Bemutatták a Bán Péter-mellszobor gipszvázlatát
A tíz éve elhunyt íróra, műfordítóra emlékeztek a székelymuzsnaiak a kilencedik falunapon, ahol leleplezték a Bán Péter-mellszobor gipszvázlatát.
A Viharsarok Egyesület a szomorú évfordulóra emlékképeslapot adott ki, és az ünnepi műsor után az irodalmár testvére, Bán Margit, valamint a hagyatékot gondozó egyesület elnöke, Nemes Anna Borbála leleplezte a Székelyudvarhelyi születésű, Baján élő szobrászművész, Harmath István által készítendő Bán Péter-mellszobor gipszvázlatát.
Az unitárius közösségi ház udvarán előbb István Adorján, Székelyderzs község polgármestere mondott köszöntőt a Szent István napján kezdődött kétnapos falunapon. Azzal az örömmel, hogy „saját utcájukért” dolgozhatnak.
Előbb az óvodások, majd a kisiskolások mutatták be ünnepi összeállításukat, aztán Geréd Gábor tanár-vállalkozó, az író jó barátja emlékezett az együtt töltött évekre. Az 1946. július 14-én született Bán Péterrel Székelyudvarhelyi középiskolás éveik alatt ismerkedett meg az emlékező. írogató diákokként tartották számon mindkettőjüket: Geréd egyik versét Bán lefordította litván nyelvre, ami meg is jelent.
Az ünnepség előkészítése során Geréd Gábor telefonkapcsolatba került Kányádi Sándorral, így az ő üzenetét is tolmácsolta szombaton. Bán sokszor átment kerékpárral Nagygalambalvára, de első verseit is a Napsugárban jelentette meg. Kányádi Sándor, akinek verseit litván nyelven tolmácsolta a műfordító, úgy érzi, „ha a néhai vékonypénzű literátort ilyen nagyra becsüli faluja, képes lesz talpra állni ez a közösség”. Amihez sok sikert, egészséget kívánt a Kossuth-díjas költő.
Geréd kiemelte: kettőjüket az orosz nyelv is összekötötte: hetente egy napon ezt használták kommunikációjukban. Példásnak említette munkabírását, tehetségét, és azt is, hogy bár kortársai nem becsülték, a falu ilyen „makacsul ragaszkodik” emlékének megőrzéséhez. Hiszen mint ismeretes, immár öt éve látogatható a helyi kultúrotthonban a Bán Péter-emlékszoba, és a Viharsarok Egyesület folyamatosan dolgozza fel írott hagyatékát, amely szintén ott kap majd helyet.
A megemlékezésen Demény Andrea diák Bán Péter-mesét olvasott fel, melynek hallatán újra bizonyossá vált: írója elkötelezettséggel vitte bele az egyetemes mesekultúrát a magyar mesevilágba. Harmath István szobrász életútjáról Dénes Kinga beszélt, majd felolvasta az írót-műfordítót személyesen ismerő művész visszaemlékezését.
Molnár Melinda
Bán Péter /Székelymuzsna, 1946. júl. 14. - Székelymuzsna, 2006. júl. 27./
Székelyhon.ro

