Dr. Sólyom László köztársasági elnök a felvidéki Deákiban ünnepelt együtt a szlovákiai magyarokkal, s a Szent István-i államalapítás nagy ünnepének előestéjén alighanem itt mondta el elnöki mandátumának legjelentősebb beszédét, a legnagyobb ívet vázoló üzenetét egy új Kárpát-medencei megbékélés és összefogás szükségességéről, írta Magyari Lajos. Deáki nagyközségben íródott le az első föllelt összefüggő magyar nyelvemlék, a méltán híres Halotti beszéd, mely perdöntően bizonyítja, hogy már a korai magyar középkorban a magyar nyelvű írásbeliség is polgárjogot nyert a latin mellett. Sólyom László kijelentette, hogy egy mai magyar államfő számára nem csupán természetes a határon túli magyar közösségekkel való ünnepi együttlét, de kitüntetés is egyben, hiszen magyarságból, az értékek, az identitás megőrzéséből éppen ezek a kollektívumok mutattak és mutatnak példát, s ez olyan érték, melyre nyugodtan lehet alapozni a 21. század új magyar nemzetstratégiáját. A történelmi feltételek ehhez ma a leginkább kedvezőek, s e feltételek között végre cselekedni kell. Önmagunk megbecsülésével, a másság tiszteletével, de határozottan elvárva és igényelve azt is, hogy a mi természetes jogainkat és méltóságunkat mások is tiszteljék, sőt, garantálják. Magyarán: a magyar közösségek kollektív jogait, az önrendelkezéshez, az identitás valódi megőrzéséhez való jussát. /Magyari Lajos: Sólyom László Deákiban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 21./

Előre tudni lehetett, hogy néhány nappal felállítása után el fogják távolítani a kökösi híd mellett elhelyezett reklámtáblát, mely három nyelven hirdeti, hogy e részen itt kezdődik Székelyföld, csak az nem volt biztos, hogy katonák lesznek-e, esetleg rendőrök vagy szabadcsapatok éppen, s a lerombolás mely formáját fogják választani – írta Magyari Lajos. A román hatalom az útügy embereit rendelte ki táblarombolásra. Reklámtáblák ezrével állnak Románia országútjai mentén, elsöprő többségük nincs hét méterre az úttesttől. – Románia új, fényes bizonyítványt állított ki magáról, a tolerancia nevében. /Magyari Lajos: A rontás kényszere. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 22./

Kóka János SZDSZ-es pártelnök kijelentette a minap, hogy az erdélyi magyarság autonómiájának és kollektív jogai biztosításának kérdése ,,nem aktuális”. Érdekes, hogy egyetlen román politikai erő sem háborodott fel, nem emlegetett a belügyekbe való beavatkozást. /Magyari Lajos: Az utószezon ,,örömei”. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 24./

Az erdélyi ,,belmagyar” megegyezésnek még semmi jele nem mutatkozik, nem lehet tudni, lesz-e végül közös lista az európai parlamenti választásokra. Egy ponton úgy tűnik, hogy Tőkés László, bár az RMDSZ biztosítaná szavatolt bejutó helyét a közös listán, nem is akarja igazán ezt, s tábora inkább erődemonstrációra használná fel az egyezkedéseket. Ez hiba, írta Magyari Lajos, az erdélyi magyarság politizáló köreiben, egyre kevésbé látják a közös érdeket, annál jobban a támogatásokhoz való hozzáférést. Az elosztható pénzek, támogatások az RMDSZ felső vezetésének holdudvarában vesztek a követhetetlenség homályába, személyes szimpátiák és csoportérdekek irányították az elosztást. Most arról van szó, hogy lesz-e európai parlamenti képviselet, vagy nem lesz? Ha Tőkés László indul a közös listán, akkor minden bizonnyal lesz. Ha függetlenként próbálkozik – az RMDSZ ellenében –, akkor nem lesz. /Magyari Lajos: Ki mit akar? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 28./

Kovásznán a képtárban megnyílt Kosztándi B. Katalin kézdivásárhelyi festőművész egyéni tárlata. Magyari Lajos tárlatnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a művésznő szívbe markoló szépséggel ábrázolja a szülőföldet. /(Bodor): Kosztándi B. Katalin tárlata Kovásznán. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 20./

Egyre inkább úgy látszik, hogy újraszerveződik az a kisantant, mely hosszú évtizedekkel ezelőtt a maradék Magyarország és a magyarság elszigetelésére és végső tönkretételére szövetkezett. Akkor Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia alkotta a véd- és dacszövetséget, ma Szlovákia vezeti, és Románia egyes politikai erői csatlakoztak hozzá. Szerbia pillanatnyilag egyébbel van elfoglalva, Koszovóval foglalkozik. Szlovákiában Ján Slota kimondta, Szlovákia nemzetállam, s a területén lakó magyarok – pártjukkal együtt! – nemzetárulók. Romániában Voiculescu lassan túltesz Corneliu Vadim Tudor és Gheorghe Funar ostobaságain. /Magyari Lajos: Slota és Voiculescu. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 30./

