Mi a megoldás: MOGYE vagy valami más?
Amint az sejthető volt, eredménytelenül zárult a felsőoktatásért felelős tárca nélküli miniszter múlt heti marosvásárhelyi látogatása is. Újfent meggyőződhettünk, hogy a MOGYE román többségű vezetősége hallani sem akar az önálló magyar tagozatról. Egyébként maguk a magyar oktatók sem fűztek sok reményt az újabb tárgyalás sikeréhez, Székely Tibor rektorhelyettes előre megírt lemondásával a zsebében jelent meg az eseményen. Az újabb kudarc után, tiltakozásképpen a vezető tisztségeket betöltő oktatók – korábbi döntésükhöz híven – pénteken beadták lemondásukat. Sokan vitatják a lépés célszerűségét, azzal viszont mindenki egyetért, hogy a helyzet tarthatatlan, valamit sürgősen tenni kell, ha ragaszkodunk a magyar nyelvű orvosképzéshez.
Szakmai körökben kétféle megoldást látnak. Az egyik szerint el kell fogadni a cáfolhatatlan tényt, hogy jelen pillanatban hiányzik a szükséges oktatói létszám. A rendszerváltás előtt külső kényszer, politikai nyomás hatására, azt követően pedig többnyire bűnös érdektelenség miatt vagy miért, de a magyar professzorok elmulasztották kinevelni saját utódjaikat. Ezért – tetszik-nem tetszik – ki kell egyezni az egyetem román többségű vezetőségével. A javasolt lépés: elállni az önálló magyar tagozat követelésétől, cserében a magyar oktatói kar létszámának szükséges mértékű növeléséért. Ha e változat mellett döntenek, akkor azt pontosan elő kell készíteni, s kényesen vigyázni, hogy minden a tervek szerint történjen. Kiemelten fontos, hogy miként kommunikálják ezt a magyar közösséggel, s résen kell lenni, mert fennáll annak a veszélye, hogy a reálpolitikainak mondható megoldás észrevétlenül elvtelen önfeladásba csusszan át. Amire volt már példa bőven az utóbbi fél évszázad során.
A másik változat: egy új, önálló magyar tannyelvű orvosi egyetem alapítása. Bátor, karakteres, a közvéleménynek tetsző megoldás lenne. A vállalkozás várható anyagi vonzatai egyelőre ismeretlenek, de az tagadhatatlan, hogy komoly erőpróba elé állítaná az erdélyi magyar társadalmat. A merész terv csak a korábbi hozzáállását meghaladni kész politikum, egyházak és civil szervezetek összefogásával, és hathatós anyaországi segítséggel kivitelezhető.
Kívülállóként, jó szándékú kibicként nem tudhatom, melyik változat vezethet a várt eredményhez, de az biztos, hogy a magyar nyelvű orvosképzés végveszélybe került. Az utóbbi negyedszázad történései bebizonyították, hogy az RMDSZ által erőltetett kis lépések politikája, önfeladásba hajló kompromisszumkészsége zsákutcába vezetett. Ez a felsőoktatás, különösen az orvosképzés terén a legnyilvánvalóbb. Tény, hogy az RMDSZ sem képes kilépni saját árnyékából – a jelek szerint nem is igen akar –, ezért elérkezett az ideje az alternatív megoldásoknak.
Szentgyörgyi László. Székelyhon.ro

Verespatak turisztikai szempontból is aranybánya lehetne
Wanek Ferenc geológus szerint felelőtlenség kiárusítani aranytartalékainkat
Verespatak is témája volt annak a kerekasztal-beszélgetésnek, amelyre a Kárpát-medencei Környezettudományi Konferencián került sor. A meghívott geológus szakemberek az „Aranynégyszög” környezeti gondjait próbálták megközelíteni. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Környezetvédelmi Tanszéke által szervezett március végi rendezvényen Wanek Ferenc geológus tartotta az egyik vitaindító előadást. Lapunknak adott interjújában a szakember a verespataki bányaterv ellen érvelt, véleménye szerint Romániának nem kellene sietnie aranytartalékainak kiárusításával. Később, más gazdasági feltételek mellett, más technológiával, akár kisebb befektetéssel és környezeti kárral a magunk hasznára termelhetnénk ki ezt a kincset, magyarázta. A képviselőház jövő heti ülésén szavaz a Verespatak ügyében alakult parlamenti különbizottság elutasító jelentéséről, a múlt heti vitán valamennyi frakció a beruházás ellen, a jelentés elfogadása mellett érvelt.
– A szakemberek véleménye megosztott Verespatak-ügyben, ez a Sapientián rendezett március végi konferencia alkalmával is kiderült. Ön már a ´70-es években végzett kutatásokat a helyszínen, behatóan ismeri az „Aranynégyszög” földtani sajátosságait, mennyire osztja azokat a véleményeket, miszerint hosszú távú környezeti katasztrófával érne fel a kitermelés engedélyezése?
– A bányászat minden körülmények között környezetromboló, a kérdés valójában az, mit mennyiért áldozunk fel. Bányászatra márpedig szükség van, hiszen nyersanyagok nélkül a legegyszerűbb dolgok előállítása is elképzelhetetlen. Mérlegelnünk kell azonban, hogy mit érdemes kitermelni, és mit nem.
A bányászati tevékenység bizonyos környezeti feltételek mellett hihetetlenül környezetromboló, más esetekben viszont kevésbé. Sivatagi környezetben például a színesfémbányászat nem jár különösebb rizikóval, itt nem áll fenn annak kockázata, hogy a vizek kimossák a zagytározókból a mérgező anyagokat. Az Erdélyi-érchegység úgynevezett „aranynégyszöge” – a Verespatak, Aranyosbánya, Nagyág és Zalatna települések által körülhatárolt terület – hihetetlenül érzékeny zóna. Magas helyzeténél fogva a kitermelt érc meddőjét, a zagytározókat a felszíni csapadékvizek átmossák, ezeknek tartalma bekerül a talajvizekbe.
SZÉKELY KRISZTA. Szabadság (Kolozsvár)

Amikor egy végvár nem akar összeomlani
Ha manapság valaki Balánbányáról hall Hargita megyében, megpróbál az emlékezetéhez vagy az internethez nyúlni. Az idősebbek tudják, hogy volt ott egy bánya, nem is működött rosszul, több ezer embernek adott munkalehetőséget.
Hogy miért szüntették meg a bányászatot, nos ezen majdnem annyian rágódnak, mint akik azon töprengenek, miért drágul már megint kistérségünkben a kenyér meg a hús. Az idősebbek és a fiatalabbak is tudják, hogy tavalyelőtt a balánbányai néptáncegyüttes elnyerte a Fölszállott a páva népzenei és néptáncvetélkedő közönségdíját.
Amit megint sokan tudunk – bármilyen kellemetlen legyen –, az éppen az, hogy Balánbánya a Székelyföld szívében egy magyar szórvány. Végvár. Mennyire pontos, fájdalmasan szép magyar szó. Egy szórványközösség, egy végvár megmaradásának legfontosabb kulcstényezője pedig a fiatalokkal való törődés. További gondolataim, meglátásaim ezirányban haladnak majd.
Igaza van Péntek János professzor úrnak, az erdélyi magyar közoktatás kiváló képviselőjének, amikor azt fejtegeti a Krónikában megjelent nyílt levelében, hogy a magyar anyanyelvű oktatásról való lemondás, az ebbe való beletörődés az illető magyar közösség eltűnését, megsemmisülését jelenti, szórványközösség esetében iszonyúan gyors következményekkel.
Segesvárott vagy Temesvárott éppúgy, mint Balánbányán. És ami minket, balánbányai magyarokat illet, a látlelet a következő. Ez év elején összevonták a kisváros tanintézményeit. Ezt gazdasági és multikulturális előnyökkel indokolták. Történt pedig ez a következőképpen: a Liviu Rebreanu Szakközépiskolához csatolták az óvodákat, a Geo Bogza Általános Iskolához az 1-es Számú Általános Iskolát.
Ez utóbbiban vannak, voltak a település I–VIII osztályos magyar tagozatai, hozzá kell tennem, a szakközépben is van évfolyamonként egy magyar osztály. És hozzá kell tennem azt is: az, hogy ki hová csatlakozik, a magyar gyerek, magyar szülő, a pedagógus, a pap, vagy a hetvenéves néni abszolút mellőzésével, meghallgatása nélkül történt. Azt ígérték ugyanakkor, hogy a magyar osztályok továbbra is ott maradhatnak, ahol eddig tanultak, ugyanabban az épületben. Meg hogy minden marad a régiben.
Kicsi, szegényes autonómia, de valamiféle autonómia. Ehhez képest két hétre rá már közölték, hogy összevonnak két magyar osztályt. És akkor a szülők összefogtak, és közölték, hogy na azt már nem. Hál’istennek s jó néhány ügyes embernek köszönhetően összevonás nem lett. És mindezek után néhány napja közölték, hogy a magyar gyerekek, pontosan az V–VIII-as tagozat tanulói szíveskedjenek ősztől leköltözni az újonnan névadó iskola épületeibe. Ezt megint a multikulturalitás előnyeivel indokolták.
Ennyit az előzményekről, és akkor a legfrissebb fejlemények. A legutolsó szülőbizottsági gyűlésen az újonnan egyesített tanintézmény vezetője meglepődve közölte: hát akkor miért nem igényelünk egy önálló magyar iskolát ? És mi, szülők, tanárok, gyerekek, lélekvezetők úgy döntöttünk: igen, ezt fogjuk tenni. Magyar iskolát kérünk Balánbányán. Abban az épületben, amit apáink és nagyapáink építettek.
Ehhez kérjük az önök támogatását is, tisztelt olvasók. Szívdobogással, jó szóval, mert ez a legtöbb, amit kérhetünk. Mert kétezer ember úgy döntött, csekélyben is lehet nagy a kezdet. Mert Balánbánya magyarsága úgy döntött, amíg lehet, írjuk és mondjuk el magyarul is azt: Nagyhagymás, Öcsém, Egyeskő. És a város német neve, a Kupferwergberk, a román neve, Bălan mellett, amíg lehet, mondjuk és írjuk le magyarul: Balánbánya. És amíg lehet, mondjuk és írjuk magyarul: édesanyám, édesapám, gyermekem, családom, Istenem.
Mi döntöttünk. Kérjük, segítsenek a fiatalokon, gyermekeinken és a hetvenéves nénin, hogy a végvár talpon maradjon.
Vermesser Levente
A szerző magyar irodalomtanár. Krónika (Kolozsvár)

Magyarok, románok, lojalitás
Nemrég azt nyilatkozta a televízióban a román külügyminiszter, hogy lojalitást vár el a romániai magyaroktól. A hír megjelent számos helyen, szerte az írott és elektronikus sajtóban, de különösebb reakciókat nem váltott ki sem újságírókból, sem névtelen hozzászólókból.
Holott mint cseppben a tenger, ebben a fél mondatban benne van az erdélyi magyarság sorstragédiájának közel száz éve (illetve az elkövetkező ki tudja hány). Lehet, hogy egyesek ezt túlzásnak gondolják, de alább megpróbálom kifejteni, indokolni.
Kulturális különbségek
A kiindulópont a sokat emlegetett kulturális különbség Nyugat és Kelet között. Nyugaton az a természetes, hogy az állam van a polgárokért, a közhivatalnok, kezdve a falusi irodistával és bezárva az államelnökkel, azért van, hogy az állampolgárokat szolgálja. Ott a kérdést csak úgy lehet feltenni, hogy mennyire lojális az állam és annak hivatalnokai az állampolgárhoz. Ezzel szemben van a keleti szemlélet, ahol az ilyen-olyan atyuskákhoz való lojalitás az elvárt magatartás.
Ahol az a jó polgár, és az számíthat jólétre (amint azt a külügyminiszter is említi), aki lojális az államhoz. Mindkét mentalitásnak hosszú időre visszanyúló hagyománya van, s a maguk módján és helyén elfogadottak, és működnek is. De itt vagyunk mi, a sors által távolról sem kegyelt erdélyi magyarok, akik kulturális szempontból a Nyugathoz tartozunk, de a nagyhatalmi érdekek egy keleti országba tagoltak be. S hogy részrehajlással ne vádolhassanak, hadd szögezzem le, hogy annak levét isszuk nemcsak mi, de a román kormányok is 1920-tól errefele.
Mi nem tudunk megbarátkozni ezzel a helyzettel és mentalitással, ők pedig rettegve feküsznek le minden este, s azért imádkoznak, hogy reggelre szét ne hulljon az ország. Mi nem akarjuk elfogadni ezt a mentalitást, ők meg, úgy néz ki, képtelenek változni, s a gyakorlatban is bizonyítani azt az állításukat, hogy Románia egy latin gyökerű európai ország. Újra és újra kibukik belőlük a fanarióta, s nem csak szóban, de tettekben is tanújelét adják annak, hogy képtelenek lojálisnak lenni azokhoz, akik őket ilyen-olyan tisztségekbe juttatják, és gondoskodnak anyagi jólétükről. Hadd mondjak erre rögtön két aktuális példát.
Tavaly nyáron uniós állampolgárok egy csoportja polgári kezdeményezést nyújtott be az Európai Bizottsághoz, amiben azt kérik, hogy az kezdeményezzen egy jogszabályt az úgynevezett nemzeti régiók (olyan régiók, melyekben a lakosság többségének nemzeti, etnikai, nyelvi, vallási vagy kulturális jellemzői eltérnek a környező régiókban élőkétől) védelmében. Az Európai Bizottság ennek a kezdeményezésnek a beiktatását elutasította, mondván, hogy nem hatásköre ilyen téren jogszabályt kezdeményezni.
Az elutasítást a kezdeményezők bíróságon támadták meg, s legnagyobb meglepetésükre példa nélküli helyzetet idéztek elő, mivel egy olyan perbe, amit két természetes személy indított az Európai Bizottság ellen, négy EU-tagország avatkozott be. A pert indítók egyike Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke (nem titok, hogy a kezdeményezés a Székely Nemzeti Tanács nevéhez fűződik, ugyanis az elfogadásra javasolt jogszabály egyik lehetséges haszonélvezője a Székelyföld lenne), a beavatkozó országok egyike pedig Románia.
Épeszű ember azt gondolná, hogy Románia a kezdeményezők oldalán avatkozik be, hisz ha egy olyan jogszabály születne, ami előnyös Románia egyik régiója számára, akkor a román kormány azon lesz, hogy az a jogszabály megszülessen. De nem! Románia a Bizottság oldalán, a kezdeményezés ellen lépett szorítóba, azaz – hogy fogalmazzunk a külügyminiszter szóhasználatával – Románia nem lojális saját állampolgárai egy jelentős csoportjához.
Közismert, hogy ha a Székelyföld autonómiája ellen foglalnak állást, bukaresti politikusok rendszeresen előállnak azzal, hogy ez egy szegény régió, ha nem kapna pénzt Bukarestből, akkor képtelen lenne fenntartani magát. Feltéve, hogy ez így van, még érthetetlenebb ez a lépés. Itt lenne egy lehetőség arra, hogy a Székelyföld külső forrásokhoz jusson, s ne kelljen elvonni a moldvai vagy olténiai románok szájától a falatot, hogy jusson az éhező székelynek is, a kormány pedig ezt elutasítja!
Tegyük fel, hogy a jogszabály megszületik, s évente 100 ezer euró érkezik Brüsszelből Székelyföldre. A kormány ezzel egy időben megteheti azt, hogy mondjuk 50 ezer eurónak megfelelő lejjel kevesebbet utal vissza a központi költségvetésből a székelyeknek, ezt az összeget pedig szétosztja az ország többi régiói között. Így még az sem állna fenn, hogy a támogatásból csak a székelyek profitálnak, az ország többi része nem. Mindezek ellenére Románia álláspontja tiszta és világos: határozottan ellenzi, hogy szülessen egy olyan jogszabály, amiből a székelyek is profitálhatnak! A kormány ugyanis úgy gondolja, hogy a székelyek dolga nem az, hogy jobban éljenek, hanem az, hogy lojálisak legyenek.
Tűrjük el a beolvasztásunkat?
A második példa is európai, annyi az eltérés, hogy a helyszín nem Brüsszel (pontosabban Luxemburg), hanem Strasbourg. Az Európa Tanács parlamenti közgyűlése a hónap elején tárgyalta a 13445-ös számú dokumentumot, ami végső formájában az 2014/1985-ös számú jelentés lett, más néven a Kalmár-jelentés, melynek témája az európai hagyományos nemzeti kisebbségek helyzete.
Kalmár Ferenc magyar néppárti (KDNP-s) országgyűlési képviselő – a közgyűléstől kapott megbízatás szerint – megvizsgálta az európai kisebbségek helyzetét több tagállamban, majd hivatkozva már régebb elfogadott ET-dokumentumokra, illetve az elfogadásuk óta eltelt időben felgyűlt tapasztalatokra, ajánlásokat fogalmazott meg azon államok számára, melyek területén hagyományos nemzeti kisebbségek élnek.
A jelentés legnagyobb újdonsága az, hogy különleges hangsúlyt helyez a kollektív jogokra, illetve a különböző területi jellegű megoldásokra. Mindebben semmi rendkívüli nincs, nem fogalmaz meg íróasztal mellett született nyakatekert elméleteket, hanem számba veszi a gyakorlatban jó eredményeket hozó megoldásokat, s nevükön nevezi azokat. A tervezethez 35 módosító indítvány érkezett. Azokból húszat finn képviselők nyújtottak be, de ez a húsz tulajdonképpen vehető egynek is, mert mindegyik arról szól, hogy a szövegben több helyen megjelenő hagyományos nemzeti kisebbség kifejezésből töröljék azt, hogy hagyományos.
Erről is lehetne elmélkedni egy sort, de témánk szempontjából másik 14 javaslat érdekes. Azokat román képviselők egy csoportja nyújtotta be, céljuk pedig az, hogy tompítsák és maszatolják a jelentés következtetéseit. Hogy még konkrétabb legyek: a kollektív jogokra és a területi megoldásokra (értsd: a területi autonómiák különböző formáira) vonatkozó részeket szerették volna kiiktatni, avagy átírni.
Azt gondolom, nem kell hosszan magyarázni, hogy ha a jelentést eredeti formájában fogadják el, annak haszonélvezői lettek volna az ország határain kívül élő románok, illetve román közösségek is, miközben semmiféle hátrányt nem jelentett volna a Romániában élő románok számára. Igen ám, de megint ott van Erdély, és ott vannak azok a fránya magyarok! A román álláspont pedig ilyenkor egyértelmű: nem lojálisak, tehát fügét nekik! Ha pedig valaki azt hinné, hogy ezen úgy lehet változtatni, hogy naponta fennhangon kinyilatkoztatjuk, hogy lojálisak vagyunk, akkor az téved. Egy jó román ugyanis tudván tudja, hogy a magyarok nemcsak illojálisak, de alattomosak is, egy szavukat sem szabad tehát elhinni.
A helyzet tehát világos: Románia feltétel nélküli lojalitást vár el tőlünk, ráadásul még arra sem számíthatunk, hogy cserébe ő is lojális lesz hozzánk. Ez az elvárás teljesen egyoldalú: legyünk csendben, ne ellenkezzünk, tűrjük az elűzésünket és beolvasztásunkat célzó praktikáikat, sőt abban a kis időben, amit nekünk szántak még, vágjunk jó képet is, teszem azt, nevezzük át a Kossuth utcát December 1. sugárútra és ama napon el ne fogyjon ajkunkról a mosoly és a hozsanna.
Mindezt jó, ha pontosan tudjuk, ha jogainkért és jövőnkért sikeresen akarunk harcba szállni. Mi következik ugyanis ebből: csak szép szóval, racionális érvekkel semmire nem fogunk menni. Ennél többre van szükség. Saját erőre és erős partnerekre, támogatókra. Olyan helyzeteket kell tudnunk teremteni, amikor a bukaresti kormány meg parlament inkább enged, vagy legalább észrevenni a mások által teremtett helyzeteket, s azokat ügyesen kihasználni.
Pártviszonyulás a nemzeti kérdéshez
Ahhoz nincs szükség túlzott intellektuális erőfeszítésre, hogy belássa bárki: ehhez – stílszerűen fogalmazva – a magyarsághoz lojális vezetőkre van szükség. Olyan emberekre és szervezetekre, amelyeknek nemcsak a lózungok szintjén, hanem valóban a népünk jövője, boldogulása a fontos, cselekedeteiket annak rendelik alá.
Fontosnak tartom megjegyezni, hogy ez nem jelenti azt, hogy csak akkor van esélyünk, ha politikai érdekeink képviseletével egyetlen pártot bízunk meg, ami mögé felsorakozik a közösség apraja-nagyja. Tud az működni több párt létezése esetén is, ha azok külön-külön nemzetileg elkötelezettek, s a megfelelő pillanatokban képesek minden sajátos érdeket félretéve együttműködni.
Értelmetlenség tehát azon keseregni, hogy immár három erdélyi magyar párt létezik, ellenben igencsak érdemes azt megvizsgálni, hogy ezek miképpen viszonyulnak a nemzeti kérdéshez. Más szóval azt, hogy mennyire lojálisak népünkhöz. A kérdés pedig annál nagyobb súllyal bír, minél nagyobb a formális támogatottsága egy magyar pártnak.
Tekintettel a 2012-es választások eredményeire, illetve az általuk a gyakorlatban megtett lépésekre, ilyen téren a Magyar Polgári Pártot és az Erdélyi Magyar Néppártot felesleges elemezni, különösebb bizonyítás nélkül elfogadható, hogy autonómiaharcaink sikere rajtuk nem fog múlni. A kép sokkal árnyaltabb az RMDSZ esetében, sőt túlzás nélkül mondhatunk az árnyalt helyett aggaszót is. A szimmetria kedvéért hadd adjak ebben az esetben is két konkrét és aktuális példát.
Az első lehet éppen a fennebb már vizsgált Kalmár-jelentés. Ha valaki a jelentés elfogadása után a hazai magyar sajtó híradásait figyelte, azt láthatta, hogy azok tele voltak különböző szintű RMDSZ-vezetők nyilatkozataival, amelyek egyrészt nagy sikerről beszéltek, másrészt meg arról, hogy abban milyen nagy szerepe volt az RMDSZ-nek.
A valóság azonban kicsit más, ezt személyes tapasztalataim alapján állíthatom. Kezdjük azzal, hogy a jelentés gondolata a Székely Nemzeti Tanács és az ET parlamenti közgyűlése magyar küldöttségének 2011-es megbeszélésén vetődött fel, amikor azt járták körül, hogy miképpen lehet a Székelyföld javára fordítani a már létező ET-dokumentumokat különös tekintettel arra, hogy 2013-ban kerek évfordulója lesz az 1201/1993-as, illetve a Gross-jelentés néven ismert 1334/2003-as jelentésnek.
Ekkor merült fel az a gondolat is, hogy meg kellene vizsgálni, a gyakorlatban milyen eredményeket hozott eme két dokumentum, illetve az eltelt évtizedek tapasztalatait levonva miképpen lehetne továbblépni a kisebbségvédelem terén. A témát Strasbourgban az esélyegyenlőségi és diszkriminációellenes bizottság kisebbségjogi albizottságában vetette fel annak elnöke, Kovács Elvira délvidéki politikus, majd miután a parlamenti közgyűlés elfogadta azt a javaslatot, hogy szülessen egy ilyen jelentés, kemény harcokat kellett megvívjon a magyar küldöttség, hogy Kalmár Ferencet bízzák meg annak elkészítésével.
A jelentéstevő végig kapcsolatban volt a Székely Nemzeti Tanáccsal, konzultált vele a jelentés tartalmáról, ennek is köszönhető az, hogy abban jelentős teret kaptak a kollektív jogok és a területi jellegű megállapodások. Az nem kétséges, hogy a 2013-ban az ET parlamenti közgyűlése küldöttévé választott Korodi Attila mandátuma rövid időszakában igen aktív volt, és jó együttműködés alakult ki közte és a magyar küldöttség, valamint a Székely Nemzeti Tanács között is, de azért enyhén szólva túlzás azt sugallni, hogy az RMDSZ-nek olyan nagy szerepe lett volna a jelentés elkészültében.
Ráadásul a történet vége igencsak kérdőjeles, hisz április nyolcadikán a jelentés bemutatásakor és megszavazásakor a teremben nem volt RMDSZ-es képviselő! Hogy ennek mi volt az oka, arra vonatkozóan semmit nem nyilatkoztak az RMDSZ illetékesei, de az tény, hogy igen kínos helyzetben lett volna az, aki ott van, s egy kormánypárt képviselőjeként szavaznia kellett volna futószalagon a román kollégák (lényegében a román állam) módosító indítványairól.
Egyáltalán nem valószínűtlen feltételezni azt, hogy ez volt a távolmaradás oka, de ha netán így volt, akkor hogy is állunk a lojalitás kérdésével? Ha az RMDSZ lojális a magyarsághoz, akkor a képviselője ott ül a teremben, és hozzászólásaival meg szavazataival kiáll a tervezet eredeti formája mellett. S végső soron legyen bármi a távolmaradás oka, az a tényen nem változtat: ebben az esetben az RMDSZ nem volt lojális népéhez.
Véget vetni a Bukarest-függőségnek
A másik téma már valamivel régebbi, de még mindig napirenden van: az a kezdeményezés, hogy a székelyföldi önkormányzatok hozzanak határozatot Románia közigazgatási átszervezésének ügyében. Itt az alapgondolat az, hogy már évek óta szó van a közigazgatási átszervezésről, melyet jobb helyeken úgy ejtenének meg, hogy megkérdezik az állampolgárokat, hogy mely települések alkossanak egy régiót.
Ez nálunk esélytelen (lásd a két rendben kiírt helyi népszavazásokat, melyeket a bukaresti hatalom mindig megakadályozott), de tavaly nyáron sikerült találni egy alternatív megoldást, ami abban áll, hogy a helyi képviselő-testületek – mint a közösség legitim, megválasztott képviselői – állást foglalnak ebben a kérdésben. Azt ugyanis nem lehet adminisztratív eszközökkel megakadadályozni, hogy egy képviselő-testület elfogadjon egy állásfoglalást, avagy egy petíciót, amiben kinyilvánítja, hogy milyen összetételű régiót tart kívánatosnak, illetve hogy eme régió számára milyen többlethatáskörökre tart igényt.
A kezdeményezésről hosszas egyeztetések zajlottak a hazai magyar politikai szervezetek között, a gyakorlatba ültetés azonban késett. Hogy ennek véget vessen, a Székely Nemzeti Tanács elnöke február 12-én közzétett egy felhívást, amiben arra kéri a székely polgármestereket, hogy terjesszék be a vonatkozó határozattervezetet, a képviselő-testületeket meg arra, hogy szavazzák meg.
Azóta eltelt több mint két hónap, s fél kézen még mindig meg lehet számolni, hogy hány önkormányzat tett ennek eleget. Kétségtelen, hogy a bukaresti politikusok nem örömükben ugrálnának a plafonig, ha a posta heteken keresztül naponta több ilyen határozatot kézbesítene a kormánynak meg a parlamentnek, s ismerve a román közigazgatás működési mechanizmusát, ez némi pénzben kimutatható retorziót vonna maga után, de azt végre tudomásul kell venni, hogy áldozatok nélkül nem fog menni.
Ha azt akarjuk, hogy a minél közelebbi jövőben a saját adóinkkal legjobb tudásunk szerint magunk gazdálkodjunk, akkor vállalni kell annak a kockázatát, hogy átmenetileg meg kell húzzuk a nadrágszíjat. Ez már csak azért sem olyan nagy áldozat, mert egy magyar polgármester semmiféle hűségnyilatkozattal meg mosolydiplomáciával nem tudja elérni azt, hogy őt Bukarestben ugyanúgy kezeljék, mint egy románt.
Ezt tudomásul kell venni, számolni vele, s azon igyekezni, hogy minél hamarabb és minél nagyobb mértékben szűnjön meg a Bukarest-függőségünk. A székelyföldi polgármesterek igen kis százaléka az, aki nem RMDSZ-színekben nyert mandátumot, azok egy része ellenben már eleget tett a felkérésnek, miközben az RMDSZ-es településvezetők közül csak elvétve találni olyat (mindamellett egyformán elismerés illeti az összest, akik már léptek). Ha az RMDSZ lojális lenne a népéhez, akkor azon lenne, hogy a polgármesterei terjesszék be ezt a határozattervezetet. Mivel ezt nem teszi, joggal kérdőjelezhető meg a lojalitása.
Példákat még lehetne mondani, de nem akarván visszaélni az olvasó türelmével, itt inkább megállok, mert ennyiből is látható, hogy igen nagy optimizmusra (naivságra?) vallana azt állítani, hogy a legnagyobb erdélyi magyar párt következetes módon lojális a választóihoz, népéhez.
Recept a békére
Ezek szerint semmi remény, vethetünk keresztet Romániában a különböző autonómiaformákra s Székelyföldre? Nem, nem hiszem. Itt van például az, ami április nyolcadikán Strasbourgban történt: a román képviselők igencsak meglepődtek, amikor módosító javaslataikat sorra elvetette a plénum. A közmondásosan nagyra tartott román diplomácia csúfos kudarcot szenvedett! Ez is arra utal, hogy más szelek kezdenek fújni Európában. Következik két függetlenségi népszavazás: szeptemberben Skóciában, novemberben meg Katalóniában.
De ne is rohanjunk olyan előre időben, hisz itt van a szomszédban az ukrán válság, aminek a kimenetele jelenleg kiszámíthatatlan, de egy dolog biztos: nem fog nyomtalanul elmúlni. A következtetés pedig az, hogy célszerű lesz újragondolni eddigi magatartását, viszonyulását minden olyan ország kormányának, amelyikben hagyományos nemzeti kisebbségek élnek, s ez hatványozottan igaz azokra, ahol ezek adott régióban helyi többséget alkotnak. ű
Ha ugyanis jót akarnak, akkor ezek a kormányok át kell értékeljék a lojalitásról alkotott fogalmukat, s el kell fogadják, hogy kölcsönösség nélkül nem megy. Esetünkben ha a bukaresti kormány lojális hozzánk, egyenrangú állampolgárnak tekint, és nem tör folyton a nyelvünkre, jelképeinkre, életterünkre, ha biztosítja számunkra azt a területi autonómiát, amire igényt tartunk, akkor mi is lojálisak leszünk hozzá. De csak akkor! Addig ellenfelek vagyunk, és minden legális és demokratikus eszközt felhasználva harcolni fogunk.
Ha pedig azt gondolják, hogy azzal leszerelnek, hogy beveszik a kormányba a legnagyobb hazai magyar pártot, akkor jó, ha tudják, hogy ez magában nem elég, a békéhez az is szükséges, hogy átemeljék a kormányprogramba ezen párt programjának sarkalatos pontjait, majd hozzá kell lássanak azok gyakorlatba ültetéséhez. Mondanom sem kell, hogy ama párt is akkor számíthat a lojalitásunkra (ami választásokon leadott szavazatokban tud konkretizálódni), ha maga is lojális hozzánk, vagyis csak akkor vállal kormányzati szerepet, ha az előbb említett feltétel teljesül.
Adott tehát a béke receptje, nincs abban semmi ördöngős és teljesíthetetlen, következésképpen adott a béke lehetősége is. Közhely, hogy a székely katona-nemzet, de azért azt jó tisztán látni, hogy nyugodtan nevezhető a béke nemzetének is, ugyanis történelme arról szól, hogy a saját és mások békéjét védte. Ez ma is így van, s befejezésképpen csak azt tudom kívánni, hogy a mostani autonómiaharc érjen véget minél hamarabb.
Árus Zsolt
A szerző a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke. Krónika (Kolozsvár)

