A budapesti Evangélium Színház Nyírő József A próféta című színművét mutatta be a váradi színházban. A társulat az erdélyi író drámájának ősbemutatóját 2005-ben tartotta Budapesten. A szerző egyetlen színművét az Evangélium Színház tagjai Nagyváradon két alkalommal játszották. Az Udvaros Béla rendezte kétrészes színművet az emigrációba vonult szerző 1949-ben írta. A dráma cselekménye azokban az időkben játszódik, amikor Jézus először lép az emberek elé. /Gálovits Zoltán: Kevés híve akadt A prófétának. = Reggeli Újság (Nagyvárad), jún. 14./

Aradon a Tóth Árpád Irodalmi Körben június 13-án a névadóra emlékeztek, a költő születésének 120. évfordulója alkalmából. Puskel Tünde Emese tanárnő elhozta diákjait az aradi 12-es számú Általános Iskolából, akik szavaltak. Dr. Brauch Magda tartott előadást Tóth Árpádról, majd Magyari Etelka Amerikában élő tanárnő, kritikus az amerikai magyar prózairodalomról értekezett. A kör most zárult évadjában Jókairól, Kosztolányiról, Németh Lászlóról, Berzsenyiről tartott előadást dr. Brauch Magda, de megemlékeztek a reformáció magyar irodalmáról is. Koszorúzással egybekötött emlékműsor keretében emlékeztek meg Maresch Béla színművészről. /Regéczy Szabina Perle, a Tóth Árpád Irodalmi Kör vezetője: Évadzárás a Tóth Árpád körben. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 15./

– Nem lehet ugyanazon a szinten kezelni a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) és a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) jövőjét, ugyanis az egyik politikai, a másik pedig állami közigazgatási intézmény – jelentette ki Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke. A politikus arra reagált, hogy a múlt héten beiktatott magyar kormány megszünteti a HTMH-t és nem kívánja többet összehívni a Máért-ot. Komlós Attila, a HTMH elnöke június 15-én kész tényként jelentette be, hogy július 1-től megszűnik a még általa vezetett intézmény, és az betagolódik a Miniszterelnöki Hivatalba. Takács Csaba szerint a HTMH állami közigazgatási intézmény, és joggal okoz sokak számára aggodalmat annak megszüntetése, hiszen a hivatal az elmúlt években olyan feladatokat látott el, amelyek hasznosak voltak, és az érvényes jogszabályok erre feljogosították. – A HTMH hasznos, de sokszor nem eléggé hasznosított intézményként működött, az új kormány valószínűleg ezért akarja ezt a területet más szempontok alapján felügyelni, és az intézmény feladatait átszervezni – mondta Takács Csaba. Szerinte a hivatal hatékonysága sokat függött attól, hogy az azt vezető tisztségviselő milyen politikai támogatást élvezett, mennyire tudott szerepet betölteni egy kormánypolitikai döntés előkészítésében, illetve milyen mértékben volt képes az általa javasolt szempontokat érvényesíteni az állam központi intézményein belül. A Máért-el kapcsolatban Takács kijelentette: ez elsősorban politikai intézmény, és nem lehet csak úgy megszüntetni. Meg kell találni a megfelelő keretet, hogy a Máért megmaradjon nemzetpolitikai fórumnak – fogalmazott a politikus. A magyar kormány jövőbeni támogatáspolitikáját illetően Takács Csaba elmondta: további megbeszéléseket folytatnak az ügyben az illetékes magyar kormányzati tisztségviselőkkel és a magyar miniszterelnökkel.– Több támogatás biztosan nem lesz, de reméljük, hogy kevesebb sem – mondta Takács Csaba. /P. A. M.: Takács: se több, se kevesebb támogatás. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 16./

A rendszerváltás után minden magyar kormány nagyobb figyelmet szentelt a kisebbségi sorban élő magyaroknak, mint a nemrég leköszönt Gyurcsány-kabinet. A 2004. decemberi, kettős állampolgárságról tartott népszavazás kampányában vállalt dicstelen szerepe miatt szinte összes nem magyarországi magyar szervezettel elhidegült a kapcsolata. Az újraválasztott baloldali kormány a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) összehívása előfeltételekhez kötésével és a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) megszüntetésével indul. A HTMH megszűnése még nem jelenti, hogy az új magyar kormány figyelme elfordulna a határon túli magyarok felől, hiszen hasonló struktúrát hoznak létre, kisebb személyzettel, immár a Miniszterelnöki Hivatal keretében, Gyurcsány Ferenc személyes stratégiai irányítása alatt. Gyurcsánynak így alkalma lesz bizonyítani, hogy „valóban a mi érdekünket tartja szem előtt, mint ahogy a választások után ígérte”, írta Balló Áron, a Szabadság főszerkesztője. Az erdélyi magyaroknak önerőre kell támaszkodni, ezt mutatja megannyi civil szervezet, oktatási vagy médiaintézmény, amelyek az idén is 25 százalékkal csökkent magyarországi támogatások nélkül tönkremennének, megszűnnének. Az új magyar kormány felelőssége is, hogy mit tart fenn, s mit ítél pusztulásra közülük. A határon túli reprezentatívabb magyar szervezetek vezetői június 12-én Budapesten megegyeznek a kormányfővel az együttműködés folytatásáról, a szülőföldön maradó közösségek és politikai képviseletük támogatásáról, majd másnap bejelentették a HTMH megszüntetését. Elméletileg lehet, hogy a 25–30 emberrel működő új kormányszerv hatékonyabban fog működni, mint az eddigi 80 fős HTMH. De mi lesz a gyakorlatban? Az új magyar–magyar viszony stratégiája mennyire lesz átütőbb az eddiginél? Rendelkezik-e az új kormány egyáltalán nemzetstratégiával? – kérdezte Balló Áron. /Balló Áron: Viszonyt iszony helyett. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 17./