Kövessük szent királyunk útját (Perkői búcsú)
Ismét megszólalt szombaton a perkői kápolna kis harangja, búcsúra szólítva Szentföld falvainak hívő katolikus népét. Előző nap a hagyományokhoz híven Kiskászon ifjúsága díszítette fel a Szent István-kápolnát és környékét. Perkői szentbeszédében Csató Béla plébános, pápai káplán, tiszteletbeli kanonok úgy vélekedett, hogy inog az emberileg összetákolt világ, megállíthatatlanul elindult valamiféle világrettenet, amire a megoldást rossz úton keresik.
Az ünnepség 10 órakor a Kézdiszentlélek központjában levő Szent István-szobornál kezdődött mintegy két-háromszáz felső-Háromszéki, erdélyi és határon túlról érkezett zarándok jelenlétében. Kézdiszentlélek testvértelepüléseinek – Budapest-Újbuda XI. kerülete, Alsónyék, Szentgál és Nyéklábháza – küldöttei is együtt ünnepeltek a helyiekkel. Az ünnepséget a helybeli egyházi kórus nyitotta meg Dávid István kántor vezényletével. Balogh Tibor polgármester köszöntötte a zárándokokat, és méltatta államalapító, első szent királyunkat, aki kereszténnyé tette nemzetünket. Cserei Zsolt tanuló, a Magyar Nyelvért Benedek Elek Emlékdíj idei kitüntettje Wass Albert A hontalanság hitvallása című versét mondta el, majd Márton Árpád és Fejér László Ödön alsó-, illetve felső-Háromszéki RMDSZ-es parlamenti képviselő tartott ünnepi beszédet. Ezt követően olyan dal csendült fel, amelynek célja megszólítani a világ különböző pontjain élő magyarságot, s bevonni őket a magyar nyelv megvédését és ápolását, a magyar nyelv megtartását szorgalmazó mozgalomba. A paksi Gyulai István Örökségünk című dalát a kézdiszentléleki gyermekek és ifjak adták elő Ábri Béla zenetanár irányításával. Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusát Hadászi Gabriella konzul képviselte, aki Szent István tetteit és nagy művét, az államalapítást méltatta. „Szent István nagysága abban áll, hogy felismerte, cselekedni kell, hogy népét megmentse az elkerülhetetlen felmorzsolódástól. Ehhez okos politizálásra és erőre egyaránt szükség volt. Nem kérdés azonban, hogy döntésének köszönhetően beszélünk, érzünk, gondolkodunk itt és most magyarul” – mondotta többek között a konzul. Sebestyén Rita A bizonyosság című, erre az alkalomra írt saját költeményét szavalta el. A koszorúzás után a több száz fős tömeg egyházi énekeket énekelve, templomi zászlókkal elindult a szent hegy felé. Útközben elvégezték a keresztúti ájtatosságot a 2012-ben felállított kőkereszteknél. A déli harangszóra mintegy kétezren vonultak a szabadtéri oltár elé, hogy meghallgathassák a másfél órás ünnepi szentmisét, előtte a Dávid István kézdiszentléleki kántor által vezényelt egyházi énekkar szent királyunk emlékét idéző énekeket adott elő. A búcsús szentmise főcelebránsa Csató Béla csíkszentkirályi plébános, pápai káplán, tiszteletbeli kanonok volt, aki a kerület papságának koncelebrálásával mutatta be a szentmiseáldozatot. A bátor szókimondásáról ismert plébános szentbeszédében az RMDSZ csúcsvezetőit sem kímélte. „Nagyon sokat bosszankodtam, amikor adott pillanatban a romániai magyarság vezetősége így fogalmazott: Ezt túl kell élnünk. Ez a kifejezés, hogy túl kell élnünk valamit, nem életcél! Ezért idézem Márton Áron püspök urat, aki azt tanította nekünk, idézem: fiaim, biztassátok a mi fiataljainkat, hogy sokat tanuljanak, mert kevesen vagyunk, és csak akkor becsülnek meg bennünket, ha sokat tudunk. Úgy kell mesterséget tanulnia minden egyes magyarnak, hogy helyettesíthetetlen legyen a saját szakmájában. Amikor szétnézünk jelenlegi életkörülményeink között, népünk életén és az előttünk álló kilátásokon, egyetlen utat jelölhetünk meg: a püspök útját. Sokat kell tanulnunk, becsületesen dolgoznunk, hogy értékesek, megbecsültek lehessünk. És ez a megbecsültségért való munka önbecsüléssel kezdődik” – hangsúlyozta szentbeszédében. A csíkszentkirályi plébános párhuzamot vont Szent István és Márton Áron püspök élete között, s megállapította: mindketten meg nem alkuvók voltak. A szentmise végén Pál Ferenc kézdiszentléleki plébános házigazdaként mondott köszönetet mindazoknak, akik hozzájárultak a szentmise megszervezéséhez és lebonyolításához. Áldás után az ünnepi szentmise a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget. A búcsú idején az ott levők egészségügyi ellátásáról a Sepsiszentgyörgyi Salvatore Egyesület és a megyei Vöröskereszt önkéntesei gondoskodtak. Délután a perkői nyeregben néptánctalálkozóval folytatódtak az előző nap elkezdődőtt kézdiszentléleki falunapok. A kőszínpadon népes közönség előtt lépett fel az alsónyéki Hagyományőrző Együttes, a Szentgáli Táltos Alapfokú Művészeti Iskola és a Szűrös Táncegyüttes, a csernátoni Hagyományőrző Együttes, a Perkő Néptáncegyüttes, a Borsika és a Borsikácska néptánccsoport. Az esti programban a Csíkszeredai Role koncertje, illetve Kaszás Géza A lovasíjász című filmjének levetítése szerepelt.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Húszéves az őrkői egyházközség
„Íme az Úr szolgálója, legyen nekem a te igéd szerint – ez volt a Szűzanya első feljegyzett imádsága, amiben benne van az ő egész élete, és benne van a mi keresztény életünknek az értelme is. Mert kereszténynek lenni azt jelenti, hogy elfogadjuk, teljesítjük Isten akaratát” – mondta főtisztelendő dr. Jakubinyi György, Erdély római katolikus érseke a Sepsiszentgyörgyi Fenyves utcai Mária Világ Királynője egyházközség templomában az egyházközség fennállásának 20. évfordulója alkalmából tartott búcsús szentmisén.
A tegnap délelőtt tartott eseményen a főmiséző és igehirdető érsek mellett jelen volt Potyó Ferenc pápai prelátus, irodaigazgató, Hajdú János főesperes, Szabó Lajos és Pakó Benedek kanonokok, Lokodi Attila, a Temesvár egyházmegyei Detta plébánosa és természetesen a házigazda, Márkus András szentszéki tanácsos, Sepsiszentgyörgy és Erdély egyetlen cigány templomának plébánosa. Az istentisztelet kezdetén a házigazda Márkus András plébános röviden összefoglalta az egyházközség létrejöttének történetét, elmesélve, hogy korábban a Csíki utcai plébániához tartozott az Őrkő negyed is, de miután több éven keresztül feljárt az Őrkőre, és látta, hogy a helyi cigány közösség összlétszáma majdnem ötezer fő (1996-ban 4985-en éltek az Őrkőn), jelezte az érsek atyának, hogy jó lenne külön plébániát létrehozni nekik, hisz valamennyien katolikusnak tartják magukat, templomunk is van, és kedvesnővérek is szolgálnak a környéken. Így jött létre 1996-ban ez a személyi plébánia, amely elsősorban a város cigányságát szolgálja, azóta 691 személlyel gyarapodott az egyházközség létszáma.
A nagyméltóságú és főtisztelendő dr. Jakubinyi György által celebrált mise központi gondolata a búcsúünnep címe volt: Boldogságos Szűz Mária a világ királynője. Mint elhangzott, a világi királyságokhoz hasonlóan az anyaszentegyház is akkor tudja küldetését teljesíteni, ha az ország élén király áll. XI. Pius pápa azért rendelte el 1925-ben Krisztus Király ünnepét, mert ezzel fel akarta hívni az anyaszentegyház figyelmét arra, hogy miközben ezeréves trónok dőlnek össze – az első világháború végén huszonkét korona esett le a fejekről –, Krisztus király uralmának soha nem lesz vége. A Szűzanyának is kijár tehát az anyakirálynő cím, a Boldogságos Szűz Mária különböző megszólításai – a pátriárkák, próféták, apostolok, vértanúk, hitvallók, szüzek, minden szentek királynéja – csak lebontják azt a magas rangot, amelyet a világ királynője magában foglal. A búcsús szentmise második részében az angyali üdvözletről hallottunk, amelyben a Szűzanya értesül fogantatásáról, és kimondja első feljegyzett imádságát: „Legyen nekem a te igéd szerint.” Mária akkor is elmondta ezeket a szavakat, amikor menekült Józseffel és a gyermekével, amikor a kereszt alatt állt, és amikor ott ült az apostolok között az első pünkösd napján. A fiát is erre tanította, hisz ezek a szavak visszhangoznak az Úr Jézus imádságának harmadik kérésében, és az olajfák hegyén is ezt mondja Jézus kereszthalála előestéjén: ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te. Az igehirdető szerint a keresztény tökéletesség Isten akaratának teljesítése, akár bölcső vagy koporsó mellett állunk, akár betegágyon fekszünk vagy örömlakomán veszünk részt.
Amint Márkus András plébános lapunknak elmondta: sok nehézséggel találkoztak az elmúlt húsz évben, de megpróbáltak mindig előítéletek nélkül viszonyulni a cigány közösséghez. „Csak úgy lehet vállalni ezt a munkát, ha az embert nézzük bennük, és elfogadjuk őket olyannak, amilyenek. Iskolát is alapítottunk nekik, remélem, előbb-utóbb rádöbbennek arra a szülők, hogy milyen fontos gyerekeik számára az iskolai nevelés. Egyházzal és iskolával közösen próbáljuk irányítani, javítgatni őket, ahogy lehet, bízom benne, hogy lassan közelebb kerülnek a civilizált Európához.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megújult a maksai templom
Térj hát vissza a te Istenedhez – Hóseás próféta könyvéből vett idézet fogadja ezentúl a maksai református templomba betérőket. A külső felújításon átesett száztizenhat éves templomot hálaadó istentiszteleten ünnepelte tegnap a helyi közösség.
János apostol Jelenések könyvéből vett levelekre építette ünnepi prédikációját Balogh Zoltán. A Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese a levelekben rejlő kettősségre hívta fel a figyelmet, egyfelől dicséret, biztatás, másfelől szemrehányás, fenyegetés, sőt, büntetés. „E kettő dialektikájában kell megtalálni a helyes keresztyén életfolytatást” – mondta az esperes, hangsúlyozva, hogy a feladatvállalásban, az áldozathozatalban nincsenek kis és nagy gyülekezetek. A maksaiak most a jól végzett munka örömével állnak Isten színe előtt, mert a sokszor megakadt felújítás során megtalálták az imádság és a munka közötti egyensúlyt – köszöntötte az ünnepségre eljött híveket az esperes.
Istennek hála a templomot megújítottuk, hagyjuk, hogy a templom megújítson bennünket – fogalmazott Györgyi Zsolt. A maksai gyülekezetet négy éve pásztoroló lelkész tételesen is felsorolta a Jakab Márton Győző helyi vállalkozó által elvégzett munkálatokat: a templomhajó és a torony falait megtisztították, lekezelték, kijavították és lemeszelték, a tetőt körbecsatornázták, ajtókat-ablakokat lefestették, a torony bádogszerkezetét kijavították, és megújult a templom környéke is. A felújítás 65 ezer lejbe került, legnagyobb részét – csaknem húszezer lejt – a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumától pályázták meg, a helyi tanács tíz-, a megyei tanács pedig ötezer lejjel járult hozzá a felújításhoz. A maksai hívek adakozó kedve is jelentős volt, hiszen a gyűjtés folyamán 6700 lej gyűlt össze, de sokan közmunkával is hozzájárultak a munkálatokhoz. Köszönetet mondott Bartha Sándor főgondnoknak, a presbitériumnak és minden adakozónak. A felújított templomba Tamás Sándor tanácselnök Háromszék hivatalos zászlóját vitte ajándékba, Deszke János polgármester a közös munka örömét hangsúlyozta. A Pro Musica kórus még ünnepélyesebbé tette az istentiszteletet.
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Túl kellett élni a fogságot (A kézdiszentléleki Bara András volt hadifogoly visszaemlékezései)
Napjainkban sajnos már egyre kevesebben vannak olyanok, akik tanúi voltak az emberiség történelme gyászos korszakának, a második világháborúnak, és túlélték a sztálini halállágereket. A túlélők zöme már a kilencvenedik életévét is betöltötte. Felső-Háromszéken is egyre kevesebb a volt hadifogoly. Egyikük a kézdiszentléleki Bara András bácsi, aki katonai szolgálatáról és szovjet hadifogságáról mesélt. Leventekatona voltam
1925. november elsején születtem Kézdiszentléleken. 1944 augusztusában Kolozsváron inasiskolába jártam. Akkor már leventekatona voltam. Az angolok lebombázták az akkori Horthy utcát, s ezért a leventéket azonnal behívtak a Honvéd utcai kaszárnyába, ahol mindennap mentettük az élőket. Attól a naptól kezdve nem kerültem vissza a műhelybe, hanem kivittek Gyaluba. Ott lövészárkokat ásattak velünk Gyalu mellett, egy román falu közelében. Onnan visszavonultunk és átmentünk egy hegyen. Tasnádon megháltunk, jóllaktunk szőlővel. Adtak egy-egy Mauzer-fegyvert száz-száz éles golyóval, és két-két kézigránátot is kaptunk melléje. Vonultunk Nagykároly irányába, ahol megháltunk. Szatmárnémetinél léptük át a határt és Szerencs irányába mentünk gyalog. Lehetett már szeptember vége felé. Háromszázötven leventekatona vonult velem együtt. Az úton sokat éheztünk. A magyar katonabakancs nagyon elsértette a lábamat, ezért lehúztam és mezítláb menegettem a sor végén, mint egy rossz pipe. A csapatomat Egerben értem utol, ahol az éjszakát is töltöttük. Nyíregyházára estefelé érkeztünk meg. Egy falun vonultunk keresztül, s már értünk ki belőle, amikor három katonai kocsi érkezett. A mi századosunk lóháton volt. Kiszállt az egyik kocsiból egy tiszt, és mondta, hogy itt van Szálasi testvér, és vezesse el a századot előtte díszlépésben. A középső kocsiból kiszállt egy közel kétméteres, fekete kalapos ember. Ő volt Szálasi. Azt mondta nekünk, hogy Horthy lemondott, és ezért neki kell hűséget esküdnünk. Vácra vittek, ahol egy nagy téren felesküdtünk Szálasira. Vácon a szovjetek megtámadtak minket. Akiket el tudtak fogni, elfogták és bezárták a templomba. Bevagoníroztak és Csornáig vittek vagonokban, ahol rohamkiképzést kaptunk. Amikor két hét után megkérdezték, hogy ki akar jelentkezni a német hadseregbe, tizenhárman kerültek közülünk, akik önként vállalták. Három hétig lehettünk Csornán. Én levizsgáztam asztalosságból. Elindítottak és elvittek egy német hadiszálláshoz. Minket bevetésre nem használtak, hanem lövészárkokat ásattak velünk. Koporsókészítésre is befogtak, mivel tudták, hogy asztalos a mesterségem.
Fogságban 1945. március 3-án a fehér salopétás oroszok a közelünkben vonultak Bécs irányába. A századosunk azt mondta, hogy adjuk meg magunkat. Egy fehér lepedővel integettünk nekik. Odajött hozzánk két orosz, az egyiknél egy gép-pisztoly, a másiknál egy oldalpisztoly volt. Megkérdezte, hogy hányan vagyunk. Érdekes módon az oroszoknál az ágyúkat egytől egyig nők kezelték. Bécs városát lőtték. A németek meg visszalőttek. Nem tudhatták, hogy szerencsétlen lefegyverzett emberek közé lőnek. 300–400-an lehettünk egy tömbben. Aknákkal lőttek felénk. Miután befejeződött a lövöldöés, egy nagy csűrbe zártak. Akkor éjjel ott voltunk. Reggel kinyitották a csűrajtót, és odavittek egy magyarul tudó tolmácsot. Sorba állítottak, és le kellett rakni mindent, ami a zsebünkben volt. Három nap alatt visszakísértek Sopronba, és egy futballpályán voltunk egy hétig. Nem volt víz, teát, azt adtak, de szomjaztunk. Közben börtönt készítettek nekünk. A fiatalabbakat kivették, hogy cipeljük a lőszeres ládákat. Április 24-én negyven vagonba kétezer foglyot vagoníroztak be. Kétszáz német és 1800 magyar volt. Szegednél éjszaka nem engedtek be az állomásra, s egy szerelvény hátulról belénk futott. Négy vagonban a legtöbben meghaltak. Akik szökni próbáltak, azokat lelőtték. Akik megmAradtak, azokat a többi vagonba osztották szét. A vagonokból nem engedtek le, egy lyuk volt az egyik szélében, s ott végeztük el a dolgunkat. Ploieşti-re vittek. Este érkeztünk meg, hallottuk, hogy szólnak az ágyúk, nem tudtuk, hogy mi történhetett. Vojna kaput, vojna kaput! – Vége a háborúnak! – kiabálták az oroszok, de mi azt akkor nem értettük. Május 8-a lehetett aznap. Onnan Rămnicu Săratra vittek, ahol lefürösztöttek és sorba állítottak. Bevagoníroztak, és elindultunk Kijev felé. Negyvenen voltunk egy-egy vagonban. Kijev közelében megállt a vonat, hogy szálljunk ki és egyet járjunk a sínek mellett. Nem tudtunk megmozdulni. Az egyik orosz katona kinyitotta a vagonunk ajtaját és mondta, hogy szálljunk le. Mivel képtelenek voltunk, feljött és lerugódott. Meg voltunk meredve. Naponta egyszer adtak valami ételt. A legnagyobb baj az volt, hogy nem kaptunk vizet. A szomjúság ölt meg. A szájunk ki volt cserepezve. Május 15-én még hó volt. Összebogoztunk három szíjat, és a végére rákötöttünk egy csajkát és lelógattuk a hóba. Hóval mentettük meg az életünket. Sózott húst és száraz kenyeret adtak, egyebet nem kaptunk.
A szegezsarai lágerben
Megérkeztünk Szegezsarába. Finnország, Lettország van hozzá közel. Egészen fent van északon. Kivittek egy szigetre, ahol tizennégy láger volt. Onnan jártunk ki dolgozni. Legelőször, akkor télen, egy papírgyárban dolgoztam. Hozták a meghántott farönköket. Negyvenkét fokos hidegben nem vittek ki, de 38 fokosban már igen. Váltásban dolgoztunk. Csak hat órán keresztül volt világosság télen, a nap többi részében sötétség. Sötétbe mentünk dolgozni, és sötétbe érkeztünk vissza a lágerbe. Németekkel dolgoztam együtt. 1945 nyarán hatszázunkat egy uszályon átvittek egy másik szigetre, Priboj Karellara. Olasz rabokat váltottunk fel. Amikor munkába mentünk, leengedték a hidat, vasárnap mindig fel volt húzva, amikor nem vittek munkába. Nyár volt akkor, meleg. Egy reggel nagy zajra ébredtem. Engem is megkérdeztek, hogy láttam-e a német tiszteket. Két német tiszt elszökött. Az egyiknek nem sikerült a csomagját magával vinni, azt megtalálták, és nyomkereső kutyákkal indultak megkeresni a szökevényeket. Az egyiket el is kapták. Nem tudom, mi történt vele. Onnan elszökni lehetetlenség volt. Hová menjél? Télen kivittek fát vágni az erdőbe. Át kellett menni a másik partra az Omega folyón. 250 méter széles volt. Az orosz őr megengedte a nagy hidegben, hogy tüzet rakjunk. A 38 fokos hidegből másnapra 42 fok lett. Olyankor nem vittek ki dolgozni. Egyszer azt mondták, hogy, aki románnak vallja magát, azt hazaengedik. Én a fogságban nem András, hanem Andrei voltam. Jelentkeztem románnak. Másnap visszavittek egy uszályon Szegezsarára. Felolvasták hatvan ember nevét, össze is állítottak egy szerelvényt, de engem és hat társamat ottfelejtettek. Az alapélelem az apró hal volt. Azt adtak mindennap.
A petrozavodszki láger következett
Szegezsaráról 1946 őszén Petrozavodszkba kerültem, ahol már jobbra fordult a sorsom. Már jól beszéltem oroszul. Kaptam egy propuskát, ami egy kézzel írott papír volt, de le volt pecsételve, azzal a városba is kimehettem. Száz közül csak egy, ha kapott propuskát. Asztalosműhelybe kerültem. Hetvenkét kilogrammos lettem. A lágerparancsnokunk egy szászrégeni ember volt. Szerette a nőket, az orosz tisztek feleségeit, s ezért készíttetett velem egy ágyat. A láger két felé volt osztva, az egyik fele a civileké volt, kórházzal, a másik felében a foglyok laktak. Elvágatta velem a drótot és átvitette az ágyat, és mondta, hogy utána én következem, de rám azóta sem került sor. Üzbég nők is vigyáztak ránk, nagyon gonoszok voltak, és amikor sztrájkkal fenyegetőztünk, elvitték őket máshová. Megszabadultunk tőlük. A férfiakkal jobban szót értettünk, hiszen tudták, hogy nem szökünk el. Petrozavodszkban voltam 1946 tavaszától 1948 őszéig. Egy hajógyárat újra kellett építeni. Két hétig dolgoztam már ott, amikor hoztak egy csoport németet. A csarnokot velünk összevágatták, majd újra kellett építeni. A gépeket mind Németországból hozták. Onnan tudtuk, hogy hány óra van, hogy egy cölöpöt ütöttünk a földbe, s így, ha nem is pontosan, de hozzávetőlegesen a nap mozgásából megállapítottuk. Sorakozó volt, hozták az ebédet. A negyvenből egy hiányzott. Csendőr volt azelőtt. Vasút mellett voltunk, a rabtársam felült egy szerelvényre és azzal próbált megszökni. Meg kellett legyen a létszám. Kilenc nap múlva hozták vissza a lágerbe. Volt egy kutyaketrec az őrszoba előtt, s az orosz őr addig rúgta, amíg befért a kis ketrecbe. Azt akarták ezzel nekünk megmutatni, hogy aki szökik, így fog járni. 1946 telén készíttettek velünk egy uszály ki- és berakodót. A jégréteg nagyon vastag volt, legalább nyolcvan centiméteres, oszlopokat kellett beállítanunk a jégbe, emelődarut, ún. berbécset építettünk. Hogy az oroszok mit szállítottak, azt nem tudtuk meg. Nekem aránylag jó dolgom volt, de a bajtársaim sokat szenvedtek. Petrozavodszk városában öt lágerben voltam. Mivel asztaloskodtam, vittek dolgozni az egyik lágerből a másikba. Nyolc hónapig voltam magyar katona és összesen hét lágerben négy évig hadifogoly. Túl kellett élni a fogságot. Három hónap után engem otthagytak, hogy vigyázzak a lágerre, a lakatot belülről vessem rá a kapura. Kétnaponta hoztak valami élelmet. Egyedül mAradtam. Kivittek egy nagy szalagfűrészhez dolgozni, ahol finn hadifoglyok voltak, hárman dolgoztak a gatternél. Nem értettük a beszédüket.
Szabadulás Elérkezett a szabadulás napja. Eleget hallottuk, hogy szkoro damoj, szkoro damoj – mész haza, mész haza. Kijöttünk a lágerből. Mindenki énekelt. Hazafelé is marhavagonokba raktak, azzal a különbséggel, hogy már nem zárták ránk az ajtót. A vagonokat fel is díszítettük. Kijeven keresztül jöttünk hazafelé. Foksányig hoztak. Már szabadok voltunk. A levelek, amiket küldtem a fogságból, egy kivételével nem érkeztek haza. Csak az, amelyiken egy jól rajzoló megörökített engem. Ebből tudták meg, hogy élek. Négy év alatt ez volt az egyetlen életjel tőlem. Amikor megérkeztünk Sepsiszentgyörgyre, terített asztalok voltak az állomáson, és mondták, hogy akik a Szovjetunióból érkeztek, menjenek reggelizni. A Vöröskereszt fogadott bennünket. A bőrönd, amivel hazajöttem, még mindig megvan valahol. Édesanyám nagyon megörvendett nekem. Édesapám akkor már 73 éves volt. Anyám várt a szentléleki állomáson. Hazafelé menet mondta nekem, hogy vigyázzak, mert a kutya nagyon harapós. Még én neveltem gyermekkoromban. Amikor bementem a kapun, vakon is megismert. 1948. augusztus 29-én értem haza Kézdiszentlélekre. Édesanyám hazatérésem után három hónapra elhunyt. Szegény anyám, éppen hazavárt. A szüleim itthon szenvedtek, én pedig az orosz fogságban. Egyformán szenvedtünk...
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kirakat- vagy figyelemfelkeltő rendezvény?
Proetnica-fesztivál
Románia nem nemzetállam. Ez bizonyosságot nyer mindegyik alkalommal, azok számára, akik ellátogatnak Segesvárra a Proetnica nevet viselő interkulturális fesztiválra.
Az idén augusztus 18. és 21. között 14. alkalommal szervezte meg a rendezvényt a helybéli Interetnikai Oktatási Központ.
Kiváló kezdeményezése a Segesvári Interetnikai Oktatási Központnak a Romániában egyedi kisebbségi fesztivál, ugyanis tudomásunk szerint nincs még egy hely, ahol egy hétvégén összegyűl és felvonultathatja kulturális értékeit, bemutathatja hagyományát mind a 19 kisebbség. A rendezvény eljutott a 14. kiadásához, s bár hanyatlott a szervezés minősége, hosszú távon garantált az életképessége. Mert mindenkinek jó, hogy van: kisebbségieknek és a többségieknek egyaránt. Kezdeményezője, főszervezője, a központ szász vezetője, Volker Reiter többek között elmondta:
– Nagyon fontos, hogy létrejöjjön az interkulturális párbeszéd, az egyetértés az emberek között. Mi a fesztivált modellértékűnek tartjuk, és támogatjuk azt a gondolatot, hogy a kisebbségek és a migráns csoportok nem jelentenek veszélyt, hanem inkább erőforrást. A Proetnica kisebbségi fesztivál az interkulturális párbeszéd ünnepe. Az egyházi ünnepekhez hasonlóan, amikor a templomba azért lépünk be, hogy elmélyedjünk gondolatban, és lelki táplálékot szerezzünk a hétköznapokra, a fesztivál is ezt a feltöltődést szorgalmazza.”
Való igaz, a szervezők az évek során megtettek mindent azért, hogy ez a célkitűzés sikerüljön. S jó az, hogy az ötletet felkarolta a művelődési minisztérium, a kormány kisebbségügyi hivatala, a megyei tanács, a helybéli polgármesteri hivatal és a prefektúra, Németország Bukaresti nagykövetsége és az idén az államelnöki hivatal is védnökséget vállalt. A Román Televízió rögzíti a műsort, és a sajtó is széleskörűen tudósít a rendezvényről. Van amiről, hiszen aki érdeklődik a másság, az együtt élő kisebbségek kultúrája iránt, itt találkozhat mindazzal, amit sikerül felmutatniuk azoknak a szerveződéseknek, egyházi és civil egyesületeknek, amelyek közismerten szerény anyagi körülmények között működtetnek egy-egy hagyományőrző tánccsoportot, énekkart, netán könyvkiadást, képzőművészeti alkotócsoportot és sok más olyan megmozdulást, amivel sikerül fenntartani az azonosság tudatot e csoportokban. De nem kell ezért föltétetlenül eljönni Segesvárra, hanem nyitott szemmel kell, fogékony gondolatokkal barangolni az országban. S elég, ha csak olyan térségekre gondolok, mint a Bánság, vagy Dobrudzsa, Észak-Moldva, ahol már a települések neveiből – ezek román fordításainak erőltetett kihámozásával – és a magasba emelkedő nem csak hagymakupolás templomok tornyát látva kiderül, hogy valóban sokféle nemzetiségű, kultúrájú és vallású országban élünk, amire a többségiek is büszkék kellene legyenek. Azok is. Legalábbis a hivatalos nyilatkozatokban.
A 2016-os Proetnica fesztivál megnyitóján a védnökséget felvállaló államelnöki hivatal tanácsosa, Sergiu Nistor kifejtette: Románia államelnöke több esetben kifejtette, hogy az ország kulturális sokfélesége érték. Környezetünkben az interkulturális, interetnikai és vallásközi párbeszéd gondot okoz, sőt tragikus eseményekhez vezet. Ezért is tartja fontosnak a fesztivált, ami igazolja, hogy jól működnek az országos intézmények, a társadalmunk. A fesztivál bizonyítja, hogy Románia komolyan kezeli ezt a lényeges kérdést és pozitív példát tud felmutatni. Több esetben arra gondolunk, hogy nemcsak a többség és a kisebbség közötti párbeszédről van szó, hanem a kisebbségek közötti dialógusról – mondta az államtitkár, s az elnököt idézve példának az évszázados török–örmény konfliktust hozta fel. Köztudott, hogy az anyaországokban még mindig konfliktusos helyzet van, ezzel szemben Romániában létrejöhetett a török és az örmény kisebbségek közötti kapcsolat. „Segesváron – mint az ország földrajzi középpontjában, Erdélyben, az erdélyi térség csomópontjában, beigazolódik, hogy örömünkre a történelem elég bölcsességgel ruházott fel ahhoz, hogy párbeszédet folytassunk” – mondta a tanácsos.
Sajnos a valóság túlmutat mindezen, annak ellenére, hogy a Volker Reiter vezette központ vagy akár a Koreck Mária irányította Marosvásárhelyi Divers Egyesület – amely az idén hangsúlyozottan jelen volt a rendezvényen – törekvései azok a konkrétumok, amelyek ezt a valós törekvést igazolják. A 2016-os fesztiválon – mint ahogyan az előző alkalmakkor is – igazán színvonalas megközelítésben, tudományos kerekasztal-beszélgetéseken próbálták megközelíteni a kisebbségi kérdést. Az idén a vallási sokféleség volt a központi téma, amelyről történelmi megközelítésben Soós Zoltán, a Maros megyei Múzeum igazgatója, dr. Szegedi Edit, a Babeş–Bolyai Egyetem Európai tanulmányok karának tanára, Vincze Lóránt a FUEN elnöke beszélt. De ami igazán keserű szájízt hagyott, az a szombat délutáni – valójában a kisebbségek közötti valós párbeszédet erősítendő-beszélgetés volt, amelyet dr. Aurel Vainer, a romániai zsidó hitközségek vezetője moderált, s amelyen meghívottként jelen voltak a görög, az ukrán és a tatár közösségek vezetői is. Mert bár ennek a beszélgetésnek arról kellett volna szólnia, hogy miként valósulhat meg a kisebbségek közötti átjárhatóság, addig kiderült, hogy 25 évvel a rendszerváltás után kell kidolgozni „az interetnikus kulturális menedzsment stratégiát”, de valójában a kisebbségi oktatás sem úgy működik, ahogy kellene. Még mindig megválaszolatlan kérdés az is, hogy miként építik le a kisebbségek a saját etnocentrizmusaikat úgy, hogy közben az értékek felmutatásával, az identitásmegőrző rendezvényekkel megmAradásukat erősítsék, de „ne sértsék” a többséget. Mert míg vannak Európa- és világszerte követhető modellek – valahogy ezek nem működnek Romániában. Sőt, most a közfigyelem nem ezekre a „jelentéktelen” dolgokra figyel, hiszen Európának meggyűlt a baja a „nem keresztény értékeket hozó migránsokkal”. A kisebbségi kérdés csak akkor fontos, amikor néha uborkaszezonban, a Segesvári Proetnica fő médiapartnerségét is felvállaló Román Televízió, bedobja a nyilvános vitába azt, hogy a Kolozsvári magyar napokon megint csak szították az ellentétet ezek a „fránya kisebbségiek”. A 14. Proetnicán is úgy tűnt, hogy mindeddig a kisebbségek valahogy „elbeszéltek” egymás mellett.
Még szerencse, hogy a Vár téren a kisebbségiek műsorát bemutató színpad és az előtte levő tér valójában mást mutatott. Jó volt látni, hogy – a program szerinti fellépési sorrendben: lengyel, lipován, macedón, bolgár, ukrán, rutén, horvát, magyar, szerb, szlovák, zsidó, görög, cseh és szlovák, szász, török, tatár, olasz – kisebbségi tánccsoportok milyen gazdag, érdekes és különleges – ugyanakkor zenében, tánclépésekben néha hasonló – műsort mutattak be. Az pedig különösen jó ötlete a szervezőknek, hogy mindegyik előadás után a színpad előtti téren lehetőséget biztosítottak a közönségnek is, hogy bekapcsolódjon a táncokba és néhány lépést eltanuljon. Az is jelzésértékű volt, hogy nemcsak a nézők, hanem a fellépett vagy éppen színpadra vonulni készülő, már beöltözött kisebbségiek is bekapcsolódtak egymás táncába. Esténként ugyancsak a kisebbségek soraiból meghívott klezmer vagy könnyűzene-együttesek szórakoztatták az érdeklődőket.
Aki pedig megunta a színpadi produkciók követését, az a Sander-teremben kortárs szemléletű, lipován mesékről készített igen érdekes kollázskiállítást is megtekinthetett. S bár az idén is voltak örmények, ukránok, törökök, lipovánok, albánok, lengyelek és olaszok, akik bemutatkozó sátrat állítottak fel, a vásárban felvonultatottak mellett igen szerényen álltak ki a látogatók elé, azonban lehet, hogy a szervezők is belefáradtak már, mert jobban oda kellene figyelniük arra, hogy a téren és a vár utcáin ne a Drakula hamis mítoszát éltető bovlik domináljanak és ne szorítsák ki az igazi, autentikus értékeket promoválókat a régiségeket illegálisan áruló romák és a viszonteladók, hanem a kisebbségeknek teremtsenek több lehetőséget arra, hogy bemutatkozzanak. Talán lehet, hogy 14 év után már ők sem tudnak újat felmutatni.
Az is érdekes volt, amint a fellépő együttesek többször is felvonultak a XVI. században a szászok által épített, ma már igen vonzó turisztikai látványosságnak örvendő vár falai között. A Román Televízió pedig megpróbálja majd visszaadni azt a hangulatot, amely jellemző a Proetnica fesztiválra, aztán jöhet a következő, mert a modell jó. De lehet, hogy nem elég. Az alkotmány leszögezi: Románia egységes nemzetállam! Punktum.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Népszerű az iskolákban az Örökségünk őrei projekt
Haza kellett kergetni a diákokat az éjszakába nyúló foglalkozásokról
Az Örökségünk őrei ifjúsági mozgalom nagy erénye, hogy olyan fiatalokat nevel, akik tudják, hogy a kultúra összeköt – hangzott el azon a beszélgetésen, amelyet augusztus 20-án, szombaton Örökségünk Őrei Kolozsváron címmel szervezett a Communitas Alapítvány. A Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozat részeként Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke helyi pedagógusok véleményét kérte ki arról a projektről, amelyet idén immár hatodik éve bonyolított le a szövetség, és amely egész Erdélyben nagy népszerűségnek örvend a fiatalok körében – tájékoztat az RMDSZ hírlevele.
Az értékelés során kiderült, hogy a Kolozsvári iskolák évi tíz-tizenöt programja közül az Örökségünk őrei bizonyul a legsikeresebbnek, hiszen ez valósan motiválja a fiatalokat, segít abban, hogy félretegyék telefonjaikat, számítógépes játékaikat több óra erejéig, az éjjelekbe nyúló foglalkozásokról pedig a tanároknak kell hazaküldeni az ötletelő gyermekeket. „A munkafolyamatok eredetiek voltak, sajátosak. A New York szálló örökbefogadásának egyik konkrét hozadéka például az, hogy az aktív Facebook-jelenlétünk hatására valamikori pincérek kezdték el egymást felkutatni” – mesélte lelkesen Solymosi Zsolt, a János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgatója. Kiemelte: az elfeledett Uránia Palota mindaddig senkit sem érdekelt, amíg azt a Brassai Sámuel Elméleti Líceum örökbe nem fogadta, ennek köszönhetően pedig elérte mind a román, mind pedig a magyar közösség ingerküszöbét.
Szabadság (Kolozsvár)

