Kézdiszentkereszten készült a Csíkszeredai emlékmű
Darvas-Kozma József, a Csíkszeredai Szent Kereszt egyházközség plébánosa, címzetes esperese kezdeményezésére négy és fél méter magas világháborús emlékművet, obeliszket állítottak a közelmúltban a Millennium-templom és a Szent Kereszt-plébániatemplom között. Csíkszereda új emlékművét az októberi templombúcsú előtt leplezik le. Az obeliszken az Emlékezzetek és harcoljatok azért, amiért életünket áldoztuk! idézet és 104 világháborús hős neve olvasható, ezeket Darvas-Kozma József plébános gyűjtötte össze. Azt kevesen tudják, hogy Bagos Ernő Csíkszeredai építész tervei alapján az emlékmű Kézdiszentkereszten készült Pap Emil kőfaragó műhelyében a Laub-bányából kifejtett sárgás színű homokkőből.
A kézdiszentkereszti Pap család több nemzedék óta foglalkozik kőfaragással. A Medgyesen született Pap Károly Olaszországban tanulta a mesterséget, ezért ma is többen Kézdiszentkereszten taliánként emlegetik a kőfaragó Pap családot. Pap Károly és testvére, Viktor Kézdiszentléleken telepedett le, onnan költöztek Kézdiszentkeresztre az 1900-as évek elején. Pap Károly a Kézdivásárhelyi Vigadó építésében is részt vett. Pap Károlynak huszonegy gyermeke született, de csak tizennégyen érték meg a felnőttkort. Egyik fiának, Pap Dezsőnek kilenc utódja született, egyikük Pap Sándor. A Csíkszeredai obeliszk készítője Pap Károly dédunokája, Sándor fia, a negyvenéves Emil, aki beleszületett a kőfaragásba, kicsi korában már elkezdte a mesterség elsajátítását, hetedikes korában édesapja már kisebb feladatokat is rábízott. A Pap dinasztia munkái fellelhetők a környék összes temetőjében, de kőkerítéseket és emlékműveket is készítettek.
Pap Emil elmondta: Darvas-Kozma József plébános kereste meg az obeliszk tervezőjével, és kérték fel, hogy vállalja el egy első és második világháborús emlékmű elkészítését. Kezdetben idegenkedett az ötlettől, mert a munka határidőhöz volt kötve, de a második találkozás után igent mondott, azóta is élete nagy kihívásának tekinti. A legnagyobb kőtömb, a legalsó, egy tonnás, a többi darabonként 500 kilós, a teljes obeliszk összsúlya közel hét tonna. Elkészítése több hónapot vett igénybe, a több mint kétezer betű és évszám kézzel történő bevésése jó két hétig tartott. Az írásban László Attila és László István segítette. A kézdiszentkereszti kő a mester véleménye szerint időtálló, hiszen a Laub-bányából kifejtett és a Laub testvérek által készített első világháborús emlékművek is abból készültek és egytől-egyik épek.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megcsapolt magyarság
A kivándorolt munkaerő nagyon hiányzik az ország munkaerőpiacáról – mondta a hét végén egy magyarországi vállalkozói szövetség elnöke. Észszerű megoldást is talált a probléma megoldására: a Kárpát-medencei magyarlakta területekről kellene pótolni. Ezáltal megspórolnák az egyénenként akár több tízmillió forintba kerülő oktatási, átképzési költségeket, és nyelvi akadályok sem nehezítenék a beilleszkedést. Felvetése még logikusnak is mondható, ráadásul nem ő az első és feltételezhetően az utolsó sem, aki az állampolitika szintjére akarja emelni az anyaországba való tömeges áttelepedést. Mintha nem lenne elég nagy így is a szívóerő. Az is zavar, hogy az önmagát nemzetinek tituláló közszolgálati média terjeszti, ellenérvek nélkül, minden csatornáján, a hasonló nézeteket, melyek sorra pukkasztják ki a szülőföldön boldogulás lufiit. Mintha csak azért lenne az oktatási támogatás, a magyar egyetemi képzés, hogy olcsó szakembereket adjunk az anyaországnak. Az országgyűlés elnöke nemrég Marosvásárhelyen sajnálkozott azon, hogy megcsappant az itt élő magyarság létszáma, és így gyengült az érdekérvényesítési ereje. Igaza van, csak azt is hozzá kellett volna tenni, hogy ebben a magyarországi politikai pártoknak is szerepük volt, beleértve a jelenleg hatalmon levőket. Mert ahhoz, hogy valaki a szülőföldön boldoguljon külhoni magyarként vagy anyaországiként, meg kell teremteni a tisztességes megélhetés feltételeit. A fent említett aggasztó munkaerő-elvándorlás gazdasági-társadalmi okaival őszintén szembe kell nézni, és össznemzeti konszenzussal orvosolni kell a bajokat. Kezdve azzal, hogy anyagi és erkölcsi megbecsülésben részesülnek az orvosok, a pedagógusok és a kétkezi munkások is. Magyarországon és Erdélyben egyaránt. Ha tovább folyatódik a Kárpát-medencei magyarság megcsapolása, nemsokára az erdélyi szászok sorsára jutunk. MArad belőlünk néhány mutatóba. A fogyást meg lehet állítani, csak ehhez a szólamokon túl kivitelezhető, a helyi adottságokra épített gazdaságpolitikára van szükség. És nem a multik rabszolgabérére. Sajnálatos, hogy a közelgő romániai parlamenti választások sem hozták még lázba a politikai pártokat, beleértve a magyarság érdekképviseletét is, hogy közbeszéd tárgyává tegyék a gazdasági elképzeléseiket. Mindenki nyugodtan sodródik a szakértői kormány farvizén. Néhány hét múlva majd kiveszik a naftalinból a kampánycsákókat, leporolják kampányprogramjaikat, és minden mArad a régiben. A magyarság megcsapolása is?
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)

Bekecsalji múltkövetés félezerrel
Szeptember elején a Marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius templomban az istentisztelet után egy monográfiát mutattak be a nagyszámú közönség előtt. Nemes Gyula, több más falumonográfia (Nagyernye, Székes, Csejd, Marosszentgyörgy és Székelykakasd) szerzője most nagy fába vágta a fejszéjét. Bekecs alatt Nyárád tere című – Csíkfalva község története alcímmel ellátott – monográfiája nem kevesebb mint 512 oldal terjedelemben jelent meg. S ez még akkor is sok, ha hozzászámítjuk, hogy a kötetet több mint 300 – igaz, nem mind egész oldal terjedelmű – fotóillusztráció egészíti ki. De sem az embert, sem a könyveket nem singgel mérik. Ezért hát értékét nem a félezer oldalnyi terjedelem adja, hanem az, ami félezer oldalon sorjázik.
Tizenöt fejezetben mondja el a községet alkotó öt faluról – Csíkfalva, Búzaháza, Jobbágyfalva, Nyárádszentmárton és Vadad – azt, ami fontos. Vagyis mindent. És nem úgy, hogy sorra veszi a falvakat, hanem tematizálva csoportosít. S teszi ezt azért, mert így nehezebb. Azért nehezebb, mert az öt falu a Nyárádmente egységes képébe simul bele, ám völgyenként, patakonként olyannyira különböző, egymásnak néha ellentmondóak a települések, hogy ember legyen a talpán, aki eligazodik a sokszínűségben. Nemes Gyula eligazodik. Jobbágyfalva, Csíkfalva még amolyan "lennebbiek" a Felső-Nyárádmentén. Szentmártontól egy kissé emelkedik a hangulat, rátartiság és ember, balra be Vadad pedig már férfiasan szorong a magasabb dombok között, azért, hogy aztán jobbra, Búzaházán vidáman suttyanjon a gyakran zavaros folyó felé.
Aztán a hitélet. Lennebb vastagnyakú protestánsok, kálomisták és unitáriusok lakják a völgyet, fennebb már érződik a nyárádmenti szentföld közelségének hatása, itt a protestánsok közé szép számmal vegyülnek katolikusok. Hogy ezt a sokszínűséget miként élték meg a község lakói, nem kell kérdezni. Ők tudják, s a templomtornyok, amelyekből egyik-másik faluban négy is van.
Nemes Gyula nagy érdeme, hogy megtalálja mindenhol azt, ami fontos. És emellett titkokról is fellebbent fátylakat. Olyan dolgokat mond el, amelyekről talán még a falvak lakóinak sem mindenike tud. Hogy a Nagyernye felől Nyárádremete és Nyárádszereda felé elágazó utat miért oda, az Iszlón átvezető dombos-kanyargós részre és nem a logikusabb, Székelykál – Vadad tengelyre építették 1840-ben. Vagy, hogy a megyében az egyetlen település Vadad, ahol az 1949–50-es években egyik napról a másikra elkulákosodott, majd meggyilkolt komoly gazdaemberek egyikének, Kiss Istvánnak emlékművet emeltek. A megyében a jobbára szintén magyar szekusok meggyilkoltak hét embert (Sántha József – Vadasd – 1949. augusztus 7., Kacsó István – Nyárádszereda – 1949. augusztus 10., Remus Brustur – Maroslekence – 1949. augusztus 12., Kiss István – Vadad – 1950. július 21., Viorel Bihoreanu – Mezőbodon – 1950. augusztus 2., Lalut Remus – Marosoroszi – 1950. augusztus 3., Nagy László – Udvarfalva – 1950. augusztus 14.), de az elmúlt 25 év alatt csupán Vadadban állítottak emléket a kommunizmus hét áldozata közül egyedül Küs Pistának, ahogyan ma is emlegetik a vértanút a vadadi idősebbek.
A rendszerváltást követő hónapokban nagy port felkavart jobbágyfalvi fatemplom leégése ügyében is tiszta vizet önt a pohárba. A közhiedelemmel ellentétben a fatemplom eredetileg nem az ortodoxoké volt. A székelyhodosi római katolikus egyházközség templomaként épült 1734-ben. Aztán Jobbágyfalvára került, szétbontva és újraépítve (hét és fél kiló sajtért és másfél kiló ordáért vásárolták meg) 1787-ben, jóval később, 1948-ban vált tüneményes módon ortodoxszá. 1990. március 21-én leégett. Hogy ki gyújtotta fel, nem tudni, de aligha lehetett magyar ember, hisz a helybeliek tudták, hogy eredetileg magyar templom volt.
Talán azt is kevesen tudják, hogy nyomda is működött Búzaházán. Egy helybeli ember, Dillmont (Széphegyi) Gyula (1873-1921) készítette teljes egészében fából, juharfából faragott betűkkel. Ezen nyomtatta ki egyebek mellett A mi lapunk című helybeli (!) újságot. A juharfa nyomda – szakemberek vélekedése szerint – egyedinek számít Európa nyomdatörténetében.
Ízelítőül ennyit a monográfiáról, amelynek elkészítése több évet vett igénybe, s a szerző már gondolkodik is egy bővített kiadáson. A több mint háromszáz fényképpel illusztrált kötet nemcsak az öt falu lakóinak, de mindenkinek örömére szolgál, aki megvásárolja és akit csak egy kicsit is érdekel a Nyárádmente és általában Erdélyország lakóinak története.
Szentmártoni István
Népújság (Marosvásárhely)

XVII. Magyar–magyar Gazdatalálkozó Aradon
Összetartozásunk megélésének szép ünnepe
Amint azt előzetesen közöltük, az AGROMALIM idei programjában szombaton az Aradi Kiállítási Központ B pavilonjában 10 órakor kezdődött a XVII. Magyar–magyar Gazdatalálkozó. Annak a prezídiumából Horváth Imre nagygazda, AMMGE-alelnök, programvezető üdvözölte a szép számú egybegyűltet, illetve a vendégeket, dr. Torda Mártát, a Földművelésügyi Minisztérium Nemzetközi és Kárpát-medencei Főosztálya, Kárpát-medencei Együttműködések főosztálya osztályvezetőjét, dr. Laczkó András NAK-főtanácsost, dr. habil. Horváth József PhD dékánt, Mikó Józsefné dr. Jónás Edit főiskolai docenst, a helybeliek közül Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, Tánczos Barna szenátort, a Szenátus mezőgazdasági titkárát, Sebestyén Csaba RMGE-országos elnököt és dr. Csősz János PhD egyetemi tanárt.
Ugyanazok a gondok, ugyanazok az igények
Házigazdaként Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök, megyei tanácsos üdvözölte a XVII. Magyar–magyar Gazdatalálkozó résztvevőit, kiemelve az érdekvédelmi szövetségnek a magyar gazdatársadalom iránt megnyilvánuló kiemelt figyelmét és törődését, hiszen nemcsak a romániai, de az Arad megyei magyarságnak is közel a fele a mezőgazdaságból él. Éppen ezért szorosan együttműködnek az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületével. Nagyon fontos, hogy az eseményen részt vevő szakemberek szakmai tanácsokkal szolgáljanak. Megköszönte az Arad megyei magyar gazdáknak, amiért a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének a támogatásával, idén XVII. alkalommal szervezték meg a sikeres gazdatalálkozót. Ahhoz, illetve a lakosság érdekében kifejtendő gazdatevékenységhez további sok sikert kívánt.
A továbbiakban Sebestyén Csaba RMGE-országos elnök üdvözölte az egybegyűlteket, majd örömének adott hangot, amiért az eddigi gazdatalálkozókon a mezőgazdaságot érintő komoly témák kerültek terítékre. Mert a Kárpát-medencei magyar gazdáknak ugyanazok a gondjaik, az igényeik, mint hazaiaknak. Éppen ezért nagy szükség lenne egy közös, Kárpát-medencei agrárpolitikára, Magyarország és Románia agrárpolitikájának az összehangolására. A magyar gazdák mindig is a haladás zászlóvivő voltak. Annak a reményének adott hangot, hogy az idei fórum is a haladást fogja szolgálni.
Ezt követően dr. Torda Márta, Földművelésügyi Minisztériumi osztályvezetője üdvözölte a résztvevőket, örömének adva hangot, amiért a Kárpát-medencei magyar gazdák együttműködése egyre inkább elmélyül, gyümölcsözővé válik.
A továbbiakban Horváth Imre, Czernák Ferencnek, a lippai Degré Alajos Olvasókör elnökének adta át a szót, aki miután üdvözölte az egybegyűlteket, illetve tolmácsolta az olvasókör tagjainak a jókívánságait, felhívta a figyelmet az 1956-os magyarországi események 60. évfordulójára, majd mély átéléssel szavalt el egy ’56-hoz kapcsolódó költeményt.
Ezt követően Horváth Imre gratulált Kocsik József AMMGE-elnöknek az Arad Megyei Kereskedelmi Ipar és Agrárkamara vezetőségétől az AGROMALIM nemzetközi kiállítás és vásársorozat szervezésében nyújtott munkájának oklevéllel és plakettel történt elismeréséért. A résztvevőktől a kitüntetett vastapsot kapott.
Hasznos tanácsok, érvek
A szakmai előadások során Horváth Imre elsőként Sebestyén Csaba RMGE-elnököt kérte fel értekezésének a megtartására. Sebestyén részletekre tekintő elemzést tartott a romániai gazdatársadalom helyzetéről. Annak manapság egyik legnagyobb kerékkötője a Cioloş-kormány, amely késlekedik a területalapú, illetve más támogatásoknak a kifizetésével.
Utána Tánczos Barna szenátor, a szenátus mezőgazdasági szakbizottságának a titkára, az RMDSZ felsőházi frakciójának helyettes vezetője, a romániai magyar gazdák általános nehézségei, illetve a szaktanácsadás fontossága témakörben táblára írt grafikonokkal alátámasztva bizonyította jártasságát nemcsak a Székelyföldi, hanem az egész ország gazdatársadalmát érintő kérdésekben. Így igen hasznos tanácsokkal, érvekkel szolgált a termőföld telekkönyvezésének az országos folyamatáról, illetve a tapasztalható hiányosságokról. Ugyanakkor tanácsokkal is szolgált a termőföld átíratásával, telekkönyvezésével kapcsolatos kérdésekre.
Utána dr. Laczkó András, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főtanácsosa tartott érdekfeszítő előadást Köztestületi szolgáltatásokkal a gazdálkodók versenyképességéért címmel, amiben felsorolta a NAK által a cél érdekében felvállalt feladatokat.
A továbbiakban dr. habil Horváth József PhD dékán, a Szegedi Tudományegyetem Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karának a dékánja ismertette az általa képviselt Egyetemnek a szolgáltatásait, a duális képzés terén elért kiváló eredményeit, majd Mikó Józsefné dr. Jónás Edit főiskolai docens tartott igen érdekes előadást,A teheneknek az istállóban és nem az utcán a helye címmel a tejtermelésben mutatkozó kedvezőtlen fejleményekről és a lehetséges megoldásokról.
Közös értékesítés, pályázati lehetőségek
A kávészünet után dr. Csősz János, a Bánáti Agrártudományi és Állatorvostudományi Egyetem tanára tartott érdekfeszítő előadást a Termelői Értékesítő Szervezetek (TÉSZ-ek) jelentőségéről a gazdaegyesületek fejlődésében, a román mezőgazdasági ágazat viszonyai közepette. Lényege, hogy a gazdák által egyénileg előállított javakat közösen értékesítsék, nagyban növelve a versenyképességüket.
Ezt követően, Bráj Róbert, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Szegedi Zöldségtermesztési Önálló Kutatási Osztályának a munkatársa a fűszerpaprika-termesztésben megmutatkozott eredményekről, illetve a kistermelők összefogása miatti hátrányokról beszélt.
A továbbiakban Kranovszky Nagy Andrea, a Magyar Nemzeti Kereskedő Ház Aradi regionális irodavezetője, az MNKH Közép- EUrópai Kereskedelemfejlesztési Hálózat Kft. romániai tevékenységét mutatta be, ismertetve az üzleti, illetve a pályázati lehetőségeket is, kiemelve a 40 év alatti gazdákat támogató pályázatot, amire szeptember 15-ig lehet jelentkezni. Ezt követően magyarra fordította annak a Temes megyei zöldségfeldolgozó vállalkozónak az ajánlatát, akinek a cége évente 2 ezer tonna zöldségfélét dolgoz fel, szerződéses alapon történő felvásárlással, bizonyos mértékű előfinanszírozással.
Utána Gáll-Tamás Mihály, az Aradi Mezőgazdasági Szaktanácsadó Iroda főtanácsosa a romániai magyar gazdák érvényesülési lehetőségeiről értekezett.
A TERAGRO Kft. megbízottja, dr. Pénzes Éva az ökológiai termelésnek a mezőgazdaságra gyakorolt előnyeit ecsetelte, illetve az általa képviselt vállalat termékeit ismertette.
Miután megválasztották a pörkölt elbíráló bizottság tagjait – Tánczos Barna elnök mellett Farkas Viktória és Sebestyén Csaba személyében –, és válaszoltak a jelen lévők által felvetett kérdésekre, véget ért a szakmai konferencia.
Kiállítók között
A vásárcsarnokban kiállítók között nézelődve sok tejterméket, méhészeti és sütőipari terméket, édességeket, kézműves termékeket láthattunk. Az AMMGE standján idén is Csipkár Imre Fazekasvarsándon gazdálkodó fűszerpaprika-termesztő, -feldolgozó termékei mellett a Tulipán Kft. borait, illetve a nagyzerindi Szénási házaspár mézeskalácsait és a feleség hímzéseit kínálták. Amint Schmak András cégtulajdonostól megtudtuk, a Tulipán Kft. standján finom magyarországi borokat, ugyancsak magyar szakácskönyveket, illetve Aradi szuveníreket, apró ajándékokat kínáltak. Csipkár Julianna és a férje, Imre az idei termésről elmondták: mivel fóliasátorban termesztik, az nagyjából minden évben azonos mennyiségű. A minőségre sem lehet panasz, hiszen az őrleményt rendszeresen felvásárolja az évek óta visszajáró klientúra.
A szabadtéri hatalmas szín alatt szervezett állatkiállításon galambokkal, tyúkokkal, rucákkal, nyulakkal, kutyákkal, mangalica sertésekkel, juhokkal, szarvasmarhákkal, lovakkal ismerkedhetett a sok látogató. A szín hűvösében az állatok kiválóan viselték a szeptember eleji meleget. Ugyancsak szabadtéren rengeteg mezőgazdasági gép, berendezés volt megtekinthető.
Pörköltértékelés, kellemes együttlét
Közben a kiállító területen kívül felállított bográcsokban a Majláthfalvi Gazdák őzpörköltet, Khell Levente és Homolka Ervin az újAradi RMDSZ malacpörköltjét, míg a zimándközi Szabó Sándor ugyancsak sertéspörköltet, illetve egy másik bográcsban birkapörköltet főzött.
Tánczos Barna szenátor, zsűrielnök az eredményhirdetés előtt kiemelte a finom pörköltek kiváló ízvilágát, amelyeknek az alapos kóstolgatása után a következő eredmény született: a III. díjat megosztva a majláthfalvi, Nyári Imre vezetésével készült őzpörkölt és a Szabó Sándor sertéspörköltje, II. díjat Szabó Sándor birkapörköltje, míg az I. díjat a Khell–Homolka kettős malacpörköltje vitte el. Különdíjat kapott az újkígyósi Pallér Imre és felesége által készített savanyúdinnye.
Egy csíkfacsárdi, Péter Sándor nevű fiatalembernek leégett a csűrje, ahol állatai, takarmánya, komoly javai pusztultak el, ezért a helyi összefogásról a sajtóból értesülve, Pallér Imre István újkígyósi gazdálkodó úgy döntött, hogy az Arad Megyei Magyar Gazdák segítségével – amelynek maga is tagja –, 50 kiló lucernamagot küld neki, hogy a jövő évi takarmányát biztosíthassa, mert a magyarság túlélésének az összefogás a záloga.
Nem is a pörköltek értékelése, hanem a közös elfogyasztása, a Majláthfalvi Gazdák által kezdeményezett nótázás, a kellemes együttlét, a közös jövőtervezés, összetartozásunk érzésének a megélése volt a legfontosabb. Köszönet érte a szervezőknek, a támogatóknak egyaránt.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Tanévnyitó és megemlékezés Micskén
Nem csak tanévnyitó ünnepséget tartottak hétfőn Micskén, de megemlékeztek születésének 100. évfordulóján Jakó Zsigmond egyetemi oktatóról, művelődés- és gazdaságtörténészről is.
A micskei Miskolczy Károly Általános Iskola udvarán szeptember 12-én délelőtt Hodgyai Edit iskolaigazgató köszöntötte az egybegyűlt elöljárókat, szülőket és diákokat. Köszöntőbeszédében hangsúlyozta a magyar nyelven tanulás szükségszerűségét illetve a tanügyi intézmény létének fontosságát úgy Micskén, mint Berettyópoklostelkén. Reményét fejezte ki, hogy a minőségi tudás, amelyet a múlt tanévben 72 diák bizonyított 260 tantárgyversenyen a helység jövőjének versenyképességét fogja eredményezni. Kosztandi Mihály polgármester arról beszélt, hogy ez az a nap, amikor minden szülő legféltettebb kincsével, a gyermekével érkezett az iskolába, hogy olyan szakemberekre bízza, akik a későbbi fejlődésére, tudásának gyarapítására fektet nagy hangsúlyt. Kiemelte: munkavállaláskor csak a tudása által mAradhat versenyben az ember. A tanévnyitó során főleg az alsó osztályokba járó gyerekek produkcióiban gyönyörködhettek a megjelentek: Budai Anna IV. osztályos és Bagosi Zsófia I. osztályos tanulók népdalokat énekeltek, Bányász Patrícia II. osztályos és Lakatos Bernadett IV. osztályos tanulók pedig népmesét adtak elő. Az iskola néptánccsoportja mezőségi táncokat lejtett, majd minden gyermek, kicsitől nagyig, felcsíki polgári táncokkal nyűgözte le a tanévnyitó közönségét.
Megemlékezés
Az ünnepség Jakó Zsigmond emléktáblájánál folytatódott, a Micskén is nevelkedett művelődés- és gazdaságtörténész, levéltáros, egyetemi oktatóra születésének 100. évfordulóján emlékeztek családi házánál. Az emléktábla előtt a felső tagozatos lányok széki népdalokat énekeltek, melyet egy rövid életrajzi összefoglaló és méltató követett Oláh Ágota VII. osztályos tanuló előadásában. Hodgyai Edit iskolaigazgató kiemelte Jakó Zsigmond munkájának fontosságát, alakjának Micskére gyakorolt pozitív hatását. Beszédében megemlítette és köszönetet mondott az évenkénti Jakó-díjért, melyet Jakó Zsigmond családja ajánl fel minden tanév végén egy általuk választott, éves munkásságában, eredményeiben sikeres tanuló számára. A helyszínen beszédet mondott Kosztandi Mihály polgármester is, példaképnek állítva a diákok számára a történészt, illetve elővetítette, hogy az épületet, mely a Jakó család tulajdona, a Partiumi Keresztény Egyetem fogja hasznosítani az egyetemi hallgatók képzése során. Az ünnepi beszédeket követően koszorúkat helyeztek el az épületen. Micske helység nevében a jövő nemzedékének kis képviselői, az iskola részéről Erős-Joó Kincső Enikő, a tavalyi tanév legeredményesebb tanulója, a Polgármesteri Hivatal részéről Kosztandi Mihály polgármester, a micskei RMDSZ-Nőszervezet nevében Halász Ilona elnök asszony hajtott fejet. Az ünnepélyes megnyitót követően a tanulók osztálytermeiket vették birtokukban oktatóik kíséretében.
erdon.ro