Jókedvet, mosolyt varázsoltak az utolsó iskolai héten a dévai Téglás Gábor Iskolacsoport aulájába a Sosekacagó király, azaz Hajós János és Juhász István Géza fiatal kolozsvári bábművészek, akik közel nyolc esztendeje “sétálnak”, Erdély-szerte. “Többnyire vidéken tartunk előadásokat. Ha sikerül 70-80 gyermeket összegyűjteni valahol, akkor már elmegyünk. Ez persze még nem éri meg nekünk, de az útiköltséget már fedezni lehet ennyi pénzből, és az élmény, amely a gyermekek arcán tükröződik, az nekünk nagyon sokat ér” – jelentette ki Hajós János. A két fiatal művész maga készíti kedves figuráit, és szívesen vállalnak bábkészítés-tanítást, sőt papírhajtogató-oktatást és számos más kézműves foglalkozást. /Gáspár-Barra Réka: Sétáló bábszínház. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 21./

Parti Nagy Lajos Hősöm tere című regényét az a soproni születésű Mora Terézia fordította németre, aki Németország ünnepelt írójaként látogatott vissza szülőhazájába. Esterházy Péter Harmonia caelestis-ét is Mora Terézia ültette át németre, az ő regényeit viszont Nádori Lídia és Rácz Erzsébet fordította magyarra, mert az 1971-ben született, de 1990 óta Berlinben élő hölgy anyanyelvéről csak fordít, de szépirodalmat németül alkot. Nagyjából minden harmadik magyar hazánk határain kívül él. Közülük a tollforgatók vagy nyelvet váltottak idegenben (mint például Arthur Koestler, Arnóthy Kriszta, Mikes György, Ephraim Kishont, azaz Kishont Ferenc vagy Sebestyén György, aki a Magyar Nemzet cikkírójából lett az osztrákok legolvasottabb írója s a bécsi PEN főtitkára), avagy megőrizték anyanyelvüket s magyarul alkottak, mint Márai Sándor, Cs. Szabó László, Kabdebó Tamás, Határ Győző, Gömöri György és még annyian mások. Lénárd Sándor csak nyolc esztendőt élt Magyarországon (latinra fordította a Micimackót), németül írott verseit Nemes Nagy Ágnes és Weöres Sándor, a római konyháról írott szakácskönyvét pedig Tandori Dezső és Tandori Ágnes terelte vissza a fogantató anyanyelvhez. Az oslói Sulyok Vince norvégra fordította többek között Csoóri Sándor írásait Mennesker, grener (Emberek, ágak) címmel. A legutóbb Széchenyiről írott könyvével feltűnt Oplatka András németül írja cikkeit (Andreas Oplatka néven) a Neue Züricher Zeitung hasábjain, akárcsak Georg Paul Hefty (Hefty György) a Frankfurter Allgemeine Zeitungban, de ha egy sajtótájékoztatón találkoznak, anyanyelvükön érintkeznek egymással. /Juhani Nagy János: Magyar fordít magyart. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 22./

Júniusban lesz tíz éve, hogy elhunyt Balogh Edgár. Nagyon sokat írt: lapokba, folyóiratokba, különböző kötetekbe. Beszélt egyetemi katedrán, a Kolozsvári Rádió mikrofonja előtt. Írásainak egy részét a Korunk belső munkatársa (ma főszerkesztője), Kántor Lajos állította össze 1974-ben, és az megjelent a Kriterion kiadásában Mesterek és kortársak címmel. Tanulmányokat, jegyzeteket, emlékezéseket tartalmaz. A kötetet összeállító Kántor Lajos szerint: „Balogh Edgár majdani életrajzírója, aki egyúttal egész életművének felmérésére fog vállalkozni, zavarban lesz, legalábbis a tekintetben, hogy az ő felmérő munkája tulajdonképpen kinek és minek a hatáskörébe tartozik. Mást ne mondjunk, vitatkozhat rajta a politikatörténet, a szociológia, a történelemtudomány, az irodalomtörténet, a stilisztika, sőt az etnográfia is, s a komparatistáknak egy-egy tudományágon belül ugyancsak érdekes anyagot kínál ez a szabálytalan, mégis a korra és megszületésének helyére annyira jellemző, oly sokféle »konkordanciába« illeszkedő életmű.” Balogh Edgár Temesváron született, Pozsonyban végezte el középiskoláit, majd a prágai német egyetemre iratokozott be. Publicisztikai munkásságát a Prágai Magyar Hírlapban kezdte, és kommunistának vallotta magát. 1935-ben kiutasították Csehszlovákiából, és visszatért szülőföldjére. Előbb Kolozsváron, majd Brassóban telepedett le, és a Brassói Lapokba, meg a Korunkba írt. Mikó Imre, a kortárs írta: „Kevés embernek adatott meg, hogy neve már életében fogalommá váljék. Ilyen fogalom romániai magyar közéletünk rezervátumában a Balogh Edgár neve.” Munkáját népszolgálatnak nevezte. Neve bebörtönzése után vált fogalommá. Börtönbe került Kurkó Gyárfással, Jordáky Lajossal, Lakatos Istvánnal, Márton Áron püspökkel és másokkal együtt. /Kovács Ferenc: Balogh Edgár ma is velünk van! = Szabadság (Kolozsvár), jún. 24./

