Bírálja a kerettantervet Mircea Miclea
Az az apátia, ami az új kerettanterv közzétételét fogadta, annak bizonyítéka, hogy mi már semmi jót nem várunk el azoktól, akiknek érdekeinket képviselniük kell. Ez a terv nem változtat semmin, legfennebb ront. Évente száz meg száz diák végzi el úgy az iskolát, hogy az oktatásnak nincs világos célja, hogy ez az oktatás nem a tanuló, hanem a tanár érdekei szerint történik. A romániai oktatás rugalmatlan, pontosan azt a képességet nem serkenti, amit a legjobban kellene: az elsajátított ismeretek alkalmazásának képességét” – fejti ki Mircea Miclea pszichológus, a Babeş– Bolyai Tudományegyetem oktatója az új kerettantervről szóló elemzésében.
A 5–8. osztályos új kerettanterv legnagyobb hibája az, hogy előtte nem dolgozták ki minden tantárgyra külön-külön a tantervet, tehát nem lehet tudni, hogy az oktatási folyamatban milyen ismereteket, készségeket és képességeket kellene elsajátítania, fejlesztenie a tanulónak – véli a szakember.
Szabadság (Kolozsvár) Példaként az idegen nyelvek oktatására vonatkozó uniós referencia-dokumentumot hozta fel, miszerint az 5–8.osztály végén a tanulónak el kell érnie a B1 szintet, azaz önállóan kell beszélnie az illető nyelven. Ha tudjuk a pontos célt, könnyebben meg lehet állapítani, hogy ezt a képességet heti hány órában szerezheti meg. Az új kerettantervben nagyon pontosan meg van állapítva az óraszám, de az már nem annyira világos, hogy mire is kell ennyi. Miclea szerint a mostani kerettanterv nem a tanulók érdekeit veszi figyelembe, csak „biztosítja a tanárokat, hogy ugyanazon tantárgyakat oktatják ezután is, és minden pedagógusnak kijön a normája”.

Erdélyi keresztény rockoperát visznek Csíksomlyóra
Isten küldötte Márton Áron címmel mutatják be augusztus 14-én a csíksomlyói nyeregben G. Nagy Ilián legújabb rockoperáját.
Az alkotók által erdélyi keresztény rockoperának nevezett műről kedden tartottak sajtótájékoztatót Csíkszeredában. Maczó Ágnes, a darab producere elmondta, a szereposztás már megtörtént, a szereplők között többnyire a tavaly bemutatott Csaba királyfi rockopera szereplőit találjuk. Márton Áron szerepében Gergely Mátyás csíkszeredai rockénekest láthatjuk, hangszerelők Bene Zoltán ( Csíkszereda) és Gáspár Álmos ( Sepsiszentgyörgy). Ugyanakkor Bene Zoltán lesz a darabban Jakubinyi György, gyulafehérvári érsek fiatalkori megszemélyesítője.
Gergely Mátyás, a Márton Áront alakító énekes izgatottan készül a fellépésre, mert úgy gondolja, nem kis feladattal kell megbirkóznia. „Nem tudom, mennyire vagyok méltó és képes erre, de nem ijedek meg a munkától. Már nekifogtam a készülési folyamatnak, de ennek soha nem lesz vége, darab közben is készülni fogok.”
A darab szerzőjét, G. Nagy Iliánt is szerettük volna megkérdezni, hogy milyen gondolatokkal fogott neki a mű megírásának, és hogyan képzeli el az előadás kivitelezését, ám ő a sajtótájékoztató befejezése előtt elhagyta a termet.
Az ősbemutatónak számító csíksomlyói előadás létrejöttét támogatja a magyar kormány is, a produkció része a nemzetpolitikai államtitkárság által meghirdetett Márton Áron-emlékév programjának. Az előadásnak Csíkszereda önkormányzata is társszervezője, ugyanakkor az alkotók most tárgyalnak Hargita megye tanácsával is. A rockoperában 14 énekes, közel 100 táncos és több kórus is fellép. A Márton Áronnak emléket állítani kívánó opera nyitányból és öt jelenetből áll.
Péter Beáta |
Csaba királyfi rockopera:
Székelyhon.ro, 2015. aug. 17.
Megelevenedett Csaba királyfi Csíksomlyón
Székelyhon.ro

Zoli bácsi (Békési levelek)
„Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk. Nekünk, kisebbségben élő népeknek nagyon fontos, hogy megőrizzük ezeket a hagyományokat. Belecseppentünk egy szláv, germán, latin tengerbe, és a csodával határos, hogy ezer évig megmaradtunk magyarnak Európában. Ez ennek a népi kultúrának köszönhető.
Ezért ezeket a hagyományokat kötelességünk éltetni és továbbadni a következő nemzedékeknek. Van olyan társadalmi réteg, amely azt mondja, hogy a magyar népdal idejét múlta, primitív, múzeumi kacat. Ez nem igaz. A magyar népzene mindig érzelmeket ébreszt az emberben, nem titkol el sem örömet, sem bánatot, egyformán beszél a bőségről, a szükségről, a szerelemről, mindenről.” A Kossuth- és Magyar Örökség-díjas, a mezőségi Válaszútról származó Kallós Zoltán fogalmazta meg e gondolatokat. A népdal- és népzenegyűjtő szerint – aki a KÉSZ vendégeként többször is megfordult Békésen – ha ilyen szellemi javakkal táplálkozunk, biztos, még ezer évet kibírunk Európában.
Emberi nagysága előtti meghajlás a magyar miniszterelnök köszöntője is, mely minap, Zoli bácsi születésnapján hangzott el Kolozsvárott. „Miért is vagyunk mi itt oly sokan? És miért is állunk itt ennyire meghatottan? Azért, mert itt van közöttünk egy 90 éves magyar ember, akiben még mindig több tetterő lakozik, mint közülünk számosakban. Egy 90 éves magyar, aki itt jár és dolgozik közöttünk, és aki naponta állít elénk mércét és példát. Egy 90 éves tudós professzor, aki hosszú évtizedek óta rója fáradhatatlanul a kilométereket, hogy falutól faluig, lélektől lélekig gyűjtse, mentse, megőrizze és továbbadja a magyar kultúra kincseit. 90 év, tudós professzori érdemek, szellemi frissesség, élet-, akarat- és tetterő; mindez elegendő a tiszteletre, a főhajtásra és a köszönetre. (...) Hatalmas tartományokat hódítottál és tartottál meg közös emlékezetünknek. Olyan tartományokat, amelyeket nélküled mindörökre elmosott volna a feledés özönvize. Lenyűgöző kincseket adtál nemcsak a tudós társaságoknak, de a magyarok leghétköznapibb világának is: dalokat, táncokat, történeteket, melyek társaink életünk útján, s amiket örökségként adunk tovább gyermekeinknek is. Úgy jövünk hozzád, amint régente jöttek a fiatalabb bajtársak a csataterek oroszlánjához. Igaz, a szakállad nem hófehér, és nem ér mellközépig, de a szemedben a fény ugyanaz, mint a megsárgult fényképeken a régieknek. Minden perc, amit veled töltünk, fontos a számunkra. Bizonyíték arra, hogy nagyszerű dolog egy hazát szolgálni, és szolgálni azt életre-halálra. Betelnek rajtad az Írás szavai: senkinek sincsen nagyobb szeretete annál, mint aki az életét adja barátaiért. Drága Zoltán Bátyám! Isten éltessen! Maradj közöttünk, maradj meg nekünk sokáig egészségben és boldogságban!” Úgy legyen!
Pálmai Tamás
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföldre fókuszálnak a Sapientia EMTE csíkszeredai karán
Egy célkitűzését már teljesítette a tizenöt esztendős Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE): a vizsgált adatok szerint a felsőoktatási intézmény csíkszeredai kara leginkább a székelyföldi fiatalok körében népszerű.
Tavaly ősszel összesen 233 tanuló választotta a Sapientia EMTE valamelyik csíkszeredai szakát továbbtanulás céljából. Az elsőéves hallgatók 93 erdélyi vagy magyarországi településről érkeztek: 58 Hargita megyei, 18 Kovászna megyei, 7 Maros megyei, illetve 8 más erdélyi megyében található településről, illetve két magyarországi városból, Budapestről és Hódmezővásárhelyről is volt egy-egy iratkozó – derül ki az egyetem szerkesztőségünkhöz eljuttatott beiratkozási statisztikájából.
Közel van és olcsó
„Többnyire a székelyföldiek választják az egyetemet” – erősítette meg érdeklődésünkre Makó Zoltán, a felsőoktatási intézmény csíkszeredai dékánja. Főképp azért esik a választás a Sapientiára, mert az ingyenes helyek mellett a tandíj-hozzájárulásos helyekért sem kell mélyen zsebbe nyúlni – évi 250 eurót kell fizetni –, ugyanakkor közel van a diákok lakhelyéhez, és magyar nyelven zajlik az oktatás. Akik távolabbi vidékekről jönnek, valamelyik szak miatt választják a csíki oktatási helyszínt, ugyanis bizonyos szakok csak itt találhatók meg magyar nyelven. A Magyarországról érkezett személyeknek is legtöbbször székelyföldi kötődésük van, jegyezte meg a dékán.
Alkalmazkodnak a munkaerőpiachoz
A Sapientia EMTE csíkszeredai kara a diákok toborzásakor is főképp a három székelyföldi megyére fókuszál. Az egyetem chartájában is hangsúlyozzák, hogy az intézménynek szerepet kell játszania a Székelyföld modernizálásában, mutatott rá Makó, aki szerint a szakok létrehozásakor is a vidék gazdaságára jellemző ágazatokat próbáltak indítani. Példaként felhozta a térségben egyedülinek számító élelmiszeripari mérnöki szakot, vagy a több éve nagy hallgatói létszámmal működő könyvelés szakot. „A nemrég indult gazdasági informatika szakunkkal a térségben most megjelenő informatikai vállalkozásokra próbáltunk reflektálni” – fűzte hozzá a dékán.
Szükség van a térségben a Sapientia csíkszeredai képzési palettáján szerepelő szakokra – nyilatkozta lapunknak Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő. „Ugyan adódnának még szakok, amelyekre szükség lenne a térségben, de mindent nem lehet egy egyetemen megoldani. Viszont amióta létezik a csíkszeredai intézmény, tapasztalataim szerint folyamatosan odafigyelnek a térség munkaerőpiacának szükségleteire” – fejtette ki. A főtanfelügyelő kiemelte, hogy az egyetem partnerségben áll a tanfelügyelőséggel, és sok közös programot – iskolai versenyeket, konferenciákat – szerveztek együtt.
Molnár Rajmond
Krónika (Kolozsvár)

25 éve történt – Az 1991-es egri tanácskozás Erdély sorsáról és a román hisztériakeltés
Negyed évszázada, 1991. április 13-án és 14-én került megrendezésre az Erdélyi Szövetség szervezésében az „Erdély múltja és jövője” című nemzetstratégiai konferencia Egerben. Az előadók között olyan jeles személyiségeket találunk, mint Beke György, az Erdélyi Szövetség elnöke, Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, Borbély Imre, későbbi RMDSZ elnökségi tag és parlamenti képviselő, Köteles Pál, az Erdélyi Magyarság című folyóirat főszerkesztője, Duray Miklós, a felvidéki, keresztény-demokrata irányultságú pártszerű szerveződés, az Együttélés elnöke, Balla D. Károly, kárpátaljai író, Eva Maria Barki, emberjogi aktivista, Sebestyén Teleki István az Erdélyi Világszövetség képviselője, Pomogáts Béla és Székelyhidi Ágoston irodalomtörténészek.
A tanácskozást követően hatalmas kampány indult a román médiában úgy általában a magyarság ellen. Ez volt a marosvásárhelyi pogrom után talán a legnagyobb hangulatkeltés, amikor a vízcsapból is a magyar irredentizmusról szóló hamis propaganda csorgott. Külön érdekessége az esetnek, hogy legfőképpen Tőkés Lászlót támadták, aki alá sem írta a zárónyilatkozatot, mivel akkor még őszintén hitt a megbékélés lehetőségében, az erdélyi magyar politika egységességében és a mérsékeltnek nevezettek kollaboránsok magyar elkötelezettségében. S persze a zárónyilatkozat sem tartalmazott olyan kitételeket, melyek Magyarország területi követeléseire vonatkoztak volna.
Ha végigtekintünk a rendszerváltás óta eltelt bő negyed évszázadon, azt láthatjuk, hogy meglehetősen esetleges, hogy épp mikor csinálnak a románok ribilliót valamiből, logikát ebben nehéz keresni. Illetve keresni még-még lehet, sőt, érdekes szellemi kihívás, találni viszont aligha.
Amikor a Horn kormány összehívta az első magyar-magyar csúcstalálkozót 1996 nyarán, hatalmas égzengés volt, óriási diplomáciai botrány, a szomszédokkal való, akár a magyar érdekek feladása árán történő „megbékélést” abszolút komolyan vevő Horn Gyula és a Határon Túli Magyarok Hivatalának akkori vezetője Lábody László csak a fejét kapkodta, hogy mi lelte a bukaresti utódkommunista kollegákat.
Két évvel később, amikor Orbán Viktor 1998-ban, a kormányalakítást követően azzal kezdte első mandátumát, hogy lényegében megismételte Antall József felelősségvállalását a határon túli magyarok felett, rámutatva arra, hogy Magyarország és a magyar nemzet határai nem esnek egybe s azt is hozzátette, hogy az ő kormánya nemzet kormánya lesz, Bukarest csendben maradt. Akárcsak a magyar-magyar csúcs intézményesítésének, a Magyar Állandó Értekezlet megalakításénak idején. Hasonló példák oda-vissza idézhetők.
Persze tudni lehet, hogy akárcsak Németországban (amint azt Udo Ulfkotte részletesen leleplezte) és általában a demokratikusnak mondott világban, Bukarestben is kézivezérelt a sajtó, működik az eligazítás, a háttérben döntik el, hogy valamiből kázust kell-e csinálni vagy sem. Az érdekes az, hogy nehezen követhető, hogy mikor miből lesz és miből nem lesz kázus.
Annyi megállapítható, hogy amíg az RMDSZ 1996-ban kormányra nem lépett, lényegében a téma állandóan melegen volt tartva, volt egy permanens uszítás a román médiában, amit időnként mesterségesen, különböző ürügyekkel felcsavartak.
Miután az RMDSZ-t Szőcs Géza örökbecsű kifejezésével élve domesztikálták (hadd idézzük szó szerint a kormányzati szerepvállalásról szóló tanulmány rendkívül találó sorait: „domesztikáltság, vagyis háziállatosítottság, meghunyászkodóvá szelídítettség. A karámban tartott jószág domesztikált: a gazda kedve szerint nyírja, feji, beletörli a lábát, alkudozik a bőrére, koponyáját az egykor félelmetes szarvakkal kifüggeszti a portája fölé.”) az alapjáratú uszítás alábbhagyott s csak egyes esetekben, ismét sztochasztikusan lángolt fel, érdekes módon nem mindig, akkor, amikor vártuk volna. A Trianon filmből botrányt csináltak, viszont a Székely Szabadság Napjának első nagy felvonulásából nem igazán. Akkor csak alsó hangon berzenkedtek.
Annyi minden esetre megállapítható, hogy az 1923-ban alkotmányszinten rögzített célprogram, az egységes, (értelemszerűen kisebbségek nélküli) homogén nemzetállam megteremtése továbbra is fontos prioritása a román politikának. Ebben pedig a pszichológiai hadviselés fontos eszköz. Olyan eszköz, amit tetszőleges alkalmakkor vetnek be, akár különösebb apropó nélkül, mint legutóbb a máig minden bizonyíték nélkül börtönben tartott 64 vármegyés vezetők, Beke István és Szőcs Zoltán esetében.
Borbély Zsolt Attila
itthon.ma//erdelyorszag

