Légy Te is Sógor Csaba gyakornoka az Európai Parlamentben!
A korábbi évekhez hasonlóan Sógor Csaba idén is meghirdeti gyakornoki programját. Az egyetemistákat és fiatal szakembereket célzó program lényege, hogy a nyertes pályázók körülbelül egy hónapot tölthetnek el az RMDSZ-es képviselő európai parlamenti kabinetjeiben (kb. 3 hét Brüsszel, 1 hét Strasbourg), melynek során gyakornoki feladatok elvégzésével betekintést nyerhetnek az erdélyi képviselő tevékenységébe.
Sógor Csaba 2008 óta minden évben fogad gyakornokokat Erdélyből. Az egy hónapos fizetett gyakornoki munkára 20–35 év közöttiek pályázhatnak, kizárólag olyan személyek, akik még nem vettek részt az Európai Parlament egyetlen gyakornoki programján sem. Nem csupán egyetemi oklevéllel rendelkezők pályázhatnak, hanem azok az egyetemisták is, akiknek folyamatban vannak a felsőfokú tanulmányaik és legalább két befejezett egyetemi év áll mögöttük. Az sem kizárólagos feltétel, hogy a pályázó folyamatban lévő tanulmányai, esetleg már befejezett felsőfokú végzettsége a közigazgatáshoz, politikatudományokhoz vagy nemzetközi kapcsolatokhoz illeszkedjen. Végzettségtől függetlenül bárki eséllyel pályázhat, aki megfelelő ismeretekkel rendelkezik az Európai Unió és az Európai Parlament működéséről, valamint jól eligazodik az aktuális közéleti és politikai témák között.
Jelentkezni 2016. október 1-jéig lehet. A kért pályázati anyagok beküldését követően a pályázók részt vesznek egy írásbeli tesztvizsgán, ahol általános ismereteket, illetve nyelvi kompetenciákat mérő feladatokat is teljesíteniük kell. A legeredményesebb vizsgázók október utolsó hétvégéjén egy közös táborban is részt vesznek, ahol szimulációs feladatok segítik a személyes kompetenciák felmérését, ugyanakkor egyfajta képzést, tanulási lehetőséget is nyújtanak a résztvevők számára. A Gyakornoki Tábort követően novemberben áll majd össze a 10 sikeresen pályázó személy névsora, akik 2017-ben kb. egy hónapon át lehetnek Sógor Csaba gyakornokai Brüsszelben és Strasbourgban.
Nyugati Jelen (Arad)

Sokat köszönhetünk a Grósz-család orvostagjainak
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság egy új sorozatot indított útjára, melynek keretében híres váradi családokat mutatnak be meghívott előadók a vár civil házában.
A múlt péntek este zajlott rendezvény iránt érdeklődőket Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke köszöntötte, majd Pásztai Ottó, a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének vezetője tartott érdekes előadást a zsidó származású Grósz-családról.
Többek közt arra hívta fel a figyelmet: dr. Grósz Frigyes (1797-1858) szemorvos, kórházalapító és -igazgató nemcsak Várad egyik népszerű orvosa volt, hanem megtestesítője a cselekvő, alkotó orvospolgároknak. Középiskoláit a nagy hírű Premontrei Főgimnáziumban végezte. 1816-1819 között Pesten filozófiát hallgatott, amelyből doktorrá is avatták. Az akkor még élő hagyományok szerint a filozófiai doktorátust a további egyetemi tanulmányok, így az orvosi stúdium előkészítésének tekintették. Bécsben iratkozott be az orvosi fakultásra. Nyaranta osztrák, cseh és németországi gyógyfürdőkben dolgozott, mint betegkísérő, így lehetősége adódott arra is, hogy kiképezze magát balneológusnak. 1826-ban avatták orvosnak. 1830-ban hazatért Váradra, és rendelőt nyitott. Még ebben az évben önálló magán szemkórházat alapított, abban az időben ilyen Magyarországon még nem létezett. Ahogy működni kezdett a Szegény Vakok Gyógyintézete, a 19. század eleji kolerahullám elérte 1831-ben Váradot is. Dr. Grósz orvoskollégáival együtt bekapcsolódott a járvány leküzdésébe, s kórházában kolerás betegeket is gondozott. Emellett tevékenyen részt vett mindenütt, ahol segítségre volt szükség, a várost sújtó 1836-os tűzvész és 1846-os árvíz idején is. Az 1848-as szabadságharcban tábori orvosként volt ott. Feljegyezték róla, hogy amikor kolerás honvédeket is gondozott, a betegápolóknak jutalmat adott minden felgyógyult honvédért. Szorgalmazta a szegények számára felállítandó egyesületi, ingyenes szemkórházak alapítását. Közel 28 évig vezette a váradi Zsidó Kórházat is, amelyet komoly intézménnyé fejlesztett. Élete utolsó éveiben sokirányú elfoglaltsága mellett időt szakított arra is, hogy megírja kórház alapítási és szemorvosi tapasztalatait. 752 szemműtétet hajtott végre, ebből 515 beteg meggyógyult, 194 állapota javult, 43 esetben eredménytelen mAradt. A több mint 30 ezer járóbeteg kezelése 42.600 napot vett igénybe, és a beutalt vakok közül 71 teljesen vagyontalan volt. A Premontrei Öregdiákok Egyesületének kezdeményezésére 2010-ben a Római Katolikus Püspökség és a Segítő Jobb Alapítvány magáévá tette egy emléktábla állítás javaslatát, melyet a volt járványkórház Sztaroveszky/Magheru úti épületének lépcsőházában dr. Kalmár László igazgató és Pásztai Ottó leplezték le az emléktáblát, melyet a főpásztor áldott meg.
Szintén orvos
Dr. Grósz Emil (1865-1941) szemész, egyetemi tanár, dékán, kormánybiztos- aki az unokája volt Dr. Grósz Frigyesnek- középiskolai tanulmányait szintén a Premontrei Főgimnáziumban végezte, majd 1887-ben szervezett Budapesten orvos-doktori oklevelet. 1914-1915-ben az orvosi fakultás dékáni tisztét töltötte be, 1905-1918 között trahomaügyi kormánybiztos volt. Tudományos munkálkodása az orvostudomány egész területére kiterjedt. Számtalan tanulmányt írt és az intézményes hazai orvosképzés egyik megteremtője. Jelentős szemészeti iskolát nevelt ki, átadva értékes tapasztalatait. Kiváló szemműtéteket hajtott végre, az öregkori hályog gyógyítására, az általa leírt műtétet világszerte végezték.
Az elhangzottakat Barabás György ny. tanár azzal egészítette ki, hogy felhívta a figyelmet dr. György Pál (Grósz Pál) és dr. Csatári Lajos (Grósz) orvosok neveire.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Egymás erősítésére éljünk
CSAládban Keresztényként IStennel
Augusztus 11-e és 13-a között rendezték meg Kézdivásárhelyen a CSAKIS Családos Keresztény Fesztivált. A három nap alatt mintegy hétszázan regisztráltak a sportcsarnokban és annak környékén lebonyolított – tudomásunk szerint a maga nemében magyar nyelvterületen egyedülálló – programra, ahol nemcsak a szülők, hanem a gyermekek is kikapcsolódhattak.
A Manna Egyesület és a Kézdivásárhelyi önkormányzat által tető alá hozott családos fesztivál csütörtök esti megnyitóján Beder Imre helybeli református lelkész, illetve dr. Kerekes László római katolikus plébános adta áldását a jelen levő családokra, ezt követően a Kovászna Belvárosi Ifjúsági Zenekar keresztény dalokkal teremtett imádságos hangulatot.
Pénteken délelőtt dr. Komlósi Piroska családterapeuta, a Károli Gáspár Református Egyetem docense, a Budapesti Bethesda Gyermekkórház vezető pszichológusa a családi élet áldásai kapcsán tartott előadást a szülőknek, a gyerekek ez idő alatt négy korcsoportban, gyermek- és ifjúsági munkások által vezetett foglalkozásokon vehettek részt.
– A családi élet keretet és lehetőséget ad arra, hogy szeretetben és egymás erősítésére, épülésére, örömére éljünk. A keresztény ember, ha hitben tud élni, és naponta „újratöltődik” az általa megélt krisztusi szeretettel, akkor talán a lelke nem fárad el, és a családi élet nehézségeit, kríziseit – a buktatókat, betegségeket – könnyebben tudja kezelni, mederben tartani – mondta el lapunknak a fesztivál fő előadója.
A délelőtti előadások után páros és csoportbeszélgetésekre is lehetőséget adtak, a délután folyamán a felnőttek mentálhigiénés beszélgetéseken, műhelymunkákon vehettek részt, ahol többek között a családi élet ciklusai, a szerető kommunikáció, a feleségek, anyák, illetve a kamaszkorúakat nevelő családok nehézségei kerültek terítékre. A lazítás és tartalmas szórakozás sem mAradt ki a programból: a szervezők cserkészfoglalkozásokkal, „zöld” játékokkal, családos vetélkedőkkel, kézművessarokkal, de sportolási lehetőséggel és táncoktatással is készültek.
– Olyan szakembereket, családokat hívtunk meg, akik már megtalálták a kiutat egy-egy nehéz helyzetből, és beszéltek is erről. Hiszem, hogy ennek a hatására továbbléphetnek a gondokkal küzdők – mondta el érdeklődésünkre Bardócz Csaba ikafalvi református lelkipásztor, a rendezvény főszervezője, aki szerint az idei a fesztivál megalapozó kiadása volt, épp ezért túl sok résztvevőre nem is számítottak.
Azzal számolnak, hogy akik most jól érezték magukat, továbbviszik a hírt, a következő programra is eljönnek, és másokat is magukkal hoznak. Raff Róbert berecki református missziós lelkipásztor, a Manna Egyesület titkára kiemelte, az Istent dicsőítő koncertekre is olyan előadókat választottak, akik példás családi életet élnek.
Péntek este a magyarországi Pécelről érkezett Kármel együttes, szombaton Balogh Zoltán kézdi-orbai református esperes és Farkas Alajos katolikus segédlelkész elbocsátó áldása után a Reménység együttes, majd Csiszér László, Magyarország egyik legelismertebb dicsőítésvezetője és zenekara lépett színpadra.
Kertész Tibor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Legyen a zene mindenkié!
Tizenegyedik Fúvóstalálkozó Nagybaconban
Vasárnap délben verőfényes napsütésben kezdődött az immáron tizenegyedik alkalommal megszervezett nagybaconi fúvóstalálkozó, amelyet évről-évre hagyományosan augusztus elején tartanak a község központjában.
Az egész napos rendezvényt a környék zenekarainak zenés felvonulása nyitotta meg, melyek egymás után, a falu három pontjából indultak a központi parkba, ahol összegyűlve közösen a magyar, majd a Székely himnuszt játszotta el több mint száz muzsikus. Mihály Réka nagybaconi tanítónő köszöntötte a rezesbandák tagjait, vezetőit, kísérőit, valamint a közönséget. Beszédében felelevenítette a nagybaconi zenekar több évtizedes múltját, amely élt virágzó időszakokat, állt a megszűnés határán is, de néhány kitartó tagjának és lelkes támogatóinak köszönhetően mégis megmAradt, sőt újjá is született.
– A zene enyhíti a fájdalmat, oldja a szorongást, eloszlatja a félelmet, felpezsdíti a kedélyeket, felkorbácsolja a bátorságot, megacélozza az akaratot, felderíti a szívet, finomítja az ízlést, merész gondolatokra buzdít, és ösztönzi az értelmet. A zene lelki táplálék, ami semmi mással nem pótolható, amely a szívet és a lelket szólítja meg – fűzte hozzá a tanítónő.
Az idei fúvóstalálkozó résztvevő zenekarai a következő településekről érkeztek Nagybaconba: Mikóújfalu, Székelyzsombor, Árkos, Kálnok, Barót, Gidófalva, Magyarhermány, Sepsibükszád, Étfalvazoltán, valamint a házigazda Nagybacon.
Újdonságnak számít a Nagybaconi Ifjúsági Fúvószenekar, amely helyi fiatalokból alakult egy éve, így a falu már két zenekarral is büszkélkedhet. A délután folyamán mindenik együttes fellépett a parkban kialakított színpadon, ahol saját összeállításukkal szórakoztatták a népes közönséget.
Lázár Szilárd
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Brassó is nálunk keresgél (Munkaerőhiány)
Egyre gyakrabban keresik meg Brassói munkáltatók a Háromszéki foglalkoztatási ügynökséget: kereskedelemben, termelésben, idegenforgalomban és szakképzetleneknek ajánlanak nem is kevés álláslehetőséget. Mindeközben a Kovászna megyei vállalkozások is „vadásszák” a dolgozni hajlandókat. Az érem másik oldala, hogy sok munkaképes, hosszú ideje állástalan személy inkább kifogásokat keres, mint hogy munkába álljon.
Kelemen Tibor, a munkaerő-hivatal vezetője szerint szeptember elején szűkített állásbörzét szerveznek, amelyre mások mellett egy kereskedelemben érdekelt Brassói vállalat kérte fel őket. Az intézményvezető szerint az elmúlt időszakban egyre szaporodnak a szomszédos megyékből érkező felkérések, hogy segítsenek munkaerőt találni, elsősorban a termelésbe, a kereskedelembe, illetve a vendéglátásba. Információik szerint mind Brassó, mind Szeben megye krónikus munkaerőhiánnyal küzd, de lassanként Háromszék sem áll sokkal jobban. Kelemen Tibor szerint itt is jellemző kezd lenni, hogy a szakembereket – a gyógyturizmus beindulása nyomán például masszőröket –, de akár a szakképzetleneket is egymástól vonzzák el a munkáltatók, mivel a szabadpiacon egyre kevesebb az alkalmazható. Sokan akár 50 lej többletbérért is képesek váltani.
Az egyre növekvő igény hatására az ügynökség új módszert is bevetett, amely révén a szociális segélyre jogosultak számára igyekeztek munkahelyet találni. A hivatal ajánlólevelével küldtek több személyt is munkáltatókhoz – szakképzetlen munkákra –, viszont az illetők különböző indokokkal kikerülték az alkalmazást. Egy előpataki csoport arra hivatkozott a Brassói munkáltatónál, hogy nem ismerik a román nyelvet, lévén, hogy ők magyarok. Egy másik, hetei illetőségű csoport tagjai azt állították: őket nem lehet alkalmazni, mivel bűncselekményeket követtek el – loptak –, és priusszal nem veszik fel őket. A Sepsiszentgyörgyi textilgyár esetében egy másik akadály merült fel: több munkavállaló nem felelt meg a csomagolási, árumozgatási feladatokra, mivel nem tudnak írni, olvasni. Kelemen Tibor szerint mind a kifogásokat, mind az analfabetizmusra vonatkozó adatokat továbbították a minisztériumnak. A szaktárca jelenlegi vezetője ugyanis a közelmúltban Háromszékre látogatott – Hetére is eljutottak –, és felszólította az ügynökséget, hogy fokozottan figyeljenek oda a társadalom peremére szorult csoportok – így az előpataki, árapataki, hidvégi romák – tagjaira. „Az esetek ismertetésén túl azt is javasoltuk a minisztériumnak, hogy értékeljék át a felnőttképzést, hiszen alapvető problémák nincsenek megoldva, például az írástudatlanság. Ezeknek az embereknek más, jóval egyszerűsítettebb munkahelyszerzési lehetőségeket kell biztosítani, és az alapoktatásukat is folytatni kell” – vélekedett Kelemen. Ami a kifogásokat illeti, az igazgató reményét fejezte ki, hogy Bukarestben is világossá válik: az érintettek inkább választják a segélyt, mint a munkát. A hivatal egyik javaslata, hogy a segélyezés szabályain kellene változtatni. „Megvonni nem lehet, viszont csökkenthető lenne az időtartam, amelyre biztosítják a járandóságot” – példálózott Kelemen. Az intézményvezető szerint a hivatal által szervezett felnőttképzések sem jelentenek megoldást ezen csoportok számára, hiszen sok esetben a kötelező tíz osztály elvégzésétől függ a részvétel ezeken, a jelentkezők egy része pedig – noha rendelkezik bizonylattal a hat-hét osztály elvégzéséről – nem tud írni és olvasni. A minisztérium egyelőre csak annyit válaszolt: több jogszabályt is módosítani kell ahhoz, hogy a javaslatok közül legalább párat gyakorlatba lehessen ültetni.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gitártáborok Algyógyon
Amikor végre jól szólnak az akkordok
Kilencedik éve tanulhatnak gitározni a fiatalok a Hunyad megyei Ifjúsági Keresztyén Egyesület és az IKE jóvoltából.
Az Algyógyi Ifjúsági Központ két héten keresztül volt hangos a fiatalok énekétől, gitárjátékától, jókedvétől: július 11–16. között a gimnazisták, július 25–31. között pedig a középiskolások tölthettek egy hetet a kedvenc hangszerük tanulmányozásával. A két táborban több mint 50 fiatal és 21 önkéntes vett részt.
Az előző évek szokásához híven idén is több csoportban zajlott a gitároktatás: volt, aki az első napokban még csak ismerkedett a hangszerrel, mások már a nehezebben lefogható akkordokat tanulták, sőt, olyan csoport is volt, amelyik az első naptól fogva egy-egy szöveg megzenésítésével foglalkozott.
Az oktatáson kívül fontos szerepe volt a reggeli áhítatoknak és az esti bibliaóráknak, a közös énekléseknek, a csapatjátékoknak és a sportnak is.
A középiskolások áhítatainak a különlegessége ebben az évben az volt, hogy külön kiscsoportokban zajlottak: voltak olyanok, akik reggelente fákat öntöztek és öleltek, mások a reggeli kávézás és kakaózás mellett csendesedtek el egy zsoltáron elmélkedve, egy másik csoport énekek szövegét vagy különböző önismereti játékokat játszva csendesedett el, s voltak olyanok is, akik bibliai történeteket dolgoztak fel bibliodráma formájában.
A résztvevők a két oktatás között sem unatkoztak, hiszen délutáni programként többek között betekintést nyerhettek az íjászat rejtelmeibe, volt foci és kosarazás, működött a Pendülő, ahol mindenféle hideg finomságok várták a nagy hőségben odatévedőket, és a szokásos strandolás sem mAradhatott el.
Az esti programok is nagy izgalmakat tartogattak: egyik este fogalmazást kellett írniuk Kun Kocsárdról, természetes alapanyagokból hangszert készíteni, s különböző helyszíneken megadott témákban képeket készíteni – mindezt úgy, hogy a játék kezdetén kapott tojásnak mindenik képen szerepelnie kellett; egy másik este, mindenféle vicces feladatot kellett végrehajtaniuk a csapatoknak a tojástöréstől kezdve egészen a vizet kanállal evésig.
Idén sem mAradhatott el a tehetségkutató: az Algyógy’s Got Talent-en mindenki megcsillogtathatta tehetségét. A slam-től elkezdve a népdaléneklésen keresztül a festmények bemutatásáig és az éneklésig mindenfélét hallhattunk.
A program nem jöhetett volna létre az RMDSZ és a Communitas Alapítvány támogatása nélkül, akinek ez úton is köszönjük.
Kilencedik éve tanulhatnak gitározni a fiatalok a Hunyad megyei Ifjúsági Keresztyén Egyesület és az IKE jóvoltából.
Az Algyógyi Ifjúsági Központ két héten keresztül volt hangos a fiatalok énekétől, gitárjátékától, jókedvétől: július 11–16. között a gimnazisták, július 25–31. között pedig a középiskolások tölthettek egy hetet a kedvenc hangszerük tanulmányozásával. A két táborban több mint 50 fiatal és 21 önkéntes vett részt.
Az előző évek szokásához híven idén is több csoportban zajlott a gitároktatás: volt, aki az első napokban még csak ismerkedett a hangszerrel, mások már a nehezebben lefogható akkordokat tanulták, sőt, olyan csoport is volt, amelyik az első naptól fogva egy-egy szöveg megzenésítésével foglalkozott.
Az oktatáson kívül fontos szerepe volt a reggeli áhítatoknak és az esti bibliaóráknak, a közös énekléseknek, a csapatjátékoknak és a sportnak is.
A középiskolások áhítatainak a különlegessége ebben az évben az volt, hogy külön kiscsoportokban zajlottak: voltak olyanok, akik reggelente fákat öntöztek és öleltek, mások a reggeli kávézás és kakaózás mellett csendesedtek el egy zsoltáron elmélkedve, egy másik csoport énekek szövegét vagy különböző önismereti játékokat játszva csendesedett el, s voltak olyanok is, akik bibliai történeteket dolgoztak fel bibliodráma formájában.
A résztvevők a két oktatás között sem unatkoztak, hiszen délutáni programként többek között betekintést nyerhettek az íjászat rejtelmeibe, volt foci és kosarazás, működött a Pendülő, ahol mindenféle hideg finomságok várták a nagy hőségben odatévedőket, és a szokásos strandolás sem mAradhatott el.
Az esti programok is nagy izgalmakat tartogattak: egyik este fogalmazást kellett írniuk Kun Kocsárdról, természetes alapanyagokból hangszert készíteni, s különböző helyszíneken megadott témákban képeket készíteni – mindezt úgy, hogy a játék kezdetén kapott tojásnak mindenik képen szerepelnie kellett; egy másik este, mindenféle vicces feladatot kellett végrehajtaniuk a csapatoknak a tojástöréstől kezdve egészen a vizet kanállal evésig.
Idén sem mAradhatott el a tehetségkutató: az Algyógy’s Got Talent-en mindenki megcsillogtathatta tehetségét. A slam-től elkezdve a népdaléneklésen keresztül a festmények bemutatásáig és az éneklésig mindenfélét hallhattunk.
A program nem jöhetett volna létre az RMDSZ és a Communitas Alapítvány támogatása nélkül, akinek ez úton is köszönjük.
Takács Kató Kata
Nyugati Jelen (Arad)

