Borbély: bele akarunk szólni a magyar közösséget érintő kérdésekbe
A Brassói Magyar Evangélikus Egyházközség által szervezett Szórványnapokon vett részt vasárnap, május 11-én Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke. Az eseményen Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök, Dr. Raffay Ernő magyarországi történész, Magdó János Magyarország kolozsvári külképviseletének főkonzulja, Géczi Gellért, Négyfalu alpolgármestere, valamint Fülöp Károly brassói egyházmegyei felügyelő is jelen voltak.
„Amíg a romániai magyarság ennyire összetartó és erős szórványközösséggel rendelkezik, mint a Brassó megyei közösség, ki lehet jelenteni, hogy erősek vagyunk. Számomra egy ilyen nap azt sugallja, hogy a kedvezőtlen demográfiai folyamatok ellenére, együttes erőfeszítéssel és töretlen kitartással, minden esélyünk meg van arra, hogy a sorsunkat befolyásoló döntésekbe beleszóljunk, mind itthon, mind pedig Brüsszelben. Sokat beszélünk mostanában az Európai Unióról, illetve arról, hogy hogyan képzeljük el a jövőnket az unión belül. Tudnunk kell, hogy az EU-ban, mivel annyira sokszínű és összetett az Uniós-család, gyakorlatilag mindenki szórványban él, és mégis sikerül megtalálniuk az egységet ebben a sokféleségben” - nyilatkozta Brassóban Borbély László.
Elmondta, pontosan e gazdag kisebbségi kavalkádnak köszönhetően fordult az RMDSZ polgári kezdeményezésével az Európai Unióhoz, mert meggyőződésük, hogy az uniónak kötelessége lenne törvényes keretet biztosítani a kisebbségi jogok tiszteletben tartására.
„Láthattuk, hogy Ukrajnában, bár létezett egy erős nyelvi törvény – amely lehetővé tette, hogy az ott élő kisebbségek anyanyelvüket használhatták, mint regionális nyelvet –, a legutolsó politikai váltás alkalmával el akarták törülni azt. Nem lehet párhuzamot vonni Ukrajna és Románia között, de azt üzenjük a román többségnek, hogy mi ma is azt valljuk, amit 1989 decemberében: a demokratikus eszközökkel kivívott kisebbségi jogokat tiszteletben kell tartani, a még meg nem valósítottakról pedig, politikai tárgyalások során kell egyeztetni. Hallottam, hogy az elmúlt napokban, az EP-kampány során, egyes politikusok azzal a szlogennel kampányolnak, hogy a román közösség össze kell fogjon a magyarokkal szemben. Ezzel mi nem tudunk egyetérteni, hiszen mi mindig is kihangsúlyoztuk azt, hogy a romániai magyar közösség nem valami ellen, nem a többségi román közösség ellen küzd, hanem saját érdekei, jogai érvényesítése mellett” - hangsúlyozta Borbély.
Hozzátette, a május a 25-i EP-választások alkalmából ezt a szándékot a magyar közösség ismét feltudja mutatni, állampolgári jogával élve bebizonyítva azt is, hogy valóban bele akar szólni a sorsát érintő döntésekbe. maszol.ro

Érmihályfalván rajtolt a Néppárt autonómiakaravánja
Az Erdélyi Magyar Néppárt több erdélyi település érintésével autonómiakaravánt indított, amelynek keretében vezetői és szakértői ismertetik a korábban közvitára bocsátott néppárti autonómiakoncepciót. A körút első állomása Érmihályfalván volt, ahol Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár az önrendelkezés és a föderális államberendezkedés előnyeiről tartott előadást.
Csomortányi István, a Partiumi Autonómia Tanács elnöke, a Néppárt Bihar megyei szervezete elnökének köszöntője után Tőkés László szólalt fel elsőként. Mint mondotta, egyházi emberként, európai parlamenti képviselőként, illetve a több mint tíz évvel ezelőtt alakult Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökeként mindhárom területen – az egyházban, az EP-ben és Erdélyben egyaránt – szükségesnek tartja az önrendelkezésre való törekvést.
A hit fontosságát emelte ki az autonómiaküzdelemben, amelyet egy futballmérkőzéshez hasonlított: az a csapat, amely a meccs elvesztésének gondolatával lép a pályára, az bizonyára veszíteni is fog. „Ha valaki kételkedne harcunk sikerében, az gondoljon a huszonöt évvel ezelőtti Temesvárra, ahol egy sokszorosan megalázott, lenézett, elnyomott gyülekezet vívta ki szabadságát” – hangsúlyozta. Megítélése szerint felértékelődött az autonómia „árfolyama”, megnőtt az ázsiója, immár nem kerülheti el Európa sem, hogy szembenézzen a kollektív kisebbségi jogokkal. Tőkés László úgy vélekedett, hogy döntő fordulat érlelődik e tekintetben.
Az autonómiafórumon részt vevő Nyíri Béla, Nyírábrány polgármestere a demokrácia fokmérőjének nevezte az autonómiát, amelyért küzdeni kell. A fideszes elöljáró sok sikert kívánt a küzdelemhez az erdélyi magyar közösségnek.
Bakk Miklós előadását az autonómia fogalmának meghatározásával kezdte, mondván: az autonómia az eszköz, mely lehetővé teszi, hogy a magunk dolgában mi magunk döntsünk. A Néppárt autonómia-csomagtervéről elmondta: ez nemcsak a székelyeknek vagy a partiumiaknak, hanem az ország minden területi közösségének önrendelkezést adna. Hangsúlyozta: a területi közösségeket nem Bukarestből irányítva megrajzolni, hanem elismerni kell, hiszen ezek eleve léteznek. A Néppárt javaslatcsomagja több elemet tartalmaz, mint például egy általános szabályozást a területi-regionális közösségekre nézve, a régiók létrehozásának törvényeit, illetve a régiók közösségének alapján készült statútumot.
Az előadó felhívta a figyelmet: Románia mostani államberendezkedése nem felel meg az uniós térség kihívásainak, számos anomália tapasztalható, ezért elkerülhetetlen a régiók újragondolása. Az előadást követően Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke összegezte az autonómiaküzdelem múltját, és jelenét. Mintegy tíz évvel ezelőtt vált nyilvánvalóvá, hogy kettészakad az erdélyi magyar érdekképviselet. Ennek oka az volt, hogy különböztek a vélemények a bukaresti hatalomhoz és az autonómiához való viszonyulást illetően. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tíz évvel ezelőtti megalakulásával, illetve a 2011-ben alakult Néppárt megjelenésével esély nyílott arra, hogy az autonómia párti, „kuruc” politikát folytató tábor megerősödjön.
A legfőbb feladat a 2016-os választásokon való sikeres szereplés, annak érdekében, hogy a jelenlegi „labanc” hatalommal szemben átütő sikert érjen el a Néppárt. Ezzel pedig egy olyan alkupozíció teremtene, amelyben lehet beszélni az autonómiáról – vélekedett Toró T. Tibor. A partiumi autonómiára vonatkozóan kifejtette: többletfeladatok előtt áll a Partiumi Autonómia Tanács, hiszen a régió identitása nem olyan erős, mint Székelyföld esetében. Ehhez egy erős, elkötelezett, harcra elszánt munkára van szükség – szögezte le a pártelnök.
Az autonómiafórumot az elkövetkező hetekben több erdélyi és partiumi helyszínen megszervezik, legközelebb Gyergyószentmiklóson.
Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája. Erdély.ma

Misszió az egyre apadó szórványban
Mezőörményes, Komlód, Oroszfája, Mezőseptér – négy, magyarok által már alig-alig lakott mezőségi település, amely valamikor, a reformáció idejében a virágkorát élte. A trianoni békediktátum előtt Kolozs vármegyéhez tartoztak, a második bécsi döntés után 1944-ig pedig Maros-Torda vármegye részét képezték. A megyésítéskor a helybéliek inkább a negyven kilométerre fekvő Marosvásárhelyhez, mintsem a több mint kétszer annyi járásnyira lévő Besztercéhez szerettek volna csatlakozni. Óhajuk azonban pusztába kiáltott szónak bizonyult.
Így a szinte egy tömbben, a Kolozs és Maros megyét összekötő Kolozsvár–Szászrégen-útvonalon vagy annak leágazásán elterülő falvak Beszterce-Naszód megyéhez, pontosabban annak déli csücskéhez tartoznak. Közigazgatásilag Mezőörmény Septérrel és további tíz román faluval alkot községet, míg Komlód és Oroszfája a mára mindössze két magyart számláló Nagynyulashoz tartozik.
A négy falu missziós egyházközségei 1990 után az újjáalakult görgényi református egyházmegyébe tagolódtak, ahol egy éve Májai Varga Zoltán lelkipásztor igyekszik jó pásztorként egyben tartani a még megmaradt nyáját. Mielőtt a mezőségi gyülekezetbe került volna, a fiatal lelkész öt évet egy másik szórványvidéken, a Balázsfalvától mintegy tizenöt kilométerre elterülő Bethlenszentmiklóson szolgált.
„Mindig arra vágytam, hogy missziós lelkész legyek, aki összefogja a szétszóródott magyarságot, és nemcsak havonta egyszer látogat ki a szórványba” – vallja a Fehér megyei szórványból a Beszterce-Naszód megyeibe átkerült lelkész. Az 53 hívet számláló Mezőörményesen, a mindössze 33 reformátussal maradt Oroszfáján, a 16 főre apadt Komlódon és a mindössze hat lelket számláló Mezőseptéren minden körülmény adott e nemes feladat teljesítésére.
Ha az egyházi statisztikákat böngésszük, azt látjuk, hogy nem is olyan régen a valamikor László vajda birtokát képező Örményes is – mint megannyi más erdélyi település – virágzó magyar falu volt, ahol a reformátusok száma a mainak a tízszerese volt. Sőt a dombok között meghúzódó Komlód is a 19. században még önálló lelkésszel rendelkezett.
A juhász legyen a nyájában
Családi vagy akár kényelmi okok miatt nem minden egyes, „világ végére” helyezett pap vállalja a helyben lakást. Sokkal egyszerűbb a közeli városból ingázni, megtartva a kötelező vasárnapi istentiszteletet, és kiszaladni az óhatatlanul adódó temetésekre. „A juhász legyen a nyájában! Ha nem vagyok a híveim között, nem lehetek hiteles” – vallja ezzel szemben Májai Varga Zoltán, amikor erre a jellegzetes szórványlelkészi gondra térünk.
A kétgyerekes családapának nem könnyű a feladata: az otthona Marosvásárhely egyik peremközségében, Marosszentkirályon van, a felesége és csemetéi Kolozsváron élnek. Az asszonyt az állása, a kicsiket az iskola köti egyelőre a kincses városhoz. De, mint mondja, amint tehetik, kilátogatnak az örményesi parókiára.
A Besztercéről láthatatlan Örményes
A 19. század utolsó esztendejére elkészült örményesi templommal szemben lévő portán az egyik presbiter, Pásztor Lajos és neje, Erzsébet fogad. Az idős házaspár valamikor Marosvásárhelyen dolgozott, de az évek teltével hazaköltöztek. Ma is a Maros-menti várost érzik közelebb a szívükhöz, mint Besztercét. Mint mondják, ennek nemcsak földrajzi oka van.
„A megyésítéskor mi, mezőörményesiek Maros megyéhez szerettünk volna csatlakozni, de az itteni vezetők nem engedték, mondván, olyan jó mezőgazdasági területek vannak itt a környéken, hogy azokat nem lehet csak úgy átengedni. Pedig a 85 kilométerre lévő beszterceieknek fogalmuk sincs, hol van Mezőörményes. Csak négyévente egyszer, a választások előtt szokták felfedezni a mi községünket” – fájlalják Pásztorék.
Mint mesélik, a szórványosodás itt is megtette a hatását: megszűnt az anyanyelvű oktatás, megcsappant a magyarság létszáma. „Hála Istennek, a mi négy fiunk megmaradt magyarnak. Három itt él a faluban, egy Magyarországra költözött. De az itteni unokák is magyarul beszélnek. Ha lenne magyar iskola, biztos oda járnának” – büszkélkedik Erzsike néni, akinek az apja négy esztendő híján fél évszázadig volt az örményesi gyülekezet gondnoka.
A hatóságok nemcsak az anyanyelvű oktatást számolták fel a faluban, de az egykori felekezeti iskola épületét is lebontották. Pedig az egyház ragaszkodott hozzá, és visszaigényelte ’89 után, de mindhiába. A magyar–román viszonyra térve, Pásztorék úgy érzik, nincsenek különösebb gondok a faluban.
A többségiek felnéznek a magyarokra, de a békés légkör megőrzésében jelentős szerepet játszik Dumitru Tomşa nemzeti liberális párti polgármester is, akinek a felesége magyar. „Csak a közvetlen szomszédunkkal volt baj, aki ágynak esett betegként is néhanapján azt kiáltotta, hogy ha autonómiát akarunk, menjünk Magyarországra! Ezzel jól feldühített, de mégsem tehettem meg, hogy szinte naponta ne menjek át hozzá, és ne segítsem” – meséli Pásztorné.
Oklevéllel meghálált komlódi vendégszeretet
Komlódon is takaros, felújított, gótikus stílusú 15. századi templom és kipofozott parókia vár. Csak éppen a valaha önálló lelkésszel rendelkező gyülekezet szórványosodott el teljesen. A komlódi reformátusok száma mára tizenhatra apadt. „Ma már alig vagyunk a templomban, pedig hajdanán tele voltak ezek a padsorok” – sóhajt fel a gondnoki teendőket ellátó Polgár Anna. Annus néni, ahogy a 76 éves öregasszonyt a lelkész becézgeti, itt, a dombok közt rejtőző faluban született, akárcsak az édesapja.
Nagyon ragaszkodik szülőfalujához, bár annak idején, az elemi elvégzése után szülei Tekére küldték, hogy anyanyelvén tanulhasson tovább, ahonnan később a marosvásárhelyi pénzügyi középiskolába került. Mint mondja, szerette a várost, a sportot, de az apja nem látott jövőt az atlétikai pályafutásban. „Így hazakerültem, és azóta is itt élek. Kis ideje egymagamban, özvegyen, hisz a fiam Besztercére költözött” – meséli az öregasszony.
Annus néni mégsincs egyedül; nemcsak a falubeliek meg a pap nyitja be időnként az ajtaját, mindig ott van vele a Biblia és a számos magyar nyelvű könyv és időszakos kiadvány. Most épp az 1948-as Református Szemlét böngészi, amelyben a soron következő lelkészi továbbképzőről írnak. „Inkább ezeket a régi újságokat olvasom, minthogy a tévét nézzem. Annyira kedvesek nekem, nem tudom őket eldobni, inkább egy skatulyában gyűjtöm” – mutatja a cipősdobozban gondosan raktározott megsárgult újságokat.
Annus néni nemcsak az olvasmányaira büszke, hanem a falon lévő bekeretezett oklevelére is, amit a püspökség részéről 2011 késő őszén, egy Marosvécsen szervezett ünnepély keretében az akkor még életben lévő férjével együtt vehetett át. „Hitvestársával, házunk népével együtt az Úr és egyháza közelségében élnek, és önzetlenül szolgálják magyarságunkat és egyházunkat” – áll a Mezőség apostolaként ismert, múlt század első felében szolgáló Földes Károlyról elnevezett emléklapon.
„Vendégszeretetük is szolgálat, hogy otthon érezzék magukat az itt szolgáló lelkészek, missziót végző hallgatók, megmaradjon az Úr magyar református nyája” – olvasható néhány sorra alább. Májai Varga Zoltán alig egy esztendeje ismeri Annus nénit, férjét, Polgár Jánost missziós pályakezdete első heteiben temette, de csak megerősíteni tudja az oklevélbe foglaltakat.
A kedves kis öregasszony bejelentetlen látogatásunkkor is mindegyre sürgölődik-forgolódik, asztalt terít, sonkás rántottát készít, majd friss házi tejföllel kínál. Mielőtt búcsút vennénk tőle, meglepetésszerűen betoppan a Besztercéről érkező fia és családja. „Az én Dezsőkém román nőt vett feleségül, de megmondtam neki, hogy az unokámmal magyarul beszéljen!” – mutatja be Polgár Anna a fiát és menyét. Sajnos a gégeproblémákkal műtött középkorú férfinak egyre nehezebben jön ki hang a torkán, így inkább csak puszilgatja és ölelgeti az alig egy éve örökbefogadott kis tündért.
Oroszfája, ahol még a gondnokok gyerekei sem magyarok
Egy faluval odébb, Oroszfáján a felújítási munkálatok előtt álló templom köszön ránk a domboldalról, de be kell érnünk azzal, hogy mindössze kívülről csodáljuk meg a 18. században épült istenházát. A gondnok, Katona János éppen nincs otthon, így csak a felesége, Ana és kisebbik fiuk fogad. Amikor a mosolygós gyermek nevét kérdezem, a nyolcéves lurkó előbb egy Poftim?-mal (Tessék? – szerk. megj.) válaszol, majd amint nyelvet váltok, Cătană Lorand Cristianként mutatkozik be.
„Hát nem tud magyarul… Sajnos én sem. De a testvére, Andrei, aki most egyetemista, az internet segítségével próbálja megtanulni a nyelvet” – magyarázkodik a Katona-Cătană anyuka.
A hegyen túl, Mezőseptéren pedig még ennél is cifrább a helyzet. Bár Váradi Annus néni, Váradi Mihály gondnok felesége nyolc gyermeket hozott a világra, nevelt fel és adott a megfogyatkozó falvacskának, az itteni gyülekezet mégis mindössze hat tagot számlál. Ebből a Váradiak csak kettőt tesznek ki. Nem matematikai, hanem etnikai bukfenc ez. A mára felnőtté vált Váradi csemeték más nyelvet, más nemzetiséget és más felekezetet választottak maguknak. Az idős szülők, noha belátják, hogy „nyolc gyermeket adtak a románoknak”, most is úgy vélik, semmi értelme nem lett volna magyarnak nevelni a leszármazottakat.
„Önök az ortodoxokhoz is járnak?” – buggyan elő óhatatlanul a következő kérdés. „Nem, szó se róla! A tiszteletes úr csak havonta egyszer jön Septérbe, de meg se gondoltam, hogy más vasárnapokon az ortodox templomba menjek” – igyekszik szépíteni a dolgokat az állatvásárba igyekvő gondnok. Valahol őt – és a hozzá hasonlóan gondolkodókat – is meg lehet érteni, hisz ami egy tömbmagyar vidékről érkező embernek minimum furcsa, az itt élőknek a lehető legtermészetesebb. Még akkor is, ha ezzel a szemlélettel az amúgy is egyre szűkülő közösségük felszámolását gyorsítják fel.
„Öregedő, de öntudatos gyülekezetek ezek. Fantasztikus melegséget kapok az itteni emberektől. Bár én is nagyon szeretem őket, azzal is tisztában vagyok, hogy nem innen fogok nyugdíjba vonulni” – vetíti előre a Beszterce-Naszód megyei szórvány szomorú jövőjét Májai Varga Zoltán.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