Székelyföldre fókuszálnak a Sapientia EMTE csíkszeredai karán
Egy célkitűzését már teljesítette a tizenöt esztendős Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE): a vizsgált adatok szerint a felsőoktatási intézmény csíkszeredai kara leginkább a székelyföldi fiatalok körében népszerű – számol be Molnár Rajmond a kronika.ro-n. Tavaly ősszel összesen 233 tanuló választotta a Sapientia EMTE valamelyik csíkszeredai szakát továbbtanulás céljából. Az elsőéves hallgatók 93 erdélyi vagy magyarországi településről érkeztek: 58 Hargita megyei, 18 Kovászna megyei, 7 Maros megyei, illetve 8 más erdélyi megyében található településről, illetve két magyarországi városból, Budapestről és Hódmezővásárhelyről is volt egy-egy iratkozó – derül ki az egyetem szerkesztőségünkhöz eljuttatott beiratkozási statisztikájából. Közel van és olcsó
Többnyire a székelyföldiek választják az egyetemet” – erősítette meg érdeklődésünkre Makó Zoltán, a felsőoktatási intézmény csíkszeredai dékánja. Főképp azért esik a választás a Sapientiára, mert az ingyenes helyek mellett a tandíj-hozzájárulásos helyekért sem kell mélyen zsebbe nyúlni – évi 250 eurót kell fizetni –, ugyanakkor közel van a diákok lakhelyéhez, és magyar nyelven zajlik az oktatás. Akik távolabbi vidékekről jönnek, valamelyik szak miatt választják a csíki oktatási helyszínt, ugyanis bizonyos szakok csak itt találhatók meg magyar nyelven. A Magyarországról érkezett személyeknek is legtöbbször székelyföldi kötődésük van, jegyezte meg a dékán.
Alkalmazkodnak a munkaerőpiachoz
A Sapientia EMTE csíkszeredai kara a diákok toborzásakor is főképp a három székelyföldi megyére fókuszál. Az egyetem chartájában is hangsúlyozzák, hogy az intézménynek szerepet kell játszania a Székelyföld modernizálásában, mutatott rá Makó, aki szerint a szakok létrehozásakor is a vidék gazdaságára jellemző ágazatokat próbáltak indítani. Példaként felhozta a térségben egyedülinek számító élelmiszeripari mérnöki szakot, vagy a több éve nagy hallgatói létszámmal működő könyvelés szakot. „A nemrég indult gazdasági informatika szakunkkal a térségben most megjelenő informatikai vállalkozásokra próbáltunk reflektálni” – fűzte hozzá a dékán.
Szükség van a térségben a Sapientia csíkszeredai képzési palettáján szerepelő szakokra – nyilatkozta lapunknak Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő. „Ugyan adódnának még szakok, amelyekre szükség lenne a térségben, de mindent nem lehet egy egyetemen megoldani. Viszont amióta létezik a csíkszeredai intézmény, tapasztalataim szerint folyamatosan odafigyelnek a térség munkaerőpiacának szükségleteire” – fejtette ki. A főtanfelügyelő kiemelte, hogy az egyetem partnerségben áll a tanfelügyelőséggel, és sok közös programot – iskolai versenyeket, konferenciákat – szerveztek együtt – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Templomaink – Uzon (Református hírnök)
A történelmi Sepsiszékhez tartozó Uzon a Feketeügy partján, 515 méter tengerszint feletti magasságban fekszik. Nevét a szájhagyomány szerint, amelyet Orbán Balázs is megemlít, egy Úz nevű vezérről kapta. A legrégebbi írásos adat a településről az 1332. évi pápai tizedjegyzékben található, ahol Uzun néven szerepel.
Az uzoni egyházi gyökereket a 14. században kell keresni, hiszen az említett 1332-es tizedjegyzékben már önálló egyházközségként szerepel. Lakói ekkor a római katolikus vallást gyakorolták, de a 16. század második felében, valószínűleg a brassói Johannes Honterus tanainak köszönhetően, protestáns hitre tértek.
A református templom és a torony az évszázadok során jelentős átalakításokon ment keresztül, ezért eredeti stílusa, formája felismerhetetlen. Csupán régészeti feltárás tisztázhatná, hogy Uzon első temploma milyen alaprajz szerint készült. Feltehetően a 15. század végén került sor a templom gótikus átépítésére. Erre az időszakra tehető az egykori kaputorony és várfalak építése is. A templomot várfal vette körül, amit 1901-ben lebontottak, s amelyről Orbán Balázs így írt: „Az ostromot látott ódon falak köridomú 250 lépés kiterjedésben körítik a templomot s még most is 5–6 öl magasságban állnak.”
Báthori Gábor fejedelemsége alatt, 1612. szeptember 13-án a Géczi András által vezetett brassói szászok betörtek Székelyföldre, az uzoni vártemplomot bevették, és iszonyú rablást vittek végbe. Ugyanezen év október 16-án, ezúttal Michael Weiss királybíró vezetése alatt a brassóiak Uzont újból elfoglalták. 1671. június 28-án jegyzik: „egyéb pénze az eclesianak mind elkölt a torony építésire, mivel ekkor rakatott fennebb és sendelyeztetett a torony”. Egy 1680-as jegyzőkönyvi bejegyzés szerint „ezen esztendőben a templom mennyezete renováltatott”. 1696-ban a templom körül lévő várfal nyugat felől való része 13 ölnyire a földig leomlott és kidőlt. 1704-ben a Rákóczi-féle szabadságharc idején az ütközetek közepette tűzvész pusztított a faluban, és a templom is ennek esett áldozatul. Az egyházközség levéltárában található Egyházlátogatási jegyzőkönyv (1701–1755) feljegyzései szerint „Az feljebb elmúlt háborúságos esztendőkbe, úgymint az 1704 elégetvén helységünket és Falunkot elégett és pusztult volt drága és ritka épületű Templomunk is...” Az 1710-es jegyzőkönyvi bejegyzés szerint viszonylag nyugalmasabb évek köszöntöttek a falu lakóira, és hozzákezdhettek Isten házának az újjáépítéséhez. 1711–1720 között a romokra újraépítkeznek, a templomot újrazsindelyezik és lepadolják, ablakokat készíttetnek, újrarakatják a kő szószéket. 1738-ban viszont földrengés rázza meg a falut akkora erővel, hogy a harangok is megszólalnak. Ekkor még sikerült rendbe hozni a keletkezett károkat, de egy újabb, 1802-ben bekövetkező földrengés annyira megrongálta a templomot és a tornyot, hogy részben mindkettőt le kellett bontani. A ma is látható templom 1829-re készült el, a jelenlegi 38 méter magas torony pedig 1842–44 között épült. A földrengések azonban a 20. században sem kímélték a templomot, ennek következtében több alkalommal is javításra szorult. Legutóbb 2005-ben került sor a külső, majd 2009-ben a belső javításra, 2013-ban pedig a torony teljes felújítására. A templom régi harangjait az első és a második világháborúban rekvirálták. Helyükbe egy 1922-ben a bukaresti Nicolae Spireanu harangöntödéjéből vásárolt 260 kg-os, valamint egy 1970-ben a kolozsvári Remmar Jenő műhelyében öntött harang került.
A templom orgonája 1911-ben készült, azonban az első világháború idején, a román katonák átvonulása nyomán elpusztult, és csak nagy áldozatok árán sikerült újraépíttetni az 1925-ös évben. A brassói Cioflec testvérek által készített kilencregiszteres orgona 1992-ben elnémult, és csak 2004-ben sikerült teljesen kijavíttatni és ismét megszólaltatni. Ekkor került sor a templomban található két fából készült karzat és a szószékkorona felújítására is a hollandiai Oude Tonge testvérgyülekezet hathatós támogatásával.
Ungvári Barna András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Keresztény küldetésben
Évente legalább nyolcezer emberen segítenek a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye karitatív, szociális szervezetei csak Szatmár Megyében - most Ön is részt vehet a segítségnyújtásban.
Kevesebb, mint egy hónap maradt arra, hogy a jövedelemmel rendelkezők megtegyék 2%-os adófelajánlásukat. A fiskális törvénykönyv 84. cikkelye, 2. bekezdés szerint, minden munkavállaló felajánlhatja az államnak fizetett személyi jövedelemadója 2%-át civil szervezeteknek. Az adózó így maga dönthet arról, hogy adójának egy része hova irányuljon, kiválaszthat egy jó célt, amelyet támogat. Ha nem hoz döntést, nem ajánlja fel senkinek, ez a kis rész is az államkasszában marad.
Ezért buzdít a Szatmári Római Katolikus Püspökség is mindenkit, hogy éljen a lehetőséggel és ajánlja fel az adója két százalékát valamelyik civil szervezetnek. A Püspökség égisze alatt, a plébániák mellett számos egyesület fejt ki tevékenységet szociális területen és jogosult az említett adófelajánlásra.
A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet csak Szatmár Megyében 26 szociális szolgáltatást biztosító egységgel rendelkezik. Ezek a Szociális és szakmai integrációs forrásközpont; a Szociális konyha; a Barátság Ház Nyitott Szociális Központ, amely egy napközi foglalkoztató iskolás korúak számára; a Don Bosco Napközi Foglalkoztató, óvodás korúak számára; a túrterebesi Szent Márton Integrációs Központ és az erdődi Integretto Központ, amelyek óvodás és iskolás korúak számára egyaránt napközi foglalkoztatást nyújtanak; a Szent József Rehabilitációs Központ, amely korai fejlesztő és gyermek-rehabilitációs program 7 év alatti gyermekeknek; az alsóhomoródi Gyöngy Ház Integrációs és Foglalkoztató Központ sérült fiatalokkal foglalkozik; a nagykárolyi "Szent Terézia" Napközi Foglalkoztató halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek számára jött létre; a szatmárnémeti, nagykárolyi, erdődi, alsóhomoródi, mezőpetri, krasznabélteki, és tasnádi házibetegápoló központok az otthoni ápolásban segítenek; a szatmárnémeti "Reménység", a szintén szatmárnémeti Szent Jakab Idős-napközi, valamint a nagykárolyi és a túrterebesi nappali idősközpontok a 60 év felettieknek nyújtanak lehetőséget a hasznos időtöltésre.
A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezetnek a 2015-ös évben 4 486 ellátottja volt, de közvetetten - az érintettek családjai életminőségének javításával, különböző tevékenységeivel - ennél lényegesen több emberen segítettek. Idén a szociálisan hátrányos helyzetű családok számára gyűjtik a jövedelemadó 2%-ából befolyó összeget, arra kérve minden felajánlót, hogy járuljanak hozzá az éhezés enyhítéséhez. A szervezet naponta több mint 800 adag hideg- és meleg ételt oszt ki a rászoruló, sok esetben többgyermekes családoknak a szociális egységein keresztül.
A Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek 2012 óta működtetik a Boldog Scheffler János Központot, amely főképp gyermekek fejlesztésével és rehabilitációjával foglalkozik. Ehhez a legmodernebb eszközöket és legújabb módszereket használják. Gyermekpszichiátriai rendeléssel, logopédiai fejlesztéssel, állapot és mozgásvizsgálattal, szenzomotoros foglalkozásokkal (TSMT), autizmus specifikus terápiával, gyógypedagógiai fejlesztéssel, gyógytornával, hidroterápiás rehabilitációval, csecsemők számára kifejlesztett manuál-terápiákkal segítik a szatmári közösséget. A 2015-ös évben 339 pszichiátriai- és állapotfelmérést, valamint 11 315 terápiát végeztek. Havonta, átlagban 226 személynek segítettek.
A Szent Rita Egyesület a szatmárnémeti Szent János apostol és evangélista (Hildegárda) plébánián működik a kispiac mellett, és a város azon részének nehéz sorsú gyermekeit támogatja napközi ellátással - a házi feladatok megoldásával, együtt tanulással, élelemmel - 2005 óta. Összesen ötvenöt ellátottjuk volt a tavalyi évben. Legtöbbjüknek nagy segítséget nyújt az az étel, ruha és fedél, amit az egyesülettől kapnak. A támogatott gyerekek egy része bentlakó, vagyis különben nem lenne biztonságos, nyugodt otthona.
A Máltai Segélyszolgálat szatmári kirendeltsége a Szatmári Római Katolikus Püspökség sugárúti épületében, a Lázár Házban működteti a Szent József Szociális Központot, amely napközi a rászoruló, szegény családokból érkező gyerekek számára. Meleg étellel, tisztálkodási lehetőséggel, a házi feladatok közös megoldásával segít, de a családok ott mossák többnyire ruháikat is. A Máltai Segélyszolgálat ugyanakkor rendszeresen ételosztást tart a város "szegény pontjain", valamint otthonaikban is felkeresi a velük kapcsolatban álló családokat. A szakemberek felmérik a családok helyzetét és minden szükségükben igyekeznek őket segíteni: kéthavonta élelemcsomaggal látják el, minden évszak elején megfelelő ruhákkal támogatják a kicsiket és nagyokat. Téli időszakban éjszakai őrjáratot végeznek, amelyek során a hajléktalanokat mentik, meleg helyre szállítják vagy ha nem akarnak velük menni, meleg teát és kalóriadús ételt adnak nekik. A 2015-ös évben 580 gyereket láttak el, de a kedvezményezett családok révén ez a szám csak töredéke a valósnak.
A Piarista Nővérek Nagykárolyban működtetik család-típusú gyermekotthonukat és napközijüket, Oasis Mater Celestina néven. Huszonhat gyermeknek nyújtanak családot és otthont - lányoknak és fiúknak, akik számára talán ez az egyetlen lehetőség -, valamint több mint negyven gyerek látogatja a napközijüket. A legkisebb velük lakó gyerek most lesz három éves, míg a legidősebb elmúlt 18 éves. A nővérek követik azoknak a fiataloknak is az életét, akik már családot alapítottak, vagy önellátók és így élnek tőlük külön.
Szintén Nagykárolyban több mint öt éve működik a Stella Maris Integrációs Központ, amely óvodát és napközit működtet a város szegény családjaiból érkező gyerekeknek. A sokak által csak "cigányközpontként" nevezett Teremi úti intézmény, a Klaus Winter Házban ötven gyermeket fogad hétköznaponként, de tevékenysége sokkal többekre fejti ki áldásos hatását - a közeli "telep" családjaival tartja a kapcsolatot, segíti őket hivatalos ügyeikben, bármilyen nehézségükben.
Az említett szervezetek, egyesületek tehát csak Szatmár Megyében legalább nyolcezer személyt segítenek közvetlenül. Ez a szám tovább bővülne, ha hozzáadnánk a plébániai szeretetszolgálatok vagy épp az önkéntes beteglátogatók által támogatottakat. Minden rászoruló segítésével azonban könnyebb lesz családjuk élete is. A Püspökség intézményei tehát jelentős terhet vesznek le azokról a közösségekről, településekről, városokról, ahol áldásos tevékenységüket kifejtik.
A 2%-os adóátutaláshoz szükséges adatokat megtalálják a szatmariegyhazmegye.ro oldalon. -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezetet "Asociaţia Organizaţia Caritas a Diecezei Satu Mare" néven kell berni a 230-as formanyomtatványba, adószám 4960929, a bankszámla száma pedig: RO 80 RNCB 0221011282140001.
A Boldog Scheffler János Központot a Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek egyesületén lehet támogatni. A formanyomtatványba a következő nevet kell ehhez beírni: Asociaţia Surorile de Caritate Sf. Vicentiu. Bankszámla számuk: RO 87 OTPV 280000729983RO01, adószám (cod fiscal): 10218054.
A Szent Rita Egyesületet a nyomtatványban "Asociaţia Sfânta Rita Satu Mare" néven kell szerepeltetni, bankszámla számuk: RO 51 BTRL 0310 1205 D333 33XX . Adószám: 22369174.
Aki a Máltai Segélyszolgálat szatmári kirendeltsége részére szeretné felajánlani adója 2%-át, a "Serviciul de Ajutor Maltez Sucursala Satu Mare" megnevezést kell beírja, a RO 18 BRDE 310 SV 02777393100 bankszámlaszámot és a 12350387-es kódot (Cod Fiscal).
A Piarista Nővérek szolgálatát egyesületükön keresztül lehet támogatni - Asociatia Congregatia Surorilor Piariste, melynek bankszámla száma RO 69 BTRL RONCRT 0301526601, adószám: 17187362.
A Stella Maris Integrációs Központot a nagykárolyi Szentlélek plébánián keresztül lehet támogatni - Parohia Romano Catolică nr. 2 Carei. A bankszámlaszám RO 82 RNCB 0222110482650002, adószám: 9036598.
szatmar.ro

Szilágyi Róbert: Szilágyságban igenis élénk magyar közösségi élet zajlik
A jelöltállítási határidők lejártával a Maszol interjúsorozatot közöl az erdélyi megyék és fontosabb városok magyar tanácselnök- és polgármesterjelöltjeivel. Elsőként Szilágyi Róbertet, az RMDSZ Szilágy megyei tanácselnök jelöltjét kérdeztük a helyi magyar közösség helyzetéről, kihívásairól, választási elképzeléseiről és a kampányról.
Az ország egyik legkisebb megyéje Szilágy megye. Milyen hátrányokkal jár ez az adottság? Netán vannak előnyei is?
A lakosság szempontjából valóban a legkisebb megyék közé tartozunk, de ismeri a mondást: kicsi a bors, de erős. Nyilvánvaló, hogy vannak hátrányok is, leginkább gazdasági téren, de vannak előnyei is a magyar közösség számára. A magyarság aránya 24 százalék körüli Szilágyságban, és egy nagyobb megyében ez a több mint 50 ezres magyar közösség elveszítette volna a súlyát. RMDSZ tisztségviselőkként az a feladatunk, hogy ezt az arányt próbáljuk megtartani nemcsak Szilágy megyében, hanem az egész Partiumban, és mindenhol, ahol ez veszélyeztetve van, hiszen egy kedvezőtlen közigazgatási átszervezés vagy egy rosszul kigondolt régiósítás teljes mértékben ellehetetlenítené a közösség sorsát.
Említette, hogy a megye lakosságának egynegyede magyar. Ehhez képest Kolozsvárról nézve úgy tűnik, keveset hallat magáról a szilágysági magyar közösség. Más, hasonló etnikai arányú megyéktől eltérően nincs például egy magyar napilapja, nincsenek erős helyi intézményei. Mi ennek az oka?
Lehet, hogy Kolozsvárról így néz ki a szilágysági magyarok helyzete, de ez egy torz kép. Szilágyságban igenis zajlik az élet. A megye magyarsága nagyon is eseménydús közösségi életet él. Az RMDSZ és az egyházaink, önkormányzataink és civil szerveződéseink összefogása nagyon jól működik, ennek köszönhetően magyar településeinken állandó jelleggel hagyományőrző és kulturális rendezvényeket tartanak. Hagyományos szüreti, farsangi vagy Katalin bálokat szervezünk, de a Magyar Kultúra Napját, a Költészet Napját is megünnepeljük, könyvbemutatókat, néptáncgálákat, diákszínjátszó versenyeket, szavalóversenyeket, kézműves táborokat, tárlatmegnyitókat, tudományos-kutatási rendezvényeket is tartunk. Ezen kívül oktatási, egyházi, ifjúsági és sport rendezvények sokasága tölti be a szilágyságiak életét, ugyanakkor állandó jelleggel szakmai tanácskozásokra kerül sor az önkormányzatainkkal, intézményeink vezetőivel megoldást keresve közösségeinkben felmerült problémákra, gondokra.
Hogy mindezekről nem tud a nagyvilág? Lehet, hogy a mi hibánk is, hiszen nem sikerült kellőképpen népszerűsítenünk ezeket a rendezvényeket. Évekkel ez előtt rendszeresen meghívtuk a sajtó képviselőit, sajnos sok esetben nem jöttek el, és valahogy ezek a meghívások elmaradtak ez évek során. De szükség lenne arra, hogy a jobban népszerűsítsük közösségeinket és nagyszerű rendezvényeinket.
Az igaz, hogy napilapunk nincsen, de megjelenik a Szilágyság hetilapunk, ahol az eddig felsoroltak napvilágot látnak írott formában, állandó jelleggel beszámolunk a megyében zajló rendezvényekről. Cáfolnám azt is, hogy nincsenek erős helyi intézményeink. Csak egy példát szeretnék elmondani a sok közül. A 90-es évek elején még nem volt hagyományőrző néptánccsoport Szilágy megyében. Most, 25 év után lassan nincsen olyan szilágysági magyar közösség, ahol ne működne néptánccsoport. Sőt van olyan település, ahol már három csoport is működik. Tehát sikerült mindezt 25 év alatt kiépítenünk és működtetnünk, most már csak vigyáznunk kell arra, hogy megőrizzük, és ha lehet, tovább fejlesszük.
Mekkora most a megyében a szórványosodás veszélye?
Szilágyság ebből a szempontból szerencsés helyzetben van. Településeink nagy része tömbben él, ezért is sikerült ezeken a településeken megmaradni és építkezni. Vannak szórványtelepüléseink is, ahol a beolvadás jelen van, de a legnagyobb problémák a városok és főleg Zilah jelenti. A megyeközpontban, akárcsak a körülöttünk lévő megyék nagyvárosaiban, a beolvadás egyre nagyobb, bármennyire is próbálunk küzdeni ellene. Hosszú távon óriási probléma lesz ez nemcsak a Zilahon, hanem Erdély többi nagyvárosában is. Ezért fontos, hogy erős oktatási intézményeink, magyar iskoláink legyenek, ahol nemcsak oktatják fiataljainkat, hanem nemzeti nevelést is kapnak gyermekeink és unokáink. Szilágyság erős magyar iskolákkal, felkészült és szakképzett pedagógusokkal rendelkezik, ennek bizonyítéka, hogy a most pár évvel ezelőtt készült felmérés alapján a Szilágy megyei magyar gyermekek több mint 85 százaléka magyar nyelven tanult, és csak 15 százaléka választotta a román iskolát, és ezt a százalékarányt csak Hargita és Maros megye tudta lekörözni. Tehát a szórványosodás veszélye településeink nagy részén nem jelentkezik, de több helyen nekünk is meg kell küzdenünk ezzel a jelenséggel.
Vannak olyan települések, ahol erősödni látszik a helyi magyar közösség?
Igen, épp az előbb felsoroltak miatt. Van olyan település, ahol a magyarság aránya eléri a 90-95 százalékot, ott mi vezetjük és alakítjuk ki közösségi életünket. De az etnikai arányok megtartása vagy akár javítása mellett a megerősödés mellett szól az is, hogy sikerült az elmúlt 10 évben olyan infrastrukturális fejlesztéseket elérni – gondolok itt a víz, csatorna, utak, középületek –, amelyeket nem tudtunk az elmúlt 100 év alatt elérni, és ez is nagy mértékben hozzájárult, hogy erős, fejlődő közösségeink legyenek.
Úgy tudom, ön a legfiatalabb az RMDSZ megyeitanácselnök-jelöltjei közül. Melyek ennek az előnyei és a hátrányai?
Fiatal korom ellenére úgy érzem, hogy rendelkezem kellő tapasztalattal a tisztség betöltéséhez. Az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének politológus szakértőjeként, később ügyvezető elnökeként, megyei tanácsosként és alprefektusként rengeteg közigazgatási tapasztalatra tettem szert. Ugyanakkor több szakmai továbbképzéseken vettem részt, amelyből kettőt említenék: elvégeztem a magas fokú köztisztviselők számára meghirdetett szakmai továbbképző tanfolyamot Bukarestben, valamint a Kolozsvári Babes- Bolyai Tudományegyetem Közigazgatási karán, Közigazgatási Menedzsment posztgraduális képzést végeztem. Tehát próbálom szakmai tudásomat is minél jobban megalapozni. A tapasztalat mellett előnyként említeném a fiatalos lendületet, amelyre nagyon nagy szükség van ebben a rohanó világban. A fiatal kor hátránya nyilván a tapasztalathiány lehet, de én azt hiszem, hogy mindezt sikerül megoldani, hiszen ahogy az SZKT ülésén is elmondtam: csapatban és csapatmunkában gondolkodom, a megyei tanácsosokkal közösen fogunk dolgozni, mert csak közösen tudunk eredményeket elérni.
Az SZKT-ülésen mondott bemutatkozó beszédében kijelentette: rengeteg még a tennivaló, hiszen újabb és újabb kihívásokkal kell szembenézniük Szilágy megyében. Melyek lesznek ezek a kihívások?
Nyilvánvaló, hogy az elmúlt években megkezdett infrastrukturális munkálatokat tovább kell vinnünk közösségeinkben, hiszen sok esetben csak egy részét tudtuk ezeknek megoldani – gondolok itt a víz- és szennyvízcsatornák, utak, középületek felújítására. Fontos, hogy az elkövetkező 4 évben be is fejezzük ezeket a beruházásokat. A megyei utak karbantartására is oda kell figyelnünk, emellett a megyei szinten beindult pályázati programokat tovább kell vinnünk. Ilyen például az egyházi épületek felújítási programja vagy a szociális gondozó program, amelyek sikeresek voltak magyar közösségeinkben is.
A megyei kórház is szakorvoshiánnyal küszködik, mint minden kórház Romániában. Ezért fontos lenne beindítani egy olyan programot, amellyel ide tudnánk vonzani a fiatal végzős szakorvosokat, vagy megtartani a meglévőket. A megyei kórház orvosi műszerekkel való felszereltségét bővíteni kell, hiszen nagyon sok esetben meghatározó a beteg emberek pontos kórkép-megállapításánál, és potenciális tényezője a szakorvosok itthon maradásának. Szükségesnek tartom a megyei tanács alárendeltségébe tartozó szociális intézményrendszer működtetésének újratervezését, hogy a szociális szolgáltatások kielégítsék a valós igényeket.
Külföldi testvérmegyei kapcsolatokat kellene kiépíteni és a meglévőket újjáéleszteni, hogy befektetőket vonzunk a megyébe. Az EU-s normáknak megfelelő hulladékgyűjtés és szállítási szolgáltatás mielőbbi beindítása is egy újabb kihívás, hiszen közel 30 millió eurós szelektív hulladék-feldolgozó üzemet sikerült uniós pályázatból kiépíteni, és már csak az egész rendszert kellene összhangba hozni.
A turizmus terén új megyei programot kellene megpályázni és beindítani, ahol a magyar műemlékek is bekerülnek a körforgásba. Kulturális és hagyományőrző rendezvényeinket tovább kell támogatnunk, ugyanakkor a sport és ifjúsági támogatásokat újra kellene gondolni, hatékonyabbá kellene tenni.
A Szilágy megyei RMDSZ az utóbbi országos választásokon (parlamenti, államfői, EP) mindig kiugróan jól szerepelt. Mi a szilágysági magyarság nagy mozgósításának titka?
Valóban, a Szilágy megyei szervezet évek óta az összes választáson az RMDSZ szintjén első helyen szerepel a mozgósítás szempontjából. Szerintem a magyarázat abban rejlik, hogy az RMDSZ megőrizte a Szilágyságban a társadalomszervező, közösségépítő jellegét, amiként indult 1989-ben. Az évek során megyei és helyi szervezeteink sokat változtak. Tagságom 15 éve alatt több kolléga jött ötletekkel, elképzelésekkel az új, XXI századi RMDSZ-ről. Sok esetben egyesek meggyőződése volt, hogy az RMDSZ szorítkozzon a politizálásra, a többit majd megoldják a civil szervezetek. Ez téves elképzelés. A Szilágy megyei RMDSZ titka az, hogy megmaradt annál a szerepnél, amelyet már 25 éve betölt: a közösségépítés és társadalomszervezés. Szilágy megyében mindent az RMDSZ szervez, természetesen közösen önkormányzatainkkal, egyházainkkal, civil szervezeteinkkel, pedagógusainkkal, szakembereinkkel, az ifjúsággal és a nyugdíjasokkal a sportkedvelőkkel és a szabadidő-kedvelőkkel, a környezetvédőkkel. Vagyis együtt, közösen, hiszen a felsoroltak együtt mind mi vagyunk, az RMDSZ.
Az RMDSZ-nek most hét megyei tanácsosa van a harmincból. Hogyan sikerülhet a számukat növelni?
Ha jól dolgozunk, akkor eredményesek lehetünk, és akár 9-10 tanácsosi mandátumot is megszerezhetünk. Nem szabad elfelejteni, hogy 2008-ban 9 mandátuma volt a szövetségnek a megyei önkormányzatban, és 1996-ban volt 10 is. 2012-ben közel 1000 szavazattal kapott többet a megyei listánk, mint az előzős választásokon, mégis csak 7 tanácsosunk volt, hiszen nagyon magas volt a részvétel. Az akkori USL bedarált mindent, ugyanakkor bejutott a megyei tanácsba az akkori Dan Diaconescu féle párt is, amely a visszaosztásnál szintén a mi egyik mandátumunkat vitte el. Ezért, ha a magyarság nagyobb arányban részt vesz a választásokon, mint a többségiek, akár 9-10 tanácsosunk is lehet. Meg kell győznünk szavazóinkat arról, hogy minél többen vagyunk a megyei tanácsban, annál erősebbek vagyunk, és annál hatékonyabban tudjuk érvényesíteni közösségünk jogait és érdekeit.
Sokáig a kampány felelőse volt a Szilágy megyei RMDSZ-nek. Hogyan képzelik el a helyhatósági választási kampányt?
Úgy, ahogy azt tesszük 25 éve: embertől, emberig, vagy ahogy szaknyelven mondják, door to door kampányt folytatnánk.
Néhány hete még Szilágy megye alprefektusa volt, de kérte felmentését a tisztségéből, hogy indulhasson a választásokon. Úgy érzi, megyei tanácsosként hatékonyabban tudja segíteni a közösséget?
Határozottan igen. A prefektúra és a megye tanács eltérő hatáskörű intézmények. Megyei tanácsosként vagy esetleg alelnökként sokkal hatékonyabban tudom képviselni és szolgálni a szilágysági magyarságot a csapat többi tagjával együtt, hiszen megvannak azok az eszközök, amellyel segíteni tudunk. Ha pedig meglesz a megfelelő politikai súlyunk is a megyei önkormányzatban, akkor érvényesíteni tudjuk a szilágysági magyarság akaratát.
Családja hogyan fogadta a döntését?
Családom, mint mindig eddigi életem során, támogat. Feleségem az évek során megértett és kiállt mellettem. Ez egy csodálatos dolog. Ha nem volna részészéről a megértés, a támogatás talán másképpen alakult volna minden. Két gyönyörű gyermekünk, Edvárd és Viktória most töltötték be a 2 évet. Most kezdtek el beszélni, most mondják az első szavakat. Sokszor gondolkodom, hogy mire befejezem a kampányt és „igazából” hazaérek, a gyerekek már beszélni is tudnak majd. Sokszor a családi élet háttérbe szorul a közösségi szerepvállaláskor. De ha közösségeinken segíteni tudunk, és számukra eredményeket tudunk elérni, akkor megvan az elégtétel.
Cs. P. T
maszol.ro

