Egy hely, ahol teljesítménnyé alakítják a tehetségígéretet
„Nagyon fontosnak tartom, hogy az iskolák ügye ténylegesen közügy legyen. Iskolatámogató környezet híján nagyon nehéz intézményt építeni, fejleszteni. Főként egy olyan társadalomban, amely nem tiszteli a pedagógusokat, ahol nem érték az erőfeszítést igénylő munka, a megszerzett tudás” – beszélgetés Erdei Ildikóval, a temesvári Bartók Béla-gimnázium igazgatójával.
– A temesvári Bartók-líceum még a magamfajta belső-erdélyinek is sokat mond, de mit jelent önnek, az intézmény igazgatójának?
– Az iskolánk több, mint iskola. Egy közösségépítő, jövőbe mutató hely, ahol mindennap van egy új kihívás, egy-egy új helyzet, gond, ötlet, kudarc és siker. Közel 600 gyerek, fiatal és mintegy 60 pedagógus iskolája.
Egy hely, ahol azon és azért dolgozunk, hogy a diákok szeressenek iskolába járni, találjanak olyan területet, ahol tehetségígéretük teljesítménnyé alakulhat, ahol a tanárok csapatban dolgoznak, és ahol a szülői közösség partnerként van jelen.
Olyan iskola, ahol tudjuk, hogy a tanórák mellett fontos szerepük van a tanórán kívüli tevékenységeknek, hiszünk a diákönkormányzat kezdeményezőerejében, a diákok egyharmada tagja valamelyik hagyományőrző csoportnak, és a Bartók Diákszínpad évente új előadással örvendezteti meg a közönséget.
Egy olyan munkahely, ahol a munkaközösség jelentős hányada minden tanév elején, illetve végén szakmai műhelyen értékeli az iskolai életet, és közösen tervezi a jövőt.
– A Bartók-iskola a szórványmagyarságból fogad diákokat. Milyen vonzáskörzete van az intézménynek?
– Temesváron és a környékbeli falvakon kívül elsősorban Temes megyéből érkeznek diákjaink, ezenkívül néhány Arad megyei településről, Majláthfalváról és Kisiratosról is járnak hozzánk középiskolások. Három irányból érkező három iskolabusz hozza reggel a diákokat, jelenleg mintegy 150-en járnak iskolabusszal: Újszentesről, Újmosnicáról és Győrödről.
Az iskolabuszos diákoknak mintegy egyharmada érkezik a településekről, a többiek a város különböző negyedeiben, főként a hat évvel ezelőtt megszűnt tagozatos iskolák körzetében ülnek fel az iskolabuszokra. A megyéből elsősorban Végvárról érkeznek diákjaink, közülük van, aki a bentlakást választja, és van, aki a napi ingázást. Ezenkívül vannak diákjaink Lugosról, Bodófalváról, Igazfalváról, Ótelekről és Zsombolyáról is.
– Akik pedig nem szeretnének ingázni, azoknak lehetőségük nyílik az iskola kollégiumában lakni.
– Iskolánk kollégiuma 50 férőhelyessé alakítható, jelenleg 40-en laknak benne. Minden évben igyekszünk javítani az életkörülményeket, a bentlakó diákok számára pedig sajátos programokat működtetünk, dolgozunk ki. A diákok 2–4 ágyas szobákban laknak, van saját tanulószobájuk, ebédlőjük, használhatják az intézmény sportpályáit, eszközeit. A bentlakó diákok közösségének saját önkormányzata van, igyekszünk a programok kialakításában odafigyelni a javaslatokra. A Bartók Alapítvány ösztöndíjjal segíti őket, s pályázati támogatásból a belvárosi református egyház együttműködésével melegebéd-program működik számukra.
Évente egy-egy identitáserősítő programot valósítunk meg, melynek fontos eleme mindig az, hogy a diákok „hazavigyenek” szülőfalujukba valamit a megszerzett tudásból. Az idei iskolai évben több tanulástámogató program is működik a PADOC Alapítvány révén: matematikából, magyar nyelv és irodalomból, informatikából és tanulástechnikából. Évek óta jól működik a pszichokör, valamint a kortárstanácsadásra épülő belső hálózat. Az elmúlt tanévtől kezdődően a tizenegyedikes diákok egyéni szakoktatási támogatást igényelhetnek egy-egy szakma elsajátításához. Jelenleg két bentlakó diákunk tanulja ki az iskola mellett a szakács-, illetve a pincérmesterséget. A jövőben gyakorlati készségeket fejlesztő műhelyt szeretnénk kialakítani és működtetni a kollégium keretében.
– Eközben Temesváron is épül szórványoktatási kollégium. Ez bartókos kezdeményezés? Milyen viszonyban van az iskola ezzel a kezdeményezéssel?
– A felső iskolások szórvány-szakkollégiumát ezelőtt 10 évvel tervezte meg a temesvári Szórvány Alapítvány egy olyan munkacsoportja, amelynek magam is tagja voltam. Az akkori tervek szerint mindenképpen olyan szakkollégiumot terveztünk megvalósítani, amely a Bartók-líceumot is erősíti. A jelenlegi elképzelések még alakulóban vannak. Bízom benne, hogy ezt az elvet most is sikerül érvényesíteni.
– Melyek a legfőbb okai annak, hogy a szórványnak számító Temesváron és környékén a magyar gyerekek jelentős része nem anyanyelven folytatja tanulmányait?
– A magyar szülők gyermekeire vonatkozó beiskolázási adatokat összegző statisztikákban Temes megye mindig a sor végén kullog. Általában azt tartják, hogy a gyerekeknek csupán negyede jár magyar iskolába. A mi felméréseink azt mutatják, hogy az iskolába lépő gyerekek nem tudnak már magyarul, és ez az elsődleges oka annak, hogy a magyar iskolaválasztás nem is kerül szóba. Ennek egyik oka a nyelvileg vegyes családok magas, 67 százalékos aránya.
Az elmúlt években növekedett a vegyes házasságokban születő gyermekek magyar iskolaválasztása, jelenleg már külön programokat működtetünk annak érdekében, hogy ezek a gyerekek megfelelően tanulják meg a nyelvet, és sikeresen illeszkedjenek be az iskolába. Ebben a munkában komoly segítséget jelentettek az Integratio Alapítvány kétnyelvűségprogramjai, az igényesen kidolgozott szülői tájékoztatók, a családok, óvodák és iskolák által mára már közkedvelt játékcsomagok. Továbbra is találkozunk olyan magyar családokkal, amelyek román iskolába íratják a gyermekeiket, de ez az arány jóval kisebb.
– Az iskolai gazdag programkínálat fényképei, rövid összegzései a közösségi hálón keresztül jutnak el a külvilághoz. Arra kérem, néhány fontosabbat emeljen ki!
– Egyik ilyen jól működő programunk a havi jelleggel megszervezett átszó- és alkotóház, amely mind a jelenlegi, mind pedig a jövőbeli diákjainknak nyújt tartalmas szabadidőprogramot. Kiemelném továbbá a testvérosztályok programjait, hiszen az elmúlt években kiépítettünk egy térségi iskolahálózatot a város óvodáival és a megye iskoláival. Minden elemi osztályunknak van egy partneróvodája és egy vidéki összevont elemi testvérosztálya. A felső tagozatos osztályaink pedig a vidéki felső tagozatos osztályokkal létesítettek kapcsolatokat.
Évente több közös tevékenységre is sor kerül: egymást meglátogatják az osztályközösségek, ilyenkor közös órákat is tartanak, de közösen mennek kirándulni vagy valamilyen kulturális rendezvényre. Igyekszünk minden olyan lehetőséget megragadni, amelyek az alkalmazható tudás kialakítását, a különböző tehetségterületek fejlesztését vagy a pályaválasztást segítik. A programok megvalósításába bevonjuk volt diákjainkat vagy a szülői közösséget, de sokszor működünk együtt a különböző civil szervezetekkel, intézményekkel.
Ha egy kezdeményezés jól alakul, abból igyekszünk hagyományt teremteni: így szervezzük meg most már évente a Tehetségnapot névadónk, Bartók Béla születésnapján, a Mesterségem címerét, a Tudományos Játszóházat, a Magyarok Európában rendezvényt vagy a Családi Sportnapot. Az idei tanévben sikerült iskolakertet létrehoznunk az iskolában és az óvoda épületében is. Reméljük, ezek a foglalkozások is rendszeressé válnak.
– Iskolai sikertörténetekről gyakran hallani. De mit jelent egy intézmény életében ennek az ellenkezője, amikor valami nem a tervek szerint alakul?
– A kevésbé sikeres történeteknek is fontos szerepük van: ezek jelzik a problémás területeket, a gondokat. Ha egy középiskolás diák abbahagyja az iskolát, azt komoly tünetnek tartom. Az elmúlt időszakban több olyan vidéki diákunk is volt, aki kimaradt. Az iskolatámogató programok egy része ezekből a helyzetekből okulva alakult meg. Ha egy diák nem talál legalább egy olyan szakkört, csoportot, programot, ahová szívesen jár, az szintén jelzés. Éppen a napokban végzünk egy felmérést azzal kapcsolatosan, hogy van-e minden diákunknak legalább egy „fogódzója”, egy közössége, ahová tartozhat, ahová szívesen jár.
– Minden bizonnyal Önnek is van prioritáslistája. Hogyha egy elemet kellene kiemelnie ebből, mi volna az?
– Nagyon fontosnak tartom, hogy az iskolák ügye ténylegesen közügy legyen. Iskolatámogató környezet híján nagyon nehéz intézményt építeni, fejleszteni. Főként egy olyan társadalomban, amely nem tiszteli a pedagógusokat, ahol nem érték az erőfeszítést igénylő munka, a megszerzett tudás. Úgy gondolom, hogy ez közös felelősség.
– Szakmailag és emberileg mit jelent az ön számára, hogy a nemzeti ünnep alkalmából március 11-én Budapesten átvehette a Magyar Arany Érdemkeresztet?
– Mindenekelőtt megerősítést. Kevés olyan pillanat volt eddig az életemben, amikor számba vettem, összegeztem, értékeltem a munkámat, és a kitüntetés átvétele erre kicsit rákényszerített. De úgy érzem, még sok tervem van és sok tennivalóm. Emberileg külön kitüntetést jelentett az a sok kedves visszajelzés, őszinte öröm és gratuláció, amit szűkebb és tágabb környezetemből kaptam. Ezúton is köszönöm.
dr. Erdei Ildikó
1970-ben született Temesváron. Szülővárosában végzett általános iskolai tanulmányai után a nagyváradi Iosif Vulcan Pedagógiai Líceumban szerez tanítói képesítést. 1997-ben a Temesvári Nyugati Tudományegyetemen, pszichológia szakon diplomázik. 1988-tól a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumban dolgozik, előbb tanító, majd iskolapszichológus 1991–2001 között, majd 2012-től napjainkig az intézmény igazgatója. 2003-tól külső munkatársa a Temesvári Nyugati Tudományegyetemnek. 2011-ben doktorál a Szegedi Tudományegyetemen. A Magyar Arany Érdemkereszttel tüntetik ki 2016. március 11-én a bánsági szórványmagyarságért végzett szakmai és közösségépítő munkája elismeréséül. 2011-től az MTA külső köztestületi tagja. Hazai és nemzetközi szórványoktatási és tudományos kutatási projektek résztvevője, számos szakpublikációt jegyez.
dr. Erdei Ildikó 1970-ben született Temesváron. Szülővárosában végzett általános iskolai tanulmányai után a nagyváradi Iosif Vulcan Pedagógiai Líceumban szerez tanítói képesítést. 1997-ben a Temesvári Nyugati Tudományegyetemen, pszichológia szakon diplomázik. 1988-tól a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumban dolgozik, előbb tanító, majd iskolapszichológus 1991–2001 között, majd 2012-től napjainkig az intézmény igazgatója. 2003-tól külső munkatársa a Temesvári Nyugati Tudományegyetemnek. 2011-ben doktorál a Szegedi Tudományegyetemen. A Magyar Arany Érdemkereszttel tüntetik ki 2016. március 11-én a bánsági szórványmagyarságért végzett szakmai és közösségépítő munkája elismeréséül. 2011-től az MTA külső köztestületi tagja. Hazai és nemzetközi szórványoktatási és tudományos kutatási projektek résztvevője, számos szakpublikációt jegyez.
Dénes Gabriella
Krónika (Kolozsvár)

Bukarest színeváltozása
Először tizennyolc éves koromban jártam Bukarestben. Nővéremmel Szatmárnémetiből Tarom-géppel érkeztünk hivatalos hazánk fővárosába. A Calvineumban laktunk, és igyekeztünk megismerkedni a főváros nyújtotta előnyös lehetőségekkel. A Herăstrău parkban tett séta, a technikai múzeum és a diktátornak szentelt külön múzeum meglátogatása maradandó élményeim közé tartoznak.
Azóta tucatnál többször megfordultam Bukarestben: átutazóban, vízumügyben, intéznivaló végett, szakmai rendezvényen, sőt még a szekus dossziém megtekintése miatt is. Az Északi pályaudvar bűzei, a szemetes, koszos és rendezetlen városkép, a gödrös és poros-sáros járdák, az utakon falkákban közlekedő kóbor kutyák, az előkelő szállodák és omladozó épületek ellentéte, a városképi és emberi rendezetlenség többnyire vissza-visszatérő motívumok voltak számomra. Nem tagadom, pozitív élményekkel együtt. Hiszen a fővárosok mindig nyújtanak érdekességet, többletet, látni- és élveznivalót. Értékes múzeumokat és gyűjteményeket, kulturális élményeket, képtárakat és választékos boltokat, nyüzsgő életet, divatcikkeket és a kor kihívásainak megfelelő lehetőségeket.
Nemrég „munkautazás” kapcsán jártam a román fővárosban. Doktorandusomat, egyetemi munkatársamat kísértem el, aki kéthetente megjárja a Marosvásárhely–Bukarest-utat, hogy rendszeresen sugárzott egészségügyi tévés műsorokban szerepeljen. Egy bevált és keresett, jól reklámozott étrendkiegészítő képviselőjeként. Az úton nemcsak a szakmai teendőket egyeztettük, hanem személyes élményeinkről és a világ dolgairól is elbeszélgettünk. A România tévében a szerkesztő, a titkárnő és a stáb kedvesen fogadtak, a becsületes és értékteremtő erdélyieknek kijáró tisztelettel, és két adásra valót lefilmeztek. Munkatársam a megszokott menetrendje szerint átautózott a főváros másik szegletébe, és néhány órai szünetet követően élő műsorban szerepelt. Nekem négy és fél óra állt a rendelkezésemre, hogy barátkozzak a fővárossal, és eljussak metróval a leparkolt autóhoz, hogy a műsor végeztével mindjárt indulhassunk haza.
Az általam megszokotthoz képest Bukarest ezúttal túlnyomóan pozitív élményt nyújtott. Az értékes ikonokat és néprajzi tárgyakat felsorakoztató Román Parasztmúzeumának, valamint a hozzá tartozó fényképkiállításnak és modern művészeti alkotásoknak a megtekintését követően a Calea Victoriei (Győzelem sugárút) irányába vettem az utam. Meglepett a biciklisáv látványa. Igaz, az éppen rajta sétálgató gyalogos úgy az oszlopnak szorított egy merész kerékpárost, hogy káromkodása hangjánál csak a vele együtt érző autós tülkölése bizonyult hangosabbnak.
Újabb kellemes élmény: egyre több épületet tataroznak, ráadásul megjelentek a műemlékeknek kijáró kétnyelvű ismertetőtáblák, nem tagadván a többnyire német, francia, olasz tervező, építtető kilétét. Az egyik, szépen felújított egykori bojárházban hónapokon belül a Korosztályok Múzeumának a megnyitására készülnek. Üdvözlésre méltó ötlet, hiszen „nemcsak a húszéveseké a világ!” Arrább az 1989-es forradalom során tönkretett emblematikus épület felújítása évek óta tart, az 1926-ban leégett Királyi Palota további történetéről nagyméretű pannók számolnak be, és megbizseregtetik az előkelő látnivalókra áhítozó turista vérét: Royal Palace. Innen ballagott ki az utcára és tartott az Athenée Palace felé az egyetlen kóbor kutya, amelyet mostani látogatásom során láttam. Ráadásul chip volt a füle tövén...
Az Erzsébet királyné sugárútra térve a Bukaresti Egyetem környékének már megszokott hangulatát ízlelgettem: könyvárusok, golán szövegek, kommunistaellenes jelszavak. A felújított aluljáró szokatlanul tiszta és civilizált volt, és nagy örömömre turisztikai információs iroda is működött benne, sokféle ismertetővel, képkiállítással. Az Intercontinental szálloda mellett, a Nemzeti Színház előtt általam még nem látott, öt éve odavarázsolt kompozíció látványa késztetett a megközelítésére: Caragiale és elveszett levele korabeli szereplőinek a szoboregyüttese.
A megtekintésre érdemes kiállításokat hirdető Bukarest Múzeumot, átellenben pedig a szépen felújított Colţea kórházat elhagyva újabb általam még nem észlelt alkotás: a szoptató farkas szobra. A Lipscani utca, városrész bejáratánál. Valamikor bizonytalan kinézetű emberek kereskedtek az utcát uraló zsibvásáron, mostanra sétálóutcák, szemre tetszetős kocsmák, csinos üzletek együttese a környék. A parlagi kofakáromkodások helyét átvette az angol, a spanyol és persze az egykorinál jóval szalonképesebb román. Máris „megbeszéltem magammal”, hogy a kedvenc kocsmám a Taverna Covaci, a Covaci utca ékessége, amelyet legközelebb belülről is megismerek majd. Mert mindig hagyni kell valamit a következő találkozásra...
A már régebben is látott fejedelmipalota-maradványok, a szomszédos templom és Manuc-hán érintésével jutottam ki az Egyesülés térre, és addig gyalogoltam, amíg ráláthattam a Fehér Házra. Ha Ceauşescu feltámadna... Grandiózus tervénél csak a nemzet katedrálisa projekt merészebb a maga 120 méteresre tervezett magasságával, amiből tizenvalahány méter már megépült. A bukaresti Fehér Ház egyelőre takarja, de nem sokáig. Az ortodox székesegyház azonban jól látszik a Mitropolita-dombon. Eközben továbbgondolom a távolabb elhelyezkedő parkokat, szökőkutakkal ékesített pihenőzónát, az egykori Ifjúsági park érdekes múzeumait, Gheorghe-Gheorghiu Dej valamikori mauzóleumát és a Hősök temetőjét.
Ami viszont nem változott még az európai uniós csatlakozás után sem: csak menettérti jegyet lehet vásárolni a metróban öt lejért. Pedig csak egyetlen utazás áll előttem. Az árak viszont alacsonyak, a budapesti, párizsi, londoni metróárak fele, harmada, negyede. A beléptetés civilizált, nincs szemét, és van szemeteskuka. Sőt a sorban elhelyezett képernyőkön folyik a reklám. A szerelvények érkezését előrejelzik, igencsak jól öltözöttek az utasok, és ugyanúgy nyomogatják maroktelefonjuk billentyűzetét, mint a világ bármely metróállomásán és metrókocsijában. Annyi különbséggel, hogy a megállókat előre jelző hölgy csak románul beszél, a feliratok pedig kizárólagosan román nyelvűek.
Elvégre a román fővárosban vagyunk. Amelynek újabban van Trikolór tere óriászászlóval, sőt olyan ajándéktárgyüzlete is, ahol a piros-sárga-kék kavalkád része a harminc éve legyártott, eddig sorsát türelmesen kiváró vörös pionírnyakkendő nemzeti színű csíkkal. Az árcédula szerint az aranykorban nyolc lejért árulták. Most hét lej ötven baniért jutok hozzá. Még mondja valaki, hogy azóta nem változott a világ...
Ábrám Zoltán
A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár
Krónika (Kolozsvár)

