Tíz év után visszatért rendezni Dragos Galgotiu a kolozsvári magyar színházba. Akkor Shakespeare Viharát, most Thomas Bernhard Vadásztársaságát állította színpadra. Galgotiu rámutatott, Bernhard hatása annyira romboló, a belőle sugárzó elutasítás annyira heves, hogy nagyon nehéz színre vinni. /Köllő Katalin: Bernhard tükrében saját magunkat is látjuk. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 8./

Mitől olyan magas az unitárius óvoda nívója? Minőségi tanítást csak minőségi tanárokkal lehet megvalósítani. Ezért olyan keresettek ezek az óvodák-iskolák-egyetemek, mert magas nívójú tanítás és igaz emberré nevelés folyik falaik között. Milyen minőségben hirdeti ex cathedra Czika Tihamér, hogy „a 21. század Európájában az oktatásnak szekulárisnak kellene lennie”? Követi-e Czika Tihamér az annyira áhított szekularizált iskolák problémahalmazát? Köszönet Böjte Csaba atyának az elesett gyermekek gondozásáért, köszönet az unitárius egyház óvónőinek, a felekezeti iskolák és a Sapientia Egyetem tanári karának és mindenkinek, aki a fiatalságnak az örömöket tanítja. /Keintzel Cornelia, tanár, lexikográfus: Egyházi, nem egyházi. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 11./

Amennyiben lenne igény rá, Szatmár megyében is indítana kihelyezett karokat a Nyíregyházi Műszaki Főiskola. „Odaát nincs elég jelentkezőjük, ezért megpróbálnak átnyúlni a határon, hogy elég diákot szerezzenek ahhoz, hogy a tandíjakból fenn tudják tartani magukat” – nyilatkozta Fodor István, a Szatmár Megyei Mezőgazdasági Szaktanácsadó Hivatal aligazgatója. /Babos Krisztina: Több szakmában képeznének. = Krónika (Kolozsvár), febr. 12./

Kelemen Attila Ármin a Transindex.ro interneres portálon értékelte a Csutak István által indított modernizációs vitát /Csutak István: Székek földje – Székelyföld?, Szabadság, 2008. jan. 8./. Arra számított, hogy a modernizáció liberális téma: azok akik magukat liberális-kozmopolita rommagyarokként pozícionálták, mindent elkövetnek majd annak érdekében, hogy valamilyen módon intézményesítsék a vitát. Nincs önmagát véleményformálóként számon tartó és akként cselekvő rommagyar magyar liberalizmus? – kérdezte Kelemen Attila, aki „premodern felvilágosultaknak” nevezi a rommagyar csúcsértelmiségieket, akik a nem-nacionalista rommagyar establishment legbefolyásosabbjai. Alig vállalnak szerepet a nyilvánosságban. Kelemen Attila Ármin esettanulmányként emlékezett A Hét hetilapra: a hetilapot „egy fiatal, dinamikus, innovatív és deklaráltan tabudöngető csapat vette át. Az értelmiségiek azt nehezményezték, hogy egy vezető romániai magyar politikus olyan szerkesztőségi státust kapna, ami akár valamiféle politikai kontrollra is felhasználható lenne. Az értelmiségiek felelősséget vállaltak az intézményért és civilként állást foglaltak a politikai kontroll ellen. Azokban a hetekben jó dolog volt rommagyar értelmiségiekként gondolni magunkra. ” – állapította meg. A politikus kilépett a szerkesztőségből és „a legfontosabb kozmopolita romániai magyar értelmiségiek mind ott voltak A Hét körül. Ma már nincs A Hét, amely működése utolsó időszakában nyíltan elkötelezte magát pár magyarországi politikus mellett”. Ezek a kozmopolita értelmiségiek nem törődtek vele, hogy a hetilap nyomtatásban megszűnt. Kelemen Attila szerint az „A Hét megszűnésének okai és körülményei értelmiségi tabutémának számítanak. ” „Talán jobban kellett volna vigyázni A Hétre” – intett a cikkíró. /Kelemen Attila Ármin: HOME JOGOK. Rommagyar 2. 0. = Transindex.ro, 2008. febr. 12./ Parászka Boróka, A Hét szerkesztője válaszolt Kelemen írására. Kijelentette, „előre megfontolt és sikeres öngyilkosságot hajtottam végre, mint erdélyi magyar újságíró”, hozzátette: senki sem nem érzékelte drámaként ezt. Öngyilkossága abban állt, hogy egy éve nem jelent meg a hazai sajtóban publicisztikája. Most azonban visszaszólt a sírból. Kelemen Attila (már megint) taktikus szöveget írt. Nem ő az egyetlen aki ilyen „egyre vontatottabb önpozicionáló programbeszédet ír”. A modernizációs propaganda Parászka szerint ürügy. Jönnek a választások, erre hirtelen felélénkül a modernizációs-vita. Csutak István „írt egy ilyen kedves bumburnyák szöveget, be is szopta rendesen a reformra oly éhes ifjú nemzedék”. „Ahelyett, hogy végre radikálisan átértékelődne, kicserélődne az egész erdélyi magyar közösségkép, sőt: úgy általában a magyar nemzet-kép, a modernizációs vita konzerválja és legitimálja az eddigi torzulásokat. ” A modernizációs stratégiák dallama: „Édes Erdély itt vagyunk", és ez a 1940 óta semmit sem változott. Parászka leszögezte, amíg „kiindulópontunk, érdekközösségünk az etnosz, addig nincs elmozdulás. Nem elég az anyaország gyilkosság, a fiú-országot is ki kellene nyírni. ” Parászka ítélkezett: „A teljes magyar sajtó válságban van, nem csak az erdélyi magyar. ” „Van markóista lapunk és rádijónk, van tőkésista weblapunk és hetilapunk, hát nem kiegyensúlyozott ez a kis magyar erdélyi médiavilág? Hurrá!” És jönnek a Parászka szerinti egyedüli értékek, köztük Selyem Zsuzsa /a Korunk vagy A Hét teljes évfolyama sem elég ahhoz, hogy annyit mondjon el a közelmúltunkról, mint Selyem Zsuzsa regénye/ és Cs. Gyimesi Éva. Parászka kimondta: „a sajtó (a politika) vált butává, műveletlenné, érzéketlenné, tájékozatlanná. ” /Parászka Boróka: Köpök a síromra. = A Hét – ahet. ro, febr. 13./ A Kelemen Attila által jelzett vezető romániai magyar politikus A Hétnél: Kelemen Hunor. Parászka Boróka rendszeresen publikál a budapesti Magyar Narancs hetilapban.

