A vonat hozta, a vonat vitte
Ha elvész a híd, elvész Erdély! – kiáltotta intő jelszóként katonáinak 1849-ben Bem tábornok apiski csatában. Akkor a magyar seregnek sikerült megfordítania a harc állását, és nem veszett el a híd. Mára már csak a vízből kikandikáló csonkok maradtak belőle; mint ahogy Piski magyarsága is eltűnőben.
„Ajjaj fekete vonat / Elvitted a páromat” – villan át az agyamon Havasy Viktor örökzöldje, miközben Piski vasúti állomásán bóklászom. Ezúttal nem a csatlakozásra várva a köztudatban jobbára Simeria néven ismert csomóponton, de még csak nem is valamelyik fiatalkori szerelmem váratlan búcsúján töprengve. Hanem egyszerűen arra gondolva, hogy valamikor a 19. század vége felé a vasút hozta a magyarságot és vele együtt a várossá való fejlődést a Sztrigy-parti településre. És ahogy hozta, úgy el is vitte – előbb a trianoni, majd versailles-i „járattal”. S míg egyeseket vitt, másokat hozott – méghozzá vagonszámra. Ma már csak az idősebb nemzedék emlékében él az egykori Dédács, Sárfalva, Ópiski és Piskitelep, a Púder utca, az EMKE, a Rákóczi Ifjúsági Egyesület vagy a Vasutas Sportegyesület; az új generáció a mai Piskit is inkább Simeriaként emlegeti.
Nem sok erdélyi település mondhatja el magáról, hogy alig valamivel több, mint másfél évszázados múltjával többször is bekerült a történelem fontos fejezeteibe. Az Ópiski és Sárfalva községek területén, a Barcsay és Csáky családok birtokán létrejött Piskit előbb Bem tábornok és gyalogos meg lovasharcosai, majd az őket két évtized távlatából követő vasutas sereg íratta be a nagykönyvbe.
A megfordított csata
A vízaknai vesztes csata után a történelem kereke Bem apót is a Sztrigy mentére vetette, pontosabban annak hídjára. A magyar szabadságért küzdő híres lengyel tábornok éppen a hídon győzte le 1849. február 9-én a császári sereget. A településsel szembeni dombról irányította a csatát, és itt mondta az azóta sokat idézett intését, miszerint, „ha elvész a híd, elvész Erdély!” Ist die Brücke verloren, ist Siebenbürgen verloren! – kiáltotta a katonáival németül kommunikáló Bem. A fordulatokban gazdag piski csatában sokáig úgy tűnt, valóban elvész a negyven méteres híd, amikor Bem észrevette, hogy a Puchner Antal által irányított császári sereg már szinte teljesen felélte lőszerét. A tábornok kockáztatott, mindent egy lapra téve harcba küldte a Bethlen Gergely parancsnoksága alatt álló tartalékegységet, mely végül kiharcolta az elveszettnek látszó győzelmet. Puchner serege hanyatt-homlok menekült, amerre csak látott. A magyar sereg egészen Pádig kergette az osztrákokat, s az üldözésnek csak a sötétség beállta vetett véget.
Bemnek köszönhetően nemcsak a piski fahíd, de Erdély is megmenekült – nem sokkal később újra magyar uralom alá kerülve. A híd és az ország sorsa 1849-től errefelé is összefonódott. Bő másfél évszázaddal a híres csata után mindössze a facölöpjei kandikálnak ki a vízből, hűen tükrözvén Erdély sorsát. A parton álló egykori vendégfogadó, ahol a krónika szerint a csata után visszavarrták Bem egy közeli puskalövés által szétroncsolt ujját, hősiesen dacol az idővel. A történelmi feljegyzések szerint, amikor a tábornok tisztjei sajnálkozni kezdtek, Bem egy másik, idővel szintén híressé vált replikával csendesítette el alattvalóit: „Miféle komédia ez? Egy haszontalan ujjammal kevesebb. Inkább arra vigyázzanak, hogy az ellenség a mostani állásukból ki ne szorítsa önöket!”.
A valamikori kiskocsmát Bethlen Gábor marosillyei szülőházának megmentője, Böjte Csaba ferences testvér szerette volna megvásárolni, de az üzlet nem jött össze. A felek, egy román katonatiszt aradi lánya és a szerzetes nem tudtak közös nevezőre jutni az árat illetően. „A hölgy százezer eurót kért, nekem meg nem volt annyi pénzem. Kár – mindkét fél számára –, mert az épület üresen áll és állaga napról napra romlik” – mondja az atya, hozzátéve, hogy nem magának, de még csak nem is az árváinak akarta megszerezni a történelmi jelentőségű ingatlant. „Egy olyan vállalkozónak adtam volna át, aki fantáziát lát benne. Egyébként a Piskin lévő ingatlanon kívül Hunyad megyében még nagyon sok történelmi épület keresi a gazdáját” – jegyzi meg Csaba testvér, remélve, hogy valaki odafent – a politikai vagy üzleti szféra csúcsából – csak ért a szóból…
Vasúton érkezett a fejlődés
A forradalom leverése után a falura ismét csend ereszkedett, és csak akkor pezsdült újra az élet, amikor a magyar kormány gróf Széchenyi István javaslatára Piskit bekötötte az anyaország vérkeringésébe. A vasútépítési tervek több ízben is módosultak, ám minden egyes változatban ott szerepelt Piski neve is, mint olyan településé, amely mellett majd elpöfékel az Arad felől érkező gőzös. Mivel a települést forgalmi csomópontnak képzelték el, a vasútvonal mellé, a Sárfalva és Piski falvak közötti puszta területre hatalmas és korszerű műhelyt építettek. A piskiek lényegében ettől számítják Piski vagy Piskitelep megalakulását, Bem apó csatájának faluját pedig azóta Ópiskinek nevezik. A rohamos iramban folyó munkálatok lehetővé tették, hogy 1868 decemberében, alig húsz esztendővel a forradalom után, a településen átrobogjon az első gőzmozdony. Közben elkezdték a vasúti műhelyek építését, és a tizenhat házból álló Kis Kolónia, később pedig a Nagy Kolónia kialakítását. Egyszintes, majd kétszintes házak, utóbb egész utcasorok épültek, ahova a vasutasokon kívül a Piskire telepített altisztek, mérnökök, hivatalnokok, kereskedők, iparosok, orvosok, gyógyszerészek is helyet kaptak. Az elkövetkezendő időszakban két szárnyvonal is megépült: 1870-ben a Zsil-völgyi bányavidék irányába, 1883-ban Vajdahunyadra. Az impozáns állomás építésének jóval később, mindössze a huszadik század elején, 1901-ben láttak neki, de egy évvel később már avatták is. A vonat sok mindent „hozott magával”: iskolát, polgári olvasókört, kulturális egyesületet, postahivatalt, betegsegélyző pénztárt, színjátszó csoportot, fúvós zenekart, Rákóczi Egyesületet, futballcsapatot. Ezzel együtt természetesen a lakosság száma is nőtt, a vasútépítő társaság pedig 1873 után a szolgálati nyelvet németről jobbára magyarra váltotta, az előbbit is megőrizve a német, cseh és olasz munkások számára, mint kommunikációs lehetőséget. Újabb két esztendő elteltével a vasutas iskola is tannyelvet váltott. A huszadik század elejére a több mint háromezer lélek fölé duzzasztott lakosság túlnyomó része magyar nemzetiségűnek vallotta magát. Az 1910-es népszámláláskor a 2810 magyar mellett 133 román, 126 német és 20 szlovák anyanyelvűt számláltak. Ma már mintegy tízezren lakják az azóta városi rangra emelt települést, ahol a magyarok aránya kilencvenről három–négy százalékra csökkent.
A 85 esztendős Mátyás Dalma a legidősebb tősgyökeres magyar, aki sok mindenre emlékszik „a régi szép időkből”. A városban vannak nála korosabbak is, egyikük például a kilencvenkilencedik évét is megérte, de nem Piski szülöttje. Akárcsak a felsorolt értékeket, a Dalma néni apját is a vasút hozta a rohamos iramban fejlődő településre. Amint meséli, az ő gyermekkorában nem a fél utca, az egész Piski magyar volt, és az a kevés román meg német, aki itt élt, tudott magyarul. „Volt egy utca, a Púder utca, ahol kizárólag csak magyarok laktak. De nem ettől volt érdekes, hanem attól, hogy itt a mozdonyvezetők vertek tanyát, akiknek a feleségeik nem dolgoztak. Kiültek az ablakba és szépen kipúderezve szemlélték a világot” – eleveníti fel a régmúlt időket a korát meghazudtoló, harminc évvel ezelőtt nyugdíjba vonult idős hölgy. Addig méterárus kereskedőként, majd üzletvezetőként dolgozta le az életét. „Hol vannak már azok a szép idők…” – sóhajt fel, majd elmondja, hogy időnként most is megállítja egy-egy régi kliense az utcán, és elsírja, hogy mára a méteráru is, az udvarias kiszolgálók is eltűntek a városkából. „Én még kezdő koromban megtanultam, hogy a kuncsafttal illedelmesen kell viselkedni, türelmesen és kedvesen el kell vele beszélgetni. Sokszor vidéki, szegényebb asszonyok is betértek az üzletbe, s mondták, hogy ez meg ez az anyag kéne, de nincs elég pénzük. Semmi baj, válaszoltam, arra biztattam, hogy még gyűjtsenek, és a kiválasztott portékát félretettem” – meséli. Hol van ma már az efféle kiszolgálás? Manapság egy-egy unott tekintetű eladó a belépő köszönését is zavarásnak tekinti.
A kocsijavító mint első templom
Piskitelepet a vasút keltette életre és működtette, a település csomópont volt a szó mindenféle értelmében: minden a vasúthoz és a vasutasokhoz kötődött. Olyannyira, hogy a templomépítést megelőzően a reformátusoknak istenházául például a kocsijavító műhely szolgált. A beszolgáló lelkészek után Juhász Izidor személyében 1888. július 22-től végre helyi papot kapott a gyülekezet. Addig mind a katolikusok, mind a reformátusok jobbára csak keresztelőkön és temetéseken találkoztak a Déváról vagy Hátszegről érkező lelki gondozóikkal.
Előbb a többségben lévő római katolikusoknak sikerült felépíteniük saját templomukat. Addig a hívek lelki ellátásában többnyire a dévai ferencesek segítettek be, majd egy ideig a gyülekezet Hátszeghez került filiaként. A plébánia és a templom építését a bányavidék szülöttje, Lönhart Ferenc püspök idejében kezdték el 1885-ben. Alig egy év múlva, 1886. augusztus 22-én már fel is szentelték, majd a jóval ezer fölé növekvő hívek száma miatt 1904 nyarán megnagyobbították és oldalhajókkal bővítették. A reformátusok négy év múlva, 1890. augusztus 30-án vehették birtokba istenházát. Az Alpár Ignácz tervei alapján épült díszes templom felhúzásához többek között maga a császár, őfelsége Ferenc József is hozzájárult százötven forintot adományozva saját vagyonából. A templomnak kezdetben magas, csúcsban végződő tornya volt. „Ezt egy nagy vihar ledöntötte, majd a hívek lelkes hozzájárulásából felépítették a mostani laposabb és alacsonyabb tornyot, kijavították a károkat, Fáy Béláné végrendeletében pedig ezer koronát hagyott az egyházközségre 1906-ban” – írja a református egyház múltját felidéző tanulmányában Ortenszkyné Gyenge Ildikó, a kerek negyed évszázadig szolgáló Gyenge Sámuel lelkipásztor lánya.
Feltámadt kövek
Piski polgárosodó magyarsága nem csak a jelennek élt; nem feledkezett meg az elődökről sem. A századforduló előtti évben, az 1849-es piski csata ötvenedik évfordulóján kilenc és fél méter magas obeliszket állított. Bercsi Tódor kőfaragó mester alkotását népes közönség jelenlétében avatták. Az eseményt, melyen gróf Kun Géza mondott ünnepi beszédet, sok öreg ’48-as honvéd is megtisztelte jelenlétével. Nem sokkal később, Trianon után az emlékműre ugyanaz a sors várt, mint számos más erdélyi szoborra és domborműre. A lakosságcserét és az új, román vasúti munkások számára kinézett Ocskay-birtok kisajátítását a jelképek eltüntetése ötvözte. A Déva mellőli kövendi bánya szürke andezitjéből készült emlékoszlopot az új hatalom darabokra törette és széthordatta a környék dombjaira. Évtizedekkel később, a helyi katolikus közösség papja, Tóth János csernakeresztúri plébános egy gyermekcsapattal a széthányt kődarabok keresésébe eredt. Mint meséli, Schreiber István dévai tanár és helytörténész javaslatára azon a dombon kezdtek kutakodni, ahonnan annak idején Bem apó irányította a csatát. A megtalált kőelemekből 1999-ben a templom udvarán, a kintről érkező bántó tekintetektől óvva, a magyarság újraállította az emlékművet. Az oszlop kisebbre sikeredett, eredeti szövege helyett pedig csak két évszám került rá a másfél száz esztendő távlatából: 1849–1999. Az eredeti Bem-obeliszk ópiski híd felé néző oldalán valamikor ez ált: „Az1849-ik évi február 9-iki győzelmes csata és ott elhullott dicső honvédeink emlékére, a nemzet kegyeletes közadakozásából aHunyad megyei honvédegyesület támogatása mellett emelte Piskitelep lakossága”. MDCCCLXXXIX. A Piskitelep felé néző táblán „E dombról dönté el Bem apó a csatát azon emlékezetes kijelentése után: Ist die Brücke verloren, ist Siebenbürgen verloren!” szöveg volt olvasható. A déli oldalra néző táblára Bajza Apotheozisának a következő versszaka került: „Vérzettek és elhaltak ők, / De győzelmesen; / Tettök sugara átragyog / Időn s enyészeten.” Az obeliszk negyedik oldalára Bem domborműve került.
Porladozó élő kövek
Hogy az 1999-ben újraállított emlékműről miért maradt le mindez, hogy miért lett a kilenc méter helyett mindössze hat és fél? „Véleményem szerint nem feltétlenül emlékművekbe, hanem élő kövekbe kellene fektetni” – adja meg a választ a hívei által egyszerűen csak Jani atyának szólított plébános. Tóth János tudja, miért mondja, amit mond: hiába van a városkában több mint százhetven híve, közöttük nagyon kevés a gyermek. Tízen–tizenketten vannak, egyesek vegyes családból, mások románul beszélő színmagyarból. Amit nem biztosítanak a szülők vagy az iskola, a plébánia egyik termében Junie Éva próbálja pótolni, aki versikékre és énekekre tanítja a kicsiket.
Jani atya református kollégája, az időközben nyugdíjba vonult Albert István sincs mivel dicsekedjen: száz híve közül nagyon kevés a fiatal. „Nem is tudom, hogy mikor volt utoljára konfirmálás az egyházunkban, a magyar–magyar házasságokról nem is beszélve. Legutóbb talán tizenöt–húsz évvel ezelőtt adtam össze két magyar fiatalt” – próbál visszaemlékezni a rendkívüli eseményszámba menő menyegzőre a nyugalomba vonult pap. Albert, aki kétéves lozsádi kitérő után 1976. február elsején került fiatal lelkészként a gyülekezetbe, jól emlékszik, negyven esztendővel ezelőtt szinte háromszor ennyi híve volt, akkor 262 reformátust tartott számon. Azóta az idősek kihaltak, a középkorúak és fiatalok elmentek, a gyerekek elrománosodtak.
Az utolsó vonat indulásra kész
Az 1920 után berendezkedő román hatalom már Mátyás Dalma néni gyermekkorában felszámolta az anyanyelvű oktatást, pedig a két világháború között lett volna kivel megtölteni az iskolapadokat. A második világégés kitörése és vele együtt Észak-Erdély 1940-beli visszaszerzése még egyet srófolt azon a csavaron, ami addig is nagyon szorította a dél-erdélyi magyarságot. A második világháború után a híveiért és tanítványaiért számos áldozatot vállaló Gyenge Sámuel és Albert István református lelkészek, illetve Serfőző Ilona tanítónő idejében még fellángolt a közösségi élet, aztán szép lassan, a 80-as évek vége felé pislákolni kezdett, míg szinte végképp kialudt.
A ’89-es rendszerváltás sem hozta el igazán a változás szelét Piskire. „Akkor, rögtön a forradalom után volt egy próbálkozás a magyar iskola újraszervezésére. Én magam gyűjtöttem az aláírásokat, de a kommunizmus annyira megtette a hatását, hogy maguk a magyar szülők voltak azok, akik elzárkóztak a kezdeményezéstől” – idézi fel keserű szájízzel a negyed évszázaddal ezelőtt történteket Albert István. A legtöbb szülő a jó beidegződött szlogennel utasította vissza a református lelkészt. „Aki román iskolába jár, jobban érvényesül az életben” – ismételgették holmi verkliként a helyi magyarok. Végül a lelkipásztor is feladta a szélmalomharcot: a nagyobbik fiát hazaküldte a szüleihez, a Maros megyei Ugrára, a kisebbiket viszont maga mellett tartotta és román iskolába íratta. „Most oda jutottunk, hogy olyan székely anyák gyermekei, akik jóformán nem is tudtak románul, nem szólalnak meg magyarul” – hívja fel a tudathasadásos állapotra a figyelmet Albert. És mit csinál az RMDSZ? – buggyan elő minden hátsó gondolat vagy rosszmájúság nélkül a kérdés. „Itt még RMDSZ sincs…” – érkezik a kapásból adott válasz.
A közművelődési élet is a múlté, amióta az egykori népi szövetség helyiségéből mosodát csináltak, a vasutas klubot lebontották, még megnyilvánulási felület sem maradt. „A nyolcvanas években még magyar bálokat szerveztünk, színjátszó csoportot verbuváltunk, jártuk a vidéket, felléptünk a Megéneklünk, Románia! fesztiválon” – próbál betekintést nyújtani az átkos rendszer kevés, de mára teljesen kimúlt jó oldalára a nyugalomba vonult Albert István. Olyan idők voltak, amikor Albert lelkész létére a színjátszókör szervezője, rendezője, színésze és szólóénekese is volt egyben. Mint ahogyan Dalma néni is kivette a részét a közönség szórakoztatásából. Évtizedekkel ezelőtt nem is egy darabban lépett fel; a számára legemlékezetesebben, mely az évszakokról szólt, ő a telet testesítette meg. Akár főszerepnek is nevezhetnénk, hisz Mikulás estéjén mutatták be. Valóban csodás idők voltak, amikor minden egyes fellépésük bállal végződött. „Hej, micsoda Katalin-bálok voltak itt hajdanán!... – kapcsolódik be a tiszteletes múltidézésébe Dalma néni. – Ügyes színjátszóink voltak, de az igazi ünnep az volt, amikor a nagyváradi, kolozsvári vagy vásárhelyi színházak egyike lépett fel a városban, a székely népi együttesről nem is beszélve!”.
A közösségi élet ma már kimondottan a templom és a Szent István Ház falai között zajlik, aki meg esetleg ennél többre vágyna, a negyedórányi távolságra fekvő megyeszékhely, Déva felé veszi az irányt. Bár színes és gazdag programot kínál, a minden év június elején szervezett Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozata is nehezen mozgatja meg Piski maradék magyarságát. Úgy tűnik, az utolsó vonat is sípolt, és indulásra készen áll.
Szucher Ervin
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Kisdiákok mesealakban
Jubileumi, tizedik kiadásához érkezett a sepsiszentgyörgyi Váradi József-iskolából indult és máig ott zajló Gyermekszínjátszó Találkozó, amely öt éve országos seregszemle is.
A kezdeményező Péter Kinga tanítónő közlése szerint 280 elemista állt színpadra, és most először szurkolótáborok is jöttek. A mezőny évről évre erősebb, ami nem csoda, mert Háromszéken megyei előválogatást is tartanak, ezen egy hónappal korábban 19 produkció versengett egymással. Tegnap 54 egyéni teljesítményért osztottak különdíjat, és a helyezésekkel sem fukarkodtak. Első – Lúdas Matyi megunhatatlan és valóban majd minden évben színpadra kerülő történetével – a váradis III. B osztály lett, második a szintén váradis Többsincs királyfi és a székelyudvarhelyiek Nyisd ki, Isten, kiskapudat! című gyermekjáték-füzére, harmadik a kézdivásárhelyi Petőfi Sándor-iskola által feldolgozott Lázár Ervin-mese, a Vacskamati virágja, illetve a váradisok Wass Albert-meséje, a Bulámbuk, dicséretet pedig négyet is osztottak: a lövétei Székely Mózes-iskola diákjai A falu bírója, a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás-iskola nebulói A gomba alatt, a Nagy Mózes-líceum tanulói A csillagszemű juhász, a Székely Mikó Kollégium elemistái pedig A szívtelen csiga színrevitelével érdemelték ki az elismerést.
