Lehoczky Attila nem érti azokat a belső rugókat, amelyek a két legnépszerűbb romániai magyar politikus lépéseit irányítják. Tőkés László követelőzései a leendő EP-listával kapcsolatban már-már kekeckedésszámba mennek. Markóék pedig azokon a pontokon nem kívánnak engedni, melyeket az erdélyi magyar jobboldal a legfontosabbaknak tart. A cikkíró szerint a jobboldalnak a Markó–Tőkés megegyezés nem is annyira lényeges, „voltaképpen csak a rommagyar lelkek megnyugtatása a cél”. A romániai magyar választóknak elegük van az RMDSZ román (romános) politikában való részvételéből, Tőkésék pedig egyedül gyengék. Tárgyalni kellene, nem kényeskedni. /Lehoczky Attila: Vita és egyezkedés. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 18./

A falusi vendéglátás elméleti és gyakorlati tudnivalóit sajátíthatták el a Krasznán megszervezett tanfolyam résztvevői, akik a hét végén vették át diplomáikat. A november óta tartó képzést az RMDSZ, a Nyíregyházi Főiskola, a budapesti Gazdasági Főiskola, továbbá a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége szervezte. A tanfolyamon részt vevő 54 személyből a sikeres vizsga után 44-en kaptak oklevelet. /Gergely Gizella: Faluturizmus: csupán apróságok hiányoznak. = Krónika (Kolozsvár), júl. 18./

Bodó Barna, a Bolyai Kezdeményező Bizottság /BKB/ elnöke leszögezte, a magyar egyetem kérdése 1959 óta megoldatlan. A magyar oktatók aláírásukkal hitelesítették, hogy a BBTE keretén belül nyelvi – és nem etnikai – alapon szerveződő külön struktúrákra, tanszékekre és karokra van szükségük. Semmilyen előrelépés nem történt a többnyelvű feliratozás kérdésében. Dolgoznak az európai fórumokhoz benyújtott határozati javaslatok ügyén is, Magyari Tivadar, rektor-helyettes ezek leállítására szólította fel őket. Nem szabad megfeledkezni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának gondjairól sem. A mintegy 1100 magyar hallgató közül közel 800-an írták alá a BKB által megfogalmazott követeléslistát, ennek hatására megindult a magyar feliratok kihelyezése. Magyari tetszetős fejleményekről számolt be. Termeket neveznek el magyarokról, néhány többnyelvű táblát is kitettek. Mindez azonban messze nem az, amit követelnek. Néhány magyar banner kitételét senki ne tévessze össze az egyetem hivatalos, többnyelvű feliratozásával. Bármikor visszavonható kis eredményekkel próbálják kifogni a szelet vitorlából. A rektorátus megígérte, hogy 2007. július 1-jéig megoldják az egyetem többnyelvű feliratozásának kérdését. Nem oldották meg. A két rektor-helyettes lemondása előtt, a magyar tagozat oktatóinak konszenzusos véleménye alapján megfogalmazott, decemberi beadványára máig nem válaszoltak, pedig a törvény harminc napon belüli válaszkötelezettséget ír elő. A magyar tagozat vezetői akkor azt nyilatkozták, amíg a felvetett kérdésekről nincs tárgyalás és valamilyen megállapodás, szó sem lehet továbblépésről. Magyari azt mondja, a végcélja hosszú távon ugyanaz. Ha van stratégiája, azt egyeztetni kell a közösséggel. Ez nem történt meg. Erdélyi értelmiségiek, akadémikusok aláírásával idén tavasszal az Európai Parlament petíciós bizottságához indítványt adtak be, amely kivizsgálást kér két ügyben: az intézmény multikulturális jellege mennyire felel meg a multikulturalizmus európai mércéjének, illetve, hogy jogszerű volt-e a két BKB-alelnök eltávolítása. A második dokumentumot három RMDSZ-es képviselő nyújtotta be. Azt kérik, az Európai Parlament tűzze napirendre az ügyet és hozzon erről értelmező nyilatkozatot, amely konkrét lépésekre kötelezné a román hivatalosságokat. Az Európa Tanács egyik szakbizottsága már elfogadta azt a beadványt, amely súlyosan elmarasztalja mind a BBTE-t, mind pedig a román kormányt, és többek között a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Chartájának ratifikálására is felszólított. /Stanik Bence: BKB nem viccel. Interjú Bodó Barnával, a BKB elnökével. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 19./

Cs. Gyimesi Éva áttanulmányozta a Babes–Bolyai Tudományegyetem időszaki közleményének, a Buletin Informativ című kiadványnak mintegy két évfolyamát, hogy megnézze, milyen a belső tájékoztatás az egyetem ügyeiről. Andrei Marga mint rektor, majd akadémiai tanácsi elnök személyes vonatkozású híreket és levelezést közölt bennük, a személyi kultuszra hajló mértékben. Erre egy példa: Magyari-Vincze Enikő professzor asszony sikeresen futó szakmai projektumait egyetlen nap lesöpörteték az Európai Tanulmányok Intézete képzési, kutatási tervei közül, hogy az a jelszóvá silányodott multikulturális „tanulmányokkal” cseréljék ki. Ezt bizonyítja Kása Zoltán írás a Szabadságban: „2005 őszén a magyar tagozat akkori vezetői (Salat Levente, Nagy László, Szamosközi István) végigjárták a karokat, elbeszélgettek a magyar oktatókkal, és elkészítettek egy írásos összefoglalót, amelyet szándékuk szerint a közlönyben megjelentettek volna. Az anyag óvatos bírálata volt a jelenlegi multikulturálisnak mondott struktúrának. Már első mondatában szerepel, hogy a karokon a magyar kollégák körében frusztráltság uralkodik, de nem volt benne semmi kivetnivaló (hacsak az nem, hogy nem volt elég szókimondó, hanem inkább óvatos). Ennek ellenére nem jelent meg, és az egyetem román vezetősége ráuszította a dokumentum készítőire a dékánokat, akik megpróbáltak mindent cáfolni. ”Cs. Gyimesi Éva ismét elítélte a magyar egyetemért küzdő Bolyai Kezdeményező Bizottságot. Nevüket nem írta ki, hanem elismeréssel idézte Borbély Tamás cikkét: „szappanoperává silányulhat az eddig többnyire kudarc jellemezte romániai magyar felsőoktatás ügye, ha civilek, politikusok, szakmai csoportocskák, frakciók továbbra is egyeztetés nélkül, külön-külön tűzik zászlajukra ezt a témát. ” Cs. Gyimesi Éva szerint az egyetem ügye csak oktatók és az egyetem hallgatók ügye. Az egyetem csak a szellemi igényeket kielégítve felelhet meg feladatának. „És ezeket nem lehet – a kis létszámra hivatkozva – lecsavart lángon, félaggyal, félszájjal, félszeretettel kielégíteni. ” /Cs. Gyimesi Éva: Ismét az Egyetem körül. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 20./

Már tizenöt áldozatot szedett a napok óta tartó kánikula Romániában. Többnyire az ország Románia keleti és déli megyéiben haltak meg emberek a meleg miatt, de egy-egy halálesetet Arad és Bihar megyéből is jelentettek. /Már tizenöt áldozata van a kánikulának. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 23./

A székelyföldi románokról mindenki megfeledkezett állapította meg a hét végén Maroshévízen Theodor Stolojan, a Liberális-Demokrata Párt elnöke, ezzel indokolva látogatását. „Nem tudom, mennyire alkotmányos, hogy a Hargita és a Kovászna megyei románoktól elvárják a magyar nyelv ismeretét” – fogalmazta meg Theodor Stolojan a kérdést, amely kivétel nélkül foglalkoztatja a Székelyföldre látogató román politikusokat. Stolojan „úgy hallotta”, hogy az itteni románság képviselői nem találnak munkahelyet, ha nem beszélnek magyarul. Stolojant bármelyik székelyföldi polgármesteri hivatalban felvilágosíthatták volna, hogy az új közigazgatási törvény elfogadása óta a kisebbségek saját nyelvükön kommunikálhatnak a helyi hatóságokkal, a 2003-as alkotmányreform pedig nemcsak megerősítette ezt az jogot, hanem az igazságszolgáltatásra is kiterjesztette. Ahhoz, hogy a kisebbségek élhessenek a nyelvhasználat jogával, a hatóságoknak olyan személyeket kell alkalmazniuk, akik maguk is beszélik az illető népcsoport nyelvét. Kevéssé hihető, hogy a PLD elnöke ezt nem tudja. /Sz. L. : Románok a „határon” túl. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 23./

