Csaknem egyévi kötélhúzásnak vetett véget március 1-jén az erdődi helyi tanács: 9/3 arányban megszavazta Petőfi és Júlia életnagyságú szobrának a felállítását. A döntés azért húzódott el ennyire, mert Vasile Goje ortodox pappal az élen egy csoport önkormányzati képviselő sehogy sem akarta, hogy a helyi Petőfi Kör és az RMDSZ által kezdeményezett emlékmű a városka főterére kerüljön. A szobrot Erdődön a református templom előtti téren közadakozásból kívánja felállítani a helyi magyarság. /Petőfi visszatér Erdődre. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 2./

2006 utóján Egerben jelent meg Gál Elemér Héthavas című történelmi regénye. Írója Csíkszék, Zsögöd szülötte, tanári évtizedeit Szatmárnémetiben töltötte, 1994-et követően pedig Egerben telepedett le, székely voltát mindenkor büszkén vállalta. Jelenleg le akarnak beszélni történelmi múltunkról, mások akarják megmondani nekünk, kik vagyunk, ki akarják törölni tudatunkból nemzeti sajátosságainkat. Ezzel szembeszállni kötelessége minden nemzethez tartozó embernek, vallja Gál Elemér. Ami kicsinyben a székelységgel történik, az nagyban is bekövetkezhet Magyarországon a magyarsággal is. A magyar nemzet – a székelységgel együtt – már átélt jó néhány vészes korszakot. Vesztett csaták, háborúk után, bár nagy véráldozattal, de mindig bekövetkezett az újjászületés. Ez késztette őt történelmi regényírásra. A rabonbánokról a Csíki Székely Krónikában volt szó, amelyet 1796-ban szerkesztettek. Szádeczky Lajos történész szerint hamisítvány. Azonban Szabó Károly történész 1854-ben a Krónika hitelességét védelmébe vette, kiállt mellette Balássy Ferenc is. Napjainkban Szőcs István író tárja fel a Krónika hitelességére utaló bizonyítékait. /Máriás József: Ahol a kövek is beszélnek. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 2./

Az RMDSZ-kongresszuson bemutatásra kerülő tanulmánykötet, Csata István és Kiss Tamás Népesedési perspektívák című könyve az erdélyi magyar népesség regionálisan tagolt előreszámítása. Kiss Tamás demográfus kifejtette, az RMDSZ Ügyvezető Elnökség Demográfiai Munkacsoportja 2002-ben alakult meg. A szóban forgó kötet bizonyos szempontból összegzi az itt folyó kutatások eredményeit. A szerzők mások eredményeire is építhettek, például Szilágyi N. Sándoréra, aki az asszimilációval, vegyes házassággal kapcsolatos fogalmi rendszert dolgozta ki, vagy Horváth István migrációs kutatásaira. A szerzők munkájukban négy forgatókönyvet tárgyalnak. Létezik egy alapváltozat, egy másik, amelyik jobb termékenységi és halandósági viszonyokkal számol, és egy harmadik, ami kedvezőtlen értékekkel számol. A negyedikben a kutatók nem számolnak a migráció hatásaival. Az utolsó modell nem realisztikus, de összehasonlítva a többivel, képet ad arról, hogy mekkora is lesz az elvándorlás hatása. A számítások szerint a bánsági és dél-erdélyi szórvány-területeken a legrosszabb helyzet, ahol magyar népesség 30 év alatt várhatóan megfeleződik. Ezeken a területeken a magyarok többsége vegyes házasságot köt. Elképzelhető, hogy 30 év múlva a homogén magyar házasságokon belül sem lesz mindig lehetséges a magyar identitás újrateremtése. Kolozsváron a magyarok elvándorlása tekintetében kedvezőtlen helyzetben van a város. Ezen a dolgon enyhít, hogy talán ez az egyetlen olyan központ, ahova jelentős mértékben érkeznek más régiókból fiatalok. A magyarok többsége nem vegyes házasságokban él, de egy szignifikáns kisebbség román párt választ magának. Ez a házasulandók, házasok egynegyedét, sőt az utóbbi években 30 százalékát teszi ki. Kolozsváron a vegyes házasságokból inkább a román irányba mozdulnak el a gyermekek. Más régiókban ez másképp van, Székelyföldön és a határmentén a vegyes családokon belüli etnikai szocializáció sokkal kiegyenlítettebb. Kolozsváron az oktatási rendszernek kulcs szerepe van a magyar életvilágok, közösségek újratermelődésében. Azért az iskola a fő pillér, mert a munkahelyek többnyire vegyesek, a magyarok kis százaléka dolgozik magyar vállalkozásokban, vagy magyarként jellemezhető munkahelyeken. A szerzők kiemelten kezelték a különböző iskolai szintekre, tehát az elemi, általános- és középiskolai szintekre belépő népesség számának a nyomon követését. 1989–93 között 3–4 év alatt a születések száma mint a románoknál, mind a romániai magyaroknál, rövid idő alatt negyven százalékkal csökkent, ami az oktatási rendszert érzékenyen érintette. Ez a hullám először az elemi iskolákon, majd az általános iskolákon vonult át. Most hullámzik át a középiskolákon, a 2008–2009-es tanévtől kezdődően pedig az egyetemista korú populáció fog negyven százalékkal csökkeni, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a jelenlegi helyszámokkal a romániai magyar felsőoktatási rendszer nem lesz fenntartható. Ugyanakkor az egyetemek számára újabb bonyodalmat jelent Románia csatlakozása az Európai Unióhoz. A kutatás szerint a jelenlegi választási rendszerben a következő harminc évben adottak a demográfiai feltételek egy egységes politikai parlamenti képviselethez. A magyar választók jelenleg 6,9 százalékos aránya ahhoz nem elég, hogy több magyar politikai szervezet is jelen legyen a törvényhozásban. /Mihály Zsombor: Népesedési perspektíváink. Beszélgetés Kiss Tamás demográfussal. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 3./

Utolsó könyvét már nem vehette kezébe Sütő András, a Létvégi hajrában című szövegösszeállítás halála után, nemrég jelent meg Debrecenben a Kossuth Egyetemi Kiadó gondozásában. (Szerkesztette, a jegyzeteket írta Ablonczy László és Cs. Nagy Ibolya.) A vaskos kötetben olvasható esszék, interjúk, születésnapi köszöntők, laudációk, levelek döntő többségükben az utóbbi években keletkeztek, mikor a testet-szellemet bénító gyilkos betegség nagyobb vállalkozásba való bocsátkozást immáron nem engedélyeztek Sütő András számára. A Létvégi hajrában darabjai Sütő András mindig eleven szellemi érdeklődésének, tájékozódásának dokumentumai. Újból meg újból figyelmeztetett a feledhetetlen szülőföld, a létükben s anyanyelvükben olyannyira fenyegetett mezőségi magyar szórványok gondjaira. Hittel vallotta, hogy mifelénk, ezeken a tájakon az íróembernek nagy hagyományokban gyökerező erkölcsi kötelezettsége a közügyek teherviselése tollal és szóval, azonosulással idézvén Németh Lászlót: ,,Nem akarok csak művész lenni. Egy író, aki csak szép: szajha. ” 2002-ben mondta Sütő egy interjúban: ,,Az írástudó nem fordíthatja el fejét a saját népétől. Ez itt olyan világ, amelyben író, költő, színész, művész maga is felelős azért, hogy olvasóinak, közönségének tömege megmarad-e, vagy megsemmisül a történelem olvasztókemencéiben. Ez itt olyan világ, amelyben vissza kell szereznünk mindazt, amit 80 év alatt elvettek tőlünk. Ez itt olyan világ, amelyben először közösségileg kell átvészelnünk a viharos időket, hogy azután majd jobban őrizhessük az individuum szentségét is. ” Sütő András soha nem rejtette véka alá eszményeit, néphez-nemzethez való szoros kötődését. A kötetben a szóban forgó nevekkel érzékeltethető Sütő András írói műhelyének légköre. A recenzens, Nagy Pál sorolta a könyvből: Illyés Gyula, Czine Mihály, Kemény János, Bözödi György, Horváth István, Nagy Gáspár, Csoóri Sándor, Fekete Gyula, Görömbei András, Beke György, Domokos Géza, Farkas Árpád, Sára Sándor, Romsics Ignác, Szekér Endre, Pintér Lajos, Sylvester Lajos, Magyari Lajos, Bogdán László többek között, de Antall József is. 2002-ben, a 75. születésnapja alkalmával rendezett soproni ünnepségen többek között így szólt a jelenlévőkhöz Sütő András: ,,Azzal vigasztalom magam, hogy az erdélyi magyarság eszméletében én is őrző lehettem a strázsán. ” /Nagy Pál: Aki őrző lehetett a strázsán (Olvasólámpa). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 3./