A díjazás után a gyermekek zenés-táncos mulatságon, a felnőttek pedig szakmai kiértékelésen vettek részt. A zsűrielnök, Nagy-Lázár József bábszínész és rendező elsősorban azt értékelte, hogy a hét-tíz éves gyermekek tudtak csapatként dolgozni, helyzetet teremtetni, olykor eszköz nélkül is, csak testbeszéddel lényegre törően előadni; kísérletező kedv is érezhető volt némelyik produkción, az pedig egyenesen elbűvölő, hogy első osztályosok hangszereken játszottak. A megyei találkozóhoz képest is érezhető a változás, koncentráltabb energiák jelentek meg; jó lenne, ha Székelyföldön kívül is többen vállalkoznának gyermekszínjátszásra. A találkozó ma az öt-nyolc osztályosok fellépésével folytatódik.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kétnapos tábor az együttlétért
Összesen 60 sepsiszentgyörgyi, cófalvi, bibarcfalvi és kökösi gyermek, valamint 12 önkéntes oktató részvételével április 16–17-én zajlott a Berde Mózsa Kör második tábora a bikfalvi Téglás Panzióban. A kétnapos összejövetel keretében a hangsúly a csoportmunkán és a gyermekek személyiségének fejlesztésén, valamint egymás jobb megismerésén volt.
Az első napon játékos formában ismerkedtek egymással a gyermekek, majd mesefeldolgozás következett: a Likaskő legendáját saját elképzelésük szerint kellett befejezni, lerajzolni és rövid színdarab formájában előadni. Délután bútorfestést, íjászkodást, kürtőskalács-sütést tanultak, és akik úgy gondolták, saját tábori kulcstartójukat és kendőjüket is elkészíthették. Este a református templomot látogatták meg, ahol Sántha Imre tiszteletes úr a lelki hajlék igazán érdekes történetéről mesélt.
Második napon a sportoké, a vetélkedésé volt a főszerep: kötélhúzás, számháború, színháború és különböző labdajátékok követték egymást. A kétnapos tábort az tette fontossá, hogy a különböző településekről érkező gyermekek összeismerkedjenek, és megismerjék az együttlét örömét.
Furus Levente elnök,
Turulmadár Ifjúsági Iroda
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bethlen Gáborra emlékeztek
A Tündérkert megteremtője
Kisdiákoknak, középiskolásoknak, az eseményre tudatosan készült, illetve éppen a környéken járt marosvásárhelyieknek üzent csütörtökön délelőtt Bethlen Gábor, a városunkat 1616. április 29-én szabad királyi városi rangra emelő bibliásfejedelem. A meghatározó jelentőségű esemény 400. évfordulójára a református egyház keretében működő Maros Mezőségért Egyesület szervezett ünnepséget a Posta és a Szentgyörgy utca találkozásánál, a Művészeti Líceummal átellenes kis füves területen.
– Messze tőlünk a mai napon indítják útjára az olimpiai lángot. Mi itt, Marosvásárhelyen jelképesen a Bethlen Gábor- emléklángot gyújtjuk meg – köszöntötte az egybegyűlteket a torboszlói székely lófők és hagyományőrző huszárok bevonulása utáni percekben Szabó László református lelkipásztor, a rendezvény házigazdája. A lelkész a továbbiakban Böjte Csaba áldását tolmácsolta, majd kiemelte, hogy a ferences rendi szerzetes saját kezűleg nyújtotta át Déván az erre az alkalomra elhozott Bethlen-zászlót, amely Marosvásárhely régi zászlajával együtt tette emelkedettebbé az együttlét hangulatát.
– Örülünk, hogy ez a város lehet annyira szabad, hogy együtt ünnepelhessünk – jegyezte meg Szabó László, majd elkezdődött az énekekben, szavalatokban bővelkedő emlékműsor. Domahidi Kata művészetis diák az egykori fejedelem kedvenc dalát, a Szól a kakas már címűt énekelte, Szabó Gellért Reményik Az álorcás magyar című versét adta elő, Domahidi Péter hegedűszóval, a Kántor- tanítóképző Főiskola kórusa és a Te Deum kórus énekekkel tette emlékezetesebbé az együttlétet.
Jakab István, a Maros-mezőségi Református Egyházmegye esperese Jeremiás próféta szavaival idézte meg a bethleni lelkületet: "Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, és akinek a bizodalma az Úr. Mert olyanná lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hőség következik és a levele zöld marad; és a száraz esztendőben nem retteg, sem a gyümölcsözéstől meg nem szűnik" (Jeremiás próféta könyve 17:7, 17:8). Az igehirdető arra emlékeztette a jelenlevőket, hogy fejedelmünk szerette és rendszeresen olvasta a Szentírást, és feladatát isteni felkérésnek, szolgálatnak tekintette. Az esperesi szavak után az egybegyűltek együtt mondták el a Jézustól tanult imát.
Az árva fiú álma
Dr. Tamási Zsolt történész a jelen levő diákoknak a 12 évesen árván maradt Bethlen Gáborról szólt, aki a marosillyei szülői házból Szárhegyen élő nagybátyjához került. A nevelését, fejlődését teljesen elhanyagoló környezetből Bethlen tizenhárom évesen az akkori fejedelemhez, Báthory Zsigmondhoz írt levelével próbált meg kitörni. A serdülő gyermek soraival nem az elszenvedett igazságtalanságra irányította a figyelmet, hanem azon vágyát fejezte ki, hogy szolgálataival visszaszerezhesse a marosillyei házat.
– Igazi vezér igazi szolgából lesz. Bethlen Gábor számára a gyermekkori tapasztalatok jelentették az önállóság forrását. Megtanult becsülni mindent, ami megadatott, megtanult szűkös forrásokból nagy dolgokat teremteni. Megtanulta, hogy Erdély önállóságát sem a Habsburg-ház miatt, sem török akaratból nem szabad feladni – vonta le a következtetést Tamási Zsolt, majd annak a kiváltságnak a jelentőségéről beszélt, amelyben az Erdély aranykorát megteremtő, álmodni merő fejedelem négy évszázaddal ezelőtt részesítette Székelyvásárhelyt, és amely gazdasági és szellemi téren is biztosította a város fejlődésének lehetőségét.
A csíkszeredai magyar főkonzulátus részéről dr. Flender Gyöngyi konzul üdvözölte a jelenlevőket. A konzul dr. Zsigmond-Barna Pál főkonzul gondolatait tolmácsolta. "Amikor Európa ostobán vérzett, Bethlen Gábor itt, Erdélyben egy kis Tündérkertet teremtett" – üzente a levél, amelyben dr. Zsigmond Barna Pál arra hívta fel a figyelmet, hogy ma különösen fontos a rend és megfontolt józanság híveként ismert fejedelem útját járni. "Nem mindig lehet megtenni azt, amit kell, de mindig meg kell tenni azt, amit lehet" – hangzott el a bethleni intelem.
Az ünnepség végén a Bethlen Gábort megjelenítő diák, Csíki Róbert latinul olvasott fel egy részletet a városunkat szabad királyi várossá emelő fejedelmi oklevélből.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Fizikaversenyek döntői a JZSUK-ban
Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) április 16-án szervezte meg az Öveges József és Vermes Miklós Fizikaversenyek országos döntőjét Kolozsváron, a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban.
A legjobb eredményeket elért 8.–11. osztályos diákok részt vehetnek a versenyek magyarországi döntőin, amelyet az EMT társszervezetei, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat, illetve a Vermes Miklós Alapítvány szerveznek meg Egerben, illetve Sopronban.
A nyertesek:
Öveges József Fizikaverseny:
7. osztály: I. díj: Divin Judit (Ady Endre Elméleti Líceum, Nagyvárad, felkészítő tanára Bogdán Károly); II.: Simófi Levente (Petőfi Sándor Általános Iskola, Székelykeresztúr, Bernád Rozália)
Szabadság (Kolozsvár)

Válságkezelés révén egyelőre marad a PKE önállósága
A Sapientia Alapítvány kuratóriuma csütörtöki kolozsvári ülésén elfogadta a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) válságkezelő tervét – tájékoztatta az MTI-t Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a kuratórium elnöke.
Kató Béla elmondta, a terv lényege, hogy az egyetem a jelenlegi kínálatában szereplő szakok közül négyet megszüntet, további négy meghirdetését pedig szünetelteti. Átalakul ugyanakkor a felsőoktatási intézmény struktúrája: az eddigi három kar helyett két karba tömörítik a szakokat, a jelenlegi 15 tanszékből öt marad, és állásokat is összevonnak. A terv végrehajtása várhatóan 116 millió forintos (közel 400 ezer euró) éves megtakarítást eredményez, ami lehetővé teszi, hogy az egyetem elkezdje visszafizetni a felhalmozott adósságát.
A magyar állam által fenntartott egyetemnek azt követően kellett válságkezelő tervet kidolgoznia, hogy – mint azt a Krónika tavaly novemberben feltárta – a rossz gazdálkodás következtében mintegy 3,5 millió lej adósságot halmozott fel. A belső vizsgálat nyomán tavaly novemberben lemondott az egyetem rektora és gazdasági igazgatója.
Kató Béla arról is beszámolt, hogy a kuratórium „egyéves próbaidőt” szabott. Ez idő alatt a Sapientia Alapítvány felügyeli az egyetem gazdálkodását. A kuratóriumi elnök szerint vizsgálják annak a lehetőségét, hogy a magyarországi gyakorlatnak megfelelően kancellári rendszert vezessenek be az egyetemen. Hozzátette, a kancellár az intézményfenntartó fennhatósága alatt fejtené ki tevékenységét, együttműködve az egyetem rektorával és vezető testületeivel. A Sapientia Alapítvány kuratóriuma arról is határozott, hogy a 2016-17-es tanév első félévét követően megvizsgálja a cselekvési terv hozadékait, és az eredmények függvényében határoz majd a további lépésekről.
Pálfi József, az egyetem rektora az MTI-nek elmondta: az angol-román, a magyar-román és a filozófia alapszakot, valamint a kortárs politikai filozófia mesterszakot szüntetik meg, és az angol-magyar, angol-német, magyar-német és magyar-angol alapszakok meghirdetését szüneteltetik. Hozzátette: valamennyi szakon kevés a hallgató. Pálfi József nyomatékosította: a megszorítások nem érintik azokat a hallgatókat, akik már elkezdték ezeken a szakokon a tanulmányaikat. Felelősséget vállalnak azért, hogy valamennyien befejezhessék a tanulmányaikat és diplomát kaphassanak.
A rektor azt is megemlítette, hogy a cselekvési tervet az egyetem szenátusának is el kell fogadnia. Hozzátette: elismerésnek tekinti, hogy a Sapientia Alapítvány kuratóriuma tárgyalási alapnak tekintette az elmúlt két-három hónapban kidolgozott tervet.
A Partiumi Keresztény Egyetem a Tőkés László korábbi református püspök által 1990-ben alapított Sulyok István Református Főiskola jogutódja. Az 1999-ben alakult, 2008-ban akkreditált intézményt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel együtt a magyar állam tartja fenn. A két oktatási intézménynek folyósított magyar költségvetési támogatást a Sapientia Alapítvány kezeli.
Krónika (Kolozsvár)

Díjazza az „egykés” kisfilmeket az Áldás Népesség Egyesület
A hétvégén adják át az Áldás Népesség Egyesület Negyvenegyetlen-nem című filmpályázatának díjait, az ünnepséget szombaton tartják a Sapientia EMTE kolozsvári főépületében.
Az Áldás Népesség Egyesület januárban hirdette meg a filmpályázatot, az akcióval a gyermekvállalási kedv lanyhulására kívánták felhívni a figyelmet.
Simon Csaba, az egyesület elnöke a Krónikának elmondta: a pályázatra meglehetősen sokan, mintegy harmincan jelentkeznek, ám közülük végül 11-en nyújtottak be a zsűri által is elfogadott munkát. Az ítészek úgy döntöttek, a három fődíjon kívül három különdíjat is kiosztanak, mivel elégedettek voltak a pályamunkák színvonalával. A pályázatra nagyváradi és kolozsvári diákok neveztek be, elsősorban filmszakos egyetemisták jelentkeztek, de egy újságíró szakos diák is akad köztük. „Voltak olyan munkák a három díjnyertes filmen kívül, amelyek megérdemlik, hogy elismerést kapjanak” – magyarázta az egyesületi elnök.
Kérdésünkre elmondta: Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke, a rendezvény fővédnöke nem tud jelen lenni a díjátadó ünnepségen, viszont Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke eljön a rendezvényre. A díjátadón az első három helyezett filmet is levetítik, az alkotásokat pedig Xantus Gábor, a zsűri elnöke értékeli ki. A filmvetítésen kívül meglepetésprogrammal is készültek a szervezők – Simon Csaba annyit elárult, hogy a résztvevők kalotaszegi népzenét hallhatnak majd.
A pályázaton egyébként azok a 18 és 30 év közötti fiatalok vehettek részt, akik valamely erdélyi felsőoktatási intézmény hallgatói. A jelentkezőknek 5–30 perces magyar nyelvű – igény szerint angol felirattal ellátott – produkciót kellett készíteniük; a pályázatokat egyénileg vagy legfeljebb négyfős csapatban adhatták le. A legjobb alkotás jutalma 1000 euró, a második helyezett 600 eurót kap, míg a harmadik legkiválóbb filmért 400 euró jár.
„A pályázat lényege, hogy megtudjuk: mi történt ez alatt a negyven év alatt – az Egyetlenem című film 1975-ös megjelenése óta – Kalotaszegen. Fogy a magyarság, de ez nemcsak számunkra, Erdélyben okoz gondot, a népesség csökkenése ugyanis a teljes Kárpát-medencében problémát jelent” – magyarázta korábban az egyesület elnöke.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Hálaadás és főhajtás
Szentmisével és színes rendezvényekkel ünnepelte huszonöt éves fennállását a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum.
Szép huszonöt évet tudhat maga mögött a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, amelyet a változások után a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye, élén Reizer Pál püspökkel, elsőként indított. A negyed század alatt a szatmáriak élete kicsit össze is kapcsolódott az iskoláéval - megannyi tanuló koptatta padjait, sokkal inkább fejlődött tudásban, erkölcsben és hitben, növekedett emberségében.
A kétnapos "Hám János Napok" április 21-én, reggel kilenc órakor, szentmisével vették kezdetüket a szatmárnémeti Székesegyházban. Az idei rendezvény a 25 éves ünneplés jegyében telik, ahogy a Schönberger Jenő püspök celebrálta szentmise is a hála hangulatában telt. Reszler Mihály máramarosi főesperes, az iskola korábbi igazgatója szentbeszédében az indulásra gondolt vissza. Mint mondta, az akkori "lenni vagy nem lenni" kérdés mára már eldőlt, az eltelt év megerősítette, hogy amíg Jézus van a középpontban, addig van létjogosultsága a Hám János Líceumnak. Prédikációjában fényes jövőt kívánt az iskolának: "a huszonöt év ezüstjét kövesse majd az arany ragyogása és a gyémánt szilárdsága."
A szentmise - melyben imádkoztak az alapító Reizer Pál püspökért, de minden támogatóért és segítőért - után a jelenlevő egyházi és közéleti személyek megkoszorúzták Hám János szobrát, majd a rendezvény az iskola dísztermében, a megnyitó ünnepséggel folytatódott. Ott Ádámkó István igazgató mondott elsőként beszédet, megköszönve név szerint a sokak segítségét, majd a közösség örömét emelte ki: "Az idők során közösség született. Az elmúlt időszak talán egyik legfontosabb eseménye az új épületbe való költözés volt. Öröm és félelem egyaránt volt bennünk, hiszen a régi épületünkben a közösségünkre jellemző családias hangulatot nagyobb léptékben kellett megvalósítani. Úgy vélem, egy másik jelentős mozzanat küldetésünk áttekintése volt. Egy műhelymunka keretében iskolánk tantestülete megfogalmazta küldetésnyilatkozatát, azokat az alappilléreket, amelyre nevelési eszményünk, a másokért élő ember formálása épül: krisztusi értékrend, Hám János püspök öröksége és a jezsuita nevelés hagyományai. Cselekvő elkötelezettséggel szolgálni mindent, Isten nagyobb dicsőségére, ez a feladatunk. Közösséget vállalni és közösségben lenni Krisztussal - tanár, diák és szülő egyaránt."
Schönberger Jenő püspök beszédében szintén visszatekintett az indulásra és az eltelt évekre, kijelentve ugyanakkor, hogy az egyháznak elvitathatatlan feladata a nevelés. "Miért kell az egyháznak vállalnia az oktatást? Azért, mert nekünk, egyháziaknak kötelességünk felelősséget vállalnunk a jövőért. Nem hallgathatunk arról, amit tudunk. A világ azt mondja, annyit érsz, amennyi hasznot hozol, a teljesítményedtől függ az értéked. De az egyház azt mondja, azért vagy érték, mert vagy. És azért vagy, mert Isten akarta, hogy légy. Isten képmása vagy, Isten gyermeke vagy, abszolút érték. Egy katolikus iskolának az a feladata, hogy megtanítsa a gyermekeket, a fiatalokat arra, hogy ők Isten gyermekei, mindig értékesek, nem csupán a teljesítmény függvényében. Azt szeretnénk, hogy ez az iskola azzal legyen több, hogy itt olyan fiatalok nevelődnek, akik vállalják, hogy magukra öltik az új embert, a krisztusi embert."
A megnyitó része volt a diákok kulturális műsora is zongora-előadással, a drámacsoport játékával, a pályázati munkák kiértékelésével és díjazásával, néptánc előadással. Ezzel párhuzamosan az udvaron kézműves foglalkozások zajlottak, később, a díszteremben iskolatörténeti és helyismereti vetélkedőt, egy osztályteremben pedig Hám János életéről szóló vetélkedőt tartottak, de fotós-filmes műhelymunka és maratoni foci is helyet kapott az idei programban. A Hám János Napok pénteken a zenei versennyel folytatódnak.
szatmar.ro

Magyar Athenas 250
A mikeses diákok voltak a legjobbak
Az elmúlt hétvégén helyszíni döntővel zárult a székelyföldi középiskolások interdiszciplináris vetélkedőjének I. kiadása a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács szervezésében, a Székelyföldi Kincskereső Tehetségazonosító program részeként. A rendezvénynek a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Terme adott otthont.
A Magyar Athenas 250 címmel jegyzett vetélkedő 3 fordulós volt. A 12 bejelentkező csapatból 8 folyamatosan részt vett a versenyszakaszokon, közülük öten kerültek a döntőbe, de a gyergyószentmiklósiak objektív okok miatt nem tudtak megjelenni. Bereczki Kinga, az SzTT elnöke, valamint Tulit Ilona, a vetélkedő ötletgazdája és a zsűri elnöke köszöntötték a jelenlevőket, a csapatok minden egyes tagját nyertesnek nevezve. A diákoknak a döntőben 10 érdekes és változatos feladatot kellett megoldaniuk.
Az elért eredmények alapján az első és második helyen a Mikes Kelemen Líceum két csapata, a Török Katalin által felkészített Tejút (Duka Boróka, Lőrincz Anna, Szabó Enikő, Szilágyi Áron) és a Virtus (Tusa Adorján, Becsey Janka, Gecse Barbara, Szász Tivadar Róbert) végzett. Harmadik helyezett a székelyudvarhelyi Apeiron csapat lett, a brassói ÜvegTigris pedig dicséretben részesült. A nyertes csapat egyhetes magyarországi táborozáson vehet részt, a második és harmadik helyezettek pedig értékes könyvjutalomban részesültek.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Vásár hideggel, meleggel
Talán egyetlen állandó résztvevője van huszonöt esztendeje a Szent György Napoknak – a zene terén mindenképpen –, és tegnap is ők nyitották meg a vásáros hétvégét. Harangszó után néhány perccel a parkbeli zenepavilonban felcsendült Carl Teike Üdvözlet indulója a Maksai József vezette rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar előadásában, ezt követően Czimbalmos-Kozma Csaba városgazda hivatalosan is megnyitotta a vásárt. Emlékeztetett az 1992-es kezdetre, néhai Kónya Ádám ötletére, hogy régmúlt idők kirakodóvására mintájára szervezzenek vásáros ünnepet, majd Antal Árpád polgármester 2013-as városnap-köszöntőjét idézte: miénk itt a tér.