A magyarság sokadik gyásznapja november 4-e, mintha a halottak napja egyenes folytatása lett volna, az elveszettekért lobogtak újra a gyertyák Budapesten és szerte Magyarországon. A fővárost szovjet nehéztüzérség lőtte. A szovjet hadsereg a végleges kivonulásra tett csalárd ígéretek ellenére lecsapott a Szabadság országára, nemzetárulók segítségével. Magyarország hiába kiáltott segítségért, segítség nem jött sehonnan. Az egykori brit miniszterelnök a cári intervencióról 1849-ben tudomást szerezvén, csak ennyit mondott: ,,végezzenek mihamarabb...!”1956-ban is ,,gyorsan végeztek”, s bár utolsó szál emberig, utolsó csepp vérig harcoltak a legelszántabb felkelők, az Ármádia ellen esélyük nem volt. Hiába sztrájkoltak a munkástanácsok által vezetett tömegek, kezdődött az új Bach-korszak, ezúttal árulók rémuralma. A világ demokráciája pedig hallgatott újra. Több mint kétszázezer fiatal életet veszített az ország, elesettekben, menekülőkben, kivégzettekben, bebörtönzöttekben. Túlélte mégis, abban a reményben, hogy lesz még egyszer szabad, független és szuverén Magyarország, s a Kárpát-medence magyarsága is kezet foghat a mesterségesen kreált határok felett. Úgy tűnt, hogy az ezredforduló hajnalán el is érkezett az ideje ennek, de a múlt újra és újra visszaköszön, a nemzetveszejtők ismét felemelik fejüket, írta Magyari Lajos. Van-e még remény? Minden gyásznap tanulsága csak az lehet, hogy igenis: van reménység, lesz még e népnek-nemzetnek új magára találása. /Magyari Lajos: Elárultatva és letiporva. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 3./

,,Vigyétek tovább hittel a mireánk kimért terheket... ” – Sütő András, Beke György, Domokos Géza után így intett búcsút dr. Csiha Kálmán, Belső-Erdély egyik legkiválóbb református püspöke, méltó utóda a legnagyobbaknak. Csiha Kálmán íróember is volt, sőt, költő, ki tartózkodó szerénységgel szólt írói ténykedéséről. Sokat próbált ember volt: a hitét és közösségét szolgáló, azért minden körülmények között cselekvő papi ember igazi példaképe, ki meggyőződéséért – lehet, hogy teljesen ártatlanul és indokolatlanul – súlyos börtönéveket, megalázó kényszermunkát szenvedett el. Magyari Lajosnak barátja, közeli ismerőse volt évtizedekig az elhunyt püspök. Ismeretségük 1967-től datálódik, amikor Csiha Kálmán a két Küküllő közötti Gogánváralján szolgált, az elfeledett magyar szórványszigetben. Dr. Csiha Kálmán nagy, építő püspöke volt az erdélyi reformátusoknak, templomok újultak meg, vadonatújak épültek, alapozódtak, gyülekezetek nyertek új életet, újak alakultak. /Magyari Lajos: Búcsú Csiha Kálmántól. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 10./

A magyar–román közös kormányülés legnagyobb ,,vívmánya” Gyurcsány bejelentése, hogy Magyarország jövő évtől kezdve megnyitja munkaerőpiacát a romániai polgárok előtt. Olyan időben történik ez a bejelentés, amikor az anyaország gazdasága a pangás állapotába jutott, s az értelmiségi szakmák képviselői – főleg orvosokról és tanárokról van szó – nyugatabbra próbálnak boldogulni. Senki nem feledheti el, hogy a gyászos 2004. december ötödikét megelőzően Gyurcsány Ferenc társaival 23 millió román munkavállaló, állampolgárságot követelő beözönlővel riogatta a magyar közvéleményt, főleg a baloldali érzelműeket és a lumpenproletárokat. Sikerrel. Romániának akkor már régen nem volt ennyi állampolgára. /Magyari Lajos: Hová lett a 23 millió? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 16./

