Tőkés László EU-képviselő
FEL KELL LÉPNI A NORVÉGIÁBAN TAPASZTALHATÓ CSALÁDROMBOLÓ ÉS KERESZTÉNYELLENES TÚLKAPÁSOKKAL SZEMBEN
Az Európai Parlament tegnap esti, brüsszeli plenáris ülésén – egyebek mellett – a gyermekek mindenek fölött álló érdekének határokon átnyúló védelme szerepelt napirenden. Éles ellentétben ezzel, európai parlamenti képviselők egy népes csoportja, Daniel Buda néppárti képviselő kezdeményezésére, a norvég gyermekvédelmi szolgálat által a Bodnariu-házaspártól elvett román gyermekek ügyének, illetve a világszerte nagy megütközést keltő norvég gyermekvédelmi gyakorlatnak a napirendre tűzését indítványozta.
Késő esti parlamenti felszólalásában Tőkés László néppárti képviselő is kapcsolódott azokhoz, akik odahaza, Romániában és világszerte különféle megmozdulásokon és aláírásgyűjtéssel tiltakoznak Marius Bodnariu és norvég felesége öt kiskorú gyermekének a családból való embertelen kiszakítása és gyámszülői felügyelet alá helyezése ellen.
Emlékezetes, hogy gyermekvédelmi okokra való hivatkozással, múlt év novemberében a norvég gyámhatóság – a Barnevernet – mondvacsinált okok miatt, egyoldalúan „nevelésre alkalmatlannak” minősítette a Bodnariu házaspárt, és a szülői jogokat, valamint a magánélet szentségét durván megsértve, egyik napról a másikra, erőnek erejével elvette tőlük gyermekeiket, és idegen családoknál helyezte el őket.
A botrányos ügy azóta tovább dagad. A januári tüntetések alkalmával szerte Romániában és azon belül Erdélyben is jelentős tömegek tiltakoztak a rosszul felfogott gyermekvédelem okán alkalmazott drákói hatósági intézkedése ellen, melyek rendjén valóságos titkosszolgálati módszerekkel, a szülők beleegyezése nélkül hallgatták ki a jóhiszemű kiskorú gyermekeket, majd „vallási radikalizmus” és testi fenyítés alkalmazásának vádjával „kobozták el” tőlük kicsinyeiket – köztük az alig négyhónapos kisfiukat, akit édesanyja még szoptatott. A közfelháborodás Románia közméltóságait is megszólalásra késztette. A román diplomácia azóta is a Bodnariu család egyesítésén fáradozik. A BBC tájékoztatása szerint közel kétszáz norvég szakember is nyílt levélben panaszolta be az illetékes miniszternél a Barnevernet „diszfunkcionális szervezetét”. Csehország érintettsége okán Milos Zeman államelnök egyenesen „náci rendszerhez” hasonlította a norvégiai gyermekvédelmi szisztémát.
Felszólalásában erdélyi képviselőnk messzemenő együttérzését fejezte ki a saját gyermekeiktől megfosztott szülők iránt, és arra szólította fel az Európai Parlamentet, hogy lépjen fel a Norvégiában tapasztalható családromboló és keresztényellenes túlkapásokkal szemben, valamint járjon közben a Bodnariu család újraegyesítése érdekében.
http://kms.mtva.hu

Kincsek őrzői
Országos regemondó verseny
Kis regélők utaztak az ország majd minden tájáról múlt hét végén Marosvásárhelyre. A megyeszékhelyi Dacia Általános Iskola nyolcadik alkalommal szervezte meg a megyei tanfelügyelőséggel közösen a harmadik osztályosok országos monda- és regemondó versenyét. A megmérettetésen 29 diák vett részt, 13 megye, illetve Bukarest képviseltetett.
Az ünnepélyes megnyitóra múlt pénteken este az Ariel Színházban került sor, másnap délelőtt ugyanitt mérték össze tudásukat, tehetségüket a versenyzők. A szervezők minden alkalommal odafigyelnek arra, hogy az együttlét egyedi hangulatban teljen, összetéveszthetetlen emlékké váljon, ezt szolgálja az esztendőről esztendőre változó tematika is. Az idei forgatókönyv Szent György napjára épült, az ehhez fűződő szokásokat és népi gyermekjátékokat elevenítették fel a diákok és pedagógusok a regék közötti szünetekben. Ami pedig magát a vetélkedőt illeti, egyetlen monda, illetve rege sem ismétlődött, a zsűri igen gazdag, változatos kínálatban gyönyörködhetett.
A záróünnepségre szombat délután szintén az Ariel Színházban került sor.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Vásárhely fontos irata
Marosvásárhely városi rangra emelésének 400. évfordulója alkalmából a Maros Megyei Múzeum várbeli épületében tekinthető meg a Bethlen Gábor 1616. április 29-én kelt kiváltságleveléről, a város címeréről és pecsétjéről készített fotó.
A csütörtöki tárlatnyitón Soós Zoltán múzeumigazgató elmondta, abban a korban nem a törökök és tatárok jelentettek fenyegetést a marosvásárhelyiek számára, hanem az osztrák birodalom, Basta tábornok hadserege, amely kíméletlenül mészárolta a lakosságot.
A várépítés igénye is ezért fogalmazódott meg, és kezdődött el 1602-ben, Borsos Tamás és Nagy Szabó Ferenc városvezetők idején, majd 1658-ban fejeződött be. Sárándi Tamás, a múzeum munkatársa a kiváltságlevelet alapdokumentumnak nevezte, amely révén Marosvásárhely is bekerült az erdélyi „elit városok” sorába, mint Szeben, Brassó vagy Kolozsvár, még ha nem is sikerült fejlődésben soha utolérnie azokat.
Antal Erika
Krónika (Kolozsvár)

Szépolvasó verseny néhai Lugosi Mihály emlékére
Az élesdi Constantin Şerban Elméleti Líceum, a helyi Castrum Egyesülettel karöltve VIII. alkalommal szervezte meg szépolvasó versenyét április 21-én az Iskola másképp hetében, amin III. és IV. osztályos tanulók mérkőztek meg egy otthonról hozott, szabadon választott és egy a zsűritől kapott, első látásra elolvasandó szöveg felolvasásával. Az idei megmérettetésen 86 diák jeleskedett Bihar és Szilágy, illetve Békés és Hajdú- Bihar megyékből.
A vendégeket iskolánk alsós és felsős tanári gárdája várta, szeretettel és gondosan előkészítve a díjakat és a versenytermeket, s nem utolsó sorban a büfétermet. Igazi csapatmunkára volt szükség, amit önkéntes anyukák és felsős diákok egészítettek ki, mindenkinek ez úton is köszönöm a segítséget, türelmes és áldozatos munkát. Ugyanolyan köszönet és tisztelet övezi támogatóinkat is, akik nélkül ez a verseny sokkal szerényebb körülmények között jöhetett volna létre, s akik megértették, hogy azért munkálkodunk, hogy fenntartsuk magyar anyanyelvünk iránti érdeklődést, ápoljuk nemzeti értékeinket, alakítsuk tervszerűen a felnövekvő generációk olvasási szokásait, fejlesszük készségeiket, s nem utolsó sorban emlékezzünk egy nagy tudású, olvasott lelkészre, Lugosi Mihályra.
Elmondhatjuk újra, hogy a verseny azért született, hogy a gyermekek legyenek az igazi győztesek. Az olvasásról, mint lételem, az összefogás szükségességéről, a Sebes-Körös menti és más iskolák partnerkapcsolatainak fontosságáról szóltak iskolánk és városunk elöljárói köszöntő beszédükbe (Buzle Alina iskolaigazgató, Létai Zoltán alpolgármester, Bucsiás Levente és Enache Viorel igazgatóhelyettesek, Hübner Mária egyesületi elnök), őket előkésztős és elsős kisdiákok követték felköszöntő műsorukkal, végül igei útravalóval látták el a versenyzőket Kaszaniczki Csongor Gergő és Lugosi Dániel lelkipásztorok.
A verseny előtt, szünetében és után finomságokat lehetett fogyasztani a büfében, s míg a zsűri döntött ebédre hívtuk a versenyzőket az önkormányzati étkezdébe, illetve varrást gyakorolhattak felsős diákjaink segítségével. A zsűri tagjainak (dr. Pető Csilla és Hari Tünde Hajnalka szaktanfelügyelők, zsűrielnökök, Lugosi-Teleki Enikő, Jakab Katalin, Pusztai Olimpia, Hübner Piroska) köszönjük szakszerű munkájukat, tudjuk, nehezen hozták meg döntéseiket, míg végül megnevezték a 6 fődíjast és a 30 külön díjas tanulót.
Ciavoiné Létai Andrea tanító
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Beszámoló az elmúlt négy évről
Lázár-Kiss Barna polgármester értékelője
Lázár-Kiss Barna, Barót város polgármestere beszámolót tartott mandátuma négy évének megvalósításairól. Kitért részletesen arra, melyek voltak a prioritások 2012-ben, mit tartott szem előtt polgármestersége éveiben, mire törekedett.
– Azon dolgoztam az elmúlt négy évben, hogy a 2012-ben, polgármesterré választásomkor tett ígéreteimet betartsam – kezdte értékelőjét.
Mint mondta, megválasztásakor a három legfontosabb dolog, amit Barót polgárai kértek tőle, a következők voltak: teremtsen munkahelyeket, tegye rendbe a város szennyvízhálózatát, járuljon hozzá, hogy bevásárlóközpont épülhessen a városban.
„A munkahelyteremtés a cégek feladata, az önkormányzat csupán segítséget nyújthat számukra ebbéli törekvésükben. Mi ezt megtettük az elmúlt négy évben. Építkezési engedélyeket bocsátottunk ki azon cégeknek, amelyek állásokat létesítettek, fogadtuk azokat a vállalkozókat, akik eljöttek Barótra a beruházás szándékával. Közösen néztük meg, lenne-e számukra alkalmas telephely. A Platanus cég száz új munkást alkalmazott, a Valkes cég egy baróti csarnok építésén gondolkodik, ahol 250 személynek lenne állása. Még nem döntöttek véglegesen, de mi nekik is, más vállalkozásoknak is megadjuk a lehetőséget.
Korszerű szennyvízhálózat, jobb utak
Mandátumomban a legtöbb energiát, munkát a város víz- és szennyvízhálózatának korszerűsítésébe fektettünk. Összesen 3,6 kilométeren cseréltük ki a vezetékeket, folyik a város derítőállomásának felújítása is, amelyet 2018-ig át kell adni. A munkálatok során okoztunk kellemetlenségeket is a lakóknak, de ezek elkerülhetetlenek voltak, mivel dolgoztunk. Kérjük továbbra is megértésüket, hiszen a munkálatok folytatódni fognak. Néha hallottuk azt is, hogy lassan megy, ennek oka a pénzhiány volt, hiszen ezt a beruházást az állam fizeti, a megbízott cég pedig csupán annyit dolgozik, amennyi pénzt kap a kormánytól. Jelenleg a városközpontban dolgoznak a Termoconfort cég emberei, a munkálat az elkövetkezőkben a Víz utcában (itt a vízcsövek kicserélése a prioritás), valamint a Kossuth utca alsó szakaszán folytatódna.
Utak és járdák újultak meg az elmúlt négy évben. Több mint 1 kilométer hosszúságú útszakaszt újítottunk fel teljesen a városban, beleértve az azt szegélyező járdákat is, továbbá parkolóhelyeket alakítottunk ki. Jelenleg az Új soron zajlik ez a beruházás, az elkövetkező hónapban itt is új burkolatot kap az út, ahogyan a Szabadság tér egy 110 méteres szakasza is. Megtörtént a közbeszerzés a Béke utca, az 1918. december 1. utca elmaradt szakaszának felújítási munkálatára is, a Rózsa utcai tömbháznegyed (Kifli negyed) utcájára folyamatban van. Ezeket az utcákat idén felújítjuk. Következik aztán a Bányász utca, a Rózsa utcai negyed autóbuszállomás melletti szakaszának, a Petőfi utcának a felújítása, és így tovább.
Szisztematikusan végezzük a felújítást, annak függvényében, hogyan haladunk a csatornázási munkálattal. Az aszfaltozásra 700 ezer lejt költöttünk saját költségvetésünkből, egymillió lejt a város által felvett kölcsönből. További 1,8 millió lej áll rendelkezésünkre erre a célra. Terv szerint dolgozunk, fontosnak tartjuk, hogy egységes városképet alakítsunk ki, ezért néhol még használható járdafelületet is meg kell bontsunk. Szakemberek javaslatait figyelembe véve, a csatornázás során felásott földet hagyjuk tömörödni, csak utána aszfaltozunk. A falvakon is javítottunk utakat. Felsőrákoson 1,6 kilométer utat aszfaltoztunk, így már nincs por a faluban, dolgozunk azon, hogy a faluba vezető bekötőutak valamelyikét is modernizáljuk. Leaszfaltoztuk a Technika telep fele vezető utat is, tudva, hogy olyan cégek használják azt, amelyek adóikkal jelentősen kiegészítik Barót város jövedelmét. Nemrég egy új, mezőgazdasági munkálatokkal foglalkozó cég is telephelyet nyitott itt, bizonyítva, hogy városunkban a mezőgazdasági ágazat is fejlődőben van. Bibarcfalva között is megújult az út, javítását a megyei tanácsnál sikerült kilobbiznunk. Összegezve: közel 6 kilométer út lett leaszfaltozva az önkormányzat területén az elmúlt négy évben, ilyenre az azelőtti több mint két évtizedben nem volt példa.
Elhagyott területeket rendeztek, javult az oktatás
A sporttelepen egy korábban piaci árusok által használt romos területen salakos teniszpályát építettünk, de működött a strand is az elmúlt három évben, amelynek vize tavaly minden szempontból megfelelő volt. Erősíteni akarjuk a sportbázist: idén azt műfüves pályával bővítenénk. Felsőrákoson is lebontottunk két romos épületet, a telek más hasznos rendeltetést kapott.
A város parkjaira is figyelmet fordítottunk. A temető melletti park egyik fele rendben van, a másik felét is megvásároltuk, lesz ott egy félhektáros park, amely, úgy látjuk, forgalmas, használják az emberek.
Javítottunk az oktatás minőségén városunkban és falvainkban. Az oktatási intézmények alárendeltek ugyan az önkormányzatnak, de mindegyiknek igazgatója van, az oktatás minőségéért ők felelnek. Az önkormányzat az épületeket igyekszik karbantartani. Köpecen új kerítést kapott az iskolaépület, ezzel a faluképet is javítottuk, Bibarcfalván tetőt cseréltünk az iskolánál, rendbe tettük az épület emeletét, úgyhogy ide költözhetett az óvoda, ahogy Köpecen is az iskola épületébe költözhettek az óvodások. Bodosban is új tetőzet került az iskola épületére, kívül lemeszeltük azt.
A baróti Cimbora óvodához új kerítést építettünk (a prefektus felszólítására, az igazgató kérésére), azt szándékunkban áll meghosszabbítani, hogy a mellette levő játszótér is legyen bekerítve. A baróti fő iskolaépületen 93 nyílászárót cseréltünk ki, sok panasz volt a huzatos épület miatt, de most már komfortosabb, melegebb, a fűtésszámlák is csökkentek. Szándékunkban áll pályázati pénzből belül is felújítani, ám, ha nem nyernénk, a megyei tanács segítségével legalább külső szigetelést végeznénk rajta. Felsőrákoson és Bibarcfalván is újravakolnánk az iskolákat. Az óvodáknak az iskolaépületekbe való költöztetésénél pedagógiai vonatkozásokat is figyelembe vettünk: az óvodások ismerkednek az iskolával, jobban beilleszkednek, ha elérik az iskoláskort. Másrészt az oktatási intézmények fejkvóta szerint kapják a pénzt: egy épület fűtése kevesebbe kerül, mint kettőé, pénzt lehet spórolni ezáltal más célokra. Járdákat, iskolaudvarokat is javítottunk, a baróti Petőfi utcai iskolában készülünk az udvar leaszfaltozására.
Kihasznált lehetőségek
A baróti kórházat évi 120 ezer lejjel támogattuk, a megyei tanács pályázatai révén további 40 ezer lejt költünk rendbetételére. A gyermekosztálynál tetőt cserélünk, kórtermeket korszerűsítünk. Köszönet a hollandoknak is az intézmény támogatásáért, amely, bízunk benne, megmarad IV. kategóriájú kórháznak. A menedzseri állás is betöltődött az intézménynél, olyan személy által, aki annak sorsát szívügyének tekinti. Jelenleg várjuk a kórház akkreditálási folyamatának eredményét.
Baróton bevásárlóközpont épült, a lakosság 80%-ának kívánsága volt ez. Eleget tettünk az emberek kérésének, és miatta egyetlenegy kisbolt sem szűnt meg tudtommal.
Ravatalozóházakat építettünk Bodosban, Köpecen, Felsőrákoson és Bibarcfalván, azok berendezését a helyi közösségekre bíztuk, hiszen tudjuk, a közös dolgok a legtartósabbak. Köszönjük a közbirtokosságok támogatását ebben a tekintetben. A különböző felekezetekkel jó viszony ápolására törekedtünk, ez sikerült is, bizonyítja ezt a közös adventi ünneplés, amelybe a falvakat is bevontuk. Az elkövetkezőkben Miklósváron is nekifogunk a ravatalozó építésének.
Kihasználtuk a megyei tanács nyújtotta pályázati lehetőségeket az elmúlt években, falvainkon kultúrotthonokat, iskolákat javítottunk a pénzből. Odafigyeltünk a szociális problémákra, támogattuk a Diakónia Egyesületet, a Laura Házat, sport- és kulturális tevékenységeket, pályázatokat hirdettünk egyesületek támogatására, hozzájárulunk a megyei tanács által Baróton fenntartott gyermekotthon költségeihez.
Kutyamenhelyet építettünk a városban, nyolcról tizenhat férőhelyesre bővítettük legutóbb, de a kóbor kutyák problémájának megoldása nehéz, hiszen újabb ebek érkeznek állandóan. Figyelmet fordítottunk a helyi szállítási vállalatra, az egyetlen önkormányzati cég működésére. Telephelyének udvarát rendeztük, a város bejáratát is szépítve ezzel, buszpályaudvart alakítottunk ki a városban, a nyugdíjasok jegyét egészében, a diákokét 50%-ban térítjük meg az általa üzemeltetett járatokon.
A város közintézményeit sem hagytuk sorsukra. A pénzügy helyi kirendeltségét többször be akarták zárni, mindent megtettünk azért, hogy ez ne történjen meg. A mentőszolgálat jó működésére is törekedtünk. Hamarosan modern tűzoltóegységgel is gazdagodhat a város, amelyet a megyével és az erdővidéki községekkel közösen építünk meg.
Végül Lázár-Kiss Barna így összegzett: „A munkában kihívást láttam, a nehézségekben pedig a szolgálat lehetőségét. A négy év megvalósításai azt bizonyítják, hogy ha odafigyelünk az emberekre, ha meghallgatjuk őket, és egyenesen beszélünk, építeni tudunk: várost és közösséget egyaránt”.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Díjeső a háromszékieknek
X. Gyermekszínjátszók Országos Találkozója
Hargita, Maros és Kovászna megye diákjai mutatkoztak be a jubileumi Gyermekszínjátszók Országos Találkozóján, amelynek a Váradi József Általános Iskola volt a házigazdája. Az elemi és gimnáziumi csoportok mellett idén első alkalommal az eredetileg versenyen kívül fellépő középiskolásokat is rangsorolta a zsűri. A háromszéki diákok 3-3 első és harmadik, valamint egy második díjat szereztek. Három előadás dicséretben részesült.
A seregszemle első napján a kisdiákok mutatkoztak be zenés darabbal, népmese-feldolgozással, népi gyerekjátékkal. Az előadások után a pedagógusok szakmai kiértékelőn vettek részt, a kicsiket a Kelekótya együttes szórakoztatta. A zsűrinek nem volt könnyű dolga, hiszen kilenc csodálatos produkciót kellett rangsorolnia. Minden darabban voltak kiemelkedő alakítások, voltak, akik meggyőző művészi játékuk, csengő énekhangjuk, hangszeres tudásuk, szép kiejtésük miatt érdemelték ki a zsűri elismerését.
A produkciók rangsorolása a következőképpen alakult: I. díj: Lúdas Matyi ( Váradi József Ált. Isk.), II. díj: Többsincs királyfi (Váradi József Ált. Isk.) és Nyisd ki, Isten, kiskapudat! ( Székelyudvarhely), III. díj: Vacskamati virágja (Petőfi Sándor Ált. Isk., Kézdivásárhely) és Bulámbuk (Váradi József Ált. Isk.). Dicséret: A falu bírója ( Lövéte), A gomba alatt (Molnár Józsiás Ált. Isk., Kézdivásárhely), A szívtelen csiga (Székely Mikó Kollégium) és A csillagszemű juhász ( Nagy Mózes Elméleti Líceum, Kézdivásárhely).
A találkozó második napján a nagyok léptek színpadra. Idén első alkalommal, az eredetileg versenyen kívül fellépő középiskolásokat is rangsorolták. „Ebben az évben négy középiskolás csapat is eljött, ezért a zsűri úgy döntött, hogy a legjobbakat díjazza”, magyarázta Péter Kinga főszervező.
A gimnazisták és középiskolások előadásai nagyrészt az őket foglalkoztató problémákról: az időhiányról, a szülő-gyerek kapcsolatról szóltak, klasszikus irodalmi darabokat, modern mesefeldolgozásokat, mozgásszínházat is láthatott a közönség.
Az V-VIII. osztályos korcsoportban a következő rangsor alakult ki: I. díj: Az idő (Kézdivásárhely, Nagy Mózes Elméleti Líceum), II. díj: Lúdas Matyi, avagy a libák gágogása (Kőrispatak, Hargita megye), III. díj: A mi padunk ( Illyefalva, Fábián Ernő Községi Könyvtár).
A középiskolásoknál: I. díj: Mind1 (Kézdivásárhely, Nagy Mózes Elméleti Líceum), II. díj: Hófehérke és a hét törpe, III. díj: Napi hét perc (mindkettőt szászrégeniek adták elő).
„Örömmel tapasztalom, hogy a színjátszás egyre nagyobb népszerűségnek örvend a diákok és pedagógusok körében. Amit hátrányként említenék: nagyon sok helyről előválogatás nélkül érkeznek a csapatok, és ez színvonalbeli különbségeket okoz. Háromszéken minden évben megszervezzük a diákszínjátszó találkozó megyei szakaszát, és csak a kiválóan teljesítő csapatok kerülnek a döntőbe, míg a többiek nyílegyenesen jelentkeznek az országos rendezvényre”, mondta Péter Kinga. A vetélkedő kitalálója és lelkes szervezője szerint a szakmai kiértékelések nagy segítséget jelentenek a pedagógusok számára. „Azt tapasztalom, hogy a kezdetekhez képest, amikor sok díszlet terhelte a színjátszást, most minimális kelléket használnak, és kitűnő előadások születnek. Sok esetben a gyerekek a testükkel hozzák létre a díszletet”.
Az elmúlt tíz év összegzéseképpen a találkozó és egyben a színjátszás legnagyobb hozadékának a közösségformálást tartja, hiszen a közös játék feltétele az egymásra való figyelés. Az a tény, hogy évről évre nő a résztvevők száma, bizonyítja, hogy igény van az ilyen jellegű seregszemlére.
Némethi Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Panaszkodott Borboly Csaba a Székelyföldre látogató brit nagykövetnek
A területi autonómia kérdése, a Sapientia Tudományegyetem hiányzó állami finanszírozása valamint Böjte Csaba gyermekmentő munkája kapcsán tájékoztatta a H. E. Paul Brummell brit nagykövetet Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke csütörtökön.
Borboly kifejtette: bár a helyi autonómia nemzetközi és hazai törvények által szavatolt, Hargita és Kovászna megyében akadályokba ütközik az alkalmazása. Felhívta a diplomata figyelmét arra, hogy más megyéknek is van zászlójuk, a hatóságok azonban mindössze a székely zászló használata ellen indított pereket.
„A területi autonómia, amit a magyar közösség kér, kilencven százalékban a törvények által szavatolt helyi autonómia elemeit tartalmazná. A helyi autonómiára ugyanúgy szükség van az ország más részeiben is, a sajátos, eltérő kultúrájú térségekben azonban, mint amilyen a Székelyföld, tovább kell gondolni azt, és a helyi adottságokhoz kell igazítani. A bukaresti nacionalista retorika nem engedi, hogy normális párbeszédet folytassunk erről a kérdésről. A bukaresti nagykövetségeknek szerepük lehet e téma normális mederbe terelésében” – hangsúlyozta a megyei tanács elnöke.
A brit nagykövetnek a megyeelnök bemutatta A székelység története kötetet, valamint a Gyöngyössy János ehhez készült illusztrációiból nyílt kiállítást a Megyeháza Galériában. Ismertette a megyei turisztikai fejlesztési célokat, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem román állam általi támogatásának igényét, a román nyelv oktatásának ügyét nem román ajkú diákok számára, a készülő román–magyar jó együttélési kódexet, az autonómiatörekvéseket, a megyezászló kérdését, továbbá a helyi vállalkozók segítésére és a szakképzés fellendítését célzó tevékenységet.
Mindezekről írott anyagot is átadott elmondva, hogy a nagykövetségek figyelmét kéri ezekre a problémákra, és segítségüket kéri a bukaresti média és politika által gerjesztett etnikai feszültségkeltés csökkentése érdekében, akárcsak a valós problémák megoldásában – utóbbiak közül a fiatalság elvándorlását nevezve a legfontosabbnak. Borboly hangsúlyozta: a Sapientia egyetemet is megilletné román állami finanszírozás, ugyanis az itt élő magyarok is adófizetői a román államnak.
A megyeházán tartott találkozó végén Borboly Csaba átadta a megyezászlót H. E. Paul Brummellnek, valamint a Károly walesi hercegnek Hargita megyébe szóló meghívót, amelyben Böjte Csaba tevékenységére hívja fel a figyelmet. A dévai Szent Ferenc Alapítvány csíksomlyói székhelyén működő Kájoni Herbáriumban a megyei elöljáró elmondta, hogy a szigorú törvényekkel akadályozzák Böjte Csaba tevékenységét, holott az hiánypótló, és bátorítani kellene, hiszen több ezer gyermeket, fiatalt nevel.
maszol.ro

