A második székely nemzetgyűlést is megtartották Gyergyóditróban, s a székelyudvarhelyihez hasonló forgatókönyv szerint az összegyűltek újra kinyilvánították a székelység önrendelkezési igényét, a székelyföldi autonómia követelését. Kérdés, hogy mikor teljesülhet mindez? Annyi a változás a korábbi évekhez hasonlítva, hogy a gyülekezőket már senki nem fenyegeti légicsapással, tankokkal, inkább hagyja a hatalom, hadd mondják a magukét az összesereglettek. Az álmokat újra és újra ki kell mondani, még akkor is, ha rövid távon nem mutatkozik semmi jel valósággá válásukra, írta Magyari Lajos. A mostani – szórólapokon is terjesztett – kiáltványnak jelenleg nincs reális esélye. Kezdve az adók kilencvenszázalékos helyben tarthatóságától, addig, hogy Székelyföld a Kárpát-medence legdinamikusabban fejlődő régiójává válhatna az autonómia kimondása után. Valójában előbb néhány évtizedes lemaradást kellene leküzdenie ahhoz, hogy legalább Románia kedvezményezettebb régióihoz felzárkózzék. Az RMDSZ újra távol maradt a székely nagygyűléstől. Az RMDSZ évek óta harcol egy olyan kisebbségi törvény elfogadtatásáért, mely legalább a kulturális autonómiát követeli, de haladást nem tud elérni. Ez rávilágít a romániai parlamentáris ,,demokrácia” természetére és toleranciaszintjére. A Kárpát-medencében újra romlottak a magyarság esélyei. A gyergyóditrói nagygyűlés valami védhatalmi státust szeretne Budapest részéről a székelyföldi autonómia ügyében. Elég odapillantani, hogy ennek esélyeiről meggyőződhessünk, írta Magyari. /Magyari Lajos: Gyergyóditró, Pozsony, Budapest. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 20./

A második Gyurcsány-kormány, miután elhatározta, hogy alaposan megzsarolja az anyaországi lakosságot, kisepri a padlásokat is a maradék civil tartalékoktól, figyelő tekintetét a határon túli magyarságnak juttatott morzsákra vetette, s tekintve, hogy éppen e ,,külhoni magyaroktól” fél leginkább, határozott: nincs szükség a HTMH-ra (Határon Túli Magyarok Hivatala), nincs szükség közalapítványokra, de a magyar–magyar értekezleteket is felesleges összehívni, hiszen a Máért voltaképpen terméketlen és haszontalan, tekintve, hogy gyűléseit nem előzi meg ,,előzetes egyetértés”. Gyurcsányék szerint a Máért-zárónyilatkozatokat előre, biankóban kell elkészíteni, s utána esetleg jöhetne valamilyen szócséplés. Példátlan cinizmus és felelőtlenség váltotta fel az eddig is botladozó, félszárnyú nemzetpolitikát, s ha így haladunk tovább, a szoclib magyar kormány egyszerűen letagadja, hogy az anyaország határain kívül ötmilliónyi magyar él, írta Magyari Lajos költő, a lap főmunkatársa. Gyurcsány Ferenc majd kézi vezérléssel intézi az összmagyarság gondjait, hiszen ő mondta, ,,tizenötmillió magyar érdekében fogok politizálni”. Gyurcsánynak egyelőre a tízmilliónyival is erősen meggyűlt a baja. A rendszerváltást követően sok hiba, sok mulasztás, kétbalkezesség történt Magyarországon: Antall József nem mert igazán, erős kézzel belenyúlni a megörökölt darázsfészekbe, ezt Boross sem kockáztatta, Orbán Viktor elfelejtette megregulázni az agymosó, nemzetellenes médiacézárokat, Horn Gyula és Medgyessy Péter mondott néhány igen populista balraátot, de ezek sem mozdítottak igazán az ország szekerén. Ám amit Gyurcsány és csapata művelt, az tényleg példátlan a magyar históriában. /Magyari Lajos: Amikor már semmi nem kell. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 22./