Mézeskalács minden színben és formában, népi- és népies ruhák, kézművesékszerek, szőttesek, kovácsoltvas gyertyatartók, bőrdíszműves termékek, természetes szappanok és gyertyák, nemezből készült ruhadarabok és kellékek gazdag kínálata fogadja a Kós Károly utcában a kézművesvásárba látogatókat. Ismerős viseletkészítők köszönnek vissza, a fajátékokat ki lehet próbálni, a népviseletbe öltöztetett babák messziről odavonzzák a tekintetet, a fonott kosarastól nehéz továbbmenni vásárfia nélkül, a rusztikus gálaruháknál is sokáig elidőz az ember. Sok értékes kézművestermék, alkotóik előtt le a kalappal. Ugyanez nem érvényes a szervező Háromszéki Népművészeti és Kézműves Egyesületre, amely beengedte az ocsút a búza közé. Néhány asztalnál Barbie-babás hajkefét, szőrmeállatot, mindenféle jelvényt, házi varrású női bugyit, trikót is kínálnak, a korondi fazekas kizárólag román nyelven reklámozza a töltött káposztás fazekat, ráadásul sok helyen hányaveti módon áll a portéka, nincs cégtábla, nem tudni, ki honnan érkezett. Kár gyöngyszemek közé vegyíteni a talmit. Az Erdélyi Művészet és Örökség Egyesület által a gróf Mikó Imre utcában szervezett kézműves nagyvásárban igényesen és ízlésesen rendezték be a fakeretes standokat, a cégtáblák szerint a háromszékiek mellett sok a Hargita megyei vásáros, a termékek mind természetes anyagból és kézzel készültek. Idén is jelen van a kartonból építő papírbakter, a kekszmintát faragó mester, nagy a kínálat a nemezből, fából, bőrből készült termékekből.
A fa körhinta szinte meg sem áll, a kézműves édességeknél is mindig van nyalakodó, s bár tegnap még nem kelt el olyan sok vásárfia, az árusok mindkét vásárban szívesen beszélnek azokról a technikákról, amelyekkel készítik darabjaikat, jó a hangulat, s ha az időjárás kedvez, vasárnap estig tán a portékából is jócskán értékesítenek.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Felmérés Székelyföld állapotáról
Vaskos dokumentumot, Székelyföld jelenlegi állapotáról szóló tanulmánykötetet mutattak be csütörtökön délután Sepsiszentgyörgyön. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet megrendelésére különböző szakterületek fiatal kutatói, elsősorban a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanárai vállalták a munkát, féléves kutatás, majd még féléves „összerázás” után látott napvilágot a térségünk jelenlegi helyzetét bemutató munka, mely alapul szolgálhat egy fejlesztési stratégia kidolgozásához.
Megtisztelőnek nevezte Tamás Sándor megyeitanács-elnök, hogy elsőként Háromszéken ismertetik a hiánypótló anyagot. Felhívta a figyelmet, hogy ez csak az első állomás, amelyet Kovászna és Hargita megye által egyaránt elfogadható fejlesztési stratégiának kell követnie, majd ütemtervnek konkrét napirendekkel, melyeket belső jogrendjévé tehet a két önkormányzat. Háromszék stratégiája elkészült, Potsa-terv a neve, az is felhasználható, hogy e jelenlegi dokumentum kivitelezési tervvé csúcsosodjék – mondotta.
A kutatók nevében Lázár Ede, a Sapientia dékánhelyettese kiemelte, a fiatalok számára kell jó megélhetést biztosító Székelyföldet teremteni, hogy ne kényszerüljenek máshol kamatoztatni itthon megszerzett tudásukat. A 18 fős csapat munkájának értékét az adja majd, ha felhasználják a döntésekben is – fogalmazott.
A tanulmányt kezdeményező Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Szász Jenő elmondta, azért időzítették mostanra és ide a dokumentum bemutatását, „mert Szent György Napokon Sepsiszentgyörgyre figyel a világ”. Kiemelte, a rendszerváltás után nem készült ilyen látlelete Székelyföldnek, nem volt egyszerű munka, hisz nem alapozhattak csak a hivatalos statisztikai adatokra, ugyanakkor dilemmát okozott Maros megye kezelése is, nehéz volt leválasztani székelyföldi részét, az ottani jobb gazdasági adatok pedig torzították volna a teljes képet. A tanulmány végül összeállt, abban a három megye külön-külön is értékelhető, és székelyföldi egységes áttekintést is nyújt. „Született egy nagyszerű dokumentum, egy kilométerkő, amely megmutatja, hogyan állunk, honnan indulunk” – hangsúlyozta. Nyomatékosította, a közös munkát folytatni akarják, ennek akkor van értelme, ha bekapcsolódnak az önkormányzatok, a vállalkozói szféra, a különböző társadalmi szervezetek. Közös gondolkodásra, cselekvésre hívnak mindenkit, hogy felépítsék Székelyföld mozdonyszerepét – mondotta. Szászt követően munkatársa, Molnár György a Nemzetegyesítési Fejlesztési Program megvalósításának Székelyföldi vonatkozásairól beszélt. Nagy Benedek, a Sapientia tanára, a kutatás koordinátora munkájukat mutatta be, eredményeiket összegezte röviden. A székelyföldi megyék gazdasági állapotának felmérését tűzték ki célul, stratégiai irányokat, javaslatokat nem tartalmaz a kötet. Nagy hangsúlyt kapott a gazdasági rész – ez képezi a kötet gerincét –, és tanulmányozták a gazdaságra ható tényezőket is: a minőségi és mennyiségi szempontból is elégtelen humán erőforrásokat, a természeti nyersanyag erőforrásokat, a gazdaság szerkezetét, teljesítményét, a külső erőforrásokat. Sikerült néhány tévhitet megcáfolniuk, többek között azt, hogy Kovászna és Hargita megye eltartott lenne – mondotta. Bemutatta a tanulmány szerkezetét: az első két fejezetben a természeti erőforrásokat és az infrastruktúra állapotát elemzik, a középső rész a közpénzügyekről szól ipari és vállalkozási szinten, a közszolgáltatások területén, eddig nem ismert módon sikerült feltérképezniük a mezőgazdaságot, a turizmusról sokan sok mindent megírtak már, így igyekeztek kicsit továbbgondolni a statisztikai számokat, és újabb adatokat felsorakoztatni, mély elemzés készült a pénzintézetek és a külföldi befektetések helyzetéről, és felmérték az EU-s támogatások lehívásának állapotát is. Elmondta, végig törekedtek arra, hogy ne csak a székelyföldi megyék állapotát ismertessék, viszonyítási alapként a romániai átlagadatokat is feltüntették. Számba vették a regionális önállóság és fenntarthatóság szempontjából stratégiai kérdéseket, az oktatást, illetve a migrációt és kivándorlást is. A már említett okokból, hasonló szerkezetben, de külön jelenítik meg Maros megyét. Nagy Benedek beszélt munkamódszerükről, forrásaikról, adatigénylési nehézségeikről. Céljuk volt előkészíteni a terepet egy későbbi stratégia, egy gazdasági autonóm modell megalapozásához, legyen egy anyag, mely alapul szolgál, hogy egyáltalán létrehozható-e, életképes-e az autonóm Székelyföld.
Az általános bemutatást követően a jelen levő kutatók külön-külön ismertették az általuk felmért területek érdekesebb következtetéseit, majd egy kávészünet után a jelen levő háromszéki szakemberekkel vizsgálták a továbblépési lehetőségeket.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Diákok az egyetemen
Időjárás-előrejelzésről, növényi festékekről, a burgonyagumóban található keményítőszemcsék réteges szerkezetéről, belsőégésű motorról, növényi illóolajokról hallottak előadásokat, láttak és végeztek kísérleteket sepsiszentgyörgyi diákok szerdán és csütörtökön a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem helyi agrármérnöki szaka nyílt napjain.
A Sapientia háromszéki tanulmányi központjában Abod Éva, Bartha Csaba, Bíró Enikő, Csiszér Levente, Nyárádi Imre István és Pásztor Judit egyetemi tanárok mellett a hallgatók is bekapcsolódtak a tevékenységekbe, amelyeket hat csoportban szerveztek párhuzamosan, a végén pedig a tanulók villámkérdésekre válaszoltak a közös játékban. A Székely Mikó Kollégium, a Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola, a Kós Károly Szakközépiskola és a Nicolae Colan Általános Iskola tanulói rövid betekintést nyertek a talajtan és agrometeorológia, az agrokémia, növénytan és növényélettan, a mezőgazdasági géptan és a növénytermesztéstan világába, laboratóriumi kísérletet végeztek a növényekben lévő festékanyag kivonására, műholdképekkel szimulálták az időjárás-előrejelzést, mikroszkóppal megvizsgálták a csalán bőrszövetén lévő apró növényi szőröket, amelyek a védekezést szolgálják, megismerték a porlasztó történetét és működését, tanulmányozták az illóolajokat tartalmazó gyógynövényeket és az aromakivonó technikákat. A Sapientia nyílt napjain a Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában működő szakokról is tájékoztatták a diákokat, akik közül többen arról érdeklődtek, milyen elhelyezkedési lehetőségek, esélyek vannak a különböző szakterületeken végzett tanulmányok befejezése után.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A székely falu építészeti értékei
Fiatal sepsiszentgyörgyi építészek ötödik alkalommal szervezték meg a Lábas Házban az Engem is érdekel az építészet rendezvénysorozatot, melynek során diákok kerülhettek közelebbi kapcsolatba az építészettel. Sepsiszentgyörgyi, illetve faluképhez kötődő programokat szerveztek, építészek előadásait hallgatták, kapcsolódva az Iskola másként hét eseményeihez.
Hiánypótló, nagyon fontos tevékenység, mert az iskolai tantervben nem szerepel építészet, műemlékvédelem, faluképvédelem – hívta fel a figyelmet Magyarósi Imola, hozzátéve, a rendezvénysorozat lelke Dumitrescu Cora építész, projektvezető. Utóbbi mellett Ambrus Hlavathy Zsófia, illetve Török Áron építészek vezették a diákfoglalkozásokat, a tegnap délután pedig egy látványos kiállítás nyílt. Székelyföldi, érzékeny témát járnak körül az alkotók, az igényes pannók képanyagát a tárlatot létrehozó építészek ismertették. A csíkszentléleki Esztány Győző csűrök újrahasznosításáról tartott előadást, míg a csíkszeredai Tövissi Zsolt a falusi ház bővítéséről szólt, arra bátorítva az érdeklődőket, az igényeket könnyebb és olcsóbb alakítani, mint egy épületet.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar Bukarest (6.) (Hencz Hilda )
Szórakozó szórvány
A románságot egyre jobban vonzották az addig ismeretlen, külföldiek behozta szórakozási lehetőségek: a cirkuszi előadások, kabarék, a színház, az opera és az operett. Kezdetben, 1812–1816 között a Bródy Mátyás (Mathias) által a Slătineanu-házak környékén felállított körképet bámulhatta a közönség, 1828-ban az olasz Momolo színházat épített, ahol különféle külföldi társulatok léptek fel.
Több mint helyénvalónak bizonyult az orvos Vásárhelyi Károly Mózes kezdeményezése, aki kihasználva a nyári szünetet, Bukarestbe hozta Pály Elek énekest, a magyar opera alapítóját. Pály 22 tagú társulata 1840 nyarán kelt útra, és szörnyű körülmények között utazott: födetlen szekereken, a kellékeket és kosztümöket ládákba zsúfolva.
A színházterem szánalmasan nézett ki, de ez volt az egyetlen operaelőadásra is alkalmas: falait deszkák borították és facölöpök tartották az egyetlen sor páholyt. 300 férőhelyes volt, 15 padsorral, de állóhelyek is voltak. A világítást olajlámpákkal oldották meg. Ez volt az első alkalom, amikor egy bukaresti színpadon magyar szavak hangzottak el, az operatársulat előadásait ugyanis magyar, német és román nyelven tartotta. Bemutatták többek közt a Normát és a Sevillai borbélyt, de rövid román darabokat is. A havasalföldi uralkodónak ajánlották román táncokból és énekekből álló külön előadásukat, ebből az alkalomból írta meg Ion Heliade-Rădulescu Mezei ünnep (Serbare câmpenească) című színdarabját.
Néhány év múlva, 1846-ban, ugyancsak a Momolo Teremben tartotta három fellépését Liszt Ferenc. Bevonulása diadalmenethez hasonlított, négy gyönyörű hintóval és két párizsi koncertzongorával érkezett. Hatalmas sikert aratott; a lapok ódákat zengtek róla, Iancu Văcărescu pedig verset ír hozzá. Az utolsó hangversenyt az uralkodó, Bibescu palotájában tartották. Liszt, akit Szathmáry is elkísért, Jászvásáron is tartott három koncertet, ahol már állt az új színház. Romániai látogatása után írta meg a Román rapszódiát egy hóra ihletésére. 1930-ban Bartók Béla fedezte fel a rapszódia kéziratát a weimari Liszt-múzeumban. (...)
A bukaresti magyarság életének legnagyobb kultúreseménye Havi Mihály kolozsvári színigazgató társulatának bukaresti turnéja volt, a Hunnia felkérésére. Havi Mihály 1848-ban az aradi társulat igazgatója volt, később Kolozsvárra nevezik ki direktornak. A kolozsvári színház ekkor már félévszázados múltra tekinthetett vissza, 1792-ben alapították, és 1821-től önálló épületben működött. Havi számos turnét szervezett az európai fővárosokba: kolozsvári és pesti magyar művészekből verbuvált társulata 14 énekesből, 34 fős kórusból és balettcsoportból állt. Az időjárás nem igazán kedvezett a hosszabb utazásnak, kezdődtek ugyanis a nyári fullasztó melegek. Az előadásokat a Podul Mogoşoaieien álló Nagyszínházban tartották, amelynek terme ezer férőhelyes volt, három sor páhollyal és karzattal. 1860-ban a Közlöny kinyomtatott egy mellékletet a színház képével, a rajzot Pernet József litográfus készítette. A lap ma is fellelhető a Nemzeti Színház archívumában. Két hónap alatt 32 előadást tartottak, amelyeket nemcsak a magyar kolónia, de számos román bojár és kereskedő is megnézett. Elsőnek a Hunyadi László operát játszották, a közönség nagy örömére a híres pesti énekesnő, Lonovics Hollósy Kornélia is fellépett. Ezúttal Donizetti, Rossini és Verdi részleteket énekelt. 1862-ben és 1863-ban ismét visszatért Bukarestbe. A Nagyszínházban más magyar énekesek is felléptek, egy tenort 1867-ben Le Cler is említ. Az opera- és balettelőadások hatalmas sikere büszkeséggel töltötte el Koóst, aki emlékirataiban följegyezte, hogy életében még csak egyszer volt ilyen boldog, a magyaroknak sikerült végre kivívniuk a tiszteletet. Még a cigánybandák is a Rákóczi-indulót és a Hunyadi dallamait játszották. A magyar lap zenei tudósítója ezt írta: ,,becsülés és szeretet tárgyai lettünk az idegenek előtt”. Anyagi szempontból azonban a turné teljes bukás volt Havi számára. Az útrakelés előtt Ion Mircea (Mircse János) ügyvédtől felvett kölcsön, a hatalmas terembér, a művészek honoráriuma, a hotelszámlák és végül a hitelező lelépése a teljes bevétellel Havit az adósok bukaresti börtönébe juttatta.
Az előadás-sorozattal a magyarság kedvet kapott az ilyen típusú művelődéshez, és ez előkészítette Kossuth kedvenc hegedűse, Reményi Ede 1867-es fellépését. Reményi alapítványt hozott létre a református iskola számára, és 470 aranyat adományozott, ennek kamatából adhattak könyvjutalmakat a gyermekeknek évtizedekig. A református hitközség egy 1934-es, az alapítvány anyagi helyzetére vonatkozó beszámolójából kitűnik, hogy ez az összeg még akkor is létezett. A hegedűművész Arany János köteteket is adományozott.
A zeneegyletek és kórusok, a diákok és felnőttek zenei nevelése évtizedekig fontos szerepet játszott a bukaresti magyarság életében.
Az egyházi vagy világi ünnepek alkalmából előadott daloknak, a báloknak és ünnepségeknek nemcsak az anyanyelv és a hazafias érzelmek ápolásában volt szerepük, de vonzották a magyar kolónia jelentős részét, gyermekeket és felnőtteket egyaránt, erősítették az együvé tartozás érzését, és derűt vittek mindannyiuk életébe. A repertoár nagyon változatos volt: egyházi énekek, kuruc- és népdalok egyaránt szerepeltek műsoron. Az iskolában Koós is zongorázott, de maga mellett tudhatta Kiss József kántortanítót, kitűnő orgonistát és gitárost, aki 1854-től 1863-ig, majdnem tíz évig élt Bukarestben. Az év végi vizsgák után Koós a Cotroceni-kolostor melletti rétre vitte a gyermekeket, ahol népdalokat énekeltek.
Külön említést érdemelnek a magyar bálok, mert azokról a román források is megemlékeznek, például a Ianoş báljairól. A legtöbb részlettel dr. N. Vătămanu Istorie bucureşteană című könyve szolgál. A tulajdonos egy nyolctagú zenekart biztosított, valamint ételt, italt, a bálozók az egyszerűbb emberek közül kerültek ki: bolti inasok, szolgálók, kocsisok és szegény lányok, úgyhogy nem kellett senkinek kiöltöznie: jöhettek az egyetlen szakadt vagy foltos ruhájukban, kalucsnival. Már Bukarestbe érkeztekor figyelmeztette pár híve Koóst, hogy kerülje el a János-bálokat, amelyeket a kertész Pákozdi János szervezett házánál, a Cişmigiu-kert déli felén, mivel azokon a magyarságnak csak a söpredéke vesz részt. Kezdetben az újonnan alapított Hunnia egylet báljait is hasonló formában szervezték. Amikor a pap is elment egy ilyen bálra, elhatározta, megtanítja honfitársait, hogy kell méltó módon mulatni, népviseletbe öltözve, evés-ivásbeli túlkapások nélkül. 1857-ben megalakult a művelődési egylet, a bukaresti magyarok egyik legfontosabb intézménye. A kezdeményező Nagy István katolikus kereskedő és kocsigyártó volt. Nemrég tért vissza Konstantinápolyból, még az ottani kaszinó működési szabályzatát is magával hozta. Saját székhellyel rendelkező egylet, klub lett volna, amely lehetőséget ad a különböző felekezetű magyaroknak a találkozásra, olvasásra, zenehallgatásra, biliárdozásra, művelődési és vallásos rendezvényekre. 140 támogatói aláírással 1857. október 26-án/november 7-én az olvasóegylet átalakult a Hunnia művelődési egyletté Koós Ferenc elnökletével. A Hunnia első székhelye a Püspökség téri (Piaţa Episcopiei, az Ateneul Român helyén) Gherasim-házban volt. Csak a középosztály, értelmiségiek vagy mesteremberek látogathatták, mivel évi két arany díjat kellett fizetni. A Hunnia egyletben Koós zenés és szavalóesteket szervezett, a magyar történelemről tartott konferenciákat, Veress Sándor mérnök meg külföldi vándoréveiről idézte fel emlékeit.
Koós továbbra is ápolta anyaországbeli, pesti és kolozsvári nagy személyiségekhez fűződő kapcsolatait. 1862-ben Pestre utazott, ahol ellátogatott azokba a szerkesztőségekbe, melyekkel már együttműködött az évek során. Alkalma volt megismerkedni Jókai Mórral, aki egy arcképét és saját könyveit adományozta a bukaresti magyar közösségnek. Nem ez volt az első alkalom, hogy Jókai a bukaresti magyarokról hallott. Sükei egyik fia, a korán elhunyt tehetséges költő, Sükei Károly (1824–1854) jó barátja volt. Ő volt az egyetlen magyar költő, aki Bukarestben született. Erdélyi tanulmányai után 1846-ban érkezett Pestre. Részt vett a forradalomban, ezért a hatóságok évekig vadásztak rá. Jókait lenyűgözték az ifjú Sükei történetei Oláhországról, annyira, hogy két Havasalföldön játszódó elbeszélést is írt; az egyik Bukarestben játszódik, a Tudor Vladimirescu-féle lázadás idején, és azt a pillanatot örökíti meg, amikor golyó érte Sükei Imre szószékét.
Koós figyelme a Bukarestben nagy számban élő inasokra is kiterjedt. Világossá vált számára, mennyire fontos szakmai képzésük, ezért vasárnapi tanítást szervezett nekik, amely azonban csak egy évig tartott. Az órákon mintegy száz fiatal vett részt, hat tanító, Veress mérnök és Nagy István kocsigyártó oktatta őket.
Az egyesületalapítás immár szokásává vált a Kárpátokon túli magyarságnak: az évtizedek során tizessével jöttek létre az egyletek Bukarestben, de a magyarok lakta vidéki városokban ( Giurgiu, Ploieşti, Piteşti, Brăila, Craiova stb.) is: dalárdák, olvasóegyletek, férfiak, nők, gyermekek hitegyletei, mesterek, legények egyesületei, segélyegyletek stb. alakultak. A Hunnia – mely később Bukaresti Magyar Társulattá alakult – volt az anyatársulat, amelybe időnként beolvadtak, máskor meg leszakadtak róla a különböző egyletek. Az egyik legfontosabb leváló egyesület a Magyar betegsegélyező és temetkezési egylet volt, amelyet 1864-ben hoztak létre, többek közt Fialla Lajos orvos és Nagy István kocsigyártó kezdeményezésére. Magyarország címere minden társulat zászlaján rajta volt, de a báli meghívókon, az iskolában és a templomban is ott volt.