„Behavazott” kisebbségi ügyek (Tőkés Lászlóval a védhatalmi státus elő- és utóéletéről)
A magyar kisebbségi ügyek európai képviseletéhez akár a migránshullám farvizét is igénybe kell venni, tartja Tőkés László EP-képviselő, akivel kitüntetése visszavonásáról is beszélgettünk.
– Hogy érzi magát mostanában Brüsszelben?
– Mi tagadás, van bennem némi félsz, de inkább amolyan tudatalatti. Amikor legutóbb végigjártam az újra kinyitott brüsszeli Zaventem reptér mintegy másfél órás biztonsági akadályversenyét az autós sorompótól a beszállókapuig, megborzongtam: uramisten, ezután ebben lesz részünk? Körülöttem az emberek ugyanúgy itták a kólájukat, cipelték a csomagjaikat, előzékenyek voltak egymással, mosolyogtak, mint néhány héttel korábban. Mégis azt éreztem, hogy mindenre rányomja bélyegét a legutóbbi események nyomán kialakult félelem.
– És amúgy hogy érzi magát az unió fővárosában?
– Felemásan. Amikor az Európai Parlamentbe kerültem, azt hittem, saját gondjainkat vihetjük a világ elé, fórumra találnak saját erdélyi kisebbségi problémáink. Ezzel szemben bizonyos értelemben nekem is a nyakamba kellett vennem Európa, a világ problémáit, ilyen értelemben átrendeződtek a fejemben a nemzetközi gondok. Egyfajta globalizáció ment végbe bennem, más hierarchiába és összefüggésrendszerbe kerültek az aktuális problémák. Itt van például a migráció kérdése. Előtte Erdély Kárpátokon túlról érkező bevándorlóinak problémája kötötte le a figyelmünket, akik milliós nagyságrendben érkeztek térségünkbe új hazát keresni. Ezzel párhuzamosan viszont azzal kell szembesülnünk, hogy a világ különböző részeiről érkező migránsok hullámverésében a hagyományos, a nemzetek közösségére épülő Európa hasonló problémákkal küszködik, mint a mi nemzeti közösségünk otthon, Romániában. Egész életem hitünk őrzésében, egyházaink szabadságának és kisebbségi egyházaink védelmének jegyében telt. Most azt kell tapasztalnunk, hogy az egész európai kereszténység visszaszorulóban van, és nemcsak az államideológiai alapú ateista diktatúra, hanem a szekuláris, elvallástalanodott, álliberális, intoleráns Európa is hátrányos megkülönböztetéssel sújtja. – Mindez saját prioritáslistájának átrendeződését is magával hozta?
– Átalakulásról nincs szó, némi „nemzetköziesedésről” viszont igen. Hasonló problémákkal találkozom nemzetközi szinten, mint idehaza – másmilyen módon. Mert könnyű belátni, hogy míg hitünket, hagyományainkat, anyanyelvünket védjük, a kisebb-nagyobb európai nemzetek, közösségek érdekeivel találkozunk. Nekem hasonlóképpen fáj a német nemzeti öntudat háttérbe szorulása, mint a magyar nemzettudat sorvadása. Mert ma elképzelni sem lehet, hogy egy német kijelentse, amit itthon azért már egyre kevésbé szégyellünk: magyarnak lenni jó. De fájdalmas a találkozás a nivelláló típusú, az emberi jogok ügyét polgárjogi kérdésre szűkítő nézetekkel is, amikor a francia állampolgárság révén egyenlőségjelet tesznek a muszlim arab és a született francia közé. Mert miközben szeretettel nyújtok kezet a bevándorló muzulmánnak, Franciaországot a franciák és a francia kultúra hazájának tekintem. – A kettős mércét azonban igen mély beágyazottságból kell előrángatni... – Jómagam is a kettős mérce alkalmazását tartom Európa egyik legsúlyosabb problémájának. A Kárpát-medencei Képviselők Fóruma legutóbbi ülésén Szili Katalin tudatosította, hogy kétszer akkora az Európai Unió területén élő hagyományos kisebbségek létszáma, mint a migránsoké. Ennek ellenére az előbbiek ügye iránti figyelem eltörpül a bevándorlók egyéni jogai iránti aggódás mellett. Némi túlzással ma világbotrány lesz abból, ha a szerb–horvát határon rálépnek egy migráns lábára, tévéállomások tucatjai riogatják a világot, hogy nem tartják tiszteletben a hívatlanul ideérkező, netán gazdasági menekültnek számító migránsok emberi jogait.
– Nem lehet ebből tőkét kovácsolni? Elképzelhető, hogy a romániai magyarok tyúkszeme megtaposásának fájdalma is könnyebben elgyűrűzik Brüsszelig? – Akár így is kezelhetjük a kérdést, de érzéseim ebben a tekintetben is felemásak. Az unióban ugyanis még odáig sem jutottak el, hogy tudomásul vegyék a külhoni magyar kisebbség létét, kollektív jogait. Ezért aztán annak az alapvetően fonák helyzetnek is örülnünk kell, hogy Lomnici Zoltán azzal kampányolt a minap a brüsszeli restitúciós konferencián, hogy mivel nemcsak a kisebbségi keresztényeket sérti az ingatlan-visszaszolgáltatás kelet-európai akadályozása, hanem a cigányokat is, a rájuk való tekintettel is fel kell gyorsítani a restitúciót. Lomnici logikája szerint, mivel létezik egy erős hátszéllel rendelkező európai cigány stratégia, a magyar ügyet az vinné előbbre, ha a cigány érdekeket is csatlakoztatnánk. Nosza, hivatkozzunk a cigányokra, akkor több esélyünk van saját jogaink érvényesítésére. Ezzel párhuzamosan oda jutottunk, hogy a migránsügy farvizén próbáljuk bevinni Európába a hagyományos kisebbségek kérdését. Örüljünk neki? – Három évvel ezelőtt Tusnádfürdőn szorgalmazta, hogy Magyarország vállaljon védőhatalmi szerepet az erdélyi magyar kisebbség érdekében. Felvetése a Románia Csillaga érdemrend visszavonását hozta maga után. Megbánta netán? – Szó sincs róla. A becsületbíróság közel húszoldalas indoklást állított össze az érdemrend visszavonásának alátámasztására, amely tömörnek szánt foglalata a ceauşista-szekurista idők magyarellenességének. Mintha az iratot a volt Securitate Magyar irredenták ügyosztályának – volt ilyen! – szakértői állították volna össze. Ha valaki viszont akarja látni a hajdani horthysta-fasiszta ellenes frazeológiát, diskurzust, ez az indoklás ajánlott olvasmány. Elítélésemben a hajdani intézményes magyarellenesség nyer megfogalmazást, amely nem csak ellenem jelent fenyegetést. Ahol ilyesmi megtörténhet, ahol a bíróság igazat ad két volt titkosszolgálati vezető vádaskodásának, abban az országban senki sem érezheti biztonságban magát.
– A tusványosi segélykiáltás hirtelen felindulásból hangzott el, vagy előzetesen egyeztetett témafelvetés volt?
– Részemről teljesen tudatos volt, napokon át készültem rá, hiszen a védőhatalmi státust a dél-tiroli minta alapján nagyon hasznos politikai eszközként kezelem. Ugyanakkor semmiféle egyeztetés nem volt, attól tartottam ugyanis, ha kikérem a miniszterelnök úr környezetének véleményét, azt a bölcs tanácsot kapom, hogy ne vessem fel a kérdést. Hasonló okokból a román–magyar alapszerződés felülvizsgálata ötletének felvetését sem beszéltük meg előzetesen. Holott mindkettőt időszerűnek tartottuk. A védhatalmi státus felvetését megfogalmazásában sem Orbán Viktor, sem a Nemzetpolitikai Államtitkárság nem támogatta azóta sem, következményeitől azonban mindig megvédtek. Ebben az összefüggésben rendkívül nagyra értékelem a Magyar Becsületrend ideítélését, ez a kitüntetés gyakorlatilag teljesíti a védhatalmi státus kívánalmait személyem vonatkozásában. Nekem azonban az az elsődleges fontosságú, hogy az elszakított területek magyarjai szabadon élhessék meg magyarságukat a szülőföldjükön, és teljes értékű életet élhessenek.
– Úgy tűnik azonban, hogy mindig van lejjebb. A kisebbségi kérdésekben Romániában tapasztalható visszarendeződés körülményei között milyen stratégiai-taktikai átalakulásokat, módszereket, témafelvetéseket tart szükségesnek?
– Egyértelműen rendszerváltozásra van szükség a kisebbségpolitikában, az általános romániai rendszerváltozás ugyanis alig közelített ezen a téren a demokratikus követelményekhez. Románia a kommunista időkhöz hasonló kirakatpolitikát folytat a kisebbségpolitika tekintetében, legfeljebb némi demokratikus álcát öltve magára. Önálló magyar politizálás kell, ennek az igénynek azonban az RMDSZ messze nem akar vagy nem képes eleget tenni. De európai viszonylatban is áttörésre van szükség, az egyéni jogokon alapuló, a diszkrimináció tilalmának általános alapelvein nyugvó, szűkkeblű kisebbségpolitika tanúi vagyunk. Az unió „ostromát” egy pillanatig sem szabad abbahagyni, de kétségtelenül egyre szűkebb a tér: a migránsok kérdése egyértelműen „behavazott” minden kisebbségi kérdést. Fájdalmas a beismerés, de szükséges: ha elméleti szinten folyamatos is e problémák újrafogalmazása, gyakorlatilag helyben topogunk.
– Sokan azt tartják, a kelet-európai országok egyik tragédiája, hogy demokratikus átmenetük hőseit képtelenek voltak megvédeni – esetenként saját maguktól is. Önre is vonatkozhat ez a megállapítás?
– Neumann Ottó nagyváradi származású újságírót idézem a kilencvenes évek elejéről: maradtál volna szimbólum… Ha maradtam volna a még Ion Iliescu által is forradalmi hősnek nevezett státusban, biztosan semmi baj nem lenne most velem. Engem változó intenzitással, de gyakorlatilag folyamatosan le akartak vadászni az elmúlt bő húsz esztendőben. Hol politikai, hol egyházi, egyetemi alapítói-irányítói, de magánemberi minőségemben is karaktergyilkossági kísérletek célkeresztjében állok. A legnagyobb eddigi teljesítményemnek azt tartom, hogy képes voltam a felszínen maradni, mert amúgy nem terem fű a magamfajta politikai és nemzeti közszereplőnek. A hibáim felsorolására pedig nem lenne elegendő ez az újságfelület.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megtartotta küldöttgyűlését az RMPSZ
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége országos küldötteinek jelenlétében, április 23-án a Teleki Oktatási és Módszertani Központban Szovátán tartotta meg küldöttgyűlését.
Az ülés résztvevőit köszöntötte dr. Nagy Éva, a Nemzeti Nevelési és Tudományos Kutatási Minisztérium, Kisebbségi Oktatásért Felelős Államtitkárság kabinetigazgatója, aki beszédében a pedagógusok munkáját, a gyermekek szakmai fejlődésének érdekében kifejtett elkötelezett tevékenységüket méltatta. Kitért az anyanyelvi oktatás fontosságára, felhívta a figyelmet a román oktatási minisztérium rendeletére is, amely jóváhagyta a magyar nyelven tanuló negyedik osztályosok specifikus román nyelv és kommunikáció tankönyvét. Idén ősztől életbe lép a 4. elemiseket érintő új tanterv is, melynek alapján a kisebbségi osztályokban már nem úgy fogják tanítani az ország nyelvét, mint román anyanyelvű társaiknak. Jó hírrel szolgált azoknak az érettségiző diákoknak is, akik felsőfokú tanulmányaikat külföldön szeretnék folytatni, hiszen idén lehetőségük lesz előrehozott érettségin való részvételre.
A határon túli magyar oktatás sorsát Magyarország kormánya továbbra is kiemelt fontosságúnak tartja, továbbra is számítanak az együttműködésre. Megköszönve a szövetség sokoldalú munkáját, a magyar kormány stratégiai szövetségesének nevezte az RMPSZ-t dr. Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul. A pedagógusok munkáját globális kihívások nehezítik, hiszen válságba kerültek a közösségi és nemzeti értékek, előtérbe került az anyagi, egyéni érvényesülés. "Kívánom, hogy minél több lakója legyen ennek a hazának" – az itthon maradásra, a közösségi értékek és a nemzettudat megőrzésére bátorította beszédében a jelenlevőket a főkonzul.
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója, dr. Kaposi József levélben üdvözölte a küldöttgyűlést, méltatva a két szervezet közötti kiváló szakmai partnerséget.
A küldöttgyűlés rendkívüli napirendi pontjaként az RMPSZ Országos Elnöksége az Ezüstgyopár díj aranyfokozatával jutalmazta dr. Zsigmond Barna Pál főkonzult, a nemzeti közösségünkért végzett áldozatos tevékenységének és felelősségteljes szolgálatának elismeréseként.
A díjat Burus- Siklódi Botond elnök, Halász Ferenc és Virág Erzsébet alelnökök adták át. Dr. Zsigmond Barna Pál tevékenységét Lászlófy Pál István tiszteletbeli elnök méltatta.
A küldöttgyűlést és az Ezüstgyopár díjjal kitüntetett főkonzult a sóváradi Szószékdöngető gyermek-néptánccsoport rövid előadással köszöntötte.
A küldöttgyűlés a 2015. évi szövetségi tevékenységet összefoglaló elnöki beszámolóval folytatódott. Burus-Siklódi Botond beszámolójában kitért a Gál Kelemen, Teleki, partiumi és székelyföldi oktatási és módszertani központok, a Bolyai Nyári Akadémia, az RMPSZ-könyvtárak, a moldvai csángómagyar oktatási, a Szülőföldön magyarul és a 2015 a külhoni magyar szakképzés éve programok, valamint az Erzsébet-tábor, az Ábel Kiadó és a Tokimpex Kft. tevékenységére.
Az elnöki beszámolót követően a cenzorbizottság jelentése hangzott el, majd a vita és hozzászólások keretében a központvezetők, programfelelősök, valamint a gazdasági vállalkozások vezetői vázolták 2015-ös tevékenységeiket és 2016-os programjaikat. A küldöttgyűlés ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el a bemutatott tevékenységi beszámolókat.
Népújság (Marosvásárhely)