A Debreceni Nyári Egyetemről, az Európaiság példaértékű intézményéről román szemmel
Az egységesítő és kiegyenlített korban, amikor mindenki egyformán étkezik, gondolkozik és cselekszik, magyarul tanulni olyan elhatározás, ami az egyetlenből a többes felé nyitást jelenti.
Az egy nyáj, egyetlen nemzetközi közösség, egységes politika, egyetlen lingua franca, egyetlen értékrend (vagy inkább az értéktelenség) helyett a különbségekre, változatosságra, egyéniségekre, egyediségekre, kisebbségekre figyelést. A nagy „világcsalád" azon tagjai számára, akik abban az illúzióban ringatják magukat, hogy 200 szavas „basic English" tudásukkal igényesen kommunikálni, mi több, gondolkodni is tudnak, magyarul tanulni ugyanolyan anakronizmusnak tűnhet, mint a magyarok – a nyugati politikai korrektség dogmája alapján középkori mAradványnak kikiáltott – ama védekezése, hogy ostromlott várként óvják hazájukat a bevándorlók egyre megújuló hullámaival szemben.
Ez az anakronizmus azonban valós értékké válik, immunizáló hatással bír egy olyan korban, amikor a kivétel zsarnokságától szenvedünk, és a demokrácia jelszavait a demokrácia ellen fordítják, amint azt Tzvetan Todorov bolgár filozófus is észrevételezte. Ezekkel a jelenségekkel szemben jelent alternatívát a nemzeti kultúra és a benne kulcsszerepet játszó nyelv értékeinek – történelmi és néprajzi okokból megkövetelt – ápolása az általánossá vált, kiüresedett és manipulálható „tömegember" ellenében. Ma az igazi európaiságot a sokszínűség fenntartása jelenti, de úgy, hogy közben nem mondunk le a saját értékeinkről, és határozottan ellenszegülünk a „tömegek lázadása" lealacsonyító jelenségeinek, melyeket José Ortega y Gasset spanyol filozófus, író zseniálisan meglátott és leírt.
Nemrég alkalmam volt részt venni a Debreceni Nyári Egyetem munkálataiban és megtapasztalni, hogy a magyarok hogyan tudják folytatni a két világháború között indított intézményes kultúraápolást és nemzetközi szinten terjeszteni nyelvüket és nemzeti kultúrájuk értékeit. Ha a Debreceni Egyetem példáját követnék, az európai országok meg tudnák őrizni saját értékeiket egy alkotó sokszínűséggel egyetemben. A világ minden sarkából érkezett, több száz külföldi diáknak tartott nyelvi és kultúratudományi kurzusokon a Debreceni Nyári Egyetem szervezői és tanárai egyszerre tettek tanúbizonyságot hazafiságukról és szakmai tudásukról. A Debreceni Egyetem Magyarországot felírja, méghozzá mértékadóként, az európai kultúra térképére. A Debreceni Nyári Egyetem működésének a magyar kormányzat számára nemzeti prioritást, az európai hivatalosságok számára követendő modellt kell jelentenie.
Valentin Trifescu
A szerző történész
(Fordította: Tapodi Zsuzsanna egyetemi docens, Sapientia)
Krónika (Kolozsvár)

„Nemzeti kötelesség az emlékezés” – Augusztus 20. Erdélyben
Az anyaország határain kívül, Erdélyben is számos településen megemlékeztek az államalapításról szombaton, az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen.
Kolozsváron az ünnep részeként szombat délután a Szent Mihály-templomban az erdélyi magyar történelmi egyházak elöljárói megszentelték, majd a csíkkozmási Bojzás Néptánccsoport fiataljai a templom előtt szétosztották a Kárpát-medence kenyerét, amely szellemi és lelki táplálékként az összetartozást jelképezi. Kolozsvár egyébként harmadik alkalommal vett részt a Kárpát-medence kenyere elnevezésű programban. Az augusztus 20-ai új kenyér ünnepéhez kötődő eseményt hagyományteremtés céljából indítottak 2011-ben Szolnokon.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke augusztus 20-át Szilágycsehen ünnepelte, ahol a település első és második világháborús áldozatai emlékére avattak emlékművet. A szövetség elnöke úgy fogalmazott: a múltra való emlékezés nem luxus, hanem nemzeti kötelesség. „Augusztus 20-án azon is el kell gondolkodniuk a magyaroknak, hogy a Szent István király által megalapított ország miként mAradhatott fenn ezer év és sok viszontagság után is” – idézte az RMDSZ hírlevele Kelemen Hunort. Szerinte az emlékműállítással azt is kifejezi a közösség, hogy a szülőföldjén, erős közösségként akarja a jövőjét tervezni, alakítani.
Az RMDSZ-elnök ugyanakkor emlékeztetett: a szilágycsehi közösség köztéren szerette volna felállítani világháborús hősei emlékművét, de végül ezt csak a református templomkertben tehették meg, mert a kisváros önkormányzata hat alkalommal is leszavazta az emlékállítást. „Akik ezt a javaslatot leszavazták, még mindig nem értik, nem akarják érteni, hogy ellenszavazatokkal, tiltással egy népet, egy közösséget nem lehet megakadályozni abban, hogy a kollektív emlékezetet ápolja. Úgy gondolom, hogy bár a történelem során románok és magyarok sokszor egymással szemben álltak, de egymás múltjának tiszteletben tartása nélkül nem lehet közös jövőt építeni” – fogalmazott Kelemen.
Kevesebben ünnepeltek Marosvásárhelyen
Marosvásárhelyen is az új kenyér ünnepével kötötték össze az augusztus 20-ai rendezvényt: az egyik helyi pékségben négy kenyeret sütöttek, ezeket a magyar történelmi egyházak képviselői áldották meg, megszelés után pedig szétosztották az ünneplők között. Szombat este egyébként a korábbi évekhez képest kevesebben, néhány százan gyűltek össze a Színház téren az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Maros megyei szervezetének Szent István-napi rendezvényén. Az ünnepséget a mezőcsávási rezesbanda előadása nyitotta meg, majd a rendezvény főszervezője, Cseh Gábor, az EMNT megyei elnöke köszöntötte a résztvevőket.
A Vásárhelyi Hírlap napilap kérdésére, hogy mit jelent ma a Marosvásárhelyi magyarok számára az ünnepség, Cseh úgy fogalmazott: lángot a megmAradáshoz. Magyarország Csíkszeredai főkonzulátusának képviselője, Flender Gyöngyvér is szólt az ünneplőkhöz, akiknek arról beszélt, hogy „Szent István király döntésének köszönhetően beszélhetünk, érezhetünk és gondolkodhatunk mi itt most magyarul”.
Kétnapos rendezvénnyel készültek
Székelyudvarhely polgármesteri hivatala kétnapos rendezvénysorozattal készült az államalapítás ünnepére. A Vár utcában felállított sátrakban kulturális programokra várták az érdeklődőket, a gyermekek pedig megismerkedhettek például a Székelyföldi Legendárium óriásjátékával, illetve papírból, színes ceruzával a Szent Koronát is elkészíthették, ezenkívül interaktív, mesével átszőtt koncerteken, bábjátékokon vehettek részt.
A Haáz Rezső Múzeum standjánál a családosok kincskeresésre jelentkezhettek, majd felfedezhették a város rejtett csodáit. Szombat délután látványos középkori harci bemutatót tartott a Székelyudvarhelyi Arany Griff Rend, majd a Pécsi Kamarakórus és az Alla Breve Vegyeskar közös előadása alatt meghitt hangulattal és zenével telt meg Székelyudvarhely központja. Az ünnepi kenyérszentelésre és .szelésre az Emlékezés parkja mellett felállított nagyszínpadon került sor.
Gálfi Árpád polgármester köszöntőjében rámutatott: államalapító István királyunk szentté avatásának napja nemzeti ünnepeink sorában azon kivételes események közé tartozik, amelyre nem vetődik a gyász árnyéka. „Még áttételesen sem egy kegyelettel teljes, bús emlékezést jelent számunkra, hanem a dönteni tudást, a béketeremtés, a megújulás, vagyis a bizakodás és a jövőbe vetett hit mAradéktalan diadalát” – fogalmazott az elöljáró, aki számára Szent István és az új kenyér ünnepe a hittel végzett munkát, illetve a munkába vetett hitet is jelenti.
Az eseményen száz kisebb kenyeret áldottak meg, ezeket pedig az önkormányzat egyesületeknek, alapítványoknak és öregotthonoknak adományozta. A nemzeti ünnepen koncertekre is várták az udvarhelyieket, akik este megcsodálhatták az ünnepi tűzijátékot.
Hajnal Csilla, Kőrössy Andrea, Veres Réka |
Krónika (Kolozsvár)