A német megszállás emlékműve
Nincs olyan politikai rendszer, amely nélkülözhetné az ideológiai legitimációt, amely lemondana arról, hogy saját létét eszmei érvekkel aládúcolja, és kívánatosnak ábrázolja azok előtt, akik vevők e szólamokra. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy a hirdetett szólamok és a valóság között milyen mértékű az eltérés.
Ha a Horthy-korszakot vesszük górcső alá, meglepő egyezést találunk a hirdetett elvek és a követett politika között. A másik pólust a kommunista rendszer képviseli, amely saját embertelen elveihez sem volt következetes, saját polgárnyomorító jogrendjét sem tisztelte, amelynek hivatalos szólamai a legcsekélyebb mértékben sem voltak komolyan vehetők.
Valóság kontra globalizmus
Hasonló szakadék tátong a civilizáltnak mondott világban, az európai kultúrkörben hirdetett hivatalos propaganda és a realitás között. Felelős államférfiak sem tudnak mit kezdeni a valósággal, mert az annyira ütközik a globalizmus önlegitimáló, igaznak hirdetett téziseivel. A globalizátorok a média egyencsatolásával, a filmiparral, az egyes országok kultúrpolitikájára való ráhatással preformálni igyekeznek a lelkeket, a hivatalos liberális szólamok szerint „önálló és döntőképes individuumok” tudatát igyekeznek manipulálni, megkísérlik elvágni az embereket saját szerves kulturális gyökérzetüktől, hagyományaiktól, ösztönös igazságérzetüktől, a „jó” és a „rossz” morális megalapozottságú értékpárosa helyére a „győztes/vesztes” amorális értékpárosát illesztik. E hadművelet keretében háborút folytatnak a helyi társadalmak, a nemzetek ellen azzal a céllal, hogy a lehető legengedelmesebb embermasszát alakítsák ki, amely a lehető legnagyobb mértékben alkalmas a bérrabszolga szerepre.
Magyarországon a globalizátorok azokban találtak a leghűségesebb követőkre, akiknek elsőként kellett volna ellenük fellépni: a szocialistákban és a szabaddemokratákban. Hiszen a szocialistáknak a munkásosztály kizsákmányolása ellen kellene küzdeniük, márpedig amit a multinacionális vállalatok művelnek világszerte, az a legbrutálisabb kizsákmányolása a munkaerőnek. A szabad demokraták és általában a liberálisok gondolkodásának központjában az önálló gondolkodásra, érdekmérlegelésre és racionális döntésre képes egyén áll. A gondolkodó egyén akkor is a globalizmus célkeresztjében van, ha történetesen kivetkőztették hagyományrendszeréből, és ideáltipikusan megközelíti a liberális doktrína absztrakt egyénfogalmát. Ne gondolkozz, termelj, fogyassz és hallgass! Ez a globalizátorok üzenete.
E nemzetellenes koalíció hihetetlen szívóssággal, következetességgel és belső indulattal lép fel a nemzeti érdekek érvényesítése, a nemzeti öntudat regenerálása, a magyarság történelmi önképének valóságelvű rekonstrukciója ellen. Legyen szó a Beneš-dekrétumokról, a magyar állampolgárság kiterjesztéséről, Wass Albert vagy Tormay Cecile életművének tananyagba vételéről, Horthy Miklós emlékének ápolásáról, az Alaptörvény preambulumáról vagy éppen a német megszállás emlékművéről.
Kollektív nácizás
A Magyar kormány – nem várt ellenállásba ütközve – a választások előtt leállította a német megszállás emlékművének munkálatait. Kár lett volna ezért feleslegesen százalékokat veszteni, amikor neki állt a zászló. Miután az emlékmű felállításának munkálatai az április 6-i választások után folytatódtak, a balliberális ideológiai kommandó támadásba lendült: kordonbontás, nácizás, tüntetés.
Toleranciájukra és méltányosságukra jellemző, hogyan fogadták, ha valaki, akár a sajátjaik közül nem volt hajlandó együtt uszulni velük. Lásd Schiffer András esetét, aki túlméretezett hisztériának nevezte a tiltakozást, s ezért előbb az ATV-s műsorvezető igyekezett helyre tenni kihallgató tiszti modorban, majd önmagukat mértékadó intellektuelleknek képzelő személyiségek gyalázták útszéli hangnemben. Kálmán László nyelvész beígérte az LMP elnökének, hogy leköpi (sic!), ha találkoznak, és szégyenletes disznóságnak nevezte az LMP hozzáállását a német megszállási emlékműhöz. Sándor Zsuzsa exbíró, bírósági szóvivő „görénynek” titulálta Schiffert, s persze nem maradhatott ki e tábor leggyakrabban használt kedvenc jelzője: a „náci” sem. Arra a Schifferre, akinek felmenőit a német megszállás után deportálták, s aki e jelzőre soha egyetlen megnyilatkozásával sem szolgált rá.
Nincs mit csodálkoznunk azon, hogy a gátja szakadt balliberális gyűlölködőknek a német megszállás minden áldozata előtt tisztelgő, a nácizmust elítélő emlékmű is „náci”, a kormány is „náci”, a házelnök is „náci”. Náci mindenki, aki nem hajlandó teljes mértékben azonosulni az ő világlátásukkal és történelemszemléletükkel. Ahogy Korniss Mihály mondta Bayer Zsoltnak: vagy egyetértesz velünk, vagy holnaptól náci vagy.
Reméljük, az Orbán-kormány nem hátrál meg, annak dacára sem, hogy a tiltakozások nem csitulnak, hogy még a globális háttérhatalom első számú nyílt színi megjelenítője, az Egyesült Államok nagykövetsége is hallatta hangját az ügyben, átvéve a gyűlölködő álliberálisok szlogenjeit, s hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége tiltakozásul bojkottálja a Holokauszt-emlékévet.
A szobor felállítása egyébként eleve kompromisszum, olyan, mint az Alaptörvény, amelynek preambuluma hivatkozott ugyan a Szent Korona-tanra és a történelmi jogfolytonosságra, de nem állította vissza a történelmi alkotmányt és az alkotmányos monarchiát, hanem formailag megmaradt a magyarságra jellemzően pusztulást és romlást hozó köztársaság államformájánál. A Szabadság teret szerencsésebb lett volna a Kossuth térhez hasonlóan korábbi formájára hozni az Ereklyés Országzászlóval és az Urmánczy Nándor-kezdeményezte Magyar Feltámadás szoborcsoport újrafelállításával. De ha már ez nem lehetséges, és ha a szovjet megszállás emlékművének az orosz–magyar kapcsolatok rombolásának elkerülése érdekében vélhetően ott kell maradnia a téren – melynek felirata botrányos módon felszabadításról beszél –, akkor fontos, hogy a téren ott álljon a német megszállás emlékműve is. Hogy jelezze, mikor is vesztette el Magyarország a szuverenitását.
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Könyvet írt Váradhegyaljáról
Nagyvárad- Szerdán este az Erdélyi Riport szervezésében a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban mutatták be Szilágyi Aladár közíró Váradhegyalja- egy világ a város körül című kötetét.
A várad-olaszi református egyházközség nevében Veres Kovács Attila lelkipásztor köszöntötte az érdeklődőket. Úgy vélte: a tömeg szó nélkül is arról beszél, hogy sokan szeretik Szilágyi Aladárt, az írásai mögötti lelkiséget, szellemiséget, melyet még a Szilágyságból hozott magával, és aminek alapjait tiszteletes édesapja messze földön híres igehirdetései teremtették meg. Simon Judit, az Erdélyi Riport kiadó vezetője hangsúlyozta: büszkék arra, hogy a művelt, nagy tudású Szilágyi Aladár nekik dolgozik, a barátjuk és a munkatársuk, s „száguldó riporterként mindenfélét felfedez nekünk, mindannyiunknak”.
Szűcs László főszerkesztő arra hívta fel a figyelmet, hogy az ünnepelt kilenc év alatt kilenc könyvet írt, mellyel „közelít a világrekordhoz”. A most bemutatottról megjegyezte: Váradra többnyire mint síkvidéki településre gondolunk, holott a vonat lankák közt fut be az állomásra, s Macskadombja és Békedombja is van neki. Érdekes módon azonban még a város lakóinak többsége sem igazán ismeri ezt a sajátos világot, kistájat, völgyeket, patakokat, emelkedőket, utakat. Ami összeköti a nagyváros e magaslati perifériáit, az a hegyvidéki emberek sajátos szemlélete, kialakult szokásai, íratlan törvényei, lokálpatriotizmusa, ragaszkodása ahhoz a közös élettérhez, melynek gyökerei sok-sok nemzedék tapasztalataira nyúlnak vissza. A szerző legújabb riportkötetében arra vállalkozott, hogy e kisvilágokat sorra ismertesse, szinte minden zegét-zugát bejárva, emberek tucatjaival szóba elegyedve. Méghozzá nem csak térben, hanem időben is kalauzol, hiszen a mai „hegylakók” mindennapjai, őslakosok és újkori betelepülők mellett kibontakoznak a lapokon az elmúlt századok, illetve közelebbi évtizedek történései is.
Érdekesebb történetek
Szilágyi Aladár kifejtette: tavaly határozta el, hogy ezúttal nem megy messzire, hanem egy számára ismerős tájat keres fel. Szűcs Lászlóval közösen pünkösdvasárnap indultak el, s végül május és szeptember között hat részben osztotta meg élményeiket az olvasókkal a hetilap hasábjain. Fokozatosan rádöbbent arra, milyen változatos és gazdag ez a hely, melyről 800 évvel ezelőtt tett először említést a váradi registrum. Ahogy bejárta a környéket, előre beütemezett beszélgetéseket is folytatott, de ugyanakkor véletlen találkozások is lezajlottak, s e kettős játék ötvözéséből születettek érdekes anyagok. Araszolgatott egyik helyszínről a másikra, a családok, riportalanyok úgymond kézről kézre adták őt. Rájött arra, hogy közel sem járt utána mindennek, néhány forrást szándékosan mellőzött, de nem monográfiai igényességgel írt, csak ízelítőt kívánt adni a tapasztaltakról. Néhány emlékezetesebb sztorit a könyvbemutató részvevőinek is elmesélt, szó esett furcsa házszámokról, az ökumenikus templom történetéről, a vízről, mint visszatérő motívumról, történelmi vonzatokról, a biharpüspöki pincesorokról, érdekes emberekről… A rendezvény dedikálással és svédasztallal zárult.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