Noha 2001 óta törvény szavatolja a magyar nyelv használatának a jogát azokon a romániai településeken, ahol a magyarok aránya meghaladja a húsz százalékot, a hivatalok csak elvétve iktatnak magyar nyelvű kérvényeket. Az okok között helyenként a fordítás többletköltségeit, az ügyintézés nehézkességét említik. Az is felmerül, hogy az erdélyi magyarok többsége nem ismeri a magyar hivatali nyelvet. Szatmárnémeti magyar lakosai alig élnek a közigazgatási törvény által szavatolt nyelvhasználati jogukkal. A város önkormányzata ez év tavaszán nyitott ügyfélfogadási irodát, így a hivatalhoz folyamodóknak nem kell a különböző osztályokat felkeresniük. Az új közönségszolgálati iroda hét alkalmazottja közül kettő jól beszél magyarul. A város magyarságának aránya megközelíti a negyven százalékot, furcsán tekintenek az emberre, ha magyarul szeretne kérvényezni valamit. „Senki sem akart még nálunk magyar nyelvű beadványt letenni, de azért próbálja meg, hátha az illetékes osztályon van olyan személy, aki magyarul tud majd válaszolni – mondta az iroda egyik alkalmazottja. – Szép számmal fordulnak hozzánk olyanok, akik magyar nyelven érdeklődnek, viszont az írásbeli kérvényeket vagy egyéb hivatalos beadványokat már mindenki román nyelven fogalmazza meg. ” Az önkormányzat magyar polgármesterének címzett leveleket is többnyire az állam nyelvén fogalmazzák. Évente csak egy-két magyarul írott levelet kapnak. Az 51 százalékban magyarok lakta Tordaszentlászlóban is románul írják a kérvényeket. A közhivatalnokok többsége magyar anyanyelvű, de a kérvényt a román nemzetiségű jegyzőnek láttamoznia kell, így hát le kell neki fordítani a dokumentumot. „Csak román nyelvű űrlapokat használunk, és ha valaki nem igazodik el a kitöltéssel, inkább segítünk neki” – jegyezte meg a hivatalnok. Sepsiszentgyörgyön a városháza szociális irodájánál már a bejárat előtt magyarul kérdezik, milyen ügyet szeretnének intézni. Tankó Vilmos, a szociális iroda vezetője elmondta: azokat a kéréseket, amelyek kizárólag az iroda vagy a városháza hatáskörébe tartoznak, két nyelven lehet benyújtani, ilyenek többek között a lakásigénylésre vagy tűzifaigénylésre vonatkozó kérések, amelyekhez magyar és román formanyomtatványokat is készítettek. A gyermeknevelési támogatásokra vagy a fűtéstámogatásra vonatkozó kérések csak román nyelven tölthetők ki. „Vannak dolgok, amelyek elméletben gyönyörűek, a gyakorlatban viszont nem működnek” – jegyezte meg a hivatali nyelvhasználati gyakorlat kapcsán Szilágyi N. Sándor kolozsvári nyelvész. Az emberek megszokták, hogy ami hivatalos, azt románul kell írni. A nehézségek abból fakadnak, hogy a törvényhozó elfelejtett a fordítási költségekről rendelkezni. Márpedig a szakképzett fordító igénybevétele fontos lenne. A romániai magyarok többsége nem ismeri a magyar hivatali nyelvet. Sok esetben a tanár sem tudja, hogy a néptanácsnak, a polgármesteri hivatalnak vagy éppenséggel az önkormányzatnak kell címezni a kérvényt. „Sokat segítene, ha legalább a romániai magyar sajtó egységesen nevezné meg az intézményeket. Ezt a célt szolgálta a közigazgatási szótár kidolgozása; a szerkesztőségek többsége azonban nem veszi figyelembe a nyelvészek által javasolt megnevezéseket” – tette hozzá Szilágyi N. Sándor, aki szerint az lenne megoldás, ha a magyar nyelv is hivatalos nyelvvé válna legalább azokban a közigazgatási egységekben, amelyekben többségben van a magyarság. Erre vonatkozó törvényjavaslatát azonban annak idején még az RMDSZ is elvetette. A 2001/215-es helyi közigazgatási törvény értelmében minden olyan közigazgatási egységben (településeken, illetve megyékben), ahol egy nemzeti kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot, a kisebbségi nemzet tagjainak jogukban áll anyanyelvüket is használni az önkormányzattal való kommunikáció során. A helyi önkormányzatok kötelesek biztosítani, hogy a lakosok az anyanyelvükön kaphassanak szóbeli felvilágosítást. Kötelesek továbbá írásban is a kisebbség nyelvén válaszolni, amennyiben a beadványokat ezen a nyelven fogalmazzák. A jogszabály azt is előírja, hogy a képviselő-testületi ülések napirendi pontjainak, illetve határozatainak tartalmát is az anyanyelvükön hozzák a 20 százalékot meghaladó kisebbség tagjainak tudomására. Hivatalosan magyarul. = Krónika (Kolozsvár), júl. 25./

Vándorszínházi társulat alakult, a marosvásárhelyi és kolozsvári színis növendékekből álló csapat július 23-án útnak indult, a célpont Dicsőszentmárton és környéke. Csuja László Budapestről érkezett, az ottani Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) dramaturg-forgatókönyvíró szakos hallgatója, szeret Erdélybe járni. Eddig öt rövidfilmet készített, munkái díjat is nyertek. Ő alapította meg az Erdélyi Vándorszínház Egyesületet, majd pénzalapok után nézett. A társulattoborzás is elkezdődött. A férj szomorú komédiája és bonyodalmas históriája címet viselő produkció a commedia dell’arte vásári hagyományait próbálja újjáéleszteni. Július 22-én, vasárnap „főpróbát” tartottak Küküllődombón, és annyira jól sikerült, hogy úgy érzik, akár bemutatóként is elkönyvelhetik az eseményt. A „hivatalos” bemutató Dicsőszentmártonban volt. Jövőre – amennyiben tovább tudja éltetni a kezdeményezést – Csuja László más vidékeket céloz meg, más produkcióval. /Köllő Katalin: Vándorszínház Erdély tájain. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 26./

Kuriózumszámba megy Háromszéken a Cuvantul Nou című napilap, mert 39 éven át kiadó nélkül létezett. Bekövetkezett az, ami várható volt, a leghosszabb életű román nyelvű napilap bukása. Július 25-én nem jelent meg a Cuvantul Nou (CN) napilap. Úgy hírlik, a Kovászna megyei adóhivatal állította le a kiadvány megjelenését, mert úgy vélik, a felhalmozott adósságok miatt a továbbiakban nem adhatják ki a lapot. 1989 után az újságírók egzisztenciális meggondolásokból nem kockáztatták meg egy, a CN-t kiadó vállalkozás bejegyzését. Attól tartottak ugyanis, hogy a megye 25 százaléknyi román ajkú lakossága képtelen lesz fenntartani a lapot. A szerkesztőség inkább a mindenkori kormány támogatására alapozott. Az 1990-es évek elején többnyire a hisztériakeltés biztosította a kormánypénzek folyósítását a lapkasszába. A CN főszerkesztői is az épp soron lévő hatalmi trend szerint váltakoztak. Azt hallani, hogy a kormány törölné a szerkesztőség felhalmozott adósságait, cserében egy újságkiadó kft. bejegyzéséért. Mostantól nem a szerkesztőség, hanem az azonos nevű alapítvány (FCN) adja ki újra a lapot. 1989 decembere előtt öt-nyolc ezres példányszámban nyomtatták az újságot, jelenleg alig 800 példányban. Ráadásul két éve konkurense a fiatal szabadelvűek által szerkesztett Observatorul de Covasna. Szintén két éve került piacra a konzervatív román erőket képviselő Adevarul de Covasna hetilap is. /Domokos Péter: Kisebbségi lombikújság. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 27./

Gergely István (Tiszti), plébános nyilatkozatában kifejtette, nehéz szívvel élte meg mindazt, ami az utóbbi hetekben körülötte történt. Többször nyilvánosan is kifejezésre juttatta, hogy elfogadta a Gyulafehérvári Főegyházmegye rendelkezését, olyannyira, hogy már szolgált is az új helyén. Elhatárolódik az egyházat ért támadásoktól és gyalázkodásoktól csakúgy, mint minden olyan szervezkedéstől, média-megjelenéstől vagy egyéb kezdeményezéstől, amely az egyház törvényeit megkérdőjelezi. Ennek jeleként már hetek óta nem olvassa a nyomtatott vagy az elektronikus sajtóban az áthelyezésével kapcsolatos híradásokat és véleményeket. Arra kéri a híveket, hogy hűségüket, szeretetüket azzal fejezzék ki irányában, hogy ők is fogadják el a döntést. /Nyilatkozat. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 8./