Különleges helyzetet teremt a Hargita megyei kulturális szerveződés terén, hogy a megye három nagyobb városának mindegyikében egy-egy önkormányzati színház működik. Székelyudvarhelyen az önkormányzat által fenntartott Tomcsa Sándor Színház mellett egy magántársulat – a Nézőpont Színház – is létezik, Csíkszeredában a Csíki Játékszín, míg Gyergyószentmiklóson a Figura Stúdió Színház él. Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója Csutak István Székelyföld modernizációja című vitaindító írására reagálva megfogalmazta: a négy színházi műhely színesebbé teszi a székelyföldi kulturális képet. „Tíz év színházi eredményeit lehet elemezni és bírálni, de a teljesítményt megkérdőjelezni aligha. Színházaink épp a teljesítmény-orientáltságból és partnerségből mutattak példát” – jelentette ki Parászka Csutak Istvánnak szánt válaszlevelében. A három város színházigazgatója évadkezdet előtt megbeszélést tart, ahol egyeztetik a következő színházi évre vonatkozó terveiket, megbeszélik a lehetséges előadáscseréket, együttműködési formákat. A székelyföldi színházaknál a gyermekelőadásokra alkalmazott bérletcserét említették sikerként, az egyeztetések során így három gyermekelőadást tudnak a térség iskolásai elé vinni. A felnőtt-előadások terén is partnerségi viszonyban áll a három Hargita megyei színház. Parászka szerint a Csíki Játékszín inkább a művészi igényességű népszínházi formát vallja magáénak, ehhez áll közel a székelyudvarhelyi színházi hagyomány is. A Figura a stúdiószínházi hagyományokra támaszkodik. A három színház költségvetése együttvéve sem rúg annyira, mint egy központi támogatást élvező nagyobb színházé. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nem a többi színház versenytársaként jelenik meg, mutatott rá Czegő Csongor irodalmi titkár. A háromszéki társulat igyekszik minden erdélyi színházi intézménnyel a lehető legszorosabb kapcsolatot ápolni. /Kulturális túlélési reflexek. = Krónika (Kolozsvár), febr. 14./

Egy ifjú megosztotta töredékesen felszedett, általa világmegváltónak hitt és hirdetett ismereteit a világgal. Felsorakoztak mellette a tudomány védelmében fiatal egyetemi tanárok, hogy kioktassák a tudatlan kreacionistákat, mennyire eltévelyedtek s még a sötét középkor hitvilágában vergődnek, és mindezt tanítani s akarják a felekezeti iskolákban. Elszomorító, hogy a jövő magyar értelmiségét oktató fiatal egyetemi tanárnemzedék mennyire tájékozatlan a felekezeti oktatást illetően. Kolozsváron 15 éve működnek az újraindított felekezeti iskolák, amelyek eredményeikkel, szellemiségükkel felhívták magukra a közösség figyelmét, s ma már legjobb iskolák között tartják számon. Ezért kellett szervezett össztüzet zúdítani az egyházakra? Szabad-e szembeállítani egymással a tudomány és a vallás által kialakított világképet? Isten léte nem bizonyítható, hangsúlyozta Szabó Árpád, unitárius püspök. „A tudásnak a tudatlanság, és nem a hit, a hitnek pedig a hitetlenség, és nem a tudás az ellentéte. ” /Dr. Szabó Árpád, unitárius püspök: Mert töredékes az ismeretünk, és töredékes a prófétálásunk. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 16./ Előzmény: Czika Tihamér: Egyházi oktatássá válhat a kisebbségi oktatás? = Szabadság (Kolozsvár), 2008. febr. 5./

A Nyíregyházára áttelepült, tasnádi születésű Petkes József festőművész egyéni tárlattal ünnepelte a budapesti Vármegye Galériában 80. születésnapját. Akárcsak Erdélyben, Magyarországon, sőt Európa számos városában is ismerik. Mostani kiállításán székelyföldi pályatársa, Gaál András festőművész köszöntötte a művészt, akinek akvarell kiállítása március 14-ig tekinthető meg. Jó tanár, jó kolléga, jó barát mindenütt, mondta róla Gaál András. Néprajzi gyűjtéseit erdélyi napi- és hetilapok közölték, majd két önálló kötete jelent meg a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszéke kiadásában. Festői kifejezési módja az akvarell. 1986-ban elhagyta szülőföldjét, de nem szűnt meg a vele való lelki-szellemi kapocs: szoborállításokat kezdeményezett és szervezett, kopjafát faragtatott az 1944-es Úz-völgyi hősi halottak emlékére. Jótékonysági kiállításokat szervezett erdélyi és kárpátaljai magyar iskolák megsegítésére. /Gaál András: Petkes József 80 éves. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 16./

