Beszélgetés Koreck Aladár mérnökkel
„Ki kell állni azért, ami jó a közösségnek és a családomnak!” (1.)
„Elnézést kérek a város, a megye vezetőitől, mert mind a barátaim, tisztelem őket, de szerintem nem üzletemberek. Amerikában azért mennek jobban a dolgok, mert üzletemberek vezetik azokat, de legalábbis vannak jó üzletemberek, akik a vezetők mögül irányítanak.”
„A régi rendszerben én mindenkivel jóban voltam. Nem engedhettem meg magamnak ellenséget.”
„A politikában a fiatalokat nem szabad elhagyni, hogy egyedül vezessenek. Én fiatalpárti vagyok, de a munkahelyemen is tudtam, hogy támogatni kell őket – tanácsokkal, véleménnyel stb.”
Ezeket a gondolatokat szeretném előrebocsátani mai beszélgetésünk kezdetekor.
– Mint egy igazgató a gyűlés indításakor. Hol voltál te igazgató?
– Az Arad Megyei Építő-szerelő Vállalatnál (ICMJ). 1965-ben vettek fel, 1978-ban neveztek ki igazgatónak és 2008-ban mondtam fel az igazgatóságot.
– Tehát, harminc évig vezetted ugyanazt a nagyvállalatot.
– Több mint tíz évig a szocializmusban, tíz évig az átmeneti időszakban, a ’90-es években és csaknem tíz évig a magánszektorban – egy Nagyváradi privát cég vette meg a vállalatot. Ők az osztályvezetőktől kezdve minden vezető beosztású személyt kidobtak. Egymagam mAradtam. Miért? Mert mindig megcsináltam azt, amit kellett. Megbíztak bennem. Gyakorlatilag három rendszerben vezettem a vállalatot… Így van ez a magyar üggyel is. Minden alkalmat meg kell ragadni s tenni kell, akarni kell, hogy megmAradjunk… Gyerekként, tizennégy évesen szembe találtam magam a rendszerrel. Két lehetőség közül választhattam: 1. ellenségként viselkedni, nyíltan, 2. behódolni a rendszernek. Később még megjelent egy harmadik lehetőség: hagyni magadat beszervezni besúgónak. A negyedik lehetőség volt megpróbálni együtt élni ezzel a rendszerrel, akár egy rossz házasságban: nem szeretjük egymást, de megvagyunk együtt.
– Mikor volt ez?
– A múlt rendszerben, az ötvenes évek végén.
„’56 őszén alkalmam volt kezet fogni és beszélgetni Tamási Áronnal”
– Mondanál valamit tanulmányaidról?
– Dicsérő oklevéllel fejeztem be a középiskolát.
– Hol?
– Aradon, a Magyar Vegyes Líceumban.
– Voltak-e kedvenc tanáraid?
– Elsősorban Ficzay, aki megszerettette velem az irodalmat. Osztályfőnököm Fábián volt. Nem a kedvencem, én sem az övé. Őszintén szólva, nem szerettem sem a fizikát, sem a kémiát. A rendszer faragott mérnökké, nem más… Calvasina, a Csoszi is nagyon jópofa tanár volt – szerettem a történelmet.
– Hova jártál elemi iskolába?
– Az első osztályt Aradon végeztem, utána falun.
– Melyik faluban?
– Körösztúron, pontosabban Pusztakeresztúron. De pár hétig egy kicsi faluban, Bolgártelepen is meg kellett húzódnunk bátyámmal. Az első, második és harmadik gimnáziumot Szentmiklóson jártam. Utána kerültem Aradra a Magyar Vegyes Líceumba. Következett volna az egyetem, de lebetegedtem, vesztettem egy évet. Aztán már nem fogadták el a dicsérő oklevelemet. Akkor én, aki nyolcéves koromban még egy mukkot sem tudtam románul, taktikáztam egy nagyot.
– Miben állt a taktikád?
– A román jogra kértem a felvételemet, a Babeș Egyetemre. Ezeregyszázan voltunk száz helyre. Négyessel lehetett bejutni, négyesem lett. De elutasítottak. Egy szerbbel, egy némettel és egy volt papnövendékkel együtt kiestünk. Nem támogatták a kisebbségeket. Akkor írtam egy levelet a miniszternek, s vázoltam a történteket. A miniszter utasította, hogy mind a négyünket vegyenek fel. Attól kezdve nem volt politikai problémám a Babeș Egyetemen.
– Mikor történt ez?
– ’55-től ’58-ig. Magyar kollégáim a Bolyairól haragudtak rám, azt mondták, elárultam a magyarokat. Megmondtam nekik: ha egy magyar hozzám fog jönni, és én védem, az megnyeri, ha egy magyar hozzátok megy, az biztosan elveszti. Szegény Tokay Gyuri volt az egyetlen, aki azt mondta, igazam van.
– Volt-e az egyetemen valami hátrányod amiatt, hogy magyar nyelven végezted el a középiskolát?
– Az óvodától kezdve egészen az érettségiig minden iskolámat magyar nyelven végeztem. Ennek ellenére, az egyetemen, ahol románul folyt az oktatás, semmilyen hátrányom nem volt emiatt. A felvételi vizsgán én írtam a legjobb dolgozatot nyelvtanból. A román nyelvű jogi egyetemet tiszta jelessel végeztem el.
– Egyetemista éveid idején mit nyújtott neked Kolozsvár?
– Az Aradi Magyar Vegyes Líceum olyan fegyvert adott a kezembe, amelynek segítségével Kolozsváron mint román egyetem hallgatója bekerültem egy úgynevezett irodalmi elit társaságba. Két házigazdám volt: Péró Sándor orgonaművész és György Dénes szavalóművész. Ők vezettek be a társaságba. Vonzott a költészet, írtam is néhány jó verset. Az egyik legvisszahúzódóbb költő, Bartalis János nagyon szimpatizált engem. Azt mondta: „Írjál azt, ami neked jön. Ha az nem jó, akkor ne írj többet!” Kapcsolatba kerültem még Olosz Lajossal, akinek a fia felettem járt a Magyar Vegyes Líceumban. Méliusz Józsefet is megismertem, aki kollégája volt édesapámnak. ’56 őszén alkalmam volt kezet fogni és beszélgetni Tamási Áronnal.
– Amikor igazgatóként dolgoztál, nem írtál?
– Mikor? Reggel héttől este tízig bent voltam a munkahelyen.
– Szóval elvégezted a jogi egyetemet.
– Nem éppen. Ugyanis utolsó év előtt eltávolítottak. ’58-ban, amikor Kádárék elítélték Nagy Imrét, az egyetemekről, de a hivatalokból is kezdték elküldeni a magyarokat úgy, mint az ötvenes évek elején. Ellenséges elemnek tituláltak bennünket.
– Mit tettél miután eljöttél a jogról?
– Elmentem volna dolgozni, de hónapokig nem kaptam semmilyen állást. „Osztályellenséget” nem vettek fel. Abból éltem akkor, hogy felkészítettem az egyetemre diákokat a Magyar Vegyes Líceumból. Végül felvettek, protekcióval, az Autobazához, egy tiszta román céghez. Két évig dolgoztam ott különféle beosztásban. Azután sikerült elérnem a vállalatnál, hogy küldjenek egy ajánlást az egyetem címére, amelyben kérték, vegyenek vissza, hogy megszerezhessem a diplomámat. Aláírta a párttitkár meg a szakszervezet elnöke is. Sajnos, senki sem vállalta az egyetem vezetői közül, hogy visszavegyenek, érvényben volt ugyanis egy rendelet, amelynek értelmében a jogra csakis a munkásosztály képviselőinek gyermekeit vehették fel. Azt javasolták, jelentkezzem a műszaki egyetemre, ajánlást is adtak. Így kerültem Temesvárra, építőanyagok szakra.
– A diplomavizsga után idejöttél Aradra?
– Egy év után az előregyártott elemek üzemében a minőségellenőrzés főnöke lettem. Akkor, 1970-ben történt egy tragédia: az UTA téren összeomlott egy négyemeletes új ház. Éjjel fél háromkor. Tizenöten haltak meg.
– Mi okozta ezt a szörnyűséget?
– A gyors, felületes, olcsó munka nem lehet jó minőségű. A leggyengébb betont használták az építkezésen. De a mai napig nem tisztázódott, hogy tulajdonképpen miért dőlt össze ez a tömbház... Akkor behívott a megyei első titkár, és kinevezett a minőségellenőrzés teljhatalmú főnökének. Még előtte, ’67-ben kaptam egy levelet a jogi egyetemről, és meghívtak, hogy fejezzem be levelezésin. Úgyhogy megszereztem a jogászi diplomát is. Később mindkét diplomával a tarsolyomban, kineveztek igazgatónak. Nem volt könnyű. Gyerekkoromban megtanultam, azután igazgatóként is alkalmaztam: mindent jól meg kell gondolni, és tenni kell valamit. Nem várni, nem félni! Mindig úgy kell tenni, ahogy az ellenség tenné, vagy ahogy kell nekünk. S még annyit: a tapasztalat nagyon fontos. Ki kell állni azért, ami jó a közösségnek és a családomnak! Nem játszhatjuk meg a hősöket. Mert nálunk nincs miért. Manapság a hősiességgel nem tudsz csinálni semmit.
„Rajongtam a pusztáért!”
– Aradon születtél?
– Nem. 1936-ban Valkány községtől 10 kilométerre, Koreckpusztán, a birtokon születtem egy kastélyban.
– Mi alkotta a birtokot?
– Egy kastély és egy kúria. Ezenkívül 20 gazdasági épület tartozott hozzá.
– Mekkora földterületen?
– Édesapám tulajdonában kb. 500 hektár volt. Először úgy tűnt, hogy könnyű, ragyogó gyerekkorom lesz. Nem így történt. Viszont megharcoltam a saját harcomat. Tizenkét éves koromig amennyi időt csak lehetett, a pusztán töltöttem. Rajongtam a pusztáért! Barátaim a béresgyerekek voltak és Tisza nevű kutyám. Na meg István bácsi, az öreg béresgazda, aki 90 évéből 75-öt a mi szolgálatunkban töltött. Igazi magyar, okos parasztember volt. A becsületesség mintaképe. Katonaviselt. Három évig volt huszár… Mi, gyerekek bosszantottuk folyton. „Egri csillagok”-at játszottunk a legnagyobb asztagokon, jött az eső, beáztak… Paraszti, félfeudális demokrácia volt nálunk.
– Aradi emlékeid?
– Arad új kapaszkodási lehetőséget adott. A korzó, amelyen annyiszor végigmentünk, és az Iskola. Berthe, Schőn s a tanárok… A városon kívül ott volt a Hegyalja. Ma is áll Kuvinban egy nagyon szép, kis hétvégi házunk.
– Mély nyomot hagyott benned gyerekkorod?
– Egész Bánság, maga a különleges táj, az árkok, a fák irtóan lekötöttek. Másodsorban pedig az emberek.
– Szóval földbirtokos családból származol. Mondanál néhány szót az őseidről?
– 1741-ben a Mária Terézia-féle nagy betelepítéskor jöttek a Habsburg-birodalomból. Német ajkúak voltak. Ezt a famíliát a nők magyarosították el. Nagyapám volt az első értelmiségi a családban, mint a Berlini Gazdasági Akadémia végzettje. Saját bankot alapított, és több ezer hektáron gazdálkodott. Hét nyelven beszélt, nagyon szerették az emberek. 1927-ben, az első román királyi földreform alkalmával a földje nagy részét elvették, mAradt 800-900 hektár. Nagyapám 75 éves korában a mezsgyén halt meg épp, amikor kijelölték a határt. Aznap délután meghalt nagyanyám is, aki nálánál harminc évvel fiatalabb volt.
– Mi lett a birtokkal?
– Édesapám abbahagyta az egyetemet, megnősült és elkezdett birtokgazdálkodással foglalkozni… De jött a háború, apámat rögtön kivitték a frontra. A vidéki földbirtokos 30 kilót fogyott Oroszországban. Részt vett Ogyessza elfoglalásában. Utána Krivoj Rogig kellett mennie… Jó kapcsolatai révén, anyámnak sikerült elintéznie, hogy hazaengedjék.
– Megnyugodhatott a család.
– Igen. De jött 1945. Mindent elvettek – 50 hektár földet hagytak. Az volt az agrárreform.
– Az épületeket is elvették?
– Nem. Csak a földet. ’49-ben elvették a mAradék földet is, és rá egy hétre az épületeket. Akkor került apám Dévára, kényszerlakhelyre. Tíz évig kellett ott mAradnia. Édesanyám és mi, gyerekek földönfutóvá lettünk. Szerencsénkre, egy egyedülálló idős asszony, Antalfi néni befogadta anyámat egyszobás, alkóvos lakásába – évekig ott lakott. A bátyám bekerült a Magyar Vegyes Líceum internátusába. Én Szentmiklóson mAradtam, mint diák egy kifőzdében. Amikor Pesten élő fiát miniszterhelyettesnek nevezték ki, magához vette Antalfi nénit. A lakást sikerült anyám nevére íratni.
– Édesanyád, egyébként, mivel foglalkozott?
– Különleges, gyönyörű szép, nagyon ügyes, jó hangú asszony volt. Egész életében harcolnia kellett. Tánctanárnő volt. Kodály Zoltán első felesége, aki távoli rokona volt, karolta fel még gyerekkorában. Így Pesten tánctanári diplomát szerzett, amit itt, Aradon a szocializmusban is használt. Nagyon jól tudott bánni az emberekkel.
– Édesanyád Aradi volt?
– Családunkban vele indult el az „Aradi vonal”. Előtte bánsági volt a család.
Juhász Béla
(Folytatjuk)
Nyugati Jelen (Arad), 2016. aug. 13.
Beszélgetés Koreck Aladár mérnökkel
„Ki kell állni azért, ami jó a közösségnek és a családomnak!” (2.)
– Az őseid után, szeretnék hallani valamit feleségedről, illetve gyerekeidről.
– 1967-ben nősültem. Feleségemet egy balatoni kiránduláson ismertem meg. Főkönyvelőként dolgozott a községgazdálkodási vállalatnál, és három évet a Vegyes egyik jogutódjában, az úgynevezett „Petróleum Líceumban”. Korán nyugdíjba ment… Egyetlen lányunk van. Temesváron ’95-ben elvégezte az orvosi egyetemet, és ott doktorált. Utána kapott egy magyar akadémiai ösztöndíjat. Emiatt időlegesen ’99-ben átment Szegedre. 2006 elejére adjunktusi rangig jutott. Komoly tudományos kutatómunkát folytatott. Dermatológiával foglalkozott, de legjobban az immunológia érdekelte. Kongresszusokon ismerték meg az amerikaiak, és kivitték. Hangsúlyozom: nem emigrált, hanem kivitték. Jelenleg orvosi menedzsmenttel foglalkozik egy orvosi eszközöket gyártó cégnél.
– Melyik városban él?
– San Franciscóban.
– Unokáid vannak-e?
– Van egy nyolcéves fiú unokám. A lányom, aki 2006-ban ment ki, tavaly jött haza először. Idén magával hozta az unokámat is.
– Alkalma volt megismerni a nagyszüleit.
– 2008-ban, amikor állapotos volt, elcsalt minket San Franciscóba, bébiszitternek. Akkor beadtam a lemondásomat a munkahelyemen, otthagytam a vezérigazgatói állásomat, és feleségemmel kimentünk Amerikába. Hat évet mAradtunk.
– Mit csináltál ott ilyen sokáig?
– Ott kezdtem el írni. Na, nem leveleket, hanem Fuimus című regényemet. Az írótollat tulajdonképpen a következőmondat adta a kezembe: „Minden jó és szép elfelejtődik, még a rossz is sokszor.”
– Hogy érezted magad Amerikában?
– Rendkívül idegennek tűnt. A lányom nagyon jól érzi magát, rengeteget dolgozik, de a feleségem meg én idegenül éreztük magunkat.
– Milyen szempontból?
– Az egész élet egészen más ott, pedig Kalifornia Amerika gyöngye. Teljesen más közeg, mint a miénk. Rengeteg a bevándorló, mindenhova csak autóval lehet menni, aki nem tud elég jól angolul, kisebbségi érzése van… És minden olyan nagy! Minden a modern technikára alapszik.
– Magyarokkal, románokkal találkoztál ott?
– New Yorkban, San Franciscóban, kis városokban, mindenütt lehet találkozni magyarokkal vagy románokkal. A nagyvárosokban szalámit, sonkát, minden itthon megszokott ételt megtalálsz, vannak magyar üzletek is.
– Az evés azonban nem minden…!
– Összebarátkoztam egy magyar cisztercita szerzetessel. ’56-ban megalakítottak egy középiskolát, ahol ma az éves tandíj 40 ezer dollár. A kollégiumért még 10 ezer dollárt kell fizetni. Tizenkét országból vannak diákjaik. Úgy folyik ott a nevelés, mint régen a legjobb egyházi iskolákban. Óriási hangsúlyt fektetnek a kultúrára és a sportra.
– Általában milyen a kulturális színvonal Amerikában?
– Van kultúra, de nagyon kevesen kérnek belőle. Amerikában mindenhol a teljesítmény számít. Senkit sem érdekel, ki vagy, mi vagy, honnan jöttél. Ha szükségük van rád, bármilyen fizetést megadnak.
– Hat év távol hazádtól. Nem volt honvágyad?
– Az Aradi utcákra és az Aradi életre vágyódtam nagyon. Hiányzott az, hogy itthon, ha kimegyek az utcára, lépten-nyomon találkozom ismerőssel; több mint tízezer munkatársam volt az évek során, rengetegen ismertek.
– Sokat utaztál hosszú életed során?
– A múlt rendszerben, ahogy lehetett, kétévente mentem át Magyarországra; sok rokonunk él ott. Turistaként jártam Moszkvában és Leningrádban is. A rendszerváltás után eljutottam nem csak a tengerentúlra, de Afrikába és Ázsiába is.
„Tizenhat éves koromban írnom kellett egy regényt”
– Vallásos vagy? Volt kapcsolatod az egyházzal?
– Hithű katolikusnak neveltek, félig-meddig az is mAradtam. De nem a bigott fajtából. A vallás összehozott Szoboszlay Aladárral és dr. Dóczi Györggyel.
– Kapcsolatban voltál más ismert személyiségekkel is, akik hatással voltak életedre?
– Sok fontos embert megismertem Berky Jóskán keresztül, aki a belvárosi minorita templom kántora volt. Megemlíteném Felszegi akadémikust, dr. Bárányi Ferenc egykori minisztert, aki a mai napig legjobb barátaim egyike, Drăgulescu akadémikust a műszaki egyetemről.
– Hogy kerültél kapcsolatba az irodalommal?
– Diákkoromban Ficzay Dénes hatására kezdtem foglalkozni az irodalommal. Tizenhat éves koromban írnom kellett neki egy regényt, amit felolvastam az osztályban.
– Miről szólt?
– Afrikában játszódó kalandregény volt.
– Mondanál pár szót tavaly megjelent könyvedről?
– 2015-ben jelent meg Szegeden. Címe: Fuimus. Családom története 1949-ig. Hamarosan megjelenik második, bővített kiadása. Jelenleg dolgozom egy Aradhoz inkább kapcsolódó, a Magyar Vegyes Líceum tanári karára emlékező köteten. Ezt mindenképpen Aradon szeretném megjelentetni.
„Fiatalkoromban osztályellenségnek tituláltak”
– Vannak igaz barátaid?
– Elég rosszul állok. Legjobb barátom mai napig dr. Bárányi Ferenc, aki, sajnos, nagyon beteg. Igaz barátomnak tartom még Aradról Cziszter Kálmánt, akivel kollégák is voltunk. Tartom a kapcsolatot egykori iskolatársaimmal – én szerveztem az érettségi találkozók egy részét.
– Politikai beállítottságod?
– Fiatalkoromban osztályellenségnek tituláltak. Miután kiharcoltam, hogy diplomákat szerezzek, labdába rúghattam. Mielőtt kinevezhettek volna igazgatónak, be kellett lépnem a pártba.
– Sugallták, hogy be kéne lépned?
– Nem sugallták. Határozottan megmondták. És azt is megemlítették, hogy óriási építkezések lesznek Bukarestben meg másutt, ahol szükség van jó szakemberekre… Nem akartam elhagyni Aradot… Aztán 1990-ben beiratkoztam az RMDSZ-be. Nem tudtam vállalni semmilyen funkciót, de támogattam a szervezetet.
– Hogy állsz egészségileg?
– Általában jól, ha leszámítjuk az apróbb bajokat. Van egy komolyabb szívritmuszavarom, amit akkor kaptam, amikor a vállalat egyik kőbányájában balesetet szenvedett egy tökrészeg munkás, és meghalt.
– Most, majdnem 80 évesen, elégedett embernek tartod magadat?
– Egész életemben megpróbáltam úgy gazdálkodni, hogy öregkoromra ne érjenek kellemetlen meglepetések. Mindent megtettem, amit tudtam. És büszkén állítom, hogy soha az életben nem voltam korrupt. A korrupció nem jó, sem nekem, sem másnak. Olyan, mint egy ragályos betegség: ha egyszer elkaptad, nagyon nehezen tudsz megszabadulni tőle. Ide tartozik, hogy ma is ugyanabban a lakásban lakom, mint 1975-ben. Se palotám, se villám nincs. Pedig lehetett volna, főleg a ’90-es években.
– Mivel töltöd legszívesebben szabadidődet? Mivel szoktál szórakozni?
– Olvasással.
– Miket olvasol?
– Elsősorban Aradi napilapomat, a Nyugati Jelent. Rengeteg folyóiratot, magazint vásárolok, ha Magyarországon vagyok, de itt, Aradon is. Újabban rászoktam a rejtvényfejtésre. De csak a könnyebb, klasszikus rejtvényeket szeretem. Az első regényt, Dumas A három testőrét harmadik osztályos koromban olvastam a pad alatt a kétszázlakosú Bolgártelep iskolájában.
– A zenét szereted?
– Mindig szerettem koncertekre járni, meg operába. Nagyon szeretem hallgatni a zenét, de én nem zenélek.
– Sport?
– Hát, abban sem nagyon „úszkálok”.
– Nézni sem szoktad?
– Szoktam, de ritkán.
– Milyen gondjaid vannak mostanában?
– Huszonöt éve harcolok az állammal egy kárpótlási ügyben. A család kastélyát és az egész birtokot földig rombolták, és semmi kárpótlást sem láttunk.
– Van-e még valami hiányérzeted?
– Több is. Nem tudom, jó vagy rossz lett volna komolyabban foglalkoznom az irodalommal. Más: a hosszú évtizedes bezártság után, túl későn kaptuk meg a szabadságot, hogy kimozduljunk a világba. Talán a legfontosabb hiányérzetem abból származik, hogy túlságosan sokat dolgoztam.
– Mi az, amit másként csinálnál, ha most kezdenéd?
– Nehéz kérdés…Több időt töltenék a családommal, főleg a lányommal. Foglalkoztam vele, vittem a hegyekbe, megtanítottam síelni, de sokszor vasárnap is be kellett mennem a munkahelyemre, akkor sem jutott időm vele lenni. A bátyámra és Bárányira is több időt kellett volna szánnom. Bátyám fedezte annak idején egyetemi tanulmányaim összes költségét. Bárányi máltai lovagot szeretett volna faragni belőlem. A nagyvállalati teendőim mellett nem vállalhattam azt a munkát is.
– El szeretnél-e még mondani valamit, amiről nem kérdeztelek?
– Aradon még jobban kellene vigyáznunk megmAradt örökségünkre! Ezt más is mondta már.
– Sok érdekességet tudtam meg tőled, rólad, családodról.
– Valljuk be, nem volt közönséges életem. Sajnos. Én a hozzáállásommal egész életemben csak olyan engedményt tettem, amit elfogadott a lelkiismeretem. Korosztályom legnagyobb félelme az volt, nehogy beszervezzenek, kötelezzenek arra, hogy besúgó legyek.
– Sikerült ellenállni?
– Sikerült! Annak ellenére, hogy óriási pókhálóként szövődött körénk a besúgók hada; mindenki mindenkiről jelentett. Nem tartóztatták le rögtön az illetőt, mint az ötvenes években, csak gyűjtötték az információkat a dossziéjában, és végül lecsaptak rá. Nagyon kellett vigyázni. És lehetett vigyázni. Nálam a vállalatnál külön irodája volt a szekus őrnagynak. A postaládájába be lehetett ejteni bármit…
– Mire vagy a legbüszkébb?
– Arra, hogy sohasem ragaszkodtam egy teljesen értelmetlen osztályharchoz, sohasem mondtam, hogy majd én megmutatom a kommunistáknak… Úgy gondoltam, hogy a saját eszközeimmel fogok ellenük harcolni, a tanulással és a tisztességes helyezkedéssel. Másképpen másokon sem lehet segíteni. Azzal, hogy én ezt a pályát választottam, és elfogadtam azt, hogy a párt nevezzen ki engem igazgatónak, lehetőséget kaptam arra, hogy Aradon több mint 30 ezer lakás, szállodák és más középületek felépítését felügyeljem. Mi építettük az Astoria (ma Continental) Szállót, a Vagongyár meg a Teba egy részét, a Szakszervezetek Házát, a kürtösi jéggyárat, és még sorolhatnám. S még kihangsúlyoznám: Nem loptam soha! Nem érdemes lopni. Lehet, hogy származásom is segített, hogy erre a véleményre jussak.
Juhász Béla
Nyugati Jelen (Arad)

