A marosvásárhelyi "igazságszolgáltatás" tárgyilagosságáról
(Korabeli feljegyzések)
Maros megye lakosságának kb. 50%-a magyar nemzetiségű. Ez a szám nem tükröződött az igazságszolgáltató szervek összetételében 1989 decemberében.
Úgy éreztük, hogy a "rendszer- váltással" ez a probléma is meg fog oldódni, de már 1990 januárjában elindult egy folyamat, amelyben olyan erők egyesültek, melyek meg akarták tartani a hatalmukat, sőt, még növelni is, ezért mindent megtettek és -tesznek, hogy a magyar nemzetiségű állampolgárokat – mint egyéneket és mint közösséget – teljesen háttérbe szorítsák.
A nyomozói és rendfenntartó szervekben, vagyis a rendőrségben az alkalmazottak között alig található egy-egy magyar származású egyén, esetleg egy elrejtett, kis faluban, ahol semmi jelentősége sincs jelenlétének. A rendőrök nagy része regáti megyékből származott ide, akik nem ismerik a magyar nyelvet, de akik ismerik, azok sem hajlandók beszélni.
A városi és megyei ügyészség összetétele sem változott semmit, a városi ügyészségen 13/0 és a megyeinél 8/1 a nemzetiségi arány, természetesen a magyarok hátrányára.
A városi bíróságon is maradt a 15/3-as, a megyei törvényszéken pedig a 8/1-es összetétel, ahol egyáltalán nem is érződik a magyar bírók jelenléte, egyrészt teljes kisebbségben levő minőségük, meg veszélyeztetettségük miatt sem.
Az 1989-es váltás után lecserélődtek az elnökök és alelnökök, élre kerülvén a volt párttitkárok meg a jelenlegi Vatra Româneasca alapító tagok.
Szomorú jelenség, hogy a magyar ügyvédek 80%-a nyugdíjba vonult, előrehaladt kora miatt, és az ügyvédi kamarában is teljesen elzáródott a kapu a magyar jelentkezők előtt, így egyre kevesebb lesz az a jogász, aki honfitársaink panaszát legalább meghallgassa anyanyelvünkön, ha nem is teljesen tőlük függ az ügyek kimenetele.
Az 1990. márciusi események után megkezdődött a magyar és cigány nemzetiségű lakosság elleni megtorlás, melynek keretében a támadók átalakultak "sértett felekké", míg a védekezők bűnözőkké lettek a törvény előtt, és koncepciós perek folyamán ezek példás büntetéseket kaptak, mivel minden felelősséget ezekre hárítottak.
A márciusi események után az ügyészség összeállított egy kimutatást, ahol a 35 dossziéból négy kivételével mind a magyarok és a cigányok elleni vádemelést kezdeményezik.
Abban a négy iratcsomóban, ahol román nemzetiségű személyek szerepelnek, és háromban magyar ember halálát okozták, hamarosan meg is állapították, hogy a halottak a hibásak, és a halálukat okozók nem felelnek a bűntettért.
Sajátos helyzet, hogy a főügyész is aláírta ezeket a vád alóli felmentéseket, hiába próbált az áldozatok családja igazságáért folyamodni hozzá. (dossziészám: 32/P/1990 és 32/P/1990)
Mindhárom haláleset – melynek áldozatai magyar emberek voltak, mégpedig Csipor Antal (Ernyéből), Gémes István (Sáromberkéről) valamint Kiss Zoltán (Marosvásárhelyről) – úgy történt, hogy a városba jövő, felfegyverzett román falusi tömegeket szállító autók elé próbáltak állni az emberek, hogy meggátolják a Vásárhelyre jutásukat, viszont egyszerűen áthajtottak rajtuk, több halált és súlyos sebesülést okozva.
Az autóvezetők (Covaci Ioan, Butilca Dumitru) nem találtattak hibásnak, sőt, egyikük sértett félként is szerepel, kártérítést kérvén azoktól a marosszentgyörgyi vádlottaktól, akiknek sikerült őt megállítani.
Ami a március 19-i eseményeket illeti, a VR szervezésében behoztak M-vásárhelyre több ezer Görgény völgyi parasztot teljes falusi fegyverzetben (ásó, kapa, vasvilla, fejsze, vasbot, szúrós végű vasalt fabotok, hatalmas kések, kövek, benzinnel töltött üvegek), akik egy része délelőtt már bent volt és csatlakozott a város román lakosságának egy részéhez, akik erőszakkal leváltották Kincses Előd ügyvédet az NMF megyei alelnöki tisztségéből, más része pedig délután érkezett harcra készen, leitatva, felbujtva, aminek okán aztán megtámadta az RMDSZ székházát.
Az RMDSZ székházában bent rekedt 29 személy a padláson torlaszolta el magát. Néhány óra múlva egy részüket a "hatóságoknak" sikerült hazugsággal lecsalniuk, ám ráengedték a felbőszült tömeget, így sokukat súlyosan megsebesítették.
A sebesültek között volt Sütő András Herder- díjas író, az RMDSZ elnöke, akit meg akartak gyilkolni, és akinek örökre elveszett fél szeme és sokszorosan megsebesült.
Sütő András és a 28 magyar sérült miatt nem került a bíróság elé csak egy román és egy cigány nemzetiségű személy, nem szerepelt egyik magyar sérült sem sértett félként vagy tanúként az ügyben, és nem volt beidézve az RMDSZ sem mint anyagi vagy morális károsult.
Mai napig senkit felelősségre nem vontak az RMDSZ és a 29 személy ellen elkövetett gyilkossági kísérletért, testi sértésért és az okozott anyagi károkért.
A két vádlott – Gorea Ioan náznánfalvi lakos, aki bottal verte a katonai gépkocsiba ott szorult magyarokat (köztük Sütő András) és Berchi Alexandru marosvásárhelyi lakos – a következő büntetésben részesült:
A 2968/1990 bírósági dossziéban kimondott 525- ös ítélet alapján Gorea Ioan súlyos csendháborítást követett el, és Berchi Alexandru erőszakkal, több személlyel együtt felfegyverkezve betört egy párt székházába. Előzőnél alkalmazták a bűnügyi törvénykönyv 321-es cikkelyének 2-es paragrafusát, utóbbinál a 88/1990-es törvényt, melyhez hozzájárultak a 74, 76-os cikkelyek a Btk.-ból.
Mindkettő büntetése 1-1 év, mely kötelezően munkahelyen töltendő le, anélkül, hogy valakinek kártérítést kellene fizetniük.
A felfolyamodás után is ez az ítélet végleges maradt.
Sütő András panaszát mai napig senki sem nyomozta ki, nem érdeklődött sem a rendőrség, sem az ügyészség az ügy felderítése iránt. Arról a 17 személyről, akiről aznap este (március 19-én) bejelentették, hogy azonosítva voltak, többé nem lehetett semmit hallani.
Bizonyíték van arra, hogy az autóbuszokat és a tehergépkocsikat a VR szervezet rendelte meg a szállítóvállalattól, Kincses Előd közölte a számlák másolatát az újságokban, de erről az igazságszolgáltatás emberei nem vesznek tudomást, és senki sem keresi, kutatja a pogromszervezőket és végrehajtóit.
A felelősség áthárítása Kincses Elődre irányult, aki emiatt nem tud hazatérni, mivel "állítólag" letartóztatási parancs van ellene.
(Folytatjuk)
Népújság (Marosvásárhely), 2010. március20.
A marosvásárhelyi "igazságszolgáltatás" tárgyilagosságáról
Jung Ildikó, Magos Méta
Néhány bűnügyi per rövid ismertetése
(Folytatás tegnapi lapszámunkból)
I. Dossziészám: 5262/1990, a Nagybányai Bíróságról
Vádlottak neve: Sütő József, Szilágyi József, Szilveszter Kiss Péter, Tóth Árpád, Lörinczi József és Puczi Béla. Mindannyian marosszentgyörgyi lakosok, akiknek az a bűne, hogy kb. 6-800 emberrel együtt próbálták feltartóztatni a Régen és a Görgény mente felől Marosvásárhelyre jövő, verekedő szándékú emberekkel megtöltött autókat.
Ellenük felhozott vádak: közerkölcs elleni súlyos vétség, állami és magánvagyon- rombolás, testi sértés, verekedés. Mindenhol a bűntény súlyosbított formája. 321-es cikkely, 2-es paragrafus, 217, 218/2, 180, 181, 182 Btk.
Egyikükre sem lehetett semmit konkrétan rábizonyítani személyesen, de az ügyészség, a bíróság a KOLLEKTÍV FELELŐSSÉG alapján vád alá helyezte és elítélte őket. Különben a kollektív felelősség a román törvények alapján nem létezik.
A bíróság úgy határozott, hogy a "vétkesek" többek között Cováci Ioannak is 10.000 lej kártérítést kell fizessenek, aki halálra gázolta Csipor Antalt Ernyében és aki nem fizetett és nem lett megbüntetve Csipor Antal haláláért. A büntetés 1 év 4 hónap és 1 év 8 hónap között ítéltetett meg, munkahelyen való letöltéssel, amelyből 9 hónapot már börtönben töltöttek.
Az egyik vádlott, Tóth Árpád a sok lelki és fizikai megpróbáltatástól szabadlábra helyezése után nemsokára meghalt szívinfarktusban, 39 évesen.
A többi elítélt nagyon nehezen kapott helyett, ahol letöltse büntetését, egyesek Magyarországon kerestek menedéket, családjuk felbomlott. Visszatérve Covaci Ioan személyére, az ügyészség elfogadta mentségnek, hogy azért gázolta halálra Csipor Antalt és sebesített meg súlyosan még négy személyt, mert Ernyében megdobták a fejét egy kővel, és elvesztette eszméletét, nem is volt tudomása a gázolásról.
Ettől függetlenül tovább vezette a (kanyargós) úton a kocsit, 20-30 emberrel és kövekkel megrakva, egészen Marosszentgyörgyig, ahol a telefonon értesített emberek a faluból útját állták, kiráncigálták a kocsiból (teherautó) és megverték.
Az orvosi vizsgálat nem igazolta a feji ütést, de felmentették a vád alól.
II. Dossziészám: 5.230/1990, a Marosvásárhelyi Bíróságról
Vádlott: Vajda Dominic (Domokos), 58 éves sáromberki lakos (Dumbravioara), súlyos szívbeteg, aki ellen nyomozás indult azzal a váddal, hogy egy kb. 14-20 tagú csoporttal együtt megtámadtak egy autót és megvertek 4 személyt, akiből kettő a pogrom miatt lett behozva a városba.
A nyomozást csak Vajda Domokos és Vajda Ferenc ellen indították meg, mindketten április 4. és május 23-a között le voltak tartóztatva. Mivel bebizonyosodott, hogy egyikük sem tartózkodott a tett helyén aznap (Vajda Ferenc a faluban sem volt, Vajda Domokos végig annak a balesetnek a helyén volt és elsősegélyt próbált nyújtani, ahol D. Butilca halálra gázolta Gémes Istvánt), mindkettőt szabadlábra helyezték. Utána mégis pert indítottak, de csak egyedül Vajda Domokos ellen, közerkölcs elleni vétség miatt.
Teljesen hiábavaló volt 15 tanú vallomása, hogy el sem mozdult a halott mellől, akit ő talált meg, mégis Vajda Domokos 10 hónapra szóló, munkahelyen letöltendő büntetést kapott. Arra alapozott a vád, hogy az a két ember megismerte őt, aki felismerte Vajda Ferencet is, akit felmentettek vád alól.
Tehát ha 14-20 személy megállít egy teherautót, és a benne ülőket igazoltatják és megütik, akkor egyetlen ember felel, aki még ott sem volt.
Érdekes, hogy az autógázolás és a teherautó megállítása teljesen egy időben történt, kb. 600 m távolságra egymástól.
A sértett feleknek nem volt orvosi igazolásuk a bántalomról, és nem is tettek le panaszt.
A 650-es számú ítélet ellen fellebbezett az ügyészség, és a Megyei Törvényszék az 1717/1991-es dossziéban, a 99-es határozattal megemelte a büntetést 1 év és 6 hónapra a munkahelyen való letöltéssel.
Természetesen nem vették figyelembe az elítélt felfolyamodását, akinek teljes ártatlansága bizonyítva volt.
III. 2.800/1990-es iratcsomó, a Marosvásárhelyi Bíróságról
Az elítélt neve SZABADI FERENCZ szentimrei lakos, akit a 659/1990. számú határozat alapján 5 év börtönbüntetésre ítéltek alapfokon, mely végleges maradt, a Megyei Törvényszék 64/1991 számú ítélete által.
A vád ellene: munkahelyi visszaélés, testi sértés és közerkölcs elleni vétség, súlyosbított formában.
Az elítélt mint beteghordozó (brancadier) volt alkalmazva a megyei kórháznál, ahol szolgálatot teljesített március 20-án 7-15 óra között. Mivel hallotta, hogy mi történik a városban, 17.30 órakor visszament a kórházba, hogy szükség esetén segítséget nyújtson a szolgálatban levőknek.
A kötelessége abban állt, hogy a mentőautóból kisegítse a sebesülteket, kivegye kezükből az ütő-vágó eszközöket, és tolókocsiban, lábon vagy hordágyon elszállítsa őket a szolgálatos orvos rendelőjébe. A két szolgálatos orvos (román és magyar) valamint az elítélt kollégái bizonyították a tárgyaláson, hogy nem hagyta el munkahelyét másnap reggel 9 óráig, végig dolgozott.
A vádiratban az áll, hogy a mentőautóban megverte Petra Iliét, aki megsérült a város központjában, és akit ezért vittek fel a kórházba. Egyetlen bizonyíték Szabadi ellen ennek a "sértett félnek" a vallomása, aki különben minden alkalommal mást mond, de azt mindenhol elmondja, hogy felismerte Szabadit először a fényképeken, amelyeket a rendőrségen mutattak meg neki. A dosszié első oldalán 2 levelezőlap nagyságú kép van (a félreértések elkerülése miatt), ahol bemutatják Szabadit civilben és munkaruhában. A törvényszéki orvosi papírt kb. 40 nap késéssel állították ki Petra Iliének, 8-9 nap alatt gyógyuló sérülésről, amit egy üzemi orvos által kiadott igazolás alapján adott ki a törvényszéki orvos. Az üzemi orvos is csak a 9. napon látta a sérülést, tehát a teljes gyógyulás napján.
Ennek az igazolványnak az alapján Szabadit kötelezték 45 napi munkabér kártérítésére Petra Ilie számára, akinek kézzel írt nyilatkozata szerint kb. 300-an indultak Hodákról megvédeni Erdélyt a magyaroktól, vasbotokkal felszerelve.
A másik vád Szabadi Ferencz ellen, hogy megütötte Gliga Florét az orra és az álla alatt a kórház folyosóján, míg az egyetemisták éppen kötözték, legalábbis ezt állította az egyik tanú.
Gliga Flore bevallotta, hogy a főtéren megdobták egy benzinnel töltött üveggel, mely megpörkölte a homlokát és a szemöldökét.
Törvényszéki orvosi igazolása van arról, hogy 5-6 nap alatt gyógyuló égési sebe van a homlokán és a szemöldökén, Szabadinak a rovására megítéltek 3 hónapi munkabért, mivel az ütése miatt Gliga Flore nem tudott dolgozni 3 hónapig. Különben nyugdíjas.
Szintén a két szolgálatos orvos (dr. Lupsa Nicolae és Salati Csaba) azt állították a tárgyaláson, hogy a szolgálatuk alatt a sürgősségi részlegen március 20-án 14 órától 21-én 8 óráig semmi incidens nem volt, és ha lett volna, lehetetlenség, hogy ők ne tudjanak róla. Különben Szabadi F. nagyon szolgálatkész dolgozó.
Mellette szól az aláírt ív is, amivel a mentőállomás sofőrjei igazolják, hogy a vádlott nem tartózkodott egyik mentőautóban sem, sőt, a mentőállomás átiratot küldött, hogy saját egészségügyi kádereik kísérik a kocsikat a színhelyre és onnan a kórházba.
A Maros Megyei Törvényszék nem halasztotta el a tárgyalást, hogy a legfelső törvényszék átköltöztesse a dossziét más megyébe, sürgősen el kellett ítélni Szabadi Ferenczet.
A tárgyaláson Orza Aurel megyei ügyész "neispravit, om de nimic" szavakkal illette Szabadi Ferenczet, aki soha azelőtt nem volt elítélve.
(Folytatjuk)
Népújság (Marosvásárhely), 2010. Március 23.
A marosvásárhelyi "igazságszolgáltatás" tárgyilagosságáról
Jung Ildikó, Magos Méta
Néhány bűnügyi per rövid ismertetése (korabeli feljegyzések)
(Folytatás szombati lapszámunkból)
VI. Dosszié: 540/1991, a megyei törvényszéken
A vádlott: Cseresznyés Pál marosvásárhelyi lakos, aki különösen súlyos gyilkossági kísérletért lett a törvényszék elé állítva, mivel március 20-án egy hodáki embert, aki bottal jött a magyarságra támadni, és támadás közben leütötték, megrúgott.
A marosvásárhelyi orvosok szerint az az ütés, vagyis rúgás, amit a vádlott mért az áldozatra, nem veszélyeztette az életét, csak a többi ütés, amit másoktól kapott azelőtt, mégis a bukaresti törvényszéki véleményezés úgy mutatja, hogy az összes sérülés együtt veszélyeztették az áldozat életét. A szakértői véleményben azt is leírja az orvos, hogy a véleménye megfogalmazása előtt megnézte a videofilmet is, melyet egy írországi személy készített.
Folyamatban van a Legfelsőbb Törvényszéken a második elhelyezési kérés tárgyalása, amelynek döntése alapján marad az ügy Marosvásárhelyen, vagy máshol fogják letárgyalni.
A nyomozás alatt Cseresznyés Pált többször is kegyetlenül megverték, szándékosan kínozták.
A bírói testület és az ügyész nyíltan elfogult és átértelmezi a tanúvallomásokat, rendreutasítja a tanúkat, ha az igazat szándékozzák mondani.
A védelem kérését, hogy egy szakorvosi felülvizsgálat szülessen a meglevő orvosi kiértékelések alapján, mivel ezek ellentmondanak egymásnak, visszautasították.
Ha Marosvásárhelyen marad az ügy tárgyalása, nagyon szigorú kirakatbüntetés születik, amivel majd példát statuálnak (10 év börtön).
IV. Dossziészám: 3588/1990 a Marosvásárhelyi Bíróságról
1166/1990, a Maros Megyei Törvényszékről
Vádlottak: Hanzi Valentin és Galaczi József marosszentgyörgyi lakosok, akiket 4 évi börtönbüntetésre ítéltek köztisztviselő elleni sértésért, ami abból állt, hogy ittas állapotban összeszólalkoztak a polgármester-helyettessel, akit a lakosság akarata ellenére nevezett ki, és aki tisztséget töltött be a faluban 1989 decembere előtt is, és a veszekedés hevében megpofozták ezt az embert. Másnap már bocsánatot kértek és a "sértett fél" visszavonta feljelentését.
Hiába jelentette ki a sértett fél, hogy elismeri, a vita személyes ügyben történt, a törvényszék a büntetést csak egy évvel csökkentette, tehát maradt 3 év börtön.
A tárgyaláson Orza Aurel ügyész a két cigány származású elítéltet felháborodva küldte A…frikába, ami Ázsiának indult.
V. Dossziészám:1426/1991, Marosvásárhelyi Bíróság, 1069-es határozat
1851/1991, Maros Megyei Törvényszék 154
Az elítéltek neve: Papp Árpád, Füzesi András és Füzesi Albert, erdőcsinádi lakosok, akik a falu többi lakosával együtt kigyűltek március 20-án őrizni a falut, mivel oda is elért a hír, hogy a hodákiak fel akarják gyújtani a falvaikat.
A ténylegesen odajövő két kiskocsi utasait igazoltatni akarták, mivel a falun nem vezet út keresztül Régen vagy a Görgény mente felé, és innen indult a vita, melynek hevében tettlegesség ért az autóban ülő személyek közül hármat.
A falut őrizték és az eseményben részt vettek 200-300-an.
Állítólag ezek hárman próbálták csitítani a kedélyeket.
A tárgyaláson a vádlottak kibékültek a sértett felekkel, akiknek kifizették a kért kártérítést, és ezek visszavonták ellenük leadott panaszaikat. Alapfokon négy év börtönbüntetésre ítélték ezeket az embereket, és elég hosszú idő elteltével, 1992. január 8-án letartóztatták őket. A hivatalos vád: 321. cikkely, 2-es paragrafus Btk. és 217. cikkely, valamint 181-es cikkely Btk., vagyis testi sértés, rombolás és közerkölcs elleni vétség. A felfolyamodás tárgyalásán a megyei törvényszék tudomásul veszi, hogy nem létezik testi bántalmazás, sem rombolás, de fenntartják a közerkölcs elleni vétség súlyosbított formáját, és megmaradt a négy év börtön. Ami érdekes a tárgyaláson, hogy a három "sértett félből" kettőt börtönből kellett megidézni, akik lopás miatt voltak bezárva. Tehát: aki hazudik, az lop is, ahogy tartja a közmondás.
***
A megtorlás azonnal, március 20-a után megkezdődött, mivel már másnap összeszedték azokat a cigány férfiakat, akik a magyarok pártjára állottak, akiket saját társaik másnap besúgtak.
A 153/1970-es dekrétumot alkalmazták ezen személyek ellen, mely egy speciális törvény, és mely teljes kihasználást nyert Ceausescu idejében, mert azokat az egyéneket büntette, akik munkakerülőnek voltak nyilvánítva, és ilyen minőségben botrányt okoztak, verekedtek, prostitúcióval foglalkoztak vagy sértegettek.
A törvény hangsúlyozza, hogy értelme a szocialista rendszer védelmezése.
Az a 12 személy, akit ennek alapján büntettek meg, mind állandó munkahellyel rendelkezett, és semmilyen folt nem volt múltjukon.
Az 1708/1990-es iratcsomó alapján szabtak ki büntetést (1554-es ítélet): Horváth István – 5 hónap börtön, Puczi Kozák Béla – 4 hónap, Puczi Kozák Sándor – 3 hónap, Carcula György – 4 hónap, Kalló Géza – 4 hónap munkahelyen.
Ezeknek az embereknek a család ügyvédet fogadott és nem a maximum 6 hónap börtönbüntetést kapták, de ahol a családnak nem volt tudomása az esetről, ott mind 6 hónap börtönbüntetést kaptak, mert még a hivatalból járó védelmet sem biztosították. Pl. Kalányos János, Kurkuly Elek, Voika Dénes, Kalányos Ioan, Csikó Sándor. A dosszié száma: 1646, 1647, 1648, 1649/1990.
Megemlítendő, hogy ezen emberek szabadlábra helyezésük után nem kapták vissza munkahelyüket, pedig jó minősítésük volt.
Dossziészám: 5718, a városi bíróságról, 491/1991-es ítélet
1107/1991, a megyei bíróságon
A vádlott neve Máthé Lajos, akit szintén elítéltek közerkölcs elleni vétséggel 1 év és 6 hónapra, amit munkahelyen kell letöltenie, ugyancsak a március 20-i eseményekkel kapcsolatosan.
Jelenleg tárgyalja a Marosvásárhelyi Bíróság annak a négy embernek a helyzetét, akik Iklandon laknak, és kimentek az ernyei útra, hogy megpróbálják feltartóztatni a város felé autókon özönlő felfegyverzett embereket.
Ezen emberek: Lengyel Lázár, Vajda András, Tofán Mihály és Vass Sándor, szintén a hírhedt 321-es cikkely 2. paragrafusáért a Btk. értelmében kerültek törvény elé.
Az ügyészségi iratcsomó száma 431/P/1990, de a tárgyalások már folynak a bíróságon, ítélet még nem született. (Dossziészám: 303/1992, Marosvásárhelyi Bíróság)
Ezek az ügyek kapcsolatban vannak a márciusi eseményekkel, és még vannak meglepetések előkészítve számunkra, amit alkalomadtán majd bedob az ügyészség, és majd megint bíróság elé lesz állítva 5-6 ártatlan ember különböző falvakból, ahányszor csak figyelmeztetni akarnak, hogy mi itt másodrendű állampolgárok vagyunk.
Több ilyen dosszié van félig készen az ügyészségen, csak az alkalomra várnak az elindításukkal.
Ezeken az ügyeken kívül, ahol egy megadott tárgy körül forog minden, vannak egészen semleges ügyek, de a megítélésükben, az elítélésükben a fontos szempont mindig a nemzetiség kérdése.
Ugyanazon bűntettért más-más büntetés jár, vagy ha valakit elgázolnak, megvernek, és ráadásul magyar nemzetiségű, akkor maga az áldozat a tettes vagy pedig nem kerül meg az elkövető. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Büntetés a Nagy-Magyarország térkép miatt
Kolozsvár – Három diáklányt bírságolt meg 200 lejre a román rendőrség amiatt, hogy Kolozsvár főterén a március 15-i ünnepségen kifüggesztették Nagy-Magyarország térképét.
A magyarságnemzeti ünnepének szervezői a restaurálás alatt álló Mátyás királyszoborcsoportot körülvevő kerítésre akarták kifüggeszteni a történelmi térképet. A három lány a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) tagja, részt vettek a hétfői ünnepségek szervezésében.
A KMDSZ vezetői állítják: a hatóságoktól engedélyt kaptak arra, hogy úgynevezett forradalmi sétateret alakítsanak ki a szoborcsoport előtti téren, ahol élő szoborpark, kokárdakészítő, valamint korabeli műhelyek kaptak volna helyet. A szervezők azért függesztették ki a szobrot körülvevő kerítésre a térképet, mert a zord idő miatt nem kaptak paravánokat a kolozsvári magyar színháztól. Forrás: erdon.ma