Mentor – Gyerekkori szöcskéktől, gyíkoktól a szociális rovarok viselkedésökológiájáig
Hangyákról és emberekről Markó Bálint biológussal
Gyíkokat, békákat tartott az erkélyen gyermekkorában, ma pedig a hangyák elismert kutatója Markó Bálint biológus, ökológus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese. Nem szereti, ha családi háttere felől közelítik meg, a maga jogán kíván valakivé válni. Pörgős az élete, a beszélgetésünk előtt éppen egy televíziónak nyilatkozott az egyetemi felvételikkel kapcsolatban. Oktat, kutat és adminisztrál. Tanulságos beszélgetésünket követően vettük csak észre, hogy a felsője alatt BBTE logós póló lapul. Szakmája iránti elhivatottságot és rajongást láttam a szemében.
– Édesapád jól ismert közéleti szereplő. Áldás vagy kihívás Markó Béla fiának lenni az erdélyi értelmiségiek között?
– Az a tény, hogy édesapám közéleti szereplő, politikus, költő, író, természetesen rányomja a bélyegét arra, ami én vagyok. Ebben azt hiszem, semmi hiba nincs. Az ízlésemre is rányomta a bélyegét az ingergazdag világgal, ami körülöttem volt: annak az aktív része volt, amivel ő foglalkozik. Ezt nagyon jónak gondolom. Természetesen kihívás is valamilyen értelemben, hiszen nekem a magam jogán, alanyi jogon kell valamivé lennem, és úgy gondolom, hogy ennek megfelelek. Sosem szerettem és nem is fogok arra hivatkozni, hogy milyen családi hátterem van, és nem is tekintem jó szemmel, ha valaki így közelít meg.
Mindig biológusnak készültem
– Miért ezt a pályát választottad?
– Ilyenkor azt szokás mondani, amikor valakinek felteszik a kérdést, hogy miért lett kémikus, fizikus, író, biológus, űrkutató, festő, zenész, bármi, hogy egyszer volt egy megvilágosodás. Ez a szép sztori. Valójában nem emlékszem, hogy lett volna ilyen jellegű megvilágosodásom, miszerint biológus kell legyek. Mióta az eszemet tudom, ennek készültem. Kicsi koromtól szöcskéket, sáskákat fogdosgattam, gyíkokat tartottam, békákat az erkélyen, a klasszikus gyerekkori foglalkozások között ott volt az aranyhörcsögtartás és a többiek. Nekem egyértelmű volt, hogy biológus leszek. Emellett természetesen foglalkoztam nagyon sok minden mással: szerveztem, benne voltam mindenféle diákszervezetben, diákújságírással foglalkoztam, de ez egy pillanatig sem terelte el a vágyaimat más irányba. Mindig biológusnak készültem.
– A terepkutatás vagy az elméleti munka érdekel jobban?
– Mindegyik. Terepkutatás, laborkutatás, elméleti munka. Végül is erről szól a kutatás. Az ember megfogalmaz egy kérdést, ehhez hozzá illeszt egy módszertant és egy megfelelő módszerelméletet, utána elvégzi a kísérletet, legyen az terepi vagy laborkísérlet, majd a szükséges egyéb utómunkákat hozzáilleszti, és végül az adatok elemzése, értelmezése mArad, ami számítógépes, irodai munka. Ilyen értelemben biológusként abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a tereptől az irodáig mindenféle munkában részt vehetek és részt is veszek.
– Mi a kedvenc tereped? Van-e olyan izgalmas történet, amit megosztanál?
– Mindig voltak kedvenc terepeim, amikre szeretettel gondolok vissza. A régi kedvencek közül az egyik egy finnországi homokdűnés, ahova elég sokat jártam terepi vizsgálatokra. Kisebb anekdoták is kapcsolódnak a helyhez. Ott történt meg, hogy a 40-50 fokban a homokon ácsorogtam, figyeltem a kísérlet lefolyását, miközben mellettem ezen a forró homokon egy hangya a szó szoros értelmében szinte szívszélhűdést kapott, ami 12 óra magasságában eléggé megütő, lehervasztó volt.
Biológusok, különösen a terepbiológusok körében megvan a vonzereje az egzotikumnak, ami számtalan lehetőséget rejt, hiszen sok új dolgot lehet felfedezni Francia Guyanától Kambodzsáig, Új Guineától Dél-Afrikáig. De a hazai terepek is tartogatnak izgalmas dolgokat, nagyon szeretem a hazai tájakat. Itthon két kedvenc terepem van. Az egyik a gyergyói medencében Szenéte és környéke, a vaslábi láp, ami egy csodálatos, mozaikos, lápréti táj. A másik a Szamos menti dombság: Válaszút, Bánffytanya, ez a környék. Amikor az emberek átutaznak ezeken a falvakon, általában az üti meg őket, hogy nem túl fejlettek a falvak, viszont a táj gyönyörű. Csak ahhoz, hogy ezt észrevegyék, be kell menni ebbe a tájba, szépen végig kell menni a legelőkön, kaszálókon. Csodálatos dolgok vannak itt.
A hangyák is lehetnek betegek
– A szociális rovarok viselkedésökológiájával is foglalkozol. Mondanál néhány érdekes viselkedést?
– Szociális rovarokkal foglalkozom, ezen belül hangyákkal. Két nagy témacsoportot, témakört kutatok: a hangyák közösségökológiáját vizsgálom – bár az utóbbi időben kevesebbet foglalkoztam ezzel –, illetve mostanában inkább viselkedésökológiával foglalkozom. Ráálltunk annak vizsgálatára, hogy a különböző típusú fertőzések, elsősorban gombás fertőzések milyen viselkedésmódosulást idéznek elő az egyed, illetve a kolónia szintjén. Érdekes és izgalmas ebben a történetben, hogy az egyed szintjén történő változások megjelenhetnek kolónia szinten, társas szinten is, de ezek minőségileg és mennyiségileg is mások lehetnek, mint az egyedi szinten bekövetkezett változások. Meg lehet figyelni egyedi szintű reakciókat arra, hogy mit jelent egy betegség megjelenése – akárcsak az embernél –, és meg lehet figyelni társas szinten megjelenő védekezési reakciókat, adaptációkat.
Vajon hogyan alakítja át az egyed életét egy fertőzés és ehhez kapcsoltan a kolónia, a társas struktúra szerkezetét, viselkedését? Vannak-e megfelelő válaszreakciók? Vannak-e megelőzési lehetőségek? Tudjuk, hogy a hangyáknál – akárcsak nagyon sok társas lénynél egyébként – vannak bizonyos profilaktikus, betegségmegelőző mechanizmusok. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy ezek hogyan jelennek meg, milyen hatékonyságúak a különböző erősségű fertőzésekkel szemben. Van olyan betegség, ami leteperi és nagyon gyorsan el is pusztítja a hangyát. Látványosan manipulálja és gyakorlatilag a saját céljaira öngyilkossá programozza a hangyát. A másik betegség, amivel foglalkozunk, szintén egy gombás fertőzés, viszont nagyon enyhe hatású és ezzel azt is eléri, hogy hosszú távon fenn tudjon mAradni a gazdával együtt. Ezek a nagyon izgalmas, minőségileg, mennyiségileg különböző kapcsolatok lehetővé teszik, hogy a társas életnek picit más színtereit vizsgáljuk meg, mint amivel eddig foglalkoztak.
A hangyáknál általában az emberek azt szokták kérdezni, hogy „ezek hogyan kommunikálnak, hogyan beszélgetnek egymással?”. Természetesen ez releváns kérdés, de van a társas életnek sok más izgalmas oldala, nem csak a kommunikáció. Az is kétségtelenül izgalmas, viszont minket elsődlegesen most más foglalkoztat: fertőzések megelőzése, betegségterjedés, evolúciós adaptációk gazda és parazita között.
Hangyaalgoritmus és robotika
– Nemrég tartottál egy előadást Hamis harmónia: csalás és manipulálás a hangyatársadalomban címmel. Elhagyható a hangya szó a címből? Vannak-e áthallások? Van-e, amit tanulhatunk ezektől a szociális közösségektől?
– Természetesen van. Soha nem szerettem, hogyha nagyon egyértelmű kapcsolatokat keresünk a különböző állatok viselkedése és az ember viselkedése között. Nagyon könnyű extrapolálni, nagyon könnyű valamiféle kapcsoltságot találni, de ugyanakkor ezek a megfeleltetések kicsit hamisak is lehetnek. Minden társas élőlény, nemcsak az ember, egy picit más.
De ettől függetlenül természetesen, ha lecsupaszítjuk a dolgokat, akkor meg lehet keresni a kapcsolódási pontokat. A hangyatársadalmon belül is nagyon sok minden az érdekérvényesítésről szól: nem abban az értelemben, hogy ki akar gazdagabb lenni, hanem abban az értelemben, hogy ki tud jobban hozzájárulni a következő generációhoz. Kinek a génállománya fog fennmAradni? Végül is az evolúciónak ez az alapja, hogy melyik az a génállomány, amelyik el fog terjedni és dominánssá válik, milyen tulajdonságcsoport fog fennmAradni és elterjedni. Ez igaz az emberi társadalomra is.
Ami a csalást, a konfliktusokat illeti: minden társas élőlénynél megjelenik a konfliktus, attól a pillanattól kezdve, hogy egy társas csoportban eltérő érdekek érvényesülnek és az egyedek eltérő módon szeretnének hozzájárulni a következő nemzedékben az utódokhoz. Ha X mást akar, mint Y, akkor X és Y konfliktusban van. Ez nem azt jelenti feltétlenül, hogy pofozkodni fognak, vagy hogy egymásnak esnek, de van egy konfliktus. Ami az embernél azonban egy picit bezavar a biológiai kutatások lehetőségterébe, az az, hogy nagyon sok – ha élhetek kicsit erős kifejezéssel – kulturális „szennyezés” van az emberi viselkedésben. Ezt nagyon nehéz elkülöníteni attól a típusú viselkedéstől, ami evolúciósan jól értelmezhető. Ilyen értelemben nyilván a hangyákkal egyszerűbb a dolog. Fontosnak tartom azonban elmondani, hogy én nem az emberrel akartam foglalkozni, és így jutottam el a hangyákhoz, hanem eredetileg is rovarokkal, és ezen belül rovar etológiával, rovarviselkedéssel.
Ha alkalmazási területekről van szó, akkor van gyakorlati alkalmazási lehetőség is: számos olyan, úgynevezett hangyaalgoritmussal lehet találkozni, például a munkaszervezésben, ami a hangyák táplálékkeresése, a hangyáknál zajló munkamegosztási mintázatok alapján született és ma már például a robotikának és sok minden másnak a részét képezi.
Innováció és a bölcsességfog
– Azért én még kérdeznék az emberrel kapcsolatban. A Bevezetés a biológiába című tantárgyad első leckéi között az interneten elérhető slide-ok alapján az élet kialakulásáról és az ember evolúciójáról van szó. A fejlődés ritmusa úgy tűnik, hogy exponenciálisan gyorsul: 5-10 millió évvel ezelőtt jelent meg a két lábon való járás, 700 000 éve használtunk először tüzet, 10 000 éve mezőgazdasági forradalom volt, 150 éve volt az ipari forradalom, és mindössze 15 éve a technikai forradalom. Egyre gyorsabb a fejlődés. Merre vezet ez? Mi várható?
– Hogy mi várható, azt nem tudnám megmondani. Engem nyilván foglalkoztat az ember evolúciója, mint minden biológust, s aggodalommal tölt el az, ami körülöttünk történik. Sokszor nem is akarok belegondolni abba, hogy mit jelent a klímaváltozás: természetesen tudatában vagyok, leginkább a veszélyeinek. Eléggé depresszióközeli állapotot tud okozni, ha az ember ezt végiggondolja. Nem véletlen, hogy a klímakutatással foglalkozók körében igencsak magas a depresszió előfordulása.
Minden plusz ember azonban nem csak egy plusz éhes szájat, hanem egy plusz dolgos kezet is jelenthet. Ezt lefordítva: egy plusz innovációs lehetőséget, plusz lehetőséget a technológiai fejlődésnek. Ahogy kiteljesedik egy technológiai innováció, úgy újabb és újabb innovációk jelennek meg. Hogy az idő telése az ember evolúciójában hogyan fog megmutatkozni? Az elsődleges kérdés, hogy 50-100 év múlva még leszünk-e. Ha leszünk – én optimista vagyok valamilyen mértékben –, akkor úgy gondolom, hogy az ember, akárcsak az elmúlt évmilliók során, át fog alakulni. Néhány százezer, néhány évmillió múlva, ismétlem, ha fennmAradunk, egy teljesen más emberfaj fog – ha lehet ezt így mondani – az idő tükrén keresztül farkasszemet nézni velünk, mert hát ez a természetes folyamata a dolgoknak. Ugyanúgy, ahogy eddig is fejlődtünk és átalakultunk az őseinkhez képest. Elég csak arra gondolni, hogy mostanában már a bölcsességfogunk nem jelenik meg, vagy csak nagyon későn, pedig annak funkciója volt valamikor. Sok más ilyen jellegünk kezd eltűnni vagy átalakulni. Természetesen néhány százezer év múlva még több ilyen átalakuló vagy eltűnő jelleggel számolhatunk az ember szintjén.
Valósággá lett a sci-fi, kicsit lemArad az oktatás
– A biológiaoktatásnak milyen kihívásai vannak ma? Mit lehetne tenni?
– A természettudományok területén van egy nagyon komoly kihívás, az, hogy az eszköztár hihetetlen gyorsasággal újul meg és fejlődik. Hogy egy egyszerű példával éljek: a neandervölgyi ember, a modern ember, az ecetmuslica és néhány emblematikus faj teljes genomjának, teljes DNS-állományának a megszekvenálására, felderítésére és feltérképezésére 10-20 évvel ezelőtt került sor. Ezek rendszerint hurráeffektust idéztek elő, és mindig hatalmas hírértéke volt egy-egy ilyen eredménynek. Ugyanakkor ez egy időigényes, munkaigényes és gépigényes feladat volt. Több labor is dolgozott ezen a folyamaton, és hosszú éveket is felölelhetett a vizsgálat. Ma meg ott tartunk már, hogy vannak olyan cégek – amelyeknek a munkatársai között többek között nálunk végzett biológus is van –, amelyek gyakorlatilag egy pendrive méretű pici genetikai elemző eszközön dolgoznak, amit már tesztelnek is. Az, ami még 10 évvel ezelőtt egy sci-fi témáját képezhette, az ma a valóság maga. Egy hüvelykujjnyi pici kütyüvel, ha minden jól megy, néhány éven belül már egy adott jószágnak a genetikai állományát le lehet majd futtatni. Persze nem százszázalékos pontossággal, de akkor is eljutottunk egy olyan szintre, amikor az, ami ezelőtt 10 évvel szinte elérhetetlen volt, az most karnyújtásnyira kerül hozzánk.
Mivel ilyen szintű a technológiai fejlődés, ezért természetszerűleg a biológiaoktatás egy picikét mindig lemArad ezekről a technológiai fejlesztésekről. Nyilván nagyon jó lenne, ha mi magunk is ezeket az eszközöket, eljárásokat folyamatosan be tudnánk építeni az oktatásba, de ez nem teljesen lehetséges. Emiatt van egy kicsi lemAradás az oktatásban.
A másik probléma abból fakad, hogy ehhez kapcsoltan a tudásunk is egyre bővül. Ez önmagában természetesen nem gond, inkább kihívás. Oktatással foglalkozó szakemberként folyamatosan ott van az igény, hogy olvassak, hogy kövessem a híreket, az újításokat és hogy én magam is folyamatosan újítsak. Megint csak egy releváns példa, ha már az emberről volt szó: ezelőtt néhány héttel jelent meg a hír, miszerint potenciálisan egy új, ötödik emberfajnak a nyomaira bukkantak egy ázsiai népcsoport genetikai állományában. A tavaly, 2015-ben felfedeztek egy új emberfajt Dél-Afrikában. Kihalt emberfajokról beszélünk, de emberfajok. Az elmúlt 10-15 évben további három emberfajt fedeztek fel. Ha biológus oktatóként a 15 évvel ezelőtti anyagot oktatom, akkor olyan információhalmazt adok át, aminek köze nincs a realitáshoz: a következtetések mások, a tudományos tudás alapvetően más. Állandóan meg kell újítanom az információkat, amiket átadok. Ez egy kihívás.
A harmadik kérdés, hogy a diákság mennyire van felkészülve erre a típusú oktatásra. Oktatásmódszertani kérdés, hogy hogyan alakítsuk át az oktatást. Ezelőtt 15 évvel – én legalábbis úgy érzem – az oktatás sokkal inkább papíralapú, meghallgatás alapú volt. Én a katedráról oktattam, a diák lejegyezte, a figyelme nem lankadt, vagy legalábbis más volt a figyelemnek a felém irányulása. Ez most átalakult. Ez persze nem arról szól, hogy ők voltak jobbak vagy a maiak rosszabbak, esetleg fordítva, hanem arról szól, hogy más lett az elvárás. Most sokkal interaktívabbá kell tenni a tanulást és a tanítást, a diákok igénylik, hogy praktikus szempontokat villantsunk fel. Ezeket meg kell találni.
Úgy gondolom, hogyha ezt a hármat egymás mellé tesszük: új technológiák, megújuló információk (új tudományos eredmények) és új módszertan, akkor megvannak a kihívások, amelyekkel szembesülök mint biológus, mint természettudományt oktató szakember.
Markó Bálint
• 1975-ben Nagyváradon született, Marosvásárhelyen nevelkedett
• a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, Biológia és Geológia Kar, Magyar Biológiai és Ökológiai Intézetének docense
• a Magyar Tagozat rektorhelyettese, a kihelyezett tagozatok, a minőségbiztosítás, magyar egyetemekkel való kapcsolattartás a fő feladatköre
• biológia szakon tanult a BBTE-n
• 2005-ben szerezte meg PhD-fokozatát a Szegedi Tudományegyetem Ökológia Tanszék, Természetvédelmi Ökológia Doktori Program keretében
• kutatási terület: hangyaökológia és -faunisztika, szociális rovarok viselkedésökológiája, szárazföldi rovarökológia
• 2014-ben elnyerte az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíját
• több mint 50 tudományos dolgozata jelent meg
Szabadság (Kolozsvár)