Nő a szakadék az oktatás és a munkaerőpiac igényei között
Egyre nagyobb a szakadék a tanintézetek és egyetemek által nyújtott tudásanyag és a munkaerőpiaci igények között – figyelmeztetnek a szakemberek, akik szerint a romániai munkanélküliek 5 százaléka felsőfokú oklevéllel rendelkező fiatal, ráadásul a munkavállalók közül is csak kevesen tudnak elhelyezkedni a tanult szakmában.
A téma kapcsán a Mediafax hírügynökség egy Kolozsvári lányt szólaltatott meg: Mădălina Toma a Babeş–Bolyai Tudományegyetem kommunikáció és közkapcsolatok szakán végzett tavaly, és mivel azóta sem sikerült munkát találnia az ágazatban, most fodrászként tevékenykedik. Mint rámutatott: az államvizsga után számos PR-céghez elküldte az önéletrajzát, de egyiknél sem alkalmazták, így a hobbijával próbált pénzt keresni, és átképezte magát, elvégzett egy fodrásziskolát Kolozsváron. A fiatal lány egy szalonban és otthon is dolgozik, de továbbra is küldözgeti az önéletrajzát PR-cégekhez, remélve, hogy eredetileg választott szakmájával is boldogulni fog.
Szakértők szerint a Kolozsvári lány esete nem egyedi, hiszen az egyetemet végzetteknek már aggasztó százaléka nem kap munkát, illetve nem sikerül elhelyezkednie a választott ágazatban. Tincuţa Apăteanu, az oktatásügyi Edusfera egyesület alapítója a Mediafaxnak elmondta: ez főként annak tudható be, hogy a munkaerőpiaci elvárások egyre inkább eltérnek attól, mint amire a tanintézetek és a felsőoktatási intézmények felkészítik a fiatalokat. Szerinte ez nemcsak Romániára jellemző, hanem globális probléma. „Mostmár nagyjából minden ágazatban elvárás például, hogy az alkalmazott értsen az online felületek kezeléséhez, ehhez képest az egyetemeken még mindig nem tanítanak online kereskedelmet és marketinget vagy kibernetikai védelmet. Akik ilyesmihez értenek, azok magukat képezték ki különböző fórumokon" – magyarázta a tanügyi szakember.
A Trendence Graduate Barometer elnevezésű nemzetközi felmérés – amelybe 24 országban közel ezer egyetemet, illetve több mint 280 ezer hallgatót vontak be – szerint a romániai egyetemisták közel 28 százaléka pénzügyi és üzleti szakon tanul, 23 százalékuk pedig mérnöki képzést választott. A diákok 13 százaléka valamilyen humán szakra iratkozott be, és alig 9 százalékuk folytat informatikai tanulmányokat, holott a munkaerőpiacon jelenleg az IT-szakemberek iránt a legnagyobb a kereslet.
A munkaadók számára ugyanakkor rendkívül fontos az idegennyelv-tudás is: az angol nyelv immár elengedhetetlen, a legtöbb álláshirdetés pedig ezen kívül még egy nyelv ismeretét írja elő, ehhez képest azonban a romániai egyetemisták 45 százaléka az angolon kívül nem beszél más idegen nyelvet. A felmérés arra is rávilágít, hogy a részt vevő országok közül Románia az egyetlen, ahol a hallgatók hajlandóak heti 40 órát dolgozni az első munkahelyükön, és az elvárások is itt a legalacsonyabbak, a fiatalok ugyanis megelégszenek az évi 7500 eurós bérrel. A diákoknak ugyanakkor 58 százaléka úgy véli, hogy az oklevél megszerzése után nehéz lesz munkát találnia.
A romániai egyetemek legnagyobb hiányossága, hogy nem nyújtanak gyakorlati képzést – véli Vlad Cherecheş, a hallgatói szervezeteket tömörítő országos egyesület (ANOSR) elnöke. A Mediafaxnak úgy nyilatkozott: az IT-szektorban viszonylag egyszerű a gyakorlatozás, hiszen rengeteg cég várja az egyetemistákat néhány hetes bedolgozásra, de más ágazatban nem ilyen egyszerű a helyzet. Cherecheş rámutatott: az is problémát jelent, hogy számos egyetemi szakon nem megfelelő a képzés, példaként a politikatudományt említette, ahol a végzettek nagy hányada szerinte egyszerűen nem tud elhelyezkedni.
Kőrössy Andrea |
Krónika (Kolozsvár)

Történelmi rockopera minden korosztálynak
A Trianon: Az ígéret című történelmi rockopera erdélyi bemutatója körül felmerült akadályok végül elhárultak. Az előadást új helyszínen, a marosfői sípályán mutatják be augusztus 19-én.
A darab ősbemutatóját június negyedikén tartották Kétpón (Magyarország), a stáb az előzetes egyeztetéseket követően jelenleg a Székelyföldi bemutatóra készül. A cselekmény egy ötgyermekes egyedülálló családanya történetén keresztül mutatja be a trianoni időszakot. A másfél órás, élőzenés, táncos darab bemutatója este kilenc órakor kezdődik, ugyanis a fény- és árnyjátékok miatt sötétségre lesz szükség.
Megkeresésünkre Unginé Gonda Mária, a rockopera producere elmondta, már a látványért biztosan megéri megnézi az előadást. „Igazából a mondanivalója az, ami megfoghatja a nézőközönséget, hiszen átvitt értelemben, de a trianoni történéseket mutatja be. Látvány szempontjából kiemelkedő a háttérben látható árnyjáték, mivel sokszor ez nyújtja az átvitt értelmi magyarázatot, amellyel a darab minden részlete érthetővé válik. Minden korosztálynak ajánlom, bár a gyermekek a történelmi mondandóját nem feltétlenül értik még, mégis leköti őket a színpad színvilága és a mű zenei változatossága, mozgalmassága. Ha valakit maga a történelmi mondandó nem érdekel, szerintem akkor is érdemes megnézni, hiszen egy változatos színdarabot láthat” – tette hozzá a producer.
A mű megírására Szolnok város kérte fel a Szolnoki Szigligeti Színházat 2010-ben. A színházban dolgozó Mészáros István írta meg a szöveget, majd a szintén ott dolgozó Lakai Zoltán írta hozzá a zenét. A mű elkészülte után a darab nem került bemutatásra.
„Idén áprilisban kezdtünk el gondolkodni azon, hogy a Történelmi Magyarország Emlékpark átadójának első évfordulójára és Trianon emlékére valamilyen előadást kellene bemutatnunk. A beszélgetések során kaptuk az ötletet, hogy van egy kész rockopera Trianonról Az ígéret címen. Felkerestük a szerzőket, és megállapodást kötöttünk a mű bemutatására, majd meg is vettük tőlük a bemutatással kapcsolatos összes jogot. Miután mindez megtörtént kezdődött el az igazi munka, hiszen színpadra kellett állítani az egész darabot, meg kellett keresni a színészeket, táncosokat. Ebben Tassonyi Balázs produkciós vezető segített. Ugyanakkor szükségünk volt egy zenekarra, ennek összeállításában Tassonyi Zsolt zenei vezető nyújtott segítséget. A rendező Deme Gábor lett, akinek sikerült úgy színpadra állítania ezt a művet, ahogyan szerettük volna” – mutatott rá a producer.
Elmondta, a mű átvitt értelemben mutatja meg a trianoni történéseket. A rockopera egy asszonyról és a gyermekeiről, a kapzsi szomszédról és a fiáról, valamint a pénz hatalmáról szól. Az asszonynak meghal a férje, egyedül mArad gyermekeivel, mire – a kapzsi szomszéd örömére – kitör a háború. A háborúban az asszony öt gyermeke fogságba esik, a szomszéd gyermekét pedig megöli az asszony egyik gyermeke. Ezért a szomszéd bosszút esküszik és megpróbál mindent elvenni az anyától, de azért mindent nem engednek neki. Az anya egyedül mArad kifosztottan, gyermekei nélkül, és csak a remény mArad számára, hogy egyszer majd újra együtt lesz a család, és visszakap mindent, amit elvettek tőle.
„Az asszony a történelmi Magyarország megszemélyesítője, a gyermekei a leszakadt országokat képviselik, a szomszéd és a fia a nagyhatalmakat, akik szétszabdalták az országot, a bankár pedig a pénzt és a kapzsiságot” – foglalta össze a darab múltját és jelenét a producer.
Az előadást megelőzően augusztus 19-én már déltől családi programmal várják az érdeklődőket: szerveznek főzőversenyt, gyermekprogramokat, játszóházat, lesz enni- és innivaló, huszárok tartanak bemutatót, és sok egyéb érdekességgel szolgálnak a szervezők. Jegyeket elővételben lehet vásárolni, ezeket a helyszínen a bejáratoknál karszalagokra kell váltani. A belépő ára 16 lej, tizennégy éven aluliak számára pedig ingyenes az egész napos program. Jegyeket vásárolhatnak a lapkézbesítőktől, az újságos bódékban, illetve a Csíki Hírlap és a Székelyhon.ro ügyfélszolgálatán.
Székelyhon.ro

Magyar diákok a rendőrakadémián: még mindig csak csepp a tengerben?
A nemzetiségi kisebbségeknek fenntartott helyek száma kevés, csak a kvótával nem javítható látványosan az arány. De mégis „gyerekkori álmok” teljesülnek.
Augusztus 8-án tették közzé a Bukaresti „Alexandru Ioan Cuza” Rendőrakadémián az írásbeli eredményeket. A rendőrakadémiára összesen 4010-en jelentkeztek, a kizáró jellegű sport, orvosi és pszichológiai próbák után 2915-en mAradtak versenyben a 795 helyre.
A tavalyi évhez képest az idén 184 diákkal többet vettek fel, a túljelentkezés egyes szakokon így is látványos volt, a közrendészet karon például 12-en versenyeztek egy helyre, ahol a legnagyobb jegy 9,50, míg a legkisebb 8,50 volt. A legmagasabb bejutási átlag a tűzoltó karon volt, itt 9,75 volt a legjobb jegy és szintén 8,50 a legkisebb.
Idén is voltak a nemzeti kisebbségek számára fenntartott helyek
A nemzeti kisebbségek számára idén is voltak külön fenntartott helyek, a roma, a magyar és a más nemzetiségű felvételizőknek így nagyobb esélyük van bekerülni az akadémiára. A belügyminisztériumhoz tartozó rendőrakadémia honlapján közzétett információk szerint azoknak a jelentkezőknek, akik a nemzeti kisebbségek számára fenntartott helyekre pályáznak, bizonyítaniuk kell a nemzetiségi hovatartozást. Ez lehet egy az adott kisebbségi szervezet által kiállított igazolás vagy az érettségit igazoló okmány is. A magyarok számára összesen 11 helyet hirdettek meg a rendőrakadémián, ebből ötöt a közrendészet karon.
A magyar diákok körében még mindig nem tartozik a népszerű opciók közé a rendőri pálya
A magyar nemzetiségű diákok körében a rendőri szakma nem túl népszerű, Ádám Gábor, az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontjának a vezetője már 2007 óta szervez népszerűsítő kampányokat a magyar többségű megyékben, hogy a fiatalok lehetséges opcióként gondoljanak a rendőri pályára is.
Romániában jelenleg a kisebbségi rendőrök aránya 1 és 1,5 százalék között mozog. A rendőrség 2016-ban kiadott, a 2015-ös évre vonatkozó jelentésében 1,35 százalékra teszi a kisebbségi rendőröknek az arányát, ez az arány javult a 2014-es évhez képest, de továbbra is jóval alatta van a lakosság nemzetiségi arányainál – tudtuk meg Ádámtól, aki elmondta, hogy a cél természetesen minél inkább megközelíteni a 10 százalékos arányt.
Ennek az alacsony aránynak összetett okai vannak: egyrészt még mindig él a köztudatban, hogy a rendőri feladatokat csak román nemzetiségűek láthatják el, a „csak a rendőr román a faluban” sok Székelyföldi településen még továbbra is megmásíthatatlan axiómaként él. Ugyanakkor ennél a pályánál is érvényesül az, ami sok más szakmában is megmutatkozik, hogy a jelentkezők családjában már van hagyománya az adott szakmának, így a magyarok körében a rendőri szakma esetében ez a szám még nagyon alacsony. Ezenkívül az is egy fontos adalék, hogy a nemzetiségi kisebbségeknek fenntartott helyek száma kevés, csak a kvótával nem érhető el a tíz százalékos arány.
Ádám Gábor ugyanakkor azt is elmondta, hogy a magyar, roma és más nemzetiségű fiatalok még most sem tudják felvenni a versenyt a többségiekkel, hiszen még mindig van legalább egy jegy különbség a román felvételizők legutolsó bejutási médiája és a legjobb magyar jegy között.
„Másrészt az az öt hely elenyésző, hogy hosszútávon csökkenteni lehessen a lemAradást, jóval nagyobb beiskolázási számok kellenének, hogy tizenöt éven belül már ne legyen ilyen alacsony a nemzetiségiek aránya. Ha a többségi jelentkezők felől közelítjük meg, akkor az is egy problémát jelent, hogy a nemzeti kisebbségek számára fenntartott helyekre jóval alacsonyabb jegyekkel be lehet jutni, ez okozhat némi frusztrációt is ” – fejtette ki az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontjának a vezetője, aki kérdésünkre elmondta, hogy a nemzetiségi helyek száma az elmúlt években kiszámíthatatlan módon változott – míg 2010-ben csak a magyarok számára 34 külön hely volt, ebből 15 volt rendőrségi, a többi csendőrségi, tűzoltósági, levéltári és jogi szakokon. 2011-ben csak a 15 rendőrségi hely mAradt meg, a többi szakon már nem voltak elkülönített helyek. 2012-ben volt egy hatalmas leépítés, akkor egy hely volt az akadémián, 2013-ban hat, 2014-ben nyolc, 2015-ben 9, míg az idén pedig 11 hely.
Lehetséges küldetés: a rendőri pálya népszerűsítést célzó kampány egyre több érdeklődőt vonz
A rendőri szakma népszerűsítését szolgáló kampány része a Lehetséges küldetés tábor, amelyet az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja szervez a Kolozsvári Septimiu Mureşan Rendőrképző Iskolával közösen. A 2007-től működő rendezvény célja, hogy a kisebbségi, elsősorban magyar és roma nemzetiségek körében megismertessék a rendőrségi munkát, hogy azok lehetséges opcióként tekintsenek a rendőri szakmára.
Ádám Gábor elmondta, hogy a rendezvényük sikeres, hiszen az elmúlt években több mint 1300 diák iratkozott be a táborba, amelyből 280 diák részt is tudott venni rajta. 2013-ban volt egy szünet, 2014-től viszont újraindították a kampányt és a tábort is. Ádám elmondta, hogy a 2014-es tábor résztvevői közül tízről tudják, hogy próbálkozott a rendőrakadémián illetve a rendőrképző iskolákban, a 2015-ös tábor 51 résztvevője közül 30-an voltak végzősök, közülük pedig 4-en próbálkoztak a Bukaresti rendőrakadémián. A rendőriskolákban ősszel lesznek a felvételik, így oda még várják a további jelentkezőket. Régi álmuk vált valóra, hogy bejutottak a rendőrakadémiára
A 2015-ös tábor résztvevői közül a Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumban érettségizett Szabó Kinga egyike annak az öt magyar diáknak, akik idén sikeresen bejutottak a Bukaresti rendőrakadémiára. Kinga már általános iskolás kora óta készül a rendőri pályára, egyszer sem gondolt arra, hogy más szakmát válasszon.
„Már gyerekként is szívesebben játszottam kisautókkal mint babákkal, később pedig a sok rendőrös film volt az, amelyek még inkább erősítették bennem, hogy ezt a szakmát válasszam.” A Lehetséges küldetés tábort a tavaly Kinga egyfajta vízválasztónak tekintette, hiszen azzal a gondolattal ment el a Kolozsvári táborba, hogy vagy végleg lemond a rendőri pályáról vagy még jobban meg fogja erősíteni az elhatározásában.
„A tábor az az élmény volt az életemből amelyik leginkább motivált ahhoz, hogy továbbra is erre a pályára készüljek” mesélte Kinga, aki a Bukaresti felvételin az írásbeli vizsgától félt a legjobban, azon belül is történelemtől, mert azelőtt nem igazán foglalkozott ezzel a tantárggyal.
Jánosi Szilárd még 2014-ben vett részt a Lehetséges küldetés táborban, de 2015-ben nem sikerült bejutnia a rendőrkadémiára. Szilárd az idén már sikeresen felvételizett, a Transindexnek elmondta, hogy gyerekkori álma volt, hogy rendőr lehessen és 10. osztály elején azt is eldöntötte, hogy a Rendőrakadémiára jelentkezik az érettségit követően. Szilárd szintén az írásbelitől félt a legjobban, a sport próbák nem okoztak nehézséget számára, hiszen 11 éve karatézik.
Simon Mária Tímea
Transindex.ro

Százezer alá csökkenhet az érettségizettek száma
Huszonhat év után idén először csökkenhet százezer fő alá az érettségi vizsgán átmenő jegyet szerzett romániai végzősök száma – hívta fel a figyelmet egy keddi galaci rendezvényen Sorin Cîmpeanu, a Romániai Rektorok Országos Tanácsának elnöke.
A volt oktatási miniszter az egyetemista szervezetek találkozójának nyitórendezvényén emlékeztetett, hogy évről évre számottevőbb a diáklétszám csökkenése, ami az egyetemek számára is egyre nagyobb gondot jelent. Úgy vélte, ez hosszú távon oda vezethet, hogy Románia nem felel meg az egyetemet végzettek számát előíró uniós elvárásoknak.
„Idén 88 ezer érettségizett végzősünk van, az őszi pótérettségin remélhetőleg még lesz 9–10 ezer, akinek sikerül átmenőt szerezni, de a számuk így sem éri majd el a százezret” – ismertette a fogyatkozó demográfiai mutatókat Sorin Cîmpeanu. Mint mondta, 1990 óta idén először esik százezer alá az érettségizettek száma, holott voltak évek, amikor ez a 200 ezret is meghaladta. Úgy vélte, az új helyzet az egyetemeket is új kihívások elé állítja: egyre nehezebb lesz betölteni a helyeket.
A rendezvényen jelenlévő Mircea Dumitru oktatási miniszter megerősítette a Cîmpeanu által mondottakat, azonban úgy vélte, ezen sem a szaktárca, sem az egyetemek nem tudnak változtatni. „A demográfiai csökkenés negatívan érinti az oktatási rendszert, vannak egyetemek, melyeknek a nyári felvételin nem sikerül betölteni a helyeket” – mondta a tárcavezető. Hozzátette ugyanakkor, hogy az egyetemi autonómia révén a felsőoktatási intézmények maguk határozzák meg a büdzséjüket, ők döntenek az indítandó szakokról, melyeket a munkaerőpiaci elvárásokhoz kell igazítani.
Pap Melinda
Székelyhon.ro