Márpedig a kiáltványok ideje lejárt
Kezdetét vette, nemsokára immár hivatalosan is megkezdődik, a választási kampány. Szinte minden fegyver bevetésre készen áll és bevetésre is kerül a politikai porondon. Célok, prioritások fogalmazódnak meg, ígéretek hangzanak el, kezdődik a küzdelem.
Számunkra, szövetségünk számára, létfontossággal bír egy megkerülhetetlen magyar érdekképviselet biztosítása a helyi önkormányzatokban, majd pedig az őszi fordulón, a parlamentben. Ehhez azonban szavazótáborunk és támogatottságunk növelése, erősítése elengedhetetlen. Mindez annyira nyilvánvaló, hogy nem képezheti vita tárgyát.
A helyzet valós felméréséhez, realista elemzések és statisztikák eredményeit figyelembe véve kiderül, hogy az ország lakosságának csupán 13 százaléka él a középosztály színvonalán, míg több mint 80 százaléka az országos minimálbér, illetve ennél csak alig magasabb bérszínvonalon. Tetézi mindezt a valós és a rejtett munkanélküliség problematikája, ahol a számadatok hiányosak, a munkavállaló-barátnak távolról sem mondható munkakódex, amelynek visszásságairól már több szó esett, a méltánytalan adó és közteherviselési rendszer… Ráadásul minderre még rájátszik a közegészségügyben uralkodó problémák sora. És ezeket tovább fokozza a közösségünket sújtó diszkriminatív intézkedések, fellépések sokasága.
KIRA MIKLÓS, az Erdélyi Magyar Baloldal ügyvezető elnöke
Szabadság (Kolozsvár)

Fő cél: a magyarok elvándorlásának megállítása
Az egyetlen olyan nem parlamenti erő az Erdélyi Magyar Néppárt, amely polgármesterjelöltet is indít a megyeszékhelyen is, és teljes listát is tudott állítani települési és megyei szinten is – tudatták tegnap. A jelöltjeikkel kapcsolatos fő részleteket ismertette két vezető jelöltjük.
Adatokkal és nevekkel állt a nyilvánosság elé tegnap az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), arról, kiket és hol indítanak a június 5-i önkormányzati választáson Bihar megyében.Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke és Csomortányi István a párt Bihar megyei szervezetének elnöke ismertette a részleteket. Az EMNP nagyváradi polgármesterjelöltje Zatykó Gyula, aki elmondta: fő célja a magyarok elvándorlásának megállítása, oly módon, hogy megérje itt maradni, és erre megoldásaik is vannak. „Ha sikerül a tisztségekbe kerülnünk, elkezdjük a változtatást” – mondta. A váradi városi tanácsosi jelöltlistájuk első 10 helyére különféle témakörök szakértőit tették, akik tapasztaltak, de még nem idősek. A jelölteket jövő héten kezdik el külön tájékoztatókon bemutatni.
A megyében
Csomortányi István, a párt Bihar megyei szervezetének elnöke egyben a megyei tanácsosi jelöltlistájuk vezetője is. Ő elmondta: a megyében 26 településen indít saját jelölteket az EMNP. Polgármesterjelöltjük és helyi tanácsosi listájuk is lesz Várad mellett Érmihályfalván, Székelyhídon, Nagyszalontán. Margittán csak helyi tanácsosi listát állítottak, ugyanis az ottani független magyar jelöltet támogatják a polgármesterségért folyó versenyben. További 15 polgármesterjelöltjük és összesen 330 helyi tanácsosi jelöltjük lesz a megye településein.
Megegyezés – másképp
„Négy helyen az RMDSZ annyira megfélemlítette a jelöltjeinket, hogy bár készen álltak a megmérettetésre, végül nem mernek indulni – itt Alsólugasról, Vedresábrányról, Telegdről és Keményfokról van szó” – fogalmazott Csomortányi István, hozzátéve: „De ott is támogatnak minket, csak a konfrontációt nem merték vállalni. Összességében pedig a támogató aláírások nagyon könnyen összegyűltek mindenütt, mert a lakosságnak elege van a korrupcióból, és végre valós érdekvédelmet szeretne”.
Mint ismeretes, az RMDSZ a saját megyei listáján felajánlotta a nem biztosan bejutó 8. helyet „egy másik magyar szervezetnek”, és ezt végül az MPP jelöltjével töltötte be. Az EMNP-s Csomortányi erről azt mondta, őket meg sem keresték. Hozzátette: „Ez is mutatja, hogy csak sima kampánymanőver volt a felajánlás, és csak a sajtóban tették meg, valójában nem. Aztán előszedték a naftalinból a hozzájuk közel álló MPP-t, és látszatból az ő egyik emberét is betették a listájukra. Komolytalan volt ez az egész, és csak látszat az összefogás”.
Ezzel szemben olyan példákat mondott, ahol helyi szinten az EMNP és az RMDSZ együtt fog működni. „Párbeszédet kezdtünk viszont mi mindenkivel, akivel lehetett. Az RMDSZ megyei vezetőivel lehetetlen. És például Váradon is kétszer is megkerestük írásban Huszár Istvánt, de nem is reagált. Viszont vannak helyi, települési vezetők, akikkel lehet tárgyalni. Így az ő polgármesterjelöltjüket támogatjuk majd Diószegen, Szentjobbon, Tamásiban és Várasfenesen. Saját helyi tanácsosi jelöltlistát viszont Diószeg kivételével e helyeken is állítunk. Íme tehát, ez a valódi összefogás útja, mi azon vagyunk” – mondta.
A megyei tanácsosi jelöltlistájukról elmondta: az első helyekre ott is szakembereket tett az EMNP, mérnök, építész, informatikus, egyetemi tanár is van ott, az átlagéletkor pedig 35 év.
A választóknak mindenütt azt üzenik: sokkal jobb eredményre számítanak, mint az előző választásokon, mert az elmúlt négy évben megismerhették az EMNP-t a polgárok. Négy céljuk van e voksoláson: minél több polgármestert tisztségbe juttatni, legalább 2-3 képviselőt a Megyei Tanácsba juttatni, Váradon legalább 2 helyi tanácsosi tisztséget elnyerni, és tovább növelni a többi településen a helyi tanácsosaik számát.
Jelöltek
Az EMNP megyei tanácsi jelöltlistájának első tíz helye, sorrendben: Csomortányi István Csaba, Nagy József Barna, dr. Szilágyi Ferenc, Kálmán Balázs, Varga Csaba, Pólik János Levente, Zatykó Gyula, Baricz-Nánási Ferenc, Balogh János, Rhédey Emília.
A nagyváradi lista: Zatykó Gyula, Moldován Lajos Gellért, Nagy Zoltán, Török Sándor, Balogh Árpád György, Holló-Csejtei László Barna, Varga Csaba, Tőtős Ilona, Bősze László Antal, Szabó Judit.
Szeghalmi Örs
erdon.ro

Balkáni cirkusz lett az áprilisi rendes havi tanácsülésből
Az utóbbi évek talán legbotrányosabb tanácsülését tartották csütörtökön a Szatmárnémeti helyi tanács gyűléstermében. A heves, sok esetben a témától eltérő viták, gúnyolódás, sorozatos közbeszólások miatt végül az RMDSZ-frakció egyszerűen elhagyta az üléstermet, a többi tanácsos pedig a még megvitatásra váró néhány határozati pontot elnapolta.
A Szatmárnémeti helyi tanács ülései a hamarosan befejeződő mandátumban szinte egyetlen esetben sem voltak vitáktól mentesek, ám annyira feszült, helyenként botrányos gyűlést még egyetlen alkalommal sem tartottak ebben a felállásban, mint az csütörtökön történt. A határozati pontok megvitatását folytonos közbeszólások, vagy éppen hosszas hallgatások tették érdekessé. Először a hatodik pont környékén lett annyira feszült a helyzet, hogy az RMDSZ javaslatára 5 perc szünetet tartottak.
A feszültség megalapozója a 2015-ös évi költségvetéssel kapcsolatos procedurális szavazás kapcsán kialakult helyzet volt: Nits János felhívta a tanácsosok figyelmét, hogy a polgármesteri hivatal csupán a bevállalt beruházások 12 százalékát valósította meg. Bancea Valeriu PNL-s tanácsos pedig azt kérte, hogy a polgármester adjon magyarázatot a sikertelenségre. A kérdezett ez alkalommal hallgatott, ám később több esetben is heves szóváltásba került az ülésvezetővel.
Kicsit úgy tűnt, hogy a hangulat enyhül, néhány egyszerűbb határozat könyedén átment, ám a fontosabb pontoknál - iskolák új épületbe költöztetése - kapcsán olyan vita alakult ki, hogy az RMDSZ frakció Magyar Lóránd frakcióelnök vezetésével egyszerűen kivonult a gyűlésteremből.
"Ma teljesen átvette a balkáni cirkusz az ésszerű vita helyét a városi tanácsülésen. Dorel Coica PSD-s polgármester minősíthetetlen stílusban, az RMDSZ és a PNL tanácsosait többször is támadta és fenyegette. A tanács működési szabályzatát megszegve többször is nyíltan, bekiabálásokkal és szidalmakkal illette a tanács tagjait. A PSD-s polgármester képtelen volt választ adni, így személyes támadásokkal, bekiabálásokkal, cinikus hangvételű megjegyzésekkel akadályozta a tanács munkáját" - írja a Szatmárnémeti RMDSZ városi tanácsosi frakciója által kiadott közlemény.
Az RMDSZ kivonulását követően Ardelean Radu Ovidiu ALDE-párti tanácsos az ülésvezetőt hibáztatta, hogy a helyzet elfajult, ugyanis szerinte az nem megfelelő szigorral vezette a tanácsülést.
Adrian Albu PNL-s tanácsos javaslatára a fennmaradó határozattervezetek megvitatását a testület a következő városi tanácsülésre halasztotta, ugyanis azok egy részének elfogadásához kétharmados többségre lett volna szükség.
szatmar.ro

Harminc éve nem történt ilyen Nagykolcson – és a reklám is elmaradt
Szinte példátlan módon gyerekek - kicsik és nagyobbak - vették át az uralmat csütörtök délután Nagykolcs nemrégiben felújított kultúrotthonában: maréknyi helyi iskolás adta elő Rudyard Kipling örökzöld remekéből, A dzsungel könyvéből készült musicalt!
A helyiek elmondása szerint pedig hasonlóra, - arra, hogy a helyi gyerekek mutassák be, mit is tanultak a színjátszó körön - harminc éve nem volt példa! Egy ideje azonban megmozdult valami Kolcs községben is. A nem túl hosszú múltra visszatekintő Fűzfa Egyesület rövid fennállása alatt gyermekvárost, farsangi bált szervezett a gyerekeknek, fiataloknak, beindította a színjátszókört.
Az egyesület elnöke, egyben a szamoskrassói Bem József Általános Iskola igazgatója, Kallós Zoltán az előadás előtt rövid beszédében köszöntötte a tényleg szép számú nézősereget, gratulált a gyerekeknek a közös munkáért és megköszönte a szülők támogatását. Mert enélkül nem állhatott volna például a pompás díszlet kellős közepén egy pompás nyírfa, teljes díszében.
Aztán megelevenedett a színpad, felcsendültek Dés László első akkordjai. Stúdióelőadás-szerűen a gyerek-színészek nem csak a színpadot, de a kultúrház teljes termét felhasználva adták elő azt, amire hónapok óta készülnek.
Kallós Franciska, a színjátszókör vezetője bizony magasra rakta a lécet, hisz a musical nem tartozik a legkönnyebb színházi műfajok közé. Ráadásul Békés Pál szövegei és Geszti Péter dalszövegei szintén nem könnyítették meg a gyerekek dolgát. A „társulat" - amelybe Kallós Zsolt felkészítő, technikus, díszletépítő, súgó és mindenes is beletartozik - viszont könnyedén vette az akadályt. Még csak meg sem rezzent a léc. Ha néha hiányzott is a dráma, mindent pótolt a lelkesedés, a gyermeki báj, az odaadás és a szorgalom.
A Bem József Általános Iskola diákjai és a Fűzfa Egyesület ismét bizonyította: a közösség építéséhez nem csoda kell. Kell viszont munka, odaadás, nem ritkán önfeláldozás! A csoda aztán ott van a szülők, nagyszülők szemében, amikor meglátják lányaikat, fiaikat a színpadon.
Zúgott a vastaps Nagykolcson is csütörtök este, a közönség egy része állva köszönte meg a remek délutánt és bizony sokak szemében meg-megcsillant egy-egy könnycsepp.
„Most jön a reklám?", kérdezte egy csöppség a közönség soraiból, amikor az első felvonás végén összeértek a függönyök. Nos, 30 év után fordult elő ismét Nagykolcson, hogy saját gyerekeiknek tapsolhattak a meghatódott szülők. A kicsik pedig megtudhatták, hogy nem mindig jön a reklám. Mert a reklámon túl is van élet. A közösségi élet, megmaradásunk biztosítéka.
szatmar.ro