Újabb mélypontra került Magyarországon a kormányfő és a kormánypártok támogatottsága. A február végén készült közvélemény-kutatás szerint Magyar Szocialista Párt (MSZP) támogatottsága 14 százalékra csökkent, míg a Fidesz 33, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) és a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) pedig 2-2 százalékon áll a Gallup szerint. Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki munkájának megítélése ismét negatív rekordot döntött: még soha ennyien nem voltak elégedetlenek a kormányfő munkájával (67 százalék), és soha nem volt ennyire alacsony a támogatottsága (20 százalék). /Mélyponton Gyurcsány Ferenc népszerűsége. = Krónika (Kolozsvár), márc. 5./

Bayer Zsolt /Budapest/ nyílt levelet írt Markó Bélának, az RMDSZ elnökének. Markó Béla jelet akart hagyni, írta Bayer, igen élesen elítélve Markó Béla tevékenységét. Vannak emberek, akik az árulás fennmaradásában érdekeltek. „Ilyen például a te Verestóy barátod”. Magyarázat mindig van. Vajon lenne még magyarság, „ha Hunyadi, Dugonics Titusz, Dózsa, Tomori, Dobó, Zrínyi, Szondi, Rákóczi, Petőfi, Kossuth, Bem, Nagy Imre, Tóth Ilona, Mansfeld Péter – és bizony Tőkés is megmagyarázta volna? Akkor már nem lenne, Bélám. Akkor Verestóy és Markó lenne minden odaát, és Gyurcsány meg Kóka lenne minden ideát. Rémes lenne. ” „Mit hagytok hátra a kilátástalanságban” – kérdezte Bayer. „Semmit, Béla. Úgy mentek el nemsokára, hogy nem marad utánatok semmi sem. ” Ti „elhitettétek a mindenre készekkel, mindenre képesekkel, hogy nincs szükség ellenállásra, csatára, önfeláldozásra, kitartásra, állhatatosságra, meg nem alkuvásra – nincsen szükség semmire, csak kussolásra, kompromisszumokra”, olvasható a cikkben, melyet szerzője így fejezett be: „Megvetlek, Béla. ” /Bayer Zsolt: Jelet hagyni. Ismét egy nyílt levél Markó Bélának. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 7. - először megjelent: Magyar Nemzet, márc. 3./ Előzmény, az előző levél: Bayer Zsolt nyílt levele Markó Bélának, Magyar Nemzet, 2004. január 20. 8/ Egyre több utalás történik az erdélyi sajtóban a Budapesten megjelenő Népszabadságban kipattant vitára, amelyet Bodor Pálnak a Gyurcsány-kormány határon túli politikáját bíráló cikke váltott ki. (A baloldal nemzeti balfogásai, Népszabadság, február 15.) Az erdélyi származású publicista értetlenségének adott hangot, amiért a magyar kormány a Szülőföld Alapba olvasztva felszámolta a közalapítványokat, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) állományát töredékére csökkentette, a magyarságkutatás intézményes helyét, a Teleki László Intézetet pedig megszüntette. „Fogalmam sincs, milyen diktatúra merészelte volna a rendszerváltás előtt hosszú évekkel végre megszületett intézményes állapotot megszüntetni. Ha nem lenne ósdi és nevetséges az ilyen gyanú, azt hinném, valakik a kormányzaton belül munkálkodnak a kormányzat lejáratásán a legfortélyosabban. Hihetetlen, hogy a baloldal milyen sebeket szerez mintegy önként, s ugyanazokon a lágy részein, melyeket ellenfelei annyiszor célba vettek a nemzetietlenség vádjának nyilaival” – vélekedett Bodor Pál. Bodornak a Párizsban élő magyar író, Fejtő Ferenc válaszolt (Válasz Bodor Pál barátomnak, Népszabadság, február 20.). Fejtő szerint Bodor a jobboldali Magyar Nemzet hasábjaira illő cikket írt. Fejtő Erdélyben információkat kapott „a magyar közalapítványok financiális visszaéléséről, különösen az Illyés és az Új Kézfogás Közalapítványt illetően”. Fejtőnek az Illyés Közalapítvánnyal kapcsolatos megjegyzéseit Pomogáts Béla, az alapítvány leköszönő elnöke a Szabadságban is visszautasította (Tiszta lappal zárul az Illyés Közalapítvány története, Szabadság, február 26.). Fejtő azt sem érti, miért helyteleníti Bodor a HTMH állományának csökkentését és a Teleki Intézet feloszlatását. „Beismerem, nem olvastam a Teleki Intézet újabb kiadványait, de a magyarságkutatás helyett inkább a zsidókutatás egyik intézményes helyét szimatoltam bennük” – állította. Pomogáts Béla (Fejtő Ferenc bátyámnak, Népszabadság, február 24.) utalt arra a független ellenőrző intézmény által végzett vizsgálatra, semmi szóvá tenni valót nem talált az Illyés Közalapítvány utóbbi négy esztendejének gazdálkodását illetően. A Teleki László Intézet Közép-Európai Tanulmányok Központjának volt munkatársai is visszautasították Fejtő vádjait. (A tények védelmében, Népszabadság, február 24.) „Annak sugalmazása, hogy a Teleki László Intézetben (és annak jogelődjében, az Országos Széchenyi Könyvtár Magyarságkutató Csoportjában) bármiféle kirekesztő szellemiség jegyében folytak volna kutatások, nemcsak valótlan állítás, hanem tudatos negligálása egy kutatói közösség becsületének. E közösség tagjai eltérő világnézetük ellenére példásan tudtak együtt dolgozni – egészen addig, amíg szakmai indokok nélkül és megalázó körülmények között szélnek nem eresztették őket. ” – fogalmaztak. A vitához hozzászól Tamás Gáspár Miklós is (Fejtő Ferenc és Bodor Pál vitájához, Népszabadság, február 27.) „Bodor Pál írása igen egyszerű: a jeles középbal cikkíró – tapintatosan és szeretettel – fölrója a sajgó szívéhez oly közel álló kormánynak, hogy a határokon túli magyar (nemzeti) kisebbségek javára mindeddig működtetett állami intézmények zömét rövid úton fölszámolta. Ezek az intézmények köztudomásúlag nem működtek tökéletesen, ám hiányosan betöltött funkcióik nélkülözhetetlenek. A mindenkori kormányzatot a Magyar Köztársaság alkotmánya kötelezi a határon túl rekedt magyarság művelődésének istápolására, s ha a magyar kisebbségek – csekély s fogyó lélekszámukból, az utódállamok szegénységéből, s olykor a velük szembeni hátrányos megkülönböztetésből fakadó – hátrányait ki óhajtjuk egyenlíteni, ehhez pénzre s a pénzt méltányosan és szakszerűen használó meg elosztó intézményrendszerre van szükségünk” – összegezett Tamás Gáspár Miklós. „A kormány olyan, mint – s ez a fordulat ismerős lesz Fejtő Ferencnek Babits nevezetes Németh László-kritikájából – „az őrült kertész”, aki csak vág, nyes, metsz, nyír, de nem ültet. Egyrészt takarékoskodnia kell, másrészt korábbi jótéteményeit a hálátlan külmagyarok nem viszonozzák hódolattal, úgyhogy az ördög vigye az egészet – ebben foglalható össze a kormánykörök álláspontja. ” – írta. Tamás Gáspár Miklós igazat adott Bodornak, aki a miniszterelnökség honlapján megjelent nemzetiségpolitikai koncepcióról írta: „Az írásművet – amely a magyarra föltűnően emlékeztető nyelven készült – magam is megtekintettem, nincs semmi értelme. ” T. G. M. szerint Bodor Pál nemcsak azért aggódik, mert a kisebbségi magyarok elesnek néhány elengedhetetlen támogatástól, és tovább gyérül az a szakmai munka, amelynek eredményeire szükségük van, hanem azért is, mert ez rossz fényt vet az elkövetőkre. „Mit kívánhat még a kormánytábor a bírálóitól? Úgy látszik, a fönntartás nélküli dicséreten – vagy ha ez nem lehetséges, a némaságon – kívül semmit. ” T: G. M. szerint Fejtőt nyilvánvalóan fölültették, vagy valakik kihasználták „az ő nagy-nagy politikai elfogultságát, és hozzá méltatlan igazságtalanságba hajszolták. ” /Vita a magyarországi baloldal „nemzeti balfogásairól”. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 7./

