltozás eseményei közepette, illetve azok folyományaként? Melyek voltak azok a tényezők, amelyek végül az RMDSZ létrejöttéhez, illetve a most is jellemző szembenállásos jogérvényesítési helyzethez vezettek? Mások mellett ezekre a kérdésekre is igyekezett választ adni csütörtök délután Novák Csaba Zoltán, valamint Nagy Botond kutató a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében.
Novák Csaba Zoltán történész, a Román Akadémia marosvásárhelyi Gheorghe Şincai kutatóintézetének tudományos munkatársa, nemrégiben a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet gondozásában megjelent Együtt és külön – Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989–1990) című tanulmánykötet egyik társszerkesztője előadásában sűrítve igyekezett ismertetni azt a folyamatot, mely az 1990-es év közepéig tartott, és amely az erdélyi magyarság számára kijelölte a követendő utat az eljövendő évekre a jogérvényesítésben, megmaradásban. A tanulmánykötet tulajdonképpen ugyanezt az utat járja végig 12 erdélyi város forradalmi eseményeit ismertetve 12 tanulmány révén – szerzőik között ott találjuk Nagy Botond sepsiszentgyörgyi levéltáros kutatót is. Ennek a zavaros, sok szempontból máig feltáratlan időszaknak a bemutatása elképzelhetetlen a kelet-európai szocialista csatlósállamok, valamint a Szovjetunió által az 1970-es évektől kezdődően bejárt út ismerete nélkül. A hruscsovi ideológiai szürkeségtől az 1985-ben Mihail Szergejevics Gorbacsov szovjet főtitkár által meghirdetett glasznosztyban (átláthatóság), illetve a peresztrojkában (átalakítás) testet öltő reformkísérleten keresztül egészen a szocialista blokk egyre hangsúlyosabb, a Nyugattal szembeni műszaki és gazdasági lemaradás által is előidézett összeomlásáig. A kutató Lengyelország, Magyarország, valamint Bulgária példáját állította szembe Ceauşescu Romániájával. Így mutatta be azokat a folyamatokat, amelyek során a Securitate, valamint a kommunista párt sikeresen leépítette az előző évtizedben kialakult demokratikus ellenzéket, olyannyira, hogy a 80-as évek végére ez szinte teljesen felmorzsolódott, magyar oldalon is mindössze néhány képviselője maradt, köztük Sütő András vagy Domokos Géza. Az erőszakos betelepítési politika, a nagy erdélyi városok etnikai arányainak felborulása, az egyre erőteljesebb nacionalista hangvétel hatására az erdélyi magyarság helyzete kilátástalanná vált, ugyanakkor a lakosság egészét érintő – Ceauşescu modernizációs törekvéseinek bukását jelentő – gazdasági, megélhetési nehézségeknek ugyanúgy szenvedői voltak a magyarok, mint a románság. Mindez olyan körülmények között, hogy az akkori rendszert irányítók tökéletesen tisztában voltak a társadalom általános helyzetével, amint azt a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács birtokába került dokumentumok is bizonyítják. Novák szerint kutatásaik során arra is kétségbevonhatatlan választ kaptak, hogy miért nem volt esély sem arra, hogy a többi kelet-európai államhoz hasonlóan úgynevezett bársonyos forradalom révén történjék rendszerváltás Romániában. A demokratikus ellenzék hiánya, erőtlensége szinte sorsszerűen vezetett ahhoz a helyzethez, hogy az 1989 december végi euforikus állapotokat követően a rendszer másod-, harmadvonalas aktivistái ragadják magukhoz a hatalmat. Helyi szinten is a magyarság rovására kezdjék el építeni az új politikai szerkezetet olyan körülmények között, hogy sok településen a román–magyar viszony egyensúlyra alapozó struktúrát tett volna lehetővé. Novák kitért a Vatra Românească szerepére, amely Bukarest ellenében is oroszlánrészt vállalt a magyarság visszaszorításában, felborítva azt a természetes, a forradalmat követően kialakult állapotot, mely például Székelyföldet kiemelten jellemezte, azaz az etnikai arányoknak megfelelően álltak fel az új irányítószervek, például a megyei tanácsok. A székelyföldi városokban lezajlott forradalmi események – Székelyudvarhely, Kézdivásárhely – tökéletes propagandamuníciót jelentettek a Vatra számára, hiszen etnikai megtorlásként lehetett feltüntetni azokat. Az előadás és a tanulmánykötet igen pontos képet ad arról a folyamatról is, ahogyan a Nemzeti Megmentési Front átlényegülését követően az erdélyi megyékben különböző nevek alatt létrejött demokratikus szervezetek végül miként olvadtak eggyé, azaz mi vezetett az RMDSZ létrejöttéhez. A kép ugyanakkor nem lehet teljes az 1990. márciusi események elemzése nélkül. 
Nagy Botond a kötetbe foglalt tanulmányának kivonatát ismertetve a Sepsiszentgyörgyön 1990 májusáig tartó zavaros állapotokat mutatta be a gyárakból indult tüntetésektől egészen az enyhülésig, rámutatva mások mellett, hogy a diverzió itt is tökéletesen működött, illetve a nómenklaturisták hatalomátvétele hasonló volt más erdélyi városokhoz. 
A Háromszék érdeklődésére mindkét kutató megerősítette, hogy noha igen gazdag forrásanyaghoz volt lehetőségük hozzájutni, a korszak érdembeni tanulmányozását továbbra is nagymértékben akadályozza, hogy a belügyminisztérium, illetve a hadsereg dokumentumaihoz nincs hozzáférés. Az egykori káderek átmentésére, a rendszerváltozás eltérítésére vonatkozó bizonyítékok nagyrészt fellelhetőek, viszont az akkori események pontos láncolata, bizonyos összefüggések továbbra is homályosak maradnak – és ez igaz Marosvásárhely fekete márciusára is.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Két év múlva autópályán a magyar határig
Corina Creţu, az Európai Unió regionális politikáért felelős biztosa Ioan Rus szállítási miniszter társaságában tegnap megszemlélte a Szászsebes és Torda között épülő autópálya néhány építőtelepét, majd megbeszélést folytatott Gheorghe Vuşcan prefektussal és Vákár Istvánnal, a Kolozs Megyei Tanács ideiglenes elnökével.
A látogatás alkalmával tartott sajtótájékoztatón a biztos elmondta, hogy küszöbön áll az Infrastrukturális Operatív Program életbeléptetése, amelynek során Románia 9,5 milliárd eurót kap a szállítás, a környezetvédelem és az energiatermelés fejlesztésére (6 milliárdot csak a szállításra). Ez az összeg a befektetések több mint 40%-át teszi ki annak a 23 milliárd eurónak, amit az ország a gazdaság erősítésére, és új munkahelyek létesítésére kap a kohéziós alapból.
(Ö. I. B.)
Szabadság (Kolozsvár)

Újraválasztották Kelemen Hunort (RMDSZ-kongresszus)
A magyar, a román, a székely és az EU-himnusszal kezdődött el tegnap Kolozsváron az RMDSZ tizenkettedik kongresszusa, amelyet az Újratervezés címszóval hirdettek meg. A rendezvényen 778 szavazati joggal rendelkező RMDSZ-tag, 150 meghívott és 120 sajtós vesz részt. Az elnöki tisztségért egyedül induló Kelemen Hunort 575 szavazattal 10 ellenében újraválasztották (5 érvénytelen volt), majd módosították az alapszabályt. A megnyitón Victor Ponta román kormányfő és Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes is megjelent, a romániai, magyarországi és határon túli pártok, európai szervezetek elnöki vagy alelnöki szinten képviseltették magukat, ott voltak a magyar történelmi egyházak vezetői és különböző világi méltóságok.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a megnyitó előtt elmondta: a kongresszusnak az az igazi tétje, hogy „megadja azt a lökést”, amely szükséges a bizalom megőrzéséhez, megerősítéséhez, esetleg kiterjesztéséhez az erdélyi magyar közösség soraiban. Olyan pillanatban tartják a rendezvényt, amikor a romániai és az erdélyi magyar társadalomban is sok feszültség, elégedetlenség gyűlt fel a politikusok és a politika intézményei iránt. A kongresszus jelszava, az újratervezés azt jelzi, hogy nem a célokat, az értékeket, hanem mindenekelőtt a politizálás módját kell megváltoztatni. „Sokkal több alázatra van szükség” – jelentette ki az elnök, aki az 1993-ban megfogalmazott célokat tartotta megőrzendőnek. Az RMDSZ ekkor iktatta be programjába az autonómia különböző formáinak az igényét. A román politikusok dicsérnek
A házigazdák – RMDSZ-vezetők és az RMDSZ szavahihetőségét, illetve Kolozsvár multikulturális jellegét méltató Emil Boc polgármester – köszöntőbeszédei után elsőként Klaus Johannis államfő üzenete hangzott el: a huszonöt éves RMDSZ-nek a romániai demokrácia megerősítésében játszott szerepét méltatta, amit a szövetség együttműködésre való nyitottságának és a párbeszédkészségének tulajdonított. Az államfő úgy véli, az RMDSZ és a többi romániai párt közötti párbeszéd vezetett a kisebbségi jogok elismeréséhez és a többség-kisebbség viszonyának javításához Romániában, de van még tennivaló. Johannis az egész politikai osztálynak üzente: a megosztottság nem tesz jót a társadalomnak, a fejlődésnek. Másfajta, a demokrácia alapértékeire építő politizálásra van szükség, szakértelemre, jó kormányzásra. 
Victor Ponta kormányfő, az SZDP elnöke  magyarul köszönt, és azt kérte a szövetségtől, hogy őrizze meg párbeszédkészségét, mert így a magyar közösség valamennyi legitim célkitűzését megvalósíthatja. Azt mondta, hogy maga is nyitott a párbeszédre, és megjegyezte: Johannis államfővé választása után aligha állítható, hogy Romániában diszkriminálják a kisebbségeket. Alina Gorghiu, az NLP társelnöke megköszönte az RMDSZ választóinak, hogy a tavalyi elnökválasztáson Johannist támogatták (és a magyar szeretlek szóval búcsúzott). Az NLP másik társelnöke, Vasile Blaga szerint ez nemcsak azt üzente az RMDSZ-nek, hogy lépjen ki a Ponta-kormányból, hanem azt is, hogy az NLP-vel közösen kell a politika megújításán dolgoznia, hiszen mindkét politikai erő az Európai Néppárt tagja. Az NLP vezetői hosszú távú, tíz évre szóló együttműködést ajánlottak az RMDSZ-nek. Călin Popescu Tăriceanut megtapsolták, amikor kijelentette, hogy Kolozsvár neve mellől törölni kell a kommunista múltat idéző Napocát. Daniel Constantin, a Konzervatív Párt elnöke az RMDSZ megbízhatóságát emelte ki, Gheorghe Firtzak rutén képviselő a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójának nevében előbb románul, majd magyarul szólt a küldöttekhez, magyar édesanyjára emlékeztetve. Erősítés külföldről
Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes a Fidesz–KDNP nevében köszöntötte „szeretett honfi- és nemzettársait”. Elsőként Orbán Viktor levelét olvasta fel, majd Victor Ponta román kormányfőhöz fordult. „Nem gondoltuk annak idején, hogy 2015-ben még mindig probléma lehet a kétnyelvű táblák ügye, a magyar himnusz. A Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása visszamenőleg megkérdőjelezi a restitúciós folyamatot, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen megfélemlítik a magyar oktatókat. Soha nem gondoltuk volna, hogy hivatalos román dokumentum biztonsági veszélyforrásnak nevezi majd az autonómiatörekvéseket. Az erdélyi magyarság soha nem kért olyant, amire ne lenne példa az EU-ban. Visszautasítjuk, hogy az erdélyi magyar törekvéseket összemossák a rasszizmussal, szélsőséggel” – mondotta. Semjén Zsolt szerint nem vagyunk kevesebbek egyetlen nemzetnél sem: „ha másoknak lehet, nekünk is lehet, ha erről lemondanánk, akkor elfogadnánk, hogy másodrangúak vagyunk”. Kijelentette: „Nem fogadható el semmi, ami az RMDSZ-t gyengíti. A parlamenti képviselet letéteményese az RMDSZ, amelyben megvan az a képesség, hogy integráljon mindenkit.” A magyar ügy képviselete Bukarestben a teljes Kárpát-medencei magyarságot segíti; a magyar kormány és az RMDSZ közötti viszony nem csupán rendezett, hanem bizalmi. A magyar pártok támogatják az autonómiatörekvéseket,  „Magyarország önök mögött áll” – mondotta.
Mario David, az Európai Néppárt alelnöke az autonómiáról elmondta, hogy nem jelent fenyegetést az állami stabilitásra, az etnikai identitás megőrzését szolgálja. Az RMDSZ autonómiatervezete az európai modellen alapul, ezért fontos, hogy erről társadalmi párbeszéd alakuljon ki. Hans Heinrich Hansen, az Európai Népcsoportok Föderatív Uniójának elnöke a romániai magyar közösséget ért jogsérelmekről beszélt: a közösségi jelképek használatának korlátozásáról, az államosított egyházi javak visszaszolgáltatásának megkérdőjelezéséről, az etnikai autonómiatörekvések közbiztonsági veszélyforrássá minősítéséről. Mindez elfogadhatatlan egy európai demokráciában, a többségnek meg kell értenie, hogy a kisebbségeki jogok nem rövidítik meg. Támogatásáról biztosította az RMDSZ-t Tóbiás József (MSZP), Schiffer András (LMP) pártelnök is. Felvidékről Berényi József MKP- elnök, Kárpátaljáról Zubánics László és Barta József, Horvátországból Juhász Sándor, a szlovéniai magyarok részéről Horváth Ferenc fejezte ki szolidaritását.  A testvérharcnak vége
Biró Zsolt személyében először köszöntötte az RMDSZ kongresszusát egy másik erdélyi magyar párt vezetője is. Az MPP elnöke kijelentette: a testvérharcnak vége. „Nem feszülhetünk egymásnak, amikor a közösségi ügyekért kiállókat retorziók fenyegetik, amikor szimbólumainkhoz való jogunkat csorbítják” – mondotta. Biró az új felelősség politikájáról beszélt, melybe nem tartozhatnak bele azok, akik az RMDSZ-t árulónak, az MPP-t egységbontónak tekintik.