Új szakok a Sapientián
Újabb szakokat akkreditáltak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíki karain. A Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Ügynökség alapos elemzés és ellenőrzés után megfelelőnek találta a környezet- és élelmiszermérnöki szakok működését.
Sinkler Réka, élelmiszermérnök-hallgató elmondta: „TDK-ra készülünk és a kézdi és környékén levő ivóvizeket vizsgáljuk, hogy milyen mikroorganizmusok fordulnak elő és különböző fertőtlenítőszer-kombinációk hogyan hatnak az ivóvízre.”
A nyolc éve működő környezetmérnöki és élelmiszermérnöki szakon eddig 150-en végeztek. Közülük többen továbbtanulnak, például a bukaresti egyetemek doktoranduszaként folytatják kutatásaikat a Sapientia csíki laboratóriumában. 
– Én talajbaktériumokat kutatok, bakteriális oltóanyagot szeretnénk előállítani, olyan oltóanyagokat, amivel a peszticideket lehet helyettesíteni, bio-peszticideket előállítani – meséli Szentes Sarolta doktorandusz A Műszaki és Természettudományi Tanszéken megfelelő oktatási rendszert, színvonalas képzést, minősített oktatókat talált az ellenőrző bizottság – mondta Lányi Szabolcs tanszékvezető. „kutatáson keresztül próbáljuk a tudást tovább vinni. Most a mi kutatási területeink azok a bio-technológia, bio-kémia, élelmiszer tudományok.”
A tanszék ősztől az ipari biotechnológia, valamint a közélelmezési- és agrár-turisztikai mérnök-menedzser szakok elindítását is tervezi.
Csúcs Mária
Duna Tv Híradó. Forrás: Erdély.ma

Az Igazság Fáklyás Menete
Mintegy másfélezren gyűltek össze a marosvásárhelyi Kultúrpalota előtt 2010. március 19-én, pénteken este, hogy a húsz évvel ezelőtti marosvásárhelyi Fekete Márciusra emlékezve részt vegyenek az Igazság Fáklyás Menetén.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), Tőkés László EP-képviselő irodájaés a Pro Europa Liga (PEL) által szervezett megmozduláson Kincses Előd ügyvéd, egykori marosvásárhelyi vezető magyarul, míg Smaranda Enache, a PEL társelnöke románul olvasta fel a szervezők Felhívását, amelyet Traian Băsescu államfőhöz, Emil Boc miniszterelnökhöz és Laura Codruţa Kövesi főügyészhez intéztek.
A húsz éve történt marosvásárhelyi pogromkísérlet kapcsán a Felhívás szövegezői rámutatnak: a civil társadalom, az erőszak áldozatai és a sajtó többszöri sürgetése ellenére az 1990. márciusi marosvásárhelyi eseményekről az igazságot ma sem ismerjük, ahogy nem ismerjük a teljes igazságot az 1989. decemberi forradalomról sem és az azt követő bányászjárásokról sem, mivel az igazságszolgáltatás a mai napig nem volt hajlandó feltárni az akkori történéseket. Mint megfogalmazzák: a tények fel nem tárása és a bűnösök meg nem nevezése miatt – húsz év után is – a magyar közösségre igazságtalanul rásütik a kollektív bűnösség fájdalmas bélyegét és ez egy demokratikus társadalomban elfogadhatatlan. Épp ezért a Felhívás támogatói kérik azoknak az azonosítását, akik eldöntötték és megszervezték a felfegyverzett parasztok Marosvásárhelyre való beszállítását, akik megszervezték a népi milíciákat és a székelykocsárdi állomásig szállították azokat a bányászokat, akiket a marosvásárhelyi polgárok ellen akartak bevetni, valamint azoknak az azonosítását, akik Zalatnán és a Mócok földjének más helyiségeiben mozgósítottak azért, hogy az ottani lakosságot Marosvásárhelyre szállítsák.
„Kérjük, hogy a hatályos törvényeknek megfelelően mindazokat büntessék meg, akik 1990. március 19-én értelmi szerzői voltak az RMDSZ, NKDP és NLP székházai megtámadásának és feldúlásának, az ezeket védő marosvásárhelyi polgárok súlyos bántalmazásának, illetve akik egy napra rá, március 20-án megszervezték a Marosvásárhely főterén békésen tüntető polgári lakosság elleni erőszakos megnyilvánulásokat” – áll a dokumentumban.
A Felhívás felolvasása után a fáklyásmenet résztvevői – jelentős karhatalmi biztosítás mellett – a volt RMDSZ-székházhoz vonultak, ahol Tőkés László püspök románul, illetve Kecskés Csaba marosvásárhelyi unitárius esperes magyarul mondta el a Miatyánkot. Az emlékezők innen Sütő András és Jakabffy Attila sírjához vonultak, és a kegyelet gyertyái mellett nemzeti imáinkkal tisztelegtek a marosvásárhelyi hősök előtt.
Közös múlt, közös jövő
A Szeretet Márciusa elnevezésű rendezvénysorozat másnapján délelőtt 10 órától kezdődött a „Közös múlt, közös jövő – otthon, Európában” című konferencia, amelyen házigazdaként Kali István, a maros-megyei EMNT elnöke köszöntötte a Deus Providebit Tanulmányi Ház konferenciatermét zsúfolásig megtöltő résztvevőket.
Tőkés László EP-képviselő, a rendezvénysorozat kezdeményezőjeként megnyitó előadásában abbéli reményét fogalmazta meg, hogy „emlékezésünk békévé oldja a múltat”. Mint mondta: a közös rendezvény a megbékélést szolgálja, ilyen értelemben köszönetet mondott a PEL-nek és kiemelten Smaranda Enache emberjogi harcosnak, valamint Kincses Előd „egykori és jelenlegi ügyvédjének”, hiszen szomorú aktualitás, mutatott rá Tőkés, hogy a marosvásárhelyi bíróságokon Kincses Előd képviseli a Ștefan Gusă tömeggyilkos tábornok szobrának felállítását megakadályozni kívánó keresetüket. Az EMNT elnöke ugyanakkor hiányérzetének is hangot adott, amiért az RMDSZ nem vállalt közösséget ebben a rendezvénysorozatban. Elismeréssel említette a Bernády György Alapítvány által készíttetett tizenkét órás dokumentumfilmet, amely érdemben hozzájárul a múltfeltáráshoz, talán sikerül leépíteni az épp húsz évvel ezelőtt erőszakolt sztereotípiákat, jelentette ki az egykori temesvári lelkipásztor, mint ahogyan a román közszolgálati televízióban sugárzott háromrészes filmsorozat is ezt a célt szolgálja.
Ugyanakkor nem hallgathatjuk el azokat a megnyilvánulásokat sem, amelyek a román szélsőségek köreiből indulnak, és a magyar veszély újbóli feljátszásával gyakorlatilag az önigazolást keresnek. A püspök ezzel a szombatra, épp március 20-ra tervezett maroshévízi román nagygyűlésre utalt, és amint megfogalmazta: a szeparatizmus vádját már megint azért veszik elő, hogy az egységes székelyföldi régió tervét ellehetetlenítsék.
1989, Temesvár: a hiteles forradalmat jelenítette meg – jelentette ki az erdélyi EP-képviselő. Ezzel szemben – „Temesvár szellemével” ellentétesen – 1990 márciusának Marovásárhelyét „Ceuşescu kísértete” járta be. Temesvár szolidaritáson, tolerancián és szereteten alapuló összefogását a gyűlöletre és a mondvacsinált ellenségképre alapozott „ellenforradalom” törte meg.
A biztató kezdet – Temesváron a bűnösök elleni per, a Temesvári Kiáltvány, a Nemzeti Megmentési Front kisebbségbarát nyilatkozata stb. – után a rendszerváltozást eltérítették, mondta a püspök. A gyűlölet forgatókönyve a marosvásárhelyi Fekete Márciusba torkollott: nem interetnikai konfliktusról kell beszélnünk, hangsúlyozta Tőkés, hiszen nem egy szimmetrikus viszonyról volt szó: inkább agresszorokról és áldozatokról van szó. Mindezt azért tervezte meg a volt kommunista nómenklatúra, hogy visszatérhessen a hatalomba a Szekuritáté, berendezkedtek a posztkommunista erők, elindultak az első „szabad” parlamenti választáson – végezetül a kommunistáknak és a titkosszolgálatnak sikerült átmentenie a hatalmukat. Ma, Marosvásárhelyen nem egyedi megemlékezést tartunk, hívta fel a figyelmet az EMNT elnöke, hanem az egész térségünket sújtó, a volt szovjet tömb országaiban két évtizede tartó visszarendeződés ellen, a posztkommunista struktúrák továbbélése ellen tiltakozunk.
A rendszerváltozást folytatnunk kell, szögezte le Tőkés László, az 1989-ben elkezdődött folyamat eredeti szellemében harcoljunk a jóvátételért, azonosítsuk a bűntettek elkövetőit, vonjuk felelősségre őket. Nemzetközi példák egész sora mutatja, hogy bő két évtized után immár Európa is képes szembenézni a kommunizmus örökségével, az Európa Tanács, az Európai Parlament, az Európai Néppárt elítélték a bűnös rendszert, illetve a volt kommunista blokk országainak múltfeltáró intézetei képviselőinek prágai tanácskozásán még egy nemzetközi büntetőbíróság felállításának igénye is megfogalmazódott. De a nemzeti kormányoknak is megvan a saját felelősségük a kommunista múlttal való őszinte szembenézés tárgykörében – ezt a cél kívánja szolgálni a konferencia is, zárta beszédét Tőkés László.
Smaranda Enache köszöntő beszédében többek között felvillantotta Kincses Előd és az ő közös sorsát: 1990 márciusa után mindkettőjüket közellenségnek kiáltották ki, őt munkahelyéről is eltávolították, illetve megakadályozták, hogy mindketten elinduljanak a rákövetkező parlamenti választáson. A PEL társelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy mennyire fontos a civilszféra hozzájárulása a múltfeltáráshoz: ezért szervezték a fáklyásmenetet, és ezért is nagy öröm, hogy a konferencián a magyarok mellett részt vesznek román és zsidó történészek is. Az emberjogi harcos rámutatott: a nemzeti kisebbségek jogaiért, külön tekintettel a magyar közösségre továbbra is ki kell állni, mert az erdélyi magyarságot történelmi múltja miatt ez megilleti, másfelől a kisebbségek ezt igénylik is.
Kincses Előd köszöntőjét azzal a kérdéssel indította: eljutottunk-e a Fekete Márciustól a Szeretet Márciusáig? Az egykori marosvásárhelyi vezető szerint a szeretet márciusa még vágyálom, előíró jellegű jövőkép, akárcsak a tízparancsolat. Épp azért, mert a román és magyar közösség a maga két külön világát építi, számára nagyon disszonánsnak tűnik, jelentette ki az ügyvéd, hogy RMDSZ nem vett részt a fáklyás felvonuláson, mint ahogyan a román pártok sem. „Annak idején nem UDMR-ét alapítottunk, hanem RMDSZ-t, és szeretnénk, ha így is viselkedne” – mondta az egykori marosvásárhelyi hős, akit a fekete március után emigrációba kényszerített az akkori román hatalom.
A megnyitó előadások után Korpos Dalma, Tőkés László kolozsvári irodájának vezetője felolvasta Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövetének levelét, Gróh Gáspár, Mádl Ferenc kabinetvezetője az egykori köztársasági elnök üzenetét tolmácsolta. Király Károly egykori erdélyi magyar politikus is levelet intézett a résztvevőkhöz, amelyben egyebek mellett ezt írta: „A márciusi események nem spontán, nem román-magyar ellentétekből születtek, hanem mesterségesen táplált, szervezett és kirobbantott hatalmi, kormányzati eszközökkel támogatott, tragikus események voltak. Emlékeinkből kitörölni nem szabad, a múltat megváltoztatni nem lehet. De ha kellő tisztelettel és alázattal viszonyulunk hozzá, útravalóul adhatjuk a levont tanulságokat gyermekeink és unokáink részére.”
Ezután az EMNT által meghirdetett „Családom fekete márciusa” című, esszé– vagy interjú-pályázat nyerteseinek adta át a díjakat Farkas Márta zsűrielnök. A középiskolás diákok és egyetemi hallgatók által beküldött pályaművek közül III. helyet Kusztos Dávid, a marosvásárhelyi Református Kollégium IX. osztályos tanulója, a II. díjat Dénes Hunor Levente, volt Bolyais diák, II. éves joghallgató, ezzel egyenértékű különdíjat Simon Alíz Tímea, a Művészeti Líceum tanulója, míg a fődíjat Szabó Dániel, II. éves egyetemi hallgató nyerte el.
A marosvásárhelyi magyarok mellett harcoló, emiatt igazságtalanul bebörtönzött és üldözött magyarok és magyar-cigányok helytállásukért nemrégiben a Terror Házában megkapták a Petőfi emléklapot – a konferencián pedig Bajnai Gordon miniszterelnök levélben értesítette őket, hogy a Kisebbségekért Díjat adományoz nekik, miután jogszabály-módosítással azt külhoniakra is kiterjeszti. A díjakat Balog Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője, a Magyar Országgyűlés Emberjogi Bizottságának elnöke és Schmidt Mária, a Terror Házának igazgatónője adta át Lőrincz Józsefnek, Szilágyi Józsefnek, Sütő Józsefnek. Puczi Béla érdemeit post mortem ismerhetjük csak el, az ő díját felesége, Puczi Mária vette át. További posztumusz elismerésben részesült: Szilveszteri Kis Péterés Tóth Árpád – hozzátartozóik annyi sérelmet és megaláztatást szenvedtek el 1990 márciusa utáni két évtizedben, hogy sem a budapesti díjátadóra, sem Marosvásárhelyre nem jöttek el, nevükben Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános vette át a díjat.
Az ünnepélyes díjátadókat követően két tömbbe csoportosítva került sor a konferencia előadásaira. Balog Zoltán a teológiában ismert „helyettes elégtétel” fogalmából indult ki. Helyettes elégtételről akkor beszélünk, amikor nekünk kellene valamiért helytállnunk, felelősséget vállalnunk – de nem tesszük, viszont van valaki, aki ezt helyettünk megteszi. A fideszes politikus rámutatott: Közép-Kelet-Európában ez gyakorta előfordul, és nagy dolog, hogy vannak olyanok, akik képesek erre. A marosvásárhelyi roma hősök példáját azért tartotta fontosnak, mert a roma-probléma egész Európa számára egyre akutabbá válik, és a rengeteg – politikai manipuláció eszközeként felhasznált – negatív példa mellett szükségünk van a pozitív példák felmutatására. Ez a mi felelősségünk, jelentette ki Balog, ezeket a példákat kell mindig szembeállítanunk azokkal, akik minket akarnak szembeállítani.
Az első előadássorozatban felszólalt Wiliam Totoc, berlini újságíró, számtalan tanulmány és könyv szerzője, aki az „Egy fiatal harcos portréja” című filmet esettanulmányként bemutatva a feléledő román szélsőséges mozgalmakról beszélt, elítélve a múlt misztifikálását és a nacionálkommunizmus meghosszabbítását.
Matuska Márton délvidéki újságíró arról a „csodáról” beszélt, hogy Trianon után 90 évvel egy magyar ember felszólalhat a szerb parlamentben, Boros Zoltán televíziós szakember a Marosvásárhelyen húsz évvel ezelőtt létrejött, mesterségesen táplált „tömeges pszichózis” rejtelmét boncolgatta. A média felelősségét hangsúlyozta Éhn József, a Társaság a Kárpát-Medencei Magyarságért elnöke is. Dr. Ábrám Zoltán, a marosvásárhelyi események résztvevőjeként emlékeit elevenítette fel, és rámutatott: „Húsz év eltelt, és ma már egészséges összegzést végezve szükség szerint önkritikusnak kell lennünk. További kérdéseket kell feltennünk magunknak. Miért fogyunk napról napra, és miért csökken a magyar emberek közötti szolidaritás? Miért nem tudunk olyan értékrendet teremteni a sorainkban, amely a krisztusi szeretetre épül? […] Miért nem tanultunk eleget 1990 fekete márciusából?”
Hozzászólásában Tófalvi Zoltán történész a hiteles adatok nyilvánosságra hozatala mellett érvelt, míg Mircea Suhăreanu a Pro Europa Liga részéről Marosvásárhely fokozatos elrománosítása mellett tanúskodott.
A konferencia második paneljét Schmidt Mária történész előadása vezette fel, aki párhuzamot vont a 2006. őszén történt budapesti eseményekkel. A Terror Háza vezetője véleménye szerint 2006-ban is a hatalom provokálta az embereket. Tanulságként megfogalmazta, hogy a provokációt mindig és mindenkor le kell leplezni. A történész at kérteTraian Băsescu államfőtől, hogy tegye meg azokat a gesztusokat, amelyekkel a Fekete Március sebeit be lehetne gyógyítani.
Gabriel Andreescu bukaresti emberjogi harcos felhívta a figyelmet arra, hogy a tragédián túl léteznek olyan momentumok, amelyekről nem beszéltünk eddig. 1990 márciusa után a magyar kérdés olyan szinten tevődött fel, amelyhez az addigi kurzuson szocializálódott román értelmiségek nem szoktak hozzá.. A központosító, homogenizáló államszemlélet addig nem engedte meg, hogy a kisebbségi kérdést érdemben feltegyék, mutatott rá a szakember. A zsidók nélküli antiszemitizmus kérdését leválasztva a problémakörről, Andreescu szerint a kisebbségek mai napig egyfajta provokációt jelentenek a többségi, homogén nemzetben gondolkodók számára. A másfélmilliós magyar közösségnek saját kultúrája van, érvelt a kisebbségi kérdésekkel foglalkozó professzor, teremtő módon járulnak hozzá az ország életéhez. Ezért a jövő nagy tétje a magyar régiók létrejötte lesz.
Balog Zoltán rövidre fogott előadásában a konferencia mottójaként választott tételt boncolgatta, mely szerint a jövő csak igazságra épülhet. A politikus kijelentette: nem a történelmi igazságról van szó, hanem az egyetemes emberi és a kisebbségi jogok alapján levezethető igazságról, a demokratikus jogállam igazságáról. Az emberjogi bizottság elnöke kijelentette: fundamentális kérdésekben nem lehet engedni. Még azokban sem, amelyek nem népszerűek a saját körünkben: mert ha ezekben engedünk, erkölcsi jogainkat veszítjük el, hitelességünket és legitimitásunkat. Az erőszak a gyávák eszköze, mondta Balog, és sajátosan közép-kelet-európai történet az, amikor a társadalmi békét a polgároknak kell megvédeniük az államhatalommal szemben. Végezetül megosztotta azt a spirituális tapasztalatát, mely szerint végső soron mindig az igazság győz a jogbitorlókkal szemben.
Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke arról beszélt, hogy az elszakadt részeknek figyelniük kell egymásra, mert tapasztalataink kiegészítik egymást. Ugyanakkor a nemzeti integráció mellett tett hitet, a magyar kormány nem hagyhatja a határon túli magyar közösségeket. A határmódosítás nélküli politikai integráció két pillére: az autonómia és kettős állampolgárság – fogalmazta meg a délvidéki politikus.
Mikola István volt egészségügyi miniszter előadásában rákérdezett: valóban a szeretet márciusa lett a gyűlölet márciusából? Rámutatott: mindkettő aktív emberi érzés – be kell vetni magunkat annak az érdekében, hogy valóban belülről fakadóan tudjuk megélni. Kijelentette: erős anyaországra lenne szükség. A magyar nemzet befogadó, erős nemzet volt, a honfoglaló magyarok ilyen nemzetet alkottak meg, Szent István királyunk ezt teremtette meg. Ehhez képest, hívta fel a figyelmet a volt miniszter, a legfrissebb kutatások szerint a magyar népesség 53 százaléka anómiás (az anómia az az állapot, amikor egy társadalomban megszűnnek vagy felborulnak a normák, a szabályok, az emberek elvesztik a fogódzóikat, gyökértelenekké válnak). Őket nehéz mozgatni, de annál könnyebb manipulálni. A gazdasági válságon túl morális válságban van Magyarország, következésképpen erkölcsi erő és önvizsgálat szükséges. Mindez a békés egymás mellett éléshez is elengedhetetlen – hangsúlyozta a fideszes politikus.
A konferenciát Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke zárta. A résztvevők Zárónyilatkozatot fogadtak el, amelyben megerősítették: a Fekete Március véres eseményei nem a két nemzeti közösség – a román és a magyar – közötti szembenállás következménye, hanem a hatalmukat és befolyásukat veszélyeztetve érző posztkommunista erők restaurációs kísérlete, melyet etnikai konfliktus gerjesztésével próbáltak leplezni és igazolni. A Marosvásárhelyi Fekete Március és az azt követő, hasonló forgatókönyv szerint zajló események – különösképpen az ún. bányászjárások – kimutatható módon késleltették a demokratikus átalakulást, Románia euroatlanti integrációját, és mindmáig érzékelhető módon hosszú időre megmérgezték a román-magyar viszonyt. A résztevők külön kitértek arra is, hogy Marosvásárhely önkormányzati elöljáróinak felelőssége és a romániai igazságszolgáltatás újabb szégyene, hogy a kommunista rezsim ellen felkelő temesváriakba lövető Ștefan Guşă tábornok szobrának felállítása engedélyt kapott, miközben az Európai Néppárt Kongresszusa határozottan elítélte a kommunista rendszerek egykori tisztségviselőinek dicsőítését. Abbéli meggyőződésüknek is hangot adtak, hogy „a jövő, Marosvásárhely, Erdély, Románia, és az egész Kárpát-medence országainak jövője csakis az igazságra épülhet. Nemzeti közösségeink közös jövője érdekében tehát igazság- és jóvátételt követelünk, a társadalmi igazságosság és a demokratikus jogrend maradéktalan érvényesítését”.
Marosvásárhely, 2010. március 20.
Tőkés László
EP-képviselő Sajtóirodája. Forrás: erdon.ro

