Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Jézus Krisztus
1483 tétel
2013. április 19.
A református egyház kiállt Ferenczy Miklós mellett
A Romániai Református Egyház Zsinata állásfoglalásban utasította vissza a Ferenczy Miklós volt kolozsvári esperest ért antiszemitizmus-vádakat.
„A köztiszteletben álló szolgatársunk hitében, emberségében és lelkészi elkötelezettségében nem kételkedünk, az antiszemitizmus vádja rá nézve nem elfogadható” – olvasható a közleményükben. Mint ismeretes, egy Parászka Boróka nevű magyarellenes újságíró (aki szerint "a nemzet maga a gyűlölet") az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) készült bepanaszolni Ferenczy Miklós református lelkészt, miután a volt kolozsvári esperes facebookos üzenőfalán egy YouTube-on hozzáférhető filmet tett közzé, melynek címe Izrael népe – felsőbbrendű zsidóság.
Ferenczy Miklós a filmhez a következő kommentárt fűzte: „A felvételek önmagukért beszélnek! Nézzétek és tanuljatok belőlük! Hihetetlen, de sajnos valóság! Felsőbbrendűség? Inkább alávalóság!!”
Parászka úgy fogalmazott: a film véleménye szerint "antiszemita, gyűlöletkeltésre és uszításra alkalmas". Ferenczy Miklós korábban elmondta, azért osztotta meg a videót, mert felháborította az a jelenetet, amelyben egy játékmajom által megjelenítetett, nácinak titulált Jézust keresztre feszítenek, és a fejét szétverik egy kalapáccsal.
„A Romániai Református Egyház Zsinata fenntartja magának azt a jogot, hogy református hitünket és egyetemes keresztyén jelképeinket ért sértések és gúnyolódások esetén szót emeljen és tiltakozzék” – zárul az egyházi állásfoglalás.
[Kuruc.info nyomán].
itthon.ma//erdelyorszag.
2013. április 22.
Nem mi tértünk el a szatmárnémeti gondolattól
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület főpásztora, Csűry István református püspök a partiumi polgármesterek, önkormányzati képviselők, parlamenti tagok és lelkipásztorok április 19-én megtartott tanácskozása után beszélt lapunknak a konferencián történtekről, s a kezdeményezőket ért támadásokról. Az interjút Szilágyi Aladár készítette.
Püspök úr, nemde, a pénteki találkozónak már voltak előzményei, és lesz folyatása is?
Ez egy tíz éves gyakorlat, annyi módosítással, hogy kezdetben kimondottan csak a Bihar megyei, majd a partiumi polgármestereket, alpolgármestereket hívtuk meg. De rájöttünk, hogy ez nem elegendő. Úgy gondoltuk, meghívunk minden olyan helyi vagy megyei önkormányzatba megválasztott felelős embert, akitől a polgármesterek függenek, és aki hathatósan hozzá tud járulni a problémák megoldásához. Ebből a meggondolásból hívtuk meg a megyei tanácsok tagjait, a parlamenti képviselőket és szenátorokat is. Ugyanakkor megüzentük: jó lenne, ha a lelkész is eljönne a polgármesterével, hiszen ez jó alkalom arra, hogy akár a felvetődő helyi problémákat is tisztázni lehessen. A jelenlét várakozásainkon fölüli volt, nyolcvannégy résztvevőt regisztráltunk. A Szilágyságból például csak két polgármester hiányzott, a Bihar megyeiek is mintegy nyolcvan százalékban jelen voltak. Bizonyára a találkozót megelőző negatív kampány is hozzájárult a nagyobb arányú részvételhez…
Mennyire körvonalazódtak a kitűzött elképzelések, mi lesz ennek a tanácskozásnak a hozadéka?
Az első az, hogy oda-vissza el tudtuk hinni, igenis, le lehet ülni beszélni a problémákról. El tudtuk hinni azt, hogy a lelkésznek nem kell tartania a helyi közigazgatásban hatalmat kapott embertől, és az önkormányzatiakkal is sikerült elhitetnünk, hogy az egyház sem akar mást, mint ami az erdélyi magyarság érdeke. Minden megszólalás, a jókedv, a humor erről szólt. Olyan kérdések kerültek napirendre, hogy miért kell összetartanunk az erdélyi jövő alakításában; mi az, ami a legnagyobb gondunk jelenleg, vagyis a restitúció kérdése. Felvetődött, hogy milyen közös kezdeményezésbe foghatunk. Mi megajánlottuk az egyházi kórházat. Nekem nagyon jól esett, amikor Cseke Attila szenátor kijelentette: ez nemzeti ügy! Emellett fel kell sorakoznia mindenkinek. Nem utolsó sorban felvetődött egy pragmatikus kérdés is, a pályázatok ügye. Mi, az egyház elmondtuk, hogy milyen irányba tesszük le a pályázatainkat, őszintén rámutattunk, hol, miben akadályoznak, fékeznek meg bennünket, hol léphetünk tovább. Nagyon jó volt Erdei Dolóczki István képviselőnek a felszólalása, olyan gyakorlati, praktikus dolgokat vetett fel, amiket jó tudni. Nem csak nekünk, akik írjuk a pályázatokat, hanem a gyülekezeti lelkipásztornak és a polgármesternek is. Ami a restitúciót illet, mi jobban állunk, mint az Erdélyi Egyházkerület. Nekünk ott van a zilahi Wesselényi Gimnázium, amiért a vérünket kell ontanunk, és ott van a máramarosszigeti iskolacsoport. Ami a restitúciós törvényt illeti, annak mi az egészével nem értünk egyet, mert lelassítja, központosítja a procedúrát, a licites eljárással túlbonyolítja, és a kártérítés helyett a kártétel veszélye is fennáll, hiszen az elhúzódó procedúra alatt csak romlik az épületeink állaga. Seres Dénes képviselő felhívta a figyelmünket arra, hogy lett egy lehetőség: az eddigi gyakorlattal ellentétben a vissza nem kapott ingatlanokra vonatkozóan ki lehet egészíteni a dokumentációkat. Ezt kilencven nap alatt meg lehet tenni, de ez a határidő jogvesztő, mert aki kilencven nap alatt nem mozdul, annak elvész a jogorvoslati lehetősége. Hétfőn már körlevelet küldünk szét ebben az ügyben minden gyülekezetnek.
Hadd ejtsünk szót arról is, hogy a konferenciát megelőző hetekben egyfajta ellenkampány indult meg, minden napra jutott egy támadás, előbb több „kiságyú”, végül a „nagyágyú”, az ön elődje is megszólalt. Mit gondol, a folyamat ellenzői miért indítottak össztüzet?
Megmondom őszintén, váratlan volt, de amikor kirobbant, abban a pillanatban be tudtam azonosítani, hogy mi zajlik a háttérben. Nem gondoltam azt, hogy egy ártatlan konferencia ennyire felkavarja a port. Feltételeztem, hogy egyfajta félreértés is van, azt gondolták egyesek, hogy most az RMDSZ szoknyája alá fog bebújni a református egyház, holott mi mindenkit meghívtunk, a tanácskozás mindenki előtt nyitva volt, sőt a más pártok színeiben tisztségbe kerülteket is, a függetleneket is meghívtuk, el is jöttek néhányan. Ha valaki elolvasta a napirendi pontokat, rájöhetett, hogy ezek alapvető kérdések, s a részünkről a számonkérő magatartás körvonalazódott. Azzal, hogy mi felfedtük a lapjainkat, a dialógus körülményeit akartuk megteremteni. Hogy miért indult ez az ellenkampány? Való igaz, hogy 2008-2009 tájékán, amikor én még helyettes püspök voltam, megláttunk egy olyanfajta nyitás lehetőségét, amellyel kimondottan az egyháztagokra összpontosítottunk. Elviselhetetlennek találtam azt, hogy összehívok egy társaságot, az emberek külön csoportokba rendeződnek, haragszanak egymásra, talán nem is tudják, hogy miért, és nincs meg az a református emberhez méltó – követelménynek is mondanám – felszabadultság. Ott, ahol valakinek feltámadt Krisztusa van, ott, ahol a Szentlelket vigasztaló erőnek látjuk, ott nem szabad begörcsölt embereknek lenniük. A másik dolog, hogy unos-untalan követett a vád – világos dolog, hogy a Néppárt, az EMNT oldaláról, Tőkés László felől érkezett –, hogy mi egy másik irányba, az imilyen-amolyan RMDSZ felé indultunk el. Mi, amikor átvettük az egyházkerület vezetését, felmértük azt, hogy milyen lehetőségeink vannak. Nagyon pontosan érzékeltük azt, hogy Magyarország irányába is gondjaink vannak, hogy nem mindenütt vagyunk szimpatikusak, és nem mindenütt fogadják el a pályázatainkat. Azt is, hogy a Nyugat – a saját gondjai miatt is – lecsökkentette számunkra a támogatást. Mi marad nekünk? A román kormány. Megmondom őszintén, az utóbbi esztendőkben igen tekintélyes összegű pályázatainkat fogadták el. Egy sor dologban megkaptuk a támogatást, templomok renoválására, gyülekezeti házak építésére, megnyíltak az uniós lehetőségek. Elkezdtünk most három olyan uniós projektet, amire eddig nem volt lehetőségünk. Több mint egymillió eurót kapunk egy olyan határon átnyúló program keretében, amelyik a mi oldalunkon öt műemléktemplomot tesz rendbe, olyan pici gyülekezetekben, ahol semmi remény nincs arra, hogy valamit mozdíthatnak. A másik: Szatmár megye Nagytarna gyülekezetében már alig él néhány hívünk, viszont gyönyörű parókia van, ott egy ifjúsági központot, tábort építünk ki. Ahhoz, ha jól emlékszem, 400 ezer eurót kapunk. Visszatérve az eredeti felvetésre, mi nem a politikai sündörgés, tapadás okán kezdtünk keresni olyan lehetőségeket, amelyek során ezeket az egyházépítő, közösségépítő pályázatokat el tudjuk nyerni. Kivel, kikkel tehetjük ezt meg? Hát nem a polgármesterekkel és más illetékesekkel?
Egyáltalán, mi van ennek a támadásnak a hátterében?
Azzal vádolnak bennünket, hogy eltértünk az eddigi egyházi politikától. Most deklarálta is Tőkés László, hogy a 2003-ban Szatmárnémetiben történtekre hivatkozva emelt vádat ellenünk. Akkor vált külön az RMDSZ-től, és most emlékeztet arra, hogy abban mi „előkelő” szerepet töltöttünk be. Így is van, ezt nem is akarjuk tagadni. De a helyzet az, hogy nem mi távolodtunk el a szatmárnémeti gondolattól. Ott nem arról volt szó, hogy létrehozunk egy pártot, hanem egyesek szerint egy összetartó ernyőszervezetet, mások ezt így nevezték: egy miniparlamentet. Az ernyőszervezetben is mindenkinek helye van, s a miniparlementben is, más-más pártok színeiben. Amikor mi észrevettük, hogy ez elkezd egy pártosodás irányába menni, akkor azt mondtuk: ez így nem lesz jó, mert nem ezt ígértük a híveinknek. Rádöbbentünk, hogy a szatmárnémeti folyamatot a kezünkbe kell venni. Tőkés Lászlónak nagyon rosszul esett, amikor egyszer kijelentettem, hogy az Erdélyi Nemzeti Tanács alulteljesített, és az ügyet az egyháznak vissza kell vennie a kezébe. Hogy mi történik? A számok beszélnek. Ez az EMNT, amelyik támogatja a Néppártot, az országos megmérettetésen 0,62 százalékot ért el. Önmagában látszik, hogy ez nem az egyháztól függött. Ha az egyház veszi a kezébe, akkor nem 0,62 lesz az eredmény. Mint ahogy nem az EMNP 0,62-jének és az RMDSZ 5,2-jének az összege. Mi látjuk azt, hogy a híveinknek több mint a fele nem ment el szavazni. És itt akartunk belépni, itt akartunk segítséget nyújtani mind a két irányba. Az RMDSZ is furcsán nézte a mi közeledésünket, hogy az az egyház teszi, amelyik eddig támadta a szövetséget. Ebben van valami jogos is. A 0,62-es társaság meg mindig az sulykolta, hogy ők milyen nagy győzelmet arattak… A másik dolog, nem kis bátorsággal kijelentettük, amikor a Fidesz ellen próbáltak hangolni bennünket: mi vagyunk a Fidesz meghosszabbított keze. Minden olyan próbálkozásunk, ami az MSZP irányába ment, amikor kormányon volt, például, a Szülőföld Alappal, a műemléktemplomok restaurálásával kapcsolatban vagy a kisegyházi segélyekkel kapcsolatban, de nem jutottunk el csak ilyen altitkárokig. Ötven gyülekezetünk került veszélybe a segély elmaradásával. Lehet, hogy megcsonkított tekintéllyel, de hitelesen ki tudjuk mondani azt, hogy mi keresztények és nemzetiek vagyunk. A konferencián tartott beszédemben kikeltem az ellen, hogy üres szavakkal hangoztassuk keresztény és nemzeti voltunkat. Miként állíthatja ezt magáról az, aki megtámadja az egyházát, a püspökét, és a nemzetet darabolja?
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2013. április 29.
Ez az ének azért más, mert a hívő ember lelkéből jön"
A Kájoni János Egyházi Kórustalálkozót idén a gyergyóditrói egyházi kórus szervezte. A házigazdák az újfalvi, remetei, borszéki, maroshévízi, alfalvi, csomafalvi, tekerőpataki, tölgyesi, szárhegyi és három gyergyószentmiklósi énekkart fogadtak a Jézus Szent Szíve templomban.
A szombati találkozón több mint 350 csengő hangú hívőt láttak vendégül a nagytemplomban. Baróti László Sándor plébános üdvözölte a jelenlévőket, hangsúlyozva: a templomban azok énekelnek, akik Istent szolgálják, hisznek benne. „Ez az ének azért egészen más, mert a hívő ember lelkéből jön, és ez nagyon fontos” – fogalmazott a plébános, kiemelve a szentmiséket megszépítő kórustagok odaadó, fegyelmezett munkáját.
Az ünnepi szentmisét követően a kórusok egyházi énekeket adtak elő. A gyergyóújfalvi kórus Molnár Sándor karvezető irányításával énekelt; a maroshévízi kórus karvezetője Molnár Árpád, a gyergyóremeteié Bakos Károly; a gyergyószentmiklósi Örmény Plébánia kórusának Fejér Antal; a gyergyószentmiklósi Szent Miklós plébánia kórusának Puskás Emil, a tekerőpatakinak Ambrus Levente, a tölgyesinek Bartis Zsolt, az alfalvinak Kiss István, a szárhegyinek Bartalus Vince, a gyergyószentmiklósi Szent István Plébánia kórusának Király Sándor, a borszékinek Balázs Tibor, a csomafalvinak Ambrus Tibor. A házigazda gyergyóditrói kórus előadásában Bakos Ferenc irányításával hallhattunk egyházi kórusműveket. A szervezők, a ditrói római katolikus plébánia, a ditrói egyházi kórus és Gyergyóditró önkormányzata közös ebédre hívták a vendégeket a 27. alkalommal szervezett Kájoni János Egyházi Kórustalálkozó végén.
Centenáriumi zászlóval tüntették ki a ditrói egyházi kórust
A ditrói Jézus Szent Szíve-templom felszentelésének századik évfordulója alkalmából a rendezvénysorozat szervezői centenáriumi zászlóval ajándékozzák meg a település közintézményeit, a közösségért és a templomért tevékenykedő intézményeket és magánszemélyeket. A Kájoni János Egyházi Kórustalálkozón a ditrói egyházi kórus is részesült a kitüntetésben. Ünnepi beszédében az összefogás fontosságára, az egyházi kórus közösségmegtartó szerepére világított rá Puskás Elemér polgármester. Kovács Árpád András, a ditrói közbirtokosság elnöke pedig a közösségi élet, a szimbólumok nemzetmegtartó erejére hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva: szükségünk van ünnepeinkre, szimbólumainkra. „Ez a zászló utal a száz évvel ezelőtti és a mostani, a templom centenáriumi ünnepsége alkalmából létrejött közösségi összefogásra, ami követendő a továbbiakban is”. A nagytemplomot, a Jézus Szent Szíve szobrot ábrázoló, illetve „A ditrói nagytemplom százéves” feliratot tartalmazó lobogót Puskás Elemér polgármester és Kovács Árpád András, a ditrói közbirtokosság elnöke adta át a ditrói egyházi kórusnak. A karvezető Bakos Ferenc kántor vette át a centenáriumi zászlót.
Baricz Tamás Imola
Székelyföld.ro
2013. május 2.
Embernek, ami elképzelhetetlen, Istennek az lehetséges! – Csaba testvér meghívója
Istennek hála szépen kivirágzott a dévai gyermekvédelmi központunk az elmúlt húsz év alatt. 1993 szeptemberében, az első tanév első napjaiban, ha maga a házunk Védőszentje, a Boldogságos Szűz Anya jelent volna meg nekem, és bizalmason elmesélte volna, hogy a következő húsz évben ilyen sok és ilyen szép tarka virág fog nyílni e kolostorban, és belőle kiáradva, a Kárpát-medencében, egészen biztos, hogy nem hittem volna el, még Máriának sem. Embernek, ami elképzelhetetlen, Istennek az lehetséges! Attól az első iskolanaptól mostanig közel 5.000 gyermeket fogadtunk be, volt akit csak néhány évre, de sokan voltak, akit 10-15, vagy ennél is több esztendőre. Jelenleg 72 helységben kettőezer-háromszáznál is több gyereket nevelünk, gondozunk Isten nevében szeretettel. Elkezdtük a 20. tanévet, és ki tudná megmondani, hogy hány jó szóért, eredményes vizsgáért, feltörő vidám kacagásért kellene hálát adnunk? Ki tudná összeszámolni, hogy hány adományozó, mennyi mindennel ajándékozta meg gyermekeinket és azt, hogy a sok-sok adományból, mennyi áldás, élet fakadt?
2013. október 5-én és 6-án mégis megpróbáljuk a lehetetlent, szívünk minden szeretetével szeretnénk megköszönjük Istennek, a támogatóinknak a sok-sok kegyelmet, segítséget, amit az elmúlt húsz évben kaptunk. Természetesen a hajdani gyerekeinknek is szeretnénk meghívni és megköszönni, hogy hagyták magukat oktatgatni, nevelni. Szívből remélem, hogy eljönnek azok a kollégák, önkéntesek is, akik ebben a nagy közös álomban részt vettek, és sokszor nagyon kemény munkával nevelték, gondozták a gyermekeket. Ha mindenki eljön, biztos, hogy nagyon sokan leszünk! Nem baj, soha nem féltünk a sokadalomtól, meg amúgy is nem árt ha megszokjuk a nagy tömeget, hisz szívből reméljük, hogy e szép életmentő munkánk végén, majd a mennyek országában is mindannyian együtt „gyúródhatunk" Jézusunk terített asztalánál.
A kétnapos program hogyan lesz? Aki ismer, az tudja, hogy hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy már megvan a részleges program, kisebb testvérek, ferencesek vagyunk. Szeretettel tervezgetünk, még minden képlékeny, minden jófajta javaslatot, ötletet szeretettel fogadunk. Egyetlen dolog biztos, a vasárnapi 12 órás szentmise, melyet az elmúlt 20 éven, minden vasárnap a gyerekekkel szeretettel következetesen bemutattunk! A vasárnap déli mise az a drága aranyfonal, mely biztosan összefogta a sok-sok ezer igazgyöngyből, maszatos gyermekből, dacos kamaszból álló gyöngysorunkat. Isten sok-sok ajándékáért, mi ezt a határtalan nyakláncot fontuk alázatos szeretettel a hosszú évek örömeiben, nehézségeiben mennyei Édesanyánk keblére. Kacagva, sírva, büszke örömtől dagadó szívvel, vagy kicsinységünk, gyarlóságunk megtapasztalásának szomorúságában, de mi minden vasárnap összegyűltünk, és Istennek mindenért és mindenkiért hálát adtunk, és adunk ma is! Hálát a jóért, az adományokért, egy-egy új gyermekért, munkatársért, de hálát adtunk a fájó kudarcokért, kötekedő ellenőrzésekért, a sebekért is, melyeket sajnos sokszor mi okoztunk egymásnak butaságból, vagy gyermeki kicsinyességből. A huszadik év megemlékező szentmiséjében is ugyanezt szeretnénk tenni, hálát adni a gondviselő Istenünknek és testvéreinknek, a világunkba kiáradó irgalmas jóságért, a reményre feljogosító végtelen szeretetért!
Szeretettel kérünk, fogadd el meghívásunkat, a részletes programot a nyár folyamán küldjük, de addig is írd be naptáradba 2013 október első hétvégéjét, hogy így majd meg tudd tisztelni Déván a sok-sok gyermek otthonát, kedves jelenléteddel!
Szent Ferenc Alapítvány gyermekeinek, munkatársainak a nevében, Csaba t.
Erdély.ma
2013. május 4.
Papszentelés a székesegyházban
Tavaly nyáron hat fiatal teológiai hallgató öltötte magára a diakónusok viseletét.