Faragott képek és ikerszobrok
Most a tengerben kell a cseppet megtalálnunk, azt a cseppet, amely valószínűleg csak később, otthon kristályosodik bennünk ki, mert itt, most eláraszt bennünket Miholcsa József faragott képeinek és ikerszobrainak áradata.
Itt mindennek üzenete van, annak is, hogy csaknem száz olyan művet láthatunk együtt, amelyek közül bármelyik egymaga is képes betölteni egy falat, egy szobát, és annak is, hogy valamennyi alkotás fából készült. Egyik-másikba komponált a művész vasat vagy üveget, de – milyen érdekes – a fa mindig hangsúlyozottan fa, a vas viszont inkább lánc vagy kereszt, korona vagy kard. A fának az anyaga dominál – ez a természet, a fémnek a szerepe, ami a feladat.
Ha azokat az elemeket nézzük, amelyekből sok mű felépül, akkor úgy érezzük, visszaröpülünk az időben, olyan messzire, mint a táltos hátán gyermekkorunkban a mesében, oda, ahol erőt meríthetünk a győzelemhez. De ha előbb az egészet öleljük magunkba, akkor közelinek, élőnek érezhetjük, olyan művészetnek, amely a mienk, amelyiket magunknak teremtjük, magunk használjuk, bennünket vidít, bennünket erősít, nekünk varázsol.
Aligha van a teremben, aki első pillanatra ne ismerné fel, akárhol is lát egy ilyen faragott deszkát, hogy az Miholcsa-alkotás. Annyira egyéni, sajátos. De aligha találunk valakit is, aki ne látná azonnal, hogy ezek magyar alkotások.
A magyar nép, a magyari népek, a pusztai, nagyállat- tartó népek hagyományainak, az ősi jelképeknek a használata a magyar képzőművészetben immár több mint 100 esztendős hagyománnyal büszkélkedhet. Miholcsa József is 30-40 esztendeje faragja a deszkát önálló alkotássá, olyan elemek felhasználásával, amelyeket azelőtt kizárólag a díszítőművészet tartozékainak véltek. De korántsem a valamikori, ősi művészet utánzásáról van szó.
Meglepődhetnek, hogy jó néhány alkotást nem lehet a mitikus-mágikus magyar ősművészethez sorolni. Minden vonaluk, a kialakított formák, a mozdulatot sugalló ívek a mai, XXI. századi dinamikát szolgálják, a digitális világban átlényegült formákat. Modern, inventív alkotások, amelyek formájukban hoznak újat, miközben hagyományos anyagot használnak föl, sőt, formanyelvük is közvetlen, érthető, mégis friss és újszerű. Mégsem pusztán formai játékok ezek, hanem abból a grafikai világból kinövő művek, amelyek mikor látható, mikor láthatatlan gyökerekkel kapcsolódnak a több ezer éves pusztai hagyományokhoz, a több száz éves keresztény szimbolikához és ahhoz a népművészethez, amelyet büszkén vallunk a magunkénak.
Ábrázolni tudják az odaadást, a vágyat, a lendületet, a bátorságot, a harckészséget, a reményt, még a karcsúságot, a kecsességet is.
Ezen a kiállításon találunk olyan alkotást, amely az egész világegyetemet tükrözi, de olyat is, amely csak egyetlenegy elemét jelenti ennek a világnak, de arról a rendkívül egyszerű ívelt deszkadarabról is látni, érezni, hogy ennek a világnak egyik jelentéses darabja.
Felfedezhetjük, hogy milyen tágas világot hódított meg Miholcsa József a számunkra, hogy a fa természetes adottságait – erezetét, színét, a fatörzs formáját, a deszka körvonalait – a műalkotás meghatározó részeivé tegye. Fehér karokat formáz az alulról szélesedő deszka, amelyen megmaradt az öreg kéreg szelete is, egy piciny páccal máris láthatóvá lesz a magasság felé törekvő ember, akinek két karját szétfeszítené a távolság, ha az égből a reménység zöld madara nem segítene.
Ezek az életerőtől duzzadó alkotások mintha az idők kezdetében gyökereznének. Halhatatlanok, tehát a régmúltat is ismerik – talán látták is, de halhatatlanok, tehát örökké fiatalok is. A népművészetből ismerős pogány vagy csak profán motívumok mellett ugyanolyan természetesen épülnek bele az alkotásokba a keresztény szimbolika elemei is, ahogyan a magyar népművészetnek is szerves tartozékai a keresztény hit elemei.
A kifejezetten keresztény jelképek, elsősorban a kereszt, vagy Boldogasszony csillaga, de néhány szoborszerkezeti forma vagy ábrázolt alaphelyzet is ide tartozik, egyértelműen mintegy 10-12 alkotásban láthatóak, tehát a kiállított művek 10%-ában. Aki feledi, hogy keresztény nép vagyunk, meglepődhet, hogy közösségi szokásaink, alapfokú jelképeink jelentős része a keresztény jelképrendszerből fakad, de még a korábbi hagyományainkat is átitatta a kereszténység, és valójában az lenne a furcsa, ha a magyar művelődés hagyományaiban gyökerező művészetben mindez nem együtt lenne jelen. Körülbelül ugyanilyen arányban találunk olyan műveket, amelyek rendkívül egyszerű szerkezetűek, és olyanokat, amelyek részleteikben nem kapcsolódnak a magyar művelődés mélyrétegeihez, tehát több különböző csoportot is elkülöníthetünk a kiállítás anyagából, pedig hihetetlenül egységes hangulatú az egész, ugyanazt a világot, a természet beszédes, egységes emberi, fenséges, mesés világát tükrözi.
És még nem szóltunk a szobrokról, amelyek mindegyike legalább kettős üzenetet hordoz, a formák kettősségét mutatják, a testek eggyé olvadását, egymás kiegészítését. Ló és lovas, férfi és nő, sólyom és solymász – két lény, két ember, és mégis csak egy test. Még a faragott, megmunkált, tehát szép, bár megrepedt, megsérült gerendadarabot is egybe tudja komponálni a nyers, kérges tönkdarabbal. Ikerszobrok ezek, a világ kettősségéről szólnak, ugyanakkor a világ egységéről, amelyben a tűz lángja és a madár tolla vagy a csillag fénye lehet ugyanolyan, mégis összetéveszthetetlen. Vagyis ez a világ érthető, ismerős és megismerhető, de legalább érezhető, szerethető, ezért gratulálok Miholcsa Józsefnek, és köszönöm ezt az élményt, amelyet ez a kiállítás jelent nekem.
* Elhangzott a kiállítás megnyitóján
Gáspár Sándor
Népújság (Marosvásárhely)

Borcsa János Marosvásárhelyen
"A benne lakók teszik gyöngyszemmé a helyet"
Nehéz hűség – ez a címe a Kézdivásárhelyen élő Borcsa János irodalomtörténész, kritikus, az irodalomtudományok doktora legutóbbi kötetének. A Kriterion könyvkiadó által megjelentetett kötet mélyenszántó gondolatokat tartalmazó írásokkal ajándékozza meg az olvasót, ezen írásokat nemrég a marosvásárhelyi közönség is megismerhette. A Nagy Attila által a Bernády Házban, múlt héten szervezett könyvbemutatón a vendéglátó beszélgetett Borcsa Jánossal, beszélgetésük közepette pedig a legújabb kötetről is szó esett – és kiderült, szerzője egy ma már szinte elfeledett nyelven és nyelvet ír, olyan értékek mentén, amelyek (sajnálatos módon, de) ugyancsak kiveszőben vannak.
– Tagja vagy az Erdélyi Magyar Írók Ligájának, az írószövetségnek, rendszeresen közölsz irodalmi lapokban és portálokon, jó pár könyved jelent meg, közöttük díjazottak is. A Nehéz hűséget 2014-ben adták ki. Ez a könyvecske, amely formátumában szinte zsebkönyv, három ciklusban tagolja a benne szereplő írásokat. Jegyzeteknek mondod őket, szerintem jó pár kisesszé van közöttük. Az első írás címe a kötet címe is, a Háromszék napilapban jelent meg 2012-ben. De nem csak írsz, könyvkiadód is van, az Ambrózia. Nagyon sokoldalú emberként ismertelek meg, te a nyugdíjat választottad. Annak idején felajánlották, hogy az egyetemen maradj, miért tértél mégis haza, a Székelyföldre?
– Nem tudnék egzakt választ adni a kérdésre, úgy éreztem, az akkori körülmények miatt jobb, ha Háromszéken, Kézdivásárhelyen maradok. Mind a munka, mind a vállalt dolgaim hazahúztak Kolozsvárról. Otthonosabban éreztem magam és tudtam, hogy otthon is van tennivaló bőven.
– Egy tradicionális közösség hangján szólalsz meg, és ha egy mai fiatalnak elmondod az elvárásaidat, lehet, hogy nevetni fog rajtuk. Bátorság kellett ahhoz, hogy megírd a gondolataidat…
– Irodalommal, szövegértéssel foglalkozom. Harminc évvel ezelőtt úgy gondoltam, hogy nem szépíróként elindulva mi mással foglalkozhatnék, mint szövegekkel, azok értésével. De a nyolcvanas években a szövegek értelmezése közvetett úton egyébre is, a társadalomra, közösségre, a rendszerre is kihatott. Mi egyébbel foglalkozhattak a kortárs szövegek, mint az akkori körülményekkel? Én nem a közélet dolgairól meditáltam, hanem tényleg az irodalomról beszéltem, azzal folytattam párbeszédet. De ez az új kötet tényleg az értelmezés tárgyát próbálja explicit módon is kiterjeszteni. A körülményeket is próbálom értelmezni. Persze ez nem egy direkt beleszólás az életünkbe – inkább az erkölcs, az emberi természet oldaláról igyekszem a körülményekre reflektálni. Ez az első személyesebb jellegű könyvem, kiléptem az értelmező pozíciójából, és az emberi természetre irányítom a figyelmet. Maga a műfaj is megköveteli a szerző személyesebb jelenlétét. A kritikusnak az alkalom ad tollat. Ezek a kis jegyzetek ilyen alkalmat nem ismertek, ihletből, belső indíttatásból születtek, és ettől kezdve mintha megnyílt volna valami új lehetőség: rendszeresen jöttek azok a különleges alkalmak, amikor személyes jellegű írásokba fogtam. De azt nem állítanám, hogy az erkölcsi kérdések idejétmúltak lennének. Az emberi lét kérdéseiről mindig hasznos elmélkedni, és ezek az elmélkedések örökké aktuálisak. Egyrészt az emberi viselkedésnormákat, az emberi természet megjelenési formáit értelmeztem, másrészt az új körülményeinkre voltam tekintettel: az erdélyi változásokról írtam. Arról, hogy a mindennapjainkban ez a változás hogyan jelenik meg. Van amit értelmezni, és ezekre az értelmezésekre szükség is van.
– Ez a kötet sok tekintetben hiánypótló is. Olyan alapigazodási, erkölcsi normákról beszélsz, amelyekhez nagyon sokunknak vissza kellene térnünk. Ugyanakkor helytörténészként is kiváló vagy, a Kishazám című esszéd például nagyszerű, vallomásos, lírai írás. Jelzi azt is, hogy mértéktartó tudsz maradni, tudsz kívülről szemlélni, az objektivitás fontos része az írásaidnak.
– Földi István 1967-ben írt egy olyan könyvet Kézdiről, amely felidézi a huszadik század elejét. A város központját például gyöngyszemnek lehetett és lehet tekinteni – azért, mert olyanok voltak – és ma is olyanok kellene legyenek – a lakói. A benne lakók teszik gyöngyszemmé a helyet. Nem szabad annyira lokálpatriótának lennünk, hogy a jelenleginél több embernek és magyarnak kell lennünk. Ezek a szálak kötnek oda, és ezért nem maradtam Kolozsváron. De az elmúlt évtizedek alatt a közösség sajnos nagyon kiöregedett, lepusztult: a szelleme egyre gyengébb.
– Ez a könyv a tartásnak egy kis enciklopédiája, amely a tiéd és amely – reméljük – mindannyiunké is lesz. Nehéz-e a hűség?
– Úgy érzem, hogy lehet egy újabb kötetnyi írás is ezekből a jegyzetekből. Kísérletezem félpercesekkel is, nem szeretem a kimondottan szakszerű, nyelvművelő írásokat, de sokszor sérti a fülemet egy-egy nyelvi jelenség, ezekre szoktam félpercesekben, fiktív párbeszédekben reagálni.
A hűség pedig nehéz, de megéri vállalni. Egyre mélyebben és őszintébben kellene elemeznünk magunkat és a körülményeinket, még akkor is, ha a tendenciák és divatok ellenében kell ezt tennünk.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Magyar kulturális központot avattak Resicabányán
A bánsági magyar napok rendezvénysorozata keretében magyar kulturális központot avattak fel szombaton délután Resicabánya Govondár (Gavandari) negyedében.
A kulturális, közösségi központnak otthont adó 50 négyzetméteres földszinti kétszobás tömbházlakást a magyar kormány 2015-ben nyújtott támogatásával vásárolta meg és rendezte be a református egyház.
Megyasszai Bíró Attila resicabányai református lelkész, a helyi magyar közösségi életet szervező Templom és Iskola Szórványegyesület elnöke az MTI-nek elmondta: az ad jelentőséget a közösségi térnek, hogy Resicabányának abban a tömbháznegyedében van, amelyikben a város magyar lakosainak a többsége is él. Hozzátette: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) székháza is magyar közösségi házként működik, de az a város régi központjában van, hét kilométerre a govondári negyedtől.
A lelkész tájékoztatása szerint a közösség már a hivatalos avató előtt birtokba vette az új központot, hétfőnként csigatésztát készíteni gyűlnek össze az asszonyok, keddenként nótázós délutánt, szerdánként a magyar asszonyok klubját tartják az épületben, és további tevékenységek beindítását tervezik. Hozzátette: a központ fontos szerepet játszhat az asszimilációnak erősen kitett szórványközösség identitástudatának az erősítésében.
A kulturális központ avatóünnepségén Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának a helyettes államtitkára kijelentette: Magyarország számon tartja és nagyra becsüli a szórványban élő resicabányai magyarságot. Ezért támogatta a kulturális központ létrehozását, és ezért küldött a Petőfi Sándor-program keretében Resicabányára is ösztöndíjast a magyar közösségi élet serkentésére. A helyettes államtitkár igyekezett tudatosítani, hogy a gyermekek gazdagabbak lesznek a magyar nyelv megtanulásával, a magyar kultúra értékeinek az elsajátításával.
A 295 ezer lakosú bánsági Krassó-Szörény megye lakosságának alig egy százaléka vallotta magát magyarnak a 2011-es népszámláláson. A megyében regisztrált 2938 magyar nemzetiségű lakos többsége, 1553 személy a 72 ezer lakosú Resicabányán él. Amint Megyasszai Bíró Attila elmondta, a magyar lakosság többnyire a kommunista iparosítás idején került Resicabányára. A mai nagyszülők generációja még őrzi identitását, a gyermekek generációja - kevés kivétellel - vegyes házasságban él, és a legtöbb családban a mindennapi kommunikáció már román nyelven zajlik, ezért az unokák generációja már alig beszél magyarul. Az egész megyében csupán a református egyház által működtetett resicabányai óvodában tanulnak magyarul a gyermekek.
Gazda Árpád

Rákóczi erőt kell adjon, ma is meg kell védeni a közösséget
1711. április 30-án kötötte meg a szatmári békét Károlyi Sándor a szövetkezett rendek képviseletében III. Károly király megbízottjával, Pálffy János császári főparancsnokkal, véget vetve ezzel a sok éves szabadságharcnak. II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem nem vett részt a békekötésben, ugyanis éppen az orosz I. Péter cárral tárgyalt. A békeszerződést Szatmárnémetiben, a Vécsey-palotában írták alá a nemesség képviselői.
Erre a magyarság történelme számára kiemelten fontos eseményre emlékeztek meg - idén is - pénteken és szombaton Szatmárnémetiben, illetve a majtényi fegyverletétel helyszínén.
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület által szervezett két napos ünnepségsorozat nyitányaként a megyei múzeumban történelmi tanácskozást szerveztek, melyen Mészáros Kálmán tudományos kutató, hadtörténész ( Budapest), Bene János főmuzeológus (Nyíregyháza), Zubácsi László egyetemi oktató és kutató ( Beregszász - Ukrajna), Kónya Péter egyetemi tanár (Eperjes - Szlovákia), Czigán István tudományos kutató (Budapest), Tamás Edit főmuzeológus, múzeumigazgató ( Sárospatak), Egyed Ákos akadémikus ( Kolozsvár), Lukács Olga tudományos kutató ( Kolozsvár), Kónya Annamária tudományos kutató (Eperjes - Szlovákia), Mandula Tibor helytörténész, tanár (Szatmárnémeti) és Csatáry György tudományos kutató, tanszékvezető (Beregszász - Ukrajna) értekezett a szabadságharcról, a szatmári békéről, annak jelentőségéről, Rákóczi fejedelemről, a kurucairól. Őket Kereskényi Gábor parlamenti képviselő köszöntötte a tanácskozás nyitányán.
A tanácskozást megelőzően közös főhajtásra és koszorúzásra került sor a főtéri Vécsey-ház falán elhelyezett kuruc-emléktáblánál, a tanácskozást követően pedig II. Rákóczi Ferencnek a református Láncos-templom szomszédságában található szobra előtt.
Szombaton aztán a majtényi síkon felállított emlékműnél Muzsnay Árpád főszervező mellett Gheorghe David, Majtény község polgármestere, Pataki Csaba szenátor és Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja köszöntötte az egybegyűlteket.
„Ma arra emlékeztünk, hogy II. Rákóczi Ferenc fejedelem és kurucai megvívták a maguk csatáját. Ez nekünk is erőt kell adjon a mindennapi harcainkhoz. A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek ma ismét legfőbb teendője az, hogy megvédje a közösséget, megteremtse a biztonságot az erdélyi magyarok számára. Kiállni. Képviselni. Kiharcolni - ez a hármas parancs vezérli az RMDSZ munkáját a következő időszakban", foglalta össze a szabadságharc üzenetét Pataki Csaba.
A kegyelet koszorúinak elhelyezése mellett a néptánccsoportok előadásai és a fiatalok szavalatai tették teljessé a megemlékezést.
szatmar.ro

A szabad színházban minden szabály áthágható
„Mindenevő vagyok. Eleinte leginkább a görögök érdekeltek, majd Shakespeare, most elsősorban Csehov. Csodálatos világ a Csehové, most, a Három nővér rendezése kapcsán döbbentem rá, milyen hatalmas emberi, szakmai tudás és nem utolsósorban saját életének sok-sok szenvedése kellett ahhoz, hogy ilyen helyzeteket és alakokat tudjon ennyire tökéletesen megformálni” – beszélgetés Balogh Attila rendező-színésszel.
– Életrajzi adatainak közlésekor hangsúlyozta, hogy intenzív matek-informatika osztályba járt, és ebből a szakágból is érettségizett. Ezek szerint van valamilyen különleges jelentősége az iskolai és az életpályaként választott profil közti ellentétnek?
– Talán éppen maga az ellentét. Az a tény, hogy nem eleve beskatulyázottként választottam pályát. Az iskolában sokat szavaltam, majd játszani kezdtem a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhelyben. Kétségtelen, hogy ott fertőződtem meg. Benedek Zsolttal, Godicza Előddel is az Osonóban ismerkedtem meg, velük együtt dolgoztunk a Három nővérben, előbbi volt a dramaturg, utóbbi a díszlettervező.
– S ha már megfertőződésről beszélt: miért nem a színészi pályát választotta?
– Kovács Levente rendező, a marosvásárhelyi színművészeti intézet tanára ajánlotta figyelmembe a rendező szakot, mondván, hogy ott mindkét profilt tanítják.
– Nem volt ebben a választásban egy olyan hátsó gondolat, hogy majd jobban sikerül a színészi alakítás, ha önmagát rendezheti?
– Nem, ilyesmiről nincs szó, olyannyira, hogy úgy találom, mintha a színész és a rendező énbennem más-más ember volna. Két külön szellemi „fiókban” van a színész és a rendező, csak lelkileg ugyanaz a fiók. Egyébként is képtelen volnék magamat rendezni, nem tudnám úgy, annyira kívülről látni magam, ahogy a rendező a színészeket látja. Sőt, ugyanazok a buta színész-, illetve rendezőbetegségeim vannak, vagyis ha színész vagyok, egész jól tudok duzzogni a rendezőre egy-egy utasítás miatt, ha pedig rendező, akkor „elfelejtek” szólni a maga alkotói barlangjában lévő színésznek, inkább szeretem rávenni, rávezetni, csalogatni az embereket, nem hatalmi szóval irányítani. Holott természetesen megtörténik, hogy ezzel visszaélnek, velem is előfordul, amikor játszom.
– Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely, Szatmárnémeti életútjának állomásai – hogy került kapcsolatba a nagyváradi színházzal?
– Vendégszereplés alkalmával és tulajdonképpen a társulat hozzáállása csábított ide: nagyon nyitottak, színházat akarnak csinálni, alkotni akarnak. Különösen tetszett, hogy képesek hazavinni az épp készülő darab, a formálódó figura problémáit, tovább foglalkozni mindezzel, nem pedig a próba vagy az előadás végén egyszerűen szögre akasztani, mint egy munkaruhát és a következő alkalomig nem is gondolni rá.
– Mennyire finnyáskodó, válogatós Balogh Attila, a színész, illetve Balogh Attila rendező?
– Mindenevő vagyok. Eleinte leginkább a görögök érdekeltek, majd Shakespeare, most elsősorban Csehov. Csodálatos világ a Csehové, most, a Három nővér rendezése kapcsán döbbentem rá, milyen hatalmas emberi, szakmai tudás és nem utolsósorban saját életének sok-sok szenvedése kellett ahhoz, hogy ilyen helyzeteket és alakokat tudjon ennyire tökéletesen megformálni.
Színészként inkább a negatív figurák vonzanak, nagyon szívesen eljátszanám Molnár Ferenc Ördögét és természetesen Shakespeare Othellójának Jágóját. Nagyon igaznak tartom azt a holly- woodi gondolatot, hogy „egy film annyira jó, amennyire a negatív hős jó”. Rendezőként pedig nagy álmom Az ember tragédiáját megrendezni. Nagyszabású előadást képzelek el, szimfonikus zenekar szolgáltatná a szférák zenéjét, de tulajdonképpen erről nincs is miért beszélnünk most, mert belátható időn belül úgysem kerülne rá pénz, talán majd egyszer.
– Beszéljünk akkor a rövid távú terveiről.
– Sajnos azokról sem tudok nyugodt szívvel beszélni, amilyen zűrzavaros és egyik pillanatról a másikra változó a körülöttünk lévő világ sorsa. Nem szeretnék itt lenni, ha háború lesz, talán esetleg Izlandon. Ha nem lesz háború, és amíg Novák Eszter lesz a Szigligeti Színház művészeti vezetője, addig szívesen maradok én is Nagyváradon.
Habár az utóbbi időben egyre jobban érdekel az a fajta hivatás, elfoglaltság – magam sem tudom, hogy is nevezzem pontosan –, szóval a sámánokéhoz hasonlító, multifunkcionális társadalmi szerep. És az egyelőre még csak kevesek által ismert, meseállításnak nevezett, különböző szituációkból kiinduló és szituációkra épülő alternatív pszichológiai terápia. De ebbe sem szeretnék nagyon belemenni, mert magam sem látom pontosan még a körvonalait sem.
– Akkor foglalja inkább össze a színházzal kapcsolatos elvárásait és elképzeléseit.
– A szabad színházban hiszek. Olyan nincs, hogy jön valaki és mond egy olyan szabályt, amit nem lehet áthágni. Talán az egyetlen, ami elképzelhetetlen: az élő színész nélküli színház. Egyébként darabja válogatja, koncepciója válogatja – a darab nélküli előadás már rég ismert, de színész nélkül nem megy.
Én a szabad alkotás híve vagyok, most például a Három nővérnél nem hagytam belenyúlni a szövegbe. De mondom, darabja válogatja, a dráma is egy eszköz, és aki ezt nem látja be, ne írjon drámát. Az pedig, hogy én nem nyúltam bele a csehovi szövegbe, nem azt jelenti, hogy nem lehet belenyúlni. Egyébként sem fogadok el olyanszerű kijelentéseket, hogy például Csehov – vagy bárki más – tudja a legjobban. Akárki tudhatja.
Balogh Attila 1988. május 10-én született Sepsiszentgyörgyön, a helyi Mikes Kelemen-gimnázium intenzív matematika-informatika szakán érettségizett, Marosvásárhelyen a színművészeti egyetem alapszakán rendezőként végzett, a mesterképzésen pedig párhuzamosan színészetet és rendezést tanult. Utolsó éves korától már Szatmárnémetiben játszik, mellette szabadúszóként tevékenykedett. Az idei évadtól Nagyváradra szerződött, de az évad végéig még Szatmáron is marad.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)