Az ÚMSZ eljuttatta a Civic Media Egyesülethez azon személyek listáját, akik a romániai magyar írott sajtóban vezető szerepet töltenek be, s ekként a romániai magyar közvélemény formálóinak tekinthetők; a lista a Szekuritáté Irattárát Átvilágító Bizottsághoz(CNSAS) kerül. Az ÚMSZ ezáltal csatlakozott a kezdeményezéshez, amely a romániai sajtó és civil szféra átvilágítását tűzte ki célul. A Civic Media eddig benyújtott névsorában az országos román napilapok, televíziók és rádiók, hírügynökségek főszerkesztői és helyetteseik szerepelnek. A MÚRE elnöke, Ambrus Attila üdvözölte a kezdeményezést. Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács alelnöke örömmel fogadta az átvilágítás hírét. Kiadvány/Újságíró neve/ Tisztsége: A Hét/Parászka Boróka/felelős szerkesztő; Bányavidéki Új Szó/Soltz Anna/igazgató és Szilveszter Mária/ főszerkesztő; Bihari Napló/George Catuneanu/igazgató és Rais W. István/főszerkesztő; Brassói Lapok/Ambrus Attila/főszerkesztő; Erdélyi Napló/Makkay József/főszerkesztő és Szentes Szidóni/főszerkesztő-helyettes; Erdélyi Riport/Szűcs László/főszerkesztő és Stanik István/felelős kiadó; Európai Idő/Horváth Alpár Szilamér/főszerkesztő; Gyergyói Kisújság Ábrahám Imre/főszerkesztő és Balázs Katalin/főszerkesztő-helyettes; Hargita Népe/Sarány István/főszerkesztő és Hecser Zoltán/felelős kiadó; Háromszék/Farkas Árpád/főszerkesztő és Torma Sándor/főszerkesztő-helyettes, Magyari Lajos, Sylvester Lajos/rendszeresen közlő publicisták, elemzők; Heti Új Szó/Graur János/főszerkesztő; Korunk/Kántor Lajos/főszerkesztő és Horváth Andor/főszerkesztő-helyettes; Krónika Csinta Samu/felelős szerkesztő, Gazda Árpád/vezető szerkesztő, Rostás Szabolcs/vezető szerkesztő és Bakk Miklós/főmunkatárs; Látó/Gálfalvi György/főszerkesztő és Kovács András Ferenc/főszerkesztő-helyettes; Népújság/Makkai János/főszerkesztő és Nagy Miklós Kund/főszerkesztő-helyettes; Nyugati Jelen/Böszörményi Zoltán/főszerkesztő és Jámbor Gyula/főszerkesztő-helyettes; Polgári Élet/Zsidó Ferenc/főszerkesztő; Reggeli Újság/Dénes László/főszerkesztő; Szabadság/Kerekes Edit/főszerkesztő-helyettes és Tibori Szabó Zoltán/publicista; Szatmári Friss Újság/Elek Anikó/főszerkesztő; Szatmári Magyar Hírlap/Princz Csaba/lapigazgató, Veres István/főszerkesztő és Benedek Ildikó/főszerkesztő-helyettes; Székely Hírmondó/Kocsis Cecília/főszerkesztő és Willman Walter/főszerkesztő-helyettes; Udvarhelyi Híradó/Jakab Árpád/főszerkesztő; Új Kelet/Péter Csaba/főszerkesztő és Barabás Orsolya/felelős szerkesztő; Új Magyar Szó/Stanik István/lapigazgató, Salamon Márton László/felelős szerkesztő, Bércesi Tünde/vezető szerkesztő, Ágoston Hugó/vezető publicista, Bíró Béla, Lokodi Imre/rendszeresen közlő publicisták, elemzők, Simon Judit, Székedi Ferenc; MÚRE/Karácsonyi Zsigmond/ügyvezető elnök, Szűcs László/írott sajtó alelnök, Csép Sándor/audiovizuális alelnök, Rácz Éva/szakmai oktatási biz., Hecser Zoltán/sajtójog-érdekvédelmi biz., Kacsó Sándor/médiapolitikai biz., László Edit/szoc. tagságkezelő biz., Bálint Zsombor/gazdasági biz. A Civic Media Egyesület elektronikus levelet kapott többek közt a Krónika napilap egyik munkatársának e-mail címéről, amelyek feladója a következők átvilágítását javasolja: Stanik István, Szűcs László, Simon Judit (Új Magyar Szó), Makkai János (Népújság), Ferencz Imre (Hargita Népe), Farkas Árpád, Magyari Lajos (Háromszék). /Cseke Péter Tamás: Az Új Magyar Szó csatlakozott a Civic Media Egyesület kezdeményezéséhez. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 18./

Garda Dezső, Gyergyószék RMDSZ-es parlamenti képviselője az utóbbi időben vészjelzéseket fogalmazott meg a magyar közösségnek, s legutóbb egyenesen apokaliptikus jövőképet vázolt fel arra az esetre, ha tovább tarolják-pusztítják, felelőtlenül rabolják Székelyföld erdőit. Garda szerint nem csupán a környezeti hatások beláthatatlanok, de az erdőállomány felelőtlen kiirtásával egyáltalán a székelység megélhetése és megmaradása is veszélybe kerülhet. El fog néptelenedni a régió, hiszen itt mindenkoron az erdőkhöz (is) kötődött a lakosság megélhetése. Évek óta figyeli dr. Garda Dezső hősies küzdelmét az erdők védelmében, írta Magyari Lajos, a lap munkatársa. Úgy tűnik, sziszifuszi harcnak minősül. Ahogy ő mondja: a ,,fabárók”, az erdőkkel üzérkedők, a tájat pusztítók és kirabolók jelentős hányada magyar nemzetiségű, helyi ügyeskedők, lelkiismeretlen jövőrombolók táborából való. Ők azok, akik az erdővagyon elkótyavetyéléséből, annak mesésnek tűnő bevételeiből építenek kacsalábon forgó villákat. A közbirtokossági erdőkre és a magánerdőkre alapozó magánerdészetek egyelőre szegett szárnyúak, az állami erdészet pedig példátlan rablógazdálkodást és erdőpusztítást produkál azáltal, hogy a magán- és köztulajdonba visszaszolgáltatandó területeket kopaszra-tarra vágatja. Iszonyatos pusztításokat végeztek, mert a cég és vezetőinek érdeke úgy kívánta, hogy az új tulajdonos ne kapjon meg egyebet, mint letarolt, üres területet, ahol viszont az újraerdősítés költségeit már neki kellene elvégeznie. Kölcsönből vagy anélkül, de mindenképpen a maga terhére. Garda Dezső mindezt saját gyergyói tapasztalataira alapozza. Székelyföld egyéb területein sem jobb a helyzet. Háromszéken sem. Pusztulunk, veszünk, s erdeink sorsában fogunk osztozni, állapította meg a cikkíró. /Magyari Lajos: Pusztulunk, veszünk?? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 8./