Faragott képek és ikerszobrok
Most a tengerben kell a cseppet megtalálnunk, azt a cseppet, amely valószínűleg csak később, otthon kristályosodik bennünk ki, mert itt, most eláraszt bennünket Miholcsa József faragott képeinek és ikerszobrainak áradata.
Itt mindennek üzenete van, annak is, hogy csaknem száz olyan művet láthatunk együtt, amelyek közül bármelyik egymaga is képes betölteni egy falat, egy szobát, és annak is, hogy valamennyi alkotás fából készült. Egyik-másikba komponált a művész vasat vagy üveget, de – milyen érdekes – a fa mindig hangsúlyozottan fa, a vas viszont inkább lánc vagy kereszt, korona vagy kard. A fának az anyaga dominál – ez a természet, a fémnek a szerepe, ami a feladat.
Ha azokat az elemeket nézzük, amelyekből sok mű felépül, akkor úgy érezzük, visszaröpülünk az időben, olyan messzire, mint a táltos hátán gyermekkorunkban a mesében, oda, ahol erőt meríthetünk a győzelemhez. De ha előbb az egészet öleljük magunkba, akkor közelinek, élőnek érezhetjük, olyan művészetnek, amely a mienk, amelyiket magunknak teremtjük, magunk használjuk, bennünket vidít, bennünket erősít, nekünk varázsol.
Aligha van a teremben, aki első pillanatra ne ismerné fel, akárhol is lát egy ilyen faragott deszkát, hogy az Miholcsa-alkotás. Annyira egyéni, sajátos. De aligha találunk valakit is, aki ne látná azonnal, hogy ezek magyar alkotások.
A magyar nép, a magyari népek, a pusztai, nagyállat- tartó népek hagyományainak, az ősi jelképeknek a használata a magyar képzőművészetben immár több mint 100 esztendős hagyománnyal büszkélkedhet. Miholcsa József is 30-40 esztendeje faragja a deszkát önálló alkotássá, olyan elemek felhasználásával, amelyeket azelőtt kizárólag a díszítőművészet tartozékainak véltek. De korántsem a valamikori, ősi művészet utánzásáról van szó.
Meglepődhetnek, hogy jó néhány alkotást nem lehet a mitikus-mágikus magyar ősművészethez sorolni. Minden vonaluk, a kialakított formák, a mozdulatot sugalló ívek a mai, XXI. századi dinamikát szolgálják, a digitális világban átlényegült formákat. Modern, inventív alkotások, amelyek formájukban hoznak újat, miközben hagyományos anyagot használnak föl, sőt, formanyelvük is közvetlen, érthető, mégis friss és újszerű. Mégsem pusztán formai játékok ezek, hanem abból a grafikai világból kinövő művek, amelyek mikor látható, mikor láthatatlan gyökerekkel kapcsolódnak a több ezer éves pusztai hagyományokhoz, a több száz éves keresztény szimbolikához és ahhoz a népművészethez, amelyet büszkén vallunk a magunkénak.
Ábrázolni tudják az odaadást, a vágyat, a lendületet, a bátorságot, a harckészséget, a reményt, még a karcsúságot, a kecsességet is.
Ezen a kiállításon találunk olyan alkotást, amely az egész világegyetemet tükrözi, de olyat is, amely csak egyetlenegy elemét jelenti ennek a világnak, de arról a rendkívül egyszerű ívelt deszkadarabról is látni, érezni, hogy ennek a világnak egyik jelentéses darabja.
Felfedezhetjük, hogy milyen tágas világot hódított meg Miholcsa József a számunkra, hogy a fa természetes adottságait – erezetét, színét, a fatörzs formáját, a deszka körvonalait – a műalkotás meghatározó részeivé tegye. Fehér karokat formáz az alulról szélesedő deszka, amelyen megmaradt az öreg kéreg szelete is, egy piciny páccal máris láthatóvá lesz a magasság felé törekvő ember, akinek két karját szétfeszítené a távolság, ha az égből a reménység zöld madara nem segítene.
Ezek az életerőtől duzzadó alkotások mintha az idők kezdetében gyökereznének. Halhatatlanok, tehát a régmúltat is ismerik – talán látták is, de halhatatlanok, tehát örökké fiatalok is. A népművészetből ismerős pogány vagy csak profán motívumok mellett ugyanolyan természetesen épülnek bele az alkotásokba a keresztény szimbolika elemei is, ahogyan a magyar népművészetnek is szerves tartozékai a keresztény hit elemei.
A kifejezetten keresztény jelképek, elsősorban a kereszt, vagy Boldogasszony csillaga, de néhány szoborszerkezeti forma vagy ábrázolt alaphelyzet is ide tartozik, egyértelműen mintegy 10-12 alkotásban láthatóak, tehát a kiállított művek 10%-ában. Aki feledi, hogy keresztény nép vagyunk, meglepődhet, hogy közösségi szokásaink, alapfokú jelképeink jelentős része a keresztény jelképrendszerből fakad, de még a korábbi hagyományainkat is átitatta a kereszténység, és valójában az lenne a furcsa, ha a magyar művelődés hagyományaiban gyökerező művészetben mindez nem együtt lenne jelen. Körülbelül ugyanilyen arányban találunk olyan műveket, amelyek rendkívül egyszerű szerkezetűek, és olyanokat, amelyek részleteikben nem kapcsolódnak a magyar művelődés mélyrétegeihez, tehát több különböző csoportot is elkülöníthetünk a kiállítás anyagából, pedig hihetetlenül egységes hangulatú az egész, ugyanazt a világot, a természet beszédes, egységes emberi, fenséges, mesés világát tükrözi.
És még nem szóltunk a szobrokról, amelyek mindegyike legalább kettős üzenetet hordoz, a formák kettősségét mutatják, a testek eggyé olvadását, egymás kiegészítését. Ló és lovas, férfi és nő, sólyom és solymász – két lény, két ember, és mégis csak egy test. Még a faragott, megmunkált, tehát szép, bár megrepedt, megsérült gerendadarabot is egybe tudja komponálni a nyers, kérges tönkdarabbal. Ikerszobrok ezek, a világ kettősségéről szólnak, ugyanakkor a világ egységéről, amelyben a tűz lángja és a madár tolla vagy a csillag fénye lehet ugyanolyan, mégis összetéveszthetetlen. Vagyis ez a világ érthető, ismerős és megismerhető, de legalább érezhető, szerethető, ezért gratulálok Miholcsa Józsefnek, és köszönöm ezt az élményt, amelyet ez a kiállítás jelent nekem.
* Elhangzott a kiállítás megnyitóján
Gáspár Sándor
Népújság (Marosvásárhely)

Borcsa János Marosvásárhelyen
"A benne lakók teszik gyöngyszemmé a helyet"
Nehéz hűség – ez a címe a Kézdivásárhelyen élő Borcsa János irodalomtörténész, kritikus, az irodalomtudományok doktora legutóbbi kötetének. A Kriterion könyvkiadó által megjelentetett kötet mélyenszántó gondolatokat tartalmazó írásokkal ajándékozza meg az olvasót, ezen írásokat nemrég a marosvásárhelyi közönség is megismerhette. A Nagy Attila által a Bernády Házban, múlt héten szervezett könyvbemutatón a vendéglátó beszélgetett Borcsa Jánossal, beszélgetésük közepette pedig a legújabb kötetről is szó esett – és kiderült, szerzője egy ma már szinte elfeledett nyelven és nyelvet ír, olyan értékek mentén, amelyek (sajnálatos módon, de) ugyancsak kiveszőben vannak.
– Tagja vagy az Erdélyi Magyar Írók Ligájának, az írószövetségnek, rendszeresen közölsz irodalmi lapokban és portálokon, jó pár könyved jelent meg, közöttük díjazottak is. A Nehéz hűséget 2014-ben adták ki. Ez a könyvecske, amely formátumában szinte zsebkönyv, három ciklusban tagolja a benne szereplő írásokat. Jegyzeteknek mondod őket, szerintem jó pár kisesszé van közöttük. Az első írás címe a kötet címe is, a Háromszék napilapban jelent meg 2012-ben. De nem csak írsz, könyvkiadód is van, az Ambrózia. Nagyon sokoldalú emberként ismertelek meg, te a nyugdíjat választottad. Annak idején felajánlották, hogy az egyetemen maradj, miért tértél mégis haza, a Székelyföldre?
– Nem tudnék egzakt választ adni a kérdésre, úgy éreztem, az akkori körülmények miatt jobb, ha Háromszéken, Kézdivásárhelyen maradok. Mind a munka, mind a vállalt dolgaim hazahúztak Kolozsvárról. Otthonosabban éreztem magam és tudtam, hogy otthon is van tennivaló bőven.
– Egy tradicionális közösség hangján szólalsz meg, és ha egy mai fiatalnak elmondod az elvárásaidat, lehet, hogy nevetni fog rajtuk. Bátorság kellett ahhoz, hogy megírd a gondolataidat…
– Irodalommal, szövegértéssel foglalkozom. Harminc évvel ezelőtt úgy gondoltam, hogy nem szépíróként elindulva mi mással foglalkozhatnék, mint szövegekkel, azok értésével. De a nyolcvanas években a szövegek értelmezése közvetett úton egyébre is, a társadalomra, közösségre, a rendszerre is kihatott. Mi egyébbel foglalkozhattak a kortárs szövegek, mint az akkori körülményekkel? Én nem a közélet dolgairól meditáltam, hanem tényleg az irodalomról beszéltem, azzal folytattam párbeszédet. De ez az új kötet tényleg az értelmezés tárgyát próbálja explicit módon is kiterjeszteni. A körülményeket is próbálom értelmezni. Persze ez nem egy direkt beleszólás az életünkbe – inkább az erkölcs, az emberi természet oldaláról igyekszem a körülményekre reflektálni. Ez az első személyesebb jellegű könyvem, kiléptem az értelmező pozíciójából, és az emberi természetre irányítom a figyelmet. Maga a műfaj is megköveteli a szerző személyesebb jelenlétét. A kritikusnak az alkalom ad tollat. Ezek a kis jegyzetek ilyen alkalmat nem ismertek, ihletből, belső indíttatásból születtek, és ettől kezdve mintha megnyílt volna valami új lehetőség: rendszeresen jöttek azok a különleges alkalmak, amikor személyes jellegű írásokba fogtam. De azt nem állítanám, hogy az erkölcsi kérdések idejétmúltak lennének. Az emberi lét kérdéseiről mindig hasznos elmélkedni, és ezek az elmélkedések örökké aktuálisak. Egyrészt az emberi viselkedésnormákat, az emberi természet megjelenési formáit értelmeztem, másrészt az új körülményeinkre voltam tekintettel: az erdélyi változásokról írtam. Arról, hogy a mindennapjainkban ez a változás hogyan jelenik meg. Van amit értelmezni, és ezekre az értelmezésekre szükség is van.
– Ez a kötet sok tekintetben hiánypótló is. Olyan alapigazodási, erkölcsi normákról beszélsz, amelyekhez nagyon sokunknak vissza kellene térnünk. Ugyanakkor helytörténészként is kiváló vagy, a Kishazám című esszéd például nagyszerű, vallomásos, lírai írás. Jelzi azt is, hogy mértéktartó tudsz maradni, tudsz kívülről szemlélni, az objektivitás fontos része az írásaidnak.
– Földi István 1967-ben írt egy olyan könyvet Kézdiről, amely felidézi a huszadik század elejét. A város központját például gyöngyszemnek lehetett és lehet tekinteni – azért, mert olyanok voltak – és ma is olyanok kellene legyenek – a lakói. A benne lakók teszik gyöngyszemmé a helyet. Nem szabad annyira lokálpatriótának lennünk, hogy a jelenleginél több embernek és magyarnak kell lennünk. Ezek a szálak kötnek oda, és ezért nem maradtam Kolozsváron. De az elmúlt évtizedek alatt a közösség sajnos nagyon kiöregedett, lepusztult: a szelleme egyre gyengébb.
– Ez a könyv a tartásnak egy kis enciklopédiája, amely a tiéd és amely – reméljük – mindannyiunké is lesz. Nehéz-e a hűség?
– Úgy érzem, hogy lehet egy újabb kötetnyi írás is ezekből a jegyzetekből. Kísérletezem félpercesekkel is, nem szeretem a kimondottan szakszerű, nyelvművelő írásokat, de sokszor sérti a fülemet egy-egy nyelvi jelenség, ezekre szoktam félpercesekben, fiktív párbeszédekben reagálni.
A hűség pedig nehéz, de megéri vállalni. Egyre mélyebben és őszintébben kellene elemeznünk magunkat és a körülményeinket, még akkor is, ha a tendenciák és divatok ellenében kell ezt tennünk.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Moldva és Székelyföld az emlékekben
Egy Moldvában felnövő székely kisfiú története elevenedik meg Murvai Béla marosvásárhelyi magyartanár Szövevény című kisregényében, amelyet az őszi könyvvásáron mutatott be a szerző. Már az első fejezet megragadta az érdeklődésemet, ami az édesapa kalandjáról szól, aki 15-16 éves kamasz fiúként egy derűs nyári reggelen átgázolt a folyón, hogy megkapálja a túlsó parton levő törökbúzát. Közben kiderült, hogy határt sértett, Romániából útlevél nélkül ment át Magyarországra, a folyó ugyanis a negyvenes években országhatárrá vált, ami nem tudatosult a falusi emberekben, akik ragaszkodtak ahhoz, hogy a földjüket megdolgozzák. A mezőn levőket elfogták, bezárták, de a székely lélekjelenlét nem hagyta cserben őket, és sikerült megszökniük. A kezdő történet és a későbbi emlékezés színhelyét jelentő két székely falu, az édesapa és édesanya szülőfaluja mellett a szerző bemutatja a Moldvában munkát vállaló székely család mindennapjait az onesti barakknegyedben, ahol az iparvárost építő munkások kaptak lakást.
A szerző ámulatra méltó alapossággal idézi fel a gyermekkor rengeteg apró eseményét, a gyermeki lélek eszmélését, és a kisfiú személyiségét alakító tanításokat két nagyon különböző világban, székely és román emberek között. Bár az olvasó azt hinné, hogy önéletrajzi regény, a szinte csipkeszerűen aprólékos visszajátszás részben fikció, a felnőtt író fantáziájának a szüleménye, ami a megőrzött és felidézett történéseket színesíti, egészíti ki. A könyvnek nincs lineáris cselekménye, emlékek szövevényéből bomlanak ki a történetek gyermekkori élményekről, kalandokról, amelyek kitörölhetetlen nyomot hagytak a felnőtt férfi emlékezetében. Mintha egy kaleidoszkópban nézné ezt a három világot, a szocializmus vívmányaként épülő és iparosodó moldvai város, Onest, az út menti székely falu, Víztelek és a félreeső, hagyományőrző kicsi település, Almaszeg képe kavarog színesen, érzékletesen, folyton váltva egymást fejezetről fejezetre.
Az édesapának, a fuvarosként dolgozó hetedik gyermeknek azért kell távoznia szülőfalujából, mert összekülönbözött a néptanács elnökével. Meg sem áll Moldváig, ahol családjával együtt két évtizedet tölt el a fából és stukatúranádból készült szoba-konyhás barakkban, ami a központi fűtésen és hideg vízen kívül egyéb kényelmet nem nyújtott lakóinak. A gyermek, aki egyéves korától ott élt, mégis szépnek látta ezt a világot, ahol egyszerre tanult meg két nyelvet: gyermekpajtásaitól, majd az óvodában és az iskolában a románt, szüleitől, különösen édesanyjától az anyanyel-vét. Példaértékűnek érzem, ahogy az anya fiával foglalkozik. Mesékkel, alkalmi játékokkal és a magyar irodalom kívülről ismert remekműveivel (a János vitézzel, a Toldival, a Nemzeti dallal, A megfagyott gyermekkel stb.), a történelmünk nagy személyiségeiről szóló történetekkel oltja be az anyanyelv szépségét, alakítja ki a nemzeti öntudat csíráját a kisfiúban, akit még az iskolába menetel előtt megtanít anyanyelvén olvasni és számolni. Édesapja pedig a tájékozódás igényével megáldott munkásemberként rendszeresen járatja az akkori országos napilapot, az Előrét, amelynek kalendáriuma a kisfiú első magyar olvasmányát jelenti, az anya gondosan megőrzött ábécéskönyve mellett. Igen, így is lehet, mondanám a külföldre kitelepedett édesanyáknak, akik közül sokan azért nem tanítják meg a saját nyelvükre is gyermeküket, nehogy zavaró tényező legyen az óvodában, iskolában.
Az út menti székely faluból az apai nagyapa emléke rajzolódik ki a legélesebben. Almaszegről a betegséget ráolvasással gyógyító, "istenfélő, jóságos természetű" nagyanya és a sokszor vicces nagybácsi alakja emelkedik ki a hagyományőrző falu sokféle, becsületes, néha furfangos, nagyravágyó vagy segítőkész lakóinak köréből. Almaszeg a titokzatos történések, a gyermekfejjel felfedezett titkok helyszíne, a "csodaszerű dolgok világa" – ahogy a szerző fogalmaz. Megismerjük a falu életét ünnepeken és hétköznapokon, a mindennapi teendőket, régebbi és újabb eseményeket, a gyermekkori nagy kalandokat. Olvashatunk a kollektivizálásról, a kenyérsütésről, a gyermeket elbűvölő kovácsműhelyről.
Vízteleken, ahol a későbbiekben házrészt vásárol a család, a kisfiú a postás nagynénivel járja a falut, s így válik szenvedélyévé a régi pénzek és egyéb régiségek gyűjtése.
Onestről Kosztika bá, a szabad parasztok lakta Szloboziáról tejet hordó segítőkész, értelmes, tisztességes jó gazdaember alakját mutatja be nagy szeretettel. Az édesanya korholó szavai pedig megtanítják, hogy az árnyékszéket takarító egykori elítéltet, Dedu bácsit sem szabad kicsúfolni. Ahogy a vizes istránggal kapott verés is jó lecke arra, hogy gyermekként sem szabad a máséhoz nyúlni. Érdekes élettapasztalatot gyűjt a székely városban élő örmény származású öregúrtól, aki már székelynek vallja magát, és arról is, hogy az állatokat, még a verebeket sem szabad bántani. A gyermek számára valódi traumát jelent a mandulaműtét, de a kórházban egy tudós geológus látja el értékes ismeretekkel a geológiáról és a világmindenségről.
A kisregényben a finom ecsetvonásokkal megrajzolt almaszegi falukép bemutatása mellett érdekes a fejlődő Onest képének a rögzítése a Sztálin-barokk típusú házaktól az egyszerűsödő kocka alakú, majd a tízemeletes tömbházakig, amelyek a ledózerolt falusi házak helyén épültek, az ipari tájé az ezüstszínű gömbtartályokkal, hűtőtornyokkal és a völgyben megmaradt csángó falu kéttornyú katolikus templomával. A moldvai település a könyv végére nemcsak régi házait veszíti el, hanem a nevét is, amikor a megyésítés idején Gheorghe Gheorghiu-Dej városra keresztelik.
Nemcsak tartalmában és stílusában, dokumentum jellegét tekintve is érdekes olvasmány a gyermek látószögéből megírt emlékezés. Ami egymástól távol eső, idegen világokat köt össze a kisfiú tudatában, aki fokozatosan, de biztosan ébred rá nemzeti hovatartozására, s közben az élmények, kalandok, félrelépések, a felnőttektől kapott útmutatások erősítik meg jellemét, személyiségét. Amikor becsukja a könyvet, az olvasónak olyan érzése támad, hogy a történet nem fejeződött be, így hát várjuk a folytatást. A kötet a Mentor Kiadónál jelent meg, reméljük, hogy a könyvesboltokban is kapható lesz.
*
Ízelítőül néhány sor A város neve című fejezetből: a kisfiúnak és a nagymama testvérének a találkozása.
"Befordultam jobbra a házba. Egy barna behemót szerkezettől alig lehetett belépni az ajtón. Hátulról fehér szálak százai, ezrei futottak felém, mint fénykévék a fényforrásból, ahol Zsuzsika néném ült ebben a megvénhedt faalkotmányban. A szálak fehéren villogtak, mintha nem is tőle, hanem belőle sugároztak volna szét az ajtó felé feszes, egyenes vonalakban. Az osztovátánál ült, bele volt merülve a szövésbe. Nyomkodta a lábítót, a nyüstök fel-le ugráltak, keze alatt jobbra-balra szállt a vetélő a szádnyílásban, ahogy a láncfonalak helyet cserélve fel- és alászálltak a vetülékfonalat tömörítő borda koppanásától kísérve. Valami nagy dolog készülhetett, kétsingnyi széles szőttest láttam előtte, a borda és a melldorong között, és elég sok fel volt már tekeredve a szövethengerre is. A hosszanti szálak fehérek voltak, len vagy pamut, már nem tudom, a vetélő pedigvilágos- és sötétkék gyapjúszálakat vitt be közéjük a minta szerint. Szögletes hullámvonalak futottak végig a szőttesen világoskék színben a sötétkék háttéren, a hullámvonalak felett pedig négyzetek és téglalapok váltakoztak egymással, világos és sötét, álló és fekvő téglalapok ügyesen egymásba illesztve, aztán megint hullámtaraj minták fáradhatatlan váltakozásban.Szinte hallottam a tenger morajlását az ultramarinkék ég alatt, amint himbálja a kockákat és a dereglyéket valami kezdet és vég nélküli vízi úton, ahol minden csak hullámzás és morajlás, de amelyen mégis áthatol, előbb halkan, alig érthetően, majd egyre kivehetőbben és hangosabban az emberi beszéd. S a szövőszék csak szőtte a hullámokat, a szavak is egyre hullámzottak felém, és egyre jobban lenyűgöztek a bordák kapogása közti rövid pihenőkben. – Hát itt vagy, aranyom? Rég nem láttunk!Hogy van nagymama? Vegyél onnan a konyhaasztalfiókból csörögét, még meleg. Most nem tudok innen fölállni, de papó mindjárt jő bé a pajtából, s tölt neked bodzalevet is. … Nekifogtam szőni az unokámnak terítőket, mert ősszel megy férjhez, s valamit én is akarok adni neki…"
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Kolozsvárt is útba ejtik a gyalogos zarándokok
Május 1-jén érnek Kolozsvárra azok a magyarországi zarándokok, akik gyalogosan indultak el Máriapócsról, hogy három hét alatt pünkösdre a Csíksomlyói Szűzanyához érjenek – tudhattuk meg a zarándokút szervezőjétől, Merva Lászlótól.
– Az idei zarándokút már a kilencedik, amelynek végállomása a csíksomlyói pünkösdi búcsú. A tízfős magyarországi csapat az EKE vezetésével Mákófalva felől, május 1-jén, vasárnap este érkezik Kolozsvárra, a Szent Mihály plébánia által biztosított szállására. Másnap pihenőnapjuk lesz, afféle helyben zarándoklás a városban, s kedden reggel veszik kézbe újra a keresztet és a zászlót, hogy Kolozs felé továbbindulva folytassák útjukat a pünkösdi búcsúba. Reméljük, hogy Kolozsvár az idén is erőt adó, lélekemelő pontja lesz utunknak! – nyilatkozta lapunknak Merva László.
A zarándokút szervezője elmondta: a felhívást a Mária-út honlapján (www.mariaut.hu) december elején tették közzé. Rajtuk kívül idén még egy 15 fős budapesti csapat is gyalogosan teszi meg a Magyarország fővárosa és Csíksomlyó közti utat, 40 nap alatt, de ők nem érintik Kolozsvárt.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Pert nyert a Siculitas Egyesület a román adóhatóság ellen
A marosvásárhelyi bíróság első fokon érvénytelenítette azt a jegyzőkönyvet, amellyel a román adóhivatal (ANAF) csalás elleni főosztálya a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) háttérszervezeteként működő Siculitas Egyesületre rótt ki tízezer lejes bírságot Székelyföld határainak tavaly októberi kivilágítása után – adja hírül a kronika.ro.
A bírósági ítélet kivonatát Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács és a Siculitas Egyesület elnöke tette közzé szombat este egy közösségi portálon – írja az MTI. Amint Izsák Balázs megemlítette, az „álindokokra” való hivatkozással „törvénysértő módon kiszabott” bírságot az egyesületnek nem kell kifizetnie, és a pereskedés költségei is az adóhatóságot terhelik.
A Nagyszebenből kivezényelt adóellenőrök tavaly októberben, négy nappal azután, hogy a Székelyföld határait őrtüzekkel és reflektorokkal kivilágították, ellenőrizték azt a két civil szervezetet, amelyek a jogi bejegyzéssel nem rendelkező Székely Nemzeti Tanács nevében a tiltakozó akció engedélyezéséért folyamodtak a hatóságokhoz. A Siculitas Egyesületet 10 ezer lejre büntették, a Sepsireform Egyesület gazdálkodásában nem találtak hibát.
A Transindex portál figyelt fel arra, hogy a pénzügyi ellenőrök a pénzmosásnak és a terrorizmus finanszírozásának a megelőzését és büntetését szabályozó 2002/656-os törvényre hivatkoztak. Az ellenőrök azt kifogásolták, hogy a Siculitas Egyesület nem jelentett egy nagyobb összegű támogatást, amelyet a magyar Miniszterelnökségtől kapott, és emiatt fennállt a pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozásának gyanúja.
Izsák Balázs az MTI-nek elmondta, nyilvánvaló volt a hatósági túlkapás, hiszen nem a számlatulajdonos, hanem a számlavezető bank kötelessége jelenteni a gyanúsnak vélt összegek beérkezését – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Elektrotechnika magyarságépítéssel
Idén a marosvásárhelyi Elektromaros Technológiai Líceum látta vendégül a budapesti Bolyai János Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola és Kollégium, a révkomáromi Ipari Középiskola és az adai Műszaki Iskola diákjait a nemzetközi komplex elektrotechnikai versenyen.
A megmérettetés célja a szaktudás fel- és összemérésén túl egymás megismerése, kis betekintés a szlovákiai, szerbiai, romániai és magyarországi magyarság életébe, történelmébe. Idén április 28. és május 1. között a marosvásárhelyiek voltak a házigazdák.
A rendezvényen minden iskolát négy tizenegyedikes diák és két kísérő tanár képvisel. „2001-ben a budapesti Bolyai János-iskolában fogalmazódott meg az ötlet, ott szerveztük az első három kiadást, azóta évente változik a helyszín, Marosvásárhely legutóbb 2013-ban volt házigazda. Az elektrotechnikai és elektronikai tudásfelmérés elméleti részét a mi iskolánkban szervezzük, a gyakorlatit pedig a Sapientián. Utóbbi esetében a helyszínen tudják meg, hogy három óra alatt milyen működő mütyürt kell összeszerelniük, ehhez kapnak részelemeket és útmutatást. Az itt készülő kütyüket hazavihetik a diákok. A vándorserleget mindig a csapatverseny győztese viszi haza, legutóbb a pestiek nyertek” – ismertette Pethő László, a rendezvény egyik ötletgazdája és éltetője, az Elektromaros líceum tanára.
Mint mondta, elektrotechnikai szakemberekből óriási hiány van szerte a világon, a tanulók megélhetése tehát biztosított, az oktatási körülmények azonban mostohák. „A gyerekek lelkesek, készülnek, dolgoznak, de nem kapunk állami támogatást, felszerelés- és műhelyhiánnyal küzdünk, máshol olyan infrastruktúra van, hogy leesik az állunk. Nálunk csoportbontás nélkül oktatunk, vagyis 30 diákkal dolgozunk egyszerre, míg például Szlovákiában tízen tanulják a szakmát egy csoportban. Szerbiában a háború után volt egy kis megtorpanás, de mára már Ada is megelőzött bennünket. Mi évről évre lemaradunk, hátrányba kerülünk, mások pedig fejlődnek, elrobognak mellettünk” – fogalmazott Pethő László.
Idén a csapatversenyt a budapestiek nyerték a marosvásárhelyiek, a révkomáromiak és az adaiak előtt, míg egyéniben két budapesti diák mögött harmadik helyen az Elektromaros tanulója, Nagy Vilmos végzett.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