Aki dicsőítő verseket írt Ceausescuhoz, és most is a közéletben tevékenykedik, álljon elő. Erre „sarkall” leleplező-sorozatában a maszol.ro Előre című „könyöklőblogja”, mely eddig Oláh Istvánt és Barabás Zoltánt „vette elő” az Előre régi számai alapján. Mindketten ma is aktív személyek. Gáspárik Attila betársult Salamon Márton László mellé. „Virtuális Múzeumra gondoltam, ahol kiállítjuk régi dolgainkat” – fogalmazott Gáspárik Attila. Egyrészt okulásul a fiatalok számára, másrészt példamutatásként, hogy ne kövessék el ugyanazokat a hibákat. Salamon Márton László szerint a legérdekesebb a nyolcvanas évek második feléből a régi pártlap, az Előre számainak vizsgálata. Közéletileg ma is aktív személyeket találtak az elnyomó kommunista rezsimet kiszolgáló írások közlői között. Az Előre blog Nicolae Ceausescu elvtárs születésnapjára, illetve hozzá írt verseket tett közzé például a Székelyudvarhelyen élő, MTI-Press–díjas Oláh Istvántól, vagy Barabás Zoltántól, ki jelenleg a királyhágómelléki református püspökség Partiumi Közlöny című lapjának főszerkesztője. Azt várják, hogy a versek írói megszólaljanak. „Nem értek egyet azzal, hogy tizennyolc éve Hajdú Győző az egyetlen mumusunk, eközben töretlen karriereket látunk” – állítja Gáspárik. Szerinte az írástudóknak jóval nagyobb a felelőssége. Dicsérő verseket írni nem volt kötelező. Az RMDSZ-en belül is vannak ma tisztségben olyanok, akik írtak dicsérő verseket: Molnos Lajos tanácsos vagy Magyari Lajos. /Gergely Edit: Mumusok és pellengérek. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 4./

Különböző újságok beszámoltak az RMDSZ legutóbbi SZKT-üléséről, az RMDSZ-es kudarcok miatti bűnbakkeresésekről, különösképpen Székelyföldön, és leginkább Háromszéken. Markó Béla alaptalan vádaskodásával újra bebizonyította, hogy nem ismeri el a másságot.,,Győztünk”, állítja, de nem mondja, hogyan? Nem ismeri el, hogy rosszul kezdték a választási kampányt. A gyermekek felhasználásával, tulipános zászlók lobogtatásával, RMDSZ-es polgármesterek hatalmi pozíciójuk latba vetésével dolgoztak a választás megnyerése érdekében. Albert Álmos pedig az iskolai oktatásban dolgozók, az egyház egy része és a sajtó összefogásával igyekezett igazolni a háromszéki kudarcot, és nem azzal, hogy tévedett, amikor nem fogadta Orbán Viktor volt miniszterelnököt, és meg akarta volna gátolni azt is, hogy az unitárius templom előterében népgyűlést tartson Tőkés László. Márton Árpád súlyos kijelentéseket fogalmazott meg a háromszéki napilappal kapcsolatban. A Háromszék újság jobboldali beállítottságú, ez természetes. Ugyanis Farkas Árpád, Sylvester Lajos, Magyari Lajos, Simó Erzsébet és a fiatalabb nemzedék: Farkas Réka, Fekete Réka, Farcádi Botond, Demeter Ildikó és még mások nem képviselhetik azt a baloldaliságot, amit az RMDSZ akarna. Elege volt a magyarságnak a baloldali világnézetből! Elég, ha csak az 1918–19-es eseményeket (Kun Béla és Károlyi Mihály örökségét), az 1944–45-ös éveket, 1956-os forradalmat, megtorlásokat, kivégzéseket nézzük, vagy napjainkban a magyarországi balliberális kormány nemzetellenes intézkedéseit. Soha nem tudjuk megbocsátani a 2004. december 5-i szégyenletes népszavazást a kettős állampolgárságról, írta Kovács Gyula. Ezekkel szövetkezett az RMDSZ. Az RMDSZ vezetői vonják le reálisan az EP-választáson vereséggel egyenlő győzelem tanulságait, és fogadják el már végre a Tőkés László által javasolt közeledést. /Kovács Gyula, Sepsiszentgyörgy: A legutóbbi SZKT-ülés margójára. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 21./

Magyarokról, székelyekről, anyanyelvről szólt Bartha Levente székelyudvarhelyi előadóművész Marosvásárhelyen, a Deus Providebit Tanulmányi Házban tartott műsora. A felidézett versek – Tompa László, Kányádi Sándor, Farkas Árpád, Király László, Magyari Lajos és mások – a szülőföldhöz való ragaszkodást, az anyanyelv iránti hűséget szólaltatták meg. Befejezésként Móricz Zsigmondot idézte, aki 1941-ben a sepsiszentgyörgyi Mikó Kollégiumban járva a következőképpen szólt az ott összegyűlt diáksághoz: „Szeretettel üdvözöllek székelyek, kik több ezer éve itt éltek, ezen a tájon. Ne feledjétek, ti csak összekötő láncszem vagytok az eltelt ezredévek és a következő évezredek között. Vigyázzatok, ez a láncszem el ne szakadjon!” /Király K. László: Anyanyelves láncszemek. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 27./