Megkezdődtek a Hunyad Megyei Magyar Napok
Hivatalosan is rajtolt május elsején, vasárnap a Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozata. Rendhagyó módon Lupényban, a Szakszervezetek Házában tartották a hetedik alkalommal megszervezett magyar napok nyitórendezvényét, amelyre a megye többi, magyarok által is lakott településéről érkeztek vendégek, de részt vettek magyarországi és franciaországi küldöttségek is – számoltak be hétfőn a szervezők.
Megnyitóbeszédében Kocsis Attila főszervező, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum igazgatója elismerte, hét évvel ezelőtt, 2010-ben, amikor a magyar napokat elindították, még ők maguk sem remélték, hogy ennyire sikeres lehet egy rendezvény a szórványban, és korosztálytól függetlenül ilyen nagy mértékben meg tudja szólítani a magyar közösséget.
Házigazdaként Benedekfi Dávid, az RMDSZ Lupényi Szervezetének elnöke méltatta, hogy idén a Zsil-völgyéből indulnak a Hunyad Megyei Magyar Napok, majd utalva a helyi közösség bányászathoz kötődő gazdag múltjára, kiemelten köszöntötte a dorogi és a belforti küldöttséget, mindkét település ugyanis híres bányavidéken található. Közös pontokat keresve, elmondta, a bányászok életét mindenhol meghatározta az összetartás, szolidaritás, ezt az összefogást kell a magyar közösségnek továbbvinnie a Zsil-völgyében.
Winkler Gyula megnyitóbeszédében emlékeztetett, hogy a hetedik Magyar Napok az identitás, anyanyelv, kultúra címszavak köré szerveződnek, és a Zsil-völgyében az itt élő emberek identitásának részét képezi a bányászat hagyománya, ezért is fontos, hogy két olyan bányavidékről érkezett küldöttség, amelyektől gazdasági és közösségépítés terén is lehet tanulni.
Belfort és környékén hajdanán híres sóbányák működtek, innen érkezett az egyik küldöttség, amelynek tagjai a Kereskedelmi Kamara elnöke mellett a Volt Bányászok Egyesületének képviselői. Belfort és Hunyad megye közötti kapcsolat kiépítésén évek óta dolgoznak, kiemelt szerepet vállalt ebben Winkler Gyula EP-képviselő is, hiszen a belforti Energia-Völgye klaszter követendő modell lehet a Zsil-völgyében is, ahol még mindig zajlik az ipar szerkezeti átalakulása. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület dorogi szervezetének képviselői alkották a magyarországi küldöttséget, tevékenységük két irányban zajlik, az ipari szerkezeti átalakítás mellett a bányaipari emlékek ápolásával is foglalkoznak.
„Kétezer kilométer távolságban, Dorogon és Belfortban is ugyanazon modell mentén történt meg az ipari övezetek szerkezeti átállása, a települések modernizációja, azt láttuk, hogy ez akkor lehet sikeres, ha valós alternatívákat mutatnak fel. Ezt akarjuk mi is megvalósítani a Zsil-völgyében, a jó példát eltanulni a magyarországi és franciaországi partnereinktől. A gazdasági átalakulás mellett figyelnünk kell az ipari emlékek ápolására is, közösségi kérdés, hogyan őrizzük meg az ipari értékeket is, hogy lesz-e amit továbbadni a következő nemzedékeknek" – emelte ki Winkler Gyula.
Ez alkalommal kiosztották a Barcsay-Ákos díjakat, amelyet évente három, a közösségépítő munkában kiemelkedő teljesítményt elérő személy kap meg. A díjazottakról a helyi közösségek javaslata alapján egy kuratórium határoz. Idén Deák Piroska dévai nyugalmazott tanárnő, Zsargó János református esperes kapott díjat, valamint a Menyhárt házaspár, Rita és Ernő, akik a Böjte atya hálózatához tartozó, szászvárosi Jézus Szíve Gyermekotthont vezetik rendkívüli odaadással.
A 7. Hunyad Megyei Magyar Napokat tematikus napokra bontották, vasárnap a Közösség Napja volt, Lupényban a nyitórendezvényt követően szabadtéri programot szerveztek a parkban, délután Déván közösségi majálisra várták a magyar közösség tagjait. Vajdahunyadon a várban batyus majálist tartottak, ahol fellépett a Szivárvány Nyugdíjas Klub, a Téglás Gábor Elméleti Líceum diákjai néptáncot, a Renaissance Együttes korabeli táncokat mutatott be. Csernakeresztúron a bukovinai székely közösség régi hagyományát éltetik, május első napján a szokásoknak megfelelően májusfát állítottak.
maszol.ro

Marosvásárhely négyszáz évét ünnepelték – csak románul
Ünnepséget szerveztek Marosvásárhely szabad királyi várossá nyilvánításának 400. évfordulója alkalmából. Az előadások, ismertetők kizárólag román nyelven hangzottak el, még a magyar anyanyelvűek részéről is.
A Kultúrpalota Tükörtermében szervezett ünnepséget Marosvásárhely polgármesteri hivatala a szabad királyi városi rang megszerzésének 400. évfordulója alkalmából. A meghívottak között közéleti szereplők, közigazgatási tisztségviselők, egyetem- és intézményvezetők, az egyházak képviselői foglaltak helyet, román és magyar anyanyelvűek egyaránt.
A műsorvezetői teendőket ellátó Ioan Chiorean magyar nyelvű köszöntés után román nyelven néhány eseményt emelt ki Marosvásárhely történelméből – például, hogy 1601-ben a császári zsoldosok Basta tábornok vezetésével felégették a várost, amiért lakosai Mihai Viteazul mellett álltak ki, ezután pedig harmonikus, multikulturális összefogással elkezdődött a város újjá- és a vár megépítése –, majd Dorin Florea polgármester „jó napot kívánok, hölgyeim és uraim”-at követően román nyelven elmondta, a város múltjára mindenkinek büszkének kell lennie, Marosvásárhelynek remek potenciálja van, ne a középszerű cirkusz, a konfliktusok helyszíne legyen.
Cornel Sigmirean egyetemi professzor román nyelvű értekezésében az 1600-as évek erdélyi és marosvásárhelyi történelméből ismertetett eseményeket, Pál-Antal Sándor történész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja pedig magyarul elmondta, hogy a Bethlen-féle latin nyelvű dokumentum tartalmát fogja ismertetni románul: az addigi Forum Siculorumnak az 1616. április 29-én keltezett kiváltságlevéltől kezdve Marosvásárhely lett a hivatalos neve. A város közigazgatását az új státuszhoz kellett igazítani ( Kolozsvár mintájára szervezték át), lendületet vett a kézművesség, a gazdasági fellendülés pedig lakosságnövekedéssel járt, olyannyira, hogy a 18. század végére a történelmi Erdély ötödik legnagyobb településévé nőtte ki magát.
Angela Măgherușan-Precup Bernády György és Emil Dandea polgármesterek korszakainak eseményeit gyűjtötte össze, elemezte és jelentette meg könyv formájában, ebből szemelgetett román nyelvű ismertetőjében, végül Ioan Eugen Man (is) a 16. századi marosvásárhelyi értékekről tartott román nyelvű beszámolót.
Az előadások után Dorin Florea az évfordulóra készült emlékérmét adott át intézményeknek és egyházaknak, majd két marosvásárhelyi fiatalnak ítélték oda a Gratitudinae Urbi elismeréseket: az Amerikában élő, politikatudományokból és idegen nyelvekből diplomázott Laura Popnak (a laudációt Cristina Someșan tanárnő mondta), valamint Nagy Zoltán Gergely természetfotósnak (munkásságát a Marosvásárhelyi Fotóklub elnöke, Both Gyula románul méltatta és ő maga is román nyelvű beszédet tartott, majd magyarul is megköszönte a kitüntetést).
Az 1602–1658 között egy 1492-es erőd helyén épült vár kapubástyáján bronzplakettet lepleztek le „középkori lovagok” társaságában, lelkészek rövid ceremóniájának kíséretében. A fából készült pallón belépni készülő látogatót ismertető tábla is fogadja „Marosvásárhely mai lakossága szabadságvágyának és büszkeségének jelképeként”, a román, magyar és angol nyelvű történelmi szöveget Cornel Sigmirean jegyzi.
Az előadások után Dorin Florea az évfordulóra készült emlékérmét adott át intézményeknek és egyházaknak, majd két marosvásárhelyi fiatalnak ítélték oda a Gratitudinae Urbi elismeréseket: az Amerikában élő, politikatudományokból és idegen nyelvekből diplomázott Laura Popnak (a laudációt Cristina Someșan tanárnő mondta), valamint Nagy Zoltán Gergely természetfotósnak (munkásságát a Marosvásárhelyi Fotóklub elnöke, Both Gyula románul méltatta és ő maga is román nyelvű beszédet tartott, majd magyarul is megköszönte a kitüntetést).
Az 1602–1658 között egy 1492-es erőd helyén épült vár kapubástyáján bronzplakettet lepleztek le „középkori lovagok” társaságában, lelkészek rövid ceremóniájának kíséretében. A fából készült pallón belépni készülő látogatót ismertető tábla is fogadja „Marosvásárhely mai lakossága szabadságvágyának és büszkeségének jelképeként”, a román, magyar és angol nyelvű történelmi szöveget Cornel Sigmirean jegyzi.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

Félreértelmezett kisebbségvédelem
A kisebbségi jogokkal foglalkozó szakirodalom különbséget tesz a nemzeti (őshonos) kisebbségek, illetve az etnikai (bevándorolt) kisebbségek között. Az európai nemzeti kisebbségek részei például a skandináv országokban élő lappok (számik), a spanyolországi és franciaországi baszkok, továbbá a számarányukban legnépesebb: a Magyarország határain kívül élő Kárpát-medencei magyarság. A nemzeti kisebbségek egyik ismérve, hogy szülőföldjük másik állam általi bekebelezése előtt már rendelkeztek valamilyen államisággal, amely az ezzel járó teljes vagy részleges önrendelkezést jelentette. Ezért természetes az a törekvés, hogy a megváltozott állami keretek után is élhessen önrendelkezési jogával a kisebbséggé vált népcsoport, amely főként a beolvasztására és felszámolására való külső szándékok elleni védelmi mechanizmusok érvényesítésében ölt testet.
A nemzeti kisebbségek megmaradását célzó törekvést több nemzetközi és európai jogszabály hivatott támogatni, ám ezek érvényesülését három jelentős tényező akadályozza: az illető állam és az Európai Unió politikai akaratának hiánya, a számon kérő jogi mechanizmusok hiánya, valamint az egységes kisebbségfogalom hiánya.
A nemzeti kisebbségek kérdése jogilag is normatív megközelítést és ezáltal erősebb jogvédelmet feltételez, hiszen ebbe a csoportba olyan népek tartoznak, amelyek szülőföldjükön váltak kisebbséggé. Ezzel szemben a bevándorolt kisebbségek – a migránsok – önként hagyták el származási országukat, ezért a kisebbségi kérdéssel foglalkozó szakirodalom az asszimilálódási szándék feltételezésével nem tartja egyenrangúnak a bevándorló csoportok megmaradását szolgáló intézkedések létjogosultságát. Az európai körkép most rávilágít az asszimilálódó szándék tévhitére, ugyanis a bevándorló csoportok alakítottak ki jogilag és politikailag meg nem kérdőjelezett párhuzamos társadalmakat, míg az őshonos nemzeti kisebbségek többnyire hiába igyekeznek érvényesíteni az őket megillető – tagállamok által aláírt és ratifikált egyezményekbe foglalt – egyéni és kollektív jogaikat.
Ez arra utal – messzemenően jó szándékú szemléletben is –, hogy a nyugat-európai társadalmak inkább a távoli kultúrkörökből érkezőknek biztosítanak egyre több és egyre jelentősebb társadalmi érvényesülési lehetőséget, mintsem hogy az azonos kultúrkörön belüli, európai nemzeti kisebbségeket óvják a beolvadástól. Vizsgáljunk meg néhány kirívó ellentmondást a kisebbségekkel való bánásmódban!
Európában jelenleg három országban (Egyesült Királyság, Ausztria és Franciaország) mondják ki az állampolgárságtól való megfosztás lehetőségét terrorista vagy egyéb, nemzetbiztonsági érdeket sértő bűncselekmények miatt, feltéve, ha kettős állampolgárságú egyénről van szó (hiszen nemzetközi jog szerint tilos bárkit is hontalanná tenni), illetve, ha honosított állampolgár az illető és a bűncselekményt egy bizonyos, törvény által meghatározott időn belül követte el. (Itt az Egyesült Királyság példája kivételt képez, mert a törvényük szerint igenis hontalanná lehet tenni egyéneket.)
A 2010-ben életbe lépett szlovák állampolgársági törvény értelmében viszont nincsen szükség terrorista bűncselekmény elkövetéséhez ahhoz, hogy valakit megfosszanak szlovák állampolgárságától. Elég csupán annyi, hogy az illető felvegye egy másik ország állampolgárságát. A törvény értelmében az elmúlt öt év alatt több mint ezer embert fosztottak meg a szlovák állampolgárságától, köztük többek között németeket, osztrákokat, cseheket – és természetesen magyarokat. Az Európai Bizottság a felmerült jogsérelmekre adott válaszában nem kelt a jogfosztottak védelmére, hanem a tagállami hatáskörre hivatkozva bújt ki az elmarasztaló döntés meghozatala alól. Viszont ugyanez a tagállami hatáskörre való hivatkozás talányos módon eltűnt a kötelező betelepítési kvótákról szóló uniós tárgyalásokon. Egy terroristát tehát szinte lehetetlen megfosztani attól az uniós állampolgárságtól, ami szabad mozgást biztosít neki az Európai Unió területén, viszont egy felvidéki magyart könnyűszerrel meg lehet fosztani szlovákiai állampolgárságától egy másodikként felvett uniós tagállambeli állampolgársága miatt.
A szlovák parlament 2007-ben megerősítette a németek és magyarok kollektív bűnösségét megfogalmazó Benes-dekrétumok sérthetetlenségét. Mind jogilag, mind erkölcsileg elfogadhatatlan, hogy az Európai Unió egyik tagállama két másik tagállam népével szemben megerősíti a súlyos jogfosztásoknak alapot adó dekrétumokat, de még fájdalmasabb az Európai Unió következetes hallgatása az ügyben. A példa továbbá azt sugallja, hogy a kollektív bűnösséget alaptalanul lehet parlamenti szinten sérthetetlennek minősíteni, de a már törvénybe iktatott kollektív kisebbségi jogokat nem lehet érvényesíteni. Ebben a jogi összevetésben érthetetlen az is, hogy a kollektív bűnösséghez részben hasonlítható, a dzsihadistákat és terroristákat támogató és rejtegető muszlim közösségek esetleges bűnrészességének nyílt beismerése miért nem képezi a terrorizmus megelőzését és elhárítását célzó törvények és intézkedések részét.
Angliában és Dániában a radikális iszlamisták (például a szalafiták, a Hizb-ut-Tahrir követői vagy akár az Iszlám Állam szimpatizánsai) rendőri védelemmel tarthatnak az európai értékek és többségi társadalom ellen szóló, lázító hangvételű tüntetéseket a szólásszabadság címszója alatt. Ugyanezen jogról megfeledkezve a romániai hatóságok adminisztratív hiányosságokra és csendháborításra hivatkozva alaptalanul büntethetik a kollektív kisebbségi jogokért felszólalókat. Erre a jogi visszaélésre fájó tanúbizonyság annak a több tucat embernek a megbírságolása, akik a Marosvásárhelyen megrendezett székelyföldi autonómiát támogató megmozdulást szervezték, illetve akik azon részt vettek.
Az egyre növekvő párhuzamos társadalmakkal szembeni passzivitást nem lehet még engedékenyebb bevándorlási politika mögé rejteni, majd ezt a tehetetlenséget a nemzeti kisebbségekkel való szigorú bánásmóddal kompenzálni. Amennyiben a demográfiai trendek folytatódnak, reális jövőkép, hogy a mostani kisebbség lesz Nyugat-Európában valamikor a többség. Kelet-Európában ezzel ellentétben a múlt többsége a mostani kisebbség. Ezért, ha másért nem, akkor az előre tekintő önvédelem érdekében is mielőbb meg kellene valósítani a nemzeti kisebbségeket védő struktúrákat, és az ezeket számon kérő uniós szintű jogi eszköztárat.
Sántha Hanga
A szerző vezető kutató, Migrációkutató Intézet
magyaridok.hu
erdély.ma

