Közvetítés nemzetek között – Járosi-vitaest Kolozsváron
Mennyire lehet és kell bukaresti székhelyű magyar intézményben kidolgozott kultúrstratégiát vidéken életbe léptetni? Önállóak lehetnek az erdélyi kulturális központok gazdasági, műsor-politikai szempontokból? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre keresték a választ a Járosi Andor Keresztény Műhely vitaestjén Kolozsváron, a lutheránus püspökség Reményik Sándor Galériájában.
A Magyar kultúrpolitika – eszközök és hangszerelések címmel rendezett vitafórumon Kósa András László, a Balassi Intézet Bukaresti Magyar Központjának igazgatója, Kötő József színháztörténész, az EMKE főtanácsosa és Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, az RMDSZ korábbi kulturális alelnöke vett részt.
Csinta Samu, az Erdélyi Napló főszerkesztője kérdéseire Kósa András elmondta: amikor megpályázta a Bukaresti Magyar Intézet igazgatói tisztségét, arra fektette a hangsúlyt, hogyan lehet a román közönség irányába közvetíteni a magyar kultúrát. Tervei között szerepelt a román kulturális élet személyiségeivel való együttműködés kialakítása olyan módon, hogy az együttműködő felek egyenlő partnerek legyenek.
Távlati tervként az igazgató elképzeléseiben az is szerepel, hogy a magyar kultúrát kivigyék Bukarest fontosabb utcáira, így ismertetve meg értékeinket a hétköznapi emberekkel is. „Ez nem jelenti azt, hogy nem kell olyan programokat szervezni, amivel a magyarság nap mint nap részt vesz a román főváros kulturális életében” – tette hozzá az intézet vezetője.
Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója elismerte a bukaresti magyar intézet létének fontosságát, de felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy Erdélyben olyan pezsgő kulturális élet alakult ki, amely akár egy önálló országra is jellemző lehetne.
Az elmondottakhoz csatlakozva Kötő József színháztörténész hangsúlyozta, hogy már az 1920-as évektől kezdve a magyar művelődéspolitikusok – elsősorban Klebelsberg Kuno – fontosnak tartották, hogy kultúránkat Európa-szerte megismertessék az emberekkel. Kötő József a Bukaresti Magyar Intézet egyik feladatának nevezte, hogy az erdélyi magyar szellemi élet termékeit integrálja az egyetemes magyar kultúrába. „A művészeti élet intézményesítése, stratégiák kidolgozása mellett fontos a helyi közösségek szerepvállalásának növelése is” – emelte ki Kötő József.
A Bukaresti Magyar Intézet segít a magyar kultúra külföldre való közvetítésében, de nem pénzügyi intézmény, így csak különféle projektekkel támogathatja a romániai magyar művelődési életet – vázolta az intézmény támogatási politikáját Kósa András. Ugyanakkor a román fővárosban is jelentős a magyar kultúra iránti érdeklődés, az intézet által szervezett Bánffy Miklós-kiállítást például néhány nap alatt ezren tekintették meg.
Nánó Csaba
Krónika (Kolozsvár),

Hányatott sorsú táblák
Egyre kevesebb marad Csíkszeredában az Új Összefogás Alapítvány és a Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület által pályázati pénzből több mint két éve felállított, épületek és helyszínek történelmi adatait tartalmazó tizenöt plexi táblából. Az elméletileg a város ügykezelésébe tartozó, gyakorlatilag gazdátlan pannókat egyébként már kezdettől nem találták sem anyagukban, sem formájukban megfelelőnek.
A Heineken a közösségért címmel 2011 májusában kiírt pályázaton a közösségfejlesztési terv kivitelezésére 15 ezer eurót nyert az alapítvány és az egyesület. Az összeget az év decemberében tizenöt – a felszereléssel együtt darabonként mintegy ezer euróba kerülő –, Csíkszereda nevezetességeiről részletes tájékoztatást nyújtó, fémkeretbe foglalt, átlátszó borítólemezzel ellátott táblára fordították.
Az első rongálások
A háromnyelvű – magyar, román és angol – táblák elhelyezésük után Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának ügykezelésébe kerültek, azonban kevesebb mint egy hétre rá hármat meg is rongáltak. Az évek során egyre-másra fogyatkozó pannók közül többnyire a város szélein állók maradtak meg.
Dühöngve semmisítette meg Zsögödben a táblát
Szombatra virradóra viszont a csíkzsögödi, Harom és Zsögödi Nagy Imre utcák találkozásánál lévő plexit egy közelben lakó férfi – a szemtanúk elmondása szerint – őrjöngve apró darabokra törte, majd dühöngése közepette kidöntötte a pár méterre álló, gyalogátkelőt jelző közlekedési táblát is.
A történtekkel kapcsolatban a lakók hozzátették, az illető nem első esetben nyilvánult meg hasonlóan, több fenyegetőzés és összetűzés is a számlájára írható. A dolog „érdekessége”, hogy közvetlenül a pusztítást követően egy rendőrségi járőregység is elhaladt autóval a helyszín mellett, anélkül, hogy megállt volna. A megrongált közlekedési táblát szerdán visszahelyezték.
Tizenötből hat
Utánajártunk, hogy a felállításuk óta eltelt huszonhat hónap alatt hány táblát sikerült megőrizni a tizenötből. A legjobb állapotban a vasútállomással átellenben található, illetve a csíksomlyói kegytemplom szomszédságában álló pannók maradtak meg, míg a Gál Sándor-szobor közelében, Hargitafürdőn, a csíksomlyói Szent István Kollégium előtt, valamint a Márton Áron Gimnázium kapujánál lévők „több sebből is véreznek”: kődobálás okozta repedések, keresztirányú hasadások, éles tárgyak okozta vésésnyomok „díszítik” őket. Több helyszínen – a Petőfi utca felső és alsó felében, a Majláth Gusztáv Károly és a Szabadság tereken – nyoma sincs az egykor kuriózumnak számító pannóknak, a Millenium templomnál, a csíktaplocai Lázár-kúriánál, a Vár téren és a hétvégén tönkretett Zsögödi Nagy Imre képtárnál pedig csak a fém talapzat látható.
Átvétel fenntartásokkal
Noha az átvételkor a városvezetőség úgy vélekedett, hogy nagyon jó ötlet a civil szervezetek kezdeményezése, már akkor aggályokkal álltak hozzá az „adományhoz”. „Anyaga és formája miatt nem találtuk megfelelő megoldásnak ezeket a táblákat. Fenntartásokkal ugyan, de átvettük őket” – közölte Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere. A megrongált táblákat nem pótolták. „Ha helyreállítjuk őket, ugyanolyan semmiképpen sem lehet. Strapabíróbb anyag kell, közpénzt a korábbi formára nem költünk” – hangsúlyozta. A zsögödi incidensről Szőke Domokos tőlünk értesült, mint mondta, először megpróbálnak személyesen beszélni a tettessel, lehetőséget adva neki az okozott kár megtérítésére. „Ez így is, úgy is rendőrségi ügy, viszont mérsékeltebb bírságot kaphat az illető, ha együttműködik” – emelte ki.
„Nem volt a legjobb döntés”
Már csak „egyszerű hétköznapi szemlélőként” figyeli a táblák sorsát Szabó Károly, a Csíkszéki Erdélyi Kárpát Egyesület elnöke. Bár a városnak történt átadás óta „levették a kezüket” a táblákról, örült, hogy maradtak még ép tájékoztatók. „Nincs már módunk ezeket javítani, és azt is beismerhetjük, hogy ezeknek a tábláknak a felállítása nem volt a legjobb döntés” – osztotta meg.
Pinti Attila
Székelyhon.ro,

A neptuni sugárút fényei
Ismét kormányon az RMDSZ. Amint azt már leírták előttem, feltűnő volt, mennyire igyekezett minden felszólaló a döntő tárgyalást megelőző SZKT-n, hogy véletlenül se riassza el a „kérőt”, mennyire kerülték a testület tagjai az erdélyi magyarság távlati fennmaradása szempontjából elengedhetetlen területi autonómiának még csak a felvetését is. Az RMDSZ újbóli kormányzati szerepvállalásának témára rárepült a román sajtó is, a világhálón gúnyos karikatúrák tömkelege kering, mely az RMDSZ-t illetve Kelemen Hunort villázza e politikai lépésért.
Egy szempontból, ha tárgyszerűek akarunk maradni, megvédhetjük az RMDSZ-t. A román politikum és sajtó nagy része elvárná a Szövetségtől, hogy úgy viselkedjen, mint egy ideológia-kötött román párt, azaz az Európai Néppárt tagjaként ne paktáljon a kommunista utódszervezetekkel. Ez az elvárás, bár első látásra jogosnak tűnik, több szempontból is teljességgel illegitim.
Elsősorban azért, mert a Nemzeti Parasztpárt letűntével nem maradt akárha jóindulattal is, de hitelesnek mondható antikommunista erő a bukaresti politikai porondon, minden politikai aktor örököse valamilyen fokon a múlt rendszernek.
Másrészt az RMDSZ feladata nem az, hogy betagozódjon a román politikai rendszerbe és ideológiaelkötelezett versenypártként viselkedjen. A szervezet létrejöttének értelme az volt, hogy az erdélyi magyarság fennmaradásáért és gyarapodásáért küzdjön minden alkotmányos eszközzel. Amibe beleértendő a társadalomszervezés a lehető legmagasabb fokon, optimális esetben az „állam az államban”-modell szerint, hiszen egy nemzeti közösség fennmaradásának első számú garanciája, ha az anyagi- és humánreprodukció mellett, a kulturális-erkölcsi önreprodukció folyamatait is az adott közösség tagjai ellenőrzik. Aligha tudunk az önazonosságához ragaszkodó, nemzethű, magyarul gondolkodó nemzedékeket felnevelni addig, amíg Bukarestben határoznak arról, hogy mi tanítható a magyar iskolákban.
Egy nemzeti közösség sikeressége pedig nagymértékben azon múlik, hogy ki tud e alakítani olyan mechanizmusokat, melyek az adott közösség minél elkötelezettebb, minél felkészültebb s a szóban forgó kollektívum kulturális-történelmi örökségét minél inkább magáénak érző elitet juttatja a döntő pozíciókba. (Az erdélyi magyarság ebben a tekintetben igen rossz helyzetben van, a szavazatok nagy részét magáénak tudó mamutszervezet vezető elitjében a karrieristák és a román hatalom mozgatottjai dúsultak fel 1995-től errefelé.)
Ebből világosan következik, hogy a magyarság irányában totálisan empátianélküli román elit, mely képes lenne az elnyomottól az elnyomó irányában érvényesülő, belső meggyőződésen alapuló lojalitást elvárni, közösségünk szisztematikus megrablása, kifosztása, megalázása, hátrányos helyzetbe kényszerítése után, egyszerűen figyelmen kívül hagyja a realitást, amikor egyfajta politikai táborhűséget vár el az RMDSZ-től, és elvtelenséggel vádolja azt, azért, mert mindkét politikai tömb irányában rendelkezik kapcsolódási pontokkal. Más lenne a helyzet, ha a román politikában lenne egy olyan megoszlás, mint 1990 és 1996 között, amikor a szerepek egyértelműek voltak, annak dacára, hogy a magyarság sorsrendezésének kérdésében irányában egyik politikai tömb sem volt valódi partner. De legalább lehetett tudni, hogy kik a múlt örökösei, a felvállalhatatlanok, a tényleges rendszerváltás akadályozói, s kik azok, akik ha a nemzeti kérdésben nem is, de legalább a demokratikus játékszabályok megteremtésében partnerek.
A fő probléma tehát nem az, hogy az RMDSZ elárulná a következetes, antikommunista konzervatív oldalt, mert ilyen oldal egyszerűen nincs. A probléma az, hogy a Markó Béla által a kormányzati szerepvállalásról első ízben döntő 1996. november 28-i, Bukarestben megtartott SZKT ülésen emlegetett libának az árát az RMDSZ szisztematikusan nem kéri meg. Túlzás nélkül leszögezhető, hogy kifejezetten rátukmálja a vásári állatot a vevőre, mert az az érdeke, hogy a liba elkeljen, bármi áron, mert akkora a részesedése a puszta vásár megkötéséből. Magyarán a lényeg a klientúra pozícióba juttatása, mint általában a zsákmányorientált versenypártok esetében, melyek a programot csak szükséges rossznak tartják. A programban rögzített elvi sarokpontok nélkülözhetetlenek választók mobilizálásában, de e pártok egy percig sem gondolják komolyan azok képviseletét és megvalósítását. (A legcinikusabban erről a kérdésről Torgyán József beszélt egy rádióinterjúban, amikor szembesítették a kilencvenes évek közepén, az MSZP-s győzelem után a választások előtti nyilatkozataival. Válaszának lényegét úgy lehetne összefoglalni, hogy az még a választások előtt volt és minden pártelnök mond olyan dolgokat a kampányban, melyet maga sem gondol komolyan.)
Most azt halljuk a kormányzati szerepvállalás indoklásaként, hogy csökken a magyarellenesség, ha az RMDSZ kormányon van (ami egyáltalán nem evidencia, és egyébként, ha igaz is lenne, indoknak kevés, nem mellesleg az államelnöknek épp az RMDSZ kormányzati szerepvállalásáról felröppenő hírek adtak ürügyet egy újabb magyarellenes fröcsögésre, melyet egyébként karteziánus alapon ízekre lehetne szedni, mint a magyarellenes felszólalások zömét), hogy ragaszkodni fognak az Észak-erdélyi autópálya megépítéséhez, ami ugye nem par excellence magyar érdek, a kifejezetten nemzeti jellegű jogsérelmek ügyében sokkal visszafogottabb a magát szövetségnek nevező magyar párt. Azzal a retorikával egyébként, hogy azért megyünk kormányra, mert akkor csökken a román közéletben a magyarellenes uszítás, bármilyen abszurd szövetséget indokolni lehet, akár legyen szó akár Vadim Tudorról, Gheorghe Funarról vagy a tőlük nem sokban különböző Dorin Florearól. Nincs az az elvetemült, magyarellenes, uszító politika, amit ne lehetne legitimálni ezzel a logikával, s ne lehetne azzal példálózni, amivel az RMDSZ a kilencvenes évek elején már előjött, tételesen, hogy az RMDSZ politika legfőbb sikere, hogy mi minden nem történt meg, annak köszönhetően, hogy a szervezet képviselői ott ültek a parlamentben.
Előkerült a sufniból a kisebbségi törvénytervezetnek nevezett jogi rettenet is, ami egyik oldalról az RMDSZ önbebetonozását szolgálja az erdélyi magyarság politikai érdekképviseletének szintjén, másik oldalról pedig a kulturális autonómia szólamszintű említésével lehetőséget ad ismét egy botrányos szemfényvesztésre. Amikor ugyanis a kisebbségi törvény elfogadása napirenden volt a kétezres évek közepén, a jogi dokumentumokban elmélyedni nemigen hajlamos különböző nemzetiségű politikusok – köztük a magyar nemzeti oldal képviselői is – átvették az RMDSZ retorikáját, azt állítva, törvénytervezet elfogadása esetén biztosítaná az erdélyi magyarság kulturális autonómiáját, holott a törvénytervezet a lényeget, a kulturális autonómiatanács közjogi jogosítványokkal való felruházását kitolja a beláthatatlan jövőbe. Magyarán nem teremtene tényleges autonómiát, hanem csak látszatautonómiát.
Toró T. Tibor józan javaslata, miszerint az autonómia legyen a kormányzati szerepvállalás ára, süket fülekre talált. Folytatódik tehát a neptuni logikára alapozott politika: a magyar szervezet továbbra is legitimálja a hivatalos román kurzust sorsunk rendezését érdemben nem érintő apró-cseprő engedmények fejében. E politika „eredményességét” jelzi, hogy két évtized alatt kb. 400.000 lélekkel lettünk kevesebben, ami közösség kb. egy negyedét jelenti. Békeidőben ez példátlan veszteség.
De mindez nem számít: fő, hogy ismét lehet a bukaresti zavarosban halászni, a bársonyszékeket megkaparintani s a klientúrát jóllakatni.
Az RMDSZ vezetésének sugárútja neptuni fényárban úszik ismét.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Egyházi örökség válaszút előtt
Sok évszázados, esetenként évezredes tapasztalat áll erdélyi magyar történelmi egyházaink mögött: biztos gazdasági hátterük a legnehezebb korokban is mentsvárat jelentett. A lélekszámban fogyatkozó egyházközségek gondja ma mégis az, hogy miként tudják jövőbe mutatóan hasznosítani az elődök által rájuk testált vagyont.
A római katolikus, református és unitárius egyház ma Erdély legnagyobb föld- és erdőbirtokosa, mégis alig akad olyan egyházközség, ahol egyházi vállalkozás keretében próbálnák hasznosítani a vagyont. Hasonlóképpen problémát jelent a peres úton visszakapott ingatlanok felújítása és haszonbérbe adása is. A jövedelmet termelő néhány egyházi vállalkozás inkább kivétel, mint sikerrecept a szociális és oktatási szerepválalláshoz.
Ennek az írásnak az ötlete Egerben, a város alatti pincelabirintusban született meg bennem. Abban a hatalmas földalatti „hálózatban”, amelyet egykoron a katolikus egyház építtetett ki ide hordva a környező szőlőhegyek kiváló nedűjét. Évszázadokon át az egri püspökségnek nemcsak a bora, hanem a hatalma is messze földön híres volt, tudatosítva az utókorban a példásan működő egyházi iskolák, kórházak és egyéb szociális intézmények biztos anyagi alapját. Egerben a szőlő és a bor, az Alföldön a kiváló minőségű termőföld, Székelyföldön pedig a rengeteg erdő jelentette az egyházi élet működésének biztonságos hátterét.
Kívülálló szemében a történelmi egyházak mesés vagyonra tettek szert az elmúlt évszázadokban. Míg a római katolikus egyház vagyonáról, a Vatikán gazdagságáról időnként találgatások jelennek meg a világsajtóban, a szerényebb múlttal és szerényebb körülmények között élő protestáns egyházak gazdasági hátterét egy-egy impozáns belvárosi épület értékével próbálják azonosítani. Román emberektől hallottam többször is, hogy Kolozsvár legnagyobb értéket jelentő belvárosi épületeit vállvetve birtokolja a római katolikus, a református és az unitárius egyház, amiből minden bizonnyal hatalmas bevételeik származnak.
A történelmi örökséggel azonosított egyházi gazdagság mögé általában nehéz bepillantani, a csillogó külső mögött azonban teljesen más kép fogad Erdélyben, mint például a Vatikánban vagy a németországi evangélikus egyházban. A kommunizmus 45 esztendeje lenullázta a történelmi magyar egyházak vagyonát, a rendszerváltás óta eltelt negyed század pedig nem volt elegendő ahhoz, hogy a szelektíven visszaszolgáltatott vagyonrészekkel biztos lábakon álló gazdasági háttér jöhessen létre. A három legjelentősebb történelmi magyar egyház – a református, a római katolikus és az unitárius egyház – képviselőinek segítségével kerestük kérdéseinkre a választ: szegény vagy gazdag a mai egyház, illetve miként tud sáfárkodni a javaival?
„A rendszerváltás nagy illúziója volt, amikor mindenki azt gondolta, hogy ott lehet folytatni az újrakezdést, ahol a második világháború után az egyház kényszerből abbahagyta. Hiú ábrándnak bizonyult” – mondja Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke (lenti képünkön). A megváltozott társadalomban, egy szekularizált világban, működő tőke és gazdasági háttér nélkül vállalkozott az egyház azokra az új feladatokra, amelyeket a ’90-es évek kihívásai közepette vártak el tőle. A történelmi magyar egyházak Erdélyben sok olyan új feladatot is felvállaltak és ellátnak, amelyek alapvetően nem egyházi funkciók: gazdálkodást segítő vagy szociális programokat igyekeztek saját struktúrájukon keresztül beindítani és működtetni, legtöbbször biztos anyagi források hiányában. Kató Béla szerint 25 évvel a rendszerváltás után a nagy kérdés az, hogy ezek az egyházi intézmények mennyire erősödtek meg, vagy mennyire ingatag ma is a jelenlétük?
Ingatlanok zátonyon
A gazdasági háttér rendszerváltás utáni rendezése az eredeti elképzeléseknél sokkal nehezebben, és lassabban haladt – tartja a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség gazdasági vezetője, Varga Rezső. „Nehezen, gyakorta csak peres úton visszakapott épületeink teljesen lelakottak, lepusztultak, általános felújításra szorulnak. Többségükben iskolák vagy szociális intézmények működtek a két világháború között, évtizedek óta nem javították őket, így elképzelhető, mennyibe kerül a tatarozásuk” – vázolja a helyzetet a gyulafehérvári egyházi elöljáró. Hasonló állapotokról beszél a református egyház püspöke is: a néhány visszakapott kollégiumot a föld- és erdőterületek, illetve a járulékos gazdasági épületek nélkül, „csupaszon” vehette birtokába az egyház. Működőképessé tételük volt az elmúlt 25 esztendő legnagyobb kihívása. A néhány templomra és kollégiumra elnyert uniós pályázatokból származó finanszírozás a valós szükségletek töredéke: Kató szerint nem létező pénzükből folyamatosan az ingatlanokra költenek.
Mindhárom erdélyi magyar történelmi egyház a zömében bérházként visszakapott egykori épületeiket csak a nagyvárosokban tudják olyan áron bérbe adni, hogy abból jövedelmük származzon. Ilyen vagyonnal Kolozsváron és Gyulafehérváron rendelkeznek, és kisebb, hasznosítható épületekkel Nagyváradon, Szatmárnémetiben vagy a székelyföldi városokban. Bérleményekből származó fő bevételi forrással mindhárom egyház csak Kolozsváron számolhat, a kincses városban visszakapott ingatlanok azonban sok millió eurós beruházásra szorulnak.
„A kolozsvári többszintes, belvárosi Metropol épület teljes egészében egyházi tulajdon volt az államosítás előtt. A mintegy ötven lakásból álló épületegyüttesben hét lakrészt és a kereskedelmi célokra bérbe adható földszinti részt kaptuk vissza. Sürgősen javítani kellene az épületet, de az ott lakóknak nincs rá pénzük, az egyház pedig nem tudja magára vállalni a teljes felújítást” – magyarázza Kató Béla. Egy-egy hasonló épület több millió eurót is felemésztő teljes felújításának költségei bérleti díjakból 20 év alatt sem térülnek meg, felújítás nélkül viszont képtelenség reális árat fizető bérlőt találni. Ezek az ingatlanok tehát inkább viszik a pénzt, mint hozzák.
Némileg jobb helyzetben van a római katolikus és az unitárius egyház. Az unitárius püspökség néhány olyan üzlethelyiséggel, és irodának kiadható épülettel rendelkezik Kolozsvár belvárosában, amelyek a 2009-ben kirobbant gazdasági válság előtti években jelentős bevételt eredményeztek. „A püspökség négy-öt, piaci áron bérbe adható kolozsvári ingatlannal rendelkezik, ezek jelentik a fő bevételi forrásunkat” – magyarázza Dácz Tibor, az Unitárius Püspökség gazdasági tanácsosa. Míg 2009-ig az volt a fő szempont, hogy magyar vállalkozó legyen a bérlő – bőven akadt jelentkező, volt kiből válogatni –, ma annak is örülnek, ha a néhány évvel ezelőtti bérleti díjak feléért találnak valakit. A nagy cégeket részesítenék előnyben, amelyek több garanciát jelenthetnek arra, hogy egyik napról a másikra nem húzzák le a rolót, de ez az egykori szempont is ma már illúzió. Akárcsak más bérbeadó, az egyház is kárral maradt az elmúlt években a cégek csődbe jutása nyomán, akiktől bírósági úton sem lehet behajtani a bérleti díjakat. Közös üzletpolitika, hogy ha jóval olcsóbb áron is, de bérlőt kell találni a kiadható ingatlanok számára.
Földalapú támogatásból élnek
Ma Erdélyben az egyházak a legnagyobb szántóföld-, legelő-, kaszáló- és erdőtulajdonosok. A falusi közösségek megváltozott életformája, a mezőgazdálkodásból származó alacsony jövedelem a magyarázata annak, hogy az egyházközségek, illetve a püspökségek bevételeiben nem számottevő tétel a mezőgazdasági tevékenységekből származó jövedelem. Dácz Tibor nem ismer olyan gyülekezetet a 125 egyházközségből álló erdélyi unitárius egyházban, ahol maga az egyházközség foglalkozna gazdálkodással, pedig a visszakapott egyházi birtokok falvanként a néhány hektáros területnagyságtól több száz hektárig terjednek. „Ahol lehetőség van rá, a földeket egy-egy helyi társulásnak adják haszonbérbe, vagy egyházhoz közeli gazda dolgozza meg. A földekért járó hektáronkénti földalapú támogatás viszont az egyházat illeti meg, kisebb gyülekezetek esetében ez fontos bevételi forrás” – összegzi az unitárius egyház gazdasági igazgatója.
Az Erdélyi Református Egyházkerület mintegy 600 gyülekezetében is az egyházi földek és kaszálók után származó egyetlen reális jövedelem az uniós területalapú támogatás, amit az egyház közvetlenül ugyan nem igényelhet, de a földjeit használó hívei befizetik azt a gyülekezet kasszájába, kiegészítve vele az egyháztagok egyházfenntartási járulékát.
Nagy erdő hoz jövedelmet
Az 1991-ben elfogadott első földtörvény még 10 hektárban határozta meg a visszaszolgáltatható mezőgazdasági és erdőterületek nagyságát, a későbbi módosítások, illetve az idevágó új jogszabályok az egyházak esetében is eltörölték a visszaigényelhető mezőgazdasági területek felső határát. A nehézkesen induló, hosszú éveken át tartó erdőrestitúció ma már egyértelműen pozitív hozadékaként az egyházi erdők és földek legalább 85 százaléka került vissza a jogos tulajdonosokhoz. Dácz Tibor szerint azonban itt is a nagy számok törvénye érvényesül: az erdőgazdálkodásból annak a gyülekezetnek származhat jelentősebb jövedelme, ahol száz hektárt maghaladó erdőterület került birtokba. A 15-20 hektáros egyházi erdő tűzifát biztosít az egyházközség számára, és 4-5 évente akár 10-15 ezer lej jövedelmet termelhet, de ennél többet elvárni nem lehet.
A gyülekezeti erdők minősége jelentős mértékben függ attól, hogy a visszaszolgáltatásban partner volt-e a helyi önkormányzat. Ahol a helyi községi vezetők magyarok, nagyobb arányban jutott jó minőségű erdőhöz az egyház, szemben az olyan településekkel, ahol a visszakapott erdők többsége már meg volt csonkítva. A jó erdőt meg lehet őrizni – a kilencvenes évek tömeges erdőirtása már a múlté –, legfentebb kisebb lopások történnek, amit az erdészeti kerületnek kötelessége megtéríteni. Néhány egyházközség viszont a letarolt erdőkkel pórul járt, hiszen 30-40 éves fákból alig van mit vágni – a kitermelhető tölgy- vagy bükkerdőnek legalább 70-80 évesnek kell lennie. Hogy mennyire függ az erdő minőségétől a jövedelmezőség, jól bizonyítja az Unitárius Püspökségnek a Kolozsvár közelében visszakapott 260 hektárnyi erdeje, amely öt éven át csak vitte a pénzt, jövedelmet viszont nem hozott. Az üzemterv szerinti néhány hektáros tarvágással tavaly tettek szert az első bevételekre.
Erkölcs és kockázat
A 45 év kommunizmus nemcsak egyházi vagyont kobzott el, hanem az emberi tudatot is alaposan átformálta. Ezzel hozható összefüggésbe az a szomorú felfedezés, miszerint az előző évszázadok gazdálkodó, a kor követelményei szerint vállalkozó egyház helyett ma egy gazdaságilag sokkal kiszolgáltatottabb egyház keresi a továbblépés lehetőségeit. Az egyházközségekben indult egyházi vállalkozások általában rosszul sültek el, a gyülekezet tagjai között háborúskodást, nézeteltéréseket okoztak, ezért az egyház vezetősége nem bátorítja az egyházi keretben létesített helyi cégek működését. Kató Béla ezt azzal magyarázza: a közösség nem arra való, hogy vállalkozást vezessen. Ez vállalkozó szellemű emberek feladata, akinek ehhez tehetsége van, az általában létrehozza saját vállalkozását. A farmgazdálkodással, gépparkkal, tejgyárral, sajtfeldolgozással vagy pékséggel próbálkozó egyházközségek cégei sorra megbuktak. A püspökség ezért azt szorgalmazza, hogy amely gyülekezetnek hasznosítható vagyona van, inkább adja bérbe, és az abból származó jövedelmet használja. Kevesebb kockázattal jár, kisebb, de biztosabb jövedelmet ígér.
Dácz Tibor szerint nehéz nyereségessé tenni egy egyházi kötődésű céget. Egy vállalkozás vezetése egyrészt más erkölcsi normák szerint működik, másrészt bizonyos kereteken túl az egyház nem kockáztathatja a közösség vagyonát. Az egyházi vállalkozásoknak kiszámíthatónak kell lennie: egy étkezde, kisvendéglő, panzió még megfelel a célnak, nagyobb befektetéstől azonban ódzkodnak a tanácsok. Azzal viszont a szakember is egyetért, hogy e vállalkozás célja is a profittermelés: ahol működő, életképes cégek maradtak fenn, ilyen szempontok szerint üzemelnek. Az unitárius egyház korszerű konyhából, iskolai étkezdéből, kisvendéglőből és catering-szolgáltatásból álló, mintegy húsz embert foglalkoztató kft.-je is ilyen meggondolásból alakult 2010-ben. Mintegy ötszáz menüt állítanak elő naponta saját iskolájuk és más iskolák diákjai számára. Azon túl, hogy fontos közösségi célt szolgál, ma már közelebb áll a profittermeléshez, mint induláskor. Hasonló meggondolásból működteti a római katolikus egyház a kolozsvári Agape vendéglátó központot, amelyben önkiszolgáló és à la carte éttermek, valamint szálloda üzemel. Kisebb méretű, de hasonló célt szolgáló egyházi étkezde működik Marosvásárhelyen is.
Erdélyben kissé szokatlannak mondható a református egyház nyugdíjintézete által finanszírozott két székelyföldi törpe vízi erőmű felépítése és üzemeltetése: a Madarasi Hargitán, Szentkeresztbányánál és az Úz völgyében megejtett beruházás, a püspök szerint nem túl nagy befektetés, de jól követhető és biztos jövedelmet ígér. És ezzel nagyjából le is zárul a pozitívnak mondható egyházi vállalkozási példák sora: működésük inkább egyedi jelenségként értékelhető, mint általánosan elfogadott, gazdasági receptként.
Erdély legnagyobb egyházi közösségében, az Erdélyi Református Egyházkerületben működő vendégházak, iskolai vagy egyéb étkezdék, ifjúsági központok profitot ugyan nem termelnek, de jórészt önfenntartók. A római katolikus egyház szociális szerepvállalása folyamatos forráshiánnyal küszködik. „Az állami költségvetésből származó támogatások lefaragása igen érzékenyen érinti Erdélyszerte a több száz beteg ellátását. A kieső pénzt külföldre küldött segélykérésekkel próbáljuk pótolni. Az egyháznak belső erőforrások már nem állnak rendelkezésére” – mondja Varga Rezső.
Szórványmentés
Az erdélyi magyarság hihetetlen ütemű fogyásának legbiztosabb jele a gyülekezetek elöregedése és elnéptelenedése. A következő 10-20 év során a történelmi magyar egyházak legnagyobb kihívása fenntartani a lelkipásztori állást olyan gyülekezetekben is, ahol a hívek létszáma a kritikus határ alá esik. Ez a katolikus, a református és az unitárius egyházvezetőség számára egyformán gondot jelent. A lelkészi és más egyházi alkalmazottak fizetésének alapját jelentő, minimálbér nagyságú állami támogatást a legkisebb gyülekezetekben nem képesek megfelelő mértékben pótolni. Gazdaságilag biztos lábakon álló, erős egyház kellene ahhoz, hogy az elszórványosodó erdélyi magyar gyülekezetek alá egyféle „szociális hálót” tartson. A hívek adományaiból és az egyházi birtokokból évszázadokon át önfenntartó történelmi magyar egyházaink új gondokkal szembesülnek.
Nyugati példák
A fejlett nyugati államokban – Németországban és Ausztriában például – az állami adókkal és illetékekkel begyűjtött egyházfenntartói támogatás rendszere széleskörű anyagi biztonságot jelent az egyházközségek számára, azonban az egyház intézménye az állammal szemben nem élvez akkora autonómiát, mint Erdélyben. A német állam a lelkészi fizetés folyósítását legalább 1700 egyháztaghoz köti, kisebb egyházközségek csak közösen vállalhatják a lelkészi állás és más egyházi alkalmazottak fenntartását. A német egyházi rendszer stabil és kiszámítható, de a gyülekezetek szekularizációs- és népességfogyása ott is számottevő. A fenntarthatatlan templomokat eladják, sok gyülekezetet pedig összevonnak.
Egyházi elöljáróink szerint sokkal több pénz jut templomok, egyházi műemléképületek felújítására: az állam által finanszírozott programok lebonyolításába sok civil szervezet is bekapcsolódik, az egyház teherviselése ott az erdélyinél kiegyensúlyozottabb. A gyülekezeti vagyonból származó bevételeket erre szakosodott pénzügyi alapokban őrzik, amelyek hosszabb távú biztonságot jelentenek az egyházközségek számára.
A legnagyobb probléma a szórványkérdés: miként lehetne a legnehezebb helyzetben levő gyülekezeteknek anyagi támogatást nyújtani? Jelenleg például 70–80 katolikus plébánia van kritikus helyzetben, de a dél-erdélyi szórvány – amely negyedszázad alatt elveszítette lakossága felét – egyre inkább terjed Erdély más vidékei fele.
„Száz évvel ezelőtt Szász Domokos püspök azt írta évi jelentésében, hogy hatezer fővel nőttünk. Én minden évben azt írom le, hogy hatezerrel csökkentünk. Ez azt hozza magával, hogy bizonyos területekről óhatatlanul ki fogunk vonulni” – villant fel Kató Béla püspök szomorú jövőképet. Folyamatos lélekszámveszteség mellett az egyház jövőjét csak őszinte helyzetelemzéssel lehet kezelni. A közösség nem fogja elbírni, ha egy templomot, egy lelkipásztort nem ötszáz, hanem ötven embernek kell eltartania. A Szászföld példája a magyar szórvány számára is elriasztó. „A kárpát-medencei magyarságnak, de egész Európa megmaradásának az a gyökere, hogy képes-e áttörést elérni a gyerekvállalás terén? Ha nem, erre a földre idegenek fognak jönni. Mi is megéltük ezt az állapotot ezer évvel ezelőtt, amikor elnéptelenedett, üres helyre telepedtünk le. Az európai civilizáció, az egykézés, az önző életmód ezt a jövőt tartogatja az egész kontinens számára. Iskoláink és templomaink csak akkor maradnak fenn, ha az erdélyi magyarságnak lesz megfelelő utánpótlása” – fogalmaz Kató Béla. A jövőt csak egy számbelileg megerősödő egyház biztosíthatja: a hiányzó lélekszámot semmilyen gazdasági csodával nem lehet pótolni.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