Az erdélyi magyar irodalom legtalányosabb és legzaklatottabb sorsú írója, gróf Wass Albert január 8-án lett volna százesztendős, ha megérte volna. Wass Albert mindörökre erdélyi patrióta maradt, a hegyei, az Istenszéke, a Kelemen-havasok, a zúgó Maros után vágyakozó nagy nosztalgiázó. A második világháború után a Kolozsvárott felállított szedett-vedett román népbíróság halálra és teljes vagyonfosztásra ítélte az írót, s az ítéletből talán az elkobzás volt a fontosabb, hogy vagyonokhoz juthassanak a másodszor is ,,honfoglalót” játszók. Az Egyesült Államokban a hivatalosságok alapos vizsgálat után tisztázták a vádak alól, állampolgárságot nyert. De itthon nem volt bocsánat a nagy román demokráciában. Ma alighanem a legolvasottabb erdélyi magyar író, életműve sorozatban jelenik meg. Írásainak humánus üzenete indokolja népszerűségét. /Magyari Lajos: Wass Albert föltámadásai (Száz éve született Wass Albert). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 10./

1963-ban végzett a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben az az évfolyam, mely először léphetett fel Marosvásárhelyen az újonnan épült Stúdió Színház színpadán. Ez az évfolyam mutatta be a színházavató előadást, Molière Tartuffe című vígjátékát, a címszerepben az osztályvezető professzorral, Kovács György népművésszel, párhuzamos szereposztásban az évfolyam egyik végzős hallgatójával, Visky Árpáddal. A két címszereplő már nincs az élők sorában. Kovács György eltávozott, immár 30 éve, a tanítványt, Visky Árpádot január 12-én, éppen 22 éve, kísérték utolsó útjára döbbent marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi kollégái, barátai, rokonai és sokat szenvedett családja. Visky Árpád személyében nemcsak egy nagy tehetségű művész távozott, aki az erdélyi magyar előadóművészet aranykorának kortársaival, Illyés Kingával, Nemes Leventével elindítójaként és egyik legkiemelkedőbb képviselőjeként írta be nevét a színháztörténetbe. Öntörvényű művész volt, aki lázadó-lázító lobogássá varázsolta a színpadon akár fiatal költőbarátainak, Farkas Árpádnak, Szőcs Kálmánnak, Magyari Lajosnak és másoknak a sorait, akár a klasszikusokét. Visky Árpád a nacionalista tömegtébolyba hajló kommunista diktatúrának és a Szekuritáténak egyik meg nem alkuvó mártírja. /Kovács Levente: In memoriam Visky Árpád. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 12./

Csutak István vitacikkében a ,,széki-törzsi” szemlélet káros voltáról van szó, továbbá arról, hogy 1968-ban ,,mesterségesen” és erőltetve hozták létre a két székely többségű megyét, valójában akkor ez volt az egyedüli életképes megoldás. Volt Udvarhely–Csík ellentét, a Kovászna megyének elkeresztelt Háromszék kéretlenül kapta meg a Bodza-medencét, ez igaz, de mégis két, viszonylag kompakt székely megye született, egy helyett két magyar jellegű megyei intézményrendszer. Magyari Lajosnak az a gyanúja, hogy ez a dolgozat egy nagyobb horderejű ötlet előkészítése lehet, mert a szerző nem beszél arról, hogy a ‘89 utáni időszak egyik legnagyobb baklövése például az RMDSZ ,,székesítése” volt, inkább arról értekezik, hogy már a dualista korszakban rájöttek a székek anakronisztikus voltára. A gyanúra jött a válasz: Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere fölvetette, hogy Hargita és Kovászna megyét egyesíteni kell, s így létrejön a székelyföldi autonómia területi-közigazgatási feltételrendszere. Egy sima népszavazásról van szó, s az egyesített megyéhez később csatlakozhatnának Maros megye magyar jellegű térségei és önkormányzatai. /Magyari Lajos: Az ,,Egyesült Kétmegyék Földje”? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 23./ Előzmény: Csutak István miniszteri tanácsos, volt integrációs államtitkár: Székek földje – Székelyföld? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 8.

Székelyudvarhely polgármestere, Szász Jenő, a be nem tartott ígéretek országos bajnoka ünnepelteti magát a magyar médiákban, írta Magyari Lajos. A ,,választás szabadságáról" értekezik az az ember, aki a választás lehetőségét vette el az ,,anyavárostól", Basescu államelnök segédletével. Jó vagy rossz az erdélyi-romániai magyarság RMDSZ-es parlamenti képviselete, de mégis képviselet, amit szeretne fölszámolni a Szász Jenő által vezetett MPP. Az RMDSZ-ben is jönnek az ,,ifjú titánok", a soha semmit nem bizonyítottak, kik internetes tudásukkal szólnak le mindenkit. Elkezdődött a nagy kampány, melyből a magyarság biztosan vesztesként kerül ki. /Magyari Lajos: A populizmus magyar diadalmenete. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 12./