Közülük a gátaljai születésű Szabó Tibor szerpap, aki a fuldai Teológiai Főiskolán már befejezte tanulmányait, és azóta a temesvár-józsefvárosi plébánián ft. Szilvágyi Zsolt plébános mellett tevékenykedett, az elmúlt szombaton, április 20-án felvételt nyert az áldozópapok rendjébe. Az ünnepi szentmisét, valamint a szentelési szertartást Excellenciás Roos Márton megyés püspök celebrálta. A liturgián részt vett a fuldai Teológiai Főiskola háromtagú küldöttsége, msgr. Kondé Lajos nagyprépost, szeged-belvárosi plébános, valamint a temesvári egyházmegyés papság csoportja.
Bevezetőjében Excellenciás Roos Márton megyés püspök üdvözölte a szentelendő családtagjait, továbbá a gátaljai és temesvár-józsefvárosi híveket, akik nagy számban jelentek meg a szentmisén.
A szentelési szertartás az evangélium felolvasását követően a jelölt bemutatásával kezdődött. Szentbeszédében nm. és ft. Roos Márton megyés püspök az áldozópap kiemelkedő feladatairól szólt. – Az igehirdetés és a szentmise bemutatása a lelkipásztor személyes lelki életéből kell, hogy létrejöjjön, ha az valóban őszinte és igaz. Ugyanis csak azt tudja továbbadni a híveknek, a közösségnek, amit ő maga a lelki élete folyamán megtapasztal.
Ezt követően a jelenlévők felállva hallgatták a felszentelő imát, majd a Főpásztor csendben a jelölt fejére helyezte a kezét, amely a Krisztustól kapott áldozópapi küldetés átadását jelképezi. Így tettek a jelenlévő lelkipásztorok is, ezáltal kifejezve, hogy fiatal oltártestvérüket befogadják közösségükbe. A jelölt végül magára öltötte az áldozópapi stólát és miseruhát, majd ismét a Főpásztor elé járult, aki átnyújtotta neki a kelyhet és paténát, a szentmiseáldozat szimbólumát.
A szentmise végén Roos Márton megyés püspök köszönetet mondott mindazoknak, akik a felszentelt lelkipásztort választott hivatásában eddig támogatták.
Ft. Szabó Tibor újmisés április 28-án, vasárnap 10 órakor a temesvár-józsefvárosi templomban mutat be szentmisét.
Sipos Enikő
Nyugati Jelen (Arad)
2013. május 9.
Tudományos konferencia és Csendesnap a PKE-en
Nagyvárad – Ünnepélyes keretek között, egyszerre nyitották meg csütörtök délelőtt a 16. Partiumi Tudományos Diákköri Konferenciát és az Áldozócsütörtöki Csendes Napot a PKE dísztermében.
Ráksi Lajos egyetemi lelkész köszöntötte az egybegyülteket, majd dr. János-Szatmári Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora szólalt fel. Külön köszöntötte a más egyetemi városikból érkezett vendégeket, akiknek köszönhetően az idén is nemzetközivé vált a tudományok seregszemléje és köszönetet mondott az egyetem diákszervezetének az idei PTDK megszervezéséért.
Oktatkás és kutatás
Helen Keller amerikai írónő és emberjogi aktivista idézete alapján tért ki arra, hogy a tudomány hatalom, sőt, boldogság is, mivel megkülönbözteti az igazi célt a hamistól, a magasrendű dolgot az alacsonyrendűtől. Az egyetem pedig, két alapvető funkciója – az oktatás és a kutatás – révén kötődik a tudományhoz, úgy, hogy e két funkció együtt, egymást kiegészítve és ösztönözve érvényesül. A tudományos kutatás a folytonos úton levés, az igazság folytonos keresése, ez pedig mindenekelőtt egy olyan viszonyulási formát feltételez, mely szerint nincsenek végső ismeretek, és nincs végérvényesen rögzített mércéje az igazságnak – hangzott el a rektor megnyitó beszédében.
A diákszervezet részéről Bíró Orsolya főszervező szólt a résztvevőkhöz, ismertetve a két egybevont rendezvény programját is, majd Csűry István püspök hirdetett igét Pál efézusbeliekhez írt levele 1,22 igeverse alapáján. Elhangzott: azt az embert, akik képes tekintetét felfelé irányítani egy pontra és Krisztust követni, nagy gondok a hétköznapokban már nem érhetik. Szükségünk van egy ilyen pontra, így válunk képessé látni mi Isten akarata és mi a saját feladatunk a világban.
A krisztusi erő
Pál nyitja meg az Univerzumot, megmutatva nekünk a Krisztus lába alatti világot. Olyan Krisztus áll itt, aki a lábát azért helyezte erre avilágra, hogy az emberek boldogok legyenek és elérjék azokat az értékeket, amelyeket felajánl nekik. A mennybemenetel ünnepén a győztes Isten arca jelenik meg, azé az Istené, aki nem hiába állít oda bennünket ahová állít, hanem azért, mert a nekünk szánt sokszor gyötrelmes úton az ő akaratát teljesíthetjük. Egyúttal Pál úgy láttataja Krisztust, mint örökségosztó istent, mint a hatalom istenét, aki erejéből osztani akar az övéinek. Ez a krisztusi erő pedig mindig csodát teremt, édes gyümölcsei egymásnak felkínálhatóak. „Hiszem és remélem, hogy akik ma együtt vagyunk, egyet akarunk: hogy ez a világ boldogabb legyen rajtunk keresztül. Hisszük, hogy helyére kell állítani az embert és ebből Istent nem lehet kihagyni”- mondta a püspök.
Ezt követően kezdődtek el a Csendesnapi előadások. Gaál Botond, a Magyar Tudományos Akadémia doktora Munkácsy három, bibliai jelenetet ábrázoló festményét elemezte. Szó esett arról is, hogy a Krisztus-triógia darabjai milyen hányattatott úton jutottak el több mint száz alatt a debreceni Déri Múzeumba.
Program
Az előadások résztvevői hallhatnak többek között a demokrácia morális alapjairól, az ember genetikai meghatározottságáról az eleve elrendelés tükrében, délután pedig a PTDKszekcióüléseivel folytatódik a program. Balog Zoltánt, Magyarország emberi erőforrások miniszterét is meghívták a rendezvényre, a 19 órára tervezett előadás az Egységes magyar Kárpát-medencei kulturális és oktatási tér címet viseli. Holnap szintén szekcióülésekkel folytatódik a program, majd díjkiosztás zajlik a PKE dísztermében.
Neumann Andrea
erdon.ro
2013. május 9.
K Ö Z L E M É N Y
A Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) megszervezett Áldozócsütörtöki Csendes Nap, valamint a hagyományosan ezen a napon tartott Partiumi Tudományos Diákköri Konferencia (PTDK) alkalmából, 2013. május 9-én Nagyváradra látogatott Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője. Az Egységes Kárpát-medencei magyar kulturális és oktatási tér című díszelőadását megelőzően Tőkés Lászlóval, az egyetem elnökével, európai parlamenti képviselővel, továbbá a két erdélyi magyar tannyelvű egyetem rektorával, János-Szatmári Szabolccsal (PKE) és Dávid Lászlóval (Sapientia–EMTE) folytatott zártkörű tárgyalást az erdélyi felsőoktatás helyzetéről.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) Székházának Dísztermét megtöltő egyetemi oktatók és tudományos kutatómunkát végző fiatalok közösségében Tőkés László elnök, a KRE korábbi püspöke mondott igei köszöntőt. „Mert a mi országunk a mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk.” – idézte Pál apostol a Filippibeliekhez írott levelét (3,20) Tőkés László, aki visszaemlékezett arra, hogy harminc évvel ezelőtt teológiai hallgatóként ezen igeszakaszra épített prédikációja miatt hurcolta meg a Szekuritáté. Felelevenítette: Ceauşescu Romániájában hontalannak érezte magát az erdélyi magyarság, de az akkori hatalom nem tűrte ennek szóvá tételét. Ma már olyan korban élünk, amikor a „földhözkötött jobbágy”, vagy a „gúzsba kötött rabszolga” állapotából szeretnénk immár európai polgárokként a felemelkedés útjára lépni – tette hozzá az EP-képviselő. „Mindannyiunknak egyfajta felzárkóztatásra és »mennybemenekülésre« van szükségünk, követvén Krisztus Urunknak útját, hogy aztán vele együtt jöjjünk vissza a földre. Hadd reméljük azt, hogy ez a magasba menekült haza valamikor szerencsésen, itt Erdélyben is földre érhet és talpra állhat. Ez a reménység buzdít bennünket akkor, amikor a jövőnkre gondolunk, amikor egyetemeinket imádságainkba foglaljuk, és akkor is ezt a reményt tápláljuk, amikor Magyarország kinyújtja felénk a kezét, és mi európai és magyar polgárokként feléjük nyújtjuk a kezünket” – fogalmazott Tőkés László, aki ugyanakkor megköszönte a hatalmon lévő magyar kormány hathatós támogatását, mely nélkül egyetemeink fejlesztése nem valósulhatna meg.
Balog Zoltán előadásában rámutatott: „a szellemi érték még mindig jó valuta Európában”. A Kárpát-medencei magyar felsőoktatás kérdésében a versenyképes tudás mellett fontos a kulturális identitás megteremtése és a középosztály felzárkóztatása is – vélekedett a miniszter, aki szerint minden európai ország érdeke, hogy jól képzett fiataljaik tanulmányaik elvégzése után ne vándoroljanak el, vagy a külföldön szerzett tapasztalatok után térjenek haza szülőföldjükre. Ennek megvalósulásához a mindenkori politikumnak egy olyan gazdasági erőt kell képeznie, hogy a fiataloknak megérje itthon maradni és tudásuknak megfelelően munkát vállalni – tette hozzá Balog Zoltán, aki beismerte: "néha messze el kell menni ahhoz, hogy rájöjjünk, milyen kincsünk van otthon".
A rendezvényen házigazdaként felszólaló János-Szatmári Szabolcs rektor, valamint Dávid László, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora az erdélyi magyar felsőoktatás jövőjéről szólva egyet értettek abban, hogy a két testvérintézmény csak együtt lehet sikeres.
Nagyvárad, 2013. május 9.
Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája
2013. május 10.
Balog Zoltán: a szellemi érték még mindig jó valuta Európában
A Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) megszervezett Áldozócsütörtöki Csendes Nap, valamint a hagyományosan ezen a napon tartott Partiumi Tudományos Diákköri Konferencia (PTDK) alkalmából, 2013. május 9-én Nagyváradra látogatott Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője. Az Egységes Kárpát-medencei magyar kulturális és oktatási tér című díszelőadását megelőzően Tőkés Lászlóval, az egyetem elnökével, európai parlamenti képviselővel, továbbá a két erdélyi magyar tannyelvű egyetem rektorával, János-Szatmári Szabolccsal (PKE) és Dávid Lászlóval (Sapientia–EMTE) folytatott zártkörű tárgyalást az erdélyi felsőoktatás helyzetéről.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) Székházának Dísztermét megtöltő egyetemi oktatók és tudományos kutatómunkát végző fiatalok közösségében Tőkés László elnök, a KRE korábbi püspöke mondott igei köszöntőt. „Mert a mi országunk a mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk.” – idézte Pál apostol a Filippibeliekhez írott levelét (3,20) Tőkés László, aki visszaemlékezett arra, hogy harminc évvel ezelőtt teológiai hallgatóként ezen igeszakaszra épített prédikációja miatt hurcolta meg a Szekuritáté. Felelevenítette: Ceauşescu Romániájában hontalannak érezte magát az erdélyi magyarság, de az akkori hatalom nem tűrte ennek szóvá tételét. Ma már olyan korban élünk, amikor a „földhözkötött jobbágy”, vagy a „gúzsba kötött rabszolga” állapotából szeretnénk immár európai polgárokként a felemelkedés útjára lépni – tette hozzá az EP-képviselő.
„Mindannyiunknak egyfajta felzárkóztatásra és »mennybemenekülésre« van szükségünk, követvén Krisztus Urunknak útját, hogy aztán vele együtt jöjjünk vissza a földre. Hadd reméljük azt, hogy ez a magasba menekült haza valamikor szerencsésen, itt Erdélyben is földre érhet és talpra állhat. Ez a reménység buzdít bennünket akkor, amikor a jövőnkre gondolunk, amikor egyetemeinket imádságainkba foglaljuk, és akkor is ezt a reményt tápláljuk, amikor Magyarország kinyújtja felénk a kezét, és mi európai és magyar polgárokként feléjük nyújtjuk a kezünket” – fogalmazott Tőkés László, aki ugyanakkor megköszönte a hatalmon lévő magyar kormány hathatós támogatását, mely nélkül egyetemeink fejlesztése nem valósulhatna meg.
Balog Zoltán előadásában rámutatott: „a szellemi érték még mindig jó valuta Európában”. A Kárpát-medencei magyar felsőoktatás kérdésében a versenyképes tudás mellett fontos a kulturális identitás megteremtése és a középosztály felzárkóztatása is – vélekedett a miniszter, aki szerint minden európai ország érdeke, hogy jól képzett fiataljaik tanulmányaik elvégzése után ne vándoroljanak el, vagy a külföldön szerzett tapasztalatok után térjenek haza szülőföldjükre. Ennek megvalósulásához a mindenkori politikumnak egy olyan gazdasági erőt kell képeznie, hogy a fiataloknak megérje itthon maradni és tudásuknak megfelelően munkát vállalni – tette hozzá Balog Zoltán, aki beismerte: „néha messze el kell menni ahhoz, hogy rájöjjünk, milyen kincsünk van otthon".
A rendezvényen házigazdaként felszólaló János-Szatmári Szabolcs rektor, valamint Dávid László, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora az erdélyi magyar felsőoktatás jövőjéről szólva egyet értettek abban, hogy a két testvérintézmény csak együtt lehet sikeres.
Erdély.ma
2013. május 14.
Június 1-jén először rendeznek gyermekbúcsút Erdélyben
Böjte Csaba szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője volt a vendég a Gutmann Fórum Klub első összejövetelén, hétfőn a Magyar Tudományos Akadémián.
A szerzetes elmondta, hogy az alapítvány jelenleg csaknem 2500 gyermekről gondoskodik, és bejelentette, hogy idén először június 1-jén gyermekbúcsút tartanak Erdélyben.
A szerzetes Jézus életét hozta fel példának arra, hogy az ember életében legfontosabb a bizalom, a béketűrés, az engedelmesség vagyis az ab audire, a ráhallgatás. A gyerekeket ebben a szellemben nevelik, és ahogy Böjte Csaba elmondta, a kicsik nehezményezték, hogy a gyermek Jézusnak nincs ünnepe, nincs gyerekbúcsú. Ezért elhatározták a tanárok, nevelők, hogy június 1-jén, gyermeknapon Erdélyben gyerekbúcsút tartanak és erre készültek-készülnek is 9 héten át. Ruhákat, babákat csinálnak, és a klub közönsége is láthatta a koronás gyermek Jézus szobrot, amelynek palástját a gyermekek hímezték ki.
A 20 évvel ezelőtti kezdetekről a szerzetes megjegyezte, hogy nem volt tudatos döntés sem a rend, sem az egyházmegye részéről az elhagyott vagy árva gyerekek befogadása. Az volt az elv, hogy aki egy gyermeket is befogad, az az Urat fogadja be. Az utcagyerekeket megfürdették, felöltöztették, a rendőrségen bejelentették, és az orvosok megvizsgálták őket. Az elmúlt két évtizedben ötezer gyermeket neveltek föl és tanítottak.
Most 2380 gyermekről gondoskodnak 71 helységben. Dévát ugyanis kinőtték, de van házuk Szovátán, Csíksomlyón, Szalontán, Nagyváradon, Torockón. Különböző személyek ajándékoznak nekik házat, pénzadományt kapnak, abból vesznek építményt, vagy megkapnak az önkormányzatoktól romos épületeket, ezeket hozzák rendbe.
Az utcagyerek már kevés, inkább akkor jönnek a szülők, ha gazdasági baj van és nem tudják a gyereket eltartani, de van olyan helyzet is, amikor a gyerekre felügyelni kell és tanulni vele. A gyergyói medencében napközi otthonokat működtetnek. Az iskola után a napköziben "pótanya" várja őket és tanul velük, ha ez nem elég, a gyerek bekerül az otthonba, de a szülők látogathatják őt.
Böjte Csaba az MTI-nek elmondta, hogy az otthonokban magyarul és románul is megtanulnak a gyerekek, akiknek mindössze 20 százaléka roma. Hozzáfűzte, hogy Romániában nincs kiemelkedő gyermektámogatási rendszer, mindössze 80 lejt, 8-10 eurót juttat az állam egy gyerek után a családnak.
Az intézményükben egy-egy gyerekre naponta 3 euró jut, vannak név szerinti támogatások, 1 eurót ad a román állam és 1 eurót tesz hozzá az alapítvány egy-egy gyerek ellátásához. Böjte Csaba hozzátette, hogy bárkitől elfogad az alapítvány segítséget.
Beszélt arról is, hogy május 17. és 20. között tartják a hagyományos csíksomlyói búcsút. Ott van a településen az alapítvány gondozásában működő Szent István Ház, amelyben mintegy száz 14 és 18 év közötti fiatal lakik, és ők is részt vesznek a búcsú előkészületeiben. Megünneplik majd azt is, hogy Bethlen Gábor 400 éve lett erdélyi fejedelem (1613-1629), Marosillyén született, majd árvaságra jutott és Gyergyószárhegyen nőtt fel anyai rokonainál, a Lázár családnál - emlékeztetett a szerzetes.
A Gutmann Fórum a gazdasági válság kirobbanása után 2009-ben jött létre, hogy szakemberekkel keresse a válságból kivezető utat és megfelelő figyelmet szenteljen olyan alapelveknek, mint az erkölcs, az etika, a közjó, az összefogás és a fenntarthatóság.
MTI
Nyugati Jelen (Arad)
2013. május 18.
"Népemért vállalom"
A Duna tv élő közvetítésével mutatják be pünkösd vasárnapján a Népemért vállalom című zeneművet Gyimesbükkben, a kontumáci kápolna melletti színpadon. A Márton Áron életének fontosabb mozzanatait, munkásságát feldolgozó zenemű bemutatása délelőtt 11 órakor kezdődik a Mustármag énekegyüttes előadásában.
A Magyar mise, Magnificat, Te Deum, Hiszek a romokon zeneművek után a Mustármag énekegyüttes ezzel a művel szeretné folytatni a több éve elkezdett missziós szolgálatát. A mű szövegkönyvét Papp László írta, zenéjét pedig Csiszér László és Gyárfás Levente szerezték.
Illyés Gyula, a XX. század egyik írója a Márton Áronnal való első találkozás után, amikor elköszönt a püspöki iroda igazgatójától, azt mondta neki: "Egy ember- katedrálissal találkoztam".
"A Népemért vállalom című zeneműben azt keressük, hogy miből épül fel ez a »katedrális«. Mit lát benne az egykori rabtárs? Miből épül fel ez a rendkívül szilárd, tiszta egyéniség? Személyiségének titkát keressük, s ezek mentén haladva jutunk el az életet és erőt összegyűjtő hajszálgyökerekig, amelyek Jézus Krisztusba s a csíki székely lelkivilágába kapaszkodnak" – foglalja össze röviden a zenemű célját Papp László, aki elmondta, az írás során több, a táj és történelem kínálta szimbólumot is felhasznált, hiszen a természet közelében élő hívő ember ezekben a szimbólumokban fogalmazta meg a maga számára az egyértelmű válaszokat. Azok hordozzák az életerőt, a kipróbált bölcsességet és örök érvényű élettapasztalatot.
Népújság (Marosvásárhely),
2013. május 18.
Gyászhír
A gyászoló család és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház vezetősége a Krisztusra alapozott feltámadás reményében tudatja, hogy egyházunk egykori főpásztora,
főtisztelendő Mózes Árpád nyugalmazott püspök
2013. május 1-jén, életének 82. évében hazatért teremtő Istenéhez. Lelkipásztori pályáját Kolozsváron kezdte, majd Székelyzsomboron szolgált. 1956-os kiállásáért hat év politikai börtönt viselt. Szabadulása után nagykárolyi lelkészként a Temesvári Egyházmegye esperesévé választották, majd 1983-tól Aradon folytatta lelkipásztori és esperesi szolgálatát. 1992. július 24-től, 12 éven keresztül a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház főpásztora volt. Hitét, Istenbe vetett bizalmát mindvégig megtartotta, és féltő szeretettel pásztorolta a rábízottakat. Ravatalozására és az elbocsátó istentiszteletre a nagykárolyi evangélikus templomban, 2013. május 22-én, szerdán 11 órakor kerül sor, a temetési szertartás pedig ugyanezen a napon, 17 órától a kolozsvári Házsongárdi temető nagykápolnájában lesz megtartva. A viszontlátás reményében búcsúzunk az elhunyttól! Emléke legyen áldott!