Kelemen Hunor beszámolója
Az RMDSZ elnöke felelevenítette a négy évvel ezelőtti megválasztásakor tett ígéreteit, és elemezte, hogy ezekből mi valósult meg. Emlékeztetett: az elnökség és az állandó tanács átalakításával kiszélesítették a döntéshozatalt, egyetlen magyar közösség képviselete sem maradt ki a döntések előkészítéséből és azok meghozatalából. Bevonták az ifjúsági szervezeteket és a platformok képviselőit. Létrehozták a nőszervezetet, a Kulturális Autonómia Tanácsot, amely megerősítette a civil szervezetekkel ápolt partnerséget. A román pártokkal párbeszédet folytattak, és a parlamenti demokrácia eszközeit használták. „Ez nem változott, és ezen nem kell változtatni” – jelentette ki Kelemen, aki szerint az RMDSZ a vita elől sohasem menekült, mindig azt vállalta, hogy a romániai magyarság érdekeit képviselje. A román politikai pártok vezetőinek jelenléte a kongresszuson azt is bizonyítja, hogy az RMDSZ-t komoly és megbízható partnernek tartják. Az RMDSZ rendezte a viszonyát a magyar kormánnyal, a Fidesszel és a KDNP-vel, és „ha szükséges, közös álláspontot is ki tudunk alakítani”. A szervezet külpolitikájáról azt mondta: az elmúlt négy évben az RMDSZ proaktív szerepet vállalt az Európai Néppártban, képviselőik révén az Európai Parlamentben, az Európa Tanács különböző testületeiben és az őshonos európai etnikai, nemzeti és nyelvi kisebbségeket tömörítő szervezetben, a FUEN-ben is, amelynek ma már RMDSZ-es alelnöke van. A Minority Safe Pack által megteremtették az európai kisebbségi szolidaritást, s bár „az első nekifutás nem volt sikeres, nem adjuk fel”. Az RMDSZ kormányzati tevékenysége kapcsán felidézte: négy év alatt kétszer voltak kormánykoalícióban: első alkalommal sikerült megakadályozni a székelyföldi és partiumi magyarságot hátrányosan érintő területi közigazgatási reformot, második esetben „elmentünk a falig egy magyar ügy, a MOGYE miatt”; ez a kormány bukásával végződött. Kelemen szerint helyes döntés volt, hogy az RMDSZ a szociáldemokratákkal folytatta a kormányzást, és az is, hogy „magyar érdek miatt” megszakította. A mandátuma alatt lezajlott választásokról elmondta: „az adott helyzetben mindeniken jó eredményeket értünk el”. 2012-ben, már ellenzékben, a hármas magyar–magyar versenyben több polgármesteri tisztséget szereztek meg, mint négy évvel korábban. A parlamenti választásokon „politikai kalandorok tették kockára az erdélyi magyarság parlamenti jelenlétét”, de nem sikerült térdre kényszeríteni a szövetséget. A tavalyi államfőválasztás alkalmat adott arra, hogy az RMDSZ reális jövőképet mutasson fel mind az ország, mind a magyarság számára: olyan intézményes garanciákat javasoltak a nemzeti közösség identitásának megőrzésére – a regionális és a kulturális autonómiát –, ami az országot nem gyengíti, hanem erősebbé teszi. A székelyföldi autonómiatervezetről nem voltak és nincsenek illúzióik, „látjuk, hogy a román társadalom nehezen érti és nem fogadja el a kisebbségi kérdésnek ezt az intézményes garanciákat nyújtó megoldását”. Nagy gond, hogy az állam különböző intézményei akadályozzák a kisebbségi jogokról szóló törvények alkalmazását, a burkolt újraállamosítás veszélye nagyobb, mint valaha, és a kollektív bűnösség elvét alkalmazzák – mondotta, és állást foglalt Markó Attila, valamint Nagy Zsolt ártatlansága mellett: szerinte a korrupció elleni harc leple alatt koncepciós vádak is születnek. Emlékeztetett a szimbólumhasználat megkérdőjelezésére, és szót emelt egy többség és kisebbség közötti megállapodás mellett, ami egyszerre tenné kiszámíthatóvá a jelent és tervezhetővé a jövőt. Az RMDSZ csak akkor tudja a munkáját elvégezni, ha belátja, hol tévedett, és tudatosítja, hogy a politika mindenekelőtt közösségszolgálat. Kelemen szerint az RMDSZ szövetségesei továbbra is a magyar emberek, akik kitartottak amellett, hogy ott kell lenni az önkormányzatokban, a bukaresti törvényhozásban és az Európai Parlamentben. 
Vita az újratervezésről
A felszólalók közül sokan elismerték, hogy bizalomvesztést szenvedett el a szövetség, és változtatnia kell politikáján, hogy újraépítse a bizalmi viszonyt az erdélyi magyar közösséggel. Kovács Péter főtitkár szerint rég volt ilyen nehéz helyzetben az erdélyi magyarság: 2004 óta nem szavaztak annyian az RMDSZ-re, mint amennyi szavazatot 2014 őszén Klaus Johannis államelnök kapott a magyaroktól. Az Újratervezés mottót többen is vitatták, mert a GPS-készülékek akkor adják ki ezt a jelszót, amikor a gépkocsi letért a megfelelő útról. Markó Béla volt RMDSZ-elnök, szenátusi frakcióvezető szerint nem az RMDSZ, hanem a romániai demokrácia tévesztett utat. Megrendült a demokráciába és a politikába vetett bizalom, sokan csodára várnak, és ez könnyen lehet egy autoritárius rezsim előszobája – figyelmeztetett. Borbély László politikai alelnök szerint az újratervezésnek az eszközöket kell megcéloznia, mert a szövetségnek nem sikerült megfelelően „eladnia a piacon” az eredményeit. Verestóy Attila szenátor szerint az RMDSZ 1989 óta építi az autonómiastruktúráit, ehhez kell visszatérni, és azt kell célul kitűzni, hogy a 2016-os választások után az RMDSZ kormányon legyen. A kongresszus tapssal jelezte szolidaritását Nagy Zsolt egykori távközlési miniszterrel, aki a börtönből írt levelében többek között azt üzente, hogy a közösségért kötelező dolgozni. Székely István szakpolitikákat, Hegedűs Csilla női kvótát kért, Antal Loránd Miért-elnök az ifjúság támogatását. Végül Kelemen Hunor válaszolt a felvetésekre, és ismertette választási programját. Meg kell erősíteni a partnerséget a társadalom különböző részeivel, több közös szervezésre és hatékonyabb számonkérésre is szükség lesz. Tartalmasabb kommunikációt ígért a román többség irányában, valamint közös döntéseket, ám közös kiállást is kért ezek mellé.  Villámgyors szavazás
A titkos szavazás este fél nyolckor kezdődött és alig fél órát tartott, nyolckor már az alapszabály módosításához láttak. A Márton Árpád által ismertetett tervezetet percek alatt elfogadták. Megszűnt a politikai alelnöki tisztség, a főtitkárság helyett pedig újjáalakul a négy éve felszámolt ügyvezető elnökség. Ennek felépítésére és vezetőjére az újraválasztott szövetségi elnök tesz javaslatot az SZKT júniusi ülésén. A munkálatok ma a program módosításával és a kongresszusi dokumentumok elfogadásával folytatódnak.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megbékélési és együttműködési díj Aradnak
Az Európai Parlament volt alelnöke, Surján László alapította Megbékélési Mozgalom (alapokmánya a Charta XII.) legrangosabb elismerését, a Megbékélési és Együttműködési díját ítélték oda Arad városnak. Az eseményre Budapesten került sor április 15-én, a ceremónián Gheorghe Falcă aradi polgármester vette át a díjat Surjántól.
A Megbékélési Mozgalom kezdeményezői egyébként hét országból származnak, saját bevallásuk szerint ragaszkodnak anyanyelvükhöz, történelmükhöz és kultúrájukhoz. Meggyőződésük, hogy az unión belül csak egymást támogatva tudnak érvényesülni, megerősödni, az egymással való állandó ellenségeskedésekkel pedig Európa peremére szorulnak.
Az elismerés kapcsán Falcă azt nyilatkozta a sajtónak: a jelölés megtiszteltetésnek számít, hiszen Arad a multikulturális együttélés szimbóluma. „Az együttélés harmóniája és a társadalmi béke Arad fejlődésének és gazdagodásának alapjául szolgált. Az etnikai és vallási tolerancia, a kölcsönös tisztelet, a nyitottság és az együttműködésre való hajlandóság közösségünk alapvető értékeit képezik” – mondta a polgármester, aki szerint ezek azok az értékek, melyek indokolják Arad város jelölését az Európa Kulturális Fővárosa címre.  
Surján László megjegyezte, volt alkalma Aradon vendégeskedni, ahol megtapasztalhatta, mit jelent egy nyitott, európai szellemű közösségben élni. „Arad magába foglalja mindazt, amit Európa jelképez: multikulturalizmust, sokféleséget, egységet”.
A Megbékélési Mozgalom díját Arad municípiumnak Gyula testvérváros képviselő-testületének javaslatára ítélték oda. A ceremónián dr. Görgényi Ernő gyulai polgármester a két város közötti, immár 20 évre visszanyúló együttműködésről beszélt, kiemelve a közös értékeket.
A mozgalom kezdeményezői vallják, hogy csak azok csatlakozhatnak a szervezethez, akik nyitottak más nemzetek értékeinek felismerésére és tiszteletére, elutasítanak minden gyűlöletet, ugyanakkor készek megismerni szomszéd népeik történelmét, kultúráját. 
Sólya R. Emília
Nyugati Jelen (Arad)

Betörtek Sógor Csaba házába
Műszaki cikkeket és egy karórát loptak el az egyelőre azonosítatlan elkövetők Sógor Csaba EP-képviselő csobotfalvi házából.
A helyszínen rögzített nyomokat és bizonyítékokat felhasználva a rendőrök keresik a tetteseket – közölte kedden Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a betöréssel kapcsolatban. Sógor Csaba csobotfalvi házához hétfőn este riasztották a rendőröket, a lopott tárgyak értéke mintegy hétszáz lejre tehető – tette hozzá a szóvivő.
Parajdi Andrea, az EP-képviselő sajtóreferense érdeklődésünkre elmondta, a betörők egy több mint tizenöt éves számítógép-képernyővel, egy régi tévékészülékkel és egy karórával távoztak.
Székelyhon.ro

Mit szólna Dózsa György a névcseréhez?
A gyűlölet prédái 
Az egyik tévéadásban elborzadva láttam, hogy az iszlám nevében fanatikus dühvel törik-zúzzák az emberiség közös kincseit, évezredes műremekeit. Eszembe juttatják, hogy a román nacionalisták már a román uralom első pillanatától fogva fő feladatuknak tekintik a magyar műemlékek rombolását, az intézmények külső románosítását.
Erre rendszerint olyan településeken kerül sor, ahol fontosnak érzik a román jelenlét, jelleg hangsúlyozását. A román hadsereg már 1918 novemberétől megkezdi a magyar jelképek, a magyar történelemre, államiságra utaló emlékek tudatos pusztítását. Ez Trianon (1920) után is zajlik. Jelentős értékű műemlék templomok, kastélyok, várak, szobrok sora vált romhalmazzá. Nemrég omlott össze az alvinczi kastély, a bözödújfalusi templom tornya… 
Mivel a szobrok könnyebben pusztíthatók, a vandál gyűlölködők számára többnyire ezek válnak prédává. Az értékes szobrok közül példaként említem a marosvásárhelyi polgárok pénzén készült Kossuth-szobor sorsát, melyet 1919-ben döntenek le. A megsérült szobrot 1936-ban az akkor grasszáló Maros megyei prefektus olvasztatja be és öntet belőle román címeres sasokat, amelyek a román hatalmat szimbolizálják. Néhány szobor – köztük a kolozsvári Mátyás királyé, Fadrusz János 1902-ben felállított alkotása – megmaradását annak köszönheti, hogy a nacionalista történetírás Mátyás „román származását” hirdeti.
Dózsa György vagy Gheorghe Doja? 
Hihetetlen, paradoxon, de a történelmi hamisításnak köszönheti létét a székely Dózsa György monumentális dálnoki szobra is, mert „Gheorghe Doja” a román és magyar jobbágyparasztok vezére volt. Román honfitársaink nem hibásak, amiért azt tanították nekik az iskolában, hogy Dózsa román volt, akárcsak a törökverő magyar hadvezér, az 1479-es kenyérmezei csata hőse, Kinizsi Pál. Kinizsi a tankönyvekben Pavel Chinezuként jelenik meg. Ha e nevet magyarra fordítjuk, akkor a magyar olvasó rágódhat, gondolkodhat, mert soha nem fogja kitalálni, megtudni, ki az a Kínai Pál.  A közhiedelem úgy tartja, hogy Dózsa nevének románosítása szülőfaluja, Dálnok előnyére szolgált. Sokan úgy tudják, hogy Dálnok azért vált önálló községgé – bár lélekszáma nem éri el a megszabottat –, mert Bukarestben azt hitték, Gheorghe Doja román parasztvezér szülőfaluja. Hihetetlen, hogy a büszke székely nemesnek, a magyar történelem egyik legismertebb alakjának Ceauşescu parancsuralmi rendszere idején szobrot emelnek. Ennek megértésére felidéznék egy 1987-es apró, de szimbolikus jelenetet, melynek szem- és fültanúja voltam. Az említett évben a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégiumban – az akkori 1-es számú Líceum névre silányított iskolában – tanítok történelmet egy vegyes nemzetiségű osztályban, a román tagozaton. Dózsa Györgyről tanulunk. Úgy gondoltam, hogy a világ legtermészetesebb dolga, ha Sepsiszentgyörgyön, a Mikóban a gyermekek ismerik Gheorghe Doja valódi nevét is. Mondom, gyerekek, Dózsa az alig húsz kilométer távolságra fekvő, ma is székely-magyar falu, Dálnok szülötte. Ha arra jártok, találtok egy hatalmas szobrot, illik nevét magyarul is ismerni. A számomra kedves osztályban, ahol mindig tisztelettel fogadtak, s jellemző volt a példás fegyelem, és ahová mindig szeretettel mentem be, hirtelen óriási zajongás, mozgolódás támadt. A hátsó sarokban egy B. nevű román tanuló elég hangosan, talán azért, hogy én is halljam, odasúgta padtársának: „Tovarăşul profesor minte!”, azaz „A tanár elvtárs hazudik!”. 
Megállapítottam, hogy az I–IV. osztályban tanultak alapján a román diákok számára elfogadhatatlan Dózsa György székely-magyarsága. Az említett gyermekek ma szülők, mit fognak mondani gyermekeiknek, ha a megyei rendőrségre mennek ügyes-bajos dolgaik intézésére, miközben találkoznak a közeli csendőr-felügyelőség megnevezésében a Gheorghe Doja névvel? Elmondják, hogy hajdani tanáruk a történelmet meghamisította? Ha Sepsiszentgyörgyön ez így áll – egy háromnegyed részt székely-magyar városban és megyében – mit várhatunk azoktól, akik teljes román közegben élnek?
Lesz-e magyar neve?
Talán a magyar gyermekekben tudatosult – ha magyar ajkú tanáruk volt –, hogy Dózsa György székely-magyar, tehát a neve is magyar. Azonban úgy tűnik, hogy román honfitársaink tudatában Gheorghe Doja mint román felkelővezér rögzült. Talán ezzel és nem a román nacionalizmussal függ össze, hogy a Kovászna megyei csendőr-felügyelőség ma büszkén a Gheorghe Doja nevet viseli. Sepsiszentgyörgyön is, mint annyi más erdélyi és székely településen, az elmúlt évtizedekben sértette szemünket a Gheorghe Doja utcanév. Ez a helyi névadó bizottságnak köszönhetően ma magyarul olvasható. Hasonlóképp a 2014. június 6-án avatott újabb dálnoki emléktáblán is. E táblaavatás alkalmával Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Tamás Sándor megígérte, hogy levélben kéri a belügyminisztert a Kovászna megyei csendőr-felügyelőség nevének kiigazítására. A névkiigazítás azóta sem történt meg. Nem tudjuk, hol akadhatott el a név helyreállítása. Gondoljuk, nem tolakodó vélekedésünk, miszerint a csendőrségnek – a magyar lakosság iránti tiszteletből – minden kérés nélkül Dózsa György nevét úgy illene használnia, ahogy a vezért születésekor keresztelték. A rend, a törvény védelmezőitől elvárjuk, hogy az igazság mellett álljanak, és ne engedjék, hogy  saját cégérük is történelemhamisítást szolgáljon. 
Természetesen, nemcsak a csendőr-felügyelőségnek, de a dálnoki polgármesteri hivatalnak is mozdulnia kellene, mivel szégyen, hogy a Kárpát-medence közismert magyar személyiségének neve a tiszteletére állított szobor talapzatán csak román nyelven olvasható!
Vajon mit szólna?
