Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. július 30.
Székelyderzs, az elherdált világörökség (RIPORT)
Székelyderzs, a Székelyföld és a Királyföld határán fekvő eldugott falu 1999-ben felkerült a világ idegenforgalmi térképére, unitárius erődtemplomát ugyanis, hat másik hasonló erdélyi szász objektummal egyetemben, az UNESCO felvette a Világörökség Listára. A település ezzel egy hatalmas esélyt kapott a fejlődésre, amivel azonban mostanáig nemigen tudott élni.
Nyolc évvel ezelőtt, télvíz idején jártam először Székelyderzsen, s bizony felemás benyomásokat tett rám az egyetlen magyar vonatkozású erdélyi világörökség helyszínnel büszkélkedő Hargita megyei település. Az unitárius erődtemplom tetszett, de vastag jégen csicsonkázva lehetett csak eljutni hozzá, s mivel a kocsmaajtón is lakat lógott, az egész faluban nem volt egy zug, ahol megihatott volna egy kávét, megmelegedhetett volna a cidriző látogató.
Mikor idén útnak indultam, csak abban voltam biztos, jégen csúszkálni nem fogok, egyébként kíváncsian vártam, hogy meglássam, hova fejlődött a vendégfogadás Székelyderzsen. Arról hamar meggyőződtem, hogy a távolsági tömegközlekedés tartja a nyolc évvel korábbi szintet, napi egy járat köti össze a falut Udvarhellyel, így tehát, aki nem társasutazásra fizetett be és kocsija sincs, az csak gyalogszerrel, jobb esetben alkalmival juthat el a főúttól 11 km-re fekvő településre. Szerencsémre keveset kellett gyalogosan poroszkálnom, egy szívélyes helybéli ingyen és bérmente elfuvarozott Székelyderzsre. “Hogy jönnek-e a turisták? Mi az, hogy. Régebben a kocsmában dolgoztam, volt olyan nap, hogy 38 buszt számoltam össze” – meséli. Higgyem, ne higgyem? Bármennyire is rokonszenves az elbeszélő, enyhe túlzásnak vélem az adatot, legfeljebb Segesvárról tudom elképzelni, hogy egyetlen nap alatt 38 busznyi turista keresse fel. Persze, tudom, amiért nem hiszem, attól még igaz lehet.
Az élő erőd
Mielőtt bemennék az erődtemplomba, szétnézek a településen
A porták rendezettek, az utcán itt-ott gondozott virágágyások, látszik, hogy dolgos emberek lakják a falut. Hagyományos székely parasztház is akad elég, igaz, egyik-másik lakatlan, idő kérdése csak, mikor dől össze. A kocsma most is zárva, a legközelebbi kávézóig, cukrászdáig valószínűleg Udvarhelyre kellene menni, de sebaj, vegyesbolt van kettő is, s a Pepsi harmadával olcsóbb, mint Kolozsváron.
A várkerítésen és a bástyákon új cserép díszeleg, ám a műemlékegyüttes restaurálása még folyik, a templom fel van állványozva. A kapuban idegenvezető fogad, ajánlkozik, hogy körbevezet.
A várfal belső felén kialakított színekben korabeli fotókból, hagyományos mezőgazdasági- és kézműves szerszámokból kiállítást rendezett be az egyházközség. A bástyák egy részét hagyományos rendeltetésüknek megfelelően, szalonna és füstölthús tárolására használja a helyi közösség. Méreteiben, komplexitásában a székelyderzsi erődtemplom elmArad az UNESCO listára felkerült szász társaitól, ugyanakkor unikumnak számít abban a tekintetben, hogy nem egy felbomlott kultúra üresen mAradt díszlete, napjainkban is belakja a közösség, mely létrehozta.
Az egyik használaton kívül levő bástyában rövidesen fegyverkiállítás nyílik, egy másikban pedig bolt, ahol a faluban előállított élelmiszereket (lekvárt, juhsajtot, szalonnát stb.) lehet majd vásárolni, magyarázza Demeter Sándor Lóránd lelkész.
Tíz éve szolgál Derzsen, jelenleg háromszor annyi turista keresi fel az erődtemplomot, mint szolgálata kezdetén. A falura ugyanakkor a tranzitturizmus jellemző, a látogatók kiszállnak a buszból, szétnéznek az erődtemplomban, s aztán általában mennek is, bár van a faluban négy kulcsosház s egy panzió, igaz ez utóbbi sem működik állandóan, a tulajdonosok Udvarhelyről járnak ki. Annak, hogy a turisták nem mAradnak sokat, nem sok pénzt hagynak a faluban, prózai oka van: a helyi programkínálat lényegében nulla, tehát költeni sincs mire. A derzsiek szinte kizárólag mezőgazdaságból és építkezési vállalkozásokból élnek, mostanáig nem sok hajlandóságot mutattak idegenforgalmi szolgáltatások beindítására. A lelkész szerint ennek két fő oka van: “Az APIA támogatások több pénzt hoznak, mint a turizmus, s bár a település befogadó lelkületű, a hagyományos életforma nem feltételezi azt, hogy idegeneket engedsz be az életedbe”. Demeter Sándor Lóránd azt mondja, háttérből ő a helyi turizmus egyik fő mozgatója, célja Székelyderzsnek, mint idegenforgalmi célpontnak a népszerűsítése. Ennek jegyében, a Norvég Alaptól megpályázott pénzből sikerült kitenni a megyében 21 nagyméretű információs táblát, melyek a falu fő látványosságára hívják fel az utazók figyelmét. A következő lépés a turisztikai szolgáltatások kiépítése lenne, ám ebbe már ő, kinek egy 600 fős gyülekezet van a gondjaira bízva, nem tud belefolyni. Ötletei azért vannak, szerinte fel lehetne vinni a vendégeket a falu fölé magasodó Erős-tetőre, ahonnan belátni az egész Udvarhelyi-medencét.
Füstbe ment ebéd
Arról, hogy a turisztikai szolgáltatások Derzsen még gyerekcipőben járnak, a magam kárán magam is meggyőződöm. Étterem, kifőzde a faluban nincs, világosít fel az erődtemplom idegenvezetője, majd elirányít az egyetlen panzióhoz, próbákozzam ott. Idősödő házaspár fogad, készségesen felajánlják, hogy megetetnek savanyított zöldséglevessel, s bécsi szeletet is rántanak mellé. Fél egyre várnak, legyek pontos, mert kora délután Udvarhelyre kell menniük. Kb. félóra múlva az erődtemplomban nézelődöm, mikor szól az idegenvezető, hogy le lett fújva az ebéd, mert vendéglátóim a tervezettnél korábban kell bemenjenek a városba.
Azért nem mindenki megy el korgó gyomorral Székelyderzsről. Egy fiatal pár lehetőséget lát a közétkeztetésben, tavaly óta turistacsoportokat traktálnak hidegtálakkal, birkatokánnyal, pálinkával előzetes bejelentkezés alapján. Idén három csoport vette igénybe a szolgáltatásukat. A saját portájukon nincs hova leültessenek sok embert, ezért a kultúrotthont szokták kibérelni erre a célra. “Volt aki szóvá tette, hogy a szabadban jobban esne az ebéd, ezért azon gondolkozunk, hogy az udvarunkon alakítsunk ki egy étkezőhelyet” – mondja a fiatalasszony.
Kifelé baktatva a faluból leintem az első kocsit, melyben épp a panzió tulajdonosai, Pál Ferenc és neje utaznak. Kedvesen kérik az elnézést az elmAradt ebéd miatt, nem fért bele az idejükbe. Nem neheztelek rájuk, hiszen nem hivatásszerűen, inkább kedvtelésből foglalkoznak vendégfogadással. Megélni nem is lehetne belőle, mondják, nemigen van mivel eltölteni az időt a faluban, ezért aztán kevés turista éjszakázik ott. Invitálnak, legközelebb feltétlenül nézzek be hozzájuk, elválás előtt e-mail címet cserélünk.
Hosszú távú idegenforgalmi stratégiára van szükség, jelenti ki István Adrián, frissen megválasztott polgármester, majd sorolja, milyen programokkal lehetne szórakoztatni a látogatókat: szalonnafesztivál, biciklitúra, esztenalátogatás, italkóstolás a két helyi pálinkafőzdében, nyáron lovastúra és szekerezés, télen szánkirándulás. Sokat lendítene a falun, véli, ha sikerülne meghívni Károly brit trónörököst. “Hatalmas potenciál van az idegenforgalomban. Székelyderzsnek 600 lakosa van, az idelátogató turisták száma pedig 5-6000. Hol van még olyan, hogy a turisták tízszer annyian legyenek, mint a helybeliek? Ilyen még Budapesten sincs” – jelenti ki az elöljáró, hozzátéve, alig melegedett meg a polgármesteri székben, időre lesz szükség az ötletek gyakorlatba ültetéséhez.
Étel és szállás igen, programok nuku
A Segesvár és Kőhalom között fekvő Szászkézd lényegesen többet profitál a turizmusból, mint Derzs, bár ez részben valószínűleg annak tudható be, hogy a forgalmas E60-as műút mentén fekszik. A látnivaló is több, ugyanis a világörökségnek nyilvánított, gótikus stílusú erődtemplomon kívül egy dombtetőre épült, romosan is látványos középkori parasztvár is van a településen, na meg a falukép is kellőképpen archaikus. A lakossághoz arányított Turisztikai Információs Központok számának tekintetében Szászkézd valószínűleg a világelithez tartozik, hiszen kettő is van az 1500 lelkes faluban, egymástól kb. 100 méterre. Hogy mi szükség van kettőre? Bizonyára az égvilágon semmi, még csak megélhetést sem biztosítanak helyi embereknek, lévén, hogy serdülőkorú önkéntesek dolgoznak bennük. 2008-ban, mikor először jártam Szászkézden, bejártam a fél falut, míg rátaláltam arra a szemmel láthatóan értelmi fogyatékos asszonyra, aki a templomkulcsot őrizte. Azóta nagyot fordult a világ, a templomot restaurálták, s naponta 10-től 6 óráig várja a látogatókat, idegenvezetés is van. A településen négy panzió és vendégház üzemel állandó jelleggel, az impozáns, Szászkézd dicső múltját idéző községháza mellett állóban vendéglő is van. Tiszta Nyugat, gondolhatná a betérő éhes utazó, ám a valóság nem ennyire idilli. A személyzet mogorva, de legalább lassú. A pincérnő egy balsors sújtotta, vérig sértett királynő arckifejezésével rakja elém a felejthető disznósültet, verbális kommunikációja egy karthauzi szerzetesével vetekszik. A település német nevét viselő panzió ellenben kifogástalan. Nem olcsó, de a szobák tágasak, hűvösek és igényesen berendezettek, az ablakból pedig a várra nyílik kilátás. Maximum két napot érdemes eltölteni a faluban, fejti ki a panzió tulajdonosa, azon maroknyi helyi szászok egyike, akik nem vándoroltak ki a rendszerváltást követően. Nem mintha Szászkézd érdektelen lenne a turisták számára, de jelen pillanatban semmiféle szervezett programot nem kínál az odalátogatóknak. Vannak naiv lelkesedők, mondja, akik unszolják, hogy reklámozzák a települést, ám addig, amíg nincsenek turisztikai szolgáltatások nem látja ennek értelmét. Tény azonban, Kézd lényegesen előbbre jár az idegenforgalmi potenciál kiaknázásában Székelyderzsnél, egy cég és egy alapítvány is állít elő, illetve árúsít, főleg turistáknak, élelmiszereket helyi alapanyagokból, s a közelmúltban beindult egy kerámia központ, ahol hagyományos kézdi stílusú tárgyakat gyártanak.
Idegenforgalom hétfőtől péntekig
Ha előzetesen nem tudok róla, Nagybaromlakról biztosan nem feltételezem, hogy a világörökséghez tartozó erődtemploma van, sőt még azt sem, hogy egykor főleg szászok lakták, a falukép ugyanis határozottan romános.
A főtéren álló, a környezetétől elütő, felújításra váró zömök vártemplomot a magány és az elmúlás ritkás levegője lengi körül. Turisztikai Információs Központ Nagybaromlakon is van, igaz, hogy szombaton délelőtt zárva tart. “Hétfőtől péntekig vannak ott, de ma munkaszüneti nap van” – világosít fel egy traktort bütykölő férfiember. Logikus is, csapok a homlokomra, normális turista hétfőtől péntekig kirándul, hétvégén meg otthon ül, s ha mégsem, akkor magára vessen. Ezek után nem lep meg, hogy az erődtemplom kapuját zárva találom, elvégre nem azért építették a derék szászok, hogy oda minden jöttment bármikor bemehessen. Felhívom a hirdetőtáblára kitett telefonszámot, s Weber úr közli, öt percen belül érkezik. Nyílt tekintetű, joviális ember az erődtemplom gondnoka, az utolsó épkézláb, tisztavérű wurmloch-i szász. “Még szerencse, hogy otthon dolgoztam, s nem a mezőn kaszáltam, mert akkor aztán várhatott volna” – közli, aztán körbevezet az épületegyüttesben. Jövögetnek a turisták, mondja, szálláslehetőség azonban nincs a faluban, s étkezni sincs hol. Itt aztán tényleg öngyilkosság lenne panziót nyitni, gondolom magamban, ez az a hely, ahol Székelyderzstől és Szászkézdtől eltérően valószínűleg még csak meg sem fordul senki fejében, hogy az idegenforgalom pénzt hozhat a házhoz, gazdaságilag erősítheti a helyi közösséget. A lutheránus egyház ki akar ugyan alakítani néhány vendégszobát az egykori lelkészlakban, ám elsősorban nem turisztikai célzattal, hanem, hogy legyen hol elszállásolni azokat a jövőbeli önkénteseket akik segítkeznének a templom karbantartásánál, felújításánál. Bárkinek, aki a sok stressz után ingerszegény környezetre vágyik, jó szívvel tudom ajánlani: jelentkezzen önkéntesnek a nagybaromlaki erődtemplomba.
Egy pozitív példa: Hollókő. Arra, hogy a Világörökség Listára való felkerülés munkahelyeket teremthet, tetemes bevételt termelhet egy kisközösség számára a legjobb példa a magyarországi Hollókő, mely az 58 hagyományos stílusú házból álló falukép miatt került az Unesco védelme alá 1987-ben. A települést éves szinten 100 ezernél több turista keresi fel, akik sok pénzt hagynak a faluban, mivel van mire költeni. A védett parasztházakon és a váron kívül Hollókőn van Palóc Babamúzeum, Erdészeti Múzeum, Falumúzeum, Postamúzeum, Legendák Háza Panoptikum, Vármúzeum, Szövőhéz és Tájház. A faluban 17 szálláshely várja állandó jelleggel a vendégeket, s az év végéig még öt nagyszabású turistacsalogató rendezvényre kerül sor: Mesés Várjátékok, Szent István Napi Várjátékok, Gasztró Vár, Szüreti Mulatság és Szent Márton Napi Vigasság. Természetesen mindez nem kizárólag helyi erőből valósult, valósul meg, a magyar állam is figyelmet fordít a hollókői idegenforgalom fejlesztésére.
Előnyben az egzotikus helyszínek
Különféle internetes oldalok a világörökség részeként reklámoznak három másik erdélyi magyar települést is, Torockót, Gelencét és Énlakát, ami fantasztikus volna, nagy kár, hogy nem igaz. Torockó 2012-ben, Kelemen Hunor művelődési minisztersége idején valóban felkerült a világörökség várományos listájára, ám azóta nem történt előrelépés. Hegedűs Csilla műemlékvédelmi szakember, az RMDSZ ügyvezető alelnökének elmondása a Fehér megyei település ügyében nem is várható pozitív fejlemény addig, míg a Művelődési Minisztérium élére nem kerül a nemzeti kisebbségek kulturális értékeire nyitott ember. Legalább ekkora gond, hogy az UNESCO úgy véli, Európa túl van reprezentálva a Világörökség Listán a többi kontinens rovására, ezért aztán inkább az egzotikus helyszíneket részesítik előnyben. “Álmok persze, mindig vannak, volt szó a vajdahunyadi várkastélyról és a Teleki Tékáról is. 50 évvel ezelőtt könnyű lett volna ezeket felvenni a Világörökség Listára, jelenleg azonban nagyon nehéz” – nyilatkozta a Maszolnak Hegedűs Csilla. A szintén az UNESCO patronálta Szellemi Kulturális Örökségbe ugyanakkor könnyebb bekerülni, a Csíksomylói búcsú várólistán van, döntés az ügyben ősszel várható.
Pengő Zoltán
maszol.ro
Székelyderzs, a Székelyföld és a Királyföld határán fekvő eldugott falu 1999-ben felkerült a világ idegenforgalmi térképére, unitárius erődtemplomát ugyanis, hat másik hasonló erdélyi szász objektummal egyetemben, az UNESCO felvette a Világörökség Listára. A település ezzel egy hatalmas esélyt kapott a fejlődésre, amivel azonban mostanáig nemigen tudott élni.
Nyolc évvel ezelőtt, télvíz idején jártam először Székelyderzsen, s bizony felemás benyomásokat tett rám az egyetlen magyar vonatkozású erdélyi világörökség helyszínnel büszkélkedő Hargita megyei település. Az unitárius erődtemplom tetszett, de vastag jégen csicsonkázva lehetett csak eljutni hozzá, s mivel a kocsmaajtón is lakat lógott, az egész faluban nem volt egy zug, ahol megihatott volna egy kávét, megmelegedhetett volna a cidriző látogató.
Mikor idén útnak indultam, csak abban voltam biztos, jégen csúszkálni nem fogok, egyébként kíváncsian vártam, hogy meglássam, hova fejlődött a vendégfogadás Székelyderzsen. Arról hamar meggyőződtem, hogy a távolsági tömegközlekedés tartja a nyolc évvel korábbi szintet, napi egy járat köti össze a falut Udvarhellyel, így tehát, aki nem társasutazásra fizetett be és kocsija sincs, az csak gyalogszerrel, jobb esetben alkalmival juthat el a főúttól 11 km-re fekvő településre. Szerencsémre keveset kellett gyalogosan poroszkálnom, egy szívélyes helybéli ingyen és bérmente elfuvarozott Székelyderzsre. “Hogy jönnek-e a turisták? Mi az, hogy. Régebben a kocsmában dolgoztam, volt olyan nap, hogy 38 buszt számoltam össze” – meséli. Higgyem, ne higgyem? Bármennyire is rokonszenves az elbeszélő, enyhe túlzásnak vélem az adatot, legfeljebb Segesvárról tudom elképzelni, hogy egyetlen nap alatt 38 busznyi turista keresse fel. Persze, tudom, amiért nem hiszem, attól még igaz lehet.
Az élő erőd
Mielőtt bemennék az erődtemplomba, szétnézek a településen
A porták rendezettek, az utcán itt-ott gondozott virágágyások, látszik, hogy dolgos emberek lakják a falut. Hagyományos székely parasztház is akad elég, igaz, egyik-másik lakatlan, idő kérdése csak, mikor dől össze. A kocsma most is zárva, a legközelebbi kávézóig, cukrászdáig valószínűleg Udvarhelyre kellene menni, de sebaj, vegyesbolt van kettő is, s a Pepsi harmadával olcsóbb, mint Kolozsváron.
A várkerítésen és a bástyákon új cserép díszeleg, ám a műemlékegyüttes restaurálása még folyik, a templom fel van állványozva. A kapuban idegenvezető fogad, ajánlkozik, hogy körbevezet.
A várfal belső felén kialakított színekben korabeli fotókból, hagyományos mezőgazdasági- és kézműves szerszámokból kiállítást rendezett be az egyházközség. A bástyák egy részét hagyományos rendeltetésüknek megfelelően, szalonna és füstölthús tárolására használja a helyi közösség. Méreteiben, komplexitásában a székelyderzsi erődtemplom elmArad az UNESCO listára felkerült szász társaitól, ugyanakkor unikumnak számít abban a tekintetben, hogy nem egy felbomlott kultúra üresen mAradt díszlete, napjainkban is belakja a közösség, mely létrehozta.
Az egyik használaton kívül levő bástyában rövidesen fegyverkiállítás nyílik, egy másikban pedig bolt, ahol a faluban előállított élelmiszereket (lekvárt, juhsajtot, szalonnát stb.) lehet majd vásárolni, magyarázza Demeter Sándor Lóránd lelkész.
Tíz éve szolgál Derzsen, jelenleg háromszor annyi turista keresi fel az erődtemplomot, mint szolgálata kezdetén. A falura ugyanakkor a tranzitturizmus jellemző, a látogatók kiszállnak a buszból, szétnéznek az erődtemplomban, s aztán általában mennek is, bár van a faluban négy kulcsosház s egy panzió, igaz ez utóbbi sem működik állandóan, a tulajdonosok Udvarhelyről járnak ki. Annak, hogy a turisták nem mAradnak sokat, nem sok pénzt hagynak a faluban, prózai oka van: a helyi programkínálat lényegében nulla, tehát költeni sincs mire. A derzsiek szinte kizárólag mezőgazdaságból és építkezési vállalkozásokból élnek, mostanáig nem sok hajlandóságot mutattak idegenforgalmi szolgáltatások beindítására. A lelkész szerint ennek két fő oka van: “Az APIA támogatások több pénzt hoznak, mint a turizmus, s bár a település befogadó lelkületű, a hagyományos életforma nem feltételezi azt, hogy idegeneket engedsz be az életedbe”. Demeter Sándor Lóránd azt mondja, háttérből ő a helyi turizmus egyik fő mozgatója, célja Székelyderzsnek, mint idegenforgalmi célpontnak a népszerűsítése. Ennek jegyében, a Norvég Alaptól megpályázott pénzből sikerült kitenni a megyében 21 nagyméretű információs táblát, melyek a falu fő látványosságára hívják fel az utazók figyelmét. A következő lépés a turisztikai szolgáltatások kiépítése lenne, ám ebbe már ő, kinek egy 600 fős gyülekezet van a gondjaira bízva, nem tud belefolyni. Ötletei azért vannak, szerinte fel lehetne vinni a vendégeket a falu fölé magasodó Erős-tetőre, ahonnan belátni az egész Udvarhelyi-medencét.
Füstbe ment ebéd
Arról, hogy a turisztikai szolgáltatások Derzsen még gyerekcipőben járnak, a magam kárán magam is meggyőződöm. Étterem, kifőzde a faluban nincs, világosít fel az erődtemplom idegenvezetője, majd elirányít az egyetlen panzióhoz, próbákozzam ott. Idősödő házaspár fogad, készségesen felajánlják, hogy megetetnek savanyított zöldséglevessel, s bécsi szeletet is rántanak mellé. Fél egyre várnak, legyek pontos, mert kora délután Udvarhelyre kell menniük. Kb. félóra múlva az erődtemplomban nézelődöm, mikor szól az idegenvezető, hogy le lett fújva az ebéd, mert vendéglátóim a tervezettnél korábban kell bemenjenek a városba.
Azért nem mindenki megy el korgó gyomorral Székelyderzsről. Egy fiatal pár lehetőséget lát a közétkeztetésben, tavaly óta turistacsoportokat traktálnak hidegtálakkal, birkatokánnyal, pálinkával előzetes bejelentkezés alapján. Idén három csoport vette igénybe a szolgáltatásukat. A saját portájukon nincs hova leültessenek sok embert, ezért a kultúrotthont szokták kibérelni erre a célra. “Volt aki szóvá tette, hogy a szabadban jobban esne az ebéd, ezért azon gondolkozunk, hogy az udvarunkon alakítsunk ki egy étkezőhelyet” – mondja a fiatalasszony.
Kifelé baktatva a faluból leintem az első kocsit, melyben épp a panzió tulajdonosai, Pál Ferenc és neje utaznak. Kedvesen kérik az elnézést az elmAradt ebéd miatt, nem fért bele az idejükbe. Nem neheztelek rájuk, hiszen nem hivatásszerűen, inkább kedvtelésből foglalkoznak vendégfogadással. Megélni nem is lehetne belőle, mondják, nemigen van mivel eltölteni az időt a faluban, ezért aztán kevés turista éjszakázik ott. Invitálnak, legközelebb feltétlenül nézzek be hozzájuk, elválás előtt e-mail címet cserélünk.
Hosszú távú idegenforgalmi stratégiára van szükség, jelenti ki István Adrián, frissen megválasztott polgármester, majd sorolja, milyen programokkal lehetne szórakoztatni a látogatókat: szalonnafesztivál, biciklitúra, esztenalátogatás, italkóstolás a két helyi pálinkafőzdében, nyáron lovastúra és szekerezés, télen szánkirándulás. Sokat lendítene a falun, véli, ha sikerülne meghívni Károly brit trónörököst. “Hatalmas potenciál van az idegenforgalomban. Székelyderzsnek 600 lakosa van, az idelátogató turisták száma pedig 5-6000. Hol van még olyan, hogy a turisták tízszer annyian legyenek, mint a helybeliek? Ilyen még Budapesten sincs” – jelenti ki az elöljáró, hozzátéve, alig melegedett meg a polgármesteri székben, időre lesz szükség az ötletek gyakorlatba ültetéséhez.
Étel és szállás igen, programok nuku
A Segesvár és Kőhalom között fekvő Szászkézd lényegesen többet profitál a turizmusból, mint Derzs, bár ez részben valószínűleg annak tudható be, hogy a forgalmas E60-as műút mentén fekszik. A látnivaló is több, ugyanis a világörökségnek nyilvánított, gótikus stílusú erődtemplomon kívül egy dombtetőre épült, romosan is látványos középkori parasztvár is van a településen, na meg a falukép is kellőképpen archaikus. A lakossághoz arányított Turisztikai Információs Központok számának tekintetében Szászkézd valószínűleg a világelithez tartozik, hiszen kettő is van az 1500 lelkes faluban, egymástól kb. 100 méterre. Hogy mi szükség van kettőre? Bizonyára az égvilágon semmi, még csak megélhetést sem biztosítanak helyi embereknek, lévén, hogy serdülőkorú önkéntesek dolgoznak bennük. 2008-ban, mikor először jártam Szászkézden, bejártam a fél falut, míg rátaláltam arra a szemmel láthatóan értelmi fogyatékos asszonyra, aki a templomkulcsot őrizte. Azóta nagyot fordult a világ, a templomot restaurálták, s naponta 10-től 6 óráig várja a látogatókat, idegenvezetés is van. A településen négy panzió és vendégház üzemel állandó jelleggel, az impozáns, Szászkézd dicső múltját idéző községháza mellett állóban vendéglő is van. Tiszta Nyugat, gondolhatná a betérő éhes utazó, ám a valóság nem ennyire idilli. A személyzet mogorva, de legalább lassú. A pincérnő egy balsors sújtotta, vérig sértett királynő arckifejezésével rakja elém a felejthető disznósültet, verbális kommunikációja egy karthauzi szerzetesével vetekszik. A település német nevét viselő panzió ellenben kifogástalan. Nem olcsó, de a szobák tágasak, hűvösek és igényesen berendezettek, az ablakból pedig a várra nyílik kilátás. Maximum két napot érdemes eltölteni a faluban, fejti ki a panzió tulajdonosa, azon maroknyi helyi szászok egyike, akik nem vándoroltak ki a rendszerváltást követően. Nem mintha Szászkézd érdektelen lenne a turisták számára, de jelen pillanatban semmiféle szervezett programot nem kínál az odalátogatóknak. Vannak naiv lelkesedők, mondja, akik unszolják, hogy reklámozzák a települést, ám addig, amíg nincsenek turisztikai szolgáltatások nem látja ennek értelmét. Tény azonban, Kézd lényegesen előbbre jár az idegenforgalmi potenciál kiaknázásában Székelyderzsnél, egy cég és egy alapítvány is állít elő, illetve árúsít, főleg turistáknak, élelmiszereket helyi alapanyagokból, s a közelmúltban beindult egy kerámia központ, ahol hagyományos kézdi stílusú tárgyakat gyártanak.
Idegenforgalom hétfőtől péntekig
Ha előzetesen nem tudok róla, Nagybaromlakról biztosan nem feltételezem, hogy a világörökséghez tartozó erődtemploma van, sőt még azt sem, hogy egykor főleg szászok lakták, a falukép ugyanis határozottan romános.
A főtéren álló, a környezetétől elütő, felújításra váró zömök vártemplomot a magány és az elmúlás ritkás levegője lengi körül. Turisztikai Információs Központ Nagybaromlakon is van, igaz, hogy szombaton délelőtt zárva tart. “Hétfőtől péntekig vannak ott, de ma munkaszüneti nap van” – világosít fel egy traktort bütykölő férfiember. Logikus is, csapok a homlokomra, normális turista hétfőtől péntekig kirándul, hétvégén meg otthon ül, s ha mégsem, akkor magára vessen. Ezek után nem lep meg, hogy az erődtemplom kapuját zárva találom, elvégre nem azért építették a derék szászok, hogy oda minden jöttment bármikor bemehessen. Felhívom a hirdetőtáblára kitett telefonszámot, s Weber úr közli, öt percen belül érkezik. Nyílt tekintetű, joviális ember az erődtemplom gondnoka, az utolsó épkézláb, tisztavérű wurmloch-i szász. “Még szerencse, hogy otthon dolgoztam, s nem a mezőn kaszáltam, mert akkor aztán várhatott volna” – közli, aztán körbevezet az épületegyüttesben. Jövögetnek a turisták, mondja, szálláslehetőség azonban nincs a faluban, s étkezni sincs hol. Itt aztán tényleg öngyilkosság lenne panziót nyitni, gondolom magamban, ez az a hely, ahol Székelyderzstől és Szászkézdtől eltérően valószínűleg még csak meg sem fordul senki fejében, hogy az idegenforgalom pénzt hozhat a házhoz, gazdaságilag erősítheti a helyi közösséget. A lutheránus egyház ki akar ugyan alakítani néhány vendégszobát az egykori lelkészlakban, ám elsősorban nem turisztikai célzattal, hanem, hogy legyen hol elszállásolni azokat a jövőbeli önkénteseket akik segítkeznének a templom karbantartásánál, felújításánál. Bárkinek, aki a sok stressz után ingerszegény környezetre vágyik, jó szívvel tudom ajánlani: jelentkezzen önkéntesnek a nagybaromlaki erődtemplomba.
Egy pozitív példa: Hollókő. Arra, hogy a Világörökség Listára való felkerülés munkahelyeket teremthet, tetemes bevételt termelhet egy kisközösség számára a legjobb példa a magyarországi Hollókő, mely az 58 hagyományos stílusú házból álló falukép miatt került az Unesco védelme alá 1987-ben. A települést éves szinten 100 ezernél több turista keresi fel, akik sok pénzt hagynak a faluban, mivel van mire költeni. A védett parasztházakon és a váron kívül Hollókőn van Palóc Babamúzeum, Erdészeti Múzeum, Falumúzeum, Postamúzeum, Legendák Háza Panoptikum, Vármúzeum, Szövőhéz és Tájház. A faluban 17 szálláshely várja állandó jelleggel a vendégeket, s az év végéig még öt nagyszabású turistacsalogató rendezvényre kerül sor: Mesés Várjátékok, Szent István Napi Várjátékok, Gasztró Vár, Szüreti Mulatság és Szent Márton Napi Vigasság. Természetesen mindez nem kizárólag helyi erőből valósult, valósul meg, a magyar állam is figyelmet fordít a hollókői idegenforgalom fejlesztésére.
Előnyben az egzotikus helyszínek
Különféle internetes oldalok a világörökség részeként reklámoznak három másik erdélyi magyar települést is, Torockót, Gelencét és Énlakát, ami fantasztikus volna, nagy kár, hogy nem igaz. Torockó 2012-ben, Kelemen Hunor művelődési minisztersége idején valóban felkerült a világörökség várományos listájára, ám azóta nem történt előrelépés. Hegedűs Csilla műemlékvédelmi szakember, az RMDSZ ügyvezető alelnökének elmondása a Fehér megyei település ügyében nem is várható pozitív fejlemény addig, míg a Művelődési Minisztérium élére nem kerül a nemzeti kisebbségek kulturális értékeire nyitott ember. Legalább ekkora gond, hogy az UNESCO úgy véli, Európa túl van reprezentálva a Világörökség Listán a többi kontinens rovására, ezért aztán inkább az egzotikus helyszíneket részesítik előnyben. “Álmok persze, mindig vannak, volt szó a vajdahunyadi várkastélyról és a Teleki Tékáról is. 50 évvel ezelőtt könnyű lett volna ezeket felvenni a Világörökség Listára, jelenleg azonban nagyon nehéz” – nyilatkozta a Maszolnak Hegedűs Csilla. A szintén az UNESCO patronálta Szellemi Kulturális Örökségbe ugyanakkor könnyebb bekerülni, a Csíksomylói búcsú várólistán van, döntés az ügyben ősszel várható.
Pengő Zoltán
maszol.ro
2016. július 31.
Tarolt a gazdaság a csíki Sapientián
Lezárult a felvételi időszak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karán, pénteken függesztették ki az eredményeket. A következő tanévre 280 diák nyert felvételt, a legtöbben Hargita megyéből érkeztek, de a határon túlról is voltak jelentkezők.
Az érettségi vizsga átlaga mellett egyes szakok esetében felvételire is számítaniuk kellett a jelentkezőknek, csütörtök reggel tartották az írásbeli vizsgákat, a pályaalkalmassági interjúkat és a motivációs beszélgetéseket. Eredményhirdetéskor kiderült, nyolc jelentkező azért esett ki, mert nem jelent meg az előbb említett felvételi vizsgák valamelyikén. Csíki Adél, az egyetem pr-felelőse szerint a többiek nagyon jól vették az akadályokat, a megjelentek mind sikeresen teljesítette a vizsgákat.
Csíkszeredában alapképzési szakokra 215-en, mesterképzőre pedig 65-en jutottak be. A legtöbb sikeresen felvételiző, azaz a jelentkezők 60 százaléka Hargita megyéből való, a beiratkozók 26 százaléka pedig Kovászna megyéből nyert felvételt. A diákok több mint 9 százaléka Maros megyeből érkezett, s ezzel vége is a népes csoportoknak, ugyanis a többiek elvétve érkeztek Bákó, Bihar, Fehér és Kolozs megyekből, illetve Magyarországról.
A legnépszerűbbek a gazdasági szakok voltak idén, a legtöbben, azaz 31-en a könyvelés és gazdálkodási informatika szakot választották, 30-an a gazdasági informatikát, 27-en pedig általános közgazdaság szakon folytatják tanulmányaikat. A humán szakcsoportban a román nyelv és irodalom – angol nyelv és irodalom, a társadalomtudományi szakcsoportban a kommunikáció és pr, a mérnöki szakcsoportban pedig az élelmiszeripari mérnök szak bizonyult a legnépszerűbbnek. A mesteri képzések közül a kommunikáció és közkapcsolatok szakra érkeztek a legtöbben, 46 jelentkező nyert felvételt. Legkevesebben a környezetmérnöki szakot választották, ide csupán egyetlen diák jutott be.