Magyar ügyek amerikai szemmel
A Kárpát-medencei magyar közösségek valós gondjaira való figyelemfelkeltéshez szükségesek az erőteljes civil és politikai kezdeményezések és a proaktív hozzáállás, a gondokat meg kell ismertetni az európai és amerikai közvéleménnyel, valamint a diplomáciai körökkel – állapítja meg legfrissebb, az Egyesült Államok külügyminisztériumának a Kárpát-medence országairól (Szlovákia, Ukrajna, Románia és Szerbia) kibocsátott éves emberi jogi jelentéseit összehasonlító elemzésében a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet.
Az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériuma éves rendszerességgel mutat be jelentéseket az emberi jogok állásáról a nagyvilágban. Ezek a jelentések egy általánosan alkalmazott sablonra épülnek, szerkezetük azonos, és ugyanazokat az emberi jogokat vizsgálják – természetesen az adott ország sajátosságainak ismeretében egyik-másik témára kevesebb vagy éppenséggel több figyelmet fordítva.
Az elemzés célja áttekinteni a legnagyobb Kárpát-medencei magyar közösségek országaira vonatkozó jelentéseket, tekintettel azok időbeli alakulására is. Éppen ezért megvizsgáltuk az elmúlt öt esztendő (2011, 2012, 2013, 2014 és 2015) Szlovákiára, Ukrajnára, Romániára és Szerbiára vonatkozó országjelentéseit. A jelentések közös vonása, hogy a legtöbb esetben a magyarságra vonatkozó kitételek a harmadik fejezetben (kisebbségek részvétele a politikai életben), valamint a hatodik fejezetben (etnikai alapú diszkrimináció, kisebbségek helyzete) olvashatók. Egyes országok esetében külön pontként jelenik meg az ingatlan-visszaadás kérdése, ezekről a jelentések első fejezetében olvashatunk.
Fontos az aktív külpolitika
Az Egyesült Államok külügyminisztériumának éves emberi jogi jelentéseit áttanulmányozva megállapítható, hogy ezek foglalkoznak a Kárpát-medencei magyar közösségek jogainak érvényesülésével, ám az egyes ügyek láthatósága nagyban függ azok közvélemény előtti megjelenítésétől, az amerikai diplomácia tájékozódási forrásaitól és a civil szervezetek tevékenységétől.
Fontos aláhúzni, hogy az egyes országokban élő magyar közösségek legnagyobb, reprezentatívnak tekintett, parlamenti képviselettel rendelkező érdekvédelmi szervezeteinek állásfoglalásai és tevékenysége jelentik azt a hivatkozási alapot, amelyre ezek a jelentések a leginkább támaszkodnak. Így kijelenthető, hogy mindennél fontosabb az egyes magyar szervezetek aktív külpolitikai tevékenysége, hiszen amennyiben ezek nem vetik fel a gondokat és jogsértéseket, akkor a legtöbb esetben nemzetközi szinten láthatatlanok és értelmezhetetlenek maradnak a közösség életére és jövőjére nagy hatással bíró intézkedések vagy éppen azok elmaradása.
Szlovákia tekintetében a politikai képviselet kapcsán a jelentések visszatérően kizárólag a Most–Híd parlamenti mandátumait említik, arra való hivatkozással, hogy a törvény tiltja az etnikai alapú adatgyűjtést. A 2015-ös jelentés ráadásul már nem is tartalmaz a kisebbségek politikai képviseletére vonatkozó megállapítást. A Most–Híd szerepét egyébként úgy értékeli, hogy az „közeledést hirdet a magyar és a szlovák közösségek között". A kisebbségek helyzetéről szóló alfejezetben minden évben megjelenik a Malina Hedvig-ügy: az Emberi Jogok Európai Bírósága által jóváhagyott megegyezéssel kezdődően, a pszichiátriai vizsgálatokon át a hamis vallomástétel vádjáig és ennek a vádnak az ejtéséig. A jelentések visszatérő megfogalmazása szerint a Malina Hedvig-ügy változatlanul a médiafigyelem középpontjában van.
A jelentések visszatérő eleme továbbá az információk kötelező módon szlovák nyelven történő közléséről szóló törvény (szlovák nyelvtörvény), amelynek rendelkezéseivel szembeni magyar tiltakozásokat minden évben megemlíti. A legutóbbi kettő, a 2014-es és a 2015-ös jelentés valamivel bővebben foglalkozik a nyelvhasználat kérdésével, megemlíti, miszerint a magyar közösség kifogásolja, hogy akadályozzák a magyar nyelv használatát a hivatalos ügyintézésben, és hogy nem engedélyezik a vasútállomások kétnyelvű feliratozását. Érdekessége a 2012-es évi jelentésnek, hogy Robert Fico kormányfőt úgy mutatja be, mint aki szakított a korábbi nacionalista, magyarellenes retorikával, és sokkal békésebb hangnemet üt meg a szomszédsági viszonyban. Erre példát is ad, megemlítve a Fico–Orbán-találkozót Pilisszentkereszten, ahol közösen nyitották meg a magyarországi szlovákok új kulturális központját.
Némileg meglepő az is, hogy a legutóbbi öt év szlovákiai jelentései közül mindössze a 2013-as foglalkozik azokkal a szlovák állampolgárságuktól megfosztott magyarokkal, akik megkapták a magyar állampolgárságukat: megemlíti, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága elutasította két ilyen személy panaszát, hiszen amikor ők a magyar állampolgárságot kérvényezték, a szlovák állampolgársági törvény rendelkezéseinek tudatában tették ezt, amely kimondja, hogy egy más állampolgárság megszerzése a szlovák elvesztésével jár. Itt az emberi jogi jelentés is pontatlanságot tartalmaz, mivel a bíróság nem elutasította a kérelmet, hanem elfogadhatatlannak nyilvánította a panaszt.
Fehér folt a kárpátaljai magyarság
Ukrajna tekintetében az USA emberi jogi jelentései az elmúlt öt esztendőben alig foglalkoznak a magyarság jogaival. Ez alapvetően az ukrán belpolitikai helyzetnek tudható be, hisz Timosenkotól a Krímig minden emberi jogi szempontból értelmezhető problémával foglalkoznak – sőt 2014-től kezdődően az USA az államokéval azonos formai és szerkezeti követelményeknek megfelelő külön emberi jogi jelentést készít a Krímről. A magyar közösség jogaira vonatkozóan mindössze a 2012-es évi jelentés tartalmaz egy kitételt, amikor megemlíti, hogy a 2012-ben elfogadott kisebbségi nyelvhasználati törvény kibővíti a jogokat azokban a régiókban, amelyben a kisebbségi lakosság aránya eléri a 10 százalékot.
Szerbia kisebbségi kérdései ezzel szemben sokkal jobban foglalkoztatják az USA külügyminisztériumát. A 2011-es év kivételével évről évre visszatérő kérdés itt az ingatlanrestitúció, külön megemlíti az egyházi javak visszaadásának ügyét is. Ezekben a tartalmakban nincs érdemleges minőségi változás, csupán azt jegyzi meg, hogy a visszaszolgáltatási ügynökségnek mennyi időre van még szüksége a döntések elbírálásához, valamint azt, hogy a kormány újabb és újabb halasztásokat fogad el a pénzbeni kártérítések kifizetésére. A nemzeti kisebbségek politikai képviselete kapcsán szűkszavúan és változatlan megfogalmazásban annyit jegyez fel évről évre (kivéve a legutolsó, 2015-ös esztendőt), hogy a parlamentben kisebbségi képviselők is vannak, köztük magyarok, bosnyákok és albánok, akik etnikai vagy mainstream szerb pártok listáin jutottak mandátumhoz.
A kisebbségek helyzetéről szóló alfejezetben fokozatos változás észlelhető évről évre. A 2011-es és a 2012-es csupán a kisebbségi tanácsokat említi és azok széles kompetenciáit az oktatás, kultúra, média és anyanyelvhasználat terén. A 2013-as és 2014-es ennél többet is megjegyez: megemlíti, hogy a kormány a kisebbségek hátrányos helyzetének leküzdése érdekében a kormány mellett működő önálló Emberi Jogi és Kisebbségi Hivatal a vallásórák alternatívájaként a polgári nevelési órát vezetett be a másodfokú oktatásban, amelynek keretében a kisebbségek kultúráját és a nemzetiségek közötti toleranciát is tanítják. 2015-ben még ennél is többet tartalmaz a jelentés: az EBESZ támogatásával megalkották a szerb nyelv nem anyanyelvként történő oktatásának kereteit. A jelentés megemlíti azt is, hogy Szerbiának a 2015-ös EBESZ-elnöksége kapcsán egy civil szövetség véleménye szerint továbbra is sérül az országban a szabad identitásválasztás joga, és a kisebbségi jogok védelme sem megfelelő, és mindezért a szerb kormány politikája a felelős.
Egyre terjedelmesebb az erdélyi magyarok dossziéja
Románia kisebbségi jogi gyakorlata mindig is kiemelt figyelmet élvezett az USA emberi jogi jelentéseiben. Ez nemcsak a romakérdés részletes taglalásából, de az antiszemitizmusra vonatkozó kitételekből és a más alapvető emberi jogok érvényesülésére vonatkozó megállapításokból is kiolvasható. Annak ellenére, hogy a jelentések túlnyomó részben a romaüggyel foglalkoznak, érezhető az is, hogy fokozatosan teret nyernek a magyar közösség gondjai is. A 2011-es és a 2012-es évre szóló jelentésekben a magyar közösségre vonatkozó megállapítások között nincs különbség. Mindkettőben arról írnak, hogy a kisebbségi szervezetekre vonatkozó különleges választási szabályoktól eltérően a magyar közösség parlamenti képviselete az 5 százalékos küszöb elérésével valósul meg.
A kisebbségi jogok alfejezetben mindkét jelentés a moldvai csángó közösségek magyaroktatására vonatkozó gondjaira hívja fel a figyelmet (a moldvai csángókra vonatkozó megállapításokat mind az öt vizsgált jelentésben megtaláljuk). Egyetlen pont van a 2012-es jelentésben, ami nincs a korábbiban: a bevezetőben megjegyzi, hogy továbbra is lassú az ingatlan-visszaszolgáltatási folyamat. A kisebbségek politikai képviseletéről szóló rész egyébként négy éven át ugyanazt a tényt állapítja meg, 2015-ben viszont már utal az új párttörvényre és választási törvényre. Ebben azt kifogásolja, hogy miközben a pártalapítási feltételek jelentősen enyhültek (3 fő alapíthat pártot), ezzel szemben a választásokon részt venni kívánó kisebbségi szervezetek regisztrációs feltételei ugyanolyan szigorúak maradtak.
A kisebbségi jogok helyzetéről szóló részek egyre terjedelmesebbek a 2013-as évvel kezdődően. A 2013-as jelentés már két igen jelentős jogsértésről számol be. Az egyik a Kovászna megyei prefektus által indított hadjárat a székely zászló ellen. Ebben az ügyben megemlíti azt is, hogy a bíróság jogerősen megsemmisítette a Kovászna megyei zászlóra vonatkozó határozatot. A jelentés kitér továbbá az RMDSZ – valójában azonban a frissen megalakult Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat háromszéki csoportja által kidolgozott – magyarellenességről szóló jelentésére is, kiemelve, hogy a magyar közösséget számos jogsértés éri az igazságszolgáltatási anyanyelvhasználattól a szimbólumok elleni hadjáratig, az egészségügyben tapasztalható diszkriminációtól az oktatási gondokig.
A 2014-es országjelentés szerint a magyar közösség továbbra is diszkriminációra panaszkodik, kiemelve az igazságszolgáltatási anyanyelvhasználat, a kétnyelvű feliratok hiányát és a székely zászló elleni hatósági fellépést. Megemlíti továbbá, hogy a magyar közösség diszkriminatívnak tartja azokat a bírósági döntéseket, amelyek szerint nem lehet a magyar nyelv ismeretét feltételként szabni a közszférában történő alkalmazásoknál, valamint azt, hogy a csak magyar nyelvű kiadványok finanszírozását a hatóságok a más nemzetiségűekkel szembeni diszkriminációnak minősítik.
Kitér a jelentés arra is, hogy a diszkriminációellenes tanács elutasította az RMDSZ beadványát, melyben a Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Hatóságot (ARACIS) panaszolta be, mert egy levelében azt kéri, hogy a gyakornok orvosok a betegekkel csak románul beszéljenek. A 2015-ös jelentés ismételten kiemeli, hogy továbbra is komoly gondok vannak az anyanyelvhasználat terén. Megemlíti az RMDSZ által előkészített árnyékjelentést a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának alkalmazásáról (nem összetévesztendő a Kisebbségvédelmi Keretegyezményhez kapcsolódó, nemrég bemutatott árnyékjelentéssel – szerző megj.), amelyben számos kétnyelvű felirat hiányát kifogásolja, valamint azt, hogy nem lehet használni a magyar nyelvet a bíróságokon és a közigazgatásban.
Ugyancsak az árnyékjelentésre hivatkozva jelzi a megoldatlan magyar nyelvű állami egyetem kérdését, a magyar nyelvű kulturális intézmények és magyar nyelvű irodalmi alkotások kellő mennyiségű fordítását is. A jelentés továbbá kitér a szimbólumok használatának akadályozására, és kiemeli, hogy a marosvásárhelyi hatóságok megakadályozták a székely szabadság napjának megszervezését.
Külön kiemelve jelennek meg a restitúciós kérdések. A 2014-es jelentés megállapítja, hogy az előző jelentés óta az egyházi restitúciós bizottság mindössze négy alkalommal ülésezett, visszaadott 9 ingatlant a volt tulajdonosoknak, ugyanakkor 64 kérelmet elutasított. A 2015-ös évi jelentés felhívja a figyelmet, hogy a ploieşti-i táblabíróság döntése nyomán a sepsiszentgyörgyi helyi önkormányzat visszavette a Székely Mikó Kollégium épületét, melyet a kommunista rendszer a református egyháztól vett el. A visszaállamosítást követően a református egyház az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult. A jelentés ugyanakkor ismételten megjegyzi, hogy a visszaszolgáltatási folyamat nagyon lassú.
Élénkül a nemzetközi figyelem
Összefoglalva mindezeket megállapítható, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma kellő figyelemmel követi a Kárpát-medencei magyar közösségek jogainak állását. Az is megállapítható, hogy az egyes jelentésekben a problémák megjelenítése nagymértékben függ attól, hogy egyrészt milyen forrásból és milyen mennyiségű információt gyűjt össze az amerikai diplomácia, másrészt attól, hogy a jelzett problémák mennyire erőteljesen jelennek meg a közösségek életében, a médiában, független jelentésekben, esetleg európai politikai körökben.
Ebből egyértelműen következik az, hogy a Kárpát-medencei magyar közösségek valós gondjaira való figyelemfelkeltéshez szükségesek az erőteljes civil és politikai kezdeményezések és proaktív hozzáállás, a gondokat meg kell ismertetni az európai és amerikai közvéleménnyel, valamint a diplomáciai körökkel, hangsúlyosan meg kell jeleníteni a médiában, illetve a magyar érdekvédelmi politikának kellő hangerővel és következetességgel kell azokat felmutatnia. A roma közösség intenzív lobbija ezért vált sikeressé, és ezért sikerül nekik évről évre kitölteni a jelentések kisebbségi fejezeteinek nagy részét.
Abban a pillanatban tehát, hogy például a romániai magyarság külföldön is reprezentatívnak tekintett érdekvédelmi szervezete, az RMDSZ elkezdett komolyabban foglalkozni azzal, hogy a nemzetközi közvéleményt, a diplomáciai testületeket tájékoztassa a romániai jogsértésekről, a romániai kisebbségpolitika visszaeséséről, és ezekről elkészítse saját jelentéseit is, a nemzetközi figyelem is élénkebb lett – és a témát nem tudja már megkerülni az amerikai diplomácia sem.
Nemzetpolitikai Kutatóintézet, Budapest
Krónika (Kolozsvár)

Diákkonferencia a PKE-n
Tizenkilencedik alkalommal tartották meg pénteken a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Tudományos Diákköri Konferenciáját (PTDK) Nagyváradon, amelyen a bemutatkozó hallgatók egy szakmai bizottság, egymás, valamint a felsőoktatási intézményhez tartozó egyéb személyek és minden érdeklődő előtt ismertethették kutatási területeiket.
A rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitóval kezdődött, melyen Ráksi Lajos egyetemi lelkész tartott áhítatot, akit Dr. Pálfi József rektor és Dr. Szász Erzsébet, a PTDK főszervezőjének köszöntő beszédei követtek. A versenyen kilenc szakosztályban összesen kilencven hallgató tudományos igényű dolgozata és azok rövid bemutatója mérettetett meg. Az előadások és a szakmai zsűri értékelésének és döntésének megfelelően a zsűrielnökök a következő diákoknak ítélték oda az első három díjat: német nyelv és irodalom szakon első helyezett lett János Erzsébet Piroska és Gergely Tamás, második lett Cseuz Annamária, harmadik helyen végzett Kálmán Andrea; angol nyelv és irodalom szakon szintén ebben a sorrendben végzett Holt Sebastian és Rózsa Tekla-Beáta, őket Kiss Erzsébet Janka, Erdős Alexandra és Gáti Éva-Melinda követték a második helyen, harmadik pedig Bócsi Dorottya, Gui Cristian, Varga Anett és Hosszú Gréta-Bettina lett; magyar nyelv és irodalom szakon első lett Szegedi Csilla, második Egri Dóra, harmadik Csókási Tímea; filozófia és képzőművészet szakon György Katalin és László Attila lettek az elsők, második Kónya Kincső és Trif Tünde-Emőke, harmadik Deák Péter, Egyed Péter és Tokos Arnold Ottó; társadalomtudományok szakon első lett Virág Ádám, Csányi Emese, második Kelemen Anna Gyöngy és Csányi Emese, harmadik Kubas Eleonóra és Zsisku-Gergely Gabriella; zene szakon első lett Ambrus László, második Elek Gergő, harmadik Fábián Attila; neveléstudományok szakon első Nagy Vanda Krisztina, második Bíró Tünde Lilla, harmadik Bagosi Csilla-Mária és László Beáta; Nyelv, kultúra és civilizáció és Teológia szakon első lett Lajos Édua és Bodnár Lajos, valamint harmadik Feiszés Iulia Gabriella (második helyet nem osztottak); közgazdaságtudomány szakon második lett Kovács Aletta Beatrix és Lengyel Erzsébet, harmadik lett Gál Vivien (első helyet nem osztottak).
A hosszú, de tartalmas nap után a legjobb helyezéseket elért hazai és határon túli diákok egy szerény jutalmon túl lehetőséget kaptak arra is, hogy továbbjussanak a kolozsvári ETDK-ra, majd a budapesti OTDK-ra, ahol bebizonyíthatják, hogy kutatásaik a szélesebb tudományos körökben is megállják a helyüket. A résztvevők elismeréseképp többen ajándék könyvcsomagokat vehettek át, a díjátadást követően pedig a szervezők mindenkit szeretettel vártak egy állófogadásra.
Szamos Mariann
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Eleik történelmét kutatták
A székelység múltjából vizsgáztak a diákok
Csak erős gyökerű fa hoz virágos lombot – Incze Sándor nyugalmazott esperes, a Székely Mikó Kollégium Alapítvány alelnöke fogalmazta ilyenformán meg beszédében a gimnazistáknak meghirdetett Székelység története vetélkedő megrendezésének indítékát. A második kiadás döntőjét szombat délelőtt bonyolították le a megyei könyvtár Gábor Áron Termében tizenegy döntős diákcsapat részvételével.
A vetélkedő, amely idéntől felvette a Kádár Gyula-emlékverseny nevet, azért költözött át a Székely Mikó Kollégiumból a Gábor Áron Terembe, hogy a történelmi légkört még inkább megidézhessék a valaha nagy döntések helyszínéül szolgáló helyiségben – mondta bevezetőül Szekeres Attila heraldikus. Szekeres ezután ismertette a közelmúltban váratlanul elhunyt Kádár Gyula történész életútját, műveit és hitvallását, mely szerint „történelmi-kulturális ismeretek nélkül nem maradhatunk meg őseink földjén”, és „fel kell nevelnünk egy ifjú nemzedéket, amely kiharcolja azokat a jogokat, amelyek megilletik az őshonos magyarságot”.
A háromfős diákcsapatok már alig várták, hogy bizonyíthassák történelmi tudásukat, ismertették falujuk, városuk egy-egy neves személyiségét, első világháborús kvíz kérdéseire feleltek, történelmi eseményeket, személyeket neveztek meg, ha leírásukból rájuk ismertek, ugyanakkor egy kisebb emlékszobányi tárgyi emléket, háborús ereklyéket, fényképeket gyűjtöttek a rokonságból, és állítottak ki a helyszínen.
Az eredményhirdetésre a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében került sor. A Bogyó Attila történelemtanárból, Cserey Zoltán történészből és a már említett Szekeres Attila Istvánból álló zsűri döntése alapján első díjat nyert a zágoni Székely hármas csapat, második lett a Szövetségesek a vajdasági Adából, harmadik a backamadarasi Kiss Gergely csapat. Minden résztvevő, valamint felkészítő tanáraik könyvcsomagot kaptak, június elején pedig a döntősöket jutalomkirándulásra viszik, melynek során felsőháromszéki világháborús emlékhelyeket látogatnak meg.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