1948 decemberében Kolozsváron a nemrég megalakult Magyar Opera első előadását, Kodály Zoltán Háry János című dalművét láthatta-hallhatta a közönség. A zenekar többnyire amatőr muzsikusokból, konzervatóriumi növendékekből verbuválódott. Szinberger Sándor igazgató és rendező munkássága idején a nagyszámú operett mellett Verdi és Puccini operáitól az intézmény eljutott Wagner műveinek magas színvonalú tolmácsolásáig. Nehéz időszak volt, havi 21 előadással, kiszállásokkal megtoldva. A négy ember sohasem muzsikált együtt, így négyesben, mégis meg kell említeni őket: Major Ferenc nagybőgős 92 éves, Morvai István fuvolás 87, Csire József hegedűs 81 és Barcsay Zoltán brácsás 78 éves. Ők is játszottak azon a történelmi nyitó-előadáson. Már csak ők mesélhetnek élőszóval az erdélyi magyarság kultúrtörténetének e jeles eseményéről, élő tanúi a Kolozsvári Magyar Opera hőskorának. /Szilágyi Sándor: Rendhagyó kvartett. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 19./

„A szórványban nincs gond a templomlátogatással, az itteni magyarok anyanyelvükhöz, hitükhöz egyaránt ragaszkodnak. Elvégre ez lehet a megtartó erő” – mondta Márton István plébános, aki két és fél éve szolgál a gödemesterházi római katolikus gyülekezetben. A román többségű falu Maros megyének Marosvásárhelytől legtávolabb eső közigazgatási egysége. Ma már egyre kevesebben hagyják el szülőfalujukat. A katolikusok száma 157, körülbelül ugyanannyi, mint 1882-ben, amikor Göde egyházi szempontból még Maroshévízhez tartozott. Nem elöregedő gyülekezet, a magyar óvodába már több mint tíz gyerek jár. A gödemesterházi magyar fiatalság mindinkább az egyház mellett találja meg a helyét. Számukra az ifjúsági órák jelentik a hétvégi kikapcsolódást. A fiatal plébános kínálta program olyannyira vonzó, hogy a 13 évestől a 27 esztendősig szinte minden gödei római katolikus fiatal begyűl a heti eseményre. Vasárnaponként mintegy hetvenen–százan jönnek el szentmisére, ami jóval meghaladja az ötvenszázalékos látogatottságot. Az évekkel ezelőtt lefestett és csak részlegesen letakarított falunévtáblán kívül szinte semmi jele a magyar–román viszálynak. /Szucher Ervin: Hátrányból kovácsolt előnyök. = Krónika (Kolozsvár), febr. 22./

A Kolozsváron szerkesztett Korunk című folyóirat 2008/2-es számában a filmipar és filmművészet időszerű kérdéseit vizsgálja. A szegedi irodalmi folyóirat, a Tiszatáj akkor is figyelt az elszakított területek magyar irodalmára, amikor az még nem volt divat. A februári számban Vári Attila Ügynöklista című elbeszélése tanúsítja ezt a folytonosságot. Vári Attila erdélyi író, még ha Magyarországon is él, írásának színhely- és témaválasztása jelzi, nem szakadt el ihlető emlékforrásaitól. Lesz hasonló írás a márciusi számban is, akkor Csíki László novellájának közlését ígérik. A csíkszeredai Székelyföld 2-es számában olvasható Székely János: Esszé a fiamhoz című írása, mely 1981-ben jelent meg. A lapszámot a költő fia, Székely János Jenő szobrászművész munkáival illusztrálták. A magyarországi Gerendás Lajos az 1916-os román betörés homoródszentmártoni szenvedéseit tárta fel. A moldvai csángók lélekszámáról Seres Attila közölt tanulmányt. Hetedik évfolyamánál tart a Nagyváradon megjelenő Várad című folyóirat. A 2008/1-es szám mutatja a sokszínűségét. Pár szerző, pár cím: Balla D. Károly: Relaktív, versek Horváth Imre hagyatékából, Bogdán László regényrészlete, Gittai István, Fábián Sándor versei, a Fordítói műhelyben Christi Greller versei olvashatók Balázs Ildikó tolmácsolásában, a Törzsasztalban szerkesztett formában közlik Körössi P. József beszélgetését a Várad egyik legutóbbi vendégével, Csaplár Vilmos magyarországi regényíróval, Varga Gábor: Confessionis IV , Péter I. Zoltán: A Holnap centenáriuma. A diktatúra idején kevés magyarországi laphoz lehetett hozzájutni, járatni lehetett viszont a kárpátaljai magyar újságot (Kárpáti Igaz Szó), olvasni a Szabadkán megjelenő magyar hetilapot, a Hét Napot. A Hét Nap számon tartja az erdélyieket. Egyik tavalyi lapszámuk címoldalán a szentegyházi Gyermekfilharmónia látható, Székelyföld és Délvidék ölelkezése címmel képes riportban számoltak be az együttes vendégszerepléséről. Az egyes lapszámokban a délvidéki magyarság gondjait bemutató, a megmaradásukért folytatott elszánt küzdelmükkel foglalkozó írások az érdekesebbek. Dicséretes konoksággal folytatja a Művelődés című közművelődési folyóirat kiadását a Szabó Zsolt vezette szerkesztőség. Legutóbb a 2007/11-es szám érkezett meg Csíkszeredára, a Hargita Népe szerkesztőségébe. Ebből néhány cím: Sas Péter: In memoriam Kós Károly, Vas Géza: Volt egyszer egy Kalotaszeg, Szémán E. Rózsa: Báthory Napok, Kolozsi Gergely István: Petőfi Sándor látogatása, sétája Szamosújvárt, Szabó Emília: Árpád-házi Szent Erzsébet az irodalomban. Lexikonnal ér fel a Művelődés tavalyi összevont lapszáma az Erdélyi Mezőségről. A kötet az Erdélyi Múzeum-Egyesület 2006-os Mezőség-konferenciáján elhangzott előadásokat tartalmazza, kiegészítve a Mezőségről rendezett marosvásárhelyi tapasztalatcsere néhány népesedési, településfejlesztési, környezetföldrajzi témájú írásával. /Borbély László: Látókörünket tágító folyóiratok. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 22./