Önkéntes gyűjtőmunkával feltérképezett sírkeresztek
A közel kilencszáz sírban több mint 1900 elhunyt nyugszik a csíkszentmártoni temetőben – derül ki a csíkcsekefalvi Vitos Antal által összeállított tanulmányból, amelyben a helyi temető és templomkert sírfeliratait vette számba.
A csíkszentmártoni temető és templomkert sírfeliratait térképezte fel a csekefalvi Vitos Antal, a begyűjtött adatokat kiadványba foglalta össze, amelyből egy példányt a helyi plébánia rendelkezésére bocsájtott – hívta fel a figyelmünket a rendhagyó munkára Vakaria Béla helyi plébános.
Fellapozva a feljegyzéseket érdekes információkra bukkantunk, így felkerestük a tanulmány készítőjét is. Vitos Antal érdeklődésünkre kifejtette, tavasszal érzett egy belső késztetést arra, hogy összeállítsa a temetőben és templomkertben nyugvó halottak névsorát. Mivel rokkantnyugdíjas, ideje engedte, hogy több hónapon át vizsgálja a kereszteket, feliratokat, sőt szükség esetén a régi kőkereszteket meg is tisztította, hogy kiolvashassa az azokra írtakat. Mint fogalmazott, míg más hívek rendszerint munkával, adományokkal támogatják az egyházközséget, ő egészségi állapota miatt ezt nem teheti meg, így ezzel a munkával próbált segíteni.
Kiemelte azt is, hogy a gyűjtőmunka során jött rá, hogy nem tudja a teljes névsort összeállítani, mivel sok elhunyt neve már, illetve még egyetlen sírfeliraton sem szerepel – így az elkészült névsort részlegesnek tekinti. Az adatok begyűjtéséhez kora tavasszal fogott hozzá és a nyárig járt ki a temetőbe anélkül, hogy testvérén kívül bárki tudott volna elképzeléséről. A hangsúlyt elsősorban a régi sírkeresztek feliratainak megörökítésére helyezte. Látva az érdekesebbnél érdekesebb feliratokat, úgy döntött, hogy témakörökként csoportosítja majd a feliratokat.
Így az írógéppel megírt tanulmányban a régi sírkövek, kripták feliratai mellett bekerültek többek között a különleges, a legrégebbi, a régi papi sírok, a fiatalon elhunyt szülőanyák, a gyermekek, a gyilkosságok áldozatainak emlékére állított kőkeresztek feliratai is.
Vitos Antal továbbá összegyűjtötte a kiolvasható sírfeliratokon szereplő száz ritka családnevet és ötvenöt ritka keresztnevet, a feliratokról megállapítható leghosszabb özvegységekre is rávilágított, amelyek 41–59 év közöttiek voltak. A dolgozatban ugyanakkor külön szerepel az ugyanabban az évben elhunyt 23 házastárs névsora, illetve annak a két házastársnak a neve, akik egy évben születtek és azonos évben haltak meg.
Továbbá azt is megtudhatjuk a feljegyzésekből, hogy a temetőben nyugszik Gergely Péter – a csíki Matuzsálem, aki 1885-ben született és 1988-ban hunyt el, illetve Illés Miklósné Nagy Ilona – aki átélte a XX. századot (1900-ban született, 2000-ben temették el). Mindezek mellett pedig arról a három rekordszámú halottat befogadó sírról is olvashatunk, amelyekben hét-hét halottat helyeztek örök nyugalomra 103, 92 és 79 év alatt.
A tanulmány összeállítójától azt is megtudtuk, hogy vizsgálódása alatt a temetőben és templomkertben összesen 883 megjelölt sírt számolt össze: 603 síremlékkel, 122 kőkereszttel, 122 vaskereszttel, 19 fakereszttel, 12 sírkőlappal, 3 kopjafával és 2 kriptával jelzettet. Ehhez pedig hozzáadódik a jelöletlen sírok száma. A sírfeliratok alapján 1907 halott – 1052 férfi, 855 nő – végső nyughelye a szentmártoni temető. Ehhez is hozzászámolandók azok is, akiknek neve már nem szerepel a sírköveken, illetve akiknek a számláláskor még nem volt feltüntetve.
Bárki elolvashatja
Beszámolója során Vitos Antal többször rávilágított arra, hogy nem szakszerű kutatást végzett, csak saját meglátásai alapján rendezte a begyűjtött információkat. Tette ezt azért is, mert ahogy az évek telnek, egyre nehezebb kiolvasni a feliratokat, a lejegyzett információk azonban fennmAradnak, a következő generációk számára hasznosak lehetnek. A sírhelyek könnyebb felismeréséért részekre osztotta a temetőt, a harangozói lakot, az anyakeresztet, illetve a két kriptát véve viszonyítási pontnak – így a leírtak alapján bárki rátalálhat a bemutatott sírokra – avatott be a Vitos Antal. Hozzátette, amikor az első példányt átadta a helyi plébánosnak, az azt javasolta, tegyék közkincsé. S habár nem ellenzi az ötletet, erre nem tud áldozni, de aki kíváncsi az összeállításra, annak szívesen odaadja a másodpéldányt.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

Egy volt SRI-tiszt akarta lejáratni Laura Codruța Kövesit
Őrizetbe vette a szervezett bűnözés és terrorzimus elleni ügyészség (DIICOT) a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) egyik volt magas rangú tisztjét, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy magán nyomozóiroda segítségével le akarta járatni korrupcióellenes ügyészség (DNA) főügyészét.
A DIICOT szerdai közleménye szerint Daniel Dragomir az a személy, aki Laura Codruța Kövesit kompromittáló adatok megszerzésére bérelte fel az izraeli Black Cube magán nyomozóirodát. A gyanúsított korábban a SRI terrorelhárító részlegének vezetője volt. A DIICOT szerint boszúból akarta lejáratni Kövesit, ugyanis a DNA korábban a bíróság elé állította csúszópénz elfogadásának vádjával.
Az ügyben korábban már bűnvádi eljárás indult három izraeli állampolgár, a Black Cube alkalmazottai ellen. Ketten közülük a román sajtó értesülései szerint volt Moszad-ügynökök: Ron Weiner és David Geclowicz, akiket le is tartóztattak.
A DIICOT szerint Daniel Dragomir azzal bízta meg a Black Cube alkalmazottait, hogy zaklassák és háborgassák a DNA főügyészét és a hozzá közel álló személyeket. Fenyegető telefonhívások és informatikai adathalászás nyomán fel akarták törni Kövesihez közel álló személyek internetes postaládáját, így akartak kompromittáló adatokat gyűjteni a főügyészről.
itthon.ma//erdelyorszag

Köszönjük, Bukarest!
Az amerikai nagykövet nagy port kavart Székelyföldi látogatása több szempontból is jelentős számunkra. Már az figyelemre méltó, hogy két napot a helyszínen tájékozódott helyzetünkről, s bár igazi diplomataként kényes kérdésekben nem foglalt állást, az jelzésértékű, hogy a hatóságok által üldözött székely zászlóval fényképezkedett, és többször kimondta a Romániában tabunak számító Székelyföld nevet.
A diplomata látogatása jogsérelmeink egyfajta leltározására is alkalmat teremtett, és ezek közül alighanem a legdöbbenetesebb az egyházi visszaszolgáltatások ügye. Beigazolódott, amitől oly sokan tartottunk a Mikó-ügy kezdetén: a visszaállamosítás precedensértékűvé vált, az egyházi ingatlanok restitúcióját gyakorlatilag leállították. Kató Béla erdélyi református püspök egészen elképesztő adatot osztott meg: csak a múlt héten a magyar történelmi egyház tizenkét ingatlanjának visszaszolgáltatását utasította vissza a Bukaresti restitúciós bizottság. Huszonhat évvel a rendszerváltozás után tehát az amúgy is akadozó folyamat teljes leállításáról kell beszélnünk, a kommunisták által elkobozott ingatlanokat ócska trükkel, a jogállamiság látszatát keltve, szükség esetén az igazságszolgáltatás eszközeit is igénybe véve tartaná meg a maga számára a rabló román állam. A bajt tetézi, hogy igen nehéz küzdeni azzal a módszerrel, amelyet alkalmaznak, éspedig hogy az egyház kéréseit mondvacsinált okokra hivatkozva elvetik, a bíróságokon pedig a restitúciót elrendelőket elítélik – mint Markó Attila esetében történt. Az egyedüli lehetőséget a változásra talán a diplomácia, a külpolitika jelentheti – az amerikai nagykövet Székelyföldi látogatása azért oly fontos, mert alkalmat jelentett rávilágítani a restitúció akadályoztatására és a „példás román kisebbségpolitika” nemzetközi szinten alig ismert árnyoldalaira. Ezt az alkalmat a Székelyföldi önkormányzati vezetők és az egyházi elöljárók igen jó érzékkel használták ki, s ha valami, hát akkor az amerikai, a nyugati nyomásgyakorlás kétségkívül hasznos lehet számunkra. Miként hasznunkra válhat az a román felhördülés is, amely Hans Klemm székely zászlós fotóját követte. Tegnapi közleményében ugyan a Bukaresti külügyi tárca kínosan kerülte „bekéretés” kifejezést – vicces is lenne az, nem is annyira a román–amerikai stratégiai partnerség, inkább az erőviszonyok okán –, azt viszont hangsúlyozta, hogy a nagykövettel folytatott „beszélgetésen” rávilágítottak arra, hogy az „ilyen látogatások” „esetleg létező érzékenységek megértését és figyelembevételét is előfeltételezik”. Hans Klemm így aztán a saját bőrén tapasztalhatta: mind egy szálig igaz, amit a Székelyföldi önkormányzati vezetők mondtak neki a székely jelképek üldözéséről, a román hatalom kettős mércéjéről, a restitúció leállításáról.
Mi pedig köszönetet mondhatunk Bukarestnek, amiért kibillenve a kisebbségek részére minden jogot példaértékűen biztosító mintaállam szerepéből, az amerikai kormány képviselője előtt is kivillantotta foga fehérjét!
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tatárjárás lesz-e a migráció?
Szeptember 13-án, kedden a Budapesti Demokrata című hetilap főszerkesztője, Bencsik András Migráció volt-e a tatárjárás? És mennyi olcsó munkaerőt hozott? címmel tartott előadást a pécskai magyar iskola dísztermében. Az előadás a Civil Összefogás támogatásával jöhetett létre.
Október 2-án a magyarság jövőjét meghatározó népszavazás lesz arról, hogy a Brüsszeli hivatalnokok vagy Magyarország kormánya dönthessen-e arról, hogy bárkit be lehessen-e telepíteni Magyarországra vagy csak azok a külföldiek telepedhetnek le az országban, akiknek azt az ott lakók megengedik.
A népszavazás végeredményétől fog függeni, hogy Magyarország lakossága megmArad magyarnak vagy 2-3 generáció alatt feloldódik egy idegen, muszlim többségben, ahogy az Erdélyben történt, ahol 1910-ben 1 664 000 (31,6 %) magyar és 2 830 177 (53,8%) román élt, majd 2011-ben már csak 1 219 312 (17,87%) magyar és 4 820 353 (70.66%) román.
A népvándorlók betelepedésének következménye előbb-utóbb nyelv- és kultúraváltás lesz. Aki azt akarja, hogy a magyarság elveszítse nyelvét és kereszténységét az nem fog NEM-mel szavazni október 2-án, de akinek fontos az, hogy későbbi utódai is magyarok és keresztények legyenek, az NEM-mel fog szavazni.
Sajnos az előadás iránti érdeklődés elmAradt a várhatótól.
Minden magyar állampolgár szavazhat, így azok az erdélyi, partiumi és bánsági magyarok is, akik már megkapták honosítási okiratukat. A szavazás feltétele a regisztráció, amit az interneten is el lehet végezni a www.valasztas.hu honlapon keresztül. Regisztrálni szeptember 17-ig lehet!
Minél előbb regisztráljon minden itteni magyar állampolgár, és ha megkapta a levélszavazási csomagot, akkor szavazzon is!
Az október 2-ai népszavazás és a NEM-ek sikere mindannyiunk közös ügye, nemzeti ügy.
Nagy István
Nyugati Jelen (Arad)

Tábor táborra Válaszúton
A válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány épületei és kertje tanév közben az óvodások, elemisták zsivajától hangos, míg nyáron egymást érik a különböző korosztálynak szóló különféle táborok.
A szórványtábor, június 28-án indult, a szórványban élő alsó tagozatos gyerekek számára. A tábor minden napja mesével kezdődött, amit a sárkány írt a gyerekeknek. A levél tartalmazta az aznapi feladatot, és ha azt teljesítették, leesett a sárkány egy feje. Hét végére a félelmetes ötfejű barátságos királyfivá változott. A tábort királyi bál zárta, minden gyerek az általa készített tárggyal ajándékozta meg a királyfit. A sok ajándékból gyönyörű kiállítás lett, ahol mindenféle természetes anyagból (fa, filc, nemez, bőr) készített tárgy helyet kapott. Lovacska, ostor készült, de vásznat és tányért is festettek a táborozók. Gyöngyből különféle állatfigurák készültek. Üvegfestékkel is megismerkedtek a gyerekek, poharakat dekoráltak, alátét is készült hozzá. A díszítő motívumokat elleshették a múzeumból is, hisz a gazdag néprajzi gyűjtemény megtekintése is a program része volt. Nem telhetett el a hét népdal, néptánc, népi gyermekjátékok tanulása és gyakorlása nélkül, de kirándulás, népdalverseny, vetélkedő, kincskeresés is színesítette a programot. A kisdiákok élményekben gazdagan, magyar identitásukban megerősödve térhettek haza.
FODOR EMŐKE
Szabadság (Kolozsvár)