Az eredményhirdetést követően augusztus 1–5. között történik a helyek visszaigazolása, naponta 9 és 15 óra között várják a felvételizőket a 4-es előadóteremben, hogy töltsék ki a beiskolázási szerződést. Akik ebben az időintervallumban nem iratkoznak be, úgy tekintendők, mint akik nem tartanak igényt a felvételin elnyert helyükre.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro
Lezárult a felvételi időszak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karán, pénteken függesztették ki az eredményeket. A következő tanévre 280 diák nyert felvételt, a legtöbben Hargita megyéből érkeztek, de a határon túlról is voltak jelentkezők.
Az érettségi vizsga átlaga mellett egyes szakok esetében felvételire is számítaniuk kellett a jelentkezőknek, csütörtök reggel tartották az írásbeli vizsgákat, a pályaalkalmassági interjúkat és a motivációs beszélgetéseket. Eredményhirdetéskor kiderült, nyolc jelentkező azért esett ki, mert nem jelent meg az előbb említett felvételi vizsgák valamelyikén. Csíki Adél, az egyetem pr-felelőse szerint a többiek nagyon jól vették az akadályokat, a megjelentek mind sikeresen teljesítette a vizsgákat.
Csíkszeredában alapképzési szakokra 215-en, mesterképzőre pedig 65-en jutottak be. A legtöbb sikeresen felvételiző, azaz a jelentkezők 60 százaléka Hargita megyéből való, a beiratkozók 26 százaléka pedig Kovászna megyéből nyert felvételt. A diákok több mint 9 százaléka Maros megyeből érkezett, s ezzel vége is a népes csoportoknak, ugyanis a többiek elvétve érkeztek Bákó, Bihar, Fehér és Kolozs megyekből, illetve Magyarországról.
A legnépszerűbbek a gazdasági szakok voltak idén, a legtöbben, azaz 31-en a könyvelés és gazdálkodási informatika szakot választották, 30-an a gazdasági informatikát, 27-en pedig általános közgazdaság szakon folytatják tanulmányaikat. A humán szakcsoportban a román nyelv és irodalom – angol nyelv és irodalom, a társadalomtudományi szakcsoportban a kommunikáció és pr, a mérnöki szakcsoportban pedig az élelmiszeripari mérnök szak bizonyult a legnépszerűbbnek. A mesteri képzések közül a kommunikáció és közkapcsolatok szakra érkeztek a legtöbben, 46 jelentkező nyert felvételt. Legkevesebben a környezetmérnöki szakot választották, ide csupán egyetlen diák jutott be.
Az eredményhirdetést követően augusztus 1–5. között történik a helyek visszaigazolása, naponta 9 és 15 óra között várják a felvételizőket a 4-es előadóteremben, hogy töltsék ki a beiskolázási szerződést. Akik ebben az időintervallumban nem iratkoznak be, úgy tekintendők, mint akik nem tartanak igényt a felvételin elnyert helyükre.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro
2016. július 31.
Kulturális élet Krassó-Szörényben
Krassó-Szörény megye lakosságának mintegy 1,5 százaléka magyar. A közösség fele, közel 1800 személy a megyeszékhelyen, azaz Resicabányán él, a másik fele pedig szétszórtan Anina, Újmoldova, Oravicabánya, Boksánbánya, Karánsebes és Nándorhegy városokban, valamint a környező falvakban is élnek kisebb magyar közösségek.
A Templom és Iskola Szórványegyesület csoportos kiszállások révén vallásos és kulturális programokat szervez a megye szórványmagyarságának. Szükség van rá, hogy ezeket a közösségeket rendszeresen látogassák, a családokat pedig megkeressék, mert ezekkel az emberekkel évtizedeken át nem foglalkozott senki. A katolikusoknak nincs magyar miséjük, nem olvasnak magyar sajtót, és nincs Magyar Házuk, ahova rendszeresen összejárhatnának. Ezért Resicabányán, a Govondár negyedben és Újmoldován is vásároltunk egy-egy lakást, amely Magyar Központként segíti őket az önszerveződésben, és helyet ad a magyar programoknak. A szórványokban bálokat, színházi előadásokat, nótaesteket, történelmi és egyéb jellegű programokat szervezünk.
A Resicabányai Református Templom és Iskola többrendeltetésű épületében 2011 szeptemberétől beindítottuk a magyar óvodát-napközit, amely két szakképzett óvónővel működik. Ez az egyedüli magyar tanintézmény a megyében. Minden évben tábort szervezünk a resicabányai gyermekeknek és fiataloknak, a cél kiragadni őket legalább egy hétre a román környezetből. A Petőfi Program ösztöndíjasai, a szegedi néptáncosok és a helyi önkéntesek jóvoltából magyar műsorok – táncház, kézműves foglalkozások – várják szombatonként a gyermekeket és a fiatalokat. De versmondó esteket és színdarabokat is szervezünk, nemzeti és egyházi ünnepeink alkalmával pedig megemlékezéseket tartunk a helyi Hóvirág Daloskör részvételével a megye több településén.
2015. november 15-én első alkalommal vendégszerepelt Resicabányán, a Templom és Iskola épületében a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház bábtagozata. Lázár Ervin meséje nyomán készült előadásukkal, A hétfejű tündérrel varázsolták el a resicai magyar óvodásokat és kisiskolásokat. Több kisgyermek először vett részt bábszínházi előadáson, és az est különlegességét a darab szokatlan bábtechnikája csak még inkább fokozta. Mesekönyvek lapjaihoz hasonlítható leginkább A hétfejű tündér díszlete: ahogyan haladt előre a történet, úgy lapozták tovább a háttérül szolgáló „mesekönyvet” a színészek. A szereplők kétdimenziós bábfigurái pedig a lapok közül bukkantak fel, és oda is bújtak vissza. „A Temesvári magyar színház fontosnak tartja a szórványmagyarság kulturális identitásának megőrzését és támogatását, valamint a helyi magyar nyelvű intézményekkel való szakmai kapcsolatok kiépítését és fenntartását” – olvasható a színház honlapján. Ehhez az ars poeticához hűen látogatott el a bábtagozat Resicabányára, és csempészett egy kis magyar nyelvű színházi élményt a helyi gyermekek és szüleik mindennapjaiba.
A szüreti bált több mint 150 fő részvételével tartották meg 2015. november 21-én Resicabányán, ahol a Templom és Iskola Szórvány Egyesület meghívására a verseci Petőfi Sándor Kultúregyesület néptáncegyüttese és a nagykikindai Róna tánccsoport lépett fel – mindkét bánsági település ma a szerbiai Vajdaság tartományának a része. A talpalávalót a nagykikindai Virradó népi zenekar húzta, a zenét a resicai Szilágyi Ádám biztosította. A néptáncegyüttesek bemutatója során nemcsak a dél-alföldi zenével és táncokkal ismerkedhetett meg a resicai közönség, hanem a táncosokon megcsodálhatta a hagyományos délvidéki népviseletet is. Majd Tápai Róbert Nagykikindáról és Virág Bene Klára, a verseciek vezetője néhány szóban bemutatta hagyományőrző munkájukat. A bál tánctanítással egybekötött táncházzal folytatódott, amihez a fiatalok és a kissé régebbi fiatalok is lelkesen csatlakoztak. Majd a táncban megfáradt közönség finom szilágysági töltött káposztából és egy kis temesrékási borból meríthetett erőt az újabb csárdásra.
A resicai magyar bál kiváló alkalmat teremtett arra, hogy a jelenlévők kulturált körülmények között szórakozhassanak. Az esemény iránti érdeklődést jelzi, hogy a helyi magyar közösség tagjai a belépőjegyeket néhány nap alatt elkapkodták. De nemcsak a mulatozásról szólt az este, hanem a Bánság romániai és szerbiai oldalán élő magyarok ismerkedéséről, kapcsolatépítéséről és barátkozásáról is. A Romániában élő bánsági magyar fiatalok egymás között már sokkal inkább a román nyelvet használják, itt azonban anyanyelvük volt a közös nyelv, amelyen meg tudták egymást érteni a verseci és nagykikindai fiatalokkal. Így hatványozottan volt a jelen a bálon a hagyományőrzés és a nyelvápolás.
A Farsangi Magyar Bált hagyományteremtő céllal rendezte meg 2016. január 23-án, Resicabányán a Templom és Iskola Szórvány Egyesület, a készülődés azonban már jóval korábban elkezdődött. A bált megelőző szombaton a resicai gyermekek és fiatalok álarckészítő kézműves foglalkozáson vehettek részt Kovács Ágnes ösztöndíjas vezetésével. A helyi óvodások is elkészítették saját farsangi maszkjukat, így például tündéreknek, kalózoknak és nyomozóknak beöltözve vettek részt a bálon.
Míg a gyermekek az álarcokat és a jelmezeket cserélgették, addig a felnőttek élő zenére járták a csárdást a Szeged Néptáncegyüttes tagjai, Adorjányi-Szabó Nóra, Számfira Máté, Nagy Zita és Adorjányi Botond közreműködésével – utóbbiak 2015. szeptember óta havi rendszerességgel tanítják a resicai fiatalokat csárdásozni. 2016. februártól pedig már nemcsak gyermekeknek, hanem felnőtteknek is indult táncház Resicabányán Zita és Boti vezetésével.
A fiatalok néptáncbemutatója után tanítással egybekötött táncház következett, mindehhez a Temesvári Szinkron Együttes húzta a talpalávalót, vacsorára a finom töltött káposzta sem mAradt el. Az élő zene varázsa és a táncosok lendülete magával ragadta a bálozókat, szinte sohasem volt üres a táncparkett. Volt olyan vendég is, aki hívás közben kirakta a telefonját az asztalra, így „közvetítette” a magyar zenét a bálon részt venni nem tudó barátainak. Hogy mi a titka a sikernek? „A minőségi munka – legyen szó zenélésről, néptáncról, tanításról – mindig meghozza a gyümölcsét. Csak így érdemes csinálni” – mondta a bál végén Szabó Ferenc, a Szinkron Együttes vezetője.
A bálon közel 150 fő vett részt, de a rendezvény sikerességének és eredményességének az egyik fokmérője az is, hogy sikerült becsalogatni több olyan resicabányai és környékbeli magyart is, aki eddig nem vett részt magyar rendezvényeken. Reméljük, ez a pozitív tendencia folytatódik!
Idén először Resicabánya is bekapcsolódott a Temesvár központú Bánsági Magyar Napok műsorába. A rendezvénysorozat április 30-án kezdődött Resicabánya új negyedében, Govondáron, a Magyar Kulturális Központ átadójával. Ezáltal hivatalosan is megnyitotta kapuit a resicabányai magyarok új találkozóhelye, amelyet 2015-ben vásárolt meg a resicabányai református egyházközség a Nemzetpolitikai Államtitkárság segítségével. A kulturális és közösségi céloknak megfelelően felújított és berendezett földszinti, kétszobás, konyhás, fürdőszobás lakás 2016 februárja óta már „próba üzemmódban” működik: hétfőnként csigatésztát készítenek az asszonyok, keddenként magyar nóta és népdaléneklés zajlik a központ falai között, szerdánként a Magyar Asszonyok Klubjába várjuk a hölgyeket.
A székházavató után azonban senki sem ment haza, ugyanis színházi előadással folytatódtak a Bánsági Magyar Napok. 18 órától a govondári Líra Teremben lépett fel a Vajdaságból érkező tóbai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület műkedvelő színtársulata. Mindkét humoros színdarabjuk – a Lónak vélt menyasszony és a Viaszkvirág – egyöntetű sikert aratott a körülbelül hatvanfős resicai közönség körében, legalábbis a sok nevetés és tapsolás erre engedett következtetni.
2016. május 1-jén folytatódtak a Bánsági Magyar Napok Resicabányán. Anyák napja alkalmából a református templomban, az istentisztelet után a Hóvirág Daloskör köszöntötte az alkalomhoz illő énekekkel az édesanyákat, amihez a gyülekezet tagjai is csatlakoztak egy-egy szívhez szóló versmondással. Az anyák napi műsor után az épület iskolai részében folytatódott a program Farkas Ibolya resicabányai születésű naiv festőművész kiállításának megnyitójával. A megnyitón az alkotó elmondta, hogy közel negyven évig tanított középiskolában matematikát, és nyugdíjazása után vágott bele fiatalkori álmába, a festésbe. Mint mondta, számos európai díj és tárlat után most ismét szülővárosában állít ki, hogy az itteni magyar közösség is megismerhesse festményeit. A virágcsendéletek és önarcképek között resicabányai motívumokra is bukkanhatunk az élénk színvilágú, aprólékosan kidolgozott festményeken. A megnyitó koccintással és szeretetvendégséggel zárult.
Május 3-án délután az esős idő ellenére, több mint ötven érdeklődő gyűlt össze egy közös főzésre a Templom és Iskola épületében, illetve udvarán. A Magyar Gasztronómiai Napon hagyományos magyar ételeket készíthettek a résztvevők helyi asszonyok vezetésével. A gulyáshoz először közösen megtisztították és feldarabolták a hozzávalókat, majd az udvaron felállított sátor alatt – amire a zuhogó eső miatt nagy szükség volt – kitartóan őrizték, keverték a két bográcsban készülő gulyást. Közben készült a desszert is: miután az asszonyok begyúrták a fánknak és a csörögének való tésztát, a legkisebbek szaggatták ki, illetve vágták és hajtották formára. A kisült fánkokat szintén a gyermekek szórták meg porcukorral. Az elkészült ételek egyöntetű sikert arattak, amit csak fokozott egy helyi termelő bora és pálinkája. Az este jókedvű nótázással zárult.
Május 7-én délután Farkas Ibolya festőművész tartott alkotódélutánt, amelybe nemcsak a gyermekek, hanem a szülők és a nagyszülők is bekapcsolódtak. Sok vízfestékkel, jó adag fantáziával és nem kevesebb bátorsággal készültek az élénk színek kavargásából álló nyomatok.
Magyar nótaesttel zárult május 8-án, vasárnap este a Bánsági Magyar Napok Resicabányán. A Temesvári Magyar Színház művészeiből álló zenekar, a Shake Kvartett vendégszereplését közel hetvenen tekintették meg a govondári Közgazdasági Szakközépiskola éttermében. A színészzenekar előadásában felcsendültek olyan ismert nóták is, mint a Jaj, de szép kék szeme van magának, a Rózsalevél vagy a Nem élhetek muzsikaszó nélkül, amelyeket együtt énekelt a közönség a színészekkel.
A júniusi második hét végén újabb rendezvénnyel gazdagodott a kis magyar közösség. Népzenei estet szerveztünk, ahol a szolnoki Tiszavirág Daloskör tagjai vezették a jókedvű nótázást, citerakísérettel a gyulai Kiss Ferenc szolgált, de megszólalt a hegedű, a kisbőgő, a tárogató is a szolnokiak jóvoltából. Ugyanezen az esten láttuk vendégül a pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület tagjait, amelynek a néhány hónapja alakult citeracsapata itt lépett fel először nagyobb közönség előtt, és nagy sikert aratott. A jelenlévők jó néhány új dalt – köztük kalocsai népdalcsokrot is – megtanultak a jó ízű bográcsos elfogyasztása előtt.
A Templom és Iskola Szórványegyesület másik fontos éves tevékenysége az Ébresztő című információs lap kiadása, amellyel célunk a közösségformálás a szervezett programok révén, valamint a magyarságtudat erősítése.
A szórványegyesület által szervezett minőségi programok hozzájárultak ahhoz, hogy a szétszórtan élő magyarság közösséggé formálódjon, és hisszük, hogy programjaink és tevékenységeink révén a Krassó-Szörényben élő magyarok megmAradnak magyarnak.
Kovács Ágnes
Művelődés (Kolozsvár)
Krassó-Szörény megye lakosságának mintegy 1,5 százaléka magyar. A közösség fele, közel 1800 személy a megyeszékhelyen, azaz Resicabányán él, a másik fele pedig szétszórtan Anina, Újmoldova, Oravicabánya, Boksánbánya, Karánsebes és Nándorhegy városokban, valamint a környező falvakban is élnek kisebb magyar közösségek.
A Templom és Iskola Szórványegyesület csoportos kiszállások révén vallásos és kulturális programokat szervez a megye szórványmagyarságának. Szükség van rá, hogy ezeket a közösségeket rendszeresen látogassák, a családokat pedig megkeressék, mert ezekkel az emberekkel évtizedeken át nem foglalkozott senki. A katolikusoknak nincs magyar miséjük, nem olvasnak magyar sajtót, és nincs Magyar Házuk, ahova rendszeresen összejárhatnának. Ezért Resicabányán, a Govondár negyedben és Újmoldován is vásároltunk egy-egy lakást, amely Magyar Központként segíti őket az önszerveződésben, és helyet ad a magyar programoknak. A szórványokban bálokat, színházi előadásokat, nótaesteket, történelmi és egyéb jellegű programokat szervezünk.
A Resicabányai Református Templom és Iskola többrendeltetésű épületében 2011 szeptemberétől beindítottuk a magyar óvodát-napközit, amely két szakképzett óvónővel működik. Ez az egyedüli magyar tanintézmény a megyében. Minden évben tábort szervezünk a resicabányai gyermekeknek és fiataloknak, a cél kiragadni őket legalább egy hétre a román környezetből. A Petőfi Program ösztöndíjasai, a szegedi néptáncosok és a helyi önkéntesek jóvoltából magyar műsorok – táncház, kézműves foglalkozások – várják szombatonként a gyermekeket és a fiatalokat. De versmondó esteket és színdarabokat is szervezünk, nemzeti és egyházi ünnepeink alkalmával pedig megemlékezéseket tartunk a helyi Hóvirág Daloskör részvételével a megye több településén.
2015. november 15-én első alkalommal vendégszerepelt Resicabányán, a Templom és Iskola épületében a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház bábtagozata. Lázár Ervin meséje nyomán készült előadásukkal, A hétfejű tündérrel varázsolták el a resicai magyar óvodásokat és kisiskolásokat. Több kisgyermek először vett részt bábszínházi előadáson, és az est különlegességét a darab szokatlan bábtechnikája csak még inkább fokozta. Mesekönyvek lapjaihoz hasonlítható leginkább A hétfejű tündér díszlete: ahogyan haladt előre a történet, úgy lapozták tovább a háttérül szolgáló „mesekönyvet” a színészek. A szereplők kétdimenziós bábfigurái pedig a lapok közül bukkantak fel, és oda is bújtak vissza. „A Temesvári magyar színház fontosnak tartja a szórványmagyarság kulturális identitásának megőrzését és támogatását, valamint a helyi magyar nyelvű intézményekkel való szakmai kapcsolatok kiépítését és fenntartását” – olvasható a színház honlapján. Ehhez az ars poeticához hűen látogatott el a bábtagozat Resicabányára, és csempészett egy kis magyar nyelvű színházi élményt a helyi gyermekek és szüleik mindennapjaiba.
A szüreti bált több mint 150 fő részvételével tartották meg 2015. november 21-én Resicabányán, ahol a Templom és Iskola Szórvány Egyesület meghívására a verseci Petőfi Sándor Kultúregyesület néptáncegyüttese és a nagykikindai Róna tánccsoport lépett fel – mindkét bánsági település ma a szerbiai Vajdaság tartományának a része. A talpalávalót a nagykikindai Virradó népi zenekar húzta, a zenét a resicai Szilágyi Ádám biztosította. A néptáncegyüttesek bemutatója során nemcsak a dél-alföldi zenével és táncokkal ismerkedhetett meg a resicai közönség, hanem a táncosokon megcsodálhatta a hagyományos délvidéki népviseletet is. Majd Tápai Róbert Nagykikindáról és Virág Bene Klára, a verseciek vezetője néhány szóban bemutatta hagyományőrző munkájukat. A bál tánctanítással egybekötött táncházzal folytatódott, amihez a fiatalok és a kissé régebbi fiatalok is lelkesen csatlakoztak. Majd a táncban megfáradt közönség finom szilágysági töltött káposztából és egy kis temesrékási borból meríthetett erőt az újabb csárdásra.
A resicai magyar bál kiváló alkalmat teremtett arra, hogy a jelenlévők kulturált körülmények között szórakozhassanak. Az esemény iránti érdeklődést jelzi, hogy a helyi magyar közösség tagjai a belépőjegyeket néhány nap alatt elkapkodták. De nemcsak a mulatozásról szólt az este, hanem a Bánság romániai és szerbiai oldalán élő magyarok ismerkedéséről, kapcsolatépítéséről és barátkozásáról is. A Romániában élő bánsági magyar fiatalok egymás között már sokkal inkább a román nyelvet használják, itt azonban anyanyelvük volt a közös nyelv, amelyen meg tudták egymást érteni a verseci és nagykikindai fiatalokkal. Így hatványozottan volt a jelen a bálon a hagyományőrzés és a nyelvápolás.
A Farsangi Magyar Bált hagyományteremtő céllal rendezte meg 2016. január 23-án, Resicabányán a Templom és Iskola Szórvány Egyesület, a készülődés azonban már jóval korábban elkezdődött. A bált megelőző szombaton a resicai gyermekek és fiatalok álarckészítő kézműves foglalkozáson vehettek részt Kovács Ágnes ösztöndíjas vezetésével. A helyi óvodások is elkészítették saját farsangi maszkjukat, így például tündéreknek, kalózoknak és nyomozóknak beöltözve vettek részt a bálon.
Míg a gyermekek az álarcokat és a jelmezeket cserélgették, addig a felnőttek élő zenére járták a csárdást a Szeged Néptáncegyüttes tagjai, Adorjányi-Szabó Nóra, Számfira Máté, Nagy Zita és Adorjányi Botond közreműködésével – utóbbiak 2015. szeptember óta havi rendszerességgel tanítják a resicai fiatalokat csárdásozni. 2016. februártól pedig már nemcsak gyermekeknek, hanem felnőtteknek is indult táncház Resicabányán Zita és Boti vezetésével.
A fiatalok néptáncbemutatója után tanítással egybekötött táncház következett, mindehhez a Temesvári Szinkron Együttes húzta a talpalávalót, vacsorára a finom töltött káposzta sem mAradt el. Az élő zene varázsa és a táncosok lendülete magával ragadta a bálozókat, szinte sohasem volt üres a táncparkett. Volt olyan vendég is, aki hívás közben kirakta a telefonját az asztalra, így „közvetítette” a magyar zenét a bálon részt venni nem tudó barátainak. Hogy mi a titka a sikernek? „A minőségi munka – legyen szó zenélésről, néptáncról, tanításról – mindig meghozza a gyümölcsét. Csak így érdemes csinálni” – mondta a bál végén Szabó Ferenc, a Szinkron Együttes vezetője.
A bálon közel 150 fő vett részt, de a rendezvény sikerességének és eredményességének az egyik fokmérője az is, hogy sikerült becsalogatni több olyan resicabányai és környékbeli magyart is, aki eddig nem vett részt magyar rendezvényeken. Reméljük, ez a pozitív tendencia folytatódik!
Idén először Resicabánya is bekapcsolódott a Temesvár központú Bánsági Magyar Napok műsorába. A rendezvénysorozat április 30-án kezdődött Resicabánya új negyedében, Govondáron, a Magyar Kulturális Központ átadójával. Ezáltal hivatalosan is megnyitotta kapuit a resicabányai magyarok új találkozóhelye, amelyet 2015-ben vásárolt meg a resicabányai református egyházközség a Nemzetpolitikai Államtitkárság segítségével. A kulturális és közösségi céloknak megfelelően felújított és berendezett földszinti, kétszobás, konyhás, fürdőszobás lakás 2016 februárja óta már „próba üzemmódban” működik: hétfőnként csigatésztát készítenek az asszonyok, keddenként magyar nóta és népdaléneklés zajlik a központ falai között, szerdánként a Magyar Asszonyok Klubjába várjuk a hölgyeket.
A székházavató után azonban senki sem ment haza, ugyanis színházi előadással folytatódtak a Bánsági Magyar Napok. 18 órától a govondári Líra Teremben lépett fel a Vajdaságból érkező tóbai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület műkedvelő színtársulata. Mindkét humoros színdarabjuk – a Lónak vélt menyasszony és a Viaszkvirág – egyöntetű sikert aratott a körülbelül hatvanfős resicai közönség körében, legalábbis a sok nevetés és tapsolás erre engedett következtetni.
2016. május 1-jén folytatódtak a Bánsági Magyar Napok Resicabányán. Anyák napja alkalmából a református templomban, az istentisztelet után a Hóvirág Daloskör köszöntötte az alkalomhoz illő énekekkel az édesanyákat, amihez a gyülekezet tagjai is csatlakoztak egy-egy szívhez szóló versmondással. Az anyák napi műsor után az épület iskolai részében folytatódott a program Farkas Ibolya resicabányai születésű naiv festőművész kiállításának megnyitójával. A megnyitón az alkotó elmondta, hogy közel negyven évig tanított középiskolában matematikát, és nyugdíjazása után vágott bele fiatalkori álmába, a festésbe. Mint mondta, számos európai díj és tárlat után most ismét szülővárosában állít ki, hogy az itteni magyar közösség is megismerhesse festményeit. A virágcsendéletek és önarcképek között resicabányai motívumokra is bukkanhatunk az élénk színvilágú, aprólékosan kidolgozott festményeken. A megnyitó koccintással és szeretetvendégséggel zárult.
Május 3-án délután az esős idő ellenére, több mint ötven érdeklődő gyűlt össze egy közös főzésre a Templom és Iskola épületében, illetve udvarán. A Magyar Gasztronómiai Napon hagyományos magyar ételeket készíthettek a résztvevők helyi asszonyok vezetésével. A gulyáshoz először közösen megtisztították és feldarabolták a hozzávalókat, majd az udvaron felállított sátor alatt – amire a zuhogó eső miatt nagy szükség volt – kitartóan őrizték, keverték a két bográcsban készülő gulyást. Közben készült a desszert is: miután az asszonyok begyúrták a fánknak és a csörögének való tésztát, a legkisebbek szaggatták ki, illetve vágták és hajtották formára. A kisült fánkokat szintén a gyermekek szórták meg porcukorral. Az elkészült ételek egyöntetű sikert arattak, amit csak fokozott egy helyi termelő bora és pálinkája. Az este jókedvű nótázással zárult.
Május 7-én délután Farkas Ibolya festőművész tartott alkotódélutánt, amelybe nemcsak a gyermekek, hanem a szülők és a nagyszülők is bekapcsolódtak. Sok vízfestékkel, jó adag fantáziával és nem kevesebb bátorsággal készültek az élénk színek kavargásából álló nyomatok.
Magyar nótaesttel zárult május 8-án, vasárnap este a Bánsági Magyar Napok Resicabányán. A Temesvári Magyar Színház művészeiből álló zenekar, a Shake Kvartett vendégszereplését közel hetvenen tekintették meg a govondári Közgazdasági Szakközépiskola éttermében. A színészzenekar előadásában felcsendültek olyan ismert nóták is, mint a Jaj, de szép kék szeme van magának, a Rózsalevél vagy a Nem élhetek muzsikaszó nélkül, amelyeket együtt énekelt a közönség a színészekkel.
A júniusi második hét végén újabb rendezvénnyel gazdagodott a kis magyar közösség. Népzenei estet szerveztünk, ahol a szolnoki Tiszavirág Daloskör tagjai vezették a jókedvű nótázást, citerakísérettel a gyulai Kiss Ferenc szolgált, de megszólalt a hegedű, a kisbőgő, a tárogató is a szolnokiak jóvoltából. Ugyanezen az esten láttuk vendégül a pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület tagjait, amelynek a néhány hónapja alakult citeracsapata itt lépett fel először nagyobb közönség előtt, és nagy sikert aratott. A jelenlévők jó néhány új dalt – köztük kalocsai népdalcsokrot is – megtanultak a jó ízű bográcsos elfogyasztása előtt.
A Templom és Iskola Szórványegyesület másik fontos éves tevékenysége az Ébresztő című információs lap kiadása, amellyel célunk a közösségformálás a szervezett programok révén, valamint a magyarságtudat erősítése.
A szórványegyesület által szervezett minőségi programok hozzájárultak ahhoz, hogy a szétszórtan élő magyarság közösséggé formálódjon, és hisszük, hogy programjaink és tevékenységeink révén a Krassó-Szörényben élő magyarok megmAradnak magyarnak.
Kovács Ágnes
Művelődés (Kolozsvár)
2016. augusztus 1.
Petőfi – a költő, aki szimbólummá vált
A fehéregyházi Petőfi Múzeum fontos helyszíne az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékápolásának: az intézmény kertjében nemcsak a költő, hanem a számos névtelen katona emlékét is őrzik. Az évek során kopjafák, domborművek, szobrok tették sokszínűvé a helyszínt, ahol közel 500 ember gyűlt össze, hogy az 1849. július 31-én elhunyt Petőfi Sándorra emlékezzen.
Szimbolikus, de annál fontosabb volt a július 31-i ünnepség is, hiszen Székelyföld mindhárom megyéjének tanácselnöke részt vett a rézfúvósokkal, versekkel tarkított programon. A közönség jelentős része nemzeti színű kokárdával érkezett, a különleges alkalomra közel 50 biciklis karikázott át Fehéregyházára Székelykeresztúrról.
Az esemény kezdetét képező koszorúzáson jelen volt számos Petőfi nevét viselő egyesület képviselője, valamint több hazai és magyarországi önkormányzat küldöttsége is.
Magyarországot dr. Farkas Balázs Csíkszeredai konzul képviselte, aki rámutatott: bár 1849-ben sokan nem tudták, hogy Petőfi ott harcolt oldalukon a csatában, az idő múlásával sokan és sok helyen vélték felfedezni, hiszen olyasvalamit képviselt, amire szükség volt. Petőfinek, akinek nem mindennapi sors adatott, egy célja volt, amelyet írásban meg is fogalmazott: a zsarnokság ellen küzdeni. Petőfi az igazmondás hőse – fogalmazott a konzul.
Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke rámutatott: nagy öröm, hogy mindhárom magyar többségű megye újra együtt ünnepelhet. A fehéregyházi csatával kapcsolatban a tanácselnök kifejtette: „Én tudom, hogy a költő nem eshetett el sem itt, sem máshol. Csak az embert érhette el a kozák lándzsája. Az embert, aki 27 évet sem tölthetett. Bár léte csak egy villanás volt, kész életművet hagyott ránk. Ahogy Jókai Mór fogalmazott: Az a bolond kozák, aki Petőfit leszúrta, egy egész templomot ölt meg, tele istenséggel. „
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke beszédében elmondta: eleink az 1848–49-es forradalomban vállalták az áldozatot, mert hittek abban, hogy lehet, reménykedtek, terveztek és odafigyeltek egymásra. „Nekünk 167 évvel az esemény után az a dolgunk, hogy a hit, a remény, a szeretet jegyében próbáljunk meg összetartani, próbáljunk meg dolgozni, és higgyünk abban, hogy lehet. Én és még sokan hittünk ebben, ezért tudott előttem Péter Ferenc immár nem Szováta polgármestereként, hanem Maros megye Tanácsa elnökeként felszólalni. Hiszünk abban, hogy az összefogás jegyében megkeressük a legjobb megoldásokat, akár a szórványban élő nemzettársaink mindennapi dolgaira, ahogy tettük azt Tamás Sándor elnökkel együtt, és ahogy folytatnunk kell azt. Büszkeséggel tölt el, hogy történelmünkben vannak olyan dicső pillanatok, amelyek erőt adnak ahhoz, hogy ma is legyen hitünk, és ma is tudjunk egymás felé fordulni. Így sok minden lehetséges, ha együtt megkeressük a megoldásokat, kicsiből, kevesebből is lehet több és nagyobb, vagyis lehetséges minden remény teljesülése, ha összetartunk és összefogunk” – jelentette ki a Hargita megyei elnök.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke ünnepi köszöntőjében a költőt idézte, aki a fehéregyházi csatát megelőző napokban Háromszék több települését is végigjárta, eljutott a Magyarország akkori déli határát jelző Bereckbe is „... ha dicsőséggel nem harcolhatok, gyalázatot sem akarok nevemre hozni, s mostanában véleményem szerint, gyalázat nélkül csak Bem oldala mellett lehet az ember”. Tamás Sándor elmondta: „azokra kell emlékezzünk, akik állva mAradtak a vas előtt, küzdöttek az utolsó percükig. Azokra emlékezünk, akik nem futamodtak meg, hanem szembefordultak a halállal is. Petőfi példája mutatja: a jövőnk a hitünk függvényében alakul: ha hiszünk benne, akkor nekünk kedvez!
Közlemény
rmdsz.ro
A fehéregyházi Petőfi Múzeum fontos helyszíne az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékápolásának: az intézmény kertjében nemcsak a költő, hanem a számos névtelen katona emlékét is őrzik. Az évek során kopjafák, domborművek, szobrok tették sokszínűvé a helyszínt, ahol közel 500 ember gyűlt össze, hogy az 1849. július 31-én elhunyt Petőfi Sándorra emlékezzen.
Szimbolikus, de annál fontosabb volt a július 31-i ünnepség is, hiszen Székelyföld mindhárom megyéjének tanácselnöke részt vett a rézfúvósokkal, versekkel tarkított programon. A közönség jelentős része nemzeti színű kokárdával érkezett, a különleges alkalomra közel 50 biciklis karikázott át Fehéregyházára Székelykeresztúrról.
Az esemény kezdetét képező koszorúzáson jelen volt számos Petőfi nevét viselő egyesület képviselője, valamint több hazai és magyarországi önkormányzat küldöttsége is.
Magyarországot dr. Farkas Balázs Csíkszeredai konzul képviselte, aki rámutatott: bár 1849-ben sokan nem tudták, hogy Petőfi ott harcolt oldalukon a csatában, az idő múlásával sokan és sok helyen vélték felfedezni, hiszen olyasvalamit képviselt, amire szükség volt. Petőfinek, akinek nem mindennapi sors adatott, egy célja volt, amelyet írásban meg is fogalmazott: a zsarnokság ellen küzdeni. Petőfi az igazmondás hőse – fogalmazott a konzul.
Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke rámutatott: nagy öröm, hogy mindhárom magyar többségű megye újra együtt ünnepelhet. A fehéregyházi csatával kapcsolatban a tanácselnök kifejtette: „Én tudom, hogy a költő nem eshetett el sem itt, sem máshol. Csak az embert érhette el a kozák lándzsája. Az embert, aki 27 évet sem tölthetett. Bár léte csak egy villanás volt, kész életművet hagyott ránk. Ahogy Jókai Mór fogalmazott: Az a bolond kozák, aki Petőfit leszúrta, egy egész templomot ölt meg, tele istenséggel. „
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke beszédében elmondta: eleink az 1848–49-es forradalomban vállalták az áldozatot, mert hittek abban, hogy lehet, reménykedtek, terveztek és odafigyeltek egymásra. „Nekünk 167 évvel az esemény után az a dolgunk, hogy a hit, a remény, a szeretet jegyében próbáljunk meg összetartani, próbáljunk meg dolgozni, és higgyünk abban, hogy lehet. Én és még sokan hittünk ebben, ezért tudott előttem Péter Ferenc immár nem Szováta polgármestereként, hanem Maros megye Tanácsa elnökeként felszólalni. Hiszünk abban, hogy az összefogás jegyében megkeressük a legjobb megoldásokat, akár a szórványban élő nemzettársaink mindennapi dolgaira, ahogy tettük azt Tamás Sándor elnökkel együtt, és ahogy folytatnunk kell azt. Büszkeséggel tölt el, hogy történelmünkben vannak olyan dicső pillanatok, amelyek erőt adnak ahhoz, hogy ma is legyen hitünk, és ma is tudjunk egymás felé fordulni. Így sok minden lehetséges, ha együtt megkeressük a megoldásokat, kicsiből, kevesebből is lehet több és nagyobb, vagyis lehetséges minden remény teljesülése, ha összetartunk és összefogunk” – jelentette ki a Hargita megyei elnök.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke ünnepi köszöntőjében a költőt idézte, aki a fehéregyházi csatát megelőző napokban Háromszék több települését is végigjárta, eljutott a Magyarország akkori déli határát jelző Bereckbe is „... ha dicsőséggel nem harcolhatok, gyalázatot sem akarok nevemre hozni, s mostanában véleményem szerint, gyalázat nélkül csak Bem oldala mellett lehet az ember”. Tamás Sándor elmondta: „azokra kell emlékezzünk, akik állva mAradtak a vas előtt, küzdöttek az utolsó percükig. Azokra emlékezünk, akik nem futamodtak meg, hanem szembefordultak a halállal is. Petőfi példája mutatja: a jövőnk a hitünk függvényében alakul: ha hiszünk benne, akkor nekünk kedvez!
Közlemény
rmdsz.ro
2016. augusztus 1.
Helyi értékek és fejlesztési lehetőségek Gyimesfelsőlokon
Az ivóvízrendszer bővítése, a szennyvízhálózat kiépítése, illetve a községi utak felújítása – ezek a munkálatok élveznek prioritást a következő időszakban Gyimesfelsőlokon.
Pap Imre polgármesterrel beszélgettünk, aki megválasztása előtt nyolc évig alpolgármesterként tevékenykedett a településen.
– Gyimes-völgyét a magyar közösség kincsesbányájának tartják, ez terhet vagy lehetőséget jelent az önkormányzat számára?
– Nem jelent terhet, sőt nagyon fontosnak tartjuk helyi kultúránk megőrzését, hiszen mint ismeretes a kultúra és a gazdaság kölcsönös hatással van egymásra. Az előrelépésekhez, a fejlődéshez elengedhetetlen mindkettő. A kultúránkra tehát nem teherként tekintünk, hanem előrelépési lehetőségként, mindenképp szeretnénk erre építkezni az elkövetkezőkben.
– Hogyan lehet bekapcsolni a gyimesi patakvölgyeket a fejlesztésekbe? Egyáltalán esetükben szükséges-e egységes faluképben gondolkodni?
– Egy bizonyos szinten be kell kapcsolni a patakvölgyeket is a fejlesztésekbe, gondolok itt elsősorban az infrastrukturális beruházásokra, hiszen nemcsak a főút mentén laknak helyiek, hanem a félreesőbb falurészeken is. Ezeket tehát egységesen kell kivitelezni, úgy hogy közben megőrizzük a patakok sajátosságait. A helyi értékeket és fejlesztési lehetőségeket meglátásom szerint össze lehet kapcsolni, adott esetben fontossági sorrendet lehet felállítani. Ugyanis vannak olyan infrastrukturális beruházások (víz-, szennyvízrendszer kiépítése), amelyek a 21. században uniós elvárások, nem lehet elhanyagolni. Ezeket mindenképp meg kell valósítani, természetesen úgy, hogy a faluképben ne okozzon nagy rombolást. Jó példa az összeegyeztethetőségre például a helyi piactér, illetve a tejbegyűjtő központ is, amelyek jól illeszkednek a faluképbe, ugyanakkor a helyiek érdekeit szolgálják, de még az áthaladó turistáknak is megakad a szeme rajtuk.
– Milyen egyéb turisztikai lehetőségek vannak Felsőlokon?
– A legnagyobb turisztikai vonzerő a helyi sípálya lehetne, amennyiben megfelelő az időjárás. Ennek tükrében elsősorban a téli sportokra kellene hangsúlyt fektessünk. Emellett a szekeres programokat, kaliba-, esztenalátogatásokat lehetne népszerűsíteni – ennek fellendítését a kalibákhoz vezető utak javításával próbáljuk elősegíteni. Már vannak ilyen programok, a turisták nagyon szeretik, hiszen a jellegzetes helyi kalibás élet látványosság a számukra, ezért fontosnak tartjuk azok támogatását.
– Polgármesteri kinevezése előtt nyolc évig alpolgármesterként tevékenykedett, ennek tükrében hogyan látja, milyen munkálatokat érdemes folytatni, milyen hiányosságokat kell mihamarabb pótolni?
– Nyolc év alatt sokat dolgoztunk, jelentős megvalósításaink voltak, mint a községi utak egy részének aszfaltozása, a vízhálózat kiépítése, de még nem készült el a szennyvízhálózat, amit mihamarabb pótolni kellene. Úgy vélem, hogy azok a munkálatok, amelyekre nem került sor, azok az idő hiányában mAradtak el, hiszen egyetlen beruházást sem lehet egyik esztendőről a másikra befejezni. De az a jó, ha mindig vannak tervek, ha van egy cél, ami felé haladhatunk. A nyolcéves tevékenységem után most nem új tervekkel kezdem a polgármesteri munkám, hanem az elkezdett beruházásokat igyekszem folytatni, korábbi terveinket kivitelezni. A közeljövőben hozzáfogunk a görbepataki út aszfaltozásának folytatásához, erre már megvannak a tervek, folyamatban van az építkezési engedély kibocsájtása, a kivitelezésre pedig a közbeszerzési eljárást is elindítottuk. Sürget az idő a víz- és szennyvízrendszerek kialakításával is, hiszen 2018-tól már büntetéseket róhatnak ki, amennyiben ez nincs megoldva. Következő lépésként Gyimesközéplokkal közösen pályáznánk az ivóvíz-, illetve szennyvízrendszerek kialakítására, bővítésére. Ennek érdekében megalapítottunk már egy fejlesztési társulást, hogy nagyobb eséllyel pályázhassunk az Helyi Fejlesztési Országos Program egyik kiírására. Korábban felújítottuk egyik kultúrotthonunkat, annak berendezésének beszerzésére is pályázati lehetőséggel szeretnénk élni. Egyik legfontosabb teendő a községi útjaink telekkönyvezése, ezért tettünk már lépéseket, ám a megvalósításig még hosszú az út. Hosszabbítás alatt van a település általános rendezési terve is, illetve a elindítottuk a legelők telekkönyvezésének folyamatát is. A közeljövőre vonatkozóan ezek a legfontosabb tervek, nem feledve a sport, kultúra támogatását sem.
– A megyeszékhelytől való távolság jelent-e nehézséget a mindennapjaikban?
– Meglátásom szerint az a 30 kilométer autóval nem távolság, a mai világban ez már nem okoz gondot. Ritkán megtörténhet, hogy nagyobb havazáskor nehezebb a közlekedés, de a hóeltakarítással gyorsan orvosolják a problémát.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro
Az ivóvízrendszer bővítése, a szennyvízhálózat kiépítése, illetve a községi utak felújítása – ezek a munkálatok élveznek prioritást a következő időszakban Gyimesfelsőlokon.
Pap Imre polgármesterrel beszélgettünk, aki megválasztása előtt nyolc évig alpolgármesterként tevékenykedett a településen.
– Gyimes-völgyét a magyar közösség kincsesbányájának tartják, ez terhet vagy lehetőséget jelent az önkormányzat számára?
– Nem jelent terhet, sőt nagyon fontosnak tartjuk helyi kultúránk megőrzését, hiszen mint ismeretes a kultúra és a gazdaság kölcsönös hatással van egymásra. Az előrelépésekhez, a fejlődéshez elengedhetetlen mindkettő. A kultúránkra tehát nem teherként tekintünk, hanem előrelépési lehetőségként, mindenképp szeretnénk erre építkezni az elkövetkezőkben.
– Hogyan lehet bekapcsolni a gyimesi patakvölgyeket a fejlesztésekbe? Egyáltalán esetükben szükséges-e egységes faluképben gondolkodni?
– Egy bizonyos szinten be kell kapcsolni a patakvölgyeket is a fejlesztésekbe, gondolok itt elsősorban az infrastrukturális beruházásokra, hiszen nemcsak a főút mentén laknak helyiek, hanem a félreesőbb falurészeken is. Ezeket tehát egységesen kell kivitelezni, úgy hogy közben megőrizzük a patakok sajátosságait. A helyi értékeket és fejlesztési lehetőségeket meglátásom szerint össze lehet kapcsolni, adott esetben fontossági sorrendet lehet felállítani. Ugyanis vannak olyan infrastrukturális beruházások (víz-, szennyvízrendszer kiépítése), amelyek a 21. században uniós elvárások, nem lehet elhanyagolni. Ezeket mindenképp meg kell valósítani, természetesen úgy, hogy a faluképben ne okozzon nagy rombolást. Jó példa az összeegyeztethetőségre például a helyi piactér, illetve a tejbegyűjtő központ is, amelyek jól illeszkednek a faluképbe, ugyanakkor a helyiek érdekeit szolgálják, de még az áthaladó turistáknak is megakad a szeme rajtuk.
– Milyen egyéb turisztikai lehetőségek vannak Felsőlokon?
– A legnagyobb turisztikai vonzerő a helyi sípálya lehetne, amennyiben megfelelő az időjárás. Ennek tükrében elsősorban a téli sportokra kellene hangsúlyt fektessünk. Emellett a szekeres programokat, kaliba-, esztenalátogatásokat lehetne népszerűsíteni – ennek fellendítését a kalibákhoz vezető utak javításával próbáljuk elősegíteni. Már vannak ilyen programok, a turisták nagyon szeretik, hiszen a jellegzetes helyi kalibás élet látványosság a számukra, ezért fontosnak tartjuk azok támogatását.
– Polgármesteri kinevezése előtt nyolc évig alpolgármesterként tevékenykedett, ennek tükrében hogyan látja, milyen munkálatokat érdemes folytatni, milyen hiányosságokat kell mihamarabb pótolni?
– Nyolc év alatt sokat dolgoztunk, jelentős megvalósításaink voltak, mint a községi utak egy részének aszfaltozása, a vízhálózat kiépítése, de még nem készült el a szennyvízhálózat, amit mihamarabb pótolni kellene. Úgy vélem, hogy azok a munkálatok, amelyekre nem került sor, azok az idő hiányában mAradtak el, hiszen egyetlen beruházást sem lehet egyik esztendőről a másikra befejezni. De az a jó, ha mindig vannak tervek, ha van egy cél, ami felé haladhatunk. A nyolcéves tevékenységem után most nem új tervekkel kezdem a polgármesteri munkám, hanem az elkezdett beruházásokat igyekszem folytatni, korábbi terveinket kivitelezni. A közeljövőben hozzáfogunk a görbepataki út aszfaltozásának folytatásához, erre már megvannak a tervek, folyamatban van az építkezési engedély kibocsájtása, a kivitelezésre pedig a közbeszerzési eljárást is elindítottuk. Sürget az idő a víz- és szennyvízrendszerek kialakításával is, hiszen 2018-tól már büntetéseket róhatnak ki, amennyiben ez nincs megoldva. Következő lépésként Gyimesközéplokkal közösen pályáznánk az ivóvíz-, illetve szennyvízrendszerek kialakítására, bővítésére. Ennek érdekében megalapítottunk már egy fejlesztési társulást, hogy nagyobb eséllyel pályázhassunk az Helyi Fejlesztési Országos Program egyik kiírására. Korábban felújítottuk egyik kultúrotthonunkat, annak berendezésének beszerzésére is pályázati lehetőséggel szeretnénk élni. Egyik legfontosabb teendő a községi útjaink telekkönyvezése, ezért tettünk már lépéseket, ám a megvalósításig még hosszú az út. Hosszabbítás alatt van a település általános rendezési terve is, illetve a elindítottuk a legelők telekkönyvezésének folyamatát is. A közeljövőre vonatkozóan ezek a legfontosabb tervek, nem feledve a sport, kultúra támogatását sem.
– A megyeszékhelytől való távolság jelent-e nehézséget a mindennapjaikban?
– Meglátásom szerint az a 30 kilométer autóval nem távolság, a mai világban ez már nem okoz gondot. Ritkán megtörténhet, hogy nagyobb havazáskor nehezebb a közlekedés, de a hóeltakarítással gyorsan orvosolják a problémát.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro
2016. augusztus 1.
Falumúzeumban őrzik meg az értékeket Sóváradon
takaros paraszti portát tett rendbe és alakított át divatosan falumúzeumnak nevezett tájházzá a lakosság bevonásával a sóváradi közművelődési egyesület. A település látványosságát a hétvégén avatták fel.
Bíró Csaba, Sóvárad polgármestere szerint ez nemcsak múzeum, hanem annak jeleként áll itt, hogy mindig hazavárnak minden sóváradit, aki rövidebb vagy hosszabb időre elhagyta a falut, az itthon élőket pedig tisztelet illeti, amiért ragaszkodnak szülőföldjükhöz.
A sóvidéki születésű Barabás László Marosvásárhelyi néprajzkutató szerint Sóvárad nem a sóból élt meg, hanem a famegmunkálásból, különösen az ácsolt szuszékok készítéséből. A fa kultúrájú vidéken kiemelkedő volt az istállózó állattartás, ezt bizonyítja a portán álló tipikus székely csűr is. A szépen berendezett háromosztatú lakóházban pedig minden, a női munkához szükséges eszköz benne van. A ház tárgyi bizonyítéka annak, hogy a falut egykor gazdaszellem és kulturális igény jellemezte, így remélhetően a porta tárgyai nem mAradnak holt anyagok, hanem meg is fognak „szólalni”. Olyan kezdeményezés ez a falumúzeum, amely értékeket mutat fel, és felsorakozik a sokfelé található tájházak mellé. „Így építjük a közös Kárpát-hazát” – jelentette ki a szakember.
Az épületet az önkormányzat vásárolta meg és a helyi kulturális egyesületnek adta át feljavítás és berendezés céljából. Elhangzott: sikerült életet lehelni azokba a „féltve őrzött kincsekbe”, olykor kacatnak vélt tárgyakba, amelyeket a helyiek erre a célra nekik adományoztak. A berendezett épület „elsőházának” falait Bíró Éva festőművész alkotásai díszítik, aki sóváradi portákat örökített meg realisztikus módon. De rendbe tették a sütőházat és a csűrt is, itt gazdasági eszközöket mutattak be. Az ünnepségen részt vett a nyárádszeredai Kálmán Mária néni is, aki ebben a házban született Sántha Balázs és Adorjáni Irma gyermekeként, és akinek nagyszülei építették ezt a portát 1897-ben. A ház 78 éves szülöttje meghatódva vette szemügyre az udvaron, az épületekben és a kertben végzett átalakításokat, és tiszteletét fejezte ki mindazok iránt, akik széppé tették egykori lakhelyét.
Az épületek berendezése mellett a kiskert is megművelten áll. A polgármester bevonta az iskolát és annak pedagógusait abba a mozgalomba, amelyet Kovács Szilvia, a magyarországi Karcag alpolgármestere indított, és amelyet nálunk a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete valósít meg. A kertet négy helyi osztály diákjai művelik meg, és reménykednek, hogy az augusztusi mikházi gazdanapok keretében történő díjazáson ők is örülhetnek majd.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro
takaros paraszti portát tett rendbe és alakított át divatosan falumúzeumnak nevezett tájházzá a lakosság bevonásával a sóváradi közművelődési egyesület. A település látványosságát a hétvégén avatták fel.
Bíró Csaba, Sóvárad polgármestere szerint ez nemcsak múzeum, hanem annak jeleként áll itt, hogy mindig hazavárnak minden sóváradit, aki rövidebb vagy hosszabb időre elhagyta a falut, az itthon élőket pedig tisztelet illeti, amiért ragaszkodnak szülőföldjükhöz.
A sóvidéki születésű Barabás László Marosvásárhelyi néprajzkutató szerint Sóvárad nem a sóból élt meg, hanem a famegmunkálásból, különösen az ácsolt szuszékok készítéséből. A fa kultúrájú vidéken kiemelkedő volt az istállózó állattartás, ezt bizonyítja a portán álló tipikus székely csűr is. A szépen berendezett háromosztatú lakóházban pedig minden, a női munkához szükséges eszköz benne van. A ház tárgyi bizonyítéka annak, hogy a falut egykor gazdaszellem és kulturális igény jellemezte, így remélhetően a porta tárgyai nem mAradnak holt anyagok, hanem meg is fognak „szólalni”. Olyan kezdeményezés ez a falumúzeum, amely értékeket mutat fel, és felsorakozik a sokfelé található tájházak mellé. „Így építjük a közös Kárpát-hazát” – jelentette ki a szakember.
Az épületet az önkormányzat vásárolta meg és a helyi kulturális egyesületnek adta át feljavítás és berendezés céljából. Elhangzott: sikerült életet lehelni azokba a „féltve őrzött kincsekbe”, olykor kacatnak vélt tárgyakba, amelyeket a helyiek erre a célra nekik adományoztak. A berendezett épület „elsőházának” falait Bíró Éva festőművész alkotásai díszítik, aki sóváradi portákat örökített meg realisztikus módon. De rendbe tették a sütőházat és a csűrt is, itt gazdasági eszközöket mutattak be. Az ünnepségen részt vett a nyárádszeredai Kálmán Mária néni is, aki ebben a házban született Sántha Balázs és Adorjáni Irma gyermekeként, és akinek nagyszülei építették ezt a portát 1897-ben. A ház 78 éves szülöttje meghatódva vette szemügyre az udvaron, az épületekben és a kertben végzett átalakításokat, és tiszteletét fejezte ki mindazok iránt, akik széppé tették egykori lakhelyét.
Az épületek berendezése mellett a kiskert is megművelten áll. A polgármester bevonta az iskolát és annak pedagógusait abba a mozgalomba, amelyet Kovács Szilvia, a magyarországi Karcag alpolgármestere indított, és amelyet nálunk a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete valósít meg. A kertet négy helyi osztály diákjai művelik meg, és reménykednek, hogy az augusztusi mikházi gazdanapok keretében történő díjazáson ők is örülhetnek majd.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro
2016. augusztus 1.
A hagyományos termékektől a néptánccsoportokig
A Nyárádmente értékei
Megmutatta értékeit a Nyárádmente – röviden talán így lehetne jellemezni a hét végén Nyárádszeredában zajló Nyárádmenti Napok rendezvénysorozatot. A kisváros főterén a hagyományos termékek vásárán a környékbeli termelők, kézművesek mutatkoztak be, vasárnap pedig a nyárádmenti néptáncegyüttesek – a legkisebbektől a nagyokig – villogtatták meg tehetségüket.
Több mint harminc termelő, kézműves tette közszemlére áruját a hagyományos vásáron: a jobbágytelki szalmakalap, a nyárádszentsimoni Csipán pálinka csak néhány azok közül, amelyek idegenben is nyárádmenti termékekként váltak ismertté. Ezenkívül az asztaloknál szőttesek, horgolt ékszerek és játékok, szebbnél szebb szárazvirág-kompozíciók, házi készítésű szörpök, kerámiaedények, levendulakészítmények sorakoztak. Akadt kézműves – például Dánél Sándor fazakasmester –, akinek a helyszínen rögtönzött kis műhelyében lehetőségük adódott a gyerekeknek, hogy kipróbálják a mesterség fortélyait.
Hároméves korban kezdenek fonni
A székelytompai Szövérfi család ízletes juhsajtot és túrót kínált. A gazda lánya, Renáta elmondta, két évtizede foglalkoznak állattartással, jelenleg háromszáz juhot és harminc kecskét tartanak. A sajtot, túrót pedig piacokon értékesítik. Mutatós szalmakalapokat, szalmából készült dísztárgyakat kínált a jobbágytelki Bakó Regina és szomszédasszonya, Orbán Veronika. Lelkesen mondták el, hogy Jobbágytelkén már óvodás korban kezdik tanítgatni a gyerekeket a szalmafonásra, és ez a hagyomány ma is ugyanúgy él, mint az ő gyermekkorukban. A szalmakalapok iránt nagy a kereslet, Kolozsvárról, Szatmárról is vannak vásárlóik. A szentgericei Szőcs Edit finom mézet és mézes almaecetet hozott a vásárra. Férjével, Józseffel 2004 óta méhészkednek, 184 méhcsaládjuk van, és a mézet piacokon, illetve kisebb boltokban értékesítik. A termelő készségesen világosította fel vásárlóit, megtudhattuk, hogy a mézes almaecet segíti az emésztést, továbbá erősíti az erek falát.
Szinte nem akadt látogató, aki ne időzött volna el a nyárádszeredai Szabó Botond és édesanyja, Szabó Irma asztalánál, amely roskadozott a színpompás, ízlésesen összeállított virágkompozícióktól. Különlegességképpen pedig egy virágszirmokból készült menyasszonyi ruhát is meg lehetett csodálni, ami Botond, a tizenkettedik osztályt végzett fiatalember keze munkáját dicséri. Bár a virágkötészet jellemzően női szakma, a fiú elárulta, szereti a szép dolgokat, ezért kezdett el "művészkedni". Kiskorában sorra járta a környékbeli virágüzleteket, és legtöbben, látva a fiú lelkesedését, adtak neki egy-egy alapanyagot, amiből már akkor virágdíszek születtek. Mára felkérései vannak, hogy esküvőkre készítsen dekorációkat, és négy Marosvásárhelyi virágüzletnek is bedolgozik. Főként száraz-, illetve selyemvirágból dolgozik, és gipszfigurákat önt, amelyekkel különlegessé teszi a virágkölteményeket.
Mesealakok horgolótűvel
A rajzfilmekből közismert mesealakok horgolt változatait sorakoztatta fel asztalán a gyulakutai Molnos Izabella. Ottjártunkkor éppen egy katicalány pöttyein dolgozott. A kétgyerekes anyuka elárulja, kezdetben hajpántokat, sapkákat horgolt, viszont egy ideje játékokat kezdett készíteni, és úgy tűnik, egyre nagyobb a kereslet a horgolt mesefigurák iránt. Mint mondta, vatelinnel tölti meg a babákat, állatokat, még a játékok szemét is horgolja, hogy ne nyelhessék le a gyerekek. A termékeket interneten értékesíti, rendelésre is elkészíti az óhajtott mesehőst.
Nyárádszeredai lány lett a Bekecsalja szépe
A Nyárádmenti Napok szerves része az immár negyedik alkalommal megszervezett Bekecsalja szépe szépségverseny. Idén tíz lány szállt versenybe a címért, Marosvásárhelyről, Jobbágytelkéről, Berekeresztúrról, Havadról, Nyárádszentimréről, Nagyadorjánból, valamint Nyárádszeredából – tudtuk meg Marton Júlia szervezőtől, aki az elmúlt hét folyamán a lányokat készítette fel, segített a versenyzőknek, hogy elsajátítsák a színpadi mozgást, a helyes testtartást. A szépségverseny másik szervezője, Dászkel János pedig a lányokat fotózta. A Bekecsalja szépe végül a nyárádszeredai Kakasi Krisztina Mária lett, második a Marosvásárhelyi Albert Edina, a másik udvarhölgy pedig a nyárádszeredai Magyari Zsuzsa. A közösségi oldalon zajló szavazás alapján a közönség kedvence Albert Edina lett.
Önkéntes tűzoltók tapasztalatcseréje
Szombaton az önkéntes tűzoltók találkoztak a futballpályán. Tóth Sándor polgármester elmondta, nemrég tűzoltókocsit vásároltak, és azt szeretnék, hogy ne csak papíron, hanem a gyakorlatban is induljon be a nyárádszeredai önkéntes tűzoltóság. Ezért meghívtak a Nyárádmentéről több tűzoltócsapatot, hogy a szeredai önkénteseknek adják át tapasztalataikat, hogy amennyiben a helyzet úgy hozza, a szeredai alakulat is a helyzet magaslatán álljon.
Szombat délután az ifjúság vette birtokba a polgármesteri hivatal hátsó udvarát. Nagy Zsolt, a Nyárádszeredai Ifjúsági Szervezet elnöke lapunknak elmondta, tavaly első alkalommal szervezték meg az ifjúsági udvart, ahol érdekes előadások, este pedig szabadtéri buli várta a fiatalokat, és már akkor igen népszerű lett, több mint nyolcszázan fordultak meg a rendezvényen. Mivel a külföldi munkavállalás igen aktuális téma, ami sok nyárádmenti fiatalt érint, ezért idén egy olyan fiatal tartott előadást, aki a külföldi munkavállalással kapcsolatosan osztotta meg személyes tapasztalatait a résztvevőkkel.
Nyárádmenti néptánctalálkozó
Az idei Nyárádmenti Napokon a néptánc és a népzene kapott nagyobb teret, első alkalommal került sor nyárádmenti néptáncta-lálkozóra – tudtuk meg Benő Barnától, a Bekecs néptáncegyüttes vezetőjétől. Szombaton a legkisebbek, a Bekecs utánpótlás csoportjai léptek fel, vasárnap délután pedig a néptánctalálkozó zajlott, amelyen több mint 25 tánccsoport lépett fel.
– Ötéves a kihelyezett néptáncoktatási programunk, ennek keretében a Nagy Bekecs táncosai oktatnak néptáncot a kistérség falvaiban, több mint négyszáz gyerekkel foglalkoznak. Lehetőséget adtunk nekik, hogy bemutatkozzanak – fogalmazott Benő Barna. A Nyárádmenti Napokon részt vett a Mór, Örkény, Szerencs, Simontornya és Csorna testvértelepülésekről érkezett, közel harmincfős küldöttség is.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)
A Nyárádmente értékei
Megmutatta értékeit a Nyárádmente – röviden talán így lehetne jellemezni a hét végén Nyárádszeredában zajló Nyárádmenti Napok rendezvénysorozatot. A kisváros főterén a hagyományos termékek vásárán a környékbeli termelők, kézművesek mutatkoztak be, vasárnap pedig a nyárádmenti néptáncegyüttesek – a legkisebbektől a nagyokig – villogtatták meg tehetségüket.
Több mint harminc termelő, kézműves tette közszemlére áruját a hagyományos vásáron: a jobbágytelki szalmakalap, a nyárádszentsimoni Csipán pálinka csak néhány azok közül, amelyek idegenben is nyárádmenti termékekként váltak ismertté. Ezenkívül az asztaloknál szőttesek, horgolt ékszerek és játékok, szebbnél szebb szárazvirág-kompozíciók, házi készítésű szörpök, kerámiaedények, levendulakészítmények sorakoztak. Akadt kézműves – például Dánél Sándor fazakasmester –, akinek a helyszínen rögtönzött kis műhelyében lehetőségük adódott a gyerekeknek, hogy kipróbálják a mesterség fortélyait.
Hároméves korban kezdenek fonni
A székelytompai Szövérfi család ízletes juhsajtot és túrót kínált. A gazda lánya, Renáta elmondta, két évtizede foglalkoznak állattartással, jelenleg háromszáz juhot és harminc kecskét tartanak. A sajtot, túrót pedig piacokon értékesítik. Mutatós szalmakalapokat, szalmából készült dísztárgyakat kínált a jobbágytelki Bakó Regina és szomszédasszonya, Orbán Veronika. Lelkesen mondták el, hogy Jobbágytelkén már óvodás korban kezdik tanítgatni a gyerekeket a szalmafonásra, és ez a hagyomány ma is ugyanúgy él, mint az ő gyermekkorukban. A szalmakalapok iránt nagy a kereslet, Kolozsvárról, Szatmárról is vannak vásárlóik. A szentgericei Szőcs Edit finom mézet és mézes almaecetet hozott a vásárra. Férjével, Józseffel 2004 óta méhészkednek, 184 méhcsaládjuk van, és a mézet piacokon, illetve kisebb boltokban értékesítik. A termelő készségesen világosította fel vásárlóit, megtudhattuk, hogy a mézes almaecet segíti az emésztést, továbbá erősíti az erek falát.
Szinte nem akadt látogató, aki ne időzött volna el a nyárádszeredai Szabó Botond és édesanyja, Szabó Irma asztalánál, amely roskadozott a színpompás, ízlésesen összeállított virágkompozícióktól. Különlegességképpen pedig egy virágszirmokból készült menyasszonyi ruhát is meg lehetett csodálni, ami Botond, a tizenkettedik osztályt végzett fiatalember keze munkáját dicséri. Bár a virágkötészet jellemzően női szakma, a fiú elárulta, szereti a szép dolgokat, ezért kezdett el "művészkedni". Kiskorában sorra járta a környékbeli virágüzleteket, és legtöbben, látva a fiú lelkesedését, adtak neki egy-egy alapanyagot, amiből már akkor virágdíszek születtek. Mára felkérései vannak, hogy esküvőkre készítsen dekorációkat, és négy Marosvásárhelyi virágüzletnek is bedolgozik. Főként száraz-, illetve selyemvirágból dolgozik, és gipszfigurákat önt, amelyekkel különlegessé teszi a virágkölteményeket.
Mesealakok horgolótűvel
A rajzfilmekből közismert mesealakok horgolt változatait sorakoztatta fel asztalán a gyulakutai Molnos Izabella. Ottjártunkkor éppen egy katicalány pöttyein dolgozott. A kétgyerekes anyuka elárulja, kezdetben hajpántokat, sapkákat horgolt, viszont egy ideje játékokat kezdett készíteni, és úgy tűnik, egyre nagyobb a kereslet a horgolt mesefigurák iránt. Mint mondta, vatelinnel tölti meg a babákat, állatokat, még a játékok szemét is horgolja, hogy ne nyelhessék le a gyerekek. A termékeket interneten értékesíti, rendelésre is elkészíti az óhajtott mesehőst.
Nyárádszeredai lány lett a Bekecsalja szépe
A Nyárádmenti Napok szerves része az immár negyedik alkalommal megszervezett Bekecsalja szépe szépségverseny. Idén tíz lány szállt versenybe a címért, Marosvásárhelyről, Jobbágytelkéről, Berekeresztúrról, Havadról, Nyárádszentimréről, Nagyadorjánból, valamint Nyárádszeredából – tudtuk meg Marton Júlia szervezőtől, aki az elmúlt hét folyamán a lányokat készítette fel, segített a versenyzőknek, hogy elsajátítsák a színpadi mozgást, a helyes testtartást. A szépségverseny másik szervezője, Dászkel János pedig a lányokat fotózta. A Bekecsalja szépe végül a nyárádszeredai Kakasi Krisztina Mária lett, második a Marosvásárhelyi Albert Edina, a másik udvarhölgy pedig a nyárádszeredai Magyari Zsuzsa. A közösségi oldalon zajló szavazás alapján a közönség kedvence Albert Edina lett.
Önkéntes tűzoltók tapasztalatcseréje
Szombaton az önkéntes tűzoltók találkoztak a futballpályán. Tóth Sándor polgármester elmondta, nemrég tűzoltókocsit vásároltak, és azt szeretnék, hogy ne csak papíron, hanem a gyakorlatban is induljon be a nyárádszeredai önkéntes tűzoltóság. Ezért meghívtak a Nyárádmentéről több tűzoltócsapatot, hogy a szeredai önkénteseknek adják át tapasztalataikat, hogy amennyiben a helyzet úgy hozza, a szeredai alakulat is a helyzet magaslatán álljon.
Szombat délután az ifjúság vette birtokba a polgármesteri hivatal hátsó udvarát. Nagy Zsolt, a Nyárádszeredai Ifjúsági Szervezet elnöke lapunknak elmondta, tavaly első alkalommal szervezték meg az ifjúsági udvart, ahol érdekes előadások, este pedig szabadtéri buli várta a fiatalokat, és már akkor igen népszerű lett, több mint nyolcszázan fordultak meg a rendezvényen. Mivel a külföldi munkavállalás igen aktuális téma, ami sok nyárádmenti fiatalt érint, ezért idén egy olyan fiatal tartott előadást, aki a külföldi munkavállalással kapcsolatosan osztotta meg személyes tapasztalatait a résztvevőkkel.
Nyárádmenti néptánctalálkozó
Az idei Nyárádmenti Napokon a néptánc és a népzene kapott nagyobb teret, első alkalommal került sor nyárádmenti néptáncta-lálkozóra – tudtuk meg Benő Barnától, a Bekecs néptáncegyüttes vezetőjétől. Szombaton a legkisebbek, a Bekecs utánpótlás csoportjai léptek fel, vasárnap délután pedig a néptánctalálkozó zajlott, amelyen több mint 25 tánccsoport lépett fel.
– Ötéves a kihelyezett néptáncoktatási programunk, ennek keretében a Nagy Bekecs táncosai oktatnak néptáncot a kistérség falvaiban, több mint négyszáz gyerekkel foglalkoznak. Lehetőséget adtunk nekik, hogy bemutatkozzanak – fogalmazott Benő Barna. A Nyárádmenti Napokon részt vett a Mór, Örkény, Szerencs, Simontornya és Csorna testvértelepülésekről érkezett, közel harmincfős küldöttség is.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)
2016. augusztus 1.
Kiállítás és emlékkonferencia a marosvécsi kastélyban
Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola, Tamási Áron és Kuncz Aladár, a helikoni közösség három nagyon különböző, de ugyanakkor meghatározóan fontos személyiségéről szólt a helikoni leszármazottak idei találkozója. A marosvécsi Kemény-kastélyban pénteken és szombaton zajlott rendezvény sok új, érdekes részlettel gazdagította a két világháború közötti élet és irodalom iránt érdeklődők ismereteit, akik hűséges visszatérői a vécsi találkozóknak.