A Bosch „közelebb vinné” Kolozsvárt Magyarországhoz
Autópályás és légforgalmi összeköttetést szeretnének Magyarországgal a Bosch romániai leányvállalatának vezetői, többek közt rendszeres Budapest–Kolozsvár légi járatra, valamint a magyarországi M3-as vagy M31-es autópályákhoz való gyorsforgalmi kapcsolatra lenne szükségük – hangzott el többek közt a nemeszsuki Tetarom 3 ipari parkban felépített Bosch-gyár hétvégi felavatását megelőző sajtótájékoztatón.
Konrad Kaschek, a Kolozs megyei gyár vezérigazgatója kifejtette: Kolozsvár, mint város nagyon vonzó, azonban Romániának tagadhatatlan infrastrukturális gondjai vannak. Mint részletezte, saját kellemetlen tapasztalatuk, hogy a termékeik minősége látta a kárát a közúti szállításnak.
„Ez azt jelenti, hogy szerintünk kívánatos, hogy a közúti összeköttetések feljavuljanak, hogy legyen hozzáférésünk a magyarországi M3-as vagy M31-es autópályához. Meg vagyunk róla győződve, hogy ha itt maradunk, akkor létrejön ez a kapcsolat” – nyilatkozta Konrad Kaschek.
Meder Klaus, a Bosch cégcsoport autóvillamossági részlegének elnöke hozzáfűzte: rendszeres Kolozsvár–Budapest légi járatot is szeretnének. Újságírói kérdésre kifejtette: elsősorban személyforgalomra gondolt, ugyanis számukra fontos lenne, hogy valamennyi kutatóközpontjukba a lehető leghamarabb eljussanak.
Konrad Kaschek kiegészítésként elmondta: a légi teherforgalom ebből a szempontból nem bír akkora jelentőséggel számukra, hiszen a Bosch termékei túlnyomó többségét közúton szállítja, csak rendkívül sürgős esetben fordulnak a légi futárszolgálatot üzemeltető partnercégeikhez.
Dr. Dirk Hoheisel, a Bosch GmbH cégcsoport adminisztratív tanácsának tagja ugyanakkor arról tájékoztatott, hogy a cégcsoport világszerte megközelítőleg 281 ezer alkalmazottal rendelkezik, 2013-ban az éves üzleti forgalmuk pedig 46,1 milliárd euró volt. Hozzáfűzte: a cégcsoport autóvillamossági részlege – amelyhez a nemeszsuki gyár is tartozik – az elektromos járművek fejlesztésére koncentrál, ugyanis arra számítanak, hogy pár éven belül az elektromos meghajtású autók piaci részesedése eléri a 10 százalékot.
Hangsúlyozta, nem csak termeléssel, hanem kutatással is foglalkoznak: 2013-ban összesen ötezer szabadalmi kérést nyújtottak be, azaz naponta átlag húszat. Emlékeztetett: az egy 38 ezer négyzetméteres gyárcsarnokot is magában foglaló nemeszsuki beruházás értéke mintegy 70 millió euró, a tervek szerint év végéig összesen 750 embert alkalmaznak.
Hoheisel ugyanakkor újságírói kérdésre elmondta: nem kell attól tartani, hogy a Bosch a Nokiához hasonlóan alig három év után távozik az országból. „Mi azért jöttünk, hogy maradjunk, és nem rövid, hanem hosszú távon tervezünk. Ezért van az, hogy nem csak a gyártásba fektetünk be, hanem a fejlesztésbe is. A Bosch alkalmazottainak nem kell aggódniuk, hogy velük is az történik, mint néhány évvel ezelőtt történt innen néhány méternyire” – szögezte le Dirk Hoheisel a bezárt Nokia-gyárra utalva.
A hivatalos megnyitóra egyébként meghívták Victor Ponta miniszterelnököt is. A monumentális benyomást keltő gyárcsarnokban megtartott avató ünnepségen rajta kívül Liviu Voinea költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter, Horea Uioreanu Kolozs megyei tanácselnök és Emil Boc, Kolozsvár polgármestere is felszólalt.
A kötelező udvariassági köröket futó politikusok beszédei után üdítően hatott, hogy zárásként villámcsődületet szimuláló, munkaruhába öltözött kolozsvári zenészek eljátszották az Örömódát.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)

Megkoronázott magyarszívatás
Hogy stílszerűek legyünk: a közelmúltban sikerült megkoronázni a mindenkori román illetékesek magyarszívató erőfeszítéseit.
A helyszín Nagyvárad, ahol az amúgy ötvenezres tömeget képező magyar közösség semmibevételében jeleskedő román többségű helyi önkormányzat – előzetes bejelentése értelmében – gesztust kívánt tenni a város magyarsága felé azáltal, hogy visszahelyez egy, a város középkori történelméhez kapcsolódó festményt a városháza dísztermébe.
A festményt Bihari Sándor nevű művész festette, s azt a jelenetet ábrázolja, amikor Luxemburgi Zsigmond magyar király Szent László váradi sírjánál fogadta Jagelló Ulászló lengyel királyt, de Trianon urán lekerült a helyéről. A városvezetés azonban nem ezt a festményt helyeztette vissza, hanem egy újat készíttetett egy román festővel, és egy olyan alkotás társaságában helyeztette ki, amely azt ábrázolja, amikor a román megszálló hadsereg 1919-ben a város főterén üdvözli a Váradra érkező román királyi párt.
A magyarok felé tett gesztus hitelességét már ez a festmény is megkérdőjelezte, de azért sikerült fokozni a felháborodást, kiderült ugyanis, hogy a másik alkotáson Zsigmond királyunk fejéről egyszerűen „lelopták” a Szent Koronát. Ez pedig még akkor is nettó történelemhamisításnak minősül, ha Zsigmond esetleg az ominózus eseményen nem a magyar királyi koronát viselte. Az eredeti festményen ugyanis a Szent Korona szerepel, tehát minden utólagos módosítás hazugság és tahóság. Ilyen alapon minden erdélyi, illetve partiumi műemléken – legyen az épület vagy egyéb jellegű műalkotás – el lehetne kezdeni a magyar jelleg eltüntetését.
A magyar népi motívumokat felvonultató, lechneri szecessziós jegyeket például légkalapáccsal lehetne lefaragni, hogy aztán a helyükbe a Románia Kárpátokon túli részének épített arculatát meghatározó két stílus, a Brâncoveanu–bizánci és a Ceauşescu–szocreál közül választva alkossanak valami, a román szíveknek kedveset. És ott vannak a még megmaradt magyar köztéri szobrok is. A kolozsvári Mátyás-szoborcsoport amúgy is régóta szúrja az illetékesek szemét olyannyira, hogy külön táblácskával jelölték meg, miszerint a magyar uralkodót csak István moldvai vajda győzte le.
Nos a tábla és minden egyéb helyett egyszerűbb lenne felírni a talapzatra, hogy Ştefan cel Mare, és megoldódna a probléma: máris kompatibilis lenne az uralkodó szemlélettel. És ezek után máris jóval élhetőbb, európaibb és kulturáltabb lenne egész Erdély és a Partium arculata.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

Olaj a tűzre?
Érdekes témákat vetett fel tegnap Marosvásárhely demokrata szenátora, amelyek mindegyike külön-külön is "megérne egy misét". Ahogy az egy ellenzéki politikushoz illik, elsősorban a kormány, illetve másik vesszőparipája, a megyei tanács elnökének álságosságát, hozzá nem értését "szőrözte", de semmiképp sem hagyhatta ki a másik állandóan visszatérő témáját, a magyar bárókat és a szerinte jogtalanul visszaszolgáltatott erdőket, illetve a magyar prefektus kinevezésének "kulisszatitkait".
Tegnap azonban újabb témával bővült a repertoár: szigorú szankciókat, illetve felelősségre vonást követelt az Európai Uniótól a magyar kormányfővel szemben, aki a hét végi miniszterelnöki beiktatásán azt mondta, hogy "Magyarország autonómiát akar a határain kívül élő minden magyar számára Közép-Európában, beleértve Ukrajnát is", hogy "a Kárpát-medencében élő magyaroknak joguk van a kettős állampolgársághoz, a közösségi jogokhoz és az autonómiához".
Ezt az "égbekiáltó" szemtelenséget állította szembe Románia "felelős, óvatos és higgadt" külpolitikájával, "EU-konform" nyilatkozataival, amelyekkel az Ukrajna és Oroszország közötti konfliktus békés megoldását szorgalmazza, miközben Orbán Viktor minden szava "olaj a tűzre". Veszélyes precedensnek nevezte, és kijelentette, hogy ha a magyar miniszterelnök "ma így nyilatkozik", holnap a tettek mezejére léphet. Természetesen, ha idejében meg nem leckéztetik. Mert azt mégsem lehet megengedni, jelentette ki, hogy fittyet hányjon a nemzetközi szerződésekre és "veszélyeztesse" Európa stabilitását. Feltette a kérdést: mi történne, ha az EU összes tagállama hasonló "aberráns" logika mentén "etnikai autonómiát" követelne a határain túl élő nemzetrészek számára, mi történne a közös szerződésekkel és szabályzókkal, mi lenne "az Európa és a világ számára oly fontos békéből és stabilitásból", ha hagynák, hogy "Magyarország a kormányfő által növelje aberráns követeléseit, és ne adj’ isten, egyoldalú akcióba kezdjen azok gyakorlatba ültetéséért".
Miközben a szenátor emígy öntögette a maga olaját az egyébként soha ki nem alvó nacionalista tűzre, eszembe jutott a román elnök vasárnapi, higgadtnak, kiegyensúlyozottnak, de felelősnek vagy óvatosnak, pláne diplomatikusnak semmiképpen sem nevezhető nyilatkozata, amikor azt mondta a Romániát elmarasztaló orosz miniszterelnök-helyettesről, hogy a vodka hatása alatt mert "fenyegetőzni". Vagy az, amikor kettős állampolgárságról, sőt országegyesítésről szónokol Moldávia esetében. És sorolhatnánk még a román külpolitika "diplomatikus" megnyilvánulásait.
Veszélyes tehát a magyar "olaj", ellenben a román elnök, illetve a honatya pártja volt fejének "olaja" már annyira nem az, hogy jobbnak tartotta meg sem említeni. Vagy annak már se tüze, se lángja?
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)

Megtartó munka a szórványban
Ha az utazó a Szászrégen–Kolozsvár útvonalon elhagyja Beresztelkét, a következő falu a Marosvásárhelytől 40 kilométernyire fekvő Magyarfülpös, ahol azonban a község vezetősége már elfelejtette kiírni a település nevét magyarul is. Hasonlóképpen felejtenek el a környék lakói magyarul, és válik az élet egyre céltalanabbá és kilátástalanabbá. Ady István, a falu lelkipásztora, a Szivárvány Alapítvány vezetője és munkatársai ezen próbálnak két évtizede változtatni: 26 gyereket taníttatnak, és közben remélik, a környék magyarsága egyszer csak megérti és elkezdi támogatni munkájukat.
Péntek délben a Szivárvány Ház iskolaterme pont olyan életvidám képet fest, mint bármely más elemi tanintézeté: a padokon szanaszét heverő, ottfelejtett ceruzák, a földön papírfecnik, kihúzott székek, kintről beszűrődő gyerekzsivaj – mindeközben a tájékozatlan látogató nem is sejti, hogy a látszólagos harmónia és jólét mögött minden gyerek élettörténete szomorúságot és nélkülözést rejt.
Hétfőn iskola, ha pizsamában is…
Beszélgetőtársaink – Ady István lelkipásztor, Székely Éva, a Szivárvány Ház munkatársa, Bodor Vera tanítónő – úgy tekintenek az alapítvány 16 kis bentlakójára, mintha a sajátjaik lennének. „Ezek a gyerekek különlegesebbek, hiszen mindeniknek ismerjük életkörülményeit, ezért tudjuk, hogy más bánásmódot igényelnek. Mindent nagyon az elejétől kell kezdenünk, mert arra is volt már példa, hogy 8 évesen a gyerek nem tudta megmondani nevét és életkorát. Ezért lehet, hogy a kívülálló számára a fejlődés nem olyan látványos, de nekünk, velük foglalkozó pedagógusoknak már az is nagy sikerélmény, ha megtanulnak egy verset, leírnak helyesen egy szót vagy azt mondják: kérem szépen” – magyarázza Vera.
A gyerekek szülei a környékbeli farmokon dolgoznak, ahol igénytelen és olcsó munkaerőként használják őket, és akiknek kisebb gondja is nagyobb annál, mint gyerekeik taníttatása. De Ady Istvánék nem hagyják elveszni egyetlen védencüket sem, ha hétfőn reggel a szülő nincs ott a megbeszélt helyen és időben a gyerekével, utánamennek, és ha kell pizsamában és mezítláb viszik a bentlakásos iskolába.
Balladai harcok a nemtörődömséggel
Gyakran az az érzésük, hogy Kőműves Kelemen harcát vívják: amit közösen felépítenek egy év, de akár egy hét alatt, az a nyári vakáció vagy a hosszú hétvége alatt tönkremegy, kezdve attól, hogy minden hétfőt tetűirtással, fürdetéssel kezdenek. „A gyerekeket minden pénteken hazavisszük, mert akármilyenek is a szüleik, ragaszkodnak hozzájuk, és nem szeretnénk őket elszakítani tőlük vagy a testvéreiktől” – meséli Éva. Természetesen gyakran előfordul, hogy a Timko pékség jóvoltából felajánlott pénteki édes péksüteményük lesz az egész hétvégi eledelük, mégis, akármelyik gyereket kérdeztük, mindenik azt válaszolta, igen, várja, hogy hétvégén hazamenjen.
A holland testvérkapcsolati segítséggel épült Szivárvány Házról senki nem gondolta volna, hogy iskolaként, óvodaként és bentlakásként fog működni. A közösségi házként indult hely története is érdekes: amikor 1994-ben a holland település képviselőinek egy magyarfülpösi halotti tor alkalmával szinte jeges húslevest szolgáltak fel, akkor született meg a gondolat, hogy újítsák fel a kultúrotthont. Mivel a román nemzetiségű polgármesternek ez ellen kifogásai voltak, saját ház építése mellett döntöttek.
Évtizedes szünet után: újraindult magyar oktatás
Ady István 1996-ban gondolt egy merészet és újraindíttatta az egy évtizede megszűnt magyar elemi oktatást a faluban, amely Donáth Árpád főtanfelügyelő-helyettes közbenjárásának köszönhetően a mai napig hivatalos keretek között működik a Szivárvány Házban. Mivel létszámhiány volt, Mezőörményesről is hoztak egy testvérpárt, akik az első évben a parókián laktak. A következő évben az iskola újabb három görgényi gyerekkel bővült, ekkor azonban már házat kellett bérelniük, de csak addig, míg hét évvel ezelőtt elkészült az iskola és óvoda fölötti emelet, ahol most 16 óvodás és elemista gyerek lakik, a többiek a faluból járnak reggelente.
A gyerekek egy része Kőhalmon folytatja a tanulmányait, de Ady Istvánék minél közelebb szerették volna tudni védenceiket, ezért úgy gondolták: muszáj egy szászrégeni bentlakást is létesíteniük. A katolikus egyháztól kaptak egy romos állapotban lévő épületet, amelyet 25 évig ingyen használhatnak. A lelkipásztor azt remélte, hogy az ingatlant a régeni magyar vállalkozók segítségével újítják majd fel. Végül egy vállalkozó, a szászrégeni Portik János saját költségén és saját embereivel egy nyár alatt a földszinti részt és a hálószobákat rendbe tette. Jelenleg tíz gyerek lakik itt, akiknek minden nap egy önkéntes viszi be Magyarfülpösről a meleg ételt.
A gondok ellenére új terveket szőnek
„Nem tudom, hogy ősztől hogyan tudjuk majd működtetni. Néha kijönnek, vállon veregetnek, s azzal mennek tovább” – ecseteli a választási kampányok során ismétlődő forgatókönyvet a lelkipásztor, aki azon a véleményen van, hogy sajnos sem a régeni, sem a Maros megyei magyarság még nem érti meg azt, hogy nem személyes ambíciókról, hanem valami sokkal mélyebb és egyre tragikusabb dologról van szó. „Mi, szórványban szolgáló lelkészek gyakorlatilag elfelejtünk keresztelni és esketni – csak temetünk. Magyarfülpösön is sok a vegyes házasság, ami azt jelenti, hogy hiába magyar az apa, a gyerek nem fog megtanulni magyarul” – vázolja a 260 lelkes gyülekezet jövőképét a lelkipásztor.
Gyülekezetük és a már meglévő bentlakásaik sorsa miatti aggodalmuk ellenére, falujárásaik során Ady Istvánék újabb terveket szőnek: a Szászrégen melletti Vajola, Dedrád és Dedrádszéplak elemistáit is a régeni bentlakásban szeretnék tudni, de Dedrádszéplakon még mindig van 11 magyar gyerek, akiknek óvodát kellene építeni.
Csak a töredékét ismerhettük meg a Szivárvány Ház mindennapjainak, de azzal váltunk el Ady Istvántól, hogy követjük történetüket. Látogatásunk legutolsó mozzanataként megnéztük a takaros bentlakás szobáit, és miközben Éva azt fejtegeti, hogy szülővárosában, Csíkszeredában milyen könnyű magyarnak lenni, tekintetünk a szobák ajtóira felszegezett holland támogatók neveire réved, és hangosan sóhajtunk fel: bárcsak magyar nevek is ékeskednének a táblákon.
Vass Gyopár. Székelyhon.ro