Szerzőit köszönti a 15 éves Mentor Kiadó, tájékoztatott Káli Király István, a működése során több mint 500 publikációt megjelentetett Mentor Kiadó igazgatója. A Mentor köszönti a néprajztudomány mestereit című – rendezvény február 22-én volt Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaság székházában. Az előadást február 23-án megismétlik Marosvásárhelyen. Bemutatják Magyar Zoltán: Tetűbőr belezna. Ördöngösfüzesi népmesék és egyéb történetek című munkáját, melynek forrásanyaga Hideg Annától és – a népművészet érdemes mestere címmel kitüntetett – Kisláposi Andrástól származik, illetve András Erzsi Erdei Kedvemre való, hogy meséljek című művét. A falujában hivatásos népi íróként tevékenykedő Erdei alkotása az Emberek és kontextusok című sorozat első kötete. A 30 kötetnyire tervezett sorozat valamennyi publikációjához a tervek szerint DVD-n csatolják majd az illető népi író teljes életművét. A történészek rendezvényén majd bemutatják az Erdélyi nemesek és főemberek végrendeletei 1600-1660 között című művet, az Erdélyi testamentumok sorozat 3. kötetét, melyet Tüdős Kinga rendezett sajtó alá, illetve a Székely székek a XVIII. században sorozat első publikációját, a Pál Antal Sándor által szerkesztett Marosszék 1701-1722 között című kiadványt. /Nagy Székely Ildikó: Szerzőit köszönti a 15 éves Mentor. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 23./

Vas-Zoltán Iván rendező, színész és dramaturg Toronto és Temesvár földrajzi koordinátái között rendezett már New Yorkban, Budapesten, Zalaegerszegen, Pécsett, Nyíregyházán, Debrecenben, Szegeden, Békéscsabán és más helyeken is, de temesváriak, s a Csiky Gergely Színház művészei azt hiszik, hogy Bega-parti városban érzi igazán otthon magát. Az 1990-es évek közepén, amikor lehetőség nyílt a diktatúra alatt számban és művészi erőben megfogyatkozott együttes újjászervezésére, Vas-Zoltán Iván jelentős szerepet vállalt a társulatépítő munkában, évente két rendezéssel segítve a krónikus rendezőhiánnyal küszködő intézményt. 1995 szeptemberében egy zenés mesekomédiát, a Szélkötő Kalamónát és Wassermann-Leigh-Darion népszerű musical-jét, La Mancha lovagját állította színpadra. A következő évben ismét két premierrel ajándékozta meg a temesváriakat: a Szépség és szörnyeteg (szerzők: Marton Gábor és Vas-Zoltán Iván) mesejátékkal valamint a Vértestvérek (Willy Russell) musical előadásával. 1997-ben előbb John Fowles regényének, A lepkegyűjtőnek maga készítette adaptációját rendezte a Csiky Gergely Színházban, majd Dés-Geszti-Békés musical-je, A dzsungel könyvének színpadi változata következett. Néhány év szünet után, 2001-ben jött el újra Temesvárra. A következő években a magyar rockopera, István, a király hozott sikert. Jelenleg Vas-Zoltán Iván sorrendben immár tizedik temesvári rendezése a Rémségek kicsiny boltja című vígjáték. /Szekerenyés Irén: Vas-Zoltán Iván temesvári jubileuma. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 23./

Megjelent A sztálinizmus irodalma Romániában /Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2007/ című tanulmánykötet, Balázs Imre József szerkesztésében. A tanulmányok a kolozsvári Sapientia – Kutatási Programok Intézete támogatásával készültek. A kötetről Szőcs István fejtette ki véleményét. Gheorghiu-Dej látszólagos sztálinizmusának titkai a mai napig feltáratlanok. Miként volt lehetséges, hogy míg az összes szovjet csatlósállamban a moszkovita frakció, amelyik a háború éveit Moszkvában vészelte át, kinyírta a honi gárdát, azokat, akik odahaza harcolták és szenvedték végig a fasizmus korszakát; ez alól az egyetlen kivétel volt Románia, Lásd a Pauker-Luca ügyet. A román kommunista vezetés titokban már 1953-ban létrehozott egy olyan szervet, amelynek feladata volt titokban elhárítani a szovjet befolyást, ahol csak lehet. Gheorghiu-Dej rendszere „ellensztálinizmus” volt, erős nemzeti vonásokkal. A korszak íróinak helyzetéről, életéről kellett volna többet írni, jegyezte meg Szőcs István A sztálinizmus irodalma Romániában című tanulmánykötetről, ehelyett olyan személyekről esik szó a tanulmánykötetben akiknek inkább kuriózumgyűjteményekben volna helyük, mint például a Fáskerthyeknek, az Aszódiaknak. A kötet szerzői „egybemossák az írókat nem is a műkedvelőkkel, hanem egyrészt a kontárokkal, másrészt a közművelődés hivatalsegédjeivel. ”A mai kritikusoknál ilyen őrszavak szerepelnek, mint referencia, kód, trend, retorika, munkás-szubkultúra stb., ugyanúgy alkalmazzák a divatos filozófusok vagy „antropológusok”, megállapításait, mint régebben a marxista szerzőket, „nem az elemzés kiindulópontjaként, hanem védőmázként bevonva vele a szöveget” – állapította meg Szőcs István. Nagy István munkásíró „nem csak íróként volt kreatúra. Mint ‘munkáshős’, munkásértelmiségi, majd mint kommunista közéleti személyiség is kreatúra volt. ”1956 kora őszén Szőcs István olvasta Nagy István egyik cikke korrektúralevonatában ezt a kitételt: A trianoni határ azért igazságtalan, mert azontúl is élnek – románok!... E mondatot aztán a cenzúra törölte, Herédi Gusztáv figyelmeztetésére. Nagy István egy alkalommal nem találta megfelelőnek Méliusz József versét, ezért kiegészítette: Leplezzétek le / leplezzétek le / az imperiálistákat / az imperiálistákat. Utána Szőcs István izgatottan várta: mit fog szólni Méliusz a verse megfejeléséhez? Semmit sem szólt, sőt, így vette fel következő kötetébe. És Nagy Istvánt kinevezték a Bolyai Tudományegyetem rektorává! Majd „kinevezték a Román Tudományos Akadémia tagjává, mint magyar szellemi nagyságot!”A tanulmánykötet szerzői „a diktatúrakorszak jellemzésénél éppen a kisebbségi mivoltból indulnak ki, azon belül is a primitivizmus és a parodizálás érdekli őket”. Ha meg akarja érteni az ember, hogy mi a sztálinizmus, akkor a diktatórikus korok legjellemzőbb közös vonásainak bemutatásával kell kezdeni, nemcsak az írók, költők szövegeinek felidézésével, fejtette ki véleményét Szőcs István. „A kisebbségek és a diktatúra viszonya mindig is sajátos volt, különbözött a diktatúra és a többség viszonyától. ” „A magyar kisebbségi politizálás félezer éves hagyománya az egy hazáért két pogány közt helyzet. ” A „második világháború után a magyar nemzetiségi „végeken”, amikor éppenséggel a sztálinizmushoz kellett védelemért folyamodni a poszt-kisantant szomszédság ellenében, amely végül is szintén csak minimálisnál kevesebb oltalmat szándékozott nyújtani. ”A tanulmánykötet „szenvtelen tárgyilagossággal foglalkozik a sztálinistának nevezett korszak irodalmával”. A „tárgyilagosság azonban nem meggyőző, mert nincs mögötte megértés, beleérzés, sem a korba, sem a szerzőibe. ” Hogyan voltak képesek így írni ebben a korban? A válasz: „így kellett, mert így lehetett.” „Kisebbségi irodalomra a rendszernek is szüksége volt, mert bizonyítani is kellett: lám, ezek itt lent – féltő gondoskodásunk alatt – élnek! És a kisebbségnek is szüksége volt irodalomra, mint annak jelzésére, hogy akárhogy is nézünk már ki, de azért még vagyunk. ”/Szőcs István: A múlt idők setét virága I. = Helikon (Kolozsvár), jan. 25., II. – febr. 10., III. – febr. 25./