Jancsó Benedek /Gelence, 1854. nov. 19. – Budapest, 1930. június 27./ egyetemi képesítést az 1872-ben felállított kolozsvári, majd a bécsi tudományegyetemen szerzett. Volt főreáliskolai tanár Pancsován, Aradon, nevéhez fűződik az 1882-ben elindított Középiskolai Szemle című tanügy-politikai folyóirat létrehozása és szerkesztése 1893-ig. Közben Budapestre került, 1892-ben pedig fél évig Bukarestben élt, tanulmányozta a román tanügyi és közművelődési viszonyokat is, ezeket a magyar kormány közoktatási miniszterének figyelmébe ajánlotta, A Daco-Romanizmus és a magyar külpolitika címmel. Elsőként hívta fel a magyar politika figyelmét a román politikai törekvésekre, a dák-román elmélet térhódítására, a vele kapcsolatos román propaganda befolyására a nemzetközi köztudatban. Figyelmeztette a korabeli magyar külpolitikát és közvéleményt, hogy mennyire ártalmas lehet a román politikai törekvések lebecsülése. Jelezte ezt 1894-ben kiadott Román politikai történelmi tanulmányok című könyve Szabadságharcok és a dákoromán törekvések, valamint A román nemzetiségi törekvések története című tanulmányaiban. 1896 és 1900 között jelentek meg legfontosabb művei, köztük A román nemzeti törekvések története című összefoglaló munkája. 1900-ban tette közzé a Századokban tanulmányát az erdélyi románság legrégebbi hiteles statisztikájáról, melyet a román szakemberek is méltányoltak és felhasználtak. Pozitív visszhangja volt Bánffy Dezső miniszterelnök nemzetiségi politikáját elemző, 1899-ben kiadott könyvének is. Jancsó halála után a Jancsó Benedek emlékkönyvben (1931) elemezték és egyértelműen pozitívan értékelték munkásságát. A székelyekről írt tanulmánya 1921-ben jelent meg Budapesten, egyidejűleg magyar és francia nyelven (bizonyára a szerző fordításában). A szerző előszavában kiemelte, hogy a munka születését a békediktátum igazságtalanságai által kiváltott elkeseredés, felháborodás határozta meg. Ezt a kötetet új, nem éppen hasonmás kötetben a magyar eredeti és a francia szöveg mellett román nyelven is kiadták. (Jancsó Benedek: A székelyek. Történeti és néprajzi tanulmány. Secuii. Studiu istoric si etnografic de Benedict Jancsó. Les Sicules. Étude historique et ethnographique par Benoit de Jancsó. Felelős szerkesztő Murányi János, előszó és lektorálás dr. Demény Lajos, románra fordította Murányi János, Litera-Veres Kiadó, Székelyudvarhely, 2006) /B.D.: Könyv a székelyekről– három nyelven. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 24./

Az EU-csatlakozás után már nem lesz annyira kínos egy ilyen könyv megjelenése, mint most, amikor a frissen mondottak alapján a fejére olvassák, hogy hazudott vagy nem – vélekedett Csutak István integrációs államtitkár Agyagási Levente Régió – fejlesztési törekvések a Székelyföldön című kötetéről, mely a Marosvásárhelyi Rádió első, riportokból összeállított könyve. /Bögözi Attila: Kínos, de érdekfeszítő. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 28./

A Szekuritáté megmaradt az Igazságügyi Minisztérium belső hírszerzésében. A rabokat is törvénytelenül kihallgató, nagyrészt a szeku embereiből álló szolgálat felszámolás alatt áll, de a személyzet a rendszerben marad. Munkamódszereik sem igazán különböztek sokkal a szekusokétól – emlékezett vissza az Igazságügyi Minisztérium keretén belül működő SIPA (Belső Korrupcióellenes Szolgálat) embereivel való találkozására a marosvásárhelyi börtönben raboskodott egykori elítélt. A SIPA fő feladata a börtönökben büntetéseket töltőktől való információgyűjtés volt, az igazságszolgáltatásban elkövetett korrupciós esetek feltárása érdekében. Aki ismeri egy börtön belső viszonyait, az nagyon jól tudja, hogy mennyire lehet megbízható az olyan információ, amit a raboktól őrzőik gyűjtenek össze” – mesélte egy neve elhallgatását kérő volt rab. A fogoly egy csomag cigiért szinte bármit elmond, amit hallani akarnak tőle. A „besúgó osztályként” emlegetett ügynökség felszámolás alatt áll. Ennek ellenére a marosvásárhelyi börtönben még fenntartanak egy irodát is. A SIPA emberei továbbra is bejárnak a börtönbe. A Börtönigazgatóságon megerősítették: az Igazságügyi Minisztérium belső hírszerző szolgálataként emlegetett SIPA ügyosztály még mindig létezik. A SIPA felszámolásának már le kellett volna zárulnia, de a minisztérium halasztást kért. A „besúgó osztály” felszámolásában a tét az archívumok megszerzése. A SIPA-t 1997-ben hozta létre az akkori igazságügyi miniszter, Valeriu Stoica. Létrehozása eleve alkotmányellenes volt, mert egy ilyen szolgálatot nem lett volna szabad létrehozni és működtetni miniszteri határozat alapján. A szociáldemokrata kormányzás alatt sem helyezték törvényes alapokra a működését, csupán átkeresztelték. Cristian Diaconescu PSD-s igazságügyi miniszter a DGPA (Korrupcióellenes Védelmi Ügyosztály) nevet adta neki, a működését azonban nem törvényben szabályozzák, hanem kormányhatározatban. A 637/2004-es kormányhatározat alapján a DGPA országos börtönigazgatóságot, valamint a bíróságokat érintő, a nemzetbiztonságra vonatkozó információkat megszerezheti, feldolgozhatja és felhasználhatja. Ezzel az átkereszteléssel a szolgálat nemcsak más nevet, hanem kiterjesztett hatásköröket nyert. A „besúgó osztály” közvetlenül a miniszternek számolt be tevékenységéről. A DGPA alkalmazottai hatvan százalékban a volt Szekuritáté reaktivált embereiből kerültek ki. A szolgálat egyik parancsnokáról a Szekuritáté Levéltárát Átvilágító Országos Tanács (CNSAS) ki is mutatta, hogy politikai rendőrségi feladatokat látott el 1989 előtt. Marian Ureche parancsnoksága alatt a DGPA nem mutatott be tevékenységéről egyetlen jelentést sem a parlament védelmi bizottságának. A börtönöket felügyelő igazgatóság többször is jelezte, hogy a DGPA tudtuk nélkül folytat információszerző tevékenységet a börtönökben. A szolgálat emberei speciális igazolvánnyal vagy titkosügynökök és informátorok beszerzésével behálózták a börtönöket. A szolgálatnak irodái voltak a börtönökben, kihallgattak embereket, nyomást gyakoroltak rájuk, hírszerző tevékenységekhez használták fel őket. A civil szervezetek képviselőjeként akkor a jelenlegi igazságügyi miniszter, Monica Macovei is követelte ennek a szolgálatnak a beszüntetését. A kihágások sora nagyon hosszú, a DGPA a javítóintézetekben is folytatott tevékenységet. Kiskorúaktól csikartak ki a szüleikre, rokonaikra vonatkozó információkat. De bírák és ügyészek megfigyelésével is foglalkoztak. Az eddigi titkosügynökökből egyszerű börtönőrök válhatnak. Azért csak válhatnak, mert Alexandru Serban, az országos börtönigazgatóság vezetője a közelmúltban javasolta egy, a SIPA-hoz hasonló hírszerzési szolgálat létrehozását az igazgatóságon belül, csak „más működési elvek mentén.” Amennyiben a miniszter elfogadja ezt a javaslatot, akkor a börtönkápók újra akcióba lendülhetnek. /Felszámolás alatt van a SIPA, de az ügynökök a rendszerben maradnak. Aktívak maradtak a szeku börtönkápói. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 29./