A szabad színházban minden szabály áthágható
„Mindenevő vagyok. Eleinte leginkább a görögök érdekeltek, majd Shakespeare, most elsősorban Csehov. Csodálatos világ a Csehové, most, a Három nővér rendezése kapcsán döbbentem rá, milyen hatalmas emberi, szakmai tudás és nem utolsósorban saját életének sok-sok szenvedése kellett ahhoz, hogy ilyen helyzeteket és alakokat tudjon ennyire tökéletesen megformálni” – beszélgetés Balogh Attila rendező-színésszel.
– Életrajzi adatainak közlésekor hangsúlyozta, hogy intenzív matek-informatika osztályba járt, és ebből a szakágból is érettségizett. Ezek szerint van valamilyen különleges jelentősége az iskolai és az életpályaként választott profil közti ellentétnek?
– Talán éppen maga az ellentét. Az a tény, hogy nem eleve beskatulyázottként választottam pályát. Az iskolában sokat szavaltam, majd játszani kezdtem a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhelyben. Kétségtelen, hogy ott fertőződtem meg. Benedek Zsolttal, Godicza Előddel is az Osonóban ismerkedtem meg, velük együtt dolgoztunk a Három nővérben, előbbi volt a dramaturg, utóbbi a díszlettervező.
– S ha már megfertőződésről beszélt: miért nem a színészi pályát választotta?
– Kovács Levente rendező, a marosvásárhelyi színművészeti intézet tanára ajánlotta figyelmembe a rendező szakot, mondván, hogy ott mindkét profilt tanítják.
– Nem volt ebben a választásban egy olyan hátsó gondolat, hogy majd jobban sikerül a színészi alakítás, ha önmagát rendezheti?
– Nem, ilyesmiről nincs szó, olyannyira, hogy úgy találom, mintha a színész és a rendező énbennem más-más ember volna. Két külön szellemi „fiókban” van a színész és a rendező, csak lelkileg ugyanaz a fiók. Egyébként is képtelen volnék magamat rendezni, nem tudnám úgy, annyira kívülről látni magam, ahogy a rendező a színészeket látja. Sőt, ugyanazok a buta színész-, illetve rendezőbetegségeim vannak, vagyis ha színész vagyok, egész jól tudok duzzogni a rendezőre egy-egy utasítás miatt, ha pedig rendező, akkor „elfelejtek” szólni a maga alkotói barlangjában lévő színésznek, inkább szeretem rávenni, rávezetni, csalogatni az embereket, nem hatalmi szóval irányítani. Holott természetesen megtörténik, hogy ezzel visszaélnek, velem is előfordul, amikor játszom.
– Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely, Szatmárnémeti életútjának állomásai – hogy került kapcsolatba a nagyváradi színházzal?
– Vendégszereplés alkalmával és tulajdonképpen a társulat hozzáállása csábított ide: nagyon nyitottak, színházat akarnak csinálni, alkotni akarnak. Különösen tetszett, hogy képesek hazavinni az épp készülő darab, a formálódó figura problémáit, tovább foglalkozni mindezzel, nem pedig a próba vagy az előadás végén egyszerűen szögre akasztani, mint egy munkaruhát és a következő alkalomig nem is gondolni rá.
– Mennyire finnyáskodó, válogatós Balogh Attila, a színész, illetve Balogh Attila rendező?
– Mindenevő vagyok. Eleinte leginkább a görögök érdekeltek, majd Shakespeare, most elsősorban Csehov. Csodálatos világ a Csehové, most, a Három nővér rendezése kapcsán döbbentem rá, milyen hatalmas emberi, szakmai tudás és nem utolsósorban saját életének sok-sok szenvedése kellett ahhoz, hogy ilyen helyzeteket és alakokat tudjon ennyire tökéletesen megformálni.
Színészként inkább a negatív figurák vonzanak, nagyon szívesen eljátszanám Molnár Ferenc Ördögét és természetesen Shakespeare Othellójának Jágóját. Nagyon igaznak tartom azt a holly- woodi gondolatot, hogy „egy film annyira jó, amennyire a negatív hős jó”. Rendezőként pedig nagy álmom Az ember tragédiáját megrendezni. Nagyszabású előadást képzelek el, szimfonikus zenekar szolgáltatná a szférák zenéjét, de tulajdonképpen erről nincs is miért beszélnünk most, mert belátható időn belül úgysem kerülne rá pénz, talán majd egyszer.
– Beszéljünk akkor a rövid távú terveiről.
– Sajnos azokról sem tudok nyugodt szívvel beszélni, amilyen zűrzavaros és egyik pillanatról a másikra változó a körülöttünk lévő világ sorsa. Nem szeretnék itt lenni, ha háború lesz, talán esetleg Izlandon. Ha nem lesz háború, és amíg Novák Eszter lesz a Szigligeti Színház művészeti vezetője, addig szívesen maradok én is Nagyváradon.
Habár az utóbbi időben egyre jobban érdekel az a fajta hivatás, elfoglaltság – magam sem tudom, hogy is nevezzem pontosan –, szóval a sámánokéhoz hasonlító, multifunkcionális társadalmi szerep. És az egyelőre még csak kevesek által ismert, meseállításnak nevezett, különböző szituációkból kiinduló és szituációkra épülő alternatív pszichológiai terápia. De ebbe sem szeretnék nagyon belemenni, mert magam sem látom pontosan még a körvonalait sem.
– Akkor foglalja inkább össze a színházzal kapcsolatos elvárásait és elképzeléseit.
– A szabad színházban hiszek. Olyan nincs, hogy jön valaki és mond egy olyan szabályt, amit nem lehet áthágni. Talán az egyetlen, ami elképzelhetetlen: az élő színész nélküli színház. Egyébként darabja válogatja, koncepciója válogatja – a darab nélküli előadás már rég ismert, de színész nélkül nem megy.
Én a szabad alkotás híve vagyok, most például a Három nővérnél nem hagytam belenyúlni a szövegbe. De mondom, darabja válogatja, a dráma is egy eszköz, és aki ezt nem látja be, ne írjon drámát. Az pedig, hogy én nem nyúltam bele a csehovi szövegbe, nem azt jelenti, hogy nem lehet belenyúlni. Egyébként sem fogadok el olyanszerű kijelentéseket, hogy például Csehov – vagy bárki más – tudja a legjobban. Akárki tudhatja.
Balogh Attila 1988. május 10-én született Sepsiszentgyörgyön, a helyi Mikes Kelemen-gimnázium intenzív matematika-informatika szakán érettségizett, Marosvásárhelyen a színművészeti egyetem alapszakán rendezőként végzett, a mesterképzésen pedig párhuzamosan színészetet és rendezést tanult. Utolsó éves korától már Szatmárnémetiben játszik, mellette szabadúszóként tevékenykedett. Az idei évadtól Nagyváradra szerződött, de az évad végéig még Szatmáron is marad.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)

Nincs Orbán Viktorunk
Beindult Erdélyben a kampány. Egyesek a saját bőrükön érzik, hogy „ki mint vet, úgy arat”. Hiába figyelmeztették az RMDSZ vezetőit a „civilek”, a „Facebook-betyárok” és a háttérbe szorított ellenzéki magyar újságírók, hogy amit művelnek, az nem nevezhető érdekvédelmi munkának, legfennebb a magyar szavazatok áruba bocsátásának, senki sem hallgatta meg őket.
Így teltek az évek, és így üresedtek ki sorra a lelkesítő szlogenek. Ma már nem bíznak a választók abban, hogy képesek lesznek az érdekükben „kiállni, képviselni, és kiharcolni". Úgy tűnik, hogy eddig még úgy-ahogy működtek a nagyotmondás eszközei, a diverzió különféle módszerei, hiszen ott volt a viszonylag erős MPP és EMNP, és hangosak voltak a magyargyűlölő szélsőségesek, akikkel látványosan szembe lehetett szegülni, de mivel ezek a tényezők különböző okok miatt mára megszűntek vagy megenyhültek, tárgya nélkül maradt a szervezet.
A bukaresti „havereik" sorra megcsalták őket, kitették a magyar minisztereket a kormányból, magára hagyták a „rommagyar" parlamenti képviseletet. Eközben pedig politikai szervilizmusból jelesre vizsgáztak, és ezáltal az erdélyi magyar választók bizalmát is elveszítették. Két szék között a pad alatt ébredtek fel. A rövidlátó stratégiájuknak köszönhetően.
Ezzel a kétkulacsos politizálással, a szedett-vetett önkormányzati jelöltállítással (lásd például Marosvásárhely esetét), valamint az előválasztások szándékos elmulasztásával (tisztelet a néhány kivételnek) jelentősen rontották a politizálásból eddig jól megélő opportunisták helyzetét, de legfőképpen az erdélyi magyarok választási esélyeit. Ráadásul egy másik fontos problémával, a markáns vezéregyéniségek hiányával is szembe kell nézniük. Ha végiggondoljuk, kik szerepelnek a jelöltek névsorában, kik lesznek a parlementi választások listáján, és kiket találunk ma az RMDSZ vezérkarában, alig jut eszünkbe olyan politikus – egy-két székelyföldi helyi tisztségviselő kivételével –, akikért érdemes lenne elmenni szavazni. Akikért el tudnánk felejteni – legalább a választások idejére – azokat az „eredményeket", amelyeket az eddigiek során elértek.
Ki lenne az a politikus, aki olyan szereppel bírna itt, Erdélyben, mint Magyarországon a Fidesz elnöke? Aki képes lenne a helyenként hibás politizálás ellenére is szavazásra buzdítani a tömegeket? El kell fogadnunk azt a tényt, hogy az erdélyi magyar politikusok fényév távolságra állnak azoktól a személyes és csoportos értékektől, amelyek továbbra is olyan népszerűvé teszik a magyarországi kormányzó pártot és a miniszterelnököt. Pedig ők is követnek el hibákat. Az ellenzék őket is állandóan kereszttűz alatt tartja.
Itt azonban nem Orbán Viktornak hívják a pártelnököt. Nem félnek tőle sem Bukarestben, sem Brüsszelben. A politikai diskurzusát mindig az határozta meg, hogy éppen honnan fúj a szél. Jól megfért a magyarellenes intézkedéseiről elhíresült román kormányban, azután pedig békésen tűrte az ellenzéki szerepet. Nem ő húzta előre a pártot, hanem a párt volt az, amelyik őt megvédte. Körülbástyázta magát a saját embereivel, kényszerpályára helyezte az alakulatát, a demokratikus előválasztásokat ellehetetlenítette. Ha mégis került volna valaki, aki képes igazi vezéregyéniséggé válni, azt mindenhonnan el kellett távolítani. A kritikus hangokat el kellett fojtani, az esetlegesen felbukkanó Lázár Jánosokat háttérbe kellett szorítani. A vezérkar megtelt a kétszínű politizálás híveivel, a csoportérdekek kiszolgálóival, a becsületes közképviseleti munka aláásóival. Így akarják az idei választásokat „megnyerni".
Ferencz Zsombor, Marosvásárhely
Krónika (Kolozsvár)