Magyar kormánytámogatással újulhat meg a szentbenedeki Kornis-kastély
A magyar kormány határon túli örökségvédelmi programjának részeként, három erdélyi magyar civil szervezet segítéségével újulhat meg néhány éven belül a Kolozs megyei Szentbenedeken található Kornis-kastély, a felújítás mikéntjéről jelenleg is folynak a tárgyalások – nyilatkozta a Krónikának Géher Ferenc, a műemlék épület tulajdonosa.
A Mikeháza községhez tartozó Szentbenedeken található műemlék épület múlt héten került a figyelem középpontjába, amikor szerdára virradóra ismeretlenek megpróbálták ellopni a bejárati kapu unikornisszobrait. Tiberiu Zelencz, a község polgármestere arra panaszkodott, hogy a műemlék épület leromlott állapotban van, már életveszélyes. Úgy vélte, a tulajdonosnak be kellene kerítenie birtokát, és figyelmeztetni a látogatókat a rájuk leselkedő veszélyre. Az elöljáró azt a lehetőséget is felvetette, hogy az önkormányzat uniós forrásokra pályázna a kastély rendbetétele érdekében, de ehhez meg kellene egyezniük annak tulajdonosával.
Géher Ferenc a Krónikának elmondta: érzelmi okokból nem áll szándékában eladni a kastélyt, és azt a magyar kormány örökségvédelmi programjának részeként, erdélyi magyar civil szervezetek segítéségével újítaná fel.
Tárgyalnak a felújítási tervről
A Kornis-örökös kifejtette, Pavel Goron volt mikeházi polgármester egyáltalán nem tanúsított érdeklődést a kastély iránt. Elmondta, Tiberiu Zelenczet lehet, hogy érdekli annak sorsa, de ő közben tárgyalt három erdélyi magyar szervezettel, akik hajlandók lennének együttműködni a műemlék megmentése érdekében. A szentbenedeki Kornis-kastély ugyanakkor a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ határon túli örökségvédelmi programjában is szerepel. „A kastély felújítása ott van feladatként a miniszteri, államtitkári asztalon. Sajnos, jelenleg nincs jogom tárgyalni Zelencz úrral, ugyanis harmadik féllel nem tárgyalhatok” – magyarázta Géher Ferenc.
Elmondta, a család határozott kívánsága, hogy a kastély a felújítást követően a magyar közösség céljait szolgálja, függetlenül attól, hogy az szociális, kulturális vagy oktatási jellegű. Mint részletezte, napokon belül tárgyalóasztalhoz ül a magyar kormány megbízottjával és a három erdélyi magyar civil szervezettel, és amint ezekkel megállapodnak, tárgyalni fog a mikeházi önkormányzattal is.
„Úgy gondolom, hogy bármi is lesz a megoldás, a község vezetését semmiből nem lehet kihagyni. Reményeink szerint azért jó néhány embernek munkát fog adni a majdani felújítás és a későbbi üzemeltetés is” – mutatott rá az együttműködés szükségességére Géher Ferenc.
A román hatóságok segítségére is számít
A tulajdonos szerint három épület felújításán gondolkodnak. Az egyik az úgynevezett új kastély, egy oszlopos, timpanonos, ezer négyzetméter alapterületű klasszicista épület, a másik a kaputorony felvonóhíddal, várárokkal, míg a harmadik az úgynevezett keleti bástya, amelyet Zöld bástyának is neveznek. Ha a munkálatok elkezdődnek, három-négy-öt éven belül használhatnák az épületeket, élet költözne a kastélyba, további munkalehetőséget teremtve a környékbeli embereknek.
„Egy biztos: nem akarunk belőle luxusszállodát csinálni, annyi pénz a világon nincs. Sok-sok millió euróba kerülne” – magyarázta Géher. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az épület szerepel a romániai műemlékvédelmi listán. „Azért egy kicsit a tulajdonos is elvárja, hogy a Bukaresti hatóságok segítsék, ha a kastély számukra is hivatalosan műemlék” – magyarázta.
Rámutatott, hogy a magyarországi műemlékvédelmi hivatal évente pénzt ad a magántulajdonban lévő műemlék épületek karbantartására, hiszen az az országnak, a megyének, a városnak is dicsőség. „A műemlékvédelmi hivatal arra van, hogy csináljon is valamit” – szögezte le Géher Ferenc.
Folyamatosak a rongálások
A Kornis-kastély tulajdonosa szerint rengeteg a gond, három hónapja a szamosújvári cserkészek 80 zsák szemetet szedtek össze, és vittek el a területről. Mint részletezte, a problémát az okozza, hogy a falu népe sok éve rendszeresen oda hordja a szemetet a kastély pincéjébe, a várárokba, a kastélyparkba, és úgy látszik, ezt a polgármester sem tudja megakadályozni.
„Hihetetlen, hogy amikor a másfél tonnás unikornist daruval megpróbálták elszállítani, és az egyik lezuhant a várárokba, az olyan volt, mint egy földrengés, és mégsem vette észre senki. Arra kérem a polgármester urat, hogy próbáljon rendet tartani és elérni, hogy fejezzék be azt a gyakorlatot, hogy rendszeresen, tonnaszámra odahordják a szemetet” – reagált a múlt heti rongálásra lapunknak a tulajdonos. Hangsúlyozta, a kastély területe magánterület, ráadásul életveszélyes, ezért azt fontolgatja, hogy körbekeríti a birtokot, amelyen egyébként a falu futballpályája is található, és amelyet a helyiek sok éve ingyen használnak.
Mint részletezte, már két alkalommal – mintegy nyolc éve, illetve három éve – leláncolta a bejáratot egy lakattal, és kifüggesztett tíz-tíz román és angol nyelvű táblát a következő felirattal: „Magánterület. Belépni életveszélyes és tilos”. „Nem fogja elhinni: másnapra ellopták a láncot és az összes táblát!” – számolt be lapunknak Géher Ferenc. Emlékeztetett, hogy a második világháború után a kastély még lakható volt, a műemlék jelenlegi állapotához az azóta is folyamatos szándékos rongálás vezetett. „Most mit csináljak? Mert nagyon nehéz. Ha baleset történik, rádől a fal valakire, nem lehetek hibás. Miért megy be valaki magánterületre?” – adott hangot aggodalmának a tulajdonos.
A kerítést is ellopnák
Géher Ferenc egyébként hétfőn délben kapott hivatalos levelet a mikeházi polgármestertől, amelyben az felszólítja az állagmegóvásra és a terület kitisztításra, erre a Kolozsvári ügyvédje fog válaszolni, mondta lapunknak. Hozzáfűzte, attól tart, hiába keríti körbe a birtokot, a kerítést is el fogják lopni. „Borzasztó nehéz így egyről a kettőre jutni. Reggeltől estig ezen dolgozom, most beszéltem kétszer az ügyvéddel meg a helyi ismerőseimmel, hogy mit lehetne tenni. A két unikornist egy kedves barátom, Léczfalvi István, aki korábban alpolgármester volt Mikeházán, mentette meg, és szállította biztonságos helyre. Majdnem biztosak voltunk benne, hogy másnap éjjel visszajönnek a megkezdett munkát befejezni. Ráadásul igyekszem, hogy tudjuk már valamire használni a kastélyt, de erre figyelmeztető leveleket kapok, hogy én takarítsam ki a környéket, miközben a falu népe teherautó számra hordja oda a szemetet évtizedek óta” – panaszolta a tulajdonos.
Hozzáfűzte, a mikeházi polgármester nem tud addig uniós forrásokra pályázni, amíg a kastély az ő tulajdona, és nem is akarja eladni neki. „Ennek érzelmi oka van, édesanyám fentről figyel” – magyarázta Géher Ferenc, aki édesanyjától, Kornis Gabriellának örökölte az értékes ingatlant.
A kastélytulajdonos szerint ugyanakkor a polgármesternek kötelessége lenne felhívni a község lakóinak figyelmét arra, hogy a kastély területe magánterület, életveszélyes, és be kellene tiltani, hogy ott gyerekek játsszanak, sportoljanak. Pénzbírságot, rendőrségi feljelentést kellene kilátásba helyezni, vélte. „Esetleg közösen is felépíthetjük a kerítést. Ők is vegyenek részt a feladatban!” – javasolta.
Szimbolikus összegért megvennék
A Kornis-kastély állapotával Tiberiu Zelencz polgármester is elégedetlen. „Sajnos a kastély el van hanyagolva, veszélyt jelent a gyerekeinkre, akik oda mennek játszani. Néha igyekszünk embereket küldeni, hogy amennyire lehet, takarítsanak a környéken” – mondta a Krónikának az elöljáró.
Arról is beszámolt, hogy számos értesítést küldött már a Budapesten élő örökösöknek. „Szeretném megtalálni a módját az együttműködésnek, hogy a kastély része lehessen egy országos kulturális projektnek. Ígéretet kaptam a tulajdonostól, hogy eljönnek hozzánk, és megkeresnek, de nem jöttek. A polgármesteri hivatal nem fektethet be a kastély felújításába, mert a törvény nem teszi ezt lehetővé” – magyarázta az elöljáró.
Elmondta, hogy a mikeházi önkormányzat szeretné megvásárolni a műemlék épületet szimbolikus összegér, állami támogatással, hogy aztán uniós forrásokból felújítsák, mivel országos jelentőségű turisztikai látványosság lehetne. „Régi, 16. századi építésű, és parlagon hever, a tulajdonos nem kezd vele semmit. Várom, hogy mit fog tenni, mert szóban és írásban is tájékoztattam. Szeretnék együttműködni, de eddig nem sikerült” – panaszolta lapunknak Tiberiu Zelencz, aki szerint most is jönnek turisták a faluba, de nincs mit látniuk a romos épületen.
Kifejtette, szeretné, ha vonzó turisztikai látványosság lehetne, de ugyanakkor mások a prioritásai. „Három hónapja vettem át a polgármesteri hivatal irányítását, és nincs vezetékes víz, csatornázás, gáz a községben” – sorolta a teendőket a polgármester.
A szentbenedeki Kornis-kastély Erdély egyik legszebb reneszánsz kastélya volt, főépülete 1573 és 1593 között készült, a Kornis család 1600 óta lakott az épületben, a 17–18. században többször kibővítették és átalakították. A kastélyt 1948-ban államosították, 1950–51-ben az épület felét silóvá, másik felét iskolává alakították. Az egykori tulajdonos leszármazottai peres úton visszakapták, de az ingatlan felújítására egyelőre nem sikerült pénzt szerezniük. A kastély 2010 óta szerepel a Kolozs megyei műemlék épületek listáján.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Márton Áronnak nem kell reklám
A mítoszok elengedhetetlenül képződnek, de nem árt a mítoszokat és a történelmi hitelességet szétválasztani – mondja Lázár Csilla, a Csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum vezetője. A népszerűsítés, illetve a hiteles források feltárása a 2016-os Márton Áron Emlékév fő célkitűzései között szerepel.
– A Márton Áron Emlékév keretében nemrég Csíkszentdomokoson Márton Áron-konferenciát szerveztetek. Milyen hozadéka volt a konferenciának, derültek-e ki új adatok a püspökről? Melyik a legkevésbé feltárt része a Márton Áron életműnek, honnan lehet újdonságerejű eredményekre várni?
– A domokosi konferencia – ellentétben a legtöbb szakmai, történészi konferenciával – meglehetősen széles réteget szólít meg, idén is 200 körül volt a résztvevők száma. A közönség soraiban szép számban ülnek olyanok is, akik valószínűleg nem olvasnak történészi szaklapokat, tanulmányköteteket, de a Márton Áron püspök iránti tisztelet kíváncsivá teszi őket a 20. századi történeti, egyháztörténeti kutatás eredményei iránt. Éppen ezért nem csupán a szűk szakmai körökben is újdonságnak számító előadásokat iktatjuk be a konferenciára. Ezzel együtt is idén is voltak újszerű témák, újszerű megközelítések. Seres Attila a fiatal Márton Áron és egy Kolozsvári lengyel diplomata közötti baráti kapcsolat dokumentumait ismertette. Olyan témából adott ízelítőt, amelynek még sok feltáratlan részlete van: Márton Áron szerepe a harmincas évekbeli Kolozsváron. Ugyanezen korszakot kutatja a konferencia fiatal előadója, Izsák Anikó is, aki nagyon alaposan áttanulmányozta a korszak katolikus sajtóját, és ennek alapján térképezte fel Márton Áron kapcsolatát a korabeli katolikus értelmiségi elittel. Szintén ehhez a korszakhoz kapcsolódott részben Marton József előadása is, megvilágítva Márton Áron viszonyulását a korszak eszmeáramlataihoz, illetve Ozsváth Judit összehasonlító előadása Domokos Pál Péter és Márton Áron népnevelő törekvéseiről.
– Vannak-e vitás pontok a szakemberek között Márton Áron életét és munkásságát illetően? Melyek a fehér foltok, vagy melyek azok, amelyeknek kutatása egyelőre akadályokba ütközik? Gondolok itt például a püspök és a Szekuritáté „kapcsolatára”.
– Természetesen vannak eltérő interpretációk, ha kifejezett viták nem alakultak ki ezúttal. Az említett Izsák Anikó felvetése a különböző felekezetű értelmiségiek együttműködésének alacsony fokáról, sőt néhol konfliktusáról például újszerű volt. Ha nem is konkrétan a püspök megítélését, de a korszak értelmezését tekintve egyenest provokatívnak tekinthető Virt László előadása, melyben Mindszenty József bíboros, hercegprímás és Márton Áron püspök mint egyházuk sorsa iránt felelős vezetők hatalommal szemben tanúsított magatartását vetette össze, egyértelműen Márton Áron magatartását jelölve meg vállalhatónak. Tanulmánya – akár a legtöbb előadóé – a Székelyföld kulturális folyóirat októberi számában fog megjelenni. A Szekuritáté levéltárában található Márton Áronra vonatkozó megfigyelési anyag idén nem került szóba a konferencián, de ennek kutatása természetesen sok újdonsággal szolgál még, nemcsak a püspök életét, egyházkormányzati, kisebbségvédelmi módszereit tekintve, de a (kommunista) hatalom működési elveit és gyakorlatát illetően is.
– Márton Áron megfigyelési anyagából szerettetek volna kiadni egy részt. Szakemberhiány vagy az anyagiak akadályozták meg ennek a kiadását? Mit gondolsz, a dokumentumértéken túl milyen hozadéka lehet egy ilyen forráskiadásnak?
– Talán az időhiány volt ezúttal a legnagyobb akadály. Az „alapember”, aki ezen az anyagon dolgozik, Denisa Bodeanu, Bukaresti történész. Meggyőződésem, hogy az elkövetkező években a kiadásra is sor kerül, de ehhez feltétlen szükség lesz az erdélyi magyar történészek aktívabb közreműködésére is. Denisa Bodeanu ugyan már átolvasta és rendszerezte a 77 000 oldalnyi kötetet, és közölt is ezzel kapcsolatban rövidebb tanulmányokat. A teljes anyag kiadása természetesen sem nem lehetséges (terjedelmi okokból), sem nem szükséges. Viszont a közérdeklődésre számot tartható dokumentumok száma is több ezerre rúg, ezeknek a lábjegyzetelése, szerkesztése, beszedése, fordítása rendkívül időigényes. A korszak megértésén túl egy ilyen dokumentumgyűjtemény, illetve az ebből kirajzolódó viszonyrendszerek, magatartások nemcsak a kommunista múlttal szembesítenek, de az örök emberi – s eképpen ma is tapasztalható – gyengeségekkel és erényekkel is.
– Az elmúlt pár hónapban minden nagyobb és különböző típusú erdélyi rendezvényen belebotlottam a Márton Áron-plakátkiállításba. Mennyire mérhető ennek a kiállításnak a hatása, sikere, kaptatok-e visszajelzést a kiállítás kapcsán?
– Ez egy plakátkiállítás, semmi több. A figyelem felkeltését célozza. Azért is volt jelen – ahogy fogalmaztál – „nagyobb” rendezvényeken. A népes fesztiválok közönségének soraiban kétségkívül sokan voltak, akik addig szinte semmit vagy alig hallottak Márton Áronról. Viszonylag rövid összegzőkkel, idézetekkel, és – ahogy plakátokon dukál – sok képpel próbáltuk felhívni a figyelmet a püspökre. Nekem csak „sokan nézték” jellegű visszajelzéseim vannak barátoktól. Kétségtelen, hogy idén például a sajtóban sokfelé lehetett találkozni Márton Áron nevével, de hogy ez az emlékév melyik rendezvényének vagy milyen más jelenségnek a következménye, azt én nem tudom megmondani.
– A Márton Áron Emlékév kapcsán szoboravatásra, vándorkiállításra, ifjúsági táborra, kétnyelvű kötetre, konferenciára s megannyi egyéb programra került sor. Mi volt az elsődleges célotok ezeknek a kultikus mozzanatoknak a megszervezésével: szélesebb körben ismertté tenni az erdélyi püspök személyiségét, hogy legyen egy hely – pl. Márton Áron szobra –, amely szimbolikus a Székelyföldi emberek számára?
– A Csíkszeredai szoborállításban semmi érdemem, annak célját az állíttatók több helyen többször megfogalmazták. A többi eseménynek közös célja valóban az, hogy többekhez eljusson a püspöknek – nem is a neve, hanem – az üzenete. A domokosi múzeumot is azért hoztuk létre hat éve, mert úgy láttuk, Márton Árontól nemcsak tanulni lehet, de élvezet is tőle tanulni. Hiteles, humánus, emberközeli, írásai igényesek és olvasmányosak, karaktere imponáló, kortársai által sokszor megkérdőjelezett döntéseit a történelem igazolta. Amikor felajánlották, hogy vándortárlatot készítenek az általunk szerkesztett anyagból, természetesen örvendtünk, hogy azokhoz is eljut a „lecke”, akik maguk nem jutnak el Domokosra. A társadalomtudományi diáktábort azért szerveztük, mert – már egy tavaly, az emlékévet megelőzően szervezett diákvetélkedő során – úgy tapasztaltuk, hogy a fiatalokban megvan az érdeklődés, de elég kevés alkalom van arra, hogy támpontokat kapjanak a huszadik század második felének értelmezéséhez. Az angol és olasz nyelvű Márton Áron-életrajz, amely szintén az idén jelent meg, Virt Lászó tollából, Mons. Kovács Gergely szerkesztésében, régóta aktuális volt: végre a világegyház számára is felmutatható Márton Áron püspök példája.
Idén ötödik alkalommal szerveztünk konferenciát Domokoson. Ez – plakátkiállítással, táborral, külföldi kiadványokkal ellentétben – nem tágítani, hanem mélyíteni szeretné a Márton Áron-tiszteletet. Ahogyan idén a posztulátor előadásában meg is fogalmazta, a kultusz önmagában nem lehet cél, Márton Áron nem piaci termék, nem kell neki reklám. Nekünk kell az, hogy általa jobban megértsük magunkat. A személyes megértést, megélést hivatottak segíteni a konferencia előadásai és az ünnepi megemlékezés is.
– A domokosi emberek hogyan kezelik Márton Áron kultuszát, mennyire tudatosodott bennük különleges helyzetük?
– Úgy látom, akik a kilencvenes évek elején a faluban az első emlékműveket állították, intézményeket elnevezték (természetesen Márton Áronról), azok mintha jobban bíztak volna abban, hogy Márton Áron – mint nemrég még élő példa vagy mint a falu számára egyedi érték – „hasznosulni” tud Csíkszentdomokos mai lakói számára. Az utánuk következő generációnak már nem volt személyes találkozása a püspökkel, és a napi hajsza mellett ideje sem mAradt, hogy akár írott, akár szóbeli forrásokból tájékozódjon arról, miért is volt olyan „nagy ember” az, akit a főtéri szobor ábrázol. Részben a konferenciáknak és a kultusz sokasodó megnyilvánulásainak köszönhetően változóban a helyzet. Én főként a legfiatalabb, tizen-huszonéves generációban bízom – akik közül tucatnyian évek óta részt vesznek a konferencia lebonyolításában –, hogy felismeri: nem azért gyújtanak lámpát, hogy a véka alá rejtsék.
– A Márton Áron Múzeum vezetőjeként, melyek voltak számodra a legkedvesebb projektek az emlékévből?
– A tábor és az olasz, illetve angol nyelvű életrajz. Végzettségem szerint tanárnak kéne lennem, azért a tábor. Egy ilyen táborba a legérdeklődőbb fiatalok jönnek, ilyen szempontból jutalom is velük dolgozni. Az idegen nyelvű kiadványok meg azért kellettek, mert Márton Áron történelmi, egyháztörténeti szerepe nem csak a magyar nyelvterületen belül tarthat számot érdeklődésre, ennek ellenére méltatlanul kevéssé ismert külföldön. Most végre van mit kezébe adni a külföldi történészeknek, egyházi személyeknek.
– A boldoggá avatási folyamat érdekében a programok folytatódnak. Merre és hogyan építitek tovább a Márton Áron-kultuszt? Vagy innen már épül magától?
– Nem a boldoggá avatási eljárás az elsődleges szempont. A kultusz épül magától, de sokszor sajátos, a püspök személyiségével nehezen összeegyeztethető megnyilvánulásai is adódnak. A domokosi konferenciának pedig nő a felelőssége: olyan előadókat, történészeket szólaltatni meg, akik hiteles forrásokat tárnak fel. A mítoszok elengedhetetlenül képződnek, de nem árt a mítoszokat és a történelmi hitelességet szétválasztani.
Demeter Zsuzsa
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Márton Áron püspök élete a 20. század története
A Márton Áron Emlékév indulását a 2015 karácsonyát megelőző napokban jelentette be hivatalosan a nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Potápi Árpád János. Az államtitkárság keretében létrehozott Márton Áron Emlékév Programbizottság elnökét, Gaal Gergelyt a Kárpát-medencei rendezvényekről kérdeztük.
– Hogyan született meg az egész Kárpát-medenceére kiterjedő emlékév ötlete?
– Márton Áron püspök a 20. századi történelem egyik kiemelkedő személyisége, akit példaként állíthatunk magunk elé. Erdélyben, elsősorban a Székelyföldön ma is jól ismerik a nevét, Magyarországon azonban kevésbé. A kommunista diktatúra idején nem volt lehetőség megismerni, megismertetni tevékenységét, holott egy olyan gazdag életműről van szó, amelyet be kell mutatni a magyarság számára. Születésének 120. évfordulója erre kiváló alkalomnak kínálkozott.
– Az emlékév egyházi és világi rendezvényeket egyaránt felsorakoztat. Hogyan sikerült ezt a kettősséget ötvözni?
– A rendezvénynek eleve két fővédnöke van, egy egyházi és egy világi méltóság: Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség érseke és Áder János, Magyarország államelnöke. Márton Áron lelkészi pályáján, közösségi munkavállalásán keresztül gyakorlatilag az egész huszadik század történelmét, a nemzeti és a nemzetközi szocialista diktatúrák igazi arcát is bemutatjuk. A fiatalok szerencsére nem tapasztalhatták meg a néhány évtizeddel ezelőtti kommunista diktatúra elnyomó állami gépezetét, ezért is tartjuk fontosnak minderről részletesen beszélni Kárpát-medence-szerte.
– Folyamatosan hívják önöket kerekasztal-beszélgetésekre, előadásokra, kültéri és a beltéri kiállításaik bemutatására. Mennyire sikerül a fiatalabb nemzedékeket is megszólítani?
– A történelem iránt eleve sok fiatal érdeklődik. A programsorozatot úgy találtuk ki és építettük fel – illetve olyan pályázatokkal egészítettük ki –, hogy a fiatalabb nemzedékeket is megszólítsuk. Márton Áron életét átszőtte a 20. század. 1916-ban Doberdónál harcolt, és megsebesült az 1. világháborúban. Átélte a trianoni országcsonkítást, a két világháború közötti időszakot és a diktatúrák igazságtalanságait. A legnehezebb időszakokban is bátran felemelte szavát az elnyomottak védelmében. Úgy gondoljuk, hogy élete a mai fiatalok számára is példamutató és érdekes lehet. Az öt év börtönnel, tíz év házi őrizettel és egy egész életen át tartó megfigyeléssel sújtott püspökről készült 77 ezer oldalnyi Szekuritáté-dokumentum is jól jelzi, hogy Románia talán legmegfigyeltebb személye volt. Ezt a hatalmas életművet nemcsak tudományos konferenciák és beszélgetések keretében mutatjuk be, hanem ifjúsági táborok szintjén is közel hozzuk a fiatalabb nemzedékekhez.
– Fiataloknak kiírt pályázatokat említett. Mekkora ezek iránt az érdeklődés?
– Elindítottunk egy olyan vetélkedőt, amin kizárólag okostelefonon keresztül lehet részt venni. A fotó- és videopályázat címe: Legyél te is példakép. Arra szeretnénk ösztönözni a fiatalokat, hogy Márton Áron példáját követve ők is váljanak környezetük példaképévé, és keressenek az életükben egy-egy kiemelkedő dolgot, amit velünk is megoszthatnak.
A szintén fiataloknak szóló másik téma a közösségépítés. Márton Áronnak az életét a Szent Mártontól átvett szállóigévé vált mondata határozta meg: Non recuso laborem, azaz nem futamodom meg a munkától. Élete azt bizonyítja, hogy soha nem ijedt meg a feladatoktól, mindig igyekezett azokat megoldani. Azt szeretnénk, ha ebben a két témában a fiatalok Márton Áronra, mint példaképükre tekintenének.
– Erdélyen kívül eddig hova jutottak el a vándorkiállítás darabjai és a Márton Áron Emlékév többi tematikus rendezvénye?
– A Kárpát-medence számos településén megfordultunk az elmúlt hónapokban. A Márton Áron életét bemutató kültéri és beltéri kiállítás darabjait Bécstől Krakkón át Csomakörösig nagyon sok helyen láthatta a közönség. A kiállítás anyagát eddig angolra és lengyelre fordítottuk le, de hamarosan más nyelveken is elérhető lesz. Ma már annyi a megkeresés az egész Kárpát-medenceéből, hogy a kiállítás darabjai párhuzamosan sok településen és helyi közösségben megtekinthetőek. Programunkba bevontuk a Nemzetpolitikai Államtitkárság másik kezdeményezésének, a Kőrösi Csoma Sándor programnak a fiataljait is. A magyar kormány évente száz fiatalt küld ki különböző helyekre közösségépítés céljából. Szeptember 29-én, Márton Áron elhalálozásának évfordulójára a Gyulafehérvári Érsekség a teljes Kárpát-medenceéből zarándoklattal egybekötött egész napos konferenciát szervez Gyulafehérváron, év végén pedig Budapesten szeretnénk méltó rendezvénnyel zárni az emlékévet. A közbeeső időszakban még sok helyre elvisszük a kiállítás anyagát.
– Milyen mértékben sikerül megszólítani a nem magyar közösségeket? Márton Áront ma mennyire ismerik Európában?
– A nemzetközi ismertség terén még bőven van tennivaló. Ennek érdekében az emlékév elindításakor fölvettük a kapcsolatot Kovács Gergely posztulátorral, aki Márton Áron boldoggá avatásának ügyét képviseli a Vatikánban. Vele is egyeztetve végezzük programjainkat. Az emlékév keretében adtuk ki Márton Áron életrajzát olasz és angol nyelven egy olyan olaszországi kiadón keresztül, amelyik a szentté avatásra váró személyiségek életrajzát gondozza. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy életét és munkásságát azok is megismerjék, akik ebben az ügyben döntést hoznak.
Az emlékév születése
A Márton Áron Emlékév ötlete tavaly tavasszal született meg egy baráti beszélgetésen. A kalotaszentkirályi származású, jelenleg Budapesten élő, de az egész Kárpát-medenceét becserkésző Okos Márton hívta fel Gaál Gergely figyelmét a 120 éves évfordulóra. Az ötletet támogatók keresése követte, így találtak felkarolásra Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár személyében. Lapunk kérdésére Okos Márton elmondta: a történet a protestáns többségű Kalotaszeghez is kapcsolódik, ugyanis Magyarókerekéről származik az 1919-ben született néhai Keresztes Sándor, a Kereszténydemokrata Néppárt (KNDP) alapító elnöke, az Antall-kormány vatikáni nagykövete. Keresztes Sándor a nyolcvanas évek végén, a Budapesten megalakult Márton Áron Társaság elnöke lett. A politikus halálát követően kezdeményezte Okos, hogy Keresztes Sándornak szülőfalujában állítsanak emléktáblát. 2014. október 5-én az emléktáblát Semjén Zsolt, a KDNP elnöke leplezte le a család és a gyülekezet jelenlétében.
A magyar kormány 2015 tavaszán jelentette be a Szent Márton Emlékévet. Ennek mentén született meg az ötlet, hogy a Szent Márton Emlékév mellett 2016 legyen a Márton Áron Emlékév.
Makkay József |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