KMN – Megidézték Kuncz Aladár alakját
A méltatlanul elfeledett erdélyi író, Kuncz Aladár unokahúga, Máthé-Szabó Magda kötetben megjelentetett emlékiratait mutatták be kedden délután a 7. Kolozsvári Magyar Napok keretében.
„A könyv Kuncz Aladár életének megismerése szempontjából alapvető mű, de egy polgári család mindennapjait is megismerhetjük általa" – összegzett H. Szabó Gyula, a Emlékirat – Életképek Kolozsvárról, Kunczékról és más családokról című kötetet gondozó Kriterion Könyvkiadó igazgatója.
A Kriterion és a Kincses Kolozsvár Egyesület közös rendezvényének a Bánffy-palota udvara adott otthont, H. Szabó a szerző fiával, Jancsó Miklóssal, és annak feleségével, Rekita Rozáliával, valamint a kötet gondozójával, Székely Melindával beszélgetett. Kezdésként H. Szabó Gyula elmondta: az emlékirat nem a nyilvánosságnak készült, Máthé-Szabó Magda egyetlen olvasóhoz, fiához írta. „Címe sincs a műnek, a címet és alcímet Székely Melindával közösen adtuk" – magyarázta.
Szerinte olyannyira magánhasználatra készült a kézirat, hogy akár terápiajellege is lehetett a szerző számára. „Szép, kulturált írás, egy értelmiségi feljegyzései, nincsenek benne stiláris bravúrok, és a Kuncz családról van benne szó" – tette hozzá H. Szabó. Kuncz Aladár népes családban nőtt fel, a család legfontosabb tagja Vilma, Máthé-Szabó Magda édesanyja volt, ő fogta össze a családot, a Majális (Republicii) utca 5 szám alatt laktak Kolozsváron, amelyet ma Györkös Mányi-emlékházként ismerünk.
Újabb részletek az íróról
Jancsó Miklós elmondta, édesanyjának szívügye volt a Kuncz-hagyaték. Életét három ember határozta meg: Kuncz Aladár, Cs. Szabó László író és természetesen az ő édesapja. Hozzáfűzte: a Kuncz hagyaték egy része a Petőfi múzeumban található, a többi pedig nála. „A Kuncz-hagyaték kicsi, mert Kuncz Aladár nem szerette a tárgyakat, alig mAradt utána néhány holmi" – magyarázta. H. Szabó Gyula szerint viszont meglehetősen gazdag a hagyaték.
Székely Melinda elmondta: Máthé-Szabó Magda rengeteg olyan levelet idéz az emlékiratban, amelyeket Kuncz franciául írt neki, ezeket ő maga fordította magyarra. A könyvből Rekita Rozália olvasott fel részleteket, amelyekből H. Szabó Gyula szerint olyan adalékok is kiderülnek, amelyek korábban nem voltak ismertek. Az emlékiratból kiderül például, hogy Kuncz végzetesnek bizonyuló betegsége napra pontosan 1931. március 15-én este kezdődött. Aznap hétfő volt, Kuncz Aladár pedig két nap múlva, szerdán fejezte be a Fekete kolostort. Még megérhette az első pozitív kritikákat, de a közönségsikert már nem.
Merni, kísérletezni, akarni!
Az Erdélyi Magyar Filmszövetség füzetsorozatának Rendezői Beszélgetések című indítódarabját mutatták be kedden délután a Kolozsvári Magyar Napok keretében. A Bocskai-házban tartott könyvbemutatón a Művelődés Műhelyében megjelent kötet felelős kiadója, Szabó Zsolt beszélgetett a szerzővel, Lakatos Róbert Árpáddal
A Rendezői Beszélgetések címmel megjelent interjúkötetben négy országból összegyűjtött filmrendezők keresik a választ arra, hogyan lehet történeteket elmondani dokumentarista környezetben. Lakatos olyan rendezőkkel beszélgetett, akik 2000 után kezdték el munkásságukat, vagyis a kortársaival, hiszen, mint fogalmazott, így hitelesebb, mélyebb beszélgetés alakulhatott ki. Lakatos magyar, szlovák, román és cseh rendezőkkel (sorrendben: Bollók Csaba, Fliegauf Benedek, Pálfi György, Nemes Gyula, Kerekes Péter, Prikler Mátyás, Zuzana Liová, Iveta Grófová, Cristi Puiu, Jan Gogola, Almási Tamás, Mundruczó Kornél) beszélgetett, az utolsó két interjúalanyt pedig „kakukktojásnak" nevezte, mivel nem dokumentumfilmekkel váltak elismertté.
A kötet elsősorban a feltörekvő, amatőr filmrendezőknek vagy egyéb filmes szakmabelieknek szól, hangzott el a könyvbemutatón, hisz olyan dolgokat mutat be, amit nem lehet tanítani, de mindenképp érdemes számba venni. A szerző kiemelte, a könyv üzenete: „Merni kell, kísérletezni, és akarni kell!" Hozzátette, a füzetsorozat következő kötetét még idén szeretnék megjelentetni, ebben újabb rendezőkkel készült beszélgetéseket olvashatnak majd az érdeklődők az „életről, filmről, etikai tartásról".
Karácsonyi Tímea, Kiss Előd Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Több mint 15 ezren a Kolozsvári Magyar Napok első koncertnapján
Szerdán már a 7. Kolozsvári Magyar Napok minden fesztiválhelyszíne megnyitotta kapuját, így a Farkas és a Fogoly utcában felállított zenei színpadok és a különböző tematikus sátrak csak a fesztiválozókra várnak. De nem teltek unalmasan az elmúlt napok sem: kiállítás-megnyitók, beszélgetések, koncertek és számos egyéb foglalkozás közül válogathattak a Kolozsvári Magyar Napok látogatói.
A szó szoros értelmében underground művészet fogadja a látogatókat a hétfő délután megnyílt Mimesis Fesztiválon, hiszen a kortárs művészek alkotásait bemutató tárlat – a korábbi évekkel ellentétben, amikor a New York Szálló hajdan elegáns, mára leromlott állapotú emeleti szobáiban szervezték – idén a Bánffy-palota pincerendszerébe kapott helyet. A Kolozsvári Magyar Napok rendszerint egyik legizgalmasabb – augusztus 21-ig látogatható – tárlatában idén sem csalódhatnak az érdeklődők, a kiállított alkotások garantáltan gondolkodásra és elmélyülésre késztetnek.
Ezen a héten a Kolozsvári Magyar Filmnapok hetedik kiadásának lehetnek részesei az érdeklődők – minden műfajba belekóstolhatnak, a játékfilmtől az animációs filmig, minden korszakból. Hétfőn, augusztus 15-én a Tranzit Házban zajló megnyitó az eső ellenére jó hangulatban telt. A bográcsozás után az Újratermelő szövetkezet első koncertjét lehetett meghallgatni.
Kedd délután a Magyar Olimpiai Udvar előadótermében Bordos László Zsolt 3d-művész tartott alapozó előadást az épületvetítés történetéről, illetve az augusztus 19-i, Szent Mihály-templomra történő 3d-vetítésről. A szervezők román szinkrontolmácsolást is biztosítottak, a terem csordultig telt, ami nem csoda, hiszen Bordost a műfaj úttörőjeként tartják számon. A látottak-hallottak alapján borítékolható, hogy pénteki produkciója igazi vizuális csemege lesz a Kolozsváriak számára.
Szintén a Magyar Olimpiai Udvar biztosított helyszínt annak a beszélgetésnek, amelyik Boros Miklós sportújságíró és Péter László sportszociológus között zajlott A sport hatalma vagy a hatalom sportja? címmel. A globalizáció térhódításával a sport eladható termékké vált, amelyet a globális média értékesít, ezzel együtt pedig jelentősen megnőtt a nagy sportszervezeteknek a nemzetállamokra gyakorolt befolyása is – hangzott el az előadáson.
A számos irodalmi program közül megemlíthetjük az Almásy László Kultúrtörténeti Kör és a Bulgakov Irodalmi Kávéház szervezésében zajló beszélgetést Szőcs Géza költővel, íróval. A Kolozsvárhoz ezer szállal kötődő Szőcs szövegeiből tartott felolvasást a szerző visszaemlékezései tették színesebbé, s kiderült: Kolozsvár elfeledett történetei remek irodalmi alapanyagként szolgálnak.
Magyarország Főkonzulátusa előcsarnokában Kolozsvári homlokzatok címmel Mile Lajos, Magyarország Kolozsvári főkonzulja nyitotta meg a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság és a Kolozsvár Társaság közös pályázati felhívására érkező fotókból álló tárlatot. Templomok, közösségi házak, műemlékekké vált monarchiabeli épületek egy-egy izgalmas részletét mutatja meg a kiállított amatőr és profi fotósok által készített 36 fotó.
A Magyar Napok első koncertnapja elsősorban a rockzene szerelmeseinek kedvezett: a Moby Dick a Farkas utcai színpadon, a Kolozsvári Knock Out és Nagy Feró a Beatrice-vel a Főtéren koncertezett. A szervezők becslése szerint több mint 15 ezer ember volt kíváncsi a „babos kendősök” koncertjére.
Szerdától kézműves- és könyvvásár, helyi ízek kóstolója, múzeumi standok, vagy épp a Magyar Turisztikai Ügynökség számos érdekességet ígérő sátra az, mellyel bárki találkozhat, aki vasárnapig a Farkas utcába látogat. Mindezeken túl, esténként, neves zenei fellépőket is köszönthetünk a belvárosi utca színpadán, csakúgy, mint az idén első alkalommal a Fogoly utcában is felállított új pódiumon. (A két utca zenei színpadának részletes programját bárki megtalálhatja a www.magyarnapok.ro oldalon.)
Az idei rendezvény különlegessége, hogy – a hetes szám bűvkörében – Kolozsvár városi rangra emelésének 700-ik évfordulóját is ünnepelhetjük. Ennek megfelelően, augusztus 19-én (pénteken) 17.00 órától ökumenikus áhítatra kerül sor a Farkas utcai református templomban, melyet 18.00 órától a főtérig tartó ünnepi felvonulás követ. Itt ünnepi sokadalomra kerül sor, majd 21.00 órától – a Kolozsvári Magyar Opera előadásában – Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját láthatják az érdeklődők. A produkciót követően nagyszabású, látványos épületvetítéssel ünneplik a 700 éves Kolozsvárt. A családosok és gyerekekkel érkezők idén is színes programkínálatból válogathatnak. Amíg a szülők az esti koncerteken buliznak, addig a gyerekeket (3 és 8 év közöttieket) a TIFF-házban kialakított gyermekparkolóba (gyerekmegőrzőbe) várják naponta 19.00 és 23.00 óra között. A már megszokott kézműves foglalkozások, bábelőadások, meseolvasások és társasjátékok mellett újdonságnak számít, hogy idén a Romkertben alakították ki a Magyar Napok középkori faluját. Ugyanakkor az Életfa Családsegítő Egyesület gondolt a fogyatékkal élő gyerekekre is: az ő szórakoztatásukat szolgálja Én is szeretnék játszani! Integrált Játszóház.
Idén a Kincses Kolozsvár Egyesület és az Életfa Családsegítő Egyesület a sajátos nevelési igényű gyermekek számára gyűjt adományokat. A fesztivál infóstandjainál, valamint a legtöbb tematikus program helyszínén megtalálható perselyekbe bárki elhelyezheti pénzbeli hozzájárulását, amelyért cserébe fesztivál-karkötőt kap ajándékba.
A Kolozsvári Magyar Napok sajtóirodája
Erdély.ma