Marosvásárhelyen a Bernády Házban megnyílt Felvincen élő Sipos László festőművész tárlata, egyúttal bemutatták a munkásságáról szóló albumot, megjelent Tőzsér József, az albumot kiadó csíkszeredai Pallas Akadémia Kiadó igazgatója is. Tőzsér József szólt a tizenötödik évét ünneplő kiadóról, illetve a megjelenés előtt álló kötetekről: Nyirő József Elszántak és Havasok című regényeiről, Páter Benedek ferences atya kolostortörténetének második, többek között a csíksomlyói kolostort bemutató kötetéről, Natalie Kálnoky grófnő könyv formájában megjelenő doktorátusi dolgozatáról, illetve a Műterem-sorozat legutóbbi, Major Gizellát bemutató kötetéről. /Nagy Botond: Boszorkánykonyha az értéktelenség korából. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 27./

Tavaly csökkent a szülészeten felejtett gyermekek száma, Hunyad megye e téren még mindig az országos második helyen áll, közvetlenül Botosani után. A dévai megyei kórházban 2007-ben hat újszülött gyermeket felejtettek ott a többnyire kiskorú anyukák. Déván. 2005-ben még 21-et, 2006-ban 15-öt, 2007-ben pedig 6 csecsemőt hagyott el az anyja. /Gáspár-Barra Réka: Szülészeten felejtett gyermekek. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 28./

Újabb mellékletet indít útjára február 28-tól a Krónika. Határtalanul című, az elkövetkezőkben minden második csütörtökön jelentkező összeállításuk négy, Magyarországon kívülre szorult országrész legreprezentatívabbnak ítélt lapjainak „terméséből” kínál olvasnivalót. Többnyire olyan témákat, amelyeket laptársaik – a pozsonyi Igaz Szó, az újvidéki Magyar Szó és az ungvári Kárpáti Igaz Szó – fontosnak tartanak. A cél, hogy a Kárpát-medencei magyarság közösségei egymásra találhassanak. /Csinta Samu: Több hang, egy nemzet. = Krónika (Kolozsvár), febr. 28./

Sipos László legértékesebb képeiből jó néhány látható a marosvásárhelyi Bernády Ház földszinti kiállítótermeiben. A felvinci magányában élő Sipos László grafikai lapjai és könyvillusztrációi révén elismert alkotó. Marosvásárhelyen megnyílt kiállítására néhány nagyméretű grafikát is elhozott. A megnyitón a Sipos-kismonográfia tanulmányírója, Józsa István beszélt a művészről. /N. M. K. : Ahogy a csoda felépül. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 1./

Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes fogadta azt a két tordai tanárt, akik a közelmúltban aláírás-gyűjtést szerveztek a diákok körében, amelyben azt kérték: a tizedik, illetve a tizenegyedik osztályt ne mozdítsák el a Mihai Viteazul Líceumból, azaz ne helyezzék át az ősszel induló Jósika Miklós Elméleti Líceumba. A megbeszélést követően a főtanfelügyelő-helyettes elmondta: “Bonczidai Ferenc úgy vélte, nem tájékoztatták kellőképpen az induló iskoláról, Papp László pedig kifejezte abbeli kételyét, hogy a Jósika-líceum mikortól rendelkezik a minőségi oktatás biztosításához szükséges megfelelő felszereltséggel?” – tájékoztatott Péter Tünde, aki hozzátette: “Amennyiben a tanfelügyelőséghez is eljut a két tanár kezdeményezte beadvány, megválaszoljuk. ” „A minőségi oktatást ősztől jó közösségben többnyire címzetes tanárok biztosítják a Jósika Miklós Elméleti Líceumban” – mondta a főtanfelügyelő-helyettes. /Torda. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 4./