Nemzetstratégiai kérdésekről és a határon túli felsőoktatásról szóltak az előadások augusztus 9-én Nagyváradon, a Kárpát-medencei Nyári Egyetem ötödik napján. Zilahi László, a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztályának igazgató-helyettese előadásában kifejtette: Magyarország az állami feladatokat nem kívánja átvállalni, az anyanyelven való oktatási lehetőségeket azonban támogatja. A Magyarország által oktatási-nevelési támogatásként szétosztott 6 milliárd forint a határon túli magyaroknak szánt összes anyagi juttatás felét képezi. Zilahi szerint azonban egyelőre nem tudni, mennyire hatékony ez a fajta anyagi támogatás. Sok visszaélésről s kaptak hírt. „Egy új egyetem indítása nemcsak pénz kérdése, hanem szakmai kérdés is – vélekedett Zilahi. – Ezért a szakképzett tanárok és diákok hiányával küszködő Erdélyben kétszeresen meg kell fontolni egy állami finanszírozású magyar egyetem létrehozását”. Szerinte a magyarul érettségizők száma nagyrészt azonos a már meglévő magyar egyetemi helyekével. „A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemet minőségi egyetemmé kell fejleszteni. Igen komoly kérdésekkel szembesültünk a most induló akkreditációs eljárás során. Kérdéses, hogy az egyetem meg tud-e felelni a szigorú feltételeknek az infrastruktúra, a diákok létszáma és a megfelelő tudományos fokozattal rendelkező tanárok létszámának tekintetében” – tette hozzá Zilahi. Az előadás után felszólaló Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnöke cáfolta az elhangzottakat. Elmondása szerint Romániában jelenleg kétszer annyi magyar ajkú diák tanul román felsőoktatási intézményekben, mint magyar egyetemeken. A népességi mutatókat figyelembe véve elmondható, hogy a romániai magyarság 6,6 százalékos népességi arányához viszonyítva, a fiatalok mindössze 4,4 százaléka tanul tovább. Hantz kifejtette, az elmúlt 15 év történései is bizonyítják, hogy önálló magyar felsőoktatási struktúra nélkül sohasem oldódik meg az oktatói hiány. Hantz pontosította, hogy nem új egyetemet akarnak alapítani, hanem a már meglévő marosvásárhelyi és kolozsvári egyetemekből szeretnék visszaállítani a Bolyai Egyetemet. Ha ez megtörténik, annak akkreditálása már csupán politikai kérdés. A felvidéki hallgatók azt kérték, a magyar állam a jövőben vállalja fel a többség nyelvén tanuló magyar ajkú értelmiségiek segítését, valamint a doktorandusi képzés kiemelt támogatását is. /Gergely Gizella: „Egyetemes” ütközet a nyári egyetemen. = Krónika (Kolozsvár), aug. 10./

Traian Basescu államfő augusztus 11-én ebéden látta vendégül Hargita és Kovászna megye több önkormányzati vezetőjét és polgármesterét Kovászna fürdőváros állami üdülőjében. A meghívottak többnyire pozitívan értékelték a Basescuval folytatott kötetlen beszélgetést. Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester közölte: rajta kívül jelen volt a találkozón Hargita és Kovászna megye tanácselnöke és prefektusa, Székelyudvarhely, Csíkkozmás és Kovászna polgármestere, illetve Sepsiszentgyörgy alpolgármestere. A több mint három órát tartó beszélgetésen Bunta Levente Hargita megyei tanácselnök szerint áttekintették a két székely megye gondjait és az európai uniós programok biztosította fejlesztési lehetőségeket. Az államfő is úgy találta, hogy a régió legaggasztóbb gondja a szegénység. Szóba került a decentralizáció, a helyi-pénzügyi autonómia. Hargita megye tanácselnöke egy konkrét igényt is megfogalmazott. Tájékoztatta az államfőt arról, hogy az önkormányzat a vidéki lakosság több mint felének ivóvízhálózatot épített ki, most viszont a szennyvíztisztítást szeretnék megoldani, hogy megőrizzék az Olt, a Maros és a Küküllő folyók tisztaságát. Basescu pozitívan válaszolt a felvetésre, és igényelte, hogy írásban fogalmazzák meg javaslataikat és kéréseiket. Az államfő ismét megerősítette, hogy decentralizáció párti. Az államfő is úgy látja, hogy a jelenlegi romániai régiók túl nagyok. Basescu szerint a két megyének mindenképpen egy közös régióhoz kell tartoznia, ugyanis természetellenes lenne, ha szétválasztanák egymástól őket. Fontos gesztusnak nevezte a találkozón szintén részt vevő Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere, hogy az államfő kötetlen beszélgetésre hívta a két megye vezetőit. Emlékeztetett arra, hogy Basescu meglátogatta a 2005-ben árvíz sújtotta Farkaslakát is, hogy megnézze mennyire sikerült az újjáépítés. Demeter János, a Kovászna megyei tanács elnöke nem tulajdonít nagy fontosságot ennek a találkozónak, mert Romániában az államfő nem rendelkezik azokkal a hatáskörökkel, amelyekkel egy megye fejlesztésébe hathatósan bele tud szólni. „Nyolcvan éven keresztül tudatosan építette le a román hatalom Székelyföldet, és ennek helyrehozására nem elég tizenhét év munkája” – mondta Demeter. Felvetették, hogy több pénzforrás bevonásáért meg kellene alakítani az RMDSZ által szorgalmazott önálló székelyföldi fejlesztési régiót, de erre Basescu kitérően reagált. Demeter János szerinte Basescu éket akar verni az RMDSZ és a választói közé, ugyanis mindenkivel próbálja elhitetni, hogy ő akarja a decentralizációt, ezzel szemben az RMDSZ nem támogatja az elképzelést. Augusztus 10-én este, székelyudvarhelyi látogatásán, Basescu Szász Jenővel együtt ellátogatott a városban zajló Míves Emberek Sokadalmába, ahol egy sörsátorban negyven percen keresztül beszélgettek. Ezen a nem hivatalos találkozón Szász mellett részt vett még Toró T. Tibor, az RMDSZ parlamenti képviselője és Szilágyi Zsolt. Utóbbi kettő az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnöki tisztségét is betölti. Toró elmondta: Basescu megismételte azt a korábban is hangoztatott véleményét, miszerint a széleskörű decentralizáció Székelyföld gondjait is megoldaná. Ekkor beszélgetőpartnerei a dél-tiroli minta alapján a régió különleges státusának biztosítása mellett érveltek. Basescu nem mondott véleményt erről. Szóba került egyebek között Székelyföld autonómiája, a régió infrastrukturális elmaradottsága, a román nyelv oktatása, a Babes–Bolyai Tudományegyetem ügye és a romániai magyarság parlamenti képviselete. Ez utóbbi kérdésről Basescu úgy vélekedett – mondta Toró -, hogy a romániai magyarságnak szüksége van parlamenti képviseletre. Ezért az államfő úgy véli, hogy jó lenne, ha az RMDSZ megegyezne Tőkés László református püspökkel. Ezt cáfolta Szász Jenő, aki szerint az államfő csak annyit mondott, hogy az RMDSZ szempontjából érti, miért fontos a romániai magyar érdekvédelmi szervezetnek megállapodni az egyházfővel. „Toró RMDSZ képviselő, őt most aktivizálta az RMDSZ vezetősége, ezért most bizonyítania kell. Lehet, hogy éppen a következő parlamenti mandátumát kötötték ehhez az RMDSZ-törekvéshez. Én értem Toró T. Tibort szubjektív alapon, de nem szabad az egyéni érdekeket összetéveszteni a közösségi szempontokkal. Ezt tudom mondani neki, még akkor is, ha a barátom” – fogalmazott Szász, aki köztudott, hogy ellenzi az RMDSZ és Tőkés kiegyezését. /Borbély Tamás: Székelyföldi vezetőkkel találkozott Basescu. Az államfő kitér a sarkalatos kérdések elől. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 13./ A Toró T. Tiborékkal folytatott kötetlen beszélgetésen a román idegen nyelvként való oktatása, az autonómia és a fejlesztési régiók, a külföldi munkavállalás és a politikai rendszer átalakítása, a Magyar Polgári Párt (MPP) küszöbönálló bejegyzése és az európai parlamenti választások is szóba kerültek. Az államfő elmondta, szándékosan sokkolta a hazai társadalmat az „idegen nyelvként tanítani a román nyelvet” megfogalmazással. Hozzátette, nagyon súlyos, a kisebbségeket hátrányosan érintő problémáról van szó, és a román nyelv tanításának régóta változásra váró ügyét kijelentésével is ki kívánta mozdítani a holtpontról. Az önrendelkezés kapcsán megismételte: véleménye szerint a decentralizáció jelenti az autonómiát, amit egységes országos modell szerint kell kialakítani – tehát Caracalnak és Székelyudvarhelynek is ugyanolyan autonómiára van szüksége. Basescu Székelyudvarhelyen megtekintette az Emlékezés parkjának szobrait és a főtéri Orbán Balázs-szobrot is. /K. Cs. : Basescu a székely sokadalomban. = Krónika (Kolozsvár), aug. 13./