RMDSZ-politika és -finanszírozás
Az erdélyi magyarság Trianon utáni politikai érdekképviselete ellenséges környezetben, közösségünk alapértékeit (igazság, igazságosság, méltányosság) semmibe vevő játékszabályok mentén, egy nyíltan ellenünkre törő államhatalommal szemben volt kénytelen mindenkoron tevékenykedni. Ilyen környezetben, ha az érdekképviselet csupa kőkeményen elkötelezett grállovagból állna, árulás lenne feltenni olyan kérdéseket a forrásfelhasználással kapcsolatban, melyek pontos megválaszolása akár ügyészségi eljárást is eredményezhet. Ha meglenne a kölcsönös bizalom a politikai elit és a választói bázis között, e kérdések feleslegesek lennének.
Sajnos a valóság egészen más.
Az RMDSZ, mely megalakulásakor bírta az erdélyi magyar nemzeti közösség elsöprő többségének bizalmát, 1996-ban a saját belső szabályrendszerével és a magyar érdekekkel egyaránt ütköző módon kormányt alakított a román választások győzteseivel, lemondva ezzel a nyomásgyakorlás legfőbb politikai eszközéről, az önálló külpolitikáról. Innen kezdve apró vargabetűket leszámítva a mindenkori román hatalom de facto legitimálása volt a fő feladata, amiért cserébe maga a szervezet és annak legfőbb vezetői állami védelmet és támogatást élveznek.
Az „Átlátszó-Erdély” nevű hírportál a minap közzétette az RMDSZ pénzügyi beszámolóit, rámutatva aránytalanságokra, pongyolaságokra, következetlenségekre és bizonyos luxusköltségekre egyaránt. E tárgykörben fogant cikksorozatuk hasznos adalék az utóbbi 25 év politikatörténetéhez.
Az egyébként nagyvonalakban eddig is ismert számok fényében – évi 4-4,5 millió euróról van szó - nincs mit csodálkoznunk azon, hogy az RMDSZ a nemzeti autonomista szervezetekkel való tárgyaláskor úgyszólván mindent megígért, (s persze alig tartott be valamit), a forrásmegosztás gondolatát viszont mindig is elutasította, sőt, a médiában még a másik felet is szapulta, amiért az fel merte vetni a kérdést.
A Sipos Zoltán által jegyzett „Mire költik az erdélyi magyarság pénzét” című szöveg is rámutat a kulcskérdésre, tételesen arra, hogy „amennyiben (…) a pénzt a kormány a magyar közösségnek szánta, az RMDSZ pedig csak egy jogi személyiség, mely ezt a pénzt kezeli, akkor az RMDSZ-nek minimum morális, ha nem törvényes kötelessége az erdélyi magyarság fele is részletesen beszámolni arról, hogy mire költi ezt a költségvetési támogatást.” Arról nem szólva, hogy ha a címzett az erdélyi magyar nemzeti közösség, akkor az RMDSZ jogosulatlan versenyelőnyben van vetélytársaival szemben és morális kötelezettsége lenne azokat támogatottságuk arányában bevonni a döntéshozatalba.
Ezzel együtt végső soron még akár szerencsésnek is lehetne nevezni a helyzetet, hiszen ha Kelemenék erre hajlandóak lennének, nehéz lenne lemosni az autonomista erőkről azt, hogy az RMDSZ kézből eteti őket. Mint ahogy ezt a Magyar Polgári Pártról már nehéz lemosni, pedig nem elsősorban anyagi, hanem politikai „segítséget” kap az RMDSZ-től. Persze, amint azt megtudtuk Bíró Zsolt MPP-elnök „spágás” beszédéből, van annak anyagi vonzata is, ami egyáltalán nem mellékes a pártvezetés számára, sőt, ez a tulajdonképpeni célja az RMDSZ-es segítséggel megvalósítani szándékozott bukaresti jelenlétnek.
Az RMDSZ, miután kerek húsz esztendeje ad acta tette az autonómia-programot és azt kizárólag politikai számításból, jellemzően választási célzattal veszi elő azóta, elsősorban a bukaresti forrásokra támaszkodva tud fennmaradni. Fizetni közvetlenül a szűk nómenklatúrát, a pénz kisebb részét pályatokon szétosztani, ismét csak a vazallus-tartási célzattal, nomenklaturális szempontok szerint s persze fenntartva a baráti sajtót, mely, ha egyáltalán kényelmetlenkedik a kiüresedett faszadista (homlokzatra összpontosító, copyright by Szőcs Géza) mamutszervezet irányában, akkor azt csak a megengedett mértékben teszi, a látszatőrzés szándékával. (Örök mementó a Transindex „negatív kampánymonitorja”, melybe valamiképpen a legbotrányosabb RMDSZ-es esetek – például Rózsa Gáspár deményházi plébános verbális ámokfutása, melynek keretében a tisztelendő úr garantálta Markóéknak, hogy 80 emberből 90 az RMDSZ-re fog szavazni, „különben agyonveri az egészet” - nem kerültek bele.)
Mindazonáltal leszögezném, hogy bármennyire is problematikus az RMDSZ finanszírozásának legitimitása, bármennyire is belekeveredik egyik-másik RMDSZ vezető különböző korrupciós ügyekbe, a szervezettel nem ez a fő probléma, hanem az, hogy nem tölti be funkcióját, nem az erdélyi magyar nemzeti közösség érdekeit, a három szintű autonómiát képviseli Bukarestben, hanem Bukarest érdekeit a közösség és a nagyvilág irányában.
Borbély Zsolt Attila
itthon.ma//szerintunk

Elindította nyári programjait a pedagógusok szövetsége
Elindította nyári programjait a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ), a tanerők a következő időszakban magyarországi és hazai továbbképzésekre, a diákok pedig az Erzsébet-program keretében nyaralásra pályázhatnak, jelentette be hétfőn egy csíkszeredai sajtótájékoztatón Burus- Siklódi Botond, az RMPSZ-elnöke – számol be Molnár Rajmond a kronika.ro-n.
A pedagógusoknak és diákoknak szervezett nyári programok többségére online lehet jelentkezni a szervezet honlapján. Mint elhangzott, idén 24. alkalommal szervezik meg a Bolyai Nyári Akadémiát (BNYA). A meghirdetett továbbképzés-sorozat átfogó témája: A modern pedagógus – megváltozott szerepek és készségek, a változás módszerei.
Az akadémia tevékenysége tizenkilenc szekcióban, tizenkét helységben és harminchat helyszínen zajlik majd. A képzésekre a Kárpát-medencei magyar oktatási rendszerben dolgozó, szakképzett pedagógusok jelentkezhetnek mától június 10-éig a szervezet honlapján, a résztvevőknek 100 lejes regisztrációs díjat kell fizetniük – ismertette Ferencz S. Alpár programkoordinátor.
Ugyanakkor az RMPSZ irányítja a Kárpát-medencei magyar pedagógusok számára meghirdetett magyarországi továbbképzési programokat. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával 230 külhoni magyar pedagógus számára szerveznek tíz továbbképző programot. Erre is csak online lehet jelentkezni június 10-éig, illetve itt is 100 lejes regisztrációs díjat kell fizetniük a jelentkezőknek – közölte Pöllnitz Ilona programkoordinátor.
Mint elhangzott, ebben az évben is részt vesz az RMPSZ az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által közösen meghirdetett Erzsébet-tábor pályázaton. 530 erdélyi gyerek nyaralhat a magyarországi Zánkán, további 230 gyerek pedig Ivóban nyaralhat nagyon kedvezményes áron. Zánkán 8-15 év közötti, Ivóban pedig 12-18 év közötti, magyarul tanuló, szórványban vagy kisebbségben élő, szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek táborozhatnak, akik aktív szerepet vállalnak a magyar kultúra ápolásában.
Jelentkezni csoportosan kell – tízfős csoport egy kísérőtanárral –, az önrész fejenként húsz lej, a jelentkezési határidő pedig május 17-e. A pályázatokat az RMPSZ megyei vagy körzeti szervezeteihez kell benyújtani, ott történik az elbírálás – részletezte Pál Kinga programkoordinátor. Hozzátette, a jelentkezés egyszerű, a tíz gyerek névsorára és egy egyoldalas bemutatóra van szükség, hogy milyen csoportban tevékenykednek a fiatalok. További részletes információk a programokról az RMPSZ honlapján érhetők el – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Mire költi az RMDSZ az erdélyi magyarság pénzét? (4.)
Úgy tűnik, teljesen szabályos az a gyakorlat, amely során az RMDSZ vezetése szűkszavú, vázlatszerű beszámolókban, százezer eurós tételeket egy-két szóban elintézve számol el a magyar kisebbségnek szánt, jelentős összegű, évi 4–4,5 millió eurós állami támogatások felhasználásáról. Az Átlátszó Erdély oknyomozó portál sorozatának szombaton megjelent részében azt vizsgálta, hogy a román hatóságok ellenőrzik-e az RMDSZ által a Kormányfőtitkárságnak és az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának küldött beszámolókat.
Az RMDSZ-vezetés egyik fontos érve a közpénzből kapott támogatás elköltését firtató kérdésekre az, hogy a román hatóságok állandóan ellenőrzik a szervezetet, és mindig mindent rendben találtak. S bár a beszámolók vizsgálatából kiderült: ezek legfeljebb néhány fogódzót jelentenek, de semmiképp nem adnak teljes képet arról, az RMDSZ mire költötte a költségvetési támogatás nagy részét, mindez, úgy tűnik, teljesen szabályos: az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala nem kér annál több beszámolót a pénz elköltéséről, mint amit az RMDSZ benyújt. Egyébként sem a dokumentumokból, sem pedig a hivatalnokokkal folytatott beszélgetésekből nem derült ki, hogy a hivatal számon kérte volna bármikor ezeknek a pénzeknek az elköltését. Az pedig, hogy a beszámoló valójában egy formaság, valószínűleg annak is köszönhető, hogy az RMDSZ az utóbbi 25 évben sokáig kormányzati tényező volt, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalát pedig sokáig az RMDSZ politikusai vezették: Markó Attila, később, 2015-ig pedig Laczikó Enikő.
Mint megtudtuk, a hivatalnál kizárólag könyvelői szemmel nézik át a beszámolókat: az a fontos tehát, hogy a számok összeadva stimmeljenek, a pénz elköltésének céljával kapcsolatban kérdéseket nem tesznek fel. Az oknyomozó portál a Számvevőszéket is megkereste, és elkérte az RMDSZ-nél, valamint egy sor más, RMDSZ-közeli civil szervezetnél (például a Communitas Alapítványnál) lefolytatott ellenőrzések jegyzőkönyveit a 2009–2015-ös időszakra. A válaszból kitűnik, hogy legutóbb 2009-ben volt számvevőszéki ellenőrzés az RMDSZ-nél, akkor a 2008-as időszakra fogalmaztak meg észrevételeket, amikor az RMDSZ még a párttörvény alapján kapott pénzt. A többi civil szervezetet nem vizsgálták a kérdéses időszakban.
Találtak azonban egy másik számvevőszéki jelentést, amely azt mondja: a rendszer túlságosan laza, a jelenleginél sokkal pontosabban, külön törvényben kell szabályozni azt a módot, ahogyan a kisebbségi szervezetek elszámolnak ezzel a költségvetési támogatással. A Számvevőszék 2009 május-júniusában világította át a Kormányfőtitkárság 2008-as kifizetéseit, a vizsgálat eredményeiről a 2009. 07. 31./DNA/20/15099-as jegyzőkönyv számol be. A hatóság kihágásként (abatere de la legalitate şi regularitate) értékeli azokat a kifizetéseket, amelyeket a Kormányfőtitkárság költségvetéséből a kisebbségi szervezeteknek folyósít, mivel azokat nem szabályozza külön törvény (lege specifică). A törvény kidolgozása az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának feladata lett volna – áll a jegyzőkönyvben. A Számvevőszék megkereste Markó Attilát, a hivatal akkori vezetőjét is, aki azt válaszolta, a kérdéses szabályokat a 30.01.2008/103-as kormányhatározat tartalmazza.
(Forrás: Erdely.atlatszo.hu)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Európa-nap
Átadták az ALAE- kitüntetéseket
A Maros Megyei Tanács legrangosabb kitüntetését adták át tegnap a marosvásárhelyi Kultúrpalota Tükörtermében. Az ALAE- kitüntetéssel azon személyiségek iránti tiszteletet és megbecsülést fejezik ki, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak szakmai téren, és személyiségük meghatározó közösségünkben. A megyei tanács nemrég létrehozott kitüntetését első ízben két jeles személyiség kapta meg: dr. Kolozsváry Zoltán mérnök és dr. Horatiu Suciu szívsebész professzor. Az ALAE latin kifejezés, magyarul szárnyakat jelent.
Dr. Kolozsváry Zoltán – a szakma és közösség szolgálatában
Elsőként dr. Kolozsváry Zoltán laudációja hangzott el, amelyet Szabó Árpád, a Maros Megyei Tanács alelnöke ismertetett. A kitüntetést is ő vette át, lévén, hogy dr. Kolozsváry Zoltánt szakmai kötelezettsége és egy új projekt kivitelezése Svédországba szólította.
– Dr. Kolozsváry Zoltán rendkívüli tudományos szaktekintély a kohászat, a fémek felületi hőkezelése terén. Annak ellenére, hogy közel jár a nyolcvanadik életévéhez, tudományos munkája mellett a Plasmaterm Részvénytársaságot is vezeti.
1937-ben, Marosvásárhelyen született, általános és középiskolai tanulmányait a Bolyai Farkas Líceumban végezte. Ezt követően a bukaresti Politechnikai Főiskolán szerzett gépészmérnöki oklevelet. 1959–1993 között a marosvásárhelyi Metalotechnika könnyűipari gépgyártó vállalat keretében működő kutatórészleget vezette, amely az átszervezést követően a bukaresti Központi Kutatóintézethez tartozott, amelynek tudományos igazgatója volt.
1994-ben kollégáival együtt létrehozta a Plasmaterm Rt.-t, melynek ma is vezérigazgatója. A marosvásárhelyi Műszaki Egyetem, majd a Petru Maior Egyetem, 2005-től a Sapientia tanára.
Kolozsváry Zoltán aktív részese volt a marosvásárhelyi közéletnek, 1992-2012 között helyi tanácsosként tevékenykedett. Számos tudományos és akadémiai testületnek tagja, így a Román Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, a Magyar Tudományos Akadémia különböző testületeinek tagja és tiszteletbeli tagja, a Nemzetközi Hőkezelő- és Felületkezelő Szövetség elnöke, 2004 óta az Európai Bizottság anyagismereti és felületi kezelések szakértője, 2008-ban már 14 szabadalommal és mintegy 200 szakmai közleménnyel rendelkezett.
Számos kitüntetés birtokosa, 1973-ban tudományos érdemrenddel, 2000-ben tudományos lovagrenddel tüntették ki, 2014-ben Bernády György- emlékplakettet, 2015-ben a Román Műszaki Tudományos Akadémia kiválósági díját vehette át. Dr. Kolozsváry Zoltán mérnök szabadidejében hobbijának él, szabédi botanikus kertjében öt kontinensről összegyűjtött 800 növényfajt ápol.
Tekintettel arra, hogy dr. Kolozsváry Zoltán rendkívüli munkássága hozzájárult Maros megye országos és nemzetközi népszerűsítéséhez, méltó a Maros Megyei Tanács kitüntetésére – fogalmazott laudációjában Szabó Árpád alelnök, aki pár mondatban magyar nyelven is méltatta a kitüntetettet.
Új esélyt és életet adó szívsebész: dr. Horatiu Suciu
A másik kitüntetett dr. Horatiu Suciu szívsebész, egyetemi tanár, akinek laudációját mentora, dr. Deac Radu fogalmazta meg, azonban objektív okok miatt dr. Serban Banu ismertette.
– A kitüntetett 1993-ban szerzett orvosi diplomát a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Tanárai ambíciós diákként tartották számon. Szorgalma, tehetsége és odaadása orvosi pályájának felfele ívelését vetítette elő. Tanárai nem csalatkoztak benne, 2014-ben egyetemi tanár lett. A szívsebészet terén elődei nyomdokaiba lépett, szakmailag az ország leismertebb klinikáján, a marosvásárhelyi Szív- és Érsebészeti Intézetben teljesedett ki. 2000 óta ő vezeti az intézetet. Nevéhez számtalan sikeres szívműtét és szívátültetés fűződik, amivel életet ajándékozott pácienseinek. Munkájában tökéletességre törekedett, ami elengedhetetlen az orvoslásnak e rendkívül nagy tudást igénylő területén. A szakmai elismerésen túl, az igazi elismerés azoktól származik, akik neki és csapatának köszönhetik, hogy újjászülettek, hogy életben maradtak és hosszabb földi életnek örvendhetnek. A klinikavezető professzor szakmai kiválósága egész csapatára kihat, hiszen olyan szellemben dolgoznak körülötte, amivel nemzetközi viszonylatban is a legrangosabb klinikák közé sorolják az intézetet. Szakmai elismerésének folytán a Román Orvostudományi Akadémia levelező tagjává választotta. E kitüntetés dr. Horatiu Suciu eddigi munkásságának szakmai elismerése – hangzott el a laudációban.
Dr. Horatiu Suciu köszönetet mondott a kitüntetésért mindazoknak, akik rá gondoltak és erre érdemesítették. Az elismerést nem sajátjának, hanem egész szívsebészeti csapatának tulajdonítja.
Ciprian Dobre tanácselnök egy latin közmondással Omnia mea mecum porto! (Mindenemet magammal viszem!) arra kívánt reflektálni, hogy minden ember annyit ér, amit magában hordoz. Suciu doktor akkor is kitűnő és nagy tudású szívsebész lenne, ha elvennék tőle a címeit, kitüntetéseit. A közösségnek meg kell becsülnie az értéket, az itt dolgozó értékes embereket, ezért létesítették az ALAE-kitüntetést.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Sipos Pál-emléktáblát avattak
Manapság nem ritka az emléktábla-avatás – közéleti elöljáróink rutinosan tesznek már eleget az effajta felkéréseknek.
A középiskola küszöbén álló diákok azonban nem mindennap avatnak emléktáblát. Ráadásul egy eldugott, elnéptelenedő faluban, melyről türelmes munkával derítették ki: szebb időket is megélt már.
Az 1333-tól jegyzett Hunyad megyei Tordos községben ma kevesebb, mint ötszázan élnek. Hajdan virágzó református eklézsiaként tartották számon. A 19. század elejére ugyan meggyérült a gyülekezet, de még mindig vonzónak bizonyult a tudós sárospataki tanárnak, Sipos Pálnak, aki a csendes alkotói lehetőség reményében választotta a tordosi lelkészi állást. Ekkor már a Berlini Akadémia aranyérmét tudhatta magáénak, és matematikusi munkásságát további felfedezések, sikerek koronázták a tordosi parókia falai között. 1816-ban bekövetkezett halála után azonban Sipos Pál emléke méltatlanul háttérbe szorult. Munkásságának kutatását a Diaszpóra Alapítvány, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és ennek szászvárosi elnöke, Fülöp Júlia kezdte el, de a matematikus lelkész emlékezete többnyire tudományos berkekbe szorult. 2015-ben azonban a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum akkoriban hetedikes diákjai az Örökségőrzők mozgalom keretében a tordosi református templomot fogadták örökbe. Lelkes kutatásaik során, Orbán Juliánna osztályfőnök vezetésével fedezték fel az ide kötődő nagy neveket: a tordosi őstelepet feltáró Torma Zsófia régésznő munkásságát, illetve Sipos Pál lelkész–matematikus emlékét. A diákok nem riadtak vissza a levéltári kutatástól sem és interjút készítettek a tordosi beszolgáló lelkésszel, illetve immár nyugalmazott elődjével. A megszerzett információt pedig a modern technika számos eszközével igyekezetek népszerűsíteni, hogy ismertté tegyék a kicsiny tordosi templom történetét és az itt élt nagynevű tudósok munkásságát. Tevékenységüknek kiemelkedő momentuma volt a Sipos Pál Társaság megalapítása, melynek első célkitűzései között szerepelt egy emléktábla-állítás a tordosi templomban. Így kerülhetett sor a 7. Hunyad Megyei Magyar Napok alkalmával az ünnepélyes táblaavatásra, melyen a lelkes dévai diákok mellett meghívottként vettek részt a Diaszpóra Alapítvány vezetői, Vetési László és Jenei Tamás lelkipásztorok, Zsargó János Hunyad megyei esperes, a magyar közösség megyei elöljárói, illetve sokan azok közül, akik fontosnak tartják történelmi, kulturális örökségünk ápolását. A táblaavatást ünnepi istentisztelet előzte meg, melyen Jenei Tamás, Hunyad megyei kötődési lelkipásztor Isten felé irányította a fiatalok figyelmét, felszólítva őket, hogy mindent, amit tesznek, a végső cél tudatában tegyék. Sipos Pál emlékét, illetve a dévai diákok lelkes munkáját méltatta Vetési László, a Diaszpóra Alapítvány elnöke, majd Zsargó János Hunyad megyei esperes szólt az egybegyűltekhez, kiemelve a Sipos Pál életében harmonikusan összefonódó hitet és a tudomány iránti érdeklődést. Ezt az utat ajánlotta a fiatalok figyelmébe is. A tordosi templomot örökbefogadó diákok nevében elsőként Orbán Juliánna osztályfőnök köszöntötte az egybegyűlteket, majd maguk a diákok szólaltak fel, beszámolva tevékenységükről, és ismertetve Sipos Pál életútját. Sipos Szabolcs, beszolgáló tordosi lelkész az 1816-os egyházi anyakönyvet hozta el az ünnepi alkalomra, melyben feltehetően ott szerepel Sipos Pál tudós-lelkipásztor temetésének bejegyzése. Sírhelyét azonban egyelőre nem sikerült beazonosítani. Ez a feladat még a diákokra vár, akárcsak a tíz lélekre apadt tordosi gyülekezet rendszeres látogatása, a templomnak és környékének gondozása. Az eddigi munkájuk gyümölcseként elhelyezett márvány emléktáblát Zsargó János esperes és Anderlik Patrick, a Sipos Pál Társaság elnöke leplezte le.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Fogadjuk minél többen a zarándokvonatot!
Csütörtökön, május 12-én 14:48 órakor érkezik Kolozsvárra közel ezer utasával a csíksomlyói búcsúra tartó Boldogasszony Zarándokvonat.
A résztvevők Magyarország és a Kárpát-medence minden részéből érkeznek e rendhagyó vonatos zarándokútra. Lelkivezetők Bíró László római katolikus tábori püspök, Görbe László piarista paptanár, Burbela Gergely verbita és Tímár Sándor Asztrik ferences szerzetesek. Szeretettel hívjuk és várjuk Szűz Mária, a Magyarok Nagyasszonya tisztelőit a kincses városból és környékéről a kolozsvári vasútállomásra, hogy a kihangosítással rendelkező vonat zarándokaival együtt fohászkodjunk nemzetünk lelki megújulásáért. A rövid ünnepség során Kovács Sándor római katolikus főesperes és Mile Lajos kolozsvári főkonzul köszönti a zarándokokat, amit a kolozsváriak műsora követ. A zarándokvonat Bíró László püspök áldása után indul tovább. A zarándokok az idén is felkeresik Gyergyószentmiklóst és a páratlan szépségű Gyimes-völgyét, Gyimesbükköt is.
Kolozs-Dobokai Római Katolikus Főesperesi Hivatal
Szabadság (Kolozsvár)