Háromszéki öngyilkosságok anatómiája
„Vannak jellegzetes székelyföldi okai a régebbi öngyilkosságoknak, illetve kísérleteknek, hiszen ami az utóbbi száz évben történt ezzel a néppel, magyarázatot ad erre. Azonban ma már hajlékonyabb a székelység, és jelen esetben a legfontosabb rizikófaktorok – a lelki megbetegedéseseken kívül – a megkülönböztetésekből fakadnak, melyek ezt a népcsoportot érik, illetve az alkoholizmus mélyen a kultúrában gyökerező léte” – magyarázta Ercse Ferenc pszichiáter.
A szakorvos szerint az öngyilkosság egy humán jelenség, mely közvetlen halálvággyal és az azt követő cselekvéssel jár. Bár az állatvilágban is megfigyelték, nem bizonyítható jelenségként. Társadalmi megítélése koronként változott, de másfél évszázaddal ezelőtt már betegségként könyvelték el. Ercse Ferenc fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a mai – szakmai körökben érvényes – megítélés szerint öngyilkosság nem egy betegség, hanem cselekmény, mely betegségek szövődménye.
„Kategorikusan elmondható, hogy egy komplex biópszichoszociális helyzet következménye, melynek kiváltó összetevői közt a szociális (főként a családon belül tanult) viselkedésminták ugyanúgy szerepet játszhatnak, mint a genetikai tényezők, a lelki betegségek vagy éppen egy krízishelyzet, személyes tragédia. Valójában az öngyilkosság fontos kiváltó tényezője a szociális helyzet is, a társadalom kórossága, mely bizonytalanságot szül. Értem ezalatt azt, hogy egyik napról a másikra már nem lehet úgy tervezni és kivitelezni az életet, mint régebb” – magyarázta a pszichiáter, a tévhitek eloszlatásáért kihangsúlyozva, hogy a depresszió nem feltétlenül vezet az öngyilkossághoz, bár leggyakoribb esetben depressziósok az elkövetők.
A veszélyeztetettek
A pszichiáter szerint az, aki önkezével akar véget vetni életének, általában szerfüggő (alkohol vagy drogok), illetve krónikus leépüléssel járó megbetegedésben szenved. Azok esetében is a problémáik megoldási módszerének számít, akik már egyszer megpróbálták, de nem sikerült. A lobbanékony, agresszív temperamentumú személyek, főként, ha a családban, a környezetükben volt rá példa, szintén megkísérelhetik befejezni életüket, ha stresszhelyzetben vannak. Ugyanakkor azok is elgondolkozhatnak, megkísérelhetik, akik egyedülállók és fokozottan elszigetelődnek a környezetüktől, a társadalomtól. Ez a típusú izoláció főként az idősekre jellemző. Fontos azt is tudni, hogy mivel figyelemfelkeltő tettről van szó, minden öngyilkosságnak van címzettje, ez lehet egy társadalmi helyzet, egy család, vagy akár egy bizonyos személy is.
A tipikus öngyilkos profilja
A szakma meghatározása alapján az öngyilkos profilja demográfiai szempontból a következő: középkorú, falusi környezetből származik, rossz az anyagi helyzete és férfi. Feltehetően tettének elkövetéséhez hozzájárul az alkoholizmus is. Az öngyilkossági kísérlet pedig a fiatalok és a nők körében gyakoribb jelenség. Általában tavasszal és ősszel, illetve évfordulókkor követik el.
Öngyilkossági kísérletek és öngyilkosságok számokban
A Kovászna megyei Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban 2011-ben 72 kísérletet jegyeztek, és egyetlen személy vetett véget életének. 2012-ben összesen 71 ilyen esetben mentettek a megyei kórházban, öt befejezett esetet regisztráltak. Tavaly 78-an kíséreltek meg önkezükkel véget vetni életüknek, négy személy hunyt el.
2014 első negyedévében már 37 személy kísérelt meg öngyilkosságot, közülük ketten haltak meg – közölte portálunkkal Nagy Demeter István, az intézmény szóvivője Hozzátette: 13 éves kortól 88 éves korig terjed az intézményben ilyen okok miatt ellátottak köre, túlnyomó többségük ugyanakkor a 30 és 50 év közötti korosztályból kerül ki. A közel két és fél évre vonatkozó adatokból leszűrhető, hogy a kísérletek esetében 70 százalék körüli a női elkövetők száma, így a férfiaké 30 százalék.
Az életmentést követően minden egyes elkövetőt kötelező módon pszichiátriai vizsgálatnak vetnek alá. A súlyos eseteket a kórház szakosztályára utalják be, míg a kevésbé súlyos állapotban lévőket pszichiátriai kezelésre való javaslattal engedik haza. De egy ilyen, gyógyszeres kezelés legkevesebb hat hónapig tart – mondta Ercse Ferenc. A pszichiáter szerint a befejezett öngyilkosságok esetében az arány férfiak körében magasabb, mint a nőknél, fordított, mint a kísérletet elkövetőknél.
Ami az öngyilkosság módját illeti, a szakirodalom szerint is jellemző, hogy alapbetegségtől függetlenül is a férfiak gyakrabban választanak „biztosabb” módszert, nőknél gyakoribb az enyhébb, akár eleve csak a figyelemfelhívást célzó öngyilkossági kísérlet. A férfiak leginkább a vonatot, az önakasztást vagy emeletről ugrást választják – mondta Papp Adolf. A sepsiszentgyörgyi Szociális Tanácsadó és Családterápiás Központ vezetője nemrégiben portálunknak hangsúlyozta: sajnos sehol sem tanítják az élet élvezetét, azt, hogy mit jelent a lelkiség, és azt sem, hogy mi a közösség, illetve annak ereje.
Az egymásra figyeléssel megelőzhető az öngyilkosság
Ercse rámutatott, hogy ezt a cselekvést megelőzni kell, és ebben legtöbbször a személy környezete segíthet, hiszen minden ilyen szándéknak előjelei vannak. Minden öngyilkosságnak van segítségkérő szakasza, melyet a szakma „crying for help”-nek nevez. A beszűkült gondolkodás az egyik fő jellemzője, és ha eldöntötte az adott személy, hogy végrehajtja tettét, egy rettenetes nyugalom szállja meg, majd rendben hagyja a dolgait. Ennek egyik fontos lépése a búcsúlevél is.
A családterápiás központ vezetője, Papp Adolf hozzátette: a társadalom azt sugallja, hogy csupán annak a személynek van értéke, aki teljesít. Az emberek többnyire annyinak érzik magukat, mint amit a fizetésükből megvehetnek a roskadozó polcok termékeiből. Emellett a pénzügyi intézetek csábításának engedve minden esély megvan az eladósodásra is.
Az öngyilkosság a szakirodalom szerint világon a tizedik leggyakoribb halálozási ok.
Szabó Enikő. Székelyhon.ro

Erdélyi Történeti Napok
Kolozsváron május 9.-11. között a Sétatéri Parkban az „élő történelem” eseményei, különböző korok életmódja, szokásai, harcai elevenedtek fel a nagyszámú érdeklődő közönség előtt.
Dr. Lönhárt Tamás egyetemi adjunktust, a BBTE Magyar Történeti Intézet, Jelenkor története, Nemzetközi kapcsolatok tanszékének vezetőjét kérdeztük a rangos rendezvény- sorozatról. Megtudtuk, a hét végén megtartott 3 napos „Transylvania History Days”, azaz „Erdélyi Történeti Napok” a BBTE Történelem és Filozófia Kar oktatóinak és diákjainak rendezvénye. Ez a rendezvény második alkalommal történik, május 9-11. között. A Sétatéren hagyományőrző történeti csoportok voltak jelen. Első világháborús kiállítást szerveztek. Világháborús fényképeket, korabeli leveleket, eszközöket tekinthetett meg a közönség. Emellett régi zene koncerteket is szerveztek . Vasárnap, záró aktusként az 1877-es román függetlenségi háborúról készített, 1912- ben befejezett némafilmet mutatták be, a Mood Quartet élőzene koncertjével kísérve. Örömmel tudatjuk az érdeklődőknek, hogy eddig már megszokott a XIII. Gemina légió és a Terra Dacica Aeterna korhű ruhákkal, fegyverzettel vonult fel. Nagy Lajos korabeli és Mátyás korabeli erdélyi bandériumok is megjelentek, sátorral, dobbal, síppal, fegyverzettel, igyekezvén felidézni annak a kornak a hangulatát. A jelek szerint az ilyen típusú rendezvényt főleg fiatalok, fiatal családok látogatják. Elkápráztatja őket egy hajdan levő világ. A hagyományőrző csoportokat valójában a történelem valósága fele, a megélt hétköznapi élet történelmi valósága felé is közelíti.
Másfelől tudatja velünk, hogy a történelmi valóság sokrétű. A történelmi valóság nem egy kizárólagos, hegemonikus nemzeti diskurzus. Hanem egymásra épülő, egymástól eltérő kultúrájú, egymással párhuzamosan élő létről szóló identitások vannak jelen, mint egy római légió, mely bevonult a Sétaterünkre. Ott vannak azok, akik a történelembe eltűnt népnek az újraelevenítését jelentik, melyek ugyanannyira fontosak, mint számunkra a hunok. Ott van azonban a Lajos korabeli bandérium is. Vagy a Luxemburgi Zsigmond Sárkány Lovagrendjének lovagjai. Mindez azt mutatja, hogy a történelem nem a két egymással vitatkozó magyar- román nemzeti hegemóniákról szóló viták színtere, hanem egy sokkal értékesebb, sokkal gazdagabb, és mindenki számára sajátjának érezhető érték és közös kincs.
– Érzésem szerint a gyökerek ápolásával foglalkoznak, olyan módon, hogy a gyümölcs minél jobb legyen.
Valójában a mai vitáinkat projekttálja, a mai kolozsvári román, magyar, szász, örmény meg más nemzetiségű, de a közösségek által is sajátjának vallott közösségi múlt, mely mindenki számára fontos.
Csomafáy Ferenc. erdon.ro

Párbeszédítés
Az RMDSZ egyik alapelve, hogy nem a konfrontációban, hanem a párbeszéd erejében hisz. Ezzel együtt még kezdeményezést is alig látni a valós eszmecserére, a nyitott vitapartnerről nem is beszélve.
A román–magyar együttélés békeforrása a kerítések két oldalán, a tömbházakban, a munkahelyeken keresendő. Csakhogy az itt tapasztaltak, illetve a többségi politikusok hozzáállása, megnyilvánulásai között óriási a szakadék. A helyzet visszássága nem új keletű, nemcsak nálunk vált természetessé, hogy akár önkormányzati, akár parlamenti képviselőről legyen szó, a tisztségviselő egy örök csatamezőn képzeli magát, ahol amúgy már rég bemocskolt ideákért kell harcolnia.
Ebbe a rossz mesébe küld rendszerint képviselőket az erdélyi magyarság is. Választottjaink egyenes háttal, kipirult arccal vallják, hogy szándékaink tiszták és nemesek, az igazság a mi oldalunkon áll, mindenkinek jót akarunk, távol áll tőlünk, hogy mások virágára tapossunk. Így nem csoda, hogy nem hallgatnak meg, hiszen a szakadékon túl minden a konfrontációról szól, de úgy látszik, ezt sohasem fogjuk megérteni.
Legyen hát párbeszéd. Kétségtelen, hogy az építő jellegű vita már közelebb áll a nagy vonalakban békés mindennapjainkhoz, de e téren is jelentős előrelépésre van szükség. Mert rendszerint azt halljuk, hogy mennyire fontos, ám alig találunk példát már megtörtént „kibeszélő” találkozókra.
Tavaly ősszel áttörésként hatott, hogy az EMNT sepsiszentgyörgyi autonómiakonferenciáján végre román politikusok – a PNL szenátora és önkormányzati képviselője – is elmondták véleményüket. Ez az egyik célja az EMNP mostani autonómiakaravánjának is, amelynek során román értelmiségiekkel közösen szeretnék megvitatni a lehetőségeket.
Ez járható út, de addig, amíg a két világ közötti függőhídon flangáló képviselőinknek nem sikerül végre – sokéves kormányzás után – markáns személyiségeket, vezető politikusokat is rábírni legalább a vitára, a konfrontáció helyetti párbeszéd szajkózása üres duma marad.
Páva Adorján. Krónika (Kolozsvár)

Mitől is félünk?
Igazi „világháborús” hangulat uralkodott el Bukarestben, mert a nagy „második szomszéd” egyik főnöke összevonta a szemöldökét, s rászólt a mi főnökeinkre: hátrébb az agarakkal! Ezek meg visszaszóltak: Nem hagyjuk magunkat!
Ez az egész Rogozin kontra Băsescu és Ponta ingyencirkusz két dologra mindenképpen jó. Először is megállapíthatjuk, egyik szereplő sem egészen normális, másodjára pedig örvendezni kellene minékünk, hiszen valamiben végre egy platformra került államfőnk és miniszterelnökünk!
Az első megállapításba nyugodtan beletörődhetünk, a második még nem is olyan biztos, hiszen attól, hogy egy gödörbe csúsztak, még nyugodtan és élvezettel marhatják egymást. Így is tesznek, s közben eljátsszák az itt a piros, hol a piros honi (és háborús!) változatát: ki itt a főparancsnok, s össze kell-e hívni az orosz provokációra a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot!? Hát összehívjuk, és akkor mi van?
Komoly háborús fenyegetésnek ugyan semmi jele a láthatáron, de a felhajtás illik egy magára adó nemzetállamhoz, mely példátlan vitézséget tanúsított mindenkoron: az egyik bajnok oldalán harcba szállt, a másik bajnok oldalán győztes kibicként hagyta el a pástot. Romániát ma semmiféle katonai támadás közvetlen veszélye nem fenyegeti, s nem is fogja, hacsak a Kremlben nem reggeliznek az összes tábornokok és politikusok (e kettő arrafelé nehezen választható el!) beléndeket és másfajta bolondgyökeret. Hogy mi történhet Ukrajnában, Transznisztriában, sőt még a Moldáv Köztársaságban is, az más kérdés.
Szóval, szerény vélekedésem szerint eme témában fölösleges összetrombitálni a nagy haditanácsot, inkább az időjárás-jelentésekre kellene figyelmezni, mert holnap-holnapután újra elúszhat Olténia, Munténia, s ha nem vigyázunk, egyéb régiók is! Ez közvetlen fenyegetés, s legalább annyira „háborús”, mint Rogozin mester idétlen ijesztgetése. A muszka seregek egyelőre nem jönnek errefelé sem földön, sem vízen, sem a levegőben, de a víz biztosan lezúdul a hegyekből, és a különös sikerrel erdőtlenített tájak, gáttalanított vidékek földjeit, házait, termését elmossa.
Magyari Lajos. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