Két nap múlva kezdődik a Háromszéki Magyarok Világtalálkozója. A rendezvény meghatározó esemény a régió történetében, talán ha száz esztendőben akad egy ehhez fogható. A szervezők mindent megtettek, hogy a rendezvény elérje célját. Az első nap, augusztus 17-e a települések napja. Augusztus 18-án a négy magyar városban a négy kisrégió számára zajlanak programok. A harmadik nap, augusztus 19-e egyetlen helyszínre koncentrálódik, az Óriáspince-tetőre. Ott három esemény zajlik, az első a megye történelméből, földrajzából ihletődött emlékhelynek az avatása. Minden település neve kőbe vésve megtalálható, a nevek mellett olvasható a települések első írásos említésének évszáma is. A másik kiemelt esemény a szekértábor Minden község hagyományos fakerekű szekérrel vonul fel az Óriáspince-tetőre, ezt egyfajta kiállítótérként, standként berendezik be. Van, aki fúvószenekart hoz, van, aki hagyományos ételeket fog főzni. Este sor kerül Szörényi–Bródy Egy a nép, egy a magyar című produkciójára. Végül az utolsó nap, augusztus 20. Az elején szerényebben indult, a perkői búcsú a háromszékieknek legalább annyira fontos, mint a nagyvilág által ismert csíksomlyói, és erre nem akartak rászervezni; másrészt 20-a Romániában nem munkaszüneti nap. Délután a Perkőn a szabadtéri színpadon lesz egy gyermek- és ifjúsági néptánctalálkozó, este pedig a Transylmania zenekar jelentkezik új előadással. A Háromszéki Magyarok Világtalálkozója jelképesen a háromszéki magyar történelmi egyházak harangjainak megkondításával kezdődik, és 20-én, hétfőn este a Transylmania produkciójából egy láng segítségével áttérnek az egész megyét behálózó lármafák meggyújtására, amelyek egyrészt a hajdani lármafák mintájára figyelmeztetnek. Így válnak az összetartozás lángjaivá, őrtüzeivé a lármafák. /Váry O. Péter: Harangszótól lármafáig. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 15./

Augusztus 17-én ismét asztalhoz ülnek az RMDSZ, illetve az EMNT és az SZNT képviselői, akiknek a kolozsvári Markó–Tőkés találkozón elfogadott terv szerint augusztus 24-ig kell egyetértésre jutniuk, lehetővé téve a közös indulást az EP-választáson. „Számomra a legkényesebb kérdés, amit az RMDSZ a maga részéről elfogadott az, hogy az RMDSZ-en kívül is van politikai élet. Ilyen partnerként elfogadtuk az EMNT-t, illetve az SZNT-t is, s azt mondtuk, mostantól hajlandóak vagyunk így szemlélni az erdélyi magyar politikai életet, hajlandóak vagyunk közös listát állítani az EP-választásra. ” – nyilatkozta az RMDSZ elnöke. Tőkés László püspök szerint „bármennyire szent a magyar ügy, nem lehet szó megegyezésről mindaddig, míg az RMDSZ kisajátítja a pénzelosztást, és monopolizálja a magyarságot”. /Rubikonon innen, Rubikonon túl. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 16./

Augusztus 19-től Borsos Miklós-nappal kezdődik a Magyar Hét Nagyszebenben. A szervezők az ígért állami támogatás egyharmadát kapták csak meg, de zenei, irodalmi rendezvények, valamint képzőművészeti kiállítások, konferenciabeszélgetések és színházi előadások is lesznek a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete és a Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda szervezésében. A rendezvényen minden napnak egy-egy olyan híres személyiség kölcsönzi a nevét, aki valamilyen módon kapcsolódik a városhoz. Borsos Miklós-nappal indul a program, augusztus 20-a természetesen Szent Istváné, de lesz Nyírő József-, Barabás Miklós-, Kós Károly-, Petőfi Sándor-, Bartók Béla- és Bodor Mária-nap is. Többek között jön Sebestyén Márta és a Neoton Família Magyarországról, a Role Csíkszeredából, az István, a király pedig – ez alkalommal – Nagyváradról. A Kampec Dolores jazzkoncerttel, a Transylmania pedig etno-rockkal lép fel. A Hargita Megyei Kulturális Központ (HMKK) társszervezői feladatokat vállalt. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete Szórvány a sajtóban, sajtó a szórványban címmel hív közös beszélgetésre, a Kós Károly Nemzetközi Konferenciára is várják az érdeklődőket. /Erdős Zsófia: Nagyszebeni „magyarkodás” = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 17./

Újabb emlékműegyüttessel bővült a kisborosnyói történelmi emlékpark: a Háromszéki Magyarok Világtalálkozójának nyitórendezvényeként augusztus 17-én felavatták a Háromszéki oktogon elnevezésű, a megye nagyjainak emléket állító együttest. A nyolc kopjafán réztábla örökíti meg a megye hírességeit. Emlékoszlopot kaptak a közélet, az irodalom, a hitélet, az egészségügy nagyjai, a jeles művészek, a híres tudósok, pedagógusok, valamint sportolók. Damó Gyula nyugalmazott tanító az emlékpark éltetője. Demeter János, a megyei tanács elnöke hivatalosan is megnyitotta a Háromszéki Magyarok Világtalálkozóját. A háromszéki oktogon avatószalagját Demeter János és Veress Sándor nyugalmazott református lelkipásztor, a Nyíres Lokálpatrióta Kör tiszteletbeli elnöke vágta el. Damó Gyula elmondta, az emlékműállítás folytatódik, szeptemberben felavatják a falu bejáratánál a székely kaput, az emlékparkban a tisztelet és mély főhajtás kapuját és egy újabb emlékműegyüttest, melyet a magyar honfoglalás 1111. évének emlékére állítanak. /Szekeres Attila: Kisborosnyón nyitották meg a nagy találkozót (Kopják megyénk nagyjainak). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 18./

Erdélyben is támadásba lendülnek a Magyarországról oly jól ismert balliberális erők, és szokásukhoz híven támadnak egy szervezetet, rendezvényt vagy jelképet csak azért, mert magyar. E támadások egyik módja, hogy megpróbálják nevetségessé tenni a támadás célpontját (lásd Szent Korona mint micisapka, Szent Jobb mint tetemcafat stb.), a másik pedig az, hogy lenáciznak mindent, ami nemzeti jelleggel bír. A nácizás gyakorlatát alkalmazta az augusztus 18-i Szabadságban Tibori Szabó Zoltán. A Gyurcsány-kormányhoz közel álló Népszabadság publicistája, aki az említett lapban megjelent egyik cikkét kibővítve nekiment az EMI-nek, egy lapra emelve a Vasgárda-utódként működő Noua Dreapta-val és a Jobbik által rend- és polgárvédelmi feladatokra létrehozott Magyar Gárdával. Mindössze azért, mert a gyergyószentmiklósi EMI-táborban (mint minden rendezvényen) egyenruhát viseltek a rendfenntartók. Tibori Szabó Zoltán más eszközökhöz nyúlt (mint tette utolsó hasonló kísérleténél, mikor igazának „bizonyításához” valótlanul azt állította, hogy Eörsi Mátyásnak a december 5. előtti magyarellenes uszítás miatt tiltakozók antiszemita szólamokat skandáltak). Azt állította, hogy az EMI és a Noua Dreapta programja és ideológiája alig különbözik, ezért „hasonszőrű szervezetek. ” Valójában az EMI-nek sem programja, sem ideológiája nincs, hacsak az nem, hogy az erdélyi magyar fiatalság nemzeti öntudatának megmaradásáért küzd, bár balliberális körökben már ez is felér a nácizmussal. Tibori szerint „internetes fórumokon részletes összehasonlítás is megjelent” a két szervezetről. Pontosítani kell, hogy az „internetes fórumok” egyetlen internetes naplót jelent, melyet egy olyan (mellesleg az RMDSZ alkalmazásában álló) ateista fiatalember ír, aki szerint többek között náci portál az, amelyik a székely autonómiát népszerűsíti, aki szerint el kell venni a március 15-én felvonuló teológusoktól a magyar zászlót, aki szerint azért követelik vissza az egyházi ingatlanokat, hogy az egyházfők ismét „uralkodhassanak” a nép fölött, vagy aki „haldokló erdélyi irodalmároknak és művészeknek” nevezi a Sólyom László elnök által Kolozsváron március 15-én kitüntetett személyeket. Nos, ilyen szellemiséget képvisel az idézett „elemző. ” A kolozsváriak pedig esetleg kérdezzék meg az EMI-tábor néhány itt élő vendégét, mennyire érezték „nácinak” a rendezvényt, melyen idén több mint ötezer fiatal vett részt, így Asztalos Lajost, Csép Sándort, Hantz Pétert, Kovács Lehelt, Nagy Mihályt, Ludányi-Horváth Attilát, Patrubány Miklóst, Szép Sándort, Szász Alpár-Zoltánt vagy Vekov Károlyt. A kolozsvári EMI tevékenysége pedig ismeretes a helyiek számára a Gál Kinga védnöksége alatt szervezett konferenciától a Wass Albert-színdarabkörúton vagy a Trianon-filmkörúton át a Bolyaiért szervezett tüntetésekig. /Bagoly Zsolt, az Erdélyi Magyar Ifjak alelnöke: Az EMI és a „náciveszély”. A replika jogán. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 20./ Tibori Szabó Zoltán ugyanebben a számban válaszolt. Kifejtette, hogy ő nem „Magyarországról jól ismert balliberális erő”, soha nem támadta egyetlen szervezetet sem azért, mert magyar, soha nem írt a Szent Koronáról vagy a Szent Jobbról, Tibori azt állította, hogy nem áll közel egyetlen kormányhoz sem, nem a Népszabadság publicistája, hanem romániai tudósítója, ő a Szabadság publicistája. Az Eörsi-vizitről hangfelvétel bizonyítja, hogy egyesek ordították. „menjenek a Gáza-övezetbe” tárgyalni. Tibori mostani írásának fő forrása az a hírügynökségi jelentés volt, amely részletesen „beszámolt a Barki Éva Mária baromságairól. ” Tibori Szabó Zoltán valóban tart a náciveszélytől. Ehhez joga van, ugyanúgy, mint az EMI-alelnöknek a replikázásra. „meg a tényferdítésre, a rágalmazásra”. /Tibori Szabó Zoltán: Van, ami stimmel. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 20./