Hol a gelencei templom kulcsa? (Vendégforgalmi adatbázis készül)
Több rendben is elhangzott már különböző fórumokon, hogy Háromszék egyik komoly potenciállal rendelkező gazdasági ágazata az idegenforgalom – ennek ellenére jelenleg a megye gazdasági forgalmának két százalékát teszi ki a turizmus. A kereskedelmi és iparkamara ezen az arányon szeretne változtatni kezdésként egy turisztikai adatbázis létrehozásával, mely révén össze lehet hangolni az ágazatban működő szállásadók, alternatív szolgáltatók tevékenységét, illetve egy letisztultabb kommunikációra alapuló rendszert lehet kialakítani.
Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a turizmusról sokat beszélünk, de tény, hogy továbbra is csak húzóágazata lehetne Háromszéknek. Ezen kívánnak változtatni a kamarán belül nemrégiben létrehozott turisztikai, illetve a panziósokat tömörítő szakosztállyal. Az elnök szerint a térségben valóban rengeteg a látnivaló, amelyek mellett a helyiek sok esetben elmennek, nem ismerve a bennük rejlő lehetőségeket. Ez a megállapítás a szállásadókra is igaz – ők is kevés információval rendelkeznek. Édler szerint az állapotokat jól jellemzi a gelencei Árpád-kori templom helyzete (fotó), amelybe a bejutás nem is olyan könnyű az egyszerű turista számára, hiszen először elő kell keríteni azt a személyt, aki a kulcsot őrzi. De hasonló a helyzet a kúriáknál is, melyek jó része magántulajdonban van, és nem biztos, hogy az ott lakók minden alkalommal értékelik a turistaáradatot. Ezért hasznos lenne, ha előre tudnánk, hogy melyek azok az épített örökség részét képező ingatlanok, amelyek állandó jelleggel látogathatók, illetve milyen program szerint tehetik meg ezt. László Endre, a Turisztikai Irodák Országos Szövetségének középrégióbeli képviselője, a kereskedelmi kamara alelnöke szerint egy másik alapvető probléma, hogy a kommunikáció vonatkozásában is komoly hiányosságok tapasztalhatók. Ha valakinél teltház van, a szállásadók sok esetben inkább elutasítják a vendéget, semhogy másik lehetőséget ajánljanak fel neki egy közeli panzióban, szállodában, hostelben. Ha emígy járnának el, az számukra is hasznos lenne, hiszen a vendégek részéről pozitív vélemény alakulna ki a szolgáltatásokról. Az idegenvezetés is alapos átszervezésre szorulna, hiszen jelenleg az a személy sem rendelkezik szakirányú végzettséggel, aki a legjobbnak tekinthető a megyében, miközben az idegenforgalmi vállalkozások csak ilyen emberekkel dolgozhatnak hivatalosan. Az eseménynaptárak összeegyeztetésében is van javítanivaló, mivel nemegyszer egymásra szervezik a rendezvényeket, így állnak elő olyan helyzetek, hogy rövid ideig a szállásadók, vendéglátók le vannak terhelve, máskor pedig teljes a pangás. A felsoroltak mindenekelőtt az információáramlás hiányosságaira vezethetők vissza, ezért kezdeményezték egy megyei turisztikai adatbázis létrehozását a kamara égisze alatt, mely a szálláslehetőségeken, a látnivalókon kívül tartalmazna minden olyan adatot, mely révén mind a turizmusban érdekelt vállalkozások, mind a vendégek számára hasznos lenne (idegenvezetők, járműbérlés, vendéglátó-egységek, útvonalak, szórakozási lehetőségek stb.). A szükséges szoftvert már megtalálták, első lépésként összeállítottak egy kérdőívet, melyet a megye törvényesen működő szállásadóihoz eljuttattak. A kamara képviselői szerint egy újabb problémát máris sikerült azonosítani: egyesek nem tudták a kért okiratokat – így például a működési engedélyt – elektronikus formában továbbítani, mivel nem rendelkeznek a szükséges eszközökkel, de sokan még használható fényképfelvételeket sem tudtak küldeni a szálláshelyről. A népszerűsítés hiánya is jellemző, ezért ebben is segítséget nyújtanak. Háromszéken jelenleg 154 vállalkozás biztosít szálláshelyeket: 16 szálloda, hat motel, három hostel, 105 panzió, hat kemping, illetve 18 kiadó szóba vagy apartman. Ez 2515 szobát és 5595 ágyat jelent. László Endre elismerte: ez kevés olyan körülmények között, amikor a kovásznai szállodák egy része szinte kizárólag szociális (gyógy-) turizmusra rendezkedett be. Így az államilag támogatott idegenforgalom a rendelkezésre álló ágyaknak 42 százalékát foglalja le. MArad nagyjából háromezer, amelyen a többiek osztoznak, ez 46 százalékát teszi ki a megye teljes vendégforgalmának. Érdeklődésünkre a kezdeményezők kifejtették: rendelkeznek a szükséges összeggel, illetve a megfelelő emberekkel, akik az adatbázist kezelik majd. A különböző vállalkozások közötti együttműködés kialakítása végett pedig találkozókat kezdeményeztek, ahol már kisebb eredményeket elértek. László Endre hozzátette: hosszú folyamat a vendégforgalom ágazatként való felfejlesztése, valahol viszont el kell kezdeni, az adatbázis is egy lépés.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kábítószerrel gyanúsítva (Egy megfigyelt család, 19.)
Volt már szó arról, hogy a követett személyeket (célszemélyeket) is megjelölték a Securitate nyilvántartásában titkosított névvel. A titkosított név ismerete, a D. U. I. (dosar de urmărire informativă – informatív követési dosszié) a nyilvántartóban az adott „gyanús személy” felügyeletét ellátó és a ráállított besúgókat ismerő tiszt kizárólagos hatáskörébe tartozott.
Esetenként a tiszt magasabb rangú főnöke láthatott bele az említett dosszié anyagába, és adhatott beosztottjának további utasításokat. Következetlenség, s erre számos példám van, hogy hol titkosított névvel, hol valódi nevén szerepel a követett személy. Esetleg mindkettőt használják ugyanabban a jelentésben. A titkosítás magyarázata a szekusok bizalmatlansága egymás iránt, amely az egész kommunista rendszerre jellemző volt.
Természetesen tudtam, hogy egy pillanatig sem veszik le rólam a tekintetüket, azt azonban nem, hogy nyilvántartási nevem a „Şahistul” (Sakkozó), Az „új nevemnek” az a magyarázata, hogy a hetvenes-nyolcvanas években külföldi és belföldi sakkozókkal vettem részt levelezési sakkversenyeken. Ezek nyílt levelezőlapokon közölt lépések voltak. A szekusok minden bizonnyal meggyőződtek arról, hogy nem rejtjelezett, ellenséges üzeneteket küldök.
Az viszont álmomban sem kísértett meg, hogy a román állambiztonság 1978. március 19-én meggyanúsít kábítószertartással és -kereskedelemmel. No persze nem éppen erről volt szó. Ez csak ürügyként szolgált a házkutatáshoz, mivel akkoriban gyakran jött Volvójával Romániába, és természetesen hozzánk is unokaöcsém, Komlóssy József, a neves kisebbségi európai politikus. Nem kábítószert hozott, hanem pénzt a magyar templomok javítására. Persze, ez is bűnnek számított, és titokban kellett eljárni. A házkutatást vezető tiszt Paul őrnagy volt, aki köztudottan az értelmiségiek megfigyelésével volt megbízva. Amúgy, leplezésként, két rendőr altisztet is besoroltak a csapatba, de azok nem vettek részt tevőlegesen a még a WC-tartályt is átkutató, alapos eljárásban. Bár kísérletező biológusként voltak a szekrényemben laboratóriumi edények, azokkal nem foglalkoztak (?), csak az irományaimat nézték át tüzetesen, ami tekintve gazdag könyvtáramat és levelezésemet, tartós kutatást feltételezett. A végén jegyzőkönyvbe vették, hogy nem találtak „kábítószert”. A jegyzőkönyvet a saját írógépemen petyegtették le. Most is őrzöm a másodpéldányt.
És a magyarázat? Azt megelőző este diákok röpcéztek „Ne hagyjátok Erdélyt”-szerű szöveggel. Nálam (is) keresték az értelmi szerzőt... De ahogy mondani szokás: pofára estek.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megoldást keresnek Hargita megyében az oktatás hiányosságaira
A rossz iskolai és vizsgaeredményekre, valamint a fiatalok elvándorlásának megfékezésére vonatkozó felmérés eredményét mutatta be csütörtökön Hargita megye Tanácsának Fejlesztési Ügynöksége. Az adatokat a Hargita Megyei Tanfelügyelőséggel közösen elemezték ki.
A szakoktatás minél szélesebb körben való terjesztésében, a tanügy helyi és rendszerszintű átalakításában, valamint a lokális megoldások keresésében látják a probléma megoldását – hangzott el a csütörtöki sajtótájékoztatón a Csíkszeredai megyeházán. Barabás Csaba, a fejlesztési ügynökség munkatársa felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy az érettségi eredmények tükrében vizsgálni a helyzetet hibás megközelítés, ugyanis ezek nem szolgálnak hiteles képpel az oktatás helyzetéről.
„Romániában a nyolcadik osztályt elvégző diákok mintegy 20 százaléka választja a szakoktatást, míg Németországban ez az arány 70 százalék. Ebből is látszik, a tanügyet úgy kellene átalakítani, hogy az iskola elvégzésével a diák azonnal munkába tudjon állni, ennek egyik feltétele a jól működő gyakornoki program” – ismertette az felmérés után kialakult képet Barabás Csaba.
Görbe Péter főtanfelügyelő arra hívta fel a figyelmet, hogy az érettségi eredmények és a munkavállalás között nincs szoros összefüggés, mivel sok esetben a diákok maguk sem tudják, hogy milyen irányba indulnának el. Emlékeztetett: az érettségi után ország szinten román nyelv és irodalomból nyújtják be a legtöbb óvást a diákok, Hargita megyében erre még rátesz egy lapáttal az a sajátos helyzet, hogy itt nehezebben megy a tantárgy tanulása. Jó, de rosszul kivitelezett megoldásnak tartja az iskola utáni érettségi felkészítők bevezetését, mivel a diákok érdeklődése a tanév végének közeledtével folyamatosan lankad.
Amíg a rendszer ilyen, addig ezek a kérdések minden évben felvetődnek, véli Ferencz Salamon Alpár korábbi főtanfelügyelő, a megyei tanács oktatási szakbizottságának elnöke. „Helyben és a rendszer szintjén is változtatásokra van szükség. Rövidtávon a tananyag követelményeinek csökkentésére és átalakítására van szükség. Törvénymódosítással kell bevezetni a differenciált érettségit, hogy a szakiskolában tanulóktól ne ugyanolyan lexikális tudást várjanak el, mint az elméleti iskolák diákjaitól” – fejtette ki meglátásait a szakbizottság elnöke.
A polgármesterek felelőssége
Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke a döntéshozók részéről is felelősségvállalást vár el, mivel a helyi tanácsok, a polgármesterek döntésén múlik, hogy milyen szakosztályokat indítanak az iskolában. Fel kell mérni, hogy az adott településeken milyen hiányszakmák vannak, és azok alapján indítani az osztályokat.
„A megyei tanácsnak nem hatásköre befolyásolni az oktatás menetét, de segíteni próbálunk, támogatjuk a mesterembereket, a tanárok átképzését. Példának okáért, a gyengébben teljesítő elméleti iskolák biológiatanára könnyűszerrel átképezheti magát mezőgazdasági szaktanárrá, vagy a fizikatanárok műszaki tantárgyak oktatójává. Lesznek erre, valamint a fiatalok szakképzésére irányuló pályázatai a megyei tanácsnak” – jelentettek ki Borboly.
A tanácselnök figyelmeztetett, hogy a törvénymódosításokra nem sok értelme van várni, mivel azok folyamatosan történnek, és annak ellenére, hogy az RMDSZ a Boc-kormány idején nagyon sokat feltett egy jó oktatási törvény elfogadtatására, a jogszabály a későbbiekben többször is hátrányosan módosult, így ma már közel sem áll ahhoz, ami a kezdetekben volt.
Kovács Boglárka
maszol.ro

Balánbányán megmenekült a magyar oktatás a beolvasztástól
Hosszas vajúdás után a helyi tanács végre rábólintott, hogy Balánbányán egyazon intézmény keretében történjék a magyar nyelvű oktatás. A döntés ára az alpolgármesteri szék volt.
A diáklétszám csökkenése miatt 2013-ban összevonták a Balánbányai 1-es számú Általános Iskolát a Geo Bogza Általános Iskolával, ezzel megszűnt a „magyarként elfogadott” iskola. A RMDSZ többször is tiltakozott a döntés ellen, a szövetség azt szerette volna, ha a magyar oktatás egy intézmény keretében történik.
A helyi tanácsban gazdasági és nemzeti érdekek mentén folyt a vita, bár korábban a román és a magyar fél is nyilatkozott arról, hogy nem magyar–román konfliktus húzódik az ügy hátterében. Az öttagú RMDSZ-frakciónak szövetségesekre volt szüksége, hogy a Geo Bogzáról leválasszák a magyar osztályokat. A szociáldemokraták és a nemzeti liberálisok kivételével a többi tanácsossal sikerült a szövetségnek megállapodást kötnie – a megállapodás ára az alpolgármesteri szék volt.
„Román tanácsos kollégákkal együtt sikerült elérnünk, hogy a Liviu Rebreanu Iskolaközpontban 1-es számú iskola megnevezés alatt létrejöjjön az az alintézmény, amely a magyar diákságot tömöríti. Ennek egyik ára az volt, hogy lemondtam az alpolgármesteri tisztségről egy román nemzetiségű tanácsos javára. Az óvodai és a középiskolai magyar oktatás korábban is az iskolacsoporton belül működött. Így óvodáskortól középiskolás korig ugyanabba az intézménybe járhatnak a magyar diákok, és a korábbi 1-es iskola épületét használhatják, amely egyben a helyi magyar civil élet központja is” – nyilatkozta a Maszolnak Orbán Loránd Levente, az RMDSZ helyi szervezetének elnöke.
A döntésnek elsősorban gyakorlati hozadékai vannak, ugyanis eddig az óvodások és a középiskolások a Liviu Rebreanu iskola, míg az általános iskolások a Geo Bogza tanulói voltak. Orbán elmondása szerint a két intézménnyel nehéz volt együttműködni, mivel a magyar vonatkozású események szervezésénél mindkét iskolával kellett egyeztetni, és ez sokszor akadályt jelentett.
Balánbányán mintegy 150 magyar anyanyelvű diák tanul, az alintézménybe tartozó 0–8. osztályos évfolyamokon 85 diák kezdi meg tanulmányait ősztől.
Kovács Boglárka
maszol.ro

„Ízig-vérig székely sorsú” olimpiai bajnokokról készít filmeket Becze Zoltán
Jelenleg 6 olyan olimpia bajnok sportoló van, aki Székelyföldön született. Az ők történeteit szeretné felkutatni és filmen bemutatni a Csíkszeredai Becze Zoltán sportújságíró, akinek lassan a harmadik filmje is elkészül a magyar sportnak olimpiai aranyérmet nyerő Székelyföldi sportolók témában.
A Parajdon született Keresztes Lajos birkózóról (aki 1928-ban, Amszterdamban lett olimpiai bajnok), illetve a korondi Lőrincz Márton birkózóról (aki 1936-ban, Berlinben lett olimpiai aranyérmes) már elkészült egy-egy 26 perces, rövid dokumentumfilm, a gyergyószentmiklósi Molnár Endre vízipólókapusról (aki Faragó Tamás és Szívós István társaságában, 1976-ban, Montrealban állt az ötkarikás dobogó legmagasabb fokára) pedig most van folyamatban.
Becze állítása szerint mindhármuk sportolói karrierje, életútja ízig-vérig székely sors. Erről kérdeztük a szakértőt.
Miért kezdett el a székely magyar olimpikonok témájával foglalkozni?
- 1979-ben csak kétévente mehettünk külföldre, így amikor kijutottunk, akkor csak habzsoltuk a magyar könyveket, újságokat, folyóiratokat, amikhez hozzájuthattunk.
Én akkor vettem egy Magyar ifjúság évkönyvet és egy Világ ifjúság évkönyvet. Az egyikben volt egy cikk azzal a címmel, hogy Az igazi Toldi Miklós, és az első Székelyföldön született olimpiai bajnokról, Keresztes Lajosról szólt. Ebben leírták, hogy Toldihoz hasonlóan Keresztes is a szarvánál fogva csapta földhöz a megvadult bikát, háromszor is megcsinálta mészáros inas, majd mészáros mesterként egy pesti vágóhídon, tanuk előtt. Ebben ugyan még nem írták, hogy Parajdon, pontosabban a Parajd községhez tartozó Alsósófalván született.
Egy fél órára rá egy Molnár Endréről szóló cikket olvastam, amiben a Faragó- és Szívós-féle nagy vízilabda csapatról volt szó, akik ugye 1976-ban lettek olimpiai bajnokok. És megragadta a figyelmemet egy mondat, amit soha nem fogok elfelejteni. Azt írta Molnárról, hogy hozta magával a székely hegyek nyugalmát, kitartását, erejét. Határozottan emlékszem, azt írta Székelyudvarhelyen született, de később kiderítettük, hogy gyergyói. Megmutattam ezt a cikket édesapámnak, majd a másikat is Keresztesről. És ő mondta: ez is székely.
És akkor életemben nem tudom hányadszor, de boldog voltam, mert kiskorom óta gondolkodtam azon, hogy mi mit adtunk a világnak. Tudtam, hogy vannak feltalálóink, mint Irinyi János vagy Puskás Tivadar, nagy íróink, mint Kányádi és Sütő, de mindig szerettem volna, hogy legyen egy olyan pillanat, amikor egy székely a világ tetején áll. Akkor ott megtudtam, hogy két székely kétszer állt a világ tetején.
A '90-es fordulat után indult egy sportnapilap Csíkszeredában, az Új Sport, ott kezdtem el másodállásban sportújságíróként dolgozni, utána a Csíki TV sportrovatának lettem a főszerkesztője. Így vettem részt 1991-ben egy sportújságíró kongresszuson Paks mellett, ahol Schmitt Pállal a MOB egykori elnökével is készítettem egy interjút az Új Sportnak. Ő mondta nekem, amikor végeztünk: Született nálatok 3-4 olimpiai bajnokunk, nem néznél utána?
Ezzel kezdődött el számomra a gyűjtés. Tisztán emlékszem, az első gyűjtési napom az az augusztusi nap volt, amikor puccsolták Gorbacsovot. Elindultam Parajdon és Korondon kérdezősködni. Később derült ki, hogy van egy harmadik olimpiai bajnok is, Lőrincz Márton, akinek akkor még élt a testvére. Ekkor teljesülhetett a gyerekkori álmom, mert nemcsak cikket írtam róluk, hanem dokumentumfilmeket is készítettem. Először egy másfél perces hír lett belőle, majd egy 3, 5, 12 perces film. Az első bemutatók 1995-ben voltak. Az előző olimpián már bemutatták a 12 perces filmeket. Azóta Keresztesről és Lőrinczről már 26 perces film is készült, Molnár Endréről pedig most készül a 26 perces film. Így indult el ez az egész.
Ugyanakkor a paralimpiai hősünkről, Novák Edéről is van már filmem. Igazából vele foglalkoztam először, az első 26 perces filmem vele készítettem.
De nem csak ez a három székely olimpiai bajnok van...
- Székelyföldön hat olimpiai bajnok született. Négy magyar színekben indult, Keresztes, Lőrincz, Molnár és Hazai Kálmán (A Marosvásárhelyi születésű vízilabdázó 1936-ban nyert olimpiai bajnoki címet a csapattal - szerk.), kettő pedig román színekben lett olimpiai bajnok, Urzică Marius és Szabó Katalin. Természetesen tudok róluk. Nekem az első Népsportban megjelenő nagy cikkem még 1990 májusában egy Szabó Katival készült interjú volt.
Jelenleg közülük a már említett három bajnokról és a paralimpiai bajnok Novákról van filmem, de a jövőben szeretném kiegészíteni másokkal is. Hazai Kálmán története még fehér folt, nagyon keveset tudunk róla. Szabó Katiról azért már többet tudunk, sőt archív felvételek is vannak róla. A gyűjtést már megkezdtem.
Mennyi munkát kellett befektetni a kutatásba? És honnan lehet információkat szerezni?
- A 2008-as olimpiára döntöttem el, hogy 2016-ig elkészítek 2-3 rövidfilmet ezekről a bajnokokról, a többiről pedig 2020-ig forgatok egyet-egyet. Rém nehéz információkat gyűjteni. Lőrincz Márton esetében például vannak oldaláig rokonok, de nagyon nehezen lehetett egy mondatot is kiszedni belőlük, egy fényképet vagy egy újságcikket megkapni. Minden idők egyik legnagyobb magyar sportújságírója,Szepesi György például csak annyit írt Lőrinczről, hogy Korondon született '11-ben. Innen indult a kutatás, hogy legyen egy 26 perces film belőle.
Nem vagyok olyan, mint a kollégáim, akiknek ha van egy témájuk, akkor azt, és csak azt végigviszik. Ha pályázaton nyerek pénzt az egyik filmre, akkor saját zsebből még ott töltök 3-4 napot, és a másikhoz is dokumentálódóm. De szerencsére nagyon jó a kapcsolatom a Magyar Olimpiai Bizottsággal és a Magyar Olimpiai Akadémiával, kapok tőlük dokumentumokat.
Ugyanakkor, mivel kétszer megrendeztem a magyar és román olimpiai akadémiák találkozóját, a román féllel is jóban vagyok, tehát ha kérek Katiról valamit, akkor biztosan meg fogom kapni. De besegítenek a Román Televízió Magyar Adásának munkatársai is, mert a nagyobb eseményekről én vagyok a sporttudósítójuk.
Azt írtad, hogy ízig-vérig székely sorsuk volt ezeknek az olimpikonoknak. Számodra ez mit jelent?
- Mert nemcsak a sportvetélkedőkre kellett felkészüljenek. Nemcsak az ellenféllel kellett megküzdjenek, hanem a bírókkal, a szakszövetséggel és az egész rendszerrel. Elmondom a példákat. Keresztes Lajos 1924-ban simán jutott be a döntőbe, ahol egy finn birkózóval kellett megküzdjön. De a szakszövetség megváltoztatta a zsűri összetételét, egy dánt és három finnt rakott a zsűribe. Így kapott ki 3-1-re. Mindezt úgy, hogy a másikat, a birkózók nyelven mondva, 20 percig forgatta. A francia közönség Trianon után négy évvel akkora tüntetést rendezett mellette, hogy lovas rendőrökkel kellett szétverni.
Molnár Endre olimpia bronzzal kezdte Mexikóban, ott talán még nem is csaltak, de 1972-ben az utolsó három meccsükből kettőt egy román, Mărculescu nevű bíró vezetett, és nem a magyar szimpátiájáról tett tanúbizonyságot. Ha a négy meccsük bármelyikén csak egy góllal is többet dobnak a magyarok, a gólarány miatt már ők az olimpia bajnokok. Molnártól is elvettek legalább egy olimpiai aranyat.
Ilyenkor mindenki azt mondaná, hogy nincs kedvenc olimpiai hőse, de én másképp vagyok ezzel. Nekem a kedvencem Lőrincz Márton. A sorsa ízig-vérig székely sors, de a történelemtől megkapta az igazságtételt. Lőrincz 6 éves volt, amikor a román csapatok 1916 augusztusának végén bevonultak és nagyon feldúlták a Sóvidéket, több halálos áldozata is volt az eseménynek. Így amikor megkapta a katonai behívót, akkor eldöntötte, hogy nem akar román katona lenni, és átszökött Magyarországra. Ott kezdett el birkózni, még Keresztes segített neki. Előbb magyar bajnok, majd Európa-bajnok lett, Berlinben pedig az olimpiát is megnyerte. Megszereztem azt a képet is, amikor áll a dobogó tetején, kezében az olimpia tölggyel, amit ott adtak a bajnokoknak, hogy mindenki ültesse el a szülőfalujában.
Lőrincz jelezte a román szövetségnek, hogy el szeretné ültetni Korondon az olimpiai tölgyét. A románok azt mondták, csak akkor, ha utána román színekben szerepel. Ő pedig visszaírta, hogy édesanyám székely-magyar asszony, tehát nem. Több mint 10 magyarországi település jelentkezett, hogy fiává fogadná, csak náluk ültesse el a tölgyet. Barátai tanácsára Szentes városa mellett döntött. Ott ültették el az olimpiai tölgyet. Eltelt azóta közel 80 év, és a tíz magyar bajnoki címhez kapott tölgy közül egyedül az övé él, virágzik és egészséges. Azé, aki a saját falujában nem is ültethette el. Világszintem sem tudom, hogy hány olimpiai tölgy van olyan állapotban, mint az övé. Ez szerintem a nagy igazságtétel volt számára, aki annak idején a szülőfalujában még csak el sem ültethette.
G. L.
Transindex.ro