„Ezt a munkát nekem találták ki”
Neki találták ki ezt a munkát – vallja Kolozsvár alpolgármestere, a csíkszeredai születésű Horváth Anna. A kétgyermekes édesanyát, a közéleti szerepet vállaló nőt kérdeztük munkájáról, életéről.
– Csíkszeredában születtem 1973. július 17-én. Az útravaló, amelyet szüleimtől, tanáraimtól, barátaimtól kaptam, meghatározó szerepet játszott az életemben. Egyetemi tanulmányaimat a bukaresti Közgazdasági Akadémián végeztem. Miért döntöttem a főváros mellett? Elsősorban, mert eltökélt szándékom volt, hogy itthon, Erdélyben való érvényesülésem érdekében anyanyelvi szintre fejlesztem román nyelvtudásomat. Az ezredfordulón a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Jogi Karán szereztem második képesítésemet. Jelenleg Kolozsváron élek: egy kilenc évig tartó visszaszolgáltatási per eredményeként az ezredfordulón visszatérhettünk a családi házba, ahol édesapám született, nagyszüleim, dédszüleim éltek. Szeretem ezt a várost, mely felnőtté válásom, családalapításom színtere, gyermekeim – tizenhárom éves Márton és tízéves Krisztina – otthona, melyért úgy kell dolgoznom, hogy minden itt élő magyar ember számára felcserélhetetlenné váljék.
„Politikai pályafutásomat” 1996-ban kezdtem, egyetemistaként, Frunda György kampánycsapatában. Első munkahelyemen, az 1997-ben megalakult Kisebbségvédelmi Kormányhivatalban megtapasztaltam az erdélyi magyar érdekképviselet hogyanjait és mikéntjét – a „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet” Bethlen Gábor-i kijelentés íratlan szabályait. Politikai „mélyvízbe dobásom” 2007 januárjában történt, amikor az RMDSZ javaslatára kineveztek a Fejlesztési, Lakásügyi és Középítkezési Minisztérium államtitkárának. Ezt a lehetőséget, utólag is, hatalmas esélyként élem meg, hiszen nemcsak a szakmai teljesítmény és bizonyítás számára adott teret, hanem olyan ismeretek, tapasztalatok felhalmozására, amelyeket igen gyakran hasznosíthattam a későbbiekben.
Jelenleg Kolozsvár alpolgármestereként és az RMDSZ Nőszervezetének önkormányzatokért felelős alelnökeként dolgozom. E munkában minden eddiginél nagyobb örömöm lelem, hiszen nap mint nap megerősít a kolozsvári magyar közösség erejébe és bölcsességébe, az egymásra figyelés szükségességébe, a közösségi összefogás és a csapatmunka sikerességébe vetett hitemben. Alpolgármesterként feladatorientált csapatmunkára, következetes, átlátható közéleti magatartásra vállalkoztam, a közképviselet szolgálati és közösségépítő jellegének, az elszámoltathatóságnak, a választókkal, a történelmi egyházainkkal, ifjúsági és civil szervezeteinkkel való folyamatos együttműködésnek a jegyében.
– Az RMDSZ képviselőházi frakciójában nincs nő, a szenátusi frakcióban pedig Bíró Rozália személyében egyetlen hölgy dolgozik. Ezzel szemben a háttérmunkát végzők között már több a nő. Mi az oka Ön szerint annak, hogy a szövetségen belül ilyen kevés nő jut vezető tisztséghez?
– A közéleti szerepvállalás, a politikai karrier, mint hosszú távú projekt egy nő számára nagy kihívás, hiszen állandó készenlétet, elérhetőséget kíván, mely óhatatlanul a magánélet, a családi kapcsolatok rovására megy. Az úgynevezett szervezeti háttérmunkát végző RMDSZ-es nők igen nagy hányada fiatal pályakezdő, akik kezdetben családi kötöttségek nélkül, lelkes tenniakarással kapcsolódnak be, segítik az „első vonalbélieket”. Később, amikor már megfelelő tapasztalati tőkét, elismerést sikerült felhalmozniuk, sokan lemorzsolódtak, mert a szervezet képtelen volt megtartani őket, odafigyelni rájuk, netán erőforrást biztosítani személyes fejlődésük, szakmai, családi és szervezeti hátterük megerősítésére. A Nőszervezet elsősorban ezeket a hiányosságokat igyekszik pótolni. A nők arányos részvétele a közéletben döntő módon befolyásolja bármely közösség jövőjének alakítását, hiszen sajátos szempontjaink, tapasztalataink érvényesítése az egész társadalom hasznát szolgálják.
– A női tisztségviselők számát tekintve férfialapú társadalomban élünk. Munkája során érte-e hátrány amiatt, hogy nőként alpolgármesteri tisztséget tölt be, netalán tudott-e előnyt kovácsolni ebből? Egyenlő félként tudják-e kezelni a férfiak a vezető tisztséget betöltő nőket?
– A közéleti és politikai szerepre vállalkozó nők ismertségük, elismertségük, szakmaiságuk révén tekintélyt szerezhetnek nemcsak maguk, hanem a hozzájuk hasonló törekvésű nőtársaik számára is. Másképpen szólva: ha egy vezető férfi elront valamit, akkor ez ennyi, amennyiben viszont egy „reflektorfényben” dolgozó nő ront el valamit, az sok más nő esélyeit ronthatja. Talán ez az a plusz teher, felelősség, amelyet a legnehezebb vinni. Női mivoltomból fakadó előítéletekkel – pozitívakkal és negatívakkal – találkoztam időnként. Ezek általában nem meghatározók, nem nőnek koloncként a nyakunkra, hanem rövid idő alatt rájuk lehet cáfolni vagy erősíteni a személyes cselekvésekkel.
– Munkájának a politikai vagy a közigazgatási részét kedveli jobban?
– Soha nem határoztam meg magam politikusként, talán a létező negatív előítéletek miatt. Ugyanakkor tudatában vagyok, hogy közigazgatási munkát vezető tisztségben ellátni csakis politikai támogatottsággal lehet. A közösségért közigazgatási képviseleti munkát csakis a közösségtől kapott, szavazatokban kifejezett megbízás, felhatalmazás mentén lehet végezni.
– Ön szerint is a női a gyengébbik nem?
– Ha játszani próbálok a szavakkal, azt mondom: lehet, hogy a nőknél gyengébb a „nem”, de erősebb az „igen”. A nők elkötelezettségével, kitartásával, munkabíró képességével szemben kevés férfi szállhat eséllyel versenybe. Ennek a felismerésnek kell minél nagyobb mértékben teret engedni, érvényt szerezni.
– Feltételezem, nem könnyű családanyaként egy nagyváros alpolgármestereként tevékenykedni. Hogyan tudja munkáját a családi élettel összeegyeztetni?
– Nem az alpolgármesteri munka, hanem ennek az összeegyeztetésnek, egyensúlykeresésnek a hogyanjai jelentették számomra első perctől a legnagyobb kihívást. Nagyon nehéz megélni a családomnak azt, hogy gyakorlatilag nem rendelkezünk jól behatárolható saját idővel, hogy hatalmas az átjárás a magánélet, a családi programok és a közéleti szereplés, a munka között. Csak remélni tudom, hogy gyerekeim megőrzik abbéli hitüket, hogy – az időnkénti látszat ellenére is – ők azok, akik számomra mindennél fontosabbak és előbbvalók, akik a mindennapok értelmét adják.
– Kolozsvárról Csíkszereda milyennek látszik? Mennyire élőek a csíkszeredai kapcsolatai?
– Példaértékű számomra az a pozitív átalakulás, melyen szülővárosom átesett az elmúlt nyolc évben. Az új városvezetés erőt, lendületet hozott, versenyképességet és szakmaiságot az uniós támogatásokért folyó versenyben, melyek értékes forrást jelentettek a város arcának megújulásához, annak gazdasági megerősödéséhez. Én sokszor megtapasztaltam Kolozsváron, hogy sok pénzből is lehet igénytelen, rossz minőségű munkát végezni, mi több elfogadni, átvenni. Csíkszeredai kapcsolataim nagyon is élőek, családomon, barátokon keresztül számtalan történésnek, eseménynek részese vagyok. Ugyanakkor a csíkszeredai önkormányzatban dolgozó kollégáimmal, barátaimmal nagyon sok esetben igyekszünk egymás segítségére lenni információval, jó megoldások, tapasztalatok megosztásával.
– Mi teszi Horváth Annát boldoggá? Milyen értékek fontosak számára?
– Az emberek, a környezetem elismerése, ha segíthetek, ha sikerül ellátnom a feladataimat, elérnem a kitűzött célokat, nagyon elégedetté, boldoggá tesz. A legnagyobb érték számomra a jól elvégzett munka, az elkötelezettség, az őszinte odaadás.
– Ha válthatna, ugyanezt az utat járná?
– Igen, úgy érzem, ebben a szerepben minden eddiginél jobban önmagamra találtam. Vagy inkább: ezt a munkát igazán nekem találták ki.
– Vannak dédelgetett álmai, vágyai akár szakmai téren, akár a magánéletben?
– Szakmai téren szeretném megtapasztalni a kolozsvári magyar érdekképviselet súlyának a visszaállítását a helyi és a megyei tanácsban. Magánéletemben arra vágyom, hogy megőrizhessem gyerekeim belső derűjét, harmóniáját, megtaníthassam őket elfogadni, túlvészelni az élet nehézségeit, értékelni annak mindennapi ajándékait.
D. Balázs Ildikó. Székelyhon.ro