Búcsún kértek áldást a kibővített zeteváraljai templomra
„Úgy koptassák, hogy tíz év múlva felújításra szoruljon, és akkor a restaurált templomot jövünk megáldani – mondta Jakubinyi György érsek a megnagyobbított zeteváraljai templom vasárnapi búcsúján. Az új orgonára és az elvégzett munkálatokra Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök kért áldást, majd hatvanöt bérmálkozó részesült a Szentlélek ajándékaiban.
Bár lényegesen többen férnek el a korszerűsített imádság házában, az áldó szentmisét mégis nagyon sokan a templomkertben hallgatták végig. A két főpásztorral együtt miséztek a környék papjai is, továbbá jelen volt számos világi elöljáró, valamint a testvértelepülés, Balatonfenyves küldöttsége. A magyar kormányt Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkára képviselte, a megyei tanácsot Borboly Csaba elnök. Az egyházközség kórusát Olti Attila vezényelte.
Soltész Miklós államtitkár (fotó) emlékeztetett, milyen csodát volt képes létrehozni a garázsból-műhelyből ez a közösség, amelyben a következő évtizedekre is lehetőségük van megerősíteni a hitet. Mert ahol élünk, az örök hit csak a kereszténységgel tud fennmaradni. Sok-sok szép örömet kívánt az egyházközségnek, Mátyás Gábor szentszéki tanácsosnak pedig, hogy őrizze meg vidámságát. Kiss-Rigó László megyés püspök az áldáskérelmek után a vízhintés szertartását végezte.
Homíliájában kiemelte: a szenteknek, így Józsefnek sem volt könnyű az élete. A szent család tagjai mégis békét tapasztaltak meg. Az ő példájára keressük Isten szándékát, nem a könnyebb ellenállást. A bérmálkozóknak, akik hűségesen kitartanak Jézus és egyháza mellett, szintúgy „nem kínál tejben-vajban életet”. De a saját felelősségre hozott döntés, hogy Jézussal szellemi-lelki kapcsolatban élnek, olyan értékek mentén vezeti majd őket, amelyet szüleiktől és a közösségtől eltanultak. Jakubinyi György érsek vallja: a bérmálás a reménység jele. Kívánta: tudjanak úgy élni, hogy a következő nemzedéknek is képesek legyenek átadni a hitet.
Kiss-Rigó László a neves bibliatudós, Jakubinyi érsek 70. születésnapja alkalmából hetven újszövetségi szentírást ajándékozott a bérmáltaknak, a több évfordulót ünneplő jubilánsnak pedig egyházmegyéje nevében egy Szűzanya-szobrot nyújtott át.
Nagy Attila, Zetelaka polgármestere Jókait idézte: „Csak az tudja, hogy meddig mentünk, aki látta honnan indultunk el”. Műhelyépületből előbb imaház, a tanyatelepüléseken, Ivóban, Sikaszóban, Libánban templomok épültek. Ha az embereknek szűkös is a családi költségvetésük, kiszorították a hozzávalókat. Határokon inneni és túli támogatók önzetlenül segítettek. Mátyás Gábor atya neve összeforrt a völgy népének életével. Jakubinyi György érsek köszönetet mondott az egyházközség plébánosának, amiért a sok jóakaratot összefogta. A megújuló templom jövőt jelent.
A templom felújításáról
András Alpár és Lőrincz Barna mérnökök tervei alapján rekordidő, öt és fél hónap alatt korszerűsítették a zeteváraljai plébániatemplomot. Száz négyzetméterrel nagyobbították meg a templombelsőt, harminccal a kórus-, illetve hittantermet, kazánházat építettek, padlófűtést szereltek be. Új a faberendezés is. A jelentősen megnövelt belmagasságú épület üvegtetős. A tíz festett vitrálé Csíksomlyón, az ötvenkét színes fóliás ablak Székelyudvarhelyen készült. A templomáldásra megújult a plébániaépület, a kerítés, a kapu és a szent hajlék előtti tér is. Az új orgona Székelyudvarhelyen, Pap Zoltán orgonaépítő műhelyében készült, két manuálja, pedálja, tizenöt regisztere, három segédregisztere és összesen kilencszáz sípja van. Magassága hat méter és húsz centiméter. Leghosszabb sípja három méter, míg a legrövidebb csak két centiméter.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

Félreértelmezett kisebbségvédelem
A kisebbségi jogokkal foglalkozó szakirodalom különbséget tesz a nemzeti (őshonos) kisebbségek, illetve az etnikai (bevándorolt) kisebbségek között. Az európai nemzeti kisebbségek részei például a skandináv országokban élő lappok (számik), a spanyolországi és franciaországi baszkok, továbbá a számarányukban legnépesebb: a Magyarország határain kívül élő Kárpát-medencei magyarság. A nemzeti kisebbségek egyik ismérve, hogy szülőföldjük másik állam általi bekebelezése előtt már rendelkeztek valamilyen államisággal, amely az ezzel járó teljes vagy részleges önrendelkezést jelentette. Ezért természetes az a törekvés, hogy a megváltozott állami keretek után is élhessen önrendelkezési jogával a kisebbséggé vált népcsoport, amely főként a beolvasztására és felszámolására való külső szándékok elleni védelmi mechanizmusok érvényesítésében ölt testet.
A nemzeti kisebbségek megmaradását célzó törekvést több nemzetközi és európai jogszabály hivatott támogatni, ám ezek érvényesülését három jelentős tényező akadályozza: az illető állam és az Európai Unió politikai akaratának hiánya, a számon kérő jogi mechanizmusok hiánya, valamint az egységes kisebbségfogalom hiánya.
A nemzeti kisebbségek kérdése jogilag is normatív megközelítést és ezáltal erősebb jogvédelmet feltételez, hiszen ebbe a csoportba olyan népek tartoznak, amelyek szülőföldjükön váltak kisebbséggé. Ezzel szemben a bevándorolt kisebbségek – a migránsok – önként hagyták el származási országukat, ezért a kisebbségi kérdéssel foglalkozó szakirodalom az asszimilálódási szándék feltételezésével nem tartja egyenrangúnak a bevándorló csoportok megmaradását szolgáló intézkedések létjogosultságát. Az európai körkép most rávilágít az asszimilálódó szándék tévhitére, ugyanis a bevándorló csoportok alakítottak ki jogilag és politikailag meg nem kérdőjelezett párhuzamos társadalmakat, míg az őshonos nemzeti kisebbségek többnyire hiába igyekeznek érvényesíteni az őket megillető – tagállamok által aláírt és ratifikált egyezményekbe foglalt – egyéni és kollektív jogaikat.
Ez arra utal – messzemenően jó szándékú szemléletben is –, hogy a nyugat-európai társadalmak inkább a távoli kultúrkörökből érkezőknek biztosítanak egyre több és egyre jelentősebb társadalmi érvényesülési lehetőséget, mintsem hogy az azonos kultúrkörön belüli, európai nemzeti kisebbségeket óvják a beolvadástól. Vizsgáljunk meg néhány kirívó ellentmondást a kisebbségekkel való bánásmódban!
Európában jelenleg három országban (Egyesült Királyság, Ausztria és Franciaország) mondják ki az állampolgárságtól való megfosztás lehetőségét terrorista vagy egyéb, nemzetbiztonsági érdeket sértő bűncselekmények miatt, feltéve, ha kettős állampolgárságú egyénről van szó (hiszen nemzetközi jog szerint tilos bárkit is hontalanná tenni), illetve, ha honosított állampolgár az illető és a bűncselekményt egy bizonyos, törvény által meghatározott időn belül követte el. (Itt az Egyesült Királyság példája kivételt képez, mert a törvényük szerint igenis hontalanná lehet tenni egyéneket.)
A 2010-ben életbe lépett szlovák állampolgársági törvény értelmében viszont nincsen szükség terrorista bűncselekmény elkövetéséhez ahhoz, hogy valakit megfosszanak szlovák állampolgárságától. Elég csupán annyi, hogy az illető felvegye egy másik ország állampolgárságát. A törvény értelmében az elmúlt öt év alatt több mint ezer embert fosztottak meg a szlovák állampolgárságától, köztük többek között németeket, osztrákokat, cseheket – és természetesen magyarokat. Az Európai Bizottság a felmerült jogsérelmekre adott válaszában nem kelt a jogfosztottak védelmére, hanem a tagállami hatáskörre hivatkozva bújt ki az elmarasztaló döntés meghozatala alól. Viszont ugyanez a tagállami hatáskörre való hivatkozás talányos módon eltűnt a kötelező betelepítési kvótákról szóló uniós tárgyalásokon. Egy terroristát tehát szinte lehetetlen megfosztani attól az uniós állampolgárságtól, ami szabad mozgást biztosít neki az Európai Unió területén, viszont egy felvidéki magyart könnyűszerrel meg lehet fosztani szlovákiai állampolgárságától egy másodikként felvett uniós tagállambeli állampolgársága miatt.
A szlovák parlament 2007-ben megerősítette a németek és magyarok kollektív bűnösségét megfogalmazó Benes-dekrétumok sérthetetlenségét. Mind jogilag, mind erkölcsileg elfogadhatatlan, hogy az Európai Unió egyik tagállama két másik tagállam népével szemben megerősíti a súlyos jogfosztásoknak alapot adó dekrétumokat, de még fájdalmasabb az Európai Unió következetes hallgatása az ügyben. A példa továbbá azt sugallja, hogy a kollektív bűnösséget alaptalanul lehet parlamenti szinten sérthetetlennek minősíteni, de a már törvénybe iktatott kollektív kisebbségi jogokat nem lehet érvényesíteni. Ebben a jogi összevetésben érthetetlen az is, hogy a kollektív bűnösséghez részben hasonlítható, a dzsihadistákat és terroristákat támogató és rejtegető muszlim közösségek esetleges bűnrészességének nyílt beismerése miért nem képezi a terrorizmus megelőzését és elhárítását célzó törvények és intézkedések részét.
Angliában és Dániában a radikális iszlamisták (például a szalafiták, a Hizb-ut-Tahrir követői vagy akár az Iszlám Állam szimpatizánsai) rendőri védelemmel tarthatnak az európai értékek és többségi társadalom ellen szóló, lázító hangvételű tüntetéseket a szólásszabadság címszója alatt. Ugyanezen jogról megfeledkezve a romániai hatóságok adminisztratív hiányosságokra és csendháborításra hivatkozva alaptalanul büntethetik a kollektív kisebbségi jogokért felszólalókat. Erre a jogi visszaélésre fájó tanúbizonyság annak a több tucat embernek a megbírságolása, akik a Marosvásárhelyen megrendezett székelyföldi autonómiát támogató megmozdulást szervezték, illetve akik azon részt vettek.
Az egyre növekvő párhuzamos társadalmakkal szembeni passzivitást nem lehet még engedékenyebb bevándorlási politika mögé rejteni, majd ezt a tehetetlenséget a nemzeti kisebbségekkel való szigorú bánásmóddal kompenzálni. Amennyiben a demográfiai trendek folytatódnak, reális jövőkép, hogy a mostani kisebbség lesz Nyugat-Európában valamikor a többség. Kelet-Európában ezzel ellentétben a múlt többsége a mostani kisebbség. Ezért, ha másért nem, akkor az előre tekintő önvédelem érdekében is mielőbb meg kellene valósítani a nemzeti kisebbségeket védő struktúrákat, és az ezeket számon kérő uniós szintű jogi eszköztárat.
Sántha Hanga
A szerző vezető kutató, Migrációkutató Intézet
magyaridok.hu
erdély.ma

Emléket állítottak Bözödújfalunak
Az elszármazottaknak még mindig fáj
Házak, utcák, patakok, dombok – amelyek már csak azoknak az emlékeiben élnek, akik Bözödújfaluban születtek, nevelkedtek – köszönnek vissza az élethű maketten, Berze Imre székelyudvarhelyi szobrászművész alkotásán, ami az elárasztott falunak állít örök emléket. A hétvégi Szent György-napok keretében szombaton az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyban felavatták a vízzel elöntött településnek szentelt emlékszobát.
A ma már láthatatlant kellett láthatóvá tenni
Kívülállóként is megható volt megtapasztalni azt a példaértékű összetartozást, a szülőfalujuk iránti erős ragaszkodást, ami a falu még életben lévő szülöttjeit jellemzi. Ahogyan az emlékszobába lépve, könnyeikkel küszködve fedezték fel szülőházukat, az egykori jó szomszédokéit, kedves emlékeik helyszíneit a maketten, valamint a falakon lévő képeken. Hiába élnek a világ legtávolabbi pontjain, a kötődés ma is ugyanolyan erős. Akárcsak a fájdalom, hiszen költözni kellett, kényszer alatt elhagyni az ősi portát és egész addigi életüket.
Orbán László, az emlékszoba létesítését felvállaló Erdélyi Utakon Egyesület elnöke hangsúlyozta, az emlékszoba, valamint a makett által nem a tragédiára szerették volna fektetni a hangsúlyt, hanem Bözödújfalu kulturális örökségét, történetét kívánták bemutatni, azt, ahogyan példás egyetértésben élt ott együtt hat vallási felekezet. Akárcsak egy magzat fejlődése az anyaméhben, kilenc hónapba telt, amíg "megszületett" a makett, és alapos kutatómunka eredményeképpen sikerült láthatóvá tenni a láthatatlant. Az emlékszobában a térplasztika, illetve a tó kimerevített mása mellett a falu szülötteitől származó használati tárgyakat, fényképeket – mellettük háromnyelvű ismertető szöveg – helyeztek el, egy képernyőn pedig helybéliek mesélnek a falu életéről, hogy milyen volt a húsvét, a szüreti bál, mi történt, amikor egy csűrben összegyűltek a falubeliek. Különlegesség az egyedi fénytechnika, az árnyékok játéka a napfelkeltét és naplementét idézi fel. A makett fehér színű, hiszen egy mennybéli falunak az élethű mása – ismertette a látványanyagot Orbán László.
Csibi Attila polgármester, aki a kezdetektől fogva oroszlánrészt vállalt a Bözödújfalu emlékének ébren tartását célzó projektben, elismerte, bár családi szálak nem kötik a településhez, mégis kialakult egy olyan kötődés a faluhoz, ami őt is újfalusivá tette. – Megismertem azt a fájdalmat, amit az ott élők éreztek, és megpróbáljuk ezt a sebet nem feltépni, hanem szemléltetni, hogy minél jobban megértse mindenki, mi is történt ott. Ezek az emberek hihetetlen módon kötődnek a településhez, ami már nem létezik, olyan fájdalomként élik meg az emlékezés minden pillanatát, hogy nekünk, nemcsak erdőszentgyörgyieknek, hanem a világon élő minden embernek, kötelességünk erre figyelni. Itt van ez az emlékszoba, amelybe belépve, mintha én is jártam volna a falunak az utcáin, mintha én is megéltem volna ezt a fájdalmat – fogalmazott a városvezető.
– A falu makettjében nem egy épületegyüttest felidéző tárgyat kell látni, hanem sokkal inkább a közösségi életet, életformát, ami a nehézségek mellett évszázadokon át sikeres tudott lenni – mutatott rá dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul, aki szerint ennek a sikernek az volt a legfontosabb feltétele, hogy az itt élők mertek álmodni, ide álmodták a sorsukat, jövőjüket. – Ma is az a legfontosabb, hogy itthon merjünk jövőt álmodni, családot alapítani. Ez a legfőbb feltétele annak, hogy elnéptelenedett falvaink ismét gyerekzsivajtól legyenek hangosak – fűzte hozzá.
Péter Ferenc hangsúlyozta, Szováta polgármestereként örül, hogy egy ilyen színvonalas kiállítás látott napvilágot Erdőszentgyörgyön, ugyanis a fürdőváros egyik legnagyobb gondja, hogy mit mutassanak a környéken a több százezer turistának, akik évente Szovátára érkeznek.
Falunkat nem kapjuk vissza, de legalább az emléke megmarad
Bölcsőjét Bözödújfaluban ringatták, és gyermekkorát is ott töltötte a jelenleg Ausztriában élő Sükösd Árpád, akinek a jóvoltából 1995-ben felépült a siratófal, ahol évente találkoznak az elszármazottak. – Ennyi idő után is ritka az a nap, amikor valami kapcsán ne jutna eszembe Bözödújfalu, hiszen azt mondják, az ember oda való, ahol született és nevelkedett, függetlenül attól, hogy hol éli az életét. Aki kénytelen elhagyni szülőhelyét, előbb-utóbb érzi, hogy hiányzik valami. Nem leli a helyét, nincs amibe kapaszkodnia, nincsenek szülők, testvérek, szomszédok, gyermekkori barátok a közelben, akikkel örömét, bánatát megoszthatná. Éppen azért azt üzenem a fiataloknak, hogy jól gondolják meg, mielőtt elhagynák a szülőföldjüket, és ha mégis erre kényszerülnek, ne felejtsék el ápolni a gyökereket, amíg van mit. Mi, a falu szülöttei a kezdetekben a legmerészebb álmainkban sem gondoltuk, hogy meglesz mindaz, amit ma magunkénak tudhatunk: van emlékhelyünk siratófallal, van kopjafafalunk, és most emlékszobánk falumakettel, kegytárgyakkal. A falunkat nem kapjuk vissza soha, de így picit megnyugodhatunk, hogy legalább az emléke megmarad – fogalmazott Sükösd Árpád, majd megköszönte Csibi Attilla polgármesternek, az erdőszentgyörgyieknek, hogy lelkiismeretesen felvállalták az ügyüket.
Édes otthon, ahová álmaikban ma is visszajárnak
Zsúfolásig telt a Rhédey-kastély a szombati avatóünnepségen, de szinte nem akadt olyan személy, akinek ne csaltak volna könnyeket a szemébe Szombatfalvi József esperesnek, a falu szülöttjének a szavai. A projekt mintegy mentoraként végig ott állt a kivitelező csapat mellett, hogy emlékeinek köszönhetően minél valósághűbben tudják visszaadni a falu és az ott élők mindennapjait.
– Nekünk, akik ott születtünk, még fáj, mert ott volt egy otthon. Fenyőfa gerendás, kopott küszöbű, kerek kővel kirakott bejáratú otthon. Az édes otthon. Ahová álmainkban ma is visszajárunk. Mert ott volt olyan szomszédunk, aki mindig tudta, hol a ház kulcsa, tudta, hogy félreveheti az ajtóba állított seprűt, és elviheti, amire szüksége van. Nekünk még fáj, mert ott voltak azok a gyermekkori pajtások, akikkel együtt lógtunk meg órákról, együtt barangoltunk a hegyre fel, együtt játszottunk és később együtt dolgoztunk, együtt kísértük szüleinket a mezőre, és boldogok voltunk, amikor ők délben pihentek és mi a Küsmöd-patakában fürödhettünk. Nekünk még fáj, mert volt egy falusi közösség, ami messze földön híres volt. Híressé Bözödújfalut nem a tóba süllyesztés tette, hanem az a lelkület, ami évszázadokon keresztül élhető életet jelentett abban a faluban hat felekezet számára. Élhető életet, mert békességben éltek. Nekünk még fáj, de boldogok vagyunk, mert ha tóba is süllyedt a falu, a szellemisége ma is üzen, és a jövőben is fog, mindaddig, amíg siratófal, kopjafafalu, makett és emlékhelyek vannak, és odafigyelnek az emberek arra, hogy igenis lehet élni békességben, egymást szeretve, megértésben. Boldogok vagyunk, hogy hazajárhatunk, hogy helyünk van legalább a falu határában, és helyünk lett itt is, Erdőszent-györgyön. És olyan társakra találtunk, többek között egy polgármester személyében, aki azt mondja, hogy bözödújfalusinak érzi magát – hangzottak az esperes szívhez szóló szavai.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