Ha 500 év után felébredne, és azt olvasná, hogy ő román jobbágyfelkelő vezér volt, nevét átkeresztelték, bizonyára Arany János ősz Toldijának módjára, aki az őt nem tisztelő királyi lakájokat buzogányával megfenyíté, Dózsa is szétverne a mai lakájok közt, akár magyarok, akár románok! Vajon mit mondana a szabadságára oly büszke székely nemes, az a lovas hadnagy, aki párviadalban legyőzi a szendrői török szpáhik parancsnokát, dicsőséget szerezve népének? Mit mondana az a Dózsa, aki hivatását komolyan veszi, vállalja a kegyetlen mártírhalált? Mit szólnának a seregébe beállt keresztesek, köztük szép számban a mezővárosok módos parasztpolgárai, a kis- és középnemesek, deákok, papok és szerzetesek, akik önként vállalják a haza védelmét, a törökellenes harcot? Azok, akik a főurak ellen fordulnak, mert Magyaroszágon is szeretnék megteremteni a székelyek szabad társadalmát. 
Vajon mit szólnának a keresztesek, ha látnák, hogy Dózsát szülőfalujában még annyira sem becsülik, hogy nevét anyanyelvén olvashassák?
Ismerjük-e őt?
A magyar emberek tudatát is áthatja a Dózsáról kialakított hamis ismeretanyag, melynek gyökerei a 19–20. századba vezetnek. Petőfi Sándor nagy hatású A nép nevében, Ady Endre Dózsa György unokája című verse, a történelmi regények, később a kommunista osztályharcos-szemlélet teremti meg a jobbágyfelkelő vezér alakját. A magyar emberek tekintélyes részének, ha Dózsáról esik szó, a kaszás-villás jobbágyparaszt és a német nyelvterületen kialakult 17. századi mese, a kitalált tüzes vastrónus jut eszébe. A románok többsége is úgy gondolja, hogy Gheorghe Doja a román és magyar jobbágyparasztok harcát vezeti a magyar nemesség kegyetlen elnyomása ellen. 
Ideje lenne, hogy ne pórlázadásról, ne jobbágyfelkelésről beszéljünk. 
A tavalyi Székely Vágtán (is) a méltán hírneves Honvéd Táncegyüttes – immár több éve – előadott táncjátékában Dózsa György mint jobbágyparaszt figura jelenik meg. Dózsa mártírhalálának fél évezredes évfordulója alkalom lehetett volna arra, hogy megismerjük az igazi Dózsát, a hadvezért, a büszke székely lófő nemest, a nándorfehérvári hőst, aki a vállalt feladatok melletti kitartás és a bátorság szimbóluma. 
A keresztes had társadalmi összetétele egyértelműen mutatja, hogy 1514-ben nem egy jobbágyhadsereg fordul szembe a főúri önzéssel. Dózsa, amikor rádöbben arra, hogy a főnemesség akadályozza a törökök elleni harc szervezését és visszaél hatalmával, megfenyíti a keresztesnek állt jobbágyokat, korlátozza a módos parasztok, parasztpolgárok, a kis- és középnemesség jogait, elhatározza, hogy megrendszabályozza a főurakat, majd – az egész ország népére támaszkodó hadseregével – kiveri a pogány törököket Európából. Teheti, mert időközben megérkezik a hír, hogy a szultáni hadak Perzsia ellen indulnak. A veszély elmúltával a főurak, akik nem távlatban, hanem pillanatnyi érdekeik alapján gondolkodnak, követelik a keresztes hadsereg felszámolását, amely kiváltja a keresztesek haragját, akik a főurak ellen fordulnak. Ez már polgárháború a javából. Ekkor már a nagybirtokosok ellen helyi lázadások is kitörnek. 
Az 1514-ben zajló események sokkal árnyaltabbak a köztudatban ismertnél. Sokkal közelebb áll a történelmi valósághoz, hogy Dózsa György egy jogaiért küzdő, feltörekvő társadalmi rétegekből verbuvált keresztes hadsereg vezetője. Tőle (nagyrészt) függetlenül kerül sor több helyi zavargásra, felkelésekre. Sajnos, sokan nem hallották hírét Dózsa Györgynek, a keresztes hadvezérnek, aki Bakócz Tamás esztergomi érsek megbízásából vállalja a törökellenes keresztes had fővezéri szerepét. E hadsereget hirtelen kellett felállítani, megszervezni, mert híre jött, hogy a szultán hatalmas sereggel indul Magyarország ellen. Az önkéntes hadseregbe lépők felveszik a kereszt jelét, ezért őket kereszteseknek nevezik. A keresztesek jutalma a bűnbocsánat. 
Bakócz megbízásából a mozgósításban a ferencesek obszerváns rendje vállal óriási szerepet. Bár egy ilyen hadsereg vezetését – a kor szokásának megfelelően – főúrnak kellene vállalnia, ez nem volt lehetséges, mert megbontotta volna a bárói csoportok közti katonai egyensúlyt, ezért az érsek választása az országosan ismert hírneves lovas hadnagyra, Dózsára esik. Bakócz a nándorfehérvári hőst, az ünnepelt katonatisztet már korábbról ismeri, tudja, hogy rendelkezik megfelelő katonai képességekkel.
A megmaradás jelképe
1976-ban a sors érdekes játékaként Dálnok központjában, a templomtéren egy őszi novemberi napon tanúja voltam, amikor Dózsa szobrát déli 12 órakor, harangzúgás idején a mikóújfalusi kőfaragók által készített óriási faragott kőtömbökre, a talpazatra illesztették. A pillanat számomra jelképes, szimbolikus értelmet nyert. Úgy éreztem, a harangok azt üzenik a keresztesek vezérének, hogy szoborba öntve is elnyerte a keresztény világ áldását. Hisszük, hogy Dózsa György példakép mint a hit, az anyanyelv és a szülőföld védelmezője!
Szobotka András szobrászművész hattonnás szobra, a térdre könyöklő, gondolkodó Dózsa a jövőt, a jövőnket fürkészi. Azt sugallja, hogy ez a bátraké, azoké, akik kiállnak a közösség jogaiért. Népünknek ilyen elszánt vezetőkre van szüksége, olyanokra, akik szembeszállnak az idegen elnyomással. Olyanokra, akik számára nem közömbös városaink, műemlékeink és közintézményeink átkeresztelése sem!
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új utakon a Maros Művészegyüttes
A táncszínház felé irányulnak
Új művészi koncepción dolgoznak a Maros Művészegyüttesnél. Mindamellett, hogy alapvető feladatuknak tartják az eredeti erdélyi magyar és román, valamint roma néptáncörökségünk megőrzését, ápolását, a táncszínház felé irányulnak. Erről a váltásról, valamint a néptánc jövőjéről Barabási Attila-Csabával, a Maros Művészegyüttes igazgatójával beszélgettünk.
– Eddig soha nem tapasztalt "nagyüzemben" dolgoznak a művészegyüttesnél, hiszen már az évad elején két bemutatót is tartott a magyar tagozat, ugyanakkor tudomásom szerint egy nagyszabású magyarországi turnén is túl vannak.
– Március 14. és 21. között Zala és Vas megyében turnéztunk. Az idén olyan településeket céloztunk meg, amelyekkel valamilyen kapcsolata van a megyének vagy az együttesnek. Így eljutottunk Zalalövőre, Celldömölkre és Bakonyszombathelyre is az Imádság háború után és Fehérlófia című felnőtt- és gyerekelőadásunkkal. Nyolc nap alatt hétszer léptünk fel. Olyan közönséggel találkoztunk Magyarországon, amilyennel eddig még nem. Fontos nekünk, hogy a budapesti Művészetek Palotája és a Hagyományok Háza mellett kisvárosokba is eljussunk. Tavaly már voltunk Zalalövőn, ahova visszahívtak, ezért vállaltuk fel a turnét. Jövőre pedig mindenhova visszavárnak. Sőt, felkértek, hogy a városnapokra is vigyük el műsorainkat. Ha egy lehetőség van, visszatérünk, mert a kapcsolatfelvétel megtörtént, és a továbbiakban valóban szeretnénk ápolni ezt a kulturális kézfogást. Budapesten május 8-án a Hagyományok Házában mutatjuk be Szem látta, szív szerette és Fehérlófia című előadásainkat, június 17-én pedig Győrbe, a Győri Balett meghívására az Imádság háború után előadásunkkal részt veszünk a kortárs táncfesztiválon, ami nagy megtiszteltetés, ugyanakkor nagy kihívás is, hiszen ezen a rendezvényen ott lesz a szakma krémje, a magyar táncszövetség – amelynek mi is tagja vagyunk – kihelyezett ülését tartja Győrben. Ezért a napokban a Marosvásárhelyi Filharmónia tagjaival hozzáfogtunk az előadás zenéjének próbáihoz. Itt van Bonczó István zeneszerző és Varga János koreográfus-rendező is. Új hangszerelésben, zenekarral próbáljuk színre vinni a darabot, ugyanis azt tervezzük, hogy azokban a termekben, ahol a színpadhoz tartozik zenekari árok is, élőzenével lépünk fel, ahol pedig erre nincs lehetőség, felvételről megy a zene, de a bemutató előadástól eltérően új hangszerelésben. A profi néptáncosok tavalyi találkozójának díjnyertes előadása meghívást kapott a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház táncfesztiváljára is, amely május közepén lesz.
– Készülnek-e újabb bemutatóra?
– Az idén két új produkciót is színre vittünk. Februárban a Szívem világ, míg a világ címűt, míg márciusban a Fehérlófiát – ez rekordnak számít, ilyesmi még nem volt a művészegyüttes életében, legalábbis 1990 után. S bár 11 évvel ezelőtt már műsoron volt a Fehérlófia, az idén új szereposztásban, más hangszereléssel ismét játsszuk, mivel a közönség igényelte. Ezenkívül készülünk egy autentikus folklórműsorral, amelyet elviszünk a hivatásosos néptáncosok találkozójára is. Ebben A halálra táncoltatott lány című ballada alapjára több erdélyi vidék táncát fűzi majd egybe Varga János koreográfus-rendező. A román tagozat Marin Barbuval dolgozik, aki a CIOF (a folklóregyüttesek világszövetségének kezdőbetűi) romániai elnöke is. Mindkét produkció zenei anyagán dolgozunk, folyamatban van a kosztümök beszerzése, előállítása. Arra kértem Marin Barbut is, hogy a műsorukban jelenjenek meg az ősi népszokások, lopjon bele táncszínházi elemeket is, mivel nyitnunk kell. Ha Európába akarjuk vinni az előadásainkat, csakis ezzel a műfajjal lehet színpadra lépni, mert kizárólag erre van igény. Ez a jövő.
– Ami a jövőt illeti, jó volt látni, hogy az Iskola másként időszakában több száz gyerek jött el a művészegyüttes székházába, ismerkedett a néptánccal, népviselettel, a hagyományokkal.
– Olyan napunk is volt, amikor több ezer diákot láttunk vendégül. A két tagozat felváltva fogadta a diákokat. Előadást tartottunk, utána a diákok megtekintették a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub tagjainak népi tematikájú fotókiállítását és gyönyörködhettek az előcsarnokban kiállított népviseletekben is. Ebben az időszakban Kibédre is elmentünk, ahol a felújított kultúrotthonban több mint 400 diáknak tartottunk előadást. Valójában ez hozzájárul a néptánckultúra népszerűsítéséhez, ami egyik alapküldetésünk. Ennek jegyében szeretnénk a Fehérlófiát nemcsak a magyar iskolákban, hanem román oktatási intézményekben is játszani, mivel a történet megtalálható a román folklórban, mesevilágban is (Harap Alb). Ezt tesszük azért is, mert a román gyermekközönség nem láthatott még ilyen típusú táncszínházi előadást, mivel a profi román együttesek még nem vittek színre ilyen jellegű produkciót, ugyanakkor ez kulturális nyitás is lenne. Ugyancsak az oktatáshoz, a tánckultúra népszerűsítéséhez tartozik az a rendhagyó történelemóra, amelyet Novák "Tata" Ferenc Kossuth-díjas táncoktató tart a néptánc történetéről. A tavalyi előadást kiegészítettük magyarországi régiók táncával. Nemcsak Marosvásárhelyen, hanem Besztercén, Nagyenyeden és Nagyváradon is tartunk több előadást. Ide tartozik még, hogy nagy izgalommal készülünk a tánc világnapjára, amely április 29-én lesz. Aznap kerül sor Marosvásárhelyen a rendhagyó történelemórára is, és az együttes egy kis szabadtéri meglepetéssel is készül majd a Színház téren, hogy mi lesz, nem árulom el, de érdemes lesz dél körül a főtéren sétálni.
– Ehhez a felpörgött munkaritmushoz anyagi befektetésre és – mostani kifejezéssel élve – humán erőforrásra is szükség van. Hogy állnak ezen a téren?
– A Maros Megyei Tanács támogatása révén sikerült egy korszerű videóvetítőt vásárolni, amelyet előadásainkon használunk. Vettünk egy multifunkcionális nyomtatót is, amellyel szórólapokat, plakátokat is készíthetünk magunknak. Szeretnénk a hangtechnikán javítani, de ez egy következő beruházás lesz. Ennyit a műszaki felszereltségről. Ami pedig az utánpótlást illeti, több kolléga nyugdíjba vonult, így állásokat szabadítottunk fel, amelyeket be is töltöttünk. Fiatal, középiskolát végzett táncosokat vettünk fel mind a magyar, mint a román tagozatra. Ezen a téren nem állunk rosszul, hiszen a kollégáink által vezetett hagyományőrző néptánccsoportokban olyan tehetséges fiatalok vannak, akiket bármikor átvehetünk. Az idén Ludasról, Szabédról és a Napsugár együttestől "igazoltak át" táncosok. A továbbiakban szeretnénk bővíteni a magyar tagozat zenekarát, mivel négy tagra zsugorodott, ugyanis a bőgősünk elment. Szükség lenne cimbalmosra is. A román tagozat zenekara 13 tagú, őket a Művészeti Egyetem diákjai is segítik, mivel az oktatási intézménnyel együttműködési szerződésük van.
– Tudomásom szerint nincs felsőfokú magyar népzene- és néptáncoktatás. Ez mennyiben jelent hátrányt alkalmazáskor a profi néptáncegyütteseknek?
– Valóban, a népzeneoktatás nincs jelen a magyar felsőfokú oktatásban. Nincs megfelelő utánpótlás a zenészeknél, mivel a művészek nem akarják lekötni magukat egy intézményhez, inkább az egyéni, szabadúszó pályát választják. De ezen a téren is próbálunk lépni.
– Említette, hogy a román tagozat zenekarát a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem diákjai egészítik ki időnként. Ez azt jelenti, hogy rendszeresen együttműködik a két intézmény. Milyen más hasonló művelődési intézményekkel van gyümölcsöző együttműködése a művészegyüttesnek?
– Az utóbbi időben igyekeztünk minél szélesebb körben kiépíteni az intézményes együttműködést. A Művészeti Egyetem mellett jók a kapcsolataink a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal is. Vannak olyan, a színház által színre vitt darabok, amelyekben a művészegyüttes tagjai is fellépnek, a színháznál dolgozó művészek pedig kiegészítik a mi előadásainkat. Nagyon jó a kapcsolatunk a tanfelügyelőséggel is. Nemcsak abban rendszeres az együttműködés, hogy előadásainkkal segítjük az iskolákat, hanem a tavaly szakképzést is szerveztünk a szovátai Teleki Oktatási Központban, amelyre több megyéből olyan tanítók, tanárok jöttek el, akik néptánccsoportot hoztak létre és vezetnek az oktatási intézményeknél. Ők szakszerű képzést kapnak olyanoktól, akik néptáncoktatással, hagyományőrző csoportok vezetésével foglalkoznak. Ennek a tevékenységnek is az a kevésbé burkolt célja, hogy népszerűsítsük a néptáncot azért, hogy minél több iskolába vezessük be akár választható tantárgyként. Majd ha lehet, akkor akár a művészeti szakközépiskolákban indítunk rendszeres oktatást. Ha van igény ezen a szinten, akkor a romániai magyar felsőfokú oktatásban is lesz létjogosultsága a néptáncnak, hiszen jelenleg nincsen ilyen szak Romániában. Román néptáncképzés van Bukarestben és a kolozsvári Gheorghe Dima zeneakadémián, de magyar nincs. Ebben közvetlenül érintettek lennénk, hiszen ha kollégáim elvégeznének egy ilyen egyetemet, akkor a fizetés is nőne, motiváltabbak lennének a továbbképzésre és a művészeti produkciók színvonala is megnőne.