Félszáz mű a Gyimesekből
Marosvásárhelyen is népszerű a Borospataki Művésztelep, minden eddigi tárlatnyitójára népes közönséget vonzott a Bernády Házba. Azért is persze, mert hangulatosak, kellemesek a rendezvényei, és ilyenkor nemcsak a Gyimesek ihlette művekből kapnak ízelítőt a jelenlevők, hanem a táj és lakói zenéjéből, dalaiból, táncaiból, sőt jellegzetes ételeiből, italaiból is hoznak magukkal valami különlegeset az alkotótábor gazdái, működtetői – Szász István és Szász Marika –, illetve vendégeik, munkatársaik, de még inkább azért, mert a művészetkedvelők joggal számíthatnak arra, hogy jó alkotók figyelmet érdemlő alkotásaiból rendezett színvonalas kiállítást láthatnak minden alkalommal. Április 25-én is így volt, és nem csak a Házat megtöltő érdeklődők voltak nagyon sokan, de a korábbiaknál is több nevet, munkát vonultatott fel a tárlat.
2013 őszén ötödször gyűltek össze a meghívott festők, grafikusok, szobrászok, textilművészek, fotósok, a házigazdák jubileumi jelleget adtak a táborozásnak, s a művészi termés is ehhez lett mérhető. Vásárhelyen a Borospatakán októberben ténykedő 30 művész több mint ötven munkáját lehet most megismerni, s amint az eseményt méltató Nagy Miklós Kund kiemelte, sokszínű, változatosságában is harmonikus, reprezentatív válogatást mutatnak fel a művésztelep látványosan gyarapodó műgyűjteményéből. Életkortól, művészi törekvésektől, stílusirányzatoktól függetlenül minden alkotó jól érzi magát a különleges szépségű gyimesi tájakon, az értékteremtő, hagyományőrző tábor semmilyen módon nem korlátozza a fantáziát, valamennyi résztvevő nagy kedvvel, felszabadultan dolgozik a művésztelepen, amelyen derű és a vidámság uralkodik. A kiállított képek, plasztikák, textíliák és ezt tükrözik.
A táborban a legtöbben visszatérő vendégek, a törzsgárda fele Magyarországon él, mégis egyfajta vásárhelyiség is kapcsolható Borospatakához. Az első öt év nem telt el anélkül, hogy ne hívtak volna a táborba egyszerre több marosvásárhelyit is, de számos olyan művész is eljön a Gyimesekbe, akik innen, a Bolyaiak városából települtek át az anyaországba és váltak ott is elismert alkotókká. Szinte valamennyien a vásárhelyi művészeti középiskolában kapták meg a kellő indíttatást és lendületet az alkotói pályára. Márton Árpád festőművész is, aki Gaál Andrással együtt az alkotótábor fáradhatatlan művészeti vezetője. A megnyitón ő is hangsúlyozta a kiállítás sokféleségben is egységes jellegét, a kiállítók művészi igényességét, egyben arra is kitért, hogy miközben a fennállása 40. évében végveszélybe került a Gyergyó-szárhegyi Művésztelep, mert a Lázár-kastély örökösei közt van, akinek a kultúraápolásnál fontosabbak önös érdekei, a Szász házaspár példás ügyszeretettel mindent megtesz, hogy Borospatakát a fejlődés, az értékteremtés dominálja. A festő külön köszöntötte a jelen levő táborozó helybeli kollégáit, Bálint Zsigmondot, Bandi Katit, Csíky Szabó Ágnest, Hunyadi Lászlót, Kákonyi Csillát. Ők ketten, utóbbiak most vehették át Szász Marikától a tavalyi évfordulós okleveleket, akkor ugyanis nem tudtak részt venni a gyimesi ünnepségen. Vásárhely az immár hosszú ideje nyíregyházi illetőségű Erdei Anna és Zagyva László számára is kedves hely, de szorosan kötődik városunkhoz Adorjáni Endre, Ádám Gyula, Bardócz Lajos, Ferencz Ernő, Bakos Erzsébet, Gaál András, Kádár Tibor, Kopacz Mária, Köllő Margit, Orth István, Simó Enikő is. Balási Csaba, Kristó Róbert, ifj. Szász István csíkszeredai kötődésű. Ásztai Csaba, Bráda Tibor, Deák Ilona, Kövecsi Kovács Imre, Magyari Márton, Nagy Előd, Szakács Imre, Székely Berta, Varga Edina határon túliként is itthon vannak Erdélyben. Műveik is erre vallanak, a belőlük fakadó érzelmi, szellemi kisugárzás ilyenszerű benyomást kelthet a nézőkben.
A megnyitó zárórészében az Öves együttes gyimesi műsora pezsgő hangulatot teremtve autentikus csángó muzsikával, dalokkal tetézte a festmények, grafikák, szobrok, kisplasztikák, textilművészeti alkotások és művészfotók nyújtotta élményeket.
(nmk) Népújság (Marosvásárhely)

A székely identitás tényezőiről
Rengeteg vita folyik a székelyek eredetéről. Kíváncsiak voltunk, hogy az eredet mennyiben játszik fontos szerepet manapság a székely identitásban, illetve hogy mire kellene odafigyelni az autonómia tervezése, megvalósítása során. Hermann Gusztáv Mihály történésszel, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Székelyudvarhelyi Tagozatának egyetemi oktatójával beszélgettünk, akinek fő kutatási területe a székelység újkori története.
– A legújabb régészeti kutatások eredményeképpen lehet-e új adalékokat felmutatni a székelyek eredetéről?
– Legszerencsésebb volna, ha rendelkeznénk elegendő írott forrással, de erről a korszakról csak nagyon kevés maradt fenn, és azok is a legtöbbször bizonytalanok. A kérdés egyik nyitja talán az lehetne, hogy elindultak nagyon komoly régészeti ásatások, míg korábban csak szórványosan végezhettek ilyen feltárásokat. Örvendetes, hogy jelenleg minden székelyföldi múzeumnál találunk megfelelő felkészültségű régész szakembert. Amikor a mennyiségi felhalmozódás eljut egy minőségi szintátlépéshez, akkor már lehet következtetéseket levonni.
Volna azonban egy másik út is: a nyelvészet. Ezek a kutatások megdöbbentő következtetéseket hoztak: az minden székely számára egyértelmű volt eddig is, hogy a székely nyelvjárás korántsem egységes. Akár Udvarhelyszéken belül is másként beszélnek a Küküllőmentén, mint a Nyikómentén és megint másként a Homoródmentén, de ha Csíkszékkel vagy netán Háromszékkel vetnénk össze a nyelvjárást, akkor még egyértelműbbek a különbségek. A nyelvészek azt is megállapították, hogy melyik székelyföldi nyelvjárás melyik nyugat-magyarországi vagy észak-magyarországi régióhoz köthető. Szerintem ez a terület még közel sincs maximálisan kihasználva, az itt érlelődő babérok nincsenek learatva.
Az is tudott tény, hogy a különböző területek szakembereinek véleménye lényeges eltéréseket mutat a székely eredetkérdés tekintetében. A szakma élvonalának publikációs eredményeit követve úgy tűnik, a régészek és a nyelvészek inkább a magyar eredet elméletének hívei, míg azok a történészek, akik a korabeli dokumentumok kutatásával foglalkoznak, főként a türk, ótörök, bolgár-török származást tartják lehetségesnek. Létezik egy egészséges szakmai vita, de a történelemfogyasztó azt mondja erre, hogy ez túl régóta tart, és ő már konkrét eredményt vár. Ilyenkor szokott megesni az, hogy elfogadják egy nem szakember véleményét, akinek egyáltalán nincsenek kritikai fenntartásai, és egy eredetmítoszt avanzsál történelmi elméletté.
– Talán nem is annyira fontos az eredet, hiszen a székely identitás, kiváltságos státus a letelepedéstől, vagyis a székek létrehozását követően alakulhatott ki?
– Ez így logikus volna a 21. században, de két éve mesteri fokozaton tanuló hallgatóimmal végeztettem egy felmérést azoknak a szülőknek a körében, akikkel ők pedagógusként kapcsolatban álltak. Ebben azt vizsgáltuk, hogy a mai székelyek identitásában, a kérdezettek szerint, mi játszik fontos szerepet? Legtöbben elsődlegesként jelölték meg az eredetet, csak a második tényező volt az összekötő közös történelem. A kortárs tényezők, mint a tömbjelleg vagy a gazdasági együttműködés, teljesen háttérbe szorultak, holott úgy vélem, hogy jelenleg a gazdasági kapcsolatok kiépítése volna a fontos, mivel a Székelyföld – jól belegondolva – sohasem rendelkezett belső gazdasági kohézióval: belső természetes határai, a folyók sugarasan szerteágazó folyásiránya és egyéb tényezők megakadályozták ezt.
– Mi történne, ha valamiképp jóváhagynák hirtelen a Székelyföld autonómiáját?
– Hát, túl derűlátó nem vagyok. Ha a jelenlegi helyzetből indulunk ki, szerintem nagy vita lenne az egyes régiók, az egykori székek között, hogy most hol legyen a központ. Sajnos, akik nem kívánnák az autonómiát, jól szórakozhatnának…
– 1968-ban, a „megyésítéskor” hasonló helyzetet használtak ki. Igaz, Marosszéket lekapcsolták Székelyföldről, de a megmaradt területből egy óriásmegye jöhetett volna létre. Először Sepsiszentgyörgy tiltakozott, hogy Csíkszereda legyen a központ, így jöhetett létre Kovászna megye, majd Székelyudvarhely és a jelenlegi megyeszékhely között folyt a harc, hogy hol legyen a közigazgatási székhely. A tömbmagyarságot így sikerült még jobban feldarabolni, megosztani. Ez egy felülről manipulált álvita volt.
– Azzal egyetértek, hogy ez egy álvita volt, azt nem tudom, hogy felülről irányították vagy sem. Mindenesetre az Udvarhely és Csíkszereda közti vita, amilyen fázisba 1968-ban eljutott, az már tragikomikus. Ez nagyon káros számunkra. Viccnek jó, egymást baráti társaságban ugratni megfelel, de komolyan beleélnünk magunkat e vitába nem érdemes, inkább túl kell lépnünk rajta a közös jövőnk érdekében.
Ha igaz, hogy ezt a vitát a megosztás érdekében felülről irányították, amit én nem állíthatok, akkor elmondhatom, hogy ezt a belső feszültséget a Habsburg kormányzat is leleményesen kiaknázta, például a határkatonaság szervezése során. Másfelől viszont, Mária Terézia a 18. században már oldott meg Csíkszereda és Székelyudvarhely közti konfliktust, amikor a Székelység pecsétjét ideiglenesen megkapta a csíki főkirálybíró, amíg új főtisztet neveztek ki Udvarhelyszéken, és nem akarta visszaadni. A királynő közbelépett, parancsba adatta, hogy szolgáltassák vissza Udvarhelynek a bélyegzőt.
Udvarhelyszék ugyanis korábban központi elhelyezkedése folytán fontos szerepet töltött be a székely közigazgatásban, az udvarhelyi főkapitány volt jogosult – a székely ispán mellett – összehívni a székely nagygyűléseket, ha dönteni kellett az egész népcsoportot érintő kérdésekről. Ez viszont nem jelentett semmiféle jogi kiváltságot a többi székkel szemben, amelyek továbbra is autonóm módon, egyenrangú félként működtek.
A modern világban ellenben elképzelhetetlen egy közigazgatási egység központ nélkül. Talán a német modellből kellene tanulnunk, mert Németország fővárosa Berlin, de hat szövetségi minisztérium továbbra is a korábbi fővárosban, Bonnban székel, a Német Akadémia Halléban működik, a bankok és pénzintézmények központja a Majna menti Frankfurt, Lipcse a könyvek városa, Düsseldorf pedig a divaté…
Szőcs Lóránt. Székelyhon.ro

Könyvtárak vidéken
Van, ahol igazi közösségi térként működik, de olyan is, ahol lenne még tennivaló a felvirágoztatására: a vidéki könyvtárak látogatottságára voltunk kíváncsiak.
Nagyon jó olvasótábora van a csíkszentdomokosi könyvtárnak – mondta el Sándor Edit könyvtáros. A község könyvtárában 15 ezer kötet van, az állomány újszerű, naprakészen digitalizálva van. Többnyire iskolás gyerekek járnak kölcsönözni, de felnőtt olvasók is szép számmal látogatják.
„Igyekszem mindig a keresletet kielégíteni. Naprakészen vagyunk az újdonságokkal, a kortárs szerzőkkel, megtalálhatók a házi olvasmányok is. Nagyon szép a gyermekkönyv-állományunk, igyekszünk a gyerekekből felnevelni, kinevelni a jövő olvasóit. Lehet mondani, hogy igazi közösségi térként működünk” – számolt be a könyvtáros.
A könyvtár nyitva tartása is az olvasók igényéhez igazodik: 12 órától este 8 óráig látogatható, hogy az ingázó diákok és a munkába járó felnőttek is nyitva találhassák. A Biblionet programnak köszönhetően számítógép és internetelérhetőség is van, a könyvtáros elmondása szerint ezeket is sokan igénybe veszik. A domokosi könyvtárban ugyanakkor különböző rendezvényeket is tartanak, gyűjtéseket végeznek és külön honlapot is működtetnek.
Visszaköltöztetni az eredeti helyére
Néhány éve a polgármesteri hivatal egyik termében működik a könyvtár Csíkkarcfalván, bár a kultúrotthonban van a könyvek nagy része, de mivel nem lehetett ott kifűteni a termet, a működése is nehézkes volt. A községi könyvtárba inkább csak „gépezni” mennek be a gyerekek.
„Van négy számítógépe a könyvtárnak, amelyeket levittünk a tanács emeleti termébe, ugyanakkor levittünk körülbelül ötszáz könyvet is. Ha valakinek szüksége van olyan könyvre, amiről tudom, hogy megvan a könyvtárban, akkor felmegyünk és elvesszük. Van egy jól felszerelt iskolai könyvtár is a faluban, amit ott nem találnak meg, azt próbálják innen kikölcsönözni. A könyvtár közel tízezer kötettel rendelkezik, de nagyon elavult az állomány” – osztotta meg velünk Kozma Anna könyvtáros.
Elmondta, sajnos a gyerekkiadványok is nagyon rossz állapotban vannak, tavaly sikerült néhány új gyerekkönyvet vásárolni. A gyerekeken kívül, akik többnyire az iskolában kötelező olvasmányokat keresik, a nyugdíjasok járnak be a könyvtárba, ők a gyümölcstermesztéssel, állattenyésztéssel kapcsolatos, vagy a világirodalom remekei, illetve Wass Albert könyvei után érdeklődnek. „A nyáron eldől, hogy tudunk-e a kultúrházban fűteni, mert ott van egy korszerű helyiség a könyvtárnak. Mindenképp az lenne a jó, ha visszaköltöztetnénk a könyvtárat a helyére” – véli a község könyvtárosa.
A könyvtárba csalogató internet
Amióta be van kötve az internet, látogatottabb a könyvtár, és ez magával hozza azt is, hogy aki bemegy internetezni, esetleg könyvet is kölcsönöz. A több mint tizenegyezer könyvvel rendelkező szépvízi könyvtárba többnyire iskolások járnak kölcsönözni. „Öt évben egyszer tudunk újítani a könyvállományon, mert nincs keret rá. Inkább a házi olvasmányokat keresik, vagy az idősebbek Wass Albert és Nyirő József könyveit” – tudtuk meg Becze Katalin községi könyvtárostól. Elmondta, minden évben húsvét előtt szervez tojásírást a könyvtárban, és a tervek között szerepel a közös meseolvasás is a gyerekek számára.
Visszatértek az olvasáshoz
Öt évvel ezelőtt kapcsolódott be a kászonaltízi könyvtár a Biblionet programba, ebből kifolyólag modernizálódott a könyvtár, számítógépekkel szerelték fel és van internet-hozzáférési lehetőség is, amelynek köszönhetően megnőtt a könyvtárlátogatók száma.
„Nagyrészt gyerekek jönnek, lexikonokat, házi olvasmányokat keresnek, és van egy nyugdíjasokból álló csapat, ők minden héten egyszer-kétszer meglátogatják a könyvtárat. Nem lehet azt mondani, hogy nagy a látogatottság, de azt sem, hogy nem járnak” – fogalmazott Lakatos Tamás könyvtáros.
Pénz hiányában kevésbé tudják frissíteni a 13 ezres könyvállományt, a polgármesteri hivatal utal ki pénzt vásárlásra, valamint testvértelepülések szoktak adományozni könyveket. Van bővítés, de nem elegendő, többre volna igény – véli a könyvtáros. A könyvtár ugyanakkor számos rendezvénynek is otthont ad.
„Van igény a ponyvára, a szerelmes regényekre, a Coelho-könyvekre, visszatérnek a Rejtő- vagy Verne-könyvekhez, a klasszikus magyar irodalomból is olvasnak, nem csak a kötelezőt. Az emberek visszafordultak a könyvekhez. Volt egy nagy megállás, és most kezdtek az emberek újra könyvet kölcsönözni, olvasni, de a hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes évek eleji könyvtárlátogatást nem tudjuk semmiképp visszahozni, mert akkor nem volt egyéb lehetőség, most a tévé, a számítógép elvonzza az embereket a könyvtől. Mások az igények is” – mutatott rá Lakatos Tamás.
Új tér, új lehetőségek
Egy évvel ezelőtt adták át a megújult könyvtári teret és kapcsolódott be a községi könyvtár a Biblionet programba Csíkszentgyörgyön. „Másak a körülmények, azóta nagyon megváltozott a látogatottság, nagyobb az érdeklődés. Főleg a tanulók járnak a kötelező házi olvasmányok miatt, de van középkorú és nyugdíjas olvasónk is” – újságolta örömmel Tamás Rozália könyvtáros.
A könyvtár könyvállománya 8500 példányból áll, tavaly a felújítás miatt nem sikerült új könyvet vásárolni, de idén van ígéret a tanács részéről, hogy erre is juttat. „Inkább azt szoktuk beszerezni, ami keresettebb, gyerekirodalmat, meséskönyveket, most már szakkönyveket is szoktak igényelni, főleg mezőgazdaságit. Próbálunk olyat vásárolni, ami szükséges és forgalomban van állandóan” – magyarázta a könyvtáros. A községi könyvtárból a kötelező olvasmányokon kívül Wass Albert-, Nyirő József-, Márai-könyveket, ugyanakkor történelemkönyveket, az állattenyésztéssel, növénytermesztéssel kapcsolatos köteteket kölcsönöznek. „Más az élet egy éve, nagyon nagy a fordulat. Fontos volt beruházni, mert van igény a könyvtárra” – összegzett Tamás Rozália.
Péter Beáta. Székelyhon.ro