Régi francia mondás, a „Du sublime au ridicule, il n’ya qu’un pas” – azaz: a fenségestől a nevetségest csak egy lépés választja el. Sokrétű lett az a vita, amely a Bolyai Kezdeményező Bizottság színrelépése óta a kolozsvári magyar közéletben kialakult. A „mit akarnak ezek a senkik” című felhördülés szerint a BKB-tagok szakmailag túl keveset érnek ahhoz, hogy egy ilyen horderejű kérdést a vállukra vegyenek. Valójában bárkinek lehet alapvető joga, hogy a számára fontos ügyeket lehetőségei szerint barikádra vigye. A másik érvelés szerint hitelesebb lenne ez a követelés, ha a tudományos-szellemi élet nagyjai hozakodtak volna elő vele. A tudomány és a művelődés legnagyobbjai szótlanul elviselték, hogy az önálló állami magyar egyetem ügyét a szőnyeg alá söpörjék. A diktatúra idején rá kellett jönni arra, hogy a nemzet nagyjai többnyire eladhatók. Kényelmes most azzal vádolni Hantz Péteréket, hogy kitartó tudományos munka helyett a politikai színpadon akarnak tündökölni, főleg azok részéről, akik megfelelő tudományos címek birtokában nem tudnak, vagy nem akarnak döntően lépni. Hol voltak a nagytekintélyű professzor urak és hölgyek, amikor Kovács Lehel és Hantz Péter először vetették fel a témát? Egyetem és kultúra címmel, jubileumi kötet jelent meg Andrei Marga 60. születésnapjára. Több száz oldalas szorgalmas tömjénhintés, szószaporítás. Ha a BBTE okosan küzdene a magyar törekvések ellen, akkor az egész BKB-sztorit agyonhallgatná. Hatalmas öngól Hantzék beidézése az Etikai Bizottság elé. Ha pedig megszavaznak ellenük valamilyen eljárást, akkor senki nem mossa le az egyetemről a megtorló, megfélemlítő, diktatórikus intézmény bélyegét. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Du sublime au ridicule. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 6./

Amióta az András Alapítvány Lázárfalván a Tókerti Tánctanoda nevű malomtanyán táncoktató központot hozott létre – ahol jelenleg is Kaláka-mozgalom zajlik –, ez a birtok vette át a lázárfalviak élénk központjának számító kőkeresztje körüli térség egykori szerepét. Idén már öt különböző helyen lesz hasonló kalákamunka. Most újra Lázárfalvára jött dolgozni egy közel harmincas létszámú magyarországi fiatal – többnyire tájépítészeti, vidékfejlesztési szakon tanuló egyetemisták, szakemberek. Ezúttal nem a falu szállásolja el a kalákásokat, hanem András Mihály, az András Alapítvány elnöke, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes művészeti vezetője vállalta a házigazda szerepét. A táborozók a munka mellett a néphagyományokkal, faluturizmussal, ökoépítészettel kapcsolatos előadásokat is hallhatnak, de marad energia esténként népdalok és néptáncok elsajátítására is. A munkálatok azzal a céllal folynak, hogy a régi malomépületet, az elhanyagolt csűrt és a régi malomházat táncoktató központtá, kézművesfoglalkozások tanodájává alakítsák. A kalákatábor nem csupán a térség rendbetételét jelenti, hanem szellemi és közösségépítő tevékenységet is. /Antal Ildikó: Kalákás táborozók Lázárfalván. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 6./

Csángóföldről 41 gyermek érkezett nyaralni Nagybányáról, legtöbben a Klézse, Somoska és Buda falvakat magába foglaló Klézse községből, de jöttek Magyarfaluból, Póstelekről és Csíkfaluból is. A gyermekeket szatmárnémeti családoknál szállásolták el. A kirándulások és a programok főszervezője Kánya László, a szatmárnémeti MADISZ képviselője elmondta, az Illyés Közalapítványtól kaptak támogatást, de segített az OTP Bank bukaresti központja és a római katolikus püspökség is. Ők tartják a hittanórákat, nagyon sok játékkal és énekléssel fűszerezve. Tavalyelőtt az egyik csángó faluban a pap annyira agitált a tábor ellen, hogy sokan nem is mertek jönni. A fellázított családok köveket és farönköket gördítettek az útra, hogy az autóbusz ne tudjon indulni. Idén szerencsére ilyen probléma nem volt. Elviszik a gyerekeket a bábszínházba, a Harag György Társulat „Brighella” bábcsoportja, Szilágyi Regina vezetésével tart előadást. Gábri Elek avasújvárosi vállalkozó minden gyereknek ajándékozott egy-egy pár cipőt és egy-egy pár szandált. A katolikus egyháztól kapnak egy-egy színes képekkel illusztrált Bibliát, a Máltai Szeretetszolgálattól pedig tizenegy doboznyi ruhaneműt, amit majd az oktatók osztanak szét. Az egész csángóföldi tevékenységnek az úgynevezett keresztapa program a lényege. Ez abból áll, hogy hirdetik az interneten: magyarországi emberek vállalhatnak keresztapaságot. Konkrétan ez azt jelenti, hogy a keresztapa állja a kiválasztott gyermek vagy gyermekek iskoláztatását, ami – iskolától függően – 130 ezer, vagy 70 ezer forintnak megfelelő összeg befizetését feltételezi. Néha csomagot is küldenek, leveleznek. /Tamási Attila: Csángó gyermekek Nagybányán. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), júl. 7./