– Említette, hogy az általános iskolai oktatás szintjén derülne ki, hogy lenne-e igény a romániai magyar felsőfokú néptáncoktatásra. Van-e jelenleg rálátás arra, hogy miként állunk ezen a téren?
– Nemrég felmérést készítettem Maros megyében, és kiderült, hogy elég sok iskolában jelen van a néptáncoktatás. Igaz, hetente csupán egy órát foglalkoznak ezzel egy-egy osztályban, mert ennyire biztosít lehetőséget a keret. Tárgyaltunk az oktatási minisztérium képviselőjével, aki megígérte, hogy foglalkozik a kérdéssel, és megkeresi a lehetőségét annak, hogy ezt az oktatást is bevezessék a középiskolákban. Volt már olyan próbálkozás, hogy a főiskolán kezdjük, de ez meghiúsult, mivel általános koreográfia profilúvá lett az osztály, ami nem annak indult. Ez azt igazolja, hogy fordított irányból kell megközelíteni ezt a kérdést. Az építkezést az alapoknál, az óvodában, az általános és a középiskolákban kell kezdeni, folytatni, és ha lesz erre igény a szaklíceumi osztály indítása után, akkor létjogosultságot nyerne egy ilyen szak az egyetemen is. Nemcsak a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, a Hargita megyei kollégáim abban is gondolkodnak, hogy a Sapientia EMTE csíkszeredai karán induljon ilyen szak. Mi azon fáradozunk, hogy ennek az építménynek elkészítsük a szolid alapzatot, a tégláit, s reméljük, idővel beigazolódik, hogy ezek a próbálkozások nem hiábavalók.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Katarzis a tanteremben
A Váróterem Projekt Bánk bánja
Huszonegyedik századbeli Biberach, Gertrudis királynő, Ottó herceg, Petúr bán, a gyermekien naiv Melinda és természetesen Bánk, a kifogástalan erkölcsű bán érkezett meg tegnap délelőtt a marosvásárhelyi Gheorghe Sincai középiskolába. Katona József drámáját a kolozsvári Váróterem Projekt társulat hozta el Marosvásárhelyre. Tegnap a Sincai líceum négy osztályát, ma az Elektromaros diákjait ajándékozzák meg a mű üzenetét a mai tizenévesek világának kellékeivel és gesztusaival közvetítő, humoros elemekben gazdag produkcióval. A filológia szakos tizenkettedikeseknek bemutatott előadás előtt Imecs-Magdó Levente színészt, társulatvezetőt kérdeztük a kezdeményezésről.
– Pár éve indítottuk el a Romániában akkor egyedinek számító tantermi előadásokat, eddig körülbelül 90 alkalommal játszottunk diákoknak. Minden székelyföldi városban jártunk már, nemrég pedig Szegeden vendégszerepeltünk.
– Mi motiválta a rendhagyó produkciók megszületését?
– A társulat szeret kísérletezni, ugyanakkor úgy gondoltuk, hogy a líceumi korosztály eléggé el van hanyagolva a színpadi előadásokat illetően. A Bánk bán a kötelező tananyag része, éppen ezért szerettük volna mind üzenetében, mind nyelvezetében közelebb hozni a diákokhoz. Az előadás rendezője Visky Andrei, aki most Amerikában folytatja rendezői tanulmányait. A Bánk bán tulajdonképpen az ő rendezői debütje. A dramaturg Bertóti Johanna. A szöveg rövidebb az eredetinél, ugyanakkor időszerűbb, befogadhatóbb a diákok számára, a probléma sűrítve, tematizálva van. Marosvásárhelyre Kusztos Etelka, a Gheorghe Sincai líceum magyar szakos tanára hívott meg bennünket.
– Rendszerint hogyan fogadják a tizenévesek az előadásokat?
– Nagyon jó tapasztalataink vannak, ezekből táplálkozunk. A fiatal közönség egy húron pendül velünk, és ha valaki rendetlenkedne is, a produkció elég interaktív ahhoz, hogy a zavarónak tűnő magatartás is a hasznára váljék – mondta a társulatvezető.
Kusztos Etelkától megtudtuk, hogy hosszú ideje követi a Váróterem Projekt tevékenységét, és az Advertego című előadásukat látva határozta el, hogy felkéri őket arra, mutatkozzanak be az iskola diákjainak.
– A Bánk bán érettségi tétel, és ez a produkció kiváló alkalom arra, hogy a diákok jobban megértsék a nehézkes nyelvezetű művet. A Váróterem Projekt szerepeltetésének ötletét Rauca Antoaneta, a Sincai középiskola igazgatónője és György Enikő aligazgatónő is szívesen vette – tette hozzá a tanárnő.
A II. Endre magyar király udvarába repített diákok szemmel láthatóan nagyon élvezték az előadást, nevetéssel jutalmazták, amikor a haszonleső Biberach tízórais csomagokat és üdítős pillepalackokat gyűjtött a padokból, vagy amikor Otto herceg a telefonszámát táblára írva érzékeltette hősszerelmes voltát. A tantermi kellékeket zseniális természetességgel használta a társulat, a színre lépők például krétával írták nevüket a táblára, a gyilkosságok elkövetésekor pedig egymás után törlődtek le a nevek. A Biberachból II. Endrévé változó szereplő krétadarabokat osztogatva kérte fel közönségét, hogy ítélkezzen Bánk bán fölött, dobják földre a krétát vagy dobálják meg vele a bánt, és pár perces döbbent csend után be is következett a varázslat, a diákok egymás után léptek be a történetbe, amelyet bizonyára most már olvasott formában is inkább a magukénak érezhetnek. A 40 perc utáni hosszas taps nem a jólneveltség, hanem az őszinte tetszés jele volt.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Bizonyított a Classical
Az opera háromszéki hírnökei 
Pár hónapja Háromszéken hiánypótló jelleggel alakult meg profi énekesekből, énektanárokból a sepsiszentgyörgyi Classical együttes, és máris számos rajongót szerzett vasárnapi nyitókoncertjével, a Bod Péter Megyei Könyvtárban. A főként közismert operaáriákat előadó csapat tagjait faggattuk terveikről.
A szóban forgó énekes csapat, amelynek tagjai külön-külön már több mint tíz éve közreműködtek, újratársult együttesként jött létre, ám ebben a felállásban most először léptek színpadra. Egyórás előadásuk a klasszikus és romantikus opera kedvelőinek szólt, és közismert áriák csendültek fel benne Mozart, Puccini, Verdi, Bizet, Offenbach, Flotow, Rossini operáiból.
– Nagymértékben támogatjuk a helyi, fiatal, tehetséges énekeseket is, így már az első koncertünkön meghívottként mutatkozhatott be Bartos Barna tanítványom, aki számtalan énekverseny nyertese – mondta Sebestyén-Lázár Enikő szoprán, hangsúlyozva, az opera jelenleg Európában a reneszánszát éli, így küldetésüknek tekintik, hogy Háromszéken is népszerűsítsék.
Az első koncert után kapott pozitív visszajelzésekből pedig az olvasható ki, hogy van igény a minőségi, élő muzsikára vidékünkön is. Az együttes jelenleg hanglemezre készül rögzíteni az egyórás produkcióját. A Classical Együttes tagjai: Sebestyén-Lázár Enikő – szoprán, Szélyes-Babos Margit – szoprán, Oláh-Badi Alpár – tenor (mindhárman a brassói Transilvania Egyetem Zenei Fakultásán végeztek magánének-opera szakon), illetve Kőmíves Bokor Zsuzsa – zongora (ő a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia zongora szakán végzett).
Tinca Teddy
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Büntetőjogi és kártérítési pert indítottak Valentin Bretfelean ellen
Fenyegetéssel vádolják a rendőrfőnököt
Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd 11 marosvásárhelyi lakos jogi képviselőjeként és saját nevében is büntetőeljárást indított a marosvásárhelyi bíróság melletti ügyészségen a marosvásárhelyi helyi rendőrség igazgatója, Valentin Bretfelean ellen. A helyi rendőrség igazgatóját fenyegetés miatt perelik azok a háztulajdonosok, akik nem voltak hajlandókeltávolítani ingatlanjuk faláról a kétnyelvű utcanévtáblákat, fájdalomdíjként Valentin Bretfeleantól és a helyi rendőrségtől egyetemlegesen 480.000 lej kérnek. Személyekre leosztva éppen annyit, amekkora bírsággal fenyegette őket a rendőrfőnök.
"A román alkotmány, a helyi közigazgatási törvény, az Európai Regionális és Kisebbségi Nyelvek Chartája értelmében senki sem vitathatja, hogy Marosvásárhelyen mindenütt kétnyelvű utcanévtáblák kellene legyenek, hiszen a marosvásárhelyi magyarság 44 százalékát teszi ki hivatalosan a város lakosságának, és már 20 százalék felett ezt a jogot tiszteletben kellett volna tartani" – nyilatkozta múlt csütörtöki sajtótájékoztatóján dr. Kincses Előd ügyvéd. Elmondta, a marosvásárhelyi tanács 2001-ben elvi határozatot hozott a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezéséről, amit 2007-ben kiegészített és mellékletben fogadta el valamennyi utca és tér magyar megnevezését. "2007 óta összesen négy darab kétnyelvű utcanévtáblát függesztett ki a tanács: a Gheorghe Doja – Dózsa György, Pavel Chinezu – Kinizsi Pál, Franz Liszt – Liszt Ferenc és Matei Corvin – Mátyás király utcák esetében. Mivel az önkormányzat hét év alatt csupán négy kétnyelvű utcanévtáblát tett ki, ezért a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) aktivistái felajánlották a háztulajdonosoknak, hogy kihelyezik a kétnyelvű utcanévtáblákat a polgármesteri hivatal helyett. Az elmúlt hónapok során 80 táblát szereltek fel, de a marosvásárhelyi rendőrség vezetőjét csak március 20-án, a fekete március 25. évfordulóján kezdte ez zavarni, és az Egyesülés téren két CEMO-aktivistát, Barabás Miklóst és Benedek Lehelt megbírságolták a törvény által lehetővé tett legmagasabb bírság összegével, 5000 lejjel, amiért merészeltek élni jogaikkal. Az a hivatkozás, hogy ezek reklámtáblák lennének, tömény hülyeség, mint ahogy az is, hogy építési engedély kellene a utcanévtábla kifüggesztéséhez. Tudomásom szerint egyetlenegy táblát sem függesztettek ki sem Marosvásárhelyen, sem máshol az országban építkezési engedély alapján. A felszólításban, amelyet a helyi rendőrség igazgatója a 80 utcanévtábla-tulajdonosnak kiküldött, 30.000-től 50.000 lejig terjedő bírságot helyezett kilátásba arra az esetre, ha a lakosok nem szerelik le a táblát. Azt is felhozza, hogy amennyiben a háztulajdonosok ezt maguktól nem teszik meg, akkor a hivatalos szervek fogják eltávolítani a táblákat, és az ezzel járó költségeket is ráterhelik a tulajdonosokra. Bretfelean figyelmen kívül hagyja, hogy bírósági határozat hiányában a táblák leszerelése lopást jelent, ha a rendőrség erőszakot alkalmaz, akkor rablást követ el. A kilátásba helyezett arcátlan büntetéssel azt akarta elérni, hogy a magyarság mondjon le önként a törvény által biztosított jogáról. Ezt sajnos a táblatulajdonosok háromnegyede meg is tette. Azok, akik nem tették meg, ügyvédi meghatalmazást adtak büntetőeljárás indítására Bretfelean ellen fenyegetés bűncselekménye miatt, aminek a felső büntetési tétele egy év szabadságvesztés. Ugyanakkor a megyei törvényszéken indított kártérítési perben azt kértük, hogy Bretfeleant és a marosvásárhelyi rendőrséget egyetemlegesen kötelezzék összesen 480.000 lej kifizetésére" – nyilatkozta Kincses Előd, aki szerint az is érdekes, hogy egyetlen olyan román személy sem kapott felszólítást, aki szabálytalan, de egynyelvű táblát függesztett ki a háza falára. "Ez is az etnikai indíttatást bizonyítja" – mondta az ügyvéd.
Azontúl, hogy a helyi rendőrség igazgatójának fenyegetőzése sérti az alkotmányt, a helyhatósági törvényt és az európai normákat, a rendőrségi törvényt is sérti – állítja az ügyvéd, aki szerint a rendőrség fő feladata a törvényesség betartása és nem annak semmibevétele. Kincses hozzátette, tudomása szerint összesen 22 személy nem szereltette le a táblákat a rendőrségi felszólításra.
"Mások is bármikor megtehetik a feljelentést, illetve beavatkozhatnak a perbe a felperesek oldalán, hiszen a rendőrfőnök velük szemben is elkövette a fenyegetés bűncselekményét és az erkölcsi károkozást, náluk a fenyegetés célba is ért" – jelentette ki a marosvásárhelyi ügyvéd.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Gazdag hagyaték, laza örökösök – A Hunyad megyei Történelmi és Régészeti Társulatról
A Hunyad megyei Történelmi és Régészeti Társulat (HTRT) tevékenységével, évkönyveivel ismerkedhettek áprilisi találkozójuk alkalmával a dévai Bethlen Gábor Kör tagjai. – A HTRT a kiegyezés utáni időszakban tapasztalt általános társadalmi fellendülés közepette alakult 1880-ban és három évtizedes fennállása alatt olyan kiemelkedő tudományos és közművelő munkát végzett, melynek termése mai napig forrásául szolgál számos kutatásnak illetve alapjául Hunyad megyei kulturális intézményeknek – fogalmazott előadása bevezetésében Barra Árpád, nyugalmazott tanár.
A társulat úttörőként alakult meg Erdélyben, megelőzve az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület létrejöttét is. Alapító tagjai soraiban ott találjuk gróf Kuun Gézát, aki az alakulás idején a társulat elnöki tisztét töltötte be, alelnök volt dr. Sólyom Fekete Ferenc, titkár Kun Róbert főreálgimáziumi tanár, múzeumigazgató Téglás Gábor, könyvtáros pedig König Pál. A tagság soraiban továbbá fellelhető Maderspach Viktor, Torma Zsófia, Bornemissza Tivadar és számos más nagy tudós, illetve bőkezű mecénás. Az alakulás idején a társulat 21 tiszteletbeli, 60 alapító-, 159 rendes és 130 póttagot számlált. Ez összesen félezer feletti tagságot jelentett, ami a harminc éves működés alatt többnyire stabil maradt. – A tagság soraiban nem csupán magyar és nem csupán Hunyad megyei személyiségek neveit találjuk. Ott van az például az alapítók között Gheorghe Bariţiu, valamint egy későbbi taglistán fellelhető magának a királynak, I. Ferenc Józsefnek a neve is – említette Barra Árpád.