Bán Péter /Székelymuzsna, 1946. júl. 14. – Székelymuzsna, 2006. júl./ elhatározta, hogy a szláv nyelvek ismerőjévé lesz, és megtanulja a balti nyelveket is. Kolozsváron elvégezte a Babes-Bolyai Tudományegyetemen a magyar nyelv és irodalomot, ,,másodállásban” az Egyetemi Könyvtárban fellelhető nyelvtankönyveket és szótárakat böngészte, közben hihetetlenül szerteágazó levelezésbe kezdett, felvette a kapcsolatot a litván irodalom akkori költőfejedelmével, Eduardas Miezelaitisszal, akitől litván nyelvtankönyveket, szótárakat kért és kapott, s nagy erőbedobással, buzgalommal, aránylag rövid időn belül elsajátította a litván nyelvet. Utána következett a többi: román, orosz, lett, bolgár, cseh, szlovák. És elkezdte költők, írók munkáinak átültetését magyar nyelvre, és azok publikálását a hazai lapokban, antológiákban, majd könyvekben. Ő volt az első, aki olyan tekintélyes költőket, mint: Dsida Jenő, Kányádi Sándor, Farkas Árpád, Magyari Lajos, bemutatott a litván olvasóknak. Szorgalmasan dolgozott. Fordítások ezreit végezte fáradhatatlanul, kézirataival valósággal bombázta a szerkesztőségeket. Közben a levelezést, a nagyvilággal való kapcsolattartást, kapcsolatteremtést sem szüneteltette meg. Idén júniusban még tele volt újabb és újabb tervekkel. Barátjának, a most róla emlékező Simó Edmundnak beszámolt a kiadás előtt álló könyveiről. Összegezte, hogy eddig 23 egyéni fordításkötete látott napvilágot, 40 kötetre való anyaga van, ha ez mind megjelenik, akkor meg lesz elégedve. A sors másképpen döntött. Talán éppen a születésnapján, július 14-én ,,csillagösvényre” lépett. /Simó Edmund: Csillagösvényen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 26./

Magyarországon az úgynevezett magyar ,,demokrácia” csődjének lehetünk tanúi. A Gyurcsány-kormány és annak holdudvara, az ,,új típusú szocialisták”, balliberálisok végtelenül elszántak abban, hogy a hatalmat semmiképpen nem engedik ki a kezükből. Gyurcsány Ferenc nagy hazugságvallomásának kiszivárogtatása után szabadult el a pokol, s a miniszterelnök ahelyett, hogy bocsánatot kért volna a magyar társadalomtól, csak legyintett, mondván, bármilyen tiltakozási hullám is lesz, majd ,,lecseng”, s megy minden tovább a régiben. A jól megfizetett bértollnokok, a mindenféle ,,politológusok” többsége, a tévécsatornák kommentátorai különös véd- és dacszövetségben harcolnak Gyurcsány és cimborái hatalmának megtartásáért. Démonizálják Orbán Viktort, aki Antall József után egyedül volt képes nemzetben és nemzeti érdekekben gondolkodni, írta Magyari Lajos, a lap főmunkatársa. /Magyari Lajos: Lecseng-e a lecsenghetetlen? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 26./

Budapesten a közakarat kifejezésére gyűlnek-gyülekeznek naponta a Kossuth téren, a vidéki városokban, mert úgy érzik az emberek, hogy Gyurcsány Ferenc és holdudvara alaposan rászedte őket, dübörgő gazdaságról, jóléti állam perspektívájáról papoltak a parlamenti választások kampányában. S aztán jött a hideg zuhany: megszorítások, elvonások, elbocsátások sorozata Gyurcsány-csomagokba csomagolva. Magyarország ma végzetesen kettészakadt, nemzeti és nemzetellenes táborok állnak szemben egymással. Az előbbieknek az utca maradt akaratuk kinyilvánítására, az utóbbiak a hatalom sáncain belül és annak eszközeivel ágálnak, írta Magyari Lajos. /Magyari Lajos: Az utca és a politika. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 10./

Rüsz Karcsi bácsi falusi versmondó, műkedvelő szavaló. Az ő pódiuma a mindenkori erdélyi falu virtuális tornáca. Október 7–14. között tartották a Kaleidoszkóp Versfesztivált Budapesten, a Merlin Színházban. Ennek keretében 12-én mutatta be Rüsz Károly harmincöt perces műsorát Van olyan föld – Vannak vidékek címmel, a színház kamaratermében. Magyari Lajos, Farkas Árpád, Kányádi Sándor, Székely János és Gellért Sándor tizenhat versét adta elő. A Vigyél hírt a csodáról című vers- és prózamondó verseny döntőjét október 21-én tartották a budapesti Magyar Művelődési Intézetben. Rüsz Károly díja néhány szép könyv volt (1956 emlékére – fotóalbum, Csoóri Sándor: Futás a ködben; Kortársaink – válogatás kortárs költők verseiből). Debrecenben megrendezték a dr. Kardos Albert (1861-1945) nevével fémjelzett nemzetközi vers- és prózamondó versenyt október 27-29. között. Ezen a felnőtt kategória első helyezését érte el Rüsz Károly. November 4-6. között Karcsi bácsi részt vett az Illyés Gyula III. nemzetközi vers- és prózamondó versenyen is, mégpedig Ozorán, a nagy költő szülőhelyén. Rüsz Károly két különdíjat kapott, Illyés Gyula lányának, Máriának a különdíja a költő Táviratok című kötetének számozott példánya, a Nap Kiadó különdíját pedig az igazgatója, Sebestyén Ilona nyújtotta át. A csomagban Illyés Gyula Nem menekülhetsz című kötete és a nemrég távozott Domokos Mátyás irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő három könyve: A porlepte énekes (Weöres Sándorról), Írósors (Németh Lászlóról), Szembesülés írókkal, művekkel. /b.d.: „Valakinek állni kell a tornác küszöbére”. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 15./