(folytatjuk) János András fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ave Maria belső húrokon (Beszélgetés a Pro Urbe-díjas Szilágyi Zsolttal)
Közel négy évvel ezelőtt agyérgörcs vetett véget szólóénekesi és karvezetői pályafutásának. A Vox Humana kamarakórus korábbi karnagyát idén Pro Urbe-díjban részesítette Sepsiszentgyörgy önkormányzata. Ünneplős-szomorkás beszélgetés Szilágyi Zsolttal.
– Lassan négy éve lesz, hogy betegsége okán nem hallhatjuk önt. Odabenn milyen dallamok szólnak mostanában? – Az Ave Mariák. Körülbelül négyszázötven műből álló Ave Maria-kottagyűjteménnyel büszkélkedhetem, nem sokaknak lehet a világon hasonló. A kollekció jelentős részét énekeltem is. A kedvencem Schubert Ave Mariája, talán azért is, mert már gyermekként – olyan tizenkét éves lehettem – elénekelhettem a gyulafehérvári székesegyházban. Édesanyám ott volt kántor és orgonista, mondhatni, a templomban nőttem fel. Örök emlék, hogy két nyáron át Márton Áron ministránsa lehettem. – Milyennek ismerte meg a legendás püspököt?
– Nagyon jó embernek, a reggeli mise után, amelyen ministráltam – s amelynek latin nyelvű szövegéből egyetlen szót sem értettem – reggelit kaptam a konyhán, és minden hónap végén száz lejt. Gyermekként nyilván nem foghattam fel, hogy ki is ő, mit is jelent a katolikusság a romániai magyarság számára. Később természetesen sokszor meglátogattam, ő meg idős korában sem engedett el ajándék nélkül. A hitemet soha nem tagadtam meg, egyetemista koromban Kolozsváron a Szent Mihály-templomba jártam, később sok alkalommal énekeltem is ott.
– A kor zeneakadémiai képzésébe még belefért a szakrális zene oktatása?
– Bőven, meghatározó szerepe volt. Az első év végére meg kellett tanulnunk például Mozart Requiemjét. Amikor megláttam a kottát, azt mondtam, ezt lehetetlen megtanulni. Aztán 1969-ben a zeneakadémia akkori dékánja, Dorin Pop egy lengyelországi koncertturnén rám bízta egy Mozart-mise tenorszólóját, ez volt az első szóló koncertfellépésem.
– Ígéretes magánénekesi karrierkilátások ellenére mégis Sepsiszentgyörgyre költözött. Mi vonzotta egy kisvárosba?
– Kezdjük onnan, hogy hiába rendelkeztem a legmagasabb tanulmányi átlaggal, Csucsára kaptam zenetanári kinevezést. Egyetlen alkalommal jelentem meg, akkor is csak azért, hogy bejelentsem: én oda nem megyek. Miután nem foglaltam el a munkahelyemet, meglehetősen kilátástalan lett a helyzetem, szerencsére Cecília nővérem egyik volt tanítványa révén Sepsiszentgyörgyre kerültem a népművészeti iskolába. A tanári állás aztán végig lehetővé tette, hogy felkészülhessek a koncertekre, fellépésekre. Bács Lajos karmestertől kaptam az első fontos felkérést 1970 szeptemberében, a rádiótelevízió zenekarával egy Monteverdi-opera tenorszerepét énekeltem Bukarestben.
– Soha nem csábította a kizárólagos szólókarrier?
– Nem, minden jól megfért egymás mellett. Aztán Szentgyörgyhöz kötött a kórusvezetés lehetősége is, ami már a főiskolán is nagyon érdekelt. Főleg, miután létrejött a Vox Humana kamarakórus. – Milyen szándékok, álmok, érdekek hozták létre anno a Vox Humanát?
– Mindenekelőtt a megyésítés. Az 1968-as intézkedés nemcsak az adminisztratív személyzet létszámát duzzasztotta fel Sepsiszentgyörgyön, hanem egy zenei elemi iskolát és egy népművészeti iskolát is eredményezett az új megyeközpontban. Szinte egyik napról a másikra közel harminc zenetanár jelent meg a városban, ahol a zenélés a békebeli idők során is a polgári lét szerves elemének számított. 1972 kora tavaszán ültünk össze először egy éneklésre mi, zenetanárok, hiszen egyetemi éveink alatt a karéneklés a képzés szerves része volt. Az első találkozáson talán húszan lehettünk, aztán újabbak követték, egy év múlva pedig már bemutatkozó koncertet tartottunk a Dózsa György Klubban. – A kommunizmus éveiben kevés együttesnek adatott meg a külföldi fesztiválokon való részvétel. A Vox Humanának igen...
– Először 1979 augusztusában jutottunk ki külföldi versenyre. A nagyon rangos goriziai versenyre való kiutazásunk engedélyezése és finanszírozása az akkor már kétszeres hazai fesztiválgyőztes Vox Humana legmagasabb szintű itthoni hivatalos elismerésének számított. Befutottunk, a megye- és városvezetés már büszkélkedett velünk.
– A következő kiszállás viszont hosszú ideig az utolsónak is bizonyult. Mit tettek? Fütyültek a templomban? – Azt azért nem, de templom kétségtelenül szerepelt a történetben. A világ egyik legrangosabb zenei megmérettetésére, az arezzói versenyre neveztünk be 1982-ben, én meg nagyon szerettem volna eljutni a pápához is. Utazásunk előtt elmentem Jakab Antal püspökhöz, a segítségét kértem szállásszerzésben, illetve a pápához való bejutásban. Az utóbbi sikerében nem nagyon hittem, már csak azért sem, mert alig egy évvel voltunk az Ali Agca-féle merénylet után. Következő gyulafehérvári utamkor azonban – hatalmas meglepetésemre – azzal fogadott a püspök, hogy minden rendben, bejutunk a pápához, szállásügyben pedig keressük az orvietói püspököt.
– Nem tartott tőle, hogy a küldöttséget kísérő „éber” elvtársak igyekeznek majd meghiúsítani a látogatást? – Óvatos voltam, „konspiratív” okokból csak Rómába érkezésünkkor értesítettem a társaságot a vatikáni látogatásról, a három „éber” nem is élt a kivételes lehetőséggel. Bánhatják, hiszen a Vox Humana kiemelt figyelmet kapott, az első sorokban foglalhattunk helyet a pápai audiencián. Őszentsége a következő, magyarul elmondott szavakkal is egyértelműsítette, hogy tud a kórus jelenlétéről: „Tanítsátok Isten népét szépen és ájtatosan énekelni! Apostoli áldásom reátok.” – Életre szóló élmény lehetett, de az azt követő tiltás is évekre szólt. Jóakarók „köpték be” a kórust? – Nem volt szükség rá, a vasfüggöny mögül érkezett, kiemelt pápai figyelmet kapó kórus jelenléte azonnal sajtóhír lett. A Vatikáni, majd a Római és a Szabad Európa Rádióban is „elhangoztunk”, a hírünk megelőzött bennünket. Az olaszországi turnét követően heteken át hívatták a kórustagokat a Securitatéra. A helyzet odáig fajult, hogy kénytelen voltam kihallgatásra jelentkezni az akkori első titkárnál, Rab elvtársnál. Azt mondtam neki: ha nem hagyják abba a zaklatást, a kórus feloszlik. A pártvezető nem ígért semmit, csak annyit, hogy utánanéz az ügynek. A hívogatások valóban megszűntek, viszont ötéves külföldre utazási tilalommal büntettek, ami gyakorlatilag nyolc évig, az 1989-es eseményekig tartott. Egy évvel korábban már becsomagoltunk egy csehszlovákiai fesztiválra, de indulás előtt két nappal lefújták.
– Szólóénekesként volt része visszautasításban?
– Soha, a különböző intézményigazgatók kézről kézre adtak. A sok emlékezetes fellépés közül az egyik legkedvesebb a strasbourgi volt, de hasonlóan meghatározó emlék a debreceni református templomban tartott koncert, amelyet a budapesti zeneakadémián is megismételtünk. Emlékezetes pillanatot éltem át Nagyszebenben is, de ellenkező előjellel. Mendelssohn Éliás című oratóriumában a próféta szerepét énekeltem, a karmester az evangélikus nagytemplom szószékébe ültetett, én meg elszunnyadtam. Egyszer csak arra ébredtem, hogy a karmester kiáltja: Élias! Én meg felugrottam, s pontosan ott léptem be, ahol kellett. Azóta is csodálkozik, hogyan voltam képes erre. Kicsit én is.
– Gyermekei zenei „fertőzése” természetes volt, vagy feladatként kezelte?
– Nem kellett erőltetni őket, mindketten zeneiskolába jártak, jó tanulók voltak. Hatalmas ajándék a sorstól, hogy láthatom Zsolt fiamat, amint a Vox Humanát vezényli, s hogy a közös produkció jó irányba halad. Büszke vagyok rájuk, és annak is örvendek, hogy a fiam megjelenése a kórust is felfrissítette. – Hogyan élte meg a négy évvel ezelőtti agyérgörcs utáni tudatra ébredést? Azt, hogy vége a korábbi életének? – Világvége hangulatban voltam, nagyon zavart, hogy a továbbiakban nincs éneklés, sem kórusvezetés, hogy vége a sportolásnak, a pingpongozásnak. Vagyis az egész addigi életemnek. Az is felmerült bennem, hogy így semmi értelme az életemnek. Amikor mentővel Kolozsvárra vittek, azért imádkoztam, hogy boruljon fel a mentőautó, legyen vége az egésznek. Mellém állt azonban Kölcze Ida, a lelki társam, aki segített feldolgozni ezt a traumát, és aki azóta is éjt nappá téve velem van. Végig éreztem ugyanakkor, hogy mellettem van a Fennvaló, rendszeresen Márton Áronhoz imádkozom, tőle tudom, hogy tovább kell élnem, mert Isten így akarja.
– Sepsiszentgyörgy önkormányzata önnek ítélte a 2016-os Pro Urbe-díjat. Számított rá?
– Nem számítottam, de nagyon örvendek neki, mert úgy gondolom, jól szolgáltam a várost, a közösséget, hiszen szinte nem akadt olyan eset, amikor ne tettem volna eleget az itthoni felkérésnek. Tanítványaim száma meghaladja az ezret, köztük a ma már világhírűnek számító tenor, Kiss B. Attila, én készítettem őt fel a zeneakadémiai felvételire. Köszönöm ezt a díjat a kórusnak, vezetőjének, a fiamnak, és a városi tanácsnak. Köszönöm Szentgyörgynek a megbecsülést.
Szilágyi Zsolt
Gyulafehérváron született 1946. április 8-án. Édesapja középiskolai tanár, édesanyja a gyulafehérvári érseki templom orgonistája. Iskoláit szülővárosában, később a dévai Decebal Líceum magyar tagozatán végezte. Főiskolai tanulmányok: marosvásárhelyi pedagógiai főiskola, zeneszak, majd a Kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia, ahol 1970-ben államvizsgázott. 1969–70-ben a Kolozsvári Magyar Opera szólistája. 1970 szeptemberétől 2014 nyarán bekövetkezett betegségéig Sepsiszentgyörgyön dolgozott a művészeti népiskolában, amelyet több mint tíz éven át igazgatott, párhuzamosan pedig Románia egyik legtöbbet foglalkoztatott magánénekese. A sepsiszentgyörgyi Vox Humana kamarakórus alapító karnagya. Díjak, kitüntetések: EMKE-díj (1992), a barcelonai fesztivál karmesteri nagydíja (1999), Kriterion-koszorú (2003), a gyulafehérvári érsekség által adományozott egyházzenei kitüntetés (2010), Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2013), Sepsiszentgyörgy Pro Urbe-díj (2016).
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Ha nem lennék optimista, bedobnám a törülközőt”
A budapesti Magyarság Házában sorra került az Összkép a bánsági magyarságról című konferenciának Kántor Zoltán, PhD, szociológus, politológus, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója volt az egyik előadója. A temesvári születésű Kántor Zoltánnal a Bemutatkozik a Bánság rendezvény létrejöttéről és annak hatásáról, az általa vezetett Intézetnek a szórványban zajló folyamatok tanulmányozására és pozitív befolyásolására tett erőfeszítéseiről beszélgettünk.
– A konferencia kezdetén elhangzott, hogy Ön volt a Bemutatkozik a Bánság rendezvény egyik ötletgazdája. Hogyan született meg ez a kitűnő ötlet?
– Molnár Zsolt parlamenti képviselővel közösen gondolkodtunk azon, hogy itt, Magyarországon is jobban meg kellene mutatni a Bánságot, Temesvárt. A Magyarság Házában rendszeresek ezek a rendezvények, ahol egy kistérséget bemutatnak. Közösen elmentünk a Magyarság Háza igazgatóságához, fölvetettük az ötletet, nekik egyből megtetszett, és elindult a szervezési munka. Lényegében a temesváriak szervezték, nekem csak egy kérésem volt, hogy minden magyar szervezet jelen legyen. Molnár Zsolt képviselő, a Petőfi Sándor programos Horváth Ida és a többi temesvári szervezet, intézmény gondolták végig, hogy mivel is érdemes ide jönni. Végül arra is gondoltunk, hogy ne csak kultúra legyen, hanem kezdődjön az egész egy kis tudományos szimpóziummal, hogy összképet kapjanak az emberek a Bánságról.
– Milyen utóhatása lehet egy ilyen rendezvénynek?
– Egy ilyen kistérségi bemutatkozásnak kettős hatása lehet. Egyrészt összehoztuk a temesváriakat a Bánság iránt érdeklődő budapestiekkel, köztük sok régi temesvárival, de azért itt vannak a nemzetpolitikai döntéshozók az Államtitkárság részéről meg a finanszírozó Bethlen Gábor Alap részéről.
A harmadik a média szerepe, amelynek köszönhetően erről nagyon sokan tudomást szereznek. Én soha se várok el csodát egy-egy ilyen rendezvénytől, de ha sok ilyen rendezvény van, a médiába is bekerül, hogy megint egy jó dolog történik vagy például arról ír a média, hogy a temesvári Erdei Ildikó magyar állami kitüntetést kapott, akkor több információ jut el az emberekhez a Bánságról.
– Ön 21 esztendővel ezelőtt jött el Temesvárról. Hogyan látszik innen Budapestről a Bánság, Temesvár?
– Igaz, hogy innen elsősorban a Székelyföld meg a nagypolitika látszik, ugyanakkor meg azt is elmondhatom, hogy a Kutatóintézetnek számtalan olyan rendezvénye van, ahol a szórványra összpontosítunk. Olyankor mindig vannak temesvári előadóink, mint Bodó Barna vagy Erdei Ildikó, akik tanulmányokat is közölnek a folyóiratunkban. Mi az intézetben stratégiai kérdésekről gondolkodunk, és olyankor mindig tipologizáljuk a településeket, a gazdasági, a szociális vagy demográfiai helyzet szerint. Temesvár, Arad, Brassó vagy Kassa, Pozsony és Újvidék – ezek nagy és jelentős városok, ahol a magyarság 5-6% körül van, de számszerűen 15-20 ezer magyarról beszélünk, ami annyi, mint egy székely kisváros lakossága. Kevésbé láthatók ezek a magyarok, de ezek rendkívül fontos centrumok minden szempontból, gazdaságilag is erős városok, amelyek bármilyen továbbgondolás, társadalomépítés esetén számítanak. Az itt elhangzott előadások is igazolják, hogy Temesváron, a nagyvárosi szórványban mekkora erőfeszítés a médiát fenntartani, az iskolát fenntartani vagy magyar egyházakhoz bevonni, kampányok esetén mobilizálni az embereket. Ami a nagyvárosi szórványokban történik, az heroikus munka!
– Önnek rálátása van a magyar szórvány helyzetére – mit lehetne tenni a fogyás megállításáért, vagy legalább a lemorzsolódás lassításáért?
– Három tényezővel tudnám összefoglalni, amit szerintem tenni kell. Az első: létezzenek és működjenek azok az intézmények, amelyek a nemzeti reprodukciót biztosítják. Ezeket az intézményeket olyan emberekkel működtessék, akik elkötelezettek. Temesváron ez látszik. Tehát intézmény és működtető. A harmadik tényező az adott országból vagy a Magyarországról érkező támogatások, mindez jól összehangolva, strukturálva, csak úgy fog működni a dolog. Ha nincs meg az összhang a különböző oktatási intézmények vagy oktatási ciklusok között, nincs összhang a különböző támogatások között vagy egyház, iskola és civil szervezetek között, akkor sokkal kevésbé fog hatékonyan működni.
Mi a Nemzetpolitikai Kutatóintézetben a tudást próbáljuk rendszerezni, kutatásaink is voltak a szórványban zajló folyamatokkal kapcsolatban, pl magyar iskolaválasztás, többségi iskolaválasztás. Temesvár többször is benne volt a kutatásokban vagy intézményi feltérképezés területén, de más szórványtelepülésekkel is foglalkoztunk és a tudást összegezve próbálunk ötleteket, javaslatokat megfogalmazni. Ez egyértelműen csak a helyiekkel együtt működhet, hisz mi innen az egészet próbáljuk átlátni, de mindenhez nem érthetünk. Azt sikerült elérnünk, hogy minden egyes területről tudjuk, hogy ott kik a jó szakemberek és azokkal dolgozunk együtt.
– Lehetünk optimisták a magyar szórványközösségek jövőjét illetően?
– Bedobnám a törülközőt, ha nem lennék optimista, ha nem hinnék abban, hogy valami tehető, első fázisban minimum a csökkenés lassításáért. Nem vagyunk vakok, látjuk hogy milyen folyamatok vannak: asszimiláció, vegyes házasság, többségi iskola de ezen a nehéz pályán azért csak lehet valamit tenni. Hiszem azt, hogy jó tudományos alappal, célirányos támogatásokkal és nagyon jól felkészült helyi emberekkel azért egy fajta revitalizáció elérhető!
Köszönjük a beszélgetést!
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Apáczais sikerek az ICYS konferencián
Végéhez ért az április 16-a és 22-e között Kolozsváron szervezett Ifjú Kutatók Nemzetközi Konferenciája, vagyis az ICYS. A Romániában első ízben megszervezett, de egyébként a 23. kiírásánál tartó rendezvény 26 ország – köztük olyan távoli országok, mint Brazília, Szingapúr vagy Thaiföld – fiataljainak részvételével zajlott. Romániát 14 fős csapat képviselte, közülük ketten voltak kolozsváriak, egészen pontosan az Apáczai Csere János Elméleti Líceum diákjai.
A konferencia díjkiosztó gáláját csütörtök este tartották meg, ott derült ki, hogy a román csapatban szereplő magyar diákok – akik korábban nagyon határozottan, kiváló angolsággal és nagyon meggyőzően adták elő kutatómunkájukat – kimagasló eredményeket értek el. Így Batiz Orsolya Bernadett elnyerte az aranyérmet a mérnöki tudományok szekcióban, Albert Ferencz pedig az ezüstérmet a számítógépes tudományok szekcióban. Emellett mindkét díjazott megkapta a Syonic cég különdíját is.
Szabadság (Kolozsvár)

Tudományos ülésszak a szállodában – felülírta a hangulat a logikát
A magyar orvosi és gyógyszerészi társadalom fellegvárává vált Marosvásárhely négy napon keresztül. Több mint félezer Erdélyben, Magyarországon és külföldön élő szakember vett részt az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya idei tudományos ülésszakán.
Az idei immár a huszonhatodik tudományos ülésszak volt, amelyet az erdélyi orvos- és gyógyszerésztársadalom szervez a szakma képviselőinek. A konferencia első felében továbbképző és plenáris előadások hangzottak el, péntek délutántól szombat délig 15 szekcióban 138 szakdolgozatot mutattak be. Idén először az amúgy is gazdag rendezvénysorozat a pályakezdő orvosok fórumával és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szimulációs központjában tartott sürgősségi betegellátás workshoppal bővült.
Bár az EME választása ismét Marosvásárhelyre esett, a rendezvény helyszínéül egy főtéri négycsillagos szálloda és nem az az egyetem szolgált, amelynek ódon falai között végzett a legtöbb hazai magyar orvos és gyógyszerész. Ennek magyarázata rendkívül egyszerű: a MOGYE vezetőségének néhány éve felerősödő és folytonosnak bizonyuló ellenséges magatartása eltántorította a szervezőket attól, hogy a vendégeket a valamikori István király utcai egyetemépületbe hívják. „Marosvásárhelyen először szervezünk orvosi és gyógyszerészeti konferenciát máshol, mint az az egyetem, ahol a többségünk végzett, és egy részünk dolgozik. A logika azt diktálná, hogy a MOGYE-n tartsuk az efféle tudományos ülésszakokat, ám a mostani barátságtalan hangulatban nem hinnénk, hogy az lenne a megfelelő helyszín” – indokolta a döntést lapunknak Sipos Emese, a szervezőbizottság elnöke.
Szilágyi Tibor, a sok megaláztatás miatt tiltakozásként lemondott volt rektorhelyettes szerint még így is a rendezvény és a vásárhelyi orvosok egyik célja javítani a MOGYE-val teljesen elhidegült viszonyon.