Hunyad megyei magyar napok
Közösségi majális és véndiák-találkozó
Nagyszerű hangulat uralkodott a Hunyad megyei magyarság körében május elsején. A hagyományos majálist ezúttal a magyar napok keretében töltötték együtt Déván és Vajdahunyadon egyaránt. Petrozsényban, pedig a Zsil-völgye történetéről szóló tervezett könyv vázlatát mutatták be a szerzők, András József professzor és Wersánszki Eduárd a Caritas felekezeti központban szervezett kulturális összejövetelen. Elvárásokat felülmúló népszerűség Szép tömeg gyűlt össze a dévai magyar ház udvarán a majálisra. Többen, mint ahányra a szervezők számítottak. Idősek és fiatalok, belvárosiak és csángótelepiek, mindenki jól érezte magát a magyar napok nyitórendezvényén. A gyerekek számára a szombathelyi Bogikezek hagyományőrző csoport szervezett érdekes kézműves-foglalkozásokat, az ifjak, pedig jót fociztak. Eközben a szervezők három üstben főzték a finom gulyást, hiszen az nélkülözhetetlen kelléke bármilyen szabadtéri magyar szórakozásnak. Az egybegyűltek kíváncsian fogadkoztak, vajon melyik lesz a legfinomabb: a Pogocsán Ferdinánd dévai RMDSZ-elnök által készített, a Lengyel családé, vagy netán a viccesen protestánsnak nevezett gulyás, azaz a bármilyen külső beleszólás ellen protestáló unitárius, református és katolikus szakácsmesterek babgulyása. Közben a közönség felszabadultan beszélgetett, sörözgetett, hallgatta a jó magyar zenét, vagy Winkler Gyula EP-képviselővel és a többi RMDSZ-es vezetővel beszélgetett. Mire a finom falatok elkészültek, megérkezett Petru Mărginean, Déva polgármestere. Semmiképpen sem akart lemaradni a magyar ízekről, noha azzal egy időben éppen a városvezetés által szervezett dévai napok zajlottak a főtéren, s ott is sok mindent főztek. A polgármester személyes magyar kötődése miatt vett részt a magyarság ünnepségén, anyai ági felmenői között budapesti magyar és bukovinai székely is akad, gyermekkora nagy részét Csernakeresztúron töltötte. Elmondta: mindig öröm számára részt venni a magyarok rendezvényein, nélkülük Déva egyszerűen elképzelhetetlen lenne. Isten áldja meg a magyarokat, fejezte be magyarul a polgármester. Pogocsán Ferdinánd az együttlét örömét és az összefogásba rejlő erőt említette rövid köszöntőjében, míg a kampányban lévő Winkler Gyula kitartást, erőt és egészséget kívánt az egybegyűlteknek, emlékeztetve őket, hogy összefogásra nemcsak szórakozáskor, hanem jövőbeli céljaink eléréséhez, azok politikai támogatottságához is szükség van. Mindhárom gulyás nagyszerűnek bizonyult, olyannyira, hogy repetára is sor került, a nagy érdeklődésre való tekintettel a szervezők később negyedszer főztek gulyást, s az is elfogyott. Hasonlóképpen történt a Téglás iskola által készített miccsel, ott is dupla adagot kellett süssenek. A mulatozás tovább tartott, mint ahogy tervezték, s nem csupán a csernakeresztúri hagyományőrző néptáncegyüttes vagy a dévai Trio Forte koncertjének kiemelkedő sikere miatt. A szomszédos Vajdahunyadon is jól alakultak a dolgok, a szórakozás ott is nagyszerű volt, a gulyás finom, a szórakozás és a jókedv általános, a hangulatot pedig a csernátoni (Háromszék) néptáncegyüttes és Ábrahám Attila zenéje fokozta. Generációkat összekötő lánc Pénteken más jellegű volt a program, Vajdahunyadon a 6-os iskola magyar tagozatának 50. évfordulóját ünnepelték, felemelő hangulatú véndiák-találkozóval. Közel 300-an gyűltek össze a városi színházban helybéliek, de Kolozsvárra, Marosvásárhelyre, Magyarországra vagy Kanadába került egykori diákok is hazajöttek az ünnepségre. Nem bánták meg, boldogan és meghatódva vettek részt az ünnepségen. Egykori tanítóikat, tanáraikat fölállva, vastapssal díjazták, amikor a szervezők elismerő oklevéllel és virágcsokorral várták a színpadon. 1964-es megalakulása óta a vajdahunyadi magyar tagozaton közel 1600 diák végzett több mint 50 pedagógus áldozatos munkája következtében. Olyan lánc, amely összetartja a magyarságot, amelynek első szemét 1964-ben fonták, s azóta évről évre újabb láncszemmel gazdagodott. Ne hagyják elszakadni, a szülőktől kapott ajándékot, a magyar nyelvet adják tovább gyermekeiknek, üzente az ünneplő közönségnek Kiss Mihály, a magyar tagozatnak helyt adó Matei Corvin iskola – ahova jelenleg tartozik az egykori 6-os iskola – aligazgatója. Utánpótlás nélkül hiába erősödtek meg a szórványmagyarság intézményei, az 1989-es változás elhozta ugyan a szabadságot, de megcsappant a diáklétszám. Kezdetben az élet nagyon nehéz volt, a szülők mégis mindent megtettek, hogy anyanyelvű iskolába járassák gyermekeiket, hangsúlyozta ünnepi köszöntőjében az 1968-ban Brassóból Vajdahunyadra került Fazakas Tibor művész, aki több mint 40 évig volt az iskola rajztanára, számos nemzedék osztályfőnöke. Meg is köszönte a vajdahunyadiaknak szeretetüket és befogadó-készségüket, emiatt eresztett gyökereket a kohászvárosban, noha eleinte még a Cenk alatti városba való visszatérést fontolgatta. Scheibert Irén nyugalmazott tanítónő örömmel köszöntötte egykori tanítványait, a magyarság melletti kitartásra buzdítva a fiatalabb nemzedékeket. „Nem az az erős, aki sosem esik el, hanem az, aki mindig feláll”, jegyezte meg diákjai vastapsa közepette a tanítónő. Kofity Magda több szerepben köszöntötte az ünneplőket: a rendezvény házigazdájaként, az RMPSZ Hunyad megyei elnökeként, az 1964-es becsengetés első osztályos diákja- és jelenlegi tanáraként, valamint két volt diák édesanyjaként. Balogh-Botár Csaba, a dévai Téglás líceum aligazgatója a vajdahunyadiak hozzájárulását köszönte meg a dévai középiskola eddigi haladásához, illetve folytatásának reményét fejezte ki, miközben a vajdahunyadi magyar tagozat 7.-es és 8.-os diákja két színdarabbal jellemezték a magyar iskolát: a komikus jelenet az iskolai barátságokat, csínytevéseket, a Gherghina Rozália tanárnő által betanított Március 15. darabbal pedig a nemzet iránti elkötelezettséget. Olyan elkötelezettséget, mely nemcsak az együttlét örömét bizonyítja, hanem azt is, hogy bár számban a Hunyad megyei magyarság szórvány, lélekben viszont nem, ahogy a magyar napok megyei főszervezője, Takács Aranka – az iskola egykori diákja és tanára – megjegyezte.
Chirmiciu András. Nyugati Jelen (Arad)

Tompa Gábor: sikerül magasan lebegni és lobogni
Tompa Gábor, az Uniter-gálán a legjobb előadásért díjazott kolozsvári színház igazgatója beszélt lapunknak a győztes produkcióról, a társulat nívós munkájáról, kellő színészi alázatáról.
– Az idén önt a díjátadók között láthattuk, társulata, a sétatéri színház a Viktor avagy a gyermekuralom című elődással elnyerte a nagydíjat az Uniter-gálán. Mennyiben más a mostani, nyolcadik díj az eddigi hétnél, amennyit begyűjtöttek?
– A legnagyobb örömöt számomra az jelenti, hogy társulatunknak ennyi év után is ilyen magas szinten sikerül tartania a mércét. Annak dacára, hogy minden színház életében vannak hullámvölgyek és hullámhegyek, úgy tűnik, a mi csapatunknak sikerül magasan lebegnie és lobognia. Én ezt annak tulajdonítanám, hogy színészeinkben megvan a kellő alázat, soha nem fekszenek rá a képzeletbeli babérjaikra, képesek mindig újra és újra kezdeni alkotói munkát.
Másrészt azért is örülök, mert a Viktor avagy a gyermekuralom egy remek színészi alakításokkal teli, rendkívül kemény és nagyszerű előadás. Minden fantasztikus összhangban áll, ami természetesen elsősorban a kiváló rendezőnek, Silviu Purcăretenek köszönhető. Meggyőződésem, hogy Roger Vitrac darabjának hosszú élete és komoly nemzetközi pályája lesz. Azt szoktuk mondani, hogy nem annyira a díj a fontos, de ez az előadás megérdemelte a kitüntetést.
– Hét nagydíj után az lett volna a meglepő, ha a mostanit nem az ön társulata viszi el?
– Nem lett volna meglepő, hisz két rendkívül erős előadás versenyzett egzmţssal. Ugyanígy a sepsiszentgyörgyiek Hamletje is megnyerhette volna a fődíjat. Gondolom, a zsűri is komoly dilemmában volt, és ezért osztotta meg a legjobb előadásnak és a legjobb rendezésnek járó díjat. Persze az külön öröm számomra, hogy a rendezők kategóriájában volt tanítványom, Bocsárdi László vitte el a pálmát.
Tudom, hogy sokan elégedetlenkednek az Uniter díjazási rendszerével, és blogbejegyzéseikben arra panaszkodnak – főleg azok a kolozsváriak, akik nem örülnek a mi sikereinknek –, hogy miért mindig ugyanazok kapják a kitüntetést. Ez kissé olyan, mintha azért neheztelnénk a tenisztornák szervezőire, hogy azokat mindegyre Federer, Nadal vagy Djokovics nyeri, holott mindenki másnál jobban ütik a labdát.
– Hogy érzi: a díjátadási gála mostani helyszíne, Marosvásárhely is valamiféleképpen közrejátszott abban, hogy az idén ennyi magyar és magyar vonatkozású díjat osztottak?
– Nem mondanám, hisz máskor is voltak magyar díjazottak. Ez egyrészt azt bizonyítja, hogy sikerült erős társulatokat és jó előadásokat összehoznunk, másrészt pedig arról a nyitottságról és előítélet-mentességről tesz tanúbizonyságot, amivel a román színházi szakma viszonyul az összes társulathoz. Ezt nem csak fontosnak, de modellértékűnek is tartom, olyasminek, amit eltanulhatna az úgynevezett anyaországi szakma is.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

A magyarság érdekeinek védelmében, valamint a jobboldali és a baloldali szélsőségekkel szemben is fel kell venni a harcot az Európai Parlamentben - jelentette ki Tőkés László EP-képviselő Hatvanban tartott hétfői kampánynyitó sajtótájékoztatóján.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöki posztját is betöltő politikus - aki a Fidesz-KDNP listájának harmadik helyén szerepel - úgy fogalmazott, hogy az egyes nyugati szocialistákkal szemben "az utódkommunisták nem hitelesek, ők egy régi rendszer örökségét képviselik", az Európa iránti behódolás, a nemzeti érdekek megtagadásának politikáját. Hozzátette: megtapasztalta, hogy mennyire a magyar érdekek ellen fordult a magyar szocialista képviselet. Tőkés László hangsúlyozta, hogy az Európából kimaradó politikai gondolkodás is elfogadhatatlan, "a helyünk természetesen Európában van". Kitért arra is, hogy 2010 és 2014 között erodálódott Magyarország hírneve, és "ez a baloldali-liberális szélsőséges politikának tulajdonítható, amely mögött a hazai baloldali-liberális propaganda áll". Szavai szerint Magyarországról látták el munícióval a baloldali-liberális köröket. Ebben az európai közegben kell minél hatékonyabban érvényesíteni a 12-13 milliós magyarság érdekeit - mondta. Az MTI kérdésére Tőkés László elmondta: olyan tiszteletlenséggel és hitelrontással találkoztak, amellyel szemben fel kellett vennie a küzdelmet az Orbán-kormánynak. Ez a küzdelem sikeres volt - fűzte hozzá.
Közölte: ha szükséges, a jövőben is határozottan kiállnak a rágalmazásokkal, a támadásokkal, a Magyarországgal szembeni diszkriminatív intézkedésekkel szemben. Most a konszolidáció, a fejlődés folytatásával lehet végérvényesen kivívni a tiszteletet - mondta, arra kérve a szavazókat, hogy az EP-választáson erősítsék meg az április 6-i eredményt. MTI

Röviden
Tőkés: harcolni a szélsőségesekkel
A magyarság érdekeinek védelmében, valamint a jobb- és a baloldali szélsőségekkel szemben is fel kell venni a harcot az Európai Parlamentben – jelentette ki Tőkés László EP-képviselő Hatvanban tartott tegnapi kampánynyitó sajtótájékoztatóján.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöki posztját is betöltő politikus – aki a Fidesz–KDNP listájának harmadik helyén szerepel – úgy fogalmazott, hogy az egyes nyugati szocialistákkal szemben „az utódkommunisták nem hitelesek, ők egy régi rendszer örökségét képviselik”, az Európa iránti behódolás, a nemzeti érdekek megtagadásának politikáját. Hozzátette: megtapasztalta, hogy mennyire a magyar érdekek ellen fordult a magyar szocialista képviselet. Tőkés hangsúlyozta, hogy az Európából kimaradó politikai gondolkodás is elfogadhatatlan, „a helyünk természetesen Európában van”. Kitért arra is, hogy 2010 és 2014 között erodálódott Magyarország hírneve, és „ez a baloldali-liberális szélsőséges politikának tulajdonítható, amely mögött a hazai baloldali-liberális propaganda áll”. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kincses: Törvényt sértett a Bukaresti Táblabíróság
Április 30-án a Bukaresti Táblabíróság elutasította keresetünket, illetve a beavatkozásokat, amelyeket az EMNT és a Néppárt nyújtott be, ugyanakkor helyt adott a MOGYE beavatkozásának az ARACIS oldalán. Erről beszélt tegnapi sajtótájékoztatóján Kincses Előd ügyvéd, aki szerint a táblabíróság törvényt sértett ezzel. Ez nem jogerős ítélet, az utolsó szót a Bukaresti Legfelsőbb Ítélőtábla mondja ki. Amennyiben a romániai bíróságon nem érnek el eredményt, továbbmennek Strasbourgba.
Elmondta, hogy 2011 őszén, az első közigazgatási per, az úgynevezett charta-per elindításakor a Marosvásárhelyi Táblabíróságon levélben kérte fel Markó Béla miniszterelnök-helyettest és Kelemen Hunor elnököt, hogy avatkozzanak be a perbe az RMOGYKE oldalán. Ugyanilyen felkérést küldött az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak, az Erdélyi Magyar Néppártnak és a Magyar Polgári Pártnak is. Az RMDSZ kivételével a másik három beavatkozott. Illetve beavatkozott a perbe a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség is. – Mikor elsőfokon elveszítettem ezt a pert, ugyancsak írtam ezeknek az uraknak, és javasoltam, avatkozzanak be a perbe. Ekkor már az RMDSZ is belépett. A fellebbezési tárgyaláson az RMDSZ-t Karácsony Erdei Etel képviselte. Bukarestben időközben újabb pert indítottunk az RMOGYKE és a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség képviseletében. Ezt a pert tavaly decemberben indítottam. Április 30-án volt a második tárgyalás, és ebbe a bukaresti perbe beavatkozott a MOGYE is az ARACIS oldalán – magyarázta az ügyvéd.
Az ARACIS-standard "nem létező jogszabály"
A bukaresti per tárgya annak az ARACIS-standardnak a megsemmisítése, amely alapján a chartát úgy fogalmazták meg, hogy az orvosi és gyógyszerészeti egyetemen csak az elméleti oktatás folyhat magyar nyelven, minden egyéb román nyelven történik. Kincses szerint magában az ARACIS-standardban annyi megkötés van, hogy a klinikai gyakorlat csak románul lehet. Ezt kibővítve alkalmazzák a chartában.
– A román kétharmad úgy szerkesztette meg a chartát, hogy az elméleten kívül semmi sem mehet magyarul a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, még az anatómiagyakorlat sem, pedig szerintem a hullákkal senki sem tud tárgyalni. Ennek ellenére, ez a megkötés működik. Az ARACIS- standardról a bukaresti tárgyaláson kiderült, hogy 2010. július 22-én fogadta el az ARACIS tanácsa. Mivel a tanügyi törvény 2011 januárjában jelent meg, ezt a tanügyi törvény rendelkezéseit sértő jogszabályt hallgatólagosan hatályon kívül helyezte a tanügyi törvény, amely az 5. szakaszában expresis verbis kimondja, hogy minden, a tanügyi törvénnyel ellentétes jogszabály érvényét veszti.
Ennél is érdekesebbnek nevezte az ügyvéd, hogy amikor az április 30-i tárgyaláson kérte, kötelezzék az ARACIS-t, tegye le azt a tanügyminisztériumi jóváhagyást és kormányhatározatot, amely ezt az ominózus standardot jóváhagyja, azt a választ kapta, hogy ilyen nincs. – Tehát ez egy nem létező jogszabály, amit mi megtámadtunk, hiszen jóvá kellett volna hagyja a tanügyminisztérium, és kormányhatározatba kellett volna foglalni. Ezt az égbekiáltó törvénytelenséget nem volt hajlandó a Bukaresti Táblabíróság észrevenni, és nemcsak hogy nem vette észre és nem semmisítette meg ezt a tulajdonképpen nem létező standardot. Ráadásul helyben hagyta a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem beavatkozását az ARACIS mellett, mit sem törődve azzal, hogy az alkotmány is biztosítja a teljes körű anyanyelvi oktatáshoz való jogot, és a tanügyi törvény 135. szakasza is pontosan meghatározza mindezt. És jellemző, hogy 2010 júliusa óta egyetlen kormány sem merte jóváhagyni ezt a jogszabályt. Mert annyira alkotmány- és törvénysértő, hogy csak "fű alatt" használják a magyar oktatás nyomorgatására, jelentette ki.
Kaméleon-magatartás?
Amikor megtudta, hogy a charta-perben a fellebbezéseket elutasították, Kincses újabb levelet írt a fentebb említett címzetteknek, amelyben azt állítja, hogy a Marosvásárhelyi Táblabíróság három hét halogatás után politikai döntést hozott, elutasította a MOGYE magyar oktatást akadályozó rendelkezéseinek módosítását, és felkérte őket, hogy miután a vásárhelyi perbe a felperes oldalán mindnyájan beavatkoztak, ezt az összefogást kellene megismételni, mert még nincs minden veszve, mivel a Bukaresti Táblabíróságon folyamatban van az ARACIS-standard semmissége megállapítására vonatkozó per. Az RMOGYKE és a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség közigazgatási keresettel kéri a diszkriminációellenes rendeletet és a tanügyi törvényt sértő chartába foglalt standard megsemmisítését. A per megnyerése esetén a magyar gyakorlati oktatást tiltó chartabeli passzusok érvényüket vesztik, és így jogi úton megoldható lenne a politika által átvághatatlan gordiuszi csomó. Választ április 28-ig várt, vállalta a beavatkozási kereset megfogalmazását és a jogi képviselet ellátását. Az RMDSZ nem kívánt belépni, az MPP elnöke nem küldte el a kért adatokat.
Kincses szerint, ha jogi úton eredményt érnek el, lesz magyar vonal, ha nem, akkor belátható időn belül a helyzet nem változik. Kijelentette: – Sajnos, az RMDSZ csak akkor avatkozik be a perekbe, amikor nincs kormányon. Amikor kikerült a kormányból, beavatkozott, és a fellebbezési tárgyaláson az RMDSZ-t Karácsony Erdei Etel képviselte. Ezt elutasította a Marosvásárhelyi Táblabíróság. Ez az elutasítás váltotta ki az újabb levelet. És most megint nem avatkozik be – jelentette ki, kaméleon-magatartásnak minősítve ezt az álláspontot.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Sokszínűség – amitől szinte dalol az anyanyelv
A vidéki sajtó, illetve a határon túli média egy része arra törekszik, hogy felzárkózzon, nevelje közönségét, ezért az anyaország felé kacsingatva próbál az elitnek vélt elvárásoknak is megfelelni. E nagy igyekezetben fennáll a veszély, hogy változatos erdélyi nyelvjárásunk sokszínűsége, a trendi irányultságot követve, lassan megkopik.
Az írott és elektronikus sajtóban naponta szembesülünk tájnyelvi elemekkel, melyek szervesen illeszked(né)nek megfelelő szövegrészekbe. Mégis legtöbbször az anyaországban használatos kifejezésmódra esik a választás, ha az MTA szótárában egyik-másik tájnyelvi szó éppenséggel nem található. Pedig tengernyi a lehetőség köznyelvünkben, aminek épp sokfélesége teszi széppé az anyanyelvet. Olyannyira, hogy szinte dalol a nyelv, ha kellő érzékkel használjuk.
A nyelvi egyenöltözék közepette a vörös hagyma jelentését lassan átveszi a pesti sárga hagyma, murok helyett répát árulnak a piacon, az oltyánok vinettája is padlizsánná nemesül. Tesszük ezt annak ellenére, hogy itt, Erdély szívében a beszélt köznyelvben a többség által elfogadott és használt szavakkal kommunikálunk.
– Mit érdemes követendő példának tekinteni? Használjuk-e helyi jellegű szavainkat a médiában is, vagy "nevelő szándékkal" az anyaország stílusához ildomos igazodni? – kérdeztük dr. Péntek János nyelvészprofesszort, az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottságának elnökét.
– Mindenekelőtt azt kell tudni, hogy mit óhajt a sajtó által kiszolgált olvasótábor. Ha nem készült ilyen jellegű felmérés, az a természetes, ha úgy beszélünk, illetve írunk, hogy megértessük magunkat. Hasonló megkeresésem volt már televízió- vagy rádiószerkesztőség részéről is. Ők a vinetta/padlizsán változat helyes használatáról kérdeztek. A válaszom az volt, hogy én is a vinettát használom. Szerintem normálisan kell beszélni.
Ez a fajta sokszínűség, ami nyelvünkre jellemző, sokkal értékesebb, mintsem a magyarországi irányzatot követni. A lényeg, hogy értessük meg magunkat. Kimondottan örülök annak, hogy a budapesti kvízműsorokban megjelennek táj jellegű szavaink, ezáltal immár ők is megtanulták, hogy például mi a pityóka. Miért baj az, ha tudják Pesten is, hogy a burgonya Székelyföldön pityóka? Szerintem a nyelv természetes változatossága sokkal többet ér, mintsem igazodni kellene egy vonulathoz. A múlt században a magyar nyelvművelésben azt tekintették fejlődésnek, ha egységesül a nyelv. Akkor azonban eltűnik az igazi érték, a változatosság. A kilencvenes évek után egy újvidéki tanár barátom meg volt győződve arról, hogy azonnal igazodni kell Pesthez. Neki is azt mondtam, hogy igazodhatunk egymáshoz is, de csak amennyire kell.
A magyarországi dr. Balázs Géza nyelvésszel sem értek egyet a román szavak beépülésének elmélete kapcsán. Természetesen ő másképp látja a dolgokat, ami nem gond. Egyik nyilvános internetes levelezésünk során megkérdeztem tőle, hogy mennyivel jobb a panellakás kifejezés, amit az anyaországban használnak, a mi erdélyi blokklakásunknál? Ezt magyarázza meg nekem valaki, hogy az egyik miért jobb, mint a másik.
Egy udvarhelyi mezőgazdasági konferencián a Magyarországról Csíkba áttelepült gazdálkodó előadása kezdetén elnézést kért a jelenlévőktől azért, mert ő magyarországi nyelven beszél. Ez kedves gesztus volt részéről, persze a bocsánatkérés fölösleges, de akkor hallottam először ilyet Erdélyben, hogy egy anyaországi előadó azért szabadkozott, hogy másképp beszél, mint mi.
– Igen, talán azért is, mert a paszulyt odaát babként ismerik, a kibédi vörös hagymát a pesti piacon lila hagymaként árulják...
– A régi erdélyi szövegekben, folklórszövegekben ahányszor babot használtak, az nem a paszulyra vonatkozott. A régi eurázsiai lóbab (Vicia faba) a lencse, borsó, csicseriborsó mellett az európai népek egyik alapélelmiszere volt, mely a tengerentúlról származó közönséges bab, a paszuly térhódításával kiszorult, most kezdik újra felfedezni. Magyarországon az új növénynek a neve kiszorította a régit, Erdélyben nem, itt ugyanis a közönséges paszuly megnevezésére ma sem a bab kifejezést használják.
Szerintem ha tudjuk, milyen közeget szólítunk meg, maradjunk az élőbeszédben használatos sokszínű kifejezéseknél – zárta közös álláspontunk alátámasztását dr. Péntek János nyelvészprofesszor.
Szer Pálosy Piroska. Népújság (Marosvásárhely)