„Nálunk Éva majmosít”
Bemutató a Tamási Áron Színházban
Akkor jó egy művészi élmény akár színházban, moziban, akár kiállítóteremben, ha az fölemelő. Ebben volt és lesz része a közönségnek, ha megnézi a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a Gyulai Várszínház (Magyarország) meg a Háromszék Táncegyüttes közös alkotását, a Zongotát.
A táncegyüttes azért került most is a színpadra, mert vannak érzelmek, melyeket már nem lehet elmondani, csak kitáncolni. Tamási Áron Zöld ág című kisregényének színpadi átdolgozását vitte színre Sardar Tagirovsky Sepsiszentgyörgyön. Dramaturg Sényi Fanni, táncmester Orza Călin, zeneszerző Bartók György.
A teremtést Isten egymaga végezte hat nap alatt; az öreg székely ember szerint olyan is. A bemutató előadás utolsó félórájában fogalmaztam meg magam(-ban) a feszült csendben: talán az első olyan élményem, melynek során fizikailag megfoghatóvá vált számomra az idő maga. Tamási Áron maga is úgy bánik regényekben, színpadi játékokban az idővel, mint a falubíró. Az előadás csodája számomra, hogy az egyik főszereplő maga (a tömegjelenetekben) mintegy kitáncolja a cselekményt. A történést hozza elénk észrevétlenül, az epikát.
Történés a PAradicsomban, az almafa alatt. A táncművészet, a „kitáncolás” egyidős az ősi hitekkel, babonákkal és fohászokkal. A szerző Tamási szövegrészecskéi, aranymondásai, ítéletszerű megállapításai táblák tucatjain jelennek meg – tehát olvasunk is, figyelünk is, befelé is. Egy-egy színészi mozzanat csak jel, jelzés, a többi – a többi az együtt-átélés jelenségében. Az idővel úgy foglalatoskodunk (a rendező), hogy észre sem vesszük: magunk is komponálunk. Tamási Áron nem avatkozik a teremtésbe, de van véleménye szereplőinek. – Éva a PAradicsomban majom volt. Azért adta az almát Ádámnak, hogy őt is majmosítsa. – A gondolkodás történése a tenyérbe vett világban.
Sorolhatjuk – kedvét nem akarjuk szegni a következő nézőknek. Nem soroljuk most az egyszer a szereplőket sem, nem sorjázzuk, annak semmi értelme nem lenne. Megadatott csodálnunk őket. És – ennyi szép fiatal Éva... És ilyen zene! Az előadás után egy perccel úgy érezzük: Tamási Áron kuncogva adta áldását a nagy munkára ezen az estén.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Átadták Szamosújváron a magyar tannyelvű iskola épületét
A mezőségi magyar szórvány újjászületésének nevezte a péntek délutáni ünnepségen a szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum épületének átadását Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint az intézmény a mezőségi jövőépítés sarokköve.
Ünnepélyes keretek között átadták péntek délután a szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum épületét. Az iskola felépítését a magyar állam csaknem 730 millió forinttal támogatta.
Potápi Árpád: legyen nemzetmegtartó intézmény
A nemzetpolitikai államtitkár köszöntő beszédében úgy fogalmazott: az oktatási intézmény hosszú távon biztosítja a térség magyar jövőjét. „Sok volt a buktató és kerülő, de most a mezőségi magyaroknak új időszámítás kezdődött” – jelentette kiPotápi Árpád. A magyar kormány képviselője méltatta az iskolaépítést kezdeményező szamosújvári Téka Alapítvány tevékenységét.
„Az iskola megépítésében nagy szerepe van az egyházi, civil és politikai szervezetek összefogásának, mivel a végveszélyben levő közösségek szervezetei egymás segítő társai és nem ellenségei” – fogalmazott. Kiemelte azt is, hogy más helyszínekkel ellentétben az újonnan indult magyar oktatási intézmény egyetlen magyar iskola működését sem veszélyezteti. Potápi Árpád kijelentette: míg van magyar oktatás és léteznek magyar oktatási, szociális és politikai intézmények, mindig van esély a megmAradásra.
Az államtitkár elmondta: a magyar kormány 2010 óta segíti a szórványoktatást megerősítését. Ennek érdekében támogatják a Téka Alapítvány és a válaszúti Kallós Alapítvány tevékenységét, hozzájárulva a szamosújvári, válaszúti és nagysármási szórványkollégiumok megerősítéséhez. Kijelentette: abban bízik, hogy az új iskola belép a nemzetmegtartó intézmények sorába, ahol a mezőségi magyar jövő egyik szellemi ereje épülhet.
Kelemen Hunor: a mezőségi jövőépítés sarokköve
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök úgy fogalmazott, ilyen alkalmakkor látszik, hogy van értelme a gyakran kilátástalannak tűnő küzdelemnek. Példaértékűnek nevezte a Téka Alapítvány munkáját, szerinte aki iskolát épít, a közösség megerősítésének vet melegágyat.
„Az erdélyi magyar közösség csak úgy erősödhet, ha tudja mire van szüksége, ugyanakkor akar és tud dolgozni. Ez a közösség is tudta mit akar és dolgozott rajta. Ennek köszönhető, hogy itt áll ma ez az építmény, a jövőépítés egyik sarokköve Mezőségen” – mondta Kelemen Hunor. Hangsúlyozta, hogy amagyar kormány támogatása nélkül nem épülhetett volna fel Mezőség legmodernebb oktatási intézménye, amely idővel a térség szellemi központjává fejlődhet.
A politikus elmondta: az RMDSZ és a magyar közösség közös eredménye a magyar nyelvű oktatási rendszer megteremtése a bölcsődétől az egyetemig. „Szórványvidéken mindig visszatérő kérdés: lesz-e magyar iskola? Nekünk kell megteremteni a feltételeket, hogy egyetlen szülő sem aggódjon, milyen iskolába küldheti gyerekét” – mondta Kelemen Hunor. A politikus szerint a munka itt nem állhat meg.
Emlékeztetett: sok diák nehezen közelít meg az iskolát, nekik biztosítani kell az eljutást a tanintézménybe és a jó kollégiumi körülményeket. Ugyanakkor Kelemen szerint hatékonyabb tantervet kell kidolgozni. Kiszámíthatóvá kell tenni a pályakezdő pedagógusok karrierjét, amit az államnak anyagilag is megfelelően kell fizetni. A szakoktatásra is hatalmas szükség van Erdély-szerte – szögezte le az RMDSZ elnöke.
A mezőségi szórványoktatási programot a 90-es években indította a Kallós Zoltán néprajztudós által létrehozott Kallós Alapítvány. A Téka Alapítvány 2000-ben csatlakozott a programhoz. Az eltelt 15 év alatt több mint 400 gyermek tanulhatott és tanul magyarul. A szórványprogram alatt azonosítják azokat a mezőségi tanulókat, akik számára a lakhelyükön nem biztosítható az anyanyelvi oktatás. Távlati cél: a kollégiumi rendszerből kikerülő diákok minőségi humánerőforrást biztosítsanak a Mezőségen elinduló rehabilitációs, modernizációs kezdeményezések számára.
Szép Gyula, az oktatási intézmény megépítése finanszírozásában szerepet vállaló Communitas Alapítvány kuratóriumi tagja elmondta: a helyi közösség építésében sok minden a kétkezi munkával kezdődött. Előbb alapítvány, majd kollégium jött létre, végül a nagy álom is megvalósult: az önálló magyar oktatási intézmény. Kiemelte: míg sok helyen a visszakapott ingatlanokban indultak iskolák, Szamosújváron az alapoktól kezdve építettek.
Egy iskolába gyűlnek a magyarul tanuló diákok
A szamosújvári magyar oktatási intézetbe a város vegyes tannyelvű iskoláiból költöznek át a magyar tannyelvű osztályok: a mezőségi szórványból származó diákok és helybéli magyar gyerekek.
A Téka Alapítvány 2009-ben látott hozzá az iskola építéséhez. A tanintézmény elindulásával befejezhetik a belső mezőségi szórványoktatás stratégiai fejlesztését. A projektet arra a konszenzusra építették, hogy a szórványoktatás egyik eredményes módja az önálló oktatási intézményből és kollégiumból álló iskolaközpontok kiépítése – magyarázta Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány vezetője. Az alapítvány szerint az asszimiláció megfékezésében úgy érhetőek el jelentős eredmények, ha magasabb színvonalú, jobban felszerelt és kedvezőbb háttérfeltételekkel rendelkező oktatást tudnak felmutatni, mint az átlagos többségi intézmények.
Mezőség egyik legmodernebb iskolai épületét a 17 éve elkezdett mezőségi szórványoktatási program kimagasló eredményeként adta át Szamosújváron. Erdély történelmi régiói között most már a Mezőségnek is egy olyan oktatási-nevelési központja van, amely a térség egyik szellemi központjává, katalizátorává fejlődhet – olvasható az alapítvány ismertetőjében.
A mezőségi szórványoktatási programot 2010-től a magyar kormány nemzeti jelentőségű intézményként kezelte, a mezőségi iskolaközpont felépítésére 629 millió forint támogatást biztosított. 2015-ben az RMDSZ javaslatára szintén a magyar kormány 100 millió forintot biztosított a beruházás folytatására: iskola befejezése, udvarrendezés, tornaterem. 2009 és 2010-ben az RMDSZ és a Communitas Alapítvány több mint 34 ezer lejjel támogatta a programot.
Lázár Lehel
maszol.ro

Egy a közös idősben, újszülöttben: nincs otthonuk
Nyolcnapos csecsemő a gyergyószentmiklósi anyaotthon egyik lakója. A szülészetről egyenesen idehozta édesanyja. Nem volt, ahová vinnie. Több anyának és gyerekének ez az egyetlen menedéke. A hajléktalanok is itt, az épület első részében kaphatnak helyet. Ha jön a hideg, ők is egyre többen jönnek, bebocsátást kérnek.
A Kossuth Lajos utcai épületegyüttesben egy fedél alatt található a hajléktalanszállás és az anyaotthon. Előbbi húsz, utóbbi öt éve működik civil szervezet gondnokságában. Tizenkét hajléktalannak, öt kisgyerekes anyának ez most az otthona.
Az épület földszintén jelenleg két szobában laknak a férfiak, egyben a nők, a negyedikben pedig egy házaspár él. Semmivel mAradtak, jó ideje itt tengetik napjaikat. Vannak, akik sok évet töltenek e hajlékon, a fenntartó Ora International segélyszervezet vezetője, Jeszenszky Teréz elmondja, tavasszal temették el azt a személyt, aki a szállás megnyitásától, a kezdet kezdetétől ott lakó volt.
Nem mindenkinek stabil otthona ez, hisz a szabályszegők nem mAradhatnak. Ilyenek például az iszákosok. De vannak, akik a zártsággal nem tudnak megbarátkozni, vagy az egymással szembeni tolerancia nem erősségük. Mert itt el kell fogadni a másik embert hibájával, betegségével, rossz kedvével együtt. Alkalmazkodni kell.
Aztán van, akinek az otthon a téli szállás fogalmát fedi. Nyáron pásztorkodik, ahogy a nyáj lejön a hegyről, érkezik ő is szállást kérni. Tavasszal, Szent György környékén pedig sokszor úgy megy el, mintha ott sem lett volna. A köszönet elmArad, csak a hiányára figyelnek fel társak és alkalmazottak.
A hideg napok beköszönése itt egybeesik a létszámgyarapodással. Sokan érkeznek, erre készül fel most éppen a segélyszervezet.
Törvény szerint az önkormányzat feladata lett volna a városban anyaotthont létesíteni. Az akkori polgármester kereste fel az Ora International vezetőit, hogy nekik úgyis van tapasztalatuk a segítésben, támogatásukkal létesítsenek a hajléktalanszálló mellé anyaotthont is. Az otthon meglett, a támogatottságról nem tudott örömódát zengeni Jeszenszky Teréz. Mint mondja, már az építkezésnél szinte beletörött a bicskájuk, nem volt elég a pénz. A külföldi támogatók mellé helyiek nemigen csatlakoztak, nagy kínnal-bajjal rendezték be, ma is szűkös az eklézsia.
2011-től hozzávetőleg hetven anyuka fordult itt meg gyerekével. Voltak egyéjszakás „vendégek” is. Mert ugye, általában olyanok jöttek, akiket férjük megvert, el kellett menekülniük otthonról. Másnapra, ha a ház ura kijózanodott, bocsánatot kért, szent volt a béke, hurcolkodtak haza. Volt, aki többször is megjárta a két otthon közötti utat, de olyan is, aki várandósan kért menedéket, szülés után is csak ide jöhetett.
Pár napja szintén a szülészetről érkezett egy anyuka ötnapos kicsinyével. Anyósa kiutasította a terhes asszonyt, szülésig az utcán élt, most lakó lett. Az otthon vezetősége ez esetben is, mint mindig, ha új lakó érkezik, hosszas beszélgetést folytat a jövevénnyel. Tudakolják, hogy mi van a múltjában, ismertetik a szabályokat. Jeszenszky Teréz bevallja, bizony egy-egy sors könnyfakasztó, a kollégákkal egymást kell megvigasztalják, látva, milyen életre született a kicsi, és ők otthon mekkora kincsben tartják unokáikat. Az ilyen élményeket bizony fel kell dolgoznia a segélyszervezet munkatársának is, de így jobban megérti, mi az, amit otthonról hozott az új lakó. Legtöbbjüknek, akik idekerülnek, nem is volt otthona, árvaházban nőtt fel hetven százalékuk. Idegen a simogatás, nem ismert az egészséges kötődés, pedig ölükben ott a gyermek, akit szeretni, nevelni kellene. „Mindig elmondjuk, mi a gyereket az anyával együtt fogadtuk be azért, hogy a gyerekre ő vigyázzon. A gyermek s a két szeme” – mondja Jeszenszky Teréz, belátva, sok anya még gyerek, ő is rászorul a gyámolításra. Bizony volt lakó, aki a saját szobájában sem tudott rendet tartani, vagy agresszív volt a többi anyával, mások gyerekét bántalmazta.
Mintha az ilyen esetekről nem akarnának tudomást venni az emberek. Ritkán kopognak a segélyszervezetnél, hogy adományt hoztak. Régebb még volt vállalkozó, aki egy-egy kocsi fát vitt, anyukák, akik gyerekeik kinőtt ruháival, játékaival lepték meg az otthonlakókat. A városvezetés támogatása is kimerül a törvény által előírt fejkvóta utalásával, ami korántsem elég az egy havi ellátásra.
Ilyen bizonytalan ősz még nem volt – jelenti ki Teréz asszony, nem látva, miből lesz egész télre tüzelő, hisz a szükséges bükknek csak fele van a fásszínben. Az is nemrég került a portára. A gyermekvédelmi igazgatóságtól kaptak 13 500 lejes támogatást, melyből két kocsi bükkfát vásároltak, illetve az anyaotthon felszereltségét pótolták. Így lett a kicsiknek jó pár új játék, triciklik és homokozó az udvarra, képességfejlesztő társasjátékok, színes papír, olló, ragasztó, hiszen az óvodába indulókat is fel kell csomagolni, mintha családból indulnának. És vásároltak tejport, pelenkát – arra minden nap igény van.
Amikor számba vettük az újdonságokat, a dobozokból színes, zsúrba illő papírtányérok is előkerültek. Igen, az otthonban mindenkinek megünneplik a születésnapját. Tortát is sütnek, díszes tányérokon szervírozzák.
Sok minden hiányzik még az otthontalanok szállásáról. Örvendenének a fenntartók a kinőtt ruháknak, a könyveknek is. Nemcsak a kicsiknek való, mesés kötetekre gondolnak, hanem szépirodalomra is, mert a hajléktalanok között vannak, akik szeretnek olvasni. De leginkább az jelentene megnyugvást a segélyszervezetnek, ha a téli meleg forrását biztosítva látnák. Tüzelőt kell szerezniük. Igaz, szándékszanak bevezetni a gázt, találtak is egy német támogatót a munkálatok kifizetésére, de a szolgáltatóval még nem sikerült a kivitelezés fázisához érni. A hidegek pedig akármelyik pillanatban betoppanhatnak.
Ilyenszerű itt az élet: bármikor betoppanhat a hideg, és bármikor bekopoghat egy új lakó. Minden hétvégére egy kenyérrel, egy margarinnal és egy lekvárral többet számolnak. Ha éhező jön, jusson neki is. Mert otthontalanok márpedig vannak. Pár naposak, kismamák, aggastyánok vagy éppen házaspárok. Akkor is, ha nem akarunk tudomást venni róluk.
Balázs Katalin |
Székelyhon.ro

Jászvásárról Magyarország mellett
A luxemburgi külügyminiszter kijelentése és a V4-ek politikája kapcsán több európai lap is foglalkozott a magyar politikával. Romániában Georgeta Condur jászvásári publicista szólalt fel Magyarország védelmében, bár elismeri: ezzel nem túl népszerű feladatra vállalkozott, de szerinte az igazság nem lehet népszerűség kérdése. Condur emlékeztet: amikor Magyarország alkalmazni akarta a dublini egyezményt, hogy korlátozza és ellenőrizze a menedékkérők áradatát, a többiek – Németországgal az élen – lehurrogták, azt követelve tőle, hogy engedje tovább őket Nyugat-Európába. A szerző szerint nevetséges, hogy a luxemburgi külügyminiszter és az osztrák belügyminiszter a dublini egyezményre hivatkozva akarja visszaküldeni a migránsokat, akik egyébként nem is Magyarországon léptek be először az EU területére. „Bűnbaknak kikiáltani Magyarországot, a schengeni határon lévő kis államot az európai nagyhatalmak által rosszul kezelt problémáért: méltatlan dolog az Európai Unió részéről” – vonja le a következtetést. (Adevărul)
TĂRICEANU NEM EMLÉKSZIK. Tanúként idézte be az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály Călin Popescu Tăriceanu szenátuselnököt Bogdan Olteanu ügyében. Olteanu jelenleg házi őrizetben van, azzal gyanúsítják, hogy egymillió eurót kaphatott Sorin Ovidiu Vîntutól, hogy közbenjárjon a (Tăriceanu) kormánynál a Duna-delta igazgatójának kinevezéséért. Tăriceanu most azt állítja, hogy nem emlékszik erre az esetre, azért az ügyészek kérték, hogy hazugságvizsgáló detektorral hallgassák ki. Az ország második embere erről nem nyilatkozott, de a hivatala által kiadott sajtóközlemény „propaganda- és kampánycélú” információk kiszivárogtatásával vádolja a korrupcióellenes ügyészséget: szerinte az újságírók csak onnan értesülhetnek arról, hogy őt mikor idézik be. (Digi24) ZEGREAN NEM KELL. Visszautasította Augustin Zegrean jelentkezését az NLP. A volt alkotmánybírósági elnök levélben közölte a liberálisok Beszterce-Naszód megyei szervezetével – ennek tagja volt 2007-ig –, hogy megpályázna egy szenátori mandátumot a párt színeiben. Ajánlatát nagy fanyalgás fogadta: habár korábban Alina Gorghiu társelnök úgy nyilatkozott, hogy szívesen látnák a nagy tapasztalatú alkotmányjogászt, az NLP képviselőházi frakcióvezetője, Eugen Nicolăescu határozottan elutasította, és ez az álláspont vált hivatalossá azzal az indoklással, hogy Zegrean nem tagja az NLP-nek. (Evenimentul zilei)
EGY BECALI SZABADUL. Büntetése egyharmadának letöltése után, korára való tekintettel feltételesen szabadlábra helyezték Ioan – becenevén Giovanni – Becalit, akit hat év négy hónapi börtönbüntetésre ítéltek a focisták áthelyezési perében. A volt ügynök azonban nem dőlhet nyugodtan hátra, mert egy másik eljárás is folyamatban van ellene – és Victor nevű testvére, valamint Cristi Borcea ellen – , amelyben egy bíró megvesztegetésével vádolják. A bíró beismerő vallomása után könnyen újra rács mögé kerülhetnek a Becali-klán tagjai. (Ziare.com)
FÖLÖSLEGES BEUTALÁSOKRA MEGY A PÉNZ. Romániában a legmagasabb a száz lakosra eső kórházi orvosok száma, csak a munkáltatóknál évi kétmilliárd lejes veszteséget okoznak a nem szükséges kórházi beutalások – jelentette ki Cristian Horia, a képviselőház egészségügyi bizottságának alelnöke egy gyógyszerészeti konferencián, arra utalva, hogy sok esetben olyan kivizsgálásokra vagy kezelésekre is beutalják az embereket, amelyeket járóbeteg-rendelésen is el lehet végezni. Azt is elmondta: segíteni kell a hazai gyógyszergyártókat, hogy jövedelmezővé váljanak az európai piacokon. (Mediafax)
FOGYUNK. Negatív volt 2016 júliusában a természetes szaporulat Romániában: 16 373 gyerek született (1143-mal több, mint egy hónappal korábban) és 18 966-an haltak meg (1846-tal kevesebben, mint júniusban). A különbség 2593 fő. 2016 júliusában 112 egyévesnél kisebb gyerek vesztette életét, 15-tel kevesebb, mint júniusban. Júliusban 19 433 esketést jegyeztek az anyakönyvi hivatalokban, 5808-cal többet, mint az előző hónapban. Eközben a jogerős bírói ítélettel kimondott válások száma 2069 volt, 383-mal kevesebb, mint júniusban. (Mediafax)
BukarestBEN NEM JÓ ÉLNI. Hátulról a harmadik helyet foglalja el az európai fővárosok között Bukarest abban a felmérésben, amelyben az Eurostat a lakók elégedettségét méri. A válaszok alapján Vilnius a legélhetőbb főváros (lakóinak 98 százaléka vallja ezt), de Stockholm és Koppenhága, illetve Bécs és Luxemburg is jól áll a maga 97, illetve 96 százalékával. A legkevésbé Athén lakói szeretik városukat (alig 71 százalék), Rómanak minden ötödik polgára elégedetlen, Párizs és Bukarest lakosságának 83 százaléka elégedett. Ezzel Bukarest a 31 európai város közül a 28. helyre került, még Szófia és Zágráb is megelőzi. Budapest elégedettségi mutatója 84 százalék. A felmérésben a munkaerő-piaci, oktatási, szociális-társadalmi és lakhatási lehetőségeket vizsgálták, és külön rákérdeztek a kulturális életre is, amivel a Bukarestiek 71 százaléka elégedett. Az első helyeken Bécs (97 százalék), Helsinki (94 százalék), Stockholm és Prága (90 százalék) áll, Budapest e téren 82, Szófia 70, Athén pedig 62 százalékon. (România liberă)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gerendkeresztúrt is képviselték
A Keresztúrok nemzetközi találkozóján
A Keresztúr nevű települések XVII. nemzetközi találkozójára augusztus 18-20. között került sor Rákoskeresztúron, amelyen a Maros megyei Gerendkeresztúrt tizennyolcan képviselték. Id. Csegöldi Miklós helybéli ny. tanító tájékoztatott az anyaországi találkozó részleteiről.
Immár negyedik alkalommal Budapest XVII. kerülete, Rákoskeresztúr fogadta a Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből és az anyaországból érkezett települések küldöttségeit. A 28 részt vevő Keresztúr nevű település népes csapatát a Gödöllői egyetem kollégiumában szállásolták el, a programok pedig Rákoskeresztúr központjában, az önkormányzati sportpályán és a művelődési ház környékén zajlottak.
A megnyitó a Keresztúr települések felvonulásával vette kezdetét, köszöntötték a résztvevőket és átadták a Keresztúrért emlékérmet. A nap folyamán egymást követte a települések csoportjainak bemutatkozása, köztük Balatonkeresztúr képviseletében a Balaton Old Boys együttes nagy sikerű fellépése. Este Feke Pál, majd a Kerekes Band koncertezett, a nap karaokéval és diszkóval zárult.
Másnap, augusztus 20-án lovas kocsis felvonulással indult az ünnepi program, melynek keretében Hegyi László egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár köszöntötte a résztvevőket. Ünnepi beszédében párhuzamot vont a ma és a rendszerváltás előtti ünnep között, utalva arra, hogy a szocialista rendszer azok társadalomformáló ereje miatt nem tűrte meg a vallási tartalmú ünnepeket. Úgy vélte, hálásnak kell lenni, amiért napjainkban már szabadon és méltó módon lehet emlékezni a keresztény államalapítóra, szükség van a hasonló ünnepek cselekvő felvállalására, ugyanakkor kiemelte a nemzeti összetartozás fontosságát. Az ökumenikus kenyérszentelés keretében négy vallási felekezet – katolikus, görög katolikus, református és evangélikus – egyházi vezetője áldotta meg a Keresztúrok kenyerét, melyet a települések által vitt 2-2 kg lisztből sütöttek. Népviseletbe öltözött leányok adták át a polgármestereknek a nemzetiszínű szalaggal átkötött kenyereket, hogy felszeletelés után a küldöttségek közösen fogyaszthassák el. Délután folytatódott a települések kulturális bemutatója, amit Oláh Gergő koncertje követett. Mindkét napon számos érdekes kísérőprogram is zajlott, így volt népi játszóház, ugrálóvár, kézművessátrak, kiállítás- megnyitó, Oldtimer-bemutató, terménykiállítás, burgonyafesztivál, valamint kisvonattal körbeutazhatták az érdeklődők a kerületet, érintve a nevezetes épületeket. Az ünnepélyes záróprogram során Rákosmente polgármestere kifejtette, a jó dolgok hamar eltelnek, de bízik abban, hogy e találkozóval tovább erősödtek a keresztúriak közötti kapcsolatok. Köszönetet mondott az alapítóknak, a szövetséget életben tartóknak, a védnököknek, a szervezőknek, valamint a több száz segítőnek, akik biztosították a találkozó zökkenőmentes lebonyolítását. Ugyanakkor bejelentették, hogy a jövő évi találkozót Sajókeresztúr rendezi meg augusztus 7-10. között. A találkozó Ghymes- koncerttel, tűzijátékkal, utcabállal zárult.
*
2000-ben, a millennium évében Balatonkeresztúron kezdődött el egy csodálatos történet: amikor 1999- ben a bodrogi árvíz kapcsán találkozott a két település, és az első pillanattól kezdve úgy érezték, hogy számos hasonlóság van köztük, így felröppent a gondolata annak, hogy a kört bővíteni kellene, más Keresztúrokat is meg kellene ismerni. A szövetség megalakítására 2001-ben, Rákoskereszt-úron került sor. A szövetségnek 16 tagja van, és további települések csatlakoztak, melyek között az elmúlt évek során határon belüli és azon átívelő testvértelepülési kapcsolatok alakultak intézmények, egyesületek, civil szervezetek között. Erősödött a magyarságtudat és a hagyományőrzés. A szövetség alapvető céljai mindennapi kapcsolataink részévé váltak – olvasható Kovács József, a KNTSZ elnökének köszöntőjében a http://www.kereszturiszovetseg.hu/ honlapon.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)