Újabb akkreditált szakok a Sapientián
A Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség (ARACIS) döntése révén újabb két szakot akkreditáltak a Sapientián. Az oktatási intézmény közleménye szerint az ARACIS elismerte az élelmiszer-mérnöki és környezetmérnöki szakot, így a különböző városokban a Sapientia–EMTE keretében működő szakok több mint fele immár akkreditált, mint ahogy a Csíkszeredában működő szakok nagy része is megszerezte a hivatalos elismerést.
„Gyakorlatilag az említett szakok akkreditációjának megszerzése azt jelenti, hogy ezután az egyetemen végzett hallgatóink szakmai minősítése az egyetem által szervezett államvizsgán történik majd meg, amelyet az egyetem által kibocsátott mérnöki diploma szavatol – közölte dr. Lányi Szabolcs tanszékvezető. – Meggyőződésünk szerint ez a siker nemcsak az egyetem hallgatóié, illetve oktatóié, hanem a székelyföldi közösségé is, mely mindvégig figyelemmel követte a mérnöki oktatás eredményeit és a térségbe való beilleszkedését.” Elmondta továbbá, következő lépésként ősztől Csíkszeredában ipari biotechnológia-mérnöki, valamint közélelmezési és agrár-turisztikai mérnökmenedzser szakot is indítanának a Műszaki és Természettudományi Tanszék keretében. Az újonnan akkreditált szakokon eddig közel 150 hallgató végzett. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Tisztul a láthatár
Nem vagyunk méltók génjeinkhez
Dr. Czeizel Endre orvosgenetikus, egyetemi tanár előadásával és a díjkiosztással ért véget szombaton délután az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem diákjainak tudományos szessziója, a XVII. TDK. A Kultúrpalota nagytermében népes közönség hallgatta végig a magyarság genetikai gyökereiről szóló előadást, amelyről a vendégprofesszor könyvet is írt.
Bár nyelvileg a magyarság a finnugor népekkel rokon, az utóbbi ötven év orvosgenetikai kutatásai azt igazolták, hogy genetikai szempontból harmonikusan illeszkedik az európai népek családjába. A jelenkori magyar népesség ősei döntő módon az utolsó jégkorszak előtt is Európában éltek, és nem rokonok a nagy keleti rasszal. Mivel a Kárpát-medence egy nagy olvasztótégelynek számított, a magyarok genetikai szempontból Európa legkevertebb népei közé tartoznak, ami jó tulajdonság, hisz az életerőt növeli. A genetikai adatok szerint a jelenkori magyarság a szlávokkal, a bajorokkal és az osztrákokkal áll a legközelebbi rokonságban, a magyarságon belüli népesség-genetikai kutatások a székelyek őseinek iráni, a hozzájuk legközelebbi rokonságban levő jászok őseinek perzsa eredetét igazolták.
A genetikai kevertség miatt nincsenek jellegzetes magyar genetikai betegségek, s génállományunk nincs kapcsolatban a mai magyar lakosság siralmas egészségi állapotával. Nem vagyunk méltók a génjeinkhez – hangzott el Czeizel professzor előadásában, aki feltette a kérdést, hogy ki a magyar, mi a magyar? Mivel ez nem genetikai tulajdonság, valójában a szülőföld, az anyanyelv dönti el és elsősorban vállalás kérdése. A haza teszi naggyá az embert, és a géniuszok, a lángelmék teszik, tehetik naggyá a hazát. Mivel a magyarság rosszul bánt a géniuszaival, manapság az a kérdés, hogy érdemes-e magyarnak lenni, érdemes-e külföldről visszatérni. Az átkon, hogy a magyar a magyarnak ellensége, változtatni kellene, és össze kellene fogni annak érdekében, hogy a mai nemzet bebizonyítsa, érdemes magyarnak lenni – zárta előadását Czeizel professzor, aki vastapsot kapott.
Az idei Tudományos Diákköri Konferencián elhangzott 229 dolgozat, amelyből 109 szerzője magyarországi egyetemi hallgató volt, azt bizonyította, hogy a korábbi évekhez képest tisztulni látszik a láthatár, s hogy érdemes részt venni a TDK-n – hangzott el dr. Szabó Béla egyetemi tanár, az ÁOK dékánhelyettesének értékelő beszédében, aki sikeresnek nevezte az idei rendezvényt, amelyen 11 magyarországi meghívott előadó vett részt.
A szervezők nevében Farkas Hunor, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnöke köszönte meg a segítséget, aki várja a megfelelő utód jelentkezését az MMDSZ élére. Nagyon jó volt az idei TDK hangulata, emelte ki dr. Kun Imre professzor, dr. Benedek Imre egyetemi tanár pedig 1.000 eurót ígért a jövő évi konferencia legjobb kardiológiai dolgozatát megíró diáknak. A különböző szekciókban sorra díjazták a legjobb tudományos dolgozatok szerzőit, a magyarországi résztvevők különdíjat kaptak.
A marosvásárhelyiek budapesti Baráti Társasága által működtetett Bolyai Alapítvány által meghirdetett pályázat nyerteseinek dr. Soós Pál ortopéd- traumatológus főorvos adta át a 100.000 illetve 80.000 forintot tartalmazó borítékot a MOGYE két és a Sapientia EMTE egy tanársegédének, illetve három orvostanhallgatónak, egy mesterképzős színésznek és egy informatika szakos diáknak, aki a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán tanul. A Stúdium Alapítvánnyal közösen lebonyolított pályázat finanszírozása a baráti társaság tagjainak adószázalékából és önzetlen támogatásából lehetséges – mondotta kérdésünkre Soós főorvos.
A záróünnepség végén Bauer Orsolya, Hlavathy Katalin, Kedves Ignác és Szövérfi Zsolt orvostanhallgatók, a XVII. TDK szervezői köszöntek el a közönségtől.
(bodolai) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

A stressz, a kastély és a levelek
Hármas könyvbemutató a Bernády Házban
Hármas könyvbemutatónak adott otthont péntek este a Bernády Ház: a Mentor Kiadó új köteteinek méltatásán azok szerzői is részt vettek, az est forgatókönyve szerint először a méltatók, utánuk a szerzők szóltak a szóban forgó kiadványokról.
A megjelenteket Káli Király István, a kiadó igazgatója köszöntötte, ugyanakkor méltatóként is felszólalt: B. Kovács István Az uniós stressz című riportkönyvét ismertette a közönséggel. A kötet kapcsán a szerző korábbi, illetve jelenlegi munkahelyeiről mesélt és elmondta: a riportsorozatokban találta meg a neki leginkább megfelelő műfajt. – Riportsorozatokat írtam, ezekből állt össze a könyv. Az Ifjúmunkásnál kamaszokról, diákokról, majd ’98-tól a Háromszéknél a falusi életről. Ha a fiatal riportereknek tanácsot adhatnék, azt mondanám, írjanak sorozatot. Nem véletlen, hogy ezt most a főszerkesztők kevésbé engedik. Visszatérve a kötetre: kezdtem végigjárni a székelyföldi falvakban olyan emberek házait, akik meghallották az idők szavát és nem eladogatták a földjeiket, hanem megpróbáltak kezdeni velük valamit. A riportok 2003-2007 között készültek, az emberek szorongtak, hogy mi lesz velük az Unióban. A gazdálkodási ösztön viszont igen hamar felébredt a ’90-es "földosztás" után. A riportok erről szólnak – mondta a szerző, majd Nagy Pál irodalomtörténész emelkedett szólásra, Györfi Dénes Kedves Zsigmond! című kötetének bemutatására. – A kötet a Vita Sándor és testvére, Vita Zsigmond közötti levélváltás egy részét tartalmazza. A szerző az enyedi Bethlen könyvtárban őrzött Vita- hagyaték közel félezer levele közül válogatta ki azt a 140-et, amelyek e kötetben helyet kaptak. Feladatunk a további közlés, amelyben majd Vita Zsigmond válaszlevelei is megtalálhatók. Vita Sándor a két világháború közötti erdélyi magyar kulturális élet kiemelkedő személyisége, 1904-ben Nagyszebenben született. Enyeden Áprily Lajos tanítványa volt, majd 1936-ban a Hitel című folyóirat egyik szerkesztője lett Kolozsváron. Fontos szerepe volt a ’37-es Marosvásárhelyi Találkozó megszervezésében. ’40-től ’44-ig képviselő Budapesten, utána letartóztatják, de egy hónap után elengedik. Ezt követően emigrált Budapestre. Levelei igen fontos kordokumentumok. Rendkívül termékeny levélíró volt, mindenről nagyon részletesen tájékoztat. A kötetben található első levél 1935. augusztus 26-án íródott, az utolsó 1993. január 8-án, halála előtt tizennyolc nappal. Nélkülözhetetlen forrásanyag Erdély történelmének tanulmányozásához. Györfi Dénes a Vita Sándor írásairól, az általa szerkesztett folyóiratokról szóló beszéde közben hozzátette, a Bethlen könyvtárban, a hagyaték rendszerezése közben fedezte fel a leveleket, amelyekből a kötetet alkotó száznegyvenet kiválogatta, majd a szóban forgó folyóiratok címoldalait adta át a közönségnek.
Az est sorrendben utolsó, bemutatandó könyvét – Tüdős S. Kinga A régi gernyeszegi várkastély című kötetét – Weisz Szidónia történész ismertette. – A jelentős stratégiai szerepet betöltő kastélyt 1462-ben kezdték építeni. Létezésének háromszáz éve alatt több család tulajdona volt, az 1700-as évektől lebontásáig a Telekieké. A kötet három szerkezeti egységet és azok alfejezeteit tartalmazza: a kastély építése, a benne lévő iskola, a tornyok, a berendezés, a kert, a gazdasági élet. A helyén álló, mai barokk kastély építéstörténete és építőinek életrajzi adatai. A korabeli mindennapi élet, minél teljesebb képet nyújtandó a korszakról. Képanyaga látványos, a könyv érdekes képet rajzol a Teleki Mihály-korabeli mindennapokról. Olyan munka, amelyet a szakemberek, érdeklődők nagy haszonnal forgathatnak, kultúrtörténeti kuriózum.
– Nincs várkastély, nincs Teleki uram, akkor miért is írtam ezt a könyvet? – tette fel a kérdést a szerző. – Hiszen ez a kastély már nem létezik. De azért kell azzal is foglalkozni, ami már nincsen, ám a miénk volt, mert minden nemzet kultúrája és nyelvhasználata genetikailag kódolódik. Nagyon fontos, hogy mindent tudjunk az elődeinkről. Teleki Mihály nagyon befolyásos ember volt. A kötetben ezt a főurat is be szeretném mutatni, az életmódot, amelynek révén megtörténhetett a kastély belakása. A kastélyé, amely a korabeli Erdély egyik legszebb reneszánsz és gótikus kastélya volt, majdnem lovagvár, mintaadó központ. Kertje a reneszánsz kertépítészet alapjait követte, csak a bonchidai volt ehhez hasonlatos. A kötet kalandozás volt a részemről, valami olyat próbáltam rekonstruálni, ami már nincsen. Erre ritkán vállalkoznak a történészek.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Fehér könyv a fekete márciusról
Az 1990-es marosvásárhelyi eseményekkel kapcsolatos évfordulós megemlékezéseket rendeztek a hét végén.
Március 19-én az RMDSZ vezetősége megkoszorúzta Sütő András síremlékét, majd a szövetségi elnöki hivatalban Markó Béla az összetűzés kárvallottjaival, az áldozatok hozzátartozóival: az események során elhunyt Gémes István, Csipor Antal és Kiss Zoltán családtagjaival, az egykor börtönbe zárt Cseresznyés Pállal, a súlyosan bántalmazott Szabadi Ferenccel, illetve Juhász Ilonával találkozott.
Markó kifejtette: annak idején a vásárhelyi és a környékbeli magyarság egyfajta szabadságharcot vívott a letűnt rendszer retrográd erőivel szemben, akik a háttérből irányították az eseményeket. Úgy véli: húsz évvel ezelőtt ellenforradalmi kísérlet történt, amelyet a magyar közösség bátorsága meghiúsított.
Ellentmondásos vallomások
A művészeti egyetem stúdiótermében vetítették azt a 12 órás dokumentumfilmet, amely a húsz évvel ezelőtti eseményeknek állít emléket. Szerzője, Miholcsa Gyula, az RTV munkatársa a Krónikának elmondta: hároméves munka eredményét láthattuk. A film megrendelője a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány volt, amelyet Borbély László miniszter, parlamenti képviselő vezet. Miholcsa szerint a legértékesebb anyag a néhai Schnedarek Ervintől származott. Ő és munkatársai szinte percről percre megörökítették mindazt, ami 1989 decemberének utolsó napjaitól kezdve Vásárhelyen történt.
A többi, nem kevésbé értékes anyag a Román Televíziótól, a Magyar Televízió Fekete Doboz című műsorából, és a temesvári forradalmárok egyesületétől származik, a film alapötlete pedig az volt, hogy rekonstruálják a helyes és pontos kronológiát. „Rengeteg meglepő dologgal szembesültem. Egyesek önmaguknak mondtak ellent különböző pillanatokban: általában román megszólalókkal fordult ez elő, mert ők akarták elkerülni, hogy a valóságot kimondják” – mesélte Miholcsa.
A legvérmesebb, 1990 februárjában szervezett vásárhelyi Vatra Românescă rendezvényről nincs felvétel, oda annakidején nem engedték be a magyar újságírókat, az RTV archívuma sem őriz erről dokumentumot. A Fekete Doboz munkatársaitól valóságos harctéri jeleneteket kaptak, kameráikkal egészen közel kerültek a verekedő csoportokhoz – ezek a szerkesztők szólaltatták meg március 19-én a cigányokat is, akik a magyarság mellé álltak.
Profi provokáció volt
„Nekem erkölcsi kötelességem volt Sütő Andrással szemben az, hogy a filmet elkészítessem. Három év munkája van benne. Most is végigfut a hátamon a hideg, ha megnézem. Ne feledjük: az események a jugoszláviai folyamat előtt zajlottak. Mindenki számára egyértelmű ma már az, hogy profi provokációról volt szó – akik kirobbantották, azoknak a tervei között talán az is szerepelt, hogy Romániában, Erdélyben katonai diktatúrát vezessenek be. Annak idején a tankok egy hónapon át a város határában állomásoztak” – fejtette ki lapunknak Borbély László, aki a film vetítése előtt köszönetet mondott azoknak, akik fényképeket, videofelvételeket, dokumentumokat vittek be az alapítványhoz.
„1500 dokumentum van a birtokunkban, ezek húsz év alatt gyűltek össze. Jó részüket már 1990-ben átadtuk az ügyészségnek, és azok alapján fel lehetett volna göngyölíteni az ügyet” – tette hozzá Borbély, aki bejelentette, hamarosan elkészül az átfogó Fehér könyv a húsz évvel ezelőtti eseményekről. A filmvetítés kezdetén Tőkés László is jelen volt, viszont az RMDSZ vezetősége, a szövetségi politikusok távol maradtak az EMNT által szervezett, péntek esti tüntetéstől. Tőkés László a Krónikának elmondta: „Nem kaptam meghívást a filmvetítésre, de erre nem is volt szükség, hiszen a sajtóban többször megjelent, hogy erre sor kerül. Úgy gondolom, hogy a megemlékezésben együtt kell lennünk.”
Máthé Éva. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Román naggyűlés Maroshévízen: „Székelyföld nem létezik”
A magyar többségű megyékben élő románok „elnyomására”, „elüldözésére” és „elmagyarosítására” kívánták felhívni a figyelmet szombaton a Maroshévízen tartott román nagygyűlés résztvevői, amelyet a Kovászna, Maros és Hargita Megyei Románok Civil Fóruma válaszként szervezett az egy héttel korábban tartott székely nagygyűlésre. A helyi kultúrházban megtartott rendezvényen több mint hatszázan gyűltek össze – legtöbben más megyékből, buszokkal érkeztek a helyszínre –, köztük a Nagy-Románia Párt (PRM) vezéregyéniségei, Corneliu Vadim Tudor és Gheorghe Funar, valamint Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
A magyarellenes szónoklatokban bővelkedő rendezvény különösebb rendbontás és zavargás nélkül zajlott le, annak köszönhetően, hogy a híresztelések ellenére a Székely Gárda képviselői mégsem jelentek meg a rendezvényen, illetve mert Maroshévíz lakossága – mind a magyarok, mind a románok – tisztes távolságból figyelték az eseményeket.
Érkezésünkkor Maroshévíz főutcáján hosszú autóbuszsor fogadott, de a főtérről leágazó mellékutcákban is nehezen lehetett parkolót találni, mert a helyeket elfoglalták az idegen megyékből érkezett gépjárművek. Három autóbusznyi „elnyomás alatt élő román” érkezett Maros megye falvaiból, azokból, amelyeknek lakói cselekvő részesei voltak a húsz évvel ezelőtti „fekete márciusi” eseményeknek, de jöttek Dolj, Prahova, Iaşi, Vaslui, Botoşani, Máramaros, Temes, Beszterce-Naszód és Kolozs megyéből is. A buszok többségén a Nagy-Románia Párt (PRM) jelképe volt látható, a járművekkel érkező „erősítés” is főleg a nagy-romániások zászlóját, illetve a trikolórt lengette. Néhányan „Erdély román föld” (Ardealul pământ românesc) táblát emeltek a magasba. A tömeg a felújított kultúrház előtt gyülekezett, míg a házigazdák a négysávos főutca szemközti oldalán szemlélték az eseményeket.
Tartózkodó helybéliek
„Ki hívta ide ezeket?” – tették fel a kérdést románul, illetve magyarul többen is az út túloldalán szemlélődő helybéliek közül és nemzetiségi hovatartozástól függetlenül egyöntetűen rosszallásuknak adtak hangot. Mellesleg a helybéliek csekély számú csoportjában több román szót lehetett hallani, mint magyart. „Mi itt jóban-rosszban együtt vagyunk, egyaránt vannak román és magyar barátaim. Nem értem, miért kell ilyen rendezvényeket szervezni, ha mi itt jól megvagyunk egymással?” – méltatlankodott Ioan Turcu maroshévízi lakos, aki a kérdésünkre adott válaszát a nyomaték kedvéért magyarul is megismételte. Elmondta, neki soha semmilyen hátránya nem származott abból, hogy ő román egy többségben magyarok lakta megyében, nem érzi, hogy őt „elnyomnák” a magyarok.
Markó: felelőtlenek a román politikusok
Markó Béla szerint a maroshévizi román nagygyűlés résztvevőit szándékosan félrevezették kijelentéseikkel a rendezvényen felszólaló román politikusok, akik részéről, mint mondta, több felelősséget várna el.
Az RMDSZ elnöke felelőtlennek nevezte Victor Ponta maroshévizi kijelentéseit, s úgy véli a PSD-elnök felkorbácsolta a kedélyeket a rendezvényen.
A Maroshévízen elfogadott memorandum kapcsán Markó leszögezte: amikor a magyarság több jogot kér, ezzel egyáltalán nem csorbulnak a magyar többségű megyékben élő románok jogai.
A gyűlést megelőzően egy kis szóváltásra is sor került a szervezők és az „erősítés” között, ugyanis a Hargita, Kovászna és Maros megyei Románok Civil Fóruma tartott attól, hogy az „elnyomott” négyszázezernyi román jogait követelő eseményt valamelyik párt kisajátítja. Ezért nem engedték bevinni egyik párt zászlóját sem, csak a trikolórt. A tiltás ellenére meglehetősen sok PRM-s zászló lengedezett a teremben és bejutottak az „Erdély román föld” feliratos táblák, valamint a szélsőjobb Noua Dreaptă kelta keresztes zászlói is.
Ponta: Székelyföld nem létezik
Az egymást váltó szónokok felszólalásából kiderült, hogy a Hargita, Kovászna és Maros megyei Románok Civil Fóruma hatalmas veszélyt lát a régiók újraszervezésében, és soha nem fognak egyetérteni azzal az RMDSZ-es kezdeményezéssel, hogy Hargita, Kovászna és Maros megye egy fejlesztési régiót alkosson.
„A PSD soha nem fogadja el, hogy a román mellett más hivatalos nyelv is legyen az országban, de az etnikai alapú autonómiát sem – jelentette ki Victor Ponta. „Egyetlen románnak sem kell innen elköltöznie, a Székelyföld pedig valóban nem Románia, mert a Székelyföld nem létezik” – magyarázta a legnagyobb ellenzéki párt vezetője – utalva a március 15-i kolozsvári megemlékezésen a „Székelyföld nem Románia!” transzparensre, melyet az Új Magyar Gárda Székely Szakaszának tagjai emeltek magasba.
Ponta hozzátette: pártja vigyáz majd arra, hogy a képviselőház ne fogadhassa el az RMDSZ javasolta egy régióba soroló régióátszervezési törvényt. A politikus határozott állásfoglalásra szólította fel az államelnököt és a kormányfőt az egy héttel korábban tartott székely nagygyűlés kapcsán, ahol a résztvevők egyebek között a magyar nyelv hivatalossá tételét is követelték. Mircea Duşă, a képviselőház PSD-s alelnöke a helybéli románság nevében arra kérte a más vidékről érkezőket, hogy óvakodjanak a magyarellenes megnyilvánulásoktól. „Önök elmennek, de mi itt maradunk” – szögezte le Hargita megye korábbi prefektusa.
Nicolai: a székely nagygyűlés szánalmas
Norica Nicolai, a Nemzeti Liberális Párt alelnöke szánalmasnak, nem európainak és embertelennek minősítette a székely nagygyűlést. Kijelentette: a liberális párt betartja a környéken élő románoknak tett ígéreteit és pártja mindenekelőtt a románság érdekeit képviseli. Kirobbanó tapsvihar fogadta Corneliu Vadim Tudort, aki biztosította a románságot, hogy a kisebbségi törvényt nem fogadja el a parlament. „Mindenkinek tisztelni kell az egységes román nemzetállamot. Nem létezik semmiféle Székelyföld, ez itt Románia” – szögezte le az EP-képviselő.
A Demokrata Liberális Párt (PDL) képviselői nem vettek részt az eseményen, azonban Emil Boc kormányfő, a PDL elnöke már a román nagygyűlés alatt közleményben sietett leszögezni: az alkotmány értelmében Romániában a román a hivatalos nyelv, a magyar nyelv hivatalossá tételét illető viták alaptalanok, az alkotmány pedig nem alku tárgya.
Az ülés végén az egybegyűltek memorandumot fogadtak el, amelyben felkérik a hatóságokat, az elnöki hivatalt, valamint a kormányt és a civil szférát, hogy lépjen fel a szeparatista és revizionista törekvések ellen. Aggódnak amiatt, hogy a Hargita és Kovászna megyét ugyanazon régióba soroló régióátszervezési törvényt a szenátus hallgatólagosan elfogadta. Felszólítják a képviselőházat és Traian Băsescu államfőt, hogy utasítsák el a kisebbségi törvény elfogadását, emellett olyan jogszabály elfogadását sürgetik, amely a román nyelvnek „közigazgatásban használatos egyedüli nyelv státusát biztosítja”.
Jánossy Alíz. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Kárpát–medencei matematikusok
Szatmárnémeti – Hétvégén Szatmárnémetiben tartották meg a XIX. Nemzetközi Magyar Matematika Verseny döntőjét, mely eredményhirdetése hétfőn volt.
Hétfőn délelőtt a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia nagytermében tartották meg a XIX. Nemzetközi Magyar Matematika Verseny ünnepélyes díjkiosztóját. A Kárpát–medencében magyarul tanuló középiskolás diákok számára megrendezett versenyen közel 200 versenyző mérte össze tudását. A verseny nemzetközi szakaszát első alkalommal tartották meg szatmárnémetiben, melynek megszervezését a megyeközpont három magyar tannyelvű középiskolája — Református Gimnázium, KölcseyFerenc Főgimnázium, Hám János Római Katolikus Iskolaközpont — vállalta magára. A díjak kiosztása előtt a Hám János Iskolaközpont Adoremus diákkórusa az iskola Históriás együttesével közös produkciót mutatott be: megzenésített keresztutat. Ezt követően Csehi Árpád, a Szatmár megyei tanács elnöke köszöntötte a jelenlévőket, mint volt matematika–fizika szakos diák. Elmondta, szerinte nemcsak a verseny fontos ezalkalommal, hanem az is, hogy több ország szakemberei tudnak találkozni, valamint biztos abban, hogy a diákok körében is kötődtek barátságok. Kereskényi Gábor Szatmárnémeti alpolgármestere hozzátette, hogy a megyeközpontban az elmúlt hétvégén két olyan rendezvény is volt, mely összefogja a Kárpát–medence magyarságát. A szóban forgó matematikaverseny mellett a Kárpátalja Expressz is megállt Szatmárnémetiben. Kónya László főtanfelügyelő–helyettes elmondta, hasonló nagyságú kárpát–medencei találkozóra Szatmárnémetiben 1605 óta nem került sor. Majd dr. András Szilárd a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa, egyben a nemzetközi matematika verseny zsűrijének elnöke értékelte a diákok munkáját. A korábban versenyzőként is szereplő adjunktus elmondta, a verseny rangját bizonyítja, hogy a korábbi résztvevők közül számos kutató került ki. A díjazottak az elismerő oklevelek mellett különböző különdíjakat is kaptak, mint a legeredményesebb erdélyi–, kárpátaljai–, szatmári– lánynak járó különdíj, a legtürelmesebb feladatmegoldó stb. A legjobb eredményt elérő erdélyi diákok a tanügyminisztérium oklevelét vehették át, mely bejutást biztosít hasonló profilú egyetemekre. Emellett Sógor Csaba RMDSZ–es európai parlamenti képviselő közösen Gál Kinga magyarországi– és Mészáros Alajos felvidéki európai parlamentiképviselőkkel brüsszeli kirándulást ajánlottak fel a régiók legjobb eredményeit elérő diákjai számára. Forrás: erdon.ro

Naponta összehozza a magyarokat
Nagyvárad – Vasárnap fennállásának negyedik évfordulóját ünnepelte Nagyváradon az erdélyi Mária Rádió. Délután ünnepi köszöntőbeszédek hangzottak el a Székesegyházban, fellépett a Mozaik együttes.
Március 21-én negyedik születésnapját ünnepelte az erdélyi Mária Rádió. Az évfordulóhoz köthető főbb rendezvényeknek a nagyváradi Bazilika biztosított otthont, ahová zarándokok érkeztek a Székelyföldről, Szatmár megyéből és Magyarországról is.
A vasárnap délután lezajlott záróünnepségen Szatmári Ferenc rádióelnök köszöntötte az egybegyűlteket. Örömének adott hangot, hogy a Székesegyházban teheti ezt meg, ugyanis hat évvel ezelőtt ezen a helyen imádkozott Istenhez és a Szűzanyához, útmutatást kérve tőlük a rádió elindításához. Fohásza meghallgattatott, és az Úr meghívta őt a szőlőjébe. Szatmári Ferenc ugyanakkor köszönetet mondott a munkatársainak és a támogatóknak, külön megemlítve Mons. Fodor József általános helynök nevét, aki eleitől kezdve bátorította őt, bízott a néha reménytelennek tünő küldetésben. Az elnök úgy vélte: a rádió nemzetünk megújulásának alapfeltételét biztosítja azáltal, hogy szolgálatkészséget és áldozatvállalást közvetít. “Hiszen, hogy semmi sem köti úgy össze népünket, mint az ima, ezért a Mária Rádió naponta összehozza a magyarokat”, fogalmazott.
Dr. Szabó Tamás, a magyarországi Mária Rádió vezetője megjegyezte: a csíksomlyóiSzűzanyának köszönhető az általa képviselt kommunikációs intézmény. A 2005-ös búcsún őhozzá imádkoztak, s három hónapra rá aláírhatták a szerződést, és kaptak egy budapesti frekvenciát. Arra hívta fel a figyelmet: a rádió a Kárpát-medence szinte valamennyi olyan országában fogható, ahol magyarok élnek, ezért az egyházhoz hasonlóan összeköt bennünket, és egy eszköz ahhoz, egy istentelen világban Isten jelenlétéről tegyünk tanúbizonyságot.
Keresztény kötelességünk
A két elnök üdvözlő szavai után a regionális stúdiók igazgatóinak leveleit olvasták fel. A székelyudvarhelyi László Attila atya jókivánságait Balázs Erzsébet szerkesztő, a csíksomlyói Koncsag László atya gondolatait Ferencz Kornélia műsorvezető továbbította. A Mária Rádió világcsaládjának nevében Tadeusz Bienas atya üzent, mondatait Csorba Mihály koordonátor közvetítette.
Exc. Böcskei László váradi megyés püspök hangsúlyozta: nincs szebb annál, amikor az emberek mosolyogva, bizalommal és örömmel közelítenek egymáshoz, szerinte ezt lehet megtapasztalni valahányszor a Mária Rádiót hallgatjuk. “Isten új utakat és lehetőségeket nyújt számunkra, ezeknek felismerése keresztény kötelességünk, kihasználása pedig feladatunk. A Mária Rádió is az evangélium üzenetét közvetíti közösségünknek, Isten jóságát és szeretetét hirdeti”, közölte.
Az ünnepség fényét emelte a Mozaik együttes és a Mária Rádió önkénteseiből verbuválódott duónak a fellépése.
Ciucur Losonczi Antonius