Kiszorítandó magyarok
Meglehetősen pontos keresztmetszetet ad a romániai politikai közállapotokról, ahogy a kisebbségi kérdést példásan megoldottnak tekintő Románia magát a magyarok barátjának mondó miniszterelnöke egy választási rendezvényen arról beszél: az időközi választásokon azért kell összefogniuk a román pártoknak az egyik Szatmár megyei választókerületben, nehogy a magyaroké legyen a képviselői hely.
Igaz, nem általában a magyarokról beszélt, hanem az egyik magyar politikai szervezetet, az RMDSZ-t emlegette olyan alakulatként, amelyet el kell ütni a győzelemtől, de a kontextusból egyértelmű: azért szorgalmazza a román összefogást, nehogy most magyar képviselő, majd a két év múlva esedékes önkormányzati választásokon magyar polgármester legyen Szatmárnémetiben és magyar megyei közgyűlési elnök Szatmárban.
Mindezt ráadásul még pikánsabbá teszi, hogy Victor Ponta miniszterelnök, valamint az általa vezetett Szociáldemokrata Párt (PSD) csupán alig néhány hónapja koalíciós partnere a most olyannyira legyőzni kívánt RMDSZ-nek.
Az már csak hab a tortán, hogy a közös román jelölt a liberális párti Ovidiu Silaghi lesz, aki korábban egyszer már mandátumot szerzett a kerületben, és most, a liberálisok kormányból való kilépését követően úgy indul el a megmérettetésen, hogy saját pártelnökét is meglepve átlép a liberálisok által újra ellenségnek tekintett PSD-be.
Mindez tökéletesen leképezi a romániai politikai viszonyokat. A PSD totális hatalomra tör, és ennek érdekében megpróbálja a liberálisoknak a kormányból való kilépés miatt elégedetlen kulcsembereit elszippantva gyengíteni korábbi szövetségesét, miközben a jelenlegi kormánytöbbséget biztosító koalíciós partnert hátba szúrja.
Úgy tűnik, az RMDSZ kormányszereplése tényleg csak arra kell, hogy a liberálisok távozása után Ponta és a PSD kezében maradhasson a kormányrúd. Persze a választásokon néha a koalíciós pártok is riválisai egymásnak, a mostani helyzet azonban többről szól. Ponta végre elismerte: Erdélyben és a Partiumban a román pártok szövetsége nem csak a hatalom megszerzésére irányul. Az egyik fő cél a magyarok háttérbe szorítása.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

Tovább határontúlimagyarozik a baloldal
A baloldal toleranciát tanulhatna a határon túli magyaroktól. Esetleg feltehetnék a kérdést: mit csináljon a baloldal máshogy, hogy leküzdje a feléje irányuló bizalmatlanságot és ellenszenvet?
Vasárnap értem haza Erdélyből. Nem Székelyföldön voltam, hanem Nagyenyed környékén, ahol egymás mellett élnek románok, magyarok, cigányok. Kinyitom az internetet, és az elsők között botlok bele Sütő Imre rövid intésébe, amelyet a határon túli magyarokhoz intézett. Hogy tudniillik, mivel ők nem viselnek Magyarországon közterhet, ezért nem járna nekik a szavazati jog (unalmas balos mantra), de ha már szavaztak, akkor „...felelőtlenek voltatok, mert a szavazataitokkal ti segítettétek elő a további négyévi országromboló kormányzási lehetőséget, az újabb kétharmados kormányzási jogot, amelyre hivatkozással az uralkodó kormány azt teheti, amit csak akar.” Stb, stb.
Nos, nekem kezd kicsit elegem lenni a határon túli magyarok baloldali utálatából, ami a választások után a Galamus toleráns, befogadó és együttérző felkiáltásával vette kezdetét Mihancsik Zsófia tollából, ha még emlékszünk: „külön köszönet az újdonsült magyar állampolgároknak, akik nem itt élnek, de rólunk szavaztak, eddig 95,37 százalékban a zsarnok pártra. Második náluk a csendőrpárti kistestvér.”
Sokszor leírtuk már, hogy a határontúlimagyarozás a baloldal antiszemitizmusa (az antikatolicizmus mellett, nagymestere pedig Bauer Tamás), de ha ők még egyszer elküldik a fenébe a határon túliakat, akkor mi is még egyszer leírjuk, mit gondolunk erről.
Nem a határon túliak miatt nyerte agyon magát a Fidesz-KDNP, de ha már hirtelen ennyire fontosak lettek az ő szavazataik a baloldalon: a baloldal elsősorban magának köszönheti, hogy a határon túli magyarok nem rájuk szavaztak, éppen a Mihancsik- és Sütő-féle gőgös lenézések és ellenszenv miatt. De nem, a baloldali publicisták, úgy látszik, nem tanulnak, és a lecke határása nem pályamódosítást javasolnak pártjaiknak és a baloldalnak; hanem még inkább mennének tovább az eddig úton, szemben a határon túli magyarokkal. Komolyan, ezek az emberek milyen hangulatban utaznak a Kárpát-medencében, mikor átlépik a magyar határt?
Az nem érdekli őket, hogy mennyi más országban van még kettős állampolgárság és szavazati jog (az Európai Unió huszonhét tagállama közül huszonháromban az állampolgároknak lakhelytől függetlenül jár szavazati jog az állampolgársághoz). Nyilván már az állam-és nemzetfogalom is eltérő a baloldalon, mint azt tudjuk az előző húsz évből. Úgy látszik, még nem jöttek rá, hogy az állampolgári hűség és hasonlók nem pusztán gazdasági fogalmak, amelyek kizárólag közteherviselésen alapulnak. Van érzelmi és közösségi dimenziója is. Ilyen a − mellesleg annak idején a baloldal által felkapott és az egyenlőség nevében abszolutizált − nemzeti érzés.
De ha már klasszikus baloldali értékek: csak a Kárpát-medencében él határainkon kívül a 2,6 millió magyar. Nos, 128 378 érvényes szavazat érkezett a magyarországi lakcímmel nem rendelkezők részéről. Közülük 122 588-an, a voksolók 95,49 százaléka szavazott a Fideszre a végleges eredmények szerint. A kevesebb mint 123 ezer szavazatot semmiképpen sem „a” határon túliak adták le, ez körülbelül olyan általánosítás, mint a baloldal által oly sokat kifogásolt cigányozás („a cigányok”).
A közteherviselésről pedig annyit, hogy ha ehhez kötjük a szavazatokat, akkor egyrészt könnyen kieshetnének a szavazati joggal rendelkezők közül azok, akik az EU-s szabályoknak megfelelően külföldön dolgoznak és ott is adóznak, talán még a nyugdíjat is onnan fogják kapni (ha lesz nekik olyan); másrészt bizony akkor el kell gondolkodni, hogy aki nem fizet adót, csak segély kap például, az szavazhasson-e (segélyből adózni nem ér). Ha olyannyira gyűlölik az egykulcsos adót a baloldalon, akkor talán a szavazati jogot is progresszivizálnák, azaz aki többet keres, arányaiban is többet adózzon, de több szavazati joga is legyen? Gondolom, az egyenlőség ezt követeli, tehát a Galamus, a Népszava és a baloldal válasza az „igen”.
Vagy a „leszakadó” és „hátrányos helyzetű” rétegekkel szemben a kötelező „társadalmi szolidaritás” és a „társadalmi igazságosság” (amelyet persze az állam kényszerít ki) csak határon belül érvényes, mert egy társadalom határai minden körülmények közt egybeesnek az állami határokkal? Mi ez, valami új baloldali állampártiság, nacionalizmus és kirekesztés? Hova lett a nemzetköziség és a határokon való átívelés? Mi ez a bezárkózás?
A baloldal határon túli magyarok szavazatai miatt háborgó része toleranciát tanulhatna a határon túli magyaroktól. Ők nagymesterei ennek, űzik is, bár beszélni nem nagyon beszélnek róla. Esetleg beszélgethetnének határon túliakkal, feltéve a kérdést: mit csináljon a baloldal máshogy, hogy leküzdje a feléje irányuló bizalmatlanságot és ellenszenvet? Talán itt kezdődne a demokrácia és egy egészségesebb magyar, kárpát-medencei közéleti légkör.
Szilvay Gergely. mandiner.hu/cikk/20140506

Vincze Lóránt Arad megyében járt
Romániai magyar érdekeket Brüsszelbe!
Amint azt a szombati lapszámunkban is hírül adtuk, vasárnap Arad megyei kampánykörúton vett részt Vincze Lóránt, az RMDSZ EP-képviselőjelöltje, akit elkísértünk Nagyiratosra, Nagyvarjasra és Szentpálra. Szentmise az anyák napja jegyében Vasárnap Bognár Levente RMDSZ-megyei elnök és Papp Attila nagyiratosi polgármester táraságában Vincze Lóránt részt vett a helybeli katolikus templomban 10 órától megtartott szentmisén, ahol ft. György Zoltán plébános anyák napja alkalmából köszöntötte az édesanyákat és a nagymamákat, akiknek egyúttal köszönetet mondott a családjukért kifejtett áldozatos munkáért. Szentbeszédében a tavasz beköszöntét, a természet újjászületését kapcsolatba hozta Szűz Máriával, aki vállalta, hogy anyja legyen Isten egyszülött fiának, Jézusnak. Őt szerető, gondoskodó anyaként óvta, szeretetben nevelte, átadva neki mindazokat a tapasztalatokat, amelyekre a földi élete során szüksége lehet. Szeretett fia mellett mindenkor, annak a keresztre feszítésekor is kitartott, mert tudta: ahol igent mondanak az életre, ott Isten áldása érvényesül. Éppen ezért a mai édesanyáknak is igent kell mondaniuk az életre, minél több gyermeket kellene szülniük, szeretetben felnevelniük, Isten dicsőségére, nemzetünk megmaradása érdekében. A szentmise végén a ministráló leányok színvonalas szavalatokkal, köztük a helybeli Veres József által az alkalomra írt verssel is köszöntötték az édesanyákat és a nagymamákat, akiknek a kijáratnál egy-egy Mária-képpel kedveskedtek. Felemelő érzés volt tapasztalni a nagyiratosi hívek egyházi énektudásának színvonalas megnyilvánulását. Nem választani, szavazni kell! A községháza tanácstermében közel 40 polgár gyűlt egybe a meghirdetett lakossági fórumra. Papp Attila polgármester mutatta be vendégeit, Vincze Loránt EP-képviselőjelöltet, Bognár Levente RMDSZ-megyei elnököt és Faragó Péter ügyvezető elnököt, majd a május 25-re tervezett EP-választásokon való minél nagyobb részvétel szükségességét ecsetelte, kiemelve a betegek, illetve az idősek számára szolgáló mozgóurna előzetes igénylésének a fontosságát. Bognár Levente megyei elnök hozzászólásában köszöntötte az édesanyákat és a nagymamákat, majd kiemelte: a romániai magyarság 25 évvel ezelőtt a kezébe vette a sorsát, minden alkalommal bebizonyítva, hogy képes képviselőit az ország, illetve az utóbbi két alkalommal az EU törvényhozásába is bejuttatni. Most egy újabb próbatétel előtt állunk, aminek a feladatához, összefogással, újra fel kell nőnünk! Vincze Lóránt köszöntőjét követően jó kezdetnek tartotta, hogy a nagyiratosi, lelkesen éneklő hívekkel először a templomban lehetett része a nagyszerű közösségi élménynek. Miután maga is köszöntötte az édesanyákat és a nagymamákat, egy újabb nagyszerű közösségi élményről, a soron következő EP-választásokról beszélt, ahol tömbben szavazva újabb alkalom adódik bebizonyítani: mi, magyarok együtt erősek vagyunk. Mert ez a közel másfél milliós romániai magyarság nem veszítette el az összetartozás érzését, a hitét, de a bizalmat sem életünk jobbra fordulásában. Már 25 évvel ezelőtt is tudták a magyarok, hogy csakis egy magyar szervezet képviselheti méltón az érdekeiket: az elmúlt 25 évben sikerült visszaszerezni a kommunizmus által eltörölt olyan jogainkat, mint az anyanyelv-használat a közigazgatásban, a teljes körű oktatás, az elkobzott közösségi ingatlanok visszajuttatásának az ügye, amelyekben még vannak megoldatlan kérdések, de az ügy jó irányba halad. Ugyanakkor igen sok tervet sikerült megvalósítani a magyar emberek, a közösségek javára, hiszen az RMDSZ mindig ott volt a bukaresti törvényhozásban, illetve 7 éve az Európai Parlamentben is ott vannak a képviselői, akik Brüsszelben az erdélyi magyar emberek gondjairól beszélnek. Mert a brüsszeli politikusok rólunk, erdélyi magyarokról annyit tudnak, amennyit az ottani képviselőink elmondanak rólunk. Helyettük más biztosan nem fogja elmondani, méghozzá a többi, őshonos európai kisebbséggel együtt, hogy minden közösség számára az EU-ban hatékonyabb legyen a kisebbségvédelem. Együtt vannak a dél-tiroli németekkel, a finnországi svédekkel, a dániai németekkel, illetve a többi kisebbséggel, akikkel elhatározták: elmennek az EU intézményei elé, ahol védelmet kérnek a kisebbségi jogoknak. Azt is el akarják érni, hogy a finnországi svédek által élvezett önrendelkezés a romániai magyar közösség különböző csoportjai számára is megvalósítható legyen. Ha Dél-Tirolban meg lehetett teremteni az autonómiát, az nálunk is megvalósítható. E célkitűzéseken nemcsak az EP-ben, hanem itthon is dolgozni kell, hiszen a hosszú évek óta elodázott kisebbségi törvényt, az EU-ban élő kisebbségek támogatásával, remélhetően el lehet majd fogadtatni. Érintette az EU-támogatással megvalósult projekteket, kitérve a területalapú támogatásokra, de azokra a programokra is, melyek jóvoltából a hazai fiatalok az EU-ban tökéletesíthetik a tudásukat. A jelzett programok kidolgozásánál, jóváhagyásánál azonban az erdélyi magyarok képviselőinek is ott kell lenniük, ha azt akarjuk, hogy ne mások döntsenek a fejünk fölött. Nem csak az EP-ben, de az itthoni ügyintézésben is részt kell vennünk. Ha a Szövetség kormányon van, a kisebbségi ügyek mellett egy-egy országos érdekeltségű tárcának a vezetését is vállalja, hogy aktív részesei legyünk az ország vezetésének, a sorsunk jobbra fordításának. Ehhez azonban minden választáson nagy számban kell részt vennünk, hogy az RMDSZ elérhesse az 5%-os választási küszöböt a helyi önkormányzatokban, a bukaresti parlamentben, valamint a brüsszeli Európai Parlamentben is. Mivel mindig az volt az elvárás, hogy ne legyen magyar–magyar verseny, a következő EP-választáson ez teljesül, hiszen Romániában csak az RMDSZ-lista magyar, ezért éljünk a lehetőséggel. Május 25-én tehát nem kell választani, hanem szavazni kell az erős magyar képviseletre – összegezte mondanivalóját Vincze Lóránt EP-képviselőjelölt. Előtérbe a kisebbségi jogokat! A hozzászólások során Kiss István, mintegy nyugtázva az elhangzottakat, a képviselőjelöltet alaposan felkészült, a mandátumra méltó fiatalembernek nyilvánította, akárcsak a község által két évvel ezelőtt megválasztott fiatal, dinamikus polgármestert, Papp Attilát. Éppen ezért, a választásokon minél nagyobb számú részvételre szólította fel a jelenlévőket. Tomuţ Csaba az Ukrajnában zajló nemzetiségi feszültségekről kért véleményt Vincze Lóránttól, aki aggasztónak találja az ottani helyzetet, ami azonban azt is érzékelteti, mennyire fontos, ha egy ország tagja az Európai Uniónak vagy a NATO-nak. Ukrajna viszont, részint önhibájából, egy polgárháború küszöbén áll. AZ EU-nak is rá kellett jönnie, hogy a közép-kelet-európai bővítés együtt jár a nemzetiségi kérdések megjelenésével, amit nem lehet a szőnyeg alá seperni. Éppen ezért változik az EU is, amelyben nem lehet elmenni a kulturális és szabadságjogok mellett úgy, hogy ne érintsék a kisebbségi jogokat is. Az RMDSZ kezdeményezése volt a kisebbségek európai összefogása, amiben maga az elmúlt 3 évben dolgozott. Winkler Gyula EP-képviselő irodájában a kisebbségvédelem területén dolgozik, míg Kelemen Hunor szövetségi elnök megbízásából az RMDSZ külügyi kapcsolatait építi a 93 tagot számláló Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójában (FUEN), amelyiknek az alelnöki tisztségét is betölti. A most záruló mandátumban nem sikerült EU szinten elérni a közösségi jogok felkarolását, a következőben azonban sokkal határozottabb lépéseket tesznek az úton. Vincze Lóránt abban bizakodik, hogy az EP-t sikerül majd rávenni a kisebbségi ügyekkel való hangsúlyosabb foglalkozásra, hogy a lehetőségét is elkerüljék egy, az ukrajnai helyzethez hasonló kialakulásához. A továbbiakban Papp Attila polgármester javaslatára Romániának a schengeni övezethez való csatlakozásával esedékes, Kisvarjas–Dombegyház közötti időszakos határátkelőnek átjáró úttá válási esélyeit mérlegelték, míg Faragó Péter RMDSZ-ügyvezető elnök az EP-választások technikai kérdéseit járta körbe. Ezek szerint minden párt egy-egy országos listát nyújt be, amire bárhol az országban szavazni lehet, egy pótlista segítségével. Mivel az országnak 32 parlamenti képviselője lesz, az országos listán minden párt ennyi jelöltet tüntethet fel, a szavazólapon az RMDSZ a III. helyen található, tehát arra kell szavazni, hogy a 32 hely közül minél többet lehessen megszerezni. Akik egészségi okokból nem tudnak elmenni a szavazóhelyiségbe, orvosi igazolás alapján kérhetik a mozgóurna lakhelyükre szállítását. Erre nagyon oda kell figyelni, meg kell szervezni, hogy minél többen szavazhassanak. A községháza tanácstermében Papp Attila polgármester ebédet adott a vendégek, illetve a sajtósok tiszteletére, majd az EP-képviselőjelölttel és az RMDSZ-megyei elnökkel az élen az otthonukban keresték meg a nagyiratosi magyarokat, akikkel ismertették a választásokon való részvétel fontosságát, a tudnivalókat tartalmazó szórólapokat osztogatva. Kampány, előadás Nagyvarjason Miután a jelzett csapat Nagyvarjason is házalva kereste meg a magyarokat, 17 órától a helybeli kultúrotthonban találkoztak a lakossággal. Both István helybeli RMDSZ-es tanácsos bemutatta a vendégeket. Közülük elsőnek Papp Attila köszöntötte az édesanyákat, ismertette az EP-választásokon való részvétel elemi fontosságát, majd Bognár Levente megyei elnök, illetve Vincze Lóránt EP- képviselőjelölt fejtették ki a már ismertetett véleményüket. Ezt követően jó szórakozást kívántak a Tapasztó Ernő technikai segítségével fellépett Kulcsár-Székely Attila színművész által bemutatott darabhoz, Nyirő József Halhatatlan élet című egyszemélyes népi vígjátékához. A 45 perces, vérbő humorral, mimikával előadott vígjáték vastapsot aratott a közel 30 nagyvarjasi magyar körében. Nagy érdeklődés Szentpálon Ugyanaznap délután az EP-képviselőjelölt és megyei RMDSZ-elnök által vezetett kampánystáb Szentpál magyar családjait is felkereste, hogy az otthonukban mondják el, szórólapokkal támasszák alá a választásokon való részvétel fontosságát. A szentpáli kultúrotthonban 19.30 órától száznál több érdeklődőnek mutatta be Sandu Piroska alpolgármester a vendégeket, Vincze Lóránt EP-képviselőjelöltet, Bognár Levente megyei RMDSZ-elnököt, Király András oktatási államtitkárt, valamint Faragó Péter ügyvezető elnököt. Az említettek közül elsőnek Bognár Levente vázolta a május 25-én sorra kerülő EP-választással kapcsolatos tudnivalókat, majd Király András államtitkár az RMDSZ elmúlt 25 évi munkáját értékelte szentpáli, Arad megyei, illetve országos szinten. Amint hangsúlyozta, a közérdekű elképzelések megvalósítását csakis a szavazópolgárok támogatásával, vagyis az RMDSZ-listára való szavazás segítségével lehet kivitelezni. Az eddigi EP-választásokon való jó szereplése jóvoltából Szentpálon fel lehetett újítani a bekötőutat, hozzáfoghattak a csatornázáshoz, illetve további beruházásokhoz. A település jövője érdekében a legközelebbi megmérettetésre is felkérte a helybelieket, hogy Erdélyt Európában, a magyar érdekeket Brüsszelbe lehessen érvényesíteni. Miután Vincze Lóránt megköszönte a biztatást az előtte szólóknak, köszöntötte a szép számban megjelenteket, itt is vázolta az EP-választások már ismertetett fontosságát. A Szentpálon megkeresett emberektől szeretetet, biztatást kapott, ami sok lelki erőt kölcsönöz az érdekképviseleti munkához. Annak a reményének adott hangot, hogy a 25 éve az RMDSZ-ben folyó építőmunka a polgárok támogatásával, bizalmával folytatódni fog, ha az önkormányzatban, a román parlamentben, de Brüsszelben is képviselhetik az erdélyi magyarságot. Mindezt méltón, csakis a romániai magyar képviselők tehetik meg, ezért e munkához kért a szentpáliaktól támogatást. Az elhangzott beszédek után a szentpáli kultúrotthon közönsége is jót mulatott a Kulcsár-Székely Attila által bemutatott Nyirő József-komédián, ami, ha lehet, a nagyvarjasi sikert is túlszárnyalta. A szentpáli kampánytalálkozót, előadást követően Sandu Piroska és csapata nemcsak vendégeknek, hanem a közönség tagjainak is igen ízletes sült kolbásszal kedveskedett. Az egész napos vasárnapi program, a sok emberrel történt civilizált, bensőséges találkozás is azt bizonyítja: Erdély, a Partium és a Bánság valóban Európához tartozik, ahol az érdekeink képviseletét rátermett, tehetséges politikusokra bízhatjuk. A sikerhez azonban május 25-én minden magyarnak az urnákhoz kell járulnia, hogy a romániai magyar érdekeket hatékonyan képviselhessék Brüsszelben.
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Tőkés minden szélsőség ellen harcolna
A magyarság érdekeinek védelmében, valamint a jobboldali és a baloldali szélsőségekkel szemben is fel kell venni a harcot az Európai Parlamentben – jelentette ki Tőkés László EP-képviselő Hatvanban tartott hétfői kampánynyitó sajtótájékoztatóján.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöki posztját is betöltő politikus – aki a Fidesz–KDNP listájának harmadik helyén szerepel – úgy fogalmazott, hogy az egyes nyugati szocialistákkal szemben „az utódkommunisták nem hitelesek, ők egy régi rendszer örökségét képviselik”, az Európa iránti behódolás, a nemzeti érdekek megtagadásának politikáját.
Hozzátette: megtapasztalta, hogy mennyire a magyar érdekek ellen fordult a magyar szocialista képviselet. Tőkés László hangsúlyozta, hogy az Európából kimaradó politikai gondolkodás is elfogadhatatlan, „a helyünk természetesen Európában van”.
Kitért arra is, hogy 2010 és 2014 között erodálódott Magyarország hírneve, és „ez a baloldali-liberális szélsőséges politikának tulajdonítható, amely mögött a hazai baloldali-liberális propaganda áll”. Szavai szerint Magyarországról látták el munícióval a baloldali-liberális köröket. Ebben az európai közegben kell minél hatékonyabban érvényesíteni a 12–13 milliós magyarság érdekeit – mondta.
Közölte: ha szükséges, a jövőben is határozottan kiállnak a rágalmazásokkal, a támadásokkal, a Magyarországgal szembeni diszkriminatív intézkedésekkel szemben. Most a konszolidáció, a fejlődés folytatásával lehet végérvényesen kivívni a tiszteletet – mondta, arra kérve a szavazókat, hogy az EP-választáson erősítsék meg az április 6-ai eredményt. Krónika (Kolozsvár)