Dévai küldöttség a szigetvári Zrínyi-napokon
Sokrétű tapasztalattal gazdagodtak
A közeljövőben szeretnénk új tartalommal feltölteni a másfél évtizedes Szigetvár–Déva testvérkapcsolatot – fogalmazott dr. Máté Márta, dévai RMDSZ-es tanácsos múlt heti szigetvári látogatása kapcsán. – Szigetváron idén tartották a Zrínyi Miklós nevével fémjelzett 1566-os nagy történelmi esemény 450. évfordulóját. Ez alkalomból egyhetes ünnepségsorozatot szerveztek, melyre meghívást kapott Szigetvár valamennyi testvérvárosa: Finn-, Német-, Horvát- és Törökországból, valamint Romániából. Az ünnepség kiemelkedő mozzanata magas szintű politikai képviselők jelenlétében zajlott: a Szigetvár 1566-os védőinek emlékére emelt szoborcsoport avatóján jelen volt Áder János magyar és Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő, valamint Veysi Kaynak török miniszterelnök-helyettes. Déváról Mircia Muntean polgármester és Răzvan Mareş alpolgármester kapott meghívást e mozzanatra – magyarázta dr. Máté Márta, aki további négy tanácsos társával, köztük Pogocsán Ferdinánd dévai RMDSZ-elnökkel és a helyi önkormányzat néhány alkalmazottjával az egy hétig tartó ünnepség zárónapjain vett részt.
Láttunk és tanultunk
– Dr. Vass Péter, szigetvári polgármester már érkezésünk napján fogadott, ismertette a település utóbbi években elért megvalósításait, és felajánlotta a testvértelepülések fejlesztési terveiben való együttműködést – fogalmazott dr. Máté Márta. A dévaiak elsősorban a középkori vár, a történelmi hagyaték turisztikai értékesítésében követnék a magyar testvérváros példáját. – Szigetváron a modern termálfürdő, illetve a vár és a falai közt helyet kapó kulturális programok is vonzó turisztikai célpontnak számítanak, de ellátogattunk a közel 80 km-re fekvő Bikal nevű élménybirtokra is, ahol a szó szoros értelmében életre kel a középkor. A korhűen kiépített városban, faluban meglátogatható a boszorkányház, a malom, a pékműhely, a mesterségek háza, az apródképző és számtalan egyéb tartozéka a hajdani településeknek, ahol korhű termékeket, korabeli mesterségeket próbálhatnak ki az érdeklődök. Tanácsos társaink többször megjegyezték: hasonló jellegűvé kellene alakítani a dévai vár alatti teret is – meséli az RMDSZ-tanácsos. A látogatás során alkalmuk nyílt a kulisszatitkokba is betekinteni, és a dévaiak meglepődve tapasztalták, hogy a településfejlesztési tervekben milyen jelentős arányban vannak jelen a magánvállalkozók. Továbbá a városi ünnepségek megrendezését is nagymértékben a civilszervezetek bonyolítják le. Ők pályázták meg, főleg kormányzati forrásokból az egy hétig tartó rendezvénysorozat anyagi hátterét és így sikerült a fiatalokat, családokat, turistákat egyaránt megkapó színvonalas programot összeállítani. – Alkalmunk volt megnézni a hagyományos történelmi játékot, mely Zrínyiék 1566-os várbeli kitörését eleveníti fel. És megnézhettük a Zrínyi Rock musicalt is, melynek kapcsán a dévai küldöttségből többen is úgy vélték: az előadás nagyszerűen illeszkedne a Hunyad megyei Opera Nights fesztivál programjába.
Zrínyi, Szulejmán és az „odaérkező törökök”
A dévai delegáció tagjait nem csupán turisztikai és kulturális vonatkozásban érintették pozitívan a Szigetváron látottak, de meglepődve álltak a magyar–török megbékélésre irányuló alkotások előtt is. Szigetváron ugyanis 1994-ben avatták fel a Török Köztársaság kezdeményezésére és anyagi támogatásával a Magyar–Török Barátság parkot, melyben eredetileg az akkor 500 éve született és a szigetvári ostrom idején meghalt Szulejman szobrát helyezték el. Két évvel később, szintén török költségen és török művész alkotásaként került a szultán szomszédságába Zríny Miklós szobra is.
A török–magyar barátság parkjának földjét 450 évvel ezelőtt magyar, horváth, török katonák vére áztatta. A Magyarország jelentős részét meghódító I. Szulejmán 1566 augusztusában Szigetvárt vette ostrom alá, hatalmas sereggel. A fáma szerint százezren voltak, a történelmi források 60 ezerre utalnak, de mindenképp jókora fölénnyel álltak Zrínyi Miklós 2500 lelkes seregével szemben. Utóbbiak mégis több mint egy hónapig védték hősiesen a várat, míg Zrínyi pár száz katonája élén szeptember 8-án kitört a várból, a biztos halálba. Hősies helytállásukat az idei ünnepségen részt vevő magas rangú magyar és horvát politikusok is követendő példaként méltatták. A 450 évvel ezelőtti vérontás ellenére a magyarországi Szigetvár török testvértelepülést választott, és magyar régészek vezetésével tárták fel tavaly Szulejmán feltételezett türbéjét (sírhelyét), ahová a szigetvári ostrom idején betegségben elhunyt szultán szívét és belső szerveit helyezték örök nyugalomra. A dévai küldöttség tagjai meglepődve figyelték a történelmi tények elismerése mellett kialakult megbékélési szándékot. Megtapasztalhatták: Szulejmán emlékének ápolása mit sem csorbít Zrínyi, illetve magyar és horvát katonái dicső emlékén.
Az aktuálpolitika fényében idén mégis sajátos megvilágításba került a Zrínyi-ünnepség török vonatkozása. Az emlékparkban felszólaló török miniszterelnök-helyettes kijelentése, miszerint azokat a területeket, ahol az Oszmán Birodalom terjeszkedett, nem elfoglalta, nem legyőzte, hanem csak odaérkezett – történelmi szövegkörnyezetben is nagyon aktuálisan hangzott.
A konkrétumok következnek
– A tanácsbeli kollegákkal alkalmunk volt megismerni Szulejmán kései leszármazottait is, a nyugaton élő oszmán hercegnőket, akik szintén meghívást kaptak a 450 éves megemlékezésre. Úgy gondolom, szigetvári tartózkodásunk nagyon sokrétű tapasztalatot nyújtott, mind kulturális, mind gazdasági, szervezési és talán eszmei téren is. A zsúfolt program miatt konkrét együttműködési tervek ez alkalommal nem születtek. De biztos vagyok benne, hogy a közeljövőben elkezd gyümölcsözni ez a látogatás és kulturális, oktatási sőt gazdasági szinten is megújul a testvérvárosi kapcsolat. Meggyőződésem, hogy nagyon rövid időn belül lesznek közös projektjeink – fogalmazott dr. Máté Márta.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Balog Zoltán: együtt lesz szükség a magyarok és a románok erejére
Az erdélyi Nagyenyeden szombaton Balog Zoltán miniszter jelenlétében avatták fel a közel négyszáz éves Bethlen Gábor Kollégiumnak az Európai Unió forrásaiból felújított épületegyüttesét. A felújítás - melyhez a magyar kormány is 268 millió forintos támogatást nyújtott - az épületegyüttes tulajdonosa, az Erdélyi Református Egyházkerület, és a román többségű Nagyenyed önkormányzata közötti példás együttműködés révén valósult meg.
Balog Zoltán miniszter az ünnepi beszédében kitért arra, hogy eljön az idő, amikor a román-magyar versenyen túl a két ország erejének az összeadására is szükség lesz. Kijelentette: "Európa fölött hosszú időre is beborulhat az ég", és ilyen körülmények között különösen fontos, hogy a szomszédok összekapaszkodjanak, és együtt keressék a boldogulás útját. "Eljön az idő, amikor a szükséges versenyen túl együtt lesz szükség a magyarok és a románok erejére" - fogalmazott a miniszter, majd hozzátette: a lengyelek mindig is értették ennek a szükségességét, kezdik érteni a szlovákok és a csehek is, és Nagyenyeden úgy tűnik, hogy a román nemzet vezetői is érzik ezt.
"Milyen jó lenne, ha terjedne ez a megértés, ez a felfogás, amikor kiderül, hogy az erőknek össze kell adódni, mert vannak más erők is, amelyek ellenünk szövetkeznek" - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere.
Balog Zoltán hangsúlyozta: a kollégium jól példázza, hogy a restitúció során visszaadott ingatlanok jó célt szolgálnak Romániában. Hozzátette: a felújítás során is megmutatkozott "együttállásért" azonban meg is kell küzdeni. "Mindig, újra meg kell győzni Brüsszelt arról, hogy mi is vagyunk, és nélkülünk az Európai Unió csak vám-, adó-, és kereskedelmi közösség" - fogalmazott a miniszter. Szerinte Bukarestet is meg kell győzni arról, hogy "ami jár az jár, ami méltányos, azt meg kell adni", és lehetővé kell tenni, hogy az erdélyi magyar közösség újra kézbe vehesse egykor államosított tulajdonát. Reményét fejezte ki, hogy a visszaállamosított Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügye is rendeződik, és újabb városok lesznek, amelyek az egyházak segítségével nemcsak a magyar közösséget, hanem Romániát is gyarapíthatják.
Az ünnepi alkalomból az iskolaudvaron tartott hálaadó istentiszteleten prédikációt mondó Kató Béla református püspök arról beszélt, hogy a Nagyenyedi kollégium - a magyar királyok vagy erdélyi fejedelmek által alapított kollégiumoktól eltérően - azért lehetett hosszú életű, mert a hit szilárd alapjára építették.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ( RMDSZ) elnöke szerint a Bethlen Gábor Kollégium felújítása során kialakult román-magyar együttműködésnek "helye van a jövő építése jó példái között". A politikus a kollégiumot az erdélyi magyarság Oxfordjának, Sorbonne-jának nevezte. "Kicsiben olyan, mint Erdély. Mindent túlél. És mint tudjuk, aki túlél, erősebb lesz" - fogalmazott az elnök, aki szerint az erdélyi magyarságnak az a feladata, hogy minőségivé tegye oktatását. Ettől függ ugyanis a fiatalok versenyképessége, és a szülőknek a magyar nyelvű oktatás iránti bizalma.
Király András a romániai tanügy-minisztérium államtitkára köszöntőjében kijelentette: az intézmény erőt és kitartást sugároz az egész romániai magyar közösség számára. Az államtitkár az iskolaalapító Bethlen Gábor fejedelem gondolatát idézve jelentette ki: "nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet".
Horatiu Josan, Nagyenyed korábbi polgármestere arra is kitért beszédében, hogy Mihail Halici, az első román vers szerzője, és Kőrösi Csoma Sándor, Tibet kutatásának az úttörője is a kollégiumban tanult. Oana Iuliana Badea jelenlegi polgármester kijelentette: büszkeséggel tölti el, hogy annak idején oktatási államtitkárként láthatta el kézjegyével a kollégium felújítási terveit, most pedig polgármesterként írhatta alá a felújított épület átvételét.
A Bethlen Gábor fejedelem által 1622-ben eredetileg Gyulafehérváron alapított iskolát csaknem fél évszázaddal később a tatárdúlás után költöztették Nagyenyedre. Az iskola Nagyenyedi épületeit többször lerombolták, újraépítették.
A jelenlegi, 19. századi épületegyüttes azt követően újulhatott meg, hogy az épületeket visszakapó református egyház megegyezett a város önkormányzatával, és 25 évre elengedte a bérleti díjat, ha a város pályázati úton megszerzi a felújítás költségeit.
Nagyenyed város önkormányzata 2010-ben nyert EU-s pályázatot a felújításra. A 29,65 millió lej (2,07 milliárd forint) értékű projekt költségeiből 23 millió lejt (1,61 milliárd forint) az EU forrásaiból, hárommillió lejt (210 millió forint) a román kormány forrásaiból biztosítottak. A magyar kormány az EU-pályázatba bele nem foglalható költségekhez nyújtott 268 millió forintos támogatást.
A felújítás során újravakolták, festették az épületek falait, kicserélték a tetőszerkezetet, a nyílászárókat, a fűtési rendszert, a villany- és vízvezetékeket. A felújítási projekt iskolai felszerelések beszerzésére, számítógépek és interaktív oktatási eszközök megvásárlására is kiterjedt.
inforadio.hu/MTI

Szinte minden oktatási intézményt feljelentettek
Hiába állapította meg a diszkriminációt az ezzel foglalkozó országos tanács, a Marosvásárhelyi iskolák kétnyelvűsége ügyében a helyzet csak ott javult, ahol a szülők közbeléptek. A magyar nyelvhasználat helyzete a város tanintézeteiben tovább romlott, mutatott rá a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO).
Az intézmények általános kommunikációja, oklevelei, faliújságjai, továbbá a magyar gyerekekkel, szülőkkel történő írásbeli tájékoztatás is kizárólag románul zajlik a legtöbb intézményben, mint ahogy a folyosókon, közös területeken található feliratok között is hiába keresnénk a magyart – állapították meg a CEMO képviselői. Jogi lépéseket is tett a szervezet ezzel kapcsolatban – számoltak be minderről a szervezet képviselői a pénteki sajtótájékoztatón.
2001 óta törvény szabályozza a közigazgatásban és közintézményekben történő kétnyelvű kommunikációt. Az iskolák is közintézmények, ugyanis a helyi polgármesteri hivatalok fennhatósága alá tartoznak, ezért nem is kellett volna a civil kezdeményezéseket megvárni azzal, hogy kikerüljenek a kétnyelvű homlokzati táblák, de mivel gazdátlan területnek számít Romániában a kétnyelvű iskolai feliratok ügye, ezért szükség volt a civil lépésekre – mondta el a sajtótájékoztatón Szigeti Enikő, a CEMO ügyvezető elnöke.
A szervezet Kétnyelvűség az Oktatásban programja 2009-ben indult, első lépésként felmérték a város területén található 45 jogi személyiséggel rendelkező intézményt, amelyek, kettő kivételével, kéttannyelvű vegyes iskolák, ahol közösen tanulnak magyar és román diákok. A magyar közösség nyelvi jogainak alkalmazását vizsgálva kiderült: szinte mindenhol hiányoznak a magyar feliratok, tájékoztatások, információk, a legtöbb helyen az adminisztrációs személyzet sem beszél magyarul – számolt be a sajtónak Szigeti Enikő.
Nyelvi jogi diszkrimináció miatt 2009-ben a szervezet feljelentette a Dacia Általános Iskolát, az Európa Általános Iskolát, a Liviu Rebreanu Általános Iskolát, illetve az akkori 2-es Számú – ma Bernády György – Általános Iskolát az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD). 2013 szeptemberében pedig a teljes Marosvásárhelyi iskolai hálózat ellen eljárást kezdeményezett a CEMO.
A CNCD vizsgálóbizottsága meg is állapította a diszkriminációt, de előrelépés csak ott történt, ahol a szülők beavatkoztak, és kezdeményezték a kétnyelvűséget – tette hozzá a szervezet vezetője.
Az elmúlt évben a CEMO kétnyelvű feliratok adományozását tervezte az iskolák részére. Tavaly nyáron az Alexandru Ioan Cuza Általános Iskola egyik diákjának szülője kezdeményezésére az Egyesülés lakótelepi iskolába is vittek kétnyelvű táblákat az igazgató beleegyezésével. Ezután azonban a polgármesteri hivatal iskolákért felelős igazgatósága felszólította az intézményeket, hogy ne fogadják el az adományba kapott kétnyelvű feliratokat, mert szerintük azok etnikai feszültséget keltenek a diákok között, így a CEMO nem folytathatta az adományozást, az addig kikerült táblákat pedig eltávolították – mesélte Barabás Miklós, a szervezet Kétnyelvűség az oktatásban program felelőse.
Idén a CEMO feljelentést tett az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, azaz minden olyan tanintézményt feljelentettek külön-külön, ahol hiányzik a kétnyelvűség. Ez összesen 31 intézményt érint, ezek között számos összevont iskola és óvoda található. Az eljárások folyamatban vannak, hogy bebizonyítsák a felelősséget a kétnyelvűség terén, az ügy biztosan eljut majd a legfelsőbb bíróságig. Vannak olyan iskolák, amelyek erős ellenállást mutatnak a kétnyelvű feliratok kihelyezésében – mondta Szigeti Enikő. „A közérdekű információhoz való jog előírja, hogy mindenkinek jogában áll a saját anyanyelvén tájékoztatást kapni, ez az alapvető joga sérül a magyar diákoknak” – tette hozzá.
Hajnal Csilla
Székelyhon.ro

Felavatták a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium felújított épületét
Múlt és jövő találkozásának lehettek tanúi mindazok, akik szombaton részt vettek a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium avatási, megáldási ünnepségén. A meghívottak, egykori tanárok és diákok ugyanis nemcsak a több száz éves falak ízléses, szakszerűen kivitelezett felújításának lehettek tanúi, arról is meggyőződhettek, hogy a közel négyszáz éves tanintézetnek nemcsak múltja, hanem jövője is van: a legújabb oktatási eszközökkel felszerelt kollégium már nemcsak Erdély egyik legrégebbi, hanem legkorszerűbb iskolájának is számít.
„A Nagyenyedi kollégium úgy újult meg, hogy a korhűségnek kétszeresen is megfelelt. Korhű módon lett felújítva, építészeti értelemben. És korhű technológia került belé: a 21. század oktatási követelményeit követve” – hívta fel a figyelmet az iskola udvarán, több száz személy jelenlétében tartott ünnepségen Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is. A politikus úgy vélte, az iskola vezetése ezáltal a régi hagyományt, az innováció, a megújulás, a tartalom, a minőség hagyományát követte, amelynek szellemében az alma mater egykori diákja, Apáczai Csere János és Kőrösi Csoma Sándor is elindult.
A politikus a kollégiumot az erdélyi magyarság Oxfordjának, Sorbonne-jának nevezte, és úgy vélte, megújulása minden erdélyi magyar sikere. „Kicsiben olyan, mint Erdély. Mindent túlél. És mint tudjuk, aki túlél, erősebb lesz” – fogalmazott az elnök, aki szerint a jövőben az erdélyi magyarságnak az a feladata, hogy minőségi oktatást biztosítson diákjai számára. Ettől függ a fiatalok versenyképessége, és a szülőknek a magyar nyelvű oktatás iránti bizalma, hívta fel figyelmet.
Rámutatott ugyanakkor, hogy a kollégium felújítása során kialakult román–magyar együttműködésnek is „helye van a jövő építése jó példái között”, emlékeztetve, hogy az épületegyüttest a tulajdonos Erdélyi Református Egyházkerület és a román többségű Nagyenyedi önkormányzat közötti példás együttműködés révén, uniós forrásokból korszerűsítették, de a felújítást anyagilag a magyar kormány is támogatta.
„Az erőknek össze kell adódni”
A magyar–román együttműködés szükségességét hangsúlyozta Balog Zoltán, a magyar kormány emberi erőforrások minisztere is, kijelentve: eljön az idő, amikor a román–magyar versenyen túl a két ország erejének az összeadására is szükség lesz. „Európa fölött hosszú időre is beborulhat az ég”, és ilyen körülmények között különösen fontos, hogy a szomszédok összekapaszkodjanak, és együtt keressék a boldogulás útját.
„Milyen jó lenne, ha terjedne ez a megértés, ez a felfogás, amikor kiderül, hogy az erőknek össze kell adódni, mert vannak más erők is, amelyek ellenünk szövetkeznek” – jelentette a miniszter. Balog Zoltán rámutatott, a Nagyenyedi kollégium jól példázza, hogy a restitúció során visszaadott ingatlanok jó célt szolgálnak Romániában. Arra is felhívta a figyelmet, hogy időről-időre Bukarestet is meg kell győzni arról, hogy „ami jár, az jár, ami méltányos, azt meg kell adni”.
Reményét fejezte ki, hogy megoldódik a visszaállamosított Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügye, és újabb városok is lesznek, amelyek az egyházak segítségével fejlődnek. Balog Zoltán egyébként tolmácsként is bemutatkozott az ünnepségen, Dietmar Arends németországi evangélikus püspök köszöntőjét fordította magyarra, aki meg is jegyezte: még nem érte akkora megtiszteltetés, hogy egy miniszter tolmácsolja szavait.
Hitre épített iskola
Az iskolaudvaron tartott hálaadó istentiszteleten mondott prédikációjában Kató Béla református püspök arról beszélt, hogy az enyedi kollégium – a magyar királyok vagy erdélyi fejedelmek által alapított kollégiumoktól eltérően – azért lehetett hosszú életű, mert a hit szilárd alapjára építették. Adorjáni Dezső evangélikus püspök rámutatott, bár az enyedi alma mater nagyon jó kezekben van a református egyháznál, erkölcsi feljogosítást kér arra, hogy az evangélikusok is magukénak mondhassák, hiszen azáltal, hogy az évszázadok során befogadta az evangélikus fiatalokat, az erdélyi evangélikus egyház meglétéhez is hozzájárult, számos erdélyi magyarhoz hasonlóan az ő családjának is számos tagja, ükapja, dédapja és nagyapja is Enyeden volt diák.
A püspök arra is rámutatott: rendhagyó alkalom, hogy az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői ilyen örömteli és szép pillanatban legyenek együtt, hiszen általában nehéz napokon szoktak összezárni.
Király András oktatási államtitkár kijelentette: a felújított intézmény erőt és kitartást sugároz az egész romániai magyar közösség számára, míg Horaţiu Josan, Nagyenyed korábbi polgármestere arra is kitért, hogy Mihail Halici, az első román vers szerzője és Kőrösi Csoma Sándor, Tibet kutatásának az úttörője is itt tanult. Oana Iuliana Badea jelenlegi polgármester kijelentette: büszkeséggel tölti el, hogy annak idején oktatási államtitkárként láthatta el kézjegyével a felújítási terveket, most pedig polgármesterként írhatta alá az épület átvételét.
Színvonalas programmal várták a véndiákokat
Az ünnepi köszöntők után a jelen lévő református, római katolikus, unitárius és evangélikus elöljárók megáldották a felújított épületegyüttest, majd az iskola himnuszának akkordjaira Szőcs Ildikó igazgató, Kató Béla püspök, Horaţiu Josan volt és Oana Iuliana Badea jelenlegi polgármester vágta el a szalagot.
Az iskola vezetősége ebéddel és színvonalas programmal kedveskedett az eseményre eljött volt tanároknak, diákoknak, akik immár vendégként térhettek be a konviktusra, megcsodálhatták a felújított, új bútorzattal és modern eszközökkel felszerelt osztálytermeket, bentlakási szobákat, dísztermet, és egy cigaretta erejéig a tornakertbe is felsétálhattak nosztalgiázni.
Az ünnepi alkalomból az egyház anyagi támogatásával megújult dokumentációs könyvtár és természettörténeti múzeum is megnyitotta kapuit a látogatók előtt, míg a Bagolyvárban iskolatörténeti múzeum, az egykori neves diákokról elnevezett osztálytermekben számos kiállítás, bemutató várta a betérőket, akik az iskolafelújítás nehéz időszakába, illetve a modern felszerelés, a minden osztályban ott díszelgő okostáblák működésébe is betekintést nyerhettek.
Eközben az udvaron is folytatódott a program, a Collegium Gabrielense régizene-együttes és a Fügevirág néptánccsoport bemutatója során a vendégek a jelenlegi diákok ügyességéről győződhettek meg, míg az egykoriak nevében Antal Tibor véndiák és barátai gyimesi népdalokkal köszöntötték az ünneplőket.
Koncertekkel zárult az este
Az új cserkészotthon felavatása után este már a diákoknak szólt a program, a Bagossy Brothers Company koncertjén bulizhattak, másnap pedig a Kárpát-medencei református iskolák közös tanévnyitóján vehettek részt. Az alkalomból a kollégiumban található emlékhelyek sora is bővült, a főépület földszintjén gróf Mikó Imrének és dr. Vásárhelyi Boldizsárnak állítottak emléktáblákat.
A Bethlen Gábor fejedelem által 1622-ben Gyulafehérváron alapított, majd Apafi Mihály révén Nagyenyedre költöztetett, leromlott állagú iskola úgy újulhatott meg, hogy az épületeket visszakapó református egyház megegyezett a helyi önkormányzattal, hogy 25 évre elengedi a bérleti díjat, ha a város pályázati úton megszerzi a felújításhoz szükséges pénzt. A 2010-ben nyert, 29,65 millió lej értékű projekt költségeiből 23 milliót az EU, hárommilliót a román kormány biztosított.
A magyar kormány a pályázatba bele nem foglalható költségekhez nyújtott 268 millió forintos támogatást. A felújítás során újravakolták, festették a főépület, a kisiskola és a Bagolyvár falait, kicserélték a tetőszerkezetet, a nyílászárókat, a fűtésrendszert, a villany- és vízvezetékeket. A felújítási projekt keretében a megújult termeket számítógépekkel és interaktív oktatási eszközökkel szerelték fel, amelyekben a romániai magyar oktatásban úttörő módon kabinetrendszerben zajlik a tanítás.
Pap Melinda
Székelyhon.ro

