MŰKEDVELŐ TERRORISTÁK ERDÉLYBEN
A csúf, kellemetlen és önveszélyes „terrorista” balfácánkodás akkor válik közveszélyessé, ha az etnikai „összetartás” jegyében szolidárisak vagyunk akár a butuska, akár az értelmes neofasisztákkal, és szemben „a románokkal”.
A romániai terrorelhárító szolgálat – föltéve, hogy igazat állít – föltárta a Hatvannégy Vármegye nevű irredenta, szélsőjobboldali mozgalom erdélyi bandériumának vagy micsodájának a tervét, hogy ezt-azt a levegőbe röpítsen, például gázvezetékeket robbantson föl, s ehhöz próbálja elnyerni bizonyos oroszországi „szervek” közreműködését. A kétbalkezes összeesküvők beszélgetéseit persze lehallgatták, s bevágták őket a dutyiba.
Elolvasva az „életveszélyes gerillák” eszmecseréjének jegyzőkönyvét, az a benyomása támad az embernek, hogy ezek a kissé zavarodott elméjű fiatal férfiak elsősorban saját magukra lehettek veszélyesek, s a letartóztatás mentette meg őket tőle, nehogy megsebesítsék magukat vagy a nagymamájukat a petárdáikkal. Remélhetőleg nem veszik őket túl komolyan, és nem sújtják őket túl szigorú büntetéssel; elvégre a hülyeség nem büntetőjogi tényállás.
Minden kocsmában lehet hallani férfiak hencegését („…s én aztán jól megmondtam neki…”), amely nagyobb tesztoszteron- és adrenalinfröccs után arra készteti a büszke hímeket, hogy tényleges nyusziságuk szégyene miatt jelképes bosszút álljanak a többi nyuszi/oroszlán füle hallatára a söntéspultnál az elképzelt ellenségen. Ezek a balszerencsés tökfilkók pórul jártak, mert alfahím-ábrándjaikat lehallgatták és nyilvánosságra hozták.
De az ügy mégis jelentékeny, ha nem is föltétlenül abban az értelemben, ahogyan a DIICOT/SRI meg a román bulvársajtó egy része beállítja.
Az ugyanis tény, hogy Magyarországon és az „utódállamok” magyar nemzetiségi területein létezik neonáci/újnyilas politikai alvilág (másutt is akad ilyesmi, de ránk ez tartozik), amelynek többé-kevésbé szoros kapcsolatai vannak az eufemisztikusan „nemzeti radikálisnak” nevezett pártokkal meg bizonyos „szurkolói körökkel”, illetve a helyi civil társadalom némely mozgolódásaival. Néhol és néha „magasabb körök” is igénybe veszik szolgálataikat. A „vármegyésekhez” közel álló ásotthalmi polgármester, aki lóháton, gépkocsival és motorkerékpárral vadászik „migráncsokra” a határsávban, csakhamar a Jobbik (országos, parlamenti képviselettel rendelkező magyarországi párt, amelynek „a határon túl” is van befolyása) alelnöke lehet, és hasonló figurák némelyütt a hatalom közelébe kerültek. Ennek a „miliőnek” az egyik vezéralakja Magyarországon ül börtönben, súlyos vádakkal illeti az ügyészség.
Magyarországon köztudomásúlag van szélsőjobboldali terrorizmus: az egyik neonáci fegyveres csoport hat találomra kiválasztott romát gyilkolt meg csak származása, „faji jellege” miatt, köztük egy kisgyereket; az elkövetők egyike korábban a magyar katonai titkosszolgálat ügynöke volt. (Az alaposan föltárt rémtettek nem váltottak ki nagyobb fölháborodást vagy iszonyatot.)
Ugyanakkor ennek a politikai alvilágnak a nézetrendszere – amely minden tekintetben negatív: faj- és idegengyűlölő, antiszemita, cigányellenes, soviniszta: szláv- és románellenes, nyugatellenes, iszlamofóbiás, nőgyűlölő, homofób, antiegalitárius, antiszociális és antidemokratikus, és esküdt ellensége a mélyszegénységben élő „underclass”-nak, a munkanélkülieknek, a segélyezetteknek, a kisnyugdíjasoknak, az egyedülálló anyáknak, a fogyatékosoknak, a hajléktalanoknak – messze túlterjed a „hivatásos”, fölcímkézett, egyenruhás, tetovált, árpádsávos, üvöltöző és bunyós szélsőjobboldal határain. Sokkal elterjedtebbek a Jobbikkal nem rokonszenvező ultrajobboldali lapok, portálok, műsorok, közösségimédia-csoportok; a hírhedt kuruc.info olvasói nem kizárólag jobbikosok – mint ahogyan a Jobbiknak vannak egyáltalán nem szélsőjobboldali hívei és támogatói is, jó sokan. (A délibábos „intellektuális” fasizmus több mai magyarországi reprezentánsa pedig újabban félhivatalos köztiszteletnek örvend, díjakat kap, és tisztelgő díszkiadvány kapható róla a jobb könyvkereskedésekben. A fasiszta múlt rehabilitációjának tekintetében pedig Magyarországnál is rosszabbul áll Románia és Horvátország. Amikor – sok évvel ezelőtt – szóvá tettem a román értelmiséghez írott nyílt levelemben, az ÉS-ben és a Dilemában a vasgárdista örökségnek mint a román demokrácia „alapjának”, a reprezentatív múltnak az ápolását, fölöttébb kétértelmű válaszokat kaptam, különösen furát a műfajban azóta is maradandót alkotó Andrei Pleşu tollából. A kibontakozott vita majdnem teljes anyaga megtekinthető ebben a kötetben: Intelectualul român faţă cu inacţiunea. În jurul unei scrisori a lui G. M. Tamás, szerk. Mircea Vasilescu, utószó: Adrian Cioroianu, Bukarest: Curtea Veche, 2002.) A helyzet mindezek tekintetében Európa-szerte és világszerte meredeken romlik, de megvannak a helyi sajátságaink. (Csak egyetlen, sokatmondó adat: fölmérések szerint a közel-keleti és afrikai menekülteket a válságban lévő Görögországban a lakosság 85 százaléka látná szívesen, Magyarországon a lakosság 1 százaléka.)
…És persze az, hogy jobb sorsra érdemes, boldogtalan férfiak (igen: férfiak) ezekre a förtelmekre fanyalodnak valóságos, tartalmas, alkotó élet helyett: megmutatja ennek a társadalomnak az elvetemültségét és értéktelenségét. (De erről már nagyon régen, tizenkét esztendővel ezelőtt kénytelen voltam írni: TGM: „Szegény náci gyermekeink”, Élet és Irodalom, 2004. október 1.) Mielőtt keményen és habozás nélkül ellenállnánk a poszt- és neofasizmusnak, forduljunk megrendült részvéttel azok felé, akik csak ebben lelhetnek kiutat a kései kapitalizmus általános reménytelenségéből. Amit tesznek, az az ő felelősségük, de abban, hogy azzá lettek, amivé, nem ők a hibásak. Mindez közismert.
De nekünk, akiknek közünk van Erdélyhez, akad néhány külön kérdésünk. És ebben elérkezett az ideje a világos beszédnek.
A csúf, kellemetlen és önveszélyes „terrorista” balfácánkodás akkor válik közveszélyessé, és emelkedik politikává, ha az etnikai „összetartás” jegyében szolidárisak vagyunk akár a butuska, akár az értelmes neofasisztákkal, és szemben „a románokkal”.
Románia a parlamenti kormányrendszer csöndes összeomlása után (vö. „Mi van Romániával?”) kockázatos átmeneti helyzetben van, amelyben megerősödött bizonyos bűnüldöző és földerítő szervezetek (DNA, DIICOT, SRI, SIE, stb.) eddig is aránytalan befolyása, amelynek az „antikorrupciós” aspektusát még mindig nagy mértékben támogatja a közvélemény. (A korrupcióellenes kampányt, amelynek vannak sajnálatosan destabilizáló hatásai is, erőteljesen támogatja az Egyesült Államok diplomáciája, s egyre nagyobb szerepet kap a NATO.) A romániai magyar közösség hivatásos képviselőinek (párt, civil társadalom, médiák, értelmiség) álláspontja a romániai országos problémákat illetően (kivéve a politikai osztály kétségtelen züllöttsége iránti közundort) nem világos.
A romániai magyarság körében – nyilvánosan legalábbis – ismeretlen a nem etnikai jellegű romániai állampatriotizmus. A német nemzetiségű államfő vallomásai román hazafiságáról ellenszenvet váltottak ki. (De az övé messze túlmegy a nem etnikai, francia-amerikai típusú állampatriotizmus határvonalán: asszimiláns, a román kulturális nacionalizmushoz igazodó attitűd. A román kulturális nacionalizmus pedig, akárcsak a miénk, egyre abszurdabb, vö. írásommal a piros-sárga-kék zászlómániáról.) Kérdés, hogy – a gazdasági-szociális helyzet hőn óhajtott javulásán kívül – mi az a közös ügy, amely a romániai magyarságot az etnikum fölötti, romániai államnemzeti közösséghez kapcsolja. A sok vonatkozásban észlelhető közöny (vö. „Magyarok és románok”), a „nagypolitikai” problémákat illetően az ilyen vagy amolyan budapesti nézőpont érvényesítése mintha arra utalna, hogy ilyesmire nincs lehetőség. Mindeközben számos romániai magyar – természetesen – ezer szállal kapcsolódik román „ügyekhez”, eszmékhez és érdekekhez, de ennek nincsen majdnem semmiféle politikai reprezentációja.
Az ilyen típusú állampatriotizmus amúgy is hanyatlik mindenütt a világon – hiszen a nem etnikai nacionalizmus halott, helyét az etnicizmus vette át (lásd erről írásomat itt) – , és ebben a helyzetben az 1989-i szellemű demokratikus, egyébként a régi baloldaltól örökölt utópia (testvérnépek baráti versengése és dialektikus harmóniája, kölcsönhatása, együttműködése bármelyikük fölényének vagy kiváltságainak elismerése nélkül, a népek egyenlősége és barátsága, az asszimilációs folyamatok korlátozása, a nemzetiségi kulturális környezetek ápolása és védelme) szemlátomást megbukott, hogy a közös „európai identitásról” (amely e sorok írójának amúgy is ellenszenves) ne is szóljunk. (A „multikulturalizmus” manapság, különösen a magyar nyelvterületen népszerűtlen gondolata nem volt több, mint a kulturális közösségek és önazonosságok egyenrangúságának elismerése a több nemzetiségű társadalmakban; igaz, hogy sikertelennek bizonyult, de az, hogy kisebbségiek is utálják – akiknek az érdekében állt – , több, mint meggondolkoztató.)
A nacionalizmust fölváltó etnicizmusnak az a következménye, hogy az etnikumok és az etnikai kultúrák logisztikailag-technikailag, területileg, szimbolikusan elkülönülnek (akármilyen spontán folyamatok mennek végbe az „életvilágban”) – ezt Erdélyben az autonómia célképzete fejezi ki, másutt a föderalizmus vagy a függetlenségi mozgalmak – , és a „közös ügy” (la chose commune) eszméje csak etnokulturális-szociokulturális mezsgyéken belül értelmezhető; a nemzetállami politikai közösségek szupremáciája a múlté. Még az egy nyelvű, monokulturálisnak vélt Magyarországon se számítanak „magyarnak” a saját „nemzeti” kultúrával nem rendelkező cigányok: a nemzetállami politikai közösség Magyarországon is megszűnt. (Nem is említem bizonyos politikai-világnézeti-kulturális beállítottságok, magatartások, élethelyzetek, önmeghatározások „kiátkozását” a „nemzetből”, amely a két világháború közötti disszimilációs folyamatokra emlékeztet. De ez se kizárólagos magyar sajátosság. Az amerikai „olvasztótégelynek” is vége, amit Donald Trump elnökjelöltsége jelképez.)
Az etnicizmus bírálható és bírálandó, de hatalmas tény. S annál hatalmasabb, mert egyszerre fejti ki korróziós hatását mind a szupraetnikus nemzetállamokra, mind az európai föderalizmusra – amely annyi ember hiú reménye volt 1989 után – , azaz mindenre, ami a későpolgári társadalomban az etnikum (a „faj” vagy a „kultúra”) fölött állt valaha, a nacionalizmus és szocializmus végképp lezárult évszázadaiban. Mert Deák vagy Kogălniceanu nemzedéke számára a nacionalizmus államcél volt – közösséget társított a joghoz, kultúrát a hatalomhoz – , ám az etnicizmus destruktívan, nihilisztikusan államellenes: voltaképpen közömbös a mindenekelőtt törvényekben és intézményekben kifejeződő, klasszikusan modern politikával szemben. Ez utóbbinak az univerzalisztikus igényeiben jóformán már senki nem hisz. (Én se.)
Ez a szellemi-erkölcsi szituáció nagyon különös: a mai értelmiségi nemzedék kisebbik, de nem jelentéktelen része gyakorolja azokat a magatartásokat, amelyek déd- és nagyszülei ma megtagadott ideáljai voltak: erősek a román-magyar kulturális kölcsönhatások, vannak közös nemzetközi (főleg, de nem kizárólag európai) intellektuális tapasztalatok, bizonyos enklávékban (képzőművészetek, színház-film, társadalomtudomány, „kritikai elmélet”) terjed a kétnyelvűség, emelkedik a közös alkotások száma és minősége, és persze vannak interetnikus barátságok és szupraetnikus közösségek – de ennek a reménykeltő gyakorlatnak alig van nyilvános leírása. Mintha mindaz, ami nem etnicista, illegális és életveszélyes lenne – ami mérhetetlen túlzás.
Ha elfogulatlanul nézzük, a szélsőjobboldal eljátssza minden sikeresélyét, amikor az irredentizmushoz ragaszkodik. Az újnyilas szélsőségességet bátorítja a mai magyar állam felelőtlen gesztuspolitikája, amellyel magyarországi államférfiak mint politikai hatalom birtokosai jelennek meg Romániában (de nem ám Szerbiában és még kevésbé Szlovákiában!): Áder államelnök mellett pl. az állami kényszerhatalmat és főséget (imperium, Hoheit) megtestesítő egyenruhás magyar testőrtiszt áll a kegyeletsértően ronda csíkszeredai Márton Áron-szobor avatásán, a székelyruhás szűzek koszorújában, amivel durván pök a román állami szuverenitásra – ez kiválthat belőlünk kárörvendő vigyort, de rendkívül veszedelmes.
Az erőnek erejével megvalósítandó határrevízió, „Trianon” megsemmisítése – végül is ez a Hatvannégy Vármegye és a magyar jobboldali mozgalmak és médiák programja, amely mögött annyi stratégia sem áll, mint Teleki Pál gróf (a Horthy-korszak rossz szelleme) egykori, katasztrofális politikája mögött, amely a régi Magyarország végleges pusztulásához vezetett (amint a gróf az utolsó pillanatban maga is fölismerte) – szükségessé tenné a románság egyetértését, hacsak a magyar jobboldal nem akar európai háborút. Mivel erről nincs szó (sőt: a két ország, akárcsak a második világháború alatt, ugyanannak a szövetségi rendszernek a tagja – EU/NATO – , de most nem lesz bécsi döntés), a romániai magyarság, hm, „felelős tényezőinek” el kellene dönteniük, hogy továbbra is némán és tétlenül asszisztálnak-e a bálványosváraljai-tusnádfürdői provokációkhoz, abban a reményben, hogy a mieinknél semmivel nem jobb román soviniszták oly mélyen lenéznek bennünket, hogy az effélével nem is törődnek. (Eddig, mi tagadás, ez volt a helyzet. A román nemzeti közvélemény számára „Tusványos”: vicc. Nekünk: rossz vicc.)
Alapjában a felelőtlen, könnyelmű, tudatlan és vak „magasabb körök” a hibásak a maguk „Trianon-traumára” alapozott szimbolikus politikájával, amelyért semmiféle felelősséget nem hajlandók vállalni: ők felelnek azért, hogy ezek a szerencsétlen marhák ma román börtönben ülnek azokért a hungarista fantáziákért, amelyeket Csonka-Magyarországon minden kockázat nélkül hangoztathatnak a bicepszüket feszítő gyávák. (Miközben szépecskén kiürül Kelet-Európa, és öcséink, húgaink, csemetéink – versengve a menekülő arabokkal, afgánokkal, beludzsokkal, líbiaiakkal – elmennek szolgának a barátságtalan Nyugatra, tömegesen és elkeseredetten; Szerbiában rövidesen már nem marad magyar; egy-két londoni utcán a tavaly több román szót hallottam, mint angolt. Nem autonómia, föderalizmus, nemzetiségi önállóság-önrendelkezés, de nem is az asszimiláció „oldja meg” a romániai magyar kérdést, hanem hovatovább a kivándorlás szünteti meg.)
S ezt a szalonirredenta műtrágyát forgalmazza ma Pesten majdnem mindenki, beleértve a liberális sajtó jelentős részét, anélkül, hogy Erdélyt ismerné vagy szeretné. Erdélyben (és a Vajdaságban) is van baloldali magyar értelmiség, amelynek a nézeteit olyan helyeken fejezik ki (közvetve), mint a temesvári TESZT (lásd erről itt és itt) – nem hinném, hogy Magyarországon bárkinek tudomása lenne róla, hogy Temesvár egyáltalán létezik – , de politikai értelemben titokként kezeli saját létezését. Az omertà mindent visz. Ennek az értelmiségnek még ahhoz sincs bátorsága (tisztelet a kivételnek persze), hogy kinyilvánítsa: nem irredenta, és nem helyesli a nyilas-terrorista kalandorságot, mert akkor románbérencnek vagy (Isten őrizz) zsidóbérencnek fogják nyilvánítani azok, akiknek persze eszük ágában sincs bármit tenni a poszttrianoni status quo ellen, hiszen ez ártana üzleti érdekeiknek.
Ez a némán antifasiszta és antisoviniszta értelmiség a maga zárt enklávéiba húzódva a könyveivel, kiállításaival, performanszaival, zenéivel, a maga politikai (javarészt lazán antikapitalista) azonosságát el nem áruló, parányi közösségi tereivel, a személyes kapcsolatok és a „műveljük meg kertjeinket” apródonkénti kultuszaival, a maga fanyar és lemondó szerelmeivel, gimnáziumi barátságaival, házi bodzaszörpjeivel és biciklitúráival fölkínálja szép fehér nyakát a késnek. A diadalmas román (és transznacionális) kapitalizmus pedig elhúz mellette zakatolva, dübörögve, csörömpölve, síppal-dobbal rohanvást a semmibe.
Márpedig ez az igazság – nem vagytok, nem vagyunk irredenták – , és nem kellene a békesség kedvéért (vagy a reménytelenség miatt) egykedvűen hallgatni. Itt az ideje, hogy valaki kimondja már Kolozsvárt vagy Marosvásárhelyen vagy Sepsiszentgyörgyön vagy Aradon: hogy elég volt az országrontó és nemzetvesztő erdélyi magyar arisztokrácia kultuszából, amely már 1848-ban magyar-román háborút csinált a legnagyszerűbb szabadságküzdelemből. Hogy valaki kimondja már, hogy még a mélykonzervatív Makkai Sándor által szorgalmazott „magunk revíziójá”-ból se lett semmi, csak határrevízió négy évre, és emiatt összeomlás és nemzethalál. Hogy az erdélyi grófok (Bethlen István, Bethlen György, Teleki Pál, Bánffy Miklós) kvartettje fölért húsz turáni átokkal. Hogy „a kisebbségi élet áldásai”-ból (László Dezső) megannyi átok lett. Hogy a romániai magyarságnak jót tenni csak titokban vagy hazudozva lehet, mert nem vagyunk képesek őszintén beszélni egymással. Hogy a pesti patrónusaik előtt bőszen oláhozó erdélyi magyar vezetők odahaza nagyszerűen bizniszelnek sovén román partnereikkel.
És hogy elég volt már. Elég volt.
Tamás Gáspár Miklós
Transindex.ro