Idén az EME két díjat osztott ki tagjainak. A Lencsés György-díjat, mely emléket állít annak, akinek az 1577-ben megjelent Ars Medica című kódexe az első tudományos rendezésű, az emberi test egészére kiterjedő magyar nyelvű orvosi munka, Egyed-Zsigmond Imre marosvásárhelyi professzor vehette át. A szervezők a teljes pályafutását értékelték a patológus főkutató, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének 65 esztendős tagjának. „Nagy megtiszteltetés, hogy az ember pályafutása végén, a pályatársaitól kapjon elismerést” – jegyezte meg rövid köszönő beszédében a MOGYE oktatója.
A Kopp Elemér-pályadíjat a gyógynövénykutatás területén végzett munkássága elismeréséül Tatár Tímea Krisztina fiatal gyógyszerész kapta.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Szent László király, az egység építője
Húsvét V. vasárnapján a Római Katolikus Püspökség zarándoklatra hívta az egyházmegye híveit és papjait, ugyanis a helyi hagyomány szerint ezen a napon az egyházmegye alapítóját, Szent Lászlót ünnepeljük, és e köré szerveződött a Festum Varadinum programsorozat is.
Az egyházmegyének, illetve a városnak nagy szüksége van az ilyen alkalmakra, amikor a zarándok közösségek, papok és hívek közösen újra elkötelezik magukat Szent László királypéldájának követésére, a keresztény értékek megvallása, az Istenbe vetett hit megőrzése mellett. Ezen jeles ünnep programja vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődött a szép számban megjelent zarándokok fogadásával és a ráhangolódással, a főpapi szentmisét pedig egy órával később mutatta be Exc. Böcskei László megyés püspök, amelyre az egyházmegye papsága, szerzetessége és hívei mellett a szomszédos egyházmegyékből is érkeztek vendégek.
Bevezetőjében a főpásztor hangsúlyozta: örül annak, hogy a szép hagyomány követőiként ismét együtt ünnepelnek, hogy a Szent László iránti tiszteletből erőt merítsenek a mindennapi küzdelmekhez, és az ő közbenjárását kérik ahhoz, hogy Isten áldását adja az egyházra, az egyházmegyére, népünkre és minden nemzetre. Arra is felhívta a figyelmet: egy rendkívüli időben járnak a katolikusok, az Isteni Irgalmasság Szent Évében, amikor a Székesegyházban is megnyitott szent kapun átlépve megerősödhetnek a hitükben. Felidézte, hogy annak idején 1914-ben Széchenyi Miklós püspök rendelte el szentszéki beleegyezéssel azt, hogy húsvét V. vasárnapján az egyházmegye alapítóját ünnepeljük, a ’90-es évek elején pedig tulajdonképpen e köré szerveződött az első Festum Varadinum. Az idők folyamán sokszor és sokféleképpen dicsőítették Szent Lászlót, az idei zarándoklat középpontjában pedig az egység áll. Fontos, hogy ne csak csodáljuk vagy szemléljük ezt, hanem mi is az építői legyünk. Tegyünk hát azért, hogy a szóban kifejezett ragaszkodásunk az összefogással, a keresztény értékek megvédésével és a hitünk felvállalásával, illetve minden jónak a képviseletével eredményhez vezessen, és érvényesüljön a hétköznapokban is – tanácsolta.
Három t betű
Az evangéliumi részlet Szent Máté könyvéből szólt. Homíliájában Vakon Zsolt ifjúsági lelkész három t betűvel kezdődő szóval jellemezte Szent Lászlót. Azt emelte ki róla: bár nagy király volt, mégis mindvégig megmaradt Isten tanítványának, mert belátta azt, hogy nélküle kicsik és kevesek vagyunk, s mindig van mit tanuljunk tőle. Emellett templomépítő volt, kövekből épített templomot, melynek alapjai ma is láthatóak, s azt akarta, hogy mi is megépítsük a lelkek kis kápolnáit, Isten törvényeit követve. Ugyanakkor tanúságtevő is maradt élete alkonyáig. Az elmondottakat a tisztelendő az ambó elé helyezett letakart építménynek a leleplezésével szemléltette, mely az egymás felé vezető hídra is emlékeztetett, illetve egy kemencéhez is hasonlította, azt sugallva: milyen jó egymásra találni, és a szerető családi fészek meleget sugárzó kemencéje mellett olyan otthonra találni, ahol odafigyelnek ránk.
A szentmise után Szent László ereklyéjével végzett hagyományos körmeneten az ünneplők nyilvánosan is megvallották hitüket, előtte azonban még Böcskei László bejelentette, hogy szombaton meglátogatta, illetve beszélt Exc. Tempfli József ny. püspökkel, aki örült annak, hogy az egyházmegye ismét ünnepre készül. Idén különben újdonságnak számított, hogy a hermát népviseletbe öltözött kárásztelki fiatalok vitték. A zarándoklat alkalmával szervezett pénzbeli gyűjtést pedig Ferenc pápa kérésére a kárpátaljai híveknek fogják eljuttatni.
Ciucur Losonczi Antonius
maszol.ro

Közel ezer zarándok utazik majd a Boldogasszony zarándokvonattal
Az idén 950 zarándok utazik a csíksomlyói búcsúra a Boldogasszony zarándokvonattal – mondták el hétfői kolozsvári sajtótájékoztatójukon a vonatos zarándokutat szervező Misszió Tours utazási iroda képviselői. Budai László, a Misszió Tours alapítója elmondta, a 16 vagonos zarándokvonat május 12-én hajnalban indul Budapestről, és a magyar-román határt átlépve Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely és Maroshévíz érintésével érkezik az esti órákban a vendéglátó településre, Gyergyószentmiklósra. Hozzátette, igény lett volna egy 17. kocsi helyeire is, de több vendégnek nem tudtak szállást biztosítani Gyergyószentmiklós térségében.
Budai András, a Misszió Tours ügyvezetője elmondta: a szerelvény valamennyi kocsijában hallható rádió által alakul ki a zarándoklat sajátos hangulata. A vonatrádió élő műsorában lelki programok, közös imák hangzanak el, idegenvezető hívja fel az utazók figyelmét a látványosságokra, és közös énektanulásra is lehetőség nyílik. A lelki elcsendesedésre vagy gyónásra a szerelvény három csendes fülkéje teremt majd lehetőséget.
A zarándoklat szervezői szerint a hangosítás azt is lehetővé teszi, hogy az állomásokon várakozók is hallják a benti közös imádságot és éneklést, a zarándokok pedig azt a műsort, amelyet egy-egy állomáson számukra szerveznek. „Hihetetlen az a szeretet, az a ragaszkodás, amely a vonat útvonalán megnyilvánul" – jelentette ki Budai László.
Az utazás második napján a zarándokok Gyimesbükkre, az ezeréves határhoz látogatnak, harmadnap a csíksomlyói búcsún vesznek részt. A programot a negyedik nap Gyergyószentmiklós főterén szabadtéri szentmise zárja. E szentmise keretében bérmálnak a gyergyószentmiklósi fiatalok.
A Boldogasszony vonat utasait Bíró László tábori püspök, Burbela Gergely verbita szerzetes, Görbe László piarista szerzetes és Timár Asztrik ferences szerzetes kíséri a zarándokútra, és Nagyváradtól Gyergyószentmiklósig Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője is csatlakozik hozzájuk. A zarándoklat világi fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke, egyházi fővédnöke pedig Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke.
MTI
Erdély.ma

Bukott törvény, bukott jogok
45. (1) "A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek joguk van az anyanyelvi oktatáshoz és képzéshez… (3) A kisebbségek felsőfokú oktatásában az egyetemi képzés I. ciklusán, a diplomavizsgán, a képzés II. mesteri ciklusán, a képzés III. doktorátusi ciklusán valamint az egyetemi utáni képzésben biztosított az anyanyelvű oktatás."
Ha valaki azt gondolná, hogy a 2011. évi 1-es tanügyi törvény idézett cikkelyeit – és egyáltalán a törvények betűjét – komolyan kell venni Romániában, akkor a fővárosi legfelsőbb bíróság e heti döntésének ismeretében rájön, hogy tévedett. Ebben az országban a törvényeknek is két arca van. Egy vigyorgós kifele, hogy milyen széles körű jogokat biztosítunk a nemzetiségeknek, a másik befele néző, szigorú, ami mindig a többségieknek ad igazat. No persze, ha ütni kell, ha be kell fogni a kisebbségiek száját, azonnal életre kel az elfelejtett holt betű, s úgy hullnak el tisztségviselőink, mint az áprilisi fák szirmai a szélben. Eközben haja szála sem görbül azoknak, akikről közismert, hogy se szeri, se száma az általuk elkövetett visszaéléseknek és törvénytelenségeknek.
A hosszúra nyúlt bevezető után igen keserűen kell kimondanunk, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen "megbukott" a tanügyi törvény. S ezzel együtt az törvény biztosította jogunk, hogy önrendelkezéssel bíró, önálló főintézetként működjön a magyar oktatás. De megbukott a fővárosi legfelsőbb bíróságon is, ahol nyílt többségpárti döntéssel jóváhagyták a Felsőoktatás Minőségét Biztosító Hatóság előírását, miszerint a multikulturálisnak csúfolt MOGYE-n továbbra is román nyelven kell tartani a gyakorlati órákat és a kórházi gyakorlatot. A döntés megerősíti az egyetem kisebbségellenes chartájának előírását, amelynek kedvező igazságügyi elbírálása ellen a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület, majd a később csatlakozó diákszervezet és az EMNT és EMNP nyújtott be fellebbezést a legfelsőbb bíróságra. A fellebbezésnek nem adtak helyet, holott a tanügyi törvény 5. szakasza kimondja, hogy az oktatásügy és a szakmai képzés terén a 2011. évi 1-es törvény minden más szabály fölött áll. Kincses Előd ügyvéd kitartása és igyekezete ellenére a romániai igazságszolgáltatás másképpen gondolja, így hát marad az út a strasbourgi emberjogi bírósághoz. Addig is védve van a csak románul beszélő tanársegédek, gyakornokok hada, akiknek az érdekei fölülírják a törvényt. A MOGYE-n pedig, ahelyett hogy bevezetnék a magyar nyelv oktatását, hogy a román orvosok is szót értsenek a magyar beteggel, azt előírni, hogy a magyar orvos románul szóljon a magyar beteghez, a legócskább diszkrimináció. Bezzeg az elmúlt rendszerben jól fogott a tanulmányaikat csak magyarul végzett orvosok és gyógyszerészek serege Moldvában, Dél- Romániában, ahova kényszerűségből kihelyezték őket és becsülettel gyógyították a színromán lakosságot! Kit érdekelt akkor, hogy magyarul tanulták az elméletet és a gyakorlatot is?
Ami pedig a mát illeti, kétségtelen, hogy sokan belefáradtak a küzdelembe, de egymásnak feszülve, összefogás nélkül sajnos nem lehet elérni semmit.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Vajola – falu a mezőségi dombok tenyerében
Évszázadok vándorai
Szászrégentől északkeletre vezet az út. Egy ideig még látni a Kelemen-havasok késő tavasszal is hófödte csúcsait, majd a lankásabb hátú dombok között kígyózó úton haladunk. A helységnévtábla feliratára fogékony szemlélőnek feltűnik, hogy az első település, Dedrád neve csak románul van kiírva. Aztán Dedrádszéplak következik, ahol magyar és román nyelvű tábla köszönti a faluba érkezőt, Bátoson németül és románul jelzik a települést. Majd a községközpontban hirtelen, mutatóujjként jelzi az irányt egy tábla Vajola felé. Ez már csak egynyelvű, szerény, talán azért is, mert zsákutcába terel. Jó minőségű, aszfaltos út vezet a községközpontból a hozzá tartozó faluba. Mintegy hét kilométer után enyhe emelkedő következik. Innen csodás kilátás nyílik a települést övező dombok tenyerébe simult házakra. A domboldalon impozáns templom áll, tornya a központban. E két épület köré húzták fel évszázadok alatt a házakat. Az utcák csendesek, csak a központi kocsma napernyői alatt meghúzódó falubeliek vitatkoznak a közélet kérdéseiről. Nem volt mindig így.
Sajátos erdélyi nemzetiségi olvasztótégely
A krónikákból kiderül, hogy valamikor középkori katolikus templom állhatott a mai helyén, amely 1778-ben épült. A lakók a középkorban, a reformációt követően felvették a lutheránus vallást. S hogy a közösségben nem mindig volt egyetértés, igazolja az is, hogy a templomépítők nem tudtak megegyezni abban, hova helyezzék el Isten házát, így aztán egyesek a falu közepébe, mások jól látható helyre, a domboldalra akarták felhúzni. S hogy mindkét csoportnak igaza legyen, megoldották. Azóta a templom és tornya egymástól távol áll. Az itteni szászoknak nem voltak olyan jogaik, mint a királyföldieknek, ezért már 1820-ban fellázadtak a nagybirtokosok ellen, akiknek a számvevőit elűzték a faluból. Nem tudni mikortól, állítólag a XIX. század elejétől költöztek be a faluba azok a cigányok, akik felvették az evangélikus vallást, és fokozatosan elfoglalták a szászok helyét. Az etnikai arányt drasztikusan megváltoztatta a második világháború és a világégést követő időszak. Miután 1944. augusztus 23-án Románia átállt a szovjet hatalom mellé, a németeket két irányból támadták, ezért fokozatosan kivonultak Erdélyből. Szeptember 12-én Vajolából 640 lakost evakuáltak. Helyükbe az új hatalom magyarokat telepített.
Karácson Péter a vajolai katolikus templom gondnoka, a magyar közösség elöljárója, közösségi szervezője. Szülei is a második világháborút követően telepedtek Vajolára Gyimesbükkből. A vajolai magyarok történetét a szépen rendbe tett katolikus templomban meséli:
– 1945-ben a Magyar Népi Szövetség a megalakult román kormánnyal tárgyalásokon elérte azt, hogy a Szászrégen környéki, addig többnyire szászok által lakott, de kiürített községekbe a helyükbe magyarokat telepítsenek. Az egyezmény alapján ide 1945-végén, 1946 elején 800 székely és csángó családot telepítettek. Úgy volt, hogy a 200 csángó Dedrádra költözik, a többi Bátosra és Vajolára, aztán közbeléptek a román szélsőséges pártok, főként az akkori nemzeti parasztpárt, és elkezdték kiűzni a magyarokat e helységekből. Bátoson, de még Vajolán is összetűzések voltak. Nappal megérkeztek a székelyek és a csángók, beköltöztek az üresen maradt szász házakba, éjjel a beszervezett román "gárdisták" gránátokat dobtak be az ablakokon. Volt, aki emiatt nem maradt. A családok saját költségükön, ahogy tudtak, gyalog, szekérrel, vonattal jöttek el a csángóföldről, amit nem térítettek meg. Akik viszont az atrocitások miatt haza akartak menni, azoknak a román állam ingyen vasúti kocsikat biztosított, csak hogy ne maradjanak. Az áttelepítettek több mint fele hazatért. Az üresen maradt házakba – a magyaroknak jogos egyezmény alapján biztosították – a dedrádi románok az erőszakot követően törvénytelenül költöztek be. Akkor is nemzetiségi kirakatpolitika folyt.
1945-től, a második világháború befejezésekor Ausztriáig eljutott vajolai szászok közül közel 300-an visszatértek, s a későbbiekben visszakapták jogos tulajdonaikat. Egy időszakban egy-egy háznak két jogos tulajdonosa is volt: a szász, a betelepített magyar vagy a beköltözött román és/vagy roma család. Aztán az államosítás után úgy oldották meg a helyzetet, hogy az állam a telepeseknek adott házhelyet és 15.000 lej támogatást építkezésre.
Nem csoda, hogy már a 60-as évek felé megkezdődött a szászok kivándorlása. Karácson Péter tudomása szerint 1967/68-tól évente 2-5 család ment el. 1990-ben négy család élt Vajolán, ők is kivándoroltak a rendszerváltozás után, maradtak azok, akik vegyes házasságban éltek.
Az utolsó vajolai szász, a 75 éves Moser Georg egyedül lakik. Vegyes házasságból született egyik fia itthon, a másik kettő Németországban él. Ő is beadta a kitelepedésre a kérvényét, de 1989 előtt elutasították. Aztán a rendszerváltást követően – a mezőgazdasági állami vállalatnál töltött 50 évi munka után – betegnyugdíjazták. Úgy döntött, itthon marad. Beszélgetésünk közben nosztalgiával emlékezik az 1980-as évekre, amikor a szászok még tartották népszokásaikat, amelyek aztán fokozatosan elmaradtak.
Hogy mégis áll az evangélikus templom, annak köszönhető, hogy a szászok helyére fokozatosan beköltözött cigányok felvették a vallást, sőt a nyelvet is megtanulták, hiszen az istentiszteletet német nyelven tartják. Több évtizede havonta kétszer van istentisztelet, amelyet a szászrégeni evangélikus lelkipásztor tart – mondja románul Barna Andor, az egyik egyházi tanácsos, aki gondozza a templomot, majd folytatja: az istentiszteleteken 30-50 személy szokott részt venni, ünnepekkor többen. Hogy mióta lettek evangélikusok, nem tudta, azt mondja, apáiktól örökölték a vallást. A templomot az evangélikus egyház rendje szerint gondozzák, egy kurátor és öt tanácsos felel az egyházközségért.
– Nem lopunk, becsületes, istenfélő cigányok vagyunk. Együtt nőttünk fel a szászokkal, magyarokkal, soha nem volt gondunk egymással – folytatja, majd fogja a templomkapu kulcsát és készségesen felkísér a domboldalra, hogy belülről is megmutassa az épületet.
– Emlékszem, amikor többen voltak a szászok, őrizték népszokásaikat, táncaikat. Volt kakaslövés, húsvét előtt nyírfát kötöttek a lányos házak kapujára, de volt olyan is, hogy éjszaka ellopták a kaput, pünkösdkor királyt választottak és kilovagoltak a faluba. Elmentek, nincs aki folytassa a hagyományokat, mi csak a vallást őrizzük – teszi hozzá az elhangzottakhoz.
A templombelső rendezett. Télen a gondnok házában tartják az istentiszteletet, nyáron a templomban. A bejárathoz közeli pad támláján évszámok jelzik a főjavítás éveit: 1906, 1970, 1994, 2012. Legutóbb az evangélikus egyház 20.000 eurót költött a templom renoválására. Megjavították a tetőt, felszedték a fal körüli padlózatot, hogy szellőztessék a falakat, felújították a padokat. Sajnos – mutatja az egyházi tanácsos – így sem tudták megakadályozni, hogy a talajvíz a falakba szivárogjon.
– Addig gondozzuk az épületet, amíg tudjuk – mondja a gondnok, majd hozzáteszi: mi is apadunk, 2016-ban három keresztelő és tizenegy temetés volt…
Megmutatja a temetőkertet, amelynek az elején régi szász sírok vannak, de már megjelentek a más vallásúak síremlékei is. Megtudjuk, egyes házakat, amelyeket a szászok átadtak más nemzetiségűeknek, azzal a feltétellel tették, hogy az új tulajdonos gondozza a hátrahagyott családi sírokat. Az egyik kövön furcsa jelek és felirat van. Kiderül, egy gazdátlan szász sírkőre szórakozásból fiatalok "rocker barátjuk nevét vésték fel". Viccnek szánták…
20 év múlva katolikus sem lesz a faluban
A katolikus templom udvarán folytatjuk a beszélgetést Karácson Péterrel, akitől megtudjuk, hogy az áttelepítés miatti zavaros helyzet stabilizálódott, a kollektív gazdaság fejlődésnek indult, 240 magyar maradt Vajolán. Aztán az évek során megkezdődött a lemorzsolódás. Az idősebbek elhunytak, a fiatalabbak közül aki nem kapott állást a kollektív gazdaságban vagy a mezőgazdasági állami vállalatnál, elköltözött. Az idén, vízkeresztkor számba vették a katolikusok létszámát. 107-en szerepelnek az egyházi jegyzékben, 40-en külföldön dolgoznak. Rajtuk kívül még két református él a faluban. Bátos községben mintegy 230 magyar van – tudjuk meg.
Ezt a fogyatkozást tükrözi az iskolai helyzetkép is. Craciun Ileana óvónő és Illés Daniela tanítónő oktatja a falu központjában levő, szépen rendbe tett épületben a kisebbeket. 20 óvodás és 11 kisiskolás (I–IV. osztályos) – román, magyar, cigány – jár az összevont osztályba. Tíz évvel ezelőtt két-két külön csoport volt – mondja az óvónő, azóta a szülők közül többen Olaszországban, Németországban dolgoznak, emiatt is csökkent a gyerekek létszáma. Bátoson még van I–IV. osztályos magyar nyelvű oktatás, ötödiktől azonban már rég nem gyűlt össze egy osztályra való magyar a községből.