Kigyúltak az összetartozás lángjai
Őrtüzek teleholdnál és felhőszakadásban
öbb száz ember tartotta fontosnak, hogy részt vegyen az őrtűzgyújtás rituáléján augusztus 20-án este. Bár legtöbb helyen szép, csaknem teleholdas éjszaka volt, a Bodoki-tetőről szó szerint lemosta a víz az ünneplőket.
Kőröspatakon a szentmise után több száz ember a Székely Virtus hagyományőrző huszárok és a fúvószenekar kíséretében fáklyákkal vonult fel a Kápolna-tetőre, ahol a kálnokiakkal találkoztak. Karácsony László nyugalmazott egészségügyi szakember beszédében Szent István intelmei alapján azt mondta: a becsületesség és a munka adja az erőt az összefogásra.
Kialudt a bodoki láng
A tűz mellől rövid időre jól láthatóan felragyogott a Bodoki-tetőn gyújtott láng, ám gyanúsan hamar eltűnt, pedig köztudomású, hogy a bodokiak nem három tűzgyújtóból, hanem két rendes szekér fából szoktak tüzet rakni. Amint Fodor István polgármester elmondta: a tetőn özönvízszerű eső szakadt le, majd olyan köd ereszkedett a csúcsra, hogy „azt se tudtuk, hol vagyunk”.
Ehhez képest, néhány kilométerrel északabbra, a Tóbérce nevű helyen, mintegy száz sepsibükszádi majd éjfélig danolgatott a holdvilágos éjszakában a fúvószenekar kíséretében, miután „ahogy kell”, leégett a Szent István-napi őrtűz – tudtuk meg Bács Márton Csaba polgármestertől.
Ünnep az Avas-tetőn
A délelőtti Szent Mihály-hegyi ősi templomban tartott misére szinte 500 gyermek érkezett, a Sugásfürdőn tartott evangelizációs tábor résztvevői, ami méltó bevezetője volt az Avas-tetőn este kezdődő ünneplésnek, amelyen Ugron Attila és lovascsapata kápráztatta el a nagyszámú közönséget, majd Cserei Lázár, a kézdialmási római katolikus egyházközség gondnoka osztotta meg gondolatait, miszerint a hegy, a magaslat kapcsolódik az imádsághoz, Istenhez, akit dicsérve lehetünk méltó utódai István királynak.
A szentmisét Kopácsi Ferenc kézdialmási és Sánta Pál lemhényi plébánosok celebrálták, majd Molnár István kézdialmási polgármester köszöntötte Demeter Jánost, az „őrtüzek gyújtásának mentorát.” Demeter kiemelte: míg az őrtüzek egykor a keleti határokat védték, ma fontos lélekben hazavinni azt, mert: „élni és dolgozni érdemes.”
A polgármester örömmel jelentette be, hogy megépült a Csatlós Huba és Ferenczi Kálmán mérnökök által tervezett kilátó, Pál Andor lemhényi vállalkozó kivitelezésével és segítségével, aki mellé Jakab Albert is csatlakozott Kézdialmásból. Az ünneplőket bográcsban főtt ínycsiklandó pörkölt várta, majd a kilenc órakor lángra lobbanó óriási máglya fénye köré gyűlők érezhették az együvé tartozás erejét.
Bíró Erika, Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Negyvenéves a Perkő Néptáncegyüttes
Gazdag, látványos falunap Kézdiszentléleken
Háromnapos, kulturális eseményekben gazdag faluünnepet tartottak a hétvégén Kézdiszentléleken, melynek fő attrakcióját a fennállásának negyvenedik évfordulóját ünneplő Perkő Néptáncegyütteshez kapcsolódó rendezvénysorozat képezte.
Albumban megörökített pillanatok
Pénteken reggel színes, díszes népviseletbe öltözött fiatalok gyülekeztek a Petőfi Sándor Művelődési Ház előtti téren, mintegy versenyezve a helyet ékesítő gyönyörű virágágyásokkal: a Perkő Néptáncegyüttes tagjai és meghívottaik itt adtak találkát egymásnak, hogy gyalogszerrel a templomhoz vonulva részt vegyenek a Pál Ferenc plébános által celebrált szentmisén, ugyanakkor megkoszorúzták Sikó Katalin egykori néptáncos sírját. A szertartás végén a jelenlevők már ízelítőt kaptak az esti gálaest produkciójából, ugyanis a templom előtti téren több táncot bemutattak a fiatalok, akik ezután visszavonultak a művelődési házba, ahol Gergely Orsolya, a Perkő egykori tagja, a Csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanársegédje bemutatta az általa szerkesztett, Emlékmozaik. Negyven év képekben című képes albumot, előtte Olăraşu-Miklós Éva, a jubiláló együttes egykori tagja népdalt adott elő.
Az igényes kivitelezésű, 48 oldalas kiadvány megkísérelte összefoglalni az elmúlt negyven évet, a könyv szerkesztője szerint kisebb-nagyobb sikerrel. Ennek egyszerű az oka: a régebbi időkben kevés kép készült, de ma, a fényképezős mobiltelefonoknak köszönhetően fotók garmadája állt rendelkezésükre. Érdekesség, hogy a borító belívein a 40 évvel ezelőtt alakult és a jelenlegi tánccsoportról készült fényképek láthatók, így egyfajta időutazásként is felfogható a letisztult grafikai kivitelezésű, jó ízlésről tanúskodó album. Aminek nem volt ára, viszont a szerkesztők szívesen fogadtak „donációba” harminc lejt azoktól, akik úgy döntöttek, hogy ott a helye a könyvespolcon az albumnak.
Délután megnyílt a helyi kézművességet bemutató kiállítás, amely Kanabé Erzsébetnek, a helyi nyugdíjasklub vezetőjének a kezdeményezésére jött létre. A tornateremben kiállított kisebb, faragott kő- és fatárgyak, kézimunkák (hímzések, szőttesek és varrottasok, illetve festett üvegek), gobelinek és festmények, szobrok érdekessége, hogy mind helyi kötődésűek. A mintegy hetven érdeklődő jelenlétében a kezdeményező, illetve Balogh Tibor polgármester nyitotta meg a kiállítást.
Isten éltesse a mindenkori táncosokat!
A nap fénypontját a 18 órakor kezdődő gálaest jelentette, amelyen a születésnapot ülő (pontosabban: táncoló) házigazdák mellett az utánpótlást jelentő Borsika, illetve Borsikácska, az Alsónyéki Hagyományőrző Együttes, a Szentgáli Táltos Alapfokú Művészeti Iskola és a Szűrös Táncegyüttes is színpadra lépett.
A fergeteges és maratoni – mintegy három és fél órát tartó – gálaesten Gergely Orsolya köszöntötte a jelenlevőket. Üdvözölte a vendégeket, majd színpadra kérte édesapját, Gergely Zoltánt, a Perkő Néptáncegyüttes alapítóját, aki könnyek között idézte fel az elmúlt negyven évet.
Ezután sorban léptek fel az együttesek, először az „öregek” mutatták be, hogy bár negyven év soknak tűnik, azért még mindig úgy meg tudják forgatni a menyecskéket, mint a fiatalok. Utánuk a jelenlegi Perkő következett, majd a Borsika és a Borsikácska tanoncai mutatták be a tudásukat, az előadás első részét a vendégek, az Alsónyéki Hagyományőrző Együttes, a Szentgáli Táltos Alapfokú Művészeti Iskola és a Szűrös Táncegyüttes zárta. Mintegy negyedórás szünet után jött egy újabb felvonása a gálaestnek, amit egy rövid, a Perkő tagjainak mindennapjait bemutató filmes összeállítás szakított meg. Ismét láthattuk a jelenlegi Perkőt, majd az előadás második részére több táncossal kibővült szentgáliak és alsónyékiek mutattak be látványos produkciókat. Minden együttes vastapsot aratott, akárcsak az Ábri Béla vezette zenekar.
A gálaest utolsó táncos momentumát az est folyamán fellépett csoportok tagjainak közös tánca képezte. Ezt követően Balogh Tibor elismerő oklevéllel tüntette ki az ünnepelt együttest, majd a vendégcsoportok vezetői adták át jókívánságaikat és ajándékaikat Nagy Balázsnak, a Perkő Néptáncegyüttes jelenlegi vezetőjének, illetve Gergely Zoltán alapítónak. Nagy derűt keltett a jelenlevők körében, hogy a szentgáliak a negyvenedik évfordulóra negyven liter borral lepték meg a Perkő tagjait, és nem hiányzott a hatalmas torta sem. Nagy Balázs emléktárgyat nyújtott át a Perkő Néptáncegyüttes előző generációkhoz tartozó tagjainak, majd az est táncmulatsággal ért véget.
Főhajtás Szent István emléke előtt
Szombaton 10 órakor a központban benépesedett a Székelyudvarhelyi Zavaczki Walter Levente által készített és 2009. augusztus 20-án felavatott Szent István-szobor körüli tér. A nemzeti ünnepen elsőként Balogh Tibor polgármester szólt a jelenlevőkhöz, kiemelve az összmagyarság ünnepségének fontosságát.
„Az alatt az időszak alatt, amely első nagy és szent királyunk uralkodása óta eltelt, sok államalakulat, ország, nép és nemzet tűnt el a történelem semmit nem kímélő, pokoli malmának kerekei között. Hol van már az ókori Róma, Bizánc, a Latin Császárság, a Német-Római vagy a hatalmas Oszmán Birodalom? Az idők tengere elmosta őket. Sőt még az örökéletűnek hitt Szovjetunió is összeroppant a történelem súlya alatt. De Magyarország megmAradt. MegmAradt, túlélt, átélt és reményeink szerint tovább is fog élni. Reménykedésünk nem minden alapot nélkülöző, hiszen mi még mindig itt vagyunk, azon a helyen, ahová minket a Teremtő őrként állított, hogy vigyázzuk a világnak ezt a kicsiny szegletét. Vigyázzuk a bőven termő mezőket, a halkan csobogó patakokat, az őszi szélben susogó fákat, és vigyázzuk egymást, akik még megmAradtunk magyarnak határon innen és túl a zivataros évszázadok alatt. Szükség is van erre a vigyázó erőre, mert bizony újra embert próbáló idők köszöntöttek ránk” – mondotta az elöljáró.
Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Márton Árpád sepsiszéki és Fejér László Ödön kézdiszéki képviselő, majd az ünnepi felszólalók sorát dr. Hadászi Gabriella, Magyarország Csíkszeredai főkonzulátusának konzulja zárta. Az eseményt Cserei Zsolt és Sebestyén Rita szavalata, a kézdiszentléleki gyerekek és fiatalok zenés előadása (betanította Ábri Béla tanár) tette emelkedettebbé, majd a jelenlevők megkoszorúzták a 2,4 méter magas kőszobrot.
Ünnep a Perkőn
A perkői búcsú után a hegytetőn fél négykor kezdődtek a kulturális programok, felléptek a szentgáli, alsónyéki, rozsályi és csernátoni hagyományőrző együttesek, a Perkő Néptáncegyüttes gyerek és felnőtt csoportjai. Este nyolc órától a Csíkszeredai Role zenekar koncertjére került sor, ezt követően pedig levetítették Kaszás Géza A lovasíjász című filmjét, majd 10 órakor tűzijáték zárta a napot. Tegnap délelőtt ünnepi szentmisét tartottak a Perkőn, ezt bográcsolás és gyermekprogramok követték. Este héttől a Black Velvet koncertezett, utána pedig Antal Timi és zenekarának előadása tett pontot a 2016-os falunapokra.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Romániában még mindig nem fordítanak kellő figyelmet a műemlékvédelemre
A 7. Kolozsvári Magyar Napok záró napján dr. Csók Zsolt és dr. Radu Lupescu régészek a Kincsek és titkok - a Kolozsvári Szent Mihály plébániatemplom régészeti kutatása című rendezvényen mutatták be a műemlék épület területén végzett ásatások eredményeit a Communitas Alapítvány szervezésében. A beszélgetést Hegedüs Csilla örökségvédelmi szakember, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke moderálta.
Hegedüs Csilla – miközben bemutatta a régészeti ásatást vezető szakembereket – rámutatott, hogy Csók Zsolt régész és Guttmann Szabolcs építész a Kolozs, Beszterce-Naszód és Szilágy megyére kiterjedő Regionális Műemlékvédelmi Bizottságból való júliusi menesztése miatt a bizottság magyar műemlékes építész és régész nélkül mAradt. Az ügyvezető alelnök felhívta a figyelmet az említettek szerepére az idén januárban történt Kolozsvári műemlékrombolás megakadályozásában, valamint arra, hogy a napokban a Művész mozi fölött rongálták újra az épület történelmi homlokzatát, a műemlékvédelmi bizottság új elnöke viszont nem lépett fel ez ellen. Az örökségvédelmi szakember szerint rendkívül fontos a magyar szakemberek jelenléte a műemlékvédő bizottságokban, hiszen már bizonyították az erdélyi épített örökség iránti elkötelezettségüket, a jelenlegi szakértői kormány pedig láthatóan nem fordít figyelmet erre a területre, sőt gátolja a felújítást elősegítő folyamatokat.
Az eseményen a Szent Mihály plébániatemplom tervezett restauráláshoz szükséges régészeti kutatások vezetői, dr. Csók Zsolt, a Kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum régésze és dr. Radu Lupescu régész, művészettörténész, a Kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense Hegedüs Csilla kérdésére beavatták az érdeklődőket az eddig végzett ásatások rejtelmeibe, érdekes és történelmi szempontból rendkívül értékes feltárás eredményeit mutatták be a közönségnek. Radu Lupescu felhívta a figyelmet arra, hogy munkálatokra elsősorban azért volt szükség, mert utoljára az 1950-es években foglalkoztak behatóan a Szent Mihály templommal, az akkori restaurálást viszont nem megfelelő módon végezték. A régész megjegyezte, hogy nyugaton – ennek ellenpéldájaként – folytonos felújítás, javítások alatt állnak a jelentős műemlék épületek. Lupescu elárulta, a régészeknek, történészeknek régi vágya volt a Szent Mihály templomban folytatott kutatás. A munkálatokban a Babeş–Bolyai Tudományegyetem régészeti és művészettörténeti szakának nyolc hallgatója vesz részt.
Csók Zsolt elmondta, ez az első szakszerű régészeti kutatása a templomnak, amely során a műemlék épületet vizsgálják, az eredeti járószinteket, alapozást, illetve olyan elemek után kutatnak, amelyek egy régebbi Kolozsvári templomra utalnának. Jelentős eredménynek tekinthető, hogy az eddigi, négy helyszínen történő külső ásatások folyamán sikerült az eredeti, 15. században használt járószintet beazonosítani, illetve feltárták az egykori, templomhoz tartozó temetkezési helyeket.
Csók Zsolt az ásatás egyik szenzációja és egyben legszomorúbb eseteként említette a 18. századi temetkezési hely feltárását, amely nagyon jó állapotban mAradt meg. Bronzfejű szegecsekkel írták ki a koporsók léceire a születési és elhalálozási dátumokat, a Kolozsvári Történeti Múzeumnak viszont nincs megfelelő laboratóriumi felszerelése ezek szakszerű feltárására és konzerválására. A sírok és a bennük talált leletek rendkívül hasznosak a 18. századi öltözködés, koporsódíszítés módszereinek rekonstruálására. A régészek elmondták azt is, hogy feltétlenül szükség van a régészeti kutatás folytatására, hisz ez az ásatás csak „ízelítő” abból, amit a Szent Mihály templom hozzátehet az egyetemes magyar épített örökség történetéhez.
Transindex.ro

Nagy Feró szerint politikai okokból van botrány a Kolozsvári koncertje miatt
Nagy Feró, a Beatrice frontembere a Kolozsvári koncertje körül kialakult botrány kapcsán, amelyből hivatalból indított rendőrségi eljárás is lett, a Borsnak úgy nyilatkozott, hogy megdöbbent azon, ahogy a TVR riportja mennyire kifordította a XX. század című számuknak a jelentését. Szerinte ezt jól bizonyítja az a tény is, hogy egy olyan koncertrészlettel kezdték a tudósítást, amely nem hangzott el a Kolozsvári fellépésen.
„Ezen megdöbbentem, és nemcsak azért, mert félreértelmezték a dalunkat, de az a dal el sem hangzott ott. A YouTube-on van fent egy váci kocsmában adott bulink, az egy magyar házibuli volt, és azt vágták be. Erről szó sem volt a Kolozsvári Napokon. Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője is megerősítette: ez a szám nem hangzott el a koncerten, ezért az egész ügyet a rendezvénnyel szembeni támadásként értékelte” – fogalmazott Nagy Feró, aki szerint ez csupán politika, mert nem tetszik nekik, hogy aznap annyi magyar összejött.
Az énekes azt is elmondta, hogy a XX. század című számukat húsz éve játsszák, a 80-as évek végén írta, akkor pedig még sehol nem volt az Iszlám Állam. “Az is elhangzott, hogy: magyar vagyok, magyarnak születtem. Még mondtam is, milyen jó, hogy ezt Kolozsváron magyarul énekelhetem. Ezt románul is megköszöntem. Nem ellenük szólt! Dehogy! Szeretünk itt lenni, évente tízszer is fellépünk. Ettől még a rendőrségi vizsgálat meglesz. Az utóbbi tíz évben semmi irredenta dolgot nem csináltam. Tudjuk, hová léptünk be!"
Nagy Feró a Riposztban is megszólalt az ügy kapcsán, ahol azt mondta, hogy azok, akik az eljárást indították, azt sem tudják, hogy miről szól ez a dal. Az énekes szerint félreértés történt: “A dalunk és a hozzá tartozó képsorok épp arról szólnak, hogy ezek a nagy hatalmú politikai vezetők mennyi rosszat tettek az emberiséggel." Erről a múltról szól a dalunk, amellett pedig nem szabad elmenni, hogy milyen súlyos problémákat okoz az iszlamizálódás manapság.”
A Kolozs megyei rendőrség hivatalból indított vizsgálatot Nagy Feró és a Beatrice Kolozsvári koncertje miatt, miután a TVR a koncertről szóló riportban olyan kontextusban mutatta be az együttest, mintha az kedvező fényben tüntetné fel Hitlert, Sztálint és az Iszlám Államot.
A Beatrice a KMN első koncertnapján lépett színpadra, a XX. századcímű szám alatt archív felvételeket játszottak be az óriáskivetítőkön, amelyeken Sztálin és Hitler is látható volt.
Carmen Jucan, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője elmondta, hogy hivatalból indítottak eljárást, amelynek során egy ügyész és egy rendőr vizsgálja, hogy a koncerten elhangzottak kimerítik-e a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő jelképek használatát, valamint háborús bűnösök emlékének ápolását tiltó, 2002/31-es számú sürgősségi kormányrendeletben megállapított bűncselekményeket.
A Kolozsvári Magyar Napok szervezői közleményt adtak ki, amelyben sajnálják, hogy a Beatrice koncerten elhangzott dalrészletek és képbevágások üzenetét nem sikerült megértenie a román közönségnek. „A dal szövege az említett történelmi személyiségek és ideológiájuk ellen irányul. A dal a tetteiket „terrorként” és „rémálomként” mutatja be" – olvasható a közleményben.
A KMN szervezői elhatárolódnak minden szélsőséges megnyilvánulástól, elítélnek minden olyan cselekedetet és nyilatkozatot, amely a gyűlöletre uszít – írják a közleményben.
A szervezők ugyanakkor sérelmezik, hogy a koncertről elferdített, manipulatív és tendenciózus beszámolók jelentek meg az országos televízióban, amellyel a Kolozsvári Magyar Napokat negatív fényben tüntették fel a román közönség előtt.
Gergely Balázs a KMN zárógáláján is megemlítette az incidenst, és külön köszönetet mondott az ActiveWatch román emberjogi szervezetnek, amiért ők is felemelték szavukat a félretájékoztatás ellen. (hírszerk.)
Transindex.ro

Feltöltődtek lelkileg a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó résztvevői
Véget ért a hétvégén Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség által szervezett, Erdélyi Krakkóként is emlegetett Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó. Az élményekről és tapasztalatokról a rendezvény főszervezőjével beszélgettünk.
„A rendezvény előtti féléves készülődés meghozta gyümölcsét, célba ért a találkozó. Az idei Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó a CSIT történetében egyfajta csúcspont volt, sikerült a fiatalokat Istenhez vezetni” – foglalta össze Tamás Barna, a rendezvény főszervezője. A 150 fős önkéntes csapat tíz napon át összehangolva, egységben működött.
Augusztus 16-20. között, a több mint ezer fiatal kis csoportokra osztva vehetett részt a csíksomlyói programokon, imádságokon, előadásokon. A találkozón az Isten jelenlétében való örvendezés állt a középpontban – nyilatkozta a főszervező. Öt nap alatt több mint 60 szerzetessel találkozhattak a fiatalok, akiknek jelenlétük és tanításuk feltöltődést jelentett.
Két újdonságot emelt ki Tamás Barna: a kegytemplomban végzett örökös szentségimádás, amelyen a fiatalok beosztva imádkoztak, még éjszaka is, illetve a Romániai Magyar Cserkészszövetség által szervezett játékprogramok, amelyeknek helyszíne a csíksomlyói nyereg volt. Utóbbit nagy örömmel fogadták a résztvevők.
Az Erdély minden területéről érkezett fiatalok számára minden feltétel adott volt, többek között sátorhely, szállodai ellátás, eső esetén födött hely, meleg ebéd, ahhoz hogy „jobbakká” válhassanak. Ezt bizonyítja, hogy az ifjúsági találkozón a fiatalok olyan koncerten vettek részt, ahol a hangsúlyt Istent kitárt karokkal való dicsőítésére fektették.
Az ifjúság azzal a feladattal távozott Csíksomlyóról, hogy buzdítsák társaikat a krisztusi életre, hogy ők is megtapasztalhassák a teljességet – emelte ki a főszervező.
Jövőbeli tervekről is beszámolt Tamás Barna: 2017. augusztus 15-19. között szervezik a következő Csíksomlyói Ifjúsági Találkozót, amelyen az ideinél is nagyobb érdeklődésre számítanak.
Tankó Orsolya
Székelyhon.ro

Egyetemisták segíthetik az alfalvi diákokat
Ötödszörre szervezett tábort tudósjelölteknek az Alfalvi Fiatalokért Egyesület. Az egy hét alatt a húsz résztvevő 16 tematikus tudományos előadást mutatott be az augusztus 15–19. között zajlott táborban.
Múlt pénteken lezárult az Alfalvi Fiatalokért Egyesület szervezésében a Tudományok Tábora idei kiadása. A különböző programok között az is szerepelt, hogy a Gyergyói-medence forrásvizeinek kémiai összetételét górcső alá vették.
Tudományos kapcsolatrendszer kiépítését kezdeményezték az alfalvi fiatalok, e tábor is ezt a célt szolgálta, hogy a későbbiekben az alfalvi diákok mentorai legyenek a táborozók. A Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában tanuló egyetemisták e kapcsolatrendszer által segítséget tudnak nyújtani azoknak az alfalvi középiskolásoknak, akik iskolán kívül is szeretnék gyarapítani tudásukat – foglalta össze Kiss Arnold tanár, a tábor koordinátora.
A tábor fő célja, hogy a résztvevők színvonalas szakmai tevékenységben részesüljenek, új tudományos ismeretekre tegyenek szert, a tudományoktól független, tartalmas szórakozási lehetőséget kapjanak, illetve egy olyan kapcsolatrendszer szerves részévé váljanak, amelyben az elkövetkező esztendők mentori képviseletét jelentsék a szülőfalujuknak.
A tábori részvétel feltétele egy saját tudományos előadás bemutatása, interaktív foglalkozás levezetése volt. A tábor – melynek a gyergyócsomafalvi Ózon panzió adott otthont – egyben alkotótábor is volt, gerincét egy tudományos szellemi alkotóműhely képezte, ahol a tudományosság gyakorlati tevékenységekkel, esetenként pedig közös csoportbeszélgetésekkel egészült ki. A Sövér Elek iskola egykori diákjai, akik jelenleg egyetemisták, illetve frissen diplomázottak, itt mutatták be a tudományos előadásokat a reál illetve a humán- és társadalomtudományok területeiről – fogalmazott a koordinátor.
Tamás Gyopár
Székelyhon.ro