A marosvásárhelyi óvónőképző 50 év távlatából
50 évvel ezelőtt, 1966-ban nyitotta meg kapuját a marosvásárhelyi Pedagógiai Líceum, ötéves képzési idővel, egy-egy magyar óvónői és tanítói osztály, illetve két-két román osztály számára. Mi, az első végzős óvónői osztály, 45 évvel ezelőtt, 1971. május 25-én ballagtunk, és utánunk már csak öt évfolyam végzett.
A marosvásárhelyi Pedagógiai Líceum tízéves történetének nem kizárólag az eltelt évek száma ad különleges alkalmat és indokot a megemlékezésre. Városunkban és Erdély-szerte évszázados tradíciókkal rendelkező középiskolák működtek és működnek.
A tíz év jelentőségét leginkább a vállalt küldetésben kereshetjük: jól felkészült magyar óvónőket és tanítókat képezni többnyire a három székely megye számára. Hiszen a jó óvoda, iskola legfontosabb feltétele a jó pedagógus, aki hivatásáért él, alkot, érte lelkesedik és nevelő munkájában örömet talál. A mi képzőnk – ma már kijelenthetjük – ezt a küldetését, a pedagógusképzést becsülettel teljesítette a nehéz körülmények ellenére is. A kezdeti nehézségeket – épület- és szaktanárhiány – mi, növendékek szinte fel sem fogtuk, csupán azt éreztük, hogy az első két évben a Bolyai Farkas középiskola szeretettel befogad bennünket, otthont ad a vidékről érkező diákoknak is. Tanáraink számára is nagy kihívást jelenthetett egy olyan iskolában tanítani, amelyiknek nem volt hagyománya, hiszen 1956-ban megszüntették a szászrégeni magyar tanítóképzést, óvónőképző pedig a megyében addig nem működött. Ennek ellenére a nemes cél érdekében nagy lelkesedéssel, odaadással talán velünk együtt tanulták e képzés csínját-bínját, rakták le a rögös út köveit és élvezték munkájuk szépségét, sikerességét.
Osztályunk nagyszerű közösséggé formálódott, nem számított, hogy nagyvárosból vagy kicsi székely faluból jöttél, hogy milyen családból származol, esetleg árva vagy-e. A szeretet, egymás elfogadása, megbecsülése és segítése volt e közösség célja. A tanulás és az óvodai mintatanítások mellett a sok kirándulás, a kézilabda-bajnokságok, színházi előadások, koncertek és nem utolsósorban a diákbulik tették felejthetetlenné diákéveinket. A sok diákcsíny elkövetése után néha jött Erzsike néni számonkérése, büntetése, de még ma is a fülemben cseng Kádár tanárnő kiállása mellettünk: Ne bántsátok, ezek a lányok megállják az életben a helyüket!
És ez így is lett. Nem dicsekvésként, de bárhova kerültünk, kicsi székely falukba, városokba, megyeközpontokba, a Gyimesekbe, valamint Budapestre, Németországba, nyomot hagytunk növendékeink lelkében, abban a közösségben, ahol éltünk, amelyet becsülettel szolgáltunk. Osztálytársaim szakmai tekintélyre tettek szert a 40 év alatt, közülük sokan óvodavezetők lettek, módszertani-pedagógiai köröket vezettek, képzők gyakorló óvodáiban tanítottak, és valamennyien megszerezték a tanügyben elérhető legmagasabb fokozatot. A 40. osztálytalálkozó óta minden évben találkozunk, mert jó együtt lenni, felidézni diákéveinket, elbeszélgetni családról, unokákról, sorsokról, fél évszázadot megélt barátságunkról.
50 év távlatából szemlélve úgy érzem, hogy nagyszerű emberek neveltek, alapos ismereteket és műveltséget közvetítettek, és nekik köszönhetünk nagyon sok mindent. Hálánk jeléül szeretettel sorolom fel tanáraink nevét: Mester Judit és Bartha Anna osztályfőnökök, Varga Erzsébet, Sebestyén Teréz, Kádár Sarolta, Vészi Mária, Hőgyes Károly, Nagy Géza, Milosits Béla, Klára József, Baltag Emil, Rozsnyai Enikő, akik sajnos már csak fentről figyelhetik tanítványaik életét, és az örökifjú Tímár Katalin és Tőkés András.
1976-tól az Erdély több városában működő magyar tanítóképzőt, beleértve a marosvásárhelyit is, egy tollvonással megszüntetik, így a kezdeti lendületes fejlődés megtorpan. Tulajdonképpen a másfél milliós magyar közösség óvodáinak és iskoláinak az elsorvasztásáról volt szó, erre törekedett a Ceausescu-rezsim. Az óvónők és tanítók utánpótlását csupán a székely- udvarhelyi és a nagyváradi képzők látták el, nem rajtuk múlt, hogy nagyon sok magyar óvodában és iskolában szakképzetlen, illetve román anyanyelvű óvónők és tanítók tanítottak egészen 1990-ig.
Kovács Júlia
Népújság (Marosvásárhely)

Megpecsételődött szakmai kapcsolat
A Babeş– Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézete és a budapesti Magyar Mezőgazdasági Múzeum tegnap ünnepélyes keretek között írta alá Kolozsváron a két intézmény közötti szakmai, tudományos megállapodást.
A rendhagyó eseményt Nagy Róbert Miklós, az intézet igazgatója nyitotta meg. Elmondása szerint az egyezmény nemcsak hivatalossá teszi az együttműködést, hanem megteremti az együttműködés jogi hátterét is. Hozzátette: közös terveik között nemcsak szakmai kiadványok készítése szerepel, hanem kutatási tevékenységek és szakmai találkozók lebonyolítása, ezek eredményeinek publikálása, pályázatok benyújtása, cserediákok fogadása, stb. A két intézmény közötti eddigi együttműködés során már számtalan pozitív élmény halmozódott fel, ezért szeretnék, ha mind a tanárok, mind pedig a diákok kihasználnák ezt a remek lehetőséget.
Estók János, a múzeum főigazgatója elmondta: eddig két intézménnyel, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemmel, illetve a gödöllői Szent István Egyetemmel írtak alá hasonló egyezményt, és nagy örömükre szolgál a most megkötött újabb együttműködés. Ezt követően az igazgató a két intézmény történetéről mesélt, azt emelve ki, hogy rengeteg a közös szál. Alpár Ignác tervező például fontos szerepet játszott mind a kolozsvári, mind a budapesti intézmény megalakulásában, életében, továbbá Herman Ottó erdélyi gyűjteményeinek jelentős részét a budapesti múzeumban állították ki. Hangsúlyozta: az általa vezetett intézmény több mint 15 ezer állatcsontot és 600 ezernél is több könyvet, köztük Mohács előtti iratokat tár a közönség elé. Zárásként megjegyezte, hogy nagyon nagy szeretettel és szívélyesen fogadják az itteni diákokat, akár kutatóként, akár látogatóként érkeznek.
Kovács Lilla
Szabadság (Kolozsvár)

Mentor – Az online környezetünkben is meg kell tanulnunk tájékozódni
Vincze Hanna Orsolyával beszélgettünk válságról, médiáról, filmekről
Oxfordban tanult, mégis a Babeş– Bolyai Tudományegyetem jelentette Vincze Hanna Orsolya számára azt az életpályát, amiben jól érzi magát. Kommunikációtudománnyal foglalkozik, néha még a népszerű sorozatokra is szakemberként reflektál. Két kislánya mellett, lopott óráiban úszik, olvas, és olykor belealszik a filmnézésbe. Szerinte nem lehetetlen ezeket a dolgokat összeegyeztetni.
– A Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) végzett magyar–angol szakon, utána történelemtudománnyal foglalkozott a Közép-európai Egyetemen (CEU), jelenleg pedig kommunikációt tanít a BBTE-n. A történelemtudomány a múltat vizsgálja, visszafele tekint, a kommunikációtudomány ezzel szemben viszonylag új szakterület és inkább előre néz. Hogyan fér meg egymás mellett ez a kettősség?
– Ezt szokás nem lineáris karriernek nevezni. Az én esetemben igazából ez csak látszat, a pályaválasztásomban van egy folytonosság. Az egyetemen régi szövegekkel foglalkoztam és ezek tanulmányozását folytattam a doktori iskolában a Közép-európai Egyetemen. Mindig is érdekelt, hogy a szövegeknek mi a helye a valóságban. A bölcsészkaron a tanulmányozott szövegek kapcsán az érdekelt, hogy milyen kontextusban, milyen céllal, milyen társadalmi valóságban, milyen beszélők közötti interakciókban születtek, mit jlentenek, mi a közük a politikai valósághoz.
Így kezdett el foglalkoztatni a kommunikációtudomány, ugyanis ezeknek a nagy kérdéseknek az újragondolását ma tulajdonképpen a kommunikációtudomány végzi. Hogy a szövegekben és a szimbolikus tartalmak egymás közötti cseréjében milyen tudás jön létre a világról, hogy milyen képeket, milyen értelmezéseket forgalmazunk, ezeket a kérdéseket ma leggyakrabban a kommunikációtudománnyal foglalkozók teszik fel. De ugyanilyen kérdéseket fel lehet tenni a történettudományban, például a politikai nyelvek elemzéseként, amivel a disszertációmban foglalkoztam, vagy az irodalomtudományban, különösen a kora modernkor tanulmányozásában.
"Szeretem a szavakat tenni-venni"
– Honnan jön a szöveg szeretete?
– Bármilyen területtel kezdtem foglalkozni, bármilyen kutatási kérdést fogalmaztam meg, a végeredmény mindig az lett, hogy olyan kérdésként fogalmazódott meg, olyan módszertant kerestem hozzá, amely szövegek vizsgálatát feltételezi vagy szövegszerűen vizsgálható. A doktori tanulmányaim alatt is politikai nyelvek vizsgálatával foglalkoztam, foglalkoztunk, amelyek mind szövegszerű vizsgálatok voltak. A kutatás azt vizsgálta, hogy bizonyos szavaknak, bizonyos kijelentéseknek, bizonyos beszédmódoknak egy adott politikai vagy beszélő közösségben mi a tétje, milyen jelentései vannak a beszélők számára. Mindig szerettem szövegekkel, szavakkal foglalkozni, a szavakat tenni-venni, továbbá mindig érdekelt, hogy mások mit tesznek a szavakkal.
– Voltak mentorai? Kik formálták a pályáját?
– A középiskolás magyartanáromat, Murvai Évát mindenképpen kiemelném. Azt gondolom, az ember életére a középiskolás tanárai nagy hatással vannak.
Oxfordban volt egy tutorom, Robert J. W. Evans. Ez is egy nagyon sajátos tapasztalat. Az ott működő tutoriális rendszerről mi is szoktunk álmodozni, de sajnos csak a szakkollégiumi programok keretében tudunk valamennyire is közel kerülni ehhez, az oktatásban nem. Oxfordban mindenkinek a munkáját közelről követi egy tutor, akivel egyéni képzési terv, olvasmányok, beszélgetések során gondolkodnak együtt.
– A külföldi tapasztalatok milyen újdonságot hoztak? A kivándorlási trendek ellenére miért jött mégis haza?
– A hazaköltözésem személyes döntés volt. A doktori tanulmányaim végén már a BBTE-n dolgoztam. Úgy gondoltam, hogy ez az a karrier, ez az a pálya, amire készülök, amiben jól fogom érezni magam. Nem is volt kérdés, amikor lehetőségem volt versenyvizsgázni a BBTE-re, akkor azt megpróbáltam.
Az egyetem fiatalabb oktatóinak nagy részére igaz, hogy sokan közülük – mint a kora modernkorban – peregrinálnak (vándordiákok külföldi egyetemjárása) szerte külföldi intézményekben, és aztán hazajönnek, ahol próbálják hasznosítani a megszerzett tudást. A külföldi modellek tanulságosak. Fontosak a szakmai kapcsolatok. Ugyanakkor fontos tapasztalat látni az ottani kutatást, az igazán nagy kérdések nagy lélegzetű megfogalmazását. A nagynevű egyetemeken sokkal bátrabban tesznek fel nagy kérdéseket.
Az oktatás szervezésében is hasznos tapasztalatok ezek. Amikor azon gondolkodunk, hogy milyen lesz az oktatás a jövőben, hogyan lehetne azt személyre szabottabbá tenni, hogy milyen lehetne a tehetséggondozás, hogyan kell a kiemelkedő diákokkal foglalkozni – ezen kérdések megválaszolásában nyilván ezek a tapasztalatok nagyon fontosak.
Válság-karácsonyokról, rendszerváltásról
– Van-e olyan kutatása, ami közel áll a szívéhez?
– 2011–2013 között azzal foglalkoztam, hogy a gazdasági válságnak milyen volt a média-reprezentációja, hogy milyen nyelven tudtunk erről beszélni. Izgalmas volt látni, ahogyan ez a „válság” metafora általános hírkeretté vált. Az történt a romániai médiában 2009–2010 között, hogy ezt a kifejezést a valóság nagyon különböző aspektusaira használtuk: a karácsonyi ünnepek válság-karácsonyok voltak, de a politikai valóságot, az államapparátus, az államigazgatás szükségesnek tűnő reformját is válság-diskurzusokkal lehetett leírni. Arról is beszéltek, hogy milyen jó a válság, mert ennek nyomán befejezhetjük azt az átmenetet, amit még 1989-ben kezdtünk el. Ez azért érdekes, mert a kutatásban azt láttuk, hogy a média-diskurzusnak egy eleme tulajdonképpen a valóság értelmezésének és keretbe helyezésének egy módja, ami generikus hírkeretté tud válni. Ez sajátos ablakot nyit a világra, és a világról való tudásunk egy sajátos formája jön benne létre.
Youtube-ról tájékozódnak a fiatalok
– A kommunikációs technikák elég gyorsan változnak. Hol van ma a kommunikációnak, a médiának a helye a társadalomban?
– Az nyilvánvaló, hogy a tömegkommunikáció átalakulóban van. Az internet, különösen a részvételen alapuló új média felületek nagy kihívást jelentenek mind a média mögött álló hagyományos üzleti modellek számára, mind az újságírás, mint hivatás számára. Valamennyien részt veszünk a hírek előállításának, megosztásának, terjesztésének, értelmezésének a folyamatában. A kortárs hírkultúrában a híreknek sajátos, új műfajai jönnek létre.
A fiatal hírfogyasztók egyre nagyobb hányada mondja például azt, hogy a világ dolgairól szatirikus, ironikus formájú, műfajú tartalmak segítségével értesül. Egyre többen mondják, hogy kizárólag online tájékozódnak, hogy például youtube-csatornákat követnek. A hagyományos értelemben vett hírek minthogyha veszítenének a közéleti tudásunk, a világról alkotott tudásunk fölötti monopóliumából. Ugyanakkor a világról és a közéletről való tudásnak új, izgalmasabbnál izgalmasabb formái jönnek létre. Amikor a szakkollégiumi hallgatók témaválasztásait figyeljük, látjuk, hogy milyen újabb és újabb témák érdeklik őket. Újabb és újabb felületeken keresik azt, hogy hol lehet tájékozódni vagy tartalmat megosztani. Ezek olyan változások, amelyek átalakítják az üzleti modellt, de átalakítják a hivatást, a szakmát is.
Ezt belülről igen sokan úgy élik meg – tudjuk beszámolókból, újságírókkal készített interjúkból –, mint egy destabilizáló folyamatot. Ugyanakkor roppant izgalmas az a mód, ahogyan egyre szélesebb közeg vehet részt ebben a folyamatban. Mindezt az árnyoldalaival együtt látjuk: pont azért, mert a tudás forgalmazásában egyre többen vesznek részt, már el kellett volna kezdeni azt a folyamatot, amikor az online-nal kapcsolatos készségeket az iskolában tanítjuk. Ahogy a természeti környezetünkben megtanulunk tájékozódni, ugyanúgy meg kell tanítani a diákokat tájékozódni az online környezetben. El kell sajátítani például azokat a tartalom megosztására vonatkozó etikai normákat, amelyeket hagyományosan az újságíró iskolában tanultak meg a hallgatók. Meg kell tanítani normákat arra vonatkozóan, hogy milyen képeket lehet megosztani a nagy közönséggel, az internet potenciálisan végtelen közösségével. Itt lesznek újabb kihívások a közoktatás, a tanári hivatás, az iskolai curriculum számára is.
– Ha már a tanári hivatásnál tartunk, nőként tapasztalta az „üvegplafon” jelenséget (láthatatlan előrehaladási korlát)?
– Közvetlen módon nem. Nálunk a tanszéken nagyon empatikus és segítő kollegiális háló vesz körül. Volt olyan, hogy az órarend aszerint készült, hogy nekem milyen kötelezettségeim vannak otthon: figyelembe vették, hogy a gyermekeimet ki kell vennem az óvodából, iskolából. Tény, hogy az embernek a családban betöltött szerepe, az élethelyzetek változása átalakítja az időbeosztást, a munkára fordítható időt. Nem lehetetlen ezeket a dolgokat összeegyeztetni. Rugalmasságot igényel az intézmény részéről is, de az egyetemi közegben ez megvalósítható.
„Szeretek sorozatokat nézni”
– Mit csinál, amikor éppen nem kutat, nem tanít?
– Kicsi gyermekeim vannak, két kislányom. Ez pillanatnyilag nagyjából teljesen kitölti a nem munkával töltött időnket. Vannak lopott óráim, amikor például a lányom úszótanfolyamra jár, én is elmegyek úszni. Igyekszünk együtt tölteni minél több tartalmas időt.
Nagyon szeretek jó kortárs magyar irodalmat olvasni, de érdekelnek a kortárs populáris jelenségek is. Valószínűleg a szakmámból adódóan, a kortárs kommunikációs jelenségek iránti érdeklődésemnek köszönhetően lelkes fogyasztója vagyok a populáris kultúrának: szeretek sorozatokat nézni, és lelkes olvasója vagyok a kortárs sikerkönyveknek is. Valaki azt mondta, hogyha Dickens ma írna, akkor filmforgatókönyvet írna, nem regényt: szeretek olyan sorozatokat nézni, amik helyenként olyanok, mintha Dickens írta volna a forgatókönyvet. A teljes igazság persze az, hogy néha belealszom a filmekbe.
Nyilván ezeket az ember néha szakmai szemmel nézi. Feltűnik például, hogy a Kártyavár (House of cards) című filmre való utalások hogyan válnak részeivé a kortárs események értelmezésének. Volt, hogy a The Guardian cikke úgy magyarázta el a nem amerikai olvasóközönség számára az amerikai elnökválasztásban történteket, hogy azt a filmben történtekhez hasonlította. Olyan hivatkozási alappá válik így a film, ami a nagyközönség számára is egy működő értelmezési keretet nyújt. Nyilván szatirikus, ironikus formában, de értelmezési kereteket forgalmaznak ezek az új médiumok, ami által a fogyasztók számára értelmezhetővé válik a valóság.
Vincze Hanna Orsolya.
• 1977-ben született Marosvásárhelyen • egyetemi tanulmányait a kolozsvári BBTE Bölcsészettudományi Karán végezte • 2008-ban szerezte doktori fokozatát a budapesti Közép-európai Egyetemen (CEU) • 2005–2006-ban Oxfordban Chevening ösztöndíjas • a BBTE Politika-, Közigazgatás és Kommunikációtudományi Karának habilitált egyetemi docense • kutatási területei: kortárs hírkultúra, politikai eszmetörténet
SZÁSZ ISTVÁN SZILÁRD
Szabadság (Kolozsvár)