Az összes erdélyi kőszínház képviselteti magát Kisvárdán
Huszonöt színdarabot és egy gálaelőadást láthat a közönség a június 17. és 25. között huszonnyolcadik alkalommal megrendezendő Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján, amelyen valamennyi erdélyi magyar kőszínház fellép.
A felső-szabolcsi kisváros és a fesztivál honlapján olvasható információk szerint a versenyprogramban a korábbi évekhez képest több díszbemutatót tartanak, az érdeklődőket pedig kifejezetten közönségbarát produkciókkal várják majd a fesztivál négy helyszínén, a Művészetek Házában, a Várszínpadon, a Rákóczi Stúdióban és Bessenyei György Gimnáziumban.
A műsort Balogh Tibor színházi szakíró állította össze, aki korábban már tagja volt a kisvárdai fesztivál zsűrijének. A versenyprogramban tizennégy romániai, nyolc magyarországi, öt szerbiai, két szlovákiai és egy kárpátaljai társulat mutatja be színdarabjait. Várhatóan tizenkét versenyelőadás lesz, hármat pedig az úgynevezett hallgatói minifesztivál keretében tekinthet meg a nagyérdemű.
A rendezvény június 17-én a Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakának első- és másodéves hallgatói által összeállított kiállítás megnyitójával veszi kezdetét, az első előadás a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Csehov A sirály című darabja lesz. A hivatalos megnyitó után este kilenc órától a Csíkszeredai Csíki Játékszín Hippolyt, a lakáj, majd a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat Fade out című darabjait láthatja a közönség.
A csíkszerdai társulat a nyitónapon megtartott előadása mellett Spiró György Az imposztor című drámáját is színre viszi, de szerepel a programban a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház Szent Terézről, a karmelhegyi Boldogasszony rendjének szerzetesnőjéről szóló költői előadása, A lélek röpte, Gábor Andor, Bakonyi Károly és Szirmai Albert jegyezte népszerű operett, a Mágnás Miska a budapesti Turay Ida Színház tolmácsolásában, Szíjártó Tímea-Aletta Az eset című drámája a nagyváradi Szigligeti Színház színrevitelében.
Érdekes előadásnak ígérkezik Ingmar Bergman svéd filmrendező Őszi szonáta című filmjének forgatókönyvéből készült színpadi játék, amelyet a Zentai Magyar Kamaraszínház, a Komáromi Jókai Színház, a soproni Petőfi Színház, a mikházi Széllyes Sándor Csűrszínház, a győri Forrás Színház és a Pesti Magyar Színház koprodukcióban mutat be, az ExperiDance tánckara és békéscsabai Jókai Színház Frank Sinatra A hang - egy életmű hangban és táncban című darabja, valamint a híres francia énekesnőről, Edith Piafról szóló Piaf-menet című előadás a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és az Újvidéki Színház közös produkciójában.
A bemutatók sorában három Moliere-darabot is láthat a közönség: az Úrhatnám polgárt és A nők iskolája című vígjátékokat a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a marosvásárhelyi Spectrum Színház hozza el Kisvárdára, míg a dramatikus Mizantrópot a Kassai Thália Színház állítja színpadra.
A veszélyesnek minősített épülete miatt tavaly bezárt bukaresti Nottara Színház Eugene Ionesco Az új bérlő, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a Hair, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Lev Birinszkij Bolondok tánca, a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül, míg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Bartis Attila A nyugalom című darabjával versenyez a fesztivál díjaiért.
A közönség megtekintheti emellett a budapesti Madách Színház Csoportterápia című musicaljét; William Shakespeare klasszikusát, a Rómeó és Júliát a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének harmadéves színészosztálya előadásában; Garaczi László és Toepler Zoltán Brahms és a macskák című színjátékát a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház tolmácsolásában; Székely Csaba A Homokszörny című színpadi művét a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház bemutatásában és a Kolozsvári Állami Magyar Színház Hullámtörés című előadását.
Június 25-én, az utolsó fesztiválnapon a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színháza Sergi Belbel Halál című drámáját, a budaörsi Latinovits Színház pedig Szigligeti Ede klasszikusát, a Liliomfit viszi színre. A díjátadással egybekötött záróünnepség után a Fővárosi Nagycirkusz művészei adnak gálaműsort.
Krónika (Kolozsvár)

Egyenlő távolság helyett arányos közelség
Pénteken az új székházban a Királyhágómelléki Református Egyházkerület a hagyományossá vált időközi tanácskozásra hívta Partium magyar önkormányzati elöljáróit és törvényalkotóit. Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke is jelen volt a tanácskozáson.
Dénes István élesdi lelkipásztor, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület generális direktora által vezetett áhítattal kezdődött a tanácskozás, majd Forró László püspökhelyettes köszöntötte a megjelenteket, egyben tolmácsolva Varga Attila főgondnok üdvözletét is, aki munkahelyi elfoglaltsága miatt hiányzott.
Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke hangsúlyozta: fontos a megbeszélés, hiszen közös ügyeink szerepelnek a napirendi pontok közt.
Csűry István püspök megjegyezte: napjainkban a partiumi, illetve erdélyi közélet egyik fő célkitűzése az önrendelkezés megvalósítása, s azáltal, hogy a KREK megvásárolta azt a területet, ahol különböző támogatásoknak köszönhetően felépülhetett az egyházkerület új székháza, tulajdonképpen megvalósította a területi autonómiát. Azt is kiemelte: ha mindig felfelé, Isten irányába tekintünk, akkor az előttünk álló kihívásokkal, nagy gondokkal könnyebben szembe tudunk nézni. Arra hívta fel a figyelmet: jövőre lesz az 500. évfordulója a reformáció kezdetének, s ennek megünneplésére természetesen a KREK is készül, ugyanis nem csupán helyi szinten, vagyis a kilenc egyházmegyében tartanak majd rendezvényeket, hanem központilag is, melynek csúcspontja 2017. május 20-án lesz a várban. Az egyházfő ugyanakkor bejelentette: „bárki bármit mond”, ha jelölik őt, ősszel ismét megpályázza a püspöki tisztséget, melyet addig kíván betölteni, amíg el nem éri azt a korhatárt, amikor a törvény értelmében nyugdíjba kell vonuljon.
Negatív trend
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke úgy vélekedett: hasznos az egyházak és az általa vezetett politikai tömörülés együttműködése. Szerinte a választásokra készülve lényeges olyan személyek kiválasztása, illetve program meghatározása, akikkel/amellyel a magyar közösséget tudja szolgálni eszközként az RMDSZ. Úgy fogalmazott: lehet, hogy felszínre kerülnek nézeteltérések, vagy feszültségek támadnak az előválasztások folyamán, de ezek is reményre jogosítanak fel arra nézve, hogy a legmegfelelőbb személyek lesznek az RMDSZ jelöltjei. Megítélésében 2010-től elindult egy rossz trend Romániában, abban az értelemben, hogy erdélyi magyarként egyre inkább érezzük azt, hogy meg akarják nyirbálni kisebbségi, szabadság, emberi és egyéb jogainkat. Ebbe a sorba illeszkedik egyebek mellett a visszaszolgáltatás folyamatának megtorpanása, a Mikó- és a MOGYE-ügy, valamint az etnikai politizálás betiltására utaló törekvések, „mintha valami összehangolt akciónak lennénk a szenvedő alanyai”. Meglátásában ugyanakkor 2016 fordulópontot jelenthet abból a szempontból, az idei választások után várhatóan közigazgatási átszervezésre, valamint alkotmánymódosításra kerül sor az elkövetkezendő években, ezért egyáltalán nem mindegy, és közös felelősségünk, hogy milyen lesz az érdekképviseletünk a különböző szinteken. Szerinte a két legfontosabb jelszó a biztonság és a bizalom: egyrészt az RMDSZ azt szeretné, hogy egyfajta megállapodással a többség és a kisebbség közt, garantálva legyenek hosszú távon is azon jogaink, melyeknek betudhatóan biztonságban érezhetjük magunkat a szülőföldünkön, másfelől pedig a Szövetség mindig megbízható partnere volt a román pártoknak. Kelemen Hunor emellett arról is beszélt: lejár Puskás Bálint alkotmánybíró kilenc éves mandátuma két másik, román kollégájával egyetemben, és az RMDSZ tárgyalásokat folytat, hogy továbbra is legyen magyar tagja a taláros testületben.
Önálló legyen
Áttérve a napirendi pontokra, Forró László azt mondta: Tőkés László volt püspök, aki egyébként az Alapítók Tanácsának elnökeként a Partiumi Keresztény Egyetem irányítója, mostanában sajtótájékoztatókat tart, melyeken egyszer egyet mond, máskor mást a kialakult helyzetről, hogy ki a hibás stb., amivel tulajdonképpen csak azt éri el, hogy növeli a bizonytalanságot, és a fiatalok nem jelentkeznek majd a PKE-re, hanem inkább a külföld felé orientálódnak. Ugyanakkor pedig, amikor megjelent a pénteki tanácskozás híre, „elkezdődtek az előzetes hisztirohamok”, és az EMNP olyan közleményt bocsátott ki, mintha a jelenlevők valamilyen összeesküvésre készülnének a PKE ellen. Holott épp ellenkezőleg: azon az állásponton vannak, hogy meg kell őrizni az intézmény önállóságát. Úgy fogalmazott a püspökhelyettes: akik felelősséggel gondolnak a jövőre, azok tudják, hogy szükség van az összefogásra, de a magyar politikai alakulatok közül egyedül az RMDSZ nyújtott kezet, ezért a KREK úgy döntött, hogy a négy évvel ezelőtt meghirdetett egyenlő távolság elve helyett inkább az arányos közelséget választja. Hozzátette: a KREK egyébként, noha alapító, és a PKE nevében ott a keresztény szó, gyakorlatilag nem tudja befolyásolni az egyetemi döntéseket, hiszen csak egy formai hellyel rendelkezik az alapítók tanácsában.
Szabó Ödön úgy vélte, két dolgot kell elérni: minőségi legyen az oktatás, és ez találkozzon az igényekkel. Arra emlékeztetett: 2012-ben a PKE akkori rektora nyíltan arra buzdított, hogy az EMNP-re kell szavazni, most pedig állítólag a tanügyi osztály diákokat toborzott aNéppártnak való aláírásgyűjtésre, holott az RMDSZ-es törvényhozók voltak azok, akik a parlamentben annak idején megszavazták a felsőfokú tanintézmény akkreditációját.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Rajt előtt a Háromszéki Diáknapok
Több mint 250 versenyzővel rajtol pénteken a Háromszéki Diáknapok. Ügyességi és kreatív versenyszámok várják három nap alatt a tizennégy csapatot.
A vetélkedő tizenkettedik kiadását Kovászna Megye Tanácsa, a Kovászna Megyei Művelődési Központ, a Regös Ifjúsági és Közművelődési Egyesület, valamint önkéntes diákok közös szervezésében tartják péntektől vasárnapig különböző sepsiszentgyörgyi helyszíneken.
„A rendezvény célja, hogy a 14–25 év közötti háromszéki fiataloknak lehetőséget teremtsen a szabadidő hasznos és értelmes eltöltésére, kialakítsa a társadalomban való aktív részvételi igényüket, csapatvezetőket és diákszervezőket neveljen ki, akik az önkéntesség jegyében személyiségüket formálják és kisközösségeket építenek” – tartják a szervezők az évek óta nagy sikernek örvendő háromszéki rendezvényről.
Összesen 11 sepsiszentgyörgyi csapat nevezett be 12 helyre idén, illetve négy csoport más háromszéki városokból. Egyet közülük még márciusban „kirostáltak”. A fiatalok a hétvégi rendezvényre csapatpólóval, himnusszal és kabalákkal kell készüljenek.
A májusi, döntő fordulóban résztvevő 11 csapat Sepsiszentgyörgyről: We-kings, Grove Street, Tabula Rasa, Mihasznák, M1(egy), Dandana, Diszkó Patkányok, The Bombers, TAGMEN, HeroInn és a MAHAKALA. A mezőnyt három KOBAKÉ, azaz kovásznai, baróti, kézdivásárhelyi jelentkezőket számláló csapat egészíti ki, így idén az ICEameg, a Hullámreccsentők és a TranSZILVAnikum is versengeni fog Háromszék legügyesebb diákcsapata címért a hétvégén. Nem csupán az első heyen végzett fiatalokat díjazzák, ez mellett a szervezők kinevezik a saját megítélésük és a csapatok javaslatai alapján a három nap alatt legsportszerűbben játszó együttest is, amely a Háromszék legsportszerűbb diákcsapata címet nyeri el.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Szentgericei történet
Torony és temető
Megdöbbentő hírrel hívtak fel az elmúlt hét végén. A telefonáló szerint a kutyák embercsontokkal a szájukban sétálnakSzentgericén. Ezt követően a Facebook közösségi oldalon láttam is a képeket, és olvastam a szöveget a "sírgyalázásról",miszerint "emberi csontokkal teli földet visznek az árvamogyorói temetőből töltésnek a… tiszteletes úr udvarára és egyespresbiterek kertjébe, ahonnan a kutyák hordozzák a csontokat szét a falu közt !!!!"
Érdeklődésemre kiderült, hogy az RCS-RDS mobiljel- erősítő antennájának az unitárius temető közelében való felállításakor, a munkálatok során valószínűleg több száz éves temetkezési helyet bolygattak meg, s onnan kerültek elő az emberi csontok.
Turbák Zoltán polgármester kellemetlennek tartja a történteket. A bozótosban kétszáz éves sírok voltak elsüllyedve. Ezt egy, a föld alól előkerült sírkő is tanúsítja, amit a templom udvarára vittek. Amikor az ott dolgozók észrevették a csontokat, le kellett volna állni a munkával – teszi hozzá. Mivel a legyalult földet el kell szállítani, kérésre ő is felajánlotta, hogy a községközpontban végzett vízügyi munkálatok helyszínére hordhatják. Egyelőre azonban magánterületekre szállítottak a földből, és ott kerültek elő a csontok, köztük három koponya is. Az emberi maradványokat a rendőrök gyűjtötték össze, akik az értesítés nyomán hamar kiszálltak a helyszínre.
Bőr Béla, a helyi Aranykalász társas gazdaság adminisztrátora, aki a Facebook közösségi oldalon megosztotta a képeket és az idézett szöveget, kérdésünkre megerősíti, hogy az unitárius temető szélén levő területet az egyházközség bérbe adta az RDS cégnek, hogy relét állítsanak. Tavasszal fogtak hozzá a munkálatokhoz. Nem vették észre, hogy a területet kijelölő cövekek mellett másfél méterre sírkövek voltak, s bár szilvafák és kökénybokor nőtte be a területet, lehetett volna következtetni arra, hogy régi temető van azon a helyen – hangsúlyozza.
– Mivel úgy láttam, hogy az exkavátor közel dolgozik az édesapám sírjához, kimentem a helyszínre, ahol azt vettem észre, hogy csontok vannak kilökve a föld szélére.
Megkérdeztem a gépésztől, hogy hova viszik a fölösleges földet, s azt válaszolta, hogy a tiszteletes úr udvarára. Mivel a társas székhelyével szembe is hoztak három kocsival, az éjjeliőr szólt, hogy talált egy lábszárcsontot, amit a kutya ásott ki a földből. Értesítettem az unitárius gondnokot, majd felhívtam a polgármestert, hogy nézze meg, mi történik, helyette az alpolgármester jött ki. Értesítettem a rendőrséget is, de mivel esett az eső, és nagy volt a sár, traktorral vittem ki az egyik rendőrt a toronyhoz. Szombaton újra kijöttek, velük volt egy fiatalember is a kriminalisztikától, összeszedték a helyszínen talált csontmaradványokat, és magukkal vitték.
– Hogyan kerültek a csontok az unitárius lelkész tanyai házának ajtaja elé? – érdeklődtem a Facebook-oldalon látott képek alapján. A társas vezetője elmondta, hogy a volt harangozó találta a lelkész gazdaságának udvarára hordott föld tetején, és ő állította fel a lakatlan ház ajtaja elé, majd hívta őt is, hogy nézze meg.
Varró-Bodoczi Barna fiatal unitárius lelkész bosszúállást sejt a történtek mögött, aminek több oka is van, de ezt nem kívánta részletezni. Bemutatta viszont a szentgericei unitárius egyházközség vezetőségi tagjai által aláírt jegyzőkönyvet. Ebben az áll, hogy az egyházközség a 2015. október 11-i keblitanácsi, valamint az idén február 7-én tartott nagygyűlési határozata alapján a temető északkeleti részén, ahol egykor szántóterület és gyümölcsös, jelenleg bozót és kaszáló van, 2,5 ár területet bérbe adott az RDS távközlési cégnek, hogy jeltovábbító antennát állítsanak fel. A területet a jelenlevők emlékezete szerint nem használták temetőnek. Az idén áprilisban kezdődtek meg a munkálatok. Ezt megelőzően ismét átnézték a területet, ahol sírkövet, síremléket nem találtak. A munka során több keblitanácsos is kilátogatott a helyszínre, de nem láttak semmilyen rendellenességet. Április 29-én egy egyházközségi tag értesítette a vezetőségét, hogy a munkálatok helyszínéről elszállított földben csontokat találtak, és már hívták a rendőrséget. Az elnökség kiszállt a Sorompó utcában megjelölt helyre, ahol nem találtak csontokat. Délután hat óra körül megérkezett a rendőrségi kivizsgáló csoport, akik megkezdték a helyszínelést. Ennek során kiderült, hogy az Iszlai utcai ház udvarára elszállított földben csontok voltak, amelyeket ismeretlen tettesek az ingatlan ajtaja elé sorba rendeztek.
Az egyház vezetősége a rendőrség rendelkezésére bocsátotta a kért iratokat, és várja a kivizsgálás eredményét. Azt reméli, hogy az ügy lezárta után a csontok visszakerülnek az egyházközséghez, hogy a végtisztességet megadva újratemessék az árvamogyorói temetőbe – olvasható a keblitanács nyolc tagja által aláírt jegyzőkönyvben.
A lelkész kísér el a helyszínre, ami a két részre osztott unitárius temető fölött van. Jóval magasabban egy köztemetőt is kialakítottak a domb tetején, a kettő között a domboldalt fák, bokrok nőtték be. Útközben elmondja, hogy a templom környékén több homokkőből állított sírkövet ástak ki a földből, amelyeket az épület körül helyeztek el. Köztük van az adótorony felállításakor a földben talált sírkő is, amelyen az 1837-es dátum szerepel. A lelkész szerint a legidősebb presbiter is megerősítette, hogy a bérbe adott helyen gyermekkorában sem látott sírokat. Amikor a múlt csütörtökön a helyszínen járt, a munkavezető érdeklődött, hogy hova hordhatnák el a közelbe a fölösleges földet, és akkor ajánlotta fel, hogy többek között a ház udvarára is vihetnek töltésnek, ahol juhokat tart. Pénteken délután az anyák napi ünnepségre próbáltak, amikor értesült a kutyákról és a csontokról, de a toronyhoz kiérkezve nem láttak semmit. Időközben megérkezett a rendőrség, és velük együtt látta meg az háza ajtajához felállított csontokat.
– A közelben születtem, ott bólyásztam a zöldben, az a hely már gyermekkoromban bokros volt, ott szedtük a barabolyt. A tetőn van eltemetve a két nagyapám, régen a szőlőjük végébe is temetkeztek az emberek – mondja a 87 éves Iszlai Bálint.
25 éves kora óta presbiter, két alkalommal gondnok is volt. Ő maga is járt a helyszínen, de nem látott csontokat. Unitárius embernek vallja magát, aki kiállt a falu központjában levő emlékmű védelmében, amikor el akarták tüntetni.
– Mindnyájan magyar emberek vagyunk, mégsem tudunk összefogni – mondja a történtek kapcsán, majd hozzáteszi, hogy a mostanihoz hasonló időket soha nem élt át.
Sántha József gondnok, jegyző és kántor is egy személyben.
– Senki sem gondolta, hogy a bérbe adott helyen sírok vannak. Amikor a munkavezető észrevette, meg kellett volna álljanak, kellett volna értesítsenek. Többször jártam a helyszínen, de semmit nem láttam. Ahogy a kitermelt földet kezdték elhordani, akkor kerültek elő a csontok. Nem így kellett volna eljárni, hogy az egyházközség ellen kampányt indítsank a Facebook-oldalon. Akik ezt kezdeményezték, tudhatták, hogy a régi harangozó azon a helyen megdolgozta a földet, krumplit termelt, ami nem zavart senkit, ahogy az sem, hogy van, aki régi sírkövekből járdát rakott az udvarára. Sajnos, ezek a homokkövek nem voltak tartósak, mivel az alsó felük, amit a földbe helyeztek, kisebb volt, mint a felső, hamar eldőltek vagy elsüllyedtek. Reméljük, hogy visszakapjuk a csontokat, hogy eltemessük, és egy kopjafával jelöljük meg a helyet – teszi hozzá.
A történethez, amit a helybeliek mondtak el, alig van mit hozzátenni. Szándékos sírgyalázásról e sorok írója szerint nincsen szó. A félig lemeztelenített kazettás mennyezetű műemlék unitárius templom láttán, az erősítő után kapott bérleti díjat lesz, amire felhasználnia a helybeli unitárius közösségnek, hogy a kényszerűségből abbahagyott felújítást folytassák. A történet tanulsága az lehet, hogy az erdélyi temetők körüli dombokon körültekintően kell a földet megmozgatni, hiszen sohasem lehet tudni, hogy mikor járunk őseink jeltelenné vált sírja fölött, mert arra nem számíthatunk, hogy idegen munkások erre fi-gyelmeztessenek. A szentgericei történetet meggyőződésem szerint több jóindulattal helyben is meg lehetett volna oldani, anélkül, hogy az ősök csontjai megjárnák a rendőrséget is, miután amúgy is felszínre kerültek.
Az évek során a számomra kedves falvak között tartottam számon Szentgericét, amelynek lakossága úgy tisztelte a gyógyítóit, hogy házat is épített számukra – dédelgetem magamban a legendás történetet, amelyet Gericéről elszármazott újságíró kollégám emlegetett, amikor a szülőfalujáról esett szó. Talán hallok még ilyen híreket is erről a szép fekvésű nyárádmenti településről.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Vesztett és nyert ügyek között
Ki lehet tenni a kétnyelvű utcanévtáblákat!
Nemrég tudósítottunk arról, hogy a fővárosi legfelsőbb bíróságon elutasították a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség(MMDSZ), a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE), az Erdélyi Magyar NemzetiTanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) fellebbezését. A fellebbezés a Felsőoktatás Minőségét BiztosítóHatóság (ARACIS) azon előírásának a jogszerűségét kérdőjelezte meg, hogy a gyakorlati órák és a kórházi gyakorlat nyelve a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) csak a román lehet. A rossz hír mellett jónak számít, hogy a megyei törvényszéken végleges ítélet született a kétnyelvű utcanévtáblák ügyében.
– Kezdjük a rosszabbikkal! Hogyan indokolta az elutasítást a legfelsőbb bíróság? – kérdeztük Kincses Elődtől, aki a két ügyet képviselte az igazságügyi fórumok előtt.
– A vesztes ügy okának megértése érdekében vissza kell nyúlnunk a Ceausescu-rendszerbe, amikor a magyar oktatás visszaszorítása elkezdődött. Ennek következményeként 1989 decemberében, a "nacionálkommunista" diktatúra bukásakor a MOGYE Általános Orvosi Karának hatodévén még fele-fele volt a román és magyar diákok aránya, az elsőéves magyar hallgatók száma viszont még a húsz százalékot sem érte el. A felszámolás alatt álló Gyógyszerészeti Karon pedig már csak a negyed- és ötödév működött. Ez volt az oka annak, hogy 1990-ben mind a magyar diákság, mind az oktatói kar határozottan elkezdte a küzdelmet a teljes körű magyar oktatás visszaállításáért. Miközben a kezdeti sikertelenség láttán ülősztrájkot folytattak, a román nacionalista erőknek annyira fontos volt, hogy megakadályozzák ennek a jogos követelésnek az érvényesítését, hogy 1990. március 19- én a Görgény völgyéből Marosvásárhelyre beszállított, félrevezetett román embereket először a MOGYE-ra vitték, hogy megleckéztessék a diákságot. Szerencsére előző nap sikerült meggyőzni a hallgatókat, hogy függesszék fel a sztrájkot, így nem volt kit megleckéztetni, ezért az RMDSZ akkori székházának ostromára vezényelték a Görgény-völgyieket, nehogy dolgukvégezetlenül kelljen hazamenniük.
– Sokaknak úgy tűnt, hogy a 2011. évi közoktatási törvény megnyugtatóan rendezi a helyzetet.
– Sajnos, nem így történt. Amikor kitudódott, hogy a törvénytervezetben multikulturálisként megjelölt három egyetemen, a kolozsvári Babes–Bolyain, a MOGYE-n és Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen teljes körű anyanyelvi oktatást kell bevezetni, az ARACIS 2010 októberében hozott egy határozatot, amelyben megfogalmazta az a szabályt (sztenderdet), hogy a klinikai gyakorlatokon kizárólag a román nyelvet lehet használni. Ezt a "sztenderdet", noha a vonatkozó jogszabály érvényességi feltételként előírja, 2010 októbere óta nem hagyta jóvá a tanügyminisztérium, és nem foglalták kormányrendeletbe sem, tehát jogilag nem létezik. Ezenkívül nem a törvényeknek megfelelően tették közzé, nincsen aláírva, számozva és keltezve, ráadásul nem az ARACIS honlapján olvasható, hanem a 12 tagozat egyikét jelentő orvostudományok tagozat honlapján jelenik meg. A többi tagozat honlapján egyetlen rendelkezést sem tettek közzé. Így ez már a második érvénytelenségi indokot jelenti.
A harmadik – ahogy a Népújságban is megjelent –, hogy a 2011. évi 1-es tanügyi törvény ötödik szakasza kimondja, hogy a rendelkezéseivel ellentétes valamennyi jogszabályt hatályon kívül helyezi. Mivel a tanügyi törvény 135. szakasza a teljes körű anyanyelvű oktatás biztosításáról rendelkezik, az ismertetett speciális ARACIS-előírás három okból is érvénytelen, semmis. Mindez nem zavarta a Marosvásárhelyi Táblabíróságot, amikor két évvel ezelőtt ezekkel az indokokkal kértük az egyetemi charta jogsértő szakaszainak megsemmisítését. Ebben a perben felperesként a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség és az RMOGYKE szerepelt, támogatásunk érdekében beavatkozott az RMDSZ, az EMNP, EMNT és az MPP. A tárgyaláson 2/1 arányban utasították el a fellebbezésünket, úgy, hogy a tanács magyar nemzetiségű bírája a törvénytelen elsőfokú döntés hatályossága mellett szavazott, Mona Baciu bírónő pedig rendkívül megalapozott különvéleményt fogalmazott meg. Látván, hogy itt, Marosvásárhelyen képtelenség a MOGYE ellen pert nyerni, hiszen minden perben, még a román kormánnyal szemben is, sikerrel jár az egyetem, Bukarestben indítottunk eljárást az MMDSZ és az RMOGYKE nevében. Ebbe a perbe az EMNT és az EMNP avatkozott be, az RMDSZ és az MPP már nem.
A kérésünk az volt, hogy az idézett ARACIS- előírást semmisítsék meg, hisz teljesen egyértelmű, hogy jogszabálysértő, és tulajdonképpen érvénytelen is. Még első fokon az a nagy meglepetés ért, hogy a perbe beavatkozott a MOGYE, vagyis a jogszabályt alkalmazó a jogszabály védelmében lépett fel. Hasonló esetről nem tudok, hiszen a jogszabályt alkalmazónak nincsen olyan jogosítványa, hogy azt mondja: nekem nagyon tetszik ez a jogszabály, nehogy azt a törvényhozó hatályon kívül helyezze! Ez mégsem zavarta a Bukaresti Táblabíróságot, helyt adott a MOGYE beavatkozási kérelmének, és elutasította a keresetünket azzal, hogy a magyar oktatást ellehetetlenítő rendelkezés törvényes. A fellebbezésünket csak több mint másfél év után tárgyalta le a bukaresti legfelsőbb bíróság, és noha az előzetes eljárásban elvileg megalapozottnak tekintette fellebbezésünket, legnagyobb meglepetésemre és felháborodásomra ezt az abszolút megalapozott fellebbezést elutasította.
Az indoklást nem ismerjük, kézhezvétele után természetesen az Európai Emberjogi Bírósághoz fordulunk. Remélem, hogy nem rosszul használom a többes számot, ugyanis az RMOGYKE és az MMDSZ élén változás történt, és az új elnökök közötti viszony nem nevezhető felhőtlennek. Itt azonban olyan érdekről van szó, amelyben a személyes ellenszenvet feltétlenül félre kell tenni.
Hogy milyen gyenge lábakon áll az elsőfokú ítélet megindokolása, arra példaként felhozom: annak érdekében, hogy csökkentse annak látszatát, hogy a magyar oktatást diszkriminálják a marosvásárhelyi orvosin, egy szemenszedett hazugságot írtak be az ítélet indoklásába, miszerint az oktatás során az elmélet 70 százalékot, a gyakorlat pedig csak 30-at tesz ki. Noha a tanügyminisztérium által jóváhagyott és a kormányrendeletbe foglalt előírások kimondják, hogy 30 százalék az elmélet, ami magyarul folyhat, és 70 százalék a többi aktivitás, aminek a nyelve kizárólag a román lehet. Hozzá kell tennem, hogy a román kétharmad által jóváhagyott egyetemi charta nemcsak a sztenderdben rögzített klinikai gyakorlatokra alkalmazza a román nyelv kizárólagos használatát, hanem kibővíti minden, az elméleti oktatáson kívüli tevékenységre. Például az anatómiagyakorlaton sem lehet használni a magyar nyelvet, holott köztudomású, hogy a boncasztalon már nem szokás megszólalni.
– Az egyelőre sikertelen próbálkozás után szóljunk arról a perről is, amit Kincses Előd megnyert nemrégiben.
– Szeretném a marosvásárhelyiek tudomására hozni, hogy nyugodtan ki lehet tenni a kétnyelvű utcanévtáblákat. A két civil aktivista, Barabás Miklós és Benedek Lehel Csaba ügyében a szabálysértési jegyzőkönyvet, amellyel a fejenkénti 5.000 lejes pénzbüntetést kirótták, jogerősen hatályon kívül helyezték. A Maros Megyei Törvényszék a napokban jogerősen elutasította a Valentin Bretfelean vezette helyi rendőrség által benyújtott fellebbezést. Az elsőfokú ítélet indoklásában benne van, hogy teljesen szabálytalanul rótta ki a büntetést a helyi rendőrség. A kétnyelvű utcanévtáblák kifüggesztését semmilyen jogszabály nem tiltja, ezért a helyi rendőrség igazgatója sem kreálhat szabálysértést ott, ahol az nem létezik, mondja ki az indokolás.
Ennél sokkal "bájosabb" az az indoklás, amelyet a Maros Megyei Törvényszék abban az ítéletében fogalmazott meg, amellyel elutasította annak a 12 személynek a kártérítési követelését, akik kérték, hogy Valentin Bretfeleant és a helyi rendőrséget egyetemlegesen kötelezzék egyenként 50.000 lej erkölcsi kártérítésre (fájdalomdíj kifizetésére) a félelemkeltő, fenyegető felszólítások miatt. A CEMO kimutatása szerint az 50.000 lejes büntetéssel való fenyegetés következtében több mint 50 személy vette le a kétnyelvű utca-névtáblákat. Az ítélet indoklásában az áll, hogy az a mód, ahogy Valentin Bretfelean értelmezte a reklámtörvényt, és az a tény, hogy reklámtáblának tekintette az utcanévtáblákat, az inkompetencia és a hivatali visszaélés határán mozog. Végül azzal az indokkal utasították el Bretfeleanék fájdalomdíjra kötelezését, hogy az a 12 személy, aki panaszt tett, tulajdonképpen nem szenvedett pszichés traumát, hiszen képes volt teljes mellszélességgel kiállni jogai védelmében. Az okfejtés azt jelenti, hogy csak olyan embernek jár erkölcsi kártérítés, fájdalomdíj, aki a rendőrségtől annyira megijed, hogy "összecsinálja" magát, ahelyett, hogy jogait érvényesítené.
Remélem, hogy a kétnyelvű utcanévtáblákkal kapcsolatos ítéletnek meglesz a hozadéka, nem mint a székely zászlóval kapcsolatosnak. Ez utóbbi esetben sajnos hiába nyertem meg a pert, egyetlen politikai erő sem tűzi ki a székely zászlót.
– Végül arról szeretnék érdeklődni, hogy mi a helyzet a székely szabadság napján a csendőrség által kirótt büntetésekkel?
– A Székely Nemzeti Tanács által alapított és a székely szabadság napját szervező Siculitas Egyesület megbízásából bűnvádi feljelentést tettünk a Korrupcióellenes Ügyészségen (DNA) a Maros Megyei Csendőrség parancsnoka, Iulius Cenan ezredes ellen és azok ellen a csendőrök ellen, akik hamisított szabálysértési jegyzőkönyveket állítottak ki. Nyolc olyan személyről tudunk, akiket megbüntettek mint szervezőket vagy résztvevőket, és az adott időpontban nem is voltak Marosvásárhelyen! A másik vádpont a hivatali hatalommal való visszaélés, mivel egy bejelentett és a gyülekezési törvény által megszabott 48 órás jogvesztő határidőn belül be nem tiltott, tehát szabályos tüntetés résztvevőit zaklatják. Ráadásul szervezőként nem a megmozdulást bejelentő és szervező Siculitas Egyesületet büntették meg, hanem azokat a személyeket, akik a csendőrség kérésére és a törvénynek megfelelően felügyelték a rendet. Ahelyett, hogy megköszönték volna hozzájárulásukat ahhoz, hogy a felvonulás gond nélkül lezajlott, fejenként 1.000 lejre büntették meg őket! Két évvel ezelőtt a csendőrség még ismerte a törvényt, mert akkor csak a Siculitasra róttak ki szervezési szabálysértési bírságot. A nyilvánossággal megpróbálják elhitetni, hogy Valentin Bretfelean által vezetett véleményező bizottság hozott egy – megkésve közölt – tiltó határozatot. A gyülekezési törvény viszont egyértelműen rögzíti, hogy a bejelentett tüntetést kizárólag a polgármester közigazgatási határozata tilthatja be, a törvény által szigorúan meghatározott esetekben, amelyek a Maros Megyei Törvényszék ítélete szerint természetesen nem álltak fenn. Még annyit, hogy 80 személy képviseletében megtámadtam a szabálysértési jegyzőkönyveket is, reményeim szerint a megalapozatlan büntetéseket el fogja törölni a Marosvásárhelyi Bíróság.
– Mi is reméljük.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