Őrtűzgyújtás és kilátóavatás az Avas-tetőn
Augusztus 20-án este több száz érdeklődő jelenlétében a Kézdialmás fölötti Avas-tetőn lovas kaszkadőrbemutatóra, ünnepi szentmisére, kilátóavatásra és őrtűzgyújtásra került sor. Az Avas-tetőre a kézdiszéki Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület lovasai Pál Olivér hagyományőrző főhadnagy vezetésével nagy méretű székely és magyar zászlókkal vonultak fel, ahol délután a nyujtódi Ugron Attila és az Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület tagjai kápráztatták el mutatványaikkal a nagyszámú közönséget. Az ünnepi szentmisét Kopácsi Ferenc és Sánta Pál kézdialmási, illetve lemhényi plébános celebrálta, amelynek keretében Cserei Lázár, a kézdialmási római katolikus egyházközség gondnoka osztotta meg gondolatait, miszerint a hegy, a magaslat kapcsolódik az imádsághoz, Istenhez, akit dicsérve lehetünk méltó utódai István királynak. „Az Avas-tetőn közelebb vagyunk a teremtő Istenhez” – hangsúlyozta a gondnok. A szentmisén házigazdaként Molnár István kézdialmási polgármester köszöntötte a két díszmeghívottat, Demeter Jánost, a Vadon Egyesület ügyvezető igazgatóját, a megyei önkormányzat egykori elnökét, „az őrtüzek gyújtásának kilenc évvel ezelőtti mentorát” és Baka Mátyás ny. tanárt, a megyei tanács volt alelnökét. Demeter János kiemelte: míg az őrtüzek egykor a keleti határokat védték, ma fontos lélekben hazavinni azt, mert: „élni és dolgozni érdemes”. A polgármester elmondta: Szent István napjára elkészült az Avas-tetőn a Csatlós Huba és Ferenczi Kálmán Sepsiszentgyörgyi mérnökök által tervezett kilátó, amelyet Pál Andor berecki vállalkozó emberei készítettek el a kézdialmási Jakab Albert közreműködésével. Az ünneplőket a Bene László lemhényi mesterszakács által bográcsban készített vaddisznópörkölt várta, majd kilenc órakor Demeter János meggyújtotta az őrtüzet.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Proetnica fesztivál
Kirakat- vagy figyelemfelkeltő rendezvény?
Románia nem nemzetállam. Ez bizonyosságot nyer mindegyik alkalommal, azok számára, akik ellátogatnak Segesvárra a Proetnica nevet viselő interkulturális fesztiválra.
Az idén augusztus 18. és 21. között 14. alkalommal szervezte meg a rendezvényt a helybéli Interetnikai Oktatási Központ.
Kiváló kezdeményezése a Segesvári Interetnikai Oktatási Központnak a Romániában egyedi kisebbségi fesztivál, ugyanis tudomásunk szerint nincs még egy hely, ahol egy hétvégén összegyűl és felvonultathatja kulturális értékeit, bemutathatja hagyományát mind a 19 kisebbség. A rendezvény eljutott a 14. kiadásához, s bár hanyatlott a szervezés minősége, hosszú távon garantált az életképessége. Mert mindenkinek jó, hogy van: kisebbségieknek és a többségieknek egyaránt. Kezdeményezője, főszervezője, a központ szász vezetője, Volker Reiter többek között elmondta:
– Nagyon fontos, hogy létrejöjjön az interkulturális párbeszéd, az egyetértés az emberek között. Mi a fesztivált modellértékűnek tartjuk, és támogatjuk azt a gondolatot, hogy a kisebbségek és a migráns csoportok nem jelentenek veszélyt, hanem inkább erőforrást. A Proetnica kisebbségi fesztivál az interkulturális párbeszéd ünnepe. Az egyházi ünnepekhez hasonlóan, amikor a templomba azért lépünk be, hogy elmélyedjünk gondolatban, és lelki táplálékot szerezzünk a hétköznapokra, a fesztivál is ezt a feltöltődést szorgalmazza."
Való igaz, a szervezők az évek során megtettek mindent azért, hogy ez a célkitűzés sikerüljön. S jó az, hogy az ötletet felkarolta a művelődési minisztérium, a kormány kisebbségügyi hivatala, a megyei tanács, a helybéli polgármesteri hivatal és a prefektúra, Németország Bukaresti nagykövetsége és az idén az államelnöki hivatal is védnökséget vállalt. A Román Televízió rögzíti a műsort, és a sajtó is széleskörűen tudósít a rendezvényről. Van amiről, hiszen aki érdeklődik a másság, az együtt élő kisebbségek kultúrája iránt, itt találkozhat mindazzal, amit sikerül felmutatniuk azoknak a szerveződéseknek, egyházi és civil egyesületeknek, amelyek közismerten szerény anyagi körülmények között működtetnek egy-egy hagyományőrző tánccsoportot, énekkart, netán könyvkiadást, képzőművészeti alkotócsoportot és sok más olyan megmozdulást, amivel sikerül fenntartani az azonosság tudatot e csoportokban. De nem kell ezért föltétetlenül eljönni Segesvárra, hanem nyitott szemmel kell, fogékony gondolatokkal barangolni az országban. S elég, ha csak olyan térségekre gondolok, mint a Bánság, vagy Dobrudzsa, Észak-Moldva, ahol már a települések neveiből – ezek román fordításainak erőltetett kihámozásával – és a magasba emelkedő nem csak hagymakupolás templomok tornyát látva kiderül, hogy valóban sokféle nemzetiségű, kultúrájú és vallású országban élünk, amire a többségiek is büszkék kellene legyenek. Azok is. Legalábbis a hivatalos nyilatkozatokban.
A 2016-os Proetnica fesztivál megnyitóján a védnökséget felvállaló államelnöki hivatal tanácsosa, Sergiu Nistor kifejtette: Románia államelnöke több esetben kifejtette, hogy az ország kulturális sokfélesége érték. Környezetünkben az interkulturális, interetnikai és vallásközi párbeszéd gondot okoz, sőt tragikus eseményekhez vezet. Ezért is tartja fontosnak a fesztivált, ami igazolja, hogy jól működnek az országos intézmények, a társadalmunk. A fesztivál bizonyítja, hogy Románia komolyan kezeli ezt a lényeges kérdést és pozitív példát tud felmutatni. Több esetben arra gondolunk, hogy nemcsak a többség és a kisebbség közötti párbeszédről van szó, hanem a kisebbségek közötti dialógusról – mondta az államtitkár, s az elnököt idézve példának az évszázados török–örmény konfliktust hozta fel. Köztudott, hogy az anyaországokban még mindig konfliktusos helyzet van, ezzel szemben Romániában létrejöhetett a török és az örmény kisebbségek közötti kapcsolat. "Segesváron – mint az ország földrajzi középpontjában, Erdélyben, az erdélyi térség csomópontjában, beigazolódik, hogy örömünkre a történelem elég bölcsességgel ruházott fel ahhoz, hogy párbeszédet folytassunk" – mondta a tanácsos.
Sajnos a valóság túlmutat mindezen, annak ellenére, hogy a Volker Reiter vezette központ vagy akár a Koreck Mária irányította Marosvásárhelyi Divers Egyesület – amely az idén hangsúlyozottan jelen volt a rendezvényen – törekvései azok a konkrétumok, amelyek ezt a valós törekvést igazolják. A 2016-os fesztiválon – mint ahogyan az előző alkalmakkor is – igazán színvonalas megközelítésben, tudományos kerekasztal- beszélgetéseken próbálták megközelíteni a kisebbségi kérdést. Az idén a vallási sokféleség volt a központi téma, amelyről történelmi megközelítésben Soós Zoltán, a Maros megyei Múzeum igazgatója, dr. Szegedi Edit, a Babes–Bolyai Egyetem Európai tanulmányok karának tanára, Vincze Lóránt a FUEN elnöke beszélt. De ami igazán keserű szájízt hagyott, az a szombat délutáni – valójában a kisebbségek közötti valós párbeszédet erősítendő- beszélgetés volt, amelyet dr. Aurel Vainer, a romániai zsidó hitközségek vezetője moderált, s amelyen meghívottként jelen voltak a görög, az ukrán és a tatár közösségek vezetői is. Mert bár ennek a beszélgetésnek arról kellett volna szólnia, hogy miként valósulhat meg a kisebbségek közötti átjárhatóság, addig kiderült, hogy 25 évvel a rendszerváltás után kell kidolgozni "az interetnikus kulturális menedzsment stratégiát", de valójában a kisebbségi oktatás sem úgy működik, ahogy kellene. Még mindig megválaszolatlan kérdés az is, hogy miként építik le a kisebbségek a saját etnocentrizmusaikat úgy, hogy közben az értékek felmutatásával, az identitásmegőrző rendezvényekkel megmAradásukat erősítsék, de "ne sértsék" a többséget. Mert míg vannak Európa- és világszerte követhető modellek – valahogy ezek nem működnek Romániában. Sőt, most a közfigyelem nem ezekre a "jelentéktelen" dolgokra figyel, hiszen Európának meggyűlt a baja a "nem keresztény értékeket hozó migránsokkal". A kisebbségi kérdés csak akkor fontos, amikor néha uborkaszezonban, a Segesvári Proetnica fő médiapartnerségét is felvállaló Román Televízió, bedobja a nyilvános vitába azt, hogy a Kolozsvári magyar napokon megint csak szították az ellentétet ezek a "fránya kisebbségiek". A 14. Proetnicán is úgy tűnt, hogy mindeddig a kisebbségek valahogy "elbeszéltek" egymás mellett.
Még szerencse, hogy a Vár téren a kisebbségiek műsorát bemutató színpad és az előtte levő tér valójában mást mutatott. Jó volt látni, hogy – a program szerinti fellépési sorrendben: lengyel, lipován, macedón, bolgár, ukrán, rutén, horvát, magyar, szerb, szlovák, zsidó, görög, cseh és szlovák, szász, török, tatár, olasz – kisebbségi tánccsoportok milyen gazdag, érdekes és különleges – ugyanakkor zenében, tánclépésekben néha hasonló – műsort mutattak be. Az pedig különösen jó ötlete a szervezőknek, hogy mindegyik előadás után a színpad előtti téren lehetőséget biztosítottak a közönségnek is, hogy bekapcsolódjon a táncokba és néhány lépést eltanuljon. Az is jelzésértékű volt, hogy nemcsak a nézők, hanem a fellépett vagy éppen színpadra vonulni készülő, már beöltözött kisebbségiek is bekapcsolódtak egymás táncába. Esténként ugyancsak a kisebbségek soraiból meghívott klezmer vagy könnyűzene-együttesek szórakoztatták az érdeklődőket.
Aki pedig megunta a színpadi produkciók követését, az a Sander-teremben kortárs szemléletű, lipován mesékről készített igen érdekes kollázskiállítást is megtekinthetett. S bár az idén is voltak örmények, ukránok, törökök, lipovánok, albánok, lengyelek és olaszok, akik bemutatkozó sátrat állítottak fel, a vásárban felvonultatottak mellett igen szerényen álltak ki a látogatók elé, azonban lehet, hogy a szervezők is belefáradtak már, mert jobban oda kellene figyelniük arra, hogy a téren és a vár utcáin ne a Drakula hamis mítoszát éltető bovlik domináljanak és ne szorítsák ki az igazi, autentikus értékeket promoválókat a régiségeket illegálisan áruló romák és a viszonteladók, hanem a kisebbségeknek teremtsenek több lehetőséget arra, hogy bemutatkozzanak. Talán lehet, hogy 14 év után már ők sem tudnak újat felmutatni.
Az is érdekes volt, amint a fellépő együttesek többször is felvonultak a XVI. században a szászok által épített, ma már igen vonzó turisztikai látványosságnak örvendő vár falai között. A Román Televízió pedig megpróbálja majd visszaadni azt a hangulatot, amely jellemző a Proetnica fesztiválra, aztán jöhet a következő, mert a modell jó. De lehet, hogy nem elég. Az alkotmány leszögezi: Románia egységes nemzetállam! Punktum.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Kincsek és titkok a Szent Mihály- plébániatemplomban
Jó állapotban mAradt meg a 18. századi temető
A 7. Kolozsvári Magyar Napok záró napján dr. Csók Zsolt és dr. Radu Lupescu régészek a Kincsek és titkok – a Kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplom régészeti kutatása című rendezvényen mutatták be a műemlék épület területén végzett ásatások eredményeit a Communitas Alapítvány szervezésében. A beszélgetést Hegedüs Csilla örökségvédelmi szakember, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke moderálta.
Hegedüs Csilla – miközben bemutatta a régészeti ásatást vezető szakembereket – rámutatott, hogy Csók Zsolt régész és Guttmann Szabolcs építész a Kolozs, Beszterce-Naszód és Szilágy megyére kiterjedő Regionális Műemlékvédelmi Bizottságból való júliusi menesztése miatt a bizottság magyar műemlékes építész és régész nélkül mAradt. Az ügyvezető alelnök felhívta a figyelmet az említettek szerepére az idén januárban történt Kolozsvári műemlékrombolás megakadályozásában, valamint arra, hogy a napokban a Művész mozi fölött rongálták újra az épület történelmi homlokzatát, a műemlékvédelmi bizottság új elnöke viszont nem lépett fel ez ellen. Az örökségvédelmi szakember szerint rendkívül fontos a magyar szakemberek jelenléte a műemlékvédő bizottságokban, hiszen már bizonyították az erdélyi épített örökség iránti elkötelezettségüket, a jelenlegi szakértői kormány pedig láthatóan nem fordít figyelmet erre a területre, sőt gátolja a felújítást elősegítő folyamatokat.
Szabadság (Kolozsvár)