Az Európai Unió semmit nem old meg a darabokra szaggatott Kárpát-medencei magyar nemzetrészek sorsrendezéséből, állapította meg Magyari Lajos. Fél szívvel hoznak ugyan bizonyos rendelkezéseket, de – hogy ne kelljen ezeket betartani! – ,,ajánlásoknak” keresztelik. Mindenütt fogy és pusztul a magyarság. A kisebbségi magyarság autonómiaigényei fokozatosan felerősödnek a térségben: Erdélyben legalább a Székelyföld területi autonómiáját és teljes körű kulturális és személyi elvű önrendelkezést igényelnének, Délvidéken magyar autonóm körzetet szeretnének, Kárpátalján hasonló eszmék fogalmazódnak meg a Tisza-Bereg térség szinte színmagyar részein, a felvidékiek kissé óvatosabbak. Nem csoda, rengeteg rossz tapasztalatunk van, de e rossz tapasztalatokról hasonló mértékben beszélhetünk Erdély, Vajdaság és Kárpátalja esetében is. Az anyaország nem tehet semmit, mondta Gémesi Ferenc szakállamtitkár, aki a Gyurcsány-kormányban egymaga helyettesíti immár a Határon Túli Magyarok Hivatalát, az Illyés Alapítványt és a magyar–magyar konzultációt. /Magyari Lajos: Autonómiatörekvések a Kárpát-medencében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 26./

Tizennyolc és fél esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a politikai küzdelem porondján két magyar alakulat mérkőzzék meg. A tizenkilencedik esztendős RMDSZ és a még csecsemőnek számító Magyar Polgári Párt. Az RMDSZ–nél az egység értéke helyén egy politikai elit hatalmának és pozícióinak megőrzéséről van szót, a ,,választás szabadságában” pedig benne van az is, hogy valami önrontást követünk el. Ott lehet sikeres a kisebbségi magyar képviselet, ahol valahogyan szót értettek, a széthúzás helyett az összezárás gyakorlatát választották. Az első példát erre a felvidéki magyarok szolgáltatták, a másodikat a vajdasági nemzettársak. A felek ígérik, nem fognak lejárató kampányt folytatni, valójában máris ujjal mutogattak egymásra. /Magyari Lajos: A Nagy Dobbantás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 6./

Horváth Arany publicisztikai írásai az erdélyi múlt és jelen magyar lét krónikái, a megmaradásért érvelő kiáltványai. Új könyve: Halálmadár szállott a kútgémre /Glória Kiadó, Kolozsvár/ az erdélyi magyarság múltjának jó néhány szeletét mutatja be. Felvillantja Sütő András, Tamási Áron, Horváth István, Fábián Ernő, Pálfy G. István, Kosztándi Jenő, Czirják Árpád, Horváth Piroska, Fülöp G. Dénes, Lukácsi Szilamér, Haáz Sándor, Incze László, Sándor Judit, Cseh Tibor, Szentkereszty Stefánia alakját a könyvben. /Magyari Lajos: A szülőföld, a szellem jelentései. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 28./

Ha a riport, a szociográfia, egyszóval a tény- és valóságirodalom műfajai kerülnek szóba, akkor az első képviselők, megújítók között bukkan fel Beke György neve is. Beke György köteteinek sokasága szerepelt a jövő újságírói számára már-már kötelezőnek megjelölt bibliográfia-listán, talán ennek is köszönhető, hogy mindenki igyekezett megtalálni ezek között a saját régiójához kötődő, erről szóló leírást, és legalább azt elolvasni. Ezt követően pedig tanulni Beke Györgytől: szakmát, habitust, alázatot. Sokak életében jelentett követendő mintát, arra kitűnő példa a halálának első évfordulójára megjelentetett emlékkönyv /Beke György emlékezete – Halálának első évfordulóján. Közdok. Budapest, 2008./, amelyben pályatársak, barátok, tisztelők, tanítványok sokasága idézi fel Beke Györgyöt, az írót, a mestert, a barátot. Az emlékezők között van Fodor Sándor, Kántor Lajos, Lászlóffy Csaba, Magyari Lajos, Nagy Pál, Cseke Péter, a kötet szerkesztője Pomogáts Béla. Sütő Andrást két, Beke Györgyhöz címzett levelével szintén jelen van a kiadványban. Többen is használták az „egyszemélyes intézmény” kifejezést, ezzel is jelezve, hogy Beke valami olyat tudott, amit sem előtte, sem utána nem tud már senki ugyanúgy művelni. S hogy a fiatalok sem vonták ki magukat a hatása alól, arra jó példa Iancu Laura visszaemlékezése. /S. B. Á. : Beke György emlékére. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./