Bábország jeles napjai
Az a huszonhét gyerek, aki úgy döntött, hogy idén nyáron felfedezi bábországot, egy kerek hétre a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárba költözött. Hétfőn reggel rendezkedtek be a gyerekek.
Az első napon bábapród avatáson estek át a bábországba lépők az öt bábmester segítségével, és apródruhába bújtak. Már az első napon húsznál is több volt az ország lakossága, aztán a második napon annál is többen fújták már a himnuszt: „Egy mancs, két mancs, nem kell ide más, bábozz velünk kispajtás…”
Törvényei is vannak ennek az országnak, amelyet többé-kevésbé sikerül betartaniuk az apródoknak, bár a nagy sürgés-forgásban gyakran kell ismételniük, hogy egy percre se merüljenek feledésbe. Például, hogy az öt bábmester szava aranyat ér. A rengeteg közös játék, móka, kacagás, dalolás mellett varázslatok is történnek: a Béke, béke barátság, összeveszni szamárság mondat, vagy a kérem, köszönöm, szívesen, bocsánat szavak ebben az országban mind varázserővel bírnak.
Kivétel nélkül mindegyik nap jeles és ünnep is olyannyira, hogy akár példát is vehetnének róla más országok. A reggel kilenc órai érkezés után az apródok megtudhatják, ki mit álmodott az éjszaka. A keddi nap is jelesnek mondható, hiszen bábokkal gyarapodott a lakosság. Előbb mindenki megtervezte, megrajzolta, hogy milyen bábot készít, milyen illene a bábjátékhoz, kiválasztotta az alapanyagot, majd vágta, szabta, illesztette, rajzolta és addig öltöztette a fakanalat, amíg az ízlésének megfelelőre sikeredett.
Elkezdődtek lassacskán a próbák is, de még azelőtt, szerdán György Alfréd atya, Csíkszentdomokosi származású kamilliánus szerzetes volt bábország vendége. Egy mesét is hozott ajándékba az apródoknak, akik úgy figyeltek, hogy meg sem mukkantak közben. A Jóisten mindenkit egyformán szeret, és úgy fogad el, ahogy van – értették meg a táborlakók, és egymás elfogadását is erősítette e mese. Nem is volt súrlódás, a csipkelődés is elmAradt, pedig első fogásnak tormakrémlevest tálalt az ebédet kiszállító cég az apródok asztalára.
Délután már paraván mögé állhattak a saját készítésű bábokkal mind a huszonheten, persze nem egyszerre, csak szerre. Ki-ki gyakorolta a bábforgatást, az életre keltésüket, kipróbálva, milyen lehetőséget kínál a paraván rejteke. Sok-sok munkával, nevetéssel telt a nap, és aki éppen nem próbált, vagy nem ötletelt, hogy még jobb legyen az előadás, az papírból elefántbábot készített vagy az utolsó simításokat végezte a fakanálbábon. Bármilyen jó minőségű is a ragasztó, előfordult, hogy szemtelenné, orrtalanná vált egy-egy bábu a szeretgetések során, így javításra szorult.
Több dal is bekerült az előadásba az apródok ötlete nyomán, gitárkísérettel. És pihenésképpen a szabadban is játszottak a táborozók.
Ez az ország azt tűzte ki célként, hogy óriási vigassággal, bábozással ünnepel a hétvégén. A bábapródok ígérete szerint szombat délután megnézhetik a szülők, hogy a tábor alatt mire jutottak bábforgatás terén, mi több, lakomára is meginvitálják őket. A támogató jóvoltából – magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázatkezelője, a Család- Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet – eszem-iszomra is futja ennek az országnak költségvetéséből.
Nem egyedi ez az alkalom, mármint a Bábudvar, a következő bábapródjelöltek januárban jelentkezhetnek a majd egy hetes kalandra, hiszen akkor szintén tábort szervez az egyesület. A részletek természetesen időben az apródjelöltek szüleinek tudomására jutnak. Erről a HalVirág Egyesület vezetője, Borsos Virág gondoskodik, és arról is, hogy az a tábor is élménydús legyen.
Tamás Gyopár
Székelyhon.ro

Gyáli diákok Kézdivásárhelyen
Tegnap reggel érkezett meg a céhes városba a magyarországi Gyál város Zrínyi Miklós Általános Iskolájának tizenhét tanulója két pedagógus kíséretében. A Kézdiszéki Székely Tanács első alkalommal látja vendégül a gyáli gyermekeket, akikkel már három alkalommal közösen táboroztak a Kézdivásárhelyeik Révfülöpön.
A vendégeket a Gábor Árok Szakképző Líceum felújított bentlakásában szállásolták el. Délután a városháza dísztermében Derzsi Gyula alpolgármester fogadta a gyáli tanulókat, akik ezután meglátogatták az Incze László Céhtörténeti Múzeumot és Tolvaj József fafaragó műhelyét. Este a Zöld Nap Egyesület önkéntesei tartottak előadást, majd zöld játékokat készítettek. A mai nap programjában csernátoni múzeumlátogatás, ikavári kirándulás, a Kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házának a megtekintése szerepel. Holnap vendéglátóikkal együtt a perkői búcsún lesznek jelen, vasárnap Gelencére, Zabolára, Kovásznára, Csomakőrösre és Zágonba, hétfőn a Nyergestetőre és Bereckbe kirándulnak. Péter János, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke, a tábor házigazdája elmondta: a gyáli gyermekek hazatérésük után egy-egy dolgozatban írják le kézdiszéki élményeiket, amelyeket szerkesztőségünk újságírói bírálnak majd el. A három legjobb írás szerzőjét Gyálon díjazzák.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szászrégeni Magyar Napok
Az RMDSZ szászrégeni szervezete, a Kemény János Művelődési Társaság, a Humana Regun Egyesület, a Szászrégeni Ifjúsági Szervezet, a Rákóczi Szövetség szászrégeni szervezete, az RMDSZ szászrégeni nőszervezete és a Csillag Egyesület szervezésébenaugusztus 18- ától megkezdődött a IV. Szászrégeni Magyar Napok rendezvénysorozata.
Pénteken délelőtt 11 órakor kezdődik a középiskolás diákok Réges-Régen című történelmi vetélkedője. Délután 3 órakor Nagy Attila tanár történelmi sétára hívja az érdeklődőket, gyülekező az evangélikus templom előtt. Délután 6 órakor Magyarságunk régen és ma címmel gálaműsor kezdődik az Eugen Nicoara művelődési ház nagytermében. Ekkor díjazzák a vetélkedő nyerteseit, és kiosztják az idei életműdíjakat, majd a történelmi egyházak képviselőinek jelenlétében kenyéráldásra kerül sor, végül a nagykőrösi Kőris kamarakórus mutatja be díszelőadását.
Szombaton reggel a Lendület sportpályán kispályás labdarúgó-bajnokság kezdődik. 10 órakor a művelődési ház nagytermében a Kicsi vagyok én, majd megnövök én... című előadásra kerül sor, a magyarrégeni 37-es számú Koós Ferenc cserkészcsapat szervezésében pedig cserkésznap kezdődik. Délután 5 órakor a DIO Ház tárlatnyitónak és zongorakoncertnek ad otthont. Az érdeklődők Kalabér Tímea másodéves egyetemi hallgató festészeti kiállítását tekinthetik meg, zongorázik Osváth Hunor, a Kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia negyedéves hallgatója. Este 7 órától a szervezők klubestre hívják a szászrégenieket a radnótfáji volt kultúrotthonba (Crizantema étterem).
Vasárnap reggel 9 órakor gulyásfőzés, 10 órakor sportversenyek kezdődnek a sportpályán. Délelőtt 10 órakor tartják a radnótfáji nagytemplomban az elszármazottak találkozóját. Délután 1 órakor a sportpályán szászrégeni néptánccsoportok lépnek színpadra. Este 7 órakor a Republic koncertezik, majd lampioneregetéssel zárul a program.
Népújság (Marosvásárhely)

„Károly, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kunország és Bulgária királya. Köszöntés Krisztus minden hívének, akik a jelen írás olvassák.
Az a nagy király, aki nemzetségéről méltán tudja mondani, hogy a népek sokaságával dicsekedhet, büszkélkedvén azzal, hogy szép békében és csendes nyugalomban mArad fenn a város tele néppel és bőséggel. Így tehát, a tiszteletreméltó úr, Benedek Kolozsvári plébános és Gyulafehérvári kanonok, illetve Tark comes Kolozsvári bíró, a saját és a mi ottani telepeseinek nevében elénk jöttek, és alázatosan könyörögve ilyen javaslatot tettek, hogy midőn István, Magyarország méltóságos királya, a mi jó emlékezetű ősünk és dédatyánk, egykoron meg akarván alapítani és egybegyűjteni az említett Kolozsvár városát, őket a szabadság sok kiváltságaival díszítette és ruházta fel. De annak után, hogy a háborús idők viszontagságai miatt a világ állapotának sorsa alászállt, a mi telepeseink a szabadságaik ösvényéről le lettek térítve, ennek okáért könyörögve kértek, hogy őket eredeti és régi szabadságaikba helyezzük vissza, és azokat megtartani méltóztassunk. Mi tehát figyelembe véve az előbb említett telepesek és szászok azon szolgálatait, melyekkel nem csak javaikat, vagyonaikat és személyüket tették ki veszélynek, hanem az elszenvedett halál és meggyilkolásuk révén bizonyították hűségüket, különösen pedig figyelembe véve, hogy a legutóbbi időkben a király vetélytársai ellen támadva, vagyonaik és személyeik nem kicsiny kockázatával hű szolgálatot tettek. Mindezen okokból őket és örököseiket visszatesszük és visszahelyezzük ősi szabadságaikba, amelyekkel az említett István király ajándékozta meg őket.
[Az 1316-os kiváltságlevél szövege]
Szabadság (Kolozsvár)

Fesztivál – Családi programok és középkori utca a Romkertben
Immár teljes gőzzel zajlik a 7. Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozata, hiszen miután szerdán minden fesztiválhelyszín megnyitotta kapuját, tegnap azok kínálata tovább bővült: a Romkertbe például megérkezett a szigethalmi Emese park, amely korhűen megidézett középkori hangulatával varázsolta el nemcsak a gyermekeket, hanem minden látogatóját.
A Romkertbe tábort verő vitézek és lovagok, dalnokok a bátrabb látogatókat is bevonják a tevékenységekbe; a középkori játékok mellett természetesen kipróbálhatóak a régi kézműves mesterségek, és idén sem hiányzik a repertoárból a kaloda és a szégyenketrec.
Szabadság (Kolozsvár)

Kevesen hallják meg az egyház hívását
Az oktatási túlkínálat és a lelkészi hivatás társadalmi megbecsültségének csökkenése okozhatta az idei gyengébb érdeklődést a teológiai képzések iránt – értékelték lapunknak az illetékesek. Ugyanakkor úgy vélték, ezen a területen az elhivatottság, illetve a példamutatás is nagyon fontos. „Ez a mi feladatunk lenne. Sajnos mivel egyre kevesebben vagyunk, egyre több feladattal, ezért elég nehéz jó példának lenni” – mutatott rá a Krónikának Takó István egyetemi lelkész.
Az őszi felvételi időszakra szinte valamennyi lelkészképzéssel foglalkozó tanintézetben mAradtak betöltetlen helyek. A Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem keretében működő Protestáns Teológiai Intézet az erdélyi református férfi és lány, illetve a királyhágómelléki református férfi jelentkezők számára hirdet pótfelvételit szeptember 13–15-én.
Dr. Pásztori-Kupán István, az intézet professzora a Krónikának úgy értékelte, több oka van a lanyhább érdeklődésnek. Szerinte ebben az is szerepet játszik, hogy az egyetemek több helyet hirdetnek, mint amennyi a lehetséges jelentkezők száma, a diákok pedig aszerint is válogatnak, hogy hová könnyebb bekerülni. A teológián felvételi van, ahol olyasmit is elvárnak a jelentkezőktől, amit középiskolában nem tanulnak, így eleve hátrányban van.
„A másik ok, hogy a lelkipásztori munka társadalmi megbecsültsége csökkent. Ez különösen városi környezetben érhető tetten, de falun is változóban van" – fejtette ki Pásztori-Kupán István, aki szerint ösztöndíjakkal és lakhatási feltételekkel is próbálják bevonzani a fiatalokat. Kollégiumuk az egyik legkorszerűbb, de bővelkednek ösztöndíjakban, külföldi tanulási lehetőségekben is. „Néha amiatt fő a fejünk, hogy küldhetnénk külföldre diákokat – nemcsak Magyarországra, hanem német vagy angol nyelvterületre is –, azonban a nyelvtudás hiánya miatt a hallgatók ezeket a lehetőségeket nem veszik olyan mértékben igénybe, mint amennyire módjuk lenne rá" – mutatott rá a lehetőségek tárházára a professzor.
Oktatási svédasztal
Pásztori-Kupán István szerint a teológiai képzés attól jó, hogy kicsiben történelemtudomány is, kicsit klasszika-filológia is, hiszen három ókori nyelvet is megismernek a diákok, de az intézet modernnyelv-képzést is nyújt. „A teológia általános műveltséget kíván mind a mai napig nyújtani, az elképzelésünk az, hogy általános műveltség tekintetében is széles látókörű lelkipásztorokat képezzünk. A teológia olyan svédasztal, ahol elég sok mindenbe bele lehet kóstolni, ami után az ember visszatér ahhoz a szakterülethez, amellyel szívesen foglalkozna" – magyarázta.
Hozzáfűzte, a teológiai képzésnek társadalmi vonatkozásai is vannak, azok a diákok is megtalálják számításaikat, akiket a világ gondja érdekel, és segíteni szeretnének, hiszen a hallgatók idősek, látás- és hallássérültek gondozásából is kiveszik a részüket. „A teológiai képzésben sok a lehetőség, a diáktól függ, hogy mennyire tudja és akarja ezt kihasználni" – vélte Pásztori-Kupán István.
A kevesebb jelentkező egyébként nem jellemző a Protestáns Teológiai Intézet valamennyi szakirányára, unitárius vonalon például kétszeres volt a túljelentkezés nyáron. Dr. Rezi Elek rektorhelyettes a Krónikának elmondta: az unitárius teológiai képzésre idén többen jelentkeztek, mint az elmúlt két évben. „Nagyon meg vagyunk elégedve, nem is hirdettünk pótfelvételit. Akiket felvettünk, kiváló teljesítményt nyújtottak" – értékelt Rezi Elek.
Vonakodnak az elköteleződéstől
Mintegy húsz hely mAradt betöltetlen a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karán is, ahol szeptember 5–15. között szerveznek pótfelvételit. A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye keretében működő Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet az új tanévre 25 helyet hirdetett meg, ebből tizenhármat foglaltak el.
A felvételi jelentkezést, ajánlóleveleket és felkészítő szemináriumot foglal magában. Utóbbi egy hetet tart, ahol előadásokon, városnézésen és lelki programon vesznek részt a papnövendékek. Pótfelvételit nem szervez az érsekség, mivel a nyári felkészítő kötelező jellegű, mondta el a Krónikának Korom Imre-György rektor. „A fiatalok érdeklődésében csökkenő tendencia vehető észre, mivel a papság kötelezettségeket és elhivatottságot követel, amitől a mai fiatalok kissé vonakodnak. Ennek ellenére a papképzésen mindig annyi hallgató vesz részt, amennyi szükséges" – fejtette ki a rektor.
Fontos a jó példa
Az utóbbi 25 évben mintegy felére csökkent a lelkészi hivatás iránt érdeklődők száma, ami a gyermekvállalási kedv csökkenésének is betudható, értékelte lapunknak Takó István, a Kolozsvári Egyetemi Lelkészség és a Szent Péter és Pál egyházközség plébánosa. „Ma már nincs három fia egy apának, akik közül egyet a hazának, egyet a Jóistennek és egyet a családnak adhatna" – emlékeztetett a múltbeli gyakorlatra.
„A cölibátus nyilván komoly döntés elé állítja a katolikus fiatalt. Úgy tapasztaljuk, hogy a hivatást a Jóistentől kapjuk, és a vele járó lemondásokhoz is ad elég erőt, kegyelmet. Ilyetén arra is gondolhatnánk, hogy akkor Ő nem szólít meg elegendő fiatalt. Azt gondolom, hogy a Jóisten ma is szólít, szórja a magot, inkább a talaj előkészítésével van a baj" – hívta fel a figyelmet az egyetemi lelkész. Mint rámutatott, ezért is fontos a példamutatás. „Ez a mi feladatunk lenne. Sajnos mivel egyre kevesebben vagyunk, egyre több feladattal ezért elég nehéz jó példának lenni. Mi is éppen úgy rohanunk, mint a többiek általában, mi is éppen úgy ki vagyunk szolgáltatva a bürokráciának, hivatalnokokká redukáljuk sokszor magunkat és különböző szolgáltatásokat nyújtunk. Ilyesmire nem igazán vágynak a mai fiatalok" – részletezte Takó István. – Mindezek ellenére sok szép papi példa van, akik a Tűz vagy Forrás mellett mAradva, attól áthevülve vagy abból merítve nem tudnak túlpörögni, és nem fognak kiégni."
Az egyetemi lelkész szerint a jó példa mellett a hivatás igazi presztízse is vonzóvá teheti a papi pályát. „Fontos meglátni és megtapasztalni, hogy ez tényleg valami nagyon szép és jó" – jelentette ki. Nemeshegyi Péter jezsuita atyát említette példaként, aki azért lett jezsuita, mert látta, hogy erre a szép és nehéz feladatra kevesen jelentkeznek. „Gondolom, ezen valóságokra »érzékenyekké« kellene nevelni a fiatalokat. És azt látom, hogy eléggé érzékenyek is sokan. Érdeklődnek, kérdeznek, kíváncsiak a hivatásomra, szinte vágyakoznak rá" – mesélte Takó István, aki szerint a gond az lehet, hogy a fiatalok nem mernek elköteleződni.
„Kívülről szépnek látják, de azt már nem tudják elképzelni, hogy mit is jelentene nekik személyesen benne élni. Mert az elköteleződésben az a nehéz, hogy nem lehet kipróbálni. Lehet próbálgatni, próbálkozni, valamiféle tapasztalatot szerezni. De csak akkor tudom, hogy miről is szól, ha ráteszek mindent erre a lapra" – jelentette ki az egyetemi lelkész. Úgy vélte, a lelkészi hivatás kicsit az élsportolókéhoz hasonlítható, akik sok mindenről lemondanak, de ennek ellenére példájukkal erőt tudnak adni másoknak. S boldogok, hiszen legtöbbjüket maga az életforma teszi boldoggá. „Segíteni úgy tudunk, ha istenélményekhez próbáljuk elvezetni a fiatalokat, megtanítjuk igazán imádkozni, és nagyon komolyan figyelünk a kérdéseikre. Miközben ezt tesszük szinte önfeledten, előbb-utóbb csak akad valaki, aki ebben lát majd fantáziát, és meghallja a hívást" – összegzett Takó István.
Kiss Előd-Gergely, Bede Laura, Pap Melinda |
Krónika (Kolozsvár)