Ezer fiatal a szovátai Patakmajorban (III. Válts irányt! Ike-fesztivál)
Olyan bizonytalan időkben, amikor a nemzeti, vallási identitásunk egyaránt megkérdőjeleződik, nagy szükségünk van hasonló fogódzókat találni, mint az IKE-fesztivál – mondta kedd délutáni köszöntőbeszédében Brendus Réka, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezető-helyettese a III. Válts irányt! IKE-fesztivál megnyitóján. A református fiatalok szombatig tartó nyári találkozójára idén több mint ezren jelentkeztek be, a mindennapi reggeli áhítatot a tematikus sátrakban szervezett előadások, fórumbeszélgetések, koncertek, sportversenyek, ügyességi és szellemi játékok, kézműves-foglalkozások követik.
A szervezők által közzétett beszámoló szerint Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke köszöntőbeszédében hangsúlyozta: „Bár sok fesztivál szervezői próbálják a szabados hangulattal megfogni a fiatalokat, az IKE fesztiválja parancsolgat, hogy váltsunk irányt! Krízishelyzetekben irányváltásra van szükség.” A beszámolóból kiderül, a püspök négy olyan helyzetet sorolt fel, amelyek emberi mivoltunkból kifolyólag krízist okozhatnak. „Az első, amikor kisgyerekként olyan úton indulunk el, amely lényegesen eltér attól, amire a szüleink nevelni akarnak. Kamaszkorban a fiatalok úgy gondolják, hogy itt a forradalom ideje, újból irányt kell váltani, mindent, amit előttünk tettek, ahogyan tették, azt megkritizáljuk, másképpen akarunk cselekedni. Élete közepén az ember elemzi az eltelt időt, újragondolja az életét, a már megszerzett tapasztalatokkal akar újat kezdeni. Idős korban az ember mindent hátrahagy, felkészül arra, hogy itt hagyja a földi életet.” Kató Béla szerint az IKE által szervezett fesztivál azért is élvez létjogosultságot, mert a generációk közötti különbségek egyre nagyobbak, az irányváltás pedig egyre kisebb időközönként aktuálissá válik. Az egyházfő arról biztosította a szervezőket, az Erdélyi Református Egyházkerület a továbbiakban is lehetősége szerint segíteni fogja az ifjúsági szövetséget, hogy ilyen alkalmakat szervezzen. A Református Egység Napján kiállított, több mint 700 templomot tartalmazó molinóra utalva kijelentette, hogy amíg van ezer fiatal, aki Isten dicsőségére összegyűl, addig van örökös is, aki a református egyházat éltetni fogja.
Az Erdélyi Református Egyházkerület ifjúsági referense, Tussay Szilárd, a fesztivál főszervezője elmondta, Isten óriási áldása, hogy négy év után újra Szovátan lehetnek, ami szerinte nem csak attól lesz jó, hogy 1044-en regisztráltak, hanem attól is, amit ezen a héten a fiatalok kapnak: közösségi élményt és hitbeli épülést – tájékoztatnak a szervezők. A fesztivál nyitó istentiszteletén Bartos Károly, az IKE elnöke szolgált, témája a teremtett világ volt.
A négy év szünet után újra megszervezett országos IKE-fesztiválon a Sepsi Református Egyházmegyéből ötvenen vesznek részt, a fiatalok lelkészeik kíséretében utaztak Szovátara. A rendezvény programjai a valtsiranyt.ro honlapon követhetőek.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szülők iskolája Szelterszen
Augusztus 3. és 6. között a Hargita megyei Szelterszen, a Szent Gellért Rehabilitációs és Rekreációs Házban rendhagyó családos programot szerveztek. A tizenkettedik alkalommal megtartott egyházmegyei nyári családos táborban tizenhat család, mintegy harminc felnőtt és közel ötven gyermek vett részt. A rendezvényt új formában hozták tető alá, ennek eredményeként bensőséges hangulatú együttlétnek örülhettek a részt vevő családok.
Az elmúlt több mint egy évtizedben hagyománnyá vált, hogy a Gyulafehérvári Főegyházmegye Családpasztorációs Központja augusztus első felében szervezi meg családos táborát. A kezdeményező családmunkacsoport annyiban változtatott az eddigi rendszeren, hogy ezúttal az egyházmegye főesperességein keresztül népszerűsítette a Szülők iskolája néven meghirdetett rendezvényt. További újdonságot jelentett, hogy nem hívtak egy, a témát felvezető fő előadót. A tábor három napján egy-egy rövid indító gondolatsor után a házaspárok lehetőséget kaptak a szabad beszélgetésre, így hamar megszületett az a bensőséges, meghitt hangulat, mely szükséges az őszinte megosztásokhoz, ami nagyobb rendezvényen nehezen megvalósítható.
Több család már jelezte, hogy ez az éves pihenésüknek is az ideje, és olyan töltekezésben van részük, ami később aztán hónapokig, akár a következő családos táborig is táplálja őket lelkileg. Emiatt is szeretnénk a mélységek felé törekedni, a témákat nemcsak felszínesen érinteni, hanem nagyon őszintén megnyilatkozni – fogalmazta meg lapunknak Szénégető István remeteszegi plébános, családpasztorációs lelkész, a tábor lelki vezetője.
Az óvodás- és kisiskoláskorú gyermekek, illetve a kamaszkorú és a felnőttkor küszöbén álló fiatalok nevelésének kérdéseit érintő beszélgetések különleges mozzanata volt, amikor a házaspárok egymagukban vagy nagyobb gyermekeikkel együtt ültek ki a „forró padra”, és őszintén megosztották a nevelésben elért sikereiket, módszereiket, felvállalva az esetleges kudarcokat is. – Sokat tanultunk a jelen levő házaspárok életpéldáiból, akik ugyanazokkal a gondokkal küzdenek, mint mi. Szükségünk volt arra, hogy olyan családokat lássunk, ahol keresztény értékrend szerint nevelik a gyermekeket – mondta el beszámolójában a felsőboldogfalvi Antal Levente és Enikő, akik három gyermekükkel vettek részt a Szülők Iskolája programjain.
– Nagyon megragadott a személyes, bizalmas beszélgetések hangneme. Úgy voltunk itt jelen, mint egy egyetértő, igazi nagycsalád sikereinkkel, örömeinkkel, hibáinkkal, kudarcainkkal együtt. Rengeteg jó ötlet és tanács elhangzott, ezeket szeretnénk mi is beépíteni mindennapjainkba – tette hozzá a csíkkarcfalvi négygyermekes házaspár, Kelemen Levente és Zsóka, ők három gyermekükkel együtt jöttek el a táborba.
Délutánonként a családok rovásírást, társasjátékokat, virágkötészetet, repülőmodellezést bemutató foglalkozásokon vehettek részt, a földtani műhely keretében megcsodálhatták a kőzetek világát, illetve a rádiózás titkaiba is bepillanthattak. Hatalmas sikere volt a Vargyas-szoroson át az almási barlanghoz szervezett gyalogtúrának, a Homoródalmás határában megtartott szabadtéri szentmisének, a családos kincskeresésnek, a tábortűznek és a szalonnasütésnek.
A tábor sikeréhez nagymértékben hozzájárult a befogadó ház „lelke”, a házigazdák, György Attila és Ida vendégszeretete. A programot Hargita megye önkormányzata támogatta.
Kertész Tibor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Van miből választani
Egyetemi pótfelvételik
A jövő héten kezdődő pótérettségi lezárultával, szeptember elején már lehet is jelentkezni a Marosvásárhelyi egyetemeken betöltetlenül mAradt helyekre.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Humántudományok Karán szinte minden szakon vannak még üres helyek – tájékoztattak az egyetem titkárságán.
Az egyetemi kar honlapján közzétett adatok szerint egyedül az informatika szakon teltek be mind az ingyenes, mind a költség-hozzájárulásos helyek. A tandíjmentes helyek a számítástechnika, mechatronika és gépészmérnöki szakon is beteltek, számítástechnikán 13, mechatronikán 23, gépészmérnökin 24 költség- hozzájárulásos hely mAradt. Az automatika és alkalmazott informatika szakon a 20 tandíjmentes helyből 18-at foglaltak el a diákok, a 20 költség- hozzájárulásos hely egyelőre betöltetlen. A kertészmérnöki szakon szintén betöltötték az ingyenes helyeket, még 14 költség-hozzájárulásos és 15 teljes tandíjas hely mAradt. Kommunikáció és közkapcsolatok szakon a 15 ingyenes helyet elfoglalták a jövendőbeli hallgatók, még 2 költség- hozzájárulásos és 10 teljes tandíjas hely vár betöltésre. A fordító, tolmács szakon meghirdetett 20 ingyenes helyből 18, a 30 tandíjas helyből 25 telt be. A közegészségügyi szolgáltatások és politikák szakon a 35 költségtérítéses mellett négy ingyenes hely is mAradt. Tájépítészet szakon betelt az 5 ingyenes hely, 20 költség-
hozzájárulásosra lehet még pályázni. A legkevésbé keresett szaknak a távközlés bizonyult, ahol még 9 ingyenes, 15 költség-hozzájárulásos és 10 teljes tandíjas hely mAradt. A múlt tanévben Sepsiszentgyörgyön indított agrármérnöki szakon 16 ingyenes hely telt be, még 9 tandíjmentes és 5 költségtérítéses hely mAradt.
Mesterképzésen az alábbi tanulmányi programokra mAradtak még helyek: számítógépes irányítási rendszerek (8 tandíjmentes, 15 tandíjas), fejlett mechatronikai rendszerek (9 tandíjmentes, 15 tandíjas), növényorvos (2 költség- hozzájárulásos), szoftverfejlesztés (egy ingyenes, 15 költség-hozzájárulásos). A honlap szerint a kommunikáció és közkapcsolatok, illetve a fordító, tolmács szakon is indulna mesterképzés, amelyre jelentkezőket várnak.
Az alap- és mesterképzésen fennmAradt helyekre szeptember 2-6. között, keddtől péntekig, tehát szombaton és vasárnap is lehet jelentkezni reggel 9 órától délután 4 óráig.
Művészjelöltek második esélye
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen fennmAradt helyekre szeptember 12–17. között lehet beiratkozni, a felvételi vizsgák 19–24. között zajlanak. A magyar tagozaton, alapképzésen színművészet szakon két, bábművészeten öt költségtérítéses hely mAradt, szintén öt költségtérítéses hely van látványtervező szakon, három audiovizuális kommunikáció, forgatókönyv- és reklámírás, média szakon, hat zenetanári szakon. A teatrológia szakon a hét költségtérítéses hely mellett egy ingyenes hely is mAradt. Magiszteri képzésen, színművészeten egy költségtérítéses, bábművészeten 3 ingyenes és 5 költségtérítéses, a teatrológia, művelődésszervezés nevű képzésen 5 ingyenes és 4 költségtérítéses, a korszerű zenei koncepciók nevet viselő képzésen 4 ingyenes és 5 költségtérítéses hely mAradt. A doktori képzésen színház szakterületen meghirdetett tíz helyre (egy nappali tagozatos, egy csökkentett látogatású, 8 tandíjas) szeptember 19–23. között lehet beiratkozni, a vizsgát a magyar tagozaton szeptember 24-én tartják.
Két ingyenes hely a gyógyszerészetin
A Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem honlapján megtalálható közlemény szerint az őszi pótfelvételin a gyógyszerészeti kar magyar tagozatán két állami helyért versenghetnek a diákok. Ugyanitt 50 tandíjas hely is betöltésre vár, amelyet az elért jegyátlag függvényében foglalhatnak el a magyar, illetve román diákok. Az általános orvosi karon a magyar diákok 25, a fogorvosi karon 5 tandíjas helyet foglalhatnak el. A vizsgára szeptember 5–6. között lehet beiratkozni, a megmérettetésre szeptember 9-én kerül sor.
Egész hónapban lehet iratkozni
A Petru Maior Egyetem fakultásaira – a mérnöki karra, a bölcsészkarra, illetve a közgazdaság-
tudományok, jog és közigazgatás karra augusztus elsejétől szeptember 9-éig reggel 9 órától 13 óráig várják a jelentkezőket – olvasható a tanintézet honlapján.A mérnöki és bölcsészkarra a Nicolae Iorga utcai székhelyen, a közgazdaságtudományok, jog és közigazgatás karra, alap- valamint mesterképzésre a Jeddi úti épületben lehet leadni a felvételi dossziét.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Szilvássy Carola újra Marosvécsen
Kiállítás egy különleges asszony életéről
A helikoni leszármazottak idei találkozóján báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola újra visszatért a marosvécsi Kemény-kastélyba. Tette ezt Szebeni Zsuzsanna színháztörténész, a Budapesti Színháztörténeti Intézet munkatársának jóvoltából, aki gróf Bánffy Miklós író, politikus, rendező életét és munkásságát kutatva figyelt fel a 20. század kezdetének egyik legérdekesebb, legizgalmasabb, rendkívül művelt, nonkonformista Kolozsvári nőalakjára.
Abból a meggyőződésből kiindulva, hogy szükségünk van női példaképekre, Szilvássy Carola életéről és egyéniségéről Szebeni Zsuzsanna érdekes kiállítási anyagot állított össze – Egy modern társadalmi felelősséget vállaló asszony szerepei a századfordulón címmel –, amelyet először a Budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum Körtermében állítottak ki. Az úgynevezett bolygó kiállítást a Kolozsvári magyar napokon a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Reményik Sándor Galériájában láthatta a közönség. A Szilvássy Carola életútját dokumentumok, naplórészletek, fotók, vallomások, alapján bemutató tárlat jelenleg a nagyszebeni református templomban és a marosvécsi kastélyban tekinthető meg.
Báró Bornemissza Elemérné nem először "tartózkodik" Marosvécsen, hiszen a helikoni találkozók elmAradhatatlan résztvevőjeként rendszeresen jelen volt a Kemény-kastély vendégei között, s közben a szervezésben is jelentős segítséget nyújtott a házigazdáknak. Állítólag az ő javaslata volt, hogy a szabadtéri tanácskozások színhelye a kastélypark százados tölgyei alatt legyen, ahol Kós Károly terve alapján a Kuncz Aladár emlékére állított helikoni kőasztal helyét is kijelölte. Régi jó ismeretség fűzte gróf Kemény Jánoshoz és feleségéhez, Augustához. Augusta fivérét John Patont, Szilvássy Carola testvére, Szilvássy Margit és férje, gróf Béldi György hívta meg Erdélybe, ahol az angol állampolgárságú férfit az első világháború kitörésekor internálták. Az erdélyi arisztokrata családoknál eltöltött "kényszerfogság" annyira jól telt, hogy 1922-ben egy levitézlett hadi motorkerékpárral újra visszatért Erdélybe, és magával hozta a húgát, Augustát is. A jármű Marosvécsen elromlott, így ismerkedett meg a kastély fiatal ura a lánnyal, s mivel Kemény János anyanyelve is az angol volt, könnyen szót értettek.
A találkozás szerelemmel és a Béldi család mezőségi lakhelyén, Gyekén megkötött házassággal végződött – számol be a nem mindennapi történetről Marosi Ildikó Versailles- i repkény című könyvében. A vécsi kastélyban megnyílt emlékkiállításon megtekinthető egy régi keresztelőről készült fénykép, amelyen a Kemény család elsőszülött gyermekét, a korán elhunyt Jánoskát keresztanyaként báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola tartja az ölében. Tisztségeit hosszú felsorolni, aktív közéleti tevékenysége során "a Kolozsvári Nőszövetség elnöke, a Marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság tagja, az Erdélyi Színpártoló Társaság alelnöknője, az Erdélyi Helikon védasszonya, az Óvári Szalon mozgatórugója, az Erzsébet Rend kitüntetettje, a diakonisszamozgalom első számú támogatója" volt. Szerteágazó tevékenységéhez hasonlóan gazdag egyénisége is – derül ki arról a tablóról, amelyen kortársai vallomását olvashatjuk. Alakját regényekben, képzőművészeti alkotásokban (portréban, rajzban, szoborban) örökítették meg. Bár gróf Bánffy Miklóssal való kapcsolatából (ez utóbbi apjának az ellenállása miatt) nem lett házasság, ötvenöt éves barátság fűzte őket egymáshoz.
"17 éves volt, amikor először láttam, egész életemen át ismertem és becsültem. Az Erdélyi történet Adrienne-jében sok vonást felhasználtam belőle, egész irodalmi pályámban érvényesült a befolyása…" – olvasható Bánffy Miklós vallomásában.
A Szilvássy Caroláról alkotott kép nem volt egyértelmű a korabeli Kolozsváron, erről Kuncz Aladárt idézi a kiállítás kurátora: "Ha igaz, amit a városban beszélnek róla, (...) akkor "M." grófnő valóságos démon. Házasságokat, eljegyzéseket bont fel. Hódolói vannak Európa mindegyik nagyvárosában. Színészeket fogad a lakásán… Még ápolónőnek is kiképeztette magát. Szeszélyes, nyugtalan, s aki leírhatatlan hatáskörének bűvkörébe kerül, azt, legyen férfi, nő, gyerek, vagy öreg ember, biztosan pusztulásba is kergeti. Ezt és hasonlókat beszélnek róla a városban. Klára meg van győződve, hogy mindez túlzás".(Felleg a város felett, 1931)
"Aligha ismertem nőt, aki Carolánál gyakrabban szolgált volna meglepetésekkel. Szenvedélyesen tudott gyűlölni, és ugyanolyan szenvedéllyel tudott jó lenni. Szerette az életet, mindig érdekesnek, izgalmasnak, még a legnehezebb pillanataiban is szépnek tartotta. Nem félt senkitől és semmitől, megingathatatlan volt fatalista hitében. (Ne tévesszük ezt össze a protestáns egyházak predesztináció-tanával.) Az élet csúcsain álló emberek között nagyon sok ellenséget szerzett magának harcos szókimondásával, de egyre több és több barátot, csodálót az elesettek, az igazi nyomorultak és szerencsétlenek között…" – jellemezte Karácsony Benő. Franyó Zoltán verset írt róla.
Keresztfia, Óváry Zoltán, a New York-i egyetem világhírű kutatóorvosa Emlékeimből című memoárkötetében (Kriterion, 2004) nagy szeretettel idézi fel Szilvássy Carola alakját. Édesanyja, Óvári Elemérné Purjesz Olga híres Kolozsvári szalonjában "lágy szépségével" mindenkinek a figyelmét magára vonta. Ráadásul a legelegánsabban öltözködő nő volt az egész Osztrák- Magyar Monarchiában – állítja a keresztfiú, majd hozzáteszi, hogy kivételesen jártas volt az irodalomban és a művészetekben, a magyaron kívül beszélt még németül, franciául, angolul és olaszul. Az év legmelegebb hónapját Velencében töltötte, ahol a régi velencei családok mindig szívesen fogadták.
Az egyik tablón unokahúga, Siemers Ilona emlékírása olvasható Carola szüleiről, gyermek- és fiatalkoráról, esküvőjéről, szivágyi vadászkastélyukról.
Szilvássy Carola 1876-ban született Szilvássy Béla hadrévi földbirtokos és báró Wass Antónia házasságából. A család minden telet Bécsben töltött, ahol lakásuk volt és a két lányukat iskoláztatták. Amikor befejezték tanulmányaikat, a család visszatért Kolozsvárra, hogy Carolát bevezesse az úri társaságba, ahol azonnal nagy sikert aratott. Hasonlóképpen Velencében is megfordultak utána, és egy olasz szobrász márvány mellszobrot készített róla.
"Carola időközben szép és érdekes lánnyá serdült. Magas, karcsú alakja és szép járása volt. Természetes göndör haja sötétszőke. Nagy szeme tengerzöld színű. Bőre inkább sötét árnyalatban játszott. Arccsontja kissé előreugrott, mint a régi magyaroknak. Szája nagy és kifejező. Szellemes, élénk és temperamentumos lány volt. (…) Kivételesen szórakoztató és intelligens …, és ezt az erényét idős korban is megőrizte, akárcsak különc természetét."
Szilvássy Carola 1896-ban ment feleségül báró Bornemissza Elemér szilágycsehi földbirtokoshoz, aki a Károlyi grófok tiszttartója és ügyintézője volt. Ő mentette meg a grófi családot a csődtől. Színpompás esküvőjüket a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tartották. A jó gazdaként és üzletemberként ismert férj rövid időn belül figyelemre méltó vagyont szerzett, ebből Szivágyon vadászkastélyt épített, amit gondosan rendeztek be. Ott született kisfiuk, Hubert, akit Carola nagy szeretettel nevelt. A szép és okos kisgyermek 1903-ban skarlátban meghalt. Attól kezdve élete végéig feketében járt – emlékezik Siemers Ilona.
Szilvássy Carola bécsi színházi élményei hatására már gyermekkorától vonzalmat érzett a drámai jelenetek iránt. A kortárs kritika szerint Janovics Jenő színházigazgató pártfogoltjaként mély átéléssel játszott a Kolozsvári színpadon, többek között Ibsen Nóráját. Színészi pályája mégsem teljesedhetett ki, ugyanis beszédhibáját (érezhetően raccsolt) nem lehetett korrigálni. A filmezéssel is próbálkozott. 1913-ban Hetényi Elemérrel közösen forgatták Az apacs nő szerelme című moziszkeccset, amelyet a Kolozsvári nőegylet bazárján mutattak be. Az indián történet első helyszíne, az apacstanya után az erdélyi valóságot mutatta be a New York kávéházban filmezett jelenettel. Az apacs nőt ő maga, a többi szerepet arisztokrata ismerősei játszották. Keresztfia, Óváry Zoltán visszaemlékezése szerint Szilvássy Carola volt a világon az első nő, aki repült. Amikor 1909-ben a francia repülőgép- feltaláló, Louis Blériot Budapesten mutatta be találmányát, a tengernyi kíváncsiskodó között a házaspár is jelen volt.
Mivel a feleség kérését a francia feltaláló nem akarta teljesíteni, állítólag csillagászati összeget, 10.000 aranykoronát kért, hogy eltántorítsa szándékától. A pénzt azonban báró Bornemissza Elemér fél órán belül kifizette. Arról, hogy Carola valóban felrepült-e a levegőbe, "ami a női egyenjogúság felé tett első lépésének tekinthető", nincsen dokumentum. Életének meghatározó szakasza, hogy az első világháborúban önkéntes ápolónőként dolgozott. Hivatalosan is elvégezte a bábaképző főiskolát, majd sebészorvos mellett asszisztálva gyűjtött tapasztalatot. Két évet töltött az orosz–lengyel fronton, s amikor hazatért, legfontosabb hadiélményei nem a csatákról, hanem emberekkel való találkozásairól szóltak. Ápolónői ruhában készült fényképe, aláírása és egy hálás ápoltjának a köszönőlevele is látható a kiállításon. Emlékkönyvébe katonák, politikusok, előkelőségek és hétköznapi emberek írtak emléksorokat különböző nyelveken, mások rajzokkal, kis festményekkel, versekkel emlékeztek meg találkozásaikról. "Hans Eder brassói szász festő az első világháború alatt merész háborúellenes képeket rajzolt és festett. Egyik eredetije megtalálható ebben az emlékkönyvben. Carola szép kezét ábrázolja, amint egy haldokló német katona fejét simogatja…"– írta Karácsony Benő.
Háborús naplója, amelybe félmondatos feljegyzéseit írta, a kutató számára is bőven ad munkát, számolt be Szebeni Zsuzsanna a napló megfejtése közben tett felfedezéseiről. Szivágyi kastélyukat az 1918-as erdélyi bevonuláskor kifosztották. Bornemissza Elemér, akit politikai okokból üldöztek, a birtokait is elveszítette. A határon átszökve Magyarországon kezdett új életet. A két világháború között Szilvássy Carola figyelme az irodalmi élet felé fordult. Nagy segítségére volt a Kemény családnak a helikoni találkozók szervezésében. Bár egyik prózai próbálkozása olvasható a kiállításon, ő maga nem volt író, szervezőként azonban kiváló. Szerkesztői munkájának minőségét jelzi, hogy Szerb Antal kéziratait ő olvasta el először, és szerkesztette Szántó György és Bánffy Miklós könyveit is. Kemény Augustának a vendéglátásban segített, feltehetően konyhaművészeti tudományának is a hasznát vették.
Szakácskönyve Marosi Ildikó szerkesztésében jelent meg (Kipróbált receptek. Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2009). Az amúgy is testes Szántó György író panaszolta, hogy meghízik Marosvécsen, olyan jól főznek, ezért Carola mindennap megsétáltatta a már nem látó írót. A Kolozsvári nőegylet elnökeként kivételes szociális érzékenységéről tett tanúbizonyságot, jótékonysági, segítségnyújtási célokból rengeteg levelet írt. Gondja volt például, hogy a mezőgazdasági minisztertől segítséget kérjen a tanítóképzőbe járó lányoknak, akiknek nem volt cipője. A református püspökkel való levelezésében fontosnak tartotta a gyermekek nevelését. Korán elhalt kisfia emlékére 1933-ban jelentős adománnyal segítette a Kolozsvári Magyar utcai aggmenház melletti kisdedóvó kiépítését, ami több mint 30 gyermek napközi gondozását tette lehetővé. A református leánygimnázium jó előmenetelű tanulóit könyvvel jutalmazta, amit személyesen adott át. Életének utolsó éveiben együttműködött a diakonisszákkal, és lakását is rájuk hagyta.
A második világháború kezdetén gróf Bánffy Miklóssal, gróf Bethlen Istvánnéval és egy bécsi orvossal húsz szekéren 60 árva kisgyermeket mentettek ki az ostrom alá vett Nagyszebenből. Ez olyan hősies tett volt, ami további kutatásokat érdemel – fogalmazott Szebeni Zsuzsanna. Szilvássy Carola szerencsés módon menekült meg attól, hogy az Óvári család tagjaival és vendégeivel együtt megöljék. 1944. október 11-én, amikor a szovjet csapatok elfoglalták Kolozsvárt, szokás szerint vacsoravendég volt a közelében lakó családnál, amikor a komornája értesítette, hogy az orosz katonák be akarnak törni a lakásába. Bátorságát jelzi, hogy hazaszaladt, miközben azon este vagy éjszaka az Óvári házaspárt és két vendégüket titokzatos módon meggyilkolták, és csak a cselédlánynak sikerült elmenekülnie. Ma sem lehet pontosan tudni, hogy kik követték el a mészárlást. Élete 1948-ban 72 éves korában, kórházi ágyon, nagy szenvedések között ért véget. Egyszerű sírja a Házsongárdi temetőben van, amelyre utolsó kívánsága szerint temetésekor Bánffy Miklós helyezett el egy nagy csokor rózsát.
– Akit a kettőjük kapcsolata érdekel, sokkal jobban jár, ha Nyáry Krisztián könyve helyett (Így szerettek ők), amelynek megírásakor nem dokumentálódott megfelelően, Bánffy Miklós Erdélyi történetének első kötetét (Megszámláltattál) olvassa el. Egy finom művészi szűrőn átengedve életükből sok elem köszön vissza a könyvben, ami úgy jelent meg, hogy a szerző minden sorát felolvasta Szilvássy Carolának, aki egy múzsánál sokkal többet jelentett számára – zárta szavait Szebeni Zsuzsánna. A kiállítás a Sipos Gábor vallástörténész vezette Erdélyi Református Levéltár eredeti anyagainak felhasználásával készült. A marosvécsi Kemény-kastélyban naponta 10-18 óra között tekinthető meg, a családi fotók, Kemény János dolgozószobája, a helikoni dokumentumok, kéziratok, az írókról készült filmrészlet, valamint a Nagy Pál képzőművész vázlatait és dr. Madaras Sándor népi feliratos falvédőit bemutató kiállítások szomszédságában. Szebeni Zsuzsánna mellett, aki a kiállítás ötletgazdája és kurátora, külön köszönet illeti Marosi Ildikót, továbbá Siemers Ilonát, aki megírta a Wass-kor című kötetet számos adattal Szilvássy Carola gyermekkorára vonatkozóan, valamint Deésy Anikót, aki az anyaggyűjtést és a Carola Egyesületet, amely a kiállítás megvalósulását támogatta. A Házsongárdi temetőben a Bethlen-kripta, Bánffy Miklós végső nyughelye közelében Tőkés Erzsébet áldozatos munkája nyomán immár Szilvássy Carola sírhelye is látogatható.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Veszélyes adásszünet
A Trianon utáni száz év mérlege igencsak rövid lesz az erdélyi magyarság történetében, s még rövidebb az 1989 utáni, ha netán valaki összefoglalná néhány józan sorban.
Józan ez esetben azt jelentené, hogy a történetről lehámozzuk a politikai maszlagot, leválasztjuk róla, és arra szorítkozunk, mit akart a magyarság, és mi lett abból az akaratból. Ugyanis a professzionális politika – e kifejezéssel művelői manapság egyrészt fényezik önmagukat, másrészt megpróbálnak betolakodni a tisztességes, hagyományos szakmák közé –, nos, ez a politika arra való, ha idézhetünk egy ingerült kortárs filozófust, hogy „működtesse a vízműveket, meg ellopja a vízművek jövedelmét”. Senki az égvilágon nem várhatja el a politikától, hogy gondolkodjon helyettünk, vagy hihető vitákat folytasson. Ami azokból a hatalmi bugyrokból kikerül, az a cirkusz része, konfetti.
De mindezt félretéve itt mAradunk a pőre magyarsággal, amelyik nem beszél a jelenéről, és nem tervezi a jövőjét. Nem folytat vitát a közügyekről, saját közösségi problémáiról, félelmeiről, szorongásairól vagy örömeiről. Szigorúan véve, ha csak a médiaszerepléseket leltároznánk fel, nem beszélhetünk magyar nemzeti közösségről, mert nem elég, ha a társadalomtudósok felleltározzák és definiálják azt, valami bizonyítékokat is illene odacsatolni.
Persze, a félelmek, a bizonytalanságok kivetítései is lehetnének azok, hiszen kimutathatók, kezdve a latens, örököltekkel, amit egy ma már mesebeli királyságból hoztunk, és gonosz labancokként emlegetjük őket, folytatva a „bocskorosokkal”, akik véletlenül majd száz éve többségben rendezik a dolgainkat, a „táposokkal”, akiknek az útlevelét immár egyre nagyobb arányban birtokoljuk. Ráadásul itt van még a székelyek félelme-gyanakvása mindennel kapcsolatban, amit idegennek tartanak. Ez az idegen-lista pedig vékony papírra nyomtatva is megtöltene jó nagy hozományos ládát.
Nem működünk közösségként itt, pedig eszköz – ha egyéb nem, hálózati – lenne már elég, csak mintha elfelejtettük volna, hogy a másik magyar itt létezik, és közös a sorsunk. Ez a legnagyobb problémánk ma, ami mellett például az RMDSZ–MPP mandátumelosztás csak a sokadik bolhacirkusz, nem oszt és nem szoroz.
Willmann Walter
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kolozsvár szégyenszobra
Kolozsváros olyan város, a kapuja kilenczáros – szól a mindenki által ismert népszerű dalocska. A történelmi emlékek, a régvolt elődök által épített bástyák, épületek, szobrok és megannyi más mellett van azonban egy viszonylag új köztéri alkotás, amely fügét mutat a jóérzésnek és esztétikailag súlyosan szennyezi a környezetet. Ez nem más, mint a magyarirtó Avram Iancu szobra, amely egyebek mellett Gheorghe Funar egykori polgármester ízlésficamának állít emléket. A förmedvényt úgy helyezték el, hogy déli irányból, a városba jövet, már messziről szúrja az ember szemét. Magának a térnek a felújítása – szoborral, szökőkúttal megtűzdelve – egyetlen célt szolgált: áthelyezni a hagyományos Főteret – a Mátyás-szoborcsoport és környéke – egy olyan térre, amely nem emlékezetet lépten-nyomon a város magyar múltjára. Persze nem sikerült. A hamarosan 700 éves kincses városban aligha lehet elhajítani úgy követ, hogy az ne egy magyar történelmi emléket találjon el. Ha bármelyik Kolozsvári lakost arról kérdezzük, hol a Főtér, senkinek nem jut eszébe az Avram Iancu szobra által uralt tér.
A szoborállítással más „eredményt” is elért a 90-es évek eleji városvezetés: gyakorlatilag meggyalázták a magyarok egyik szimbolikus kulturális központját, amely a Bocskai és a Hunyadi tereket foglalja magába, ahol Janovics Jenőék 1906-ban felavatták a Nemzeti Színházat és ahol az egykori Bánffy György-telken az impozáns Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) palotája is helyet kapott. Ma már a színház sem, a tér sem, a palota sem, és – legyünk őszinték – a város sem a miénk. Ide épült a múlt század 30-as éveiben az ortodox katedrális. A teret, amely a 19. században Trencsin tér néven volt ismert, az 1899-es rendezése után az itt álló palota nyomán EMKE térnek kereszteltek, majd 1907-ben Bocskai névre neveztek át. A trianoni békeszerződést követően a románok Alexandru Ioan Cuza nevét adták neki. A második világháború idején neve Hitler térre változott. A háború után Malinovszkij marsall nevét vette fel, majd 1964-ben Győzelem tér lett.
1993. december 1-jétől a kincses város sok névváltoztatáson átesett közterét a románok által nemzeti hősként ünnepelt, a magyarok szemében egy gyilkos figura szobra uralja.
„Gheorghe Funar, Kolozsvár polgármestere eldöntötte, Kolozsváron fel kell állítani Avram Iancu szobrát, amely méreteivel, monumentalitásával túlszárnyalja Mátyás király szobrát. Pályázatot írt ki. A bírálóbizottság elnöke, Raoul Şorban művészettörténész, a Szocialista Munkáspárt tagja nem az esztétikát vette figyelembe, hanem a politikumot. Ilie Beinde nyert, aki primitív elképzelések rabja. Pályaműve 20 méter magas, bazaltkövekből rakott oszlop, a tetején áll majd Avram Iancu 5 m-es bronzszobra. Hiába tiltakoztak a művészek, a román értelmiségiek, Funar nem hallgatott rájuk, idén december 1-jén szeretnék fölavatni a szobrot” – írta 1993-ban a szoborról a Népszava. (A cikkben elírás történt, a szobrász neve helyesen Ilie Berindei).
A szoborállítás ötlete még csak nem is új keletű, Funarnak voltak hasonszőrű elődei. 1930-ban, amikor még Trianon után frissiben dúlt a románkodás Kolozsvárott, megszületett egy terv Iancu szoborba öntéséről. A románoknak mindig fájt, hogy Európa egyik legszebb köztéri szobra egy magyar művész, Fadrusz János alkotása Kolozsváron, és egy magyar királyt, Mátyást ábrázolja az akkor még majdnem teljesen magyar város közepén. Nem beszélve az 1902-ben felavatott Mátyás-szobor nagyságáról, művészi értékéről, amely messze földről érkezett látogatókat is ámulatba ejtett és ejt a mai napig.
Azt még a román nemzetiségű építészek és szobrászok is elismerik, hogy ennyire csúf „műalkotás” nincs széles e hazában. Alkotójáról, a Svájcban élő Ilie Berindeiről keveset tudni, jött, látott, és… megáldotta a várost egy szörnyszülöttel.
Évekkel ezelőtt, 2007-ben a Clujeanul hetilap és a MindBomb akciócsoport már kérte az akkori polgármestert, hogy a nemkívánatos funari örökségtől szabaduljon meg, ám a válasz az volt, hogy a polgármesteri hivatalban a szobor kérdésével nem foglalkoznak, a téren azonban tervezik egy zenélő és színpompás szökőkút építését.
Később is hiába kérte több román és magyar szobrász, építész, művészettörténész, de a Művészeti Akadémia tagjai és más értelmiségiek is a polgármesteri hivatalhoz intézett nyílt levelében, hogy a szobrot valamilyen formában tüntessék el, Emil Boc jelenlegi polgármester már 2014-ben határozottan kijelentette, amíg ő lesz a város élén, egy ujjal sem nyúlnak hozzá.
Kolozsvár 2021-re megpályázta az Európa Kulturális Főváros címet. Esélye van rá, hogy elnyerje, de kérdés, hogy egy ilyen szoborral vajon a városvezetés méltó-e arra, hogy megkapja a kitüntető címet. És ezt nem kizárólag a Kolozsvári magyarok állítják, hanem például a Kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem több román nemzetiségű oktatója. A város főépítésze is azt nyilatkozta: új Iancu-szoborra van szükség, ám mivel ehhez erős lobbi kell, etnikai okok miatt „ezt nem fogja felvállalni senki”.
Avram Iancu megítélése – annak függvényében, hogy román vagy magyar történészek nyilatkoznak róla – homlokegyenest eltérő. Történelmi tény, hogy az 1849-ben fellázadt császárhű románok – Avram Iancu vezetésével – magyarellenes pogromjuk alatt összességében 7500–8500 embert mészároltak le, megváltoztatva ezzel Dél-Erdély etnikai összetételét. Azóta Gyulafehérvár és környéke a magyarság szempontjából szórványnak számít, de az Avram Iancut ábrázoló – szakértők szerint is Európa egyik legrondább – köztéri szobor mégis ott virít Kolozsvár szívében. Mintegy emlékeztetve minket, magyarokat, hogy ne ugráljunk, mert megjárhatjuk…
Nánó Csaba |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Erdélyi magyarok alakították a fegyvercsempészeket a Sky News botránygyanús filmjében
Bár a Sky News újságírói ezt továbbra is tagadják, egyre egyértelműbb, hogy előre megírt forgatókönyv alapján készítették a brit tévécsatorna munkatársai azt a tényfeltáróként bemutatott, múlt héten műsorra tűzött filmet, amely a romániai fegyverkereskedelemről szólt. Ezt vallották az ügyészeknek a film erdélyi főszereplői is, akikről kiderült, hogy Maros megyei (radnóti) magyarok, és pénzt kaptak azért, hogy eljátsszák a fegyvercsempészek szerepét.
A Sky News Erdélyben készített filmje már bejárta a nagyvilágot. A felvétel szerint a tévécsatorna forgatócsoportja álarcot viselő fegyverkereskedőkkel találkozott, akik egy rendszám nélküli terepjáró gépkocsi csomagtartójából kínáltak fegyvereket eladásra. A riporter - állítása szerint - lehetséges vásárlóként került kapcsolatba az állítólagos fegyverkereskedőkkel, akikkel egy olyan erdős területen találkozott, ahol nem volt mobiltelefonos térerő. Az álarcos férfiak attól sem zárkóztak el, hogy a kamera előtt elmondják: Ukrajnából származó fegyvereket árulnak bármilyen mennyiségben, és bárkinek eladják azokat, aki megfizeti a kért árat. A televízió szerint a fegyvereket a nyugat-európai piacra szánták.
A felvételeknek nagy visszhangja volt Romániában is, a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hivatalból nyomozást indított az ügyben. Alig néhány nap vizsgálódás – házkutatások és tanúk kihallgatása – után, szerdán a DIICOT főügyésze kijelentette: a filmet előre megírt forgatókönyv alapján készítették a brit tévécsatorna munkatársai. A román sajtó azt is megtudta, hogyan jutottak az ügyészek erre a következtetésre.
A terepjáróból indultak ki
A DIICOT szakértői a film képkockáinak elemzése után viszonylag könnyen azonosították az álarcos férfiakat. Kiindulópontjuk a filmben látható rendszám nélküli Suzuki Samurai terepjáró volt – írja az evz.ro. Az ügyészeknek csak annak kellett utánanézniük, hogy kik birtokolnak Romániában ilyen márkájú járművet. Második lépésként azt ellenőrizték le, hogy a Suzuki Samurai terepjárót birtokló személyek közül kiknek van vadászengedélyük. A filmben látható fegyverek többsége ugyanis vadászpuska volt.
Így jutottak el az ügyészek a zselyki (Beszterce-Naszód megye) Hunyadi Csabához. A taxizásból élő férfit kihallgatták Bukarestben, és a vallomása alapján már könnyű volt rekonstruálni a film elkészítésének forgatókönyvét.
A britek fikciós filmet ígértek
E szerint a Sky News a romániai forgatás előtt egy bizonyos Aurelian Szantóval vette fel a kapcsolatot. A radnóti férfi hét éve Nagy-Britanniában él. Az ügyészségi kihallgatása után a sajtónak elmondta: a brit csatorna egy fegyvercsempészekről szóló dokumentumfilm elkészítéséhez kérte a segítségét. A Sky News képviselői Szanto beszámolója szerint azt hangoztatták, hogy csupán egy Romániában forgatott „ismeretterjesztő” filmről lenne szó. Azt is ígérték: a film végén közlik a nézőkkel, hogy a bemutatott történet fikció, csupán a kelet-európai fegyvercsempészet jelenségére és ennek veszélyeire kívánja felhívni a figyelmet. Az együttműködésért nyilván pénzt – 2000 eurót – is felajánlottak Aurelian Szantónak.
A Londonban élő romániai férfi ezek után megkeresett egy radnóti származású magyar testvérpárt, Pantics Csabát és Pantics Leventét. Előbbi most is Radnóton, utóbbi Besztercén él. Mindhármuk közös szenvedélye a vadászat, innen az ismeretségük is. Pantics Levente volt az, aki a forgatáshoz kölcsönkérte egyik barátjától, Hunyadi Csabától a Suzuki Samurai terepjárót. A zselyki férfinak nem árulta el, hogy milyen célokra használja majd a járművet.
Zselyk határában forgattak
A Pantics fivérek vállalták a fegyvercsempészek alakítását a Sky News filmében. Az egész világot bejárt jeleneteket éppen Zselyk határában forgatták július 31-én. A brit csatorna stábja előtte Marosvásárhelyen szállt le, onnan egy bérelt autóban utaztak Besztercére – írja azadevarul.ro. A város egyik szállodájában már várta őket Aurelian Szanto, akivel átbeszélték a forgatás utolsó részleteit.
Másnap megjelentek a hotelben a Pantics testvérek is. Átvették a britektől a forgatás kellékeit – többek között a maszkokat és a terepszínű ruhákat – és a produkció „szövegkönyvét”. A Sky News újságírói ugyanis előre megírták, hogy mit nyilatkozzanak a filmben. A forgatás után pedig megkapták a honoráriumukat is: Aurelian Szanto 1000 eurót, a Pantics testvérek fejenként 500-500 eurót tehettek zsebre. Azt nem tudni, hogy Hunyadi Csaba kapott-e pénzt a szolgáltatásaiért, tény, hogy a terepjáró csomagtartójában látható vadászfegyverek egy része tőle származott.
A Sky News mindent tagad
Csütörtökön az ügyészek folytatták Szanto és Pantics fivérek kihallgatását. Mindhárom férfi egyöntetűen állítja, hogy a Sky News újságírói átverték őket, mert fikciós film forgatásáról szólt az eredeti egyezségük. A DIICOT ugyanakkor a Hotnews információi szerint azt fontolja, hogy eljárást indítson a brit csatorna Erdélyben járt stábjának vezetője, Stuart Ramsay ellen is. A veterán újságírót nemzetbiztonságot veszélyeztető hamis információk terjesztésével gyanúsítanák.
A Sky News időközben hivatalos közleményben kiállt az alkalmazottai mellett. Maga Stuart Ramsay pedig fennhangon állítja, hogy nem ők verték át a nézőket, hanem a film szereplői, akik fegyvercsempészeknek adták ki magukat, amikor felvették velük a kapcsolatot. „A filmben bemutatott történet valós. Senkit nem fizettünk le. Nem volt előre megírt forgatókönyv sem. Nézzetek szembe a valóssággal!” – írta csütörtökön Ramsey a Twitter-oldalán.
maszol.ro