Az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt marosvásárhelyi és bálványosfürdői egyeztetésének meghiúsulása után Nagyváradon egy bizonyos ,,válságstáb" ült össze, mely Tőkés László kezdeményezésére mégis megpróbálta elfogadtatni Szász Jenőékkel az RMDSZ ,,belső koalíciós" erdélyi magyar szövetkezését. Szász Jenő és csapata számára ez fájdalmas lépés lesz, mert az ,,egyenlők közti" tárgyalásról vissza kell lépni a realitás talajára, a nyolcvanöt–tizenöt százalékos bejuthatási részvétel rögös útjára. Magyari Lajos hangsúlyozta Tőkés László bölcsességét, aki csak rábírta az MPP-t, hogy el kell fogadni az RMDSZ belső koalícióra vonatkozó javaslatát. /Magyari Lajos: Út az egyezség felé? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 30./

Szent István, első királyunk a magyar nemzetet bevezette a kontinens konszolidáltabb népei sorába, s országából olyan modern államot formált, mely sikerrel kelhetett versenyre verseny- és vetélytársaival. Őt mindmáig a legnagyobb országvezetőként tiszteli a nemzeti köztudat. Minden magyar őrá gondol, őhozzá fohászkodik, ha gondban és bajban a nemzet, írta Magyari Lajos. Nevét számtalan település őrzi a Kárpát-medencében. Székelyföldön minden székely székben van Szentkirály nevű falu, község. Moldvai csángómagyarjaink körében tisztelete még ennél is nagyobb. Újra megteremtetett a lehetőség arra, hogy legalább a maradék államterületen egy új, valóban szuverén, gazdag, önérzetes és erős államot teremtsen a magyarság, de a széthúzás, a nyegleség, az idegen érdekek szolgai fölvállalása újra akadályozza a magyarságot ebben. /Magyari Lajos: Országalapítás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 20./

A magyar és a szlovák miniszterelnök immáron évek óta haragszomrádot játszik, pedig nyilvánvaló, hogy a két ország sok-sok tekintetben egymásra van utalva. A perpatvar kezdete még a csehszlovák időkre nyúlik vissza, a Bős–Nagymarosi-projekt magyar felmondásához, az Antall-kormány megértette, hogy a kommunista érában kötött egyezség egyértelműen Magyarországot károsítja, tönkreteszi a Szigetközt és egész Dunántúl természetes vízháztartását. A szlovák fél bekeményített, s egyedül építette meg a projektum rá eső részét, mérhetetlen károkat okozva Magyarországnak. A magyar kormányok minden keserű pirulát lenyeltek. Fico egyetlen szóval sem inti csendre szövetségesét, Ján Slotát, aki hetente legalább egyszer sértegeti a Szlovákia területén elő magyarságot és Magyarországot. Teheti, mert amíg ilyen kormánya van Magyarországnak, amíg így ,,teljesít" az anyaország, addig szomszédai följogosultnak érzik magukat arra, hogy lenézzék, lekezeljék. A lejtőre való sodródás Medgyessy Péterrel kezdődött, aki a budapesti Kempinszki Hotelben koccintgatott Trianonra, írta Magyari Lajos. Pozsony térségében rengeteg szlovák állampolgár vásárolja meg a lassan néptelenedő szigetközi magyar falvak házait, s vannak már olyan határövezeti települések is, ahol (Rajka például) a színmagyar lakosságot felerészre szorították a szlovák betelepülők. Gyurcsány nehezményezi a szlovák magyarellenességet, Slota kirohanásait, de egyebet nem tesz a felvidéki magyarságért. Sem a tanügyi, sem a gazdasági megszorítások, megkülönböztetések ellen. /Magyari Lajos: Fico és Gyurcsány. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 3./

Három témában is komoly román–magyar meccs folyik mostanában. Az első, a környezetszennyezésre vonatkozik, a nagybányai ciánszennyezés magyarországi kárkövetkezményeit máig nem térítette meg a román állam, illetve a multinacionális aranykitermelő cég. Ezért harcol a magyar környezetvédelem, s próbálja megakadályozni, hogy Verespatakon a kanadaiak újra ciántechnológiájú arany- és ezüstkitermelést kezdjenek. A második a Magyarországra telepedett erdélyi magyarok nyugdíjfolyósításáról szólna. A romániai nyugdíjpénztár nem nagyon volt hajlandó fizetni a romániai járandóságnak mintegy kétszeresét kitevő összegeket. Az uniós hatóságok Romániát kötelezik a fizetésre. A harmadik magyar–magyar, anyaországi és székelyföldi érdekütközés. A székelyföldi szállítási vállalkozók már két évtizede hozzák-viszik az utasokat az itteni városok és Budapest között. Egy magyarországi multinacionális cég olcsóbban és többletszolgáltatásokkal vállalta mindezt. /Magyari Lajos: Ó, a nyugdíjak! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 17./