Engedjük a múltat beszélni
Szatmár megye – Az emlékezés és a megbocsátás jegyében telt a deportálás hatvanötödik évfordulójára megrendezett eseménysorozat, melyen több mint harminc túlélő vett részt a megyéből és az országból.
Március 20-án a 65 éve deportáltak előtt tisztelegtek és „Engedjük a múltat beszélni” mottóval szerveztek ünnepségsorozatot a Német Demokrata Fórum Szatmár megyei szervezetének tagjai. Szombaton 10 órától ökumenikus misével vette kezdetét az egész napos programsorozat, melyen a még élő deportáltak, azok családtagjai, ismerősök vettek részt az ünnepi eseményen. Nm. és Ft. Schönberger Jenő római katolikus megyés püspök magyarul, dr. Hankovsky Ferenc németül és Román János románul szólt az egybegyűltekhez. A prédikáció alatt elhangzott, hogy a rég megtörtént dolgokat nem tudjuk nem megtörténtekké tenni, de tanulhatunk belőle. A legfontosabb, hogy megtanuljuk tisztelni egymást, különben az emberiség elpusztul. Jézus és a deportáltak sorsa hasonló, mindannyiuk útját a gonosz uralta. A deportáltak örömmel és hittel bíztak az Úrban, így néhányan a múlt kálváriájának tanúiként közöttünk élhetnek ma is. Nem könnyű embertelen körülmények között embernek maradni, de a deportáltaknak sikerült, akik Krisztusba vetett hitük által a szenvedést örömmé változtatták, a megbocsátást pedig természtesnek veszik. Alexandru Tincu ortodox pap elmondta, hogy a deportálás szó azt jelenti erőszakkal elküldeni valakit messze földre, büntetésből. A XX. század nagyon zaklatott időszak volt, sok vér folyt, sok könnycsepp gördült és közben új mártírok születtek. A Székesegyházban jelen lévő hívek megkönnyezték a megemlékezést, melyet a Maestoso kórus által előadott énekek még meghatóbbá tettek. A fiatalok ajkáról elhangzóAve Maria igazán áthatotta a pillanatot, és szinte megállt az idő is, minden elcsendesült és felemelő pillanatokat élhetett át mindenki aki jelenlétével tisztelgett a deportáltak előtt.
Ünnepi köszöntők
Németország temesvári főkonzulja, Klaus Brennecke beszédében a 65 éve történt tragikus eseményekre, a háború okozta veszteségekre vonatkoztatott, megemlékezve a Romániából elhurcolt németek szenvedéséről. Üzenet az volt, hogy az emberiségnek el kell kerülni a hasonló eseményeket a jövőben. A Deportáltak Szövetségének elnöke, Ignaz B. Fischer mondott ünnepi beszédet, melyben részletesen elmondta saját élményeit, hiszen ő is deportált volt. A múlt üzenete a jövő számára, hogy kerülhetjük el a jövőben a hasonló eseményeket, és azon kell fáradoznunk, soha többé ne legyen zsarnokság és önkényuralom a világon. Ovidiu Gant, a Német Demokrata Fórum képviselője és Cristoph Klein, a szebeni evangélikus püspök is megemlékezett a 65 éve történt tragikus eseményekről, a 80 000 deportáltról, akiknek csupán harmada élte át a megpróbáltatásokat.
Kulturális műsor
A sváb deportáltak megemlékézese a szatmárnémetiben található Sváb házban megszervezett kulturális műsorral lett színesebb, melyen a Johann Ettinger Német Líceum diákjai mutatták be előadásaikat. A diákok német táncokat, énekeket, verseket adtak elő, akiket a líceum tanítónői és Kuki Zsolt tanár készített fel. A gyerekek fellépését megelőzően Dr. R. Graf kolozsvári történész professzor tartott előadást a deportálásról, említést téve a tragikus esemény következményeiről is. Johann Forstenheizler, a Német Demokrata Fórum Szatmár megyei szervezetének elnöke elmondta évről évre megszervezik a deportáltak megemlékezését, akik egyre fogynak. Szatmárnémetiben több mint harminc megyénkbeli és több mint tíz más megyéből érkezett deportált volt jelen, akik közül a legfiatalabb 83 éves volt. A történelmi előadáshoz hozzászólók kitértek az esemény mottójára, „Engedjük a múltat beszélni”. A mottót az elnök magyarázta el a jelen lévőknek, aki az ünnepi eseményre összeállított kötetet is bemutatta, melyet aztán szétosztottak a jelen lévők között.
 Forrás: erdon.ro

Elismerték a mérnökképzést
Egyöntetűen bólintott rá a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karán indított környezetmérnöki és élelmiszer-ipari mérnöki szakok működési kérelmére az akkreditációs bizottság. Ez Lányi Szabolcs tanszékvezető szerint egyértelmű bizonyíték arra, hogy az intézményben biztosított a minőségi szakoktatás.
„Az akkreditációnak három szintje van: az első az ideiglenes engedélyeztetés – egyébként ezzel indul minden szak, egyetemtől függetlenül –, amely az első három évfolyam kifutásáig érvényes. Ez az öt éves mérnöki szakok esetében most járt le és kérelmezhettük a végleges akkreditálást” – magyarázta lapunknak Lányi.
A harmadik szintet magának az egyetemnek az akkreditációja jelenti, amely, amint arról lapunk korábban beszámolt, májusban meg is valósulhat, amennyiben a Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Bizottság (ARACIS) kedvezően ítéli meg az egyetem folyamodványát.
„Az, hogy a Sapientia egyre több elismert karral rendelkezik, egyértelműen hozzájárul majd az egyetem akkreditációjának a sikeréhez” – tette hozzá a tanszékvezető, aki szerint az elismeréshez szükséges feltételeket nem volt egyszerű teljesíteni.
„A legnehezebb kritériumnak az bizonyult, hogy tudjuk biztosítani a megfelelő oktatói kínálatot. A tanárok hetven százaléka ugyanis kötelező módon főállású, helyi oktató kell legyen, nem utazó ügynökökre, vagy bedolgozó tanárokra van szükség. A helyi oktatók 25 százaléka pedig minősített oktató, vagyis professzor, de legalább docens kell legyen, akik iskolaalapítóknak is nevezhetőek” – ismertette a feltételeket Lányi Szabolcs.
Fleischer Hilda. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

„Több pártrendszer nem lesz, a szocializmus folytatása a cél…” – Miről tárgyalt a szovjet nagykövet Ilescuékkal?
Romániában – tudjuk meg a legnagyobb példányszámú román napilapból, az Adevărulból – nemrég került elő egy igen fontos történelmi dokumentum: annak a beszélgetésnek a szó szerinti jegyzőkönyve, melyet Ion Iliescu és Petre Roman, az 1989-es romániai események két kulcsszereplője folytatott Jevgenyij Tjazselnyikov Bukarestbe akkreditált akkori szovjet nagykövettel 1989. december 27-én. A beszélgetés – melynek teljes szövege most először jelenik meg – egyértelmű bizonyíték arra, hogy a Szovjetunió tankok küldését tervezte a rend helyreállítására, Iliescuék pedig igyekeztek biztosítani Moszkvát, hogy megmaradnak a „szocializmus építésének” kipróbált útján, a többpártrendszert pedig vagy csak korlátozott mértékben nem hajlandók engedélyezni.
A szovjet nagykövet mindenekelőtt Mihail Gorbacsov szovjet főtitkár üdvözletét tolmácsolta, majd kifejtette: ismerik jól Iliescu múltját, így teljes bizalommal vannak iránta a tekintetben, hogy megtartja az országot az eddigi irányvonalon. Ezt követően Tjazselnyikov utalt arra, hogy a Szovjetunió tisztában van a szükségletekkel, ezért felajánlja, katonai-fegyveres és humanitárius segítségét, sőt kész gazdaságilag is hasznossá tenni magát Románia számára.
Ugyanakkor a két román politikus kijelenti: bár köszönettel fogadják a segítséget – más országok is igen aktívnak mutatkoznak ebben –, de egyszerűen képtelenek annak logisztikáját biztosítani. Petre Román részletezi: Nicolae Ceauşescu uralmát nem egy szervezett forradalom, hanem valamiféle kaotikus indulat döntötte meg, sőt magukat is – mármint Iliescut és Romant – az események hullámai sodorták magukkal, így kerültek az úgynevezett Nemzeti Megmentési Front (FSN) élére. Egyelőre tehát még ki kell építsék az infrastruktúrát ahhoz, hogy hatékonyan hasznosíthassák, sőt egyáltalán fogadhassák a szovjet szállítmányokat.
Iliescu megjegyzi: annak ellenére, hogy a Román Kommunista Pártot Ceauşescu kompromittálta, a „forradalom” időszakában nem mutatkoztak antikommunista tendenciák, bár alkalom adódhatott volna erre, hisz teljes volt a szervezetlenség. Jelenleg – jegyzi meg Iliescu – azokkal a fiatalokkal igyekeznek valamilyen rendteremtő és politikailag felépíthető hálózatot kialakítani, akik az utcán harcoltak.
Azt szeretnék – hangsúlyozza Iliescu –, ha háttérbe tudnák szorítani a jobboldal mindennemű szerveződését, és szó sem lehet olyan pártok engedélyezéséről, amelyek az addigi – vagyis kommunista – keretek közzé nem beilleszthetők. Románia majdani elnöke biztosította a nagykövetet – és rajta keresztül Moszkvát –, hogy igyekeznek helyreállítani a két ország stratégiai szövetségét, ami prioritás számukra.
A dokumentum legérdekesebb része – írja az Adevărul – az, melyben a beszélgetés során Iliescu beismeri: december 22-én, a Ceauşescu házaspár elmenekülésének napján, ő és az események másik, moszkovita irányítója, Silviu Brucan a szovjet vezetéshez fordult, hogy az küldjön csapatokat Romániába a rend és az állambiztonság garantálására. Az orosz tankok a moldvai (besszarábiai) határnál már megkezdték az átkelést, amikor a román határőrök fellépésére mégis meghátráltak. Forrás: erdély.ma

Iliescu: Többpártrendszer nem lesz, a szocializmus folytatása a cél
Egy igen fontos történelmi dokumentum került elő a napokban, írja a bukaresti Adevărul: annak a beszélgetésnek a szó szerinti jegyzőkönyve, melyet Ion Iliescu és Petre Roman, az 1989-es események két kulcsszereplője folytatott Jevgenyij Tjazselnyikov Bukarestbe akkreditált akkori szovjet nagykövettel 1989. december 27-én. A beszélgetés – melynek teljes szövege most először jelenik meg – egyértelmű bizonyíték arra, hogy a Szovjetunió tankok küldését tervezte a rend helyreállítására, Iliescuék pedig igyekeztek biztosítani Moszkvát, hogy megmaradnak a „szocializmus építésének” kipróbált útján, a többpártrendszert pedig vagy egyáltalán nem, vagy csak korlátozott mértékben hajlandók engedélyezni.
A szovjet nagykövet mindenekelőtt Mihail Gorbacsov szovjet főtitkár üdvözletét tolmácsolta, majd kifejtette: ismerik jól Iliescu múltját, így teljes bizalommal vannak iránta a tekintetben, hogy megtartja az országot az eddigi irányvonalon. Ezt követően Tjazselnyikov utalt arra, hogy a Szovjetunió tisztában van a szükségletekkel, ezért felajánlja, katonai-fegyveres és humanitárius segítségét, sőt kész gazdaságilag is hasznossá tenni magát Románia számára.
Ugyanakkor a két román politikus kijelenti: bár köszönettel fogadják a segítséget – más országok is igen aktívnak mutatkoznak ebben –, de egyszerűen képtelenek annak logisztikáját biztosítani. Petre Román részletezi: Nicolae Ceauşescu uralmát nem egy szervezett forradalom, hanem valamiféle kaotikus indulat döntötte meg, sőt magukat is – mármint Iliescut és Romant – az események hullámai sodorták magukkal, így kerültek az úgynevezett Nemzeti Megmentési Front (FSN) élére. Egyelőre tehát még ki kell építsék az infrastruktúrát ahhoz, hogy hatékonyan hasznosíthassák, sőt egyáltalán fogadhassák a szovjet szállítmányokat.
Iliescu megjegyzi: annak ellenére, hogy a Román Kommunista Pártot Ceauşescu kompromittálta, a „forradalom” időszakában nem mutatkoztak antikommunista tendenciák, bár alkalom adódhatott volna erre, hisz teljes volt a szervezetlenség. Jelenleg – jegyzi meg Iliescu – azokkal a fiatalokkal igyekeznek valamilyen rendteremtő és politikailag felépíthető hálózatot kialakítani, akik az utcán harcoltak.
Azt szeretnék – hangsúlyozza Iliescu –, ha háttérbe tudnák szorítani a jobboldal mindennemű szerveződését, és szó sem lehet olyan pártok engedélyezéséről, amelyek az addigi – vagyis kommunista – keretek közzé nem beilleszthetők. Románia majdani elnöke biztosította a nagykövetet – és rajta keresztül Moszkvát –, hogy igyekeznek helyreállítani a két ország stratégiai szövetségét, ami prioritás számukra.
A dokumentum legérdekesebb része – írja az Adevărul – az, melyben a beszélgetés során Iliescu beismeri: december 22-én, a Ceauşescu házaspár elmenekülésének napján, ő és az események másik, moszkovita irányítója, Silviu Brucan a szovjet vezetéshez fordult, hogy az küldjön csapatokat Romániába a rend és az állambiztonság garantálására. Az orosz tankok a moldvai (besszarábiai) határnál már megkezdték az átkelést, amikor a román határőrök fellépésére mégis meghátráltak. Forrás: Erdély.ma