A rendőrség vizsgálja egy januári gyergyószentmiklósi Nyirő-megemlékezés szervezőit
A gyergyószentmiklósi rendőrség kihallgatja a január 15-én megrendezett, Nyirő József és Tompa László írói munkásságát bemutató est szervezőit.
Kisné Portik Irén, a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal kulturális referense, a megemlékezés fő szervezője az MTI-nek elmondta, szerdán már egyszer meghallgatta az üggyel foglalkozó rendőr, és csütörtökön írásos nyilatkozatot is ad a rendezvény részleteiről. Hozzátette, a rendőrség a gyergyószentmiklósi ügyészség megbízásából gyűjti az információkat a januári megemlékezéssel kapcsolatban. Irinel Crudu gyergyószentmiklósi főügyész az MTI-nek elmondta, még a januári esemény előtt tett feljelentést a főügyészségen a Romániai Zsidó Közösségek Föderációjának (FCER) elnöke, Aurel Vainer, és Dan Tanasa blogger. Így az ügyészség előbb azt vizsgálja, hogy egyáltalán megtartották-e a rendezvényt, és hogy ha igen, az a fasiszta, rasszista vagy xenofób szervezeteket és szimbólumokat, valamint a háborús bűnösök kultuszát tiltó kormányrendelet hatálya alá esik-e. A főügyész szerint március végéig dől el, hogy vádat emelnek-e valaki ellen, vagy ejtik az ügyet.
Kisné Portik Irén elmondta, reményei szerint az ügyészség hamar megállapítja, hogy senki nem hibázott, és lezárja az ügyet. Hozzátette, az is derűlátásra jogosítja fel, hogy az ügyészség a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium által készített Nyirő József-naptár ügyében folytatott vizsgálatát is vádemelés, vagy bírság kiszabása nélkül lezárta.
„Nem engedhetjük meg, hogy egyik évben lemondunk Wass Albertről, aztán a következő évben Nyirő Józsefről, aztán meg esetleg Petőfiről, Aranyról. Mindig lesz valaki, akinek az íróink egyike-másika valamiért sérti az érzékenységét. Ha létezik a mások érzékenysége, akkor létezhet székely érzékenység is" – hangoztatta Kisné Portik Irén.
Tavaly januárban Wass Albert emlékére szervezett gyergyószentmiklósi és gyergyócsomafalvi rendezvények miatt indult ügyészségi vizsgálat megannyi helyi értelmiségi ellen. Az ügyészség az érintettek többszöri kihallgatása után vádemelés nélkül zárta le az ügyet. Az érintettek hatósági túlkapásnak minősítették a vizsgálatot.
MTI
Erdély.ma,

Kinek érdeke összemosni az autonómiát a magyarországi szélsőjobboldallal?
A Kossuth Rádió munkatársa, Szilágyi Szabolcs arról beszélgetett Bakk Miklós politológussal, hogy kinek válhat javára az autonómia és a szélsőség összemosása.
Bakk Miklós meglátása szerint az autonómiatörekvések és a magyarországi szélsőjobboldal összemosása egyértelműen a populista Traian Basescu érdeke, mivel ő egy új politikai alakulat építésén dolgozik, amelynek során nagy szerepet szán a nacionalista szólamoknak, az ellenségképzésnek, és a magyar veszéllyel való fenyegetésnek.
A politológus szerint Basescu a hétfői marosvásárhelyi felvonuláson történt kis incidens kapcsán a román média részéről „tálcán” kapta a lehetőséget, hogy számára kedvezően hasznosítsa a helyzetet.
Bakk beszélt a televízió manipulációs hatásáról is, hogy a képkockák átcsoportosítása révén milyen könnyen meglehet változtatni egy rendezvény, vagy esemény üzenetét.
A beszélgetés végén szó esett a román politikusok közötti konszenzusról is, hiszen egy politikus sem „ment szembe” Basescu magyarellenes nyilatkozataival. A pillanatnyi és váltakozó politikai pozícióktól függ az, mennyire magyarellenesek a román politikusok, akik mindig nagyon ügyelnek arra, nehogy nemzetárulóknak tűnjenek – magyarázta Bakk Miklós.
Kossuth Rádió
Erdély.ma,

Magyar állampolgárok belépését akadályozza Bukarest
Szélsőségesnek nyilvánított magyar állampolgárok számára tiltotta meg a román belügyminisztérium, hogy belépjenek Románia területére.
Monica Dajbog, a bukaresti tárca szóvivője péntek esti sajtótájékoztatóján bejelentette, a minisztérium intézkedéseket foganatosított annak érdekében, hogy bizonyos, Romániában szélsőséges tevékenységet folytató magyar állampolgárok ne léphessenek be az országba. Esetükben a román hatóságok bűnvádi eljárást is kezdeményeztek a bukaresti főügyészségen, mivel úgy ítélték meg, hogy eddigi tevékenységük veszélyt jelent az ország nemzetbiztonságára.
Mindössze néhány perces tájékoztatóján – amelyen az újságírók nem tehettek fel kérdéseket – a tárca illetékese nem nevezte meg, hogy pontosan kik ellen foganatosították az intézkedéseket. Mindössze annyit árult el, hogy a Jobbik, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), a Magyar Gárda és a Betyársereg tagjairól van szó. Az érintettek kapcsán foganatosított intézkedésekről Bukarest ugyancsak pénteken tájékoztatja a magyar hatóságokat.
Traian Băsescu államfő csütörtökön a román alkotmány tiszteletben tartására szólította fel a Romániába látogató magyar politikusokat, és kilátásba helyezte, hogy kiutasítják azokat, akik az alaptörvényt sértő kijelentéseket tesznek. Az elnök aznap megbeszélést folytatott Victor Ponta kormányfővel arról, miképp lehetne olyan jogszabályokat hozni, amelyekkel megakadályozhatnák a külföldi szélsőséges pártok romániai tevékenységét.
Băsescu kedden a Jobbik vezetőinek és tagjainak kitiltását kérte Romániából a március 10-ei marosvásárhelyi autonómiatüntetésre hivatkozva. Bár a napokban az államfő és a miniszterelnök is azt harangozta be, hogy pénteken Gabriel Oprea belügyminiszter fog bejelentést tenni a magyarországi szélsőségesekkel szemben tervezett ellenlépésekről, a tárca végül a szóvivőjét küldte a nyilvánosság elé.
Meg fogják vizsgálni, indokolt-e a lépés
Kaleta Gábor A magyar kormányzat meg fogja vizsgálni, hogy az uniós alapjog, illetve a román törvények mennyire indokolják, illetve nem indokolják, hogy a román hatóságok több magyar állampolgár beutazását megtiltották – tájékoztatta pénteken az MTI-t a magyar külügyminisztérium sajtófőnöke.
Kaleta Gábor a román belügyminisztérium közleményére reagált, amely szerint több magyar állampolgár Romániába való beutazását tiltották meg a román hatóságok, arra hivatkozva, hogy a Jobbik, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Betyársereg és az Új Magyar Gárda számára szélsőséges tevékenységet fejtettek ki Románia területén.
A sajtófőnök hangsúlyozta, hogy a román hatóságok nem nevezték meg azokat a személyeket, akiket érint az intézkedés. Azt ígérték, hogy a jövő héten közlik a neveket.
Ebben a helyzetben a magyar fél csak azt követően tud érdemben reagálni a döntésre, ha tudja, hogy kiket és milyen indokok alapján tiltottak ki Romániából. Vagyis a román fél részletes tájékoztatására várunk – mondta Kaleta Gábor.
Krónika (Kolozsvár),