Csökkent a katedra vonzereje
Nem vonzó a pedagógusi pálya a fiatalok számára, ez pedig az illetékesek szerint leginkább a matematika szakos tanári helyek, illetve a műszaki oktatói állások betöltésekor látszik meg. Nekik ugyanis jóval könnyebb jól fizető állást találni más területen, mint humán beállítottságú társaiknak. Az oktatási rendszerben tapasztalható utánpótláshiány a minisztériumot is foglalkoztatja, de Király András államtitkár szerint helyben kell megoldani a problémát.
Városon még nem érződik annyira, ám vidéken egyre nagyobb gondot jelent a tanári állások betöltése. A legnagyobb hiány a matematika szakos tanárok körében tapasztalható, és elsősorban Hargita megyében okoz gondot. A probléma már az ezredforduló óta fennáll, főképp a vidéki iskolák szembesülnek az állandó hiánnyal, sok esetben kénytelenek visszahívni a nyugdíjazott oktatókat – fejtette ki lapunknak Hodgyai László matematika szakos tanfelügyelő.
Hozzátette, ennek egyik oka, hogy az utóbbi időben egyre kevesebb frissen végzett Székelyföldi diák jelentkezik erre a szakra az egyetemeken. Az országban egyedülinek számító Kolozsvári magyar nyelvű matematika tagozaton az évente meghirdetett ötven helyre jó esetben is csak húszan jelentkeznek.
Pénzesebb állást találnak
Egyre kevesebb fiatal választja a tanári pályát, mivel egyrészt nagyon sokat kell tanulni és dolgozni, tehát nagymértékű elhivatottság szükséges a szakmához. Másrészt ha valaki elvégzi a matematika szakot, és szétnéz a munkaerőpiacon, hamar rájön, hogy sokkal jobban lehet keresni más, matematikai tudást igénylő területeken (például informatikai vagy banki foglalkozások terén), mint kezdő tanárként, magyarázta a tanfelügyelő. „Ha valaki matematikai szakirányt választ a felsőfokú tanulmányaiban, ebbe pedig sok időt és energiát fektet be, akkor legtöbb esetben olyan pályát választ, amely a tanügynél jobban fizet” – összegzett Hodgyai.
Rámutatott, a kilencvenes évek előtt sokkal nagyobb elismertségük volt a reál tárgyaknak, mint napjainkban. „Viszont ez a kilencvenes évek után megfordult, és a humán tantárgyakra került a hangsúly. Az ideális állapot szerint normális egyensúly kellene legyen a két irányzat között” – fejtette ki Hodgyai. Emlékeztetett ugyanakkor, hogy régen a tanügyi pálya biztosabb megélhetést jelentett. „Manapság ez részben megváltozott, az általam vizsgált statisztikai adatok szerint például 2000 és 2010 között száz matematika szakos tanárral lett kevesebb Hargita megyében” – számolt be a tanfelügyelő.
Úgy vélte, a hiányra megoldás lehetne, ha a Székelyföldön is lenne matematika szakos tanári képzés. „Egyelőre erre magyar nyelven csak Kolozsváron van lehetőség, bár ott is sokkal kevesebben jelentkeznek, mint ahány hely lenne. Több megbeszélést is folytattunk a Sapientia egyetemmel, hogy Csíkszeredában is legyen ilyen képzés, mivel vannak olyan jó képességű, szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok, akik számára nagyon jó lehetőséget teremthetne ez a szakirány. Viszont nem egyszerű új szakot elindítani” – taglalta Hodgyai László.
Makó Zoltán, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai karának dékánja kérdésünkre közölte, több megbeszélést is folytattak a matematikai szakirányú képzés elindításáról, de erre jelenleg nincs lehetőség, viszont a jövőben változhat a helyzet. „Mivel ez egy teljesen új típusú képzés lenne, viszonylag kis diáklétszámmal tudna csak működni, mi pedig csak akkor tudunk elindítani egy új szakot, ha legalább tíz jelentkező van. Nem beszélve arról, hogy ha itt is indulna ilyen képzés, megosztaná az amúgy is kevés diákkal üzemelő Kolozsvári magyar nyelvű matematika szakot” – mondta Makó.
Ugyanakkor elismerte, hogy reális problémáról van szó. „Városon még egyelőre nem érzékelhető, vidéken viszont egyre nagyobb gondot jelent a matematikatanárok pótlása. Hosszabb távon igencsak negatívan hathat a tantárgy tanítására” – vélekedett a dékán. Szerinte az egyik megoldás az lehetne, ha egy ösztöndíjrendszerű kiegészítést kapna az a fiatal, aki a matematikatanári pályát választja.
Nem opció a tanári pálya
„Nem jelent gondot a tanárhiány, a matematika szakos pedagógusok már több éve betöltik a katedrát, de hosszú távon csökkenni fog a jól felkészült tanárok száma” – mondta Laczkó György, a Székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium igazgatója. Kifejtette, a tanári pálya elvesztette presztízsét az alacsony fizetések miatt, így néhány kivétellel már csak azok választják a pedagógusi szakmát, akik nem találtak más állást a munkapiacon.
„Kevesen választják a tanári pályát azok közül, akik az egyetemen reál tantárgyakat tanulnak. Az utóbbi évek felmérései alapján a végzőseink sem gondolnak egyáltalán erre a lehetőségre. Tavaly is megkérdeztük a tizenkettedikeseket, és kiderült, egyik sem választaná ezt a hivatást” – magyarázta, hozzátéve, hogy ennek hosszú távon súlyos következményei is lehetnek, hiszen ha lesz is utánpótlás, az nem lesz minőségi.
Gondban a műszaki oktatás is
Az utánpótláshiány Kovászna megyébe is kezd begyűrűzni, hiszen egyre több pedagógus megy nyugdíjba, közölte lapunkkal Kiss Imre főtanfelügyelő. Mint mondta, a térségben egyelőre elenyésző a szakképzetlen helyettesítők száma, csupán elvétve, a kis falusi iskolákban fordul elő. Azonban gondot jelent, hogy a tanárok élnek azzal a jogukkal, hogy tízévente kivehetnek egy év fizetetlen szabadságot, sokan ez alatt az idő alatt jobban fizetett állás után néznek, vagy külföldön próbálnak szerencsét, ám a helyettesítésüket meg kell oldani.
Háromszéken a legnagyobb gondok a szaktantárgyak oktatása terén vannak, a gazdasági tantárgyakra még találnak szakembert, ám a műszaki tárgyak oktatása folyamatosan nehézséget okoz az iskoláknak, mesélte az illetékes. Kiss Imre szerint szinte lehetetlen faipari vagy építészeti mérnököt találni, aki havi 1400 lejért vállalja a diákok tanítását, hiszen ezeknek a szakembereknek általában vagy jobban fizetett állásuk, vagy saját vállalkozásuk van. Példaként elmondta, hogy a Sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskolában már négy éve hirdetik az építőmérnök-oktató állást, és nem jelentkezik senki, így aztán utolsó pillanatban visszahívják a nyugdíjas mérnököt, aki bevállalja a diákok oktatását, részletezte Kiss Imre.
Kolozs megye kivétel
Kolozs megyeben is inkább a szakiskolákban érzékelhető a szakemberek hiánya, mondta a Krónikának Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes. Mint mesélte, tavaly ezen a területen voltak gondjaik, de végül megoldották, nem mAradt betöltetlen állás, legfeljebb az fordult elő, hogy egy mesterember másfél normával dolgozott. „Ezen a területen azonban valóban jó lenne, ha többen jelentkeznének” – értékelt Török Zoltán.
A szakember szerint azonban eddig a megyében egyetlen iskolánál sem volt rá példa, hogy szakképzetlenekkel töltsenek be tanári állásokat. Az azonban jellemző, hogy a vidéki iskolákba nem jelentkezik elég tanerő, mivel a legtöbben Kolozsváron szeretnének elhelyezkedni. „Annak köszönhetően, hogy Kolozsvár egyetemi központ, nem küszködünk olyan gondokkal, mint más megyék. Tavaly matematikából, fizikából, kémiából, biológiából nem is kellett megyei szintű versenyvizsgát szerveznünk, mert augusztus végéig valamennyi állást elfoglalták” – magyarázta Török Zoltán.
Király András: helyben kell megoldást találni
A pedagógusok, a szakoktató mesterek, mérnökök hiánya az Oktatási Minisztériumot is foglalkoztatja, a kérdés tegnap is felmerült a Mircea Dumitru miniszter által összehívott megbeszélésen, mondta el lapunknak Király András. Az oktatási államtitkár szerint a gondok orvoslása egy hosszabb folyamat, az utánpótlást csak úgy lehet biztosítani, ha sikerül helyreállítani a pedagógusi szakma becsületét, ha lesz politikai akarat arra, hogy az oktatók munkáját tisztességesen megfizessék.
Elsősorban a vidéki tanintézetekből, az elszigetelt falusi iskolákból kapnak értesítést arról, hogy ha nyugdíjba megy egy tanár, vagy más pályát választ, akkor nehezen találják meg az utódját, ez a városi iskolákra nem jellemző. A szakpolitikus szerint az lenne az ideális, ha minden közösség ki tudná termelni a saját értelmiségi rétegét, a fiatalok a tanulmányaik befejezése után visszatérnének a szülőfalujukba, és ott folytatnák a munkát.
Király András ugyanakkor rámutatott: a szaktárcának nincs beleszólása az állások elosztásába, betöltésébe, azt a versenyvizsgák eredményeinek alapján a tanfelügyelőségek intézik, tehát szerinte helyben kell megoldást találni. Kifejtette, a minisztérium igyekszik egyszerűsíteni a bürokratikus folyamatokat, így a vizsgákat is, de „egy bizonyos szint alá nem mehet”. Úgy vélte, az elméleti pályára lépőket nagyobb megbecsülés kellene övezze, és ez már a középiskolában megkezdődhet, ha a terveknek megfelelően visszavezetik a felvételit. „Ezzel felértékelődhet az elméleti oktatás, hiszen jelenleg még átmenő jegy sem szükséges ahhoz, hogy egy gyerek bejusson elméleti középiskolába” – mondta Király András.
Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Perrel válaszol a Beatrice a TVR vádjaira
Bepereli a Beatrice a román közszolgálati televíziót (TVR) – közölte Nagy Feró, az együttes frontembere a Krónikának adott interjúban, amelyben határozottan elutasította, hogy önkényuralmat éltető megnyilvánulásai lettek volna a zenekarnak a Kolozsvári Magyar Napokon megtartott koncerten. A zenész – aki vasárnap esti Székelyudvarhelyi fellépése előtt nyilatkozott lapunknak – kijelentette, a román média kiforgatta a XX. század című dalukat.
– Súlyos vádakat fogalmazott meg a román média múlt keddi Kolozsvári koncertjük után, emiatt a rendőrség hivatalból vizsgálatot indított. Értesültek a román közszolgálati televízió által kirobbantott botrányról?
– Igen, azt mondták, hogy mi egy revizionista, irredenta zenekar vagyunk és ezen a koncertünkön éltettük Hitlert. Egyébként nem ismerem pontosan a vádakat, annyit tudok, amit az interneten olvastam.
– A XX. század című daluk okozta a botrányt. Mi történt a Kolozsvári fellépésen?
– A dal éneklése közben a kivetítőn megjelentek olyan képek, hogy az iszlamisták törik át a magyar határt, amit mi nem szeretnénk. Sztálin például egyáltalán nem volt bevetítve, összekeverték Leninnel. Ő tartott egy beszédet a szovjet hatalomról, illetve Hitler mondta a tőle megszokott beszédeket. Erre jön a dalunknak az a része, hogy minket magyarokat „zsebre vágott a történelem”. Igen, nekünk a XX. század nem egy sikeres század volt, s ha ez így van, akkor engedtessék meg, hogy én ezt elmondjam. Ez nem szól más népek ellen, nem akarjuk mások érzékenységét megzavarni: sem az osztrákokét, sem a szlovákokét, sem a románokét.
– Mi a véleménye azokról a vádakról, miszerint a dalban az önkényuralmi rendszereket éltetik?
– Ezt a dalt akkor sem lehet félreérteni, ha valaki nagyon szeretné: arról szól, hogy mi magyarok utáljuk a XX. századot. Akkor volt Trianon, a kommunista uralom, ezeknek pedig nincs mit örülni. Ráfáztunk a XX. századra, de nem arról szól a történet, hogy ebbe nyugodjunk bele, hanem arról, hogy emeljük fel a fejünket, és egész Európában büszkén mondhassuk, mi magyarok vagyunk. A rasszista vádaskodást kikérem magamnak. Én erdélyinek érzem magam, hiszen a szüleim innen származtak el és a családunkban van román nemzetiségű személy is. Akkor most én megsértem a rokonomat? Nem is tudom, hogyan képzelte ezt bárki.
Valószínűleg a nagypolitika is beszállt a minket ért vádak kreálásába, nem szerették volna, hogy ekkora összeborulás legyen Kolozsvár Főterén. Az az érzésem, hogy ez a botrány inkább a Kolozsvári Magyar Napok ellen szól, amely naggyá tudott fejlődni egy többségében román környezetben. A koncerten románul és magyarul is üdvözöltem a közönséget, a végén szintén mindkét nyelven elköszöntem. Egyébként csodálatosan jó érzés, hogy a többségi nemzet megengedi nekünk, hogy Corvin Mátyás szobra előtt mondhassuk, magyarok vagyunk. Nem is értem, hogy ezek után mi a probléma, én csak a baráti oldalamat hoztam el a koncertre. Dehogy akarok ellentétet. Az udvarhelyi koncerten a félreértések elkerüléséért nem vetítjük ki a kérdéses videót. Ahogy a XX. század című dalban beszél Lenin és Hitler, illetve énekel egy migráns, az egy fajta fenyegetés.
– A román médiában olyan vádakról is lehet olvasni, hogy az Iszlám Államot éltető felkiáltás hangzik el a kivetített videóban. Igaz ez?
– A videóban mutatnak egy fekete ruhában lévő embert, aki valószínűleg iszlám terrorista, ő üvölti, hogy „Allahu akbar”. Azért jelenik meg, mert félünk a terroristáktól. Hadd mondhassam el, hogy ha hozzánk jössz, akkor kérj engedélyt, ne rúgd be a kaput és már ott is laksz. Miért éltetném én az ISIS-t? Mert Röszkénél összetörték a kapukat, vagy mert most is átvágják néha a Magyarország határán épített kerítést? Több migránsról is kiderült, hogy terrorista.
– Milyen lépéseket fognak tenni az önöket ért vádakkal kapcsolatban?
– Teljes mértékben elutasítjuk a minket ért vádakat, ráadásul a román közszolgálati televízió összeállításában van egy hamisítás is. Bejátszottak egy olyan felvételt, ami tíz évvel ez előtt készült Magyarországon egy kocsmában. Tényleg egy irredenta dalt énekeltünk, de a közönség azt kérte és mi azt játszottuk. Abban semmi románellenesség nem volt. Ezért be fogjuk perelni a TVR-t.
Fülöp-Székely Botond
Krónika (Kolozsvár)

„Megélték” a hagyományokat Szászrégenben
Negyedik alkalommal tartották meg a hétvégén a Szászrégeni Magyar Napokat, a Maros megyei városban négy nap alatt tíz helyszínen tizenöt rendezvény várta az ünneplőket.
„A hagyományt nem kell ápolni, hisz az nem beteg, és őrizni sem kell, mert nem rab, a hagyományokat meg kell élni, hogy megmAradjanak” – hangzott el az Eugen Nicoară Művelődési Otthonban tartott nyitóünnepségen, ahol a félig telt teremben a román himnusszal vette kezdetét a négynapos rendezvénysorozat. Ezután a magyar nemzeti imádság is elhangzott, majd Nagy András, az RMDSZ helyi szervezetének elnöke szólt a közönséghez, csalódását fejezve ki amiatt, hogy míg a román nemzeti ünnepen zsúfolásig meg szokott telni a terem, a magyarok ünnepén foghíjasak a sorok, sok régeni magyar ember távolmAradt az ünnepségtől.
Ezt követően Márk Endre alpolgármester, majd Csige Sándor Zoltán Magyarország Csíkszeredai konzulátusának vezető konzulja köszöntötte az egybegyűlteket. Utóbbi István király államalapításának jelentőségét hangsúlyozva arra figyelmeztette a jelenlévőket, hogy Szent István szellemiségéhez hűen őrizzék meg az itt élők közötti békességet, és magyarságukhoz is ragaszkodjanak. A nemzeti színű szalaggal átkötött ünnepi kenyeret Nemes Árpád nyugalmazott református lelkipásztor áldotta meg, és beszélt a mindennapi kenyér jelképéről és jelentőségéről, a testi és szellemi táplálékról, amelyre mindenkinek szüksége van.
Az ünnepi rendezvényen díjazták a Réges – Régen című történelmi vetélkedő résztvevőit, akiknek a szászrégeni történelmi családokról kellett kisfilmet készíteniük, kutatómunkát végezniük. Székely Rozália és Nagy Attila tanárok vezetésével a diákok a Macskássy, az Éltető, a Huszár és a Farkas család múltját, társadalomban betöltött szerepét tanulmányozták, könyvtárban, illetve az egykori kúriákban kutatták a múltat, adatot gyűjtöttek, helyszíneltek. Végül a hagyományokhoz híven átadták az életműdíjakat: Nemes Árpád lelkipásztort Erős Csaba, Demeter Pál nyugalmazott tanítót pedig Nagy Attila méltatta.
A 4. Szászrégeni Magyar Napokon – ahogy Nagy András fogalmazott – mindenki megtalálhatta a számára legérdekesebb programot. A péntek esti hivatalos megnyitót megelőzően csütörtökön a radnótfájai református kis templomban bemutatták a Bernády, a városépítő című tanulmánykötetet, míg pénteken történelmi sétán lehetett részt venni. Szombaton kispályás labdarúgó-bajnokságot, cserkésznapot és hagyományoskenyér-sütési napot tartottak, a DIO-házban pedig megnyitották Kalabér Tímea kiállítását, Osváth Hunor zongorázott. Vasárnap a Radnótfájáról elszármazottak találkozójára került sor, majd néptánc- és népdalelőadásokkal folytatódott a rendezvénysorozat, amely a Republic együttes koncertjével és lampioneregetéssel ért véget.
Antal Erika |
Krónika (Kolozsvár)

Kolozsvár olimpiája
Kiváltságos időszakot zárunk: míg Kolozsváron vasárnap este véget ért az erdélyi magyarság egyik legnagyobb önkifejező ünnepe, nem sokkal később Rio de Janeiróban kialudt a fényes sikereket hozó olimpia lángja.
Bár a Kolozsvári Magyar Napokat és a nyári ötkarikás játékokat óriási léptékek választják el egymástól, a kincses városból nézve kijelenthető, a két eseménysorozat kölcsönösen hozzájárult örömforrásaink hozamának növeléséhez – nem véletlen, hogy a KMN egyik legnépszerűbb helyszínének a Magyar Olimpiai Udvar bizonyult.
A szülinapos Kolozsváron és a csodálatos városnak becézett Rióban egy ideig ugyanazt ünnepeltük: a sikert. Miközben a Mátyás király lovának lábánál összesereglett több tízezer ember már pusztán jelenlétével, kíváncsiságával, mosolyával és tapsával gazdagította a közösségteremtő, -megtartó és -gyarapító rendezvényt, Brazíliában világraszóló tetteket hajtottak végre a piros-fehér-zöld színek legkiválóbb képviselői. És bizony mindannyiukra büszkék lehetünk. Az ötkarikás magyar küldöttség minden szempontból megfelelt az olimpiai mozgalom szellemiségének, mint ahogy a Kolozsvári Magyar Napok szervezői és résztvevői is jelesre vizsgáztak mindabból, amit egy 700 éves, több nemzetiség alkotta európai város követelhet meg lakosaitól a 21. században.
Ünnepkor az egység sérthetetlen, így nehezen érthető, a román köztelevízió – a Kolozsvári területi stúdió elutasító döntését felülírva – miért indított Bukarestből nevetséges támadást a KMN ellen. A Beatrice zenekar egyik közismert dalát teljesen félreértelmező, hamisításoktól sem mentes riport éppen annak az „utált” 20. századnak a fojtogató nyúlványa, amelyről Nagy Feróék énekelnek. Az önkényuralom-imádatról szóló vádak annak a gépezetnek a termékei, amely egyre inkább akadozik – éppen a KMN-hez hasonló kezdeményezéseknek köszönhetően.
A megszűnés szélére sodródott TVR kreálmánya nagyjából ahhoz hasonlatos, mint amikor Hosszú Katinkát próbálták légből kapott doppingvádakkal megtörni. Nem sikerült: a három olimpiai arany- és egy ezüstérem önmagáért beszél. A Kolozsvári Magyar Napok (amelynek főszervezőjét „arannyal” felérő Pro Cultura Hungarica díjjal tüntették ki) azzal vághat vissza a támadóknak, azzal győzhet, hogy jövőre még pompásabb lesz – mert ugye a KMN-t nemcsak négyévente rendezik, mint az olimpiát.
Páva Adorján |
Krónika (Kolozsvár)