Az autonómia megvalósítása egy nemzeti kisebbség számára hosszú évekig tartó folyamat, meg kell teremteni számára a megfelelő törvényi feltételeket, a román politikai elit szemléletváltására is szükség van – ebben egyetértés volt a tusnádfürdői diák-szeminárium július 8-án tartott vitafórumán. Abban már eltérő volt a vélemény, hogy mennyire folytatott „reálpolitikát” e téren az RMDSZ. A Tusnádfürdőn zajló III. Kárpát-medencei diák-szemináriumon Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke kifejtette, alapvetően fontos, hogy a nemzeti kisebbségi közösség egységesen akarja az autonómiát, közösen, demokratikus úton lépjen fel ennek érdekében, békés eszközökkel. Varga Attila, az RMDSZ frakcióvezető-helyettese szerint először a törvényi hátteret kell biztosítani az autonómia számára, s majd csak ez után kell kidolgozni magát az autonómiatervezetet. A kisebbségi törvény tervezetével kapcsolatosan Szilágyi Zsolt az RMDSZ mai vezetésének politikáját bírálta. Hasonlóképpen látta ezt Toró T. Tibor, aki szerint az RMDSZ „elbliccelte” a közvita megrendezését, kamarilla-politika révén próbálta elfogadtatni a parlamentben a kisebbségi törvényt. Toró T. Tibor szerint az RMDSZ a törvénytervezet szövegének megfogalmazásakor túlságosan alacsonyra tette a mércét, a román fél pedig még a puhább változatot sem volt hajlandó elfogadni. Varga Attila éppen ellenkezőleg úgy vélte, hogy az alkotmány adta kereteken belül kellett megfogalmazni a kisebbségek igényeit. A határon túli magyarok támogatását biztosító rendszer megújulásának azt kell szolgálnia, hogy kulturális és anyagi értelemben is élhető életpályák nyíljanak meg a romániai magyar fiatalok előtt szülőföldjükön – jelentette ki Arató Gergely, magyar oktatási államtitkár a tusnádfürdői diákszemináriumon. Amint mondta, Románia uniós csatlakozása után változnak a támogatás feltételei, ugyanis a csatlakozott országokban élő határon túli magyarok státusa is módosul. /Autonómia-vita Tusnádfürdőn. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 10./

Ötvenedik születésnapjára rendezett itthon, valamint európai és keleti országokban készült 55 fényképéből kiállítást Tamás András marosvásárhelyi fotóművész a helyi Várgalériában. A Mi, falusiak és városiak címet viselő tárlatanyagban a keleti emberek és világuk egészíti ki az erdélyi táj és lakói világát. Tamás András 38 éve foglalkozik megszállottan a fényírással. A villamosmérnök negyedszázada tagja a marosvásárhelyi Fotóklubnak. /Bakó Zoltán: Mi, falusiak és városiak. Tamás András-kiállítás nyílt a Várgalériában. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 10./

Nyírő József: Halhatatlan élet című regénye 1943-ban látott először napvilágot. Cselekménye a Székelyföldön, a civilizációtól távol eső kicsiny faluban, a Nyírő által életre keltett világ jól ismert természeti és társadalmi körülményei között játszódik. Újra kiadták az életmű sorozatban: Nyírő József Halhatatlan élet /Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, Nyírő Művei, 11./ című munkáját. /Új könyv. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 11./

Nem tudom, hogyan reagáltak volna az MSZP választói, ha még a kampány előtt vagy közben megmondják nekik, mi vár a magyar társadalomra, ha ennyire megkésetten és ekkora – minden polgár életére kiható – megszorításokkal kell majd rendbehozni a hatalmas adósságokkal terhelt államháztartást, írta Cs. Gyimesi Éva. Ehelyett a kampány utolsó heteiben felpörgött a baloldal ígéretdömpingje is, az addig minden szavát már-már túlzóan megfontoló Gyurcsány Ferenc kormányfő átváltott követhetetlen sebességű pesti dialektusra, ahogyan egykor a pártfőtitkár tette. Cs. Gyimesi Éva hozzátette, nem nyugtatja meg az a hatalmas különbség, amivel a jobboldali kampány üres ígéretmennyisége meghaladja az előbbieket. A kormányfő blogja most naponta olvasható, a hibáit is beismeri. „De vajon hány ezer oldal lesz még szükséges ahhoz, hogy a politikai és a közerkölcs közötti űrt kiiktassa, és újratermelje szavainak elveszett hitelét?” /Cs. Gyimesi Éva: Hézag van. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 13./

A székelyudvarhelyi Nyugdíjasok Önsegélyző Pénztárának műkedvelői nemrég részt vettek az anyaországi Nagymaroson megrendezett Dunakanyar Nemzetközi Nyugdíjas Klubok Találkozóján. Az udvarhelyi csoport a vidék népdalaiból, népviseletéből adott ízelítőt. Olyannyira jól szerepeltek, hogy újabb fellépésre hívták őket. /Fekete B. Zoltán: A hagyományőrzés jegyében. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 13./