EMI-tábor: a mai fiatalok is kiállnának a barikádra
Fiatalként ’56-ban – ez volt annak a kerekasztal-beszélgetésnek a címe, amelynek vendégei Wittner Mária és Murányi Levente 1956-os szabadságharcosok, valamint Popély Gyula történész voltak az EMI-táborban. Noha ma a politikai környezet és a fiatalok mentalitása is más, ha a sors úgy hozná, ők is kiállnának a barikádokra – vélik.
Az 1956-os forradalom 60. évfordulója előtt tisztelegve került sor a csütörtöki kerekasztalra, ahol saját forradalomélményeikről, majd az azt követő meghurcoltatásaikról mesélt a két forradalmár. A felvidéki történész pedig, aki gyermekfejjel a rádión át követte az eseményeket, a forradalom csehszlovákiai következményeiről beszélt a hallgatóknak.
„Nem írhatjuk le ezt a generációt, akik még nem voltak olyan helyzetben, hogy a barikádokra kellene állniuk, nem jósolható meg, hogy mi történne. De úgy gondolom, hogy ők, akik már a szabadságban nőttek fel, nem adnák könnyen a szabadságukat, ha arra kerülne a sor” – fogalmazott Wittner Mária. Elmondta, az 50-es évek „jampeceknek” nevezett fiataljaiból senki nem nézte ki, hogy a barikádokon fognak kikötni és harcolni a szabadságért. Mégis ott voltak, harcoltak, és életüket adták érte. Úgy gondolja, a mai fiatalok is megtennék ezt.
Mirányi László elmondta, sok fiatallal találkozik történelemórákon, akik nagyon is érdeklődnek, hogy miként lehetett helytállni benzines üvegekkel a tankokkal szemben, érdeklik őket az ’56-os események. Vannak ma, akiket „elhülyített” az őket érő sok negatív hatás, de a többségük mai is a hazáját szerető fiatal. Ha szükség lenne rá, ma sem ketten-hárman, hanem nagyon sokan lennének a barikádokon – vélte.
Wittner Mária leszögezte, a harcuk nem ért véget, ma is folytatják, csak nem fegyverrel, hanem azzal, hogy továbbviszik a forradalom szellemiségét, és igyekeznek átadni a fiataloknak, a jó útra irányítani őket. A jó út pedig a magyar út – jelentette ki.
Az EMI-tábor közéleti-politikai előadásai, kerekasztal-beszélgetései péntektől indulnak be igazán. Délelőtt tíz órára a három erdélyi magyar párt vezetőit várják, hogy megosszák gondolataikat. Eddig Szilágyi Zsolt EMNP-elnök jelezte biztosra részvételét, az RMDSZ és az MPP részéről még várják a visszajelzést. A téma: merre tovább, erdélyi magyarság? Délután egytől Izsák Balázs, az SZNT elnöke válaszol a hallgatók kérdéseire Milyen is lesz az autonómia? témában.
Szombaton délelőtt tíztől egy mindig aktuális téma kerül napirendre. Az erdélyi magyarság és a titkosszolgálat: a Szekuritátétól a SRI-ig címmel rendeznek kerekasztal-beszélgetést Gergely István (Tiszti), a Csibész Alapítvány elnöke, Szabó Gyula egyháztörténeti kutató és Tőkés László európai parlamenti képviselő részvételével. Délután egy órától az elmúlt év legnagyobb megdöbbenést kiváltó ügye, a „Beke-ügy” lesz terítéken. Terrorizmus vagy megfélemlítés? a címe egy újabb kerekasztal-beszélgetésnek, ahol Szőcs Csongor, a HVIM Kézdivásárhelyi elnöke, Tóth Bálint, a HVIM erdélyi szóvivője, Tőke Ervin Csíkszeredai városi tanácsos, a Minta elnöke lesznek a vendégek.
A két erdélyi téma között kerül sor 11.30-tól Vona Gábor Jobbik-elnök előadására, aki rendszeres részvevője az EMI-tábornak. Témája ezúttal: Magyarok Európában. De lesz-e még Európa?
Vasárnap Raffay Ernő történész várja a hallgatókat, előadásának témája a magyarországi kommunizmus és az ’56-os forradalom. Mindemellett még számos érdekes előadás és egyéb rendezvény helyszíne lesz az EMI-tábor.
A legtöbb részvevőt az esti koncertek vonzzák. Pénteken a Beatrice és a Kalapács, szombaton a Hungarica és a Romantikus Erőszak, vasárnap pedig az Ismerős Arcok és a Moby Dick együttesek lépnek fel 20, illetve 22 órától. A kisszínpadon péntek éjfélkor a No Sugar, szombaton 18 órától a Shadows, 24 órától pedig az Alteregó koncertezik. Vasárnap éjfélkor tábortűz zárja a 12. Emi-tábort, ahol a Miklós Fiúk Band zenél. A tábor részletes programja az emitabor.hu címen található meg. A helyszínre autóbuszok szállítják a táborozókat Gyergyószentmiklósról, ezek menetrendje a buszmegállókban van kifüggesztve.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

Együtt táboroznak a Gyimes-völgyi diákok
Kilenc Gyimes-völgyi iskola diákjai táboroznak együtt a héten zajló, tizedik alkalommal megszervezett gyimesbükki táborban, ahol a bibliai történetek kiscsoportos feldolgozása mellett számos műhelymunkába is bekapcsolódhatnak.
A gyimesbükki katolikus egyházközség által szervezett táborban vesznek részt kilenc Gyimes-völgyi iskola diákjai a héten – köztük a román tannyelvű intézmények magyar tanulói is. A táborozók foglalkoztatása hétfőtől péntekig három csoportban zajlik: külön egész napos programokkal készültek a legkisebbeknek, míg a 3-6. osztályosoknak, illetve a legnagyobbaknak délelőtt bibliai történetek mentén tartanak beszélgetéseket, délután pedig különböző műhelymunkákba kapcsolódhatnak be a diákok – tudtuk meg a szervezők által szerkesztőségünkbe eljuttatott tájékoztatóból. Mint írják, délelőttönként feldolgozzák az irgalmas szamaritánus, a tékozló fiú, a szőlőmunkások, valamint a könyörtelen hitelező történeteit, délutánonként pedig többek között zene- és gitároktatás, bútorfestés, varrás, faragás, élményszínház várja az ifjakat.
Szombatra előadásokkal készülnek a szervezők, a helyszín a gyimesbükki plébániatemplom szükségtemploma lesz. Issekutz Sarolta, az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesületének elnöke a magyarörmény identitásról beszél, míg Bogos Mária kutató a szépvízi örményekről tart ismertetőt. Azt követően Halász Péter néprajzkutató Hány félék a csángók? című előadását hallgathatják meg az érdeklődők, majd Páll Ágoston a korondi kerámia motívumrendszeréről, a védjegy megőrzéséről beszél. A szünet előtt pedig még meghallgatható lesz Darvas-Kozma József, a Csíkszeredai Millenniumi-templom plébánosának Márton Áron Erdély püspökéről szóló bemutatója.
A szünetben a helyi plébániatemplomban megnyitják a Márton Áron püspök életéről szóló kiállítást, majd újra a szükségtemplomban folytatódik a program: Koszta Zoltán népművész a honfoglaláskori katonai ruházatokat mutatja be, majd Kaszás Géza a Lovasíjász filmjét vetítik. Az ebéd után sportfoglalkozásokat tartanak. Vasárnap a szentmisét és a cserkészek fogadalomtételét követően délután táncházban rophatja az ifjúság. A tábor hétfőn zárul, a déli 12 órakor a kontumáci templomnál kezdődő Nagyboldogasszony-napi búcsús szentmisével.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

Az igazi bűnösök
Kiengedték, illetve hazaengedték félévi bezártság, raboskodás, sanyargatás után a két székely „terroristát” az előzetesből. Hat hónap sem volt elég, hogy bizonyítékokat találjanak a nyomozó hatóságok arra vonatkozóan, mi különös történt volna 2015. december elsején Kézdivásárhely főterén az addig sohasem tartott, megfélemlítő katonai felvonulás alkalmával.
Nem történt semmi, csak a nagy büdösség, hiszen a vád, hogy robbantani akartak, nem igazolódott be. Megtörtént a megfélemlítő eljárás, a két képzeletbeli székely terrorista letartóztatása. Gondolom, a hatóságok szégyenletükben most hazaengedték őket, de miért is? Ha ez az állítólag elképzelt, de megvalósításhoz közel sem levő „robbantás” nem okozott semmiféle anyagi, erkölcsi, de még politikai kárt sem, akkor mi van a naponta történő súlyos, sokszor halálos eseményekkel, amelyekről az állami szervek hanyagsága, nemtörődömsége tehet? Megemlítek ízelítőül pár esetet a sok ezerből, amelyek sokkal nagyobb méretűek, mint a Kézdivásárhelyi „robbantásos” ügy.
A közutak rossz állapota miatt naponta törnek autók és emberi nyakak.
Az árvizek falvakat, városokat, mezőket mosnak el, mert nincs védőgát.
Az erdők letarolásával megváltozott a klíma.
A régi történelmi épületekről hull a vakolat és a tégla az emberek fejére. A Bukaresti Colectiv Klubban kitört tűz, illetve a védelmi rendszer hiánya 60 halálos áldozatot követelt. A hamisított fertőtlenítőszerek gyártása és forgalmazása az egészségügyben felmérhetetlen károkat okozott. A kórházak hiányos felszerelése és az emberi tényezők szintén.
Az Argeş megyei rabszolgatartók évekig (2008 óta) fenntartották törvénytelen birodalmukat. A sort lehetne folytatni, de ezek után már megkérdezhetjük: melyik tevékenység, illetve nemtevékenység a súlyosabb Románia-szerte? Az-e, amit csak elképzelt valaki, vagy az, ami megtörtént és történik naponta? A felelősek mégis szabadon járnak! Hogy nem tudták és tudják az illetékes megfigyelő és nyomozó szervek leleplezni az igazán nagy, súlyos törvényszegéseket, ami valóban lényeges lenne?
Még a tömlöcök működtetését sem képesek biztosítani – vagy cserélni kell játékosokat? Csak csodálkozom azon, hogy Romániában német a király, német az államelnök, német a hírszerző szolgálat főnöke, német a nemzeti futballcsapat edzője, és mégis... N. Kányádi Mihály,
Szentivánlaborfalva
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szászrégeni Magyar Napok
Az RMDSZ szászrégeni szervezete, a Kemény János Művelődési Társaság, a Humana Regun Egyesület, a Szászrégeni Ifjúsági Szervezet, a Rákóczi Szövetség szászrégeni szervezete, az RMDSZ szászrégeni nőszervezete és a Csillag Egyesület szervezésében augusztus 18-án, csütörtökön kezdődik a IV. Szászrégeni Magyar Napok rendezvénysorozata. Csütörtök délután 6 órakor a radnótfájai református kistemplomban bemutatják a Bernády, a városépítő című könyvet. Meghívottak: Borbély László, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumi elnöke, Nagy Miklós Kund, Pál-Antal Sándor, Fodor János szerkesztők. Ugyanitt péntek délelőtt 11 órakor kezdődik a középiskolás diákok Réges- Régen című történelmi vetélkedője. Délután 3 órakor Nagy Attila tanár történelmi sétára hívja az érdeklődőket, gyülekező az evangélikus templom előtt. Délután 6 órakor Magyarságunk régen és ma címmel gálaműsor kezdődik az Eugen Nicoara művelődési ház nagytermében. Ekkor díjazzák a vetélkedő nyerteseit, és kiosztják az idei életműdíjakat, majd a történelmi egyházak képviselőinek jelenlétében kenyéráldásra kerül sor, végül a nagykőrösi Kőris kamarakórus mutatja be díszelőadását. Szombaton reggel a Lendület sportpályán kispályás labdarúgó-bajnokság kezdődik.10 órakor a művelődési ház nagytermében a Kicsi vagyok én, majd megnövök én... című előadásra kerül sor, a magyarrégeni 37-es számú Koós Ferenc cserkészcsapat szervezésében pedig cserkésznap kezdődik. Délután 5 órakor a DIO Ház tárlatnyitónak és zongorakoncertnek ad otthont. Az érdeklődők Kalabér Tímea másodéves egyetemista festészeti kiállítását tekinthetik meg, zongorázik Osváth Hunor, a Kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia negyedéves hallgatója. Este 7 órától a szervezők klubestre hívják a szászrégenieket a radnótfáji volt kultúrotthonba (Crizantema étterem). Vasárnap reggel 9 órakor gulyásfőzés, 10 órakor sportversenyek kezdődnek a sportpályán. Délelőtt 10 órakor tartják a radnótfáji nagytemplomban az elszármazottak találkozóját. Délután 1 órakor a sportpályán szászrégeni néptánccsoportok lépnek színpadra. Este 7 órakor a Republic koncertezik, majd lampioneregetéssel zárul a program.
Népújság (Marosvásárhely)