Hátizsákos rendszerváltás
Az erdélyi menekültek megsegítését célzó misszió révén a kommunista világrend összeomlását is siettette az 1990-ben önálló egyházként bejegyzett budapesti székhelyű Erdélyi Gyülekezet. A hősi időkről és az új kihívásokról beszélgettünk Zalatnay Istvánnal, a gyülekezet vezető lelkészével.
– A bejáratnál kiadó raktárfelületet hirdető felirat. Gazdálkodási szempontok alapján vagy szűkíti tevékenységét az Erdélyi Gyülekezet?
– Utóbbiról nincs szó, de az idők kétségtelenül változtak 1992 óta, amikor a gyülekezet megkapta ezt a katonai létesítményt. Annak idején Németh Géza, a gyülekezet lelkipásztora két lehetőség közül választhatott – a másik Szentendre határában –, de ez a városközpont és metróközeli terület volt a jó döntés.
– Milyen szempontok szerint választottak akkoriban?
– Annak idején Németh Géza jó érzékkel és következetességgel képviselte azt az álláspontot, hogy a határon kívüli magyarok ne jöjjenek el otthonról, de ha már úgy döntenek, az egyháznak kötelessége segíteni rajtuk. Ez érvényes volt 1990-ig, utána viszont jogosan merült fel a kérdés: van-e ennek a továbbiakban létjogosultsága? A gyülekezet életében hatalmas váltás volt, amikor a rendszerváltás pillanatától lényegében megszűnt a korábbi menekültmisszió. Kiderült azonban, hogy a sok ezer menekült egy része az új körülmények között is szeretne együtt maradni gyülekezeti közösségként. Megfogalmazódott, hogy azoknak az embereknek, akik életük határhelyzeteiben keresztyén hitből fakadó segítőkészséget tapasztaltak meg, életkörülményeik megváltozása után ugyanezt kell megtenniük – csak immár fordított irányba, a szülőföld felé. Ehhez a szolgálathoz viszont területre, épületekre volt szükség, s ezt követően kezdődött a keresgélés olyan terület után, ahol intézményi elhelyezésre, építkezésre, táborozásra nyílik lehetőség. A Reménység Szigetének otthont adó jelenlegi terület négy hektáron fekszik, ahol betegellátást, konferenciákat, akár több hónapos képzéseket lehet tartani.
– Mennyire erdélyi ma az Erdélyi Gyülekezet?
– Nagyon. Az aktívak túlnyomó része erdélyi születésű vagy erdélyi gyökerekkel rendelkezik. Sőt, szervezetileg is erdélyi, mivel a Királyhágómelléki Református Egyházkerülethez tartozik. Ezt is Németh Géza kezdeményezte, abból a meggondolásból, hogy a gyülekezet tagjai is erdélyiek, és a túlnyomórészt kifele irányuló szolgálat is az erdélyieket célozza. A tárgyalásokat már én folytattam le, aminek következtében a Királyhágómellék 271. gyülekezete lettünk.
– Az ön számára miért volt kihívás a gyülekezet lelkészévé válni?
– Két alapvető pillér létezik az életemben: a református lelkészi mivoltom, illetve a külhoni magyarság iránti elkötelezettségem. A hetvenes években a magyar értelmiségnek volt egy rétege, amelynek életében meghatározó élmény volt az erdélyi magyarság iránti érdeklődés a nagy Erdély-járásokkal együtt – engem is akkoriban, tizenévesen kerített mindez a hatalmába. Miután 1985-ben hazatértem a genfi ösztöndíjamból, a Városligeti-fasori gyülekezetben lettem beosztott lelkész. Fél évvel később azzal hívatott Tóth Károly akkori budapesti püspök, hogy szervezzek meg egy „földalatti”, fél-legális segélyakciót Erdélybe, amelynek anyagi hátterét nyugati testvéregyházak biztosították. Ez volt a hátizsákos csempészet világa, egyetemisták, baráti körök, teológusok vitték a különböző szükséges dolgokat, leginkább gyógyszereket. Fokozatosan különböző állami szervek is bekapcsolódtak, az ipari minisztérium például kétmillió forint értékű gyógyszeradományt biztosított, ami óriási pénz volt közvetlenül a rendszerváltás előtt.
– Ehhez azért sok hátizsák kellett...
– Nagyon sok! Hatalmas történetek fűződnek ezekhez az időhöz. Ott volt például az NDK-s vonal. A hajdani Kelet-Németországban az egyház volt az ellenzéki tevékenységek ernyőszervezete, én pedig elég sok német kapcsolattal rendelkeztem, részben Balog Zoltán jelenlegi miniszter révén, akinek NDK-s volt az első felesége. Jöttek az Erdélybe tartó kelet-német csoportok, a pályaudvaron feladogattuk nekik a csomagokat, s aztán Kolozsváron, Brassóban leszedték arra beszervezett emberek. Talán furcsán hangzik, de nagy „áldás” volt, hogy Romániában a Szekuritaté, nem pedig a Stasi működött, gyakorlatilag mindig mindent meg lehetett oldani. A vámosok esetében pedig sokszor az ő igényeik is szerepeltek a listán, s ha megkapták, a többi mehetett. Az erdélyi magyarságnak akkor kimondottan jót tett az a levantei szellem, ami belengte az országot.
– Az akció koordinálása volt a „belépő” az Erdélyi Gyülekezetbe?
– Legfeljebb áttételesen. Miután ez a szerep túlnőtte az eredeti kereteket, egy idő után jeleztem a püspöknek, ehhez már státus is kellene, így lettem 1989-ben kizárólag kisebbségi ügyekkel foglalkozó zsinati referens. A rendszerváltás utáni első Miniszterelnöki Hivatal titkárságából jött létre a későbbi Határon Túli Magyarok Hivatala Entz Géza vezetésével, ennek lettem én az elnökhelyettese az 1994-es kormányváltásig. Azon az őszön kapott szívinfarktust Németh Géza, az Erdélyi Gyülekezet vezetője.
– Honnan a kapcsolat a gyülekezet alapító lelkészével?
– Régi családi barátságról van szó, édesapám és Németh Géza 1956 után együtt voltak internáló táborban. Géza bácsi roppant tehetséges, hihetetlen energiákkal megáldott lelkész volt, egyike annak a kilenc fiatalnak, akik már 1955-ben megfogalmazták az úgynevezett Hitvalló Nyilatkozatot, tiltakozva a kommunista államhatalmat kiszolgáló egyházi vezetés ellen. A forradalom utáni internáló tábor „abszolválását” követően Érdre került. A maga harmincezres lélekszámával Európa legnagyobb falvának számító település újabb református templom építését igényelte, amelyet a kezdeti elvi engedély ellenére leállítottak. Németh Géza azonban nem hagyta abba. Régi „szerelme” volt Martin Luther King, az általa képviselt erőszakmentes ellenállás elvét alkalmazta ő is, miszerint a kommunista országokban a keresztények is hasonló elnyomást szenvednek, mint Amerikában a feketék. Miután Martin Luther Kinget megölték, a gyülekezet örökbe fogadta az árváit, a konfirmandusok pedig testvéreikké – kissé teátrális, de hatalmas ötlet. Mint ahogy az is, hogy a térdmagasságig felhúzott állapotban lévő érdi templom az amerikai aktivista nevét viselje. És amikor a King-utód Ralph Abernathy Magyarországra látogatott, a csepeli munkásgyűlésen Németh Géza meghívta az amerikai lelkészt a másnapi érdi templomavatóra. Este aztán felment hozzá a szállodába, és elmondta, hogy behúzta a csőbe, és tájékoztatta a helyzetről. A politikai ellennyomás dacára Abernathy megjelent az avatón, de ez sem volt elég, a templom azóta sem épült fel, Németh Gézát pedig kirakták az egyházból.
– Hogyan kerülhetett mégis a menekültmisszió élére?
– Eltávolították a gyülekezetből, egy ideig képárusként kényszerült pénzt keresni, közben azonban országos misszió indult el. A megjelenő kihívásokról – menekültügy, kábítószer-fogyasztás – ugyanis a politikai kurzus kezdetben nem vett tudomást, majd úgy döntött, hogy valamilyen módon kezelni kell azokat az egyházon belül, nehogy Németh Géza „kisajátítsa”, mert akkor ellenőrizhetetlenné válik. A nyolcvanas években történt nem hivatalos, de a gyakorlatban érvényesülő részleges rehabilitálása után kapott a Moszkva tér mellett egy helyet a kábítószeres missziónak, de amikor 1987-ben elindult a menekültáradat, akkor Géza bácsi azt mondta: minden egyebet zárójelbe kell tenni, a prioritás a menekülteket segítő misszió.
– Hogyan fogadta el a hivatalos kurzus a menekültkérdés létezését? Hiszen a nyolcvanas évek derekán még kőkemény kommunizmus volt Magyarországon is...
– Valóban kényes volt a helyzet, hiszen testvéri szocialista országból érkezett emberekről beszéltünk, akik nem is lehettek menekültek, akik ugyanakkor ég és föld között élő emberek, mindenféle jogi státus, egészségbiztosítás, hivatalos munkavállalási lehetőség nélkül. Itt-ott húzták meg magukat, Németh Géza pedig igyekezett segíteni albérlet, feketemunka-lehetőség terén, érkeztek a nyugati segélyek, működött a misszió. Másrészt zajlott a hivatalosságok bombázása: tessék rendezni ezeknek az embereknek a helyzetét! Aztán egyszercsak a Magyar Közlönyben megjelent „a” módosítás. Korábban nem magyar állampolgár 30 napon át tartózkodhatott Magyarországon, ez a tartózkodási engedély pedig egy alkalommal volt meghosszabbítható. Az „egyszer” kifejezést törölték belőle, megszűnt az a jogi kényszer, ami korábban a visszatoloncolásokhoz vezetett, és ezzel egycsapásra hivatalosan is létezővé vált a menekültkérdés. E folyamat következtében megváltozott a probléma kezelésének politikai és jogi környezete, illetve fogadtatása, szétfeszítette a kommunista állam megszokott kereteit, s a keletnémet menekültek már e változás haszonélvezői voltak. Némi túlzással Németország egyesülésének egyik legfontosabb eredője Magyarország szétdarabolása volt, az abból fakadó menekültáradat, konkrétan azok az erőfeszítések, amelyeket az erdélyi menekültek fogadása és hivatalosítása érdekében fejtett ki a Németh Géza vezette misszió.
– Hogyan zajlott a stafétaváltás az elődje és ön között?
– Amikor Németh Géza ’94 őszén szívinfarktust kapott, én már nem voltam állami szolgálatban. Bizonyára érezte, hogy már nem lesz képes egyedül vinni az ügyeket, s hívott, csináljuk együtt. Elsőre nemet mondtam, ám miután fél év múlva a második infarktus végzett vele, a fia, Németh Zsolt is megkeresett. Akkor vállaltam átmeneti időre a szolgálatok végzését, zajlottak a tárgyalások is a gyülekezet csatlakozásáról a Királyhágómelléki Református Egyházkerülethez. Az átmeneti idő azóta is tart, 1995-től én vagyok a gyülekezet lelkésze.
– Mit tart ma a gyülekezet legfontosabb feladatának?
– Ami mindig minden gyülekezet feladata: a keresztyén hit megélését, hirdetését szóban és cselekedetben. A mi esetünkben ez sajátos „nemzeti küldetéssel” is jár. Ezen a téren különösen fontosnak tartom a magyar világ belső szerkezetének átgondolását. A gyakorlatilag Trianon óta létező alapképlet szerint van az anyaország és vannak a kisebbségi sorsban élő magyar közösségek, amelyeket az anyaország helyzettől és kormánytól függően hol kisebb, hol nagyobb mértékben segít. Márpedig ez a képlet nem felel meg a valóságnak, az értékarányoknak, hanem sokkal inkább az angolszász világfelfogás. Az ugyanis elképzelhetetlen például, hogy egy új-zélandi kevesebbnek érezze magát egy amerikainál, csak azért, mert egyik helyen hárommillióan, másik helyen pedig 300 millióan élnek. Abban a világban az értékek kiegészítik, gazdagítják egymást. A magyar kapcsolatrendszerben is valami hasonlónak kellene érvényesülnie abban az értelemben, hogy miközben erősíteni kell a Reménység Szigetének a külhoni magyarság helyzetét segítő szerepét, az ellenkező irány is legalább ennyire fontos: biztosítania kell a külhoni magyarság világának magyarországi megjelenítését. Számos programunk ezt szolgálja; például erdélyi panteonként is funkcionáló emlékkertünk vagy a ’89-es forradalom emlékének ápolása.
Csinta Samu. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Augusztus: a magyar térfoglalás hónapja
Kolozsváron ötödik alkalommal szerveznek Magyar Napokat, Marosvásárhelyen második kiadásához érkezett a Forgatag. Míg az előbbi rendezvény helyszínei és kínálata bővült, a Vásárhelyi Forgatag szervezői még nem tudják, hogy a város központjában kapnak-e területfoglalási engedélyt.
A Kolozsvári Magyar Napok szervezői is tisztában vannak azzal, hogy nehéz lesz felülmúlni a tavalyi rendezvényt, hiszen 2013-ban minden a legekről szólt: többek között elhozták az István, a király rockoperát, amelyet a kincses város főterén álló eddigi legnagyobb színpadon mutattak be a legnépesebb közönség előtt. Az idei, augusztus 17. és 24. között, ötödik alkalommal megszervezendő nyolcnapos rendezvény inkább a változatosságra és a sokszínűségre koncentrál – nyilatkozta Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke, a rendezvény főszervezője.
Óperrrencián innen és túl az idei magyar napok mottója – ennek kapcsán Gergely Balázs azt mondta: a fesztivál a valóság és a mesevilág határán mozog, „hiszen évente egy héten át kicsit meseszerűvé válik Kolozsvár főtere és más helyszínei, de arra is vonatkozik a mottó, hogy a szervezők, akárcsak a mesebeli hősök, mindig megtalálják szövetségeseiket a támogatókban, partnerekben, akikkel együtt sikerre viszik a történetet”. Hogy valóban mennyire meseszerű az egész augusztusi fesztivál, azt jól érzékelteti, hogy ott ünnepel immár ötödik éve Kolozsvár magyarsága – és nemcsak –, ahol alig egy évtizede még kotrógépek, gödrök, nemzeti színű padok és oszlopok csúfították a város képét.
Újításokban az idén sincs hiány: a kezdetben viszonylag szerény, háromnapos sokadalom tavaly már egy hetesre bővült, a szervezők az idén ezt is megtoldották egy nappal. A Magyar Napok eseményeinek helyszínei immár az egész várost átszövik, és minden alkalommal újabbak adódnak hozzájuk. Felújítási munkálatok miatt kimarad ugyan az idén a Farkas utcai romkert, de média- és múzeumok sétányával bővül a kínálat. Újdonság, hogy ezúttal a kolozsvári magyar színház is részt vesz a rendezvényen. Ugyanakkor autentikus középkori forgatag várja a közönséget, a közös múlt és jövő jegyében a velünk együtt élő nemzeti közösségek, kiemelten a zsidó közösség felé történik nyitás ebben az évben.
Szimfonikusoktól a legendákig
Jóval nagyobb teret kapnak az idei Magyar Napok keretében a komolyzene művelői. Kolozsvár főterén láthatjuk ugyanis az MR Szimfonik Live produkcióját, amelyet eddig Magyarországon kívül sehol sem mutattak be. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara olyan előadókat kísér, mint Péterfy Bori és a Love Band, a Heaven Street Seven, az Irie Maffia, és a Pannonia All Stars Orchestra (PASO). A Kolozsvári Magyar Operában fellép a Magyar Rádió Szinfonikus Zenekara, az MTVA archívumából pedig filmeket, ezen belül gyerekfilmeket mutatnak be, de lesz sajtófotó-kiállítás is a Magyar Távirati Iroda tavalyi terméséből. Sánta Levente fesztiváligazgatótól heti bontásban is megtudhattuk a fesztivál főbb programpontjait. Vasárnap, augusztus 17-én, a nyitógálán mutatják be a Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas rendező-koreográfus által rendezett Székely Dózsa György című táncjátékot a Honvéd Táncszínház előadásában, Novák Péter főszereplésével. Hétfőn a főtéri nagyszínpadon egész estés, mintegy négyórás rockkoncert zajlik majd, a fellépők között lesz a Kalapács együttes régi Pokolgép- és Omen-dalokkal, a Dinamit együttes Rudán Joe-val, Varga Miklós, a Takács Tamás Dirty Blues Band és mások. Kedden Tamás Gábor lép fel a nagyszínpadon, szerdán a nemzetközi Szent István-napi Néptánctalálkozó gálaelőadása zajlik, csütörtökön a Kiscsillag és a Quimby lép fel. Pénteken az MR Szimfonik Live produkciójára kerül sor, szombaton Illés-emlékkoncert Szörényi Levente, Bródy János és Szörényi Szabolcs, valamint meghívott vendégeik: Feke Pál, Vastag Tamás és Vastag Csaba, Csobot Adél, Baricz Gergő és Gubik Petra közreműködésével. Vasárnap este a magyar történelmet a honfoglalástól napjainkig 21 képben feldolgozó, Experidance Ezeregyév című látvány és táncszínházi nagyprodukciót tekintheti meg a közönség a főtéri nagyszínpadon. A Farkas-utcai színpadon a fellépők között lesz Palya Bea, a 100 Folk Celsiust és a Parno Graszt.
Az ötödik Kolozsvári Magyar Napokon is folytatódnak a már hagyományossá vált programok: lesznek gyerek- és ifjúsági, valamint képzőművészeti és irodalmi rendezvények, filmnapok, kiállítások, kerekasztal-beszélgetések, gasztronómiai és borászati rendezvények. A sokak által látogatott Fesztivál-utca a Farkas-utcában újra várja az érdeklődőket, és természetesen a Szent István-napi Néptánctalálkozóra is sor kerül. A Magyar Napok 2014-ben az eddigi legnagyobb összegű, 130 ezer lejes támogatást kapja a kolozsvári önkormányzattól, a háromszorosát a két évvel ezelőttinek.
Marosvásárhely: a helyzet változatlan
Alig érnek véget Kolozsvárott a Magyar Napok eseményei, augusztus 27-én a kikapcsolódni vágyók máris vonulhatnak száz kilométerrel odébb: Marosvásárhelyen immár második alkalommal szervezik meg a Forgatagot. A tavalyi rendezvény elsődleges gondja állandósulni látszik: Soós Zoltán fesztiváligazgató és csapata már a tavaly is szerette volna a rendezvényt Marosvásárhely belvárosába vinni, de a polgármesteri hivataltól erre nem kapott engedélyt. Még le sem járt a tavalyi forgatag, a szervezők már benyújtották a kérést, hogy a 2014-es rendezvényen Marosvásárhely köztereit használhassák, egyelőre azonban még válaszra sem méltatták őket. Amit tudni lehet: rendezvények lesznek a színházban, a múzeumban, a zsinagógában, a Teleki Tékában és a Maros partján. Soósék még bíznak abban, hogy a városvezetés jobb belátásra tér, de nagy reményeket nem fűznek a nacionalista kirohanásairól ismert Dorin Florea polgármesterhez.
A Forgatag művészeti vezetője az idén Sebestyén Aba színművész, aki sok szempontból kihívásként éli meg a rendezvényt, hiszen a különböző kulturális programok mellett helyet kell szorítani a populáris műfajoknak is.
Finanszírozás tekintetében viszont idén jobban áll a Forgatag. „A szervező Vásárhelyért Egyesületet a Bethlen Gábor Alap felvette a jelentős szakmai és kulturális intézmények sorába, amely remélhetőleg majd az egyesület működését fogja biztosítani a következő egy évre” – nyilatkozta Portik Vilmos főszervező.
A Forgatag programjai most körvonalazódnak: ami biztos, hogy Rúzsa Magdi lesz az idei esemény egyik főszereplője.
Nánó Csaba. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Pillanatkép az erdélyi magyar politikáról
Az erdélyi magyar politika alakulását figyelemmel kísérők számára egyre nyilvánvalóbb, hogy kétosztatúvá vált az erdélyi magyar politikai élet.
Egyfelől van a magát az erdélyi magyarság egyetlen legitim érdekvédelmi és közképviseleti szervezetének tartó RMDSZ, másfelől pedig az alig két éve alakult Erdélyi Magyar Néppárt. A választási eredménytelensége miatt kiszolgáltatottá és politikailag zsarolhatóvá vált Magyar Polgári Párt önfeladó módon besorolt az RMDSZ ernyője alá, befolyása mára nem több maradt, mint amennyi a „szövetség” valamely platformjának, mondjuk a női tagozatnak van. Szinte kizárt, hogy önállóan indulhatnának egy következő választáson.
Az RMDSZ a 2010-es magyarországi választások óta, különösen amióta Kelemen Hunor tölti be az elnöki tisztséget igyekszik rendezni viszonyát a Fidesz-szel. A legfőbb magyarországi kormányerő elsősorban a fiatalabb generációhoz tartozó székelyföldi vezetőket fogadta el tárgyalópartnereként, általuk próbálja befolyásolni, a kívánt irányba terelni az RMDSZ politikáját. A folyamat nem sima, hisz amennyit javult a „szövetség” hazai megítélése a Fidesz-kapcsolatok viszonylagos normalizálása okán, annyit romlott a posztkommunista PSD-vel kötött újabb egyezséggel, a kormánybalépéssel.
Az imént kétosztatúnak neveztem az erdélyi magyar politikát, pedig egyesek szerint az inkább kétpólúsú. Az RMDSZ-ről tudjuk, hogy az EP-ben az Európai Néppárt frakciójához tartozik, amiből az következne, hogy maga is jobboldali.
Ennek viszont ellentmond a tény, hogy eddigi „szokásait”, működési mechanizmusát, magyarországi kapcsolatrendszerét tekintve inkább posztkommunista pártnak tűnik, mint jobboldali, konzervatív alakulatnak. Ezt támasztja alá az is, hogy Romániában a posztkommunistákkal áll koalíciós viszonyban, ennek a pártnak a tagjaival, vállalkozói holdudvarával épített ki olajozottan működő kapcsolatokat.
A Fidesz erdélyi politikájában is bizonyos fajta kettősség tapasztalható. Köztudomású, hogy a néppártot sokan, különösen RMDSZ-berkekben a Fidesz, személyesen Orbán Viktor kreálmányának tartják. Igaz viszont az is, hogy minden Fideszhez köthető anyaországi erkölcsi, szellemi és anyagi támogatás ellenére, az első, 2012-es választásokon nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Egy alig alakult, ebből következően gyenge társadalmi beágyazottságú párt esetében badarság is lett volna túl magasra állítani a lécet. Ebből következően az országgyűlési választásokra készülő Fidesz úgy támogatta „stratégiai partnerét”, az EMNP-t, hogy közben megpróbálta megtalálni a modus vivendit az RMDSZ-szel is.
Sokszor elhangzott már, hogy az EMNP elsősorban 2016-ra gyúr, főleg a helyhatósági választásokra. Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy miként kerül ki az idei EP-választásokból. A legvitatottabb döntésük, hogy Tőkés Lászlót nem saját listájukon indították. Merthogy az pozitívum ugyan, hogy fővédnökük, igaz, Fidesz-listán, de újra ott lehet az EP-ben, az viszont egyértelmű kudarc, hogy nem merték az önálló indulás kockázatát vállalni. Az is megválaszolandó kérdés, hogy új helyzetében Tőkés mennyire lesz képes a néppárti érdekek hatékony képviseletére, magának a pártnak a támogatására?
Úgy hírlik, az EMNP az eddigieknél szigorúbb anyagi feltételek között kényszerül folytatni. Dehát a siker nem kizárólag az anyagiakon múlik, annál inkább az elkötelezettségen, kitartáson, következetességen, áldozatkészségen.
Szentgyörgyi László
Központ. Erdély.ma

Székely veteránok meséltek emlékeikről a honvédtalálkozón Székelyudvarhelyen
dén először szerveztek honvédtalálkozót az egykori székely határvadászok ma is élő tagjainak. Az 1940 és 1944 között a magyar honvédség kötelékében szolgálatot teljesítő székely veteránok meséltek a világháborús emlékeikről. Az egykor a szovjet csapatok ellen harcoló székely honvédekről, hősi áldozatukról a kommunista diktatúrában évtizedekig még csak beszélni sem volt szabad, emléküket mélyen eltemette a Kádár-rendszer.
Könnyes szemmel nézték a ma már 80-90 éves udvarhelyszéki veteránok a Kereszthegy című dokumentumfilmet. Az alkotás a magyar királyi 65. székely honvéd határvadászokról szól, amelyet a HM Zrínyi Nonprofit Kft. Katonai Filmstúdiója készített.
A határvadászok 1944-ben a Gyergyó vidéken a szovjet csapatok ellen harcoltak, sok székely apa és fia halt hősi halált. A mesterségesen írt történelem azonban évtizedekig elfeledte őket, beszélni sem volt szabad róluk, emlékművük sem épülhetett. Most először szerveztek tiszteletükre honvédtalálkozót Székelyudvarhelyen, ahová a még életben lévő veteránok többsége eljött.
A udvarhelyszéki veteránok többnyire a Keleti Kárpátok ormain, völgyeiben harcoltak, a Gyimesi szorostól egészen le az Ojtuz, Uz völgyéig. Jelen pillanatban Székelyudvarhely környékén 120 veteránról van tudomásunk – mondta a Híradónak Gidó Csaba történész.
Szinte mindegyik egykori székely honvédnak van egy megindító története a háborúból és a hadifogságból. Többen csak évekkel a háború után tértek haza. Az átélt borzalmak és megpróbáltatások ellenére a legtöbben még mindig, 70 év távlatából is büszkék arra, hogy egykor magyar honvédként szolgáltak.
hirado.hu / Duna Tv, Híradó. Erdély.ma