Karizmatikus vezetők segíthetik a külhoni magyarság megmaradását
A nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerint a magyarság megmaradásának a titka a minőségi intézményrendszer mellett az, hogy legyenek karizmatikus vezetői a külhoni magyar közösségeknek.
Szilágyi Péter A megmaradás útjai – helyzetkép a külhoni magyarságról címmel hétfőn a budapesti Magyarság Házában rendezett konferencián kiemelte: 96 éve bekövetkezett a felfoghatatlan, és az ezeréves Magyarországot feldarabolták. „Trianonnal új korszak kezdődött, a múlt eltörlésének és átfestésének kora, százezrek kényszerültek elhagyni otthonaikat, milliók életét keserítették meg csak azért, mert magyarnak születtek" – idézte Szilágyit az MTI.
A helyettes államtitkár felidézte, hogy a XX. század során Beneą és Maniu, Sztálin uralma és Tito partizánjai jelöletlen tömegsírokat, szenvedések tengerét szabadították a magyarságra. Ezeket követték a szocializmus évtizedei, amelyben a nemzet összetartozását tagadták, szimbólumait a sör-virslivel, templomait a pionírházakkal váltották fel. „A magyar korona az óceánon túlról várta, hogy hazatérhet-e valaha is" – fogalmazott az államtitkár. Kiemelte: minden keserű és nehéz történés ellenére mégis ma, közel száz évvel az országvesztés után, magyarok százezrei őrzik az anyanyelvet, élik meg a magyar kultúrát, az erdélyi, a felvidéki, a délvidéki és a kárpátaljai nemzetrészekben. „Összetartozásunk egyre inkább élő valósággá válik a Kárpát-medencében és a diaszpórában egyaránt" – mutatott rá Szilágyi Péter.
A helyettes államtitkár a megmaradás titkát a minőségi intézményrendszer mellett abban látta, hogy legyenek karizmatikus vezetői a külhoni magyar közösségeknek. Példaként említette Márton Áront Erdélyben, Esterházy Jánost Felvidéken, Olofsson Placid atyát, Gulácsy Lajos püspököt a szovjet lágerekben, Böjte Csabát a nehéz sorsú gyermekek között. „De mindezeken túl a legfontosabb, hogy mi magunk, személy szerint cselekvő részei legyünk a magyarságnak" – fogalmazott Szilágyi Péter a Nemzetpolitikai Kutatóintézet rendezvényén. Kiemelte: a nemzeti összetartozás ünnepével 1920 következményeire kívánnak választ adni, a nemzet államhatárok felett álló egységét vallják meg. „A magyar emberek életerős közösségét hirdetik, amely magában hordozza, hogy magyarként fontosak vagyunk egymás számára, és eszerint is cselekszünk" – fogalmazott.
Ablonczy Balázs történész előadásában rámutatott: Trianon mindazon veszteségek összefoglaló neve, ami a magyarsággal történt a 20. században. Úgy vélte, egyfajta „ősbűnként" jelenik meg a magyarság számára. Kitért arra is, hogy a békeszerződés és az abban foglalt igazságtalanságok felerősítették azokat a véleményeket, hogy olyan sorscsapás készül, ami a nemzet teljes megsemmisülésével fenyeget.
Legfontosabb dilemmának az időrendiséget nevezte, azaz mi volt előbb, minek köszönhető az utódállamok kialakulása. Azt gondolta, ha nincsenek nagyhatalmi szándékok a monarchia felosztására, ami már 1916-tól jelentkezett, akkor gyökeresen másként néznének ki ma Magyarország határai. – A mostani állapotokban a magyar képviselet hiánya is közrejátszott a párizsi békekonferencián – jegyezte meg, felidézve: egy évig egyáltalán nem volt helyszíni jelenlét. Rámutatott, ez 1920 januárjában már megkésett volt. Kitért arra is: Trianon után 350-425 ezerre tehető a menekültek száma, az ő történetük feltárásával még adós a történettudomány. „Ezeket a történeteke el kell mondani, ennyivel tartozunk" – fogalmazott Ablonczy Balázs.
A konferencia a nemzeti összetartozás hetéhez kapcsolódik, szombatig számos kulturális programmal, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, koncertekkel várják az érdeklődőket. Csibi Krisztina, a Magyarság Háza vezetője kiemelte: az egész hetet annak szentelik, hogy ismét a Kárpát-medence magyarságára, a Trianon utáni Magyarországra fordítsák a figyelmet, és igyekeznek minden korosztálynak színes programokat kínálni számos műfajban.
Krónika (Kolozsvár)

Kiértékelték a táncos és filmes évet Kolozsváron
Több ezer nézőt vonzott Kolozsváron az a 92 film, illetve 12 kortárs tánc- és balettelőadás, amelyek a Comedy Cluj Filmfesztivál és a Steps Nemzetközi Kortárs Táncfesztivál keretében voltak láthatók egy év leforgása alatt a Városi Kultúráért Európai Alapítvány (FECU) szervezésében – jelentették be a szervezők hétfői sajtótájékoztatójukon. A két rendezvénysorozatot a Norvégia, Izland és Lichtenstein által finanszírozott EGT-alap támogatta.
Takács Aranka, a két fesztivál ügyvezető igazgatója kérdésünkre elmondta: hídépítő jellegük volt a fesztiváloknak, ugyanis minden téren multikulturális volt a két rendezvény. Mint részletezte, folyamatosan két nyelven, magyarul és románul zajlott a két fesztivál kommunikációja. Nem csak a sajtóközleményeket küldték el magyarul is, hanem magyar nyelvű szórólapokat, tájékoztató anyagokat is készítettek, a Comedy Cluj Chameleon című fesztiválújságjában pedig német és angol nyelven is jelentek meg cikkek.
„Azok a társulatok, filmesek, akik eljöttek a két fesztiválra, mindamellett, hogy a nemzetköziségét biztosították a rendezvényeknek, a helyi kultúrát is erősítették. Például a táncfesztiválon fellépett a magyarországi Magyar Nemzeti Táncegyüttes, amelynek tagjai kalotaszegi táncokat is jártak. Mert ugyan kortárs táncfesztiválról volt szó, de a néptáncnak is megvan a kortárs vonatkozása” – magyarázta lapunknak Takács Aranka. Mint részletezte: a Steps programjában fellépett a Győri Balett is, amely szerinte Európa, sőt a világ egyik legjobb kortárs balett-társulata.
A Comedy Cluj fesztiválon magyar, román, német és szerb filmeket is vetítettek, a Steps kínálatában pedig, magyar, román és roma táncok voltak jelen. Takács szerint a vígjátékokat felvonultató filmfesztivál megmutatta a kolozsvári közönségnek, hogy minden népnek sajátos a humora, mást-mást értenek komédia alatt. Kérdésünkre elmondta: az EGT-alapos finanszírozás nagyot dobott a fesztiválok minőségén, sokkal nagyobb lehetőségek nyíltak meg előttük, ennek volt köszönhető, hogy egy éven át, májustól májusig tudtak programokat szervezni. Cristina Irimie, a projekt menedzsere ugyanakkor bejelentette: a két fesztivál idén is folyatódik, a Steps táncfesztiválra várhatóan november második vagy harmadik hetében kerül sor.
Kiss Előd-Gergely |
Krónika (Kolozsvár)

Árus Zsolt nem áll le: továbbra is perel, fellebbez
Egy éve tett büntetőpanaszt Árus Zsolt az ügyészség és a Román Hírszerző Szolgálat ellen – ennek évfordulója alkalmából ismertette, hogyan is állnak jelenleg ezek a jogi eljárások.
Az ügy alapja, hogy tavaly február 25-én levelet írt Budapest, V. kerület polgármesterének, amiben arra kérte, hogy hívják össze a Monturist Kft. közgyűlését, tisztázzák azokat a félreértéseket, amelyeket a cég ügyvezetője gerjesztett, illetve ezen „érdemeire” való tekintettel menesszék az ügyvezetőt. Két nap múlva már hívták is a DNA-hoz kihallgatásra. A kihallgatás tényét valaki kiszivárogtatta a sajtónak, s már aznap este tele volt a sajtó a tudósításokkal, amelyekben azt közölték, hogy a Székely Nemzeti Tanács alelnökét súlyos bűnökkel gyanúsítják. Egy nap múlva megjelent az első névtelen levél, ami arról szólt, hogy Mezei János, Izsák Balázs és Árus Zsolt miket követett el, miképpen gazdagodtak meg a közpénzekből, illetve adományokból. Majd újabb hasonló levelek jöttek, míg április végén az interneten terjesztett rágalmazó levélre válaszként jelezte az összes címzettnek, hogy minden valószínűség szerint egy titkosszolgálati manipuláció áldozatai.
Tavaly május végén Árus két panaszt postázott az ügyészségnek: egyikben a névtelen feljelentők ellen tett panaszt többrendbéli bűncselekmények miatt, a másikban pedig az ügyészség ellen, azért mert minden ok nélkül beidézték, majd kiszivárogtatták a sajtónak a beidézésére vonatkozó információt, s ezáltal szerinte közvetlen okozói a sajtóban való lejáratásnak. A két panasz nyomán három eljárás indult, majd szinte egy időben ugyanarra a következtetésre jutottak: bűncselekmény nem történt. Árus Zsolt ezért mindhárom esetben fellebbezett, két esetben ezt már el is utasították.
Árus Zsolt beszámolója szerint annak ellenére, hogy az eljárás kötelező része a sértett kihallgatása, ez egyik esetben sem történt meg.
Árus Zsolt az általa kezdeményezett és – megállapítása szerint – ki nem vizsgált ügyekkel szembe állítja a Mezei János elleni perben eljáró ügyészek ténykedését. „Ott még máig is kutatnak, alpolgármestertől lefele a városháza kapusáig kihallgattak mindenkit, s bizonyítékokat ugyan nem találtak, de azért összeállítottak egy 150 oldalas vádiratot, a per pedig csigalassúsággal halad, s ki tudja, mikor ér véget. Az összefüggéseket csak az nem látja, aki nem akarja” – fogalmaz Árus Zsolt.
Az ügyészségi eljárások eredményével elégedetlen Árus Zsolt már a bíróságon nyújtott be újabb panaszt. Így június első felében két tárgyaláson kell meggyőzze a bírókat, hogy a kérésére indult kivizsgálás felületes volt, és a következtetések ellentmondanak a tényeknek.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

Borboly-per: sokadik halasztás
Továbbra sem kezdődött el a vádlottak kihallgatása és érdemben az elsőfokú bírósági eljárás a Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök és tizenkét másik személy ellen indult büntetőperben, újabb halasztás elrendelésére volt szükség. Borboly ügyvédje ismét az Alkotmánybírósághoz fordult, a bizonyítékok kizárásával kapcsolatos kéréseket sem tárgyalták.
Késéssel kezdődött a keddi tárgyalás, a teremben ülők többsége a félórás várakozás alatt már megtudta, hogy ismét halasztás várható. A tárgyalást vezető Vlad Neagoe bíró közölte, a perben magánfélként részt vevő Hargita Megyei Önkormányzat jelezte, hogy a hivatalból kirendelt védő helyett választott ügyvédet fogadna, és ezért halasztási kérést nyújtottak be. Hasonló helyzetben van a csíkszentmihályi helyi önkormányzat is, amelynek viszont meg kell magyaráznia perbe lépésének indokait is.
A bíró felhívta a figyelmet, ilyen okokból többször nem lehet halasztást elrendelni, de mindaddig, amíg a per érdembeli tárgyalása el nem kezdődik, a vádlottak bármelyikének joga van kérni az egyszerűsített eljárás lefolytatását, és beismerő vallomást tenni. „Lehet ezen gondolkodni” – mondta Vlad Neagoe, aki úgy vélte, indokolt volt a halasztás, amíg a per résztvevőit érintő kérdések nem tisztázódnak, de a következő alkalommal már tovább kellene lépni. A tegnapi tárgyaláson így nem kerültek napirendre azok a kérések sem, amelyekben lehallgatási jegyzőkönyveken alapuló bizonyítékok kizárását kezdeményezte több vádlott jogi képviselője.
Elhangzott az is, hogy a Borboly Csabát képviselő Sergiu Bogdan ügyvéd alkotmányossági kifogást nyújtott be az alkotmánybíróságra. Mint az ügyvéd a tárgyalás után elmondta, ez többek között a lehallgatásokat szabályozó előírásokra vonatkozik, amelyeket az új és a régi büntetőjogi perrendtartás szerint különbözőképpen értelmeztek a bíróságok, miután az alkotmánybíróság idén februárban kimondta, hogy az új büntetőjogi perrendtartásban szereplő, „az állam erre szakosodott szervei” megfogalmazás nem elég világos, és ezért alkotmányellenes. „Két éve várjuk, hogy Borboly úr nyilatkozatot tehessen” – mondta Sergiu Bogdan a sorozatos halasztásokra utalva. A következő tárgyalást két hét múlva tartják.
Kovács Attila |
Székelyhon.ro

Homokzsákkal védekeztek, mégis befolyt a víz a házakba Szentpálon
Záporeső okozott áradást Homoródszentpálon hétfőn este, de a helybéliek példásan összefogtak a segítségnyújtásban Homoródszentmárton község önkéntes tűzoltóságával.
A megduzzadt Varca-patak a település központjában az útfelületre is kiöntött, ugyanakkor elárasztotta öt lakóház pincéjét, és az ajtó elé helyezett homokzsákok ellenére befolyt két faluszéli házba is. „A faluban az árkok színültig teltek, a pincékben hol mellmagasságig, hol plafonig ért a víz. A tűzoltóság feladata a szivattyúzás volt, ez éjjel kettőig tartott. A lakosság aktívan részt vett, aki tudott, segített” – fogalmazott Mostis Ádám tűzoltóparancsnok.
Nem okozott jelentős kárt az áradás, mivel ilyenkorra nagyjából kifogynak az előző évi termények a pincékből. Egyik pince konyhának van kialakítva, egy másik pedig egy még épülő ház része. Mindegyikben a takarítás okoz nagyobb fejtörést az ott lakóknak, hiszen az ár sok hordalékot, iszapot hagyott maga után. A záporeső által okozott áradást megelőzni nem lehet, azonban a kár csökkenthető az átereszek, kanálisok és patakmedrek karbantartásával – közölte Mostis Ádám.
Homoródszentmárton község önkéntes tűzoltósága ugyanakkor Facebook-oldalán felhívta a lakosság figyelmét, hogy ilyen esetekben a pincékben lévő konnektorok, kapcsolók veszélyt jelentenek, ezért ezekbe a helyiségekbe lehetőleg ne szereljenek improvizált villamossági eszközöket.
Dósa Ildikó
Székelyhon.ro