Amíg tisztességes magyar ember él a földön, soha nem lehet elfelejteni 2004. december 5-ét, a szégyen és a gyász napját, mely úgy híresülhet el a magyar históriában, akár Mohács és Trianon. Kik is vagyunk ,,mi, magunk”? Hát biztosan nem az a Kovács László, volt külügyér és szocialista pártelnök, aki a kettős állampolgárság megszavazásának esetére ,,huszonhárommillió román beözönléséről” prófétált, sem Gyurcsány Ferenc regnáló miniszterelnök, aki költséget nem kímélve, hazudozásokkal és riogatással nem takarékoskodva ágált a népszavazás esetleges sikere ellen, s tette sikerrel, hiszen az agymosott anyaországi polgárok többsége távol maradt a referendumtól. Gyurcsányék, Hillerék, Kókáék, Kuncze-fik ,,győztek” a népszavazáson. A nemzetrontás példátlan ,,diadalát” mutatták fel, írta Magyari Lajos. A nemzetárulás folytatódott. Mindaz, ami a magyarországi, nemzeti akaratból végrehajtott rendszerváltás után megvalósult, Gyur­csányék kezén semmivé vált. Lassan gyakorlatilag nullára csökken a határon túli magyar közösségeknek juttatott anyagi támogatás, felszámolták a HTMH-t, megszüntették az Illyés Alapítványt, a minap a Teleki László Alapítványt, így bezárhatja kapuit az a Teleki Intézet is, mely kényelmetlen igazságokat fogalmazott meg a mai magyar hatalom (nem létező) nemzetpolitikájáról. Már Máért sincs. Gyurcsányék tönkreteszik, szétverik az egészségügyet, az oktatást, a társadalombiztosítási rendszert, a magyar kis- és közepes vállalkozásokat és a tudományos kutatást. Az ország közeledik egy gyurcsányi diktatúra, a rendőrállamiság felé. Az ötvenhatos forradalom ötvenéves évfordulóján agyba-főbe verték a rohamrendőrök az embereket. Közben az EU-csatlakozás küszöbén Traian Basescu elnök bejelentette: a világon bárhol élő román megkaphatja a román állampolgárságot. Népszavazás nélkül. /Magyari Lajos: A szégyen évfordulója. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 5./

Te is itthagytál minket, Gazsi, írta Magyari Lajos Nagy Gáspár halálhírére. Soha nem panaszkodott, inkább a panaszra jogosultak szavait hallgatta meg, erdélyi, felvidéki, kárpátaljai barátainak mondandóját. A híres ,,kilencek” nemzedéke után Nagy Gáspár a magyar költészet igazi revelációja volt, népe-nemzete sorsát fáradhatatlanul panaszolta fel a világnak. Elsőként a magyar költészetben ötvenhat népirtó gyilkosait is a vádlottak padjára idézte, s híres verse, Egy fiú naplójából alighanem megváltoztatta a magyarországi közgondolkodást. Többé nem lehetett szőnyeg alá söpörni az ötvenhatos nemzetárulást. A vers közléséért szerkesztőknek kellett menniük. Nagy Gáspár szellemtársaival – elsősorban Csoóri Sándorral – készítette elő a lelki rendszerváltást. /Magyari Lajos: Búcsú Nagy Gáspártól. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 6./ Nagy Gáspár 2007. január 3-án halt meg.

Január 15-én az Európai Parlament frakciót engedélyezett az európai szélsőjobboldali pártoknak. /Magyari Lajos: Szélsőségesek az Európai Parlamentben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 17./

Székelyudvarhely, a legmagyarabb város mutat példát az önpusztító széthúzásból. A székely anyaváros magyarsága két táborra oszlott, egyiket az MPSZ-es polgármester, Szász Jenő vezényli, a másik szellemi atyja Verestóy Attila szenátor, frakcióvezető, az RMDSZ kimozdíthatatlan milliárdos potentátja. Mindkettejük fején bőven leledzik vaj, írta Magyari Lajos. Székelyudvarhelynek immáron lassan egy évtizede nincs működőképes tanácsa. Az RMDSZ-es tábor Szász Jenő minden intézkedését gyanakvással fogadja és megkérdőjelezi. Még olyan kezdeményezéseit is, mint a főtéri Emlékpark felállítása. A tavalyi nagy árvíz után helyreállították a hidakat és utcaszakaszokat, de az RMDSZ-es tábor itt is korrupciógyanús vállalkozásokat lát. Elmaradt a hírhedt Cserehát-komplexum kérdésének megoldása, a nagy svájci-román átverés következményeinek feloldása, a román apácák továbbra is belakják az épületeket, sőt, beköltöztették a helybeli román líceum diákjait is, kik – állítólag – többségükben moldovai ösztöndíjasok. És terjeszkednek a kaszárnyák, ez általános székelyföldi jelenség. Az erdélyi magyar széthúzás újabb rikoltó példája: az EU-parlamenti választás. Miért nem lehet közös magyar listát állítani? /Magyari Lajos: A széthúzás gyönyörűsége. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 26./