A család kérése az, hogy egy szál virággal vegyünk búcsút elhunyt testvérünktől, a végtisztességtevéskor koszorúmegváltás címen a kihelyezett perselybe elhelyezett adományokat a kolozsvári evangélikus templom felújítási munkálataira ajánljuk fel.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. május 19.
Ternyák Csaba érsek homíliája a pünkösdi nagybúcsún
Elhangzott Csíksomlyón, május 18-án.
Excellenciás és Főtisztelendő Érsek és Püspök atya! Tisztelt Közjogi Méltóságok! Kedves Paptestvérek! Krisztusban Kedves Testvéreim!
„Boldog vagy, mert hittél" (Lk 1,45). Ez a tengernyi nép, amely ma itt Csíksomlyón összegyűlt, mind zarándokként érkezett. Azért jöttünk, hogy Erzsébettel együtt mi is boldognak hirdessük Szűz Máriát, akit már őseink himnuszában nemes egyszerűséggel boldog asszonynak neveztek. Mindenki vállalta az utazás fáradalmait, különösen azok, akik gyalog jöttek ide. Egy hónappal ezelőtt Egerben találkoztam egy ilyen csoporttal, akik Budapestről indultak. Remélem ők is rendben megérkeztek és itt vannak közöttünk. A hit zarándokútján nemcsak hívő emberek járnak, hanem keresők is szép számmal, akik szívük rejtekén foglalkoznak az istenhit kérdésével. Ma talán őket is közelebbről megérinti a hit vágya. Sokan televízión, vagy rádión keresztül kapcsolódnak be az ünneplésbe, és lélekben most ők is velünk vannak.
A pünkösdi Lélek segítségül hívásával szeretnék ma erőt önteni hallgatóimba, hogy alázatosan kitartsanak hitükben. Egyikünk sem saját erejéből jutott el a hitre, és nem is mások térítő munkájának eredményeként. A hit Isten ingyenes ajándéka. Meggyőződésem, hogy Isten a Hit Évében sok ember lelkét el akarja érni ajándékával. Amikor XVI. Benedek pápa meghirdette a Hit Évét, akkor minden emberre gondolt. Az Apostolok Cselekedeteinek egyik mondata ihlette őt, ezért írásának ezt a címet adta: „A hit kapuja". A Szentírásban arról olvasunk, hogy Pál apostol és Barnabás, egyik apostoli útjukról visszatértek Antióchiába, összehívták a híveket és örömmel elmondták nekik, hogy Isten „a pogányok előtt is kitárta a hit kapuját" (ApCsel 14,27). Ez a kapu azóta minden ember előtt nyitva áll. Mindenki meghívást kap, hogy belépjen rajta. A hit ma sem csupán a gyakorló keresztények kiváltsága. Tegyük ezért plébániáinkat tanúságtevő és befogadó közösségekké, hogy minden kereső ember lelki otthonává váljanak!
Hálásan köszönöm Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek úrnak és Orbán Szabolcs ferences tartományfőnöknek, hogy meghívtak az idei csíksomlyói búcsúra. Örömmel indultam el én is azon az úton, amely szép Erdélyországba, a székelyek ősi Szűz Máriás kegyhelyére vezetett. Azt is örömmel látom, hogy nem csak az őseik hitéhez ragaszkodó székelyek, hanem az anyaországi és más országokban élő honfitársaim is nagy számban képviseltetik magukat. Azért jöttünk, hogy zarándokként köszöntsük Jézus Krisztus édesanyját, a Boldogságos Szűz Máriát! Hiszen ő mindannyiunk égi édesanyja. Ma Juhász Gyula szavaival megvalljuk: „Mária, hívnak csillagszemeid!" (Májusi áhitat).
Örömünket fokozza, hogy ezen az úton ma velünk tart sok protestáns testvérünk, és vannak köztünk más nyelven beszélő keresztények is. Mindannyian a Boldogságos Szűz Mária gyermekei vagyunk!
Nem először járok Székelyföldön. Az elmúlt évek során többször örömmel tapasztaltam az itt élő magyarok Istenhez, Szűzanyához, a templomhoz és papjaikhoz való hűségét. Mária segített a múltban. Ma is hozzá fordulunk, hogy álljon mellettünk pünkösdi készületünkben. Fogadjuk el most is segítségét! Mária előbb megismerte a Szentlelket, mint maguk az apostolok. Jobban ismerte Jézust, mint a tanítványok. Többet tud a hitről és a boldogságról bárki másnál. Érdemes hallgatnunk rá! Ősi nemzeti himnuszunk joggal nevezi őt boldog asszonynak és a Szentlélek mátkájának. Jelen volt az apostolok között az első Pünkösd napján. Fogadjuk meg tanácsát! Nekünk is azt mondja, amit a kánai mennyegzőn mondott a bor hiány miatt zavarba került násznagynak: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!" (Jn 2,5). Mária is abban találta meg boldogságát, hogy Istenre figyelt, hitt Neki és megtette azt, amit kért tőle. „Boldog vagy, mert hittél". Erzsébet szavai arról tanúskodnak, hogy a hit és a boldogság összetartoznak. Nem azt mondja, hogy a boldogság hitet eredményez, hanem éppen fordítva. A hit következménye a boldogság. Mária azért boldog, mert hitt. Ha nem hitt volna, nem lenne boldog. Mária hitte, hogy az Isten nem akarja őt becsapni, rászedni, tőrbe csalni. Hitt az angyal szavának: úgy lesz gyermeke, hogy közben férfit nem ismer.
Miben áll Mária boldogsága? Abban, hogy hitt. Nem azért boldog, mivel kiváltságokat kapott, mivel Isten Fiának anyja lehetett, hanem azért, mert hitt. Jobban hitt Istennek, mint a saját tapasztalatának. Szent Ágoston nagyon frappánsan fogalmazza meg: „Boldogabbnak mondjuk Máriát azért, mert hitében magába fogadta Isten igéjét, mint azért, hogy testében is hordozta őt" (Serm. 186,2). Mária „igen"-je nem csupán a szép freskókon ábrázolt angyali üdvözlet kegyes, idilli jelenete. Nem csak a megtiszteltetés volt rendkívüli, hanem a vele járó rizikó is. Az isteni tervbe való beleegyezés kockázatos vállalkozás volt Mária részéről. Ő tudta azt, amire mi nem szoktunk gondolni, hogy a házasságtörés büntetése a megkövezés volt, mint ahogy keleten sok országban ma is így van ez. Nem tudhatta előre, hogy József hisz-e majd neki, nem vádolja-e meg hűtlenséggel. Nem ismerte az isteni terv részleteit. Mégis hitt az angyal szavának, hitt Istennek anélkül, hogy biztosítékot kapott volna. Egyedül a hitébe tudott kapaszkodni, és ez a hit tette őt naggyá, ez a hit tette őt boldoggá.
Ismerek embereket, akik szinte félnek a hittől. Azt feltételezik, hogy a hit az öröm és a boldogság ellen van. Azt gondolják, hogy a hit elvesz valamit az ember életéből, hogy le kell mondani valamiről, ami széppé tehetné életünket. Úgy vélik, hogy a hit ópium, amely elkábítja az embert és eltereli a figyelmet az élet fontos, nagy kérdéseiről. Holott éppen fordítva van, a hit az amely kinyit bennünket a többi ember és a közösség felé, és létünk legégetőbb kérdéseire éppen a hit nyújtja a legteljesebb és leginkább megnyugtató választ. Ma szinte csak a vallás szembesít olyan sorskérdésekkel, mint a jó és a rossz, a halál és az örök élet, a bűn és a kegyelem. Ezért aki belép a hit kapuján, az nem veszít el semmit, ami az ember életét boldoggá, széppé, szabaddá és naggyá teszi. Éppen ellenkezőleg a hitben találja meg saját koordinátáit a család, a nemzet, az emberiség, sőt az egész világmindenség vonatkozásában. A hit megszabadít az Isten nélküli ember kozmikus árvaságától. A hitben soha nem vagyunk egyedül. Testvérekre találunk, egy nagy családnak, az Egyháznak lehetünk tagjai, akikkel a közös hit megvallása kapcsol össze. Nagy élmény újra felfedezni hitünket, tudatossá tenni, elmélyíteni, megerősödni benne. Jó azt is világosan látni, hogy ajándékba kapott hitünk olyan érték, amelyre érdemes gondosan vigyázni, mert veszélyek leselkednek rá, törékeny a cserépedény, amelyben őrizzük. A Szentlélek Úristen azonban ma is vezeti Egyházát és segít megtisztítani a babonás, egyénieskedő elemektől, az új tanítók és tanítások túlértékelésétől. Mégis vannak, akik eltérnek a hiteles tanítástól és olyan prédikátorokat követnek, akiknek tanítása fülüket csiklandoztatja. Már Szent Pál apostol is óva intett ezektől a veszélyektől (vö. 2Tim 4,3). Nemcsak a hitetlenség kísértése leselkedik tehát ránk, hanem a hiszékenység is szedi áldozatait. Ne adjunk hitelt a különféle ellenőrizetlen magán kinyilatkoztatásoknak, amelyek alkalmasak arra, hogy zavart keltsenek. Ma is vannak báránybőrbe bújt ragadozó farkasok, akik kihasználják az emberek hiszékenységét és különféle figyelmeztetésekkel riogatnak. Ha Jézusra és az ő Egyházára figyelünk nincs szükségünk nagy figyelmeztetésekre. Inkább arra van szükségünk, hogy amint óráinkat is időről időre hozzáigazítjuk a pontos időhöz, úgy hitünket is igazítsuk hozzá egyházunk hitéhez. A Hit Évének legyen az a legnagyobb eredménye egyházunkban, hogy mindannyian újra felfedezzük, jobban megismerjük és elmélyítjük hitünket.
„Boldog vagy, mert hittél". Mit jelent boldognak lenni? Nem könnyű megválaszolni. Sokkal könnyebb helyzetben lennénk, ha az lenne a kérdés: hogyan lehet boldogulni. Egyébként is, úgy tűnik ma több embert érdekel a boldogulás, mint a boldogság kérdése. Sokan azt gondolják, hogy akik boldogulnak, azok boldogok, akik pedig nem boldogulnak az életben, azok boldogtalanok. Mintha a boldogság a boldogulástól függne. Mária boldogsága azonban a hitében gyökerezett. Nála a hit és a boldogság szorosan összetartoznak.
Ki tudja, lehet, hogy a boldogtalanság meg a hitetlenséggel rokon? Miben találhatjuk meg tehát a boldogságunkat? Ha életünket az örök élet távlatába helyezzük, akkor igazat adunk azoknak, akik arra tanítanak, hogy nem szabad félni. Lehet bár sokféle gondunk és bajunk, életünk leginkább szorongató kérdésére Jézus Krisztusban megkaptuk a választ. Soha nem fogom elfelejteni azt a latin amerikai püspököt, aki egyszer felkeresett hogy megossza velem egyházmegyéje számos nehéz gondját. Valóban súlyos problémák nyomták a vállát, mégis, miközben panaszait hallgattam, az volt a érzésem, hogy egy boldog, kiegyensúlyozott emberrel beszélgetek, akit a nehézségek nem döngöltek a földbe. Sőt, sugárzott belőle az öröm. Amikor megjegyeztem neki, hogy ennyi gondja között hogyan lehetséges, hogy ilyen túláradó benne az öröm, szinte ragyogó arccal így válaszolt: hát, hogy ne, hiszen ÜRES A SÍR.
Megrázó volt ennek az embernek a tanúságtétele. Ha Krisztus sírja üres, az azt jelenti, hogy egyszer a mi sírjaink is megnyílnak. Életünk legnagyobb gondjára Krisztus megadta a választ. A többi aprósággal pedig valahogy majd magunk is elboldogulunk. Szent Pál apostol arra tanít bennünket, hogy ha csak ebben az életben reménykednénk Krisztusban, szánalomra méltóbbak lennénk minden embernél (vö. 1Kor 15,19). A mi reményünk azonban a boldog örök életre szól.
Ez a húsvéti öröm az, amelyre mindannyian meghívást kaptunk. Kérjük a Csíksomlyói Segítő Szűzanyát, a Boldogasszonyt, hogy vezessen el bennünket is a hit belső örömére, amely őt eltöltötte, és átsegítette az élet nehézségein. Járjon közben értünk, hogy őseink szent hitétől soha el ne szakadjunk. Ez a fogadalmi búcsú is arról tanúskodik, hogy fontos számunkra a hitben való hűség. Ez a katolikus hithez való ragaszkodás jellemezte a székely nemzetet a múltban, ez élteti ma a kisebbségi létben, és ez a biztos jövő záloga. Bárcsak a fiatal nemzedék is megértené ezt, és nagylelkűen vállalná, hogy Isten munkatársa legyen az élet továbbadásában. Szívből imádkozom székely testvéreinkért, hogy mindig hűségesek tudjanak maradni a Csíksomlyói Szűzanyához és őseik földjéhez. Kívánom, hogy soha el ne csüggedjenek a nehézségek láttán, és mindig tudjanak bízni a gondviselő Isten jóságában.
Ma Boldog II. János Pál pápa születésnapja van. Idézzük emlékezetünkbe, amit pápasága kezdetén a lelkünkre kötött: „Ne féljetek!" Ez a bátorítás 365 helyen található a Bibliában. Jut belőle az év minden napjára! Ne féljünk tehát Krisztust beengedni az életünkbe és hagyni, hogy ő irányítsa gondolatainkat, vágyainkat és tetteinket. Ámen.
magyarkurir.hu
Erdély.ma
2013. május 21.
„Boldog vagy, mert hittél”
A csíksomlyói zarándoklatok titka
Idén, a csíksomylói Mária-búcsú programja szerint péntek délutántól fogadták a vonattokkal, autóbuszokkal, személyautókkal vagy gyalogosan érkező keresztaljákat, 19 órától a kegytemplomban szentmisét celebráltak szentbeszéddel, majd ugyanott éjszakai virrasztást tartottak. Szombaton 5.30 órától a négyszögű udvarban 10-12 szerzetes, illetve pap közreműködésével folyamatos gyóntatás és áldoztatás zajlott. Eközben a kegytemplomban óránként celebráltak szentmisét, de egész nap véget nem ért a sor a csodatevő Szűzanya szobrához, hogy a zarándokok által hozott, beteg hozzátartozók bizonyos ruhaneműit a székely népviseletbe öltözött két csinos lány a magasban lévő szobor talapzatához érintve, azok gyógyító hatásúvá válhassanak. A keresztalják reggeltől folyamatosan vonultak, lobogókkal, feszülettel, helységnév-táblákkal az élen a nyeregbe, ahol elfoglalták a rendezők által nekik kijelölt helyeket. A székely népviseletbe öltözött fiatalok által övezett, a főpapságból álló kordon 10.30 órakor a kolostor bejárata elől indult a Hármashalom Oltárhoz a 12.30 órakor kezdődött ünnepélyes szentmisére. A programvezető hangosbemondón folyamatosan üdvözölte a nyeregbe érkező keresztaljákat, akik közül csak néhány érdekesebbet említünk meg: Erzsébet és Ibolya nevű hívek 420 kilométerről gyalog érkeztek a helyszínre; Budapestről 25-en, szintén gyalog zarándokoltak a templombúcsúra; a Boldogasszony zarándokvonattal 800-an; Bukarestből 100-an, Argentínából 10-en, Párizsból 18-an, a Délvidékről 43-an, Gátaljáról 10-en, Arad-Ségából 72-en érkeztek egy-egy kereszt nyomában.
A kordonban megérkezett a búcsú egyetlen meghívottja, ünnepi szónoka, nm. és ft. dr. Ternyák Csaba egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alelnöke; nm. és ft. dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek; ft. Tamás József püspök; dr. Orbán Szabolcs ferences atya, az Erdélyi Ferences Rendtartomány főnöke számos pap és egyházi méltóság társaságában. A világiak közül megkülönböztetett tisztelettel köszöntötték Áder János magyar köztársasági elnököt és feleségét, Anita asszonyt; dr. Semlyén Zsolt miniszterelnök-helyettest; Harrack Péter frakcióvezetőt és a Keresztény-Demokrata Néppárt frakcióját, továbbá Csikszereda város polgármesterét és alpolgármesterét, minden zarándokot. Az Erdélyi Ferences Rendtartomány nevében előbb dr. Orbán Szabolcs tartományfőnök, majd nm. és ft. dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek köszöntötte a több százezer résztvevőt a „Boldog vagy, mert hittél” idézetből kiindulva. Mert a csíksomlyói Szűzanya hazavárja gyermekeit. Mi zarándokok minden évben eljövünk, immár 246. alkalommal, mert ott a hazánk, ahol édesanyánk van. Hálát adunk a múltért, anyai áldását kérjük a jövőnkre.
Szentbeszédében nm. és ft. dr. Ternyák Ferenc egri érsek ugyancsak a „Boldog vagy, mert hittél” idézetből merített ihletet. Mert e tengernyi nép azért érkezett, hogy Erzsébettel együtt, mi is boldognak hirdessük Szűz Máriát, akit már őseink himnuszában is Boldogasszonynak nevezünk. A hit zarándokútján nem csak hívők, hanem hit-keresők is járnak szép számmal, noha a hitet nem lehet megtalálni, az Isten ajándéka, ezért a hit kapuja minden ember előtt nyitva áll, mindenki meghívást kap a belépésre. A hit manapság sem a gyakorló hívek kiváltsága, ezért tegyük plébániáinkat tanúságtevő, befogadókká, hogy minden igaz keresztény lelki otthonává váljanak, hiszen mindnyájan a boldogságos Szűz Mária gyermekei vagyunk. Mária nem csak a múltban, de most is mellettünk áll, aki előbb megismerte a Szentlelket, mint maguk az apostolok, jobban ismerte Jézust, mint a tanítványok, többet tud a hitről és a boldogságról bárki másnál. Érdemes hát hallgatnunk rá, nem véletlenül nevezi ősi himnuszunk Boldogasszonynak, a Szentlélek mátkájának, aki az első pünkösd napján jelen volt az apostolok között. Mária abban találta meg boldogságát, hogy hitt Istennek, megtette, amit kért tőle. „Boldog vagy, mert hittél”. A Szentlélek szavai arról tanúskodnak, hogy a hit és a boldogság összetartoznak. Milyen szép az, amikor két áldott állapotban lévő asszony találkozik. Bárcsak Magyarországon, a Székelyföldön és a Kárpát-medencében is nagyon sokszor találkozna két vagy több áldott állapotban lévő asszony. A hitben arra van a legnagyobb szükségünk, hogy amint óráinkat is hozzáigazítsuk a pontos időhöz, úgy hitünket is igazítsuk egyházunk hitéhez – összegezte mondanivalóját az egri érsek. A szentmise végén a lengyelországi cestokovói perjel tört magyarsággal, de szívbemarkolóan szép beszédet mondott a lengyel–magyar barátságról, miközben visszavitte a szerecsen madonna képének a másolatát, illetve magával vitte a csíksomlyói Mária-szobor másolatát.
A felemelő szertartás végén több százezer ember mennydörögte el nemzeti imánkat és a székely himnuszt, ami sehol a világon nem hangozhat szebben, mint ekkora kórus ajkáról, a Szentlélektől áthatva. Talán ez a csíksomlyói zarándoklatoknak a titka.
Balta János
Népújság (Marosvásárhely)
2013. május 21.
Újra látogatható a Jézus-kápolna
Hosszú idő után ismét látogatható a Jézus-kápolna Székelyudvarhelyen. Az épület tulajdonosa megállapodott abban, hogy a kápolnát a Haáz Rezső Múzeum fogja „üzemeltetni” a továbbiakban.
Az ásatás után új téglapadlózatot kapott a kápolna belseje, kisebb-nagyobb államegőrzési munkákat is végeztek. Az épület készen áll arra, hogy újabb falkutatások után egy teljes restauráláson és konzerváláson essen át. A tulajdonosban és az üzemeltetőben szándék mutatkozik egy ide vonatkozó pályázati dokumentáció elkészítésére.
Május 17-én délután került sor arra a kiállításmegnyitóval egybekötött ünnepélyes átadóra, amelyen a Haáz Rezső Múzeum átvette a Szent Miklós-hegyi Római Katolikus Plébánia tulajdonában levő épületegyüttest – a kápolnát magát, a hozzá tartozó szolgálati épületet, a kőkerítést és a telket, amelyet a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány segítségével és kaláka szervezésével sikerült a közelmúltban megtisztítani és rendezni.
A kiállítást Sófalvi András régész készítette, amely képpel gazdagon illusztrált pannókból áll, s bemutatja a kápolna történetét, illetve közli azokat az ásatási eredményeket is, amelyek alapján megállapítható, hogy a kápolnát nem a XII. században, hanem körülbelül háromszáz évvel később, a XV. század végén vagy a XVI. század elején építhették.
Köszöntőt mondott Jakab Áron Csaba önkormányzati képviselő, aki ennek az értékes épületnek a sorsát nagy figyelemmel követte, és mindent elkövetett, hogy a részleges felújítás, a rendezés és a múzeumnak való átadás létrejöjjön. Főtisztelendő Mátyás Károly főesperes-plebános rövid áhítat után megáldotta és megszentelte az épületet.