Megdolgozott Kolozsvár azért, hogy város lehessen
Keményen megdolgoztak a Kolozsváriak azért, hogy 700 évvel ezelőtt I. Károly királytól megkapják azt a kiváltságlevelet, amellyel a kincses város szabad királyi várossá vált – derült ki Lupescu Radu történész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docensének csütörtöki előadásából.
A Kolozsvári Magyar Napok keretében, a város születésének körülményeiről és a kiváltságlevél tartalmáról szóló rendezvény apropója, hogy pontosan hétszáz éve, 1316. augusztus 19-én kapta meg a település a kiváltságlevet. Kolozsvár nem ingyen kapta a dokumentumot, abban ugyanis utalás van arra, hogy a helyiek véráldozatot is hoztak Károly király hatalmának megszilárdítása érdekében. A harc mellett ugyanakkor lobbizni is kellett: a történész elmondása szerint a plébános és a bíró járt közben az akkor éppen Temesváron székelő Károly királynál a városi kiváltságokért.
Az uralkodó átengedte használatra Kolozsvári birtokait a város lakóinak, és rendelkezett arról, hogy a helyieknek vagyonuktól és státusuktól függően mennyi adót kell fizetniük. Lupescu Radu azt is kiszámolta, hogy az aktuális értékre átváltva egy évre mintegy 130 lejnyi sarcot kellett leróniuk a királyi kincstárnak a birtokkal rendelkező Kolozsváriaknak. A dokumentum értelmében a városnak hatvan háznép után kellett egy katonát küldenie a király seregébe, bírót és papot a városlakók maguk választhattak, és a kincses városi kereskedőknek Erdély területén nem kellett vámot fizetniük.
A kiváltságlevelet a 14. század első felében többször frissítették, újraírták, a legkorábbról fennmAradt változat pedig az 1336-os, pergamenre írt okirat, amelynek másolata megtekinthető a Kolozsvári Történelmi Múzeumban. Gyakran meglehetősen prózai ok miatt kellett frissíteni a kiváltságlevelet, előfordult például, hogy I. Károly elvesztette a pecsétjét egy csatában, egy alkalommal pedig egyszerűen ellopták tőle.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Lendületet adott az emlékév
Áron püspök születésének 120. évfordulóján, augusztus 28-án dr. Jakubinyi György, a Főegyházmegye érseke mond szentmisét Csíkszentdomokoson, de az emlékezéssorozat már augusztus 23-án egy diáktáborral megkezdődik, majd augusztus 27-én konferenciával folytatódik. A Márton Áron Emlékévről és a szülőfaluban tervezett megemlékezésekről Lázár Csillát, a Márton Áron Múzeum vezetőjét kérdeztük.
Néhány hónappal ezelőtt, a Márton Áron Emlékév kezdetekor kissé fenntartásokkal nyilatkozott, úgy ítélve, hogy talán elsietett a bejelentés, sok még az ismeretlen tényező. Hogy látja most, az emlékév teljében?
– A fenntartásom az emlékév meghirdetése és a programok megkezdése közötti idő rövidségével volt kapcsolatos. Most is úgy gondolom, hogy lett volna még néhány fontos dolog (például egy forrásgyűjtemény kiadása a CNSAS-nál levő megfigyelési anyagból), amit idén nem sikerült megvalósítani. De háládatlanság volna a részünkről ezektől el nem tekinteni, és el nem ismerni, hogy az emlékévnek vannak nagyon szép eredményei. Megvalósult jó néhány fontos projekt, amely forráshiány miatt évek óta csak tervként létezett, illetve hátszelet és nagyobb nyilvánosságot kapott néhány további, az emlékév előttről való kezdeményezés is. Ezek egyike Márton Áron első idegen nyelvű rövid életrajzának kiadása egyszerre két nyelven is: olaszul és angolul. A Virt László által írt, nemcsak életrajzi tényeket, de a püspök eszméit, tanításait is összefoglaló, gazdagon illusztrált, szép kivitelű könyvecske Rómaban jelent meg egy, a boldoggá és szentté avatásra várók életét bemutató sorozatban. Az én szerepem az angol nyelvű változat szerkesztése volt. Az olaszországi megjelenés elsősorban a terjesztés miatt előnyös, de a magas költségek miatt csak az emlékévben válhatott valósággá. Az emlékév lendületet adott annak a vándortárlatnak is, amely a domokosi Márton Áron Múzeum anyagából készült és még tavaly elindult Budapestről, azóta a Kárpát-medence számos szegletébe, és a Hagyományőrzési Forrásközpontnak, illetve Hargita megye Tanácsának köszönhetően több megyénkbeli településre is eljutott. Szintén a domokosi múzeumban található anyag frissítéséből szerkesztettünk Tóth Lászlóval közösen egy szabadtéri plakátkiállítást, amely Csíkszeredában, a Szabadság téri szobor avatásakor volt először látható. Azóta román és angol fordítása is készült, megjárta Krakkót, Nagyváradot, Torockót, Tusnádfürdőt, és jelenleg a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Szent Mihály-templom előtt látható. Az idén ötödik alkalommal megrendezett augusztusi Márton Áron-konferencia is része az emlékév eseménysorozatának, és a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásának köszönhetően nagyon távolról, Miskolcról, de még Léváról és Ungvárról is jönnek fiatalok részt venni. A többi eseményt én is az emlékév honlapján és közösségi oldalain követem, és ezek alapján úgy látom, hogy egy ilyen emlékév nem feltétlen csak az egyes események mélysége, hanem azok „szélessége” miatt is fontos. A krakkói Katolikus Ifjúsági Világtalálkozóra például több száz fiatal jutott el az emlékév égisze alatt, és selfizett Márton Áron portréjával díszített pólóban a közösségi médiában. Vagyis az emlékévben egészen biztosan hatványozottan megnőtt azok száma, akik életükben először hallottak Márton Áron püspökről. Hogy ezek közül hány emberben indult el mélyebb érdeklődés, és pláné hány emberben „fogant meg” a püspök jóra intő szava, azt nyilván senki sem fogja tudni lemérni.
– A középiskolás diákoknak szervezett társadalomtudományi tábor teljesen új eleme a Csíkszentdomokosi rendezvényeknek. Mi a célja?
– Tavaly, a Lakiteleki Népfőiskola támogatásával tartott diákvetélkedőn született meg az ötlet, hogy ezeket a fiatalokat nem is versenyeztetni kéne, hanem együttműködésre bírni. Alighanem Áron püspök is örülne ennek. Egy ilyen tábornak „természetes” helyszíne Csíkszentdomokos, szakmai bázisa pedig az a lelkes fiatal történészekből, szociológusokból és pedagógusokból álló csoport, akik Márton Áron iránti tiszteletből és a fiatalok iránti bizalomból elvállalták a műhelyek vezetését. Örvendetes, hogy vannak fiatal tudósok, akik nemcsak komoly tudományos munkát végeznek, de nem sajnálják a fáradságot, és eljönnek tizenévesekkel dolgozni, mert átérzik a következő generáció iránti felelősséget. Azt hiszem, ebben a példaértékű magatartásban is ott van „Márton Áron szelleme”. A program összeállításakor arra figyeltünk, hogy lehetőleg több tudományágba is betekintést kapjanak a fiatalok: levéltári kutatás, oral history, drámapedagógia, művészettörténet, kultúrdiplomácia, ilyenformán néhány lehetséges jövőképet is felvillantunk a humán érdeklődésű fiatalok számára. Huszonöt diák nevezett a táborra, és – a jelentkezésük indoklása alapján – mindannyian őszinte érdeklődésből jönnek, nem tanári „lasszóval” (a tábort eleve az iskolaév letelte után hirdettük meg) és nem is „megasztár-koncertek” „műcsalijával” hozzuk őket Domokosra.
– Nagyon érdekesnek tűnik a jövő szombati konferencia programja is…
– Idén is zömében történész-kutatókat hívtunk, olyanokat, akik újszerű megközelítésben, vagy eddig feltáratlan források alapján gazdagítják tudásunkat Márton Áron püspök jelentőségéről. Emellett, mint minden évben, idén is várjuk a posztulátort, aki a szentté avatási eljárásról és az eljárás szempontjából sem mellékes Márton Áron-tiszteletről fog beszélni. Tekintettel arra, hogy az utóbbi időben megsokasodtak a Márton Áron-kultusz eseményei (szobrok, előadások, kiadványok stb.), Mons. Kovács Gergelynek várhatólag sok fontos közlendője lesz a „Kultusz/tisztelet/reklám – ahogyan a posztuláció látja Márton Áron püspök emlékének ápolását” című előadásban. Marton József nagyprépost előadása a Márton Áron-hagyaték legújabban kiadott köteteihez is kapcsolódik. Virt László előadásának címe „Egyház az állami diktatúra szorításában (Tárgyalások, megállapodás, eskü – különös tekintettel Márton Áron példájára)”, és Márton Áron püspök helyzetét a magyarországi katolikus egyházrész, benne Mindszenty József helyzetével összevetve fogja tárgyalni. Ozsváth Judit a Domokos Pál Péter-hagyatékra alapozva fog beszélni arról, hogyan találkozik a néprajzkutató és az ambíciós Kolozsvári pap népnevelési szándéka. Kiemelném továbbá Izsák Anikó előadását, aki nemrég elkészült a két háború közötti katolikus lap, az Erdélyi Tudósító „társadalmi, tudományos és hitbuzgalmi szemle” repertóriumával, és ennek kapcsán sokat megtudott a fiatal Márton Áron és a korabeli Kolozsvári értelmiség kapcsolatáról, de mindegyik előadás érdekfeszítőnek ígérkezik. A hétvégi rendezvényeinkre mintegy 200 vendégre számítunk – jelen lesz Jakubinyi György érsek és Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár is –, de számunkra mind jeles vendég az, akit a Márton Áron püspök iránti tisztelet hoz Csíkszentdomokosra.
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)