A szülőföld visszaszerzése
Még óvodáskorú voltam, de már az olvasás tudományából annyit felcsíptem, hogy a nyomtatott betűket ki tudtam silabizálni. „C-é-r-n-á-t-u-l d-e J-o-s" — betűztem, valahányszor a mezőről hazamenet a szekérderekában kuporogva beértünk szülőfalumba, és egy szót sem értettem, hogy valakik mit akarnak ezzel a cérnát-tal.
A bécsi döntés előtt Erdély sorsának változása már a levegőben volt, olyannyira, hogy apám, lévén cséplőgép-tulajdonos, eltávozást kapott a besszarábiai koncsentráról, mert kenyérre minden államnak szüksége van. Az újabb hosszabbításért jelentkeznie kellett volna valamilyen hatóságnál, de nem tette meg, a Cernatul de Jos-i csendőrparancsnok durva ember lehetett, mert amikor a bárányt és némi pénzt eljuttattak hozzá a szüleim, akkor is fenyegetően üzengetett, hogy apámat visszavágja oda, ahol lennie kellene...
Aztán bekövetkezett a várva várt pillanat, 1940. augusztus 30-a, s a következő napokban a kerítésdeszka résein át kukucskáltam az anyai feddések ellenére, amint a szártekerős, kétszarvú csákós román katonák egymástól háromméternyi távolságra az út két szélén libasorba fejlődve, ütemes ritmusban vonulnak, úgy húszméterenként fél térdre ereszkednek, és a fegyvert lövésre emelik.
Vonultak a Cernatul de Jos településjelző tábla felé, amely aztán, még meg sem érkeztek a magyar honvédek, egyik percről a másikra eltűnt, mert valakik a bevonulókat köszöntő díszkapu ácsolása közben erre is szakítottak időt.
Az általános eufóriában, ha én nem is tudtam az érzést szavakba önteni, a település névtáblája láttán átsuhant rajtam, hogy valamit, a falu nevét visszakaptuk.
Elemi iskolás koromban természetes volt, hogy szülőfalumban minden kiírás magyar. A földrajzi és történelmi témájú leckéket, a házi feladatot, az olvasnivalókat rajongva szerettük. Nyelvünket csücsörítve kóstolgattuk az anyanyelv szavait. A háború után Kézdivásárhelyre, a kantai Nagy Mózes Gimnáziumba kerültem. Az impériumváltást azon érzékelhettük, hogy románóráink is voltak az órarendben, de az iskola magyar jellege megmaradt. Magyar—román balhék voltak azért, emlékszem, hogy visszajött a faluba Buletti, a hírhedt tanító, és az iskolából hazajövő apró gyermekek fülét felszaggatta a falu közti rét ösvényén, a Kertekben, mert azok az anyjuk nyelvén csiviteltek. Aztán „az oroszok" az atrocitások miatt kiparancsolták a román adminisztrációt és a félkatonai csoportokat Székelyföldről...
Nos, a kantai gimnáziumban csak a riasztó hírekből s a románórákból lehetett tudni, hogy valami változott. Egyébként nagy volt a diákok között a magyarkodás, és tanáraink is éreztették velünk, hogy magyarok maradtunk, különösen, amikor megjelent a Nemzetiségi Statútum, majd megalakult a Groza-kormány, és akkor senki sem hitte volna, hogy valaha is csak az egynyelvű Cernatul de Jos felirat kerüljön ki újra szülőfalum bejárataihoz.
A tanítóképzőben is anyanyelvünkön tanultuk a földrajzot és a történelmet. Emiatt szerettük is. Román szavakkal akkor találkoztunk, amikor a moldvai vagy a havaselvi földrajzi neveket, a települések, hegyek, folyók nevét kellett bevágni. Erdély nagyjából magyar szavakba öltöztetett maradt. Szerettük is ezeket a tantárgyakat. Gyakori kirándulásaink során azonosítani tudtuk a mesékkel, mondákkal, egyéb történetekkel. Ika vára, Bálványos vára, a Szent Anna-tó és a többiek, Benedek Elek és mások mesefeldolgozásai bearanyozták ezeket a tájakat.
Éreztük, hogy ez a föld, a táj, a falu és népe a miénk, úgy, egészben, ahogy van.
Aztán felnőtt koromban rontott ránk istenverésként nyelvünk megtépászása, szavaink elorzása.
Amikor egészen fiatalon kineveztek Kézdi rajon tanügyi osztályának vezetőjévé, huszonnyolc létesítendő román tagozatot örököltem, amelyet a brassói tartományi tanfelügyelőség akart ránk oktrojálni. A történetet másutt megírtam, most nem részletezem. Végül is nyolc ilyen tagozat maradt Kézdi rajonban.
Ennél is elidegenítőbb és súlyosabb érzelmi csapás volt, amikor a Kárpátok Géniuszának uralgása idején a történelmet és földrajzot minden iskolai szinten románul kellett tanulni, és román nyelvből tájszavaktól, népies fordulatoktól hemzsegő szövegeket kellett szajkózva bevágni.
Aztán következett az az időszak, amikor az iskolán kívül sem lehetett településneveinket anyanyelvünkön használni. Ezzel érzelmileg elvették tőlünk, elidegenítettek, nemcsak szavaktól, nyelvtől, beszédtől, hanem az államtól, ennek intézményeitől, a románságtól is.
Olvasom a híreket az új tanügyi törvénytervezetről, amely szerint a román nyelv tanulását speciális tankönyvek és kézikönyvek alapján kell majd tanítani. A történelmet és földrajzot is.
Jóleső érzés hallani, olvasni és majd alkalmazni is. Ezzel elidegenített szülőföldünket szerezzük vissza, ez a törvény közelít bennünket azokhoz az intézményekhez, emberekhez, magához az államhoz, amelynek keretében adatott élnünk és alkotnunk. És megfogalmaztatja velünk azt is, hogy parlamenti, kormányzati képviseletre szükségünk van.
Én erősen hiszem, hogy a tanügyi törvénytervezet vitájában a magyar pedagógusok tömegei is részt vesznek, kiemelik belőle azt, ami számunkra, a románság és az ország számára is üdvös, ami a szülőföld szeretetének és megbecsülésének, a jó közérzetű országépítésnek az alapja, és kigyomláltatják belőle azt, ami számunkra kedvezőtlen.
Sylvester Lajos. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A történelem nem ismétlődhet meg!
Konklúziók az 1990. márciusi marosvásárhelyi események kapcsán
Van-e remény, hogy valaha fény derüljön a felbujtók, szervezők kilétére, hogy az igazságszolgáltatás valóban megbünteti azokat, illetve azokat bünteti meg, akik kirobbantották a márciusi véres eseményeket? Ezt a kérdést intéztük az RMDSZ elnökéhez, valamint A szeretet márciusa szervezőihez, résztvevőihez.
Ellenforradalmi kísérlet volt, nem csak magyarellenes megmozdulás
Markó Béla: – Nem tudom, fény deríthető-e arra, hogy kik és mi módon szervezték azt, ami akkor Marosvásárhelyen történt. Egy biztos: tudnunk kellene, hogy mi történt akkor, és meg vagyok győződve, hogy egyes dokumentumok napvilágra kerülésével, titoktalanításával sok információhoz hozzájuthatnánk. Nem csak a múlt szempontjából fontos ez, hanem a jövő szempontjából is, azért, hogy elkerülhessük, hogy azok, amik akkor történtek, megismétlődhessenek. Nem hiszek abban, hogy a történelem csak úgy, magától nem ismétlődhet meg. Akkor nem ismétlődik meg, ha ismerjük bizonyos események okait, és ezeket az okokat újból és újból elkerüljük vagy kiküszöböljük. Azt, ami Marosvásárhelyen akkor, március 19-én és 20-án történt, előre eltervezték és előkészítették. Nyilván az agresszorok nem spontánul gyűltek össze, faluról is nagyon sok embert behoztak, botokkal fölfegyverezték őket, és máig nem derült fény arra, hogy ezt kik csinálták, kik tervezték, kik szervezték.
Nemcsak magyarellenes megmozdulás volt, hanem ellenforradalmi kísérlet is, a régi rend emberei, akik 1989 decembere után nagyon hamar felocsúdtak és megpróbáltak visszaütni, minden bizonnyal ezt a román-magyar szembenállást is megpróbálták felhasználni arra, hogy a demokratizálódási folyamatot lebénítsák. Hiszen, ha sikerült volna itt egy tartós etnikumközi konfliktust kirobbantani, polgárháborús helyzetet teremteni, akkor leállt volna az ország demokratizálódása is. Egyfelől a magyarok jogköveteléseit akarták vérbe fojtani. Ez azért nem sikerült, mert a magyarok szembefordultak és megakadályozták, másrészt egyúttal a demokráciát is föl akarták számolni, ami szintén ebből az okból nem sikerült. Ebben a térségben ez volt az első erőszakos etnikai konfliktus, amelyet nem sikerült kiterjeszteni itt, Romániában azoknak, akik elindították.
El kell jutni a fejéhez, ahol a hal büdösödik
Kincses Előd: – Véleményem szerint nagyon lelassította Románia európai uniós csatlakozását, mert ha nem rombolják le azt a nimbuszt, amelyet a televízió által közvetített álforradalommal maguknak kivívtak, akkor minden valószínűség szerint Románia első körös csatlakozó lett volna Magyarországgal, Csehszlovákiával és Lengyelországgal együtt. A NATO-csatlakozás is hamarabb megtörtént volna, és az Iliescu-rezsim nem tartott volna olyan sokáig. Sokkal hamarabb el lehetett volna kezdeni a privatizációt, nem történt volna meg az államosított lakások javának az átjátszása a szekusok és pártaktivisták részére, és egy sokkal korrektebb restitúciót lehetett volna csinálni. Azt hiszem, egy szuszra épp eleget mondtam, hogy mennyi bajt okozott a fekete március.
Annak, hogy kiderüljön a teljes igazság, hogy a kitervelőket és szervezőket, kivitelezőket felelősségre vonják, akkor lehet esélye, ha lesz politikai és jogi akarat, hiszen van kiktől elindulni: lehet tudni, hogy mit mondott az ortodox pópa a templomban, az ortodox pópa meg kell mondja, hogy neki ezt ki sugallta, aki sugallta, meg kell mondja, hogy ő honnan hallotta, és akkor el fogunk jutni oda, ahol a hal is büdösödik, a fejhez, vagyis Iliescuhoz, Petre Romanhoz, Stanculescuhoz és Chitachoz. Ami a politikai akaratot illeti, az uralkodó párt és az államelnök eléggé kétkulacsos politikát folytat.
Nem lehet a végtelenségig titkolni a valóságot
Gabriel Andreescu: – Az 1990. márciusi marosvásárhelyi események a demokratikus folyamatok ellen irányultak, és vissza akarták helyezni jogaiba a szekuritátét, ami sikerült is. Sikerült feluszítani a multikulturalitás és a demokrácia eszméitől teljesen idegen románságot. Paradox módon pozitív következmény, hogy a magyar kisebbség éppen ezzel adott lökést a politikai és civil öntudat kifejlődésének. A marosvásárhelyi márciusi események után Románia Európa fekete báránya lett, amikor az európai integráció ideálja, amely 89 után logikusnak és természetesnek tűnt, a messzeségbe került. Az események idején és rögtön azokat követően "kialakultak azok az úgynevezett "öntudatos román körök", amelyek nem óhajtották a változást. Azóta megváltoztak a dolgok, az emberek rájöttek, hogy a román-magyar viszonyban az 1996-2000-es magyar kormányzati részvétel szinte egy második forradalmat jelentett. A márciusi eseményeket a román társadalom belső harcának tekintem, amelyek a káros hatások mellett pozitív következményekkel is jártak a román–magyar kapcsolatokban.
Az igazság kiderítésének van esélye most, amikor a résztvevők elmondták, hogy őket behívták Vásárhelyre. Az ügyészség ezt bizonyítéknak kellene tekintse. Hogy ez nem történik meg, azt bizonyítja, hogy a politikai többség szintjén nincs akarat, hogy felderítsék az igazságot. Elég, ha a parlament összetételét nézzük. Mégis, azt hiszem, nem lehet a végtelenségig tagadni, titkolni a valóságot, a dolgok menete afelé halad, hogy fény derüljön az igazságra. Ehhez elég jó példa, hogy a szekuritáté dossziéiba ma már beletekinthetünk. Tehát optimista vagyok, tudom, hogy nem ma vagy holnap derül ki az igazság, de esély van, hogy legalább holnapután.
Sok pénzre lenne szükség, nem csak szólamokra
Smaranda Enache: – Sokat tárgyaltunk erről az elmúlt húsz év során. De azt hiszem, hogy most egy olyan történelmi pillanathoz jutottunk, amikor nyíltan beszélhetünk a márciusi eseményekről, az ellentétekről, de ugyanakkor arról is, hogy mindenek ellenére létezik egy közös múltunk, létezik egy közös jelenünk, és meg vagyok győződve, hogy lesz közös jövőnk is. A mindennapi életben sokat haladtunk előre. Az emberek képesek együttműködni és továbblépni. De fájdalmas számomra, hogy kialakultak a szélsőségek mind a románoknál, mind a magyaroknál. Ezeket a szélsőségeket nyugtalanítja, hogy a két nép, a két közösség Erdélyben meg tud békélni, és próbálnak szítani, próbálnak fiatalokat bevonni. Azt hiszem, olyan programokat és közös akciókat kellene létrehozni, amelyek kizárják a szélsőségek befolyását. Épp most zajlik Hévízen a román civil fórum, ahová bevonták az Új Jobboldalt és a Vatra Româneascat is. Ugyanakkor a marosvásárhelyi fáklyás tüntetésen is megjelent egypár magyar gárdás fiatalember, akikre egyáltalán nincs szükség ilyenkor, de amíg nem beszéljük ki ezeket a dolgokat, amíg a két kormány nem invesztál többet, több pénzt is abba, hogy a megbékélés létrejöjjön és tartós legyen, addig még lesznek problémák. A francia–német megbékélés modelljét még nem vettük át, mert a két kormány nagyon kevés pénzt fektetett abba a román–magyar ifjúsági irodába, amiről szó lett volna. A francia–német modell olyan volt, hogy több mint hatmillió fiatal utazott a két országba, és úgy jött létre húsz év alatt ez a megbékélés. Nálunk is nemcsak szólamokra, nemcsak rendezvényekre lenne szükség, hanem konkrét pénzre és politikai akaratra is, hogy zárjuk ki a szélsőségeket és egy tartós román–magyar megbékélést tudjunk létrehozni.
Nem szabad a lezárt múlt kategóriájába zárni
Tőkés László: – A megrendülés és meghatódás érzése mellett nem lehet eltekinteni a politikai-jogi természetű valóságtól. Igazságot kell tenni, ki kell deríteni azt, megoldást kell találni jogi és politikai értelemben arra, ami egykor történt, nem lehet a fesztív megemlékezés ködébe burkolni, nem szabad a lezárt múlt kategóriájába zárni, hanem megoldást kell találni például a román–magyar együttélésre, a vásárhelyi magyarság jelenére és jövőjére, a tovább élő kommunizmus változatos formában és alakban megjelenő kérdéseire és nehézségeire. A felhívásunk erre nagyon alkalmas volt, és az a demonstráció is, amely stílszerűen a húsz évvel ezelőtti tüntetésekre és ellentüntetésekre emlékeztetett, meghaladva azokat, mert azok az ellentét jegyében születtek. Adekvát módon kifejezte politikai szándékainkat: megbékélés, rendezés, megoldáskeresés. Szombaton a tudományosságra esett a hangsúly, románokkal–magyarokkal több oldalról, több szemszögből, minden fél meghallgatásával próbáltuk helyre tenni a dolgokat, itthon Európában, itthon Erdélyben. Otthont a hazában, mondtuk ezelőtt húsz évvel. Most ha Románia és Magyarország is Európában van, és itt vannak a magyarországiak és itt vannak a sokat szenvedett délvidékiek, a felvidékiek képviselői, akkor valóban legyünk otthon Európában és nemzetközi összefüggésben gondolkozzunk.
A rendezés nem lehet partikuláris. Itt nem holmi egyedi esetről volt szó, a kommunizmus minden nyomorúsága öröksége, a nacionalizmus és a kettő kombinációjában a nacionálkommunizmus és a kommunista ideológiát felváltó sovén nacionalizmus minden gondjával-bajával szembe kell néznünk, ami Kárpát-medencei kérdés, európai kérdés. Ez Európa ügye, mert ha nem akarja importálni ezeket a nyomorúságokat a tagországokkal együtt, akkor ezeknek a végére kell járnunk.
Mózes Edith. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Vitatott oktatási reform
A magyar pedagógusok, oktatásügyi szakértők körében megoszlanak a vélemények arról, hogy elfogadását követően az új tanügyi törvénytervezet jobb helyzetet teremt-e a magyar anyanyelvű oktatás számára, mint korábban. A sokak szerint jót és rosszat egyaránt tartalmazó jogszabályjavaslatot a tanügyi tárca csütörtökön bocsátotta nyilvános vitára, a módosító javaslatokat két hétig fogadják, majd április közepén összesítik. A módosító javaslatok benyújtására szabott rövid határidőt Daniel Funeriu tárcavezető azzal indokolta, hogy a tervezet nem teljesen új, csupán módosított változata a korábban széles körben megismert, az Andronescu–Miclea-féle változatokból ötvözött jogszabálynak.
„Ez egy jó kerettörvény” – szögezte le a Krónika kérdésére Lászlóffy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke. Mint mondta, nagyra értékeli, hogy a tervezet szerint a magyar gyerekek elsőtől a tizenkettedik osztályig külön, sajátos tanterv és program alapján tanulhatják ezután a román nyelv és irodalom tantárgyat, és a vizsgáztatás is ennek megfelelően zajlana, ugyanakkor a magyar diákok minden tantárgyat anyanyelvükön tanulhatnak. Lászlóffy azonban azt is elmondta, hogy tart a parlamenti vitától, amely szerinte tönkreteheti az amúgy összességében jónak ítélt törvénytervezetet.
„Szkeptikus vagyok, mivel ez a rendszer nincsen kellőképpen kikísérletezve” – fogalmazott lapunknak Bencze Mihály, a brassói Áprily Lajos Gimnázium matematikatanára is. A pedagógus szerint össze kellene állítani egy olyan szakbizottságot, amely a tanterv, a tankönyvírás és a tanügyi törvény kérdéseiben konzultál, és kísérleti jelleggel kipróbálja az újításokat, melyeket így később problémamentesen lehetne gyakorlatba ültetni. „Fontos a változtatás, a folyamatos újítás, de csak megfelelő körültekintéssel” – tette hozzá a pedagógus.
Derűlátó a szülők szövetsége
Mindenképpen előrelépés az új tanügyi törvénytervezet a korábbiakhoz képest – nyilatkozta a Krónikának Vilcsek Károly, az Országos Szülői Szövetség igazgatótanácsának kisebbségi ügyekkel foglalkozó ügyvezető alelnöke. Vilcsek szerint a tervezet kisebbségi oktatást érintő legfontosabb változtatása, hogy a jövőben valamennyi, teljes egészében magyar tannyelvű iskolában az igazgatónak kötelező tudnia magyarul, míg a vegyes tannyelvű iskolákban legalább egy igazgatóhelyettesnek kell ismernie a magyar nyelvet.
„A következő lényeges változás a korábbiakhoz képest, hogy az iskolák adminisztratív tanácsában a szülők harmincszázalékos arányban vehetnek részt” – mondta a Krónikának Vilcsek, aki annak a módosításnak is örül, hogy ezentúl nem a tanfelügyelőség nevezi ki a tanárokat, hanem az iskola, azaz közvetlenül az igazgató alkalmazza őket. Hozzátette, a szülői szövetség legutóbbi ülésén a kisebbségi oktatás számára két fontos javaslatot is sikerült elfogadtatni, amely vélhetően bekerül majd a törvénytervezetbe.
Az első javaslat szerint a heti maximálisan megengedett 30 órában benne lesz a kisebbségek nyelvén tanuló diákok anyanyelvórája is. A szövetség ugyanakkor azt is kéri, hogy a közoktatási intézményekben működő különleges osztályok ugyanúgy igényelhessenek ingyenétkeztetést és tanszertámogatást, mint a kisegítő iskolák.
Vitatott átrendezés
A Maros megyei tanfelügyelőség főtanfelügyelő-helyettese, Illés Ildikó szerint több vitatható paragrafusa van a tanügyi törvénytervezetnek.
„Nem tudom eldönteni, hogy ha a tervezett formában fogadná el a parlament, akkor jobb vagy rosszabb lesz a tanügy helyzete – fejtegette a Krónika kérdésére a pedagógus. – Mi Maros megyében a napokban mindenképpen megszervezzük a tanfelügyelők és tanintézeti vezetők fórumát, összegyűjtjük az ott felmerülő javaslatokat, és eljuttatjuk azokat a szaktárcához.”
Illés Ildikó szerint az egyik legfontosabb változás, hogy a 9. osztály még az általános iskolai képzés része lesz.
„Jól meg kell gondolni azt, hogy ez a megoldás alkalmazható-e Romániában. Persze a községekben, falun élő tanulóknak ez előnyös, mert ők esetleg nem akarnak továbbtanulni, és akkor jó az, ha még egy évet pluszban okosodhatnak. Viszont Erdélyben tradíciója van a nyolcosztályos rendszernek, és nem kellene ettől eltérni” – jegyezte meg.
Ugyanezt a törvénycikkelyt tartja a tervezet legnagyobb problémájának Ioan Lung, a nagyszalontai Arany János Gimnázium igazgatója is. Az iskolai elöljáró elmondta, a Bihar megyei városban nem biztos, hogy helyet tudnának szorítani még egy évfolyamnak az általános iskolában.
Funeriu: fölösleges az aggodalom
A tiltakozások beszüntetését kérte a tanügyi szakszervezetektől tegnap Daniel Funeriu tárcavezető. Mint mondta, a pedagógusok fölöslegesen aggódnak, a kormánynak ugyanis megvan a szükséges kerete a tanügyi alkalmazottak fizetéseire.
„Tudok arról, hogy a szakszervezetek arra mozgósítanak, hogy a tanárok ne írjanak be jegyeket a naplóba. Arra kérem a tanárokat, ne csatlakozzanak a kezdeményezéshez” – fogalmazott Funeriu. A miniszter külön kiemelte a buzăui tanárok esetét, akik amiatt tiltakoznak, hogy bizonyos pótlékokat nem fizettek ki nekik.
Mint mondta, a kormány mihamarabb törleszteni fogja a törvényes járandóságokat. Mint arról beszámoltunk, a tanárok egy része tegnaptól azzal tiltakozik az alacsony bérek ellen, hogy nem írja be a jegyeket az osztálynaplóba.
„Nagyon kényes probléma ez, hiszen nemcsak a helyhiányról van szó, hanem arról is, hogy a hároméves középiskolában már másoknak kell lenniük a tanárokkal szembeni elvárásoknak is, mint eddig, így fokozottan figyelnünk kell, kit veszünk fel a jövőben” – magyarázta.
Meglátása szerint az is gond, hogy a jelenlegi állás szerint nincs elég tanár az iskolában ahhoz, hogy a gimnáziumi órarend változásával együtt járó tanóraszám-növekedést problémamentesen lefedjék, ám általában elég nagy a fluktuáció a tanári karon belül, így elképzelhető, hogy az új munkaerőt már új szempontoknak megfelelően alkalmazzák, ha erre kerül a sor.
Ez azonban az igazgató reményei szerint nem fog megtörténni: hamarosan ugyanis módosító javaslattal áll majd elő, melyben azt kéri, maradjanak a kilencedik osztályok a középiskolai ciklusban.
Eközben Kónya László Szatmár megyei főtanfelügyelő-helyettes szerint elfogadását követően az új tanügyi törvénytervezet jobb helyzetet teremthet a magyar anyanyelvű oktatás számára, mint amit az eddigi gyakorlat megengedett.
Újabb RMDSZ-es javaslat
Bokor Tibor felső-háromszéki szenátor jelentős fejleménynek nevezte, hogy a tanintézmények jogi személyiségére vonatkozó RMDSZ-es javaslat is bekerült abba a törvénytervezetbe, amelyet a kormány legutóbbi ülésén bemutattak.
A jelenlegi törvényben egy tanintézmény abban az esetben kaphatja meg a jogi státust, ha 200 feletti gyereklétszámmal rendelkezik, a tervezetben a demokrata-liberális párt ezt 300-ra emelte.
Sikerült bevinni azonban az RMDSZ javaslatát, miszerint egy adott közigazgatási területen mindenképpen létezhet egy jogi személyiséggel rendelkező iskola, függetlenül a diáklétszámtól.
Egy községben mindenképpen lesz önálló tanintézmény, akkor sem kell a szomszéd község iskolájához csatolni, ha például csak 176 gyerek tanul ott, magyarázta az RMDSZ tanügyi szakértője. A szórvány szempontjából fontos kitétel, hogy városokban a kisebbségi iskolák ugyancsak a gyereklétszámtól függetlenül rendelkezhessenek önálló jogi személyiséggel.
Bokor eredménynek tartja, hogy a tervezetbe bekerült, ha a gyereknek lakóhelyén nincs lehetősége anyanyelvén tanulni, az állam fizeti az ingázás költségeit, vagy ha 50 kilométernél távolabbi iskolában tanul, a bentlakást és az étkezést fedezi.
A tanügyi szakember szerint szükséges a változtatás, de sokan csak a reformok bevezetését hangoztatják, ám alkalmazkodni nem akarnak hozzájuk.„Azzal, hogy kötelezővé teszik a 9. osztályt is, megkönynyítik a tanulók helyzetét. A gyerekek 16 évesen, megkomolyodva dönthetnek arról, szakiskolát vagy elméleti pályát választanak” – hangsúlyozta.
Nem baj a politikai szerepvállalás?
Ferencz Salamon Alpár, Hargita megye főtanfelügyelője pozitívan nyilatkozott az új tanügyi törvényről. „Jónak találom az új tanügyi törvénytervezetet, és ha ellátják a szükséges metodológiákkal is, akkor új alapokra lehetne helyezni a román tanügyi rendszert” – fejtette ki a Krónika kérdésére Ferencz Salamon Alpár, hozzáfűzve, „a román társadalom nincs felnőve a tervezethez”.
Mint mondta, a decentralizáció sok szempontból jót hoz az iskolák életébe, jónak tartja például, hogy a tervezetben oly módon szabályozzák a humánerőforrás alkalmazását, hogy az iskolaigazgatók dönthetnek arról, kit alkalmaznak és kit nem.
Hasonlóan elismerően szólt arról is, hogy a tananyagot csökkenteni akarják, mint mondta, az eddigi tananyag hatvan százaléka képezi majd törzsanyagot, amit a diákoknak el kell sajátítaniuk, ez pedig lazább munkaritmust tesz lehetővé tanárnak és diáknak egyaránt. „Ettől függetlenül vannak módosító javaslataink” – mondta a főtanfelügyelő.
Hozzátette: az osztályok mellé rendelt tanítók létszámával kapcsolatosan javasolni fogják, hogy vegyék be a keretbe a step by step alternatív módszert is, amely két tanítót ír elő egy osztályhoz. De a főtanfelügyelő újragondolná azt is, amely tiltja az iskolaigazgatóknak a politikai elkötelezettséget.
Végh Balázs, Nagy Orsolya, Máthé Éva, Kiss Előd-Gergely, Jánossy Alíz, Bíró Blanka. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Lőrincz József: Így diktálta a lelkiismeretünk - Interjú
Petőfi Emléklap a Helytállásért díjjal tüntették ki Budapesten, a Terror Háza Múzeumban azt a néhány marosszentgyörgyi romát, aki 1990 márciusában a magyarság segítségére sietett, és akiket emiatt a román igazságszolgáltatás két évre börtönbe vetett és megalázott. Hatuk közül ma már csak hárman élnek. A mindenki által Kókának ismert Lőrincz József büszke az elismerésre.
Semmit sem bánt meg. Kóka „az igazság nevében” segítette a magyarokat
Gondolt-e arra, hogy 20 év után még valaki emlékszik arra, amit önök tettek a magyarságért, és ezért ki is tünteti?
– Őszintén szólva, nem hittem volna, hogy valakinek is eszébe jut a marosszentgyörgyi cigányság. Arról meg álmodozni sem mertem volna, hogy miután Budapesten átvesszük a kitüntetést, még az Országházába is eljutunk, ahol a magyar miniszterelnök fogad.
– A protokolláris részén túl miről szólt ez a találkozó?
– Jó félórás beszélgetés volt, melyre elkísért a papunk, Baricz Lajos. Miután a kormányfő megdicsért azért, amit tettünk a magyarságért, megkért, hogy meséljük el, miként zajlottak a március 20-i, marosszentgyörgyi események. Mi meg elmagyaráztuk, hogy kimentünk a tetőre és tettük, amit tennünk kellett.
– Miért épp a magyarokat segítették? Elvégre ugyanúgy állhattak volna a románság oldalára is.
– Így diktálta a lelkiismeretünk. Mi mindig is a magyarokhoz álltunk közelebb, ők azok, akik ha kell, segítenek, ők azok, akik őszintébbek hozzánk. Aztán láttuk azt a borzasztó igazságtalanságot, amit velük művelnek. Láttuk, hogy támadják őket.
– Azonkívül, hogy később börtönbüntetésre ítélték, a márciusi összetűzésben meg is verték?
– Engem nem, de nagybátyámat, unokaöcsémet és sok barátomat igen. Nem mondom, én is kaptam, de adtam is. Aztán amikor már úgy volt, elszaladtam.
– Felidézne néhány mozzanatot a történtekből?
– A szomszéd településről, Nagyernyéből telefonáltak, hogy kamionokkal jönnek a felfegyverkezett görgényvölgyiek. Ott már halálra gázoltak egy magyar embert abból a tömegből, amely megpróbálta őket feltartóztatni. Itt is áthaladt vagy két-három teherautó, amelyet egy fekete kiskocsi vezetett fel. Utána a magyarok a tetőn keresztbeállítottak egy vontatós traktort, amely elzárta az utat. A románok kénytelenek voltak megállni és megküzdeni a szentgyörgyiekkel. Akkor már ott voltunk mi is, a Csorgó meg a Temető utcában lakó cigányok. Csak úgy repültek a kövek a hodákiak kamionjaiból: nem nézték, hogy asszonyokat vagy gyerekeket dobnak főbe. Azonkívül karókkal, botokkal érkeztek, mi meg azt ragadtunk kézbe, amit lehetett. Harcoltunk, mert védenünk kellett Marosszentgyörgyöt.
– Hamarosan hatukat bíróság elé állították; csak a cigányokat. Bíztak a román igazságszolgáltatásban?
– Hogy lehetett volna bízni, hiszen csak cigányok meg magyarok voltak a letartóztatottak között! Hiába kezdték az egész cirkuszt a románok, közülük egy embert nem csuktak le! Minket hatunkat láncba vertek, pisztolyt szögeztek a tarkónkhoz, egyszer falhoz is állítottak, szóval megaláztak, majd két évre lecsuktak. Már a rendőrségi zárkában, Marosvásárhelyen kiverték a fogaimat, amikor azt mertem mondani, hogy nem vagyok hibás. Egyfolytában köpdöstek és ütöttek. Ugyanígy folytatódott a vásárhelyi börtönben is. Az egyik tiszt, valami Kendernek hívták, ha jól emlékszem, de a neve ellenére román ember volt, az aztán naponta ütött. Egyszer annyira megrúgott, hogy legurultam a lépcsőkön, máskor meg úgy beütötte a fejem, hogy elájultam. Olyan nap nem volt, hogy ne kapjak! De nem csak én, a másik öt szentgyörgyi cigány társam is. Egyszer meglátogattak valami magyarországi meg hollandiai tévések, azok le is filmezték, milyen kék meg zöld az egész testem. Miután átkerültünk a nagybányai börtönbe, megváltozott az életünk. Ott a parancsnok kijelentette, hogy aki hozzánk mer nyúlni, annak vele gyűlik meg a baja. Bányán még csak nem is sértegettek, oly rendesen bántak velünk. Az őrök is, a rabtársak is.
– A testi sértések a mára is kihatnak?
– Sajnos igen. Ha felidegesítem magam, egy ideig lebénul a bal karom. Többször kerültem kórházba, de az orvosok sem tudják, mi lehet a baj. Tóth Árpád viszont rögtön a szabadulása után, alig harmincvalahány évesen meghalt. Őt még mielőtt börtönbe vetették volna, szinte megsüketítették, amikor befektették a tank alá, majd beindították a motort. Szilveszter Kiss Péter és Puczi Béla Magyarországon halt meg. Egyikük sem volt idős.
– Szabadulása után visszavették a munkahelyére ?
– Nem, pedig sokat kérleltem a főnököket. A Constructorul szövetkezetnél dolgoztam, de sem oda, sem máshová nem alkalmaztak. Mindenütt, ahol próbálkoztam, már tudták, hogy ki vagyok, és nem akartak, vagy nem mertek felvenni.
– Miből él?
– Az elején vasat meg rezet gyűjtöttem, aztán kezdtek hívni maszekolni. Szakmám szerint kőműves vagyok. Amikor látták, hogy becsületes munkát végzek, visszahívtak. De még így sem könnyű, nincs mindig munkám. Három kiskorú gyerekem van, akiket egyedül nevelek. Szerencsémre a plébános úr még segít ezzel-azzal.
– Az RMDSZ és egyáltalán a magyarok segítették az utóbbi húsz évben?
– Szabadulásunkkor az RMDSZ-től kaptunk egy kis pénzt meg valami ruhaneműt. Azóta semmit. Még jó, hogy az állam adja a gyermekpénzt.
– Szemrehányások, fenyegetések voltak a románok részéről?
– Itt a faluban él egy Doru nevezetű ember, aki többször is hangoztatta, hogy elvágja a torkomat. Egyszer leültettem és megbeszéltem vele az ügyet. Nem tudom, hogy megértette vagy sem, de azóta békén hagy.
– Bajtársai közül a szabadulást követően többen is Magyarországra költöztek. Ön miért maradt itthon?
– Nem kívánkoztam el. De útlevelet sem akartak csinálni. Egyikünknek, Sütő Józsefnek csak három évvel ezelőtt adták ki a személyazonossági igazolványát, anélkül meg nem lehetett útlevelet kérni.
– Húsz év távlatából bánja azt, amit tett?
– Nem bánok én semmit! Nem minden magyar érdemelte meg a cigányok segítségét, de a többsége igen. Szucher Ervin. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Sólyom László: az anyaországok felelőssége, hogy fellépjenek kisebbségeik jogai védelmében
- Az anyaországok joga és felelőssége, hogy fellépjenek határaikon túli kisebbségeik jogai védelmében, s ha szükséges, a kisebbségek sérelmeit nemzetközi fórumok elé vigyék - mondta Sólyom László köztársasági elnök kedden Budapesten, a IV. magyar-lengyel barátság napján mondott köszöntő beszédében.
Az államfő megemlítette: már korábban is felvetette, hogy az Európai Uniónak a kisebbségi jogokkal foglalkoznia kell, sőt egy külön biztosi pozíció létrehozása is indokolt lenne. Az uniós polgárok közösségeinek a régiók és a kulturális nemzetek uniójává is kell válnia - hangsúlyozta Sólyom László.
Sólyom László emlékeztetett arra, hogy Lengyelország az Európai Unió szervei elé kívánja vinni a fehéroroszországi lengyel kisebbséget ért atrocitásokat. Ebben számíthat segítségünkre, hiszen a kisebbségvédelemnek nemcsak az unión belül, de az Európai Unió szomszédságpolitikájában is meg kell jelennie - fogalmazott.
A köztársasági elnök annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a lengyel-magyar barátság "mindig megújul, mindig meg fogja hozni a maga gyümölcseit". Utalt arra: Magyarország hálával tartozik azért, hogy a lengyelek napirenden tartják a százezernyi lengyel menekült második világháború kezdetén Magyarországra történő befogadását és a katonák továbbjuttatását a szövetséges erőkhöz. Az akkori lengyelek id. Antall Józsefet - a későbbi rendszerváltó miniszterelnök édesapját - nevezték "a lengyelek apójának" a menekítésekért.
Sólyom László Magyarország 1939-es segítségnyújtása kapcsán kifejezésre juttatta, hogy 1939-ben a két országnak ellentétes külpolitikai érdekei voltak. A lengyel-magyar barátság és az emberiesség mégis minden ellenkező érdek, politikai kötelezettségvállalás és nyomásgyakorlás ellenére, és azokkal szemben is érvényesülni tudott - emelte ki.
Szólt még arról is, hogy Lengyelország befogadta II. Rákóczi Ferenc fejedelmet az általa vezetett szabadságharc leverése után, továbbá a lengyelek légiójukkal segítették az 1848-1849-es magyar szabadságharcot. Felhívta a figyelmet arra is, hogy 1956-ban a tüntetők "Poznan, Varsó, Budapest" jelszóval indultak tüntetni, a forradalom és szabadságharc bukása után pedig a lengyel társadalom nyíltan kiállt a magyarok mellett, és segélyeket, illetve vért küldött az országnak.
Az államfő kiemelte: a lengyel-magyar kapcsolatok Lengyelországban annak délkeleti részén a legerősebbek, mert "itt voltunk és itt vagyunk fizikailag a legközelebb egymáshoz", ezért is ellenezte, hogy - ha csak átmenetileg is, de - bezárták Magyarország krakkói főkonzulátusát. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy az intézmény mihamarabb újra megnyitja kapuit.
Sólyom László közölte: a két ország parlamentjei 2007-ben határoztak arról, hogy március 23-át a magyar-lengyel barátság napjává nyilvánítják. Azóta közösen ünnepeltek Varsóban és Przemysl-ben, Krosnón, illetve Debrecenben, Győrött, és most Budapesten tartanak ennek jegyében rendezvényeket.
Lech Kaczynsky lengyel államfő nevében - aki családi okok miatt nem tudott Magyarországra jönni - Mariusz Hanzlik helyettes államtitkár mondott beszédet, amelyben felhívta a figyelmet arra: "a magyar-lengyel határ mindig a béke határa volt", a barátság pedig a gyakorlati életben nyilvánult meg. A két ország önkormányzatai kiemelkedő szerepet visznek a barátság ápolásában, s az Európai Unió és a NATO politikájában is mindkét állam részt vesz.
A helyettes államtitkár megjegyezte: a gazdasági kapcsolatok fejlesztése nem lenne lehetséges a magyarországi lengyelek nélkül, ehhez kapcsolódóan megköszönte Magyarországnak, hogy az itteni iskolákban van lehetőség lengyelül tanulni, ami a kisebbségi lengyelek identitását növeli.
A lengyel politikus elmondta: jövőre Poznanban rendezik a magyar-lengyel barátság napját.
A plenáris ülés után Sólyom László és Hanzlyk Mariusz megkoszorúzta Óbudán a katyni mártírok parkjának emléktábláját. A hivatalos program szerint a nap során a Wysocki légió és más hagyományőrző egyesületek korhű öltözékben felelevenítik, hogyan zajlott egy középkori vadászat, illetve hogyan harcoltak a katonák az 1848-1849-es szabadságharcban.
A rendezvény eseményei között szerepel ezen kívül többek között a Téka, a Kincső, a Lazurki és a Duna Művész Együttes műsora, valamint egy történelmi konferencia a lengyel hercegnőről és magyar királynéról, Piast Erzsébetről, aki Károly Róbert magyar király felesége és Nagy Lajos király édesanyja volt. A műsort irodalmi teadélután, filmklub és Chopin-est is színesíti. Forrás: MTI