Kovács Géza fémszobrász felfelé ívelő pályája rendhagyó jelenség az erdélyi magyar képzőművészet történetében. A művész autodidakta módszerekkel szerzett nemzetközi elismerést művészetének. Rövid időn belül két tárlata is volt, a sepsiszentgyörgyi Képtárban megtartott és a minap az sepsiillyefalvi Séra-kúriában megrendezett kiállítása. /Magyari Lajos: Amikor a fém énekelni kezd... = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 3./

Február 8-án végakarata szerint Uzonban, szülőfalujában temetik el Beke György írót. Imponálóan nagy és gazdag Beke György életműve: több mint hetven könyvet publikált pályafutása során, cikkeinek lajstromát nehéz lenne felleltározni. De nem ez a lenyűgöző, hanem töretlen hűsége, a népe iránt fogadott és mindvégig betartott elkötelezettsége, mert ő valóban komolyan vette, hogy ,,minden magyar felelős minden magyarért”. Rótta útjait Székelyföldön, Csángóföldön, a dél-erdélyi szórványokban, Szilágyságban, a Partiumban. Olyan átfogó és aprólékos látleletet készített a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek romániai magyarságának életéről, esélyeiről, mint soha senki őelőtte. Feltáró munkája csak az Orbán Balázséhoz, esetleg a Bözödi Györgyéhez fogható, de még azokénál is átfogóbb, vonzóbb és megközelíthetőbb is egyben. Az ő ,,teherbíró boltívei” alatt megjelenített egyéni és közösségi sorsokból bármikor reprodukálni lehet a XX. század második felében élt romániai magyarság létképleteit. Budapestre települése után székely körökbe, erdélyi klubokba gyűjtötte az innen kimenekülteket és elbujdosottakat, hogy legalább lelki és szellemi szülőföldet teremtsen számukra. /Magyari Lajos: Beke György végleges hazatérése. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 8./

Fekete Gyula magyarországi író az utóbbi években-évtizedekben, rendre fölemelte szavát a nemzeti önpusztítás ellen. Feketét az álszakértők – kommunista, szocialista, ultraliberális -, hivatalnokok nevezték már ködevőnek, riogató krampusznak, s odáig is elmentek, hogy lefasisztázzák, lévén nemzetét féltő ember. Fekete Gyula sorozatosan megtámadta a hivatalos statisztikai előrejelző ferdítéseket, melyek optimistán próbálták beállítani a népesedési prognózisokat. Az utóbbi néhány évtizedben egy egész nemzetnyi magzatot irtottak ki a liberalizált abortusztörvény következményeként, s ma már ott tartunk, hogy fiatal nők sterilizálásának lehetőségét iktatták törvénybe. A nemzet öngyilkossága folyik, s ezen nem segít a határon túli magyarok anyaországba telepedése sem. Fekete Gyula keserűen hivatkozott a mai székelyföldi valóságra is: a székely társadalom is eljutott az egyke, az egy se átkához. A magyarság mai ,,vezetői” azzal érvelnek, hogy ez általános ,,jurópai” trend, s nem érdemes szembemenni vele. Velük kell már végre szembemenni. Az iskolapusztítókkal, a kórházakat kiárusítókkal, a magánhelikopterekkel ágálókkal, írta Magyari Lajos. /Magyari Lajos: Mint oldott kéve... = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 10./

Versantológiát adott ki az unitárius parókia által támogatott Parnasszus irodalmi kör. A körnek semmi köze nincs vallási besoroláshoz, az irodalomkedvelő csapat igazán a szellemi ,,ökumenizmus” jegyében működik. A Visszapillantó tükör címet viselő versantológia tizenhárom szerző verseit, verskísérleteit tartalmazza. A versekben föllelhetők erények és esetlenségek, de közös bennük az őszinte vallomástétel ingere. /Magyari Lajos: Út a Parnasszusra? (Fiatal tollak). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 24./

Utolsó könyvét már nem vehette kezébe Sütő András, a Létvégi hajrában című szövegösszeállítás halála után, nemrég jelent meg Debrecenben a Kossuth Egyetemi Kiadó gondozásában. (Szerkesztette, a jegyzeteket írta Ablonczy László és Cs. Nagy Ibolya.) A vaskos kötetben olvasható esszék, interjúk, születésnapi köszöntők, laudációk, levelek döntő többségükben az utóbbi években keletkeztek, mikor a testet-szellemet bénító gyilkos betegség nagyobb vállalkozásba való bocsátkozást immáron nem engedélyeztek Sütő András számára. A Létvégi hajrában darabjai Sütő András mindig eleven szellemi érdeklődésének, tájékozódásának dokumentumai. Újból meg újból figyelmeztetett a feledhetetlen szülőföld, a létükben s anyanyelvükben olyannyira fenyegetett mezőségi magyar szórványok gondjaira. Hittel vallotta, hogy mifelénk, ezeken a tájakon az íróembernek nagy hagyományokban gyökerező erkölcsi kötelezettsége a közügyek teherviselése tollal és szóval, azonosulással idézvén Németh Lászlót: ,,Nem akarok csak művész lenni. Egy író, aki csak szép: szajha. ” 2002-ben mondta Sütő egy interjúban: ,,Az írástudó nem fordíthatja el fejét a saját népétől. Ez itt olyan világ, amelyben író, költő, színész, művész maga is felelős azért, hogy olvasóinak, közönségének tömege megmarad-e, vagy megsemmisül a történelem olvasztókemencéiben. Ez itt olyan világ, amelyben vissza kell szereznünk mindazt, amit 80 év alatt elvettek tőlünk. Ez itt olyan világ, amelyben először közösségileg kell átvészelnünk a viharos időket, hogy azután majd jobban őrizhessük az individuum szentségét is. ” Sütő András soha nem rejtette véka alá eszményeit, néphez-nemzethez való szoros kötődését. A kötetben a szóban forgó nevekkel érzékeltethető Sütő András írói műhelyének légköre. A recenzens, Nagy Pál sorolta a könyvből: Illyés Gyula, Czine Mihály, Kemény János, Bözödi György, Horváth István, Nagy Gáspár, Csoóri Sándor, Fekete Gyula, Görömbei András, Beke György, Domokos Géza, Farkas Árpád, Sára Sándor, Romsics Ignác, Szekér Endre, Pintér Lajos, Sylvester Lajos, Magyari Lajos, Bogdán László többek között, de Antall József is. 2002-ben, a 75. születésnapja alkalmával rendezett soproni ünnepségen többek között így szólt a jelenlévőkhöz Sütő András: ,,Azzal vigasztalom magam, hogy az erdélyi magyarság eszméletében én is őrző lehettem a strázsán. ” /Nagy Pál: Aki őrző lehetett a strázsán (Olvasólámpa). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 3./