Áradás Csomafalván
Utcákon hömpölygött a víz, pincéket, gazdasági épületeket árasztott el, veteményesek mentek tönkre a hétfő délutáni felhőszakadás után Csomafalván.
A mintegy félórás égszakadást követően kilépett medréből a Somlyó-pataka, és lezúduló víz elárasztotta a környéket. A Hidegpatak és a Círjákkert utcákat teljesen elöntötte az áradás.
Az áradás által érintett falurészen 1974 óta nem tapasztaltak hasonlót az ott lakók. A helyi polgárvédelem, valamint az önkéntes tűzoltóság tagjai egy ideig pincékből szivattyúzták a vizet, mentették, ami menthető volt. Homokzsákokkal szorították vissza medrébe a patakot, este 11 óráig tették a dolgukat a segítők – tudtuk meg Márton László Szilárd polgármestertől.
Keddre bár visszahúzódott az ár, megszűnt az árvízveszély, a további áradásokat megelőző intézkedések zajlottak. Munkagépekkel dolgoztak a partszakasz helyreállításán, homokzsákokkal erősítették meg. A Somlyó-patak áradása okozta károk felmérése elkezdődött, amint elkészül, a polgármesteri hivatal továbbítja az illetékeseknek – mondta a község élenjárója.
Tamás Gyopár
Székelyhon.ro

Huszonhatodik Tudász Gimi-sikerrel
Huszonhatodik alkalommal rendezték meg a Tudászt, a középiskolások általános műveltségi vetélkedőjét Székelyudvarhelyen, a volt Stúdió Mozi nagytermében. Az izgalmas verseny témája az első világháború volt.
A kérdések, feladványok, filmbejátszások segítségével a részvevők bejárhatták az első világháború helyszíneit Ojtóztól Gallipoliig, Doberdótól Verdunig, megismerkedhettek a Nagy Háború csatatereivel, a 82-es székely gyalogezred hőstetteivel. A vetélkedőn öt háromfős csapat mérte össze tudását a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola, az Eötvös József, valamint a Kós Károly szakközépiskolák, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium és a Tamási Áron Gimnázium diákjai.
Igazán szoros verseny alakult ki, hiszen már az első fordulóból 37, 38 és 31 ponttal jutott a villámkérdésekből álló másodikba a Tamási, a Refi és a Palló csapata. Végül a Tamási Áron Gimnázium képviselői a villámkérdéseknél fölényes győzelmet arattak, őket holtversenyben követte a másik két csapat. A játékban részt vevő diákok értékes történelmi tárgyú könyvjutalmakkal távozhattak. Ezúttal sem maradt el Miklós József katonadalainak előadása.
A színjátszópróbán minden csapat remekül teljesített, ezt a Dáné Szilárd tanfelügyelő, Pál János unitárius lelkész és Kápolnási Zsolt történelemtanár alkotta zsűri is maximális pontszámokkal értékelte.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro

Ítéletidő sepert végig Kézdiszéken
Hétfő délután jégeső pusztított Felső- Háromszéken, a legnagyobb károkat Nyujtódon, Kézdimartonoson, Bereckben és Ozsdolán jegyezték. A medréből kikelt Kurta-pataka elmosta a Kézdimartonos és Ozsdola közötti hidat (felvételünk), így megszűnt a járműforgalom a két település között. Értesüléseink szerint a vihar a legnagyobb kárt a termőföldeken Nyujtódon okozta.
Tegnapi terepszemlénket Kézdioroszfaluban kezdtük, ahol, habár a Kászon-pataka látványosan megduzzadt, a múlt évben elvégzett patakszabályozásnak köszönhetően nem lépett ki medréből. Nyujtódon a jégeső 16 óra után pusztított, és Boros Vilmos római katolikus plébános beszámolója szerint az ítéletidő másfél óráig tartott. A jégeső jelentős kárt okozott a háztáji kertekben, a gyümölcsösökben, de a falu határát sem kímélte. A nagy mennyiségű esővíz a Temető utcából érkezett, és a sánc hamar megtelt, ezért a volt szövetkezeti kocsmáig a házak pincéit elárasztotta az iszapos víz, amely több portán a házakba is behatolt.
A lakosság a polgármesteri hivatal segítségét kérte. A városháza munkatársain kívül a katonai tűzoltók is segítettek, késő éjszakáig szivattyúzták a vizet a pincékből. A plébános szerint a sáncokat nem takarították ki, a mezőn pedig a levezető árkokat és csatornákat legtöbb helyen felszántották, ennek is köszönhető, hogy a felhőszakadás nagy károkat okozott. A 101. szám alatt lakó nyolcvanéves Bács János elmondása szerint amióta az eszét tudja, hasonló vihar nem sújtotta Nyujtódot. A 100. szám alatti portán a ház melletti járda eltűnt és a pince beomlott, a ház betonalapja beszakadt, a fölötte lévő szobában jelenleg életveszélyes tartózkodni.
A házban, ahol a Kocsis házaspár, Béla és Zita lakik három apró gyermekkel, tegnap délelőtt majdnem térdig ért a víz, a három apróságot a szülők az asztalra menekítették. A három szobából egy maradt lakható állapotban. Lőrincz József falufelelős gyűjtést kezdeményezett a károsultak megsegítésére. Az Ozsdolán lakó Bakk-Dávid Tímea újságíró Facebook-bejegyzése szerint a lezúduló víz folyóvá változtatta a községközpont utcáit és udvarait.
Bereckben és Kézdimartonoson 17 és 18 óra között pusztított a jégeső. Dimény Zoltán polgármester beszámolója szerint a felhőszakadás nyomán a határ víz alatt volt.
A legnagyobb kár a Kurta-hídjánál történt, ahol a víz szabályosan elsodorta a hidat. Az elöljáró szerint legalább harminc udvart és veteményest öntött el a víz Bereckben, de Kézdimartonoson az utcákat is megrongálta, mintegy három-négy kilométeres szakaszt kell kijavítani. Fél óra alatt akkora vízmennyiség érkezett, amit az itt élők eddig még soha nem tapasztaltak – mondotta az elöljáró. Ami a Kurta-hídját illeti, első lépésként egy tervezőt visznek a helyszínre, aki egy új hidat tervez, amit Ozsdolával közösen vagy a saját költségvetésükből építenek fel.
A két település között egyelőre lebénult a közlekedés, ideiglenes megoldásként valahol az egykori híd környékén átjárót alakítanak ki, de az is időbe telik, mivel magánterületekről van szó, ezért a tulajdonosok jóváhagyása is szükséges. Dimény Zoltán szerint egy új híd több százezer lejbe kerül, de pontos összeget nem tudott mondani. A nyujtódi Lukács László önkormányzati képviselő arra kéri a károsultakat, hogy írásban jelentsék a kárt a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatalnál, hogy a kormányhivatal által kinevezett különbizottság felmérhesse a kárt.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Művészeti egyetemet létesít Sepsiszentgyörgy
ESZME – Erdélyi és Székelyföldi Művészeti Egyetem néven magyar felsőoktatási intézmény létrehozását tervezik Sepsiszentgyörgyön. Bár a lapunknak nyilatkozó művészek szerint a területen túlkínálat van, a szentgyörgyi képzésre valószínűleg lenne kereslet.
Erdélyi és Székelyföldi Művészeti Egyetem létrehozását tervezi a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. A projekt ötletgazdája és névadója Ütő Gusztáv képzőművész, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) reklámgrafika tanszékének adjunktusa, aki szerdán az egyetemnek kiszemelt műemlék épület előtt Antal Árpád polgármesterrel tartott sajtótájékoztatót.
Kifejtette, az ESZME létrehozásának legfontosabb indoka, hogy jelenleg a székelyföldi művészeti gimnáziumok végzett diákok és az ott tanító tanárok Nagyváradig kell hogy utazzanak, ha magyar nyelvű művészeti egyetemen szeretnének tanulni és tanítani. A sepsiszentgyörgyi, csíkszeredai, székelyudvarhelyi és marosvásárhelyi művészeti gimnáziumok tanulói iratkoznak be Nagyváradra, a Partiumi Keresztény Egyetemre, ám a nagy távolság, az utazás megterheli a szülők költségvetését. Másrészt a nagyváradi egyetemen például öt sepsiszentgyörgyi tanár oktat, a diákok 75-80 százaléka székelyföldi, a képzőművészeti karon ennél is magasabb az arányuk.
Ütő Gusztáv úgy véli, az ESZME fontos láncszem lenne, hiszen Sepsiszentgyörgy már most jelentős művészeti központ, sikerült megvalósítani Baász Imre képzőművész erre vonatkozó elképzelését, olyan művészeti intézmények működnek, mint az Erdélyi Művészeti Központ (Eműk), a Székely Nemzeti Múzeum, a felújítás alatt álló Gyárfás Jenő Képtár, a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér, a Plugor Sándor Művészeti Gimnázium, tehát már csak a magyar nyelvű művészeti felsőoktatási intézmény hiányzik.
Ütő Gusztáv tervei szerint az ESZME a Sapientia EMTE kihelyezett tagozata lenne, hat tanszéket hoznának létre, festészet, szobrászat, művészettörténet, építészettörténet, építészet és tájépítészet szakot. Arra a kérdésre, hogy ez nem veszélyezteti-e a PKE képzőművészeti tanszékének megmaradását, Ütő Gusztáv kifejtette, grafika tanszéket nem terveznek, másrészt a székelyföldi diákok és az itthon tartásuk szempontjából is fontos lenne az ESZME, hiszen „Nagyvárad elszippantja a tehetséges székely fiatalokat, majd löki tovább őket Nyugat felé”.
Antal Árpád polgármester elmondta, ez a projekt a városvezetés és az MPP-t képviselő Ütő Gusztáv nagy, közös terve. A megyei önkormányzattól megszerzik a jelenlegi tüdőkórház műemlék épületét, EU-s, kormányzati forrásokból és saját költségvetésből felújítják, a kórház számára pedig egy betegellátásra alkalmas új ingatlant építenek. Az épülettel szemben, a volt fogorvosi rendelők helyére egy korszerű, új könyvtárat tervez a Kovászna Megyei Tanács, tehát egy új városrész alakulna ki egyetemmel, könyvtárral. Sepsiszentgyörgyön működik különben a BBTE kihelyezett tagozata, közgazdaság- és gazdálkodástudományi kar, valamint környezettudományi és környezetmérnöki kar, a Sapientia EMTE pedig agrármérnöki szakot indított tavaly a városban.
„Mindig örülünk, ha képzőművészeti szak indul bárhol, ugyanakkor ez konkurenciát teremt, a magyarság ereje megoszlik. Ahhoz, hogy akkreditálni tudják az egyetemet, doktori képesítéssel kell rendelkezzenek az oktatók. Kétlem, hogy Sepsiszentgyörgyön olyan sok, doktori fokozattal rendelkező képzőművész lenne. Ez olyan távlati terv, amely egyhamar nem tud megvalósulni, csak úgy lehetséges, ha vendégtanárokat hívnak, de az nem az igazi” – értékelt lapunknak Ujvárossy László, a PKE művészeti tanszékének vezetője. Hozzáfűzte: nagyon sok képzőművészeti szak működik most már az országban, túlkínálat van: Kolozsváron, Nagyváradon és Temesváron is két-két szak működik, de Aradon és Nagybányán is létezik képzőművészeti felsőoktatás. „Őrület, hogy mennyi van, és annyi képzőművész nem születik” – magyarázta.
Kérdésünkre elmondta: nem tart a konkurenciától, hiszen olyan tanári karral rendelkeznek, amely állja a versenyt. „Nincs ezzel probléma, aki ide akar jönni, az úgyis ide jön” – vélte. Hozzáfűzte: eddig mindig megvolt a szükséges diáklétszám a PKE-n, a székely diákok aránya 30–50 százalékos, évről évre változik. Hozzáfűzte, a székelység miatt is indították el a képzést Nagyváradon, hogy anyanyelven tanulhassanak az ezt inkább igénylő székely diákok.
„Mivel magánegyetemekről van szó, lehet véleményünk róla, de végül is ők döntik el, hogy szükség van-e rá, vagy sem” – szögezte le Kolozsi Tibor szobrászművész, a Kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem adjunktusa. Kérdésünkre elmondta: szerinte túlkínálat van művészeti egyetemekből, de Sepsiszentgyörgyön a magyar nyelvű oktatásra egész biztosan lesz kereslet. „Fognak majd jelentkezni oda diákok, hiszen művészeti középiskola van Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen is, ezért valószínű, hogy ebből a körzetből inkább oda mennek” – magyarázta.
Kérdésünkre elmondta: természetes dolog, hogy a művészetek iránt érdeklődő diákok számban megoszlanak a különböző felsőoktatási intézmények között. Hozzáfűzte: kérdés, hogy melyik egyetem milyen képzést kínál, és nemcsak a képzések minősége, hanem a felsőoktatási intézmények felszereltsége is számít.
Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely
Székelyhon.ro

Az elnyomás és autonómia között
Kedd és szerda szabadnap volt, így a székely labdarúgó-válogatottnak volt ideje beletekinteni az abház mindennapokba, a fiatal és rendkívül türelmes önkénteseknek köszönhetően először a háborúkkal és elnyomással teletűzdelt történelmüket ismerhettük meg. Helyszíni riport Abháziából. bházia nem Grúzia. Erre minden egyes alkalommal felhívják a figyelmünket, tovább arra is, hogy az általunk használt szavak a grúz nyelvből lettek magyarosítva, így jelenleg Szuhumban (abházul Akua) tartózkodunk és nem Szuhumiban.
Folyamatos harc a függetlenségért
Abházia történelme során főleg grúz fennhatóság alatt volt, de autonóm fejedelemségként is működött (786-ig). A 16. században a területet törökök foglalták el, őket a grúzok szorították ki és létrehozták az újabb autonóm abház fejedelemséget. Az 1800-as években Oroszország meghódította a Kaukázus északi és nyugati részét, így ezúttal orosz fennhatóság alá került a terület, hosszabb-rövidebb ideig autonómiával is rendelkezett. Az 1917-es októberi orosz forradalom után létrejött a független Grúzia, az ország része volt az ismét autonóm Abházia. A bolsevik Vörös Hadsereg 1921-ben megszállta Grúziát, és hamar véget vetett a rövid életű függetlenségnek. Abháziát 1931-ben Sztálin autonóm köztársasággá alakította Grúzián belül, az autonómia azonban csak névleges volt, a szovjetek szigorúan központosított uralma alatt voltak. Az abházok elnyomása Sztálin halálával ért véget, ám a korábban betelepült örmények miatt lassan kisebbségbe szorultak, így a fiatal köztársaságban nőni kezdtek az etnikai feszültségek.
A helyzet fokozódott, a függetlenségre törekvő grúzok ki akarták szorítani az abházokat. Szovejtúnió 1991-es szétesését követően az abházok és grúzok közti konfliktus tovább nőtt, az abházok attól féltek, hogy ha függetlenné válik Grúzia, az veszélyezteti autonómiájukat.
Grúzia végül 1991. április 9-én kikiáltotta függetlenségét, az erről szóló népszavazást a nem grúzok bojkottálták. A politikai helyzet nagyon ingatag volt, 1992 januárjában a grúz nacionalisták államcsínnyel kerültek hatalomra. Az abházok sem voltak tétlenek, júliusban kikiáltották Grúziától való függetlenségüket. Helyi információk szerint csiholt vádak miatt (féltették a vasúthálózatukat) 3000 grúz katonát vezényeltek a rend visszaállítása érdekében, Szuhum és környékén pedig komoly harcok bontakoztak ki. Az egyhetes harc során a grúz kormány erői nyertek, így ellenőrzésük alá vonták Abháziát. Ekkor történt Abházia egyik legsötétebb eseménye is. Augusztusban a harcok során Tkuarchal városából helikopterrel próbálták kimenteni a gyerekeket, nőket és az idősebb embereket. A grúzok pedig annak ellenére, hogy tudták, kiket szállítanak, lelőtték a helikoptert. A tragédiában 87-en veszítették életüket, köztük 35 gyerek és 8 terhes nő. Mindannyian élve égtek meg. A Hat-tragédiáról nagyon nehezen beszélnek a helyiek, akik a mai napig folyamatosan negatív sztereotípiák ellen kell küzdjenek.
Az abházok nem adták fel, csecsenek, kozákok, oroszok csatlakoztak hozzuk, szeptemberben pedig megtámadták Gagrát, és Abházia jelentős részéből elűzték a grúz erőket, ellenőrzésük alá vonták Abházia Szuhumtól északnyugatra fekvő részét. A harc folytatódott, az abház lázadók 1993 júliusában megtámadták és elfoglalták a grúz irányítás alatt lévő Szuhumot. A harcokban ezerszámra haltak meg emberek. Szuhum megszerzését követően az abház erők hamar elfoglalták Abházia többi részét, szinte minden grúz (kb. 250 ezer ember) elhagyta lakhelyét. A különböző becslések szerint 10 ezer–30 ezer grúz és 3 ezer abház esett áldozatul.
A háború utáni években folyamatos volt a szórványos erőszak. Bár az oroszok békefenntartóként voltak jelen, fegyverrel látták el és pénzügyileg támogatták az abház lázadókat. Az orosz támogatás nyomán az orosz rubel lett Abházia tényleges pénze, majd megkezdte Abházia lakosságának útlevéllel való ellátását (jelenleg két útlevéllel rendelkeznek).
A függetlenség kikiáltása
2008. augusztus 9-én az abház erők tüzet nyitottak a Kodori-szorosban (Szuhumtól keletre) a grúz csapatokra, miután grúzok rakétát küldtek rájuk. Ez összefüggésben állt az akkor zajló dél-oszétiai háborúval. Akkoriban döntött úgy Oroszország, hogy fegyverrel támogatja az oszét szakadárokat, akiket Grúzia támadott. Kitört az orosz-grúz háború, augusztus elején közel tízezer orosz katona érkezett Abháziába. Mintegy ezer abház katona indult az Abházián belüli, a grúz kormány ellenőrzése alatt álló terület elfoglalására a Kodori-szoros felső részén. Abházia függetlenségét 2008. augusztus 26-án ismerte el Oroszország (jelenleg Nicaragua, Venezuela, Tuvalu, Vanuatu és Nauru, valamint a szintén vitatott Dnyeszter Menti Köztársaság, Dél-Oszétia és Hegyi-Karabah ismeri még el).
Csökkent, de még nem szűnt meg a feszültség
A helyiek elmondása szerint a jelenlegi helyzetük nem a legjobb, vannak problémák, de tudják, merre kell fejlődjenek, a helyzet stabilizálódott. Az abház, az orosz, az örmény és a grúz egy családként funkcionál, összetartásuk példaértékű. Jelenleg közel 800 ezer abház él a világon, legnagyobb részük Törökországban és Afrika északi részében. A 255 ezer fős Abháziában 1989-ben a lakosság 48 százaléka grúz volt, 17 százaléka pedig abház. Az elmúlt közel három évtized alatt ez az arány megfordult, hiszen többségében már az abházok vannak, míg jelenleg a legnépesebb kisebbséget az oroszok alkotják.
A színes, a miénkétől nagyon eltérő kultúrájukkal, szokásaikkal következő beszámolónkban foglalkozunk.
Zátyi Tibor |
Székelyhon.ro