A Székelyudvarhely felsőboldogfalvi kijáratánál található Jézus-kápolna a Haáz Rezső Múzeum „üzemeltetésében” látogatható. A nyitva tartás rendje: kedd–péntek 10-től 17 óráig, szombaton és vasárnap 10 és 14 óra között, hétfői napokon zárva. A látogatási díj felnőtteknek 2,5 lej, gyerekeknek ingyenes. Amennyiben a kápolnalátogatást múzeumlátogatással is egybekötik az érdeklődők, akkor a belépődíj felnőtteknek 5 lej, gyerekeknek és nyugdíjasoknak pedig 2,5 lej.
Simó Márton
szekelyhon.ro
2013. május 21.
Ugron István végakarata megváltoztatta a Mál-tetőt
Kevesebb mint húsz év óta vált hagyománnyá, hogy a pünkösdi csíksomlyói zarándoklatért a Székelyudvarhely melletti Ugron-kápolnánál adnak hálát a történelmi család hazalátogató tagjai. Pünkösdhétfőn egyre többen kapcsolódnak be az Ugronok imádságába.
Sok székelyudvarhelyi az apostolok szekerén érkezett, de hosszú sorban álltak az autók is. Előbb keresztutat jártak a Székely Kálvárián, majd Botár Gábor, a Lisieux-i Kis Szent Teréz Egyházközség plébánosa paptestvéreivel együtt mutatta be a legszentebb áldozatot. „Kicsi szent hegyünkön”, a Mál-tetőn mintha az emberek szíve közelebb kerülne a Jóistenhez – hangzott el a mise kezdetén. Rátrilláztak a madarak is. A múltból táplálkozó jelen éltető és lelkesítő volt.
A pünkösd ihletésében hallgattuk László Attilának, a Szent György Egyházközség lelkipásztorának elmélkedését: mint egykor az apostolok, akik „az imával együtt töltött időben – minden másságuk ellenére – valahogyan mélyebben egymásra találtak. Egy szív és egy lélek lettek. Egy kölcsönös szeretet született köztük, mely azelőtt nem volt jelen. Mindez csak lenyűgöző múlt lenne? – kérdezte az ünnep szónoka. – Jézus Lelke ma is hív: legyünk az Ő üzenetének továbbadói társaink körében. Ismerjük magunk és kortársaink ideáljait, nyelvét, de sebeit és elvárásait, továbbá a jó utáni vágyakozásait is. Ma újra feltárul a kereső ember érzéseinek, munkájának, képzéseinek, elvárásainak és szenvedéseinek széles világa… Pünkösd tüzével lelkünkben merünk-e annyira bátraknak lenni, hogy megígérjük a Szentléleknek: mostantól egy testvért Jézus Krisztushoz törekszünk vezetni.”
A történelmi család hazalátogató tagjai zárásképpen kaláccsal és innivalóval vendégelik meg a szombatfalvi kápolnai ünneplés zarándokait. Ugron Mária néni, megpihentetve szemeit a sokaságon, csendesen megjegyezte: „ha az uram nem akarta volna, hogy hamvait hazahozzuk, mindez nem lenne”. Azelőtt itt soha nem tartottak pünkösdhétfőn misét. Mi még mellégondoltuk: a Székely Kálvária sokak zarándokhelye évközben. Aki pedig csak teheti, Kisboldogasszony napján ott ül búcsút is.
Molnár Melinda
szekelyhon.ro |
2013. május 23.
In memoriam – „Ama nemes harcot megharcoltam, a hitet megtartottam”
Mózes Árpád nyugalmazott evangélikus püspököt szerda délután helyezték nyugalomra a Házsongárdi temetőben. Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök prédikációjában kifejtette: a földi szeretet kötődéseitől fájdalmas az elszakadás, de nem reménytelen, ha a halált nem elmúlásnak, hanem átmenetnek tekintjük. – Az isteni szeretet vigasztaló valóság is egyben. A lét értelmét az isteni szeretet megtapasztalása által foghatjuk fel – mondta a püspök, majd a viszontlátás reményében búcsúzott Mózes Árpádtól.
Szebik Imre, nyugalmazott evangélikus magyarországi püspök Pál apostolt idézve jellemezte Mózes Árpádot, amikor azt mondta: „ama nemes harcot megharcoltam, /…/, a hitet megtartottam”. – Mi is az élet? Harc, kemény küzdelem. Ám most olyan világban élünk, amikor az emberek minél kényelmesebben akarnak élni, szórakozni, és nem akarják vállalni a küzdelmet. Pedig Isten a küzdésre rendelt minket, még akkor is, ha néha önmagunkat kell legyőznünk – magyarázta a nyugalmazott püspök, majd a hit fontosságáról értekezett: „ha van hitünk, mindenünk van, ha nincs hitünk, semmink sincs”. Ezt követően Szebik Imre ismertette Mózes Árpád életének főbb eseményeit.
– Mózes Árpád soha nem lázadt nehéz élete és Teremtője ellen. Jó emberismerő, melegszívű lelkipásztor, kiváló egyházvezető, igaz magyar ember volt, aki sokat fáradozott az erdélyi magyar közösség megtartásáért. A magyarországi evangélikus egyházhoz is szoros kapcsolat fűzte: gyakran prédikált gyülekezeteinkben – jellemezte az elhunytat Szebik.
Zelenák József evangélikus püspökhelyettes, brassói esperes Lukács evangéliumából idézett. – Isten szolgái egy életen át bizonyságot tesznek Istenről. Boldog ember az, akinek ez megadatik. Mózes Árpád ilyen ember volt, nem élt tehát hiába – tette hozzá Zelenák, majd Reményik Sándor Viszontlátásra című versével búcsúzott a volt püspöktől.
Christoph Klein, a Szász Evangélikus Egyház nyugalmazott püspöke románul és németül szólt az egybegyűltekhez. Német beszédét Fehér Attila egyházkerületi főtanácsos fordította le magyarra. – Többéves értékes kapcsolat fűzött Mózes Árpádhoz, akinek megvolt az a képessége, hogy nagyon tudott örülni, örvendeni. Élete tele volt örömmel és szenvedéssel, munkával és imával. Mózes tudta, hogy az öröm Istentől jön, így szolgálta egyházát – mondta Klein.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke úgy vélekedett: Mózes Árpád azért lelt végső nyugalomra a Házsongárdi temetőben, hogy sírköve hosszú ideig hirdesse: voltunk és vagyunk. – Mózes Árpád az erdélyi magyar közösség kemény oszlopa volt, akit erős tartás, mély hit, példaadás jellemzett. Meghajtjuk fejünket nagysága előtt, és azt kívánom: Isten rendeljen hozzá hasonló erős oszlopokat, hogy Erdély megtartasson! – összegzett a református püspök.
A Magyar Unitárius Egyház püspöke, Bálint-Benczédi Ferenc elmondta: Mózes Árpád mindig Isten igaz szolgája volt, aki példát mutatott nekünk arra nézve, hogy Krisztusban mindenre van erő.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye részéről Nóda Mózes, a BBTE Római Katolikus Teológiai Karának oktatója szólalt fel. Mózes Árpádot állhatatos, és a megpróbáltatásokra készülő emberként jellemezte, akinél a szolgálat alázatot is jelentett.
Kiss Béla nyugalmazott kolozsvári evangélikus lelkész az 1956-ban elítélt teológustársak nevében, egy több mint fél évszázados barátság birtokosaként elevenítette fel Mózes Árpád emlékét. Megtudtuk: börtönéveikben együtt imádkoztak, szabadulásuk után pedig további vidám és szomorú eseményeket éltek meg együtt.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kifejtette: nehéz sorsa volt Mózes Árpádnak, de az átélt nehézségeket nem mindig tartotta panasznak, hiszen a nehézség szép is lehetett. – A szolgálat adott értelmet életének, az a szolgálat, amelyet a nacionalista-kommunista diktatúrában és az elmúlt két évtizedben végzett. A hat évi börtön megacélozta keresztény hitében és magyarságában. Egyházat és közösséget épített, aktívan szolgáló életet élt, amelynek az volt a mozgatórugója, hogy az erdélyi magyarságnak nem búsulni, hanem jövőt teremteni kell! – mondta beszédében az RMDSZ-elnök.
N.-H. D.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. május 24.
Hogy hívják a székelyudvarhelyi Jézus-kápolnát?
A címben foglalt kérdést mostanában mintha többen tennék fel. A válasz egyszerű: Jézus-kápolna. Hogy mégis valahogy belekerült a szóhasználatba a szív szó, annak több oka lehet. Utánajártunk, de azt nyomatékosítjuk: hivatalosan soha nem nevezték el a búcsúja napjáról.
Azt is érdemes tudni, hogy a világegyházban mindössze 157 éve nyilvánították ünneppé a Szent Szív kultuszát hitelesítő, évente megtartandó kiemelt napot. Így tehát legkorábban ugyanennyi éve ülhetnek ott ezen a főünnepen búcsút.
A legendák övezte kis négykaréjos kápolnánk jóval korábban vált búcsújáró hellyé. Sófalvi Andrásnak eme kápolnáról írt, a közelmúltban megjelent munkájában szerepel, hogy a Jézus-kápolnára utaló legelső történeti forrás 1613-ból való, és egy udvarhelyi húsvéti körmenet leírásában szerepel. Ennek gyakorlata ma is él: a határkerüléskor megálló- és imádkozóhely. Az 1600-as évekből – jelenlegi tudásunk szerint – még három dokumentumban történik említés a kápolnáról.
Sófalvi András könyvéből idézzük: „Székelyudvarhely legelső történetírója, Lakatos István 1702-ben röviden említi a ’Jézus házának nevezett’ kápolnát, amely gyógyforrásairól és az Úrnapján tartott búcsúkról nevezetes”.
„Vulgo Jesus kapolnaja dicit”
„A 18. század végén Szeles János ’régi formára épített kis kápolnáról’ ír, ahová nagy számban sereglenek össze búcsúra a székelyföldi katolikusok. Az 1743. évi vizitáció megjegyzi, hogy a kegyhelyet közönségesen Jézus kápolnájának hívják (vulgo Jesus kapolnaja dicit) – írja Sófalvi. – Benkő József szintén kiemeli a Krisztus Szent Testének ünnepén tartott búcsúkat.”
Azt pedig a székelyudvarhelyiek is számon tartják, hogy az úrnapi körmenet 1949-ig erről a helyről indult. Napjainkban egyetlen búcsújáró napja a már említett főünnep, amit IX. Pius pápa terjesztett ki az egész egyházra 1856-ban. Idén az egyházi év utolsó mozgó ünnepe, Jézus Szent Szíve napja június 7-ére esik; Úrnapja egy héttel korábban, május 30-án lesz.
Aki még a fentiek mellett fogást keres a névhasználaton, alkothat elméleteket. Számunkra elég azt tudni: „Jézus-kápolnának hívják”.
Molnár Melinda
szekelyhon.ro
2013. május 27.
Sepsiszentgyörgynek, Székelyföldnek is fontos (Ballagás az egyetemen)
Kicsinek bizonyult a megye legnagyobb épülete, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozata székházának előcsarnoka szombaton, a végzősök ballagási ünnepségén. Ezúttal együtt búcsúztak az összes szak és a magiszteri képzés végzősei.
Nagy Attila, a BBTE kihelyezett tagozatának főigazgatója elmondta: tudja, hogy ilyenkor mindenki meg szeretné váltani a világot, de Albert Camus Nobel-díjas francia író ma is érvényes megállapításával bocsátotta útra a 202 végzőst – világot most már nem megváltani kell, hanem az intelligens emberek segítségével a jézusi szeretet jegyében összetartani. Dumitru Marinescu prefektus beszédében kiemelte, mérlegkészítés ideje ez, hisz a diákok három év alatt megértek, új ismereteket szereztek, és szakemberekké váltak, így az új kezdet ideje is.
Laura Olteanu adjunktus, az egyetem szenátusának tagja, az oktatók szakszervezetének elnöke a BBTE vezetőségének jókívánságait tolmácsolta.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármesterének üzenetét Czimbalmos-Kozma Csaba városmenedzser olvasta fel. A polgármester hangsúlyozta, mennyire fontos a mai világban a tudás, és nemcsak a fiatalok számára fontos, hogy tovább tanuljanak, hanem a szülőföldnek, Sepsiszentgyörgynek, a Székelyföldnek is. Minél jobban szeretjük munkánkat, annál inkább megváltjuk szülőföldünket – üzente, és kívánta, a végzősök bízzanak önmagukban, ne feledjék, honnan indultak, mindig tudják, hova tartoznak, őrizzék szívükben Sepsiszentgyörgyöt és a Székelyföldet, mert szülőföld csak egy van.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. május 27.
Mindannyiunk öröksége a felújított kolostor
Vasárnap kora délután Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök megáldotta, és a közösségnek átadta a Kaplonyi kolostor felújított, emeleti részét a látogatható emlékszobákkal, valamint a 2700 darabos könyvtárral. A kolostor minden látogató előtt nyitva áll.
„A kaplonyi ferences monostor részleges felújítása és történelmi emlékhely kialakítása” projekt megvalósításával vasárnap kora délután Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök megáldotta, és átadták a felújított emeleti részt. Örökségmentésről és értékfelmutatásról van szó, hiszen a termek helyet adnak egy értékes egyházművészeti kiállításnak, egy autentikus ferences szobának, egy Károlyi emlékgyűjteménynek, valamint a kolostor könyvtárának is.
Az ünnepségen Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök köszöntötte a jelenlevő Magdó János kolozsvári magyar főkonzult, Adrian Ștef megyei tanács elnököt, Pataki Csaba szenátort, Mosdóczi Vilmos polgármestert, a további vendégeket, és megköszönte mindenkinek a támogatást, segítséget, hiszen közös összefogás eredménye a kolostor mostani állapota. „Ablakot vágtunk a múltba, mellyel betekintést nyerünk a ferencesek egykori életébe” – emelte ki köszöntőjében a püspökatya. A kaplonyi ferences kolostor szellemi örökség, mely megmenekült, és ellátogatva ide most lelkileg töltekezhetünk, építkezhetünk. Ft. Tímár Asztrik OFM. rendházfőnök beszédében a felújítást méltatta, és örömét fejezte ki, hogy a pályázatban ilyen eredményesen együtt tudtak dolgozni, majd röviden bemutatta a látnivalókat. A felújított kolostor első emeletén helyet kapott egy, az egykori ferences testvérek életének megfelelően berendezett, korhű szoba. A második szobába a Károlyi grófok arcképei, címere és az alapító oklevél kapott helyet. További két szobában a 2700 darabos könyvgyűjteménnyel ismerkedhet a látogató. Adrian Ștef megyei tanács elnök a műemlékek restaurálásának, és az épített örökségek előtérbe helyezésének fontosságát emelte ki.
Az elnök további támogatásáról biztosította a Püspökséget a hasonló projektekben. Magdó János főkonzul kihangsúlyozta az emlékek megőrzésének szükségességét a jövő építésének szempontjából, és örömének adott hangot, hogy élő közösség használja majd a felújított és berendezett termeket. Pataki Csaba szenátor, megszólalásában a kaplonyi kolostor történetét idézte fel, és rámutatott, az idők során mindenkinek tennie kellett azért, hogy a kolostor megmaradjon. Reményét fejezte ki, hogy a jövő generációi is vigyáznak majd örökségükre. A beszédeket követően Nm. Ft Schönberger Jenő püspök megáldotta a felújított termeket, majd a vendégek hosszan sétálva megtekintették azokat, és írtak a vendégkönyvbe.
A kiállítás
A kaplonyi ferences rendház egyházi, történelmi és kultúrtörténeti szempontból eddig is fontos turisztikai célpont volt, ezen jellege pedig a kialakított emlékszobákkal, könyvtárral és kiállítással tovább hangsúlyozódik. Sok látnivaló akad itt a múltat kutató és érteni akaró számára. A rendház emeleti részében kialakított kiállításban kapott helyet a „Szent Antal a gyermek Jézussal” című barokk festmény, amely egyike a kolostor korai berendezéséhez tartozó legkedvesebb kiállított tárgyaknak. Szintén a kiállítás tárgyaként szerepel a „Szeplőtelen fogantatás” szobor. Ugyanitt látható a „Szent Ferenc”-et ábrázoló 19. századvégi festett fafaragás és egy ritkaságszámba menő egyházi jellegű tárgy, az „Arma Christi”-kereszt, amelyen Krisztus szenvedéseinek eszközei láthatóak. A kiállítás leglátványosabb darabja egy gróf Károlyi Anna által 1756-ban adományozott úrmutató.
Szintén a felújított, emeleti részben található egy szerzetesi cella, a Károlyi szoba, és a ferences kolostor könyvtára, mely a kolostor alapításától egészen a 20.századig működött. Kialakulásakor valószínű, hogy az alapító Károlyi Sándor is besegített az első könyvek vásárlásánál. A későbbi possessorbejegyzések alapján fény derül gróf Károlyi Antal könyv adományaira is. Időrendben a legrégebbi könyvek 1722-ből származnak, de nagyon sok származik a Károlyi Ferenc által alapított Károlyi nyomdából is. A ma itt látható könyvtárban közel 2700 könyv és kézirat található, ezek 1900 előtti időszakból származnak. De a könyvtártermen belül látható még az a román stílusú ablak, mely feltehetően a 13. században épült bencés monostor egy megmaradt falrésze. Ez a falrész töredék a rendház felújítása során került napvilágra 2012 őszén, az állagmegőrzési munkák után pedig úgy rendezték köré a könyvtár elemeit, hogy bárki számára megtekinthető legyen
A kaplonyi ferences rendház részleges felújítását Magyarország Külügyminisztériuma támogatta a „Külföldi szervezetek számára külföldi magyar emlékhelyek és emlékek létesítése és felújítása” pályázati kiírás révén. Amint azt Ft. Tímár Asztrik OFM. rendházfőnöktől megtudtuk, a kolostor előzetes egyeztetés alapján mindenki előtt nyitva áll, a kriptával egy időben bárki megtekintheti.
frissujság.ro,
Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti)
2013. június 1.
Sylvester Lajos cserefa arca
Művelődésszervező, publicista, író.
Felette: Sylvester Lajos, 1934–2012.
Afelett: bronzplakett.
És legalul: „...a jövőt csak a múltra alapozva tudom elképzelni...” Ennyi a holnap avatandó csernátoni községi könyvtár homlokzatára helyezett kőlap tartalma. Ennyi, és nem több.
Ennyi, mert ennyi kell, és nem több, mert több nem szükséges.