Találkozás Szilvássy Karolával
Hiánypótló, érdekes szatellitkiállítással kezdődött a rendezvény. A Kemény-kastély vadásztermében H. Szabó Gyula köszöntötte Szebeni Zsuzsa művészettörténészt, a báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola (1876-1948) életéről és tevékenységéről szóló emlékkiállítás szervezőjét. A másfél évtizede folyó Bánffy-kutatás során rajzolódott ki a kutató számára egyre élesebben a múlt század kezdetének különösen érdekes, bátor és úttörő nőalakja. Szilvássy Karola nem volt szerző, de szervezőként annál jelentősebb szerepet töltött be Kolozsvár társadalmi életében, és fontos szereplője volt a vécsi találkozóknak, hiszen az Erdélyi Helikon védasszonyának tekintették.
– Szükségünk van kiemelkedő női példaképekre – mondta Szebeni Zsuzsa, egyben magyarázatot is adva arra, hogy miért fogott hozzá a művelt, sokoldalú, szenvedélyes Szilvássy Karola életének és tevékenységének kutatásához, aminek az eredménye a kiállítás. A pannókon képek és szövegek segítenek, hogy életének jelentősebb eseményeiről tájékozódjunk a Bornemissza báróval kötött házasságától kezdődően. Olvashatunk az I. világháborúban képzett bábaasszonyként vállalt ápolónői tevékenységéről, színházi szerepeiről, az első erdélyi filmről, amit rendezett, az első repülésről, a nőről, aki Bánffy Miklós múzsája volt, a gyermekét elvesztő édesanya fájdalmáról, diakonisszaként végzett gazdag tevékenységéről – egy modern, társadalmi felelősséget vállaló asszony szerepeiről.
A kiállítás-megnyitót zenei betét követte, Ács Ferenc gordonkaművész Bach- műveket játszott.
Ezt követte a Tamási-emlékkon-ferencia, amelyen négy előadás és megemlékezés vette számba a fél évszázada elhunyt nagy székely írói közéleti tevékenységét, s annak publicisztikai tükröződését. A megemlékezést vezető H. Szabó Gyula elmondta, hogy azért választották a fenti témát, mert erről keveset beszélnek.
Közéletre nyitott szemmel
Simon György magyartanár előadásában kiemelte, hogy a prózai és színpadi szerző Tamási "gazdag és sokágú publicisztikai" írásai hitelesen fejezik ki egy 20. századi magyar író szellemi magatartását, emberi- művészi eszményeit, felelős gondolkodását. Olyan egyéniség volt, aki már pályája kezdetén felvállalta a közügyekre figyelést. Újságírói tevékenysége kezdetben párhuzamosan haladt szépírói munkásságával. A Brassói Lapokban állandó rovata volt, a Tiszta beszéd. A lapban közölte 1934-ben Bajlátott szülőföld címen nyolc részből álló sorozatát, ami kiindulópontként szolgált az 1939-ben kiadott Szülőföldem kötetéhez. Az erdélyi valósággal szembenéző elkötelezett irodalom mellett foglalt állást az Erdélyi Helikon által a történelmi regényről, az erdélyi magyar irodalomról és az író hitvallásáról indított vitában. A későbbiekben írt esszékben, cikkekben, útirajzokban a dolgok lényegét érintő véleményét különböző napilapok hasábjain közli, majd a Virrasztáson című gyűjteményében adja ki. Cselekvő erdélyi ifjúság című cikksorozatáról (1936, Brassói Lapok) azt tartják, hogy a különböző eszméket valló erdélyi fiatalok 1937-es Vásárhelyi találkozójának az előkészítését jelentette. A találkozón, amelyet az Apolló nagytermében tartottak, Tamási Áron elnökölt, ő tartotta a nyitóbeszédet és "oroszlánrésze volt" a záróhatározat megfogalmazásában is, amely Pomogáts Béla szerint "az erdélyi magyarság stratégiai tennivalóit öntötte szavakba" a szabad testvéri együttműködés megteremtéséről.
Mivel nem tudott elmenni Marosvécsre, írásban küldte el tanulmányát Dávid Gyula, amelyben részletesen elemezte a Kolozsvári egyetemi hallgatók és Tamási Áron találkozását 1956 októberében. A Kolozsvárra hazalátogató Tamási Áron Jordáky Lajos vendége volt. Mivel nagy várakozás előzte meg az egyetemi irodalmi kör által és Bányai László rektor jóváhagyásával szervezett találkozót, az író óvatossága csalódást keltett a diákok körében.
Mint a későbbi letartóztatások kapcsán kiderül, az óvatosságot illetően Tamásinak volt igaza – erősítette meg visszaemlékezésében Kántor Lajos, aki egyetemi hallgatóként maga is résztvevője volt a találkozónak, és következményeiről sok érdekes részletet árult el.
Tamási Áronnal a Magyar Írók Szövetségének 1956-os decemberi közgyűlésén találkozott először – emlékezett írásában Pomogáts Béla, aki beszámolt arról is, hogy a magyarországi kommunista hatalomátvétel után, 1948 őszétől Nagy Imre 1953-as hivatalba lépéséig hallgatásra kényszerült, s csak ebben az évben jelent meg a Bölcső és bagoly című könyve. 1955-ben Kossuth-díjat kapott, majd újra szerepet vállalt a Magyar Írók Szövetségének irányításában. A forradalom napjaiban több alkalommal is hitet tett a történelmi események nemzeti és európai jelentősége mellett, és az írószövetség december 30-i nyilatkozatát – Gond és hitvallás – az ő szövegezésében fogadták el. Tamási Áron 1956-ban betöltött szerepe kapcsán a szerző kiemelte Tamási gesztusát, aki az íróperben ártatlanul bebörtönzött társai, Déry Tibor, Zelk Zoltán, Tardos Dezső, Háy Gyula és nem a bírói pulpitus előtt tisztelgett. "Kétségtelen, hogy a magyar forradalomnak Tamási Áron munkássága és eszmevilága volt az egyik ösztönzője és meghatározója: ez a külön erdélyi és népi gyökerekből táplálkozó szellemiség, amely mindig egybe tudta fogni a nemzeti és szociális értékeket és követelményeket" – összegezte véleményét Pomogáts Béla.
Szombaton a kastélyparkban folytatódott a találkozó. Tamási Áron halálának 50. évfordulójára Kántor Lajos mondott emlékbeszédet, a marosvécsi iskolások a Bölcső és bagolyból adtak elő részletet, majd a koszorúzást követően fellépett a marosvécsi tánccsoport. A Kolos-vártól a Fekete kolostorig című film vetítésével Kuncz Aladárra emlékeztek, majd a helikoni írók leszármazottainak beszélgetésével ért véget a Helikon–Kemény János Alapítvány által szervezett idei találkozó.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola, Tamási Áron és Kuncz Aladár, a helikoni közösség három nagyon különböző, de ugyanakkor meghatározóan fontos személyiségéről szólt a helikoni leszármazottak idei találkozója. A marosvécsi Kemény-kastélyban pénteken és szombaton zajlott rendezvény sok új, érdekes részlettel gazdagította a két világháború közötti élet és irodalom iránt érdeklődők ismereteit, akik hűséges visszatérői a vécsi találkozóknak.
Találkozás Szilvássy Karolával
Hiánypótló, érdekes szatellitkiállítással kezdődött a rendezvény. A Kemény-kastély vadásztermében H. Szabó Gyula köszöntötte Szebeni Zsuzsa művészettörténészt, a báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola (1876-1948) életéről és tevékenységéről szóló emlékkiállítás szervezőjét. A másfél évtizede folyó Bánffy-kutatás során rajzolódott ki a kutató számára egyre élesebben a múlt század kezdetének különösen érdekes, bátor és úttörő nőalakja. Szilvássy Karola nem volt szerző, de szervezőként annál jelentősebb szerepet töltött be Kolozsvár társadalmi életében, és fontos szereplője volt a vécsi találkozóknak, hiszen az Erdélyi Helikon védasszonyának tekintették.
– Szükségünk van kiemelkedő női példaképekre – mondta Szebeni Zsuzsa, egyben magyarázatot is adva arra, hogy miért fogott hozzá a művelt, sokoldalú, szenvedélyes Szilvássy Karola életének és tevékenységének kutatásához, aminek az eredménye a kiállítás. A pannókon képek és szövegek segítenek, hogy életének jelentősebb eseményeiről tájékozódjunk a Bornemissza báróval kötött házasságától kezdődően. Olvashatunk az I. világháborúban képzett bábaasszonyként vállalt ápolónői tevékenységéről, színházi szerepeiről, az első erdélyi filmről, amit rendezett, az első repülésről, a nőről, aki Bánffy Miklós múzsája volt, a gyermekét elvesztő édesanya fájdalmáról, diakonisszaként végzett gazdag tevékenységéről – egy modern, társadalmi felelősséget vállaló asszony szerepeiről.
A kiállítás-megnyitót zenei betét követte, Ács Ferenc gordonkaművész Bach- műveket játszott.
Ezt követte a Tamási-emlékkon-ferencia, amelyen négy előadás és megemlékezés vette számba a fél évszázada elhunyt nagy székely írói közéleti tevékenységét, s annak publicisztikai tükröződését. A megemlékezést vezető H. Szabó Gyula elmondta, hogy azért választották a fenti témát, mert erről keveset beszélnek.
Közéletre nyitott szemmel
Simon György magyartanár előadásában kiemelte, hogy a prózai és színpadi szerző Tamási "gazdag és sokágú publicisztikai" írásai hitelesen fejezik ki egy 20. századi magyar író szellemi magatartását, emberi- művészi eszményeit, felelős gondolkodását. Olyan egyéniség volt, aki már pályája kezdetén felvállalta a közügyekre figyelést. Újságírói tevékenysége kezdetben párhuzamosan haladt szépírói munkásságával. A Brassói Lapokban állandó rovata volt, a Tiszta beszéd. A lapban közölte 1934-ben Bajlátott szülőföld címen nyolc részből álló sorozatát, ami kiindulópontként szolgált az 1939-ben kiadott Szülőföldem kötetéhez. Az erdélyi valósággal szembenéző elkötelezett irodalom mellett foglalt állást az Erdélyi Helikon által a történelmi regényről, az erdélyi magyar irodalomról és az író hitvallásáról indított vitában. A későbbiekben írt esszékben, cikkekben, útirajzokban a dolgok lényegét érintő véleményét különböző napilapok hasábjain közli, majd a Virrasztáson című gyűjteményében adja ki. Cselekvő erdélyi ifjúság című cikksorozatáról (1936, Brassói Lapok) azt tartják, hogy a különböző eszméket valló erdélyi fiatalok 1937-es Vásárhelyi találkozójának az előkészítését jelentette. A találkozón, amelyet az Apolló nagytermében tartottak, Tamási Áron elnökölt, ő tartotta a nyitóbeszédet és "oroszlánrésze volt" a záróhatározat megfogalmazásában is, amely Pomogáts Béla szerint "az erdélyi magyarság stratégiai tennivalóit öntötte szavakba" a szabad testvéri együttműködés megteremtéséről.
Mivel nem tudott elmenni Marosvécsre, írásban küldte el tanulmányát Dávid Gyula, amelyben részletesen elemezte a Kolozsvári egyetemi hallgatók és Tamási Áron találkozását 1956 októberében. A Kolozsvárra hazalátogató Tamási Áron Jordáky Lajos vendége volt. Mivel nagy várakozás előzte meg az egyetemi irodalmi kör által és Bányai László rektor jóváhagyásával szervezett találkozót, az író óvatossága csalódást keltett a diákok körében.
Mint a későbbi letartóztatások kapcsán kiderül, az óvatosságot illetően Tamásinak volt igaza – erősítette meg visszaemlékezésében Kántor Lajos, aki egyetemi hallgatóként maga is résztvevője volt a találkozónak, és következményeiről sok érdekes részletet árult el.
Tamási Áronnal a Magyar Írók Szövetségének 1956-os decemberi közgyűlésén találkozott először – emlékezett írásában Pomogáts Béla, aki beszámolt arról is, hogy a magyarországi kommunista hatalomátvétel után, 1948 őszétől Nagy Imre 1953-as hivatalba lépéséig hallgatásra kényszerült, s csak ebben az évben jelent meg a Bölcső és bagoly című könyve. 1955-ben Kossuth-díjat kapott, majd újra szerepet vállalt a Magyar Írók Szövetségének irányításában. A forradalom napjaiban több alkalommal is hitet tett a történelmi események nemzeti és európai jelentősége mellett, és az írószövetség december 30-i nyilatkozatát – Gond és hitvallás – az ő szövegezésében fogadták el. Tamási Áron 1956-ban betöltött szerepe kapcsán a szerző kiemelte Tamási gesztusát, aki az íróperben ártatlanul bebörtönzött társai, Déry Tibor, Zelk Zoltán, Tardos Dezső, Háy Gyula és nem a bírói pulpitus előtt tisztelgett. "Kétségtelen, hogy a magyar forradalomnak Tamási Áron munkássága és eszmevilága volt az egyik ösztönzője és meghatározója: ez a külön erdélyi és népi gyökerekből táplálkozó szellemiség, amely mindig egybe tudta fogni a nemzeti és szociális értékeket és követelményeket" – összegezte véleményét Pomogáts Béla.
Szombaton a kastélyparkban folytatódott a találkozó. Tamási Áron halálának 50. évfordulójára Kántor Lajos mondott emlékbeszédet, a marosvécsi iskolások a Bölcső és bagolyból adtak elő részletet, majd a koszorúzást követően fellépett a marosvécsi tánccsoport. A Kolos-vártól a Fekete kolostorig című film vetítésével Kuncz Aladárra emlékeztek, majd a helikoni írók leszármazottainak beszélgetésével ért véget a Helikon–Kemény János Alapítvány által szervezett idei találkozó.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2016. augusztus 1.
Befejeződött az Ifjúsági Világtalálkozó
Ferenc pápa vasárnap a Krakkó melletti Brzegiben létesített Irgalmasság Kampuszán mutatta be az Ifjúsági Világtalálkozó záró szentmiséjét. A katolikus egyházfő a szentmise végén bejelentette, hogy a következő világtalálkozót 2019-ben Panamában tartják meg.
A hatnapos programot lezáró, több mint másfél millió zarándok előtt bemutatott szentmisén húsz bíboros – köztük Erdő Péter esztergom-Budapesti érsek – és több száz püspök koncelebrált. A szentmisén részt vett Andrzej Duda lengyel, valamint Juan Carlos Varela panamai elnök is.
A katolikus egyházfő homíliájában arra biztatta a fiatalokat, hogy ne féljenek hinni az új, a nemzetek közötti gyűlöletet elvető emberiségben. – Ne veszítsétek el bátorságotokat, hanem mosolyogva hirdessétek a reményt, és legyetek áldás az egyetlen emberi család számára – mondta. Hozzátette: a Teremtő valódi bátorságra hív, arra, hogy „legyünk erősebek a rossznál, szeretve mindenkit, még az ellenségeinket is”. Ferenc pápának ez volt a 15. külföldi útja. A találkozón több ezer magyar fiatal vett részt, köztük Kolozsvári zarándokok is.
Szabadság (Kolozsvár)
Ferenc pápa vasárnap a Krakkó melletti Brzegiben létesített Irgalmasság Kampuszán mutatta be az Ifjúsági Világtalálkozó záró szentmiséjét. A katolikus egyházfő a szentmise végén bejelentette, hogy a következő világtalálkozót 2019-ben Panamában tartják meg.
A hatnapos programot lezáró, több mint másfél millió zarándok előtt bemutatott szentmisén húsz bíboros – köztük Erdő Péter esztergom-Budapesti érsek – és több száz püspök koncelebrált. A szentmisén részt vett Andrzej Duda lengyel, valamint Juan Carlos Varela panamai elnök is.
A katolikus egyházfő homíliájában arra biztatta a fiatalokat, hogy ne féljenek hinni az új, a nemzetek közötti gyűlöletet elvető emberiségben. – Ne veszítsétek el bátorságotokat, hanem mosolyogva hirdessétek a reményt, és legyetek áldás az egyetlen emberi család számára – mondta. Hozzátette: a Teremtő valódi bátorságra hív, arra, hogy „legyünk erősebek a rossznál, szeretve mindenkit, még az ellenségeinket is”. Ferenc pápának ez volt a 15. külföldi útja. A találkozón több ezer magyar fiatal vett részt, köztük Kolozsvári zarándokok is.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. augusztus 1.
Egykori szekusokat állítottak bíróság elé
Vádat emelt a román katonai ügyészség hétfőn a Szekuritáté – a kommunista politikai rendőrség – egykori vezetője, Tudor Postelnicu, valamint két tartalékos tisztje, illetve George Homoștean volt belügyminiszter ellen, akiket egy volt politikai fogoly, Gheorghe Ursu 1985-ben kínvallatások nyomán bekövetkezett haláláért tartanak felelősnek.
Az építészmérnökként dolgozó, verseket és prózai műveket is publikáló Gheorghe Ursut 1985-ben tartóztatták le, miután megtalálták rendszerellenes feljegyzéseket tartalmazó naplóját. Ursut főleg azért üldözték, mert a kommunista diktatúrát bíráló kommentárokat juttatott el az Egyesült Államok által működtetett Szabad Európa Rádióhoz.
A katonai ügyészség szerint a vádlottak – Marin Pârvulescu tartalékos őrnagy és Vasile Hodiș tartalékos ezredes –, akik abban az időszakban a Szekuritáté tisztjei voltak, úgy akarták leplezni Ursu börtönbe zárásának politikai indítékait, hogy egy illegális valutabirtoklási ügyet „gyártottak” neki. A két „szekust” emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolják az áldozat halálához vezető verések, testi-lelki kínzás, az élethez való emberi jog korlátozása miatt.
A Szekuritáté volt vezetőjét és a volt belügyminisztert bűnsegédlettel vádolják. A katonai ügyészség hétfői közleménye egyebek mellett azt rója fel nekik, hogy 1985 őszén Románia párizsi és washingtoni nagykövetségéhez az Ursu-ügy politikai, megtorló jellegét meghamisító hivatalos iratokat juttattak el.
Az emberiesség elleni bűncselekmények nem évülnek el a 2012-ben hatályba lépett új román büntető törvénykönyv szerint. Romániában két éve megkezdték a – sajtó által kommunista pribékeknek nevezett – volt börtönparancsnokok elszámoltatását, de Homoștean és Postelnicu az első két politikai vezető, akiknek nem végrehajtókként, hanem értelmi szerzőkként kell felelniük a kommunizmus idején elkövetett embertelenségekért.
Ursu haláláért eredetileg csak egy volt cellatársát vonták felelősségre – aki a börtönőrök utasítására rendszeresen verte őt –, valamint a rendőrségi fogda akkori vezetőjét. Azt a vizsgálatot, amely a vallatást vezető szekusok esetleges bűnösségére próbált fényt deríteni, vádemelés nélkül lezárták. A legfőbb ügyész azt követően rendelte el a dosszié újbóli kivizsgálását, hogy az egykori politikai fogoly fia, Andrei Ursu 2014-ben 17 napig tartó éhségsztrájkkal követelte az apját halálra kínzó egykori tisztek és politikai vezetők felelősségre vonását.
MTI |
Krónika (Kolozsvár)
Vádat emelt a román katonai ügyészség hétfőn a Szekuritáté – a kommunista politikai rendőrség – egykori vezetője, Tudor Postelnicu, valamint két tartalékos tisztje, illetve George Homoștean volt belügyminiszter ellen, akiket egy volt politikai fogoly, Gheorghe Ursu 1985-ben kínvallatások nyomán bekövetkezett haláláért tartanak felelősnek.
Az építészmérnökként dolgozó, verseket és prózai műveket is publikáló Gheorghe Ursut 1985-ben tartóztatták le, miután megtalálták rendszerellenes feljegyzéseket tartalmazó naplóját. Ursut főleg azért üldözték, mert a kommunista diktatúrát bíráló kommentárokat juttatott el az Egyesült Államok által működtetett Szabad Európa Rádióhoz.
A katonai ügyészség szerint a vádlottak – Marin Pârvulescu tartalékos őrnagy és Vasile Hodiș tartalékos ezredes –, akik abban az időszakban a Szekuritáté tisztjei voltak, úgy akarták leplezni Ursu börtönbe zárásának politikai indítékait, hogy egy illegális valutabirtoklási ügyet „gyártottak” neki. A két „szekust” emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolják az áldozat halálához vezető verések, testi-lelki kínzás, az élethez való emberi jog korlátozása miatt.
A Szekuritáté volt vezetőjét és a volt belügyminisztert bűnsegédlettel vádolják. A katonai ügyészség hétfői közleménye egyebek mellett azt rója fel nekik, hogy 1985 őszén Románia párizsi és washingtoni nagykövetségéhez az Ursu-ügy politikai, megtorló jellegét meghamisító hivatalos iratokat juttattak el.
Az emberiesség elleni bűncselekmények nem évülnek el a 2012-ben hatályba lépett új román büntető törvénykönyv szerint. Romániában két éve megkezdték a – sajtó által kommunista pribékeknek nevezett – volt börtönparancsnokok elszámoltatását, de Homoștean és Postelnicu az első két politikai vezető, akiknek nem végrehajtókként, hanem értelmi szerzőkként kell felelniük a kommunizmus idején elkövetett embertelenségekért.
Ursu haláláért eredetileg csak egy volt cellatársát vonták felelősségre – aki a börtönőrök utasítására rendszeresen verte őt –, valamint a rendőrségi fogda akkori vezetőjét. Azt a vizsgálatot, amely a vallatást vezető szekusok esetleges bűnösségére próbált fényt deríteni, vádemelés nélkül lezárták. A legfőbb ügyész azt követően rendelte el a dosszié újbóli kivizsgálását, hogy az egykori politikai fogoly fia, Andrei Ursu 2014-ben 17 napig tartó éhségsztrájkkal követelte az apját halálra kínzó egykori tisztek és politikai vezetők felelősségre vonását.
MTI |
Krónika (Kolozsvár)
2016. augusztus 1.
Kilenc egykori rab mAradványait találták meg Peripraván
Kilenc egykori fogoly sírjára bukkantak rá a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) és az Erdélyi Történeti Múzeum régészei a Duna-deltában található peripravai kényszermunkatábor egykori helyszínén az ásatások múlt hétfői kezdete óta.
A megtalált holttestek száma ezzel húszra nőtt. Egy 33 négyzetméteres területen hat csontvázat is találtak. Mint kiderült, az elhunytakat meztelenül, fa koporsóban temették el.
Gheorghe Petrov, a feltárásokat vezető régész a Digi 24 hírtelevíziónak elmondta, a kutatások nagyon behatóak, a klasszikus régészeti ásatások alaposságát idézik. Radu Preda, az IICCMER elnöke rámutatott: mindent megtesznek az áldozatok azonosítása érdekében, hogy az adatokat fölhasználhassák a felelősök felelősségre vonásához. A kutatások jövőre is folytatódnak.
Mint arról beszámoltunk, az IICCMER és a múzeum szakemberei hétfőn kezdték el az újabb feltárásokat, hogy felkutassák a kommunizmus idején az egykori peripravai kényszermunka-táborban megölt politikai foglyok földi mAradványait. A periparvai munkatábort hivatalosan egy 16 kilométeres gát megépítése, és a falu körüli mocsaras terület lecsapolása érdekében alakították ki az 1950-es évek elején, 1959 és 1964 között azonban politikai foglyok ezreit hozták ide. Peripraván főleg a rendszer által ellenforradalmároknak tartott elítélteket, közöttük erdélyi ötvenhatosokat tartottak fogva, például Páskándi Géza írót, Páll Lajos festőművészt, Dávid Gyula irodalomtörténészt.
Az embertelen fogvatartási körülmények, rendszeres verések, az ivóvíz, az élelem és az orvosi ellátás hiánya miatt legalább 124 (többségében politikai, és néhány köztörvényes) fogoly halt meg Peripraván, akiket az IICCMER-nek sikerült eddig azonosítania. A kormányzati intézet az őrök és parancsnokaik büntetőjogi felelősségén túl a politikai foglyok „megsemmisítését” elrendelő belügyminisztériumi vezetők elszámoltatása érdekében próbálja feltárni és azonosítani az áldozatok földi mAradványait.
A jeltelen sírok felkutatásában a túlélők tanúvallomásaira támaszkodnak, a kihantolt holttestek azonosítása érdekében pedig az IICCMER júniusban felhívást intézett a munkatáborban eltűnt foglyok családtagjaihoz, hogy DNS-mintákkal segítsék a régészek munkáját. Mivel a hétfőn kezdődött ásatás esetleges eredményét a még életben lévő vétkesek büntetőjogi felelősségre vonására akarják felhasználni, a feltárást a katonai ügyészség képviselőjének jelenlétében végzik. Az IICCMER régészei a korábbi két (2013-ban, illetve tavaly végzett) peripravai ásatása során 11 jeltelen sírt tártak fel, a benne talált csontokat pedig a tulceai igazságügyi orvostani intézetbe szállították azonosításuk érdekében.
Romániában 2013-ban kezdődött a sajtó által „kommunista pribékeknek” nevezett egykori börtönparancsnokok büntetőjogi elszámoltatása: közülük eddig kettőnek az ügyében született ítélet.
Balogh Levente |
Krónika (Kolozsvár)
Kilenc egykori fogoly sírjára bukkantak rá a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) és az Erdélyi Történeti Múzeum régészei a Duna-deltában található peripravai kényszermunkatábor egykori helyszínén az ásatások múlt hétfői kezdete óta.
A megtalált holttestek száma ezzel húszra nőtt. Egy 33 négyzetméteres területen hat csontvázat is találtak. Mint kiderült, az elhunytakat meztelenül, fa koporsóban temették el.
Gheorghe Petrov, a feltárásokat vezető régész a Digi 24 hírtelevíziónak elmondta, a kutatások nagyon behatóak, a klasszikus régészeti ásatások alaposságát idézik. Radu Preda, az IICCMER elnöke rámutatott: mindent megtesznek az áldozatok azonosítása érdekében, hogy az adatokat fölhasználhassák a felelősök felelősségre vonásához. A kutatások jövőre is folytatódnak.
Mint arról beszámoltunk, az IICCMER és a múzeum szakemberei hétfőn kezdték el az újabb feltárásokat, hogy felkutassák a kommunizmus idején az egykori peripravai kényszermunka-táborban megölt politikai foglyok földi mAradványait. A periparvai munkatábort hivatalosan egy 16 kilométeres gát megépítése, és a falu körüli mocsaras terület lecsapolása érdekében alakították ki az 1950-es évek elején, 1959 és 1964 között azonban politikai foglyok ezreit hozták ide. Peripraván főleg a rendszer által ellenforradalmároknak tartott elítélteket, közöttük erdélyi ötvenhatosokat tartottak fogva, például Páskándi Géza írót, Páll Lajos festőművészt, Dávid Gyula irodalomtörténészt.
Az embertelen fogvatartási körülmények, rendszeres verések, az ivóvíz, az élelem és az orvosi ellátás hiánya miatt legalább 124 (többségében politikai, és néhány köztörvényes) fogoly halt meg Peripraván, akiket az IICCMER-nek sikerült eddig azonosítania. A kormányzati intézet az őrök és parancsnokaik büntetőjogi felelősségén túl a politikai foglyok „megsemmisítését” elrendelő belügyminisztériumi vezetők elszámoltatása érdekében próbálja feltárni és azonosítani az áldozatok földi mAradványait.
A jeltelen sírok felkutatásában a túlélők tanúvallomásaira támaszkodnak, a kihantolt holttestek azonosítása érdekében pedig az IICCMER júniusban felhívást intézett a munkatáborban eltűnt foglyok családtagjaihoz, hogy DNS-mintákkal segítsék a régészek munkáját. Mivel a hétfőn kezdődött ásatás esetleges eredményét a még életben lévő vétkesek büntetőjogi felelősségre vonására akarják felhasználni, a feltárást a katonai ügyészség képviselőjének jelenlétében végzik. Az IICCMER régészei a korábbi két (2013-ban, illetve tavaly végzett) peripravai ásatása során 11 jeltelen sírt tártak fel, a benne talált csontokat pedig a tulceai igazságügyi orvostani intézetbe szállították azonosításuk érdekében.
Romániában 2013-ban kezdődött a sajtó által „kommunista pribékeknek” nevezett egykori börtönparancsnokok büntetőjogi elszámoltatása: közülük eddig kettőnek az ügyében született ítélet.
Balogh Levente |
Krónika (Kolozsvár)
2016. augusztus 1.
Csíkszéken folytatódik a Vidék Kaland: ebben a formában utoljára
Újabb csapat váltja a Székelyföldre érkezett „kalandorokat”: a múlt heti, nyárádmenti kiadás után Csíkszéken folytatódik a nagy sikerű Vidék Kaland program. Az öt magyarországi városi fiatal már munkába is állt: szombatig vesznek részt aktívan egy-egy falusi gazdaság mindennapi életében.
Jelenlegi formájában utolsó kiadásához érkezett a 2011-ben indított népszerű Vidék Kaland: az EU díjnyertes kommunikációs programja keretében az utolsó öttagú csapat tölti el ezt a hetet csíki és udvarhelyszéki gazdaságokban, aktívan részt vállalva a falusi munkából.
A 18-35 év közötti fiatalok a program helyi társszervezője, a Hargita megyei Fiatal Gazdák Egyesületének néhány tagjához érkeznek Csíkmadarasra, Csíkszenttamásra, Csíkdánfalvára, Bánkfalvára és Kobátfalvára.
Hat nap alatt a „kalandorok” aktívan részt vesznek a gazdaságban zajló aktuális munkában, a fiatal gazda irányítása és felügyelete mellett. Ehhez az életmódhoz pedig hozzátartozik a hajnali kelés, a gazdaságban vagy a mezőn zajló munkálatok, annak minden szépségével és nehézségével együtt. A program célja egyébként éppen ez: személyes példákon keresztül bemutatni a mezőgazdaság működését, az élelmiszer-előállításban és a társadalomban betöltött szerepét, vagy betekintést engedni a gazdálkodók, mezőgazdászok napi életébe, a gazdálkodói életformába.
A Vidék Kaland programot a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA szervezte meg először 2011-ben. Négy éve a Hargita Megyei Fiatal Gazdák Egyesülete jóvoltából Székelyföldre is kiterjesztették, harmadik éve a Nyárádmente Kistérségi Társulásnak köszönhetően pedig az ottani térségbe is érkeznek kalandorok.
A résztvevőknek naponta be kell számolniuk élményeikről a program blogján, tevékenységüket pedig az olvasók díjazhatják: lájkokkal, bátorító hozzászólásaikkal a legnépszerűbb kalandort a Tiszteletbeli gazda címhez juttathatják. (hírszerk.)
Transindex.ro
Újabb csapat váltja a Székelyföldre érkezett „kalandorokat”: a múlt heti, nyárádmenti kiadás után Csíkszéken folytatódik a nagy sikerű Vidék Kaland program. Az öt magyarországi városi fiatal már munkába is állt: szombatig vesznek részt aktívan egy-egy falusi gazdaság mindennapi életében.
Jelenlegi formájában utolsó kiadásához érkezett a 2011-ben indított népszerű Vidék Kaland: az EU díjnyertes kommunikációs programja keretében az utolsó öttagú csapat tölti el ezt a hetet csíki és udvarhelyszéki gazdaságokban, aktívan részt vállalva a falusi munkából.
A 18-35 év közötti fiatalok a program helyi társszervezője, a Hargita megyei Fiatal Gazdák Egyesületének néhány tagjához érkeznek Csíkmadarasra, Csíkszenttamásra, Csíkdánfalvára, Bánkfalvára és Kobátfalvára.
Hat nap alatt a „kalandorok” aktívan részt vesznek a gazdaságban zajló aktuális munkában, a fiatal gazda irányítása és felügyelete mellett. Ehhez az életmódhoz pedig hozzátartozik a hajnali kelés, a gazdaságban vagy a mezőn zajló munkálatok, annak minden szépségével és nehézségével együtt. A program célja egyébként éppen ez: személyes példákon keresztül bemutatni a mezőgazdaság működését, az élelmiszer-előállításban és a társadalomban betöltött szerepét, vagy betekintést engedni a gazdálkodók, mezőgazdászok napi életébe, a gazdálkodói életformába.
A Vidék Kaland programot a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA szervezte meg először 2011-ben. Négy éve a Hargita Megyei Fiatal Gazdák Egyesülete jóvoltából Székelyföldre is kiterjesztették, harmadik éve a Nyárádmente Kistérségi Társulásnak köszönhetően pedig az ottani térségbe is érkeznek kalandorok.
A résztvevőknek naponta be kell számolniuk élményeikről a program blogján, tevékenységüket pedig az olvasók díjazhatják: lájkokkal, bátorító hozzászólásaikkal a legnépszerűbb kalandort a Tiszteletbeli gazda címhez juttathatják. (hírszerk.)
Transindex.ro
2016. augusztus 2.
Új képzőművészeti alkotótábor
Feldoboly
Zsúfolásig megtelt vasárnap a feldobolyi kultúrotthon, jó néhányan be sem fértek a nagyterembe. A kimagasló érdeklődést a Jakó Sándor Székelyföldi Alkotótábor résztvevőinek képzőművészeti kiállítása vonzotta.
Az elmúlt héten a tábori munka eredményeként 84 alkotás született, ezeket állították ki. Külön teremben a tábor névadója, Jakó Sándor egykori tanító, képzőművész 25 festményét is megtekinthették a résztvevők. A Székelyföldi alkotótábor szervezője a Feldobolyi Kulturális és Közösségi Egyesület, a lebonyolításban részt vállalt a Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola is. Mindemellett segítséget nyújtott a helyi lakosság, az itteni fiatalok. (Ismeretünk szerint Feldobolyban 25 évvel korábban az akkor induló művészeti és népiskola kezdeményezésére már próbálkoztak hasonló tábort létrehozni, de akkor nem sikerült hagyományt teremteni – szerk. megj.) A táborban Sepsiszentgyörgyi, Székelyudvarhelyi, Csíkszeredai és Marosvásárhelyi művészeti iskolák diákjai és tanáraik vettek részt. Az alkotás mellett a táborozók érdekes előadásokat hallgathattak, a program szerint előadott Vécsi Nagy Zoltán, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője, Kakas Zoltán néprajzkutató és Ütő Gusztáv képzőművész is.