Felverték a port Borospatakon
A hagyomány él, mert élteti minden egyes Százlábú és Százlábacska
Idén is felejthetetlen élményekben és tanulásban gazdag hetet töltöttek augusztus 1–7. között a Borospataki Skanzenben a Sepsiszentgyörgyi Százlábú és a Százlábacskák néptáncegyüttesek.
A Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Kovászna Megyei Tanács által szervezett, kilencedik közösségépítő műhelymunkán 149 gyermek, fiatal és felnőtt vett részt. A Virág házaspár, Endre és Imola által vezetett Százlábacskák gyermek néptáncegyüttesnek Both Jocó és Both Zsuzsa, a Kolozsvári Ördögtérgye néptáncegyüttes vezetői, valamint „népművészet ifjú mesterei” palatkai (Mezőség) táncrendeket, népi játékokat és énekeket tanítottak. A Százlábú néptáncegyüttes sóvidéki táncokkal, és énekekkel ismerkedett, velük Mátéfi Csaba és Mátéfi Zita házaspár, a székelykeresztúri Mákvirágok néptáncegyüttes vezetői foglalkoztak.
A táncoktatás minőségét és színvonalát emelte a Sepsiszentgyörgyi Heveder – Molnár Szabolcs (hegedű), Szilágyi László (brácsa), Bajna Gyuri(bőgő) és a Zágoni Dezső Attila (hegedű), Dezső István (brácsa) – és a Kedves zenekar bőgőse, Bíró Imre által szolgáltatott népzene.
A délelőtti és délutáni tánctanítás között a kicsik kézműves-foglalkozások keretében tapasztalhatták meg a természetes anyagokkal való bánás módjait. Benkő Éva vezetésével karkötőt, varázslabdát, nyakéket és „százlábacskákat” nemezeltek. Pál Emese pedig szőni tanította a gyermekeket. Szabadidőben nagyoknak és kicsiknek egyaránt lehetőségük volt közösségfejlesztő, csapatépítő játékokat megtapasztalni, amelyeket Péter Orsolya és Simon Réka, a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársai vezettek le.
Esténként táncház színesítette a programot, minden este más-más házigazdával, akik rendszerint a Százlábú néptáncegyüttes köréből kerültek ki. Feladatuk volt a táncrendek megállapítása, a zenészek beszervezése, a hangulat megteremtése és a résztvevők érdeklődésének fenntartása, ami messzemenően jól sikerült a tábor mindegyik estéjén.
„A szemek csillogtak, a szoknyák perdültek, a sok-sok tánctól a csűr padlója porzott, jó volt látni, hogy a hagyomány él, mert élteti minden egyes Százlábú és Százlábacska hitével, tehetségével és tánc iránti szeretetével” – foglalta össze Virág Endre, aki köszönetét fejezte ki a szülőknek, a Kovászna Megyei Tanácsnak, a Combridge cégnek, a Regös Ifjúsági és Közművelődési Egyesületnek, a Communitas Alapítványnak, Buksa Leventének, Balázs Imrének, Csenteri Leventének, Gergely Istvánnak, hogy segítségükkel létrejöhetett a tábor. Reméli, jövőre is lesz folytatása.
Nagy Sz. Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

ITT ÉS MOST
Mindannyian akarjuk az autonómiát, ebben konszenzus van, de úgy gondolom, addig is cselekedni kell, nem pedig várni „a három B”-re.
Nyaranta újra és újra előkerül a téma. Vannak, akik szerint addig nem változik semmi Székelyföldön, amíg nem lesz területi autonómia. Vannak, akik szerint már van bizonyos fokú mozgástér, csak élni kell vele. Mindannyian akarjuk az autonómiát, ebben konszenzus van, de úgy gondolom, addig is cselekedni kell, nem pedig várni Bukarestre, Budapestre vagy Brüsszelre (ahogy emlegetni szoktam: „a három B”).
Abban hiszek, hogy itt és most ki kell használni e mozgásteret, amennyire csak engedi a jelenlegi jogi környezet, különben később már nem lesz, akiért dolgozni. Továbbra is amondó vagyok, hogy bölcsebben tesszük, ha a csodavárás helyett a munkára koncentrálunk, mert azt más nem fogja helyettünk elvégezni. Nagyon meg kell fontolni, mire fordítunk nagyobb energiát. Oda kell figyelni, hogy olyasmivel foglalkozzunk, aminek van értelme, hosszú távú hatása. Komoly dolgokkal csak komolyan.
Felteszem a kérdést: ha lenne területi autonómia, akkor vajon annak a vezetése mást csinálna-e, mint most Hargita Megye Tanácsa? Azt gondolom, hogy nem, lényegében ugyanezt csinálná. És ez nagyon fontos! Úgy is fogalmazhatunk: mivel a területi autonómiát megteremteni nem áll hatalmunkban, igyekszünk úgy cselekedni, mintha az autonómia már létező valóság lenne.
Az alábbiakban megpróbálom a lehetetlent: átfogóan bemutatni Hargita Megye Tanácsa szerteágazó tevékenységét. A cél
Azzal kell elsősorban törődnünk, amin a magunk erejéből tudunk változtatni. Méhek módjára. Egy fenntartható, önerőből gazdálkodni és fejlődni képes székely társadalomban kell gondolkodni. Korábban is felhívtuk a figyelmet arra, hogy ha a szakiskoláink nem nyújtanak jó képzettséget, szakmát, és középiskoláinkban a gyermekek többsége sikertelenül érettségizik a tizenkettedik osztály végén, akkor mi az ő jövőjüket lopjuk el, és azt az autonómiát is, amit maguknak meg szeretnének teremteni. Az egyik legfontosabb közös cél ez kellene legyen, hogy itthon teremtsünk biztos jövőt a fiataljainknak. A fiatalok itthon mAradása érdekében olyan projektekben gondolkodunk, amelyek lehetőséget adnak a fiatal vállalkozóknak, hogy akár az iskola elvégzése után, a lehető legjobb körülmények között indíthassák el első vállalkozásukat. Nagy erő van a közbirtokosságainkban, jelentős szerepük van közösségeink életében, így szükség lenne részvételükkel olyan fejlesztési alap létrehozására, mellyel a fiatal vállalkozókat tudnánk hangsúlyosan támogatni. Mindez a közbirtokosságok tulajdonában levő vagyon révén valósulhatna meg. Sikerek Tennivaló akad bőven, ugyanakkor sikerekről is be tudunk számolni. Az egyik siker a Székely termék mozgalom, amelynek segítségével jövedelemhez juthatnak a termelők. Vagy ott van a székelykeresztúri tejfeldolgozó üzem, amelyet a gazdák szövetségbe tömörülve megvásároltak, azaz saját kezükbe vették sorsukat, és nincsenek kiszolgáltatva a felvásárlóknak. Az agrárium támogatása egyébként is kiemelt célunk, enélkül elképzelhetetlen egy erős Székelyföld. Összefogással sikerült távol tartani a nagy multi céget, a helyi vállalkozók érdekeit szem előtt tartva – léptünk, amikor kellett, felkészültünk a helyzetre. Említhetjük még a Hargita megyei kalákamozgalmat, az ország legprofesszionálisabb önkéntestűzoltó-hálózatát, az ország egyedüli vidéki fedett műjégpályáját (Csíkkarcfalva). Sokszor csak egy egyszerű döntésen múlik a siker. Dolgozni kell,
és mi dolgozunk a Székelyföldi családok saját lábon állásáért, egzisztenciális biztonságáért, a demográfiai csökkenés megállításáért, kistelepüléseink felvirágoztatásáért (Kisfalu keretprogram), a fiatalok hazavonzásáért, a turizmus fellendítéséért, a vendégéjszakák számának növekedéséért, a hegyi túrázók biztonságáért, gyermekeink érvényesüléséért (a szakoktatás fellendítéséért és a román nyelv tanítási módszerének megváltoztatásáért), a Székelyföldi felsőoktatás erősítéséért, vállalkozóink lehetőségeinek bővítéséért. Falugondnoki rendszerünk is kiemelkedő színvonalú. (Mindezekről egy kis összefoglaló elérhető itt.)
A fentiek mind az autonómiát jelentik. Ha erősödik és jól érzi magát egy közösség, ha a fiatalok hazavágynak és jövőt látnak szülőföldjükön, ha a másutt élők egyre többen látogatnak el hozzánk, akkor jó úton járunk. Azért, hogy ez így legyen, nap mint nap tenni kell, nem várhatunk, amíg Bukarestben egy tollvonással vagy egy törvénnyel autonómiát adnak, amely ha lenne is, tudjuk, hogy milyen lenne, körülbelül olyan, mint az új helyi szimbólumos törvény, nesze semmi, fogd meg jól. Hiába valósulna meg a világ legtökéletesebb autonómiamodellje Romániában, a Bukaresti minisztériumok hetek alatt csutakra tennék az egészet, látszik ez már most is.
Létező jogok
Azt kell számon kérni elsősorban a mindenkori Bukaresti vezetéstől, amit nemzetközi szerződésben vállalt, és bizony a román állam törvényben vállalta, hogy szavatolja a helyi autonómiát minden helyi és megyei önkormányzatnak a nemzetközi normáknak megfelelően. Erre mint létező jogra hivatkozhatunk, és ezen harcunkban szövetségesünk lehet minden romániai helyi és megyei önkormányzat Tulceától Biharig.
Ugyanakkor nem mutogathatunk mindig a fővárosra, amikor számos kulturális, oktatási, egészségügyi, sport-, ifjúsági és egyéb intézményt magyar ajkú személy vezet Erdélyben, főleg Székelyföldön, és rengeteg magyar többségű önkormányzat működik. A döntés nagyon sok esetben a mi kezünkben van. Márpedig megvan a lehetőség a cselekvésre! Élni kell a lehetőségekkel! Hargita Megye Tanácsánál erre törekszünk mindennap.
Határokat feszegetünk
Amint azt már többször kifejtettem, nem beolvadás vagy szórványosodás elleni modellekben kell nekünk gondolkodnunk, hanem kivándorlás elleni modellekben, ezek lényege pedig a munkahelyteremtés, a gazdaságfejlesztés.
Sokszor az elsőre nem túl hangzatos ötletből jöhetnek létre nagy dolgok, például ha sikerül a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban létrehozni egy kutatói központot, az sokat jelenthet a térség egészségügyi rendszerének fejlődésében. A szakorvosok vonzására épített Csíkszeredai szolgálati lakások is sikeres kezdeményezésnek nevezhetők, ezúttal is köszönöm a magyar kormánynak e programhoz és még sok máshoz nyújtott támogatást. A programot folytatjuk, akárcsak a többi beruházást e területen. A beruházásokon kívül fontos kiemelni, hogy a több mint 200 orvosi, asszisztensi, ápolói és munkásállás elfoglalása érdekében folyamatban van a versenyvizsgák meghirdetése.
Hargita Megye Tanácsánál sok feladatot vállaltunk, olyat is, ami nem a mi hatáskörünk, de amikor látjuk a rossz folyamatokat – például évről évre az érettségi és a kisérettségi gyenge eredményeit, főként román nyelv és irodalom tantárgyból –, és ezekkel senki sem foglalkozik érdemben, akkor lépnünk kell, az érintett szereplőket asztalhoz ültetve. Ilyen téma a szakoktatás és a pályaválasztás előtt álló fiatalok helyzete. Foglalkozunk például a pályaorientáció kérdésével, mert úgy látjuk, ha nem mozdítunk valamit, akkor a dolgok ugyanúgy mennek évről évre, mert egyes illetékesek belekényelmesednek a helyzetbe.
Ennek érdekében Hargita Megye Tanácsa több olyan kezdeményezést indítványozott, amelyek egy magyarországi együttműködési rendszer kiépítésére irányulnak, ugyanis számos szakképzéssel, pályaorientációs tanácsadással, tangazdasággal kapcsolatos jó gyakorlatot és tapasztalatot a megyében is meg lehet valósítani. A Duna Régió Szakképzési Klaszter által többoldalú partnerségben megvalósítható a Magyarországon jól működő duális képzés visszahonosítása. Szükségesnek tartjuk azonban egy helyi klaszter létrehozását is, ennek megvalósítása érdekében helyeztük kilátásba a Székelyföldi Szakképzési Klaszter létrehozását.
Beszámolóim alkalmával többször is hangsúlyoztam, hogy az elmúlt években folyamatosan nagy figyelemben részesítettük a fiatalokat, teszünk és dolgozunk azért, hogy megfelelő képzést kapjanak, hogy megoldjuk az őket foglalkoztató problémákat. Erre ténylegesen törekszünk, az itthoni elindulást, a vállalkozásokat, a munkahelyek teremtését, a fiatalok alkalmazását intézményeinkben ugyancsak prioritásként kezeljük.
Beleszólunk, ha nem is kérdeznek
A fentieken kívül több törvénymódosító javaslat és vitaanyag született az elmúlt években Hargita Megye Tanácsa szakembereinek a közreműködésével, mert ha nem is törvény által előírt kötelességünk, a parlamentben elfogadott jogszabály-tervezetek természetesen ránk is érvényesek, ezért amikor lehetett, éltünk a demokratikus közvitában való megszólalás lehetőségével. Az emberéleteket veszélyeztető medvék, illetve vadkárok ügyében szintén megszólaltunk, jelentést is készítettünk, bár ez sem hatásköre a megyei tanácsnak, de valamit tenni kell, ha egyszer a vonatkozó törvények nem engedik (tiltják) a hatékony helyi fellépést, vagy ha az illetékes hatóságok nem lépnek idejében. Térkép készült, többször fordultunk mind a prefektúrához, mind a kormányhoz segítségért – kevés sikerrel –, majd a miniszterelnöknél is lobbiztunk. És nem beszéltünk hiába. Amit önerőből megtehettünk, megtettük, például a megyei integrált hulladékgazdálkodási projektből vásároltunk 46 medvebiztos szemeteskonténert, indirekt módon próbáltunk segíteni, ha már Bukarest nem segít rajtunk.
A regionalizáció témájában is többször kifejtettük álláspontunkat, mivel szerintünk ez olyan jelentős kérdés, amelybe mindenképpen bele kell szólnunk. Azért is rendkívül fontos ügy ez, mert a román közigazgatás rákfenéje az együttműködések hiánya, miközben Hargita megye az együttműködések, az összefogás terén jól áll, példa erre a kaláka, a LEADER-program, az önkéntes tűzoltókkal, valamint az egyházakkal való összefogás. Ez utóbbira nagy hangsúlyt fektetünk, hiszen felekezeteink által kétezer éves közösségszervezési tapasztalatra alapozhatunk. Kezdeményezéseinkre más megyékben is felfigyeltek.
A helyi szereplők közötti konszenzusra törekvő döntési struktúrákra van szükség, erre kellene építeni a régiós átszervezés során, az érdemi, összehangolt munkára. Jelenleg sajnos egymás mellett élés jellemző a megyék, térségek közötti viszonyra, mint ahogyan egymás mellett élés van a magyar–román viszonyban is. Ezen változtatni kell, és már a jelenlegi struktúrában is jobban együtt lehetne működni! Alaposan meg kell vitatni, mi az, amit megyei hatáskörben hagyunk, mi az, amire nincs szakemberi kapacitás, és régiós szinten kellene szervezni (például útépítés, -felújítás esetében), és mi az, amit (akár magyarországi mintára) járások szintjén. (Tény, hogy ha bármilyen jogkört elvesznek Bukaresttől, és lehoznak alacsonyabb szintre, azt mi Hargita megyében üdvözöljük.) Egymás között
Ide tartozik a megyék közti együttműködés kérdése. Óriási lehetőséget jelentenek az önkormányzati fejlesztési társulások, például Hargita és Kovászna megye turizmusa fellendítésének összehangolására megalakult a Csomád–Bálványos Közösségi Fejlesztési Társulás, amely Székelyföld turisztikai minisztériuma lehetne. Egységes turisztikai programokban kell gondolkodnunk. A közös bérlet ötlete a Hargita Sírégióban valósult meg –amely a modern síturizmus alapköve Székelyföldön –, és ugyanezt szeretnénk a wellnessközpontok esetében is, összekapcsolva a sírégiós bérlettel. A tervezéstől a szakképzésig össze kell hangolni a különböző tevékenységeket, egymást segítve kell megoldani a sajátos problémákat, ezért is vettünk részt a Székelyföldi turisztikai klaszter megalakításában. Ennek értelmében a nyári Székelyföldi rendezvényeket is össze lehetne kötni, csomagban kínálva őket az ide látogatóknak. Például Tusványos és a Csíki Jazzfesztivál között pár nap „üresen” mAradt, ilyenkor kellene idejében szervezni a kettő közé egy rendezvényt, hogy a turisták itt mAradjanak mindhárom rendezvényre. (Turisztikai támogatásainkról itt egy infografika.)
Az a kérdés is ide tartozik, hogy miként bánunk étkezési kultúránkkal, hogyan termelünk, árulunk, készítjük és fogyasztjuk el ételeinket, mivel ez hatással van az egészségünkre, környezetünkre, életkedvünkre, tágabb értelemben az életminőségünkre, településeink megtartó erejére. Bár a Székelyföldi Kulináris Központ kezdeményezése Hargita megyéből indult, ez Székelyföldi program kell hogy legyen. Meg kell teremteni a „székely szolgáltatás” minősítést, megszervezve ennek folyamatos belső ellenőrzését is, amely egyrészt biztosítani tudja a szakmai színvonal emelését, másrészt a Székelyföldi és idelátogató fogyasztó védelmét.
A fentiek tükrében fontosnak tartjuk egy rendszeresen működő Székelyföldi statisztikai adatszolgáltató rendszer létrehozását. Ennek érdekében statisztikai szemléket készítettünk a három megyére vonatkozó adatokkal.
És még nem is említettem a „fizikai” összeköttetést: sokszor felvetődött a három megye – Hargita, Kovászna és Maros – egymásba vezető útjainak a felújítása. Ne feledjük: a közös jövőtervezés gyerekeink itthon mAradását szolgálja. Nincs rendjén az, hogy a bözödiek és a székelykeresztúriak csak nagy kerülővel juthatnak el egymáshoz, miközben mindössze néhány kilométer választja el őket! Az utak minősége közösségek, rokonok kapcsolatát befolyásolja, ezért nagy figyelmet kell szentelnünk az átjárhatóságnak. A megyei utak fejlesztésével összeköthetjük Székelyföldet, az útszerkezetek felújítása direkt és indirekt módon is hozzájárul a gazdaság fejlődéséhez, fontos a gazdasági szempontból stratégiai pontok összekötése. A fejlettebb gazdaság pedig megélhetést, biztosabb jövőt jelent a lakosság számára, ez pedig hozzájárul a demográfiai mutatók javulásához.
Büszkék lehetünk szociális rendszerünkre, amely Kelet-Közép-Európában kiemelkedő teljesítményű. A hátrányos helyzetű gyermekekkel több szinten is foglalkozunk, hogy minél többen családi környezetben, nappali központok létrehozását támogatva. Ezt az idősek számára is szorgalmazzuk. E téren valamennyi partnerség fontos, és amikor kellett, kiálltunk azok mellett, akikre a hatóságok rászálltak.
Kulturális követeink
A beruházások, munkahelyteremtés mellett pedig ott vannak a kulturális eseményeink, programjaink, kiadványaink, pályázataink, amelyek az identitás erősítését szolgálják:
• A Hargita Megyei Kulturális Központ évente megszervezi a térség kulturális életének egyik legfontosabb eseményét, a Csíkszeredai Régizene Fesztivált, amely 2015-ben elnyerte a legjobb európai fesztiváloknak járó EFFE minősítést, és tagja a REMA európai régizene-hálózatnak. A fesztivál révén évről évre többen látogatnak el térségünkbe.
• A Székelyföld Napok októberi rendezvényei az egész székely közösséget megmozgató események, az együttműködést szorgalmazzák, ugyanakkor a Székelyföldi értékekre hívják fel a figyelmet. • A Nemzetközi Felolvasó maratonnak 2014 óta a Csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár a főszervezője, Hargita Megye Tanácsával együttműködésben. A programra való igényt és a közösségépítés fontosságát tükrözi, hogy három év alatt a mozgalomban részt vevők száma 16 ezerről több mint 30 ezerre növekedett, és magyar nyelvterületen a hét ország 115 településéhez további 5 ország több mint hatvan települése csatlakozott.
• A Hargita Kiadó is fáradhatatlanul munkálkodik szellemi örökségünk megőrzésén és folyamatos fejlesztésén, széles körű ismertetésén. Kiemelném a Székely Könyvtár kiadványait. A könyvsorozatból négy év alatt negyven kötet jelent meg.
• Fontos megemlíteni a Székelyföld kulturális folyóiratot is, amely az évek során Hargita megye egyik legfontosabb kulturális brandjévé vált. A folyóiratnak közel ezer előfizetője van.
• A székelység története című kötet megérte második, javított kiadását, ami önmagáért beszél.
• Egy másik programunkban négy szakembert kértünk fel, hogy felkutassa Székelyföld történelmi címereit, pecsétjei és zászlóit. Munkájuk nem csupán azt szolgálja, hogy minél szélesebb körben meg tudjuk ismertetni értékeinket és magát a székelységet, hanem azt is, hogy létrejöjjön egy olyan szabályozás, amely hosszú távon biztosíthatja a fejlődést oly módon, hogy a helyi jelleg is megmAradjon. A felsorolt beruházások, programok, kezdeményezések mind-mind az autonómiáról szólnak. És ehhez összefogás kell, amit már sokszor szorgalmaztunk. Szórványprogramunkkal ráadásul egy szélesebb körű összefogást valósítunk meg. Ugyanakkor keresni kell annak lehetőségét, hogy közös, magyar–román kiállás legyen jó néhány arra érdemes és mindannyiunkat érintő ügyekben, mert lehetséges. A Székelyföldi románság kérdésével, a Hargita megyei magyar–román viszonnyal többször is foglalkoztunk, előkészítve a jó együttélési kódexet.
Székelyföld fejlesztésében stratégiai jelentősége van a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karainak, így az intézménnyel több pontban is együttműködésre törekszünk. Egyebek mellett hagyományos termékek bevizsgálására alkalmas laboratóriumot működtethetne az egyetem, s az energiahatékony épületek témakörében is együttműködhetnénk.
Populizmus vagy közös megoldáskeresés?
Ezt a sok mindennel foglalkozást szokás akár populizmusnak nevezni, én viszont közös megoldáskeresésnek hívom (lásd még a konzultációt). Félreértés ne essék, nem cinikus megjegyzésnek szánom, de akik populizmust emlegetnek, valószínűleg nem értik, hogyan működnek a dolgok ebben az országban. A ma Romániájában jobban, eredményesebben lehet haladni, ha egy adott ügyben az érintettek egyetértenek intézkedéseinkkel, értik, mely lépés miért történik. Legtöbbször a „tömeg” nyomására el tudjuk érni, hogy a hivatali dolgozók erőt vegyenek magukon, és dolgozzanak, előkészítsenek és aláírjanak dokumentumokat annak érdekében, hogy haladjanak az elakadt ügyek még akkor is, ha a jelenlegi román jogszabályi környezet olyan, mint egy kalandparki túra biztosítókötél, sisak, háló nélkül. A Dâmbovița partján csak korrekciókra, toldozásra-foldozásra képesek, a román parlament mondhatni mellékintézmény lett, amely csak a tömeg nyomására próbál változtatni valamennyit, de inkább csak kullog az események után. Mi magunk, saját erőből kell elvégezzük a munkát, nem várva a „három B”-re. Természetesen a parlament továbbra is fontos, ezért keményen kell dolgoznunk, hogy a magyarság minél nagyobb számban képviseltesse magát az őszi választás után is. Csupán azt próbálom érzékeltetni, hogy a választók már nem várnak, a kommunikációs eszközök gyors fejlődése hatására naprakészebb, pörgősebb döntéshozatalt várnak el, aminek bizonyos szinten meg kell felelnie a törvényhozásnak, kezdeményező módon, nem csak követve az eseményeket.
Ma már az emberek többet várnak el a politikusoktól, mint 10–15 éve, és a körülmények is változtak: elsősorban nem a törvények hiánya a gond, hanem azok értelmezése, alkalmazása, sőt legtöbbször az egymásnak ellentmondó szabályozás miatt akadnak igen komoly problémák. Éppen ezért az érdekeltek bevonása egy-egy ügy részleteibe (lásd például az egyik útfelújítás esetében) nagyon fontos. Úgy lehet hatékonyan végezni a munkát, ha az érintetteknek segítünk megérteni az adott problémát, és ennek nyomán akarják az általunk vázolt megoldást.
A területi irodáink is a közös megoldáskeresésben segítenek. A lakosság irodáink iránti bizalmát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az évek során már közel 17 ezren fordultak hozzánk különböző területeken felmerülő problémáikkal. A földek ügye, utak és hidak, egyházi, oktatási és szociális problémák csupán töredékei azoknak a témaköröknek, amelyekkel kapcsolatosan felkeresik kollégáinkat. Emellett mintegy 700 petíciót nyújtottak már be kirendeltségeinkhez, és büszkén mondhatjuk, hogy az esetek több mint 90 százalékában megoldást találunk a felmerülő problémákra. Live streames fogadóóra
Az idei EU Táborban Facebook-királynak neveztek, de más körökből hallottam azt is, hogy né, a populista, már a Facebookon is nyomul élő videós közvetítéssel. Pedig szerintem ebben nincs semmi kivetnivaló, a világ legtermészetesebb dolga, hogy élő videóval jelentkezem az internetes közösségi oldalon, mert olyankor azonnal kérdezhetnek tőlem az érdeklődők, a megye legtávolabbi sarkából is. Az online konzultációm alapján is úgy látom, a legújabb kommunikációs eszközök használata fontos a választóknak is a politikussal való kapcsolattartásban, ajánlom kollégáimnak. Szerintem az csak jó, ha a politikusnak a hivatalos fogadóórákon kívül is alkalma van beszélgetni a választóival. Aki erre azt mondja, hogy populizmus, az lenézi a választókat. Ma már annyi óra nincs fogadóórára, hogy elég legyen. Hozzám naponta ötvenen jelentkeznek be, hogy fogadjam őket, talán utasítsam el őket, vagy találjunk rá megoldást. Mi találtunk, de keresünk más lehetőséget is. Akinek van ötlete, kérem, jelezze.
Saját lábra kell állnunk!
Tehát mint már említettem, olyasmivel kell foglalkoznunk, aminek van az emberek számára is kézzelfogható eredménye, értelme, hosszú távú hatása. Az élet számos területén folytatni kell a munkát, például azért, hogy a kitermelt fát minél nagyobb arányban itthon dolgozzák fel, és feldolgozva értékesítsék – ezáltal ugyanis munkahelyek jönnek létre –, vagy épített örökségünkért, a hagyományos falukép megőrzéséért, székely kapuink megmentéséért, a fából való építkezés bátorításáért, amiknek köszönhetően több turista érkezhet térségünkbe – mindezek a saját lábon állás esélyeit növelik.
Ugyanezt a célt szolgálja a műemlékvédelmi programunk és a Modern Székely Ház program egyaránt. Szándéknyilatkozat született arról, hogy a döntéshozó politikum, az építész/örökségvédő szakma és a civil szféra együttműködik a Székelyföldi értékek megőrzésében, ami azt jelenti, hogy elkészülnek a településenkénti helyi védettségi listák és a helyi értékvédelmi rendeletek, folytatódik a Modern Székely Ház pályázat, lépéseket teszünk a hagyományőrző, de korszerű faluképbe illő épületek megóvása érdekében, valamint az örökségvédelmi képzés, az oktatás és a társadalom bevonása ügyében. Cselekvési terv készült az épített és táji értékek megőrzésére, melyben a szakma, a politikum és a civil szféra hosszú távú feladatai jól körvonalazhatóan szerepelnek. A legfontosabb irányelveket chartában fogalmazták meg a szakemberek. A fentiek érdekében készült el műemlékvédelmi stratégiánk. Épített örökségünket védjük akkor is, amikor a gyergyószárhegyi Lázár-kastély közösségi rendeltetésének visszaállításáért harcolunk.
Az embereknek munkahely kell, a falvaknak fejlesztés kell, ezzel kell foglalkozni. Szoktam emlegetni – Böjte Csaba ferences szerzetestől kölcsönözve a gondolatot –, hogy a kevesebb cirkusz, több munka jegyében dolgozunk, mert nem hiszünk abban, hogy a perek, cirkuszok előbbre vinnének – azok csak növelik a közösség kudarcérzetét. Ahol konfliktus van, ott a fiatalok rendszerint nem kapnak kedvet a családtervezéshez.
Figyelmeztető választók
A politizálásra térve: amikor arról beszélek, hogy meg kell nézni, mire fordítjuk a legtöbb energiát, akkor értem ezt például az oktatási törvény alkalmazása vagy a zászlótörvény körüli hercehurcára. Vigyáznunk kell, nem szabad belesétálnunk azokba a csapdákba, amelyeket a magyar–román konfliktus gerjesztésében érdekelt körök gerjesztenek. Mindezek tükrében egy következő alkalommal alaposabban meggondolandó a kormányra lépés, amit korábban a fenti két törvény miatt vállaltunk, mert az eredmény nulla. A zászlótörvény alapján vetetik le a lobogót, és ha a minisztérium nem bólint rá egy zászlós tervezetre, akkor az a jogszabály nem ér semmit. Az oktatási törvényt sem alkalmazzák a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, továbbra sem...
Többször komoly figyelmeztetés érkezett a választók részéről, amit komolyan kell venni. (Konzultációim a különféle témakörökben: ifjúsági, kikapcsolódás, érettségi-kisérettségi eredmények, árvizek, rendezvények, gyermekek továbbtanulása, választási részvétel.) A részvételi arányban és a leadott szavazatokban mutatkozik meg, mennyire értékelik egy politikus munkáját, és a választók nagyfokú lemorzsolódása mutatja, ha rossz irányba haladunk.
Ha elvermeljük magunkat mi, politikusok, mint az a bizonyos japán katona, aki évtizedek óta várta az amerikaiak támadását az őserdőben, mert nem szólt neki senki, hogy a háborúnak rég vége van, akkor nem vesszük észre, hogy az élet túllépett rajtunk. Ezért mondtam a fiataloknak nemrég, az EU Táborban, hogy kérjék számon a politikusoktól, dolgoznak-e legalább napi nyolc órát úgy, hogy annak értelme is legyen. Én e számonkérésnek elébe megyek, jelen írásommal azt próbálom elmagyarázni, aminek jegyében eddig is dolgoztam.
Vannak, akik a beolvadástól féltenek bennünket, pedig az anyaországon kívüli magyarlakta térségek közül egyedül Székelyföld az a térség, ahol növekszik a magyarság etnikai aránya. Hargita megyében, aki a beolvadástól fél, ennek veszélyéről regél, annak nem tudok mást mondani, mint azt, hogy hallucinál. Én azt látom, hogy az emberek teszik a dolgukat, az egyházak is teszik a dolgukat, a különféle önszerveződő közösségek, valamint a politika úgyszintén, de sajnos vannak olyanok, ahhoz a bizonyos japán katonához hasonlóan, akik elvermelték magukat napjaink realitásai, kihívásai, problémái elől, és nem akarják elfogadni azt, hogy nem a látványos nagy harcok idejét éljük, hanem a kevésbé látványos, kitartást, egymásra odafigyelést, sok türelmet és kölcsönös bizalmat igénylő közösségépítés korszakát.
Hosszúra sikeredett írásomat azzal a kérdéssel zárnám, amelyet az írásom elején feltettem, és amelyet mások is sokszor feltettek, de soha meg nem válaszoltak: ha holnap Bukarest nyakon öntene bennünket a területi autonómiával, akkor mi változna, mi lenne az, amit másként csinálnánk, mint most. Ami Hargita Megye Tanácsát illeti, szerintem semmi érdemi változást nem jelentene, mert területi autonómia ide vagy oda, a jelenlegi román törvények, amelyek az élet ezer dolgát szabályozzák, ugyanúgy érvényben mAradnának, azok a törvények, amelyek ma az európai uniós alapelvnek számító helyi autonómia elvét az élet számos területén kiüresítik. Hiába hoznánk létre akármilyen autonómiatanácsokat, és gyűléseznénk naphosszat, a dolgok ugyanúgy mennének, mint most. Azt kell látnunk, hogy sokkal nagyobb a baj annál, mint ami egy területi-közigazgatási jogszabály módosításával javítható lenne, értve ezalatt akár egy Székelyföldi területi autonómiát létrehozó jogszabály-módosítást. Tegnap a televíziók azzal voltak tele, hogy a szenátusi elnök a gépjárművezetői engedélye érvényességének meghosszabbítása céljából megkerülte az 1000 (nem elírás, ezer) főből álló sort. A 21. században, az IT-sok tízezreit foglalkoztató országban itt tartunk, ezer fő áll sorban egy igazolványért. És ez van az adók befizetésénél meg mindenhol, állnak az emberek sorban, miközben sok száz millió eurót elpalltak mindenféle szoftverfejlesztésekre kézzelfogható eredmény nélkül. De vegyünk egy másik területet. A törökök kiűzése után az osztrák adminisztráció néhány évtized alatt öszvérrel, mérőléccel és mindenféle kezdetleges eszközzel a felszabadított területeket felmérte, telekkönyvet készített. Pontos, precíz telekkönyvezésen esett át a Partium, a Bánság meg Erdély. Mi van ma? Nagy semmi. Két-három évente előáll valaki, hogy most már tényleg telekkönyvezni kellene a földeket, és megnézni, hogy mi hol van, és azzal nagyjából annyi. Akkor, amikor lassan Mari néni is GPS-es telefonnal járkál a faluban.
Ezek a problémák, és ilyenekből ezer van, amely megnyomorítja az emberek mindennapi életét, nemzetiségtől függetlenül. Nekünk ezekkel kell foglalkoznunk most, nem a magunk kis különszámát danolásszuk úton-útfélen, amellyel egyébként is egy dolgot értünk el mostanáig: azt, hogy a lassan száz éve folyó Bukaresti pénzszivattyú meg mindenféle centralizálás, bürokratizálás ellen tiltakozni szándékozó temesváriakat, kolozsváriakat, brassóiakat, nagyszebenieket a Bukaresti média és a mögötte álló (pártállástól függetlenül, a jelenlegi állapotok megőrzésében érdekelt) Bukaresti politikusok időnként elhallgattassák azzal, hogy vörös posztóként lobogtatják előttük területi autonómiás követeléseinket.
Természetesen mindannyian akarjuk a területi autonómiát, ezért is dolgozni kell, és persze hogy fontos a Bukaresti törvényhozás meggyőzése erről. Tehát nem akarom elbagatellizálni a témát, egy ilyen struktúrában minden könnyebb és egyszerűbb lenne. Saját, térségre vonatkozó szabályokat lehetne hozni az élet több területen való megszervezésére, ez lenne a kívánatos és fontos helyzet, ám addig is, amíg ezt elérjük, dolgozni kell. Minden közösségi összefogással, saját erővel kifejtett munka erről, a saját ügyeink kezeléséről szól. Ellenkező esetben jelentős számú elvándorlással kell számolnunk térségünkben.
Vannak bajok tehát, de azért a cikkem szerintem mégis arról szól, hogy vannak lehetőségek, és lehet elérni eredményeket, csak akarni kell dolgozni.
Borboly Csaba
A szerző Hargita Megye Tanácsa elnöke.
Transindex.ro