Díjazták Kisgyörgy Zoltánt
Nívódíjjal jutalmazta Kisgyörgy Zoltánt, a Háromszék főmunkatársát a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE). A díjazást Nagykárolyban a Károlyi-kastélyban tartották szombat este a szervezet tisztújító közgyűléssel egybekötött szakmai táborának záróakkordjaként.
A MÚRE újraválasztotta az elnöki tisztségbe Rácz Évát, a Kolozsvári Rádió munkatársát. Sajtóért felelős alelnökké Szűcs Lászlót, az Erdélyi Riport főszerkesztőjét, audiovizuális médiáért felelő alelnökké Gáspár Sándort, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársát választották. A Székelyföldi területi megbízott Szucher Ervin, a Krónika munkatársa, partiumi megbízott Sarány Orsolya, az Erdélyi Riport munkatársa, a szórványért felelő igazgatótanácsi tag Forró László, a Bukaresti Rádió szerkesztője. A Becsületbíróság elnöke Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, alelnöke Szekeres Attila, a Háromszék szerkesztője. A sajtónívódíjat Kisgyörgy Zoltán, lapunk főmunkatársa kapta. Őt Ambrus Attila laudálta. Kollégánk személyes okokból nem vehetett részt az ünnepi eseményen. Az elektronikus média nívódíjat megosztva a Marosvásárhelyi Rádió két munkatársa kapta: Szép Zoltán, aki az olimpiáról közvetített, és Kádár Zoltán, aki a paralimpiát közvetíti. A román–magyar kapcsolatok ápolásáért járó Pro Amicitia díjat idén Demény Péter kapta. A MÚRE által meghirdetett Brassaï 2015 sajtófotó-pályázatra beérkezett több mint ezer munka közül többet díjaztak. Sánta István Csaba Sepsiszentgyörgyi szabadúszó fotóriport kategóriában második díjat kapott, Szathmári Pap Károly-emlékpakettet kapott Szekeres Attila, dicséretben részesült Albert Levente, a Háromszék fotósa. A közösen megírt médiamúlt című pályázatra beküldött munkák közül Ferencz Zsolt, a Szabadság napilap munkatársa, audiovizuális média kategóriában Pataky Lehel Zsolt, a Temesvári Rádió munkatársa kapott díjat.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy

Vádak és ellenérvek
Dr. Calin Craciun, a Marosvásárhelyi Szász Adalbert Sportlíceum román szakos tanára nyílt levelet intézett Mircea Dumitru tanügyminiszterhez és a megyei tanfelügyelőséghez, amelyben azt állítja, hogy az intézményben, ahol tanít, súlyosan megsértik az iskolai rendszabályzatot. A nyílt levél mellett szeptember 9-én bűnügyi feljelentést tett az ügyészségen Csiki Zsolt iskolaigazgató ellen.
Diplomagyár?
Bár szerettem volna személyesen is elbeszélgetni a nyílt levelet megfogalmazó tanárral, a napokban tartandó sajtótájékoztatójára hivatkozva visszautasította a kérést. MArad tehát a szerkesztőségünknek eljuttatott nyílt levél a nyolc pontban felsorolt kifogásokkal, amelyek a feljelentés alapját is képezik.
Az első pontban azt állítja, hogy a szeptember 5-i második pótvizsgán csalással engedték át a középiskolai tanulók egy részét, akiket korábban munkatársával ő is levizsgáztatott. A csalás gyanúját arra alapozza, hogy jól ismeri a szóban forgó tanulók teljesítményét, írásbeli dolgozataik azt igazolják, hogy tisztességes úton nem érhetik el az átmenő jegyet, ha nem vettek részt speciális felkészítőn. Igazának bizonyítására mellékel egy írásbeli dolgozatot is, amely a román nyelv tanításának teljes csődjét igazolja.
A második vádpont szerint augusztusban tartották a 12. osztályt végzettek pótvizsgáját, amelyen az előírások értelmében két román szakos tanár kellett volna részt vegyen. Bár kérte, hogy tartsák be a törvényt, a vizsga megszervezésével foglalkozó személy egy sporttanárt hívott be felügyelni a szóbelire. Állítása szerint a szabályok áthágásával az igazgató is egyetértett, és azt mondta, hogy a kinevezett romántanár utólag fogja aláírni a dokumentumokat. Hiánya miatt lehetséges, hogy a végeredmény érvénytelen.
Általánossá vált a lógás?
A 3. pontban azt teszi szóvá, hogy az igazgató már kinevezésétől kezdve nyomást gyakorolt rá azért, hogy egyes tanulóknak adja meg az átmenő jegyet. Mivel azokat a diákokat, "akik semmit sem tudtak", nem engedte át, "az igazgató törvényesen és nem törvényesen is újravizsgáztató bizottságokat hozott létre", holott véleménye szerint ez csak abban az esetben történhetett volna meg, ha összeférhetetlenség állt volna fenn a vizsgáztató tanár és a diák között. Az ilyen pótvizsgák lehetővé tették, hogy sok diák törvénytelenül jusson diplomához. Ez a jelenség olyan méreteket öltött, hogy a panasztevő szerint valóságos diplomagyárrá vált a sportiskola. A levél szerzője kollégáit is megvádolja azzal, hogy áthágják a szabályokat, mivel az évharmad végi tanári üléseken nem távolítottak el vagy nem buktattak ismétlőre olyan diákokat, akiknek egy félév alatt több mint 80 igazolatlan hiányzása volt. A hiányzásoknak a naplóba való bejegyzésével kapcsolatosan a romántanár azzal vádolja az igazgatót, hogy csúszópénz elfogadása ellenében a különböző sportkluboktól származó igazolásokra és kérésekre ráírja, hogy a szóban forgó órákra nem kell hiányzónak beírni a diákokat, amit a panasztevő hivatali visszaélésnek tekint. Hozzáteszi, hogy a tanári üléseken az igazgató arra kéri a kollégákat, hogy az ilyen módon igazolt hiányzásokat ne írják be a naplóba, és ő, a romántanár az egyetlen, aki ezt nem tartja be. Vannak diákok, akik csak néhány tanórán vesznek részt, egyeseknek megengedik, hogy hónapokig hiányozzanak, és csak akkor jelenjenek meg az iskolában, amikor le kell zárni őket. Vannak köztük kiemelt sportolók, akik más városban edzenek, de olyanok is, akiknek a vezetőség egyetértésével a tanórák idején tartják az edzést. Emiatt nem lehet korrekt módon követni a tanulók részvételét az órákon, és a lógás általánossá vált. Csupán néhány diák jár felkészülten az órákra, általában a legjobb sportolók, a többség nem tisztességes úton szerez átmenő jegyet. Konkrét példaként a kiválósági futballcsapat számára létrehozott osztályt említi, amelynek tanulói az órák helyett állandó jelleggel edzőtáborban vannak, és ez idő alatt párhuzamosan fizetik az edzőket és a többi tanárt, akiknek nincsen lehetősége órát tartani.
Sikkasztanak a sportklub egyesületben?
A romántanár vádat emel az igazgató ellen a líceum nevét viselő sportklub egyesület (Asociatia Clubul Sportiv LPS Mures) kapcsán is. Az egyesület a szülőktől, szponzoroktól gyűjt pénzt, azzal áltatva őket, hogy adományaikkal az iskola tevékenységét támogatják, amit illegálisnak nevez, mivel a klub működési szabályzatában nem szerepel az iskola támogatása.
Az egyesület valójában egy magánsportklub, és nincs kizárva, hogy elsikkasztják a sportolók más klubokhoz való átigazolása nyomán szerzett összeget – állítja a romántanár. Véleménye szerint érdekellentét van az igazgató különböző tisztségei között is, aki az iskola vezetése mellett tagja a sportklubnak, edzi a líceum futballcsapatát és az ASA második vonalbeli utánpótlás csapatát. Véleménye szerint, amit egyes kollégái előtt is többször hangoztatott, az iskola fokozatos átalakítása folyik egy magánsportklubbá, ahol a tulajdonképpeni oktatás, az általános műveltségi órák szinte nem is léteznek, csak egyfajta álarcot jelentenek, hogy mögötte a védett sportolók csalárd módon diplomához jussanak.
Egyetlen megoldásnak az iskola elméleti líceummá való törvényes átalakítását látja, ahol az elméleti oktatás elválik a sporttevékenységtől, amit a sportkluboknak adnának át, pontosan megszabva a sportolók iskoláztatásának a feltételeit.
A nyílt levél utolsó pontjában a romántanár visszatér ahhoz a vádhoz, hogy az iskolaigazgató többször és többféle módon próbált nyomást gyakorolni rá. Kéréssel, zsarolással (egyes tanulók, tanfelügyelők, sportszövetségi vezetők bosszút állhatnak rajta vagy az iskolán), nyílt vagy burkolt megrovással, olyan megjegyzésekkel, hogy vannak tanárok, akik azért harcolnak, hogy lejárassák az igazgató erőfeszítéseit, továbbá, hogy az egyetemen lenne a helye annak, aki túl jó az iskolába. "Ezzel arra célzott, hogy filológiai doktori címem van, a híres Vatra című lap szerkesztője vagyok és kritikákat írok..." – olvasható a nyílt levél végén.
Csorbítja az iskola hírnevét
Szabálysértés, csalás, csúszópénz elfogadása, összeférhetetlenség, sikkasztás – kemény vádak az október kezdetére tervezett igazgatói versenyvizsga előtt. Hogyan vélekedik minderről Csiki Zsolt, a sportlíceum igazgatója, aki 2011 márciusától vezeti az iskolát, amelyet sportberkekben egyre jobban elismernek. Csiki Zsolt a városi tanács RMDSZ-frakciójának a vezetője is.
Ítélkezés helyett segítőkészség
– A sportlíceumnak 34 osztálya van (0-tól 12-ig), 101 alkalmazottat, ebből 75 pedagógust foglalkoztat. Craciun tanár úr évek óta az iskola ellen dolgozik. Nem vádolni szeretném, de soha nem kapcsolódott be igazán az iskola életébe, pl. olyan tevékenységekbe (kirán-dulásszervezés, vetélkedő, iskolaújság szerkesztése, amire személyesen kértem fel), amelyekkel ösztönözhetjük, segíthetjük a diákokat, hogy a tanórán is szívesebben végezzék feladataikat. Az is beszédes tény, hogy 60 diákot hagyott pótvizsgára. Ez azonban nem lenne baj, ha nem ítélkezve, hanem segítőkészen viszonyulna a diákokhoz, az iskolához. Szeretem és támogatom a szigorúságot. A színvonal emelésére törekedtem mindig. . Belső rendszabály szerint a sportlíceumban nem folytathatják tanulmányaikat.
Az elméleti oktatás terén szervezett versenyeket, tevékenységeket, konferenciákat is támogattuk.
Miután Craciun tanár úr a vádoló sorokat nyilvánosságra hozta, szeptember 9-én sürgősségi tanári gyűlést tartottunk, hogy megbeszéljük, feldolgozzuk ezt a problémát. Tanárkollégáimat is nagyon felbosszantotta, és választ kértek arra, hogy mit tett azért, hogy a 60 gyermek ne bukjon meg, tartott-e megsegítő órákat és hány diákja vett részt pl. a tantárgyversenyen, amire nem tudott kielégítő választ adni. Sportelméletből ugyanis volt résztvevőnk az olimpián, de román nyelvből egy sem – veszi sorba a vádpontokat Csiki Zsolt.
A tantestület nyilatkozatban fejezte ki felháborodását
– A szóban forgó ülésen szavazásra bocsátottam: akarják-e, hogy a jelenlegi vezetőség folytassa a munkát. Az 55 jelen levő pedagógusból 52- en szavaztak arra, hogy az eddig alkalmazott feltételek között a vezetésünkkel szeretnék folytatni a munkát. Tanártársaim közleményt fogalmaztak meg, amit nyilvánosságra hoztak:
"A Szász Adalbert Sportlíceum tanári kara nem ért egyet azzal a nézőponttal, amit kollégánk, dr. Craciun Calin a tanügymi-nisztériumhoz és a Maros megyei Tanfelügyelőséghez címzett nyílt levelében kifejtett. Úgy ítéljük meg, hogy az általa megfogalmazott nyílt levél egyetlen nézőpontot tár fel, árt a tanári kar és a tanulók megítélésének, és csorbítja az iskola hírnevének növeléséért tett erőfeszítéseinket. A levélben megjelent állítások mély felháborodást keltettek bennünk" – olvasható a líceum tanári kara által megfogalmazott közleményben.
Azzal kapcsolatosan, hogy Craciun tanárra nyomást gyakoroltam vagy megfenyítettem volna, azt szeretném elmondani, hogy valóban többször elbeszélgettem vele arról, hogy én minden gyermekért felelek, érdekel a sorsuk, és a szülőkkel is tartom a kapcsolatot. Ezért kell időnként megkérdeznem, hogy miért áll annyi gyermek bukásra románból, és azt a diákot például, akit a szülők kénytelenek voltak egész nyáron magánórára járatni, miért nem engedte át.
Az első pótvizsgán 23 diákot vágott el. Mivel 24 órán belül lehet kérni az újravizsgáztatást, és a kérvényt beadták, új bizottságot hívtam össze, amelyik a 23-ból nyolc tanulónak adott átmenő jegyet, 15-en évet kell ismételjenek más iskolában.
Az igazolatlan hiányzásokért nyolcasig az osztályfőnök vonhatja le a magaviseleti jegyet, a nyolcasnál kisebb jegyről a tanári kar szavaz. Minden esetről jegyzőkönyv készült, anélkül, hogy az igazgatónak köze lett volna hozzá. Volt olyan diák is, akit eltanácsoltunk az iskolából, mert a tanárok megszavazták.
A különböző klubok, egyesületek által adott igazolásokat átnézem és jóváhagyom, mert ismerem a klubok működését, és meg tudom ítélni, hogy az igazolásnak van-e fedezete. Volt olyan igazolás is, amit nem fogadtam el. Az, hogy lenne olyan tanuló, aki egy tanórán sem vett részt, nem felel meg a valóságnak. Az viszont előfordult, hogy a sportolót elvitték valamelyik kiválósági központba, ahol tanult és edzésre járt. Az iskolában tartjuk a helyét, a jegyeit átküldik, s a hivatalos okiratokat iskolánk adja ki.
A kiválósági futballcsapat tagjai a sportlíceum egyik legjobb osztályát alkotják. Szívesen mennek be a tanárok, a diákok fegyelmezettek, öröm velük dolgozni. Ahhoz, hogy élsportoló legyen valaki, esze is kell legyen, tanulnia is kell, és logikusan gondolkodnia, ezt segíti az elméleti oktatás – mondja Csiki Zsolt.
– Vannak olyan diákjaink, akik szerepelnek a román ifjúsági válogatottban, amire nagyon büszkék vagyunk, és nem tehetjük meg, hogy nem engedjük el őket.
Például néhány eredmény: iskolánk kosárlabdacsapata 2012–2013-ban országos aranyérmet nyert, diákjaink atlétikából egyéni érmeket szereztek, ritmikus tornából országos helyezéseket érnek el, futballból az erdélyi régióban második helyen végeztek, kézilabdacsapatunk országos szinten a negyedik helyen áll.
Az egyesület az iskola tevékenységét támogatja
Csiki Zsolt igazgató elmondta, hogy manapság minden iskola mellett működik egy egyesület, amelynek a segítsége nélkül nehezen tudnának fennmAradni. Az egyesületen keresztül 4.000 lejes önrésszel szálltak be az iskola udvarának parkosításába, több tevékenységet (például gólyabált, versenyeket) szerveztek, sok kirándulást támogattak, hangosítást különböző ünnepélyes eseményekre, akárcsak a barátságos sportversenyeket, edzőtáborokat. A sporttermet szappannal, szalvétával, törülközővel az egyesület révén látják el. Az egyesület egyáltalán semmilyen transzfert (sem anyagiak, sem játékosok vonatkozásában) nem hajtott végre, mivel nincs kiváltva az ehhez szükséges CIS- (certificat de identitate sportiva) -igazolvány. (Az alapítványnál tagként szerepel az igazgató, és ez megjelenik a vagyonnyilatkozatában is.)
A beszélgetés során az elmondottakhoz hozzáfűzte: büszke arra, hogy az ASA utánpótlás csapatát is edzte, az UEFA által elismert A licences edzői könyvvel, hiszen ezzel a Marosvásárhelyi fiatal játékosok kineveléséhez járult hozzá. A IV. ligás csapattal sikerült a Románia-kupában Marosvásárhelyre hozni a Concordia Chiajna csapatát. Ebben nem lát összeférhetetlenséget.
Az iskola igazgatói irodájában a kupákkal teli szekrényekkel szemben látható a kiválósági oklevél, amit 2013-ban a Maros Megyei Tanfelügyelőség és a prefektúra adott az iskolának a megyei oktatásban elért eredményekért. Ez is azt a fejlődést igazolja, ami 2011 óta végbement – hangzott el a beszélgetés végén.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Beszélgetés Koppándi Benczédi Zoltánnal, a Délnyugat-erdélyi Unitárius Egyházközség lelkipásztorával
Életpéldánk által gyarapíthatjuk közösségeinket!
Dolgosan telt az idei nyár is a dévai unitárius szórványközpontban. Még a kora őszi napokban is építőmunkások, gyülekezeti tagok, zarándokok adják egymásnak a kilincset, Koppándi Benczédi Zoltán lelkipásztor pedig bizakodóan irányítja az álmok valóra válását.
– Igen, régi álmot viszünk tovább, hiszen egy olyan zarándok- és szórványközpont megépítésén munkálkodunk, amelyben lelki felüdülést kaphatnak a helyi közösség tagjai és a Déva várában 1579-ben mártírhalált halt Dávid Ferenc egyházalapító püspökünk emlékcellájához érkező zarándokok is. Az 1900-as évek elején már elindult az álom megvalósítása. Pákey Lajos neves Kolozsvári építész nagyon szép unitárius templomot tervezett Déva várának tövébe. A megépítéséhez szükséges pénz is összegyűlt, de jött az első világháború, és az álmok szertefoszlottak. Majdnem száz év múltán, 2003-ban sikerült újjáéleszteni ezt az álmot, amikor egyházunk úgy döntött, ingatlant vásárol Déva központjában, amely megfelel az említett céloknak. Hármas pillére épült elképzelésünk: elsősorban legyen egy templom, imaház a helyi hívek és zarándokok számára, alakítsunk ki egy lelkészi lakást a mindenkori lelkész számára és harmadik pillérként tegyük önfenntartóvá e központot, vendégszobák kialakítása, működtetése által. Idén tulajdonképpen mosdókat, illemhelyeket építettünk a hívek, zarándokok számára és a lelkészi lakást bővítettük. Eddig másfél szobában laktunk. Ezt a részt szeretnénk szeptember végére befejezni, és az akkorra várható amerikai testvérgyülekezeti küldöttség jelenlétében felszentelni. Meg kell említenem, hogy nagyon sokan mellénk álltak. A helyi hívek adományából, az unitárius egyház támogatásából próbálunk haladni a munkával. De a legjelentősebb támogatást Magyarország kormányától kaptuk, a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma révén éveken keresztül támogatták a központ megépülését, amiért ezúton is szeretnék ezért köszönetet mondani.
– Említette, hogy a helyi gyülekezet mellett a zarándokok lelki felüdülését is szolgálja e központ. Évente hányan zarándokolnak Dávid Ferenc emlékcellájához?
– Nem vagyok pontos számadatok birtokában. Azokról tudok, akik bejelentkeznek és igénylik a várban való kalauzolást. Van egy nagy zarándoklatunk, amit az Unitárius Egyház és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet szervez minden november első szombatján, Dávid Ferenc halálának évfordulója táján. Erre az alkalomra évente átlagosan ezren érkeznek. Emellett egész évben jönnek zarándokok elsősorban Erdélyből, de rendszeresen érkeznek az Amerikai Egyesült Államokból is, illetve Európa különböző részeiről. Sokan felkérnek, hogy kalauzoljam őket Déva várában. Köztudott, hogy a belső várudvar évek óta le van zárva, így igen körülményes feltételek mellett időnként bejutunk mi is Dávid Ferenc emlékoszlopához. A zarándokok természetesen azzal a céllal érkeznek, hogy lelkileg töltekezzenek. Mindannyiuk számára fontos, amit Dávid Ferenc képvisel, hiszen ő volt az első, aki törvénybe iktatta, János Zsigmond fejedelem segítségével, a vallásszabadságot. Napjainkban, amikor Európában igyekszünk megfelelő formát találni a vallásszabadság megélésére, büszkén mondhatjuk unitáriusként, magyarként, hogy mi voltunk azok, akik több mint 400 évvel ezelőtt, 1568-ban törvényes keretet biztosítottunk a lelkiismereti és vallásszabadság gyakorlásának. Ez egy olyan törvény, olyan hagyomány, amire ma is szilárdan építkezhetünk. Ezért is jönnek a zarándokok, mert fontos számukra Dávid Ferenc tanítása, fontos újratanulni az ő elveit, mindazt, amit ő képviselt és megtalálni a módját, hogy napjainkban is alkalmazni tudjuk.
– Mennyire sikerült a szórványközpont jelleget kialakítani?
– Több mint 30 éven keresztül a lupényi egyházközséghez tartozott Déva A mindenkori lupényi lelkész járt fel ide és próbálta összetartani az unitáriusokat. Akkoriban nem volt épületünk, a református egyház jóvoltából a református templomban tartottuk istentiszteleteinket. Amióta azonban megépült a szórványközpontunk, folyamatosan erősödik a közösség. Különösképpen 2012-től, amikor az egyházunk tudatosan felvállalta a szórványközpontok megerősítését. Nem csupán Déván, hanem fenn, északon és lenn, Bukarestben is. Mert rádöbbentek, hogy mennyire fontos a végvárakat védő, szórványban élő unitárius és más felekezetű híveket összetartani, mennyire fontos minden egyes lélekre odafigyelni. Személy szerint ezt a munkát vállaltam fel és nagy szeretettel végzem nap mind nap. És örömmel tapasztalom, hogy a közösség megerősödött. Úgy érzem, fontos a lelkész állandó jelenléte, a közösségi élet körforgásában való jelenlét. És fontos a lelki építkezés is, a költő szavaival élve lélektől-lélekig haladni, megtalálni mindazokat, akik számára fontos ez a hely, akik együvé akarnak tartozni és nap mint nap nyújtani szeretnének valamit egymásnak.
– Hány lelkes jelenleg a dévai unitárius gyülekezet?
– Nagyjából 80 unitárius lélekről beszélünk. Ide tartozik Vajdahunyad is, ott kevesebben vannak, de annál összetartóbb a közösség. Az egyházközségünk része továbbá Temesvár és Arad is. Temesváron sikerült összekovácsolni a híveket. Nagyon lelkesek és nagyon lelkes Szász Enikő gondnokasszonyunk is, aki társaival együtt mindent megtesz azért, hogy a gyülekezet együtt legyen. Kihívás számunkra Arad és ezúton is kérem azokat, akik unitárius hívekről tudnak, akik szeretnének az unitárius közösséghez tartozni, jelezzék azt mielőbb, hogy Aradon is állandóvá tehessük a találkozásokat, legalább havi rendszerességgel.
– Említette, mennyire fontos a közösségi élet körforgásában való jelenlét. Az unitárius közösség mennyire aktív ilyen téren?
– Déván újdonságként hatott az unitárius gyülekezet megerősödése. Bár a történelem folyamán létezett e közösség, de mindig nagyon kevesen voltak. Úgyhogy amikor bekerültünk a köztudatba, sokan furcsán néztek ránk. Meglepődtek. Testvérekről, szomszédokról, rokonokról beszélek. Én úgy érzem, a vallás nem választhat el minket, hiszen a vallás lényege éppen az Isten és felebarát iránti szeretetnek a megélése. Ezt a fajta szeretetet igyekszem megélni magam is, és erre buzdítom a híveinket is. Igyekszünk bekapcsolódni a helyi kulturális rendezvényekbe. Közösségünk tagjai közül sokan különböző érdekvédelmi illetve civilszervezetek tagjaiként tevékenykednek. Szórványközpontunkban pedig számos rendezvénynek adunk otthont, gyakran nyújtunk segítséget a szervezésben is.
– Jó egy gyülekezet megerősödéséről hallani. Jelent ez számbeli gyarapodást is?
– Sajnos mi sem jelentünk kivételt, a tág körben tapasztalt demográfiai fogyás minket is befolyásol. Matematikai hármasszabállyal minden egyes gyülekezetben ki lehetne számolni, hogy esetleg mikor következne be a vég. De én soha nem számolok így. A vallás, a hit területén nem csak a matematika valósága van. Én úgy érzem, hogy jelenleg stabil a gyülekezet. És bízom benne, hogy gyarapodni fogunk. Meg fogjuk találni a „szabadúszó” híveket, illetve azokat, akik eddig nem kívántak a gyülekezethez tartozni. Azt látom továbbá, hogy nagyon sok az olyan fiatal, itt Erdélyben is, akit egyáltalán nem érdekel a vallás. Úgy gondolom, életpéldánkkal őket is megnyerhetjük a gyülekezet számára. Nem kell kimennünk az utcára, szórólapokon, plakátokon hirdetni az elveinket, hanem aszerint élve, olyan példát mutatni, mely mások számára is vonzóvá teszi a közösségünket. Így meg tudjuk tartani, sőt gyarapítani is tudnánk a mindenkori gyülekezeteinket.
– Kolozsvár szülöttjeként hogyan éli meg a szórvány-létet?
– Újra idézet jut eszembe: meglátni s megszeretni egy pillanat műve volt. Tényleg e vidék nagyon hamar otthonommá vált. Bármennyire is furcsán hangzik, ma már idegenként megyek haza Kolozsvárra. Itthonról megyek haza. Olyan emberek lakják e földet – és itt Hunyad és Temes megyere gondolok –, akik tudatában vannak a szórványlétnek, tudatosan törekednek identitásuk megőrzésére. Többségük a történelem különböző időszakában vándorolt ide, többnyire megélhetést keresve. Családot alapítottak és otthonukká tették e helyet. Jól érzik itt magukat. Én is elmondhatom ezt magamról: jó nekem itt lenni és a közeljövőmet is itt tudom elképzelni. Mindent megteszek azért, hogy itt megmAradjunk. Unitáriusként pedig büszkék lehetünk arra, hogy itt, Déva vára tövében Dávid Ferenc szellemiségét mindannyiunk lelki fáklyájával megvilágíthatjuk, ez történelmi kihívás számunkra és óriási felelősség is. Hálásak lehetünk, hogy a Gondviselés minket választott arra, hogy ezt megtegyük.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Tisztújítás és díjkiosztás az újságírók egyesületénél
Újabb hároméves időszakra Rácz Évát, a Kolozsvári Rádió munkatársát választották a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) élére.
A hétvégén Nagykárolyban szervezett közgyűlésen alelnöki megbízatást kapott Szűcs László és Gáspár Sándor, míg az újonnan létesült regionális elnöki tisztségekre Sarány Orsolyát (Kolozsváron és a Partiumban), a Marosvásárhelyi Szucher Ervint, lapcsaládunk munkatársát (a Székelyföldön) és Forró Lászlót (a szórványban) választották.
A MÚRE nívódíjjal tüntette ki Kisgyörgy Zoltánt, a Háromszék nyugalmazott újságíróját, Szép Zoltánt és Kádár Zoltánt, a Marosvásárhelyi Rádió két sportriporterét, akik az idén Rio de Janieróból közvetítettek az olimpiai illetve paralimpiai játékokról. Utóbbi a díjazási gálán is a világhálón jelentkezett be, rövid ízelítőt kínálva a riói verseny hangulatáról.
A közgyűlést követően szombaton a Károlyi-kastély lovagtermében osztották ki a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének sajtófotó-pályázatának díjait is – lapcsaládunk munkatársai, Barabás Ákos, az Udvarhelyi Híradó fotóriportere és Veres Nándor, Csíki Hírlap munkatársa is elismerésben részesült. Barabás Ákos a MÚRE Brassaï-2015 sajtófotó-pályázatának harmadik díját, Veres Nándor pedig a fotóriport kategória első díját, valamint a Brassaï-2015 különdíjat vehette át. Barabás Ákos tavaly Kápolnásfaluban készített fényképe portré kategóriában ért harmadik díjat.
A MÚRE első alkalommal hirdetett idén januárban sajtófotó-pályázatot. A Brassai-2015 fotópályázat mellett és A közösen megélt médiamúlt című interjú-pályázatra beérkezett legjobb munkákat is díjazták.
A romániai magyar, illetve más külhoni magyar fotóriporterek és újságírók tavaly készített alkotásaikkal jelentkezhettek Brassaï-2015 sajtófotó-pályázatra. A pályaművekkel a hír, eseményfotó, fotóriport, portré, szociofotó, dokumentarista fotó és sport kategóriákban lehetett jelentkezni. Mintegy ezer képet küldött be harmincöt pályázó. Barabás Ákos portré, sport és szociofotó kategóriákban is küldött be alkotásaiból. A pályamunkákat Bánkúti András, Egyed Ufó Zoltán, Dorel Găină, Ujvárossy László, és Tóth István értékelte.
A Károlyi-kastélyban a szakmabeliek, és érdeklődők megtekinthették a díjazottak alkotásait. Az újságíró egyesület az alkotásokat vándorkiállításként többek között Kolozsvárra, Temesvárra, Marosvásárhelyre, Csíkszeredába, és Bukarestbe is eljuttatja, a pályamunkákból készült válogatást pedig egy albumban is megjelentetik.
Veres Réka
Krónika (Kolozsvár)