Kelemen Szilárd, a tábor programfelelőse érdeklődésünkre elmondta: hagyományt kívántak teremteni, a tervek szerint ezentúl évente megszervezik az alkotóműhelyt. Az idei téma az ember–falu–táj volt. Azt kívánták elérni, hogy megörökítsék a feldobolyi mindennapokat, a környezetet, az ott lakókat, s ezáltal a kis települést bevezessék Erdély képzőművészeti életébe. Öt éven belül Székelyföld legnagyobb alkotótáborává szeretnék fejleszteni a feldobolyi telepet – jelentette ki Kelemen. A tábor művészeti mentora, Éltes Barna érdeklődésünkre elmondta: célként fogalmazták meg azt is, hogy a különböző művészeti iskolákban tanuló diákok megismerjék egymást, így a mostani kapcsolat eredményeképp tanulmányaik befejezése után esélyük lesz arra, hogy közösen a jövő meghatározó művészeti tényezőivé váljanak. A tárlatmegnyitón elmondta: a kiállításnak helyet adó kultúrotthon őserejű, eddig bálokat, torokat szerveztek itt, de most új rendeltetést kapott. Az alkotások szakmailag nem szorulnak méltatásra, mindegyik alkotóját dicséri – emelte ki.
Gáj Nándor, a Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola igazgatója a tárlatnyitón hangsúlyozta: a táborban alkotó fiatalok nyomot hagytak egy olyan faluban, amely a maga csendességében egyedi. Viszonzásul tapasztalatot, érzéseket visznek haza. Ifj. Molnár Dénes képzőművész így fogalmazott: a kiállítás egységes, de műfajilag változatos, erőteljes hatású munkákat mutat be, kidomborítja a számszerűleg kicsi magyar nép alkotói képességét.
A tábor névadója, Jakó Sándor 1956-ban kezdett tanítani Feldobolyban, élete végéig a faluban mAradt. Sokoldalúan képzett, a művészetekhez jól értő emberként emlékeznek rá a helyiek. Nagyon sok portán ma is őrzik festményeit, számos kaput is festett a településen. Egyénisége hosszú ideig kihatott a feldobolyiakra, szellemiségük művészetek iránti nyitottságára.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Feldoboly
Zsúfolásig megtelt vasárnap a feldobolyi kultúrotthon, jó néhányan be sem fértek a nagyterembe. A kimagasló érdeklődést a Jakó Sándor Székelyföldi Alkotótábor résztvevőinek képzőművészeti kiállítása vonzotta.
Az elmúlt héten a tábori munka eredményeként 84 alkotás született, ezeket állították ki. Külön teremben a tábor névadója, Jakó Sándor egykori tanító, képzőművész 25 festményét is megtekinthették a résztvevők. A Székelyföldi alkotótábor szervezője a Feldobolyi Kulturális és Közösségi Egyesület, a lebonyolításban részt vállalt a Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola is. Mindemellett segítséget nyújtott a helyi lakosság, az itteni fiatalok. (Ismeretünk szerint Feldobolyban 25 évvel korábban az akkor induló művészeti és népiskola kezdeményezésére már próbálkoztak hasonló tábort létrehozni, de akkor nem sikerült hagyományt teremteni – szerk. megj.) A táborban Sepsiszentgyörgyi, Székelyudvarhelyi, Csíkszeredai és Marosvásárhelyi művészeti iskolák diákjai és tanáraik vettek részt. Az alkotás mellett a táborozók érdekes előadásokat hallgathattak, a program szerint előadott Vécsi Nagy Zoltán, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője, Kakas Zoltán néprajzkutató és Ütő Gusztáv képzőművész is.
Kelemen Szilárd, a tábor programfelelőse érdeklődésünkre elmondta: hagyományt kívántak teremteni, a tervek szerint ezentúl évente megszervezik az alkotóműhelyt. Az idei téma az ember–falu–táj volt. Azt kívánták elérni, hogy megörökítsék a feldobolyi mindennapokat, a környezetet, az ott lakókat, s ezáltal a kis települést bevezessék Erdély képzőművészeti életébe. Öt éven belül Székelyföld legnagyobb alkotótáborává szeretnék fejleszteni a feldobolyi telepet – jelentette ki Kelemen. A tábor művészeti mentora, Éltes Barna érdeklődésünkre elmondta: célként fogalmazták meg azt is, hogy a különböző művészeti iskolákban tanuló diákok megismerjék egymást, így a mostani kapcsolat eredményeképp tanulmányaik befejezése után esélyük lesz arra, hogy közösen a jövő meghatározó művészeti tényezőivé váljanak. A tárlatmegnyitón elmondta: a kiállításnak helyet adó kultúrotthon őserejű, eddig bálokat, torokat szerveztek itt, de most új rendeltetést kapott. Az alkotások szakmailag nem szorulnak méltatásra, mindegyik alkotóját dicséri – emelte ki.
Gáj Nándor, a Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola igazgatója a tárlatnyitón hangsúlyozta: a táborban alkotó fiatalok nyomot hagytak egy olyan faluban, amely a maga csendességében egyedi. Viszonzásul tapasztalatot, érzéseket visznek haza. Ifj. Molnár Dénes képzőművész így fogalmazott: a kiállítás egységes, de műfajilag változatos, erőteljes hatású munkákat mutat be, kidomborítja a számszerűleg kicsi magyar nép alkotói képességét.
A tábor névadója, Jakó Sándor 1956-ban kezdett tanítani Feldobolyban, élete végéig a faluban mAradt. Sokoldalúan képzett, a művészetekhez jól értő emberként emlékeznek rá a helyiek. Nagyon sok portán ma is őrzik festményeit, számos kaput is festett a településen. Egyénisége hosszú ideig kihatott a feldobolyiakra, szellemiségük művészetek iránti nyitottságára.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. augusztus 2.
Túl a második elosztáson
39 diák még beiskolázatlan
Csütörtökön volt a számítógépes elosztása azoknak a középiskolába készülő diákoknak, akik nem vettek részt az első elosztáson, vagy eredményeik alapján nem nyertek felvételt az első körben választott osztályok valamelyikébe. Ezek a diákok július 20–25. között választhattak újra a betöltetlenül mAradt helyekből.
– Milyen mértékben teltek be a második számítógépes elosztás után a Maros megyei középiskolai osztályok, és hány diák mAradt továbbra is beiskolázatlan? – kérdeztük Illés Ildikó megyei főtanfelügyelő-helyettest.
– A vásárhelyi magyar tannyelvű líceumi osztályok mAradéktalanul beteltek. A szakiskolákban – többek között a Traian Vuiában – még vannak betöltetlen helyek. Ami a vidéki tanintézeteket illeti, a Segesvári Mircea Eliade középiskolában a magyar tannyelvű természettudomány osztályban és matematika-informatika szakon is mAradtak betöltetlen helyek. Megyeszinten 39 nyolcadik osztályt végzett diákot nem sikerült még elosztani. Azok helyzetét, akik mindkét elosztásból kimAradtak, ezen a héten hétfőtől csütörtökig igyekszik megoldani a megyei felvételi bizottság.
Illés Ildikó azt is hozzátette, hogy a pótvizsgára mAradt diákokkal bizonyára azok a szakiskolai osztályok is betelnek, amelyek a két számítógépes elosztáson részt vevők körében nem bizonyultak keresettnek. A pótvizsgásokat szeptember 1-jén és 2-án osztják majd el a fennmAradó középiskolai helyekre.
A Tanügyminisztérium honlapján közzétett adatok szerint Maros megyeben 24 középiskolai osztályban mAradtak betöltetlen helyek. A magyar tannyelvű osztályok közül az említett Segesvári középiskola matematika-informatika szakán 12, filológia, illetve természettudomány szakon 4-4 hely mAradt. A Marosvásárhelyi Traian Vuia szakközépiskolában villamosság szakon 8 helyet kellene még betölteni, a marosludasi 1-es számú középiskolában természettudomány szakon 7, a dicsőszentmártoni Andrei Bârseanu líceum filológia osztályában 6, a természettudomány szakon egy diáknak van még hely.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
39 diák még beiskolázatlan
Csütörtökön volt a számítógépes elosztása azoknak a középiskolába készülő diákoknak, akik nem vettek részt az első elosztáson, vagy eredményeik alapján nem nyertek felvételt az első körben választott osztályok valamelyikébe. Ezek a diákok július 20–25. között választhattak újra a betöltetlenül mAradt helyekből.
– Milyen mértékben teltek be a második számítógépes elosztás után a Maros megyei középiskolai osztályok, és hány diák mAradt továbbra is beiskolázatlan? – kérdeztük Illés Ildikó megyei főtanfelügyelő-helyettest.
– A vásárhelyi magyar tannyelvű líceumi osztályok mAradéktalanul beteltek. A szakiskolákban – többek között a Traian Vuiában – még vannak betöltetlen helyek. Ami a vidéki tanintézeteket illeti, a Segesvári Mircea Eliade középiskolában a magyar tannyelvű természettudomány osztályban és matematika-informatika szakon is mAradtak betöltetlen helyek. Megyeszinten 39 nyolcadik osztályt végzett diákot nem sikerült még elosztani. Azok helyzetét, akik mindkét elosztásból kimAradtak, ezen a héten hétfőtől csütörtökig igyekszik megoldani a megyei felvételi bizottság.
Illés Ildikó azt is hozzátette, hogy a pótvizsgára mAradt diákokkal bizonyára azok a szakiskolai osztályok is betelnek, amelyek a két számítógépes elosztáson részt vevők körében nem bizonyultak keresettnek. A pótvizsgásokat szeptember 1-jén és 2-án osztják majd el a fennmAradó középiskolai helyekre.
A Tanügyminisztérium honlapján közzétett adatok szerint Maros megyeben 24 középiskolai osztályban mAradtak betöltetlen helyek. A magyar tannyelvű osztályok közül az említett Segesvári középiskola matematika-informatika szakán 12, filológia, illetve természettudomány szakon 4-4 hely mAradt. A Marosvásárhelyi Traian Vuia szakközépiskolában villamosság szakon 8 helyet kellene még betölteni, a marosludasi 1-es számú középiskolában természettudomány szakon 7, a dicsőszentmártoni Andrei Bârseanu líceum filológia osztályában 6, a természettudomány szakon egy diáknak van még hely.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2016. augusztus 2.
Fesztiválvárossá válik Kolozsvár
Kétszer több rendőr és csendőr vigyáz idén a Kolozsváriakra és az Untold fesztivál közönségére – jelentették be a csütörtökön kezdődő rendezvény szervezői. Az illetékes hatóságok arról biztosították a város lakóit, hogy ellenőrzés alatt tartják az eseményeket. Ennek ellenére a fesztivál idejére sok Kolozsvári elutazik, mások több száz eurós áron adják ki lakásaikat a több tízezres tömegeket vonzó rendezvényre érkezőknek.
Szigorítottak a biztonsági előírásokon, így idén kétszer több rendőr és csendőr vigyáz a Kolozsváriakra és az Untold fesztivál közönségére – jelentették be a csütörtökön kezdődő rendezvénysorozat szervezői. A legfontosabb új biztonsági előírás, hogy senki nem vihet magával hátizsákot, táskát vagy nagyobb csomagot a fesztivál területére.
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere a hétfői sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a rendezvénysorozat ideje alatt a villamost is leállítják, helyette buszok fognak közlekedni a 101-es és a 102-es vonalon. Hozzáfűzte, hogy a fesztivál időtartama alatt öt vonalon folyamatosan közlekednek majd az éjszakai járatok, a helyi rendőrök közül pedig senki sem kap a hétvégére szabadságot. Gheorhe Vuşcan Kolozs megyei prefektus arról biztosította a kincses város lakóit, hogy mindenki a helyén lesz, a rendvédelmi szervek ellenőrzés alatt tartják az eseményeket.
Ezt alátámasztandó Tudor Grindean főfelügyelő, a Kolozs megyei rendőrkapitányság vezetője arról számolt be, hogy Fehér, Bihar, Beszterce- Naszód, Maros és Szilágy megyéből is kaptak erősítést, így összesen 400 rendőr lesz szolgálatban a fesztivál ideje alatt. A rendőrök munkáját ugyanennyi csendőr segíti majd, mondta Liviu Uzrău ezredes, a csendőrség vezetője. Ion Moldovan, a Kolozs megyei sürgősségi esetek felügyelőségének vezetője arról tájékoztatott, hogy két mobilkórház áll rendelkezésükre, amiből egyet fognak üzemeltetni a fesztivál ideje alatt, ugyanakkor számos elsősegélynyújtó pont is lesz a rendezvény területén.
Bekerítették a Sétateret
Bogdan Buta, a fesztivál igazgatója arról számolt be, hogy az Untoldnak helyt adó Sétateret csak egy irányból, a Kolozsvári Magyar Színház felől lehet majd megközelíteni. Idén több lesz a beléptető kapu, a fesztivál területét pedig mindenütt biztonsági kamerákkal felügyelik, ígérte. „Azt javaslom ugyanakkor a hölgyeknek, hogy lehetőleg ne magassarkú vagy tűsarkú cipőben érkezzenek” – fűzte hozzá Buta. Ígérete szerint idén a műsor sokkal látványosabb lesz a tavalyinál, ugyanis a színpad magasabb és hosszabb is, ráadásul a műszaki felszerelés mennyisége is duplája a 2015-ös első kiadás alkalmával használtnak.
Adrian Chereji, a fesztivál kommunikációs és marketingigazgatója újdonságként elmondta, hogy idén kártyával és karkötővel lehet fizetni a fesztivál területén, mindkettőből 20 ezer áll rendelkezésre. Az italok áráról elmondta, hogy az üdítők 6 lejbe, a csapolt és dobozos sör egyaránt 7 lejbe kerül majd, egy kupica rövid italért pedig 18 lejt kell fizetni. Az ételkínálatot több mint 60 vendéglő biztosítja, így az árak között nagyobb különbség lehet, tette hozzá.
Szállások nullától ezer euróig
Ami a szálláshelyeket illeti, Bogdan Buta fesztiváligazgató beszámolója szerint a diákszállásokon még 200 kiadó hely van azok számára, akik csak most kapnak észbe. A szervezők szerint a „fogadj örökbe egy untoldost” programjuk sikeres volt, sokan voltak hajlandók vendégül látni fesztiválozókat.
Ezzel együtt bőven akadnak olyan Kolozsváriak, akik elsősorban az üzleti lehetőséget látják a fesztiválra érkező külföldi és hazai fiatalok elszállásolásában. Az Olx.ro portálon olvasható apróhirdetések szerint a négy napra 17 és 1010 euró között is kínálnak szállásokat.
A Monostor lakónegyedben, a Kálvária templomhoz közel, egy kétszobás lakásban fejenként 75 lejt kell fizetni egy éjszakáért, a lakást pároknak, sőt, kisebb csoportnak is hajlandó ennyi pénzért kiadni a tulajdonos. A lakás bútorozott, mindennel felszerelt. A Bükk környékén egy négyszobás plusz nappalival és két fürdőszobával ellátott házat 4500 lejért lehet kivenni a fesztivál teljes idejére.
A belvároshoz közeli Năsăud utcában egy háromszobás lakást már 700 euróért kínál a tulajdonos. Természetesen panziók és hotelek is hirdetnek, az egyik Kolozsvári panzió napi 100–150 lejért kínál két-, illetve háromágyas szobát. Akinek egy négycsillagos szálloda is belefér a költségvetésébe, az 380 euróért talál szobát, az olcsóbb hotelekben azonban a fesztivál idejére már elkeltek a szálláshelyek.
Van, aki elköltözik a városból
Bár már második alkalommal szervezik meg, a Kolozsváriak egy részét felháborítja, hogy gyakorlatilag a városközpontban rendezik meg a több tízezres tömeget vonzó rendezvényt. A legtöbben a közkedvelt Sétatér bekerítése, illetve a környező utcák lezárása miatt neheztelnek, de a környéken lakók a világhírű zenekarok fellépésével együttjáró hatalmas zaj miatt is aggódnak.
„Mivel kutyám van, erre a pár napra a Monostorra költözöm egy barátomhoz. Nem tudná elviselni a hangzavart, ráadásul a szokásos sétánkat sem tudnánk megejteni a Sétatéren és a Szamos-parton” – mondta lapunknak egy, a sportcsarnok közelében lakó fiatal. Egy másik környékbeli arról számolt be, hogy direkt a fesztivál idejére időzítette nyári szabadságát, és ha már amúgy sem lesz Kolozsváron, kiadja a lakását és megpróbál hasznot húzni a nem kívánt rendezvényből.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
Kétszer több rendőr és csendőr vigyáz idén a Kolozsváriakra és az Untold fesztivál közönségére – jelentették be a csütörtökön kezdődő rendezvény szervezői. Az illetékes hatóságok arról biztosították a város lakóit, hogy ellenőrzés alatt tartják az eseményeket. Ennek ellenére a fesztivál idejére sok Kolozsvári elutazik, mások több száz eurós áron adják ki lakásaikat a több tízezres tömegeket vonzó rendezvényre érkezőknek.
Szigorítottak a biztonsági előírásokon, így idén kétszer több rendőr és csendőr vigyáz a Kolozsváriakra és az Untold fesztivál közönségére – jelentették be a csütörtökön kezdődő rendezvénysorozat szervezői. A legfontosabb új biztonsági előírás, hogy senki nem vihet magával hátizsákot, táskát vagy nagyobb csomagot a fesztivál területére.
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere a hétfői sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a rendezvénysorozat ideje alatt a villamost is leállítják, helyette buszok fognak közlekedni a 101-es és a 102-es vonalon. Hozzáfűzte, hogy a fesztivál időtartama alatt öt vonalon folyamatosan közlekednek majd az éjszakai járatok, a helyi rendőrök közül pedig senki sem kap a hétvégére szabadságot. Gheorhe Vuşcan Kolozs megyei prefektus arról biztosította a kincses város lakóit, hogy mindenki a helyén lesz, a rendvédelmi szervek ellenőrzés alatt tartják az eseményeket.
Ezt alátámasztandó Tudor Grindean főfelügyelő, a Kolozs megyei rendőrkapitányság vezetője arról számolt be, hogy Fehér, Bihar, Beszterce- Naszód, Maros és Szilágy megyéből is kaptak erősítést, így összesen 400 rendőr lesz szolgálatban a fesztivál ideje alatt. A rendőrök munkáját ugyanennyi csendőr segíti majd, mondta Liviu Uzrău ezredes, a csendőrség vezetője. Ion Moldovan, a Kolozs megyei sürgősségi esetek felügyelőségének vezetője arról tájékoztatott, hogy két mobilkórház áll rendelkezésükre, amiből egyet fognak üzemeltetni a fesztivál ideje alatt, ugyanakkor számos elsősegélynyújtó pont is lesz a rendezvény területén.
Bekerítették a Sétateret
Bogdan Buta, a fesztivál igazgatója arról számolt be, hogy az Untoldnak helyt adó Sétateret csak egy irányból, a Kolozsvári Magyar Színház felől lehet majd megközelíteni. Idén több lesz a beléptető kapu, a fesztivál területét pedig mindenütt biztonsági kamerákkal felügyelik, ígérte. „Azt javaslom ugyanakkor a hölgyeknek, hogy lehetőleg ne magassarkú vagy tűsarkú cipőben érkezzenek” – fűzte hozzá Buta. Ígérete szerint idén a műsor sokkal látványosabb lesz a tavalyinál, ugyanis a színpad magasabb és hosszabb is, ráadásul a műszaki felszerelés mennyisége is duplája a 2015-ös első kiadás alkalmával használtnak.
Adrian Chereji, a fesztivál kommunikációs és marketingigazgatója újdonságként elmondta, hogy idén kártyával és karkötővel lehet fizetni a fesztivál területén, mindkettőből 20 ezer áll rendelkezésre. Az italok áráról elmondta, hogy az üdítők 6 lejbe, a csapolt és dobozos sör egyaránt 7 lejbe kerül majd, egy kupica rövid italért pedig 18 lejt kell fizetni. Az ételkínálatot több mint 60 vendéglő biztosítja, így az árak között nagyobb különbség lehet, tette hozzá.
Szállások nullától ezer euróig
Ami a szálláshelyeket illeti, Bogdan Buta fesztiváligazgató beszámolója szerint a diákszállásokon még 200 kiadó hely van azok számára, akik csak most kapnak észbe. A szervezők szerint a „fogadj örökbe egy untoldost” programjuk sikeres volt, sokan voltak hajlandók vendégül látni fesztiválozókat.
Ezzel együtt bőven akadnak olyan Kolozsváriak, akik elsősorban az üzleti lehetőséget látják a fesztiválra érkező külföldi és hazai fiatalok elszállásolásában. Az Olx.ro portálon olvasható apróhirdetések szerint a négy napra 17 és 1010 euró között is kínálnak szállásokat.
A Monostor lakónegyedben, a Kálvária templomhoz közel, egy kétszobás lakásban fejenként 75 lejt kell fizetni egy éjszakáért, a lakást pároknak, sőt, kisebb csoportnak is hajlandó ennyi pénzért kiadni a tulajdonos. A lakás bútorozott, mindennel felszerelt. A Bükk környékén egy négyszobás plusz nappalival és két fürdőszobával ellátott házat 4500 lejért lehet kivenni a fesztivál teljes idejére.
A belvároshoz közeli Năsăud utcában egy háromszobás lakást már 700 euróért kínál a tulajdonos. Természetesen panziók és hotelek is hirdetnek, az egyik Kolozsvári panzió napi 100–150 lejért kínál két-, illetve háromágyas szobát. Akinek egy négycsillagos szálloda is belefér a költségvetésébe, az 380 euróért talál szobát, az olcsóbb hotelekben azonban a fesztivál idejére már elkeltek a szálláshelyek.
Van, aki elköltözik a városból
Bár már második alkalommal szervezik meg, a Kolozsváriak egy részét felháborítja, hogy gyakorlatilag a városközpontban rendezik meg a több tízezres tömeget vonzó rendezvényt. A legtöbben a közkedvelt Sétatér bekerítése, illetve a környező utcák lezárása miatt neheztelnek, de a környéken lakók a világhírű zenekarok fellépésével együttjáró hatalmas zaj miatt is aggódnak.
„Mivel kutyám van, erre a pár napra a Monostorra költözöm egy barátomhoz. Nem tudná elviselni a hangzavart, ráadásul a szokásos sétánkat sem tudnánk megejteni a Sétatéren és a Szamos-parton” – mondta lapunknak egy, a sportcsarnok közelében lakó fiatal. Egy másik környékbeli arról számolt be, hogy direkt a fesztivál idejére időzítette nyári szabadságát, és ha már amúgy sem lesz Kolozsváron, kiadja a lakását és megpróbál hasznot húzni a nem kívánt rendezvényből.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2016. augusztus 2.
Hagyomány és újítás a csíki városnapokon
Közel 80 programpont közül választhatnak majd a résztvevők az augusztus 3–7-e között zajló Csíkszeredai városnapokon. Füleki Zoltán alpolgármester a rendezvénysorozatot ismertető hétfői sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, reméli, mindenki megtalálja a neki megfelelő programot.
Az elöljáró megemlítette, hogy idén kétnapos lesz a Dob-Ban ritmusfesztivál, ahol A. G. Weinberger neves bluesgitáros is fellép. „Nagyon elfoglaltak a magyarországi zenekarok, de sikerült elhívni a Republic és a Kormorán együttest, Keresztes Ildikót, illetve a romániai Iris & Cristi Minculescu zenekart, mind olyan előadók, akik a magyar, illetve a román zenei élet élvonalához tartoznak” – mondta Füleki.
Az Origo-színpadon, amelyet a Majláth Gusztáv Károly téren állítanak fel, a helyi zenekarok kapnak lehetőséget a fellépésre. Füleki a város központjában lakók megértését kérte, ugyanakkor kiemelte, hogy a színpadokon éjfélre befejeződnek a koncertek, vasárnap pedig este 11 órakor vége lesz a hangoskodásnak. A tűzijáték a Szabadság téren lesz látható ebben az időpontban.
A különböző sportprogramokra, a székely maratonra, az amatőr úszóversenyre még lehet jelentkezni, de lesz önkormányzati labdarúgótorna és lábteniszbajnokság is. Becze Zoltán sportújságíró székely olimpiai bajnokokról szóló filmjeit a riói nyári olimpiai játékok nyitónapján, pénteken vetítik a Mikó-várban.
György Piroska, a Pityókafesztivál főszervezője arról számolt be, hogy igazi családi ünneppé nőtte ki magát a rendezvény. Idén is több mint 50 csapat nevezett be a gasztronómiai megmérettetésre. A főszervező továbbá elmondta, hogy ezúttal is egy lej lesz a tombola, a befolyó pénzt pedig az AutHelp Egyesület részére ajánlják fel. Különleges gyermekprogramra is várják az érdeklődőket, ugyanis Fenevadak címmel a Budakeszi Bab Társulat tart előadást a parkban szombaton 12.45-től.
Barabás Hajnal |
Krónika (Kolozsvár)
Közel 80 programpont közül választhatnak majd a résztvevők az augusztus 3–7-e között zajló Csíkszeredai városnapokon. Füleki Zoltán alpolgármester a rendezvénysorozatot ismertető hétfői sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, reméli, mindenki megtalálja a neki megfelelő programot.
Az elöljáró megemlítette, hogy idén kétnapos lesz a Dob-Ban ritmusfesztivál, ahol A. G. Weinberger neves bluesgitáros is fellép. „Nagyon elfoglaltak a magyarországi zenekarok, de sikerült elhívni a Republic és a Kormorán együttest, Keresztes Ildikót, illetve a romániai Iris & Cristi Minculescu zenekart, mind olyan előadók, akik a magyar, illetve a román zenei élet élvonalához tartoznak” – mondta Füleki.
Az Origo-színpadon, amelyet a Majláth Gusztáv Károly téren állítanak fel, a helyi zenekarok kapnak lehetőséget a fellépésre. Füleki a város központjában lakók megértését kérte, ugyanakkor kiemelte, hogy a színpadokon éjfélre befejeződnek a koncertek, vasárnap pedig este 11 órakor vége lesz a hangoskodásnak. A tűzijáték a Szabadság téren lesz látható ebben az időpontban.
A különböző sportprogramokra, a székely maratonra, az amatőr úszóversenyre még lehet jelentkezni, de lesz önkormányzati labdarúgótorna és lábteniszbajnokság is. Becze Zoltán sportújságíró székely olimpiai bajnokokról szóló filmjeit a riói nyári olimpiai játékok nyitónapján, pénteken vetítik a Mikó-várban.
György Piroska, a Pityókafesztivál főszervezője arról számolt be, hogy igazi családi ünneppé nőtte ki magát a rendezvény. Idén is több mint 50 csapat nevezett be a gasztronómiai megmérettetésre. A főszervező továbbá elmondta, hogy ezúttal is egy lej lesz a tombola, a befolyó pénzt pedig az AutHelp Egyesület részére ajánlják fel. Különleges gyermekprogramra is várják az érdeklődőket, ugyanis Fenevadak címmel a Budakeszi Bab Társulat tart előadást a parkban szombaton 12.45-től.
Barabás Hajnal |
Krónika (Kolozsvár)
2016. augusztus 2.
„A barátság hozott minket ide”
IX. Csillagösvény Motorostalálkozó és Székely Hagyományőrző Tábor
A címben szereplő választ kaptam, amikor magyarországi motorosoktól kérdeztem, miért tettek meg sok száz kilométert azért, hogy a Katrosában tölthessék a hétvégét, a Flagellum Dei MC által már kilencedik alkalommal megszervezett rendezvényen. A szórakozás és kikapcsolódás mellett különben a barátság és kölcsönös tisztelet volt a Csillagösvény tábor két fő ismérve: sokan ismerősként köszöntötték egymást, akik pedig esetleg első alkalommal jöttek el, barátként távozhattak a két nap elteltével.
Ha valakinek téves előítélete lenne a motorosok marconaságáról, igencsak meglepődött volna, ha látja, mennyi apróság volt jelen, a pár hónapostól a tipegőn át az ovisig, kisiskolásig mindenféle korú gyerek megfordult ott.
A nagyobbacskák saját mini motraikon száguldoztak körbe (szigorúan megfelelő védőöltözékben!), az ennél is nagyobbak, tizenévesek pedig már aktív résztvevőként színpadra is álltak, három zenekar a soraikból került ki.
Erdélytől Skandináviáig
Akadtak résztvevők az egész országból, magyar és román motorosklubokból egyaránt, továbbá Magyarországról, Szlovéniából, egy vendég egyenesen a messzi Skandináviából érkezett.
– A közönséggel teljes mértékben elégedettek vagyunk, patikatisztaságot találunk minden sátor körül, nem történt semmiféle rendbontás, zavargás. A viszonylagos jó idő ellenére azonban kevesen voltunk, ami feltehetőleg a nyári fesztiválok, zenés rendezvények nagy számának tudható be, de ugyanolyan mértékben a pénztelenségnek és az érdektelenségnek is – vélekedett Rancz Dezső, a szervező Flagellum Dei MC képviseletében. Ez azonban nyilvánvalóan nem szegi a klub kedvét, jövőre is megszervezik a rendezvényt.
A program összeállításában figyeltek arra, hogy a gyerekek számára is akadjon koruknak megfelelő elfoglaltság, Hubbes Kinga a Caritast képviselve szombaton kézműves- és alkotósarkot rendezett be számukra. Sőt, a kicsiknek ingyen fagyival és csokival is kedveskedtek! A tábor hagyományőrző jellegét igazolandó, legnépszerűbbnek az íjászverseny bizonyult, melyet négy kategóriában hirdettek meg: gyerek, női, vadászreflex és hagyományos; mindhárom kategória első három helyezettjét díjazták, a gyerekeknél két harmadik díjat osztottak.
Legnépszerűbb versenyszám az íjászkodás volt
Az elmúlt években megszokott, szórakoztató jellegű erő- és ügyességi versenyek sajnos elmAradtak, mivel a szombatot bő kétórás eső vágta félbe, amit nagyon sokan nem is bántak, hiszen kellemesen enyhült a kánikula, újult erővel lehetett az esti koncertekre készülni.
Dübörgött a rockzene
Végig jó hangulat uralkodott, a pénteket a Sepsiszentgyörgyi, Kézdivásárhelyi és berecki diákokból álló, ígéretes Hyper Taboo robbantotta be, amit a Sepsiszentgyörgyi Domination követett a színpadon, majd a sokéves múltra visszatekintő, szászrégeni Black Diamond zárta a sort.
Szombaton is fiatal, mondhatni gyerekzenekar indította a koncertek sorát, a kovásznai Pince Band, amelynek saját száma is elnyerte a közönség tetszését, a nap fénypontját azonban – érthető módon – a Flagellum együttes jelentette, amelynek pörgős számai a legtöbb embert csalták a színpad elé, a kis Rancz Ilka „beugró énekes” pedig mindenkit levett a lábáról. Utolsóként a népszerű Nightwish számait feldolgozó New Proscenium csapott a húrok közé, lezárva a rendezvény koncertjeinek sorát.
A két nap alatt ugyancsak kevés pihenőt engedélyeztek a gyönyörű lovak gondozóinak, akiket megállás nélkül ostromoltak a gyerekek – és nem csak –, hogy biztonságos körülmények között kipróbálhassák a lovaglást, szintén sokan voltak kíváncsiak a helyszínen felállított jurta szerkezetére. Kézműves árusok kínálták portékájukat, volt például fa- és csontfaragó, az egyik standnál pedig még ingyenes arcfestést is kérhettek a kicsik.
Összegezve, aki ott volt, biztosan jó élményekkel tért haza, hiszen pozitív hangulatú rendezvényt sikerült tető alá hozni, ahol egyaránt lehetett bulizni, pihenni, tartalmas időt tölteni családdal, barátokkal.
A szervezők köszönik a támogatóknak, hogy felkarolták a tábort: Tex Kft., Trans ABS, I.T.P. Váncsa, Nemo Autóstrand, Bene Levente, Brooklyn Kft., Mi-Tu-Ház Kft.
F. I.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
IX. Csillagösvény Motorostalálkozó és Székely Hagyományőrző Tábor
A címben szereplő választ kaptam, amikor magyarországi motorosoktól kérdeztem, miért tettek meg sok száz kilométert azért, hogy a Katrosában tölthessék a hétvégét, a Flagellum Dei MC által már kilencedik alkalommal megszervezett rendezvényen. A szórakozás és kikapcsolódás mellett különben a barátság és kölcsönös tisztelet volt a Csillagösvény tábor két fő ismérve: sokan ismerősként köszöntötték egymást, akik pedig esetleg első alkalommal jöttek el, barátként távozhattak a két nap elteltével.
Ha valakinek téves előítélete lenne a motorosok marconaságáról, igencsak meglepődött volna, ha látja, mennyi apróság volt jelen, a pár hónapostól a tipegőn át az ovisig, kisiskolásig mindenféle korú gyerek megfordult ott.
A nagyobbacskák saját mini motraikon száguldoztak körbe (szigorúan megfelelő védőöltözékben!), az ennél is nagyobbak, tizenévesek pedig már aktív résztvevőként színpadra is álltak, három zenekar a soraikból került ki.
Erdélytől Skandináviáig
Akadtak résztvevők az egész országból, magyar és román motorosklubokból egyaránt, továbbá Magyarországról, Szlovéniából, egy vendég egyenesen a messzi Skandináviából érkezett.
– A közönséggel teljes mértékben elégedettek vagyunk, patikatisztaságot találunk minden sátor körül, nem történt semmiféle rendbontás, zavargás. A viszonylagos jó idő ellenére azonban kevesen voltunk, ami feltehetőleg a nyári fesztiválok, zenés rendezvények nagy számának tudható be, de ugyanolyan mértékben a pénztelenségnek és az érdektelenségnek is – vélekedett Rancz Dezső, a szervező Flagellum Dei MC képviseletében. Ez azonban nyilvánvalóan nem szegi a klub kedvét, jövőre is megszervezik a rendezvényt.
A program összeállításában figyeltek arra, hogy a gyerekek számára is akadjon koruknak megfelelő elfoglaltság, Hubbes Kinga a Caritast képviselve szombaton kézműves- és alkotósarkot rendezett be számukra. Sőt, a kicsiknek ingyen fagyival és csokival is kedveskedtek! A tábor hagyományőrző jellegét igazolandó, legnépszerűbbnek az íjászverseny bizonyult, melyet négy kategóriában hirdettek meg: gyerek, női, vadászreflex és hagyományos; mindhárom kategória első három helyezettjét díjazták, a gyerekeknél két harmadik díjat osztottak.
Legnépszerűbb versenyszám az íjászkodás volt
Az elmúlt években megszokott, szórakoztató jellegű erő- és ügyességi versenyek sajnos elmAradtak, mivel a szombatot bő kétórás eső vágta félbe, amit nagyon sokan nem is bántak, hiszen kellemesen enyhült a kánikula, újult erővel lehetett az esti koncertekre készülni.
Dübörgött a rockzene
Végig jó hangulat uralkodott, a pénteket a Sepsiszentgyörgyi, Kézdivásárhelyi és berecki diákokból álló, ígéretes Hyper Taboo robbantotta be, amit a Sepsiszentgyörgyi Domination követett a színpadon, majd a sokéves múltra visszatekintő, szászrégeni Black Diamond zárta a sort.