Lehet, hogy eleddig példátlan, hogy egy ország államfője a legnagyobb nemzeti ünnepet a határon túl töltse el. Lehet elítélni (képmutató szörnyülködéssel!), de lehet dicsérni is, ha úgy fogjuk fel, hogy a Magyar Köztársaság elnöke azért ünnepelt Erdélyben, mert az erdélyi magyarság ugyanúgy méltó és jogos örököse a negyvennyolcas hagyományoknak, akár az anyaországi, írta Magyari Lajos. Nem csodálkozott azon, hogy a magyarországi baloldali sajtó valósággal morajlott a megrökönyödéstől, az államfő gesztusát elítélte. Sólyom László nemzetben gondolkodik. Az „anyaország hivatalos idefigyelése gyászosan megcsappant az elmúlt legutóbbi öt esztendő során”, állapította meg a cikkíró. Ma Budapesten ketrecbe próbálják kényszeríteni 1848-49 emlékét, a felszabadult ünneplést, de mindig akad a Kárpát-medencében egy térség, egy helység, ahol szabadabban és tisztább lélekkel lehet ünnepelni. /Magyari Lajos: Velünk ünnepelt Sólyom László. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 16./

Az Eduard Benes államfő vezette Csehszlovákia meg akarván szabadulni német és magyar kisebbségeitől, ezeket a közösségeket a kollektíven háborús bűnösnek minősítette, s 1947 májusában elkezdték erőszakos kitelepítésüket, elűzetésüket szülőföldjükről. A németek több mint hárommillióan voltak, a magyarok egymilliónál kevesebben, Szlovákia déli határsávjában, olyan színmagyar entitásokat alkotva, mint a Csallóköz, Mátyusföld, Gombaszög, Dél-Göröm, az Ipoly völgye, Délkelet-Szlovákia... A németeket bevagonírozták, s embertelen körülmények között, mindenüktől megfosztva elindították őket a legyőzött, nyomorgó, koldusszegény Németország felé. A magyarok elűzését ,,lakosságcserének” álcázták, s valóban a maradék Magyarországon élő szlovákokat igyekezett Csehszlovákiába csábítani, a magyaroktól ,,megtisztított” területekre, településekre. Beleültetvén őket a hátrahagyott vagyonokba, sok-sok nemzedék munkájának eredményébe. Azonban a paritás leghalványabb jegyeit sem lehet kimutatni, a magyarok elűzetése durva és kíméletlen volt, a Dunán kergették át őket, marhavagonokban vitték át a határon a magyar családokat. Akik maradhattak, azokra még keservesebb sors várt, egy részüket a Szudéta-vidékre deportálták, az elűzött németek helyére, lágerekbe zárva, majd kényszerlakhelyekre erőltetve őket. A Szlovákia területén megmaradtak állampolgárságát megvonták arra kényszerítettek egész közösségeket, hogy ,,reszlovakizáljanak”, azaz tagadják meg magyarságukat. Eduard Benes Sztálin szlávbarát bólintása mellett kiadta hírhedett dekrétumait, melyek milliók sorsát pecsételték meg. Azóta hatvan év telt el, enyhült a légkör, a felvidéki magyarok visszakapták állampolgárságukat, iskoláik vannak, pártjuk és egyesületeik, de a sebek máig sem forrtak be, mert sem Csehország, sem az időközben függetlenedett Szlovákia nem hajlandó hatályon kívül helyezni a hírhedett benesi dekrétumokat. /Magyari Lajos: Hatvan év gyalázat. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 5./

Több évig tartó engedélyeztetés után vált valóra, hogy nevet kapjon a sepsiszentgyörgyi Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola: május 31-én ünnepélyes keretek között felvette Berde Áron nevét. A szentivánlaborfalvi származású jogász, egyetemi tanár az első tudós, akiről Sepsiszentgyörgyön iskolát neveznek el – emelte ki Berde Áron munkásságáról szóló ismertetőjében Kónya Ádám nyugalmazott múzeumigazgató. Berde Áron (1819–1892), az első jelentős magyar nyelvű meteorológiai és klimatológiai szakkönyv írója, a nemzetgazdaságtan és a politika tanára, az 1872-ben alapított kolozsvári egyetem első rektora székfoglaló beszédében hangsúlyozta, ,,a nemzetek súlyát nem csak a nép lélekszáma, hanem műveltsége is meghatározza”. /Magyari Lajos: Iskolát neveztek el Berde Áronról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 1./