Művelődésszervező. „Szobor Lajinak” becézték rögös időkben bajtársai, akiket maga választott segítőinek. Megtehette, rábízták a megyei kultúra irányítását. Miután maga is talpalt azért, hogy Háromszék – Kovászna megye néven ugyan, de – önálló közigazgatási egységként létrejöjjön. Egy kis autonómiaharc volt. Annak idején, az akkori lehetőségek behatárolta szűkös eszközökkel. Egy kis lázítás, egy kis elégedetlenség, feliratok, ilyesmik. Ki lehetett, ki kellett harcolni. Annál is inkább, hogy alternatíva nem volt: Sztálinváros – az akkor történelmi nevét visszanyerő Brassó – árnyékában, jól tudta, nem hosszú, de középtávon a beolvadást jelenti. Nem szabadott megengedni. Nem engedte. Ez volt első harca. Alig túl a krisztusi koron nem keresztre feszítették, de rábíztak olyasvalamit, ami játék volt a tűzzel. És Ő szerette a tüzet. Tisztelte, tudta veszélyét, érezte – megtapasztalta – erejét. Merészen, olykor vakmerően játszott a tűzzel. Sokszor, sokféleképp. Csiholt, és kihűlt hiteket melegített. Első lármafája a Benedek Elek Emlékház. Aztán sorra a szobrok, Barabás Miklós, Kőrösi Csoma Sándor, Bod Péter, Végh Antal, Gábor Áron Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön, és a lefejezett torzó Csernátonban. És végül a véczeri. Mely „odatemette”, melynek avatóján a közönség soraiban vehetett csak részt. József Attilával mormolta a Nagyon fájt, és a barázdák – a cserefa ráncai – kiütköztek arcán. Akkor még – alig negyvenévesen – szakállt nem viselt. Majd, egy későbbi autóbaleset tette szükségessé sérült állának eltakarását. Arca akkor még: József Attila arca volt. De Véczer odatemette, és nagyon fájt. A továbblépéshez első és utolsó vadászélményén kellett részt vennie, szarvasbika az áldozat, martba esett dámvad. Haslövéssel. Kiemelésekor a bélsár arcába folyt. Nem ez rettentette el a vadászattól. Célkeresztben volt ő maga is akkor, az egyesélyes kimenetelű vadászatot bőrén tapasztalta meg. Akkor inkább a horgászat. Ahol ravaszság kell, furfang, türelem. A természet alapos ismerete. A hal, ha akarja, bekapja a csalit. Ha nem, hát rá kell venni, hogy mégis bekapja. Akkoriban ez így működött. És a „halak” sorra bekapták a csalit, mígnem jött Véczer. Új feladat, a színház alattomos, felőrlő világa. Vizionálások, kifogások – és mégis. Sütő, Csurka, Illyés, Tamási, ha csonkítva is, de pódiumra kerülhettek. S ha már kimerült a kötelezőek tárháza, és nem akadt más kortárs szerző, hát írt ő színműveket. Néztárgyakat, miként magyarították nyelvújítóink. Szóeredet, nyelvújítás – a csórékolbász ízében is gyönyörűséges szavunkat neki köszönhetjük. Néz tárgyakat tehát, de nemcsak azokat. Ott is, akkor is – művelődésszervező. Nemzetiségi Színházak Kollokviuma. Kétszer, a harmadikat betiltották. Addig – odafigyelt a világ Sepsiszentgyörgyre. Immár színházi szinten is bekerült egyfajta vérkeringésbe. Mely akkoriban inkább csak szivárgás lehetett, de veszprémi kitekintőkkel megsokszorozva, immár túlmutatott egy vidéki színház művészeti törekvésein: nemzetben gondolkodás „téves eszméjét” (sic!) vetítette előre. És ismét mennie kellett. Ezúttal vadászat nélkül. Bár az űzött, a célkeresztbe vett ismét ő volt. És a cserefa ráncai szaporodtak. Akkoriban már írt az egyetlen megyei lapban, írásai annak Fórum mellékletében jelentek meg. Igen, a Fórum. Mely a maga idejében ugyancsak egy kis autonómiacselekmény volt. Persze hogy betiltották. A színháztól kiebrudalva újságíróvá léptették elő. De hogy annyit foglalkozott azelőtt a művelődéssel, hát azt ajánlották: kultúráról inkább ne írjon, hiszen nem lehet tárgyilagos. És a tisztánlátás, az elfogulatlanság ugyebár ismérve, alapvető tulajdonsága kell hogy legyen a nép tájékoztatását művelő tollforgatónak. Esetleg gyárakról, iparról, a népi demokrácia – akkor már szocializmus – megannyi vívmányáról. Akkor ő már inkább a természetről. És amikor nem engedték leírni magyarul helységneveinket, a szilvás Zalán úgyis becsúszott. És amit korábban a színháznál, azt az újságnál. Áthallás, sorok közt olvasás, a magyar nyelv mívelése. Évek során át, hogy majd egyszer. És eljött az egyszer is, az újság neve Háromszék lesz, mondotta, és miközben a megbolydult kedélyeket csillapította az erkélyről, szóban és írásban ismét szervezett. Ezúttal jövőt, magyar jövőt a honban, mely nem haza, de szülőföld, s egyszer majd Székelyföld. Legjobb tehetségével – ekkortól már korlátozások nélkül tehette – szolgálta ősei hitét. Hitét a szabadságban, az élhető jövőben. A jövőben, melyért nem csak halni, de élni is érdemes. Művelődésszervező, melyre megfelelő kifejezés sem románul, sem angolul nem találtatik. Ezért s ennyi a kőlap felirata, melyet Haszmannék kezdeményezésére holnap, egy nappal 79. születésnapja előtt szülőfaluja megújult községi könyvtárának homlokzatán lelepleznek. Sylvester Lajos cserefa arca hazaérkezett.
Váry O. Péter
2013. június 3.
Céljaik elérésére buzdították a ballagókat
Öt színmagyar és egy tagozatos líceum végzősei ballagtak el szombaton, Kolozsváron. Először reggel 9-től a Báthory-líceum négy végzős osztálya búcsúzott az Alma Matertől. Délelőtt 10-kor négy iskolában szólt utoljára a csengő: az Apáczai-líceubmban, a S. Toduţă Zenelíceumban, a János Zsigmond és a Református Kollégiumban. Az Apáczai-líceumban három, míg a János Zsigmond és a Református Kollégiumban két-két osztály (egy humán és egy reál) végzett. A zenelíceumbeli magyar osztályban tizenhat fiatal ballagott. Délután fél háromtól a Kolozsvári Magyar Opera színpadán a Brassai-líceum három végzős osztálya búcsúzott el. Az ekkor szokásos búcsúbeszédek az iskolai évek biztonságára és a további kihívásokra összpontosítottak. A szónokok főleg arra buzdították a fiatalokat, hogy harcoljanak céljaik eléréséért, álmaik beteljesüléséért, szülőföldjükön keresve a boldogulást. Az iskolák többségében tanulmányi és különdíjakat adtak át. Kivételt képezett a Református Kollégium, ahol a jutalmakat csak az évzárón osztják ki.
„A világ a szívünkben tükröződik”
A Szent Mihály-plébániatemplomban tartott hálaadó istentisztelettel kezdődött a Báthory István Elméleti Líceum ballagási ünnepsége, amely az iskola nagyépületének udvarán folytatódott. A ballagó négy osztály diákjai, élükön osztályfőnökeikkel, énekelve járták be az iskola épületét, majd felsorakoztak az udvaron. A közösen elmondott ima után Kiss Endre iskolalelkész olvasta fel Kovács Sándor főesperes üzenetét, amelyben az ifjúkori felelősségre és kötelességre hívta fel a figyelmet. Ifjúságunk lesz életünk kialakításának legfontosabb időszaka, életünk tehát ifjúságunk visszhangja lesz. Fiatal korban – amikor még álmodozunk, merészen szárnyalunk – kell megalapozni a későbbi tudást sok munkával, a jellem fejlesztésével, fegyelmezésével, a lélek gazdagításával. „S hogy munkádat elvégezhesd, Isten után bízzál magadban, ez a siker nagy eszköze” – szólt a főesperes biztatása.
Timár Ágnes igazgatónő két bölcsességről beszélt a búcsúzó diákoknak. Egyrészt Dsida Jenő egyik verséből idézve vallotta, hogy igenis, kétkedés nélkül ki lehet jelenteni: szép e világ, gyönyörű e világ és nincs hiba benne. Másrészt annak az öreg bölcsnek a történetét mesélte el, aki a Korinthusba vezető út szélén ülve, két idegennel beszélgetett, akik mindketten Athénból mentek Korinthusba, és érdeklődtek tőle, hogy milyenek ott az emberek. Az öreg válasz helyett visszakérdezett, hogy milyenek Athénban az emberek. Egyikük rettenetes társaságnak tartotta őket – ennek az öreg azt válaszolta, Korinthusban sem jobbak. Másikuk azonban nagyszerű embereknek jellemezte az athéniakat – ezt az öreg megnyugtatta, hogy Korinthusban is ugyanolyan nagyszerűek. Mert a bölcs szerint: „a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.” Ezzel a bölcsességgel bocsátotta útjukra a ballagó diákokat az igazgatónő, azt kívánva, hogy járjanak békével, szeretettel és sikerrel az úton, amelyen elindultak. Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes nem csak búcsúzásnak nevezte a ballagást, hanem számlakészítésnek is: ilyenkor sorra veszik a terveket, sikereket, emlékezetes és boldog pillanatokat. Isten áldását kívánta a szülőknek is, áldozatos munkájukért.
A tizenkettedikesek nevében Czakó Zoltán olvasott fel elköszönő beszédet, a tizenegyedikesek részéről pedig Hatházi Rebeka búcsúztatta a végzősöket. A XII. B osztály könyvet ajándékozott az iskolának, folytatva a hagyományt, amelyet két évvel ezelőtt kezdett el az akkori XII. C osztály. Ezt követte a szimbolikus kulcsátadás. Végül elszavalták Kányádi Sándornak az iskola 400 éves évfordulójára írt versét – Öreg iskola ünnepére.
Az ünnepség végén következett a számtalan díj átadása, amely tükrözte az iskola diákjai által elért kiemelkedő eredményeket. A Szabadság szerkesztőség díját Vincze Minya Boglárka vehette át közösségi tevékenységéért, nyilvános fellépéseiért, amelyekkel az iskola hírnevét öregbítette.A TANULMÁNYI EREDMÉNYEKKEL KIÉRDEMELT KÜLÖNDIJAK 1. Czakó Zoltán XII. B osztályos diákot illeti a Szent Mihály plébánia nagydíja, amelyben mindig az a diák részesül, aki 4 éven át a legmagasabb általános osztályzatot éri el. 2. A Báthory István fejedelemről elnevezett díjat az iskola igazgatósága a Lyceum Alapítvánnyal közösen ítéli oda azoknak a ballagó diákoknak, akik XII. osztályban 9,75-nél nagyobb általános osztályzatot értek el, és magaviseletük 10-es. A díj egy Báthory–portrét, egy emléklapot és pénzjutalmat tartalmaz. A díjat 1999 óta a Lyceum Alapítvány biztosítja.
Bíró Vencel a piarista gimnázium történelem szakos tanára volt, de egyben a modernizálás lelkes híve. A katolikus vallásolimpiákon és vetélkedőkön elért eredményeiért a Szent Mihály plébánia külön díjazza Pataki Tímea XII. Helytállni minden élethelyzetben
Gyermeknapon búcsúztatták az Apáczai Csere János Elméleti Líceum végzőseit is, akik több felszólaló szerint és szemmel láthatóan is már egyre kevésbé gyerekek – felnőtté válásuk első ünnepélyes lépéseit „ballagták” iskolájuk udvarán 10 órai kezdettel.
Az iskola kórusa adta meg az esemény kezdőakkordjait, majd Nagy Albert ótordai lelkipásztor áhítata következett. Péter apostol levelének egy szakaszára alapozta üzenetét, és kiemelte, ha a szülőktől való örökségünk olykor nem is tökéletes, az Istentől jövő megajándékozás értelmes feladat elé állít bennünket, és továbbajándékozásra szólít fel.
A kórus többször is „beleszépített” az ünnepség folyamatába, Szabadi Ildikó vezényletével klasszikus kórusműveket és modern feldolgozásokat (Queen) adott elő, kiegészítve a gyakran elhangzó Gaudeamust. A latin nyelvű éneket gördülékenyen énekelték a végzősök is. Nem csoda, hiszen közülük többen is a latin nyelv szeretetéről tanúskodtak nyelvi versenyeken elért sikereikkel. Bizonyára senki sem bánta, hogy vége-hossza nem volt a díjkiosztások fejezetének, hiszen felemelő volt látni, milyen sokféle tehetséges fiatal van a három osztályban, akik egyéni vagy csoportos szinten számtalan sikert értek el. Az egyesületek, társadalmi szervezetek képviselői átadták díjaikat a nyelvi és irodalmi versenyeken, közgazdasági vetélkedőkön jelesen szereplő diákoknak, de kiemelkedő sporteredményeket is díjaztak (például az iskola focicsapata 2011-ben és 2013-ban országos bajnok, illetve Erdély Kupa-győztes lett), továbbá ígéretes színitehetségek és képzőművészetben jeleskedők is átvehették az elismerést. Voltak olyan díjazottak is, akik különösebb „szakosodás” nélkül fontos szerepet töltöttek be, és számtalan feladatot elvállaltak osztályuk, iskolájuk közösségi életében.
A kóruson kívül Kovács Andrea és Lukács Ferenc XI. osztályos tanulók Demjén Ferenc Honfoglalás című dalával, illetve Csüdöm Tímea végzős diáklány szépen előadott énekkel tette kellően zeneivé az alkalmat. A tizenegyedikes diákok ezenkívül búcsúbeszéddel, két igazán jól kiválasztott és szépen előadott verssel adtak át utolsó bajtársi üzenetet nagyobb társaiknak. A végzősök közül Tőkés Emma A osztályos tanuló készült szimpatikus, érett gondolatokat és üzenetet közvetítő ünnepi beszéddel. Különösen megkapó volt a kis elsősök jelenléte, akik virágot adtak iskolájuk „óriásainak”.
Jelen volt Horváth Anna alpolgármester is, aki arra buzdította a kezdő felnőtteket, hogy minden élethelyzetben emberként tudjanak helyt állni.
Vörös Alpár, akinek az ünnepség során moderátori szerepe is volt, beszédében közvetlenül és szeretettel szólt volt diákjaihoz, majd az állatvilágból vett humoros és találó példákkal mutatott rá a különböző jellemeknek, valamint képességeknek megfelelő szerepekre, életpályákra. A Szabadság különdíját a német nyelvi versenyeken kiválóan szereplő Teleky Orsolya, (XII. A) vehette át .A tanév legmagasabb tanulmányi átlagával rendelkező diákok díszoklevelet vehettek át.
Mindig Veled, Uram, mindig Veled…
Az örök Gaudeamus igitur mellett ezzel a vallásos tárgyú énekkel vonult be a Farkas utcai református templomba a Kolozsvári Református Kollégium két osztálya, pontosabban 45 végzőse. A 21. évfolyam ballagási ünnepségén Gáll Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület tanácsosa hirdetett igét, amelynek alapjául a Bírák könyve 7. részének 9–18. verse szolgált. – Elindultok helyeteket megkeresni a világban. Veszélyes, nehéz feladat vár rátok, de soha ne feledjétek: Isten oltalma mindig veletek lesz – fogalmazott a lelkipásztor, majd közösségteremtésre és összetartásra buzdította a fiatalokat.
Székely Árpád igazgató arra kérte a végzősöket, hogy a Krisztusba vetett hitben élve mindig szilárdan álljanak ellen a „romlás virágainak”.
Míg Oláh Emese RMDSZ-es városi tanácsos a célok elérésére ösztönözte a fiatalokat, addig Szabó Gábor tanfelügyelő arra buzdította őket: – Térjetek néha vissza azon maradandó értékek közé, amelyeket a kollégium teremtett – mondta.
Az iskola amerikai támogatója, Lauer Edit asszony így vélekedett: – Huszonegy éve örömmel veszünk részt abban a keresztszülő-programban, amellyel az amerikai magyarok egy csoportja támogatja a kollégium diákjait. Sok kiváló fiatallal ismertetett meg ez a program, és ez ad erőt a folytatáshoz – mondta, majd felolvasta a kollégium támogatását már a kezdetektől felvállaló Nádas Gabriella asszony üzenetét. – Azért támogatjuk ezt az iskolát, mert a kollégium lelke és szellemisége Amerikában is „megszólított embereket” – tudtuk meg a beszédből.
Kerekes Boróka véndiák, aki négy évvel ezelőtt érettségizett a kollégiumban, arra figyelmeztetett: a kollégium nagycsalád, amelyet Isten szeretete ölel át. Ezt követően Molnár-Galaczi Júlia és László Margit osztályfőnökök emléklapot nyújtottak át minden végzősnek.
Kovács Sarolta első osztályos kisdiák azt hangsúlyozta: a végzősök tudják, hogy mit hagynak most itt, és mit visznek magukkal azon az úton, amelyen elkíséri őket a kisebbek szeretete is.
Tasnádi István XI-es arra buzdította a maturandusokat, hogy találják meg hivatásukat, tegyék széppé saját, de mások életét is. A Bibliát Czirmay Zoltán, Kovács Emese és Stojka Tímea végzősök adták át a XI.-eseknek, azaz Kovács Andreának, Tasnádi Istvánnak, Rácz Szabolcsnak.
Váncza Loránd végzős hangsúlyozta: a kollégium tervezésre, alapozásra, építkezésre nevelte őket.
A végzősök kórusának bizonyságtétele ezúttal sem maradt el: vezényelt Székely Árpád és Antal Zsuzsa maturandus, kántorizált Kovács Réka orgonatanár.
A János Zsigmond Unitárius Kollégium ballagási ünnepélyeinek sajátossága a meghitt, családias hangulat. Ennek titka minden bizonnyal az a különleges kapcsolat, amely ebben az iskolában a tanárokat és diákokat összefűzi. Az idei végzősök búcsúztatását is ennek varázsa hatotta át: a kollégiumból kilépő fiatalok nem csak iskolájuktól, tanáraiktól, hanem második otthonuktól, szigorúan féltő nevelőiktől köszöntek el szombaton, az unitárius templomban sorra került ünnepségen.
Solymosi Zsolt aligazgató, vallástanár áhítatát követően Popa Márta igazgató köszöntötte az egybegyűlteket. Kedves szavai a szintén szombatra eső gyermeknapot idézték fel, mondanivalója azonban az iskolapadból „kinőtt” maturandusokhoz szólt. A két esemény egybeesése jó alkalom volt arra, hogy emlékeztesse a felnőtt kor küszöbén álló fiatalokat, mennyire fontos, hogy megőrizzék magukban a merész gyermeket, a gyermekként szőtt szép álmokat, és tegyenek azért, hogy ezek valóra váljanak.
Dr. Máthé Dénes, az unitárius egyház főgondnoka annak az értékvilágnak és szellemiségnek a megőrzésére, illetve fontosságára hívta fel a végzősök figyelmét, amelyet ebben az iskolában kaptak. Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes köszöntőbeszédében mindenekelőtt azt kívánta a ballagóknak, hogy értékeljék ezt a pillanatot, s hogy őrizzék meg mostani önmagukat. Bárhogy is alakuljon a sorsuk, bármit is érjenek el az életben, maradjanak meg lélekben a jövőjét bátran tervező, elszánt fiatalnak. Magdó János, kolozsvári magyar főkonzul személyes hangvételű beszédében arról szólt, milyen értéket képviselnek az ember életében az iskolaévek, és mennyire megismételhetetlen pillanatok ezek.
A XI.-es diákok nevében Ecsedy-Baumann Edina búcsúztatta a végzősöket, a ballagó diákok részéről a két évfolyamelső diák, Lőrincz István és Tóth Dávid mondott beszédet.
Kiosztották a János Zsigmond Kollégium és az unitárius egyház különdíjait is, illetve több közéleti díjat. A János Zsigmond díjat azok a diákok kaphatják, akik a humán és társadalomtudományok területén megyei, országos és nemzetközi versenyeken kiváló eredményt értek el, vagy irodalmi összeállításokban, versmondásban és színjátszásban jeleskedtek. A díjat azok kapják, akik a reáltudományok területén megyei, országos és nemzetközi versenyeken kiváló eredményeket értek el. A kollégium diáktanácsának díja a diákprogramok tervezésében, szervezésében aktívan szerepet vállaló végzőseknek jár, nevezetesen Gál Sándornak, illetve Tóth Dávidnak. Az unitárius egyház díjai Az Unitárius Egyház fődíja, a Kelemen Lajos díj. Ebben a díjban az a diák részesül, aki a diáktársak és a tanárok értékelése alapján kimagasló eredményt ért el tanulmányi és közösségépítés téren. A díjat idén Kerekes Kinga kapta. A Kolozs-Tordai Egyházkör díját Gulácsi Orsolya kapta, aki hitéről tett tanúbizonyságot a négy esztendő ideje alatt.
Telt házas ballagás az operában
Szokatlannak tűnhet ballagás kapcsán telt házról beszélni, de a Brassai Sámuel Elméleti Líceum esetében ezúttal nem, mivel a végzősök ünneplését a Kolozsvári Magyar Operában tartották. Az iskola az utóbbi két évben az épületcsere miatt kénytelen az intézményen kívül megtartani ünnepélyeit, így a Diákművelődési Ház után ezúttal az opera adott otthont az idei ünnepségnek.
A 12 harangszó elkondulása mellett, az iskola zászlóját és kulcsát vivők mögött a tizenkettedik osztályosok – élen az osztályfőnökökkel– énekszóval vonultak fel a színpadra, ahol már várták a XI. osztályosok és a ceremóniamester, Iszlai Enikő igazgatóhelyettes.
Az 1557-ben alakult iskola hagyományait a mai Brassai felvállalta, értékeit a politikailag nehezebb időkben megőrizte, és napjainkig átmentette – szombaton a 457. évfolyam ballagott el.
Kósa Mária igazgató ünnepi beszédében a szépséges, céltudatos, magasan ívelő, vidám énekű madarakkal vont parabolát, Hermann Hesse német író gondolataival és Boldizsár Ildikó királyfiról szóló meséje alapján bocsátotta szárnyukra a végzős hallgatókat – a mesehőst tanító két holló, az Emlékező és Gondolkodó, valamint a kilenc további titokhordozó madár segítségével kívánt nekik szép madárhoz illő, szép repülést.
A hagyományőrzés jegyében hangzottak el a további búcsúbeszédek és szavalatok: hangzottak el.
A szimbólumok szokásos átadása és átvétele következett: a zászló- és kulcsátadás. A nagybetűs életbe való jelképes kilépésnél a végzősök három lépést tettek meg előre, a tizenegyedikesek meg a nyomukba.
A tanulmányi díjak átadása közben a jelenlévők egyperces néma csenddel áldoztak a XII. C osztályos, súlyos betegség által örökre elszólított Marha Dorottya emlékére.
Első ballagás az új iskolában
Tizenhat magyar fiatal végzett idén a S. Toduţă Zenelíceumban. Ez volt az első évfolyam, amely már a tanintézmény új székhelyén (Pap/Párizs utca 60. szám) énekelhette el a Gaudeamust. Kállay-Miklós Tünde, a magyar tagozatért felelős igazgatóhelyettes a fentebbi ének magyar fordításából kiindulva szólt a végzősökhöz.