Határtalanul
Eszmecsere a Kárpát-medencei magyar oktatásról
Március 22-én dr. Pálinkás József, az MTA elnökének nyitóbeszédével egész napos konferencia zajlott Budapesten Magyar oktatási tér a Kárpát-medencében 2010–2020 címmel.
A 10 éves Apáczai Közalapítvány rendezvényén közel 300-an vettek részt, elsősorban a határon túli magyar intézmények vezetői voltak jelen.
Az eseményen átadásra került a 11. Apáczai Érem, amelyet Kulcsár Szabó Ernőné kapott meg.
A konferenciát megelőzően a Közalapítvány HATÁRTALANUL! címmel indított programot ebben az évben, melynek célja a külhoni magyar és az anyaországi diákok közötti kapcsolatok kialakításának elősegítése, illetve kölcsönös erősítése. A közalapítvány finanszírozásával 2010 májusától 6 ezer magyarországi középiskolás vesz részt tanulmányi kiránduláson és jut el a szomszédos országok magyarlakta területeire.
A konferencia előadói, szakértői többsége kiemelkedően fontosnak tartja Magyarország és a külhoni magyarok kapcsolatainak szorosabbra fűzését, hiszen számos előnyt kínálhat az a sajátos helyzet, hogy a Kárpát- medence országaiban a magyar nyelvű oktatás mindenütt jelen van. Így mind a külhoni, mind a magyarországi diákok számára elérhetővé válna többek között olyan külföldi szakmai és tanulmányi tapasztalatok szerzése, ami nem ütközik nyelvi korlátokba, mindamellett, hogy megismerheti az adott közösség, egy másik közép-európai ország kultúráját.
A rendezvény célja az volt, hogy lehetőséget nyújtson a jövőben a Kárpát-medencei magyar oktatás ügyével kapcsolatban felmerülő kérdések megvitatására, illetve a lehetséges kihívások felismerésére. A konferencia a jövőbeni Kárpát-medencei magyar oktatással kapcsolatban felmerülő kihívásokra és kérdésekre igyekezett fókuszálni. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Dr. Pongrácz Antalra emlékeznek
Dr. Pongrácz Antalra, Marosvásárhely egykori kiemelkedő személyiségére emlékeznek március 27-én, szombaton 9 órától a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Sportcsarnokában: a 2008-ban elhunyt elismert fogorvos, egyetemi tanár és kimagasló eredményeket elért sportoló tiszteletére emlékversenyt szerveznek.
Pongrácz Antal egész életében elsőrendű feladatának tekintette a rászoruló betegek gyógyítását, megsegítését, a szakmai pályafutásuk kezdetén lévő fiatal orvosok támogatását. Az Egyetemi Sportklub Vívószakosztályának elnökeként meghatározó szerepe volt a fiatal, tehetséges sportolók képzésében is. Az egykori párbajtőröző 1980-ban BEK-győzelmet aratott, kétszeres országos és kétszeres Balkán-bajnok volt, a Román-kupát hétszer hódította el. Három olimpián is részt vett, az 1972-es müncheni játékokon negyedik lett.
A Dr. Pongrácz Antal Egyesület kezdeményezésére, a rendezvény keretében 13 órakor emlékplakettet helyeznek el a sportolóról elnevezett sportcsarnok falán. A Communitas Alapítvány által támogatott domborművet Gyarmathy János marosvásárhelyi szobrászművész készítette.
A szervezők mindenkit szeretettel várnak az ünnepségre.
Dr. Pongrácz Antal (Marosvásárhely, 1948. március18. – Marosvásárhely, 2008. március18.) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

A jövőben is fontos lesz a kereszténydemokrácia
Tisztújító küldöttgyűlést tartott az RMKDT
Március 19-én tartott országos tisztújító küldöttgyűlését a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Társulat (RMKDT) és a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (RMKDM). A testület meghallgatta és elfogadta az elnök,alelnök, titkárok, illetve az adminisztrátor beszámolóit, majd megerősítették a vezetőséget: az elnök Kelemen Kálmán,alelnök: dr. Bárányi Ferenc, adminisztrátor: Mózes Levente, titkár: András György Dezső.
Mihály Jolánt nevezték ki pénztárosnak, mert Bartha Ferenc egészségi okokra hivatkozva lemondott.
Kelemen Kálmán elnök a Népújságnak elmondta, hogy a vita során kiemelték, leghangsúlyosabban talán a sepsiszentgyörgyi küldöttek – Kelemen Tibor, Orbán Gara Gábor, Szőke György és mások –, hogy mind a mozgalomra, mind a társulatra komoly feladatok várnak az elkövetkezendőkben, mivel a román politikai közélet teljességgel "ízetlenné" vált, a képviselők, szenátorok elvi és lelkiismereti problémák nélkül váltogatják a pártokat, "olyan szövetségek születnek, amelyeknek semmi közük az elkötelezett, valódi államférfiúi minőséggel rendelkező politikusokhoz".
Ugyanakkor kiemelték, hogy az RMKDM-re – amely jelenleg is állandó meghívott tagja az Európai Néppártnak (EPP) – vár az a feladat, hogy úgy építse ki a romániai magyar kereszténydemokráciát, hogy a jövőben a gerincét tudja képezni annak a politizálásnak, amelyre jövőt lehet építeni, nem úgy, hogy kétévente "lefejezik" a közalkalmazottakat, vagy a pártklientúrát juttatják pozícióba.
A tanácskozáson egy másfajta rendezvényre is sor került a mozgalom és az EPP közös rendezésében. Ez utóbbi képviseletében Sógor Csaba európai parlamenti képviselő tartott előadást Mit tehet egy erdélyi európai parlamenti képviselő Románia általános és a magyarság specifikus érdekeiért Brüsszelben címmel. A képviselő szerint Brüsszelben sem mindig lehet tapasztalni, hogy elkötelezett kereszténydemokraták ülnének még az Európai Néppárt soraiban sem, és sokszor olyan nagy nemzetek részéről is, mint az olasz, a spanyol, a francia, tapasztalható idegengyűlölet és a másság el nem fogadása. Ilyen körülmények között nagyon nehéz a specifikus magyar érdekeket következetesen érvényesíteni.
A tagok elégedetten nyugtázták, hogy igenis, van szerepe a jövőben az RMKDM-nek mind a romániai belpolitikában, mind a külpolitikában, hogy a világ megismerje az erdélyi magyarság sorskérdéseit, fogyatkozásának az okait, és hogyan lehetne ezt megállítani e nemzeti közösség megmaradása érdekében, és azért, hogy a többségi nemzettel egyenlő jogokat gyakorolhasson a jövőben.
Mózes Edith. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Folytatódik a tanügyi elégedetlenség
Miközben a szenátuson a szükséges minősített többség hiányában ment át a 15 ezer tanügyi alkalmazott elbocsátását célzó sürgősségi kormányrendelet, az oktatási tárca, illetve a szakszervezetek képviselői bejelentették, már legalább 45 ezer pedagógus beperelte az oktatási minisztériumot az elmaradt pótlékokért.
A szenátoroknak nem sikerült sem megszavazniuk, sem elutasítaniuk tegnap a 15 ezer tanügyi alkalmazott elbocsátását célzó, illetve a közalkalmazottak étkezési utalványait megvonó 2009/114-es sürgősségi kormányrendeletet, sarkalatos törvény lévén ugyanis legalább 69 pró vagy kontra voksra lett volna szükség.
A vita során 51-en szavazták meg azt a módosító indítványt, amely törölte volna a rendeletből a 15 ezer tanügyi állás felszámolását előíró cikkelyt, s 49-en szavaztak ellene, azonban ez az arány nem volt elég a módosítás kivitelezé-séhez. A házszabály szerint amennyiben egy kormányrendelet esetében nem jön össze a sarkalatos törvény elfogadásához szükséges voksarány, akkor a szenátoroknak a javaslat elutasításáról is kell szavazniuk.
Ezen a voksoláson is mindössze 49 pró, 53 kontra szavazat volt és egy honatya tartózkodott, így a döntés a képviselőházra hárul, az alsóház elé pedig mindenféle módosítás nélkül, a kormány által elfogadott formában kerül a törvénytervezet. Ez a rendelet tartalmazza a tömeges tanügyi elbocsátás mellett azokat a megszorító intézkedéseket is, miszerint idén a nyugdíjasok nem részesülnének utazási kedvezményekben, a közalkalmazottak pedig nem kapnának sem étkezési utalványt, sem üdülési csekkeket. A rendelet módosítaná az egészségügyi reformot, bevezetné a nyugdíjak megadóztatását a minimális szintű nyugdíjak esetében is, amelyek után a jelenleg hatályos jogszabályok szerint nem kell semmiféle adót fizetni.
Tárcaközi bizottság alakul az egyházi oktatással kapcsolatban
Az új oktatási törvénytervezet előrelépést jelent az anyanyelvű oktatás tekintetében, de tagadhatatlanul számos pozitívumot tartalmaz a decentralizáció terén is – jelentette ki tegnap Kolozsváron Markó Béla a történelmi magyar egyházak vezetői és oktatási tanácsosai, valamint a szövetség oktatási szakemberei közötti találkozón. Az RMDSZ elnöke bejelentette, kormányhatározattal létrejön egy olyan tárcaközi bizottság, amelynek az egyházakkal kapcsolatos elemzéseket kell elvégeznie, döntéseket kell meghoznia.
Ennek vezetője miniszterelnök-helyettesként ő maga lesz, így bízik abban, hogy kedvező döntéseket lehet majd hozni a magyar egyházakat érintő kérdésekben. Az új oktatási törvény kapcsán az RMDSZ elnöke elsősorban azokat az intézkedéseket vázolta, amelyek az oktatás decentralizációját segítik elő. „Bevittünk az új tervezetbe egy nyelvi pótlékot, ami azt jelenti, hogy a kisebbségi iskolák eleve nagyobb szorzóval működnek, azaz több fejpénzt kapnak.
Ez sem oldja meg a problémánkat, így beiktattunk egy másik szempontot is, az úgynevezett diszperziós, szétszórtsági pótlékot: olyan közösség esetében, ahol gyerekek, családok szétszórtan élnek, megint jelentős emelés jár a gyerek után. A pozitív diszkrimináció ebben az esetben azt kellene hogy jelentse, hogy dupla fejpénzt adnak egy magyar vagy német gyerek után, ellenkező esetben sok helyen nagyon nehéz helyzetbe kerülünk” – mutatott rá Markó.
A felekezeti oktatás kapcsán a szövetség elnöke kiemelte, az elkövetkező időszakban e kérdésben is számos rendelkezést kell gyakorlatba ültetni. Mint mondta, el kell érni, hogy a felekezeti iskolák, az állami iskoláktól eltérően, ne csak a kötelező oktatás végét jelentő kilencedik osztályig, hanem tizenkettedikig részesüljenek fejpénzben.
Az egyházak vezetői, oktatási tanácsosai azt kérték: a törvényben tegyenek elvi különbséget a felekezeti és a magánoktatás között, az biztosítsa a jelenlegi felekezeti iskolák megmaradását, ugyanakkor tegye lehetővé, hogy ezek a tanintézmények minden szinten és változatos profillal működhessenek.
Az egyházak számára fontos, hogy a felekezeti oktatási intézmények részesüljenek minél szélesebb állami finanszírozásban, a működő iskolák maradjanak az állam hatáskörében, de az egyházaknak legyen beleszólási joguk az iskola működésébe, vehessenek részt az iskolával kapcsolatos döntésekben.
Javaslatként hangzott el az is, hogy azokban az esetekben, amikor egy iskolában nincs lehetőség arra, hogy minden diák a saját felekezetének megfelelő vallásórán vegyen részt, a saját felekezetéhez járhasson vallásórára, ezt pedig egyháza hivatalos dokumentummal igazolhassa.
Sokan nyertek pert
Időközben azonban sorra nyerik a pereket azok a tanügyi alkalmazottak, akik törvényszéki úton próbálják megszerezni a 2008/221-es törvény által előírt, azonban azóta sem alkalmazott 50 százalékos béremelést. Az országban tanító 90 ezer pedagógus fele perelte be a kormányt, közülük pedig már mintegy 20 ezren győztesként kerültek ki.
Az oktatási tárcát pedig a törvényszéki ítélet arra kényszeríti, hogy kifizesse az elmaradt pénzösszegeket. Cătălin Baba oktatási államtitkár tegnap úgy nyilatkozott, törlesztik „adósságaikat”, azonban három évre leosztva (34–33–33 százalék) tudják csak kifizetni a pedagógusokat. Így a tanárok 2011–2013 között kapják meg a peres úton megszerzett jussukat, mindazok pedig, akik még 2009. december 31. előtt nyertek pert, azok 2010 és 2012 között kapják meg a pénzösszegeket. A hivatalos indoklás szerint azért nem tudják egy öszszegben folyósítani a pénzeket, mivel a szaktárca költségvetése nem teszi ezt lehetővé, ráadásul veszélybe kerülne a költségvetési hiánycél is.
Cătălin Baba ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelni, hogy ezek a kifizetések nem jelentenek végérvényes béremelést, a pedagógusok megkapják ugyan a peres úton megszerzett összegeket, de ezek nem kerülnek be alapfizetésükbe.
Ugyan még március 10-én Constantin Ciosu, az Országos Tanügyi Szakszervezeti Tömb (FEN) főtitkára azt kérte a kormánytól, hogy az elmaradt béremelést ne csak azok kapják meg, akik beperelték az oktatási minisztériumot, hanem valamennyi pedagógust illesse meg az összeg, ebben az ügyben hivatalos állásfoglalás még nem történt.
Folytatódó tiltakozások
Folytatódott eközben a tanügyi alkalmazottakat tömörítő szakszervezetek hétfőtől zajló tiltakozási akciója. Míg egyesek az oktatási minisztérium székháza, mások a különböző megyék prefektúrái előtt tüntettek, mások kétórás, munkabeszüntetéssel járó figyelmeztető sztrájkot tartottak, s olyanok is akadtak, akik ugyan megtartották óráikat, számon is kérték a diákok tudását, csak nem írtak be sem jegyet, sem minősítést a naplóba.
Liviu Pop, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek (FSLI) főtitkára a tegnapi bukaresti tiltakozó megmozduláson ismételten hangsúlyozta, hogy szükség van művészeti, illetve a sportszakoktatásra szánt pénzalapok megemelésére, hiszen miközben egy diákra évi 3600 lej jut, addig legalább 6 ezer lejre lenne szükség. Szerinte éppen emiatt fennáll a veszély, hogy augusztusra már elfogyjanak a rendelkezésre álló összegek.
A Temes és Arad megyei oktatók eközben 8 és 10 óra között figyelmeztető sztrájkot tartottak, bementek ugyan órákra, azonban nem adták le a tananyagot. Radu Bivolaru, a Temes megyei P.P. Neveanu szakszervezet elnöke tegnap emlékeztetett, a tanárok a tervezett elbocsátások miatt elégedetlenek, illetve nem hajlandók belenyugodni abba, hogy a közalkalmazottak egységes bérezést célzó törvény alkalmazása óta csökkentek fizetéseik.A Buzău megyei tanfelügyelőség épülete előtt a reggeli órákban összegyűlt 700 oktató közül néhány tucat pedagógus erőszakkal próbált meg behatolni az épületbe, tettük megakadályozásához csendőri beavatkozásra volt szükség.
Amint arról lapunkban is beszámoltunk, az oktatási szakszervezetek a múlt héten ismertették sztrájkmenetrendjüket. Ennek értelmében március 22-étől, hétfőtől az oktatók nem írják be diákjaik jegyeit, minősítéseit a naplóba, március 25-én egyetlen iskolában sem tartanak órákat, a pedagógusok ugyanis ezen a napon vagy az új, Funeriu-féle oktatási reform vitáján vesznek részt, vagy a Bukarestben tervezett felvonuláson, amelynek végén az oktatási és munkaügyi minisztérium székháza előtt szerveznek tüntetést.
A szakszervezeti tömbök várhatóan április 14-én veszik számba a reform kapcsán öszszegyűlt következtetéseket, s módosítój avaslataikból összeállítanak egy részletes dokumentumot, amelyet eljuttatnak a parlament két házához. A szakszervezetek ugyanakkor április 22-ére tűzték az országos általános sztrájknapot. Mint hangsúlyozták, amennyiben ezt követően sem teljesülnek követeléseik, s nem sikerül a kormánnyal egy kompromisszumos megoldást sem kidolgozniuk, akkor készek a tanév bojkottjára is, aminek keretében nem véglegesítik a félévi eredményeket, illetve nem szervezik meg sem az egységes félévi dolgozatírást, sem pedig az érettségit.
Bálint Eszter. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