Kétpárti vita és az autonómia ügye az EMI-táborban
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke és Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke értekeztek az erdélyi magyar politika lehetőségeiről pénteken, a 12. EMI-tábor harmadik napján. A beszélgetésen megjelent két pártelnök a hárompárti egyeztetést szorgalmazta – számol be az EMI-tábor sajtószolgálata.
A „Beke-Szőcs-ügy” kapcsán Szilágyi Zsolt kifejtette: rendkívül aggályos, hogy ilyen hosszú ideig bizonyítatlan alapon tartották fogva a két fiatalt, és nagyon kevés részletet hoztak nyilvánosságra. „Csak azért, mert magyar, senki nem ártatlan. De senkit ne hurcoljanak meg csak azért, mert magyar” – foglalta össze álláspontját Szilágyi.
Ugyancsak nyugtalanítónak találta Szilágyi Zsolt a bírói testület múlt heti bejelentését, miszerint azt akarják elérni, hogy őket ne ellenőrizhesse a román titkosszolgálat. Úgy vélte, ez is azt bizonyítja, hogy a romániai igazságszolgáltatás nem független.
Biró Zsolt szerint most van az az idő, amikor „elkezdődhetne az értelmes együttműködés korszaka”, amelyet bizonyos célok mentén tart elképzelhetőnek, úgy, mint az autonómia vagy éppen a bebörtönzött fiatalok ügye. E tekintetben Szilágyihoz hasonlóan vélekedett, és hozzátette: „a bizonyítékok és a korrekt bírósági eljárás egyelőre számunkra láthatatlan”, és mindenek előtt átláthatóságra van szükség.
A „Dan Mașca-jelenség” kapcsán mindketten úgy vélték, fennáll a veszélye, hogy a Híd-Mosthoz hasonló vegyes párt jelenjen meg Erdélyben is, és ez komoly fenyegetést jelenthet a magyarságra nézve. Szilágyi Zsolt tényként kezelte, hogy ősszel egy PSD-RMDSZ kormány fog alakulni. Ugyanakkor Szilágyi szerint az „RMDSZ-MPP blokk” megbontotta a Székelyföld területi autonómiája körüli történelmi egységet.
Biró Zsolt hangsúlyozta: a politikában eszközökre van szükség. „Az MPP ellenzéki pártként határozza meg magát, és ellenzéki szerepet tölt be az erdélyi magyar pártpolitikában” – szögezte le a pártelnök. Ugyancsak pénteken zajlott beszélgetés Izsák Balázzsal, aki a székely autonómia lehetőségeivel kapcsolatos kérdésekre válaszolt. Az SZNT elnöke kifejtette, az általuk kidolgozott statútum az európai példákat ötvözi a székely hagyományokkal. Az RMDSZ tervezetéről úgy nyilatkozott: egyszerűen a dél-tiroli statútum másolata, amely Székelyföld esetében nem releváns, nincs a székelység helyzetéhez igazítva és aktualizálva.
Izsák Balázs figyelmeztetett: a román kormány által tervezett közigazgatási átszervezés továbbra is küszöbön álló veszély, még ha egyes vezető politikusok „altatnak” is. A régiósítás tervezetét a román jobb- és baloldal egyaránt támogatja, és az alkotmányba való beemelés előtt áll. Arra a kérdésre, hogy összeegyeztethető-e az autonómiatervezet Románia alkotmányával, igennel felelt Izsák, az Európa Tanács azon határozatára hivatkozva, amely kimondja: az egységes állam és az autonómia fogalma nem ellentétes egymással. Annak, hogy Románia nemzetállamként határozza meg magát, nincs jogi következménye, jelentősége Izsák szerint, ugyanis ilyen alapon nem lehet különbséget tenni az állampolgárok között a nemzetközi diszkriminációellenes egyezmények értelmében.
Izsák Balázs kitért az SZNT-nek az Európai Bizottság által elutasított európai polgári kezdeményezését ért magyarországi kritikákra. Úgy vélte, ezeknek a motivációja kizárólag politikai, ugyanis a magyarországi ellenzéktől származnak, amiért Magyarország az SZNT oldalán beavatkozott a perbe. A kezdeményezésnek van jogi alapja, mégpedig az Európai Szerződés 174. pontja, amely az EU kohéziós politikájára vonatkozik, ez pedig az EU és a tagállamok közös hatásköre – magyarázta Izsák.
A 2016-os Székely Szabadság Napján való részvételért kirótt büntetésekről is szó esett. Az, hogy olyan személyek kaptak büntetést állítólagos videofelvételes azonosítás alapján, akik nem is vettek részt a rendezvényen, Izsák Balázs szerint „kimeríti a csalás bűncselekményét”, ennek megfelelően az SZNT feljelentést is tett. Izsák ugyanakkor tájékoztatott: benyújtották az előzetes bejelentést, amely alapján a jövő évi Székely Szabadság napját meg fogják szervezni, így 2017. március 10-én a székely vértanúk emlékművénél tartandó megemlékezés után a tömeg a megszokott útvonalon fog a prefektúra épülete elé vonulni.
Székelyhon.ro