Márton Evelint díjazták a Gyergyószárhegyi írótáborban
Kimondottan női irodalomról csak úgy beszélhetünk, amennyiben férfi irodalom is létezik – nagyjából ez volt a végkövetkeztetése a 10. Szárhegyi Írótábornak, amelyet Nők az irodalomban – Női irodalom? címmel szerveztek meg.
A kétévente megszervezett tábor Csiki László-díját ezúttal Márton Evelinnek ítélte oda a szakmai zsűri Szalamandrák éjszakái című, a Csíkszeredai Bookart Kiadónál 2015-ben megjelent regényéért. Márton Evelin a negyedik Csiki László-díjas író, eddig Karácsonyi Zsolt, Szabó Róbert Csaba és Papp Attila Zsolt kapta meg az elismerést.
A Gyergyószárhegyi tanácskozáson – amelyet a Lázár-kastály rendezetlen helyzete miatt ezúttal az időközben felújított szecessziós művelődési házban tartottak – elsőként Balla Zsófia tartott előadást. Rögtön az elején leszögezte, el kell különíteni a női irodalom, illetve nőies irodalom kifejezéseket, majd arra a következtetésre jutott, hogy nem létezik női irodalom, csak egyes szerzők vannak, a megnevezés inkább arra vonatkozik, hogy az egyes történelmi korokban milyen volt a nők helyzete, mennyire voltak kiszolgáltatottak, mellőzöttek az irodalmi életben. Balla azt is felvetette, talán a férfiak tudnak igazán a női olvasóknak írni, a nők pedig a férfiaknak, a témáik azonban ugyanazok.
Kozma Mária író, a Csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó főszerkesztője felidézte, amikor kezdő író korában először ment be a Napsugár szerkesztőségébe, Fodor Sándor és Kányádi Sándor már az elején leszögezték, hogy „az írás férfimunka” – igaz ezt nem feltétlenül arra értették, hogy csak férfiak művelhetik, inkább arra, hogy keményen kell dolgoznia egy reménybeli írónak.
Azt viszont több jelen lévő írónő is leszögezte, hogy az előző rendszerben nagyon patriarchális berendezkedésű volt az irodalmi életünk, sőt talán még most is az, legalábbis ha megnézzük az irodalmi lapok szerkesztőségeinek összetételét.
Az irodalomtudósi és írói minőségében meghívott Egyed Emese Demeter Zsuzsa kérdéseire válaszolva felhívta a figyelmet, hogy a korábbi történelmi korszakokban született írásokról nem minden esetben tudható pontosan, hogy ki a szerző, könnyen előfordulhat, hogy egyes női szerzőknek tulajdonított szövegeket valójában férfiak írták és fordítva.
Láng Orsolyát Adorjáni Anna faggatta főként első, Tejszobor című prózakötetéről – amellyel Láng is versenyben volt egyébként a Csiki László-díjért. A szerző úgy fogalmazott, a kötetben a múlandóságról akart beszélni, elsősorban az emlékezésről, a cím, a múlandó anyagból való szoboröntés arra utal, milyen képlékeny saját emlékezetünk. Az is kiderült azonban, hogy Láng több művészeti ággal foglalkozik, könyvét például a saját grafikái illusztrálják, jelenleg egy versesköteten dolgozik, illetve diplomafilmjén, egy rajzos animáción.
László Noémi sem különítené el a női irodalmat, szerinte egy férfi szerzőnek is lehetnek „nőiesek” az írásai és fordítva. Márton Evelin és Vida Gábor beszélgetés helyett egy írói játékkal illusztrálták, mennyire nem létezik női vagy férfi irodalom. Négykezes novellafüzérüket olvasták fel, amelynek egyes részeit egymás írásait folytatva írták, de csak a végén vallották be, hogy nem a saját, hanem egymás szövegeit szólaltatták meg, Vida szerint „jól átverve” a jelenlévőket, akiknek fel sem tűnt a „szerepcsere”. A jelenlévők abban is megegyeztek, hogy a következő Szárhegyi Írótábor témája a férfiirodalom lesz.
Varga László |
Krónika (Kolozsvár)