A Kárpát-medencében egyedülálló magyar világtalálkozót tartottak a hét végén a háromszéki települések. Augusztus 19-én „szent helyszínt“ avattak a maksai Óriáspincetetőn. A maksai emlékműavató helyszíne a háromszékiek és az innen elszármazottak „szent helyeként” fogható fel immár, hiszen Székelyföldnek az együvé tartozás szimbólumának kell lennie a továbbiakban – fogalmazott Demeter János. Első ízben szervezte meg a Háromszéki Magyarok Világtalálkozóját Kovászna megye közel hatvan települése, több mint négyszáz különböző programmal fogadták a vendégeket. Ojtozban az 1917. augusztusi csata emlékműve hasonmásának avatóján megjelent dr. Lomnici Zoltán, a magyar Legfelsőbb Bíróság elnöke. A házigazda községekben és városokban három helyszínen tartott istentiszteletet Tőkés László nagyváradi református püspök. A sepsiszentgyörgyi Sugás vendéglő két estén keresztül színészkocsmává változott, ahol a helybeli és a határokon túlra szakadt háromszéki művészek gyűltek össze. /Domokos Péter: Összefogtak Háromszék hazatérő világpolgárai. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 20./ Több ezer ember vonult augusztus 19-én az Óriáspince-tetőre, hogy részt vegyen a világtalálkozó egyik legfontosabb eseményén, az alkalomra készített emlékmű avatásán. A védnökök nevében szóló Markó Béla Tamásit parafrazálva mondta: azért vagyunk a világon, hogy megkeressük és megtaláljuk a helyet. Demeter János ötlet- és házigazda nyitotta meg az ünnepi felszólalások sorát.,,Mi, háromszékiek, bárhol is élünk a világon, ennek a földnek köszönhetően vagyunk egyediek, sajátságosak” – mondta a szónok. Markó Béla felidézte a hazát kereső és találó honfoglaló magyarok és Szent István példáját, aki tudott hazát építeni, tartós állami berendezkedést kialakítani. Cselényi László, a Duna Televízió elnöke kijelentette: nekünk, bármennyire is korszerűtlen, még fáj a trianoni diktátum. Van, mire szerényen büszkék lennünk, például arra, hogy szükségét érezzük annak, hogy itt vidáman együtt legyünk. /Ferencz Csaba: A megtalált szülőföld (Emlékműavató az Óriáspince-tetőn). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 20./

Számos magyarországi művész fellépésének köszönhetően augusztus 19-től, vasárnaptól több mint nyolcvan magyar kulturális rendezvényt szerveznek az idén Európa kulturális fővárosa címet viselő Nagyszebenben, ahol bemutatják egyebek között a legendás hírű István, a király című rockoperát is. Az Ars Hungarica név alatt futó, augusztus 19-26. között zajló rendezvény szervezőinek szándéka az, hogy bemutassák a magyar kultúra sokszínűségét. Több mint hétszáz művészt hívtak meg, akik nyolc nap alatt kiállításokat, opera-, színházi és néptánc- előadásokat, könyvbemutatókat, valamint szimfonikus, dzsessz- és ifjúsági koncerteket kínálnak az érdeklődőknek. Konferenciák is lesznek, az Ars Hungarica rendezvényei tematikus napok köré tömörülnek. Egy-egy nap névadójának a magyar kultúra olyan jeles képviselőit választották, akiknek munkássága Nagyszebenhez kötődik. Megemlékeznek Borsos Miklós szobrászról, aki Nagyszebenben született. Nyirő József író is ebben a városban teljesített papi szolgálatot, Barabás Miklós festő pedig szívesen töltötte itt szabadidejét. Kós Károly építészt, írót gyermekkora köti az egykori szász városhoz. Ugyanitt szállt meg erdélyi tartózkodása során Petőfi Sándor, és nagy sikerrel koncertezett Bartók Béla, mint ahogy Bodor Mária textilművész és díszlettervező is Nagyszebenben alkotott. Az István, a király című rockoperát augusztus 23-án a helyi stadionban mutatják be. Premierként közösen lépnek fel egy előadáson az Erdélyben működő öt hivatásos néptáncegyüttes tagjai, akik István és Koppány seregét jelenítik meg. /Elkezdődött a magyar hét. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 20./

A felsorolások mindig veszélyesek, valakik kimaradnak. Sepsiszentgyörgyre gondolva emlékezni kell Balogh Lászlóra /1946-2003/, akinek regényírói munkássága a kilencvenes években teljesedett ki. Jánó Mihály művészettörténész munkássága többirányú, a múlt feltárása éppúgy foglalkoztatja, mint a jelen képzőművészete. Nem hiányozhat Zágoni Attila humorista neve sem. Fontos könyvet adott ki Gocz József (3006 év hadifogságban), s több kötetet is megjelentetett Szonda Szabolcs, akit már igazán nem lehet az ,,induló tehetségek” közé sorolni… És fontos tanulmányokat írt a történész és régész Székely Zoltán /1912-2000/, remélhetőleg ezek is megjelennek egyszer könyv alakban. /Bogdán László: Adalék a városhoz és irodalmához. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 21./

Mintha a szimbolikus „státusegyetem” fontosabb lenne, mint a kellő figyelem azok iránt, akikért létezik az intézmény. A romániai magyarok viszonylag szűköcske értelmiségi rétege, amikor az RMDSZ a programpontjait fogalmazni kezdte, az egyetem szót főként olyan politikai stratégiai összefüggésben forgalmazta, amelyben ez a tudományos és oktatási intézményfogalom elvesztette eredeti jelentését, az „universitas” szóban rejtezőt, és az erdélyi magyarság autonómiájának folyamatosan üresedő jelképévé vált. Szakmai-funkcionális értelemben nagyon felhígult ennek a szónak az eredeti értelme, írta Cs. Gyimesi Éva. A magyar költségvetési támogatással viszonylag korán megalakult a Partiumi Keresztény Egyetemnek, majd a Sapientiának (EMTE) a diplomák állami elismertetésének nehézségeivel kell folyton szembenézniük. A Babes-Bolyain nyolcezer hallgató tanulhat magyarul (az idéntől hatvan szakon), és csupán ez utóbbi létszám is az egykori Bolyain évente tanuló hallgatóknak több, mint a négyszerese. Ennek örülni kellene, azonban a nyilvánosságban még mindig az egyetem jelképértékét részesítik előnyben a valóságos feladatokkal szemben. Foglalkozni kellene a kolozsvári diáknyomorral, a tanár–diák viszony romlásának okaival, a tanári felületességből és olykor korrupcióból is adódó igazságtalanságokkal. Kevés az érdeklődés az iránt, hogy mennyire hatékony a területileg kiterjedt magyar „egyetemi” oktatás. „Mekkora lehet itthon a munkapiacuk azoknak, akik például a Székelyföldön nem tanulhattak meg románul, s az egyetemen azt is elfelejtik, ami esetleg grammatikai ismeretként még megmaradt?” – minősítette a Sapientia Egyetemet a cikkíró. /Cs. Gyimesi Éva: „Státusegyetem” = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 21./

Nagyszebenben Weil Róbert festőművésznek a Szent Korona felnagyított képeit ábrázoló zománcfestményeiből nyílt kiállítás. Délután Orth István nagyszebeni grafikusművész munkásságát mutatta be Józsa István, a BBTE tanára. Az Ars Poetica könyvvásár és író-olvasó találkozó naponta különböző programokkal várja az érdeklődőket. A vásáron négy kiadó könyvei közül lehet válogatni: Nagyszebenbe érkezett a pozsonyi Ab-Art, az aradi Irodalmi Jelen, a kolozsvári Koinónia és a Kriterion Könyvkiadó. Az esti program Sebestyén Márta és meghívottainak Nyitva látám mennyeknek kapuját... című díszelőadásával folytatódott. A kolozsvári Magyar Opera is fellépett. A Szép város Kolozsvár című operett-részletet a közönség együtt énekelte az énekesekkel. A Nyírő József-nap is érdekes volt. A népművészeti kiállításra és vásárra még ki lehet látogatni. /Dézsi Ildikó: Ars Hungarica. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 22./