Napok óta az összes tévécsatornán, a lapok címoldalain a vezető hírek között számolnak be arról, hogy az országos energiafelügyelet korábbi és mostani vezére, Olosz Gergely Antal Árpád helyébe lépett a képviselőházban Az újságok azt írták, hogy Olosz fizetése havi ötvenezer euró lenne, s magánvagyona mesés. Később finomítottak az állításokon: a magas juttatásokat nem fizetésként kapta kollégáival együtt, hanem prémiumokként és kiszállási napidíjak formájában. Tény, hogy a kormány alá rendelt országos ügynökségeknél óriási pénzeket költöttek el a közpénzekből személyi kiadásokra. Ezt már régen szóvá tehette volna az országos számvevőszék. A miniszterelnök is nagyon későn és tétován nyilatkozott az ügyről. Az RMDSZ vezetőinek felelőssége, hogy megfelelő körültekintés nélkül döntöttek a kinevezésnél, így tápot adtak a magyarellenességnek. Egy kisebbségi szervezetnek, pártnak mindig a korrektség mintájának kellene lennie, szögezte le Magyari Lajos. /Magyari Lajos: Egy botrány és következményei. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 14./

Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Díj kuratóriumának elnöke adta át a Háromszék szerkesztőségének az Árpád fejedelem díjat. Laudációjában hangsúlyozta, a Háromszék olyan magyar szellemi műhely, mely „romániai-erdélyi viszonylatban a legnagyobb példányszámban, legnépesebb olvasóközönség számára sugároz a Kárpát-medencéből világmagyarságig kihajló nemzeti megmaradást és jövőépítést célzó eszmeiséget anélkül, hogy bármely politikai vagy hatalmi szférával szembeni függetlenségét feladta volna. Ezért ma már nagyon sokan a Háromszéket a magyar nyelvterület hatalmi szféra által legbefolyásolhatatlanabb, legfüggetlenebb napilapjának tekintik. ”Történelmi nemzettudat-építését értékfelmutatás jellemzi. Népszerű összefoglalókat közölt a magyar nép történetéről (Nemeskürty Istvántól), s még tudományosabbat Székelyföld históriájáról (Egyed Ákostól) több mint ötven-nyolcvanezer olvasója ébresztésére. Rendszeresen megemlékezik nemzetünk történelmének, irodalmának, művészetének nagyjairól, figyeli a magyar diaszpóra szellemi világát is. A Háromszék a napilapok közül legkövetkezetesebb elkötelezettje az autonómia eszméjének. A lap újságírói: Sylvester Lajos, Kisgyörgy Zoltán, Bogdán László, B. Kovács András, Simó Erzsébet, Magyari Lajos, Ferencz Csaba, Fekete Réka, Áros Károly, Váry O. Péter, Farkas Réka, Farcádi Botond, Szekeres Attila, Mózes László. /Gubcsi Lajos: Árpád fejedelem-díj a Háromszék szerkesztőségének. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 25./

Nagyvárad eddig a viszonylagos etnikai nyugalom szigete volt, ahol nem történhetnek meg a marosvásárhelyi, kolozsvári, szatmárnémeti incidensekhez hasonló szembenállások a magyar és a román közösségek között. A mesterségesen román többségűvé tett Nagyváradról, Ady Endre városából nyugtalanító hírek érkeztek. Előzmények voltak, kemény harcot kellett vívnia a nagyváradi római katolikus püspökségnek, hogy elkobzott tulajdonának egy részét visszaszerezhesse. A református püspökségnek is évekig kellett küzdenie egykori székháza visszaszerzéséért, hogy berendezhessék a partiumi magyarság keresztény egyetemét. Gáncsoskodások tovább tartottak a főiskola állami hitelesítésének késleltetésétől a református egyház által újraalakított líceum vegzálásáig, sportpályájának elkobzásáig. Újabban két dolog borzolja a nagyváradi kedélyeket. Az ortodox egyház magának vindikálja az Ady Endre Múzeum épületét. A másik: Traian Stefet, a Bihar Megyei Könyvtár román nemzetiségű igazgatóját azért váltották le, mert ,,igazolatlanul" hiányzott. A munkatársak jól tudják, hogy franciaországi tapasztalatcserén járt néhány kollégájával. Traian Stef igazi ,,bűne" az volt, hogy magyarországi írókat is meghívott az intézménybe: Konrád Györgyöt és másokat. /Magyari Lajos: Nagyvárad nyugalma. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 5./