Fejlesztik a Székely Nemzeti Múzeumot
A Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum fejlesztési tervét és annak gazdasági-műszaki mutatóit fogadta el Kovászna megye Tanácsa tegnapi rendkívüli ülésén. A dokumentumokat pályázat keretében ma benyújtják a Gyulafehérvári Központi Fejlesztési Régió Ügynökségére.
Az ülésen Tamás Sándor tanácselnök elmondta, az elmúlt európai uniós gazdasági ciklusban már benyújtották a múzeum korszerűsítését célzó pályázatot, azt kedvezően bírálták el, ám nem jutott rá pénz. Most naprakész állapotba hozták a pályázatot, és ebben az új ciklusban is pályáznak. A közel 22 millió lej összértékű tervben a 2 százalékos önrész és az Európai Unióval el nem számolható költségek 4 millió lejt tesznek ki.
Az elnök két vaskos kötetet kitevő pályázati iratcsomót is bemutatott, további alátámasztásként Potsa József, Háromszék, Daniel Gábor, Udvarhely és Mikó Mihály Csík vármegye főispánjának a múzeumalapítást követő időszakban a székely nemzethez intézett felhívását is ismertette: „Az özv. Cserey Jánosné által alapított »Székely nemzeti muzeum« Sepsi-Szentgyörgyön elhelyezve, ma már a székely nemzet birtokában van. Ezért a muzeumért szólunk hozzátok, székelyek! Kincs van birtokunkban, mely közös mindnyájunké. Letétetett alapköve egy culturalis intézménynek, mely a műemlékek összeszerzése s az utókor számára való kegyeletes megőrzés által megbecsülhetetlen kincstárát fogja képezni a székely nemzeti művelődésnek, a székely nép történeti fejlődésének. A székely nép, mely hazai történelmünkben oly kiváló szerepet játszott, melynek a letűnt kor lapjain annyi nevezetes eseményekkel van összekötve élete, saját kebelén fogja megőrizni a múlt emlékeit a késő utódok számára. A régi kor emlékei összekötik az elmúlt idők történelmét a jelennel; csak úgy tudunk jól élni a jelennek, ha ismerjük a múltat. Egy ilyen összekötő híd a székely nemzet múltja és jelene között: a múzeum.” A tegnapi ülés résztvevői egyöntetűen megszavazták az előterjesztést. Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója lapunknak elmondta, a Kós Károly által tervezett százéves Sepsiszentgyörgyi épületegyüttes felújítására pályáznak, a 21. századnak megfelelő látogatóbarát múzeumot akarnak kialakítani. Ehhez hozzá tartozik a főépület, a két múzeumőri lakás, a kazánház és a park. Kiemelte, a felújítás elképzelhetetlen a szomszédos telek bevonása nélkül. Az adminisztratív részleg az igazgatói irodával együtt átköltözik az egykori szalámigyár épületébe, helyén, a múzeumőri lakásban játékkiállítást rendeznek be és múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartanak. A másik múzeumőri lakás megmArad természetrajzi pavilonnak. A főépület tornyát megnyitják a látogatók előtt. A turista tudjon felmenni, onnan körülnézni, és egy kávét elfogyasztani – mondta az igazgató. A parkba szökőkutat terveznek, szobrokat nagyjainknak, mint az alapító Vasady Nagy Gyulának, dr. László Ferenc és Csutak Vilmos múzeumőröknek, továbbá éjszakai világítást, a múzeumkerti koncerteknek amfiteátrumot. Megoldják a csatornázást, kicserélik a teljes épületgépészeti rendszert. Magának a múzeumnak új, logikus beosztást szánnak. A református kopjafatározó mintájára katolikus síremlékeknek is szeretnének hasonlót kialakítani. Kós Károly is ezt álmodta meg, a Tolerancia Teremben a kis kápolna a katolikus világot képviseli, a Bartók Terem a református templombelsőt mintázza – magyarázta Vargha Mihály. Múzeumi boltot fognak kialakítani. Tíz év alatt ötven kiadványuk van, azokat árulják, továbbá emléktárgyakat, például a szkíta kard mását. Bevételeik 90 százalékát a jegyeladás teszi ki, 10 százalék a könyvekből folyik be. Ezen az arányon is szeretnének változtatni.
Az igazgató reméli, az angyal elhozza a jó hírt, hogy nyer a pályázat, utána meg lehet hirdetni a versenytárgyalást a kivitelezésre. A közbeszerzési eljárás jó esetben fél, rosszabb esetben egész évet vesz igénybe, utána két év áll rendelkezésre a kivitelezésre.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Honfoglalás kori bajvívók emberközelből
Szombaton a Csiky Gergely Főgimnázium udvarán, a Marosvásárhelyi Kerecsensólyom Hagyományőrző Egyesület tagjai által megtartott honfoglalás kori ruházat-, és fegyverbemutató, valamint bajvívás után elbeszélgettünk az Egyesület vezetőségi tagjával, Magdás Leventével, aki elmondta: az Egyesületet hat évvel ezelőtt hozták létre, de baráti társaságként már régóta együtt töltik a szabadidejüket. A foglalkozásától eléggé távol esik a bajvívás, hiszen gépészmérnökként dolgozik, de a régi fegyverek szeretete bizonyára azért tört fel bennük, mert gyerekkorukban nem kardoztak eleget. A csapatnak történész tagja nincs, de sok régésszel, történelemtanárral, más, hasonló tevékenységet folytató szervezettel folyamatosan tartják a kapcsolatot. Ugyanakkor sok, hiteles történelemkönyvet is olvastak. Azt szeretnék, ha a bemutatóik minél hitelesebb lennének, minél közelebb esnének a megtörtént valósághoz. Az egész csapatuk mintegy 20 személyből áll, közülük azonban általában 7-8-ra lehet rendszeresen számítani. A felszerelés olyan részeit, mint a sisakok, alkarvédők, páncélok, nyílvesszők, kesztyűk, illetve a csizmák egy része maguk készítik, míg az íjakat és a szablyákat főként Magyarországról vásárolják. Többek között, a rajta lévő sisak és páncél is saját gyártmány, rengeteget dolgoztak rajtuk. Mindnyájuknak van magánélete, munkahelye, a harci bemutatókat, illetve a rájuk való felkészülést szabadidőben szervezik.
A bemutatók iránti igényre vonatkozó kérdésünkre Magdás Levente kifejtette: tavaly nyáron összesen 4 bemutatójuk volt, idén viszont eddig minden hétvégén meghívásnak tettek eleget. A hétvégi lekötöttségnek csak úgy tudnak eleget tenni, hogy maga és az öccse is a feleségével együtt részt vesz rajtuk, tehát itt az egész család. Éppen ezért, nem áldozatnak, hanem kikapcsolódásnak, szórakozásnak tekintik. Megtalálhatók a kerecsensólyom facebook címen, illetve a www.kerecsensolyom.ro honlapon. A fellépésüknek a díjszabása nagymértékben függ az igényektől. Ha ugyanis a nézők ki akarják próbálni az íjászatot, az veszélyesebb, több odafigyelést igényel, ezért drágább, de a díjszabásokat úgy próbálják alkalmazni, hogy az anyagiak ne képezzenek akadályt.
A honfoglaló magyarok hozták be Európába a csombort és a tárkonyt
A fellépett két hölggyel is elbeszélgettünk: Magdás Tündénél, Leventének a feleségénél afelől érdeklődtünk, hogy utána néztek-e a honfoglalás kori magyar asszonyok főzőszokásainak, annak hogy milyen ételeket készítettek?
Amint Tünde asszony elmondta, igyekeznek ezen a téren is, s így megtudták: a magyarok főként húsféléket készítettek, amelyeket megfűszereztek. Éppen ezért, fűszernövényekkel díszítik a jurta oldalát, ahol ánizst, babérlevelet, csombort és tárkonyt lehetett látni. Két utóbbiról tudni kell, hogy azokat a honfoglaló magyarok hozták be Európába, de kapor, édeskömény, rozmaring, leostyán, zeller is szerepelt az étrendjükben. Mivel a húst tartósítani kellett, ennek a legegyszerűbb módja a főzés utáni szárítás, és a húsporkészítés volt. A húspor ételek gyorsan elkészültek, és igen táplálók voltak. A kancatejből kumiszt is készítettek, ami savanykás ital. Rendszeresen bográcsban főztek, de olyan eset is volt, hogy felforrósított, lapos köveken sütötték meg a húst, de palacsintát is sütöttek. Az olvasmányaiból rájött, hogy a honfoglaló magyarok igen szerették a leveseket. Azokból maga is megpróbált lebbencslevest főzni. Jövőbeli terveik közé tartozik, hogy a sógornőjével, Magdás Júliával megtanulnak honfoglalás kori ételeket készíteni, amelyekkel megkínálják majd a nézőket – mondták el érdeklődésünkre a bemutatókon közreműködött fiatalasszonyok.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Diákélet és magyar jogi oktatás az egykori Bolyai Tudományegyetemen
A Sapientia EMTE Kolozsvári karán filmvetítéssel és könyvbemutatóval idézték fel a Kolozsvári magyar jogászképzést, pontosabban a második világháború után, 1945-ben létesített magyar tannyelvű Bolyai Tudományegyetemen zajlott magyar nyelvű képzést, hiszen az egyetemen Jog- és Közgazdaságtudományi Kar is létezett.
A Kolozsvári Magyar Napok Keretében pénteken megtartott rendezvény filmvetítéssel kezdődött, majd könyvbemutatóval folytatódott, amelyet a most megjelent kötet – Jogászképzés a Bolyai Tudományegyetemen (1945–1959) – szerzői, az egyetem oktatói, Kokoly Zsolt és Veress Emőd tartottak. A film egykori bolyais diákok elbeszéléseire épül, az emlékeikből rajzolódik ki a több mint hatvan évvel ezelőtti oktatás, diákélet, a szakmába való beilleszkedés, az akkori rendszer működési mechanizmusa. A rendezvényen is részt vettek az egykori magyar tannyelvű egyetemen végzettek közül páran, akik saját tapasztalatukra alapozott következtetéssel álltak ki az anyanyelvű jogászképzés fontossága, és természetesen a szakma alapos román nyelvű elsajátítása mellett.
Jogászképzés a Bolyai Tudományegyetemen 1945–1959 között
Régi adósságot törleszt a most megjelent könyv (Veress Emőd – Kokoly Zsolt: Jogászképzés a Bolyai Tudományegyetememen 1945–1959.
Sapientia EMTE – Forum Iuris, Kolozsvár, 2016). A háromszáz oldalas kötet a Kolozsvári magyar nyelvű jogászképzés egy kulcsfontosságú korszakára összpontosít és az 1945–1959 közötti, a Bolyai Tudományegyetem Jog- és Közgazdaságtudományi Karán zajló oktatói és tudományos tevékenység feltárására vállalkozik. Rendhagyó módon, ennek a másfél évtizednek a történetét két módszerrel kívántuk megragadni: egyrészt hagyományos levéltári és könyvtári kutatások, másrészt az egykori végzettekkel felvett, oral history jellegű interjúkészítés révén.
Az egykori Bolyai Tudományegyetemen zajló oktatás tudományterületek szerinti, monografikus feldolgozását a legtöbb diszciplína esetében az 1989 utáni kutatás prioritásnak tekintette, így sorra születtek a tanulmányok, monográfiák (pl. az orvostudományi képzés története, a Kolozsvári matematikai iskola története, a történettudományi kutatások fejlődése, stb.), a jogtudományi képzés feltárása azonban mindmáig váratott magára. 1999-ben született egy vázlatos összefoglaló, Kerekes Jenő jogász, közgazdaságtudományi szakíró, a Bolyai Tudományegyetem Jog- és Közgazdaságtudományi Karának egykori oktatója tollából, ezt a pár oldalt leszámítva ellenben nem akadt „krónikása” a témának. Ez pedig a gyakorlatban oda vezetett, hogy jelenleg alig pár nevet tudunk felidézni az egykori oktatói közösségből, nem ismerjük a tanrendeket, a képzési program időbeli és tartalmi változásait, illetve a diákokra, későbbi életpályájukra vonatkozó ismereteink is hézagosak.
Kokoly Zsolt, adjunktus (Sapientia, Kolozsvári Kar, Jogtudományi Tanszék)

Szabadság (Kolozsvár)

Bayer Zsolt nem adja vissza az érdemrendet
Nem hajlandó visszaadni frissen kapott állami kitüntetését Bayer Zsolt újságíró, akit nem lepett meg az ügyében tapasztalható felháborodási hullám.
A Magyar Hírlap publicistáját az augusztus 20-ai állami ünnep alkalmából tüntette ki a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A Magyar Közlönyben megjelent határozat indoklása szerint Bayer „számos nemzeti ügy feltárása, illetve képviselete terén, különösen a Gulag rabtelepein fogvatartottak sorsának és az erdélyi magyarság életének hiteles és méltó bemutatása, példaértékű újságírói tevékenysége elismeréseként” kapta a lovagkeresztet.
Az újságíró által kapott kitüntetés miatt számos korábbi díjazott tiltakozásának adott hangot, és úgy döntött, visszaküldi Áder János államfőnek az elismerést. A háborgók sorát Kaltenbach Jenő volt ombudsman, Kenyeres István vegyészmérnök, Tóth Bálint matematikus és Rózsa Péter újságíró nyitotta meg, a korábban kapott elismerésüket postázó közéleti személyiségek száma pedig keddre meghaladta a hatvanat.
„Megdöbbenéssel értesültünk, hogy a kormány a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntette ki Bayer Zsoltot, nyíltan bátorítva ezzel az általa művelt fajvédő, uszító és minősíthetetlen hangvételű újságírást (»cigány gyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba«, »sajnos nem sikerült beásni mindet nyakig az orgoványi erdőben«, »elmennek a törökök a büdös k**va anyjukba« és a többi)” – indokolta gesztusát a Magyar Tudományos Akadémia három közgazdászdoktora, Kertesi Gábor, Köllő János és Varga Júlia.
Bruszt László szociológusprofesszor „rasszista bértollnoknak” nevezte Bayert, akinek publicisztikája Fokasz Nikosz egyetemi tanár szerint gyűlölettel telítette és ezáltal lehetetlenné tette a racionális közbeszédet; a társadalomtudós közölte: nem akar egy klubba tartozni ezzel a típusú publicisztikával, ezért kollégáival együtt visszaadta állami kitüntetését. Az előző, baloldali magyar kormánytól 2010-ben kapott elismerésének visszaadását fontolgatja Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója, aki mérhetetlen cinizmusnak tartja, hogy Bayer kitüntetését „részben az erdélyi magyarok nyakába varrják”. Gáspárik a Hvg.hu-nak elmondta, Romániában élő magyarként nagyon zavarja, hogy van egy olyan kormány, amelyik Bayert „állami rangra emeli”.
Eközben az érintett úgy nyilatkozott, számított arra, hogy egyesek „kiakadnak” a kitüntetése miatt, leszögezte ugyanakkor: meg sem fordul a fejében, hogy önként visszaadja a lovagkeresztet. Bayer a Népszabadság kérdésére meggyőződésének adott hangot, miszerint nem fog olyan felkérés érkezni hozzá a kormányzat részéről, hogy mondjon le az elismerésről. A publicista az RTL Klubnak elmondta, sajnálja azokat, akik személye miatt mondtak le elismerésükről, továbbá nem érti, mi az összefüggés közte és a kitüntetésükről lemondók között.
Lázár János miniszter a kereskedelmi tévének úgy nyilatkozott, mindenkinek a pályafutását lehet kritikával illetni, de ő személyesen úgy gondolja, hogy Bayer munkásságában sokkal több az elismerésre méltó, mint a hiba. „Ezért a kitüntetést helyes dolognak tartom” – állapította meg a miniszter. Halász János, az országgyűlési FIDESZ-frakció szóvivője szintén úgy véli, hogy megérdemli a kitüntetést, szerinte ugyanis „a munkássága számtalan olyan értéket tartalmaz, amely típusú értékek alapján mások is kaptak kitüntetéseket”. Halász megjegyezte, vannak olyan gondolatok, kijelentések, amelyekkel nyilvánvalóan nem értenek egyet.
Bayer Zsoltot egyébként 2004-ben a Bukaresti hatóságok kilencven napra kitiltották Romániából, miután a baszk szeparatizmussal összefüggésben beszélt az erdélyi autonómiatörekvésekről. A publicista egy korábbi interjújában bevallotta: Erdélybe szokott „elmenekülni”, amikor már Budapestet „nagyon nem bírja”.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