Székely, szabadság
Ebben a csodálatos, hegyes-völgyes, tengeri kijárattal is rendelkező, drága – és állítólag szabad – országban, amelyben élünk, valahogy ismét elkezdett a történelem kereke visszafelé pörögni. Hisz akkora a szabadság ebben az országban, hogy lám, mindenki meg szeretné szabni a székelyeknek, hogy mit csináljanak, s legfőképpen: mit ne. Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea nem akart „székely Majdant”, ezért minden eszközzel azon is volt, hogy akadályokat gördítsen a március 10-ei megemlékező ünnepséget követő felvonulás útjába, majd miután ezt mégsem tudta teljesen megakadályozni, sommásan kijelentette: a székelyek szerinte üljenek otthon. A város helyi rendőrségének parancsnoka, Valentin Bretfelean szakmai helyett politikai nyilatkozatokkal hergeli a kedélyeket, például szerinte a székelyeknek nincs is mi ellen tiltakozniuk, hisz a régiósítás tervét elvetették, ezért nem indokolt a felvonulás. Mert egy rendőrtiszt (vagy polgármester) dolga eldönteni, hogy országának polgárai, legyenek azok székelyek vagy sem, mi iránt érezhetnek elégedetlenséget, mi ellen emelhetik fel hangjukat és mi ellen nem – mintha újra 1989-et írnánk.
Ez lehetett a benyomása Tánczos Barna RMDSZ-szenátornak is a Digi 24 élő adásában, amikor a volt elnöki tanácsossal, Adriana Săftoiuval volt kénytelen parttalan vitába bonyolódni a marosvásárhelyi orvosi egyetemen elképzelt magyar főtanszék, s általában Székelyföld önrendelkezése ügyében. A drága (ex)tanácsos asszony szerint sokkal jobb volt akkor, az ő idejében, amikor Marosvásárhelyen középiskolába járt, s nem voltak olyan szeparációs törekvések, mint most: ez persze az az időszak volt, amikor a csíkszeredai gimnáziumban is mindössze egyetlen szakon, a biológia-kémián zajlott csak már magyarul az oktatás, s az is valószínűleg csak azért, hogy az akkor még magyarul is zajló marosvásárhelyi orvosképzéshez biztosítsa a diákutánpótlást. Săftoiu eszmefuttatása olyannyira jellemző volt a Ceaușescu-érára, hogy Tánczos Barna is élő adásban meg kellett ezt jegyezze. Valójában egyes jelenkori diskurzusok elmaradottabb gondolkodásmódot tükröznek, mint a kommunizmusban kialakult status quo: miközben még Ceaușescu is belátta a magyar nyelvű orvosképzés szükségességét, épp a MOGYE mostani rektora, Leonard Azamfirei dörgölte az orrunk alá nemrég, hogy szerinte a szakmában nincsen helye a magyar nyelvnek, elég, ha azt otthon és a könyvtárban használjuk.
Csoda-e, ha újabban a saját létét veszélyben érző székelység „radikalizálódásáról” lehet beszélni? El lehet-e ítélni mindezek tükrében azt a polgárt, aki úgy érzi, kulturális-nemzeti értelemben (is) egyre nyomasztóbb a helyzete, s még azt sem engedik meg neki, hogy búját-baját egy rendes tüntetésen, tiltakozó megmozduláson az utcán világgá kiáltsa? Ha a járdára szorítják vissza az utcai megmozdulást is? El lehet ítélni, meg lehet-e szólni az akasztott embert azért, mert kapálózik?
A székely azért szerencsére akaratos, makacs nép: ha nem engedték meg neki az utcai felvonulást, a járdán vonult, de vonult. A március 10-ei marosvásárhelyi események számomra erről szóltak: nem a vármegyés balhézásról, a jobbikos kampányolásról, a szervezők pánikhangulatáról, hanem arról a több ezer egyszerű székely polgárról, köztük – s ez nagyon fontos – sok marosvásárhelyi székely-magyar emberről, akik büszkén, mosollyal az arcukon, boldogan hurcolták keresztül a városon a kétszázötven méteres székely lobogót. Nem a balhézásért, nem kisebb adókért, több szociális juttatásért, nem a megélhetésért: egyszerűen az életért, azért, hogy a székely-magyar ember Székelyföldön, benne Marosvásárhelyen továbbra is otthon érezze magát. Hogy gyerekeink, unokáink is elmondhassák majd a Színház téren vagy Bernády Kultúrpalotája előtt: itthon vagyunk, s itthon is maradunk.
Rédai Attila |
Székelyhon.ro,

Kihallgatottak sajtótájékoztatója
„A gyergyószentmiklósi Nyirő-megemlékezésre Bukarest figyelmét gyergyói ember hívta fel. Hogy tudta, kit kell értesíteni, azt igazolja, hogy a gazemberségben elég jártas” – fogalmazott Kisné Portik Irén a második kihallgatását követően.
Az ügyészség utasítására rendőrök hallgatták ki a január 15-i Nyirő József és Tompa László-megemlékezés szervezőit. Az eseménynek helyet adó Gyergyószentmiklósi Kulturális Központ igazgatója, Pál Levente, valamint az egyik kezdeményező, Kisné Portik Irén pénteken sajtótájékoztatón számolt be a történtekről.
„Nem volt uszítás”
Amint Pál Levente elmondta, a március 15-ei városi rendezvényekről kívánt egyeztetni – szokásos módon – a rendőrséggel. A megbeszélés során kiderült, más jellegű kérdésekre is válaszolnia kell. „Annyi rendezvényt szerveztünk azóta, hogy pontosan nem is emlékeztem a Nyirő-megemlékezés dátumára. Arra a kérdésre sem tudtam teljes választ adni, hogy kik voltak jelen az eseményen, csak azt erősíthettem meg nyilatkozatomban, hogy uszítás nem volt, xenofób, rasszista, fasiszta megnyilvánulásokra nem került sor”.
„Anyanyelvén köszöntöttem az adatrögzítőt”
Kisné Portik Irén elismételte, amit korábban kétszer is nyilatkozott tanúként a rendőrség kérdéseire. Elmondta, bár a megemlékezés kezdeményezője az Etnographia Gyergyóiensis Alapítvány és a Rákóczi Szövetség volt, az önkormányzat beemelte a város rendezvényeinek sorába. A január 15-i ünnepséget megelőzően, amikor nyilvánosságra került a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetsége nevében Aurel Vainer elnök által megfogalmazott közlemény, amelyben kéri, ne kerüljön sor Nyirő ünneplésére, egyeztetett a polgármesterrel. „Mezei János közölte velem: értékeink megőrzésében tudjuk, mi a teendőnk, ez városi program, meg fogjuk tartani” – nyilatkozta Kisné Portik Irén, aki egyébként az önkormányzat kulturális referense is.
Mint mondta, meg volt győződve, hogy az eseményen egy adatokat rögzítő személy is részt vesz: „ezért köszöntöttem anyanyelvén, és kértem, hogy mindent szíveskedjen dokumentálni, mert nekünk szükségünk van arra, hogy igazolhassuk utólag is: senki ellen, hanem magunkért tesszük mindezt”. Az eseményen ugyan nem sikerült a sajtónak beazonosítania adatrögzítőt, ám Kisné Portik azt állítja, a rendőrségi kihallgatás során sem kapott cáfolatot arra, hogy ilyen személy jelen lett volna.
„Egyelőre tanú vagyok”
A március 12-13-án zajló kihallgatásokkal kapcsolatban a rendezvény kezdeményezője elmondta: „A beszélgetés nagyon baráti volt, a kölcsönös megbecsülés jegyében zajlott. Úgy beszélgettünk egymással, mint ugyanannak a településnek bizonyos feladatokat végző, és a feladat iránt kötelességet érző emberek. Természetesen emellett a feltett kérdésekre is válaszolni kellett”. Az esemény időpontján, helyszínén túl annak menetére volt kíváncsi a rendőr. Kisné Portik Irén sem tudta felsorolni, kik alkották azt a körülbelül negyvenfős hallgatóságot, akik a megemlékezésen részt vettek.
„Megtudtam, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetsége által tett panasz alapján vizsgálódnak, egyelőre tanú vagyok, de fennállhat a veszélye annak, hogy vádlottként szerepeljek a kivizsgálásban, nincs kizárva, hogy peres ügy legyen a következménye. Várjuk a vizsgálat végét, az ügyészség döntését, hogy bíróságon folytatódik-e a procedúra. Ígéreteink vannak több helyről is, hogy amennyiben erre sor kerül, jogi védelemre számíthatunk” – hangzott el a sajtótájékoztatón.
„Emlékeztünk, nem vétettünk”
„Sajnos lassan megszokottá válik, hogy a megemlékezéseinken ott van egy nem ismerős arc, aki nem is az anyanyelvünkön beszél” – fejtette ki Kisné Portik, hozzáfűzve, hogy az az ember biztosan a munkáját végzi, utasításra dolgozik. A nagy kérdés számára az, hogy ki hívja fel egy bukaresti hatóság figyelmét egy kisváros rendezvényére. „A gyergyószentmiklósi Nyirő-megemlékezésre Bukarest figyelmét gyergyói ember hívta fel. Hogy tudta, kit kell értesíteni, azt bizonyítja, hogy a gazemberségben elég jártas” – fogalmazott. Továbbra is értetlenül áll a kivizsgálás előtt, hiszen Nyirőre emlékezni nem lehet törvényellenes cselekedet. Műveit az ország kiadói nyomtatják, könyvesboltokban forgalmazzák. Kezében van egy legfelsőbb bírósági döntés is, amely egy székelyudvarhelyi megemlékezést követően született, és kimondja, Nyirő nem illethető sem antiszemita, sem fasiszta vádakkal, rá emlékezni nem vétek. „Ezek után kinek jut eszébe, hogy nem lehet az író 125. születésnapján ünnepelni?” – tette fel a kérdést a „tanú”.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro,

A mai márciusi ifjaknak
Mi, idősebb és a nálunk még korosabb nemzedékek nagyon elfelejtettünk a fiatalok nyelvén beszélni. Lehurrogjuk, félresöpörjük véleményüket, meg sem hallgatjuk mondandójukat, nem megérteni próbáljuk érveiket, csak magunk mintájára formálnánk őket.
A fiatalok lázadnak. Mikor tegyék, ha nem tizen-, huszonévesen? Mint Sepsiszentgyörgyön megfogalmazták március 13-án 12 pontjukban: ez nem joguk, de kötelességük. S bizony, bőven van okuk a lázadásra értékvesztett, türelmetlen, másságot nem tűrő, pénzközpontú világunkban. Ahol az iskola szükséges nyűg, mely keveset ad és kevéssé készít fel az életre, a szülők fásultak, napi robotba belekeseredettek, egy világban, ahol nem találják a tudás értékét, értelmét, nem látják jövőjüket. Miközben kitágult minden körülöttük, karnyújtásnyira más társadalmak, csábít a jobblét, a könnyebb élet. És mi nem tudjuk elmagyarázni nekik, mit, miért várunk tőlük. Idegen a márciusi ifjak üzenete, mert avas történelemkönyvekkel próbáljuk beléjük sulykolni, pedig milyen egyszerű, ha úgy közelítjük meg: ez a ti szabadságotok napja is, fogalmazzátok meg, mit jelent ez nektek. És megteszik, lehet, sokunk számára idegen módon, utcai felvonulással, slammel, zenével, tánccal, falfirkákkal, de érdemes lenne rájuk figyelni, mert ez az ő szabadságuk. Nagyon elfelejtettük, milyen volt, amikor mi voltunk tizen-, huszonévesek. Más világban, volt, aki a kommunizmusban, többen a hirtelen jött szabadság első éveiben éltük meg ezen időszakot, korlátok között, melyek ellen mi is lázadtunk, amennyire s ahogyan lehetett. Most másképp teszik, s ha nem figyelünk rájuk, elsodorják őket a végletek: fekete álarcos gyermekekké válnak, akiknek már rég nem a cél, sokkal inkább a határtalan lázadás számít, vagy félresöpörnek minden értéket, a nemzeti büszkeséget nacionalizmusként értelmezik, a kokárdát a szélsőség jelképeként. Ha nem magyarázzuk el nekik saját nyelvükön, hogy néped szeretete nem jelenti mások gyűlöletét, s nem rosszat akarsz a melletted élőnek, amiért te szabadságot, döntési, beleszólási jogot, önrendelkezést szeretnél, akkor vívhatjuk apró kis csatáinkat, mert nem lesz, aki átvegye mindazt, amit ma értéknek vallunk. Idén március 15-én nagyon sokan öltöztek ünneplőbe, vonultak, vitték a székely és a magyar zászlót, ki hittel, ki kötelességből. Ránk van szükség, felnőttekre, hogy megértsék, ez is az ő szabadságuk napja, az ifjak 166 évvel ezelőtti forradalma őket igazolja, azt példázza: helye van a lázadásnak. József Attilát parafrazálva: jó szóval kellene oktatni, de játszani is engedni őket.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Március 15. egyszerre tanít és emlékeztet
Ez a mi nemzedékünk szabadságharca
A magyarok lakta vidékeken országszerte megemlékeztek március 15-ről. Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli minisztere Kézdivásárhelyen járt, a román sajtó kiemeli, hogy lóháton jelent meg az ünnepség színhelyén.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, miniszterelnök-helyettes Nagyváradon, Szacsvay Imre szobránál mondott beszédet. Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke ugyanott arról beszélt, hogy az erdélyi magyarság mostani szabadságharca az autonómiaharc.
Az alábbiakban részleteket közlünk Kelemen Hunor nagyváradi beszédéből.
Az önkény, az elnyomás ellen lázadókat, a magyar szabadságharc fáklyavivőit 166 évvel ezelőtt az önkény és elnyomás megszüntetésének vágya, a szabadság magasztos eszméje, a szabadon építkező nemzetbe vetett hit indította útra. 166 év elteltével büszkén emlékezünk rájuk és valljuk, hogy az ő céljaik a mi céljaink is, az ő értékeik a mi értékeink is.
Március 15-e a magyarok szabadságharcának az ünnepe. A szabadság iránti olthatatlan vágy ünnepe. De nem csak 48-as forradalomé, hölgyeim és uraim, tisztelt ünneplő barátaim. Mert a magyar nemzet sok szabadságharca közül talán ez a legjelesebb, de ilyenkor, ezen a napon eszünkbe jut 1956, de eszünkbe jut 1989 is, és nem tudjuk feledni az 1990-es vásárhelyi tragikus eseményeket sem. Március 15-e egy olyan nap, amely egyszerre tanít és emlékeztet.
Tanít arra, hogy a szabadság a legnagyobb kincsünk, és emlékeztet arra is, hogy milyen könnyen veszélybe kerülhet.
Idén ünnepelünk és figyelünk. Ünnepeljük a szabadság eszméjét, a szabadságharc fáklyavivőit, de ugyanakkor figyeljük mai ellenségeit, mert a szabadság és különösen egy kisebbség szabadsága nem olyan, mint a célszalag a futópályán. Nem lehet csak egyszer átszakítani, majd nyugodtan hátradőlni és azt hinni, hogy az egyszer megszerzett szabadság örökre megmarad, nem lehet abban az illúzióban élni, hogy a szalag mögötti elérni vélt cél nem kerülhet egyik percről a másikra beláthatatlan távolságra. A szabadság inkább a futópálya maga. A szabadság út egy olyan cél felé, amelyet csak akkor érünk el, ha mindennap megküzdünk érte – és minden nap azzal a tudattal tesszük ezt, hogy másnap újra kell kezdeni. (…) A szabadságért nem csak küzdeni kell, de be is kell lakni azt. Élni vele. Kihasználni. A mi nemzedékünk 25 éve ezt is folyamatosan tanulja, gyakorolja. Ami tegnap elérhetetlennek tűnt, mára megvalósult. De ha nem tűzünk ki új célokat holnapra, a tegnap elért eredmények is veszélybe kerülhetnek. Minden kornak és minden nemzedéknek meg volt és meg van, s a tévedés kockázata nélkül mondhatjuk, hogy holnap is meg lesz a maga szabadságharca, amit fel kell ismernie és meg kell vívnia.
(…) Hogyha arra a kérdésre kell választ adnunk, hogy ma több szabadságunk van-e, mint két évtizeddel ezelőtt, hogy erősödött-e a mi szabadságérzetünk, akkor a válasz egyértelmű igen. De rögtön hozzá is kell tennünk, hogy igen, de nem stabil. A szabadság ellenségei nem szűntek meg, nem tűntek el, a veszély nem múlt el. Ebben a térségben évről évre valakik be akarják bizonyítani, hogy a dolgok még nem dőltek el. Be akarják bizonyítani, hogy a szabadságjogok korlátozása lehetséges, és meg akarják mutatni azt, amit a történelem már számtalanszor cáfolt: azt akarják megmutatni, hogy ha elvesznek egyes népek, népcsoportok szabadságából, akkor nekik több lesz, akkor ők jobban, boldogabban fognak élni. A történelem ezt már számtalanszor cáfolta.
Az elmúlt időszakban szemmel látható módon felerősödtek és elszaporodtak a közösségünk elleni támadások: meg kell küzdenünk minden magyar osztályért és iskoláért, mert nem elég csak az általános rendelkezés, mely szerint lehetőség van anyanyelvünkön tanulni óvodától egyetemig.
Meg kell küzdenünk az anyanyelv használatáért, a kétnyelvű feliratokért, kulturális intézményeinkért. Újra és újra kell kezdenünk a már visszaszerzett ingatlanok megőrzéséért a harcot és csigatempóból kell kizökkentenünk az elakadt visszaszolgáltatásokat.
Közösségi szimbólumainknak folyamatosan nekirontanak azok, akik nem értik, hogy sem tiltás, sem parancs nem tépi ki az ember szívéből a nemzeti lét legfontosabb értékeit: nyelvet, kultúrát, szimbólumokat. Ők azok, akik többnyire kettős mércével mérnek: nekünk azt mondják, hogy adjuk fel nemzeti identitásunkat, mert az csak korlátoz bennünket, esélyeinket rontja: szóval ők úgy tesznek, mintha aggódnának értünk, miközben igazi szándékuk nem más, mint a szabadságtól való megfosztásunk. (…) A magyar emberek azt várják tőlünk, a Romániai Magyar Demokrata Szövetségtől, hogy védjük meg és bővítsük közösségi jogainkat, tartsuk egybe közösségünket. Az a dolgunk, hogy képviseljük és érvényesítsük a magyar emberek érdekét és akaratát: Erdélyben, Bukarestben, Budapesten és Brüsszelben is. A Szövetség számára a magyar közösség biztonsága a legfontosabb. Az RMDSZ országos és helyi vezetői minden alkalommal ellenálltak, kivédték a támadásokat, és megoldásokat kerestek a konfliktusok kezelésére. De őszintén el kell mondanunk, hogy sok mindent nem sikerült a mai napig megoldani, rendezni.
Általában véve azt mondhatjuk, hogy van jó néhány olyan törvény, amely a kisebbségi jogokat szavatolja, azokat nem mindig tartják be, és folyamatosan kísérletet tesznek megfélemlítésünkre.
Ám most szólok: félreismernek bennünket azok, akik azt hiszik, hogy szó nélkül hagyjuk a jogsértések sorozatát. Ők nem ismerik a mi erős, összetartó közösségünket. Nem tudják, hogy ha baj van, mi erdélyi magyarok nem bújunk el, mi emelt fővel vállaljuk identitásunkat. Nem tudják, hogy amikor meg akarnak osztani bennünket, mi nem fordulunk egymás ellen, mi erdélyi magyarok összezárunk és egy emberként állunk ki jogainkért. Megtanultuk ezt a történelemből, az 1848-as szabadságharcnak is ez lehet az egyik máig ható tanulsága, és erre tanított bennünket a közel száz esztendeje tartó kisebbségi léthelyzetünk is.
Ez a mi nemzedékünk szabadságharca, a közösségi jogainkért vívott mindennapos küzdelem! (…)
Egy közösség szabadságcéljai mindaddig jogosak, ameddig nem korlátozzák mások szabadságát. Ezt is egyenesen, egyértelműen ki kell mondanunk. Nekünk, a közösség vezetőinek, az RMDSZ politikusainak az is a dolgunk, hogy meggyőzzük a többséget arra, hogy nem ellenük, hanem magunkért akarunk szabadok lenni. Nem akarunk senkit sem korlátozni szabadságában, senkitől nem akarunk elvenni szabadságjogokat. Mi azt valljuk, hogy ha mi szabadnak érezzük magunkat, biztonságban érezzük nemzeti létünket is, attól ők is szabadabbak és gazdagabbak lesznek. És tanuljuk meg mi magunk is, hogy nem lehet elégedetten hátradőlni: mindig új célokért kell dolgoznunk.
Ám a szabadság felelősség is: ezért kell bátran nemet mondanunk minden szélsőségre, mert a szélsőséges eszmék mindig az elnyomáshoz, a zsarnoksághoz, a másik megsemmisítéséhez vezettek.
Mi pedig azt akarjuk, hogy jobb és szabadabb életet tudjunk biztosítani minden romániai magyarnak, egyénként és közösségként egyaránt. Ezért küzdünk, ezért harcolunk. 25 éve együtt!
Nyugati Jelen (Arad),

Az ünneplés a jelennek szól – váradi március 15. „két felvonásban”
Napjaink szabadságharcát vázolta Tőkés László EP-képviselő, illetve Kelemen Hunor RMDSZ-elnök március 15-én Váradon.
Az erdélyi magyarság mostani szabadságharca az autonómiaharc – jelentette ki Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNP) elnöke szombaton Nagyváradon, Szacsvay Imre szobránál tartott beszédében.
„Az ünneplés nem is annyira a múltnak, hanem a jelennek és a jövőnek szól” – mutatott rá az EP-képviselő, az 1848-as forradalomra emlékezve. Hangsúlyozta, Erdély egészének önrendelkezéséért kell harcba szállni, és nem csupán szabadságharcot kell folytatni, hanem igazságharcot is. Emlékeztetett, hogy az erdélyi magyarság és a krími tatárok sorsa között vont párhuzama miatt ismét ki lett téve a román politikum bírálatának, pedig, mint mondta, egyértelmű az erdélyi magyarság számának csökkenése.
RMDSZ-elnök március 15-én Váradon.
Fáklyás felvonulás Nagyváradon
„Nem akarunk a tatárok sorsára jutni” – jelentette ki Tőkés. Meg kell védeni minden őshonos kisebbséget, az ujgurokat, a tibetieket, a szerbiai vlahokat és az ukrajnai románokat egyaránt, sorolta az EP-képviselő. „Ez a mai szabadságharc” – szögezte le Tőkés.
Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei elnöke beszédében úgy vélte, március 15-e a nemzet feltámadásának ünnepe.
Miközben az EMNP és EMNT délben tartott megemlékezésén még napsütésben ünnepelhetett a Szacsvay-szobornál összegyűlt több mint kétszáz váradi magyar, addig az RMDSZ délutáni ünnepségén már hatalmas szél és csepergő eső közepette koszorúzták meg az 1848-as országgyűlési jegyző szobrát.
A szövetség központi rendezvényén jelen voltak a megyei és helyi elöljárók is, Ilie Bolojan váradi polgármester, Cornel Popa, a Bihar megyei önkormányzat elnöke és Claudiu Pop prefektus, aki Victor Ponta miniszterelnök üzenetét tolmácsolta. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszédében ki is hangsúlyozta, hogy „lehet normális körülmények között is ünnepelni a magyar szabadságharc napját”.
A kormányfőhelyettes azonban azt is hozzátette, hogy bár az erdélyi magyarság most szabadabb, mint húsz évvel ezelőtt volt, ez a szabadság nem stabil, és az elmúlt időszakban felerősödtek a magyar közösség elleni támadások. „A kisebbségi szabadság nem olyan, mint egy célszalag, amelyet elég csak egyszer átszakítani. Inkább a futópálya maga” – mutatott rá beszédében a szövetségi elnök.
Mint foglamazott, minden nap, újra meg újra küzdeni kell a szabadságért, meg kell küzdeni minden magyar osztályért, iskoláért, az anyanyelvhasználatért, a kétnyelvű feliratokért. „Ez a mi nemzeti szabadságharcunk a közösség jogaiért vívott mindennapi küzdelem” – szögezte le Kelemen.
Visszakozott a múzeum Szatmáron Az erdélyi magyarság esetén most fonák helyzet áll fenn, hajlamosak vagyunk magunk viszszatérni a járomba, tűrve, hogy képviselőink bársonyszékekért cserében cinkosságot vállalnak a magyarellenes propagandát folytató kormánnyal – fejtette ki szombaton Tőkés László európai parlamenti képviselő Szatmárnémetiben, a Kossuth kertben tartott beszédében. A szervező Erdélyi Magyar Néppárt a szabadtéri megemlékezés mellett kulturális műsort is tervezett, azonban, mint közleményükből kiderült, a megyei múzeum „utolsó pillanatban” megtagadta tőlük az előzetesen kibérelt terem használatát, ezért beperelik az intézményt. Az RMDSZ szatmárnémeti ünnepsége népes közönség előtt zajlott, melynek szónokai azt hangsúlyozták, hogy a szövetség fő célja a magyar kisebbség biztonságának szavatolása, örömüket fejezve ki, hogy a méltóságteljes megemlékezéssel ismét sikerült bizonyítani, hogy a magyar közösség kulturált módon képes élni a rendelkezésére álló jogokkal.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár),