Kopjafa állítás és magyar ház avatás Küküllőváron
Történelmi családok leszármazottai vettek részt az eseményen
„Gróf Bethlen István” nevet viselő Magyar Házat avatott, illetve kopjafát állított az első és második világháborúban elesett hősök emlékére a Fehér megyei Küküllőváron, május elsején, a helyi református egyházközösség a Roy Chowdhury-Mikes Alapítvány támogatásával.
Küküllővár külön fejezetet érdemel Erdély történelmében, és jelentős művészettörténeti vonatkozásokkal bír. A település a 11. század végén kialakított Küküllő vármegye székhelye volt. Nevét a Kis-Küküllő folyótól kapta; a küküllő ótörök eredetű szó, jelentése kökényes.
A festői környezet fölé magasló Bethlen- Haller kastély emblematikus a település számára. Mai kései reneszánsz formájú várkastélya a 16. században épült, előzőleg két másik vár létezett. Az első ispáni vár a közeli dombon épült, melyet valószínűleg Szent László királyunk építtetett; az 1241-es tatárjárás során ment tönkre. (A pusztítás mértékére jellemző, hogy állítólag ekkor 30 000 idemenekült embert öltek meg itt, s bár ez a szám kissé eltúlzott, kétségtelenül az akkori idők egyik legnagyobb veszteségéről van szó Erdélyben. A korszakot idézi a református templom falán ma is látható tatárfej, valódi művészettörténeti kuriózum: mint típuskép, a legrégibb tatárkép az egykori magyar templomi festőművészet emlékei között, s Európában egyik legrégibb képe a tatár viseletnek.) A vár újból felépült, 1570 és 1580 közt átépítették. János király a várat több uradalommal együtt feleségének, Izabella királynénak adta jegyajándékul. Később a vár az erdélyi fejedelmek birtokába került és az övék maradt Apafi Mihály idejéig, aki sokat tartózkodott itt; majd a királyi kincstárra szállt, ahonnan a Bethlen család kapta meg. 1622-ben Bethlen Gábor fejedelem öccse, iktári Bethlen István – aki 10 hónapig Erdély fejedelme is volt – építteti a ma álló, négyszögletes, sarkain hengeres saroktornyos kastélyt. 1764-ben gr. Bethlen Miklós átalakíttatta, csúcsos tetőket húzatott rá és lépcsőházat építtetett elé. A Haller család birtokába 1884-ben került az épület, amikor a birtokot gróf Haller Jenő kártyán elnyerte Bethlen Márktól. Az idők folyamán a kastély két komoly harc szemtanúja: 1849. január 16-án Bem veri meg itt a császáriakat, akik Nagyszebenig hátrálnak. Az 1944-es harcokban a kastély falai is megsérültek, de azóta kijavították. A kommunizmus idején magtárként, irodaházként használták, majd a 70-es évektől a Jidvei pezsgőgyár használta a várkastély tágas pincéit, jelenleg e cég vezetőjének a magántulajdona.
BASA EMESE
Szabadság (Kolozsvár)

„Marha jó buli és nagy kaland!"
HDN tizenhatodik alkalommal: Mahakala győzött
„Amíg nem próbáltad, addig kívülről akár furcsának is tűnhet néha. Amúgy marha jó buli és nagy kaland. Kár, hogy évente csak egyszer rendezik meg” – így jellemezte az egyik résztvevő a május 6–8. között 12. alkalommal megszervezett Háromszéki Diáknapokat. Az eseményen 14 csapat, pontosabban 252 versenyző vett részt 93 sport- és ügyességi versenyszámon, továbbá a 3 nap alatt összesen 16 szervező, illetve 18 önkéntes biztosította a logisztikát, a játékok gördülékenységét.
Persze, pusztán számokban lehetetlen visszaadni a három nap alatt tomboló jókedvet, bevállalós hozzáállást, csapatmunkát, közösségi szellemet, ezért fotókkal, illetve a résztvevők beszámolóival iparkodunk illusztrálni az idei HDN hangulatát. Az eseményt Kovászna Megye Tanácsa, a Kovászna Megyei Művelődési Központ, a Regös Ifjúsági és Közművelődési Egyesület, illetve számos helyi vállalkozó támogatta.
A hideg és az eső nem akadály
A HDN frissen felkent főszervezőjétől, a 21 éves Gáspár Hannától megtudtuk, az eseményt rendszerint Sepsiszentgyörgy előpataki kijáratánál, a 4-es kilométerkőnél lévő „kiruccanóhelyen” szervezik meg (igaz, volt alkalom rá, hogy néha nem kaptak engedélyt erre, így máshol zajlottak a versenyek, próbák).
– Önkéntes szervezőként az elmúlt esztendőkben is aktiváltam, idén viszont főszervezőként olyan adminisztratív dolgokkal, háttérmunkával szembesültem, amelyekre a 4 éves önkéntességem alatt nem volt rálátásom. Egy kis tapasztalattal jobban menne, ám most nagyon nehéznek tűnik a szervezés – részletezte érdeklődésünkre.
A HDN pénteken délben felvonulással rajtolt, a rossz, esős idő bezavart, a szervezők igyekezete ellenére is pár sportfeladat elmaradt, ám a jókedvet nem törte meg a hideg.
– Meglepő módon aluljelentkezés volt idén. A HDN eredetileg 16 csapatra van tervezve, máskor túljelentkezés volt, így előselejtezőkre is sor került. Idén csak a kobakés csapatoknak tartottunk előselejtezőt. A 14 csapatból – Dandana, Diszkó Patkányok, Grove Street, HeroInn, Hullámreccsentők, ICEameg!, M1(egy), Mahakala, Mihasznák, Tabula Rasa, The Bombers, Tagmen, TranSZILVAnicum, WE-Kings – 11 volt a megyeszékhelyről, kettő Kézdivásárhelyről, egy Kovásznáról érkezett. A háromszéki rendezvény a kolozsvári diáknapokkal egyidőben zajlott, és jólesett, hogy a kincses városba egyetemre elkerült végzős diákok is minket választottak, hazajöttek, hogy részt vegyenek a HDN programjain – magyarázta Hanna.
Ugyancsak tőle tudtuk meg, hogy idén főképpen XII. osztályosok alkották a versenyzők „magját”, illetve nagyjából egyformán oszlott meg a fiúk és lányok száma.
Pénteken leginkább sportversenyek (foci, kosárlabda „diáknaposan megspékelve”, staféták, futóverseny, ügyességi feladatok) zajlottak, idén először mérhették össze tudásukat például Maya-fociban a fiatalok (karikákon kellett átrúgni a labdát), ugyanakkor este a már hagyományos lepkézésbe vágtak bele: a város különféle területéről, feladványban megkapott helyszínekről kellett összegyűjteniük a „lepkéket”.
Az ügyesek és a bátrak majálisa volt
Szombaton tartották a majálist: itt különféle ügyességi és bátorsági feladatoknak vetették alá a csapatokat, amelyeket a nap második felében szétválasztottak, és újabbakat alakítottak ki a szervezők, hogy a résztvevők csapatokon kívül is ismerkedjenek.
Volt itt pókhálós játék, pincérstaféta, ahol szappanos, vizes fólián kellett mezítláb citromlével araszolni, de volt hideg vízből, szájjal történő almahalászat is, élő bowling szappanos pályán és sok más érdekes kihívás. Bevállalós feladatokat is láthattunk: nagy elszántság kellett például a filctollas tetováláshoz, hiszen csupán jó pár fürdés után tűnt el a csapattársak többé vagy kevésbé sikeres „remekműve” a tetováltak bőréről.
– Adódtak kisebb balesetek is: bokaficam focinál, horzsolások az élő bowling esetében, illetve egy kavics felvágta egyik fiatal lábát (a sebet össze kellett varrni a kórházban).
Igyekszünk minél biztonságosabban szervezni a játékokat, a pénteki futóversenyt például az eső miatt csúszós salakpályára hivatkozva halasztottuk el – fejtette ki a főszervező.
A HDN hangulata feledhetetlen
Vasárnap kulturális programok zajlottak: Sepsiszentgyörgy műemlékeit, illetve hírességekről elnevezett utcákat kellett felkutassanak a versenyzők, de volt festmény, klasszikus-, retrozene-felismerés is.
– Életemben először veszek részt a HDN-en. Szétvert az eső, ám a hangulat jó volt! Nagyon tetszett, hogy bárkivel lehetett barátkozni, sok fiatal együtt játszott, szórakozott, versenyezett. Volt számos veszélyes próba is, ám a csapatszellem, illetve a saját magam előtti bizonyítási vágyból mindeniket bevállaltam – mesélte el érdeklődésünkre a 15 éves Kerezsi Csanád Róbert, a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákja.
A 21 éves Csinta Áron már valóságos veteránnak számít, idén hatodszor tért vissza a „tett helyszínére”, az egyetemi tanulmányait határon túl, Magyarországon végző fiatal kimondottan a HDN-re érkezett haza.
– Nagyon szeretem a HDN hangulatát. Habár minden évben számos panasz érkezik többek között a szervezésre is, a diáknapok hangulata számomra mégis pozitív. Mindig olyan élményt ad a közösségben dolgozás, a barátaimmal egy csapatban vetélkedés, hogy ez fölülírja az összes hiányosságot. Annak ellenére, hogy ez egy verseny, én inkább szórakozásnak fogom fel a Háromszéki Diáknapokat – összegezett Csinta Áron.
Utolsó nap zajlott a gála, az idei nagy nyertes a sepsiszentgyörgyi Mahakala csapata lett, míg a Kobaké-díjat a kovásznai fiatalok ICEameg! csapata érdemelte ki. A legsportszerűbbnek ez alkalommal a sepsiszentgyörgyi Tabula Rasát kiáltották ki, illetve különdíjat kapott a veteránnak, legrégebbi csapatnak számító megyeszékhelyi The Bombers legénysége, akik a 2017-es HDN megszervezésének jogát érdemelték ki.
Tinca Teddy
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Színház a lurkóknak is
Hét társulat, tizenöt produkció, huszonhárom előadás – foglalható össze számokban a negyedik alkalommal Csíkszeredában megrendezendő Lurkó Fesztivál. Május 16-22. között a legkisebbektől a felnőttekig, mindenki számára kínálnak magyarországi és erdélyi társulatok előadásokat több helyszínen.
„Az évad bizonyos szempontból legjelentősebb színházi eseménye következik: a gyerekek számára hoznak minőségi kínálatot különböző társulatok, ami a színházzal való találkozás legnemesebb pillanatait teremtheti számukra. Nem mintha az évad többi része nem lenne épp ilyen fontos, de ennek, hogy a gyerekeknek játszunk, különös jelentősége van, mert a jövő színházát alapozzuk” – jelentette be Parászka Miklós, a szervező Csíki Játékszín vezetője a közelgő fesztivál programját ismertető keddi sajtótájékoztatón.
Az idei fesztivál különlegessége, hogy több helyszínen tartanak előadásokat, különlegességként a Nagy Imre Általános Iskola tornatermében, továbbá a Márton Áron Gimnázium dísztermében, a Művészetek Házában, a Csíki Moziban, a Hunyadi László Kamarateremben, illetve szabad téren, a Csíki Játékszín melletti parkban.
Bemelegítő, nulladik napként hétfőn Gyerekek báboznak címmel a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola I-II. osztályos tanulóinak két csoportja mutatja be bábelőadásait a Csíki Moziban. Kedden már itt lesz a győri Vaskertes Bábszínház, a társulat öt produkcióját hozza el, minden korosztályt megszólítva – tájékoztatott Szabó Noémi sajtóreferens. A Szemenszedett mesével kezdenek négy éven felüli gyerekeknek, ami egyféle Hamupipőke-történet. Az időnk rövid története már nagyobb gyerekeknek szól. A kisebbeknek hozzák a Bob és Bobek című produkciót, a cilinderből kikerülő két nyúl történeteit. Lesz egy tárgyanimációs előadásuk, amelynek a Fehér varázs a címe, az 1-3 éveseknek szól az Egyik kicsi, másik nagy című előadás, amely gyerekversekre, mondókákra épül.
Budapestről itt lesz a Juhász Kata társulata, ők fognak a Bemelegítés című előadással a tornateremben fellépni, és ez nem föltétlenül egy testnevelés órai bemelegítésre utal, hanem egyfajta felkészülés az életre. Itt lesz Budapestről a Nézőművészeti Kft. két produkciója, A gyáva és az Ady/Petőfi. Előbbi szövege drogfogyasztók történetei alapján állt össze. A fesztivál utolsó napján, jövő vasárnap a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház két előadással örvendezteti meg a közönséget, A Hepp, cirkuszi bohócjáték kisebbeknek, este a Kövek a zsebben című előadásukat láthatjuk, mely 14 év fölöttieknek szól. Az erdélyi társulatok közül jelen lesz a fesztiválon a marosvásárhelyi Ariel román tagozata A kíváncsi kiselefánt előadással, a nagyváradi Lilliput Társulat A helység kalapácsával, szabad téren pedig a kolozsvári Puck bábszínház a Világszép nádszálkisasszonyt mutatja be. A házigazda Csíki Játékszín két előadással jelentkezik: a Hamupipőkét elsőssorban a dévai Szent Ferenc Alapítvány gyerekeinek kínálják fel ajándékként, és lesz egy premierjük is, az 1-4 éves korosztálynak szóló Pity-Palatty című, közös játékkal végződő stúdiószínházi bemutató. A jegyek ára az előadásokra 7 és 10 lej.
Izsák-Székely Judith
Székelyhon.ro

A csendőrség kitart a videofelvételei mellett, és nem vonja vissza a bírságot
Megóvta a csendőrségi bírságról szóló jegyzőkönyvet Cseh Gábor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei elnöke, akit a székely szabadság napját követően büntettek meg csend- és rendzavarásért. Az óvást nem fogadták el.
A székely szabadság napján szervezett tiltakozó menetben „tanúsított magatartás” miatt megbírságolták Cseh Gábort, de ő ezt a határozatot megóvta, ugyanis az említett napon – március 10-én – nem is tartózkodott a marosvásárhelyi helyszínen. Az említett órában színházban volt, amit tanúkkal is tud igazolni, következésképpen nem lehetett a Szentgyörgyi (1989. december 22.) utcában, ahogyan a jegyzőkönyvben áll. A csendőrségi jegyzőkönyv videofelvételre alapozza a 400 lejes bírság kiszabását.
Cseh Gábor hivatalos levélben fordult a Maros megyei csendőrség főkapitányához, Iulius Cenanhoz, amelyben azt kéri, semmisítsék meg az ellene írt jegyzőkönyvet, és kérjenek nyilvánosan bocsánatot tőle. Amennyiben ez nem történik meg rövid időn belül, kénytelen lesz beperelni a csendőrséget. A levelet március 29-én, kedden postázta.
Rajta kívül még mintegy kilencven személy nevére állítottak ki jegyzőkönyvet, és bírságoltak, valamennyi esetben videofelvételekre hivatkozva. Többek között olyanokat is, akik bizonyítható módon nem is tartózkodtak a megyében március 10-én. A megbírságoltak közül már többen elérték, hogy bebizonyítsák igazukat, s a bírságot törölték.
Cseh Gábor kedden megmutatta a borítékot, amelyet hét pecséttel láttak el – bizonyára hétpecsétes titokként kezelik a „bizonyítékokat” is – s amelyben a csendőrségi válasz érkezett. A csendőrfőkapitány, Iulius Cenan által aláírt válaszban az áll, hogy az óvást nem fogadták el, ugyanis videofelvételekkel tudják igazolni, hogy jelen volt a felvonuláson, és ott csendet meg rendet zavart.
„Látni szeretném én is azt a videofelvételt, de a csendőrség nem hajlandó megmutatni nekem” – mondotta az EMNT elnöke. „Vagy összetévesztenek valakivel, vagy meghamisították a videofelvételt, s utóbbi a súlyosabb, mert ez már bűncselekmények számít” – tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy mit tesz a továbbiakban, Cseh Gábor elmondta: újabb pert indít a csendőrség ellen hamisított okirat kiállításáért. Levelet készül küldeni az országos csendőrfőkapitányhoz, amelyben magyarázatot kér a hamisításra, csalásra, zaklatásra. Fontolgatja, hogy egy országos televíziós csatornához fordul, s akkor nyilvánosan kérni fogja, hogy hozzák nyilvánosságra a felvételeket, amelyek alapján a bírságokat kirótták.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