Azon vesszük észre magunkat, hogy néhány év elteltével kiürülnek falvaink, bezárnak iskoláink, omladoznak a templomaink, és lassan az sincs, akinek köszönni az utcán: kicserélődött a környezetünk, idegenné vált, lakásnyira zsugorodott az otthonunk. Két-három emberöltőnyi időről van szó, írta Demeter J. Ildikó. A legfrissebb statisztika 1,4 millió magyarról tud. A kilencvenes évek elején 1,7 millió volt a hivatalos adat, aminél mindig kicsit többet kellett számítani a valós képhez. Az 1922-es hivatalos adatok szerint Románia lakosságának 26 százaléka tartozott valamilyen kisebbséghez – megbízható történészek szerint azonban ennél is nagyobb, mintegy egyharmados, azaz bő 30 százalékos arányban éltek itt magyar, német, zsidó, rutén, ukrán, orosz, bolgár, cigány és egyéb nemzetiségűek. És ekkor a már korábban idecsatolt Dobrudzsa román ajkú lakossága az 1880-as 28 százalékhoz képest 65-re nőtt! (Ma pedig meghaladja a 91 százalékot.) A magyarság arányát a húszas évek Romániájában – tehát az impériumváltás miatt elmenekültek több százezres érvágása után – még 10 százalék fölöttre becsülték: 85 év alatt ez 6,6-ra csökkent. A nagyobb erdélyi városokat már elveszítettük: Temesvár a harmincas, Brassó az ötvenes években volt nagyjából azonos mértékben (30–30 százalékban) magyarok, románok és német ajkúak által lakott (ma egyikben sem érik el a 10 százalékot). Kolozsváron a tízes évek 80 százalékáról mára 20 alá csökkent a magyarság aránya, Marosvásárhely vékony magyar többsége a legutóbbi helyhatósági választásokon bizonyult kevésnek. Hogy a valamikori színmagyar, ma negyedrészt román Sepsiszentgyörgyről most ne is beszéljünk. A harmincas években még közel 800 000 lelket számláló szász és sváb közösség (akkori hivatalos adatok szerint 4,6 százalék) mára hatvanezresre apadt, s 0,3 százalékot tesz ki; a 650 000-es rutén és ukrán (3,6%), az 520 000-es zsidóság (2,9%), a 450 000-es orosz (2,5%) és 365 000-es bolgár (2%) lakosság pedig mára összesen 1,1 százalékra olvadt. /Demeter J. Ildikó: A kisebbségek jobban fogynak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 14./

Huszonkilenc éve létezik Nagykárolyban a Collegium régizene–együttes, amely fennállása óta közel 500 koncertet adott itthon és külföldön egyaránt. Az együttesnek nincs kialakult állandó tagsága, gyakorlatilag három alaptag alkotja, Enyedi Ildikó, Vezér János és az együttesvezető, Deák Endre. Deák Endre elmondta, hogy a múlt hónapban léptek fel Segesváron, a Német Demokrata Fórum által szervezett Német Kulturális Napok ünnepségén. Néhány napja pedig Nyírbátoron szerepeltek. Nem kaptak viszont meghívást a csíkszeredai régizene-fesztiválra. /(ra): A nagykárolyi Collegium régizene–együttes. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), júl. 14./

A helikoni munkaközösség az erdélyi magyar írók legjelentősebb irodalmi csoportosulása volt a két világháború közötti időszakban. A ’20-as évek Kemény János hatalmas vagyont örökölt Marosvécsen. Az alig 23 éves fejedelmi sarj – báró Kemény János -, az örökség átvétele után fogadalmat tett, hogy vagyonát az erdélyi irodalom és művészet támogatására fordítja. Átvette ősei várkastélyát és bekapcsolódott a közéletbe. 80 évvel ezelőtt, 1926 júniusában küldte szét Kemény János 27 írónak azt a ma már irodalomtörténeti jelentőségű meghívót, melyben Marosvécsre hívja és várja őket, „hogy irodalmi terveinket, szándékainkat megbeszéljük”. A meghívottak közül 18-an jöttek el – köztük gróf Bánffy Miklós, Áprily Lajos, Kós Károly, Nyirő József, Molter Károly, Kacsó Sándor, Olosz Lajos, Szentimrei Jenő és Tompa László. Többen megörökítették az első találkozó hangulatát, ezekből idézett a lap. /Adamovits Sándor: Az első Helikon-találkozó évfordulója. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 14./

Michal Ebner osztrák európai parlamenti képviselő összegyűjtött és közzétett angol nyelven néhányat Ján Slota szlovák politikus magyarellenes ,,aranyköpéseiből”. Ján Slota a szlovák Nacionalista Párt vezetője, a jelenlegi szlovák kormánykoalíció tagja. A Budapestre látogató szlovák kormányfő nem volt hajlandó Göncz Kinga külügyminiszter asszony kérésére sem elítélni Slota kijelentéseit. Néhány a magyarellenes kijelentések közül: ,,A magyarok rákos daganat a szlovák nemzet testén, amit késlekedés nélkül el kell távolítanunk.” ,,Tényleg ezt akarjuk? Mi, szlovákok? Hogy visszajöjjenek a magyarok, és felakasszanak minket a lámpaoszlopokra? Hogy a miatyánkot tanítsák nekünk magyarul? Nem! Kizárt! A tankjainkba ugrunk, és eltapossuk Budapestet.” A magyar kormánynak tiltakoznia kellene. Eközben a közelmúltban magyar állampolgárokat fognak le az egykori magyar koronázó városban, Pozsonyban, mert a kiránduló iskolásoknak tanárként szólni mertek az a város történelmi múltjáról. Slota-szerű figurák Románia parlamentjében is ülnek. „Nevüket csak azért nem említem, mert sokan vannak, és még valamelyiket ki találnám hagyni” – írta Sylvester Lajos Igaz, hogy az RMDSZ és az ellenlábasának vélt ellenzéke képviselői is sikeresen járatják le egymást.   Az erkölcs és a politika már annyira szétvált, „hogy amikor a magyar miniszterelnök hazafias cselekedetként szétveri a határon kívüli magyarság otthoni jogi intézményeit, civil szervezeteit, nagy tiszteletnek véve fo­gadjuk el a kétoldali meghívást a Máért helyett, és mindennek a tetejében kijelentjük, hogy ’ha a pénz marad, akár meg is szűnhetnek a támogató közalapítvá­nyok’.” /Sylvester Lajos: Durván s gazul…= Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 15./

A kormány hatáskörének jelentős megnyirbálását és a helyi autonómia valóssá tételét követelte július 15-én Mamaián Liviu Dragnea, a Romániai Megyei Tanácsok Országos Szövetségének (UNCJR) elnöke. A szövetség fóruma egyhangúlag határozatot fogadott el, amelyben felszólította az államelnöki hivatalt, a kormányt, a parlamentet és az európai intézményeket: járuljanak hozzá a helyi közigazgatási törvény módosításához. /Autonómiát követelnek a megyei tanácsok. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 17./