Kisebbségek kultúrája virágzott Szejkefürdőn
Tarka, táncos kedvű forgataggá vált vasárnap a szejkefürdői rét a negyvennyolcadik alkalommal megrendezett Szejke Népzene- és Néptáncfesztiválon. A sokszínűség jegyében zajlott rendezvény gálaműsorán napsugarak koronázták meg az országban élő kisebbségektől virágzó tömeget.
A háromnapos rendezvény a Fabatka zenekar koncertjével kezdődött pénteken este a Művelődési Házban, ahol moldvai és csángó dalokra táncolhattak az érdeklődők. A környékbeli településeket bemutató Régiók találkozóján, szombaton délután Lövétével ismerkedhettek meg jobban a fesztiválra érkezők, nemcsak népzenei és táncelőadások nyújtottak ízelítőt a község hagyományaiból, hanem Egyed József kortárs, valamint a régi Lövétéről készült felvételei is. Parádéval mutatkozott be vasárnap délelőtt a néptáncosok forgataga a székelyudvarhelyieknek: mielőtt a szejkefürdői színpadon léptek volna fel, a táncosok kedvcsinálóként a város utcáin és a Művelődési Ház előtt is táncot roptak.
A tét nélküli, Európai étkek a hagyomány jegyében főzőverseny kuktacsapatai ismét ínycsiklandozó illatokkal gazdagították a fesztivált: pörkölt, gulyás fortyogott az üstökben, és húsok sercegtek a grillrácsokon, míg a négyszázhat fellépő előadása tartott. Tizenhét együttes mutatkozott be idén a szejkefürdői színpadon, a jelenlévők közelebb kerülhettek a szerb, ukrán, török-tatár, horvát, szász, orosz-lipován, görög, örmény, rutén, bolgár, csángó és roma hagyományokhoz, hiszen lépten-nyomon pompásan díszített népviseleteket hordó, különböző anyanyelven társalgó csoportok tarkították a közönséget. Nemcsak az udvarhelyszéki közönség, hanem a fellépő csoportok is ismerkedhettek új hagyományokkal, sokan a fesztivál alatt szereztek tudomást egymás szokásairól, emellett többen most érkeztek első alkalommal Székelyföldre is.
Szejkefürdő – a szép emlékek
Először a Szejkefürdőn mutatkozott be hivatalosan néptánccsoportunk 2005-ben, tulajdonképpen ez volt az első Bánságon kívűli meghívás, melynek során komolyabban kezdtünk el foglalkozni a hagyományőrzéssel – mesélte lapunknak a kezdetekről Șehabi Nadia, a bolgár Brest néptánccsoport tagja. Korábban csak helyi ünnepségeken léptek fel, mára már közel ötvenen öltik fel rendszeresen az aranyfonalakkal díszített viseletet. Közösségük legfiatalabbjai is táncra perdülnek, hiszen az ötévesek már külön csoportot alakítottak, de vannak tíz és tizenöv év közöttiek, valamint húszonévesek is. Nálunk mindenki tudja, hogy nagyon fontos a hagyományok őrzése, családjaink fiatal korunktól ebbe a hitbe és hagyományba nevelnek, ezért mindenki kötelességének is érzi, hogy csatlakozzon a csoporthoz – magyarázta Nadia.
Otthon bolgárul beszélünk, viszont az iskolában románul tanulunk, talán ezért is érezzük annyira fontosnak, hogy őrizzük meg őseink hagyatékát. Mára már nagyon kevesen értenek a népviselet varrásához, csupán néhány idősebb asszony ismeri az időigényes technika titkait, sajnos a hozzá szükséges anyagot sem lehet már beszerezni. A rajtunk lévő ruhákat mind felmenőinktől örököltük – részletezte a Bresteáról érkezett bánsági bolgár aranyfonalakkal díszített ruháik történetét. Mint kiderült, korábban hétköznap is ezekben a többnyire ékszínkék ruhákban jártak őseik, amint ritkábban öltötték fel a viseletet, a díszítés is összetettebbé vált.
A szivárványcsoport
A szivárvány színeit idézi a lányok viselete – magyarázták térdig érő selyemruháikról Claudia Grigorii és Neculai Macari, a Jászvásárról érkezett orosz-lipován Raduga néptánccsoport tagjai. 2004-ben alakult csoportjuk, azóta több fesztiválon is felléptek, nevük, Raduga is annyit tesz, mint szivárvány, ezért a csapat lány tagjai igyekeztek mindig különböző színű viseletet hordani, sok tűzvörös gyönggyel és aranyfonalakkal díszítve. Mintegy kétszáz éve érkeztek a lipovánok Romániába, ma is igyekszünk hitünkhőz és hagyományainkhoz hűek maradni dalainkon és táncainkon keresztül – részletezte Claudia a csoport tevékenységét, amely a háromszáz családból álló jászvásári közösséget képviseli országszerte.
Nagyon érdekes érzés ilyen sokszínű fesztiválon fellépni, hiszen ilyenkor döbbenünk rá, hogy milyen változatos kultúrák, kisebbségek élnek együtt békésen egy országban. Az évek során nagyon sok, különböző etnikumokhoz tartozó néptáncossal barátkoztunk össze, és sokszor a két-három perces konferálásokból ismerjük meg mi is szokásaikat, hogy azok mit jelentenek számukra – tette hozzá Neculai. A többnyire húsz és harmincöt év közöttiekből összeállt csoport saját maga állítja össze a lépéseket és a zenét, amire fellép. Bár ragaszkodnak a hagyományokhoz, mégis igyekeznek az újat is beleékelni.
Meggyőződtek, vendégszeretők a székelyek
A kilencvenes években kezdtünk el fellépni, főként ősi, hagyományos dalokat adunk elő, ezzel támogatva kultúránkat – mutatta be a Tulcsea megyei Jurilovcából érkezett orosz-lipován Reabinuska népdalcsoportot Simion Larion bácsi, a legidősebb tag. Mi Oroszországból érkeztünk ezelőtt néhány évszázaddal, bár el voltunk szakítva, tiszta lélekből őriztük meg hagyományainkat, kultúránkat és vallásunkat. Hiszen mi tulajdonképpen hitünk miatt hagytuk el az óhazát – folytatta Simion bácsi, hangsúlyozva, hogya a lipovánok ma is ragaszkodnak vallási hagyományaikhoz, amelyek az orosz ortodox egyház reformja előtti állapotot tükrözik. Dalaik rendszerint az emberi élet fő eseményeihez köthetők.
Kétnapos volt régebben nálunk az esküvő, az első napon vidám dalokkal köszöntötték a fiatal párt, míg a második nap, amikor már jobban megismerték egymást a fiatalok, pimaszabb, csipkelődőbb szövegű dalokat is lehetett énekelni nekik – magyarázták az égszínkék és arany ruhákba öltözött idős hölgyek, akik főként esküvői, ünnepi dalokat adnak elő. A mai fiatalok eltévednek sokszor a világ forgatagában, mi meg próbáljuk emlékeztetni őket, átadni a hagyományainkat – fejtette ki Simion bácsi, akinek szívéhez nőtt a székely táj. Bevallotta, első alkalommal van itt, jól érzi magát, itt szerzett élményei szerinte teljes mértékben ellentmondanak a románok előítéleteinek: nemcsak ő, hanem mindannyian meggyőződtek arról, hogy a székelyek barátságosak és vendégszeretők.
Veres Réka. Székelyhon.ro

Az autonómia sírásói
A bizakodásra okot adó megélénkülés után ismét félresiklani látszik a székelyföldi autonómia ügye, és bármennyire próbálják némelyek ezt az ukrán helyzettel, a külpolitikai feszültségekkel magyarázni, sajnos úgy tűnik, mi, magyarok vagyunk önrendelkezési küzdelmünk legjelentősebb akadályozói. Pedig törvénytervezet immár annyi van, hogy Dunát, Oltot vagy akár Dâmboviţát lehet velük lassan rekeszteni. S talán épp ez a bökkenő...
Több hónapos késedelem után kiszivárgott az RMDSZ várva várt autonómiastatútuma, amelyről az első magyarázkodások során az is kiderült, hogy létezik legalább négy változata, most próbálják összehangolni, a legkedvezőbb, legjobb megoldást kidolgozni. Hogy a titkos háromban mi lehet, nem tudni, de a nyilvánosságra került, munkaanyagnak hívott tervezet bizony „öszvérmegoldás”, amint ezt az elemzéssel megbízott Mensura Transylvanica szakértői is megfogalmazták, és még radikálisabban jellemezte Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, aki szerint távol áll a valós autonómiától, elfogadhatatlan, és visszalépést jelentene a tízéves küzdelmük során kialakult jelenlegi helyzethez képest is. Nem véletlen, hogy húzták-halasztották a jogszabály nyilvánosságra hozatalát az RMDSZ korifeusai, időt akartak nyerni bár az EP-választásokig. Gúzsba köti őket a kormányzati szerepvállalás, de a kampány is, ahol konkrétumok nélkül lehet hangzatos, szép előadásokat tartani Dél-Tirol Székelyföldre álmodásáról. Minden bizonnyal május 25. után rukkoltak volna elő a javaslattal, mely indulásból kompromisszumoktól terhes, ugyanarra a kis lépések politikájára alapozott, amely 25 évet már elvitt életünkből. Az RMDSZ első perctől, az autonómiastatútum kidolgozásának egy évvel ezelőtti bejelentése óta elzárkózott a közös munkától más politikai szervezetekkel, autonómia iránt elkötelezett közképviseletekkel. Elutasították az SZNT, az EMNT ilyen irányú ajánlatát, de ígérték, figyelembe vesznek minden véleményt a véglegesítés előtt, a közvita során. Úgy tűnik, most eme „közvita” hitelesítésében jó eszköz számukra a félig-meddig már bekebelezett MPP. Titkos tárgyalásokon titkos bizottságok hoznak majd titkos döntéseket, a lényegen keveset változtatva. Pedig a Dél-Tirollal előszeretettel példálózó RMDSZ-nek pontosan tudnia kellene, hogy sikerre csak konszenzussal kidolgozott, minden székelyföldi magyar erő által elfogadott és támogatott törvénytervezet vihető. Amíg még a majdani autonómia területéről, hatásköreiről sincs egységes álláspont, nem is remélhetjük, hogy komolyan vesz bennünket a román többség. Politikai egyensúlyozással, kint is vagyok, bent is vagyok hatalmi bújócskázással ez nem megvalósítható. Így sokkal inkább sírásói és nem megteremtői lesznek Székelyföld területi autonómiájának.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Presbiterkonferencia, lelkészértekezlet Ágyán
Előadások a szentírásbeli gyógyításokról
Az Akarsz-e meggyógyulni? kérdésre kereste a választ az Aradi Református Egyházmegye Presbiteri Szövetsége és Lelkészértekezlete által közösen szervezett konferencia, amelyen az is kiderült, hogy a gyógyulás az ember testi, lelki és szellemi harmóniáját, egységét jelenti. Saját élete harmóniájáért minden keresztyén ember felelős, hiszen Istentől testünket és lelkünket azért kaptuk, hogy az a Szentlélek temploma legyen. Az ágyai református templomban szombaton 10 órakor kezdődött istentiszteleten Baracsi Levente arad-belvárosi lelkipásztor, az Egyházmegye főjegyzője igehirdetését a bethesdai beteg meggyógyításának történetére építette fel. Egy Ady idézettel napjaink társadalmának a lelki állapotát mutatta be: „Beteg a világ, nagy beteg…”. Mindenkinek szüksége van a gyógyulásra, azt azonban nem elég akarni, a Gyógyítót meg is kell ismerni, személyes kapcsolatot kell kiépíteni vele. Világunk emberének több lett a baja, nagyobbak és kezelhetetlenebbek lettek betegségeink. Hiába a tudomány fejlődése, az elkerülhetetlen dolgok megmaradtak. Az igehirdető arra a kérdésre akart válaszolni, hogy miképpen akar Jézus lelki betegségeinkből meggyógyítani. Mint ahogy az anyaszentegyház, a templomok, a gyülekezetek, a lelkipásztorok is csupán közvetítői lehetnek az Isten kegyelmének és gyógyításának. Az igehirdetés által Jézus a gyülekezettől kérdezte meg: Akarsz-e meggyógyulni? Az istentisztelet végén a vendégfogadó ágyai gyülekezet kórusának énekszolgálata örvendeztette meg a résztvevőket. A konferencia első része Módi József esperes, Bodnár Lajos lelkészértekezleti elnök és Venter Miklós egyházmegye főgondnok köszöntőjével ért véget.
Érdekfeszítő előadások
A közösségi házban tartott kávészünetet követően ugyancsak a templomban került sor a két előadásra. Az elsőt dr. Vajda Sándor borosjenői főorvos, presbiter tartotta Gyógyítás a Szentírásban címmel. Az érdekes, bibliai gyógyítástörténeteket felsorakoztató előadást kivetített festmények, valamint a borosjenői lelkipásztor, Bodnár Lajos által felolvasott, gyógyításról szóló bibliai igeversek harmóniája tette különlegessé. Az előadás fő célja volt felhívni a figyelmet, hogy a gyógyítás és az általunk ismert gyógymódok mennyire helyet kaptak a Biblia világában, és az Isten mennyire ügyelt arra, hogy az emberek ezeket a gyógymódokat megismerjék. Így mutatta be, magyarázta többek között Jákób és Lábán nyájának szétválasztását a korabeli, állattenyésztési célra használt genetikai ismeretek alkalmazásaként; Góliáth és Dávid történetét az agyalapi mirigy, a csőlátás, a genetikai elváltozás érzékelésére és értelmezésére; Zákeus személyét a törpenövéssel kapcsolatban, valamint Séba királynőjét, a hormonzavarok ismeretére is utalva. A korabeli gyógymódok között találjuk az aloe verát és a cédrust, de ott van a modern világunk által kevesebb mint száz éve gyógyhatású anyagként felismert szalicium vagy kén. Az előadás végén elhangzó idézettel az előadó a felvetett téma továbbgondolására kérte a hallgatóságot.
A továbbgondolásban segített dr. Tóth János békéscsabai főorvosnak, a Békés Megyei Presbiteri Szövetség elnökének előadása, amely szépen reflektálva továbbvitte a gondolatmenetet. Az egészség és a betegség ellentétének bemutatását követően az ókori kelet gyógyítási szemléletét (valós ismeretek és mágikus elképzelések elegye) állította szembe Jézus gyógyító küldetésével. Jézus korának társadalma a gyógyításról úgy vélekedett, hogy az mágikus cselekedet, amulett vagy gyógynövények használatához kötött, vagy éppen imádság által létrejövő kedvező változás. Ahogyan a gyógyítási módokat is különféleképpen képzelték el, ugyanúgy a betegségeknek is több típusát különböztették meg: így volt a végtagokkal, s általuk a mozgással kapcsolatos betegség, bénulás, lepra, láz; misztikus betegség – epilepszia; vakság és a megszállottság, mely már a démoni hatalmak alá esést, a súlyos szellemi károsodást jelentette. Az előadó felmutatta a bibliai emberképet, amely az egészséges állapotot jelenti: ez a testi-lelki-szellemi lét kiegyensúlyozottsága, harmóniája, amivel ellentétes a betegség bibliai szemlélete, a lelki zavar. Jézus gyógyításának fő célja az emberi lét helyreállítása. Az előadás végén a békéscsabai orvos azokat a kérdéseket érintette, mit üzen Jézus gyógyítási szemlélete a mai orvos és a mai keresztyén ember számára.
Az előadásokat követően Molnár Csaba, Gál Gábor, Venter Miklós főgondnok, Erdős Bálint polgármester, valamint Józsa Ferencz lelkipásztor tett fel kérdést, illetve osztotta meg gondolatait az elhangzottakkal kapcsolatban. Az ágyai gyülekezet vendégszeretetének köszönhetően a konferencia résztvevői, az Egyházmegye gyülekezetének lelkészei és presbiterei, a meghívott előadók a kultúrotthonban adott közös ebéddel zárták a tartalmas napot. Itt az is elhangzott, hogy a kisperegi templom felújításának a támogatására felajánlott perselyezés során összegyűlt 1040 lejt, 6000 forintot és 10 eurót átadják a kisperegi lelkipásztornak, Tóbiás Tibor Györgynek, aki megköszönte a támogatást. A nap végén nt. Módi József esperes köszönetet mondott minden résztvevőnek, az előadóknak, a vendéglátás támogatóinak, illetve az ebéden közreműkö híveknek, Isten áldását kérve mindnyájukra.
Lőrincz Loránd Péter
Balta János. Nyugati Jelen (Arad)

Az RMDSZ székelyföldi autonómiatervezetének előzményei
Több mint két évtizedes előzménye van annak, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a Székelyföld autonómiájáról dolgoz ki törvénytervezetet: a készülő dokumentum egy kiszivárgott munkaváltozatát múlt héten ismertette az Erdélyi Napló hetilap és a Kolozsváron megjelenő Krónika című erdélyi napilap.
Az 1989-es fordulat napjaiban szerveződött erdélyi magyar érdekképviselet hosszas belső viták után 1992 októberében fogadott el programnyilatkozatot (Kolozsvári Nyilatkozat) a nemzeti kérdésről, amelyben kimondta, hogy az etnikai, vallási közösségek sok évszázados autonómia-hagyományát folytatva a belső önrendelkezés útján akarja az erdélyi magyar közösség egyenjogúságát kivívni. Az 1993-as brassói kongresszuson az RMDSZ programjába is bekerült az, hogy az érdekképviselet különböző autonómiaformák törvénybe iktatásával kívánja elérni, hogy - az ország határait tiszteletben tartva - a magyar közösség maga dönthessen az őt érintő kérdésekről.
Az autonómiaformák egyikét, az erdélyi magyarság egészét érintő kulturális önrendelkezés elvét a kisebbségi törvénytervezet tartalmazza: az erről készült törvénytervezet 2005 óta porosodik a bukaresti parlamentben.
A legnagyobb, egy tömbben élő külhoni magyar közösség viszont területi autonómiát követel a Székelyföldnek. Ennek konkrét szabályozásáról elsőként Csapó József RMDSZ-szenátor dolgozott ki átfogó autonómiastatútumot a kilencvenes években.
A tervezet a román állam területi egységét és szuverenitását elismerő sajátos jogállású régióként határozta meg a - ma is 75 százalékban magyar lakosságú, tízezer négyzetkilométernyi területű - történelmi Székelyföldet, amely a mai Hargita, és Kovászna megyét, valamint Maros megye egy részét foglalja magában. A saját, közvetlenül választott döntéshozó és ügyviteli testülettel rendelkező autonóm területen belül közigazgatási ranggal újraalakulnának a székely "székek" és hivatalos rangot kapna a magyar nyelv is. Az autonómia-tervezet ugyanakkor nem igényli a román államtól olyan hatáskörök átruházást, mint a védelem, vagy a külpolitika.
A székelyföldi autonómiáról tíz évvel ezelőtt, 2004-ben került először törvénytervezet a bukaresti parlament elé, miután az RMDSZ autonómia-igény hangsúlyosabb képviseletét sürgető belső ellenzéke 2003-ban saját szervezetek építésébe kezdett. 2003-ban az RMDSZ tiszteletbeli elnöki tisztségétől megfosztott Tőkés László kezdeményezésére megalakult az Erdélyi Magyar Nemzet Tanács (EMNT), amelynek székelyföldi küldöttei létrehozták a Székely Nemzet Tanácsot (SZNT), elnökévé pedig Csapó Józsefet választották.
Az SZNT által 2004-ben elfogadott autonómiastatútumot az RMDSZ (EMNT-hez és SZNT-hez közel álló) belső ellenzékének néhány parlamenti képviselője, Birtalan Ákos, Kovács Zoltán, Pécsi Ferenc, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor és Vekov Károly beterjesztette a román parlament elé.
A tervezet rövid idő alatt, érdemi vita nélkül elbukott, miután a képviselőházban (2004 március 30-án) és a szenátusban is (2004 június 29-én) csak az RMDSZ frakció szavazta meg - többnyire szolidaritásból, nem meggyőződésből. Tokay György képviselő, az RMDSZ volt kisebbségügyi minisztere a szavazás után rámutatott: a frakció hitet akart tenni az autonómia mellett, de az RMDSZ nem ért egyet azzal, hogy hat képviselője egy "jogi és egyéb szempontból kifogásolható" tervezetet terjesztett szövetségi felhatalmazás nélkül a parlament elé.
Az SZNT - a szakértőkből álló román törvényhozási tanács véleményezését figyelembe véve - kisebb változtatásokat eszközölt a tervezeten, amelynek újbóli beterjesztését Sógor Csaba szenátor és Becsek Garda Dezső képviselő vállalta.
A második székelyföldi autonómia-tervezetet 2005 október 12-én a román képviselőház ismét elutasította. A statútum a szenátusban hét évvel később, 2012 szeptember 25-én került napirendre, ekkor sem volt róla érdemi vita, és csak az RMDSZ jelen lévő öt szenátorának voksát kapta meg (több, az épületben lévő magyar honatya a szavazásnál nem volt a teremben), de - Fekete-Szabó András frakcióvezető szerint - ők sem látták értelmét, hogy a tervezet mellett érveljenek.
Az akkor ellenzékben lévő RMDSZ 2013 májusában tartott csíkszeredai kongresszusán döntött arról, hogy törvénytervezetet nyújt be Székelyföld területi autonómiájáról. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök előbb 2013 végére, majd 2014 január végére ígérte a tervezet közvitára bocsátását, hogy egyhónapos nyilvános vita után a tervezetet benyújthassák a parlamentben.
Idén márciusban az RMDSZ koalíciós megállapodást kötött a Victor Ponta miniszterelnök vezette szociáldemokratákkal és belépett a bukaresti kormányba. A koalíciós szerződésben nincs szó Székelyföld területi autonómiájáról, de az RMDSZ vezetői úgy nyilatkoztak: nem tettek le az autonómia-tervezetről, szakértőik dolgoznak rajta, de parlamenti beterjesztése és közvitája előtt tartalmáról a Magyar Polgári Párttal (MPP) is egyeztetni akarnak.
Az egyeztetésből kihagyott, az RMDSZ autonómia iránti elkötelezettségét megkérdőjelező Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) 2014 márciusában nyilvános vitára bocsátotta saját autonómiakoncepcióját Székelyföld és a Partium sajátos jogállásáról.
Az Erdélyi Napló hetilap a múlt héten szerezte meg, a Mensura Transylvanica politikai elemzőcsoport pedig már a kilátásba helyezett közvita előtt kielemezte az RMDSZ szakmai műhelyében készülő székelyföldi autonómiatervezetet.
Az elemzőcsoport megállapította: az RMDSZ-tervezet jóval kevesebb hatáskört biztosít a székelyföldi régió számára, mint az SZNT, vagy az EMNP tervezete, de pénzügyi fejezete sokkal kidolgozottabb, mint a másik kettőé. szatmar.ro