Mentor – „Nagy álmom posztulátumokra alapozva fényre szabni a fizikát”
Beszélgetés Néda Zoltán fizikussal, a BBTE professzorával
Univerzumról és a vastaps fizikájáról is beszélgettünk egyetemi irodájában Néda Zoltán professzorral, az MTA külső tagjával, mégis mindvégig emberközelségben éreztem. Nem szállt el az éterben, nem várt vastapsot, kivételes teljesítményeiről is alázattal nyilatkozott. Az interjú után még pingpongoztunk is.
– Kiemelkedő élmény vagy netán egy személy, mentor hatására döntött a fizika mellett?
– Már nagyon korán, azt hiszem, öt-hat-hetedikben eldöntöttem, hogy fizikus leszek. Ez annak tulajdonítható, hogy apukám is fizikus volt, megszerettette velem az érdekes fizikai kísérleteket. Ugyanakkor nagy szerencsém volt az iskolában, mert olyan fizikatanárom volt, Tellmann Jenő, aki tényleg úgy tudta tanítani a fizikát, hogy meg is értsük. A matematikatanáraim is olyanok voltak, Kürthy Katalin és Libál Ilona, akiktől olyan alapot kaptunk, hogy az egyetemen probléma nélkül megálltuk a helyünket. A Báthory-líceumban, ahol végeztem, különleges hangulat volt, különleges elhivatottság a fizika és matematika irányába. Tellmann Jenő tanítványai közül például körülbelül 60-70 fizikát végzett, amiből közel húsz doktori fokozatot is szerzett.
Fényre szabott fizika
– Azóta már az ön irányítása alatt is felnevelkedett egy generáció. Ez idő alatt sok témával foglalkozott, kutatási területeinek nagyon széles a spektruma. Van-e olyan téma, ami közelebb áll a szívéhez?
– Két témát emelnék ki. Az egyik a spontán rendeződési problémák témaköre, amit úgy is neveznek, hogy emergens, spontánul kialakuló mintázatok, önszerveződések. Interdiszciplináris kutatásokat végzek, megkeresem azokat a területeket, ahol ilyen spontán rendeződéseket, önszerveződéseket tapasztalok. Ez lehet biológia, közgazdaságtan, szociális jelenségek, kémia… Azok a módszerek, amiket a fizikusok használnak, alkalmasak az ilyen jelenségek tanulmányozására. Tehát az, hogy annyi irányban dolgoztam, azért van, mert ezt a témakört kerestem minden területen. Ez a szívemhez legközelebb álló téma.
Egy másik téma, amelyikben sajnos még nem sokat publikáltam, de a szívemhez talán még közelebb áll, az a fizika alapjainak a posztulátumokon keresztüli lefektetése és annak a kimutatása, hogy az egész fizikai gondolkodásunk, a fizika tér és ideje a fényre épül. Ebből írtam egy könyvecskét, A fényre szabott fizikát. Ott még ezeknek a gondolatoknak csak a csíráját vetettem el. A nagy álmom, hogy logikusan, posztulátumokra alapozva építsem fel a modern fizikát, és egy olyan fizikát mutassak be a nagyközönségnek, amiben minden logikusan következik. A fizikát ezáltal közelebb akarom hozni a matematikához. Azt szeretném, hogy a rigorózus matematikai gondolkodásmód, amely az elfogadott posztulátumokra vezet vissza minden kijelentést – amikor tudom, hogy mit fogadtam el és miből mi következik –, a fizikában is állandóan végigkísérjen minket.
Jól eladható vastaps a Nature-ben
– A vastaps kialakulását leíró tanulmánya megjelent a Nature szakfolyóiratban. Nem sokan büszkélkedhetnek hazánkban ilyennel.
– A Nature-cikk szerintem túlságosan fel van értékelve. Manapság a Nature és a Science a vezető tudományos folyóiratok. Sajnos az alakult ki, hogy az ezekben való publikálás jelenti a tudományos teljesítményben a maximumot. Én ezzel nem teljesen értek egyet. Csak a Nature és Science publikáció alapján nem ítélnék meg embereket, mert ezek kirakat-folyóiratok, ahol a szenzációs eredményeket publikálják, amelyek nem feltétlenül a jelenkori tudomány legnagyobb eredményei.
Habár tényleg büszke vagyok arra a cikkemre, amelyben a vastapsnak a kialakulási mechanizmusát magyaráztuk egy egyszerű fizikai modellen keresztül, de az, hogy ezt a Nature-ben tudtuk publikálni, főleg annak köszönhető, hogy az egy olyan cikk, amely mindenkit érdekel és jól eladható. A vastapsos cikkre például mindenki felfigyelt, a BBC, a Discovery Chanel, sok mindenkit érdekelt. Ilyen szempontból jó reklám volt a Nature-nek is. Egy másik cikket is publikáltunk a Nature-ben, amiben spirálalakú töréseknek a kialakulását figyeltük meg vékony rétegekben. Szerintem szintén különlegesen érdekes téma, de az nem kapott akkora médiavisszhangot, mint a vastapsos cikk.
A Nature és a Science tényleg nagyon komoly szaklapok, de sokszor abba a hibába esnek, hogy csak a szenzációhajhász cikkeket publikálják. Nagyon sok olyan tudományos eredmény születik manapság, ami jóval túlmutat az említett lapok cikkein, de nem publikálhatók ott, mert a nagyközönség számára nem annyira szenzációsak. A cikkeim közül én sem a vastapsosra vagyok a legbüszkébb, habár tényleg sok hivatkozást hozott és elég nagy volt a médiavisszhangja.
Einstein relativitáselmélete talán nem a végső igazság
– A mai fizikát többnyire a fénysebesség állandóságára alapozzák. Korábban egy előadáson izgalmas kérdést vetett fel: mi van, ha ez a posztulátumunk téves?
– Inkább úgy fogalmaznám ezt meg, hogy a fizikában a teret és az időt a fényre építjük, amiben nagyon fontos pont a fénysebesség állandósága. Ahhoz hogy a teret és az időt fel tudjuk építeni, előtételezzük, hogy a fénysebesség minden vonatkoztatási rendszerből nézve ugyanakkora. Ez azt is jelenti, hogy nem létezik egy abszolút vonatkoztatási rendszer (éternek nevezték korábban). A kérdésemmel azt próbáltam feszegetni, hogy mi van, ha mégis van egy ilyen vonatkoztatási rendszerünk: összeomlik-e ettől a fizika, teljesen más fizikánk lesz-e? A válaszom, hogy nem. Az a fizika, ami most van, nagyon helyesen van felépítve. A posztulátumrendszerünk helyes, de egyáltalán nem biztos, hogy a végső igazság.
Úgy látom, az lesz a következő „nagy bumm” a fizikában, ha ki tudunk mutatni egy abszolút vonatkoztatási rendszert. Ahogy a newtoni fizika után fantasztikus lépés volt az Einstein által alkotott téridőben levő relativitáselméletre épített fizika, úgy ez is hatalmas lépés lenne. Mi fizikusok hallgatólagosan már tudjuk, hogy ez mi, de egyelőre, mivel nem tudjuk konzisztensen értelmezni a mai fizika keretében, hallgatunk róla.
– Mégis mi lenne az?
– Az a vonatkoztatási rendszer, amelyben a kozmikus háttérsugárzás egyenletes. A kozmikus háttérsugárzás egy olyan sugárzás, ami minden irányból éri a Földet. Ezt Arno Penzias és Robert Woodrow Wilson mutatta ki az 1960-es években nagy rádióteleszkópokkal. Azt találták, hogy van egy „zaj”, ami minden irányból érkezik az univerzumból, egy kb. három Kelvines feketetest-sugárzásnak megfelelő elektromágneses sugárzás, ami uniform módon érkezik minden irányból.
Ezt a háttérsugárzást manapság már nagyon pontosan tudjuk mérni, nem csak Kelvines, hanem mikro Kelvines pontossággal. Ebben a háttérsugárzásban ma már látunk egy erős anizotrópiát. Tehát nem igaz, amit Wilson és Penzias annakidején állított, miszerint teljesen egyenletes ez a sugárzás: van olyan irány, amelyből magasabb hőmérsékletű a sugárzás és az ezzel elentétes irányból alacsonyabb hőmérsékletű.
Ha egy olyan vonatkoztatási rendszerből nézzük ezt az egészet, amely 600 km/s sebességgel mozog a Földhöz viszonyítva, az Oroszlán és a Vízöntő csillagképek irányában, akkor ott tényleg egyenletes ez a sugárzás. Azt jelenti, hogy van egy, az elektromágneses sugárzások terjedéséhez kapcsolódó kitüntetett vonatkoztatási rendszerünk. Ez ellentmond az Einstein-féle relativitáselméletnek, ami azt mondja, hogy minden tehetetlenségi vonatkoztatási rendszer egyenértékű és nincs az elektromágneses sugárzásoknak egy kitüntetett vonatkoztatási rendszere. Ez most olyasmi, amit az éternek hittünk, és ami nagyon jó kiindulópont egy új fizika felé.
Sablonfeladatok rontják el a gyerekek érdeklődését
– Aktívan részt vesz a Kísérletszombatok szervezésében, gyakori résztvevője és előadója a fizika vagy a tudomány népszerűsítésével foglalkozó konferenciáknak. Hogyan ítéli meg a társadalom ma a fizikát? Hol a helye a fizikának a társadalomban?
– Nagyon fontos erre választ adnunk. Azt látom, hogy a gyerekek, amíg kicsikék, addig nyílt szemekkel közelednek minden, fizikával kapcsolatos érdekes jelenséghez. Sajnos ahogy növekednek, elveszítik ezt az érdeklődést. A káprázó, csillogó szemek eltűnnek, aminek okát abban látom, hogy elkezdünk velük olyan absztrakt matematikára épített fizikával dolgozni, ami számukra már érthetetlen. Nem csak a fizikusoknál látom ezt a hibát, hanem a matematikusoknál is, akik sablonfeladatokon keresztül próbálják a matematikát tanítani, ezért amikor valami újjal találkozik a gyerek, megijed. A fizikában pedig mindig valami újjal találkozik. A túl absztrakt matematika miatt elveszítik a fiatalok az érdeklődésüket a fizika iránt, és a szép és érdekes jelenségek is megközelíthetetlenné válnak számukra, ami miatt inkább más tudományágak felé fordulnak. A fizikaóra rendszerint a sablonfeladatokról szól, a lejtővel és az RLC áramkörrel kapcsolatos feladatokat oldatunk nyakra-főre, mert a versenyekre sajnos ezt kérik. Versenyorientált lett az egész tudomány, ahol nem az a fontos, hogy a gyerek érdeklődő legyen, hanem hogy díjakat hozzon el, és ezzel elrontjuk a fizika iránti érdeklődést. Ezen javítanunk kell.
A Kísérletszombatokon, a tudománynépszerűsítő és ismeretterjesztő előadásokon pont ezt szeretnénk kiküszöbölni. A fizikának az érdekes oldalát igyekszünk odahozni a közönség elé, hogy egy kicsit lássák, milyen szép és mennyire érdekes feladatok vannak ott, amiket nem feltétlenül kell nagy matematikával megközelíteni. Az igazi tudomány tényleg az, amikor komoly matematikával közelítem meg a problémákat, de ha a gyereket megnyerem ezekkel és megtartom 9., 10., 11. osztályban is, akkor majd az egyetemen szerintem megtanulja azt a matematikát, ami ehhez kell. Nemrég például kivittünk Sztánára 17 gyereket, fizikatáborba. Igaz ugyan, hogy ezek a gyerekek mind kiváló fizikatanároktól jöttek, de engem nagyon meglepett az a hangulat, ami ott volt. Éjjel egykor sem hagytak minket lefeküdni, ahelyett, hogy pingpongozzanak, bulizzanak vagy szaunázzanak, inkább kérdésekkel bombáztak.
Jusson idő mindenre
– A fizika mellett szeret túrázni, sízni. Mi az a teljesítmény, amire a legbüszkébb?
– Síben elég jó voltam fiatalon, országos egyetemista versenyeken mindig nyertem. Az „öregversenyek” nem profi kategóriájában még időnként nyerek. De azt mondom, hogy igazán nagy eredményeim a sportban nem voltak. Viszont minden sportot élveztem, amit csináltam és nem is arra hajtottam, hogy nyerjek, hanem hogy jól csináljam az adott sportot. Tehát síben, teniszben, pingpongban, tollaslabdában, úszásban, amiket űzök, valahol a közepes kategóriába sorolom magamat, viszont nagyon élvezem őket.
– Nemrég írtunk a lányai eredményeiről, akik versenyszerűen sportolnak. Hogyan fér össze a fizika a családdal és minden mással?
– A lányaimra nagyon büszke vagyok, főleg a sportteljesítményeikre, mindkettő nagyon ügyes a tájfutásban. Nekem olyan jó eredményeim, mint nekik, semmilyen sportágban nem voltak. Az összeegyeztetés szerintem időbeosztás kérdése. Ha valaki túlzásba visz valamit, legyen az sport, művészet, bármi, a természet úgy alkotott meg minket, hogy visszaüt abba az irányba. Én ezt tapasztaltam magamon: amikor túl sokat foglalkoztam csak fizikával, akkor azonnal láttam, hogy a teljesítményem lankad, és egészségileg sem éreztem olyan jól magam. Úgy gondolom, az életet úgy kell megszervezni, hogy idő jusson mindenre: tudományra, oktatásra, sportra és a családra is. Ezt tényleg nagyon nehéz beosztani. Ennek általában az a következménye, hogy az ember semmiben sem lesz nagyon jó, tehát mindenből csak jó középszinten tud lenni, de az életben szerintem ez fontosabb, minthogy valamiben nagyon kiváló legyen és a többit elhanyagolja. Egy kiegyensúlyozott, minden irányban jó közepest alkotó egyén lehet, hogy hosszú távon többet tud elérni, mint egy olyan valaki, aki valamire ráfókuszál és esetleg az a valami nem megy úgy, ahogy szeretné, és állandó csalódással él. Én próbálok egy kicsit kiegyenlíteni mindent.
Néda Zoltán
1964. április 14-én született Kolozsváron • doktorátusvezető egyetemi professzor a Babeş– Bolyai Tudományegyetem Fizika Karán • Fontosabb kitüntetései, díjai:
• Ifjúsági Bolyai Díj (vezető tanár), MTA, 2003 • Ștefan Procopiu-díj, Román Tudományos Akadémia, 2004 • Az MTA külső tagja, MTA, 2007 • A Kolozsvári Akadémiai Bizottság Teleki József díja, az Erdélyi Tudomány Mestere kategória, 2013 • Az OTDT Mestertanári aranyérme, 2013
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár)

Magyar ünnep a Zsil völgyében
Rendhagyó módon a Zsil völgyében, Lupényban tartották meg vasárnap a 7. Hunyad Megyei Magyar Napok nyitórendezvényét.
A szakszervezetek művelődési házában tartott ünnepségre a dél-erdélyi megye többi, magyarok által is lakott településéről érkeztek vendégek, de magyarországi és franciaországi küldöttségek is részt vettek.
Kocsis Attila főszervező, a dévai Téglás Gábor-gimnázium igazgatója nyitóbeszédében elismerte, hogy 2010-ben, amikor a magyar napokat elindították, még ők maguk sem remélték, hogy a szórványban ennyire sikeres lehet egy rendezvény, és korosztálytól függetlenül ilyen nagy számban meg tudja szólítani a magyar közösséget.
Házigazdaként Benedekfi Dávid, az RMDSZ Lupényi szervezetének elnöke adott hangot abbéli örömének, hogy idén a Zsil völgyéből indulnak a Hunyad Megyei Magyar Napok, majd utalva a helyi közösség bányászathoz kötődő gazdag múltjára, kiemelten köszöntötte a szintén nagy bányászati hagyományokkal rendelkező dorogi és a belforti küldöttséget. Hangsúlyozta, hogy a bányászok életét mindenhol meghatározta az összetartás, szolidaritás, és úgy vélte, az összefogást kell a magyar közösségnek továbbvinnie a Zsil völgyében.
Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke megnyitóbeszédében emlékeztetett, hogy a hetedik magyar napok az identitás, anyanyelv, kultúra címszavak köré szerveződnek. Ő is hangsúlyozta, hogy a Zsil völgyében az itt élő emberek identitásának részét képezi a bányászat hagyománya, ezért is fontos, hogy két olyan bányavidékről érkezett küldöttség, amelyektől gazdasági és közösségépítés terén is lehet tanulni. A franciaországi Belfortban és környékén hajdanán híres sóbányák működtek, a francia város és Hunyad megye közötti kapcsolat kiépítésén évek óta dolgoznak, hiszen a belforti Energia Völgye klaszter követendő modell lehet a Zsil völgyében is, vélte Winkler.
A magyarországi küldöttséget az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület dorogi szervezetének képviselői alkották, akik az ipari szerkezeti átalakítás mellett a bányaipari emlékek ápolásával is foglalkoznak. „Kétezer kilométer távolságban, Dorogon és Belfortban is ugyanazon modell mentén történt meg az ipari övezetek szerkezeti átállása, a települések modernizációja, azt láttuk, hogy ez akkor lehet sikeres, ha valós alternatívákat mutatnak fel. Ezt akarjuk mi is megvalósítani a Zsil völgyében, a jó példát eltanulni a magyarországi és franciaországi partnereinktől. A gazdasági átalakulás mellett figyelnünk kell az ipari emlékek ápolására is, közösségi kérdés, hogyan őrizzük meg az ipari értékeket is, hogy lesz-e amit továbbadni a következő nemzedékeknek” – emelte ki Winkler Gyula.
Ez alkalomból a Barcsay Ákos-díjat is kiosztották, amelyet évente három, a közösségépítő munkában kiemelkedő teljesítményt elérő személy kap meg. A helyi közösségek javaslata alapján a kuratórium idén Deák Piroska dévai nyugalmazott tanárnőnek, Zsargó János református esperesnek, valamint Menyhárt Ritának és Ernőnek ítélte a díjat, akik a Böjte Csaba hálózatához tartozó szászvárosi Jézus szíve gyermekotthont vezetik rendkívüli odaadással.
A 7. Hunyad Megyei Magyar Napokat idén tematikus egységekre bontották, a közösség napjának nyilvánított vasárnapon Lupényban számos szabadtéri programot szerveztek a parkban, míg délután Déván közösségi majálisra várták a magyar közösség tagjait. Vajdahunyadon, a várban batyus majálist tartottak, Csernakeresztúron pedig a bukovinai székely közösség régi hagyományát éltetve májusfát állítottak. Hétfő délután, a képzőművészetek napján Vajdahunyadon képzőművészeti és fotókiállítást nyitottak, illetve irodalmi estre került sor.
Krónika (Kolozsvár)