Magyarország támogatná a romániai sztrádaépítést
A romániai autópálya-építésnek kíván új lendületet adni Cseke Attila Bihar megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő azáltal, hogy Nagyváradra hívta Tasó László közlekedéspolitikáért felelős budapesti államtitkárt, aki bejelentette: Magyarországon legkésőbb 2018 végéig befejezik autópályáik kiépítését a partiumi megye határáig.
Az államtitkár szerdán emlékeztetett, hogy már 2009-ben létrehozták azt a román-magyar társulást, ami előkészítette a szeptemberben megnyíló új európai támogatási forrásokra a közös pályázatokat, ám ezek többségéhez elengedhetetlen a megfelelő infrastruktúra. Tasó szerint közlekedéspolitikában Magyarországon mindig is politikai konszenzus volt, így nem véletlen, hogy a határ túloldalán a beruházások is ütemszerűen haladnak.
„Gátló okokat mindig lehet találni, de ha egy ország autópályát akar építeni, akkor azt meg is építi" – szögezte le. Mint jelezte, az anyaországi kormány többmilliárdnyi forintot különített el, hogy a Gyula felé vezető szakaszt kiépítsék, de jövő héten már átadják a területet Debrecen déli részén is, ahonnan Berettyóújfalu irányában Nagyváradig kiépítik azt a szakaszt, amely nemcsak az M3-sal, hanem az M4-sel is összekötésben lesz. Ezzel párhuzamosan Miskolcnál észak felé haladnak majd, hogy végül megvalósuljon a via-Karpatia folyosó Románia, Magyarország, Szlovákia és Lengyelország között. Megerősítik a Debrecent Érmihályfalvával összekötő útszakaszt is, a határátkelő pedig emelt szintűvé válhat.
Ugyancsak idén folytatódnak a határ túloldalán a vasút- és hajózásfejlesztési beruházások, amelynek részeként többek között 2019-ig megvalósulhat a Debrecent Biharkeresztessel öszszekötő vasútszakasz villamosítása. „Ahol autópálya és gyorsforgalmi út van, az a térség fellendül. Minden méter és kilométer autópályának és vasútnak megvan a haszna" – vallja az államtitkár. Hangsúlyozta, nekik is érdekük, hogy a romániai oldal kiépítse úthálózatait, ezért térségtől függetlenül korlátlan támogatásukat ajánlotta fel. Rámutatott, hogy ők már tavaly elfogadtak egy olyan törvénycsomagot, amely egyharmadára csökkentette a nagyszabású projektek előkészítési időtartalmát, míg a kivitelezésre átlagosan „kettő, maximum három nyarat" írnak elő.
Cseke Attila emlékeztetett rá, hogy Dan Marian Costescu szállításügyi miniszter megígérte, hogy április végén elkezdenek végre dolgozni az autópálya Bors– Berettyószéplak-szakaszán, de a projekt változatlanul stagnál. Magyarázatot erre még nem kaptak a tárcavezetőtől, de május elején Szatmár megyei képviselőtársaival meghívást intézett Dacian Cioloş kormányfőhöz, hogy június folyamán látogasson el Váradra az észak-erdélyi autópályáról egyeztetni.
„Keressük az összes lehetőséget, hogy ez megvalósuljon, mert senkinek sem állhat érdekében Romániában, hogy 2018-ra ne csatlakozzunk autópályával az európai hálózatba" – szögezte le a Bihar megyei képviselő. Szerinte most két lehetőség van: vagy szerződést bontani a kivitelezővel és új versenytárgyalást kiírni a munkára, vagy közös megegyezésre jutni a spanyol konzorciummal, amelynek azonnali hatállyal el kellene kezdenie az elviekben egy év múlva átadható építkezést.
„Nem akarunk arra ébredni, hogy Magyarország befejezte az ő részét, nálunk pedig még nincs kész" – tette hozzá Cseke. A képviselő egyébként a vasútfejlesztést ugyanilyen fontosnak tartja, és figyelmeztetett: szerdától megnyíltak az ezt célzó uniós alapok, a masterplanban pedig szerepel a Nagyvárad– Kolozsvár-szakasz régóta tervezett modernizálása és villamosítása is.
Vásárhelyi-Nyemec Réka |
Székelyhon.ro

Gyereknapi üzenet – otthonról haza
1990. márciusában a magyarellenes pogrom idején, amikor a libánfalvi és hodáki románok megrohamozták a Rózsák téri Megyeházát és Kincses Elődhöz hasonlóan sokadmagammal nekem is lapulnom kellett örökkévalóságnak tűnő ideig egy irodai szekrényben… Nos, igen, akkor éreztem, milyen az, amikor a hazugság gyűlöletté válva akár ölni is tud.
Előtte láttam én is az épület teraszáról az összecsapás pillanatát, az eleső, megtaposott vérző embereket, előbb a magyar, majd a román oldalon. Akkor belém égett a tehetetlenség, a kiszolgáltatottság érzése az értelmetlen pusztítással, a háttérben sejthető alattomos, hazug hatalmi játszmákkal, gyűlöletkeltő politikai, titkosszolgálati mesterkedéssel szemben.
Azóta eltelt a 26 év. 23 éve Budapesten élek, itt dolgozom. A szívem, lelkem marosvásárhelyi maradt, a gondolataim is oda térnek vissza minden sorsfordító pillanatban. Sokan, igencsak sokan vagyunk így ezzel. Teszem hozzá, sajnos.
Mert tény, hogy jobb lenne, ha én magam, mi sokadmagunkkal, akik eljöttünk – ki ezért, ki azért, az okok, indokok sokfélék – ott lennénk most is. Jó lenne, ha ott lehetnénk minél többen a vasárnapi választás előtt, hogy elmondjuk azoknak, akik vagy már belefáradtak a reménykedésbe, vagy túl fiatalok ahhoz, hogy tudják, hogy igenis van értelme reménykedni, hinni, hogy igenis van, lehet magyar jövő, magyar felemelkedés, lehet tisztességes magyar-román együttélés, együttműködés Marosvásárhelyen a történek ellenére, az elmúlt 26 elvesztegetett év ellenére is. Jó lenne, ha vasárnap mi is dönthetnénk, ha megdönthetnénk a Florea fakivágós „virágkorát”.
Én tudom, hogy könnyebb a hazudozásra, a kicsinyes, alattomos és alaptalan vádaskodásra, gyűlöletkeltésre befele fordulással, keserű legyintésekkel reagálni, hogy „nincs mit tenni”, „ezek a Florea félék” mindig valahogy újra és újra előkerülnek, és csalással, hamiskodással mindig felülkerekednek, basáskodnak, kár minden erőfeszítés, nincs remény.
Állítom: NEM IGAZ! A hiba – lássuk be – a mi „készülékünkben” van. Azokéban, akik eleve feladják a harcot. A régi mondás mindig érvényes, most is: csak az veszít csatát, aki hadba sem indul.
Szavazni, voksolni kell! Nem a távolmaradással.
Igen, mondom mindezt én, aki sajnos, már hivatalos otthoni lakcím híján innen Budapestről várom, remélem a fordulatot. Tehetetlenül szemlélem, vajon bekövetkezik-e végre. Vajon, lesz-e végre magyar vezetője a még nem kis mértékben magyar szülővárosomnak.
Soós Zoltán esélyt adhat.
Nekem, Önöknek, Marosvásárhelynek, a politikai gyűlöletkeltés-mentes magyar-román viszonynak a hétköznapokban. Önök, ott élők eldönthetik. Ha akarják a változást, nem otthon ülve várják az eredményt, hanem szavaznak: Soós Zoltánra.
Kérem szépen, tegyék meg!
Ígérem, a kisfiam, a lányaim is megköszönik majd.
Sükösd Levente
2016.06.01, Budapest
Erdély.ma

Politikamentes megemlékezés június 4-én?
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) idén is megüli a nemzeti összetartozás napját június 4-én Székelyudvarhelyen, melynek keretében megemlékeznek a trianoni diktátum aláírásáról – írta a Krónika.
A tudósítás szerint politikamentes rendezvényre készülnek, ami azért furcsa, mert mind a trianoni békediktátum, mind pedig maga a nemzeti összetartozás eszménye kőkemény politikai kategória, fogalom. Az 1920. június 4-én történtek, de különösen az előzmények és a következmények a legsúlyosabb politikai kérdéseket vetik fel, mindmáig.
Az udvarhelyi eseményre a szervezők meghívják a civileket és a romániai magyar politikai szervezeteket is, de kikötötték, politikai felszólalásokra nem kerülhet sor. Nagy Pál, az EMNT udvarhelyszéki elnöke elmondta, mivel június 4-én kampánycsend van, kizárólag a történelmi eseménnyel kapcsolatos felszólalásokra adnak lehetőséget. A megemlékezést délután fél öttől tartják a millenniumi emlékműnél, ahol koszorúzni is fognak.
Az esemény részeként a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) helyi szervezete megrendezi az immár hagyományosnak mondható biciklitúráját: Székelyudvarhelyről indulva a Nyikó mentén haladnak Székelykeresztúrig, majd visszatérnek Székelyudvarhelyre.
A Székely Nemzeti Tanács udvarhelyszéki elnöke, Bíró Edit egy sajtótájékoztatón elmondta, a tanács szolidáris a merényletkísérlettel és felbujtással alaptalanul vádolt székely fiatalakkal, Beke Istvánnal és Szőcs Zoltánnal, de azokkal is, akiket megbírságoltak a székely szabadság napi rendezvényen való részvétel miatt. A március 10-ei megmozduláson egyébként több mint tizenöt udvarhelyszéki kapott bírságot csendzavarásért.
Nagy Pál megerősítette, továbbra is lehet ingyenes jogi tanácsadást kérni az EMNT-től egyéni vagy közösségi jogsérelem esetén.
Nagyváradon másnap emlékeznek és tartanak össze
A szervező Csillagocska Alapítvány és a Magyar Polgári Egyesület a trianoni békediktátumra emlékezve, a nemzeti összetartozás napjának Kárpát-medencei programsorozatához kapcsolódva megemlékezésre hívja és várja a város magyarságát június 5-én, vasárnap 18 órára a vasúti pályaudvarral szemben álló nagyvárad-réti református templomba. Rövid áhítat után alkalomhoz illő versösszeállítást ad elő Meleg Vilmos színművész, fellép a Nagyváradi Asszonykórus, a Váradi Dalnokok és a Nagyvárad-Réti Református Egyházközség Sztárai Mihály Kórusa.
itthon.ma//erdelyorszag

Csíkszék több településén is a víz lett az úr
Több patak is kilépett medréből csütörtökön Csíkban a lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt. Áradás volt Csíkajnádon, Csíkjenőfalván összehangolt árvíz elleni védekezést láttunk, Csíkmadarason viszont ennek hiányát. A csíkszeredai csatornahálózat sem bírta a terhelést, néhány utcában felgyűlt a víz.
Az erős esőzés következtében Csíkszereda alacsonyabban fekvő utcáiban gyűlt össze az a vízmennyiség, amelyet az esőcsatorna nem tudott elnyelni. Több helyen, így a Zöld Péter utca alsó részén, a Nagyrét és a Stadion utcákban, a Márton Áron és Hunyadi János utcák kereszteződésénél és Brassói úton a csatornákból feltörő víz mozdította el az aknafedeleket, elárasztva az úttestet.
A Tavasz utcában több lakóház udvarára, pincékbe tört be a víz, a hivatásos tűzoltókat is riasztották, akik szivattyút is hoztak. „Csíkszeredában a talaj annyira telített már vízzel, hogy a talajvíz több pincét is elöntött Zsögödben” – mondta el Füleki Zoltán alpolgármester. Zsögödben a Kútpatak utcát veszélyeztette leginkább az áradás, a Fitód-patak tegnap délután még nem öntött ki, a dombról lezúduló víz viszont több ház udvarát elárasztotta, ott szivattyúzni kellett. Csibában is több ház udvarára jutott be az ár. A polgármesteri hivatal felkészült az árvíz elleni védekezésre, munkagépeket, homokzsákokat és megfelelő számú személyzetet mozgósítottak – tudtuk meg.
A Rákos-patak áradásával küzdöttek Ajnádon is, a helyi önkéntes tűzoltók és polgárok homokzsákokkal igyekeztek útját állni a víznek, amely itt is kertekben, udvarokban tört utat magának. Csíkmadarason a Madaras patakának fő ága még nem, de egyik mellékága csütörtökön kora délután már kilépett a medréből. A Falumelyéke utcában, a vasúti aluljáró melletti szakaszon beömlő ár miatt már alig lehetett autóval közlekedni, az út széli árkok felteltek, a víz az utcán folyt, veszélyesen közelítve a portákhoz. A Jenőfalván látottakkal ellentétben itt sem homokzsákokat, sem védekezést nem tapasztaltunk, sem az említett helyszínen, sem más utcákban.
Hidat rongált meg az áradás Gyimesközéplokon
A csütörtök délutáni órákban leállították a vasúti közlekedést Csíkszereda és Kománfalva között, mivel egy patak megáradása miatt egy megrongálódott hidat kell helyreállítani Gyimesközéplokon – tájékoztatott a helyszínen dolgozó sürgősségi esetek felügyelőségének képviselője.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