Szombaton is fiatal, mondhatni gyerekzenekar indította a koncertek sorát, a kovásznai Pince Band, amelynek saját száma is elnyerte a közönség tetszését, a nap fénypontját azonban – érthető módon – a Flagellum együttes jelentette, amelynek pörgős számai a legtöbb embert csalták a színpad elé, a kis Rancz Ilka „beugró énekes” pedig mindenkit levett a lábáról. Utolsóként a népszerű Nightwish számait feldolgozó New Proscenium csapott a húrok közé, lezárva a rendezvény koncertjeinek sorát.
A két nap alatt ugyancsak kevés pihenőt engedélyeztek a gyönyörű lovak gondozóinak, akiket megállás nélkül ostromoltak a gyerekek – és nem csak –, hogy biztonságos körülmények között kipróbálhassák a lovaglást, szintén sokan voltak kíváncsiak a helyszínen felállított jurta szerkezetére. Kézműves árusok kínálták portékájukat, volt például fa- és csontfaragó, az egyik standnál pedig még ingyenes arcfestést is kérhettek a kicsik.
Összegezve, aki ott volt, biztosan jó élményekkel tért haza, hiszen pozitív hangulatú rendezvényt sikerült tető alá hozni, ahol egyaránt lehetett bulizni, pihenni, tartalmas időt tölteni családdal, barátokkal.
A szervezők köszönik a támogatóknak, hogy felkarolták a tábort: Tex Kft., Trans ABS, I.T.P. Váncsa, Nemo Autóstrand, Bene Levente, Brooklyn Kft., Mi-Tu-Ház Kft.
F. I.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. augusztus 2.
Tizenkettedik Dálnok-nap
Óriás babgulyás, vitézek, koncertek
Július 23–24-én rendezték a tizenkettedik Dálnok-napokat. A kitűnő időjárás mellett a szervezők is kitettek magukért, minden igényt kielégítő programmal várták Cserszegtomaj és Noszvaj testvértelepülések küldöttségeit, valamint a helyieket.
Szombaton hat órakor a gidófalvi fúvószenekar gondoskodott az ébresztőről, majd a Darkó Jenő Általános Iskola udvarán a Kézdivásárhelyi Constantin Pătru és csapata hozzálátott a négyszáz liter babgulyás elkészítéséhez. Az óriási üstben 120 kilogramm sertéshús, 20 kilogramm füstölt csülök és borda, 30 kilogramm paszuly, továbbá hagyma, pAradicsom és paprika rotyogott. Bár idén nem rendeztek főzőversenyt, volt miből válogatni, hiszen Banos György vállalkozó birkapörköltet készített. Az üst körül sürgölődők és az arra járók szórakoztatásáról a Kézdivásárhelyi Három csillag zenekar gondoskodott.
A megnyitón Bartók Ede Ottó polgármester hangsúlyozta, a dolgos, rohanó hétköznapok után eljött a pihenés, kikapcsolódás napja. „Próbáljuk meg a hétköznapi robotolást egy kis lazulással felváltani, hiszen ebben a rohanó világban kétségtelenül szükségünk van erre, hogy újult erővel láthassunk munkához”, ajánlotta az elöljáró, majd jó szórakozást és étvágyat, illetve „itvágyat” kívánt a pörköltekhez, valamint a finom noszvaji borhoz.
Bartha Gábor, Cserszegtomaj polgármestere hat éve rendszeresen ellátogat Dálnokba, és örömmel nyugtázta, hogy „az itteniek szorgalmának, a kifejtett munkának jól látható eredményei vannak”. Bóta Géza, Noszvaj elöljárója kifejtette, „büszke vagyok arra, hogy már tizedik alkalommal lehetek itt”, hozzátéve, „míg tavaly egy hímzett magyar zászlót hoztunk magunkkal összetartozásunk jelképeként, idén az iskolát ajándékoztuk meg”, utalt a Bonda Anna Mária igazgatónak átadott hordozható számítógépre.
Ezt követően a Fésüs Adél és Albert Erika óvónők kis tanítványai által előadott népi gyermekjátékokat, majd a Fákó Alpár és Bonda Annamária vezette Kéknefelejcs tánccsoport kisiskolásainak előadását láthatta a közönség. Vitéz Nagy Zoltán, a Történelmi Vitézi Rend Sepsiszéki Állományának székkapitánya vitéz lófő Dálnoki Miklós Béla vezérezredest méltatta, majd a vitézi rend tagjai, a helyiek és a meghívottak a művelődési központhoz vonultak, ahol Szűcs Aliz hatodikos diák szavalata és Marosi Károly helyi lelkipásztor áldása után megkoszorúzták a méltatlanul elfeledett hős emléktábláját.
Közben a színpadon a Boldog Apor Vilmos Gyermekotthon Hangfoglalás zenekara csapott a húrok közé, majd miután mindenki csillapította éhségét, Angie és Synthia koncertjeit követően a Székely Góbék szórakoztatták a jelenlévőket. Ezután Kusztura Sándor koncertje következett, majd este a sztármeghívott Tamás Gáborral énekelhették együtt a felejthetetlen slágereket, a tűzijátékot követően pedig utcabálon mulathattak a Jani Duó zenéjére, csakúgy, mint vasárnap este.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Óriás babgulyás, vitézek, koncertek
Július 23–24-én rendezték a tizenkettedik Dálnok-napokat. A kitűnő időjárás mellett a szervezők is kitettek magukért, minden igényt kielégítő programmal várták Cserszegtomaj és Noszvaj testvértelepülések küldöttségeit, valamint a helyieket.
Szombaton hat órakor a gidófalvi fúvószenekar gondoskodott az ébresztőről, majd a Darkó Jenő Általános Iskola udvarán a Kézdivásárhelyi Constantin Pătru és csapata hozzálátott a négyszáz liter babgulyás elkészítéséhez. Az óriási üstben 120 kilogramm sertéshús, 20 kilogramm füstölt csülök és borda, 30 kilogramm paszuly, továbbá hagyma, pAradicsom és paprika rotyogott. Bár idén nem rendeztek főzőversenyt, volt miből válogatni, hiszen Banos György vállalkozó birkapörköltet készített. Az üst körül sürgölődők és az arra járók szórakoztatásáról a Kézdivásárhelyi Három csillag zenekar gondoskodott.
A megnyitón Bartók Ede Ottó polgármester hangsúlyozta, a dolgos, rohanó hétköznapok után eljött a pihenés, kikapcsolódás napja. „Próbáljuk meg a hétköznapi robotolást egy kis lazulással felváltani, hiszen ebben a rohanó világban kétségtelenül szükségünk van erre, hogy újult erővel láthassunk munkához”, ajánlotta az elöljáró, majd jó szórakozást és étvágyat, illetve „itvágyat” kívánt a pörköltekhez, valamint a finom noszvaji borhoz.
Bartha Gábor, Cserszegtomaj polgármestere hat éve rendszeresen ellátogat Dálnokba, és örömmel nyugtázta, hogy „az itteniek szorgalmának, a kifejtett munkának jól látható eredményei vannak”. Bóta Géza, Noszvaj elöljárója kifejtette, „büszke vagyok arra, hogy már tizedik alkalommal lehetek itt”, hozzátéve, „míg tavaly egy hímzett magyar zászlót hoztunk magunkkal összetartozásunk jelképeként, idén az iskolát ajándékoztuk meg”, utalt a Bonda Anna Mária igazgatónak átadott hordozható számítógépre.
Ezt követően a Fésüs Adél és Albert Erika óvónők kis tanítványai által előadott népi gyermekjátékokat, majd a Fákó Alpár és Bonda Annamária vezette Kéknefelejcs tánccsoport kisiskolásainak előadását láthatta a közönség. Vitéz Nagy Zoltán, a Történelmi Vitézi Rend Sepsiszéki Állományának székkapitánya vitéz lófő Dálnoki Miklós Béla vezérezredest méltatta, majd a vitézi rend tagjai, a helyiek és a meghívottak a művelődési központhoz vonultak, ahol Szűcs Aliz hatodikos diák szavalata és Marosi Károly helyi lelkipásztor áldása után megkoszorúzták a méltatlanul elfeledett hős emléktábláját.
Közben a színpadon a Boldog Apor Vilmos Gyermekotthon Hangfoglalás zenekara csapott a húrok közé, majd miután mindenki csillapította éhségét, Angie és Synthia koncertjeit követően a Székely Góbék szórakoztatták a jelenlévőket. Ezután Kusztura Sándor koncertje következett, majd este a sztármeghívott Tamás Gáborral énekelhették együtt a felejthetetlen slágereket, a tűzijátékot követően pedig utcabálon mulathattak a Jani Duó zenéjére, csakúgy, mint vasárnap este.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. augusztus 4.
Bemutatják a képeslapos könyvet
Csütörtökön délután 6 órától, a Csíkszeredai Városnapok keretében, a Csíkszeredai polgármesteri hivatal gyűléstermében mutatják be Erőss Vilmos Mesélő régi csíki képeslapok című kötetét. A kötetben a szerző értékes gyűjteményéből 242 csíki képeslap kapott helyet, 24 esetében az érdekesnek tűnő címzési oldalt is bemutatja.
– Keveset tud önről az olvasó, írásai alapján helytörténészként ismerjük. Mióta gyűjti a képeslapokat?
– Csíkszeredában születtem 1950. június 30-án. Középiskolai tanulmányaimat 1961–1969 között a Csíkszeredai (mai Márton Áron) gimnáziumban végeztem, itt érettségiztem. 1971-ben végeztem el az építészeti technikumot, és még abban az évben a Hargita megyei Tervezőhivatalnál kaptam munkahelyet. Szabadidőmben előbb bélyeggyűjtéssel foglalkoztam, 1986-ban rájöttem, hogy Csíkszeredai képeslapokat érdemes gyűjteni. Előbb Hargita megyei településekről, de pénzügyi okokból később csak csíki vonatkozású képeslapokat vásároltam.
– Több sorozata jelent meg a Csíki Hírlapban. Milyen visszajelzéseket kapott?
– Hasznos volt bemutatni a Csíki Hírlapban a régi képeslapokat. Számos visszajelzést kaptam. Íme, egy példa. A lap 2013. június 12-ei számában jelent meg a Főúti villák című cikk, és nem sokkal később egyik volt munkatársam, Ferencz Imre felhívta a figyelmemet, hogy a cikkben szereplő villa tulajdonosa nem Gaál Endre, hanem Gaál Elek volt. A tábla feliratán csak GAÁL E. szerepelt. Megmutatta a Gaál Elek csíkpálfalvi plébános villájával kapcsolatos dokumentumokat, meglepetésemre ott láttam egy Tusnádfürdő központjáról készült kataszteri térképmásolatot, helyrajzi számokkal. Bár a Csíkszeredai kataszteri hivatalnál átnéztem két kötetnyi tusnádi kataszteri térképet, ez a Tusnádfürdői térkép nem volt közöttük. Elkértem, lemásoltam, és ez könnyítette a kutatói munkámat.
– Hogyan lett könyv a képeslapokból, illetve a hozzájuk fűződő kis történetekből?
– Rég tervezem az évek során általam felvásárolt képeslapok kiadását, közkinccsé tételét. Tavaly az egyik barátommal érdeklődni mentem a megyei tanácshoz, ahol furcsa választ kaptunk, ezért más megoldást kerestünk. Próbáltam magyarországi támogatást szerezni, de olvastam a Krónika május 5-ei számában megjelent Egyelőre nincs több pénz a Nemzeti Kulturális Alapnál (NKA) című cikket, melyből megtudtam, hogy 9 ezerről 13 ezerre nőtt az NKA címére érkezett pályázatok száma. Benevezési díjat is kell fizetni, ezért erről lemondtam. Május végén tudomást szereztem arról, hogy a megyei tanács már szeptember 25-én továbbküldte a kérésemet a Hargita Kiadóhoz, ahonnan, sajnos, a mai napig nem válaszoltak. Utolsó tervem az volt, megkérem a Tipographic nyomdát, készítsen egy mesterpéldányt. Hamarosan elkészült, és megmutattam a barátaimnak. Listára került a megrendelők neve, és a nyomda vezetősége elrendelte 500 példány kinyomását. Június végére elkészültek a könyvek. Július elsején üzenetet adtam fel a világhálóra az alábbi szöveggel: „Tegnap, születésnapomra, készen lettek a könyvek. Mától szétosztom”. Óriási siker lett, rövid idő alatt szinte az egész elkelt, de félretettem 50 kötetet a könyvbemutatóra. Minden jó, ha a vége jó – tartja a közmondás. A Hargita Kiadó helyett én nevetek, mert támogatás nélkül megjelentek a könyvek.
– Nem olcsó mulatság régi képeslapokat vásárolni. Megérte?
– Valóban nem olcsó. Fizetésem, illetve ma a nyugdíjam egy részét erre költöttem, költöm. Egy példa: a 216-os számú képeslapért ötven eurót kért egy Râmnicu Vâlcea-i eladó. A könyv borítójára került szép Tusnádfürdői képeslap még ennél is drágább volt. Elmondhatom, a Csíkban megjelent könyvek közül a képeslapos könyv megjelenéséért én fizettem saját zsebemből a legtöbbet. A siker titka, hogy a könyveket sikerült eladni, szerintem abban rejlik, hogy pazar a nyomdai kivitelezés, és sok olyan kép van benne, amelyek korábban más kiadványokban nem jelentek meg.
Kiknek szól a könyv?
Ez a könyv elsősorban azokhoz szól, akik Csíkszéken születtek, itt éltek vagy élnek, beleszerettek ezekbe a tájakba, és nosztalgiával emlékeznek vissza a képek láttán a régi utcákra, házakra, villákra. Ezek közül számos épület már nem létezik, az utcarészek pedig átalakultak. Erőss Vilmosnál 1987-ben Budapesten az orvosok agysérülést diagnosztizáltak, ez 2/3-os hallásveszteséggel jár. A hallássérült és nehezen beszélő szerzőnek írásban tettük fel a kérdéseket.
Dobos László
Székelyhon.ro
Csütörtökön délután 6 órától, a Csíkszeredai Városnapok keretében, a Csíkszeredai polgármesteri hivatal gyűléstermében mutatják be Erőss Vilmos Mesélő régi csíki képeslapok című kötetét. A kötetben a szerző értékes gyűjteményéből 242 csíki képeslap kapott helyet, 24 esetében az érdekesnek tűnő címzési oldalt is bemutatja.
– Keveset tud önről az olvasó, írásai alapján helytörténészként ismerjük. Mióta gyűjti a képeslapokat?
– Csíkszeredában születtem 1950. június 30-án. Középiskolai tanulmányaimat 1961–1969 között a Csíkszeredai (mai Márton Áron) gimnáziumban végeztem, itt érettségiztem. 1971-ben végeztem el az építészeti technikumot, és még abban az évben a Hargita megyei Tervezőhivatalnál kaptam munkahelyet. Szabadidőmben előbb bélyeggyűjtéssel foglalkoztam, 1986-ban rájöttem, hogy Csíkszeredai képeslapokat érdemes gyűjteni. Előbb Hargita megyei településekről, de pénzügyi okokból később csak csíki vonatkozású képeslapokat vásároltam.
– Több sorozata jelent meg a Csíki Hírlapban. Milyen visszajelzéseket kapott?
– Hasznos volt bemutatni a Csíki Hírlapban a régi képeslapokat. Számos visszajelzést kaptam. Íme, egy példa. A lap 2013. június 12-ei számában jelent meg a Főúti villák című cikk, és nem sokkal később egyik volt munkatársam, Ferencz Imre felhívta a figyelmemet, hogy a cikkben szereplő villa tulajdonosa nem Gaál Endre, hanem Gaál Elek volt. A tábla feliratán csak GAÁL E. szerepelt. Megmutatta a Gaál Elek csíkpálfalvi plébános villájával kapcsolatos dokumentumokat, meglepetésemre ott láttam egy Tusnádfürdő központjáról készült kataszteri térképmásolatot, helyrajzi számokkal. Bár a Csíkszeredai kataszteri hivatalnál átnéztem két kötetnyi tusnádi kataszteri térképet, ez a Tusnádfürdői térkép nem volt közöttük. Elkértem, lemásoltam, és ez könnyítette a kutatói munkámat.
– Hogyan lett könyv a képeslapokból, illetve a hozzájuk fűződő kis történetekből?
– Rég tervezem az évek során általam felvásárolt képeslapok kiadását, közkinccsé tételét. Tavaly az egyik barátommal érdeklődni mentem a megyei tanácshoz, ahol furcsa választ kaptunk, ezért más megoldást kerestünk. Próbáltam magyarországi támogatást szerezni, de olvastam a Krónika május 5-ei számában megjelent Egyelőre nincs több pénz a Nemzeti Kulturális Alapnál (NKA) című cikket, melyből megtudtam, hogy 9 ezerről 13 ezerre nőtt az NKA címére érkezett pályázatok száma. Benevezési díjat is kell fizetni, ezért erről lemondtam. Május végén tudomást szereztem arról, hogy a megyei tanács már szeptember 25-én továbbküldte a kérésemet a Hargita Kiadóhoz, ahonnan, sajnos, a mai napig nem válaszoltak. Utolsó tervem az volt, megkérem a Tipographic nyomdát, készítsen egy mesterpéldányt. Hamarosan elkészült, és megmutattam a barátaimnak. Listára került a megrendelők neve, és a nyomda vezetősége elrendelte 500 példány kinyomását. Június végére elkészültek a könyvek. Július elsején üzenetet adtam fel a világhálóra az alábbi szöveggel: „Tegnap, születésnapomra, készen lettek a könyvek. Mától szétosztom”. Óriási siker lett, rövid idő alatt szinte az egész elkelt, de félretettem 50 kötetet a könyvbemutatóra. Minden jó, ha a vége jó – tartja a közmondás. A Hargita Kiadó helyett én nevetek, mert támogatás nélkül megjelentek a könyvek.
– Nem olcsó mulatság régi képeslapokat vásárolni. Megérte?
– Valóban nem olcsó. Fizetésem, illetve ma a nyugdíjam egy részét erre költöttem, költöm. Egy példa: a 216-os számú képeslapért ötven eurót kért egy Râmnicu Vâlcea-i eladó. A könyv borítójára került szép Tusnádfürdői képeslap még ennél is drágább volt. Elmondhatom, a Csíkban megjelent könyvek közül a képeslapos könyv megjelenéséért én fizettem saját zsebemből a legtöbbet. A siker titka, hogy a könyveket sikerült eladni, szerintem abban rejlik, hogy pazar a nyomdai kivitelezés, és sok olyan kép van benne, amelyek korábban más kiadványokban nem jelentek meg.
Kiknek szól a könyv?
Ez a könyv elsősorban azokhoz szól, akik Csíkszéken születtek, itt éltek vagy élnek, beleszerettek ezekbe a tájakba, és nosztalgiával emlékeznek vissza a képek láttán a régi utcákra, házakra, villákra. Ezek közül számos épület már nem létezik, az utcarészek pedig átalakultak. Erőss Vilmosnál 1987-ben Budapesten az orvosok agysérülést diagnosztizáltak, ez 2/3-os hallásveszteséggel jár. A hallássérült és nehezen beszélő szerzőnek írásban tettük fel a kérdéseket.
Dobos László
Székelyhon.ro
2016. augusztus 4.
Népzenei műhelymunkát szerveznek Csernátonban
Lehet jelentkezni a hatodik Mozsika Népzenei Műhelymunkára, amelyet az elmúlt évekhez hasonlóan idén is Csernátonban szervez meg a Kovászna megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa.
A műhelymunkát idén augusztus 21-27. között tartják a csernátoni Hanna panzióban, az eseményre augusztus 13-ig jelentkezhetnek az érdeklődők. A résztvevők kétféle tevékenység közül választhatnak, így népdaltanulás és népzeneoktatás is. A rendezvény hosszú távú célja a magyar népzene, néptánc és népszokások ápolása, megőrzése, éltetése és népszerűsítése. Rövid távú célként a népzene-ápolást, a népzenei együttesek kialakulásának elősegítését, illetve népi hangszereink megszerettetését tűzték ki a szervezők.
A hangszereket tekintve hegedűn, brácsán, nagybőgőn és cimbalmon tanulhatnak a résztvevők. A népdaloktatás kiscsoportokban történik, míg a népzeneoktatás esetében a jelentkezők a műhelymunka első napjaiban egyesével, vagy hangszerenként elosztott kiscsoportokban, az oktatók szakmai irányítása mellett tanulnak népzenét.
A műhelymunka további napjaiban egy népi zenekar felépítése szerint gyakorolják a csoportban való zenélést. A kezdők sóvidéki népzenét, a haladók vajdaszentiványi népzenét tanulnak. A hangszereken történő oktatást a Sepsiszentgyörgyi Heveder Zenekar tagjai tarják: Fazakas Levente – hegedű, Szilágyi László – brácsa, Bajna György – nagybőgő, Fazakas Albert – cimbalom és Román Hunor – hegedű. A népdalokat István Ildikó, a Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola ének- és tánctanára oktatja. Kiegészítő programpontként a résztvevők népi játékokon is részt vesznek.
A műhelymunka során elsajátított ismereteket a rendezvény végén, augusztus 26-án, pénteken 18 órától a Kézdivásárhelyi Borudvarban gálaest keretében mutatják be. Jelentkezni és érdeklődni a Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér 2-es szám alatt található Kovászna megyei Művelődési Központ székhelyén, illetve a 0267-351 648-as és a 0742-148 687-es telefonszámokon, vagy az istvan_magori@yahoo.com elektronikus postacímen lehet.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
Lehet jelentkezni a hatodik Mozsika Népzenei Műhelymunkára, amelyet az elmúlt évekhez hasonlóan idén is Csernátonban szervez meg a Kovászna megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa.
A műhelymunkát idén augusztus 21-27. között tartják a csernátoni Hanna panzióban, az eseményre augusztus 13-ig jelentkezhetnek az érdeklődők. A résztvevők kétféle tevékenység közül választhatnak, így népdaltanulás és népzeneoktatás is. A rendezvény hosszú távú célja a magyar népzene, néptánc és népszokások ápolása, megőrzése, éltetése és népszerűsítése. Rövid távú célként a népzene-ápolást, a népzenei együttesek kialakulásának elősegítését, illetve népi hangszereink megszerettetését tűzték ki a szervezők.
A hangszereket tekintve hegedűn, brácsán, nagybőgőn és cimbalmon tanulhatnak a résztvevők. A népdaloktatás kiscsoportokban történik, míg a népzeneoktatás esetében a jelentkezők a műhelymunka első napjaiban egyesével, vagy hangszerenként elosztott kiscsoportokban, az oktatók szakmai irányítása mellett tanulnak népzenét.
A műhelymunka további napjaiban egy népi zenekar felépítése szerint gyakorolják a csoportban való zenélést. A kezdők sóvidéki népzenét, a haladók vajdaszentiványi népzenét tanulnak. A hangszereken történő oktatást a Sepsiszentgyörgyi Heveder Zenekar tagjai tarják: Fazakas Levente – hegedű, Szilágyi László – brácsa, Bajna György – nagybőgő, Fazakas Albert – cimbalom és Román Hunor – hegedű. A népdalokat István Ildikó, a Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola ének- és tánctanára oktatja. Kiegészítő programpontként a résztvevők népi játékokon is részt vesznek.
A műhelymunka során elsajátított ismereteket a rendezvény végén, augusztus 26-án, pénteken 18 órától a Kézdivásárhelyi Borudvarban gálaest keretében mutatják be. Jelentkezni és érdeklődni a Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér 2-es szám alatt található Kovászna megyei Művelődési Központ székhelyén, illetve a 0267-351 648-as és a 0742-148 687-es telefonszámokon, vagy az istvan_magori@yahoo.com elektronikus postacímen lehet.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro
2016. augusztus 4.
Elkészült a Nagyajtát Apácával összekötő híd
Felavatták csütörtökön az erdővidéki Nagyajtát a Brassó megyei Apácával összekötő, több mint hatszázezer euróból megépült Olt-hidat.
Az új átkelő megépítése már évekkel ezelőtt esedékessé vált, hiszen a régi hidat hat évvel ezelőtt balesetveszélyessé nyilvánították és lezárták, azonban a két falu lakói nem törődtek a tiltással. Aztán a régi pallót lebontották, így a Nagyajtáról Brassóba ingázók és a Brassó megyei Apácáról a nagyajtai magyar iskolába beiratkozott kisdiákok több kilométeres kerülőre kényszerültek.
„A régi – 1927-ben épített –, rossz híd helyett a község lakói visszakapták azt, ami megilleti őket: a gyerekek gond nélkül eljuthatnak az iskolába, a helybeliek dolgozni járhatnak, a gazdák pedig könnyebben meg tudják közelíteni a földjeiket” – fogalmazott a hídavatón Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke.
Bihari Edömér, Nagyajta polgármestere emlékeztetett, a tiltó tábla ellenére is mindennapos volt a forgalom az átkelőn. „Jogosan mondhatjuk, hogy a híd Erdővidék ki- és bejárata, Erdővidék kapuja” – mondta az elöljáró. Apáca polgármestere, Bölöni László rámutatott, az Olt szabályozása miatt több mint 200 hektár termőföld Nagyajta adminisztratív területéhez csatolódott, így a gazdák közel húsz kilométeres kerülőre kényszerültek. Ezt az új híd használatba helyezése megoldotta. Erdővidéken korábban több mint 30 kilométer utat aszfaltoztak le a Hídvég–Miklósvár- és a Hatod–Barót- szakaszon, a közeljövőben újjáépítik a Nagyajta központjában található hidat is, és további 55 kilométer megyei úthálózat tervezése folyamatban van.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro
Felavatták csütörtökön az erdővidéki Nagyajtát a Brassó megyei Apácával összekötő, több mint hatszázezer euróból megépült Olt-hidat.
Az új átkelő megépítése már évekkel ezelőtt esedékessé vált, hiszen a régi hidat hat évvel ezelőtt balesetveszélyessé nyilvánították és lezárták, azonban a két falu lakói nem törődtek a tiltással. Aztán a régi pallót lebontották, így a Nagyajtáról Brassóba ingázók és a Brassó megyei Apácáról a nagyajtai magyar iskolába beiratkozott kisdiákok több kilométeres kerülőre kényszerültek.
„A régi – 1927-ben épített –, rossz híd helyett a község lakói visszakapták azt, ami megilleti őket: a gyerekek gond nélkül eljuthatnak az iskolába, a helybeliek dolgozni járhatnak, a gazdák pedig könnyebben meg tudják közelíteni a földjeiket” – fogalmazott a hídavatón Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke.
Bihari Edömér, Nagyajta polgármestere emlékeztetett, a tiltó tábla ellenére is mindennapos volt a forgalom az átkelőn. „Jogosan mondhatjuk, hogy a híd Erdővidék ki- és bejárata, Erdővidék kapuja” – mondta az elöljáró. Apáca polgármestere, Bölöni László rámutatott, az Olt szabályozása miatt több mint 200 hektár termőföld Nagyajta adminisztratív területéhez csatolódott, így a gazdák közel húsz kilométeres kerülőre kényszerültek. Ezt az új híd használatba helyezése megoldotta. Erdővidéken korábban több mint 30 kilométer utat aszfaltoztak le a Hídvég–Miklósvár- és a Hatod–Barót- szakaszon, a közeljövőben újjáépítik a Nagyajta központjában található hidat is, és további 55 kilométer megyei úthálózat tervezése folyamatban van.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro
2016. augusztus 4.
Mai rege – diákok előadásai
Gyergyószentmiklóson második alkalommal kerül megszervezésre a Zakuszka diákszínjátszó tábor, melynek célja olyan fiatalokból álló alkotói csapat létrehozása, amely meg tudja szólítani saját korosztályát az aktuális problémákkal kapcsolatban. A projekt minden évben egy előadás által szeretne eljutni a régió és a vidék fiataljaihoz.
A tábor vezetői, egyben a Forr.alt Egyesület tagjai: Bilibók Attila, Faragó Zénó, Fodor Alain Leonard és Moșu Norbert-László színművészek. Az idei csapatot tíz fiatal alkotja, a gyergyószentmiklósi részvevők mellett Marosvásárhelyi és Aradi diákok is érkeztek a táborba. A jelenleg már készülő előadást, a Mai regét, Faragó Zénó jegyzi rendezőként, szerzője Moșu Norbert-László.
A produkció előbemutatójára augusztus 4-én, csütörtökön kerül sor Szentgericén, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) által szervezett diákszínjátszó fesztiválon. Az előadás gyergyószentmiklósi bemutatójának időpontja augusztus 5 (péntek) este 7 óra, helyszíne a Figura Stúdió Színház nagyterme. A produkcióra a belépés ingyenes.
A bemutatót követően a Zakuszka Színjátszó Csapat turnéra indul, a Mai rege című előadás bemutatásra kerül még a következő Székelyföldi helyszíneken: Gyergyóremete, Csíkszentdomokos, Csíkcsicsó, Csíkrákos, Marosvásárhely és Csernakeresztúr. Arad megyében Kisiratosra, Kisperegre, Nagyiratosra, Zimándújfalura, Pécskára és Aradra látogatnak el a fiatalok.
A darab szerzője, Moșu Norbert-László szerint a Mai regeegy modern népmese, melyben egy fiatal fiú elindul a nagyvilágba szerencsét próbálni, de útja során nem tündérekkel és sárkányokkal találkozik, hanem egyszerű emberekkel. A kérdés ugyanaz: hogyan találhatjuk meg a királykisasszonyt, és mi is a fele királyság? Az előadás mesei motívumokra épülő történet, melyben aktuális társadalmi kérdések fogalmazódnak meg.
A Mai rege című előadás Hargita megye Tanácsa, Gyergyószentmiklós Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Ifitéka, Gyergyószentmiklós Művelődési Központ, Aradi Kölcsey Egyesület, Kisiratosi Polgármesteri Hivatal, Nagyiratosi Polgármesteri Hivatal és az Arad Megyei RMDSZ támogatásával jön létre.
A szervezők
Nyugati Jelen (Arad)
Gyergyószentmiklóson második alkalommal kerül megszervezésre a Zakuszka diákszínjátszó tábor, melynek célja olyan fiatalokból álló alkotói csapat létrehozása, amely meg tudja szólítani saját korosztályát az aktuális problémákkal kapcsolatban. A projekt minden évben egy előadás által szeretne eljutni a régió és a vidék fiataljaihoz.
A tábor vezetői, egyben a Forr.alt Egyesület tagjai: Bilibók Attila, Faragó Zénó, Fodor Alain Leonard és Moșu Norbert-László színművészek. Az idei csapatot tíz fiatal alkotja, a gyergyószentmiklósi részvevők mellett Marosvásárhelyi és Aradi diákok is érkeztek a táborba. A jelenleg már készülő előadást, a Mai regét, Faragó Zénó jegyzi rendezőként, szerzője Moșu Norbert-László.
A produkció előbemutatójára augusztus 4-én, csütörtökön kerül sor Szentgericén, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) által szervezett diákszínjátszó fesztiválon. Az előadás gyergyószentmiklósi bemutatójának időpontja augusztus 5 (péntek) este 7 óra, helyszíne a Figura Stúdió Színház nagyterme. A produkcióra a belépés ingyenes.
A bemutatót követően a Zakuszka Színjátszó Csapat turnéra indul, a Mai rege című előadás bemutatásra kerül még a következő Székelyföldi helyszíneken: Gyergyóremete, Csíkszentdomokos, Csíkcsicsó, Csíkrákos, Marosvásárhely és Csernakeresztúr. Arad megyében Kisiratosra, Kisperegre, Nagyiratosra, Zimándújfalura, Pécskára és Aradra látogatnak el a fiatalok.
A darab szerzője, Moșu Norbert-László szerint a Mai regeegy modern népmese, melyben egy fiatal fiú elindul a nagyvilágba szerencsét próbálni, de útja során nem tündérekkel és sárkányokkal találkozik, hanem egyszerű emberekkel. A kérdés ugyanaz: hogyan találhatjuk meg a királykisasszonyt, és mi is a fele királyság? Az előadás mesei motívumokra épülő történet, melyben aktuális társadalmi kérdések fogalmazódnak meg.
A Mai rege című előadás Hargita megye Tanácsa, Gyergyószentmiklós Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Ifitéka, Gyergyószentmiklós Művelődési Központ, Aradi Kölcsey Egyesület, Kisiratosi Polgármesteri Hivatal, Nagyiratosi Polgármesteri Hivatal és az Arad Megyei RMDSZ támogatásával jön létre.
A szervezők
Nyugati Jelen (Arad)
2016. augusztus 4.
Illúziók kora, és ami utána jön
Gondolatok a romániai magyar felsőoktatás helyzetéről és jövőjéről
Megjelent a Jogászképzés a Bolyai Tudományegyetemen 1945–1959 című kötetünk.* A kötetben szigorúan csak a címben jelzett tárgyat vizsgáltuk, de a kötet megírása, szerkesztése közben bennem több általános, a kötet szűken vett témájához nem kapcsolódó, a romániai magyar felsőoktatás múltját, helyzetét és jövőjét illető gondolat is megfogalmazódott. Ezeket a gondolatokat próbálom most röviden, vázlatosan összefoglalni.
A második világháborút követő években kétségtelen, hogy a baloldali erdélyi magyarok nagyobb része hitt abban, hogy itt végre, a baloldali szolidaritás talaján, a nemzetiségi kérdés is megnyugtató megoldást nyer. Ez nemcsak egyszerű illúzió volt, hanem ezt az álláspontot – legalábbis az illúziót erősítendő – számos külső jel is igazolta. Ide tartozott a Nemzetiségi Statútum, amely a kisebbségi jogok széles körét biztosította, a Magyar Autonóm Tartomány 1952-es létrehozása és mindenekelőtt az egyetemi kérdés rendezése is, Kolozsváron a Bolyai Tudományegyetem, Marosvásárhelyen az Orvostudományi Egyetem formájában.
Az, hogy ezek a megoldások hosszú távú rendezését biztosítják a kisebbségi kérdésnek, ténylegesen illúziónak bizonyult. Hithű magyar kommunisták, mint Demeter János jogászprofesszor bebörtönzése és meghurcolása, a Magyar Népi Szövetség más vezetőivel együtt, már az ötvenes évek legelején elkezdődött. A visszalépés, a visszafejlődés az 1956-os magyar szabadságharc és forradalom leverését követően pedig felgyorsult. 1959-ben a Bolyai Tudományegyetemet a Kolozsvári Victor Babeş román egyetemmel történő, pártvonalon eldöntött és kikényszerített egyesítés formájában felszámolták. A Magyar Autonóm Tartományt 1960-ban átszervezték, majd 1968-ban végleg megszüntették. A magyar baloldali elit által vizionált erdélyi internacionalista „pAradicsom” összeomlott.