A határon túli magyarságnak már temetkezési vállalatot is alakítottak Budapesten. Júliustól nincs többé HTMH, a másfél évtizeden át létezett, és még Antall József idejében megszervezett, sajátos szerepkörű hivatal helyét a kancelláriaminiszter alá besorolt szakállamtitkár felügyeli majd. Állítólag ebben a szervezési formában végre dübörögni fog a leszakított országrészekben élők ügyeinek intézése, írta Irházi János, a lap munkatársa. Nem fog dübörögni. „Sőt! Az új szervezési forma a határon túli magyarságnak valóban temetkezési vállalata lesz, és Gémesi Ferenc szakállamtitkár ajtaja fölé máris fölfirkanthatják: In memoriam minoritas.” A „második Gyurcsány-kormány egyszerűen leradírozott bennünket a napirendről”. „Igaza volt a HTMH-t megalakító, majd 1994-ig vezető Entz Gézának, amikor az átszervezéssel kapcsolatban megjegyezte: a határon túli magyarsággal kapcsolatos ügyeknek a Miniszterelnöki Hivatalban lenne a helye, de megfelelő súllyal.” Entz Géza szerint meghatározó, hogy a kormányfő személyesen mennyire elkötelezett. Gurcsány nem elkötelezett. A románok azonnal megneszelték Gyurcsányék erőtlenségét, és máris szétcincálták, például, a Gozsdu-ügyet vagy a kisebbségi törvénytervezetet. Göncz Kinga külügyminiszter az  autonómiatörekvésekkel kapcsolatban elmondta, kerülné az egyoldalú lépéseket, meg hogy a területi autonómián túl számos más autonómia-elképzelést is életképesnek tart. Az RMDSZ fél megszólalni. /Irházi János: Hétfőzet. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 17./

Negyven magyar Hargita megyei diák érkezett Hunyad megyébe, ahol első alkalommal szerveztek egy Tanuljunk egymástól! elnevezésű tábort a román nyelv elsajátítására. Az V–VIII osztályos, magyar tannyelvű iskolában tanuló diák számára nagyon fontos a román nyelv tanulása, mivel többnyire olyan vidékeken élnek, ahol a családban kizárólag magyarul beszélnek. /Tanuljunk egymástól! = Nyugati Jelen (Arad), júl. 18./

Suceava városban a pártok, szervezetek házában már van RMDSZ-iroda is, ez a legújabb. A magyarok havonta itt találkoznak. A városban jól megférnek egymás mellett lengyelek, lipovánok, oroszok, bolgárok, szlovákok, zsidók, ukránok és a magyarok. A moldvai városban Adriana Happenciuc a helyi RMDSZ elnöke, Ladó Zoltán az alelnöke. 2006-ig nem volt itt RMDSZ-képviselet, a magyarok sem nagyon jártak össze. Nem tudják, hányan is vannak magyarok, egyikük 550-et mond, másikuk 490-et, de még sokan vannak olyanok, akik magyarul beszélnek. A 2002-es népszámláláskor Suceava megyében 368-an vallották magukat magyarnak, és közülük csupán 66-an éltek a megyeszékhelyen. Többnyire még a kommunizmus idején idehelyezett értelmiségiek. A Duna TV-t Suceaván nem tudják nézni, nincs a kábeltévé-csomagban, panaszolták többen, és szinte irigykedve tekintenek a dornavátraiakra, akik már a 90-es évek közepétől nézhetik a Dunát a helyi kábelhálózaton. A Kossuth Rádió még úgy-ahogy fogható. Évente érkeznek viszont magyarországi kirándulócsoportok szép számmal. Főleg Dél-Magyarországról, Bonyhád környékéről, ahol letelepedtek a bukovinai magyarok. Az ő leszármazottaik, valamint más magyarországi turisták rendszeresen visszatérnek Bukovinába – az itteniek szívesen emlegetik Potápi Árpádot, Bonyhád fideszes polgármesterét, aki szintén erről a vidékről származik. Benkő Lajos eredetileg sporttanár, székelyudvarhelyiként élt már Onesti-en, 1976 óta pedig Bukovinában. Övé a megye egyik legnagyobb kenyérgyára, emellett bútorgyárat üzemeltet, fuvarozócége van. Piron Katalint pedig Csíkból helyezték át Szucsávára. /Mihály László, Suceava: Saját vállalkozásaikban bíznak a bukovinai magyarok. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 19./

Schöpflin György politológus a vele készített interjúban leszögezte, az uniós tagság kötelezettségekkel jár. Van egy alkalmazkodási folyamat. A spanyol, portugál vagy a görög csatlakozás folyamatában az ottani elitek és a nép is valamennyire megtanulta, elfogadta, hogy miként kell EU-s módon viselkedni. Romániában ma még kevesen vannak tisztában azzal, hogy ez mit jelent. Öt-tíz évnek tanulással kell eltelnie. Arra a kérdésre, hogy Románia EU-csatlakozásával jó idők következnek-e a romániai magyar érdekérvényesítésben, Schöflin kifejtette, voltak lehetőségek, amelyeket a magyar kormány elszalasztott, és a civil társadalom sem vette igénybe. „Ha az erdélyi magyarság két éve levelekkel, beadványokkal bombázta volna Olli Rehn bővítési biztost, és ha az RMDSZ is vállalta volna ezt, többet lehetett volna elérni.” Meg kell a román többséget győzni arról, hogy a román centralizáció nem tartható fenn. /Gazda Árpád: Öt-tíz éves tanulás következik. = Krónika (Kolozsvár), júl. 20./