Sínylődő oktatás
A véglegesítő vizsgán a tanárok harmada megbukott, a katedrákért folyó harcban a versenyvizsgázók fele sem érte el a végleges állás elnyeréséhez szükséges hetest, a két megmérettetésen több százan szégyenteljes kettessel, hármassal estek ki, tucatnyi pedagógust csalás miatt kizártak. Akik a véglegesítőn harmadszor is elhasaltak, mAradnak örök helyettesítők – nincsenek kevesen. Ez az érem egyik oldala.
A másik: több tízezer pedagógus békésen üldögél a valamikor elnyert, nyugdíjig tartó végleges katedrán, közülük több ezren élvezik az érdemfizetés vagy az érdemfokozat előnyeit – amire kevés esélyük van azoknak, akik hátrányos környezetben tanítanak vagy hátrányos helyzetű családokból származó gyermekeket oktatnak, s bár tanítványaik önmaguk képességeihez mért teljesítménye olykor felér az olimpikonéval, a rendszer nem díjazza a napszámosmunkát, csupán a csillogást. Tévedés ne essék, a versenyeztető tanárokra, a versenyszellemű felkészítésre szükség van, miként a tehetséggondozásra is, de tudjuk, nem ebből van a több, hanem abból a fajta oktatásból, amelynek csupán rövid távon veszik hasznát a diákok, a bemagolt tananyagot gyorsan elfelejtik. De ősztől lesz saját statútumuk, a tizenegyedikesek és a tizenkettedikesek ingyen tankönyvet kapnak, mit számít, hogy nyolcadik után a tanulók negyede lemorzsolódik, hogy 1990 óta először csökken a sikeresen érettségizők száma százezer alá, hogy többségük azonnal munkanélkülivé válik, ha nem folytatja tanulmányait – az más kérdés, hogy utána mit kezd az egyetemi diplomával. Érthetetlen, hogy a sok pótcselekvés helyett miért nem fordít a mindenkori oktatási tárca több figyelmet a szakképzésre, ami ráadásul annak sem ártana, aki később elméleti pályát választ, miért csak egy-egy fellángolás erejéig tart az oktatás valós megreformálásának vágya, amit nem követ cselekvés?! Ehelyett közvitára hirdetnek fontos tervezeteket, elhitetik, hogy a szülők, a pedagógusok és a diákok is beleszólhatnak az őket érintő kérdésekbe, aki komolyan veszi, javaslatokat is tesz, majd jön a hideg zuhany: az eredeti jogszabálynál is előnytelenebb változat kerül ki a törvényhozás boszorkánykonyhájáról. Naiv, aki azt hiszi, a folyton változó oktatási miniszterek az egyetlen bűnösök e téren, hogy csak őket terheli a felelősség, amiért félanalfabéta nemzedékek egész sora kerül ki az iskolapadokból. Ennél sokkal többről és súlyosabbról van szó. Sokunkat még kísértenek azok az idők, amikor a tájékozatlan, a bólogató, ötletszegény embertípus kinevelése volt a cél, amiről legrosszabb álmunkban sem gondoljuk, hogy valaha visszatérhet. Mégis foglalkoztat: milyen hátsó erők akadályozzák, hogy a tudás, a kreativitás, az önálló gondolkodás utat törjön a sötétben?
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Értékmentők Felsőrákoson
Menteni azt a tudást, amely az elmúlt évtizedekben érdektelenség és a kényelem miatt elenyészni látszik; felfedezni a tudatosan óvott, de rejtve mAradt, különleges igénnyel varrt, mívesen hímzett ruhadarabjainkat, hogy tanulhassunk belőlük; öreg festett ládákat és bútordarabok mintáit lemásolni és lefényképezni, hogy színvilágukat, formáikat, díszítőmotívumaikat közkinccsé tegyük s újból felhasználhassuk – ez volt a célja a héten a Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola Felsőrákoson tartott néprajzi gyűjtő- és bútorfestő táborának.
A tábor előzményének a kilencvenes években az újraéledő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet által szervezett népi mesterségek táborát lehet tekinteni. Az akkor és most is főszervezőként működő Pál Tünde úgy fogalmazott, fontos, hogy a ma még élő nyolcvan-kilencven éves nemzedéket megszólítsák s arra kérjék, mesterségbeli fogásaikat osszák meg: másként nem mArad meg, elvész az elődök által évszázadok alatt megteremtett kincs. „Közhely, ha azt mondom, néprajzgyűjtői szempontból az utolsó percekben vagyunk, s amit ma nem sikerül összegyűjtenünk, holnapra elvész. Közhely, de igaz, hiszen már az az idős korosztály, amelyet a napokban felkerestünk, már az sem emlékszik, az sem rendelkezik azzal a tudással, amely még néhány évtizeddel ezelőtt létezett. Például már négynyüstös hímes szőttest sem tud készíteni senki, a fiatalabbak közül pedig osztovátát nem tudnak vetni. Meg is kértünk valakit, ha legközelebb osztovatát vet, szóljon, filmezzük le, mAradjon meg, ne csak a leírás, de a mozdulatok is rögzüljenek. Az ingvarrást többen megtanulták az utóbbi években, de az sem az igazi már. Távolról szépnek néznek ki, de közelebbről már észrevehető, sokkal egyszerűbbek, hadd ne mondjam, igénytelenebbek” – mondja a fiatalasszony, majd sirül-térül, s férfiinggel tér vissza, és magyarázni kezdi, miben különbözik a régi és az új. Mint mondja, csak a mellében megfigyelhető, hogy a régiek gombházának széle nyolcas azsúrral van összeöltve, több a lerakás, a vállban nincs meg a diszkrét díszt adó, ék alakú letoldás – s a sor még folytatható lenne. Esetenként nemcsak a kész ruhákat nézik, vizsgálják át alaposan finom különbségek után kutatva a tábor résztvevői, de a rég abbahagyott daraboknak is megörvendenek, mert azok talán kicsit többet megmutatnak, visszafejthetőbbé válnak a titkok.
Hasonlóképpen figyelnek a festett bútorokra is. A kőhalmi barna és a Brassói zöld alapú ládákból találni még szép számban, de a Pulu Pista bácsi által helyben festett bordó alapúból már csak hírmondó mAradt. Érthető is, hiszen a hetvenes, majd a kilencvenes években érkező felvásárlók értették a dolgukat, felismerték az értéket, s vitték is, mint a cukrot – bezzeg, a kevésbé értékes, mondhatni, futószalagon készült Brassói darabokat meghagyták. A tárgyi hagyatékon túl a szellemi örökséget is dokumentálni próbálták a táborozók. Az átmeneti rítusokhoz és emberi sorsfordulókhoz – születés, keresztelő, konfirmálás, esküvő, halál és temetés – köthető szokásokat is rögzítették.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hencz Hilda: Magyar Bukarest 22. Részletek
A Bukaresti szociális-karitatív tevékenység kezdeményezője a katolikus Szociális Testvérek Társasága volt, amelyet 1923-ban Slachta Margit alapított Magyarországon. A Bukaresti katolikus érsekség hívására érkező társaság 1931-ben nagy nehezen megkapta az engedélyt, hogy a román fővárosban segítsen a katolikus fiatalságon. Az általuk nyitott otthonban nemcsak magyarokat, hanem bukovinai és bánsági németeket és minden bizonnyal románokat is elszállásoltak.
Munkájukat az Angolkisasszonyok Intézetének főnővére és Horváth Árpád György, a Barátok templomának kanonokja irányította. Az olasz Tomasini adományának köszönhetően a nővérek leányszállást rendeztek be a Petru Poni utca 3. szám alatt, az Északi pályaudvar (Gara de Nord) közelében; a szállás három szobából állt, összesen 14 ággyal. 1932-ben megalapították a szolgálólányok egyletét. 1933-ban a misszió ugyanettől az olasz családtól még egy épületet kapott öt szobával és egy tágasabb teremmel. Egy apácának az volt a feladata, hogy az állomáson várja a Székelyföldi vagy bánsági vonatokat, és 15 lejért éjszakánként szállást ajánljon az érkező lányoknak, amíg munkát találnak. Ugyanekkor nyílt a Barátok templománál egy munkaerő-közvetítő iroda, amely később a Petru Poni utcába költözött. 1938-ban egy 12 férőhelyes diáklányotthont is létesítettek. Az 1931. május 14-én átadott munkaerő-közvetítő iroda nem működött sokáig, tudjuk meg a Sziguránca levéltárából. Miután évente mintegy 2000 fiatalt juttatott álláshoz „nemzetiségre való tekintet nélkül”, egy munkaügyi minisztériumi felügyelő jelentése miatt 1937 végén bevonták működési engedélyét. A jelentésben szereplő indoklás: az iroda „a magyar irredentizmus és katolikus prozelitizmus fészke”, „súlyosan sértette a román népet és a román tulajdonosokat”, szállásdíjat és önkéntes felajánlásokat szedett, ami az 1921-es lakhatási törvény szerint jogtalan volt. 1939-ben Ottilia Schannen, a Szociális Testvérek főnővére a Bukaresti érsekség pápai nunciusához fordult segítségért, de a román hatóságok elutasították a katolikusok kérelmét, az állambiztonságra túlságosan veszélyesnek találták ezt a főleg cselédek által megrohant irodát.
A magyar reformátusok munkaerő-közvetítő irodája, mely valamivel a katolikus után létesült, tovább működhetett, és az evangélikus német fiatalok elhelyezésére is alakulhatott egy iroda. A Bukaresti eklézsia erre a célra 75 000 lej támogatást kapott a Kolozsvári református püspökségtől. A Th. Aman utcai épület minden bizonnyal a katolikus magyarok háború után elkobzott ingatlanja volt, ám a reformátusoknak bért kellett fizetniük érte a román államnak. (...)
A református leányszállás 1935. évi tevékenységéről szóló jelentés szerint 3394 fiatal nő fordult hozzájuk segítségért, de csak 318-nak sikerült elhelyezkednie. A szálláson ideiglenesen 180 nő lakott, 27-en több, mint egy hónapig mAradtak, 15-en közülük ingyen szállást kaptak. A 180 nőnél nem számított a felekezeti hovatartozás, közülük csak 124 volt református. A reformátusok egy mentőakciót is szerveztek a prostitúció megelőzéséért. Mintegy száz fiatal nőt kerestek fel a bátrabb hívek; a református parókiára hívták őket, és apróhirdetések által szereztek munkát számukra, általában szolgálólányként. Az állás bizonyos fokú anyagi függetlenséget jelentett, jobb esetben a szállást és a kosztot is.
Nem tudjuk, más kisebbségek hogyan oldották meg a tisztességes munkahely biztosítását nemzettársaik számára. Összetartásra és szervezőképességre volt szükség, és a közösség gazdagabb tagjainak adományára. 1931-ben az egyik magyar lap felsorolta a három legfontosabb Bukaresti magyar intézmény, a Magyar Társulat, a Magyar Párt és a református eklézsia fő feladatait. A címzettek közül hiányoztak a gazdag magyarok, a szabadfoglalkozásúak, a katolikus érsekség és a munkásszakszervezetek. Az újságíró szerint ezek volnának a fő feladatok: egy munkaerő-közvetítő iroda megnyitása, a cselédek jogvédelme, a munkanélküliek és szegény családok segélyezése, valamint egy patronátus létrehozása a magyar iskolák számára. A kitűzött célokból vajmi kevés valósult meg. Más közösségek talán összetartóbbak és gazdagabbak voltak. A németek és zsidók kétségkívül jobb anyagi háttérrel rendelkeztek.
Az 1932-es Bukaresti Magyarság Naptára felhívta a figyelmet a középosztálybeliekre, a műhelytulajdonos kisiparosokra, kocsmárosokra, a kisvállalkozókra és szabadúszó értelmiségiekre: orvosokra, ügyvédekre, mérnökökre, gyógyszerészekre, vagyis mindazokra, akik a kis- vagy középpolgársághoz sorolhatóak.
Egy listát is közöltek, felsorolva mintegy 180 mestert: 33 cipészt, 21 szabót, 17 fodrászt és borbélyt, 11 asztalost, 10 mészárost stb. A kocsigyártók és kocsisok már nem voltak keresettek. Csak két kocsigyártót említ a lista, a háború előtti kocsisok átalakultak taxisofőrökké, akik a Budapesti rádiót hallgatták; utasaikkal románul, franciául vagy magyarul beszéltek. Ez a lista minden bizonnyal hiányos, Osváth Jenő mérnöktől tudtuk meg, hogy egyik székely származású nagybátyja, Gáspár János jónevű asztalos és bútorfaragó volt azokban az években, több divatos háznak is dolgozott Bukarestben. Románia Enciklopédiája feljegyezte az aktív népesség 16,4 százalékát kitevő, iparban dolgozók, beleértve a magánipart űzők és kisiparosok számát is, de nem adta meg a magyarok részarányát. A gazdasági válság nagymértékben sújtotta a kisiparosokat: jövedelmük csökkent, sokan elveszítették műhelyeiket. Míg a válság előtt egy szobafestő heti 2500–3500 lejt keresett, ekkor jövedelme alig érte el az 1000 lejt.
A hirdetésekből tudjuk, hogy 1926-ban több magyar vendéglőt is nyitottak a főváros központjában: az Astoria az Erzsébet sugárúton, a Transilvania és a Metropol a Victoriei út 35., illetve 85. szám alatt, az Amiciţia a Magyar Társulat épületében és egy másik vendéglő a Smârdan utcában. A magyarok tulajdonában azonban ennél jóval több kocsma lehetett, egy szemtanú például Klein magyar vendégfogadóját említi a Popa Tatu utcában. Volt még néhány magyar panzió is. Románia Enciklopédiája utalt a viszonylag nagyszámú magyar, német és zsidó származású szabadfoglalkozásúra, orvosokra, ügyvédekre és műépítészekre, anélkül, hogy számadatokkal szolgálna. A magyar források nagyon ritkán említik őket, a magyar gazdasági és pénzügyi elitről pedig még kevesebbet tudunk, annak ellenére, hogy néhány magyar nyelvű szaklap – a búza, a vas vagy az autók tőzsdéjéről, a textil- vagy a nyomdaiparról – kimondottan nekik szólt. Az 1938-as Magyar Vicces Naptár eléggé kimerítő listával szolgált az orvosokról (33 névvel), román források egybevetésével a harmincas években mintegy 70 Bukaresti magyar orvosról tudunk. Legtöbb adatunk és információnk dr. Bakk Elek orvosról (1899–1972) van, hála felesége, Bakk-Takács Sára és lányai, köztük a Marosvásárhelyi orvos Bakk Éva könyveinek és cikkeinek. Tizenegy gyermekes székely családból származott, és Tamási Áron rokona volt. Miután Budapesten belgyógyász orvosként lediplomázott, Párizsban képezte tovább magát. 1927-ben jött Bukarestbe, Tőkés esperes felvette mindenesnek négy gyermeke mellé. A román nyelv megtanulása után honosíttatta diplomáját, és 1930–1940 között a Neurológiai, Elme- és Endokrinológiai Betegségek Intézeténél dolgozott. Az általa kezelt hírességek között volt Arghezi felesége is. A szegényeket, de a magyar egyetemistákat, tanítókat és papokat is ingyen vizsgálta, ugyanakkor napi szállást és kosztot biztosított a rászoruló magyaroknak. A református iskola és templom tevékenységében is részt vállalt. 1941 nyarán behívót kapott, és elhagyta a várost; a háború után Székelyudvarhelyen telepedett le. Egy másik orvos, Papp Béla, aki ismert volt a református közösségben vállalt szerepéről, Budapestről érkezett és az Occidentului (Nyugati) utcában nyitott rendelőt. A Bukaresti Magyarság oldalain több írása is megjelent a barcasági csángókról.
A magyar forrásokat románok is kiegészítik, elsősorban a harmincas évek Bukaresti címmutató évkönyvei. Ezek hátránya, hogy legtöbb esetben nem azonosíthatóak a magyar nevek, ugyanis a keresztneveket mindig románosítva írták. Összegezve kutatásaink eredményeit, azonosítottunk 12 ügyvédet (köztük Tőkés Sándort, az esperes fiát), legalább öt műépítészt és mintegy 30 mérnököt, zömében építészeket. A legismertebbek: a műépítész Katona József, akihez több ízben fordult a református közösség, valamint Balla Pál vállalkozó, aki gyakran megvendégelte a diákokat. A mérnök Ráskai Béla a bélyeggyár alkalmazottja volt, de ugyanakkor műegyetemi adjunktus is. Majdnem mind erdélyiek voltak, de legalább egyikük Bukaresti: Koncz Barna kémikus. 1935-ben mintegy 15 mérnök állt a Közmunkálatok Minisztériuma, a vízművek vagy az államvasutak szolgálatában. Bukarestben élt rövidebb ideig Sebestyén Artúr (1868–1946) Budapesti műépítész is, aki Magyarországon és Románián kívül Oroszországban és Svédországban is dolgozott. Bukarestben megtervezte 1930-ban a Lido Hotel nagy népszerűségnek örvendő hullámmedencéjét, három évvel az ugyancsak általa tervezett Budapesti után.
(folytatjuk)
JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Virágkehelyben harmatcsepp
Horváth István szellemisége a magyarózdi torony aljában
"Legyél örök égő seb,
s forrása új akaratnak"
Örök égő seb, örökös tettvágytól fűtött akarat és elszántság, örökös "vándorlás"… "Jöttem valahonnan./ megyek valahova. / Az én vándorlásom / nem szűnik meg soha."
Népének szeretete, szűkebb pátriája megismertetése vezeti tollát, ez vonul végig életművén. 2016. augusztus 6-án, szombaton emlékeztek a falu lelkiismeretére, a költő Horváth Istvánra a református templomban. "Ami Csíkszentdomokosnak Márton Áron és Kurkó Gyárfás, az Magyarózdnak Nagy András (1899–1974), az egyházi író, szerkesztő és Horváth István (1909–1977) író, költő. Két ember, aki hírét vitte falujának a nagyvilágban" – hallottuk Ötvös József Marosvásárhely-vártemplomi református lelkész ünnepi beszédében. A találkozás az élet egyik legnagyobb ajándéka. Két magyarózdi ember találkozásának hála, munkásságuknak köszönhetően menekült meg Magyarózd a szórványok homályától. Igaz gondolataikkal magasra emelték szülőfalujukat. Horváth István igazmondó költő volt. Dr. Márkus Béla debreceni irodalomtörténész az istentisztelet után tartott előadást. Az egykori jó barát dr. Görömbei András irodalomtörténésznek a költő századik születésnapján elhangzott gondolatát idézte: Erdély irodalmi emlékezeti helyei között jelentős Farkaslaka, Tamási Áron szülőfaluja, a másik ilyen hely, mely az egyetemes magyar kultúrának a térképére fel van írva: Pusztakamarás, a harmadik pedig Magyarózd.
A Magyarózdi toronyalja című rendhagyó falurajzában Horváth István a saját életét is beleszövi faluja sorsába. Egészen a római korig megy vissza időrendi sorrendben, a régmúlttal nem sokat foglalkozik, helyette a falu (saját koráig fellelhető) szokásait, a hiedelemvilágot, a folklórkincset tárja elénk. "Az utánam jövőket próbálom végigvezetni a falun…". "Magamat is mentettem. Én vagyok ez a könyv. De nemcsak én. Az a nép is, amelyhez tartozom, amellyel – vagy amelyekkel – összefűznek a borzongató hiedelmek, varázslások, szokások, játékok, a népköltészet gazdag csillagos ege, s a nyelv, melynek egyes szavai a ködös ősidőkből visszhangzanak ide. Paraszti múltamban – s ez a múlt, őseim révén, messzi századokba nyúlik – közvetlen és közvetett módon, minden szokást, hiedelmet megéltem, amit e könyvben leírtam... Harmincegy éves koromig parasztként laktam, dolgoztam Magyarózdon. Sohasem szakadtam el szülőfalumtól… A falu, Magyarózd annyira zárt, eldugott helyen lapul, hogy még az ötvenes években is egyik író barátom azt mondta: »Olyan falu, hogy Magyarózd, nincs is, azt csak te találtad ki«. Pedig van, és volt még a tatárjárás előttől fogva. Volt, viszonylag bolygatatlanul, s éppen bolygatatlansága miatt napjainking őrzött meg igen sok olyan néprajzi, folklorisztikai, nyelvészeti anyagot, melyek más, nyílt fekvésű falukban rég az enyészetbe süllyedtek." (Horváth István: Előszó, Magyarózdi toronyalja – Dacia Kiadó Kolozsvár 1971)
A hatvanas években sok szociográfiai írás jelent meg Magyarországon és Erdélyben is. Horváth István "alulnézetből" szemléli a falu világát – mondta dr. Márkus Béla –, a nép közül valóként, a változásokat nem a változások okozta jobblét jelenléte vagy hiánya szempontjából szemléli, hanem hogy megmAradnak- e az ősi formák, rigmusok, szokások, népdalok? Nem rejtette el keserű gondolatait sem az író, amikor arról írt, hogy az ózdiak szégyellnek népdalt énekelni. – Szerencsére nekem más tapasztalatom van – mondta Márkus Béla – egy magyarózdi lakodalmas csapattal, Székelykeresztúr és Segesvár útvonalon végigénekelt vonatos utazás emlékeire hivatkozva.
Fekete Vince költő Horváth István csendje címmel tartott ünnepi beszédéből idézek pár gondolatot: "Falusi költő, de inkább a falu költője, annak minden terhével, hátrányával, majd előnyével együtt. Teher, hátrány inkább az elején, előnyök főleg a végén, de inkább a közepén. Hat elemivel, autodidaktaként, maga mögött hagyva aprócska faluját, Ózdot, ’sorsának természetes díszletét’ (Deák Tamás), a tájnyelvvel, igazi anyanyelvével felvértezve, természetes közegéből, falusi közösségéből kiszakadva lép a poétai mezőkre… Kilép a parasztjai közül, és belép a városiak közé. Ahonnan kilépett, kinézik maguk közül, ahová belépett: nem fogadják be. Ez (lesz) költészetének tragédiája. Ez a kettősség, ez a meghasonlottság. Hiába az otthonról, a faluból a vérében hozott gazdagság, a népköltészet, a balladák, a mesék csodálatos színpompája, a népi pogány eredetű képzeletvilág, ha gyökerét-vesztettnek érzi magát, harisnyás embernek a városi literátorok között…
De legalább van, ahová elvágyódni, ahová visszavágyódni. És az eltávozása utáni kiélesedett figyelmű rálátással van – mindig –, ahová visszafordulni. Mert mit is tehetne egy számára teljesen szokatlan, ellenségesnek érzett környezetben? Visszamegy – az állandó otthontalanság-érzéstől, az elveszített szülőföld fájdalmától, a megtagadott paraszti sors emlékétől gyötörten – oda, verseiben, ahonnan eljött. És lassacskán megtalálja mondandójához a formát is, a szélesen hömpölygő, inkább epikus (tizenhat szótagú, páros rímű), de népköltészeti elemeket is magában hordozó tárgyias elbeszélő lírát. És még a versvégen felmutatott jelkép, tanulság, az örök újrakezdésről például a Tornyot raktam című, méltán elhíresült versében, ez a mai szemmel picit didaktikusnak ható konklúzió- levonás sem tudja elhalványítani a vers igazi erejét, nagyságát… (Szerző megjegyzése: Mély érzelmi kötődésem van e vershez, hiszen egyike azoknak a verseknek, melyekre szeretett édesapám tanított meg, még egészen zsenge gyerekkoromban és megmutatta a vers írójának a szülőházát, valahányszor Magyarózdon átkeltünk a magyarbükkösi rokonlátogatások alkalmából…)
Az 1944-es fordulattól aztán, ha válogatott verseinek kötetét olvassuk, egy-két ívnyit továbblapozhatunk bátran. A harisnyás parasztból pantallóssá vált, dicsért népköltő nem találja sem a helyét a megújult világban, sem a hangját, hogy miként is kellene viszonyulnia ehhez az új, gyökeresen megváltozott világhoz, és egyáltalán: versben hogyan kellene szólania. Születik így egy csomó felejthető, igen gyenge költemény, népieskedő hangon… majd csak a hatvanas évek közepe táján talál újra magára, amikor az öregség, betegség, a közelítő halál formálja már nagy erővel át líráját."
Horváth Arany, az író lánya meghatottan köszönte meg az emlékház előtt az egybegyűltek jelenlétét, kifejezve afeletti örömét, hogy 2016-ban is fontosnak tartották magyarországi és erdélyi barátok, Horváth István tisztelői, hogy részt vegyenek az emlékezésen. Szülői házát az ember soha el nem hagyja, minden pénzét a ház "továbbélésére" áldozza, hiszen ott a szülei, édesapja, a nagyszülei: apó és nannyó szelleme kötelez. Kérdésemre, hogy milyen érzés hazajönni Magyarózdra, lelkesedve mondja: "Jajj, aranyoskám, én Magyarózdon vagyok igazán otthon. Amikor innen visszamegyek a városba, én hetekig beteg vagyok." A tőle megszokott lelkesedéssel vezet végig a nemrég felújított Horváth István- emlékházon, ahol minden tárgy kedves, mert bensőséges emléket idéznek: a családi fotók, az író személyes dolgai (mint például kalapja), kötetei, a használati tárgyak...Fájdalommal mondja, hogy számos féltve őrzött családi vonatkozású tárgynak "lába lett".
A háromosztatú autentikus és szépen felújított parasztház teljes nyugalommal honol az egyre öregedő falu központi részében: Márvány emléktábla jelzi, hogy falai közt élt gyerek- és ifjúként Horváth István író, és e ház falai közt talált megnyugvást, valahányszor visszatért erőt gyűjteni a gyökerekhez. Az ünnepi köszöntések sorában Dávid Gyula irodalomtörténész szavait tolmácsolta az EMKE elnökének megbízottja: "Amikor verseivel a negyvenes évek elején bekopogtatott az irodalom ajtaján, már egész raja zsongott körülötte a hozzá hasonlóknak. A népi életsors és élettapasztalat legmélyéről bocsátotta fel őket valami titokzatos erő, hogy megszólaltatói legyenek eltemetett, s most újra feltalált kincsekből felragyogó szépségeknek, évszázadokon át lefojtott reményeknek, akarásoknak". (A szöveg egészében olvasható a Székely Könyvtár sorozatban frissen megjelent Horváth István: Válogatott versek című könyv előszavában.)
Dávid Gyula szerint a költői igazmondások indulata jellemzi Horváth István költészetét. Az RMGE Maros megyei szervezetének köszöntő sorait az elnök megbízottja tolmácsolta. Az emlékünnepség záróakkordjaként a tisztességet tévő vendégsereg a Himnusz eléneklésével koszorút helyezett el az író magyarózdi sírhelyénél.
"Jólesik, hogy nem hagy a falu. Nemcsak számon tart, nemcsak megajándékoz, hanem önmagát félti bennem. Rámtapad bizalma, felelőségre vonása, mint fára a kéreg. Levethetetlenül viselem magamon. Falum népe, mint virágkehelyben a harmatcsepp, megül a völgyben, végzi munkáját. Őrzi, őrizteti velem is tájnyelvét, melynél alig hallok szebb muzsikát, mely lelkemben szól. A váratlan keresztutaknál ő sugallja, melyiket válaszszam, édesapám halála óta. Mindig az igaz felé irányít, mert nem csak utat, de a közös földön testvért is keresni kell e hazában. A reám hagyott testamentum e torony aljához parancsol. Toronyalji talpalatnyi földön állok, morzsolgatom szavainkat, dalainkat dúdolgatom." (Horváth Arany)
Gálfalvi Dilna
Népújság (Marosvásárhely)

MTA: nem minden trianoni menekült lett "vagonlakó"
Már 1918 előtt is jelentős népességmozgások zajlottak Magyarországon, az első világháború utáni menekülteknek ugyanakkor csak kisebb része kényszerült vagonokban meghúzni magát – állapította meg a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Lendület Trianon 100 kutatócsoportjának vezetője.
Ablonczy Balázsnak az MTA honlapján pénteken közzétett cikke hangsúlyozza: már az 1914 előtti magyar társadalom sem volt az a "mozdulatlan massza", aminek sokan szeretik láttatni, az időszakos mobilitás ugyanis a kötelező katonai szolgálat, a vasúti tarifarendszer átalakítása nyomán a mindennapok része lett.
Az 1880-as évektől megindult tengerentúli kivándorlás kapcsán széles paraszti közösségeknek lett alapélménye a személyek többé-kevésbé szabad mozgása. Ráadásul a kivándorlás nem mindig volt végleges: sokan hazatértek, és olyanok is akadtak, akik többször átkeltek az óceánon. A magyar kormányzat válasza ambivalens volt: kezdetben próbálta szabályozni a kivándorlási ügynökök tevékenységét, a nemzetiségi kivándorlást tűrte, de csak évtizedek alatt ismerte fel, hogy a tengerentúli magyarok szerveződéseivel, lelki gondozásával is törődnie kell. Közben a rohamosan modernizálódó nagyvárosok jelentős nemzetiségi tömegeket szippantottak fel, nemcsak a szlovák munkások tízezreit igénylő Budapest, de olyan gyorsan növekvő vidéki centrumok is, mint Temesvár vagy Győr – emlékeztet a történész. A hadi vagy egyéb okból Magyarországra érkező külföldiekről is találni példát: az 1912–1913-as balkáni háborúk következtében nagyobb török katonai kontingensek szorultak az Osztrák–Magyar Monarchia területére, amelyeket különböző kisebb városokba – például Miskolcra, Lőcsére, Ungvárra és Kaposvárra – osztottak szét hazatérésükig.
Az első világháború alatt az orosz hadsereg galíciai, majd kárpáti betörése miatt menekültek tízezrei jelentek meg az ország belső területein már 1914 szeptemberétől. A menekültek között volt számos ortodox galíciai zsidó, de a háborús hullámverésben kerültek Magyarországra a népirtás elől menekülő örmények, az ország délnyugati részein pedig az olasz hadüzenet után olasz és szlovén menekültek jelentek meg.
Ablonczy Balázs szerint a magyar menekültügy nagy próbája az 1916. augusztusi román betörés nyomán elindult menekülthullám volt Erdély déli és keleti határ menti területeiről. Több mint 200 ezer ember menekült Magyarország belső területeire, és mivel a magyar közigazgatás nem bírta a nyomást, a menekülőkből jutott a Dunántúlra is. Alig zárult le azonban az erdélyi menekültek visszatelepítése, amikor 1918 őszén, a világháborús összeomlás miatt immár nemcsak Erdélyből, hanem a megszállás alá került területek csaknem minden részéből elkezdtek özönleni a menekültek az ország belső részeibe.
A hivatalos statisztikák szerint 1918 utolsó két hónapjában 57 ezer ember menekült az ország belső területeire, 1919-ben számuk csaknem megduplázódott, és a békeszerződés aláírásának évében, 1920-ban tetőzött, 121 ezer fővel. Az 1920- ban felállított Országos Menekültügyi Hivatal szerint 1924-ig mintegy 350 ezer ember menekült át a trianoni Magyarországra, de egyes történészek 420- 425 ezer menekültről írnak – számol be a cikk. Ablonczy Balázs két sztereotípiát is cáfol: egyrészt a menekültek többsége nem az államtól függő egzisztencia volt, noha arányuk lényegesen magasabb volt, mint a közszolgálati alkalmazottaké az ország teljes népességén belül. Másrészt nem minden menekült volt egyúttal vagonlakó: egyes becslések szerint nagyjából 40-50 ezer menekült fordult meg a vagonokban, és 16 ezer főnél több egyszerre sosem élt ezeken a rendező pályaudvarok mellékvágányaira félretolt vasúti kocsikban. A többiek más tömegszállásokon, hamar rosszhírűvé váló külvárosi barakktelepeken, volt kaszárnyákban helyezkedtek el. Részükre az 1920-as évek első felében állami támogatással beinduló telep- és házépítések jelentettek segítséget. Mivel a háborús pusztulás és a román megszálló erők rekvirálásai miatt a MÁV-nak állandó gördülőanyag problémája volt, bizonyos esetekben a magyar kormányzat maga zárta le a határt a menekülők előtt, hogy a nyári betakarítás vagonszükségletét fedezni tudja.
A történész felidézi: 1924 nyarán már alig 300 vagonlakót számoltak össze Budapesten, országosan a számuk viszont még ekkor is 3000 körül volt. Az Országos Menekültügyi Hivatal nemcsak a számbavételükkel foglalkozott, hanem az állásközvetítéstől kezdve a diáksegélyeken és házépítéseken át egy sor tevékenységgel igyekezett közreműködni a menekültek beilleszkedésében, akiknek megítélése a magyar társadalomban nem volt mindig egyértelmű. Ablonczy Balázs tanulmánya teljes terjedelmében a http://mta.hu/mtahirei/trianonarvai- 106742 honlapon olvasható.
Népújság (Marosvásárhely)