Tőkés László arra számít, hogy egy héten belül választ kap az európai néppárti (EPP) frakcióhoz írt felvételi kérelmére. „Nagyon bánt, hogy ennyire elhúzódik az ügyem. Tudomásom szerint az EPP-frakció, illetve a néppárt vezetőségének teljes támogatását élvezem” – nyilatkozta Tőkés László. Az EP-képviselő Koszovó függetlenségének kikiáltására is kitért. Szerinte azzal, hogy elismerte az új állam létrejöttét, az Európai Unió és az Egyesült Államok egyben a kisebbségek kollektív jogait is elismeri. „Ez jó alkalom arra, hogy nyomatékot adjunk autonómia-követelésünknek” – mondta. /EPP: rendeződik Tőkés tagsága? = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 10./

Tizenötödik születésnapját ünnepelte a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó. „A szerzőkkel és a történetkutatással szembeni adósságunk hatalmas. Amíg egyetlenegy szerzőnk sem azzal keres fel bennünket, hogy mennyi jogdíjat fizetünk a kéziratáért, hanem azzal, hogy itt van egy újabb munka, és amíg egy olvasót is érdekel a könyv, addig kötelesek vagyunk kiadni a kéziratokat” – fogalmazott Káli Király István, a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó igazgatója. Pál-Antal Sándor levéltáros-történész szóvá tette, Erdélyben alig van olyan műhely, amely forráskutatással és előkészítéssel foglalkozna, ráadásul a kutatás nincs összehangolva, nem tudni, melyik időszak mennyire van lefedve, emiatt sok a fehér folt. Az est zárásaként a kiadó két legújabb művét mutatták be: Pál-Antal Sándor gondozásában ötkötetesre tervezett Székely Székek a 18. században című sorozat első kötetét – Marosszék 1701–1722 között –, illetve Tüdős S. Kinga gondozásában megjelent Erdélyi Testamentumok III – Erdélyi nemesek és főemberek végrendeletei 1600–1660 című munkát. /Benkő Levente: Történelmi adósságok törlesztése. = Krónika (Kolozsvár), márc. 10./

A legtöbb, magyarok lakta megyében az „ajánlott” 10 százalékot sem éri el a magyarok számaránya a rendőrség kötelékében. Hargita megye 873-as létszámú rendőrállományának 12,6%-át magyar anyanyelvű alkalmazottak teszik ki. Összesen 110 magyar alkalmazottjuk van, tájékoztatott Filip Gheorghe, a rendőrség megyei sajtófelelőse, hozzátéve, hogy még legalább ennyire tehető azok száma, akik vegyes családok gyerekei. Szerinte így akár 300-ra is tehető a magyarul beszélő rendőrök száma a megyében. A 2002-es népszámlálás szerint Hargita megyének 326. 222 lakosa van, ennek 84,6%-a, vagyis 276. 038 személy magyar anyanyelvű. Legjobb esetben is közel 1. 000 lakosra jut egy magyarul beszélő rendőr. Ha pedig nem a 300-as, hanem a 100-as magyar rendőrlétszámot vesszük alapul, akkor sokkal rosszabb a helyzet, hisz akkor 2. 760 magyar lakosra jut egy magyar rendőr. A legnagyobb rang, amelyet egy magyar anyanyelvű rendőr a magáénak tudhat Hargita megyében, az a főfelügyelői. Ilyen pozícióban van például a székelyudvarhelyi rendőrségnél Jére Ferenc. /Máthé László Ferenc: Közel háromezrünkre jut egy magyar rendőr. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), márc. 10./

Ki mennyire elégedett az iskolai vallásoktatással, erre keresték a választ a riportban. Arad megyében különösebb gondok, panaszok nincsenek a vallásoktatásra, legalábbis hozzánk nem érkeztek el – mondta Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes. Szerinte nem fogadható el, hogy a vallásoktatás tantárgyszerűen folyik. A megye magyar nyelven (is) oktató iskoláiban a diákok általában református, katolikus vagy evangélikus vallási nevelésben részesülnek, attól függően, hogy az illető településen milyen felekezet erősebb, melyiknek van több híve. Az aradi magyar baptisták még nem próbálkoztak hitoktatással az iskolákban. A szórványban más a helyzet. Erre jellemzőbb példa Borossebes, ahol évtizedekkel ezelőtt sokkal erősebb, nagyobb létszámú katolikus és református közösség élt, mára viszont szinte teljesen elfogytak a hívek. A borossebesi magyar gyerekek ma már kénytelenek román iskolába járni, így a vallásoktatás kérdése is megpecsételődött. Sajgó Katalin egy ideig még az iskolában tartotta egy szűk csoportnak a vallásórákat, ma viszont már saját otthonában gyűlnek össze a megmaradt katolikus vallású diákok. A reformátusoknál rosszabb a helyzet. Balla Sándor lelkész elmondta, felkereste a három református gyermek szüleit, hogy az iskolában, vagy nála, a parókián szívesen oktatná őket, de a szülők elzárkóztak, mondván, hogy nem engedik egyedül el csemetéiket. Inkább ortodox vallásórára járnak. Temes megyében kiemelten vallásos nevelést biztosít a Gerhardinum Római Katolikus Líceum, a megye valamennyi iskolájában folyik hitoktatás. Valamennyi felekezethez tartozó gyereknek van rá lehetősége, hogy az iskolában vagy a templomban, anyanyelvén vallásos nevelésben részesüljön. Temes megyében a katolikus hitoktatás hét nyelven folyik: magyarul, németül, románul, horvátul, bolgárul, szlovákul és csehül is. Fazakas Csaba református esperes elmondta: megyeszerte minden református felekezethez tartozó gyereknek biztosítják a lehetőséget, hogy anyanyelvén részesüljön vallásos nevelésben. A vallásoktatás kérdése Fehér megyében a magyar nyelvű iskolákban, nem szült vitákat. Magyarlapádon iskolában a gyerekek egytől egyig reformátusok. Hunyad megyében akad néhány olyan gond, ami sokakat érint, de kevesen beszélnek róla nyíltan. A szórványközösségekben a szülők nyíltan nem vállalják, hogy ellenszegüljenek az iskolai vallásoktatásnak. Jelenleg a többségi, ortodox vallású diákok mellett saját vallásoktatókkal rendelkeznek a római katolikus, református, baptista és pünkösdi vallású gyermekek. A vallásoktatónak számtalan kritériumnak kell megfelelnie. Rendelkeznie kell megfelelő iskolai (teológiai vagy vallástanári) végzettséggel. A szórványvidéken kevés a magyar gyermek, a legtöbb tagozatos iskolában a vallástanórákat nem lehet kellőképpen megfizetni. Ezért kevés a szakképzett vallástanár is, szakképzetlen személy végzi az oktatást, vagy az ezerféle gyülekezeti gonddal leterhelt lelkipásztor. /Irházi János, Pataki Zoltán, Szakács Bálint, Gáspár-Barra Réka: Vallásoktatás az iskolában. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 15./