Mesebirodalom a főtéren (Gyermekváros Sepsiszentgyörgyön)
Varázsigéket, varázsszereket, mindenféle kincset és izgalmat kínált a tegnap mesebirodalommá változott új sepsiszentgyörgyi főtér a gyermeknapon, a különféle feladatok megoldására vállalkozó kicsiket és nagyobbakat pedig jó tündérek segítették a kitűzött jutalom eléréséhez.
Már a 11 órai nyitáskor nagy volt a zsibongás a sátrak között, és bizony időbe telt, amíg a belépők kiismerték magukat a színes forgatagban, és kiválasztották az első programot. A tündérek a szökőkút közepén felállított házában a kincsgyűjtő batyu mellé térképet is osztogattak, azon pedig 26 féle tevékenység kínálta magát, nem is volt egyszerű választani közülük. A minden hasonló eseményen jelen levő civil szervezetek mellett intézmények, cégek is kivonultak, és minden asztalnál valami más folyt: rajzolás, hajtogatás, nemezelés, gyöngyfűzés, ékszer- és hangszerkészítés, kirakós képek és mondatok, gipszmintázás, arcfestés, türelemjáték, fotózás, végére sem lehetett érni néhány óra alatt. Az egyik legnagyobb sikere a sárkányviadalnak volt, ennek minden órában harminc-negyven óvodás, kisiskolás veselkedett neki. Először a félbemaradt sárkánydomb kezdett füstölni, aztán kiderült, hogy a királylányt elrabolta a háromfejű sárkány, amely már meg is jelent a dombtetőn, rémisztő hangokkal riogatva a hallgatóságot. A bátor gyermeksereg azonban a dajka segítségével tűzgömböket (labdákat) dobált a szörnyetegre, és le is győzte szerencsésen, amiért arany szalagokat kapott a királylánytól. Aki estig kitartott, azt a királyfit aranyporral is meghintette – de addig még jó néhány kalandot át kellett élni. Lehetett várfalat mászni, vadásznak beöltözni, huszárlóra ülni, mesét hallgatni vagy tetszés szerint folytatni, kisvasutat igazgatni, szaladni, labdát kergetni, bekötött szemmel tapogatózni a Sötétség birodalmában, és Végtelen Tornyot építeni az Újrakezdés Hegyén. A kis kőszínpad mellett órákig állt a bál – egymást váltották a téren a kis táncosok, aki pedig elfáradt, a vásárban talált ízes harapnivalót, ünnepi nyalánkságot vagy alkalmi ajándékot, emléknek valót a nevezetes napról. Telitalálat volt a szépmezői kutyamenhely jelenléte is: a park egyik árnyékos sétányán tucatnyi gazdátlan eb várta a simogató kezeket, netán örökbe fogadókat, és volt is mindig kényeztetőjük a még alig guruló kis szőrgombócoknak, hancúrozó kölyköknek, sétáltatható felnőtt egyedeknek. A mesevilág alkonyatkor dobolással és a Folker együttes táncházával zárult.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lakossági fórum Tőkés Lászlóval ( Kézdivásárhelyi EMNP) (Választási kampány)
Hétfőn Sepsiszentgyörgy volt az első állomása Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, az Erdélyi Magyar Néppárt fővédnöke háromszéki kampánytámogató körútjának, kedden Árkos, Gelence és Kézdivásárhely következett, majd betegsége miatt meg kellett szakítania székelyföldi körútját.
A kézdivásárhelyi Vigadó színháztermében mintegy százhúszan, zömében párttagok, szimpatizánsok és önkormányzati képviselőjelöltek fogadták az európai parlamenti képviselőt, a 20 órára meghirdetett fórum félórás késéssel kezdődött. Tőkés László mellett Toró T. Tibor, az EMNP országos alelnöke, Johann Taierling, a párt kézdivásárhelyi polgármesterjelöltje, Fazakas Péter közgazdász, a megyei önkormányzati lista vezetője és Balázs Attila, a Néppárt megyei elnöke foglalt helyet. A magyar himnusz eléneklése után Johann Taierling polgármesterjelölt ismertette választási programját. A város első számú problémájaként az elvándorlást jelölte meg, elmondta, alig van család, amelyikben valaki ne külföldön dolgozna. Taierling a megoldást új és jól megfizetett munkahelyekben látja. A két ipari parkot és a csavargyári üresen álló csarnokokat említette, ahová befektetőket kell csalogatni annak érdekében, hogy a fiatalok itthon maradjanak. Johann Taierling azt is elmondta: az utolsó tizenhat év mulasztásai nyomokat hagytak a csavargyáron, de még mindig óriási értéket képvisel. A csarnokok összfelülete több mint 2,5 hektár, ez 25 ezer négyzetmétert jelent. Csak összehasonlításként vont párhuzamot azzal, hogy az egyik új ipari parkban rendelkezésre álló csarnokok összfelülete kb. 0,6 hektár (6500 négyzetméter). A csavargyár csarnokaiban megfelelő befektetéssel és sok jóakarattal munkahelyek ezreit lehetne teremteni – hangsúlyozta. A megoldásra váró feladatok között a víz minőségét, a zöldségpiac jelenlegi állapotát, egy strand létesítését említette.
Fazakas Péter a rétyi „fenyőfavágóhíd” ellen emelte fel szavát, elítélve azokat a politikusokat, akik a székelység nyakára hozták az osztrák céget. Toró T. Tibor arról szólt, hogy a Néppárt jelöltje öt év alatt, amióta megismerte, látványosan jobban megtanult magyarul és gondolatai is letisztultak. Toró arra is kitért, hogy Olosz Gergely volt RMDSZ-es szenátor három éve faképnél, azaz szenátor nélkül hagyta Felső- Háromszéket. Arról is beszélt, hogy az RMDSZ csúcsvezetősége eltávolította vagy önként távoztak a szövetségből mindazok, akik annak idején első alkalommal beterjesztették a román parlamentben az autonómiastatútumot.
Tőkés László a két vármegyés ellen készülő kirakatperről és az RMDSZ ellenzéket megosztó politikájáról szólt, a tőle megszokott kemény hangon bírálta a román hatalommal kiegyező szövetség vezetőit. A fórum második felében a Néppárt védnöke a résztvevők által felvetett közérdekű kérdésekre válaszolt. A fórum elején és végén a kézdiszentléleki Sebestyén Rita végzős tanuló két saját versét szavalta el. A rendezvény a székely himnusz közös eléneklésével fejeződött be.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Börtönjúdások (Egy megfigyelt család (8.))
Azt hihetné a naiv ember, hogy ha már börtönbe került, akkor egyetlen ellenségei a minden mozdulatát figyelő börtönőrök és azok tiszti felettesei. Igyekszik is elkerülni a hosszú rabságra ítélt a még keservesebb büntetéseket, amelyek közül az enyhébb a láncos zárka vagy a ruhásszekrény tágasságú sötét kamra. Persze vannak elviselhetőbb (?) büntetések is, amelyeket nyomban kirónak.
Még Marosvásárhelyen történt: cellatársaim fehér és szürke kavicsokat gyűjtöttek be, hogy a szürke lópokrócra rajzolt malmot játsszák. Ami, ugye, szigorúan tilos volt. Valaki a cellatársaim közül elárulta. A váratlan kutatás során a szolgálatos tiszt megtalálta, s mivel senki nem vállalta érte a felelősséget, velem, a cellafelelőssel megetette mind a 18 kavicsot. Voltak olyan börtöntársak is, akik igen súlyos vádakat tartalmazó nyilatkozatokat tettek a börtön igazgatóságának vagy a politikai tisztnek. Szamosújváron egy Domokos nevű hadnagy volt a politikai tiszt, azelőtt a kolozsvári Herbák cipőgyár alkalmazottja. Álljon itt néhány befeketítő sor Ady László, alias Vasile Mureşan volt belügyminiszter-helyettestől (részletek saját fordításomban egy hosszabb besúgói jelentéséből):
1. Alulírott Ady Ladislau, születtem 1911. december 6-án, elítélve 14 év nehéz börtönre, az alábbiakat nyilatkozom: Mivel a szamosújvári fegyházban kibontakozó kulturális-nevelő munka során egy nacionalista magyar csoport létezéséről szereztem tudomást, ezen az úton jelentem azt, hogy kik ennek az általam ismert csoportnak a tagjai, és mit tudok tevékenységükről. A csoport tagjai: Puskás Attila, 57-es cella, (név törölve) 106-os cella, (törölve) 55-ös cella, (törölve) 56-os cella, (törölve) 83-as cella, (törölve) 99-es cella, (törölve) 39-es cella, (törölve) 89-es cella, (még egyszer megismétli a 99-est – P. A.), (törölve) 81-es cella.
2. Puskás Attila, maga köré gyűjtve néhány magyar nemzetiségű fiatalt, köztük (név törölve) a 81-es cellából, 1956. október 23. jelentőségéről beszél nekik, amikor az orosz tankok vérbe fojtották a magyar nép szabadságát, hangsúlyozva, hogy milyen tanulságokat kell levonnunk ebből az eseményből... 3. Megemlítem, hogy egyik tevékeny tagja ennek a csoportnak (név törölve) volt, aki kiszabadult 1964. júniusban, valamint azt, hogy Puskás Attila a (név törölve) kiszabadulásakor azt nyilatkozta, nagyon örül a kiszabadulásának, mivel az itteni feltételek között őt is elvesztette volna. Azzal zárom, hogy megjegyezzem, nagyon nehéz soraikba beférkőzni, mivel ha megjelenik egy idegen beszélgetéseik közben, elhallgatnak, olykor éppen tüntetőleg. Ady Ladislau Csaba öcsémnek is akadt egy „jóakarója”. De róla legközelebb.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Méltó nyughelyre lelt Désen gróf Kornis Károly és neje
Helyreállítanák a visszaszolgáltatott szentbenedeki kastély épületét
A dési római katolikus templom kriptájában végső nyugalomra helyezett gróf Kornis Károlyra és Bethlen Bertára emlékeztek tegnap reggeli gyászszertartáson a nemesi család leszármazottjai és városlakók.
A közeli szentbenedeki kastélyban élő gróf házaspár maradványai végre méltó nyughelyre leltek a ferences templom pincéjében. A helyszín választása nem is lehetne találóbb, hiszen egykor a Kornis család adományozta a területet a szerzetesrendnek, hogy oda kápolnát és rendházat építhessen. Géher Ferenc, az újratemetett gróf házaspár unokája reméli: nagyszülei újratemetésével a múltat sikerül lezárni. „Édesanyám, Kornis Gabriella örökségül hagyta rám a visszaszolgáltatott szentbenedeki kastély helyreállításának és hasznosításának feladatát. Igyekszem végakaratát teljesíteni, hogy Erdély második legszebb reneszánsz kastélya ismét régi fényében ragyoghasson a magyarság érdekeinek szolgálatában” – fogalmazott.
(dézsi)
Szabadság (Kolozsvár)

Letagadott háttéralku
A választási kampányban interjút szerettem volna készíteni Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével. Úgy gondoltam, az Erdélyi Napló olvasóit érdekelné egy olyan beszélgetés, amelyben a párt terveiről, választási kampányáról és általában a párttal kapcsolatban megfogalmazható, akár kényelmetlen kérdésekről is szó esik. Egy rutinos politikusnak kényelmetlen kérdések nincsenek, egy pártvezetőnek pedig érdeke, hogy a választási kampányban minél többféle sajtóorgánumban szólaljon meg, függetlenül attól, hogy az hozzá közel álló vagy éppen kritikus lap.
Nos, rosszul gondoltam, mert Kelemen Hunor nem nyilatkozott, nem adott interjút az Erdélyi Naplónak. Szíve joga, tenném hozzá, az azonban elgondolkoztató, hogy a legnagyobb romániai magyar párt elnöke csak a baráti sajtót szereti. Azokat a lapokat, akik dicsérik, és nem kritizálják a szövetséget. Akik mindenben vele értenek egyet, akik szerint az RMDSZ az érdekképviselet, és minden más próbálkozás megosztja és elbizonytalanítja az erdélyi magyarságot.
Mielőtt azonban bárki félreértene, nem siránkozni akarok, hogy egy politikus nem állt velem szóba. (Amúgy a rendszerváltás után kezdődött újságírói pályafutásomban ritkán fordult elő, hogy valakit megkérdeztem, az elutasított volna. Politikusok közül minden bizonnyal Kelemen Hunor az első.)
Pedig hát lenne mit kérdezni az RMDSZ elnökétől, ilyenkor, a kampány finisében is. Nemcsak az újságíró, hanem a választó is tanácstalan, mert nem érti, nem tudja, hogy mi zajlik körülötte. Most hirtelen a Kolozsvár szomszédságában fekvő Kisbács község el nem indított magyar polgármesterjelöltjére gondolok: itt az RMDSZ gondolt egy merészet és nagyot, s a község mintegy harminc százalékát kitevő magyar lakosságát faképnél hagyva román jelöltet támogat, miközben négy évvel ezelőtt pár szavazaton múlott az RMDSZ-es polgármesterjelölt sikere. Kolozs megye legalább öt településén ismétlődik a román pártokkal folytatott hasonló háttéralkus történet, hogy Erdély más, vegyes lakosságú megyéiről most ne is szóljunk.
Közben kolozsvári sajtóértekezletén Kelemen Hunor tagadta, hogy bármiféle háttéralkukat kötöttek volna román pártokkal, a bizonyítékok tükrében azonban az elnök álláspontja igen gyenge lábakon áll. Itt jellegzetesen a „merjünk kicsik lenni” elve érvényesül, hátha a választásokat nyert többségi polgármester által felkínált koncból a helyi magyaroknak is jut valami.
Kelemen Hunor nemcsak a pénzosztás-gate védhetetlen dolgait nem meri elmagyarázni, hanem a háttéralkuk ügyét sem. Úgy gondolja, minderre a választók szemet hunynak. Csak ne legyen túl fájdalmas az ébredés.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Furcsa háború
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és az országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) okkult és irracionális felső hatalommá vált, amelynek célja egyes politikusok félreállítása és a politikai intézményekbe vetett állampolgári bizalom megingatása. Az ilyen és ehhez hasonló kijelentések mellett az ember általában legyintve megy tovább, mondván: összeesküvés-elméleteket gyártó holdkórosok, frusztrált fantaszták mondhatnak csak ilyet 2016-ban egy európai uniós tagállamban.
Ez a mostani kifakadás azonban mégis más, mivel az ország második legfontosabb közjogi méltóságától, a szenátus elnökétől, Călin Popescu Tăriceanutól származik. Persze a megállapítás hitelességét némileg rontja, hogy közvetlenül aznap született, amikor a DNA bejelentette: hamis tanúzás és bűnpártolás gyanúja miatt bűnvádi eljárást indított a 2004 és 2008 között a miniszterelnöki tisztséget is betöltő politikus ellen a Paul Lambrino herceget is érintő erdőrestitúciós ügyben, azonban mindenképpen jól illusztrálja, miről szól a közélet 2016 Romániájában.
Sőt nyugodtan fogalmazhatunk úgy is, hogy az utóbbi évek Romániájában, hiszen a DNA az elmúlt esztendőkben valóban az ország közéletének egyik legfontosabb szereplőjévé vált, miután szinte futószalagon állított bíróság elé korábban érinthetetlennek tartott üzletembereket, politikusokat, minisztereket, hogy aztán már a volt és hivatalban levő miniszterelnökök is sorra kerüljenek. A vádemelések pedig nagyon sok esetben végződtek letöltendő szabadságvesztésről szóló jogerős ítélettel: a közkedveltté vált poén szerint lassan egy árnyékkormány is megalakulhatott volna a börtönben, hiszen számos exminiszter mellett egy időben Adrian Năstase volt kormányfő is a büntetés-végrehajtás „vendégszeretetét” élvezte a bíróság által bizonyítottnak látott korrupciós ügyletei nyomán. De a DNA ezután sem állt le: Victor Ponta személyében tavaly már egy – akkor még – hivatalban lévő miniszterelnöknek is „nekiment”, most pedig Tăriceanu személyében újabb exkormányfő, egyúttal hivatalban levő szenátusi elnök került a korrupcióellenes ügyészség célkeresztjébe.
Persze nem ő az egyetlen politikus, aki önálló életre kelt entitásnak bélyegzi a SRI-t és a DNA-t, amely célirányosan látott hozzá bizonyos kényelmetlennek bizonyuló politikusok levadászásához. Hasonlóan nyilatkozott Ponta is, de Liviu Dragnea, a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke is ilyesmit sejtetett, miután két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a 2012-es, Traian Băsescu akkori államfő leváltásáról szóló népszavazáson elkövetett választási csalások miatt. A gyanú kimondva-kimondatlanul az, hogy a DNA azokra a politikusokra száll rá, akik nem hajlandóak maradéktalanul a washingtoni érdekek szolgálatába állni – ezt a retorikát erősítheti az, hogy az Egyesült Államok nagykövetsége számos alkalommal fogalmazott meg csöppet sem burkolt bírálatot, amikor a politikum valamilyen formában akadályozta a korrupcióellenes küzdelmet, például a korrupcióval gyanúsított honatyák elleni bűnvádi eljárás elutasítása révén. Washington szerint ugyanis a korrupció nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hiszen a jelenlegi helyzetben egyáltalán nem kívánatos, hogy sötét ügyleteik miatt esetleg az oroszok (vagy bárki más) által megzsarolható személyek legyenek kulcspozíciókban a geostratégiailag fontos fekvésű szövetséges országban. Így aztán a washingtoni illetékesek egyszer sem mulasztották el a korrupcióellenes harc folytatását szorgalmazni, az egyik leghatékonyabb romániai intézményként emlegetve a DNA-t. Csakhogy az is tény, hogy számos más, nyugat-európai ország nagykövetsége is több ízben bírálta már a politikumot, amikor az igazságszolgáltatás tevékenységének korlátozására alkalmas kezdeményezésekkel állt elő.
Amelyekben amúgy az RMDSZ is részt vállal: Márton Árpád képviselő például azzal a törvényjavaslattal, amely nem minősítené bűncselekménynek, ha egy honatya 2013 előtt alkalmazta valamely családtagját képviselői irodájában, vagy Máté András, aki az ügyvédek ügyészségekkel szembeni védettségét növelő, az ügyfelekre vonatkozó dokumentumok lefoglalását és a telefonjaik lehallgatását tiltó jogszabály-módosítás mellett kardoskodott.
Tény ugyanakkor, hogy a DNA tevékenységében valóban találni nem kevés bírálható elemet. A Markó Attila volt RMDSZ-képviselő elleni eljárás, amely a restitúciós folyamat lejáratására is alkalmas lehet, illetve az autonómiapárti kiállásukról ismert székelyföldi elöljárók, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi és Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester ellen zajló nyomozások már csak azért is furcsák, mivel kiderült: Markót egy olyan ülés miatt vették elő, amelyen részt sem vett, Antal esetében nem egészen világos, miben merül ki a károkozás ténye, Ráduly ügyében pedig az őrizetbe vételekor rejtélyes módon kiszivárogtatott „bűnlajstrom” a vádiratban igencsak lesoványodott.
Jelenleg tehát furcsa háború zajlik Romániában: a DNA „dübörög”, és egymás után indítja a bűnvádi eljárásokat közismert személyek ellen, a politikum pedig közben megpróbál az ügyészek munkáját nehezítő jogszabály-módosításokkal előállni, egyes politikusok korrupciós eljárással a nyakukban is csak azért is újabb tisztségért indulnak a választáson, miközben arra panaszkodnak, hogy a korrupcióellenes ügyészek – titkosszolgálati támogatással – a választott demokratikus intézmények hitelességének aláásásán ügyködnek.
Pedig a helyzet az, hogy – mindamellett, hogy a korrupcióellenes ügyészség tevékenységét néha túlkapások és bakik is jellemzik – ezen hitelesség erodálásáért senki sem tett többet a szóban forgó, demokratikusan választott intézmények tagjainál. Még jóval azelőtt, hogy a DNA tevékenysége felpörgött volna.
Balogh Levente |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