VII. Hunyad Megyei Magyar Napok Vajdahunyadon
Kőműves Kelementől Dsidáig
Sokszínű, tartalmas délutánnal indult a Hunyad Megyei Magyar Napok immár hetedik rendezvénysorozata Vajdahunyadon.
A szeles, borongósnak ígérkező idő nem igazán kedvezett a huszárvárba tervezett szabadtéri előadásoknak, majálisnak, a szervezők lélekjelenlétének köszönhetően azonban nagyszerűen sikerült alkalmazkodni az időjárás szeszélyeihez. Kofity Zoltán helyi RMDSZ-elnök és Takács Aranka RMDSZ-tanácsos rövid köszöntője után a Hunyadi vár kápolnájába invitálták a közönséget, a dévai Segesvári Miklós Pál Egylet Szivárvány Nyugdíjas kórusának előadására. A hirtelen adódó helyszín tökéletesnek bizonyult: a hatszázéves falak között régóta nem szólt magyar ének. A bukovinai székely dalok pedig tisztán csendültek fel, Lengyel Izabella karvezető irányításával. A kórus nevében Gáspár Juliánna köszöntötte a hallgatóságot, ismertetve a kórustagok által viselt 1930-as években kialakult csángós öltözetet. A Kóka Rózália, Sebestyén Ádám, Zsók Béla gyűjtéséből származó bukovinai dalok mellett a kórus tagjai egy múlt században lejegyzett történetet, illetve Kőműves Kelemenné balladáját is előadták.
A dévai Renaissance együttes történelmi táncjátékát már a huszárvárban felállított színpadon tekinthette meg az egyre gyarapodó közönség.
És közben új programmal is gyarapodott vajdahunyadi rendezvénysor. A másnapi előadásra érkező Marosán Csaba kolozsvári színművész jóvoltából egy ad-hoc Dsida-estre is sor került a Hunyadi János építtette várkápolnában. A kommunizmus éveiben szamizdatban, gépírással terjesztett Dsida-versek, levéltöredékek, röpke feljegyzések vasárnap szabadon szárnyaltak a kápolna falai között, felidézve a szigorú, de nagyra becsült magyartanárnak, Juhász Péternek, az apaként tisztelt Móra Ferencznek, Benedek Eleknek, illetve a nagy kortársaknak – Kosztolányi, Reményik, Áprily, Molter Károly, Tamási Áron, Berde Mária, Kemény János, Kós Károly, Tompa László – az emlékét. Dsida Imbery Melindához címzett szerelmes versei is helyet kaptak Marosán Csaba összeállításában, mellyel az elmúlt időszakban már keresztül-kasul járta a Kárpát-medencét. Mint mondta, megfordul mindenhol, ahol „sok, sok éhes ember van együtt, és kéri a verset, mint a kenyeret…!”. Marosán Csaba következő, immár betervezett vajdahunyadi előadására hétfőn délután került sor a hely Magyar Kulturális Központban.
Nyugati Jelen (Arad)