A kommunista rendszerben a titkosszolgálat kiskorúakat is beszervezett. A Kommunizmus Bűneit Kutató Intézet szerint – állította a kormányfő tanácsadója, Stejarel Olaru történész – a Szekuritáténál ,,pszichológiai robotképeket” is készítettek a beszervezett kiskorúakról, ezek alapján a mára már felnövő egykori gyerekinformátorok megzsarolhatóak és akitivizálhatók. Olaru hangsúlyozta, a Román Hírszerző Szolgálat a mai napig nem adta át archívumának teljes anyagát a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanácsnak. Így a zsarolás lehetősége mai napig fennáll. Hogy összesen hány százezer személyt szerveztek be, megoszlanak a vélemények, azt viszont Marius Oprea történész, a Kommunizmus Bűneit Kutató Intézet igazgatója tényként közölte Tusványoson, hogy a rettegetett Szekuritáté nem tűnt el, csak ,,privatizálódott”, a tisztek ma a politikában és az üzleti életben tevékenykednek. Oprea szerint ők irányítják mind a politikai, mind a gazdasági életet, számuk körülbelül tízezerre tehető. Oprea leszögezte, a Szekuritáté mindig is nagy érdeklődést szentelt a magyar kisebbségnek, ,,nagy szüksége volt az információkra a kisebbségben élők köréből, ezért közülük is nagy számban verbuvált informátorokat”. Oprea szerint a hírszerző szolgálat többnyire a volt szekuritáté tisztjeit vette át, amiből az is következik, hogy ezek ma is aktivizálhatják egykor megzsarolt informátoraikat. /Bogdán László: Kiskorú besúgók, ­magyar ügynökök. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 21./

Meghalt 94 éves korában Raoul Sorban, az egyik legnagyobb erdélyi magyargyűlölő. Az általa életében előszeretettel hangoztatott hazugságok holtában is elkísérték. A rádió egyik híre szerint „több ezer észak-erdélyi zsidó megmentője volt”. Szintén a rádió közölte a Nagy-Románia Párt részvétnyilvánítását, amely szerint Sorban „15 ezer zsidót mentett meg a haláltól”. Ez azonban nem igaz, egyetlen zsidó sem köszönhette neki a megmenekülését. Élete utolsó éveiben derült ki, hogy Dragomir fedőnévvel több részletes besúgást írt a Szekuritáténak Tudor Bugnariuról, aki barátjának hitte, s aki a második világháború után a börtönből is segítette. Miután 1940–1944 között a kolozsvári egyetemen Felvinczi Takács Zoltán művészettörténész professzor tanársegédje volt, a kommunizmus idején, majd 1990 után is, Sorban egymás után ontotta magából a „magyar irredentizmust leleplező” könyveit. Annyira elfogulttá tette a gyűlölet, hogy az általa összeállított „irredenták” között Kányádi Sándor is szerepelt, méghozzá a máramarosi jiddis költészet magyarra fordításáért. 1990 után előbb a kommunista párttal kacsingatott, majd Funar jóbarátja lett, és végül belépett a Nagy-Románia Pártba. Életében nem sikerült visszavonatni a jeruzsálemi Jad Vashem intézettel azt az Igaz Ember címet, amelyet 1978-ban szintén hazugságokra alapozva adtak neki. /Tibori Szabó Zoltán: Egy besúgó halálára. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 21./

,,Élvezetes volt a ma délelőtti vita, hogy eredményesnek tekinthetjük-e, azt a jövő dönti el” – fogalmazott a Markó–Tőkés-párbeszéd zárásaként a moderátor, Szilágyi Zsolt. A találkozó tulajdonképpen egyfajta párbeszédkísérletnek tekinthető. Legutóbb szintén Tusványoson ült egy asztalhoz Markó Béla RMDSZ-elnök és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Akkor úgy tűnt, a találkozó áttörést hozhat a magyar–magyar kapcsolatokban, de ez nem történt meg. Július 21-én ugyanott folytathatták a beszélgetést, ahol egy esztendővel korábban abbahagyták. Gál Kinga európai parlamenti képviselő a vitát megelőző kezdőelőadása a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta. Markó az integráció jelentőségéről szólt, koalíciós partnereik megbízhatatlanságát taglalta, és kifejtette, a csatlakozás után felülvizsgálják a koalíciós együttműködést, a kormányban való részvételt. Újólag az RMDSZ céljaként fogalmazta meg a területi autonómiát, meglátása szerint az EU-nak különböző ilyen autonómiák rendszerévé kell válnia, és úgy értékelte, ez egy olyan közös cél lehetne, amely kapcsán a romániai magyar–magyar párbeszéd is megvalósulhatna. Az RMDSZ elnöke nyitást ígért, szeptembertől párbeszédre hívják az erdélyi magyar civil társadalmat, az egyházakat, a szövetségen kívüli politikai csoportosulásokat. Alapszabályzat-módosítást, szerkezeti átalakítást ígért, egy olyan új szövetség létrehozatalát, amely több ideológiának, áramlatnak ad helyet. Tőkés László szkeptikusan fogadta Markó párbeszédre való felhívását: az elmúlt két évben, az EMNT és ő maga 31 alkalommal kezdeményezett találkozót az RMDSZ-szel, eddig többnyire sikertelenül. Kifogásolta, hogy még mindig jó és rossz magyarokra kategorizálja a hatalom az erdélyi magyarság képviselőit, s ugyanúgy, mint egykor, csak egyeseket ismer el legitim képviselőként. Sérelmek egész sorát vette számba, és kijelentette, nem szeretné, ha folytatnák ,,ezt a párbeszédes macska-egér játékot”. Felidézte az elmúlt két év hasonló RMDSZ-es kezdeményezéseit. Tőkés László az őszinteség, a nyíltság szellemében kérte az RMDSZ felelős vezetőit, érjenek el áttörést e tekintetben. Markó sértőnek találta Tőkés előítéleteit, nem lehet úgy tárgyalni, hogy már a párbeszéd megkezdése előtt megbélyegezzük partnerünket – mondotta. A közönség soraiból többen számon kérték az RMDSZ eddigi cselekedeteit, a belső ellenzékhez, a magyar kormányhoz való viszonyulását. /Farkas Réka: Markó nyitást ígér, Tőkés partnerséget vár. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 22./