Karácson Péter elmondja, a katolikus templomban az idén húsvétkor három év után egy keresztelő volt, ezzel szemben évente három négy egyháztagot temetnek el. Négy éve nincs ministráns. Ennek ellenére igyekeznek az ár elé akadályt gördíteni. A visszakapott egyházi gyümölcsös gondozásából az évek során sikerült némi pénzt fordítani a templom felújítására, az udvara rendbetételére. 1991-ben egy tornyot is felhúzhattak a korábbi imaház mellé. Két évvel ezelőtt az udvaron kettős keresztet állítottak fel, rajta a magyar történelem tragikus eseményeinek évszámai: 907, 1526, 1848/49, 1876, 1918. A maroknyi magyar itt ünnepel, emlékezik március 15-én, augusztus 20-án és október 6-án.
– A jövő? – kérdem a kereszt mellett a gondnoktól, aki hosszas gondolkodás után válaszol:
– Ha valami közbe nem jön, akkor ebben a templomban 20 év múlva románul kell prédikálni, mert elrománosodnak a magyarok. A vegyes házasságban élők inkább román iskolába járatják a gyerekeket, mert úgy tartják a szülők, hogy így jobban érvényesülnek a későbbiekben. A gyerekek már alig beszélnek magyarul. A kivándorlás "népbetegség" lett – folytatja –, amikor 1990-ben felszabadultunk, azt gondoltuk, hogy megfogtuk az isten lábát, közben a Luciferébe kapaszkodtunk. A világpolitikát úgy irányítják, hogy mindenki csak a pénz felé húzzon, pedig enélkül is meg lehet élni. Az ’50-es, ’60-as években szüleink öt-hat gyermeket neveltek fel sokkal szerényebb körülmények és lehetőségek között. Eljöttek szülőföldjükről, a csángóvidékről. Jó esetben egy lóval vagy két tehénnel kezdtek új életet Vajolán. Gazdálkodókként tartották el a nagyszámú családot. Ma is a mezőgazdaság fellendítése jelentené a jövőt, erősítené az itthon maradást. A rendszerváltás után visszakaptuk a család földterületeit, traktort vettünk, 10 évig mindent előteremtettünk, amire szükségünk volt. Aztán jött a válság, nehezebben mentek a dolgok, elkezdődött a kivándorlás. Pedig külföldön sem könnyű a megélhetés. A napokban ment vissza egy fiatal család Németországba, ahol évek óta dolgoznak. Megkérdeztem a családfőt, miért nem maradnak itthon? Azt válaszolta: ha az alagút végén lenne egy kis fénypont, egy percet sem ülnénk Németországban, de még nincs erre kilátás… Lehet, hogy igazuk van – mondja a gondnok.
*
Fűvel benőtt, terméskőből kirakott lépcső vezet a vajolai evangélikus templom felé. Az egyik földbe ágyazott kőbe valamikor betűket véstek. Kiolvasom: geboren – németül, született – magyarul. A szász temetőből származó sírkő felirata lehetett. Egy nemzetiség erdélyi hagyatékának kortalan töredéke. Ennyi maradt. Intő jel lehet mások számára is. Nem csak Vajolán.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Elfogadták a Keresztény Egyetem válságkezelő tervét
A Sapientia Alapítvány kuratóriuma kolozsvári ülésén elfogadta a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) válságkezelő tervét – nyilatkozott az MTI-nek Kató Béla erdélyi református püspök, a kuratórium elnöke.
A terv lényege, hogy az egyetem a jelenlegi kínálatában szereplő szakok közül négyet megszüntet, további négy meghirdetését pedig szünetelteti. Átalakul ugyanakkor az egyetem struktúrája: az eddigi három kar helyett két karba tömörítik a szakokat, a jelenlegi 15 tanszékből öt marad, és állásokat is összevonnak. A terv végrehajtása várhatóan 116 millió forintos éves megtakarítást eredményez, ami lehetővé teszi, hogy az egyetem elkezdje visszafizetni a felhalmozott adósságát.
A magyar állam által fenntartott egyetemnek azt követően kellett válságkezelő tervet kidolgoznia, hogy a rossz gazdálkodás következtében mintegy 3,5 millió lej adósságot halmozott fel. Az ezt feltáró belső vizsgálat nyomán tavaly novemberben lemondott az egyetem rektora és gazdasági igazgatója.
Kató Béla arról is beszámolt, hogy a kuratórium „egyéves próbaidőt” szabott. Ez idő alatt a Sapientia Alapítvány felügyeli az egyetem gazdálkodását.
A kuratóriumi elnök szerint vizsgálják annak a lehetőségét, hogy a magyarországi gyakorlatnak megfelelően kancellári rendszert vezessenek be az egyetemen.

Nyugati Jelen (Arad)

Városnapi világrekord és világzene a Szent György Napokon
Rengeteg színes rendezvénnyel, koncertekkel, szórakoztató programokkal várta a közönséget a több mint egy hétig tartó, tegnap este zárult 25. Szent György Napok.
Világrekorddal is büszkélkedhet a háromszéki városnapok, ugyanis Orbán-Barra Gábor megdöntötte az egy keréken való helyben ugrálás csúcsteljesítményét. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros a tervezett 555 helyett 561-et ugrott, ezzel a teljesítménnyel 66-tal szárnyalta túl az érvényben lévő világrekordot, a 495-öt.
Újabb kerékpáros világcsúcs
„Nagyon fáj a kezem, alig tudok fogni, de ez most nem számít, nagyon elégedett vagyok. Volt egy pont, úgy 430-450 körül, amikor éreztem, hogy nem bírom tovább, de aztán a közönség biztatására sikerült túljutnom a mélyponton, és így terv felett teljesítettem” – mondta Orbán-Barra Gábor. A színpadon Tischler Ferenc, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, Alin Savu közjegyző és Traian Goga, a Román Kerékpáros Szövetség főtitkára követte figyelemmel és számolta az ugrásokat.
A jegyzőkönyvet és a videofelvételt a napokban továbbítják a Guinness-bizottsághoz. Orbán-Barra Gábornak nem ez az első világrekordja. Két évvel ezelőtt, a 23. Szent György Napok keretében a megyeszékhelyi sportoló két Guinness-rekordot állított fel. Közel tíz méterrel döntötte meg a kerékpárral való hátramenet világrekordját, az addigi 18,18 méter helyett ugyanis 27,58 métert sikerült megtennie. Az egy keréken való ugrálás rekordkísérlete is sikeres volt. Az addigi 240 helyett 309-et sikerült ugrania. Ezt időközben felülmúlták (495), de a sepsiszentgyörgyi sportoló most újabb világrekordot állított fel.
„Soha nem leszünk amerikaiak”
Megannyi koncerten bulizhatott a városnapok közönsége, így többek közt a magyarországi The Balkan Fanatik fellépésén. Hét éve koncertezett a zenekar utoljára Sepsiszentgyörgyön, ahol pénteken ismét színpadra léptek. A fellépést megelőzően közönségtalálkozót tartott Lepés Gábor és Yorkosz Tzortzoglou, a zenekar két tagja az Ifjúsági Udvarban. A The Balkan Fanatik 2009 óta nagy utat járt be, egy sokkal progresszívebb lemezanyagot jelentetett meg akkoriban, így a Los Angeles-i rapsztár Prophet közreműködésével megszületett az American Perestroika című albumuk, amelynek beharangozó slágere a Ha te tudnád című anyag. „A dal megjelenése indított el bennünket egy másik, populárisabb irányba, nagyjából 2010 óta készülnek a közönség számára közérthetőbb anyagok” – mondta el Lepés Gábor, a magukat hip-hop-electronica-worldmusic duóként emlegető The Balkan Fanatik egyik tagja.
Az együttes 2009 óta egyébként a Balkan Fanatik nevét a The Balkan Fanatikra változtatta, mint poénosan megjegyezték: a The Beatles zenekar tiszteletére, ám hozzáteszik magyarázatképpen a fiatal nézőközönségnek, hogy az említett brit zenekarnak köszönhető a populáris ifjúsági kultúra, amelyben ma is élnek. Yorgosz Tzortzoglou kifejtette, igyekeznek a Kárpát-medence s egyben a kelet-európai népdaloknak a mai hangzásával megismertetni a közönséget. „A magyar népdalok és ezeknek a különböző mai formában való feldolgozása, bemutatása határoz meg minket: többféle műfajt használunk hangszerelési elemként, így brit-pop, indie rock, reggae, ska és technófeldolgozások is születnek” – mondta el Lepés Gábor. „Igazából nem a zenei stílusokhoz ragaszkodunk, hanem inkább játszunk velük, hogy passzoljon a kiválasztott népdalokhoz” – tette hozzá. A népszerű Tavaszi szél vizet áraszt dal történetével kapcsolatban elmondták, tavaly Pekingbe kaptak meghívást, a Magyar Intézetbe, és barátságok alakultak ki helyi alkotókkal. Lepés hozzátette, szerették volna, ha elkészíthetnek egy közös, Kelet-Európa–Ázsia elemeit felsorakoztató dalt. Az együttes feladata a zenei alap létrehozása volt, majd sajátos módon rögzítették az anyagot.
„Örülök, hogy ennyi a fiatal itt, szeretnénk, ha úgy amerikanizálódnánk, hogy a mi sajátos kultúránk a szívünk csücskében maradna” – mondta Yorgosz. A közönségtalálkozón a két meghívott néhány fiatalt arról kérdezett, hogyan élik meg az erdélyiséget, illetve milyen a népdalokhoz való viszonyuk. Mint a duó tagjai elmondták, az a baj a mostani fiatalokkal, hogy klikkekben járnak, ugyanakkor a mainstreamre figyelnek, pedig sok mindenki másra is kellene. Utánozhatatlan zenével és eszméletlen bulival koronázta meg a szombat estét a Pokolgép a Szent György Napok Főszínpadán. A jócskán veterán együttes több mint kétórás, intenzív Pokolgép-élménnyel köszönte meg a közönségnek azt, hogy a kései időpont és a nem éppen kedves időjárás ellenére is teljesen megtöltötték a rendelkezésre álló teret.
„Ilyen élményben, mint amit most a Szent György Napokon tapasztaltunk, rég volt részem. Ezt halál komolyan mondom. Fantasztikus közönség volt. Eddig ez volt az év koncertje” – mondta a Szentgyorgynapok.ro-nak Tóth Attila. A Szent György-napi koncertek sorozatát tegnap este a tervek szerint a jellegzetes hangú brit énekesnő, Bonnie Tyler fellépése, majd a legendás LGT tagjainak, Somló Tamásnak, Karácsony Jánosnak és Solti Jánosnak a koncertje zárta. A városnapi programsorozat megannyi pontja vonzotta a gyerekeket is, akik birtokba vették a Bodok Szálló előtti teret. A Csíkos, pöttyös, kockás gyermekbirodalomban a tipegőktől a kamaszokig mindenki találhatott életkorának és érdeklődési körének megfelelő foglalkozást. A jókedv kötelező volt, egy szabály volt csak: játszani és játszani.
Kapcsolódási pontok a kultúrában
A kultúra nemcsak a különböző népcsoportok közötti jobb megértést szolgálja, hanem hozzájárulhat a gazdaság fejlődéséhez is – fogalmazta meg Sztakics Éva sepsiszentgyörgyi polgármester-helyettes a Kulturális célkitűzések a városfejlesztésben című konferencián a hétvégén.
A Szent György-napi rendezvényen hét ország tizenegy városának küldöttei vettek részt. Sztakics Éva szerint ez a megfontolás állt a középpontban akkor is, amikor Sepsiszentgyörgy megpályázta az Európa Kulturális Fővárosa címet. „Nap mint nap azt tapasztaljuk, hogy a kultúra kapcsolódási pontokat teremt. Városunkban a magyar és román közösség igyekszik megtartani saját identitását, de ezen túl a színházak, a koncertek, a különböző kiállítások azok, ahol az emberek egymással találkoznak, ahol lebomlanak az etnikai falak” – mondta a polgármester-helyettes. Sztakics Éva hozzátette, a kultúra a gazdasági élet fellendítéséhez nemcsak a kulturális turizmussal járul hozzá, hanem azzal is, hogy alkotó energiákat szabadít fel. Tanulságos volt meghallgatni a különböző statisztikákat, értéktárakat, az egyes települések kulturális stratégiájának bemutatóit – nyilatkozta Knop Ildikó. A sepsiszentgyörgyi Városimázs Iroda munkatársa, a projekt koordinátora „első hallásra szinte hihetetlennek” találta, hogy a Sepsiszentgyörgynél alig kétszer nagyobb Kecskeméten 1600 civil szervezet működik.
A város és identitás, valamint az élhető város a kultúrán keresztül témákat boncolgató konferencián magyarországi (Cegléd, Kecskemét, Kiskunhalas, Mosonmagyaróvár), szerbiai ( Magyarkanizsa), németországi (Drezda), horvátországi (Kopács), szlovákiai (Királyhelmec) és albániai (Tirana) küldöttségek vettek részt. Ugyanezen testvér- és partnertelepülések részvételével jött létre a Lábas Ház előtt vasárnap estig megtekinthető Autentikus és stilizált népviselet című kiállítás. A testvérvárosok jellemző népviseletei mellett a Simó Julia által készített, a térségre és Erdélyre jellemző autentikus népviseleteket és a Hampel Katalin által készített stilizált viseleteket is megtekinthették az érdeklődők. „Az interaktív tapasztalatcserének, a kultúrák közötti párbeszédnek fontos szerepe van a határokon átnyúló kapcsolatok dinamikájában, ugyanakkor helyi szinten közösségünk értékteremtő működésére is kedvező hatással lehet, ezáltal hozzájárulva az Európai Unió transznacionális célkitűzéseinek megvalósításához” – hangsúlyozta Sztakics Éva.
Elhallgatott sorsok
A Szent György Napok gazdag kulturális programsorozatot kínált az érdeklődőknek. Telt házas, az emlékektől elérzékenyülő közönség előtt mutatták be Csinta Samu Plakátballada – Mikós diákok 1975-ös „forradalma” című tényregényét a Szent György Napok keretében a hétvégén a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban. Fekete Réka újságíró, a kötet szerkesztője elmondta, a Székely Mikó Kollégiumban mindig nagy volt a fegyelem, s ezért is különös, hogy 1975-ben megtörtént az eset: 1956 után Háromszéken, de talán egész Erdélyben nem történt hasonló rendszerellenes szervezkedés, majd annak kivitelezése, mint 1975-ben. „Harcoljunk Erdélyért, amíg nem késő – ez volt annak a plakátnak a szövege, amelyet mikós diákok egy csoportja 1975. november 23-án kiragasztott a város több pontján. Ha nagyon nevén akarnánk nevezni a dolgokat, akkor gyermekcsínynél vagy inkább gyermeki őrültségnél alig volt több” – állapította meg több hónapos kutatás után a szerző.
Az események Jakab Lehel vezérlésével zajlottak, aki szívesen idézte fel az eseményeket, ám súlyos betegséggel küszködik csakúgy, mint az akcióban szintén részt vevő felesége, Serestély Éva. A szerző szerint a két személy betegsége nem függetleníthető a történésektől, amelyek a plakátok kiragasztása után megtorlás címén következtek. A tényregény megírásához Bong Csaba, Hervai Katalin, Bernád István, Kolumbán Emese, azaz az akcióban részt vevő generáció tagjainak családi hátterét is vizsgálta a szerző. Nagyon különböző utat jártak be ezek az emberek, amíg Jakab Lehel szigorú, a szocialista rezsimnek tűzön-vízen megfelelni igyekvő családban nőtt fel, addig Hervai Katalin például liberális, nyitott, érdeklődő, ám nagyon konzekvens, mindenféle politikai szélsőséget elutasító családból származott – ecsetelte Csinta Samu. „Végeredményben megúszták ezt a csínyt, mert nem került Bukarestbe, nem használták fel példastatuálás céljából, viszont a megtorlások következtében többek is pluszkanyarok megtételére kényszerültek, illetve végzetesen kisiklott mások élete” – mondta a szerző, utalva Márton László esetére is, aki önkezével vetett véget életének. Csinta Samu Plakátballada című tényregénye ennek a sorstragédiákba torkolló eseménysornak állít emléket.
„A mikós szellemiséget az egyre durvuló ceaușescui időkbe is átörökítő diákok leckét adtak nemzetféltésből, áldozatvállalásból” – mondta a szerző, aki arra törekedett, hogy a történeten keresztül kirajzolódjon a hetvenes évek Sepsiszentgyörgye. Az a tabló, amely még emlékeztetett ugyan a békeidőkben lévő megyeszékhelyre, de már kiüresített, helyenként lebontott házak és gombamód felépülő tömbházak vetítették elő a szocializmus minden egyéniséget kizáró jövőképét. Az eseményen a diákcsíny után leváltott, a Székely Mikó Kollégium korábbi igazgatója, Albert Ernő is jelen volt. Mint fogalmazott: sosem rótta meg ezeket a fiatalokat, elmondása szerint hogyan is tehette volna, hiszen értékes gondolkodás volt az övék.
Bencze Melinda, Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

Mellőzött egyetemi helyszín az orvoskonferencián
Négy napon keresztül a magyar orvosi és gyógyszerészi társadalom fellegvárává vált Marosvásárhely. Több mint félezer, Erdélyben, Magyarországon és külföldön élő szakember vett részt az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya idei, huszonhatodik tudományos ülésszakán.
Bár az EME választása ismét Marosvásárhelyre esett, a rendezvény helyszínéül egy főtéri négycsillagos szálloda, nem pedig a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szolgált, annak ellenére, hogy ennek falai között végzett a legtöbb hazai magyar orvos és gyógyszerész. A magyarázat rendkívül egyszerű: a MOGYE vezetőségének néhány éve felerősödő és folyamatosnak bizonyuló ellenséges magatartása eltántorította a szervezőket attól, hogy a vendégeket a valamikori István király utcai egyetemépületbe hívja.
„Marosvásárhelyen először szervezünk orvosi és gyógyszerészeti konferenciát az egyetemi helyszín mellőzésével, ahol egyébként az orvosok többsége végzett, és egy részünk dolgozik is. A logika azt diktálná, hogy a MOGYE-n tartsuk az efféle tudományos ülésszakokat, ám a mostani barátságtalan hangulatban nem hinnénk, hogy az lenne a megfelelő helyszín” – indokolta a döntést lapunknak Sipos Emese, a szervezőbizottság elnöke.
Szilágyi Tibor, a sok megaláztatás miatt tiltakozásként lemondott volt rektorhelyettes szerint a rendezvény és a vásárhelyi orvosok egyik célja még így is az, hogy javítsanak a MOGYE-val teljesen elhidegült viszonyon. Ezt szolgálhatta a budapesti Semmelweis Egyetem szakemberei által felszerelt és beüzemeltetett szimulációs központban zajlott bemutató is. Utalva a rendkívül szép számban összegyűlt résztvevőkre és a kontinens minden sarkából érkezettekre, Szabó Béla, az EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályának elnöke az ünnepi megnyitón rámutatott: a résztvevők egy része ugyan Európa más részein él és dolgozik, mindanynyian összetartoznak, és az erdélyi magyar orvostársadalom tagjai.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Főhajtás Szent László előtt: állandó kiállítás a váradi vártemplomban
Állandó kiállítás nyílt Szent László királyról a nagyváradi vártemplomban, a Várad várának regéje Szent László királyról című tárlatot vasárnap délután nyitották meg a 25. Festum Varadinum rendezvénysorozat keretében.
A nagyváradi római katolikus püspökség által szervezett kiállítás a püspökség közleménye szerint szintézist kíván nyújtani Szent László király Nagyváraddal kapcsolatba hozható emlékeiről, a középkori székesegyházról, a szent sírjáról, illetve máig fennmaradt ereklyéiről. A tárlatot színes, többnyelvű információs panelek és a várban végzett ásatások alkalmával feltárt tárgyak együttese alkotja, ezek segítségével hozza karnyújtásnyi távolságba az egyházmegye és a város alapítójának alakját.
A megnyitón mondott köszöntőbeszédében Böcskei László püspök arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy katolikus vonatkozásban a város és az egyházmegye fő temploma mindig a székesegyház, amely a hitben való meggyökereződésre, az ebből fakadó kibontakozásra és életre emlékeztet. Rámutatott, hogy a nagyváradi római katolikus püspökség bölcsője a várban található, azon a helyen, ahol Szent László király monostort és székeskáptalant alapított, székesegyházat építtetett.
Ezentúl a zarándokok és látogatók, akik a vártemplom küszöbét átlépik, nemcsak egy márványtáblán lévő feliratot találnak, amely Szent László nagyváradi örökségére emlékeztet, hanem többnyelvű, színes pannókról szerezhetnek bővebb ismereteket a szent életéről, hagyatékáról, hívta fel a figyelmet az egyházi elöljáró. Arra is emlékeztetett, hogy néhány éve a székeskáptalan minden hónap harmadik vasárnapján esti dicsérettel egybekötött szentmisét mutat be a vártemplomban, illetve a nagyváradi esperesség évente megszervezi a város népének zarándoklatát Szent László sírjának helyéhez.