MPP: vissza mindent
Várhatóan hamarosan új kongresszust rendez a Magyar Polgári Párt (MPP), miután a bukaresti törvényszék alapfokon elutasította az Országos Tanács egy évvel ezelőtti ülésén született határozatok bejegyzését. Tegnap nyilvánosságra hozott, nem jogerős ítéletében a törvényszék jóváhagyta az MPP Bihar megyei szervezete által beterjesztett óvást, amelyben az alakulat belső ellenzéke kérte a Gyergyószentmiklóson módosított alapszabály elutasítását. nem jogerős ítélet kapcsán – amely ellen a kiközléstől számított öt napon belül lehet fellebbezni – az óvást beterjesztő Lengyel György bihari MPP-elnök, illetve Gergely Balázs (Szász Jenő elnök tavalyi kihívója) lapunknak úgy vélekedett: a törvényszék ítélete nyomán egyértelmű, hogy össze kellene hívni a párt rendkívüli tisztújító kongresszusát.
Szász Jenő ugyanakkor a Krónikának elmondta: az alakulat országos elnökségének mára összehívott ülésén kezdeményezni fogja az Országos Tanács (más néven kongresszus) megrendezését. Mint ismeretes, a polgári párt 2009. március 14-én Gyergyószentmiklóson tartott tisztújító kongresszusa viharosra sikeredett, miután Szász Jenő szavazásra bocsátotta, hogy az ülésen ne csak az alapszabály értelmében választott küldöttek rendelkezhessenek szavazati joggal, hanem a megyei és helyi önkormányzatokban tisztségviselőként tevékenykedő, ám az Országos Tanács munkálataira csupán meghívottként érkezettek is. Az elnök felvetésével többen nem értettek egyet, mivel szerintük alapszabályzatba ütközik.
A Szász Jenő által előterjesztett javaslat miatt a küldöttek és a résztvevők közül mintegy ötvenen tiltakozásképp elhagyták a kongresszus munkálatait, majd miután a testület elfogadta az elnök javaslatát – azaz a szavazati joggal rendelkező 144 küldött létszáma kibővült 281 meghívottéval –, az Országos Tanács elsöprő többséggel megerősítette tisztségében Szászt. Lengyel György, az MPP Bihar megyei szervezetének elnöke emlékeztetett: akkoriban két dolgot is kifogásoltak: a tervezett alapszabály-módosítást, valamint azt a tényt, hogy az elnök a küldötteken kívül a meghívottat is szavazati joggal kívánta felruházni. Elmondta, már a kongresszus előtt többen kérték Szász Jenőtől, ne módosítson, sőt a kifogásolt döntések elfogadása után is megpróbáltak vele egyeztetni, és kompromisszumos megoldásként meggyőzni egy rendkívüli ülés összehívásáról, ám a pártelnök nem fogadta el a javaslatot.
Mivel a hatályos törvények értelmében a megváltoztatott alapszabályt a bukaresti törvényszék elé kell terjeszteni jóváhagyás végett, a belső ellenzék – a pártok működését szabályozó törvény előírása alapján – érintettként megóvta a döntéseket. „Szász Jenő akkoriban egy számára igen előnyös alapszabályt változtatott meg még előnyösebbre, hiszen gyakorlatilag évekre bebetonozta volna elnöki pozícióját” – nyilatkozta lapunknak Lengyel György. Szerinte a törvényszék döntése alapján érvénytelenné váltak az egy évvel ezelőtti Országos Tanácson elfogadott határozatok, köztük az alapszabály-módosítás, ami azt jelenti, hogy ismét érvénybe lépett a párt eredeti statútuma.
A nagyváradi politikus emlékeztetett, ebben az áll, hogy az MPP-t héttagú elnökség vezeti, ebből azonban jelenleg csak hárman vannak tisztségben – Szász Jenő elnök, Orbán Balázs ügyvezető elnök, valamint Farkas Csaba alelnök –, így a fennmaradó tisztségeket pótolni kell. „Meggyőződésem, hogy a döntés precedenssé válik, és Szász Jenő tettét többé senki nem fogja megismételni. A mindenkori erdélyi magyar vezetőknek meg kell végre tanulniuk, hogy nem tehetnek meg bármit” – nyilatkozta Lengyel. Gergely Balázs szerint a törvényszék gyakorlatilag visszaigazolta azoknak az igazát, akik tavaly hozzá hasonlóan kivonultak a kongresszusról, és alapszabály- és párttörvényellenesnek minősítették a tanácskozást. Emlékezetes: a jelenleg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kolozs megyei elnöki tisztségét betöltő kolozsvári régész Gyergyószentmiklóson ugyancsak indulni kívánt a pártelnöki székért, ám a nézeteltérések miatt kivonult, sőt lemondott az MPP kincses városi szervezetének irányításáról is. Gergely úgy véli, a törvényszéki ítélet alátámasztja, hogy elsősorban Szász Jenő és köre felelős a pártban kialakult helyzetért.
„A pártelnöknek most két lehetősége maradt. Az egyik, hogy megfellebbezi a döntést, ezáltal jegeli a párton belüli krízishelyzetet, bizonytalan időre kitolja a pereskedést, ami befolyásolni fogja az MPP 2012-es választási részvételét és eredményét, tovább fokozva a lemorzsolódást. A másik pedig az, hogy vállalja az erkölcsi és politikai felelősséget, és azonnal lemond az elnöki tisztségről, lehetőséget adva ezáltal a megyei elnököknek a rendkívüli tisztújító kongresszus összehívására” – vélekedett lapunknak Gergely, aki Lengyel Györgyhöz hasonlóan leszögezte: jelenleg a megyei elnökök a legmagasabb rangú tisztségviselői a pártnak, hiszen a régi alapszabály értelmében az elnökség a kongresszus előtt pár nappal működésképtelenné vált több alelnök (közöttük Tőkés András) lemondásával.
Szász Jenő a bukaresti törvényszék ítélete kapcsán úgy nyilatkozott: a döntés szerint az MPP módosított alapszabályának egyik passzusa ütközik a párttörvény egy bizonyos szakaszával, és emiatt utasították viszsza a bejegyzési kérést. A pártelnök felhívta a figyelmet arra is, hogy a bíró annak ellenére hagyta helyben az óvást, hogy a törvényességet felügyelő ügyész támogatta a módosítás bejegyzését. „Két út áll előttünk, és én azt fogom javasolni a párt elnökségének, hogy mindkettőt járjuk végig. Az egyik, hogy a törvényszéki döntés indoklásának ismeretében megfellebbezzük az ítéletet, a másik lehetőség ugyanakkor az, hogy a Magyar Polgári Párt testületei meghozzák azokat a döntéseket, amelyek ennek a passzusnak a korrigálásához vezetnek. Magyarán: én arra kérem az elnökséget, hívjuk össze az Országos Tanács rendkívüli ülését” – nyilatkozta tegnap a Krónikának Szász Jenő. Az országos elnökség ma este Székelyudvarhelyen tanácskozik. Nagy Orsolya, Rostás Szabolcs. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Különös sorsok, igaz történetek
Nagyvárad – Gondolat- és érzelemébresztő irodalmi est keretében mutatták be kedden a nagyváradi Kiss Stúdió Színház termében a magyarországi H. Bodó József A hársfa virága című családregényét.
„Az olvasó e könyvet olvasva megtudhatja, milyen volt maga az emberi jelenség 1956-ban. Aki meg akarja ismerni 1956-ot, s ’56 emberét, annak számára nélkülözhetetlen olvasmány H. Bodó József e munkája (…)” – fogalmazza meg ajánlásában Kiszely Gábor történész, szavainak igazáról pedig azok is meggyőződhettek, akik részt vettek a szépirodalmi dokumentumregény nagyváradi bemutatóján. A megjelenteket házigazgadaként Kiss Törék Ildikó köszöntötte, H. Bodó József 20. századi magyar családregényéről elmondva: a személyes hangvétel kőkemény történelmi tényeket tár az olvasók elé, a magyar újkori történelem olyan fájó történései vannak megörökítve benne, amelyeket (és ahogyan) az egyén átélt.
Hitelesen tájékoztatni
Az ’56-os elítélt H. Bodó József, a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének tagja a kiadvány születésének körülményeit ismertetve elmondta: amikor elkezdte papírra vetni emlékeit nem gondolt még arra, hogy ebből valaha is könyv lesz, csak az vezérelte, hogy „hitelesen tájékoztasson arról a korról, amelyben élt”. „Írói ambícióim sosem voltak, «egykönyves író» vagyok. Azonban az a mérhetetlenül sok ostobaság, hazugság és hamisság, ami 1956-ot beszennyezi, tollat kényszerített a kezembe. Az 1989-es «rendszerváltást» ezért nagy szomorúsággal és cinikus iróniával csak módszerváltásnak tekintem. (…) Már csak arra várnak, hogy a hiteles tanúk kihaljanak, és akkor olyan történelmet írnak, amilyet akarnak. Akkor majd gyermekeink és unokáink egészen kis koruktól kezdve azt a «történelmet» fogják tanulni…” – fogalmazza meg H. Bodó József a könyv honlapján (www.aharsfaviraga.hu).
Forradalom és megtorlás
A családregény közel 80 esztendőt ölel fel, az egyes történeteket Kiss Törék Ildikó, Meleg Vilmos és Varga Vilmos színművészek, valamint a szerző tolmácsolásában hallhatta a közönség az irodalmi esten. Az első történet 1920-ból datálódik: a szerző édesanyja háborús árvaként megérkezik Hollandiába, ahol egy család magához veszi a tüdőbajos gyermeket. A soron következő történetekben felidéződtek az ’50-es évek, a „nagy nélkülözés időszaka”, az 1956-os forradalom, és az azt követő szörnyű megtorlás. A szerző kortárs „szem- és fültanúként” tárja az olvasóközönség elé a szörnyű valóságot, a könyvbemutató végén mintegy összegzésképp fogalmazva meg: nyílt seb az 1956-os forradalom Magyarország testén, amelyen még a gyógyulás után is ottmarad a durva forradás…
Az esemény hangulatához illő zenei művek tolmácsolásával az irodalmi esten többször is fellépett Vörösváry Márton hegedűművész, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kivételes tehetségek osztályának a tanulója, illetve Vörösváry Ibolya, a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Középiskola diákja. Bővebb információk a könyvről a www.aharsfaviraga.hu honlapon találhatóak.
Tököli Magdolna. Forrás: erdon.ma

Emlékeztető Lakatos Péternek – Az MPP bihari szervezetének közleménye
Emlékeztető Lakatos Péternek
a Temesvári Kiáltvány 8-as pontja és a szekus vagy nem szekus dilemma tárgyában
Március 15-e előtt a nagyváradi magyar körökben egy húsz évet késett vita borzolta a kedélyeket. Középpontjában az a Lakatos Péter állt, akit aránylag későn, „csak” 1999-ben kooptált az RMDSZ a megyei vezetésbe, de aki azután „meghökkentő, egyben gyanús” RMDSZ-es karriert futott be rövid idő alatt: 2001-ben a megyei szervezet elnöke, 2004-ben parlamenti képviselő, majd 2008-ban ismét parlamenti képviselő lett, immáron egyéni választó kerületben. Egyik emblematikus figurája, valóságos „brand”-je ő a Bihar megyei RMDSZ-nek. A vita azt követően robbant ki, hogy Tőkés László, EP-parlamenti képviselő a közelmúltban egyik, a kommunista múlttal való szembenézés fontosságáról tartott sajtótájékoztatóján azt „merészelte” mondani, helyi példával élve, hogy Lakatos Péter RMDSZ-es parlamenti képviselő tisztsége összeegyezhetetlen a Temesvári Kiáltvány 8-as pontjával. Lakatos Péter kikérte magának, pro és kontra vélemények záporoztak ismét vele kapcsolatban, névvel és név nélkül, helyreigazítás címén illetlen mocskolódással és sértegetésekkel körítve, és van olyan internetes félbulvár portál is, amely hatékonyan válogatott, gyomlált (egyoldalúan persze, és bizonyára külső útmutatásra) az elhangzó vélemények között. A gusztustalan „felhajtás” annyit biztosan jelez, hogy egy közérdekű, ámde elvarratlan, a helyi kereteken jóval messzebbre mutató problémáról van szó. 
A Lakatos Péterrel szembeni, mondhatni állandósult „méltatlankodások” annak tudhatóak be, hogy Bihar megyében már a látszatra sem adtak abban a posztkommunista restaurációban, amely egyébként az egész RMDSZ-ben végbement valamilyen formában. Itt ugyanis 2002-ben egyenesen Ceauşescu egyik volt belügyis tisztjét „kérték meg” arra, hogy „áldozza fel magát”, és fogadja el a Bihar megyei RMDSZ elnöki tisztségét. A jogos méltatlankodások nem késtek elhangzani, többek között azt kifogásolván, hogy Lakatos Péter személyében egy volt szekus dirigálja a bihari magyarokat. 
A legújabb erőteljes média kampányra való tekintettel, de megvárva a március 15. ünnepségek elteltét, bekapcsolódunk a vitába, mivel úgy véljük, hogy ma már rendelkezünk az ahhoz szükséges rálátással, hogy tárgyilagosan, indulatoktól mentesen, tisztázó, nem pedig lejáratási szándékkal, érdemben fejtsük ki véleményünket. 
MPP kontra Lakatos – Parlamenti választások 2008.
A mostan zajló vitát megelőzően szervezett formában utoljára a Magyar Polgári Párt Bihar megyei szervezete mondott véleményt Lakatos Péterről, 2008. november 20-án, a romániai parlamenti választások előtt, amikor is egy Felhívás keretében arra szólítottuk fel a magyar választókat, hogy alkalmatlansága miatt ne szavazzanak Lakatos Péterre. Szó szerint idézzük a vonatkozó részt:
„Ne szavazzunk LAKATOS PÉTER-re, aki az RMDSZ parlamenti képviselő jelöltje a kettes számú (Székelyhíd-Szentjános-Telegd) egyéni választási körzetben, mivel: 
- Nincs kötődése az Érmellékhez, az RMDSZ vezetése ejtőernyőzte be ebbe a befutónak számító körzetbe. - Kifogásoljuk, hogy 2002-ben megyei RMDSZ-elnökként az Orbán-kormánytól Érmindszentnek megítélt, egy Ady-emlékhely kiépítésére pályázaton elnyert 320 millió forintot a Medgyesy-kormány segédletével, az eredeti szándékkal szemben egy jellegtelen nagyváradi gyűlésterem felépítésére, részben ismeretlen célokra használta. Etikátlan eljárásával súlyos kárt okozott a sorvadó Érmindszentnek, az Ady-kultusznak, és az Érmelléknek. 
- 2002-ben érmelléki szervezetek (Érmihályfalva, Székelyhíd, Margitta, Berettyószéplak) kezdeményezték a Szövetségi Képviselők Tanácsában az RMDSZ Érmelléki Területi Szervezetének létrehozását, a már működő székelyföldi modell (történelmi székek szerinti felosztás) alapján. Megyei RMDSZ-elnöki minőségében akkor ezt megakadályozta, a kezdeményezők ellen pedig retorziót alkalmazott. Akciójával meggátolta, hogy ez a tájegység – a Székelyföld mellett az egyedüli, amelyben a magyarok még számbeli többségben vannak – mikrorégióként fogalmazhassa meg magát, és kihasználhassa ezáltal a magyar identitás megőrzésében és gazdasági téren azokat a lehetőségeket, amelyekre az időközben EU-taggá vált Romániában ma már lehetősége lenne.
- Belügyis múltja közismert. Sajnálatos és aggasztó, hogy a 180000 bihari magyar között Lakatos Péter helyett most sem találtatott egy olyan jelölt, aki mentes egy ilyen múlttól.” 
A politikai cinizmus „megkapó példája”, hogy pontosan abban az érmelléki egyéni választókerületben nyerte el második parlamenti képviselői mandátumát, amelynek „önállósodását” „tűzzel-vassal”, saját kezűleg hiusított meg. Amint a Felhívás is utal rá, belügyis múltján kívül vannak ám egyéb, „frissebb” „sötét foltok” is pályafutásában.
De maradjunk egyelőre a belügyis múltnál. Az erre vonatkozó eddigi hivatkozások (részünkről is) lakonikusak voltak, mintegy megelőlegezve az olvasók jártasságát a témában. Tévedtünk, a kérdés bonyolúltabb annál, mintsem, hogy „szekus volt-e, vagy sem Lakatos Péter? „ zsánerű leegyszerűsített és provokativ kérdésekkel tisztázni lehetne. A tisztázáshoz abból kell kiindulni, hogy mi is volt a valóságban Ceauşescu Belügyminisztériuma.
Ceauşescu Belügyminisztériuma
Nem lenne érdektelen a Groza-kormánnyal kezdeni, a kommunista diktatúra belügy, és titkosszolgálati gyakorlatát, időbeni változásait akkor követhetnénk nyomon igazán. Elégedjünk meg most az 1968-as kezdettel, amikor is az 1965-ben hatalomra került Ceauşescu, birodalma kiépítésének fontos állomásához érkezett, ekkor szervezi át első ízben egyidejűleg a Gheorghiu Dej-től örökölt két alapvető erőszak szervezetet: a 294/1968 számú törvényerejű rendelettel a Belügyi Tevékenységek Minisztériumát (Ministerul Afacerilor Interne), a 295/1968 számúval pedig az Állambiztonság Országos Tanácsát (Consiliul Naţional al Securităţii Statului), „ saját képmására” alakítva őket. Ma már tudjuk, hogy 1971-es kínai útja után, Ceauşescu elégedetlen volt ennek a két intézménynek a hatékonyságával (az általa közben „megálmodott” új típusú román állampolgár „létrehozása” hatékonyabb ráhatási rendszert követelt meg), ezért 1972-ben egy huszárvágással, a 130/1972 számú törvényerejű rendeletével (amelyet aztán törvénnyel erősített meg) a két intézményt összevonta, (sutba dobva az addig formálisan csak-csak megtartott jogállami látszatot). A létrehozott „új” Belügyminisztérium (Ministerul de Interne) lényege, hogy a politikai rendőrség, közismert nevén a Szekuritáté beköltözött (szó szerint értendő) az addig viszonylag önálló milíciákra, börtönökbe, levéltárakba, útlevél és személyi igazolványokat kibocsátó hivatalokba, és a tűzoltó alakulatokba, az addigi körülményesebb, közvetett parancskiadás és követés egyszerűsödött, közvetlenné vált. Ezt kiegészítve a Belügyminisztérium által szervezett, mozgatott, és felügyelt, az addiginak sokszorosára duzzasztott besúgói hálózattal (és a belügyminisztériumon kívüli többi hálózattal) összeállt az a diabolikus rendszer, amely lehetővé tette, hogy mindenről és mindenkiről mindent megtudjanak, és azok ellen, akikről úgy gondolják, hogy nem a rendszer által meghatározott irányba haladnak, a legváltozatosabb módon felléphessenek. Egy pillanatra sem szabad elfeledni, hogy ennek a rendőrállami rendszernek a központja az 1972-ben létrehozott Belügyminisztérium volt, amelyen 1989-ig csak lényegtelen módosításokat eszközöltek. Humán erőforrás szempontjából (mai kifejezéssel élve) a rendszer alapját a Belügyminisztérium tiszti és altiszti állománya képezte. A különféle tevékenységi körök által meghatározott munkamegosztástól függetlenül „egy bogban tartott”, egységes elvek szerint mozgatott társaságról van szó, ez volt tulajdonképpen a rendszer működőképességének az alapja. Hamis az a félrevezetési szándékkal hangoztatott érvelés, miszerint volt belügyis tiszt, de volt annál belügyisebb tiszt is. A rendszer gerincét képező tiszti/altiszti állomány minden tagjának maradéktalanul, habozás nélkül (fără şovăire) kellett teljesítenie a kapott parancsot, annak milyenségétől függetlenül (másképp megnézhették volna magukat). Minőségileg homogén emberi közegről van szó (ahogyan a román szólás mondja: „au fost o apă şi un pământ”), amely alapos szelekció révén a rendszer iránt leginkább elkötelezett káderekből állt össze (cadre îndoctrinate). Az elnyomó gépezet kigondolói gondoskodtak arról, hogy a működési mechanizmusok, forgatókönyvek révén utólag lehetetlen legyen rekonstruálni az egyébként minőségileg homogén tiszti/altiszti közeget alkotó személyek mennyiségi részesedését az emberi jogok megsértésében. A felelősségre vonás elkerülése, az egyéni bűnök pontos meghatározásának lehetetlenné tétele volt a fő mozgató rugója annak is, hogy az 1989-es fordulat ellenére, a volt belügyis állománnyal összefüggő minden fajta adat, információ mai napig titkosítva van. A posztkommunista román hatalomnak maradéktalanul sikerült az elmúlt húsz éven át az ismeretlenség homályában tartani mindent, ami ezzel az intézménnyel kapcsolatos, elodázva ezáltal nemcsak a kommunizmus bűneinek feltárását, de a vétkesek felelősségre vonását is. Mindaddig, amíg ez a helyzet fennáll, mindazok, akik a rendőrállam fenntartásának, a 23 millió román állampolgár „kézbentartásának” legfőbb biztosítékát képező intézmény hivatásos tagjaként ennek kivitelezésében közvetlenül részvettek, erkölcsi értelemben legalábbis bűnösöknek számítanak.
De hogy a mi témánknál maradjunk, köztudott, hogy a tűzoltóságokat a szigorúan vett tűzrendészeti tevékenységük mellett leginkább információszerzésre, és különféle technikai eszközök telepítésére használták fel, kihasználva azt az adottságukat, hogy feltűnés nélkül bárhol terepszemlét tarthattak, ellenőrizhettek, bárhova bejuthattak, gyakorlatozhattak, mindig ott lehettek feltűnés nélkül, ahol kellett, beleértve nemcsak az intézményeket, ipari és mezőgazdasági objektumokat, de a civil lakosságot is. Tömegmegmozdulások leverésének forgatókönyvében a tűzoltó egységek bevetése természetesen szerepelt. És rendelkezésükre állt a polgári tűzrendészet szám szerint sem elhanyagolható személyi állománya is (sokatmondó, hogy a polgári tűzvédelmi alakulatok vezetőinek (şef formatie civila PSI) kinevezése csak belügyis jóváhagyással történhetett. Az, hogy ennek a „sajátos” belügyminisztériumnak a keretében (1972-1990), egy tűzoltó tisztnek írásban és szóban kiadott parancsoknak mekkora hányada is lehetett nem a tűzrendészethez közvetlenül kötődő, „más jellegű”, azt csak az érintettek tudnák „felbecsülni”, nekik viszont elemi érdekük volt és az ma is, hogy tagadják, hogy 1972-1989 között „mást” is csináltak volna.
Amit az akkori törvény betűjére és szellemére alapozva teljes biztonsággal állíthatunk, az az, hogy kaphattak, kaptak más természetű parancsokat is, és amikor kaptak, ezeket végre is hajtották, vagy másképpen fogalmazva: egy tűzoltó tiszt olyan mértékben volt „szekustiszt”, amilyen mértékben szekus-jellegű (alapvető emberi jogok elleni) parancsok teljesítésében részvett.
Temesvári Kiáltvány 8-as pontja, Átvilágítási törvény, CNSAS
Mivel lehetetlen megállapítani utólag, hogy a szóban forgó csoportok, az azokat alkotó személyek közük ki mennyire „sáros”, kiről milyen mértékben bizonyítható be az alapvető emberi jogok megsértése, 1990-ben a legtermészetesebb az lett volna, ha a rendszert váltott társadalom egészséges önvédelmi reflexből törvény alkot a Temesvári Kiáltvány 8. pontja alapján, amelyben nyilvánosságra hozza a teljes belügyi állomány névsorát, megtiltva egyúttal nekik, hogy bizonyos ideig közszereplést vállaljanak. Ezt követően pedig, azok fölött, akikről bebizonyosodik, hogy bűnöket követtek el, az igazságszolgáltatásnak kellett volna ítélkeznie. Sajnos nem így történt, tudatosan nem így történt, az ún. rendszerváltás ezért is sikeredett felemásra, ennek a levét issza most is a román társadalom, amelynek nolens-volens mi is tagjai vagyunk. A Ticu Dumitrescu nevéhez kötött, nagy késéssel megszületett átvilágítási törvény az előbbiekben vázolt természetes szándékból semmit sem tudott megvalósítani, abból a „főbűnös” hivatásos belügyis tiszti (és altiszti) állományt szándékosan és teljesen kihagyták, az elővetett bűnökért a felelősséget a sok ezer, többnyire zsarolással és megfélemlítéssel beszervezett „besúgó”-ra hárították, de ezt is nagyon felemás, álságos formában. Így fordulhatnak elő azok a nagy média-felhajtást kiváltó anakronisztikus esetek, amikor közismerten kirívó szekusmúlttal bíró személyek simán megkapták a CNSAS-tól a feddhetetlenségi bizonyítványt (lásd például az egyik legkirívóbbat, Dan Voiculescu esetét, de sokatmondó a milicista őrnagy Aurel Agache esete is, akiről a fia éppen a közelmúltban kérte ki magának, hogy az apja a Szekuritátéval együttműködött volna).
A Temesvári Kiáltvány kisiklatása annyira „jól” sikerült, hogy a főbűnösök nemcsak hogy mindeddig mentesültek a leleplezéstől és az elszámoltatástól, de hatalmukat jórészt át is menthették és pénzzé, tőkévé konvertálhatták, hiszen most ez jelenti igazán a hatalmat. És azáltal, hogy „bogban, egy csoportban” tartva rejtegetik őket a leleplezés elől, azt is elérték, hogy objektív kritériumok alapján differenciálni lehessen őket. Ez nyilván a főbűnösöknek kedvez első sorban.
Teljes mértékben érthető és indokolt a Temesvár Társaság minapi, 20 éves évfordulós megemlékezésén elhangzott újabb Felhívása egy, a kommunizmus bűneinek leleplezését és megbüntetését ténylegesen szabályozó tényleges törvény megalkotására, amely végre normális mederbe terelhetné a kommunizmus idején elkövetett bűnök megítélését. Erre ma is, 1989 után húsz ávvel, nagy szükség lenne. De térjünk vissza Lakatos Péterhez! 
Lakatos Péter 1970-1989 között
Lakatos Pétert a nagyszebeni katonai főiskola (1970-1973) elvégzése után, 1973-ban az előbbiekben ismertetett Belügyminisztérium szerves részét képező Bihar megyei tűzrendészeti alakulathoz helyezték. Tudni kell róla, hogy nagyon fiatalon, már húsz évesen (1972-ben), mondhatni rendhagyóan korán, a Román Kommunista Párt tagja lett, Nagyváradra kerülése után pedig nem sokkal, szintén rendhagyó módon a nagyváradi tűzoltóság alparancsnoki tisztségébe nevezték ki. Mindkét „életrajzi adat” egy tehetséges, becsvágyó, a parancsokat habozás nélkül teljesítő, foglalkozását hivatásnak tekintő, elöljáróinak elismerését bíró fiatal belügyis tiszt alakját jelenítik meg, teljesen összhangban egyébként akkori ismerőseinek visszaemlékezéseivel. Az, hogy az itt eltöltött éveiről csak közvetetten terhelő adatokkal rendelkezünk, az előbbiekben elmondottak fényében magától értetődő. Nem azért volt az akkori Belügyminisztérium a politikai rendőrség által uralt csúcs-szerve Ceauşescu rendőrállamának, hogy onnan terhelő adatok szivároghattak volna ki, az 1989 utáni posztkommunista rezsimnek pedig nem hiába volt egyik legfőbb foglalatossága annak megakadályozása, hogy ennek a Belügyminisztériumnak a viselt dolgai nyilvánosságra kerülhessenek. De az említett közvetett „bizonyítékok” ahhoz mindenképpen elegendőek, hogy rávilágítsanak, hogy Lakatos Péter személyében Ceauşescu Belügyminisztériumának egyik meggyőződéses, hithű, a mundérhoz ragaszkodó tisztjével állunk szemben. Ezen a helyen kell vitába szállnunk egyik minapi kijelentésével, amikor is belügyis múltját kisebbítendő, azzal érvelt, hogy több nyugati (értsd: demokratikus) országban is a tűzoltóság ma is a belügyi tárcához tartozik. Ez így igaz, de (bizonyára szándékosan) elfelejtette azt hozzátenni, hogy az „ő” belügyével ellentétben ezeket nem a politikai rendőrség, hanem jogállami rendszerbe ágyazott civilek vezetik, a kettő között pedig legalább akkora a távolság, mint Makó és Jeruzsálem között.
Lakatos Péter következő, 1985 utáni munkahelyéről, a Sintezáról már többet tudunk. Tudjuk, hogy nem mond igazat, amikor azt állítja, hogy magyar nemzetisége miatt kellett megválnia az általa annyira szeretett nagyváradi tűzoltó laktanyától. Az az állítása sem igaz, hogy „elbántak volna” vele, amikor megvonták parancsnokhelyettesi tisztségét, és „elölről kellett mindent kezdenie”. A valóság az, hogy egyik családtagja „elfelejtett” visszatérni Magyarországról, amit a rezsim nemcsak neki, de egyetlen hozzá hasonló tisztségben levőnek sem bocsátott meg. De főnökei iránta táplált „nagyvonalúságát” mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a valóságban nem „lefokozták”, hanem „előléptették“ akkor, amikor a Sinteza vegyipari vállalatnál a tűzvédelem irányításával bízták meg (coordonator PSI). Erről, anélkül, hogy a részletekbe belemennénk, tudni kell, hogy szigorúan bizalmi, a belügytől függő beosztás volt, és nem is mondvacsinált főnökségről volt szó, hiszen 100 beosztott dolgozott itt a keze alatt. Ha baj lett volna a laktanyában magyar mivoltával, szóba sem kerülhetett volna ez a beosztás a Sintezában sem, és valójában semmit sem kellett újrakezdenie, mert gyakorlatilag a szakmájában maradt, azt folytatta tovább. Egykori munkatársai elmondásából világosan következik, hogy ebben a beosztásában, ha lehet még „megbízhatóbb és együttműködőbb” volt. Köztudott, hogy nem szerette, ha környezetében magyarul beszélnek, és gyakran előfordult, hogy ezt egyenesen megtiltotta. 
Ha igaz az, amit itt elmondtunk, akkor felvetődik a kérdés, hogyan lehetséges, hogy ilyen „előélettel” Lakatos Péter is „simán” megkapta a CNSAS-tól 2002-ben a feddhetetlenségi bizonyítványt (amit úton-útfélen lobogtat, és amely amúgy megérdemelne egy tartalom-elemzést, de lényege az, hogy a CNSAS birtokába került dokumentumok egyike sem tanúsítja, hogy szekusügynök lett volna, vagy hogy együttműködött volna a politikai rendőrséggel). Szegény CNSAS! Hogyan is mondhatna mást Lakatos Péter esetében is, amikor a nyilvántartásában egyetlen egy hivatásos belügyis tiszt vagy altiszt sem szerepel (sarkítva: a Ceauşescu-belügy verőlegényei is simán megkapnák, ha kérnék a feddhetetlenségi bizonyítványt, a jelenlegi átvilágítási törvény szerint, hiszen ők sem szerepelnek a Hivatal (CNSAS) nyilvántartásaiban).
„Restauráció" a Bihar megyei RMDSZ-ben 2001-ben
A Temesvári Kiáltvány már régen a süllyesztőbe került, amikor Lakatos Péterrel kapcsolatban először vetődött fel nyilvánosan, 2001 áprilisában az a „költői kérdés”, hogy vajon szekus volt-e, vagy pedig egy munkáját becsületesen végző tűzoltótiszt csupán? Az alkalmat az RMDSZ Bihar megyei szervezetének Küldöttgyűlése szolgáltatta, amikor is a küldötteknek arról kellett dönteniük, hogy Kapy István után Lakatos Péter, vagy pedig Szilágyi Zsolt legyen-e az elkövetkezőkben a megyei szervezet elnöke. Nem térünk ki a küldöttgyűlés „nyalánkságaira”, tényként mondjuk el, hogy a többség akkor úgy vélekedett, nincsen abban kivetni való, ha a megyei érdekvédelmi szervezet élére a Ceauşescu-rendszer egyik volt belügyis tisztje kerül. Ha a tisztázó vitára nem ma, 2010-ben került volna sor, hanem tíz évvel korábban, valószínű, hogy sokan másképpen szavaztak volna, és az is lehet, hogy Markóék eleve nem mertek volna rábólintani Lakatos Péter jelölésére. De ilyesmi fel sem merült akkor: a szekus-téma még tabutémának számított, másrészt pedig Markóék Bihar megyében egy Tőkés Lászlóval határozottan szembeforduló RMDSZ elnököt akartak. Erre a célra – az azóta eltelt események ismeretében nem nagy kunszt kijelenteni – alkalmasabb személyt Lakatos Péternél keresve sem találhattak volna. Takács Csabának (aki az országos elnökséget képviselte) könnyű dolga volt, a „restauráció” minden nehézség nélkül megtörtént, a Lakatos Péter belügyis múltját kifogásoló felszólalások ellenére is. A tárgyilagos visszatekintés azt mondatja velünk, hogy Lakatos Péter megkoronázásáért legnagyobb „történelmi bűne” a látszat ellenére nem Markó Bélának, Takács Csabának, Kiss Sándornak és Bíró Rozáliának van, hanem Kapy Istvánnak (aki paradox módon akkor „áldozat” is volt egyben), hiszen megyei RMDSZ-elnökként 1999-ben ő „csempészte be” Lakatos Pétert a megyei szervezet vezetésébe. Egy kis rosszindulattal mondhatjuk úgy is, hogy „ő engedte be a farkast a juhakolba”(meg is bánta ezt sokszor azóta). De azok véleményében is lehet igazság, akik állítják, hogy nem Kapy István a „vétkes”, mivel a „ becsempészés” „külső” erők műve volt.
Lakatos Péter elvtársai
Tévednek azok, akik „mondva csinált” ügynek tekintik az egész Lakatos problematikát. Ez kiviláglik abból is, ahogyan a minap Kiss Sándor, a Bihar megyei RMDSZ másik tótumfaktuma képes volt egy egész választmányi ülést szentelni a témának, azt követően, hogy Tőkés László EP-képviselő a kommunista bűnökkel való szembenézés szükségességét szorgalmazó sajtótájékoztatójának keretében azt az egyszerű és logikus kijelentést „merészelte” tenni, miszerint Lakatos Péter RMDSZ-es közszereplése ellentmond a Temesvári Kiáltvány 8-as pontjának. Ha nem lenne egy komoly problémáról szó, mi indokolná azt a meglepő vehemenciát, amellyel „hősünk elvtársai”, nem csak Kiss Sándor, de Bíró Rozália, Szabó Ödön és Földes Béla is védelmükbe vették Lakatos Péter múltját, úgy állítva be a dolgot, mintha az nem is egy rendőrállami elnyomó szervezetnek, hanem egy angol üdvhadseregnek lett volna a kiszolgálója. De végeredményben ez sem meglepő, hiszen ezek az elvtársak is „ugyanannak a mundérnak” a becsületét védik, ha figyelembe vesszük, hogy ők is, Lakatos Péterhez hasonlóan, ugyanannak a posztkommunista román hatalomnak a „boszorkánykonyháiban” kotyvasztott RMDSZ-nek a kreatúrái, még akkor is, ha életkoruk különbözőségéből eredően, a kommunista „értékek” létrehozásában különböző mértékben vettek részt. Összegzés Az eddigieknél részletesebben foglalkoztunk Lakatos Péter belügyis múltjával, remélve, hogy minden érdeklődő számára érthetővé válik, hogy közszereplése erkölcsileg miért is elfogadhatatlan számunkra. Tiltó jogi szankciókat is megfogalmazó jogszabály hiányában és az „ugyanabban a hajóban úszó”, elvtársainak támogatását még mindig élvezve, egyedül csak a magyar választó polgárok vonhatják meg tőle a bizalmat a soron következő parlamenti választásokon, 2012-ben. 
Nem tértünk ki Lakatos Péter egyéb, már az RMDSZ-ben elkövetett „megvalósításaira”, mivel ezek áttételesen kapcsolódnak csak belügyis múltjához (ott szerzett tapasztalatainak felhasználása révén), annyit viszont tudnunk kell, hogy akár a Bihar megyei RMDSZ restaurációjában, akár az érmindszenti, Ady Endréhez kötődő projekt meghiúsításában, akár az érmelléki területi RMDSZ-szervezet létrehozásának megakadályozásában, akár sok más, kimondottan belügyis módszerekkel végrehajtott akcióban játszott áldatlan szerepe miatt is nagyon sok okunk van annak kijelentéséhez, hogy Lakatos Péter „visszavonultatása” a Bihar megyei magyar közéletből nagyon sokat segítene a tisztulási folyamat elindulásában, fölöslegessé téve a méltatlan töprengést olyan dilemmákon, mint: (1) „Szekus volt-e, vagy sem Lakatos Péter? „, (2) „Volt-e szerepe külső erőknek Lakatos Péter RMDSZ-be való telepítéséhez, vagy sem?”, (3) „Aktív-e Lakatos Péter ma is, vagy sem? „
Reményeink szerint végül csak megszületik Romániában is a kommunizmus bűneit az igazság és a jogállamiság szellemében elbíráló törvény, amely egy egészen más megvilágításba fogja helyezni a Lakatos-affért is.
Nagyvárad, 2010. március 15. 
A Magyar Polgári Párt Bihar megyei és nagyváradi szervezetének elnökségei. Forrás: Erdély.ma