Miért hunok a székelyek?
Nemzeti krónikáinkat tanulmányozva rábukkantam egy jelentéktelennek tűnő kis részletre a Képes Krónikában (Chronicon pictum), amely konkrétan rólunk, székelyekről szól.
Csodálkozom, hogy eddig senkinek nem akadt meg a szeme rajta, és nem érzékelte évszázadokon átívelő, múltból fellobanó, őr- vagy jelzőtűzként átvilágító közlésének horderejét, fontosságát a székelyek eredetével kapcsolatban...
Íme egy sok száz éves székely szólásmondás, amelyet 1360 körül jegyeztek le, de bizonyára ősidők óta élt a nép száján, benne volt a „közös tudatában”. Nézzük csak meg pontosan, hogyan is írja ezt le Kálti Márk, a krónika feltételezett szerzője: „Ezek a székelyek azt tartották, hogy Csaba odaveszett Görögországban; ezért mondja máig a nép általában: Akkor térj vissza, amikor Csaba Görögországból.” (Képes Krónika)
Nem is gondolnánk, milyen sok tömör információt tartalmaz ez a néhány rövid mondat, mennyire fontos közlése ez a Képes Krónikának. Amely tehát egyszerűen azt mondja – minden kertelés nélkül –, hogy már akkor, a krónika szerkesztésének idejében (1360 körül készült Nagy Lajos király budai udvarában) létezett a hun eredettudat a székely nép körében!
Vagyis mesemondóink, nagyanyáink, nagyapáink nem könyvekből ihletődtek a 19. században (ahogy azt ma sokan feltételezik, és eléggé magabiztosan állítják) az erdővidéki Rika királynéről, Csaba királyfiról és Atilláról, isten ostoráról szóló, helyi székely–hun mondák megalkotásában. Érdemes külön kihangsúlyozni, hogy székely őseink már 1360-ban is azt mondták, hogy Csabától származnak, aki innen ment el, de soha nem jött vissza...
És hova is ment? Hát pontosan Görögországba, helyesebben Bizáncba, és Kálti Márk idején már Görögországként neveztetett a rég letűnt Keletrómai Birodalom ama része. Tehát Csaba királyfi Bizáncba menekült 15 ezer fegyveres hun vitézével, ahol nagyapja – vagy talán inkább nagybátja – Honorius volt a császár. Nem volt szükségük őseinknek ehhez könyvekből vett „divatos” elméletekre, mert hiszen ez a tudat mindig is ott élt, Atilla ideje óta nagyapáink, nagyanyáink meséiben, mondáiban.
Vagyis ez a krónikai közlés a nép száján, például Erdővidéken még ma is élő ősi Atilla-, Csaba- és Rika-mondáink eredetiségét támasztja alá. Sőt most már szinte kijelenthető: igazolja is! Na és mi következik ebből? Nem több és nem kevesebb, mint az, hogy a székelyek a hunok maradéka volt akkor, és az most is, tehát egyszerűen a Székelyföldön élt tovább a dicső hun birodalom egy töredéke e maroknyi nép által.
Kósa Ferenc
Krónika (Kolozsvár),

Bukarest nem megoldás, hanem maga a probléma
Déli tizenkét órai kezdettel tartotta meg március 15-iki ünnepi megemlékezését a nagyváradi Szacsvay Imre szobornál az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar megyei, partiumi szervezete.
A szombat délben kezdődött ünnepségen Barabás János kolozsvári konzul felolvasta Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét, amelyet az 1848-as forradalom és szabadságharc 166. évfordulója alkalmából írt. Az üzenet így hangzott: „Ez a nap a magyarok napja. A magyar nemzet 1848. március 15-én kinyilvánította összetartozását. Kinyilvánította, hogy a saját útján akar járni. Irányítani akarja életét és szabadságot akar, hogy maga dönthessen saját ügyeiben. Ma már van saját nemzeti alaptörvényünk, saját nemzeti gazdaságpolitikánk, amely révén a magunk lábán állunk. Egyesítjük a világban szétszórt nemzetünket, és vannak saját erőből megvalósított eredményeink, amelyeket senki nem kérdőjelezhet meg. Az előttünk álló április 6-iki magyarországi parlamenti választás történelmi lehetőség mindannyiunk számára. Beléphetünk a magyar nemzet új korszakába, amelyet az elmúlt évek közös erőfeszítéseivel teremtettünk meg. A most létrejövő magyar országgyűlés hivatalosan is nemzeti parlament lesz, a magyar nemzet egészét fogja képviselni. Magyarország most azt kéri önöktől, hogy éljenek a választás jogával, és lehetőségével. Rég voltunk ilyen közel ahhoz, hogy erős országunk és erős nemzetünk legyen, mint most. Megdolgoztunk, megküzdöttünk érte. Kérem, ne feledjék: magyarnak lenni egyet jelent a bátorsággal. Legyünk hát bátrak, mint a 48-as magyarok voltak, és mutassuk meg a magyar nemzet erejét, egységét.”
Megvédeni magunkat és másokat
Ezt követően Tőkés László EP-képviselő szólt a több száz fős ünneplő közönséghez. Többek között kifejtette: „Vannak, akik csak Székelyföldre gondolnak, amikor az önrendelkezésről beszélünk, és megfeledkeznek Erdély többi részéről, a részekről, a Partiumról. Tudatában kell lennünk annak, hogy nem szabad megelégednünk Erdély egyik vagy másik részével, hanem egész Erdély nemzeti közösségünk szabadságáért, önrendelkezéséért kell síkra szállnunk, román testvéreinkkel együtt, hiszen Erdély nem Bukarest gyarmata, amelyet karhatalommal, és prefektusokkal kell kordában tartani. Székelyföld és Partium területi autonómiája mellett Kalotaszeg és más, magyar többségű kisebb-nagyobb régióknak az önrendelkezését is fontosnak tartjuk, de az egész romániai magyarság személyi elvű, kulturális autonómiája szívügyünk kell hogy legyen, beleértve a szórványban élő magyarok ügyét is.” Elmondta, hogy a különböző népek „ne egymás ellenében, hanem egymással együtt és összefogva küzdjenek a szabadságért, mert egy elnyomó nép sohasem lehet szabad. Ha minket elnyomnak Romániában, ez nem csak a magyaroknak, hanem a románoknak is a korlátozott szabadságát jelenti. Ez tehát a szabadság egyetemes üzenete. Ez 1848-49 szabadságharcának tragédiája, hogy egymás ellen fordítottak bennünket. A tömeggyilkosságok árnyéka vetül győzedelmes szabadságharcunkra és csatáinkra: Abrudbányán, Verespatakon, Zalatnán, Nagyenyeden magyarok ezreit gyilkolták meg Axente Sever és Avram Iancu hadai.” Az 1848-as és az 1989-es forradalmat összekapcsolva Tőkés László kiemelte: „Együtt szabadultunk fel 1848-ban, és együtt harcoltunk 1989-ben Kelet- és Közép Európa népeivel a kommunista diktatúra ellen. Sajnos azonban ismétlődnek a helyzetek, lám országunk élén is egy utódkommunista kormány áll. Ezek újból a magyarok ellen igyekeznek fordítani nem csak a románokat, hanem a szlovákokat és az ukránokat is. Együtt tapasztalhattuk meg a székely szabadság napján keltett magyarellenes hisztériát. Megint el akarják fojtani a magyar szabadságot, a gyülekezési és a szólásszabadság elemi demokratikus jogaitól fosztva meg bennünket, és hisztériakeltő hazug propagandát indítanak, szélsőségesnek kiáltva ki azokat, akik csupán szabadságukért állnak ki.” A továbbiakban Tőkés László emlékeztetett: „Kézenfekvő a hasonlóság, hogy amiként az egykori Tatárföldön tizenkét százalékra apadt az őshonos tatárok lélekszáma, ehhez hasonlóan az egykori magyar fejedelemségünkben, ahol kilencven esztendővel is mintegy 45 százalékot tett ki a magyarok és a németek aránya, ezzel szemben ma már húsz százalék alá süllyedt a kisebbségek, és többnyire a magyarok aránya. Nem akarunk a tatárok, a szászok, a svábok, az erdélyi zsidók sorsára jutni, ezért is kell folytatnunk szabadságharcunkat, és nem szabad engednünk a megfélemlítéseknek, és a fenyegetéseknek. (…) Meg kell védenünk a tatárokat, az ujgurokat, a tibetieket, meg kell védenünk a magyarokat, a németeket és a zsidókat, a szerbiai vlachokat, az ukrajnai bolgárokat és románokat, és ez a szabadságharc lényege, hogy a szabadság egy és oszthatatlan. (…) A szétszóródott magyarság ma együtt ünnepel, és állampolgáraként a magyar hazának, íme a határok feletti nemzetegyesítés keretében együtt él jogaival és készül arra, hogy kivegye részét a nemzet felemelkedéséből. Ma is érvényes ez a 166 éves jelszó: Unió Erdéllyel a határok megváltoztatása nélkül, de unió lélekben, erőben, cselekvésben, hűségben, és emellett fontos ügy az önrendelkezés, mert hiába harcolnánk a nemzetért, ha a magunk helyén, a magunk szülőföldjén nem vívnánk ki az önrendelkezést. A választások ezért fontosak, mert újból együtt dönthetünk a sorsunkról.”
Széleskörű önrendelkezést
Beszédet mondott Csomortányi István az EMNP Bihar megyei elnöke is. Többek között hangsúlyozta: „mi, erdélyi, partiumi magyarok 166 évvel a pesti március után hármas elnyomásban élünk: nyögjük egy olyan ország terhét, amely semmi jót nem tud adni polgárainak, mely csupán arra képes, hogy azokat sarcolja, akik tisztességesen dolgoznak, és ezzel a hátunkon viszünk egy olyan országot, mely feléli minden polgárának a jövőjét; másodszor ki vagyunk szolgáltatva, mert erdélyi polgárai vagyunk ennek az országnak, mely különbséget tesz polgárai között aszerint is, hogy ki melyik oldalán él a természetes határként vonuló Kárpátoknak, és harmadszor elnyomásban élünk, mert magyarok vagyunk, és a magyar nemzet tagjaiként vagyunk polgárai ennek az országnak. Ennek a hármas elnyomásnak a jelképe Bukarest, a korrupció, a pazarlás, a fojtogató bürokrácia, az intolerancia jelképe. (…) Ennek a helyzetnek a fenntartói, haszonélvezői között azok is ott vannak, akiket azzal bízott meg az erdélyi magyarság, hogy képviseljenek bennünket. (…) Míg a nép Marosvásárhelyen, az utcán követeli az autonómiát, mai vezetőink Bukarestben alkudoznak a bőrünkre, hogy most épp hány bársonyszéket kapjanak abban a kormányban, mely nem sokkal korábban eljárást indított azok ellen az önkormányzatok ellen, melyek ki merték tűzni a székely zászlót. Egyes mai vezetőink letagadják a négyszázezer partiumi magyar területi autonómiához való jogát, helyette hazug és megtévesztő módon, holmi partiumi fejlesztési régióért gyűjtenek aláírásokat, hogy még azokkal se kezdjenek semmit. Odáig romlott a helyzetünk, hogy ma már nem az önálló állami magyar egyetem vagy az autonómia a tét, hanem nemzeti szimbólumaink szabad használata. Ezt hozta az elmúlt huszonöt év kijárásos, kislépéses érdekképviselete. Bécset felcseréltük Bukarestre. Ahelyett, hogy a XXI. század népeinek tavaszán emelt fővel csatlakoznánk az önrendelkezésükért büszkén küzdő európai nemzetek sorához, katalánokhoz, skótokhoz, flamandokhoz, tiroli németekhez, mi megalázkodva, leszegett fejjel, a markunkat tartva keressük a Dâmbovița-parti politikai bűnözők kegyeit. Ahogyan Bécs nem tudta megoldani a magyarság ügyeit, úgy Bukarest sem a megoldás, hanem maga a probléma. Ezért, ahogyan a márciusi ifjak, mi is széleskörű önrendelkezést követelünk.” Az ünnepségen közreműködött a Nagyváradi Asszonykórus, a Váradi Dalnokok, valamint a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium diákjai. A megemlékezés a koszorúzással, valamint a Székely Himnusz és a Himnusz eléneklésével zárult.
Pap István
erdon.ro,

Mikortól beszélünk Háromszékről? – Kalandozások a székely múltban
Történészeink körében eléggé szilárdan tartja magát a legenda, miszerint a Háromszék kifejezés első említése csupán 1559-ből való, és addig a Sepsi, Kézdi és Orbai székek összefoglaló nevéről nem beszélhetünk. Nos, az alábbiakból megtudhatjuk, mindennek az égvilágon semmi alapja nincs.
Elsőként Nagy Géza, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum őre (igazgatója) állítja 1886-ban, hogy Háromszéket először 1559-ben találjuk így nevezve, „a gyulafehérvári országgyűlésen hozott s a székelyek viszonyait szabályozó végzésekben”, Tribus Sedibus néven, a megnevezés megjelenését pedig abban kell keresnünk, hogy „Sepsi, Kézdi és Orbai közös királybírót és kapitányt kapott” – azaz Nagy Géza szerint először a közigazgatási egyesítés történik meg, utána pedig lassan megszületik az új területi egység neve is.
Háromszék megbuktatja a Csíki székely krónikát
Nagy Géza a fenti megállapításokat a székelyek történetét Attila halálától egészen 1533-ig leíró Csíki székely krónika kapcsán teszi, ezzel (is) bizonyítva, hogy a krónika csakis kései hamisítvány lehet: szerinte élő ember 1533-ban a Terra Trium Sedium és Terra Trisedis kifejezéseket le nem írhatta, mivel azok akkor nem léteztek.
Az érvvel a krónika hitelességét kétségbe vonó tudósok azóta is elő-előhozakodnak, például az egyébként zseniális meglátású, néha-néha viszont érthetetlen hiányosságokat felmutató Rugonfalvi Kiss István 1939-ben, valamint legutóbb (2007-ben) Hermann Gusztáv Mihály. A Csíki székely krónika védelmezői: csíkszentgyörgyi Jósa János és Endes Miklós sem bizonyítják, hogy a Háromszék megnevezés korábban létezett volna, Endes például azt feltételezi, a Csíki székely krónika 1695-ös lemásolásakor kerül bele a szövegbe az anakronisztikus szó.
Háromszék vármegye 1891-ben
Jómagam restelkedve vallom be, hogy e jeles elődök megnyilatkozásai után elmulasztottam az adat helyességének ellenőrzését, és a Csíki székely krónikáról szóló írásomban ezt a magyarázatot adom a Háromszék megnevezés jelenlétére a krónikában: „Kézdit, Sepsit és Orbait már azelőtt is lehetett közösen emlegetni, hogy közigazgatási egyesítése megvalósult volna, hiszen e három szék a Háromszéki-medence kellős közepén fekszik, mely annyira egyetlen földrajzi egység, hogy azt nem igazán volt érdemes székek szerint felbontani a 16. század eleje, de akár az az megelőző századok emberének sem, mikor erről a területről beszélt.”
Ennyit a Háromszék név körüli vitákról, melyeknek az lett az eredménye, hogy történelemtudomány lesöpörte az asztaláról a Csíki székely krónikát. Igaz, mára kerülnek olyan kutatók is, akik szerencsére mit sem tudnak ezekről a vitákról, így Elekes Tibor, aki ugyan egy kicsit ködösen, de azt mondja, „Nagyobbrészt a mai Kovászna megye területén kialakított Háromszék nevét már Mátyás király idejében (1453–1490) használták.”
Mit mondanak az oklevelek?
Sepsi, Kézdi és Orbai első említése a „három székely szék” (tres sedes Siculorum) néven 1479. április 26-áról való, ekkor brassói szomszédaink nevezik így a területet. Megjegyzem, a dokumentumot a románok és az erdélyi szászok többször is kiadták: 1911-ben, 1913-ban, 1918-ban és 1937-ben, így teljesen érthetetlen, hogy az máig sem vonult be a székely köztudatba.
Ahhoz, hogy megértsük, mi is történik 1479-ben, vissza kell hátrálnunk 1457-ig. Ekkor kerül uralomra István (Ștefan cel Mare) moldvai vajda, aki a magyar fennhatóságot elismerő Áron Pétert elkergeti, a magyar függőséget felmondja. 1467-ben ezen állapotok megszüntetésére Mátyás király hadjáratot vezet Moldvába, ám a moldvabányai csata után, a király súlyos sebesülésére való tekintettel a magyarok visszavonulnak. 1474-ben István hírét veszi, hogy ellene nagy török támadás készül, ezért megüzeni Mátyás királynak, hogy török támadás esetén nyerendő segítség ellenében kész neki meghódolni és Magyarország fensőbbségét elismerni. Hathatós magyar segítséggel (16 ezer főnyi sereg, akik közül 5000 székely) 1475-ben István a törököt a vaslui-i csatában megsemmisíti. István vajda az ígéretét betartja, és magyar vazallus lesz, feladata, hogy kelet felől védje a magyar Szent Korona országát.
1479. április 20-án István levelet ír Brassó város tanácsának, amelyben értesíti őket arról, hogy a törökök nagy sereggel bevonultak Havaselvére, és – mivel nem tudja, merre mennek – kéri őket, tudakozódjanak az ügyben, és ha azok Moldva felé tartanak, azonnal értesítsék őt. A brassói tanács jegyzője tüstént válaszol is, méghozzá egy nagyon csúnya kézírású levélben: sietségében még arra sem fordít gondot, hogy a fogalmazványt egy szebb kézírású személlyel lemásoltassa.
A jegyző elmondja, hogy a törökök, akik nemrég Erdélyben nagy károkat okoztak, nagyon szorongatják őket, és ma, amikor küldi e levelet (április 26-án), kaptak hírt Havaselvéről, hogy a törökök ellenük és a három székely szék ellen tartanak. Ezért arra kérik Istvánt, hogy jöjjön a segítségükre, mint olyan uralkodó, aki Erdély ezen részének megvédésére rendeltetett. A törökök által alkalmazott erőszak miatt István nemzettársai, akik a (magyar) Szent Korona hívei, a törökökre hallgattak, és István csak nemrég szabadította meg őket ezen iga alól, hogy szolgálhassák a (magyar) Szent Koronát és a keresztényi törvényeket, fejezi be a jegyző, finoman utalván arra, hogy István, aki csak nemrég tért vissza a magyar Szent Korona ernyője alá, most meghálálhatja a magyarok által nyújtott segítséget a törökök kiűzésében.
A levélnek a három székely széket említő mondata így néz ki eredeti latinban: „Unde hodie videlicet feria secunda proxima post diem sancti Marci iterum venerunt homines missi de partibus Transalpinis ab eis fautoribus nostris atque sacrae coronae fidelibus ad nos et nobis avisationem fecerunt quod veraciter credere et exspectare debeamus infidelissimos Turcos venire ad nostras partes et ad tres sedes Siculorum ad devastandas easdem.”
István vajda ezt a „kedves” ösztönzést egyáltalán nem veszi rossz néven, 1480. január 22-én újra levelet ír a brassóiaknak, hogy a törökök most már akármelyik pillanatban beüthetnek, ezért készüljenek a harcra, mint ahogy ő is felkészült. A nagy készülődés aztán semmire sem vezet, 1480. július 9-én már arról levelezik a brassóiakkal, hogy közben a törökök és a havaselviek felprédálták Székelyföldet, milyen kár...
A három székely széktől Háromszékig
Mivel egyesek szerint a „három székely szék”-szerű kifejezések még egyáltalán nem jelentenek földrajzi nevet, hanem csupán három, egymás melletti földrajzi egységet, és így a kifejezés utalhatna például Sepsi-, Kézdi- és Csíkszékre is, nézzük a következő, 1504-ben kelt dokumentumot, amelyben Háromszék már székely jelző nélkül is szerepel, mutatván, hogy itt egy meggyökerezett szóról van szó.
1504. október 20-án Lázár András levelet ír Gyergyóból Tárczai János székely ispánhoz a háromszéki székelység s a havasalföldi vajda közti egyenetlenség dolgában. Ebben Háromszék mint földrajzi fogalom fordul elő, Tribus sedibus és Tres Sedes formában, valamint szerepel a Trium sedium siculi kifejezés is, amely elsősorban közigazgatási értelemben értendő.
Megállapíthatjuk hát, hogy földrajzi névként Háromszék nagyon régi, és Kézdi-, Orbai- és Sepsiszékek kialakulása után szinte azonnal használatba jöhetett, hiszen az általa behatárolt terület, a Háromszéki-medence egy összefüggő földrajzi egység. Szó sincs tehát arról, amit Nagy Géza tartott, hogy a név csak azután alakult volna ki, hogy a három székely szék közös királybírót kap, valamikor 1562 körül.
A következő részben a Háromszék megnevezés első német (szász) nyelvű felbukkanásáról szólok, majd következik az első magyar nyelvű emlékünk is.
Sántha Attila
* * * A székelyek
A székelyek nagy része a Kárpát-medence keleti és délkeleti részében lakik, és a magyar néptömbtől elszakadva, idegenektől körülvéve élik sajátos, elzárt életüket; magyarságukat soha meg nem tagadták. Hazájuk a Kárpátok koszorúzta magyar medence keleti zuga, ahol magas hegyektől övezett völgyekben és medencékben laknak, de élnek e törzstől elszakadt székely csoportok is (pl. a Vajdaságban és a Nyugat-Dunántúlon).
Nevük latinos „sicul” szó formájában először a XI. század végén, magyar formájában (székely, zekel) pedig csak a 1334-től ismert. A helytörténeti adatok arra utalnak, hogy a székelység a XI-XII. században a nyugati és a keleti gyepük védelmét látta el. Krónikáink és a székely néphagyomány szerint a székelyek Attila hun népének Csaba királyfi vezetésével a Kárpát-medencébe – a mezőségi Csigle-mezőre – visszatért utódai. „A székelyek, akik előbb Attila népe volt” – olvassuk Anonymusnál, Kézai Simon pedig ezt írja: „3000 hun visszatért Pannóniába... és Árpád idejéig a Csiglamezőn (Mezőségben) maradtak, és ott magukat nem hunoknak, hanem székelyeknek nevezték”.
A székelyek a honfoglaló magyaroknak felajánlották szolgálataikat, tehát nem meghódított, hanem szövetséges nép, amely egyezménnyel csatolta magát a honfoglaló magyarsághoz. A székelyek eredetéről sok, gyakran ideológiailag irányított, elfogultságból és rosszindulatból származó vita folyt, amely mára kikristályosodott, és igazolta a székelyek saját eredethagyományának helyességét. Erdély területén kétféle „magyar” népesség él: az egyik – a székely – a hunok leszármazottja (Attila hun király 453-ban bekövetkezett halála utána Csigla-mezőre visszaköltözött hunok utóda), a másik a magyarsághoz 894-ben csatlakozott kazár kabarok utóda, akik közül sokukat uralkodóink a Kárpát-medence keleti és nyugati gyepűire telepítettek.
A székelyek hun eredetét először a XVIII. században kérdőjelezték meg, amikor a hun nép utódának hinni magát a rebellis magyar nép egy csoportjának, már maga kész veszedelem volt. Ebben a monarchikus időben a magyarság „ázsiai” eredetének vallása is szégyennek tűnt. A székelység deheroizálásában a múlt századi finnugriták magyarellenes eszméi mellett a román nacionalistáknak sovinisztává való válása is fontos szerepet játszott.
Opreanu Sabin volt az első a XIX. század elején, aki helységnevekből próbálta a románok őslakosságát bizonygatni Erdélyben, holott köztudott volt, hogy Erdélyben az első román – vlah – falu 1252-ben létesült. Ezután a „dákó-román” elmélettel, – amely szerint a románok a trák eredetű dák népnek és a rómaiaknak utódai – próbálták a székelység ősiségét – nem sok sikerrel – kétségbe vonni. A székelyek mindig „magyarok” voltak, nyelvük a legősibb magyar nyelv jellegeit őrzi; az ősi magyar írás a „székely rovásírásban” náluk maradt meg legtovább. Társadalmi berendezkedésük – a földközösség, a zárt katonai szervezet (főnemesek, lófők és gyalogok), a székely kiváltságok, a nemzetségek szerinti birtoklás és a székekre, nemekre való tagozódás – sokáig megmaradt. A hét székely szék – „anyaszék” – a XII. században a következő volt: a telegdi (később udvarhelyi), a marosi, a csíki, a sebesi (később sepsi), a kézdi, az orbai és az aranyosi szék; a XIV. századtól a sepsi, az orbai és a kézdi székből Háromszék lett (ehhez csatolták még Miklósvár fiúszéket – a szerk.), 1390 után Csíkszékből kiszakadt Kászonszék, 1466-ban pedig Gyergyószék, illetve Udvarhelyszékből Bardocszék és Keresztúrszék.
(Kiszelyi István: A magyarság őstörténete)
Székely Hírmondó
Erdély.ma,