EMI-tábor – A titkosszolgálatok és a meghurcolt fiatalok ügye
Áthatotta az elmúlt fél év hangulatát Beke István és Szőcs Zoltán ügye, amikor is két fiatalt terrorizmus vádjával elvitt a Szervezett Bűnözés és Terror Elleni Igazgatóság (DIICOT) mindenféle alapos vád nélkül, majd hónapokat töltöttek előzetes letartóztatásban, jelenleg pedig házi őrizetben vannak. „Azért választottuk ezt a felállást az előadásra, mert közösen sikerült már egy tüntetést szerveznünk szolidaritásunk kimutatandó a két fiatal irányába, mindezt pedig a helyhatósági választások kampányidőszakának közepén” – mondta Sorbán Attila Örs. Hozzátette: az említett tüntetésen nemcsak civil szervezetek, hanem pártok képviselői is részt vettek, megmutatva, hogy nemcsak üresen beszélnek a kisebbségi érdekvédelemről, hanem lehet rájuk számítani.
Tóth Bálint, a HVIM erdélyi szóvivője kifejtette, amikor kezdődött a terrorhullám a HVIM-esek ellen, akkor nem látták az egész képet, viszont mostanra összeállt: egy élő példa, hogyan működik karöltve a román titkosszolgálat ( SRI) és a média. Mint magyarázta, szépen fel volt építve a történet, eleinte csak találgattak a médiában is, negyven bombáról és több terroristáról volt szó, percről percre manipulálták az embereket. „Amikor Szőcs Zoltánt is elvitték, már vártuk, hogy mi következünk” – tette hozzá Tóth Bálint, egyik tagjuk például fenyegető szöveges üzenetet is kapott egy ismeretlen telefonszámról. Hosszú távon az lehet az ügy jelentősége, hogy amikor az autonómia ügye magasabb szintekre jut, akkor azt minél hamarabb tudják lesöpörni az asztalról: a terrorista székelyek helyzetét nem tárgyalják.
Szőcs Csongor csupán testvére, Zoltán helyzetéről beszélt, ugyanis Beke István tárgyalásán tanúskodik. Kiemelte, hogy elsőfokú tanúja Bekének, ám eleinte ki sem hallgatták őt, csak azokat, akiktől a vádakat alátámasztó információkat reméltek. Mint ismeretes, a házkutatások alkalmával magyar és Árpád-sávos zászlókat, Wass Albert-köteteket foglaltak le. Bukarest előtt 10 kilométerrel megálltak, és egy tiszt utasításai alapján elgyakorolták egy terrorista elfogását Romániában – mesélte Szőcs Csongor. „Az ilyen komoly terroristákat pedig hogy lehet, hogy hazaengedték házi őrizetbe?” – tette fel a kérdést Szőcs, aki tájékoztatott: a romániai jogtörténetben nem történt soha olyan, hogy ebben a fázisban hazaengedték volna a gyanúsítottat. „Három tárgyalásra engedtek be minket, az ott levő emberek, az ügyészen és a bírón kívül, mind kacagtak a vádon.” A házkutatáskor lefoglalt tárgyak egy részét visszaszolgáltatták, ám a zászlókat és a köteteket például nem, arra hivatkozva, hogy ezek a fő bizonyítékok. Szőcs ugyanakkor hozzátette, Beke István terrorizmus vádjával, míg Szőcs Zoltán terrorizmusra való felbujtással van vádolva; két állítólagos bűncselekményről van szó, ezeket mégis egyként kezelik a bíróságon.
Az ügyvéd keresése sem volt egyszerű: a jogászok mind visszakoztak, többen családi programra hivatkozva, de volt, aki szemükbe mondta, hogy nem vállalja az ügyet, mert fél. Végül Rozsnyai Sándor ügyvéd vállalta el a munkát – mondta Szőcs Csongor. Elmagyarázta: az elmúlt fél évben nehéz anyagi helyzetbe kerültek a meghurcoltak családjai, most ebből próbálnak kilábalni.
Tőke Ervin, a Minta elnöke elmondta, közösségi ügyről van szó, amelynek súlyos következményei vannak és lehetnek az egész magyar közösségre nézve: a román állam félelmet kelt az emberekben, így akarva megakadályozni, hogy a magyar ügyet felvállalják.
„Politikusokra van szükségünk, nem utászokra” – jelentette ki Sorbán Attila Örs, aki úgy vélekedett: olyan kisebbségi érdekérvényesítésre van szükség, amely megakadályozza a hasonló helyzetek kialakulását. Az elkövetkező időszakban az a célja a már említett szervezeteknek, hogy nyomást gyakoroljanak az erdélyi magyar politikusokra: vállalják fel a hasonló ügyeket, nemcsak a magyar, hanem a román közösség és hatalom előtt is. Ha ezt nem teszik meg, arra kérik a választókat, hogy az őszi választások alkalmával fontolják meg, szavazatukkal támogatják-e a parlamentbe való bejutásukat – zárta gondolatait az EMI vezetője.
Az erdélyi magyarság és a titkosszolgálat: a Szekuritátétól a SRI-ig címet viselő kerekasztal-beszélgetésen Gergely István így határozta meg a világnézetek kizárólagosságán alapuló rendszerek működését: „Tudósok és egyenruhát viselők egymást kiszolgálják.” A Szekuritátét illetően elmondta: a katolikus egyházban is „áldásosan” fejtette ki tevékenységét a román titkosszolgálat, és ennek a mára is kihatása van. Az előadó kijelentette: a hatalom részéről még néhány évvel ezelőtt is hasonló módszereket tapasztalt, mint a kommunizmus idején: igyekeztek tudomására hozni, hogy mindent tudnak róla, ezáltal pedig megfélemlíteni. A közösségnek a félelem feloldására kell törekedni – vélte Gergely István.
Szabó Gyula kifejtette: Magyarországon még ma is sokan elbuknának, ha a múlt komoly feltárására sor kerülne. Rendszerváltás helyett csak egy hosszúra nyúlt átmenet kezdődött el, ami napjainkban is tart; az előző rendszer besúgói, ügynökei közül sokan ma is magas beosztásban vannak – mondta az egyháztörténet kutatója. „Meg kell húzni a vonalat a diktatúra és a demokrácia között. Nem lehet, hogy aki a diktatúrát kiszolgálta, az a demokráciát is szolgálja” – jelentette ki Szabó Gyula, aki azt javasolta: nyilvánossá kell tenni az aktákat, és általános átvilágítást kell végezni, nem csak egy-egy emberen kérni számon a múltját.
Közlemény
Erdély.ma

Soros György nyakig benne van a migránsügyben
Az újonnan kiszivárgott dokumentumok egyértelműen bizonyítják, hogy Soros hatalmas pénzeszközökkel befolyásolja az európai választásokat és az európai migrációt is.
Soros György levelezését meghekkelték, és 2500 titkos dokumentumot nyilvánosságra hoztak egyelőre ismeretlen elkövetők.
A DC leaks portálon fellelhető dokumentumokban elsősorban a Soroshoz köthető Open Society Foundationről lehet érdekes dolgokat olvasni. Az internetre kikerült iratokból például az is kiderül, hogy Soros befolyásolta az európai – így a magyarországi – választásokat is.
A milliárdos üzletember stratégiai fontosságú dolgokat is manipulált, így az Európába érkező migrációhullám kialakulásában is benne van a keze – írja az rt.com. Eddig is voltak olyanok, akik feltételezték, hogy az Amerikában élő Soros György befolyásolni próbálja az európai folyamatokat, de ez az első eset, hogy kézzel fogható bizonyítékok is napvilágra kerültek.
Egyesek szerint olyan Edward Snowdenhez hasonló amerikai számítógépes szakemberek állnak a DC leaks mögött, akik le akarják rántani a a leplet egyes amerikai döntéshozók manipulációiról. Mások orosz hekkereket sejtenek az ügy hátterében. Az sem kizárt, hogy Donald Trump embereihez köthető az ellenfelét Hillaryt egyértelműen támogató Soros leleplezése.
ripost.hu

Erdély.ma

Ferenc pápa, Európa felszámolása és az októberi népszavazás
Léteznek olyan nyilvánvaló alapigazságok, melyeket, ha bizonygatni kell, ha érvelésben egyáltalán elő kell hozni, akkor az arról árulkodik, hogy nagyon beteg korban élünk.
Legyen szó olyan, az élet szentségével kapcsolatos alapvető tézisről, mint az, hogy egy ártatlan magzat elpusztítása nem „családtervezés”, hanem különös kegyetlenséggel, védekezésképtelen kiskorú sérelmére elkövetett gyilkosság, vagy olyan, könnyen igazolható kérdésről, hogy a homoszexualitás természetellenes (hiszen, ha általánossá válna, az kihalással fenyegetné emberiséget) vagy olyan viszonyulási alapelvről, hogy a saját gyermekemet jobban szeretem, mint a másét, a saját családom fontosabb, mint a másé, saját nemzetem közelebb áll hozzám, mint bármelyik más nemzet, saját vallásom és annak követői előrébb vannak számomra, mint más vallások követői.
Még akkor is így van ez, ha szükségképpen akadnak akár a családban, akár a nemzet keretén belül, akár a hittársak között elismerésre, ragaszkodásra, pozitív megkülönböztetésre méltatlanok, akik többet ártanak az adott közösségnek, mint amennyit használnak.
Különleges és sajátos, sőt, a szkizofréniával határos a helyzet akkor, ha az illető személy az adott, erősen hierarchikus vallási közösség, konkrétan a katolikus egyház vezetője.
Sokan kiakadtak, amikor Bayer Zsolt feszes logikával bebizonyította, hogy micsoda logikai hibába esik a római pápa, amikor egy katolikus pap mise közbeni, Allahu Akbar! felkiáltással kísért vallási indíttatású rituális kivégzését párhuzamba hozza a katolikus emberek családon belül alkalmazott, nem egyszer gyilkosságba torkolló erőszakosságával. Majd levonta a kíméletlen következtetést a pápa erkölcsi és/vagy intellektuális alkalmatlanságára vonatkozóan. A felháborodott reagálók közül senki nem cáfolta érdemben a cikkíró egyetlen állítását sem.
Sajnos az a helyzet, hogy pont a katolikus egyházfő az, akinek nemhogy nem fontosabb a saját egyházának népe, mint más egyházaké, hanem látványosan egy másik egyház tagjainak kedvez. Az iszlám erőszakot mentegeti, miközben nem emeli fel hangosan a szavát a keresztényeket a világ különböző pontjain ért brutális támadások miatt, a betolakodó idegenek lábát mossa, miközben immár adathegyek szólnak arról, hogy kiapadhatatlan tartalékokkal bíró iszlám beáramlás Európába rövid időn belül megváltoztatja földrészünk kulturális arculatát, „menekülteknek” nevezi a sok esetben missziós tudattal átitatott, a hódítás vágyától fűtött, az európai államberendezkedést, erkölcsi és jogi normákat élből elutasító beözönlőket.
Amivel lényegében kiszolgálja az egész migrációnak nevezett népvándorlást koreografáló nemzetközi háttérerőket.
Sokan rebesgetik, hogy ezért kellett lemondatni XVI. Benedeket (hogy milyen úton sikerült nyomást gyakorolni egy idős, erkölcsös, hithű emberre, nem tudjuk, de visszatekintve aligha valószínű, hogy önként mondott le), és helyére egy olyan embert ültetni, aki néhány, a pénz világát és romboló hatását ostorozó kötelező retorikai gyakorlat mellett partner Európa tönkretételében. Hiszen pont azok – a konzervatív, hagyománytisztelő, keresztény-nemzeti gondolkodású népesség – körében kelt zavart, akik bázisát képezhetik az új európai ellenállásnak, akik érzékelik a veszélyt, s akik tennének is ellene.
Mindazonáltal bízhatunk abban, hogy a józan emberek többsége öntudatra ébred addig, míg Európában az európaiak vannak többségben és ha másképp nem, népszavazásokon és/vagy választásokon kényszeríti rá a saját értékrendjét, kultúráját, őseit és unokáit eláruló nyugat-európai politikai vezetőket politikájuk megváltoztatására.
Ezért is volt kulcsfontosságú Vona Gábor EMI-táborbeli kemény kiállása az októberi népszavazás ügyében. Mert megfogalmazást nyert, hogy minden vita, fenntartás és nézetkülönbség ellenére, aki nem megy el szavazni, nem szavaz a betelepítési kvóta ellen, s nem biztat erre másokat, az a nemzet érdeke ellen cselekszik.
E népszavazás túlmutat önmagán, ennek eredményére oda fog figyelni nemcsak a visegrádi közösség, de egész Európa.
Borbély Zsolt Attila

itthon.ma//szerintunk

Kéthetes futással gyűjtött segélyt egy lelkész Nagygalambfalva lakóinak
Czapp József, mikepércsi református lelkész április 29-én indult útnak, és kicsivel több, mint két hét alatt 499 kilométert futott le szerte az országban. Az utolsó egy kilométer azonban még hátra van. A lelkész a jövő évi reformáció 500. évfordulójára emlékezett a futással. Az emlékezés mellett a futás jótékony célja egy erdélyi kis település megsegítése volt.
Majdnem 500 kilométer, pontosabban 499 kilométer, ugyanis az utolsó egy kilométer még hátra van Czapp József küldetéséből. Április 29-én azzal a céllal indult útnak a református lelkész, hogy változást vigyen az emberek életébe, hogy minél több érvet gyűjtsön össze a jobb élet reményében. A több mint kéthetes futásával a reformáció jövő évi, 500. évfordulójára hívta fel a figyelmet. De az érvek gyűjtése, és a reformáció évfordulója mellett volt egy másik célja is a futásának. Az 500 érv értünk futás jótékony célja egy erdélyi település, Nagygalambfalva megsegítése volt, amelynek javára a mozgalmával adományokat is gyűjtött a református lelkész.
A mozgalom hatására jelentős összeget, közel másfél millió forintot sikerült összegyűjteni az erdélyi település javára, amit Czapp József az augusztus 17-ei látogatása során fog átadni. „A futás megerősített abban a meggyőződésemben, hogy saját magunkat egész életünkben „tanuljuk". Önmagunk megismerésének folyamata soha nem záródik le. Én magam, és a hitem is erősödött a futás 17 napja során. Csodálatos emberekkel találkozhattam, akik szintén nyitottak az újra. Elképzelni sem tudom, mi vár bennünket augusztus közepén Nagygalambfalván, de biztos vagyok benne, hogy életünk meghatározó élménye lesz” – mondta a 499 kilométert lefutó lelkész.
Természetesen a település határát is futva fogja átlépni Czapp József, ugyanis az utolsó kilométer még hátra van az ötszázból, ezt a nagygalambfalvi lakosokkal együtt fogja megtenni. A nagygalambfalvai lakók már nagyon várják József érkezését, harangzúgással és egy nagy meglepetéssel is készülnek számára. „A felajánlás hatalmas gesztus számunkra, egy akkora dolog, hogy nem lehet szavakban kifejezni. A József által összegyűjtött pénzt a 13. századi református templom felújítására fogjuk fordítani. Józsefet úgy várjuk, hogy megpróbáljuk olyanná tenni a fogadtatását, mint amikor a magyarok jöttek be először Erdély területére. Minél több embert megpróbálunk ideszervezni az utolsó 1 kilométerhez, és harangzúgás közepette fogjuk várni őt. Megpróbálunk viszonozni minden szeretet, segítséget, amit kaptunk” – mondta Kányádi György, nagygalambfalvi református lelkész.
Aki még szeretne csatlakozni a kezdeményezéshez az a 11738008-21108598-as elkülönített bankszámlára történő adományozással teheti meg. Az utolsó egy kilométert, és az 500 érv értünk mozgalmat az 500 érv értünk nevű Facebook oldalon (www.facebook.com/500erv) tudják követni az érdeklődők.
Erdély.ma

Apa-fia sátortábor Csernátonban
A Férfiak Klubja apa-fia Sepsiszentgyörgyi és Kézdivásárhelyx köre második alkalommal szervezte meg az Apa-fia sátortábort augusztus13–15. között Csernátonban.
Első táborukat egy éve a Szent Anna-tónál tartották meg, de a medveinvázió miatt idén más helyszínt kerestek, s így esett a választásuk Csernátonra, a Pro Schola tábor és a Malomkert közötti helyre, ahol sátraikat is felhúzták. A kedvezőtlen időjárás miatt a tábor nem pénteken, hanem szombat délelőtt kezdődött, a részt vevő családok a Haszmann Pál Múzeum udvarán találkoztak. Az idei táborban tizenhat apa és fiúgyermekeik vettek részt, a legkisebb táborlakó két és fél éves volt. Barta Vilmos vállalkozó, a Kézdivásárhelyi Nexxon cég vezérigazgatója táborszervezőként számolt be lapunknak arról, hogy sikerült betartani az előre megbeszélt programot. A délelőtti múzeumlátogatást követően délután két szekéren bementek Csernátonba, és meglátogattak egy kis gazdaságot, ahol a gyermekek tehenet is fejtek. Vasárnap a Csókás-feredőnél és a Malomkertben jártak, ahol a darát kóstolták meg. Este népdaléneklést tartottak egy harmonikás kíséretében, majd ifj. Mihály Ernő és Orosz Ákos szórakoztatta a táborlakókat. Tegnap délelőtt Felsőcsernátonban ifj. Kovács László kovácsműhelyét látogatták meg, ahol élőben figyelhették meg a patkókészítést és a lópatkolást. A tábor ideje alatt az ebédet az apák közösen készítették el, reggelre és estére mindenki otthonról vitt hideg ételt. A táborbontásra és hazautazásra tegnap délután került sor. Jövőre ismét megszervezik a tábort – mondotta Barta Vilmos.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Majláthfalvi Napok idei sikere
Öregbítették a jó vendéglátás hírnevét
Arad– Amint azt előzetesen közöltük, vasárnap, illetve hétfőn szervezeték meg a hagyományos Majláthfalvi Napok rendezvénysorozatot. A program vasárnap 10 órakor a helybeli katolikus templomban megtartott szentmisével indult. A településre érkezőt már Monostoron kellemes meglepetés fogadta, ugyanis a hosszú évekig kátyús majláthfalvi bekötőút helyén, kiváló minőségű aszfaltburkolattal ellátott úton közlekedhetett. 16 órától a helybeli iskola udvarán adott térzenét az ezúttal nt. Dénes József református lelkipásztor nélkül érkezett nagyzerindi fúvószenekar. Valamivel 16.30 óra után Matekovits Mihály rendező és a két csinos bemondó – jövőbeli műsorvezető – Kiss Zsuzsa egyetemista és Molnár Eszter középiskolás diák felvezetésével, a majláthfalvi lobogó alatt vonuló Százszorszép néptánccsoporttal az élen, zenekísérettel indult a színes népviseletbe öltözött menet az iskolából, a kultúrotthon udvarán lévő szabadtéri színpadhoz. Útközben megtapsolták a magyar, román, illetve bolgár népviseletben pompázó fiatalokat, akik nagy taps közepette vonultak a szabadtéri színpadig, majd visszakanyarodva az épülethez, vártak a fellépésre.
Az összejövetel szellemisége még sokáig a régi mArad
A szabadtéri színpadról Matekovits Mihály rendező köszöntötte az egybegyűlteket, majd Kiss Zsuzsa tartott rövid visszatekintőt a különböző elnevezések alatt, de több mint 4 évtizedre visszatekintő majláthfalvi rendezvénysorozatra, ahol a műsorvezetők és a bemondók is változtak, de az összejövetel szellemisége, az elszármazottak hazalátogatása, a baráti kapcsolatoknak fehér asztal melletti ápolása, remények szerint még sokáig a régi mArad. Molnár Eszter folytatta, miszerint idén, a szervezőktől független okok miatt, ismét Majláti Vasárnapnak nevezhetik a rendezvényt, amely azonban szorosan kötődik a másnapi templombúcsúhoz. Ezt követően köszöntötte a nagyzerindi fúvószenekart, amely immár hagyományosan hozzá tartozik a Majláthfalvi Napokhoz. Matekovits Mihály név szerint köszöntötte a megjelent elöljárókat: Joan Sorin Negrei vingai, illetve majláthfalvi polgármestert, Andresz József újdonsült alpolgármestert, a falunapok szokásos házigazdáját, Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, megyei tanácsost és Péró Tamás ügyvezető elnököt, megyei tanácsost. Miután minden jelenlévőt köszöntött, bemutatta két fiatal kolléganőjét, Molnár Esztert és Kiss Zsuzsát. Utóbbi viszont bemutatta a rendező, tiszteletbeli majláthfalvit, Matekovits Mihályt, majd a rendezvény megnyitására felkérte Ioan Sorin Negrei polgármestert.
A község első embere miután minden jelen lévőt köszöntött, a színpadra kérte Andresz József községi alpolgármestert, majláthfalvi lakost. Vele kapcsolatban reményének adott hangot, hogy hatékony, szavatartó csapatot fognak alkotni a község lakosságának a szolgálatában. Miután köszönetet mondott az újabb 4 évre megszavazott bizalomért, mindenkinek jó szórakozást kívánt. Miután Andresz József is mindenkinek kiváló szórakozást kívánt, a műsorvezetők Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt kérték a színpadra. Faragó Péter üdvözlő szavait követően köszönetet mondott a majláthfalviaknak, akik ismét az RMDSZ jelöltjeire szavazva, azokat döntéshozó helyzetbe hozták, hogy segíthessenek a magyarlakta települések, köztük Majláthfalva fejlődésénél is. Miután a következő megmérettetésre, a télen esedékes parlamenti választások jelentőségére is felhívta a figyelmet, mindnyájuknak kiváló szórakozást, kellemes együttlétet kívánt.
Csúcsra járatott hangulat
A fiatal műsorvezetők elsőként a házigazda, Százszorszép néptánccsoportot kérték a színpadra. Orbán László koreográfiájára a 7 pár lendületes délalföldi táncokat mutatott be, vastaps közepette. Utánuk a több évtizedes hagyományra visszatekintő majláthfalvi rendezvények legrégebbi és leggyakoribb fellépőjét, a pécskai Búzavirág Néptáncegyüttest kérték a színpadra, ahol Ruzsánszky László és Sisa Richárd koreográfiájára, Engi Márta vezetésével Küküllő menti táncokat adtak elő nagy sikerrel. Ezt követően a vingai Liliacul néptánccsoport Ghiţă Mihoi vezetésével bánsági román táncokat adott elő.
Utánuk az ágyai Tőzike néptánccsoportot kérték a színpadra, ahol Haász Endre és Nagy Rozália koreográfiájára, Erdős Márta vezetésével a 7 pár, a lányokat látványosan feldobva palóc, majd délalföldi táncokat adott elő nagy sikerrel. A továbbiakban a 10 éve alakult zimándújfalui Kankalin néptánccsoport Haász Endre és Nagy Rozália koreográfiájára, Ménesi Melinda vezetésével szatmári, rábaközi, majd vajdaszentiványi táncokat mutatott be, vastaps közepette. A kisiratosi Kisgyöngyvirág Mészár Klementina koreográfiájára, Werbóczy Kinga vezetésével előadott kalocsai tánca előtt köszöntötték a jelen lévő Korondi Erika jelenlegi, valamint a majláthfalvi származású feleségével érkezett Almási Vince, leköszönt kisiratosi polgármestereket. Utánuk újra a hazai Százszorszép lépett fel, Bagi Ferenc és Orbán László koreográfiájára előadott mezőségi és széki táncaikkal csúcsra járatták a hangulatot. Ezt követően a vingai, 15 éves Bolgărce néptánccsoport, Adrian Cosilcov vezetésével gyors ritmusú balkáni táncokkal kedveskedett. A zimándújfalui Kankalin néptánccsoport vajdaszentiványi táncai előtt köszöntötték a velük érkezett Kocsis József volt alpolgármestert, valamint a jelen lévő Papp Attila nagyiratosi polgármestert.
A kisperegi Napraforgó néptánccsoportnak Molnár Csaba által betanított széki forgatós tánca előtt köszöntötték a velük érkezett Kovács Imre polgármestert és Orth Norbert alpolgármestert.
Ezt követően Matekovits Mihály a színpadra kérte Sipos György nagygazdát, volt megyei tanácsost, akit a fúvószenekar indulója köszöntött a színpadon. Miután megköszönte az ünnepélyes fogadtatást, kifejtette: sok éve szervezik Majláthfalván a falunapokat, s a rendszerváltás után is talán éppen ők elevenítették fel elsőként a hagyományt. Ez mindig sok munkát igényelt, igényel. A sikerhez a legfontosabb a közösségi összefogás, vagyis, hogy összedolgozzanak. Megragadva az alkalmat, köszönetet mondott a majláthfalvi gazdáknak, akik minden körülmények között összefogtak, segítettek. Ugyanakkor köszönetet mondott a szponzoroknak, amelyeknek egy része a falunapok hirdetőtábláján is szerepelt, de rajtuk kívül még sokan támogatták a rendezvényt. Legfontosabb azonban a gazdák közös munkája, ami összetartja a közösséget, aminek maguk is cselekvő tagjai. Kiemelten megköszönte az újdonsült alpolgármesternek, Andresz Józsefnek a szervezőmunkáját. Ugyanakkor köszönetet mondott a vendégeknek is, akik a jelenlétükkel megtisztelték a rendezvényt, majd mindenkinek további jó szórakozást kívánt. A néptáncgála végét, egyben csattanóját is jelentette a házigazda Százszorszép tánccsoport záró, marosszéki forgatós tánca, amelyen ezúttal is, talán még a hagyományosnál is szebben, látványosabban kiforgatták a fiúk a lányokat. Zárótáncukat hosszan tartó tapssal, újrázással ünnepelte a nagyszámú közönség.
Mielőtt a két fiatal hölgy ismertette volna a további programot, Matekovits Mihály abban a reményben köszönte meg a munkájukat, hogy a következő 40 évben műsorvezetőként fognak közreműködni a Majláthfalvi Napokon, ahol maga rendezőként, ameddig az egészsége megengedi, szívesen besegít.
Közös vacsora, mulatás, köszönet
A meghívottak és a vendégek tiszteletére, az iskolaudvaron lévő sportteremben tálalták fel a vacsorát, amely közben, illetve után a nagyzerindi fúvószenekar közreműködésével nótáztak, baráti hangulatban együtt voltak.
Közben a szabadtéri színpadon 21 óra tájban elkezdődött a bál, a Roller zenekar húzta a talpalávalót hajnali 3 óráig. A mulatságot 22 órától a magyarországi sztárvendégek, Sós Fecó és Hencsy koncertje szakította meg, ahol csúcsra járt a hangulat.
A Majláthfalvi Napok idei rendezvénye a vasárnap 10 órakor kezdődött templombúcsúi ünnepélyes szentmisével zárult.
Az idei rendezvény sikeréért köszönet jár az Arad Megyei Kulturális Központnak, a Vingai Polgármesteri Hivatalnak, a Majláthfalvi Gazdáknak, a Majláthfalvi RMDSZ-nek, a Pro Majlát Egyesületnek, illetve mindazoknak a falubalieknek a támogatásáért, akik a szervezőmunkájukkal vagy a vendégek ellátásában kifejtett önzetlen segítségükkel hozzá járultak a majláthfalvi vendéglátás hírnevének az öregbítéséhez.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)