Augusztus 23-án érkezik Maros megyébe Calin Popescu Tariceanu kormányfő, Eugen Nicolaescu egészségügyi miniszter, Borbély László fejlesztési miniszter, Septimiu Buzatu, a szállításügyi minisztérium államtitkára, Cristian Stragea és Mirel Talos államtanácsosok kíséretében. A látogatást megelőzően a Népújság exkluzív interjút készített a miniszterelnökkel. Tariceanu kifejtette, szeretne minél több megyébe eljutni, a helyszínen szeretné felmérni a problémákat és közösen megoldást keresni. Ugyanakkor személyesen szeretne meggyőződni arról, mennyire felkészültek a helyhatóságok az európai pénzalapok befogadására. Ugyanis annak a 31 milliárd eurónak, amelyet a következő években az Európai Unió a rendelkezésre bocsát, a nagy része ezeknek van címezve. A pénzt nem adják ingyen, pályázni kell. A másik fontos forrást a kormányrendelettel az állami költségvetésből kiutalt alapok képezik, amelyeket a vidékfejlesztésre, víz- és csatornahálózatra, ülepítőállomások, hidak és pallók építésére lehet felhasználni. A kormányfő kiemelte, hogy Marosvásárhely a román orvostudomány jelentős központja. Az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem egyike Románia legversenyképesebb intézményeinek. Marosvásárhely a román többség és a magyar kisebbség közötti interetnikai együttélés modelljévé vált. Elszigetelt incidensektől eltekintve, az itteni embereknek sikerült túllépniük a mesterségesen kreált feszültségeken. Tariceanu hangsúlyozta: Erdély az etnikumközi együttélés különleges modellje. Elmondta, hogy az RMDSZ-szel jó az intézményes szintű együttműködésük. Az RMDSZ lojális partner, nem hagy cserben a nehézségek idején. Nagyon jól együttműködött Markó Bélával, amikor miniszterelnök-helyettes volt, és nagyon jó a kapcsolata a kormány többi RMDSZ-es tagjával is. Az állami költségvetésből 1990 óta az idén különítették el a legnagyobb összeget beruházásokra. A kormány 2006-ban közel százszor nagyobb összeget utalt ki Maros megyének a költségvetésből, mint az előző évben, infrastruktúrára közel a háromszorosát. Az iskolák felújítására és építésére kiutalt összeg is látványos volt. /Mózes Edith: Calin Popescu Tariceanu: Nem ígérgetni jöttem! = Népújság (Marosvásárhely), aug. 23./

A hazafias szlovák kulturális intézményhez, a Matica Slovenskához közeli „aláírók” csoportjának tagjai tiltakoztak, amiért Sólyom László magyar köztársasági elnök augusztus 19-én a felvidéki Deákin részt vett és beszédet mondott a falu Szent István napi emlékünnepén. A magyar megnyilvánulások ellen másfél évtizede rendszeresen fellépő, magukat nagysurányi aláíróknak nevező személyek szerint az államfő látogatása nem tekinthető magánjellegűnek, Sólyom László jelenlétében a független és önálló Szlovák Köztársaság területén egy idegen állam ünnepét rendezték meg. Ez szerintük megengedhetetlen, tiltakozásukat eljuttatják Sólyom Lászlóhoz is, az esetről pedig tájékoztatni fogják Ivan Gasparovic szlovák államfőt és Ján Kubis külügyminisztert. Stanislav Bajaník, a Matica Slovenská titkára előbb tagadta, majd újságírói firtatás nyomán kényszeredetten elismerte, hogy a magyar államfő nem a „hátsó kiskapun”, hanem a szlovák elnöki iroda és a pozsonyi külügyminisztérium tudtával, az ilyenkor szokásos protokollnak megfelelő módon járt Szlovákiában. Bajaník ennek ellenére kifogásokat emelt, jóllehet, a magyar államfő Deákin azt is hangsúlyozta: „Jó lenne, ha térségünk országainak államfői úgy járnának át egymás országába, hogy az magától értetődő legyen. ” Sólyom szólt arról is, jómaga mennyire örül, ha Ivan Gasparovic egy magyarországi szlovák faluba látogat. A pozsonyi sajtótájékoztatón mégis kifogásként hangzott el: „A köztársasági elnök, mint az első közjogi méltóság, egy ilyen jellegű akción aligha léphet fel magánszemélyként. ” /Magyarellenes szlovák „aláírók” tiltakozása. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 23./

Megdöbbenést és felháborodást váltott ki a határon túli magyarok körében Kóka János SZDSZ-elnök nyilatkozata, miszerint nem tekinti időszerűnek az autonómiatörekvéseket. Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke megütközött Kóka János SZDSZ-elnök augusztus 20-i ünnepi beszédén, elutasította a liberális pártelnöknek a bukaresti Új Magyar Szónak és az Erdélyi Riportnak adott interjújában elhangzott gondolatait is. „Először az lepett meg, hogy Kóka János a fiataljainkat a csonka Magyarországra hívja, amikor inkább gyermekeink szülőföldjükön való maradásának ösztönzését vártam volna az SZDSZ-től. A pártelnöknek az autonómiáról tett kijelentései annyira körmönfontak és a kozmopolita liberalizmus kereteibe illők, hogy visszautasítom, és arra kérem Kóka Jánost, hogy ne szóljon bele a magyar nemzet belügyeibe” – mondta Tőkés László. Hozzátette: még a legszélsőségesebb román nacionalisták hasonló megnyilvánulásait is elutasítják, így végképp nem fogadhatják el az ilyen nyilatkozatokat nemzettársaiktól. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint „nyilván van olyan olvasata is Kóka János kijelentésének, amely az autonómiát ellenzők malmára hajtja a vizet”. Hangsúlyozta azonban, hogy nem a magyarországi pártok vezetőinek kell eldönteniük, mi a jó a határon túliaknak. „Ebben a kérdésben a szerbiai politikai erőkkel nekünk kell dűlőre jutnunk. ” /Kristály Lehel: Kóka nem akar autonómiát. = Magyar Hírlap, aug. 23./