Ez a Demszky Gábor peches ember, március 15-én dupla kordont vontak köré, félszáz méterre volt legközelebbi alattvalójától, mégis eltalálták egy tojással. Ha már ennyire élvezi fújjogó, hurrogó tömeg előtt szónokolni, Irházi János újságíró javasolta neki, jövőre jöjjön Aradra, mondja el a Szabadság-szobornál a szövegét. Itt nem lát majd rohamrendőröket, nem lesz vaskerítés, kordon, motozás, szelektív közönségválogatás, pocskondiázó baráti társaság. Beszédét zavartalanul végigmondhatja. Ott feszít mellette majd az RMDSZ vezetése. A koszorúzás után nem kell görcsbe szorult gyomorral elfutnia, hanem mosolyogva indulhat ebédelni az aradiakkal. /Hétfőzet Irházi János módra. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 17./

A kérdőívben feltett kérdések alapján, a romániai magyarok közül szülőföldjének Erdélyt 44,2 százalék vallja, míg hazájának Romániát 46,5 százalék. A válaszolók 82 százalék szerint a határon túli magyarok egyértelműen részei a magyar nemzetnek, ezzel egy időben 65 százalék érzi magát a román nemzet részének is. Kettős integrációs folyamatról lenne szó? Március 6-án erről is beszélgettek a kolozsvári Nemzeti Kisebbségek Problémáit Kutató Intézet (ISPMN) székházában. Kolozsváron szép számban képviselteti magát mindkét nemzet, a magyar oldal többnyire az egyetemistáknak köszönhetően. A kérdőívek nem tudják valósághűen felmérni valakinek az identitástudatát, nem beszélve egy egész kisebbséget átfogó jelenségről. /Magyari Beáta: Felmérem, hogy ki vagy… = Szabadság (Kolozsvár), márc. 19./

Borbély László fejlesztési miniszter kijelentette, bízik abban, hogy a Bechtelnek idén sikerül 45 kilométert átadnia az észak-erdélyi autópályából, tehát annyit, amennyire vállalkozott. Az Aranyosgyéres-Gyalu szakaszról van szó. /”Rekord” 45 km a Bechteltől. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 26./

Négy újabb Maros megyei helységben indították el a közelmúltban otthoni beteggondozói programjukat a történelmi magyar egyházak. A római katolikus egyház keretében működő Caritas marosvásárhelyi szervezete Gyulakután, Erdőszentgyörgyön és Szovátán avatott szociális központot, az Erdélyi Református Egyházkerület által másfél évvel ezelőtt létrehozott Diakónia Keresztyén Alapítvány marosvásárhelyi fiókszervezete pedig Szentgericén létesített rendelőt. Egész Erdélyt átszövő hálózat keretében az utóbbi szervezet immár a megye kilenc településén, a Caritas pedig több mint nyolcvan helységben van jelen. Ludescher László, a Caritas marosvásárhelyi ügyvezetője elmondta, egy beteg gyermek mellett mindenki ott terem, amikor pedig egy idős személyt ér baj, a segítőkészség sokszor elmarad. A házi beteggondozók szakképzett asszisztensek, olyan idős személyekhez látogatnak el, akik orvosi ellátásra szorulnak. Elbeszélgetnek a többnyire magányosan élő személyekkel, kisebb házimunkákban segítik őket, olykor a bevásárlásról is gondoskodnak. Backamadarason és a hozzá tartozó Szentgericén az önkormányzat, az egyház és a civil szervezet összefogásának köszönhetően már hónapokkal ezelőtt sikerült beindítani a szolgálatot. A marosvásárhelyi önkormányzat is azok közé tartozik, amelyeket hidegen hagy az idős, magukra maradt személyek ügye. A Diakónia Keresztyén Alapítvány fiókszervezete, a Református Asszisztensképző Főiskola első- és másodéves diákjai által próbál minél több – református, unitárius és evangélikus – rászorulóhoz eljutni. /Sz. E. : A szó és a törődés gyógyító ereje. = Krónika (Kolozsvár), márc. 27./

Március 28-án kezdődött a Görög Joachim Társaság által szervezett II. Gyergyói Örmény napok a rendezvénysorozata Gyergyószentmiklóson. „Annyira széles és színes az örmény kultúra, hogy évente több örmény nap is belefér Gyergyószentmiklós életébe, annál is inkább, hogy e városnak mindig meghatározó tényezője volt a helyi örménység, a ma is élő közösség” – határozta meg az örmény napok célját Madaras Szilárd szervező. Dr. Garda Dezső történész, parlamenti képviselő szólt a gyergyószentmiklósi örmények és székelyek együttéléséről. Beder Tibor adta át Rokaly József történésznek közélet-gazdagító munkájáért az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület díját, ugyanakkor Beder bemutatta új kötetét /Megidézett múlt/, melyben örmény gyökereit tárja fel. /Örmény napok Gyergyóban. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 29./