A társulat fő kutatási területe a régészet volt, később pedig a természettudomány. – Régészet terén rengeteg feltárás fűződik a társulat tagjainak nevéhez, többek közt ők ásták ki Várhelyen a római Dácia tartomány fővárosát Sarmisegetuzát, illetve a Vecel község határában lévő Micia római telepet. Mindkettővel szívesen dicsekednek a mai hatóságok, de sajnos az akkori komoly kutatómunka által felszínre hozott romok karbantartását sem igen képesek megoldani – fogalmazott az előadó. A társulat régészeti munkássága viszont túllépett Hunyad megye határain, Székelyföldön is számos ásatást végeztek. És Torma Zsófia tordosi kutatásában is jelentős szerepe volt a HTRT-nak. A társulat tagsága által kiásott leletek szolgáltak az általuk létrehozott múzeum alapanyagául is. Érdekes adat például, hogy a ma oly szépen berendezett dévai lapidárium első darabjait dr. Sólyom Fekete Ferenc adományozta: három római kori feliratos kő formájában – mutatott a dévai Dák és Róma Civilizáció Múzeum gyűjteményének alapjaira Barra Árpád.
A HTRT régészeti munkássága mellett történelmi és társadalmi téren is tevékenykedett. Ők szervezték meg Hunyad megyében a millenniumi ünnepséget, annak minden szellemi és tárgyi vonatkozásában. Ekkor állították fel többek közt a vaskapui, illetve vulkáni buzogányt. Ezekről az ünnepségekről részletes beszámolók maradtak fenn a társulat évkönyveiben, melyben az összes elhangzó ünnepi felszólalás nyomon követhető.
– A társulat a későbbiekben természettudománnyal is foglalkozott. Itt érdemes megemlíteni Buda Ádám nevét, aki a Retyezát alján fekvő Rea-i birtokán igazi természetrajzi múzeumot alakított ki.
Szintén a HTRT nevéhez fűződik az első jelentős Hunyad megyei könyvtár megalapítása. Rengeteg régi, értékes kiadványt, könyvritkaságot gyűjtöttek össze adományokból, illetve vásároltak fel. Mai napig ezek képezik a dévai múzeum régikönyv-alapját – mondta az előadó.
Számos saját kiadványa is volt a társulatnak, monográfiaszerű kötetek, mint például Téglás Gábor Hunyadvármegyei útikalauza, mely 1903-ban jelent meg, de mai napig forrásanyagul szolgál az érdeklődőknek. A legjelentősebb kiadványok azonban a társulat által rendszeresen megjelentetett évkönyvek, melyekben a HTRT minden rétű tevékenységéről beszámolót találunk. Összesen 23 vagy 24 ilyen évkönyv jelent meg, és valamennyi két részből áll. Az első részben az érintett időszakban végzett kutatások eredményei illetve tudományos előadások szövegei jelennek meg, a második részben pedig a társulat belső életének eseményeiről találunk beszámolót. Ezek is igen érdekes dokumentumok, melyekből nagyszerűen nyomon követhető a múlt századforduló társadalmi életének az alakulása – mondta Barra Árpád, megemlítve továbbá néhány olyan témát, mely a HTRT kutatási területéhez tartozott és melyekről tudományos értekezések olvashatók az évkönyvek lapjain.
Végezetül pedig elmondta: tudomása szerint az évkönyvekből ma már sehol sem lelhető fel teljes sorozat. A megyei múzeum könyvtárában bárki számára hozzáférhetők, tanulmányozhatók az évkönyvek, de a sorozat itt is foghíjas. – Jó lenne a most még itt-ott fellelhető példányokból valamilyen formában összeállítani egy teljes sorozatot, és feldolgozni, széles körben elérhetővé tenni e kötetekben rejlő rengeteg értékes információt – zárta előadását Barra Árpád.
A helytörténeti találkozó a témához fűződő beszélgetéssel folytatódott, majd a jelenlévők leszögezték a következő találkozó időpontját: május 28-án, csütörtökön délután 5 órától a Nyugati Jelen napilap dévai szerkesztőségében kerül sor a májusi helytörténeti előadásra.
Gáspár-Barra Réka
nyugatijelen.com
Erdély.ma

Megkérdőjelezett restitúció Árkoson
Mintegy hétszázan írták alá az Árkosi Művelődési Központ fennmaradását támogató levelet (Scrisoare de susţinere a Centrului de Cultură Arcuşi), a kezdeményezők az alapvető emberi jogok és az alkotmány által szavatolt kultúrához való jogra hivatkozva kérik az államot, mentse meg az intézményt, miután az annak otthont adó Szentkereszty-kastélyt visszaszolgáltatták az egykori tulajdonos örököseinek.
A petíciót a román kultúra kiemelkedő személyiségei írták alá, többek között Răzvan Theodorescu akadémikus, Ion Caramitru és Mihai Mălaimare színész, Radu Afrim rendező, Radu Macrinici dramaturg, Felicia Filip szopránénekes, Gheorghe Zamfir pánsípos, majd magyar támogatók is csatlakoztak az ügyhöz: Szőcs Géza, György Attila és Farkas Wellmann Endre költő, Szebeni Zsuzsanna, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet határon túli referense, Makkai Péter helyi református lelkész.
Az aláírók a petícióban úgy fogalmaznak, hogy nem vonják kétségbe a tulajdonjog és annak gyakorlásának elvét, de az állam kötelessége, hogy megoldást találjon a polgárok kultúrához való jogának biztosítására. Felszólítják a hatóságokat, hogy helyezze biztonságba a kilakoltatással fenyegetett intézmény javait.
Megtartanák a jelenlegi rendeltetést
A petícióban azt is megemlítik, hogy a kastélyt a volt tulajdonos távoli örökösei kapták vissza, akik jelenleg Dél-Afrikában élnek, az állam pedig 1968 és 2012 között 3,4 millió eurót költött az ingatlanra. A támogatók többsége azt szorgalmazza, hogy az új tulajdonosok és az intézményt fenntartó művelődési minisztérium egyezzenek meg, és tartsák meg az épület rendeltetését, de sokan közülük magát a visszaszolgáltatást is megkérdőjelezik.
Szőcs Géza, a magyar kormány kormánybiztosa például így ír: „A restitutio in integrum gondolatának az elmúlt 25 évben politikusként és magánemberként is következetes híve voltam és vagyok. (...) Az árkosi kastéllyal kapcsolatosan kivételesen ettől eltérő a véleményem. E kastélynak a kultúra ápolásában betöltött szerepe, ennek fontossága nézetem szerint felülírja a föntebb leírt szempontokat."
A kormánybiztos szerint az épületnek vagy az állam tulajdonában kellene maradnia, vagy csak abban az esetben kellene visszaadni a családnak, ha az száz évre szóló szerződést köt a jelenlegi haszonélvezővel, a jelenlegi feltételekkel.
Kopacz Attila, az intézmény igazgatója a sajtónak elmondta, hogy aggódik a kastélyban és a parkban felhalmozott műértékek sorsáért. Hozzátette ugyanakkor, hogy soha nem tárgyalt az „úgynevezett" tulajdonosokkal, és utalt arra, hogy kétségbe vonja ezek tulajdonjogát. Ioan Pop-Sabău, az intézményt képviselő ügyvéd kifejtette: „túl könnyen ítéltek ebben a perben, a visszaszolgáltatást kérők nem bizonyították, hogy ők az örökösök."
Kincses: a kastély aranytojást tojó tyúk
Az árkosi Szentkereszty-kastély visszaszolgáltatásának törvényességét három alkalommal vizsgálta a legfelsőbb ítélőtábla, és minden alkalommal megerősítette az örökösök tulajdonjogát, mondta el a Krónikának Kincses Előd, a tulajdonosok ügyvédje.
Felidézte, hogy már 2002-ben megszületett az első visszaszolgáltatási végzés az ingatlan ügyében, de tizenhárom évig „eszközökben nem válogatva akadályozták, hogy a törvényes örökösök visszakapják". Perújítást kértek, majd megsemmisítési kérelem lehetőségével is éltek, majd, miután ezeket elveszítették, a tulajdonjogi bejegyzést is megtámadták, végül a bíróság jogerősen elrendelte a kilakoltatást, sorolta Kincses Előd.
Felhívta a figyelmet, hogy ez a helyzet jól jön a kulturális központ működtetőinek, hiszen bért nem fizetnek, ám négycsillagos turisztikai szálláshelyként működtetik a kastélyt, így komoly jövedelemre tesznek szert. „A kastély aranytojást tojó tyúk annak a néhány embernek, aki rátette a kezét az ősi Szentkereszty-vagyonra, most a kultúra mögé bújnak, és jó szándékú embereket vezetnek félre" – fogalmazott az ügyvéd.
Rámutatott, a 2001/10-es restitúciós törvény kulturális intézményeket védő cikkelyei nem vonatkoznak a kastélyra, mivel 1990 előtt Ceuşescu protokollvillája volt. Az új tulajdonos, a Jankovich-Bésán család nem kívánja eladni az ingatlant. Kincses Előd arra is felhívta a figyelmet, hogy a kulturális központ ügyvédje a szélsőséges nézeteiről elhíresült Ioan Pop-Sabău, a Vatra Românească nacionalista szervezet alapító alelnöke, aki folyamatosan próbálja akadályozni a visszaszolgáltatást.
Az árkosi udvarházat báró Szentkereszty Zsigmond és felesége, Haller Anna grófnő az 1870-es években bővítette kastéllyá, majd a 19. század végén Szentkereszty Béla, Háromszék vármegye főispánja alakította ki jelenlegi formáját. A kommunizmus alatt Nicolae Ceauşescu számára rendeztek be itt vadászkastélyt, majd 1990-ben hozták létre a kulturális központot.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Dózsa Györgytől Gábor Áronig (A székelység története)
Honismereti jutalomkiránduláson vettek részt azok a diákok, akik összemérték ismereteiket a székelység történetéről rendezett vetélkedő második, döntő fordulójában. Mind a versenyt, mind az azt követő kirándulást figyelemfelkeltő szándékkal szervezték, hisz 35 ezer példányban kinyomtatták a székelység történetét feldolgozó oktatási könyvet – most készül a második, javított kiadás –, de alig pár iskolában tanítják.
Történelmi vetélkedő
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium Alapítvány kezdeményezésére, a Tanulók Klubja támogatásával, Pénzes Loránd fiatal mikós történelemtanár főszervezésében vetélkedőt rendeztek. Olyan háromszéki iskolaközösségeket szólítottak meg, ahol VI., illetve VII. osztályban tanítják a székelység történetét. Tapasztalat szerint elenyésző számú osztályban oktatják, pedig akár a romániai magyar kisebbség története című tantárgy keretében is lehetne tanítani, hisz témába vág. Az első fordulóra jelentkező négyfős csapatok közül tizenegy bekerült a második szakaszba. Képviselték a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceumot, Székely Mikó Kollégiumot, Református Kollégiumot, Plugor Sándor Művészeti Líceumot, Váradi József Általános Iskolát, Tanulók Klubját, a barátosi Bibó István Általános Iskolát, a berecki Comenius Általános Iskolát, valamint az illyefalvi Lukács László Általános Iskolát. A forduló résztvevőit múlt csütörtökön tematikus, főleg az 1848–1849-es önvédelmi harc helyszíneit érintő honismereti jutalomkirándulásra vitték a szervezők. Az útvonal
A verseny helyszínéről, a sepsiszentgyörgyi Tanulók Klubjától indult az autóbusz. Zuhogott az eső, a közelben hely sem volt parkolásra, ezért a busz kétszer kerülte meg az Állomás negyed északi részét, így is csak az ablakból tekinthettük meg az Eprestetői csata emlékművének másolatát az Ady Endre Általános Iskola előtt. A csata, pontosabban mészárlás történetét Kádár Gyula történész hangosbemondón ismertette. Az első igazi állomás Eresztevény volt. Gábor Áron síremléke előtt Kádár Gyula a hős életútjáról, az uzon-kökösi csatáról és a székely hős temetésének körülményeiről beszélt. Kis kitérővel következett Dálnok, ahol Dózsa György szobra előtt tartott előadást a történész. Innen Bereckbe utaztunk, a Gábor Áron Emlékháznál a helybeli Tibád Sándor történelemtanár várt, ő mesélte el a település történetét, kiemelve Gábor Áron nagyságát. Ebéd után Kézdivásárhelyre vonultunk, de idő szűkében csak a buszról tekintettük meg Gábor Áron szobrát, melynek történetét Keresztes László, a Székely Mikó Kollégium Alapítvány titkára vázolta. Ezután a Nyergestetőre utaztunk. Az ottani csatáról és az emlékműállításról szintén Kádár Gyula beszélt. Onnan már haza vezetett az út. A helyszíneket kronológiai sorrendben mutatjuk be.
Dálnok A Dózsa György szülőfalujaként jegyzett település központjában emelkedő monumentális Dózsa-szobor, Szobotka András alkotása előtt gyűlt össze a diáksereg. Kádár Gyula felhívta a figyelmet, itt magyarul is megjelenik Dózsa György neve, nem csak románul. Az elmúlt évtizedekben millióknak tanították Gheorghe Doja hőstetteit. A románok tudatában Dózsa György a román jobbágyparasztok harcának vezetője. Ők úgy tudják, a magyar nemesség kegyetlen elnyomása miatt fegyvert ragadt románokhoz csatlakoztak a magyar jobbágyok is. És sok erdélyi magyar gyermek is Gheorghe Doja nevű hősről hallott, mert Románia történelmének oktatása az elmúlt évekig csak román nyelven folyt. A megyei csendőrfelügyelőség még mindig a Gheorghe Doja nevet viseli. Sepsiszentgyörgyön egy utca évtizedekig Gheorghe Doja volt, de ma már Dózsa György.
Az 1514-es Dózsa-felkelésről elterjedt/elterjesztett tévhitek dacára az eredetileg keresztes hadjárat céljából összeállt seregben túlnyomóan nem parasztok voltak, hanem szép számmal kisnemesek, sőt középnemesek is, valamint tehetős alföldi polgárok, a küzdelem nem annyira a nemesi elnyomás, hanem a kialakult gazdasági különbségek miatt folyt.
Dózsa György seregét Szapolyai János erdélyi vajda, a későbbi király verte le. A vezérnek különleges kegyetlenségű kivégzésben volt része. Izzó vaskoronát helyeztek a fejére, katonáit arra kényszerítették, hogy egyenek a még élő Dózsa húsából. Dózsa György az embertelen kínzást hatalmas lelkierővel, szótlanul tűrte. Nem felel meg a valóságnak, hogy izzó vas-trónra ültették, ahogy az néhány irodalmi műben megjelenik.
Bereck Itt született Gábor Áron 1814. november 27-én, a jelenleg 103-as házszámmal megjelölt telken akkor még álló házban. Ettől nem messze, a 89. szám alatt alakították ki az emlékházat. Bereck első írásos említése 1332-ből, a pápai tizedjegyzékből való, de már a római korban lakott volt, Luxemburgi Zsigmond 1426-ban mezővárosi rangra emelte, s e kiváltságát 1888-ig megőrizte. Nagyszámú oklevél bizonyítja városi privilégiumait.
Stratégiai fekvése lehetővé tette a városi rang elnyerését. A királyi hatalom – az Ojtozi-szoros előterében – az ellenséges betörések útjában létrehozott egy olyan jogállású települést, amelynek lakói az elnyert szabadságjogok fejében a szoros védelmére kötelezhetőek. Címerében a levelet tartó kéz mutatja a település szerepét a posta megszervezésében. Mivel a Bécs–Konstantinápoly közötti postai útvonalon helyezkedik el, a bereckiek feladata a levelek, a postások, küldöncök Moldvába szállítása volt, valamint lovasszekerek előállítása a fejedelmi futárok számára. A bereckiek által fenntartott posta Moldvában Tatros városáig megy, visszafelé pedig Kézdivásárhelyig.
Eresztevény Gábor Áron nyughelye. A református templom előtt, a főút szélén emelkedik Gyárfás Győző háromszéki főépítész által tervezett síremléke. Rajta a születési évszám hibás, hívta fel a figyelmet Kádár Gyula, aki ismertette a hős életútját.