A magyar igazolvány használatát egyre nehezítik. Valaki januárban a magyar igazolvány a kolozsvári státusirodához fordult. Felvilágosították, hogy kb. egy hónap szükséges ahhoz, hogy a pedagógus igazolvány továbbra is érvényes legyen. Március 2-án érdeklődött: a januári igénylésre megjött a «válasz«. A visszakapott magyar igazolvány március 22-én lejár; a 2007-re meghosszabbított pedagógus igazolvány is, mivel csak azzal együtt érvényes. Mi a megoldás? Ha lapokat tesznek be a magyar igazolványba, az szeptemberig talán kész lesz. Ha kérésre új igazolványt nyomtatnak, kb. másfél hónap újabb várakozás után minden. A könyvtámogatás, szakirodalom tizenhatezer Ft-ra már az elején zárolták a pénzalapot. – A magyar igazolvány ilyen intézése arculcsapás, írta Lászlóffy Csaba. Tamás Gáspár Miklós a Népszabadságban megírta, „a jelenlegi kormány hiperlojalista hívei” a pénzmegvonást és a becsületesen működő intézmények bezárását „tapintatosan és szeretettel” szóvá tevő – „a Magyar Szocialista Párt által megtestesített honi balközép”-hez tartozó – Bodor Pált is elmarasztalják, méghozzá úgy, hogy a felületes és elfogult ítélet Erdélyt és a kisebbségi magyarokat sem kíméli. A miniszterelnökség honlapjában közzétett s „a magyarra föltűnően emlékeztető nyelven készült” nemzetiségpolitikai koncepció kapcsán állapítja meg Tamás Gáspár Miklós, miszerint „a kormány olyan, mint (…) «az őrült kertész«, aki csak vág, nyes, metsz, nyír, de nem ültet. Egyrészt takarékoskodnia kell, másrészt korábbi jótéteményeit a hálátlan külmagyarok nem viszonozzák hódolattal, úgyhogy az ördög vigye az egészet – ebben foglalható össze a kormánykörök álláspontja. ” Lejáratni mindent, ami esetleg zavartalanul működött, aminek hagyománya volt s funkciója lehet. Leszámolni mindenkivel, aki ellenfélként beskatulyázható. Szekértáboron kívül vagy belül: ez az út „nemzetközileg” járhatatlan. A fenyegető árnyék azonban nem tűnt el: Tamás Gáspár Miklós írta: „a külhoni magyarság annyira népszerűtlen, sőt: annyira megutálták itt Pesten”. /Lászlóffy Csaba: „Így lősz te!…” (Karinthy után – s színleg szabadon). = Szabadság (Kolozsvár), márc. 7./

A csíktaplocai Fazakas János László (Yana) munkáiból nyílt kiállítás a marosvásárhelyi Bernády Házban Dicsőség az állandóságnak címmel. A színes tusrajzoktól az alumínium nyomatokig széles kínálattal, többnyire portrékkal érkezett a művész Marosvásárhelyre. A Yana névvel alkotó Fazakas János László grafikus Szegeden, majd Pécsett folytatta tanulmányait grafika szakon. Hat évig tartózkodott Magyarországon, ahol tanított, könyveket illusztrált és közben alkotott. /Antal Ildikó: Továbbképző a néprajzoktatásban. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 10./

Összesen 1200 rendezvényen emlékeztek meg március 15-én Magyarországon az 1948-49-es forradalomról és szabadságharcról, mindössze tucatnyira olyan rendezvény volt, ahol a politikai pártok képviselői együtt álltak a nemzeti lobogó alatt. Sólyom László államfő március 15-én, az Országházban ünnepi köszöntőjében az erdélyi látogatásáról hazaérkezett államfő örömét fejezte ki amiatt, hogy március 15-ét több országban, mégis a magyar nemzet egységének keretein belül ünnepli. A köztársasági elnök szerint amennyiben 1848-ban találhatunk valami olyasmit, ami nem sikerült, akkor az az volt, hogy az államot, az államnemzetet és a nyelvében élő kulturális nemzetet nem tudták összeegyeztetni. “Most, miután a magyarság túlnyomó többsége, 12 millió magyar az Európai Unió polgára lett, most, amikor a határok megnyílnak, most van itt az a pillanat, amikor a lelkeknek is meg kell nyílnia, amikor le kell bontani azokat a korlátokat, amelyek elválasztanak minket egymástól, elválasztanak a szomszédoktól és Európától” – hangsúlyozta Sólyom László. /A vártnál békésebb volt a nemzeti ünnep. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 16./

Székelyudvarhelyen a Polgármesteri Hivatal a város közintézményeivel karöltve, egész napos programsorozattal adózott az 1848–49-es szabadságharc emléke előtt. A rendezvénysorozat a központi Márton Áron téren lovasok és fúvósok felvonulásával kezdődött. A szónoklatok sorát Ványolós István történelemtanár, az RMDSZ Székelyudvarhelyi Városi Szervezetének elnöke kezdte, az Udvarhelyszéki Székely Tanács nevében Incze Béla elnök folytatta. Népes anyaországi küldöttség is megjelent, képviselőik felszólaltak. A szónoklatok sorát Szász Jenő polgármestere zárta, majd a nyíregyházi Mandala Dalszínház zenés előadása következett. A rendezvényt az Udvarhelyszék Fúvószenekar, a Székely Dalegylet, a Camerata kórus, a Balázs Ferenc Vegyes Kar fellépése, valamint szavalatok színesítették. Megnyílt Kubinyi Anna textilművész tárlata, este a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közös ünnepi előadását tekinthették meg az érdeklődők. /Szász Emese: A déli harangszóra megtelt a tér. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 16./

Igen szoros kapcsolat épült ki Illés Lajos, a nemrég elhunyt zenekarvezető és a disznajói fiatalok között. Illés Lajos özvegye, Makkai Lilla lelkipásztor 1992-ben parókiáján, a magyarországi Kisorosziban létrehozta a Protestáns Ifjúsági Missziót. Felvállalták, hogy határon túli tehetségeket támogatnak, így jutottak el Erdélybe, Szászrégenbe, majd a Marosvécs községhez tartozó Disznajóra, ahol 1993-ban meghívták Kisorosziba a Csősz Irma nyugdíjas óvónő által vezetett naiv festészeti kör tagjait. Disznajón hagyományőrző néptánccsoport is tevékenykedik. Felkérték a táncosokat, hogy szerepeljenek Tolcsvay Béla Napfényfia című zeneművében. Ezután Illés Lajos magyar költők hazafias verseinek feldolgozásával megírta Magyar Ének (Cantus Hungaricus) c. művét, amiben szintén a disznajói fiatalok táncoltak. 1993 óta folyamatosan turnéznak a darabbal. Voltak vele 1998-ban a Magyarok Világtalálkozóján, de bejárták Erdélyt, a Felvidéket, s Budapesten is többször színpadra léptek. Illés Lajosék annyira megszerették Erdélyt, hogy Énlakán vásároltak házat, oda jártak nyaralni. /(vajda): Illés és a disznajóiak. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 17./