Az 1920–30-as évtized fordulóján induló fiatal írónemzedék tagjaiban Magyarország trianoni tragédiája és kétségbeejtő szociális állapota ébresztette föl a nemzeti és szociális felelősségtudatot. Végveszélyben látták az országot nemzeti és társadalmi szempontból egyaránt. Ezért azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy társadalmi egyenlőségen és nemzeti függetlenségen alapuló új magyar nemzetet teremtsenek. A népi mozgalom tagjai a demokratikus átalakulást halaszthatatlannak ítélték a magyarság megmaradása szempontjából. A nemzetből korábban kihagyott néposztályok felszabadítása útján akartak demokratikus magyar nemzetet formálni. A népi írók legfontosabb törekvése az új, európai mintájú nemzettudat megteremtése volt. Ez a program fogta egységbe a különféle származású, különféle műveltségű, különféle esztétikai ízlésű írókat. Származásukat tekintve a népi írók közül legtöbben a parasztságból jöttek. Ezek egy része magasabb iskolái révén már fiatalon értelmiségivé és városivá lett, mint Erdélyi József, Illyés Gyula, Tamási Áron, Kovács Imre, Darvas József vagy Juhász Géza. Másik része pedig magasabb iskolák nélkül, önművelés révén vált íróvá, mint Veres Péter, Sinka István, Szabó Pál, Nagy Imre és Sértő Kálmán. És voltak, akik a középosztályból, többnyire vidéki értelmiségi családból származtak, értelmiségiként mégis szívügyüknek tekintették az alulsó Magyarország felszabadítását, nemzetbe emelését: ilyen volt Németh László, Kodolányi János, Féja Géza, Gombos Gyula, Gulyás Pál, valamint a budapesti születésű Szabó Zoltán. A népi írók ideológiai tekintetben is meglehetősen heterogén csoportot alkottak. A közös célt eltérő utakon, módokon keresték. Ebből következett az is, hogy egymás között is éles vitáik voltak sok-sok kérdésben. Az akkori fogalmak szerint baloldali, középen lévő és jobboldali egyaránt volt köztük. A népi írók számára a nép az egész nemzetet jelentette, nemcsak a parasztságot. A nép fogalmának ezt a tág, a nemzetével azonos értelmezését a népi írók világosan kifejtették. Németh László számára Homérosz, Dante, Shakespeare, Goethe, Petőfi volt a példa arra, hogy az irodalom a nép legmélyebb megnyilatkozása. Illyés Gyula szerint a népi irodalomban az egész magyar irodalom érkezett el fejlődésének egy régóta esedékes szakaszába, hogy azonosuljon az egész nemzettel. A népi írók a magyar társadalmat úgy akarták megváltoztatni, szociálisan igazságossá tenni, hogy közben nem feledkeztek meg a magyarság súlyos nemzeti problémáiról. Ezért volt a népi irodalomnak az erős társadalmi érdeklődése mellett határozott nemzeti jellege. A népi írók a magyar nemzet boldogulását a kelet-közép-európai népek közösségében keresték. Illyés a maga patriotizmusát is az egyetemes emberi értékekhez és jogokhoz való mély kapcsolódásával magyarázta. Valamennyien úgy érezték, hogy az író felelős népe sorsáért. Nyíltan megvallották, hogy irodalmi munkásságukkal a nemzet megújulását, igazságosabb életét akarják szolgálni. Tamási Áron szerint „nemzet- és sorstársaival egyetemben az író nemcsak azért felelős, amit írásban és szóban hirdet, hanem azért is, amit mások az ő hallgatása fölött a népével cselekednek. ” A népben-nemzetben gondolkodó Veres Péter is a cselekvő történelmi jelenlétet tekintette az író küldetésének. A népi író elnevezés Németh Lászlótól származik. A népi irodalom és a nyomában kibontakozó népi mozgalom jellegadó vonása az volt, hogy összekapcsolta a társadalmi és a nemzeti szempontokat. A nemzet felemelkedése érdekében akarta megszüntetni a társadalmi igazságtalanságokat. Éppen ez különböztette meg a népi írókat a baloldali radikalizmus képviselőitől. Ez volt a gyökere a népi-urbánus ellentétnek. A népiek is alapvető társadalmi változásokat sürgettek, de nem fogadták el a baloldali radikalizmusnak a nemzeti szempontokat mellőző ideológiáját. A népi-urbánus vitában a baloldali radikalizmus és a nemzeti radikalizmus ellentéte nyilatkozott meg. Később azonban sokféle ellentétnek lett fedőneve a népi-urbánus szembeállítás. A népi írók történelemszemléletének fontos eleme volt az a felismerés, hogy történelmünk során valamely külső és idegen hatalomra való támaszkodás sohasem segítette elő a nemzeti fejlődést. Ez a történelmi tapasztalat vezette a népi írókat, mindenekelőtt Németh Lászlót arra, hogy a magyarság saját útját keressék. Ezt a saját utat nevezte Németh László a harmadik útnak. A harmadik út a magyar radikalizmus igénye és programja volt. Németh László a fasizmussal és a szovjet rendszerrel egyformán szemben állva megfogalmazta a harmadik út programját. Ezt hirdette meg 1943-ban a második szárszói konferencián elmondott előadásában is. A reálpolitikus Bibó István is a harmadik út lehetőségéhez fellebbezett, amikor 1945-ben nagy tanulmányban mérte fel a magyar demokrácia válságát: „aki Magyarországból szovjet tagállamot akar csinálni, az hazaáruló, aki Magyarországon Habsburgot akar restaurálni, az is hazaáruló, aki pedig Magyarországot az elé a hamis alternatíva elé próbálja állítani, hogy csak e kettő között választhat, az kétszeresen hazaáruló, mert e kettő között ott van a harmadik, egyedül helyes út, a belsőleg egyensúlyozott, de radikális reformpolitikát folytató, demokratikus, független, szabad Magyarország lehetősége”. Az adott történelmi körülmények között a harmadik út eszméje nem juthatott többre, minthogy megfogalmazza egy független, szabad Magyarország igényét, melynek gyakorlati megvalósítására azonban akkor a történelem semmiféle lehetőséget nem adott. Mint eszmény mégis megmaradt a magyarságban. (A Mindentudás Egyetemén elhangzott előadás részlete/szerkesztett változata) /Görömbei András: A magyar népi irodalom. = Krónika (Kolozsvár), aug. 24./

Erkölcsi és anyagi kártérítést igényelhetnek azok a személyek, illetve hozzátartozóik, akiket 1945. március 6. és 1989. december 22. között politikai okokra hivatkozva ítéltek el Romániában – áll az igazságügyi minisztériumi törvénytervezetben. Hasonló kezdeményezést tett a nyár folyamán Eckstein-Kovács Péter szenátor is. – A törvénytervezetet Toró T. Tibor képviselővel és Sógor Csaba szenátorral közösen hoztuk létre Varga Andrea történész hathatós segítségével – magyarázta Eckstein-Kovács Péter. – Hogy benyújtjuk-e saját törvénytervezetünket, azon múlik, hogy a minisztérium tervezete mennyire átfogó. A tárcavezető olyan hiteles személyekkel és intézményekkel dolgozott együtt, mint Ticu Dumitrescu, a Hadifoglyok Országos Szövetségének elnöke, és Marius Oprea, a kommunizmus ügyeit kutató intézet igazgatója. /N. -H. D. : Két tervezet a politikai elítéltek kártérítéséről. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./