Basescu magyarországi politikusokat bírált
Traian Basescu államfő udvariatlan gesztusnak minősítette hétfőn, hogy több magyarországi politikus az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseinek támogatásáról beszélt a március 15-i ünnepségeken, és leszögezte: Románia nem tűri el, hogy beleszóljanak, hogyan alakítsa át közigazgatási felosztását.
Az elnök az Adevarul hírportálnak adott, interneten közvetített interjújában kifejtette: az ország közigazgatási megszervezése csak a román állampolgárokra – románokra és magyarokra – tartozik, és erről, ha napirendre kerül a kérdés, tanácskozhatnak egymással, de szerinte az illendőség azt követeli, hogy egy vendég ne avatkozzék be egy szomszédos, vagy baráti ország közigazgatási felosztásába.
Basescu arra is utalt, hogy pénteken a belügyminisztérium több magyar állampolgár Romániába való beutazását tiltotta meg, de még nem nevezte meg, kikről van szó.
"Remélem, hogy a belügyminisztérium név szerinti listája egy első jelzés lesz arra, hogy nem tűrünk már el ilyen üzeneteket. Ez a mi belügyünk, erről a témáról beszélhetünk itthon, amikor az ország közigazgatási átszervezése kerül szóba, de ne jöjjön más megmondani, mit kell tennünk!" – jelentette ki az elnök.
Rámutatott: nemcsak a Jobbik képviselője, hanem Magyarország miniszterelnök-helyettese (Semjén Zsolt) is a Székelyföld autonómiájáról beszélt egy szombati rendezvényen. Hozzátette: a fogalom értelmezésével is "játszadoznak", és az a gond, hogy senki sem tisztázta, milyen autonómiát akarnak a székelyföldi politikai vezetők, ahhoz képest, amivel már rendelkeznek. Szerinte Hargita és Kovászna megye kevesebb pénzt termel, mint amennyit elkölt, visszaosztásból kap költségvetési forrásokat és ezek nélkül fél évig sem tudná iskoláit, kórházait működtetni, villamos energiát biztosítani a közműveiknek.
Basescu másrészt megjegyezte: az idei volt a legbékésebb március 15-i ünnepség Erdélyben, ahol a magyar közösség jelképei mellett román zászlók is megjelentek. Rámutatott: a román jelképek iránti tisztelet az, amit elvár az erdélyi magyaroktól.
"Legyenek korrektek a román állammal, és ha kitűzik saját jelképeiket, tűzzék ki a román zászlót is. A gond az, ha megvetik a román jelképeket. Nem utálhatod annyira a román államot, hogy ne tűzd ki a zászlaját!" – jelentette ki Traian Basescu államfő.
Az erdélyi magyarság március 15-i ünnepségein egyes helyszínein a magyar kormány tagjai is beszédet mondtak. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Kézdivásárhelyen szervezett ünnepségen arról beszélt, hogy a magyaroknak is jár az autonómia, ami nem irányul senki ellen. Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Magyarország támogatásáról biztosította az autonómiáért küzdő székelyeket a sepsiszentgyörgyi ünnepségen elmondott beszédében.
Pénteken a belügyminisztérium szóvivője bejelentette: "szél-sőséges tevékenységük" miatt megtiltották több magyar állampolgárnak, hogy Romániába utazzanak. A szervezett bűnözés- és terrorizmusellenes ügyészség (DIICOT) közölte: az alkotmányos rend elleni cselekmények gyanújával indított büntetőjogi eljárást olyan személyek ellen, akik a Jobbikot népszerűsítették Romániában – közölte pénteken a DIICOT.
Traian Basescu államfő kedden a Jobbik vezetőinek és tagjainak kitiltását kérte Romániából, az előző napi marosvásárhelyi autonómiatüntetésre hivatkozva.
Népújság (Marosvásárhely),

Nincs kétféle magyar állampolgárság – Interjú Répás Zsuzsannával
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár fontosnak tartja, hogy a külhoni magyarság tudjon képviselőket küldeni a budapesti parlamentbe, mint ahogy azt is, hogy minden magyarországi párt érezze a súlyát annak, hogy amit tett nemzetpolitikai szempontból, az megmérettetik a határon túl is.
– A magyar kormány minden, határon túli magyar állampolgárt arra biztat, hogy regisztráljon, és éljen választási jogával. Miért tartja ezt olyan fontosnak a Fidesz azok után, hogy a párt nem minden tagja, szimpatizánsa ért egyet a külhoni magyarok szavazati jogával?
– Azt kell látni, hogy 2010-ben, amikor elindultunk egy úton, teljesen új alapokra helyeztük a nemzetpolitikát, melyet az öszszetartozás gondolata jellemez. Azok a jogszabályok, mint például az alaptörvény, a nemzeti öszszetartozás törvénye és a módosított állampolgársági törvény, mind erre a vonalra épültek. Amikor megadtuk a lehetőséget a külhoni magyarságnak, hogy a szülőföldjén maradva fölvehesse a magyar állampolgárságot, egy olyan régóta megfogalmazott igénynek tettünk eleget, amelynek jogosságát a kérelmek áradata bizonyítja a leginkább. Sokan azt mondták, hogy lesz egy kezdeti fellángolás, aztán az egész le fog csengeni. Ehhez képest a tavaly 25 százalékkal többen kérték a könnyített honosítást, mint egy esztendővel korábban.
Rátérve a kérdés lényegére: nincs kétféle típusú állampolgárság. A honosítás minden egyes joggal, így szavazati joggal is jár. Ezeket nem lehet szétválasztani, hiszen mi nemcsak a jogok egy részét adtuk meg, hanem magát a teljes állampolgárságot. Nem azt akartuk, hogy a határon túliak csak lelkileg legyenek magyar állampolgárok; azt éljék meg közjogilag is. Azt hiszem, hogy az anyaországi társadalom túljutott a 2004. december 5. állapoton. Az akkor történtek nagyon sokakat fölébresztett. Tudom, hogy a népszavazás kimenetele nagyon sok, határon túlinak csalódást, lelki fájdalmat okozott. Mégis amondó vagyok, hogy a referendum eredménye és következménye fölébresztette a magyarországi társadalmat.
Sokan akkor kezdtek el gondolkodni az összetartozás fontosságáról. Tisztában vagyok azzal, hogy nagyon sok a politikai érdek és ellenérdek, de a magyar társadalom el fogja fogadni a határon túliak szavazati jogát. Ezzel kapcsolatban csak azt tudom ajánlani minden egyes anyaországi pártnak, hogy úgy politizáljon, hogy nyerje el a külhoni magyarság bizalmát.
– Apropó külhoni magyarság: sokan – főként azok közül, akik nem a jelenlegi kormánypártot támogatnák – attól tartanak, hogy a levélben leadott szavazat nem marad titkos.
– Abszolút titkos marad, hisz maga a szavazat lezárt borítékba kerül. Ha a boríték lezáratlan marad, a voks érvényét veszíti. E mellett van egy azonosító ív, ami szintén bekerül a nagyborítékba. Ez azt jelenti, hogy teljesen szétválik a szavazás és az azonosítás. Amikor kidolgoztuk a választási törvény részleteit, akkor mintaként vettük azokat az országokat, amelyekben, a külföldön élők már régóta szavazhatnak levélben is. Ahogy az állampolgárok névsora sem nyilvános, úgy titkos marad a politikai opciójuk is.
– Nőtt a regisztrációs kedv a választások közeledtével?
– Jócskán. Biztos vagyok abban, hogy a folyamat lezárulásáig a regisztráltak száma meg fogja haladni a kétszázezret.
– A Fideszt foglalkoztatja, hogy a későbbi, országgyűlési választásokon lehetőséget teremtsen arra, hogy akár erdélyi jelöltekre is lehessen szavazni?
– Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a külhoni magyarság tudjon képviselőket küldeni a budapesti parlamentbe. Mint ahogy azt is, hogy minden magyarországi párt érezze a súlyát annak, hogy amit tett nemzetpolitikai szempontból, az megmérettetik a határon túl is. Mi viszont azt szeretnénk, ha az erdélyi politikusok Erdélyben maradnának, a felvidékiek Felvidéken, és ezekben a régiókban képviselnék a magyarság érdekeit. Megvan a módja és csatornája annak, miként juttathatják el üzeneteiket a magyar parlamentbe és a magyar kormányhoz.
– A Fidesz-listán egy újabb brüsszeli mandátumért versenybe szálló Tőkés László és esete kivételnek számít?
– Tőkés László az egész Kárpát-medencei magyarságot képviselte az Európai Parlamentben. Mindannyiunk számára nagyon fontos, hogy tudja folytatni az eddigi küzdelmét.
– Mennyire tartja szerencsésnek az RMDSZ újabb szerepvállalását a román kormányban?
– Nagyon fontos, hogy a magyar kormány és az anyaországi pártok ne érezzenek késztetést arra, hogy ők mondják meg az RMDSZ-nek, mi a jó vonal, és mit kell cselekedni. Az RMDSZ látja, ismeri a romániai helyzetet, képes felmérni a politikai viszonyok alakulását. Az ő joga és felelősége eldönteni, mikor taktikus belépni a kormányba, és mikor nem.
A mi feladatunk támogatni az RMDSZ és bármely külhoni magyar szervezet törekvéseit. Bízom abban, hogy olyan lehetőségek nyílnak meg az RMDSZ előtt, és olyan határozott és kézzel fogható magyar érdekeket tud majd képviselni és érvényre juttatni a bukaresti kabinetben, amelyek az egész romániai magyar közösség javát szolgálják.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),

kérdezett: Kertész Melinda
NAGYVÁROSBAN, ELSZÓRTAN
Mennyire fenyegeti a monostori magyarokat a Petrovics-szindróma?
Egy célzott szórványpolitika hiányában nagy eséllyel belesodródik a többségbe a nagyvárosokban lakó, az identitás peremén levő magyarság - véli Vetési László szórványkutató.
Van-e megoldás a létszám szempontjából ugyan kritikus tömeget alkotó, viszont a nagyvárosokban elszórtan élő, ezért a szórványosodásának fokozottan kitett magyarság lemorzsolódásának megállítására vagy visszaszorítására? Interjú a református egyház szórványprogramjával foglalkozó Vetési László egyházi íróval, szórványkutatóval, szociográfussal.
Mit nevezünk szórványnak?
Vetési László: - Kapásból nem fogok tudni egy szakszerű meghatározást adni, mi már lemondtunk arról, hogy végleges és zárt szórvány-definíciókkal dolgozzunk. Erről már külön konferencia is volt és annak a végén sem jutottunk dűlőre azzal kapcsolatosan, hogy mit is nevezünk szórványnak. A közbeszédben használt fogalmat szoktuk inkább hangsúlyozni, és ez pedig egy veszélyeztetett etnikai csoport, amelyik hátrányos térbeli elhelyezkedése, arányai, lélekszáma miatt az identitását, értékeit nem tudja saját erejéből megőrizni.
A szórványkutatói szakmában a szórvány kifejezést támadják, mert negatív kicsengésű, a leépülés, a depriváció jelentését hordozza magában, és ez nem egészen igaz. De a mi környezetünkben, a mi stratégiai problémakezelésünkben ez a leghasználhatóbb fogalom. A kérdésnek van egy másik vetülete, éspedig az, hogy a fogalom-meghatározások helyett tematikus szórványfogalmakat szoktunk használni. Pontosabban arról van szó, hogy beszélünk oktatási, művelődési, nyelvi, egyházi, vallási, hitéleti szórványközösségről. Ilyen formában már kezelhető a fogalom, hiszen például az oktatási szórvány világosan átlátható. Persze, a fogalmak között létezik átfedés, de a lényeg ugyanaz, hogy egy átlátható fogalom, és egy átlátható csoport kerül a kezünkbe, amellyel már lehet dolgozni.
Az utóbbi időben előtérbe került a nagyvárosi szórvány kérdése, a politikum is elkezdett azzal foglalkozni, hogy miként lehet megközelíteni, eljutni a negyedekben élő szórvány-magyarsághoz. Kolozsvár abból a szempontból érdekes, hogy egyszerre létezik benne "tömbmagyarság", amellyel különösen kulturális rendezvények, intézmények vonzáskörében lehet találkozni, illetve a „megfoghatatlan”, negyedekben élő, a városközponttól távol maradó "szórvány-magyarság", amely inkább kitett az asszimilációnak.
- Szoktuk így polarizálni a kolozsvári magyarságot, hogy "központi szórvány" és a "monostori szórvány", ez földrajzilag látványos kép, amely jelképezheti ugyan, de nem ez fejezi ki a probléma lényegét. Kolozsvár belvárosban, egy kilométeres átlóban helyezkedik el az erdélyi magyar csúcsintézmények 89%-a. Ennek többféle magyarázata van, egyrészt a megörökölt, a jogosan megtartott intézmények és épültek és a hozzájuk kapcsolódó magyar szellemi élet, a központok a mieink voltak.
Éppen ezért érdekes a Főtérért való harc, ami időnként fizikai vetületet is ölt. A Mátyás-szobor és a körülötte levő szellemi aura szinte védelmet nyújt a magyarság számára. A románságnak nem sikerült kialakítani a maga szellemi terét. A legszembetűnőbb az, hogy a Főtér milyen fontos nekünk. A Magyar Napok csúcsrendezvényein össze tudunk gyűjteni néhány ezer embert, és ilyenkor fizikai és szimbolikus térfoglalás is zajlik, nemcsak a Főtéren, hanem a Farkas és az Egyetem utcában is. Ilyenkor teljesen egyértelmű, hogy a kivonulás az utcára, a tér birtoklása és a magyar nyelv térnyelvvé változtatása pontosan megmutatkozik.
Az, amivel kezdte, hogy kétféle Kolozsvár van, az valóban így van. Tudomásul kell venni néhány dolgot: a romániai magyarság szellemi elitjének jelentős része, humán erőforrásnak és magas kultúrának letéteményesei itt élnek. Ne feledjük el, hogy itt van három-négy magyar püspökségnek, egyházvetetésnek a központja, itt van 6-7 olyan líceum, amelynek a teljes tantestülete magyar, a magyar intézményekhez tartozó szellemi anyag megint csak magyar, tehát itt létezik egy védett magyar „burok”. Ez kiegészül a kis magyar nyelvi terekkel, amelyek úgy jönnek létre, hogy a visszaszolgáltatott épületekbe rendre visszaköltöznek a magyar intézmények – elsősorban az egyházak kaptak vissza ilyen nagy épületeket. Kolozsváron él az a részmagyarság, amely ebben a nyelvi-kulturális térben nem részesül, amely fizikai és szellemi értelemben is peremre szorul.
Az a gond, hogy létezik egy réteg, amely rendszeresen fogyasztja a nagyvárosi magyar intézmények által nyújtott szellemi értékeket, beleértve a csúcsrendezvényeket, színházat, operát és minden egyéb találkozót, akik védik a magyar közösségi életüket és egyben le is védik ezzel. És van az a réteg, amely a peremről érkezett és a peremen maradt, tehát az identitásnak is a peremén és ezen próbál fennmaradni egy ideig, viszont nagy sodrásnak van kitéve, kiszorul az etnikumból, és belesodródik a többségbe.
Milyen tipikus szórványközösségek léteznek Erdélyben? Meghatározható-e, tetten érhető-e az a pillanat, amikor már a szórvány szó nem alkalmazható egy csoportra, mert már asszimilálódott?
- Mindegyik nagyváros más. Gyulafehérvár példáját szoktam emlegetni érdekességként, ahol ez a hasadás, amelyről az előbb beszéltünk, még inkább szembetűnő: a magyar intézményekhez, a püspöki palotához és a lelkészképzéshez tartozó, védett aurával rendelkező közösség átél egy majdnem magyar többségű etnikai élményt, ezzel párhuzamosan létezik egy másik réteg, a környékbeli falvakból beköltözöttek rétege, akiknek a sorsa gyakorlatilag meg van pecsételve a magyar identitás megélésének tekintetében.
Több fokozat van ebben a rendszerben, a legnehezebb helyzetbe levő városok – amint azt tudjuk tapasztalatból és az eddigi kutatások is egyértelműen ezt bizonyították – azok a dél-erdélyi városok, ahol nagyon hamar megváltoztak az etnikai arányok.
Elmondhatjuk azt is, hogy a több etnikumú, több nemzetiségű, többvallású, szinte európai modellként ünnepelt Temesvár egy nagy olvasztótégely lett, amely most már gyakorlatilag illúziója a többnyelvűségnek. Gyakorlatilag egyetlen domináns nyelv emelkedett ki, egyrészt erőszakosan – hiszen a hatalom ezt a nyelvet ráerőltette erre a több etnikumú, szép régi nyelvi hagyományokkal rendelkező városra, másrészt a betelepítéssel, harmadrészt a természetes asszimilációnak a folyamataival. Folytathatjuk Dévával, ahol a város átalakulása gyakorlatilag bedarálta azt a bukovinai székely városrészt, amely a dévai magyarságnak szinte önálló életet élő etnikai csoportja és tájegysége volt.
Folytathatjuk Nagyszebennel, ahol egy másik folyamat zajlik le etnikailag, hiszen a magyarok is nyertek abból, hogy német vezetés van, egy pici fellélegzés következett be, ami a magyar értékeket illeti. Hatalmas harcok folynak Nagyenyedért, és ha arról beszélünk, hogy az asszimilációnak milyen fokozatai vannak, akkor azt látjuk, hogy Abrudbánya, Verespatak, Észak-Erdélyben Radnaborberek a legtipikusabb asszimiláns közösségek, ahol a magyar identitás megmarad, románul történő öndefinícióval (eu sunt maghiar), viszont ragaszkodnak a magyar identitáshoz.
Radnaborbereken az a furcsa helyzet jött létre, hogy az egyébként románul beszélő közösségnek ki kellett írni magyarul a helységnevet, mert 20% fölött vallották magukat magyarnak. Hasonló a helyzet Verespatakon, ahol ugyan nincs kiírva a helység neve magyarul, viszont nagyon erős a magyar és német identitáshoz való ragaszkodás, amit már egy másik nyelven él meg az adott csoport. A népszámlálási adatokból - összehasonlítva a 2002-es adatokkal - az derül ki, hogy főként a szórványban indult rohamos hanyatlásnak a magyarság számaránya. Létezik-e módszer ennek a tendenciának a megfékezésére, esetleg visszafordítására?
- Hólabda-effektusként működik az asszimiláció: amikor egy közösség létszáma a kritikus tömeg alá esik, akkor két érdekes jelenség mutatható ki. Egyrészt megjelenik az úgynevezett dédelgetett etnikum szindróma, ami azt jelenti, hogy nem jelentünk már számbeli és egyéb szempontból olyan súlyú közösséget, amit a többség veszélyként élhetne meg vagy érzékelhetne, és akkor egyszerűen elkezd szeretni, mi leszünk az újszülöttek, vagy a nagymama, nagytata a nemzet testébe, kedves kicsi csoport leszünk, akiket nagyon szeretnek – ez megfigyelhető a nagyon rossz arányú magyar közösséggel rendelkező Resicabányán, Krassó-Szörény megye jó néhány településén.
A másik jelenség, hogy a hólabda-effektussal elkezdődik egy még rohamosabb leépülés, amikor a közösség semmiféle etnikai élményt nem tud megszerezni, a kisebbséghez tartozók saját etnikai öröklött értékeiket már önszabályozóan, autoimmun rendszerrel kezdik leépíteni. Megjelenik az úgynevezett „nincs értelme” érzés. Az egyén elveszíti a kognitív etnikai kontrollt, ami azt jelenti, hogy az etnikai tevékenységeket saját maga ellenére éli meg, nem ellenőrzi magát, a kontroll a beszédben, az etnikai értékhasználatban egyaránt megszűnik, sérül a kontroll-tevékenység a párválasztásban is, nem kontrollálja az iskolaválasztást, sodródik a többséggel. A csoport gyakorlatilag előbb beleintegrálódik, majd beleasszimilálódik a többségbe, megszűnik az arra való igény, hogy magyar baráti kört alakítson ki, a román médiát fogyasztja.
Az első nagy identitásbeli sérülés annak a feltételezése, hogy románként jobban lehet érvényesülni. Ez úgy gyűrűzik be, hogy az egyén elkezdi azokat a kudarcokat gyűjteni magában, amelyekkel igazolja saját magát, már nemcsak kontrollálja, hanem tudatosan kezdi keresni azokat a pontokat, amelyek segítségével mielőbb lezárhatja életében a magyar identitás-korszakot. Ezt Petrovics-szindrómának nevezzük, ami azt jelenti, hogy önként választja az egyén azt a nemzetet, amelybe mélyen integrálódik és teljesen leválik az eredeti nemzetéről.
Azért Petrovics-szindróma, mert Petőfi Sándort a szülei színmagyarnak nevelték, miközben benne egy cseppnyi magyar vér sem volt. A jelenség rendkívül izgalmas, hiszen ez a szülők részéről egy tudatos döntés volt. Az utolsó jelek a családnevek, amelyek esetében az igénytelenség miatt első körben megjelenik az ékezetlehullás, majd a személynév-választásban a latinizálódás. Ezt követően szinte természetes módon, készen szaladnak bele és fogadják el a másik etnikumot, ami, ahogy Szilágyi N. Sándor is elmondja, a családalapításban, illetve a gyermek identitásának a megválasztásában zárul le.
Visszatérve a nagyvárosi szórványra, hogy lehet elérni a nagyvárosokban magukat izoláló embereket? - Még messze vagyunk attól, hogy erről a kérdésről átgondoltan, szakmailag alaposan és minden kérdést körüljárva tudjunk beszélni. Nem értem, miért nem jutottunk el még oda, hogy a nagyvárosokban akár 50-egynéhány százalékos többséget is kitevő erdélyi magyarságról még mindig nem beszélünk azzal a súllyal, amivel ezt a témát kezelni és orvosolni kellene.
Az elmúlt 21-néhány évben mi nagyon sok összeírást végeztünk, de az összeírásokkal nagyon sok problémánk van. A kérdés az, hogy ezekkel az adatokkal mit kezdünk, mert ez az adatbázis mindaddig „halott”, ameddig a közösség vezetői nem kezdenek el rendszeresen kapcsolatot tartani ezekkel az emberekkel.
Iszonyatos lehetőségek vannak a 21. században, de iszonyatos mulasztások is. Például a kolozsvári magyarság – de ez elmondható Désről, Szamosújvárról, Besztercéről, hogy a nehéz helyzetben levőket említsem – ennek a magyar rétegnek a 60-70-80%-a a gyerekeiken keresztül, az interneten elérhető lenne, de erre sincs egy terv, hogy egy minimális testvéri, tanácsadói hálózatot összehozzunk, hogy ezekkel az emberekkel kapcsolatot tudjunk teremteni és érdeklődni felőlük, és megkérdezni, hogy szükségük van-e segítségre.
Nem tudom megmondani, hogy miért nem mértük fel a magyarokat Kolozsváron, például az egyetemisták segítségével, hiszen velük együtt egy hónap alatt a kolozsvári magyarságot teljes egészében fel lehetett volna térképezni egy-egy kérdőív révén. Pontos adatokat kaphattunk volna, de ezt nem tettük meg, hogy miért nem, azt nem tudnám megmondani.
Az egyházak látogatnak, viszont nem győzik. 4-6 ezer lelkes gyülekezeteknek, mint amivel a Monostor, a Lupsa, a Mărăști tér rendelkezik, olyan szolgáltatásokat kellene az egyháznak nyújtani, mint például a kézművesség, a gyerekjátékok megtanítása, de talán még a munkahelyi közvetítésig is el kellene jutni. Olyan funkciók is be kellene kerüljenek az egyházhoz a hitélet és a közösségi élmény mellett, amelyeken keresztül a közvetlen kérdésekre is választ tudunk adni. Ha ezeket a kérdéseket nem beszéljük meg és nem oldjuk meg, akkor a szakadék az emberek, az egyház esetében a hívek és az egyház között egyre nő, hatalmas a szóródás, a fluktuáció, a migráció, a kiköltözés, és az egyház ott marad azok nélkül az emberekkel való kapcsolat nélkül, akiket tulajdonképpen „meg kell menteni”.
Transindex.ro,