Nyitott kapuból nézve
Forrás: rimaszombat.polgarinfo.hu
Vannak emberek, akik évtizedek óta különböző tájain élnek a nagyvilágnak, de gyökereiket nem tudják, talán nem is akarják eltépni. Az ausztrál őslakosok bumerángjához hasonlóan, minduntalan visszatérnek. Sokan nem csupán emlékeiket keresik ifjúságuk városában, hanem le is tesznek valamit az asztalra, amelynek mindig van némi köze az aradi múlthoz és jelenhez.
Hollai Hehs Ottó ilyen földink. Pedig Budapest szülötte, a háború után került édesanyjával és nővérével Aradra. A „régiek”, bocsánat a kifejezésért, nyilván emlékeznek rá. Talán még abból az időből, amikor a magyar gimnázium Törekvő Ifjúság című diáklapja körül mesterségesen kirobbantott botrányról és betiltásáról beszéltek városszerte. Ottó újságírói vénája már felsős diákként megmutatkozott. Aztán színész akart lenni, de az élet mindig közbeszólt. Nem olyan idők jártak, és „káderlapja” ugyancsak pecsétes volt, tehát ambícióit „jegelve” kényszerült a megélhetését másként biztosítani. Negyven éve él Németországban. De már az 1990-es években újra hallhattunk róla, hiszen a Romániába érkező segélyszállítmányok egyik lelkes szervezője volt, majd időnként olvashattuk okfejtéseit a Kapu című magyarországi folyóiratban.
Később a Romániai Magyar Szónak, illetve a Nyugati Jelennek, pozsonyi és erdélyi lapoknak küldte az írásait. Újabban ismét publikál a Nyugati Jelenben. Aradon sokan hozzájutottak a Szent Istvántól Polgár Juditig című, a magyar szellemi élet kiválóságairól írott könyvéhez, amely 2004-ben jelent meg. Legújabb kötete, a korábbi publicisztikai írásaiból közölt testes válogatás Nyitott Kapu címmel Budapesten került ki a nyomdából, de néhány példányát az aradi könyvkereskedésekben is megtalálhatja az érdeklődő.
Hollai Hehs Ottó nem politikus, nem gazdasági elemző. Csupán nagy élettapasztalattal, józan világszemlélettel és sorstársai, az európai emberek iránti fejlett empátiakészséggel rendelkező közíró, aki saját szemszögéből igyekszik megérteni és megértetni az olvasóval korunk bonyolult és a gazdasági érdekektől rendkívül szövevényesen behálózott politikai és társadalmi életét. Nem akar senkit meggyőzni, csupán közli velünk gondolatait. És időnként igencsak „fején találja a szeget.”
Nincsenek pártérdekei, nem sorolható igazán sem a jobb-, sem a baloldalra. Nem fetisizálója az Európa „boldogabb” felében tapasztalható demokráciának, sőt a németországi állapotoknak sem. Skizofrén világunk című 1999-ben megjelentetett könyve, illetve a Haldokló Nyugat címmel közreadott cikksorozata is ezt sugallja. A magyarság jövője, s ezen belül az erdélyi és az aradi magyarság helyzete is sokat foglalkoztatja. Előítéletektől mentesen igyekszik felvázolni egy jövőképet. Érdekes és érdemes (újra) elolvasni okfejtéseit.
Fellelhető bennük a topon lévő politikusok gondolkodásától és sztereotípiáitól letisztított, egyéni látásmód. Ezzel persze lehet azonosulni és lehet nem egyetérteni. Mert kétségtelen, hogy Hollainak nincs mindenben igaza. Meglátásai sem cáfolhatatlanok. De gondolatait világosan, közérthetően fogalmazza meg, és azok, akik netán úgy gondolják, hogy távol tarthatják magukat a körülöttük zajló élettől, egyfajta kívülállóként figyelhetik meg napjaink történéseit, amelyeknek szenvedő vagy örvendő alanyai, hamar rádöbbenhetnek, hogy ez mennyire hamis, sőt álságos életszemlélet. Visszatérve az alapgondolathoz: Hollai Hehs Ottó egyike azoknak a távolba szakadt, de fáradhatatlanul publikáló aradiaknak (Böszörményi Zoltán, dr. Greffner Ottó, a Piroska házaspár, Waldmann Iván, néhai Galló Géza stb.), akik hazát igen, de szívet nem cseréltek, és időszakonként visszatérve, megajándékoznak minket szellemi alkotásaikkal (is). Kár lenne ezeket nem kézbe venni, fellapozni.
Puskel Péter
nyugatijelen.com. Erdély.ma

Hegedüs Csilla: Romániában mintegy 10 ezer műemlék szorul felújításra
Romániában mintegy 10 ezer műemlék szorul felújításra Hegedüs Csilla szerint. A kulturális tárcának azonban szűkösek a műemlékvédelemre fordítható forrásai, az államtitkára szerint ezért nagyon fontosak azok a civil kezdeményezések, amelyek a veszélyeztetett műemlékekre hívják fel a figyelmet. Az Europa Nostra szervezet vasárnap a 7 legveszélyeztetettebb európai műemlék közé sorolta a dél-erdélyi és az Olténia északi részén található fatemplomokat. A 18-19. században épült, ma már többnyire használaton kívül levő templomok szerepelnek a világ 100 legveszélyeztetettebb műemlékének listáján is, amelyet a World Monuments Watch állított össze – tudtuk meg Hegedüs Csillától. „Ez jóval rangosabb lista, ha úgy tetszik, mint az Europa Nostraé. Viszont mind a két listának az a feladata, hogy felhívja a figyelmet a világon, illetve az Europa Nostra esetében, az Európában legveszélyeztetettebb műemlékekre. Ez pénzt nem fog jelenteni nekik a helyreállításra, viszont ráirányítja a világ figyelmét ezekre az épületekre” - nyilatkozta az Erdély Fm rádiónak.
Romániában 30 ezer műemléket tart nyilván a Kulturális Minisztérium, ezek egyharmadánál lenne szükség mielőbbi beavatkozásra. Hegedüs Csilla megjegyezte, nehéz prioritásokat megszabni a veszélyeztetett műemlékek sorában, de van egy országos műemlék-helyreállítási terv, amely alapján elosztják az állami támogatásokat.
„A kulturális minisztériumnak van egy országos helyreállítási terve. Abban Kelemen Hunor kulturális miniszter előző mandátuma alatt szerepelt 100 erdélyi magyar műemlék, amelynek a felújítását támogattuk. Nyilván, hogy ezeknek a műemlékeknek a 95 százalékát abban a pillanatban levették a támogatottak listájáról, ahogy az RMDSZ nem volt már kormányon.”
Hegedüs Csilla államtitkár szerint idén már kevés esély van a kulturális tárca költségvetésének kiegészítésére, de bíznak benne, hogy jövőre folytatni tudják az elkezdett műemlék felújítási munkálatok finanszírozását. (erdély fm) Transindex.ro

„Ideiglenesen felfüggesztve” a Gyergyói Kisújság hetilap
Ne keressék a Gyergyói Kisújság olvasói Gyergyószentmiklós és a gyergyói térség legrégebbi hetilapját az újságárusoknál. A lap csütörtökön már nem jelent meg, több mint húsz év, 1060 lapszám után.
„A hír igaz, a Kisújság nem jelenik meg csütörtökön. Mi nem megszűnésről beszélünk, hanem a tevékenység ideiglenes felfüggesztéséről. A többiről a polgármestert kell kérdezni” – ezekkel a szavakkal válaszolt Ábrahám Imre, a Gyergyói Kisújság – most már – volt főszerkesztője kérdésünkre.
Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere erre reagálva ennyit mondott: „Eddig különböző hirdetéseket jelentettünk meg az újságban, s ezek árával támogattuk a lapot. Most úgy döntöttünk, nem hirdetünk tovább. Ez, ami a polgármesteri hivatalt érintheti ebben a kérdésben, más közünk nincs a Kisújsághoz.” Hozzátette, sajnálja egyébként, hogy egy nagy múltú újság megszűnik, ez veszteséget jelent a közösség számára.
Megkérdeztük, miért döntött úgy, hogy leállítják a fizetett hirdetéseket. Mezei elmondta, ennek oka, hogy olyan cikkek jelentek meg az újságban, amelyek rossz színben tüntették fel a lakosság előtt. „Nem támogatunk olyan újságot, amely negatív írásokat közöl személyesen rólam és az önkormányzatról. ”
„Csak az ajtóra került lakat”
„Ez még nem megszűnés, nem felszámolás. A felszámolás azt jelenti, amikor eltűnik valami végleg. A helyzet most az, hogy meghatározatlan időre fel van függesztve a lap és az ezt kiadó cég tevékenysége” – ismertette álláspontját Zári Zsolt, a hetilapot eddig kiadó Kisújság Alapítvány ügyvezető igazgatója.
Elmondta: „évek óta voltak problémák, a gazdaság döcög, az embereknek kevés a pénze, egyre kevesebb a reklámozó, s sajnos egyre kevesebb fogyott az újságból. Úgy döntöttem, nem tudom tovább vállalni, hogy így folytassuk. Vezetőtanácsi ülést tartottunk, elmondtam a véleményemet, ők mondtak ezt is, azt is, de a lényeg, hogy szavakból csak fellegvárakat lehet építeni, pénz nélkül nem lehet újságot működtetni. Támogatás nélkül, csak a lap eladásából nem tudunk megélni. Ha már itt tartunk, ezúton is megköszönöm mindenkinek, aki eddig támogatta a lapot, nagyon hálás vagyok a segítségükért.”
Zári Zsolt nem titkolja, a jelenlegi támogatás nem elég. Támogatásról beszélünk, mert a legtöbb reklámozó nem a reklám kedvéért, hanem azért hirdetett a lapban, hogy azt segítse. Idén is több olyan cég vonta vissza a támogatását, akik éveken keresztül a Kisújság mellett álltak, így már nem volt fenntartható. Ez vezetett a tevékenység felfüggesztéséhez. Ismételten hangsúlyozta: felfüggesztésről van szó.
Zári szerint a hetilapot bármelyik pillanatban újra lehetne indítani, minden adott ehhez. A cég egyenesben van, ki van fizetve az állam felé is minden. A szerkesztőség is megvan felszereltségével együtt. Csak lakat került az ajtóra – mondta.
Hozzátette, nem az történt, hogy eladósodott a lap, ha így folytatták volna, akkor adósodott volna el. Elmondta, az önkormányzat a kéthetente megjelent egyoldalas hirdetményeiért havi 1200 lejt fizetett. Kérdésünkre válaszolva közölte, ő maga csak ügyvezető, a végleges döntést a vezetőtanács hozta meg. Kolumbán Tibor az alapítvány tulajdonosa, Bajna György újságíró az alapítványi elnök, Bencze Attila és Árus Zsolt alkotják a vezetőtanácsot. Beszéltek a lehetőségekről, de konkrét megoldási javaslat nem született.
Éveken keresztül csak a reklámokból és lapeladásból fenn tudta tartani magát a Kisújság, az utóbbi időben már nem. Ötszáz példánnyal többet kellene eladniuk ahhoz, hogy kifizetődő legyen a működés. Zári ugyanakkor azt is elmondta, nem titok, a jelenlegi városvezetés és az MPP mellett álltak, Mezei János sokat köszönhet a Kisújságnak azért, hogy hat éve és két éve megnyerte a választásokat.
„A politikába nem ártottam bele magamat, nem mennék bele most sem ebbe a kérdésbe. Nyilvánvaló, hogy nem RMDSZ-párti volt a Kisújság, de az RMDSZ-esek is fontosnak tartották, hogy véleményük itt is megjelenjen, sőt közleményeik megjelenéséért fizettek is. Ezzel szemben az MPP soha egyetlen lejt sem fizetett a Kisújságban megjelent hirdetményeikért, közleményeik megjelentetésért. Fontosnak tartom, hogy ezt közöljem, mert sokan úgy gondolják, hogy az MPP ki tudja, mennyi pénzt fizetett az újságnak. Amíg Gyergyóban nem volt »kormányváltás«, addig önállóan is meg tudtunk élni. Hat éve, Mezei János megválasztásakor a mostani példányszámnak többszörösét adtuk el. Oda álltunk, ahova. Rossz felé. Ez ide vezetett” – közölte Zári, hozzátéve, hogy lett volna olyan RMDSZ-hez közeli személy, aki hajlandó lett volna megvásárolni és tovább működtetni a lapot, de ezt a tulajdonos és a vezetőtanács elutasította.
Nem volt más választás
„Mit mondhatnék? Ahogy mindenkinek, természetesen nekem is fáj, hogy átmenetileg be kell zárjuk a lapot. A jelenlegi körülmények között, ebben az anyagi helyzetben nem fenntartható tovább a Kisújság” – mondja Kolumbán Tibor, a Kisújság Alapítvány tulajdonosa. Elmondta, nem volt más választás. Ahogy Zári Zsolt ügyvezető, ő is kifejtette, hogy támogatók nélkül nem megy, s támogatások szűntek meg most.
Határozottan állította: átmenetileg függesztették fel a tevékenységet. Bízik abban, hogy átszervezve, új alapokon újraindulhat az újság. Az alapítvány helyzete most rendben van, tartozásai nincsenek, a szerkesztőségi eszközök megvannak, újraindítható a lap. Időpontot, határidőt most nem tud mondani, hogy mikor történik meg az újraindulás, de meg fog történni – jelentette ki.
„A lap most a tisztulás időszakát éli”
Bajna György újságíróként rengeteget tett azért, hogy a Kisújság korábbi nehézségeit túlvészelve 2014 májusáig talpon maradjon. Az alapítványi elnöki tisztséget is felvállalta, hogy segítse a lap túlélését. Érdemben azonban nem volt beleszólása abba, hogy most lakat került a szerkesztőség ajtajára.
Szomorú, de optimista. Így fogalmaz: „Azt kérdezed, hogy mi történt? Egy szép kort megért helyi lap bizonytalan időre felfüggesztette a tevékenységét. Az ok: egyik, havi 1200 lejes pénzforrásának váratlan kiszáradása. Hiszem, azoknak fog a legnagyobb gondot okozni pénzben is mérhető hiánya, akik most neheztelnek rá, és néhány, nem tetsző mondat miatt segítettek elhallgattatni egy jobbközép elveken szóló hangot.
A lap most a tisztulás időszakát éli. Lepotyoghat róla minden, ami elvbarátai és hűséges olvasói szerint sem illett hozzá, miközben beigazolódott: az igazság elviseléséhez fel kell nőni, illetve az, hogy a magukat hatalmasnak érzők csak a simogatást szeretik. Még ha az hazug is. Mert alattvalókra, netán szolgákra vágynak, nem segítőtársakra. A másképp gondolkodást, látást rühellik, érvelés, vita helyett a vélt ellenfelek megleckéztetését tartják az egyetlen követhető útnak. Arról, hogy mindenki másképp lát, nem akarnak tudni.
Amit hiszek: szükség van a Gyergyói Kisújságra, a most pihenőnél egy jobb, olvashatóbb gyergyói lapra, nem a »tejes«, hanem a teljes igazság vállalójára. Egy, az olvasói által fenntartottra. Az utóbbi nyögvenyelős másfél év is ezt üzeni. A munkáját folytató lapon belül pedig arra, hogy a minimálbéren tartott napszámosokat, újságíróit jobban megbecsüljék, a belső kapcsolatok is emberibbek legyenek. Önzetlen segítségemre továbbra is számíthat a Gyergyói Kisújság.”
A közösség szegényebb lett
A Gyergyói Kisújság veteránja Rokaly Zsolt újságíró, aki a 1994 óta, azaz a Kisújság jogelődje, az 1994. február 10-én megjelent Gyergyói Synten Minden nevű lap legelső lapszámánál már a szerkesztőség tagja volt. Érthető, hogy érzelmileg, lelkileg is megviselték a történtek.
„Nagyon lesújtotta az egész társaságot, ami most történt. A húsz évet megért újságnál sok jó tollú ember megfordult, olyanok, akik ma is jó névnek számítanak a romániai magyar sajtóban, szerkesztők, riporterek, tévés szakemberek, sok jó, értékes ember. Főszerkesztők voltak Péter Csaba, Lukács János, Balázs Katalin, Tamás Gyopár és az elmúlt években Ábrahám Imre, mindannyiunk munkája s lelkünk is benne volt ebben a lapban. Nagyon szerettük, amit csináltunk, éppen ezért ennyire fájók most az érzések. Mindenki padlón van. Nagy kár, hogy megszűnt a Kisújság, nagy veszteséget jelent a városnak, annak ellenére, hogy létezik még egy hetilap, és van a Gyergyói Hírlap, de a közösség szegényebb lett” – fogalmaz szomorúan Rokaly.
Az újságíró elmondta, a megszűnés okairól nem szeretne beszélni, úgy gondolja, az az ügyvezető feladata. A szerkesztőség tagjaival csak annyit közöltek, a lap megszűnik, nem működhet tovább anyagi okok miatt.
Habár az illetékesek „a tevékenység ideiglenes felfüggesztéséről” beszélnek, Rokaly Zsolt nem lát arra reális lehetőséget, hogy újrainduljon a Kisújság. Csoda kellene ehhez – mondta. A Kisújság munkatársai most munkát keresnek. „Nyolc család került nehéz helyzetbe. Aki átélt már ilyent, az tudja, mit jelent. Reméljük, valahogy csak sikerül az életben helytállni, érvényesülni. Az élet kell menjen előre, a sebeket míg a világ nem lehet nyalogatni” – fogalmazott Rokaly Zsolt.
Gergely Imre. Székelyhon.ro