Gábor Áron népéért aggódó, mártírhalált vállaló, széles látókörű forradalmár szabadságharcos, aki 1848 őszén – műszaki ismereteivel és a népe iránti elkötelezettségével – készen állt a történelem által rászabott feladatok elvégzésére. Legnagyobb érdeme a székely hadiipar megteremtése mellett az önálló székely tüzérség megszervezése. Bátran küzdött a csatatereken, forradalmárként lépett fel a népgyűléseken, következetes keménységgel járt el a gyávákkal, a haszonlesőkkel szemben, miközben emberséges katonatisztként viselkedett a nemzeti ügy szolgálatában állókkal. Háromszék népe 1848 őszén megmutatta a világnak, hogy mire képes közössége, ha a szabadságáért küzd, és olyan vezetői vannak, mint Gábor Áron. Ágyúi Háromszék népének bátorságot adtak, erkölcsi erőt ahhoz, hogy vállalja a lehetetlent, az önvédelmi harcot.
A szabadságharcos Gábor Áron ma az önrendelkezésért küzdő székely nép jelképe. Életét áldozatkészség jellemzi, kitartása ma is erőt sugároz.
Nyergestető Kászonújfalu és Csíkkozmás között helyezkedik el, mintegy nyeregalakzatot öltve két csúcs között. Itt zajlott 1849. augusztus 1-jén az az egyenlőtlen ütközet, amely ma is a székely kiállás jelképe. A mintegy 12 ezres, Clam-Gallas császári tábornok vezette osztrák-orosz túlerő támadását Tuzson János alezredes mindössze 200 székely honvédje igyekezett feltartani. A szorosban többször sikerült visszaverniük a támadást, végül árulás nyomán az ellenség bekerítette és legyilkolta a hősiesen védekező székelyeket.
A csata helyén 1897. augusztus 8-án emlékművet avattak. A Poulini János csíkzsögödi kőfaragó által készített emlékoszlop költségeit „a Bukarestben lakó Székely honfiak és honleányok” adták össze, tudhatjuk meg az oszlop oldalába vésett szövegből. A szemközti oldalra temették az 1849-ben itt elesett hősöket. A tömegsír fölött előbb keresztek jelentek meg, ma már kopjafaerdő díszeleg. Székelyföldi látogatásakor Áder János, Magyarország köztársasági elnöke is állított kopjafát a tetőn. A nyergestetői hősökre emlékezve Kányádi Sándor így ír:
„Nemcsak szép, de híres hely is, fönn a tetőn a nyeregben ott zöldellnek a fenyőfák egész Csíkban a legszebben, ott eresztik legmélyebbre gyökerüket a vén törzsek, nem mozdulnak a viharban, inkább szálig kettétörnek.” Utószó A székely történelmi vetélkedő szervezői, a zsűri tagjai, valamint a csapatokat felkészítő tanárok elemezték a verseny részleteit, levonták a következtetéseket. A becsúszott hibákat igyekeznek kiküszöbölni, a vetélkedőt érdekesebbé, vonzóbbá tenni. Egyetértettek abban, hogy folytatni kell, sőt, kiterjeszteni egész Székelyföldre. A cél, hogy minél több iskolában tanítsák a székelység történetét, hiszen van miből, csak akarni kell.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kalotaszegi terepszemlén önkormányzatoknál, vállalkozóknál
Korsós Tamás konzul lehetséges befektetésekről, üzleti lehetőségekről tájékozódott
A Kolozsvári Magyar Főkonzulátus Külgazdasági Irodájának képviseletében, Korsós Tamás konzul öt kalotaszegi települést keresett fel szerdán azzal a szándékkal, hogy közvetlen módon tájékozódjék az ottani kis- és középvállalatok mindennapjairól, továbbá arról, hogy az anyaország miként támogathatná a lakosság vállalkozó kedvét és lehetőségeit. A diplomatát Magyarvistára, Magyarkapusra, Magyarkiskapusra, Kalotaszentkirályra és Kiskalotára a Szabadság munkatársa is elkísérte.
Kőbe faragott jövő
Az első állomás Magyarvista. A település bejáratánál található a kőfaragásáról, kőszobrászatáról, kőrestaurálásáról híres Levente Companie Kft., amely ügyfelei számára az áru házhoz szállításáról és karbantartásáról is gondoskodik. A vistai hagyományos kőfaragást több mint két évszázada olasz mesterek honosították meg, de a tehetséges helybeli lakosság hamar megtanulta, sőt „le is körözte” oktatóit. Az innen származó természetes kő annak idején beépült a budapesti és a bukaresti parlament épületébe is. A vistai vállalat Andrásháza és Magyargorbó községek területén működő kőbányák termését dolgozza fel. Hamarosan új bemutatótermüket avatják fel az országút szomszédságában, ami később a forgalom további növekedésével kecsegtet. Broaina Gheorghe-Lucian polgármester a település bejáratánál fogad. A tulajdonos és ügyvezető Barta Levente távollétében Barta István üzemvezető kalauzolja el a látogatókat a telepen. A cég harminc embernek ad munkát, automata gépekkel szabdalják nagy pontossággal a kőlapokat a csarnokban. A megmunkálás további szakszerű kezelést igényel. Mindent a megrendelő tetszése szerint kell alakítani, gyakran egyedi megrendelésűek a termékek: ablak- és ajtókeretek, díszítőelemek, kőpad és kőasztal, stb. A levegőben elkerülhetetlenül száll a kőpor, pedig a tömböket és lapokat vágó fűrészlemezekre vízsugár ömlik működésük közben. Beszélgetés közben felmerül, hogy volt-e olyan rövidebb-hosszabb időszak, amikor megrendelés hiánya miatt szüneteltetni kellett a munkát a műhelyben. Soha – hangzik az üzemvezető megnyugtató válasza, aki azt is elmondja, hogy ügyfeleik legnagyobb része hazai, csak ritkán kerül magyarországi is. A gépeik korszerűek, csak a marófejeket kell gyakran cserélni. Télen ebben a csarnokban nincs túl meleg, mert a sarokban levő fémkályha az egyedüli hőforrás. Embereik mégis elégedettek a feltételekkel. A szakmát pedig nem tanítják, mindenki lopja valakitől a tudást – világosít fel az üzemvezető. Az anyaországban mindenképpen megérdemelne nagyobb népszerűsítést a cég.
Fontos az infrastruktúra állapota
Magyarkapus alpolgármestere, Rácz Zoltán vázolja a község helyzetét: az infrastruktúra terén rendben a víz- és csatornahálózat, az iskolaudvar és a sportpályák beruházásai ötven százalékban valósultak meg. Az etnográfiai hanyatlás érződik a magyar és a román lakosság soraiban egyaránt, mind a kilenc idetartozó faluban. Az okok között a legfontosabb az elvándorlás, Kolozsvárra vagy külföldre. De a szórványközpontú iskola még működik. A községközpont földrajzi fekvésénél fogva elérhető közelségű a vasút, a repülőtér és itt halad át a nemzetközi országút, de az autópálya is kis távolságra fog elhaladni. A kolozsvárinál kedvezőbb adózási feltételeknek köszönhetően, egy svájci tőkéjű építőipari cég és egy osztrák állványokat bérlő vállalat vetette meg a lábát Magyarkapuson. Két helyi cég is gyökeret eresztett, és egy harmadik, üvegházi mezőgazdálkodás létesítése most van folyamatban. Az emberek többsége ács- és kőművesmunkákat űz. Az alpolgármester szerint a községben a magyar pártok között jó a viszony, a lakosság 33%-át képviselik, és remény van a 2016-os összefogásukra is.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

Átadták a Dr. Mózes Károly-díjakat Nagyváradon
Három Bihar megyei, két nagyváradi és egy élesdi műtősnő és egy Szilágy megyei műtős kapta idén ünnepélyes keretek között a Cseke Attila volt egészségügyi miniszter által alapított, Dr. Mózes Károlyról, a nagyváradi asszisztensképző iskola alapítójáról elnevezett díjat szombaton, Nagyváradon. A városháza dísztermében megtartott díjátadáson jelen volt annak alapítója, Cseke Attila, Dr. Mózes Gábor, az iskolaalapító orvos fia és annak családja, Dr. Földes Béla, az Egészségért Alapítvány elnöke, Iuliana Busuiog, az Ápolók és Bábák Kollégiumának Bihar megyei vezetője, Camelia Păşcui az Egészséged Alapítvány vezetője, Mircea Mălan nagyváradi alpolgármester, Claudia Timofte, a prefektúra kancelláriaigazgatója, akik elsőként köszöntötték az egybegyűlteket. A díjátadáson a Stadler Klarinétkvartett is fellépett.
Évente valamely szakterületen díjaznak, idén a műtősöket és műtősnőket választották, mondták Cseke Attila. A díjalapító az is hozzátette, megtartották a hagyományt, és a három Bihar megyei kiválasztott mellett egy, Biharral szomszédos megyében dolgozó ápoló is elismerésben részesül, tavaly Szatmár megyébe, idén Szilágy megyébe kerül a Dr. Mózes Károly-díj. Az orvos és iskolaalapító hagyott maga után az utókorra is valamit, az 1948-ban alapított ápolóképzőt, és A betegápolás módszertana című, több kiadást megért kötetet (ez magával is hozta), mely máig a szakmabeliek bibliájának számít, mondta Cseke. A díjátadóra hazatér Dr. Mózes Gábor édesapja életének utolsó tíz évéből idézett fel pillanatokat, beszélt a betegségéről és arról is, hogy Dr. Mózes Károly, bár beilleszkedett az izraeli életbe, míg ereje engedte, évente hazatért Váradra. Még megírta a nagyváradi egészségügyi oktatás történetét, ez 2003-ben, a Partiumi Füzetek sorozatban jelent meg magyarul, 2007-ben pedig románul is kiadták. Az orvos 203-ban lett Nagyvárad díszpolgára. Dr. Földes Béla arra hívta fel a figyelmet, hogy az ápolók is értelmiség sorába tartoznak, és aktívabb politikai-közéleti szerepvállalásra buzdította őket, mondván, hogy jövőre választások lesznek, és a városi és megyei önkormányzatban, de a parlamentben is szívesen látna szakmabelieket. Az európai szakemberhiányra is kitért, és reményét fejezte ki, hogy a jövőben az ápolókra jobban figyel majd az állam is. A díjazottak Cseke Attilától és Dr. Mózes Gábortól vehették át az elismerést. Elsőként Dr. Mircea Pop, az 1. sebészet vezetője olvasta fel Legmann Ilona laudációját, majd Dr. Gheorghe Bumbu, az urológia főorvosa méltatta Daniela Ligi Gherle munkáját. Harmadikként Dr. Kovács Ferenc beszélt Felicia Florica Costin élesdi műtősnő érdemeiről, majd Dr. Mihai Pop tolmácsolta Dr. Nagy László laudációját, mellyel Barta Attila, a zilahi kórház munkatársa pályáját értékelte.
maszol.ro

Vita helyett műszaki adathalmaz (Közmeghallgatás Rétyen)
A Réty határában lévő fűrészüzem energiaellátásával kapcsolatosan tartottak tegnap délután közmeghallgatást a község kultúrotthonában. A rendezvényen egy tervezett hőerőmű műszaki adatait ismertették, ezzel kapcsolatosan a jelenlevők nem tettek fel egyetlen kérdést sem, újságírók hozzászólása mellett egyedül a sepsiszentgyörgyi Toró Attila fogalmazott kritikusan, arra kérve a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Hivatal illetékeseit, semmilyen működési engedélyt ne adjanak ki addig, ameddig nem születik végleges ítélet a fafeldolgozót érintő bírósági eljárásokban.
A délután négy órára hirdetett közmeghallgatás témája a fafeldolgozó területére tervezett, „zöld energiát” termelő létesítmény bemutatása, az azzal kapcsolatos esetleges felvetések megtárgyalása volt. A Kovászna Megyei Környezetvédelmi Hivataltól a radóci székhelyű Bioelectrica Transilvaniei Kft. január 14-én kért jóváhagyást, az engedélyeztetési folyamat részeként tartották a tegnapi rendezvényt, amelyre eleinte a terem mintegy félig telt meg érdeklődőkkel, becslések szerint száznál kevesebb hallgatóval. Gheorghe Neagu, a környezetvédelmi hivatal igazgatója bevezetőként elmondta, az általa vezetett intézmény bekérte az összes vonatkozó dokumentumot, azok értékelése alapján folytatják majd az engedélyezési eljárást.
Az intézmény munkatársa, Luminiţa Bălălău az eddigi lépéseket ismertette, mondván, hogy a folyamatba a Holzindustrie Schweighofer mellett igénylőként bekapcsolódott a Bioelectrica Transilvaniei is, ez utóbbi kérését pedig több lépésben elemzik, a közmeghallgatáson a benyújtott iratcsomóval kapcsolatosan várnak észrevételeket.
A dokumentációt összeállító Petráss István alig kezdte ismertetni a tervezett hőerőmű műszaki adatait, egy helybeli hozzászóló azt kérte, beszéljen magyarul is, mert a rétyi résztvevők többsége magyar, így két nyelven folytatta ismertetőjét. A Holzindustrie Schweighofer rétyi fűrészüzemének területén létesítendő, 60 megawattos teljesítményű, biomasszával működő hőerőmű paramétereit Petráss mintegy másfél órán át részletezte, bemutatójának végére a teremben ülők száma alaposan megcsappant. A majdani energiatermelés témakörében elhangzottak lényege, hogy a befektető a legjobb technológiákat ígéri, a zajra, vízre, levegőre vonatkozó becsült adatok pedig minden esetben a megengedett határértékek alattiak. A hőerőmű, illetve fafeldolgozó esetleges légszennyezését egy 25 kilométer oldalú, négyzet alakú területen modellezték, de megvizsgálták a termelés során keletkezett hulladék kérdését is. A megyei tanács kérésére ugyanakkor a Rétyi Nyír, illetve a Bodok–Barót-hegység természetvédelmi területeken is vizsgálják majd a levegő minőségét. Az ismertetőt követő kérdésfelvetésében Toró Attila újólag javasolta, pontosabban követelte, hogy a rétyi fafeldolgozó egységre vonatkozó végleges bírósági ítéletek megszületéséig a környezetvédelmi hivatal ne bocsásson ki újabb engedélyt. Mint mondta, az említett huszonöt kilométeres körzet indokolná, hogy megkérdezzék a sepsiszentgyörgyieket is, hiszen a megyeszékhely teljes lakossága érintett a levegő minőségének ügyében. Gheorghe Neagu válaszában leszögezte, törvényesen járnak el, a közmeghallgatást a befektetésnek otthont adó községközpontban szervezik, az erdőket pedig szerinte a hegy lábánál kell védelmezni. Toró azt is kifogásolta, miként működhet környezetvédelmi engedély nélkül a fűrészüzem, mire Neagu azt válaszolta, ez nem tartozik hatáskörükbe, ezt a környezetvédelmi őrségnek kell megvizsgálnia, de ő úgy tudja, a fűrészüzemben nem termelnek, hanem a berendezés műszaki vizsgálatát végzik. Leszögezte: az engedélyeztetési folyamat törvényes mederben zajlik, a hőerőmű engedélyeztetése különben még két és fél, három hónapig elhúzódik, ám ha minden dokumentumot rendben találnak, a környezetvédelmi hivatalnak nincs oka arra, hogy ne hagyja jóvá azt. Kérdéseket fogalmazott meg a sepsiszentgyörgyi Observatorul de Covasna napilap tudósítója is, válaszai után Gheorghe Neagu megjegyezte, máskor jöjjenek felkészültebben az újságírók, fogalmazzanak lényegre törően. Luminiţa Bălălău hozzáfűzte, elvárták volna, hogy a civil szervezetek képviselői olyan műszaki felvetésekkel jelentkezzenek a közmeghallgatáson, amelyek segítségével módosítások is eszközölhetőek.