A Bolyai Egyetem ügyének alakulására érdemes odafigyelni. A kétnyelvű táblák kihelyezése Hantz Péter és Kovács Lehel részéről előremutató gesztus volt egy olyan területen – az erdélyi magyarság ügyében –, amelyet hagyományosan a sóhajtozás, a trianoni kopjafák állítása, illetve a román miniszteri és államtitkári székek utáni lihegés jellemez. Másrészt, mert a Bolyai-ügy kitűnően szemlélteti a lelkiismeretlen, megalkuvó és kártékony erdélyi magyar politikát, írta a Kaszás Péter a budapesti Magyar Nemzetben. Elég felidézni, ahogy néhány hete Mihai-Razvan Ungureanu román külügyminiszter levélben tájékoztatta Göncz Kinga magyar külügyminisztert arról, hogy júniusban hatályba lép a Babes–Bolyai Egyetem szenátusának határozata, hogy ki lehet helyezni magyar nyelvű táblákat az intézetben – majd két nappal később a román diplomácia „helyesbített”, és közölte: mégsem lehet magyar felirat a kolozsvári egyetemen, mi több, a magyar tanárok elbocsátása indokolt volt. Ugyanilyen jellemző az is, ahogy Leonard Orban, az Európai Unió többnyelvűségért felelős román biztosa közölte: az egyetem ügye nem tartozik az EU hatáskörébe, ezért az Európai Bizottság nem kívánja annak részleteit kommentálni. A románok célja, hogy csírájában elfojtsanak minden, a magyar felsőoktatás önállósodása irányába mutató kezdeményezést. A román nemzetpolitikának emellett alapvető stratégiai célja, hogy a magyarságot a hatalom minden szintjéről kiszorítsa. Könnyebb elsorvasztani a magyar kultúrát, ha nem hagyják kibontakozni a magyar nyelvű felsőoktatást. Kolozsváron 1920-ban még 80 százalék felett volt a magyarok aránya, míg ma már a 20 százalékot sem éri el. Amennyire érthető a román soviniszták magatartása, annyira érthetetlen a magyaroké. Markóékban a botrány kitörése után nemhogy a kormányból való kilépés lehetősége nem merült fel, de a legkisebb konfrontációt sem vállalták a románokkal az elbocsátott oktatók ügyében. Hasonlóan érthetetlen, hogy Nagy László és Magyari Tivadar annak ellenére elfogadta a románok által felkínált rektor-helyettesi posztot, hogy egyetlenegy sem valósult meg azon feltételek közül, amelyekhez az egyetem magyar tagozatának tanácsa a tisztségek betöltését kötötte. A rektor-helyettesi posztok elfogadása után az egyetem magyar tagozatának tanácsa nyilatkozatot adott ki, amelyben a Bolyai Kezdeményező Bizottság akcióit „megfontolatlannak, megtervezetlennek, zavarkeltőnek és manipulatívnak” nevezte. Ilyen elvtelen magatartás az európai kisebbségpolitikában teljesen ismeretlen. Európa-szerte több kisebbség is autonómiával rendelkezik, több kisebbségnek saját egyeteme van. Másfelől olyan politikai érdekképviselete, mint a Markó Béla vezette RMDSZ, egyetlen európai kisebbségi közösségnek sincs. A Bolyai-ügy tökéletesen jellemzi az erdélyi magyar érdekképviselet utóbbi 17 esztendejét. /Kaszás Péter, Magyar Nemzet: A kolozsvári Bolyai-ügy. Az RMDSZ politikájára nincsen kisebbségi példa sehol sem Európában. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 21./

A Maros megyei tanács honlapján magyar fordításban (www.cjmures. ro/HU/istoric. htm) is olvasható Marosvásárhely vázlatos története. A fordítás nagyon rossz, magyartalan, amikor a városban számos fiatal és magyarul író- olvasó és kutató történész, író, szerkesztő őslakos található. Olvasható a honlapon, hogy „a régészet igazolta a társadalmi-kulturális szerkezetek teljes folytonosságát a régi és ősrégi korokban”. „A X–IX. századokban a területet (Maros megyét) belefoglalták a Gelu Romanu által vezetett politikai alakulatba és utána a Gyuláéba”. Valójában Gelu – bármennyire is kapott nemzeti jelzőt –, nem létezett, ő Anonymus találmánya, a gyulák pedig a magyar király alattvalói/helyettesei voltak és semmiféle államot nem alapítottak. Már 1493-tól Marosvásárhely Tg. -Mures municípiumban jegyzik az első céheket. Tehát a település még jóformán létre sem jött, máris Tg. -Mures és municípium volt… Miért kellett Bethlen Gábornak is 1616-ban municípiummá emelni azt, ami már az, sőt a honlap szerint a Tg. -Mures elnevezés is ősi, holott az majd csak Nicolae Iorgának fog eszébe jutni 1918 végén, amikor a Románia ölébe hullott országrész ezernyi települését el kellett románul nevezni. Bernády György polgármestert nem említette az összefoglaló. A város első okirati említése 1332-ből Sacerdos de Novoforo névvel történik (=Vásárhelyi pap). Szerepel még a honlapon a Toldalagi gáz, a teleki Könyvtár épülete (kis t-vel) és a Közigazgatási palota. /(Sebestyén): Mi újság történelmünkben? = Népújság (Marosvásárhely), márc. 21./ Megjegyzés: A város 1332-es említése helyesen: Novum Forum Siculorum.

A feliratos tábla szerint – Tamás Pál Rézműves Múzeum – már létezik, valójában inkább még csak állandó tárlat. A nemrégiben elhunyt Tamás Pál munkái láthatók Oroszhegyen a régi községháza egyik emeleti termében. Tavaly adományozta a művész mintegy száz alkotását a községnek. Nem is szülőfaluja Oroszhegy Tamás Pálnak. Bukarestben született székely mesterember gyermeke. Gyökereit keresve jutott el és lelt menedékre, otthonra Oroszhegyen. Nyugtalan lélekként, állandóan helyét kereső emberként tartja számon az emlékezet. Autodidakta művészként Marosvásárhelyen bontakozott ki tehetsége, Bandi Dezső egyengette útját, gróf Bethlen Anikó volt eszmei mecénása. A 90-es évek elején Vác mellé költözött családjával, de lélekben itthon maradt. És többnyire idejét megosztotta ottani és itteni otthona között. Tamás Pál Oroszhegynek adományozott alkotásait rézdomborításai uralják, sokoldalú művész voltát tanúsítva emellett tusrajzok, akvarellek, üveg- és kerámiaképek, lemez- és papírdomborítások sorakoznak. Tavaly gyönyörű album jelent meg munkáiról, Sebestyén-Spielmann Mihály írt az albumba méltatást. A Tamás Pál Rézműves Múzeumot, néprajzi részleggel társítva, a tervek szerint május 20-án nyitják meg. /Borbély László: Tamás Pál Rézműves Múzeum. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 23./