Kulcsszerepünk lesz
Romániának kulcsszerepe lesz Ukrajna stabilitásának helyreállításában, az Egyesült Államok pedig együttműködik a térség országaival, hogy mérsékelhessék energetikai függőségüket Oroszországtól – nyilatkozta Joe Biden amerikai alelnök Bukarestben.
Az ukrán válság kezdete óta a washingtoni külügyminisztérium több magas rangú tisztségviselője járt Romániában, jövő héten pedig Chuck Hagel védelmi minisztert várják. „Románia fontos katonai partnerünknek bizonyult Irakban és Afganisztánban, kevesebb mint 450 kilométernyire található a krími orosz agressziótól. Románia sikeres demokráciának számít, amely az egyesült, szabad és békés Európába tart: ezek a látogatások azt jelzik, hogy szövetségünket és barátságunkat komolyan gondoljuk” – magyarázta Biden. Kifejtette: az Egyesült Államok szorosan együttműködik Romániával az Oroszországgal szembeni újabb szankciók érvényesítésében, amelyeket akkor vezetnek be, ha Moszkva próbálja megzavarni a május 25-i ukrán elnökválasztást. Biden szerint Románia támogatása nagyban segítheti az ukrán vezetést az ország stabilitásának helyreállításában, Moldovát pedig abban, hogy az Európai Unió tagjává váljon. Az Egyesült Államok továbbra is segíti az orosz energiaforrásoktól kevésbé függő Romániát, hogy meghatározó szerephez jusson az európai energetikai hálózatok összekapcsolásában, hiszen a térség stabilitása és biztonsága attól függ, sikerül-e több energiaforrást és szállítási útvonalat Európa rendelkezésére bocsátani, hogy Oroszország ne használhassa energiaforrásait fegyverként szomszédai ellen. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar iskolát kérnek a szülők Balánbányán
Közel kilencszáz aláírást gyűjtöttek össze Balánbányán a szülők egy magyar iskola létrehozása érdekében. Ez irányú kérésüket csütörtökön nyújtják be az illetékes intézményekhez.
Az egykori bányavárosban a gyermeklétszám csökkenése miatt összevonták a két általános iskolát, a román tannyelvű Geo Bogza Általános Iskolát, illetve az 1-es számú tanintézetet, melyben többnyire magyar oktatás zajlik.
Az új intézmény ősztől Geo Bogza néven, két tannyelvű általános iskolaként fog működni összesen 488 gyermekkel. A különálló magyar kisebbségi iskola ötlete akkor fogalmazódott meg, amikor az összevont iskola működtetését tervezve felmerült, hogy a felső tagozatos magyar diákokat ősztől a Geo Bogza Általános Iskolába vinnék át az 1-es iskolából, ahova jelenleg járnak.
Ezzel a magyar gyermekek szülei nem értenek egyet, ugyanis – mint azt egy korábbi nyílt levelükben kifejtették – attól tartanak, hogy a magyar gyerekek két iskolába való szétosztása fenyegetettséget jelent a balánbányai magyar közösségre. Ezért amellett, hogy azt kérték, hogy a gyerekek továbbra is a jelenlegi épületben maradhassanak, kisebbségi magyar iskola létrehozását is kezdeményezték. Ez a szabályok szerint óvodától középiskoláig tartana.
A Hargita megyei városban az elmúlt hetekben 890 szülői és támogatói aláírást gyűjtöttek össze – közölte Orbán Loránd történelem szakos tanár, a kezdeményezést felvállaló pedagógus. Mint elmondta, az 1-es iskolába járó gyerekek szüleinek több mint 90 százaléka támogatta aláírásával a kezdeményezést, továbbá az óvodába és a középiskolába járó magyar gyerekek szüleinek többsége is aláírta az íveket.
A törvény szerint az iskola igényléséhez a szülők legalább felének a támogatása szükséges, de ennél sokkal több aláírás gyűlt össze, mutatott rá a pedagógus. Hozzátette, hogy nemcsak a magyar szülők, hanem az 1-es iskolába járó román gyerekek szülei közül is aláírták többen az íveket, ugyanis ők is azt szeretnék, ha gyerekük továbbra is abban az épületben maradna.
Az elképzelés szerint ugyanis az újonnan létrejövő magyar kisebbségi iskolában román tagozat is működne. Az aláírásokkal támogatott igénylést csütörtökön nyújtják be az iskola vezetőségéhez, a helyi önkormányzathoz, a tanfelügyelőséghez, illetve az oktatási minisztériumba. Ma délután az 1-es iskolában vitafórumot is tartanak a témában.
Hada János, az 1-es iskola igazgatója elmondta, még nincs válasz a szülők azon kérésére, hogy a felső tagozatosok az iskola-összevonás után is az eddigi épületben maradjanak. Elmondta, keresik a megoldást a szülők kérésére, de tárgyalnak még a lehetőségekről. Krónika (Kolozsvár)

Sógor Csaba: az EU vegye figyelembe a mi igényeinket is
„Nyugaton már elfelejtették, hogy mennyire fontos találkozni, együtt lenni, egymással ünnepelni. Az Európai Unió azért biztosít olyan pénzalapokat is, amelyek a közösségi együttlétet segítik elő, hogy itt Kelet-Közép-Európában meg tudjuk őrizni azt a közösségi erőt, amelyet nyugaton már újjá kell építeni” – hangsúlyozta Sógor Csaba Érkörtvélyesen, ahol május 19-én közösségi házat adtak át. Az eseményen jelen volt Biró Rozália szenátor, az RMDSZ Nőszervezetének elnöke, illetve Cseke Attila parlamenti képviselő is.
A beruházást 2008-ban kezdték el építeni, hat évbe és összesen 15 millió lejbe került a megvalósítása. Nagy István, a település polgármestere elmondta: ez az egyik legnagyobb beruházás a falu életében, amely európai szintű fejlődést tett lehetővé.
Az RMDSZ EP-képviselőjelöltje kiemelte: ennek az országnak a sorsa is nagyrészt azokon a döntéseken múlik, amelyeket az Európai Unióban hoznak meg. „Nekünk, erdélyi magyaroknak nagyon fontos, hogy megmaradjanak azok a támogatások, amelyekkel nem csak fejleszteni, hanem össze is tudjuk tartani a közösségünket. Mi azért dolgozunk az Európai Parlamentben, hogy olyan döntések szülessenek, amelyek a mi sajátos helyzetünket és közösségi igényeinket is figyelembe veszik” – magyarázta Sógor Csaba, aki azt is kiemelte, mindenki, aki május 25-én elmegy szavazni, közösségünk megerősítésére és európai szintű fejlesztésére mond igent. maszol.ro

Újabb Pro Historia előadás Sepsiszentgyörgyön
Bronzba öntött történelem címmel tart előadást Kisgyörgy Zoltán geológiai és helytörténeti szakíró csütörtökön délután. Az eseményre a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Magyar Ifjak, Pro Historia előadássorozatának keretén belül kerül sor.
A Pro Historia előadássorozat újabb megállója alkalmával Kisgyörgy Zoltán, geológiai és helytörténeti szakíró tart értekezést Bronzba öntött történelem címmel a háromszéki harangok múltjáról és jelenéről csütörtökön Sepsiszentgyörgyön. A szakíró a Harangoskönyv – Tornyok magasában Erdélyben című kötetében leírtakat összegzi, illetve meséli el gyűjtőmunkájának történeteit, tapasztalatait.
Mihály István, a sepsiszentgyörgyi EMI elnöke elmondta a Pro Historia előadássorozat a Rendhagyó Történelemóra rendezvényük továbbgondolásaként indult útjára. Az elnök kiemelte, hogy lényegében véve a sepsiszentgyörgyi EMI egész életét végigkísérte a többnyire Háromszék, illetve a magyarság történetét boncolgató eseménysorozat, amelynek célközönsége főként a fiatalság, de nemcsak. Mihály hozzátette a névváltoztatás is ennek érdekében történt, hiszen a fiatalabb generáció negatívan viszonyult a történelemóra elnevezésre, és nem vonzotta őket, hiszen úgy érezték, az említett tantárgy iskolán kívüli változatára mennének el.
Az előadásra a sepsiszentgyörgyi Lábas Ház, 8-as termében kerül sor csütörtökön 19 órától, amelyre a szervezők mindenkit szeretettel várnak. A belépés díjtalan.
Bencze Melinda. Székelyhon.ro

Gyenge lábakon áll az EB válasza a kisebbségi kezdeményezés fellebbezésére
Megválaszolta az Európai Bizottság a Minority SafePack kisebbségvédelmi polgári kezdeményezés tavalyi elutasítása ellen benyújtott fellebbezést, amelyet az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) dolgozott ki és terjesztett a bizottság elé. Ezt Vincze Loránt európai parlamenti képviselőjelölt, a FUEN alelnöke jelentette be tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján, amelyet Máté András Levente képviselővel, a Kolozs megyei RMDSZ elnökével, valamint Lőrinczi Zoltán Kolozs megyei tanácsossal közösen tartott.
"Az Európai Bizottság húszoldalas dokumentumban taglalja, miért utasította el fellebbezésünket, ennek ellenére mi továbbra is azt érezzük, az indoklás megalapozatlan. Azokat a gyenge lábakon álló érveket ismétli meg a Bizottság, amelyeket tavaly már megismertünk. Nem vette figyelembe a kezdeményezés mellékleteként benyújtott intézkedéscsomagot és azt a védzáradékot sem, amely az intézkedés különböző elemeinek felhasználását teszi lehetővé" – fogalmazott Vincze Loránt. A FUEN alelnöke hozzátette, "ha a bizottság ennyire figyelmen kívül hagyja a kezdeményezés részleteit, akkor az egész polgári kezdeményezés mint európai jogi eszköz értelmét veszti. Ha vesszük figyelembe azt, hogy a bizottság már első körben, jogi indokkal utasította el a kezdeményezést, ráadásul egy sikeres aláírásgyűjtés után is módjában áll elvetni egy javaslatot, a polgárok joggal érezhetik úgy, hogy a Bizottság nem is akarja működtetni ezt az eszközt. Ez pedig nem csupán a kisebbségi kezdeményezők számára negatív élmény, hanem a demokráciát is sérti, és csak növeli a távolságot az Európai Unió és polgárai között. Reméljük, hogy az Európai Bíróság döntése, amely első lesz a polgári kezdeményezések tárgyában, kijavítja majd ezt a deficitet".
Az Európai Bizottság tavaly szeptember 16-án közölte, hogy álláspontja szerint a Minority SafePack európai kisebbségi kezdeményezés nem tartozik a testület jogalkotási hatáskörébe. A bizottság elismerte, hogy a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak a tiszteletben tartása az Unió egyik értéke, de hozzátette, sem az Európai Unió szerződése, sem az EU működési szerződése nem nyújt törvényes alapot a kisebbségekhez tartozó személyekkel kapcsolatos jogalkotáshoz. A FUEN ezt az elutasítást fellebbezte meg tavaly év végén. Az Európai Bíróság múlt héten közölte, hogy Szlovákia belépését kérte a Bizottság oldalán a polgári kezdeményezés a képviselői által indított luxemburgi perbe. Népújság (Marosvásárhely)

Erdélyi politológus: európai összefüggésben kell értelmezni az Orbán-Kelemen találkozót
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Bakk Miklós erdélyi politológus szerint európai összefüggésben kell értelmezni a Fidesz és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közeledését, amelyet Orbán Viktor és Kelemen Hunor csütörtöki szatmárnémeti találkozója is jelez.
A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára az MTI-nek nyilatkozva arra emlékeztetett, hogy az április 6-i magyarországi parlamenti választáson részt vevő erdélyi szavazók túlnyomó többsége a Fideszt támogatta.
"Az erdélyi magyarok magyarországi opciója ismeretében egyértelmű, hogy a mostani kampányhajrában nagy segítséget jelent Kelemen Hunornak az Orbán Viktorral való találkozás. Ez segíti az RMDSZ-t a szavazók mozgósításában, de beleillik Kelemen Hunor elnöki programjába is, hiszen az RMDSZ elnöke megválasztásakor a Fidesszel való viszony rendezését ígérte" - magyarázta Bakk Miklós.
A politológus szerint a megosztott erdélyi politikai mezőben - amelyben korábban a Fidesz, és főleg Orbán Viktor az RMDSZ-szel szembeni radikálisabb irányzatot támogatta - a mostani szatmárnémeti találkozó az RMDSZ egyértelmű támogatásának tűnhet. Arra figyelmeztetett ugyanakkor, hogy az Orbán-Kelemen találkozót egy tágabb európai és néppárti összefüggésben kell értelmezni.
"Úgy hiszem, Orbán Viktor most azt tartja elsődlegesnek, hogy az Európai Parlamentben egy minél erősebb néppárti frakció jöjjön létre, és a frakción belül a Fidesznek minél nagyobb befolyása legyen. Márpedig az RMDSZ-képviselők alapvetően ezt a befolyást növelhetik" - állapította meg az erdélyi magyar elemző.
Bakk Miklós úgy látta, bármennyire is ambivalens az RMDSZ-elit viszonya Orbán Viktorral, az Európai Néppárton belül a két vagy három tagú RMDSZ-es csoport Orbán Európa-politikáját kénytelen támogatni. Nincs ugyanis elegendő kapacitása és befolyása arra, hogy érdemi kérdésekben független, külön utat keressen.
Bakk Miklós szerint nem annyira az RMDSZ élén történt vezetőváltás, hanem az a felismerés javította a Fidesz-RMDSZ-kapcsolatokat, hogy az a "hidegháborús viszony", amely Markó Béla RMDSZ-elnöksége végén jellemezte a két párt kapcsolatát, hosszú távon nem tartható fenn. "A konfliktus azonban túlságosan elmélyült ahhoz, hogy Markó Béla tudta volna rendezni, ezért szükség volt az RMDSZ élén történt vezetőváltásra is" - vélekedett. MTI