Búcsú Farkas Éva Tanárnőtől
Április 29-én jött a megdöbbentő hír Lupényból: Farkas Éva tanárnő meghalt. Csendesen távozott, ahogyan Istentől kapott 72 életévét is leélte.
Farkas Éva háborúban született, a Zsil-völgyi káoszból Budapestre menekült család gyermekeként. De szülei még a határlezárás előtt hazatértek. Nyárád-menti gyökerek mellett Lupényban találtak munkát, otthont. Az itt töltött gyermekévek után Nagyenyed lett Farkas Éva új otthona. A családból magával vitt becsület, gerincesség tovább szilárdult benne a kollégium falai között. És itt bontakozott ki a tudásvágy, az irodalom iránti vonzalom. Egészen fiatalon került a pedagógusi pályára, Nyárádköszvényesen oktatva a kisdiákokat. Majd a marosvásárhelyi pedagógiai főiskolán végzett magyar–román szakot. Tanárként a Zsil völgyébe tér „haza”.
Talán maga sem gondolta, hogy ötven esztendeig tanítja majd a létszámban egyre gyérülő lupényi, petrozsényi magyar gyermekeket. Tanította őket nem csupán nyelvtanra, irodalomra, de igyekezett átadni mindazt, amit értéknek tartott: a helytállást, az egymás iránti tiszteletet, a magyar kultúra kincseit (nyelvet, művészetet, néptáncot, hagyományokat).
A kommunizmus szorításában is megtalálta az értékápolás lehetőségeit és a Zsil völgyébe száműzött magyar értelmiségi családokkal karöltve igyekezett szépséget, értéket vinni a helyi közösség mindennapjaiba.
A kilencvenes évek után aktív szerepet vállalt a Magyar Műveltségszolgálat és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Lupényi szervezeteinek megalakításában. Képzőművészeti tárlatokat, könyvbemutatókat, táborokat szervezett, a Nyugati Jelen hasábjain is tudósított a lupényi magyar közösség életéről. Nyugdíjba vonulását követően is vállalta a tanítást. Ott, ahol szükség volt rá. Petrozsényban a Jézus Szíve Kollégiumban, Lupényban az összevont tagozattá degradálódott magyar oktatásban.
Öt évtized alatt számos nemzedék lelkébe oltotta a magyar nyelv és az igazi értékek iránti tiszteletet. Hajdani diákjai és a kollégák által egyaránt nagyra értékelt pedagógusi, közösségszervező, -megtartó munkájáért 2003-ban Ezüstgyopár-díjjal tüntette ki a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség.
Ekkor már szoros ismeretség kötött a Tanárnőhöz, tisztelettel és elismeréssel átszőtt barátság. Fiatal újságíróként kerestem fel először, és szinte gyermekeként kísértem utolsó útjára. Tanítványaihoz hasonlóan engem is szívébe fogadott és minden helyzetben irányt tudott mutatni – az igazi értékek felé. Életének utolsó szakaszában elhatalmasodott lelkében a régóta ott bujkáló szellemi magány. A hajdani társak lassan elfogytak mellőle, az értékek, melyekre egész életét föltette, kiveszni látszanak. A Tanárnő földi útja is megszakadt. De akiknek lelkébe oltotta a magyar kultúrát és az igazság, szépség iránti vágyat, tiszteletet – tovább éltetik azt. És tudom, hogy sokan vagyunk (hajdani diákok, kollégák, rokonok, ismerősök), akik szeretettel őrizzük szívünkben emlékét.
Nyugodjon békében, drága Tanárnő!
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Dózsa-monodráma a Vigadóban
Ki áll ma ki közös érdekeinkért?
Kézdivásárhelyre érkezik Sebestyén Aba, ezúttal Dózsa György szerepébe bújva. A Török Viola által rendezett, Székely János szerző tollából származó Dózsa című előadást május 6-án, pénteken 19 órától a Vigadó Művelődési Ház nagytermi stúdiójában tekinthetik meg. Ennek kapcsán kérdeztük a színész-rendezőt.
– Nem először áll közönség elé monodrámával, amely nem a populáris, könnyen emészthető műfajok közé tartozik, mi indokolja a választást?
– Nagyon érdekel ez a műfaj szakmailag, művészileg, hiszen egy színésznek hatalmas kihívás, hogy egy–másfél órán keresztül érdemben fenntartsa a figyelmet, érvényes dolgokat tudjon közölni. Másrészt izgat a téma is: a Dózsa is a marosvásárhelyi Yorick Stúdió Történelmi személyiségek a Yorick színpadán projektjének keretében valósult meg. Az első a Tér című produkció volt, amely Bolyai János gyötrelmeiről és szerelmeiről szólt. Úgy érzem, az előadások által folyamatosan tanulok én is, színészileg gyarapodom.
– Miért tartja fontosnak nagy személyiségek bőrébe bújni? Nagyságukat vagy éppen emberi mivoltukat tartja hangsúlyozandónak?
– Éppen ez a kettősség izgat: hogy lehet megfogni egy zseni, egy kivételes személyiség lényegét, emberi oldalról. Bolyaiban is ez csigázott fel: mi a zseniség, milyen ember volt ő maga? Ugyanakkor Dózsáról nagyon sok minden fennmaradt, igaz és hamis is, ellentmondásos írások születtek róla. Vitathatatlanul karizmatikus személyiség volt, de az érdekelt: mikkel küszködött, hogyan lett ő vezér? Miként bukott vagy buktatták meg, milyen csapdákkal és felelősséggel jár, ha az ember vezető személyiséggé válik? Továbbá: mit tud ma üzenni nekünk Dózsa története, mit jelent tulajdonképpen vezéregyéniségnek lenni? Aktuális kérdés ez a mai napig, hiszen bizonyos dolgokat valakinek, valakiknek föl kell vállalni, élre kell állni, ki kell mondani, ha valami nem tetszik, vagy éppen tetszik. Az érdemi kritikát meg kell fogalmazni, ez örök téma.
– Hogyan zajlik a színész felkészülése, amikor történelmi személyiséget, illetve, amikor hétköznapi figurát alakít?
– Nyilván a dokumentálódás, szakkönyvek olvasása a felkészülés alapja, de az eszközök ugyanazok: az emberi oldal által tudok a nézőhöz is közel kerülni, nem a karakter heroikus mivoltát igyekszem megmutatni, az megfoghatatlan. Lényeg, hogy én, Sebestyén Aba, milyen emberi gondolatokat tudok közölni valakiről, aki valószínűleg hasonló gondokkal küszködött, mint egy mostani ember. Nem egy hősi póz mögé bújva közelítem meg, hanem az igazi emberi gondolatok, kétségek felől. Dózsa olyasmiért állt ki, ami mai napig az emberiség vesszőparipája, az egyszerű dolgokért, például a szabadságért.
– Milyen közönségnek ajánlja, kik tudják befogadni az előadást?
– Zseniális a szöveg. Székely János rendkívül érzékletesen fogalmazza meg Dózsa gondolatait. Akit érdekel az irodalom, a történelmünk, a múltunk, amely nélkül nincs jelenünk, nincs jövőnk, az jöjjön el az előadásra. Természetesen a diákoknak is ajánlom, hiszen a tanagyaghoz is kapcsolható, de nem csak nekik. Bárkinek, akit érdekel: hogyan is állunk mi ma a vezéregyéniségekkel, van-e ma közöttünk olyan, aki képes kiállni közös érdekeinkért, jogainkért, és vajon mit kockázat az, aki ezt érdemben meg is teszi?
Sebestyén Aba 1973. december 8-án született Brassóban, színész, rendező, egyetemi tanár. 1996-ban a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen szerzett színész diplomát, 2005 és 2008 között pedig rendező szakon magiszteri fokozatot. 2010-ben doktorált a bukaresti I. L. Caragiale Színház és Filmművészeti Egyetemen. 1996-tól a szatmárnémeti, nagyváradi, debreceni és marosvásárhelyi színházakban játszott. 2002 és 2013 között óraadó tanárként, majd 2013-tól az intézmény docenseként, színészmesterséget és rendezést tanít a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. 2002-től a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja, 2004-ben megalapította a Yorick Stúdió kortárs színházi műhelyt, amelynek azóta is a vezetője, rendezője.
Farkas Imola
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Megtartotta kampányindító küldöttgyűlését a háromszéki RMDSZ
Megvalósítások, beszámolók a közös munkáról, polgármester- és tanácsosjelöltek bemutatása, tervek és Áprily Lajos: Pisztrángok kara című verse – így indult az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének kampányindító küldöttgyűlése kedden a Kovásznai Művelődési Központban több mint 250 résztvevő jelenlétében.
Gyerő József, Kovászna város polgármesterjelöltje az elmúlt évek megvalósításainak ismertetése után terveiről is beszámolt. „Városunk egy erős és dinamikus helyi közösséggé kell váljon, a hazai és a nemzetközi turizmus ismert és elismert helyszíne kell hogy legyen. Olyan turisztikai desztináció, amely a versenyképesség alapvető kritériumainak megfelel. A jövőben a turizmus minden formája a város lakosságának érdekeit kell szolgálja. 16 év helyi tanácsosi tevékenység után be kellett látnom, hogy a polgármesteri tisztséghez rendelt hatáskörök gyakorlása biztosíthat csak igazán esélyt megtalálni és kiaknázni azokat a város és közösségépítési lehetőségeket, melyek közelebb vihetnék városomat az említett jövőkép beteljesedéséhez.”
A jelölt kiemelte, csapatával, a Szövetség helyi tanácsosjelöltjeivel olyan fejlesztési programok elindításáért és kivitelezéséért fognak dolgozni, amelyek az infrastrukturális befektetéseket, a városképjavítást, a gazdaságot és agráriumot, a turizmus fellendítését, a gyógyítási-rekreációs szolgáltatások modernizálását, a munkaerő-piaci gondok kezelését, a kultúrát és közösségfejlesztést, a város regionális szerepének növelését célozzák meg.
„Azokat az elvárásokat szeretném teljesíteni, amelyeket a lakosság az életminőség, a foglalkoztatottság, a saját jövőkép tekintetében megfogalmazott. Tenni szeretnék azért, hogy a kovásznai fiatalok itthon teremthessenek otthont maguknak. Összefogásra van szükség.
Olyan projekteket akarunk véghezvinni, amelyekhez minden támogatóra szükség van. Kell a városlakók támogatása, de kell a Szövetség helyi, széki, megyei, országos szintű képviseletének segítsége.”
Kovács Péter: bátor vezetőkre van szükség
„Bátorságra van szükség, hiszen láthatjuk, olyan időket élünk, amikor sarokba akarnak minket szorítani. Bátor vezetőkre van szükség, akik megvédik a közösséget, megteremtik a magyarok biztonságát, akik nem hátrálnak meg a hatósági visszaélések láttán, akik akkor is mennek előre, amikor az energiájuk egy részét a gáncsoskodások visszaverésére kell fordítaniuk. Itt a teremben egytől egyig bátor emberek ülnek. Azok a vezetők, akikre a helyi közösségek a sorsukat rábízzák. Azok a vezetők, akiket összeköt egy Szövetség, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Az az RMDSZ, amely az egyetlen erős és felelős politikai alakulat, amely eddig is a magyarlakta települések fejlesztéséért dolgozott, építette a közösséget” – hangzott el Kovács Péter ügyvezető elnök beszédében a kampányindítón.
Meggyőződése szerint 2016-ban az RMDSZ jelöltjei szolgálatra jelentkeznek: szolgálni akarják az erdélyi magyar embereket, Székelyföldet, azokat a helyi közösségeket, akik megbíznak bennük. „Itt, Háromszéken büszke és szorgalmas emberek élnek, akik tudnak jövőt építeni. Ha valaki végigmegy a településeinken, biztosan látja azokat a változásokat, amelyek az elmúlt évek munkájának az eredményei. Ez azért volt lehetséges, mert a mi csapatunk mögött ott állt a magyar közösség elsöprő többsége” – hangsúlyozta, majd hozzátette, „Új ember, új lendület" áll a zászlaján azoknak a kollégáknak, akik első mandátumukra vállalkoznak, „Kiszámítható fejlődés. Biztos jövő", mondják azok, akik mögött már több éves munka áll. „Meg fogjuk szerezni a célul kitűzött több mint 50 ezer szavazatot Háromszéken, nyerni fogunk abban a 40 közigazgatási egységben, ahol a saját színeinkben, vagy az összefogás égisze alatt indítunk polgármesterjelöltet. Növelni fogjuk a megyei tanácsosaink számát. Sikerülni fog, mert szeretjük Székelyföldet, élhető és szerethető településekért dolgozunk. Hajrá magyarok, hajrá székelyek, hajrá Erdély, hajrá Székelyföld!“ – buzdított Kovács Péter.
Tamás Sándor: hiszünk abban, amit csinálunk!
„Eljött a számadás ideje is. Az elmúlt évek alatt sok minden történt: vannak eredményeink, amelyekre büszkék vagyunk, vannak megkezdett munkák, amelyeket folytatni akarunk. Vannak olyan terveink is, amelyeket korábban elkaszáltak, de nem adjuk fel: ezeket is véghezvisszük, mert azt akarjuk, hogy Székelyföld olyan hely legyen,
ahol érdemes élni” – fogalmazott beszámolójában Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke.
A küldöttgyűlésen az elnök hangsúlyozta a politikai összefogás eredményességét is. „Nagy szervezet vagyunk, aminek nem csak pozitív következményei vannak. Sokan sokfélék lettek a szervezetben, sok helyen a belső ellentétek megnőttek, ez az óvatosságunkat kell hogy megerősítse. Úgy tűnik, van, aki elfáradt. Barátság az barátság, de eredményt kell elérni. A választással nem széket, hanem munkát kapunk. Választást nyerni jó dolog, erre készülünk, de a győzelem csak belépő. Belépő, hogy tettekre válthassuk a szavakat, hisz régi törvény: végül mindig a tettek számítanak. Talán azért is ilyen sikeres és hosszú a történetünk, mert az emberek tudják, mi vagyunk azok, akik cselekednek, akik teljesítik, amit vállaltak. Akik megoldják azokat a problémákat, amelyeket az emberek ránk bíznak. Sokan azt is gondolják, ez a siker kulcsa. Meglehet, de legalább ilyen fontos, hogy mi jól ismerjük azokat, akiket képviselünk. Jól ismerjük a saját fajtánkat, erényeit, hibáit, erősségeit és gyengeségeit. És mert hiszünk abban, amit csinálunk. Hiszünk Székelyföldben!”
Antal Árpád: tudjuk, hogy félelemre nem lehet jövőt építeni
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere Bethlen Gábor erdélyi fejedelem gondolataival indította beszédét, azt kívánva az egybegyűlteknek, hogy ezek vezéreljék munkájukat: „Nem lehet mindent megtenni, amit, kell, de mindent meg kell tenni, amit lehet.” Antal kiemelte: „sokszor többet szeretnénk megtenni, valószínű választóink is sokszor többet várnak el tőlünk. Azt hiszem, ha minden este úgy fekszünk le, hogy tudjuk, mindent megtettünk, amit lehet, akkor elérjük azt, amit mindannyian szeretnénk, hogy egy sikeres közösséget képviseljünk. A mi harcunkat nem fogja más megvívni helyettünk, csak rajtunk múlik az, hogy milyen lesz Székelyföld, az erdélyi magyarság jövője.”
A polgármester szerint a székelyföldi embereknek oda kell figyelniük arra, hogy megmaradjanak magyarnak és kiálljanak közösségükért. „Számunkra a politika hivatás, a közjó érdekében cselekszünk, és nem engedjük el annak a kezét, aki bajban van. Megtanultuk az elmúlt években, hogy együtt kell dolgozni, e nélkül nem tudunk eredményesek lenni. Tudjuk, hogy a félelemre nem lehet jövőt építeni. A világ is megváltozott körülöttünk, nem elég erősnek és okosnak lenni, fogékonynak kell lenni a változásra. Fontos az, hogy hitet adjunk az embereknek. Minél nagyobb dolgokat álmodunk, annál nagyobb erők fognak megmozdulni ellenünk, de nekünk nagy dolgokat kell álmodnunk és ezekért az álmokért dolgoznunk kell. Jövőbeli céljaink, hogy rendezett településeink legyenek, erős munka-morállal, szülőföldjüket szerető, öntudatos és környezetüket tisztelő emberek éljenek itt Székelyföldön.”
Az RMDSZ háromszéki kampányindító rendezvényét Áprily Lajos: Pisztrángok kara című verse színesítette Nagy Alfréd előadásában.
maszol.ro

2015 nem múlt el: májusra összefogtak a kolozsvári magyar ifjúsági szervezetek
Együtt ajánlják magukat: a diáknapoktól a gyerekfociig minden lesz.
2015-ben Kolozsvár volt Európa Ifjúsági Fővárosa, és kétségtelen, hogy a városnak volt egy jó fiatalos lendülete. Tavaly az ifjúsági szervezetek megtanultak egy kicsit együtt dolgozni, jobban megismerkedtek, és rájöttek, hogy közösen több eredményt tudnak elérni. Most pedig úgy döntöttek, hogy a tavalyi együttműködést idén is fenn kellene tartani. A Magyar Ifjúsági Központ kezdeményezésére ezért létrejött a MayDays, ami a 2015-ös lendületet akarja továbbvinni - jelentették be a program hivatalos elindításakor kedden a K+ közösségi térben, ahol a kezdeményezők mellett a projekthez csatlakozó, ifjúsággal (is) foglalkozó szervezetek egy része is részt vett.
Mert pontosan az a lényeg, hogy a MayDays projekthez kapcsolódó szervezetek törekvéseit láthatóvá tegyék, felvállalják azokat az ügyeket, amiért tesznek, párbeszédet generáljanak köztük, egybegyűjtsék a májusi ifjúsági programokat, és mindezzel építsék a (nem csak magyar) közösséget. Rés Konrád Gergely, a Magyar Ifjúsági Központ elnöke szerint a tavalyi jó együttműködéseket szeretnék megtartani a kezdeményezésükkel, amire azért választották a májusi hónapot, mert ilyenkor a legaktívabb az ifjúság tevékenysége. Pozitívan értékelte, hogy milyen jól fogadták az ifjúsági szervezetek az ötletüket, majd a K+ közösségi térrel vont párhuzamot, mint az ifjúsági év egy másik hozadékával.
A kezdeményezéshez való csatlakozás különben nem járt le, a honlapjukon még mindig lehet csatlakozni. Krippán Kinga programkoordinátor szerint még az utolsó napokban csatlakozókat is megpróbálják segíteni, az ügyüket felvállalni, láthatóbbá tenni őket, illetve a programjaikat hirdetni. Az eddigi tagok között főleg ifjúsági szervezetek, hallgatói önkormányzatok szerepelnek, de csatlakoztak már a cserkészek, néptánccsoportok, kórusok, sőt még a ZUG.zone is.
Geréd Imre RMDSZ-es önkormányzati képviselő előbb a kezdeményezés fontosságáról beszélt, majd mindenféle segítséget ígért a kezdeményezőknek. "Reméljük, nem csak 2016-ban, hanem az elkövetkezendő években is folytatódik majd a MayDays, amikor majd nyithatunk a román szervezetek felé és a város más közösségi pontjai felé is" - mondta, majd arról beszélt, hogy egy ilyen kezdeményezés által a döntéshozatalban is könnyebb az ifjúsági tematikákat megjeleníteni.
A projekthez csatlakozó néhány szervezet is bemutatkozott:
Markó Bálint, a BBTE rektorhelyettese a 6-10 ezres kolozsvári magyar egyetemista közegről beszélt, aminek a mozgását, a dinamikáját igyekeznek támogatni. "Az egyetem nem csak arról szól, hogy kutatni és tanítani akarunk, hanem mozgatni akarjuk a várost. Az egyetem a maga szintjén igyekszik az egyetemistákból jövő mozgást támogatni" - mondta, majd az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciáról beszélt, aminek a szervezésében részt vállalnak, illetve megemlítette azt is, hogy májusban indul az oktatók felmérési periódusa, amikor az oktatók tevékenységét értékelhetik a diákok. Az oktatás minőségének javítása érdekében arra kérte a diákokat, hogy minél többen vegyenek részt benne, mert ez a visszajelzés komoly hajtóerő lehet számukra, hogy változtassanak.
A Magyar Ifjúsági Értekezlet fiatalokat itthon maradásra buzdító céljairól beszélt Kádár Petra, a MIÉRT alelnöke. Elmondása szerint olyan példát szeretnének mutatni, úgy szeretnék őket segíteni, akár törvényekkel, akár ifjúsági alappal, hogy minél többen itthon maradjanak, vagy hazatérjenek, ha már elmentek.
A kisközösségek kialakulásában segíthet a KMDSZ által szervezett diáknapok. Rés Konrád Gergely, a diákszervezet vezetője szerint a diáknapos csapatok nem csak azon a néhány napon működnek együtt, hanem gyakorlatilag egész évben együtt készülnek.
Vajas Albert, a Tokos zenekar által alapított egyesület képviselője arról beszélt, hogy a magyar népzenét szeretnék népszerűsíteni a fiataloknak. Ezért május 5-én Varázslatos hangszerek címmel szerveznek 6-12 év közötti gyerekeknek mesébe foglalt népihangszer-bemutatót, amihez László Noémi írta a mesét, illetve Laczkó Vass Róbert lesz a főszereplője. Ezen kívül pedig a kolozsvári zeneiskola diákjaival közösen egy hangszeres kóruskoncertet terveznek május 14-re a Kolozsvári Magyar Operába. Elmondása szerint ezen körülbelül 120 gyerek fog együtt énekelni és zenélni. "A mi ügyünk rávenni a gyerekeket és rajtuk keresztül a felnőtteket, hogy mozogjanak, mert ez az egészség kulcsa" - mondta Könczei Soma, a Dribli Gyerekfoci Klub vezetője, akinek az elmondása szerint náluk bármelyik gyereket szívesen látják, aki focizni, sportolni szeretne. Májusban két eseményt ajánlanak, egy kárpát-medencei gyerekfoci-tornát, amelyen többek között az FTC csapat is részt vesz, illetve egy labdarúgó-válogatót, amelyen 7-12 év közötti gyerekek próbálhatják ki magukat, és ha elég ügyesek, akkor meghívhatják őket a klub kiemelt csoportjába, a Dribli FC-be.
Tussay Szilárd, az Ifjúsági Keresztény Egyesület képviselőjének beszámolója szerint az Erdélyi Református Egyházkerület területén élő református - de nemcsak - fiatalokat szeretnék összefogni; a testi, lelki és értelmi nevelésükben szeretnének részt vállalni. Májusban a Szeretethídhoz csatlakozva szerveznek önkéntes eseményeket, amiben a másikra és a környezetünkre való odafigyelést hangsúlyozzák: templomkertet takarítanak, illetve öregotthonokban lakó időseket visznek a Sétatérre sétálni. Emellett először szervezik majd meg Kolozsváron a Református Egység Napját, amikor az egész Kárpát-medencéből minden református út ide vezet.
Fancsali Barna, a Magyar Ifjúsági Tanács elnöke az általuk szervezett Adj, király, katonát! ifjúsági vetélkedőről beszélt, amelybe idén Erdély hatvan településéről csatlakoztak be csoportok, s amelynek most lesz a döntője Kolozsváron. Állítása szerint a vetélkedő által 3000 háztartásba tudják eljuttatni az üzenetüket: éljenek nagy családban, vállaljanak gyereket, és maradjanak a szülőföldünkön. Az RMDSZ programszervezői, Csomos Éva-Zsuzsánna és Ferencz Blanka a Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet mutatták be, amivel a fiatalok kulturális identitását szeretnék erősíteni. Állításuk szerint olyan koncepció szerint tervezték az idei rendezvényt, ahol minden generáció megtalálja az őt érdeklő programot. Andacs Zsolt, a Sapientia EMTE Diákönkormányzatának elnöke pedig a diákokat és tanárokat egyaránt megmozgató sportrendezvényükről beszélt.
Antal Géza és Balogh Kinga, a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum képviselői két májusi programjukról beszéltek, a Pedagógus fórumról (május 27-én), amelyen kezdő tanároknak, illetve tanári pályára készülő fiataloknak akarnak segíteni, és a Családi majálisról (május 14-én), ami tulajdonképpen a hagyományos családi piknikezéseknek egy szervezettebb formája a Törökvágáson. Ezen azt szeretnék hangsúlyozni főleg a kezdő családoknak, hogy milyen fontos a család.
Transindex.ro