Vincze Gábor kitűnő magyar történész; munkái, jó néhány év késéssel, csak mostanában kezdenek eljutni az erdélyi magyar olvasók szélesebb rétegeihez, írta Szőcs István. Vincze Gábor a következőket nyilatkozta: „A történelemi tárgyú könyveket megjelentető kiadók nagy többsége székelyföldi... a kötetek Kolozsvárra vagy a Partiumba alig-alig jutnak el... meglehetősen szűk az a kör, amelyet érdekel az erdélyi magyarság 1944 és 1989 közti története... Sokszor kiderül, hogy hivatásos politikusok vagy a közvéleményt formáló »közírók« mennyire nem ismerik az 1945 utáni időszakot... ” Nemcsak a szaktörténészek művei nem jutnak el az olvasóhoz; tette hozzá Szőcs István, „nemcsak a Kolozsvár és a Székelyföld közötti szellemi (és lelki) csatornák iszaposodtak el”. „Kolozsvári kiadványokat sok erdélyi városban, ahol volna némi közönség, nem is terjesztenek. Ebben már egy hol elfojtott, hol ki-kitörő Kolozsvár-ellenesség manifesztálódik”, állapította meg Szőcs István. Sikerre jutott az a tendencia, hogy Kolozsvár ne legyen többé magyar szellemi központ. „Amikor a Babes–Bolyai egyetem elsőéves magyar s történelem szakos diákjait vizsgáztattuk, rengeteg keserű tapasztalatot szereztünk... De ez már világjelenség, nem erdélyi vagy Kárpát-medencei különlegesség. ” – nyilatkozta Vincze Gábor. /Szőcs István: Egy s más szellemi közállapotainkról. = Helikon (Kolozsvár), márc. 25./

Március 24-én Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében közgyűlést tartott az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME). Megnyitó beszédében Egyed Ákos elnök emlékeztetett: tavaly a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) arról határozott, hogy az EME keretében kolozsvári területi bizottságot alakít. Az egyesület évek óta jelentős anyaországi támogatásoktól esik el, olyannyira, hogy az idei második félévben már a működőképessége is veszélybe kerülhet. A hazai és anyaországi pályáztatási politika inkább az évfordulós eseményeket támogatja, mint a működést. Az EME folytatja harcát elkobzott javainak visszaszerzéséért, és az európai integrációs folyamattal párhuzamban nem adhatja fel az erdélyi hagyományokat. Vezetősége társadalmi munkában dolgozik, ezen a jövőben változtatni szeretnének. Hasonlóképpen foglalt állást Bitay Enikő főtitkári jelentése is a 2006-os esztendőről: az újraalakulása óta tartó rendkívül nehéz anyagi feltételek ellenére az EME igyekszik hű maradni küldetéséhez – átmenteni, gyűjteni, megőrizni, kutatni és a legmodernebb eszközökkel feldolgozni, nemzetközileg hozzáférhetővé tenni a magyar nemzeti örökséghez tartozó tudományos és kulturális értékeket. A közgyűlésen köszöntőt mondott Lipták András, az MTA debreceni területi bizottságának elnöke, valamint Görömbei András, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság vezetője: mindketten az összefogást, a VI. Magyar Területi Akadémiai Egyesület létrehozását szorgalmazták. Tarnóczy Mariann bizottsági titkár közölte, májusban véglegesítik a köztestület felépítését. Elhangzott a gazdasági tanácsosi jelentés a 2006-os évről és az előterjesztés a 2007-es költségvetésről (Farkas Mária bejelentette, hogy lemond erről a tisztségéről), az ellenőri bizottság (új összetétele: Somai József, Pásztor Csaba, Imecs Veronka) és Bányai József jogtanácsosi jelentése, bemutatták az idei munkatervet. Módosították az alapszabályokat: a legfontosabb változások az egyesület jogutódlásának és meghatározatlan időre való működésének rögzítése. Vekov Károly kijelentette: amennyiben nem következik be változás az anyagi támogatások terén, az EME a felszámolás felé tart. Állami támogatásokra szorul, mert a tudományosság mindkét ország érdeke. A működési szabályok értelmében a közgyűlésen megújították a választmány egyharmadát. Az új tagok: Pozsony Ferenc (1. szakosztály), Uray Zoltán, Markó Bálint, Kékedy-Nagy László (2. szakosztály), Kerekes László, Jodál Endre (5. szakosztály). Balázs Lajos és Csávossy György személyében tiszteleti tagokat választottak. Kiemelkedő munkásságuk elismeréseként Gróf Mikó Imre emléklappal és plakettel tüntették ki a következőket: Bódizs György osztályvezető főorvos, Kozma Dezső irodalomtörténész, Széman Péter tüdőgyógyász főorvos, Tarnóczy Mariann (osztályvezető, MTA Határon Túli Magyarok Titkársága), Uray Zoltán biológus főkutató. Az újonnan alapított Apáthy István-díjban Egyed Imre részesült. Az elnöki zárszó tükrözte a megalapításának 150. évfordulójához közeledő EME-ben uralkodó hangulatot: 2006-ban a választmányi tagok igyekeztek a maximumot nyújtani, a jövőben pedig mindenki az MTA-val való közös munkát és jubileumi ünneplést tartja követendőnek. „Helyzetünk nehéz, de nem reménytelen” – összegezte Egyed Ákos. /Ördög I. Béla: „Helyzetünk nehéz, de nem reménytelen” Közgyűlést tartott az EME. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 26./ „Nem hallgathatjuk el az aggasztó jeleket. Ha a támogatási rendszerben nem történnek pozitív változások, és ha a Communitas Alapítvány révén nem tudjuk pótolni a hiányt, az EME tevékenységét radikálisan kell csökkentenünk, sőt a munkánk meg is bénulhat” – vázolta az EME pénzügyi helyzetét Egyed Ákos akadémikus, az egyesület elnöke. Az EME pénzügyeit bemutató Farkas Mária gazdasági tanácsadó közölte, a hét szakosztályt, fiókszervezeteket és kutatóintézetet működtető egyesület pillanatnyilag alig több mint 300 ezer lejjel rendelkezik. /Benkő Levente: Kiürült az EME kasszája. = Krónika (Kolozsvár), márc. 26./ Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) saját vagyon nélkül csak nehezen tudja előteremteni a tevékenységhez szükséges pénzt. „Az egyesületi vagyonunk, ingatlanaink és gyűjteményeink tulajdonjogát illetően továbbra is a jogfosztottság állapotában élünk”- hangzott el az EME közgyűlésén. Bitay Enikő főtitkári jelentésében emlékeztetett az államosított vagyonra: természettudományi anyagok (450 ezer darabos gyűjtemény), könyv és levéltári gyűjtés (350 ezer példány), valamint régiségek és régi levelezések. A főtitkár a tavalyi év legjelentősebb megvalósításának az EME kiadójának akkreditációját jelölte meg, még akkor is, ha csak D kategóriába kaptak besorolást. Ez azért sajnálatos, mert hivatalosan a D szintű kiadványokban megjelent tanulmányok nem számítanak publikációnak. Bitay jelezte, folyamatban van a B kategória megszerzése. Az EME eltulajdonított vagyona: Ingatlan: Kolozsváron, a Főtér 11. szám alatti ház, gr. Wass Ottilia adománya. Telek a Majális utca 1., 3. és Jókai utca 25. szám alatt, amelyet kisajátítottak és beépítettek. Természettudományi anyagok: 65 ezer darabos állattani tár, 73 ezer adarbosásványi, földtani gyűjtemény, 350 ezer darabos botanikai gyűjtemény, herbárium. Könyv- és levéltári anyag: 350 ezer kötet könyvtári anyag, régi magyar könyv, 1850-1930 közötti hírlapirodalom, térkép- és metszetgyűjtemény. Régiségtár: 30 ezer feletti római kori, népvándorlás-, honfoglalás- és középkori anyag, több mint 20 ezer darabból álló éremtár (benne az Esterházy-gyűjtemény). Levéltári anyag: középkori és újkori levelezés. Kemény József 350 kötetes kézirat-gyűjteménye, több mint 5000 csomag családi és intézményi anyag, a XVII. századtól arcképcsarnok és képtár. /Stanik Bence: Banikból ügyeskedik az EME. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 26./