Újabb részletet közölt a lap Katona Szabó István A nagy hazugságok kora című önéletírásból. Romániában az 1940-es évek végén a leszámolások folytatódtak, több írót elhallgattattak, illetve üldöztek. A magyar irodalomban hasonló volt a helyzet, ismertek voltak főleg Méliusz József kirohanásai, aki szerint még Sinka Istvánt is ki kell ebrudalni Erdélyi Józseffel együtt az irodalomból. Méliusz Kodolányi János, Németh László, Szabó Lőrinc művei indexre helyezését is helyeselte Szabó Dezsővel és Nyírő Józseffel együtt. Bözödi György meghurcolásának Katona Szabó István is tanúja volt Kolozsváron. A „szelektálók” között jeleskedett Földes László is, aki féltette Nyírőtől, de általában a népi íróktól a magyar olvasókat, Földes ekkor az Állami és Irodalmi Kiadó kolozsvári szerkesztőségét vezette. Mint marxista esztéta, az Andreeseu Intézetre nevesített egykori Magyar Művészeti Intézetben tartott előadásokat. Ebben az időben a nagy román költő, Tudor Arghezi cipőfűzőt árult Bukarestben. Sadoveanut kiáltották ki a román irodalom legjelentősebb alakjának. Sadoveanu halála után, a Sztálin halála utáni „olvadás” idején vették elő Arghezit, beültették egy írószövetségi kongresszuson ünnepélyesen az elnökségbe azok, akik, addig gyalázták. Arghezi anyja magyar volt, de görcsösen igyekeztek, nehogy a közismert Eminovics-Eminescu után kiderüljön, hogy a XX. század legnagyobb román költője nem tiszta román. József Attila pedig maga írta: „apám félig székely, félig román vagy talán egészen az”, de ez benne van minden magyar iskoláskönyvben, és senkiben nem okozott kisebbrendűségi érzést a magyar kultúra vagy a költő értékével kapcsolatban. /Katona Szabó István: A felszámolások folytatódnak. Részlet A nagy hazugságok kora című önéletírásból. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 2./

Április 6-án konszenzusra jutott a Hargita megyében működő három területi RMDSZ-szervezet: Borboly Csaba a közös jelöltjük a megyei tanács elnöki tisztségére, Benedek Csaba udvarhelyszéki és Petres Sándor gyergyói jelölt visszalépett Borboly Csaba javára. Megszűnt az eddig bevett gyakorlat, a „vetésforgó”, a gyergyóiakon lett volna a sor a sor a megyei tanács elnöki tisztsége betöltésében. Borboly fontosnak tartja az egységes fellépést megyei szinten, ugyanakkor legalább ennyire fontos a területi elv érvényesítése. /Sarány István: Borboly Csaba az RMDSZ jelöltje a megyei tanács elnöki tisztségére. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 7./

Erdélyi nyelvhasználati gyakorlatokról / Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája. Alkalmazás és monitorizálás Romániában címmel április 10-én az Interetnikai Kapcsolatok Hivatala kerekasztal-beszélgetést szervez Bukarestben, a Charta titkárságának és szakértői bizottságának, a különféle romániai minisztériumok, az Európai Bizottság, a Diszkriminációellenes Tanács és más intézmények képviselőinek részvételével. Románia 1995-ben írta alá a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, majd 2007 novemberében ratifikálta, idén pedig be kell számolni a Charta előírásainak alkalmazásáról. A találkozó célja megállapítani a közintézmények és a civil szféra szerepét és feladatait a Charta alkalmazásában, tájékoztatott Horváth István, a Kisebbségkutató Intézet vezetője. A bukaresti megbeszélésen ismertetik a Nyelvi ideológiák, nyelvpolitikák és (kisebbségi) nyelvhasználati gyakorlatok: az erdélyi magyarok helyzete című többrészes tanulmányt is. A tanulmányról Horváth István, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet igazgatója elmondta, a 2006 utolsó negyedében végzett több kutatásra támaszkodó tanulmány célja minősíteni a romániai nyelvi demokrácia jellegét, összegzés arról, hogy milyen a romániai nyelvi demokrácia. Ami a joganyagot, a nemzetközi standardokat illeti, azt lehet mondani, hogy Románia viszonylag jól teljesít. Egyértelmű, hogy a hivatalos nyelvet kiemelten támogatja a román nyelvi törvénykezés, az elfogadott jogok szintjén pedig jelentős lehetőségeket biztosít a kisebbségi nyelvhasználat számára azon szektorokban, ahol a nyelvhasználat szabályozva van: oktatás, közigazgatás, igazságszolgáltatás. Ami az alkalmazást illeti, a helyzet vegyes: míg a főként kisebbségiek lakta közigazgatási egységekben többnyire biztosított, addig a törvényben előírt 20 százalékot éppen csak meghaladó lakosságarányú községekben-városokban a helyzet nem ilyen rózsás. Azon közigazgatási egységek 50 százalékában, ahol ezt törvény előírja, átfogó nyelvi jogokat biztosítanak. A közigazgatási egységek 15 százalékában viszont semmilyen nyelvi jog nem biztosított. A nagy probléma az, hogy ezek többnyire olyan közigazgatási egységek, ahol a kisebbségek számaránya 20 százalék körül van, tehát nagyon kis közösség, ezek nyelvi jogainak az érvényesülése sokkal fontosabb, mint egy olyan közösségben, ahol száz százalékban kisebbségiek, vagy pontosan magyarok élnek. A nyelvi pluralizmus nem igazán elfogadott. A tanulmányban példaként szerepel a Babes–Bolyai Tudományegyetemen a kétnyelvű feliratok kihelyezésének a kérése. A többségi nyelvet magától értetődően domináns nyilvánossági nyelvként tételezték. /Kerekes Edit: Közös cél: jól működő másodnyelvűség a kisebbségeknek. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 8./