Egyenlő távolság helyett arányos közelség
Pénteken az új székházban a Királyhágómelléki Református Egyházkerület a hagyományossá vált időközi tanácskozásra hívta Partium magyar önkormányzati elöljáróit és törvényalkotóit. Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke is jelen volt a tanácskozáson.
Dénes István élesdi lelkipásztor, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület generális direktora által vezetett áhítattal kezdődött a tanácskozás, majd Forró László püspökhelyettes köszöntötte a megjelenteket, egyben tolmácsolva Varga Attila főgondnok üdvözletét is, aki munkahelyi elfoglaltsága miatt hiányzott.
Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke hangsúlyozta: fontos a megbeszélés, hiszen közös ügyeink szerepelnek a napirendi pontok közt.
Csűry István püspök megjegyezte: napjainkban a partiumi, illetve erdélyi közélet egyik fő célkitűzése az önrendelkezés megvalósítása, s azáltal, hogy a KREK megvásárolta azt a területet, ahol különböző támogatásoknak köszönhetően felépülhetett az egyházkerület új székháza, tulajdonképpen megvalósította a területi autonómiát. Azt is kiemelte: ha mindig felfelé, Isten irányába tekintünk, akkor az előttünk álló kihívásokkal, nagy gondokkal könnyebben szembe tudunk nézni. Arra hívta fel a figyelmet: jövőre lesz az 500. évfordulója a reformáció kezdetének, s ennek megünneplésére természetesen a KREK is készül, ugyanis nem csupán helyi szinten, vagyis a kilenc egyházmegyében tartanak majd rendezvényeket, hanem központilag is, melynek csúcspontja 2017. május 20-án lesz a várban. Az egyházfő ugyanakkor bejelentette: „bárki bármit mond”, ha jelölik őt, ősszel ismét megpályázza a püspöki tisztséget, melyet addig kíván betölteni, amíg el nem éri azt a korhatárt, amikor a törvény értelmében nyugdíjba kell vonuljon.
Negatív trend
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke úgy vélekedett: hasznos az egyházak és az általa vezetett politikai tömörülés együttműködése. Szerinte a választásokra készülve lényeges olyan személyek kiválasztása, illetve program meghatározása, akikkel/amellyel a magyar közösséget tudja szolgálni eszközként az RMDSZ. Úgy fogalmazott: lehet, hogy felszínre kerülnek nézeteltérések, vagy feszültségek támadnak az előválasztások folyamán, de ezek is reményre jogosítanak fel arra nézve, hogy a legmegfelelőbb személyek lesznek az RMDSZ jelöltjei. Megítélésében 2010-től elindult egy rossz trend Romániában, abban az értelemben, hogy erdélyi magyarként egyre inkább érezzük azt, hogy meg akarják nyirbálni kisebbségi, szabadság, emberi és egyéb jogainkat. Ebbe a sorba illeszkedik egyebek mellett a visszaszolgáltatás folyamatának megtorpanása, a Mikó- és a MOGYE-ügy, valamint az etnikai politizálás betiltására utaló törekvések, „mintha valami összehangolt akciónak lennénk a szenvedő alanyai”. Meglátásában ugyanakkor 2016 fordulópontot jelenthet abból a szempontból, az idei választások után várhatóan közigazgatási átszervezésre, valamint alkotmánymódosításra kerül sor az elkövetkezendő években, ezért egyáltalán nem mindegy, és közös felelősségünk, hogy milyen lesz az érdekképviseletünk a különböző szinteken. Szerinte a két legfontosabb jelszó a biztonság és a bizalom: egyrészt az RMDSZ azt szeretné, hogy egyfajta megállapodással a többség és a kisebbség közt, garantálva legyenek hosszú távon is azon jogaink, melyeknek betudhatóan biztonságban érezhetjük magunkat a szülőföldünkön, másfelől pedig a Szövetség mindig megbízható partnere volt a román pártoknak. Kelemen Hunor emellett arról is beszélt: lejár Puskás Bálint alkotmánybíró kilenc éves mandátuma két másik, román kollégájával egyetemben, és az RMDSZ tárgyalásokat folytat, hogy továbbra is legyen magyar tagja a taláros testületben.
Önálló legyen
Áttérve a napirendi pontokra, Forró László azt mondta: Tőkés László volt püspök, aki egyébként az Alapítók Tanácsának elnökeként a Partiumi Keresztény Egyetem irányítója, mostanában sajtótájékoztatókat tart, melyeken egyszer egyet mond, máskor mást a kialakult helyzetről, hogy ki a hibás stb., amivel tulajdonképpen csak azt éri el, hogy növeli a bizonytalanságot, és a fiatalok nem jelentkeznek majd a PKE-re, hanem inkább a külföld felé orientálódnak. Ugyanakkor pedig, amikor megjelent a pénteki tanácskozás híre, „elkezdődtek az előzetes hisztirohamok”, és az EMNP olyan közleményt bocsátott ki, mintha a jelenlevők valamilyen összeesküvésre készülnének a PKE ellen. Holott épp ellenkezőleg: azon az állásponton vannak, hogy meg kell őrizni az intézmény önállóságát. Úgy fogalmazott a püspökhelyettes: akik felelősséggel gondolnak a jövőre, azok tudják, hogy szükség van az összefogásra, de a magyar politikai alakulatok közül egyedül az RMDSZ nyújtott kezet, ezért a KREK úgy döntött, hogy a négy évvel ezelőtt meghirdetett egyenlő távolság elve helyett inkább az arányos közelséget választja. Hozzátette: a KREK egyébként, noha alapító, és a PKE nevében ott a keresztény szó, gyakorlatilag nem tudja befolyásolni az egyetemi döntéseket, hiszen csak egy formai hellyel rendelkezik az alapítók tanácsában.
Szabó Ödön úgy vélte, két dolgot kell elérni: minőségi legyen az oktatás, és ez találkozzon az igényekkel. Arra emlékeztetett: 2012-ben a PKE akkori rektora nyíltan arra buzdított, hogy az EMNP-re kell szavazni, most pedig állítólag a tanügyi osztály diákokat toborzott aNéppártnak való aláírásgyűjtésre, holott az RMDSZ-es törvényhozók voltak azok, akik a parlamentben annak idején megszavazták a felsőfokú tanintézmény akkreditációját.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Aki lefestette Petőfit és Bem tábornokot
Egy verseskötet elején levő ajánlás indította arra a csíkszeredai Nagy Gyöngyvért, hogy utánanézzen, ki is a kötet szerzője. Mint kiderült, az üknagymamája testvéreként számon tartott Mezei József nem is annyira költőként, hanem festőként jeleskedett.
„Édesanyám kapott ajándékba édesapámtól egy kis verseskötetet, mely Mezei József magánkiadásában jelent meg 1870-ben, s melyet a költő ajándékozott a lánytestvérének, az én ükanyámnak, amit ajánlósorai is igazolnak: Murin Andrásné, született Mezei Mária kedves húgomnak, emlékül Mezei József, 1870. Utánanéztem interneten, hogy ki ez a Mezei József költő, de nem találtam róla semmit, aztán, ahogy kezdtem olvasgatni a verseit, felfigyeltem azokra a sorokra, hogy »hol vagy szép múzsám, festészet múzsája, elpártoltál-e tőlem hűtlenül?«. Akkor jöttem rá, hogy ő festő volt, és ez alapján kezdtem keresni” – elevenítette fel a két évvel ezelőtt kezdődő kutatás első lépéseit Nagy Gyöngyvér.
Akkor még nem tudta biztosan, hogy az ő rokona azonos-e a festő Mezeivel. Kutatni kezdett hát, levéltáraknak, plébániáknak, muzeológusoknak írt, helytörténészekkel vette fel a kapcsolatot. Minél jobban beleásta magát a témába, annál több ösztönzést kapott arra, hogy folytassa a kutatást.
„Fontosnak tartottam, hogy az anyakönyvét meglássam. Mivel Kislétán született, írtam a nyíregyházi római katolikus egyházmegyének, hogy keresem az anyakönyvi nyilvántartását, azt a választ kaptam, hogy keresték, de a környező falvakban sem találják. Végül Pócspetriben találtuk meg egy véletlen folytán. A festőművész utolsó éveit Budafokon élte, egy ottani helytörténésszel, Bartos Mihállyal is felvettem a kapcsolatot, aki több esetben is segítségemre volt a kutatásban, tőle kaptam meg Mezei József gyászjelentőjét. Ő mindvégig biztatott és hasznos tanácsokkal látott el” – mesélte Nagy, aki aztán a festő több képét is felkutatta, valamint a Vasárnapi Újságban a visszaemlékezéseit is megtalálta.
Az akkor mérnökként dolgozó Mezei 1846-ban ismerkedett meg Petőfi Sándorral Szatmáron, akit még abban az évben meg is festett. Barátságukról több feljegyzésben is olvashatunk. 1880-ban a Vasárnapi Újság közli a képet, olvasói visszajelzések szerint Petőfinek ez az egyik leghitelesebb portréja. Mezei a szabadságharcban tüzértisztként harcol Bem tábornok csapatában. Petőfi és a tisztikar biztatására Bem tábornokot is meg akarja festeni, ám a tábornokot nem lehetett rávenni. A tábornok portréját 1860-ban, emlékezetből festi meg, melyet 1867-ben sokszorosítanak, ezeket a reprodukciókat eladták és a befolyt összeggel az akkor már vak festőt segítették pártolói.
„Nagyon termékeny festő volt, a forradalom után, az ötvenes évek elején kezdett festegetni. Nagybányán rendelést kapott, a máramarosszigeti templom főoltárképe az ő festménye, Csomaközön négy oltárképe van. Orbán Balázzsal bejárta Székelyföldet és együtt fényképeztek, a Székelyföld leírása első három kötetében találhatók a fotói. Szembetegsége gátolta meg, hogy a későbbiekben Orbán Balázzsal dolgozzon. Ekkor még látott, Péczeli Ignác professzor kezelte, aki Kodály Zoltán feleségének volt a dédapja. Sok ilyen érdekes dolgot találtam, ismerte Arany Jánost, Szendrey Júliát például. Tíz éven keresztül Jókai nagynénjének lakásában lakott. Sok-sok örömmel járt ez a kutatás, és azt hiszem, ezt csak abbahagyni lehet, befejezni nem” – véli Nagy Gyöngyvér.
A kutatásról és Mezei Józsefről bővebben május 6-án tudhatnak meg többet az érdeklődők. A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat keretében délután 18 órától Nagy Gyöngyvér Mezei József megtalálása címmel tart előadást a csíkszeredai polgármesteri hivatal gyűléstermében.
Mezei Józsefről
Mezei József 1823. május 11-én született Kislétán. Gimnáziumi tanulmányait az 1830-as évek elején kezdte Máramarosszigeten, később Szatmárnémetiben folytatta. Ekkor már arcképeket is készített. A fővárosban tanult tovább, 1846-ban mérnöki vizsgát tett, és visszatért Szatmárnémetibe. Itt ismerkedett meg Petőfivel is. Rá egy évre Itáliába ment tanulmányútra, majd 1848-ban részt vett a szabadságharcban, az erdélyi hadjáratban Bem tábornok seregében volt tüzértiszt.
1850-ben Pesten tanulmányozta a festészetet, '51-ben pedig megfestette egyetlen önarcképét, amely a Magyar Nemzeti Galériában látható. 1852-ben Nagybányán megnősült, Pestre költözött, oltárképeket kezdett festeni. 1861-ben meghalt egyetlen kislánya nyolcéves korában. 1862-ben kiújult a szembetegsége, 1863-ban készítette el az utolsó ismert festményét, a nagybányai Szentháromság-templom nagyméretű főoltárképét. Utolsó éveit Budafokon töltötte, 1882. szeptember 8-án halt meg, a Kerepesi temetőben temették el.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Vesztett és nyert ügyek között
Ki lehet tenni a kétnyelvű utcanévtáblákat!
Nemrég tudósítottunk arról, hogy a fővárosi legfelsőbb bíróságon elutasították a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség(MMDSZ), a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE), az Erdélyi Magyar NemzetiTanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) fellebbezését. A fellebbezés a Felsőoktatás Minőségét BiztosítóHatóság (ARACIS) azon előírásának a jogszerűségét kérdőjelezte meg, hogy a gyakorlati órák és a kórházi gyakorlat nyelve a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) csak a román lehet. A rossz hír mellett jónak számít, hogy a megyei törvényszéken végleges ítélet született a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében.
– Kezdjük a rosszabbikkal! Hogyan indokolta az elutasítást a legfelsőbb bíróság? – kérdeztük Kincses Elődtől, aki a két ügyet képviselte az igazságügyi fórumok előtt.
– A vesztes ügy okának megértése érdekében vissza kell nyúlnunk a Ceausescu-rendszerbe, amikor a magyar oktatás visszaszorítása elkezdődött. Ennek következményeként 1989 decemberében, a "nacionálkommunista" diktatúra bukásakor a MOGYE Általános Orvosi Karának hatodévén még fele-fele volt a román és magyar diákok aránya, az elsőéves magyar hallgatók száma viszont még a húsz százalékot sem érte el. A felszámolás alatt álló Gyógyszerészeti Karon pedig már csak a negyed- és ötödév működött. Ez volt az oka annak, hogy 1990-ben mind a magyar diákság, mind az oktatói kar határozottan elkezdte a küzdelmet a teljes körű magyar oktatás visszaállításáért. Miközben a kezdeti sikertelenség láttán ülősztrájkot folytattak, a román nacionalista erőknek annyira fontos volt, hogy megakadályozzák ennek a jogos követelésnek az érvényesítését, hogy 1990. március 19- én a Görgény völgyéből Marosvásárhelyre beszállított, félrevezetett román embereket először a MOGYE-ra vitték, hogy megleckéztessék a diákságot. Szerencsére előző nap sikerült meggyőzni a hallgatókat, hogy függesszék fel a sztrájkot, így nem volt kit megleckéztetni, ezért az RMDSZ akkori székházának ostromára vezényelték a Görgény-völgyieket, nehogy dolgukvégezetlenül kelljen hazamenniük.
– Sokaknak úgy tűnt, hogy a 2011. évi közoktatási törvény megnyugtatóan rendezi a helyzetet.
– Sajnos, nem így történt. Amikor kitudódott, hogy a törvénytervezetben multikulturálisként megjelölt három egyetemen, a kolozsvári Babes–Bolyain, a MOGYE-n és Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen teljes körű anyanyelvi oktatást kell bevezetni, az ARACIS 2010 októberében hozott egy határozatot, amelyben megfogalmazta az a szabályt (sztenderdet), hogy a klinikai gyakorlatokon kizárólag a román nyelvet lehet használni. Ezt a "sztenderdet", noha a vonatkozó jogszabály érvényességi feltételként előírja, 2010 októbere óta nem hagyta jóvá a tanügyminisztérium, és nem foglalták kormányrendeletbe sem, tehát jogilag nem létezik. Ezenkívül nem a törvényeknek megfelelően tették közzé, nincsen aláírva, számozva és keltezve, ráadásul nem az ARACIS honlapján olvasható, hanem a 12 tagozat egyikét jelentő orvostudományok tagozat honlapján jelenik meg. A többi tagozat honlapján egyetlen rendelkezést sem tettek közzé. Így ez már a második érvénytelenségi indokot jelenti.
A harmadik – ahogy a Népújságban is megjelent –, hogy a 2011. évi 1-es tanügyi törvény ötödik szakasza kimondja, hogy a rendelkezéseivel ellentétes valamennyi jogszabályt hatályon kívül helyezi. Mivel a tanügyi törvény 135. szakasza a teljes körű anyanyelvű oktatás biztosításáról rendelkezik, az ismertetett speciális ARACIS-előírás három okból is érvénytelen, semmis. Mindez nem zavarta a Marosvásárhelyi Táblabíróságot, amikor két évvel ezelőtt ezekkel az indokokkal kértük az egyetemi charta jogsértő szakaszainak megsemmisítését. Ebben a perben felperesként a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség és az RMOGYKE szerepelt, támogatásunk érdekében beavatkozott az RMDSZ, az EMNP, EMNT és az MPP. A tárgyaláson 2/1 arányban utasították el a fellebbezésünket, úgy, hogy a tanács magyar nemzetiségű bírája a törvénytelen elsőfokú döntés hatályossága mellett szavazott, Mona Baciu bírónő pedig rendkívül megalapozott különvéleményt fogalmazott meg. Látván, hogy itt, Marosvásárhelyen képtelenség a MOGYE ellen pert nyerni, hiszen minden perben, még a román kormánnyal szemben is, sikerrel jár az egyetem, Bukarestben indítottunk eljárást az MMDSZ és az RMOGYKE nevében. Ebbe a perbe az EMNT és az EMNP avatkozott be, az RMDSZ és az MPP már nem.
A kérésünk az volt, hogy az idézett ARACIS- előírást semmisítsék meg, hisz teljesen egyértelmű, hogy jogszabálysértő, és tulajdonképpen érvénytelen is. Még első fokon az a nagy meglepetés ért, hogy a perbe beavatkozott a MOGYE, vagyis a jogszabályt alkalmazó a jogszabály védelmében lépett fel. Hasonló esetről nem tudok, hiszen a jogszabályt alkalmazónak nincsen olyan jogosítványa, hogy azt mondja: nekem nagyon tetszik ez a jogszabály, nehogy azt a törvényhozó hatályon kívül helyezze! Ez mégsem zavarta a Bukaresti Táblabíróságot, helyt adott a MOGYE beavatkozási kérelmének, és elutasította a keresetünket azzal, hogy a magyar oktatást ellehetetlenítő rendelkezés törvényes. A fellebbezésünket csak több mint másfél év után tárgyalta le a bukaresti legfelsőbb bíróság, és noha az előzetes eljárásban elvileg megalapozottnak tekintette fellebbezésünket, legnagyobb meglepetésemre és felháborodásomra ezt az abszolút megalapozott fellebbezést elutasította.
Az indoklást nem ismerjük, kézhezvétele után természetesen az Európai Emberjogi Bírósághoz fordulunk. Remélem, hogy nem rosszul használom a többes számot, ugyanis az RMOGYKE és az MMDSZ élén változás történt, és az új elnökök közötti viszony nem nevezhető felhőtlennek. Itt azonban olyan érdekről van szó, amelyben a személyes ellenszenvet feltétlenül félre kell tenni.
Hogy milyen gyenge lábakon áll az elsőfokú ítélet megindokolása, arra példaként felhozom: annak érdekében, hogy csökkentse annak látszatát, hogy a magyar oktatást diszkriminálják a marosvásárhelyi orvosin, egy szemenszedett hazugságot írtak be az ítélet indoklásába, miszerint az oktatás során az elmélet 70 százalékot, a gyakorlat pedig csak 30-at tesz ki. Noha a tanügyminisztérium által jóváhagyott és a kormányrendeletbe foglalt előírások kimondják, hogy 30 százalék az elmélet, ami magyarul folyhat, és 70 százalék a többi aktivitás, aminek a nyelve kizárólag a román lehet. Hozzá kell tennem, hogy a román kétharmad által jóváhagyott egyetemi charta nemcsak a sztenderdben rögzített klinikai gyakorlatokra alkalmazza a román nyelv kizárólagos használatát, hanem kibővíti minden, az elméleti oktatáson kívüli tevékenységre. Például az anatómiagyakorlaton sem lehet használni a magyar nyelvet, holott köztudomású, hogy a boncasztalon már nem szokás megszólalni.
– Az egyelőre sikertelen próbálkozás után szóljunk arról a perről is, amit Kincses Előd megnyert nemrégiben.
– Szeretném a marosvásárhelyiek tudomására hozni, hogy nyugodtan ki lehet tenni a kétnyelvű utcanévtáblákat. A két civil aktivista, Barabás Miklós és Benedek Lehel Csaba ügyében a szabálysértési jegyzőkönyvet, amellyel a fejenkénti 5.000 lejes pénzbüntetést kirótták, jogerősen hatályon kívül helyezték. A Maros Megyei Törvényszék a napokban jogerősen elutasította a Valentin Bretfelean vezette helyi rendőrség által benyújtott fellebbezést. Az elsőfokú ítélet indoklásában benne van, hogy teljesen szabálytalanul rótta ki a büntetést a helyi rendőrség. A kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztését semmilyen jogszabály nem tiltja, ezért a helyi rendőrség igazgatója sem kreálhat szabálysértést ott, ahol az nem létezik, mondja ki az indokolás.
Ennél sokkal "bájosabb" az az indoklás, amelyet a Maros Megyei Törvényszék abban az ítéletében fogalmazott meg, amellyel elutasította annak a 12 személynek a kártérítési követelését, akik kérték, hogy Valentin Bretfeleant és a helyi rendőrséget egyetemlegesen kötelezzék egyenként 50.000 lej erkölcsi kártérítésre (fájdalomdíj kifizetésére) a félelemkeltő, fenyegető felszólítások miatt. A CEMO kimutatása szerint az 50.000 lejes büntetéssel való fenyegetés következtében több mint 50 személy vette le a kétnyelvű utca-névtáblákat. Az ítélet indoklásában az áll, hogy az a mód, ahogy Valentin Bretfelean értelmezte a reklámtörvényt, és az a tény, hogy reklámtáblának tekintette az utcanévtáblákat, az inkompetencia és a hivatali visszaélés határán mozog. Végül azzal az indokkal utasították el Bretfeleanék fájdalomdíjra kötelezését, hogy az a 12 személy, aki panaszt tett, tulajdonképpen nem szenvedett pszichés traumát, hiszen képes volt teljes mellszélességgel kiállni jogai védelmében. Az okfejtés azt jelenti, hogy csak olyan embernek jár erkölcsi kártérítés, fájdalomdíj, aki a rendőrségtől annyira megijed, hogy "összecsinálja" magát, ahelyett, hogy jogait érvényesítené.
Remélem, hogy a kétnyelvű utcanévtáblákkal kapcsolatos ítéletnek meglesz a hozadéka, nem mint a székely zászlóval kapcsolatosnak. Ez utóbbi esetben sajnos hiába nyertem meg a pert, egyetlen politikai erő sem tűzi ki a székely zászlót.
– Végül arról szeretnék érdeklődni, hogy mi a helyzet a székely szabadság napján a csendőrség által kirótt büntetésekkel?
– A Székely Nemzeti Tanács által alapított és a székely szabadság napját szervező Siculitas Egyesület megbízásából bűnvádi feljelentést tettünk a Korrupcióellenes Ügyészségen (DNA) a Maros Megyei Csendőrség parancsnoka, Iulius Cenan ezredes ellen és azok ellen a csendőrök ellen, akik hamisított szabálysértési jegyzőkönyveket állítottak ki. Nyolc olyan személyről tudunk, akiket megbüntettek mint szervezőket vagy résztvevőket, és az adott időpontban nem is voltak Marosvásárhelyen! A másik vádpont a hivatali hatalommal való visszaélés, mivel egy bejelentett és a gyülekezési törvény által megszabott 48 órás jogvesztő határidőn belül be nem tiltott, tehát szabályos tüntetés résztvevőit zaklatják. Ráadásul szervezőként nem a megmozdulást bejelentő és szervező Siculitas Egyesületet büntették meg, hanem azokat a személyeket, akik a csendőrség kérésére és a törvénynek megfelelően felügyelték a rendet. Ahelyett, hogy megköszönték volna hozzájárulásukat ahhoz, hogy a felvonulás gond nélkül lezajlott, fejenként 1.000 lejre büntették meg őket! Két évvel ezelőtt a csendőrség még ismerte a törvényt, mert akkor csak a Siculitasra róttak ki szervezési szabálysértési bírságot. A nyilvánossággal megpróbálják elhitetni, hogy Valentin Bretfelean által vezetett véleményező bizottság hozott egy – megkésve közölt – tiltó határozatot. A gyülekezési törvény viszont egyértelműen rögzíti, hogy a bejelentett tüntetést kizárólag a polgármester közigazgatási határozata tilthatja be, a törvény által szigorúan meghatározott esetekben, amelyek a Maros Megyei Törvényszék ítélete szerint természetesen nem álltak fenn. Még annyit, hogy 80 személy képviseletében megtámadtam a szabálysértési jegyzőkönyveket is, reményeim szerint a megalapozatlan büntetéseket el fogja törölni a Marosvásárhelyi Bíróság.
– Mi is reméljük.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Erről jut eszembe
Atlantisz harangoz a mélyben? Erdély talán? "Elmerült székely faluk hangja szól"? Az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastély hétvégén avatott bözödújfalusi emlékkiállításán óhatatlanul megcsendülnek az emberben Reményik Sándor látomásos verssorai. De a jelképes költemény ismerete nélkül is garantált a megrendülés. Nem csak azokat érinti meg az emeleten nyílt tárlat, akik közvetlenül vagy közvetve lettek az elárasztott falu tragédiájának részesei. Az emlékszoba több eszközzel is áttör a közömbösség falán. A különleges látvány és hanghatás hamar leköti a látogató figyelmét, s a rendhagyó összbenyomást maga is fokozhatja, ha az elpusztított történelmi település egykori katolikus templomának harangját is megszólaltatja. A harangot abejárattal szemben falhoz rögzített hat magas faoszlopra szerelték. A gerendákba, a béke és egyetértés szimbólumaként, a faluban és környékén harmóniában élt hat felekezet hagyományos köszönését vésték. Mindaz, ami az állandó kiállításon található, Bözödújfaluhoz köthető, onnan kimenekített tárgyi, szellemi, képi emlék. Térkép, fotók, dokumentumok, régi bútordarabok, szerszámok, népművészeti cikkek tanúsítják, milyen életrevaló közösség munkálkodott több évszázadon át ezen a szép helyen, amelyet 450 évvel ezelőtt említettek először az okiratok. De a termet középen egy hatalmas makett uralja. A hajdanvolt székely szombatosok fontos központjaként számon tartott falu és természeti környezetének hű mása ez a hófehér gipsz dombormű. Egy a négyszázhoz léptékű, 3,5 m hosszú, 1,6 m széles a relief. A közel három évtizede elsüllyesztett település minden épülete, építménye megtalálható rajta ugyanott, ahol valamikor állt. A falu, a környék kicsinyített mása fölött másfél méternyire fenyegetőn ott függ a víz, a gyűjtőtó sötét felülete, amelynek síkját megannyi bemélyedésként a lenti házak negatívja töri meg. Az önmagában is lenyűgöző látványt ötletes fény- és hangjáték egészíti ki. Az emlékszoba kivitelezésével megbízott projektmenedzser, Orbán László, a csíkszeredai Erdélyi Utakon Egyesület elnöke elmondta, kilenc hónapi munka eredménye az, amit az érdeklődők itt láthatnak. Ha akarjuk, ebben is találhatunk szimbólumot. A látványtervező György Zoltán műépítész is csíki, a szobrász, Berze Imre székelyudvarhelyi, a bútorzat pedig a sepsiszentgyörgyi Szőcs József elképzelését tükrözi. A dicséret viszont még hatványozottabban illeti azokat a helyieket, akik a mind szebbé és vonzóbbá váló műemlék épületet kultúrával, tudással, a helyi tradíciókba ágyazódó újító szellemmel igyekeznek megtölteni. A pincétől a padlásig restaurált Rhédey- kastély egyre inkább betöltheti hivatását. Jó, hogy Bözödújfalu ügyét is felkarolták, a köztudatot ilyen vonatkozásban is ébren kell tartani. Immár nem csak a kopjafafalu szolgál mementóul a Küsmöd-patakából felduzzasztott tó felett. A közeli kisváros is felmutatja, mennyire szívügye közösségi értékeink, az elődök tisztelete. Mindezt végiggondolva, sajnos nekem más is eszembe jutott: vajon a világ végezetéig így lesz, hogy a mi számottevő megemlékezéseink mindig valamilyen veszteséghez kapcsolódnak?!
(N.M.K.)
Népújság (Marosvásárhely)