Vargyas Lajos könyvéről írt dolgozatában arról beszélt Domokos Mátyás 1985-ben, hogy a 20. század második felére a magyar népi kultúra a végére ér. Nem folytatódhat, mert megszűnt az a társadalmi osztály, amely századokon át fönntartotta a folytonosságát. Csoóri Sándor szerint a városi értelmiségnek kellene megőriznie és továbbörökítenie a paraszti kultúrát. Magyarországon az ezredfordulóra lényegében szétestek a nagyvárosi közösségek, és belátható idő kérdése, hogy a kisvárosi és a falusi társadalmak mikorra atomizálódnak. Domokos Mátyás idézte Honeggert, aki szerint a modern korban a komolyzene, sőt, maga az úgynevezett elit művészet is megszűnik. Amíg az alsóbb osztályoknak volt autentikus kultúrájuk, mindig tudtak utánpótlást küldeni a centrumba, ha az elit meggyöngült. Az ezredvégre ez a potenciális hátország lehanyatlott, és az történik, amit Kodály prognosztizált, hogy a népkultúra helyét a tömeges analfabetizmus veszi át. Az elit nem akar tovább váteszkedni, népben-nemzetben gondolkodni. Az ezredvégre – globálisan is – fölénybe kerültek a paradigmaváltók. Az új paradigma megtagad bizonyos hagyományokat, megszakít századokon át érvényes folytonosságokat, elbizonytalanít olyan axiómákat, amelyekre a régi Európa támaszkodott (nemzet, család, erkölcs stb.). (…) Fátumszerű-e vagy törvényszerű, hogy jelentős hagyományok folytonossága szakadt meg a magyar irodalomban is az utóbbi évtizedekben? Fátum- vagy törvényszerű-e, hogy aki a létező szocializmusról végre cenzúra és öncenzúra nélkül, az elmúlt másfél évtized súlyos gondjairól, a mai magyar hárommillió koldusról szeretne olvasni, az vajmi keveset talál erről a kortárs magyar irodalomban? – kérdezte Pécsi Gyöngyi, Domokos Mátyás munkásságára emlékezve. Domokos Mátyás gondolatait összefoglalta Az olvasó fényűzése és A magyar esszé antológiája című köteteiben. Az esszéválogatás azt reprezentálja, mi az a hatalmas szellemi-intellektuális-morális örökség, amit folytatnia kellene a mai magyar irodalomnak, de aminek hátat fordít. Domokos Mátyás mindkét könyvnek a ,,sorskérdések” a hangsúlyozott kulcsfogalma. Azt látta, hogy sorskérdéseink európai horizontú, kritikai végiggondolása mintegy két évtizede elakadt. Domokos Mátyás a 20. század második felének irodalomtörténeti folyamatában több nagy törést regisztrált. Az első törés a hosszú ötvenes években történt, a rákosista totális diktatúra és a kádári megtorlás esztendeiben. Az ötvenes éveket követő kádári-aczéli korszak is – bizonyos engedékenysége ellenére is – az ötvenes évek gyakorlatát folytatta, roppant alattomossággal. Domokos Mátyás nem csak a Leltárhiány című könyvében, de többkötetnyire rúgó tanulmányban vette számba azt a szellemi csonkítást, amit a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években követett el a magyar irodalommal szemben a hatalom. (…) Elképesztő mennyiségben és megdöbbentő részletezettséggel sorolta a példákat, melyek együttesen azt jelezték és igazolták, hogy (…) a magyar irodalomra szisztematikusan rátelepedett finomabb-durvább agykontroll egy idő után eredményes lett: a magyar irodalmat sikerült eltérítenie több száz éves, progresszív hagyományaitól. Domokos Mátyás újra és újra azt állapította meg, hogy az utóbbi kétszáz év magyar irodalmának alapvető folytonosságát az képezte, hogy legjobbjai – Kölcseytől Adyn, Babitson, a Nyugat nemzedékén át a népi írókig, Németh Lászlóig, Illyésékig – következetesen, minden körülmények között fölvállalták a nemzet sorskérdéseit. A tartós korlátozás, a ,,zsákbanhelybenfutás” (Nagy Gáspár), a durvább vagy finomabb tilalmak és kényszerítések azonban egy idő után visszafordíthatatlan folyamatokat generáltak. Domokos Mátyás a ‘45 utáni harmadik töréspontnak a nyolcvanas éveket és a rendszerváltozás körüli, utáni esztendőket látta: a nemzeti sorskérdéseket életben tartó fővonal – összhangban a nagy nemzedékek távozásával – a léleknyomorító, folyamatos ostrom, prés alatt meggyöngült, a nyolcvanas évekre utóvédfrontvonalakra zsugorodott, az ezredvégen pedig már nem kezdeményezője szellemi folyamatoknak – azaz perifériára sodródott, lényegében fölszámolódott. Egy nagy hagyomány elgyöngültével megszakadt egy több száz éves folytonosság, helyét expanzívan átvette egy másik. Domokos Mátyás keserűen állapította meg, hogy a marxista-leninista-lukácsista és a heideggeri-gadameri-derridai teoretikus irány között folytonosság áll fönn, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évekre az élő magyar irodalomban, a modernizmus, a progresszió fogalmát kisajátítva, denunciálva évszázados hagyományokat, újjászülte magát a régi rend ,,más eszközökkel”. A hazai, posztmodernnek nevezett irodalomnak lényegét illetően ugyanaz az elváráshorizontja, mint volt a létező szocializmus hatalomé. Nem az irodalom belső logikája szerinti modernizációs folyamat zajlott le pusztán, hanem egy másik, a megelőző évtizedekben egyetemlegesen elutasított trend került ismét uralkodó pozícióba. Bemutatta, miként áll fönn folytonosság a régi és az új trend között. Például: a szocialista irodalompolitika a valóság meghamisítását követelte, az új irányzat nehezményezi az irodalom valóságreferencialitását; az előbbi betegesen irtózott a nemzet sorskérdéseitől, ez közönnyel viszonyul hozzá; az előbbi a párthatalom érdekei alá rendelte az erkölcsi axiómákat, az utóbbi tagadja, hogy léteznének morális axiómák a társadalomban. Radikálisan átértékelték a hagyományt, az átértékelés pedig mindenekelőtt a teljes hagyomány radikális szűkítését célozta meg, diszkvalifikált mindenkit, akinek művei nem simíthatók bele az új elváráshorizontba. Furcsa módon ugyanazon írókat tartotta és tartja korszerűtlennek a régi és az új kánonképző elit: elsősorban azokat, akik a nemzet sorskérdésein gyötrődtek, és a társadalom valóságos életének a lenyomatát adták – Tömörkény Istvántól Illyés Gyuláig. A magyar irodalom egyre inkább magyar nyelvű irodalomként próbál meg funkcionálni. Domokos Mátyás szerint megroppant a magyar irodalomnak a nemzeti sorskérdéseket európai szinten és távlatokban fölvállaló irányzata, az ezredfordulóra pedig a magyarországi posztmodern is kimerítette lehetőségeit. Domokos Mátyás A rontás ellen című összegző könyvét a 2004-es népszavazásról írott vallomásával zárja. Ezzel a harmadik Trianonnal a magyarországi nemzetrész nemcsak újabb öncsonkítást hajtott végre, de a ,,tömeges emberárulás” a társadalom oly mértékű gyógyíthatatlan bajáról tanúskodott értelmezése szerint, hogy beteljesültnek látta Ady jövendöléseit.,,2004. december 5-én (pedig) nemcsak a testvéreinket s nemcsak a halottainkat, de halhatatlanjainkat is elárultuk” – írta. Domokos Mátyás kétségbeejtőnek látta az ezredvégi Magyarországot: az elit elárulta a társadalmat, elfordult jelentős hagyományaitól, a szétesett, média vezérelte társadalom megtagadta az alapvető erkölcsi értékeket. Az olvasó fényűzése és A magyar esszé antológiája – utolsó széttekintések: nagy nemzedék utolsó koronatanújaként, ,,régi értékek utóvédje”-ként, mielőtt a rezervátum karámjai összezárnak, még egyszer számba veszi, hol tévesztettünk utat ismét. Az egy évvel ezelőtt elhunyt szerkesztő, Domokos Mátyás emlékére a budapesti Illyés Gyula Archívum és Műhely Az olvasó fényűzése címmel konferenciát szervezett 2007. május 31-én. Itt hangzott el Pécsi Györgyi kritikus és irodalomtörténésznek, a Kányádi Sándor- és Tőzsér Árpád-monográfiák szerzőjének előadása. /Pécsi Gyöngyi: Mielőtt a karámok összezárnak (Domokos Mátyás emlékezete). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 25./

Új templom épült Gyimesfelsőlok felső részén, Komjáton. A három év alatt, többnyire a hívek adományából építtetett istenháza a régi, főút melletti, 1970-ben Kosza Vilmos esperes idejében felállított kápolna helyére épült. Tankó Géza plébános tájékoztatása szerint 2004 óta készült az új templom, védőszentjéül Kármelhegyi Boldogasszonyt választották, és a templom rendeltetése, hogy a Felsőlok központjától távolabb eső falurészeket, Bükklokát, Sántatelekit és Komjátot lássa el. A templomszentelés a július 16-án történt, dr. Jakubinyi György érsek és Tamás József segédpüspök egyaránt ott volt a nagy eseményen. /Hírek. = Vasárnap (Kolozsvár), aug. 26./

Gyurcsány Ferenc kormányfő szerint Budapestnek nem ajánlott támogatnia az önrendelkezési törekvéseket. Értetlenségre és elutasításra talált az erdélyi magyar szervezetek körében Gyurcsány Ferenc kormányfő kijelentése, miszerint nem használ, hanem árt a határon túli magyar közösségek által megfogalmazott autonómiatörekvéseknek, ha Magyarország támogatja ezeket. A Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöki tisztségét is betöltő miniszterelnök Mircea Geoana, a román Szociáldemokrata Párt elnökének budapesti látogatása alkalmából, közös sajtótájékoztatón mutatott rá az autonómiatörekvések esetleges veszélyére, ezáltal mintegy azonosulva a kisebbik magyarországi kormánypárt vezetőjének álláspontjával. Néhány nappal ezelőtt Kóka János, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) elnöke az Új Magyar Szó napilapnak úgy nyilatkozott: az erdélyi magyarság számára az autonómia és a kollektív jogok nem igazán időszerűek. Gyurcsány Ferenc a székelyföldi önrendelkezési törekvésekről nyilatkozva úgy fogalmazott: az anyaországi kormány a minél szélesebb egyéni és közösségi autonómia pártján áll, de ezt össze kell egyeztetni a nemzeti szuverenitás szempontjával. A kormányfő felhívta a figyelmet arra, hogy sokak számára „az elszakadási törekvések előszobáját jelenti” a közösségi autonómiatörekvés. Gyurcsány kijelentette: ha Magyarországról támogatnak határon túli magyar közösségek által megfogalmazott autonómiatörekvéseket, akkor az annak nem használ, hanem árt. A Kereszténydemokrata Néppárt vehemensen támadta Kóka Jánosnsk, az SZDSZ elnökének kijelentéseit, felszólítva Gyurcsány Ferencet, a kormány tagjait, a szabad demokrata politikusokat, hogy határolódjanak el ettől. „Kóka János segítette azokat a romániai nacionalista, soviniszta politikai tényezőket, amelyek minden módszerrel megpróbálják megakadályozni a magyarság jogos igényeinek érvényesítését” – jelentette ki Simicskó István, a KDNP országgyűlési képviselője. Fodor Imre, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke Kóka János és Gyurcsány Ferenc kijelentései kapcsán a Krónikának elmondta, nyolcvan éve alig volt olyan állítás, amely jobban bizonyítaná: a magyarországi hivatalos vezetés mennyire hozzá nem értő módon kezeli a határon túli magyarság problémáit. „Mindkét politikus nyilatkozata minősíthetetlen, káros és rossz, ráadásul tudatlanságról és rosszindulatról árulkodik” – vélekedett Marosvásárhely volt polgármestere. Fodor szerint riasztóan negatív hozzáállást sugall a magyar kormány képviselőinek az erdélyi autonómiatörekvésekkel kapcsolatos álláspontja. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke szerint a 2004. december 5-én a kettős állampolgárság tárgyában rendezett népszavazás során kifejtett állásfoglalás után nem meglepő, hogy Kóka János és Gyurcsány Ferenc az autonómia ellen foglal állást. Szilágyi úgy véli, mindez az erdélyi magyarság megmaradásáért meghirdetett program feladásaként minősíthető. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke pozitívnak értékelte, hogy a Geoana–Gyurcsány találkozón kisebbségi jogokról, autonómiáról szó esett, illetve mindketten reagáltak az ehhez kapcsolódó kérdésre. Ami a magyar miniszterelnök álláspontját illeti, Markó fontosnak nevezte, hogy az RMDSZ álláspontját az autonómia kérdésében mérvadónak tartják. A szövetségi elnök ugyanakkor rámutatott: elvárják, hogy a magyar kabinet támogassa az RMDSZ törekvéseit. /Nagy B. István: Gyurcsány nem autonómiapárti. = Krónika (Kolozsvár), aug. 27./