Bekövetkezett, ami a legkevésbé volt várható: Geoana szocdemjei fölajánlkoztak Basescu–Boc demokrata-liberálisainak. Fele-fele arányban osztanák el a tisztségeket. A két ,,ősellenség” összebékült, ráébredtek ikertestvéri mivoltukra. A dicsőséges szövetség eddigi legnagyobb eredménye, hogy ,,eltanácsolták” az RMDSZ-t a kormányzati szerepvállalástól. Ami az RMDSZ-t, de az egész romániai magyarságot is illeti: jó lenne felébredni, összefogni, berendezkedni a komoly önvédelemre. Vigyázat: elkezdődött Románia ,,szlovakizálása”! – figyelmeztetett Magyari Lajos. /Magyari Lajos: Megszületett a ,,szörnyszövetség”? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 11./

Megjelent megyei tanács küldötte Sepsiszentgyörgyön a sajtóépületben, a Háromszék szerkesztőségében, megnézte, megfelelő lenne-e az épület gyermekvédelmi igazgatósági központnak. A lap szerkesztősége 1968 óta itt működik. Az RMDSZ híve és tagja volt mindig. De egyre inkább kiábrándul az RMDSZ bosszúálló és harácsoló tisztségviselőiből, írta Magyari Lajos, a lap főmunkatársa. Ez az épület sajtóháznak épült. Most a megyei tanács ki akarja tenni a szerkesztőséget, annak ellenére, hogy milliárdos befektetésekkel korszerűsítették. Milyen erkölcsi alapon akarják tönkretenni a Háromszéket? /Magyari Lajos:... És jött egy ifjú hölgy... = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 13./

A diktatúra idején Romániában bevett mondás volt, miszerint a magyar szép lehet, de okos nem. Vagyis lehetett aligazgató, de igazgató soha; egy klubalelnöki címet még elcsíphetett, elnökségre azonban hiába ácsingózott. Kivétel volt a még meglévő néhány magyar nyelvű intézmény, de ezek száma vészesen apadt, a magyar iskolák helyét átvették a vegyes tannyelvűek, ahol az addigi magyar igazgatóból nyomban aligazgató lett. Lassan szinte természetesnek vették: az intézmények élén román nemzetiségű vezető áll. És ki tudja, mi történt volna, ha 1989 decemberében nem jön a változás. Azonban az átörökölt reflexek mindmáig élnek a mindenkori román hatalom képviselőiben, még akkor is, ha amúgy jó szándékúak. Mindez Theodor Stolojan várható másodszori miniszterelnökké ütése jutott az újságíró eszébe, ő nyújtotta a legszemléletesebb bizonyítékát mindennek. A román hatalom akkor is – akárcsak most, tizenhét év elteltével a jobboldali vezetés – szentségtörésnek tartotta, hogy legalább a tömbmagyar vidéken, a Székelyföldön a magyar közösség soraiból nevezzen ki vezetőket a megyék élére. A magyar megyevezetésre az akkor még technokratának tartott kormányfő, Stolojan sem mert rábólintani, választások közeledvén romános huszárvágásra szánta el magát: a vonatkozó törvényeket és az alkotmányt semmibe véve, Hargita és Kovászna megye élére két-két prefektust – egy-egy románt és magyart – nevezett ki. Papíron ugyan azonos hatáskörrel, a gyakorlatban a román prefektus egy árnyalattal „egyenlőbb” volt magyar kollégájánál, így végül is mindig az ő szava volt a döntő. Most pedig a régi-új kormánykoalíció, szintúgy Stolojan karmester vezényletével, ismét kiosztaná a másodhegedűs szerepét a romániai magyarságra. /Bogdán Tibor: Magyar másodhegedűs. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 15./ Stolojan annak idején, miniszterelnökségének második évében arra hivatkozva, hogy a megyei kormánymegbízottakat a kormánypárt nevezi ki, márpedig az RMDSZ ellenzékben van, leváltotta Orbán Árpádot és Pataki Imrét, Kovászna, illetve Hargita megye magyar prefektusát. Sem az RMDSZ, sem a két megye magyar lakossága nem nyugodott bele a döntésbe, egymást érték a tiltakozó nyilatkozatok és tüntetések. A miniszterelnök ezért hajlandónak mutatkozott arra, hogy két tárgyaljon az RMDSZ- szel. A Domokos Géza vezette magyar küldöttség már két órája tárgyalt, amikor Magyari Lajos újságíró /későbbi szenátor/, javasolta, próbáljanak kompromisszumot keresni, egyezzenek ki olyan magyar és román prefektusokban, akik csak közösen hozhatnak döntéseket. Stolojan végül elfogadta a kompromisszumot. A korabeli, etnikai feszültségekkel teli életben ez a kompromisszum magyar szempontból győzelemnek, román szempontból vereségnek tűnt. A választások után, 1993 áprilisában megszüntették az iker-prefektusi állásokat, és minden tüntetés, tiltakozás ellenére csak a román prefektusokat hagyták meg tisztségükben. /Székedi Ferenc: Emlék, Stolóval. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 15./