Szélsőségesek szezonja
Előzmény nélküli módon lépett fel a román kormány a Jobbik és a szélsőséges magyarországi párthoz kapcsolódó szervezetek erdélyi jelenléte ellen. Cseke Péter Tamás a lépés jogszerűségének és politikai indítékainak nézett utána.
Szinte minden márciusban, a magyar nemzeti ünnep tájékán a rendszerváltás óta feléled a nacionalista retorika, előtérbe kerül a román-magyar viszony Romániában. Így történt ez idén is, csakhogy az előző évektől eltérő kontextusban: a hónap elején kormányra került az RMDSZ, illetve napok vannak hátra a magyarországi, és hetek az európai parlamenti választásokig. E helyzettől eredően vagy sem, a román kormány olyat lépett, mint eddig soha: március 15. előestéjén megtiltották több magyar állampolgárnak, hogy Romániába utazzanak. Ugyanakkor a belügyminisztérium közölte: a szervezett bűnözés- és terrorizmusellenes ügyészség (DIICOT) az alkotmányos rend elleni cselekmények gyanújával büntetőjogi eljárást indított olyan személyek ellen, akik a Jobbikot népszerűsítették Romániában.
Vona jelenléte volt a gyújtózsinór A bejelentés előzménye a március 10-i Székely Szabadság Napja nevű megemlékezés és – engedély nélküli – felvonulás volt, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szervezett Marosvásárhelyen. Az amúgy mindvégig békés – bár vesszen Trianon skandálásokkal tarkított – demonstráció incidensekkel zárult: a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tagjai csendőrökkel dulakodtak, európai uniós zászlót égettek, állítólag kardok is előkerültek. Tény, hogy a román média a „magyarországi szélsőséges csoportok” randalírozására helyezte a hangsúlyt. A román lapok és hírtelevíziók hangsúlyozták, hogy a rendezvényen Vona Gábor, a Jobbik elnöke, valamint a HVIM és a „Magyarországon betiltott Magyar Gárda” több képviselője is jelen volt, utóbbiakat téve felelőssé a csendőrökkel való dulakodásért. Ugyan Vásárhelyen nem magyarországi csoportok, hanem a HVIM erdélyi tagjai randalíroztak, Vona Gábor marosvásárhelyi jelenléte elegendő volt arra, hogy a román politikusok figyelme a Jobbikra irányuljon. Elsőként Traian Băsescu szólalt meg, aki 11-én este a radikális magyarországi párt romániai tevékenységének betiltását követelte a parlamenttől és a kormánytól. Victor Ponta miniszterelnök erre úgy reagált: az Európai Unióban nem lehet kitiltani egy politikai szervezetet valamely tagállamból, ám bizonyos személyeket igen. A kormányfő bejelentését követte a belügyminisztériumi közlés, miszerint kitiltanak az országból több olyan magyar állampolgárt, akik a Jobbik, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Betyársereg és az Új Magyar Gárda számára szélsőséges tevékenységet fejtettek ki Romániában. Neveket nem közöltek. Azt azonban igen, hogy Vona ellen büntetőjogi eljárás is indul. Az indoklás szerint „alaposan gyanítható, hogy 2013-2014-ben a Jobbikot népszerűsítő több romániai rendezvényen revizionista, szeparatista, az alkotmányos rend elleni nyilatkozatok hangzottak el”. A vádhatóság a Btk. 397. cikkelyére hivatkozik, amely az alkotmányos rend megdöntésre irányuló, a nemzetbiztonságot veszélyeztető erőszakos cselekményekért tíztől húsz évig terjedő börtönbüntetést ír elő. A román politikusok közben Budapestnek is üzentek. Băsescu a román alkotmány tiszteletben tartására szólította fel a Romániába látogató magyar politikusokat, kilátásba helyezve, hogy kiutasítják azokat, akik az alaptörvényt sértő kijelentéseket tesznek. Titus Corlăţean külügyminiszter arról beszélt: a magyar honosítási törvény romániai hallgatólagos elfogadásának tulajdonítható, hogy „egyes szélsőséges magyarországi pártok Erdélyben folytatnak választási kampányt”.
Budapest és a Jobbik csak később reagál
A Jobbik megdöbbenve értesült arról, hogy politikusait kitiltották Romániából, mivel e lépésre semmilyen okot nem adtak. Pál Gábor sajtófőnök elmondta, értetlenül állnak a román fél lépése előtt, hiszen tagjaik nem tettek olyan lépést, vagy követtek el bármilyen bűncselekményt, ami hasonló reakciókat tenne szükségessé. Hangsúlyozta: a Vona Gábor pártelnök által Orbán Viktor kormányfőnél szorgalmazott miniszterelnök-jelölti vita előtt nem kíván foglalkozni a kérdéssel. A magyar kormány úgy reagált: megvizsgálják, hogy az uniós alapjog, illetve a román törvények mennyire indokolják, illetve nem, hogy a román hatóságok több magyar állampolgár beutazását megtiltották – tájékoztatott a Külügyminisztérium sajtófőnöke. Kaleta Gábor elmondta, a magyar fél csak azt követően tud érdemben reagálni a döntésre, ha tudja, kiket és milyen indokok alapján tiltottak ki Romániából. Vona Gábor kitiltása bejelentése előtt nyílt levet írt a román miniszterelnöknek és az államfőnek. Ebben kifejti: a politikusokat vagy félretájékoztatták, vagy egy „alacsony színvonalú magyarellenes politikai játékot játszanak”. Felidézte: kitiltása indoklásául a Székely Szabadság Napján tanúsított szélsőséges viselkedését hozták fel. Levelében emlékeztet: ő annyit tett, hogy csendben és békésen felvonult Marosvásárhelyen. Felveti: mi lesz a rendezvényen résztvevő több ezer emberrel, a belga, katalán és baszk vezetőkkel, akik gyújtó hangú beszédeket is mondtak?
„Szélsőségesség-importra nincs szükség” Az Erdélyi Riport által kérdezett két RMDSZ-es jogász-politikus, Eckstein-Kovács Péter és Frunda György egyaránt úgy véli: nem lehet egy pártot vagy párttagokat kitiltani az országból, viszont egyes személyeket igen, vagyis a kormány jogszerűen járt el az – egyelőre névtelen – magyar állampolgárokkal szemben. „A szabad helyváltoztatás joga EU-s alapjog, meg kell indokolni, ha egy vagy több személyt nemkívánatosnak nyilvánítanak, meghatározott időre, egy adott országban. Erre van precedens, EU-konform lépés. Ha van rá okuk, akkor nyugodtan megléphetik a román hatóságok” – magyarázta Eckstein. A kitiltást a belügyminisztérium kezdeményezi, az államfő javaslata alapján, a döntést a bukaresti táblabíróság hozza meg. Azt viszont nehezményezi az államfő egykori tanácsosa, hogy a román hatóságok szemet hunynak a román szélsőséges szervezek, például a Noua Dreapta tevékenysége fölött. „A román hatóságok feladata a hazai szélsőségesek kezelése. Ám szélsőségesség-importra nincs szükség. Itt gondolok a Magyar Gárdára – melyet a magyar hatóságok törvényen kívül helyeztek, a HVIM-re és a Jobbikra, még akkor is, ha parlamenti párt” – mondta Eckstein.
Nyolc erdélyi szervezet, elenyésző támogatottság
A Jobbik Magyarországért Mozgalom négy éve van jelen többé-kevésbé szervezett formában Romániában. Egyik volt EP-képviselőjük, Szegedi Csanád már a 2010-es választások után irodát nyitott Marosvásárhelyen, a könnyített honosítás bevezetése után pedig aktív tagtoborzásba kezdtek nemzetpolitikai kabinetjük vezetője, Szávay István vezényletével. Jelenleg nyolc erdélyi megyében vannak – nem bejegyzett – tagszervezeteik, ahogy ők fogalmaznak, szimpatizáns-csoportjaik. Támogatottságuk Erdélyben elenyésző Kiss Tamás szerint. Ez azonban nem tudatosul bennük – mondja a szociológus. „Ahányszor Vona Gábor vagy Szávay István eljön Erdélybe, olyanokat lát maga körül, akik támogatják a Jobbikot, ezért azt gondolják, a közvélemény-kutatások meg vannak hamisítva” – magyarázta Kiss. Szerinte ilyen szempontból párhuzamba lehet állítani a Jobbikot az Erdélyi Magyar Néppárttal. „Annak idején az EMNP politikusai őszintén nem hitték, hogy valósak közvélemény-kutatásaink eredményei. A kolozsvári értelmiségi körökben például sokkal mélyebb politikai megosztottságot láttak annál, amit a felmérések mutattak. Ez eltorzította a percepciójukat” – mondja a szociológus.
„A Noua Dreapta is félelmetes” Frunda György szerint a kormány lépésének háttere, hogy a román politikusok úgy érzik, egyes magyarországi kollégáik túl hangosak Erdélyben. „Ezt nekik le kellett reagálni, a választók ezt elvárják tőlük. Közrejátszik ebben a magyarországi választás és az EP-választás közeledése is” – mondta a volt szenátor, Ponta miniszterelnök személyes tanácsadója. A jogász-politikus mindazonáltal nem érti, miért kellene Vona Gábort bűnvádi felelősségre vonni. „Nem vagyok Jobbik-szimpatizáns, de március 10-én Vona Gábor, azon kívül, hogy részt vett a tüntetésen, nem követett el semmi törvényelleneset” – magyarázta. Felvetésünkre elmondta: a revizionista eszmék terjesztése nem bűncselekmény. „Ha én most kiírom nagy betűkkel, hogy föderális Európát akarok, akkor Románia szuverenitása ellen cselekszem. Ezért elítélnek?” – kérdezi Frunda, aki szerint a „Vesszen Trianon!” és az „Erdélyt vissza!” jelszavak skandálása miatt sem lehet valakit Romániában elítélni. „Amíg nem cselekszem semmit, csupán nyilatkozom, akkor nem követek el bűncselekményt” – fogalmazott. Szerinte ilyen alapon Moldova Köztársaságból ki lehetne tiltani a román államfőt, mert nem egyszer mondta, hogy egyesíteni szeretné a két országot. Frunda egyetért Eckstein-Kováccsal abban, hogy a Noua Dreapta sem jobb vagy rosszabb a Magyar Gárdánál. „Az Új Jobboldalt kétszer láttam Marosvásárhelyen, félelmetes a magatartásuk. Azt üvöltik, hogy magyarok, takarodjatok az országból” – mondta az Erdélyi Riportnak. Frunda kérdésünkre elmondta, a miniszterelnök konzultált vele ezekről a kérdésekről. „Ám nem szeretnék erről beszélni, nem lenne korrekt, tanácsadóként ezeket a beszélgetéseket bizalmasan kell kezelnem. De azt elmondhatom, Victor Ponta nem sovén, nem magyarellenes. Elég nyitott, európai felfogású” – fogalmazott a volt szenátor.
Ez rosszul jön az RMDSZ-nek Kiss Tamás szociológus szerint a magyarellenes retorika felerősödéséhez nem csak a magyarországi szélsőségesek romániai jelenléte járult hozzá. Emlékeztetett arra, hogy az ellenzékben töltött utóbbi két évben az RMDSZ a Szociáldemokrata Párt számára a „cserejátékos” szerepét töltötte be, és a politikai szereplők egy részét zavarta, hogy az RMDSZ mindvégig alternatív lehetőség volt egy kormánytöbbség létrehozására. „A Konzervatív Pártra, a Nemzeti Liberális Pártra és az utóbbi időben a Traian Băsescuhoz köthető alakulatokra volt jellemző ez a retorika” – magyarázta az Erdélyi Riportnak. A kolozsvári kisebbségkutató intézet munkatársa felhívta a figyelmet Victor Ponta nyilatkozatára, amelyben kormányra invitálta az RMDSZ-t. „Többek között azzal indokolta az RMDSZ kormányra hívását, hogy a magyar közösségnek, illetve magának az RMDSZ-nek a radikalizálódását megelőzze. Ez jól beillik a szakirodalomban kontrollkooptációnak nevezett modellbe. Beemeled a kormányra a domináns kisebbséget azért, hogy kontrolláld ezeket a folyamatokat” – fogalmazott a szociológus. Kérdésünkre, hogy az utóbbi napok eseményei miként hatnak a frissen kormányra lépett RMDSZ-re, a szociológus úgy látja: „a szövetségnek ezek a helyzetek mindig rosszul jönnek”. Az RMDSZ-nek sohasem kedvez, amikor az ellenfeleit román politikai szereplők magyar szélsőségesség miatt támadják. „Az RMDSZ-nek továbbra is az a feladata, hogy az erdélyi magyar társadalomnak minél teljesebb vertikumát lefedje. A Jobbik támogatottsága elenyésző az erdélyi magyar közösségen belül, de ez nem azt jelenti, hogy az erdélyi magyar közösség tagjai lelkesen támogatnának olyan intézkedéseket, hogy valakiket magyar szélsőségesség miatt felelősségre vonnak. Ha az RMDSZ-nek ebben állást kell foglalni, abból csak rosszul jöhet ki. Márpedig állást kell foglalnia, de csak rossz és még rosszabb variáns mellett tud dönteni” – jelentette ki.
Az Új Jobboldal célja Nagy-Románia
Míg a Jobbik Nagy-Magyarország, a 2000-ben létrehozott az Új Jobboldal (Noua Dreapta) Nagy-Románia visszaállításának híve. A román szélsőjobboldali szervezet a két világháború között működő Vasgárda szellemi örökösének tekinti magát. Militáns soviniszta és erősen vallásos román ortodox nézeteket vall. Ellenzik a homoszexualitást, az abortuszt, a globalizációt, az Európai Uniót, a NATO-t, a vallási csoportokat az ortodox egyházon kívül, a romániai magyar kisebbség autonómiáját, továbbá az amerikai kultúrát, a manele zenét és a Valentin-napot. A Noua Dreaptă kultuszt épített ki a Vasgárda valamikori vezetője, Corneliu Zelea Codreanu köré, akit „Căpitanul” (a Kapitány) néven emlegetnek.
2006 tavaszán a rendőrség több tucat Noua Dreaptă tagot letartóztatott, akik erőszakkal próbálták megakadályozni a bukaresti GayFest parádét. Legutóbb március 15-re Kolozsvárra Avram Iancu emlékmenetet hirdetettek, amelyet a magyar ünnepi megemlékezéssekkel egy időben tartottak. Többek közt abbéli büszkeségükre hívták fel a figyelmet, hogy románok, román földön élnek, s rendszeresen visszatértek arra, hogy Kovászna és Hargita megyék szintén román területnek számítanak. Azt is skandálták: ők mind Avram Iancu-k.
Kelemen: a Jobbik árthat Az RMDSZ a magyar állampolgárok kitiltására vonatkozó bejelentésre lapzártánkig nem reagált, a Jobbik itteni működésének tiltására vonatkozó államfői felvetésre azonban igen. Kelemen Hunor a maszol.ro-nak a párt betiltását járhatatlan, Vona Gábor kitiltását járható útnak nevezte. Szerinte elsősorban a társadalomban kellene tudatosítani, hogy elfogadhatatlanok a 21. században a Jobbikéhoz hasonló politikai üzenetek. Kelemen Hunor emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ-nek nincs intézményes kapcsolata egyetlen szélsőjobboldali párttal sem. „A Jobbik erdélyi tevékenysége kárt okozhat az erdélyi magyarságnak. Mindenféle szélsőséges politikai tevékenység csak kárt okoz a mindennapi életben, a jövőtervezésben, az etnikumközi kapcsolatok tekintetében. A Jobbik az erdélyi léthez soha nem tett hozzá, nincs mit hozzátennie” – szögezte le a szövetségi elnök.
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