* Veress Előd-Kokoly Zsolt: Jogászképzés a Bolyai Tudományegyetemen (1945-1959)
Szabadság (Kolozsvár)
Gondolatok a romániai magyar felsőoktatás helyzetéről és jövőjéről
Megjelent a Jogászképzés a Bolyai Tudományegyetemen 1945–1959 című kötetünk.* A kötetben szigorúan csak a címben jelzett tárgyat vizsgáltuk, de a kötet megírása, szerkesztése közben bennem több általános, a kötet szűken vett témájához nem kapcsolódó, a romániai magyar felsőoktatás múltját, helyzetét és jövőjét illető gondolat is megfogalmazódott. Ezeket a gondolatokat próbálom most röviden, vázlatosan összefoglalni.
A második világháborút követő években kétségtelen, hogy a baloldali erdélyi magyarok nagyobb része hitt abban, hogy itt végre, a baloldali szolidaritás talaján, a nemzetiségi kérdés is megnyugtató megoldást nyer. Ez nemcsak egyszerű illúzió volt, hanem ezt az álláspontot – legalábbis az illúziót erősítendő – számos külső jel is igazolta. Ide tartozott a Nemzetiségi Statútum, amely a kisebbségi jogok széles körét biztosította, a Magyar Autonóm Tartomány 1952-es létrehozása és mindenekelőtt az egyetemi kérdés rendezése is, Kolozsváron a Bolyai Tudományegyetem, Marosvásárhelyen az Orvostudományi Egyetem formájában.
Az, hogy ezek a megoldások hosszú távú rendezését biztosítják a kisebbségi kérdésnek, ténylegesen illúziónak bizonyult. Hithű magyar kommunisták, mint Demeter János jogászprofesszor bebörtönzése és meghurcolása, a Magyar Népi Szövetség más vezetőivel együtt, már az ötvenes évek legelején elkezdődött. A visszalépés, a visszafejlődés az 1956-os magyar szabadságharc és forradalom leverését követően pedig felgyorsult. 1959-ben a Bolyai Tudományegyetemet a Kolozsvári Victor Babeş román egyetemmel történő, pártvonalon eldöntött és kikényszerített egyesítés formájában felszámolták. A Magyar Autonóm Tartományt 1960-ban átszervezték, majd 1968-ban végleg megszüntették. A magyar baloldali elit által vizionált erdélyi internacionalista „pAradicsom” összeomlott.
* Veress Előd-Kokoly Zsolt: Jogászképzés a Bolyai Tudományegyetemen (1945-1959)
Szabadság (Kolozsvár)
2016. augusztus 4.
Titkok Bethlen Gábor könyvtáráról
Bethlen Gábor könyvei és könyvkötői címmel foglalta össze Kovács András művészettörténész professzor a Bethlen-könyvtár feltárásáról készült kutatását a Korunk Akadémia Reneszánsz- Reneszánszok sorozat záró előadásaként.
Kovács András akkor kezdett el újra foglalkozni Bethlen Gábor könyveinek témájával, amikor három évvel ezelőtt ismét kezébe került a Jakó Zsigmond Pál 70. születésnapjára készült kéziratos emlékkönyv, amely ennek a témának az elsődleges adatait tartalmazta.
A professzor szerint „a könyvek történetét a világon elég sokan kutatják, léteznek katalógusok a könyveket díszítő mintákról”, ő viszont saját kutatásában a formai jegyeket tanulmányozva próbált kiindulópontot szerezni ahhoz, hogy újabb Bethlen könyveket fedezzen fel. Az első feljegyzett adatok szerint azt sem lehetett tudni biztosan, hogy volt-e könyvtár, vagy csak a humanista felfogás szülte a könyvtár létrehozásának gondolatát.
A Kolozsvári egyetemi könyvtár ritkaságok tára őrzi Ortelius Theatrum orbis terrarum atlaszát. Ez „a legrégebbi könyv, amely biztosan Bethlen Gábor tulajdonában volt.” A 17. század húszas éveire bebizonyosodott az, hogy a könyvtár ténylegesen létezett, Bethlen amolyan gyűjtögetőként nemcsak vásárolta, de nyomtatatta is a könyveket. Bibliotékáját Szenczi Molnár Albert a Mátyás király európai hírű Corvina-könyvtárához hasonlította. Ez utóbbinak egy töredékét később Bethlen meg is szerezte.
Hol lehetett a könyvtár?
„A könyvtárnak a helyét illetően eléggé nagy gondban vagyunk. Néha abban reménykedem, hogy egy éjszaka talán megálmodom azt, hol is lehetett a könyvtár”– viccelődött az akadémikus. A könyvtár tervezett helye nagy valószínűséggel a Gyulafehérvári várban, a Református Kollégium keresztszárnyában volt, viszont a biztos helyében a történészek sem jutottak dűlőre. A belső vár – vagyis a tulajdonképpeni fejedelmi palota – a könyvek legnagyobb részével együtt leégett. Isaacus Basirius Szalárdi Jánost erősítette meg azzal, hogy mindez valóban megtörtént, feljegyzései alapján sikerült kimenekítenie a legértékesebb példányokat és a nyomdai ólombetűket. „Ha ez sikerült, akkor sem volt foganatja, ugyanis ahogy Szalárdi írta, ott minden elpusztult” – jegyezte meg a művészettörténész. Az 1900-as évek elején Pósta Béla ásatásai során előkerült a régi sekrestye, azaz az egykori káptalani levéltár és a feltételezett fejedelmi könyvtár helye is.
1663-as adatok alapján már arról is tudomást szerezhetünk, hogy milyen értéke volt Bethlen Gábor könyvtárának. Szalárdi János feljegyzése szerint a rengeteg könyv „sok ezer tallérokba kerülhetett”. Ámbár még ma is kérdőjeles a példányszámok mennyisége. Kovács András Jakó Zsigmondot idézve említi, hogy 5000 példányra lehetne becsülni a könyvtárat, bár ez nagyon valószínűtlen, ugyanis Monoki István a Rákóczi-könyvtárat becsülte kétezresre, és szinte biztos, hogy az sokkal több könyvet tartalmazott, mint a Bethlen-könyvtár. A professzor elmondta, konkrétan voltaképp nem lehet tudni semmit arról, hogy hány könyvre becsülhető a Bethlen Gábor könyvtára.
A könyvgyűjtemény eredetét illetően is kizárólag találgatásokra vagyunk ítélve. A fejedelem által támogatott, és hazai szerzők ált írt és fordított könyvek közül mintegy 40 nyomtatványt ismernek. Az első olyan könyv, amit kézbe lehet venni, a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában található Itinerarium Catholicum (1616, Debrecen) címmel. A bőrkötetes, zsinórral díszített könyvet a szerző, a lelkész Szegedi P. Dániel ajánlotta fel Bethlen Gábornak.
Bélyegzők, könyvkötők
A könyveken szereplő bélyegzők ismétlődése támpontot jelentett a kutató számára, elősegítette a könyvkötők életének felkutatását. A fejedelem tulajdonában levő könyvek között a professzor talált olyanokat, amelyek nagy valószínűséggel ugyanazon könyvkötő munkái közé tartoztak. Az Exequiae Caeremonialium Bethlen Gábor címerét viseli a borítón. Kovács András szerint ezt olyan bélyegzővel készítették, amelyet 1619-ben a bécsi pecsét mintájára hoztak létre. A bélyegző alapján ugyanannak a könyvkötőnek a munkáit azonosította a művészettörténész a Kolozsvári könyvtárakban is. A 1616-os kötésű, Kolozsváron bekötött Biblia, az 1619-es Marosvásárhelyi szabó céh jegyzőkönyve és Pákei János Enyedi-példánya is mind ugyanazon motívumokkal mAradtak fenn. A szerző kilétéről a Házsongárdi temető egyik sírfelirata árulkodik: IOACHIMI LOFFLERERS, Kolozsvár város könyvkötője, meghalt 1623-ban. A professzor elmondása szerint „akármit és annak ellenkezőjét is bele lehet olvasni ezekbe a feliratokba”, de szinte biztos, hogy 1624 nyarán Löfflerers Joachimi még élt; nagy valószínűséggel 1624 szeptemberében halt meg.
A következő könyvkötő a forrásokban Könyvkötő Jakabként szerepelt – munkájára ugyanazon bélyegzők utalnak: obeliszk, sárkány, oroszlán motívuma. Ő volt az úgynevezett „à la fanfare” kötések meghonosítója. Az elnevezés egy 17. századi könyv címe, egyébként 20. századi elnevezés, és semmi köze nincs a könyvkötő munkájához.
Gedő Dalma-Orsolya
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Bethlen Gábor könyvei és könyvkötői címmel foglalta össze Kovács András művészettörténész professzor a Bethlen-könyvtár feltárásáról készült kutatását a Korunk Akadémia Reneszánsz- Reneszánszok sorozat záró előadásaként.
Kovács András akkor kezdett el újra foglalkozni Bethlen Gábor könyveinek témájával, amikor három évvel ezelőtt ismét kezébe került a Jakó Zsigmond Pál 70. születésnapjára készült kéziratos emlékkönyv, amely ennek a témának az elsődleges adatait tartalmazta.
A professzor szerint „a könyvek történetét a világon elég sokan kutatják, léteznek katalógusok a könyveket díszítő mintákról”, ő viszont saját kutatásában a formai jegyeket tanulmányozva próbált kiindulópontot szerezni ahhoz, hogy újabb Bethlen könyveket fedezzen fel. Az első feljegyzett adatok szerint azt sem lehetett tudni biztosan, hogy volt-e könyvtár, vagy csak a humanista felfogás szülte a könyvtár létrehozásának gondolatát.
A Kolozsvári egyetemi könyvtár ritkaságok tára őrzi Ortelius Theatrum orbis terrarum atlaszát. Ez „a legrégebbi könyv, amely biztosan Bethlen Gábor tulajdonában volt.” A 17. század húszas éveire bebizonyosodott az, hogy a könyvtár ténylegesen létezett, Bethlen amolyan gyűjtögetőként nemcsak vásárolta, de nyomtatatta is a könyveket. Bibliotékáját Szenczi Molnár Albert a Mátyás király európai hírű Corvina-könyvtárához hasonlította. Ez utóbbinak egy töredékét később Bethlen meg is szerezte.
Hol lehetett a könyvtár?
„A könyvtárnak a helyét illetően eléggé nagy gondban vagyunk. Néha abban reménykedem, hogy egy éjszaka talán megálmodom azt, hol is lehetett a könyvtár”– viccelődött az akadémikus. A könyvtár tervezett helye nagy valószínűséggel a Gyulafehérvári várban, a Református Kollégium keresztszárnyában volt, viszont a biztos helyében a történészek sem jutottak dűlőre. A belső vár – vagyis a tulajdonképpeni fejedelmi palota – a könyvek legnagyobb részével együtt leégett. Isaacus Basirius Szalárdi Jánost erősítette meg azzal, hogy mindez valóban megtörtént, feljegyzései alapján sikerült kimenekítenie a legértékesebb példányokat és a nyomdai ólombetűket. „Ha ez sikerült, akkor sem volt foganatja, ugyanis ahogy Szalárdi írta, ott minden elpusztult” – jegyezte meg a művészettörténész. Az 1900-as évek elején Pósta Béla ásatásai során előkerült a régi sekrestye, azaz az egykori káptalani levéltár és a feltételezett fejedelmi könyvtár helye is.
1663-as adatok alapján már arról is tudomást szerezhetünk, hogy milyen értéke volt Bethlen Gábor könyvtárának. Szalárdi János feljegyzése szerint a rengeteg könyv „sok ezer tallérokba kerülhetett”. Ámbár még ma is kérdőjeles a példányszámok mennyisége. Kovács András Jakó Zsigmondot idézve említi, hogy 5000 példányra lehetne becsülni a könyvtárat, bár ez nagyon valószínűtlen, ugyanis Monoki István a Rákóczi-könyvtárat becsülte kétezresre, és szinte biztos, hogy az sokkal több könyvet tartalmazott, mint a Bethlen-könyvtár. A professzor elmondta, konkrétan voltaképp nem lehet tudni semmit arról, hogy hány könyvre becsülhető a Bethlen Gábor könyvtára.
A könyvgyűjtemény eredetét illetően is kizárólag találgatásokra vagyunk ítélve. A fejedelem által támogatott, és hazai szerzők ált írt és fordított könyvek közül mintegy 40 nyomtatványt ismernek. Az első olyan könyv, amit kézbe lehet venni, a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában található Itinerarium Catholicum (1616, Debrecen) címmel. A bőrkötetes, zsinórral díszített könyvet a szerző, a lelkész Szegedi P. Dániel ajánlotta fel Bethlen Gábornak.
Bélyegzők, könyvkötők
A könyveken szereplő bélyegzők ismétlődése támpontot jelentett a kutató számára, elősegítette a könyvkötők életének felkutatását. A fejedelem tulajdonában levő könyvek között a professzor talált olyanokat, amelyek nagy valószínűséggel ugyanazon könyvkötő munkái közé tartoztak. Az Exequiae Caeremonialium Bethlen Gábor címerét viseli a borítón. Kovács András szerint ezt olyan bélyegzővel készítették, amelyet 1619-ben a bécsi pecsét mintájára hoztak létre. A bélyegző alapján ugyanannak a könyvkötőnek a munkáit azonosította a művészettörténész a Kolozsvári könyvtárakban is. A 1616-os kötésű, Kolozsváron bekötött Biblia, az 1619-es Marosvásárhelyi szabó céh jegyzőkönyve és Pákei János Enyedi-példánya is mind ugyanazon motívumokkal mAradtak fenn. A szerző kilétéről a Házsongárdi temető egyik sírfelirata árulkodik: IOACHIMI LOFFLERERS, Kolozsvár város könyvkötője, meghalt 1623-ban. A professzor elmondása szerint „akármit és annak ellenkezőjét is bele lehet olvasni ezekbe a feliratokba”, de szinte biztos, hogy 1624 nyarán Löfflerers Joachimi még élt; nagy valószínűséggel 1624 szeptemberében halt meg.
A következő könyvkötő a forrásokban Könyvkötő Jakabként szerepelt – munkájára ugyanazon bélyegzők utalnak: obeliszk, sárkány, oroszlán motívuma. Ő volt az úgynevezett „à la fanfare” kötések meghonosítója. Az elnevezés egy 17. századi könyv címe, egyébként 20. századi elnevezés, és semmi köze nincs a könyvkötő munkájához.
Gedő Dalma-Orsolya
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. augusztus 5.
Régi-új himnuszunk
Több sajtótermék hírt adott róla: a világhálón immár napok óta fellelhető himnuszunknak az a változata, amelyet a ma kezdődő olimpiai játékok során hallhatunk majd, valahányszor aranyérmet szerez valamely sportolónk.
A Magyar Olimpiai Bizottság megkeresésére a MÁV Szimfonikus Zenekar már 2013 nyarán elkészítette nemzeti fohászunk 90 másodperces zenekari változatát, amelyet az Erkel Ferenc Társaság hitelesített. A nemzetközi standard elvárásainak megfelelően az új változat énekszólam nélküli zenekari előadás másfél percben, közösségi éneklésre is alkalmas B-dúr hangnemben. Különlegessége továbbá a zeneszerző által a kotta külön sorában jelzett, ám korábbi hangzó anyagokban még sosem hallott harangszó, amely utalás az idén éppen 560 esztendeje történt nándorfehérvári diadalra, amellyel egyidejűleg III. Kallixtusz pápa Európa-szerte elrendelte a déli harangszót – írja közleményében a Társaság. Emlékeztetnek továbbá: Erkel Ferenc Kölcsey Ferenc alkotására írt Hymnusát annak 1844-es keletkezése óta többen átdolgozták. Jó ideje a legismertebb Dohnányi Ernő hangszerelése, de ez a feldolgozás az eredeti Erkel-műtől lényegesen különbözik. Az Erkel Ferenc által írt nemzeti fohász karaktere, ritmusa, tempója jóval frissebb, gyorsabb volt a mai gyakorlatból ismertnél, az eredeti mű puritánabb hangzású verbunkos jellege s ebből fakadó tempója azonban idővel nemcsak megkopott, de lassan a feledés homályába is merült.
Kettősség jellemzi hát a riói olimpián felcsendülő Himnuszt: a gyökerekhez, az eredetihez való visszatérés szándéka, a hagyomány tisztelete ötvöződik a modernitással, a megújulással. És milyen jó lenne, ha ez a fajta kettősség nem csupán nemzeti fohászunkat hatná át, hanem valamiképpen kisugározna az olimpiai játékok egészére, és a rendezvény úgy szólítaná meg a mai kor emberét, milliárdokat szerte a világon, hogy közben visszanyer valamit eredeti szellemiségéből! Milyen jó lenne, ha a szervező Brazília vezetői számára nemcsak saját korrupciós botrányaik és pénzéhségük elfedésére hivatott, újabb lopásokra alkalmat nyújtó politikai manőverezés lenne, hanem a házigazdák büszkeségéről, vendégszeretetéről szólnának a hírek. Ha a brazil színkavalkád kizárólag karneváli lenne, és nem kellene szólni az alig-kész építményekről, a rossz közbiztonságról, a sokakat elriasztó Zika-vírusról. Milyen szép lenne, ha a tisztességes, sportszerű megmérettetést nem árnyékolnák be oly gyakran doppingbotrányok. Ha a nemzetek közti versengés csak a pályára korlátozódna. Ha az olimpiai játékokra nem vetne sötét árnyékot a félelem, mindenekelőtt a terrorcselekményektől. És milyen jó lenne minél többször hallani, ahogy felcsendül himnuszunk!
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Több sajtótermék hírt adott róla: a világhálón immár napok óta fellelhető himnuszunknak az a változata, amelyet a ma kezdődő olimpiai játékok során hallhatunk majd, valahányszor aranyérmet szerez valamely sportolónk.
A Magyar Olimpiai Bizottság megkeresésére a MÁV Szimfonikus Zenekar már 2013 nyarán elkészítette nemzeti fohászunk 90 másodperces zenekari változatát, amelyet az Erkel Ferenc Társaság hitelesített. A nemzetközi standard elvárásainak megfelelően az új változat énekszólam nélküli zenekari előadás másfél percben, közösségi éneklésre is alkalmas B-dúr hangnemben. Különlegessége továbbá a zeneszerző által a kotta külön sorában jelzett, ám korábbi hangzó anyagokban még sosem hallott harangszó, amely utalás az idén éppen 560 esztendeje történt nándorfehérvári diadalra, amellyel egyidejűleg III. Kallixtusz pápa Európa-szerte elrendelte a déli harangszót – írja közleményében a Társaság. Emlékeztetnek továbbá: Erkel Ferenc Kölcsey Ferenc alkotására írt Hymnusát annak 1844-es keletkezése óta többen átdolgozták. Jó ideje a legismertebb Dohnányi Ernő hangszerelése, de ez a feldolgozás az eredeti Erkel-műtől lényegesen különbözik. Az Erkel Ferenc által írt nemzeti fohász karaktere, ritmusa, tempója jóval frissebb, gyorsabb volt a mai gyakorlatból ismertnél, az eredeti mű puritánabb hangzású verbunkos jellege s ebből fakadó tempója azonban idővel nemcsak megkopott, de lassan a feledés homályába is merült.
Kettősség jellemzi hát a riói olimpián felcsendülő Himnuszt: a gyökerekhez, az eredetihez való visszatérés szándéka, a hagyomány tisztelete ötvöződik a modernitással, a megújulással. És milyen jó lenne, ha ez a fajta kettősség nem csupán nemzeti fohászunkat hatná át, hanem valamiképpen kisugározna az olimpiai játékok egészére, és a rendezvény úgy szólítaná meg a mai kor emberét, milliárdokat szerte a világon, hogy közben visszanyer valamit eredeti szellemiségéből! Milyen jó lenne, ha a szervező Brazília vezetői számára nemcsak saját korrupciós botrányaik és pénzéhségük elfedésére hivatott, újabb lopásokra alkalmat nyújtó politikai manőverezés lenne, hanem a házigazdák büszkeségéről, vendégszeretetéről szólnának a hírek. Ha a brazil színkavalkád kizárólag karneváli lenne, és nem kellene szólni az alig-kész építményekről, a rossz közbiztonságról, a sokakat elriasztó Zika-vírusról. Milyen szép lenne, ha a tisztességes, sportszerű megmérettetést nem árnyékolnák be oly gyakran doppingbotrányok. Ha a nemzetek közti versengés csak a pályára korlátozódna. Ha az olimpiai játékokra nem vetne sötét árnyékot a félelem, mindenekelőtt a terrorcselekményektől. És milyen jó lenne minél többször hallani, ahogy felcsendül himnuszunk!
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. augusztus 5.
Parlamenti nyugdíjak, különleges juttatások, sírig tartó kiváltságok
Elérkezett augusztus, a szabadságolások ideje. Egyúttal megkezdődött az őszi parlamenti választásokon indulni szándékozók jelölési időszaka. És közben mindenfajta tiltakozó sajtónyilatkozatot, fejcsóválást vagy utcára vonulást mellőzve hatályba lépett a honatyák extra nyugdíját szavatoló jogszabály. Ugyanakkor az egykori önkormányzati vezetőknek javasolt speciális nyugdíjat egyelőre elvetették, amiként a köztisztviselőknek szánt veszélyességi és neuropszichológiai pótlékot is.
Meglehet, nem nézem túl sűrűn a tévét, és csak néhány újságot olvasok, egyetlen képviselő vagy szenátor tiltakozó megnyilvánulása sem jutott el az agytekervényeimhez. Például olyan nyilatkozat, hogy: „Én nem szavaztam meg, sőt, mi több, tiltakoztam az ilyenfajta eljárás ellen, de leszavaztak, a hangom gyengének bizonyult.” Szóval, szégyenkezve be kell vallanom, hogy sem román, sem magyar honatyai tiltakozásról nincs tudomásom. Legfeljebb a szászos államelnök ezúttal gerinces viszonyulásáról: hatásköre szerint a jogszabályt először visszautalta a parlamentnek. De hát kecskére bízta a káposztát. A szégyenkezés a kiváltságosokért van és az országért, amely lakhelyemet adja, és fájó, hogy újból és újból bebizonyítja: nemcsak földrajzilag húz a Balkánhoz, hanem erkölcsileg és szellemileg is. A tiltakozásra képtelen és a választók akaratával szembemenő képviselet ilyen formán szolgálhatja ugyan a nyugdíjas politikusi érdekeket, ám hosszú távon a nagyravágyás, a torkosság, a kapzsiság, az állandóan többet akarás megtestesítője. Bizonyításra sem érdemes, csak úgy egyszerűen ki kell jelenteni: a parlamenti nyugdíj – vagy egyesek szerint a nyugdíjkiegészítő különleges juttatás – nem más, mint sírig tartó kiváltsága a hatalmasoknak, egy újabb pozitív diszkriminatív megkülönböztetés részükről és számukra. Miközben sokan mások ebben az országban negatív kisebbségi megkülönböztetés szenvedő alanyai. De azért három korlátozást is tartalmaz a jogszabály: nem jogosultak különleges nyugdíjra azok, akik éppen nyugdíjkorhatár feletti aktív honatyák (biztosan nem fognak tolongani ezután, és a hat-hét mandátumosak idén megnyugodott szívvel visszavonulhatnak), illetve azok sem, akiket korrupciós bűncselekmény miatt elítéltek. És a háromnál több mandátumot letöltők nem kapnak többet, mint a három mandátumosok közel három átlagfizetést kitevő, sírig tartó pótnyugdíja. Szóval, valós önmagát is figyelembe véve, hány átlagpolgárral egyenértékű egy romániai politikus? Persze, ha arra gondolunk, hogy a kvótarendszert megtagadó országokra a migránsonként kiszámított büntetés is többszöröse az átlagfizetéssel biztosított jövedelemnek, akkor a Brüsszeli javadalmazásokhoz képest ez nem is olyan sok... Ki kell jelentenünk továbbá: a választópolgár közömbössé, tehetetlenné, kijátszhatóvá vált. Miközben lépten-nyomon politikusi túlkapásokról és az erkölcs mellőzéséről beszélgetnek egymás közt az emberek, nem elegen tették fel a kérdést miért is járna különleges nyugdíj annak a képviselőnek vagy szenátornak (vagy majdan polgármesternek, tanácselnöknek), akit nemcsak megfelelőképpen és törvényesen javadalmaznak, hanem azon kívül mindenféle juttatással ellátnak? Meg azt is tudja, látja, tapasztalja a közember, hogy akinek mindez nem elég, korrupciógyanús ügyleteket bonyolíthat le vádemeléssel vagy többnyire anélkül, erkölcsileg lejáratván magát vagy csak úgy, szép csendesen. Még mi kellene? Veszélyességi pótlék, hivatalból járó doktori cím (egy mandátum után kisdoktori, több mandátumot követően nagydoktori) vagy az örökösökre is kiterjedő alanyi jogon történő juttatások, netán olyan törvény, amely a pótnyugdíja megszűnte után a politikust a mennyországba juttatná? Parlamenti nyugdíjak, különleges juttatások, sírig tartó kiváltságok. De mi lesz utána? Hogyan lehetne a Jóisten és Szent Péter kegyeibe férkőzni? A gazdag és a koldus történetében miért nem jött meg a dúsgazdag esze, hogy fele vagyonával pazarul élve a másik felét a mennyország felé vezető út járhatóvá tételére fordítsa?
Holmi parlamenti pótlékok és azon kívüli nyugdíjak helyett mArad az ingyenes szólásszabadság lehetősége. És a felhívás az ezután első vagy újabb mandátum elnyerésére vállalkozó képviselők és szenátorok felé: ha azt akarják, hogy a gyengélkedő választó ne muszájból, nyögvenyelősen, hányingertől és a mellékhatásoktól tartva vegye be a szabad választás hatóanyagú (vagy anélküli) gyógyszert, akkor már a választási kampányukban sűrűn hangoztassák, hogy mindent meg fognak tenni a kiváltságnyugdíjak eltörléséért. Mert egyre többen már csak olyan honatyákra lesznek hajlandóak szavazni, akik választási kampányukban hangjukat hallatják a hasonló politikusi önérdek-érvényesítés ellen. Ráadásul a honi szavazópolgárnak az sem számítana, sőt, egyenesen kívánatos lenne, ha kevesebben ülnének a bársonyszékekben, mert így az adójából kevesebb pénz menne a pótnyugdíjakra. Amúgy már volt egy népszavazás a képviselőház létszámának csökkentéséről. A választópolgár most is mennyiség helyett az erkölcsi minőség emelésére szavazna. Apropó, minőség. Követendő példákat hozok felszínre az emlékezetemből. A már-már legendás svájci demokráciáról, ahol a népképviselőket megtiszteltetés éri, amikor megválasztatnak, és javadalmazás – no meg pótnyugdíj – nélkül végzik szolgálatukat. Eszembe jut II. Erzsébet királynő születésnapi megünnepeltetése is, a szeretett uralkodónak kijáró ováció. No, meg a thai taxis, aki úgy lobogtatta szélvédőjén nagy megbecsülésnek örvendő királya fényképét, mint mifelénk a vallásosabbak a keresztet. Szívem szerint hasonlókat kívánnék magunknak is, bár tudom: utópia. De valóságot álmodni szabad és kívánatos.
Dr. Ábrám Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Elérkezett augusztus, a szabadságolások ideje. Egyúttal megkezdődött az őszi parlamenti választásokon indulni szándékozók jelölési időszaka. És közben mindenfajta tiltakozó sajtónyilatkozatot, fejcsóválást vagy utcára vonulást mellőzve hatályba lépett a honatyák extra nyugdíját szavatoló jogszabály. Ugyanakkor az egykori önkormányzati vezetőknek javasolt speciális nyugdíjat egyelőre elvetették, amiként a köztisztviselőknek szánt veszélyességi és neuropszichológiai pótlékot is.
Meglehet, nem nézem túl sűrűn a tévét, és csak néhány újságot olvasok, egyetlen képviselő vagy szenátor tiltakozó megnyilvánulása sem jutott el az agytekervényeimhez. Például olyan nyilatkozat, hogy: „Én nem szavaztam meg, sőt, mi több, tiltakoztam az ilyenfajta eljárás ellen, de leszavaztak, a hangom gyengének bizonyult.” Szóval, szégyenkezve be kell vallanom, hogy sem román, sem magyar honatyai tiltakozásról nincs tudomásom. Legfeljebb a szászos államelnök ezúttal gerinces viszonyulásáról: hatásköre szerint a jogszabályt először visszautalta a parlamentnek. De hát kecskére bízta a káposztát. A szégyenkezés a kiváltságosokért van és az országért, amely lakhelyemet adja, és fájó, hogy újból és újból bebizonyítja: nemcsak földrajzilag húz a Balkánhoz, hanem erkölcsileg és szellemileg is. A tiltakozásra képtelen és a választók akaratával szembemenő képviselet ilyen formán szolgálhatja ugyan a nyugdíjas politikusi érdekeket, ám hosszú távon a nagyravágyás, a torkosság, a kapzsiság, az állandóan többet akarás megtestesítője. Bizonyításra sem érdemes, csak úgy egyszerűen ki kell jelenteni: a parlamenti nyugdíj – vagy egyesek szerint a nyugdíjkiegészítő különleges juttatás – nem más, mint sírig tartó kiváltsága a hatalmasoknak, egy újabb pozitív diszkriminatív megkülönböztetés részükről és számukra. Miközben sokan mások ebben az országban negatív kisebbségi megkülönböztetés szenvedő alanyai. De azért három korlátozást is tartalmaz a jogszabály: nem jogosultak különleges nyugdíjra azok, akik éppen nyugdíjkorhatár feletti aktív honatyák (biztosan nem fognak tolongani ezután, és a hat-hét mandátumosak idén megnyugodott szívvel visszavonulhatnak), illetve azok sem, akiket korrupciós bűncselekmény miatt elítéltek. És a háromnál több mandátumot letöltők nem kapnak többet, mint a három mandátumosok közel három átlagfizetést kitevő, sírig tartó pótnyugdíja. Szóval, valós önmagát is figyelembe véve, hány átlagpolgárral egyenértékű egy romániai politikus? Persze, ha arra gondolunk, hogy a kvótarendszert megtagadó országokra a migránsonként kiszámított büntetés is többszöröse az átlagfizetéssel biztosított jövedelemnek, akkor a Brüsszeli javadalmazásokhoz képest ez nem is olyan sok... Ki kell jelentenünk továbbá: a választópolgár közömbössé, tehetetlenné, kijátszhatóvá vált. Miközben lépten-nyomon politikusi túlkapásokról és az erkölcs mellőzéséről beszélgetnek egymás közt az emberek, nem elegen tették fel a kérdést miért is járna különleges nyugdíj annak a képviselőnek vagy szenátornak (vagy majdan polgármesternek, tanácselnöknek), akit nemcsak megfelelőképpen és törvényesen javadalmaznak, hanem azon kívül mindenféle juttatással ellátnak? Meg azt is tudja, látja, tapasztalja a közember, hogy akinek mindez nem elég, korrupciógyanús ügyleteket bonyolíthat le vádemeléssel vagy többnyire anélkül, erkölcsileg lejáratván magát vagy csak úgy, szép csendesen. Még mi kellene? Veszélyességi pótlék, hivatalból járó doktori cím (egy mandátum után kisdoktori, több mandátumot követően nagydoktori) vagy az örökösökre is kiterjedő alanyi jogon történő juttatások, netán olyan törvény, amely a pótnyugdíja megszűnte után a politikust a mennyországba juttatná? Parlamenti nyugdíjak, különleges juttatások, sírig tartó kiváltságok. De mi lesz utána? Hogyan lehetne a Jóisten és Szent Péter kegyeibe férkőzni? A gazdag és a koldus történetében miért nem jött meg a dúsgazdag esze, hogy fele vagyonával pazarul élve a másik felét a mennyország felé vezető út járhatóvá tételére fordítsa?
Holmi parlamenti pótlékok és azon kívüli nyugdíjak helyett mArad az ingyenes szólásszabadság lehetősége. És a felhívás az ezután első vagy újabb mandátum elnyerésére vállalkozó képviselők és szenátorok felé: ha azt akarják, hogy a gyengélkedő választó ne muszájból, nyögvenyelősen, hányingertől és a mellékhatásoktól tartva vegye be a szabad választás hatóanyagú (vagy anélküli) gyógyszert, akkor már a választási kampányukban sűrűn hangoztassák, hogy mindent meg fognak tenni a kiváltságnyugdíjak eltörléséért. Mert egyre többen már csak olyan honatyákra lesznek hajlandóak szavazni, akik választási kampányukban hangjukat hallatják a hasonló politikusi önérdek-érvényesítés ellen. Ráadásul a honi szavazópolgárnak az sem számítana, sőt, egyenesen kívánatos lenne, ha kevesebben ülnének a bársonyszékekben, mert így az adójából kevesebb pénz menne a pótnyugdíjakra. Amúgy már volt egy népszavazás a képviselőház létszámának csökkentéséről. A választópolgár most is mennyiség helyett az erkölcsi minőség emelésére szavazna. Apropó, minőség. Követendő példákat hozok felszínre az emlékezetemből. A már-már legendás svájci demokráciáról, ahol a népképviselőket megtiszteltetés éri, amikor megválasztatnak, és javadalmazás – no meg pótnyugdíj – nélkül végzik szolgálatukat. Eszembe jut II. Erzsébet királynő születésnapi megünnepeltetése is, a szeretett uralkodónak kijáró ováció. No, meg a thai taxis, aki úgy lobogtatta szélvédőjén nagy megbecsülésnek örvendő királya fényképét, mint mifelénk a vallásosabbak a keresztet. Szívem szerint hasonlókat kívánnék magunknak is, bár tudom: utópia. De valóságot álmodni szabad és kívánatos.
Dr. Ábrám Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. augusztus 5.
CSAKIS Kézdivásárhelyen
A CSAKIS (Családban Keresztényként Istennel) fesztivált első alkalommal szervezik meg Kézdivásárhelyen augusztus 11–14. között. A rendezvény helyszíne a sportcsarnok és környéke. A szervezőcsapat múlt héten ismertette a programot.
Bardócz Csaba ikafalvi református lelkész, főszervező elmondta: céljuk olyan rendezvényt szervezni, amely kimondottan keresztény, és a családoknak szól. Az esemény Erdély-szerte újdonságnak számít, ismereteik szerint hasonló fesztivált eddig nem szervezett senki. Az a cél – hangsúlyozta –, hogy a tábor hétvégéje alatt a távolabbról érkezők egy kirándulással összekötve Kézdivásárhelyen pihenjenek és feltöltődjenek lelkileg. Több olyan meghívottjuk is lesz, aki szaktekintélynek számít, de az előadásokkal párhuzamosan gyermekfoglalkozásokat és esti koncerteket is tartanak. Csütörtökön, a nyitónapon a Kovászna Belvárosi Ifjúsági Zenekar, pénteken a magyarországi Kármel együttes, szombaton a Reménység együttes és az erdélyi származású magyarországi Csiszér László énekes lép színpadra.