„ Székelyföld ereje a teljes erdélyi magyarságot teszi erőssé”
„Nem fogadhatjuk el, hogy közigazgatási eszközökkel olyan adminisztratív hatáskörökkel rendelkező nagy megyét vagy régiót hozzanak létre, amelyben az etnikai arányok a magyarság hátrányára megváltoznak. Ezt nem engedik az európai uniós szabványok, de nem engedik azok, a Románia által ratifikált nemzetközi egyezmények sem, amelyek az önkormányzatiságról és a szubszidiaritásról, valamint az őshonos nemzeti kisebbségekről szólnak” – hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök arról a kihívásról, amellyel a június 5-én megválasztott önkormányzati képviseletnek szembe kell néznie jövő évtől.
Az RMDSZ elnöke a 2017-ben várható közigazgatási reformról azon a székelyföldi kampányzáró sajtótájékoztatón beszélt, amelyet csütörtökön szerveztek meg Sepsibükszádon, és amelyen részt vett továbbá Borboly Csaba, Péter Ferenc és Tamás Sándor – az RMDSZ székelyföldi tanácselnök-jelöltjei – illetve Antal Árpád, Arros Orsolya, Bokor Tibor és Ráduly Róbert Kálmán – az RMDSZ székelyföldi városainak polgármesterjelöltjei. Az eseményen a szövetségi elnök azt is hozzátette: bár Soós Zoltán marosvásárhelyi független, illetve Nagy Zoltán gyergyószentmiklósi MPP-és polgármesterjelölt nem lehetett jelen, ők is a csapathoz tartoznak, csupán velük együtt lehet teljes június 5-e után az együtt dolgozó székelyföldi önkormányzati képviselet.
Székelyföld jövője csakis egységes régióként képzelhető el
Kelemen Hunor elmondta: a jövő évi közigazgatási reformot a 2011-ben nyilvánosságra hozott, 2013-ban ismét elővett, rossz régióátszervezési terv alapján hajtanák végre úgy, hogy a jelenlegi fejlesztési régiókat alakítanák közigazgatási egységekké. „Ezt nem tudtuk elfogadni 2011-ben, és nem fogjuk elfogadni 2017-ben sem. A következő négy évben pedig az eddiginél is határozottabban ki kell állniuk amellett, hogy Székelyföld jövője csakis egységes régióként képzelhető el” – jelentette ki.
A politikus szerint ennek a választásnak nemcsak az a tétje, hogy ki lesz a polgármester, hol és hány önkormányzati képviselőnk van, hanem az is, hogy erős, szolidáris, egy irányba haladó önkormányzati csapata legyen Székelyföldnek. Kelemen szerint a magyar képviselet nem fogadhatja el egy olyan régió létrejöttét, amelyben 29 százalékos lenne a magyarság számaránya a jelenlegi 84,6 illetve 73,8 százalék helyett – az előbbi Hargita, utóbbi pedig Kovászna megyében.
„Arra kell felkészülnünk, hogy olyan döntéseknek a befolyásolói legyünk, amelyek hosszú távon meghatározzák Székelyföld jövőjét, az itt élő magyar emberek jövőjét. Az együttműködésben pedig sikeresnek kell lennünk majd akkor, amikor a regionális autonómia hatásköreit megkapják a romániai régiók ” – nyomatékosította Kelemen Hunor, aki szerint a magyar önkormányzati képviseletnek a közösség biztonságáról is gondoskodnia kell, túl a szociális és gazdasági, egészségügyi és oktatási kérdéséken, biztosítania kell az identitásőrzés feltételeit. „Csak akkor marad erős az erdélyi magyarság, ha székelyföldi magyarság erős. Ezért a jövő évi reformot úgy kell kihasználnunk, hogy Székelyföld egységes régióként haladhasson tovább” – tette hozzá a szövetségi elnök.
Közösségépítésre is vállalkoztak
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, az RMDSZ tanácselnökjelöltje szerint, ha csak a számokat nézzük, összesen 100 millió euró értékben sikerült beruházásokat végezni az elmúlt nyolc évben Hargita megyében, ami óriási összeg, és ezen az úton kell továbbmenni. Ugyanakkor úgy látja, ki kell teljesíteni az alkotmányos és törvényes lehetőségeket.
„Nem tudjuk gyakorolni a helyi autonómiát, a hazai törvények és az ország által ratifikált nemzetközi törvények ellenére sem, mert aki betartja, annak a sajátos jogértelmezés miatt meghurcolás jár” – mondta az RMDSZ Hargita megyei tanácselnökjelöltje. Borboly fő prioritásnak nevezte a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem román állami támogatásának elérését.
„Az elmúlt években Maros megye fokozatosan elszigetelődött, egyre jobban eltávolodott Székelyföldtől. Hargita és Kovászna megye szorosan együttműködtek különböző kulturális, gazdasági, fejlesztési projektekben. Sikerük, fejlődésük jelentős mértékben annak köszönhető, hogy közösen pályáztak, együttes fellépésükből mindkét megye egyértelműen nyert. Maros megye fokozódó elszigeteltségéből adódóan egyre több lehetőségtől távol maradt” – jelentette ki Péter Ferenc.
Az RMDSZ Maros megyei tanácselnökjelöltje úgy vélte, a megye jelentős anyagi forrásoktól esett el és értékeit sem tudta megmutatni a világnak. „Gyengén fejlett infrastruktúrája, kiaknázatlan természeti adottságai, a sok esetben nehéz körülményekkel küzdő települései jelentős mértékben megakadályozzák a haladó, folyamatosan fejlődő régiókhoz való felzárkózását” – tette hozzá. Péter Ferenc szerint június 5-én lehet ezen változtatni, négy év kimaradás után Maros megyét ismét Székelyföld, Erdély teljes jogú, erős tagjává tehetjük.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, tanácselnökjelölt a jövőbe mutató tervekről azt mondta: a székely együttműködés programja több fő pilléren áll. „A székely együttműködés programja a közösségépítésről is szól: olyan kulturális és politikai közösségépítésről, amelynek június 5-én csattanós választ kell adnia azokra a Bukarestből jövő megpróbáltatásokra, politikai fenyegetésekre, amelyek az elmúlt időszakban Székelyföldet, a Székelyföldet képviselő embereket érték” – mondta.
Hozzátette: rendkívül fontos, hogy a szakoktatás kérdésében mentalitásváltozás álljon be, hiszen Székelyföldnek rendkívül nagy szüksége van a középosztályra, azokra a jó szakemberekre, akikből egyelőre hiány van, és akik tulajdonképpen egy működő, gazdaságilag felemelkedő társadalom középosztályát jelentik. Azt is hangsúlyozta: szembe kell fordulni a székelyföldi magyarság számára rendkívül hátrányos régiósítással, hogy meg lehessen őrizni Székelyföld egységét, hogy a térség a gazdasági fellendülés útján haladjon tovább.
Szorosra fonnák az együttműködést a székely városok
„ Székelyföldön egy polgármester nemcsak városgazda, hanem közösségi vezető is, mi nemcsak a településeink modernizációjával foglalkozunk, hanem nemzetpolitikai kérdésekben is helyt kell állnunk. Azok a támadások, melyeknek ki voltunk, vagyunk és leszünk téve, azok talán sokkal inkább ennek az utóbbi kategóriának köszönhető, bár az is valószínű, hogy időnként az is zavarhat bizonyos embereket, hogy Székelyföldre érkezve olyan létesítményekkel találkoznak, amivel Románia más részein nem” –mondta Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, az RMDSZ polgármesterjelöltje.
Véleménye szerint az elkövetkező években a legfontosabb cél az, hogy Székelyföld versenyképes régió legyen, nemcsak romániai, hanem európai viszonylatban is. Hangsúlyozta: ehhez nagy figyelmet kell fordítani az oktatásra, a jól fizetett munkahelyek teremtésére Székelyföldön. „Vasárnap mutassuk meg, hogy érdekel és bele akarunk szólni településünk sorsába. Mutassunk erőt, mert Romániában csak az erő nyelvét értik” – fogalmazott végül Antal Árpád.
Arros Orsolya székelyudvarhelyi polgármesterjelölt szerint választuni kell a fejlődés vagy a stagnálás között. „Felzárkózunk a székelyföldi városok közé, vagy tovább kullogunk a falvak mögött” – mondta a székelyudvarhelyi választások tétjéről. Az RMDSZ polgármesterjelöltje szerint Udvarhely lemaradt Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy mellől is. Mint mondta: azt szeretné, hogy Székelyudvarhely valódi térségközpont legyen.
Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere, az RMDSZ polgármesterjelöltje felszólalásában azt mondta, 2008 után Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy folyamatosan fejlődött, azonban 2012-ben Kézdivásárhelynek a nulláról kellett kezdenie. Úgy fogalmazott: Kézdivásárhely eddig is forradalmi város volt, ahol mindig a jó vezetői képesség győzött és ezúttal sem lesz másként.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda többmandátumos polgármestere, az RMDSZ csíkszeredai polgármesterjelöltje figyelmeztetett: megerősödött a központosítás, miközben egyetlen törvény sem változott e vonatkozásban. „Ez szűkítette a mozgásterünket, és a törekvéseinket szépen, lassan, sunyi eszközökkel ellehetetlenítették. Fontos, hogy a magyar jelölteknek nagy legyen a támogatottságuk, ezért óriási a tétjük a vasárnapi választásoknak” – hangsúlyozta a polgármesterjelölt. Kijelentette: a székelyföldi önkormányzati vezetőknek azért kell dolgozniuk, hogy gyökeresen megváltozzon az a jelenlegi állapot, hogy a titkosszolgálatok ilyen mértékben manipulálják a közéletet, továbbá minimális konszenzus kialakítása szükséges a magyarság vezetői körében arról, hol van az a határ, amelynél nem hátrálnak tovább.
maszol.ro

A romániai magyar görögkatolikus egyházközségek képviselőivel tárgyalt Soltész Miklós államtitkár
Május 31-én Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a Szatmár megyei Nagypeleskére látogatott, ahol a romániai magyar görögkatolikus egyházközségek képviselőivel folytatott megbeszélést – tájékoztatott ifj. Pallai Béla parókus.
A máramarosi egyházmegye magyar görögkatolikus közösségét Kozsán István mikolai és Sándor Kornél szárazberki, a nagykárolyi és nagyváradi közösséget Vadas Krisztián, az érmellékit pedig Endrédi Endre csokaji parókus képviselte. A találkozón jelen voltak még id. Pallai Béla címzetes esperes, ifj. Pallai Béla parókus, Pataki Csaba szenátor, Erdei D. István romániai parlamenti képviselő, Riedl Rudolf, a Szatmár Megyei Tanács alelnöke, Béres Antal Elek, lázári község tanácsosjelöltje, Kiss András operatív igazgató, valamint Geszterédi Andrea pályázatokért felelős szakember.
Az első hasonló találkozóra Temesváron került sor 2010. november 27-én Szászfalvi László államtitkárral, majd Balog Zoltán miniszterrel 2015. május 9-én Nagykárolyban, most pedig Soltész Miklós államtitkár folytatott megbeszélést a romániai magyar görögkatolikus lelkészekkel.
A látogatás a műemlék templom bemutatásával kezdődött, melynek során a vendégek megtekinthették az épület padlásán 2011-ben felfedezett, s a Budapesti Képzőművészeti Egyetem Restaurátorképző Intézetében helyreállított, az Istenszülőt a gyermek Jézussal ábrázoló ikont, amelyet Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban, valamint Keszthelyen, a Festetics-kastélyban is bemutattak a nagyközönségnek.
Nem véletlenül került sor a találkozóra Nagypeleskén, hiszen a település kincseként ismert, a századfordulón kegyképként tisztelt ikonnak helyet adó templom – a nemrég felújított nagykárolyi görögkatolikus templom után – a következő a sorban, amelynek felújítására támogatást remélnek. Jelenleg ez a legnagyobb műemlék templom Romániában, ahol magyar nyelven végzik a görögkatolikus szertartásokat. A látogatás a parókia nagytermében folytatódott, ahol ifj. Pallai Béla a romániai magyar görögkatolikusok helyzetét bemutató, vetítéssel egybekötött előadását hallgatta meg az államtitkár.
Nagypeleskére az 1700-as évek elején telepítette be a Becsky család a görögkatolikus jobbágyokat. A lakók hamarosan fatemplomot is építettek. A már szűknek bizonyuló templom helyett 1821-ben újat emeltek téglából. Az ikonosztáziont 1907-ben, az oltárt 1913-ban a budapesti Rétay és Benedek műintézetben készítették, historizáló faragásokkal és bizáncias stílusú képekkel. A község lakóinak többsége ma is magyar görögkatolikus. A peleskei Istenszülő-ikon 1700 körül, nem sokkal az egyházközség alapítása után készülhetett. Elképzelhető, hogy galíciai eredetű, de már a Kárpátok belső oldalán megtelepedett festők műhelyéből származik.
magyarkurir.hu