A Teleki Téka új kiállítása
Egy ifjú tudós útján
Milyennek látta a XVIII. századi Magyarországot, Erdélyt, mit gondolt Marosvásárhelyről, mit gyűjtött és mit viselt a kor egy sokat utazó huszonéves tudósa? – erre kaphatnak egyebek mellett választ a Teleki Téka új időszakos kiállításának látogatói. A könyvtáralapító Teleki Sámuel legidősebb – felnőttkort megért, de fiatalon elhunyt – fiának szellemi hagyatékát bemutató, Teleki Domokos, egy ifjú nemes utazásai című tárlatot péntek délután nyitották meg szépszámú közönség előtt. A nagybetűs út töredékeit felvillantó kiállítás anyagát Petelei Klára, a tárlat kurátora ismertette.
Teleki Sámuel életrajzát Deé Nagy Anikó kutatásaiból ismerhetik meg az érdeklődők. 1773-ban Sáromberkén született, neves oktatók irányítása mellett, többek között a bécsi egyetemen tanult. Egészségi okokból kezdett utazni, 1793–95 között Magyarországot, 1795-ben Németország számos városát járta be. Három évvel később a Jénai Ásványtani Társaság elnökévé választották. Utazásai során feljegyzéseket készített, a magyarországi utat rögzítők Egynéhány hazai utazások le-irása. Tót és Horváth országoknak rövidesmertetésével egygyütt címmel nyomtatásban is megjelentek, éppen 120 évvel ezelőtt – hangzott el a megnyitón. Az egyik tárlóban egyéb dokumentumok mellett a magyar tájak első magyar nyelvű útleírásaként számon tartott kiadvány is megtekinthető. A kiállítás kurátora kiemelte, hogy a három évszázaddal korábbi, soknemzetiségű, sokvallású Magyarországot gazdagon megrajzoló művelődéstörténeti munka ma is érdekes olvasmány. Szintén széles érdeklődésre tarthat számot Teleki Domokos kéziratban fennmaradt színdarabja, illetve kiadatlan közigazgatási munkája, akárcsak az első alkalommal közszemlére tett ásványgyűjtemény. Egy másik tárlóban a látogató Teleki Sámuel családi bibliáját tekintheti meg, amelyben a könyvtáralapító gyermekei születését is feljegyzi, a kiállítás anyagához tartozik továbbá apa és fia, Domokos köntöseinek 1818-ban kelt listája is.
Teleki Sámuel a fiatal tudós elhunyta után gyűjtötte össze a gazdag szellemi örökséget, amelynek jelentős része található meg a Teleki Tékában, de a magyarországi Széchényi Könyvtárban, illetve a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában is őriznek belőle dokumentumokat. Teleki Domokos utazásainak és életútjának bemutatását az esztétikailag is élményt nyújtó, idézeteket és térképeket is tartalmazó négy óriáspannó, Márton Krisztina, a Teleki Téka restaurátorának munkája teszi érzékletesebbé. A homoródi borvízről, a veresvágási opállelőhelyekről is mesél nekünk ezeken a pannókon az egykori utazó, aki Marosvásárhelyről így vall: "Nem lehet szép városnak mondani, azonban sok nagy és derék épületekkel bír. A vásárhelyi r. Kollégium esméretes, jó karban helyheztétett, és érdemes tudós tanítókkal dicsekedhetik; válogatott és számos könyvekből álló bibliotékáját is méltán említhetem..."
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Mentor – „Az egyházamnak tudnia kell önmagáról, hogy relációs valóság, egy tükörkép”
Jitianu Liviuval, a BBTE katolikus dogmatika tanárával beszélgettünk
Merőkanállal szolgálta fel az ételt egy katolikus ifjúsági találkozón Jitianu Liviu, aki történetesen az adott találkozó „sztármeghívottja” volt. Akkor megdöbbentő volt tapasztalnom ezt a rendkívüli alázatot, de azóta már számtalan esetben erősített rá. Jitianu Liviu, ismerőseinek csupáncsak Jiti, filozófia- és dogmatikatanárom volt a BBTE Római Katolikus Teológia Karán. Mondhatom, mentorom, aki sokat hozzátett jelenlegi énemhez, amiért hálával tartozom neki. Őszintén, bátran beszélgettünk teológiáról, egyházról, Istenről.
„Románul románok között tanultam meg”
– Jitianu Liviu. Szokatlan név egy székely identitású személynek.
– Ez egy mű román név, nem tagolható be a klasszikus román megnevezések közé. Az őseim apai ágon egy, a 19. század második felében Romániába betelepülő zsidó család, amelynek tagjai úgy gondolták, hogy jobb, ha kifelé azt jelzik, hogy románok. A rokonsággal beszélgettünk erről, és úgy tűnik, hogy az őseim feladták a zsidó gyökereiket, teljesen belesimultak a román közéletbe. A családunk tehát úgy döntött valamikor, hogy a régi, örökölt nevüket feladják és választottak maguknak egy nevet, ami románosan hangzik. Minden népnek sajátossága, hogy neveiben leír egy foglalkozást, hogy valaki hova valósi, vagy ehhez hasonlók. Az én nevemmel kapcsolatban ez nem így van, igazából túl nagy jelentése nincsen. A Jitianu név – eddigi kutatásaim alapján valószínűnek tartom – a szláv gabonatermelő nevéhez kötődik.
Az identitásom persze egyértelműen székely, magyar identitás. A szüleim elváltak, amikor három és fél éves voltam, édesapámtól így csak a nevemet és a genetikai potenciálomat örököltem. Úgy nőttem fel ezzel a névvel egy székely faluban, mint bármely más székely gyerek. Sőt, egyetemista voltam már, amikor jobban kezdtem románul beszélni és ezt a kezdetleges román gondolkodást, nyelv- és szókészletismeretet később kiegészítette, hogy elég sok román barátom lett. Románul románok között tanultam meg, nem a családban.
„Gyerekként nem akartam pap lenni”
– Papság. Mi volt a szikra, aminek hatására emellett az életforma mellett döntöttél?
– Azt gondolom, ezt a kérdést nem elég egyszer megokolni, megválaszolni magamnak, erre a kérdésre folyamatosan választ kell adnom, hogy miért vagyok pap, hogy mit jelent ez nekem. Az emberré válásnak a folyamatában ezek a kérdések mindig másként tevődnek fel, így a válasz mindig a jelenvaló énképnek a kivetülése, illetve mindig a jelen helyzet adottságaiból értelmezzük azt, hogy és mint történnek a dolgok.
Ebben az összefüggésben, ha visszanézek a kezdetre, azt kell mondanom, hogy gyerekként nem akartam pap lenni, a fejemben meg sem fordult. Ennek több oka van, elsősorban az, hogy nem vallásos családban nőttem fel, a családunkban soha nem imádkoztunk, templomba sem járt senki egész gyerekkoromban.
Úgy kerültem be a vallásosnak nevezhető társadalmi szférába, mint egy olyan gyerek, aki nem tudta lenyelni, nem tudta tolerálni, hogy vannak osztálytársai, akik valamit csinálnak, amit ő nem. Így kerültem hittanórára, így kerültem be a ministránsok táborába, de nem mondhatom, hogy volt bennem személyes elköteleződés vagy valami rendkívülibb.
Ami viszont ebben a vallásos kultúrában számomra vonzó volt – attól a kortól, amikor már kezdtem értelmesen látni a világot – az az, hogy a szülőfalumban, Csíksomlyón minőségi papok voltak. Olyanok, akikre emberként felnéztem, akik a hivatásukat emberi gyengéik ellenére nagyszerűen teljesítették. Az első ember, aki az életemet megpecsételte, megfogta, a ferences világból érkező személy volt, akit Ivó testvérnek hívtak, és akit életem egyik legnagyobb ajándékának tartok. Nem azért, mert ő ferences testvér volt, hanem sokkal inkább azért, mert benne találkoztam először olyan emberrel, aki az én akkori kamaszodó életemet úgy tudta megérinteni, hogy úgy éreztem, az érintése mentén helyesebben, szebben látom a világot és jobban látom azt, hogyan kellene élni. Ő volt az első impulzus az életemben, aki elindított.
Ezt az utat tarkítja sok más ember, aki a személyes életvitelével, magatartásával segített abban, hogy elinduljak egy olyan úton, ami az egyházi közegbe vezetett. Elindultam a papképzésnek az útján, elmentem szemináriumba. Ezek a személyek segítettek abban, hogy saját magamat megtaláljam, az énné válási folyamatomnak fontos állomásai voltak. A folyamatosan felmerülő kérdésekre megpróbáltam mindig őszinte válaszokat adni.
Elérkezett az a pont is, amikor meggyőződéssel, tisztán, elfogadható motivációkkal és elég jól körvonalazott célpontokkal úgy gondoltam, hogy ez az az út, ami az emberré válásomnak a fogódzópontja lehet. A papságot se máskor, se ma nem célként fogom fel. A papságot úgy értelmezem, mint olyan életformát, amiben közelebb kerülhetek saját magamhoz, amiben meg tudom önmagamat valósítani. Ezzel párhuzamosan persze úgy érzem, hogy ez az, ami engem elvisz a teljesség felé, amit így lehetne keresztény szóhasználattal mondani: megérkezés Istenhez, elérkezni a lét teljességéhez.
Az ember, aki Isten partnere
– Amellett, hogy pap vagy, teológiát tanítasz. Gyakran összemosódik az emberek fejében a lelkiségi élet és a teológia mint tudomány. Egyáltalán mondhatjuk azt, hogy a teológia tudomány?
– Én a teológiát mindenképpen tudománynak tartom. Ha érveket keresnék, hogy miért mondom ezt, akkor számomra két tartóoszlop nagyon fontos. Az első, hogy a teológia módszer. Nem csak egy ismeretelméleti rendszer, nem egy önmagában felépített belső dinamikájú rendszer csupán, hanem egy módszer. Az a módszer, ami megpróbál módszeres választ adni arra a kérdésre – ami minden bölcseleti kérdésnek az alapja –, hogy miért vagyunk (mi az életemnek a célja, honnan vagyok, hova tartok). Válaszadásában két szempontra kell figyelni.
Elsőként arra, hogy a válaszadási kísérlete beleilleszkedik-e egy sajátos lüktetésű, bibliai alapokon álló történelemtudatba. A teológiának az a meggyőződése, amire a pecsétnyomókönyv a Biblia, hogy az a legfőbb létezés, amit mi Istennel azonosítunk, akit Szentháromságnak mondunk az önfeltárulkozása nyomán, ez az Isten nem egy, az emberi történelmen túli létezési forma, hanem az emberi történelemnek konkrét részese. Innen adódik az istentudatunk történeti vonzata, történeti vetülete. Azt gondolom, hogy a teológia ezen az alapon állva próbál válaszokat adni, válaszokat felkínálni.
Éppen ezért a válaszadása az én számomra mindig olyan volt, mintha két irányból érkezne: egyfelől tehát ott van az isteni önfeltárulkozás, amit mi kinyilatkoztatásnak mondunk. Másik oldalon viszont ott az ember, aki önmagában álló létforma, aki ebben a történelmi lüktetésben partneri szerepet kap, aki megpróbál a saját útján elindulva emberségének, belső szerkezetének megfelelően választ adni a történelemben feltárulkozó Istennek.
Összegezve tehát az első gondolatomat, a teológia azt a módszert alkalmazza, amikor egy biblikus ihletettségű válaszadási kísérletben segíti az embert abban, hogy megtalálja Istent és saját magát. Ez a kettő együtt járó dolog.
A másik érv, ami miatt a teológia tudomány a számomra, hogy a teológia egy észszerű rendszer. Nem egy olyan hitrendszer csupán, ami kinyilatkoztatott igazságokra próbál támaszkodni, hanem igenis észszerű alapokon áll. A teológiát úgy látom, mint egy olyan próbálkozási rendszert, ami az emberi értelem segítségével próbál eltalálni a világban, próbál belelátni Istennek a titkába is. Éppen ezért azt mondanám ebben az összefüggésben, a teológia kultúrteremtő tudomány. Világszemléletet, világmeglátást próbál közvetíteni. Mindezt teszi az észnek, az emberi értelemnek a verifikálhatósága, ellenőrzése mellett. Nem tesz tehát olyan kijelentést, nem akar olyan rendszereket felvázolni, amelyek kizárnák az emberi racionalitást.
Éppen ezért a teológiát kontextuális tudománynak mondanám, mert az emberi ész segítségével megpróbál mindig abból a világból kiindulni, amelyben él. A teológia soha nem egy önmagában álló tudományág, hanem olyan tudomány, amely megpróbál belekapaszkodni minden csápjával a világba. Nem is lehet másképpen művelni, csak úgy, hogyha megkapjuk a találkozási pontokat, szakmai pontokat más tudományokkal, amelyek más módszerekkel, más szempontokból próbálnak a világra tekinteni.
A teológia csatája
– Dogmatikát is tanítasz, ez az egyik fő tantárgyad. Amikor az emberek a dogma szót hallják, egy régi, bezárt rendszerre gondolnak. Az előbbi válaszodból viszont egészen más tükröződik. Nincs itt egy kis konfúzió, ellentmondás?
– Persze, hogy van. Azt gondolom, ez onnan adódik, hogy minden vallásos közösségnek van egy sajátos belső dinamikája, ami rendszerint az intézményesülés felé tart. Az intézmény sajátos eszköztárral rendelkezik. Egyrészt van egy legitimált vezetési formája, amit hierarchiának mondunk, ugyanakkor vannak sajátosan kiforrott rítusai, gesztusai, verbális, nonverbális, kommunikatív síkjai. Ezek rendszerint arra törekszenek, hogy egy olyan rendszert termeljenek ki, amely elsősorban belterjes rendszer, aminek van egy belső szerkezeti erőssége. Ezt a belső rendszert próbálja ez a megszülető világ mind befelé, mind kifelé kommunikálni.
Itt látok óriási veszélyzónákat, mert ezek a rendszerek nagyon könnyen nem kommunikatívvá válhatnak. Olyan szervezeti hierarchia alakulhat ki például, amelyik olyan szervezeti formákat vezet be, amelyek nem kikezdhetők, amelyek létjogosultsága abszolút jellegű, amiket el kell fogadni. Ezek bemerevedett struktúrájú intézményi formákká válhatnak. Fennáll ez a veszély a tanítási rendszerekben is. Mind külső, mind belső nyomásra kialakulhat, hogy a vallásos rendszerek tanítása rigiddé, merevvé válik.
Ennek nyomon követői lehetünk az elmúlt 2000 év történelmében. Ami a dogmatika történetét illeti, a különböző hitrendszereknek, eretnekségeknek, tévtanításoknak, külső provokatív faktoroknak köszönhetően nagyon sokszor a katolikus tanítás, a teológiai tanítás dogmatizálódott. Ez azt jelenti, hogy olyan tanítási rendszereket próbáltunk a diszkurzív felületbe beemelni, amelyek nem kommunikatívak, hanem axiomatikus jellegűek, amiket el kell fogadni.
Erre épül rá egy hatalmas dogmarendszer, amire sokáig úgy tekintettünk, mint amit nem lehet megkérdőjelezni. Ennek a megkérdőjelezése azt jelentette, hogy az igazságot kérdőjelezed meg. Az így önmagát állító rendszer azzal a jelzővel igyekezett önmagát titulálni, hogy abszolút rendszer és az isteni igazságba kapaszkodva ezt egyenlővé tette a saját igazával, éppen ezért biblikus alapú állításokat tett, amit axiomatikusan el kellett fogadni. Ilyenek voltak az etikai jellegű megnyilvánulásaink, a bölcseleti meglátásaink. Kialakult egy olyan rendszervilág, ami nagyon sok esetben tényleg úgy tűnik, hogy annyira bemerevedett saját magába, hogy ezek már nem dogmákká, hanem dogmatista rendszerekké váltak.
A dogma önmagában azt jelentené, hogy a tanítási rendszernek van az alapján néhány olyan axiomatikus kijelentés, amit nem kérdőjelezünk meg. A mi esetünkben ilyen egynéhány van csak: Isten önközlő Isten (1.), Isten emberré lett, ez a megtestesülés titka (2.), Isten közöttünk marad a szentségekben, az eucharisztiában, az egyházban (3.), Isten a világot el szeretné juttatni a teljes beteljesülésre a Szentlélek közreműködésével (4.).
Folyamatosan mondom, hogy ez a négy dogmánk van nekünk, ez a belső isteni dinamikának a kiáradása a világunkba. A többi mind ehhez kellene igazodjon. Ez az Isten nem rigid Isten, nem valamikor beszélt, hanem most is beszél, ez az Isten nem megváltott, hanem a megváltás műve most is folytatódik közöttünk. Az egész isteni dinamika beékelődik egy eszkatológikus távlatba, ami azt jelenti, hogy ami elkezdődött, az a maga lüktetésével tart egy biztosan meghatározott cél felé.
A dogmatika éppen ezért számomra olyan gondolkodó tudomány, amely megpróbál eme néhány isteni dogma mentén gondolkodni, és erre próbálja a többit irányítani. Még egyszer hangsúlyozom, ez nem zárja ki annak a veszélyét, hogy ezek a kérdések betokosodhatnának. Megszülethetnek olyan kijelentések, hogy higgy és ne kutass, vagy olyan magatartást adhat, ami szinte fanatizmusba hajló, amikor meg vagyok győződve a magam igazáról, amikor senki másnak nem lehet igaza, amikor a világot démonizálom. Ezek a veszélyzónák megvannak, ez a teológiának egy óriási csatája.
„Sokszor nehezen találom meg magam ebben az egyházban"
– Ezek a gondolatok két nagy csoport számára is megszívlelendők. Egyfelől a profán, egyházon kívüli világ is odafigyelhetne ezekre a gondolatokra, másfelől pedig pont az egyház az, amely megszívlelhetné ezeket. Legalábbis a mindennapi tapasztalat ezt sugallja, amikor az egyházzal, mint intézménnyel szembesülünk. Mit lehetne tenni az egyházban, az egyházért, hogy az elmondottak még inkább nyilvánvalóvá váljanak, egyrészt a közösségen belül, másrészt a világ felé?
– Az egyháznak a világgal való kapcsolata nem elsődleges. Sokkal fontosabb – mint minden más intézménynek – előbb a belső helyzetképét tisztázni. Így az egyházban megszületik egy belső misszió, belső kommunikáció. Csak így tudunk a világnak valamit mondani. Ha megvizsgálom a mai egyházat, azt kell mondanom, hogy két nagyon sajátos elmozdulást észlelek.
Az egyik, hogy egyre nagyobb az individualizációs törekvés, amikor az ember azt mondja, hogy nem akarok elköteleződni egy bizonyos vallásos meggyőződés, intézmény mellett, hanem inkább a magam módján tartom vallásosnak magamat. De ez a vallásosság egy eklektikus vallásos mező, amikor kiválogatom az önmegvalósításomhoz funkcionálisan szükséges vallásos termékeket, amik mentén próbálom az életemet élni.
Persze ugyanakkor látok egy óriási közömbösséget ebben a kérdéskörben. Az a véleményem, hogy az egyházunk, az egyházam ezzel szemben nem mindig a leghelyesebb utat választja, mert elindul az egyházban egy nagyon erős regresszió. Látva a világ sajátos működési szabványait, nevezzük szekularizációnak vagy posztmodern defragmentációnak, megpróbáljuk önmagunkat befelé újracsoportosítani, az erőzónáinkat felmérni és megpróbálunk keresni magunknak valamilyen túlélési lehetőséget. De ez legtöbbször nem egy dinamikus létállapot, tehát nem az a létállapot, amikor azt mondom, hogy a provokatív faktorok mentén újragondolom a legitimitásom kérdésköreit, megkeresem az entitásom kapaszkodóit és azok szerint alakítom az életemet.
Ha ezt megtalálná az egyház, attól a perctől képes volna kifelé kommunikálni. Ha megtalálja a belső identitását, akkor egyértelműen látja, hogy a forrása isteni forrás, megnő az egyháznak a bizalmi tartalma és tud bízni Istenben. Ugyanakkor a humán erőforrásai mentén, célvonalak, stratégiák tisztázása után megpróbálja helyét megkeresni a világban.
Ezek nem biztos, hogy így alakulnak, és ez számomra is rengeteg olyan kérdéskört vet fel, amivel nehezen tudok boldogulni, ezért sokszor nehezen találom meg magamat ebben az egyházban. Úgy érzem, hogy ez az egyház nem kommunikál befelé és éppen ezért képtelen kifelé kommunikálni. Nem tud az egyház hitelesen szembenézni saját magával, néha megkerüli a kényes kérdéseket és olyan veszélyzónákba bocsátkozik, ahol azt gondolom, eldeformálódhat a léte, a hivatástudata, a küldetéstudata, az önmaga helyes látása. Innen származnak azok a problémáink, amelyek sokszor a világban tetten érhetők
Az egyház önmagában nem érték
– Látjuk a problémát. Van valamilyen megoldás, mit tudunk tenni?
– Az utóbbi években bennem nagy kérdéseket vetett fel az, hogy hogyan működik az az intézmény, amit egyháznak nevezünk. Sok esetben úgy látom, hogy az egyházam önmagát keresve túlságosan önmagára figyel és éppen ezért az a legfőbb célja, hogy ezt a rendszert valamilyen szempontból generálja, tehát arra törekszik csak, hogy tudja továbbvinni, továbbadni ezt a rendszert. Az önmagukat generáló rendszerek biztos, hogy valamilyen szempontból termékenyek, de azt gondolom, hogy céljukat tévesztik. Az egyház önmagában nem érték, erre mindig oda kell figyeljünk.
Az egyházam csak úgy lehet érték, hogyha olyan közösségi, hittapasztalati hellyé tud válni, ahol az egyén önmagában és közösségileg is megkaphatja az Istenre nyíló kapukat. Az egyházamnak éppen ezért tudnia kell önmagáról, hogy egy relációs valóság, egy tükörkép. Amit Istenből megtapasztaltunk, annak próbál az otthonává válni úgy, hogy nem próbál az isteni önfeltárulkozásban kereteket vagy szabályokat szabni, mert attól a perctől megszűnik dinamikus valóságnak lenni, és Isten helyett egy Isten-ikonnal állunk szemben.
Ez probléma, mert ez az egyháznak az öndefinícióját kérdőjelezi meg, mert még egyszer mondom, az egyház relációs valóság, attól eltekintve, hogy rengeteg értéket hordoz magában, mindig egy függő viszonyítási rendszer. Ha tudja Istent közvetíteni, akkor legitim, ha nem, akkor mint intézmény, kultúrintézmény létezik, de lényegszerűen meg is siklott a világban való létének a legitimitása.
Hitelesség és transzparencia
– A kiutat mindig abban keresem, hogy tud-e az egyházam szembenézni úgy önmagával, hogy nem önmagában tetszeleg, nem önmagát nézi, hanem megpróbál a forrásra tekinteni. Ez nagyon fontos kitétel, ehhez viszont szükséges látni, hogy az egyházban önmagában semmi nem emelhető isteni rangra, se a hierarchia, se a szentségi életünk, se a szentségekre definiált egyház, hanem ezek mind csak ablakok Istenre. Ezeknek a kérdéseknek a nem komolyan vétele az egyházat nehéz helyzetbe sodorja és lehetetlenné teszi azt, hogy a világgal kommunikáljunk.
Az egyház akkor lesz élőképes, hogyha egyrészt transzparens az isteni valóságra, a másik oldalon pedig próbál ezzel a világgal kommunikálni. Ami nemcsak azt jelenti, hogy én beszélek a világgal, hanem az én és a világ, az én értékeim és a körülöttem élő világnak a milyensége között megpróbálom megkeresni a találkozópontokat, és ott akarom az én értékeimet elmondani. Ennek viszont alapvető feltétele, sőt kizárólagos elve a hitelesség. A hitelesség és a transzparencia, számomra ez a két kérdés a legfontosabb. Ha jövőről beszélünk, azt én csak ezen a két nyomvonalon tudom elképzelni.
Jitianu Liviu
• 1971-ben született Csíksomlyón • 1998-ban szentelték pappá • tanulmányait Gyulafehérváron és Freiburgban végezte • 2006-ban szerezte meg doktori fokozatát • a BBTE Római Katolikus Teológia Karán docens, korábban a kar kancellárja, majd dékánhelyettese • kutatási területe: krisztológia, istentan, egyház és társadalom, identitás • 7 könyv és számos tanulmány szerzője • legfontosabb kitüntetése: Kurt Hellmich-díj ( Regensburgi Egyetem)
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár)