Ráduly Attila, a Zöld Nap Egyesület elnöke arról beszélt, hogy ők a pénteki program egy részét, a gyermekmegőrzést vállalták, a kicsik számára zöld neveléssel kapcsolatos foglalkozásokat, vetélkedőket szerveznek. Ilyés Dalma recepciós közölte: a fesztiválon való részvétel ingyenes, de bejelentkezéshez kötött. Kocsis Zoltán helyszínfelelős, a sportiroda vezetője beszámolt a szállás- és sportolási lehetőségekről: a sportszállodában negyvenkilenc személyt tudnak elszállásolni, a sportcsarnokban különálló terekben gyermekfoglalkozásoknak, sportolásnak, előadásoknak, koncereteknek is helyet biztosítanak, a kinti játszóterek és mozgásparkok is a résztvevők rendelkezésére állnak. Raff Andrea, a gyermekprogramok felelőse azokat a rendezvényeket ismertette, amelyeket ő és csapata szervez a fesztivál ideje alatt. Albu Levente A házasság művészete programot mutatja be a fesztiválon. Raff Róbert református szórványlelkész, a rendezvény ötletgazdája azt hangsúlyozta, hogy a hasonló fesztiválok általában egynaposak, a CSAKIS viszont háromnapos, jövőre újra megszervezik, és nagyon odafigyeltek a fesztivál reklámozására. Csoma Attila önkéntes arra buzdította a fiatalokat, hogy vegyenek részt minél nagyobb számban a rendezvényen. Bardócz Csaba azt is közölte, hogy a fesztiválon jelen lesz Komlósi Piroska Budapesti családterapeuta, klinikai szakpszichológus, ismert szaktekintély.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A CSAKIS (Családban Keresztényként Istennel) fesztivált első alkalommal szervezik meg Kézdivásárhelyen augusztus 11–14. között. A rendezvény helyszíne a sportcsarnok és környéke. A szervezőcsapat múlt héten ismertette a programot.
Bardócz Csaba ikafalvi református lelkész, főszervező elmondta: céljuk olyan rendezvényt szervezni, amely kimondottan keresztény, és a családoknak szól. Az esemény Erdély-szerte újdonságnak számít, ismereteik szerint hasonló fesztivált eddig nem szervezett senki. Az a cél – hangsúlyozta –, hogy a tábor hétvégéje alatt a távolabbról érkezők egy kirándulással összekötve Kézdivásárhelyen pihenjenek és feltöltődjenek lelkileg. Több olyan meghívottjuk is lesz, aki szaktekintélynek számít, de az előadásokkal párhuzamosan gyermekfoglalkozásokat és esti koncerteket is tartanak. Csütörtökön, a nyitónapon a Kovászna Belvárosi Ifjúsági Zenekar, pénteken a magyarországi Kármel együttes, szombaton a Reménység együttes és az erdélyi származású magyarországi Csiszér László énekes lép színpadra.
Ráduly Attila, a Zöld Nap Egyesület elnöke arról beszélt, hogy ők a pénteki program egy részét, a gyermekmegőrzést vállalták, a kicsik számára zöld neveléssel kapcsolatos foglalkozásokat, vetélkedőket szerveznek. Ilyés Dalma recepciós közölte: a fesztiválon való részvétel ingyenes, de bejelentkezéshez kötött. Kocsis Zoltán helyszínfelelős, a sportiroda vezetője beszámolt a szállás- és sportolási lehetőségekről: a sportszállodában negyvenkilenc személyt tudnak elszállásolni, a sportcsarnokban különálló terekben gyermekfoglalkozásoknak, sportolásnak, előadásoknak, koncereteknek is helyet biztosítanak, a kinti játszóterek és mozgásparkok is a résztvevők rendelkezésére állnak. Raff Andrea, a gyermekprogramok felelőse azokat a rendezvényeket ismertette, amelyeket ő és csapata szervez a fesztivál ideje alatt. Albu Levente A házasság művészete programot mutatja be a fesztiválon. Raff Róbert református szórványlelkész, a rendezvény ötletgazdája azt hangsúlyozta, hogy a hasonló fesztiválok általában egynaposak, a CSAKIS viszont háromnapos, jövőre újra megszervezik, és nagyon odafigyeltek a fesztivál reklámozására. Csoma Attila önkéntes arra buzdította a fiatalokat, hogy vegyenek részt minél nagyobb számban a rendezvényen. Bardócz Csaba azt is közölte, hogy a fesztiválon jelen lesz Komlósi Piroska Budapesti családterapeuta, klinikai szakpszichológus, ismert szaktekintély.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. augusztus 5.
Hívatlanul érkezik a honvágy, avagy a fjordokon át a smaragd szigetre
Különleges érzés rádöbbenni arra, hogy a honvágy milyen ravaszul, váratlanul talált ránk.
Sosem egy nagy robbanással mutatkozik meg, nem kopogtat, hogy hát ’Helló, itt vagyok, te meg megint merre tévedtél el?’. Hívatlanul érkezik és apró részletekben adja az ember tudatára, hogy valami hiányzik a hétköznapokból. Amikor hirtelen egy dal szólal meg valahol a mélyben, és következő percben a Youtube-on Palya Bea, a Quimby vagy éppen a Csík Zenekar játszik hevesen egy régi darabot. A minap vinettát sütöttem, aztán éppen édesanyám húsgombóc levesét főztem meg. Tegnap szilvát vásároltam a piacon, hát ma már rotyog a krumpli a fazékban, szilvásgombóc a mai menü. Felszínen azzal áltatom magam, hogy csak a lakótársaimnak akarom megmutatni a változatos, erdélyi konyha finomságait. Norvégok, az ő konyhaművészetükhöz képest a mi pirospaprikás zsíroskenyerünk is izgalmasabb. Mégis, magamnak lassan be kell vallanom, nem nekik, hanem magamnak készítem ezeket az ételeket. Melenget a gondolat, hogy egy kicsit itt, a távolban is életre tudok kelteni valamit Erdélyből, még ha csak a konyhából terjedő illatok formájában is. Olyan dolgok ezek, amiket talán az ember nem értékel annyira, amikor kéznyújtásnyira vannak állandóan.
Már több mint egy fél év telt el azóta, amióta újra szedtem a sátorfámat, becsomagoltam minden szükségeset egy nagy bőröndbe, és ide költöztem a smaragd szigetre, a kis zöld koboldok otthonába, a Guinness sör és Oscar Wilde mellett tucatnyi híres író bölcsőjébe, Írországba. Emlékszem, többen megkérdezték akkor tőlem, hogy honnan van ennyi bátorságom. Én meg nem mertem azt válaszolni, hogy valójában én is ezer kétellyel küszködök. Nem mondhattam. De volt egy nyugtató gondolat a fejemben, amit próbáltam előtérbe helyezni: bárhova megyek is, ugyanolyan emberek vannak ott is, mint itthon. Jobban mondva, emberek voltak Bécsben is három éve, amikor oda vitt a tanulásvágy és a kíváncsiság, emberek voltak Norvégiában is, ahova az idegen nyelv iránt érzett szenvedély vitt, és ahol csak egyre cseperedett bennem a kalandvágy, és emberek lesznek Dublinban is, ahova már a mostanra nyughatatlanná vált természetem hajszolt.
Eddig én is hittem a mondának, hogy az éghajlat befolyásolja a népet, ezért olyan életkedvelők délen az olaszok, és ugyancsak emiatt olyan mogorvák és barátságtalanok az északiak. Viszont képes-e azt bárki megmagyarázni, hogy az írek a soha el nem álló eső, a kegyetlenül süvítő szél és a folyton felhőkkel takart ég ellenére, hogyan lehetnek olyan vidámak, barátságosak és könnyen megközelíthetőek? Az is igaz, hogy mialatt Norvégiában drága az alkohol, és ha ők fel szeretnének kicsit melegedni zord napokon, egy kisebb vagyont kell elkölteniük egy-két üveg szíverősítő italra, Írországban a csapból folyik a sör, és mindig akad egy jó barát, akivel el lehet beszélgetni az időjárás kihívásairól egy kocsma melegében. Van egy olyan gyanúm, hogy az íreknek több féle és fajta sörük van, mint ahány hétvége egy évben, amikor időt lehet szánni a sörivás mesterségére.
A sok költözködés hozzásegített ahhoz, hogy ma egyetlen következtetést tudjak levonni az országok közötti különbségekről. Az általános előítéletek vagy eltúlzott valóságok ellenére, legyen az pozitív vagy negatív, a szomszéd füve mindig zöldebb mArad. Mennyien repatriálnak nyugatra, mert azt remélik, ott valami féle Eldorádóra bukkannak, aztán sokan nem merik bevallani, hogy ez nem teljesen így van. Hiszen Norvégiában nehezen lehet beilleszkedni, mert nem csak hűvös jelleműek az ott lakók, de nagy erőfeszítések árán fogadják csak be az immigránsokat, bárhonnan jönnének is. Emellett persze szigorúak a szabályzatok, ami miatt egy átlag román ember, aki hozzá van szokva a törvények kiskapuihoz és szürke zónájához, mindegyre áttörhetetlen falakba ütközik. Aztán Írországban a több tucat féle sör sem képes elfeledtetni azt az emberrel, hogy a közszállítás tökéletesen megbízhatatlan, olyannyira, hogy Romániában egy Isten háta mögötti falu állomásán is inkább érkezik órarend szerint a vonat, semmint a dublini commuter (ingázó) vonat. Vagy az, hogy 20 percet veszít az ember minden alkalommal, amikor egy cul de sac házcsoportot kell megkerülnie, hogy eljusson valahova, mert ugye ezeket a házcsoportokat fal veszi körül és nincs rövidítés. Továbbá az írek nem hallottak hatékony házszigetelésről vagy használható mobilhálózatról. A lista hosszú, van miről panaszkodni ugyanúgy, mint otthon. Azt jelenti ez, hogy minden rossz, és ezért tévedés elköltözni más országba? Egyáltalán!
Véleményem szerint kevés dolog képes olyan élettapasztalatot adni, mint az, amikor egy új kultúrához, egy új kultúra furcsaságaihoz kell hozzásimulnunk, vagy egy idegen ország törvényeit kell kibogozzuk magunkban. Az a megmagyarázhatatlan boldogság, amit az nyújt, hogy bárhova megy az ember, megértéssel fogadják, mindenhol találhatunk barátokra, és minél távolabb jutunk otthonról, annál jobban látjuk, hogy a fű mindenhol zöld, és néha elszáradt, és néha túl magasra nőtt, de lényegében ugyanolyan. Na, jó, Írországban zöldebb persze, de ahhoz el kell viselni a sok esőt és a trágyaszagot, ami már beitta magát a hétköznapjainkba, mert mindenhol tehéncsordákat tartanak.
Egyetlen tanulságot tudok most elmondani. Ezek a tapasztalatok olyanok, mint kicsomagolatlan, titokzatos ajándékok a karácsonyfa alatt. Ha kinyújtjuk a kezünket és kibontjuk őket, elvesztenek kicsit a rejtélyességükből, ott a lehetőség, hogy nem tetszik az, amit a fényes papír alatt találunk, de viszont megvan az esélye annak is, hogy egy életre szóló kincset találunk elrejtve egy elnyűtt, újrahasznált csomagolópapír burkolata alatt. Ha nem vitt volna ennyi helyre az életem, nem láttam volna meg azt sem, hogy Erdély mennyire csodálatos és mennyire szerves része az életemnek. De azt sem tapasztaltam volna meg, hogy Norvégia valóban mennyire gyönyörű a kimagasló fjordjaival és a gazdag történelmével, hogy Írországban mennyi a kedves ember, mennyire mesések a vidéki tájak, és mennyire jólesik az a pár óra meleg napsütés egy hét eső után. Megtanultam kevesebbet panaszkodni arról, hogy mi nem működik itt vagy otthon, és inkább arról mesélni, hogy mennyi minden van, amit ünnepelni lehet és kell mindenhol, hogy kincsekre mindenütt bukkanhatunk, ha kinyitjuk a szemeink és megnyitjuk az életünk a tapasztalatok áramának, függetlenül attól, hogy hol vagyunk.
RAKUSCSINECZ LAURA
Szabadság (Kolozsvár)
Különleges érzés rádöbbenni arra, hogy a honvágy milyen ravaszul, váratlanul talált ránk.
Sosem egy nagy robbanással mutatkozik meg, nem kopogtat, hogy hát ’Helló, itt vagyok, te meg megint merre tévedtél el?’. Hívatlanul érkezik és apró részletekben adja az ember tudatára, hogy valami hiányzik a hétköznapokból. Amikor hirtelen egy dal szólal meg valahol a mélyben, és következő percben a Youtube-on Palya Bea, a Quimby vagy éppen a Csík Zenekar játszik hevesen egy régi darabot. A minap vinettát sütöttem, aztán éppen édesanyám húsgombóc levesét főztem meg. Tegnap szilvát vásároltam a piacon, hát ma már rotyog a krumpli a fazékban, szilvásgombóc a mai menü. Felszínen azzal áltatom magam, hogy csak a lakótársaimnak akarom megmutatni a változatos, erdélyi konyha finomságait. Norvégok, az ő konyhaművészetükhöz képest a mi pirospaprikás zsíroskenyerünk is izgalmasabb. Mégis, magamnak lassan be kell vallanom, nem nekik, hanem magamnak készítem ezeket az ételeket. Melenget a gondolat, hogy egy kicsit itt, a távolban is életre tudok kelteni valamit Erdélyből, még ha csak a konyhából terjedő illatok formájában is. Olyan dolgok ezek, amiket talán az ember nem értékel annyira, amikor kéznyújtásnyira vannak állandóan.
Már több mint egy fél év telt el azóta, amióta újra szedtem a sátorfámat, becsomagoltam minden szükségeset egy nagy bőröndbe, és ide költöztem a smaragd szigetre, a kis zöld koboldok otthonába, a Guinness sör és Oscar Wilde mellett tucatnyi híres író bölcsőjébe, Írországba. Emlékszem, többen megkérdezték akkor tőlem, hogy honnan van ennyi bátorságom. Én meg nem mertem azt válaszolni, hogy valójában én is ezer kétellyel küszködök. Nem mondhattam. De volt egy nyugtató gondolat a fejemben, amit próbáltam előtérbe helyezni: bárhova megyek is, ugyanolyan emberek vannak ott is, mint itthon. Jobban mondva, emberek voltak Bécsben is három éve, amikor oda vitt a tanulásvágy és a kíváncsiság, emberek voltak Norvégiában is, ahova az idegen nyelv iránt érzett szenvedély vitt, és ahol csak egyre cseperedett bennem a kalandvágy, és emberek lesznek Dublinban is, ahova már a mostanra nyughatatlanná vált természetem hajszolt.
Eddig én is hittem a mondának, hogy az éghajlat befolyásolja a népet, ezért olyan életkedvelők délen az olaszok, és ugyancsak emiatt olyan mogorvák és barátságtalanok az északiak. Viszont képes-e azt bárki megmagyarázni, hogy az írek a soha el nem álló eső, a kegyetlenül süvítő szél és a folyton felhőkkel takart ég ellenére, hogyan lehetnek olyan vidámak, barátságosak és könnyen megközelíthetőek? Az is igaz, hogy mialatt Norvégiában drága az alkohol, és ha ők fel szeretnének kicsit melegedni zord napokon, egy kisebb vagyont kell elkölteniük egy-két üveg szíverősítő italra, Írországban a csapból folyik a sör, és mindig akad egy jó barát, akivel el lehet beszélgetni az időjárás kihívásairól egy kocsma melegében. Van egy olyan gyanúm, hogy az íreknek több féle és fajta sörük van, mint ahány hétvége egy évben, amikor időt lehet szánni a sörivás mesterségére.
A sok költözködés hozzásegített ahhoz, hogy ma egyetlen következtetést tudjak levonni az országok közötti különbségekről. Az általános előítéletek vagy eltúlzott valóságok ellenére, legyen az pozitív vagy negatív, a szomszéd füve mindig zöldebb mArad. Mennyien repatriálnak nyugatra, mert azt remélik, ott valami féle Eldorádóra bukkannak, aztán sokan nem merik bevallani, hogy ez nem teljesen így van. Hiszen Norvégiában nehezen lehet beilleszkedni, mert nem csak hűvös jelleműek az ott lakók, de nagy erőfeszítések árán fogadják csak be az immigránsokat, bárhonnan jönnének is. Emellett persze szigorúak a szabályzatok, ami miatt egy átlag román ember, aki hozzá van szokva a törvények kiskapuihoz és szürke zónájához, mindegyre áttörhetetlen falakba ütközik. Aztán Írországban a több tucat féle sör sem képes elfeledtetni azt az emberrel, hogy a közszállítás tökéletesen megbízhatatlan, olyannyira, hogy Romániában egy Isten háta mögötti falu állomásán is inkább érkezik órarend szerint a vonat, semmint a dublini commuter (ingázó) vonat. Vagy az, hogy 20 percet veszít az ember minden alkalommal, amikor egy cul de sac házcsoportot kell megkerülnie, hogy eljusson valahova, mert ugye ezeket a házcsoportokat fal veszi körül és nincs rövidítés. Továbbá az írek nem hallottak hatékony házszigetelésről vagy használható mobilhálózatról. A lista hosszú, van miről panaszkodni ugyanúgy, mint otthon. Azt jelenti ez, hogy minden rossz, és ezért tévedés elköltözni más országba? Egyáltalán!
Véleményem szerint kevés dolog képes olyan élettapasztalatot adni, mint az, amikor egy új kultúrához, egy új kultúra furcsaságaihoz kell hozzásimulnunk, vagy egy idegen ország törvényeit kell kibogozzuk magunkban. Az a megmagyarázhatatlan boldogság, amit az nyújt, hogy bárhova megy az ember, megértéssel fogadják, mindenhol találhatunk barátokra, és minél távolabb jutunk otthonról, annál jobban látjuk, hogy a fű mindenhol zöld, és néha elszáradt, és néha túl magasra nőtt, de lényegében ugyanolyan. Na, jó, Írországban zöldebb persze, de ahhoz el kell viselni a sok esőt és a trágyaszagot, ami már beitta magát a hétköznapjainkba, mert mindenhol tehéncsordákat tartanak.
Egyetlen tanulságot tudok most elmondani. Ezek a tapasztalatok olyanok, mint kicsomagolatlan, titokzatos ajándékok a karácsonyfa alatt. Ha kinyújtjuk a kezünket és kibontjuk őket, elvesztenek kicsit a rejtélyességükből, ott a lehetőség, hogy nem tetszik az, amit a fényes papír alatt találunk, de viszont megvan az esélye annak is, hogy egy életre szóló kincset találunk elrejtve egy elnyűtt, újrahasznált csomagolópapír burkolata alatt. Ha nem vitt volna ennyi helyre az életem, nem láttam volna meg azt sem, hogy Erdély mennyire csodálatos és mennyire szerves része az életemnek. De azt sem tapasztaltam volna meg, hogy Norvégia valóban mennyire gyönyörű a kimagasló fjordjaival és a gazdag történelmével, hogy Írországban mennyi a kedves ember, mennyire mesések a vidéki tájak, és mennyire jólesik az a pár óra meleg napsütés egy hét eső után. Megtanultam kevesebbet panaszkodni arról, hogy mi nem működik itt vagy otthon, és inkább arról mesélni, hogy mennyi minden van, amit ünnepelni lehet és kell mindenhol, hogy kincsekre mindenütt bukkanhatunk, ha kinyitjuk a szemeink és megnyitjuk az életünk a tapasztalatok áramának, függetlenül attól, hogy hol vagyunk.
RAKUSCSINECZ LAURA
Szabadság (Kolozsvár)
2016. augusztus 5.
Csalók minden mennyiségben
A tények eltagadásának nyújtotta kórképét az az „eposzi” küzdelem, mely egy volt miniszterelnök és egy miniszter tudományos fokozatának ki nem érdemelt voltáról folyt. No de nem erről kívánok az alábbiakban szólni, hanem arról, miért is jelentik ezen esetek csupán a csúcsát a jéghegynek, és hogy ennek milyen következményeivel kellene számolni. Nem elégséges ugyanis csalóknak és pernahajdereknek bélyegezni az államférfiakat – különben bukásukat nem e leleplezésnek köszönhetik, habár jogállamibb tájakon ez bőven elegendő lett volna ahhoz, hogy örök időkre eltűnjenek a süllyesztőben, de nálunk előbb kell valakinek megbuknia, és csak utána deríthető ki róla hivatalosan is az igazság —, szóval tanácsos lenne alaposan átvilágítani azt a magát tudományosnak és oktatóinak nevező gépezetet is, mely a hamis okleveleket kiállítja.
Nyílt titok, a megsokasodó esetek ismételten felhívják rá a figyelmet, hogy a hazai egyetemeken valóságos diplomagyárak működnek, s nem csupán a doktori címek odaítéléséről van szó. hatvanas évekbeli emlékeim szerint is léteztek példák arra, hogy diáktársak pénzen vett államvizsgadolgozatokkal szereztek képesítést, mi több, hallottam hitelt érdemlő forrásból olyanról is, akinek magának doktori címe ugyan nem volt, de doktori dolgozatot azért összefércelt egy megrendelőnek, és az illető átment a szűrőn. Vajon milyen „szűrő” lehetett az?
Nem titok, hogy az oktatásbeli korrupció, a csalók eme iparága a rendszerváltás után hatalmas lendületet vett, és mára a hamis oklevelekkel érvényesülést keresők országvesztő veszélyforrássá változtak. Tízezrekre rúg a doktori címek száma, ha azoknak csak egyötöde hamis, és azok birtokosaiból egyszerre ketten is kormánytagok, hányan lehetnek a kevésbé exponált helyeken a minisztériumokban és az adminisztráció alsóbb fokain? Ezek mind szakértőkként adják ott a tanácsot, és hozzák a döntéseket, holott arra semmi valódi jogcímük nem lenne, és csak csődbe vihetik a közügyek intézését.
Amit lépten-nyomon bizonyítanak a tények – s akkor kezdődik azok letagadása. Erre külön „iparág” szakosodott. Kelemen Hunor ezredes ködvágóban osztja a parancsot, Verestóy Attila, a másik ezredparancsnok pedig erdőben bujkáltatja katonáit... De van a román politikusok között is néhány, aki még tisztelegni sem tud. Na meg olyan, mint Robert Turcescu, aki még a rangját is hol elveszti, hol megszerzi, hol titkosan, hol nyíltan.
A legédesebb az élsportolók előléptetése. Kevés olyan ország van, ahol tiszti rangban mérik a sportteljesítményeket, vegyük csak a tábornokokat. Köztük van a mi Jenei Imrénk. Ő az egész közül a legártatlanabb. Aztán ott a sorban a kézilabdás Corel Oţelea, a kenus Ivan Patzaichin, a teniszező Ilie Năstase, s nőként a valahai kajakos olimpiai bajnok és jelenlegi sportminiszter, Elisabeta Lipă. S mindezek felett pedig a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon leszereplő román válogatott edzője, a Tata Puiunak becézett Anghel Iordănescu, akit a francia lapok is csak úgy hívnak: Papa Poule (Csirke Tata), a generális.
Nem tudom, más miként van, én nem mennék egyikkel sem harcba, néhányukkal már csak azért sem, mert – enyhén szólva – észbeli képességeik eléggé korlátoltak. Persze, amiképpen az életben nem a tisztség teszi az embert, a tábornokot sem a rang emeli hadvezérré. De előre elvesztett az a csata, ahol tehetségtelen és tudás nélküli, tehát dilettáns a parancsnok.
Román Győző
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
A tények eltagadásának nyújtotta kórképét az az „eposzi” küzdelem, mely egy volt miniszterelnök és egy miniszter tudományos fokozatának ki nem érdemelt voltáról folyt. No de nem erről kívánok az alábbiakban szólni, hanem arról, miért is jelentik ezen esetek csupán a csúcsát a jéghegynek, és hogy ennek milyen következményeivel kellene számolni. Nem elégséges ugyanis csalóknak és pernahajdereknek bélyegezni az államférfiakat – különben bukásukat nem e leleplezésnek köszönhetik, habár jogállamibb tájakon ez bőven elegendő lett volna ahhoz, hogy örök időkre eltűnjenek a süllyesztőben, de nálunk előbb kell valakinek megbuknia, és csak utána deríthető ki róla hivatalosan is az igazság —, szóval tanácsos lenne alaposan átvilágítani azt a magát tudományosnak és oktatóinak nevező gépezetet is, mely a hamis okleveleket kiállítja.
Nyílt titok, a megsokasodó esetek ismételten felhívják rá a figyelmet, hogy a hazai egyetemeken valóságos diplomagyárak működnek, s nem csupán a doktori címek odaítéléséről van szó. hatvanas évekbeli emlékeim szerint is léteztek példák arra, hogy diáktársak pénzen vett államvizsgadolgozatokkal szereztek képesítést, mi több, hallottam hitelt érdemlő forrásból olyanról is, akinek magának doktori címe ugyan nem volt, de doktori dolgozatot azért összefércelt egy megrendelőnek, és az illető átment a szűrőn. Vajon milyen „szűrő” lehetett az?
Nem titok, hogy az oktatásbeli korrupció, a csalók eme iparága a rendszerváltás után hatalmas lendületet vett, és mára a hamis oklevelekkel érvényesülést keresők országvesztő veszélyforrássá változtak. Tízezrekre rúg a doktori címek száma, ha azoknak csak egyötöde hamis, és azok birtokosaiból egyszerre ketten is kormánytagok, hányan lehetnek a kevésbé exponált helyeken a minisztériumokban és az adminisztráció alsóbb fokain? Ezek mind szakértőkként adják ott a tanácsot, és hozzák a döntéseket, holott arra semmi valódi jogcímük nem lenne, és csak csődbe vihetik a közügyek intézését.
Amit lépten-nyomon bizonyítanak a tények – s akkor kezdődik azok letagadása. Erre külön „iparág” szakosodott. Kelemen Hunor ezredes ködvágóban osztja a parancsot, Verestóy Attila, a másik ezredparancsnok pedig erdőben bujkáltatja katonáit... De van a román politikusok között is néhány, aki még tisztelegni sem tud. Na meg olyan, mint Robert Turcescu, aki még a rangját is hol elveszti, hol megszerzi, hol titkosan, hol nyíltan.
A legédesebb az élsportolók előléptetése. Kevés olyan ország van, ahol tiszti rangban mérik a sportteljesítményeket, vegyük csak a tábornokokat. Köztük van a mi Jenei Imrénk. Ő az egész közül a legártatlanabb. Aztán ott a sorban a kézilabdás Corel Oţelea, a kenus Ivan Patzaichin, a teniszező Ilie Năstase, s nőként a valahai kajakos olimpiai bajnok és jelenlegi sportminiszter, Elisabeta Lipă. S mindezek felett pedig a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon leszereplő román válogatott edzője, a Tata Puiunak becézett Anghel Iordănescu, akit a francia lapok is csak úgy hívnak: Papa Poule (Csirke Tata), a generális.
Nem tudom, más miként van, én nem mennék egyikkel sem harcba, néhányukkal már csak azért sem, mert – enyhén szólva – észbeli képességeik eléggé korlátoltak. Persze, amiképpen az életben nem a tisztség teszi az embert, a tábornokot sem a rang emeli hadvezérré. De előre elvesztett az a csata, ahol tehetségtelen és tudás nélküli, tehát dilettáns a parancsnok.
Román Győző
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. augusztus 5.
Nemzet- és lélekmentők
A magyar irodalmi táborokra emlékeztek
Egykori és jelenlegi magyar nyelv és irodalom szakos tanárok, illetve diákok gyűltek össze szerda este a Sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban, mégpedig szép számban, a Tulit Ilona által szerkesztett, Anyanyelvi táborok Háromszéken címet viselő könyv bemutatóján.
Az 1986 és 1991 között Tulit Ilona magyar szakos tanfelügyelő által megszervezett táborokban Tapodi Zsuzsa egyetemi tanár kezdő pedagógusként, Ungvári Barna András lelkipásztor pedig diákként volt jelen. A kettőjük párbeszédéből, valamint az akkori ötletgazda és kivitelező, illetve ilyen vagy olyan minőségben résztvevők visszaemlékezéseiből lassan felidéződtek a nyolcvanas évek második felének nyomasztó évei a maguk feszültséggel, félelemmel és nincstelenséggel telített valójukban.
Egy olyan sötét korszak metszete tárult a hallgatóság lelki szemei elé, melyre annak átélői ma is rettenettel gondolnak vissza, a később születettek pedig elképzelni sem tudják annak borzalmait. Hiszen ebben az időszakban az állampolgárokat termelőeszközöknek tekintették, az erdélyi magyarságot a teljes eltűnés réme fenyegette. Mindezek ellenére akadtak olyan apró szigetek, ahol szabadon szállt a magyar szó, és szárnyalt a gondolat, s éppen ezért diák és tanár egyaránt teljes értékű embernek érezhette magát. Az igaz, hogy megvalósításukhoz jó adag bátorság, elhivatottság, nemzeti öntudat, leleményesség és vezetői beosztás kellett, azonban szerencsére Tulit Ilona mindezzel rendelkezett. Így az sem véletlen, hogy a reménység eme szigetei Háromszéken jöttek létre, hiszen ő akkor is Sepsiszentgyörgyön élt és tevékenykedett.
Megtudhattuk továbbá, ezek az anyanyelvi táborok hét éven keresztül működhettek, télen az akkor 1-es Számú Ipari Líceum, nyáron pedig a kommandói iskola védő falai között. Sándor István mérnöktanár és Hochbauer Gyula tanár személyében ugyanis a két intézményt olyan emberek vezették, akik nemzetük érdekében fel merték vállalni az ezzel járó kockázatot.
Résztvevői egymás között magyar irodalmi táborként emlegették az évente összesen 17 napon át folyó tevékenységet, azonban sokkal több volt ennél, hiszen az előadók között volt nyelvész, irodalomtörténész, néprajzkutató, pszichológus, népzene- és néptáncoktató, de akadt költő, újságíró, színművész, művészettörténész, képzőművész, filozófus, történész, zenepedagógus és csillagász is.
Az áldásos munkát végző tanárok közül, a már említetteken kívül a téli táborok igazgatói tisztségét betöltő Albert Ernő, valamint Árvay Katalin, Lokodi Irén, Sylvester Teodóra és Zsigmond Győző neve hangzott el. Nem feledkeztek meg továbbá Csurulya Edit, Kónya Ádám, Orbán Gyöngyi, Ördög Gyárfás Ágnes, Salamon András, Salamon Sándor, Török Katalin, Bíró Annamária, Bota Emese, Domokos Zsuzsa, Fazakas Ágnes, Gazda József, Hommer Judit és Horváth Alpár munkásságáról sem. Mindenkit azonban lehetetlen felsorolni, hiszen a MIT-ben összesen másfél ezer diák, valamint kis híján száz tanár fordult meg.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
A magyar irodalmi táborokra emlékeztek
Egykori és jelenlegi magyar nyelv és irodalom szakos tanárok, illetve diákok gyűltek össze szerda este a Sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban, mégpedig szép számban, a Tulit Ilona által szerkesztett, Anyanyelvi táborok Háromszéken címet viselő könyv bemutatóján.
Az 1986 és 1991 között Tulit Ilona magyar szakos tanfelügyelő által megszervezett táborokban Tapodi Zsuzsa egyetemi tanár kezdő pedagógusként, Ungvári Barna András lelkipásztor pedig diákként volt jelen. A kettőjük párbeszédéből, valamint az akkori ötletgazda és kivitelező, illetve ilyen vagy olyan minőségben résztvevők visszaemlékezéseiből lassan felidéződtek a nyolcvanas évek második felének nyomasztó évei a maguk feszültséggel, félelemmel és nincstelenséggel telített valójukban.
Egy olyan sötét korszak metszete tárult a hallgatóság lelki szemei elé, melyre annak átélői ma is rettenettel gondolnak vissza, a később születettek pedig elképzelni sem tudják annak borzalmait. Hiszen ebben az időszakban az állampolgárokat termelőeszközöknek tekintették, az erdélyi magyarságot a teljes eltűnés réme fenyegette. Mindezek ellenére akadtak olyan apró szigetek, ahol szabadon szállt a magyar szó, és szárnyalt a gondolat, s éppen ezért diák és tanár egyaránt teljes értékű embernek érezhette magát. Az igaz, hogy megvalósításukhoz jó adag bátorság, elhivatottság, nemzeti öntudat, leleményesség és vezetői beosztás kellett, azonban szerencsére Tulit Ilona mindezzel rendelkezett. Így az sem véletlen, hogy a reménység eme szigetei Háromszéken jöttek létre, hiszen ő akkor is Sepsiszentgyörgyön élt és tevékenykedett.
Megtudhattuk továbbá, ezek az anyanyelvi táborok hét éven keresztül működhettek, télen az akkor 1-es Számú Ipari Líceum, nyáron pedig a kommandói iskola védő falai között. Sándor István mérnöktanár és Hochbauer Gyula tanár személyében ugyanis a két intézményt olyan emberek vezették, akik nemzetük érdekében fel merték vállalni az ezzel járó kockázatot.
Résztvevői egymás között magyar irodalmi táborként emlegették az évente összesen 17 napon át folyó tevékenységet, azonban sokkal több volt ennél, hiszen az előadók között volt nyelvész, irodalomtörténész, néprajzkutató, pszichológus, népzene- és néptáncoktató, de akadt költő, újságíró, színművész, művészettörténész, képzőművész, filozófus, történész, zenepedagógus és csillagász is.
Az áldásos munkát végző tanárok közül, a már említetteken kívül a téli táborok igazgatói tisztségét betöltő Albert Ernő, valamint Árvay Katalin, Lokodi Irén, Sylvester Teodóra és Zsigmond Győző neve hangzott el. Nem feledkeztek meg továbbá Csurulya Edit, Kónya Ádám, Orbán Gyöngyi, Ördög Gyárfás Ágnes, Salamon András, Salamon Sándor, Török Katalin, Bíró Annamária, Bota Emese, Domokos Zsuzsa, Fazakas Ágnes, Gazda József, Hommer Judit és Horváth Alpár munkásságáról sem. Mindenkit azonban lehetetlen felsorolni, hiszen a MIT-ben összesen másfél ezer diák, valamint kis híján száz tanár fordult meg.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)