Csak Szent István örök
Az országos átlagot meghaladó magyar választási részvétel esetén Kelemen Hunor lehetségesnek tartja három EP-képviselői hely megszerzését. Az RMDSZ elnöke szerint lényeges változások várhatók az őshonos kisebbségek kérdéskörének európai kezelésében.
– Nagyon zavarja az a meglehetősen intenzív facebookos ellenkampány, amely az RMDSZ bojkottálására szólít fel az EP-választásokon?
– Nem nagyon ismerem, de azért a kollégáim természetesen tájékoztattak a létezéséről.
– Önvédelemből nem kattint rá?
– Nem feltétlenül, egyszerűen vannak dolgok, amelyekkel nem foglalkozunk. Hihetetlenül fontosnak tartom az online felületeket, a közösségi portálokat, magam is rendszeresen használom őket, de úgy ítélem meg, hogy ezek csak alakíthatják, alapvetően azonban nem változtatják meg az emberek véleményét. Főleg választások esetén. Korábban természetesen akadtak esetek, amikor egy-egy kommentár nyomán pánikba estünk, de ebből már kinőttünk.
– Tavaly decemberben alacsony szintű választói hajlandóságról számolt be, az utóbbi időben viszont jóval bizakodóbban nyilatkozik. Valóban változott a helyzet, vagy egy kampány finisében egyszerűen nem lehet mást mondani?
– Akkor egy novemberi közvélemény-kutatás alapján jeleztem a növekvő euroszkepticizmust, most meg áprilisi adatok ismeretében vagyok optimistább. Európa-szerte azt tapasztalni ugyan, hogy nő az euroszkeptikus pártok támogatottsága, ám azt is, hogy a gazdasági válság legsúlyosabb éveihez képest az előző évekhez képest nőni kezdett az európai intézményekbe vetett bizalom – leginkább Kelet-Európában. Ennek több magyarázata lehet a kampánytevékenységtől az ukrajnai történésekig. Az emberek alapvető vágya ugyanis, hogy békében éljenek, mifelénk pedig azt is tudják, hogy Moszkvából többnyire nem a biztonság érkezik. Felméréseink ugyanakkor azt jelzik, hogy az erdélyi magyarok sokkal inkább hisznek az európai politikai intézményekben, mint a hazaiakban.
– A tavaly év végi alacsony „harci kedv”, illetve az azóta növekvő bizalom hogyan alakította az RMDSZ EP-kampányát?
– A kampány kezdetekor az euroszkepticizmussal, a gazdasági válsággal, az RMDSZ ellenzéki státusával kellett számolnunk, de az európai polgári kezdeményezéssel és az azt szolgáló aláírásgyűjtés halmazával is, amit aztán a folyamatok részben módosítottak. Az alapüzenet azonban változatlan maradt. Tavaly-tavalyelőtt még gyakran megfogalmazódott: érdemes volt-e belépni az unióba, jól járt-e ezzel a magyarság? Ebben a témában következetesen azt mondtuk, hogy ebben a kérdésben eleink már ezer éve határoztak. A történelmi döntést Szent István hozta meg, s bár minden korban akadtak Koppányok, igazából ezt a döntést folyamatosan megerősítették. A magyarság alapvetően soha nem gondolta újra, hogy a keresztény Európához kell-e tartoznunk vagy sem? A jelenlegi Európai Unió korántsem tökéletes, de ahogy az elődje, a szén- és acélunió is rengeteget változott, úgy az unió is jelentős változások előtt áll. Olyanok előtt, amelyek révén Európa jobban odafigyel az őshonos közösségekre, s a változásoknál, a döntéshozatalnál pedig jelen kell lenni. A mi értelmezésünk szerint így lehet összekapcsolni, hogy a magyar nemzet továbbra is a keresztény Európához tartozzon, hogy a 20. századi nagy traumáinkat orvosolni lehessen. A Kárpát-medencei magyarság szempontjából mi nem látunk más utat, nem utolsó sorban azért, mert az elmúlt fél évszázadban a jelenlegi politikai konstrukció biztosította a kontinens békéjét.
– Az alapüzenet változatlansága mellett milyen „finomhangolásokra” igyekeztek odafigyelni?
– Finomhangolásokra mindig szükség van. Ha mezőgazdaságból, vidéken élő emberekhez szólunk, elsősorban a különböző uniós támogatások „nyelvén” beszélünk velük. Ők azok, akik leghamarabb megértik, hogy fél évszázadnyi folyamatos megvonás, elrablás után most újra kapnak valamit. Kiszámoltuk, a különböző régiókban hány millió euró került az emberek zsebébe. Természetesen felmerült az a kérdés is, hogy a kelet-európai támogatások mikor érik el az uniós szintet, mi pedig el tudtuk mondani, hogy 2020-ig ez a szint eléri a jelenlegi legmagasabb nyugat-európai nívót. De ide tartoznak a különböző infrastrukturális beruházások is, amelyekre korábban nem volt igény, de nem volt pénz sem.
– Az RMDSZ kevésbé sikeres európai próbálkozásait, mint például a polgári kezdeményezés, sehol nem dörgölték az orruk alá?
– Hasonló kérdések elhangzanak, s a válaszadásban többféle megközelítés is lehetséges. Európa számos országában jól-rosszul megoldották a kisebbségek kérdését, de mindenhol folyamatosan változik a helyzet, Dél-Tirolban sem ugyanazt az autonómiát élik, mint húsz évvel ezelőtt. Ami pedig megvalósult Nyugat-Európában, annak mifelénk is meg kell valósulnia. Egy dolgot ne tévesszünk szem elől: az ötvenes években nem az őshonos közösségek problémájának megoldására jött létre az európai közösség, hanem a hadiipari kiadások ellenőrzésére. A helyzet azóta sokat változott, s a folyamatot abba az irányba kell terelni, hogy Brüsszelnek legyen hatásköre például az őshonos közösségek ügyének előre mozdításában is. Mert ha odafigyelnek az akácfákra vagy az uborkára, akkor az emberekre is oda kell figyelni.
– Öt évvel ezelőtt Tőkés László állt az RMDSZ-lista élén. Az aktuális kampányban soha, senki sem hiányolta őt a hadrendből?
– Nem, egyetlen pillanatig sem éreztem azt, hogy rossz döntést hoztunk volna. De a kampány során nem is kérték számon ezt rajtunk. A 2009-es EP-választások óta sokat változott a világ körülöttünk – és nem jó irányba. Politikai értelemben két alkalommal is az életünkre törtek 2012-ben. Az elsőt talán még megértem, hiszen az önkormányzati választások során akár reális versenyről is beszélhetünk. A második, a parlamenti választások alkalmával megnyilvánuló magyar–magyar harc azonban racionálisan a mai napig megmagyarázhatatlan. Az emberek pedig nem azt kérdezik tőlünk, hogy mi van Tőkés Lászlóval, hanem hogy amit mi csinálunk, miért lehet jó nekik. A Tőkés-ügy már nem téma, mindenki a maga útját járja: Tőkés magyarországi párt színeiben indul, mi a romániai magyarság képviseletét igyekszünk biztosítani. Nem vagyunk versenytársak.
– Ha nem az őshonos kisebbségek, a Kárpát-medencei magyarság ügyének európai képviselete lenne az RMDSZ központi választási üzenete, akár el is fogadhatnánk, hogy a Tőkés-ügy szóra sem érdemes. Tőkés László viszont éppen ebben a kérdésben a legerősebb...
– Egyetlen pillanatig sem szeretném megkérdőjelezni Tőkés László elkötelezettségét, de most olyan választások előtt állunk, amelynek során rá nem lehet szavazni Erdélyben. Hogy utána hogyan képviseljük közösen ezeket az ügyeket az Európai Néppártban, majd kiderül. E tekintetben vélhetően a továbbiakban sem lesznek viták közöttünk. A nézeteltérések soha nem ebbőlfakadtak, hanem abból, hogya legutóbbi EP-választás óta – amelyen Tőkés László RMDSZ-listán jutott ki Brüsszelbe – pártja révén a romániai magyar politikai képviseletet akarta átvenni tőlünk.
– Sokak szerint alig érzékelhető az EP-kampány – nemcsak RMDSZ-szempontból. Kritikaként kezeli ezeket az észrevételeket, vagy a „műfaj” jellegzetességei közé tartozik?
– Inkább az utóbbihoz. Polgármester-választás alkalmával egy település apraja-nagyja valamiféle izgalomban van, közelről ismeri az érintettek viselt dolgait. Az EP-választás sokkal távolabbi történet, az emberek többsége csak az utolsó pillanatban kezd érdeklődni, vagy egyáltalán nem érdekli őket. Az áprilisi felmérések alapján – ha nem történik semmi váratlan – május 25-én a 2009-es részvételi szint, azaz 29-30 százalék várható, ami alatta marad az európai átlagnak. Ez azonban nem feltétlenül jelenti a 2009-es eredmények megismétlését is, miután a parlament létszámának csökkentésével kisebb lett Románia EP-kvótája is. Sok múlik azon is, hogy hány politikus vagy párt teljesít a bejutási szint alatt, most úgy tűnik, hogy sok töredékszavazatra számíthatunk. Ha a magyar részvétel valamennyivel meghaladja az országos átlagot, eredményesség tekintetében is hozhatjuk az öt évvel ezelőtti szintet, azaz három képviselő bejuttatását az Európai Parlamentbe.
Csinta Samu. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Magyar Miatyánk Türben
Francesco Nitti olasz miniszterelnök, 1924. szeptemberében így nyilatkozott: „Trianonban egy országot sem tettek tönkre gonoszabbul, mint Magyarországot. De ezt az országot lélekben erős emberek lakják, akik nem nyugosznak bele hazájuk rombolásába. Magyarország megcsonkítása annyira becstelen, hogy senki nem vállalja érte a felelősséget. Mindenki úgy tesz, mintha nem tudna róla, mindenki szemérmesen hallgat. A népek önrendelkezési jogára való hivatkozás csak hazug formula... a leggonoszabb módon visszaéltek a győzelemmel... Nincsen olyan francia, angol vagy olasz, aki elfogadná hazája számára azokat a feltételeket, amelyeket Magyarországra kényszerítettek.” Nem furcsa, hogy egy idegennek fáj az, amit már 94 éve hordozunk, és csak pusmogunk, hogy mennyire rossz nekünk? Siránkozunk, de miért nincs meg legmerészebb álmainkban sem legalább a csírája annak, hogy őszintén szembenézzünk önmagunkkal, és ne csak a legyintés legyen közömbösségünk kifejeződése, ne csak a „minden mindegy”, vagy „úgysem változik már semmi” olcsó fogásai közé soroljuk magunkat?!
Küküllőszögnek nem adatott meg, hogy Észak-Erdéllyel legalább pár esztendőre visszatérjen az anyanemzethez, és ez igencsak rányomta bélyegét e régió mindennapjaira.
Világosan látjuk, nem szájhős, nagyokat mondó, de éles helyzetekben búvóhelyet kereső, és minket magunkra hagyó képviselőkre van szükségünk, hanem egyre több olyan itt élőre, akik hit-erősítést tűznek zászlójukra, és abban akarnak megerősödni, amit a Teremtő oltott belénk. Nem babonás vallásosság, nem a valaki elleni, vallásos ténykedésbe bugyolált magatartás erősödését célozzuk meg, hanem a Hit mélyítését. Annak a hitnek a mindennapi megélését, és életünk vezérfonalává való előlépését, melynek alapja az az igazság, ami szabaddá tesz minket! És ha szabadok leszünk, akkor hiszem, hogy a szabadság képes igazzá is tenni bennünket.
Ezzel a felvállalt céllal, immáron harmadik ősbemutatójához érkezik el a még épülő Türi Magyar Ház. Magyar Miatyánk címmel, június 4-én 18 órától Kulcsár-Székely Attila előadásában kerül színre egy hiterősítő trianoni emlékműsor.
Nem várunk addig, amíg minden a helyére kerül Magyar Házunkban, már most megnyitjuk kapuit, és várunk mindenkit, aki hisz népünk jövőjében, aki nem csak siránkozik a sok elveszett álomért, hanem örülni és bízni tud az újabbakban, amelyek születnek, és egy új nyelvre tanítanak meg bennünket. Igen, egy új nyelvre, mert valljuk, hogy az álom Isten elfeledett nyelve lett... ezt kell újra tanulnunk, és akkor erősödik hitünk, szépül lelkünk. Babits óta pedig azt is tudjuk, hogy „...akinek szép lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek.”
Várunk tehát mindenkit eme rendezvényünkre, így lelkileg, szellemileg töltekezve részesei lehetünk egy megvalósuló álomnak is, láthatjuk, mennyit fejlődött egy év alatt, és mindnyájan beírhatjuk naptárunkba, hogy szeptember utolsó hétvégéjén Türbe megyünk, mert ekkorra tervezett átadásával kezdi el küldetését a Türi Magyar Ház.
Fogjuk össze kezeinket, hálával, alázattal, de mégis lélekemelő büszkeséggel mondjunk Miatyánkot...magyarul! Tür, 2014. május 22.
Lóripap. Erdély.ma

Kisebbségi gondok megoldása
Ukrajnában már a zavargások legelején is mutatkoztak biztató jelek a kisebbségek gondjainak meg nem oldására. Megszüntettek egy kedvezőbb nyelvtörvényt, megtiltva a kisebbségi nyelvek regionális nyelvként való elismerését. Ezzel vívhatták ki Európa és Amerika szimpátiáját is.
Ez annyira eurokonform és demokratikus, hogy az unió főkorifeusai egyáltalán nem szóltak bele és nem tiltakoztak. Mindig azt hajtogatják, hogy az ilyesmiben nem illetékesek. Természetesen semmiben nem illetékesek, ami a nemzeti kisebbségek jogait érinti. Most például a Székely Nemzeti Tanács nemzetiségi régiókról szóló polgári kezdeményezésével nem értenek egyet, szintén illetékesség hiánya miatt. Ezért pereli az SZNT az uniót. Viszont belépett ellene Szlovákia, Görögország és Románia is. Magyarország meg mellette. Ukrajnában, természetesen, szó sem lehet olyan elavult megoldások alkalmazásáról, mint például autonómia jóváhagyása a más nemzetiségűeknek: oroszoknak, fehéroroszoknak, bolgároknak, románoknak, magyaroknak. Ilyesmit még említeni sem szabad. Be is kérették a kijevi magyar nagykövetet, mert Orbán Viktor meg merte ismételni, hogy támogatják a kettős állampolgárságot és az autonómiát a külhoni magyarok számára. Az ukrán külügyi szóvivő azt mondta, hogy ezek ellentétesek az ukrán jogszabályokkal. Pontosan úgy van ott is, mint nálunk, csak itt az ilyesmi az alkotmánnyal ellentétes. A magyar miniszterelnöknek legalább a jó barát lengyel nép miniszterelnökével, Tuskkal meg kellett volna egyeznie, hogy az ne szúrja hátba – Te is, fiam, (Bru)tusk? – azzal a szöveggel: „figyelnünk kell, hogy akarva-akaratlanul a magyar miniszterelnök szavai ne hangozzanak az oroszpártiak szeparatista törekvéseinek jóváhagyásaként”. Ezek után fel sem merem vetni, hogy Ukrajna akár szövetségi állam is lehetne. Az autonómia önrendelkezést jelent. Mondhat viszont itt bárki bármit, a román politikusoknak Orbán Viktor szavai románra ferdítve igenis elszakadást jelentenek. Mivel ily módon nem lehet megoldani Ukrajna gondjait, Amerikának és az uniónak egyebet kell kitalálnia. A történelem folyamán sok jó megoldás született konfliktuskezelésre, történelmi viták végleges megoldására, amelyeket akár most is lehetne alkalmazni. Népeket csatoltak ide, oda. Kitelepítettek, betelepítettek, elűztek, kiirtottak. Volt, ahol csak félmunkát végeztek, és egy-egy népnek az írmagját meghagyták, s ez később visszaütött. Mindebből tanulva az ukránok is bevezethetnék és alkalmazhatnák ezeket a jól bevált módszereket. A hőbörgő oroszokat ki lehetne telepíteni Szibériába, ahogy az oroszok tették például a krími tatárokkal. A második világháborút követő kitelepítések, lakosságcserék szintén jó megoldások voltak a nemzetiségi kérdés rendezésére. Akkor például Csehszlovákia alkalmazta sikeresen. Egy szlovákért cserébe küldtek tíz magyart Magyarországnak. A németek kitelepítése vagy orosz fogságba küldése is jól sikerült. Orosz fogságból sokan nem jöttek vissza. Azokkal többé már nem volt gond. Most is lehetne alkalmazni. Az oroszokat az orosz, a magyarokat a magyar, a románokat a román határon kellene átkergetni. De át is lehetne telepíteni az oroszokat Kárpátaljára a magyarok és a románok helyébe. Ez utóbbiakat meg a donyecki és harkovi tájakra az oroszok helyett. Aztán az oroszokat el lehetne adni Oroszországnak is, miként Ceauşescu eladta a németeket és a zsidókat. Csak abban kellene megegyezni, hogy egy oroszért hány köbméter gázt adjon Putyin az ukránoknak, mert azoknak úgy sincs pénzük gázt venni. Ukrajna annyi gázt kapna, hogy akár exportálhatna is nyugatra. A NATO fontolóra vehetné a szeparatisták megbombázását. Ilyen is volt már Jugoszlávia esetében, csak akkor a szeparatista albánokat segítették, hogy külön válhassanak. Nagyon pontosan tudnak célozni. A jugoszláv háborúban is csak véletlenül találták el a belgrádi kínai nagykövetséget. Hát, lelkem, Istenem, a nyulat bokrostul lövik. Azóta precízebben lehetne jobb belátásra bírni az oroszokat, és mindjárt elmenne kedvük a népszavazgatásoktól. Lehet, hogy a többségiek eszét megjárná a végleges megoldás (Endlösung) alkalmazása is a kisebbségek esetében, csak ezt nem merik mondani, mert Hitlert azért az egész világ elítélte. Kuti János. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Élen a németországi román és magyar bevándorlók
A romániai és a magyarországi bevándorlók a németországi bevándorlási statisztikák élvonalában vannak. Hazánkból tavaly 135 416 személy költözött Németországba, Magyarországról pedig csaknem 60 ezren.
Németország vált az egyik legfontosabb bevándorlási célponttá Európában. A változás annyira nyilvánvaló, hogy már a spanyolok és az olaszok is Németországban keresik a munkalehetőséget. Ezt megerősítették a német statisztikai hivatal tegnap közzétett adatai, amelyek a tavalyi németországi bevándorlókra vonatkoznak.
2013-ban 1 226 000 bevándorló érkezett Németországba, ami húszéves csúcsot, éves szinten pedig 13 százalékos növekedést jelent. A legtöbb bevándorló – több mint 197 ezer – lengyel volt.
B. T. Szabadság (Kolozsvár)