Böcskei László arra is felhívta a figyelmet, hogy a vár felújítása során a vártemplom külseje és belseje is megújult, új arculatot kapott. Azonban, mint hangsúlyozta, liturgikus térről lévén szó, a középpontban mindig Krisztus, Isten szeretetének és irgalmának arca marad. A vele való kapcsolatnak köszönhetjük, hogy nem szakadunk el a gyökereinktől, hitünktől, mondta az egyházi elöljáró.
A tárlat anyagát Csorba Sándor, az egyházmegye irattárosa, a kiállítás létrehozója ismertette, rámutatva, hogy a kiállítás anyaga, amely ezentúl a vártemplomban fogadja a híveket, turistákat, több egyházmegyének a nemzetközi összefogásából születhetett. Huszár István nagyváradi alpolgármester örömét fejezte ki, hogy végre sikerült a nagyváradi magyarság számára oly fontos személyiséget bemutató tárlatot létrehozni a vártemplomban, és támogatásáról biztosította az egyházat.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Régiósítás: „A magyarságnak az optimális változat sem lenne jó”
Ha Hargita, Kovászna és Maros megye egyetlen közigazgatási régiót alkotna, a magyarság számára ez a verzió is hátrányt jelentene - hangzott el a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) legutóbbi Nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetésén Kolozsváron. A lehetséges alkotmánymódosítás kiemelt témáival foglalkozó esemény az egységes nemzetállam és a hivatalos nyelv kérdését is érintette, ugyanakkor az is terítékre került: módosításkor nagy valószínűséggel kizárnák a melegházasság jogi lehetőségét.
A Nemzetpolitikai kerekasztal negyedik kiadását múlt héten ezúttal is Papp Zakor András, a Kolozsvári Rádió munkatársa moderálta. A beszélgetés résztvevői Varga Attila alkotmányjogász, oktató, Székely István Gergő politológus (Nemzeti Kisebbségkutató Intézet), Illyés Gergely politológus ( Nemzetpolitikai Kutatóintézet) és Magyari Tivadar szociológus (Babeș- Bolyai Tudományegyetem oktatója) voltak
A bevezetőben Székely István, a KAT elnöke megindokolta, miért az alkotmánymódosítás lett a negyedik kerekasztal témája. Elmondta, nemrégiben az ügyvezető kormány bejelentette, a választásokig három kérdést kíván közvitára bocsátani: a tanügyi törvény módosítását, a közigazgatási reformot és az új alkotmány kérdését. Parlamenti háttere egyik módosításához sincs, azonban úgy gondolja, az adott kérdésekben megszervezi a társadalmi vitát, és ennek eredményét átadja az év végén alakuló új kormánynak – mondta Székely. Az kerekasztal az alkotmánymódosítás nagy témái mellett a közigazgatási reform azon intézkedéseit is érintette, amelyhez alkotmánymódosítás szükséges.
Romániában alkotmányt módosítani nagyon nehéz
Varga Attila a beszélgetés elején leszögezte, hogy Romániában alkotmányt módosítani nagyon nehéz: nemcsak kétharmados parlamenti többség, azaz politikai konszenzus kell hozzá, hanem a tervezetet népszavazással is meg kell erősíteni. Ha tehát alaptörvényt módosítanak, ezt nem fogják mindössze néhány cikkely kedvéért megtenni - ahogy például Magyarországon történt, történik -, hanem az több területet fog érinteni.
Hogy Romániában a politikai konszenzus mennyire ingoványos talajon áll, jól példázza: 2013-ban a parlament által kezdeményezett és elkészített alkotmánymódosító tervezet azért maradt függőben, mert az USL egészen abszurd módon, egyik pillanatról a másikra felélte többségét.
Székely Gergő politológus szerint a nagy politikai szövetségekkel Romániában az a gond, hogy nem egy ügy mentén jönnek létre, hanem inkább ad hoc, egy éppen aktuális ellenfél ellenében. Mindez annak ellenére van így, hogy a romániai pártrendszer nem éppen polarizált, a pártok ideológiailag eléggé hasonlítanak egymásra. A romániai pártrendszer klienteláris, ahol csoportérdekek ütköznek, ezért nem sikerül kialakítani egy tágabb társadalmi konszenzust - magyarázta Székely Gergő.
A Cioloș-kormány pótcselekvésekkel leplezi tehetetlenségét
Abban a résztvevők mindannyian egyetértettek, hogy a kormány bejelentett alkotmánymódosítási közvitája pótcselekvés. "A kormány szándéka, hogy 2016-ban érdemben társadalmi közvitát szervez az említett három kérdésben, illúzió. Választási évben vagyunk, a politikai klíma egyáltalán nem alkalmas erre. Láttuk, hogy a Crin Antonescu féle alkotmánymódosítási kezdeményezést a kétharmados többséggel rendelkező USL-nek sem sikerült átvinni. Hogy a következő parlamenti ciklusban mi lesz, a választási eredményektől függ: ha kialakul egy olyan parlamenti többség, amely érdemben felvállal egy ilyen nagyon fontos feladatot, akkor lehet esély a módosításra. A román politikában viszont jelenleg nem látom azt a konszenzusorientált törekvést" - magyarázta Illyés Gergely.
Székely Gergő az esetleges többséggel kapcsolatban megjegyezte, nem látja, hogy a parlamenti választások után Romániában nagy pártszövetség alakulna. Mindezt azzal indokolta, hogy a két nagy párt (PSD, PNL) közül bármelyik elviheti a voksok többségét, mellettük pedig több kispártnak is esélye van a parlamentbe való bejutásra. Nagy valószínűséggel a kormányzáshoz elegendő lesz, ha az egyik nagy párt mellé betársul 1-2 kicsi - jósolta.
Magyari Tivadar szerint a kabinet részéről egy jó szándékú pótcselekvésnek vagyunk tanúi, a kormány érzi a tehetetlenségét. "A szándék kiválóan találkozik az amúgy is pótcselekvésekkel működő Klaus Johannis habitusával" - jegyezte meg a BBTE oktatója.
Varga Attila alkotmányjogász még ennél is tovább fokozta: egyenesen fából vaskarikának nevezte a kormány törekvését. "A szakértői kormány, amely nem rendelkezik valósi politikai legitimitással, nem tud hitelesen kezdeményezni egy alkotmánymódosításról szóló társadalmi vitát. Társadalmi vitára nagy szükség lenne, hiszen az alaptörvény megérett a módosításra, de ezt ne egy olyan kormány kezdeményezze, amely néhány hónap múlva veszi a kalapját, és megy" - mondta.
Hol lóg ki a lóláb az alkotmányban?
Papp Zakor András azon kérdésére, hogy melyek azok a megmutatkozott diszfunkcionalitások az alkotmányban, amelyek megérettek a változtatásra, Varga Attila a beszélgetés során többre is rámutatott. Szerinte érdemes vitát kezdeményezni például a kétkamarás parlamentről,
- a parlamenti versus félelnöki rendszerről,
- a sürgősségi kormányrendeletek tarthatatlanságáról, amelyek mérgezik a jogrendet: megnehezítik a jogalkalmazó dolgát, hiszen utólag a parlamentnek még mondania kell valamit a rendeletről, amely adott esetben már egy éve működik,
- a felelősségvállalással elfogadott törvények kérdéséről, amelyet az alkotmányjogász szerint minden további nélkül törölni kellene. "Kormányok egész törvénycsomagokra vállaltak felelősséget, amely minden, csak nem az alkotmány betűjének és szellemiségének megfelelő alkalmazás. Az alaptörvény szerint egy törvényre vállalhat felelősléget a kabinet" - magyarázta Varga,
- az ügyészség meghatározhatatlan helyzetéről, hiszen nem világos, hogy az igazságszolgáltatói vagy végrehajtó hatalomhoz tartozik-e,
- a Legfelsőbb Bírói Tanács jogi helyzetéről.
- a helyi önkormányzatok jogalapjáról,
- az alapjogok alaptörvénybe foglalt garantálásáról.
Az alkotmányjogász megjegyezte, bár úgy tűnhet, a fentiek nem tartoznak a társadalmat foglalkoztató égető kérdésekhez, valójában meghatározzák mindennapjainkat. Ezt konkrét példával is alátámasztotta: a kormányoknak például lehetőségük van arra, hogy a választások felfokozott hangulatában sürgősségi rendelettel fizetéseket emeljenek, később viszont ezt kénytelenek "valahogy visszacsinálni". A politikum felelőssége, hogy ezekkel a funkcionális zavarokkal foglalkozzon - mutatott rá.
Székely Gergő politológus szerint ha valódi alkotmányreformról akarunk beszélni, akkor a fent felsorolt kérdések kikerülhetetlenek. "Az a népi kezdeményezés, amely a házasságot kizárólag a férfi és a nő között köttetett intézményre korlátozná - és amely nagy eséllyel be is fog kerülni az alaptörvénybe - kimeríti a pótcselekvés és a gumicsont fogalmát. Közben azt látjuk, hogy van egyfajta konzervatív fordulat a környező országokban is, mindez megspékelve az autoriterebb gondolkodás elemeivel. Látjuk, hogy Magyarországon a vasárnapi boltzárat hogyan lehet úgy eladni, hogy ebből egyfajta lelkiismereti kérdést próbálnak csinálni, Lengyelországban az abortusz van éppen terítéken, és mindezt a migránsválsággal járó vélt vagy valós terrorfenyegetettség közepette" - mutatott rá a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa.
Csak külső kényszerre tudunk alkotmány módosítani?
Illyés Gergely politológus szerint fontos feltenni a kérdést, hogy miért van szükség alkotmánymódosításra. A 2003-as legutolsó módosítás üzenete világos volt: Románia egy NATO- és egy Európai Uniós csatlakozás előtt áll, nem volt kérdés az alaptörvény megváltoztatása. Varga Attila a gondolatot azzal fűzte tovább, hogy valamennyi román alkotmány megszületése, vagy módosítása külső hatásra történt. Az alkotmány nem a szerves társadalmi fejlődés, a leszűrt politikai tapasztalatok eredménye, ahogy ez például több európai államban történt - mutatott rá. Hozzátette, ezen nem ártana változtatni.
Régiósítás: decentralizáció vagy recentralizáció?
Ami a közigazgatási reform kérdését illeti, Varga Attila elmondta: mivel a régió mint közigazgatási egység nem szerepel az alkotmányban, a régiósítás alkotmánymódosítás nélkül elképzelhetetlen. "A kérdés viszont megkerülhetetlen: mi a célja a regionalizációnak? Egy-két éve indult el erről a vita, tervek és főleg térképek születtek, még mielőtt hatáskörökről beszéltek volna. Előbb a leosztott hatáskörökről kellene szót ejteni, ugyanis van egy csapdahelyzet, amelybe nagyon könnyen bele tud sétálni a romániai politikum. A regionalizációról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez egy decentralizáció. Lehet decentralizációs folyamat, de csak akkor, ha a központtól vesz el hatásköröket és telepít regionális szintre. De ahogy most látom, a regionalizációval éppen a megyéktől vonnának el hatásköröket, és telepítenék régiós szintre - ez már központosítás, centralizáció. És ekkor már nagyon is az a kérdés, hogy szükség van-e egy ilyen típusú közigazgatási reformra. Nagyon komolyan társadalmi és szakmai vitát kellene erről folytatni, mielőtt az alkotmányba bármi bekerül ezzel kapcsolatban" - fejtegette a jogász.
Jó nekünk, magyaroknak a regionalizáció?
Székely István Gergő vetette fel a kérdést, hogy mit jelent az erdélyi magyarok számára a regionalizáció. "Ha valamiben konszenzus van román oldalon, abban igen, hogy senki nem fog sírni, ha a reform végén a magyarok kicsit gyengébben jönnek ki buliból, mint ahogy belementek. A reformot eddig a helyi bárók - és itt magyar megyei tanácselnökökre, polgármesterekre is gondolok - miatt nem lehetett megcsinálni, mert ellenkezett a törekvés az érdekeikkel. Csakhogy ez a réteg már nem nagyon létezik, vagy legalábbis nem olyan formában, ahogy eddig, mert elvitte őket a DNA. Emiatt úgy látom, most már könnyebb egy ilyen projektet keresztülverni" – magyarázta a politológus.
"Ha elfogadjuk az axiómát, a magyar érdek azt jelenti, minél több közigazgatási egységben legyen jelen a magyar többség, bármilyen átszervezés csak rosszabb lehet, mint ami most van. Ha megnézzük például azt az optimális verziót, hogy Hargita, Kovászna, Maros megye egy régiót alkot, és rápillantunk a 2011-es népszámlálási eredményekre, akkor láthatjuk: a magyarság aránya mindössze 58 százalék, ráadásul a demográfiai trend lefele mutat" – mutatott rá a fájó pontokra Illyés Gergely. Hozzátette, nem látja megalapozottnak, mitől csökkenne a bürokrácia, a korrupció, ha a statisztikai régiókat közigazgatási hatáskörrel ruházzuk fel.
Varga Attila szintén nem látja, miért lenne hatékonyabb az uniós források lehívása a regionalizációval, szerinte a közigazgatási reform inkább a helyi önkormányzatok valódi önkormányzatokká alakításával következne be. Magyari Tivadar megjegyezte, nincs tudomása arról, hogy az EU-ban bármelyik országot arra kényszerítették volna, hogy vizsgálja felül saját szerkezetét közigazgatási szempontból, így eléggé döcög az érv, hogy az unió követeli a régiók kialakítását. Illyés kellő iróniával vetette közbe, hogy csalódna, ha Romániában a régiókat gazdasági alapon alakítanák ki, ahhoz a politikum számára túl fontosak a határok.
A nemzetállam soha nem fog kikerülni az alkotmányból?
Arra a kérdésre, hogy valójában mennyire gátló tényezők például az autonómia, a regionális hivatalos nyelv bevezetése szempontjából az egységes nemzetállamra és az ország hivatalos nyelvére vonatkozó alkotmányos előírások, Varga Attila szerint számolnunk kell azzal: ezek zsigeri szinten vannak jelen a román politikában és közvéleményben. "Ugyanakkor adott esetben nem volt ez akadálya annak, hogy olyan jogszabályok, rendelkezések szülessenek, amelyek például anyanyelvhasználatot biztosítottak a nemzeti kisebbségek számára. Ha nagyon komolyan, szó szerint vennénk a nemzetállam fogalmát, azt mondhatnánk: nincsenek nemzeti kisebbségek Romániában, holott a kérdés nem ilyen irányba fejlődött. De ha például az autonómia kerül szóba, a rendszer szinte automatikusan zár, és rögtön előjön: Románia egységes nemzetállam" - magyarázta az alkotmányjogász. Megjegyezte, a hivatalos nyelvre vonatkozó cikkely nem zárja ki például a regionális nyelv elfogadását, hiába állítják az ellenkezőjét.
Az oktató szerint az egységes nemzetállam, a hivatalos nyelvre vonatkozó cikkelyek nem fognak kikerülni az alaptörvényből, erre esetleg csak akkor kerülne sor, ha teljesen új alkotmányt írnának Romániában. Illyés Gergely szintén osztotta az alkotmányjogász véleményét, azzal a gondolattal kiegészítve: mindezek mellett az alkotmány elismeri a nemzeti kisebbségeket, tehát inkább arra kellene koncentrálni, hogy a kisebbségekre vonatkozó előírások a gyakorlatban is érvényesüljenek. Ezt pedig az alapjogok betartásának alkotmányba foglalt garanciájával lehetne elérni - értettek egyet a kerekasztal résztvevői.
O. M.
maszol.ro

Szakok megszüntetését és szankciókat jelentett be a PKE
A volt rektort fegyelmi határozattal megfosztják több jogától, a volt gazdasági igazgatót pedig várhatóan beperelik. A válságkezelő tervrészeként három karból kettőt összevonnak, több szak megszűnik – jelentették be hétfői sajtótájékoztatójukon a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem vezetői.
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) karcsúsítását és az intézmény anyagi válságáért felelősnek tartott személyek elleni szankciókat jelentett be hétfőn Tőkés László EP-képviselő. Az Alapítók Tanácsának elnöke Pálfi József rektorral és Fodor Attila szenátusi elnökkel közösen számolt be nagyváradi sajtótájékoztatóján a PKE helyzetével kapcsolatos legújabb fejleményekről.
Tőkés László a bejelentések előzményeiről elmondta: április 13-án tárgyaltak Balogh Zoltánnal, a budapesti Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőjével, Palkovits László felsőoktatásét felelős államtitkárral és Grezsa István miniszteri biztossal. Az egyetemet finanszírozó magyar állam képviselői megerősítették, hogy továbbra is kiemelt fontosságú nemzetstratégiai intézménynek tekintik a PKE-ra. Közölték, hogy a hatékonyabb gazdálkodás és működés megerősítése érdekében megvizsgálják a magyarországihoz hasonló kancelláriarendszer bevezetésének lehetőségét is.
Szankciók János Szabolcsnak, perelik Berei Annamáriát
Ismert, hogy a PKE-nek azt követően kellett válságkezelő tervet kidolgoznia, hogy a rossz gazdálkodás következtében mintegy 3,5 millió lej adósságot halmozott fel. Az ezt feltáró belső vizsgálat nyomán tavaly novemberben lemondott az egyetem rektora és gazdasági igazgatója.
Tőkés ennek kapcsán közölte, hogy az Alapítók Tanácsa fegyelmi szankciókat rótt ki a PKE volt rektorára. Ezek szerint János Szabolcs volt rektor nem indulhat versenyvizsgán magasabb oktatói fokozat elérésére, nem pályázhat vezető tisztségre az intézményben, és nem lehet tagja doktori, mesteri vagy államvizsga-bizottságoknak. Fodor Attila a Maszol kérdésére elmondta, a határozatot már kézbesítették, így az már érvényes.
Tőkés László erkölcsi problémának tekintette, hogy az egyetem szenátusában a döntéshozók majdnem fele nem járult hozzá a volt rektor elmarasztalásához. Hozzátette: János Szabolcs együttműködik az egyetem új vezetőivel a válsághelyzet orvoslásában, a másik felelős, volt gazdasági igazgató azonban nem mutat együttműködő magatartást. Szerinte Berei Annamária „nem érzi tettének az erkölcsi súlyát”, holott 56 ezer lejjel tartozik az egyetemnek. Ezt az összeget a PKE vagyonából előlegként vette fel, és nem számolt el vele. A pénzt peres úton próbálják visszaszerezni a volt gazdasági igazgatótól, ha nem sikerül belátásra bírni.
A tizenöt tanszékból öt marad
Pálfi József rektor szerint olyan válságkezelő tervet készítettek, amely alapján tovább lehet építkezni. Kijelentette: ha idén még nem is, de a következő esztendőkben már tudnak fejleszteni, akár a szakok számán is bővíteni.
Addig azonban a jelenlegi három karból kettő összevonnak, a jelenlegi 15 tanszékből öt marad. Két fakultás lesz, a művészeti és bölcsészettudományi, illetve a társadalom- és közgazdaságtudományi kar. Ezek keretében az új tanévben öt tanszék működik majd: nyelv- és irodalomtudományi, vizuális művészeti, zeneművészeti, illetve humán tudományi és közgazdaságtudományi tanszék.
Az alapképzések közül megszüntetik az angol-román, magyar-román és a filozófia képzést, a mesteri képzések közül pedig a kortárs politikai filozófia képzést. Ugyanakkor felfüggesztik a képzést az angol-magyar, az angol-német, a magyar-német és magyar-angol szakon. A rektor hozzátette: ősztől az új épületben kezdik a tanítást.
Fodor Attila elmondta, a válságkezelő terv végrehajtása várhatóan 116 millió forintos éves megtakarítást eredményez. Reményeik szerint ily módon akár három-négy éven belül rendezhetik az intézmény tartozásait.
Mint ismert, a Maszol elsőként számolt be a PKE anyagi válságáról. Az egyetem finanszírozását kezelő Sapientia Alapítvány elnöke, Kató Béla korábban a portálunknak adott interjúban korábban elmondta: a nagyváradi intézményt beolvasztják a Sapientiába, ha nem készít hatékony válságkezelő tervet.
maszol.ro

Kelemen Hunor: nem térünk vissza a sérelmi politizáláshoz
A politika belülről új kiadásában a 9000 RMDSZ-es jelöltről és a román pártok felelősségéről is beszélgettünk.
Az RMDSZ jelöltállítási folyamatáról, az MPP-vel való együttműködésről, a női jelöltekről és a marosvásárhelyi helyzetről, a román pártok jelöltállítási nehézségeiről és felelősségéről, árnyékjelentésről és emberi jogi jelentésről, illetve az 5000-es alternatív nyelvhasználati küszöbről kérdezte Balázsi-Pál Előd az RMDSZ elnökét,Kelemen Hunort A politika belülről friss kiadásában. A műsor április 25-én 21.35-kor látható az Erdély TV-n, április 26-án meghallgatható az Erdély FM-en, kivonata pedig az alábbiakban olvasható.