Ezután berekesztették a rendezvényt, ám az érdeklődők legalább fele már korábban elhagyta a termet.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A megtisztuláshoz szükséges az átvilágítás (Szigorúan ellenőrzött evangélium)
Molnár János egyháztörténész a romániai református egyház és az egykori politikai rendőrség, a Securitate kapcsolatát feldolgozó, Szigorúan ellenőrzött evangélium című, négy kötetben megjelent, bővített kiadású könyvét mutatták be szerda este Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. A szerzőt Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője faggatta, továbbá H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó vezetője osztotta meg a témával kapcsolatos észrevételeit. Az est házigazdája Szonda Szabolcs könyvtárigazgató volt.
Molnár János saját bőrén tapasztalta a Securitate ténykedését. Mivel megtagadta az együttműködést, segédlelkészként szolgált. 1989-ben Magyarországra távozott, jelenleg a Debreceni Református Hittudományi Egyetem docense. A témával úgy találkozott, hogy Tőkés László megkérte, nézze át a mintegy 12 ezer oldalas megfigyelési dossziéját, lehet-e kezdeni azzal valamit. Igen érdekesnek találta, és 2007 óta kutatta a Securitate és a református egyház viszonyát. Eleinte kedvesen kiszolgálták a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Levéltárban, de egy ideje egyre nehezebb adatokhoz hozzájutni, így most szünetelteti a tevékenységet – mondotta a bemutatón. A szerző elmondta, a titkosszolgálati munka és megfigyelés két szakaszra osztható: az egyik Gheorghe Gheorghiu-Dej halálával véget ért, a másik Nicolae Ceauşescu uralomra jutásával kezdődött. Az elsőben az ellenség felszámolása és ellenségkép tudatosítása volt a politikai rendőrség fő feladata, a másodikban Ceauşescu abból indult ki, hogy a kommunizmus ellenségeit már megsemmisítették, és a többieket meg kell győzni a rendszer fontosságáról. Az első időszakban nagyon sok lelkész volt azok között, akiket 1952-től kezdve ítélet nélkül munkatáborokba hurcoltak, illetve az 1956-os magyarországi események romániai kisugárzása nyomán letartóztattak. A második periódusban a letartóztatások száma csökkent. Ekkor a meggyőzés volt a cél, sokkal nagyobb mértékben terjesztették ki a hálózatot, gyakorlatilag teljesíthetetlen feladatot adtak: például 1985-ben egy utasítás szerint az összes lelkészt be kellett volna szervezni, de ez nem valósult meg. 1967-ben átszervezték a Securitatét. Úgy becsülik, 1975-ben 200 ezer, 1989-ben már egymillió volt az informátorok száma. Arról nincs adat, hogy hány embert figyeltek meg. A szerző mindkét hazai református egyházkerületet, az erdélyit és a királyhágó-mellékit is kutatta. A református egyháznak is két időszaka volt. 1962-ig a püspökök elkötelezettek voltak ugyan az állam irányába, de nem voltak informátorok, és megfigyelték őket. Utána informátorokat helyeztek a püspöki székbe, tehát a hierarchia legmagasabb pontjára. A teológiai tanárok nagy részét beszervezték, az ő feladatuk az is volt, hogy a külföld irányába hirdessék, a szocialista Romániában minden rendben van.
H. Szabó Gyula hozzátette: a második időszakban már nem alkalmaztak fizikai erőszakot, hanem zsarolással, lélektani megtöréssel dolgoztak. Nem lehet általánosítani, minden esetet külön kell vizsgálni, és el kell olvasni a kontextust is, ahogyan beszerveztek valakit és ahogyan jelentett, mert csak úgy lehet érdemben következtetéseket levonni.
Molnár János elmondta: a közhiedelemmel ellentétben volt lehetőség a választásra, hogy valaki együttműködik a Securitatéval vagy nem. Nehezen, de járható volt az az út is, hogy nemet mondott valaki, ami nem kecsegtetett karrierrel. Az elutasítók nem lehettek tisztségviselők, segédlelkészi minőségből nem emelkedtek vagy a lehető legeldugottabb parókiákra helyezték őket – lásd Tőkés László esetét. El kellett dönteni, mit vállal az ember: karriert épít vagy becsületes marad. Tény, hogy sok embert lekötött a viszonylag kis, körülbelül 800 ezer főt számláló református közösség. Hogy az egyik legfontosabb kérdés a 19-es kóddal jelölt magyar nacionalista irredentizmus, a másik meg a 343-as kóddal jelölt református egyház volt, azt jelenti, nagyon féltek tőle, ami érdem is a református egyház számára. Igen fontos intézmény volt tehát a magyar kultúra és anyanyelv ápolásában. H. Szabó Gyula elmondta, a rendszer rendkívül fertőzött volt, nagyon sokan botlottak meg, vétkeztek saját erkölcsi felfogásukkal szemben, mégis az intézmény, a református egyház győztesen került ki a negyvenéves sivatagi vándorlásból, mert mindig voltak emberek, akik a keresztény erkölcsiséget vitték tovább, nemcsak erkölcsös lelkészek, hanem erős gyülekezetek is. A botlások ellenére a református egyház történelmi küldetését messze betöltötte – hangsúlyozta a kiadó vezetője. Azt, hogy miként viszonyul a beszervezett informátorokhoz, mindenkinek magának kell eldöntenie, mondta, de hozzátette: nem szabad elfelejtenünk, hogy ezeket az embereket a magyarságuk miatt üldözték Romániában. Kiemelte: létezik egy egyház, amely egyáltalán nem foglalkozik ezzel a múlttal, felső papsága nemhogy informátor, hanem valószínűleg fedésben levő tiszt volt. Amíg az ortodox egyház elzárkózik attól, hogy a Securitatéhoz fűződő kapcsolatával szembenézzen, nehéz elképzelni, hogy a dolgok tisztulhatnak. Ehhez mérten a református egyház átvilágítása, a többi kisebb egyház erre irányuló törekvése nagyon nagy előrelépés – összegzett.
Molnár János leszögezte továbbá: amíg nem lesz teljes átvilágítás Romániában, addig az érintettek ki lesznek téve a zsarolásnak.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A MOGYE-n felavatták Mihai király domborművét
A magyar oktatók nem vettek részt az ünnepségen
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) előcsarnokában tegnap Mihai román király lánya, Margit trónörökös hercegnő és férje, Radu herceg jelenlétében felavatták Mihai király domborművét. A román uralkodó 70 évvel ezelőtt királyi rendelettel hozta létre a Kolozsvári Magyar Állami Egyetemet, annak keretében az orvosi fakultást. Tegnap A királyság napja című ünnepségen a MOGYE 70 évvel ezelőtti megalapítására emlékezett az egyetem vezetősége. A rendezvényen nem vettek részt a magyar oktatók.
A hercegi párral rektori szobájában folytatott rövid beszélgetést dr. Leonard Azamfirei, a MOGYE rektora, ezt követően Margit hercegnő és férje, Radu herceg a kiváló tanulmányi eredményeket elért hallgatókkal találkozott, amelyen a sajtó képviselői nem vehettek részt. Ezt könyvbemutató követte, amelyen dr. Maria Sanda Copotoiu professzor asszony méltatta Sandra Gatejeanu Gheorghénak a trónörökös hercegnő élete utóbbi 25 évét bemutató, gazdagon illusztrált könyvét. A Curtea Veche kiadó gondozásában idén megjelent kiadvány dokumentumok, újságcikkek gyűjteménye, amelyek a királyi család életéről adnak hírt. A könyvbemutatón Radu herceg megtisztelőnek és nagy örömnek nevezte, hogy Margit hercegnővel részt vehet a MOGYE ünnepségén, és hangsúlyozta, a román királyok jelentősen hozzájárultak az ország modernizálásához, kiemelt fontosságúnak tartották az oktatás, a kultúra fejlesztését. A rövid rendezvényt a Mihai királyról mintázott dombormű leleplezése követte. Az egyetem előcsarnokában elhelyezett alkotás kizárólag román nyelven adja a jövő generációk tudtára, hogy I. Mihai román király 1945-ben írta alá a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem létrehozásáról szóló törvényerejű rendeletet. Ebből az alkalomból Cornel Sigmirean, a Petru Maior Egyetem szenátusának elnöke tartott rövid történelmi beszámolót a királyi család életéről, Mihai király szerepéről a MOGYE megalapításában, hangsúlyozva, 1931. szeptember 26. után "királyunk szimbolikusan visszatért Marosvásárhelyre". A dombormű leleplezését követően a hercegi pár sietve távozott, sajtónyilatkozatok nem voltak.
Újságírói kérdésre dr. Leonard Azamfirei rektor elmondta, fontosnak tartja a királyi ház képviselőinek látogatását az egyetemen a különleges alkalommal, a tanintézmény létrehozásának 70. évfordulóján. A királyi ház és a MOGYE közötti kapcsolat szoros, 1945-ből ered, amikor Mihai román király rendelete alapján megalakult a MOGYE. Erre emlékeztet Mihai király felavatott domborműve – jelentette ki a rektor. Leonard Azamfirei sajnálatosnak nevezte a magyar oktatók távolmaradását a rendezvényről, hiszen, mint hozzátette, ez nem a románok ünnepe, hanem az egész egyetemé, és különbséget kell tenni az egyetem életében fontos és kevésbé fontos események, pillanatok között.
"Cinizmus, durva történelemhamisítás"
A magyar oktatók testületileg távol maradtak. Dr. Szilágyi Tibor professzor lapunknak elmondta, ő is sajnálja, hogy nem lehettek jelen az ünnepségen,"cinizmusnak, durva történelemhamisításnak" nevezte, hogy az Állami Magyar Egyetem létrehozását 1945-ben Kolozsváron úgy állítja be az egyetem vezetősége, mint a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem megalapítását. "Egy magyarnak indult egyetemen történik jelen pillanatban az, hogy a gyógyszerészeti kar akkreditációját nem akarják jóváhagyni, arra hivatkozva, hogy újonnan indult karról van szó. Ezt a szintű cinizmust nem tudjuk szó nélkül lenyelni. Továbbra is tiltakozni fogunk, királyi protokollhoz méltó módon, valószínűleg sajtónyilatkozat formájában" – tette hozzá a professzor.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Kétnyelvűség: perelnek és meglepnek a civilek
A rendőrségi megfélemlítés és a mintegy 60 kétnyelvű utcvanévtábla eltávolítása ellenére sem adják fel a harcot a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) aktivistái. Az anyanyelv használata mellett kardoskodó önkéntesek ismét nekiláttak a táblaszerelésnek.
„A leszereltetett hatvan táblából közel húsz visszakerült a helyére, sőt folyamatosan érkeznek a rendelések újabb és újabb táblákra. Most már olyan személyek is kértek kétnyelvű táblát, akik a rendőrségi túlkapás előtt nem tartottak rá igényt" – újságolta el lapunknak Barabás Miklós.
A Cemo önkéntese elmondta, most már tömbházlakásból is érkeztek megrendelések, olyan lakóközösségektől, ahol a román szomszédok is beleegyeztek a kétnyelvű felirat kifüggesztésébe. Amúgy a szervezet nyilvántartása szerint a megrendelők egytől egyig magyar nemzetiségűek.
Mindeközben a helyi rendőrség sem ül tétlenül, a hatóság emberei továbbra is róják a város utcáit, fényképezgetik a kétnyelvű feliratokat, és felszólításokat osztogatnak azok eltávolítására, ellenkező esetben 30 és 50 ezer lejes bírságot helyezve kilátásba. A Cemo is egy hasonló lajstrom összeállításába kezdett, a mozgalom önkéntesei azokat a házilag készült táblákat írják össze, amelyeken mindössze román nyelven jelenik meg felirat.
„Kíváncsiak vagyunk a hatóságok kettős mércéjére: azokat is büntetéssel fenyegetik, akik egynyelvű, úgymond reklámtáblákat szereltek fel?" – fejtette ki lapunknak az akció lényegét Szigeti Enikő, a szervezet vezetője. Értesüléseink szerint a rendőrség mindmáig egyetlen vásárhelyi lakost sem szólított fel a tábla eltávolítására, amennyiben azon csak az állam nyelvén jelölte meg az utca nevét.
Nevetségesnek tartják az ítéletindoklást
Miután a napokban kézhez kapta a marosvásárhelyi táblabírósági döntés indoklását, a Cemo jogi úton is folytatja a kétnyelvűségért vívott küzdelmet. Mint emlékezetes, a civilek panaszára tavaly az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elmarasztalta a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalt, melynek nevében Dorin Florea polgármester bíróságon támadta meg a hatósági döntést.
A táblabíróság semmisnek nyilvánította a diszkriminációellenes tanács döntését, amely a kétnyelvű táblák kifüggesztésére kötelezte volna a polgármesteri hivatalt. A Corina Ioana Mureşan törvénybíró által megfogalmazott indoklásban többek között az áll, hogy Marosvásárhelyen azért nem lehet románról magyarra fordítani az utcaneveket, mert az olyan személyi nevek, mint például Ştefan cel Mare, Mihai Viteazul, Avram Iancu vagy Horea „sérülnének".
„Nevetséges egy indoklás, hisz senki nem vetette fel, hogy a román személyneveket is le kellene fordítani. Ilyen sehol nincs a világon, pontosabban csak Marosvásárhelyen van, de nálunk is csak a magyar neveket fordították le románra" – mutatott rá Szigeti Enikő, utalva a Gheorghe Doja-, Pavel Chinezu- vagy Ecaterina Varga-féle névtorzításokra. „Tényleg, a felsorolt négy név miatt nem lehet lefordítani a többi százat?" – tette fel a költői kérdést Szigeti Enikő.
Folytatják a pereskedést
A Cemo szerint az is a bíró részrehajlására utal, hogy döntése indoklásában ugyan említést tesz a Románia által is aláírt nemzetközi egyezményekről, viszont úgy véli, hogy azoknak kellene megfelelniük a hazai törvényeknek, nem pedig fordítva. Elhangzott, hogy a marosvásárhelyi táblabíróság kedvezőtlen döntése után a Legfelsőbb Ítélő- és Semmitőszékhez folyamodnak a kétnyelvűség ügyében. A táblabírósági ítélet ellen szerdán az Országos Diszkriminációellenes Tanács is fellebbezett.
Indul a gerillaakció
Hamarosan indul a kétnyelvűségért folyó gerillaakció is – jelentették be szerdán a Cemo aktivistái. Barabás Miklós egyelőre csak annyit árult el, hogy elkészült egy három-négy hónapos terv, melynek keretében a csoport névtelenségbe burkolódzó tagjai heti rendszerességgel próbálnak egy-egy meglepetést szerezni a kétnyelvűséget üldöző hatóságoknak. „Törvénytelen akciókhoz nem folyamadunk, meglepőkhöz viszont igen" – szögezte le Szigeti Enikő.
Krónika (Kolozsvár)

A városé lett az aradi vár
Többéves huzavona után civil létesítménnyé válhat az aradi vár, mivel a védelmi minisztérium aláírta azt az egyezményt, miszerint az épületet a helyi önkormányzat hatáskörébe helyezi át – nyilatkozta Gheorghe Falcă polgármester.
Rámutatott: a szaktárca hivatalosan is értesítette őket, hogy aláírták a megállapodást, néhány napon belül pedig az önkormányzat kézhez is kapja a dokumentumot. Arad elöljárója azt is elmondta: hamarosan megkezdik a gáji kaszárnya felújítását, amelyre már el is különítették a szükséges összeget a városi költségvetésben, három–négy év múlva pedig az eddig katonai létesítményként használt várból átköltözhetnek ide a katonák.