Június 4-én a Kárpát-medencében meg kell szólalniuk a magyar történelmi egyházak templomai harangjainak. A határokon kívüli magyar közösségek erősen megfogyatkoztak, a szórvány sok-sok helységében elapadtak, nem lehet tudni, van-e még valaki, aki a harangokat megkongassa? Vajon van-e a mai Magyarország regnáló kormányában és kormánypártjában annyi nemzeti tartás, hogy kinyilvánítsa – a Fidesz javaslatára – hogy ez a nap legyen a nemzeti összetartozás napja. Fiatal baloldali magyar politikusok nyilatkoztak a televízióban: nem szabad a múltba révülni, hanem a jelenre és a jövőre kell figyelni. Melyik jelenre? Arra, amely az anyaországot nap mint nap Európa szégyenpadjára ülteti? Melyik jövőre? Arra, ami a most regnálók szerint a teljes globalizálódás a nemzet egyetlen járható útja? – kérdezte Magyari Lajos. /Magyari Lajos: Összetartozunk? (Jegyzet). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 5./

Az erdélyi, romániai magyarság akarategysége az évek múlásával egyre inkább foszladozik, a legalapvetőbb dolgokban sem tudnak megegyezni. Nem lehet a vétket egyértelműen egyik vagy másik politikai irányzat nyakába varrni: a bűn közös. Új pártok, pártocskák létrehívása nem megoldás. A többségi ellenlábasok előszeretettel karolják fel a magyarságot megosztó szándékokat és kezdeményezéseket. Az ügyvezető elnöki személycsere – Kelemen Hunor eddigi ténykedéseit ismerve – nem jelent sokat. Ugyanez vonatkozik az SZKT ,,erős magjának” érinthetetlenségére is. Markó Béla élénkebb párbeszédet ígér. Ilyesmit eddig is tettek, de nem sok foganatja volt. Végre RMDSZ-berkekből is megszólaltak a józanabb hangok: asztalhoz kell ülni Tőkés Lászlóval. Nem elég asztalhoz ülni, a jelöltlista élére kell tenni, mert ő nem fogja méltatlanul képviselni az EP-ben a magyarság ügyét, írta Magyari Lajos. /Magyari Lajos: A honi erkölcsi válságról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 12./

A június 14-én tartott parlamenti vitanapon az újabb Gyurcsány-szereplés minden eddigi ,,teljesítményét” felülmúlta. Az őszödi beszédének egyesztendős ,,születésnapján” a miniszterelnök – visszamenő hatállyal – önnönmagát cenzúrázta, s a zártkörű frakcióülésen elmondott hírhedett beszédét teljesen újraírva adta elő az Országházban. Ezúttal kihagyta elhíresült beszédéből a trágárságokat, Magyarországot most nem nevezte ,,kurva” országnak, nem ,,kúrtak el” semmit, ,,böszmeséget” sem követtek el. Saját lényeges kijelentéseit másította meg: már nem két év szocialista hazudozásairól, kormányképtelenségről beszélt, hanem a rendszerváltás utáni összes kormány bűneiről, hibáiról, hazudozásairól. Saját hazudozását, beismerő vallomását felülírta, s a mai Magyarország minden bajáért végső soron magát a rendszerváltást tette felelőssé, s önmagát Új Messiásként ünnepeltetné, aki ,,belehúz”, a dolgok sűrűjébe vág, s olyan reformmenetelést visz végbe, hogy fölvirul és fölvirágzik attól az anyaország, írta Magyari Lajos. Személyiségzavaró, pszichiátriai kivizsgálást igényelne, ezt magyarországi szakértők, mondják. Gyurcsány Ferenc az ,,én kormányomról”, a ,,ti emberetekről” beszél. Magyarországot hat-hét évvel ezelőtt még a volt szocialista táborból kivált országok éltanulójának tartottak, mára kullogónak tartják világszerte. /Magyari Lajos: Újabb Gyurcsányiáda. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 16./

Románia ,,posztforradalmi” korszakának két eseménysorozata határozta meg valós balkáni arculatát: az első az 1990 márciusi magyarellenes pogrom volt, a másik az a sorozatos bányászjárás, mely teljesen lejáratta az ország presztízsét. A nagy 1990. júniusi ,,mineriáda” maradt a legemlékezetesebb, amikor Bukarestre több mint tízezer Zsil-völgyi vájárt szabadítottak rá, akik kedvükre garázdálkodhattak, gyilkolhattak, törhettek-zúzhattak. Vezetőik nem csak az ország akkori két vezetőjével, Ion Iliescu elnökkel és Petre Roman miniszterelnökkel cimboráltak, hanem a frissiben újraalakított Szekuritátéval és a rendőrséggel is. Bizonyítékok vannak arra, hogy a vájárok csákányos-fejszés-dorongos csapatait bányászruhába öltözött belügyesek vezették. A forgatókönyvet pedig Ion Iliescu és Petre Roman írta. Az 1989-es változások (államcsíny?) után maga Iliescu szervezett posztkommunista ellenforradalmat, hogy elejét vegye a valódi demokratikus átalakulásoknak, letörje az éppen megerősödni látszó ellenzéket, a történelmi pártok újjászületését és térnyerését. Székházaik ezért váltak a randalírozók prédájává. Iliescu azt állította, hogy legionárius lázadás készül a fővárosban, s azt le kell törnie ,,a munkásosztály legforradalmibb élcsapatának”, a bányászseregnek. A júniusi ,,mineriádának” hivatalosan négy halálos áldozata volt, de elfogulatlan kutatók ma ötvenről beszélnek. S nincs számonkérés, nincs felelősségre vonás. /Magyari Lajos: Sötét évfordulók. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 18./