Székelyföldi körúton Áder János magyar államfő
Időutazás, emlékezés, hagyományápolás legyenek a fő motivációi az erdélyi fiataloknak – többek között ezt írta be kedd délelőtt a Székely Nemzeti Múzeum vendégkönyvébe Áder János magyar államfő, aki magánlátogatáson tartózkodik Erdélyben. A mindenkori köztársasági elnök személyén és hivatalán keresztül is kifejezi a magyar nemzet egységét – jelentette ki az államfő keddi, nem hivatalos csíkszéki látogatása során.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Hamlet című előadásának megtekintésével hétfőn este kezdődött Áder János Magyarország elnökének háromszéki látogatása. Értesüléseink szerint az előadást követő állófogadáson az államfő pozitívan értékelte a látott előadást, megdicsérte a sepsiszentgyörgyi színművészeket.
Elsősorban az 1848-49-es forradalom és szabadságharchoz kötődő emlékhelyeket szeretett volna felkeresni, így alakult ki a magyar államfő programja – mondta el kedd reggel a Székely Nemzeti Múzeumban a sajtó képviselőinek Tamás Sándor. Kovászna Megye Tanácsának elnöke úgy nyilatkozott rendkívül fontosnak tartja, hogy Magyarország közméltóságai minél gyakrabban jöjjenek Székelyföldre. „Mutassuk meg értékeinket, amelyeket ezer éven keresztül építettünk. Fontosnak tartjuk ezeket a látogatásokat, ezeknek, azontúl hogy magánlátogatás, nagyon erős érzelmi töltete és üzenete van a lakosság irányába” – fogalmazott.
Áder Jánosnak és feleségének, Herczegh Anitának Vargha Mihály múzeumigazgató mutatta be a Székely Nemzeti Múzeum In memoriam Gábor Áron kiállítását, valamint a pénteken megnyitott új időszakos kiállítást, amelyen a szabadságharc ritka ereklyéit lehet megtekinteni. Az államfőt láthatóan érdekelte a Gábor Áron eredeti ágyúja, amely pár éve ismét Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban található. A Háromszékre első alkalommal látogató Áder János a következőket írta a múzeum vendégkönyvébe: „Fogadják őszinte elismerésemet az 1848-49-es kiállításukért. Remélem, minél több fiatal tér majd be a Székely Nemzeti Múzeumba, és megismeri történelmünk e fontos pillanatának emlékeit. Időutazás, emlékezés, hagyományápolás legyenek a fő motivációi az erdélyi fiataloknak.”
A múzeumi látogatás végén Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke egy Gábor Áron arckép másolatot (amelynek eredetije Kézdivásárhelyen van), valamint a Descriptio Transilvanie című térképgyűjteményt adott át a köztársasági elnöknek, Hercegh Anitának pedig festett „kincses ládikóval” kedveskedett. A város részéről Antal Árpád polgármester Sepsiszentgyörgy képes történetét és egy Kós Károly rézplakettet ajándékozott az elnöknek, a feleségének pedig egy nemezelt sálat adott, Vargha Mihály múzeumigazgató pedig az intézmény kiadványaiból összeállított könyvcsomaggal lepte meg az elnöki párt. Sepsiszentgyörgyről Csernátonba, a Haszmann Pál Tájmúzeumba utazott a küldöttség.
Felsőháromszéken is fogadták Ádert
Már a csernátoni Haszmann Pál tájmúzeumnál is kitűnt, hogy Áder Jánost a felsőháromszékiek mennyire tisztelik, Kézdivásárhelyen viszont még inkább. Az elnöki házaspár látogatása ünnepi hangulatban zajlott.
Nagy volt a sürgés-forgás a Haszmann Pál nevét viselő intézménynél: Áder János és neje, Hercegh Anita látogatása az múzeum munkatársait, illetve a falubelieket is lázba hozta. Székely ruhás lányok és fiúk várták az anyaországi méltóságokat, akik a programjukhoz képest jócskán késve érkeztek meg Bod Péter szülőfalujába. A magyarországi és román biztonságiaktól kísért házaspár nem feszélyeztette magát: megkóstolta a jóízű szilvapálinkát, a legjobb ízűnek titulált csernátoni kürtőst, majd Haszmann Pál vezetésével villámlátogatást tett a falumúzeumban. A félórás látogatás során csak a múzeum töredékét nézhette meg az elnök, illetve felesége: az idő szorítása miatt néhány kopjafát, a szabadtéri gépmúzeumot és a rádióházat tekinthette meg, a tulajdonképpeni múzeumépületbe alig pár pillanat erejéig lépett be.
Kézdivásárhelyen néhány száz ember volt kíváncsi Áderre, aki megérkezése után először egy kávét fogyasztott el Bokor Tibor polgármesterrel, Tamás Sándor megyei tanácselnökkel, valamint Hegedüs Ferenc önkormányzati képviselővel ez utóbbi vendéglátóipari egységében.
A magas rangú vendég a Gábor Áron téren, az ágyúöntő mester szobránál egy rögtönzött kulturális ünnepségen is részt vett. Áder neje szemmel láthatóan többször elérzékenyült, könnyekkel küszködve hallgatta végig az előadást, aminek a végén a házaspár megkoszorúzta az ágyúöntő szobrát.
Ezt követően Áder János és kísérete megtekintette a 11-es, illetve a 10-es udvarteret, majd a Nyerges-tetőre mentek.
Kopjafát állítottak a Nyerges-tetőn
A mindenkori köztársasági elnök személyén és hivatalán keresztül is kifejezi a magyar nemzet egységét – jelentette ki Áder János keddi nem hivatalos csíkszéki látogatása során.
Áder János, Magyarország államfője és felesége, Herczegh Anita nem hivatalos romániai látogatása során Kézidvásárhelyről érkezett kedden délben a Nyerges-tetőre. Az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseinek állított emlékműnél találkozott Borboly Csabával, Hargita Megye Tanácsának elnökével és az alcsíki polgármesterekkel.
A köztársasági elnök köszöntötte a jelenlévőket, és beszélgetésbe elegyedett velük. Kifejtette, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékhelyei egyaránt fontosak kell legyenek a Magyarországon és a Székelyföldön élő magyarok számára, ahogyan az idős nemzedék mellett a fiatalok számára is. Rámutatott, hogy az 1848-49-es szabadságharc nélkül nem lehetne polgárosodásról, modern kori Magyarországról beszélni. Hozzátette, így van ez még akkor is, ha meg kellett várni az 1867-es kiegyezést, ahol Deák Ferenc elérte mindazt, amit a szabadságharc alatt fegyverekkel nem tudtak kivívni. Arra az újságírói felvetésre, miszerint a székelyek a nehéz időkben bátorításnak értékelik a magyar államfő látogatását, Áder János kifejtette: „a mindenkori köztársasági elnöknek van egy alkotmányi kötelezettsége: a személyén, a hivatalán keresztül is ki kell fejeznie a nemzet egységét”.
Miután a házaspár az emlékműnél elhelyezte a kegyelet koszorúját, a hősök temetőjébe vonult, ahol Tamás József római katolikus püspök megáldotta az általuk állíttatott kopjafát. Ezt András Lajos fafaragó készítette, aki a helyszínen ismertette a kopjafa szimbólumainak jelentését, majd a hagyományos székely mesterségek fontosságáról és azok életben tartásáról beszélgettek az elöljárókkal.
Áder János feleségével a Nyerges-tetői látogatást követően Csíkszeredában ebédelt, majd a délutáni órákban Madéfalvára utazott, hogy koszorút helyezzen el a Siculicidium emlékműnél. A felcsíki települések polgármesterei mellett sok helybéli is az emlékműnél várta az államelnök érkezését, aki személyesen köszöntötte az elöljárókat és a helybélieket. Rövid látogatása után rögtön továbbindult, hogy Gyergyószéken is találkozhasson a helybéliekkel.
Gyergyói emlékművek előtt tisztelgett Áder János
Gyergyószentmiklóson az önkormányzat képviselő-testülete, egyházi vezetők, helyi és környékbeli települések lakói fogadták Áder Jánost és kíséretét az örmény katolikus templom kertjében, ahova a vörösköpönyegesek sorfala között vonult be a magas rangú vendég és kísérete. Az örmény egyházi kórus rövid előadását követően Mezei János polgármester köszöntötte a vendégeket. Az államfő Czetz János honvédtábornok emlékplakettjénél koszorút helyezett el, majd a házigazdák felkérésére kíséretével és a fogadása összesereglettekkel együtt a templomba vonult. Ott Szilágyi Lőrincz plébános és Magyari Sáska Zsolt egyetemi tanár ismertette a templom, illetve a gyergyói örménység történetét
„Amit legfőképpen megköszönök önöknek, az a hit megőrzése, a hagyományok ápolása, a történelmi példaképek emlékállítása, és hogy a fiataloknak megmutatják, hogy kik is voltak az őseik és mit köszönhetnek nekik” – szólt vendéglátóihoz Áder János.
A kötetlenné alakuló beszélgetés során elmondta, Böjte Csaba gyergyószentmiklósi gyermekotthonában nevelkedő két kislányért vállaltak keresztszülőséget feleségével.
„Gyergyószentmiklóshoz másfajta szálak is kötnek bennünket. Ezért valószínű, hogy ide gyakrabban járunk majd, mint más településekre” – búcsúzott a fogadására összegyűltektől az elnök, magyarázatot is adva neje, Herczegh Anita távolmaradására. Mint mondta, az örmény közösségnél tett látogatása idején felesége éppen keresztgyermekeiket kereste fel.
Az örmény templomtól gyalog vonult a Petőfi- és a Kossuth-szoborhoz a küldöttség, ahol Áder János virágok elhelyezésével tisztelgett a forradalom nagyjainak emléke előtt.
Gyergyószentmiklósról a kora esti órákban távoztak a magas rangú vendégek és kíséretük. Erdélyi látogatásuk utolsó állomása Válaszút lesz.
Bartos Lóránt, Kömény Kamilla, Pethő Melánia, Gy. Turoczki Emese
Székelyhon.ro,

Kinőtte a Kultúrpalotát a TDK
A múlt évben huszadik születésnapját betöltött orvostanhallgatóknak szóló Tudományos Diákkonferenciát (TDK) akkreditálták idén, ami azt jelenti, hogy már nem csak egyetemistáknak, hanem rezidenseknek, PHD-hallgatóknak és szakorvosoknak is szól az esemény.
Nagy dolognak számít a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem életében, hogy akkreditálták a TDK-t. A szervező Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség (MMDSZ) elnöke, Tubák Nimród szerint ez konkrétan azt jelenti, hogy az eddigi nagyszámú diák célközönség mellett a rendezvény megszólít egy másik célközönséget is. „A TDK ezentúl azoknak a rezidenseknek, PHD-hallgatóknak és szakorvosoknak is szól, akiknek minden évben kötelezően össze kel gyűjteniük egy bizonyos számú kreditpontot konferenciákon és workshopokon való részvétellel. A marosvásárhelyi TDK 14 kreditpontot ér” – mutatott rá az MMDSZ elnöke.
A TDK főszervezője, Virág Tímea Helga elmondta, idén annyira bővült a rendezvény programja, hogy már kinőtte a Kultúrpalotát, így a szervezők kénytelenek voltak a Bernády Házba is programot szervezni. Csütörtökön párhuzamosan a Kultúrpalotában és a Bernády Házban is zajlik majd a versenyszekció, valamint az előadások.
„Idén a tudományos versenybe összesen 298 dolgozat érkezett, ebből 220-at marosvásárhelyi orvostanhallgatók írtak, a maradékot pedig a szegedi, budapesti, pécsi és debreceni orvosi egyetemek hallgatói” – tudtuk meg a főszervezőtől.
A diákok dolgozatai mellett számos érdekes workshop és neves meghívott is bekerült a TDK programjába. Többek közt a a Harward oktatója, Baffy György professzor tart előadást, de a Pécsi Tudományegyetemről, a Szegedi Tudományegyetemről is érkeznek neves professzorok, valamint a MOGYE oktatói közül is előadnak páran.
Bár a rendezvény szerdán egy workshoppal megkezdődik, hivatalosan csak csütörtökön nyílik meg. A négynapos rendezvényt több mint 130-an szervezik, diákok a tanárokkal karöltve.
Szász Cs. Emese
Székelyhon.ro

A csendes nyelvi halál ellen küzd a Bukaresti Magyar Élet
Mély gyökerei vannak a magyarságnak a Balkán kapujában, Bukarestben, és névemlékek is, például a Bercsényiről elnevezett lakótelep. Magyar iskola hamarabb volt a román fővárosban, mint román, és lapja is már több ízben volt a bukaresti magyarságnak.
Bukaresti Magyar Élet néven az Ady Endre Gimnázium igazgatója, Bencze Mihály az elmúlt év novemberében lapot indított. Bencze Mihállyal Oláh Gál Elvira beszélgetett.
Az igazgató elmondta, hogy az egyházi statisztikák szerint Bukarestben jelenleg 30 ezer magyar él. A katolikus egyháznak köszönhetően Bukarestben már 1815-ben magyar iskola alakult, a legtöbb magyar pedig az első világháború előtt él itt – magyarázta Bencze Mihály. Hozzátette: a világháborúk megnyirbálták Bukarest magyarságát, de a két világháború közt gyarapodott a magyarság, újraképződött az iskolarendszerük, ám a második világháború után minden hanyatlásnak indult. A ’70-es években Bukarestbe telepítették a fontos magyar heti- és napilapokat, a tudományos életet, de ez a fellendülés a ’90-es évekig tartott, amikor a bukaresti magyarság elindult a „csendes nyelvi halál útján” – fejtette ki az Ady gimnázium igazgatója.
Benzce Mihály elmondta, hogy Bukarestben egy békés együttélés tanúi lehetünk, hiszen az iskolában van húsz olyan román gyermek, akiknek szülei románok, és magyar iskolába adták, mert szeretik a magyar kultúrát.
A templomokban részt véve az istentiszteleteken, elnézve a nagytatát, a nagymamát, az unokát, lehetett látni, 120 éves távlatban miként alakult az itteni magyarság sorsa, a szálakat összefonva szükség volt a Bukarestben megjelenő Magyar Életre, hogy olvassanak, írjanak magukról – nyilatkozta Bencze Mihály.
Kossuth Rádió
Erdély.ma,

Erről jut eszembe
Jönnek a capinások! Jönnek a vasvillások! És még kik? A magyargyalázó steauás szurkolókülönítmény? Akárki mondja, hogy jön, nem kell megijednünk, a tettlegességtől ma már a tűzzel játszó Vatra Româneasca is visszariad talán. Egyébként botorság volt részéről éppen a mai napra időzíteni a magyarellenes tüntetést. Csakis azt juttathatja mindenki eszébe, hogy huszonnégy évvel ezelőtt is ők provokáltak, ők kezdték a randalírozást, az általuk ide csődítettek bántalmazták a vásárhelyi magyarokat. Meglepetésszerűen ért akkor a barbár támadás, mert igazából nem hittük, hogy megeshet velünk az, ami megesett. Amikor a Görgény-völgyiek és a hozzájuk csapódott hasonszőrűek lerohanták az RMDSZ-székházat, és a Marosvásárhelyi Rádióban élő adásban mondtam el, miket láttam, tapasztaltam a városban, voltak, akik kétkedve fogadták szavaim. Azt sem akarták elhinni, hogy az események még inkább elfajulhatnak. Nem szerdai nap volt az, mint a mai, az RTV hétfő délutáni magyar adása éppen zajlófélben volt. Nekik is hiába szóltam, nem hitték a kollégák, hogy Vásárhelyen ilyen dolog megtörténhet. Nem tették közzé, hogy magyarokat vernek, sőt talán meg is ölhetnek a városban. Bezzeg valamivel később mással sem voltak tele a köztévé román műsorai, mint a "brutális magyar irredenták gazságaival"! Mondhattak bármit közösségünk képviselői a valós helyzetről, azt minden eszközzel megpróbálta cáfolni a román média. Akkor már nyilvánvalóvá vált számunkra: a hazugság a rendszerváltás után is meghatározó tényező ebben az országban. Köztudott az egykori események alakulása. Azóta már immunissá is váltunk a berzenkedő fenyegetésekkel szemben. Azt azonban nem gondoltam volna, hogy közel negyedszázad teltével ennyire töményen jelen lesz még társadalmunkban a szélsőségesség, a nacionalista indulat. És hogy nem is egy, hanem legalább három tévécsatorna munkatársai, meghívottjai fröcskölik estéről estére a képernyőkön magyargyűlölő káromlásaikat. A jóérzésű embereket valósággal letaglózza az ilyenkor márciusban menetrendszerűen ránk csapódó gyűlölethullám. És valakik ismét a durvuló játéktaktika mellett döntöttek, napok óta székelyzászló- letépésről, rongálásról, magyar helységnévtáblák lemázolásáról, megcsúfolásáról hallunk. Ezek kezdeményezői nem tudnak, nem is akarnak megválni a régi szekus módszerektől. Szerencse, hogy reménykeltő jelekkel is mindegyre találkozhatunk. Azokra a józan hangokra gondolok, amelyeket tisztánlátó, jeles européer román értelmiségiek pengetnek meg a román–magyar viszonyt taglaló írásaikban, médianyilatkozataikban. Az utóbbi napokban Stelian Tanase, Andrei Plesu, Lucian Mândruta vállalta fel az ilyen megnyilatkozások ódiumát. Rájuk is raktak minden elképzelhető és elképzelhetetlen rosszat az elvakult nemzettársak. De támogatóik is akadnak, és mind gyakrabban beszélhetünk ilyesmiről. A világhálós kommentek ilyen tekintetben is előrevetítenek némi lehetséges szemléletváltást. Hátha az idő mégiscsak nekünk dolgozik. Persze, közben arra is számít, hogy magunk is alaposan besegítünk neki. Efelől ne legyen semmi kétségünk.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely),

Nyíregyházával társul Szatmárnémeti
Szövetségre lép Szatmárnémeti és Nyíregyháza annak érdekében, hogy hatékonyabban tudjanak közösen pályázni európai uniós forrásokra. Ennek érdekében a két megyeszékhely egy úgynevezett európai területi együttműködési csoportosulást (EGTC) alakít.
Erről keddi ülésén döntött a szatmárnémeti városi képviselőtestület. Az EU-ban egyébként körülbelül hat éve van lehetőség EGTC-k létrehozására, ami azt jelenti, hogy a különböző országokban fekvő társult települések, megyék, régiók vagy akár országok saját jogi személyiséggel rendelkező területi egységet alkotnak, saját speciális szabályzattal.
Az ilyen egységek szereplői számára előny, hogy – „átugorva” az egyes országok kormányait – egyenesen Brüsszelben pályázhatnak.
Ezt a fajta társulási formát, valamint az egyes területekre érvényes saját szabályrendszer megalkotását egyébként az tette szükségessé, hogy az országok között olykor jelentős jogrendbéli, illetve közigazgatási különbségek állnak fenn, ami jelentősen megnehezítette a közös projektek lebonyolítását.
Amint Koncz Andreától, a szatmárnémeti önkormányzat pályázati osztályának vezetőjétől megtudtuk, az Európai Határvárosok Európai Területi Társulás néven bejegyzendő egység nyitott – a kezdeményező Nyíregyháza, valamint Szatmárnémeti mellett hajlandóak fogadni további partnereket.
Kifejtette: eredetileg egy ukrajnai határ menti várost is szerettek volna bevenni, azonban ezt nem engedték meg az uniós szabályok. Koncz Andrea szerint az EU 2014–2020-as költségvetési ciklusában jelentős összegeket különítenek el az EGTC-k projektjeinek támogatására.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár),

A Polis könyvkiadó három kötetét mutatták be a Könyvtéren
Útjára indult az Idea Könyvtér erdélyi könyveket népszerűsítő sorozata, amelynek a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adott otthont. A ma délutáni (március 19-én), első alkalommal bemutatott könyveket a kolozsvári Polis Könyvkiadó jelentette meg, ezek pedig: Kuncz Aladár emlékezete; „Rokon álmok álmodója” - Áprily Lajos és Reményik Sándor levelezése, valamint Vita Sándor A Hiteltől a Tisztelt Házig. A könyveket Balázs Imre József, Vallasek Júlia és Kónya-Hamar Sándor ismertette.
A rendezvényen bemutatott három könyv a két világháború közötti időszakból három különböző személyiséget tárt elénk. Elsőként Kónya-Hamar Sándor beszélt A Hiteltől a Tisztelt Házig című könyvről, Vita Sándort egy olyan gabonaszálhoz hasonlítva, „amelynek túl nagy a kalásza, olyannyira, hogy majdnem kettőbe töri a szárat". A kötet gondozója, Hunyadi Attila, a könyvről szóló magyarázatában kettőbe osztotta azt tematikailag, fontosságilag: elmondta, hogy Vita Sándor egyrészt, fontos szerepet töltött be a holokauszt idejekor a zsidók mentésében, másrészt az erdélyi, román-magyar együttélést promováló, a transzilvanizmus eszméit hirdető személyként említi.
Áprily és Reményik levelezéséről, a Rokon álmok álmodóiról, Vallasek Júlia mesélt, a két alkotó levelezésen keresztüli találkozását taglalva. Filológiai kincsesbányának nevezte az üzenetváltást, amelyben az őszintén elmesélt életesemények és háttértörténetek hű közvetítői egy-egy vers megszületésének. Egy Áprily verset idézve, levonta a kedves következtetést, hogy nem csak a házasságok, hanem a barátságok is az égben kötődnek. Liktor Katalin, a könyv gondozója, elmondta, hogy a hatszáz oldalas mű 381 verset tartalmaz, amelyeket kronológiai sorrendbe rendezve, jegyzetekkel ellátva adtak közre.
A harmadik ismertetett kötet a Kuncz Aladár emlékezete volt, erről, a gondozó hiányában, egyedül Balázs Imre József beszélt. Két fogalommal írta körül az aradi származású író tevékenységét: ő a Fekete Kolostor írója, valamint az erdélyi magyar irodalom megszervezője és teoretikusa. Jó kedélyű, vicces és emberszerető személyként jellemezte, amely tulajdonságok könnyen felismerhetőek Kemény János Kuncz Aladárról szóló anekdotáiban is.
A könyvbemutató végén Nagy Péter, az Idea és a Gloria nyomda igazgatója elárulta, a következő Sapientiával közös rendezvényük egy tavaszi könyvvásár lesz, a Könyvtér erdélyi könyveket népszerűsítő akciója is folyatódik majd.
kolozsvaros.ro,