Barcsay Ákos-díjak átadásával
Megkezdődtek a Hunyad Megyei Magyar Napok
Dévai sportos „bemelegítő” után vasárnap hivatalosan is rajtolt a Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozata. Idén a nyitórendezvényre a Zsil-völgyében került sor, pontosabban Lupényban, melyre nemcsak a megye többi településéről érkeztek magyarok, hanem magyarországi és franciaországi küldöttségek is részt vettek.
Rúgták, de nem egymást
A hetedik alkalommal szervezett magyar napokról természetesen a sport sem hiányozhatott, akárcsak az előző években idén is sor került a kispályás focikupára. Kemény küzdelem után a csernakeresztúriak csapata diadalmaskodott a dévai Keresztesek, illetve a szintén dévai magyar ifjak csapata előtt. Az évről évre visszatérő kolozsvári vendégek, a lupényi Barbárock, illetve a dévai Szent Ferenc Alapítvány csapata számára az idei torna aligha szerepel különleges élményként, hiszen nem jutottak a dobogóra. Részvételüket azonban egy pillanatig sem bánták meg, a hangulat most is nagyszerű volt.
Sűrített összerdélyi hagyományok
A kezdet fénypontja kétségtelenül a vasárnapi lupényi rendezvény volt, melyen Kocsis Attila fő szervező, a dévai Téglás Gábor elméleti líceum igazgatója hivatalosan is megnyitotta a Hunyad Megyei Magyar Napokat. Köszöntő beszédében elismerte, hogy 2010-ben, amikor a rendezvényt elindították, még a szervezők sem remélték volna, hogy ennyire sikeres lehet a többnapos rendezvénysorozat a szórványban.
Benedekfi Dávid, a lupényi RMDSZ elnöke házigazdaként üdvözölte a vendégeket, hangsúlyozván, hogy a Zsil-völgyi magyarság az iparosítás révén került a bányavidékre a Székelyföldről, Szilágyságból és Erdély szinte minden magyarok által lakott csücskéből, ezért szinte egész Erdély hagyományait magában hordozza. A bányászat viszont rendkívüli szolidaritással kovácsolta össze és gazdagította mindezeket.
Winkler Gyula EP-képviselő, a megyei RMDSZ elnöke emlékeztetett, hogy idén a magyar napok az identitás, anyanyelv, kultúra címszavak köré szerveződnek, és a Zsil-völgyében az itt élő emberek identitásának részét képezi a bányászat hagyománya, ezért is fontos, hogy két olyan bányavidékről érkezett küldöttség, amelyektől gazdasági és közösségépítés terén is lehet tanulni. A magyarországi Dorog és a franciaországi Belfort küldöttségei szintén jelentős bányavidékekről érkeztek, s az ottani közösségek életére ugyancsak a szolidaritás jellemző. Winkler Gyula már évek óta kiemelkedő szerepet vállal a Belfort és Hunyad megye közötti kapcsolat kiépítésében, a Belforti Energia-Völgye klaszter követendő modell lehet a Zsil völgye számára, ahol még mindig zajlik az ipar szerkezeti átalakulása. A Magyar Országos Bányászati és Kohászati Egyesület dorogi szervezete – melynek képviselői Benedekfi Dávid meghívására érkeztek Lupényba – az ipari szerkezeti átalakítás mellett a bányaipari emlékek ápolásával is foglalkozik.
Barcsay-díj, avagy szórványünnep nemzetközi környezetben
Az ünnepségen kiosztották a Dézsi Attila egykori prefektus javaslatára 2014-ben elindított Barcsay Ákos-díjakat, amelyet évente három, a közösségépítő munkában egyházi, pedagógiai és civil téren kiemelkedő teljesítményt elérő személy kap meg. Az idei díjazottak Deák Piroska dévai nyugalmazott tanárnő, Zsargó János református esperes, valamint a Menyhárt házaspár, Rita és Ernő, akik a Böjte atya hálózatához tartozó, Szászvárosi Szent Erzsébet Gyermekotthont vezetik rendkívüli odaadással.
Az ünnepségen csak Deák tanárnő vett részt személyesen, aki meghatódva mondott köszönetet számos egykori tanítványának, a Hunyad megyei magyarságnak és különösképpen férjének, Leventének és két leánygyermeküknek, akik évekig mellette álltak a magyarság művelésének és felemelésének áldozatos és nehéz, de annál szebb munkájában. Amikor a hatvanas évek elején Hunyad megyében került, a tősgyökeres kolozsvári fiatal tanárnő nem is gondolta volna, hogy fél évszád múlva annyira kötődik új szűkebb pátriájához. A kötődés kölcsönös, a Hunyad megyei magyarság a Barcsay Ákos-díjjal fejezte ki elismerését több évtizedes tevékenységéért.
Az ünnepség felemelő mivoltát mi sem bizonyítja jobban, mint a külföldi vendégek meghatottsága: a magyarországiak a Hunyad megyei szórvány kitartása és élni akarása előtt hajtottak fejet, míg a franciák a – későbbi beszélgetések alapján – az összetartás erejét sejtették, az ünnepség ezen részén nem volt magyar–francia fordítás.
Közösségi nap
Azaz mégis volt tolmácsolás, a díjak átadása és a csernakeresztúri hagyományőrző egyesület néptánc előadása után Benedekfi Dávid humoros szöveggel, télapószerűen ajándékozta meg a vendégeket, méghozzá saját 26 éves bányásztevékenysége egykori munkaeszközeivel.
Mivel a 7. magyar napokat tematikusan állították össze, vasárnap pedig a közösség napja volt. Lupényban a nyitórendezvényt követően szabadtéri programot szerveztek a városi parkban, ahol a helyi szakácsmesterek és Maros megyei vendégek finomabbnál finomabb gulyással kényeztették el az egybegyűlteket, majd a Marshall- és DJ Pongrácz-koncertekre került sor, a nap pedig lézerjátékkal végződött.
Chirmiciu András

Nyugati Jelen (Arad)

Az erdélyi irodalmi lapokat is megviseli a forráskivonás
Irodalmi szervezetek tiltakoznak a területet érintő „radikális forráskivonás” ellen, amely álláspontjuk szerint különösen érzékenyen érinti az irodalmi folyóiratokat és szerzőiket. Karácsonyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) elnöke lapunk megkeresésére elmondta, a jelentős forráscsökkentések az erdélyi magyar irodalmi, művészeti folyóiratok működését is megnehezítik.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája, a Fiatal Írók Szövetsége, a József Attila Kör, a Magyar Írószövetség, a Szépírók Társasága és a Szlovákiai Magyar Írók Társasága által aláírt közleményben kiemelték: a kiszámítható működés érdekében elengedhetetlennek tartják, hogy a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) biztosítson megfelelő összeget a folyóiratok megjelenésére, és pótolja „a szakmai kollégiumok által véghezvitt átcsoportosítással kieső forrásokat”.
Felidézték: az NKA bizottsága idén mindössze 350 millió forintot szánt folyóiratok támogatására, ez az összeg megítélésük szerint még a kiemelt lapok megjelentetésére sem elegendő. Azt írták: az idei indítókeret jelentősen kevesebb, mint a folyóirat-kiadás kollégiumának tavaly rendelkezésére álló 655 millió vagy a tavalyelőtti 633 millió forint. Hozzátették: az NKA szakmai kollégiumai az elmúlt hetekben saját keretükből kicsivel több, mint 158 millió forinttal egészítették ki a megítélt 350 milliót, hogy elkerüljék a folyóiratok „azonnali ellehetetlenülését”. Felhívták a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a szakmai kollégiumok által végrehajtott kényszerű átcsoportosítás „egyéb fontos területektől, a többi között az irodalmi ösztöndíjaktól von el forrásokat”. Kárpát-medencei probléma
Karácsonyi Zsolt a Krónikának elmondta, egyrészt a most megítélt támogatások eleve késtek (a megszokott gyakorlat szerint a folyóirat-támogatási pályázatok eredményeinek már 2015 decemberében meg kellett volna születniük), a lapok így az utóbbi hónapokban már nehezen tudták rendezni a költségeiket, másrészt a megítélt összeg csökkenése Karácsonyi szerint az egész magyar folyóirat-kultúrát veszélyezteti nemcsak Erdélyben, de Kárpát-medence-szerte.
„A mostani helyzet egyes irodalmi lapok helyzetét jelentősen, másokét súlyosan megnehezíti, de mindenképpen érinti az erdélyi lapokat is, sőt más jellegű kulturális tevékenységek sorvadásához is vezethet” – fogalmazott Karácsonyi Zsolt. Rámutatott, hogy sok folyóirat saját irodalmi esteket, rendezvénysorozatokat is működtet, így a forráskiesés ezeket is veszélyeztetheti, hiszen egy másik városból vagy éppen országból meghívott író úti- és szállásköltségét, illetve legalább jelképes honoráriumát is biztosítani kell.
„Szándékoltan fogalmazok így: remélem, hogy csak tévedés történt, és az írószervezetek hamarosan tisztázni tudják ezt a félreértést az illetékesekkel” – fogalmazott az E-MIL elnöke, hozzátéve, hogy rég volt ennyire egységes álláspontja és fellépése az írószervezeteknek, már csak emiatt is reménykedik a probléma mielőbbi megoldásában.
Az írószervezetek a közleményben hangsúlyozták: a forráskivonás alapjaiban érinti a kortárs irodalom közvetítését, jelenét és jövőjét, ugyanis olvasók nélkül nem létezhet kortárs irodalom. A színvonalas határon túli és vidéki folyóiratok ellehetetlenülése ráadásul nem pusztán egy sajtótermék, szellemi műhely megszűnéséhez vezethet, hanem „a helyben gondozott, Kárpát-medencei fókuszú kultúraközvetítés és értékteremtés felszámolásához is”.
Álláspontjuk szerint az NKA ez idáig a magyar nemzeti kultúra, így a magyar irodalom legfőbb támogatója volt, az alap „szellemiségével ellentétes intézkedés” azonban veszélybe sodorja a hazai és határon túli magyar folyóiratok megjelenését, a művészeti portálok működését. „Irodalmi életünk, ezen belül folyóirat-kultúránk fenntartása alapvető nemzetstratégiai érdek, nem leépítésére, hanem nagyarányú fejlesztésére volna szükség” – olvasható a közleményben.
Több lap bejelentette a megszűnést
A folyóirat-támogatási pályázatok jelentős késlekedése egyébként annak tulajdonítható, hogy az NKA szerkezeti felépítését jelentősen módosították. Az NKA szakmai kollégiumait – több művészeti szervezet, köztük a Szépírók Társasága, a Magyar Írószövetség, a Fiatal Képzőművészek Stúdiója vagy a Magyar Színházi Társaság tiltakozása ellenére – úgy alakították át, hogy a döntőbizottságok harmadát az Emberi Erőforrások Minisztériuma, harmadát a Magyar Művészeti Akadémia delegálja, a fennmaradt helyekre pedig a többi szakmai szervezet közösen javasoljon szakembereket. A szakmabeliek attól tartanak, hogy ezáltal veszélybe kerül az NKA függetlensége, hiszen a minisztérium és az MMA által delegált tagok egységes szavazatai politikai döntésekhez vezethetnek a kulturális területen.
A jelen helyzetben több magyarországi folyóiratnak nem vagy alig jutott támogatás, így több szerkesztőség bejelentette a megszűnést. Támogatás hiányában megszűnik például a kortárs költészet jelentős fórumának számító 2000 című lap, a csaknem fél évszázada működő Színház folyóirat pedig fél évre elegendő támogatást kapott, így ők is bejelentették, hogy abbahagyják a munkát. A lap főszerkesztője, Tompa Andrea a HVG-nek nyilatkozva elmondta, az eddigi támogatás is csak szűkösen volt elég, a mostani helyzet pedig már tarthatatlan. „Harcolunk a lapért, de ha azt kérik, menjünk le kutyába, nemet mondunk” – fogalmazott.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Párbeszéd kialakítása a cél
Hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal került megszervezésre Nagyváradon 2016. április 28. és 29. között az I. Erdélyi Történelemtudományi Doktorandusz Konferencia.
Az ülésszak témája: Új kihívások és válaszok az erdélyi történelemkutatásban volt. A rendezvényt a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetségének Bihar Megyei Szervezete a Nagyváradi Egyetem, Történelem tanszékével közösen szervezte.
A magyar és román nyelvű konferencia megnyitójára április 28-án 14 órától került sor a Nagyváradi Egyetem, Egyetemi Könyvtárának konferenciatermében. A meghívottakat Tőtős Áron, történész, a rendezvény ötletgazdája és főszervezője köszöntötte. Megnyitó beszédében elmondta “híd kívánunk lenni, amely összekapcsolja az Erdély történetével foglalkozó román, magyar, illetve más nyelven beszélő kutatókat. E mellett tettük le a voksunkat, akkor amikor két nyelven szerveztük meg a konferenciát. Célunk a szakmai alapon nyugvó párbeszéd és a közös munka kialakítása.” Hozzátette, hogy nem „sok olyan rendezvény létezik, amely kimondottan az Erdély történetét kutató személyeket, azon belül pedig a doktoranduszokat célozza meg, függetlenül attól, hogy ki milyen nyelvét beszél”. A Nagyváradi Egyetem Történelemtudományi Tanszékének részéről az egybegyűlteket dr. Gabriel Moisa egyetemi tanár köszöntötte. A román történetírásra és Románia 1945 utáni időszakára specializálódott történész rámutatott „nem kis dolog, hogy azon koordináták mentén tallálkozzunk, amelyek összekötnek bennünket”, utalva azokra a történészekre, „akik lelkiismeretesen, szakmai kritériumok mentén vizsgálják a történelmet”. Beszédében kiemelte, hogy „nem járhatunk külön utakon, ha tisztességesen vizsgáljuk a történelmet”. Az általa tartott plenáris előadás témája Erdély története a román historiográfiában volt, különös tekintettel az 1945 utáni időszakra. Állítása szerint az 1945 utáni időszak Erdélyre vonatkozó történetírásának irányát többé-kevésbé a hatóságok határozták meg. A nemzeti eszmék terjesztésére, politikai célokra használták fel. A korszakban Erdély története a kommunista ideológia nyomása alatt íródott.
A résztvevő doktorandusz és néhány még felvételi előtt álló végzős magiszteri hallgató egy-két kivételtől eltekintve erdélyi születésű vagy kötődésű, akik tanulmányaikat, kutatásaikat a Babeș-Bolyai és Eötvös Lóránd Tudományegyetemeken, a Nagyváradi Egyetemen, a Román Tudományos Akadémia, George Barițiu Történettudományi Intézetében, nem utolsó sorban pedig az Eszterházy Károly Főiskolán végzik. A sokszínű előadások tematikájukat tekintve felölték úgy az állam és egyház, mint az urbanizáció, térszerkezet, építészettörténet, népesedési folyamatok, társadalom, elit vagy épen a hadtörténet témakörét.
Kétnyelvű előadások és élénk vita
A rendezvény folytatásaként sor került az 1. és a 2. szekció előadásaira. A tagozatokat a rendezvény meghívottja dr. Pál Judit egyetemi tanár, történész a Babeș- Bolyai Tudományegyetem oktatója vezette. Az előadásokat a hallgatóság részéről élénk érdeklődés fogadta. Az előadások úgy magyar, mint román nyelven zajlottak. Minden szekció után lehetőség volt a kérdések feltevésére, a szakmai kérdések megvitatására. A résztvevők ki is használták ezt az időt. Olyannyira, hogy a legutolsó előadás elmaradása miatt nyert közzel fél órával is okosan sáfárkodtak a résztvevők: egyaránt jutott idő minden felmerült kérdés megválaszolására, illetve a problémák megvitatása sem maradt el. A rendezvény szakmai részének zárásaként egy rövid belvárosi séta, majd vacsora következett.
Erdély a magyar historiográfiában
A konferencia, másnap a Continental Hotel konferencia termében folytatódott. A napot dr. Bárdi Nándor, az MTA TK Kisebbségkutató Intézetének osztályvezető plenáris előadása nyitotta meg. Előadásának középpontjában Erdély, Románia és a romániai magyar kisebbség történetével foglalkozó 1989 utáni magyar nyelvű szakirodalom nagy témái és kutatásai programjai álltak. Expozéjában elsőként Erdély helyzetét körvonalazta a magyar historiográfiában. Szerinte 1918 előtt Erdély a magyar történetírás szerves részét képezte. 1918 után pedig úgy a magyar, mind a román historiográfiát erősíti. Az 1989 utáni időszak kapcsán kiemelte a forráskiadások jelentőségét, amely elsősorban az Erdélyi Múzeum Egyesület nevéhez köthető, de itt is elsősorban a középkor és a koraújkor dominál. Kitért az általa „demitizálóknak” nevezett történészek munkásságára is. Megindultak vagy folytatódtak a különböző problémák feltárása, úgy mint intézménytörténet, helyi közösség működése, emlékezet, örökségesítés, történeti demográfia stb. Az előadás folytatásában röviden összegezte, hogyan tematizálódik Erdély, a románok, az erdélyi magyarság; 1920 után hogyan alakult a román-magyar viszony, a romániai magyar kisebbség története. Bárdi Nándor kifejtette azon álláspontját is, miszerint a román- és magyartörténetírás közötti párbeszéd kialakításáért sokat tehetne a társadalomtörténet, a magyar szakkönyvek román nyelvű megjelentetése. A plenáris előadás után a szekcióelőadások kerültek sorra.
Lesz folytatás
A konferencia résztvevőinek aktív érdeklődése mellett nem maradhatott el a beígért várlátogatás sem. A várat Mihálka Nándor nagyváradi régész-történész mutatta be. Az érdeklődő közönség megtekinthette a nemrég felújított és funkciójában is megujúlt történelmi örökséget.
A kétnapos tudományos ülésszakot Tőtős Áron főszervező és Székely Tünde a Romániai Magyar Doktoranduszok Országos Szövetségének elnöke zárta. Előbbi miután röviden összegezte a rendezvény tapasztalatait, ígéretet tett, hogy amennyiben szakmailag színvonalas munkák születnek az előadásokból, úgy tanulmánykötet formájában is közzéteszik azokat. A konferenciát jövőre is megkívánják szervezni. Utóbbi röviden ismertette a RODOSZ felépítését, célját illetve kitért a legfontosabb rendezvényekre is, amelyek jelen konferenciával is gazdagodtak.
A rendezvény nem valósulhatott volna meg Magyarország Kormányának Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégium támogatása nélkül.
RODOSZ Bihar sajtóközlemény
erdon.ro