Itthagyott minket Domokos Géza is, írta Magyari Lajos, aki soha magáért, Erdély, Románia magyarságáért küzdött mindig. Elment Sütő András, az egyik legnagyobb magyar író és Beke György, Erdély legkiválóbb riporter-közírója. „Fogyunk-veszünk. ” Magyari Lajos szerint Domokos Géza Erdély magyarságának egyik legkiválóbb szelleme és leggerincesebb harcosa volt, a XX. század végének szellemi Bethlen Gábora. Energiáját arra fordította, hogy „újságszerkesztőként, könyvkiadóként mentse meg az erdélyi-romániai magyar kultúrát, nemzetrészünk eltiportatásra szánt szellemiségét. ” „A Szabó T. Attila, Sütő András, Szabó Gyula, Kányádi Sándor, Lászlóffy Aladár és társaik által összehordott kövekhez Ő adta az összetartó, forró mészkötést”. /Magyari Lajos: És mégis áll az Igevár... = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 30./

Kapjon-e medáliát, avagy ne kapjon a hetvenöt esztendős Horn Gyula, ebben is táborokra szakadt az ország. Horn Gyula emberi és politikusi pályafutása ellentmondásos. Ő maga egyenes vonalúnak és töretlennek véli, erről tanúskodnak interjúi, de önéletrajzi írása is. Azt állította, hogy 1956–57-ben ő fegyveresen-pufajkásan a fennálló törvényes rendet védelmezte. A forradalom leverése intervenciós idegen csapatok behívásával történt, akik ebben segédkeztek, hazaárulók. Elszánt és bigott kommunisták –hazaárulók – nem csupán egy nemzeti forradalom vérbe fojtásához asszisztáltak, de fő szerepet vállaltak a törvénytelen megtorlásokban. Kétségtelen, hogy Horn Gyulának volt pozitív szerepe a rendszerváltás tájékán. Ezért Németország részéről elismerés illette Horn Gyulát, bár senki nem kérdezte meg máig, hogy a híres gesztust önmagától tette-e, avagy Németh Miklós határozott utasítására. /Magyari Lajos: H. Gy. Medáliája. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 5./

Természetes is, meglepő is a hír, miszerint Markó Béla szövetségi elnök találkozót ajánlott fel Tőkés Lászlónak: üljenek le, beszéljék meg a problémákat. Korábban is voltak kísérletek a ,,csúcstalálkozó” megszervezésére, de hol ezért, hol azért elmaradtak a találkozások. A legemlékezetesebb a szatmárnémeti eset volt, amikor csúcsgyülekezést tartott az RMDSZ, és voltaképpeni alakuló ülését az EMNT. Egymástól néhány lépésre, kőhajításnyira, mondhatni, de nem ültek egy asztalhoz semmiképpen. Most meg kell találni a közös nevezőt, szögezte le Magyari Lajos. /Magyari Lajos: Valami elkezdődött? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 7./

Vári Attila Változatok ütő és védekező hangszerekre című verseskötete 1978-ban jelent meg, megkésve ahhoz, hogy árnyalhatta volna a romániai magyar irodalomban második Forrás-nemzedékként emlegetett költői csoportosulás (Farkas Árpád, Király László, Magyari Lajos, Csiki László, Kenéz Ferenc) lírájáról alkotott képet. Vári Attila több prózakötettel jelentkezett, nemzedéke elbeszélőjeként tartották számon. Most megjelent válogatott kötete /Idegen ég. Válogatott versek, 1970–2004. Csíkszereda, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, 2006/ betekintést ad lírájába. Vári Attila régebben jelezte, hogy novelláiban olyan képek vannak, amelyek először versben fogalmazódtak meg. Az 1980-as évek elején Vári Attila döntésre kényszerült, s hazát választott az anyaországba települve, ami viszont a szülőföld elhagyásával járt. Elszakadni azonban nem tudott tőle. Úgy összegezett a költő, hogy: ,,népem múltja: az én jövendőm”. /Borcsa János: Súlyos könnyűség. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 7./

Felsőcsernátonban, a Csigolyás kempingben július 14-én ér véget a tizedik kézművestábor, melyen Háromszék megye óvónői vettek részt. Prezsmer Imola szaktanfelügyelő, a tábor szervezője és lelke elmondta: jubileumi esztendő lévén, az egész megye területéről érkezett óvónők új technikákat sajátítottak el. Magyari Lajos verseiből összeállított ünnepi előadással köszöntötték a tízéves tábort. /Iochom István: Óvónők kézművestábora Csernátonban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 14./

Sorra elmúltak ama dátumok, melyeket Markó Béla jelölt meg alkalmasaknak a Tőkés Lászlóval való találkozásra. Megbékélés nélkül valószínűleg EP-képviselő nélkül marad a romániai magyarság. Gyorsan dűlőre kellene vinni a két tábor között létrehozandó megegyezés ügyét. A magyar közösség egyre kiábrándultabb, a részvételi kedv alaposan megcsappant. Ezen változtathatna a közös fellépés, új nemzetiségpolitikai célok megfogalmazása; az erők egyetlen táborba való összeszedése. /Magyari Lajos: Lesz-e találkozó? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 18./