A 9000 RMDSZ-es jelöltről
„Általában ennyi jelöltet szokott indítani az RMDSZ. Nyilván ehhez az kell, hogy a helyi és a területi szervezeteink működjenek. Természetesen egyfajta összehangolásra is szükség van, hisz itt háromszáz település kampányáról van szó; egy keretet lehet adni ennek az egésznek, de a prioritási listát minden település minden tanácsosi csapatának együtt kell elkészítenie.”
Az előválasztásokról
„A jó az, hogy nagyon sok helyen előválasztást szerveztünk, sok ezer embert vontunk be a jelöltállítási folyamatba országszerte. Ahol hosszú ideje nem lehetett váltani, azért, mert egy szűk kör szervezte a listákat, ott teljes váltásra került sor, mert ebben az esztendőben előválasztást szerveztek, ilyen Nagybánya, és nem a régi, ismert nevek futottak be, hanem az új emberek, a fiatal emberek, és ez így van rendjén.
De nincsen csodamódszer a jelöltállításra. Sepsiszentgyörgyön soha nem tartottunk előválasztást, ott a tanácsosi listát mindig a polgármester és a helyi választmány állította össze, és mindig kiválóan működött. Csíkszeredában mindig előválasztás volt, és mindig rendben volt, mindig olyan lista volt, amelyet később senki nem kommentált.
Lehet így is, lehet úgy is, a lényeg, hogy hiteles emberek kerüljenek oda, és csapatként tudjanak dolgozni, mert ott, ahol polgármesterként megnyered a választást, nem mindegy, hogy milyen tanácsosi csapattal fogsz együtt dolgozni.”
Az MPP-vel való együttműködésről
„A mi együttműködésünknek keretei eléggé tágak ahhoz, hogy helyenként, ha ők nem tudtak más megoldást találni, akkor akár az EMNP-vel is együtt menjenek, mert Székelyföldön a legtöbb településen verseny van. Hogy ez a verseny hogy néz ki, ez változó. Székelyudvarhelyen ebben az esztendőben egy érdekesebb helyzet alakult ki, a településen élők azt fogják megválasztani, akiről leginkább úgy gondolják, hogy el tudja vezetni a települést. Mi azt szeretnénk, hogy Arros Orsolyát, az RMDSZ jelöltjét válasszák.”
Arros Orsolyáról
„Fiatal, dinamikus udvarhelyi hölgy, aki különböző helyzetekben már bizonyította vezetői képességét, egy jól képzett ember, és a helyi szervezet – elsősorban a fiatalok –, úgy döntöttek, hogy vele szeretnének az idei választáson menni. Ezért a jelenlegi polgármesterrel a helyi szervezeten belül nézeteltérés alakult ki. Ez így van rendjén, az RMDSZ gyakran váltott az elmúlt 25 évben polgármestert, parlamenti képviselőt, szenátort, és ez ezután is így lesz, senkinek nincs ez kiadva örökre, mint valami hűbéri rendszerben, hogy az az ő pozíciója, és nem lehet megkérdőjelezni.
Az, hogy nő vagy nem nő, nem szabadna kérdés legyen. A kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején Gyimesfelsőlokon volt olyan polgármesterasszonyunk, aki két-három mandátumon keresztül azt a települést nagyon összeszedetten, nagyon pontosan és fegyelmezetten vezette, és nem volt semmi baj. Azt szeretném, ha minél több női jelölt lenne, és ez alakulni fog, alakul az erdélyi társadalom mentalitása is. Én, ha udvarhelyi polgár lennék, nagyon szívesen rábíznám a közösség sorsát Arros Orsolyára.”
Miért állt össze ilyen nehezen a jelöltlista Marosvásárhelyen?
„Marosvásárhelyen bonyolultabb helyzet van, én nem nagyon kommentálom, mert távol tartottam magam a jelöltállítástól. Azt üzenték nekem, hogy Marosvásárhely a marosvásárhelyieké, és ne szóljunk bele Kolozsvárról vagy Csíkkarcfalváról; nem szóltunk bele, ez az ő felelősségük, mindenek előtt a megyei elnöknek a felelőssége, és ők ennyire voltak képesek, ennyit tudtak kihozni magukból. Én abban bízom, hogy Soós Zoltán, aki függetlenként indul, de az RMDSZ jelöltje és az RMDSZ jelöltjeként kell viselkednie, ezzel a listával együtt jó eredményt tud elérni.”
Arról, hogy 2016-ban milyen az ideális RMDSZ-jelölt, miben kell másnak lennie, mint 1992-ben
„Sokat professzionalizálódott a politika, 1992-ben teljesen más típusú problémákkal szembesült egy település, más típusú finanszírozási gondokkal, döntési mechanizmusokkal. Akkor nem volt egy ilyen típusú önkormányzati rendszer, amely még mindig sok hibával bír, de a 92-es helyzethez képest, amikor sokkal centralizáltabb volt az egész közigazgatás, változtak a források, kibővültek. Ezt a 25 esztendőt nem lehet meg nem történté tenni.
Hitelesnek kell lenni, dinamikusnak, kell implikálódni a közösség életébe. Egy polgármester nem ülhet az elefántcsonttoronyban, nem elég, hogy időnként bemegy a tanácsülésekre, és az ott meghozott döntéseket megpróbálja végrehajtani. Gyors ügyintézésre és nyitottságra hajlamosnak kell lennie, és az ügyintézést úgy kell tekintenie, hogy arra teljes rálátása legyen a településen élő választópolgárnak. Hozzáértőnek kell lennie, és a magyar ügynek elkötelezettje kell legyen.”
A kampánybüdzséről
„Megváltozott a választási kampányok finanszírozását szabályozó törvény, sokkal szigorúbb lett, mint eddig valaha. Mi mindig egy kis költségvetésű kampányt folytattunk, az előző években és most is. Egy kis településen 6500 lejből lehet kampányolni, ezt, ha a törvény szerint költik, visszaadja az állam a választásokat követően.”
A nagy román pártok jelöltválságáról
„2016-ban az ismert okok miatt nem könnyű embereket meggyőzni, hogy politikai szerepet vállaljanak. Egyrészt a politikusok megítélése nagyon sokat romlott, másrészt (...) sokan felteszik a kérdést, hogy miért kockáztassanak, hogyha kisebb közigazgatási vétségért is, aminek semmi köze a korrupcióhoz, esetleg bajba keveredhetnek, illetve miért tegyék ki magukat a tanácsosok és a helyi politikusok is akár annak, hogy a közösség olyan típusú megítélése alá kerüljenek, amelyről ők úgy gondolják, hogy nem érdemelték meg.”
„2016-ban, úgy láttam, nagyon sokat dolgoztak a pártok azon, hogy új embereket keressenek, hogy újítsanak, hogy váltsanak, de nem mindig sikerült, nem mindig találták meg a megfelelő embereket.”
„Ez bizonyos értelemben ránk is igaz, csak talán az arányok teljesen mások. Nekünk is nagyon sok helyen azzal kellett szembesülnünk, hogy a közösségben nagy tiszteletnek örvendő emberek nehezen vagy egyáltalán nem vállalnak szerepet, még úgy sem, hogy ne befutó helyen legyenek, csak segítsék a nevükkel a listát. Arról nem is beszélve, hogy az egyik kis párt apróhirdetésben kereste a jelölteket. Vicces helyzetek álltak elő az erdélyi magyar közéletben is. 2016 a politika válságos esztendeje, ha szabad így fogalmazni."
A MOGYE magyar oktatását érintő bírósági döntésről
„A MOGYÉ-vel kapcsolatban és más hasonló esetekben a bíróság hozott már számunkra nem kedvező ítéletet, úgy, hogy a törvény egyébként egyértelmű. Erősen el kell gondolkodni, hogy taktikailag jó-e ugyanahhoz a bírósághoz fordulni másképpen föltéve a kérdést, mert a vereség szinte kódolva van egy ilyen ügyben.”
A felerősödött kisebbségellenes retorikáról és intézkedésekről
„Az európai uniós csatlakozást követően még úgy tűnt, hogy folytatható a kilencvenes évek végétől elindult trend, hogy a kisebbségi jogokat, a nyelvi jogokat, a kollektív jogokat, akár a kulturális autonómiát is lépésről-lépésre be lehet iktatni.
Ez elakadt egy adott pillanatban, sőt, Románia megerősödött a térségben és úgy gondolta, hogy megengedheti magának azt, hogy megpróbálja a megszerzett kisebbségi jogokat megcsorbítani, visszavonni, megpróbálja például az egyházi és közösségi ingatlanok visszaszolgáltatását nemcsak megállítani, hanem visszafordítani. Magyarellenesnek, kisebbségellenesnek és jogfosztónak nevezhető intézkedések egész sora jelent meg az elmúlt esztendőkben, fokozódott egyfajta magyarellenes attitűd.
Ezek megsokszorozódtak, és ezért fordultunk mi ismét erőteljesebben a nemzetközi partnerekhez, ezért fordultunk ahhoz a típusú politikai eszközhöz, ami az árnyékjelentést és a különböző memorandumokat illeti, illetve az Amerikai Egyesült Államokkal és más partnerekkel a folyamatos párbeszédet választottuk, mert úgy gondoltuk, ami történik Romániában, az egyértelműen egy irányváltást mutat. Nem azt mondom, hogy irányvesztést, mert nem magától, véletlenül történnek a dolgok, hanem egy szándékos irányváltásról van szó. Ha először a kisebbségi jogokat nyirbálják meg, utána más emberi jogok következnek. Arra hívtuk fel a partnerek figyelmét, hogy Románián számon kell kérni az alapértékeket, az alapvető emberi jogokat.”
A román pártok felelősségéről
„Kampányban még inkább felerősödnek ezek a jelenségek. Olyan körülmények között végképp aggódni kellene, ha az egyik nagy román párt nem váltott volna főpolgármester-jelöltet Bukarestben, és továbbment volna egy olyan emberrel, aki a holokausztot tagadta, szélsőségesen nacionalista, vallási fundamentalista és a legionárius eszméket támogató, terjesztő ember. Mert ha ezzel képes egy nagy párt menni, akkor a másik nagy pártot is arra ösztönzi, hogy hasonló retorikához nyúljon, és ez azt jelenti, hogy a román társadalom legalább hetven százaléka ezt a retorikát, ezt az értékrendet hallja, ezzel találkozik. És akkor ne csodálkozzunk, hogy előbb-utóbb kisebbségellenes, magyarellenes hangulat alakul ki.
2016-ban a nagy politikai pártoknak a felelőssége óriási, hogy ne adjanak teret a szélsőségességnek, mert abból előbb-utóbb feszültség lesz, ezért van szükség arra, hogy az RMDSZ megpróbáljon egy olyan viszonyt kialakítani a nagy politikai pártokkal, amely a megszerzett politikai jogokat garantálná, a szélsőséges retorikát és nacionalizmust nem engedné a társadalomban elterjedni, illetve a továbblépéshez a párbeszédet keresni.”
„Látni kell: az, hogy egy etnikai kisebbség hogyan érzi magát a szülőhazájában, veszélyeztetve érzi-e magát és etnikai identitását az országban, az alapvetően hozzájárul ahhoz, hogy milyen a társadalmi béke. Biztonságpolitikai kérdésként kell kezelni, mert ma mindenkit a biztonság érdekel, de nem szabad a biztonság oltárán egyéb ügyeket feláldozni. Nem szabad engedni, hogy Romániában hatalmas lendületet kapjanak a szélsőségesek.”
Az amerikai külügyminisztérium emberi jogi jelentéséről
„2012-től az amerikai külképviselettel gyakoribbá váltak a találkozásaink, illetve a tavalyi washingtoni látogatásunkat, amelyet a New York-i magyar emberjogi alapítvánnyal (HHRF) közösen szerveztünk meg, pontosan ezért terveztük meg, hogy a külügyminisztérium képviselőivel, illetve a kongresszusban a törvényhozókkal és a különböző think-tankek képviselővel találkozzunk. Sok időd ott nincsen, el kell tudd mondani, hogy mi a problémád és mit javasolsz megoldásként, érdekeltté kell tudd tenni a partnert, hogy ez számára miért fontos.”
„Románia Amerikával egy olyan stratégiai partnerséget kötött, amelyet mi magunk is támogattunk, amely biztonságpolitikai szempontból nemcsak Romániának, hanem az egész térségnek fontos. Mi úgy mutattuk be a mi problémáinkat, mint amelyek ebben a biztonságpolitikai kontextusban fontosak tudnak lenni. Ezenkívül emberi jogokként, alapértékekként kell bemutatni a kisebbségi jogokat, mert tulajdonképpen erről is van szó, egy specifikus emberi jogi kategóriáról beszélünk, és ha ezt sikerül megtenni, akkor azt tapasztaltam, hogy az amerikaiaknál van erre nyitottság és odafigyelnek, és ez meglátszik a jelentéseken is, amelyek alapvetően tartalmazzák azt a problémalistát, a Mikó-ügytől a csángók oktatásáig, amelyet mi ott megjelenítettünk.
Ezt fontosnak tartom, mert látni kell, hogy Románia még valamilyen mértékben odafigyel arra, hogy Amerika mit gondol róla, annak ellenére, hogy a román média agyonhallgatta a jelentésnek a kisebbségi jogokkal kapcsolatos részét. Ez is azt mutatja, hogy zavarja őket, és bosszankodnak, hogy Románia ilyen vonatkozásban is megjelenik az amerikai jelentésben. Az amerikai emberi jogi jelentés tulajdonképpen alapjaiban kérdőjelezi meg azt a hamis képet, amelyet főleg Aurescu külügyminisztersége alatt sugallt a kormány, hogy Románia egy mintaország, és minden jól működik. Akkor lehet azt mondani, hogy a dolgok rendben vannak, ha ezt mi mondjuk, és ezt mi nem mondjuk, mert nem érezzük azt, hogy a dolgok rendben mennének. Nekünk ebben viszont proaktívnak kell lenni, megoldásokat kell javasolni, amit mi meg is tettünk például az ET kisebbségvédelmi keretegyezményének betartásáról írt árnyékjelentésben is. Ez nem a sérelmi politizáláshoz való visszatérést jelenti: a problémákat is megemlítjük, de megoldásokat is adunk."
Az egészségügyben nyelvhasználatot szabályozó RMDSZ-es törvénytervezetről
"A tervezetben a 20 százalékos, törvényben előírt anyanyelv-használati küszöbhöz képest mi bevittünk egy alternatívát, az 5000-es számot. Azt mondjuk, ahol nem éri el a 20 százalékot egy etnikai kisebbség számaránya a településen belül, de jelentős számú kisebbség él, ott is lehet és kell alkalmazni ezt a törvényt. Pl. Kolozsváron 20 százalék alá esett a magyarok aránya, de messze 5000 fölött van a számuk. Nem lehet azt mondani, hogy 30-40 ezer ember nem egy jelentős szám, még akkor sem, ha csökken arányaiban a súlya egy településen belül.
Ezzel az alternatívával kell tudjunk továbbmenni a továbbiakban. Az esélyekről túl korai és kockázatos lenne találgatni. Mi azt akarjuk, hogy legyenek olyan kezdeményezéseink, amelyek alapot jelentenek a párbeszédhez, és ha nem tudunk törvényt alkotni ebből most júniusban vagy ősszel – választási esztendőben nem könnyű ezt megtenni –, akkor ezt lehessen majd továbbvinni a következő parlamentbe. Az a fontos, hogy a különböző területekre legyenek előterjesztett megoldási javaslataink."
Transindex.ro

Kétnapos történelmi verseny
Tizennyolcadik alkalommal szervezett történelmi vetélkedőt a középiskolások számára az Ady Endre Líceum, a Varadinum keretében. Az idén az 56-os forradalom volt a verseny témája.
A versenynek főleg az a célja, hogy a magyar tagozatos középiskolások találkozzanak a magyarság történelmével, az iskolában ugyanis ezt legfeljebb opcionális tantárgyként tanítják, tudtuk meg Fleisz Judit történelemtanártól. A Varadinum rendezvénysorozaton belül zajló vetélkedőnek minden évben más témája van, az idén, a hatvan éves évforduló kapcsán az 56-os forradalomról tanultak a diákok, a vetélkedő pedig a Hősiesség – Tisztesség – Méltóság címet kapta. Kilenc, kilencedikesekből, tizedikesekből és tizenegyedikesekből álló csapat érkezett, többek között Zentáról, Derecskéről, Temesvárról, Margittáról, s persze több nagyváradi iskolából is. Ahhoz, hogy ezen a szakaszon részt vehessenek, a diákoknak interjút kellett készíteniük egy olyan személlyel, aki megélte az 56-os eseményeket, vagy helytörténeti jellegű dolgozatot kellett írniuk a témáról, például a korabeli sajtóvisszhang alapján.
Pénteken a diákok és a résztvevő tanárok a Nagyváradi Várban találkoztak, ahol Jakabffy László építészmérnök vezetésével megtekintették a Szenvedés emlékezete kiállítást, mely a volt politikai foglyoknak állít emléket.
Ezt követően Fleisz Judit köszöntötte őket – mint mondta, nagy öröm számára, hogy kilenc csapat jött el a versenyre. Vad Márta, az Ady Endre líceum igazgatója elmonda: már tizennyolcadik éve az Ady ad otthont ennek a rendezvénynek, öröm, hogy ezúttal a vár ilyen szép állapotban van. „Maradjatok élményekkel teliek, meséljétek el diáktársaitoknak, hogy olyan emberekkel találkoztatok, akik ezt átélték” – szólt a versenyzőkhöz.
Dr. Fleisz János egyetemi tanár, a zsűri elnöke 56 hazai vonatkozásairól is szóló előadást tartott. Az 1956-os események békés megmozdulásokkal indultak, az események megelőzhetőek lettek volna, ha javul a demokrácia helyzete – azonban nem így történt és forradalommá, szabadságharccá változott. A kommunista rendszer nagyon erős volt, nagy helytállásra volt szükség, sok áldozattal járt, s egy hétig rendkívül sikeres volt, de a magyarság egyedül maradt, a nyugat buzdított ugyan, segélyekkel, nyitott határokkal, de sem diplomáciai, sem katonai segítséget nem nyújtott. A Szovjetunió százezer katonát küldött Magyarországra, egy reménytelen, rövid harc következett, melyet lehetetlen volt megnyerni, de melynek során mégis erőssé tette a magyarságot a nemzeti érzés, a szabadság szeretete. Amint az előadás során elhangzott, Nagyváradon a román állam bezárta a főiskolát 1934-ben, emiatt itt a mozgalmat középiskolás diákok képviselték és néhány értelmiségi. Itt a Premontrei Főgimnázium utódiskolájában tört ki a forradalom, nyílt fellépésre nem volt lehetőség, titkos szervezkedés zajlott – így alakult meg a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete. A diákszervezet két egykori tagja, Török László és Petri József, akik börtönbüntetést töltöttek le emiatt, a rendezvény során visszaemlékeztek az akkori történésekre. Amint az előadás során elhangzott, Romániában a megtorlás iszonyú volt, itt 27 ezer személyt tartóztattak el, 430 titkos szervezetet fedtek fel és tízezer ítélet született, melyek közül száz halálos volt.
A későbbiek során Török László és Petri József a 13-15 éves fiatalok nagyváradi szervezkedéséről, a börtönben eltöltött időről – kényszermunkáról, betegségekről, éhezésről – számoltak be. A kiskorú elítélteket a politikai elítéltek – színészek, operaénekesek, tanárok, papok vették pártfogásuk alá, titokban vallásoktatás is volt, énekeket tanultak, istentiszteletek is voltak. Fleisz Judit beszélgetett a két volt politikai fogollyal, majd Vad Márta díszoklevelet adott át nekik. A program a diákok előadásával folytatódott a várban.
A tulajdonképpeni vetélkedő szombat délelőtt zajlott, az Ady Endre Líceum dísztermében. A diákoknak különféle feladatsorokat kellett megoldaniuk – volt többek között keresztrejtvény, képfelismerési feladat, villámkérdéseket is kaptak az elhangzott előadás és az előző napi élmények alapján, kiállítást szerveztek a kor szocialista- realista kultúrtermékeiből.
Eredmények
Az első helyet a margittai Horváth János Elméleti Líceum csapata – Bordás Máté, Szűcs Sándor – érte el, a második helyezést a Zentai Gimnázium csapata – Katona Sára,Pósa Viktória, Lauty Alexandra – , a harmadikat pedig a nagyváradi Ady Endre Líceum csapata – Hotya- Szegi Enikő, Jancsó Katalin és Kabai Renáta. A verseny kiértékelőjében Dr. Fleisz János történész kiemelte, hogy a vetélkedőből mindenki győztesen került ki, hiszen megismerkedtek a magyarság szabadságért folytatott küzdelmével és elődeik példamutatásával. A kétnapos rendezvény fő támogatója a budapesti Rákóczi Szövetség volt.
Neumann Andrea
erdon.ro