– A Gaudeamus… harmadik szakasza teszi ezt a dalt igazán diákdallá. Vivat academia, vagyis „Éljen az egyetem” – esetünkben „az iskola”. Veletek együtt éltettem én is az iskolát, ahol legtöbben a betűvetést tanultátok, ahol kamaszokká váltatok, és ahol reményeink szerint az életre felkészült, az életnek örvendező ifjakká váltatok. Amikor azt énekeltétek, hogy „vivat professores”, tanáraitokban tulajdonképpen nemcsak minket, hanem egy hagyományt, a tanáraitok tanárait éltettétek. Olyan kiválóságokat, mint a nemrég elhunyt Guttman Mihály tanár úr, aki egyike volt azoknak, akiknek iskolánk szellemiségét is nagymértékben köszönheti – mondta az igazgatóhelyettes.
Vincze Melinda végzős beszédében egy utazáshoz hasonlította az iskolás éveket, majd közölte: tizenkét év dallamát viszik magukkal.
Rudolf Ráchel XI.-es diák egy Varró Dániel-vers alapján arra összpontosított: a
2013. június 4.
"Egytest a mi hazánk"*
A nemzeti összetartozás napja a magyarországi közmédiában
A trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójáról a világ magyarsága a nemzeti összetartozás napjaként emlékezik. A magyarországi közmédia június 4-én gazdag programválasztékkal idézi meg a sorshatározó dátumot, képi és hangi világával a nemzeti egység gondolatát erősíti.
A magyar Országgyűlés 2010-es döntése nyomán a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóját a magyarság a nemzeti összetartozás napjaként tartja számon. Az ország feldarabolásának sebe máig sem gyógyult be: családok százezrei viselik az egykori diktátum következményeit. A traumára gyógyírt csupán a magyarság egységének erősítése jelenthet. A közmédia ennek szellemében állította össze június 4-ei programját.
A Kárpát Expressz összeállítást sugároz: a kárpátaljai, a felvidéki, a délvidéki és az erdélyi tudósítók az elszakított területek demográfiai adatairól, az iskolarendszerről, a szülőföldön maradásról adnak átfogó képet. A külhoni tematikájú magazin a jövőt a 400 ezer magyar állampolgárságot igénylő szempontjából vizsgálja (Duna 7.00, Duna World 10.00).
Az Ajándék a végzettől dokumentumfilm Márai Sándornak az 1938-as és 1940-es terület- visszacsatolásokról írt helyszíni tudósításaiból merít. A cikkek a Pesti Hírlap Vasárnapi Krónika és a Tegnap és Ma rovataiban jelentek meg egykor (Duna 17.00).
A Térkép erdélyi ünnepségekbe pillant be: a homoródszentpéteri és a recsenyédi templomban négy falu diákjai verses-zenés összeállítással emlékeznek a trianoni eseményekre. A kamera megörökíti, amint az ifjabb nemzedék mementóként a templomkertben fát is ültet (Duna 17.30).
Ezt követően a nézők Koltay Gábor alkotását, a Velünk élő Trianon – Egy majdnem betiltott filmsorozat című filmet láthatják. A 14 részes széria első epizódjában Raffay Ernő történész az I. világháborút megelőző nagyhatalmi, gazdasági és ideológiai állapotokat elemzi (Duna 18.00).
A Határok nélkül a hivatalos állami rendezvényekről, az ezekhez fűződő ifjúsági programokról, valamint a Budapestre érkező külhoni magyar fiatalok összejöveteleiről számol be részletesen. A félórás műsorban kapcsolják Szabadkát: a délvidéki ünnepségen Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Pásztor István, a VMSZ elnöke mond beszédet (Kossuth Rádió 19.30).
Főműsoridőben a közmédia ugyancsak Koltay Gábor alkotását, a Trianont sugározza. A film legnagyobb nemzeti tragédiánk történelmi körülményeit boncolgatja. Az alkotás szokatlan őszinteséggel teszi fel a kérdéseket, és szenvedélyesen hangsúlyozza: a máig ható trianoni folyamatról minden körülmények között beszélni, emlékezni és emlékeztetni kell (Duna 22.00).
Krisztusnak ajánlva – Bogdánffy Szilárd élete és kora: a dokumentumfilm az egyházak tragikus sorsát egy hős lelkű püspök életén keresztül mutatja be. A kommunista Romániában Bogdánffy Szilárd 42 évesen halt meg börtönében. A római katolikus egyház vértanúját 2010-ben avatták boldoggá Nagyváradon. Emléke, példája tovább él: egykori diákok, hajdani teológus növendékek vallanak tanárukról, lelki vezetőjükről (M1 23.50).
A Parlament Kupolatermében rendezett ünnepséget a nézők a hirado.hu honlapon élő adásban (19.00) vagy felvételről a Dunán követhetik (1.15).
"Érik már a barack, áldott föld gyümölcse" – szól az Összetartozás dala. Megálmodói 19 órakor minden magyart Bársony Bálint és Gergely Éva szerzeményének közös éneklésére buzdítanak. A dal szövege és kottája, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap közreműködésével felvett videoklipje szerdától a http://nemzetiosszetartozas.kormany.hu honlapról tölthető le.
A közmédia műsoraiban és a műsorszünetekben egész nap a Kárpát-medencei magyarság rövid üzeneteit sugározza. A filmkockákon fiatalok és idősek vallanak az összetartásról, s arról, hogy Trianon után egy évszázaddal mit is jelent a Kárpát-medencében magyarnak lenni.
*Babits Mihály: Áldás a magyarra
Népújság (Marosvásárhely)
2013. június 12.
Beszélgetés dr. Molnár Róberttel
Isten gyermekeinek lenni
D. Molnár Róberttel, a Csongrád megyei Kübekháza polgármesterével az Egy politikus, akit rabul ejtett Isten és az Ébresztő Magyarország című könyvek szerzőjével az Arad megyében megtartott előadássorozatának egyike után beszélgettünk.
– Arad megyei körútján hallgatósága a hittel kapcsolatos felfogásában, a Jézus követésében láthatóan újat kapott. Ön hogyan értékeli mindezt?
– Nagyon fontos megérteni minden hívő embernek, lelkipásztornak és civil foglalkozásúnak – mivel én is az utóbb említett kategóriához tartozom –, hogy egyetemes feladatunk, Isten megváltott gyermekeinek, az Ő országának az építése. Teljesen igaz, ahogy a Bbliában meg van írva: „A világ sóvárogva várja Isten fiainak az eljöttét.” Tehát a világ, köszöni szépen, nem kér a vallásosságból, mert annak hullaszaga van. Sok valláskárosult ember van az egyházainkban, ahol be vannak tokosodva a gyülekezet falai közé, ezért ez nem vonzó. A rezzenéstelen arcú emberek nem szélesítik Isten országának a határait, akik viszont Istennek adott életű gyermekeiként szolgálnak, azoknak sava, borsa van. Erre viszont vevő a mai világ is, amire sokan azt mondják, ott Isten már nem tényező. Ez nem igaz, mert én azt látom, hogy ebben a nyomorúságban, amiben a mai társadalmaink vannak, éppen azt munkálja az emberekben, hogy kicsit a tekintetüket az egekre emeljék. Mert a nyomorúságokon, a jelenlegi babiloni válságban, mint az adósság, a kilátástalanság, a reménységnélküliség, a talajvesztettség, az identitászavar, a házasság válsága, az erkölcsi züllés, az alkoholizmus, a prostitúció, illetve abortusz-kérdések, ezeken az ember nem tud úrrá lenni. Nem tudjuk magunkat megreformálni, erre csak Isten képes. A szolgálataim és a könyveim révén azt látom, hogy egyre több ember keresi a kézzel meg nem fogható, de a világban jelen lévő értékeket. Ha nyitott szemmel járunk a világban, megláthatjuk, hogy azt Isten milyen csodálatos rendben irányítja. Milyen csodálatos, ahogy az akarat nélküli természet nem mond ellent Istennek. Mi, emberek viszont, akartunknál fogva, ellentmondunk. Példának okáért ha a fecskék nem mennének el, amikor Isten sugallja nekik, itt megfagynának. Sorolni lehetne minden, a természetben lévő élőlényt, amelyik Isten akaratának engedelmeskedve él, virul, miközben mi, emberek ellentmondunk, mert azt hisszük, mi vagyunk az okosabbak, mi mindent jobban tudunk. Magam is úgy gondoltam sokáig, hogy megoldom minden feladatomat, csakhogy azok egyszerre annyira megszaporodtak, fojtogattak, hogy az öngyilkosságon kezdtem gondolkodni. Nem tudtam túllátni a problémáimon. Nagyon sokan vannak úgy, hogy inkább van bátorságuk a halált választani, de nincs bátorságuk az élethez, noha Jézus Krisztus azért jött e világba, hogy a reménytelenségbe reményt, a szeretetlenségbe szeretetet, a kilátástalanságba világosságot, a sötétségbe fényt hozzon. Nekünk, Isten gyermekeinek, akik már elfogadtuk a meglátását, az a feladatunk, hogy e sötét, kietlen világban fényhozók legyünk. Ha mindezt a társadalom előtt hitelesen tudnánk megélni, ha nem kennénk magunkra több réteg púdert, hanem bevallanánk, hogy magunk is kegyelemre szoruló, sokszor igen nyomorult bűnösök vagyunk. Ennek ellenére Isten kegyelmes hozzánk, megsegített, bekötözött, meggyógyított, örök élettel ajándékozott meg. Mindez bennünket hálára kötelez, ezért el kell vinnünk ezt az üzenetet a világba, mert Istennek nem tökéletes, hanem engedelmes emberekre van szüksége. Ha mi azzal a tudattal tudnánk élni, hogy papjaink, lelkipásztoraink tökéletetek, miközben azonban az életük nem erről szól, más lenne ez a világ. A közelmúltban Dél-Afrikában jártam, ahol egy algériai lelkész azt mondta: aki Jézus Krisztust hirdeti, annak elvágják a torkát, mégis évente 800%-ban növekszik a keresztény egyház. Azt mondta egyik lelkipásztor társáról, hogy lángol az Úrért, akiért odaadta az egész életét. Tehát nem a világgal van a baj, mert az olyan, amilyen. A zsoltár is azt mondja: Bűnben melengetett engem az anyám és nincs az a keresztvíz, ami lemossa rólunk a bűnünket, ezért szükséges újjászületnünk. Mindenkinek, aki üdvözülni akar, el kell fogadnia a megtérést, mert a világtól sok jót nem lehet várni, de a hatalomtól sem, mert nincs képességük a jó cselekvésére. Nem azzal van baj, hogy nem prosperál a gazdaság, hanem azzal, hogy a szőlővessző levált a tőkéről. A jót cselekedni csakis Isten gyermekei képesek. Amíg karba tett kézzel ülünk, vagyis érdektelenek vagyunk Isten iránt, addig ne várjuk, hogy megáldjon bennünket. Ott, ahol gyűlölet van, onnan száműzve van Isten. Abban a családban, ahol baj van a férj és a feleség között, ott nincs áldás semmilyen szempontból. Ha a problémákat a társadalom legkiesebb sejtjében, a családban látni lehet, hogy várjuk a társadalomban, hogy a szeretet, a békesség istene a gyűlölet közepette is megáldjon bennünket. De hát Isten nem is sokaságban, hanem az egyben gondolkozik: magában, meg bennem. Ha mi komolyan vesszük Isten országát, nem lehet, hogy annak a jele ne mutatkozzon meg a környezetünkben, a társadalomban. Mert Isten nem azt kéri, hogy vegyük fel a legújabb öltönyünket, kenjük magunkra a púdert, hanem úgy menjünk elé, ahogy vagyunk. Ha egy társadalom rájönne arra, hogy a maga nyomorúsága nem a gazdasági válságban, hanem az istentelenségében van, akkor arra az a gyógyír, hogy Istenhez kiáltunk. Ha egy egész nép tud Istenhez kiáltani, akkor egyre több áldás lesz rajta. Ha vezetőink is oda tudnának kiáltani Istenhez, elkezdene virág nyílni a trágyadombon is. Ezt viszont ők nem tudják, csak ha mi eléjük tárjuk, ezért a felelősség a mienk.
– Éppen ezért kell példát mutatnunk?
– Valóban, mert ha az emberek szidnak egy politikai erőt, elmondom nekik: elsősorban önmagunkat kell szidnunk, mert az első számú bűnösök érte mi, hitvalló keresztények vagyunk. Éppen ezért úgy kell élnünk, hogy Isten állandóan lát bennünket, nem kell megalkudnunk a világgal, nem kell annak a trendjeit követnünk, a kősziklára kell állnunk, ami Jézus Krisztus. Amikor a Vasárnapi krónikában látom, hogy rezzenéstelen arcú emberek motorikusan mondják az Evangéliumot, amit meg sem élnek, nagyon elszomorodom. Éppen ezért hitvalló keresztények kellenek, mert Isten a vezetést a maga gyermekeinek szánja. Ha viszont azok nem élre, hanem félreállnak, akkor Istennek a világ fiai közül kell vezetőket választania, csakhogy az ő munkájukon nem áldás, hanem átok terem. Minden elvetett magnak lesz termése: a rossznak rossz, a jónak jó. Most már az országok életében el kell jönnie annak az időnek, amikor a keresztények jó magvakat kezdenek vetni. Ez nem nemzet vagy vallás kérdése, hanem az élő Krisztus kérdése. Ha az mozog a szívben, lesz áldás, ha viszont csak valami vallásos szertartás, rituálé az életünk, az a pokolban folytatódik.
– Mivel magyarázható, hogy Magyarországon közel 300 felekezet volt, de még mindig több mint 30 olyan van, amelyeket hivatalosan elismernek?
– Bizonyára olyan vezetőik is vannak, akik ebből hasznot szereznek, de annak lesz ám böjtje, mert aki Jézus nevével visszaél, az számítson az Isten igaz ítéletére. Én viszont azzal sem értek egyet, hogy az állam vagy a világ mondja meg, ki az Isten gyermeke vagy mi az Isten egyháza. Ezt ne világi hatalom, hanem Isten döntse el.
– Tavaly Brüsszelben azért panaszkodott az idegenvezető, hogy az egyháztámogató hívek rohamos csökkenése miatt a templomokat nem tudják fenntartani. Múzeummá, könyvtárrá kívánják átalakítani őket, hogy valami hasznos célt szolgáljanak. Erről mi a véleménye?
– Nem kell Brüsszelig menni, elég megnézni a magyarországi vagy a romániai templomokat, mivel azok is üresek, mert Istent száműzték belőlük. Bár Isten nem épített templomokban, hanem a szívünkben lakik, ha bevisszük a templomba, akkor ott is van. Ne csodálkozzunk, hogy üresek a templomok, mivel az emberek nem vágynak a vallásos képmutatásra. Nem vagyok az egyház, a papok ellen, de az istentelenség, a valláskárosultság ellen igenis, vagyok. Mert vallásos embereket csinálhatunk, de azok távol vannak az Úrtól. Megtanítjuk őket a hittanra, de Isten országát nem mutatjuk meg nekik. Ha az egyház tartja a markát a normatív támogatásokért, akkor eladta magát a világi hatalomnak. Ha viszont az egyház Isten szolgálatában állna, nem kellene neki normatív támogatás, hanem Isten gyermekeinek megnyílna a pénztárcájuk. Ismerek olyan élő gyülekezeteket, ahova Isten gyermekei járnak, ezért áldás van az életükön. Óvodát, iskolát tartanak fenn, mégsem tartják a markukat állami támogatásért.
– Az Ön közvetlen környezetében kelni látszik-e az elvetett mag, vagyis az ön meggyőző munkájának a gyümölcsei?
– Istennek az a terve, hogy a gyermekei magvetők legyenek, de Isten országában mindenkinek más feladata van. Van, aki magvető, más öntöz, miközben az Úr áldást ad rá, hogy aratás is legyen. Úgy éljünk, hogy akik titkon látnak, észrevegyék rajtunk Isten országának a kisugárzását, a szeretetét, az erejét.
– Kübekházán történt-e valami változás az Ön megtérése óta?
– Isten csodálatos dolgot végzett abban a faluban, a három évvel ezelőtt 3 taggal indított bibliakörben manapság egy-egy szerdai napon 60-70-en vagyunk. Legnagyobb ajándék, hogy egy csomó emberi élet megváltozott. Amikor polgármester lettem, odaálltam a polgármesteri szék elé, mondván: Uram, foglalj helyet benne, mert Kübekházának nem Molnár Róbert, hanem Jézus Krisztus a polgármestere. Én igyekszem jó szolgája, szárnysegéde lenni, igyekszem Őt követve járni. Én annak is, aki utál, de annak is a polgármestere vagyok, aki szeret engem.
– Az előadásait isteni sugallatra teszi?
– Ha Isten indít, meghalljuk az Ő hangját, Ő bátorít, Ő adja meg mindennapi harcainkhoz a muníciót. Olyan eset is volt, hogy előadásra kellett volna mennem, de nem volt pénzem az üzemanyagra, mert az előadásaimért soha nem kérek pénzt. Amit akarnak, adnak, valahonnan rákerül a bankszámlámra. Akkor is azt mondtam: Uram, látod, hogy én mennék, de nincs pénzem üzemanyagra. Alig mondtam ki, csörrent a telefont, amin egy soltvadkerti vállalkozó támogatást ajánlott fel. Mert Isten pontosan ismeri a szükségleteinket, de megvárja, hogy kimondjuk a nyomorúságunkat. Attól kezdve nyertes helyzetben vagyunk, mert addig, amíg a nyomorúságunkat titokban tartjuk, az elválaszt bennünket Istentől. Mindez nem jelenti, hogy a kezelés fájdalommentes lesz. Sokan nem merik feltárni a nyomorúságukat Jézus Krisztus előtt, mert félnek szembenézni önmagukkal. Nem mernek belépni abba a bizonyos orvosi rendelőbe, mert félnek, hogy le kell vetkőzni. Szívszaggató fájdalom nélkül nincs gyógyulás. Isten nem fájdalomcsillapítóval gyógyít, hogy érezzük meg, a bűneinkkel milyen fájdalmat okoztunk másoknak. Ha a seb igazán fájni tud, akkor van igazi gyógyulás.
– Mit üzen azoknak, akiket az előadása megérintett, szeretnének megtérni, de nem tudják, hol kezdjék?
– A megtérésre legjobb hely a kisszoba magánya, ahol valaki el tud csendesülni, leborulhat Isten előtt. A legjobb gyónás, bűnvallás az, ha meglátjuk saját magunkat, nem akarunk elmenekülni, hanem leborulva Istentől bocsánatot kérünk a tékozlásainkért, a bűneinkért, a mocskainkért, főképpen az istentelen életünkért. Mert valójában az a legnagyobb bűn. A többi már csak a rossz fának a férges gyümölcse.
– Köszönöm a beszélgetést.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2013. június 17.
Hálával ünnepeltek Gyergyóditróban
A gyergyóditrói nagytemplom fennállásának századik évfordulóját ünnepelték a hívek az elmúlt pénteken. A templombúcsú a szeretet, a hála, a köszönet, az elismerés és az összefogás jegyében zajlott.
Pompával, ugyanakkor alázattal és hálával ünnepelt nagytemplomának búcsáján, Jézus szent szíve ünnepén Gyergyóditró közössége. Az istenházának száz évvel ezelőtt történt felszentelési ceremóniájából ihletődve most is a falu szárhegyi végénél fogadták a ditróiak és vezetőik a szentmise ünnepi szónokát, s akárcsak annak idején gróf Majláth Gusztáv Károly püspököt, ezúttal Jakubinyi György érseket is díszmenet kísérte a templomig. Az úton átívelő virágkapun, székely ruhás fiatalok sorfala között vonult a főpásztort szállító díszhintó és a menet, az istenházába pedig virágszőnyegen léptek be az ünnepre összegyűlt helyiek és zarándokok.
Emléktábla őrzi a felújítást segítők nevét
A templom restaurálásának 2007 óta zajló munkálatait végző és támogató személyek, intézmények nevét őrzi az a márványtábla, melyet a templom előterében helyeztek el. A Székelyföld-szerte egyedüli szépséggel bíró, impozáns templom építésének, felszentelésének körülményeit, a történelmi események templom- és hitpusztító hatásait Baróti László Sándor helyi plébános ismertette, részletezve a felújításra szorult állapotokat, a restaurálás folyamatát. „Azok az emberek jöttek segíteni, azok javították ki a ditrói nagytemplomot kívül-belül a ma látható szépségében, akik a templom javításával egy időben saját lelküket és szívük szeretetét is igyekeztek megújítani" – fogalmazott az emléktábla leleplezése előtt a lelkipásztor, az egyházközség köszönetét tolmácsolva mindazoknak, akik áldozatot hoztak a templom felújításáért pénzben, imádságban, munkában és időben. A templom javításának összköltsége 1 millió 300 ezer lej, az összeg a hívek, helyi és megyei intézmények, illetve a két ausztriai testvérplébánia adományaiból gyűlt össze – hangzott el. „Mi templomépítő nép vagyunk, egyházközségünk tudott, és ma is tud templomot építeni, a ditróiaknak ezt az erejét, képességét hirdeti a kolosszális templomunk 100. évfordulója" – mondta a plébános, arra kérve a híveket, járuljanak hozzá a felszegi Szent Imre-kápolna és a tervezett ravatalozó felépítéséhez.