A kétezer lelket számláló Diószegen, a tehetősnek nevezhető Bákó megyei csángó faluban majdnem mindenki ismeri a magyar nyelvet, a helybéliek szerint a római katolikus pap is, aki mégsem beszél magyarul. Ezért furcsa helyzetek is adódnak, amikor a hívek magyarul gyónnak, a pap pedig románul gyóntat. A diószegiek jó része külföldön vállalt munkát, csak az ünnepek idején tér haza hosszabb időre szülőfalujába. „Mese nincs, aki hozzám jön dolgozni, annak be kell állnia a csángó szövetségbe, majd ki kell váltania a magyar igazolványt” – szögezi le tréfásan mosolyogva, de ellentmondást nem tűrő hangon a Bákó megyei Diószeg egyik legnagyobb vállalkozója. A Remus Palauként anyakönyvezett férfi kikéri magának: ő csángómagyar, akárcsak az egész falu, és a becsületes neve Palló Pál Rémusz. Amíg a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) vezetősége nem kérte fel a lábniki közösségi ház felépítésére, ő egyáltalán nem ismerte a szervezet tevékenységét. Ma már határozottan állítja, hogy a közösség megmaradása érdekében minden moldvai csángómagyarnak kötelessége lenne bekapcsolódnia a szövetség életébe. Diószegen, illetve a környékbeli csángómagyar falvakban egyaránt szokás, hogy a tehetősebb emberek a szomszéd házához mérik a magukét. „Ha az nagyot épít, nekem még nagyobb kell. Tudom, hogy ez egészségtelen felfogás, de mifelénk ez így van” – magyarázza egy atyafi. A falu nagy része külföldön, többnyire Magyarországon és Olaszországban dolgozik. Olyan is van, aki Izraelben vállalt munkát. Az európai építőiparban dolgozóknak köszönhetően a településen nemcsak építészeti cégek, hanem húsz kisbuszos autóparkkal rendelkező fuvarozóvállalat is működik. Diószegen mindenki megtanul magyarul, a diszkóban már mindenki magyarul beszél, mondta Palló. A csángó szövetségben az oktatási kérdésekért felelős Hegyeli Attila azt tartaná természetesnek, ha a diószegi iskolában is bevezetnék a magyar anyanyelv oktatását. A román nemzetiségű pedagógusok a gyerekeknek megtiltották, hogy szünetekben egymás között magyarul beszéljenek. A néhány betelepedett moldvai román lakost leszámítva, a faluban csak a római katolikus pap nem beszéli a magyar nyelvet. Az idősek szerint a pap tud magyarul, csak éppen a iasi-i püspöktől tartva nem hajlandó beszélni. „Ő románul misézik, de mi akkor is magyarul gyónunk. Ezt ő nagyon jól meg is érti” – állítja az egyik öregasszony. Palló szerint az idősebb nemzedék képviselői jóformán nem is tudnak románul. „Jól működik a Magyarországon bejegyzett cégem” mesélte Palló Pál Rémusz Megkapta a letelepedési engedélyt, mégsem tudja elképzelni ott az életét. Palló Pál a faluból és a környékről gyűjtött szakembereit is hathetente hazaengedi. – A tapasztalat azt mutatja, hogy a mi csángóink egy évet bírnak ki ott, utána lelkileg teljesen belefáradnak, vallja a vállalkozó. /Szucher Ervin: Ünnepelni hazajárnak. = Krónika (Kolozsvár), márc. 28./

Nicholas Taubman bukaresti amerikai nagykövet kijelentette: a befektetők előtt kétségessé vált, hogy Romániában mennyire alkalmas az időpont a nagyobb méretű befektetések eszközlésére. Nagyon fontos Románia számára, hogy tovább haladjon a kulcsfontosságú területeken, mint az igazságszolgáltatás és a korrupcióellenes harc. /Taubman a román hatóságokat bírálta. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 30./

A Gyergyói-medence nyolc települése csak akkor tud megfelelni napjaink kihívásainak, ha fejleszti elavult faipari technológiáját, ha minőségi felnőttoktatási hálózatot hoz létre, és ha felhagy környezetromboló tevékenységeivel. Testreszabott fejlesztési stratégiát tett le a Gyergyói-medence nyolc települését összefogó G8 nevű csoportosulás asztalára a Sapientia – EMTE Társadalomtudományi Tanszékének Fejlesztési Munkacsoportja. Csák László egyetemi tanár szerint a falvak és községek lakóinak, civil szervezeteinek és elöljáróinak hozzáállása várakozáson felüli volt, Gyergyószentmiklóson viszont fásultak voltak. Kiderült, hogy a vizsgált terület gazdasága három éve valósággal stagnál. Egy faipari fejlesztési parkra lenne szükség. A mindennapos falopások és tarvágások miatt az erdei utak állapota annyira megromlott, hogy egyes helyeken még traktorral is nehezen használhatók /Kozán István: Fejlesztési terv a Gyergyói-medencének. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 30./

Sürgősségi eljárást kezdeményez a parlamentben a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) vezetősége az intézmény akkreditálása ügyében – jelentették be a testület képviselői Nagyváradon. A PKE vezetősége nehezményezi, hogy Bukarest késlelteti a 16 éve működő, magyarországi finanszírozású egyetem akkreditálását. Tolnai István, az egyetemet működtető Sapientia Alapítvány kuratóriumának tagja szerint egyetlen olyan egyetem sincs az országban, amelynek akkreditálása ennyire elhúzódott volna. Az Országos Akkreditációs Tanács 2005-ben javasolta a parlamentnek, hogy törvényben ismerje el az egyetemet. Az akkreditáció azonban késett, időközben a tanács megszűnt, helyét tavaly a Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség vette át. Az ügynökség eddig érdemben nem foglalkozott az üggyel, az átalakulásra hivatkozva halogatta az egyetem elismerését. Az ügy parlament elé terjesztését fél évvel ezelőttre ígérte az Oktatási és Kutatási Minisztérium, és annak előmozdítására Markó Béla miniszterelnök-helyettes is ígéretet tett, előrelépés azonban nem történt. Egy héttel ezelőtt Bukarestben senki sem tudta, hol akadt el a nagyváradi egyetem akkreditációs dossziéja. Sóki Béla képviselő, a parlament tanügyi bizottságának tagja szerint megmagyarázhatatlan, miért húzódott el ennyire a PKE elismerése. „Az Országos Akkreditációs Tanács megszűntével az akkreditációs folyamatok nem álltak le, azóta kilenc egyetemet ismertünk el. A nagyváradi egyetem dossziéját magam is kerestem, ám az nem jutott el a parlamentbe” – magyarázta Sóki. A múlt hét elején még Pásztor Gabriella tanügyi államtitkár sem tudott a dosszié hollétéről, majd kiderítette, hol akadtak el az iratok. „A Partiumi Keresztény Egyetemet öt másik egyetemmel egy csomagban javasolta akkreditálásra az Oktatási és Kutatási Minisztérium. Kiderült, a több száz oldalas dokumentumcsomagot már korábban átküldték az Igazságügyi Minisztériumba, onnan azonban visszajött kiegészítés végett. Ez megtörtént, a dosszié most Monica Macovei igazságügyi miniszter asztalán vár aláírásra” – közölte Pásztor. Az államtitkár hozzátette, az aláírás után az akkreditációs iratcsomó a kormány elé kerül, illetve a parlament tanügyi bizottsága ellenőrzi azt, majd az akkreditációt kimondó törvényjavaslat előterjesztése következik. A PKE vezetősége szerint valamelyest megnyugtató, hogy a dosszié hosszas nyomozómunka eredményeként előkerült, de nem mondtak le arról, hogy a kolozsvári Avram Iancu Egyetemmel közösen sürgősségi eljárást kérjenek. A PKE vezetői elrendelték, hogy a filozófia, menedzsment és zene tanszék vezetői is lássanak hozzá az akkreditációhoz szükséges dosszié összeállításához. Tőkés László püspök, a nagyváradi egyetem vezetőtanácsának elnöke közölte, ha a következő kormányülésen napirendre tűzik a PKE ügyét, akkor még ebben a tanévben megtörténhet a tanintézet akkreditálása. „Erre nagy szükség van, mert akkreditáció hiányában nem államvizsgáztathatunk, és európai uniós támogatásokra sem pályázhatunk” – magyarázta Tőkés. A 13 szak végzőseinek államvizsgáztatása korábban jórészt a Babes–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) történt, de ezt az egyezményt a kolozsvári tanintézet egyoldalúan felbontotta. „Andrei Marga, a BBTE akadémiai tanácsának elnöke azt állítja, az egyetem azért nem vállalja a nagyváradi végzősök államvizsgáztatását, mert azok konkurenciát jelentenek a BBTE-nek” – fejtette ki Tőkés. Az elmúlt napokban a református püspök Geréb Zsolttal, a PKE rektorával együtt felkereste a kolozsvári egyetem vezetőségét, és sikerült megállapodniuk abban, hogy a református didaktikai teológia-szakos hallgatókat Kolozsváron államvizsgáztatják. A többi szak végzősei Temesváron, illetve Bukarestben államvizsgázhatnak majd. Nagyváradon tavaly tették le az alapkövét annak a hatszintes épületszárnynak, amelynek építését idén be szerették volna fejezni, de a munkálatok elkezdésére nincs anyagi fedezet. Tolnai István bejelentette, április 9-én Budapesten, a Miniszterelnöki Hivatalban ismertetik a nagyváradi egyetem fejlesztési tervét, ekkor derül ki, hogy megkapják-e az elkövetkezendőkben is a magyar kormány támogatását. /Gergely Gizella: Tévutas akkreditáció. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 2./