Abszurdisztán esete a marosvásárhelyi magyarnyelvű orvosképzéssel
Szélsőségesen nacionalista marosvásárhelyi román oktatók és hasonló gondolkodású bukaresti politikusok abszurd játékának az áldozata a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozata. Hiába szavatolja immár három éve törvény a magyar oktatás önállóságát, a jogszabályokat a saját kénye-kedve szerint értelmező többség kiskapukkal lehetetleníti el annak alkalmazását. Szilágyi Tibor lemondott rektor-helyettest a magyar törekvések eddigi kálváriájáról kérdeztük.
– A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román többségű szenátusa egy évvel elnapolta az intézmény magyar főtanszékeinek megalakítását. A MOGYE magyar tagozatának közgyűlése hat tartózkodás mellett, elsöprő többséggel döntött arról, hogy az egyetem három vezetőségi tagja benyújtja lemondását. Rektor-helyettesként ön ezzel egyet értett?
– Teljes mértékben! A szenátus döntését a magyar oktatók kivétel nélkül felháborítónak tartották. Közgyűlésünkön a vita igazából arról szólt, hogy az a legjobb megoldás, ha lemondunk az egyetem vezetőségében betöltött tisztségeinkről? A döntésnek nyilván megvannak a negatív következményei is, hiszen most már nem vagyunk benne az információáramlásban. Kollégáinknak ugyanakkor azt is elmondtuk: ha az egyetem vezetősége a legfontosabb döntéseket úgy hozza meg, hogy bennünket nem vesz figyelembe, akkor mindegy, hogy ott vagyunk, vagy sem. Többször is előfordult, hogy rektor-helyettesként csak utólag értesültem bizonyos döntésekről. Ha mérlegre teszem jelenlétünket az egyetem vezetői struktúráiban, elmondhatom, hogy jó döntöttünk.
– Az RMDSZ, illetve a román politikusok részéről olyan vélemények is elhangzottak, hogy lépésük elsietett volt, azaz tovább kellett volna egyezkedni...
– Nézőpont kérdése, hogy eredménytelen egyezkedéssel meddig lehet elmenni. Amit lehetett, mindent megpróbáltunk az elmúlt két esztendőben. A 2012 őszén, Victor Ponta miniszterelnök kezdeményezésére, a tanügyminiszter által is aláírt hét pontos egyezség óta gyakorlatilag állandó párbeszédet folytatunk az egyetem vezetőségével. Elmentünk már a falig, sőt szinte már tovább is. Számos olyan engedményt tettünk, ami nem ellenkezett az alapvető értékrendünkkel, rengeteg sértést, megaláztatást lenyeltünk, mondván, hogy ne az apróságokon múljon a nagyobb cél megvalósítása. Ha úgy látnánk, hogy ez az egyezkedéses út elvezet az önálló magyar oktatói és hallgatói struktúrák kialakításához, minden nehézség ellenére tovább haladtunk volna ezen az úton, sajnos azonban úgy tűnik, hogy ha ezt így folytatjuk, akkor a végtelenségig fogunk ebben az útvesztőben bolyongani.
– Kanyarodjunk vissza az időben. 2011 tavaszán a román kormánykoalíció – amelynek az RMDSZ is tagja – megszavazta azt az új oktatási törvényt, amely az állami egyetemeken elviekben lehetőséget biztosít más nyelvű tagozatok létrehozására, amennyiben azt az egyetem szenátusa támogatja. Hittek abban, hogy ezt a román többségű egyetemi szenátus elfogadja?
– Mi abban hittünk, hogy jogállamban a törvényeket nem csak be lehet, hanem be is kell tartani. Az oktatási törvény szerint az egyetem belső struktúrájáról valóban a szenátus dönt, a törvény egy másik paragrafusa viszont kimondja: a magyar vonalnak a magyar főtanszékekbe kell szerveződnie. A mi olvasatunkban ez azt jelenti, hogy a szenátus nem utasíthatja el a magyar oktatás önállóságát. Ennek szellemében kezdtük megírni a MOGYE új chartáját. A törvényes előírások alapján az egyetem tükörstruktúrában szerveződött volna újra: minden román nyelvű főtanszéknek lett volna egy magyar párja. A több hónap megfeszített munkájával elkészült charta kimondta: a magyar vonalon mind az elméleti, mind a gyakorlati képzés nyelve magyar. Ezzel az új chartatervezettel indultunk neki a júniusi szenátusi gyűlésnek.
– A chartát az egyetem többségi román szenátusa 2011 nyarán leszavazta. Az előkészítési munkálatok során konzultáltak a román oktatókkal?
– Gyakorlatilag együtt írtuk a chartát. Az elején az új oktatási rendszer kialakításában a román fél is partner volt. A mostani rektor, az akkori dékán minden oktatónak körlevelet küldött, hogy döntsük el: a román vagy a magyar vonalhoz szeretnénk tartozni? Normális mederben és hangnemben indult a magyar kezdeményezés. Nagy reklámmal hozták az új tanügyi törvényt, így mi is abban hittünk, hogy a háttérben már megszületett a politikai egyezség. Ma sem tudjuk, hogy csúcspolitikai szinten mi történhetett: a szenátusi szavazás időpontjára gyökeresen megváltozott a román álláspont. Magabiztosan ellenünk fordultak, és többé esély sem volt a normális párbeszédre.
– Mit kellett volna akkor tenniük a magyar politikusoknak?
– Határozottan kiállni a MOGYE magyar vonalának a megalakítása mellett. Ha lett volna határozott lépés, az oktatási minisztérium követelésére az egyetemen belül meg tudtuk volna oldani a problémát, hiszen ekkor még nem volt átpolitizálva ez az egész kérdés. Egyértelmű, hogy a román vezetőséget felsőbb utasításra lebeszélték a magyar oktatás jogait biztosító új egyetemi charta elfogadásáról. Onnantól kezdve pótcselekvések hosszú sora következett. A magyar oktatás önállósulását mellőző új chartát megszavazták ugyan a szenátus román tagjai, ellene viszont a minisztérium emelt kifogást. Hónapokig folyt a vita arról, hogy az oktatási minisztérium törvényes időben, azaz 30 napon belül utasította el, vagy túllépett a határidőn?
– Mindeközben önök végig tiltakoztak, az egyetem pedig visszasodródott az oktatási törvény megjelenése előtti gyakorlathoz. Az oktatási minisztérium szemet hunyt a törvénytelenségek felett?
– Amikor a magyar oktatók az ellen is tiltakoztak, hogy a minisztérium által el nem fogadott charta alapján nem lehet választásokat kiírni az egyetemen, Cătălin Baba oktatási miniszter ellátogatott Marosvásárhelyre. A miniszter látta, hogy mi történik a MOGYE-n, ezért egy darabig nem ismerte el az egyetem újonnan megválasztott rektorát. Nyilván, politikai szinten ismét történt valami, mert az egyetemtől a magyar oktatás jogainak betartását követelő miniszter mégis beadta a derekát. A MOGYE-nak küldött átiratában azzal a feltétellel fogadta el a rektorválasztás eredményét, ha az egyetem új chartájába beveszik az általa kért kitételeket a magyar oktatás biztosításáról. Az egyetem vezetősége ezt úgy könyvelte el, hogy a minisztérium mégis elismerte a rektorválasztás eredményét, a többi követelményről pedig szépen megfeledkezett. Ilyen előzmények után következett az Ungureanu-kabinetnek a külön magyar fakultást előíró kormányrendelete, amelynek talaján az egyetem román vezetősége a marosvásárhelyi márciusi eseményekre emlékeztető hangulatot kezdett teremteni. Akkora nacionalista hőzöngéssel utasították el az új jogszabályt, hogy a kormány is belebukott.
– Az ezt követő két esztendőben volt-e olyan pillanat, amikor úgy érezte, hogy mégis létre lehetne hozni az önálló, magyar vonalat?
– 2012 szeptemberében az új román miniszterelnök, Viktor Ponta társaságában éjszakába nyúló tárgyalásra került sor, amelyet egy hét pontos megegyezés zárt. Ennek egyik fontos eleme volt az akkreditálás: a megegyezés szerint ezt követően lehetne létrehozni a magyar főtanszékeket. Már akkor világos volt számunkra: a megegyezés eleje a könnyű, a vége lesz a nehéz. Én feleltem az akkreditálás új dossziéjának összeállításáért, így nem volt meglepetés, látnom kellett, hogy a románok teljesen mást gondolnak erről, mint a magyar oktatók. A román vezetőség gyakorlatilag a már meglévő vegyes csoportokat vette be a dossziéba, szó sem lehetett a magyar vonal mentén építkező új rendszerről. Az elképzeléseinkkel és érdekeinkkel ellenkező akkreditációs dossziét nem írtam alá, ennek ellenére ezt felküldték az akkreditációs bizottsághoz. A Bukarestből jövő szakemberek az elején értetlenül álltak a sehol máshol elő nem forduló, egyidejűleg két oktatási programhoz tartózó, vegyes csoportok előtt és felkarolták törekvéseinket, de ez rövid ideig tartott. Hamar kiderült, honnan fúj a szél, így gyakorlatilag az akkreditálás is a régi status quót próbálta szentesíteni. Ezt bizonyítja a legutóbbi miniszteri látogatás is Marosvásárhelyen. A miniszter értelmezése szerint, ha a gyakorlati képzésbe bevezetnénk a magyar nyelvet is, akkor ez már új szaknak minősülne, amire csak ideiglenes akkreditációt lehet kérni. Azt mondta, hogy ez olyan mintha a Spiru Haret indítana egy új szakot, először azt is ideiglenesen akkreditálják. Határozottan tiltakoztunk a hasonlat ellen, felháborítónak tartván, hogy az 1945-ben magyar nyelven indult, és azóta is folyamatosan zajló orvosképzést ilyen kategóriába sorolja. Az is elhangzott, hogy mivel a magyar orvosképzés még egy monitorizálási látogatás elé néz, menet közben nem lehet semmilyen szerkezeti változást végrehajtani, vagyis nem kérhetjük a magyar főtanszékek megalakítását. Ha összetesszük a részleteket, eddig azért nem lehetett különválni, mert a régi akkreditációban együtt szerepelt a két tagozat, most nem lehet a fenti ok miatt, ezután pedig azért nem fog lehetni, mert az új akkreditációba is a vegyes rendszer kerül be. Ez a történet most már arról szól: ha a törvények (félre)értelmezését rábízzuk a román félre, egyáltalán nem lehet létrehozni az önálló magyar tagozatot.
– A MOGYE magyar tagozata gyakorlatilag így is létezik, hiszen jelenleg mintegy 1800 magyar diák tanul a marosvásárhelyi egyetemen. Mennyire tartható fenn ez az állapot?
– Ezzel a magyar oktatással az a legnagyobb baj, hogy nem önálló. Mindig és mindenben ki van szolgáltatva a többségi román vezetőség kényének-kedvének. A rendszer lényege ugyanaz maradt, mint a rendszerváltás előtt: az elméleti oktatás magyar nyelven folyik, de az orvosi képzés kétharmada gyakorlati oktatás keretében történik. Itt viszont csak a románokkal vegyes csoportokban tanulhatnak a magyar diákok, és kizárólag román nyelven. Ez azt is jelenti, hogy nincs megoldva a magyar tanárutánpótlás sem. Minden meghirdetett magyar tanársegédi állás egyezkedés kérdése: vagy beleegyezik a román vezetőség, vagy nem. Jobb érzésű román tanszékvezető bevállal egy-egy magyar végzőst, de hivatalosan erre nem lehet kötelezni, hiszen a gyakorlati oktatás nyelve a román. Ördögi kör ez, mert ha tanársegédnek nem alkalmazhatunk magyart, előbb-utóbb adjunktus és magasabb beosztású magyar tanár sem lesz, aki az elméleti órákon oktasson. Az egész rendszer arra van kitalálva, hogy elsorvassza, leépítse a magyar oktatást. Ezt az 1990 óta tartó folyamatos átmeneti állapotot szeretnénk megszüntetni, hogy az önállósuló magyar vonal saját kezébe vegye a magyar orvosi és gyógyszerészeti oktatás jövőjét Marosvásárhelyen.
– Ki tudná megoldani a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának a helyzetét?
– Ma sok minden bizonytalan a magyar tagozat körül. Egyértelmű, hogy az egyetem vezetősége nem partner az ügyünk megoldásában. Tegnap elmentem az igazgatótanácsi ülésre, hogy megkérdezzem, mikortól fogadják el a lemondásomat. Nagyon cinikusak és magabiztosak voltak. Nekünk mind a román belpolitikai, mint az ukrajnai helyzet alakulása rosszul jött. Nem bocsátkoznék jóslásokba, annál is inkább, mert a politikum részéről semmiféle új rendezési tervről nincs tudomásom. Márpedig a magyar oktatás jövőjének a biztosítása a nagypolitika döntéseitől függ.
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Egységes-e a nemzet?
Örök dilemma, hogy mi a helyesebb: mentálhigiénés okokból távolról elkerülni a szellemi kútmérgezők nemzetellenes médiáját, vagy „ismerd meg ellenségedet” logikával figyelemmel kísérni azt? Vélhető, hogy a mértékkel fogyasztás a legcélszerűbb, elvégre valamilyen szinten ismerni kell más szubkultúrák hangulatát is, tagjaik épp úgy sorsalakító szavazattal rendelkeznek, mint a nemzetépítő erők támogatói. A közösségi portálok amúgy, bármennyire is saját ismerőseink vesznek körbe bennünket, alkalmasak arra, hogy bizonyos mértékben a másik oldal véleményét is elénkbe hozzák, olykor egészen meglepő kendőzetlenséggel. (Gondoljunk csak az MSZP Európai Parlamenti listájának éllovasára, Szanyi Tiborra, aki Facebookon kívül is mond megdöbbentőket a román uralom alatt sínylődő magyarok román mivoltáról, de akkor engedi el magát igazán, amikor közvetlenül velük vitatkozik.)
Gyűlöletbeszéd
Ahogy az ember beleolvas egy balliberális portál valamely kormányt bíráló bejegyzésének hozzászólásaiba, lefagy, hogy kikkel is él együtt. Hogy messzebb ne menjek: itt van a Fidesz azon – teljes mértékben jogos kívánalmat megfogalmazó – választási plakátjának ügye, melyen az április 6-án győztes párt tiszteletet követel a magyaroknak.
Vannak, akik ezt is problémának látják, ebből is gúnyt próbálnak űzni, ezt is kihasználják sajátjaik kormány ellenes heccelésére. „Felejtve” közben, hogy kikkel is állunk szemben. Az EU valódi természetét, mint cseppben a tengert, meg lehet mutatni a mezőgazdasági támogatások ügyét felvázolva. Emlékezzünk: a kétezres évek első felében a csatlakozási tárgyalásokon, ha az illetékesek komolyan vették volna a szép szólamokat a közös Európai Házról, mi sem lett volna természetesebb, mint hogy probléma nélkül elérjük, hogy az Európai Unió a csatlakozó térség gazdasági lemaradását kompenzálandó, az oly sokat emlegetett esélyegyenlőség jegyében a magyar, lengyel, cseh gazdáknak nagyobb támogatást biztosítson, mint az unió fejlett országaiban dolgozó konkurenseiknek. Mi történt ehelyett? Gazdáink nemhogy kompenzációt nem kaptak, a már bennlevők mezőgazdasági támogatásának töredékét ígérték nekik, sőt, azt is megtiltották, hogy ezen országok saját forrásból egészítsék ki a támogatást. Nos, ha ebből valakinek nem evidens, hogy gyarmatnak kellettünk és a cél többek között e térség mezőgazdaságának lezüllesztése, majd a termőföldek felvásárlása volt, akkor az vagy képtelen elemi logikai kapcsolatok érzékelésére vagy hazudik.
A magyar politikum nagy része ennek dacára a 2003. április 12-i népszavazást megelőzően ezeréves álom beteljesüléséről regélt egyéb demagóg szólamok mellett Dávid Ibolyától Gyurcsány Ferencig. Orbán Viktor pedig össztüzet kapott a sajtóban, amikor szólt, hogy mérlegelni kell a belépést, és hogy a csatlakozás mellett szóló érvek súlyosabban esnek a latban, mint a kívülmaradás mellettiek. Magyarország magát baloldalinak és liberálisnak nevező kiszolgáló elitje saját kiváltságos pozícióját féltette, ezért szalonképtelennek igyekezett nyilvánítani minden olyan véleményt, amely egyáltalában mérlegelés tárgyává tette a népszavazáson az „igen” szavazatot. E komprádor elitnek pedig még mindig van akkora média- és támogatói ereje, hogy a világhálón kalandozva az ember elhűljön, miket képesek egyesek magyar nyelven megfogalmazni, hogy milyen fokú egyesekben a gyűlölet a kormány és általában a nemzeti oldal irányába.
A feudalizmus átka
Ha az identitásválasztás szabadságából indulunk ki és elfogadjuk Ernest Renan alapgondolatát, miszerint a „nemzet mindennapi népszavazás”, és valóban szembenézünk a problémával, le kell számolni néhány illúzióval. Nem mindenki része a magyar nemzetnek, aki magyarul beszél. Aki magyar anyanyelve dacára közömbös a nemzet jövője iránt, nem kötődik a magyar kultúrához, netán ellenséges érzülettel viseltetik a magyarsággal szemben, aligha része a nemzetnek. Ugyanígy nem tagja a magyar nemzetnek az sem, aki magyar állampolgárrá lett, de kulturálisan-szellemileg semmi nem köti a nemzethez. Maradnak azok, akik a globalizmus hagyománypusztító korszakában is kötődnek sajátjaikhoz, értékként tekintenek a közösség szellemi-kulturális gyökérzetére és ápolni igyekeznek azt.
Ők vajon mennyire összetartók?
Pártválasztás szempontjából aligha, hiszen két nagy táborra oszlanak, nem számítva azokat, akik nem szavaznak, vagy valami különös oknál fogva a másik oldalra szavaznak. Vallási tekintetben sem egységesek, hiszen vannak köztük katolikusok, protestánsok, ateisták, hogy csak a legnagyobb, legreprezentatívabb csoportokat említsem. Politikai céljaik tekintetében sem, hiszen vannak köztük republikánusok, monarchisták, ez utóbbiakon belül legitimisták és szabad királyválasztók. Mi az, ami e közösséget mégis közösséggé teszi?
Úgy vélem, egyfajta profán nemzeti minimum, ami megadja az egységes jelleget e nemzetben gondolkodó heterogén közösségnek, a tulajdonképpeni magyar nemzetnek. E nemzeti minimum alapja a nemzet jövőjéért érzett felelősség, a média minden csatornáján sugallt „mának élés” létformájának tagadása. Egyetértés abban, hogy feladatunk a közösség szellemi, kulturális, gazdasági és fizikai reprodukciója, a kollektív megmaradás és gyarapodás, párhuzamosan a magyarság versenyfeltételeinek javításával. Banalitásnak tűnhet, de nem az, különösen, amikor a második világháború befejeződése óta az említett újratermelési folyamatokat „belülről” fokozottan zavarják.
A demográfia problémái a ma liberálisainak, az LMP-nek már relevánsak, de szellemi elődeik a kilencvenes évek elején metsző gúny tárgyává tették azokat, akik a nemzet fogyásáról mertek beszélni, s ma is hallani ilyen hangokat a „baloldali” térfélen. A német megszállási emlékmű ügye villanófénybe állítja, milyen ádáz támadásoknak van kitéve a magyar történelmi önkép, hogy mekkora erővel próbálják egyesek az „utolsó csatlós” és a „bűnös nemzet” kommunista propaganda-hazugságait más csomagolással becsempészni kollektív tudatunkba. A kulturális újratermelésről mindent elmond, hogy balliberális kormányok idején a Fidesz-fősodor, az Orbán-Kövér páros által is mindig a dokumentálhatóan nemzetellenesnek tartott SZDSZ-é kellett lennie az oktatási tárcának. Gazdasági síkon is mennyi idő kellett, amíg 2010 után elindult a közmunkaprogram, s a családi adózás! Sokan évtizedekkel ezelőtt rámutattak arra, hogy adókedvezményt kell adni a gyermekek után, hogy a produktív rétegeket támogassa az állam, hogy munkára serkentsen, s ne a parazita életformát kultiválja az alanyi jogon járó segélyekkel.
Minden felesleges pátosz nélkül leszögezhető: a közösen átérzett nemzeti felelősség által egybefogott magyar nemzet reménykedéssel néz elébe a következő négy évnek. Azt várja, hogy az új kormánynak a kívülről rákényszerített gazdasági szabadságharc folytatása mellett legyen ereje a kulturális szférában, a könyvkiadás, lapkiadás, könyvterjesztés, könyvtárellátás terén is rendet teremteni, a filmipart legalább részben a magyar nemzeti öntudat regenerálásának szolgálatába állítani, s nekifogni a magyar nemzeti középosztály, valamint a kisgazda-társadalom megerősítésének.
E kérdésekben minden bizonnyal egységesek a magyar jövőben gondolkodók.
Borbély Zsolt Attila. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Kell a magyar egyetem!
Jó hírként olvastam a dr. Fogolyán Kristófról Nekünk élni kell címmel közölt emlékezést. Örvendetes, hogy az örökös – elődei példája szerint – közjóra fordítja visszakapott tulajdonát.
Sajnálatos ugyanakkor, hogy milliomos képviselőink – akik (valljuk be) könnyebben szerezték vagyonukat, nem nemzedékek munkájával, illetve hosszas idegfeszítő és költséges utánajárással – nem jeleskednek az alapítványok, ösztöndíjak és más, közösségünk számára olyannyira szükséges intézmények támogatásával...
A Fogolyán-unoka által alapított díj arra figyelmeztet, hogy egész orvosnemzedékek nemcsak szakmájukban, hanem a közösségi életben is jeleskedtek, ismervén pácienseik anyanyelvükön előadott gondjait-bajait. Talán éppen ezt akarják kiirtani a marosvásárhelyi magyar orvosképzés elsorvasztásán iparkodó (képviselőink által olykor barátoknak nevezett) ügyeskedők. Az önálló magyar orvosi és gyógyszerészeti egyetem volt az – a már nem létező kolozsvári Bolyai tudományegyetemmel együtt –, ami érdekeltté tette a szülőket gyermekeik anyanyelvükön való oktatására. Megszűntével sokan elbizonytalanodtak, és a jobb érvényesülés reményében az úgynevezett egységes nemzetállam egységes nyelvét választják. Ezek az utódok – jó esetben – konyhanyelven fogják beszélni anyanyelvüket, és – ami nem kevésbé fontos – megfosztják őket a nemzetközlieg elismert, nyugaton is értékelt magyar kultúrától. Mert ugye ez merőben más, mint a balkáni, amely arra tanít, hogy dögöljön meg a szomszéd kecskéje is... Talán érdemes lenne mindezt tudatosítani, és a MOGYE-ügy kapcsán felhívni a figyelmet arra, hogy még egy ilyen súlyos veszteséget fogyatkozó közösségünk már nem fog elviselni.
TÖLGYES LAJOS, Brassó–Sepsibükszád. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Beavató-színházi előadás Szatmárnémetiben
Beavató-színházi előadással várja a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház az 5–8. osztályos diákokat.
Az ifjúsági bérletben játszott produkciót a két társulat közös szereposztásban viszi színpadra, a rendezői feladatokat pedig Kányádi Szilárd, a Harag György Társulat színész-rendezője, illetve Tasnádi Csaba, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója látja el.
A 25 éve elhunyt Ratkó József nyíregyházi szerző Segítsd a királyt! című darabját a szombaton esedékes szatmárnémeti bemutatót követően mindkét városban játsszák majd. Amint Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója tegnapi sajtótájékoztatón kifejtette, első ízben vállalkoztak ilyen jellegű produkció színre vitelére, és igen érdekesnek bizonyult a kísérlet, melynek révén a diákokat beavatják a színházi kulisszatitkokba az olvasópróbától a premierig.
Kányádi Szilárd szerint egy olyan kort igyekeznek bemutatni, melyet korábban a szépirodalomban nem dolgoztak fel. Úgy vélte, a magyar királydráma egyszerre beavató színházi projekt és rendhagyó történelemóra, melyet interaktív formában tartanak meg, hogy minél inkább bevonhassák a nézőket az alkotás folyamatába.
Fornvald Gréti díszlettervező kifejtette, 12 modulból álló, variálható terek alkotására alkalmas díszlettel egészítik ki az előadást, a legószerű elemek elrendezésében pedig a közönségnek is alkalma lesz részt venni. A darabot a Ratkó-emlékév programsorozata keretében vitték színre, melynek bemutatóján részt vesznek a Ratkó család tagjai, továbbá a „Jutok majd bogárnak, virágnak...” címmel Ratkó József emlékére Nyíregyházán szervezett vetélkedő nyertesei is.
A darab akkor kezdődik, amikor I. István magyar király fia, Imre herceg tragikus hirtelenséggel meghal egy vadászat közben. Az ország és az uralkodói ház gyászba borul. A temetésre összesereglenek mind a magyar, mind pedig a német-római császárság urai. Sokakban felmerül a kérdés: ha Imre herceg halott, ki lesz a kiskirály? A megrendült, öregedő I. István, hasonlóan, mint trónra lépésekor, ismét két tábor között találja magát.
Babos Krisztina. Krónika (Kolozsvár)