Átadták a centenáriumi zászlót
Áldási szertartással folytatódott az ünnep. A ceremóniát a főpásztor végezte, szenteltvízzel hintve meg a falakat, tömjénfüsttel illetve a templomot, hogy az a felújítás után is Istennek méltó hajléka legyen. Az ünnepség keretében a centenáriumi zászló átadására is sor került, a templom részére Puskás Elemér polgármester és Kovács Árpád András közbirtokossági elnök adta át a lobogót. A községvezető a településen megvalósult összefogás fontosságát emelte ki beszédében, gondolatát továbbszőve az elnök egy kívánságot fogalmazott meg: „Szeretném, ha ez a zászló nemcsak arra emlékeztetne minket, hogy százéves a templomunk, hanem dédapáink, nagyapáink, apáink összefogására és a mi összefogásunkra is. Legyen ez példakép az elkövetkezendő nemzedékek számára" – mondta Kovács Árpád András.
Csak a szeretet számít
A Jézus szíve tiszteletének megnyilatkozási formáiról szólt prédikációjában Jakubinyi György érsek, felhívva a hívek figyelmét a szeretet, a hit és Krisztus követésének fontosságára. „Isten színe előtt egyedül a szeretet számít. Nincsenek nagy és kis tettek, csak szeretet van, amit tetteinkbe beleviszünk. Így van ez az egyházközséggel is. Hogyha ez, az egykor kilencezer, aztán hatezer, majd ötezer lelket számláló ditrói római katolikus egyházközség nagy egyházközség akar lenni Isten színe előtt is, akkor legyen bennetek szeretet, összetartás, egymásnak a megsegítése" – hangsúlyozta prédikációjában az érsek.
Az ünnepség keretében oklevéllel tüntették ki mindazokat, akik valamilyen módon hozzájárultak a templom felújításához, a főpásztor által átadott 21 elismerés személyeknek, közösségeknek, intézményeknek szólt. Köszönettel illeték továbbá azokat, akik az ünnep szervezésében, kivitelezésében nyújtottak segítséget.
Felavatták a templomépítő szobrát
A szentmisét követően került sor lovag Takó János, az egyházközség egykori plébánosa, a templom építtetője mellszobrának leleplezésére. A templomkertben felállított bronzalkotást a ditrói származású Kolozsi Tibor szobrászművész készítette, a művet ajándékképpen ajánlotta fel. A szoboravatáson elmondta, ezzel kíván hozzájárulni az áldozatvállalásra mindig kész ditrói közösség építéséhez.
Elhangzott, Takó János főesperes-plébános huszonhét éven át, 1888–1915 között volt Ditró plébánosa. Ezt a közel három évtizedes időszakot a nagytemplom építésének előkészítése, tervezgetése, felépítése töltötte ki. Az őt ért gyanúsítgatások, rágalmazások, számonkérés miatt áthelyezését kérte a Szeben melletti Vízaknára, itt nyugszanak földi maradványai. „Takó János hazajött. Azt üzeni nekünk, ne torpanjunk meg, ébredjünk fel, építsünk templomot, és éljünk Jézus Krisztus tanításai szerint" – ezzel a gondolattal zárta az ünnepséget Baróti László Sándor plébános.
Maszol.ro
2013. június 18.
Az űrlap alja
Tüzes Bálint végleg hazatért
Mintegy kétszáz megemlékező részvételével péntek délután a nagyváradi premontrei templomban ravatalozták fel a város kulturális életének emblematikus alakját, Tüzes Bálintot, abban az istenházában, ahol élete során rendszeresen gyakorolta hitét. A szentmisét celebráló Fejes Rudolf Anzelm váradhegyfoki prépost prelátus, premontrei főapát Lukács evangéliumából azt a részt olvasta fel, amelyben az asszonyok a halott Krisztus testét keresik a sírnál, de odaérve az élő Krisztus valóságával szembesülnek. Mint hangsúlyozta, a bibliai asszonyokhoz hasonlóan a templomban összegyűlt megemlékezők érzései is leírhatatlanok – felelevenednek bennük az elvesztett baráthoz, kollégához, tanárhoz kötődő emlékek, egyetemes érzések, melyeket mindenki ismer, s melyekben tovább él az elhunyt.
Fejes Rudolf Anzelm személyes emlékeit is megosztotta az elhunyttal kapcsolatban, akinek az életéről is beszélt. Mint elmondta, Tüzes Bálint sohasem használta doktori címét, s disszertációja megvédésének hírét is csak szűk ismerősi körével osztotta meg. Tanár lévén a tanító premontrei rend templomát választotta hite gyakorlásához. Vasárnaponként a hátsó padsorból csöndesen figyelte a miséket, s néha utólagosan megkritizált egy-egy prédikációt. Anzelm atya emellett beszélt Tüzes Bálint életútjáról, kitérve örmény spirituszára, amely lehetővé tette számára, hogy a fizikai gyengeség és szenvedés közepette is megőrizze emberi tartását és példás szellemi magasságokba emelkedjen. A ravatalozó szentmise keretében felolvasásra került az elhunyt két verse is, melyekben hitéről és az elmúlással kapcsolatos gondolatairól vallott.
A néhai tanárt, publicistát, költőt hétfőn helyezték végső nyugalomra a szamosújvári Tüzes-kápolnában.
Szombati-Gille Tamás
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2013. június 25.
Iskolaalapítás román ellenszélben
Dúl a román–magyar vita Marosvásárhelyen az Unirea Főgimnázium kettéosztásáról.
A marosvásárhelyi tanács következő ülésének napirendjére tűzné a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium létrehozását célzó javaslatot az RMDSZ. A szövetség reméli, hogy az iskolaalapítás körüli magyarellenes hisztéria dacára a koalíciós partnerek is támogatni fogják a tervet. Brassai Zsombor megyei elnök szerint egy új magyar középiskola az egészséges versenyszellemet szolgálná, és az egyházi épületben működő Unirea Főgimnáziumnak is jót tenne. A római katolikusok hajlanak a kompromisszumra: amennyiben újra létrehozhatják a kommunista rendszer által felszámolt iskolájukat, az Unirea is az épületben maradhatna.
Az Unirea Főgimnáziumnak otthont adó épületet, amelyben az államosítást megelőzően is tanintézet működött, a rendszerváltást követően visszakapta annak jogos tulajdonosa, az erdélyi római katolikus egyház. Annak ellenére, hogy az egyházi vagyont kezelő Erdélyi Római Katolikus Státus jelképes összeget – négyzetméterenként 1,50 lejt – kért bérleti díjként, és a befolyt pénzt az iskolaépület javítására fordította, a polgármesteri hivatal soha nem törlesztette időben a számláit. Az önkormányzatnak a mai napig is tartozásai vannak az egyház fele.
Közben a főgimnázium kisebbik épületrészének a meghosszabbított bérleti szerződése is lejárt. Ebben a Klastrom (Mihai Viteazul) utcai ingatlanban szeretne az egyház egy új, önálló, magyar nyelvű katolikus iskolát indítani, úgy, hogy a román többségű iskola maradhatna az épület nagyobbik részében. Bizonyos termeket és laboratóriumokat a két tanintézet közösen használna. A tizenkét osztályos iskola a Bolyai Farkas Gimnáziumban tanuló katolikus osztályok átköltöztetésével és az Unireában működő, magyar tannyelvű osztályok átíratásával jönne létre. A román politikum és a hatóságok azonban vehemensen ellenzik a magyar tagozat önállósulását.
Rombolás vagy iskolaalapítás
Corneliu Grosu, Maros megye prefektusa elfogadhatatlannak és nacionalistának nevezte az egyház kezdeményezését. Mint kijelentette, sosem fog egyetérteni egy olyan „romboló kezdeményezéssel, amely a kultúra és oktatás valamely templomában kerítéseket emel vagy szakadást idéz elő". A kormánymegbízottat a város polgármestere, Dorin Florea követte, aki a középkorba való visszatérésnek nevezte az egyház szándékát. Az elöljáró ugyanakkor felkérte az egyházi vagyont kezelő státust, hogy hagyjon fel követeléseivel, és hagyja békében tanulni az egyébként elitiskolának számító Unirea Főgimnáziumban a román és magyar gyerekeket. Az iskolának jelenleg mintegy ezer diákja van, ennek 70 százaléka román tannyelvű osztályban tanul. Az egyházi ingatlant albérlőként foglaló iskola vezetősége is felháborítónak tartja a katolikusok szándékát, és a tolerancia hiányaként értékeli azt.
Peti András, Marosvásárhely egy héttel ezelőtt választott alpolgármestere nem érti azt a pszichózist, ami ez ügy miatt a városban keletkezett, mert szerinte az egyháznak joga van arra, hogy önálló oktatási intézményt hozzon létre részben katolikus, részben világi osztályokkal – főleg a saját épületében, ahol az 1948-as államosításig is katolikus iskolát működtetett.
Az egyház rendkívül fontosnak tartja, hogy Erdélyben végre Marosvásárhelyen is beindítsa a saját iskoláját. Potyó Ferenc, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség általános helynöke Jézusnak a feltámadás utáni, az apostolokhoz intézett szavait idézte: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek – mondta az Úr. A római katolikus egyház tudatában van annak, hogy az evangélium hirdetésének az egyik eszköze az iskola. Nekünk pedig rendkívül fontos a keresztény életre való nevelés." Lapunknak nyilatkozva Potyó elutasította és rosszindulatúaknak nevezte az afféle cinikus megjegyzéseket, hogy nem létezik külön katolikus matematika vagy katolikus irodalom. „Hajdanán a római katolikus kántoriskolában Simon István tanárunk megismertette velünk az összes olyan katolikus írót, aki nem szerepelt a hivatalos tananyagban" – hozta fel a kisszeminárium pozitív példáját a pápai káplán.
Nem adják fel a küzdelmet
A nacionalista hisztériakeltés után a hetekkel ezelőtt még rendkívül derűlátónak bizonyuló Holló László optimizmusa is alábbhagyott. Az Erdélyi Római Katolikus Státus igazgatótanácsának az elnöke ma már nem tudja megítélni, mennyi esély van az iskola újjáalakítására. „Tény, hogy mi nem mondunk le a szándékunkról, és folytatjuk a küzdelmet" – jelentette ki lapunknak. Kérdésünkre, hogy amennyiben a nacionalista erők megakadályoznák az iskola beindítását, az egyház lemond a tervéről vagy jövőre újra próbálkozik, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem keretében működő teológia kar tanszékvezetője kifejtette, hogy eszük ágában sincs meghátrálni és lemondani jogos követelményükről. Holló szerint az Unirea Főgimnáziumnak is érdeke lenne kompromisszumot kötni az egyházzal, ha továbbra is a nagyobbik épületben szeretne maradni. „Mi a továbbiakban is teljesen jóhiszeműen, a közös megoldásban gondolkodunk, ami nekünk is, a bérlőnek is előnyére válhat" – szögezte le a docens.
Szintén a békés egyezségben látja a megoldást Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő is. Mint mondotta, bár Romániában a kisebbségi jogok alkalmazásában bármit meg lehet akadályozni, ebbe a kérdésbe a tanfelügyelőségnek szinte semmi beleszólása nem lehet. „Az új iskola létesítését az épület tulajdonosának és a benne működő iskolának kell kérnie. Azt tudjuk, hogy az Unirea iskola vezetősége nem fogja kérni. A döntést mint a tanintézetek fenntartója, az önkormányzat hozza meg" – magyarázta a Krónikának Illés. Kérdésünkre, hogy mi történik abban az esetben, ha az ingatlanban működő állami főgimnázium nem hajlandó átadni a magyar osztályokat, a tanfelügyelőnő nem tudott választ adni. Mint mondta, az oktatási törvény nem fogalmaz egyértelműen.
Peti András is bízik a párbeszédben, szerinte a felek érdeke megköveteli, hogy megegyezésre jussanak, ő alpolgármesterként pedig felvállalja a közvetítői szerepet. Kérdésünkre, hogy milyen mértékben lehet számítani a kisebbségi kérdésekben eddig felemás álláspontot képviselő koalíciós partnerre, Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke elmondta, hogy eddig normális hangnemben tudtak tárgyalni a Szociálliberális Unióval (USL). „Úgy tűnik, megértették a kérdés lényegét, ám érezhető, hogy szegregációtól tartanak. Tudtukra adtuk, hogy az épület- és az iskolaügy megoldása közös érdek" – számolt be az eddigi egyeztetésekről Brassai. A szövetség megyei vezetője azonban érzékeli, hogy a román vezetők közül senki nem vállalja fel nyíltan az ügyet. A döntéshozói pozícióban lévők afféle pingpongmeccset játszanak az egyházzal. „Senki nem utasított el, de azon vitáznak, hogy kinek van jogi kompetenciája az iskolaalapítás kezdeményezésében" – mondta el Brassai Zsombor.
Időszerű intézményalapítás
„Ezt az iskolát nem most, hanem évekkel ezelőtt újra be kellett volna indítani" – mondta a Sanctus Emericus Egyesület alelnöke, Bányász Sándor. Az elmúlt években az öregdiákokból álló civil szervezet volt az, amely a leginkább szorgalmazta az iskola újjáindítását. A Gyulafehérvárra küldött beadványokra az érsekség minden évben vagy elutasító, vagy az ügyet halogató választ adott. Egy adott pillanatban az egyház még az épület eladására is hajlott, amit Bányász szerint ma is tisztségben lévő vásárhelyi magyar politikus is támogatott. Egyik, 2009. december 4-én keltezett levelében Jakubinyi György érsek arról tájékoztatta az öregdiákokat, nincs meggyőződve afelől, hogy egyáltalán szükség lenne az épület visszavételére. „Ezért jobb lett volna eladni és az árát befektetni valamilyen hasznosabb dologba. A helyiek érzékenységére való tekintettel ezt nem tettük meg" – ismerte be levelében az érsek.
„Szerencsére időközben az érsekségnek változott az álláspontja, amit Jakubinyi György az egyesületünkhöz címzett levele is alátámaszt. Az érsek úr ebben elismeri, hogy egy adott ponton valóban az épület értékesítésén gondolkodtak, ám látván, hogy Marosvásárhelyen még mindig sokan szívügyüknek tekintik a római katolikus iskola felélesztését, lemondtak az anyagilag jóval kecsegtetőbb tervükről" – fogalmazott Bányász, aki szerint teljesen megalapozott az iskolaalapítási szándék, hisz a helyi magyarságnak a múltban is két, nagy hagyományú középiskolája volt, a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium és a Református Kollégium. Beszüntetésükig a két tanintézet között egészséges versenyszellem uralkodott. Másrészt mindkét egyházi iskola minden nemzet fia előtt nyitva tartotta kapuit.
A római katolikus gimnáziumban érettségizett például a '48-as forradalom egyik román kulcsfigurája, Alexandru Papiu Ilarian is. Az egyház ugyanakkor arra törekedett, hogy a hátrányosabb helyzetű gyermekeken is segítsen. „Ezek után tényleg nem értem azokat a román nacionalisták, akik fűt-fát a magyarokra meg a római katolikus egyházra hordva, azon fáradoznak, hogy az épület tulajdonosát megakadályozzák, hogy az eredeti célra használja az ingatlanját" – mondta el Bányász Sándor. A nyugdíjas történelemtanár emlékeztetett: az egykori Klastrom utcában, a vár és a Bástyasétány felső része között, a vásárhelyi magyarság négy tanintézményt épített. Ezek közül ma kettőt a Petru Maior Egyetem, egyet az Alexandru Papiu Ilarian Főgimnázium használ, ahol magyar tagozat egyáltalán nem működik. „Olyan nagy kérés, ha a negyedik ingatlanban, annak is a kisebbik részében egy magyar iskolát hoznánk létre?" – fogalmazta meg a költői kérdést a pedagógus.
Szucher Ervin

Krónika (Kolozsvár)
2013. június 26.
Visszatérni a tiszta forrásokhoz
Megérkezett a lengyelországi Częstochowába a Fekete Madonna-zarándoklat, amelynek különlegessége, hogy a csíksomlyói kegyszobor másolatát is magával viszi.
A hitünkben megújulni, „felnőtté válni” úgy lehet, ha visszatérünk azokhoz a tiszta forrásokhoz, ahonnan az előttünk járó nemzedékek is táplálkoztak. Visszatérni azokhoz a szent helyekhez, ahol az imádsággal megszentelt környezet erre a megújulásra és hitünk „korszerűségének” megtalálásához reményt ad – ezekkel a szavakkal indították útjára Budapestről immár harmadszorra a Fekete Madonna zarándokvonatot. Különleges zarándoklat ez, hiszen általa jut el a csíksomlyói kegyszobor mérethű másolata a lengyelországi pálos kolostorba.
A világhírű czestochowai pálos kegyhelyre igyekvő szerelvénynek a száznál is több csíki és székelyföldi utasa mellett egy egyedi „vendége” is volt. Az egyik vonatkocsiban, „dobozolva” várta végállomását az immár Székelyföldet és Budapestet is megjárt csíksomlyói kegyszobor másolat. A történet még tavaly pünkösdkor kezdődött, amikor is a lengyelországi pálosok a Fekete Madonna kegykép hű másolatát adományoztak a csíksomlyói ferenceseknek. A szeretet és barátság ajándéka nem maradt viszonzatlanul: egy évre rá, ugyancsak pünkösdkor indult útjára Csíksomlyóról a marosszentannai Demeter József által készített Mária-szobor mérethű másolata, hogy elfoglalhassa méltó helyét a lengyelek lelki központjában.
Több mint hétszáz zarándok
Zsúfolásig telt szerelvények várták hétfő este az indulást a budapesti Nyugati-pályaudvaron. A harmadik alkalommal – a Misszió Tours Utazási Iroda által – szervezett Fekete Madonna zarándokvonatnak ezúttal egy különleges „utasa” is akad: a csíksomlyói kegyszobor fából készült hasonmása.
„Reméljük idén is lelkiekben gazdagít bennünket ez az út. Amely ezúttal kissé sajátosabb, hiszen a csíksomlyói Szűz Mária hasonmását visszük Lengyelországba” – fogalmazott az indulás előtti papi áldás során Tamás József csíkszeredai római katolikus segédpüspök. A vonatkocsikban több mint hétszáz zarándok várta már, hogy elkezdhesse a Felvidéken át vezető, sok száz kilométeres útját Częstochowába, köztük mintegy százötven csíki és székelyföldi zarándok is.
Budai: mindig volt valami különlegesség
„A tavalyi, általunk szervezett csíksomlyói Boldogasszony Zarándokvonat különlegessége az volt, hogy a Fekete Madonna képmásolatát szállítottuk Székelyföldre, amit ott óriási örömmel fogadtak” – jelentette ki az utazás közben adott interjúja során Budai László. A Misszió Tours Utazás Iroda vezetője kiemelte, ezúttal is tartogattak különlegességet, hiszen a kegyszobor hasonmását szállítják a lengyelek lelki központjába, a világ egyik legnagyobb zarándokhelyére.
„Ez számunkra egy különösen nagy kegyelem. Ha számunkra nem jelentene lelki többletet egy ilyen út, akkor nem is szerveznénk. Mi ezt azért tesszük, mert lelki megújulásra vágyunk mi magunk is, és ahhoz szeretnénk hozzá segíteni másokat is. És ahogy a jelmondatunk is kifejezi, mindezt a krisztusi, keresztényi tiszta forrásból gondoljuk megvalósítani” – nyomatékosított Budai.
Benne van a hit és a kultúra
Ugyanazt szolgálta Lengyelországnak a czestochowai kegyhely, mint a székelyeknek, illetve a világ magyarjainak Csíksomlyó: ott van benne a hit, ott van benne a kultúra és a nemzeti érzésben való elmélyülés – ezt már a zarándoklaton szintén részt vevő Urbán Erik ferences testvér fogalmazta. A csíksomlyói kegytemplom igazgatója kifejtette, örvend, hogy eljuthat a lengyelországi kegyhelyre. „Kettős érzés van bennem, hiszen egyrészt hivatalból vagyok itt, mint a kegyszobor átadója a ferences rend részéről, másfelől pedig mint egyszerű zarándok. A zarándoklat egyébként mindig a lelkiekkel van összekötve, célja a hitben való elmélyülés, megújulás” – magyarázta rövid beszélgetésünk során az egyházi méltóság.
Szintén a kegyszobor másolatának átadását méltatta Tamás József segédpüspök. „Nagy megtiszteltetés ez a gyulafehérvári főegyházmegye és a ferencesek számára. Persze már az megtiszteltetésnek számít, hogy a csíksomlyói kegyhelyen őrizhetjük a Fekete Madonna kegykép mását. A kegyszobor másolatának átadásával is rendhagyó eseménynek lehetünk majd szemtanúi. Általa Csíksomlyó a világ keresztényeinek a köztudatába is bele fog vésődni” – említette a segédpüspök.