A hegyközújlaki Partiumi Népfőiskola tíz éve működik. Legutóbb március 30-án tartottak előadást neves irodalmárok és történészek. A szépszámú közönséget a házigazda, Orbán Zoltán református lelkipásztor köszöntötte. Elsőként Raffay Ernő budapesti történész beszélt a két világháború közötti időszakról. Kiemelte: sokszor elhallgatnak dolgokat, az is előfordul hogy teljesen másképpen állítják be a történteket, mint ahogyan azok végbementek. Medvigy Endre budapesti irodalomtörténész Nyírő József életéről és munkásságáról beszélt. A „székelység írója” az emigrációban sem feledkezett el népéről, külhonban is folyton azért küzdött, hogy felhívja a nemzetközi figyelmet a trianoni döntés igazságtalanságára. Azzal próbálta megvilágítani az igazságot, hogy regényeit azokra a tényekre építette, amelyeket mélyen elhallgattak vagy megmásítottak. Az én népem, Mádéfalvi veszedelem és a Néma küzdelem című regényei fénylő pontjai a magyar irodalomnak. Kis Boáz, a Magyar Népfőiskolai Collegium ügyvezető elnöke arra figyelmeztetett, hogy a versenyképesség érdekében a népfőiskoláknak mint civil szervezeteknek lépést kell tartani a technikai fejlődéssel. A magyarok őstörténetéről Pápay Zoltán, nagyváradi vállalkozó tartott előadást. /Borsi Balázs: Tízéves a hegyközújlaki Partiumi Népfőiskola. = Reggeli Újság (Nagyvárad), ápr. 2./

Aki a zászlót kiadja kezéből, az minden korban utolsó embernek számított, írta György Attila. Az árpádsávos zászlóról beszél. Méghogy nyilas-zászló? Ugyan. Az igazság itt is egyszerű: a zászló az a szimbólum, amely maga köré gyűjti az embereket. A nyilas-vád annyira stupid, hogy szót sem érdemes vesztegetni rá. Az a zászló nem ez a zászló volt. Gondoljunk vissza a nemzeti jelképeinket ért és érő támadásokra, ajánlotta. A Himnusz átírásának-lecserélésének kísérlete, a Szent Korona lemicisapkázása, a Turul-szobor lebontását követelő kampány…Ezen a zászlón vágások és pólyák vannak… a harcé és a születésé. Ne csak a zászlót – a hozzá kötődő érzelmeket, büszkeséget se engedjük elveszni, javasolta. /György Attila: A lobogó (Sarkos szavak). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 14./

Elek Tibor /sz. Nyíregyháza, 1962/ 1999-től dolgozik Békéscsabán a Békés Megyei Könyvtárban irodalmi osztályvezetőként, a Bárka főszerkesztőjeként. Megalakulása óta (1999) elnöke a Körös Irodalmi Társaságnak. 2004-ben szerezte meg a doktori (Ph. D) tudományos fokozatot Székely János erdélyi íróról szóló monográfiájának megvédésével. 2004 óta szerkeszti az Aradon megjelenő Irodalmi Jelen című folyóirat kritikai rovatát. Fő kutatási területe a kortárs magyar irodalom, határoktól függetlenül. Kötetei: Szabadságszerelem (Magatartások és formák a nyolcvanas évek kisebbségi magyar irodalmából). Kalligram Kiadó, Pozsony, 1994; Helyzettudat és önismeret (Magyarság és európaiság kérdései napjaink esszéirodalmában). Felső-magyarország Kiadó – Tevan Kiadó, Miskolc-Békéscsaba, 1997; Értékválasztás (publicisztikák). Tevan Kiadó, Békéscsaba, 1999; Székely János (monográfia), Kalligram Kiadó, Pozsony, 2001; Fényben és árnyékban (Az irodalmi siker természetrajza). Kalligram Kiadó, Pozsony, 2004. Elek Tibor időnként Kolozsváron, Budapesten vagy Békéscsabán szervez irodalmi esteket. Nemrég volt a vendége Csoóri Sándor Békéscsabán. Március 28-án a Gyulai Tavaszi Fesztivál programsorozatának részeként szerepelt az Irodalmi Jelen, úgy is, mint Gyula testvérvárosának, Aradnak az irodalmi folyóirata. – Erdélyi irodalmár barátai miért működtetnek önálló irodalmi szervezeteket, miért osztanak saját díjakat, miért íratnak erdélyi irodalomtörténetet, adnak ki mai erdélyi „szép verseket”, novellákat, ha csak egy magyar irodalom van, határok nélkül? – kérdezte Elek Tibor, érintve a határon túli magyar irodalom jelzőt. A www.barkaonline.hu Ablak a kortárs magyar irodalomra címmel januártól indult az interneten, teljes spektrumú irodalmi portál: hírekkel, helyszíni tudósításokkal, kritikákkal és első nyilvánosságú irodalmi alkotásokkal. Nemrég Szepesi Attila számolt be erdélyi útjáról, de Ilia Mihály is gyakorta idézi föl erdélyi (irodalmi) emlékeit, élményeit. /(hmj): Quo vadis literatura? = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 14./

A parlament oktatásügyi bizottságában az elmúlt héten megszavazták a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját. Asztalos Ferenc parlamenti képviselő elmondta, hogy a Nagy-Románia Párt 13 képviselője egy olyan törvénymódosítást fog benyújtani a parlamentnek, mely a kisebbségek már kivívott jogait igyekszik megnyirbálni. Az általuk megfogalmazott törvénymódosítás szerint állami támogatásban csak a román nyelvű oktatás részesülhet. Szerintük csak a román anyanyelvű oktatás lehetne ingyenes a jövőben. A kisebbségi nyelvek oktatását oldják meg maguk a kisebbségek magániskolák létrehozásával. /Bágyi: Ingyenes oktatás csak román nyelven. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), ápr. 16./