Szabadság, élet, irodalom – az idén 80 éves Szilágyi Júliával beszélgettünk
Esszéíró, irodalomkritikus, aki kedvenc műfaját, az esszét nem irodalmi formaként, hanem szellemi magatartásként műveli. Háromszoros kisebbségiként élte túl a totalitarizmust, és soha nem állt be a sorba. A számvetések időszakában úgy érzi, hogy két dologról sosem tudott lemondani: a könyvek szeretetéről, és az emberekbe vetett hitéről. Az idén 80 éves Szilágyi Júliával beszélgettünk.
(Mindig várom a vele való találkozást. Belesüppedni az öreg karosszékbe, szemben a hatalmas könyvespolccal, miközben Julika helyet foglal a heverőn, mellette kis asztalon a teája, gyógyszerei, szemüvege, a könyv, amelyet éppen olvas. A zsaluk résein beszűrődik a napfény, a kávé meleg, belekortyolhatok, és Julika mosolyogva kérdezi: – Hogy vagy, mesélj. Persze, ezúttal csak ő mesél. Utánozhatatlanul.)
- Irodalomkritikusként ismertek meg az olvasók, aztán lassan átváltottál az esszére, és ez lett A Műfajod. Épp olvastam a Látó téged köszöntő lapszámában, hogy az irodalmárok zömének, neved hallatán, az esszé jut eszébe. Most, nyolcvan évesen már a memoárírásnak szenteled munkaerődet. 2014-ben jelent meg az Álmatlan könyv, amelyben családod történetét, gyerekkori éveid boldog és drámai eseményeit is megosztod velünk. Ma már a folytatáson, az emlékek második kötetén dolgozol. Ezek szerint úgy érzed, hogy elérkezett a leltárkészítés korszaka az életedben.
- Az én életkoromban, 80 évesen, fontos a mérlegkészítés. Ráadásul, az ember a lényeges dolgokra emlékszik leginkább, ilyenkor derül ki ugyanis, hogy milyen döntő hatások formálták az egyént olyanná amilyen. A gyerekkor nagyon fontos, és én két dolgot emelnék ki életemnek ebből a szakaszából.
Az egyik az, hogy rengeteg szeretetet kaptam a családban. Melegszívű család volt, és a gyerekkultusz a zsidó családokban általában nagyon erős. Valamilyen biztonságérzettel töltött el – nagyon nehéz pillanatokban is – az a tudat, hogy szerettek. És még valami: megtanultam én is szeretni. Szabadabb az ember, ha az érzelmeit ki tudja fejezni.
Ez az egyik nagyon fontos dolog, amire emlékszem gyerekkoromból. A másik fontos útravaló számomra a család erős asszonyainak a példája volt. Ezek az erős asszonyok, akik tudtak harcolni, megtanítottak engem is kiállni magamért, szeretteimért, meggyőződéseimért. Az egyik nagyanyám özvegyen nevelte a gyerekeit.
Az apai nagyanyám, igen. Az anyai nagyanyám, Mama (Dávidovits Ábrahámné, szül. Ganz Hanna), 11 gyermeket szült, nyolcat nevelt fel, egy nagyon okos, szellemes, vonzó, de roppant önző férj mellett. A család nehézségei, főként miután nagyapám egy zöld hályog miatt szinte teljesen megvakult, az ő vállát nyomták, pedig amikor nyolc gyerek és két felnőtt ülte körül az asztalt, nem volt könnyű feladata. Ráadásul, ha csak egy bögre tej mAradt, az nem a gyerekeké volt, hanem nagyapámat, a családfőt illette.
Anyám mesélte, hogy nagyapám, aki szabó volt, mindenkinél korábban, hajnalban kelt, lábujjhegyen kiment a konyhába, amely műhelynek is szolgált, teát főzött, kenyeret pirított: szeretett egyedül reggelizni. A zajos, sokgyermekes házban valószínűleg szüksége volt arra, hogy időnként egyedül legyen. Egy kora reggel azonban édesanyámat, aki alig néhány esztendős lehetett, felébresztette a pirítós kenyér illata, és kilopózott a konyhába, odament nagyapámhoz, leült mellé, de meg sem mert szólalni a szigorú apa jelenlétében, hát még kérni a pirítósból vagy a teából. Sejtette, hogy egy olyan pillanatban zavarja Tatát, amikor nem kellene. – Kérsz te is? – kérdezte váratlanul nagyapám. Anyu csak bólintott. Az volt élete legfinomabb reggelije, hiszen kettesben fogyasztotta el tekintélyt parancsoló apjával. Látszólag jelentéktelen történet, de anyu gyermeklelke számára annyira fontos volt, hogy sosem felejtette el. Én örököltem tőle ezt a családi regét sok más történettel együtt. Igyekszem én is tovább adni. Fiamnak, olvasóimnak.
- A harmadik nagyon erős nő a családban, ha már sorra veszed őket, az éppen édesanyád volt (Szilágyi Elemérné, szül. Dávidovits Gizella) akiről azt írod az Álmatlan könyvben, hogy takarítás közben is verseket mondott: „Megrázta a portörlő rongyot és lelkesen kiáltotta, hogy: Akasszátok fel a királyokat”(Petőfi Sándor költeménye).
- Így van. Mivel neki nem sikerült azt az életpályát, amire szellemi képességei feljogosították volna, kialakítania, mert nem tanulhatott, bennem élte ki az ambícióját, a tanulásvágyát, és nagyon sokat kaptam szellemileg is tőle, nemcsak frondeur hajlamomat, hanem a magyar irodalom szeretetét is tőle örököltem. Kívülről tudta Petőfi, Ady, József Attila verseit. Már alig látott, de még mindig olvasott. Ma is őrzöm a sok lapozástól szétesett verseskönyveit, amelyek kedvenc költeményeinél maguktól nyílnak ki. Házimunka közben is szavalt, én segítettem neki a portörlésben, és mondtam utána. Bár csak négy-öt éves lehettem, és nem értettem meg minden verssort, anyám kisugárzása lenyűgözött. Lényegében az ő irodalomszeretete indított el a pályámon. Egyébként igazi emancipált nő volt olyan értelemben, hogy szeretett mindent, ami nem tartozott közvetlenül a háziasszonyi léthez. Sértett haragja, ami akkor tört ki belőle, amikor meghallotta, hogy a család férfitagjai imádságukban hálát adnak Istennek amiatt, hogy nem nőknek teremtette őket, haláláig elkísérte. Amikor anyám kihallgatta és megértette imájuk lényégét, ami egy ősi férfiközpontú társadalomnak volt az imája, egy pillanat alatt feminista és ateista lett. Megharagudott arra az Istenre, aki különbséget tesz nő és férfi között.
- Egyébként hogyan alakult a te viszonyod a zsidóságodhoz? Nem tudom elfelejteni azokat a megrázó történeteket, amelyeket az Álmatlan könyvben írsz le kislánykorodról: a kötelező sárga csillag viselése, az életveszélyes menekülés Kolozsvárról a román királyság területére édesanyáddal, hogy ne kerüljetek a sok tízezer Kolozsvári zsidó sorsára, akik a Harmadik Birodalom megsemmisítő táboraiban lelték halálukat. De ez csak a gyermekkor. Változott-e, árnyalódott-e ez a viszony életed során?
- Többféle pillanat volt, ami szembesített engem a zsidóságommal. Mondhatnám azt, hogy akkor kezdtem igazán intenzíven megélni, átélni a hovatartozásomat, amikor életveszélybe kerültem, amikor üldözni kezdtek miatta. Már gyerekkoromban kénytelen voltam elgondolkodni azon, hogy vajon mit jelent az, hogy zsidó vagyok. Hét évesen például valami olyasmit jelentett számomra, amiért megvernek az osztálytársaim, azzal a felkiáltással, hogy zsidó ne szavalja Petőfi Sándor Nemzeti dalát, meg azt, hogy nincs jogunk használni a városi közszállítást, és kedves ismerősünk szóvá is teszi ezt, amikor meglát a buszon.
(Erre a történetre emlékszem. A hat-hét éves Julikát a nagynéni fogorvoshoz vitte. Még felszállás előtt elrejti a sárga csillagot, de az ismerős, aki rögtön kiszúrja őket, azonnal lecsap rájuk a lehető legperverzebb módon. Jó hangosan, hogy minél többen hallják körülötte a párbeszédet, azt kérdezi a kislánytól: – Mondd csak, Julika, szereted a csólentet? A következő megállóig kínos lassúsággal telnek percek.)
A gyerekkoromból nagyot ugrok előre az időben, és egy három évvel ezelőtti történetet mesélek el. Kórházban voltam, kardiológiai osztályon, hárman feküdtünk a kórteremben: egy falusi asszony, egy akadémiai kutató asszony, nagyon okos, művelt nő, akivel rengeteget beszélgettem, és jómagam. Bejött egy pap. Gyakran látogatták a román papok a kórházakat, és jól is tették, mert a szenvedő, beteg embernek szüksége van az ilyesfajta lelki támaszra. Láttam azon a falusi asszonyon, hogy milyen mérhetetlenül megkönnyebbülten, felszabadultan egyenesedett ki az ágyában, miután a pap imádkozott érte és megáldotta. Aztán következtem volna én, aki a középső ágyban feküdtem, de még mielőtt elkezdte volna velem is a szertartást, figyelmeztettem, hogy zsidó vagyok. Azt mondta, hogy – Avem un singur Dumnezeu, erre nem volt mit válaszolni, ez nagyon szelíden és okosan hangzott, ha nem is imádkozott velem, megáldott és továbbment a harmadik betegtárshoz, az akadémikus asszonyhoz, aki – miután a pap elhagyta a kórtermet – megkérdezte tőlem, hogy – miért kellett megmondanod, hogy zsidó vagy? S ez szíven ütött. Nem számítottam arra, hogy hetven évvel a Soa után, egy iskolázott, művelt ember ezt kérdezi tőlem. Azt válaszoltam, hogy semmi okom arra, hogy titkolózzam és szégyenkezzem. Az őseim olyan kincscsel léptek be több ezer évvel ezelőtt az európai társadalom életébe, mint az Ótestamentum, amely az egész emberiség számára ajándék volt. Nincs okom szégyenkezni, nincs okom titkolózni.
Én egyébként nem vagyok hívő, de bibliás ember vagyok két jó barátomnak köszönhetően: Szilágyi Domokos és Nagy Kálmán, a Kalevala fordító, mindketten református lelkészek gyermekei. Együtt olvastuk Thomas Mann hatalmas regényét, a József és testvéreit, de egy csomó utalást nem értettem. Őtőlük kaptam ajándékba egy Bibliát, mert már unták, hogy mindig magyarázzanak nekem. Egy világ nyílt meg előttem. Amikor ezt hálásan elmondtam nekik, Szilágyi Domokos megvonta a vállát: – Csak azt kaptad vissza, ami a tiéd. Megismerkedtem Károli Gáspár dübörgő nyelvével. Aztán ahogy telt-múlt az idő, egyre több bibliám lett, Cs. Gyimesi Évától is kaptam, meg Selyem Zsuzsától is. Van román és héber nyelvű bibliám is. Gyűjteményem legrégibb példánya, 1873-ból való, egy zágoni udvarházból került elő: Dálnoki Veress Dániel ajándéka. Visszatérve barátaimhoz: ők döbbentett rá, hogy ez a zsidó kultúra része. Kinyitottak előttem egy káprázatos világot, amely elbódított, és amelyet minél jobban meg akartam ismerni. A tudásvágyam végtelen volt, még most is az. Sajnos látóideg sorvadásom van, és egyre kevesebbet tudok olvasni, írni. És ugyanez történik a hallóideggel is. Ez mind a rossz érrendszerem miatt van meg a korom miatt.
- Két totalitarizmust éltél túl. A világháború utáni szép, új világról, amelyhez annyi reményt fűztél, elég gyorsan kiderült, hogy nem az, aminek ígérték.
- A háború után néhány évig valóban boldog gyerek és boldog kamasz voltam, és meggyőződéses kommunista, mert ez az ideológia, ez az eszme-készlet azt ígérte, hogy egyenlő, szabad emberek leszünk a társadalomban. Igazságosan, összetartásban fogunk élni, háború nélkül. És ez rendkívül vonzó gondolat volt az üldöztetés, a bujkálás, a szorongás, a kiszolgáltatottság után. Szívvel-lélekkel hittem ebben, és elhatároztam, hogy én is belesegítek ennek az új világnak a kialakításába. Aztán visszajött a félelem. Nem egyik napról a másikra történt, nem pillanatnyi felismerés volt, észrevétlenül lopóztak gondolataimba a kétségek. A teljes összeomlás 1956-ban következett be. Már azelőtt felfedeztem igazságtalanságokat, amelyeket először próbáltam azzal magyarázni, hogy az emberek nem tökéletesek, és nem olyan könnyű megszokni valami újat és valami jobbat, ami lényegében önfeláldozást is, odaadást is, önzetlenséget is elvár az egyéntől. Úgy gondoltam, hogy az egyén lehet esendő, de ha csatlakozik egy nagyobb csoporthoz, akkor felülkerekedik gyarlóságán az összetartozás öröme. Igen ám, csakhogy még valamire rájöttem: éspedig arra, hogy lelkiismerete, felelősségérzete az egyénnek van, a tömegnek nincs. Ez egy lényeges felismerés volt, és az átmenetek során talán ez volt a döntő pillanat, amely rádöbbentett arra, hogy nem a tömeg az, aki igazságot tud szerezni magának és másoknak, a tömeg egy ösztönös képződmény: befolyásolható és az ösztöneinek, hangulatainak hatása alatt cselekszik jót vagy rosszat. Az egyén az, akinek szembesülnie kell önmagával időnként: mit tettem, hogyan gondolkozom. Ezek a kérdések az egyéni felelősségtudat és az egyéni lelkiismeret termékei. Ez a felismerés vezetett el a következőkhöz: az egyik korszak hibáiból következtek az új hatalmi rendszer szörnyűségei. A hatalom ugyanis megrontja az embereket, elhiszik, hogy rendelkezhetnek embertársaik élete felett, és előbb-utóbb az elnyomottak, az alattvalók is beletörődnek abba, hogy őket mások irányítsák, mások rendelkezzenek felettük.
- Nem mAradtál meg azonban csak a felismerés szintjén, hanem felismerésednek hangot is adtál. És nem féltél. Vagy nem úgy féltél, mint mások, akik nem mertek megszólalni, nem mertek tiltakozni.
- Emlékszem egy mozzanatra, a nyolcvanas évek elején történt, amikor mindenért állandóan sorba álltunk. Kenyérért álltam a Széchenyi téri kenyérbolt előtt. Egy ideig Mihály is velem volt, aztán hazaküldtem tanulni. Már órák óta vártunk a kenyérre, amikor megszólított egy mellettem álló: – Mănânci pâine românească, de ce vorbești altă limbă? Visszavágtam, hogy – Mănânc pâinea pe care am câștigat-o cu munca mea și văd că pentru pâinea asta pe care nu-i sigur că o putem cumpăra astăzi, stăm la coadă împreună, eu unguroaica și dumneata, român. Îți dai seama? Csend lett. Ebben az éhező emberben, aki rosszul öltözött, nyúzott arcú volt, mindenek ellenére ott munkált az ösztön, hogy hatalmaskodjon velem, mert én más nyelvet beszélek. Nem gondolta végig, hogy ő is ott áll mellettem a kenyérsorban. Együtt állunk.
Persze, én a nyolcvanas évek elején már a Központi Bizottságnak címzett tiltakozó levelet írtam alá, amelyet kijuttattunk a Szabad Európa Rádióhoz is. Úgy éreztem, hogy részt kell vennem a tiltakozásban. Nem bántam meg, bár kockázatos volt, és a szüleim állandó rémületben éltek. Emlékszem, hogy egy hasonló levél aláírása után, anyám, ebéd közben – megvolt ez a jó szokása, hogy ilyenkor, a levessel együtt tálalja a kényes témákat is – jegyezte meg: – Jól van, magaddal nem törődsz, de gondolj a gyermekedre. Felelős vagy érte, mi történik vele, ha téged baj ér? Azt válaszoltam, hogy – Nekem éppen azért kell ezt csinálnom, mert Mihályra gondolok, aki meg fogja tőlem kérdezni pár év múlva, hogy te mit tettél a diktatúra ellen? Ha most nem tennék semmit, nem tudnék a szemébe nézni. Ekkor Mihály is letette a kanalát. – Sosem bocsátottam volna meg magamnak, ha nem írod alá. Úgy éreztem volna, hogy miattam félsz. 12-13 éves lehetett ekkor. Tehát így nevelődött ő is, mert meggyőződésem, hogy nem a szavainkkal, hanem az életünkkel nevelünk.
Szilágyi Júlia esszéíró, irodalomkritikus, egyetemi oktató 1936 augusztus 1-én született Kolozsváron. Itt végezte a tanulmányait is: 1960-ban a Babes- Bolyai Egyetemen szerzett tanári oklevelet a magyar nyelv és irodalom szakon. Diákévei alatt kezdett publikálni a Korunk és az Utunk hasábjain. Előbb a Dolgozó Nő művelődési rovatát vezette, majd a Korunk szerkesztőségének lett belső munkatársa 1991-ig. Cs. Gyímesi Éva meghívására 1994-2006 között a Kolozsvári egyetem magyar irodalomtörténeti tanszékén megbízott előadótanár volt. Önálló kötetei: Jonathan Swift és a huszadik század – kismonográfia, 1968; René Fallet: Egy félnótás Párizsban - regényfordítás, 1969; A helyszín hatalma - Esszék, tanulmányok 1989; Mit olvas, Hamlet herceg? – Esszék, tanulmányok 1993; Versenymű égő zongorára – Esszék, tanulmányok 2002; Lehet-e esszét tanítani? – 2007; Feljegyzések az akváriumból – Esszék, jegyzetek, 2010; Álmatlan könyv – memoárkötet, 2014.
- Le is írod valahol, hogy a tiltás ellenére, külföldi újságírókat fogadtál otthonodban a nyolcvanas években. Angolul zajlott a beszélgetés, és Mihály fiadnak megengedted, hogy mindent végighallgasson.
- Először is Mihály angolos. Sokkal jobban beszélt már akkor angolul, mint én. Én franciául tudok jobban. De ez csak egy részletkérdés. A fontos az, hogy én tényleg nagyon féltettem őt amiatt, hogy annyira kiszolgáltatottak voltunk, hogy bármikor akár ártatlanul is elítélhettek volna. Négy barátom lett öngyilkos, mert nem bírták azt a rettenetes nyomást, amely abban a rendszerben rájuk nehezedett. Énbennem nincs semmi bosszúvágy, pedig lehetne… de hogy ezekkel az emberekkel mit tettek…
(Elborul az arca, mintha friss, alig néhány napos veszteségről volna szó. Tudom, bár nem mondja ki nevüket, hogy Szilágyi Domokosra, Nagy Kálmánra, a Páskándi perben Gézát védő ügyvédre, Reich Miklósra és nem utolsósorban Cs. Gyímesi Évára gondol.)
Nem akartam, hogy a fiamat felkészületlenül érjék azok eljárások, amelyeket ellenem indíthatnak, ugyanakkor meg kellett értetnem vele, hogy miben él. Csak úgy lehet valaki igaz ember, ha ismeri az igazságot. Jobban féltettem attól, hogy eltorzul, mint attól, hogy így is, úgy is ki vagyunk szolgáltatva a hatalomnak. Akkor legalább tudjuk, hogy miért.
- Abban a periódusban hagytál fel a klasszikus értelemben vett irodalomkritikával, és tértél át az esszére.
- Észrevettem, hogy valamiféle cenzori magatartást várnak el tőlem, valamilyen ideológiai tanfelügyelő kéne legyek, aki kioktatja és megfélemlíti az írókat, hogy nem a mű önmagában való értékét kell keresnem, hanem valamilyen politikai tendenciát, és ez a tendencia, kötelező módon, egybe kellett, hogy vágjon az államszocializmus, a diktatúra céljaival. Nem akartam eszköz lenni, nem akartam részt venni a kollégáim terrorizálásában. Fokozatosan alakult ki ez a tudatosodás, a kritikáim pedig egyre személyesebbek lettek, egyre jobban távolodtak a politika által kiszabott úttól, és egyre inkább élményközpontúakká váltak. Észrevétlenül váltottam kritikusból esszéíróvá, nem volt egy előre eldöntött dolog.
- Szinte hihetetlenül hangzik, de nemcsak világlátásodat, szakmai választásaidat befolyásolták a történelmi események, hanem magánéletedet is. Kétszer mentél férjhez, kétszer váltál el, mindkét döntésedben része volt a politikának is. (Nevet, bólogat a félig kérdés, félig állítás hallatán. Egy régi interjúban találtam utalásokat az első házasságára vonatkozóan, a második, Gáll Ernővel való házasságáról ő maga mesélt nekem egy keveset évekkel ezelőtt.)
- Én politikus természet vagyok. Nem azért, mert a hatalom érdekel. Utoljára akkor érdekelt a hatalom, amikor pionírként azt hittem, hogy én leszek az osztagparancsnok, de nem én lettem, hanem az az osztálytársnőm, akinek fogorvos édesapja kezelte az osztályfőnöknő fogait. Akkor csalódtam a hatalomban, és azóta sem érdekel (ismét nevet). Tehát a politika számomra nem hatalmi kérdés, hanem az emberek közötti viszony kérdése. Az első férjemhez még érettségi előtt mentem hozzá, kimAradtam az iskolából, aztán magánúton tettem le vizsgáimat, és azért döntöttem így, mert őt igazságtalanság érte az egyetemen. Akkoriban állandóan önéletrajzokat írattak velünk, hogy ellenőrizhessék, nem kerülünk-e ellentmondásba egy korábbi önéletrajz állításaival. Vőlegényemnek, városi gyerek lévén, édesapja Kolozsváron volt könyvelő, eszébe sem jutott, hogy önéletrajzában meg kell említenie nagyapja vargyasi kaszálóját. „Kiderítették”, hogy kulákivadék, aki titkolni akarja a párt elől származását. Hihetetlen cirkusz lett belőle, úgy tűnt, hogy nem is diplomázhat, sőt eltörlik minden elvégzett tanulmányát a negyedik elemi osztályig. Én úgy éreztem, hogy ha igazán szeretem őt, akkor mellé kell állnom, annál is inkább, mert tudtam, hogy van olyan rokonom, akinek az összeköttetései révén meg tudjuk menteni ezt az ártatlan embert. És gyorsan férjhez penderültem. Az eltávolodás tőle egy nagyon meglepő helyzetben kezdődött. Akkoriban egy olyan mentalitású társadalomban éltünk, ahol a nő feladata a házaséletben, a gyereknevelésben ki is merült. Ezt én nem tudtam elfogadni, túl akartam lépni ezen a kereten. Gotthárd Gyuri már vegyészként dolgozott Barcarozsnyón, én pedig – bár ott voltam vele – egész nap a könyveket bújtam: Kolozsvárra szerettem volna felvételizni az egyetemre, ő viszont ezzel nem értett egyet. Elváltam tőle, de a házasság romjai alól sikerült kimenteni a barátságot.
(Hihetetlennek tűnő történet, regénybe illő „megmentési akció”. Hány éves lehetett Julika az első házassága megkötésekor? Valószínű még nem töltötte be a tizennyolcat. Húszévesen, az 56-os eseményeket már Kolozsvári egyetemistaként éli meg.)
Mellesleg megjegyzem, hogy én nem vagyok feleségnek való. Megszerettem embereket, nem voltam se púpos, se sánta, tehát kialakultak olyan kapcsolatok, amelyek házassághoz vezettek, de hiányoztak belőlem azok a készségek, amelyek egy nőt jó feleséggé tesznek. Például én csak a második házasságom után tanultam meg igazából főzni, akkor, amikor anyám beteg lett. Valaki nekem az ötvenes évek közepén azt mondta, hogy én a huszonegyedik századba való asszony vagyok. Lehet, hogy igaza volt, lehet, hogy nem, mindenképpen én a kompromisszumoknak azt a módját, ami annak idején a férfiakban is, de főként a nőkben elevenen élt, nem tudtam se elfogadni, se gyakorolni.
Gáll Ernővel az 1956-os események hoztak össze. Azon az este, amikor megindultak a tankok Románián keresztül Magyarország felé, Ernő meghívott sétálni a Tordai útra. És elmagyarázott nekem mindent: évtizedekre visszamenőleg a kommunista mozgalom történetét. Ő volt a Férfi, aki érti a dolgokat, aki erős, aki szembe tud nézni a tényekkel, aki meg tudja magyarázni az eseményeket. Tulajdonképpen ez döntötte el, hogy oda húzódtam az erőhöz és az értelemhez. Ez volt a második házasságomnak a fő oka. És mi sokáig egymáshoz tartoztunk, annak ellenére, hogy bizonyos vonatkozásai a házasságunknak nem voltak olyan szenvedélyesek, mint az elején. Azt hiszem, hogy az évek múlásával egyre önállóbb lettem, és a politikai döntéseim is egyre radikálisabbak voltak, mint az övéi. Ő vezető ember volt, és a felelősségnek más szintjén gondolkozott, mint én. Nem is értem, honnan volt bátorságom felrúgni a szabályokat, bár vettem észre, hogy idegen férfiak álldogálnak a házunk előtt, elkísérnek, majd visszakísérnek, lehallgatják telefonbeszélgetéseimet. A suszteremnek is, aki a cipőimet javította a személyi adatai szerepelnek a dossziémban.
(Nevet, de gyorsan elkomolyodik.)
Mindenkit figyeltek, akivel érintkeztem. Nem tudom mit tételeztek fel rólam. Messze túlbecsülték a befolyásomat az emberekre. Elkaphattak volna, bezárhattak volna bármikor. Arra a következtetésre jutottunk Ernővel, hogy fontosabb volt számukra tudni azt, hogy kikkel érintkezünk, főként a külföldi kapcsolatok esetében, mint az, hogy „kivonjanak a forgalomból”. A diktatúra fél. A diktatúra félelemre alapozza hatalmát. A kisember félelmére meg a saját félelmére. A diktatúra paranoiás, a diktatúrának üldözési mániája van. A diktatúrának szüksége van ellenségre, hogy önmaga létét igazolja és félelemben tartsa az embereket.
- Okozott-e köztetek feszültséget az a tény, hogy Gáll Ernő kompromisszumkészsége nagyobb volt a tiednél? Csalódtál-e benne emiatt?
- Voltak olyan döntései, amelyeket csalódásként éltem meg, de az ő iróniája és önkritikai érzéke utolérhetetlen volt. Tudatosan élte meg mindegyik kompromisszumot, mindegyik föladott elvi négyzetcentimétert, nem csapta be sem önmagát, sem engem. Ugyanakkor teljesen más dimenziókban gondolkodott: túl volt a munkaszolgálaton, túl volt Buchenwaldon. Megtanulta, hogy ha bizonyos dolgokat túl akarsz élni, akkor engedned kell, vagy észrevétlenné kell válnod, nem kell kiadnod magad, mert az életedbe kerülhet. Én 19 évvel fiatalabb voltam, más a temperamentumom is, nem beszélve arról, hogy nem volt mögöttem egy olyan élettörténet, mint az Ernőé. Szellemi társakként sokáig összetartoztunk, még akkor is, amikor gyakorlatilag már nem voltam a felesége.
- Már nem voltál férjnél, amikor megszületett a fiad, Mihály. A szülészetről ebbe a lakásba jöttél haza, ahol most beszélgetünk.
- A szüleim nagy örömmel fogadták a hírt, hogy várandós vagyok, mert én 12 évnyi házasság alatt egyszer sem estem teherbe, és az orvosok nem tudtak segíteni rajtam. Nekem nagyon hiányzott a gyermek. Tehát számomra egy rendkívüli ajándék volt. Nem kívántam én senkitől semmit, nekem a gyerek kellett. És nem bántam meg, bár csalódtam magamban, mert azt hittem, hogy anyja is, apja is tudok lenni. Nem. Az apát nem pótolja a legjobb anya sem. Ennyit tudtam neki nyújtani.
- És te nagyon szereted őt.
- Nagyon...
- Mégis elengedted…
- Én nem engedtem el, és nem tartottam vissza. A gyermek nem tulajdonom. Neki joga van a saját életéhez. Saját döntéseihez. Az egész nevelési koncepcióm értelmetlen lett volna, ha a végén elkezdem terrorizálni, és az én akaratomnak kell alárendelnie a saját céljait. Nem tönkretenni akartam a gyerekemet. Azt akartam, hogy boldog legyen, és azt csinálja, amit szeret. Nem beszéltem rá arra sem, hogy valami praktikus pályát válasszon. Filozófus akart lenni. Kérdezte is az unokanővérem, hogy – Kinek kell manapság a filozófia, Mihály így válaszolt: – Nekem.
- Aki egyszer is járt nálad, az nem felejti ennek a szobának a hangulatát, ahol faltól falig, padlótól mennyezetig ér a könyvespolc, ahol a leghétköznapibb témák sem banálisak, ahol a sok ezer kötethez támaszkodva néznek minket családtagjaid a megsárgult fotókról. Ahol minden festménynek, minden tárgynak megvan a maga története. Itt fogadod barátokat, itt beszélgettél a 90-es években tanítványaiddal is. Mindenkit megérint ennek a helynek a különlegessége. Az itt töltött órák mAradandó emlékké válnak. Mi a titkod?
- Szelektíven szeretem az embereket. Azokat szeretem, akik olyan értéket képviselnek szellemileg, erkölcsileg, emberileg, hogy amit egymásnak nyújtunk, az összhangban van, ezért mindkét fél úgy érzi, nem volt fölösleges időpocsékolás a nálam elfogyasztott tea vagy kávé. Vannak idős és nagyon idős barátaim, barátnőim is, de nagyon szeretem a fiatalokat. Ezért imádtam tanítani, és ha választanom kellene kedvencet a megjelent munkáim közül, akkor a Lehet-e esszét tanítani könyvemet választanám, amelyet elsősorban diákjaim számára írtam, egyfajta köszönetképpen is, mert amennyit én nyújtottam nekik, ők hatványozottan viszonozták. Mai napig visszajár néhány kedves tanítványom, akikkel ugyanúgy beszélgetek ebben a szobában, mint évekkel ezelőtt, amikor első írásukról kellett véleményt mondanom, de közben meghánytunk-vetettünk a kortárs irodalomtól a politikai kérdésekig és magánéleti problémákig mindent. Éveket fiatalodom egy jó beszélgetés közben.
Víg Emese
maszol.ro

ZÁGONI BALÁZS: KolozsvárI MESÉK
A Kolozsvári mesék Zágoni Balázs és Jánosi Andrea újabb jól sikerült közös munkája. A kezdetektől a huszadik századig tartalmaz érdekes történeteket az első román feleki telepesektől Biasini Kajetánon át a Kolozsvárra ingázó diákokig. Helytörténet mindenkinek!
Zágoni Balázs: Kolozsvári mesék. Koinónia, Kolozsvár, 2015
Transindex.ro

Potápi: a Székelyföldön tartanak a migránsok betelepítésétől
MTI - Közel harmadával nőtt az előző voksoláshoz képest az október 2-i népszavazásra regisztráló külhoni magyarok száma – mondta a nemzetpolitikai államtitkár az országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt szeptember 19-én, hétfőn.
Potápi Árpád János kifejtette: a szeptember 17-i határidőig 274 576-an regisztráltak, míg az előző – az országgyűlési – voksoláson ez a szám mintegy 194 ezer volt.
Szavai szerint most az a közös feladat, hogy közülük minél többen szavazzanak is. A levélcsomagok beérkezési határideje október 1-e, 23 óra 59 perc – hívta fel a figyelmet. Hozzátette: ők a nemekre buzdítanak, fontosnak tartják, hogy a Kárpát-medence és Magyarország etnikai arculatát ne lehessen erőszakos módon megváltoztatni. Potápi szerint a Székelyföldön tartanak attól, hogy ha Románia elfogadja a kvótát, a román kormány erre a területre telepítheti a migránsokat.
Az államtitkár kitért arra is, hogy idén november 30-án lesz a Magyar Diaszpóra Tanács, és december 1-én a Magyar Állandó Értekezlet ülése, mindkettőt a kormányfő nyitja meg. Potápi Árpád János jelezte: jövőre várhatóan a külhoni magyar családi vállalkozások éve lesz a tematikus év. Az idei külhoni magyar fiatal vállalkozók évét sikeresnek minősítette, és elképzelhetőnek tartotta, hogy az 525 millió forintos pályázati keretet 50-60 millió forinttal megemelik. Összesen 964 pályázat érkezett, ezek közül nagyjából 110-e tudnak majd támogatni.
Beszámolt arról is, hogy a 2015 novemberében meghirdetett 50 milliárdos vajdasági és idén áprilisban indított 32 milliárdos kárpátaljai gazdaságfejlesztési program után várhatóan 500-500 milliós kerettel a horvátországi magyarság és a muravidékiek fejlődését segítő programok indulhatnak. Potápi Árpád János kiemelte, hogy 2012 óta folyamatosan nőnek a nemzetpolitikai területre fordított források, az államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. forrásai 17,7 milliárdról jövőre 27,6 milliárdra bővülnek. Pánczél Károly, a bizottság fideszes elnöke megjegyezte: a teljes keret 53 milliárd körül van, ami egy kiemelkedő összeg.
Az államtitkár kitért arra, hogy eddig 850 ezer külhoni magyar adta be az egyszerűsített honosítás iránti kérelmét, és mintegy 780 ezren tették le az állampolgársági esküt, 70 ezer diaszpórában élő állampolgárságát állapították meg. A legtöbb kérelmet befogadó külképviseletek: Csíkszereda, Kolozsvár, Szabadka, Beregszász és Ungvár voltak. Rámutatott: a munka zöme áttevődik a szórványra, a konzulátusoktól messzebb lévő településekre, illetve vannak még tartalékok Székelyföldön is.
Az államtitkár jelezte, október elején választják ki az ötven külhoni magyar példaképet, akiket ezután Kárpát-medencei körúton mutatnak be. Beszámolt arról, hogy a Kárpát-medencei testvértelepülési programra a tavalyi 100 millió forint után idén 150 millió forint áll rendelkezésre, és 189 magyarországi település 274 külhoni magyar településsel kötött kapcsolatát támogatták. Kiemelte az ifjúsági közösségek támogatását 50 millió forintos kerettel, a felhívásra 291 pályázat érkezett be, a keretből 88 pályázatot tudtak támogatni.
Elhangzott, hogy szeptember 29-én Gyulafehérvárott lesz a Márton Áron emlékév egyik kiemelkedő eseménye. Potápi elmondta, a Kőrösi Csoma Sándor program ösztöndíjasok segítségével valamennyi földrészen ugyanabban az időben emlékeznek meg Márton Áronról, 2017-ben pedig Szent László emlékévet hirdetnek.
Szávay István ( Jobbik) pozitívan értékelte a nemzetpolitikára fordított források bővülését, ugyanakkor – mint mondta – a programok kiírásakor figyelemmel kell lenni a visszaélések elkerülésére. Azt kérdezte, hogy a fejlesztési programoknál hogyan tudják megvédeni a „sápért jelentkezőktől" a helyieket. Külön örömét fejezte ki a kárpátaljai fejlesztési program, és az ifjúsági keret miatt. Kíváncsi volt arra, hogy van-e előrelépés a CBA, a Mol és az OTP külhoni magyar területeken lévő egységeinél a magyar foglalkoztatottak és a magyar nyelvhasználat ügyében. Szóba hozta még az oktatási-nevelési támogatások átalakításának kérdését is.
Potápi Árpád János válaszában rámutatott: igyekeznek a fejlesztési programoknál a korrupciót kizárni, a pályázók az általuk benyújtott pályázati anyagnak megfelelően bonyolítják a projekteket és a forrásokkal el kell számolni. Az említett magyar cégek politikáját illetően áttörésről nem tudott beszámolni, szerinte még mindig alapvetően a gazdasági szempontok vezérlik őket. Az oktatási-nevelési támogatások átalakítására nyitott, több verzió is született, de végül kompromisszumra nem sikerült jutni. Megerősítette, hogy a támogatási összeg jövőre újból 22 400 forintra nő. A pap- és lelkészhiány kezeléséről elmondta: a Kőrösi-program mintájára dolgoznak egy program elindításán, ami, ha megvalósul, 20-30 ösztöndíjast jelenthet a diaszpórában.
kronika.ro