Az egyetemisták 40 százaléka hagyta abba tanulmányait tavaly
A romániai diákszövetségek országos egyesülete 20 állami egyetem adatait összegezte, ebből kiderül, közel 40 százaléka hagyta el az egyetemet azoknak, akik tavaly kezdték felsőfokú tanulmányaikat. Az egyetemista szervezet szerint ennek fő oka az anyagiak hiánya. Az átlag szociális ösztöndíj háromszor kevesebb, mint amennyi támogatásra szükség lenne. Emellett 8000 egyetemistára jut egy karrier tanácsadó. A szervezet képviselői szerint a kormány semmit sem tesz azért, hogy csökkentse az egyetemet elhagyók számát. Az egyetemisták képviselői továbbra is azt kérik, jövőre a GDP 6 százalékát fordítsa a kormány az oktatásra, és addig is teljesítse az ősszel tett ígéreteit.
Dávid László rektor a megkeresésünkre megerősítette: valóban 30-40%-ra tehető a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen is a lemorzsolódás, azonban ez többnyire a műszaki - a fizika, matematika, programozás - szakokra jellemző. A humán szakok esetében a lemorzsolódás nagyságrendekkel kisebb, mintegy feleannyi diák hagyja abba első év után egyetemi tanulmányait. Hozzátette, a nagy arányú lemorzsolódás csak az első évre jellemző, másodév után a diáklétszám stabilizálódik. (hírszerk./erdély fm)
Transindex.ro,

Kelemen Hunor: közösen kell fenntartanunk az európai kisebbségi szolidaritást
„Az európai kisebbségi szolidaritás megőrzése érdekében koordinálni kell az európai szintű erőfeszítéseket. A kisebbségi polgári kezdeményezés fellebbezésével párhuzamosan a politikai cselekvés útjára kell lépnünk” – fogalmazott Kelemen Hunor szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes azon a tegnap, 2014. március 19-én, Brüsszelben szervezett tanácskozáson, amelynek témája az európai kisebbségi közösségek együttműködése volt. A szövetségi elnök szerint a közelgő európai választás lehetőséget teremt arra, hogy a kisebbségi közösségek bemutassák jelöltjeiket és célkitűzéseiket. Az RMDSZ nevében Kelemen Hunor javasolta, hogy jöjjön létre az Európai Kisebbségi Közösségek napja, amely megkönnyítené a párbeszédet az uniós intézményekkel és a többségi társadalmakkal. A brüsszeli tanácskozáson részt vettek a Minority SafePack kezdeményező bizottságának tagjai, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának – FUEN elnöksége, Winkler Gyula és Sógor Csaba EP-képviselők és Vincze Loránt FUEN alelnök, az RMDSZ külügyi titkára. Az ülésen elhangzott: a közös cselekvés egyik eszköze a FUEN által javasolt Politikai Tanácsadó testület megalakulása, amelynek alapítói a polgári kezdeményező bizottság tagjai.
Winkler Gyula RMDSZ-es EP képviselő köszöntőbeszédében kiemelte: az Unió területén élő nemzeti kisebbségek helyzete új megoldásokat igényel, ezért fontos a kisebbségi tanácsadó testület megalakulása. A grémium intézményes párbeszédet tesz lehetővé az EU intézményeivel, az európai politikai pártcsaládokkal és az európai civil szervezetekkel. Az európai parlamenti képviselő úgy vélte, az új mandátumban a kisebbségeket érintő döntésekre egyre nagyobb hatással lesznek az európai jellegű civil szervezetek és politikai alakulatok.
Sógor Csaba RMDSZ-es képviselő azt részletezte, hogy mennyire nehezen sikerült a nemrég megszavazott Michel-jelentés révén néhány fontos kisebbségvédelmi fogalmat elfogadtatni az Európai Parlamentben.
„A kisebbségvédelemnek hosszú távú, tervezett jelleget kell biztosítani az EU-ban, ebben pedig kulcsszerepet játszik az EP keretén belül működő Kisebbségi Frakcióközi Munkacsoport (Intergroup), melynek megalakulásáért az új ciklusban is meg kell küzdeni” – hangsúlyozta a képviselő. Vincze Loránt, a FUEN alelnöke összefoglalta a Minority SafePack európai kisebbségi polgári kezdeményezés fellebbezésének helyzetét. Véleménye szerint az Európai Bíróság ítélete jövő év nyarára várható. Ugyanakkor elmondta, a FUEN a május elején sorra kerülő kongresszusán kisebbségi kiáltvány elfogadását tervezi, amely tartalmazni fogja az európai nemzeti közösségeknek az Európai Parlament és az Európai Bizottság új mandátumára vonatkozó kisebbségvédelmi javaslatát. A tanácskozáson Heinz Heinrich Hansen, a FUEN elnöke elmondta: az európai választást megelőző időszak kiválóan alkalmas figyelemfelhívásra – azon kell tehát ténykedni, hogy a kisebbségügyi lobbi minél célirányosabb legyen az EU intézményeiben.
Karl-Heinz Lambertz, a belgiumi németajkú közösség elnök-minisztere szerint el kellene érni azt, hogy a kisebbségi kérdés az Európai Bizottság valamelyik biztosának hatáskörébe kerüljön. Luis Durnwalder, Dél-Tirol volt kormányzója a FUEN és az Európai Parlament szoros együttműködését szorgalmazta. Úgy fogalmazott, a következő ciklusban el kell érni azt, hogy nagyszámú EP-képviselő támogassa a kisebbségvédelem ügyét.
RMDSZ közlemény
Erdély.ma,

Romániai magyar kultúra: intézmények és stratégiák
Mennyire lehet és kell bukaresti székhelyű magyar intézményben kidolgozott kultúrstratégiát vidéken életbe léptetni? Önállóak lehetnek-e az erdélyi kulturális központok gazdasági, műsorpolitikai szempontból? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre kereste a választ a Járosi Andor Keresztény Műhely és az Erdélyi Napló művelődési szakemberek részvételével rendezett kolozsvári vitaestjén.
Magyar kultúrpolitika – eszközök és hangszerelések címmel rendezett vitafórumot a Járosi Andor Keresztény Műhely és az Erdélyi Napló Kolozsváron, a lutheránus püspökség Reményik Sándor Galériájában. Az eseményen részt vett Kósa András László, a bukaresti Balassi Intézet igazgatója, Kötő József színháztörténész, az EMKE főtanácsosa és Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, az RMDSZ korábbi kulturális alelnöke. A fórum házigazdája Adorjáni Dezső Zoltán püspök, moderátora Csinta Samu, az Erdélyi Napló főszerkesztője volt.
Kósa András, a Balassi Intézet igazgatója a tisztségre írt pályázatában arra fektette a hangsúlyt, hogyan lehet a román közönség irányába közvetíteni a magyar kultúrát. Konkrét tervei között szerepelt, hogy együttműködést alakítson ki a román kulturális élet személyiségeivel oly módon, hogy ez előremutató legyenek, az együttműködő felek pedig egyenlő partnerekként vegyenek részt benne. Az igazgató távlati tervei közt az is szerepel, hogy a magyar kultúrát kivigyék Bukarest fontosabb utcáira, így ismertetve meg értékeinket a hétköznapi emberekkel is. Ez nem jelenti azt, hogy nem kell olyan programokat szervezni, amelyek révén a magyarság nap mint nap részt vesz a román főváros kulturális életében – tette hozzá az intézet vezetője. Évente rendeznek Bukarestben magyar filmhetet, a Magyar Zenefesztivál már a tizedik kiadásához érkezett, és román társintézményekkel karöltve sok egyéb programot is szervez a Magyar Kulturális Intézet.
Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója elismerte a bukaresti magyar intézet létének fontosságát, ugyanakkor felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy Erdélyben olyan pezsgő kulturális élet alakult ki, amely akár egy önálló országra is jellemző lehet. Az operaigazgató hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a magyar kultúra kiemelkedő személyiségeinek életét megismertessük a románokkal is. Példának hozta fel a színház- és filmgyáralapító Janovics Jenőt, akiről kevesen tudják, hogy már akkor készített filmeket Kolozsváron, amikor az amerikai álomgyár még gyerekcipőben járt. Az elmondottakhoz csatlakozva Kötő József színháztörténész hangsúlyozta, hogy már az 1920-as évektől kezdve a magyar művelődéspolitikusok – elsősorban Klebelsberg Kuno – fontosnak tartották, hogy kultúránkat Európa-szerte megismertessék az emberekkel. Kötő József a Bukaresti Magyar Intézet egyik feladatának nevezte, hogy az erdélyi magyar szellemi élet termékeit integrálja az egyetemes magyar kultúrába. A művészeti élet intézményesítése, stratégiák kidolgozása mellett fontos, hogy a helyi közösségek szerepvállalását is növeljük – emelte ki Kötő.
A Bukaresti Magyar Intézet segít a magyar kultúra külföldre közvetítésében, de nem pénzügyi intézmény, így különféle projektekkel támogatja a romániai magyar művelődési életet – vázolta az intézmény támogatási politikáját Kósa András. A román fővárosban is jelentős a magyar kultúra iránti érdeklődés, az intézet által szervezett Bánffy Miklós-kiállítást például pár nap alatt ezren tekintették meg. Ugyanakkor Kósa András felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy vannak Erdélyben olyan intézmények, amelyek normatív támogatásban részesülnek, így pedig elitkultúrát tudnak művelni. Ezek inkább helyi érdekeltségű intézmények, de a Bukaresti Magyar Intézet feladatának tartja, hogy a magyar kultúrát például Moldvában is népszerűsítse.
Noha természetes folyamat lett Európában, hogy egyre több lokális kultúrközpontot alakítanak ki, a dolgok természetes rendjét nem szabad túllépni – figyelmeztetett Kötő József. Annál is inkább, mert – ahogyan Szép Gyula igazgató megfogalmazta – a kultúra művelését nem biztos, hogy könyvekből meg lehet tanulni.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Célkeresztben
Nagy Imre miniszterelnök kivégzésének 30. évfordulóján, 1988. június 16-án az agóniája kezdetén levő magyar pártállam rendőrsége szétverte a 301-es parcellánál békésen emlékezők gyülekezését. Grósz Károly azzal indokolta a rendfenntartó erők fellépését, hogy a tüntetők irredenta, nacionalista jelszavakat skandáltak, és rátámadtak a rendőrségre.
Propagandapatronok
Ismertük ugyan a kommunista tömegtájékoztatás totális gátlástalanságát a valóság megmásításában, de ez azért sok volt. Képzeljük el az SZDSZ egykori prominenseit Tamás Gáspár Miklóstól Kis Jánosig, amint irredenta jelszavakat skandálnak, vagy amint járdakövekkel dobálják a rendőrséget. A valószerűség minimuma azért nem árt, ha benne van a mégoly ordas pártpropaganda hazugságaiban is. Akkor persze nem tudtuk, hogy egyik oldalról a szélsőséges, rasszista, nacionalista, náci, fasiszta, soviniszta, irredenta jelzőfüzér bevett baloldali kommunikációs technika, amit tetszés szerint alkalmaznak bárkire 1945-től errefelé. S azt sem tudtuk, hogy ha a rendőrség ok nélküli brutális fellépését indokolni kell, akkor az a legbevettebb propagandapatron, hogy a tüntetők rátámadtak a rendőrökre. A szélsőséges, náci, rasszista stb. jelzőket az unos-untalan használattal – és olyan emberek megbélyegzésével, akiktől ez teljességgel távol áll –, olyannyira elcsépelték, hogy azok mára elvesztették minden értelmes jelentésüket és jelentőségüket, pejoratívvá váltak, már csak a célcsoportokban váltanak ki bármilyen hatást. Például román fennhatóság alatt álló területeken a „magyar veszély” rémképére amúgy is érzékeny paranoid többségi rétegekben, az anyaországban pedig a kommunista internacionalista, majd liberálkozmopolita doktrína áldozataiban. Azokban, akik bármikor mozgósíthatók bármi ellen, ami a magyarság kiegyenesedését, önmagára találását, történelmi önképének helyreállítását célozza, legyen az Horthy-szoboravatás vagy a német megszállás emlékműve. Ezek a rétegek minden esetre szűkülőben vannak.
Mindez annak kapcsán merülhet fel bennünk, hogy a Székely Szabadság Napja után a román politikum a román sajtó és az RMDSZ más-más hangfrekvencián, más felütésekkel, eltérő hangsúlyokkal, de kórusban szélsőségesezi a tüntetőket vagy azok egy részét. A rendezvényen részt nem vevő RMDSZ politikai alelnöke visszautasít „mindenféle szélsőséges megnyilvánulást”, és azt is, hogy „magyarországi pártok pártpropagandára használják ki”. Érdekes lenne tudni, mit tart Borbély László szélsőséges megnyilvánulásnak. Netán ugyanazt, amit Băsescuék és Pontáék? Trianon emlegetését vagy annak skandálását, hogy Székelyföld nem Románia? Politológiailag szélsőségesnek nevezhető a demokrácia felszámolása és az erőszak alkalmazása politikai célokra. Egyik sem húzható rá a tüntetőkre. Ami a pártpropagandát illeti, egy párt értelemszerűen bekaszálja annak profitját, ha fesztív módon kiáll a meghirdetett céljai és értékrendje mellett. Amilyen természetes a Fidesz vezetőinek rendszeres fellépése az egykori magyar területeken a nemzeti ünnepek alkalmával, éppoly természetes a kormányzati felelősséget nem viselő Jobbik elnökének és nemzetpolitikai kabinetvezetőjének részvétele a Székely Szabadság Napján. Egyik gesztus sem öncélú, hanem beilleszthető az adott politikai szervezetek évtizedes politikájának kontextusába.
Mérleg jobbról, balról
A román kormány célkeresztjébe az SZNT-n kívül ismét bekerült Tőkés László is, aki merészelte a krími tatárokéhoz hasonlítani az erdélyi magyarság helyzetét. „Fáj az igazság” mondhatnánk, ha igaz lenne. De nem az igazság fáj Pontáéknak, hanem annak a kimondása. Mert az igazság, a magyarság vészes fogyása nyilvánvaló elégtétellel töltheti el őket, hiszen politikájuk éppen úgy a magyarság eltüntetését célozza egyfajta ésszerű feszültségminimalizálás mellett, mint valamennyi román kormányzaté Trianontól errefelé. A különbség annyi, hogy Pontáéknak sikerült ehhez az RMDSZ révén magyar asszisztenciát, magyar hitelesítést is nyerni.
A román politikum szokás szerint most túlreagál. Vona Gábor kitiltása abszurd, jogtalan és oktalan lépés lenne, hiszen a politikus fegyelmezetten vonult fel, s miként román politikumhoz intézett levelében leszögezte – tiszteli a román kultúrát és román népet –, mindössze támogatja az erdélyi magyarság megannyi európai precedenssel bíró jogos követeléseit, a háromszintű autonómia elképzelését.
Az RMDSZ-es sajtó alig titkolt kárörömmel Izsák Balázs „bukásának kezdetéről”, „dicsőségének porladásáról”, „jól kitapintható hitelvesztéséről” beszél. A másik oldalról pedig azok, akiknek az SZNT elnöke túl „puha” alkotmány és törvénytisztelő magatartásával, szintén rajta köszörülik a nyelvüket, elfeledve, hogy az autonómián túlmutató célhoz semmi sem adott: sem a nagyhatalmi szövetséges, sem a katonai erő.
Szomorú, de való: a Székely Szabadság Napjának idei megünneplésének zárómérlege negatív. S nem azért, mert rég hallottunk olyan szintű és mélységű magyarellenes román kórust, mint most, amikor lassan egy hete rólunk szól a román közélet, ismét célkeresztben vagyunk, amihez persze március 15. is hozzásegített. Nem, a román támadások bizonyos mértékig kellenek is, hogy emlékeztessék a közélet iránt érdektelen magyarokat nemzeti önazonosságukra. Sokkal inkább azért, mert nem tudtunk kellő számban felvonulni, nyugodt erőt és fegyelmezettséget mutatni. Amit sikerült megvalósítani tavaly ugyanezen a napon a Székelyek Nagy Menetelésén.
Pótcselekvés és zsákutca
Szó sincs arról persze, amit az ellendrukkerek írnak, a legnagyobb igazságtalanság lenne a felelősséget az SZNT-re hárítani. Az SZNT tette azt, amit tehetett – vitatkozhatunk azon, hogy szerencsés volt-e az időpontválasztás, hogy helyes volt-e a felvonulás tiltásának tudomásulvétele és a polgári séta meghirdetése, de annyi biztos: Izsák Balázs és az SZNT elvi, értékrendi hibát nem követett el. A felelősség egy apró incidensért – amit ellenfeleink felfújni igyekeznek–, a helyi hatóságoké, a magyar-gyűlöletét számtalanszor kinyilvánított marosvásárhelyi polgármesteré, aki megtiltotta a vonulást az úttesten.
Az is hibás következtetés lenne, hogy lemondjunk a figyelemfelkeltő utcai akciókról, pusztán azért, mert bármikor akadhatnak olyan részvevők, akik a meghirdetett céloknál többet szeretnének, s akiknek megnyilvánulásait a többségi hatalom megpróbálhatja felhasználni az autonómia célkitűzésének diszkreditálására. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke mutatott rá a Székely Szabadság Napján elmondott beszédében, hogy „az autonómia a megoldás. Bármi, ami nem ezt segíti elő, az jó esetben pótcselekvés, de inkább zsákutca.” (…) „Az erő és a lehetőség a mi kezünkben. Csak végig kell járni az utat, szabadságharcunkat megharcolni. Mindig békés szándékkal és eszközökkel, de határozottan, tisztességgel és következetesen.” S ez így van akkor is, ha a távlati magyar érdekek iránt érzéketlen RMDSZ közösen a román hatalommal elhatárolódik, szélsőségesez, és híven az 1996 óta folytatott neptuni ihletésű politikájához, a területi autonómia követelését ismét jó mélyen elrejti.
Nem véletlenül támadja a román politikai elit és a román média Semjén Zsoltot, a Kézdivásárhely főterére lovon bevonuló magyar miniszterelnök-helyettest, felvetve még az ő kitiltását is. Legtöbbet vitatott mondata egybecseng a néppárt krédójával: az autonómia közösségi jussunk. S bár lenne igaza abban is, hogy ezt Románia csak késleltetheti, de nem akadályozhatja.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Ünnepek és ünneprontók
A székely szabadság napja és március 15-e után újabb ünnepre készülhetünk: április 6., a magyar országgyűlési választások időpontja remélhetőleg sokunk számára azzá válik.
Mert évtizedek után először élhetünk szavazati jogunkkal, bennünket is megkérdeznek Magyarország és a magyar nemzet jövőjéről, beleszólhatunk, véleményt mondhatunk közös ügyeinkről. Ez már önmagában elegendő, hogy az összetartozás ünnepeként tekintsünk a közelgő voksolásra – hogy akként is éljük meg, azért magunknak is tennünk kell. A jelek szerint sokan, igen sokan kívánjuk választás révén is visszaigazolni: helyes volt a magyar nemzet határokon átívelő egyesítésének eme formája, jó úton indult el a budapesti vezetés, amikor a könnyített honosítás eszközével próbálta újra eggyé kovácsolni a magyarságot. Közel 200 ezren kérték felvételüket a választói névjegyzékbe, ami azt jelenti, a szavazati joggal rendelkező külhoni magyarok majdnem hatvan százaléka kíván élni eme állampolgári jogával (az 550 ezer újonnan honosított állampolgár közül 110 ezer kiskorú, mintegy 80 ezren pedig rendelkeznek magyarországi lakcímmel). Jelentős ez az arány akkor is, ha például az erdélyi magyaroknak a romániai parlamenti választásokon tapasztalt szavazókedvéhez viszonyítjuk (2012-ben Háromszéken például 40 százalék körüli volt a részvételi arány!). Persze, ez még félsiker, hiszen a regisztráció után a következő próbatétel maga a levélben szavazás, mely újszerűsége miatt kihívás, de technikai akadályok is adódhatnak, ha nem cselekszünk időben – a héten már elkezdik postázni a szavazólapokat, de ahhoz, hogy voksunk odaérjen a választások időpontjáig, mielőbb vissza is kell küldeni. Nem biztos tehát, hogy eredményhirdetéskor is ennyire magas részvételi arányt jegyezhetünk, de az biztosnak tűnik, hogy nem áll fenn a „fordított december 5-e” veszélye, és az elszakított nemzetrészeken élő magyarság nem fordít hátat az anyaországnak. Ünnepünk azonban akkor teljesedhet ki igazán, ha fél szemmel figyelünk a szolgálatos ünneprontókra is – mert vannak ilyenek. Az például a mai napig nem világos, hogy miután ismét összeborultak Gyurcsány Ferenccel, a magát baloldalinak nevező tábor végül miként viszonyul a kettős állampolgárság intézményéhez, illetve a külhoni magyarok szavazati jogához. Az viszont több, mint árulkodó, hogy miközben a nagyhatalmi játszmák kereszttüzében őrlődő kárpátaljai magyarságért aggódik minden felelős, nemzetben gondolkodó vezető, a szocialisták ismét elővették ama gyászos emlékezetű 2004. december 5-e előtt bevetett fegyverüket, és az Ukrajnában élő magyarok bőrén kampányolva a magyar nyugdíjrendszer összeomlásával riogatják a választókat. És most tehetünk azért, hogy ne rontsák el ünnepünket.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),