Pélmonostoron tanácskozott a HTMSZF
Pélmonostor - A Határon Túli Magyar Szervezetek Fórumának tagszervezetei a HMDK meghívására 2010. március 20-án Pélmonostoron, a Patria Hotelben tartották meg soros ülésüket.
A tanácskozáson részt vett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), Szlovákiából a Magyar Koalíció Pártja (MKP), Szerbiából a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP), valamint a házigazdának, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) képviselői.
A meghívott szlovéniai, kárpátaljai és nyugati magyar szervezetek különböző, de igazolt okokból maradtak távol, viszont kérték (és meg is kapják) a tanácskozás zárónyilatkozatát.
A résztvevők kölcsönösen tájékoztatták egymást az országaikban élő magyar közösségek társadalmi, gazdasági és politikai helyzetéről, és véleményt cseréltek a magyar-magyar kapcsolatokat érintő kérdésekről, elemezték a magyarországi választások előtti helyzetet, részletesen megvitatták az új magyar kormánnyal, valamint a régi/új parlamenti pártokkal kapcsolatos reményeiket, elvárásaikat. Ezzel kapcsolatban hangot adtak azon reményeiknek, hogy az anyaországi politikai pártok a határon túli magyarságot érintő kérdésekben döntéseik meghozatala előtt konzultálni fognak a határon túli legitim magyar szervezetekkel, elkerülve ezzel annak veszélyét, hogy egy esetleges, kellőképpen át nem gondolt lépés következményeit az utóbbiak viseljék.
A tanácskozás házigazdája a HMDK volt
- Megtisztelő számunkra, hogy házigazdái lehettünk ennek a rendezvénynek. Én úgy érzem, hogy az egész napos tartalmas tanácskozás alatt érdemi döntéseket hoztunk a jövőt illetően is. Az egyik legfontosabb közülük mindenképpen az, hogy továbbra is fenntartjuk, erősítjük a HTMSZF-et, és rendszeresen fogunk találkozni mi, határon túliak az általunk létrehozott intézményes keretek között - nyilatkozta Jakab Sándor, a HMDK elnöke.
A tanácskozás résztvevői nyugtalanságuknak adtak hangot a szlovákiai kormányzati politika és a törvényhozás részéről az elmúlt négy évben folyamatosan tapasztalt magyarellenes megnyilvánulások miatt.
- A mai találkozó is azt igazolta számunkra, hogy a Szlovákiában élő magyar közösség van jelen pillanatban talán a legnehezebb helyzetben. Horvátországban is megalakultak a kisebbségi önkormányzatok, működik a kulturális autonómia, a Vajdaságban megalakul a Magyar Nemzeti Tanács, Romániában pedig kormányzati szereplővé vált az RMDSZ, én pedig sajnálatos módon arról tudtam beszámolni, hogy folyamatosan akár a kormány, akár pedig a parlamenti pártok némelyike részéről nagyon komoly támadásoknak vagyunk kitéve. Így zajlott le az elmúlt négy évünk, ezért a június 12-ei szlovákiai parlamenti választásokon szeretnénk, ha a lehető legjobb eredményt érné el a Magyar Koalíció Pártja - mondta Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnökhelyettese.
A tanácskozás végén a résztvevők felhatalmazták a HMDK-t, hogy a következő ülés helyszínéről és időpontjáról egyeztessen a tagszervezetekkel.
- LJ. MOLNÁR Mónika
A Határon Túli Magyar Szervezetek Fóruma 2010. március 20-i pélmonostori tanácskozásának nyilatkozata
A Határon Túli Magyar Szervezetek Fórumának tagszervezetei a HMDK meghívására 2010. március 20-án Pélmonostoron tartották meg soros ülésüket.
A tanácskozás résztvevői kölcsönösen tájékoztatták egymást az országaikban élő magyar közösségek társadalmi, gazdasági és politikai helyzetéről, és véleményt cseréltek a magyar-magyar kapcsolatokat érintő kérdésekről.
A HTMSZF tagjai üdvözlik, hogy Horvátországban létrejöttek a kisebbségi tanácsok (önkormányzatok), de nehezményezik, hogy a kulturális autonómiával, különösen a közoktatással és a nyelvhasználattal kapcsolatos döntések meghozatalánál a legtöbb esetben mellőzik ezeknek a legitim tanácsoknak és az általuk létrehozott országos koordinációnak a véleményét. A legtöbb esetben következmények nélkül marad a kisebbségek jogállásáról szóló törvények megsértése is.
A Kárpát-medencei magyar nemzeti közösségek intézményrendszerének fejlődése és a szubszidiaritás elvének érvényesülése szempontjából fontos eredménynek tartják a vajdasági magyarság jogi helyzetének javulását. A Magyar Nemzeti Tanács státusának megszilárdulásával és jogkörének bővülésével valós közelségbe került a kulturális autonómia jogintézménye. Reményüket fejezik ki, hogy a többi államban is, ahol magyar nemzeti közösségek számbeli kisebbségben élnek, ez követendő példa lesz.
Üdvözlik, hogy az RMDSZ 2010-ben ismét tagja lett a romániai kormánykoalíciónak, melynek kormányprogramja alapján, valamint kormányzati tisztségviselői révén hozzájárulnak az ország és a magyar közösség szempontjából is fontos gazdasági, társadalmi és politikai célok eléréséhez.
A HTMSZF meggyőződése, hogy a Kárpát-medencében együtt élő nemzetek és a térségben lévő államok közötti kapcsolatok kibontakozása és a partneri viszony erősítése szempontjából kívánatos, hogy a magyar közösségek legitim politikai képviselete részese legyen az adott ország kormányának.
A tanácskozás résztvevői nyugtalanságuknak adnak hangot a szlovákiai kormányzati politika és a törvényhozás részéről az elmúlt négy évben folyamatosan tapasztalt magyarellenes megnyilvánulások miatt.
Ennek tükrében, a magyar politikai érdekérvényesítés szempontjából, veszélyesnek tartják azt, hogy a Magyar Koalíció Pártját elhagyó politikusok olyan új pártot hoztak létre, amely megosztja a szlovákiai magyarokat, valamint amelynek célja a 2010. június 12-i szlovákiai parlamenti választásokon a magyarok politikai súlyának csökkentése.
A magyarországi parlamenti választások előtti helyzetet áttekintve, elvárják, hogy a nemzetpolitikai egyeztetések Magyarország meghatározó politikai köreiben a lehető legszélesebb körű egyetértésben történjenek. A választások után a magyar Országgyűlésbe kerülő pártok nemzetstratégiai kérdésekben állásfoglalásaikat hangolják össze a Magyarországgal szomszédos országokban a nemzeti célok érdekében tevékenykedő legitim magyar politikai erőkkel.
Arra kérik a 2010. áprilisi magyarországi parlamenti választások után megalakuló új kormányt, hogy hívja össze a Magyar Állandó Értekezletet, amely 2004 novemberétől szünetel.
A résztvevők felhatalmazták a HMDK-t, hogy a következő ülés helyszínéről és időpontjáról egyeztessen a tagszervezetekkel.
Jakab Sándor, elnök
Horvátországi Magyarok
Demokratikus Közössége Pásztor István, elnök
Vajdasági Magyar Szövetség
Takács Csaba, ügyvezető elnök
Románia Magyar
Demokrata Szövetség Berényi József, elnökhelyettes
Magyar Koalíció Pártja
Duray Miklós, stratégiai alelnök
Magyar Koalíció Pártja Dr. Sepsey Csaba, alelnök
Vajdasági Magyar Demokrata Párt. Forrás: Új Magyar Képes Újság (Eszék)

Átmenet nélkül nem lesz változás a tanügyben – Kikérik a pedagógusok véleményét a törvénytervezetről
A közvitára bocsátott és oly sok indulatot keltett oktatási törvénytervezetet minden oldalról és minden érintettel igyekszik megtárgyalni az Arad Megyei Tanfelügyelőség.
Március 23-án a tanfelügyelőknek tartottak egy ismertető-elemző előadást, tegnap a megye összes oktatási intézményének igazgatóit hívták meg egy hasonló találkozóra, hogy aztán „odahaza” mindenki a saját kollégáival ismertesse meg a legfontosabb változásokat, ma pedig a prefektúrán és a tanfelügyelőségen a helyi tanácsok, a civil szféra és a szülői bizottságok képviselőinek a figyelmét hívják fel a leglényegesebbekre.
Az igazgatókat csütörtökre a Moise Nicoară Főgimnáziumba hívták meg, ahol egy eligazítás után kezdődött meg az oktatási törvénytervezet vitája, amelyre már a sajtót is beengedték. Előbb Dora Marinescu főtanfelügyelő-helyettes hasonlította össze az európai uniós tagállamok közoktatását a romániaival, és az előadásból azt szűrtük le, hogy Románia azon kevés országok közé tartozik, amelyekben az iskoláknak egyáltalán nincs önrendelkezési joguk, kezdve az adminisztrációs kérdésektől egészen a személyzeti döntésekig.
Mirela Aldescu főtanfelügyelő előrebocsátotta: az új oktatási törvény senki ellen nem irányul, hanem diákközpontú. Kevesebb tanórát, kevesebb vizsgát ír elő, és egyáltalán nem arra helyezi a hangsúlyt, hogy minél több elmélettel tömjék a gyerekek fejét, hanem hogy az egyéniségüket és képességeiket fejlessze. Nem szűnik meg a címzetes tanári státus – hívta fel a figyelmet a főtanfelügyelő –, hanem lehetőségük nyílik az iskolák vezetőségeinek (nem az igazgatóknak, hanem a vezetőtanácsoknak!), hogy időszakonként értékeljék a pedagógusok munkáját, számon kérjenek, és elbocsássák állásukból azokat, akik nem megfelelők az adott posztra, viselkedési zavaraik, fegyelmi problémáik vannak, etikailag kifogásolhatók. Sok jelenlévő igazgató helyeslőn bólogatott, mert jelenleg nem tudnak „fogást találni” azokon a tanárokon, akik nem festenek jó képet egy adott iskolásról.
A tanfelügyelőség eddig úgy próbálta átszervezni az iskolai hálózatott, hogy úgy tudták, 200 a diáklétszám alsó határa, amennyivel egy önálló iskola működhet, de a törvénytervezetben 300 szerepel, úgyhogy elképzelhető, hogy őszig még változni fog a jelenlegi terv.
A főbb tanügyi változásokat már mi is ismertettük, ezért most csak felidézünk néhányat a törvénytervezetből: a kötelező oktatás 10 év marad, de a kilencedik osztály átkerül az általános tagozathoz, a tanulók képességeit második, negyedik, hatodik és kilencedik osztály végén mérik fel. Tizedikbe felvételit szervezhetnek az iskolák, de a diákokat nemcsak az ezen szerzett jegy alapján, hanem a létrehozandó oktatási portfólió (egyfajta jellemzés a diákról, a hozzáállásáról, a tanulmányi előmeneteléről stb.) alapján veszik fel. Könnyebb lesz az érettségi is.
A Nyugati Jelen kérdésére, hogy az imént felsorolt változások már a 2010–2011-es tanévtől élte belépnek-e, Mirela Aldescu kifejtette: ha el is fogadják az oktatási törvényt tervezetét, minden pontját nem lehet alkalmazni szeptember elsejétől. „Lesz egy átmeneti állapot, hogy mindenre fel tudjunk készülni, mi is, a diákok is és a pedagógusok is” – mondta.
Nagyon fontos tudnivaló, hogy a tanfelügyelőség honlapján (www.isjarad.ro/forum) megtekinthető a törvénytervezet, sőt az intézmény vezetőinek kifejezett kérésük, hogy akinek hozzáfűznivalója van, az ott tegye meg keddig, mert minden véleményt összegyűjtenek és a tanügyminiszter elé terjesztenek.
Pataky Lehel Zsolt. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

Műszaki fejlesztések a Sapientián
Jelentős infrastrukturális fejlesztéseket eszközöltek az elmúlt időszakban a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári Természettudományi és Művészeti Karán: az intézmény Déva utcai épületének bővítése és modernizálása céljából a tavalyi év folyamán véghezvitt megvalósításokról Tonk Márton, az EMTE kolozsvári karának dékánja számolt be tegnap délelőtt a sajtó képviselőinek. A reggelivel egybekötött értekezleten Keresztes Saroltával, a Sapientia PR-felelősével is megismerkedhettünk, Márton Orsolya, a kolozsvári Hallgatói Önkormányzat (HÖK) elnöke és Györkös-Mányi Csaba alelnök pedig a múlt héten szervezett erdélyi felvételi kampánykörút tanulságairól számolt be.
Tonk Mártontól megtudtuk: a 2009 júniusa és októbere között végzett munkálatok eredményeként két szinttel bővült a Déva utca 19. szám alatti ingatlan, ez pedig új oktatási és adminisztrációs tisztségek bevezetését tette lehetővé.
Nagyobb felület, korszerű technika
– Az eredetileg mintegy 450 négyzetméteres ingatlan felülete több mint duplájára növekedett, jelenleg 1024 négyzetméter, ezáltal az új funkciók (az előadó- és szemináriumtermek, díszterem, dékáni hivatal, az Európai Tanulmányok Tanszék irodája és a média szak mellett működő gyártásvezetői iroda) mellett a már korábban létező tevékenységek is nagyobb felületen, jobb körülmények között működhetnek. Sor került a médiastúdió kibővítésére is, amelynek felülete megháromszorozódott – magyarázta Tonk.
Az oktatást és művészeti tevékenységet szolgáló technikai fejlesztésekkel kapcsolatban kiemelte: a filmkészítés során eddig használt DV-technikát új generációs HD-technikával váltották fel, felújították a belső és külső filmezéseket kiszolgáló lámpakészletet, és egy Dacia Logan MCV típusú személygépkocsit is beszereztek. Az informatika terem számítógépparkja is megújult, az előadó- és szemináriumtermek mindegyikét a modern oktatást lehetővé tevő videoprojektorral, valamint számítógéppel látták el. A könyvtári felület is bővült, a vendégtanárok elszállásolása érdekében pedig kényelmes vendégszobákat rendeztek be az épület legfelső emeletén. A kibővült épület berendezése és az új technika beszerzése mintegy 130 ezer eurós befektetést igényelt, ezt a kar saját forrásokból és pályázatokból fedezte – tudtuk meg a dékántól.
Jól sikerült kampányturné
Sikeres kampánykörútról számoltak be a kolozsvári Hallgatói Önkormányzat (HÖK) képviselői is: az általuk kezdeményezett, a csíkszeredai karokkal közösen véghezvitt projektben összesen 32 diák vett részt, hármas csoportokban mutatták be az egyetemet az ország 35 középiskolájának végzős hallgatói számára. Márton Orsolya HÖK-elnök elmondta: a március 16-a és 19-e között megszervezett turné keretében 1500 végzős középiskolai diákot sikerült megszólítaniuk Erdély nagyobb városai (Marosvásárhely, Beszterce, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Nagybánya stb.) mellett a kisebb településekre (Margitta, Négyfalu, Szilágycseh stb.) is sikerült eljutniuk. Az eddigi évek gyakorlatától eltérően idén teljességgel a diákokra volt bízva, hogy miként szeretnék bemutatni az egyetemen zajló oktatást és a diákéletet. – Fontos volt, hogy az érdeklődők az ő szemszögükből ismerjék meg az egyetemet, legyenek azok negatív vagy pozitív tapasztalatok, de mégiscsak hitelesebb, mintha mi mesélnénk el ezeket a dolgokat – magyarázta Tonk Márton.
– Milyen is a diákélet, mit jelent egyetemistának lenni, hogyan működik a bolognai rendszer, az ösztöndíj- és a kreditrendszer, illetve miért fontos, hogy az egyetemen hallgatói önkormányzat működjön, ezekre a kérdésekre próbáltunk választ adni – magyarázta Györkös-Mányi Csaba HÖK-alelnök, aki az ország öt nyugati megyéjébe látogatott el a kampány során. Mint mondta, jóleső érzéssel töltötte el mindannyijukat, hogy már a turné második napján jelezték a középiskolás diákok egyetemre való jelentkezési szándékukat a kolozsvári kar titkárságán.
Folyamatban az akkreditáció
A felvételire egyébként július 9. és 23. között kerül sor, akárcsak eddig, a Környezettudományok és a Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakra iratcsomóval, a Filmművészet, fotóművészet és média szakra pedig kétfordulós felvételi során lehet jelentkezni. Remélik, hogy idéntől a jogászképzést is sikerül beindítani az egyetem kolozsvári karán. Tonk Márton azt is elárulta: folyamatban van az egyetem teljes akkreditálása is, a végleges jegyzőkönyv kiállítása érdekében a minőségellenőrző bizottság munkatársai és a hallgatói önkormányzatok képviselői április 14-én és 15-én keresik fel a rektori hivatalt. A folyamat várhatóan május-júniusra fejeződik be, ezt követően a kormánynak kell az akkreditálásra vonatkozó törvényjavaslatot előkészítenie, a szakbizottságokban zajló egyeztetések után pedig a parlament szavazza meg azt.
Az akreditációs szakbizottság egyébként két héttel ezelőtt vizsgálta meg a kolozsvári karon zajló Filmművészet, fotóművészet és média szak tevékenységét, az elkészült jelentés egyetlen elmarasztaló kitételt sem tartalmaz – tette hozzá a dékán.
FERENCZ ZSOLT. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)