Vízben áll Csíkszék egy része
Több patak is kilépett medréből csütörtökön Csíkban a lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt. Áradás volt Csíkajnádon, Csíkjenőfalván összehangolt árvíz elleni védekezést láttunk, Csíkmadarason viszont ennek hiányát. A csíkszeredai csatornahálózat sem bírta a terhelést, néhány utcában felgyűlt a víz – számol be Kömény Kamilla és Kovács Attila a kronika.ro-n.
Az erős esőzés következtében Csíkszereda alacsonyabban fekvő utcáiban gyűlt össze az a vízmennyiség, amelyet az esőcsatorna nem tudott elnyelni. Több helyen, így a Zöld Péter utca alsó részén, a Nagyrét és a Stadion utcákban, a Márton Áron és Hunyadi János utcák kereszteződésénél és Brassói úton a csatornákból feltörő víz mozdította el az aknafedeleket, elárasztva az úttestet.
A Tavasz utcában több lakóház udvarára, pincékbe tört be a víz, a hivatásos tűzoltókat is riasztották, akik szivattyút is hoztak. „Csíkszeredában a talaj annyira telített már vízzel, hogy a talajvíz több pincét is elöntött Zsögödben” – mondta el Füleki Zoltán alpolgármester. Zsögödben a Kútpatak utcát veszélyeztette leginkább az áradás, a Fitód-patak csütörtökön délután még nem öntött ki, a dombról lezúduló víz viszont több ház udvarát elárasztotta, ott szivattyúzni kellett. Csibában is több ház udvarára jutott be az ár. A polgármesteri hivatal felkészült az árvíz elleni védekezésre, munkagépeket, homokzsákokat és megfelelő számú személyzetet mozgósítottak.
Önkéntesek is dolgoztak Csíkjenőfalván
Csíkjenőfalván, akárcsak két nappal előtte, a település központján átvezető megyei utat lepte el az áradat, amelyet elsősorban a Székaszó és Csergópatakok kiöntése okozott – tudtuk meg a helyszínen. „Összefogott a falu, segítenek” – mondta egy helybeli asszony, akinek udvarára már utat tört a víz, de a pincelakást homokzsákok védték. Több száz méteres szakaszon kellett leállítani az autós forgalmat, itt a házakat és a mellékutcák bejáratait homokzsákokkal védték, a helybeli polgárok és önkéntes tűzoltók, valamint munkagépek segítettek a zsákok hordásában és elhelyezésében. Több udvarban, kertben patakként folyt a víz már kora délután.
A Rákos-patak áradásával küzdöttek Ajnádon is, a helyi önkéntes tűzoltók és polgárok homokzsákokkal igyekeztek útját állni a víznek, amely itt is kertekben, udvarokban tört utat magának. Csíkmadarason a Madaras patakának fő ága még nem, de egyik mellékága csütörtökön kora délután már kilépett a medréből. A Falumelyéke utcában, a vasúti aluljáró melletti szakaszon beömlő ár miatt már alig lehetett autóval közlekedni, az út széli árkok felteltek, a víz az utcán folyt, veszélyesen közelítve a portákhoz. A Jenőfalván látottakkal ellentétben itt sem homokzsákokat, sem védekezést nem tapasztaltunk, sem az említett helyszínen, sem más utcákban.
A csütörtök délutáni órákban leállították a vasúti közlekedést Csíkszereda és Kománfalva között, mivel egy patak megáradása miatt egy megrongálódott hidat kell helyreállítani Gyimesközéplokon – tájékoztatott a helyszínen dolgozó sürgősségi esetek felügyelőségének képviselője.
Súlyos károk a mezőgazdaságban
Nehéz helyzetbe kerültek az alcsíki növénytermesztő gazdák is az elmúlt napok időjárása következtében. A korábbi jégeső, illetve a parcellákon felgyülemlett víz további gondokat is okozhat az elkövetkező időszakban.
„Míg tavaly a júliusban beállt szárazság volt a probléma, addig jelenleg az eső akadályozza a gazdákat" – hívta fel a figyelmet Török Jenő, a Hargita megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője. Mint mondta, májusban Csíkszeredában átlagosan 110 liter csapadék hullott le négyzetméterenként, Alcsíkon ennél valamivel több.
Az elmúlt három napban mintegy 60–70 litert mértek négyzetméterenként Alcsíkon, így ott van a legnagyobb gond. Csíkszentmártonon és Csíkkozmáson a napokban jégeső is hullott, ami több parcellán tett kárt a vetésekben, a lucernában, de a krumpli leveleit is meghasogatta, azonban amíg a pityóka kiújul, a lucernából lesz következő termés, addig a gabonákban jelentősebb a kár – magyarázta a szakember.
Megjegyezte azt is, hogy emellett már most is vannak olyan parcellák, ahol kötöttebb a talaj, ott a sorok között megállt az esővíz. Amennyiben folytatódik az esőzés – és az előrejelzések szerint tovább is hasonlóan alakul az időjárás –, akkor megjelenhetnek a gabonák levélbetegségei, illetve a burgonyavész. Továbbá a gépekkel nem lehet majd a parcellákra rámenni a kezelések elvégzése végett. Sőt azokon a pityókaföldeken, ahol napokig áll a víz, később a rothadás is megjelenhet – sorolta a lehetséges nehézségeket az igazgató.
Habár az eddigi károkról egyelőre hivatalos felmérések nincsenek, de becsléseik szerint a nagy esőzések több ezer hektáron okoztak kárt. A konkrét számadatokhoz szükséges az is, hogy az érintett gazdák, amennyiben 30 százalékosnál nagyobb kár érte őket, azt jelezzék az önkormányzatnak, hogy a sürgősségi helyzetekért felelős helyi bizottságok számba vehessék azokat. Az ő felméréseik szerint ellenőriznek, összesítenek a megyei mezőgazdasági igazgatóság alkalmazottai – ismertette az eljárást Török Jenő. Hozzátette, Szentmártonban már tettek le kárbejelentést, de egyelőre a legtöbb esetben még nem érte el a kár a 30 százalékos arányt. Azonban ha a következő napokban is hasonló mennyiségű eső zúdul le, akkor megnövekedhet a bejelentések száma.
Vitos László, a csíkkozmási Nyerges Mezőgazdasági Társulás vezetője megkeresésünkkor éppen a mezőn tevékenykedett, munkatársaival a felgyülemlett vizet próbálták lecsapolni a mezőgazdasági területeikről. Érdeklődésünkre elmondta, a korábbi jégeső jelentős kárt okozott a Kozmásról a Nyerges-tető felé vezető út melletti búza-, a nagyobbra nőtt burgonya- és a kukoricaparcellákban is. Esetükben a jégverés negyven hektár búzát, 15 hektár burgonyát érintett, de a parcellákon megállt víz minden általuk megművelt területre kiterjed – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Időtálló párhuzamok
Koncepciós per készül Bukarestben. Nem két fiatal férfi ellen, hanem a meghunyászkodásnak még ellenálló székelyföldi magyarság ellen. És ezt addig ideje észrevenni, amíg – a végkifejlet előtt – még peregnek a percek az idő megállíthatatlan óráján. Ideje felfigyelni rá, túl egy-egy hírlapi – a fejleményeket közlő – cikken. Megelőzni, nem utólag panaszkodni. Akkor már késő. Legyen – felelős vezetőink előtt – a véres vásárhelyi március csak magyarokat elítélő példája.
A gheorghiu-dej-i leszámolás az akkor a csonka haza által is magára hagyott romániai, erdélyi magyarokkal és a két kézdivásárhelyi ellen folyó – egyértelműen koncepciós – per félelmetesen hasonlít. Én azt látom, hogy a magyar (székely) önrendelkezési, autonómia-törekvések tőből való kiirtása a célja az egyre idegesebb román politikumnak. Ideges és idegességében még csak nem is takarózik „költői” megközelítésekkel, hanem egyenesen kifejezi egyet nem értését immár azóta, amióta megnyilvánulásaink egyértelművé teszik nemzeti identitásunk biztosított megőrzésének igényét. És akkor lássunk a címben jelzett párhuzamra néhány – minden kétséget eldöntő – példát. A múltra vonatkozó példákat Tófalvi Zoltán tudományos igényű munkáiból, Stefano Bottoni, Dávid Gyula és más, hitelt érdemlő szerzők könyveiből veszem. Szándékosan csak érintem azokat a pereket, ahol erdélyi, illetve romániai jövőlátásban egész eszmerendszert, ideológiát dolgoztak ki az „összeesküvésben” részt vevők. Ugyanis Beke István és Szőcs Zoltán ilyen átfogó, politikai – a két nemzet egyelő esélyein alapuló – rendezési tervet nem dolgozott ki, vagy ezekről nincs értesülésünk. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom a hagyományőrző és -fenntartó, valamint ennek a célnak az érdekében a magyar közösségek egészére odafigyelő (és alkalmilag segítő) szándékot tűzte ki céljául, és ennek megvalósításában semmi jelentősége nincs a népszerű, katonásan sportos szabadtéri játékok senkit nem veszélyeztető gyakorlatának.
Kezdjük a fegyverekkel, robbantó szerekkel, amelyek a megvádoltak elleni legfontosabb bizonyítékoknak minősülnek, s amelyekkel kapcsolatban vagy szándékosan bosszantani akarták a lehallgató szerveket (hiszen tudták, hogy lehallgatják őket), vagy bízva az elhangzottak komolytalanságát megértők semmibe vevő ítéletében, gáttalanul fecsegtek minden „szamárságot”. Nagy Sámuelt – három társával – a marosvásárhelyi Piros Rózsa cukrászdában Kádár János 1958. február 25-ei látogatása idején elhangzott kijelentéséért („Adjatok egy karabélyt, hogy lőjem le ezt a hóhért!”) életfogytig tartó fegyházra ítélték! No persze, ezt valakinek el is kellett árulnia! Rövid ideig együtt voltam vele. Szép kilátások a „gázvezetéket orosz segítséggel robbantani akaró fiúk előtt!” Más: Kacsó Tibort és társait – csíksomlyói tanárokat – fegyveres szervezkedés vádjával ítélték el. Kacsó 25 évet, Ambrus Miklós 18 évet kapott. A „szervezkedés” a diákok hazafias oktatásából állt ártalmatlan légpuskák segítségével, amelyet hivatalosan tartottak. Vigyázat! A szilveszteri petárdákból (hivatalosan terjesztett áruk) másfél kilogramm kézigránát-anyagot kapartak össze a felkért szakértők.
Más: a legismertebb volt a Szoboszlai-per, amelynek végén tíz embert végeztek ki az összeesküvésben 45 vádlott ellen indított perben kimondott ítélet alapján. Itt ugyan volt tervezet a jövőt illető társadalmi rend és a két együtt élő etnikum megbékülését és egyenjogúságát szolgáló eszmerendszerre, de egyetlen rozsdás pisztoly szolgált az államrend megdöntésére. A hiszékenység, a naivitás és a kétségtelen jó szándék tíz tenni akaró és nemes lelkű magyar és román halálát eredményezte. Beke István – a sikeres vállalkozó, szép családdal – úgy sétált be a román terrorellenes szolgálat csapdájába, mint egy zöldfülű kisdiák.
Mi a törvénykezés álcájával felruházott román politikum végcélja? Mindenekelőtt az, ami a kommunista rendszeré is volt: a megfélemlítés. Hallgatásra és meghunyászkodásra kényszeríteni a pártoskodással is önromboló magyar közösséget. Elfelejtetni a büntetendő, államellenesnek kinyilvánított autonómiatörekvéseket. Szétzülleszteni mindazokat a magyar szervezeteket, besározni (vagy a magyar riválissal besároztatni) azon vezetőiket, amelyek még meg mernek szólalni és tiltakozó összejöveteleket mernek szervezni. Dicsérő szavakkal jutalmazni a tájba „besimuló” vezetőket, akik – úgymond – az ország törvényes útját járják, és nem az embereket bujtogatják törvénytelenségekre. Végső eredményként: Székelyföld fokozatos gazdasági visszaszorítását, betagolását egy vegyes adminisztratív tájba, felgyorsítani a beolvadást, bojkottálni a székelyföldi utak nemzetközivé tételét, és elvándorlásra késztetni (a megfizetett munka hiányában) fiataljainkat. Szüleik, nagyszüleik úgyis utánuk költöznek. Ezzel aztán megoldódik Románia nemzetállammá válása... Nemzettársaim, a huszonnegyedik óra kezdődött a kézdivásárhelyi Beke István és Szőcs Zoltán megvádolásával. Ennek a pernek minden eddigi hatalmi intézkedésnél nagyobb a jelentősége. Vétkes, aki néma!
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Könyvbemutató Déván
Kalandos sorsok és a magyar történelem másképpen
Különleges élményben részesültek azok a dévai magyarok, akik ellátogattak a Téglás iskolába a hétvégén szervezett könyvbemutatókra. Kún-Gazda Kinga tanárnő ugyanis két különleges sorsú személyiséget hívott meg, akiknek élete már eleve kaland, könyveik, pedig további csemege.
Püski István az édesapja, Püski Sándor által 1939-ben alapított híres kiadót mutatta be. A kiadót a magyar lélek megerősítése céljából alapították, különösképpen nemzeti érzelmű művek kiadására, legyen szó szépirodalomról, tudományos művekről vagy történelmi témájú könyvekről. A kiadót 1950-ben államosították, alapítóját pedig meghurcolták, börtönbe is zárták a kommunistákra oly jellemző mondvacsinált ügyek alapján. Püski Sándort azonban nem sikerült megtörni, 1970-ben kivándorolt az USA-ban, ahol New Yorkban újraindította a kiadót és magyar könyvesboltot nyitott a magyar emigráció számára. Vállalkozása óriási sikernek örvendett, 1980-ban Püskiék New York-i könyvesboltja a világ legnagyobb magyar könyvesboltjává vált, ahol nemcsak a saját kiadó által kiadott műveket lehetett megszerezni, hanem számos, akkoriban Magyarországon és a környező országokban ideológiai okok miatt betiltott művet is. A család és a kiadó 1990-ben települt vissza Budapestre, azóta ott folytatják nemzeterősítő tevékenységüket.
Cey-Bert Róbert Gyula élete is kalandos volt. Még kamaszként disszidált 1956-ban a szabadságharcban való részvétele nyomán, Genfben és a párizsi Sorbonne egyetemeken diplomázott, nagysikerű gasztronómiai író lett, majd a nyolcvanas években a távol-keletre sodorta a sors. Több évet élt Japánban, Hong-Kongban és Szingapúrban, keresztül-kasul járta be Kelet-Ázsiát, főleg Körösi-Csoma Sándor nyomdokain haladva. Fél évig buddhista szerzetes, keleti táltos tanítványai is voltak, akiktől elmondása szerint többet tanult, mint a sorbonne-i professzoraitól. Cey-Bert (eredetileg Czeibert) Róbert Gyula a kilencvenes évek derekán települt vissza Magyarországra, de azóta is minden évben 3-4 hónapot tölt Ázsia eldugott vidékein. Feltöltődni és ihletődni jár oda, ott írja meg magyar történelmi témájú regényeit.
A távol-keletiek azért olyan erősek, mert ismerik saját történelmüket, hamisításoktól mentes valós történelmüket, abból merítenek erőt, hangsúlyozta a világot beutazó Cey-Bert. Annak példáján kezdett el írni magyar történelemi témájú regényeket, mert a magyarság hasonló megerősítését tervezi. Könyveit természetesen a Püski Kiadó adja ki.
Cey-Bert szerint a hivatalos magyar történelem, ahogyan széles tömegek ismerik, tele van hamisításokkal, könyveiben ezeket igyekszik kiküszöbölni. Műveit azért írja regény formájában, s nem tudományos történelemkönyvként, mert utóbbiakat csakis a szűk szakma olvassa, míg előbbiek a széles olvasóközönségnek szólnak.
Déván négy könyvét mutatta be: az Attila, Koppány és A pozsonyi csata a magyarság őstörténetéről szólnak. Cey-Bert szerint a magyarok a hunok leszármazottjai, Attila király dicső ősünk, bármennyire is tagadná ezt a hivatalos magyar történetírás. A magyarok inkább a türk népekkel rokonok, mintsem a finn-ugorokkal, az utóbbi ideológiai szempontból az 1848–49-es forradalom leverése után Bécsben felépített hamisítvány.
A pozsonyi csata című könyvében a 907-ben, néhány évvel a Honfoglalás után, még Árpád vezér irányítása alatt történt dicső csatát mutatja be, amelyben a magyarok legyőzték szinte egész Nyugat-Európa egyesített seregeit, s amely akár a teljes magyar történelem legdicsőségesebb diadalának tekinthető, különben a magyar nemzet egyszerűen nem létezne a Kárpát-medencében. Koppány című művében szintén más megközelítésből mutatja be a történelem másik korszakos epizódját.
Végül az 1526: a végzetes mohácsi úttévesztés című művében a középkori történelmet dolgozza fel, a belföldi és főleg külföldi (nyugati) belviszályokat, mulasztásokat és önző érdekeket kidomborítva, melyek végül a dicső Magyar Királyság összeomlásához vezettek Mohács után. Magyarország nem Mohácsnál veszett el, hiszen az oszmánok kivonultak, s az ország egysége megmaradt, hanem az azt követő 15 évnyi belviszályokban, melyeknek a törökök csak az ország egyharmadának elfoglalásával tudtak véget vetni.
A könyveket a Püski Kiadótól lehet megrendelni.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Adalékok a Bethlen Kollégium történetéhez
A nagyenyedi főnixmadár
Nemrég kellemes meglepetésben volt része azoknak, akik számára kedves a közel négyévszázados Bethlen Kollégium. Az épületegyüttes felújításának befejező szakaszában, ez év tavaszán hagyta el a kolozsvári Stúdium Kft. nyomdát az a tetszetős külsejű és tartalmas kiadvány, amely a sok dúlást megért, de főnixmdárként mindig megújulni tudó nagyhírű intézmény történetébe nyújt betekintést. A Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával megjelent könyv szerzői és gondozói volt enyedi diákok (Kapitány-Horváth Zsuzsa, Krizbai Jenő, Lőrincz Kinga, Kónya István, Vass József, Horváth Mitzi),valamint igazi enyediekké vált dolgozói,Szőcs Ildikó, Dvorácsek Ágoston és Gordán Edina könyvtáros. A kiadvány ötletgazdái és anyagi támogatói, „az anyaggyűjtés szorgalmas segítői”Horváth Enikő könyvelő és Horváth István vállalkozó.
A rendkívül körültekintően felhasznált könyvészeti anyag (mintegy 88 cím) magába foglalja a kollégium történetével kapcsolatos legfontosabb munkákat, amelyeknek anyagát kitűnő szintézisbe állították a szerzők.
Szőcs Ildikó igazgató a Tisztelt Olvasókhoz intézett bevezető sorait így zárja: „Bízom benne, hogy a kiadvány, melyet kezében tart, sok emléket felidéz, amennyiben véndiákként, pedagógusként, alkalmazottként kapcsolódik a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumhoz...”
Az iskolatörténeti tanulmány („Fejedelem, a fundamentum áll!)Krizbai Jenőtörténelemtanár munkája, aki valósággal beleszületett az intézmény történetébe, mint egykori diákja, majd tanára, igazgatója. Kitűnően dokumentált, rendkívül olvasmányos tanulmányában felvázolja a kollégium intézménytörténetét a kezdetektől az 1989-es rendszerváltás utáni időkig (napjainkig).
Számomra azonban legérdekesebb, legújszerűbb Kapitány-Horváth Zsuzsa Budapesten élő művészettörténész„A víz szalad, a kő marad...” című építéstörténeti tanulmánya, amely korszakonként mutatja be századokon át építkező kollégiumot, épületeinek szakszerű leírásával valósággal lenyűgözi az olvasót, egyben újabb kutatásokra ösztönöz. „Az építéstörténet szépen felgöngyölíthető: – írja a szerző a tanulmány záró részében – kirajzolódnak a fontosabb korszakok, jelentősebb személyiségek. Néhány ponton azonban homályba merülnek a részletek. Az iskola történetének vizsgálásában további kutatást igényelnek az építészek személyei... Az iskola hosszú története tehát bőven rejt még feltárandó részleteket.”
Gordán Edina, a Bethlen Dokumentációs Könyvtár könyvtárosának – aki 2013 őszétől viseli e tisztet – kutatási témája a nagyenyedi református kollégium könyvtárának története 1622 és 1914 között, sok érdekes újdonsággal lepi meg az olvasót. A bibliotéka, akárcsak a Kollégium „nem kerülhette el az évszázadok pusztításait. Ahogy azonban a jelen példa is mutatja, mindvégig képes volt a megújulásra, újrakezdésre” – írja a szerző. Ezt igazolja a ma mintegy 70 000 kötetet számláló értékes gyűjtemény, amelyre tökéletesen illenek a mottóként választott Jékely Zoltán-sorok: „ A könyvek is, prédái volt tüzeknek, / e polcokon mind-mind újjászületnek,...”
Dvorácsek Ágoston, a kollégium fizikatanára A Ritkaságok és Természeti Dolgoknak Gyűjteményes Háza című tanulmányában részletes betekintést nyújt a Kollégium még vissza nem szolgáltatott természettudományi múzeumának történetébe és rendkívül gazdag anyagába. Az írásFüggeléke igen értékes adatokkal egészíti ki a munkát.
„A nagyenyedi múzeum, A Ritkaságok és Természeti Dolgok Gyűjteményes Háza 1796-ban létesült, és jelenleg is működik. A kollégiumé volt és a kollégiumé lesz! Ha mi is úgy akarjuk!” – vallja meggyőződéssel a szerző.
A kötet A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium – sziget a szórványban című záró tanulmánya Szőcs Ildikó igazgatónő igen alapos, nagy szakértelemmel megírt munkájával zárul.
„Jelen tanulmányban – írja a szerző – a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium intézményi helyzetének bemutatására vállalkozom, a teljesség igénye nélkül, különös tekintettel a szórványban végzett nemzetmentő tevékenységére. Egy olyan környezetben, ahol a történelem viharai több ízben elpusztították a lakosságot, az épített örökséget, nagy szükség van erőt sugárzó intézményekre, amelyek életet lehelnek a sokszor kilátástalannak tűnő hétköznapokra.”
A körültekintően megszerkesztett, jól dokumentált írás a román oktatási rendszerbe ágyazza a Bethlen Kollégium sajátos helyzetét, kitér Nagyenyed és a kollégium sok évszázados, kezdetben nem felhőtlen, kapcsolatára, majd az intézmény szórványkollégium jellegéből fakadó sajátosságokat taglalja, amelyeknek egyik jellegzetessége a keresztszülőprogram és annak hatása. A tanulmány Függelékében a kollégium közel négy évszázados történetének legfontosabb eseményeit veszi számba a szerző 1622-től napjainkig.
A tartalmas kötet értékét növeli Vass József grafikusművész, kollégiumi véndiák borítóterve és a sok fénykép, amelyek közül különösen kiemelkednek Lőrincz Kinga sajátos látásmóddal készült fotói.
Kapitány-Horváth Zsuzsa szerkesztő a könyv Előszavában meggyőződéssel vallja, hogy e kiadvány beszédesen bizonyítja: „...a Bethlen-szellem létezik, és bármikor képes jól működő gépezetté kovácsolni a véndiákokat egykori tanáraikkal, iskolai dolgozókkal.”
Murvai Miklós
A nagyenyedi főnixmadár - Adalékok a Bethlen Kollégium történetéhez /Nagyenyed, 2016/
Nyugati Jelen (Arad)