Újjávarázsolt GÁMOK
Átadták a környék legkorszerűbb tanintézményét
Tegnap történt meg a kilenc éve felújítás, illetve bővítés alatt álló Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ (GÁMOK) campusának technikai átadása. Miután a helyi sajtó képviselői kívül-belül megcsodálták az újjászületett tanintézményt, az emeletessé bővült étteremben Bokor Tibor polgármester és Gábor Rezső intézményvezető szolgált részletekkel a beruházással kapcsolatban.
A meglévő iskolaépületben nyolc labort, két kabinetet és az illemhelyeket teljesen felújították, a két meglévő épületet egy 350 férőhelyes amfiteátrumot is magába foglaló aulával kötötték össze, ugyancsak felújították, illetve felvonóval látták el a 180–200 személy befogadására alkalmas bentlakást, és föléje manzárdot építettek, ahol tizenöt tanári szobát alakítottak ki a frissen végzett, Kézdivásárhelyen letelepedni kívánó tanárok számára. A mozgássérültekre is gondoltak, számukra nemcsak fürdőhelyiséggel ellátott szobát, hanem közvécét is létesítettek a földszinten. Emellett az étkezdét is újjávarázsolták, emeletessé bővítették, és a jövőben iskolaműhelyként is működtetnék.
Bokor Tibor polgármester a frissen átadott campusról elmondta, a GÁMOK felújításához 2007-ben, a Campus-program keretében láttak hozzá, majd két év múlva, szervezetlenség, illetve pénzhiány miatt a program leállt, a munkálatok abbamaradtak, csakúgy, mint a többi hasonló beruházás országszerte. A program 2009-es leállásáig elvégzett munkálatok és megvásárolt berendezések értéke 4 millió 497 ezer lejre rúgott.
2014-ben a Regionális Operatív Program hármas tengelye keretében sikerült újraindítani a munkálatokat. Az elöljáró hangsúlyozta, a beruházást a meglévő terv szerint kellett elvégezni, nem volt lehetőség ennek módosítására, ellenkező esetben a tornatermet és a műhelyt is felújították volna. Az újrakezdés után 18 millió 274 ezer lejes támogatásban részesült a kézdivásárhelyi önkormányzat, és vélhetően időben elkészültek volna a munkával, ha azt egy előre nem látott nehézség – az étterem gerendái nem megfelelően voltak elhelyezve – nem lassította volna. Így összesen mintegy 2,7 millió lej értékű munka maradt idénre, amelyet az önkormányzatnak kellett finanszíroznia. A három kivitelező cég a Baumeister (a fővállalkozó), a Conico és az Ördög Kft. volt.
– A beruházás legfontosabb célja a szakoktatás minőségi javítása, úgy vélem, mindezek után a képzés másképp történik majd a Gábor Áron szakközépiskolában, a beiskolázást a következő tanévtől összehangolják a munkaerőpiac igényeivel – fejtette ki Bokor Tibor.
Gábor Rezső, a GÁMOK igazgatója köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették a beruházás megvalósulását, hangsúlyozva, „ez az ajándék nemcsak az általam vezetett tanintézményé, hanem az egész városé, hiszen úgy vélem, az elkövetkezőkben jó szakemberekkel gazdagítjuk majd a települést.” Az intézményvezető újságírói kérdésre válaszolva elmondta, az épületek felszerelése, bebútorozása ugyancsak pályázatok révén történne meg.
Daczó H. Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Megérkeztek Alfaluba a Mária-út zarándokai
A Mária-út Budapestről indult gyalogos zarándokcsapata szerdán érkezett meg a Gyergyói-medencébe.
Kisebb pihenőt tarva borzonti vendégfogadójuknál, a délutáni órákban indultak Gyergyalfaluba, ahol a faluközti kőkeresztnél István pap méltó követői, az alfalvi keresztalja fogadta őket. A zarándokok a helyiek vendégszeretetét is megtapasztalhatták – már az első megállónál jó barátoknak kijáró szavakkal és süteménnyel üdvözölték őket.
Kisebb pihenőt tarva borzonti vendégfogadójuknál, a délutáni órákban indultak Alfaluba, ahol a faluközti kőkeresztnél István pap méltó követői, az alfalvi keresztalja fogadta őket. A zarándokok a helyiek vendégszeretetét is megtapasztalhatták – már az első megállónál jó barátoknak kijáró szavakkal és süteménnyel üdvözölték őket.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro

Csűrdöngölő huszonkilencedszer
Folytatva a sokéves hagyományt, ebben az évben is a pünkösdöt megelőző csütörtökön tartják meg a Csűrdöngölő gyermek és ifjúsági néptánctalálkozót.
Május 12-én 11 órától immár huszonkilencedik alkalommal tölti be a népviseletes sokaság Csíkszereda főterét. A főszervező András Alapítvány, a társszervező Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Kulturális Központ, valamint a házigazda Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes a rendezvény támogatóinak segítségével alkalmat nyújt a legfiatalabb nemzedékeknek, hogy ízelítőt adjanak a sokszínű magyar néptáncból és népi játékokból.
A találkozó ismét jó lehetőséget biztosít a Csíkszeredában és környékén működő néptáncegyüttesekben serénykedő gyerekeknek és fiataloknak arra, hogy jobban megismerjék egymást, bemutathassák tudásukat, közösen mulathassanak egy nagyot, és közben jókedvre derítsek a város lakosságát és a búcsúra érkezett vendégeit.
Izsák-Székely Judith
Székelyhon.ro

Székelyek a Millenárison
Háromszéktől Sóvidékig minden székely tájegység a legjobbat, a legszebbet vitte a II. Székely Fesztiválra a magyar fővárosba május 5–8. között, és elkápráztatta a Millenáris Park egyre gyarapodó közönségét. Idén Háromszék, tehát mi voltunk a fesztivál díszvendége. Szomszédaink, a csíkiak, gyergyóiak, udvarhelyszékiek is bemutatkoztak.
Virtuális székely fürdővilág
A csütörtöki előzetes a régiónkat bemutató tudományos konferencia volt székelyföldi gyógyturizmus témával. A természetes gyógytényezőket, ásvány- és gyógyvizeinket, mofettáinkat e sorok írója ismertette színes szemléltetőeszközökkel, mélyebben betekintve kincseink kihasználásának érdekes históriájába. A legújabb székelyföldi befektetésekről – Borszék születő kezelőközpontjáról, az alakuló Hargita megyei síparadicsom-láncolatról – Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke beszélt, A borvíz útja program háromszéki kezelőközpontjainak kezdőajánlatait Demeter István, az Aquasic igazgatója részletezte. A Székely Sóvidék gyógykincseiről, a szpeleoterápia bővítési elképzeléseiről pedig a székelyföldi származású Domokos István újságíró, a háromnapos rendezvény főszervezője, a Székely Szeretetszolgálat kurátora beszélt meggyőző érvekkel. A moziterem közönsége témába vágó filmekkel ismerkedett. Láthatták a Simon József– Vargyasi Levente–Kinda István mesterségekről készített kisfilmjeit, megismerhették Benedek Elek falujának működő vízimalmát, Olasztelek kovácsmesterét, a zabolai bácsokat és a nagyborosnyói téglavető cigányok életét.
Kapunyitogatás vidámsággal
Pénteken a Millenáris Park óriási színpadának tetején nyugati szél lebegtette a nemzeti és a székely lobogót. Tamás Sándor és Borboly Csaba, Kovászna, illetve Hargita megye tanácselnöke mondott köszöntőbeszédet. Tamás Sándor arról győzte meg a hallgatóságot, hogy a „székelyföldi borvízkincs valóságos nagyhatalommá fejleszthető”. Mihozzánk, vendégeihez szólt Láng Zsolt, Budapest II. kerületének polgármestere, székelyföldi élményeivel színezve beszédét, majd Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a rendezvény fővédnöke további támogatásáról biztosítva megnyitotta a fesztivált.
Vásári forgatag
Sátrak százaiban kínálták a legkiválóbb portékákat: népviseletet, emlék- és dísztárgyakat, kegyszereket. Szabócentivel méregette az atillákat rendelő férfiembereket Dávid Alpár bodosi szabómester. Odébb a legkiválóbb kisüstiket, párlatokat kínálták, a Küküllő mente legjobb borait, és Délkelet-Erdély gasztronómiai különlegességei illatoztak. A gyergyói Anita vendégház konyhája 21 ezer adag töltött káposztát adott el, a borzontiak nem győzték túrós puliszkával kiszolgálni a hazai ízek után tolongó nosztalgiázókat. A székely kolbásszal együtt fogyott az állítólag török eredetű készítmény, a mititej is. A sepsiszentgyörgyi Kolcza vendéglő hideg füstön ízesített húsaiért, húskészítményeiért, a háromszéki pityókás kenyérért, tejtermékért, sajtokért, ordákért és túróféleségekért kígyóztak a sorok. A közelben székföldi mézeit ajánlotta Fülöp László árapataki méhész, odébb Szántó József kézdivásárhelyi mézeskalácsos kínálta áruját. Kovászna Megye Tanácsa, a megyei művelődési központ, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, az Aquasic és a Vadon Egyesület pultjánál Előpatak természetes állapotban palackozott ásványvizét kóstolgatták, a gyomorbetegek a málnási Mária lúgos gyógyvizet bemutató standnál sorakoztak, ahol Tóth Árpád tulajdonos elmondta, hogy a porcelánüvegből készült palack segítségével ez a gyógyvíz megtartja állandóságát, s mint ilyen, rendelkezik országos állandósági bizonylattal. Itt állt a kívánságok fája egy nyereményjáték alapjaként, amelyre olyan személyek akasztották rá kívánságaikat, akik vidékünkre szeretnének ellátogatni nyáron. A nyertes egy Kommandóra készülő személy volt, akit a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület utaztat megyénk legmagasabban fekvő festői vidékére. Itt állították ki a háromszéki medvét is. Gyerekek százai pózoltak előtte, s miközben készült a fotó, szüleik arról meséltek, milyen is lehet egy mackómama, akit bocsai társaságában zavar meg hirtelenjében az ember. Standunknál feltehették a látogatók azt a különleges szemüveget, amelyben látni lehet Háromszék rangos rendezvényeinek helyszínét, az Óriáspince-tetőt, majd a Szent Anna-tavat és több más mesebeli honi táj többdimenziós virtuális képét. A Kovászna Megyei Művelődési Központ megyénk kézművestermékeinek keresztmetszetét külön sátorban mutatta be. Ott volt a székely péktermékeket készítő bodosi Dávid család, a széles körben ismert Ségercz Ferenc hangszerkészítő-muzsikus, Bagoly Zoltán csernátoni fafaragó, Haszmann Gabriella bútorfestő, Tóth Ilona és férje étfalvi új kerámiások. A látogató asszonyok között sikert arattak a bölönpataki fűzfacsigolya és gyékénykosarak, amelyek készítési módját Drăgan Alexe községi roma tanácstag ismertette, aki az ünnepre való tekintettel Alexe helyett Endre néven mutatkozott be vásárlóinak. Akinek kedve tartotta, ebben a sátorban nekifoghatott kézműveskedni. A háromszéki kézművessátrat meglátogatta Varga Mihály miniszter.
A színpadon
Három napon át szólt a zene, az ének, és ropták a táncot a Millenáris színpadán. Az Evilági Együttes A medve nem játék című mesével átszőtt, gyermekeknek szóló interaktív koncertje közönségsikert aratott, Csinta Samu kollégánk Plakátballada című egyszemélyes könyvbemutatója is sikeres volt; a szerző dedikált.
Csíki, gyergyói és udvarhelyszéki szomszédaink az ünnepi asztalterítés mesterei voltak, flekken, kolbász és a legkiválóbb ételek özönét ontották, sátraiknál gyakran kínaiak, japánok és vietnamiak lestek a számukra különlegesnek tűnő falatokra, értetlenül duruzsoltak a kemény párlatok hatása alatt. Szombat az „elcsángáltaké” volt. Gyimesi és moldvai csángók énekei és tánczenéje elhallatszott a Széll Kálmán térig. Ott volt a színpadon Petrás Mária Prima Primissima és Magyar Örökség díjas népdalénekes, fellépett a Virággyöngy moldvai csángó együttes és vezetőjük, Kóka Rozália Magyar Örökség díjas mesemondó és a Népművészet Mestere.
A Székely Fesztivál ezrekre rúgó látogatói között voltak, akik tolókocsival is eljöttek naponta, mert „ott kell lenni, fel kell őket pártolni”. Idős asszonyságok felöltötték régi székely ruhájukat, mások csángó ingeiket. Munkájuk miatt városban rekedt fiatalok mondták: gyertek, együnk egy jót, énekeljük ki magunkat, mint otthon! Az alkalmi énekes csoportok között olykor felhangzott a zalánpataki Préda Barna hegedűje. A borzonti sátor mögötti flekkensütők fölött megszólalt egy jelzőhang, bekapcsolt a főépület füstriasztója.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A vád (Egy megfigyelt család 5.)
Fábián Márton százados, a Belügyminisztérium 0421-es marosvásárhelyi katonai egységének securitatés bűnügyi vizsgálótisztje 1959. augusztus 20-án adta át a Kolozsvári Katonai Törvényszék ügyészének a vádindítványt. A bűnügyi kivizsgálás dossziéja az 1959/348-as számot viseli.
Eszerint 11 ember ellen emeltek vádat, sorrendben: Puskás Attila, Bereczk Lajos, Lőrinczi János, Palczer Károly, Kovács Gyula, Kovács Dénes, Sántha Imre, Vorzsák János, Zsók László, János László és Szőcs László. Az utóbbi öt diák. János László Brassóban járt iskolába, négyen a Csíkszeredai Vegyes Líceum XI.-es, végzős tanulói.
Macskási Pál hadbíró a következő büntetéseket osztotta ki: Puskás Attila 20 (plusz 10) év kényszermunka, Bereczk Lajos 8 év javítóbörtön, Lőrinczi János 7 év javítóbörtön, Palczer Károly 15 év kényszermunka, Kovács Gyula 8 év javítóbörtön, Kovács Dénes 4 év javítóbörtön, Sántha Imre 7 év javítóbörtön, Vorzsák János 7 év javítóbörtön, Zsók László 6 év javítóbörtön, János László 3 év javítóbörtön, Szőcs László 5 év javítóbörtön. Valamennyi ítélet a Btk. 209-es cikkelyének 1/a), illetve a 305-ös cikkely 3. bekezdésének c) pontján alapult.
Az elkövetett „tettekhez” képest valamennyi súlyos büntetésnek számított. Mint ahogy az várható is volt, Palczer Károllyal ketten szabadultunk ki utoljára. Én 1964. augusztus 3-án, Palczer augusztus 4-én annak a közkegyelemnek a következtében, amellyel végül minden politikai elítélt hazamehetett. Nincs terünk arra, hogy valamennyi elítélt társam vádiratával foglalkozzam, a magamét is csak röviden ismertetem. Csupán a tragikum és a nevetségesség vegyes érzelmeivel lehet hozzájuk viszonyulni. Tehát lássuk!
A nacionalizmus a burzsoázia ideológiai és politikai fegyvere – kezdi Fábián, mintegy megadva a hangot a továbbiakhoz. Majd így folytatja: Amelynek igazi célja a különböző nemzetiségű dolgozók közötti gyűlölet szítása, hogy ezáltal egyik nemzet uralkodását megerősítse a másik felett. (Mennyire igaza van. Napjainkra is érvényes! – P. A.) Miután apámat mocskolja kegyetlenül (kell a „gyökér!” – P. A.), „ellenforradalmi” tevékenységemet visszavezeti az egyetemig, majd szerinte azzal a szándékkal jöttem a Magyar Autonóm Tartományba, hogy a székelyek között terjesszem a nacionalizmust és a sovinizmust. Ellenséges „szervezett” (!) beszélgetéseket folytattam Bereczkkel, Lőrinczivel és Palczerrel. Majd az ’56-os események bekövetkeztekor ez rendszeressé vált Bereczk Lajos otthonában. Fő téma, hogy Romániában a magyar nemzet felszámolása folyik. Ennek tudatosítására a diákok körében a magyar nyelv és irodalom órák alkalmasak. Puskás pontos utasításokat adott Lőrinczinek, hogyan tanítsa a magyar irodalmat. Ugyancsak az ő kezdeményezése, hogy 1957-től március 15-ről előadásokat tart a tanulóknak. (Nem igaz, már 1956-tól! – P. A.), 1959 tavaszán nacionalista-soviniszta népi balladákat, majd a Gábor Áron-színdarabot (megjelent 1945-ben? Téves! – P. A.) próbálták. Gyalázták a Szovjetuniót, várták az ellenforradalom átterjedését Romániába. Puskás Október 23. című ellenforradalmi versét Lőrinczi lakodalmán, 1956. november 4-én hajnalban olvasta fel. Utána a magyar és a székely himnusz eléneklésével vetettek véget a lakodalomnak. (Ekkor támadtak orvul Magyarországra a szovjet csapatok. – P. A.)
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bölcs diákoknak az Erdélyi Magyar Televízióban!
Új diákvetélkedővel jelentkezik az Erdélyi Magyar Televízió: a Bölcs Diákok nevű országos szintű verseny két elődöntőjét, illetve döntőjét idén első alkalommal követhetik Erdély-szerte a televízió nézői.
A Communitas Alapítvány és az RMDSZ Kulturális Főosztálya által szervezett versenyre idén egyébként már hatodik alkalommal kerül sor, a Babes– Bolyai Tudományegyetem Magyar Biológiai és Ökológiai Intézete, Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklámintézete, Kémia és Vegyészmérnöki Kara, valamint Történelem – Filozófia Kara és a Magyar Történeti Intézet közreműködésével.
A vetélkedő általános célja a tanulók olvasási készségeinek fejlesztése, valamint az, hogy a diákok felismerjék az egyes tudományágak területéről származó információk közötti összefüggéseket. Az idei Bölcs Diákok mottója: Szeretem, hogy magyar vagyok, ennek kiemelt célja az erdélyi magyarok színes múltjának, jelenlétének, értékteremtő hozzájárulásának szélesebb körű megismertetése a fiatalok körében.
A vetélkedő első három fordulójának összesített eredményei alapján a legjobb tíz csapat kerül a két elődöntőbe, a döntőben az első négy csapat vesz részt. A versenynek e három mozzanatát rögzíti és tűzi műsorára az Erdélyi Magyar Televízió.
A két elődöntőt május 15-én és május 22-én, a döntőt május 29-én követhetik a televízió nézői, mindhárom alkalommal este 8 órától.
Szurkoljunk együtt a Bölcs Diákok versenyzőinek az Erdélyi Magyar Televízióban!
Népújság (Marosvásárhely)