Borboly Csaba
AZ ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOKRÓL
Vastag számok, vékony elemzések
Az április 6-i választás legfontosabb eredménye, határon túlról nézve, hogy minden előzetes várakozást, elemzői jóslatot meghaladó mértékben regisztráltak és szavaztak a határon túli magyar kettős állampolgárok.
Az április 6-i magyarországi parlamenti választások határon túli, erdélyi tanulságaival kapcsolatban számos elemző, újságíró megszólalt a Transindex portál véleményrovatában. Jelen írásomban a választási eredményekkel szeretnék foglalkozni, amelyek a vitában megszólalók írásaiban nem kaptak kellő súlyt. Az április 6-i választás legfontosabb eredménye, határon túlról nézve, hogy minden előzetes várakozást, elemzői jóslatot meghaladó mértékben regisztráltak és szavaztak a határon túli magyar kettős állampolgárok, illetve elsöprő többségben, 95 százalék feletti arányban a Fidesz–KDNP-listára szavaztak.
Meggyőződésem, ha valamiről érdemes beszélni egy választás kapcsán, akkor az a választási részvétel, a leadott szavazatok eloszlása és az ezen jelenségek mögött rejlő motivációk, illetve a folyamatok jövőre vonatkozó politikai hatásának elemzése, becslése, jóslása. Teljesen értelmetlen dolognak tartom azt elemezni Erdélyből, hogy mennyire arányos és mennyire nem a jelenlegi magyar választási rendszer, és hogy ez jó vagy rossz, különösen egy olyan országból, ahol egy évvel a parlamenti választás után a parlamenti képviselők 20 százaléka pártot, politikai oldalt cserélt, és ahol az ellenzéki pártok polgármesterei a kormánypártnak kampányolnak, illetve ahol a koalíciós megállapodást azért kötik, hogy legyen mit megszegni a választást követő napon.
Nagyon annak sem látom értelmét, hogy a magyarországi parlamenti választáson leadott erdélyi magyar szavazatok tükrében bárki is a magyar–magyar politikai viszonyok elemzésébe bocsátkozzon, értve ezalatt mondjuk a Fidesz–RMDSZ-viszony vagy az RMDSZ és a néppárt/polgári párt viszonyának elemzését, mert az április 6-i választások nem erről szóltak, hanem arról, hogy az optimista, 80–100 ezres becslésekhez képest 150 ezer határon túli magyar leadta voksát, és 195 ezer polgár regisztrált a szavazásra. E számokból kell kiindulni, nem másból. És e számok nagyon masszív számok, ha belegondolunk abba, hogy az 550 ezer kettős állampolgárból levonva 90 ezer magyarországi lakcímmel is rendelkezőt (minden bizonnyal ott élőt), illetve a 100 ezer körüli kiskorút, az derül ki, hogy a 360 ezer szavazati joggal rendelkező polgár közel kétharmada regisztált, és a regisztrálók háromnegyede szavazott is.
Az összehasonlítás végett csak megjegyezném, hogy a legutóbbi romániai parlamenti választáson az RMDSZ-re az erdélyi magyar szavazók egyharmada szavazott, és ha a soron következő európai parlamenti választáson az erdélyi magyarság olyan aktivitást tanúsítana, mint ahogy tették az erdélyi magyar kettős állampolgárok április 6-át megelőzően, akkor minimum 4-5 fős brüsszeli EP-képviseletünk lenne, 10 százalék feletti eredmény mellett. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy az állampolgárság igénylése folyamatos, sőt remélhetőleg azok közül, akik már kettős állampolgárok, de még nem regisztráltak, 2018-ig, a soron következő magyarországi parlamenti választásig többségében regisztrálni és szavazni is fognak.
Néhány hete olvastam, hogy Csehországban, amikor bevezették a határon túl élők levélben történő szavazásának lehetőségét, az első választáson hétezren voksoltak, a következőn viszont tízszer többen, több mint hetvenezren. Nálunk a szavazati joggal rendelkezők fele szavazott már első alkalommal, és ez is azt bizonyítja, hogy a határon túli magyarok körében nagyon erős az igény a szavazati jog iránt. Szerintem óvatos becslés mellett is kijelenthető, hogy 2018-ban Erdélyben a magyarországi parlamenti választásokon leadott szavazatok száma könnyűszerrel meghaladhatja a 200 ezret. Kíváncsi vagyok, e szám tükrében is a mostanihoz hasonlóan fogalmaz-e Parászka Boróka 2018 tavaszán, miszerint a kettősállampolgár-történet véget ért, és hogy a magyar állampolgárságnak Magyarország határain kívül nincs keletje.
Az elemzéseket olvasva hiányolom azt is, hogy a megszólalók nem foglalkoznak a határon túli szavazokból keletkezett mandátumok számával, pedig az egyéni választókerületi mandátumot egyáltalán nem nyerő két párt, a Jobbik, illetve az LMP listás szavazatait megduplázva könnyűszerrel kiszámolható, hogy a határon túli szavazatokból több mint két és fél mandátum keletkezett. Elmondhatjuk, hogy jó két szép kerek mandátumot eredményeztek az erdélyi szavazatok a 199 fős Magyar Országgyűlésben, és 2018-ban lehet 4 vagy akár 5 is. Tudom, van, aki azt mondja, hogy ez kevés, de nézőpont kérdése, és egyébként is, aki a kicsit nem becsüli, az a sokat nem érdemli, és akkor még nem is beszéltünk arról a bizonyos kétharmadról, amely meglett.
Amint írtam, az előttem megszólalókat nem igazán késztették elemzésre a regisztrációs számok, a leadott szavazatok száma, illetve az e szavazatokból keletkező mandátumok száma, pedig szerintem izgalmas kérdések. E viszonyulást nem értettem, de amit igazán nem értek, az az egyes magyar pártok által elért szavazatok arányára vonatkozó elemzés mellőzése. A 95,59-os Fidesz-szavazati arány, akárhonnan is nézzük, magyarázatra szorul. Én egy dolgot tartanék fontosnak kiemelni székelyföldi politikusként: nálunk az emberek nem szeretnek adósok lenni. Mindig azon vannak, hogy ha van adósságuk, van kötelezettségük, azt teljesítsék. A Román Nemzeti Bank kimutatása szerint Románia legalacsonyabb lakossági eladósodási rátával rendelkező megyéje Hargita megye. Más magyarlakta megyék is élen járnak e vonatkozásban, tehát nem székelyföldi jelenség ez, hanem erdélyi magyar jelenség. A magas regisztrációs és szavazási arány, illetve főképpen a 95,59 százalék magyarázatát én ebben a magatartásban látom. Az emberek úgy érezték, hogy komoly adósságuk van az Orbán Viktor által megszemélyesített politikai közösség felé, személyesen felé, és az április 6. előtti napokban megtették azt, amiről úgy gondolták, hogy kötelességük megtenni. Az elmúlt két romániai parlamenti, önkormányzati választáson csekély arányban támogatták a Fidesz által patronált néppártot/polgári pártot, most mégis 95,59 százalékos arányban a Fideszre húzták be az x-et. Egyesek, gondolom, ezt ma sem értik, hogyan történhetett, pedig a magyarázat egyszerű: az erdélyi magyar ember közösségi ember, és az egyéni szavazat leadását mindig megelőzi egy közösségi vita, párbeszéd, amelynek végén megvalósul a közösségi döntéshozatal. Ezt a pártot, ezt a politikust kell támogatni, mert megérdemli, és akkor az a párt vagy politikus megkapja a bizalmat. Az erdélyi magyar közösség politikai értelemben is egy kiszámítható, nyugodt erő.
A lényeg az, hogy az április 6-i szavazásnak vannak tanulságai, amelyeket érdemes elemezni. Először is fontosnak tartom leszögezni azt, amit a választások után még a magyarországi balodali elemzők is kiemeltek, hogy a magyar választási rendszer változatlanul hagyása mellett, határon túli szavazókkal vagy nélkülük, szintén masszív, kétharmad közeli Fidesz–KDNP-s parlamenti többség keletkezett volna április 6-án. Ezt csak azért tartom fontosnak leszögezni, hogy ne értékeljük alul a határon túli magyar szavazatok szerepét, de felül se – kezeljük a helyén. Másik tanulság, hogy a határon túli magyar közösségekhez ideológiai szemüveggel közelíteni, problémáit, gondjait jobb/bal skála mentén elemezni nem vezet sehova. A polgári pártnak, majd a néppártnak ideológiailag megágyazni próbáló politológusok hiába mantrázták éveken keresztül, hogy a jobboldali erdélyi magyar a jobboldali magyar pártokra (néppárt, polgári párt) szavaz, aki meg az RMDSZ-re szavaz, az baloldali. Választásról választásra megbukott ez az elmélet, de április 6-ával végérvényesen elvesztette létalapját, és nevetség tárgyává válhat a jövőben az, aki megint elkezdi ezt erőltetni. Mellékesen megjegyzem, a néppárt, illetve a polgári párt háza táján okoz majd némi fejtörést ezen ideológiai űr pótlása, de nem kell aggódni, valahogy majd megoldják.
Ami az RMDSZ-t illeti, szintén számos tanulság leszűrhető, de én csak egyet emelnék ki, nevezetesen azt, hogy április 6-ára az erdélyi magyar kettős állampolgárok közel kétharmada teljesítette a nem is oly egyszerű regisztrációt, és közülük háromnegyedes arányban, tehát a teljes közösség fele (2/3 * 3/4 = 1/2) szavazott is. Felteszem a kérdést, ha egy olyan szavazáson, amely adminisztratív nehézségekbe ütközik, és amelyre sokan azt mondják, hogy tét nélküli az erdélyi magyar szavazók szempontjából, mégis minden második szavazati joggal rendelkező polgár szavaz, akkor nem kellene elgondolkodnunk? Szerintem igen, az 5 százalékos küszöb körüli politkai létet okozó egyharmados szavazati arányunkat illene felvinni minimum 50 százalékra, azaz ötszázezer szavazatra, hogy legalább elérjük a magyarság etnikai arányának megfelelő támogatottsági szintet. E téren az utóbbi időszakban megjelenő felmérések biztató, 6 százalék feletti, tehát etnikai arányunknak megfelelő eredményeket mérnek. Remélem, a növekvő tendencia kitart május 25-ig, és azt követően sem törik meg, ugyanis április 6. után én egyáltalán nem tartom lehetetlennek, hogy ismét 7 százalék feletti támogatottságú politikai szervezet legyen az RMDSZ, hiszen láthattuk: az erdélyi magyar emberek mozgósíthatók.
Borboly Csaba,
Hargita Megye Tanácsának elnöke. Transindex.ro

Sylvester Lajos emlékére
Ott kezdődik az ember, amikor megszületik? S ott végződik, amikor meghal?... Nem lehet ez így igaz! Hiszen létünk egészét határozza meg, kik, mik, milyenek voltak elődeink. Meghatározza személyiségünket, mit kaptunk otthonról szeretetben, erkölcsi tartásban, ízlésben, de az is, amit az elődök emlékéről kaptunk.
„Ha nem tudod, mi történt légyen, mielőtt megszülettél, gyermek vagy” – kezdi múltakat idéző nagy művét egy régi magyar történetíró, Virág Benedek. Rájönnek erre a ma még látszólag csak a jelennel elfoglalt fiatalok is, az ő számukra lassan múlt lesz, ami nekünk, időtöltötteknek még jelenünk része, akkor is, ha sajgó hiányérzet formájában van jelen bennünk… Így hullámoznak gondolataim, érzelmeim, amikor Sylvester Lajos kétéves hiányát juttatja eszembe május 10-e, s nem a román királyság megalakulását, mert az én magántörténelmemben az messze nem annyira fontos. De azok háromszéki közéletünk, szellemi életünk nagy veszteségei, Incze László, a rendtartó székely város tudója, Kézdivásárhely mindenese, Kónya Ádám, Háromszék jelenkori polihisztora és a harmadikként távozott Sylvester Lajos, minden háromszéki gondjának-bajának tudója, intézője, sokak személyes jó ismerőse, sokunknak jó barátja. Mindenki tud valamit, még az is, aki amúgy semmit sem, mert az is betölt egy helyet, amitől olyan hétköznapjaink világa, amilyennek ismerjük és szeretjük.
Mit tudott Sylvester Lajos, amit kevesen tudnak, amit ő tudott a legjobban? Odafigyelni „mindenre”, ami kis világunkban gond, baj, remény és öröm. Ezt a „mindent” túlzásnak vélhetjük, de lényegileg mégis igaz, mert annyit tudott Háromszék embereiről, tájairól, településeiről, múltjáról, jelenéről, amennyi egy mindenre kíváncsi, mindenért felelősséget érző ember fizikai lehetőségeibe belefér. Jóformán gyerekkorától járta a megye településeit, tájait. Ahol megfordult, mindenről tudni akart, mindenkit meg akart ismerni, mindenkire odafigyelt, mindenki fontosnak érezhette magát, amikor vele beszélt. Észben tartotta a köz- és sok-sok egyén gondját, s megpróbált eljárni ezeregy közösségi és személyi ügyben. Ezért is írt számtalan újságcikket, könyvek sorát, forgatott számos dokumentumfilmet. Egész lényével átélte, hogy javul a világ, ha odatesszük a vállunkat, ha dolgozunk érte. És ő mindig nekiveselkedett a gondok megoldásának – sokszor azok helyett, akiknek hivatali kötelessége lett volna, s azok helyett is, akik elmentek, hátrahagyva a bajokat. Nem megtagadta őket, hanem továbbra is kapcsolatban maradt velük, éreztetve, hogy a közösség most is számot tart rájuk. Mindenkivel együtt tudott haladni, aki a közért tett. Nem nézte, hogy ki melyik tömörülés tagja. Azzal fogott össze, aki valamit mozdítani akart és tudott. Milyen egyszerű dolog. S milyen nehéz leckét hagyott örökül mindannyiunknak…
Kiss Jenő. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

V. Hunyad Megyei Magyar Napok
Vígjáték és komolyzene
Nagy sikert aratott Szászvároson és Vajdahunyadon Kulcsár-Székely Attila Halhatatlan élet című egyszemélyes vígjátékával. Piski után a székelyudvarhelyi művész ezen városok magyarsága előtt lépett fel csütörtökön Hunyad megyei turnéja második napján, majd pénteken a Zsil-völgyében, Aninószán és Lupényban tartott előadást.
Szászvároson és Vajdahunyadon is szép számban gyűlt össze a helyi magyarság a Nyirő József regényéből készült előadásra. Fiatalok és idősebbek, mindenki nagyon élvezte az előadást, sokán utána még külön le is fényképezték magukat a székelyföldi művésszel.
Mindkét előadás előtt egy kis politikára is sor került, Sógor Csaba EP-képviselőjelölt ugyanis a szászvárosi és vajdahunyadi magyarságot is meglátogatta erdélyi kampánykörútja során.
Déva ezúttal sem maradt ki a magyar napok programjából, csütörtök este a dévai Nagyboldogasszony római katolikus templomban koncertezett a Juventa kamarazenekar, vonós hangszereken: hegedűn, brácsán, csellón szólaltatva meg Locatelli, Vivaldi és Mozart műveit. – A zenekart tulajdonképpen a dévai Művészeti iskola tanárai alapították, és mindig meghívják soraikba néhány tehetséges tanítványukat is. Ez alkalommal is több diák, köztük a Téglás iskolaközpontban tanuló Fodor Orsolya is aktívan részt vett a koncerten – ismertette a vegyes összetételű zenekart Varga Csaba gitárművész, aki egy Vivaldi-darab erejéig lépett be a műsorba, szólistaként.
A koncert nagy sikernek örvendett a szépszámú közönség körében. A fiatal zenészeknek, pedig amolyan főpróba volt a május végére tervezett németországi turnéjuk előtt.
Gáspár-Barra Réka. Nyugati Jelen (Arad)

Ante festum
Átfutva az idei Varadinum programját, elsőre az tűnt fel, hogy a szervezők megpróbálták „felrázni” az elmúlt években kissé mintha leülepedett, ellaposodott, kötelező penzummá szürkült, egykoron egyházi háttérrel elindított, majd némileg pártosan elvilágiasított rendezvénysorozatot. A hagyományápolás és közművelődés szándéka mindvégig szerencsésen kidomborodott a fesztivál bő két évtizede alatt, de akár bevallottuk, akár nem, a Varadinumnak egy jó értelemben vett, pozitív irányultságú magyar erő- és értékdemonstrációnak is lennie kellett volna – hogy mikor mennyire volt az vagy sem, ezt ki-ki maga megítélheti. Szinte-szinte egy emberöltőnyi ideje zajlik le minden év májusában az önnön eredeti kereteit néha szétfeszítő, változó színvonalú programokat kínáló Festum Varadinum, és ahogy nincs két egyforma év a történelem folyásában, úgy az epizódok megítélése sem lehet sematikus. Már csak azért sem, mert – ahogy mondani szokták – tempora mutantur et nos mutamur in illis, vagyis az idők változnak, és mi változunk velük.
Tehát a tervezett program olvastán egyből a finomvegyes jelző jutott eszembe: a szervezők próbálják ugyan kielégíteni a változatos „fogyasztói” igényeket, próbálnak megfelelni a legkülönbözőbb ízléseknek, de idén is tesznek különféle engedményeket. Részben elfáradt „népművelők” avítt programjainak, részben bóvlival haknizó fellépőknek. Az elmaradhatatlan etetés-itatás-táncikálás-danolászás is nehezen illeszthető az értékfelmutatás kategóriába, de a szűk szakmai rétegek vagy hobbitársaságok nyomulása sem különösebben érdekes. Az meg egyenesen kínos, hogy ifjúsági rendezvényként hirdetik a hatvan-hetvenéves „sztárok” nosztalgiaműsorait…
Nyilvánvalóan abból a megfontolásból lett finomvegyes a kínálat, hogy hátha sikerül minél több embert megmozgatni, kicsalni a házából, a tévéfotelből, elvinni a különböző helyszínekre, alkalmakra – már csak azért is, mert véletlenül épp egy választási kampány kellős közepén „varadinumozunk” az idén. Nagyon meg lennék lepve, ha nem telepedne rá az egész fesztiválra a pártpropaganda. Ha nem próbálna meg egy bizonyos politikai alakulat voksközösséget szervezni magának az EP-választásokra a Varadinum örve alatt, amelyet pedig meg kellene hagyni a nemzetiségi hagyományok és kulturális értékek alapján történő közösségépítés eszközének.
Dénes László. Reggeli Újság (Nagyvárad)