Beer Miklós: újból reményt adhatunk Európának
„Örömmel kapcsolódom ehhez a zarándoklathoz. Lélekben ott voltam Csíksomlyón, amikor a pálosok adták át a Fekete Madonna hiteles képmásolatát. Hiszem azt, hogy ez a mostani találkozás a magyar és lengyel nép hitben megalapozott barátságát tovább fogja erősíteni, és reménységem az, hogy a hitében meggyengült Európának, itt az öreg kontinens közepén, újra tudunk bátorítást adni és reményt – mondta el kérdésünke Beer Miklós. A váci egyházmegye püspöke úgy fogalmazott, tulajdonképpen az egész életünk egy nagy zarándoklat. „És mi, hívő emberek így értelmezzük életünket, mintha az Isten felé vezető utunkat járnánk. Úgy akarunk megérkezni minden zarándokhelyre, azzal az örömmel és azzal az előrevételezett élménnyel, mintha már ott lennénk az Atyai házban. Éppen ennek az élményével akarunk aztán visszajönni a napi gondjainkhoz, feladatainkhoz, hogy ebből a reménységből kapjunk erőt” – osztotta meg az utazás alatt a zarándoklattal kapcsolatos gondolatait a váci püspök.
Bátor Botond: fájdalmas volt, amikor elvitték
„Általában amikor valakit megszeretünk, akkor tudjuk azt igazán, amikor elmegy. Nagyon fájdalmas volt amikor a budapesti pálos rendi Sziklatemplomból két hónap után elvitték a kegyszobor másolatát. Ez idő alatt ugyanis nagyon sokan fordultak meg templomunkban” – osztotta meg tapasztalatait Bátor Botond. A magyarországi pálos tartományfőnök szerint a Szűzanya különböző formában mutatkozik meg a világ különböző részein. Tulajdonképpen mindenhol ugyanaz, de valahogy minden nemzet a saját sorsának az alakítását csomagolja bele a Mária-tiszteletébe. „A csíksomlyói kegyszobor az elszakított magyarság egy nagyon fontos szimbóluma. Nehéz időkben kapaszkodtak a Szűzanya kezébe Csíksomlyón, ez adott erőt az ott lakóknak ahhoz, hogy kitartsanak hitükben, munkájukban” – fogalmazott a kegyszoborral kapcsolatban a pálos rendi elöljáró. A zarándokvonat pedig egyre csak szelte a kilométereket, közelítve végállomásához. A felvidéki határon, Párkányban megható, ünnepélyes fogadtatásban volt részük a zarándokoknak. Az utazás végül, egy felhőszakadás okozta árvíz miatt, a tervezettnél mintegy négy órával lett hosszabb. Ez azonban nem tágította el a zarándokokat attól, hogy zsúfolásig megtöltsék a Jasna Góra-i bazilikát az érkezés után tartott ünnepélyes szentmise alatt. A szerdai nap tartogatja egyébként az idei Fekete Madonna zarándoklat legfontosabb mozzanatát: a székelyföldi vendégek ünnepélyesen átadják a pálos szerzeteseknek a Csíksomlyóról érkező kegyszobor másolatát.
A Fényes Hegy
A Jasna Góra-i pálos kolostor – magyar jelentése Fényes Hegy – Lengyelország legnagyobb tisztelettől övezett zarándokhelye, Częstochowa városban, a Warta folyónál. Az épületegyüttes részben gótikus, részben barokk stílusú. A kolostor a lengyel vallási és nemzeti szabadság szimbóluma. Itt található Európa egyik legismertebb Szűz Mária ábrázolása, a częstochowai Fekete Madonna ikon, amely az 1382-es alapítás körül került a kolostorba. A Mária-kép csodáiról több hír kering. Az egyik szerint minden pénteken a vecsernye idején egy angyal keze a leplet levette róla, szombaton azonban ugyanazon időben újra letakarta. Teljes 24 óráig ragyogott a kép, nappal mint a nap, éjjel mint a hold. II. Gergely pápa Germán konstantinápolyi püspökhöz írt levelében pedig azt írja, hogy ahányszor a várost saracenusok vagy más hitetlenek ostromolták, a polgárok, bízva Mária védelmében, a képet az ájtatosok éneke és imája közben körülhordták, s mindig megmenekültek a veszedelemtől.
Rédai Botond
szekelyhon.ro
2013. június 29.
Daczó Árpád (P. Lukács OFM) élete
Négyszáz oldalon, naplólapokba, levelekbe és más feljegyzésekbe, fényképekbe, kéziratokba ágyazva. Itt-ott, ahol feltétlenül szükséges, rövid szerzői eligazítás, tárgyszerű pontosító magyarázat segíti a netalán elbizonytalanodó olvasót. És máris elbizonytalanodik a recenzens maga is, hiszen szerzőként Kozma Máriára gondolt, akinek óriási türelmet, kutatói kitartást, kiadói, szerkesztői hozzáértést és kellő szakmai alázatot, meg persze sok-sok időt és energiát igénylő munkája nélkül nem születhetett volna meg ez az értékes, izgalmas könyv, de a szerző tulajdonképpen Lukács atya, aki írásban és néha hangfelvételen rögzített minden fontosat, ami őt hányatott, megpróbáltatásokkal nehezített, mégis oly példásan kiteljesített, felemelő életében érte, és mint becses hagyatékot bízta az egész kisilabizálandó, megszerkesztendő paksamétát az írónőre. Bizonyára azért, mert benne fenntartások nélkül megbízott, és tisztában volt fentebb említett kvalitásaival is, amelyek korábban is segítették a ferences rendi barátpapot, P. Daczó Árpád Lukácsot abban, hogy a csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadónál megjelentetett két kötete, a Csíksomlyó titka (2000) és a Csíksomlyó ragyogása (2010) sikerkönyv legyen.
Kilencvenedik esztendején túl, hanyatló egészségi állapotban bízta Kozma Máriára ezt a különös hagyatékot, amely – mint 1994-es nyugdíjazása utáni otthonából, a dési kolostorból küldött levelében írja – "ha egyébre nem is lesz jó, bizonyítani fogja, hogy Erdélyben volt egy ferences szerzetespap, aki ilyesmikkel bajlódott már kisdiák kora óta!". Nem csak ezt bizonyítja, és nem csupán ezért jelentős ez a kiadvány, amelynek biztos nagy visszhangja lesz. Az önmagáról a legnagyobb őszinteséggel, nyíltsággal valló ember, a hitében, elhivatottágában rendíthetetlen lelkész egyéni sorsán túl, azon keresztül egy áldozathozatalra mindig kész közösség, a Ferenc- rend életébe, romániai történetébe, meghurcoltatásába is betekinthetünk. És ennél is többe, hiszen nehéz gyermek- és ifjúkoráról, a szászrégeni, a székelyudvarhelyi évekről is részletesen beszél. Az embereket – szüleit, hozzátartozóit, tanárait, nevelőit, osztálytársait – is alaposan bemutatja. Sokfelé megfordult, pappá szentelése után is számos helyre vetette a kényszerűség. Az egyházakat, a katolikus rendeket folyamatosan zaklató új hatalom, a diktatúra önkényeskedése a ferencesek felszámolásához is felhasznált minden eszközt. Az ifjú páter már első szolgálati helyén, Marosvásárhelyen is megtapasztalhatta ezt. Hányattatásaik során neki is meg kellett ismerkednie a börtönnel is. És bárhova került a későbbiekben, a gondok mindenütt rájuk találtak: Esztelneken, Radnán, a gyimesi Kosteleken, Csíksomlyón, Marosillyén, ismét Marosvásárhelyen, Fogarason. De mindenhol a végsőkig kitartottak, helytálltak. Lukács atyának pedig külön erőt adott Csíksomlyó ragyogása, illetve lelki, hitbeli őrzője, Babba Mária. E csillapíthatatlan vonzalom jegyében bontokoztatta ki tudományos munkásságát is, amelyért 2012-ben a Kriza János Néprajzi Társaság Életműdíjjal jutalmazta P. Daczó Árpádot.
Tánczos Vilmos néprajzkutató laudálta akkor, ez a méltatás is benne van a kötetben. Idézzünk belőle: "A csíksomlyói kegytemplomban és kolostorban kezdődött el P. Daczó Árpád Lukács vallási néprajzi munkássága, mégpedig a vallási néprajzi tárgyi értékek gyakorlati megmentése terén: összegyűjtötte a kolostor szétszóródott értékeit, csíki népművészetbe öltöztette a kegytemplomot, visszaállította a Kis- Somlyó keresztúti stációit és ledöntött keresztjeit. A kommunista diktatúra nehéz éveiben itt ismerkedett meg a népi Mária-tisztelet mélységével is". És még mennyi mindent tett, miközben a somlyói kegyhely titka, az ott kialakult és máig eleven napkultusz is foglalkoztatta, és írta tanulmányait, közleményeit az ősi gyimesi hiedelemvilágról. Naplóját, miként a kötet hátsó borítója is tanúsítja, 1937. november 1-jén kezdte el. Tiszta, gyermeki írással. Így szól: "A tegnap elhatároztam, hogy az iskolai év alatti események megjegyzése végett naplót írok. Mivel a tegnap vasárnap volt, nem voltak nyitva az üzletek és így nem tudtam beszerezni a szükséges füzetet, amibe írhatok. Ma kértem pénzt a Prefektus úrtól, vettem füzetet és az Isten segítségével nekikezdtem a napló írásának". Nem írt naponta, és az idő teltével a megkapó gyermeki naivitás is eltűnt a szövegekből, az őszinteség, az igazmondás önmagával szemben is kíméletlen igénye azonban, az önvizsgálat kényszere mindvégig megmaradt jegyzeteiben az utolsó, 2011. május 3-i naplóbeírásig. "Babba Mária! Őrangyalom! Mondjátok ti is Jézusnak, segítsen, hogy elvégzetlen, rám bízott feladat ne maradjon utánam" – hangzik fohászában. Aki végigolvassa a könyvet, azzal a meggyőződéssel teszi majd le, hogy Lukács atya elvégezte a rá bízott feladatot.
A kiadványban nagyjából időrendbe kerültek a dolgok, de ahol jónak látta, Kozma Mária időben egymástól távol eső, ám összetartozó eseményeket, történéseket, gondolatokat is társított. Így könnyebb az olvasónak átlátni, egybekapcsolni a főbb vonulatokat ebben az "életregényben". Vagy miben is? Nehéz műfajilag besorolni a kötetet. De nem is lényeges. Jó, hogy az írónő, aki megszoktatott, hogy regényei sorát mindegyre valamilyen rendhagyó ötlettel, próbálkozással megszakítva lepi meg közönségét, e problémamentesnek egyáltalán nem nevezhető, nemes kihívásnak is elébe állt. Abból az örömteli érzésből is átadhatott valamit az olvasóknak, ami akkor tölthette el, amikor az atya "spárgával, cipőfűzővel, szalaggal, gumiszalaggal stb. összekötött csomagocskáit" bontogatva, nyitogatva, kézbe vehette az iskolai füzeteket, más lapocskákat, és felfedezhette P. Lukács kincseit. "Aranyásó" könyves ösztöne most sem csalta meg.
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely).
2013. július 2.
Templombúcsú, könyvbemutató Borossebesen
Együtt a melengető, megtartó kultúránkban
Vasárnap a Szent Péter és Pál apostolokra felszentelt borossebesi katolikus templomban 12 órakor kezdődött búcsúi szentmisén ft. Petar Stojanovic seléndi plébános magyarul és románul köszöntötte a településről, illetve a környékről érkezett nagy számú híveket, nt. Prém Imre Csaba helybeli református lelkipásztort, az aradi vendégeket és nem utolsó sorban Gheorghe Feieş polgármestert.
Külön köszöntötte az olasz, a szlovák és a cseh híveket, kiemelve: a borossebesi egyházközség egy olyan színes kert, amelyikben számos nemzetiség él egymás mellett békében, Isten-szeretetben. A továbbiakban felkérte kollégáját, nt. Prém Imre Csaba lelkipásztort a magyar nyelvű igehirdetés megtartására, amiben Pál apostolnak az efezusiakhoz írt levele 4. részének 5. és 6. verseiből kiindulva, a már Jézus által is kiemelt, sokszínűségben megvalósuló egység fontosságát ecsetelte. A hitben való egységet legjobban a helybeli hívek példázták, hiszen a borossebesiek mellett borosjenői, körösbökényi, dezsőházi, seléndi katolikusok is szép számmal voltak az ünnepélyes szertartáson. Jézus a hitbeli egységet Péter által látta megvalósulni, ezért rá, a kősziklára építette egyházát, míg a keresztényüldöző Pált egyházának a legnagyobb szószólójává változtatta azáltal, hogy megjelent neki. A magyarul elhangzottakhoz hasonlóan, ft. Petar Stojanovic románul ismertette Péter és Pál apostolok küldetését, Krisztus egyházának a megtartásában, a gyarapításában betöltött nélkülözhetetlen szerepüket.
Tekintve, hogy a programban könyvbemutató is szerepelt, a plébános még a szentmise vége előtt felkérte a borossebesi gyökerekkel rendelkező Kiss László budapesti lakost, a Képek és szemelvények Borossebes város múltjából című kötetének az ismertetésére. A szerző meghatódva beszélt a településen született, majd innen elszármazott nagyapjáról, a városkában eltöltött gyermekéveiről, az itt élő rokonairól, az őt ide kötő emlékeiről. A továbbiakban a könyv kiadója, az Aradi Kölcsey Egyesület elnöke, Jankó András ismertette a kötet megjelenésének a körülményeit, kiemelve: az Egyesület azért karolta fel a kiadvány megjelentetését, mert helytörténettel, a borossebesi magyar kultúra emlékeinek a feltárásával foglalkozik, ezért igen szilárd fogódzót képezhet a helybeli magyarság gyökereinek a megismerésében, nemzeti azonosságtudatának a megőrzésében, az itt- és megmaradásában. Éppen a templomhoz kötődő egyik részt elevenítette fel, ami az 1880-ban a település környékén szervezett 3 hónapos hadgyakorlathoz kötődik, amikor is a 3 napig itt-tartózkodó I. Ferenc József király és császár, miközben a Wenckhein udvarházból naponta átsétált a katolikus templomba, eléje futószőnyeget terítettek. A történet kiegészítéseként ft. Petar Stojanovic plébános megjegyezte: Ferenc József itt-tartózkodásakor azon a díszes faragású karosszéken ült, amelyiken most a kolléga, Prém Imre Csaba lelkipásztor foglal helyet. Az érintett megilletődve állt fel, alaposan megnézte a széket, majd újra helyet foglalt rajta. A továbbiakban Gheorghe Feieş borossebesi polgármester a helybeli általános értékek megbecsülésének, a jelenlegi, illetve a jövőbeli generációknak való továbbítás fontosságát ecsetelve kijelentette: a magyar változatból is vásárolnak a városháza számára, de szeretnék román nyelvre is lefordíttatni, esetleg kétnyelvű kötetet kiadni Borossebes történetéről. Mielőtt sor került volna a templombúcsú alkalmából szokásos körmenetre, a plébános minden vendégnek egy-egy borítékba helyezett olvasót ajándékozott. Ezt követően elővette az Oltáriszentséget, amelyikkel a felkoszorúzott feszület, illetve a templomi lobogók nyomában, a nagy tömeg kíséretében énekelve, imádkozva megkerülték a templom előtti körforgalmat, majd visszavonultak a templomba az elbocsátó áldásra, illetve nemzeti imánk megszólaltatására. A Búcsúi szentmise a templomkertben adott agapével zárult, ahol a borossebesi asszonyok az általuk készített finom süteményekkel, üdítővel, kávéval vendégelték meg a településről, illetve a környékről érkezett nagyszámú híveket. Ugyanakkor, a templom előtti hűvösben egy asztalnál Kiss László dedikálta az előtte sorban álló embereknek a városról, annak egykori lakóiról szóló kötetét, amit hamar elkapkodtak, további tízet még rendeltek is. Mert az embereket legalább annyira érdeklik a gyökereik, a múltjuk, mint a jövőjük. A dedikáció után a szerző meghatódva nyilatkozta: nem mindennapi élményben volt része, amikor végre a borossebesieknek személyesen adhatta át több mint egyéves munkájának a gyümölcsét, a róluk szóló könyvet. Örömmel nyugtázta a kapósságukat, amiért annak a reményének adott hangot, hogy a szeptember 6-ára, a református templom megáldásának a 200. évfordulójára tervezett ünnepségre újra eljöhet és még sok borossebesinek dedikálhatja a róluk, az értük írt, szerkesztett könyvet. Elégtétellel nyugtázta, hogy megérte az anyaggyűjtésre, a megírásra fordított munka.
Úgy érezzük, vasárnap valóban egy bensőséges, örömteli eseménynek lehettünk részesei, mivel egy városka magyarsága kézzelfogható bizonyítékát kaphatta az eddig elferdített, mellőzött, feledésbe kényszerített múltjának, ami valóban szilárd fogódzóvá válhat számára a jövőépítésben, a megmaradásban. Ehhez partnerekre is találhatnak, az egész környékből odasereglett magyarokban, akikkel szeretetben együtt lehettek, közösen tervezhették a megmaradásért vívott mindennapos küzdelmeiket a legtávolabbi szórvány-magyar bástyákon, Borossebesen, Borosjenőn, Selénden, Dezsőházán, Körösbökényben vagy éppen Menyházán.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2013. július 11.
Könyvek a várólistán
Válaszol: Jakab Gábor plébános
Ezzel a címmel indul nyári sorozat a Szabadság kultúra rovatában. Nyár van, itt a vakáció, a szabadságok ideje, bizonyára mindenki szívesen visz magával egy-két könyvet a nyaralás idejére, de akár itthon, a hosszú, nyári esték alatt is kellemes időtöltés lehet az olvasás, esetleg egy pohár bor/üdítő, csésze tea mellett a teraszon/kertben/szobában ülve.
Az általunk megkeresett személyeknek ugyanazt a kérdést tesszük fel: „Milyen könyvek vannak az Ön várólistáján”, és arra kérjük őket, hogy néhány mondatban indokolják meg a választásukat. A sorozatot Jakab Gábor plébános válaszával indítjuk útjára.
Választásom a magyarországi Oravecz Imre Kaliforniai fürj című, több mint 600 oldalas regényére esett. Az indoklást a kötet „fülszövege” (a kemény táblájú könyv borítójának a behajtott szélére írt szöveg) adta. Idézem: „A 19. század második felében és az azt követő századfordulón nagy tömegek keltek útra Magyarországról Észak-Amerikába. Zömük kevésföldű parasztember vagy nincstelen zsellér volt, de akadtak köztük szép számmal jobb módúak is, akik további gyarapodásukat remélték a kivándorlástól. Eredetileg csak annyi időt szándékoztak az Újvilágban tölteni, amennyi ahhoz kellett, hogy némi pénzt gyűjtsenek, és hazatérvén földet vehessenek, házat, istállót építtethessenek, kit milyen cél vezérelt. Csak hát odaát többnyire minden másként alakult, mint tervezték.
Különös, de ez a nagy, emberi dráma jóformán visszhangtalan maradt a magyar irodalomban, és máig sincs méltó feldolgozása. Ezen a helyzeten igyekszik változtatni Oravecz Imre regénye, ezt a szinte eposzi méretű küzdelmet ábrázolja, amelyet ezeknek a férfiaknak és nőknek, fiataloknak és öregeknek, felnőtteknek és gyerekeknek az exodus, az óhazából való távozás és az új hazában való megmaradás jelentett”.
Köztudott, hogy az „exodus” azóta is tart. Különösen is felerősödött az 1989-es változások után. A fájdalmas téma iránti érdeklődésem késztet most engem az Oravecz-regény elolvasására.
Ezenkívül mindennapi olvasmányom (vakációban is!) a „könyvek könyve”, a Biblia. Ennek tagadhatatlanul helytálló megindoklását Szent Jeromosnál olvastam: „Aki nem ismeri a Szentírást, nem ismeri Krisztust”.
Mivel katolikus pap vagyok, nyilván teológiai szakkönyv is szerepel a „várólistámon” a nyár folyamán, mégpedig a magyarországi Vigília Kiadónál 1996-ban megjelent kétkötetes könyv, A dogmatika kézikönyve. Olvastam már a megjelenése idején és tanulmányoztam is, de az ismeretek felfrissítése végett most újraolvasom.
Fiatalokat buzdítva az olvasás fontosságára, szoktam mondani nekik, hogy: Fiúk és lányok! Nem kell sokat olvasni, elég egy életre 5-6 jó könyv. Idáig tetszik is a „buzdításom”, csak akkor lepődnek meg, amikor mondandómat így folytatom: Igen ám, de (fiúk és lányok) el kell olvasni azt az 500-600 könnyvet is, amelyekből kiválaszthatjátok az említett nagyon fontos 5-6-ot.
A teológián ezt tanították nekünk: Clericus absque libris est tamquam miles inermis. Magyarul: pap könyv nélkül annyi, mint katona fegyver nélkül. Nos, bizonyos értelemben az élet nagy harcában mindannyian katonák vagyunk.
(Köllő Katalin)
Szabadság (Kolozsvár)