Huszonnyolc önkéntes házibeteg-gondozó könnyíti meg ezentúl a Szatmár megyei idős, beteg személyek mindennapjait. A megyei Caritas-szervezet az elmúlt egy évben vállalkozó szellemű, segítőkész önkénteseket toborzott az önkormányzatok, illetve az egyházak segítségével. A Caritasnak öt településen működik beteggondozó szolgálata, mostantól az önkéntesek is besegítenek: kiváltják a gyógyszereket, elintézik a házból kimozdulni nem tudó betegek hivatali ügyeit, főként társaságot biztosítanak a többnyire magányos, idős személyek számára. Az akciónak sokkal nagyobb sikere volt vidéken, mint Szatmárnémetiben. Szatmárnémetiben sok esetben maguk a rászorulók ellenezték, hogy önkéntes beteggondozó járjon hozzájuk, mivel féltek attól, hogy idegent beengedjenek a lakásukba. /Babos Krisztina: Vidéken könnyebb a Caritas dolga. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 24./

Péntek János nyelvész, kolozsvári tanszékvezető egyetemi tanár, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének (AESZ) elnöke azzal a javaslattal lépett a szövetség elnöksége elé, hogy a néhány évvel ezelőtt létesített Nyelvőrzés Díjának elnevezését egészítsék ki Sütő András nevével, a díj neve legyen: Sütő András-díj – A Nyelvőrzés Díja. A javaslatot az elnökség elfogadta. A díjat minden évben A magyar nyelv napjai elnevezésű AESZ-rendezvény ünnepélyes megnyitóján szokták átadni. Péntek János úgy gondolta, ezt a díjat erkölcsi súlyában megemeli Sütő András neve és személyisége, hiszen köztudomású, hogy a Kárpát-medencében senki nem volt a 20. században, akit annyira foglalkoztatott volna, mint őt a nyelvben való megmaradás, saját közössége megmaradása. Egy magyarországi statisztika szerint az iskolások anyanyelvi versenyén Sütő András az egyik legtöbbet idézett szerző. /(Komoróczy György): Sütő András-díj nyelvőrzésért. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 24./

Elhunyt Jakabffy Attila /Marosvásárhely, 1955. nov. 2. – Marosvásárhely, 2007. ápr. 19./, az elmúlt tizenhét év marosvásárhelyi közéletének egyik jelentős alakja. Markóék idejében félreseperték őt. Jakabffy Attila azonban sohasem adta fel, mindig új utakat, új megoldásokat keresett a helyi magyar közösség szolgálatában. Ő volt az, aki 1989 forradalmi forgatagában először szólalt meg magyarul a bukaresti köztévében, miközben a tévé folyosóin még ropogtak a fegyverek. Szintén ő volt az egyik kezdeményezője a rendszerváltás utáni legszebb tüntetésnek, a feledhetetlen 1990. február 10-i könyves-gyertyás felvonulásnak, amely nyitánya volt az erdélyi magyarság békés jogköveteléseinek. Jakabffy Attila a Sorbonne-on szerzett politológusi diplomáját nemigen kamatoztathatta, az RMDSZ kiszorította őt a helyi politikai küzdelmek fő áramlatából. Nem akarták tanácsosként viszontlátni, mert túl radikális volt. Így történhetett meg, hogy a marosvásárhelyi tanácsban a tanácstagok nem mernek magyarul megszólalni. Radikálisnak számított, mert Kincses Elődnek nem fordított hátat. Amikor már leírták őt, bátor lépésre szánta el magát: fő mozgatórugója lett a Gherman-féle, Erdély autonómiáját elsőként meghirdető politikai csoportosulásnak. Az ügy ellen Markó Béla és társai tiltakoztak. Jakabffy Attila felismerte, hogy bármilyen autonómiatörekvés akkor lehet s eredményes, ha a románok egy részével közösen próbálják kiharcolni. Később társa, akiben annyira bízott, Sabin Gherman cserbenhagyta őt. /Fazekas Csaba: Búcsú egy igaz magyar embertől. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 25./

Évről évre a legfontosabb politikai eseményeket összegzi, háttértanulmányokkal világít rá, dokumentálja a jelentős társadalmi, közéleti kérdéseket a Romániai Magyar Évkönyv, amelynek a napokban megjelent a hatodik, 2006-os kiadása. A szerkesztő, Bodó Barna április 24-én Sepsiszentgyörgyön is bemutatta eddigi munkájukat, és beszélt a kiadással járó gondokról is. Minden közösség megpróbálja létét dokumentálni, erre szolgálnak a politikai, társadalmi, statisztikai évkönyvek – ismertette szándékukat Bodó Barna. Az emlékezet elmossa a legfontosabb politikai történéseket, ezek a kiadványok azonban megőrzik, a jövő kutatói, illetve a mai folyamatok iránt érdeklődők számára nyújtanak segítséget. Az évkönyv rovatait neves szakértők, többnyire kolozsvári egyetemi tanárok szerkesztik. Külön fejezet elemzi a politikai eseményeket, adatokat, folyamatokat vesznek számba szociológiai, demográfiai szempontból, kulturális, oktatási kérdésekkel foglalkoznak, figyelnek a társadalmi kihívásokra, a szociális és egyházi ügyekre, illetve minden évben elkészül egy nagyon komoly eseménykronológia és dokumentumgyűjtemény. Bodó Barna kiemelt fontosnak ítélt írásokat, és bemutatta az egyik háromszéki szerzőt, Váry O. Pétert, a Háromszék munkatársát, aki negyedik alkalommal publikált az évkönyvben. Az Romániai Magyar Évkönyv további megjelenése bizonytalan. A magyarországi támogatási rendszer szétverése pályázati lehetőség nélkül hagyta a szerkesztőket. Tavaly 90 millió lejt nyertek a Határon Túli Magyarok Hivatalától, az Illyés Közalapítványtól, illetve a Communitas Alapítványtól, a nyomdaköltségek azonban 96 millióra rúgtak. Idén már csak a hazai finanszírozásban reménykedhetnek. Ezért önkormányzati segítséget kértek. Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy polgármestere, több évkönyv megvásárlását ígérte, és hasonlóan viszonyult a megkereséshez Csíkszereda, Nagyvárad, Szatmár városvezetője, illetve a Maros megyei önkormányzat. /Farkas Réka: Közéleti krónika, hatodszor (Romániai Magyar Évkönyv). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 25./

A kormányoldalon hirtelen mennyi nemzetpolitikai formátum bukkant fel, ez tiszta kommunikációs haszon a baloldalon, hogy meg lehet mutatni az ellenzéknek: lám, nem is vagyunk mi annyira idegenszívűek, mint beállítani próbáljátok, írta a Népszabadság. Lehet, hogy a szakmányban készülő dolgozatok egyik mozgatórugója éppen az ilyen piros pontok gyűjtögetése. Változatlanul eldöntetlen közben: mit támogasson a jövőben az anyaország: a szülőföldön maradást, vagy netán az áttelepülést? Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint a nemzetpolitikának a kormánynál, Szili Katalin szerint a súlypontja inkább az Országgyűlésben lenne. A Népszabadság szerint a Gyurcsány-kormány eldózerolt „egy önmagát túlélt magyar-magyar intézményrendszert, a korábbi pártalapú kisebbségi támogatási szisztéma is a megújulás jeleit mutatja, és kezd előtérbe kerülni az uniós forrásokra alapuló fejlesztéspolitika. ” /Kis Tibor: Bőségzavar. = Népszabadság, április 26./

Április 27-én Szatmárnémetiben a Művészeti Múzeum udvarán található, a szatmári békekötést idéző emléktáblánál koszorúzás lesz, ez az idei Rákóczi–megemlékezés nyitó programja. A koszorúzáson fellép Nagy Csaba nyíregyházi tárogatóművész, aki kurucnótákat játszik. A koszorúzást követően kezdődik a Megyei Múzeumban a Rákóczi szabadságharcra emlékező nemzetközi tanácskozás. /Rákóczi–megemlékezés. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), 2007. április 26./