Játsszuk újra a 70-es, 80-as éveket!
A XXI. Bánsági Magyar Napok egyik legizgalmasabb rendezvényére került sor május 10-én, kedden a temesvári Adam Müller Guttenbrunn Házban: az 1970-es, 80-as években működött temesvári magyar egyetemista csoportosulások tevékenységéről tartottak emlékező beszélgetést az egykori temesvári magyar diákok, Lehőcz László rádióriporter moderálásával. A rendezvény vendége volt a Csutak István és a hajdani GARABONCIÁS diák rockegyüttes, temesvári barátaik, a Még 5 perc zenekar, Boros Zoltán, a bukaresti televízió magyar adásának volt zenei szerkesztője és Bakk Miklós politológus.
Az 1970-es, 80-as években pezsgő magyar diákélet zajlott Temesváron, mintegy 1800 partiumi, dél-erdélyi, székelyföldi és bánsági magyar egyetemista kapcsolódott be (többé-kevésbé) a Látóhatár önképzőkör, a Thália diákszínjátszó-kör, az M-Stúdió egyetemista rádióadás, a Rezeda néptáncegyüttes, a Gyere te is mozgalom, táncház stb. tevékenységeibe. Innen nőtt ki a Garabonciás diák rockegyüttes, amelyet a bukaresti televízió magyar adásának köszönhetően az egész romániai magyarság megismert, és megszeretett. Az 1974–1984 között működött Látóhatár önképzőkör történetét Bakk Miklós politológus és Bálintffy Ottó ny. egyetemi tanár idézték fel. Bakk Miklós szerint „generációs élményteremtő fórum” volt a Látóhatár, ahol olyan előadók tartottak előadásokat mint id. Toró Tibor atomfizikus, Kányádi Sándor és Szilágyi Domokos költők, Mandics György sci-fi író és sokan mások. Bálintffy Ottó a szervek által megfigyelt Látóhatár kulisszatitkairól is beszámolt. A Thália diákszínjátszó csoport történetét Szekernyés János helytörténész és néhány régi tháliás idézték fel, kiemelve hogy ebből a pezsgő diákéletből jó házasságok születtek! Az M-stúdiósok közül Lehőcz László és Csulak Ferenc voltak jelen, akik felidézték a diákrádió hőskorának izgalmas eseményeit. Szász Enikő TMNSZ-elnök a mai bánsági néptáncmozgalom előfutárának, a Rezeda néptáncegyüttesnek a történetét elevenítette fel.
Kik tették lehetővé ezt a pezsgő diákéletet a diktatúra legsötétebb éveiben? Albert Ferenc professzor volt a temesvári magyar közösség egyik „erős embere”, aki több alkalommal kihúzta a bajból a „lázadó ifjúságot”, de szó esett az „emberarcú” magyar kultúraktivistákról is, mint Csizmarik László, a 89-es forradalom egyik hősi halottja, akik szemet húnytak a kétértelmű, lázadó szövegek színpadi előadása, eléneklése felett. A kulissszatitkokról Boros Zoltán televíziós szerkesztő és Csutak István, a Garabonciás rockegyüttes frontembere számoltak be. Csutak István arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1970-es, 80-as években Temesváron főiskolát végzett diákok sokat köszönhetnek ennek a kozmopolita városnak, a tudományegyetemen és a műszaki egyetemeken tanító tanároknak, az itteni pezsgő diákéletnek és a rendszerváltás után nagyon sokan vállaltak közülük közéleti vagy akár politikusi szerepet. Az emlékező estet kommunista retró fotóösszeállítás és régi televíziós zenei felvételek levetítésével illuszrálták a szervezők, a fiatalabbak számára is felvillantva az 1970-es, 80-as évek hangulatát.
A rendezvény befejező részében a 40 esztendő elmúltával újraalakult és Játsszu(n)k újra címmel az országban turnéző Garabonciás – Wandering magicians együttes és temesvári barátaik, a Még 5 perc zenekar koncertjét tapsolhatták meg a jelenlevők. A kemény szövegeiről és kiváló zenéjéről híres, Csutak István vezette Garabonciás együtt kitett magáért, akárcsak az egy következő generációhoz tartozó, Aszalos Géza színművész nevével fémjelzett Még 5 perc zenekar, akik néhány közös számot is előadtak, nagy tapsot aratva.
Pataki Zoltán
(egy régi tháliás)
Nyugati Jelen (Arad)

Műhelytanácskozás identitásépítésről
A Szórvány Alapítvány, az Esélyt a Szórványnak Alapítvánnyal közösen, műhelytanácskozást hívott össze május 6–7-én Temesváron, azzal a céllal, hogy a magyarországi Nagybánhegyes községben kialakítandó diáktábor és képzőközpont potenciális programjairól tárgyaljunk.
A rendezvényen részt vett a szamosújvári Téka Alapítvány két munkatársa, a szamosújvári kollégium oktatói, Fodor Emőke és Balla Imola, Károlyi Attila, a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium igazgatóhelyettese, Zsoldos Ferenc zentai történelemtanár és ifjúsági szakértő, továbbá tanulmányt küldött a tanácskozásra Bethlendi András, az Igen, tessék! mozgalom programigazgatója ( Kolozsvár). Temesvárról részt vett Tasi Ottilia, a Bartók Béla Elméleti Líceum tanítója, a legutóbbi civilgondnok program egyik koordinátora és Kele Lidia, az Eszterlánc Kulturális Egyesület képviselője, tanító, illetve a két megbeszélés moderátorai, dr. Erdei Ildikó, a Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója és dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke.
A szamosújváriak több olyan projektet, illetve módszert mutattak be, amelyeket a Téka Szórványkollégiumban dolgoztak ki tanulóik számára, mint pl. az értékleltár, a mezőségi tanösvény vagy a múzeumpedagógiai foglalkozások. Erdei Ildikó az Integratio Alapítvány magyarságismereti játékait mutatta be, amelyek a magyar kultúrát bemutató non-formális tanulási módszerekre alapuló ismeretterjesztő tudományos játékok és online játékfelületek. Ezen bemutatók kapcsán élénk, sok fontos részletet tisztázó párbeszéd alakult ki.
Szombat délelőtt Kele Lídia a néptánc és népzene identitásépítő szerepéről, Zsoldos Ferenc az ifjúság számára szervezett versenyek és fesztiválok tapasztalatairól, Károlyi Attila pedig a helytörténet és az identitásépítés összefüggéseiről és lehetőségeiről tartottak tanulságos bemutatókat. A tanácskozáson építő módon vettek részt a Szórvány Alapítvány munkatársai, Berta Brigitta, Kása Zsolt és Valdman Kinga.
Összefoglalásként Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke hangsúlyozta, hogy a kialakítandó táborozóhely egyik fő szerepe a szórványban élő fiatalok identitásának építése. Ugyanakkor a beszélgetés során egyértelművé vált, hogy a nagybánhegyesi ingatlan kihasználható képzési központként is. Mindenekelőtt olyan területeken szükséges képzéseket elindítani, melyek szolgálják, szolgálhatják a szórványban élő fiatalok identitásépítését, mint például módszertani találkozó az értékleltárak készítéséről, a helytörténeti kutatás lehetőségeiről és módszertanáról, illetve a kisebbségi közösségek történelmének a tankönyvekben való bemutatásáról.
A szervezők köszönik a résztvevőknek, illetve a helyet biztosító Újezredév Református Központnak és a Bartók Béla Elméleti Líceumnak a sikeres munka lehetőségét.
Szórvány Alapítvány
Nyugati Jelen (Arad)

Kell a felzárkóztatás a felsőoktatásban
Felzárkóztatással próbálják pótolni a felsőoktatási rendszer hiányosságait az erdélyi magyar egyetemek. Az intézmények lapunk által megkérdezett vezetői a Számvevőszék jelentésére reagálva elismerték, hogy a felvételik hiánya miatt felkészületlenebbek a jelentkezők, és azzal is egyetértenek, hogy változtatni kellene a jelenlegi fejkvótaalapú rendszeren.
Az összromániai egyetemekre vonatkoztatva valószínűleg helytállóak a Számvevőszék múlt heti jelentésének megállapításai, ám a kolozsvári Babeş– Bolyai Tudományegyetem (BBTE) esetében más a helyzet – jelentette ki a Krónikának Soós Anna.
A BBTE rektorhelyettese, a magyar tagozat vezetője elmondta, az utóbbi években nőtt a hallgatóik száma, és meglátása szerint a jól felkészült diákok száma sem változott alapvetően, csak mivel megnőtt a létszám, kevésbé láthatók. A hallgatók közötti tudásbeli különbségeket úgy próbálják pótolni, hogy felzárkóztató előadásokat tartanak, mondta Soós Anna, aki szerint a végzősök elhelyezkedésével sincs gond. Az egyetem valamennyi szakján készített felmérésből az derül ki, hogy a végzősök 85 százaléka megtalálja az állást, amit szeretne, fejtette ki.
A rektorhelyettes ugyanakkor egyetért a Számvevőszék azon javaslatával, miszerint a jelenlegi fejkvótarendszer helyett teljesítményalapú finanszírozást kellene bevezetni. „Évek óta ezt szorgalmazzuk, hiszen a jelenlegi fejkvótaalapú rendszer nem elég a minőségi munka elvégzésére. Több ízben javasoltuk az oktatási minisztériumnak, hogy a finanszírozás odaítélésekor vegye figyelembe a diákok és a tanárok eredményeit. Másrészt erőteljesen kellene támogatni a kutatást, hiszen ezzel lehet valóban hatékonnyá tenni az oktatást" – szögezte le Soós Anna.
Nem vált be a bolognai rendszer
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE) sem csökkent a létszám az utóbbi években, még a tandíjas helyeken sem, szögezte le lapunknak Dávid László rektor. Mint rámutatott, a környező országokkal, például Magyarországgal ellentétben, Romániában a bolognai rendszer bevezetése után növelték az egyetemi szakok számát, így egy-egy szakra kevesebben jelentkeznek.
Más országokhoz hasonlítva hazánkban valóban sok az egyetem és nagy a szórás, a legjobb felkészülést biztosító tanintézetek mellett több tízezer végzőst kibocsátó „diplomagyárak" is működnek, részletezte. Dávid László szerint Romániában a bolognai rendszer nem megoldotta, hanem megnehezítette az egyetemi oktatást, hiszen az alapképzés a tudomány területén kellene felkészítse a diákot, a szakmát pedig a mesteri képzés során sajátíthatná el, ám nálunk sokan a mesterire olyan képzési formaként tekintenek, amit munka mellett is el lehet végezni.
Dávid László szerint a diákok középiskolai felkészültsége sok kívánnivalót hagy maga után, amit az érettségi eredmények is bizonyítanak. „Nem olimpiász- szintű ismereteket várunk el, ám gyakran az alapvető fogalmakkal sincsenek tisztában. Ilyen esetekben kötelező felzárkóztató felkészítőkön kell részt vegyenek, és az előadások után vizsgázniuk kell" – fejtette ki. Szerinte az általános színvonal csökkenése részben azzal is magyarázható, hogy az egyetemek zöme megszűntette a felvételi-rendszert. A Sapientián már eddig is több szakra felvételizni kellett, és idéntől tovább növelik ezek számát, mondta.
Nagy a lemorzsolódás
A magyar egyetem már évekkel ezelőtt igyekezett szorosabbra fűzni a kapcsolatot a munkaadókkal, hogy a hallgatók ne csak akadémiai tudást szerezzenek, hanem a szakmát is megtanulják, ám Dávid László szerint a képzés során nem lehet kizárólag a munkaadók igényeit figyelembe venni. „Egy frissen végzett informatikustól azt várják el a munkaadók, hogy ismerje a technológiát, ám ez a tudása 5–8 év alatt elévül, ezért a rövid távon gyakorlatba ültethető tudás mellett azt is meg kell tanulnia, hogyan fejlessze magát" – példázódott.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a munkaerőpiacon vannak keresett szakok, ám épp azon szakmákban a nehezebb elhelyezkedni, melyek a legnépszerűbbek a fiatalok körében. „Meg kell érteniük, nem az a fontos, hogy három-négy év jól teljen az egyetemen, hanem hogy megalapozzák a jövőjüket, és a következő évtizedek teljenek jól" – magyarázta.
A rektor szerint a jelenlegi finanszírozás is lehet teljesítményalapú, ha az egyetemek komolyan veszik, és nem engedik harmad-negyedévre azt, aki nem érdemli meg. „Nálunk vannak olyan szakok, ahol 50 százalékos a lemorzsolódás, de nem tartunk meg egy diákot csak azért, hogy ne veszítsük el a finanszírozást. Az a célunk, hogy csak az jöjjön hozzánk, aki valóban tanulni akar, és a nálunk megszerzett oklevél garancia legyen a tudásra" – összegzett Dávid László.
Kevésbé motiváltak az orvosjelöltek
Romániában valóban sok az egyetem, így egy állami magyar egyetemnek is lenne helye – jelentette ki a Számvevőszék jelentését kommentálva Szabó Béla. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusának alelnöke úgy véli, a hazai felsőoktatásban túlkínálat van, és ez többnyire nincs összhangban a piaci kereslettel. Az orvosi szakma ellenben keresett, ha nem itthon, külföldön mindenképpen találnak állást végzőseik, így a hallgatók száma évek óta stagnál.
A felkészültség ellenben valóban más minőségű: míg régen a felvételin az volt a szempont, hogy mennyi könyvet magol be a leendő orvos, ma arra kellene megtanítani a hallgatókat, miként bánjanak a beteggel, illetve, hogy a világhálón hol találják meg az ismereteket, vélte a professzor. Rámutatott: a MOGYE-n gondot jelent, hogy a kórházi ágyszámhoz viszonyítva túl sok a diák, „nem jut beteg minden hallgatónak".
Szerinte a fiatalok részéről már nincs akkora érdeklődés, mint régen, nem annyira motiváltak a szakma elsajátításában, ennek az egyik magyarázata az, hogy hat év egyetem után még mindig nem dolgozhatnak, kénytelenek szakosodni. Aki szemésznek készül, arra gondol, hogy minek tanulja meg részletesen a fertőző betegségeket, példálózott Szabó Béla. Hozzátette, évekkel ezelőtt a hatezer végzős 1900 rezidenshelyre vizsgázott, most az ötezer végzős 3900 rezidenshelyre pályázhat, sőt újra ki kellett írni a vizsgát, mert a rosszul fizetett, nem túl népszerű szakokat senki nem választotta.
„Ezt a jelzést figyelembe kellene vegyék a döntéshozók" – szögezte le a professzor. A teljesítményalapú finanszírozásról kifejtette, a felsőoktatásban nehezen mérhető a teljesítmény, hiszen lehet, hogy egy oktató kitűnő eredményeket mutat fel a tudományos kutatás terén, ám egy másik kollégája többet és jobban foglalkozik a diákokkal.
Egyetemisták „fedezet nélkül"
Míg a Számvevőszék jelentésében úgy véli, a közoktatás nehéz helyzete is hozzájárul a felsőoktatás színvonalának romlásához, Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő szerint az egyetemek is felelősek ezért. Kifejtette: amíg kevesebb volt a tanintézet és felvételit szerveztek, jobban megszűrték a jelentkezőket, csak megfelelő szintű alaptudással lehetett bejutni. Amióta több az egyetem és megnőtt a helyek száma, egy réteg valójában „fedezet nélkül" kerül be a felsőfokú oktatási rendszerbe, mondta. A főtanfelügyelő attól tart, hogy a jelenség a jó nevű elméleti középiskolákban is megismétlődhet. „Nagy a kereslet irántuk, a nagyobb finanszírozás érdekében a tanintézetek vezetői több osztály indítását kérik, ám ez a minőség rovására mehet" – mutatott rá Kiss Imre.
Mint arról beszámoltunk, a Számvevőszék a romániai felsőoktatás helyzetéről készített jelentésében arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyre több egyetem és a felvételi rendszer kiiktatása miatt az elmúlt években jelentősen csökkent a színvonal. A kínálat ráadásul nincs összhangban a munkaerőpiaci kereslettel, állítja a Számvevőszék, amely szerint ezzel magyarázható, hogy egyre több a diplomás munkanélküli.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

A szakemberképzés, illetve szakemberhiány problémájáról tanácskoztak
Újabb megbeszélést tartottak gyárlátogatással összekötve a szakemberképzés, szakemberhiány témájában csütörtökön. Ezúttal a fémiparban érdekelt németországi Engmatec Kft. csíkszeredai székhelyén találkoztak az érintettek.
Stefan Burckhardt, az Engmatec Kft. csíkszeredai munkapontjának vezetője elmondta, már eddig is több ezer eurót fektettek a munkaerő betanításába és képzésébe, ám további munkaerőre lenne szükségük. Mint mondta, a cég érdekelt abban, hogy megbeszéljék a szakemberhiány problémáját, szerinte jó ötlet lenne, ha legalább évente háromszor nyílt napokat szerveznének a vállalkozók, hogy a szülők és a fiatalok is láthassák, milyen munkafolyamatok zajlanak egy cégnél. A német szakember szerint jó lenne bevezetni az egyetemeken a szemeszteri vagy féléves kötelező gyakorlatot.
A megbeszélésen az is elhangzott, hogy a fémipar megítélésén is javítani kellene. Kósa István, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának dékánhelyettese ezzel kapcsolatban hozzáfűzte, hogy egy PR-kampány megoldás lehetne erre: például kis videofilmek készülhetnének arról, hogy hogyan néznek ki ezek a gyárak, műhelyek, és hogy milyen körülmények között zajlik a munka.
Tankó István, a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola igazgatója a téma kapcsán kiemelte, 40 céggel állnak szerződésben, ahol a diákok gyakorlatozhatnak, és nyitottak újabb együttműködésre. Arról korábban szó esett, hogy szeretnének egy CNC vezérlésű – azaz programozható mikroszámítógéppel működtetett – szerszámgépek kezelésének oktatására szakosztályt indítani, ehhez vannak didaktikai eszközeik, illetve az iskola két mérnöke továbbképzésen vett részt, így az alaptudást át tudják adni a diákoknak, tehát a feltételek adottak egy szakosztály indítására, azonban erről a tanügyi minisztérium dönthet.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, elmondta még a kilencedik osztályba való beiratkozás előtt kellene a gyermekekkel megismertetni a szakiskolai lehetőségeket. A téma kapcsán még hozzátette, hogy a felmérést készítettek az V-VIII. osztályosok körében a pályaválasztásról, ennek az eredményét majd kedden mutatják be.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro

Csíksomlyó: út a teljesebb élethez
Pünkösd ünnepének nemcsak Erdélyben, hanem az egész Kárpát-medencében a csíksomlyói búcsú lett a szimbóluma. Portik-Hegyi Kelemen pápai káplánnal, a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-plébánia főesperes-plébánosával pünkösd megfogható üzenetéről, a Szentlélek adományairól és a búcsújárás reneszánszáról beszélgettünk.
– Ha a pünkösdöt összehasonlítjuk karácsonnyal vagy húsvéttal, sok embernek úgy tűnik, hogy a Szentlélek kiárasztásának ünnepe egy kevésbé megfogható és megtapasztalható egyházi esemény. Lelkészként találkozott-e már ezzel a dilemmával?
– Az egyház tanítása szerint az Atya és a Fiú után a Szentlélek a harmadik isteni személy. Az Atyát könnyű atyaként elképzelni, közel áll az emberekhez, megvannak az ezzel kapcsolatos tapasztalataink. A Fiú, aki emberré lett, olyan volt, mint mi, tehát egészen közel áll hozzánk. A Szentírásból tudjuk, hogy Isten a szeretetét a fián keresztül mutatja meg. A Szentlélek, a harmadik isteni személy, távolabb áll a mi emberi felfogásunktól, de itt jön a képbe a hit kérdése. A Biblia leírása alapján a Szentlelket sokkal inkább gyümölcseiről lehet megismerni. Ő az a személy, akin keresztül Isten vezet bennünket, azaz a sugallatai eljutnak hozzánk. Ezek azok a gondolatok és ötletek, amelyeket nem tudatosítunk, hogyan, honnan származnak. Ezek sokszor egy-egy imádság után érkeznek. Időnként azt érezzük, hogy ilyen sugallatok révén kerül világosságba életünkben mindaz, ami addig sötétségben volt. Ezt is a Szentlélek munkájának tulajdoníthatjuk.
– A Szentlélek első kiáradását Jézus mennybemenetele után tapasztalhatták meg az apostolok. Mi ennek az ünnepnek a mai ember számára szóló üzenete?
– Húsvét után a negyvenedik napon Jézus fölment a mennybe, és az apostoloknak azt hagyta hátra, addig maradjanak ott, amíg a magasságból el nem tölti őket az erő, tehát ameddig a Szentlelket el nem küldi számukra. A Szentírás szerint ez a mennybemenetel után tíz napra történt meg, és ötven napra Jézus feltámadását követően. Az Apostolok cselekedete leírja, hogy az apostolok a Szűzanyával együtt imádkoztak és közösen készültek pünkösd eljövetelére. Amikor a Szentlélek betöltötte őket, elkezdtek bátran beszélni, prédikálni, megvallva hitüket. A Szentlélek adományaként kapták meg a tudás és a bátorság lelkét. Mai szemmel nézve csodának tűnik, hogy a Jeruzsálembe érkező sokszínű és soknyelvű tömeg megértette az apostolok igehirdetését, nem voltak nyelvi korlátok. Mindez a Szentlélek műve, mint ahogy az is, hogy napjainkban szintén Máriával együtt megyünk Istenhez imádkozni, és várjuk a Szentlélek kiáradását mindennapi életünkre. Ez a kiáradás sokféleképpen megtapasztalható, átélhető a mai ember számára is.
– A katolikus egyházban a pünkösd szorosan összefügg a búcsújárás hagyományával. Acsíksomlyói búcsú az egyházi rendezvények sorában is kimagasló, ahova évi rendszerességgel százezrek látogatnak el a teljes Kárpát-medencéből, de még távolabbi helyekről is. Mennyire újszerű ez a hatalmas megmozdulás?
– Gyökerei egyértelműen a kommunizmus előtti időkbe nyúlnak vissza, de akkor sem járt ekkora tömeg Csíksomlyóra. A kommunizmusnak sikerült korlátoznia a búcsújárást: sokkal kisebb méretekben és kevésbé feltűnően működhetett. A rendszerváltás óta ismét reneszánszát éli, Székelyföld minden részéből indulnak zarándokok, akikhez egyre több külföldi is csatlakozik. A csíksomlyói búcsú mai méretét nagyban elősegítette a közlekedési viszonyok gyors fejlődése: személygépkocsival, buszokkal és vonattal egyaránt tömegek érkeznek, évről évre egyre többen. Sikerült újjáéleszteni a kommunizmus előtti gyalogos zarándoklat hagyományait is. Még azok is, akik nagy tömegben kocsikkal, buszokkal érkeznek, megtesznek pár órás gyalogos zarándokutat. Egyre népszerűbb az egy-két napos, az egyhetes vagy az ennél hosszabb idejű zarándoklat is.
– A Mária-kegyhelyek között Kárpát-medence-szerte jelzett zarándokutak vezetnek. Ez milyen mértékben lendítette fel Csíksomlyó népszerűségét?
– A spanyolországi Szent Jakab út, az El Camino mintájára Kelet-Európában is számos jelzett zarándokút létesült az elmúlt években. A Mária-kegyhelyeket napjainkra már szervezetten is összekötötték. A lengyelek nagy zarándokhelyétől, a czestochowai Fekete Madonnától Csíksomlyóra is el lehet jutni. A montenegrói Medzsugoriétől a magyarországi Máriapócson át az ausztriai Mariazellig, az erdélyi Csíksomlyóig vagy a lengyelországi Czestochowáig (hogy csak a legismertebbeket említsem) bármelyik útszakasz jelezve van gyalogos zarándokok számára. Nyilván, ilyen hosszúságú utakat kevesebben vállalnak, de vannak kisebb-nagyobb csoportok vagy családok, akik gyalog vagy kerékpárral vágnak neki a több száz kilométeres zarándokútnak.
– Miért vállalják az emberek a hosszú és sok megpróbáltatással járó zarándokutakat ilyenkor, pünkösd táján?
– Minden zarándoklatnak van célja. Akárcsak az ember életének. A hívő ember számára ez a cél az Istennel való együttlét. A keresztény ember éppen amiatt nem bolyong a világban tanácstalanul, mert van egy világos célja. Természetesen mind a rövidebb, mind a hosszabb zarándokutak áldozatot is jelentenek, ami révén a zarándok megtisztul. Az ember sokkal közelebb kerül a természethez, mely hozzásegít, hogy Istenhez is közelebb kerüljön. Az úton haladva megpróbál együtt járni Istennel. Ebben segítik az imádságok, az énekek és különösen az elmélkedések. A zarándok ilyenkor jobban önmagába fordul és másképp tekint az embertársaira is. Megszületik a teljesebb élethez szükséges háromszög: én, a zarándok, a szerető Isten és az embertárs. Számvetést készít értékeiről és a fölösleges dolgokról, a változtatáshoz pedig Isten segítségét kéri. A zarándoklat összetett dolog, amely egyaránt jelenti a befele, a felfele és az embertársakra történő rátekintést. Útközben a zarándok másokra is rászorul és segítséget kér, és ő maga is tud segíteni.
– Mit jelent a csíksomlyói búcsú egy olyan világban, ahol folyamatosan csökken a kereszténységüket megélő és megvalló emberek száma? Mekkora lehet ennek az evangélizációs szerepe?
– Sok olyan emberrel találkoztam már, akiket a kíváncsiság hozott el Csíksomlyóra. Feltették maguknak a kérdést: mi történik itt, ahova több százezer ember megy? Van ennek a helynek valamilyen kisugárzása, vonzása? Természetfölötti dolog ez, tényleg van Isten? Minden emberben benne rejlik a keresés, az anyagi világ fölé történő fölemelkedés vágya. Az emberek azt érzik, ők többre vannak teremtve annál, mint amit a mindennapi életben megtapasztalnak. Sokan kíváncsiságból jönnek el, és itt valami megragadja őket. Valami olyasmit kapnak, amire szükségük van. Amit nem találnak meg hétköznapi munkájukban és a napi élvezetekben. Sok ember megtapasztalja ezt a hiányérzetet, és erre kap választ a búcsún. Utána rendszerint alig várják a következő találkozót, hogy ebből az érzésből még többet kaphassanak. Így kerülnek közelebb Istenhez. Utána elkezdenek tovább kutatni, keresni, kérdezni, tanulmányozni, és eljutnak a hit kérdéséig. Sokan így kerülnek újra kapcsolatba Istennel és az egyházzal.
– Mennyire van a pünkösdi búcsújárásnak ökumenikus kisugárzása, hiszen Csíksomlyóra sok protestáns is eljut...
– Valóban sok református, unitárius és még más felekezethez tartozó, sőt még nem hívők is eljönnek Csíksomlyóra. Az a jó ebben a nagy rendezvényben, hogy szerető atyaként Isten mindenkinek tud adni valamit. Van, aki éppen itt tudja befogadni azt, amit Isten akar adni neki. Ezt nem ökumenizmusnak nevezném – a katolikus egyház itt nem az ökumenizmust akarja építeni, ami amúgy fő célkitűzései közé tartozik, hanem itt igyekszik megélni azt, ami a vallásos életéhez hozzátartozik. Ezt viszont nem úgy teszi, hogy másokat kizárjon. Az itt megélt vallásosság, az Isten és az emberi szeretet kisugárzik, és ez vonz másokat. Annyiban nevezhetjük ökumenikus eseménynek, amennyiben itt a különböző felekezetűek együtt imádkozva, egymást elfogadva és egymás iránti szeretetet megélve közelebb kerülnek Istenhez. A katolikus egyház azt mutatja meg, hogyan éli ő a pünkösdöt, és a más felekezetű ember ebből azt választhatja ki, ami számára jó.
– Gyergyószentmiklósi főesperes-plébánosként ön számára mit jelent pünkösd ünnepe?
– Számunkra a pünkösd megélése több szempontból is összekapcsolódik a zarándoklattal. Az utóbbi öt évben Gyergyószentmiklós fogadja a Magyarországról vonattal érkező zarándokokat. Városunkban és a környéken szállnak meg, mi látjuk el őket étellel, itallal, ami lehetőséget ad a szeretet megélésére. De nemcsak a Budapestről érkező zarándokvonat vendégeit fogadjuk ilyenkor, hanem Gyergyószentmiklós testvérvárosainak – Kiskunmajsa, Topolya – zarándokait is. Ez is része a pünkösdi felkészülésnek, akárcsak a bérmálás. Pünkösdkor évről évre mintegy száz fiatal kaphatja meg a bérmálás szentségében a Szentlélek ajándékait. A városban van egy kis létszámú görög katolikus közösség és egy nagyobb lélekszámú örmény katolikus közösség, akik szintén bekapcsolódnak a pünkösdi ünneplésünkbe. A katolikus közösséget két egyházközség, a város nyugati részén található, nyolc éve alakult Szent István egyházközség és a hívők kétharmadát magában foglaló Szent Miklós-plébánia gondozza.
Makkay Józse
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Mesél a torony, a Fejedelmi kapu
A gyulafehérvári székesegyház a magyar történelem egyik monumentális tanúja, számos történelmi személyiségünk hamvait is befogadó épülete. Szent István 1009-ben alapította az erdélyi püspökséget, s székesegyházának első felépítménye már a 11. században elkészült. A későbbi átalakítások után gótikus karaktert mutató székesegyház és a szomszédságában álló reneszánsz érseki palota Erdély egyik legszebb műemlékegyüttese. Ennek állaga sajnos az évezred végére igen leromlott, az utóbbi évek erőfeszítései eredményeképpen azonban az épületek mára szinte teljesen megújultak. Az évek óta tartó felújítás néhány napja újabb állomásához érkezett. Befejeződött a Szent Mihály-székesegyház déli tornyának felújítása és a Fejedelmi kapu akadálymentesítése.
„A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség megkülönböztetett módon foglalkozik a székesegyház és az érseki palota állapotával, méltó módon történő karbantartásával, helyreállításával. Egy ilyen jellegű középkori épületegyüttes megköveteli az állandó helyreállítási munkálatokat – írta beszámolójában sok évvel ezelőtt Szász János, az érsekség akkori gazdasági igazgatója. – Az utóbbi évszázad restaurálási munkálatainak kiesése következtében a 90-es évek elejére több helyen is sürgős feladattá vált a felújítás. 1999-ben a gyulafehérvári érsekség és a budapesti Országos Műemlékvédelmi Hivatal között létrejött egyezmény nyomán átfogó helyreállítási programterv született. Az anyagi források szűkössége miatt azonban elsősorban részfeladatok és sürgősségi beavatkozásokra került sor 2005-ig. A Magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Szülőföld Alap, Románia Művelődési és Vallásügyi Minisztériuma, valamint partnerszervezetek és a hívek támogatásának köszönhetően a jubileumi évben befejeződött a déli torony homlokzatának kőrestaurálása, a Lázói-kápolna felújítása, valamint a Kolonics István által 1877-ben épített orgona restaurálása. A szakemberek által is elismert munkálatok arra serkentenek, hogy a helyreállítási munkálatokat tovább folytassuk, újabb feladatokat vállaljunk” – jegyezte le a beszámoló írója. A munkálatok pedig az ígéret szerint folytatódtak, a templom szentélyét, a kórust, a rózsaablakot helyreállították, a torony külsejének kőrestaurálása is megtörtént, az érseki palota külső és udvari homlokzatát is felújították. A munkálatok értéke igen magas összegre rúgott, az érsekség ezt önerőből nem tudta volna fedezni. Az adományok begyűjtése mellett sikerült a romániai illetékes hatóságokkal is megállapodásra jutni, így a helyreállítási munkálatok tetemes részét a Román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet finanszírozta.
A középkori gyulafehérvári római katolikus székesegyház déli tornyának belső felújítása és megközelíthetővé tétele a látogatók számára című pályázat kedvezményezettjeként az érsekség néhány nappal ezelőtt egy újabb projekt munkálatainak befejezését ünnepelhette. A helyreállítás során a szakemberek megnyitották a székesegyház Maiestas Domini kapuját, itt egy lift elhelyezésével lehetővé tették a mozgássérültek kerekes székkel való közlekedését, a másik fontos munkálat a hétszáz éves torony belsejének felújítása és látogathatóvá tétele volt. A norvég alap támogatásával létrejött felújítás koordinátora Márton Judit, a gyulafehérvári érsekség építészeti irodájának vezetője, tervezőépítésze pedig Tövissi Zsolt volt. A pályázat megírásában, lebonyolításában az érsekség munkatársai: Orbán Béla, Bajkó Teréz, Katona Katalin és Hegedűs Enikő művészettörténész közreműködött. Köszönet illeti az Európai Gazdasági Térségen belül Norvégia, Izland és Liechtenstein államokat és a támogatás lebonyolításában résztvevő bukaresti Kulturális és Örökségvédelmi Minisztériumot, a pályázatban partnerként résztvevő budapesti Teleki László Alapítványt, annak igazgatóját, Diószegi Lászlót. Az átadó ünnepségen Dr. Jakubinyi György beszéde és igehirdetése után Mircea Hava polgármester, Hegedűs Csilla, az RMDSZ Kulturális Főosztályának ügyvezető alelnöke és Matei Drîmbărean, Fehér Megye Kulturális és Nemzeti Örökség Felügyelőségének igazgatója méltatta a projekt megvalósulásához szükséges erőfeszítéseket és azok eredményét. Az ünnepséget Borsos Edit énekművész színezte (orgonán Bakos Levente kísérte), a torony és a lift felszentelése után a székesegyházat Vass Csongor levéltáros mutatta be a vendégeknek.
Izgalmas kaland volt a közönség számára a sok száz éves, csupán „ember szélességnyi” lépcsőn a torony belsejébe följutni és ott a székesegyház történetét bemutató kiállítás tárgyaival megismerkedni. A toronytárlat egyik legérdekesebb látnivalója az a mini lapidárium, melynek emlékeit – a szentély külső falán elhelyezett 13. századi kőfaragványok másolatát – közelről szemlélheti meg a látogató. A bibliai alakok korabeli ábrázolása mellett láthatjuk itt a középkor jellegzetes ornamenseit és figuráit, szárnyas gyíkok, oroszlánok, tigrisek, szörnyecskék és angyalok hadát. Mint Hegedűs Enikőtől, a tárlat vezetőjétől megtudtuk, a kiállításon az egyházmegye más templomaiból begyűjtött emlékeket is bemutatnak, többek között egy ritka Szűz Mária-ábrázolást, a Freisungi Immaculata kegykép szobormásolatát. A toronyban helyezték el a székesegyház néhai barokk oltárának táblaképeit is, és egy érdekes makettet, ami az 1909-es ásatáskor a sekrestye padozata alól előkerült 11–12. századi keresztelőkápolna kör alakú alapját rögzíti kicsinyített gipszmásolatban. A kiállítás látnivalói mellett érdekes térélmény maga a toronybelső is az újonnan kialakított lépcső szerkezetével. Első látogatókként a lépcsőkön fölfelé kapaszkodva az erős kinti légmozgás afféle „szélorgona játékát” is élvezhettük, végül „emelkedett” élmény volt az ablakokból – a majdnem 28 méteres magasságból – a felújított várra letekinteni.
S a felújítást vezető építész, Márton Judit szavaiból megsejthetjük, hogy egy ilyen projekt megvalósulása nemcsak szakmai kihívás, de személyes belső vezérlés általi emberi vállalás is. „Kétéves periódusnak a lezárását ünnepeljük, amelyben az első év első fele a pályázat megírásával és annak izgalmaival járt, majd azt követte az elbírálási időszak. A második év a megvalósításról szólt. Az elmúlt két évben nagyon gyakran érezhettük a jó Isten gondviselő szeretetét, és nagyon sok jó ember segítő szándékát. S így közösen létrehozhattunk valami szépet, jót az emberek örömére és remélhetőleg a jó Isten dicsőségére. S ha a toronyból az ablakok üvegezett zsalugáterein keresztül messze-messze nézek, s ha tekintetem találkozik Isten tekintetével, elgondolkodom, hogy emberként vajon hogyan alakultunk, amíg az adott körülmények között próbáltunk valami nemesben és szépben a jó Istennek munkatársai lenni.”
Pacsika Emília
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Az RMDSZ árnyékjelentést készít a nyelvi jogokról szóló román jelentéshez
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) árnyékjelentést készít ahhoz a jelentéshez, amelyet a román kormány nyújtott be az Európa Tanácshoz (ET) a regionális és kisebbségi nyelvek chartájának ratifikálásakor vállalt kötelezettségei teljesítéséről - mondta csütörtökön az MTI-nek az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor elmondta, a román kormány jelentése valótlanul fest kedvező képet a nyelvi jogok romániai biztosításáról. Hozzátette: a jelentés elkészítésekor a kormány képviselői tanácskoztak ugyan a kisebbségi szervezetekkel, de az RMDSZ írásban benyújtott észrevételeit nem vették figyelembe.
Ezért a szövetség ugyanolyan árnyékjelentést juttat el az Európa Tanácshoz, amilyet a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény romániai teljesítéséről is készített.
A 270 oldalas román kormányjelentés a nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak a kiterjesztéséről számol be, és csak a 2010 és 2013 közötti időszakot öleli fel. Állítása szerint a 2010 októberében benyújtott korábbi jelentés után a román hatóságok "folytatták erőfeszítéseiket a kisebbségekhez tartozó személyek jogait rögzítő rendszer megerősítésére, hiszen ezt az 1989 után meghonosodott demokratikus társadalom egyik meghatározó elemének tekintik".
A román kormány a kérdés összetett voltára hivatkozva jegyzi meg, hogy "egy sor vállalás teljesítése továbbra is kihívást jelent" az ország számára. "Ennek ellenére az első jelentés benyújtása óta jelentős előrelépés történt a vállalások tejesítése terén" - állapítja meg a dokumentum.
A jelentés első fejezetében a kormány azokat a demográfiai változásokat mutatja be, amelyek a 2002-es és a 2011-es népszámlálás között történtek Romániában. A számok szerint a romákat leszámítva valamennyi kisebbség lélekszáma jelentősen csökkent, a magyar közösség több mint 12 százalékos fogyással 1 431 807 főről 1 227 623 főre apadt, és az ország lakossága 6,1 százalékát teszi ki.
A dokumentum második fejezete azokat a várható jelenségeket sorolja fel, amelyek az elkövetkező időszakban befolyásolhatják a kisebbségek helyzetét. Ezek között az alkotmánymódosítást és az ország közigazgatásának az átalakítását hangsúlyozza. A jelentés leszögezi, hogy "a nyolc leendő régiót a gazdasági hatékonyság szempontjai alapján alakítják ki, (.) és a közigazgatás átalakítása semmiképp sem fog etnikai alapon történni". Hozzáteszi azonban, hogy a közigazgatási átalakítás semmiképpen nem fogja érinteni a kisebbségek szerzett jogait.
A román kormány megemlítette, hogy a gazdasági válság ellenére a költségvetésből évről évre növekvő összeget juttatott a kisebbségeknek. Jelentős előrelépésnek tekinti a 2011-ben elfogadott oktatási törvényt, amely kiszélesíti a kisebbségi oktatás kereteit. Megemlíti: a jogszabály lehetővé teszi, hogy a kisebbségi oktatásban a román nyelv és irodalom tanítása immár ne a román anyanyelvű diákoknak szánt könyvek és tanterv alapján történjék. Előrelépésként mutatja be, hogy a tanügyi törvény multikulturális státust biztosít a kolozsvári Babes- Bolyai Tudományegyetemnek (BBTE), a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemnek és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemnek (MOGYE), és biztosítja, hogy ezeken az egyetemeken magyar nyelvű oktatás is folyjék.
A jelentés szerint a romániai bíróságokon tolmács által biztosítják a kisebbségek anyanyelvhasználatát, és a büntetőeljárásokban ingyenes a fordítás. A román kormány beszámol arról, hogy a kormánynak alárendelt intézményekben nőtt a magyarul beszélők száma. Példaként hozza fel, hogy a (85 százalékban magyarok által lakott) Hargita megyében a katasztrófavédelmi felügyelőség alkalmazottainak 30-35 százaléka magyar nemzetiségű, és a közkapcsolatokért felelős személyek Kovászna, Maros, Bihar és Szilágy megyében is beszélnek magyarul.
A jelentés kitér arra, hogy a román hatóságok a kisebbségekkel közösen keresik a megoldásokat a chartában vállalt minden egyes kötelezettség teljesítésére. A dokumentum szerint csak Buzau, Krassó-Szörény, Konstanca, Ialomita, Ilfov és Teleorman megyében nem lehet magyar nyelvű kérvényeket iktatni az önkormányzatoknál. Az Erdélyi megyék többségében és a dél-romániai Braila megyében viszont ezt a jogot olyan településeken is biztosítják, ahol a lakosság aránya nem éri el a 20 százalékos küszöbértéket.
Az Európa Tanács honlapján mellékletek nélkül elérhető jelentést a román kormány mintegy két és fél éves késéssel, 2016 március 2-án nyújtotta be
Gazda Árpád