„A minisztériummal kötött megállapodás nyomán ugyanakkor elkezdhetünk egyeztetni szakemberekkel a vár civil létesítménnyé való átalakításáról. Az ügyben közvitát szervezünk, megrendeljük a korszerűsítési terveket, és minél előbb nekilátunk a restauráláshoz” – fejtette ki Gheorghe Falcă. Korábbi becslések szerint a Mária Terézia uralkodása idején a város szívében épített téglavár helyreállításához 170 millió euróra lenne szükség, ezt EU-s pályázatokból szereznék meg.
A polgármester emlékeztetett: a város már 2011 óta próbálja megszerezni a várat a védelmi tárcától. Falcă hozzátette: a helyiek közül sem mindenki támogatta a projektet, elmondása szerint az egyik szociáldemokrata (PSD) képviselő folyamatosan azt hangoztatta, hogy a város nem teljesítette kötelességét, mivel nem épített tömbházakat a katonai személyzetnek. Az aradi vár átvételére vonatkozó protokollmegállapodást egyébként december végén fogadták el a helyi tanácsosok.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)

Kiss Sándorra, a bihari "keresztapára" is sort kerített a DNA
A romániai Legfelsőbb Bíróság és Semmitőszék mellett működő Ügyészség Korrupcióellenes Igazgatósága, az ún. DNA honlapján megjelent ma a Kiss Sándor Bihar megyei tanácsi alelnök őrizetbe vételéről szóló közlemény, amely semmi újdonságot nem tartalmaz ahhoz a tényálladékhoz képest, amely a nyomozás kezdetekor hónapokkal korábban napvilágot látott.
Az egyetlen újdonság, hogy a gyanúsítottak köréből kiemelték és 24 órára őrizetbe vették nevezett Kiss Sándort és feltételezett bűntársát, Beniamin Rus építőipari nagyvállalkozót. Több mint négymillió euró jogosulatlan jövedelem zsebre vágása és a megyei tanácsnak okozott több mint hatmillió eurós kár ügyében folyik a nyomozáskettejük mellett Bojtor Vilmos László, Miklóssy Ferenc, Miklóssy Ferenc László, Gheorghe Ioan Roatiş ellen, mert a társaság egyik főkolomposa, Mudura Sándor időközben elhunyt. Nevezettek nemzetközi hálózatot hoztak létre és működtetek a közpénzek lenyúlása érdekében, az ügyészségi közleményben romániai, magyarországi, angliai és amerikai székhelyű cégek nevei szerepelnek.
A nyomozás más, meg nem nevezett személyek ellen is zajlik, mégpedig magyarországi, németországi és hollandiai bűnüldöző szervek közreműködésével. A háttérben nagyrészt ingatlanspekulációk állnak, amelyek nyomán csúszópénz elfogadásával, hivatali visszaéléssel és pénzmosással gyanúsítják Kisséket.
A bihari RMDSZ-es sajtó „szemérmesen” elhallgatta a híradásaiban, hogy Kiss személyében nem csupán a Megyei Tanács egyik alelnökét vettét őrizetbe, hanem a szövetség megyei elnökét, aki immár másfél évtizede áll a rendíthetetlenül a szervezet élén úgy, hogy minden választott és kinevezett magyar tisztségviselő vagy rokona, vagy beosztottja, vagy lekötelezettje valamilyen formában.
A két bihari RMDSZ-es parlamenti képviselő és egy szenátor is ebből a körből került ki, utóbbi, Biró Rozália egyenesen a több vállalkozást alapított Kiss volt könyvelője, ugyanakkor Marosvásárhelyről származó feleségének a rokona. A Székelyföldről Nagyváradra került Biró család szintén az ingatlanbizniszben érdekelt, de a vendéglátóiparban is, a szenátorasszonyt korábban a város alpolgármesteri székébe is belobbizta a bihari magyar „keresztapaként” emlegetett Kiss Sándor, aki tévészerelőből lett nagyvállalkozó, majd politikus 1989 után, amikor is a városi legenda szerint háttérbe vonult szekus tisztek strómanjaként kezdett el „szabadon” vállalkozni. A titokzatos multimilliomos, Tészári Zoltán kommunikációs- és médiabirodalma is abból a kábeltévéből nőtte ki magát mára, amit Kiss és társai adtak el (vagy át) neki a kilencvenes évek közepén.
A román sajtó által is csak „örökös elnök úrnak” becézett Kiss előállítása hírére az RMDSZ Bihar megyei szervezete egy mindenki által várt közleményt adott ki, amelyben „természetesen” egy konspirációs elméletről van szó. A magyar érdekek harcos védelmezőjének beállított politikus úgymond áldozat, akit megillet az ártatlanság vélelme. „A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Bihar megyei szervezete szolidáris Kiss Sándorral. Bízunk ártatlanságában és abban, hogy az ügy mielőbb tisztázódik.”
A közösségi hálókon ez ügyben megszólaló polgárok viszont abban bíznak, hogy a korrupció elleni küzdelem nem merül ki abban, hogy egyeseket csak beidéznek, előállítanak vagy őrizetbe vesznek hosszabb-rövidebb ideig, majd pedig börtönbüntetés és vagyonelkobzás nélkül megússzák az egészet.
Frissítés:
Tegnap este hosszas latolgatás után úgy döntött a Bihar Megyei Törvényszék, hogy nem hagyja jóvá az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) előzetes letartóztatásra vonatkozó javaslatát, és nem küldi fogdába Kiss Sándort és Beniamin Rust, akik időközben haza is mentek, mivel a 24 órás őrizetük délután lejárt. A törvényszék ugyanakkor hatvan napra bírói felügyelet alá helyezte mindkettőjüket, ami számos korlátozással jár, egyebek mellett közfeladatot sem láthatnak el és az országot sem hagyhatják el. A megyei RMDSZ-elnök számára ez azt jelenti, hogy a Bihar Megyei Tanács alelnöki tisztségéből fel van függesztve.
itthon.ma//erdelyorszag,

Választásokra készül a sepsiszentgyörgyi Néppárt
Megújult az Erdélyi Magyar Néppárt sepsiszentgyörgyi szervezetének vezetősége, a következő időszakban a megerősödésre összepontosítanak és az önkormányzati választásokon induló jelöltek kiválasztásán, felkészítésén dolgoznak, mert szeretnének választási alternatívát biztosítani a megyeszékhelyen.
Minderről Molnár Attila, az EMNP sepsiszentgyörgyi szervezetének nemrég megválasztott új elnöke számolt be tegnapi sajtótájékoztatóján, amelyen jelen volt még Kolcza István alelnök és Czegő Zoltán. Bemutatkozójában a 36 éves Molnár Attila többek között elmondta: Brassóban egy magánvállalatnál ügyintézőként dolgozik, nős, egy gyermek édesapja, egyetemi tanulmányait a George Bariţiu Egyetemen végezte testnevelés szakon, majd a jászvásári Gheorghe Asachi Egyetemen szerzett mesteri oklevelet környezetmérnöki szakon.
Ismertette a városi szervezet vezetőségének összetételét is: munkáját alelnökként Kolcza István és Benő Mária segíti, elnökségi tag Trucki Ibolya, Veres Judit, Molnár Réka, Bíró Ferenc. Hangsúlyozta: a belső viták véget értek, párttagságát mindenki megőrizte, jó kapcsolatot ápolnak a régi tagokkal is. Mint arról lapunkban többször beszámoltunk, a sepsiszentgyörgyi szervezetben lezajlott első tisztújítást – amelyen Bedő Zoltánt választották vezetőjüknek – az országos elnökség érvénytelenítette, az etikai bizottság pedig Molnár Attila és Kolcza István beszámolója szerint úgy döntött, hogy az ügyben az országos elnökség az illetékes.
A következő időszakban a Néppárt sepsiszentgyörgyi szervezetének megerősítése a cél, hiszen választási alternatívát szeretnének nyújtani a jövőre esedékes önkormányzati voksoláson – mondta Molnár Attila. Heti találkozók révén lehetőséget teremtenek a tagoknak a kommunikációra, a hatékony munkamegosztás érdekében körzetenként szerveződnek, kidolgozzák a szervezet tevékenységi stratégiáját, jelen kívánnak lenni a társadalmi életben – sorolta a terveket. Változatos eszközökkel kívánják felhívni a figyelmet az autonómia fontosságára, szerinte ugyanis annak eléréséhez előbb belülről kell megerősödni, gazdasági, erkölcsi értelemben egyaránt. Ami a választásokat illeti, nyitottak az együttműködésre a Magyar Polgári Párttal, annak helyi vezetőivel tárgyalnak is, majd később eldöntik, miként indulnak: közösen a polgáriakkal vagy pedig saját jelölttel és saját listával. Az RMDSZ-szel nem kívánnak együttműködni, nem számolnak azzal a forgatókönyvvel, hogy – miként 2012-ben – az RMDSZ polgármesterjelöltjét támogassák.
Ne zárják le a Korzót
A sepsiszentgyörgyi Néppárt nem ért egyet a főtér átrendezésével, álláspontjuk szerint a Korzó lezárása káoszt okoz majd a közlekedésben. Arra kérik az önkormányzatot, hogy próba gyanánt két hétre állítsák le a forgalmat a színház és a Székely Mikó Kollégium előtt, úgy fel tudják majd mérni az intézkedés hatását.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Elmarasztalták a diszkrimináló Gheorghe Funart
Elmarasztalta Gheorghe Funart az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) – tájékoztatott csütörtöki közleményében az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) sajtóirodája.
Mint emlékeztettek, Szilágyi Zsolt, az alakulat elnöke, volt államelnökjelölt múlt év októberében a Román Közszolgálati Rádióban szervezett beszélgetésen vett részt, ahol Gheorghe Funar független jelölttel és Mircea Coşeával, William Brînză képviselőjével szállt vitába.
A vita során Funart hiába figyelmeztette a beszélgetés moderátora, többször is ellenséges hangnemben nyilatkozott a néppárt jelöltjéről és a romániai magyarság egészéről. Szilágyi szerint Funar kijelentései sértették a romániai magyar közösséget.
„Senki nem akarhatja, hogy az államelnök olyan hatáskörökkel rendelkezzen, hogy önkényesen betilthassa a kisebbségi nyelvek használatát” – reagált a néppárt jelöltje Gheorghe Funar azon, rádióban elhangzott nyilatkozatára, miszerint megválasztása esetén betiltja a magyar nyelv használatát a közszolgálati rádióban. Szilágyi az eset után arra kérte a diszkriminációellenes tanácsot, hogy vizsgálják meg a szóban forgó rádióadást, és tegyék meg a megfelelő intézkedéseket az ügy rendezése érdekében.
A testület március 18-i ülésén tárgyalt az ügyről, és 156-os határozatában elmarasztalta Gheorghe Funart. A tanács megállapította, hogy az említett választási műsorban Kolozsvár volt polgármestere kijelentéseivel és megnyilvánulásaival megszegte a különböző, diszkriminatív bánásmód tiltásáról szóló jogszabályi rendelkezéseket, s ezért figyelmeztetésben részesítette a politikust. A diszkriminációellenes testület ugyanakkor arra is felszólította Funart, hogy vizsgálja felül nyelvezetét, és közszereplései alkalmával a törvényi előírásoknak megfelelő nyelvezetet használjon.
Székelyhon.ro

Újabb bűnügyben merült fel Victor Ponta neve
Újabb bűnügyben merült fel az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) által okirat-hamisítással, adócsalásban és pénzmosásban való bűnrészességgel, valamint összeférhetetlenséggel gyanúsított Victor Ponta miniszterelnök neve.
A sógora, Iulian Herţanu ellen zajló bűnvádi eljárás dossziéjából nyilvánosságra került információk szerint mind ő, mind a Nemzeti Liberális Párt (PNL) korábbi elnöke, Crin Antonescu tudhatott azokról a Prahova megyei törvénytelen közbeszerzésekről, amelyekben a kormányfő sógora, illetve a megye több vezető szociáldemokrata (PSD) politikusa érintett.
Az ügyészek szerdán őrizetbe vették Adrian Semcut, a Prahova megyei közgyűlés tulajdonában álló Hidro Prahova nevű cég igazgatóját, a megyei közgyűlés volt alelnökét, valamint egy, a Hidro Prahovával üzleti kapcsolatban álló tanácsadó cég vezetőjét, Gheorghe Boerut, akit vesztegetéssel és adócsalással gyanúsítanak.
A nyomozati anyagból az derül ki, hogy 2010 óta a megye csatornázási rendszerének felújítását célzó pályázatok kapcsán befolyásos, jelentős politikai támogatással rendelkező személyek olyan megállapodásokat kötöttek, amelyek nyomán törvénytelenül jutottak bizonyos pénzösszegekhez a Hidro Prahován keresztül.
A dossziéban szerepel egy Semcu és egy másik személy közötti telefonbeszélgetés, amelyből kiderül: Crin Antonescu beszélt Sebastian Ghiţă PSD-s parlamenti képviselővel az ügyekről, amelyekről Pontával is egyeztettek. Antonescu csütörtökön azt mondta: a beszélgetés valóban elhangzott, annak során azonban nem a közbeszerzési ügyekről tárgyaltak, hanem az akkor még létező Szociálliberális Unió (USL) megyei jelöltjeiről az önkormányzati választások előtt.
A DNA még februárban őrizetbe vette Herţanut, miután fölmerült a gyanú, hogy a kormányfő édesanyja által alapított, és Ponta húga, illetve sógora által irányított cég is érintett a Prahova megyei Comarnic csatornahálózatának felújításáról szóló, összesen 200 millió euró értékű európai uniós projekt körüli csalásokban.
A gyanú szerint 7,8 millió lejt sikkasztottak el, és 2,5 millió lej értékben csaltak adót a pályázatot csalás útján megnyerő konzorcium vezetői. Az ügyben bűnpártolás és befolyással üzérkedés gyanúja miatt bűnvádi eljárás indult a Prahova megyei közgyűlés szociáldemokrata (PSD) vezetője, Marius Cosma, fia, Vlad Cosma parlamenti képviselő, Sebastian Ghiţă parlamenti képviselő és a Prahova megyei közgyűlés egy volt PSD-s tagja ellen.
Kelemen Hunor: elszigetelődhet Románia
Románia számára a legnagyobb veszély az, hogy a miniszterelnök elleni bűnvádi eljárás miatt fokozatosan elszigetelődik, a megoldást pedig az jelentené, ha Victor Ponta lemondana – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke csütörtökön az RFI rádiónak nyilatkozva. Rámutatott: bár Pontát is megilleti az ártatlanság vélelme, ebben a helyzetben többletfelelősségről van szó, mivel mind a miniszterelnök, mind a kormány lehetetlen helyzetbe kerül politikai szempontból, a nemzetközi politikai kapcsolatok és a külföldi hitelezőkkel fennálló viszony terén.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Bíróság elé állították Kisst
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) bíróság elé állítja Kiss Sándort a Bihar Megyei Tanács volt elnökét, jelenlegi alelnökét és Beneamin Rus építőipari nagyvállalkozót a Selina cégcsoport tulajdonosát, közölték az intézmény hivatalos honlapján.
Kiss ellen pénzmosás, hivatali visszaélés, kenőpénz elfogadása és befolyással való űzérkedés a vád, míg Rust pénzmosással és hivatali visszaélésre való felbujtással vádolják. Elrendelték továbbá Kiss Sándor és Beneamin Rus ingó és ingatlanvagyonának zárolását. A vádlottak bírósági felügyelet alatt védekezhetnek. A Kiss Sándort és Beneamin Rust terhelő ügyekben ugyancsak vádat emeltek Bojtor Vilmos László, Miklóssy Ferenc László, Miklóssy Ferenc és Roatis Gheorghe Ioan üzletemberek ellen, akik szabadlábon védekezhetnek, Roatis Ioan Gheorghe vagyonát pedig szintén zárolták, áll a DNA közleményében.
erdon.ro