Székelyderzs, az elherdált világörökség
Székelyderzs, a Székelyföld és a Királyföld határán fekvő eldugott falu, 1999-ben került fel a világ idegenforgalmi térképére, unitárius erődtemplomát ugyanis, hat másik hasonló erdélyi szász objektummal egyetemben, az UNESCO felvette a Világörökség Listára. A település ezzel egy hatalmas esélyt kapott a fejlődésre, amivel azonban mostanáig nemigen tudott élni.
Nyolc évvel ezelőtt, télvíz idején jártam először Székelyderzsen, s bizony felemás benyomást tett rám az egyetlen magyar vonatkozású erdélyi világörökség helyszínnel büszkélkedő Hargita megyei település. Az unitárius erődtemplom tetszett, de vastag jégen csicsonkázva lehetett csak eljutni hozzá, s mivel a kocsmaajtón is lakat lógott, az egész faluban nem volt egy zug, ahol megihatott volna egy kávét, megmelegedhetett volna a cidriző látogató.
Mikor idén útnak indultam, csak abban voltam biztos, hogy jégen csúszkálni nem fogok, egyébként kíváncsian vártam, hogy hova fejlődött a vendégfogadás Székelyderzsen. Arról hamar meggyőződtem, hogy a távolsági tömegközlekedés tartja a nyolc évvel korábbi szintet: napi egy járat köti össze a falut Udvarhellyel, így tehát, aki nem társasutazásra fizetett be és kocsija sincs, az csak gyalogszerrel, jobb esetben alkalmival juthat el a főúttól 11 km-re fekvő településre. Szerencsémre keveset kellett gyalogosan poroszkálnom, egy szívélyes helybéli ingyen és bérmente elfuvarozott Székelyderzsre.
„Hogy jönnek-e a turisták? Mi az, hogy. Régebben a kocsmában dolgoztam, volt olyan nap, hogy 38 buszt számoltam össze” – meséli. Higgyem, ne higgyem? Bármennyire is rokonszenves az elbeszélő, enyhe túlzásnak vélem az adatot, legfeljebb Segesvárról tudom elképzelni, hogy egyetlen nap alatt 38 busznyi turista keresse fel. Persze, tudom, amiért nem hiszem, attól még igaz lehet.
Az élő erőd
Mielőtt bemennék az erődtemplomba, szétnézek a településen. A porták rendezettek, az utcán itt-ott gondozott virágágyások, látszik, hogy dolgos emberek lakják a falut. Hagyományos székely parasztház is akad elég, igaz, egyik-másik lakatlan, idő kérdése csak, mikor dől össze. A kocsma most is zárva, a legközelebbi kávézóig, cukrászdáig valószínűleg Udvarhelyre kellene menni, de sebaj, vegyesbolt van kettő is, s a Pepsi harmadával olcsóbb, mint Kolozsváron.
A várkerítésen és a bástyákon új cserép díszeleg, ám a műemlékegyüttes restaurálása még folyik, a templom fel van állványozva. A kapuban idegenvezető fogad, ajánlkozik, hogy körbevezet.
Megtudom, hogy Kelemen Hunor kulturális minisztersége alatt a derzsi templom 1,015 millió lejt kapott felújításra a Művelődési Minisztériumtól az Országos Műemlékvédelmi Program keretében. A templomot körülvevő várfal belső felén kialakított színekben korabeli fotókból, hagyományos mezőgazdasági- és kézműves szerszámokból kiállítást rendezett be az egyházközség.
A bástyák egy részét hagyományos rendeltetésüknek megfelelően, szalonna és füstölthús tárolására használja a helyi közösség. Méreteiben, komplexitásában a székelyderzsi erődtemplom elmArad az UNESCO listára felkerült szász társaitól, ugyanakkor unikumnak számít abban a tekintetben, hogy nem egy felbomlott kultúra üresen mAradt díszlete, napjainkban is belakja a közösség, amely létrehozta.
Az egyik használaton kívül levő bástyában rövidesen fegyverkiállítás nyílik, egy másikban pedig bolt, ahol a faluban előállított élelmiszereket (lekvárt, juhsajtot, szalonnát stb.) lehet majd vásárolni, magyarázza Demeter Sándor Lóránd. A lelkész tíz éve szolgál Derzsen, jelenleg háromszor annyi turista keresi fel az erődtemplomot, mint szolgálata kezdetén. A falura ugyanakkor a tranzitturizmus jellemző, a látogatók kiszállnak a buszból, szétnéznek az erődtemplomban, s aztán általában mennek is, bár van a faluban négy kulcsosház és egy panzió, igaz ez utóbbi sem működik állandóan, a tulajdonosok Udvarhelyről járnak ki. Annak, hogy a turisták nem mAradnak sokat, s így nem sok pénzt hagynak a faluban, prózai oka van: a helyi programkínálat lényegében nulla, tehát költeni sincs mire. A derzsiek szinte kizárólag mezőgazdaságból és építkezési vállalkozásokból élnek, mostanáig nem sok hajlandóságot mutattak idegenforgalmi szolgáltatások beindítására. A lelkész szerint ennek két fő oka van: „A mezőgazdasági kifizetési ügynökségtől (APIA) kapott támogatások több pénzt hoznak, mint a turizmus. Ugyanakkor, bár a település befogadó lelkületű, a hagyományos életforma nem feltételezi azt, hogy idegeneket engedsz be az életedbe”.
Demeter Sándor Lóránd azt mondja, háttérből ő a helyi turizmus egyik fő mozgatója, célja pedig Székelyderzsnek, mint idegenforgalmi célpontnak a népszerűsítése. Ennek jegyében a Norvég Alaptól megpályázott pénzből sikerült kitenni a megyében 21 nagyméretű információs táblát, amelyek a falu fő látványosságára hívják fel az utazók figyelmét. A következő lépés a turisztikai szolgáltatások kiépítése lenne, ám ebbe már a lelkész, akinek 600 fős gyülekezet van a gondjaira bízva, nem tud belefolyni. Ötletei azért vannak, szerinte fel lehetne vinni a vendégket a falu fölé magasodó Erős-tetőre, ahonnan belátni az egész Udvarhelyi-medencét.
Füstbe ment ebéd
Arról, hogy a turisztikai szolgáltatások Derzsen még gyerekcipőben járnak, a magam kárán magam is meggyőződöm. Étterem, kifőzde a faluban nincs, világosít fel a erődtemplom idegenvezetője, majd elirányít az egyetlen panzióhoz, próbálkozzam ott. Idősödő házaspár fogad, készségesen felajánlják, hogy megetetnek savanyított zöldséglevessel, s bécsi szeletet is rántanak mellé. Fél egyre várnak, legyek pontos, mert koradélután Udvarhelyre kell menniük. Kb. fél óra múlva az erődtemplomban nézelődöm, amikor szól az idegenvezető, hogy lefújták az ebédet, mivel vendéglátóimnak a tervezettnél korábban kell a városba indulniuk.
Azért nem mindenki megy el korgó gyomorral Székelyderzsről. Egy fiatal pár lehetőséget lát a közétkeztetésben, tavaly óta turistacsoportokat traktálnak hidegtálakkal, birkatokánnyal, pálinkával előzetes bejelentkezés alapján. Idén három csoport vette igénybe a szolgáltatásukat. A saját portájukon nincs hova leültetniük sok embert, ezért a kultúrotthont szokták kibérelni erre a célra. „Volt aki szóvá tette, hogy a szabadban jobban esne az ebéd, ezért azon gondolkozunk, hogy az udvarunkon alakítsunk ki egy étkezőhelyet” – mondja a fiatalasszony.
Kifelé baktatva a faluból leintem az első kocsit, amelyben épp a panzió tulajdonosai, Pál Ferenc és neje utaznak. Kedvesen kérik az elnézést az elmAradt ebéd miatt, nem fért bele az idejükbe. Nem neheztelek rájuk, hiszen nem hivatásszerűen, inkább kedvtelésből foglalkoznak vendégfogadással. Megélni nem is lehetne belőle, mondják, nemigen van mivel eltölteni az időt a faluban, ezért aztán kevés turista éjszakázik ott. Invitálnak, legközelebb feltétlenül nézzek be hozzájuk, elválás előtt e-mail címet cserélünk.
Hosszú távú idegenforgalmi stratégiára van szükség, jelenti ki István Adrián, frissen megválasztott polgármester, majd sorolja, milyen programokkal lehetne szórakoztatni a látogatókat: szalonnafesztivál, biciklitúra, esztenalátogatás, italkóstolás a két helyi pálinkafőzdében, nyáron lovastúra és szekerezés, télen szánkirándulás. Sokat lendítene a falun, véli, ha sikerülne meghívni Károly brit trónörököst.
„Hatalmas potenciál van az idegenforgalomban. Székelyderzsnek 600 lakosa van, az idelátogató turisták száma pedig 5-6000. Hol van még olyan, hogy a turisták tízszer annyian legyenek, mint a helybeliek? Ilyen még Budapesten sincs” – jelenti ki az elöljáró, hozzátéve: alig melegedett meg a polgármesteri székben, időre lesz szükség az ötletek gyakorlatba ültetéséhez.
Erősség, de nem prioritás
A megyei önkormányzat számára Székelyderzs nem tartozik az idegenforgalmi prioritások közé, legalábbis ezt sugallja Hargita Megye Turizmusfejlesztési Stratégiája. A 287 oldalas tanulmányban négyszer szerepel Székelyderzs, egy grafikonon és három, általánosságokat tárgyaló szövegkörnyezetben. A dokumentum a megyei turisztikai erőforrásainak erősségei közé sorolja a világörökséghez tartozó erődtemplomot, ugyanakkor minimális teret szentel neki. A szerzők a Kulturális látványosságok: erődtemplomok és egyéb vallási építmények című nyúlfarknyi fejezetben foglalkoznak érdemben Derzzsel, azt javasolva, hogy a megye templomait ne egymással versengve, hanem egységes turisztikai ajánlatként népszerűsítsék. A dokumentum készítői meglepő szintű tájékozatlanságról tesznek tanúbizonyságot, azt állítva, hogy „az énlaki templom szintén világörökségi akkreditálás alatt áll”. Ekkora baki egy ilyen tanulmány kissé kínos.
Étel és szállás igen, programok nuku
A Segesvár és Kőhalom között fekvő Szászkézd lényegesen többet profitál a turizmusból, mint Derzs, bár ez részben valószínűleg annak tudható be, hogy a forgalmas E60-as műút mentén fekszik. A látnivaló is több, ugyanis a világörökségnek nyilvánított, gótikus stílusú erődtemplomon kívül egy a dombtetőre épült, romosan is látványos középkori parasztvár van a településen, na meg a falukép is kellőképpen archaikus. A lakosságszámhoz arányított Turisztikai Információs Központok számának tekintetében Szászkézd valószínűleg a világelithez tartozik, hiszen kettő is van az 1500 lelkes faluban, egymástól kb. 100 méterre. Hogy mi szükség van kettőre? Bizonyára az égvilágon semmi, még csak megélhetést sem biztosítanak helyi embereknek, lévén, hogy serdülőkorú önkéntesek dolgoznak bennük. 2008-ban, mikor először jártam Szászkézden, bejártam a fél falut, míg rátaláltam arra a szemmel láthatóan értelmi fogyatékos asszonyra, aki a templomkulcsot őrizte. Azóta nagyot fordult a világ, a templomot restaurálták, s naponta délelőtt 10-től délután 6 óráig várja a látogatókat, idegenvezetés is van. A településen négy panzió és vendégház üzemel állandó jelleggel, az impozáns, Szászkézd dicső múltját idéző községháza mellett állóban vendéglő is van. Tiszta Nyugat, gondolhatná a betérő éhes utazó, ám a valóság nem ennyire idilli. A személyzet mogorva, de legalább lassú. A pincérnő egy balsors sújtotta, vérig sértett királynő arckifejezésével rakja elém a felejthető disznósültet, verbális kommunikációja egy karthauzi szerzetesével vetekszik.
A település német nevét viselő panzió ellenben kifogástalan. Nem olcsó, de a szobák tágasak, hűvösek és igényesen berendezettek, az ablakból pedig a várra nyílik kilátás. Maximum két napot érdemes eltölteni a faluban, fejti ki a panzió tulajdonosa, azon maroknyi helyi szászok egyike, akik nem vándoroltak ki a rendszerváltást követően. Nem mintha Szászkézd érdektelen lenne a turisták számára, de jelen pillanatban semmiféle szervezett programot nem kínál az odalátogatóknak. Vannak naiv lelkesedők, mondja, akik unszolják, hogy reklámozzák a települést, ám addig, amíg nincsenek turisztikai szolgáltatások nem látja ennek értelmét. Tény azonban, Kézd lényegesen előbbre jár az idegenforgalmi potenciál kiaknázásában Székelyderzsnél, egy cég és egy alapítvány is állít elő, illetve árusít, főleg turistáknak, élelmiszereket helyi alapanyagokból, s a közelmúltban beindult egy kerámia központ, ahol hagyományos kézdi stílusú tárgyakat gyártanak.
Idegenforgalom hétfőtől péntekig
Ha előzetesen nem tudok róla, Nagybaromlakról biztosan nem feltételezem, hogy a világörökséghez tartozó erődtemploma van, sőt még azt sem, hogy egykor főleg szászok lakták, a falukép ugyanis határozottan romános.
A főtéren álló, a környezetétől elütő, felújításra váró zömök vártemplomot a magány és az elmúlás ritkás levegője lengi körül. Turisztikai Információs Központ Nagybaromlakon is van, igaz, hogy szombaton délelőtt zárva tart. „Hétfőtől péntekig vannak ott, de ma munkaszüneti nap van” – világosít fel egy traktort bütykölő férfiember. Logikus is, csapok a homlokomra, normális turista hétfőtől péntekig kirándul, hétvégén meg otthon ül, s ha mégsem, akkor magára vessen. Ezek után nem lep meg, hogy az erődtemplom kapuját zárva találom, elvégre nem azért építették a derék szászok, hogy oda minden jöttment bármikor bemehessen. Felhívom a hirdetőtáblára kitett telefonszámot, s Weber úr közli, öt percen belül érkezik. Nyílt tekintetű, joviális ember az erődtemplom gondnoka, az utolsó épkézláb, tisztavérű wurmloch-i szász.
„Még szerencse, hogy otthon dolgoztam, s nem a mezőn kaszáltam, mert akkor aztán várhatott volna” – közli, aztán körbevezet az épületegyüttesben. Jövögetnek a turisták, mondja, szálláslehetőség azonban nincs a faluban, s étkezni sincs hol. Itt aztán tényleg öngyilkosság lenne panziót nyitni, gondolom magamban, ez az a hely, aholy Székelyderzstől és Szászkézdtől eltérően valószínűleg még csak meg sem fordul senki fejében, hogy az idegenforgalom pénzt hozhat a házhoz, gazdaságilag erősítheti a helyi közösséget.
A lutheránus egyház ki akar ugyan alakítani néhány vendégszobát az egykori lelkészlakban, ám elsősorban nem turisztikai célzattal, hanem azért, hogy legyen hol elszállásolni azokat a jövőbeli önkénteseket, akik segítkeznének a templom karbantartásánál, felújításánál. Bárkinek, aki a sok stressz után ingerszegény környezetre vágyik, jó szívvel tudom ajánlani: jelentkezzen önkéntesnek a nagybaromlaki erődtemplomba.
Egy pozitív példa: Hollókő.
Arra, hogy a Világörökség Listára való felkerülés munkahelyeket teremthet és tetemes bevételt termelhet egy kisközösség számára a legjobb példa a magyarországi Hollókő, mely az 58 hagyományos stílusú házból álló falukép miatt került az Unesco védelme alá 1987-ben. A települést éves szinten 100 ezernél több turista keresi fel, akik sok pénzt hagynak a faluban, mivel van mire költeni. A védett parasztházakon és a váron kívül Hollókőn van Palóc Babamúzeum, Erdészeti Múzeum, Falumúzeum, Postamúzeum, Legendák Háza Panoptikum, Vármúzeum, Szövőhéz és Tájház. A faluban 17 szálláshely várja állandó jelleggel a vendégeket, s az év végéig még öt nagyszabású turistacsalogató rendezvényre kerül sor: Mesés Várjátékok, Szent István Napi Várjátékok, Gasztró Vár, Szüreti Mulatság és Szent Márton Napi Vigasság. Természetesen mindez nem kizárólag helyi erőből valósult, valósul meg, a magyar állam is figyelmet fordít a hollókői idegenforgalom fejlesztésére.
Előnyben az egzotikus helyszínek
Különféle internetes oldalok a világörökség részeként reklámoznak három másik erdélyi magyar települést is, Torockót, Gelencét és Énlakát, ami fantasztikus volna, nagy kár, hogy nem igaz. Torockó 2012-ben, Kelemen Hunor művelődési minisztersége idején valóban felkerült a világörökség várományos listájára, ám azóta nem történt előrelépés. Hegedűs Csilla műemlékvédelmi szakember, az RMDSZ ügyvezető alelnökének elmondása a Fehér megyei település ügyében nem is várható pozitív fejlemény addig, míg a Művelődési Minisztérium élére nem kerül a nemzeti kisebbségek kulturális értékeire nyitott ember.
Legalább ekkora gond, hogy az UNESCO úgy véli, Európa túl van reprezentálva a Világörökség Listán a többi kontinens rovására, ezért aztán inkább az egzotikus helyszíneket részesítik előnyben. „Álmok persze, mindig vannak, volt szó a vajdahunyadi várkastélyról és a Teleki Tékáról is. 50 évvel ezelőtt könnyű lett volna ezeket felvenni a Világörökség Listára, jelenleg azonban nagyon nehéz” – nyilatkozta a Maszolnak Hegedűs Csilla. A szintén az UNESCO patronálta Szellemi Kulturális Örökségbe ugyanakkor könnyebb bekerülni, a Csíksomylói búcsú például várólistán van, de jelölését a szakértői kormány – ismeretlen okokból – vissza akarja vonni.
Pengő Zoltán
maszol.ro

Az irgalmasság bennünk van (Evangelizációs tábor)
Reggelente több mint hatszáz gyermek hallgatta hétfőtől a soron lévő példabeszédet a Sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomban, majd csoportokban szervezett tevékenységeken vettek részt, együtt ebédeltek, délután folytatták a játékot és a játékos tanulást. A Kis apostolok – Katolikus Ifjak Egyesület által a Sepsiszentgyörgyi önkormányzattal partnerségben szervezett evangelizációs hét a mai lemhényi zarándoklattal és a holnapi hálaadó szentmisével zárul.
A kilencedik evangelizációs hét mottója: Legyetek irgalmasok, mint az atya! – a szervezők erre építették a napi programokat, reggeli példabeszédeket. Az irgalmas szamaritánus, a kis szív története, az elveszett bárány és a tékozló fiú történetén keresztül mutattak fel példákat az irgalmasság testi és lelki cselekedeteire. Az irgalmasságot nem lehet megmagyarázni, csak cselekedetekkel lehet megélni – magyarázta lapunknak Dávid György atya. Kérdésünkre, hogy a mai gyakorlatias világban, amikor minden kiszámított, a logikára épül, hogyan lehet a szív hangját követni cselekedeteinkben, Dávid atya azt mondta: a logikára épülő megfelelés és megfeleltetés az integrációt jelenti, de nem erre van szükség, hanem nevelésre. A kereszténység mindig nevelt és nem integrált – szögezte le. „Ez a hét arra való, hogy a gyermekek belenevelődjenek az irgalmasságba. A legegyszerűbb cselekedetek is lehetnek az irgalmasság cselekedetei, amikor a másik embernek örömet okozok, amikor a másikat észreveszem, lehajolok hozzá. Az irgalmasság bennünk van, nem kívülről jön. Jézus nem azt mondja, a lélek majd valahonnan jön, hanem aki a bennem való hittel él, annak bensejéből fog fakadni. A bensőből fakadó cselekvést kellene megtanulni, erre kell nevelni.”
A Krisztus Király-templom udvarán ezen a héten naponta hatszáznegyven-hatszázötven gyermek töltekezett játékosan a csoportvezetők irányításával. Több kiló festék fogyott el a sátrakban, házikókban, papírtekercsek tucatjait vágták fel különböző alakzatokra, a csoportbeszélgetéseken a jócselekedetek legkülönbözőbb fajtáit sorolták a résztvevők, az általuk készített szolgálatkerék pedig abban segítette őket, hogy minden napra kitűzzék maguknak, melyik családtagjukra lesznek különös figyelemmel, kinek segítenek aznap.
A közösség legkisebb tagjai óvodások, akik már befejezték legalább a kiscsoportot, a legnagyobbak ősszel indulnak hatodik osztályba. A negyven csoportvezető többsége pedagógus, illetve olyan felnőtt önkéntes, aki szeret gyermekekkel foglalkozni és egyetért az egyház nevelési elveivel. Őket segítik azok az általános és középiskolás diákok, ifjak, akik a Krisztus Király-templom gyülekezetéhez tartoznak. Köztük van Bács Ágnes, Eszter és Krisztina. A három testvér visszatérő táborozó, kezdetben gyermekként vettek részt a programokban, most ők is csoportvezetők. Ágnes gyógypedagógus, tanít, Eszter idén végezte el a masszázsakadémiát Budapesten, Krisztina szeptemberben kezdi a nyolcadik osztályt a Sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskolában. Míg két nagyobb testvére a tanításban, játékvezetésben vesz részt, ő ugyanabban a csapatban gitározik és éneket tanít. Krisztina lapunknak azt mondta, már kisgyermekként megtetszett neki a tábor hangulata, és az, hogy „mindenki kedves mindenkivel, szeretetben vagyunk itt. Kezdtem belelátni abba, hogy miként készül ez a tábor, és ahogy nagyobb lettem, kezdtem megérteni, hogy már nekem kell ezt továbbvinnem, nem a többiek vannak értem, hanem én vagyok a többiekért.” Hagyomány szerint az evangelizációs hét zarándoklattal zárul, idén Lemhényre esett a választás. A Szent Mihály római katolikus templomhoz hat autóbusszal és nagyon sok személygépkocsival indul ma reggel a több száz főnyi zarándoklat, délben a gyermekek és szüleik szentmisén vesznek részt, közösen ebédelnek, majd játékokkal töltik a délutánt. Dávid atya lapunknak elmondta, korábbi években voltak Csíksomlyón, Perkőn, Gelencén, Esztelneken, céljuk, hogy a gyermekek megismerjék a környék értékeit, és együtt töltsék ezt a napot a szülőkkel és a többi családdal.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kolozsvár kiváltságleveleiből nyílt kiállítás
MTI - Kolozsvár városi kiváltságleveleiből nyílt kiállítás a városban működő Erdélyi Történeti Múzeumban pénteken annak tiszteletére, hogy I. Károly király hétszáz évvel ezelőtt emelte városi rangra a települést.
A Cluj – Kolozsvár – Klausenburg 700 című kiállításon több tucat olyan dokumentum eredeti példányát vagy másolatát lehet megtekinteni, amelyekkel a magyar királyok biztosítottak kiváltságokat a város számára, illetve amelyeket a város tanácsa fogadott el.
A legrégebbi dokumentum 1336-ból származik, és Károly király kézjegyét és pecsétjének egy darabját is őrzi. Ez a dokumentum idézi az alapkiváltságokat biztosító – szintén Károly király által – 1316. augusztus 19-én kibocsátott kiváltságlevelet. Megtekinthetők azonban olyan kiváltságlevelek is, amelyeket Nagy Lajos, Luxemburgi Zsigmond, Hunyadi János, Mátyás király, vagy Mihály vajda állított ki a város számára. A legutolsó kiváltságlevél 1708-ból, I. József király uralkodása idejéből való.
Mitu Melinda, a múzeum aligazgatója nyitóbeszédében elmondta: ezek az iratok nemcsak a város, de Erdély, Magyarország, Románia és egész Közép-Európa történetének fontos dokumentumai. A kiállítást ezek mellett a város, és a város történetében fontos szerepet játszó magyar királyok megannyi ábrázolása, és különböző tárgyak is gazdagítják. Megtekinthető például a Kolozsvári hóhér pallosa és az egyik városkapu lakatja, kulcsa is.
Flóra Ágnes Kolozsvári levéltáros, a kiállítás egyik kurátora azt a Luxemburgi Zsigmond által 1405-ben kiadott kiváltságlevelet emelte ki, amely jogot biztosított a városfalak megépítésére. Kovács Sándor római katolikus főesperes a kiállításra kölcsönadott 1349-es avignoni pápai búcsúlevélről beszélt, amely felsorolja azokat a lehetőségeket, amelyek révén a Szent Mihály-templom látogatói bűnbocsánatot nyernek.
Megtekinthető a kiállításon a Kolozsvári tanácsnak az a határozata is, amely 1458-ban érvénybe léptette a paritásos városvezetési rendet. Eszerint a városi tisztségviselőket egyenlő számban választották a szász és a magyar városlakók soraiból, a bírói székben pedig évente váltották egymást a szászok és a magyarok választottjai.
A Kolozsvári Magyar Napok keretében a kiállítás mellett számos más rendezvényen is felidézik Kolozsvár 700 éves városi múltját. A Kolozsvári Magyar Opera este a Mátyás-szoborcsoport közelében felállított főtéri nagyszínpadon mutatja be Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját. Ezt követően nézheti meg a közönség Bordos László Zsolt világhírű vizuális művész háromdimenziós épületvetítését a Szent Mihály-plébániatemplom falán.
Krónika (Kolozsvár)

Mezőmadaras a képzőművészetben
Csütörtökön kezdődött el a Maros Mezőségi Művésztelep és a Pro Ruris Egyesület szervezésében a 15. Mezőmadarasi Képzőművészeti Alkotótábor, vasárnap délben pedig az elmúlt 15 év alkotásaiból nyílik kiállítás a mezőmadarasi művelődési házban. A tárlat anyagát Czirjék Lajos és Molnár D. Dénes képzőművészek méltatják.
Az elmúlt másfél évtizedben Marosvásárhelyi, Kolozsvári, vajdahunyadi, kassai, debreceni, bánffyhunyadi, Temesvári, Szatmárnémeti, Budapesti, Sepsiszentgyörgyi, szegedi, kiskunfélegyházi, Segesvári, Székelyudvarhelyi, pápai, Csíkszeredai művészek fordultak meg Mezőmadarason, a Czirjék Lajos által megálmodott és megszervezett alkotótáborban.
Megörökítik a tanyasi világot
A Marosvásárhelyen élő, mezőmadarasi születésű festőművésznek mások példájából kiindulva tizenöt évvel ezelőtt támadt az ötlete, hogy szülőfalujába is jöjjenek képzőművészek, örökítsék meg a székely-mezőségi település jellegzetességeit, azt a tanyasi világot, amely Erdélyben már elég ritka, azokat a régi házakat, portákat, amelyeket még nem semmisítettek meg a korszerűsítés jelszava alatt. „A cél az volt, hogy a falu hírét elvigyék az itt megforduló vendégek, beszéljenek róla, vigyék el a hírét a nagyvilágba ennek a kis mezőségi településnek, amely még őrzi a hagyományait, és ahová érdemes időnként eljönni pihenni, feltöltődni” – magyarázta lapunknak Czirjék Lajos.
A helyiek is támogatják
A kezdeményezés sikeresnek bizonyult, az ötletet felkarolta a helyi református egyház, a lelkész házaspár, de a falubeliek közül is sokan – bár szokatlan volt számukra – a szervezők mellé álltak, szállást adtak otthonukban az idegenből érkező vendégeknek, sőt saját terménnyel támogatták a tábort, friss zöldséggel, gyümölccsel, kacsával, tyúkkal járultak hozzá az ellátáshoz. Ugyancsak a helybéliek közül kerültek ki a szakácsok és segédeik is, akik helyi ízekkel kényeztették a táborlakókat. Az első években a művészek a parókián, illetve a falubelieknél kaptak szállást, a műtermet a papi lakban rendezték be, valamint annak tornáca és kertje is alkotóműhelyként szolgált.
Művészek lepték el a falut
A képzőművészek a falu utcáira, dombjaira, temetőjébe is kimentek, festőállványaikkal érdekes látványt jelentettek az egyszerű emberek számára. Dülöngélő kapubejáratot, százéves parasztházat, régi kerítésre kikönyökölő anyókát, mezőn dolgozó embert, itató előtt álldogáló lovat, hazatérő csordát, szénásszekeret rajzoltak, festettek, megörökítették a templomot, a temető régi sírköveit, az akkor még elég rossz állapotban lévő iskolát. Az évek alatt a falusiak is hozzászoktak a rajzolgató idegenek látványához, a festés már nemcsak a szobafestést jelentette számukra, a művészet pedig nem csupán a művirág csokrot vagy a giccses vásári képet. A mezőmadarasi képzőművészeti alkotásokból augusztus 25-én a Marosvásárhelyi várban is szerveznek egy kiállítást.
Antal Erika |
Krónika (Kolozsvár)