„NEM ÉN VAGYOK ITT AZ ÉRDEKES”
Bayer Zsolt: mindig ugyanazok tiltakoznak, mindig ugyanazt mondják, mindig ugyanazzal a céllal
Orbán Viktor és a kormány bemocskolását tartja az állami kitüntetése miatti vihar valódi okának Bayer Zsolt. A publicista lapunk kérdésére azt mondta: ha a FIDESZt és a KDNP-t szidalmazta volna éveken át a cikkeiben, akkor már régen megkapta volna a lovagkeresztet – Gyurcsány Ferenctől, és most mindenki hallgatna. A díjat nem áll szándékában visszaadni, a stílusáról szólva pedig úgy vélekedett, a kurvaanyázással senki sem teszi zárójelbe, hogy egyébként mit alkotott, mit tett le az asztalra.
– Mit gondol arról a megállapításról, hogy a stílus maga az ember?
– Na, ezektől tudok idegrohamot kapni, mert ennél aljasabb és kártékonyabb dolgot nehéz mondani. Ezzel a megállapítással úgy vagyok, mint azzal az óriási karriert befutott mondással, hogy „Ez több, mint bűn, ez hiba.” Ugyanis mit jelent ez tulajdonképpen? Azt, hogy bármilyen bűnt elkövethetsz, csak ne hibázz! A stílus maga az ember. Tehát aki sokat káromkodik, az egy aljas semmirekellő? Akkor a magyar és világirodalom körülbelül hetven százalékát lehúzhatjuk a vécén. És mi van Verlaine-nel, Rimbaud-val, Baudelaire-rel? Ha ez a mérce, akkor a végén tényleg senki sem mArad. És akkor nem megkerülve magam: ha nem lennék ilyen mérhetetlenül szenvedélyes meg impulzív ember, és képes lennék, mondjuk, megtanulni, hogy előbb számoljak el százig, akkor egészen csillogó-villogó dolgokat tudnék írni. De én már valószínűleg nem fogok megváltozni. Ha elborul az agyam, akkor el van borulva. Ám attól, hogy valaki kurvaanyázik, egyáltalán nem teszi zárójelbe, hogy egyébként mit alkotott, mit tett le az asztalra.
– Már többször elmondta, a tiltakozások ellenére sem adja vissza a kitüntetését. Eközben a visszaadásmérő csak pörög, hetven körüli számot mutatott, amikor az interjút elkezdtük. Ez nincs hatással önre?
– Majd ha 1499-et mutat. Úgy tudom, nagyjából 1500-an kaptak eddig különböző, a lovagkeresztemmel körülbelül egy szinten lévő állami kitüntetést. Mondjuk 1450 körül már elkezdenék töprengeni, bár igazi kuriózum lenne, ha én mAradnék az egyedüli díjazott.
– Azért itt mégiscsak olyan kivételes koponyák adják vissza az elismerést, mint Németh Péter, a Népszava főszerkesztője, Vágvölgyi B. András újságíró, vagy a Soros-bizalmi Niedermüller Péter, aki jelenleg a DK alelnöke…
– Erre a kérdésre megpróbálok kevésbé cinikus választ adni. Az számomra is újdonság volt, hogy ki mindenki kapott rajtam kívül állami kitüntetést. Azt soha nem gondoltam volna, hogy Németh Péternek, Krausz Tamásnak, Heisler Andrásnak vagy a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége elnökének, Hanti Vilmosnak ugyanilyen lovag- vagy tiszti keresztje van. És most, hogy megtudtam, és a széles közvélemény is tudomást szerzett róla… Mégiscsak cinikus leszek: felmerült bennem, hogy nekem nem kellett volna átvennem. De így, hogy például a sztálinizmust relativizáló Krausz Tamás visszaadta a kitüntetését, már sokkal könnyebb lesz viselnie ezt a díjat a többi kitüntetettnek.
– A hivatalos indoklás szerint a Gulag rabtelepein fogva tartottak sorsának és az erdélyi magyarság életének hiteles és méltó bemutatása miatt kapta a kitüntetést. Viszont a Google-keresőben a Bayer és bármely tetszőleges szitokszó együttes szerepeltetése esetén minimum ötször több találatot kapunk. Hogy van ez?
– Nyilván az utóbbiakat érdekesebb keresgélni. Amúgy feltételezhetően két filmsorozatom elismeréséről lehet szó. Az egyik Szibéria és az orosz Távol-Kelet. Ebben Kolimát és más egykori szovjet haláltáborokat kerestünk fel. Illetve Magadanban készítettem hosszú interjúkat ma is ott élő egykori elítéltekkel. Az egykor elhurcoltak közül sokan már a film bemutatásakor jelezték, mekkora hatással voltak rájuk a látottak. A másik filmem pedig az Ezeregyszáz év Európa közepén, amit jómagam is életem fő művének tartok. Ez két részből állt. Egy mai Magyarországról szóló sorozat, majd a combosabb rész, amelyben a történeti magyar területeket jártuk körbe a Délvidék kivételével, ahol akkor háború dúlt. Ez utóbbi bemutatásával máig adós vagyok, ezt még be szeretném pótolni. Mindemellett közismert, hogy Erdély kifejezetten a szívügyem, elég sok cikket írtam, politikaiakat is. Az egyik miatt hat hónapra ki is tiltott a román kormány. Én vagyok a világon az egyetlen terrorista, akinek papírja van, hogy az, de csak hat hónapig. Merthogy ez volt az indoklás.
– Egyébként számított erre a hangzavarra?
– Amikor megkaptam az értesítést arról, hogy kitüntetnek, a boldogság, az öröm és a meghatottság után nagyjából a negyedik gondolatom az volt, hogy ebből botrány lesz. Szóval számítottam rá, mert ha én bárhol, bármikor, bármilyen díjat kapok, akkor elindul a falka, és végigjárja ezt az utat. A Madách-díjnál ugyanez történt, csak akkor kisebb volt a felhorkanás, mert az „csak” egy megyei kitüntetés volt. Az a helyzet, hogy mindig ugyanazok tiltakoznak, mindig ugyanazt mondják, mindig ugyanazzal a céllal. Mert itt nem én vagyok az érdekes. A kormány az, a miniszterelnök, Lázár, Balog, Áder, akiket most össze kell kenni azzal, hogy egy magamfajta náci, rasszista görénynek efféle kitüntetést mertek adni.
– Tudja, ki írta ezt: „a kései Bayernél a »patkány« tölti be a vessző szerkezeti helyét”?
– Fogalmam sincs.
– G. Fodor Gábor negyedévvel ezelőtt.
– Most már emlékszem. Volt egy kis vitánk G. Fodor Gáborral. Ő erősen más okokból jött ezzel elő, és szerintem már három nappal azután, hogy ez megjelent, megbánta. Tehát őt kivenném az egyenletből. Ez egy teljesen marginális ügy volt, és nem tartozik bele abba a fősodratú és állandó nyavalygásba, amiben viszont igen, mindig ugyanazok vesznek részt.
– De ön azért valóban rengeteg embert sértett már meg. Mindig indulatos? – Akik nem ismernek, azt hihetik, hogy egész nap be vagyok gurulva. Pedig a valóságban nálam békésebb pali kevés van. Kifejezetten joviális típus vagyok, ritkán jövök ki a sodromból. Kivéve akkor, ha politikáról van szó. Jó, ez nem igaz. Vezetés közben is tudok ordítozni. De általában csak a politikára igaz, hogy dühít. Viszont a 444-től az Indexen keresztül mindazokig, akik most azzal jönnek, hogy milyen gyakran beszélek csúnyán – ami egyébként nem igaz –, azoknak az életük főtevékenysége 0–24 órában a káromkodás, mert se filmsorozatot nem készítenek, sem egyebet nem írnak, csak gyalázkodnak. És ha az összes jelzőként használt trágárságomat a jelenlegi miniszterelnökre, kormánytagokra, fideszes és KDNP-s képviselőkre aggattam volna, ezt a díjat már réges-rég megkaptam volna – Gyurcsány Ferenctől.
– A közelmúltban a pápát is „demens vénembernek” vagy „gazembernek” titulálta. – Ez nagyon kényes ügy. Nem először mentem neki Ferenc pápának, csak korábban finomabb voltam, és el is mondtam, hogy nem szeretném katolikusok millióit megsérteni, bár bemenekülhetnék abba a várba, hogy protestáns vagyok. De nem akarok belemenekülni, mert a protestantizmusom teljesen másodlagos; mert kifejezetten ökumenikusan állok jelen világunkban a vallás kérdéséhez. Katolikus misére is szívesen járok. Ahhoz viszont kénytelen vagyok ragaszkodni, hogy megítélésem szerint a jelenlegi pápa egy konkrét politikai ügyben olyan álláspontot képvisel, amely árt Európának, az európai embereknek és társadalmaknak. S amíg a hit és erkölcs kérdésében a pápa tévedhetetlen, politikai ügyekben nem az. Arra soha nem venném a bátorságot, hogy akár vallási, akár emberi kérdésekben támadjam a pápát, ahogy azt például II. János Pál halálakor megtette valaki (Tóta W. Árpád – a szerk.), akit az én pandantomnak szoktak nevezni a másik oldalról.
– Kitüntetést tehát nem ad vissza, de van-e olyan kijelentés, amit utólag visszavonna? – Most, hogy így belegondolok, igen. És nem a Cigányliszka című írásomat, amit mindig úgy idéznek, hogy cigány gyerekek elgázolása esetén tapossunk a gázra. Ez egyébként becstelenség, mert az adott gondolat folytatódik, és egyáltalán nem arra biztat, mint amit bele akarnak magyarázni. Az orgoványi erdőt. Nem azért, mert bármiféle szándékom lett volna akárcsak utalás szintjén is a zsidóság elleni uszításra. Nem is lehetett volna, mert az orgoványi erdőben történt rémségeknek nem volt antiszemita felhangjuk, azoknak kommunistaellenes felhangjuk volt. A cikk apropója egy összehasonlítás volt. Amikor megírtam, akkoriban sokan úgy nyilvánultak meg Magyarországgal kapcsolatban, ami nekem azokat a cikkeket juttatta eszembe, amiket az egykori vörös emigráció tagjai írtak. Szóval, van ebben egy mondatom arról, hogy sajnos nem sikerült mindenkit elásni az orgoványi erdőben. Itt a Kun Béla-féle patkánylázadás szereplőire, támogatóira gondoltam, de elismerem, félreérthető volt. Ezt bánom, de már nem lehet visszavonni.
Nagy Áron
Magyar Idők (Budapest)

IV. Tordai-hasadéki Unitárius Találkozó
A Kolozs-tordai Unitárius Egyházkör negyedik alkalommal szervezte meg a Tordai-hasadéki Unitárius Találkozót. Az augusztus 20-i rendezvényen, amely a közösségben megélt vallásosságot, az egyházköri öntudat erősítését és az emberi kapcsolatok ápolását tűzte ki céljául, mintegy 600 személy vett részt.
A rendezvény szabadtéri istentisztelettel kezdődött, melyen Gyerő Dávid főjegyző, kolozsi lelkész mondott egyházi beszédet, az énekvezéri teendőket Dimény Csilla Júlia alsófelsőszentmihályi kántor látta el. Istentisztelet után Dimény József esperes, Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, Pálfi János Árpád és Solymosi János egyházköri felügyelőgondnokok, Drucilla Knutsen, a clevelandi West Shore Unitárius gyülekezet képviselője mondtak üdvözlőbeszédet.
Szabadság (Kolozsvár)

Értékszüret a csütörtökön kezdődő Őszi Sokadalmon
A szervezők szerint változatos, de elsősorban értékközvetítő programokra számíthatnak mindazok, akik részt vesznek a csütörtökön kezdődő, vasárnapig tartó Kézdivásárhelyi Őszi Sokadalmon.
A négynapos céhes városi rendezvény fő helyszíne idén is a Gábor Áron tér lesz, ahol ezúttal is berendezkedhet a több mint 130 kézművest és hagyományos termelőt felvonultató vásár. Szintén a főtéren gyermekvárost alakítanak ki, míg a gasztronómiai programokat kínáló pityókafesztivál a közeli Molnár Józsiás parkban kap helyet. A tavaly rendkívül népszerű borudvarban idén a minőségi italok kóstolása mellett a népzenéé és a néptáncé lesz a főszerep.
A Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet (KVISZ) ifjúsági teret rendez be a fõtéri parkban, ahol kiállításokra, társasjátékokra, irodalmi rendezvényekre várják az érdeklődőket. A Vigadó művelődési ház udvarán idén is berendezik az Urbanizé-kertet, ahol az elektronikus zene kedvelői számára kínálnak programokat. Az Őszi Sokadalom keretében tartják meg a fúvószenekarok és mazsorett csoportok 14. találkozóját, melyre szombaton 11 órakor kerül sor a Molnár Józsiás parkban.
Előreláthatóan ezúttal is a főtéri nagyszínpad lesz a legnépszerűbb helyszín, ahol pénteken Keresztes Ildikó és zenekara, majd Ganxta Zolee és a Kartel lép fel. Szombaton Homonyik Sándor és zenekara lesz a sztárvendég, míg vasárnap a rendezvényt záró tűzijáték előtt a legendás Omega lép színpadra. A nagyszínpad programja keretében egyébként a délutáni órákban a helyi zenekarok szórakoztatják az Őszi Sokadalom résztvevőit. „Értékszüret – ez az Őszi Sokadalom mottója, ehhez ragaszkodva állítottuk össze az idei rendezvény programját is" – fogalmazott a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón Bokor Tibor, a Háromszéki kisváros polgármestere.
Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)

Ilyet még nem látott a kegytemplom!
A ferences szerzeteseknek is tetszett a Legendárium Babba Mária című rajzfilmje, amely Botár Gábor plébánosnak állít emléket.
Fél év alatt készítette el a Legendárium a Likas kő legendája és A rétyi nyír legendája utáni harmadik és negyedik rajzfilmjét. A tizenhat fős, fiatalokból álló csapat ezúttal a csíksomlyói Mária-kegyszobor legendáját, illetve a gyergyószéki táltos asszony mondáját dolgozta fel, sajátos ábrázolásmódokkal, stílussal kísérletezve.
A Csíksomlyóhoz kötődő rajzfilmet vasárnap a keletkezési helyén, a székelyek zarándokútjának végállomásául szolgáló kegytemplomban mutatták be, a hatalmas érdeklődésre való tekintettel kétszer is levetítették azt.
A premierről, a rajzfilmekről, a Legendáriumon belüli csapatmunkáról és a küszöbön álló nagyobb eseményekről lelkesen mesélt nekünk Fazakas Szabolcs ötletgazda, aki körbe is vezetett az egyre növekvő rajzfilmstúdióban, nyomtatott animációtervek, meseszekerek és sok-sok színes–vidám játék között, amelyek fokozzák a betérő jókedvét.
Nagyra tör a csapat
A Legendárium vezetőjének nem titkolt célja a Szejkefürdő székely disneylanddé alakítása, emellett a Kárpát-medencei legendavilág megismertetése a nemzetközi közönséggel. Az ezekhez szükséges technikai feltételek megteremtésén, illetve a megfelelő csapat kialakításán gőzerővel dolgoznak, magyarországi és amerikai szakemberek bevonásával.
A Székelyföldi rajzfilmstúdióban szinte kizárólag huszonévesek dolgoznak – Fazakas Szabolcs szerint a csapat toborzásakor az volt a legfontosabb szempont, hogy a jelentkezők tudjanak nagyban, távlatokban gondolkodni, ne ragadjanak le annál, hogy a produkciók egy kis stúdióban készülnek, ami a semmiből épült fel, és nem egy világcégnél. Volt, akit külföldről vagy más erdélyi városból sikerült hazacsábítaniuk.
Emellett azonban kulcsszó a fejlődni akarás: a csapattagok Budapesten tanulják az animáció csínját-bínját, és felkészülnek arra, hogy a Legendáriumnak sajátos animációs stílust tervezzenek. A harmadik rajzfilmjükben, a Babba Máriában különböző animációs technikákat kísérleteztek ki, s ezeket szeretnék átültetni a korábbi produkciójukba, a Likas kő legendájába is, mintegy ismertetőjegyként.
Az alkotások tehát azután is fejlődnek, hogy bemutatták őket – Szabolcs szerint a Székelyudvarhelyen pünkösdkor levetített Babba Mária és a múlt vasárnapi, Csíksomlyón bemutatott alkotás között rengeteg a különbség. Mivel a rajzfilmjeiket televíziós sugárzásra szánják, minden erejükkel azon vannak, hogy az ennek megfelelő színvonalat elérjék.
„Senki sem fogja levetíteni a rajzfilmünket csak azért, mert Erdélyből jöttünk. Vagy elég jó vagy nem foglalkoznak vele" – vázolja Szabolcs, majd elindítja a rajzfilmet, amelyet óriáskivetítőn láthatott a csíksomlyói közönség. A kegyszobor tatárjárás-korabeli legendáját a rajzfilmben a csuhás Gábor atya meséli el a kicsi Zetének a kegytemplom előtt Pünkösdkor, a csángó és székely keresztalják napba nézésének éjszakáján.
A rajzfilmbeli idősíkok különféle ábrázolásmódokat kívántak meg. A készítők odafigyeltek arra, hogy a kegytemplom, a Nyereg, a kápolna és a Hármashalom-oltár, sőt, még a csíki köd is megjelenjen a képkockákon, bónuszként pedig Botár Gábor plébános hangja is felcsendül a rajzfilmben.
Arckrém a Szűzanyának
A visszajelzések szerint a valóságos hatás nem mAradt el. A csapat kezdeti aggodalmai ellenére a kegytemplomban szíves egyházi fogadtatásra találtak; az atyák egyike meg is jegyezte, hogy a rajzfilmsikeresebb lehet a diplomácia terén, mint a hosszú tárgyalások.
A készítők azonban a gyerekeket tartják a rajzfilmek legfőbb kritikusainak, és elégedettek az eddigi kritikákkal. A vetítés közben ugyanis figyelték a reakciókat, és úgy látták, hogy a kicsik teljesen beleélték magukat a történetbe, magukénak érezték azt.
Az egyik kislány például riadtan nézte, ahogy a rajzfilmben a tatárok elhurcolják a helyéről a kegyszobrot, és csak akkor nyugodott meg, amikor látta, hogy az mégiscsak a templomban van. Egy másik kisgyerek pedig, a szobor vérző sebhelyét látva gyulladáscsökkentő krémmel akarta bekenni Szűz Mária arcát. Ezek a visszajelzések feledtetik a munka nehézségeit – hatódott meg Szabolcs, aki hamarosan egy saját kis „kritikusnak" örvendhet.
A Babba Mária tehát elérte végleges formáját – hivatalos Székelyudvarhelyi bemutatóját szeptemberre, az iskolakezdés környékére tervezik.
Közben elkészült a rajzfilm angol szinkronja is, a londoni Her Majesty-s színház jóvoltából, ebben hangsúlyozzák, hogy a csíksomlyói legenda jóval a Drakuláé előtt keletkezett. Külön odafigyeltek arra, hogy a személy- és helységneveket magyarul használják – mosolyra görbült a szánk, amikor angol színésznő kiejtésével hallottuk a Csíksomlyó szót.
Legendárium GO
Ugyancsak szeptemberben mutatnák be a rajzfilmsorozat negyedik részét, A táltos asszonyt, amely Gyergyószéken játszódik, és a szárhegyi székelyek tatárok fölött aratott győzelmét beszéli el.
Ebben a részben is fellelhetők a Babba Máriában látott új technikák, akárcsak a keretes szerkezet: egy molnár meséli el a történetet Zetének. A rajzfilm premierjét a gyergyói térségben tartanák meg.
Alighogy elkészült a két újabb rajzfilmmel, a csapat máris a következőt, azaz sorban az ötödiket tervezi. Az új alkotás amolyan nulladik rész lesz, amely a legendavilág hátteréről szól: többet tudhatunk meg Zetéről és az ördögről, megismerhetjük Csetliket, akinek társa is lesz, és kiderül, az ördög megkaparintja-e Csaba királyfi lovának ezüst patkóját, veszélybe sodorva a székelység legendáit.
A Legendárium azonban nem csak rajzfilmeket készít: könyvek, CD-k, játékok juttatják el egészen Amerikáig Székelyföld jó hírét. Sőt, a csapat nemrég informatikushallgatók segítségével egy telefonos alkalmazást is készített, amely utazás közben azokat a legendákat eleveníti fel, amelyek abban a térségben keletkeztek, ahol éppen áthaladunk. Biztosak vagyunk benne, hogy nem az utolsó újdonságukkal rukkoltak elő.
BÁLINT KINGA KATALIN
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)