Kiállításmegnyitó, opera és operettgála, valamint örökzöld slágerek a PMN első napján
Péntek délután a PMN 15 éves történetét összefoglaló kiállítás megnyitója egyben a tíznapos rendezvénysorozat megnyitója is volt. Ezt opera- és operettgála követte a Szakszervezetek Művelődési Házában. A Széchenyi utcában az Elvis Band és a Beatles-slágereket játszó The Bits koncertezett.
Pénteken megkezdődött a jubileumi, 15. Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozata. A Szakszervezetek Művelődési Házának előterében kiállítás nyílt, amely a rendezvénysorozat történetének legfontosabb momentumait foglalja össze. A tárlat anyagában a fotókon kívül műsorfüzeteket, trikókat és szórólapokat is láthatunk.
A kiállítás megnyitója egyútal az idei PMN megnyitója is volt. Ahogy a tizedik kiadás megnyitóján, úgy most is jelen volt az ötletgazda Bódi Attila, mellette a főszervező Identitas Alapítvány elnöke, Szőcs Péter, a társszervező RMDSZ Szatmárnémeti és Szatmár megyei elnöke - Kereskényi Gábor polgármester és Pataki Csaba megyei tanácselnök -, valamint Stier Péter, az esemény műsoráért felelős szervező köszöntötte az egybegyűlteket. A felszólalók nosztalgiázva emlékeztek vissza az első kiadásokra. Mint elhangzott: nagy bátorság kellett az első PMN megszervezéséhez, ám ebből a bátorságból már sok más településen is merítettek a Székelyföldtől a szórványig.
A művelődési ház előadótermében ezt követően vette kezdetét a debreceni Csokonai Nemzeti Színház művészeinek az előadása. Az első részben ismert operaáriákat adtak elő a tehetséges művészek, a második részben operettslágerekkel és táncbetétekkel szórakoztatták a közönséget.
Eközben a Széchenyi utcában 20 óra körül megkezdődött a Szatmárnémeti Elvis Band koncertje, majd őket a magyarországi The Bits formáció követte a színpadon.
A Püspöki Palota előtti utcaszakaszon már péntek este jelen voltak a pálinka és bortermelők, sült a kürtöskalács és a flekken, így minden adott volt egy remek hangulatú estéhez.
szatmar.ro

Magyar ünnep félig üres házban
Tíz helyszínen tizenöt rendezvény: negyedik alkalommal tartották meg a hétvégén a szászrégeni magyar napokat.
A hagyományt nem kell ápolni, hisz az nem beteg, és őrizni sem kell, mert nem rab, a hagyományokat meg kell élni, hogy megmAradjanak – hangzott el a szászrégeni Eugen Nicoara Művelődési Otthonban tartott megnyitó ünnepségen, ahol a félig telt teremben a román himnusszal vette kezdetét hivatalosan is a négy napos rendezvénysorozat.
Az állami himnusz után szólalt meg a nemzeti imánk is, majd Nagy András, az RMDSZ helyi szervezetének elnöke szólt a közönséghez, csalódását fejezve ki, hogy míg a román nemzeti ünnepen zsúfolásig szokott telni a terem, a magyarok ünnepén foghíjasak a sorok, sok régeni magyar ember mAradt távol az ünnepségtől.
Márk Endre alpolgármester, majd Csige Sándor Zoltán, Magyarország Csíkszeredai konzulátusának vezető konzulja köszöntötte az egybegyűlteket. István király államalapításának jelentőségét hangsúlyozta a konzul, arra figyelmeztetve a jelenlevőket, hogy Szent István szellemiségében őrizzék meg az itt élők közötti békességet, ugyanakkor magyarságukhoz is ragaszkodjanak. Az október 2-án esedékes népszavazásra is buzdította Csige a magyar állampolgárokat.
A nemzeti színű szalaggal átkötött ünnepi kenyeret Nemes Árpád nyugalmazott református lelkipásztor áldotta meg.
Az ünnepi rendezvényen díjazták a Réges – Régen című történelmi vetélkedő résztvevőit, akiknek a szászrégeni történelmi családokról kellett kisfilmet készíteniük, előtte pedig kutató munkát végezniük. Székely Rozália és Nagy Attila tanárok vezetésével a diákok a Macskássy, az Éltető, a Huszár és a Farkas család múltját, a társadalomban betöltött szerepét tanulmányozták, könyvtárban, illetve az egykori kúriákban kutatták a múltat, adatot gyűjtöttek, helyszíneltek. A zsűri valamennyi tanulót rendkívüli díjban részesítette.
Végül, mint minden évben, ez alkalommal is átadták az életműdíjakat. Nemes Árpád lelkipásztort Erős Csaba méltatta, Demeter Pál nyugalmazott tanítót pedig Nagy Attila.
A 4. Szászrégeni Magyar Napokon – ahogy Nagy András fogalmazott – remélhetőleg mindenki megtalálta a számára legérdekesebb programot. A péntek esti hivatalos megnyitót megelőzően csütörtökön a radnótfáji református kistemplomban bemutatták Bernády, a városépítő című tanulmánykötetet, péntek délelőtt történelmi sétát vezetett Nagy Attila a városban. Szombat délelőtt kispályás labdarúgó bajnokságot, cserkésznapot és hagyományos kenyérsütési napot tartottak, délután a DIO-Házban megnyitották Kalabér Tímea kiállítását, Osváth Hunor zongorázott. Klubest zárta a napot. Vasárnap a Radnótfájáról elszármazottak találkozójára került sor, majd néptánc- és népdal-előadásokkal folytatódott az ünnepi rendezvénysorozat, amely a Republic együttes koncertjével és lampioneregetéssel ért véget.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Évadot hirdetett a Szigligeti Színház
A most kezdődő 2016–2017-es színházi évadban is rendkívül változatos műsortervvel csábítja közönségét a Nagyváradi Szigligeti Színház, amely a következő évadra is több bérletházat kínál közönségének, derült ki a pénteki sajtótájékoztatón.
Az augusztus 19-én, pénteken a színház páholyelőcsarnokában tartott sajtótájékoztatón elsőként Botházy-Daróczi Réka, a Lilliput Társulat művészeti igazgatója ismertette a társulat terveit. Mint megtudtuk, az új évadban bemutatják A rút kiskacsa című előadást Tóth Tünde rendezésében, az Idő-óda című bábszínházi alkotást Sardar Tagirovsky rendezésében. Ezeknek az előadásoknak a bemutatója a tervek szerint szeptemberben, illetve decemberen lesz, míg a jövő év februárjától láthatja a gyerekközönség a Moha és páfrány című produkciót, melyet Palocsay Kisó Kata rendez. Jövő áprilisban kerül színre a J.R.R. Tolkien művéből készülő A sonkádi Egyed gazda című előadás Hanyecz Debelka Róbert rendezésében. Elhangzott továbbá, hogy Bartal Kis Rita Arany János Toldijából rendez előadást Nagyváradon.
Nagyvárad Táncegyüttes
Dimény Levente, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti vezetője tudatta, hogy a most induló évadban a 2017-es Arany János emlékévhez kapcsolódva az Iskola a színházban, színház az iskolában program keretében a táncegyüttes Arany János balladáiból állít össze előadást a diákokkal közösen Hídavatás címmel. Már az elmúlt évadban meghirdették, de szeptemberben, tehát már az új évadban mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes a Kata történetek című produkcióját a Stúdióban. Novemberben lesz e premierje az Ütközések című előadásnak, melyet Dimény Levente rendez, míg jövő év márciusától a Móricz Zsigmond novellából készült Barbárok című előadást láthatja a nagyérdemű Györfi Csaba rendezésében. A kisebbekre is gondolt a Nagyvárad Táncegyüttes, főként nekik szól majd a Vanmese című előadás, melyet a Szigligeti Társulattal közösen visznek színre. Dimény Levente végezetül hozzátette, hogy idén október 26–30. között kerül megrendezésre a II. Infinite Dance Festival, melynek első idénye rendkívüli sikert aratott, és máris jegyzik a régió jelentős táncfesztiváljainak a sorában.
Színház
A Szigligeti Társulat következő évadának programját Novák Eszter, a társulat művészeti vezetője ismertette. Mint mondta, a Vanmese című előadás annak idején édesanyjának, a Kossuth Díjas koreográfusnak, a Nemzet Művészének, Foltin Jolánnak az ötlete alapján készült kortárs magyar költők verseiből. Most fiatal koreográfusokkal, a Nagyvárad Táncegyüttes táncosaival, zenészeivel, a Szigligeti Társulat színészeivel fogalmazza újra ezt a gondolatot, kiegészítve az előadást romániai magyar költők gyermekverseivel. A nagyszínpadon mutatja be a társulat a kortárs francia szerző, Joël Pommerat A hűtőkamrám című előadását Theodor Cristian Popescu rendezésében romániai ősbemutatóként. Füst Milán Máli néni című bohózatát Koltai M. Gábor viszi színre.
A következő évadban Novák Eszter két előadást is jegyez: Fényes Szabolcs és Harmath Imre operettjét, a Mayat és Moliére A mizantróp című komédiáját, előbbit Fényes Szabolcs halálának harmincadik évfordulója alkalmából. A sajtótájékoztató napján, pénteken este mutatták be Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a társulat színészének, Hunyadi Istvánnak a rendezésében.
A Szigligeti Társulat ebben az évadban színre viszi Sławomir Mrożek Tangó című abszurd komédiáját is Harsányi-Sulyom László rendezésében. Balogh Attila, a Szigligeti Színház színészének rendezésében láthatja a közönség a Trónok harca casting című improvizatív dokumentarista előadást. Ezzel az előadással az a célja a színháznak, hogy megszólítsa valahogy a most felnövő, ún. alfa generáció tagjait, melyet az információfelhasználás módja különböztet meg alapvetően a korábbi generációktól. Az alfa generáció egy teljesen elmagányosodó generáció lesz, mely becslések szerint életének hetven százalékát számítógép előtt fogja tölteni. Ráadásul ezek a fiatalok már maguknak gyártják a kultúrát, csak színházat nem tudnak egyedül csinálni. Mindezt figyelembe véve rendkívül nagy és fontos kihívás úgy megszólítani ezt a generációt, hogy magányukból kimozdulva elmenjenek a színházba, ahol közösségi élményben lehessen részesíteni őket, fejtette kiNovák Eszter. Az Arany János emlékévre a már említett Hídavatás mellett további előadásokkal is készül a Szigligeti Színház, ezek egyike lesz a Bolond Istók Nagyszalontától a Margitszigetig című produkció. Ugyancsak az Arany János emlékévre készül a Honnan és hová című felnőtteknek szóló versösszeállítás Arany János költeményeiből.
Arra a kérdésünkre, hogy a most meghirdetett évadterv változhat-e tekintettel arra, hogy Czvikker Katalin főigazgatói mandátuma az év végén lejár, a főigazgató elmondta, hogy bár a műsorváltozás jogát minden színház fenntartja magának, de az évadtervet meghirdető színházvezetőség nem fog változásokat eszközölni a műsortervben. Novák Eszter ehhez hozzátette, hogy a közönség elbizonytalanodna, ha módosítások lennének az évadtervben, majd hozzáfűzte, hogy olyan évadot állítottak össze, amit nélkülük is végig lehet vinni, hiszen sok rendező, alkotó van, aki szívesen akar dolgozni.
Bérletházak
A Szigligeti Színház a következő évadra is több bérletházat kínál közönségének. A Szigligeti Ede – bemutató bérlet a legdrágább bérletház, mely öt előadásra érvényes (A hűtőkamrám; Máli néni; Maya; A mizantróp; Barbárok), a játéknap péntek este 19 óra. A Halasi Gyula bérlet 75 lejért kínálja a már említett öt előadást, de a játéknap vasárnap 19 óra. A 60 lejes, nyugdíjasok számára 40 lejes Papp Magda bérlet négy előadásra biztosít belépést (A hűtőkamrám; Máli néni; Maya; A mizantróp), a játéknap szombat 17 óra. A szintén Hatvan lej értékű, de vidékieknek 40 lejért megvásárolható Tanay Emil bérlet a fentebb említett négy előadásra érvényes, a játéknap szombat 17 óra. A 75 lejes Bessenyei György régióbérlet öt előadásra érvényes (A hűtőkamrám; Máli néni; Maya; A mizantróp; Barbárok), a játéknap vasárnap 17 óra. Az Ady Endre és a Juhász Gyula ifjúsági bérletek 40 lejbe kerülnek és öt előadásra érvényesek (A hűtőkamrám; Máli néni; Maya; A mizantróp; Trónok harca casting), az egyetlen különbség köztük az, hogy előbbi játéknapja kedd 19 órától, utóbbié pedig csütörtök 17 órától. Van külön Szacsvay Imre diákbérletet az 5–6., és a 7–8. osztályos diákok számára. A kisebbek ezzel a bérlettel a Vanmese, a Rút kiskacsa, ezek mellett pedig az Idő-óda vagy a Leander és Lenszirom című előadásokat tekinthetik meg, míg a nagyobbak a Vanmese, a Máli néni és a Trónok harca casting című előadásokat láthatják ezzel a bérlettel. Mindkét bérlet ára 25 lej. A Tabéry Géza kisiskolás szervezett bérlettel A rút kiskacsa, A sonkádi Egyed gazda és egy harmadik választható előadás tekinthető meg.
Szabad bérletek
A felsoroltak mellett vannak a szabad bérletek, melyekkel a játéknap szabadon választható, és a hely sem állandó. A Partium szabadbérlet egyetemisták számára diákigazolvány felmutatásával 40 lejbe kerül, ez a bérlet a Szigligeti Színház bármely társulatának bármely játszóhelyén (nagyszínpad, Szigligeti Stúdió, Árkádia Színpad) bármely négy előadására, választott időpontban érvényesíthető. A Szabadidő bérlet ára 50 lej, és négy nagyszínpadi előadásra érvényes, amelyeket az egész évadban tetszőleges időpontban megtekinthet a néző.
Pap István
erdon.ro

Szükség van környezetmérnökökre – már csak az érdeklődés hiányzik
Kilenc tandíjmentes hely vár betöltésre a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának környezetmérnöki szakán. A felsőoktatási intézmény illetékeseivel beszélgettünk a szakról, illetve az azt elvégző hallgatók lehetőségeiről.
Nemrég zárult le a nyári beiratkozási időszak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karán. A mérnöki szakok nagy része jól teljesített a beiratkozás során, legtöbben az élelmiszermérnöki szakra jelentkeztek. Mindössze a környezetmérnöki szakon volt a kelleténél kevesebb jelentkező, így ott még kilenc tandíjmentes hely vár betöltésre a szeptember 5–9 között zajló őszi felvételin. Furcsállottuk a távolmAradást, ezért az e szakon végző diákok elhelyezkedési lehetőségeiről érdeklődtünk.
Dr. Máthé István, a környezetmérnöki szak felelőse érdeklődésünkre kifejtette, hogy az utóbbi időben több környékbeli vállalkozás is megkereste a felsőoktatási intézményt, mivel a Székelyföldi munkaerő-piacon egyre nagyobb szükség van környezetmérnök szakemberekre. Továbbá megjegyezte, a tapasztalat azt mutatja, hogy az a diák, aki az utóbbi évek során beiratkozott és sikeresen elvégezte a szakot, nagy valószínűséggel el tudott helyezkedni választott szakmájában, ez pedig a most beiratkozottakra is érvényes lesz.
„Környezetmérnökökre nagy szükség van országszerte. Az utóbbi időben tíznél is több hallgatónk helyezkedett el a környékünkön működő intézményeknél, cégeknél, például Olt Vízügyi Igazgatóságnál, Eco Csík Kft.-nél, a Kovászna megyei vízszolgáltatónál, illetve sörgyárak szennyvíztisztítóinál” – sorolta Máthé. Hozzátette, olyan diákjuk is volt, aki most Szaud-Arábiában dolgozik kutatómérnökként a vízgazdálkodás terén.
A szakon folyó oktatás színvonalát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az elmúlt tanévben az egyetem környezetmérnök szakos hallgatói tucatnyi díjat nyertek helyi, országos és nemzetközi tudományos diákkonferenciákon – felelt ezzel kapcsolatos kérdésünkre dr. Mara Gyöngyvér szakkoordinátor.
„A környezetmérnök hallgatók a képzés során jártasságot szereznek olyan területeken, mint a fenntartható vízgazdálkodás, ivóvíz-előállítási technológiák, melléktermék-feldolgozás, bio-üzemanyagok előállítása, megújuló energiaforrások hasznosítása, szennyezett talajok- és vizek biológiai úton történő megtisztítása és levegőtisztaság” – számolt be Mara Gyöngyvér. Közel tíz környezetmérnök szerzett doktori oklevelet az egyetem korszerű laboratóriumaiban elvégzett kutatásuk eredményeként, akikből négyen jelenleg a biomérnöki szakok oktatói – újságolta a szakkordinátor.
A környezetmérnök szakember feladatai közé többek között a szennyvízkezelési technikák kifejlesztése, a szennyvízhálózat megfelelő kiépítése vagy épp a levegőtisztaság- és talajvédelem tartozik. Tehát a vállalatoknak, cégeknek fontos a környezeti hatásokra a megfelelő megoldást kereső szakember alkalmazása. Dr. Lányi Szabolcs egyetemi professzor megfogalmazása szerint, bár a környezetmérnöki szak elvégzése nem könnyű, és az utána való kenyérkeresés is kemény munkával jár, aki mégis elvégzi és munkába áll, lehetősége van karriert építeni Székelyföldön, amely pár év múltával kiváló fizetéssel kecsegtet.
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro